A fordítás alapja: Ian Durston: Everything I Need to Know about Being a Manager, I Learned From my Kids. London, Piatkus Books Ltd., 2007
© Ian Durston, 2007
Fordítás © Gárdos Bálint, 2009
Szerkesztette: Szentirmai Dóra
Borítóterv: Tabák Miklós
HVG Könyvek Kiadóvezetõ: Budaházy Árpád Felelõs szerkesztõ: Török Hilda ISBN 978-963-9686-82-3 Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2009 Felelõs kiadó: Szauer Péter Nyomdai elõkészítés: Sörfõzõ Zsuzsa Nyomás: AduPrint Kft. Felelõs vezetõ: Tóth Béláné
Melanie-nak, Jacknek, Samnek ĂŠs Willnek
RUDYARD KIPLING: HA… Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az õ kétkedésüket, ha várni tudsz és várni sose fáradsz, és hazugok közt se hazug a szád, ha gyûlölnek, s gyûlölségtõl nem áradsz, s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád, ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod, gondolkodol – s becsülöd a valót, ha a Sikert, Kudarcot bátran állod, s úgy nézed õket, mint két rongy csalót, ha elbírod, hogy igazad örökre maszlag gyanánt használják a gazok, s életmûved, mi ott van összetörve, silány anyagból építsék azok, ha mind, amit csak nyertél, egy halomban, van merszed egy kártyára tenni föl, s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban, nem is beszélsz a veszteség felõl, ha paskolod izmod, inad a célhoz és szíved is, mely nem a hajdani, mégis kitartasz, bár mi sem acéloz, csak Akaratod int: ,,Kitartani”, ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted, királyokkal jársz, s józan az eszed, ha ellenség, de jóbarát se sérthet, s mindenki számol egy kicsit veled, ha a komor perc hatvan pillanatja egy távfutás neked, s te futsz vígan, tiéd a Föld és minden, ami rajta, és – ami több – ember leszel, fiam. (Kosztolányi Dezsõ fordítása)
TARTALOM
Bevezetés
9
VEZETÉS
23
MOTIVÁCIÓ
75
TELJESÍTMÉNY
107
CSAPATOK
143
VÁLTOZÁS
159
ÖNMENEDZSELÉS
173
Utószó
215
Felhasznált irodalom
219
Köszönetnyilvánítás
221
Név- és tárgymutató
223
BEVEZETÉS
Amikor az ember szülõ lesz Rémisztõ dolog rájönni, hogy az ember szülei nem tökéletesek. – Hood, a Viharmadarak címû filmben
B
ár Staffordban lennék!” – üvöltötte a feleségem. „ A bába és én zavartan néztünk egymásra: én a satuszerû nyakfogásból kukucskáltam ki, amelyben Melanie egy ideje már tartott, a bába pedig a feleségem lábai közül pislogott föl. Mindketten tudtuk, hogy a szülés bizony fájdalmas, és afelõl sem volt kétségem, hogy õ már válogatott vérfagyasztó sikításokat hallgatott végig a pályája során, de azért ez mégiscsak túlzás. Miért pont Stafford? A tolófájás mintha soha nem akart volna véget érni (és hát a 12. óra körül már az egyre szoruló nyakfogás sem kifejezetten szórakoztató), de egyszerre kicsit enyhült. Épp csak annyira, hogy Melanie felkészülhessen a következõre. Nagyszerû! Itt vagyunk az éjszaka kellõs közepén a bristoli Southmead kórházban. Este éppen a „The Kumars at No. 42” (Kumárék a 42-esben) címû lehetetlen tévémûsort néztük (a halálomig nem fogom elfelejteni, rettenetes), amikor a vajúdás durván véget vetett a kikapcsolódásnak. A két fájás közötti aránylag normálisabb idõszakban Melanie megmagyarázta szokatlan kitörését. A szülei valószínûleg éppen Staffordban tartózkodtak, vagy legalábbis valahol az M6-oson, ami elhalad Stafford mellett. Elõzõ este a terveknek megfelelõen felhívtuk õket, és õk azonnal útnak is indultak az északnyugati dombvidékrõl Bristolba, hogy
10
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
segíteni tudjanak, miután világra jött az unokájuk. Úgy tûnik, Melanie számára ebbõl logikusan az következett, hogy neki most Staffordban kellene lennie. Meglehetõsen aggasztó jel. Alig sikerült megfejtenünk a Stafford-rejtélyt, máris megérkezett a következõ fájás, úgyhogy a bába és én elfoglaltuk a nekünk kijelölt pozíciókat. Õ leguggolt, mint egy rögbijátékos, aki az ellenfelet gyepáló csapattársaitól várja a passzt, én pedig újra alávetettem magam a nyakszorításnak – leginkább Izomagyú Marvinra emlékeztettem, a szombat délutáni pankrációk sztárjára, azokból a boldog idõkbõl, amikor a sportmûsorok még menõk voltak (vagy csak én változtam meg?). Éppen ebben a testhelyzetben ötlött fel bennem, miközben Melanie ujjai egyszerre vájkáltak az orrlyukaimban és a szemgödreimben, annak a babaváró tanfolyamnak az egyik órája, amelyre pár héttel korábban jártunk. A hét témája „a világrajövetel” volt. Egy fiatal bába ült nyugodtan az öszszezavarodott és naiv szülõ-palánták elõtt. Az egyik kezébe egy ütött-kopott játék babát, a másikba pedig egy házilag kötött kardigánt vett, majd rezzenéstelen arccal keresztültuszkolta a babát – fejjel elõre – a kardigán ujján, amely végül gond és kiabálás nélkül kibújt a megfelelõ helyen. Mindeközben ejtett pár szót a szülõcsatornáról meg a mély légzésrõl, és a végén még hozzátette, hogy „a valóságban azért nem egészen ilyen egyszerû a dolog”. Na, ezzel egyet tudtam érteni! Meg kell mondanom, hogy az az este, amikor elnézegettük a sírósbabát, ahogy átvergõdik a kardigánon, miközben vacak teát hörpölgettünk, nem jelentett különösebben alapos felkészítést ezekre a megpróbáltatásokra. És Melanie sem szórakozott túl jól. Egymás után jöttek a fájások egész éjszaka, míg végül másnap délelõtt, pontban 11 óra 25 perckor megszületett
BEVEZETÉS
|
Samuel David Durston. Soha életemben nem éreztem olyan megkönnyebbülést. Bár beismerem, némiképp aggasztott, hogy az egykor határozottan rendesnek mondható fehér pólóm vajon visszanyeri-e valaha is korábbi alakját és színét. Alig egy órával késõbb már együtt néztük Sammel, életünkben elõször, a meccset. A 2002-es Világbajnokság zajlott éppen, egy nem túl fontos meccs két olyan ország között, amelyekrõl egyikünk sem hallott még, de amelyek valószínûleg már mind a ketten megverték a franciákat. Sam csak egy darabig követte a játékot; aztán megunta, és elaludt a karjaimban. Ez a gyerek aztán tud élni, gondoltam: még csak egy órás, de ebbõl tíz percet a fürdõben töltött, húsz percig focit nézett, a többit pedig átaludta – ezt nevezem boldogságnak! Így érkezett meg a második fiunk. Az elsõ, Jack Arthur, Oxfordban született, a John Radcliffe kórházban, úgy két évvel korábban. Az egészen más tészta volt. Jack csak hetekkel késõbbre volt kiírva, de – miközben kényelmesen pihent az anyaméhben – máris jelét adta csökönyösségének. Ez egyébként azóta megrögzött rossz szokásává vált. Miután nyolc és fél hónapig készségesen együttmûködött egy addig egészen simának tûnõ terhesség lebonyolításában, ahogy közeledtünk a drámai végkifejlethez, egyszerre úgy döntött, hogy õ bizony dob egy bukfencet. És sikerült is egy zseniális harántfekvésben elhelyezkednie, vagyis hajmeresztõ módon a lábát dugta elõre, pedig azt azért neki is be kellett volna látnia, hogy nem véletlenül a feje az, ami olyan sima és kerek. Nagyszerû! A következõ héten a Travis „Turn” (Fordulj!) címû száma bömbölt nálunk sztereóban, de hiába. Ez a kisbéka a füle botját se mozgatta. Alapos mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy a császározást választjuk. Úgy tûnt, ez lesz a legbiztonságosabb minden érintett fél számára. Így aztán egy napos augusztusi reggelen, a megbeszélt idõpontban megjelentünk a kórházban.
11
12
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
Elég furcsa érzés volt, hiszen hosszú hónapokon át valami egészen másra készültünk. Tréningeztem magam, hogy jól reagáljak, ha a Marks & Spencer kellõs közepén folyik el a magzatvíz, és õrült dudálással kell majd átküzdenünk magunkat a dugón, miközben a hátsó ülésrõl sikít a feleségem, hogy: „Már jön!” De persze láttam magam elõtt, hogy azért az utolsó pillanatban éppen meg fogunk érkezni, és dr. Kildare tökéletesen egészséges babát segít majd a világra, akit aztán rengeteg meleg szappanos víz és tiszta törülközõk várnak. Ehelyett az ébresztõóra fél kilencre volt beállítva – igazán kényelmes idõpont –, és mindent ugyanúgy csináltunk, mint bármelyik reggel, a zuhanyzástól a reggeliig. A kórház felé vezetõ úton betartottuk a sebességkorlátozást, és a Radio 4 adását hallgattuk a BBC-n. Útközben beugrottunk az újságoshoz, hogy vegyünk egy lapot emlékeztetõül (persze már rég elveszett), és még a kórház parkolójában is elpiszmogtunk egy darabig, hogy megtaláljuk az ideális helyet, amelyik a bejárathoz és a parkolóautomatához is közel van. A kórházban egy apró, üres váróba vezettek minket, és kérték, hogy helyezzük magunkat kényelembe, az orvos egy órán belül itt lesz. Melanie lepakolta a táskánkat, amiben a váltás ruhát, a pelenkát és a rugdalózót hoztuk, én pedig kávét szereztem. Nem sokkal késõbb csatlakozott hozzánk egy másik pár, hasonló csomaggal, és perceken belül egy harmadik is. Jó kis társaság: három nõ a terhesség végsõ fázisában, három csomag és három idegrángásos pasas – ebbõl hat igyekezett udvariasan társalogni. Akár egy fodrász vagy fogász várójában is lehettünk volna, vagy éppen az autószerelõnél, miközben a kipufogócsövet cserélik. Pedig az élet legnagyobb csodája elõtt álltunk – amely mindannyiunk számára precízen rögzített idõpontban jött el. Titokban a három nagy
BEVEZETÉS
|
pocakra pillantottam, és eltûnõdtem, milyen nagy változások elõtt állunk. Miután az egész reggelt ebben a valószerûtlen helyzetben töltöttük, Melanie-t végül elvitték, hogy elõkészítsék az operációhoz, és engem is elvezettek egy szobába, ahol rendkívül mutatós mûtõsruhát öltöttem, majd betereltek a szülõszobába, ahol Melanie már várt. Ezen a ponton be kell ismernem, hogy lényegében egész életemben ettõl a pillanattól rettegtem. Hogy kényes vagyok, az nagyon enyhe kifejezés. Ha valakinek belemegy valami a szemébe, máris kavarog a gyomrom, és egyszerûen nem tudom elviselni azt a látványt, amikor egy kinyújtott karon, a könyöknél felgyûrõdik a bõr. Tudom, hogy ez némiképp szokatlan. Életem egyik legnagyobb katasztrófája volt, amikor az egyetemen közölték, hogy a vizsgamunkám címe „Robotok az agysebészetben” lesz. Ennek részeként élõben kellett végignéznem egy agymûtétet; méghozzá egy kivételesen jól sikerült parti másnapján. A srác, akivel együtt csináltuk a projektet, bizonyára megerõsítené, hogy ez nem tartozott a legdiadalmasabb óráim közé. Mindig is attól féltem, hogy egy fatális egybeesés miatt éppen akkor fog megszületni az elsõ gyermekem, amikor én egy szülõszoba padlóján fekszem, a háttérben pedig egy túlsúlyos bába morog megvetõen a hasznavehetetlen férfiakról. Talán sejthetõ, hogy sem a császározás gondolata, sem az a tény nem dobott fel túlságosan, hogy a szoba pont úgy nézett ki, mint a Vészhelyzet valamelyik zaftosabb epizódjának helyszíne. Elmesélem azok számára, akik nem voltak még jelen császármetszésnél, hogy azért szorult az orvosokba némi emberség, s így az ember párjának a melle magasságába egy paravánt húznak, hogy aki nem vágyik rá különösebben, annak ne kelljen megnéznie a részleteket. Én tehát Melanie feje
13
14
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
mellett ültem egy hokedlin, és jól összehúztam magam, hogy még véletlenül se lássak meg semmit. Ahogy a feleségem kezét szorongattam, nem volt egészen egyértelmû, ki támogat kit. A mûtét kezdetén mellém állt egy barátságos nõvér, aki lelkesen figyelte, mi történik a lepel túloldalán. Idõrõl idõre hozzám fordult, és megkérdezte: „Egész biztosan nem akarja nézni?” Meg tudtam volna fojtani. Úgy öt-tíz percig sürgölõdtek a túloldalon, majd az egyik orvos fölemelt egy kis nedves, rózsaszín, csupa kéz és láb csomagot a levegõbe. Azt hiszem, egész pontosan így fogalmazott: „Tessék.” Mintha a csomagküldõ szolgálat hozott volna ki egy küldeményt. Volt a dologban valami szürreális: minthogy nem mertem átnézni a paraván túloldalára, akár az ágy alatti fiókból is elõhúzhatta volna ezt a csecsemõt. Mindenesetre Jack Arthur megérkezett, és én sem ájultam el. Két pont ide. Miközben Melanie-t összevarrták, egy nõvér megszámolta Jack kéz- és lábujjait. Sõt még velem is ellenõriztette a tényállást: a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Az apai szereppel járó felelõsségeket így igen hamar megtapasztaltam. Miután Melanie-ról és Jackrõl is gondoskodtak, mindkettejüket kitolták egy közeli kórterembe; én mögöttük ballagtam, és nagyon büszke voltam. A váróbeli ismerõseink már ott voltak. Kezet ráztam az apákkal. Egyszerre felbukkant egy nõvér, és a kezembe nyomta az egyik rugdalózónkat. „Adja ezt rá!” – mondta, mintha a világ legegyszerûbb dolgáról lenne szó. Ilyen erõvel azt is kérhette volna, hogy végezzem el az éves rendes szervizelést egy nukleáris tengeralattjárón. Senki nem készített fel egy ilyen összetett feladat elvégzésére alig félórával a szülés után. Az Isten szerelmére, épp most csináltam végig az egész hercehurcát! És még csak el sem ájultam! Ennyi nem elég? A következõ negyedórában a kisfiamat öltöztettem. Végül sike-
BEVEZETÉS
|
rült úgy ráadnom a rugdalózót, hogy nem tört el semmije, és ráadásul minden végtagja a megfelelõ lyukba került. Közben éreztem, hogy a nõvér együtt érzõen néz Jackre, és azon töpreng, vajon mit követhetett el ez a kisfiú az elõzõ életében, amivel ilyen apát érdemelt ki. Mire megérkezett William Henry is, a harmadik fiunk, addigra a dolgok szinte rutinszerûen mentek. Leszámítva persze azt a hárommérföldes száguldást az M5-ös leállósávjában, amivel a kora reggeli csúcsforgalmat próbáltam megkerülni, és ami alatt Melanie az anyósülésben zihálva és ájuldozva küzdött a megindult vajúdással. Willel együtt aztán teljessé vált a család. A gyereknevelés azonban minden volt, csak nem rutinszerû, és a szülések ehhez képest néha egészen egyszerûnek tûntek. Sosem felejtem el, milyen nehézségekbe botlottunk, miután Jack megszületett, és mi igyekeztünk megküzdeni az elsõ gyerekkel járó problémákkal: szinte minden alkalommal nehezen indult a szoptatás, éjjelente kétóránként ébresztõ, pelenkacsere úgy ötpercenként; a fõzés, a mosás, az üvegek fertõtlenítése, és hogy nincs egy szabad perc leszaladni a boltba. Emlékszem, hogy a két hét szabadság alatt, amit a szülés után kivettem, mindvégig kétségbeesetten takarítottam a konyhában és az egész házban – így próbáltam kézben tartani az eseményeket. Persze hiába. Délután kettõig hálóköpenyben mászkáltunk (mármint Melanie és én), szörnyen néztünk ki, és szörnyen is éreztük magunkat, és csak azon töprengtünk, mikor tudnánk lezuhanyozni és átöltözni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy napokon belül vissza kell mennem dolgozni, és hogy akkor még furcsább lesz, ha csak délután kettõkor fogok felöltözni. Nincs még egy szakasza az életnek, amikor minden ilyen hirtelen és ilyen gyökeresen átalakul. Amikor az ember távo-
15
16
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
zik a kórházból, karján azzal az imádnivaló kis csomaggal, abban a pillanatban mindenestül megváltozott az élete. A jutalom persze óriási, de azért a befektetés se semmi.
Amikor az ember menedzser lesz Felelõsnek lenni kemény munka. – Márkus, a Bob, a mester címû bábfilmben
Amikor az ember szülõ lesz, az bizony nehéz. De amikor menedzser lesz, az sem piskóta, még ha nem is kavarja úgy fel az ember érzelmeit. Itt is mindig azonnal a mély vízbe dobnak, rengeteg a munka, és rémisztõ a felelõsség. Egyik pillanatról a másikra legjobb barátaink is elbizonytalanodnak, hogy bízhatnak-e még bennünk, és azok, akikhez eddig segítségért fordulhattunk, egyszerre azt hiszik, mostantól egyedül is meg tudjuk oldani a problémákat. Gyakran elõfordul, hogy aki a legtöbbet tudja arról a feladatról, amelyet majd el kell látnunk, segítõkészen eltûnik egy másik társaságnál, vagy nyugdíjba megy, visszavonul vidékre, és mást sem hagy maga után, mint egy „Sok szerencsét!” feliratú cetlit meg pár irodaszert a régi asztala fiókjában. Menedzsernek lenni nehéz. Én már csak tudom, hiszen magam is menedzser vagyok. Az Airbus brit leányvállalatánál dolgozom, ahol egy repülõgépszárnyakat tervezõ és építõ csapatot vezetek. Imádom a munkámat; fantasztikus élmény végigvinni a munkatársaimat azon az úton, amelynek egyik végén egy üres papírlap ásít ránk, a másikon pedig egy kész repülõ száll el a fejünk fölött. De ettõl még nem lesz könnyû ez az út. És rengeteg a stressz is; fõleg, amikor közelednek a határidõk. Rendkívül
BEVEZETÉS
|
összetett technológiáról van szó, és százszázalékos biztonságot kell garantálnunk. Nagyon nehéz megtalálni a megfelelõ embereket. Az alkalmazottak magas óraszámban, szörnyû nyomás alatt dolgoznak, a költségvetés pedig igen szûkös. A legkülönfélébb cégek, országok és kultúrák igényeit kell összehangolni. Rengeteg a kihívás. A munkám részeként idõrõl idõre elrepülök a dél-franciaországi Toulouse-ba, ahol a repülõgép testére szerelik a szárnyakat. Egyik alkalommal, miután leültem, a kezembe nyomták az aznapi The Daily Telegraphot, hogy azzal üssem el a kétórás út unalmát. Végiglapoztam a szokásos cikkek között: háború, aszály, éhínség, járvány (és akkor még csak KeletAngliáról volt szó), és egyszerre a következõ címen akadt meg a szemem: „A nehéz sorsú középszintû menedzserek egész cégeket sodornak veszélybe.” A cikkbõl az derült ki, hogy a középszintû menedzserek olyan stressznek vannak kitéve, hogy az komoly veszélyt jelent számos cég jövõjére nézve. „Hajjaj!” – gondoltam. Az írás hosszasan elemezte, milyen sok órában dolgoznak a menedzserek, milyen súlyos alvásproblémáik vannak az õket nyomasztó gondok miatt, milyen hiányos képzést kapnak, mekkora nyomás nehezedik rájuk, milyen felelõsséget vállalnak, mennyire megsínylik mindezt a családi kötelékeik, és persze a stressz… Hajjaj! Hát, errõl én is tudnék beszélni. A szívderítõ újságcikket olvasva visszagondoltam karrierem kezdetére. Alighogy befejeztem az egyetemet, felkérést kaptam egy kis csapat vezetésére, amelynek tagjai egy termékfejlesztési programon dolgoztak, egy gépkocsi-alkatrészeket gyártó birminghami cégnél. (Az egyetemi haverok irigykedtek is, szegényeknek csak a média, a bank vagy a marketing világában jutottak állások, ráadásul az unalmas Londonban.) Rettenetesen lelkes voltam, de abszolút kezdõ.
17
18
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
Az volt az elsõ feladatom – azon az emeleten, ahol az árusítás is folyt –, hogy legyártassak néhány mintaterméket, amelyeket el lehet majd küldeni a cég kutatási és fejlesztési központjába tesztelésre. Pikk-pakk megszerveztem, hogy a megfelelõ gépen a megfelelõ gyártási folyamat menjen végbe, a csapatom megfelelõ tagja által biztosított megfelelõ tervek szerint – és mindezt határidõre. Már kezdtem azt gondolni, hogy ez a menedzserkedés nem valami nagy ügy. Az éjszakai mûszakban el is készültek az alkatrészek. Felhívott a K+F-es kolléga, hogy mikor kaphatja meg a mintákat, mert meg kell mérni, mielõtt kiadjuk. Önelégülten közöltem vele, hogy másnap megkapja, csak elõtte átküldjük a terméket az inspekciós központba. Másnap magabiztosan mentem dolgozni: átadom az alkatrészeket, és kipipálom az elsõ sikeresen teljesített feladatomat a csapat projekttervén. Biztos voltam benne, hogy elégedett lesz a fõnököm. Azóta persze megtanultam, hogy nem a legragyogóbb ötlet éjszakai mûszakban legyártatni egy vadonatúj terméket. Amikor lemérték az alkatrészeket, kiderült, hogy egy sincs közöttük, amelyik stimmelne. Egy továbbfejlesztett terméket próbáltam létrehozni, de csak egy rekesznyi szemetet sikerült legyártatnom. Fel kellett hívnom a K+F-es pofát, hogy elmondjam: az alkatrészek használhatatlanok, és legalább két hétbe beletelik majd, amíg újakkal állunk elõ. Ráadásul a fõnökömnek is magyarázhattam, miért is költöttem el 5000 fontot egy rekesznyi olyan alkatrészre, amely egyetlen autótípushoz sem megfelelõ, és még a helyi fémhulladék-kereskedõ sem fog érte túl sokat fizetni. Le voltam sújtva. Manapság, amikor repülõgépszárnyakban utazom, 5000 font nem olyan sok pénz, de akkor több volt, mint a diákhitel, amit akkor már több mint két éve próbáltam viszszafizetni. Ezzel meg is történt a menedzseri bemutatkozásom, és el kellett gondolkodom azon, hogy nem lenne-e jobb
BEVEZETÉS
|
visszakéredzkednem egy olyan állásba, ahol megmondják, mit kell csinálnom, a felelõsség pedig másoké. Néhány évvel késõbb, amikor menedzsment-tanácsadással foglalkoztam, rá kellett jönnöm, hogy nem csak nekem nehéz ez a helyzet. Az üzleti és iparvilág legkülönbözõbb szegmenseiben ugyanezekkel a problémákkal küzdenek. Ahogy a gépem a toulouse-i repülõtérhez közeledett, lassan visszazökkentem a jelenbe. Beláttam, hogy a The Daily Telegraphnak kétségkívül igaza van: a középszintû menedzserek sorsa mindenütt nehéz. Kitéptem a cikket, és eltettem a táskámba. „Ezen még el kell gondolkodnom” – mondtam magamnak. Az is eszembe jutott, hogy lényegében változatlanul ugyanazokkal a kihívásokkal nézek szembe, mint zöldfülû pályakezdõként. Persze több szempontból is feljebb kerültem, de ami miatt aggódom – hogy nem alszom ki magam, hogy túl sokat kell dolgoznom, hogy vajon mitõl lesznek a csapatomban elégedettek az emberek, hogy nem vagyok eleget a családommal, hogy nincs elég továbbképzés, hogy nagy a stressz meg a frusztráció –, az nem változott. A kérdés tehát az: miképpen fogom elkerülni, hogy belõlem is egy nehéz sorsú középmenedzser legyen.
A kapcsolat Két lehetõség van. Vagy sikerül az Egyesült Államok elnökének lennem, vagy sikerül megnevelnem a lányomat. A kettõ együtt lehetetlen. – Theodore (Teddy) Roosevelt
Mindkét dologgal – a szülõvé és a menedzserré válással – kapcsolatban az a különleges, hogy bárki képes rá. Pontosabban azt akarom mondani, hogy bárki megteheti. Azokban az
19
20
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
idõkben, amikor csak engedéllyel lehetett kutyát tartani, ha minden olyan alkalom után kaptam volna egy fontot, amikor arról olvastam a lapokban, hogy nehezebb kutyatartási engedélyt szerezni, mint világra hozni egy gyereket, nagyon meggazdagodtam volna. A menedzsmenttel is pont így áll a dolog. Nagy-Britanniában a tanároktól és az orvosoktól például megköveteljük, hogy különféle képesítésekkel rendelkezzenek, mielõtt dühödten a krétájukhoz vagy a sztetoszkópjukhoz kapnak. A menedzsment terén viszont bárki kipróbálhatja magát. Sõt a helyzet még ennél is rosszabb: a legtöbben azért lettünk menedzserek, mert valami másban voltunk jók. A legjobb könyvelõbõl és a legsikeresebb szoftverfejlesztõbõl lesznek a könyvelõk és a programozók fõnökei. Bizony, az embereket azért léptetik elõ, mert elismerik a teljesítményüket – csak éppen nem a menedzserként nyújtott teljesítményüket. Szóval milyen készségekre van szüksége egy jó menedzsernek? Ha egy tetszõleges alkalmazottcsoportot megkérünk, állítsanak össze egy listát arról, hogy mi minden jellemez egy jó menedzsert, akkor valószínûleg valami ilyesmivel állnak majd elõ: z z z z z z
világosan kijelöli a célokat, barátságos és megközelíthetõ, jó humorérzéke van, odafigyel mások szavára, összeszedett, ösztönzõ hatású.
Elég ránézni a listára, és egyértelmû lesz, hogy csupa meglehetõsen pontatlanul meghatározott, a személyiség típusára vonatkozó elvárásról van szó. Néha azért szóba kerül a szak-
BEVEZETÉS
|
képzettség is, de többnyire csak a lista vége felé. Kétszer is végignéztem ezt a kísérletet: egyszer menedzsment-konzultánsokkal, akik rendkívül drága öltönyt viseltek, egyszer pedig gépészmérnökökkel, akik nem viseltek drága öltönyt. Az eredmények olyan elképesztõen hasonlóak voltak, hogy csakis egyetlen tanulságot lehetett levonni belõlük: a menedzsment az emberekrõl szól. Hogy a gyereknevelés is emberekrõl szól, még ha egészen aprókról is, azt talán senki sem vitatja. Miközben a gyerekeinket neveltük, és éltem a menedzserek mindennapi életét, ez a kapcsolat egyre világosabbá vált a szememben. Lassanként rádöbbentem, hogy a toulouse-i utam során megfogalmazódott kérdésre mindvégig ott volt a válasz az orrom elõtt: a gyerekek. Annyi mindent csinálok a gyerekekkel, amit az irodában is fel tudok használni! Az egyik percben három kisfiúval tárgyalok arról, hogy mikor kell lefeküdniük, a következõben pedig egy beszállítóval a szerzõdésben vállalt árakról. Az otthonom és a munkahelyem közt utazva gyakran töprengtem azon, hogy a gyereknevelés közben szerzett tapasztalatokból mit tudok hasznosítani a menedzseri munkában. Arra jöttem rá, hogy ez két dolgot jelent. Egyrészt, minthogy a gyereknevelés és a menedzsment az emberekrõl szól, vannak olyan módszerek és technikák, amelyek mindkét esetben alkalmazhatóak. Másrészt, ha megértjük a gyerekek bizonyos olyan vonásait, amelyek egész életükre velük maradnak, akkor jobban fogjuk érteni azokat a felnõtteket is, akiket menedzselünk, és még arra is lehet esélyünk, hogy kiismerjük a mozgatórugóikat. Senki ne értsen félre: egy menedzser nem viselkedhet úgy, mint egy szülõ. De rengeteget tanulhat a szülõként szerzett tapasztalataiból. Ebben a könyvben mindent összegyûjtöttem, amit a gyerekeimtõl tanultam, és ami segített jobb menedzserré vál-
21
22
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
nom. Kívánom, hogy annak, aki elolvassa, szintén hasznára váljék. Emberekrõl lesz tehát szó, és a menedzselésükrõl. Arról, hogy miképpen alakul ki az emberben az a valami, ami kiemeli õt a csapatból, és vezetõjükké teszi. Ez a homályos, meghatározhatatlan valami a stílustól függ: attól, ahogyan a lényünket, a karizmánkat, a személyiségünket használjuk, hogy ezáltal embereket befolyásoljunk, és meggyõzzük õket arról, hogy a közös célért kell dolgozniuk. Az egyik fõnököm, egész éves munkám és viselkedésem kiértékelésekor tökéletesen összefoglalta, hogy mirõl is van szó. „Tudod, akkor leszel igazán jó menedzser, ha neonfénnyel világítasz majd.” Egy pillanatra fölrémlett elõttem a kép. Ennek nyilván nagy sikere lenne. „Energiát kell sugároznod magadból, hogy ha egy megbeszélésen felmerül egy probléma, mindenki örüljön, hogy te is ott vagy. Azt kell érezniük, hogy a te segítségeddel minden esély megvan rá, hogy a probléma tényleg megoldódjon.” Amikor elõször kerültem menedzseri beosztásba, nagy gondot jelentett, hogy mit is kell másképp csinálnom, mint korábban. Tudtam, hogy ettõl még nem én fogom meghatározni a cég átfogó stratégiáját, pedig a Gantt-táblázatokat meg hasonlókat már csukott szemmel is meg tudtam csinálni. De éreztem, hogy hiányzik még ide valami: a neonfény. Azt remélem, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, hamarosan maga is fényleni kezd.
NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ
A birodalom visszavág 112 A dzsungel könyve 191 A hatvanperces apa (The Sixty Minute Father) 87, 139 A profi lúzer – A gyors és sikeres bukás kézikönyve (How to Be a Complete and Utter Failure in Life, Work and Everything 44 ½) 117 aggódás 19, 49, 90, 95, 110, 152, 170, 184, 188, 190, 207 agresszió 66–71 Airbus 16, 55, 61, 85, 146, 149, 212 alkalmazott 17, 20, 29, 42, 45, 47, 54, 56, 63, 70, 77, 87-88, 91, 98, 113, 118, 129, 150, 154, 161-62 Allen, Gracie 89 Amos, Julie-Ann 181 Amszterdam 32, 104 Antarktisz 25 Appleyard, Brian 28 Arisztotelész 203 Armstrong, Neil 57 Arsenal 72
aura 179 ártatlanság 196 Az egyperces menedzser (The One Minute Manager) 86 Az élet csodaszép 196 Az oroszlánkirály 163 Badaracco, Joseph L. ifj. 42, 60, 132-33, 148 Bangkok 193 bátorság 37, 57–62 BBC 12, 35 Belbin-féle csoportszerep teszt 156 bezártság 38 Biddulph, Steve 67, 78, 81, 84, 90, 187-88 bizalom 42, 53–56, 175 Blanchard, Kenneth 86 Bob, a mester 16, 147 boldogság 11, 26, 31, 85-86, 92, 102, 163, 188, 193, 208 bölcsesség 184, 187, 189, 201 Branson, Richard 25, 28, 72, 122 Braun, Werner von 123 Buttyland 207–09
224
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
Cambridge 26 Cardiff 207 Carling, Will 51, 175, 177, 200 Carnegie, Andrew 180 Carter, Jimmy 31 cél(ok) 20, 22, 28, 31, 36-37, 69-70, 87, 95-96, 112–18, 122, 130, 134, 137, 146, 148, 153, 156, 168-69, 177, 184, 212-13 Channel 4 166 „Child of Our Time” (Korunk gyermeke) 35 Chrysler 98 Churchill, Winston 25, 37, 61 Citibank 148 Curie, Marie 171 család 15, 17, 19, 71-72, 83, 92, 110, 120, 130, 148–51, 155, 176, 186-87, 211-12 családias 148–51 csapat ~bizalom 42, 53–57 ~élet 132 ~építõ 91, 149-50 ~játékos 156 ~menedzselés 181 ~motiváltság 87, 100 ~munka 145–47 ~projektterv 18 ~szellem 153 ~társ 10 ~teljesítmény 126, 131, 153 sport~ 148 Csodakocsi 85 da Vinci, Leonardo 210 dicséret 83–88
Disney, Walt 168 diszlexia 28 édesség 37-38, 95, 97 Egy bogár élete 109 egyéniség 155–57 Einstein, Albert 47 Eisenhower, Dwight D. 63 eladási mutató 95-96 elégedetlenség 129, 208 elkötelezettség 56, 149, 211–13 ellenállás 31, 71, 162-63 Ellsworth, Richard R. 42, 60, 132-33, 148 elõny 58, 68, 137, 162, 177, 186, 196 elszántság 60, 69, 137 elvárás 20, 25, 51, 71, 106, 109, 114, 142, 148 erkölcs 41-42, 46, 156 érték ~rend 43–46 ~rendszer 43 közös ~ 43-44, 149 értékelés 22, 51, 86, 203 érzelmi ~ állapot 103 ~ érettség 139–41 ~ intelligencia 156 ~ székrekedés 139 ~es viselkedés 202 Erzsébet, I. 25 fegyelem 35 fegyelmezett 59, 201 ~ fellépés 103 ~ munka 202 fejlõdés 103, 114, 137, 171, 191-92, 215
NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ
felelõsség 14, 16-17, 19, 53, 118, 138, 154, 176-77, 183, 221 Fernandez, Lisa 152 figyelem 81–85, 182-83, 185 fizikai szükséglet 78 Ford, Gina 163 Ford, Henry 123, 142 függõség 43 Gates, Bill 41, 122 genetikai magyarázat 31 gombamenedzsment 89, 93 gondolkodás ~mód 176–79 ~ nélkül 166 praktikus ~ 91 rendezett ~ 198-99 tudományos ~ 130 gondoskodás 14, 69, 72, 152 Green, Christopher 131, 163
Higginson, Thomas Wentworth 145 higiénia ~ fontossága 44 ~i viszony 198 Hihetetlen család 148 Hillary, Edmund 57 hiszti 66, 149 hitelesség 35, 50, 96, 134 Hogyan neveljük a fiúkat? (Raising Boys) 187 Hogyan neveljünk boldog gyermekeket? (The Secret of Happy Children) 68, 78, 81, 90 Holland Herald 103 Holland Királyi Légitársaság 103 Hollandia 32 Honda Motor Company 122 HR 77, 86 humor 63–65 ~érzék 20, 63
György, V. 200 hangulatváltozás 49 Harris, Rolf 94 Harrison, George 198 Harry Potter és a titkok kamrája 176 Harvard Business Review 63 Harvard Business School 42 használati utasítás 176, 185, 206 haszon 189, 197, 207–10 határidõ 16, 18, 148, 184 határozottság 66–71 hatékonyság 43, 64, 66, 117, 126, 134, 150, 178 hátrány 58, 162 Heller, Robert 51, 175, 177, 200
„I Play, Therefore I Am” (Játszom, tehát vagyok) 104 igazság 77, 200 Indonézia 193 indulatosság 128 integritás 41–46, 50 intelligencia 82, 139, 156 irányelv 25 jellemvonás 25, 34, 42, 155 Johnson, Spencer 86 Joly, Dom 166 Kao San út 193 karizma 22, 25 karrier 17, 42, 72, 85, 187, 189
|
225
226
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
~fejlesztési program 135 Kennedy, John F. 25, 61 képesség 25, 37, 87, 100, 133, 138–41, 145, 176-77 181, 206 kérdezés 124-25 készség 20, 38, 45, 104, 117, 124, 174-75, 180-81, 206 Kiegyensúlyozott babák és nyugodt mamák kézikönyve (The Contented Little Baby) 163 kihívás 17, 19, 29, 45, 177, 193, 205-06, 214 Kína 55 King, Billy Jean 211 King, Martin Luther ifj. 132 kitartás 185, 211–13 kíváncsiság 81, 125, 203, 215 kompetitív ~ ember 194 ~ viselkedés 195 konfliktus 70-71, 132–34, 150 korlátozások 67 környezettudatosság 41 következetesség 35, 41, 50, 56, 130, 164 közösség 138, 145, 148 ~tudat 104 kritika 121, 130, 203 kritizálás 128–30, 134 kudarc 121–24, 178, 196 Laosz 194 Leadership and the Quest for Integrity (Vezetés és az integritás keresése) 42 Lego Lovagvár 184-85 légy szindróma 38
Lincoln, Abraham 123 Lineker, Gary 200-01 MacArthur, Douglas 152 Machiavelli, Niccolò 160 Malajzia 193 Mary Poppins 66, 101 Maslow, Abraham 77 matematika 103, 139 McDermott, Steve 117 megbízatás 180 megfélemlítés 67, 70 menetrend 57,58 mentor 186–91, 195, 205 Mexikó 98-99 mézesmadzag 97-98 Midler, Bette 155 módszer „próba-szerencsétlenség” ~ 121 „egyperces dicséret” ~ 86 Montgomery marsall 25 Monty Python 169 motiváltság 63, 77, 86 munka ~hely 21, 35, 44-45, 54, 60, 63, 69-70, 80, 87, 95, 97, 103-04, 124, 128-29, 131, 135, 140-41, 148, 153, 155, 185, 189, 197, 199, 200, 203, 209, 212 ~nap 28, 199 ~körülmény 111 Nagy-Britannia 20, 99, 194 Napóleon, Bonaparte 184 Némó nyomában 53 Nepál 193
NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ
New Toddler Taming (A kisgyerekek megszelídítésének új útjai) 131 Országos Gyermekbántalmazás-ellenes Társaság 187 óvoda 43, 102–03, 113-14, 147, 164 önbecsülés 70 önbizalom 68, 177, 179, 194 önértékelés 78, 179 önzõ érdek 152 õszinteség 42, 132, 204 összetartás 148-49 ösztönzés 97–100 Paisley, Bob 25 panaszkodás 118 Parker, Jan 40, 170 Parsons, Rob 87, 139 passzivitás 68 Peking 54 példa ~kép 187, 191-92, 205 ~mutatás 47–52 Picasso, Pablo 94, 114 Power Rangers 81, 206 pozíció 10, 29, 191, 197, 201 precizitás 200 produktivitás 63 projekt 13, 58, 109, 120, 125, 136, 140, 146, 149, 161, 167, 184, 209 ~terv 18, 95 óriás~ 37 provokáció 35 pszichológus 77, 81-82, 142, 145, 151, 201 Pygmalion-effektus 142
|
Raising Happy Children (Boldog gyerekeket nevelni) 40 reakció 47, 49, 51, 116, 130, 165-66, 201 rendetlenség 83, 198-99 rendezettség 198 rendszeresség 163-64, 199 résztevékenység 181 részvényes 45 Robbins, Stephen P. Roosevelt, Theodore (Teddy) 113 Rögbi Világkupa (1991) 51 Rubik-kocka 171 rutin 15, 57–59, 85, 87, 113, 166, 189 Scott kapitány 25 Shrek 2 167 Simpson család 40, 135 status quo 29, 60 Stimpson, Jan 40, 170 struktúra 43, 163 Sunday Times, The 28, 137-38 Swansea 207 szabályzat eljárási ~ 43 Szeiszei, Kato 127 személyiség 20, 22, 25, 40, 77, 155–57, 181 szenvedély 72-73, 194 szervezet 42, 95, 113, 157 szexuális zaklatás 80 szisztéma 164 menedzsment~ 43 Szita, Jane 104 szoftver ~fejlesztõ 20
227
228
|
AMIT A GYEREKEIMTÕL TANULTAM A MENEDZSMENTRÕL
~ használat 135 ~ mûködés 140, 162, 164 Szoicsiro, Honda 122 szórakozás 101–06 szorongás 49 szükséglet 77–79 ~-hierarchia 77 tanulás 102, 121, 131, 157-58, 205-06, 215 társadalom 68,187 Tarzan 139 termék 18, 45, 69, 193 termékenység ~-szakértõ 35 terv(ek) projekt~ 18, 95 ütem~ 65 tervezés 138 Thaiföld 193 The Manager’s Casebook (A menedzser kézikönyve) 124 „The Story Makers” (Történetcsinálók) 116 The Truth about Managing People (Hogyan menedzseljük az embereket?) 113 The Way to Win (Út a gyõzelemhez) 51, 175 Thomas, a gõzmozdony 94, 134, 207 Thompson, Daley 177, 179 tinédzser 43, 168, 188 tisztesség 41-42, 45, 54, 56, 77, 92, 149, 153 továbbképzés 19, 38, 89, 105, 116, 135, 156, 178
tréner 187 tudat(os) cél~ 130 környezet~ 41 felelõsség~ 176 „Trigger Happy TV” (Sokk TV) 166 Tuckman, Bruce 150 utánzás 192 utasítás 37, 68, 113, 180, 185, 206 vélemény 50, 71, 92, 133, 187, 203 versengés 145, 195 verseny 99 vezetõi tapasztalat 42 világpolitika 25 Virgin 72 viselkedés 22, 35, 49–51, 66–69, 81, 103, 129, 149, 155, 164, 175, 195, 201-02 viszonyítási pont 44 visszajelzés 113, 123, 129, 203-04 Volkswagen 98 Waterloo 64 Wenger, Arséne 72 Wenger, Guy 72 West, Mae 97 Willy Wonka és a csokigyár 72 Winston, Robert 35 You’re in Charge Now! (Kezedben az irányítás) 181