Impulzus XXXVIII/2.

XXXVIII./2.

Tartalomjegyzék Dobogós innovátor Muzsika Mívelő Mérnökök Klubja Szoftverháztűznézőben az evosoftnál Távvezeték építési technológiák és hálózatfejlesztés IEEE IAS Annual Meeting Honnan jöjjön az „otthon melege”?

Beszámoló a MEE 2010. évi Vándorgyűléséről A mobil platformok jövője LINKIN PARK: A THOUSAND SUNS Gamer cikkek Érdekességek a messzi Finnországból Interjú a TV Macival AVENUE Q Sodrásban Mint a Kama Sutra egy szűzlánynak A májusfának kötözött főszervező Nem maradunk sokáig, holnap kelni kell!

A mátrix Nicole Kidman minimál? Schimán!

4 5 6 8 9 10 12 13 15 16 18 20 21 22 23 24 26 27 30

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hallgatói Képviseletének lapja.

XXXVIII. évfolyam 2. (424.) szám Megjelenik 2300 példányban.

Lapzárta: 2010. október 17.

ISSN 1418–0529 (Nyomtatott) ISSN 1588–0745 (Online) Cím: Impulzus szerkesztőség, Schönherz Zoltán Kollégium, 1117 Budapest, Irinyi J. utca 42.

819-es szoba E-mail: impulzus@impulzus.com WWW: http://www.impulzus.com/ Felelős kiadó: Kalmár A. Márton, a HÖK elnöke Felelős szerkesztő: Berzlánovich Imre Főszerkesztő: Kovács Róbert VI. Vill.

Főszerkesztő-helyettesek: Lilik Ádám Simon Dóra Olvasószerkesztők: Kovács Róbert, Simon Dóra Tördelőszerkesztők: Gazdag András III. Info., Lilik Ádám Simon Csaba I. Info.

Címlap: Will Gábor VII. Vill. Írták és szerkesztették: Binszki Gergő VI. Vill., Csatári Bálint VI. Vill.

Géczy Attila II. Phd., Kovács Róbert VI. Vill.

Lilik Ádám, Nagy Zsolt IV. Vill.

Rusz Ágnes

, Simon Dóra

Will Gábor VII. Vill., Zovits Ádám V. Info.

Köszönet illeti továbbá a következőket: Bosznai István, Gerendás Dániel, Gerse Pál, Gönye Zoltán, Polgár Beáta.

[SPOT] Valamint köszönjük mindazok áldozatos munkáját, akik segítettek ezen számunk elkészítésében!

Sokszorosítás: Király Nyomda Kft. (2360 Gyál, Bánki Donát köz 4.)

Szerkesztőségi gyűlés minden hétfőn 19.00 órától.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az írások tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet!

3

Dobogós innovátor Karunk hallgatója, Michelberger Roland igen megtisztelő díjat hozott el a Nokia által szervezett „Calling All Innovators” versenyen. Rövid interjúnkban kifaggatjuk az urat, hogy miként jutott el a világ szinten is igen impresszívnek számító harmadik díj megszerzéséig.

––A „Calling All Innovators” versenyen harmadik díjat értél el. Mi motivált, hogy elindulj a rendezvényen?

– – A versenyt a Nokia rendezte, és nemzetközileg több országból, a világ majd minden pontjáról lehetett rá nevezni. Izgalmas kihívásnak tűnt a feladat. Mivel már 3 éve fejlesztek Nokia telefonokra, folyamatosan figyelem a híreket és a hírleveleket a Forum Nokia oldalon.

Innen értesültem a versenyről. Idén voltak országonkénti fordulói is, és a magyarországi díjazottak közé bekerültem. Mire az újság nyomdába kerül, addigra a díjátadó is lezajlik. 4 kategóriát rendeztek.

Jómagam a Productivity kategóriában lettem harmadik, illetve Best utility különdíjat is kaptam.

– – Hogyan jutottál be a döntőbe, a válogatott 15 fő közé? Milyen előválogatás volt?

–– Több mint 1600-an jelentkeztek a versenyre, ebből válogattak ki 15 főt a döntőbe a négy kategóriában. Előzetesen természetesen az összes beküldött alkalmazást letesztelték, ezért tartott meglepően sokáig – három hónapig – a zsűrizés.

– – A „productivity” kategória nyertese vagy. Mit takar a kifejezés? A Best-Utility különdíj hogyan passzol a másik díjhoz?

–– Magyarul talán termelékenységnek lehetne frappánsan lefordítani a productivity kifejezést. Ebbe a kategóriába azok a programok kerültek, amelyek a mindennapi életet könnyítik meg. A Best utility a legjobb segédprogramnak járó különdíj.

– – A Wake Up szoftver ötlete hogyan pattant ki a fejedből?

–– Sok ötletemet elvetettem abból az okból kifolyólag, hogy azok számítógépen is megvalósíthatóak lennének. Ekkor kezdtem el arra koncentrálni, hogy mitől „mobil” a mobil: mindig nálam van, rendelkezésre áll a kamera, ott a beépített GPS,

gyorsulásérzékelő, és még sok más funkció is egyszerre. Ezekre a lehetőségekre fókuszálva jött végül az ötlet.

––Egyes információk szerint iOS-ra is fejlesztesz. Erről mit árulsz el nekünk?

––Egy igen népszerű játék eddig még nem virtualizált verzióján dolgozunk. Az ötlet ez esetben nem saját, hanem az egyik ismerősöm szólt, hogy segítsek be neki a fejlesztésbe. Láttam benne fantáziát, így belevágtam. Remélhetőleg hamarosan elér abba a stádiumba a fejlesztés, hogy letölthető legyen a program.

––Milyen fejlesztői szemmel Symbian után iOS-ra váltani?

– –Ég és föld a különbség a két rendszer között. Mindkettőnek megvan az előnye, de inkább a hátrányokkal (nehézségekkel) szembesülsz, mikor komoly fejlesztésbe kezdesz. Az MVC – azaz Model-View-Controller – mintán alapul mindkettő rendszer, ez közös tényező. Ezenkívül nem sok hasonlóság van; Symbianra egy C++-ra hasonló nyelven megy a kódolás, míg iOS-re Objective-C-ben.

––Volt „belső” egyetemi segítséged? Vagy teljesen önállóan végzed a fejlesztést?

– –Az AUT tanszék mobilos csoportjában részt veszek K+F projekten, innen kaptam a teszt telefont. Természetesen, ha technikai kérdésem volt, abban is segítettek az oktatóim. A segítségükért nekik külön köszönet jár.

––Az egyetemen milyen szakirányon tanulsz? Mik a jövőbeli terveid?

– –Számítógép alapú rendszerek szakirányt választottam, jelenleg MSc hallgatóként tanulok. Az egyetem után szeretnék külföldön dolgozni pár évet. Külföldi tanulmány egyelőre nincs célul kitűzve, lehetséges munkahelyként pedig Finnország, Németország, Anglia és Ausztria vonz, ezek jönnek szóba.

––A mobilipar - mint a verseny témája is mutatja - a folyamatos innovációról szól. Milyen fejlesztést vizionálsz hardware oldalról, és mit az software részről?

––Az okos telefonoknak van egy nagy hátrányuk. Gyakorlatilag két nap alatt lemerülnek, ha kihasználod az összes funkciójukat.

Ezen azért bőven lehetne javítani a hardver oldalról. A szoftveres ötleteimet pedig megtartanám a következő versenyre, hátha majd ezzel is sikerül valami díjat elhoznom. (nevet)

ÉBRESZTŐ!

Roland segédprogramja kiváló kiegészítője lehet az alváshiányban küszködő egyetemista mindennapjainak, pláne, ha a delikvens naponta huzamosabb időt tölt el tömegközlekedéssel. A WakeUp lényege, hogy az álmosan buszra szálló felhasználó beállítja a megfelelő úticélt a telefonon. Az okostelefon ezután a GPS adatokat felhasználva figyeli a felhasználó helyzetét. Közben a telefon tulajdonosa bátran szunyókálhat, hiszen a telefon nem időpont függvényében fog ébreszteni, hanem a GPS célkoordináták közeledtével. A mókás és intuitív interfészhez hozzá tartozik, hogy nem gombnyomásra áll le a riasztás, hanem a telefon heves rázására.

A szoftver egy apró lépés afelé, hogy a napunk egy újabb slotjába be tudjunk iktatni egy-egy impulzus jellegű alvást. Arra pedig – azt hiszem nem kell ecsetelnem – gyakran égető szükségünk volna. A WakeUp-ot keressétek az Ovi Store-ban!

4

mcmacko

Muzsika Mívelő Mérnökök Klubja

XXXVIII./2.

Mindennapjainkhoz hozzátartozik a zene. Van aki hallgatja, van aki míveli. Karunkon működik egy olyan kör, akik feltalálták magukat, berendeztek egy próbatermet, saját zenés esteket, jam session rendezvényeket tartanak és két fellépés között is zenélnek – magyarul azt csinálják, amit szeretnek. A Muzsika Mívelő Mérnökök Klubjának körvezetőjével, Szalontai Petivel beszélgettük.

––Ha pár mondatban össze kellene foglalnod, hogyan mutatnád be a körödet az olvasóknak?

––Az MMMK egy immár 10 éves kör, amely megpróbálja összegyűjteni és egy laza közösségbe foglalni a kollégium és a Villamosmérnöki és Informatikai Kar olyan hallgatóit, akik szeretnek zenélni. Nem mondhatom azt, hogy „amatőr zenészeit”, hiszen vannak nem is kevesen, akik nagyon profin művelik a zenélést.

A fő tevékenységünk, hogy egy próbatermet üzemeltetünk a Schönherzben, amit minőségi cuccokkal szereltünk fel a kör pénzéből. A kezdeti hőskorban a tagok maguk adták a közösbe a dobot, erősítőket, mikrofont, stb. ami nagyon tiszteletre méltó dolog. Ezen kívül zenéhez kapcsolódó rendezvényeket szervezünk. A hagyományos féléves MMMK Esten a nálunk próbáló, vagy VIK-es kötődésű amatőr zenekarok lépnek föl. Egy félévben tartunk több Jam Sessiont is, amikor kivisszük a koli nagytermébe a dobot, erősítőket, és bárki lejöhet a hangszerével beszállni a teljesen kötetlen örömzenélésbe. Tartunk még úgynevezett Hangszeres Estet is, ekkor egy adott hangszer kiválóságát hívjuk meg, hogy tartson bemutatót/előadást az érdeklődőknek. Tavaly Banai Szilárd (dob) és Barabás Tomi (basszusgitár) volt a vendégünk, mindketten hangszerük legjobbjai között vannak az országban.

Legutóbbi kezdeményesésünk pedig a LiveKaraoke, amit először az idei Qpa keretében csináltunk meg. Ez egy teljesen szokványos karaoke buli, azzal a különbséggel, hogy a zenei alapot élőben játssza a körtagokból verbuvált zenekar.

––Milyen út vezetett a körvezetői pozícióhoz?

––Hatodéves villanyos hallgató vagyok, nemrég kezdtem az Msc-t. Mindig is nagy zeneőrült voltam, már kiskoromtól kezdve zenei nevelést kaptam, otthon folyton szólt valami muzsika a házban. Szüleim járattak zenei iskolába, tanultam zongorázni, de ezt abbahagytam, mert nem szerettem a szolfézst. Szerencsére nem hagytam abba végleg a zenélést, gimi elején kaptam egy gitárt, és ahogy az lenni szokott, lett egy gimis haveri zenekarom is, aminek pályafutása csúcsán felléptünk negyedikben egy farsangi bulin. Aztán mikor felvettek a BME-re, kapásból felfedeztem a koli honlapján az MMMK-ról fenn lévő pár sort, és nagyon megörültem, hogy van egy kör (és egy próbaterem), ami lehetőséget ad arra, hogy a koleszban is folytathassam a zenélést. Nagyon tetszett, hogy van egy dob a próbateremben, mivel mindig is szerettem volna dobolni, és végre kiélhettem magam. Olyannyira, hogy érdekes módon itt már dobosként ismernek az emberek, valahogy minden itteni zenekaromban doboltam, én se tudom az okát, a gitár kicsit háttérbe szorult. Már gólyaként aktív tag lettem a körben, és az is maradtam a kolesz felújításának 3 félévét kivéve (a kör ekkor is működött a Terminusban, de én nem laktam ott).

Aztán ahogy teltek az évek, és a legutóbbi körvezető letette a lantot cirka másfél éve, én lettem a rangidős a körben, így elvállaltam a körvezetőséget.

––Hogyan lehet bekerülni az MMMK-ba? Milyen előnnyel jár egy zenélő villanykaros számára a kör?

––Bárkit szívesen látunk, aki szeret zenélni. Két fajta körtagságot kell megkülönböztetni. Egyrészt van, aki csak használja a próbatermet, és fent van a levelezőlistánkon, másrészt vannak az aktív tagok, akik részt vesznek a rendezvényeink lebonyolításában, és a kört érintő ügyekben döntenek. Akit csak a próbaterem érdekel, az is nagyon jól járhat, mert a piaci ár töredékéért használhatja a termet (ennek feltétele, hogy ha nem szólóban próbál, a zenekarban

kell lennie VIK-es hallgatónak). Aki pedig aktív tag lesz, az egy zeneszerető közösség tagjává válik és részt vehet a fentebb leírt rendezvények megvalósításában. Ez jelentheti azt is, hogy felmossa a nagytermet a buli után (ez sokak gyermekkori álma), de azt is, hogy előáll a saját rendezvényötletével, és megcsinálja azt, mi támogatunk minden jó ötletet!

––Milyen kötelezettséggel jár körtagnak lenni ––A próbaterem használatáért egy jelképes összeget kell fizetni, ami 5000 Ft félévente. Aki pedig aktív körtag, attól annyit várunk el, hogy megcsinálja azt, amit előzetesen elvállal.

––A honlapotokon elérhető pár korábbi buli hanganyaga. Hogyan szervezitek a már korábban is említett fellépéseket?

––A különböző levelezőlistákon szoktuk meghirdetni, és várjuk a fellépni vágyó zenekarok jelentkezését. Nem kell komoly produkcióval/repertoárral előállni, az is elég, ha valaki három-négy számot játszik el. Öt-hat zenekar jelentkezése a minimum, ami esetén megtartjuk az MMMK Estet, sajnos előző félévben ez nem jött össze, de régebben előfordult, hogy akár 10-12 banda is előadott egy 20-25 perces szettet egy esten. A bulikat az AC Stúdió szokta felvenni, sajnos az utóbbi pár évben az estek felvétele nem lett rendesen leszervezve, illetve több est anyaga veszett oda az elromlott winchestereknek hála, így a honlapon főleg régebbi anyagok vannak fenn, de a jövőben erre különösen oda fogunk figyelni.

––Mikor lesz a következő ilyen rendezvény?

––November harmadikán, még a nagy ZH hajrá előtt szeretnénk megtartani. Nemsokára elkészül egyébként az új holnapunk, a rendezvényeinkről ott, illetve a levlistánkról lehet majd értesülni.

––Milyen bandák indultak nálatok? Van aki esetleg hírnévre is szert tett azóta?

––Sajnos erről nem készült statisztika, a honlapon fenn lévő MMMK Est hanganyagokból lehet bandaneveket szemezgetni. Ugyanakkor ide leginkább hobbizenészek járnak, egyetem mellett csak másodállásban rocksztárok.

mcmacko képek:

5

Szoftverháztűznézőben az evosoftnál Magyarország első számú szoftverházának ügyvezetőjét kerestük meg, hogy kifaggassuk őt a karrierjéről, a munkaerő-utánpótlásról, valamint az egyetemi képzésről. Az interjúnkban az evosoft mindennapjait irányító Dr. Várady Péter válaszol a kérdéseinkre.

––Hogyan mutatnád be az olvasóknak az evosoftot?

––Magyar menedzsmenttel rendelkező multi vállalat vagyunk, klasszikus garázscég státuszból nőttük ki magunkat, ami itthon szinte egyedülálló a multik között. Az evosoftot hazai magánszemélyek hozták létre, 1995-ben. Ma már többségi tulajdonnal rendelkezik a Siemens, az ő csoportjukba tartozunk. Az alapítók ennek ellenére a mai napig közöttünk dolgoznak, itt vannak a cégnél; ez a saját vállalati kultúránkban egy nagyon jelentős erény.

A Budapest Business Journal besorolása szerint Magyarország első szoftverháza lettünk a 2010-es évben. A szó nemes értelmében világszínvonalú ipari, orvostechnikai és energetikai szoftvereket fejlesztünk, tehát igazi mérnöki munka az, ami nálunk zajlik.

Jellemző, hogy csúcstermékekhez készítjük a szoftvert, a legkorszerűbb orvos diagnosztikai berendezésektől a vasúti rendszereken át a hajtástechnikáig, de egyes PLC-k fejlesztőkörnyezetét is mi állítjuk elő. A beágyazott világ is közel áll hozzánk, de ugyanakkor SAP rendszerekkel is foglalkozunk. Nagyon kiemelendőnek tartom, hogy a cégünk ilyen sok színt lefed a palettán.

––Kezdetben mi volt a szereped az evosoftnál? Milyen karriert futottál be, amíg ide eljutottál?

––1997-ben végeztem villamosmérnökként a Műszaki Egyetemen, utána rögtön idekerültem a céghez szoftverfejlesztőként.

Közben párhuzamosan csináltam a PhD-t is a (mai nevén) IIT tanszéken, orvosbiológus-mérnökképzés keretében. A témám diagnosztikai jelek feldolgozását foglalta magában. A cégnél 2002-től kisebb, aztán nagyobb projekteket vezettem. 2006ban megkaptam egy üzletág vezetését. Az egyik akkori ügyvezető – Zimányi Péter, aki máig a cégnél dolgozik – 2008-ban részlegesen visszavonult, és átadta nekem az ügyvezetést. A ranglétra minden lépcsőjét végigjártam, a cég működését jól ismerem.

A 20 fős menedzsment döntő része olyan kolléga, aki végigmászta nálunk a lépcsőfokokat, és ilyesformán jutott pozícióba. Nem csak így lehet persze érvényesülni, sok vetülete van nálunk a kompetenciának és a karriermenedzsmentnek.

––Szerinted egy ma végző hallgatónak – legyen villamosmérnök, vagy informatikus – milyen esélyei vannak a munkaerőpiacon?

––Ha jól felkészült az ember, és az egyetemi éveket úgy töltötte, hogy a tudás biztos alapot adjon a későbbi munkához, akkor nagyon

6

jók az esélyek. Hiszem, hogy Magyarország közép- és hosszútávon is megmarad az IT nagyhatalmak között. Ebben a szektorban lehet a legkisebb befektetés mellett a legnagyobb hozzáadott értéket produkálni.

––A „nagyhatalom” kifejezést gazdasági, vagy szellemi aspektusból értetted?

––A hozzáadott érték szempontjából. Azon országokkal nem tudunk versenyezni az óradíjakat és egyéb tételeket számba véve, ahol mennyiségre több informatikust képeznek a népesség létszáma és a piaci igények miatt. India tipikusan egy ilyen „nagyhatalom”. Ugyanakkor hatékonyságban, kommunikáció terén és az összes hozzáadott értéket tekintve igenis versenyképesek vagyunk. Lehet, hogy az óradíjunk magasabb, de ugyanannyi idő alatt többet haladunk előre. Mindig dolgoznunk kell azon, hogy ez az előny megmaradjon, nem szabad hátradőlve figyelni az eseményeket. Szerencsére

jó úton haladunk, és persze nem csak az evosoftról beszélek; ha körbenézünk, sok sikeres IT céget találunk hazánkban.

––A BSc-s hallgatókkal milyen a tapasztalatotok? Képesek a szükséges hozzáadott érték megteremtésére?

––Az egész képzés pár éve változott meg.

Nagy különbséget nem a végzettség miatt érzek az emberekben. Fontosabb, hogy hogyan töltötték el az egyetemi éveket. A BScről azt mondjuk, hogy a gyakorlati tudást alapozza meg, az MSc pedig olyan elméleti oktatást ad, ami elmélyíti ezt a felkészültséget. Van egy felvételi szűrőnk, egy átgondolt szakmai teszt. Aki ezt jól kitölti, azelőtt nyitva áll a kapunk. Jó ez a rendszer, mert a HR-es kollégák szerint az elmúlt egy évben körülbelül egy embert kellett a próbaidő alatt elküldeni. Azt figyeljük, hogy milyen a szakmai felkészültség, nálunk a diploma forrása vagy típusa másodlagos. Mindegy,

XXXVIII./2. hogy az ELTE programozó matematikus szakról, vagy tőletek jön az ember. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy a VIK-re fókuszálunk leginkább.

––Gyakornokokat is fogadtok?

––A legjobb belépő az evosofthoz a gyakornoki poszt. Évente tízes nagyságrendben vannak nálunk diplomázók és a legtöbbjük szerencsére itt is marad a cégnél. Akik rátermettek azoknak állást is ajánlunk. Ez persze a cég szempontjából kicsit hátrány is, hiszen ők nem viszik tovább a jó hírünket.

Próbáljuk értelmes tartalommal feltölteni a gyakorlatot, olyan keretet adni a témának, amiből a hallgató profitál. Nekünk is hozzá kell tenni a konzulenst, a ráfordított időt, energiát, pénzt. Számunkra is befektetés tehát a gyakornok, aki ha már itt töltötte az idejét, akkor szívesen várjuk vissza akár a későbbiekben is. Ha a gyakornok bekerül, mint munkavállaló az egyetem elvégzése után, akkor már egy magasabb belépési pontja lehet, jó esetben a pozitív tapasztalat miatt akár a kezdő szintet átlépve kezdheti itt a munkát, mert már bizonyított.

––Kiállásra, emberi vonatkozásban hogyan teljesítenek az állásra jelentkezők?

Milyen önéletrajzokkal kopogtatnak az ajtótokon?

––Az önéletrajz egy belépési pont. Be sem hívjuk az embert tesztre, ha olyan önéletrajzot küld, amelyből már látjuk, hogy esélytelen. Célszerű jól kitölteni a CV-t, és a szakmai tapasztalatot a lehető legjobban ki kell domborítani. Nem igaz, hogy tapasztalat nélkül nem lehet bekerülni, de egy jelentős pluszt ad, ha valaki hobbiszerűen foglalkozott ezzel-azzal. A soft skillek, szabadon

fordítva a „puha tényezők” is fontosak. Az egyetem megtanít sok mindenre szakmailag, de egy olyan piaci környezetben, szakmai világban élünk, ahol el kell magunkat adni, a kommunikáció, kiállás és tárgyalástechnika is fontos. Egy csoportban meg kell értetni magát az embernek, egy jó elképzelést a kollégák felé is el kell tudni adni. Ezek mind olyan képességek, amelyeket a műszaki képzés során, az egyetemi padsorokban nem igazán lehet megtanulni. Vannak nyilván speciális kurzusok, de nem ez az általános. Tavasszal indítunk egy ösztöndíjat, ahol egy prezentációs, előadástechnikai tréningre lehet jelentkezni. Ennek a költségeit a cég fogja állni, már most nyitva állnak az ajtók. (Lásd mellékelt írásunkat! – a szerk.)

Minden felsőoktatási intézményből várunk ide jelentkezőket! Azt gondoljuk, hogy az evosofttól már elvárható, hogy támogassa a tehetséges fiatalokat.

––Az ide kerülő emberek mennyi időt és milyen lehetőséget kapnak, hogy a környezethez és a feladathoz hozzászokjanak?

––Ha valaki sikeresen veszi az interjút, a tesztet és bekerül hozzánk, a 3 hónapos próbaidőn kell átesnie, amely során kap egy mentort, aki támogatja a beilleszkedését. Van egy betanulási tréningprogramunk, amely a cég folyamatairól, életéről, s persze az adott szakterület vagy projekt mélyebb ismereteiről szól.

––Szerinted az egyetemi oktatás elegendő felkészültséget ad, vagy önszorgalomból rá kell hajtani arra, hogy a tudás megfelelő legyen?

––A felvételi teszt az alaptudást teszteli. Aki végigcsinálta korábban az ötéves képzést

Add elő magad!

Az add el(ő) magad egy kiscsoportos, szuperintenzív prezentációs- és előadástechnikai ösztöndíjpályázat a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára.

Miért hozták létre ezt az ösztöndíjpályázatot?

Tapasztalat, hogy az egyetem nem ad használható prezentációs-előadástechnikai tudást, miközben a munkaerőpiac könyörtelenül elvárja azt.

Prezentációs-előadástechnikai tudás nélkül legkiválóbb eredmények sem találnak visszhangra, az értékek nem találják meg hallgatóságukat.

Még nem termett egy olyan igazán sikeres vezető sem, aki ne lett volna maga is hatásos előadó!

A nagyhatású előadók nem születnek, hanem a hatáskeltést tanulják, gyakorolják!

Kik jelentkezhetnek az ösztöndíjpályázatra?

A jelentkezés alapfeltétele a felsőoktatásban való részvétel. Az ösztöndíjpályázaton a végzős évfolyamok hallgatóit előnyben részesítik.

Az ösztöndíjprogramra összesen hét főt vesznek fel, ebből legalább három főt a műszaki felsőoktatásból választanak ki. Két főt az ösztöndíjpályázat főtámogatója jelölhet ki.

Akkor is érdemes jelentkezni, ha úgy érzed, hogy nem felelsz meg az ösztöndíj feltételeinek, mert további ajánlatokon is várhatnak rád!

Az ösztöndíjpályázat ingyenes. Sőt, az ösztöndíjpályázat egyik résztvevője egy egyszeri anyagi elismerésben is részesül. Az ösztöndíjprogramot 9+1 alkalmasra tervezik, a 2011-es tavaszi félévre. Egy-egy alkalom tervezett hossza 3-3,5 óra. Várható kezdési idő 17-18h.

Forrás: http://karrier.evosoft.hu/facebook, http://ezabeszed.hu

tisztességesen, a megfelelő tudáshoz hozzájutott. A BSc esetében a gyakorlatorientált megközelítésnél abba az irányba kellene az egyetemnek lépni, hogy még specifikusabb, még korszerűbb technológiákat tanítsanak.

Az MSc-nél a plusz elméleti háttér persze pozitív, de kicsit itt is el lehetne mozdulni az újabb technológiák irányba. Ezért keressük több-kevesebb sikerrel a tanszékeket. Volt már rá példa, hogy kollégák előadássorozatot tartsanak nálatok, vagy épp a BMF-en.

Alapvetően azért rendben működnek a dolgok. A kollégiummal (a Schönherzcel) nagyon jó a viszonyunk. A Qpát évek óta támogatjuk. A Simonyi Szakkollégiummal is remek kapcsolatot ápolunk. Könnyebb ezeket a kisebb szerveződéseket megszólítani – az egyetemeket nagyon nehéz bizonyos célok érdekében megmozgatni. Sok esetben, létrejön egy találkozó, utána nagyon vontatottan halad tovább a dolog. Nehéz megegyezni a keretekben, a képzés részvételében, sajnos néha elhalnak a kezdeményezések egy idő után.

––A Schönherz és a Simonyi Szakkollégium felé irányuló közreműködésetek miből áll?

––A Qpával indult az egész. Feladatokat írtunk ki, támogatói vagyunk évek óta a rendezvénynek. Most is volt több feladat a Facebookon, a Casanova bulit is támogattuk tavaly. A Simonyi Szakkollégium által szervezett konferencia egy remek szakmai fórum, amit már személyesen évek óta nyomon követek, sőt főtámogatóként a megnyitó előadásokat is én tartottam az utóbbi években. Itt a tehetséges diákok megmutathatják, hogy milyen szakmai területen tudtak nagyot alkotni, valamint direkt kapcsolatokat építhetnek az iparral. Nem csak tudományos konferencia ez, hanem az ipari és tudományos érdeklődés találkozása. Ez zseniális ötlet a véleményem szerint. Nagy élmény volt, hogy a legutóbbi alkalommal a Szakkolis konferencia keretein belül összehoztunk egy találkozót itt a székházunkban Magyarország főbb IT cégeinek a vezetőivel. Szakmai tapasztalatcserét valósítottunk meg, ezt idén sem szeretnénk kihagyni.

––Milyen tanácsokkal szolgálnál az egyetemi hallgatók felé?

––Használjátok ki az időt a tanulásra is, ne csak bulizásra! Jómagam is Schönherzes voltam, jól tudom mit jelent mindez. De ha sikerül megtalálni az egyensúlyt a kettő között, akkor nem lehet nagy gond. Másrészt próbáljanak a hallgatók az évek során előre gondolkodni, ne akkor kezdjék törni a fejüket a jövőbe tekintve, mikor már a kezükben van a diploma. Nagy a verseny, sok az ügyes hallgató, akik az utolsó éveikben már szoros kapcsolatokat építenek ki a cégekkel. Manapság ez a legjobb belépőkártya.

Géczy Attila

7

Távvezeték építési technológiák és hálózatfejlesztés Szeptember 10-én került sor az Energetikai Szakkollégium 2010/2011. őszi féléves programjának harmadik előadására, melynek témái a hálózatfejlesztés, valamint a távvezeték építési technológiák voltak. Az előadást Kovács Zoltán, az OVIT Zrt. Távvezeték Létesítési Üzem vezetője tartotta.

A rendezvény az OVIT Zrt. tevékenységének ismertetésével kezdődött. A társaság a közel múltig a hálózat üzemeltetési, és létesítési feladatokat látta el, továbbá 1991. december 31-ig annak tulajdonosi jogait is birtokolta. Ezt követően a hálózati vagyon átkerült az MVM-hez, majd a MAVIR Zrt. 2006-os megalakulásakor úgy a hálózati vagyon, mint az akkor még az OVIT-nál lévő üzemeltetés is a MAVIR-é lett. Emiatt 2006-tól az OVIT Zrt. tevékenysége a kivitelezés, valamint az alállomás, illetve távvezeték tervezés lett.

1. ábra: VER

A rövid cégtörténeti áttekintést követően, az előadó rátért a hálózatfejlesztés témájára. Először bemutatásra került az ország villamosenergia-rendszere: az átviteli hálózat nemzetközi összeköttetései (750 kV, 400 kV, 220 kV), majd az előadó fokozatosan keletről-nyugatra haladva ismertette a tervben lévő, a jelenleg kivitelezés alatt álló és a nemrégiben megvalósult távvezeték szakaszokat. A fontosabb projektek közül kiemelvén, felhívta a figyelmet a 750kV-os távvezeték szerepének újragondolására (a jelentősen lecsökkent energiaátvitel miatt), valamint a 220 kV-os távvezetékek jelentőségének csökkenésére.

A mostani időszak főbb munkái a „zöldmezős” 400 kV-os távvezeték építések, bizonyos meglévő egyrendszerű szakaszok kétrendszerűvé történő átépítése (Albertirsa – Martonvásár 400 kV), valamint a jelenlegi 220 kV-os távvezetéki nyomvonal felhasználásával épülő új 400 kV-os távvezetékek létesítése, mely során a régi, „nem kívánt” távvezeték szakaszt elbontják, és a nyomvonala mentén felépítik az új 400 kV-os szakaszt.

Az egyrendszerű távvezeték átalakítása azért fontos, mert fokozza a villamosenergia-rendszer biztonságát, növeli az átvihető energia mennyiségét, és új távvezeték építésénél jelentősen kisebb költséggel létesíthető „új” szakasz a már meglévő nyomvonal miatt. Emellett épülnek újonnan szakaszok alállomásokhoz vagy

8

erőművekhez (Bicske, Gönyű KCE). Ekkor a már meglévő távvezetéket egy alkalmas pontján felhasítják és onnan építik ki az új szakaszt. De épülhetnek új távvezetékek a (rendszer) hurkoltság javításának az érdekében, mint például a Martonvásár– Bicske–Győr szakasz.

Az országban több helyen folynak előzőekben említett építések és átépítések, amelyek nem csak a távvezetékekre vonatkoznak, hanem az azok fogadására szánt alállomásokra is. Ilyen jelenleg is zajló munkálat például a 400 kV-os bővítések kapcsán a szolnoki, valamint a detki alállomások átépítése.

A téma zárásaként meg kell említeni, hogy az építés kezdését megelőzően, évekig tartó, hosszadalmas tervezési és engedélyeztetési eljárások is kötik a beruházó kezét.

A távvezeték építés okainak megismerése után Kovács Zoltán a részletes technológiai folyamatokról beszélt. Mint minden építményt, a távvezetéket tartó oszlopokat is az alapozásnál kell elkezdeni. Miután a tervező kijelölte a nyomvonalat és kiosztotta az oszlophelyeket, azután a geodéták bemérik és karókkal kijelölik az oszlopok helyét és a nyomvonal irányát. Ezután a kivitelező dolgozóinak kell meghatározni az oszloplábak pontos helyzetét. Az oszlop helyének meghatározása után meg kell tisztítani a terepet annak érdekében, hogy megfelelő munkaterületet biztosítsanak a szerelésnek. Az alapgödör kiásása közben ügyelni kell annak biztosítására (omlásveszély), a betonozás minőségére, valamint a földelés helyes kialakítására. A legtöbbször alkalmazott alap a súlyalap, illetve gyengébb talajmechanika esetén az úgynevezett lemezalap, ami hatásosan oszlatja el a talajon az oszlopszerkezetből, illetve a sodronyokból adódó mechanikai terhelést.

összeszerelik a teljes oszlopot, majd egy darus kocsi segítségével felállítják az alapra. Ez a módszer nem alkalmazható feszítő vagy nagy súlyú, tartóoszlopoknál, mert azok – súlyuknál fogva - nem „bírják el”, magukat az állítás során, illetve a daru emelőkapacitását meghaladják.

Ezért ezeket az oszlopokat részletekben – illesztésenként - szerelik össze a földön, majd daru segítségével egyenként emelik helyükre az elemeket.

3. ábra: Oszlop típusok

Miután állnak az oszlopok, a következő lépés a sodronyok behúzása az előkötél segítségével a már felszerelt, tartó szigetelőláncokhoz rögzített terelőkerekeken keresztül. A folyamat során ügyelni kell a húzás és fékezés egyensúlyára. A fázis-, és védővezetők behúzása és a belógás szerelőtáblázat alapján történő beszabályozása után helyezik fel a feszítőláncokat. Ezután a fázisvezetőket lengőszorítókkal rögzítik a szigetelőláncokhoz, utána pedig kialakítják az áramkötéseket a feszítőláncoknál. Utolsó lépésként felhelyezik a rezgéscsillapítókat, térköztartókat és az optikai szállal ellátott védővezetőre a légi akadály jelzőgömböket.

4. ábra: A belógás meghatározása

2. ábra: Oszlop helyének kijelölése

Az alapozás után kezdődik az oszlop összeszerelése a helyszínen, amelynek elemeit már előkészítve (tűzihorganyzás, festés, furatok kialakítása) szállítják a helyszínre. A tartóoszlopoknál leggyakrabban alkalmazott állítási eljárás, hogy a földön

Az előadás alapján elmondható, hogy a növekvő energiaigény biztonságos kielégítése, valamint a rendszer stabilitásának megőrzése érdekében, egyre inkább szükség van a hálózat bővítésére, új távvezetékek építésére és a hurkoltság növelésére. Az építés során nélkülözhetetlen a modern technológiák alkalmazása, hogy lépést tudjunk tartani a növekedéssel.

Gerendás Dániel Energetikai Szakkollégium

IENemzetközi EE IASelismerésAnnual Meeti n g az Energetikai Szakkollégiumnak A legtöbb villamosmérnök találkozik szakmai pályafutása során az IEEE rövidítéssel, amely a mérnökök legnagyobb és egyik legjelentősebb nemzetközi szakmai szervezetére, az Institute of Electrical and Electronics Engineers-re utal. A szervezet számos szakmai tagozatának egyike, az ipari alkalmazásokkal foglalkozó Industry Applications Society (IAS) idén októberben az Egyesült Államokban, Houstonban tartotta konferenciával egybekötött éves találkozóját, amelyre a világ legtöbb országából érkeztek résztvevők.

A rendezvényre egyetemistákból és fiatalokból álló szervezetek képviselőit is meghívták, az utazásukhoz az IAS-hez kapcsolódó Myron Zucker Alapítvány nyújtott segítséget. Ennek köszönhetőn az Energetikai Szakkollégium tagjaiból álló,

2009-ben alapított IEEE BUTE IAS/PES Joint Student Branch Chaptert a konferencián két fő is képviselhette.

A műszaki tudományok fiatalok körében történő népszerűsítése kiemelt figyelmet kap az IAS-től, a konferencia keretében évente külön díjjal jutalmazza az ebben élenjáró szervezeteket. Nagy öröm számunkra, hogy alig egy éves múltja ellenére a BUTE IAS/PES Joint Student Branch Chapter tevékenységét, a meghívott diákszervezetek közül egyedüliként az „IAS Outstanding Student Branch Chapter” elismeréssel jutalmazták.

A találkozó számos további szakmai rendezvényt kínált, rengeteg témában került sor bizottsági ülésekre, így például a bányák berendezéseivel foglalkozó bizottság (Mining Committee) szekcióján

XXXVIII./2.

és az energiarendszerekkel foglakozó workshopokon is részt lehetett venni. Természetesen lehetőség volt a Houston közelében található NASA Johnson Űrközpont megtekintésére is.

Közép-európai diákként nem mindennapi élmény volt a részvétel a találkozón, különösen a világ egyik fontos üzleti központjában, ahol talán a legtöbb globális, az energetikai szektorban tevékenykedő cég székhelye található. Bízunk benne, hogy részvételünk és beszámolónk a BUTE IAS/ PES Joint Student Branch Chapter idei tevékenységéről újra elnyerte a jövő évi díjat odaítélők tetszését, amelyet a szervezet képviselői ismét személyesen vehetnek át.

Polgári Beáta, Gerse Pál Energetikai Szakkollégium

IAFiESTE zetett szakmai gyakorlat külföldön!

Neked is kötelező a szakmai gyakorlat? Miért nem csinálod külföldön? Mi lenne, ha még fizetnének is érte? Jól hangzik?

Ismét itt a lehetőség, hogy következő nyáron a szakmai gyakorlatodat valahol külföldön töltsd el!

Jelentkezz online november 7.-ig, és máris megtetted az első lépést ahhoz, hogy felejthetetlen élményekben legyen részed! Idén 27. alkalommal hirdeti meg az IAESTE Hungary a Nemzetközi Szakmai Gyakorlatcsere Programját, melynek keretében a kiválasztott hallgatók részére minimum 8 hetes maximum egy éves szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít a világ 85 országának valamelyikében. Szerezz értékes szakmai tapasztalatot, úgy, hogy közben gyakorlod a nyelvet, és új külföldi barátokra teszel szert! Sörözz németekkel,

teázz angolokkal, főzz rizst indiaiakkal, vagy menekülj rénszarvasok elől Skandináviában az IAESTE Hungary-vel!

Ha felkeltette az érdeklődésedet, keress minket a http://bme.iaeste.hu–n, vagy csatlakozz Facebookon az IAESTE BME csoporthoz!

Nemzetközi Szakmai Gyakorlatcsere Programunkra jelentkezés: http://gyakorlat.iaeste.hu Bővebb információ: http://csere.bme.iaeste.hu Jelentkezz ma, és kitárul előtted a világ!

9

Honnan jöjjön az „otthon melege”?

2010. október 21-én, egy hűvös estén közel háromszáz ember sétált az I épület felé. Nem órára, és nem is zárthelyire igyekeztek, ami már csak abból is kitűnt, hogy jócskán akadtak köztük tisztes korú urak és hölgyek is. Akkor mi vonzotta hát őket az IB028-as nagyelőadóba? Mindan�nyian arra voltak kíváncsiak, hogy mit mondanak a szakma és az ipar képviselői: gázzal vagy távhővel érdemes-e fűteni?

Az esemény hivatalos nevén fórumként került definiálásra, az Energetikai Szakkollégium pedig minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy ez a látogatószám összejöjjön. Hetekkel a rendezvény előtt színes szórólapok keringtek a valós térben, elektronikus meghívók a virtuális térben, a nagy napon pedig A4-es papírra nyomott útjelzők vezették a látogatókat a Petőfi híd villamosmegállójától. Az I épületben öltönyös, illetve kosztümös szakkollégisták fogadtak minket a regisztrációs pultnál, oldalt pedig tisztán látszottak a fórumot követő állófogadás előkészületei.

Persze mindez csak formaság, puszta külcsín, mely a belbecs nélkül mit sem érne. Ezt nyilván a rendezők is tudták, ezért a szakma legnagyobbjait kérték fel a vitaindító beszédek megtartására. Az est moderátora Dr. Gács István, a BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék docense volt, aki bevezetőként egy látványos prezentációval illusztrálta a két módszer előnyeit és hátrányait. Az elmondottak egy része magától értetődő volt, mint például az, hogy a távhőszolgáltatás komoly veszteségeket szenved a szállítás alatt, és ez a veszteség arányos a távolsággal. Az viszont már kevésbé volt nyilvánvaló, hogy a szállítóközeg hőmérsékletétől is függ a veszteség, hiszen a száz fokos gőz sokkal több hőt ad át a nulla fokos téli levegőnek, mint az ötven fokos víz. Kiemelte továbbá, hogy a távhőszolgáltató erőművek komoly előnye, hogy általuk a szennyezést messze lehet vinni a lakott gócoktól, viszont ezt nem minden esetben teszik meg, amikor kisebb hőellátó központokat telepítenek a lakótelepek szomszédságába.

A lakosságot viszont sokkal inkább az érdekli, hogy mennyit kell fizetni a hőért. Ezt nagymértékben befolyásolja, hogy a távfűtésért sok esetben átalánydíjat számláznak, mivel nem megoldott az egyes háztartások által felvett hőmennyiség pontos mérése.

A prezentációból kiderült továbbá, hogy a legutóbbi piackutatás eredménye szerint a teljes magyar lakosság teljes kiadásának 1,3%-át fordítja a távfűtésre, viszont ha ezt a lakosságnak arra a 16%-ára vetítjük, akik ténylegesen távfűtést használnak, akkor azt kapjuk, hogy a távhőszolgáltatás mintegy 9% körüli részesedést „élvez” a kiadásokból. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a lakosság benzinre a kiadásainak 10%-át fordítja.

Dr. Zsebik Albin, a Főtáv Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese tehát arra az implicit kérdésre kereste a választ, hogy miért olyan

10

drága a távhő. Beszédének nyitásaként történelmi múltra utalt vissza, hiszen már az Országházat is kémények nélkül tervezték, és egy távolabb eső épületből fűtötték. Abban egyetértett Dr. Gács Istvánnal, hogy a távfűtés komoly hibája a szabályozhatatlanság, mivel gyakran az ablakokat nyitják ki ahelyett, hogy lejjebb tekernék a radiátorokat, viszont erre a problémára lehetséges megoldásnak látja a létező rendszerek felújítását.

A következő hozzászóló Farkas Zsolt volt, a Heat Project Kft. ügyvezetője, aki az ipar és a lakosság oldaláról közelítette meg a kérdést. Cége társasházak fűtési rendszereinek átalakításával, felújításával és módosításával foglalkozik, így első kézből ismeri az emberek véleményét. Hozzászólásától sokan azt vártuk, hogy a gázfűtés mellett fog kardoskodni, hiszen gázkazánok gyártásával is foglalkoznak, azonban nem teljesen ezt kaptuk. Elmondása szerint ugyanis az átlagember érzelmi alapon dönt, mivel a távfűtést a szocialista korszak átkos maradékának véli, és igyekszik minél inkább függetlenedni mindenfajta szolgáltatótól, ezért választja a gázfűtést sok esetben.

Persze nem várható el mindenkitől, hogy a legapróbb részletekig ismerje a lehetséges alternatívák előnyeit és hátrányait, ezért a cégük azt is vállalja, hogy felméri az egyes lehetőségek megvalósításának esélyeit és költségeit. A lakóknak pedig sokszor szokták ajánlani a társasházi hőközpont beszerelését, amivel onnantól kezdve nem

szolgáltatást vásárolnának a Főtáv Zrt.-től, hanem csak a bejövő hőmennyiséget vennék meg, amit aztán a hőközpont osztana szét az egyes lakások között, pontosan mérve a lakók által fizetendő fűtésdíjat.

Az utolsó előkészített beszédet Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese tartotta meg, mivel az ötödik meghívott – Lángfy Pál a Magyar Energia Hivataltól – nem tudott eljönni. Erzsébet elmondta, hogy Európa második legnagyobb gázfogyasztója vagyunk, csak Hollandia előz meg minket, ők viszont a szükségleteiken felüli termelésüket exportra viszik, mi pedig a felhasznált gázmennyiség 80%-át importból fedezzük. Azaz azzal, hogy az egyes emberek függetlenségre törekednek, országos szinten egyre inkább függők leszünk, csak éppen nem a saját erőműveinktől, hanem a gázkitermelő nagyhatalmaktól.

Ennek ellenére sokan választják a távfűtésről való leválást, mivel a Főtáv ajánlatainál szinte minden más lehetőség jobban kifizetődő anyagilag. Szintén a távhő ellen szólnak azok az esetek, amikor egy-egy hirtelen jött lehűlés idején nem voltak felkészülve a távhőszolgáltatók a fűtés beindítására, és így napokon át hidegen maradtak a lakások. A gázellátás sérülékenységére ellenben szintén van példa, elég csak a nemrég történt gázvezeték-elzárásos incidensre gondolni. Azt pedig vétek lenne nem figyelembe venni, hogy a gázfűtés ára azért lehet olyan alacsony, amilyen, mert az állam nagymértékben támogatja a kisfogyasztók

XXXVIII./2. gázfelhasználását. Ha ez a támogatás megszűnne, és a lakosság is a normál piaci áron lenne kénytelen gázt vásárolni, akkor kön�nyen átbillenhetne a mérleg nyelve. Mindent összevetve a Levegő Munkacsoport egyértelműen a felújításban látja a megoldást, ideértve a lakások szigetelésének felújítását és a távhővezetékek renoválását is.

Ezek által – ideális esetben – akár 80%-os energiamegtakarítást is el lehet érni.

Ezután a közönség kérdései kaptak teret és mikrofont, meglepően sokan kívántak kérdésükkel vagy véleményükkel hozzátenni az este színvonalához.

Az egyik kérdés azt firtatta, hogy a Főtáv Zrt. mennyire hajlandó kiállni a megújuló erőforrások, például a biomassza alapú hőtermelés mellett.

Dr. Zsebik Albin kicsit gúnyosan kifejtette, hogy Budapest legnagyobb potenciállal bíró megújuló erőforrása a háztartási hulladék, melyből olyan iszonyatos mennyiség keletkezik, hogy a meglevő szemétégetők nem is bírják mindet eltüzelni, hanem komoly pénzeken kell elszállítani és eltemetni. Tervbe is van véve egy 2×20 megawatt teljesítményű szemétégető-erőmű-hőszolgáltató építése, csak a lakossági ellenállást kell leküzdeni.

Egy másik résztvevő példaként említette Helsinkit, ahol szinte csak távfűtés van kiépítve. Erre az a válasz érkezett, hogy Helsinkiben nem csak a távfűtés, de a távhűtés is be van vezetve a lakások 90%-ában. A lakosság egyértelműen emellett döntött, hiszen sokkal biztonságosabb, tekintve hogy így nem kerül a háztartásba semmilyen tűzveszélyes anyag, ráadásul tárolni sem kell a fűtőanyagot. A hazai helyzet nagyon messze van ettől, de a Főtáv Zrt. errefelé törekszik, tervbe van véve a fűtőközeg hőmérsékletének csökkentése és a vezetékek szigetelésének vastagítása annak ellenére, hogy a távhővezetékek vesztesége arányaiban nem nagyobb az elektromos távvezetékekénél.

Szintén a közönség soraiból érkezett az a kérdés, hogy mennyire van létjogosultsága a kisebb erőműveknek, melyek egy-egy háztömböt látnának el hővel. Erre Dr. Gács István válaszolt, szerinte a mikroerőművek legnagyobb problémája a rendelkezésre állás garanciájának hiánya, hiszen egy esetleges meghibásodás esetén akár hetekre kiesne a fűtés egész lépcsőházakban, a tartalékok beépítése viszont olyan anyagi

megterhelést jelentene, amelyet a lakosság képtelen lenne állni. Ezen kívül nem nyújtanak komolyabb előnyt a mikroerőművek, így többszörösen is ellenjavallt az állami támogatásuk.

Ennél komolyabb vitát indított el az a résztvevő, aki azt kérdezte, hogy miért csak a gáz és a távhő között lehetne választani, miért nem fontolunk meg más lehetőségeket is. Dr. Zsebik Albin elmondta, hogy már

sikeresen megvalósult egy olyan társasházi beruházás, ahol a modern szigetelések és a napenergia együttes alkalmazásával 80% energiabevitel-csökkenést értek el, viszont a projektnek jelentős kezdeti befektetésre volt szüksége, részben ezért is van az, hogy a döntéshozók ritkán gondolnak erre a megoldásra. (Zsebik Albin, mint a „távhő” képviselőjének hozzáállása amúgy a vita során végig dicséretesen korrekt volt: a Főtáv által már megvalósított projektek, illetve tervek említése mellett egyetértett azzal, hogy a lakóközösségeknek maguknak kell mérlegelniük, hogy számukra milyen fűtési megoldás az ideális összességében, ami egyáltalán nem biztos, hogy a távhő kell legyen. De javasolta, hogy ha a távhőről való leválás mellett dönt az adott közösség, hagyják meg a becsatlakozó vezetéket, hogyha később újra a távhő válna számukra előnyösebbé, akkor ennek az újbóli kiépítése már ne jelentsen extra költséget.) Farkas Zsolt szerint náluk gyakran érdeklődnek a faaprítékkal való fűtés megvalósíthatósága felől, viszont eddig még nem sikerült olyan lakóépületet találniuk, ahol a részletes tervkészítés után a lakók 30%-ánál nagyobb lett volna a támogatók aránya. Ennek oka nagyrészt a logisztikai problémákban keresendő, hiszen a fahulladékot be kellene gyűjteni az ipari „termelőktől”, szétosztani a lakosság körében, akiknek pedig tárolniuk kellene, valamint szakképzett kazánkezelőt alkalmazniuk, aki ért az adott kazántípus

üzemeltetéséhez és karbantartásához. Egy hozzászóló ehhez azt fűzte hozzá, hogy az ő cége Budapestről gyűjti be a fahulladékot, amit Ajkára visz, mert Budapesten nincs felvevőpiaca. Szintén egy látogató tette hozzá, hogy Magyarország energiaigényének két és félszeresének megfelelő biomasszát termel a mezőgazdasági szektor. A harmadik hozzászóló szerint viszont az egységnyi területre beeső napenergiából a fotoszintézis, a növények megnövése, betakarítása, szállítása, elégetése és a keletkező energia elszállítása után kevesebb, mint egy százalék marad csak meg, ezért nem lehet hatékony a biomassza energetikai felhasználása.

Beliczay Erzsébet ragadta magához a szót, szerinte a fahulladék elégetésénél jobb megoldás, ha tartósan beépítik azt, például bútoranyagnak, mivel ekkor a fa által életében megkötött széndioxid nem szabadul fel azonnal, hanem évtizedekre megkötve marad. Szerinte inkább az jelentene megoldást, ha egy nemzeti erőműépítési stratégiát dolgoznának ki, és az új erőművek építésénél nem az lenne a döntő szempont, hogy ki adja hozzá a pénzt. Így elkerülhető lenne, hogy még több gáztüzelésű erőmű épüljön, és ténylegesen a megújuló erőforrásokra lehetne koncentrálni. Felmerült továbbá az is, hogy a már meglévő gazdasági érdekcsoportoknak nem áll szándékukban változtatni a kialakult status quo-n, ezért politikai lobbi segítségével érik el azt, hogy továbbra is csak az eddigi energiahordozók részesüljenek állami támogatásból. Állítólag ma Magyarországon a fosszilis energiahordozók állami támogatása harminckétszer magasabb a megújuló erőforrásokénál.

Látható volt, hogy ez a vita igen messzire vezetne, viszont az idő fogytán volt, így az ESZK elnöke megkezdte a vita lezárását.

Zárszóként Dr. Zsebik Albin hozzátette, hogy a Főtáv Zrt.-nek már van légköbméter helyett felvett energián alapuló számlázása, illetve az előzőekre reagálva megemlítette, hogy a távhőrendszer képes akármilyen hővel működni, jöjjön az biomasszából, szénből, atomerőműből, szemétből vagy napenergiából.

Végezetül pedig kicsit ironikus hangon elmondta, hogy ma a távhő nagy részét gáz elégetésével nyerik.

Z, Wilson

11

Beszámoló a MEE 2010. évi Vándorgyűléséről 2010. szeptember 15–17. dátummal, idén 57. alkalommal került megrendezésre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlése, Siófokon.

Az idei Vándorgyűlés fő témája a szolgáltatás minősége volt, ahogy azt a megnyitón Dervarics Attila, a MEE elnöke kifejtette. Az Energetikai Szakkollégium néhány tagjának is lehetősége nyílt részt venni a konferencián, voltak akik előadásukkal a programba, illetve voltak akik a szervezésbe kapcsolódhattak be.

A vándorgyűlés első napja Plenáris üléssel kezdődött, az ülést Kovács András a MEE főtitkára vezette, aki beszámolt a konferenciára jelentkezett cégek és szakmai képviselőik számáról. Ezen a napon az egyik legrangosabb előadó Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium, energiaügyi és otthonteremtési államtitkára volt, beszédének fő témája az energiastratégiai kérdések voltak. A Plenáris ülés alatt is folyamatosan fogadták az érdeklődőket a kiállító standok, ahol meg lehetett ismerkedni a cégekkel, bemutatták főbb termékeiket és részletesen ismertették tevékenységüket. A nap zárásaként megrendezésre került az úgynevezett „baráti találkozó”, ahol egy kellemes vacsora mellett, mindenki kötetlenül beszélgethetett.

A Vándorgyűlés második napján, már két szekcióban folytatódtak tovább az előadások. A szekciók négy-négy témakörre voltak felosztva, mely témakörök mindegyikéhez öt előadás tartozott. Az ,,A” szekcióban a következő témakörök szerepeltek: eszköz és vagyongazdálkodás, hálózatok tervezése és engedélyeztetése, rendszerirányítás, valamint négy előadás hangzott el az alállomások műszaki kérdéseiről. A ,,B” szekció témái: okos hálózat – okos mérés, munkavédelem, diagnosztika, végül itt is négy előadás hangzott el a távvezetékek és szerkezeteik témában. Az előadások érdekessége, hogy mind a két szekcióban szóba kerültek madárbarát távvezeték tartófejek, melyeken a madarak zavartalanul megpihenhetnek, ezzel nem veszélyeztetve a szakasz – és saját maguk – épségét.

Az utolsó nap délelőttje is két szekcióra bontva folytatódott. Az egyik szekcióban a megújuló energiaforrásoké volt a főszerep, míg a másik szekcióban megvalósított fejlesztéseket mutattak be. A szekció előadások után került sor a záró Plenáris ülésre, aminek a levezető elnöke szintén Kovács András

12

volt. A záróbeszédet Dervarics Attila MEE elnök tartotta, beszédében kiemelte, hogy az idei Vándorgyűlést a várakozást felülmúló érdeklődés kísérte. Az elnök záróbeszéde után következett a vándorkupa ünnepélyes átadása, mely egyben a konferencia záró mozzanata is volt.

Elmondható, hogy a konferencia a fiatal mérnökök számára kitűnő alkalom, hogy megismerkedhessenek a hazai cégekkel, – amelyek jelentős számban képviseltetik magukat – előadásokkal és kiállításokkal is. Azonban a cégek megismerésén túl, a konferencia minden napján lehetőséget kaptak a szakdolgozat és diplomaterv pályázat nyertesei munkásságuk bemutatására, ezzel nagyban hozzájárulva szakmai fejlődésükhöz, pályájuk elindításához.

Gerendás Dániel, az Energetikai Szakkollégium tagja

A A mobi l platformok jövője szeptemberi HTE gyűlés

XXXVIII./2.

A 2010. szeptember 23-i Távközlési Klub a mobil platformok jövőjéről szólt a már megszokott, három meghívott plusz egy moderátor szereplésével. A gyűlés megtartotta az értelmes vitákhoz illő kerekasztal jellegét, amelyben a három meghívott egy-egy prezentációja után volt lehetőség a bátrabbaknak a cégek képviselőinek feltenni az olykor csipkelődő, olykor üzleti érdekek miatt megválaszolhatatlan kérdéseket, amelyek szép száma illetve a hallgatóság aktív részvétele jelezte a téma létjogosultságát.

Miről is van szó, ha a mobil platformok fejlődésére gondolunk? A legkézenfekvőbbnek a mobil készülékek fejlődése tűnhet, azonban arra gyorsan rájöhetünk, hogy az olyan emergens technológiai megoldások jönnek, mint az LTE, ami jó eséllyel eltörölheti a sávszélesség ma ismeretes korlátait a mobil eszközökön (egy ideig, amíg a mostaninál elképzelhetetlenül nagyobb igények fel nem lépnek). Ezért kell az ipar nagy résztvevőinek kiterjeszteni a látókörüket a jövőbeni fejlesztéseik kapcsán olyan emberi tényezőkre is, amelyeket eddig nem, vagy nem jól „implementáltak”. Ezért is említette Bátorfi Zsolt, a Microsoft magyar fejlesztői csoportjának prominens képviselője meg a „user experience” varázsszavakat, amit az utóbbi 5-10 évben kicsit talán agyon is használtak.

De aztán időközben kiderült, hogy Redmontban ez egyszer komolyan neki is feküdtek: a Windows Phone 7-ről van szó, ami nem hasonlít semmire, amit eddig mobilon láttunk, és a szakmai cikkek az álluk megtalálása után nagyon elismerően nyilatkoztak az új generációról. Aminek, mint arra Zsolt többször is utalt, semmi köze sincs a hivatalos krédó szerint is avitt, ósdi elődjéhez, a 6.5-höz. A Microsoft elképzelte a triple play és a cloud computing összeházasítását, mint követendő célt az úton, miközben a Phone 7-es design elszakadt a szeretve utált ikonrácstól, és – Zsolt szerint – a tömegközlekedés ikonográfiáját vették alapul, és a Budapesten forgatott promójuk (http://bit.ly/99czrd) tanúsága szerint nagyon erősen hisznek benne, hogy a továbbiakban nem a tapipad-képernyő rabjai leszünk. Azt azonban nem titkolták, hogy az újdonság varázsát felső árkategóriás készülékek bírják csak vassal támogatni, és ez azt is jelenti, hogy az ösztöndíjról lemaradt diákhiteles olvasóink kénytelenek lesznek bespórolni pár rúd kolbásszal otthonról, ha ki akarják gazdálkodni a hamarosan Magyarországon is elérhető típusokat.

A Microsoft persze soha sem lesz olyan erős kis hazánkban, ameddig nincs full Xbox Live szolgáltatás, ameddig a Silverlight el nem terjed a tévéken (erre a legnagyobb esély az IPTV szolgáltatás részeként lenne, hiszen ez is Microsoft platformra épül). Így a

több képernyős játszadozás, az igazi élmény még várat magára.

Következő előadó Dankovics Tamás volt, a Nokia képviseletében. Ő lényegesen nyugodtabban nyúlhatott a témához, hiszen a világon még mindig a Nokia adja el a legtöbb telefont, és történelmi okok miatt is (ui. fél ország a 3210 és a 3310 modellek valamelyikével lépett be a mobil információtovábbítás szuperkorába) ma Magyarországon is a finn vállalat viszi el a prímet a fogyasztás nagy részét képező alacsonyabb árkategóriában. Itt mindig is erősek voltak, de az igazi nagy presztízst jelentő smartphone-ok

világában lemaradást halmoztak fel. Ennek változtatására felvettek egy veterán Microsoftos vezetőt, Stephen Elopot, aki irányítása alatt készülnek nagyobb részt szerezni az általuk mobil computereknek nevezett okostelefonok piacán. Az új, felsőkategóriás készülékeik (melyek közül többet is megfogdoshattunk a gyűlés vége után) már a MeeGo Linux alapú, nyílt forráskódú OS-ét fogják futtatni, amely az Intel és a Nokia közös ötlete, amelyet egy ennek dedikált közösség (MeeGo Community) tagjai feljeszthetnek.

A fejlesztőknek persze minden OS tulajdonos szeretne kedveskedni. Nem nehéz megérteni, hogy ennek mekkora jelentősége van, gondoljunk csak arra, hogy egy iPhone vagy egy Androidos telefon megvételében mekkora szerepet szánunk annak, hogy third party alkalmazásokat akarunk majd rajta használni. A store-ok felkészültek – állította a Nokia, a Microsoft is bizakodik a .NET-es fejlesztők elcsábításával kapcsolatban (Phone 7-re is a 70-30-as szabály lesz

valószínű, azaz az online eladások 70 %-a az alkalmazásfejlesztők számlájára megy, míg 30 %-ot lefölöz a „jó gazda”). Persze elsők már nem lehetnek, az igazi smartphone forradalom ugyanis nem a kilencvenes évek Nokia tégláival, sem a Windows sémájú tabletekkel kezdődött – már ami a világsikert jelentő eladásokat illeti az okos kézieszközök piacán.

Az első iPhone megjelenésével tovább izomosodó Apple terjesztési képviselője Gulyás István volt a harmadik meghívott. Éppen aznapra esett az iPhone negyedik kiadásának megjelenése, és a hype és sorbanállós őrültködés közepette egy szó sem esett a négyesről. István többet beszélt az Apple olyan „innovatív” közoktatási megoldásairól, amelyben a „student experience” érdekében az Apple eszközökkel telezsúfolt életterek (tanterem, tanulószoba, stb.) hogyan tudnak együttműködni, és iTunes-on hogyan szinkronizálja a srác az aznapi előadás videóanyagát az iPod-jára. Persze ez annyira szép elképzelés, hogy csak kissé vadabb annál, mint hogy a bojleren is Win 7 megy, amit burkoltabban azért a másik Nagy Testvér Ltd. is szeretne a jövőben.

A mobil platformos előadások vitájában aktívan közbevető moderátorunk, a remélhetőleg közismertebb Charaf Hassan vállalta magára a kimaradt negyedik szereplő, a sok hallgató számára szimpatikus Android platform képviseletét. Dr. Charaf Hassan gyakran csipkelődő megjegyzéseivel ingerelte válaszadásra az iparból jövő vendégeket. A nagyszámú résztvevők is aktivizálták magukat, sokszor olyan filozófiai fejtegetésekkel is, amire nem kaphattak érdemi válszokat.

Láthatóan mindenki magabiztosan hisz a saját platformja igazságosságában és eladhatóságában, mindenki hisz a fejlesztőkben, és mindenki kínál most már valami élményszámba menőt. A kérdést, hogy ki marad fent és milyen trendek emelkednek a felszínre, csak az idő tudja megválaszolni, de – látva a mobilkor felgyorsult szívritmusát – erre nem kell hosszasan várnunk.

Binszki Gergő kép:

13

LINKIN PARK: A THOUSAND SUNS Hogy egy kedves kollégám szavajárásával éljek, a Linkin Park utoljára talán 2003 környékén volt érdekes. A társaság kiadott egy műfajokat sikerrel keresztező debütalbumot (Hybrid Theory), majd mindenféle meghökkentő fordulat nélkül visszatapsolták magukat (Meteora).

A sikert és az elismertséget kőkeményen megalapozták a bivalyerős kezdéssel.

Nem csoda. Akkortájt nagyon divatos volt vegyíteni a mindenféle kemény metál és punk témákat hiphoppal, üvöltős vokálokkal, valamint a gitáros műfajokban egzotikusnak számító elektronikával. A Linkin Park azzal ütötte ki kortársait, hogy közel hibátlan dalszerzői kvalitásokkal voltak felvértezve, tudták mitől lesz egy dal emlékezetes, ragadós, első hallásra is megkapó. A hangszerelés is jó ízlésről tett tanúbizonyságot – a Hybrid Theory korában kevés jobban producerelt hangzású lemezt lehetett a polcokon találni.

Aztán leállt a numetál szekér, a deszkás punkbandák lekerültek az MTV-ről, kérlelhetetlenül megjelent az indie, a brit hangzás, felbukkant a májszpészmetál (metalcore), előbújtak az emók. A Linkin Park esetében pedig előjött az identitáskeresés, a Minutes to Midnight korong a kasszáknál betalált, de a kritikusok azért nem dobták szét lábaikat a lemezt hallgatva. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen sokkal kevesebb emlékezetesebb pillanatot tartalmazott az album, mint a korábbi alkotások, de a sikeres Transformers tie-in, és a pár erősebb tétel azért a vállalható skatulyába pakolta az MtM-et. Idén, 2010-ben a banda elérkezettnek látta az időt, hogy egy új koronggal rukkoljon elő, a produceri munkára pedig a korábbról ismert Rick Rubint hozta magával Shinoda San. A lemez mindenkit aljas módon ki fog nevetni, aki a gitárok világából közelít az Ezer Nap felé. A Thousand Suns ugyanis kevesebb gitársávot tartalmaz, mint bármi a banda eddigi történetében. A dobok is gyakran háttérbe szorulnak a szintetikus ütemek javára, az elektronika és a visszafogottság pedig masszív burkolóként terpeszkedik a tizenöt tételen. A közel ötven perces utazás abszolút a kísérletezés jegyében telik, de van egy kapocs, ami az egész élményt közrefoglalja. Archív politikai szónoklatfoszlányok, háborúkat festő képek, elesett sorsokról zengő kórusok foglalják keretbe a mondanivalót. A Linkin Park nem fél ingoványos terepre merészkedni, a teljes lemezt a háborúellenes koncepciónak

XXXVIII./2.

szenteli. (Megjegyzés a margóra: ennek tükrében furcsának is hat a modern hadviselést burkoltan népszerűsítő új Medal of Honor játékhoz csatolt LP nóta...)

Szerencsére a dolog legalább a lemezen nem sül el visszafelé, az átlag hallgató számára nem fog erőltetettnek tűnni a pacifista hozzáállás, a zenei megoldások viszont bizonyára megosztják majd a közönséget. Rockhimnuszok helyett ugyanis középtempós, lassan felépülő témák zakatolnak a bő háromnegyedóra katarzisáig. A The Catalyst (az első klipes nóta) egyértelműen a lemez csúcspontja, mind hangulatilag, mind strukturálisan. Mintha az első tizenhárom track csak azért lenne a korongon, hogy katalizálja a klipdal hatását. Persze a többi tétel sem azért lett a sorba illesztve, hogy kitöltsék az időt. A Burning in the Skies még talán klasszikus rockdalnak is nevezhető, a When They Come for Me után azonban nyilvánvaló lesz az elektronika és a hiphop térnyerése. A Robot Boy-t akár Michael Jackson is énekelhette volna fénykorában. (Csak számomra volt mindig nyilvánvaló Jacko és Chester stílusa között némi áthallás?) A Waiting for the End törzsi ritmusokkal operál, és talán itt tudatosodik a dalok hallgatása közben először, hogy Mr. Bennington még mindig nagyon tud.

Tónusa szokatlanul lágyan ívelt vidékekre merészkedik, de ezt legfeljebb azok bánják majd, akik még ma is a sikolyokat várják tőle. A Blackoutban persze ezek a részek is felbukkannak (jó produceri érzékkel érkezik a hirtelen kontraszt), majd Shinoda apó is dalra fakad. A Wretches and Kings első sora instant vágja mellbe a műfajok között nyitott füllel közlekedő hallgatókat (Bring The Noise, anybody?), az Irdescent pedig a már emlegetett felvezetés része, sajnos kikerülhetetlen Shadow of the Day áthallással. A Catalyst után következő The Messenger szintén Chester jutalomjátéka, amely remekül zárja le az ATS szelencéjét.

Sajnos ezek a fő passzusok, a többi track szinte csak átvezető. Így túlzásnak tűnnek a dalnak nem nevezhető hangulattöredékek, amelyek a lemez koncepciójába, atmoszférájába beleillenek (néhol még a hangulatot is fokozzák), de produceri oldalról olcsó húzásnak titulálhatók.

Egy biztos, ha hallottad már a The Catalystot, vagy láttad a videóját, és nem tetszik az új LP irány, akkor az ATS nem a te korongod lesz. Ha viszont rajongóként, esetleg rockdarálóként lenyeled a békát, vagy csak szimplán nyitott vagy az experimentális élményekre, akkor a lemez adni fog valamit. Hogy mit – közhely riadó –, az már csak rajtad és a lelkiállapotodon fog múlni, kedves olvasó.

mcmacko

15

Ki(PSP)ngdom Hearts: Birth By Sleep A Square-Enix egyik legfurcsább kezdeményezése volt annak idején a Final Fantasy világát összekeverni a Disney hősök univerzumaival. A Kingdom Hearts ennek ellenére jött, látott és győzött, hiszen nem csak a crossover sikeredett jól, hanem a játékmenet és a prezentáció is minőségi lett.

A Kingdom Hearts címek az FF-féle szerepjátékok irányvonalát, narratíváját követik, de az akció mindig valós idejű, ellenben a körökre osztott harcokat preferáló Final Fantasyval. A két főepizód és több mellékág után itt a PSP-s rész, amely végre visszakanyarodik a régi szemlélethez, ugyanakkor újdonságokkal is szolgál a játékosoknak.

A Birth By Sleep 10 évvel az első rész eseményei előtt játszódik. Újdonság, hogy ezúttal három különböző kalandot indíthatunk, hiszen három eltérő főszereplő alkotja a csapatot. Aqua, Ventus és Terra természetesen nem csak külsőségekben térnek el egymástól. A harcot kicsit újrapofozták Tetsuya Nomuráék, a rengeteg apró változtatásnak (a varázspont rendszer átvariálása, dimenzió-link... stb.) köszönhetően tényleg úgy érezzük, hogy nem csak tartalmi bővítéssel, hanem tényleges finomításokkal és újdonságokkal is szolgál a folytatás.

Gamer cikk

A játék karakterenként 15-20 órányi kalandot tartogat, tehát PSP-hez mérten is kemény az UMD lemezre préselt tartalom.

A grafikát szintén az egekig lehet dicsérni. A Crisis Core által bejáratott motor itt is jól teljesít. A mesevilágokat közel a PS2 színvonalához hasonlóan jeleníti meg a kézi konzol - és bár a terepek kicsit puritán módon vannak megjelenítve, az átvezetőkben azért a karaktermodellek részletességén, és remek animációin legeltetni fogjuk a szemünket. Az audio szekció minőségéről azt hiszem elég annyit említeni, hogy Mark Hamill, James Woods és Leonard Nimoy is a szinkronszínészek listáját erősíti. A lemezen található még négy különálló többjátékos módusz is, melyek közül a legjópofábbnak a táblás mókát találtuk, de a versenyzős lehetőséget is egészen jól megvalósították.

Ha rendelkezel PSP-vel, bizonyára hiányolod a minőségi játékokat mostanában. A KH:Birth By Sleep egyértelműen túlmutat az üres, egyszerű kézi konzolos próbálkozásokon. Ha bírod a stílust, és egyben tartalmas mókára is vágysz, ne hagyd ki!

mcmacko

Vanqui s h (X360,PS3) „A Vanquish nem más, mint a japánok válasza a Gears of Warra!”, hallhattuk már többször is. Valójában másról, jóval többről van szó. Tény, hogy az identitástudatát mostanában elvesztő japán játékfejlesztők a nyugat felé nyitnak mind a stíluselemeket, mint pedig a játékmechanikai variációkat tekintve. Mégis Shinji Mikami csapata egy ízig-vérig japános akciójátékot pakolt össze, amelyben a jelen és a múlt játékfejlesztői tapasztalata egy igen ütős produktumban csúcsosodik ki.

Tényszerű megállapítás következik: a Vanquish bizony használ fedezékrendszert, de nem igyekszik egy az egyben koppintani Marcusék mozgáskultúráját.

Sőt, hősünk (Sam Gideon - DARPA alkalmazott) ruhája az ARS (Augmented Reality Suit) szinte akrobatikus képességekkel ruházza fel a viselőjét. Nem kell olyan durva dolgokra gondolni, mint amire a (szintén Mikami-játék) P.N.03 hősnője volt képes, de a térden siklós mozdulat olyan lazasággal és olyan agilitással turbózza fel Sam mozgását, amit még shooterekben csak ritkán láthattunk. Sam egyszerre fut, lő, vetődik, és csúszik - a nehéz pillanatokban pedig az időlassítást is beveti. Semmi forradalmiról nincs tehát szó, de a stílus és a kezelhetőség a végletekig van polírozva, mint ahogy azt a

16

srácok játékaiban megszokhattuk. A pályák közben random módon bukkannak fel hatalmas ellenfelek, de a sima ágyútöltelékek sem hagynak minket pihenni.

A fegyverarzenálból korrekt, a fegyverek nem erőtlen töltelékeszközök, mint sok más shooterben. Állandó a mozgáskényszerünk is a lőszeres ládák keresése miatt, révén a skulók igencsak gyorsan kifogynak a tárakból.

A történet egyébként a szokásos scifi hadakozást helyezi a központba, csak épp nem idegenek ellen, hanem az amerikai erők vannak szembeállítva az orosz nacionalistákkal szemben. A grafika részleteitől nem fogunk hátast dobni, viszont az összkép és a sebesség nagyon látványossá teszi a nagyfelbontású kijelzőn látottakat.

A Bayonetta után a Platinum Games ismét megcsinálta. Bár akkora erővel nem bír a Vanquish, mint a boszorkány minden lehetséges díjat besöprő kalandja, azért az akciójátékok állóvizét kellően felkavarja Sam küzdelme. Ha az FPS zsánere mellett szeretsz TPS stílusban is lövöldözni, akkor mindenképp tegyél próbát a Vanquish-sel.

mcmacko

XXXVIII./2.

Gamer cikk

Front Mi s si o n: Evolved (XBOX360, PS3, PC)

Mech, mecha - azaz lábakon járó, ház méretű harci robotok. Sci-fi víziókban gyakran ilyen monstrumokkal helyettesítik a tankokat, a kultuszuk pedig Japántól egészen Amerikáig terjed. Igazán jó mechás játékkal régen találkozhattunk, főleg konzolokon. Az Armored Core sorozaton túl szinte nem is volt olyan említésre méltó cím (na jó, talán a Chromehounds), amely a témát kellő mélységben dolgozta volna fel.

A Front Mission sem egyértelműen a mechákra fókuszáló játék, a sorozat történelmét végiglapozva pedig klasszikus japán stratégiai RPG-k bukkannak fel a szemünk előtt. Az Evolved immár a nevében is hordozza a változást. A sorozat ezzel az epizóddal feladja a körökre osztott taktikai megközelítést, és akciójátékként népszerűsíti a fegyverfetisizmust, immár ténylegesen a mechás (wanzerek, ahogyan a játékban hívják őket), és szabadon futkározós harcokat vegyítve.

A méretekből fakadóan az irányíthatóság is más ezeknél a gépeknél, mint a klasszikus TPS főszereplők esetében. A robotok alapesetben lomhák, de képesek a lebegésre-rövid repkedésre, és csúszómozdulatokra is, így némi tanulással magunk is látványos mozdulatokat leszünk képesek kicsikarni a monstrumokból. Megnyugtató tény, hogy a mobilis lépegetők révén jóval

könnyebb és hozzáférhetőbb a játék kezelése, mint mondjuk az Armored Core játékoké, ugyanakkor a narratíva és az átvezetők is túlmutatnak a From Software által készített robo-banzájokon. (A wanzer modifikálás viszont itt nem szerepel akkora súllyal.)

A mozik igényesek, a karakterek (sekélyesen bár, de legalább) kidolgozottak, a hangulattal tehát semmi probléma nincs.

A wanzerek fegyverarzenálját a szokásos szokásos időlassítás egészíti ki. A zenei szekció is erőteljes, a komponista Garry Schyman nevéhez olyan játékok fűződnek, mint az atmoszferikus Bioshock, vagy a hátborzongató Dante’s Inferno.

Nem feltétlen kell tehát a sorozat rajongójának lenni, hogy a Front Mission újgenerációs verzióját élvezhessük.

Változatos, de idővel ellaposodó multiplayer várja az online harcosokat, ahol a virtuális csatatereken leginkább csapatalapú szabályokat lehet beállítani (szokásos TDM, területvédős Domination, és king of the hillhez hasonló Supremacy), az offline játékosok pedig feltételezhetően a sztorinak fognak leginkább örülni. Meg persze annak, hogy ismét itt egy játék, amelyben mechákat lehet irányítani.

mcmacko

Űrhódító A kiállítás A Közlekedési Múzeumban november 21-ig látogatható az Űrhódító kiállítás, amely a videojátékok történetének bemutatására hivatott. A tárlat a számítógépek kezdeti fejlődésével, az első játékok kialakulásával, és ezek társadalmi hátterével indít. A látogató nemcsak megtekinthet, hanem ki is próbálhat több jelentős játéktörténeti mérföldkövet (pl. Space Invaders, PacMan, Frogger, Terminator2, stb...). A mai konzolokig szinte minden jelentős gép kiállításra került. Bár a jegy a maga 1000 Ft-jával kicsit borsosnak tűnhet, én mégis azt tanácsolom, hogy aki teheti, látogassa meg a kiállítást.

A konferencia 2010. október 15-én a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum konferenciatermében népes közönség előtt rendezték meg a kiállítással azonos nevű konferenciát, ahol az előadók a játékok múltjáról, jövőjéről és a hozzájuk kapcsolódó (szub)kultúráról beszélgettek a jelenlévő hallgatósággal. Rövid megnyitó

után egyből a virtuális valóság témájába csöppenhettünk, amelyet több szemszögből közelítettek meg az előadók. Volt szó mikrojátékokról, vírusokról, de még a modern haditechnikáról is. Negyed órányi szünet után a tanulásra terelődött a téma, ezen belül elsőként a biológiai modellezésről hallhattak a jelenlévők, majd a számítógép hasznáról az oktatásban, és a gyermekek korai fejlődésében. Az ebédszünetben – a konferencia témájához és a sztereotípiákhoz illően – töménytelen mennyiségű pizzával, és koffeinben gazdag italokkal frissíthette magát az erre látszólag meglehetősen fogékony hallgatóság. Ebéd után a számomra legkedvesebb témához érkeztünk, a játékok beépülése a popkultúrába. Szó volt arról, hogy a játékok miként épülnek be a mindennapjainkba, miért találkozhatunk mostanában úton útfélen space invaderses

A Gamer rovatot a

támogatta.

táskákkal, pólókkal, a chipmusic hódításáról, és arról, hogy egy karaktert mi tehet kultikussá. Az előadássorozatot egy MMORPG-kkel foglalkozó blokk zárta.

a lilik

17

Érdekességek a messzi Finnországból Az egész valamikor tavaly télen kezdődött... Akkor döntöttem el, hogy még az egyetem befejezése előtt szeretnék legalább fél évet külföldön tanulni, élve az Erasmus ösztöndíj nyújtotta lehetőségekkel. A tettek mezejére lépvén persze adódtak kisebb bonyodalmak, végül augusztus 25-én vághattam neki a célállomásul választott Finnország fővárosának, Helsinkinek.

Azt igaziból nehéz lenne egy könyvben is összefoglalni, hogy mi mindent tud tapasztalni az ember egy nem-nyaralás jellegű külföldi út során. Az első sarkalatos pont például az, hogy – a nyaralással ellentétben – itt iskolába is kell járni, ami részben megnehezíti a dolgokat. Számítottam rá, hogy nagyon más lesz az „itteni műszaki”, de azon azért picit meglepődtem, hogy számos otthonihoz hasonló szokást, megnyilvánulást is felfedeztem. Álljon itt zanzásítva, a teljesség igénye nélkül néhány ezek közül. Persze néhány olyan dologgal is előhozakodnék, ami otthon nincs, de jó lenne meghonosítani...

A kalapon kívül az egyetemi identitás egyik másik fontos jelképe az overál. Ezek színe karonként-szakonként eltérő, és vannak kisebb átfedések is, azaz egy szín néha több karhoz is tartozik. Ezekre mindenféle foltokat, logókat varrnak fel, hasonlóképp, mint mi otthon a villanykaros pulcsira. Persze valaki annál tapasztaltabb, minél több minden látható az overálján, és vannak olyan bulik, ahol mindenki ezekben mutatkozik.

Az első hetekben eléggé az otthonihoz hasonló látványt nyújtott, ahogy overálos-sapis emberek vezetgettek körbe riadt arccal bámészkodni próbáló, papírcetlin névvel felszerelt fuksikat. (Ez finnül gólyát jelent.)

Kalap és overál Az itteni rendszer szerint azok, akik sikerrel teljesítik első egyetemi évüket itt, egy spéci kalapot kapnak, elöl az egyetem logójával. (Ezért legalább egy picit minden egyetemé más és más.) Ezt ünnepélyes keretek között május elsején adják át azoknak a gólyáknak, akik elegendő „közösségi pontot” gyűjtöttek különféle egyetemi rendezvényeken. (Apró szépséghiba, hogy a pontok összegyűjtése után is elég tekintélyes árat kell fizetni érte...) A kalap viselése innentől kezdve egészen szeptember 30-ig „engedélyezett”, ekkor egy hatalmas buli keretein belül a szögre akasztják. A köztes nyári hónapokban persze opcionális a viselete, de az első hetekben rengeteg emberen lehetett látni ezeket. (Apró megjegyzés, hogy itt az érettségi után is jár egy egységes „sapka”, az az egyetemitől abban különbözik, hogy nincsen bojtja.)

Hogyan is néz ki itt a BME-futás?

Természetesen mint sok más egyetemen, itt is szerveznek orientációs napokat az idelátogató cserediákok számára. Ezen tényleg rengeteg hasznos információt megtudtam, de emellett az ezzel éppen párhuzamosan zajló „gólyahét” rendezvényeire is szeretettel vártak, sőt, külön csábítottak minket. A sok-sok fejtágító előadás közt természetesen itt is voltak szárazak és kevésbé szárazak, de inkább arra térnék ki, hogyan is néz ki itt egy „BME-futás”...

Ha röviden kellene fogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy tök ugyanúgy, de igaziból ez egyfajta „BME-futás++++” volt, egy jó adag Schönherz qpás hajtással keresztezve. A rendezvény lényegében az egyetem egész területén zajlott, de az egyetem ös�szes új hallgatójával, és ehhez mérten összesen 62 ellenőrzőpontot szórtak szét. (A létszámproblémák elkerülése érdekében pedig két napon is megrendezték az egészet). A checkpointokat az itteni EHK associationjei működtették, amik az otthoni öntevékeny körökhöz hasonlíthatók leginkább. A teljesség igénye nélkül sorolva a palacsintasütő körtől kezdve a kóruson, rezesbandán, pókerező körön át, a rozzant busszal Európát bejárni kívánó fiatalokon túl az újságszerkesztő körig mindenki képviseltette magát.

Persze jópár ivásra, ivós játékra szakosodott szervezet is volt. És persze, mindenhol volt valami aprócska, ámde annál viccesebb feladat, amit be lehetett adni a szervezőknek.

A rendezvényen néhány ismerőssel egy csapattá verődve vettem részt, és jó hangulatban – de meglehetősen gyatra, nyirkosesegetős-nyálas időben – kb. este 10-ig feelingeltünk az egyetem területén. Képtelenségnek érezném az összes helyet felsorolni, ahol jártunk... A legviccesebb az volt, hogy a pontozási metodika tekintetében egészen „qpás” jelleggel találkozhattam.

18

Mindenféle jóságra, feelingre, jókedvre (egy helyen még a fényképezőgépre is) adtak pontot, amiket gumicsizmával, szivárvánnyal, kiskapával (tehát a feladat jellegéhez kapcsolódó ikonnal) jelöltek a pontozólapunkon.

Migráció Az orientációs napok hozadéka volt még, hogy kisebb fejtágítást hallhattunk arról, miért is nem hívják már hivatalosan Helsinki Műszaki Egyetemnek az intézményt, ahová járunk. Az itteni felfogás szerint a legnagyobb kutatási, fejlesztési és oktatási potenciál az interdiszciplináris területeken rejtőzik. Ezalatt azt kell érteni, hogy olyan új szakokat, mesterszakokat indítanak, amiben művészeti, gazdasági és persze mérnöki szakterületek metszethalmazainak leendő szakembereit képzik. Ennek első lépése volt (bár lehet, hogy ez csak számomra tűnik elsőnek), hogy egy nagyszabású átszervezést hajtottak végre idén januárban, aminek keretein belül a Helsinki University of Technology, a Helsinki School of Economics és a Helsinki University of Art and Design egyetlen egyetemmé egyesült, amit Aalto University School of Science and Technology néven neveztek el. (A névadó Alvar Aalto híres finn építész, formatervező, várostervező, az egyetem több épületét is ő tervezte.) Ennek mottója a „where science and art meet technology and business”, vagyis a tudomány és a művészet technológiával és üzlettel vett találkozóhelyére járhatok.

Az erről szóló előadást tartó dékán szavaiból még egy dolgot emelnék ki: megemlítette, hogy a hallgatók lelkesedésükből és új ötleteikből fakadóan igen fontos motorjai az egész átalakulásnak, ami miatt külön kért minket arra, hogy minden lehetséges visszajelzést adjunk meg mi, nemzetközi hallgatók is. Az ő szavaival élve: „Give us a feedback if something is not organized in the best possible way.” Itt egyébként mindenhol, mindig és minden mélységben kíváncsiak az ember véleményére. És itt nem csak egy OHV-ra kell gondolni, mindig, mindenhol van lehetősége az embernek visszajelzést adni tetszéséről illetve nemtetszéséről.

A tanév rendje Egy tanév itt két szemeszterből és szemeszterenként két periódusból áll. Azaz egy tanév összesen négy periódus (ezeket római számokkal jelölik). Így vannak például olyan tárgyak, amik negyedévesek, és a félév közepén és a félév végi vizsgaidőszakban is lehet vizsgázni belőlük. Az

XXXVIII./2.

időbeosztásban furcsa különbség még, hogy a félévek vizsgaidőszakkal kezdődnek, ennek fényében a tavaly tavasszal hallgatott tárgyakból (akár III., akár IV. periódusbeliekből) augusztusban is lehetett vizsgát tenni, míg az I-II. periódusbeliekből a december végi 1,5 hetes vizsgaidőszakon kívül januárban is lehet vizsgázni. Persze amiket csak az I. periódusban tanítanak, azokból az október utolsó hetében lévő „félévközi vizsgaidőszakban” is lehet vizsgát tenni. Az őszi féléves tárgyak vizsgaidőpontjai már a félév legelején elérhetőek...!

Még nem tudtam teljesen megítélni, hogy ez az elrendezés jobb-e, vagy rosszabb, mint az otthoni, mindenesetre elgondolkodtató lenne otthon is elfilozofálni azon, nem lenne-e egyszerűbb egy kis szünetet hagyni a hallgatóknak a ZH-ra készüléshez és a házik megírásához. (Vagy ez az, amit a Schönherz qpára szoktunk elhasználni?)

IT

Szintén az orientáció keretein belül, az IT részleg munkatársa által megtartott előadás is zömében arról szólt, hogy mennyire nem kis horderejű átszervezés egy efféle összeolvadás informatikai hátterét biztosítani. A tárgykódokat, a tantárgyi adatlapokat tartalmazó weboldalakat, a helyi „Neptunt”, az email címeket, mindent egységesítenek és átszerveznek. Emellett persze olyan új szolgáltatásokat is a hallgatók rendelkezésére bocsátanak, mint például privát vagy közös, kollaborációt elősegítő egyéni wiki tárhely, diákok és oktatók számára szolgáló

kommunikációs felület („Aalto Inside”), egyéni blogtárhely. És persze régi szolgáltatásaik is üzemelnek tovább, mint például a műszaki területén található, 230 számítógépes (Windows és Linux egyaránt) gépterem (inkább „gépépület”). Ez a hét hét napján 24 órában nyitva van, bármikor be lehet menni, akár benn is lehet éjszakázni (kávégép van), kényelmes, 24 colos monitorokon lehet terpeszkedni. Ráadásul külön kialakított tanulószobák is vannak, ahová csendben leülhet az ember a laptopjával, nyugodt, kulturált körülmények között dolgozni.

Jah, egy „aprócska” eltérés az otthonihoz képest: tök ingyen van a nyomtatás.

Mindenhol, ahol gépterem van. Csak annyit kértek, hogy ésszel használjuk...! További „plusz”, hogy ahol nyomtató van, ott általában ki van téve tűzőgép, lyukasztó. Sőt, van, ahol még margóvágó és spirálozógép is, amiket bárki, bármikor, ingyen használhat. Ez persze „apróságnak” tűnhet, de mégis azt érezteti az emberrel, itt szeretnék hozzásegíteni ahhoz, hogy igényes munkát adjon ki a kezéből. (Vagy legalábbis, hogyha szeretne azt kiadni, minden eszköze meglegyen hozzá.)

szabadtéri és beltéri standokból állt, ahol különféle tevékenységeket folytattak (az egyesülés jegyében ezek között volt művészeti jellegű is). Ami például otthon teljesen szokatlan jelenség: az egyetem logójával ellátott pólót, a meleg egytálételt és a sört (!) ingyen adták minden résztvevőnek...!

A teljesség igénye nélkül, volt például ugrálóvár, karaoke, távirányításos repülőzés és autózás, mobil szauna, festés, mozi, színpad, új Audi A1-es, gördeszkabolt, szumóbajnokság... emellett minden karnak volt egy-egy standja, ahol a már meg-megszokott foltos-overálos emberkék ücsörögtek, söröztek, beszélgettek, sütöttek-főztek, twistereztek, guitar heroztak, vagy éppen csak jól érezték magukat. Itt lehetett mindenféle módon migrálódni, orientálódni és integrálódni is. Amiben persze sokat segített az ingyen sör. Meg egyeseknek abban is, hogy a művészetet szabad értelmezéseként adott méretű falapokra különféle eszközökkel (szivaccsal, slaggal, tányérral, pattogtatós fóliával, vagy éppen testtel) különböző színvilágú kompozíciókat alkossanak meg. Nekem még a sör után is sikerült a távirányítós virtuális repülővel felszállnom, repülnöm és landolnom, és természetesen egy ingyen pólót is szereztem.

Az ingyen sörös „beetetés” után zárásképp csak annyit jegyeznék meg a csaknem két hónappal ezelőtti eseményekre visszagondolva, hogy ne aggódjatok, itt is kell azért tanulni is. Nem is keveset, hanem kifejezetten sokat. És kisházi, nagyházi, csapatmunka, prezentáció is legalább annyi van, mint otthon, ha nem több.

csati

Ingyen sör Még egy apró színfolt az első hétről.

Az tisztán érezhető, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a migrációra, ezért szervezték meg az „Aalto Party” nevű rendezvényt, ami az igazat megvallva sok tekintetben kísértetiesen hasonlított az otthoniakhoz, de mégis teljesen más volt. Jellegét tekintve

19

Interjú a TV Macival Ki ne emlékezne a fogmosó, bumfordi mackóra, aki minden nap megnézi az esti mesét, fogat mos, gargalizál és köp, majd nyugovóra tér barátjával, Paprika Jancsival? Nem is hinnénk, milyen kultuszszimbólum volt a TV Maci a hatvanas évektől kezdően. 1964. október 23-án született a gyerekek régi kedvence, születésnapja alkalmából őt magát kérdezgettük, mi történt vele az elmúlt 46 esztendőben. tanított annak idején, hogy úgy mossak fogat, ahogy az a gyerekeknek jó – ismét példát mutatva ezzel nekik.

–– Honnan jött az ötlet, hogy képernyőre kerülj?

––Esti mesék eleinte csak rádióban voltak, de később, ahogy a televízióban is elkezdték a sugárzásukat, úgy gondolták, hogy kellene egy főcím, mely keretbe foglalja a történeteket. Bálint Ágnes ötlete volt, hogy éppen én legyek ennek a főcímnek a szereplője, hisz macija minden kisgyermeknek volt, így hamar meg tudtak velem barátkozni.

–– Igaz, hogy eredetileg nem is ezt a zöld pizsamát viselted?

– – Igen, eredetileg nem is volt pizsamafelsőm, egészen másképp néztem ki. Ezt a figurámat még Lengyel Zsolt tervezte, mai formámat pedig Foky Ottónak köszönhetem. De nem csak a külsőm volt egészen más eleinte. Bálint Ágnes eredetileg parasztházba költöztetett és még tehenem is volt, de az akkori vezetés jobbnak látta, ha inkább egy panelházban fogok lakni.

Akkoriban indult ugyanis a panelprogram, s hogy az emberek könnyebben megbarátkozzanak vele, megkértek, népszerűsítsem.

–– Ha jól tudom, akkor nem csupán a panelprogramot népszerűsítetted.

––Így van, sok-sok gyerek számára közvetítettem fontos üzeneteket. A szülőknek is könnyebb volt úgy ágyba küldeni a gyerekeket, hogy „nézd, a maci is lefekszik, neked is aludnod kellene már”. De talán sokkal sarkalatosabb pont volt a fogmosás. Az első időkben nem is szerepelt ez a mozzanat a főcímben, de a pártvezetés ismét döntött. Egy egész fogorvosgárda

– –Mi a helyzet az űrrepüléssel?

–– Titokban készült el a szkafanderem, egészen pontosan három darab, de ezek mára sajnos elvesztek. Egyébként 1980 májusában Farkas Bertalannal együtt valóban jártam az űrben s a Szojuz űrállomásról olvastam mesét a gyerekeknek.

– –Valóban rendelkezel személyi igazolvánnyal?

––Igen, tényleg van személyi igazolványom. Sajnos a kilencvenes évek elején azt mondták, hogy a főcím unalmas, szűnjön meg. Én nem értettem ez, hiszen például ünnepek idején mindig igyekeztünk beleszőni a hagyományokat. Örökbefogadóim Bálint Ágnes és Szádváry Szabó Zoltán voltak, akik az akkori belügyminiszterhez is elmentek a személyi igazolványom ügyében. Ő ezt olyan képtelen ötletnek tartotta, hogy végül beleegyezett, de ennek ugyebár egy űrlap kitöltése volt a feltétele, melyen szerepelt a kérdés, hogy mi a nemem.

– –Tényleg, milyen nemű vagy?

––Nos, ez egy játékmackó esetében igen nehéz kérdés, főleg úgy, hogy életem során többen is szinkronizálták a gargalizálásomat. Az első gargalizáló hangom Katona Péter gyártásvezető volt, később pedig hosszú évtizedekig ez női hang lett. Így van olyan gyermek, aki rám lányként tekint, de van olyan is, aki szerint én fiú vagyok. Hogy őket ne zavarjuk össze, a személyi igazolványba is nemtelenül kerültem be. De eredetileg egy fiú maci vagyok.

– –Térjünk vissza egy 1988-as kalendárium szerinti írásra. Eszerint az új színes TV Maci már nem örvend akkora népszerűségnek.

––Mint már mondtam, ezt akkoriban sem értettem, Bálint Ágnes adott rá végül magyarázatot. Ő úgy vélte, hogy rám már kész mesealakként tekintettek, nem csak mint

Foky Ottó (1927 - ) 1956-ban az Iparművészeti Főiskolában diplomázott, s számos gyermekfilm elkészítésében működött közre. Rendezőként vett részt a Mirr-Murr, a kandúr, A Misi mókus kalandjai, A legkisebb ugrifüles című mesékben. Ő készítette a TV Maci bábja mellett a Misi mókus bábokat is. Életműkiállítását több százan tekintették meg a Közlekedési Múzeumban, ahol az eredeti bábokat is megcsodálhatták az érdeklődők.

20

egy főcím szereplőjére. Állandóan kérdéseket vetetett fel a szereplésem, hol van az anyukám, a testvérem, a nagymamám, miért nem járok óvodába és miért nincs valaki, aki esténként betakargat. Ezekre nem kaptak választ a nézők, így válhattam talán egy idő után kevésbé érdekessé.

– –Hogyan zajlott egy-egy felvétel?

– –Akkoriban a Magyar Televízió még a Szabadság téren működött és a pincében volt egy műhely, ahol az alteregóimat készítették. Szerencsére mindig csináltak helyettem bábokat, erre szükség is volt, hiszen egy-egy felvétel alkalmával 10-12 ilyen is tönkrement. Engem kíméltek, hiszen továbbra is feladatom volt a népszerűsítés.

– –Hogy élted meg a legutóbbi kiállításodat a Közlekedési Múzeumban?

– –Nagyon élveztem, sok látogató eljött s csodálkozott rá a bábokra. Persze nem csak rám, hanem Foky Ottó más bábjaira, Mirr-Murr-ra, Misi Mókusra és a legkisebb ugrifülesre. Legnagyobb örömömre a kisebbek is felismertek, s a szülők legtöbbje is nosztalgiázott egyet.

Legtöbbször azt jegyezték meg, hogy milyen kistermetűek vagyunk, mert nagyobbnak képzeltek bennünket.

– –Mit üzensz az olvasóknak?

– –Hogy nézzenek továbbra is esti mesét az m2-n. Egyébként próbálok haladni a korral, még Facebookon is megtalálhattok, jelöljetek bátran!

Dóri

Színházajánló

AVENUE Q nagy zűr a mumus-utcában

Ha egy színházi darabot, jelesül egy musicalt, Tony Díjjal reklámoznak, akkor nagy-nagy csalódás nem érheti a darabra jegyet váltó közönséget. Az már azonban más kérdés, hogy ki miként fogadja majd a Szezám Utcára és Muppet Show-ra emlékezetető karaktereket.

Az Avenue Q ugyanis bábjáték. Azaz mégsem, hiszen a színészek végig a pódiumon játszanak a karakterekkel. Akkor nevezzük bábjáték-hibridnek! Elég ijesztően hangzik?

Ne ijedjünk meg, ugyanis cikkünk tárgya jóval több, mint egy gyerekes meseszínmű. Az Avenue Q bár bábok segítségével meséli el a történetét, a téma és a bonyodalom sokkal inkább a modern fiatalságnak szól. Ahogy a darab weboldala is hirdeti, két fiatal, relatíve ismeretlen amerikai ifjú - bizonyos Robert Lopez és Jeff Marx - alkotta a művet. A koncepció a kezdetektől fogva adott volt, mégpedig, hogy egy olyan darabot szerezzenek, amely a színházakból elszokott fiatalokat visszacsábítja a deszkák elé. A hazai bemutatóért a Centrál Színház (volt Vidám Színpad) felelt, a mű pedig a mai napig képes megtömni a sorokat, tehát badarság lenne azt mondani, hogy a modern megközelítés divathullámokon lovagolva próbál meg érvényesülni.

A darab szereplői mindennapos dolgokkal küszködnek. Olyan problémákkal, amelyekkel egy friss diplomás találkozik, vagy ahhoz A Tony Awardról röviden Az átlag olvasó bizonyára nem hallott még korábban a díjról, ezért most nézzük át nagyon gyorsan, hogy mit is érdemes róla tudni. A díj Mary Antoinette Perry New Yorkban alkotó amerikai színésznőtől kapta a nevét, sőt a megalapítását is neki köszönhetjük (az American Theatre Wing broadway-i szerveződéssel egyetemben). A díj az egyik legnagyobb elismerést jelenti a broadway-i berkekben – értéke egyenértékű a mozifilmes Oscarral és a televíziós Emmyvel.

A díj súlyát talán az érdemes műveken lehet leginkább lemérni, így következzen néhány színpadi darab a teljesség igénye nélkül, jelölve a díjazás időpontját: - My Fair Lady (1957) - A Muzsika Hangjai (1960) - Cabaret (1967) - Sweeney Todd (1979) - Evita (1980) - Macskák (1983) - Az Operaház Fantomja (1988) - Az Oroszlánkirály (1998) - Producerek (2001) - Avenue Q (2004)

hasonlóakkal, amit a friss házasok, netalántán nemi identitászavarral küzdő bankárok, vagy a pornófüggő netmumusok élnek át nap mint nap. Bizony, a darab nem fél kifeszíteni a határokat, és tabudöntögető témákat vet fel, sosem látott módon.

Ráadásul ezt ellenállhatatlan színészi bravúrral és munkával teszi! A maroknyi fiatal színész egytől-egyig lehengerlő teljesítményt nyújt, láthatóan értik és élvezik a darabot, odáig vannak karakterükért vagy karaktereikért és valóban rengeteg munkát ölhettek bele a saját maguk és bábjaik minél hitelesebb megjelenítésébe. Egyáltalán nem lehet egyszerű feladat játszani és játszatni is a színpadon egyidejűleg. Emellé még eszeveszetten jól, a termet megremegtetően énekelnek is az előadók. A szereposztás olyan, hogy van aki három, teljesen különböző figurának ad hangot, sajátos mozgást és tulajdonságskálát a lehető legszellemesebb és ötletesebb módon. A darab magyar változatában egyedülálló módon a színészek egymáshoz is szólnak, ha úgy tetszik kiszólnak, „báb a kézben”, összefonódottan és mégis külön életet élve. Külön-külön egyéniségekként értelmezhetjük tehát őket, akik hol hangot adnak egymás érzéseinek, hol kommentelik és kiegészítik azokat.

Ahogy a függöny felemelkedett, és a sűrűn fészkelődő közönségre kiömlött a kellemes színházillat és a színpadi hűvösebb levegő, majd megjelentek és megszólaltak a bábukat dédelgető színészek, nem izgett-mozgott tovább a színházat addig messzire kerülő néző sem! Aki viszont a hagyományos, kiöltözős, kicsit feszengő színházasdinak megfelelő elvárásokkal érkezett, mindenképpen meglepetten pislogott pár pillanatig. Aztán, ha jó fej és rugalmas egy kicsit az illető (már pedig miért ne lenne az), feloldódik és szabadon átadja magát ennek a kicsit anti-színdarabnak is nevezhető szórakoztató és mégis színvonalas játéknak. Szokatlan nyíltság, tematika, a színpadról a közönség közé lépő, improvizáló és fokozhatatlanul szimpatikus színészek görgetik le ugyanis az elvárás nehézkes gurigává halmozódott tömegét a színpadról.

Egy musical talán legnagyobb erénye nem csak a szereplőkből és az őket alakító színészekből építkezik, hanem bizony a darabban elhangzó muzsikákból is. Szerencsére az Avenue Q nagyon fogós, fiatalos és laza nótákkal van teleszőve. Mit sem érne ugyanakkor az egész cécó, ha a humor nem itatná át a szókimondó, gyakran kíméletlenül szarkasztikus, máskor kacagtatóan együgyű sorokat.

A díszletek eléggé puritán módon vannak megvalósítva, viszont ehhez a stílushoz nem is kell masszív színpadkellék, elég pár fal, egy

XXXVIII./2.

pad, néhány kuka, egy mobilis franciaágy, az Empire State Building csúcsa, és a bábok. A Centrál Színház pódiuma ideális méretű a bábos mókázásra, azonban nagyon sajnáljuk, hogy a rettentő jól megszólaló zenekart csak a búcsúzásnál és tisztelgő meghajlásoknál volt szerencsénk élőben látni. A hangosítással néhol további gondok is voltak, ugyanis egyes sorokat és a szöveget nem lehetett mindig tisztán érteni. A harmadik sorban ültünk középen - a problémát feltehetően a szélről középhátulra irányított hangfalak okozhatták.

Ha tovább akarnánk kukacoskodni, akkor a meglehetősen kemény székeket is negatívumként hoznánk fel, de ezek kvázi külső körülmények - nem volna fair a darab vagy a színészek hibájaként felróni.

Összességében mindenkit arra motiválnánk, hogy vegye elő a csinosabb ingét a farmer mellé és menjen el egy jót röhögni, ellazulni a haverokkal, baráttal, barátnővel.

Ha pedig bevállalósabbak vagyunk, vigyük el a kiszemelt leányzót már akár az első randin erre a színdarabra és igenis essünk át a kellemetlen, de annál őszintébb pillanatokon együtt. Csalódni nem fogunk, néhány dallam vagy szövegrészlet napokig fog még a fejünkben és a nyelvünk alatt motoszkálni, és még az is lehet, hogy lassan-lassan a menjünk el újra-gondolata is kellemesen megbúvik majd közöttük.

Á+A

21

Sodrásban Hörpintett még egyet a hideg, látható levegőből az öreg és két feldagadt ujja közt aznapi körútjának nagy fogásával ellensúlyozva saját magát, feldöcögött a hetedik számmal feltüntetett víz-színű busz utolsó előtti ajtaján. Meg sem mozdult az arca, egy ina sem rándult meg fölöslegesen, fel sem nézett, nem csodálkozott, nem teketóriázott, csak felszállt, ahogy szokott minden szerdán, a hét elejéhez közelebb eső közepén - ahogy mondani szokta, hiszen logikája szerint ekkor a legüresebb a város, nyugodtan cipelheti terheit. Bár a szemrehányó tekintetek már rég nem zavarták. Megtanulta, hogyan kerülje el őket. A tenyerét vagy a cipője orrát tanulmányozta, tréningezte fáradt szemét, nyújtotta meglazult szemmozgató izmait, vagy egyszerűen csak becsukta azokat, olyan régóta járta már ugyanazt az utat, hogy a fontos helyekre így is eltalált. Határozott, hosszú, enyhén sietős lépésekkel foglalta el trónját a buszon, háttal a menetiránynak és a többi utasnak, az ablak mellett. Ugyanott székelt ma is, ahol szokott, ugyanúgy is, ahogy szokott, szinte guggolva, térdeit lazán, de azért nem túl széles terpeszben vetve szét, a karokat a combján támasztotta meg és olvasni kezdett. Nem zavarodottan, csak mégis, hogy élőnek titulálhassa az is, aki véletlenül rá téved nézni, lassú mozdulatokkal vakargatta a cipelt holmik piros csíkos lenyomatától lüktető ujjrészeket, néha az órájára nézett

és biccentett, erre én is az órámra néztem és találgatni kezdtem, hogy hova siet. Nagy füleit is gyakran vakargatta meg, mint egy fülfájós, vén kutya és a néha-néha fel- és kifelé pillantó szemüvegében tükröződött az ürességig zsúfolt körút. Rég volt, túl rég, hogy emlékezzen rá, mióta, de hosszú idő óta már csak WC papírt vásárolt. Abból is a legolcsóbbat, de annál többet. Azzal járta szerdai körútját, szállt fel a buszra, foglalta el helyét és tette ezt a hatalmas adag papírtömeget két lába közé. Nem volt nehéz megállapítani, hogy hosszú idő óta csak WC papírt vett szinte magához is az öreg.

Kevés, keserűsós, sápadt-sárga papírlevest csak nagy ritkán láthatott. Meglátszott fehér gurigává zsugorodott testén, mocskos kezek által tépett, feltekert arcán. Csak ült szegény öreg, ott, ahol szokott, ugyanúgy, ahogy szokott, szétvetve lábait és olvasott.

Politikáról olvasott, mint mindig. Mit akarhatott ezzel a napra, percre pontos időközönként bekövetkező rutinjával jó mélyre tömködni vagy alaposan kitörölni, úgy lehet, sosem gondolkodott rajta. Máson gondolkodott. Belemélyedve papírszeletébe csak olvasott. Szemét egy pillanatra sem vette le fontos tárgyairól, mégis mindig jól tudta, merre jár, mikor kell leszállnia. Egyszerre kicsit lázasnak tűnt, maga is érzékelte és egészen sokat fészkelődött a helyén, bár a tekintete szinte csak balról jobbra, soronként volt képes mozogni, érzékelte mégis, mennyi láb

Tagtoborzó!

veszi körül most, szokatlan toporgások ösztönözték őt is a kellemes mozdulatsor fölösleges idegek általi megzavarására. Kicsit izgatottnak, zavartnak érezte magát, és maga is meglepődött ezen. Még egy megálló hazáig – biccentette, és egyenesen az orrába dugta újságját, majd így próbált leszállni is.

Befelé hullámzó vízfergeteggé szűkültek a betűk, semmit nem látott már belőlük. Másik keze szinte a földig lógott, természetellenesen hosszú két ujja most újra nekifeszült a munkának. Szinte csíkot húzott maga után trónjától egészen a járda széléig, kiöntve, szétloccsantva végre az idegességet. Közben nem érzékelhette, nem láthatta, nem is tehetett ellene, hogy terhének nejlonja egy kiálló, éles akadálynak ütközött és szanaszét szakadt a védőburok, a papír pedig mind szanaszét gurult. A száz és száz tekercs százfelé törekedett, hiába kapott utánuk, amit felkapott, azt is újra elejtette, mind nedves lett és megfeketedett, összesározta fakó kabátját is. Az erős szélben, mint egy kis szelet zörgős papír, úgy táncolt egy darabig szegény öreg. Aztán feladta, végre felnézett és emberek néztek most rá hirtelen, sokan és még többen és ő visszanézett. Ő rájuk és viszont csodálkoztak egymáson. A busz lassan, élesen felmorogva indult tovább otthagyva a papírembert, hagy szívjon, itasson csak fel mindent.

Á

Gyenge PR duma

a mit sem sejtő olvasó elbolondítására és az Impulzus című kari laphoz való vonzására ahonnan aztán már nincs menekvés

Ami van: • faja szerkesztőségi iroda; • jó gépek; • szakértelem; • sok polc; • igényes zene; • modern, webes, PHP-MySQL-XML alapú szerkesztőségi rendszer; • lányoknak: vonzó főszerkesztő;

22

Ami kell: • néhány érdeklődő, viszonylag lelkes villanykaros hallgató; • sok-sok értelmes, 20 év körüli nimfomán fotómodell; ...meg még egy csomó minden, de most ezek a fontosak.

Ami nincs: • elég tag (ha lenne, nem keresnénk); • fizetés; • elég hely; • karrierlehetőség; • politika; • toll.

Jelentkezz az impulzus@impulzus.com címen, vagy gyere el valamelyik gyűlésünkre, amelyeket hétfőnként tartunk az Impulzus szerkesztőség irodájában (SCH819)!

XXXVIII./2.

Mint a Kama Sutra egy szűzlánynak - könyvajánló Könyvet írni egy olyan tevékenységről, amiről az az általánosan elfogadott vélemény, hogy csak és kizárólag gyakorlás útján sajátítható el? Főleg, ha igazán jól akarod csinálni. Kezdetben erős kétkedéssel fogadtam egyáltalán a dolog létezését is, de végül szembesültem vele, és elfogadtam létjogosultságát.

Akik nem művelik e remek sportot, azoknak csupán a képek hordoznak szórakoztatásra alkalmas elemeket. Aztán minél nagyobb gyakorlata van a t. olvasónak, annál több értékes információt képes feldolgozni, befogadni, esetleg a gyakorlatba átültetni a technikákat.

Mert ugye tudjuk, hogy ügyetlenkedésünknek igen komoly következményei is lehetnek, ha nem tudjuk, hogy mit, mennyire érdemes csavargatni, húzni, nyomni, szorítani ahhoz, hogy az alattunk lévő testből pontosan azokat a reakciókat váltsuk ki, melyeket elterveztünk. Itt sajnos a lelkesedés vagy a szerelem nem elég,

határozott mozdulatokra, céltudatos viselkedésre van szükség. És tessék nekem elhinni, hogy csak az éles gyakorlás közben ismerhetjük meg igazán jól partnereinket és az ő igényeiket! Ezen információk nélkül hasztalan még a technikák elvi ismerete is.

Aztán itt van ez az író is. Azt mondja - pontosabban írja -, hogy neki aztán lehet hinni, mert sok-sok éve versenyszinten űzi a dolgot. El lehet ezt fogadni, de nem mondanám garanciának, hiszen a hétköznapokban, nem direkt egy meghatározott céllal kiépített környezetben kívánjuk ezt a tevékenységet folytatni - ahonnan az író tapasztalatai származnak -, hanem az egyszerű hétköznapokban. Arról nem is beszélve, hogy mennyire különböző tulajdonságú „eszközzel” indulunk neki mindannyian a dolognak. A legfontosabb különbség pedig szerintem az, hogy nekünk, egyszerű „felhasználóknak” az elsődleges célunk minden körülmények között a szórakozás és az élvezet.

Tegyük fel, hogy hiszünk a szerzőnek és a szükséges rutinnal is rendelkezünk. Ez esetben széleskörű tájékoztatásban lehet részünk a könyv átlapozása következtében. Egészen az alapoknál kezdjük a sport művelésbe közben velünk közvetlen kapcsolatot létesítő test

anatómiájának gyors áttekintésével, valamint a kötelező és az ajánlott felszerelés részletes ismertetésével, természetesen végig jó nagy képekkel illusztrálva, ahogy kell. Ez a rész talán még mindenki számára elég érthető, de aztán.

Aztán jön a tematikusan felépített, lényegi rész: a különböző technikák hogyanja és miértje, szintén képorgia. E sorok olvasása közben valószínűleg sűrűn lesz aha-élményünk. Tehát tapasztaltunk már hasonlót, és aztán csináltunk valamit, és vagy a várt reakciót váltottuk ki, vagy nem, de bárhogyan is alakult, most kideríthetjük az okát is.

Végül néhány egyszerű, életből vett példán keresztül válhat nyilvánvalóvá számunkra, hogy az olvasott technikákat mikor lehet és kell alkalmaznunk folyamatában, egymás után.

Még valami. Meggyőzött a könyv, ez tény, de lapozgatása, olvasása közben végig azon gondolkodtam, hogy ésszerűbb lenne talán ilyesmit egy blogon közzé tenni, ahol hozzászólhatnak a technikák kipróbálói, megoszthatják tapasztalataikat. És ami még ennél is fontosabb, hogy a társadalom hasznára válhatna (kissé hatékonyabban) ingyenes formában.

Robi

23

A májusfának kötözött főszervező Qpázni jó. De azt a Qpát valakinek meg kell szerveznie - akkor is, ha az a feladat már annyira nem leányálom. Hasznos háttérinformációkat tudtunk meg az idei Qpa szervezéséről, megvalósításról, valamint a jövőbeli lehetőségekről és kérdésekről az idei a Qpa főrendezőjétől, Szirmai Attilától.

– – Mik (voltak) a qpavezetői feladataid? Melyek azok a taskok, amelyek évről-évre hasonlóak, és melyek voltak jellemzőek csak az idei Qpára?

– – Úgy tartják, akkor működik jól a rendszer, ha a főrendezőnek nincsen semmi dolga, de ehhez természetesen rengeteg előkészület szükséges, ezek közé tartozik például a csapat összekovácsolása, illetve felkészítése a Qpa megrendezésére. Rengetegszer gyűltünk össze, táboroztunk, és bár ez a rengeteg talán még több is lehetett volna, ennek révén Tavikacsából Qparendezővé válhatott mindenki, aki szeretett volna. Szükség volt a teendők koordinálására is, egészben átlátni mindent, amelyben segítségemre voltak az úgynevezett kisfőnökök (például az egyes programok felelősei). A koordinálás részeként próbáltam betartatni a határidőket is, hogy ne a szokásos Schönherzes időszámítás alapján, az utolsó pillanatban készüljön el minden és természetesen volt számos adminisztratív teendőm is.

Jórészt sikerült megvalósítanom egy fontos feladatomat is, amit bölcs elődeim tanítottak: a nyugalom sugárzását.

Ez amiatt fontos, hogy ne legyen káoszhangulat a rendezés során. Főrendezőként feladatomnak éreztem mindenkinél elérni, hogy méltósággal és lelkesedéssel álljon a Qpához. Úgy ítélem, hogy ez többé-kevésbé sikerült is. A Qpa alatt igyekeztem minél több qpázóval szóba elegyedni, minél többük esetleges kételyeit kellemes élménnyé varázsolni. Sokat segített ezeket az előző folyamatokat jó mederbe terelni és ott is tartani az a szemléletmód, amit Petró Danitól, a Felfedező Qpa főrendezőjétől kaptam. Az idei Qpán pedig a helyszín körüli problémák rendezése volt a speciális feladat.

Idén ugyanis az I épület melletti területet szerettük volna főhelyszínnek, amivel aztán akkor kezdődtek a problémák, amikor kiderült, hogy az Egyetemi Napok is ott lesz, a Qpa előtt két héttel. Ekkor kezdődött a versenyfutás az idővel, amelyet végül sikerült megnyernünk, ennek az eredménye lett az idei Qpa helyszíne.

– – Hányan qpáztak az idén?

– – Idén több, mint 3200-an regisztráltak, és kb. 2000-en vettek át karszalagot, ami valamivel kevesebb, mint a tavalyi létszám. Hogy ebből hányan voltak aktívak, arról nincs pontos adatunk, de mivel a karszalagot személyesen kellett átvenni, ennyien jelentek meg legalább egyszer a Qpa helyszínén.

––Megfontoltátok-e, hogy rövidebb, de tartalmasabb Qpa legyen, ami könnyebben összeegyeztethető a tanulmányokkal?

– – Megfontoltuk, de mivel az ötleteinknek nagyjából a felét sikerült csak megvalósítanunk, és még így is sok program maradt, úgy döntöttünk, hogy nem rövidítünk a Qpa hosszán.

Szerintem így is elég tartalmas volt a Qpa, azt hiszem csak az a qpázó érezhette kevéssé velősnek, akit nem érdekeltek a programjaink. Azzal viszont sajnos egyet kell értenem, hogy nem fektettünk kellő hangsúlyt arra, hogy azok is találjanak elegendő elfoglaltságot, akiknek a fantáziáját egyik előre kitalált program sem mozgatja meg.

A kar vezetésének az volt a kérése tavasszal, hogy a hét eleji napokon tanítási időben ne legyenek programok. Erre nagyon odafigyeltünk, és ha volt is, azt az órák szünetében is lehetett csinálni, vagy csak minimális számú embert érintettek. Ez azért is fontos volt, mert az elsősöknek idén

24

már kötelező az előadásokon is jelen lenni, ezért számukra nem is jöhetett szóba más lehetőség. Úgy vélem, hogy a kar vezetésével való együttműködés mindannyiunk érdeke, és Vajta dékán úr ebben száz százalékosan partner. Azt hiszem, ő tisztában van azzal, hogy a boldog diák, aki jól érzi magát az egyetemi közösségben, jobban is tanul.

––Milyen engedményeket kaptak a qpázók idén a Hérosztól?

– – Idén sikerült elérnünk, hogy a Hérosz megmutassa, tud barátságos is lenni a hallgatókkal: aki jelentkezett QpaWeben, annak leadtuk a nevét, és egy állandó kártya megvásárlásával kollégista jogosultságokhoz jutott. Ez a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy éjjel-nappal ki-be járhat.

– – Volt olyan feladat is, amit csak Facebookon hirdettetek meg, a Qpa oldalán pedig nem? Nem volt problémás összekeverni Lájkológiát a Qpa hivatalos információforrásával?

Volt akit ez zavart?

– – Eleinte előfordult, hogy csak Facebook-ra került ki egy-egy feladat, de a visszajelzések alapján ezen gyorsan változtattunk, és minden ment a QpaWebre is. Számomra a jövőre nézve tanulság, hogy inkább maradjon meg a Facebook-os Qpa oldal a lájkolásnak, meg esetleg az eseményezést lehet használni, de feladatok ne legyenek itt.

Mivel manapság már mindenki Facebook-ol, és már az utcán is lájkolják a látottakat, gondoltuk, kipróbáljuk ezt az irányt is, de én személy szerint ellene vagyok ennek a virtuális életformának, inkább elmegyek valakivel sörözni, ha beszélgetni szeretnék vele.

– – Honnan jött az ötlet, hogy a feeling tekintetében félrevezessétek jó előre az embereket?

– – Minden évben, ahogy közeledünk a Qpához, egyre nagyobb talány a feeling. Régóta hangoztattuk már a kíváncsiaknak, hogy 39. Lakbe Qpa lesz, így mi lehetünk a „lakberendezők”, de ez azért sokadjára kevésbé állja meg a helyét.

Több alternatívánk volt arra, hogy hogyan tréfáljuk meg a qpázókat, végül erre a módszerre esett a választásunk. Semmiképp nem szerettünk volna átesni a ló túlsó oldalára, hogy a qpázók mérgesek legyenek. Úgy vélem, sikerült olyan dátumokkal operálni, amelyekkel ez tényleg tréfa lett.

Maga az álcák gyártása kevesebb energiát emésztett fel, mint az, hogy a viccelődésből vissza kellett térni a tényleges munkához. Ez nekünk is egyfajta felüdülés volt a rendezvény előtt, és nehéz volt visszarázódni a bolondozásból a hétköznapokba. Érdekes érzés volt, amikor direkt azért gyártottunk egy magyaros threadet a rendezői listán, hogy aztán „részegen” a publikum elé kerüljön, illetve az is, amikor készültek a kamuplakátok, a web, a magyaros folt, stb. Külön öröm ezzel kapcsolatban, hogy sok helyen megjelentek a magyaros-rock and rollos motívumok is. A magam részéről bízom benne, hogy kapunk tréfát a jövő évi rendezőktől is, és a jövő ősszel nyilvánosság elé kerülő feeling-et a biztonság kedvéért kétkedve fogadom majd. (nevet) – – Mik a tapasztalatok az éjjeli nevezőtúráról? Mik voltak a qpázók reakciói?

– – Én rendezőként annak ellenére, hogy a János-hegyen nagyon hideg volt, fantasztikusan éreztem magam. Általában

XXXVIII./2. a qpázóknak is jó a véleményük az éjszakai túráról, akár kevesebbet mentek, akár többet. A jövőben pedig természetesen szívesen látnám, és örömmel kipróbálnám a másik oldalon, qpázóként is.

– – Idén a 18. szinten is lehetett logót festeni. Ha a szintet újrafestik, ezek végleg elvesznek? Miért pártoltatok el a jól bevált beton mellől, hiszen hely még van? Jövőre is szükség lesz valamilyen alternatív felületre?

– – Sajnos a koli körül már nagyon kevés hely van. Arra nem alapozhattunk, hogy a régi ábrákat átfestjük, mert kedves színfoltjai a kolinak, emiatt muszáj volt kitalálnunk valamit, hogy ne kelljen limitálni a logók számát, vagy minimalizálni a méretüket. Ahogy a szintfestés is „sokéves hagyomány”, ebből is lehet hagyományt csinálni, hogy a logókat a szintekre festjük. Természetesen nem kötelező irányvonal ez, ha tetszik a következő rendezőgárdának, akkor marad, ha nem, akkor nem. Viszont mindenképpen egy jelzés, hogy a kreativitásukat e téren is meg kell majd mozgatniuk, hogy ne ves�szen el a csapatlogó felfestésének lehetősége - amennyiben szeretnénk persze megőrizni.

– – Hogyan értékelitek a szakmai napot? Mi volt az újítás a tavalyihoz képest?

– – Szerintem nagyon jól sikerült, és a visszajelzések szerint is elég erős volt. Pontosan ez volt a célunk vagyis, hogy hű legyen a nevéhez, és ne csak egy plusz funky nap legyen belőle. Nem is igazán az újítást kezeltük prioritásként, inkább a szakma iránti szeretetünket szerettük volna bemutatni. Többek között a szakmai nap keretében mutatta be a Microsoft a novemberben piacra kerülő Kinect-et, délután Mindent vagy Semmit! vetélkedőt tartottunk, amihez a kreativitásunkon kívül saját szoftverünk is volt, napközben pedig a tanárok segítségével villámfeladatokon agyalhattak a diákok.

– – A Mátrix mindig a legnagyobb látványosság a Qpán.

Honnan jött az ötlet, hogy színes legyen? Kik támogatták, akár anyagilag, szellemileg, vagy technikailag? Milyen ötleteitek lennének még a továbbfejlesztésre?

– – A Mátrix egy időzített bomba abból a szempontból, hogy mikor lesz belőle az augusztusi tűzijátékhoz hasonló méretű esemény. Szerencsére sok embert érdekel mindkét oldalról: a megvalósítást egyre több szakmabeli és qpázó csinálja, a látványért pedig egyre többen látogatják meg a híd töltését. A növekvő nézőszám miatt ráfért már egy bővítés a „lelátóra”, úgyhogy idén a színkavalkád mellé egy plusz ezer főt elbíró nézőteret is sikerült szerezni, a BEAC pályán.

A színes mátrix ötlete már régóta megvolt, csak a megvalósítás váratott magára, de idén végre úgy hozta a sors, hogy megcsinálhattuk: a megfelelő anyagi háttér mellett rengeteg qpázó is hozzájárult az esemény létrejöttéhez. Mi azt szerettük volna, ha idén már 3D-s lesz, de a KB nem ment bele, hogy építsünk a szomszédba még egy Schönherzet, arra meg már nem volt elég idő, hogy megtervezzük az épület holografikus ikertestvérét, pedig a szemüvegek már megvoltak. Az én véleményem szerint a következő fejlesztési lehetőség az ablakok közötti rések áthidalása lehetne.

– – A halálesetes hírrel kapcsolatban az volt a benyomásunk, hogy kicsit túlzottan is élethű lett. Nem gondoljátok, hogy ez egy túl morbid vicc volt?

– – Bevallom őszintén, egy pillanatra én is meghökkentem, amikor megláttam, de ez tényleg csak egy pillanatig tartott: pont addig, amíg a hírben lévő link alapján rá nem jöttem, hogy ez az ARG része. Ha ezzel indítottuk volna az ARG-t

(azaz nem lett volna előtte hír róla), akkor azt mondanám, hogy morbid vicc volt, de így nem. Ha újra megcsinálnánk, azt hiszem, csak annyit változtatnánk rajta, hogy megkülönböztető keretszínt kapnának az ilyesfajta hírek, ami miatt nem tévesztendő össze a valódi hírekkel.

– – Mi az a kacsívment és mit kellett/lehetett érte tenni? Melyik csapat gyűjtötte a legtöbbet?

–– A kacsívment egy idei újítás, amely félig a tréfás pontokat hivatott felváltani, félig pedig a feladatokon kívül új célként jelent meg a játék során. Volt publikus, tréfás, illetve titkos kacsívment. A publikust mindenki látta, a tréfás akkor jelent meg a listában, ha valaki már megszerezte, a titkos pedig csak annak látszott, aki megkapta. Nagyon sok fajta volt, mindegyikhez azt kellett tenni, ami rá van írva; a lista QpaWeben most is megtekinthető. A legtöbb kacsívmentet az #IngyenRibanC csapat szerezte, szám szerint 57-et gyűjtöttek össze a 105-ből.

– – Volt-e kiemelkedően vicces, szórakoztató, tanulságos, veszélyes eset, jelenet, történet, feladat, feladatbeadás?

– – Volt, de még mennyi! Számomra egyszerre volt például ijesztő és szórakoztató, amikor megmagyarázták, hogy a Qpa jó, így nekem nincs is semmi dolgom (lásd az első kérdés első mondatát), és ez alapján begyömöszöltek egy bevásárlókocsiba, majd elraboltak. Ugyanilyen volt, amikor Solymáron félrehívtak beszélgetni, ügyesen elterelgettek egy autó felé, ami akkor vált gyanússá, amikor kipattantak belőle, megragadtak, és ide is be akartak rámolni, de mivel nem hagytam magam, fejjel lefelé kikötöztek a legközelebbi májusfához.

Szomorú dolog sajnos a túrán is és SKUBU-n is történt: egy lábtörés, egy majdnem kéztörés, egy felborult WC-ben ragadt lány, alkoholproblémák, besurranó idegenek és hasonlók. Vicces történeteket, feladatbeadásokat pedig szinte az összes csapattal tudnék mesélni, az viszont elég hosszú lenne.

– – Születtek-e rekordok Qpa-szinten? Gondolok itt olyasmire, mint sör/bor fogyasztás, beadott feladatok száma, feltöltött feladatok mérete, stb.

– – Azt hiszem, jó pár dolog közrejátszott abban, hogy a qpázók számában nem döntöttünk rekordot. Kettőt kiemelve, ilyen az időjárás, és az hogy sajnos a szükségesnél kevesebb figyelmet szenteltünk arra, hogy a programok iránt nem érdeklődők is szórakozhassanak. Számszerű adattal nem tudok szolgálni, de biztosan rekordot döntöttünk a feladatok számában, mert jóval több volt idén, mint az elmúlt években.

– – Mennyit kellett takarítani a Qpa után?

– – Viszonylag sokat: hétfő délután három óra környékén végeztünk a főhelyszín elpakolásával. Ebben közrejátszott az is, hogy minden szállító bevállalta a kamionstopot, kivéve a fabódésokat, emiatt ez utóbbiakat csak hétfőn délelőtt szállították el. Ezen kívül is sokat takarítottunk és pakoltunk, például a Schönherz bejáratánál, az FNT-ben, az ENT-ben és a Qpairodában is.

– – Mennyit futott a bérelt autó?

–– Nagyjából 2000-2500 km-t. Azzal jártunk WC-re is. (nevet)

BigZsolt

25

Nem maradunk sokáig, holnap kelni kell!

Most, hogy túl vagyunk a 2010. év legnagyobb kari eseményén, álljon itt egy kis ízelítő abból a káoszból, ami ama nevezetes héten történt a szerző és egy kisebb, öt-hat fős baráti társaságának sok (5) qpát megjárt fejében. Legjobb tudomásom szerint a színes napszemüvegek sosem az örök igazságot mutatják, ezért minden itt leírtat komolyan venni csak fenntartásokkal szabad. Schönherz Qpa, two thousand and ten.

Az ötlet, hogy alakítsunk egy kisszámú csapatot qpára, már nagyon sokszor megkísértette azt a négy-ötfős társaságot végtelen régóta tartó kocsmázásaink alkalmával – az akarat azonban csak most valósulhatott meg, amikor már a legtöbben túl vagyunk az ötödik itt töltött évünkön is. Ahogy az agyunk végigpörgette a lehetséges forgatókönyveket, úgy kristályosodott ki a csapatszellem – mi bizony a kis létszámú, ún. feeling csapatok sorát fogjuk gyarapítani eg�gyel. „Addig fogunk akármit is csinálni ameddig jólesik” – mondta a lehető legjózanabbul a lehető legmegbízhatóbbnak tűnő haver, akiből közmegegyezéssel csk lett. Ez a szerep illet hozzá, ő az egyetlen közölünk, aki nem ordibál akkor sem, ha nagyon sokat ivott.

Persze a végül 5 fős keménymagunk rengeteg időt, kreatív energiát és folyadékot elfogyasztott azon, amit a legnagyobb dobásnak szántunk. Az új, színes és megnövelt felbontású mátrixról van szó. Kész koncepciónk volt egy storyboard formájában: lényegében effektekkel felturbózott videó lett volna egy nagyon szépen kivehető sziluettel rendelkező lány tagunk főszereplésével. A video nyersanyagot állványra helyezett fényképezőgéppel vettük fel az egyik szint konyhájában, majd a varázslatos kezű Simonyis tagunk After Effects-szel vágta ki a mozgó alakzatokat a háttér elől, és színezte különbözőre. Egész komoly filmes tapasztalatokat szereztünk a röpke 6 óra alatt, ameddig vettük fel az anyagot. Majd a vágással, színezéssel annyi idő elment, hogy nem is tudtuk határidőre leadni – pedig egy régi ismerősünk összedobott egy programot, ami targa képszekvenciákból pillanatok alatt átkonvertálta a kész videót a falra. Sajnos azonban hiába kaptunk e-mailben visszajelzést egy rendezőtől, hogy elfogadták az animációt, az mégsem ment le pénteken – nyilvánvalóan nem jutott el a megfelelő kezekbe. Csak azért nem háboroghattunk, mert a határidőt lecsúsztuk – legközelebb napokkal előbb rá kell feküdni a munkára, ha előfeladatokról van szó.

Már a csapatnevünk is nehéz szülés volt, de igazán az előfeladatoknál jöttek ki először a nézetkülönbségek. Főleg az olyan presztízsberuházások esetén, mint amilyen az egyenpóló, a zászlóterv és hogy mit fessünk a betonra. Miután a tervek megvoltak, mindenki nagy elánnal

26

és a saját vérmérsékletének megfelelően elkezdett szervezkedni. Aztán itt jöttek az első konfliktusok – egy tag elhagyott minket még az elején, és kiderült az is, hogy sok mindenről le fognak maradni azok, akiknek az egyetemi dolgaik mellett dolgozni is kell menni.

A qpahonlap az elején még érdekesnek tűnt, bár sok mindent nem lehetett megtudni róla – sebaj, gondoltam, majd belejönnek. Nem így történt, és a tizenegykor kezdődő csk-gyűlések vége előtt alig tudtunk valamit a másnapi eseményekről – ennek többen hangot is adtak egy-egy nyúlfarknyi bejelentés hozzászólásai között. Emiatt általában a szervezők válasz-kommentjei több hasznos infót tartalmaztak, mint a honlapon lévő hírek a programokról. Ráadásul a feszesen beosztott, már-már egymást fedő eseményekből gyakran szelektálni kellett, jól le is maradtunk néhány kisebbnagyobb történésről. Az idei qpa valami retró-zenei vonulat szerint játszódott, de egy ideig kitett Cadillac és néhány felnyalt hajú inges rendezőn kívül látszólag senki sem idegesítette magát emiatt. A qpa helyszíne ismét az a kis körbezárt, nagysátras/bódés földdarab volt, mint a hippik qpája óta mindig, és a lazulóssörözős vonulat a kevésbé hűvösebb estéken összeszedett valamennyi qpázót, de ugyanakkor szinte pangott a hely néhanapján. A feladatbeadások inkább a Schönherz aljában történtek, illetve most napközi program se sok akadt kint a sáros terepen, leszámítva a sörmérést, amihez ez évben a főtámogató szeszgyár példás magatartással ingyen állta a mennyiségi nedűt.

A hétfő és a kedd a feszült tempójú készülődés mellett gyorsan elrepült, ekkor még nem éreztük annyira a hét súlyosságát, de már a divergens csapatösszetétel ellenében megkezdtük a ráhangolódó éjszakázásokat. Ekkor még dolgozni, egyetemre is bejártam qpa mellett, miközben egy másik csapattag vért adott és harckocsit is húzott (igen, ebben a sorrendben). Lehet, hogy ahhoz hogy elhúzzuk, pont az ő fél liter vére hiányzott. A csk délelőtt még az I és az R között rohangált a villámfeladatokért, amiből egyet sikerült megtalálnia és beadnia. A kétértelmű tájékoztatásnak és a hétvégi műveltségi elővetélkedő „atomtömeg, mint az alapműveltség része” hangulatának hála nem indultunk idén semmilyen műveltségi vetélkedőn.

Ha szerda, akkor Casanova bál. Illetve Schoszkár, vagy inkább Schemmy, szóval a leforgatott filmek versenye. Idén az újítás a helyszínben volt – a Dürerben előbb levetítették a videókat, majd azután buli hajnalig. A Casanova valamikor azért lett kitalálva, hogy a karról kialakult hímsoviniszta sztereotípiákat eloszlassa.

Vegyes sikerrel tudott csak feladatának megfelelni, ugyanis elég kapatos volt már a csapatok többsége, amikor végre a meghívott lányok is megérkeztek. A legnagyobb baj mégsem ezzel volt, hanem a ruhatárral – ekkora tömegnyomort régen sikerült átélnem. Ennek ellenére zárásig maradt a társaságunk – és utána még haza sem akartunk menni. Kb. ekkor mondtam le arról, hogy a hét utolsó két napján bemenjek dolgozni.

Csütörtökön a késői ébredés miatt a kis csapatunk lemaradt a Bosch nap nagy részéről, de azt a program végén érkezők is láthatták, hogy ez a rész profin volt levezényelve: pólóhegyek, badgeek, 1000 Ft-os büféutalvány (és hozzá 45 perc sorban állás grátisz). Kikapcsolódás gyanánt légbicikli és Segway-es dülöngélés. Itt került sor az összerakott kisautók versenyére is, amit a SPOT csapatával közösen adtunk be, és bár már datasheet is volt a vezérlő és adó-vevő IC-re, mégis brute force alapokon nyugodva, damilon vezetve, elemet startjelre berántva végeztük el a komplex szabályzási feladatot. Napnyugtával ismét őrült kocsmázásba kezdtünk, hála a XI. kerület gazdag felhozatalának éjjel-nappali kiszolgáló egységeket illetően.

A pénteki napon a szokásos önhazugságomnak megfelelően („ma nem iszok sokáig, mert holnap kelni kell”) csak későn ébredtem – így is odaértem a Solymári piknik végére. Aggregátoros, raw élőzene, magas sörös rekeszek, gólyalábakon csetlő-botló banda, és egy asztal a mocsárrészegség határán: a feles sörváltós alakulat fogadtak. Több rendező arcáról ekkor már erősen lemállott a jófejség mosolygós álarca, és a nihilizmus jegyében húzogatták be a beadandó feladatokat. A rücsök is felütötte fejét a kiborult babgulyásos bográcsból falatozó kutyus és a levizelhető meggyújtott fahasáb formájában. Sajnos azt, hogy a szemétszedésért járt-e pluszpont, hordószagú leheletfelhőben (nem sikerült megtalálni a Solymári borvidéket, na) távozó feeling csapatunk már nem hallotta.

Fast food, zuhany, pihi, vissza qpázni.

XXXVIII./2.

A pénteken tartott Mátrix elejére ezúttal is sokan kisereglettek. Némi szervezkedés és teszt után háromnegyed órás késéssel elkezdődött a magyar online sajtó által is felkarolt esemény. A töltésről végignézve tényleg bámulatos volt a színek élénk tengere, és a rengeteg munkaóra is éreztette magát, amit a szervezők beleöltek. Ami itt hiányosságként felfogható volt, az a sokszor perceken át tartó szünet volt az animációk között (a megnövekedett adatforgalom nyilván szűkösnek találta az átviteli sávszélt), és talán az sem tetszett mindenkinek, hogy többször is levetítették a főszponzorok reklámspotjait, hogy a nagy hidegben (na erről tényleg nem a szervezők tehettek) nehéz volt a combodon a sorsjegyet vakarni. Talán a csapatok animációi sem hozták a tavalyi (és azelőtti)

szintet humor terén, egyes animációs részletek nem voltak elég kontrasztosak, hogy rendesen kivehetőek legyenek, sok volt a csak hárdkór villanykaros számára érthető poén. Tudjuk be annak, hogy minden csapat most először szembesült a déli oldallal technikolorban. Viszont a közönség – legalábbis a töltés oldalán – nem volt képes a figyelmét végig a falra összpontosítani, félidőben sokan távoztak, egy idő után pedig a töltésen leszaladó, majd a végén menetrendszerűen rongybabaként szétboruló arcok nagyobb tapsot kaptak, mint az animációk. Azért a végén derék alkotások is előfordultak, illetve a magyar scene szebb napjait idéző techdemók előtt is le a kalappal.

A rendezők egy kicsit tökön szúrták magukat, amikor funkyból szétbonyolították

a pontozási rendszert. Már a feladatra adott százalék – lemezeladás átváltás sem egy könnyen követhető dolog, de az eszement kacsívmentek rendszere tényleg veszélyes az ép, alkoholban kissé ázott elmék számára, persze ez az ő dolguk volt. Mint ahogy a pontverseny folyamatos frissítése is, ami végül elég börsztösen lett megoldva.

A qpa végén ismét egy másodéves csapat nyert brutális sok ponttal és ennek megfelelően egész hetes pörgéssel – ilyenre csak az izomból qpázók és a nagyszámú csapatok képesek, jutalmuk mérhető része literekben kifejezhető, ami nem mérhető, az a lehetőség, hogy jövőre felülmúlják az idei qpát szervezésben.

Georgie

A mátrix A főbb buzzwordöket már mindenki ismeri: idén végre színes lett a Schönherz-Qpa már amúgy is meglehetős hírnévre szert tett eseménye, a Mátrix, méghozzá LED-ek alkalmazásával. Ezen kívül a felbontása is megnégyszereződött, és sok-sok kilométer kábel van beépítve a több száz kilogrammnyi, ablakokra aggatható fatáblákra. Ettől elájulnak a közgázos barátnők, hátast dobnak tőle a gépész haverok. Egy vérbeli villanykaros viszont azt is jól tudja, hogy mindez épphogy csak a jéghegy csúcsa, és az ördög a részletekben rejlik – a csoda csak 1% ihlet, és 99% veríték, ahogy mondani szokás. Ez a cikk az utóbbiról szól. A részletekről, a konkrét technikai megoldásokról, a hozzáadott szakmai tartalomról.

Foglaljuk össze először röviden a Mátrix történetét. Születésének éve 2002, ekkor volt először látható ez az óriási virtuális kivetítő a Schönherz oldalán. A legelső években még csak a 16x13 = 208 pixel volt, semmi más. Zsírpapírral az ablakokon, íróasztallámpák a polcokra erősítve, de megvalósult az álom: tetrisz került a Schönherz oldalára. Már önmagában ez is nagy szó. További két néma év után, 2005-ben megvalósult az első nagy fejlesztés: a hangok hiánya a legégetőbb lévén az aktuális készítők megoldották az animációk hangfájlokkal való szinkronjának a lehetőségét.

Ez minden bizonnyal hatalmas ugrást jelentett az élvezhetőség és kifejezőképesség terén, talán nagyobbat is, mint az idei monokróm-színes váltás – gondoljunk csak bele. Bár technikailag valószínűleg nem igényelt akkora bravúrt a készítőitől, de ettől még jelentős lépés volt a fejlődésben. Ez így olyan szép és jó (és újszerű) lett, hogy újabb két évig megint nem változott semmit – ez idő alatt a csapatok valószínűleg kihoztak mindent, amit 208 effektív pixelből és a hozzá társított, szerencsére nem diszkrét hangból ki lehetett hozni. Emlékezzünk, a Csernozjom Tourist nem kicsit profi megpixelesítése (benne a szólózó gitárossal) is ezen a formátumon látta meg a napvilágot. Ha a kifejezőeszközök korlátjait tekintjük, akkor ez igen szép teljesítmény. Persze azért szép lassan biztos unalmassá vált volna a dolog – már amennyire egy ilyen ritkán látható és impozáns jelenségre a maga szűk értelmében véve az unalmasság értelmezhető –, ha nincs újra valami újítás. Lett is: 2008-ban megjelent a fél árnyalat. Ez önmagában ugyan nem volt akkora előrelépés, mint a hang megjelenése, hiszen itt már kifinomultabb szerkesztői érzék kellett egy, az új lehetőséget igazán jól kihasználó animáció elkészítéséhez – a nagy jelentősége azonban abban állt, hogy a fél árnyalat megjelenítése érdekében teljesen új hardver került a rendszer alá. Ekkorra a hadvertervezés már teljes egészében a Schönherz Elektronikai Műhely, azaz a SEM tagjainak körében összpontosult. Az ő kezük alatt született meg a MUEB, azaz a Multi Usage Ethernet Board. Ezek azok a sokszor látott kis fehér kábelcsatorna darabok, mindegyikben egy-egy ATmega32es mikrokontrollert birtokló nyákkal, amik ezen túl a lámpák

vezérléséért voltak felelősek. Ezeknek az intelligenciája, azaz programozhatósága, meg persze egy jól megírt program is kellett ahhoz, hogy meg lehessen szaggatni a lámpák világítását úgy, hogy az messziről tényleg egy kevésbé világos árnyalatnak látszódjon.

Persze azért ez sem volt ilyen egyszerű. Az akkori lámpavezérlő rész (fejőgép) nem volt képes a szinusz hullám félbeszakítására, ezért trükközni kellett, és a ténylegesen is közel 50%-os árnyalat eléréséhez úgy kellett megszaggatni a feszültséget, hogy minden harmadik hullámot nyelték le valójában a jelből. Ezt tehát sikerült megoldani. Másrészt sajnos becsúszott egy hiba a tesztelési folyamatba, így fordulhatott elő az, hogy 2008-ban a Mátrix előre beharangozott estéjén, mikor már minden lámpa és mueb élesítve volt, a tömeg is összegyűlt a töltésen, és az eredeti terv szerint már rég mennie kellett volna a műsornak, a „kivetítőn” szaladgáló pixeleknek még mindig nem sikerült értelmes ábrává összeállniuk.

A háttérben, azaz a Schönherzben eközben lázas munka folyt: a hibás pixelek javítását szervezni és intézni igyekvő mini csapatok valósággal cikáztak a harmadikon lévő klubszobák és a ház déli oldala között. Eközben a fejlesztői gárda ott, a „központban”, az eddigre sok számítógéppel, hálózati kábellel, rengeteg egyéb hardverrel és mindenféle emberrel (pl. qparendezővel) megtelt és nyüzsgő két klubszobában igyekezett rájönni, mi is lehet a baj (az egyéb, ilyenkor hirtelen felmerülő parák megoldása mellett). A megfejtés azért váratott soká, mert egészen mélyre kellett leásni.

Kiderült, hogy a firmware-t író csapatban félreértés keletkezett a hálózatra kikerülő üzenetek értelmezésének tekintetében, aminek az lett az eredménye, hogy az addigra már a szobákban elhelyezett muebek olyan programmal lettek felprogramozva, amik a hálózatra broadcastolt komplett frame-ből rosszul számították ki a rájuk vonatkozó információt. A javítás viszonylag gyorsan elkészült, de az új firmware-rel még egyenként újra kellett volna programozni mind a 104 muebet a délre néző szobák ablakában, ami további késést eredményezett volna. Ekkor döntött úgy az akkori qpa főrendezője (Cristo), hogy nem teszi tovább próbára az akkorra már többórás késést szenvedett műsor miatt jogosan türelmetlen

27

közönség béketűrését, és elhalasztotta a Mátrixot. A pótalkalomra nagyon rákészült a szervezőség, így szerencsére ott már minden jól működött elsőre – így sikerült végül 2008-ban az új rendszerre való átállás. Az embereknek pedig tetszett, és páran már ekkor azt pedzegették, hogy a színes Mátrix lehetne a fejlődés következő lépcsőfoka. Nos, ami akkor még elképzelhetetlennek tűnt, mára megvalósult. Ennek lett a végeredménye az idei, 2010-es, LED alapokon nyugvó színes Mátrix.

A merőben új megjelenítő rendszer alapja az additív, azaz RGB színkeverés. Ennek a lényege, hogy megfelelő spektrumú három alapszín: piros, zöld és kék különböző arányú összeadásával elvileg bármilyen szín kikeverhető. Ugyanezen elv szolgál alapjául például a színes katódsugárcsöves megjelenítőknek: ha néztünk már meg CRT-s monitort vagy tévét közelről, akkor biztosan láttuk az apró piros-zöld-kék alpixeleket, amik „valami érthetetlen módon” távolról nézve homogén fehér (vagy éppen valamilyen más színű) felületté álltak össze. Persze ez korántsem valami csoda, egyszerűen így működik a fény és az emberi látás. Tehát a színes Mátrix alapja a mára már mindhárom alapszínben elérhető fénykibocsátó dióda, azaz a LED. (Ez régen nem lett volna ilyen egyszerű, mivel nagy fényerejű kék LED-et például csak 1993 óta tudnak gyártani, holott ugyanez pirosban már 1968 óta elérhető. Ez az oka annak, hogy a régebbi elektromos készülékekben szinte kivétel nélkül piros színű bármilyen LED-alapú megjelenítés.) Nyilvánvaló volt persze, hogy ezekből az apró fényforrásokból sokkal több kell ablakonként, mint az eddigi egyetlen íróasztallámpa per ablak, cserébe viszont nemcsak a színspektrum nyílt meg előttünk, hanem a felbontást is meg lehetett növelni. Az lett a megoldás, hogy készítettek ablakonként egy-egy fatáblát, ami belülről lefedi az egész ablaküveget, és erre már szükség és tetszés szerint fel lehetett ragasztani a szükséges meghajtó áramkört és persze a LED-eket a hozzájuk tartozó kábelekkel együtt. A táblákon ezeken kívül látható műanyag kupakok távtartók, ezek teszik lehetővé, hogy nyugodtan egymásra illetve az ablaknak lehessen pakolni a táblákat anélkül, hogy azok a LEDjeiken támaszkodjanak.

A felbontás vízszintes és függőleges irányban is megduplázódott, ez ablakonként (táblánként) tehát 4-4, összesen 4x16x13 = 832 pixelt jelent, ami azért még mindig nem HD, de a 208 pixeles képhez képest igen látványos a minőségbeli különbség.

Egy effektív pixel pedig igazából kilenc további képpontból, szubpixelből áll (ez a kilenc szubpixel már értelemszerűen mindig ugyanúgy világít, hiszen egyazon effektív pixelhez tartoznak), amely szubpixelek mindegyike egy-egy piros, zöld és kék LEDből tevődik össze. Így jön ki a Subi által sokszor emlegetett ös�szesen 832x9x3 = 22464 darab LED. Egyből felmerülhet a kérdés, minek ez a csoportosítás, miért nem a szubpixelek a kép tényleges, effektív pixelei, hiszen így még sokkal nagyobb lehetne a felbontás. Nos, egyrészt az emberi szem felbontóképessége aligha olyan jó, hogy fél kilométerről megkülönböztesse a centiméteres nagyságú szubpixeleinket (amik ebben az esetben a kép valódi pixelei is lennének). Magyarul „úgysem látunk olyan részletesen”.

28

Ennél komolyabb érv viszont, hogy így nagyon egyenetlen lenne a kép az ablakok közötti „rések”, a (szub)pixelekhez képest óriási pixelmentes sávok miatt. Ahogy már így is egyenetlen, de a szubpixelek ezen háromszor hármas csoportjánál ez még valamennyire tolerálható. Végül a kilenc szubpixel így együttesen sokkal nagyobb fényerőt, azaz jobb láthatóságot biztosít a kép egy effektív pixelének. Ennyit a felbontásról. További kérdés a színmélység, azaz hogy összesen hány különböző szín jeleníthető meg ezzel a rendszerrel. Ha a különböző színű LED-ek fényességét folytonos skálán tudjuk állítani, akkor a válasz az, hogy elméletileg végtelen. Ez persze akkor volna tökéletesen igaz és főleg egyenletes, ha pontosan ismernénk az egyes LED-ek által kibocsátott fény erősségét és spektrumát, és egy megjelenítő algoritmus ennek megfelelően szabályozná mindhárom csatornának a fényességét egy adott árnyalat és fényerősség esetében.

Ennyire azért nem mélyedtek bele a készítők. Feltételezték, hogy az egyes színek spektrumai közel ideálisak és egyenletesek, így azonos fényerősség esetén tényleg fehéret (vagy fényerőtől függően szürkét) kapunk az összegükként. Persze valószínűleg ez messze nem igaz az alkalmazott LED-ek esetében, ezért is csúszhatott el a fehéregyensúly a látott hideg (kékes) irányba. Valószínűleg a piros LED-eknek a fényereje volt az, ami némi kívánnivalót hagyott maga után. Ez az elcsúszás amúgy kalibrációval kiegyenlíthető, erre a következő évig remélhetőleg lesz idő és energia, esetleg műszer is. Az összesen megjeleníthető színek száma a három csatorna felbontásától (világítás-erősségi szintjétől) függ. Ezt végül 8 szintben (3 bitben) határozták meg a készítők. Így 8x8x8 = 512 lett a megjeleníthető összes színek száma.

Ez ugyan a mai tizen-huszonbites képernyők sokmillió színárnyalatához képest nem tűnik soknak, de próbáljuk csak ki, hogy egy tetszőleges képet lekonvertálunk 512 színűre – látni fogjuk, hogy még így is élvezhető az eredmény. Ráadásul ez az 512 szín is már olyan sok, amit egy kézzel készített animáció esetében szinte tuti, hogy nem fogunk teljesen kihasználni.

Oké, de akkor hogyan készültek azok a láthatóan valamilyen (népszerű) videót megjelenítő animációk? A Mátrix Software Team által készített animeditorhoz komplett dokumentáció is jár a QP4 formátumot leíró függelékkel, programozóknak szánt leírással együtt. Ezeknek a segítségével pedig a csapatok megírhatták saját konverter programjaikat, amikkel aztán könnyen és gyorsan előállítható már tetszőleges forrásvideóból olyan kimenet, ami a Mátrixon is lejátszható. Jelen sorok írójának csapatánál (AMT-LQ) legalábbis biztosan így készült, de minden bizonnyal a többi csapat is hasonlóan jutott el idáig.

Ennyit az elméleti háttérről, és az építőkockákról. Most nézzük meg, milyen infrastruktúra biztosítja ennek a rendszernek a működését.

A nagy estén a rendszert a hídról vezérlik. Na nem a Lágymányosi hídról, de ha első hallásra erre gondolnánk, akkor sem tévedünk túl nagyot. A vezérlőpultot ugyanis tényleg a hídtöltés aljában szokták felállítani a rendezők, de a sok asztal, laptop, a különböző berendezések, az AC és a BSS további felszerelései láttán már érthető a hajók kapitányi hídjára való utalás. Nézzük ezeket kicsit részletesebben. Értelemszerűen az AC Studio kör biztosítja a rendezvény hangosítását. Ők hozzák a keverőpultot és főleg a nagyteljesítményű hangszórókat, de idén már volt egy korrektebb kommentátor is az eseményhez, aki kitöltötte az animációk közötti holtidőket, felkonferálta a soron következő animációt, és az elején bevezetőként némi infó-rágcsával is szolgált a közönség számára. Összességében az ő megjelenése is sokat javított a rendezvény összhatásán. A Budavári Schönherz Stúdió, azaz a BSS amúgy is mindig szokott kamerázni a Qpán, de a Mátrix esetében ennél továbbmentek: élő internetes videó adást közvetítettek az idei látványosságról, amit a hírek szerint több százan néztek otthon a monitorok előtt ülve. Ez persze tetemes mennyiségű adat késedelem nélküli továbbítását követeli meg a rendszertől.

XXXVIII./2.

Ehhez a híd és a ház közötti kommunikációs csatornát egy-egy, a hídon felállított nagyteljesítményű mobil WiFi állomás és a Schönherz tetején elhelyezett megfelelő vevőegység biztosítja, 80Mbit-es sávszélességet kínálva így a problémamentes adatáramlásnak. (A hídon lévő sok elektronikus eszköz energiaellátását benzinüzemű áramfejlesztővel (aggregátorral) oldják meg.) A tetőn lévő vevőtől a vezeték a HA5KFU helyiségébe vezet, ahol egy konverter után már optikai szálon halad tovább lefele az adat egészen az első emeleti KSZK-ig. Természetesen a KSZK, mint a Schönherzben létező hálózat üzemeltetője és felügyelője, szintén kiveszi a részét a feladatokból. Meg kell oldani ugyanis, hogy a Schönherzbeli hálózatnak arra a tartományára, amit azok az UTP végpontok (aljzatok) képviselnek, amelyekbe a délre néző szobákban a muebek hálózati kábelét fogják csatlakoztatni a nagy napon, semmi esetre se juthasson be más adat a hálózat egyéb részeiről, ami így esetleg megzavarhatná az adást. Persze az is fontos, hogy kifelé se jöjjön onnan adat, ami feleslegesen terhelné így a hálózat többi részét, vagy neadjisten a maga speciális adatformátumával még meg is zavarhatná a hálózaton lógó többi eszköz működését. Ezt a feladatot úgy valósítják meg, hogy a megfelelő végpontokat egy úgynevezett VLAN-ba, virtuális helyi hálózatba szervezik, ami pont arra lett kitalálva, hogy az ilyenfajta hálózati adminisztrációs feladatok utólagosan, fizikai beavatkozás nélkül is kivitelezhetők legyenek. Ehhez persze szükséges, hogy az adott infrastruktúrán megvalósítható legyen ez az egész, de ebben az esetben szerencsére ez megvan. Az utolsó láncszem a rendszerben egy szerver, amit már nem a KSZK, hanem a SEM helyezett üzembe saját, harmadik emeleti főhadiszállásán, és aminek egyedüli feladata a hídról érkező animáció fogadása, majd – a híd vezérlésével – annak lejátszása, azaz a muebek felé történő megfelelő továbbítása. Megemlítendő még itt, hogy a híd gyakorlatilag a normál schnet része, így például „netet is kap” ugyanúgy, mint bármelyik hagyományos szobai gép, csak épp nem szobai UTP aljzaton csatlakozik a hálózathoz. Az ide kihelyezett laptopon működő lejátszó szoftver az előbb említett dedikált SEM szerverrel kommunikál, amin egy külön erre a célra írt szerveroldali programot irányít. Feltölti hozzá a soron következő animációt, indítja a lejátszását, menet közben pedig szinkron jeleket küld a hangaláfestés elcsúszásának elkerülésére. (A hangjelek persze nem jutnak be a házba, hanem a hídon lévő vezérlő laptopról az AC erősítőibe jutnak. Tehát igazából a videó van a hanghoz szinkronizálva.) A szerver pedig a megfelelő időpontokban az animáció minden egyes képkockáját (frame-jét) beküldi a VLAN-ba broadcast üzenetként, így mindegyik mueb-hez eljut a teljes frame.

Felmerülhet a kérdés, vajon elég-e a sávszélesség, hogy az amúgy 50 FPS (frame per second, képkocka másodpercenként)

sebességgel futó animáció minden egyes képkockája idejében eljusson a VLAN minden egyes végpontjához? Ennek kiderítésére a tervezőknek meg kellett mérniük, mennyi idő alatt jut el az információ az egyes végződésekig. Erre nagyszerűen használható a ping nevű kis program, ami pont ezt a terjedési időt számolja ki, pontosabban ennek a kétszeresét, mert a visszaút idejét is méri. A mérések eredménye több volt, mint kielégítő: a szervertől fizikailag legtávolabb lévő végpontról is 1ms-on belül visszaérkezett az adatcsomag. Így a másodpercenként ötven képkocka esetén egy frame-re jutó 20ms-nyi idő bőségesen elégnek mondható, hogy a szerver broadcast üzenete mindenhová időben eljusson. (Itt most el lehet játszani a gondolattal, illetve lehetne kísérleteket folytatni arra nézve, hogy felbontás és színmélység szempontjából mi volna e módszer áteresztőképességének a határa, esetleg lehetne-e azt tovább növelni, és ha igen, hogyan. Bizonyára hamar eljutnánk néhány ismerős problémakörhöz, mint például a video tömörítés vagy a számítási teljesítmény.)

Miután ez megtörtént, a mueben a sor, hogy kibányássza a teljes képkockából, hogy az őáltala felügyelt 8 pixelen minek is kell ebből megjelennie. A muebek alaplapján jumperek segítségével lehet beállítani, hogy az adott mueb melyik szobának megfelelő pixelinformációkat szándékozzék kiszámítani az aktuális képkockából. Ez rugalmas felhasználhatóságot biztosít arra az esetre, ha meghibásodás vagy bármi más okból például egy gyors cserére van szükség. Persze univerzálisak a muebek még amiatt is, mert a rajtuk futó program bármikor lecserélhető egy másik, újabb firmware-rel, ahogy arra idén szükség is volt, hiszen mind az egyik oldalon fogadott információ, mind a másik oldalon vezérelt eszközök egészen másak voltak, mint tavaly. Ez az egyik legnagyobb előnye ennek a konstrukciónak, meg úgy általában a mikrokontrollereknek.

Persze kellhet némi szakértelem, tapasztalat, meg jó „jövőérzék”, hogy előre lássuk, mit kell már az elején beletervezni egy ilyen eszközbe ahhoz, hogy később bővíteni tudjuk a funkcióit.

A 2008-as megszületésekor a muebeket eleve bővíthetőre tervezte a SEM csapata, aminek az idei színes Mátrixra való átállásnál hasznát is vették. Mivel egy muebhez két LED tábla tartozik, amikkel soros a kommunikáció, kellett egy új hardver, ami szét

29

tudja osztani ezt a kommunikációt a megfelelő irányba.

Ezt a hardvert idén tervezték meg és gyárttatták le, ő lett a MUEB EXtension, azaz MEX. Ennek az egyszerű funkciónak a megvalósításához mikrokontrollerre nem volt szükség, és egy tüskesoron keresztül egy az egyben rádugható az eddigi muebekre, amiken így nem kellett semmilyen változtatást eszközölni – a már említett firmware cserét leszámítva. A mueb tehát szó szerint „kétszintessé” vált, és emellett azért mégis jutott idénre új µC. Ez a LED paneleken látható (szintén idén tervezett és gyártott) PWM elnevezésű nyákokon található kis chip, név szerint a PIC16F882. Az ő kiválasztását egészen prózai okok vezérelték: van soros porti kommunikációja (ez persze szinte az összesnek van, de itt direkt fontos volt), van elég I/O lába, nagyon olcsó, és nem utolsósorban volt belőle elég a hazai beszállítónál raktáron. (A muebben található ATmega32-es mellett 2008-ban elsősorban az szólt, hogy könnyű kódot írni rá, és amúgy a feladatra tökéletesen megfelelt.)

Ezt a panelt nem véletlen nevezték el PWM-nek a fejlesztők. Az a feladata, hogy a muebtől kapott információk alapján PWM (pulsewidth modulation, (im)pulzus-szélesség modulált) jel segítségével kivilágítsa a hozzá tartozó négy effektív pixelt. A PWM jel kitöltési tényezője értelemszerűen a ledek világosságát határozza meg. Itt található tehát a Mátrix „fizikai rétege”. Számoljunk egy kicsit! Egy PWM kimenet kilenc LED-et hajt meg, praktikusan egy effektív pixelnek az egyik színcsatornáját. Egy táblán négy pixel van, pixelenként három színcsatorna, azaz tizenkét PWM kimenet kell egy

teljes LED panel meghajtásához. Talán nincs is olyan mikrovezérlő, ami ennyi hardveresen beépített PWM csatornát tartalmaz, vagy ha van is, valószínűleg drága lenne és nehezen lett volna elérhető. A megoldás a szoftveres PWM. Ez azt jelenti, hogy az ezen a chipen futó program egyik fő feladata, hogy előállítsa az adott színcsatorna aktuális szintjének megfelelő PWM-es meghajtó jelet a megfelelő kimeneti lábain. Ezért volt fontos a chip kiválasztásnál, hogy rendelkezzen elegendő I/O lábbal.

Az, hogy az egyes színcsatornák felbontása 3 bit (8 szint), ideális esetben azt jelentené, hogy a PWM jel kitöltési tényezője 0-tól 1-ig (100%-ig) 8 azonos nagyságú lépcsőben változna. A LED-ek nem ideális volta miatt szükséges kalibráció pedig az ezeknek a lépcsőknek minden csatornára külön-külön való beállítgatását jelenti, mégpedig úgy, hogy ha mindhárom csatornára ugyanannak a szintnek a kódja érkezik, akkor valóban a megfelelő szürkeárnyalatot lássuk. (Tudniillik azonos szintek esetén a fekete-fehér tartományt kellene tudni végigpásztázni.) Ha például az egyik fajta LED maximális fényereje csak fele lenne a másik kettőének, akkor a másik kettő fajta LED-et maximum fél fényerőn lehetne csak használni, hogy ne kerüljön túlsúlyba az ő színűk. De ez még csak a legegyszerűbb eset, a kisugárzott színspektrumról és a valós színérzetről még szó sem esett.

Azonban, mint azt már említettük, idén nem volt kalibráció. Viszont a Mátrix színei így is egész tűrhetőek voltak. Aggodalomra tehát nincs okunk, de szerencsére van hova fejlődni. A kissé elcsúszott fehéregyensúlynál valószínűleg zavaróbbak az ablakok közötti nagy üres sávok, de az is biztos, hogy ez utóbbit lesz (sokkal) nehezebb feladat megoldani. Mindenesetre kíváncsian várjuk, mit hoznak a következő évek!

Wilson

Nicole Kidman minimál? Schimán!

Schimánék az utóbbi időben mindig elkápráztatnak bennünket végtelen hülyeségükkel és agyament videóikkal. A csapat egyik kreatív agyával, Jimmivel beszélgettünk arról, hogy miért pont Nicole Kidman és lesz-e vágatlan változat...

––Évek óta részt veszel a legendás Schimán videók elkészítésében. Milyen érzés a százezres számlálót visszanézni a Qpa után?

––Mindig öröm, amikor azt látjuk, hogy egy-egy videónk hit countja a YouTube-on meghaladja Nyíregyháza lakosságát.

De igazából ezeket a videókat nem nézi meg senki. Egy scripttel pörgetjük fel a nézettséget, különben depressziósak lennénk az érdektelenség láttán, és minden este álomba sírnánk magunkat.

Egyszer megmutattam anyámnak az egyik videónkat, de kómába esett tőle, a macskám meg buddhista lett.

––Hogy készítitek a zenéket/videókat? Különálló munka, vagy ös�szeül a csapat, és agyaltok rajta?

––Egy-egy ilyen pályamű több hétig készül. Ennek az első N-1 napja általában mértéktelen kakaófogyasztásba és bauxittermelésbe torkollik, és utolsó nap fáradtan, karikás szemmel ös�szelopunk/gányolunk valami vállalhatatlant. Szóval kb. mint a Szabtech nagyházi.

––A témaválasztás hogy és mint zajlik?

––Évről évre egyre minimálabbak kívánunk lenni. Ez a fő csapásvonal. Idén már csak Painttel dolgoztunk, de ez sem lett elég sz@r.

Jövőre az animációt Notepadben fogjuk megcsinálni, és már hang sem biztos, hogy lesz hozzá. Vagy kép.

30

––A Disznóvágós történet zenéje is saját? Ki alkotta?

––Loptuk ezt is természetesen. Egy NiT GriT művésznevű kaliforniai muzsikus alkotása. Épp a „zene abortuszhoz” playlistet hallgattuk a srácokkal, amikor ez csendült fel, és megegyeztünk, hogy ebből lesz az indulónk.

––Miért pont Nicole Kidman? Natalie Portman kezében nem áll jól a böllérkés?

––Ilyen névvel nem is lehet pasizni. Natalie Portman. Kámán. Valójában úgy történt, hogy egy csapattársnőnk, Toncsi bejött az N-1 nap valamelyikén egy Schönherzes szobába bejelenteni, hogy a továbbiakban nem a Schimánnal fog Qpázni (ekkor gyorsan bos�szúból megválasztottuk őt csapatkapitánynak). Egyúttal figyelmünkbe ajánlott egy reklámot, aminek a végén Nicole Kidman már-már összekufircol valami random alfahímmel, azután hirtelen megiszik egy üdítőitalt inkább, és belemondja a kamerába, hogy „Miért, mire számítottál?”. Erre valamelyikünk azt találta válaszolni, hogy „Hát arra, hogy levágsz egy disznót, b@zmeg”. Ekkor kaptunk fényt.

––Volt olyan poén, amit kénytelenek voltatok kihagyni a videókból?

––Van egy .txt fájlunk, ami tele van a székelyes-favágós vicc indokolatlan permutációival, csak arra nem emlékszünk, hogy hogyan készült. Meg miért. De kijönne belőle egy második rész.

Akár több második rész is.

mcmacko