MasodikFelido 2013. 10. 18.

Page 1

HÍREK, KULTÚRA, SPORT, EGÉSZSÉGÜGY, RÉGIÓ, KÖZÉLET

Tisztelt Kiskunfélegyházi Polgárok!

Az önkormányzati ciklus harmadik évében járunk. Az eltelt idő alatt – a gazdasági nehézségek ellenére is – Kiskunfélegyháza Városa számtalan említésre méltó sikert ért el. Ebben a kiadványban az elmúltegy esztendő eredményeit gyűjtöttük csokorba. Köszönetet mondok mindazoknak, akik a városért együttműködtek velünk!

Kapus Krisztián polgármester


2

Megújult a Béke téri piac

Második Félidő

Közel 70 millió forintot költött a város a Béke téri piacra. A beruházásra 57 millió forint támogatást nyert az önkormányzat a Vidékfejlesztési Minisztérium TP–1-2012/1729 azonosító számú „ A kiskunfélegyházi Béke téri termelői piac megújítása” című pályázatán. A munkálatok során megújultak az elárusító asztalok, a piac teljes térburkolata, a zöldfelület, összesen 732 folyóméter elárusító asztal épült, az egységek mindegyike tetőfedést kapott. Az új árusító asztalok tartószerkezete zártszelvényből készült, melyre rozsdamentes lemezborítás került.

Bencés oktatás városunkban

2013. október 18.

Rezsicsökkentés: mintegy 200 milliárd maradt a lakosságnál

Döntött az Országgyűlés az újabb rezsicsökkentésről: november 1-jén 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára. A rezsicsökkentés hatására nagyjából 200 milliárd forint maradt a lakosságnál, ami nemcsak a fogyasztást, hanem a megtakarításokat is bővíti – vélik a szakértők. Júliusban volt a rezsicsökkentés második fordulója: akkor a víz- és csatornadíjat, a szennyvízszippantás és a szemétszállítás árát mérsékelték, és olcsóbb lett a palackos gáz és a kéményseprés is. Novemberben lesz a harmadik forduló. Ismét a gáz, az áram és a távhő ára csökken, ezúttal 11,1 százalékkal. Ezzel pedig az öt évvel ezelőtti szintre mérséklődnek az árak. Elemzők: a rezsicsökkentés serkenti a gazdasági növekedést is. Az utóbbi hónapokban többet költhet a lakosság, az adatok szerint az infláció továbbra is alacsony, a reálbérek és a nyugdíjak viszont nőttek. Élénkült a kiskereskedelmi forgalom, ezen belül emelkedett az üzemanyag-fogyasztás. Emellett a múlt hónapban rekordösszegben vásárolt állampapírt a lakosság, tehát a megtakarítás és a fogyasztás egyszerre bővült. A rezsicsökkentés hatására jelentős összeg, mintegy 200 milliárd forint maradt a háztartásoknál – mondta Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője.

Kézben tartjuk pénzügyeinket

2013. szeptemberében 40 millió forintot fizetett vissza ismét önkormányzatunk a számlavezető intézet számára munkabér hitel, és 43 millió forintot folyószámlahitel ügyben, tehát 83 millió forintot törlesztettünk. Jelen állapot szerint 2005-ös, 2006-os, 2009-es beruházási hitelek vannak még a hiteleink között, illetve a 3,1 milliárdos kötvényből már csak 338 millió forint visszafizetendő, amelyet rendszeresen törlesztünk.

35,3 millió szervezetfejlesztésre

35.306.666 forint összegű támogatást nyert Kiskunfélegyháza az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése” című pályázatán. A pénzt közszolgáltatások összehangolására, színvonaluk javítására, költségcsökkentő és működési hatékonyságnövelő programok kidolgozására és megvalósítására fordítják a hivatalnál, továbbá az önkormányzati felügyelet alá tartozó intézményeknél és gazdasági társaságoknál.

150 millió a társadalmi beilleszkedés elősegítésére

Vagyonkezelői szerződést kötött Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága, melynek értelmében a bencések megkapták az önkormányzati tulajdonban lévő Kossuth 24. számú ingatlan használati jogát. A bencések így átvették a Petőfi Sándor Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola működtetését a PG Alapítványtól. Szeptemberben a Szent Benedek Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményében több mint hatszáz diák ült iskolapadba.

A halmozottan hátrányos helyzetben élők felzárkóztatására nyert 150 millió forintot a kiskunfélegyházi önkormányzat. A szociális, közösségfejlesztési, oktatási, egészségügyi, képzési és foglalkoztatási elemekre épülő program egyik pillére a Csillagház-Cserhaj, azaz egy szolgáltatóház kialakítása, amely különböző közösségi rendezvényeknek, játszóháznak, illetve tanácsadásnak ad helyet. A komplex teleprogram az Alpári út 1/A, 1/B, 1/C számú épületeket és a Délibáb utca szegregátumát érinti. Program célja többek között, hogy javuljon a társadalmi előítélettel és munkaerőpiaci diszkriminációval küzdő romák és a hátrányos helyzetben lévő nem romák társadalmi befogadása, foglalkoztatása, foglalkoztathatósága, életvitele, motivációja és a szolgáltatásokhoz való hozzáférése. A programban 445 fő (3-45 éves) vesz részt.

SZERESD A HAZAIT, SZERESD A FÉLEGYHÁZIT!


2013. október 18.

Második Félidő

65%-kal csökkent az adósságállomány Újra aktív ellátás kórházunkban

A kormány által tavaly elfogadott és elindított adósságkezelési programnak köszönhetően június 28-tól 65 százalékkal csökkent Kiskunfélegyháza város önkormányzatának adósságállománya. Az átvállalás összege 3.331.434.000 forint, így jelenleg az adósságállományunk 1.624.583.000 forintra apadt, mely az jelenti, hogy a jövőben csökkennek az önkormányzat – tőke és kamatfizetési kötelezettség – terhei. Aláírásra került a háromoldalú megállapodás a Magyar Állam, önkormányzatunk, valamint az OTP Bank Nyrt között, mely szerint a 3,1 milliárdos kötvény tőkeegyenlegéből 2.578.514.000 forint, továbbá az átvállalás napjáig felhalmozott 50.299.000 forint, de az esedékessé nem vált ügyleti kamat is átvállalásra került. Ezzel a kötvényből az átvállalást követően 338.667.000 forintos állományunk maradt. Az adósság konszolidáció másik eleme a 806 millió forintos keretösszegű folyószámlahitelünk volt, melyből az átvállalt összeg 752.920.000 forint.

Plusz 350 millió úthelyreállításra

3

Mintegy 1,2 milliárd forintot költenek a kiskunfélegyházi kórház fejlesztésére. Sikeresnek bizonyult ugyanis a Bács-Kiskun Megyei Kórház pályázata. Az elnyert összegből a félegyházi kórházban az emelt szintű szakorvosi ellátásnak megfelelő modern, korszerű rendelőintézeti rész kialakítására nyílik lehetőség. Átépítik a radiológiát, kialakítanak egy két műtővel felszerelt egynapos sebészeti blokkot, nappali betegellátási részleget és egy sürgősségi fogadóhelyet is. A két új műtő kialakítása után napi 8-10 ambuláns műtétet tudnak elvégezni a kórházban, ami fedezi a kistérségi igényeket. Az új szárnyban a szakrendelés, a sürgősségi fogadóhely, az endoszkópos rendelő, a recepció, tüdőgondozó, a pszichiátria kap helyet - mondta el dr. Körtvélyessy András, a Kiskunfélegyházi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ igazgatója.

Megújult a Kuckó bölcsőde

Nyolcvan százalékban elkészült a nettó 2,5 milliárd forintba kerülő, nyolc városrészt érintő szennyvízcsatorna beruházás. A szakemberek jövő év szeptemberéig 42 kilométer fővezetéket, 25 kilométer bekötővezetéket fektetnek le, 51.400 m2 helyi út sávos helyreállítását, illetve 20.280 m2 főközlekedési út teljes sávos felújítását végzik el a beruházás keretében. A projekt befejezése után Kiskunfélegyháza csatornázottsága 100 százalékos lesz. Az ősz folyamán megkezdődnek az úthelyreállítások, melyre két pályázaton összesen 350 millió plusz támogatást nyert a város Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez benyújtott pályázaton. Befejeződött a Dankó Pista utcai bölcsőde felújítása. A létesítményre a Dél-Alföldi Operatív Program keretein belül meghirdetett „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” című pályázat sikerének köszönhetően közel 150 millió forintot költött a város. A projekt keretében egy új épületrészt alakítottak ki a szakemberek, melynek eredményeként a kapacitás 13 férőhellyel bővült, valamint új, speciális ellátások, szolgáltatások bevezetésére is lehetőség nyílt. Mindezen túl biztosított lesz a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ellátása, valamint integrált szemléletű, egyéni, különleges bánásmódot igénylő, sajátos nevelési igényű, sérült gyermekek ellátása, korai fejlesztése, gondozása.

SZERESD A HAZAIT, SZERESD A FÉLEGYHÁZIT!


4

Újabb 51 lakás újult meg

Második Félidő

Elkélszült az Arad u. 3/A-B-C. szám alatti társasház energetikai felújítása. A beruházás mintegy 84,7 millió forintba került, melyből 37 millió forintot az állam állt, az önkormányzat 7,7 millióval támogatta a beruházást, míg a lakók mintegy 40 millió forinttal járultak hozzá a munkálatokhoz. A társasház energetikai felújítása során az 51 lakásos épület komplex felújítása valósult meg. A komplexitás az első lakószint alatti födém és a külső homlokzatok szigetelését, nyílászárók cseréjét, a tető víz -és hőszigetelését, a közös helyiségek nyílászáróinak cseréjét, termofor kémények kiváltását jelentette. A beruházásnak köszönhetően az előzetes számítások szerint megközelítőleg 70%-os energiamegtakarítás érhető majd el.

145 lakás kapott új, bitonságos kéményt

Kiskunfélegyházán 145 lakás 31 gyűjtőkéménye került felújításra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) keretében. A beruházás 76.755.328 forintba került. Az önkormányzat a felújításhoz a beruházási költség 5%-át biztosította támogatásként. A beruházás a Majsai út 11/A-B-C, a Platán u. 8., a Szegfű u. 12. és a Kossuth u. 26/A-B. szám alatti, valamint a Majsai út 15. és Majsai út 17. szám alatti épületeket érintette és érinti. A szakma által kidolgozott műszaki megoldás során először a meglévő egycsatornás gyűjtőkémény hőre keményedő kompozit anyagú béléscsővel történő tömörségbiztosítása történt és történik meg, majd ezt követően a lakástulajdonosok eltérő anyagi lehetőségei miatt két lehetőség közül választhattak.

2013. október 18.

Szolgálati jármű a védőnőknek

A hatékony védőnői feladatellátás biztosítása érdekében egy ötszemélyes Dacia Duster terepjáróval gazdagodott a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat. A terepjáró üzembeállításával tovább javulnak az ellátás feltételei a külterületen élő kismamák és a gyermeket vállalók számára. A jármű nagyon nagy segítséget jelent a védőnői szolgálat számára, hiszen hat védőnő körzetének huszonöt százaléka külterületen van. A terepjáró beszerzésével reményeik szerint olcsóbban tudják megoldani a feladatellátást.

163 millió a panel programra

93 millió forintot költöttek a Deák F. u. 1-5. szám alatti társasház energetikai felújítására, amely a „Kiskunfélegyházi Épületfelújítási Program” keretében valósult meg. Az összeg csaknem felét (43.214.084 forint) a kormányzat biztosította, a város 8.357.042 forinttal járult hozzá a rekonstrukcióhoz, a lakossági önerő 41.177.816 forint volt. A Deák F. u. 1-5. szám alatti társasház energetikai felújítása 53 lakást érintett. A komplexitás az első lakószint alatti födém és a külső homlokzatok szigetelését, nyílászárók cseréjét, a tető vízés hőszigetelését, a közös helyiségek nyílászáróinak cseréjét, termofor kémények kiváltását jelentette. Az előzetes számítások szerint megközelítőleg 70%-os energiamegtakarítás érhető majd el, csökkenő CO2 kibocsátás mellett. Kiskunfélegyházán a panel program keretében az elmúlt évek munkájának köszönhetően 837 db lakás felújítása valósult meg 809.786.326 forint összegben, 163.352.074 forint önkormányzati támogatással.

SZERESD A HAZAIT, SZERESD A FÉLEGYHÁZIT!


2013. október 18.

Második Félidő

Nem kell fizetni Félegyházán bölcsődei gondozási díjat

Kapus Krisztián polgármester kezdeményezésére a város képviselőtestülete hatályon kívül helyezte a bölcsődei gondozási díjra vonatkozó, tavaly márciusában elfogadott rendelkezéseket. Kiskunfélegyháza gazdasági helyzetének stabilizálódása után nem kívánunk újabb terheket róni a családokra. Az önkormányzatnak, egyetemben a kormány családpolitikai intézkedéseivel is fontos célja a családok megerősítése, a gyermekvállalás elősegítése – indokolta kezdeményezését a város első embere. A bölcsődei gondozási díj eltörlése 154 gyermek családját érinti.

36 millió a Dózsa óvoda energetikai felújítására

5

Tetőjavítás a Darvas téri bölcsődében

Közel 3 millió forintot költ a város idén a családsegítő Hunyadi utcai épületére, a Szegedi úti óvodára és a Darvas téri bölcsődére. A tetőszerkezetének felújítását nem lehetett tovább halogatni, mivel a cserepek mállottak, töröttek voltak, hullottak, így életveszélyt jelentettek, a cseréplécek pedig elkorhadtak. A csapadékelvezető csatorna a cserépdarabokkal eltömődött, a víz így a lapostetőn állt, ezzel nagymértékű beázást okozott. Az intézmény tetőszerkezetének felújítása elkészült, ami közel 1,5 millió forintba került.

Parkolók épülnek a Kuckó bölcsődénél

1.482.000 forintot biztosít az önkormányzat parkoló építésre és esővíz elvezetésre a Dankó Pista utcai Kuckó bölcsődénél és a Dózsa György Utcai Óvodánál, a költségvetési rendeletében szereplő célfeladat vis maior keretének terhére. Az infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően a bölcsőde bejárata átkerült a Mezősi Károly utcára, ahol jelenleg kiépített parkolási lehetőség nincs. A Mezősi Károly utcán, az épület előtti zöld felület az ott lévő fák kivágása nélkül legalább három új parkoló kialakítását teszi lehetővé. A beruházás során a tetőfelület megnövekedett, a felgyülemlő esővizet az udvaráról zárt rendszeren keresztül, az utcai csapadékcsatornába vezetik.

Rendbe teszik a volt szolgálati lakást

Rövidesen befejeződik a KÖÁI József Attila Általános Iskola volt szolgálati lakásának felújítása. A beruházást az Együtt az Összevont Iskola Diákjaiért Alapítvány finanszírozza szülői segítséggel, illetve vállalkozók támogatásával valósul meg. Az alapítvány tavaly novemberben kapta meg huszonöt éves használatra az önkormányzattól a József Attila Általános Iskola területén lévő volt szolgálati lakást. Cserébe vállalták, hogy teljes mértékben felújítják az épületet. Két garzonlakást és egy üzlethelyiséget alakítanak ki az ingatlanban. A lakásokba olyan pedagógus, vagy család költözik, aki vállallja, hogy segít az intézmény felügyeletében.

Elkészült a Dózsa György Utcai Óvoda energetikai felújítása, amely mintegy 36 millió forintba került. A beruházásra 29.994.000 forint támogatást nyert a város a Dél-Alföldi Operatív Program „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” című pályázatán, a húsz százalékos, azaz 7,5 millió forint önerő 5 százalékát az intézményt támogató alapítvány, 15 százalékát az önkormányzat biztosította. A rendelkezésre álló pénzből megtörtént az intézmény energetikai felújítása. A konvektoros fűtést korszerű kondenzációs kazánnal működő, helyileg szabályozható rendszerré építették át. Megerősítették az épület tetőszerkezetét, kiváltották az elavult homlokzati nyílászárókat, hőszigeteléssel látták el a falakat.

Udvarszépítés a Bercsényi oviban

Közel nyolcszázezer forintot költöttek a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda, Bercsényi utcai tagóvodája udvarának felújítására. A beruházásra 640 ezer forintot biztosított az óvoda közhasznú alapítványa, 100 ezer forintot nyert az intézmény a Generali a Biztonságért Alapítvány Szimba intézményi pályázatán, illetve Kapus Krisztián, a körzet önkormányzati képviselője is hozzájárult a költségekhez. A rendelkezésre álló keretből futotta a korábban homokos és betonos, mozgásra hasznosított talajfelület egy részének gumiborítására. Ütéscsillapító felületet kapott az „Aladdin” mászóvár, betonkoszorúra ragasztott gumilapos borítás váltotta fel a régi elkorhadt deszkákat a harmadik csoport homokozójában. Rendbe tették az óvoda Nádasdy utca felőli falát. A kőműves munkát és festést a szülők végezték el.

Plusz 23 millió gyermekétkeztetésre

Bács-Kiskun megyében a második legmagasabb összegű, 22.907.000 forint kiegészítő támogatásban részesült a gyermekétkeztetési feladatok ellátásához Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata. A kiegészítő támogatást a Belügyminisztérium 38/2013. (VII.31.) BM rendelete alapján igényelhette önkormányzatunk, a Magyarország 2013. évi központi költségvetésének szerkezetátalakítási tartaléka terhére, a közfeladatok átalakításával összefüggő, év közben jelentkező szerkezetátalakítási kiadások gyermekétkeztetéshez kapcsolódó feladatok finanszírozására.

SZERESD A HAZAIT, SZERESD A FÉLEGYHÁZIT!


6

Második Félidő

2013. október 18.

Gyümölcsöző testvérvárosi kapcsolat 184 főnek lesz munkája a téli közfoglalkoztatásban Félegyházán

November elsején indul a téli közfoglalkoztatás. A Nemzetgazdasági Minisztérium országosan 200 ezer munkanélküli foglalkoztatását tervezi. A fő célcsoport a 8 általános iskolát végzettek. Kiskunfélegyháza Városában 184 fő számára lesz lehetőség résztvenni a foglalkoztatásban.

Gazdaságosabb lett a távfűtés

Lengyel testvérvárosa van Kiskunfélegyházának. Az okiratot május 26-án írta alá a városalapítók napi képviselő-testületi ülés keretében Maria Gorecka Orzel elnök asszony, a lengyelországi Rabka-Zdroj képviselője és Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza Város polgármestere. A kapcsolatfelvételt követően lehetőség nyílt a Visegrádi Alap támogatásaira pályázni. Az elnyerhető támogatás kulturális együttműködésre, tudományos kutatásra, oktatásra, diákcsere programra, turizmus támogatására, határokon átnyúló együttműködésre, testvérvárosi, települési kapcsolatok fejlesztésére fordítható.

Felújították a Kiskunfélegyháza Kiskunmajsa közötti utat

Száznegyvennégymillió forintot fordított idén a Petőfi lakótelepi és az Attila utcai távhőrendszer korszerűsítésére a Dunaújvárosi Hőszolgáltató Kft. A cég a fejlesztésre szánt pénz felét az Új Széchényi Terv „Távhőszektor energetikai korszerűsítése” című pályázatán nyerte. A tavasszal elkezdődött munkálatok során megvalósul a Petőfi lakótelep és az Attila utcai primer távhővezetékeinek teljes körű cseréje, valamint az Attila utca kazánházainak összevonása kazáncserével. A projekt tervezett teljes beruházási költsége 144.207.562 Ft, amelynek 50%-a önrész, 50 százaléka, azaz 72.103.781 Ft a vissza nem térítendő támogatás. Az önrész felét, azaz 36 milliót a cég biztosítja, a másik felét a fűtőmű 10 évi – az önkormányzatnak járó – bérleti díjából fedezik. A 144 millió Ft + ÁFA értékű értéknövelő beruházás gyakorlatilag önkormányzati „guruló forint” nélkül valósult meg.

50 millió a szociális intézménynek

49.850.760,- Ft összegű támogatást nyert az önkormányzat a DélAlföldi Operatív Program „Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény szociális alapszolgáltatásainak infrastrukturális fejlesztése” DAOP 4.1.3/A-11-2012-0018 jelű pályázatán. A pénzt a Tóth K. u. 10 /A. sz. alatti telephely épületfelújítására, a teljes homlokzati felület hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére, a teljes vízellátási rendszer megújítására, a fűtési rendszer korszerűsítésére költik. Az épület felújításán és a szakmai munkát elősegítő eszközök beszerzésén túl a sikeres pályázat lehetőséget biztosít mobil informatikai eszközök beszerzésére is, melyek a gondozónők szakmai munkáját segítik.

A Dél-Alföldi Operatív Program keretében Bács-Kiskun megyében újult meg a Kiskunfélegyháza-Kiskunmajsa összekötő út 27,7 kilométeres szakasza, több mint 3,1 milliárd forintból. A Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas összekötő út felújított 27,7 kilométeres szakaszán a burkolat cserén kívül Jászszentlászló bevezető szakaszán forgalomcsillapító szigeteket, míg Kiskunmajsán gyalogos védő szigetet létesített a kivitelező cég. A projekt részeként a Galamboséri, valamint a Jászszentlászlói Dongéri főcsatorna híd részleges felújítása is megvalósult. A felújítás során a kivitelező rendezte az útárkokat és az útpadkát is, valamint új buszöblöket is épített, a meglévőket pedig felújította.

SZERESD A HAZAIT, SZERESD A FÉLEGYHÁZIT!


2013. október 18.

200 millió gazdaképzésre

Második Félidő

Termelői iskola indult szeptembertől Kiskunfélegyházán, melyre 199,9 millió forint támogatást nyert a város. A Félegyházi Hangya 2010. Termelői Iskola, a Vidék Iskolájában három szakon – aranykalászos gazda OKJ-s képzés, hajtatott szántóföldi zöldség és gyümölcstermesztés, baromfitenyésztés és tartás, zöldség - gyümölcs feldolgozás és gyógynövénytermesztés - tanulhatnak a megfelelő szakmai képesítéssel nem rendelkző, hátrányos helyzetben lévők. A képzésben 72 fő vesz részt, akik a 18-55 évesek közül kerültek ki. A képzésben résztvevők 900 órában sajátítják el a tudnivalókat, melyre óránként 500 forintos megélhetési célú támogatást és utazási kedvezményt is kapnak. A projekt során két nagyobb beruházás -187 négyzetméteren zöldség- gyümölcs feldolgozó tanműhely, 114 négyzetméteres baromfi ól - valósul meg a Csongrádi úti tangazdaságban, valamint szociális szövetkezetet hoznak létre, mely a meglévő Hangya 2010. Szövetkezet partnere lesz. A képzés a kiskunfélegyházi kistérségen kívül Jászszentlászló, Móricgát és Tömörkény települést is érinti.

Természettudományos labor épül

Közel 320 millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv TÁMOP3.1.3-11/2 kódszámú, „Természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban” című pályázatán középiskolai természettudományi laboratórium kialakítására, korszerűsítésére, felszerelésére és működtetésére a Móra Ferenc Gimnázium. A projektbe 10 alapfokú és 4 középfokú együttműködő partnerintézmény kerül bevonásra, amely által közvetlenül 300, közvetetten közel 6000 diák számára válik elérhetővé a természettudományos laboratórium. A pályázat 100 százalékos támogatottságú. A laboratórium kiépítése mellett a szükséges a segédeszközök beszerzésére, a tananyagfejlesztésre, a tanárok továbbképzésére és minden olyan fejlesztésre, mely a természettudományok oktatását helyezi a középpontba.

7

Több mint félmilliárd szakképzésre

Három pályázaton összesen 531 millió forintot nyert a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény. „Az innovatív iskolák fejlesztése” című projektre háromszáz millió vissza nem térítendő támogatás, a termelői iskolára 200 millió, a három éves szakképzés bevezetésére 31,6 millió forintot költhet a három iskolát tömörítő intézmény. Mindezen túl az iskola felkérést kapott a pedagógus életpályához kapcsolódó „Intézményi önértékelés és külső értékelés fejlesztése a közoktatásban” című rendszer kipróbálására. „Az innovatív iskolák fejlesztése” című projekt keretében idegen nyelvű táborokat, erdei iskolákat, sportkirándulásokat, evezőstáborokat, tanfolyamokat, képzéseket (esélyegyenlőségre, egyéniségre, családi életre, a média tudatos használatára való nevelés, dohányzásról, kábítószerről leszoktató program, elsősegélynyújtás, agreszsziókezelés) indítanak. Jut pénz a mindennapos testnevelés bevezetéséhez szükséges eszközök beszerzésére, tehetségfejlesztésre, hagyományőrzésre, a határon túli kapcsolatok erősítésére és a nonformális tanulás bevezetésére, a pedagógiai módszertan megújítására is. A két évig tartó programban mindhárom tagintézmény részt vesz.

400 félegyházi diák kap ingyenes belépőt Ópusztaszerre

Együttműködési megállapodást kötött a Kiskunfélegyházi Önkormányzat az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkkal a Képviselő-testület döntése alapján. Városunk több mint 400 diákja így ingyenes belépőjegyet kap Ópusztaszerre a 2013/2014-es tanévben.

SZERESD A HAZAIT, SZERESD A FÉLEGYHÁZIT!


2013. október 18.

Második Félidő

Megújult a Petőfi szobor és a talapzat

Ünnepélyes keretek közt avatták fel július 30-án a Petőfi szobor új márvány talapzatát, és egyben Köllő Miklós megújult alkotását. A munkálat költségeit a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma pályázatán elnyert 10 millió forint fedezte. A felújítást Bozóki István kőfaragómester, és Máté István szobrászművész végezte.

Emléktábla Ficsór Józsefnek

Tavaly decemberben elhunyt Ficsór József, Kiskunfélegyháza Város nyugalmazott polgármestere tiszteletére állítottak emléktáblát Kapus Krisztián polgármester kezdeményezésére a Városháza aulájában, amit május 26-án, az ünnepi képviselő-testületi ülést követően lepleztek le. A tábla elkészítésének költsége közadakozásból gyűlt össze, melynek nagy részét a VI. Polgári bál bevétele és Palásti Gábor felajánlása tette ki. Az emléktáblát Palásti Gábor kőfaragó készítette el.

Elkészült a városháza erkélye

Teljes egészében megújult a Városháza erkélye. A beruházás nyolcmillió forintba került, melynek felét a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumának pályázatán elnyert négymillió forint vissza nem térítendő támogatás fedezte. A munkálatokat a Bozóki Testvérek Kőfaragó Kft. végezte el. Az erkély ünnepélyes átadására május 24-én került sor.

Páncéltörő ágyúk kerültek az Öreglaktanya elé

8

A doni áttörés 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés keretében avatták fel azt a két II. világháborús felújított páncéltörő ágyút, melyet a hadtörténeti múzeumtól kapott a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény. Az orosz lövegeket Ágoston Tibor, a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény igazgatója saját költségén restauráltatta. Az ágyúk helyét, a tartószerkezetet az iskola tanulói alakították ki, készítették el. A lövegek felállításával a második világháborús hősök emléke előtt kíván tisztelegni az intézmény, valamint a város katonai múltját kívánják hangsúlyozni.

Megújul a volt kommendáns hivatal épülete

Megkezdődött a volt kommendáns hivatal épületének részleges felújítása, melynek keretében a külső homlokzatot és a földszinti helyiségeket teszik rendbe a szakemberek. Ide költözik ugyanis a felnőtt háziorvosi és a gyermekorvosi ügyelet, valamint egy védőnői helyiség kerül kialakításra, a tervek szerint később a mentőállomás is itt kap helyet. A nemrégiben életbe lépett jogszabály definiálja a központi ügyeletet. Félegyháza esetében eszerint egy orvos látná el a feladatot. Az elmúlt két év tapasztalta azonban azt mutatja, hogy szükség van emellett a gyermekorvosi ügyeletre is. Az ügyeletet továbbra is a helyi és a környékbeli orvosok látják el. Az állványozást követően elkezdődik az épület homlokzatának rendbe tétele, a vakolat gipszstukkó díszek, a nyílászárók hibáinak kijavítása. A földszinti helyiségekben megújul a víz- és villamoshálózat, a fűtés, a falak és a burkolat. Újjá varázsolják a díszes bejárati kaput, bejárót építenek a mozgáskorlátozottak számára. FÉLEGYHÁZA MÁSODIK FÉLIDŐ Felelős szerkesztő: Kapus Krisztián Szerkesztőség: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Telefon: (76) 562-057 e-mail: polgarmester@kiskunfelegyhaza.hu https://www.facebook.com/KapusKrisztian Kiadásért felelős: Kapus Krisztián Nyomtatásért felelős: Kenta Kft.

SZERESD A HAZAIT, SZERESD A FÉLEGYHÁZIT!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.