Nekem Szentendre 2. by iranyszentendre.hu

Február, 2019

Történetek egy ékszerdobozból

NEKEM SZENTENDRE MAGAZIN

Recept ötletekkel

INTERJÚK

Bicskei Brigitta

Bihon Gyozo ´ ´´ ´

Czank Lívia

Csepregi Éva

dr. Cseri Miklós

Földiné Koczor Tünde

Harmath Beáta

Horváth Villo ´ ´

Jászai Hornyák Szilvia

Lang András

Móricz János

Musza Györgyi és Nagy Sándor

Nyulas Ágnes

Tarjányi Attila

Verebélyi Diána

NEKEM SZENTENDRE

E l´ o ´s z ó Hidegkuti Dorottya

Szentendrét a XX. századi magyar művészet nemzetközi rangú festőóriása, Vajda Lajos, egyik rajzán a világ közepeként ábrázolta. Ma már biztosan tudom, hogy nagyon helyesen, hiszen annyi, de annyi érték, értékes ember és még értékesebb történet bújik meg itt a házfalak között, amennyit csak képesek vagyunk befogadni.

NEKEM SZENTENDRE

tulajdonos - Szakrális Szövőműhely

BICSKEI BRIGITTA « Állandó ihletforrásom ez a város.»

Ma már tudom, miért nem találtam máshol a helyem; valójában mindig is olyan helyen vágytam élni, ahol a környezet és az emberek inspirálóan hatnak rám, s ez a hely nekem Szentendre lett. Cegléden születtem, de sem ott, sem később Budapesten nem találtam a helyem. Középiskolás koromban lett pár szentendrei barátom, akikhez aztán rendszeresen jártam hétvégente, mert mindent, amire fogékony voltam – pezsgés, nyitott gondolkodású emberek és a művészetek – itt találtam meg. Állandó ihletforrásom ez a város. Épp tegnapelőtt sétáltam egyet zárás után, felfelé indultam el a lépcsőkön, Szamárhegy irányába, amikor az egyik házon észrevettem egy szimbólumot, amit addig sosem. Annyira megörültem ennek a felfedezésnek, hogy aztán nem tudtam máson gondolkodni, minthogy hogyan lehetne ezt a mintát beépíteni a szőtteseimbe. Ma már tudom, miért nem találtam máshol a helyem; valójában mindig is olyan helyen vágytam élni, ahol a környezet és az emberek inspirálóan hatnak rám, s ez a hely nekem Szentendre lett.

szentendrei festőművész

BIHON GYŐZŐ « Az ember szíve megdobban a város láttán.»

Szentendre az életterem. Olyan, mintha a lakásom lenne, mert ha kint vagyok is azt érzem, otthon vagyok. Mintha csak a képzeletem teremtette volna meg ezt a várost.

NEKEM SZENTENDRE

1992-ben költöztem Szentendrére. Azt gondolom, hogy a természeti szépsége, az építészeti gazdagsága és a kulturális sokszínűsége együtt játszik közre abban, hogy az ember szíve megdobban a város láttán. Legalább tizenöt éven át éreztem azt, hogy turista vagyok, mert a város képes volt újra és újra egy-egy addig előttem ismeretlen arcát megmutatni, s így alkalmat adott arra, hogy mindig valami újat fedezzek fel. Szeretem Szentendre élhető léptékét is, hiszen akár gyalog is el lehet egészen rövid időn belül jutni egyik végéből a másikba, s ha mondjuk bármit nem kapnál meg – ami nemigen jellemző – akkor Budapest is csak húsz kilométer. Ilyen ideális fekvésű város nincs másik ebben az országban. Ami pedig a másik sajátsága, hogy aki ide költözött, az többségében azért jött, mert szerelmes lett Szentendrébe, így a lakosság döntő része hordozza is a jelenlévő kultúrát. És azt kell mondjam, hogy itt még a hajléktalanok is szerethetők, olyanok, akik a munkájukkal, jellemükkel gazdagítják a várost. A Fő térre tizennégy éve jöttem ki először. Az ok teljesen hétköznapi volt, felvettem egy kölcsönt, amit nem tudtam fizetni, s ezért elkezdtem karikatúrákat készíteni. Idővel kihoztam pár képemet is, s bár karikatúrákat ma már nem készítek, mindez mára egy életformává vált. Eleinte nehezen fogadtak el, mert ennek az életmódnak van egy, a festőre nézve degradáló színezete is, de én ezt valahol még szeretem is, sőt, tudom, hogy mindez nyolcvanéves koromra iszonyú menő lesz, mert Bihon Győző, aki lesétál egy bottal a képeit árulni, demonstrálni fogja, hogy Szentendre a festők (és művészek) városa. S nekem a függetlenségem – ahogyan a művészeknek általában – mindig is a legfontosabb érték volt az életemben. A szabadságom az időben rejlik, mert akkor jövök ki és akkor „zárok”, amikor kedvem van. Másrészt szabad vagyok, mert jellemzően nem megrendelésre dolgozom, s ha mégis, megtehetem, hogy azok közt szelektáljak. Egy főnököm van, a lelkiismeretem – ő mondja meg, hogy mit, meddig lehet megtennem, akár szakmailag, akár emberileg. Szentendre pedig az életterem. Olyan, mintha a lakásom lenne, mert ha kint vagyok is azt érzem, otthon vagyok. Mintha csak a képzeletem teremtette volna meg ezt a várost. Nekem. Én ebben a közegben tudok boldogan létezni, és úgy gondolom, hogy már soha nem is fogok innen elköltözni.

író, újságíró

CZANK LÍVIA « Igazából nem tudom megmagyarázni, miért, de a város számomra magát az inspirációt jelenti.»

Sokan csak annyit tudnak a városról, hogy „jó a lángos a sikátorban”, én pedig alig várom, hogy megmutathassam nekik a kilátást a Tobakosok keresztjéről, a Dalmát Bisztrót, vagy azt, hogy a patakpart nem csak annyi, amit a belvárosban látnak. Nekem Szentendre az otthont jelenti, mivel három éves voltam, amikor apukámat katonatisztként idevezényelték, mi pedig a katonai főiskolával szembeni lakótelepre költöztünk. Szentendrén jártam óvodába, általános iskolába és gimnáziumba is. Ma már Budapesten élek, de talán pontosan a távolság az, ami miatt az utóbbi években más szemmel láttam rá a városomra és az itt eltöltött időre. Összehasonlítva a fővárosi élettel, rájöttem, hogy különleges gyerekkort élhettem meg azáltal, hogy itt nőttem fel. Amikor csak tehetem, hazajövök. Itt töltődöm fel a következő hétre, de az sem ritka, hogy hétköznap ugrok ki, csak hogy itt lehessek néhány órát. Itt nincs stressz, vagy lökdösődés. Nincs is annál jobb, mint amikor egy hétköznap reggelt is itt kezdhetek, amikor nem egy zsúfolt kávézóban iszom meg az első kávémat, ahol üvölt a zene és zsonganak az emberek, hanem teljes csendben, a Dunát csodálva tehetem mindezt. Szombatonként van, hogy elkísérem a szüleimet a piacra, és itt veszem meg a következő heti zöldséget, gyümölcsöt magamnak is, aztán vasárnap valahogy mindig húzom az időt, hogy ne kelljen még indulni, mert tulajdonképpen rossz érzés innen visszamenni Budapestre.

NEKEM SZENTENDRE

énekesnő

CSEPREGI ÉVA « Szentendrének van egy romantikája, amit imádok – szeretem, ha este, a kivilágított utcákon sétálhatok, szeretem, ha a város csendes, de azt is, amikor nyüzsgő.» A XVIII. kerületben nevelkedtem, ami egy kertvárosi környezet, családi házakkal, kertekkel, fákkal és falusi hangulattal, így nem véletlen, hogy a fővárosból is mindig kifelé vágyódtam. Nálunk a családban Szentendre egy szeretetvároska volt, rengeteget jártunk ide „csak úgy” – fagyizni, kirándulni, enni, inni... Szerettük Szentendrét. Először a fiam hároméves korában, 1994-ben költöztünk ide. Skóciából érkeztünk vissza, ahol egy nagyon rövid időt éltünk. Egy baráti házaspár Pismányba költözött, s a házukhoz tartozott egy parasztház is, mi pedig azzal a jelszóval vettük azt birtokba, hogy a „gyerek legyen jó levegőn, aztán majd meglátjuk”... Mivel az itteni ingatlanokat nem tudtam megfizetni, ’96-ban Tahitótfaluba költöztünk. Ugyanakkor nem szakadtam el Szentendrétől. A fiam a Rákóczi Ferenc Általános Iskolában és Gimnáziumban tanult, majd érettségizett, s valójában Dávidnak a városhoz való rajongása mindig is idekötött 10

NEKEM SZENTENDRE

engem. Nekem úgy tűnt, hogy az ő korosztályától újra élővé válik Szentendre, sőt, a kapcsolatai számomra is rengeteg barátságot hoztak. Amint lehetett, ide is költözött. Emlékszem, amikor pár éve a válásom után egy nap néztem ki a Bükkös lakóparki lakásának az erkélyéről, megfogalmazódott bennem, hogy milyen tökéletes lenne számomra is itt egy lakás – a kilátás gyönyörű volt, és a korábbi 320 négyzetméteres házunk után tetszett a kicsi kert gondolata is. Fél évvel később jött a hír, hogy eladóvá vált egy lakás, ahová én alig léptem be, már ki is jelentettem, hogy meg van véve. Szentendrének van egy romantikája, amit imádok – szeretem, ha este, a kivilágított utcákon sétálhatok, szeretem, ha a város csendes, de azt is, amikor nyüzsgő. Szeretem, hogy itt a Duna, s azt is, hogy a napi ügyeket egy fél óra alatt el tudom intézni. A munkám, a rádió- és tévészereplések mind a mai napig Budapesthez kötnek, de szeretem, hogy húsz perc alatt a fővárosban vagyok. Az évek során rájöttem, milyen fontos az út, amin az ember hazajár, s ez az út, ami Szentendrére vezet, mindig is lenyűgözött. Ha pedig itthon vagyok, töltődöm. Amikor kinézek az ablakomon, a Bükkös-patakot látom, s ha úgy tartja kedvem, lemegyek és sétálok egyet a partján. Több mint két éve ért véget egy tizenöt éves kapcsolatom, s én csak azt követően éreztem azt életemben először, hogy felnőttem. Rájöttem, hogy egyedül is képes vagyok irányítani az életem, s döntéseket hozni. Szentendre számomra ma már nem csak egy szeretetvároska, hanem a hazatalálásom helyszíne is. 11

NEKEM SZENTENDRE

főigazgató - Szabadtéri Néprajzi Múzeum

DR. CSERI MIKLÓS « Álmaim városa és álmaim munkahelye.»

Szentendre 1978 nyarától élt álomvárosként a képzeletemben, amikor is elsőéves egyetemistaként a Skanzenben tölthettem a gyakorlatomat. Azt éreztem, hogy mindig is egy ilyen komfortos, kisvárosi közegre vágytam, ahol amikor végzek a munkával, sétálhatok egyet a Duna-parton, andaloghatok a kedvessel az ódon utcákon, vagy ehetek egy fagyit a Surányi Pista bácsinál. Azt gondolom, a jó élet titka nem más, mint egy olyan típusú kisvárosban élni, mint Szentendre. Ahol mindenki ismer mindenkit, és amikor vasárnap reggel kilépek a templomból, vagy szombat délután kimegyek az utcára, ismerősökkel, barátokkal találkozom, rögtön beszédbe elegyedünk, kvaterkázunk, kapcsolódunk. Ezekből a szokásokból aztán rítusok lesznek – séták a kutyákkal, chilis-csokis kávé az Édeniben, Duna-parti korzózás, vagy a vasárnap délelőtti kávézás a Skanzen Pékségben, amikor a kisfiam alig várja, hogy elszopogathassa a kapucsínónk tejhabját. A rítusok pedig megadják a közösségi élet alapját, valamint az emberi élet formáját. S lehet valakinek akármilyen luxuskastélya, ha bezárkózik, és mindezt nem éli meg, szegény és unalmas élete lesz. Külföldi útjaim során jöttem rá, hogy minden egyes új kapcsolat gazdagít, alázatra és elfogadásra tanít. Ha ugyanis beleképzelem magam a másik helyébe, egyrészt empatikusabb leszek, másrészt rajta keresztül meg tudom mérni magam. Számomra ezek a találkozások az időtlen pillanatok, ezekért érdemes élni, ezeket keresem. Akár azt is mondhatjuk, hogy nagy hedonista vagyok az emberi kapcsolatok és a hálók építésében. 13

a Szentendrei Református Gimnázium matematika-f izika szakos tanára

FÖLDINÉ KOCZOR TÜNDE « Van egy évek óta bennem élő emlékkép – sétálunk a férjemmel a Fő tér felől a Rákóczi utca felé, tél van, esik a hó és nincsenek autók az utcán. Annyira lenyűgözött az a pillanat, hogy még mindig tisztán emlékszem rá.» Nekem Szentendre az életem, hiszen ötvenhárom éve élek itt. Itt jártam iskolába, itt házasodtam, itt születtek a gyerekeink és tizenöt éve itt van a munkahelyem is. Néha, mikor mérges vagyok – mert mondjuk éppen fél óra, mire autóval kiérünk a lányunkhoz Budakalászra –, azt mondom, hogy elköltözök. Aztán ez valahogy mindig elmúlik. Annyira még nem tudok haragudni... Ahogy öregszem, egyre inkább nosztalgikus képek jelennek meg előttem a sétáim során – rácsodálkozok, hogy itt régen gyógyszertár, ott posta, amott pedig a mentőállomás és a játékbolt volt. Szeretem a Fő téri lámpaburákat. És nagyon szeretek olyankor sétálni, amikor nem állnak autók az utcákon. Van egy évek óta bennem élő emlékkép – sétálunk a férjemmel a Fő tér felől a Rákóczi utca felé, tél van, esik a hó és nincsenek autók az utcán. Annyira lenyűgözött az a pillanat, hogy még mindig tisztán emlékszem rá.

NEKEM SZENTENDRE

«Nem értem, hogy lehet nem itt élni.»

NEKEM SZENTENDRE

lakberendező, dekoratőr, fotós és kavicskép készítő

H A R M AT H B E ÁTA Van a fotózásnak egy megmagyarázhatatlan misztériuma: azok a pillanatok, amikor nem érzed se a hideget, se a meleget, se a fáradtságot, semmit, csak te vagy és a pillanat, amit megragadsz. Ezeket a pillanatokat Szentendre (és környéke) tálcán kínálja nekem. Itt akkor is van téma, ha egyébként szürkeség van, és elméletileg nincs téma... Nekem Szentendre – részben a gyerekkori emlékek, részben a város földrajzi adottságai miatt, hogy hegyek veszik körül – egy védőburok. Ide hazajövök. Van, hogy csak egymásra nézünk a húgommal, és azt kérdezzük, „emlékszel?” – az első ibolyák a pataknál, a betlehemezések a városban, a Templomdombi vásárok, ahol választhattunk magunknak ékszert, az illatok, a fények. Ezek a mi otthonélményeink, minden ideköt bennünket. Ma már a fiaimmal élem meg a várost. Ha van egy szabad óránk délután, lesétálunk, lemegyünk a patakhoz vagy a Dunához, és olyan, mintha elutaztunk volna. Ők is gyalog járnak, én pedig ismerem az útvonalaikat, hogy hol bandáznak éppen – a grundjukon, a patakparton, a Templomdombon, vagy az Offline Centerben. Bejárt ösvények és útvonalak ezek, amelyek biztonságot adnak. Másrészről Szentendre számomra inspiráció is, ugyanis folyamatosan adja a témákat a kavicsképeimhez és a fotóimhoz is. A kavicsképeim alapanyagait a Duna hordja össze, ezekből készítek deszkákra életképeket. Sőt, egy díjnyertes fotóm is a városhoz, a Duna-parthoz köthető. Szakadó hóesésben sikerült lefényképeznem a Dunán egy szürke gémet. Emlékszem, a hajókikötőnél láttam meg, és nagyon óvatosan elkezdtem leereszkedni a zuhogó hóban, a csúszós köveken, kezemben a gépemmel. Csak akkor néztem fel, amikor megcsináltam a fotósorozatot, és nem értettem, hogy egyáltalán hogyan jutottam le épségben a folyó mellé. 17

édesanya

H O R VÁT H V I L L Ő « Számomra Szentendre a kötődés, az otthon, az origó.»

2001 decemberében született a második gyerekünk, Márti, és a következő év tavaszán egy nagyon régi ismerősöm, akivel még együtt nevelkedtünk Bécsben (ahol a szüleink külszolgálatban voltak) elhívott bennünket Szentendrére, a szülei patakparti házába „babázni”. Átjöttünk, ettünk-ittunk, beszélgettünk, majd úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet sétálni. Ahogy elindultunk a játszótér mellől, azonnal megérkezett az érzés, „Te jó ég! Ilyen elbűvölő helyek vannak Budapesthez ennyire közel? Én is itt szeretnék élni, mert egy csoda lehet itt ébredni és ide hazaérni!”... 2004 végén költöztünk be a Bükkös patak menti társasházi lakásunkba. Számomra Szentendre lett a kötődés, az otthon, az origó. Ugyan a munkám mindig is a fővároshoz kötött, én nemcsak hétvégente élem meg a várost. Minden reggel és este húsz percet sétálok a kutyáimmal a patakparton, ha pedig már jobb az idő, hétköznap este is kiülünk valamelyik bisztró, vagy étterem teraszára. S igazából az ingázás sem zavart soha. Régebben, mikor sokkal nagyobb dugók voltak, vettem egy HÉV bérletet, felpattantam rá a biciklimmel, és az Árpád hídtól azzal mentem be a munkahelyemre. Persze ma is lehetnek dugók, pláne, ha baleset van, de talán, mert sokat éltünk külföldön, nagyvárosokban, én hozzászoktam ahhoz, hogy eltarthat egy darabig az A-ból a B-be jutás. Sőt, én igazából szeretem megélni a lakó- és a munkahelyem közötti utat. Nagyon szeretek ide hazajönni! Sokkal több van abban a serpenyőben, ami „Szentendre”, és bőven megéri a napi kétszeri húsz-harminc perc ingázás azt, hogy végül ide érkezhetek haza. Nekem Szentendre? Otthon. Hazaérkezés.Kultúra. Művészet. Zene. A Söndörgő! Adria. Kacsakő. Barátok. Nagyon fontos barátok! Fagyi a Lolában. Bükkös-part. Az nagyon! Amit mára már töviről hegyire ismerek. Épp az egyik nap gondolkodtam rajta, hogy vajon hányszor sétáltam én már itt végig... Kicsit múlt, mint az ódon, patinás óvárosa, s mert a gyerekeim itt nőttek föl. Kicsit jövő, mert itt szeretek élni, itt tervezem a további életem – ide én kétszer értem haza. 18

NEKEM SZENTENDRE

óvodapedagógus és édesanya - Hold utcai Tagóvoda

J Á S Z A I H O R N YÁ K S Z I LV I A « Nekem Szentendre a mindenem. A szülővárosom, a családom, a munkám, a barátságaim, a sikereim, az örömeim helye. » Családom szentendrei kötődése az 1930-as évekre nyúlik vissza. Apai nagymamámék ekkor vásároltak Izbégen több hold szőlőt. Boldog gyerekkort tudhatok magam mögött, bár egy ismert család és egy pedagógus anya sarjaként igen nehéz mindig az elvárásoknak megfelelni, „jól viselkedni”, jól tanulni, „nem szégyent hozni” a családra. Lázadásom jeleként, nem az elvárt utat választottam, így fodrász iskolába mentem. Tizenhét éves korom óta dolgoztam vállalkozóként, amit nagyon szerettem, és sok embert ismertem meg általa. Ahogy telt-múlt az idő, úgy kezdtem el érezni a veszteségét a tanulás hiányának. Soha nem készültem édesanyám nyomdokaiba lépni. A szakmai gyakorlatok során mégis rá kellett jönnöm, hogy ez a nekem való pálya. Fantasztikus minden egyes nap mosolyt, ölelést és feltétel nélküli szeretetet kapni, s ez mind a mai napig egy óriási örömforrás a számomra, mert semmi máshoz nem hasonlítható élmény az, amikor reggelente belépek a csoportszobába, és huszonöt csillogó szempár jelenik meg nap, mint nap az ajtóban. Jelenleg GYED-en vagyok Dorottya lányommal, így most nélkülöznöm kell az ovisokat, de hamarosan visszatérek, ami nagy örömmel tölt el. Örülök a város újjáéledésének, tetszenek a színvonalas programok, a Dumtsa korzó, a fesztiválok, amiket előszeretettel látogatunk a férjemmel. Én magam is imádtam gyerekként Szentendrét – a zeg-zugos szamárhegyi utcákat, a belváros sikátorait, a város ódon hangulatát, a templomokat és a megannyi apró csodát, amit ez a város rejt, ennél jobb helyet gyereknevelésre nem is tudok igazán elképzelni. 21

«Én már körbelaktam Szentendrét.»

tulajdonos - Kacsakő Bisztró

LANG ANDRÁS Mint sokan mások, én is családot alapítani érkeztem Szentendrére. A ’90-es évek elején a Drums zenekarommal épp játszani jöttünk a Dalmát Pincébe, amikor megláttam a Rab Ráby tér sarkán álló házra kiírva a „kiadó” feliratot, és azt mondtam, „ez az!”. Az első fiunk, aki idén lesz húsz éves, már ide született. Azóta éltünk Pismány aljában a Málna utcában, építkeztünk és laktunk a Szamárhegyen, s nemrég a Vasúti Villasor egyik közeli utcájába költöztem; vagyis lassan elmondható, hogy én már körbelaktam Szentendrét. Az itt töltött évek alatt – szülőtársakkal összefogva – Waldorf óvodát és iskolákat alapítottunk, beindítottuk a Kacsakő Bisztrót, és ma már városnéző sétákat is vezetek. Annyira beágyazódtam, és annyi gyökérrel kötődöm ide, hogy azt hiszem, lokálpatrióta lettem.

NEKEM SZENTENDRE

A Kacsakő a kapcsolódásokról szól, és bizonyos szempontból egy „love and peace” helyként definiálható. Fantasztikus érzés, amikor nyolc tábortűz ég, az egyiknél fiatalok, a másiknál nyugdíjas társaság, és mindannyian jól érzik magukat. Azt érzem a Kacsakőben a „jaj, de jó, hogy élünk, jaj, de jó, hogy itt vagyunk” hangulat kap el mindenkit, aki lejön. Ez az a hely, ahol az ember elengedi magát, mosolyog, mert a természet és zene veszi körül, és mert végre kiszakadhat a hétköznapokból. Ami pedig a legizgalmasabb ebben, hogy mindez a Dunakanyar ékkövében, Szentendre gyönyörű belvárosában történik.

NEKEM SZENTENDRE

helytörténész, sétavezető

MÓRICZ JÁNOS « Minden ideköt: a gyerekkorom, a családom és a munkám is. »

Ha azt kell megmondanom, hogy számomra mit jelent Szentendre, akkor az egész életemet kellene egyetlen megfogalmazásba sűrítenem. Minden ideköt, a gyerekkorom, a családom és a munkám is. El sem tudom képzelni máshol az életemet. Egyetemre az ELTE történész szakára jártam, és azokban az években nagyon élveztem a budapesti életet. A diploma után azonban hazaköltöztem, a Pest Megyei Könyvtárban helyezkedtem el, s amikor a helytörténeti részleg vezetőjévé neveztek ki, azt éreztem, újra hazaértem Szentendrére. Hiába élveztem a főváros pezsgését, amikor visszajöttem, tudtam, hogy az identitásom alapvetően kisvárosi, és ez az a hely, ahol szívesen dolgozom, s ahol családot szeretnék alapítani. A feleségem is szentendrei, a HÉV-en ismertem meg. Történészként az egyik munkám, ami Szentendréhez köt, a templomokat bemutató városi sétáim. Minden alkalommal kíváncsian várom, hogy milyen társasággal találkozom, szeretem, amikor kérdeznek, és beszélgetések indulnak el. Én is meg szoktam kérdezni, hogy ki az, aki helyi, és miért jött el. Erre aztán rendszerint azt a választ kapom, hogy azért, mert itt laknak, és ennek ellenére alig tudnak valamit a városról. Magamban arra jutottam, hogy ez a kérdés előbb-utóbb minden emberben, aki nem csak aludni jár haza Szentendrére, fel szokott merülni. És amikor elkezd valakit érdekelni, hogy hol is van, és mi veszi körül, a városi séták válaszokat adhatnak. Eleinte meglepett, hogy a séták végeztével sokan tanácsot kértek, mit nézzenek még meg a városban, hol ebédeljenek, vagy igyanak egy jó kávét. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok mindenben segíteni, így aztán kénytelen voltam elkezdeni nyitott szemmel járni a városomban. És ha ajánlhatnék valamit a szentendreieknek, akkor az pontosan ez lenne: tegyék fel maguknak a kérdést, hogy milyen programokat, helyeket, éttermeket, üzleteket ajánlanának az ide érkező turistáknak. A válaszok sokat el fognak árulni a „szentendreiségünkről”, ugyanakkor sosem késő pótolni a hiányosságokat, melynek egyik legszebb hozadéka az lesz, hogy megerősödik a városhoz való kötődésünk, s ezáltal az identitásunk.

tulajdonosok - Képkeretező Műhely és Művészbolt

MUSZA GYÖRGYI ÉS NAGY SÁNDOR Györgyi: Sanyi szülei Szentendrén éltek, s a lehetőség, hogy akár mi is ide költözhetnénk, engem teljesen magával ragadott. Eleinte albérletekben laktunk. Nem nagyon volt pénzünk, én pedig a gyerekek születése után úgy éreztem, hogy nem szeretnék visszamenni tanítani. Egyik nap egy Lakáskultúra magazint nézegettünk, amiben megláttunk egy hirdetést, mely szerint képkeretező vállalkozást, a szükséges gépekkel franchise-ba adnának. Egyből arra gondoltunk, hogy Szentendrén nincs ilyen szolgáltatás, hát miért ne vághatnánk bele. Akkor született a kisebbik lányunk, amikor az üzletet nyitottuk, és mindez végül jó döntésnek bizonyult, hiszen azóta is képkeretezéssel foglalkozunk, rengeteg munkánk van. Időközben az üzletben rengeteg festőművésszel megismerkedtünk. Ezért aztán nekem Szentendre a műtermek hangulata és illata, az itt élő és alkotó művészek, az általuk alakított és mozgásban tartott tér. De nekem Szentendre a gyerekeimet is jelenti. Az ő cseperedésük, a közös élmények, a félszavak, az inspiráló környezet és a nyugalom, amit itt tudtunk nekik teremteni. Mindezeken túl Szentendre nekem olyan barátokat adott, akik nélkül elvesznék, s akik ha kell visszarántanak és figyelmeztetnek, de akik hagynak magam lenni is. Mély barátságok ezek, amelyek csakis egy ilyen emberléptékű városban tudnak kialakulni. Sándor: A budapesti élet után én már az ideköltözésünk idején is úgy gondoltam, hogy ez az a lépték, amit az ember el tud viselni. Sokkal emberközelibb, mint a főváros, még akkor is, ha mondjuk annak egy kertvárosi részével vetjük össze. A fiam, aki Budapesten él, kicsi korában egyszer rám is szólt, hogy ne köszöngessek már mindenkinek, aki szembejön itt velünk. Azt kellett mondanom, hogy ne haragudjon, de nem tudok mást tenni, ugyanis mindannyiójukat ismerem...

NEKEM SZENTENDRE

«Szentendre olyan barátokat adott, akik nélkül elvesznénk.»

NEKEM SZENTENDRE

tulajdonos - Parti Medve Könyvesbolt és Kávézó

NYUL AS ÁGNES « Nekem Szentendre az otthonom, s annál egyértelműen több – az a hely, ami inspirál, ahol kreatívnak érzem magam. »

Ahhoz képest, hogy voltak idők, amikor már-már nyomasztónak éreztem a várost, néhány év leforgása alatt rengeteg változás történt, s mára egy olyan ideális kisvárosi hangulat született meg, amelyről azt gondolom, nagyon kevés lehet az országban. Ma már a gyerekeim is azt mondják, mekkora szerencse, hogy mi ott élhetünk, ahová mások turistaként, csodát látni járnak. A könyvesbolt megnyitásán sokáig vacilláltunk, ugyanis nagyon jó kapcsolatokat ápoltunk a szentendrei könyvesboltokkal, és ezt semmiképp sem szerettük volna elveszíteni. Az elhatározás akkor született meg, amikor rájöttünk, mi nem csupán egy könyvesboltot szeretnénk, hanem egy közösségi teret is, ahol a kisgyerekes anyukák meg tudnak inni egy kávét, ahol programokat kínálunk, s ahol akár egy szülinapot is meg lehet rendezni. Ekkor egyébként már azt is láttuk, hogy Szentendre is megérett minderre, éreztük, hogy a pár évvel korábbi hangulat megváltozott, s az itt lakók végre elkezdtek élni a városukban. Ez adta a bátorságot, hogy belevágjunk. A bolt egy antológiánkról kapta a nevét. Tulajdonképpen a belsőépítész barátunkkal találtuk ki, s azonnal megszerettük a kétértelmű jelentését. Már a nyitás is fantasztikus volt, s azóta is, ennek a helynek a lelkét és erősségét az a sok jó ember adja, akik körülöttünk vannak, akik velünk dolgoznak. Én pedig azt kell mondjam, a Parti Medve által váltam szentendreivé. A habitusomnál fogva szükségem volt azokra az újabb és tágabb kapcsolatokra, amiket nekem hozott, sőt, ez a hely a szabadságot és a kreativitást adta nekem. Ahhoz képest, hogy voltak idők, amikor már-már nyomasztónak éreztem a várost, néhány év leforgása alatt rengeteg változás történt, s mára egy olyan ideális kisvárosi hangulat született meg, amelyről azt gondolom, nagyon kevés lehet az országban. Ma már a gyerekeim is azt mondják, mekkora szerencse, hogy mi ott élhetünk, ahová mások turistaként, csodát látni járnak. Nekem Szentendre az otthonom, s annál egyértelműen több – az a hely, ami inspirál, ahol kreatívnak érzem magam. 29

tulajdonos - Adria Café

TA R J Á N Y I AT T I L A « Nekem Szentendre egy nagy merőkanálnyi élet. »

Az Adriával rákerültem Szentendrének a merőkanalára, s engem ugyanúgy lenyelt a város. Sokszor azt érzem, szentendreibb vagyok, mint néhányan, akik itt születtek, mert én benne vagyok a gyomorban, benne vagyok az életben. Az Adriát egy táncostársammal nyitottam meg húsz éve, de ő fél év után kiszállt, így jó pár évre egyedül maradtam. Akkor harminc voltam, zavart a nagyváros, és azt éreztem, Szentendre mindenképp valami többet fog nekem adni. Nem volt üzleti tervem. Egyszerűen bíztam abban, hogy a helyieknek szüksége van egy ilyen vendéglőre, s persze nekem is a helyiekre. Azt hiszem, nekem azért sikerült megmaradnom, mert elkezdtem figyelni a törzsvendégekre, és jó értelemben véve rájuk alapozni. A többség mind a mai napig még mindig csak a szezont látja a sok emberrel, én ezt másképp gondoltam. Ráadásul nekem emberileg is ez ad többet. A törzsvendégek azok, akikkel én magam is kapcsolódni, beszélgetni tudok. Az Adria vendégköre nagyon széles, a kőművestől a miniszterig mindenki jár hozzánk, s ez semmi máson nem múlik, csak az emberségen. Egy pesti, rohanós, arctalan egységben ezt nem is lehetne megcsinálni, itt viszont van idő és tér odafigyelni, nevükön szólítani a vendégeket, és meghallgatni, mi történt velük azóta, mióta nem találkoztunk. Ezek egyébként nem nagy dolgok, és nem is kell őket túlgondolni... Húsz éve én is Szentendrén élek. Ami a legjobb, hogy az Adriával rákerültem Szentendrének a merőkanalára, s engem ugyanúgy lenyelt a város. Sokszor azt érzem, szentendreibb vagyok, mint néhányan, akik itt születtek, mert én benne vagyok a gyomorban, benne vagyok az életben. Nekem Szentendre egy nagy merőkanálnyi élet. A kibontakozásomnak, a „megélem”-nek, a felnőtté válásomnak lett a helyszíne ez a város, és már nem is tervezek máshol, innen szeretnék nyugdíjba menni. 30

NEKEM SZENTENDRE

VéDia - képzőművész

V E R E B É LY I DIÁNA « Szentendre az első pillanattól kezdve lenyűgözött.»

Tizenegy éve élek Szentendrén. A város az egész életemet átszövi, itt alkotok, itt lettek barátaim és a páromat is itt találtam meg. Szeretem, hogy rengeteg művész és olyan gondolkodású ember él itt, akikkel jókat tudok beszélgetni. A kapun kilépve mindig találkozom ismerősökkel, akikkel meg lehet állni csacsogni. Tizenegy éve élek Szentendrén. A város az egész életemet átszövi, itt alkotok, itt lettek barátaim és a páromat is itt találtam meg. Szeretem, hogy rengeteg művész és olyan gondolkodású ember él itt, akikkel jókat tudok beszélgetni. A kapun kilépve mindig találkozom ismerősökkel, akikkel meg lehet állni csacsogni, így aztán néha igen hosszadalmassá válik egy-egy postai csekkbefizetés, vagy bevásárlás, de azt gondolom, hogy ez így van jól. Szeretem, hogy akárhonnan – a szigetről, a Kacsakőről, a Tobakosok keresztjétől – nézem is a várost, mindig gyönyörű. Van egy speciális aurája, töltöttsége, amit szerintem a természeti adottságai, a víz közelsége, az építészete és a múltja ad össze. Annyi okosságot és szépséget fel tudnék sorolni, ha azt kellene megmondani, hogy számomra mit jelent Szentendre, de az első, ami az eszembe jut, az a macskakő. Számomra ugyanis Szentendre minden egyes macskaköve egy-egy édes süteménykocka – színes, édes, ízes, változatos. Ezen túl pedig a házak, a homlokzatok találkozásai, a tipikus színek, a napsárga, a narancsos tetők, a fehér homlokzatok, a templomok, a turisták, a fagyik és az itt élő ismerősök, barátok...

IMPRESSZUM Felelős kiadó: Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. Cím: 2000 Szentendre, Dumtsa Jenő utca 22. Telefonszám: +36 (26) 317 965, +36 (26) 317 966 E-mail: tdm@szentendre.hu Főszerkesztő: Hidegkuti Dorottya Szerző: Gálfi Sarolta, www.azember.hu Fotók: Angeli Török Petra, Várallyay Tádé, Skanzen Grafika, layout: Kolozs Anna Nyomda: Pharma Press Kft.

NEKEM SZENTENDRE

AZ INTERJÚK TELJES VÁLTOZATA, VALAMINT TOVÁBBI VALLOMÁSOK A WWW.NEKEMSZENTENDRE.HU OLDALON OLVASHATÓK.

NEKEMSZENTENDRE.HU NYSZENTENDRE.HU

A N E K E M S Z E N T E N IDR RE