Az igazat megvallva, amikor nekifogtunk a szervezésnek, hónapokkal a rendezvény előtt sokunkban realizálódott az, hogy még magunk sem tudjuk, hogy mi ez az egész. Ennek ellenére beleadtunk mindent és megpróbáltuk megszervezni két hosszú év után az udvarhelyi középiskolások legnagyobb “ünnepét”. Célunk az volt, hogy a kimaradt évek után újra felejthetetlen élményeket szerezzenek és igazán jól érezzék magukat. Visszagondolva elmondhatjuk, jó munkát végeztünk.
Nekünk már az is hatalmas öröm volt, hogy a diáknapos csapatok azt nyilatkozták, hogy jövőben is szívesen részt vennének ezen az eseményen. Számunkra hihetetlen volt az a folyamat, amikor a csapatoknak jelentkezniük kellett, hiszen rekord gyorsasággal teltek meg a helyek. Reméljük, hogy azok a csapatok, akik várólistára kerültek a XXIX. Diáknapokra újra jelentkeznek és persze alig várjuk a többi új csapat jelentkezését is.
IMPRESSZUM SZÉKELYUDVARHELY ÖNKORMÁNYZATA PROIECT FINANȚAT DE UNIUNEA EUROPEANĂ Főszerkesztő: Dobai Kincső • Projektfelelős: Toth Tímea • Tördelés: Illyés Kata • Közreműködők: Fülöp Írisz, Lajos Attila és a XXVIII. Székelyudvarhelyi Diáknapok szervezőcsapata • Kiadja: Udvarhelyi Fiatal Fórum, Europe Direct Hargita, Cím: 535600 Székelyudvarhely, Kossuth Lajos utca 20. szám, tel.: 0266-213371, e-mail: uff@uff.ro • ISSN: 1842-6514 a tartalomból
BEMUTATKOZTUNK A VÁROSNAK 4. MŰVELŐDTÜNK ÉJJEL-NAPPAL 5.
rólunk
ETTÜNK, ÉNEKELTÜNK, SZÓRAKOZTUNK 6. ÉJSZAKAI FUTÁS UTÁN... 10. KINCSET KERESNI, FŐZNI ÉS ESTE KRÚBIRA UGRÁLNI 12. DYNASTIVAL ÉS PÉTER ZSANETT 14.
LEGYEN
TE
2. MÁR
SAJÁT
8. TUDTAD? 16.
A
ÜNNEPED!
A NULLADIK NAPON IS UNI-JÓ A KEDVÜNK 3.
RENDEZVÉNYBŐL AZ ÉJSZAKÁBA
2022 május 10. és 15. között került megrendezésre
a XXVIII. Székelyudvarhelyi Diáknapok!
Idén a hét mottója a ,,Legyen a te ünneped!” volt, ami amellett, hogy a közös ünneplésre utalt, arra is, hogy mindenkinek saját ünnepet kellett kitalálnia. Ezzel a mottóval el szerettük volna érni azt, hogy bárki, aki részt vesz ezen a rendezvényen, érezze sajátjának, érezze azt, hogy ezek most az ő pillanatai és ezt neki át kell élnie, mert ez most róla szól.
A 22 csapat változatosabbnál változatosabb ötletekkel rukkolt elő, innen is látszott mennyire színes, kreatív emberekkel volt dolgunk. Volt csapat, aki a retro hangulatot hozta el nekünk a hétre, volt, aki a jövőbe repített, voltak, akik a sportokat és az edzést népszerűsítették, esetleg olyanok, akik arra biztatták társaikat, hogy hagyják el komfortzónájukat, de ha a táncról akartál többet megtudni, akkor is jó helyen jártál.
Két év kihagyás után nagy lendülettel csaptunk a lovak közé, és megéltük a hét minden pillanatát. De miért jelentkeztek az emberek? Mire számítottak azok, akik még sosem diáknapoztak?
Megkérdeztünk pár résztvevőt…
,,Azért jelentkeztünk, hogy megismerjünk minél több embert.” - mondta a Jamesons csapatból Czintos Dóra-Eszter.
A Dynastival csapata nagy lendülettel kezdett neki a hétnek, elmondták, hogy ők az elejétől fogva komolyan vették és nyerni akartak. Kiemelték, ha valami nem úgy jött össze, ahogy eltervezték, nem voltak elkeseredve, pozitívan álltak az új kihívások elé.
A Szevasz tavasz csapat tagja, Szőcs Ádám például nagyon egyszerűen felelt a kérdésre: ,,Azért jelentkeztem, mert már hallottam milyen fasza és mindenképp ki akartam próbálni.”
2
Már a nulladik napon is Uni-jó a kedvünk
Az UFF udvarában családiasan összegyűltünk, majd együtt bevonultunk a Siculus terembe. Hétfőn ugyanis Európa napját ünnepeltük. A 22 diáknapos csapatból három-három, általuk választott csapattag volt jelen, és ráadásként még egy külsős csapat is kipróbálta magát, így 23 csapattal kezdődött a kvíz. Most először nézhettek szembe vetélytársaikkal, hogy felmérjék a verseny terepét. A legtöbb résztvevőnek teljesen új ez a megmérettetés, hiszen nem tudták, mire számítsanak pontosan. Jött egy pár csapattárs is, hogy jelenlétével segítse és támogassa a csapatot, nagyon örültünk nekik is. A kvízkérdések felmérték a versenyzők Európai Unióval kapcsolatos alapműveltségét, mindemellett furfangos kérdésekbe is ütköztek a csapatok. A kreativitásukkal együtt még az énekhangjukat is megcsillogtatták a bátrak. Mindent a plusz pontért!
Ez is kemény megmérettetés volt a 0.napra, a HoldOn csapat így nyilatkozott:
,,Mindenképpen szerettünk volna mindenhol maximumot nyújtani, de utólag visszanézve voltak feladatok, amikhez most másképpen állnánk hozzá. Persze, utólag könnyű kritizálni, de nagyon sokat készültünk a feladatokra és büszke vagyok a csapatomra, hogy így összejöttek a dolgok, akár jól, akár kissé elbaltázottnal tűntek.“ - számolt be Bíró Kriszta és Bálint Boglárka a csapat diákpolgármesterjelöltje és egyik csapattársa.
A HangOVER csapat például külön kiemelte, hogy sok új dolgot tanulhatott az Európai Unióról a nulladik napon, úgy gondolják már csak ezért is megérte a sok fáradozás. - nyilatkozta Magyari Apor, a csapat diákpolgármester jelöltje és néhány csapattársa, Vass Réka, Kacsó Henrietta, Vass Gergő.
3
MIUTÁN LEJÁRT A DÉLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ, ELKEZDŐDÖTT A VÁRVA VÁRT NULLADIK NAP MÁSIK PROGRAMPONTJA, AZ EURÓPA-KVÍZ.
Bemutatkoztunk a városnak
Május 10-én, a diáknapok első napján egyszerre több, mint 250 fiatal vonult végig a Márton Áron és a Városháza téren, valamint a Kossuth Lajos, a II. Rákóczi Ferenc, a Tamási Áron és a December 1. utcákon. Betartottunk minden óvintézkedési szabályt: a rendőrautók és mi, szervezők láthatósági mellényben felügyeltük a menetet. Megmutattuk a városlakóknak, hogy még mindig képesek vagyunk felforgatni a várost, és megtölteni hangos ujjongásunkkal, lelkes éneklésünkkel. Kicsik és nagyok egyaránt csodálkozva nézték a nem mindennapi eseményt, bátran nyúltak mobiltelefonjukért akár a volán mögött ülők is, ezzel megszegve a közúti szabályokat, hogy megörökítsenek bennünket, és később visszaemlékezhessenek. Közben felcsendültek a legikonikusabb zenéink, mint a Pepas, amikre mindenki elengedte a felgyülemlett stresszt és a gátlásokat.
A 6 Chapter diákzenekar nyolc órától kezdődő fellépése előtt a diákpolgármester-jelöltek meglepetésben részesültek: kampányolniuk kellett maguk és csapataik mellett, amire szintén pontot kaptak.
A Futourists csapatában már az első nap után megfogalmazódott, hogy nagyon is szüksége van a diákoknak az ilyen jellegű rendezvényekre: ,,Teljes mértékben szükségünk van rá (minél többre). A diákságot fellendíti, megerősíti őket és barátokat találnak.”- Balázs László, a csapat egyik tagja.
4
Művelődtünk éjjel-nappal
A bemutatkozók után kis csend uralkodott a Patkóban öt óráig, míg a szervezők előkészítették a terepet az Udvarhely, szeretlek! városismereti vetélkedőhöz. Az első feladat a már több hete bejelentett makettkészítés volt, a maketteket Kolumbán Antal Ilona képzőművész és Dávid Botond fényképész értékelték. A csapatoknak Kányádi Sándor Nyergestető című versét kellett felvagdalt részletekből összeilleszteniük, majd az Udvarhely központjáról kapott vaktérképen kellett bejelölniük a megadott helyszíneket. Aztán mindenki kapott egy fotósorozatot a régi Udvarhelyről, és fel kellett ismerniük, hol készültek a képek. A HoldON csapat diákpolgármestere, Biró Kriszta a Haberstumpf-villát megpillantva kiáltott fel boldogan: “Nagyanyám is itt született!”. Következőként az épületek keletkezési évét kellett megtippeljék a versenyzők, majd a Diablótól gondolatban el kellett jutniuk a Marin Predáig a legrövidebb úton.
5
SZERDÁN HÁROM ÓRAKOR, A DIÁKNAPOK MÁSODIK NAPJÁN ISMÉTELTEN REKORDSZÁMÚ RÉSZTVEVŐTŐL, AZAZ A 22 CSAPATTÓL ÉS SZURKOLÓIKTÓL LETT HANGOS A PATKÓ.
Ettünk, énekeltünk, szórakoztunk
Mielőtt az evő-ivó verseny elkezdődött volna a Márton Áron téren, megtáncoltattuk a diákpolgármester-jelölteket. Az eddigi évek teljesítményeit is felülmúlta az idei evő-ivó verseny. A versenyzők bepótolták az elmúlt két év lemaradását, hiszen rekordot döntöttek. Ezt nem arra értjük, hogy még nem látott gyorsasággal fogyasztotta el mindenki az előtte álló ételeket és italokat, hanem, hogy képesek
voltak másfél órán keresztül tömni magukba a temérdek mennyiségű ételt. Volt olyan is, aki bevetett mindent a nyerés érdekében, még a saját fogát is feláldozta csapatáért. De akadtak olyanok is, akiknek a teljesítményével elégedetlenkedtek csapattársaik, a BreakFeszt csapat szurkolótábora például azt ordibálta a jelöltjeinek, hogy „Amíg tudsz kiabálni, nincs tele a szád”.
Ezzel párhuzamosan elkezdődött a számháború is a városi parkban, ahol a csapatok, félretéve rivalizálásukat, közösen harcoltak a zászló megszerzéséért. A Partyzánok csapat egyik tagja, Lőrinczi Dorottya azt nyilatkozta, hogy a számháború miatt volt a csütörtök a kedvenc napja, ugyanis ő futott a zászlóval, amivel végül nyert a csapat. Ez jó emlékként maradt meg benne, aminek nagyon örülünk.
A Siculus Ifjúsági Házban az est első műsorszáma a divatbemutató volt. Folytatásként tehetségüket néhány fős produkciókkal csillogtatták meg: koncerttől kezdve, retrobbanáson át a rappelésig mindenféle előadást láthattunk az este folyamán. A nyertes csapat az Eyes Eyes Baby lett, akik büszkén ünnepelve hagyták maguk mögött a színpadot. A karaoke vetélkedő csak tovább fokozta a hangulatot.
6
CSÜTÖRTÖKÖN ELSTARTOLT A DIÁKNAPOK HARMADIK NAPJA: 15 ÓRÁTÓL EVŐ-IVÓ VERSENY, 16 ÓRÁTÓL SZÁMHÁBORÚ, MAJD ESTE TEHETSÉGKUTATÓ PEZSDÍTETTE FEL AZ UDVARHELYI DIÁKÉLETET.
Lukács Zsanett, a Rioters csapat egyik tagja nagyon szerette a Got Talent-et, elárulta, hogy csapata nem sokat próbált az előadásukkal: ,,ha nem is az első, de szerintem a második próbálkozás volt, amit a színpadon láttatok”, nagyon viccesnek találták, hogy végül a második helyezést érték el a tehetségkutatón, és nagyon büszke volt csapatára.
A Retroyals csapatból is azt nyilatkozták, hogy maradandó élmény a Got Talent, ők kifejezetten sokat készültek az előadásukra, Péter Zsanett megjegyezte: ,,jó volt nagyon, amikor gyakoroltunk a lovas jelenetre, Nojszi a hátamról csomószor leborult”, állitásaik szerint ők átéltek mindent a héten, voltak fent, és lent, minden értelemben. A csapatból beszámolt még Kiss Noémi és Pál Orsolya is, azt jegyezték meg, hogy mennyit fejlődtek abban, hogy nagy közönség előtt merjenek beszélni, és rájöttek, hogy ez igazából nem is
olyan stresszes, mint gondolták.
A LiberTeam csapatának is nagy élményként maradt meg a csütörtök este, azt tartották nagyon nagy dolognak, hogy a jelöltek karaokejánál, ha nem ment az adott személynek túl jól az éneklés, mennyire biztatták egymást ,,ott álltunk a színpadnál és üvöltöttük, hogy menni fog”, bár úgy gondoljuk, rájuk végig nagyon jellemző volt a többi csapat segítése, biztatása, ezt igazolta Béni Emese és Béni Kinga, a csapat tagjai, és Szabó Pálma, a csapat polgármesterjelöltje.
Nagy Varga Péter, az Eyes Eyes Baby diákpolgármestere nagyon büszke volt a csütörtöki nap a csapatára, ugyanis az előadásukkal a dobogó legmagasabb fokára léphettek, azt sem tagadta, hogy a sok beszerzett pont miatt is nagyon szerette ezt a napot, de maradandó élményei közé sorolja, és szívesen emlékszik vissza rá.
7
Saját rendezvénybőlaz éjszakába
PÉNTEKEN, A NEGYEDIK NAPON 14 ÓRÁTÓL SZAVAZHATTAK A DIÁKOK A DIÁKPOLGÁRMESTER-JELÖLTEKRE, KÖZBEN, 15 ÓRÁTÓL A DIÁKNAPOS CSAPATOK SAJÁT RENDEZVÉNYEKKEL CSALOGATTÁK MAGUKHOZ AZ ÉRDEKLŐDŐKET, ÉRTÉKES NYEREMÉNYEKET OSZTOGATVA. VOLT, AKI AZÉRT SZAVAZOTT VÁLASZTOTTJÁRA, MERT KEDVEZNEK NEKI ANNAK CÉLJAI, DE VOLT OLYAN IS, AKI PUSZTA HAVERSÉGBŐL.
A saját rendezvényeket minden csapat magának szervezte meg, de olyan is volt, hogy több csapat társult. A helyszínt, a programokat, a feladatokat, mind-mind ők oldották meg. Városszerte huszonkét rendezvény volt, mindenki oda ment, ahova kedve tartotta: olyan sok program volt, hogy mindenki megtalálhatta a szívéhez legközelebb állót. Minden csapat nyereményjátékokkal tarkította rendezvényét, koncert-, és Vibe-jegyeket lehetett nyerni, de kávé-, fagyi-, és wellness utalványokat is haza lehetett vinni, sőt, még iskolai felelést kiváltó kártyákat is.
8
A programok 18 óráig tartottak, eddig lehetett szavazni a jelöltekre is. Utána mi, szervezők összegeztük a szavazólapokat. A Nap fia, Hold leánya vetélkedő este 11 órakor kezdődött: a csapatok izgatottan gyülekeztek az UFF udvarán, a kedvezőtlen időjárás miatt természetesen esőkabátban, de a verseny-
zők kedvét ez sem vette el. Többek között ilyen feladatokat is kellett teljesíteniük a 8 fős csapatoknak: kabala készítés, gazsó bogár gyűjtés, közvécében kép, ajtószámolás. De a sárcsata sok csapatnak nem volt az ínyére, ezt sztrájkkal fejezték ki azt kiabálva, hogy: “Nem vagyunk disznók”.
Nagyon sok csapatnak a pénteki nap volt a kedvence, ez alól a Crewkerek sem maradtak ki:,,A Nap fia, Hold leánya volt a kedvencünk . A feladatokat talán az teszi még izgalmasabbá, hogy éjszaka kell őket teljesíteni, amely ad egy sajátos varázst , nagyon szórakoztató, ez során csak még jobban megismertük egymást, és sikerült felmérnünk azt is, hogy ki mennyire bírja a nyomást, mennyire lehet megterhelni és számítani rá. Nyilatkozta Bálint Gyula, Nagy Szilárd és Mihály Ákos
Az X-Massive csapat nagyon spontán alakult, végül mégis baráti társaság lett belőlük, Benedek Petra és Benedek Dóra elmesélték, hogy a csapatokból a fiúk annyira céltudatosak voltak, hogy a buli helyett is inkább a makett készítést választották, nagyon büszkék voltak rájuk de nem csak ekkor, hanem a sportnapon is, ugyanis csapatuk a focibajnokságban a harmadik helyen végzett. A lányok nem győzték dicsérni a csapatukat, látszik, hogy őszinte kötődések alakultak ki.
9
Éjszakai futás után nappali foci aztán újabb buli
A ragyogó napsütésben déli 12 órakor kezdődött el a diáknapok ötödik napja a Septimiában. Az előző éjszakai izgalmak és fáradalmak ellenére is kirobbanó lelkesedéssel fogadták az újabb kihívásokat a csapatok.A diákok négy különböző versenyszámban mérték össze erejüket és ügyességüket. Voltak mindenki számára ismert feladatok, de a szervezőcsapat – egy hasonló rendezvényeken még nem látott – játékkal is készült. Elsőként a focipályán és a teqballasztalnál csaptak össze a labdasportok kedvelői, ezután a duatlon következett, ahol a versenyzőknek egy akadálypályán kellett átszaladniuk, majd a végén célba dobniuk, mindezt a lehető legrövidebb idő alatt. Az előbbiekkel párhuzamosan folyt a már említett különleges versenyszám, az élő-bowling. Ez a feladat olyannyira magával ragadta a versenyzőket, hogy fergeteges lelkesedéssel és hangerővel biztatták még riválisaikat is, akik éppen a szappanos vízben csúsztak a bábuk felé, miután kiálltak már néhány ügyességi próbát.
Az utolsó előtti nap, így már a hét vége felé közeledve, úgy tűnt, a csapatok még jobban összerázódtak, és a verseny is tovább éleződött. Egy biztos: a diáknapozók a kisebb horzsolásoknak és napbarnított arcoknak
köszönhetően a tanév hátralévő részében is garantáltan emlékezni fognak erre a felhőtlen és forró délutánra. A napot egy hatalmas bulival zárták a résztvevők a Jungle Clubban Little B-vel.
10
A Moneyfest a szombati napot tartja a legsikeresebbnek, ugyanis a foci bajnokságot ők nyerték, igazán jól teljesitettek de nem csak a sportnapon, ők a Got Talent-et és a Szejkén nyújtott teljesítményüket is sikerként könyvelik el - mondta Nagy Vid, a csapat diákpolgármester-jelöltje. A Chilldayz a szombati sportnapon hozta a formáját, állításuk szerint ők itt is chilleltek, ők erősségüknek inkább a bulikat és az utána következő aftereket tartják és állításuk szerint, ezt teljesen ki is maxolták a héten. ,,Jól éreztük magunkat, nekünk ez volt a legfontosabb!” - nyilatkozott a csapatból András Enikő, Józsa Barbara és Márton Kinga, a polgármesterjelöltjük. Ők azt nyilatkozták, ha nem is mindenkivel, a BreakFeszt-el közel álltak egymáshoz akiknek megtudhattuk nevük eredetét: ,,A csapatunk neve igazából elég nehezen jött össze, volt rengeteg ötletünk, csak a szabályzat miatt nem választhattunk mást igazából. A BreakFeszt-et igazából az ihlette, hogy kitaláltuk hogy BreakFeszt, mint a reggeli, de nem tetszett ez a koncepció a csapatnak, ezért kitaláltuk, hogy legyen tánccal kapcsolatos témája. Rájöttünk, hogy a kifejezés másképp értelmezve ehhez a témához kapcsolódik, és ezért választottuk ezt. Próbáltunk hűek maradni a nevünkhöz, szerintem ez nagy részben sikerült is, úgy gondolom egy vagány kis csapat voltunk.” - mesélte Mózes Botond és Tankó Attila, a csapat jelöltje.
Both Dániel, a Péntexxklúziv csapatból, már a szerda esti buli után ezt mondta nekünk:
Másnap eléggé nehéz volt iskolába menni, de megérte.
11
Kincset keresni, főzni és este Krúbira ugrálni
Miután elkészültek az ételek, meg is kóstoltuk őket. Legnagyobb meglepetésünkre mindenkinek nagyon jól sikerült, és rengeteg kreatív tálalást láthattunk. A csapatok által készített ételekből minden szervező jól lakott. Az ebéd lejártával a csapatok összefoglalták egy vers formájában a heti eseményeket, a diákpolgármester-jelöltek pedig meglepetéssel készültek a szervezők számára, felmentek a színpadra, megköszönték az egész munkájukat. Az utolsó programpont az elmaradha-
tatlan kötélhúzás volt, melyen a csapatok erejüket mérhették össze. Amíg izgatottan vártuk az eredményeket, megkérdeztünk pár diáknapozót arról, hogyan telt a hetük. Szinte mindenkitől pozitív visszajelzést kaptunk, de volt akinek a Nap fia, Hold leánya feladatai nem nyerték el a tetszését. A megkérdezettek kedvencei a Got Talent, a sportnap és a számháború voltak. Azt is elárulták, a hét végére rázódtak össze igazán a csapatok, a hét első felében még voltak kisebb-nagyobb vitáik.
12
EGY ESEMÉNYDÚS ÉS ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG HÉT UTÁN ELÉRKEZTÜNK A DIÁKNAPOK UTOLSÓ NAPJÁHOZ, EZÚTTAL A HELYSZÍN A SZEJKE VOLT. EZEN A NAPON A NAGY HAGYOMÁNNYAL BÍRÓ FŐZŐVERSENY IS MEGRENDEZÉSRE KERÜLT. A CSAPATOKNAK TÖBBEK KÖZÖTT ÜGYESSÉGI FELADATOKAT IS KELLETT TELJESÍTENIÜK.
A MiértNEmzedék így vélekedik a Diáknapok utolsó napjáról: ,,Egyértelmű, hogy a Szejke, minket is, még a többi csapattal is összehozott. Ez az a programkör, ahol minden csapat egymással nagyon barátságos, mindenki megosztja egymással az ételét, italát. A csapaton belül is mi is ott voltunk egymással a legkedvesebbek, így ez hozta össze a leginkább a csapatunk tagjait.” - mondta Mag Dániel, a csapat diákpolgármester-jelöltje. Nem utolsó sorban, azt is megtudhatjuk, hogy a MOVE’N GROOVE csapat diákpolgármester-jelöltje, Fülöp Lilongó kedvence mi volt a diáknapos hét alatt: ,,NEKEM SZEMÉLY SZERINT NAGYON
A DIÁKPOLGÁRMESTEREKNEK ADOTT MEGLEPETÉS FELADATOK, MÉG ANNAK ELLENÉRE IS, HOGY NAGYON-NAGYON FÉLTEM TŐLÜK. EZEK KÖZÜL IS A PATKÓBAN MEGRENDEZETT DANCE BATTLE VOLT A FAVORIT, UGYANIS A TÁNC HATALMAS SZENVEDÉLYEM. ÉN SAJNOS KIHAGYTAM A NAP FIA, HOLD LEÁNYA VETÉLKEDŐT, SÉRÜLÉS MIATT, DE A CSAPAT TÖBBI TAGJÁNAK, NAGYON TETSZETT. ELMONDÁSAIK ALAPJÁN A CSAPATUNK ITT TUDTA MEGMUTATNI, HOGY MENNYIRE ERŐSEK VAGYUNK VALÓJÁBAN ÉS AZT, HOGY MILYEN ERŐS A CSAPATSZELLEM.”
A vasárnap esti Krúbi-koncert előtt még a várva várt eredményhirdetés következett: a XVIII. Székelyudvarhelyi Diáknapok győztes csapata a Dynastival lett, a diákpolgármester-választást Péter Zsanett, a RetRoyals csapatának tagja nyerte.
13
TETSZETTEK
Dynastival (a nyertes csapat)
Mi már a legelején eldöntöttük, hogy komolyan szeretnénk venni ez a rendezvényt, nyerni szeretnénk, de természetesen nem stresszeltünk rá, ha valami nem úgy alakult ahogy szerettük volna, nem akadtunk el, hanem mentünk tovább és próbáltuk más feladatból kihozni a legjobbat. Véleményünk szerint mi önazonosak vagyunk a témánkkal, persze nem úgy értjük, hogy mi most uralkodók vagyunk, nem ez volt a célunk ezzel a témával, hanem inkább az, hogy kialakítsuk úgymond a „diákok dinasztiáját”. Ez alatt azt értjük, hogy azt szerettük volna, hogyha a diákság körében eltűnnek ezek az úgynevezett klikkek és ezzel egy jobb diákközösség alakul ki. Természetesen mi is összebarátkoztunk a többi csapattal, többükkel is együtt dolgoztunk és segítettük egymást, ha kellet és támogattuk őket. Minden apró információból, amit megtudtunk az esemény előtt, szerettük volna kihozni a maximumot. Hetente folyamatosan építettük az ünnepünket és próbáltuk minél jobban tisztázni azt, hogy mi pontosan mit is képviselünk. Kijelenthetjük azt, hogy mindent megtettünk azért, hogy a csapatunkban ne legyenek konfliktusok. A készülődést már két hónappal a Diáknapok előtt elkezdtük, nem feltétlenül fizikai készülődésre értjük, inkább lelkire. Mindent megbeszéltünk, amit kellett már az elején és próbáltunk minél jobban összekovácsolódni. Az esemény alatt is foglalkoztunk egymással és ha valami probléma volt, azt nem elhessegtettük, hanem megpróbáltunk mindenre megoldást találni és családi légkört teremteni. Ez az úgynevezett családi hangulat megmaradt a rendezvény után is. Próbáltuk teljesen „jó kedvvel és mégis teljes odaadással” végigcsinálni a Diáknapokat. Közösségként és csapatként tovább együtt maradunk, de nem hisszük, hogy jövőre újra indulunk versenyzőként.
14
Péter Zsanett a Diákpolgármester
NAGYON SOK PROJEKTEN DOLGOZOM AZÓTA, NAGYON SOK ÚJ DOLOG VAN AZ ÉLETEMBEN, AMIKET MÉG NEHEZEN SZOKOK, DE NAGYON SZERETEM EZT CSINÁLNI ÉS NAGYON ÉLVEZEM, HOGY ENNYI MINDEN A „NYAKAMBA ZÚDULT”. SZERETNÉK A DIÁKOKNAK TÖBB LEHETŐSÉGET TEREMTENI UDVARHELYEN, MERT MEGÉRDEMLIK, HOGY TÖBB OLYAN TUDÁSRA TEGYENEK SZERT, AMI TALÁN ESZÜKBE SE JUTOTT EDDIG. A SZÜLEIM NAGYON BÜSZKÉK VOLTAK RÁM, A TANÁRAIMMAL EGYÜTT, NAGYON SOKAN GRATULÁLTAK, ÉS NAGYON JÓL ESIK, AZT HITTEM, NEM FOGJA AZ EMBEREKET ENNYIRE ÉRDEKELNI.
A LEGNAGYOBB KIHÍVÁS TALÁN, HOGY GÁTLÁSTALANNAK KELL LENNI, A SZÓ JÓ ÉRTELMÉBEN, NEM LEHETNEK FÉLELMEID, HA A FIATALOKNAK KI AKARSZ HARCOLNI VALAMIT, A FELNŐTTEK ELÉ KELL ÁLLNI, ÉS ELMONDANI, MI AZ AMIRE SZÜKSÉGÜNK VAN. ,,SOK IDŐT BELE KELL FEKTETNI, HOGY ÉRTELME LEGYEN”, EZ AZ AMIT ELÉG HAMAR MEGTANULTAM…
A LEGNAGYOBB TERVEM A KÖZÖSSÉGI TÉR KIALAKÍTÁSA, SZERETNÉM, HA MAJD LÁTNÁM A KÉSŐBBI GENERÁCIÓKAT ODA JÁRNI, AZ LENNE AZ IGAZI VISSZAIGAZOLÁS, HOGY TUDTAM SEGÍTENI AZ UDVARHELYI FIATALOKON.
15
,,Nem gondoltam, hogy ekkora szám lesz.”
tudtad?
tudtad?
MINDEN ÉVBEN MÁJUS 9 -ÉN ÜNNEPELJÜK MEG AZ EURÓPA-NAPOT , MELY AZ EURÓPAI BÉKÉT ÉS EGYSÉGET ÁLLÍTJA REFLEKTORFÉNYBE. EZ A NAP A TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ SCHUMAN-NYILATKOZAT ÉVFORDULÓJA. E NYILATKOZATÁBAN ROBERT SCHUMAN FRANCIA KÜLÜGYMINISZTER ÚJ POLITIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉST VÁZOLT FEL EURÓPA SZÁMÁRA ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A KONTINENS ORSZÁGAI KÖZÖTT SOHA TÖBBÉ NE ROBBANJON KI HÁBORÚ. ROBERT SCHUMAN NYILATKOZATÁT TEKINTJÜK AZ EURÓPAI UNIÓ KIALAKULÁSÁHOZ VEZETŐ ÚT KEZDETÉNEK.
1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter javaslatot tett az első és második világháborúban egymás ellen harcoló európai országoknak, hogy szén- és acéltermelésüket vonják közös irányítás alá. Francia- és Németországon kívül Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország válaszolt a felhívásra, és 1951 áprilisában aláírták az első Szén és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést, amit az európai integráció első lépcsőjeként szoktak emlegetni. A kormányfők 1985-ös milánói találkozójukon elhatározták hogy „EURÓPA NAPja”-ként fog bekerülni ez a nap a köztudatba, mely minden tagország állampolgárához szól. Valójában ez a nap nem csak az alapító országok állampolgárait, de az összes tagországét érinti, hiszen mindenki, aki demokratikusan választja a belépést, elkötelezi magát a békeprogram, szociális fejlődés, gazdasági fejlődés és szolidaritás alapgondolatai mellett.
16
tudtad? 1950 május 9. "megszületik" az EU 1987 június 15. útjára indul az erasmus 1989 november 9. Leomlik a berlini fal 2004 május 1. több más állam mellett Magyarország csatlakozik az eu-hoz 2007 január 1. románia és bulgária csatlakozik az eu-hoz 2020 február 1. Az egyesült-királyság kilép az eu-ból 2012 december 10. az eu nobel-díjat kap 2015 december 12. párizsi klímaegyezmény
tudtad?