32 minute read

A központi bankok oktatást és kutatást támogató tevékenysége Eurázsiában

Horváth Levente – Lehmann Kristóf

A 21. században a pénzügy, a technológia és innováció, az oktatás képezi a fejlődés alapját, ennek elősegítése pedig az államok fontos feladata. Mivel a gazdasági fejlődés szoros kapcsolatban áll a tudás alapú társadalom megteremtésével, ezért a tudomány és az oktatás a központi bankok tevékenységét is érinti. A világ jegybankjai nagyban támogatják a különböző oktatási tevékenységeket és kutatói munkákat intézményen belül és kívül is különböző egyetemekkel és think tank központokkal együttműködve. A Magyar Nemzeti Bank is élen jár ebben a folyamatban, hiszen sokrétű tevékenységével programjai és kezdeményezései révén kiemelt szerepet tölt be a magyar tudományos élet és a felsőoktatás támogatásában. A tanulmány célja egyrészt, hogy bemutassa az eurázsiai korszakban egyre fontosabbá váló ázsiai jegybankok ezirányú tevékenységét a téma szempontjából legfontosabbnak ítélt országok vonatkozásában. Az írás második fele pedig esettanulmányként a Magyar Nemzeti Bank tevékenységére koncentrál, megteremtve az alapot a külföldi jegybankokkal való összehasonlításhoz. Journal of Economic Literature (JEL) kódok: A20, E58, I20 Kulcsszavak: Eurázsia, jegybankok, Magyar Nemzeti Bank, oktatás, kutatás

Horváth Levente a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának igazgatója. E-mail: levente.horvath@hotmail.com Lehmann Kristóf a Magyar Nemzeti Bank Nemzetközi monetáris politikai és gazdaságtudományi ismeretterjesztési igazgatóságának igazgatója. Email: lehmannk@mnb.hu A szerzők köszönetet mondanak a tanulmányhoz való hozzájárulásukért az Eurázsia Központ munkatársainak, Zoltai Alexandrának, Éliás Boglárkának, Tárik Meszárnak, Klemensits Péternek és Veres Szabolcsnak.

1. Bevezetés

A 21. században a pénzügy, a technológia és innováció, az oktatás képezi a fejlődés alapját, ennek elősegítése pedig az államok fontos feladata. Mivel a gazdasági fejlődés szoros kapcsolatban áll a tudás alapú társadalom megteremtésével, ezért a tudomány és az oktatás a központi bankok tevékenységét is érinti. A világ jegybankjai nagyban támogatják a különböző oktatási tevékenységeket és kutatói munkákat intézményen belül és kívül is különböző egyetemekkel és think tank központokkal együttműködve. Ilyen a német jegybank, amely saját egyetemet hozott létre vagy a kínai jegybank, amely Kína legjobb egyetemén hozott létre egy pénzügyi kart. A Magyar Nemzeti Bank is élen jár ebben a folyamatban, hiszen sokrétű tevékenységével programjai és kezdeményezései révén kiemelt szerepet tölt be a magyar tudományos élet és a felsőoktatás támogatásában. Ahhoz, hogy pontosan megértsük a jegybank tevékenységének valódi jelentőségét, érdemes közelebbről megvizsgálni a külföldi központi bankok működését, különösen az oktatás, a tudomány és a kultúra támogatása terén kifejtett szerepüket. Mivel az új eurázsiai korszakban a világ gazdasági, politikai súlypontja egyre inkább Keletre tolódik, ennek következtében ezen régiók fejlődése hazánk számára is példaértékű, ezért az elemzés az eurázsiai országokra, azon belül is elsősorban az ázsiai államokra kíván koncentrálni. Természetesen a (szuper)kontinens jegybankjainak átfogó ismertetése már csupán terjedelmi okoknál fogva sem lehetséges, ezért a tanulmány csupán a téma szempontjából legfontosabbnak ítélt országokat mutatja be. Az írás második fele esettanulmányként a Magyar Nemzeti Bank tevékenységére koncentrál, megteremtve az alapot a külföldi jegybankokkal való összehasonlításhoz.

2. Eurázsiai jegybankok szerepe a tudományos világban

2.1. Kelet-Ázsia

A kínai People’s Bank of China (PBoC) oktatást és kutatást érintő tevékenységét illetően a PBC School of Finance (PBCSF) bír kiemelkedő jelentőséggel, amelyet 2012. március 29-én alapítottak a Tshinghua Egyetem és a PBoC közös vállalkozásaként, ugyanakkor egyben folytatása is a PBoC által az 1980-as években felállított kutatóközpontnak. A pénzügyi ágazat csúcskategóriás oktatása és az élvonalbeli kutatás előmozdítása a küldetése, követve a nemzetközi pénzügyi programok és az üzleti iskolák fejlett oktatási modelljét. Elkötelezett amellett, hogy világszínvonalú platformot építsen a pénzügyi oktatás és pénzügy, valamint szakpolitikai kutatás területén. Az iskola PhD, Msc és alapképzési programmal is rendelkezik, de akár kettős diploma is szerezhető a Pénzügyi MBA programon. Ezekkel a programokkal hozzájárul Kína magas szintű, innovatív és globálisan versenyképes pénzügyi szakembereinek képzéséhez. A PBoC és a PBCSF közös erőfeszítésének köszönhetően létrejött a Tsinghua Egyetem Nemzeti Pénzügyi Kutató Intézete (National Institute of Financial Research, NIFR). A Tsinghua PBCSF China Finance Case Center a pénzügyek kutatására és fejlesztésére összpontosít, a The TSINGHUA Financial Review pedig platformot kínál a pénzügyi akadémia számára. A Fintech Kutatóintézetet (THUIFR) a Tsinghua Egyetem PBC School of Finance, az Interdiszciplináris Informatikai Intézet, a Szoftver Iskola és a Jogtudományi Kar közösen alapította azzal a céllal, hogy fokozza a pénzügyi technológiával kapcsolatos törvényekkel, a pénzügyi szektor integrációjával és a pénzügyi szektorral kapcsolatos kutatásokat (AI, big data, a pénzügyi felügyelet tudománya és technológiája, valamint a fintech induló vállalkozások inkubációja). A Tsinghua PBCSF Pénzügyi Média Ösztöndíj Programot is kínál a médiaszakemberek

szakmai kompetenciájának javítására és a kínai pénzügyi média fejlődésének elősegítésére. Kihasználva az anyaegyetem, a Tsinghua oktatási és kutatási erőforrásait, valamint az iskola kapcsolatait, a Tsinghua PBCSF világszínvonalú pénzügyi oktatási intézménnyé és a pénzügyi kutatás vezető központjává vált (Tsinghua PBCSF, 2021). Megemlíthető még a Digital Currency Research Institute, amelynek a lényege, hogy a kínai fintech óriások, az Ant Group és a Tencent, együttműködést kötöttek a PBoC-val az ország valutájának digitalizálásának érdekében. Az intézmény Pekingben található, de több városban is nyitottak alközpontokat (China Banking News, 2021). Japánban a Bank of Japan (BoJ) a monetáris politika végrehajtása és az üzleti műveletek hatékony lebonyolítása érdekében kutatást végez a gazdasági és pénzügyi viszonyok, valamint a pénzügyi rendszer és a pénzügyi piacok terén. Ezenkívül elméleti és empirikus vizsgálatokat végez az alapvető pénzügyi és gazdasági kérdésekről. Közép- és hosszú távon végzett tanulmányokat használnak a bank politikájának és üzleti műveleteinek megfelelő hátterének kialakításához. A legfontosabb intézménye az Institute for Monetary and Economic Studies (IMES), amelyet 1982 októberében hoztak létre a Bank of Japan belső szerveként, a bank százéves fennállásának évfordulójára. Az IMES számos kutatást folytat a monetáris és gazdasági kérdések elméleti, intézményi és történelmi vonatkozásairól a monetáris politika megfelelő hátterének megteremtése céljából. Fontos eszköz a véleménycserére a hazai és külföldi akadémiai körökkel, valamint monetáris és gazdasági kutatásokat gyűjt és tár a nyilvánosság elé. Az IMES jeles japán és nemzetközi tudósokat kért fel, hogy vállaljanak tanácsadó és tiszteletbeli tanácsadó posztot, amely magában foglalja az IMES igazgatójának tanácsadását az intézet kutatási tevékenységeiben és az akadémiai körökkel kapcsolatos információcserében. Az IMES kutatásai a következő területeken zajlanak: monetáris

és gazdasági kérdések elméleti és empirikus elemzése; jogi, számviteli és központi banki kérdések tanulmányozása; informatikai tanulmányok; valamint a monetáris és gazdasági kérdések, valamint a numizmatika történeti tanulmányai. Az IMES hazai és nemzetközi konferenciákat szervez; az évente ütemezett konferenciákon jegybankárok, nemzetközi intézmények kutatói és különféle országok kiváló tudósai vesznek részt. Az IMES emellett tudósokat és más szakembereket is meghív alkalmi előadások és szimpóziumok tartására az intézetbe (IMES, 2021). A Bank of Korea (BoK) esetében szintén a gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó kutatás a legfőbb cél. Ennek jegyében hozták létre az Economic Research Institute-ot, ami a Bank of Korea közép- és hosszú távú kutatásáért felelős részlege. Hozzájárul a monetáris politika kialakításához és végrehajtásához a gazdasági kérdések és a várható kihívások tekintetében készült kutatások révén, miközben magas színvonalú tanulmányokat tesz közzé és kutatási tevékenységeket folytat. Minden területet lefedő kutatások folytatása révén az intézet támogatja a Bank of Korea legfontosabb részlegeinek üzleti tevékenységét és politikájának végrehajtását. Tanácsadóként is működik a kormányzati politikában, és a tudományos világgal és más jelentős kutatóintézetekkel folytatott csereprogramok és együttműködési kapcsolatok kialakítására is összpontosít. Az intézet fő kutatási területeinek a monetáris politika hatékonyságának megerősítését, a pénzügyi rendszer és az ipar fejlesztését, valamint a koreai gazdaság fenntartható és stabil növekedésének alapjainak biztosítását választotta, amelyekről közzé is teszi a kutatás eredményeit az erre a célra létrehozott folyóiratban (BOK, 2021). 2.2. Dél-Ázsia

India esetében fontos megjegyezni, hogy a Central Bank of India egy állami bank, de nem India központi bankja. A központi bank feladatait a Reserve Bank of India (RBI) látja el. Az intézményt 1935-ben alapították, székhelye Mumbai. A kutatások

támogatása területén fontos szerepet tölt be a Development Research Group (DRG), amelyet 1991 novemberében hozott létre az RBI Department of Economic and Policy Research (DEPR), célja politikaorientált kutatások támogatása, melyek erős analitikus és empirikus eredményekkel járulnak hozzá az érdeklődés középpontjában lévő témákhoz. A DRG révén a RBI pénzügyi támogatást nyújt egyes kutatóknak/szakértőknek és egyetemeknek/kutatóintézeteknek, hogy megkönnyítse az elméleti és kvantitatív kutatást és oktatást/képzést a közgazdaságtan, a bankügyek, a pénzügyek és a Bank számára érdekes egyéb témákban. A gyakorlatban a DRG többféleképpen is támogatja a kutatásokat, pl. India rangos egyetemein Professorial Chairs felállítása révén, melyek oktatási és kutatási tevékenységének finanszírozásához létrehozta a Corpus Fundokat. Emellett a publikációs tevékenységet is segíti a nonprofit kutatóintézeteknél. De a konferenciák, workshopok és szemináriumok támogatása is feladata részét képezi. Az RBI pénzügyi támogatást nyújt szakmai testületeknek, kutatási szövetségeknek, valamint egyetemeknek/ kutatóintézeteknek szemináriumok, konferenciák, workshopok megtartásához a Bank számára releváns témákban. Egyúttal a hosszú távú kutatási projektek támogatását is biztosítja. Ösztöndíj programot is indított, amely a Scholarship Scheme for Faculty Members from Academic Institutions nevet viseli. Ennek során támogatott tevékenységnek számít rövid távú kutatások elvégzése a monetáris és pénzügyi gazdaságtan, a banki ügyek, a reálszektor kérdései és a központi bank számára érdekes területekről. Alapvetően a teljes munkaidős oktatók pályázhatnak a közgazdaságtan és/vagy pénzügy területéről bármely UGC által elismert indiai egyetemen/főiskolán (Reserve bank of India, 2020). A Reserve Bank of India az RBI Academy mint saját képzési intézménye révén az oktatásban is fontos szerepet tölt be. 2016 óta indít tanfolyamokat, fő célja a központi bankok szakembereinek képzése a következő területeken:

makroökonómia, mikroökonómia, vállalati pénzügyek, statisztika, ökonometria, informatika, kockázatkezelés, pénzügyi piacok, emberi erőforrás, kiberbiztonság, a DSGE-modellezés, Big Data. A partner oktatási intézmények közül megemlíthetőek az Indian Institutes of Management, Indian Institutes of Technology, Indian Statistical Institute, Delhi School of Economics, South Asian University, Shri Ram College of Commerce. Speciális, személyreszabott tanfolyamokat tartanak az RBI dolgozóinak, és olyan partnerszervezetekkel működnek együtt, mint a Federal Reserve, IMF SARTTAC, ISACA, Oliver Wyman. Az RBI Academy hosszú távú terve, hogy a fejlődő országok központi bankjai között kapacitásbővítési regionális központtá lépjen elő. A State Bank of Pakistant (SBP) 1948-ban alapították, székhelye Karacsi. A pakisztáni jegybank többféle ösztöndíjprogrammal is támogatja az országban folyó oktatást és a kutatást. Az SBP Merit Scholarship Scheme 2020-21-et az SBP dolgozóinak gyermekei részére hirdették meg, és olyanok pályázhattak, akik a közép- vagy felsőoktatásban tanulnak, továbbá minden évben legalább B/60 százalékos eredménnyel zárták a tanulmányaikat, bármilyen tudományterületen (State Bank of Pakistan, Merit Scolarship, 2021). A Zahid Hussain Post Doctoral Research Fellowship Program at State Bank of Pakistan a közgazdasági PhD-fokozattal rendelkező kutatóknak kínál lehetőséget, hiszen legfőbb célja a fiatal kutatók bevonása az SBP globális és nemzeti jelentőséggel bíró területeket kutató tevékenységébe (az ösztöndíj ideje alatt a kutatók az SBP kutatási osztályán, Karacsiban dolgoznak). A National Financial Literacy Programot 2012. január 12-én indította el az SBP azzal a céllal, hogy az alacsony jövedelmű háztartások és a fiatalok pénzügyi ismereteit bővítse. Ennek érdekében az SBP fokozatosan építi ki kapcsolatrendszerét az oktatási intézményekkel a pénzügyi oktatás kiszélesítése végett (State Bank of Pakistan, National Financial Literacy Program, 2021).

2.3. Oroszország és Közép-Ázsia

2012-ben orosz szövetségi nemzetstratégiai célként második helyen nevezték meg az oktatás és kutatás fejlesztést. Az Orosz Föderáció Tudományos és Felsőoktatási Minisztériuma ezért kidolgozott egy szövetségi célprogramot az oktatás, kutatás strukturális felépítésének a modernizálása céljából. Ez a „Kutatás és fejlesztés Oroszország tudományos és technológiai komplexumának kiemelt fejlesztési területein 2014-2020-ig” nevű program (Кубанский Государственный Технологический Университет, 2014). Az új projekt keretén belül megreformálták az addigi kutatási rendszert és folyamatos átszervezésbe kezdtek. 2014-ben az Orosz Központi Bank vezetése úgy döntött, hogy támogatóként lesz jelen a programban, ami az oktatás számára megnevezi az olyan stratégiailag fontos területeket, mint a hadiipar, orvostudomány, biokémia, informatika, bölcsész képzés. Az Orosz Központi Bank jelenleg több, mint 100 oroszországi egyetem finanszírozásában vállal meghatározó szerepet. Támogatásával az egyetemek és az egyetemeken beül működő kutató- és fejlesztési központok nemzetstratégiai szerepet kaptak. Az egyik alapvető változás abban következett be, hogy a központi bank támogatásának köszönhetően az orosz diákok és kutatók (MSc képzésben résztvevők, aspiránsok (Phd) és kandidátusi fokozattal rendelkezők) számára sokkal több lehetőség nyílt a külföldi egyetemeken való tanulásra, elsősorban Ázsiában (Министерство Науки и Высшего Образования Российской Федерации, 2021). Szintén a központi bank támogatásával létrejött a „Az Orosz Föderáció kormánya által az orosz oktatási intézmények alapképzéseiben, szakirányú programjaiban, mesterképzéseiben részt vevő külföldi állampolgároknak nyújtott támogatás” elnevezésű program, amely keretein belül külföldi hallgatók ingyenesen vagy ösztöndíjban részesülve tanulhatnak orosz egyetemeken orosz nyelvet és irodalmat, történelmet, de bármilyen mérnöki, illetve informatikai képzésben is részesülhetnek. E

program Magyarországon is minden évben meghirdetésre kerül, mely keretében az orosz oktatási minisztérium ösztöndíjas képzéseket biztosít magyar állampolgárok számára (Orosz Kulturális Központ, 2021). Jelenleg a „Kutatás és fejlesztés Oroszország tudományos és technológiai komplexumának kiemelt fejlesztési területein 2014-2020-ig” elnevezésű program befejező szakaszban van. Az új oktatásfejlesztési program egy hosszabb távú program lesz, mely a „Prioritás-2030” nevet viseli majd (Министерство Науки и Высшего Образования Российской Федерации, 2021). A közép-ázsiai országok (Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán) a jövő zálogát egyértelműen az oktatás, a képzések, a technológiai fejlődés és a tudományos élet felzárkóztatásában látják. A térség oktatáspolitikáját egy közös pont jellemzi, ami nem más, mint a nemzeti bankok szerepének megjelenése az oktatásban. Ezek elsősorban anyagi és szakmai segítségnyújtást, kiegészítést jelentenek a közép-ázsiai államok részéről az oktatási minisztériumok és a hozzá tartozó intézmények számára. A 21. század első évtizedében a közép-ázsiai nemzeti bankok megkezdték a felsőoktatásba való befektetést. Ennek jegyében jött létre 2000-ben a Közép-Ázsiai Egyetem. Ez volt a térségben az első kizárólag a nemzeti és fejlesztési bankok segítségével megalapított egyetem. Alapító okiratát a Kirgiz Köztársaság, Tádzsikisztán és Kazahsztán elnökei írták alá. Az egyetem megalapításának célja, hogy egy olyan tudásközpont jöjjön létre, amely a jövőben is sikeres tud maradni Közép-Ázsia legelmaradottabb vidékein. A hegyvidéki közösségek fejlesztésére összpontosító egyetemként a Közép-Ázsia Egyetem a nemzeti banki programok keretében olyan gazdasági képzéseket kínál a Tian Shan, illetve a Pamir lábánál fekvő Narynban (Kirgizisztán) és Khorogban (Tádzsikisztán) található egyetemekkel együtt, amelyek segítik a térség gazdasági fejlődését. A Közép-Ázsia Egyetem kampuszait céltudatosan választották ki az Egy út, egy övezet

mentén, hogy az innováció- és technológiai áramlás még könnyebbé váljon az itt tanulók számára. Továbbá nemzetközi programok segítségével (Erasmus+, MIND, stb.) a diákok részt vehetnek külföldi tanulmányutakon, és az ott megszerzett tudást hazavihetik a szülőföldjükre (Иссык-Кульский государственный университет им. К.Тыныстанова, 2019). 2019 elején létrehozták a „Szakképzés Közép-Ázsiában” nevű projektet, amely a térség legnagyobb oktatási és szakképzési programja (Университете Центральной Азии, 2020). A projekt célja, hogy megfelelő munkaerőt találjon és képezzen ki Közép-Ázsiában az élelmiszeripar számára, amely alapvető feltétel a gazdaság versenyképessé tételéhez. A projekt meghatározó jellemzője, hogy egy közös vállalkozásról van szó, amelyben Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán is részt vesz, valamint a projekt anyagi feltételeit az országok nemzeti bankjai közösen biztosítják. A „Szakképzés Közép-Ázsiában” program támogatja a résztvevő partnerországok élelmiszertermelési ágazatának szakoktatását. A projekt a régióban szerzett tapasztalatokra építve, képzett tanárokat és szakembereket, valamint kidolgozott és továbbfejlesztett tanterveket alkalmazva kíván szakembereket képezni az élelmiszeripar számára. Üzbegisztán az egyik olyan országa a régiónak, ahol a nemzeti bankok szerepe a kutatás-fejlesztés területén meghatározó szerepet kap. Az elmúlt években az Üzbég Nemzeti Bank a „Szabad gazdasági és kisipari övezet” elnevezésű program keretein belül igyekezett megvalósítani minden olyan gazdaságélénkítő beruházást, amely az országot Eurázsia élmezőnyébe tudja vezetni (Центральном банке Республики Узбекистан, 2018). A program részét képező projektek zöme a megújuló energiaforrások és az oktatásfejlesztés területét érintik. Magyar szempontból fontos, hogy Üzbegisztán azt tervezi, hogy 2024-ig teljesen felváltja a vetőburgonya behozatalát. Az üzbég–magyar burgonyatermesztési tudományos központ létrehozása szintén a fentebb említett programon belül kapott

helyet, és kiemelt projektnek számít. A térség országai közül a fiatalok támogatása, a kutatás támogatása, valamint a más országokkal való együttműködés területén Üzbegisztán a legnyitottabb és a leginkább élenjáró. Az Üzbég Nemzeti Bank munkájának köszönhetően (amely a támogatások terén más térségbeli országoktól eltérően elsősorban külföldi példákat vesz alapul) az ország élen jár a kutatástámogatásban egész Eurázsiában. A Tádzsikisztáni Nemzeti Bank, az ország központi bankja megbízatásának részeként a közelmúltban beiktatott egy oktatástámogatási programot mint egyfajta gazdasági és kutatási projektet. 2016-ban a bank vezetői (a Világbank támogatásával) kidolgoztak egy nemzeti cselekvési tervet „Stratégiai prioritások cselekvési terve” néven, ami lehetővé teszi a Tádzsikisztáni Nemzeti Bank számára, hogy aktívan részt tudjon vállalni az ország oktatásának átszervezésében, valamint az innovációs, kutatási és fejlesztési támogatások kidolgozásában. A „Stratégiai prioritások cselekvési terv” részeként először lettek egyetemek és kutatóközpontok az állam fennhatósága alól kivonva és alárendelve egy másik szerv felügyelete alá (Tádzsikisztáni Nemzeti Bank). A projekt részeként elvárás az oktatási reformok megfelelő végrehajtása, valamint a kutatóhálózatok bekapcsolása a nemzetközi életbe. Elsődleges cél a kínai tudományos és kutatóhálózatokba való becsatlakozás. A Covid-19 járványt követően a Kirgiz Köztársaság Nemzeti Bankja elindította a „Fiatal szakemberek” elnevezésű programot a gazdasági és egyéb szakterületeken dolgozó, egyetemi diplomával rendelkező fiatal szakemberek számára (Ачкабар, 2018). A program célja, hogy feltételeket és lehetőségeket teremtsen a fiatal, szakképzett munkavállalók számára ahhoz, hogy közvetlenül bekapcsolódhassanak az ország központi bankjának munkafolyamataiba, valamint hogy a megfelelő anyagi körülmények biztosításával vonzóbbá tegye a kutatási életpályát a diplomával rendelkező fiatalok számára.. A Kirgiz Nemzeti Bank részéről további cél a kutatóközpontok létrehozása.

2.4. Közel-Kelet

A Central Bank of Egypt 1991-ben alapította meg az Egyptian Banking Institute-ot. Az intézmény rendelkezik egy Research and Awareness részleggel, ami szemináriumokat, konferenciákat és kerekasztal-beszélgetéseket szervez a banki és pénzügyi szektor szakembereinek közreműködésével. Nemzetközi szakértőket is felkérnek, akik globális tapasztalataikat osztják meg a bankszektor szempontjából különösen fontos témákról. Publikációkat is közölnek, amelyek a következőképpen csoportosíthatók: • Financial Information: Publikációs sorozat, amelynek célja a közvélemény tudatosságának növelése a modern banki és pénzügyi feltételekkel kapcsolatban. • Specialized Research Papers: Friss pénzügyi és banki témákat dolgoznak fel, amelyeket elismert szakemberek és akadémiai szakértők vizsgálnak felül vagy bírálnak el. • EBI Magazine: A magazint negyedévente adják ki, és központi témája az egyiptomi bankok tevékenysége, valamint a bankok felsővezetésének elképzeléseit és gondolatait osztják meg az ágazat friss trendjeivel kapcsolatban. • Financial literacy booklets: A kiadványok rendszeresen foglalkoznak a legfontosabb pénzügyi kérdésekkel. Ezeket egyszerű módon, a fiatalokat célozva tárgyalják meg, hiszen az elsődleges cél a fiatalok pénzügyi tudatosságának növelése.

Évente kutatási versenyt is szerveznek, hogy arra ösztönözzék a bankszektor fiatal kutatóit, hogy mutassák be elképzeléseiket egy, a pénzügyi és bankszektorral kapcsolatos témában (Central

Bank of Egypt, 2021). A Central Bank of the Republic of Turkey (CBRT) célja, hogy közgazdasági oktatási programokkal elérje a szélesebb közönséget, ezt a tevékenységüket pedig „Economics for All”nak keresztelték. Az Economics for All célja a tudatosság növelése azáltal, hogy különböző tartalmakat kínál a gazdaságról és

a központi bankról. Ennek érdekében a CBRT a különféle célcsoportok számára kiadványokat készít (ezek csak török nyelven állnak rendelkezésre). Mindezeken túl konferenciákat és különböző eseményeket szerveznek. A 2021-es konferencia címe: „The 43rd Meeting of the Central Banks Governors’ Club of the Central Asia, Black Sea Region and Balkan Countries” (Turkiye Cumhuriyet Merkez Bankasi, 2021). A szaúdi-arábiai AlAhli Bank 2021. április 1-jén egyesült a SAMBA-val, és kettejük fúziójából létrejött a Saudi National Bank. Az intézmény oktatási programjának célja, hogy támogassa az oktatást, valamint tudományos és gyakorlati ismereteket kínáljon a hallgatók számára három program által: AlAhli PC Labs Program; AlAhli Educational Development Program; AlAhli Endowed Chairs Program. Az első programnak köszönhetően 24 számítógépes laboratóriumot építettek 14 egyetemen, amellyel a Királyság 10 városát fedik le. A második program keretein belül a tehetséges hallgatókat támogatják, és megkönnyítik az egyetemekre való bejutásukat. A harmadik program pedig alapvető szerepet játszik a tudás kibővítésében és a gondolkodás fejlesztésében a tudományos kutatás területén. A programot magánszemélyek, intézmények és vállalatok finanszírozzák, és professzorok felügyelik a tudományos oktatás és kutatás legmagasabb szintű megvalósulása és támogatása érdekében (البنك الاهلي السعودي, ٢٠٢١).

2.5. Délkelet-Ázsia

Indonéziában a központi bank szerepét az 1953-ban létrehozott Bank Indonesia látja el. A bank stratégiai céljai között szerepel „a kompetens emberi erőforrás kiépítése a tudásalapú munkakultúra támogatásával” (Bank of Indonesia, 2021). A felsőoktatás és a kutatás területén a jegybank meghatározó feladatot lát el. 2004-ben jött létre mint felsőoktatási intézmény az Indonesia Banking School (IBS), amelyet a Bank Indonesia alapítványa,

az Indonesian Banking Development Foundation (YPPI) hozott létre. Utóbbi a pénzügyekkel és a bankokkal kapcsolatos emberi erőforrás-fejlesztésért felelős az országban. Az alapítvány oktatási és továbbképzési intézményként is funkcionál a pénzügyi szervezetek számára, amely bizonyította eredményességét az évtizedek során. Az IBS formális oktatási programokat kínál az alap- és a posztgraduális képzésben résztvevőknek. Az alapképzésben (BA) három tanulmányi program létezik, nevezetesen a számvitel, a menedzsment, valamint az iszlám és a banki menedzsment. A posztgraduális hallgatók számára a Master of Management Program (MM) került elindításra. Ez a kétszintű képzés (SE és MM) különösen a pénzügyi, banki és üzleti területen nyújt versenyképes diplomát. Az Indonesia Banking Schoolt a Bank Indonesia (BI) és a Financial Institution Authority (OJK) is teljes mértékben támogatja, amit bizonyít, hogy ezen intézmények vezetői az IBS Board of Curators-ban is helyet kaptak (Indonesia Banking School, 2021). Feladatainak végrehajtása érdekében a Bank Indonesia az egész országban számos egyetemmel alakított ki partnerséget. A BI a mai napig 81 egyetemmel írt alá egyetértési megállapodásokat, amik együttműködést foglalnak magukban a központi banki oktatás, a központi banki kutatás, a vezetés és a közösségi szolgálat területén. Az indonéz jegybank számos ösztöndíjlehetőséget kínál a partneregyetemeinek hallgatói számára szerte az országban (Institute Teknologi Sepuluh Nopember, 2021). A központi bank és az egyetemek közötti együttműködés megkönnyítése céljából jött létre 2017-ben a SPEKTRO, ami egy országos tudásmenedzsment rendszer, vagyis a Bank Indonesia és az egyetemek közötti interaktív tudáscsere médiaplatformja, amely integrálja a helyi tudást a központi banki oktatás keretében, miközben hozzájárul a BI tevékenységének előmozdításához. Utóbbi nem titkolt célja ugyanis, hogy a világ vezető oktatási, tanulási és kutatási intézményévé váljon.

Malajzia jegybankja az 1959-ben létrejött Bank Negara Malaysia, amely szintén kiemelkedő szerepet tölt be a maláj felsőoktatás támogatásában, elsősorban az MIT Sloan School of Managementtel közösen 2015-ben alapított Asia School of Business (ASB) révén. Az ASB célja, hogy Ázsia vezető menedzsmentiskolája legyen. A magasszintű szakmaiságra az amerikai MIT partnersége nyújt garanciát. Az általa indított MBA képzés elnyerte a „The Most Innovation MBA” a világon címet is. MBA full-time and Working Professionals Degree Programok működnek az intézményben. 2021-ben indult el a Master of Central Banking (MCB) képzés, amely elsősorban az ázsiai és a fejlődő piacokra fókuszál. Az Iclif Executive Education Centert (Iclif)-t 2003-ban alapította a Bank Negara Malaysia mint ázsiai központú nonprofit szervezetet, amely a vezetési és kormányzási képességek erősítését tűzte ki céljául a maláj pénzügyi szektorban. 2020-ban az Iclif egybeolvadt az ASB-vel, és ma a pénzügy, valamint a menedzsment területén kínál kurzusokat a vezetők számára (Asia School of Business, 2021). A jegybank ösztöndíjprogramokkal segíti az ország legjobb egyetemein tanuló fiatalokat az Economics, Accounting, Finance, Actuarial Science, Mathematics, Statistics, Data Science, Law and Computer Science képzések területén. A Kijang Scholarship az egyetemet megelőző főiskolai alapképzéseken való részvételt támogatja. Az Undergraduate Scholarship az egyetemi alapképzésben tanulók számára jelent segítséget, míg a Postgraduate Scholarship az MA és PhD képzésben résztvevők tanulmányait finanszírozza (Bank Negara Malaysia, 2021). Szingapúrban a jegybank szerepét betöltő 50 éves Monetary Authority of Singapore 1971-ben jött létre. Az intézmény az ország egyedülálló fejlődésében meghatározó szerepet töltött be, napjainkban is a csúcsminőségű oktatás és az innováció egyik legfőbb támogatója. Ennek jegyében jött létre az Asian Institute of Digital Finance (AIDF) a National University of Singapore

(NUS) kötelékében, amelyet a Monetary Authority of Singapore (MAS), a National Research Foundation (NRF) és a NUS közösen alapított 2020-ban (Monetary Authority of Singapore, 2021). Az intézet a FinTech-re fókuszálva a következő témákban folytat kutatásokat: AI and Smart Decision Analytics, Trusted Financial IT and Infrastructure Deep Credit Analytics Lab és Whitespace Research Projects/Initiatives. Az oktatást tekintve az AIDF a Digital Financial Technology területén MA és PhD képzéseket indít (Szingapúr első doktori programja a FinTech területén), a legtehetségesebb hallgatók számára pedig ösztöndíjat is kínál. Emellett további önálló kurzusokat és szakirányú továbbképzési lehetőségeket is biztosít (NUS, 2021). A Monetary Authority of Singapore közvetlen ösztöndíjakkal is támogatja a felsőoktatásban tanulókat. A középiskolásoknak, valamint a BA és MA képzésben résztvevőknek egyaránt lehetőségük van ösztöndíjra pályázni. A Medicine, Dentistry and Architecture szakok kivételével bármely hazai vagy külföldi egyetemen tanulmányokat folytató hallgató jogosult ösztöndíjra (Monetary Authority of Singapore, Scholarship, 2021). A Financial Specialist Scholarship (FSS) program a pénzügyi szolgáltatási szektorban dolgozók számára kínál posztgraduális képzést. Szervezetileg az Institute of Banking and Finance Singapore-hoz (IBF) tartozik, amely 1974-ben jött létre a pénzügyi szektor ismereteinek bővítését célzó nonprofit szervezetként. Azon szakemberek számára, akik pénzügyi kockázatkezeléssel, pénzügyi tervezéssel, és közgazdaságtannal foglalkoznak, és szingapúri egyetemeken és kutatóintézetekben szeretnének elhelyezkedni, a Monetary Authority of Singapore 2007-ben elindította a Doctorate Scholarship Programme-ot (DSP). Az ösztöndíjas PhD képzés kapcsolódik a bank által indított olyan kezdeményezésekhez is, mint a Financial Training Scheme és Financial Industry Competency Standards, egyúttal pedig az iparág és az állam szoros partnerségét is bizonyítja (Monetary Authority of Singapore, MAS Launches…, 2021).

3. Esettanulmány: A Magyar Nemzet Bank szerepe a tudományos világban

A Magyar Nemzeti Bank küldetésnyilatkozatában és Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiájában megfogalmazott céljaival összhangban folyamatosan kezdeményezéseket indít és támogatásokat nyújt a felsőoktatás színvonalának emelése és fejlesztése érdekében, hogy hozzájáruljon a kollektív jólét, a társadalmi kohézió és az általános pénzügyi tudatosság elősegítéséhez. 2013-óta a „Pallas Athéné Közgondolkodási Program” új lehetőséget teremtett e tevékenységek kibővítésére, és további ambiciózus célok kitűzésére. A jegybank által a saját maga, illetve az alapítványain keresztül indított és koordinált oktatási kezdeményezések − amelyekben tekintélyes hazai és külföldi felsőoktatási intézményekkel, kutatóközpontokkal és think tankekkel működik együtt − különös hangsúlyt helyeznek a tehetségek gondozására, a tudományos párbeszéd kialakítására, valamint a tudományos kutatás támogatására a minőségi felsőoktatás és a nemzetközi tudományos együttműködés további erősítése érdekében (Magyar Nemzeti Bank, 2014).

3.1.1. MNB Intézet A Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem 2015-ben együttműködési megállapodást kötött. Ennek egyik eredményeképp a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán létrejött az MNB Tanszék, amely szerteágazó módon támogatta az Egyetemen folyó közgazdaságtudományi képzést (Magyar Nemzeti Bank, 2015). A közös munka egyik legjelentősebb eredménye a Jegybanki elemző specializáció létrehozása volt, amelyet a Közgazdaságtudományi Karon lévő Közgazdasági elemző mesterképzési szak (MA) hallgatói választhattak.55

55 A Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem között 2015-ben létrejött együttműködési megállapodás alapján.

Az MNB Tanszék 2020 nyarától önálló intézeti státuszban, MNB Intézetként működött tovább. Az együttműködés egyik legfontosabb pillére a Közgazdasági elemző mesterképzési szak gondozása magyar és angol nyelven, amelynek átfogó reformja 2020 januárjában kezdődött el. Az ismeretek széleskörű elsajátítását segítik az Intézet oktatóin felül az oktatásba becsatlakozó felsővezetők és tapasztalt szakemberek az MNB-ből, valamint számos külföldi akadémiai és jegybanki szakértő, amely egyedülálló a magyar gazdasági felsőoktatásban. A szak tematikájában kiemelt szerepet kap az elméleti tudás átadásán felül a gyakorlati alkalmazások elsajátítása is, így a hallgatóink megtapasztalhatják, hogy milyen az élményalapú oktatás. A képzés egyik egyedülálló eleme a Jegybanki elemző specializáció létrehozása volt, amely révén a hallgatók elmélyíthetik ökonometriai és makroökonómiai ismereteiket, valamint ennek kiegészítéseként pénzügyi és gazdaságpolitikai szaktudást is szerezhetnek.

3.2.2. GEO Intézet A Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem közötti együttműködés másik kiemelt területe a Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Karhoz kapcsolódik. Korábbi szervezeti egységek bázisán 2015-ben jött létre a Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet annak érdekében, hogy a gazdaság regionális, urbanizációs és globális aspektusaira, a geopolitikai változásokra, valamint a fenntartható fejlődésre összpontosítson.56 Az Intézet tevékenységének földrajzi fókuszában az ázsiai kapcsolatok (pl. Új Selyemút), valamint Magyarország Európai Unióhoz fűződő kapcsolatai állnak. E téren az együttműködés eredményeként egy megújult mesterképzés és az alapképzésben résztvevő hallgatók számára két új specializáció vált elérhetővé. Az együttműködés keretében újult meg és indult el

56 Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem között 2015-ben létrejött együttműködési megállapodás alapján.

ismét a Regionális és környezeti gazdaságtan mesterképzési szak, amely főként a geostratégiára, fejlesztéspolitikára és a szakpolitikai tervezésre specializálódik. A vendégoktatók és -hallgatók számára a Geo-Lectures sorozat érdemel említést, amely a földrajzi és geopolitikai gazdasági kérdések iránti fogékonyságot, és az azokról szóló vitákat segíti elő (Origo, 2020). Az együttműködés ezen felül gazdaságszociológiai kutatásokat, nemzetköziesítést szolgáló tananyagfejlesztést és kutatásokat is támogat a Karon. A Magyar Nemzeti Bank szakmai támogatásával egy új geopolitikai doktori program is indult angol nyelven a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori Iskolájában. A program hallgatói ösztöndíjban részesülhettek tanulmányi eredményük és kutatómunkájuk alapján.

3.2.3. Fudan-Corvinus kettős diplomát adó MBA program A Magyar Nemzeti Bank szakmai támogatásával és két vezető felsőoktatási intézmény, a kínai Fudan Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közreműködésével 2018-ban létrejött az első kínai–közép-európai kettős üzleti diploma program (Magyar Nemzeti Bank, 2019). A képzés révén során egyedülálló regionális ismeretszerzésre van lehetőség, a főbb vezetői trendek bemutatásának segítségével. A résztvevők a képzés sikeres teljesítését követően a Fudan Egyetemen a Pénzügy mesterképzési szak, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemen a Master in Business Administration (MBA) mesterképzési szak diplomáit szerezhetik meg. A globalizáció és a többpólusú világgazdaság korában ahhoz, hogy a hallgatókból jó vezető váljon – akik képesek szembenézni a legfontosabb gazdasági és geopolitikai kihívásokkal –, egyaránt szükséges mind a keleti, mind pedig a nyugati üzleti kultúra magasszintű ismerete. Mindennek következtében a jelen – és különösen a jövő – vezetői felé támasztott elvárások köre kitágult, így az általános vezetői ismeretek mellett ma már kiemelten fontos szempont a más régiók vezetőivel, köztisztviselőivel, valamint döntéshozóival fenntartott kapcsolati háló kiépítésének képessége. Mind Közép-Európa,

mind az Európai Unió számára egyre fontosabb a Kínával való együttműködés elmélyítése, valamint a kínai és ázsiai gazdaság működésének és fejlődésének megértése. Az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés, valamint a 16+1 együttműködés kiváló lehetőséget nyújtanak az országok közötti további kooperációra, és a lehetséges újabb kapcsolódási pontok kialakítására az Új Selyemút mentén (Magyar Nemzeti Bank, 2020). Az MBA program – valamint a képzés nyugati és keleti oktatói által átadott tudás – hasznos útmutatást nyújt az új, többpólusú gazdasági környezetben való eligazodáshoz. A két egyetem vezető előadói mellett a Magyar Nemzeti Bank vendégelőadói és regionálisan elismert vállalatok is támogatják a programot. A Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem együttműködése számos területen ért el kiváló eredményeket 2015 és 2021 között, amely korábban elképzelhetetlen volt a magyar gazdasági felsőoktatásban. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva a Magyar Nemzeti Bank 2021 első félévében felülvizsgálta az oktatási stratégiáját, amelynek eredményeképpen sikeresnek, és ezáltal befejezettnek nyilvánította a Budapesti Corvinus Egyetemmel folytatott együttműködését (MTI, 2021). Az új, alapítványi működésre épülő hazai felsőoktatási rendszerben az MNB részéről szükség volt szerepvállalásának átgondolására. Ennek következményeképp több, mint hat évnyi sikeres együttműködést követően a két intézmény útjai végül különváltak (Portfolio, 2021).

3.2.4. Duális program a Neumann János Egyetemmel A Neumann János Egyetem – Magyarország egyik legújabb egyeteme – 2016-ban alakult meg a Kecskeméti és a Szolnoki Főiskola jogutódjaként. Évtizedek óta jelentős oktatási központ a dél-alföldi régióban. A Magyar Nemzeti Bank együttműködést alakított ki az Egyetem jogelődjével (Neumann János Egyetem, 2021) azzal a céllal, hogy nemzetközi elismertséggel magas színvonalú oktatási intézményt hozzon létre (Magyar Nemzeti Bank, 2020). A jegybank szakmai támogatásával a Gazdálkodás és

menedzsment alapszak, a Nemzetközi gazdálkodás alapszak és a Pénzügy és számvitel alapszak hallgatói vehetnek részt a jegybank és az Egyetem duális programjában. Az Egyetem, elsőként az országban, a térség vállalataival szorosan együttműködve, német mintára indított duális képzést. A hallgatóknak képzési lehetőségeket kínáló számos cég mellett a Magyar Nemzeti Bank is részt vesz ebben a gyakorlatorientált programban. A programot a két intézmény 2021 első félévében újította meg, ezzel is támogatva a végzett hallgatók munkavállalását.

3.2.5. MNB Kiválósági Ösztöndíj A Magyar Nemzeti Bank évente több, mint 400 felsőoktatásban résztvevő hallgatót támogat a Kiválósági Ösztöndíj Program keretében, amelyhez közel 30 felsőoktatási intézmény csatlakozott. Az ösztöndíjprogram 2016-ban indult, és elérhető a gazdaságtudományi képzésben részt vevő, tehetséges alap- és mesterképzéses magyar és külföldi hallgatók számára (Magyar Nemzeti Bank, 2021).

3.2.6. Pénziránytű Alapítvány A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére 2008-ban létrejött Pénziránytű Alapítvány különböző oktatási programjainak és szemléletformáló kezdeményezéseinek révén számos korcsoportnak nyújt segítséget a hétköznapi pénzügyek sikeres kezelésében. Az Alapítvány zászlóshajó szerepet tölt be a jegybank fiatalokat célzó, pénzügyi kultúrafejlesztési tevékenységében. Programjainak gerincét az intenzív iskolai tankönyv- és tartalomfejlesztési, valamint a tanártovábbképzési programok jelentik, amelyek révén szervesen kapcsolódik a köznevelési tartalmak jelenleg zajló modernizációjához. Az elmúlt években az MNB szakmai és anyagi támogatásának köszönhetően számos olyan sikeres alapítványi program valósult meg, amelyek a közoktatáson belüli pénzügyi és gazdasági ismeretterjesztést szolgálják. Ezek közül is kiemelkedik azon akkreditált pénzügyigazdasági tankönyvek megjelentetése, amelyek ez idáig mintegy 130 ezer közoktatásban tanuló diákhoz jutottak el (Pénziránytű, 2021).

Mind nemzetközi, Itthon és külföldön is létezik példa hasonló szervezeti egységekre (Lentner et al., 2017). Ha a jegybankokat nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy a Bundesbank (német jegybank) saját egyetemet létesített és tart fent, míg a francia jegybank több egyetem képzését támogatja, néhány esetben alap- és mesterszakon, valamint doktori szinten egyaránt. Hasonló együttműködés van a Bank of England (angol jegybank) és a University of Warwick Law School, illetve a Warwick Business School között, ahol szintén mesterszakos jegybanki képzést folytatnak. Ha a hazai konkrét példákra térünk rá, akkor megemlíthető az Audi Tanszék Győrben (Széchenyi István Egyetem; Belső Égésű Motorok Tanszék), a Miskolci Egyetem Bosch Tanszéke vagy akár a MOL Tanszéke a veszprémi Pannon Egyetemen. Mindegyik esetben az adott területre jellemző, magas fokú gyakorlati és elméleti szaktudást integrálnak a cégek az egyetemi oktatásba amellett, hogy biztosítják saját szakember-utánpótlásukat. Összességében elmondható, hogy ez az együttműködési keretrendszer – mind a nemzetközi, mind a hazai példák alapján – mindkét fél számára hatékony.

4. Konklúzió

Megvizsgálva a jegybankok oktatási és kutatási tevékenységét Eurázsia különböző régióiban, megfigyelhető, hogy a központi bankok a 2010-es évektől kezdve egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a felsőoktatási intézmények támogatására, emellett különböző ösztöndíjakkal motiválják a hallgatókat tanulmányaik alatt. Egyes jegybankok ennek érdekében saját oktatási vagy kutatási intézményeket is létrehoznak. Ezzel egyrészt támogatják az oktatási és kutatási tevékenységet, másrészt, saját emberi erőforrás-utánpótlásuk képzésében is szerepet vállalnak. A Magyar Nemzeti Bank remekül időzítve, 2013-ban csatlakozott ehhez a trendhez, és más országok jegybankjaihoz hasonlóan mára szerteágazó oktatási és kutatási tevékenységet folytat.

Összességében három halmazba oszthatjuk a jegybankokat az oktatástámogatás tekintetében (1. ábra): – ösztöndíj-támogatások, – egyetemi együttműködések, – saját oktatási intézmény felállítása.

1. ábra: Az eurázsiai régió jegybankjainak oktatási és kutatási tevékenysége

EGYETEMEK TÁMOGATÁSA SAJÁT OKTATÁSI /KUTATÁSI INTÉZMÉNY

Indonézia Törökország Japán

Izrael Malajzia Dél-Korea Laosz

Szaúd-Arábia

Örményország Magyar Nemzeti Bank

Tádzsikisztán ÜzbegisztánAzerbajdzsán

Szingapúr Türkmenisztán

Ukrajna India

Kazahsztán Oroszország Kína Egyesült Arab

Emírségek Vietnám Jordánia

Fülöp-szigetek

Kambodzsa

Georgia Moldova

ÖSZTÖNDÍJ Mongólia Thaiföld Pakisztán

Forrás: saját szerkesztés a kutatás eredményei alapján

Megállapítható, hogy az eurázsiai jegybankok nagy része saját oktatási és kutatási intézményt állított fel, hogy még nagyobb rálátása legyen a globalizált világban a pénzügyi, gazdasági és az ezekhez szorosan kapcsolódó geopolitikai változásokra, hogy a legmegfelelőbb monetáris politikát alakítsák ki országukban. Emellett fontosnak tartják az egyetemisták – vagy akár már az általános és középiskolás diákok – ösztönzését és képzését, annak érdekében, hogy megfelelő, tudatos közgazdasági gondolkodással legyenek felvértezve, mire megkezdik karrierjüket.

Továbbá a jegybankok a helyi egyetemeket is nagyban támogatják, hogy közös együttműködés keretében új kutatásokat, képzéseket hozzanak létre. Ezekkel a támogatásokkal részben az országok felsőfokú intézményeinek fejlődését, valamint azok versenyképesebbé tételét segítik. Megállapíthatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank oktatási és kutatási tevékenysége nemzetközi szinten is kiemelkedő, és Eurázsia jegybankjai között is az élmezőnybe tartozik, ugyanis – ahogy az 1. ábrán látható – az MNB a három halmaz középső metszetében található, azaz magyar egyetemeket támogat, saját oktatási intézményt hozott létre az MNB Intézet és a GEO Intézet keretében, továbbá számos ösztöndíjjal támogatja a magyar fiatalokat. Az MNB nemcsak hogy időben csatlakozott a jegybankok oktatástámogatási trendjére, de azóta már számos külföldi intézmény számára szolgálhat követendő példával. Jelenleg egy új, multipoláris világrend van kialakulóban, amelyben a pénzügyi és gazdasági intézkedések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Emiatt igen fontos a jól képzett szakember-utánpótlás, továbbá az, hogy a jegybankok és a gazdasági intézmények a kutatások segítségével képesek legyenek helyesen felmérni egyes geopolitikai események gazdasági és pénzügyi hatásait annak érdekében, hogy megfelelően reagálhassanak az eurázsiai korszak kihívásaira és lehetőségeire.

Felhasznált irodalom

Asia School of Business [2021]: Developing leaders for Asia and beyond. https://asb.edu.my/about/about-asb Letöltés ideje: 2021. június 12. Bank Negara Malaysia [2021]: Scholarships https://www.bnm.gov.my/scholarship Letöltés ideje: 2021. június 12. Bank Indonesia [2021]: Profile https://www.bi.go.id/en/tentang-bi/profil/Default.aspx Letöltés ideje: 2021. június 12.

Bank of Korea [2021]: About BOK ERI https://www.bok.or.kr/imerEng/main/contents. do?menuNo=600290 Letöltés ideje: 2021. június 12. BI Institute SPEKTRO [2021]: About SPEKTRO https://www.spektro-bi.org/pages/ about-us Letöltés ideje: 2021. június 12. Central Bank of Egypt, Egyptian Banking Institute [2021]: Home https://ebi.gov.eg/ Letöltés ideje: 2021. június 12. China Banking News [2021]: Digital Currency Research Institute of the People’s Bank of China https://www.chinabankingnews.com/wiki/digital-currency-research-institutepeoples-bank-china/ Letöltés ideje: 2021. június 12. Indonesia Banking School [2021]: About US http://ibs.ac.id/en/about-ibs/ Letöltés ideje: 2021. június 12. Institute for Monetary and Economic Studies. IMES, Bank of Japan [2021]: About Us: Introduction of IMES https://www.imes.boj.or.jp/en/about/about.html Letöltés ideje: 2021. június 12. Institute Teknologi Sepuluh Nopember [2021]: Scholarship Program from Bank Indonesia 2021 https://www.its.ac.id/tgeofisika/scholarship-program-from-bank-indonesia-2021/ Letöltés ideje: 2021. június 12. Lentner, Cs. – Szegedi, K. – Tatay, T. [2017]: Társadalmi felelősség a központi bankok működésében. Hitelintézeti Szemle, 16. évfolyam, 2. szám, 2017. június, pp. 64-85. Magyar Nemzeti Bank [2014]: Társadalmi felelősségvállalási stratégia. https://www.mnb. hu/letoltes/mnb-tarsadalmi-spread-low-1.pdf Letöltés ideje: 2021. június 23. Magyar Nemzeti Bank [2015]: Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem. https://www.mnb.hu/sajtoszoba/ sajtokozlemenyek/2015-evi-sajtokozlemenyek/egyuttmukodesi-megallapodast-kototta-magyar-nemzeti-bank-es-a-budapesti-corvinus-egyetem Letöltés ideje: 2021. június 23. Magyar Nemzeti Bank [2019]: Elindult az első Kína-Közép-Kelet Európa oktatási program. https://www.mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2019-evi-sajtokozlemenyek/ elindult-az-elso-kina-kozep-kelet-europa-oktatasi-program Letöltés ideje: 2021. június 23. Magyar Nemzeti Bank [2020]: Sikeres eurázsiai összefogás a hosszú távú és versenyképes fenntarthatóságért. https://www.mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2020-evisajtokozlemenyek/sikeres-eurazsiai-osszefogas-a-hosszu-tavu-es-versenykepesfenntarthatosagert Letöltés ideje: 2021. június 23. Magyar Nemzeti Bank [2021]: Duális képzés. https://www.mnb.hu/oktatas/dualiskepzes Letöltés ideje: 2021. június 23. Magyar Nemzeti Bank [2021]: MNB Kiválósági ösztöndíj. https://www.mnb.hu/oktatas/ mnb-kivalosagi-osztondij Letöltés ideje: 2021. június 23. Monetary Authority of Singapore [2021]: MAS Launches Doctorate Scholarship Programme https://www.mas.gov.sg/news/media-releases/2007/mas-launchesdoctorate-scholarship-programme Letöltés ideje: 2021. június 12.

Monetary Authority of Singapore [2021]: New Asian Institute of Digital Finance to Spearhead FinTech Education and Research https://www.mas.gov.sg/news/mediareleases/2020/new-asian-institute-of-digital-finance-to-spearhead-fintech-educationand-research Letöltés ideje: 2021. június 12. Monetray Authority of Singapore [2021]: Sholarship https://www.mas.gov.sg/careers/ scholarship Letöltés ideje: 2021. június 12. MTI [2021]: Elválik egymástól a Corvinus egyetem és az MNB. https://mfor.hu/cikkek/ makro/elvalik-egymastol-a-corvinus-egyetem-es-az-mnb.html Letöltés ideje: 2021. június 23. Neumann János Egyetem [2021]: Stratégiai együttműködési megállapodás. https://www. uni-neumann.hu/images/partnerseg/mnb_kefomegallapodas.pdf. NUS, Asian Institute of Digital Finance [2021]: Home https://www.aidf.nus.edu.sg/ Letöltés ideje: 2021. június 12. Origo [2020]: Magyar egyetemekre hozzák a világot. https://www.origo.hu/ itthon/20200708-mnb-hazai-egyetemek-nemzetkoziesitese.html Letöltés ideje: 2021. június 23. Orosz Kulturális Központ [2021]: Oktatás Oroszországban. Állami ösztöndíjas képzések https://www.ruscenter.hu/?locale=hu#!page=hash81 Letöltés ideje: 2021. június 1. Pénziránytű [2021]: Magunkról. https://penziranytu.hu/magunkrol Letöltés ideje: 2021. június 23. Portfolio [2021]: Lezárja együttműködését a Corvinus és az MNB. https://www.portfolio. hu/gazdasag/20210601/lezarja-egyuttmukodeset-a-corvinus-es-az-mnb-485990 Letöltés ideje: 2021. június 23. Reserve Bank of India [2020]: Scholarship Scheme for Faculty Members from Academic Institutions: 2020 https://www.rbi.org.in/Scripts/ExternalResearchSchemes.aspx#2 Letöltés ideje: 2021. június 12. State Bank of Pakistan [2021]: Merit Scholarship Scheme 2020-21 https://www.sbp. org.pk/Scholarship/SBP-MeritScholarshipScheme-2020-21.pdf Letöltés ideje: 2021. június 12. State Bank of Pakistan [2021]: National Financial Literacy Program https://www.sbp. org.pk/Finc/FL.asp Letöltés ideje: 2021. június 12. Tsinghua PBCSF website [2021]. http://eng.pbcsf.tsinghua.edu.cn/ Letöltés ideje: 2021. június 12. Turkiye Cumhuriyet Merkez Bankasi [2021]: The 43rd Meeting of The Central Banks Governors’ Club of The Central Asia, Black Sea Region and Balkan Countries. https://tcmb.gov.tr/wps/wcm/connect/en/tcmb+en/main+menu/about+the+bank/ education+academic/conferences+and+events/gc-2020 Letöltés ideje: 2021. június 12. Ачкабар [2018]: Нацбанк КР набирает молодых профессионалов в команду https:// www.akchabar.kg/ru/news/nbkr-young-prof/ Letöltés ideje: 2021. május 26.

Иссык-Кульский государственный университет им. К.Тыныстанова [2019]: Координационная встреча в рамках проекта «Модернизация высшего образования в Центральной Азии с помощью новых технологий» (HiEdTech) ERASMUS+ http://main.iksu.kg/?p=2476 Letöltés ideje: 2021. június 2. Кубанский Государственный Технологический Университет [2014]: Федеральная целевая программа «Исследования и разработки по приоритетным направлениям развития научно-технологического комплекса России на 2014—2020 годы» https://kubstu.ru/s-599 Letöltés ideje: 2021. május 26. Министерство Науки и Высшего Образования Российской Федерации [2021]: В Минобрнауки России разработали проект постановления о грантовой поддержке иностранных обучающихся https://minobrnauki.gov.ru/press-center/ news/?ELEMENT_ID=34804 Letöltés ideje: 2021. június 1. Министерство Науки и Высшего Образования Российской Федерации [2021]: Валерий Фальков дал старт программе господдержки вузов «Приоритет 2030» https://minobrnauki.gov.ru/press-center/news/?ELEMENT_ID=35817 Letöltés ideje: 2021. május 26. Университете Центральной Азии [2020]: Программа развития образования https://ucentralasia.org/Academics/EIP/RU Letöltés ideje: 2021. május 30. Центральном банке Республики Узбекистан [2018]: 2018 год – Год поддержки активного предпринимательства, инновационных идей и технологий https://cbu.uz/ru/government-programs/70685/ Letöltés ideje: 2021. május 29. البنك الاهلي السعودي ]٢٠٢١[: برامج الاهلي للتعليم https://www.alahli.com/ar-sa/about-us/csr/ Pages/AlAhli-Education-Programs.aspx. Letöltés ideje: 2021. június 7.

This article is from: