Körkép Feketén Fehéren

Page 1


A Jobbik javaslata: a gödi Bozóky tér állami támogatásból szépüljön meg! Ezekben a hetekben tárgyalja meg és azt követően, várhatóan december közepén fogadja el az Országgyűlés hazánk 2012-es központi költségvetését. Sipos Richárd, a Jobbik gödi önkormányzati képviselője arról tájékoztatott: a nemzeti ellenzéki párt a költségvetéshez módosító javaslatot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy a felsőgödi Bozóky Gyula tér és a templom 50 millió forintos célzott támogatásban részesülhessen a központi büdzséből a következő esztendőben. Sipos Richárd elmondta, hogy dr. Szinai József címzetes főjegyző tájékoztatása alapján – a korábbi tervekkel ellentétben – az egyháznak és a gödi önkormányzatnak nincs elegendő pénze a tér megújítására, ezért jött az ötlet, hogy városi képviselőként megpróbáljon más úton támogatást szerezni a cél megvalósulása érdekében. A Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából Farkas Gergely frakcióigazgató örömmel vállalta magára, hogy a nagy múltú templom és a Bozóky tér megújítására költségvetés-módosító javaslatot terjeszt be a parlament elé. Ifj. Szabó Árpád - aki a tavalyi évben a Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje volt a körzetben - is örömét fejezte ki afelől, hogy a közel 90 éve épült egyházi örökség és az azt körülvevő, a templom alapítójáról, Pilismaróti Bozóky Gyuláról elnevezett tér felújítására a Jobbik kezdeményezése révén kerülhet sor.

Forrás: www.godihir.hu regionális internetes híroldal


Útépítési hozzájárulás – Önnel is megfizettetik? A tavalyi választások előtti időszakban jó néhány gödi utcában készült el az aszfaltburkolat. Mozgalmunkat sokan felháborodva keresték meg azzal, hogy az útépítés idején nem kaptak tájékoztatást a későbbi fizetési kötelezettségükről, ebben az évben viszont esetenként akár több, mint 70 000 Ft-ot kíván rajtuk beszedni az önkormányzat útépítési hozzájárulás címen. Ha Önnek is ingyen utat ígértek, de végül fizetnie kell, jelentkezzen kiadványunk végén található elérhetőségeinken!

Álljon meg a gyorsított vonat Alsógödön is! – A jelenlegi menetidő megtartásával összhangban tett javaslatot a Jobbik Sipos Richárd, a Jobbik gödi önkormányzati és Pest megyei közgyűlési képviselője kérelemmel fordult a MÁV-START Zrt. vezérigazgatóságához. A beadvány célja az, hogy a decemberi menetrend-váltáskor vegyék figyelembe az utazási igényeket, és a gyorsított vonat mindkét irányban álljon meg Alsógöd megállóhelyen is. A reggeli csúcsforgalomban Budapest-Nyugati irányába, míg a délutáni órákban Szob felé közlekedő gyorsított vonat a képviselő álláspontja szerint teljesen feleslegesen áll meg Istvántelek megállóhelyen, hiszen ott nagyon kevesen veszik igénybe a gyorsított vonat szolgáltatását. Ugyanakkor Alsógödön reggelente sokan várják a személyvonatot, és ha a gyorsított szerelvény is megállna ott, akkor minden bizonnyal többen utaznának vele, mint Istvántelekről a Nyugati pályaudvarra. Így az alsógödiek számára is biztosítva lenne a lehetőség, hogy rövidebb menetidő alatt eljussanak a fővárosba, illetve vissza, ha a gyorsított szerelvények Istvántelek helyett Alsógödön állnának meg. Mivel a kezdeményezés menetrend- és menetidő-változással nem kell, hogy járjon - hiszen 1 megálló ki, míg egy bekerülne az útvonalba - ezért a képviselő bízik benne, hogy kérelmét pozitívan bírálja el a MÁV-START Zrt.


Banánköztársaság Gödön? – az önkormányzat októberi ülésén nem tett eleget a kormányhivatal törvényességi észrevételének a szemétdíj-rendelet kapcsán Egészen hihetetlen eseményeknek lehettek szem- és fültanúi azok, akik a televízió képernyőjén keresztül követték figyelemmel a gödi önkormányzat október 26-i ülésén történteket. A szokásos reggeli hangulatban kezdődött ülés a 7. napirendi pontnál forrósodott fel igazán: a kormányhivatal egy lakossági bejelentésre hivatkozva törvényességi észrevételt juttatott el az önkormányzathoz, melyben felszólította a hivatalt és a képviselő-testületet, hogy a diszkriminatív és az arányosság elvébe ütköző hulladékgazdálkodási (azaz szemétdíj-) rendeletét vizsgálja felül és módosítsa. Mindennek oka volt, hogy az igényelhető kedvezmények (a 60 literes kuka a 120 literes helyett) nem minden gödi háztartás számára elérhetők, csupán a 70 év feletti, egyedül élő nyugdíjasok vehetik igénybe, tehát a rendelet diszkriminatív. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a kormányhivatal állásfoglalása megegyezik azzal a javaslattal, amit a Jobbik hangoztat már lassan egy éve: minden gödi háztartás igényelhessen 60 literes kukát, hiszen aki szelektíven gyűjti a hulladékot - és ezzel példamutatóan jár el a hulladékgazdálkodás terén - azt nem szabad arra kötelezni, hogy ugyanannyit fizessen, mint aki minden héten teletölti a 120 literes kukáját kommunális hulladékkal. A jelenlegi rendelet sajnos ezt nem teszi lehetővé, ezzel a kormányhivatal állásfoglalása szerint a gödi önkormányzat nem biztosítja az arányos díjfizetés lehetőségét. Mivel ez hatályos jogszabályokba ütközik, a kormányhivatal felszólította a gödi képviselő-testületet, hogy 30 napon belül tűzze napirendjére és számolja fel a szemétdíj körüli törvénytelenségeket. A képviselők közül egyedül Sipos Richárd kifogásolta, hogy az ülésre előterjesztett határozati javaslat értelmében a gödi önkormányzat fent kívánja tartani minimum ez év végéig ezt a törvénytelen állapotot. Ezt követően a jelenlévő 8 fideszes és 1 LMP-s képviselő megszavazta, hogy a


jelenlegi, törvénytelen állapotok maradjanak fent év végéig, és majd egy későbbi időpontban kerüljön átgondolásra a rendelet az új (még el nem fogadott!) hulladékgazdálkodási törvény függvényében. Erre a felháborító javaslatra egyedül csak a jobbikos képviselő szavazott nemmel, míg a VárosVédők Egyesületének képviselője jelen sem volt ennél a fontos döntésnél. A gödi képviselő-testület november 28-i rendkívüli ülésén végül újra napirendre került a téma. Örömmel vettük tudomásul, hogy az év eleje óta rendszeresen hangoztatott javaslatunk – a kisebb kuka igénylése – megjelent a hivatal által készített előterjesztésben, így egyhangú szavazással a törvénytelenség végül felszámolásra került. (A VárosVédők Egyesületének képviselője ekkor sem volt jelen.) Tehát a 2012-es esztendőben bármelyik gödi háztartás igényelhet kisebb kukát – bár annak beszerzését finanszíroznia kell – amennyiben a Településellátó Szervezet felé jelzi ilyen igényét december 16-ig. Az új hulladékgazdálkodási rendelet várhatóan még ebben az évben megszületik, bár nagy kérdés, hogy mi lesz a zöldhulladék ügyével, hiszen a város szélén található ingyenes lerakóhely még idén megszűnik.

Így aszfaltoznak Gödön? A bal oldali kép 2011. augusztus 26-án készült a Lenkey utca vasút felőli végénél. Jól látható, hogy a közpénzből aszfaltozást kivitelező cég emberei körbeaszfaltozták a munkavégzés idején még éppen ott parkoló autókat. A Beruházási Osztály tájékoztatása alapján a hibát a cég saját forrásból kijavította. Ön megbízná még egyszer ezt a vállalkozást?

Friss hírekért látogassa internetes oldalunkat a www.god.jobbik.hu címen!


Apostoli keresztet állítottunk a Kincsem Parkban A Jobbik 2003 óta tartó missziójának keretében Gödön immáron 3. alkalommal kerülhetett sor keresztény jelképünk felállítására. A misszió célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra: a Karácsony elsődlegesen az ünnepről és a családról kell, hogy szóljon, nem pedig az utóbbi években, évtizedekben elharapódzó bevásárlási lázról. Az Advent első vasárnapján megtartott keresztállítási rendezvény kiemelt vendége dr. Lenhardt Balázs (a képen középen) országgyűlési képviselő volt. Beszédében elmondta, hogy ezekben a nehéz időkben, amelyeket most élünk, az apostoli keresztnek újra a magyarság összetartó erejévé kell válnia. A rendezvényt követően a résztvevők meggyújtották a keresztnél elhelyezett adventi koszorún az első gyertyát. A Jobbik köszöni a Városfejlesztési Bizottság támogatását ahhoz, hogy az idei esztendő Adventjén is állhat keresztény jelképünk a város közepén.

Sikeres aláírásgyűjtés a devizahitelesekért Az ősz folyamán több alkalommal találkozhattak velünk a Köztársaság út, valamint az Ady Endre út mellett felállított standasztalunknál, hiszen Gödön is csatlakoztunk a Jobbik országos akciójához, amely során több, mint 400 000 aláírást gyűlt össze a devizahitelesek megsegítésére. Már az aláírásgyűjtés ténye is lépéskényszerbe hozta a kormányzatot, és különböző intézkedéseket hozott a megsegítésükre, bár ezek sajnos nagyon messze vannak a Jobbik elvárásaitól, hiszen a végtörlesztés lehetősége a becslések szerint mindössze a bajba jutottak 10%-án segíthet, míg az Ócsára megálmodott „mintafalu” látszatintézkedésként megközelítőleg közel 80 család otthona lehet - a bajba jutott százezerből. Forrás: www.barikad.hu


Elképesztő! – elfogadott határozat ellenére sem hajtotta végre az önkormányzat a parlagfű kényszerkaszálását

augusztus 16. – embermagasságú gaz szeptember 9. – parlagfű virágzásban

Mivel augusztus és szeptember hónap folyamán rengeteg kellemetlenséget okozott az Oázisban élő allergiásoknak a fenti képeken is látható parlagfű, az ügyet a Jobbik felkarolta a képviselő-testület ülésén. Így szeptemberben elfogadásra került az a határozati javaslat, amely kényszerkaszálást rendelt el az érintett a magánterületeken (Termál lakópark, golfpálya), ahol a tulajdonos a kötelezettsége ellenére sem vágatta le a sokak mindennapjait megkeserítő gyomnövényt. A törvény lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzat július 1-e után magánterületen is lekaszáltassa a parlagfüvet és annak költségét – a bírsággal együtt – a tulajdonosra terhelje. Az önkormányzat azonban teljesen érthetetlen módon – a Jobbik által benyújtott és a képviselő-testület által elfogadott határozat ellenére – ezzel a lehetőségével nem élt, így a lakók a szezon végéig szenvedhettek a parlagfű áldásos hatásaitól. Értesüléseink szerint volt olyan család, akinek 50 000 Ft-ot kellett kiadnia gyógyszerekre augusztus-szeptember hónapokban. A legalsó képen látható, hogy október 6-ra, a parlagfű-szezon végére lett végre lekaszálva a Temető tábla. A Jobbik tűrhetetlennek tartja ezt az állapotot, így a jövőben – már a parlagfű-szezon kezdetétől – kiemelt figyelemmel követjük a gyomnövény irtásával kapcsolatos fejleményeket, szükség esetén pedig megtesszük a megfelelő lépéseket.


Közlemény A Jobbik Országos Etikai és Fegyelmi Bizottsága azonnali hatállyal kizárta és törölte a Jobbik tagjainak sorából dr. Megyery Csabát. Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi bizottságából a Fidesz-KDNP, az LMP és a VárosVédők Egyesületének képviselői együtt szavazva visszahívták Nemes Krisztián jobbikos pénzügyi szakembert, majd a helyére a szakmai bizottság tagjának – többek közt – az állatorvos végzettségű dr. Megyery Csabát választották meg. Mivel ennek a pozíciónak az elfoglalására a saját szervezetétől felhatalmazása nem volt, ill. megválasztása után arról önként nem mondott le, ezért a Jobbik tisztaságának és jó hírének megőrzése érdekében került sor a kizárásra. Így a jövőben dr. Megyery Csaba nem képviseli a Jobbikot és ez által annak eszmeiségét sem külsős bizottsági tagként, sem pedig más formában. Kijelentéseivel, megnyilvánulásaival semmilyen közösséget nem vállalunk. Szervezetünk életében a kizárás semmilyen törést nem okozott, továbbra is egységben dolgozunk tovább városunk szebb jövőjéért. Jobbik Gödi Alapszervezete Köszönjük, hogy elolvasta kiadványunkat! További hírekhez juthat a www.god.jobbik.hu és a www.barikad.hu oldalainkon. Amennyiben a jövőben is biztosan szeretné megkapni kiadványainkat, hírleveleinket, kérjük jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Keressen minket a Facebook-on is! Elérhetőségeink: Tel.: 06-70-379-92-20, E-mail: god@jobbik.hu, Web: www.god.jobbik.hu A kiadványt terjeszti és a kiadásért felel: Jobbik Gödi Alapszervezete, Sipos Richárd elnök


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.