KONSZEKRÁLT ÉLET EURÓPÁBAN: AZ EVANGÉLIUMI PRÓFÉTASÁG ELKÖTELEZETT VÁLALÁSA Fr. José Rodríguez Carballo, ofm Ministro generale OFM Jövőképünk Az UISG 2010-ben két plenáris témájául választotta a ‘Konszekrált élet jövője Európában’-t. Ez röviden azt jelenti, hogy mindkét konferencia azzal az alapvető kérdéssel foglalkozott: ‘Van-e Európában jövője a szerzetességnek? A kérdés megválaszolásához élet-helyzetünket két oldalról vizsgáltuk, ‘belülről’ a konszekrált élet oldaláról és ‘kivülről’. Számításba vettük a konszekrált élet földrajzi, kultúrális körülményeinek, összefüggéseinek sokféleségét is. S bár senki sem adott negative választ a kérdésre, hogy van-e Európában jövője a szerzeteséletnek, mégis meglepetés volt, hogy a ‘külső’ megfigyelőknek több reményük volt az Európai szerzetességgel kapcsolatban, mint nekünk, bár érthető, hogy mi jobban ismerjük a gyöngeségeinket, mint közösségeink valós lehetőségeit 1 Úgy tűnik, igen eltérően értik a kérdést azok, akik belülről és azok, akik kívülről keresik a választ az európai szerzetesség jövőjéről. Mindenesetre, úgy tűnik, ennek a kérdésnek része az is, amit a második pkenáris alapvető témájául választott: Elkötelezettség az evangéliumi prófétai küldetéshez. S aztán ebből további kérdések fakadnak: Mit jelent a prófétai küldetés az európai szerzetesség jövője szempontjából? Milyen döntéseket kell hozni ahhoz, hogy valóban legyen értelmes jövő? Előadásomat néhány megállapítással kezdem, hogy igazoljam és rávilágítsak arra, miért is foglalkozunk az európai konszekrált élet jövőjével. Majd néhány előre mutató útat vázolok fel, mely néha már izgalmas újdonságok közepette jelentkezik. Mindez nem jelenti, hogy határozott választ tudnék adni a felmerülő kérdésekre. Ez a részemről túlzó igény lenne. Hiszen a helyzet meglehetősen összetett, hogy a legtöbb, amit tehetünk, hogy megsejtünk néhány lehetséges ösvényt, melyet ha követünk, a jövő talán érthetőbbé válik. Kiinduló pont A jövőről való felelős gondolkodás gyökerénél – különösen nagyobb elöljárók esetében – nem lehet kikerülni az öreg kontinensünkön, azt a könnyen tetten érhető tényt, hogy Európában a szerzetes élet hanyatlik, a férfi, női szerzetesek nem csak számban csökkennek, hanem igen sokszor hiányzik a hűséges kitartás is. A statisztikák önmagukért beszélnek: 1977-2005 között a szerzetes papok száma 64,803 -rólto 59,787-ra csökkent. Ugyanakkor a nem pap férfi szerzetesek száma 24,460 ről 19,574-ra , a szerzetesnők száma 388,693 ról 322,995.-ra2 Igaz, hogy nem a létszám a legfontosabb, Hiszen ki állhat jót azért, hogy száz konszekrált személy jobban megéli a karizmát, mint egy ötven főből vagy hat főből álló csoport. A statisztika nem minden, de realisnak kell lennünk, 1
Cf. Mario Aldegani, Sintesi dei lavori di gruppo. Assemblea USG, maggio 2010, 1. The dwindling number of vocations not only is affecting Europe, but also America with the latter losing up to 21.1% of religious. In Oceania, the loss is 40%. In the last few decades, however, Consecrated and Religious life has grown in Africa at around 46.1% and in Asia at 60.4%. By 2004, in Europe, we, Religious and Consecrated persons, were 42.76 % of all Consecrated and Religious in the world. This is an interesting data, considering that on that same year the number of Catholics in Europe were only 25.4 % of all Catholics in the world. Those who are interested in the statistics of Consecrated and Religious Life in the world may consult an article by Pedro Balderrain, Vocaciones en el mundo: hablan las cifras, in Vida Religiosa, 93/6, 2002, 286-293. 2
1
szükségünk van a tisztán látásra “A számok jelentőségének eltúlzása éppen úgy tévútra vihet, mint a semmibe vétele.” Mindenesetre hivatások számának csökkenése kontinensünkön, egy még súlyosabb, és igen könnyen ellenőrízhető ténnyel szembesít bennünket, mégpedig sok közösség aggasztó elöregedésével. Tény, hogy napról napra növekszik sok intézményben az idősek száma és csökken a fiataloké. Amennyiben néhány évtizeddel korábban az volt a nagyobb elöljárók fő gondja, hogy képző házakat létesítsenek az intézményeikbe nagy számmal belépők számára, ma sok intézménynek a fő feladata, hogy idősek otthonát és betegeket ellátó házakat létesítsenek S ez emlékeztet a jól ismert fordított piramis képre. A piramis csúcsa immár nem fölfele mutat, ahogyan az ötvenes években, hanem lefele. Ma az idős szerzetesek alkotják a legnagyobb tömböt az európai intézményekben, s ez állandóan felveti a kérdést, képesek lesznek-e a fiatalok folytatni azt a sokféle munkát, amit felvállaltunk, vagy nem? A másik vitathatatlan tény, amivel számolni kell ma Európában, a szerzetesek által végzett munka és a felépített struktúrák. Világosan látszik a strukturák és a konkrét lehetőségek közötti törésvonal. Sokszor azt a benyomást keltjük, hogy azért vagyunk, hogy életben tartsunk bizonyos struktúrákat, melyek már nem szolgálják azt a célt, amiért annak idején létrejöttek. Különböző okok miatt, s nem utolsó sorban a munka, a struktúra és a szerzetesek létszámának aránytalansága miatt, kialakult bizonyos rutin, eluralkodott a fáradtság, a csüggedtség, a feldolgozatlan frusztráció még ott is, ahol pillanatnyilag erős Európában a konszekrált élet. Szerintem ma ez az a jelenség, amivel ma Európában a konszekrált életnek foglalkoznia kell. Ezek mellett a kétségtelen tények mellett, melyek jellemzik kontinensünkön a konszekrált életet, kétségtelen vannak olyan jelenségek is, melyek befolyásolják életünk jövőjét: a szekularizmus, mely gyakorlatilag az egész kontinenst érinti, s ennek következtében a hitbeli krízis. XVI. Benedek azt mondta 2007-ben: “Európa lakosságának identitása sokkal inkább kultúrtörténeti és erkölcsi, mintsem földrajzi, gazdasági vagy politikai. Egyetemes keresztény értékek alakították ”3A nélkül, hogy tagadnánk ennek a megállapításnak igazságát, amiről bárki, aki objektven tanulmányozza Európa történetét, meggyőződhet, feltehetjük azért a kérdést: “Európa polgárai vajjon tisztában vannak-e ezzel, sőt egyetértenek-e ezzel? Attól tartok, hogy nem! Erre mutatott rá II. János Pál papa, amikor néhány évvel ezelőtt Lukács evangéliumából ídézte a kérdést Európára: “Talál-e még hitet, amikor eljön az Emberfia?” (Lk 18:8). S szintén ő jelentette ki ugyyanakkor, hogy a helyzet igen drámai. Egy olyan földrész, melyet alapvetően jellegzett a keresztény kultúra, Európa olyan kontinens lett, mely semmibe veszi keresztény gyökereit. Elég csak arra gondolnunk, hogy az EU Alkotmány előszavára, milyen küzdelemmel érték el, hogy Isten neve bele se kerüljön. Az európai polgárok nagy részének, úgy tűnik – nincs szüksége Istenre, s arra hivatkoznak, hogy akármelyik valláshoz tartoznak is, az magányügy. Ugyanakkor, nem lehet nem észrevenni, mennyi támadás ér mindent, ami keresztényinek vagy evangéliuminak hallatszik. 4 S amilyen mértékben a hitetlenség és a vallási közömbösség növekedésik kontinensünkön, felveti a helyi egyházak túlélésének reális kérdését a jövőben, hát valószínűleg ez a kérdés vonatkozik a konszekrált élet Krisztusban gyökerező valóságára is
3 4
Benedict XVI, Audience of 24 March, 2007. Some Analysts do not doubt that Christianity today is the most persecuted religion (Jacques Juliard).
2
A mai kultúra további jellemzői, melyekről a májusi konferencián tanácskoztunk, az individualizmus, a konszumerizmus, a széttöredezettség, az állandó változás stb.melyek szintén megkérdőjelezik Európában a konszekrált életet, ráadásul nem csak kívülről, hanem belülről is, hiszen ezek a jelenségek nem idegenek a konszekrált személyektől. Ezek, s még sok egyéb tényező, arra a meggyőződésre vezet sokakat, hogy Európában a konszekrált élet nagyon kényes helyzetben van, sőt kifejezetten veszélyeztetve van a jövője. Figyeljük meg, mit mond erről a svájci Amédée Grab, aki korábban az EU Püspöki Konferencia elnöke volt:“ kétségtelen, hogy a konszerált élet történelmének legnehezebb és veszélyeztetett helyzetét éli”5 Lehet, hogy egyesek túlzásnak vélik ezt, de nem tagadhatjuk ebben az összefüggésben, hogy a konszekrált élet bizonytalan utakon jár. Az eredeti latin szó értelme: veszélyes, nem biztonságos, kritikus állapot, amikor nem világos a cél és nincs elég erőforrás. Felvetődik a kérdés, mi történik a jövőben Európában a konszekrált élettel? Manapság a szociális és politikai analizis használja a bizonytalan kimenetel fogalmát. Mi fog történni? Senki sem mer határozott választ adni erre a kérdésre. Mint ahogyan a vallás szociólógusok sem mernek válaszolni arra, milyen less 2050-ben a vallási élet Európában. Benne élünk a világ-folyamban és nem tudjuk hová visz.6 Kétségtelen, anélkül, hogy jósnak állnánk be, azt nyugodtan állíthatjuk, hogy a bizonytalanságnak még nem értük el a mélypontját, az még csak mélyülni fog a következő években. De lépjünk tovább, s tegyük fel a kérdést, okvetlenül negative ez a bizonytalanság? Az európai konszekrált élet krizisének jele ez a bizonytalanság? Felszínről a mélybe S akkor szembe kell néznünk egy újabb kérdéssel: mi a konszekrált élet valódi krízise? Nem biztos, hogy tudom a választ. Közvetlenül könnyen azt válaszolnánk, hogy a hivatások számának csökkenése okozza a szerzetesség, a konszekrált élet krízisét, s ennek következménye, hogy nem tudjuk működtetni a nagy áldozatok árán létrehozott intézményeinket. 7 S éppen mert olyan gyakran feltettem ezt a kérdést, egyre inkább az a megggyőződésem, hogy nem ez a megfelelő válasz. Egyre mélyebb meggyőződésem, hogy a hivatások hiánya és a szerzetesek elöregedése csak a jléghegy csúcsa, a valódi krízis mélyebb és súlyosabb. A konszekrált és szerzetesi élet európai haldoklásának okai távolabbra mutatnak, mint a már említett okok. Én úgy fogalmazom át a kérdést: mennyire evangéliumi az életünk? Összhagnban van konszekráltságunk követelményeivel? Mennyire ég bennünk a szenvedélyes szeretet krisztus és az emberek iránt? Hogyan tesszük ezt nyilvánvalóvá a kortársaink felé Talán nem túlzok,de az a benyomásom, hogy Európában a konszekrált életet élők lelkiélete, apostoli élete legyengült, s lehet, hogy más országokban szintén ez a helyzet, akkor is, ha még létszámukban ez nem látszik. Mintha elveszítette volna sokak életében az Úr a központi helyet, pedig egykor nagylelkűen egészen átadtuk neki az életünket és mindent elhagytunk. S most uralmán bálványok osztoznak, akiket bár nem valljuk be, de imádunk, mint amilyen az inkluzív-szabadság, pénz, hatalom. Nem az a problémáink valódi gyökere, hogy túl sok engedményt tettünk a materialista ember-központúságnak? Nem ezért vagyunk fáradtak, elöregedettek, s nem csak életkorban, túlságosan is kényelmesek és világiasak? A sokféle komoly tényező közül, nem a szekularizációnk a legsúlyosabb? II. János Pál az Egyház Európában apostolic levelében melyet már idéztünk, azt mondta, hogy most nem annyira új megtérőket kell megkeresztelnünk, hanem a már megkeresztelteket kell 5
Amédée Grab, La Vida Consagrada in Europa in: Perfectae Caritatis , cuarenta años, Madrid, Publicaciones Claretianas. 2006, 297. 6 Cf. Timothy Radcliffe, La missione in un mondo in fuga, in Il Regno, 46 (200179) 305-310. 7 Reading the catastrophic reports made regarding the future of religious life in Europe and beyond, it is easy to observe that all – or at least a great majority of them – begin from the observation we made earlier: the dwindling number of vocations, the aging of religious men and women, the impossibility of managing the works we have, etc.
3
Krisztushoz és az Evangéliumhoz téritenünk.”8 Nem ez érvényes rank, konszekrált férfiakra és nőkre is? Nem halljuk talán, hogy a Léle mély megtérésre, újjászületésre szólít? ” (cf. Jn 3, 3)? Néhány gondolat, utunk megvilágítására Elemezzünk néhány gondolatot, mely segíteni tud bennünket abban, hogy megalapozottabb legyen a válaszunk a már megfogalmazódott kérdésekre, és hogy támpontot adjon ahhoz, hogy értelmesebben élhessük a jövőnket. Ennek kiegészítéseként, fontos számomra, hogy szemünk előtt tartsuk a konszekrált élet történetét a kezdetektől fogva. 9 A felnőttek és az idősek szerepe Ha visszatekintünk a konszekrált élet és a szerzetesség történetére, olyasmit figyelehtünk meg, ami sokkolólag hathat manapság, mégpedig, hogy a monaszticizmus nagy alakjai idős emberek voltak, különösen elterjedésének csúcspontján, a negyedik században. 10 Ha ezt a tényt a mai helyzet fényében fontoljuk meg, akkor a konszekrált élet európai krízisének egy fontoselemét látjuk meg. Felteszem a kérdést: milyen szerepet játszanak időseink a konszekrált élet és szerzetesélet jövőjének alakításában. Mindannyian ismerünk olyan időseket intézményeinkben, akik az élet tanítómestereiként, lelkesedéssel, energiával szolgálják a közösségeink jövőjét, akiknek tekintélye életük hűségéből fakad, s abból a bölcsességből, ami őket a konszekrált élet mestereivé tette. Ezek a testvéreink az Irgalmasság Atyjának drága ajándéka, áldás szerzetesi családjaink számára. De vajjon általános ez? Anélkül, hogy ignorálnánk ezeket a testvéreinket, akik valóban, mint bölcs mesterek megérdemlik a tiszteletünket és csodálatunkat, mégis azt hiszem,h ogy nem hunyhatjuk be szemünket a tény előtt, hogy az idős szerzetesek többsége jogosnak érzi, ha nem gondola a jövőnkre, a konszekrált élet jövőjére Európában. S nem csak idősek vannak így, hanem olyanok is, akik életkoruk miatt sokat tudnának adni a jelen és jövő szerzetességének. A sokat hangoztatott szlogan: “ez az ifjúság korszaka” nem rejtőzik bizonyos defetizmus, frusztráció, fáradtság, és talán biony kényelmesség is? Én magam egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a konszekrált élet jövőjét egyedül a fiatalok jelentik. Természetesen, életünknek szüksége van a fiatalok energiájára, lelkesedésére, kreatívitására, de szüksége van a felnőttekre, az idősekre, azok bölcsességére, emberségére, tekintélyére, példájára, jóságára, befolyására. A szerzeteséletnek szüksége van tanítványokra, de még inkább igazi mesterekre, tanúságtevőkre. Nem lehet kihagyni a felnőtteket, az időseket a képről, és senki sem tekintheti magát nyugdíjasnak. S ha ez igaz, akkor igen sürgős, hogy újragondoljuk a konszekrált élet jövőjét Európában, hogy rehabilitáljuk az idős szerzeteseket, akiket még lehet. Az ő segítségük nélkül igen nehéz lenne reménnyel készülni a jövőre.
Megkülönböztetés
8
John Paul II, Ecclessia in Europa, n. 47. Without fully going into all of the author’s analysis and conclusions, I think that some enlightening reflections can be found in Jose M. Castillo, José M. Castillo, El futuro de la vida religiosa. De los orígenes a la crisis actual, Edit. Trotta, Madrid 2003. 10 Cf. José M. Castillo, o. ct. 162ff. 9
4
Folytatva a konszekrált élet eredetére való reflexiónkat, intézményeink keletkezésénél általában alapvető kritérium volt a hivatások megkülönböztetésénél az Evangélium, az erős szándék, hogy az Evangélium szerint alakítani az életet. Más szóval, a belépésnél az egyetlen kritérium az volt, hogy a jelentkező valóban élni akarja-e a teljes Evangélimot, ahogyan ezt már Szent Vazul regulájának az előszavában találjuk, készek vagyunk-e radikálisan az Evangélium elvárásai szerint élni. (pròs tén akíbeyan tou Eúaggeliou) (Regulae fusius tractatae of Basil)11 Ez történt a monasztikus élet atyjának, Szent Antalnak az életében, aki az Evangélium meghallgatása után azonnal gyakorolni kezdte, amit hallott. ”12 Sok más szent között, akiket példaként felsorolhatnánk, ugyanezt mondhatjuk Asszisszi Szent Ferencről, miután Porcinkula kis templomában hallotta az Evangélimot. 13Ez a tapasztalat vezetett sok alapítot arra, hogy az Evangéliumot tegye lényegi életet formal alappá. Csak példaként: Asszisszi Szent ferenc azt írja Regulájában:“A kisebb testvérek szabályzata a Szent Evangélium”. Úgy vélem jogos, ha kérdéseket teszünk fel a hivatások jelen megkülönböztetéséről. Minden bizonnyal változtak a körülmények, s ami egykor elképzelhetetlen elvárás let volna, ma természetes, mint pl. a képzettség, diploma, értelmi képességek,. Ezek az elvárások manapság teljesen természetesek, a szerzetesélet megkívánja mindezt. Tehát van jelentős fejlődés a konszekrált élet, és saját intézményeink keletkezéséhez képest. 14 Nem ott van a baj,ha rákérdezünk, hogy manapság a missziónkhoz milyen elvárások szükségesek. Az a baj, hogy gyakran megfeledkezünk arról, hogy a lényeg az Evangélium szerinti élet radikális megélésének a vágya. Ezért meg kell magunkat is kérdeznünk:“Vajjon ne mitt van Európában a szerzetesélet mély krízisének valódi oka?” Talán nem azt kellene elsősorban kérdezni magunktól, hogy az emberek szemében eléggé képzettek vagyunk e ezen vagy azon a területen, hanem az integritásunkra kellene rákérdeznünk, arra, hogy életmódunkban, kapcsolatainkban, értékrendünkben, ami szerint élünk, felismerik-e az emberek az vangéliumot ?”15 Mindenesetre be kell ismernünk, hogy a radikálisan megélt evangéliumi konszekrált életnek olyan vonzó ereje volt és van, amit ma általánosságban szólva nem tapasztalunk. S ez az erő az Evangéliumból fakad, amennyiben átveszi életünk felett az irányatást, és a világ számára alternative életmódót mutat. tagadhatatlan, hogy az értékek, a kultúra, a kor változott. Nem vesztegethetjük az időt bizánci stílusu beszédekre. Mégis megkérdezem magamat, vajjon az Evangélium értékei csak a múltban voltak érvényesek? Nem távolodtunk-e el vajjon, mi konszekrált férfiak és nők attól az eredeti felismeréstől, melyből a konszekrált élet született, az Evangéliumtól, mely az itt résztvevők intézményeinek keletkezését elindította? Azt gondolom, itt az idő, hogy újra elinduljunk az Evangéliumból. Európában a konszekrált életnek új tűzre, új vérre van szüksége, különben kihül, meghal. De ez a friss vér, új tűz csak az Evangéliumból fakad, csak ha visszatérünk az Evangélimhoz, mely a konszekrált életnek.alapvető és alapozó lényege. Az európai konszekrált élet azon múlik, hogy az Evangéliumra, annak radikális elvárásaira alapozzuk-e, mindig és minden körülmény között, mint életünk, mindennapi mnagatartásunk végső és elsődleges kritériumára, és ez a hivatások kritériuma is. Harmónia a lenni és a tenni között
11
Regulae Fusius Tractatae de Basilio, Proem 1. PG 31, 892 B. Cf. Vie d’Antoine, SC 400, 2, 3-4; 132-134. 13 Cf. First Life by Celano, 22. 14 At any rate, we must be careful not to portray studies and titles as indispensable criteria to be part of a religious family. This could lead us to close the doors to the simplest of people, who may be called by God to consecrated life. 15 Cf. José M. Castillo, o. ct. 170-171. 12
5
Leeni vagy tenni? Igen sokszor hallottam ezt a kérdést, gyakran az Evangéliumra hivatkozva.16 Igaz, hogy nem sok értelme van elméleti fontolgatásoknak, a konszekrált élet területén megengedhetetlen ez a szembeállítás. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokszor alá kell rendelnünk igaz és nemes indításokat, melyek karizmánkból és az Evangéliumból fakadnak, annak a munkának, amit meg kell tennünk, a sokféle intézményes struktúrának, amink van, amit kötelességünk fenntartani. Alá kell húzni a jelentőségét annak a munkának, amit a konszekrált férfik és nők végeznek az Egyházban és a társadalomban a nevelés, a segítség nyújtás, az apostolság, s a kultúra területén. Ki tudja megszámlálni a szeretetnek azokat a csodáit, amit a karitász területén tettek és tesznek a szerzetesek urópában? Ne felejtsük el, hogy a konszekrált személyek nagy többségének az az élete, hogy teljesen átadja magát Jézus Krisztusnak és az evangéliumnak. S ezért tagadhatatlan és kiszámíthatatlanul értékes, amit tesznek. Igazságtalanság, ha erről megfeledkezik a társadalom, vagy ha mi magunk ezt alábecsüljük. De mégis tegyük fel magunknak a kérdést: “Mi ennek az ára? Milyen árat fizetünk azért, amit teszünk? ” Egy dolog világos, mi azért vagyunk szerzetesek, konszekrált férfiak és nők, amit tevékenykedünk, hanem azért ahogyan azt tesszük, amiért, és Akiért mindazt tesszük. Ez a hogyan, miért, kinek tesszük kell, hogy könnyen felismerhető legyen kortársaink számára, sok magyarázat nélkül. Mert a jel, ha sokat kell magyarázni, már nem egyértelműen jel. Ha ez így van, nem a tevékenységünk teszi bonyolúlttá az életünket, legalábbis azt, hogy megértsék, hogy kik vagyunk? Nem a tevékenységben van a probléma. Ott kezdődik a probléma, ha a tenni konfliktusba kerül a lenni-vel, ha széttöri a harmóniát, melynek pedig át kell járnia azt, amit néhányan úgy mondanak: a konszekrált élet ecologiája. Életünket, mint a konszekrált élet intézményétaz kell, hogy jellemezze, hogy valóban lehetséges, élhető, látható, megtapasztalható, alternative életformát nyújt. Ez nem azt jelenti, hogy jobbat, magasabbrendűt más keresztényeknél, ez inkább kovász jelenlétet jelent a lisztben, helyesen értett különbözőséget. S ez összefüggésben van azzal, hogyan fejezzük ki konszekráltságunk tapasztalatát, hogyan éljük fgadalmainkat. Nem az a valódi probléma, hogy kevesen vagyunk és holnap még kevesebben leszünk. Értéknek kell felismernünk a kisebbségi létet. A valódi probléma valószínűleg az, hogy kevésbé vagyunk próféták, kevésbé értelmes az életünk, kevésbé tükrözi az evangélium kihívásait, kevésbé tesz hitelesen tanúságot. Ki merem mondani, hogy a konszekrált élet Európában nagy kihívással néz szembe: ki tud-e szabadulni az ellentmondások közül, melyet észlelnek rólunk az emberek. Például a szegénység fogadalma és az a biztonság, amellyel bebiztosítjuk magunkat és intézményeinket. Valóban ellentmond a konszekrált élet, mint prófétai jel az igazságtalan társadalmi struktúrának? Nem épültünk bele egészen ebbe a rendszerbe, nem igazoljuk-e mindazt, amit teszünk? A negyedik Evangélium Jézus szájába adja a szavakat: “Ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, melyeket cselekszem!” (Jn 10:38). Ezzel Jézus azt mondja nekünk: Tudni akarod, hogy ki vagyok? Akkor tekints a tetteimre! Cselekedeteim elmondják, hogy ki vagyok. Az egyetlen, ami hitelt ad a világ előtt, az életben, a harmónia, z átláthatóság, a konzisztens életvitel, az egység a lenni és a tenni között. Más szóval, a küldetésünknek, feladatainknak ki kell fejeznie, hogy kik vagyunk fogadalmainknál fogva, s nem lenne szabad azt beárnyékoznia. Milyen sok propaganda szükséges, és mennyire nehéz manapság megmagyarázni azt az életet, amit vállaltunk. Természetesen a lenni és tenni teljes egysége csak Jézusban található meg. Mégis, ha hasonlóvá akarunk válni Jézushoz és alapítóinkhoz, akkor ebbe az irányba kell indulnunk. Parázs a hamú alatt 16
The Gospel text of both Martha and Mary was used a lot in this sense (cf. Lk 10, 38ss). Current exegesis does not uphold interpretations of this kind.
6
Mindannak ellenére, amiről eddig beszéltünk, s ami valóságnak tűnik, egy azért bizonyos: bennünk magunkban is és intézményeinkben egyszerre van jelen a meg-nem tért pogány életvitel és a radikális Jézus követés. Ha kihalt volna a konszerált élet Európában, mint ahogyan némelyek állítják, akkor nem lenne még mindig akkora jelentősége, mint ami van még mindig. Európában eleven a konszekrált élet, parázs izzik a hamú alatt. Ezt nem vehetjük semmibe, mi konszekrált férfiak és nők, de igazságtalanság lenne azok részéről is, akik rekviemet szeretnének énekelni egy ideje az európai konszekrált élet felett. Tagadni az evangéliumi konszekrált életet Európában a Szentlélek művének tagadását jelentené, aki ma is fú sok konszekrált személyen keresztül. Nem vehetjük semmibe azt a sok erőfeszítést, amit a konszekrált személyek tesznek azért, hogy választ találjanak a jelen helyzetekre, hogy kreatív módon hűségesek maradjanak identitásukhoz és küldetésükhöz. Ennek az erőfeszítésnek a gyümölcse a konszekrált élet új megjelenési formája, még több százéves intézményekben is, melyek hangsúlyozzák életünk lényeges elemeit, a lelkiséget, a testvéri közösséget, és a küldetést. Senki sem tagadhatja, hogy milyen nagy mértékben járuk hozzá a konszekrált élet urópában az Egyház evangelizáló küldetéséhez (elegendő csak felidézni hány európai misszionárius van a missziós országokban ), különösen a peremreszorultak, a kiszolgáltatottak között, eldugott helyeken, ahol bátor döntéssel adják oda életüket a legkisebbekkel. A konszekrált élet életerejének jelei Európában a missziós projektek, amiket laikusokkal osztanak meg, s mely fejlődik, ahogyan a májusi közgyülés megállapította. S az együttműködés is, ami alakul az azonos karizmájú lelkiség családok, intézmények, szerzetek között, valamint a munkának és az irodáknak az újjászervezése, ami az öreg kontinensen egy ideje folyamatban van. Mindez nem a halálról, hanem az életről szól, metszésről, azért, hogy életünk ezen a kontinensen is bőséges termést hozhasson.(Cf. Jn 15, 1-2). Igen, a hamú alatt, a konszekrált élet még erősen ízzik, még van benne tűz, és evangéliumra épülő karizmatikus élet. Mégsem állhatunk ölbetett kézzel. Itt az ideje, hogy a magunk módján döntéseket hozzunk. (cf. Lk 9, 51). Tehát mit kell tennünk most, hogy szembesülünk a krízis nyilvánvaló jeleivel, azért, hogy értelmes jövője lehessen a jövőben is Európában a konszekrált életnek? A Vita Consecrata fontos támpontokat nyújt.“Bonyolult új helyzetekkel higgadtan kell szembe néznünk, mert tudjuk, hogy nem sikerességre kell törekedniuk az egyeseknek, hanem elkötelezett hűségre. Mindenáron el kell kerülnünk a konszekrált élet lerombolását, hanyatlását, mely nem a létszám csökkenésének a köv etkezménye, hanem annak, hogy feladjuk az úrhoz, a személyes hivatáshoz és küldetéshez való ragaszkodásunkat.”17Azok a nehézségek, csapdák, amiket látunk, nem kidarcok, hanem a kairos kihívásai, azért, hogy kimozdúljunk valami job felé. A krízis, s annak elemeinek megfigyelése segíthet minket abban, hogy kegyelmi tapasztalattá váljon a számunkra. ahogyan Pál írja: Mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. (2 Kor. 12, 10). Igen, ez a realizmus vezet minket, hogy reménnyel nézzünk szembe a krízissel, de nem fojtogató realizmussal, mely gátolná a kimozdulást. A krízist, mint a megtisztulás momentumát kell fogadnunk, mint megtérésre való felszólítást, mint lehetőséget a lényeghez, a kegyelmi kezdetekhez való visszatéréshez. mint a metszés idejét.
A jövő konszekrált életének útja Európában
18
Sokféle ösvényen kell járnia a konszekrált életnek Európában, s valóban már ezeken halad, mint ahogyan ezt jeleztem, amikor arról beszéltem, hogy reménnyel öleljük át a jövőt. Figyelembe 17
John Paul II,Vita Consecrata, 63. When I speak of consecrated life in Europe, I am also thinking of consecrated life in general. The reason for this is that, based on my knowledge, some Continents may think that they are not being as badly affected by the crisis of diminishment as others are. Were we not thinking the same way in Europe just a few years ago? 18
7
véve, ami eddig elhangzott, négy pontban foglalom össze ezeket az utakat, nem mintha nem lehetne több ösvény, csak mert ezeket tartom a legfontosabbaknak. 1. Feléleszteni, úja alapítani a konszekrált életet és missziót A metszés célja, amin átmentünk, elsősorban életünk és missziónk újraélesztése, ha úgy tetszik újra alapítása közösségeinknek.19 Hűségben ahhoz, amit a II. vatikáni Zsinat kért tőlünk, konszekrált férfiaktól és nőktől, hosszan tartóan újraértelemztük karizmánkat, tisztáztuk identitásunkat. Küldetésünk, életünk és szabályzataink alkalmazása, koszerűsítése hosszú folyamat volt. Ennek a folyamatnak mindenképpen pozitív eredményei vannak. Mindez szükséges volt. De ez még nem elegendő. A zsinat utáni időszak tele volt reménnyel, új kísérletekkel, javaslatokkal,, melyek új életerőket fakasztottak az evangéliumi tanácsokra fogadalmakkal elkötelezett éeltben. De keletkezet sokféle feszültség, küzdelem is, mely minden jószándék ellenére sem hozott mindig jó eredményeket. .”20 Nagyon józannak tűnik számomra II. János Pál diagnózisa. Ez az idő nagyon alkalmas az őszinteségre. nem csukhatjuk be a szemünket a realitások előtt. Az őszinteség egyben kihívás. Azt jelenti, hogy hajlandók vagyunk észrevenni a lényeges kihívásokat.” 21 Nem elegendő egy plasztikai műtétet végrehajtanunk, még kevésbé az, ha értekezéseket tartunk arról az eszményről, melyet nekünk, konszekrált férfiaknak és nőknek meg kell valósítanunk. Nem elegendő a jelen helyzet magyarázgatása sem. Túl kell ezeken lépnünk, és konkrét döntéseket kell hoznunk. Nem hatékony, ha történelmet írunk és nagyszerű dokumentumat publikálunk. De történelmünk új lapjait kell megírnunk. Nem elegendő javítgatni a kondiciónkat, hanem helyre kell állítani az életünket, missziónkat, azaz újra fel kell fedeznünk az identitásunkat. A közelmúltban írtam valamit arról, amiről meg vagyok győződve, nem elegendő atoldozásfoltozás, az új életmódunk új borának bornak új tömlőkre van szüksége. Ez nem új forma vitae, létrehozását jelenti, hanem mai, új életmódot, kifejezésmódot, mely radikálisabbá, elevenebbé, term ékenyebbé és érthetőbbé teszi életünket kortársaink előtt. 22 Más szóval, szembenézve a helyzetünkkel, szükségét érezzük, hogy az alapvetően karizmatikus projektet alkalmazzuk az ecclesiológia, a pasztoráció és a kultúra új koordinátáihoz. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt az új kifejezésmódot, mely képes az intézményünk alapvető tapasztalatát és projektjét kifejezni.” 23 Nem felejtkezhetünk el arról, hogy korszakváltásban élünk, s a konszekrált élet is ki van téve a paradigm váltásnak. Amennyiben jól olvassuk az idők jeleit, egyíértelmű, hogy fel kell tennünk a kérdést: vajjon nem a Lélek hív arra minket, hogy kialakítsk a konszekrált éle túk modelljét? Életünk és missziónk újraélesztése, újra alapításunk, minden kétség nélkül Európában a konszekrált élet fő feladata, mely alapvető ahhoz, hogy jövőnk legyen Európában. S ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy figyelmet fordítunk a tevékenységünkre, hogy megoldjuk a struktúrális problémákat, s újjászervezzük azt, ami rászorul az újjszervezésre. Sokkal inkább, ezekről el nem feledkezve, azt jelenti, hogy az élet minőségére forditunk fogyelmet, pontosabban arra, hogy mi az életünk sajátos mondanivalója számunkra, akik ezt az életet éljük, s a kivülállók számára, akik figyelik, mert érzik, hogy szükségük van rá.24 Mindennek, amit teszünk, erre kell irányulnia. Ezt 19
There is a plentiful literaturee on the theme of the refounding of consecrated life. One of the first works to speak of it, if not the first, was G.A. Arbuckle, Out of Chaos. Reffounding Religious Congregations, London 1998. 20 Vita Consecrata, 13. 21 Felicísimo Martínez, Situación actual y desafíos de la vida religiosa in Frontera/Hegian, n. 44; Vitoria 2004, 13. 22 Cf. José Rodríguez Carballo, Volver a lo esencial: La refundación de la vida religiosa, in Nosa Andaina, 18, 2004, 714. 23 Bonifacio Fernández, La vida consagrada ante la crisis de reducción, in Frontera/Hegian, Vitoria 204, 46. 24 Cf. Luigi Cuccini, “Quando ci parlava lungo il cammino” (Lc 24, 32). La qualità spirituale del quotidiano comunitario, en “Star bene nella comunità”. La qualità di vita dei consacrati, Ancora, Milano, 2002, 60.
8
jelenti a konszekrált élet új modellje. Mégis, ahhoz, hogy az újraélesztés, újjá alapítás ösvényén előrehaladjunk, hinnünk kell a jelenben, életünk és küldetésünk jövőjében. Szebnvedélyesen kell ezért dolgoznunk, annak tudatában, hogy az eredményt nem fogjuk azonnal látni, és nem mindig érkezik meg az a válasz, amiben reménykedtünk. Ez az idő azoknak kedvez, akik szomjaznak. (cf. Is 51, 1-13). A konszekrált élet, a szerzetes élet iránti levertség, középszerűség, bizalmatlanság, gyanakvás lehetetlenné teszi a jövőt. Amennyiben a konszekrált éelt az Egyhááz életéhez és szentségéhez tartozik, és amennyiben az Egyháznak szüksége van a megújult, megerősödött konszekrált élet lelkiségére és apostolságára, akkor, mi, konszekrált életet élő férfiak és nők,” 25 nem maradhat ki a Krisztus-követés életformája az Egyház életéből, sőt annak lényeges és karakterisztikus eleme, mely az Egyház valódi természetét fejezi ki.26 Ne csüggesszenek el a nehézségek, mert az elbátortalanodás a konszekrált élet megújulásának legerősebb ellensége, sőt a nehézségek láttán új lelkesedéssel kötelezzük el magunka.27Hinnünk kell abban, hogy életmódunk, mint hegyre épült város életben fog maradni, és jelezni fogja a hajnalt, akkor is, ha kisebbségben, fáradhatatlanul munkálkodva értelmes jelként a mai világban.28 Szent Ágoston szavai szerint a gyökerek tél idején is élnek, Európában a konszekrált élet jelen momentuma nem terméketlenség, nem pusztulás, hanem annak ideje, amikor a lényegesre kell koncentrálni, arra, ami fontos volt eddig a karizmánkban, azért, hogy a holnap ismét kizöldülhessen és újjászülethessen. Életünk és missziónk újjáélesztése megkívánja, hogy a konszekrált élet néhány elemén, sajátos módon dolgozzunk, ahhoz, hogy annak értelme felragyoghasson a kortárs világ előtt. Ezeket az elemeket már hangsúlyozta a Konszekrált Élet Nemzetközi Kongresszusa 2004-ben 29 s ezek a következők: a kontemplatív más néven transzcendens dimenzió (spiritualitás) a testvéri közösségi élet,és a misszió. 30 Ez a három elem egymásra épül, egyiket nem lehet a másik nélkül megvalósítani, s egyiket sem lehet elválasztani a missziótól, ezek életünk integrált, egységben látását kívánják meg. Egynek a hiánya is hátráltatja az élet teljes képét, és mindegyik elem megéléséhez megfelelő képzésre van szükség. Lelkiség Manapság világunknak nem csak szüksége van a lelkiségre, hanem keresi is azt.“ Az egyik legfontosabb jelensége korunknak, mondja Br. Álvaro Rodríguez,az USG lenöke, idézve a nemzetközi kongesszus dokumentumából, - az Isten utáni szomjúság, mely ezerféleképpen nyilvánul meg az Egyházon belül és kívül. Minden ember szomjas a Krisztus-kapcsolat élő vízére..”31 S igaz, hogy mindannyian benne élünk a történelemben, és annak küzdelmeiben, s az a feladatunk, hogy karizmánkon keresztül adjunk választ, azonban ami bennünket, konszekrált férfiakat és nőket mozgatm s ami konszekrált életünk lényege, nem annyira a mi célból, sokkal inkább a mi okból. Minden konszekráció oka Jézus személye és az evangélium. csak Krisztus és az evangélium adja meg a konszekrált személyek életének, missziójának igazságát és hitelességét. S emiatt, arra 25
Vita Consecrata, 13. Lumen Gentium, 29. 27 Cf. Vita Consecrata, 13. 28 This “ad intra” work seems fundamental to me. I do not think I am being untruthful when I say that not a few consecrated men and women have stopped believing in the future of consecrated life. There are many reasons,The reasons can be many, which makes the reassessment of our life and mission very difficult. 29 Cf. Alvaro Rodríguez Echeverría, El “encanto” de la vida consagrada, en Pasión por Cristo, pasión por la humanidad, Congreso Internacional de la Vida Consagrada, Publicaciones Claretianas, Madrid, 205, 371ff. 30 These elements correspond quite well to the famous threefold question of Vita Consecrata, i.e., who are consecrated men and women (consecration)? Who are they with (fraternal life in community)? For whom are they consecrated (mission) (cf. Vita Consecrata 13). 31 Cf. Alvaro Rodríguez Echeverría, El “encanto” de la vida consagrada, en Pasión por Cristo, pasión por la humanidad, Congreso Internacional de la Vida Consagrada, Publicaciones Claretianas, Madrid, 205, 373. 26
9
hivattunk, hogy megnyissuk magunkat a konszekrált élet új, evangéliumra alapozott, lelkibb koncepciójának, s ez hasznosabb, de nem kevésbé elkötelezett életet hozzon aztán létre. Életünknek ez a hitelessége egybeesik azzal, amit a laikusok is elvárnak még Európában is a konszekrállt férfiaktól és nőktől, hiszen azt várják tőlünk, hogy tanúságot tegyünk a transzcendensről. Sebzett és sokat gyötrött Európánknak szüksége van a lélekre, ahhoz, hogy túléljen. A világ szomjazik a mély lelkiség és hiteles konteplatív életet élők után. A Konszekrált Élet Nemzetközi Kongresszusa, 2004-ben elismerte ezt, amikor megállapította, hogy“ az emberek minden földrészen keresik a hiteles lelksiéget, s ezért, mi elfogadjuk azt a kihívást, ami ebből következik.“ mi magunk is érezzük az intenzív kontemplatív tapasztalat szükségességét, amit az emberek szorongásai és reményei között kell megélnünk, különösen a kicsinyek és leginkább sebezhetőek között. 32 Szükségünk van a megtérésre, hogy érezhetően és hatékonyan megéljük a konszekrált élet lényeges elemeit, a lelkiséget és a kontemplatív dimenziót. Miközben erről beszélünk, szükséges, hogy a spiritualitás mibenlétét mindig újra megfogalmazzuk, különben félreérthetővé válunkEgyértelműen ki kell jelentenünk, hogy szükségünk van arra, hogy újra felfedezzük és megalapozzuk lelkiségünket, életünk kontemplatív dimenzióját. Ez az újragndolás el kell, hogy vezessen bennünket arra, hogy az intézmények mai megélt lelkiség kincseiről beszéljünk, mai szókinccsel. 33 Manapság életbe ágyazott lelkiségre van szükség, mely bármit teszünk, mindig jellemez bennünket.”;34 inclusive lelksiégre, mely nem megoszt, mely nem életidegen kortársaink életétől, mely meg tudja őket érinteni, a lelkiség megtestesülésére van szükség. Hogy elkerülhessük az olyan ellentmondásokat, melyek rombolnák életünket és küldetésünket, kontemplatív tevékenységre és aktív kontemplációra van szükségünk. Ahhoz, hogy a kontemplatív és spiritualis dimenzió, amiről beszélünk, s melyre a világnak szüksége van, ne menekülés legyen, valódi, mély személyes kapcsolatra van szükségünk Jézussal, a hit mély tapasztalatára, mely egész éeltünkre vonatkozik, s az Ige iránti engedelmességre. Ilyen értelemben, nekünk, konszekrált férfiaknak és nőknek igen kritikusnak kell lennünk önmagunkkal szemben, és mindig újra rá kell kérdeznünk, nem a hit krízisében élünk-e. Amikor a hit kríziséről beszélek, nem az elméleti, teoretiku hitről szólók, hanem a gyakorlati, egzisztenciális hitről, azaz arról, hogy milyen szerepet játszik döntéseinkben a hit. Vajjon a hit az alap, amin állunk, az abszolut érték, a végső motívum, életünk és küldetésünk inspirálója és értelme? Amennyiben bizonytalan a hitünk egyedül az a megoldás, ha becsületesen keressük az Urat, amíg Ő maga meg nem talál bennünket. Egy dolog bizonyos: az Úr nem rejti el arcát az őt komolyan keresők elől. A konszekrált élet elsősorban az egyesek személyes hit-tapasztalatától függ. Ez a konszekrált élet alapja, ettől nem lehet eltekinteni, s ez életünk sajátos küldetésének a forrása is. Másrészt ez biztos indikátora a valódi keresztény hitből fakadó istenképnek, annak, hogy az megfelelő-e annak, amit Jézus krisztus kinyilatkoztatott nekünk. Nekünk, konszekrált férfiaknak és nőknek, ilyen értelemben kell reflektálnunk saját istenképünkre, s arra, hogy ez hogyan hatja át tetteinket és szavainkat. Sűrgősen harmóniába kell hoznunk istenképünket, a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott istenképpel. A felélesztett, újra értelmezett lelkiségünkkel együtt a kontemplatív dimenzió elvezet bennünket arra, hogy szívügyünk legyen Isten királysága, s annak igazsága, elvezet a gazdasági rendszerek szemében ‘haszon nélküli tömeg’ iránti mély együttérzése. Elvezet a szegények, peremre szorultak, elvetettek iránti szolidaritásra, az ő szolgálatukra, az Örök Ige példájára, aki megtestesülése által egy let közülük, sebezhető, szegény és kiközösített let. 32
Pasión por Cristo, pasión por la humanidad. Congreso Internacional de la vida Consagrada, Madrid, publicaciones claretianas, 2005, 56. 33 María José Arana, El nuevo rostro que el Espíritu va diseñando, en Revitalización carismática y mejora organizativa. 36 Semana Nacional para Institutos de Vida Consagrada, Madrid 2007, 105. 34 Idem, 356.
10
A kontemplatív dimenzió és a megújult lelkiség, mely Ige és Eukarisztia központú, mindig mélyen egyházias lesz, hatékony és szerető közösség az Egyházzal, Isten népével, és annak pásztoraival, akiknek feladata, hogy az Egyház életét harmóniába hozzák az Evangéliummal kívánalmaival. A konszekrált élet prófétai hivatása az Egyházzal való kapcsolatából fakad A konszekrált élet ez alapvető dimenziójának újraélesztése nagyon sürgető, mert az Istennel egyesült élet nélkül, a Szentlélekben való élet nélkül nincs kreatív hűség a saját karizmánkhoz, s nem lehetséges tartós elköteleződés Isten és az emberek ügyéhez. Ezek nélkül igen komoly kockázatnak van kitéve a hűségünk Testvéri élet közösségben Világunk, szeretett Európánk is, szomjazza az egységet, a közösséget, mégis darabokra szakítja az erőszak, a megosztottság. Egy ennyire konfliktusos, megosztott világban a testéries, közösségi élet már magában prófétai jel, és feladata, hogy alternatívát mutasson a világnak, melyben az elsősleges közösségek,mint amilyen a házaspár, a család, a falu, s még a barátság maga is meggyengült. S tegyük fel a kérdést, valóban ez a helyzet, valóban felkínáljuk a közösségi életet, mint alternatívát. Bár a testvéries, közösségi élet az az egyik aspektus, amin az elmúlt években sokat dolgoztunk, s amiben talán fejlődtünk is, s igaz, hogy a konszekrált életnek, mindenesetre a szerzetes életnek, talán ez a legvonzóbb arulata főként a fiatalok számára, de be kell ismernünk, hogy a szerzetes életben mégis ez a legnehezebb elem, ha a maga mélységében akarjuk megélni. A szerzetesélet választása, szükségszerűen magával hozza a javak, az élet, a szív koinonia-jat. (cf. Acts 2, 44). A testvériesség hiánya a szerzeteséletben önellentmondás. Szerzetesnek lenni és tetszés szerint élni meg a alapvetően ellentmondanak egymásnak. Mégis azt tapasztaljuk, hogy van ilyen. Nem nehéz olyanokat találni a közösségeinkben, akik nem értik, irritálják egymást, individualistákat, akik a maguk világában élnek, s egyáltalán nem szolidárisak azokkal, akiknek nehézségeik vannak, akiket nehéz kezelni. stb. nem elegendő egy fedél alatt élni ahhoz, hogy megtestesüljön az a közösségi karizma, amira rátettük az életünket. Ezek és sok egyéb tényező is, szükségessé teszi a testévires közösségi élet őjraélesztését, újraalapítását , hiszen ez az első hőmérő, mely jelzi, hogy életünk evangéliumi élet-e. Az újraalapítás, újraélesztés szükségszerűen olyan testvéries közösségeket hoz aztán létre, melyek prófétai jelek, emberi oázisok, s mivoltuk szerint humanizálnak. Azok a testvéries közösségek, melyekben az együtt-lét hálás, örömteli ünnep, melyet olyanok alkotnak, akik készek napról-napra építeni a testvéri közösséget, ajándékaikkal, s nem csak fogyasztói akarnak lenni. Azok a testvéries közösségek, melyeket a kölcsönös figyelmesség, jóság jellemez, mely képes túllépni a különbözőségeken, s készséges segíteni a bajba jutotton, képes örvendezni és támogatni a másik sikerét, s Mellette állni a megpróbáltatásban. Az a testvéries közösség melynek tagjai ki tudják fejezni nehézségeiket, sikereiket, küzdelmeiket. Az a testvéries közösség, ahol a kapcsolatok valóban hitelesen testvériesek, mert alapjuk az irgalom és a megbocsátás. Azok a testvéries közösségek, melyek állandóan keresik az Urat, állandóan gyakorolják a megkülönböztetést. Azok a testvéries közösségek, ahol a hit és hivatás útját megosztják egymással, ahol van élet-terv, missziós terv, s ahol ezeket időnként kiértékelik. Így válik maga a testvéri közösség maga misszióvá, s egyben evangelizálja a mi saját életünket Amint látják, més sok és kemény munka vár rank, de érdemes nekifogno, mert a testvéries közösségi élet, II.János Pál szerint, nagy mértékben elősegíti a konszekrált élet termékenységét és jövőjét. Misszió
11
A misszió az az eleme a konszekrált életnek, melyet nem vehetünk semmibe. A misszió az Egyház megértésének a kulcsa, s így a konszekrált élet, a kontemplatív élet kulcsfogalma is.. 35 A konszekrált élet nem vonulhat vissza önmagába, saját külső-belső problémái közé. Nem engedheti meg magának, hogy ezek a problémák lebénítsák. Európa látni akarja Jézust. (Jn 12, 21). Az európai konszekrált életnek válaszolnia kell erre a kiáltásra. Misszó a népek között és a népekhez, (inter gentes and ad gentes) új dinamikát ajándékoz a konszekrált életnek Európában, segít újra felfedezni a hivatás tűzét, és az apostolok elszántságát. A konszekrált személyek a küldetésért vannak, bár életünk sajátossága nem mivoltánál fogva karizmatikus, és nem felel meg a misszió követelményeinek, még ha apostolic is. Teljesen osztom a mai teológiai véleményt a konszekrált életről, hogy a szerzetesek és a konszekrált életet élők küldetése önmagában az, hogy konszekráltak, hogy szerzetesek, Erről beszél Vita Consecrata apostolic exhortáció, amikor azt mondja:“A Szentlélek által, aki minden hivatás és karizma forrása, a konszekrált élet maga misszió, mint ahogyan Jézus élete az volt.”36 Még akkor sem lehet a konszekrált élet misszióját az apostoli tevékenységre redukálni, ha manapság nagyrészt abban fejeződik ki. Mindenesetre tudatosítani kell,h ogy életünket elsősorban a lét jellemzi, ennek van karizmatikus jellege, 37, s hogy az egészséges egyensúly a lenni és a tenni között, ahogyan azt a skolasztikus aforizma kimondja: a tenni a lennit fköveti, “ (operari sequitur esse), s ahhoz, hogy elkerüljük a quietizmus bármilyen formáját, ki kell monanunk, hogy minden konszekrált életnek a misszió ad irányt, - a lelkiségben, a képzésben, a tekintély gyakorlásának terület is. A misszió inspirál, animal, segít megfogalmazni a konszekrált életet, biztosítja életünk dinamikáját, ad értelmet konnszekrációnknak:“Kiválasztott tizenkettőt, hogy vele legyenek, és elküldte őket prédikálni.” (cf. Mc 3, 14). Már csak íaz Evangélium szempontjából sincs hivatás küldetés nélkül, s nincs misszió hivatás nélkül. Már beszéltünk arról, hogy a legkülönbözőbb apostolic területeken, mennyi jót tettek és tesznek konszekrált férfiak és nők. Vajjon elégséges csak azt folytatnunk, amit eddig tettünk, vagy ki kell alakítanunk a jelen misszós stratégiát? Csak egy tény: ma a konszekrált életet élők legnagyobb nehézsége, ahogyan a májusi konferencia látta, hogyan érik el a fiatalokat, s a távolállókat. Ez azt jelenti, hogy a missziót újra meg kell alapozni, fel kell éleszteni, ha a távolállók egyre növekvő tömegeit, melyek ráadásul a fiatalok kötül kerülnek ki, utól akarjuk érni, A misszió újraélesztése – inter and ad gentes – elsősorban az Evangélium meghirdetésével kezdődik. Ha komolyan vesszük a vallási statisztikákat, akkor már nem keresztény társadalomban élünk. S ehhez járul még, hog a megkeresztelt emberek nagyrészét igen szegényesen evangelizálták, s ezért az Evangélium első meghirdetése igen sürgető. Európában a hit területén már semmit sem vehetünk adottságnak. Ebben az összefüggésben igen nagy, Evangéliumra alapuló kreatívitást, várnak tőlünk, új kezdeményezéseket, és alapítóink talpraesettségét és életzsentségét, azért, hogy válaszoljunk az idők jeleire, melyek a mi világunkból fakadnak,38 s így adjuk vissza kortársainknak ezen az új aeropagusan az Evangélium ajándékát.39 Az Evangéliumon alapuló kreatívitásnak, mellyel 35
In this case we can speak of mission of witness that is manifested through prayer, the handing down of faith in the Absolute, an openness to transcendence, making visible the life of the Gospel, contemplative silence, fraternal life, poverty, etc. In addition to all these elements, contemplative life is “support for the weak members of the Church”, as St. Clare said (3Ltr Ag 8). 36 Vita Consecrata 72. 37 “A serious mistake of religious life has been to confuse charisms with apostolic works. In this sense, religious life must withdraw from so much activism, from so much functionalism, from so many pastoral commitments, from so much institutional reasoning, to re-encounter its charismatic core. It must return to its essence, to its origins”, Felicísimo Martínez, o.ct. 64. 38 Vita Consecrata, 37. 39 The Pontifical Council for Culture, in its document, Towards a Pastoral Approach to Culture (Vatican City, 1999, 84ff), draws our attention to some of these new areopaguses, such as social communication, education, family, art, scientific culture, leisure and free time, new forms of religiosity, sects, etc. Consecrated life in Europe is called to take good note of all of these elements.
12
véálaszolni kívánunk kortársaink ínségére, együtt kell járnia egy élet-közelséggel. Európában a konszekrált férfiaknak és nőknek állandóan kapcsolatban kell maradniuk az emberi realitásokkal, s velük együtt kell keresni a dolgok értelmét. A valóságoktól való eltávolodás, s attól félek, ez ma már elég nagy, bezár minket a saját nizonytalanságainkba, s így olyan kérdésekre keresünk választ, amit senki sem tett fel nekünk, és megválaszoltalanul hagyja a mai ember egzisztenciális kérdéseit. Ahhoz, hogy meg tudjunk felelni a ma missziós kihívásoknak, igen komoly szociális érzékenységre van szükség. Így, kapcsolatban maradva a realitásokkal, a hit szemén át ismerhetjük fel azt a tervet, ami az Úr terve velünk. Igen fontos, hogy az euróai konszekrált élet olvassa az idők jeleit és tereit, és engedje azt is, hogy ezek kérdéseket tegyenek fel neki. A misszióhoz szükséges, hogy szeressük is a társadalmat, melynek az Evangélium Jó Hírét kívánjuk vinni, szeressünk dialógusba kerülni azokkal, akiket evangelizálni szeretnénk, anélkül, hogy hasonulnánk a világhoz, s még kevésbé, hogy elitélnénk azt. Ez a viág-szeretet arra segít, hogy pozitív összefüggésében lássuk a kultúrát, melynek része vagyunk, olyan módon fedezzük fel Európánkat, ami eddig nem látott lehetőséget nyújt a kegyelemnek, melyeket az úr biztosít missziónkhoz. Ily módon a misszió kétirányú utcává less, mely egyszerre adás és kapás, éppen mert termékeny, konstruktív dialógusban történik. S ennek következménye, hogy kialakul bennünk a dialógusra való képesség, a fogyelmes meghallgatás és a kölcsönös szeretet. A konszekrált élet missziójának másik kívánalma, hogy meg kell osztani a laikusokkal. Az evangelizáció küldetése az Egész Egyház küldetése, s nem csak a felszentelt szolgáké. A szolgálatok sokfélesége szerint, minden kereszténynek nagylelkűen válaszolnia kell az Úr szavára, aki küld, hogy hirdessük az Örömhírt a közelieknek és a távoliaknak. (Eph 2:17). Európában a konszekrált életnek meg kell osztania a missziót a laikusokkal, akkor is, ha ehhez szükségünk van egyháztaníi változásra, ahhoz, hogy túl udjunk lépni a klerikális szemléletünkön, mely még igen sok konszekrált személyt jellemez. Így majd a laikusok jobban tudják majd gyakorolni azt a jogukat és kötelességüket, hogy részt vegyenek a hitnek, melyet kaptak, megőrzésében és továbbadásában. Európában a konszekrált élet felélesztése, újraalapítása bizonyos nélkülözhetetlen kértetek között történik. Egyszerűen beszélet erről: mindig a mély Isten-kapcsolat fogja hordozni, mindig testvéries közösségben kell,h ogy megvalósuljon, az élet tanúságtétele által. Jellemezni fogja a nemzetköziség (inter gentes) a peremre szorultakkal való együtt vándorlás, a szegények és szenvedők, a kiközösítettek közelsége; a nyitottság a laikusok más szerzetesközösségek között. Igen sürgető a fent említett dimenziók újraélesztése, és éppen annyira sürgető újra rátalálni arra a misszióra, ami ma válaszoni tud a szekularizált Európa, melyben élünk, kihívásainak. beneked papa emlékeztet bennünket arra, hogy az ilyen jellegű újraélesztés alapvető személyes közösségi és pasztorális megtérést kíván. 2. Struktúráink újra alapítása, újjáélesztése Életünk és küldetésünk újraélesztése, újraalapítása kétségtelenül a legfontosabb kihívás, amire összepontosítanunk kell az erőinket. De ez nem elégsége. Újra utalok a már idézett evangéliumi részre: (cf. Mc 2, 22), új bor, új tömlőbe való. azaz felfedezett karizmánknak megfelelő tömlő szükséges, azaz megfelelő struktúra. Nem elegendő feléleszteni életünket és missziónkat, szükség van a struktúránk újraalapozására is, mai szóval innovative struktúrára van szüskégünk. 40 Már utaltam arra a feszültségre, ami a munkánk és a valós lehetősegeink között feszülnek. Már ez önmagában elegendő ok arra, hogy komolyan vegyük a struktúrűk újjászervezésének 40
Aquilino Bocos, Imaginación misionera e innovación estructural, en Revitalización carismática y mejora organizativa. 36 Semana Nacional para Institutos de Vida Consagrada, Madrid, 2004, 224ff.
13
fontosságát. De nem ez az egyetlen indok. A helyzet bizonytalansága és korlátai csak egy szempont, s nem is a legfontosabb. Van sürgetőbb ok: mégpedig alapítóink karizmájához való hűség. Úgy vélem, hogy a konszekrált életet élők számára, itt Európában, nem okoz nehézséget annak megállapítása, hogy struktúrákkal túlterhelt intézményeink és munkánk, nem mindig flelenek meg, alapítóink szándékának. Itt az idő, hogy a szükségből (szerzetesek hiánya az intézmények vezetésében) erényt kovácsoljunk: még pedig úgy, hogy a tevékenységünk jobban megfeleljen annak a karizmatikus elképzelésnek, amely a kezdetekben jellemezte mindegyikünk szerzetesi családját. A struktúrák újraszervezésének mások oka – az első tehát az, hogy megfelelő vezetésre van szükség - aminek mindenképpen prioritása van, s mely meg kell, hogy őrízzen bennünket, egy igen gyakori kísértéstől: hogy azt gondoljuk, hogy ez a struktúrák, sőt magának szerzeteséletnek a túlélése. Amikor a struktúrák újraszervezéséről beszélnük, akkor nem a túlélésről van szó, hanem életünk és küldetésünk alapvető megújításáról, alapítóink karizmájának a felélesztéséről. Mert igaz, nem elég a személyeknek emgújulnia, ugyanazt meg kell tenni a struktúrákkal is, de az is igaz, hogy a struktúráknak a megújítása, korhoz való alkalmazása mindig a karizmához való kreatív hűségben történjen, az idők és terek jeleinek megfelelően .”41 Másrészt, ha csak a túlélés miatt szervezzük újjá a struktúrát, akkor előnn-utóbb belefulladunk. Amikor eljön az újjászerveződés, újra struktúrálódás ideje, ennek a folyamatnak a Jézus Krisztus radikális követéséből kell merítenie az irányt, mert ez konszekrációnk központja ez küldetésünk megújuló motorja, az élet bőségének ígérete, ez fogja át az időseket és fiatalokat, ez vezet túl bennünket az intézmények hhatárain, ez késztet arra, hogy lelkiségünket megosszuk a laikusokkal, s más szerzetesi családokkal, ez segít, hogy egyértelműen döntsünk a nemzetjöziség (kulturák egymás mellett élése) mellett, mely új módon ajándékoz meg a saját intézményünköz aló tartozás tudatával. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy milyen stílusban akarjuk elősegíteni ezt az újjászerveződést, felülről, vertikálisan, dekrétumokkal, vagy belevonós módszerrel, dialógus, közösségi megkülönböztetés útján, konszenzusra törekedve. Az első módszer hatékonyságának tagadása nélkül, kétségtelen, hogy a konszekrált élet ma érzékenyebb, legalább is az Európai országok nagy részénben a második stílusra, mely jobban kifejezi a személy iránti tiszteletet, elkerüli a sebződéseket, mely azonban hosszabb távon terméketlen. Minden újjászerveződéshez ki kell alakítani a megosztás, a szolidaritás kultúráját, az együttműködést, az egymás kölcsönös támogatását. Vannak akik ezt csiga stratégiának nevezik, kicsiny, szinte láthatatlan lépésekkel, melynek eredménye a hegy elhordása, és egy új misztika kialakulása. Mindenesetre az alapvető, hogy kialakuljon a testvéri összetartozás, mert csak akkor lehet osztozni a küldetésben. Az Európai konszekrált életnek mindig szüksége less struktúrákra, e nélkül nem tartható fenn az élet. De ennek a struktúrának rugalmasnak, élet-barátnak kell lennie, nem szabad megfojtania a kreatívitást, a struktúra azért van, hogy szolgálja a személyt, hogy megélhesse a karizmát megfelelő módon. Itt Európában mindannyian tudatában vagyunk, mekkora munka vár rank. 3. A tekintéls gyakorlásának újraélesztése, újra megalapozása Az újra alapítás, újjáélezstés művében mindannyiunkra szükség van, a legfiatalabbtól kezdve a legidősebbikig. Senki sincs ebből kizárva, senki sincs ez alól felmentve. De kétségkívül, ebben a folyamatban a tekintély gyakorlói igen fontos szerepet játzanak. Éppen ezért igen fontos a tekintély gyakorlásának szolgálatát is újjééleteszteni, újra megalapozni Bármilyen is legyen a tekintély gyakorlásának stílusa – mely részben az adott karizmától is függ, - hogy az, akit a testvérek megválasztanak, a testvéreket szolgálja. (cf. Hbr 5, 1), olyan személynek kell lennie, akinek szívügye, hogy megteremtse a karizmatikus újjáéledéshez, a kreatív 41
Aquilino Bocos, Caminando hacia la aurora. Reorganización de estructuras en la vida consagrada, Colección Frontera/Hegian, n. 70, Vitoria 2010, 13
14
hűséghez szükséges légkört, a testvérekben, a testvéri közösségekben. s ha általános elöljáróról van szó, az egész intézményben. Éppen ezért, bárki is gyakorolja a tekintélyt, azonosulnia kell azzal a karizmával, amit képvisel, tudatában kell, hogy legyen annak, hogy tekintélye alapvetően karizmatikus és spirituális, belülről születő, mely egyben életstílus is. Nehéz és elpuhult korunkban a tekintély gyakorlása, akár a helyi közösségben, tartományban vagy az egész intézményben” 42 missziós küldetés. S ehhez az elöljárón állandóan kell, hogy gyakorolja a megkülönböztetést, hogy felismerje mi származik a Szentlélektől, s mi az ami annak ellentmond, kell, hogy képes legyen felismerni azokat a kreatív személyeket, akik képesek ,43 komoly kockázatot vállani azért, hogy válaszolni tudjanak az új ínségre. Az újraélesztésnek ebben az időszakában a tekintély személynek csoport folyamatokra kell figyelnie és nem csak egyéni akciókra, előrelátónak kell lennie, hogy idejében felismerje a problémákat, intuitívnek, hogy felismerje azok okait, és bölcsnek, igen bölcsnek, hogy jövőre irányuló vizióval kormányozzon.. Az intenzív keresésnek ebben a szakaszában, amikor több a felmerülő kérdés, mint a megválaszolható, a tekintélyt gyakorló személynek hangsúlyt kell fektetnie a közös felelősségre, képesnek kell lennie megosztani illetve megtartania a felelősséget, a szbszidiaritás értelmében, gyakorlottnak kell lennie az idők és terek jeleinek felismerésében életünk homályáan valódi jelzőtűznek kell lennie, reményt nyújtó jelzőtűznek. Az újjáéledt tekintély együttérzéssel leszjelen a fáradtak mellett, életet visz oda, ahol a pusztulás jelei látszanak 4.
Megfelelő képzés a megfelelő újjáélesztéshez
Minden újjáéledésnek a képzés a talaja, a képzés az a termékeny talaj, melyben az élet és a misszió értelme ki tud csírázni az európai konszekrált életet élők számára, s mindazok számára, akik szeretettel vagy gyanakvással figyelnek bennünket. Sok minden történt már a képzés terén, és még sok mindent kell tennünk. Szükség van a bevezető és a folyamatos képzéshez ahhoz, hogy élethossziglan kapcsolatban tudjunk élni, hogy felfedezzük a különbözőség ajándék voltát, hogy szerető testvéri engedelmességre legyünk képesek, hogy szívesen működjünk együtt, és növekednünk kell az emberi érettségben is azért, hogy egészségesek legyenek a kapcsolataink. Olyan képzésre vanszükség, mely integrált, átfogó, számításba veszi az egész személyt, minden dimenziójával, s nem elégszik meg az intézmény feladataira való alkalmassággal, hanem arra képesíti a jelentkezőt, a fogadalmast, hogy olyan megtérést kezdjen el, ami nem ér véget. Olyan képzésre van szükségünk,melyből megszületik a fegyelem és a kommun- befelé, a szeretet mindazok iránt, akik a testvéri közösséghez tartoznak, és a kommunió kifelé, ahol agape jellegű, hatékony szeretet járja át az apostolságot. Olyan képzésre van szükségünk, mely elősegíti hogy rátaláljunk arra az imára, mely mélyen összekapcsol istennel, aki Velünk az Isten, s így a konszekrált férfiak és nők számára Ő legyen minden kapcsolat, szépség, gazdagság forrása Olyan képzésre van szükségünk, mely megtanít a hit és hivatás kommunikációjára, annak minden küzdelmével és reményével. Olyan képzésre van szükség, mely tanít egymás felderítésére, segítésére, az élet útján, hogy közösen tervezzük az evangéliumi életet, hogy együtt legyünk képesek belevetni magunkat a misszióba, sajáűtos karizmánknak megfelelően, mint testvérek Olyan képzésre van szükség, mely átadja a karizmát, s mely fenntartások és szívbeli megosztottság nélkül, megerősíti az egyesekben az adott karizma lelki családjához való tartozást. Olyan képzésre, mely megerősíti a saját karizmatikus identitás és mégsem zár be saját gettónkba. Olyan képzésre, mely a fogadalmakat a testvéri közösség, a testvéries engedelmességként értelmez, 42 43
Vita Consecrata 13. Ibid., 73.
15
ahol a szegénység a szellemi és anyagi javak közössége, s a tisztaság a barátságok és emberi kapcsolatok stílusa, s mely lehetővé teszi, hogy kihívások érkezzenek kívülről és belülről egyaránt. Ebben az értelemben kell az inkulturációra törekednünk, amikor más kontinensekről érkeznek hivatások. Nem elegendő csak ajtót nyitni nekik. Kísérni kell őket, mert igen mély kultursokkon mehetnek át. Végül, olyan képzésre van szükség, mely az Evangéliumot helyezi középpontba, mely szenvedélyes szeretetre gyújt Krisztus és az emberek iránt..44 S ahhoz, hogy ez megvalósuljon, észre kell vennünk, hogy jól képzett képzőkre van szükségünk, akik azonosulnak a karizmával, s képesek a Krisztus-követés szépségét képviselni, saját hivatásuk megélésével, s egyben meghívni a radikális evangéliumi életre, mély alázatban Konklúzió: Milyen lesz szerintem Európában a konszekrált élet? Egyetértünk abban, hogy Európában a konszekrált élet sötét éjszakáján megyünk keresztül, s ez nem roved idő, nem könnyű út. Valóban a sivatagban, szociológiailag komfort kereszténységet élünk, mely még a konszekrált férfiak és nők szabad személyes döntésétől is csak igen kevéssé függ. Mivel hozzászoktunk a keresztény vidékhez, most nem találjuk az ösvényt, elveszítettük a támpontokat. A múlt használhatatlan, a jövő bizonytalan.“ Egyedül az Úr s az Ő Igéje maradt számunkra, mely betölti a mindenséget. (cf. Dt 3:26-41). Azt hisszük Jeruzsálemben élünk, pedig valójában Babilonban. S ebben a helyzetben, akad nem kevés hamis próféta is, akik bagatellizálják a helyzetet, s azt jósolják, hogy hamarosan végetér a számkivetettség. Nem új jelenség, ugyanez történt Izrael népével a Babiloni fogság idején. S ez nem az Úr útjait mutatta. Hiszen Jeremiár azt hirdette meg, hogy ez hosszú időszak less. Isten ideje nem esik egybe az ember idejével, ezért emelte fel szavát Jeremiás: “Azért küldetett Babilonba, hogy azt mondja : Számkivetettségetek hosszú lessz, építsetek házakat, éljetek benne, ültessetek veteményt, és éljetek terményeivel. (Jr 29:28). Azt gondolom, ma ugyanezeket a szavakat intézi hozzánk, konszekrált férfiakhoz és nőkhöz az Úr, Európába. Úgy vélem, hogy ezek a szavak tudnak fényt vetni ösvényünkre, egy ennyire szekularizált társadalomban. Ahogyan Izraelnek idegenben, nekünk is meg kell tanulnunk meghallani az Úrat egy idegen világban. Meg kell tanulnunk, hogy éljünk, mint konszekrált személyek Babilonban, akkor is, ha korábban Jeruzsálemben éltünk. Európában a jelen és a jövő szerzetssége nagyjából ettől függ. Európában a konszekrált életnek – mint magának az Egyhűáznak is, alá kell vetnie magát a Szentlélek ítéletének, ahhoz, hogy tiszta képe legyen a jövőről, ahhoz, hogy felismerje a kihívásokat, melyek a vallási szekularizmus oldaláról kérdések formájában, s az elkereszténytelenedés oldaláról érik. Európában a konszekrált életnek a múltban gyökerező, jövőre nyitott módon kell figyelnie az idők és terek jeleire, ahhoz, hogy aztán elhagyhassa Babilont, és útra kelhessen Jeruzsálem felé. Mi európai konszekráltak, ilyen derengésben élünk, s eltölt minket az Istentől származó remény, s tudjuk, hogy a remény soha meg nem csal, (cf. Rm 5:5), hirdetjük, hogy a szürkület a hajnalhasadást előzi meg, s a káosz, az új teremtés anyaga, s ez a homály azt jelenti, hogy egy szakasz lezárul és valami új kezdődik. Az a remény, amiről beszélünk egyáltalán nem valami passzív lelkiállapot. S nem is naív optimizmus. Biztos alapja Jézus Krisztus. (cf. 1Cor 3:11). Alapja az Evangélium, s Jézus Krisztus 44
José Rodríguez Carballo, ofm, Formar a la vida en plenitud para prevenir los abandonos y reforzar la fidelidad, 67 asamblea de la USG, Roma 2007.
16
keresztje és föltámadása. S ugyanakkor, éppen úgy,mint a hit, a remény is, belénk öntött remény. S nekünk keresztényeknek, konszekrált személyeknek bizonyságot kell tennünk reménységünkről, mely bennünk él. (cf. 1P 3, 15). Remélünk a remény ellenére, (cf. Rm 4,18), s meg kell tudnunk magyaráznunk testvéreinknek, akik az öreg kontinensen élnek, hogy mi okból és mi célból élünk egy olyan társadalomban, ahol a societas Christiana eltünőben van. S legyünk becsületesek, erre nem vagyunk képesek ha nem végzünk komoly teológiai reflexiót korunk konszekrált életéről. S ez igen fontos aspektusa európai küldetésünknak: hiszen tanúkká, a remény szolgáivá kell válnunk. Ez a remény vezet el, a remény forrásához, a Pászka Misztériumhoz. S nem fér kétség ahhoz, akkor sem, ha a jövőben is sok nehézséggel kell szembenéznie a konszekrált életnek. hogy Európában is van jövője a konszekrált életnek. Ez a szívünk mélyében gyökerező remény indít arra, hogy vállaljuk az áttetszőséget, atörekedjünk a hitelességre, s életünk mércéjének az Evangéliumot válasszuk, mely Isten ereje és bölcsessége, s melynek a konszekrált életben meg kell testesülnie és tanúságot kell tennie a transzcendensről. S miközben ez megvalósul, hagyjuk, hogy faggassanak bennóünket, engedjük, hogy mélyen érintsen az embereknek az élet értlme utáni szomjusága, mert szenvedélyes szeretet van bennünk Jézus Krisztus iránt, és együttérző szeretet, mellyel törekszünk utánanyúlni az emberi bánatnak és ínségnek. Előadásomban sok kérdést tettem fel, s nem mindegyikre érkezett adekvát válasz. Ezért szeretném összefoglalni a meggyőződésemet, az Európai szerzetesség ösvényéről, azért, hogy növekedhessen bennünk az Evangéliumon alapuló meggyőződés, melyre támaszkodva képesek vagyunk válaszolni a jövőre, a káoszra, az éjszakára, a ködre. A jövőnk semi esetre sem ‘lovakon és harci szekereken’, hanem az úron múlik, aki erős kézzel tesz ma is csodát azokért, akik rábízzák magukat, s tudatában vannak annak, hogy egészen Tőle függnek. A következők, tíz kijelentés formájában, a meggyőződésem, az Európai szerzetesség jövőjéről: 1. Hiszek, az Európai konszekrált életben, mely merészen megéli a maga törékenységét, a kezdeti kudarcokat, káoszt és ürességet, s hagyja, hogy ebből a ‘ssemit sem tudok, semmire sem vagyok képes’ helyzetben maga az Úr formálja, aki türelemmel átalakítja a maga képére és hasonlatosságára, és bele lehelli az élet lehelletét. A konszekrált élet képes újjászületni. (cf. Jn 3,3).amennyiben visszatér alapításának anyagához,(agyagához) és szegénységéhez. 2. Hiszek, az Európai konszekrált életben, melyet betölt Isten abszolút volta, és az igazságosságért való buzgalom. Egy olyan konszekrált életben hiszek, mely lelki óázisokat hoz létre, a végtelen szent tereit, mely képes mestereket képezni a lelkiélet területén, és fel tudja ragyogtatni jézus Krisztus követésének a szépségét, aki engedelmes, szegény és tiszta volt, anélkül, hogy megszünt volna az emebriség szakértője lenni, megszünt volna elkötelezett, együttérző és irgalmas lenni azok iránt, akik kidőltek az úton. Egy olyan konszekrált életben, mely feltétel nélkül az Úré, mely engedi, hogy az Úr látható, tragyogó jellé tegye a törékeny és gyenge emberiség számára, mely botladozik, melyet bandíták rabolnak ki és hagynak ott súlyos sebekben az útfélen. (cf. Lk 10, 30ss). Olyan konszekrált életben hiszek, melyet a szamáriai asszony és az irgalmas szamaritánus jelenít meg. 3. Hiszek, az Európai konszekrált életben, mely engedi, hogy kivontassák a sivatagból, a felületességből, a steril intellektualizmusból, a középszerűség pocsolyájából, és az önigazolás vágyából. Olyan konszekrált éeltben hiszek, mely engedi a mélységekbe vonni magát, a hitelesség és a megtérés magatartásába, azt keresve, ami a karizmatikus és prófétai élet számára eredeti, a lényeges, Olyan konszekrált életben hiszek, mely elég bátor ahhoz, hogy belevesse magát a Szentlélek kiáradásába, s így bőséges élet legyen osztályrésze.
17
4. Hiszek, az Európai konszekrált életben mely hitelesen él, az Evangélium szerinti küldetésében, mely Jézus életének és cselekedeteinek látható emlékezete. 45 Abbban a konszekrált életben hiszek,melynek élete és regulája, legfőbb normája az Evangélium, ahogyan a II. Vat. Zsinat tanítja 46 -s mely mindig újra felfakad ebből a forrásból, anélkül, hogy megszelídítené radikális elvárásait, és kényelmes életstílussá silányítaná. Az a konszekrált élet, mely az Evangéliumot akarja élni, fiatalos, élettel teli, mindig friss a bölcsessége, s mindig rendelkezésére áll az a megújulás, amire szüksége van. A konszekrált élet képes beismerni, hogy szomjas, s elindulni az Élő Vízek forrása felé (cf. Jn 3, 37- 39). 5. Hiszek, az Európai konszekrált életben, mely bár engedte magát tévutakra vezetni, a Megtestesült Igében való hitének gyümölcseként, elfogadja sebezhetőségét és törékenységét Az a konszekrált élet, mely az Úrból meríti reményét, az egyetlenből, aki megújíthatja erőit, (cf. Is 40, 3031),képes szívében megmutatni a reményt a csüggedőknek, s önmagát úgy tekinti, mint egy alázatos, egyszerű csillagot, mely egyszerűen világit az emberi éjszakában. 6. Hiszek, a multikultúrális és inkultúrált Európai konszekrált életben, mely ajándék mivoltánál fogva képes túllépni minden antropológiai és földrajzi határt, s az Istenbe vetett hit által, aki Egység a Háromságban, képes hidakat építeni, és találkozni azokkal akik különbőznek tőle, s képes kialakítani a dialógus architektúáját, mint életstílust. Abban a konszekrált életben hiszek, mely számára a sokféleség, gazdagságot jelent, s nem csapást, s mely örvendezve, mint Isten epifániáját fogadja, Istenét, aki újjáalkot minden. Abban a konszekrált életben hiszek, melyy alapvetően közösségi lelkiségű, mely a kommunió, a megbocsátás és a kiengesztelődés helye, s melynek kérdései és felismerései messze túlmutatnak minden fundamentalizmuson. 7. Hiszek, az Európai konszekrált életben, mely hűséges legmélyebb identitásához, s gazdag történelméhez, s nyitott arra a jövőre, mely felé a Szentlélek vezet bennünket. (cf. Vita Consecrata 110), aki jelen van a mai világban is. Abban a konszekrált életben hiszek,mely szenevdéllyel és az Úr-jövet várásával van jelen, s így tapasztalja és hirdeti az Úr érkezését. (cf. NMI 1). 8. Hiszek, az Európai konszekrált életben, melynek van kreatív jövőképe, mely az Evangéliumra támaszkodik, mely ezért képes rányilni az eddig ismeretlen tanúk jelenlétére, és át tudja magát adni, mint a föld sója, mint a világ világossága, mint kovász a lisztben, az evangelizációnak, s hirdeti Krisztust a közelieknek és a távoliaknak, mert arról beszél, amit látott és hallott. (cf. 1Jn 1, 3), Abban a konszekrált életben hiszek,mely képes bevezetni az embert az Isten szeretetének misztériumába. A szerzetesélet, mely a szamáriai asszonyhoz hasonlóan szomjazott az örökké forrásozó vízre, önnön maga üzenetté válik 9. Hiszek, az Európai konszekrált életben, mely uton van saját hivatásának és küldetésének job megértése felé, állandó megkülönböztetéssel, miközben még keresi az ösvényt, a távoli forrást. Abban a konszekrált életben hiszek, mely alapvető közösségben a kortársakkal, állandóan keresi a dolgok értelmét, s tudatában van annak, hogy az a küldetése, hogy égjen, hogy fényt adjon és szenvedjen a szentségért és az emberiségért. Abban a konszekrált életben hiszek, mely áttetsző, hiteles, mely becsületesen alázatos, figyelő, tanulékony, szegény, melynek van érzéke a sürgető vágy íránt, mellyel Krisztus szeretete akar új tüzet gyujtani. . 45 46
Cf. Vita Consecrata 22. Cf. Perfectae caritatis, 2.
18
10. Hiszek, az Európai konszekrált életben, mely nincs ideológiai korlátok közé szorítva, hanem amely képes kontraszt-kultúraként jelen lenni, mert megbízható istenélménye abból fakad, hogy Krisztus radikális tanítványa, Őrá figyel, mert Ő a mindene, mely képes figyelni az alapítók karizmáinak lényegére, olyan módon, hogy az a karizma talállkozik a kortársak ínségével. Kontraszt-kultúra volta, a konszekrált életet megóvja a nihilizmus borzalmától, mely sokszor mosolygós külsőt mutat, mégis igen veszélyes, s megóvja attól a közgazdasági szemlélettől, mely egyedül a egyedek jó közérzetét akarja, és a relatívizmus kultúráját terjeszti. Az életről szóló álom, élet forrása. Engedjék meg tehát, hogy álmodjak: - Olyan konszekrált életről álmodozok Európában, mely elfogadja, hogy minden szempontból kisebbség. - Olyan konszekrált életről álmodozok Európában, melynek fontosabb a minőség,mint a mennyiség. - Olyan konszekrált életről álmodozok Európában, melynek előtérbe állítja a misszió területén a kovász létet, a prófétaságot, a jelszerűséget, mely őrszem a városfalon, mely az éjszakai őr harsonája, világitótorony a távolban - Olyan konszekrált életről álmodozok Európában, melynek fontosabb a szimbólum,mint a hatékonyság. - Olyan konszekrált életről álmodozok Európában, melynek fontosabb a mély megújulás, mint a túlélés, az emberek újra megtalálása, mint a struktúrák újjáépítése - I Olyan konszekrált életről álmodozok Európában, mely egészen közel van Jézushoz, s az emberekhez, különösen a kicsinyekhez, abban a konszekrált életben hiszek,mely szenvedélyes szeretet Krisztus és az emberiség iránt.
Courtesy of Vidimus Dominum – The Portal for Religious Life Visit us at www.vidimusdominum.org
19