Keceli Hírek - 2020. március

Page 1

Koronavírus - helyi intézkedések

Nigériából jöttem

INGYENES www.kecel.hu

„Sosem választo am könnyű harcot" ҄ INTERJÚ IMRE ZSOLTTAL A 13. OLDALON. Fotó: Varga Eszter - Vira.hu

Digitális oktatás

Vikker Dániel Emlékverseny

KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA X. évfolyam 3. szám 2020. március


Keceli Hírek

SOK BOLDOGSÁGOT!

2020. március

A

H Ó N A P

V E RS E

Kecel Város Önkormányzata által 2019-ben meghirdetett versíró pályázat I. helyezettje

SEBESTYÉN BENCE TAMÁS 7.B

Kecel tavasszal Április van, halihó, Kirándulni csuda jó. Ha Kecelre jössz jóbarát, Szikora Noémi és Görcsi Elemér Norbert

Flaisz-Maláj Kitti és Flaisz Gábor

Nem kell most már nagykabát. Mit nézhetsz meg városunkban? Elmondom én szépen, sorban.

EBZÁRLAT

Rózsaberek tanösvény Sok állat és sok növény.

2020. április 04-től április 24-ig

Sikló, béka, gólya, nád,

EBZÁRLATOT ÉS LEGELTETÉSI TILALMAT

Százezernyi szép virág.

rendel el a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Erre azért van szükség, mert az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a rókák veszettség elleni orális immunizálását – 2020. évi tavaszi kampányát – rendelte el. Bács-Kiskun megyében a vakcinázás időpontja április 04. és április 09. között lesz.

Pintér Művek száz járgánya Szemed, szádat nagyra tátja. Ha elfáradsz már nagyon, Pihenj meg egy padon. Ha éhes is leszel, Pizza, fagyi, süti kell. Dolce, Zentai és Dorka, Hasadat jól megpakolja.

GYEREKSZÁJ Holnap továbbképzésre megyek. Mondom a gyerekeknek, hogy másik óvó néni fogja őket várni. Dávid meglepődve: - Hú, és miért nem tudtam én erről előbb? Gyuszi pulóverjének túl szűk a nyaka. Nehezen bírja felvenni. Szipogva közli:- Nem bírom. Túl nagy a fejem. Márk beteg volt. Hozza az orvosi igazolást, leteszi az asztalra. -Tessék, itt az igazolványom! - Anya, nekem mikor lesz ráncigálóm? (ráncom)

Kedves Olvasóink! Gyerekszáj rovatunkba keresünk kedves, humoros aranyköpéseket, melyek a keceli kisgyermekes családok mindennapjait színesítik. Amennyiben szívesen szerezne ily módon vidám pillanatokat a Keceli Hírek olvasóinak, kérjük, egy-két mondatos történetét küldje el szerkesztőségünknek a media@kecel.hu e-mail címre! Igény szerint a gyermek keresztnevét és korát is szívesen közzétesszük, ha a történet elküldésekor ezt külön jelzi.

2

Evés után jön a séta, Indulj körbe egy nagy útra! Szabadság-szobor és Istenek kútja, Idevezet minden szerelmes pár útja. De, ha egyedül jössz, akkor se parázz, gyorsan befogad a sok keceli srác.


2020. március

Keceli Hírek

Aktuális

TISZTELT KECELI LAKOSOK! Nagyot változott életünk az újság előző lapszámának megjelenése óta. A koronavírus-járvány hozzánk is elért. Szerencsére jelen pillanatban nincs diagnosztizált fertőzött városunkban. A sokszor egymásnak ellentmondó hírek miatt bizonytalanságban telnek napjaink, de a város vezetése folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenre gyorsan reagáljon, és egyben tompítsa a helyben is tapasztalható feszültséget. Kérem, hogy mindenki őrizze meg nyugalmát, és csak biztos forrásokból tájékozódjon! E felületek a kormany.hu és a koronavirus.gov.hu weboldalak, helyben a www.kecel.hu honlap, a hivatal hirdetőtáblája (az utcafronton és az előcsarnokban), a Kecel város Facebook oldal és a képújság. Ajánlom figyelmükbe

dr. Suhajda János doktor úr tájékoztatását a Kecel Tv csatornáján, mely interneten bármikor visszanézhető. Kérem, kerüljük a pánikszerű bevásárlásokat! Tartsuk be a higiénés szabályokat, és kerüljük a nagyobb társaságot! Ha tehetjük, otthonainkból ne mozduljunk ki! Mindenki tegye meg, amit tud! Segítsük szomszédainkat, ismerőseinket – betartva az 1-2 méteres távolságot! Az önkormányzat intézkedései mellett számtalan remek lakossági kezdeményezés is van, melyhez csatlakozhatunk. A figyelmeztetések ellenére még mindig sok időskorú lakos jár-kel a városban. Kérem, hogy a családok mindent tegyenek meg annak érde-

kében, hogy őket otthon tartsák! Közösen, az Önök segítségével és mindannyiunk összefogásával hiszem, hogy át tudjuk vészelni ezt az embert próbáló időszakot.

Kérem, tartsák be az intézkedéseket és vigyázzanak magukra, családjukra! Haszilló Ferenc polgármester

HELYI INTÉZKEDÉSEK Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt – jelentették be március 11-én Budapesten. Az alábbiakban Kecel Város Önkormányzata közleményeit és a helyben bevezetett intézkedéseket foglaltuk össze, március 28-ig, a kijárási korlátozás bevezetéséig.

Március 12-én Dr. Beros András jegyző elrendelte, hogy az önkormányzat tulajdonában, üzemeltetésében lévő intézményekben, épületekben rendezvény nem tartható. Március 16-tól a Városházán a személyes ügyfélfogadás szünetel. A hivatal munkatársai telefonon (78/420-211) és e-mailben kereshetők a www.kecel.hu honlapon található elérhetőségeken. Szintén e naptól Haszilló Ferenc polgármester rendkívüli szünetet rendelt el az óvodákban és a bölcsődében, melyekben ügyeleti rendszer működött március 20-ig, amikor is az intézmény

bezárt, tekintettel arra, hogy valamennyi kisgyermek elhelyezését megoldották a családok. Március 16-án a polgármester egyeztetésre hívta össze az intézményvezetőket, melyről a nap folyamán a lakosság tájékoztatására közleményt adtak ki. Az általános iskolában megkezdődött a digitális átállás, melyhez keceli cégek is felajánlottak eszközöket. Az aznapi kormányzati intézkedéseknek megfelelően a Városi Múzeum és a Városi Könyvtár és Művelődési Ház visszavonásig látogatási tilalom alatt áll. A sportcsarnok és a focipálya is zárva tart. A család- és gyermekjóléti szolgálat ügyfélfogadása elsődlegesen telefonon (420-092) és e-mailben (gyermekjolet.kecel@ csendesosz.hu) történik. Az idősek otthonában fennáll a látogatási tilalom. Csomagokat nem fogadnak. A házi segítségnyújtást és a szociális étkeztetést biztosítják, az ételszállítók a lakásokba nem léphetnek be. A városgazdálkodási csoport dolgozói szabad légtérben dolgoznak, gumikesztyűvel, fertőtlenítővel el vannak látva. A csapat csak az alaptevékenységet végzi, beteg munkatárs nem jöhet dolgozni. Március 17-én a polgármester arról tájékoztatott, hogy

3 000 000 Ft összeg átcsoportosítását rendelte el a költségvetésben, rendkívüli tartalék címén. Az esetleges szociális krízishelyzet kezelésére akciótervet dolgoznak ki helyi civil szervezetek közreműködésével, és alkalmazásában a lakosság segítségét is kérik. Március 18-án lezárásra kerültek a játszóterek és a buszmegálló váróterme. Március 19-én a polgármester kihirdette, hogy az önkormányzat kezelésében él a keceljar vany2020@gmail .com elektronikus levelezési cím és a 78/420-211 (8-as mellék) telefonszám, ahol minden hétköznap 09:00 és 12:00 között várják a rászorulók és a 70 év feletti, otthon egyedül lévő idős emberek jelzéseit. Cél, hogy az idősek otthonaikat ne hagyják el, igényeiket jelezzék, és a munkatársak biztosítani fogják ellátásukat. Az önkormányzat, az Egyházi Oktatásért Alapítvány és a KUNSÁGI ÖKO FITT TSE civil szervezet együttműködési megállapodást kötött a rászorulók ellátásának biztosítására. Pénzbeli és természetbeni adományok gyűjtését, azok tárolását és a beérkező igények alapján történő elosztását végzik. A pénzbeli adományokat az Egyházi Oktatásért Alapít-

vány 11732136-20007614 vagy a KUNSÁGI ÖKO FITT TSE 52500082-11056036 számú számlaszámára várják, a közleményben a „kecelijarvany” jelige feltüntetésével. Az adományok felhasználásáról a civil szervezetekkel közösen felállított akciócsoport fog dönteni. Egyben megkezdték a készletek feltöltését: egy nap alatt közel 800 kg tartós élelmiszer beszerzésére került sor. Március 20-án a polgármester elrendelte Kecel legforgalmasabb közterületein (elsőként a játszóterek és a központi buszmegálló környékén, valamint a Liget és a parkok padjain) a fertőtlenítést. A feladatot a városgazdálkodási csoport munkatársai folyamatosan végzik. Kérik a lakosokat, hogy saját ingatlanjaik körül hasonlóan tegyenek, a fertőtlenítést egyszerű, klórtartalmú szerekkel is el lehet végezni. Március 21-én közösségi adománygyűjtést tartottak a Városi Könyvtár és Művelődési Ház előtt. (Ennek részletei külön cikkben, a 4. oldalon olvashatók.) Az önkormányzat március 23-tól gépkocsis hangosbemondón keresztül is tájékoztatja a lakosságot, valamint közösségi összefogásban megkezdődött a szájmaszkok varrása is. KE 3


A város hírei

Keceli Hírek

TAVASZI MUNKÁLATOK Aki Kecelen sétálni indult az elmúlt hónapban, minden nap felfedezhetett valami új változást, tisztulást, színes virágágyást a városi környezetben, hiszen márciusban sem tétlenkedtek a városgazdálkodási csoport munkatársai. Radva Zoltán, a csapat vezetője elmondta, hogy milyen munkálatokkal köszöntötték a tavaszt: „A hónap elején az 56-os emlékműnél kivágtunk egy fát. Erre a megoldásra azért volt szükség, mert a fa mára rendkívül veszélyessé vált, és kockázatot jelentett a ligetben a gyalogosokra, a főúton pedig a járművekre. Az elmúlt hetekben több mint 7000 tő palántát cserepeztünk be, valamint megkezdtük a közterületeken és parkokban a füves felületek gyepszellőztetését és fűnyírását. Ahogy a város több pontján is látható, a virágágyások rendbetételét is folyamatosan végezzük.

Sokfelé történt az utóbbi hetekben fanyesés, visszavágás. A Fenyő Üzletház előtti parkban 11 nyírfa visszavágása és gallyazása történt meg, továbbá az 54. számú főút szilosi szakaszán 6 ostorfát is megtisztítottunk. Befejeztük a Rákóczi, a Vasút, a József Attila, a Császártöltési, a Dózsa György és a Kossuth Lajos utcákban található, összesen több mint 200 ostorfa visszavágását. A koronavírus járvány miatt több megelőző óvintézkedés meghozatalára volt szükség, ezért Haszilló Ferenc polgármester elrendelte a város játszótereinek, a buszmegálló várótermének lezárását, valamint ezen területek, és a parkokban, közterületeken lévő padok azonnali fertőtlenítését, ami szintén csapatunk feladata. Mindezek mellett folyamatosan dolgozzuk fel a telephelyünkre beszállított mintegy 800 mázsa gallyat és ágfát.” Cs.E.

ÁPRILISI RENDEZVÉNYEK Értesítjük a lakosságot, hogy az önkormányzat áprilisi rendezvényei (borverseny, városévforduló, nyugdíjas nap)

A VESZÉLYHELYZET MIATT ELMARADNAK. A kitüntetések átadására későbbi időpontban (várhatóan június 27. vagy augusztus 29.) kerül majd sor. A szépkorúak látogatása szintén szünetel. Köszönjük megértésüket! Haszilló Ferenc polgármester

4

2020. március

ÖSSZEFOGÁS A NEHÉZ IDŐKBEN Kecel Város Önkormányzata az Egyházi Oktatásért Alapítványnyal és a KUNSÁGI ÖKO FITT TSEvel együtt március 21-én tartott először adománygyűjtést. A társadalmi megmozdulás a koronavírus által előidézett veszélyhelyzet kezelésére létrehozott helyi akcióterv részeként valósult meg, melynek kezdő lépéseként együttműködési megállapodást kötöttek a fenti szervezetek. A gyűjtés során segítséget nyújtott a Keceli Polgárőr Egyesület is. Az akcióterv végrehajtása keretében eddig (2020. március 27.) összesen közel 11 mázsa tartós élelem készletezése és raktározása történt meg, amely a krízishelyzetre képzett élelmiszertartalékban kerül elhelyezésre, szükség esetén az akciócsoport dönt annak felhasználásáról. További magánszemélyek adományaiból beszerzésre került 10 liter alapanyag, amelyből kézfertőtlenítő szer állítható elő, illetve Haszilló Ferenc polgármester felkérésére, Matos Maja vezetésével elkezdődött a többszöri felhasználásra alkalmas maszkok készítése (összesen 1000 db), továbbá mintegy 400 db orvosi

kesztyű beszerzése. Ezek szintén az önkormányzat stratégiai készletében kerülnek elhelyezésre és szükség esetén haladéktalanul felhasználhatók. Egy helyi kisvállalkozó 2 x 500 000 Ft-os adománya további 1500 db egyszer használatos sebészi maszk beszerzését tette lehetővé, melyeket elsősorban az önkormányzat intézményei és az egészségügyi dolgozók ellátására fordít a város. Az eszközök beszerzése és a varrás folyamatos, a számok tehát a pillanatnyi állapotot mutatják. A további felajánlásokat folyamatosan fogadják március 25-től visszavonásig. A fokozott érdeklődésre figyelemmel a következő időszakban naponta 12-13 óráig a SPAR parkolójában várják a további felajánlásokat az önkéntesek. A biztonságos átadás, átvétel érdekében a helyszínen 3 önkéntes tartózkodik, akik folyamatosan fertőtlenítenek, ezért kérjük a felajánlók türelmét! A várakozás során tartsunk minimum 2 méter távolságot, várjuk meg, míg az előttünk lévő felajánlók távoznak, és az önkéntesek fertőtlenítik, elhelyezik az adományokat.


2020. március

Keceli Hírek

Önkormányzat

ISMÉT JÓL SZEREPELTEK A KECELIEK

fotó: Varga Eszter – Vira.hu

NEMZETI ÜNNEP Március 13-án a rendkívüli körülményekhez alkalmazkodva ünnepelték az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 172. évfordulóját. Ünnepi beszédében Haszilló Ferenc polgármester megemlékezett a történelmi jelentőségű eseményekről, a forradalom és szabadságharc hőseiről: „A tudattal, hogy ilyen örökségünk, ilyen hőseink vannak, nem maradhatunk mi sem tétlenek… A ma és mindenkor élő magyarság feladata gondozni ezt az ünnepet, ápolni ezt a szellemiséget. Minden egyes nap, mindannyiunk előtt ott a lehetőség a tenni akarásra, az elkötelezett és céltudatos munkára, az együtt gondolkodásra. A mai rohanó világban talán nehezebb, de nem lehetetlen az összefogás, a közös jövő építése. Nézzünk újra egymás szemébe, szorítsunk kezet, és egyéni céljainkon túl dolgozzunk nemzetünk, városunk érdekeiért. Ha ezt tesszük, akkor van jövőnk.” A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7. évfolyamos tanulói köszöntötték az ünnepet

az alkalomra készült műsorukkal, versekkel, dalokkal. Felkészítőik Berger Renáta, Dubainé Palásti Dóra, Illésné Márin Éva, Ridegné Szilágyi Bettina pedagógusok voltak. A sportcsarnok lelátói ez alkalommal üresek maradtak. Az önkormányzat részéről Haszilló Ferenc polgármester és Bányászi Gábor képviselő, az iskola részéről Berger József igazgató, Tápai Péter lelki vezető, Ridegné Szilágyi Bettina és Knipl Andrea igazgatóhelyettesek voltak jelen. Ők az ünnepi műsort adó gyerekekkel együtt méltón emlékeztek meg a jeles ünnepről a város lakói helyett is, akik a járványhelyzet miatt nem lehettek jelen az ünnepségen. A nyilvánosságot ezúttal a média képviselte, így az otthon maradottak felvételről tekinthették meg a műsort. A bensőséges ünnepség befejezéseként a városvezetés, valamint az iskola vezetősége koszorút helyezett el a hősök emlékére a Szabadság-szobornál. V.E. - Vira.hu

2012 márciusa óta áll a civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) rendelkezésére a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetősége. Ennek köszönhetően mindennapi működési költségeikhez, programjaikhoz, rendezvényeikhez, valamint használati eszközeik beszerzéséhez is forrásokat szerezhetnek. A 2012ben még 3,5 milliárd forint keretösszeggel indult pályázati alap több lépcsőben emelkedett 7 milliárd forint fölé, így az idei évben már több ezer civil szervezet nyert fontos pályázati forrást szerte az országban. A Kiskőrösi Járás 15 településéről több mint száz szervezet nyújtott be pályázatot a civil.info. hu honlapon nyilvántartott információk szerint, melyek közül 67 szervezet nyert el összesen több

mint 85 millió forint összegű támogatást. Keceli székhellyel bejegyzett szervezetek közül összesen 6-an adtak be pályázatot, közülük az alábbiak pályáztak sikeresen: Kecel Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kistérségi Nemzetőr Egyesület – Kecel Keceli Patachich Gábor Borrend – Egyesület a kulturált, minőségi borfogyasztásért Fiatalok a Nemzetért Alapítvány Munkájukhoz ezúton is sok sikert kívánunk az idei évre is! A szerkesztőség

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI SZOLGÁLTATÁS TÁJÉKOZTATÓ Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) elnevezésű projektnek köszönhetően már az Önök számára is elérhető az adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségek online lekérdezése és befizetése. A https://e-onkormanyzat.gov.hu oldalra kattintva az ügyfél a kiválasztott önkormányzathoz tartozó adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségét (például: gépjárműadó, kommunális adó, helyi iparűzési adó) elektronikus úton teljesítheti, az inter-

neten keresztüli bankkártyás fizetés segítségével. Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatás igénybevételéhez Központi Azonosítási Ügynökön (KAÜ) keresztüli azonosítás (például ügyfélkapus azonosító) szükséges, és egy tranzakcióval akár több adószámlán fennálló tartozás is befizethető. Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy a sikeres fizetéseket követően a bankok által küldött visszaigazoló SMS tartalmára nincs ráhatásunk.

5


2020. március

NIGÉRIÁBÓL JÖTTEM

fotó: Varga Eszter – Vira.hu

Nőnap alkalmából egy különleges hangulatú, Nigériát bemutató estre invitálták az érdeklődőket a Városi Könyvtár és Művelődési Házba a szervezők, Pintér Csilla és édesanyja, Pintérné Farkas Csilla. A házassága révén Magyarországra került afrikai énekesnővel, Zinnyvel Pintér Csilla beszélgetett, a kérdéseire adott válaszokat a férj, Tóth Balázs tolmácsolta. A beszélgetés nyomán dióhéjban megismerhetett a hallgatóság egy országunktól igen távoli vidéket és kultúrát. Zinny átéléssel énekelte el a nigériai himnuszt, melyet a jelenlévők állva hallgattak. Képekkel illusztrálva mesélt szülőhazájáról, saját népcsoportjáról, az igbo-ról, családról, példaképek-

bár mindkét társadalomban a legfontosabb a családösszetartó, gondoskodó szerep, emellett hazánkban lehetőség van saját karrier építésére is. Mozgalmat indított Nigériában, melynek feladata, meggyőzni a fiatalokat, hogy merjenek másként gondolkodni, megnyilatkozni, kifejezni magukat. Személyes példát mutat zenei tevékenységével mint énekesnő, dalszövegíró és zenei produ-

cer. Az R’n’B műfajban alkotva egybeköti az afrikai ritmusokat saját zeneszámaival. Ebből az est során kis ízelítőt is kaphattak a vendégek. A jelenlévők Nigéria gasztronómiájába is belekóstolhattak a „Puff puff” (fánkocska) és a „zobo” gyömbéres és ananászos hibiszkusztea által. Végül, aki akarta, kipróbálhatta a nem mindennapi kendőkötés technikáját is. Varga Eszter – Vira.hu

ről, hírességekről, kultúrájukról, sajátos öltözködésükről, ételeikről. Rövid bejátszással szemléltette táncukat, zenéjüket. A saját esküvői videójukon mutatta be a számunkra ismeretlen kultúra mennyegzői, lakodalmi szokásait. Elmondta, hogy a különbség a hazájában élő és a magyar nők élete között az, hogy

ÚJ, SOLTVADKERTI TELEPHELYEN A RÓZSA KŐ

Kinőtte kiskőrösi telephelyét a Rózsa-Stone Kft., közismertebb nevén a Rózsa Kő. Telephelyet, logót váltottak, de megbízhatóságuk és lendületes munkavégzésük mit sem változott. A tulajdonos és a szakmai vezető továbbra is Rózsa Tibor kőfaragómester, aki immáron 25 éve, megállás nélkül dolgozik és bizonyít a köves szakmában. A kiskőrösi Aradi utcai műhely bezárta kapuit. Mostantól Soltvadkerten a Kiskőrösi út 6. szám alatt (az 53-54-es főút közös 6

szakaszán) nyílt 3000 m2-es új telephelyükön, óriási árukészlettel várják vásárlóikat. A kiállított épületkövek, kerítés fedlapok, ablakpárkányok, konyhapultok, lépcsőlapok, egyedi tervezésű síremlékek és a 100-nál is több azonnal megvásárolható kész síremlék között mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, melyek gránitból, márványból és mészkőből készülnek. Immáron 25 éve dolgozom kőfaragóként, a szakma iránt érzett mély szeretettel és tisztelettel. A legősibb mesterségek egyike a kőfara-

gás. Engem a maradandót alkotni vágyás vezényelt a „sziklák” közé. Ridegségük, keménységük nem tántorított el attól, hogy feltárjam rejtegetett szépségüket. Sajnos ez ma már egy hiányszakma, ezért is képzem magam folyamatosan, hogy a leendő szakembereknek egyszer mestere lehessek, és ezt a nehéz, de hálás és szép szakmát minél több mester-jelöltnek tovább adhassam. Műhelyünkben a vésőtől a 3D tervezésig minden a vásárló elégedettségét kell, hogy szolgálja. A szakembereink által elhelyezett kőlapok, síremlékek az utókor számára is értéket fognak képviselni, hiszen a kő sohasem megy ki a divatból. Fontos még megjegyeznem, hogy a szakszerűtlenül felállított síremlékek minden évben több sérülést is okoznak, amikor fejkövek dőlnek a temetőbe látogatókra. Fontos, hogy csak kőfaragó, épületszobrász és műkőkészítő végzettséggel bíró, telephelylyel rendelkező mestert válasszunk, hogy elkerüljük a szakszerűtlen

munkából adódó kellemetlenségeket. A minőségi, szakszerűen elkészített síremlékeknek a garanciaidőn túl is meg kell őrizniük állapotukat – mesélte Rózsa Tibor kőfaragómester. Érdeklődni, rendelést leadni az alábbi elérhetőségek valamelyikén vagy személyesen lehet: Telefon: 06-78/455-582 (munkaidőben) Mobil: 06-30/257-5038 E-mail: info@rozsako.net Cím: 6230 Soltvadkert, Kiskőrösi út 6. Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig: 8:00-17:00


2020. március

Keceli Hírek

Gazdaság

ÁPRILIS – SZENT GYÖRGY HAVA – TAVASZHÓ – SZELEK HAVA JELES NAPOK Százötven évvel ezelőtt, 1870. ápr. 14. napjára hívták össze a Keceli Tűzoltó Egyesület alakuló ülését. Herczeg B. András bíró jelenlétében Posgay Mór főjegyző és 11 önkéntes írta alá a belépési nyilatkozatot. 1890-ben, 130 évvel ezelőtt Értékes Lajos solti gyógyszerész kapott engedélyt közforgalmú gyógyszertár létesítésére, amelyet Szentháromság Patika néven nyitott meg Kecelen. Az 1734. április 22-én aláírt kontraktusban Patachich Gábor Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye érseke, a föld birtokosa átadta a telepítendő falu népének Kecel, Bánegyháza, Dömötör, Csönged pusztákat „mindennemű élő földeivel, határival, erdejével és őrjegjével”, hogy itt legeltessék állataikat, gabonát vessenek, arassanak, szőlőt, gyümölcsfákat ültessenek, használják az erdőket, majd újakat telepítsenek. Sok munkával, de éljenek ezen a földön. Városunk ünnepe, április 22. egybe esik az 1990 óta világmozgalommá vált jeles nappal, a Föld napjával. Ez a nap olyan, mint általában az ünnepek, egy napon próbálja az ember mindazt bepótolni, amit egész évben elmulasztott, pedig az év minden napján észben kellene tartani, milyen kincs van a birtokunkban. Hogyan bánunk vele, hogyan becsüljük meg? Mit teszünk érte, hogy a jövőben is vethessünk, arathassunk, telepíthessünk, ültethessünk, szüretelhessünk, tiszta levegőt lélegezhessünk, egészséges vizet ihassunk, egyszóval élhessünk ezen a földdarabon? V.J.

MEZŐGAZDASÁGOT ÉRINTŐ AKTUALITÁSOK Meghosszabbították a Tanyák háztartási léptékű villamos energia- és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései (VP6-7.2.1.4-17) című felhívás szerinti támogatási kérelmek benyújtási határidejét. Támogatási kérelem benyújtására azon 18. életévét betöltött, cselekvőképes személy jogosult, aki a támogatási kérelem benyújtását megelőző év január 1-től életvitelszerűen tanyán, mint lakóhelyén, vagy a lakóhelyével azonos településhez tartozó tanyán, mint tartózkodási helyén él, illetve a tanya a körzeti földhivatali nyilvántartás szerint saját vagy közeli hozzátartozója tulajdonában van. Támogatott tevékenységnek minősül háztartási léptékű szigetüzemű, vagy hálózatra kapcsolt villamos energia rendszer kiépítése, háztartási léptékű ivóvízellátást szolgáló rendszer kiépítése, háztartási léptékű szennyvízkezelést, -tisztítást szolgáló rendszer kiépítése. A maximálisan igényelhető vissza nem térítendő támogatási összeg természetes személyek esetében 6,2 millió forint, a támogatás mértéke 95%. A támogatási kérelmeket elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül szükséges benyújtani. Következő értékelési határnapok időpontjai: : 2020. május 4., július 6., záró határnap: 2021. április 6. Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése (VP2-4.1.1.7-20) Várhatóan 2020. április végétől újbóli megnyitásra kerül a baromfiés sertéstartó telepek korszerűsítését támogató pályázati felhívás, mivel különböző járványos állatbetegségek (madárinfluenza, afrikai sertéspestis) kockázata számos elérhető technológia alkalmazásával csökkenthető. Támogatható tevékenységnek minősül a járványvédelemhez kapcsolódó, építéssel járó tevékenységek (állattartó telepi épületek, építmények építése, kialakítása, felújítása, átalakítása), illetve építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése (állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése). További megvalósítható fejlesztés vízkezelő-fertőtlenítő berendezés beszerzése, karanténistálló kialakítása, higiéniai sorompó beszerzése, telepi rágcsálómentesség elősegítése az épületek körüli kulé kavicsborítással.

Az Egységes Kérelem benyújtásának elektronikus felülete várhatóan 2020. április 6. napjától indul A 2020. évi egységes kérelem kitöltési felülete várhatóan 2020. április 6-án elérhetővé válik. 2020-ban 43 jogcímre, intézkedésre lehet igényelni, bejelentést tenni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni az Egységes Kérelem keretében. Egységes Kérelmet kizárólag azon ügyfél vagy képviselője nyújthat be, aki a kérelemre nyilvántartásba vett ügyfélnek minősül a Magyar Államkincstár (Kincstár) ügyfél-nyilvántartási rendszerében (rendelkezik ügyfél-azonosítóval). Az Egységes Kérelmeket kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani a Magyar Kincstár erre rendszeresített elektronikus felületén. Ez azt jelenti, hogy vagy az ügyfél, vagy a meghatalmazottja rendelkezik ügyfélkapuval. Az idei kérelembenyújtás időszaka fő szabály szerint (május 15-ig szankciómentesen, utána pedig szankcióval) június 9-ig lesz nyitva. Ezzel együtt megjegyzendő, hogy a nem várt kérelembeadási nehézségek kezelésére is mód nyílhat, ugyanis az Európai Bizottság 2020. március 17. döntése alapján –tagállami döntéstől függően – június 15-ig meghosszabbítható a kérelem beadási határideje. A teljes intézményrendszer – mind a Magyar Államkincstár, mind a Kormányhivatalok – erre készülnek. Koronavírus okozta járványügyi helyzetből adódó elháríthatatlan külső ok alkalmazása Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint, a humán járványügyi helyzet miatt különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a támogatási feltételek teljesítése a járvány miatt nehézségekbe ütközhet. A kedvezményezetteknek, ügyfeleknek az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és vis maiorral összefüggő egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet alapján lehetőségük van vis maior bejelentést tenni, amennyiben vis maior helyzet miatt valamilyen támogatási feltételt nem tudnak betartani, vagy nem tudják már a betartását vállalni. A támogatási feltételek nem teljesítéséhez kapcsolódó jogkövetkezmények alól csak abban az esetben lehet mentesülni, ha a vis maior bejelentés a Magyar Államkincstár által e célra rendszeresített elektronikus formanyomtatványon kerül benyújtásra. Szőke Judit 7


Diákélet

Keceli Hírek

HELYESÍRÓ VERSENY Február 25-én helyesíró versenyünk iskolai fordulóján a másodikos, harmadikos és negyedikes tanulók indulhattak. Az egyéni versenyen 48 tanuló mérte össze tudását. Az osztályokat a legügyesebb tanulók képviselték, a feladatokat a tankönyv szó- és mondatgyűjteményéből válogattuk össze. Eredmények: 2. évfolyam: 1. hely:

Árvai Viktória (2.b), 2. hely: Turcsán Bertold (2.a), Krizsán Gergő (2.a), Varga Dorka (2.c), 3.hely: Tamás Levente (2.a). 3.évfolyam: 1. hely: Czobor Vivien (3.a), 2. hely: Kovács Alexandra (3.b), 3. hely: Bakos Laura (3.a). 4.évfolyam: 1. hely: Czobor Viktor (4.a), 2. hely: Berger Péter (4.a), 3. hely: Rácz Kristóf (4. c). Gratulálunk a résztvevőknek!

2020. március

ÖSZTÖNDÍJ Intézményünkből a 2020. évben ismét két tanuló részesült Szent Gellért Ösztöndíjban. Farkas Mirella 4.c osztályos tanuló, valamint Vanyúr Máté, a tázlári tagintézmény tanulója. Mindketten

jó tanulmányi eredményükkel érdemelték ki az ösztöndíjat. Ezt a támogatást a Pro Paedagogia Christiana Alapítvány nyújtja a katolikus közoktatási intézményben tanuló diákoknak.

SIKERES PÁLYÁZATOK

SPORTSZEREKET KAPTUNK! Az októberi – motocross-pályán zajló – sportnapunk eredményeként sportszervásárlási utalványt kapott iskolánk. Ebből az első eszközök meg is érkeztek, és a gyerekek már használhatják a mindennapi mozgás keretein belül. A további labdák, ütők és sporteszközök is hamarosan kiszállításra kerülnek. Köszönet érte! A sikeres farsangi bál bevételéből minden alsós osztály, nyelvi és fejlesztő csoport kapott egy-egy dobókockát, ezzel segítve a

tanórai játékos tanulást. Ezúton is köszönjük a szülők, nevelők közreműködését és támogatását!

A KULTÚRA MINDENKIÉ 2019/2020-as tanévtől indult el Magyarország Kormányának támogatásával a Lázár Ervin Program. A program célja, hogy évente minden tanuló egyszer ingyen eljusson kulturális előadásra. Iskolánkból a tanév folyamán már több helyre is eljutottak a tanulók. Az 1-2. évfolyam a Kiskőrösi Művelődési Házban volt előadáson. Harmadikos és ötö8

dikes tanulóink a kecskeméti Katona József Színházban néztek meg egy-egy színdarabot. A hatodik évfolyamosok Budapestre kirándultak a Fővárosi Nagycirkuszba. A programok mellett az utazást is a program finanszírozza. Nyolcadikosaink az Operába mentek volna. Akik eljutottak, mindannyian élményekkel tértek haza.

Iskolánk a téli időszakban több pályázatot is beadott, melyek sikerrel szerepeltek az elbírálások során. A NEMZTAB-20-0098 számú „Én is őrzöm tovább” című pályázat 700 000 Ft támogatásban részesült, melyet a német nemzetiségi tanulók kirándulására fordítunk Liptódra. Az EGYH-KCP-20-0852 „Az Eucharisztában jelenlévő Jézus követése” című pályázatunk 500 000Ft támogatásban részesült, mely hittanos tanulóink

balatonmáriafürdői közösségépítését szolgálja, ahol együtt készülhetnek a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszusra. A Keceli Német Nemzetiségi Önkormányzat NEMZTAB-20-0332 számú „A zene az kell” pályázata 500 000 Ft támogatásban részesült, melyet a nemzetiségi nyelvet tanulók nyelvi környezetben megvalósuló táboroztatására fordítanak. A pályázatokat a Miniszterelnökség, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.


2020. március

Keceli Hírek

Suli-hírek

MINDEN, AMI FA…” Iskolánk 20 diákja vesz részt az Egyházi Oktatásért Alapítvány télen elnyert NTP-MŰV-19-0178 számú pályázatának megvalósításában. Ennek keretében már sor került egy kiállításra a Városi Múzeumban. A kiállítóművész, Gérné Mezősi Aranka a megnyitót megelőzően találkozott a gyerekekkel és múzeumpedagógiai foglalkozás keretében közösen hoztak létre alkotásokat. Ezt követte március 7-én egy budapesti kirándulás, ahol ismét a művészeté volt a főszerep. A Nemzeti Galériában a XIX.-XX. századi magyar festészet remekműveivel ismerkedtek a tanár néni, Palástiné Haszilló Enikő szakavatott tárlatvezetésével.

Ezután a Műcsarnok kiállításán találkozhattak a mai magyar kortársművészet legtehetségesebb fiatal művészeinek munkáival. Érdekes tapasztalat volt, hogy a Derkovits-ösztöndíjat elnyert fiatal művészek alkotásai sokkal jobban felkeltették diákjaink érdeklődését. Nagyon jó volt megfigyelni, hogy a Műcsarnokban diákjaink kétszer is szóba elegyedtek a tárlatot látogató külföldiekkel, és mind-

ezt angolul tették. Fesztelenül és magabiztosan beszélgettek idegen nyelven a külföldiekkel. Iskolánk angoltanárai büszkék lehetnek tanítványaikra! A múzeumlátogatások után kikapcsolódásként egy másik művészeti ág, a cirkuszművészet nemzetközi hírességeinek produkciójával találkoztak. A Fővárosi Nagycirkuszban látott előadás jó befejezése volt a kirándulásnak. A projektben résztvevő diákok

egy része életében először járt Budapesten, így a hazafelé úton azt sem sajnáltuk, hogy közlekedési dugóba kerültünk, mert így alaposabban szemügyre vehették a fővárost. Ebben Kóczián tanár úr idegenvezetése is sokat segített. Örülünk, hogy a tanár néni úgy gondolta, hogy elindul diákjaival a pályázaton, és tehetséges diákjainknak így alkalmat teremt tehetségük kibontakoztatására, képességeik fejlesztésére.

TÁJÉKOZTATÓ A DIGITÁLIS MUNKAREND BEVEZETÉSÉRŐL Iskolánk – hasonlóan az ország összes iskolájához – a rendkívüli helyzetre való tekintettel 2020. március 16-ától speciális, alapvetően online alapú oktatásra állt át. A bevezetés első lépéseként felmértük, hogy diákjaink és pedagógusaink milyen lehetőségekkel, eszközparkkal rendelkeznek. Megállapíthatjuk, hogy a tanulók nagy része egyedül vagy szülői segítséggel képes a tanárok által elküldött anyagot feldolgozni, az online teszteket kitölteni.

A gyerekek többnyire nagyon lelkesek, már sokan a több napi anyagot is teljesítették. Jó lenne, ha ez a lelkesedés hosszú távra kitartana, és nem csak kezdeti fellángolás lenne. Ehhez szükséges, hogy a gyermekek időbeosztását a szülők előre megtervezzék, jusson idő a kikapcsolódásra, közös játékra, zenehallgatásra, némi házimunkára, illetve nagyon fontos az udvaron eltöltött idő is. Biztatunk mindenkit, hogy a közmédia által sugárzott iskolai programokat is nézzék, illetve vegyenek elő a polcokról olyan könyveket is, amelyek olvasására egyébként tanév közben nem lenne idő. Amíg rendeletben nem szigorítják, addig lehetőséget biztosítunk a tanulóknak internettel ellátott gépeken való tananyag-feldolgozásra. Az iskolában dél-

előttönként, míg a Keceli Roma Nemzetiségi Önkormányzat irodájában heti három délután, felügyelet mellett használhatnak számítógépeket a gyerekek. A helyiségek fertőtlenítését folyamatosan végezzük, és a tanulók távol helyezkedhetnek el egymástól, így biztosítjuk az oktatáshoz biztonságos környezetet. Amíg lehet, arra kérjük az otthoni internettel nem rendelkező gyerekeket, használják ki az így biztosított lehetőséget. Pedagógusaink nagyon komoly háttérmunkát végeznek azért, hogy minden tanuló rendben megkapja a fejlődéséhez szükséges tananyagot. Tapasztalatunk az, hogy a kezdeti időszakban akár 10-12 óra munkát is jelentett ez számukra naponta. Különösen megnehezíti a feladatot, hogy az internettel nem rendelkező diákok számára papíralapon is el kell juttatnunk a tananyagot. Ennek megkönnyítésére

több felajánlást (elsősorban számítógépeket) is kaptunk magánszemélyektől és vállalkozóktól. Az önkormányzat segítségével pedig a családok internetes lefedettségét is szeretnénk bővíteni. Az április 4-ére tervezett Iskolahívogató programunk a kialakult helyzetre való tekintettel nem valósulhat meg, így a leendő elsős szülőket a szokásostól eltérő módon, elsősorban online felületek és a Kecel Városi Tv segítségével szeretnénk tájékoztatni. A diákokra és a szülőkre vonatkozó információkat folyamatosan közzétesszük az iskola Facebook oldalán. Köszönjük a szülők türelmét és együttműködését ebben a rendkívüli helyzetben. A beiratkozás idejéről és módjáról - a hivatalos közlemény megjelenése után - a médián keresztül, valamint az iskola Facebook oldalán tájékoztatjuk az érintetteket. Berger József igazgató 9


Kultúra

A SZABADSÁG APOSTOLA Nemzetünk jeles ünnepe alkalmából kiállítás nyílt a Városi Múzeumban március 13-án. A szabadság apostola címmel megrendezett tárlaton Petőfi Sándor élete, költészete és kultusza Kiss Csaba és Turnai Ágnes gyűjteményéből válogatott képeslapokon elevenedett meg. A ritkaságszámba menő képeslapok a költő születésétől haláláig illusztrálják munkásságát, a forradalomban és a szabadságharcban betöltött szerepét. Forrai Ákos alpolgármester ünnepi köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy akik eljöttek a kiállításra, fontosnak tartják az ünnepet, a hagyományainkat, és tisztelik a helyi közösséget: „Együtt vagyunk, ez minden szónál többet mond. Együtt örülünk és hálásak lehetünk, hálásak vagyunk

valamennyi olyan eseményért, ami az összetartozást jelenti, és a helyi közösség épülését erősíti.” A kiállítást Turán István kiskőrösi történész nyitotta meg, aki Petőfi máig ható példájáról beszélt. Szólt továbbá a történelmi esemény pozitívumairól, mert ugyan a felkelés elbukott, de jelentősen megváltoztatta Magyarország és a Habsburgház viszonyát, amely kihatással volt a magyarok életére. Varga Eszter – Vira.hu

fotók: Varga Eszter – Vira.hu

SZERELMEM, ERDÉLY Nagy érdeklődés kísérte Rékasi Károly színművész önálló estjét február 27-én a Városi Könyvtár és Művelődési Házban. A teltházas előadáson Wass Albert életművét mutatta be a művész, akit számos színdarabból, tévéfilmből, moziból, sorozatból ismerhet a közönség. Több éve fut nagy sikerrel a Szerelmem, Erdély című irodalmi est. Az első évben 96, mára pedig több mint 200 előadást ért meg. Az irodalmi összeállítás sikerében a kezdetekkor csak az alkotók hittek: Koltai Gábor filmrendező – aki a Wass Albert életútját bemutató, Adjátok vissza a hegyeimet! című dokumentumfilmet készítette –, a film főszereplője, Rékasi Károly és Tóth Zoltán, a Madách Színház hangmestere.

A produkció a keceli esten is elvarázsolta a közönséget, jelezte ezt a pisszenés nélküli csend és az előadás közben is többször felcsattanó taps. Az összeállításban három aszszonyhoz – feleségeihez, Siemers Évához, Elizabeth McClain-hez és Éltető Marianne-hez – írt levelek tartalmán keresztül elevenedtek meg az emlékek, hiszen sorsdöntő hatással voltak életére. A levelek mellett Rékasi Károly felidézte a költő néhány közkedvelt versét. A zenei aláfestés és az életrajzi film bejátszásai pedig tovább fokozták a lebilincselő élményt, amelyet az előadás nyújtott. A keceli estet a szervezők – Vulman József és Kovács Áron – a Trianon-évforduló megemlékezéseinek részeként valósították meg. Varga Eszter – Vira.hu

ZENESZÓ A VÁROS SZÍVÉBEN A barátságtalan időjárás ellenére is összegyűltek az érdeklődők március 13-án a szabadtéri színpad előtt, a Filharmónia Rézfúvós Együttes koncertjére. „A TérZene Programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága indította a zene világnapján. Célja, hogy valamennyi 5000 fő feletti településen csendüljön fel a klasszikus zene a parkokban, zenei pavilonokban

10

és köztereken, elérve a társadalom minél szélesebb rétegeit. E program keretében került 2020 tavaszán Kecelre is az eseménysorozat. A koncerteket június végéig heti rendszerességgel tervezték, azonban a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet miatt bizonytalanná vált a folytatás legközelebbi időpontja. A cél, hogy minél többen, minél több korosztályból érdeklődjenek a klaszszikus zenekultúra iránt, és ne csak a nagyvárosokban élők jussanak komolyzenei élményhez. Ahogyan köszöntő beszédében Forrai Ákos alpolgármester elmondta, Kecelen saját erőből komolyzenei koncerteket nem nagyon tudnánk megvalósítani, ezért is üdvözöljük örömmel a lehetőséget. A Filharmónia Rézfúvós Együttes tagjai a dél-dunántúli régió profeszszionális muzsikusai. Repertoárjuk széleskörű és sokoldalú, melyben

reneszánsz, barokk, klasszikus, romantikus és 20. századi művek, átiratok szerepelnek. Rendszeresen mutatják be saját feldolgozásaikat, valamint jazz, filmzene, népzene és könnyűzenei darabokat is játszanak. Fellépéseik élményteli pilla-

natokat kínálnak a klasszikus zene iránt érdeklődőknek és a kikapcsolódásra vágyó nagyközönségnek” – tájékoztatott Gyalogné Klajkó Eszter, az önkormányzat rendezvényszervezője. Varga Eszter – Vira.hu


Keceli Hírek

2020. március

TŰZOLTÓK PET-PALACKBÓL Ismét kiemelkedő eredményt ért el a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola Kreatív Kakasok grafikai csoportja a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma (Tűzoltó Múzeum) rajzpályázatán.

Ez már a második év, hogy a keceli csapat nyerte el a Tűzoltók díját. A versenyen több mint ezer alkotás mérettetett meg. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a nyertes pályaművekből készült kiállí-

tás megnyitójára február 28-án került sor Budapesten. „Ebben az évben „A tűzoltás múltja, jelene és jövője” témában alkottak a diákok, akik ehhez kapcsolódóan nemcsak rajzokat, hanem szobrokat és maketteket is készíthettek. Ezt a lehetőséget mi ki is használtuk, és e tárgyban egy szoborcsoportot alkottunk, valamint egy szoborportrét városunk tűzoltó parancsnokáról, mivel a keceli tűzoltóság ebben az évben ünnepli 150 éves megalakulását. A szoborcsoportunknál PETpalackokat használtunk, melyekből 3 db tűzoltó – a múlt, a jelen és a jövő tűzoltója – készült. Mi a jövő tűzoltóját úgy képzeljük el, hogy egy robot megy be az égő házba menteni, a tűzoltó pedig kívülről irányítja. Ezzel a kreációval nyerte el a Tűzoltók díját Turcsán Bertold, Zöldági Cintia,

fotók: Varga Eszter – Vira.hu

Bakács Bettina Elisabeta és Flaisz Dóra. A Képzőművészeti különdíjat pedig Vasvári Zsolt érdemelte ki a szoborportréval. A csapatunk tagjai voltak még Rácz Kristóf, Varga Dorka, Herczeg Nikolett és Simon Jázmin. A díjazottak Csodák Palotájába szóló családi belépőjegyet, színházjegyeket, játékokat és könyvet nyertek” – számolt be sikereikről Szentgyörgyi Erika művésztanár, a grafikai csoport vezetője. Varga Eszter – Vira.hu

KECELI DIÁKOK AZ ENERGIATERMELÉS NYOMÁBAN Iskolánk a tél folyamán pályázatot nyert a Nemzeti Tehetség Programban. Az NTPMTTD-19-0260 számú pályázat címe: Napjaink energiatermelésének és elektromos fogyasztóinak felfedeztető szemléltetése. Célja, hogy a tanulókat az iskolán kívül olyan élményekhez juttassa, ami segíti számukra az energiatermelés folyamatának megértését, ösztönzi őket a gazdaságos energiafogyasztásra, a felelős emberi magatartásra a hétköznapokban. Napjainkban sajnos a fizika tanítása háttérbe szorul, kevés a lehetőség a tapasztalati megismerésre. Ezt a hiányt igyekeztünk pótol-

ni azzal a 16 fős lelkes csapattal, akik március 4-én Paksra látogattak. Első program a látogatóközpont megtekintése volt. Itt idegenvezető segítségével ismerkedhettünk az atomenergia kezdeteivel, az erőmű működésével és a villamosenergiaszállítással. Az áramfejlesztő kerékpárt is lelkesen tekerő diákok figyelmét az uránban rejlő óriási magenergia fogta meg. Az Atomenergetikai Múzeumban, az erőmű relikviák óriási tárháza mellett egy felejthetetlen fizika show szórakoztatta a gyerekeket. Ezt követően a Radioaktív Hulladék Kezelő KHT előadása várt minket. Elgondolkodtak di-

ákjaink, hogy milyen óriási árat fizetünk azért, hogy világítson otthon a villany, működjön az a sok elektromos berendezés, amit használunk. A radioaktív hulladék gondos tárolás ellenére is egy környezetidegen anyag, aminek csökkentése érdekében

minden embernek felelősen törekedni kell a hatékony energiafelhasználásra. A látottakat iskolánkban is szeretnénk megörökíteni egy kiállítással, ami interaktívan mutatja be a mai villamosenergia-termelést. Tusori Tibor

11


Sport

Keceli Hírek

2020. március

VIKKER DÁNIEL EMLÉKÉRE Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Bács-Team szervezésében megrendezett VI. Vikker Dániel Emlékverseny március 7-én a Városi Sportcsarnokban. A mostani gála különlegességét az adta, hogy a Bács-Team első generációjához tartozó utolsó versenyző, Imre Zsolt is befejezi profi pályafutását. A csapat vezetője, Vancsik Nándor és a szervezők egész estét betöltő programról gondoskodtak, ahol a legifjabbaknak is megadatott a lehetőség bemutatkozni, valamint a profi

versenyzők is megmutathatták tudásukat. A vendégeket és a sportolókat Pálinkás Szilvia köszöntötte, az est speaker házigazdája pedig Perutek János volt. A megnyitón a jelenlévők felállva fogadták a néhány perces filmet, melyet a szervezők Dani emlékére állítottak össze. Ezt követően Petes Gábor előadásában, élőben volt hallható a 2020-as Bács-Team-zene, melyet a Déli Side formáció kifejezetten a VI. Vikker Dániel Emlékverseny alkalmából írt. Bács-Kiskun megye legjobb

harcosai léptek a szorítóba ezen az estén, de érkeztek versenyzők az ország távolabbi településeiről és külföldről is. A fight-card összeállítása rendkívül erősre sikeredett, mely garantálta a magas szakmai színvonalat. A mérkőzések után a versenyzők díjakat és emléklapokat vehettek át a rendezvény fő támogatóitól és helyi vállalkozóktól. Az utolsó erőpróba Imre Zsolt búcsúmérkőzése volt, melyben méltó ellenféllel, a két éve veretlen Kálucz Martinnal küzdött meg. A hazai közönség

egy emberként szurkolt Zsoltnak, ám a ringben ezúttal nem ő kerekedett felül. Az összecsapás izgalmas lezárása volt a keceli sportoló eredményeinek, számtalan sikeres mérkőzésének, melyekkel a város jó hírét gyarapította, példát állítva a felnövekvő generációnak kitartásban, küzdeni akarásban, szorgalomban, megtartva a csapat jelmondatát: „Amíg nem adod fel, nem tudnak legyőzni”. A színvonalas rendezvény zárásaként az Irigy Hónaljmirigy adott fergeteges koncertet. Varga Eszter – Vira.hu

fotók: Varga Eszter – Vira.hu

ARANY-KUPA Március 6-7-én rendezték meg Kiskunmajsán a nagy múltú Arany-kupát, melyre a keceli iskola együttesei az idei évben is meghívást kaptak. A küzdelemben 9 környékbeli iskolából 33 csapat mérte össze ügyességét. Első nap a 7-8. osztályos fiú focisták mérették meg magukat a népes mezőnyben. A nyolc csapat két csoportban küzdött egymással. A fiúk csak a későbbi győztestől, a Szent Gellért Általános Iskolától kaptak ki, így a bronzéremért játszhattak a kiskunhalasi Központi Általános Iskola ellen. Sikerült is őket fölényesen legyőzniük 9-1 arány-

12

ban. A csapat játékosa, Györgye Zalán Nikolasz lett a torna gólkirálya. A második napra két csapattal érkezett Kecel. Négy mérkőzést játszottak az alsós focisták, végül két győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végeztek. A IV. korcsoportos lány kézilabdázóink egy 5 csapatból álló küzdelemsorozat elé néztek. Minden játékos nagyon felkészült volt, és nagy csatákat vívtak egymással. A keceli lányok tisztes helytállás után az 5. helyet szerezték meg! Gratulálunk a csapatoknak!

LEZÁRULT A FUTSAL A február végi és március eleji meccsekkel lezárult a 2019 októbere óta tartó futsal bajnokság, melyen két keceli csapat is szerepelt. Az U-15-ös és az U-17-es korosztályokból 9-9 csapat nevezett, akik összesen 9 hazai és 9 vidéki meccset játszottak. A keceli együttesek Kiskunhalas, Izsák, Nemesnádudvar, Mélykút, Kelebia, Kecskemét, Kiskunfélegyháza csapataival mérték össze erejüket. Mindkét gárda a 7. helyen végzett, 5-5 győzelmet aratva. „Ahogy sorozatban jöttek a mérkő-

zések, egyre jobban sikerült beletanulnia játékosainknak az új szabályokba, játékrendszerekbe. Számukra minden új volt, hiszen ez volt az első ilyen bajnokság, ahova beneveztük őket. Jövőbeli terveink közt szerepel, hogy ismét megmérettessük magunkat a bajnokságon, hiszen remek lehetőséget ad a fejlődésre és a hosszú téli szünet hasznos eltöltésére” – nyilatkozta Verba József edző. Az U-15-ös korosztály edzője Sendula Attila, az U-17-es csapaté Herczeg Róbert volt. Cs.E.


2020. március

Keceli Hírek

Interjú

„SOSEM VÁLASZTOTTAM KÖNNYŰ HARCOT” Ha az ember valamit abbahagy, befejez, nem maradhat el a visszaemlékezés, az eddigi tevékenység összegzése. A Bács-Team tagjaként megélt sportolói pályafutásáról beszélgettünk Imre Zsolttal.

az edzéseken, illetőleg a csapat bármikor számíthat a segítségére a mai napig is.

mélye kellő tiszteletet keltett bennem ahhoz, hogy ezt megfelelő alázattal végezhessem.

• Melyek voltak a legemlékezetesebb mérkőzéseid, sikereid? Kimondottan nem emelnék

• A legelső kérdés, ami felmerül, miért nem folytatod? Elsősorban az idő. Az újszülött pici lányom, vele együtt a családom, valamint a saját vállalkozásomba fektetett energiám egész embert igényelnek, de a küzdősportban elért sikerek fenntartásához az edzések során is maximálisan fókuszáltnak kellene lennem.

fotó: Varga Eszter – Vira.hu

• Hány évig voltál aktív tagja az egyesületnek? 2003-ban kezdtem a küzdősporttal foglalkozni, így azóta vagyok és maradok is tagja a Bács-Team csapatának. • Hogyan kerültél kapcsolatba a küzdősporttal? Mi volt a legelső élményed, ami meghatározó volt, ami alapján eldöntötted, hogy neked ezt kell csinálnod? A sport számomra mindig egyéni kihívást és ezáltal önálló sikereket jelentett. A küzdősport választása során különösen tetszett, hogy a nyers férfierőmre van szükség és az eredményeimet kizárólag a saját felkészülésem határozza meg. Az első meghatározó élményem egy személyhez, Vancsik Nándorhoz, a Mesteremhez köthető, akinek a sportban való megjelenése jelentette számomra a motivációt annak elkezdéséhez. • Eleinte mit gondoltál, mit adhat neked, ha ezt a sportot űzöd? A küzdősport fegyelemre, kitartásra tanított, és Mesterem sze-

• Ki volt, aki biztatott, tanított, bízott benned? Elsősorban ismételten a Mesteremet említeném, majd az idő múlásával az első generációs tagok összetartása és támogatása is kellett a sikerek eléréséhez. • Mit szólt ehhez a családod, szüleid? Mivel Édesapám bokszolt fiatalabb korában, így számára szimpatikus volt, Édesanyám számára pedig önmagában az volt a fontos, hogy sportoljak valamit. Később aztán testvérem, János is meg-megjelent

ki egy mérkőzést sem, hiszen mindig igyekeztem erős ellenfelekkel, kemény csatában megmérkőzni, azonban, ha mégis fel kell elevenítenem egy felejthetetlen időszakot, akkor az a Kínában töltött 2 hónap lenne. Egyébként, aki látta a visszavonuló mérkőzésem, vagy esetleg figyelemmel kísérte pályafutásomat, az tényleg tudja, hogy sosem választottam könnyű harcot. Kálucz Martin is jelenleg az aktív hazai versenyélet kiemelkedő alakja, úgy gondolom sokat hallunk még tehetségéről és sikereiről.

• Mit éltél meg legnagyobb kudarcnak? Volt-e ilyen? Barátom, Vikker Dani elvesztése feldolgozhatatlan számomra. • A sporttársak és a közönség remélte, hogy a búcsúmérkőzésen is tiéd lesz a győzelem. Szerinted mi okozta, hogy ha hajszálnyival is, de ez nem sikerült? Ha egy hajszálnyival is, de azon az estén ő volt a jobb, az okokat nem firtatom, hiszen a küzdelem végeredményét abszolút nem vereségként élem meg, annak ellenére, hogy nem az én karom lendült a magasba. Ezúton is szeretnék gratulálni Martinnak és további sikereket kívánok. • Elkeseredésre semmi ok, mert eddigi szerepléseid bizonyították, hogy profi vagy ezen a téren. Gondoltál-e arra, hogy tudásodat, tapasztalataidat megoszd a fiatalabbakkal, a gyerekekkel? Természetesen a csapat aktív háttérszereplője maradok, és segítem a felnövekvő generációt. • Kemény sport ez, amit rendszeresen űztél. Pótolja-e valami más tevékenység, hogy az edzettséged, erőnléted megmaradjon? Nem, számomra a sportot mindig is a Bács-Team által tartott edzések fogják jelenteni, noha indultam már más jellegű, abszolút hobbi szintű futóversenyeken is feleségemmel, testvéremmel, barátokkal. További sikereket kívánunk! Varga Eszter – Vira.hu

13


2020. március

KATOLIKUS SOKSZÍNŰSÉG KECELEN Jelen cikksorozat célja, hogy bemutassa a keceli katolikus imaélet színes palettáját és az élő katolikus hit helyi megéléseit. A következő hónapokban a katolikus közösségen belül működő imacsoportokat, lelkiségi mozgalmakat, vallási szervezeteket sorakoztatjuk fel egy-egy rövid ismertetővel.

HITTANVERSENY Március 7-én a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda rendezte meg – mintegy 40 gyermek részvételével – a keceli esperesi kerület hittanversenyét. A program az iskolában kezdődött, ahol Burányi Roland plébános köszöntötte a versenyzőket, a közös ima után pedig elkezdődött a nemes küzdelem. A keceli gyerekek nagyon szép eredményt értek el. A győztes csapatok és egyéni versenyzők képviselik esperesi kerületünket az egyházmegyei döntőben. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Hittanverseny döntőjébe jutott: 5-6. osztályos kategóriában: KECEL csapata (Laki Lili, Stenczel Anna, Straub Milán 6.a osztályos tanulók) 5-6. osztályos kategória egyéni versenyzője: Péli Szimonetta (Tázlár) 7-8. osztályos kategóriában: KECEL csapata (Kovács Adrienn, Kovács Barbara, Maszlik Zsófi 8.a osztályos tanulók)

7-8. osztályos kategória egyéni versenyzője: Suhajda Botond (Kecel) 8.a osztályos tanuló. Gratulálunk a győztes csapatoknak és az egyéni versenyzőknek! Köszönjük pedagógusaink, Bencs Gabriella, Pap Józsefné, Ridegné Szilágyi Bettina és Tápai Péter atya áldozatos munkáját. Pap József

Március hónapban a helyi Cursillo-s közösségről írunk. A Cursillo egy katolikus lelkiségi mozgalom, mely az 1940-es években Spanyolországból indult. Valójában egy három és fél napos lelkigyakorlat, a kereszténységről szóló rövid tanfolyam, de leginkább egy csodálatos, vallásos lelki élmény. E néhány nap alatt a résztvevők szívét megtölti a Jóisten tűzzel és túláradó szeretettel. Akik a Cursillo-n részt vettek, közösséget alkotnak, amely-

nek alapja a mindenki által átélt lelki tapasztalat, az Istennel való találkozás szeretetélménye. A végzettekből alakult meg a keceli Cursillo-s csoport is. Ma már 20 fő feletti az aktív létszám, ahova nagyrészt keceliek, de környékbeli vidékiek is tartoznak. Külön vannak női és férfi imacsoportok. Kéthetente találkoznak, imádkoznak. A Cursillo-s csoportok nem záródnak magukba, egy folyamatosan bővülő közösségről van szó. Feladatuk a világi apostolkodás. A női és férfi imacsoportok időnkét közös alkalmat szerveznek, ahol a lelki vezető atya is részt vesz, olykor pedig megyei szinten is találkoznak. A Cursillo-s csoport tagjai azon munkálkodnak, hogy őszinte szeretettel végezzék a Krisztustól kapott küldetésüket a világban. Benedeczki Éva

MARADJ KÖZÖSSÉGBEN! Napjainkat áthatja a bizonytalanság, a felélem. Akinek van egy kis anyagi tartaléka, alaposan bevásárol élelmiszerből és méregdrága fertőtlenítőszerekből – van, akinek még erre sincs módja... Aztán várunk. Egyebet úgysem tehetünk. Ami máskor kifejezetten ajánlott – hogy ne maradjunk magunkra, legyünk barátok között, társaságban, beszélgessünk embertársainkkal és vállaljunk közösséget másokkal – az most szigorúan tilos. Most egyedül kell maradni. Sokakat megvisel ez a helyzet. Mindenkit másképp; anyagilag, érzelmileg, fizikailag. Fontos, hogy ezekben a napokban is egymásért éljünk, és ne csupán önmagunkért. A csak önmagáért élő ember előbb vagy utóbb elveszíti az életkedvét. Aki másra is gondol, az erőt nyer. Ez az alapigazság minden 14

életkörülményben megállja a helyét: legyen az háború, gazdasági válság vagy egy mostanihoz hasonló kritikus helyzet. Egy-egy bátorító telefonhívás vagy pár soros e-mail üzenet sokaknak adhat erőt, kapaszkodót. És a megújuló reménység nemcsak a lelket, hanem a testet is képes megerősíteni, gyógyítani. Gyülekezetünk szolgálócsoportja szeretné ebben az időszakban is a tőle megszokott sokszínűséggel, vidámsággal hirdetni a reménység üzenetét. Mostantól élőben csatlakozhat istentiszteleti alkalmainkhoz az MPE Keceli Gyülekezet YouTube csatornáján minden vasárnap reggel 10 órától. Városi Anett

www.youtube.com/mpekeceligyulekezet


2020. március

Keceli Hírek

Múltidéző

A SZABÓ PÁL ÓVODA TÖRTÉNETÉBŐL Az 1960-as években a népes Újfalu sok gyerekét már csak nagy nehezen tudta befogadni az óvoda. Hiába bővítették már kétcsoportosra, kicsinek bizonyult a hely. Minden évben 10-12 gyereket nem tudtak felvenni. A többi óvodában ugyanez volt a helyzet. Mára már csak emlék az óvodai, bölcsődei felvételi bizottság, amelynek feladata volt elbírálni a napközis jogosultságot. Tagjai voltak az óvodák, a bölcsőde vezetői, a védőnők, a párttitkár, gyakran a tanácselnök, később a szakszövetkezet, bútorgyár stb. képviselői. Előnyt élveztek a munkahellyel rendelkező nők, a sokgyermekes, vagy rossz körülmények között élő családok gyermekei. Ha valakinek gyesen volt az anyukája vagy egy háztartásban éltek a nagymamával, úgynevezett hazamenős lehetett, de szóba sem jöhetett a napközis felvétele, mert az ő felügyelete otthon biztosítva volt. Sokszor hosszú viták folytak egy-egy esetnél, gyakran még sem sikerült igazságos döntést hozni. Újfaluban, a közösen használt épületben nehéz volt az iskolásokhoz alkalmazkodni. Még a misék is az épületben voltak. Az 1960-as évek elején helyezték át Sáfrán Józsefné óvónőt a Téglagyári Óvodából az Újfalusi Óvodába. Próbált megoldást találni, hogy egy különálló óvoda épülhessen. Sem a Községi Tanácsnak, sem a Járási Hivatalnak nem volt erre pénze. Valahol a felettes körökben kellett támogatókat találni. 1967-ben a választások után támadt az ötlete Sáfránnénak, hogy a térség akkori országgyűlési képviselőjének, Szabó Pálnak a közbenjárását kérje. Udvarhelyi István, a külterületi iskolák, óvodák igazgatója és a szülők támogatásával levelet írt a képviselőnek, melyben kérte a segítségét, hogy valami módon megépülhessen egy új óvoda. Szabó Pál válaszolt: „Óvoda-ügyben szívesen segítek, amit csak tudok.” A képviselő személyesen jött el felmérni a helyzetet, és láthatta, tapasztalhatta, hogy tényleg nagy szükség lenne egy új óvodára. Az akkori tanácsi vezetőkkel megtárgyalta, mivel, mennyivel tudna hozzájárulni a

község az építéshez. A válasz az volt, hogy nincs pénz. A járásnál, a megyénél, de a minisztériumban is ugyanez volt a válasz. Elvi támogatókat ugyan talált, de pénzt ők sem tudtak adni, sőt Sáfránnét és Udvarhelyi István iskolaigazgatót fegyelmivel fenyegették a Szabó Pálhoz írt levél miatt, mert megkerülték a hivatalos utat. A képviselő sok-sok utánajárásának, győzködésének eredménye lett, hogy lassan csak került pénz az építésre. Még a „nagyfőnökök” is tartottak Szabó Páltól, aki újságíró is volt. A tervezőt maga Szabó Pál hozta, és 1968-ban elkezdődhetett az építkezés. A tanács megvásárolta az iskola melletti telket egy öreg házzal együtt, amelynek lebontása után hozzáfoghattak az építkezéshez. 1969 májusára álltak az új óvoda falai. A képviselő végig figyelemmel kísérte a munkálatokat – kőművesmester szemével is. Többször járt a helyszínen, például 1969 májusában, majd júniusban a keceli szakszövetkezetek vendégeként országos, megyei, helyi vezetők kíséretében. Az 1969. augusztus 20-ra tervezett ünnepélyes átadásra betegen már nem tudott eljönni. Szeptember elsején az új helyen kezdődött az óvodai év. Az avató ünnepi műsort az óvónőknek a gyerekekkel többször meg kellett ismételni a különféle delegációk látogatása miatt. A szép, új óvoda meglátogatására már büszkén, dicsekedve jöttek azok az emberek, akik az elején érdektelenül fogadták a kezdeményezést. Szabó Pál Baumgarten-díj, József Attila-díj, Kossuth-díj tulajdonosa volt. Nagy szerepe volt a népi írók mozgalmának történetében. A Bihar megyei Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt egyik alapító tagja volt. Részt vett a politikai és társadalmi életben mint országgyűlési képviselő és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. 1970 őszén hunyt el. 1971 óta viseli az író

nevét az óvoda, mert az ő közbenjárása nélkül sok évnek kellett volna eltelni, hogy egy új óvoda épülhessen Újfaluban. Megemlékezésként az épület falán emléktáblát helyeztek el: „Szabó Pál Napközis Óvoda. A kétszeres Kossuth-díjas íróról, volt országgyűlési képviselőről nevezte el Kecel Nagyközség közönsége 1971.” A táblaavatóra Szabó Pál felesége és lánya látogatott el. Az 1970-es években, amikor Cserni Lászlóné lett az óvodák igazgatója, ebben az épületben volt a keceli óvodák igazgatósága is. A volt külterületi iskolák az óvodákkal együtt ekkor már a központi iskolák igazgatóságához tartoztak, majd 1981-től az Általános Művelődési Központ tagintézményei lettek. Azóta sok változás történt az újfalusi óvodák életében. Több átalakításon esett át az épülete. Az új bölcsőde közbeiktatásával egybeépült a régi iskolában működő óvoda és a Szabó Pál Óvoda. Egy kicsi gyerekek nevelésével, gondozásával, oktatásával foglalkozó komplexum jött létre Újfalu központjában. Már nincs kül- és belterület. Az önkormányzat fenntartásában, a város különböző területein működő óvodák és a bölcsőde egy közös igazgatóság alá tartoznak, melynek székhelye a valamikori iskola megüresedett tanítói lakásában van. A keceli óvodák története 18962010-ig c. visszaemlékezés adatai szerint 2010-ig több éven át

újfalusi óvónők voltak: Antóni Györgyné – aki majdnem 20 évig az óvodák igazgatója volt, az óvodák, bölcsődék fejlesztésében meghatározó szerepet töltött be –, Andrási Sándorné, Antóniné Lantos Helga, Bakacsi Lászlóné, Béleczkiné Szegedi Ilona, Czár Lászlóné, Csenki Csabáné, Cserni Lászlóné, Csontos Erika, Farkas Éva, Farkas Józsefné, Herczeg Mihályné, Jónás Mártonné, Muhariné Lukács Gizella, Németh Mihályné, Palásti Márta, Palásti Tiborné, Pásztor Gáborné, Rékasi Ibolya, Sáfrán Józsefné, Schönfelder Júlia, ifj. Stenczel Sándorné, Szabó/Czár/ Anett, Sztanyik Zsuzsanna, Varga Eszter, Walter Rita, Wiedner Viktória. Emlékül álljon itt néhány pedagógus neve, akik több éven át az újfalusi iskolában tanítottak: Czár László, Dancs Irén, Darcsi Margit, Déri Ferencné, Dulinafka (Déri) Ferenc, Faragó József, Gāngl Mária, Haszilló Ferencné, Heibl Sándorné, Horváth Imre, Horváth Imréné, Kovásznai Lajos, Kun Vilma, Kurin Istvánné, Lakatosné Raffai Sarolta, Lakner János, Mácsai Katalin, Masek Lászlóné, Molnár Éva, Monduk Józsefné, Neff Mária, Némethné Rákóczi Márta, Pataki Miklós, Radvánszki László, Rónai Éva, Rónai Péter, Sebő Gyula, Senduláné Erdélyi Márta, Takács Mihály, Thám Lászlóné, Udvarhelyi Istvánné, Udvarhelyi Teréz, Udvarhelyi István, Újvári József, Wulmann László. V. J.

15


A város hírei

Keceli Hírek

2020. március

KEDVES OLVASÓINK! Amennyiben más településen elhunyt keceli hozzátartozójuk nevét szeretnék közzétenni anyakönyvi híreink között, kérjük, hogy a KecelMédia ügyfélszolgálatán jelezzék!

16


2020. március

Keceli Hírek

ANYAKÖNYVI HÍREK 2020. február 20. – március 20.

Györgye Vanessza (a.n.: Radics Brigitta) Apró Mira (a.n.: Muzsnyai Anikó) Hugyi Klára (a.n.: Rákóczi Zita) Kolompár Barbara (a.n.: Kolompár Henrietta) Flaisz Flóra (a.n.: Vancsura Margit) Rutai Léna (a.n.: Pecznyik Anikó) Imre Inez (a.n.: Dr. Kósa Ágnes)

Bleszák Gábor – Orcsik Mónika Csekei László – Szvetnyik Zsuzsanna Szarka-Kovács József – Árvai Enikő Veréb Zoltán – Kovács Ildikó Somorjai János – Bús Ildikó Murzsicz László – Szojka Márta Flaisz Gábor – Maláj Kitti

Városi Imréné (szül.: Vörösváczki Ilona) 82 éves Pálinkás Károly 63 éves Hegedűs Károly 84 éves Palásti Imre 97 éves Palásti Imre 71 éves Sajdik Imréné (szül.: Vörös Ilona) 74 éves Takács József 74 éves Kolompár Sándor 40 éves Kismók Mátyás 75 éves

APRÓK 0,3599 ha BIANCA szőlő eladó. Tel.: 70/953-9844

Családi ház eladó. Tel.: 30/ 353-6397

Beke tanyánál 6500 m2 területű szőlő eladó. Tel.: 70/339-5290

A szárító környékén 5,5 ha szántó eladó. Tel.: 70/330-5853

Kecel külterületén 1,9 ha művelt szántó terület eladó. Tel.: 70/387-4291 Ház eladó Szabadság u. 16. Tel.: 70/409-1916 9,3 t billenős pótkocsi és egy erős állatszállító kutrica eladó. Tel.: 30/995-6092 Cirmos és sárga rántanivaló csirke, ami továbbtartásra is alkalmas, megrendelésre kapható. Tel.: 20/405-1556

Közérdekű

SZABADTÉRI TŰZGYÚJTÁS ÉS TŰZMEGELŐZÉS Kecel belterületén az avar és kerti hulladék égetése hétfőtől – szombatig 10:00 – 16:00 között engedélyezett. A belterületi égetés bejelentésköteles a helyi tűzoltóságon: Kecel Tűzoltó Parancsnokság ügyelet Tel.: 78/420-056 vagy +3670/3392-733 A 2020. 01. 22-től érvényes szabályok alapján a külterületi (irányított) égetést annak megkezdése előtt legalább 5 nappal be kell jelenteni a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz írásban a bacs. titkarsag@katved.gov.hu e-mail címre, vagy a 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. postacímre. (Postai küldés esetén figyelembe kell venni a posta kézbesítésének idejét, ami akár 4-5 nap is lehet.) A bejelentés írásos összeállításában és lebonyolításában segítség kérhető Kecel Város Önkormányzati Tűzoltóságán, ahol ez ügyben is a lakosok szolgálatára állnak, amennyiben igény van rá.

Az irányított égetés fontosabb szabályai: 1. Ha azt a helyi jogszabály lehetővé teszi, külterületen az ingatlan tulajdonosa, használója legfeljebb 10 ha egybefüggő területen irányított égetést végezhet. 2. Az irányított égetés végzésének időpontját, terjedelmét, földrajzi koordinátákkal vagy helyrajzi számmal megadott helyét a megkezdés előtt 5 nappal a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz írásban be kell jelenteni a fenti módon. 3. Az irányított égetés során a tűz nem hagyható őrizetlenül, és veszély esetén azt azonnal el kell oltani. 4. Az irányított égetés csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen. 5. Az irányított égetés befejezése után a helyszínt át kell vizsgálni, és a parázslást – vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal – meg kell szüntetni.

ÓVODAI BEIRATKOZÁS - IMREHEGY A 7/2020. (III.25.) EMMI határozatban foglaltaknak megfelelően A II. JÁNOS PÁL KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA IMREHEGYI TAGINTÉZMÉNY TAGÓVODÁJA 2020. ÁPRILIS 21-IG HIVATALBÓL FELVESZ MINDEN KÖRZETÉBE TARTOZÓ ÓVODÁS KORÚ KISGYERMEKET. Aki körzeten kívülről szeretne beiratkozni, az a tagintézményvezetőnek jelezze a 0630/576-2780 telefonszámon, vagy a janospal.imrehegy.ovi@gmail.com címen. A felvételről hivatalos értesítést küld az intézmény a szülőnek. Intézmény vezetősége

KEDVES OLVASÓINK, ÜGYFELEINK! Tekintettel a kulturális intézményeket érintő látogatási tilalomra a KecelMédia ügyfélszolgálata a media@kecel.hu e-mail címen, illetve a +36 30 6575227 telefonszámon érhető el. Feladni kívánt hirdetéseikkel és egyéb kérdéseikkel kapcsolatban is a fenti elérhetőségeken érdeklődhetnek. Megértésüket köszönjük! Szerkesztőség

17


Információk

Keceli Hírek

KECELI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL NYITVATARTÁSI IDEJE

VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ NYITVATARTÁSI IDEJE

hétfő, szerda: 08.00 – 12.00 kedd, péntek: nincs ügyfélfogadás csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 17.00 Tel.: 78/420-211

hétfő: 09.00 – 16.00 kedd, csütörtök: 08.00 – 16.00 szerda, péntek: 08.00 – 12.00 szombat: 09.00 – 12.00 vasárnap: zárva Tel.: 78/420-344

2020. március

KÖZVILÁGÍTÁS HIBABEJELENTÉS

MEZŐŐRÖK ELÉRHETŐSÉGE

Városháza portaszolgálata Tel.: 78/420-211

1. körzet (Erdőtelek közigazgatási határa – körforgalom – Császártöltés közigazgatási határa): Herczeg Attila 20/411-91-12 2. körzet (Imrehegy közigazgatási határa – körforgalom – Császártöltés közigazgatási határa): Orcsik István 20/944-05-99 3. körzet (Imrehegy közigazgatási határa – körforgalom – Erdőtelek közigazgatási határa – Soltvadkert közigazgatási határa): Bleszák Gábor 20/493-87-58

HELYI RENDŐRSÉG Tel.: 78/420-207, 20/539-83-71

HELYI TŰZOLTÓSÁG Tel.: 78/420-056, 70/3392-733

POLGÁRMESTER FOGADÓNAPJA

POSTA NYITVATARTÁSI IDEJE

POLGÁRŐRSÉG

csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 17.00

Tel.: 70/3329600

szerda, csütörtök: 08.00 – 12.00

hétfő, kedd, szerda, péntek: 08.00 – 16.00 csütörtök: 08.00 – 17.00 szombat, vasárnap: zárva Tel.: 78/420-630

KORMÁNYABLAK NYITVATARTÁSI IDEJE

FÖLDHIVATAL NYITVATARTÁSI IDEJE

KECEL VÁROS ÓVODÁJA ÉS BÖLCSŐDÉJE

Okmányiroda hétfő: 07.00 – 17.00 kedd, szerda, péntek: 08.00 – 12.00 csütörtök: 08.00 – 18.00 Gyámügy hétfő: 08.00 – 16.00 kedd, szerda, péntek: 08.00 – 12.00 csütörtök: 12.00 – 16.00

Kiskőrös, Kossuth L. u. 16. Tel.: 78/311-677 hétfő, kedd: 08.00 – 15.00 szerda: 08.00 – 18.00, pénztár 17.30-ig csütörtök: 08.00 – 11.30 péntek: nincs ügyfélfogadás

Tel.: 78/521-030, 06-70/379-2001

ÁLLATORVOSI ÜGYELET

Kiskőrös, Kossuth L. u. 40. Tel.: 78/795-044 hétfő, szerda, csütörtök: 08.00 – 16.00 kedd: 08.00 – 12.00 péntek: nincs ügyfélfogadás

JEGYZŐ ÜGYFÉLFOGADÁSA

Valamennyi állatorvos saját praxisa részére biztosítja a munkaszüneti napokon való ellátást. Távollét esetén helyettesítő állatorvos dolgozik, akinek elérhetősége a rendelő bejáratánál kifüggesztve olvasható. Dr. Almási Zsolt: 20/262-2255 Dr. Beke József: 20/971-8180 Dr. Flaisz Csilla: 70/702-5394 Dr. Sőreghy András: 70/382-9679, 70/436-2968

EBRENDÉSZET Tel.: 20/4949-705

GYÓGYSZERTÁRAK NYITVATARTÁSI IDEJE Kristály Gyógyszertár Vasút u. 3. Tel.: 78/422-740 hétfő-péntek: 08.00 – 13.00, 16.00 – 19.00 Páratlan szombatokon: 08.00 – 12.00 Ügyelet nincs. Szent György Gyógyszertár Rákóczi F. u. 1. Tel.: 78/420-150 hétfő-péntek: 08.00 – 12.00, 14.00 – 18.00 Páros szombatokon: 08.00 – 12.00 Készenlét: hétfő-péntek 19.00 – 21.00 18

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA

II. JÁNOS PÁL KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA Tel.: 78/420-253, 70/983-94-08

ORVOSI ÜGYELET CSECSEMŐ TANÁCSADÁS: Dr. Zsember Katalin kedd: 10.00 – 12.00 Dr. Percs Ágnes szerda: 10.00 – 12.00

A központi ügyelet vezetékes telefonszáma: 78/421-000 Az orvosi ügyelet mobil száma: 06-30/859-66-70 Ügyeleti idő: naponta 16.00 – 08.00

Impresszum Keceli Hírek Kecel város közéleࢢ havilapja Kiadó: Vállalkozók a Városért Média Nonprofit Kft. 6237 Kecel, Fő tér 1.

KISKUN-VÍZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kecel, Avar tér 1. csütörtök: 08.00 – 14.30 Tel.: 20/942-16-22 Kiskunhalas, Kőrösi u. 5. Tel.: 20/9-421-622

HULLADÉKUDVAR NYITVATARTÁSI IDEJE hétfő, kedd, péntek 08.00-12.00 és 13.00-17.00 szerda, csütörtök 08.00-12.00 A befizetésről igazolást kell vinni. Tel.: 30/345-54-23

HEGYKÖZSÉG ÜGYFÉLFOGADÁSI IDEJE hétfő, szerda, péntek: 08.00 – 12.00 kedd, csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 16.00 Tel.: 78/421-308

FALUGAZDÁSZ ÜGYFÉLFOGADÁSI IDEJE hétfő-csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 16.00 péntek: 08.00 – 12.00 Tel.: 78/420-011

Ügyvezető: Szedmák Tamás Felelős szerkesztő: Csiszér Erika Ágnes Állandó munkatársaink: Kecskés Tamás, Gyalogné Klajkó Eszter, Ridegné Szilágyi Bettina, Szőke Judit, Varga Eszter, Varga Józsefné Hirdetésszervező: Dúcz Annamária E-mail: hirdetes@vira.hu Telefon: +36-70/617-9945 Tördelés: BI-Design Reklámstúdió 6237 Kecel, Rákóczi Ferenc utca 56. Nyomdai munkák: DRUK-KER Kft. 6200 Kiskőrös, Csokonai u. 47. Megjelenik havonta 3450 példányban. ISSN 2062-7300 Újság, képújság hirdetésfelvétel: Városi Könyvtár és Művelődési Ház hétfő, kedd, péntek: 09.00 – 12.00 szerda: nincs ügyfélfogadás csütörtök: 09.00 – 16.00 Tel.: 78/420-344 E-mail: hirdetes@vira.hu Lapzárta: minden hónap 20-án


Közérdekű

DALCSOKOR A HÖLGYEKNEK Városunk polgárőrei az ünnepnapokon is szívesen töltik együtt az időt. Így volt ez március 6-án is, mely alkalommal nőnapi köszöntőre hívták az egyesület hölgy tagjait és hozzátartozóikat.

VIRÁGOT A VIRÁGNAK Amikor vége felé közeledik a tél, kedves színfoltja március elejének a virágokkal teli nőnap. Igaz, hogy a kertekben még csak bimbóznak a növények, de a virágüzletek szebbnél szebb bokrétákkal csalogatnak, így a férfiak méltó módon kifejezhetik tiszteletüket a női nem felé. Kecelen a Mozgáskorlátozottak Csoportjában példaértékű, ahogy a tagok figyelnek egymásra. Évek óta családias hangulatban telik ez az ünnep. A nőnap közeledtével idén is összegyűltek a Városi

Könyvtár és Művelődési Ház kiállítótermében, hogy az egyesület férfi tagjai felköszöntsék a hölgyeket. Jókedvű, hangulatos, verses összeállítással örvendeztették meg egymást. A csoport vezetője, Fangné Botos Jusztina, Palásti Józsefné, Molnár Éva, Takács János és Matos József ajándékozta meg egy-egy verssel az egybegyűlteket. Került az ünnepi asztalra zsíros kenyér, sok finom sütemény és ital, Pálinkás Lajos pedig harmonikajátékával tette még vidámabbá az összejövetelt. Varga Eszter – Vira.hu

A T.G. – Virágdekor Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ebédlője megtelt vendégekkel. Orcsik István, az egyesület elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd jelképesen „átadta” az ünnepi ajándékot. A zenés meglepetésműsorban Szegő Adrienn és Szerémy Dániel színművészek teremtettek forró hangulatot Pál Attila vezetésével. Verssel, humoros idézetekkel, operett- és musical-slágerekkel, népszerű dallamokkal szórakoztatták a vendégeket. A polgárőr-szakácsok most is kitettek magukért, húsleves, zúzapörkölt és kalács került az asztalra. A vacsora után minden hölgy vendég egy szál szegfűvel térhetett haza.

Orcsik István az egyesület nevében köszönetét fejezte ki Téglás Andrásnak és feleségének, hogy évek óta biztosítják a helyszínt a polgárőrök számára, nemcsak a nőnapi ünnepségekhez, hanem egyéb rendezvényeikhez is. Varga Eszter – Vira.hu

KONYHAKERT TERMELJÜNK OTTHON FINOMSÁGOKAT! A háztartási konyhakert friss zöldségekkel, gyümölcsökkel színesíti az étrendet, biztosíthatja egy-egy család önellátását. Április lévén kezdetét vette a kerti szezon. Még időben vagyunk, hogy eldöntsük, idén mit szeretnénk a kerttel kezdeni.

fotók: Varga Eszter – Vira.hu

Tekintettel a koronavírus okozta válsághelyzetre, egy otthoni konyhakert kialakításán – ha eddig még nem volt –, érdemes elgondolkodni. Egyelőre még nem ismert, hogy néhány nap, hét vagy hónap múlva milyen korlátozások léphetnek életbe, így akinek lehetősége van otthon megtermelni néhány finomságot, mindenképp érdemes fontolóra vennie. Jelenleg is sokan hasznosítják a kerteket – főleg az idősebb korosztály révén – településünkön, kérjünk tanácsot tőlük bátran! Az internetről is számos ötletet, praktikát leshetünk el, hogy mit, hogyan vessünk el vagy palántázzunk. KERTÉSZKEDÉSRE FEL! NÉZZÜK MEG KIÉ LESZ 2020-BAN A LEGSZEBB KECELI KONYHAKERT! Sendula Anita 19


ZENÉS-DALOS TALÁLKOZÓ Ének- és zeneszó fogadta a látogatókat március 7-én a Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében. A Kéknefelejcs Népdalkör találkozóján Juhász Anikó, a csoport vezetője köszöntötte a vendégeket és Kodály Zoltán szavait idézve elmondta: „A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, amikor már nagyon hiányzik.” Az eseményen tiszteletét tette Haszilló Ferenc polgármester, aki méltatta a népdalkör tevékenységét, mellyel városunkban életben tartják a hagyományokat és ápolják az elődeinktől örökölt kincseket, végül hasonló rendezvények szervezésére biztatta őket. A meghívásra a környékbeli településekről érkeztek zenés-dalos együttesek. A Tázlári Rozmaring Asszonykórus dél-alföldi és kalocsai dalokkal, valamint bukovinai népdalcsokorral szórakoztatta a közönséget, Soltvadkert Város Citerazenekara és Népdalköre ájfalusi eszközöst, csárdást, valamint sikródi dalo-

kat énekelt. A helyi Kéknefelejcs Népdalkör bugaci és kalocsai népdalokat adott elő és mint mindig, Wiedner János bácsi is játszott 100 éves gombos harmonikáján. A keceli Bogárzó Citeraegyüttes szatmári és sárközi népdalokkal állt a színpadra, a Pörbölyi Népdalkör nyugat-tolnai és sárközi énekeket hozott, a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Zenészek szlovák és magyar népdalok hangjait elevenítették fel, végül a Búzavirág Asszonykórus Soltvadkertről egy Rábaközi és Félegyháza-környéki dalok című összeállítással szerepelt. A zenei csapatok egymást követve mutatták be ének- és zenetudásukat, majd a vacsora után Flaisz József (Lecsó) zenéjére mulattak tovább a résztvevők. Varga Eszter – Vira.hu

ÓVODAI ÉS BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁS A 7/2020. (III.25.) EMMI határozatban foglaltaknak megfelelően KECEL VÁROS ÓVODÁJA ÉS BÖLCSŐDÉJE 2020. ÁPRILIS 21-IG HIVATALBÓL FELVESZ MINDEN OLYAN KECELI LAKCÍMMEL RENDELKEZŐ ÓVODÁS KORÚ KISGYERMEKET, AKI VONATKOZÁSÁBAN NEM ÉRKEZETT JELZÉS ARRÓL, HOGY MÁS ÓVODA FELVETTE. A felvételről hivatalos értesítést küld az intézmény a szülőnek. A bölcsődei beiratkozást várhatóan személyesen tudják majd a szülők intézni egy később meghatározott rend szerint.

fotók: Varga Eszter – Vira.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.