A La Nación interjúja Ferenc pápával (La Nación, n. 51454, 2014. december 7., 1,4,6–8 és 10. oldal ) Elisabetta Piqué
Humor és anekdoták egy esős délutánon a Vatikánban
A találkozóra december 4-én, csütörtök délután fél 5-kor került sor a Szent Márta-házban. Erősen zuhogott az eső. Nem lehetett egy taxit sem látni, mint ahogy ez általában történik, ha vihar van, Róma megbénul. A férjemmel, Gerry-vel – aki elkísért engem, s ha lehetséges, akkor fényképezni is fog – arról beszélgetünk, hogy nem szabad pánikba esnünk. Ahhoz, hogy ne késsünk el az egyetlen lehetőség volt, hogy az autónkkal jöttünk. Szerencsére nem volt nagy forgalom a belvárosban. A Vatikán Péter-kapujához mentünk, mely Bernini oszlopsorától balra található. Beborult az ég. A vihar közepén, az erős szélben lehúzom az ablakot és az esernyőt tartó gárdistának kiszólok, hogy találkozóm van a Szentatyával. „Taxival akartam jönni, de ebben az időben lehetetlenség volt találni egyet is”, mondom neki, bocsánatot kérve azért, hogy autóval jöttünk. A gárdista rám mosolyog, mialatt egy társa, a rádióval, elvégzi a rutin ellenőrzéseket. „Tessék. Ismeri az utat?” – kérdezi. „Igen” – válaszolok én. Leparkolok kissé rozoga kocsimmal a Szent Márta-ház el, ahová árnyékot vet a Szent Péter-bazilika
impozáns kupolája, mellettünk több más autó SCV rendszámmal (Stato Cittá del Vaticano – Vatikánváros Állama). Közöttük ott van a kék Ford Focus is, amelyet a pápa használ. Szeretnék készíteni egy történelmi fényképet, amint a pápa kék Ford Focusa mellett ott áll a mi Honda Jazz-ünk is, de még mindig zuhog, és nincs is már erre időnk. Az egyeztetett időpontig már csak pár perc van. 16:20 van, esernyőinket belehelyezzük a Vatikán papi vendégházának bejáratánál egy esernyőtartóba; látjuk, hogy Ferenc már ott van a földszinten hétköznapi fehér ruhájában – fehér selyemöve és pileólusa nélkül. Egy idősebb hölgytől búcsúzik éppen. Kabátjainkat az egyik kékruhás csendőrnél hagyjuk, aki kedvesen fogad minket. Ferenc pápa oda jön, és mosolyogva üdvözöl minket. Hárman elindulunk a lifthez, majd fölmegyünk a második emeletre. Mielőtt belépnénk 201-es számú lakosztályába, egy svájci gárdista őrt állva tiszteleg a pápának. Mindhárman egy közvetlen „buonaserával” köszönünk vissza. A 201-es lakosztály a pápa főhadiszállása, fő irodája és bunkere. A kulcs ott lóg a zárban. Az ajtóból a szürkés-zöld bársonnyal kárpitozott széken egy krémszínű gyapjúkardigánt tűnik föl, amit épp most kapott vissza a pápai mosodából. Hasonló ahhoz, amit Ferenc reverendája alatt most is hord. A lakosztály egyszerű, a falak fehérek, alig van benne dísz, csupán egy kép Szent Ferencről, feszületek, a Lujáni Miasszony szobrocskája, és más Mária-ábrázolások egy faasztalon. A lakosztály egy nappaliból, egy dolgozószobából, egy hálószóbából – egy sötét fából készült, nagyobb ággyal – és a fürdőszobából áll. Jorge Bergoglio érkezése előtt a 201-es lakosztályban a vatikán illusztris vendégei laktak. Ezt a szobát használta I. Bartolomeosz, Konstantinápoly ortodox pátriárkája is. Szokásos humorérzékével, Ferenc megválasztása után azt mondta neki: „Bocsánat, hogy elrabolom a szobádat”. Egy munkamániás Mint mindig, Ferencnek telített volt a napja. Fogadta kihallgatáson Severino Poletto bíborost, Torino nyugalmazott érsekét; Armando Guebuzát, Mozambik miniszterelnökét is; Pápua Új-Guinea és a Salamon-szigetek pápai nunciusát; a brazil nunciust; elbúcsúztatta Juan Pablo Cafierót, az argentin szentszéki nagykövetet, majd fogadta a Nemzetközi Önkéntes Szolgálat Keresztény Szervezeteinek Föderációját (FOCSIV) is. Mindezt pedig jó humorral, kedélyesen. Amint megtudtam, utánam is van találkozója, mint egy igazi munkamániás. Megkérdezem, hogy mennyi időnk van az interjúra. Rögtön megnyugtat: van elég időnk, nem kell sietnünk. Egy kis köhögése van Ferencnek a múltheti török útjának eredményeként, ahol el kellett viselni a hirtelen hőmérséklet-változásokat: kint hideg volt, bent pedig a fűtés miatt meleg. Az úton, miként a többi újságíró a pápai gépen, Garry és én abban a mgetiszteltetésben részesültünk, hogy köszönthettük Őt. Múlt kedden, bár távolról, de szintén üdvözölhettük Őt , amikor mi is jelen voltunk a Vatikánban, a IV. Piusz épületben a különböző vallási vezetők közös nyilatkozatának történelmi aláírásánál a modernkori rabszolgaság ellen. Annak ellenére, hogy egy interjút készítek a pápával, nem vagyok ideges. Már nagyon vártam ezt a pillanatot, s talán ezért is esik, gondolom egy mosollyal. 2001 februárja óta ismerem Jorge Bergogliót, amikor felkértek, hogy Rómában készítsek egy interjút Buenos Aires érsekekével, aki rendszerint nem ad interjút, de akkor kivételt tett, éppen azelőtt még, hogy II. János Pál bíborossá kreálta volna. Sok minden történt azóta, sok év telt el, sok találkozás történt. Az ember, aki addig Jorge atya volt, most Ferenc én pedig egyik önéletrajzának szerzője – Ferenc, élete és forradalma –, a pápáról, aki megváltoztatja az Egyház történetét. Leültünk a nappaliban két vilgoszöld bársony fotelbe, Ferenc történeteket kezdett el mesélni, nevetve és egyre inkább megerősítve azt, hogy Ő még ugyanaz a Jorge atya. „Már az első pillanattól kezdve azt mondtam magamnak: »Jorge, te nem változol. Ugyanaz maradtál,
bár a te korodban szinte nevetséges már változni!« ”, mondja. Ezzel a mondattal eredeti módján írja le, hogyan is érzi magát pápaként. Az idő elrepült. Az interjú mintegy ötven percig tartott. Még maradt időnk beszélgetni és készíteni egy kisfilmet a telefonommal, amelyben köszöntis és megáldja az Alfarcito Iskola (az iskolát Chifri atya alapította Salta tartományban) első végzős diákjait. „Imádkozz értem” Mikor elérkezik az indulás ideje, Ferenc egy fehér csomaggal lep meg minket. Benne ajándékok gyermekeinknek, Juan Pablónak és Carolinának, „hogy játsszanak”. Ezeket a sokezernyi ajándékból választotta, amelyeket a napi kihallgatások alkalmával kap ajándékba, s amiket újrahasznosít – miként Buenos Aires érsekeként is tette ezt. Kilépünk a 201-es szobából, egy másik svájci gárdista áll már a folyosón, de ő is ugyanúgy tiszteleg. A pápa elkísér minket a liftig, mert a Pápai Gergely Egyetem néhány professzorát készül fogadni, akik már a földszinten várják. Mielőtt becsukódna a liftajtó, hagyományosan tőlünk is így búcsúzik: „ne felejtsetek el imádkozni értem”. Ez alkalom egy ölelésre is…
Isten jó hozzám, ezért megajándékozott egy egészséges meggondolatlansággal.
Egyik első latin-ameriakai médiumnak adott interjú minetgy 50 percén keresztül Ferenc pápa sokmindenről beszélt: egészségéről, útjairól, a családról, de nem kerülte a kényes témákat sem mint a melegek, az elváltak, illetve a (polgárilag) újraházasodottak helyzete, de elmondta véleményét az argentin választásokról is. „Isten jó hozzám, megajándékozott egy egészséges meggondolatlansággal. Azt teszem csupán, amit tennem kell.” „Már az első pillanattól kezdve azt mondtam magamnak: »Jorge, te nem változol. Ugyanaz maradtál, bár a korod szinte nevetségesen sokat változot.«” Néhány mondat azok közül, amelyeket Ferenc pápa mondott szokásos természetességével a La Naciónnak adott interjújában a Szent Márta házban mintegy 21 hónappal megválasztása után csütörtök délután. A nemsokára 78. évét betöltő Jorge Bergoglio nem kerüli el pápaságának központi témáját sem, amelyet talán a 2013. március 13-án őt pápává választó konklávé is várt tőle: a római kúria reformját, amelynek szükségessége már XVI. Benedek alatt fölmerült. Elmondja, hogy az eredetileg tervezetthez képest ezzel a következő évben sem fog még végezni. Hozzáteszi azonban, hogy valójában „a lelki reform, a szív reformja” az, ami most leginkább foglalkoztatja. Megjegyzi továbbá azt is, hogy „sok hiányzik még” a Vatikán megtisztiításának munkájában is, nagy természetességgel beszél az ellenállásról, amellyel szembe kell néznie, de mégsem aggasztja ez őt annyira. „Az ellenállás nyilvánvaló, de számomra ez jó jel, ha a dolgokat nyíltan vitatjuk, mintsem, hogy titokban tartanánk, ha valaki nem ért egyet. Jó, ha a dolgokat szabadon tárgyaljuk meg, ez nagyon egészséges.”, állapítja meg abban a lakosztályban, amely most otthona a Vatikánban. A fárasztó nap ellenére, melyet kötelezettségei és kihallgatásai töltenek meg már reggeltől Ferenc, aki nem veszítette el sem Buenos Aires-i akcentusát és stílusát sem, közvetlennek mutatkozik és mosolyog.
Könnyedsége ellenére utal pápaságának vitatott témáira is, mint amilyenek októberben a Püspöki Szinódus legutóbbi, rendkívüli közgyűlése kapcsán felmerültek. A család jelenlegi állapotának vizsgálatában, Bergoglio szókimondó és közvetlen: „ma meggyötörtek”. A szinódus nyilvánvalóan megoszlott annak tekintetében, hogyan is kell az Egyháznak ma szembenéznie a kihívásokkal, különösen az elváltak és a (polgárilag) újraházasodottak esetében. Ferenc valójában „kiközösítetteknek” látja őket, hiszen e helyzetben az Egyházban mintegy ki vannak zárva sok mindenből.. „Walter Kasper, a német bíboros [aki közel áll a pápához és a reformok támogatója] mondta, hogy ezt feltételesen meg kell engednünk, vagyis nyitnunk kell ezen a téren. Néhány embert ez megijeszt” – magyarázza a pápa. Megnyugtatva minazokat, akik szerint a szinódus csak zavart keltett, a pápa emlékeztet arra is, hogy a szinódus „egy folyamat” és „az Egyház házasságról szóló tanítását egy ponton sem változik meg”. „Nem félek továbbmenni a szinodális úton (a szó a görög σύν, ’együtt’ és ὁδός, ’út’ szavak összetételéből származik – közös út), mert Isten várja el, hogy ezen az úton járjunk. Sőt, a pápa az, aki garantálja ezt, aki őrködik felette” – fejti ki Ferenc pápa. Szót ejt az argentinok áradatáról, akik elutaznak Rómába, hogy készíthessenek vele egy fényképet. Kijelenti, úgy döntött, hogy a 2015-ös választások miatt nem fog több politikust magánkihallgatáson fogadni, csak a szerdai általános kihallgatások végén a Szent Péter-téren. Megerősití, hogy nem fog elutazni a Argentínába 2016 júliusában a tucumáni Euchariszikus Kongresszura, mert közel van a lengyelországi Ifjúsági Világtalálkozó időpontjához. Országa meglátogatásának terve megmarad, de az év egyik másik időpontjában kerül majd sor rá. Elmondja, hogy 2015-ben három másik országot is szeretne meglátogatni 2015-ben Latin-Amerikában – amelyeket még nem szeretne megnevezni –, valamint első alkalommal Afrikát is. Megerősíti azt is, hogy a Vallási Művek Intézete (IOR), amely a Vatikán bankjaként közismert „nagyon jól működik”, miután megreformálta azt a pénzmosás és a maffia részvételének gyanújával indított évtizedes vizsgálatok után. Ferenc a La Nación számára néhány nappal adott interjút a kulcsfontosságú dátum a Guadalupei Szűz, Latin-Amerika patrónájának december 12-i ünnepe előtt. A Szent Péter-bazilikában ünnepi szentmisét fog bemutatni, amelyen argentin zenészek fogják az 50 évvel ezelőtt Ariel Ramírez által komponált Kreol-mise tételeit eljátszani – történelmi pillanat lesz az első „világ végéről érkezett” pápa számára. A mise zenéjét a zeneszerző fia, Facundo Ramírez fogja vezényelni, Patricia Sosa énekesnő és egy római kórus közreműködésével. „Amikor először halottam a Kreol-misét, még tanultam, úgy hiszem teológiát, már nem emlékszem olyan jól erre. Nagyon tetszett nekem. Nagyon szeretem a lenyűgöző szépségű »Cordero de Dios«-t . Nem feledem azt sem, mikor Mercedes Sosa énekével halottam ezt” – vallja be a pápa.
Latin-Amerika nagyon büszke lehet az első nem európai pápára? Mit vár ettől a régiótól? Latin-Amerika már egy jó ideje, a Latin-amerikai Püspöki Tanács (CELAM - Consejo Episcopal Latinoamericano) megalakulása és első gyűlése óta elkezdett járni egy úton. Monsignor Larraín, a CELAM első elnöke nagy lendületet adott. Ott volt a riói konferencia, aztán Medellín, majd Puebla, Santo Domingo és Aparecida. A latin-amerikai püspöki kar mérföldkövei voltak ezek, melyet közösen vittek végbe, bár más utakon és az elején még félénkebben. Azonban ennek az ötven évnek az útját nem lehet letagadni, mert ez az út a tudatosság felébresztéséé Latin-Amerika Egyházában és a hit növekedéséé. Ezen az úton továbbhaladva nagy érdeklődés vette körül a guadalupei üzenet tanulmányozását is. A Gaudalupei Szűzről, képéről, annak vitatott származásáról, a Nican-Mopouáról [a jelenés első, XVII. századi leírását ez a könyv tartalmazza – navatl nyelven a könyv címe annyit tesz: Itt kezdődik… - a ford. megjegyzése] született tanulmányok összességükben lenyűgözőek, már önmagukban alapvető hittan. Ezért, amikor a Guadalupei Szüzet, Amerika patrónáját ünnepeljük december 12-én, és a Kreolmise megkomponálásának 50. évfordulóját, akkor arról az útról is megemlékezünk egyúttal, amelyet Latin-Amerika Egyháza bejárt.
Nemrég egy felmérés a vallásosságról [Pew Research Center] megállapította, hogy a „Ferenchatás” ellenére még mindig elhagyják katolikusok az Egyházat. Az Aparecidában közzétett statisztikákat ismerem, ezek az egyedüli adataim. Nyilvánvalóan számos olyan tényező is közrejátszik ebben, amely nem az Egyháztól függ. Például, a prosperitás (siker) teológiája, amely megihletett sok vallásos kezdeményezést is, amelyek magukkal ragadják az embereket. Ám ezek az emberek megállnak félúton. Azonban hagyjuk azokat a dolgokat, amelyek az Egyháztól függetlenek, engem ez érdekel: melyek azok az Egyházon belüli, tőlünk függő okok, amelyek a híveket elégedetlenekké teszik? Az, hogy az emberek nem éreznek magukhoz közel minket, illetve a klerikalizmus. A közelség ma a katolikusok számára azt jelenti, hogy kilépünk feléjük, közel vagyunk hozzájuk, problémáikhoz, az ő valóságukhoz. Ahogyan a CELAM püspökeinek is mondtam Rio de Janeiróban, a klerikalizmus megállítja a hívek növekedését Latin-Amerikában. A hívek ott igazán érettek a hitben Latin-Amerikában, ahol kifejezhetik népi vallásosságukat. A világi hívek társulásainak azonban mindig szembetalálták magukat a klerikalizmus problémáival. Erről az „Evangelii gaudiumban” [a pápa első apostoli buzdítása] is beszélek. Az Egyház megújítása, amelyre meghívást érez, az „elveszett bárányokat” is keresi és meg akarja állítani a hívek számában mutatkozó érvágást? Nem tetszik az „érvágás” szó, mert nagyon közel áll a prozelitizmushoz [erőszakos térítés]. Nem szeretek olyan fogalmakat használni, amelyek a prozelitizmushoz kapcsolódnak, mert nem az az igazság. A „tábori kórház” képét részesítem előnyben: az embereknek súlyos sebeik vannak, és tőlünk várják, hogy begyógyítsuk sebeiket, melyeket több ok miatt szerezték. Nekünk el kell mennünk hozzájuk, hogy sebeiket begyógyítsuk. Ez hát a stratégia, begyógyítani azokat, akik hátramaradtak? Nem szeretem a „stratégia” szót sem, inkább az Úr lelkipásztori hívásáról beszélek, különben mindez egy nonprofit szervezet lenne… Ez az Úr hívása, amit ma az Egyháztól kér, nem mint stratégiát, mert az Egyház nem prozelita [nem erőszakkal térít]. Az Egyház nem a prozelitizmust keresi, mert „nem prozelitizmussal [térítéssel], hanem „vonzással” növekszik” – ahogy Benedek pápa is mondta [XVI. Benedek pápa, Homília a Latin-Amerikai és Karibi Püspökök V. Általános Konferenciája nyitó szentmiséjén „La Aparecida” kegyhelyen (2007. V. 13.); vö. Evangelii gaudium 14.] Az Egyháznak tábori kórházzá kell válnia, nekünk pedig, miként az irgalmas szamaritánus, ki kell mennünk és begyógyítanunk a sebeket. Vannak, akiket az sebzett meg, hogy elhanyagoltuk őket, vannak, akiket magukra hagyott az Egyház, vannak, akik borzalmakat szenvedtek el… Pápaként általában világosan beszél, amely jobban érthetővé teszi pápaságát. Miért gondolja azt, hogy vannak olyan körök, melyek célt tévesztettek, mint „kormány nélküli hajó”, ahogy ezt a családszinódus után mondta? Ezek a kifejezések…. Nem tudok róla, hogy valaki is használta volna ezeket. A médiában úgy jelenik meg, mintha ők mondták volna. Azonban amíg meg nem kérdezed az illetőt: „Te mondtad ezt?”, addig fenntartásaim vannak. Általában az emberek nem olvassák el, miről is van szó. Egyszer valaki ezt mondta nekem: „Igen, világos, jó ha megkülönböztetjük a dolgokat, de sokkal világosabban kell látnunk a dolgokat”. Így válaszoltam neki: „Nézd, írtam egy enciklikát – igaz »négykezeset« – és egy apostoli buzdítást. Továbbá nyilatkozatokat teszek és prédikálok, ez az én tanításom. Ezekben van az, amit én gondolok, nem a médiában. Nézd meg, ezekben világosan megtalálhatod; az »Evangelii gaudium« nagyon érthető.
Néhány média arról beszél, hogy „a mézesheteknek vége”a szinóduson tapasztalt megosztottság kapcsán... Ez a megosztottság nem a pápa ellen irányult; vagyis a pápa nem viszonyítási pont, hiszen a pápa csak a játékot indította el, illetve meghallgatott mindenkit. Az a tény, hogy a végén beszédemet akkora lelkesedéssel fogadták a szinódusi atyák, megmutatja, hogy nem a pápa a kérdéses, hanem inkább a különböző lelkipásztori szempontok. Jóllehet a status quo megváltozott, amit az Ön Vatikánba való érkezése jelzett, természetes, hogy van ellenállás. Kicsivel több, mint húsz hónap után, a kezdetben csendesebb ellenállás mára jóval nyilvánvalóbb... Maga mondta. Az ellenállás már nyilvánvaló, de számomra ez jó jel, ha a dolgok kiderülnek, mintsem, hogy titokban tartanánk, ha valaki nem ért egyet. Jó, ha a dolgokat szabadon tárgyaljuk meg, ez nagyon egészséges. Gondolja, hogy az ellenállás kapcsolatban áll a Római Kúria nagytakarításával és belső szerkezeti átalakításával? Számomra az ellenállás eltérő véleményt jelent, nem valami koszosat. Döntéseimmel kapcsolatosak inkább, amelyeket meghozok. Világos, hogy vannak döntések, melyek gazdasági dolgokat érintenek, vannak, amelyek inkább lelkipásztoriakat… Aggódik? Nem, nem aggódom, minden normálisnak tűnik számomra, az lenne a nem normális, ha nem lennének eltérő vélemények. Nem lenne normális, ha nem bukkanna fel egy sem. Befejezte a nagytakarítást? Nem szeretnék tisztogatásról beszélni. Inkább arról van szó, hogy a kúriát abba az irányba tereljük, amelyet az általános kongregációk [a konklávé előtti gyűlések] kértek. Nem, sok hiányzik még. Nagyon sok. Mert a konklávé előtti általános kongregációkon a bíborosok sok dolgot kértek, melyekben szeretnénk előrehaladni… Mit talált a nagytakarítás során, rosszabb, mint amire számított? Először is, nem számítottam semmire. Arra számítottam, hogy visszatérek majd Buenos Airesbe [nevet]. Ezek után, nem is tudom, [mi lesz]. Isten jó hozzám, megajándékozott egy egészséges meggondolatlansággal. Azt teszem csupán, amit tennem kell. Hogyan állnak a dolgok jelenleg? Jól, minden nyilvános, mint köztudott. A IOR [Vallási Művek Intézete] kitűnően működik, nagyon jó munkát végeztünk ott. A gazdaság is jól áll. Jelenleg a lelki reform miatt aggódok leginkább, a szív reformja miatt. Most írom karácsonyi üzenetemet a kúria tagjai számára; két alkalommal köszönteném őket, az egyiket a kúria prelátusaival tartanám, a másikat pedig a VI. Pál-teremben a Vatikán minden más dolgozójával, minden alkalmazottunkkal és az ő családjaikkal, hogy ők is vigyék a dolgokat előre. A lelkigyakorlat a prefektusok és a titkárok számára egy további lépés. Egy lépés előre, hiszen hat napig be leszünk zárva, ahol imádkozunk. Miként tavaly, idén is a Nagyböjt első hetében szeretném megtartani azt, ugyanabban a házban. A következő héten ül újra össze a G-9 [a 9 bíborosból álló tanácsadói testület, amely a reformok folyamatában és az Egyház egyetemes kormányzásában van a pápa segítségére]. 2015-re végbemehet a kúria híres reformja? Nem, a folyamat lassú. A napokban tartottunk egy ülést a dikasztériumok vezetőivel, ahol javaslatot
tettem a Világiak, a Család, illetve az Igazság és Béke Pápai Tanácsa összevonására. Megvitattuk ezt, mindenki elmondta a véleményét. Most pedig újra összejön a G-9. Amint mondtam, a kúria reformja hosszabb időt vesz igénybe, ez a legösszetettebb rész… Ez azt jelenti, hogy nem megy végbe 2015-re? Nem, kis lépéseket teszünk. Igaz, hogy egy házaspár is lehet az új dikasztérium vezetésében, amely Világiak, a Család, illetve az Igazság és Béke Pápai Tanácsa összevonásával jönne létre? Lehetséges, ezt nem tudom. A pápai tanácsok vezetői vagy titkári szerepét a legodaillőbb tölti majd be, legyen az férfi, nő vagy akár házaspár... Tehát nem szükségszerűen bíboros vagy püspök… Egy dikasztérium vezetését – mint a Hittani Kongregáció, a liturgikus [Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció] vagy a Világiak, a Család, illetve az Igazság és Béke Pápai Tanács összevonásával létrejött újabb [dikasztérium] – mindig egy bíboros látja el. Így a legjobb, hiszen a dikasztériumok nagyon közel állnak a pápához. Érdemes, hogy így legyen, hiszen ugyanolyan közel állnak a pápához, mint e körök munkatársai. Azonban a dikasztérium titkárának nem kötelező püspöknek lennie, mert fönnáll a kérdés akkor, ha a püspök-titkárt le kell cserélni: hová küldjük? Egy egyházmegyét kellene keresnünk, ám ők nincsenek mindig jó erőben egy egyházmegyéhez, csak erre a feladatra alkalmasak. Két püspök-titkárt neveztem ki csupán: az államtitkárt: akit nevezhetnénk mindezek plébánosának, illetve a Püspöki Szinódus titkára, akinek lényegéből adódóan püspöknek kell lennie. Sűrű év volt, több jelentős utazással, a szinódus rendkívüli közgyűlésével, a Vatikán kertjében a közel-keleti békéért tartott imatalálkozó… Melyik volt a legjobb, illetve a legrosszabb pillanata? Nem tudnám megmondani. Minden pillanatban van valami jó és nem jó is, nemde? [rövid csend]. Például, a találkozó a nagyszülőkkel, az idősekkel egy csodálatosan szép volt. Ott volt Benedek is… Nagyon tetszett nekem az a találkozó, de nem mondanám a legjobbnak, hiszen mindegyik kedves nekem. Nem tudom, nem tudom, mit mondjak, soha nem gondoltam még erre. Mit szeret legjobban és mit legkevésbé a pápaságban? Egy dolog, amit igazán el szeretnék most mondani: mielőtt ide jöttem volna, készen álltam nyugdíjba vonulni. Megbeszéltem a nunciussal, hogy amikor majd visszatérek Buenos Airesbe, összeállítunk egy hármas listát [a jelöltekről], hogy az év [2013] végén az új érsek hivatalba tudjon lépni. Ezen járt az eszem a templomok gyóntatófülkéiben, ahová gyóntatni jártam. Még volt két vagy három nap, amit szerettem volna Lujánban [híres búcsújáróhely Buenos Airestől nem messze] eltölteni, a többit pedig Buenos Airesben; Luján ugyanis nagyon beszédes hely számomra, a Lujánban hallott gyónások egy kegyelem volt számomra. Amikor idejöttem, mindent elölről kellet kezdeni, hiszen minden új volt számomra. Már az első pillanattól kezdve azt mondtam magamnak: „Jorge, te nem változol. Ugyanaz maradtál, bár a te korodban szinte nevetséges már változni!” Mindvégig megőriztem azt, ahogyan Buenos Airesben éltem. A hibákkal együtt, amelyek itt is a régiek. Azonban így szeretek élni, így vagyok önmagam. Nyilvánvalóan történt némi változás a protokollokban, nem a hivatalosakban, nagyon ügyelek, hogy azokat betartsam. Azonban a hozzáállásom a protokollokhoz ugyanaz, mint Buenos Airesben. Láthatja, hogy ez a „nem változol” mennyire illik hozzám.
Visszatérőben Dél-Koreából, az egyik föltett kérdésre azt válaszolta, reméli, hogy „két vagy három év és aztán visszatér az Atya házába”, sokan kezdtek el aggódni egészségi állapota miatt, azt gondolva, hogy tényleg beteg vagy valami hasonló. Hogy van? Nagyszerűen néz ki… Van néhány fájásom, és érzem időskoromból adódó gyengeségem is. Ám Isten kezében vagyok, most egy többé-kevésbé jó munkaritmussal tudok élni. Egyes konzervatív körök az USA-ban úgy vélik, hogy Ön az észak-ameriaki, tradicionalista Raymond Leo Burke-öt azért mozdította el az Apostoli Signatura Legfelsőbb Bíróságának éléről, mert vezéregyénisége volt annak a csoportnak, amely ellenállt a változtatásoknak a Püspöki Szinóduson belül…? Ez igaz? Burke bíboros egyik nap megkérdezett, hogy tudna ő tenni, nem lett továbbra is megerősítve tisztségében, a jogi területen, hanem csak a „donec alitur provideatur (amíg másképp nem döntetik)” formula alapján. Azt mondtam neki: „Adj egy kis időt, mert a G-9 jogi átszervezésén gondolkodunk éppen”, elmondtam neki, hogy mindazonáltal még nincs semmi biztos, gondolkodunk ezen. Majd fölmerült a Máltai Lovagrend, ahol hiányzott egy élettel teli amerikai, aki otthonosan mozog ezekben a körökben, s erre a feladatra ő jutott eszembe. Már jóval a szinódus előtt fölajánlottam neki. Azt mondtam neki: „Ez csak a szinódus után történhet meg, mert azt szeretném, hogy a szinóduson te is vegyél részt, mint az egyik dikasztérium vezetője” – a Máltai Lovagrend káplánjaként nem tudott volna részt venni. Szívélyesen megköszönte ezt nekem, elfogadta, szerintem, még el is nyerte tetszését. Ő egy olyan ember, aki sokat mozgolódik, sokat utazik, ott pedig elfoglalt lesz. Tehát nem igaz, hogy azért váltottam le, ahogyan a szinódus során viselkedett. Vannak tervei 78. születésnapjára, december 17-re? Hajléktalanokkal (barboni) fog ünnepelni, miként tavaly? A hajléktalanokat nem én hívtam meg, hanem a (pápai) alamizsnás. Nemde, szép gesztus volt?! Ekkor kapott lábra a városi legenda, hogy én hajléktalanokkal szoktam reggelizni. Igazából a ház többi lakójával reggeliztem, de ott voltak a hajléktalanok is. Ez is része azoknak légből kapott történeteknek, amelyeket a nép talál ki… Ugyanolyan lesz, mint a többi szerda, nem tartok lent szentmisét a kápolnában, lesz általános kihallgatás és együtt ebédelünk a ház dolgozóival. Teljesen normális nap lesz ez számomra, mint bármely másik nap. „Az
ország békés kormányzása közeledik a vége felé.”
„Argentina közeledik békés kormányzásának vége felé. Egy szakítás a demokratikus és alkotmányos rendszerrel jelenleg hiba lenne. Mindenkinek tennie kell ezért, majd megválasztani az új kormányt – mondja a pápa a La Naciónnak adott interjújában, amelyben megerősíti, mivel nem szeretne belefolyni ebbe a folyamatba, úgy döntött, nem fogad több politikust magánkihallgatáson a Vatikánban. Hasonló okból a beszélgetés alatt nem említett egyetlen politikust sem és nem beszélt arról sem, milyen a kapcsolatuk az elnökkel, Cristina Kirchnerrel, akit háromszor is fogadott a Szent Márta-házban (2013 márciusában, 2014 márciusában, illetve szeptemberében). Ferenc kijelenti, hogy a terv, miszerint 2016ban el szeretne utazni az országba, jóllehet ez nem a tucumáni Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus alkalmával lenne, amit azév júniusában tartanak, ugyanis túlságosan közel esne az Ifjúsági Világtalálkozóhoz, amelyre Lengyelországban kerül sor. Bevallja, hogy argentinok tömege utazik Rómába, hogy lássa őt, néha azt érezte, „nem én érdeklem őket, csak a fénykép”.
Nemrég jelentette be, hogy nem utazik el 2016 júliusában a tucumáni Nemzeti Eucharisztikus Kongresszusra a lengyelországi Ifjúsági Világtalálkozó közelsége miatt. Az év másik részében elmegy oda? Igen. Talán 2016-ban. Nem 2015-ben, mert jövőre már be van tervezve három latin-amerikai ország is – nevüket még nem árulnám el –, valamint néhány ország Afrikában, de Argentína nem.
Hogyan éli meg az argentinok áradatát, akik meglátogatják, néhányan fényképet is készítenek politikai céllal? Tegyünk különbséget. Elsőként, az argentinok európai turizmusa lényegesen nem növekedett. Egy kicsit igen, de nem számottevően. Eljönnek Európába, de most a szerdai általános kihallgatásokra is. Másodszor, sok turista azért jön a művészeti alkotásokat csodálva Rómába – sokszor észrevettem én is –, hogy lefényképezze azokat, hogy legyen arról kép otthon, ahelyett hogy ámulva megtekintené azokat. Mintha azok nem érdekelnék őket, csak a fénykép. Feltűnt nekem is. Nagyon jó, egyszerű emberek is eljönnek, akik jobb kereset reményében. Most azonban befejeztem a politikusok fogadását. Azt szeretném megkérdezni Öntől, igaz-e, hogy első éve alatt politikailag részrehajlónak tűnt, most azonban szeretne véget vetni ennek? A következő választásokra tekintettel, politikusokat nem fogadok. Ha eljön egy politikus, akkor neki is a szerdai általános kihallgatás kordonjaihoz kell állnia... Elmondták nekem, nem tudom, hogy igaz-e vagy sem, hogy valaki, akit az általános kihallgatáson fogadtam, olyanra retusálta az ott készített képet, mintha egy zárt helységben fogadnám őt, ami egy magánkihallgatás érzetét kelti. Argentina közeledik a békés kormányzás vége felé. Egy szakítás a demokratikus és alkotmányos rendszerrel jelenleg hiba lenne. Mindenkinek tennie kell ezért, majd megválasztani az új kormányt. Hogy ne legyek részese ennek, nem fogadok több politikust magánkihallgatáson. Zavarja, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy Ön mozgatja az ország [Argentína] politikai szálait? És ha úgy gondolják…... Mit tehetnék! Nem akarom azért magyarázkodni, amit nem tettem. Miután magánkihallgatáson fogadta Abuelas de Plaza de Mayo (Május téri Nagymamák) elnöknőjét, Estela Carlottót unokájával együtt, aki elismerte, hogy a kritikák, amelyeket kezdetben megfogalmazott Önnel szemben téves információkra alapultak. Bár nem említette, úgy tűnik Horatio Verbitskyre hivatkozott. Milyennek éli meg ezt a sokat jelentő fordulást? – A jót látom meg benne. Teljesen vagy csak részben hibáztak, akkor úgy gondolták, most pedig így, amiért áldott legyen az Isten. Elmondtam már mindent ezelőtt. Nem szeretném senkinek sem kiállítani a számlát. Mi végre? Nem nyernénk vele semmit. Az életben mindnyájan hibáztunk megannyi dologban.
Változások a Svájci Gárdában: “Egy egyszerű újítás … jó tudni, hogy senki sem örökéletű” Néhány nappal azután, hogy egy olasz újság közölte a hírt, hogy a pápa leváltotta a Svájci Gárda parancsnokát, Daniel Anrig ezredest, mert túlzottan szigorú és tekintélyelvű, a pápa a La Naciónnak adott interjújában cáfolja ezt a változatot. Amikor erről kérdeztem, Ferenc kifejtette, hogy valójában ez a rendes folyamat, ebben nincs „semmi különleges, nem ő a hibás, sem a vétkes.” Kiemelte Anrig, a 40 éves négygyermekes családapa erősségeit, akit kiváló embernek ismer. Elmondja, hogy közvetlenül Ő beszélt vele, szemtől szembe több hónapja leváltásáról, mert jobbnak látna egy újítást. Egy egyszerű újítás ez, mert véget ér az ő ideje, jó tudni, hogy senki sem örökéletű – húzza alá. Anrigot 2008-ban nevezte ki a ma már nyugalmazott XVI. Benedek az 500 éve megalakult pápai testőrség élére, már 1992 óta az elit gárda tagja – tudatja az L’Osservatore Romanóban múlt szerdán közölt hír. „A Szentatya úgy rendelkezett, hogy az ezredes befejezi megbízatását 2015. január 31-i hatállyal, megbízatásának lejártával engedélyezett hosszabbítás után” – olvashatjuk.
Mindezek tehát az olasz sajtó provokatív találgatásai, amelyek állítják, hogy a leváltás oka nemcsak az ezredes tekintélyelvű irányítása volt – „egy diktátori időszak vége” – mondta el állítólagosan egy gárdista, amikor hallott az újításról –, hanem az is, hogy egy luxuslakásba költözött el.
Igaz, hogy Daniel Rudolf Anrigot, a Svájci Gárda fejét azért váltotta le, mert túl szigorú? Nem, ez nem igaz. Tavaly, két hónappal megválasztásom után járt le ötéves megbízatása. Elmondtam az államtitkárnak – ekkor még nem volt ott [Pietro] Parolin –, hogy meghosszabbíthatom megbízását, vagy sem. Nem ismertem őt, ezért megbízását a sajátos „donec alitur provideatur (míg másképp nem döntetik)” hosszabbítottam meg. Igazságtalan lett volna akkoriban meghoznom a döntést, akár mellette, akár ellene. Majd elmélyültem a dologban, meglátogattam a kaszárnyát, eltöltöttem egy délutánt velük [a svájci gárdistákkal], még egy esti vacsorára is ottmaradtam. Megismerve az embereket, úgy tűnt, jobb lenne egy újítás. Egy egyszerű újítás ez, mert véget ér az ő ideje, jó tudni, hogy senki sem örökéletű. Beszéltem vele tehát az év közepén, hogy leköszön az év végén. Ezt július óta tudja ő. Tehát nem igaz, hogy azért menesztette, mert túl szigorú lenne? Nem, biztosan nem. Ez a váltás egy teljesen bevett váltás. Egy kiváló ember, egy igen jó katolikus ember, akinek kiváló családja van. Egyesek azt is mondják, hogy azért váltotta le, mert egy luxusvillában él... Ez is téves lenne? Tavaly felújította a lakását, hogy elég tágas legyen, hiszen négy gyermeke van. Ő egy hívő ember, egy igazán jó ember, akivel kitűnő a kapcsolatunk. Ezért szemtől-szemben beszéltem meg vele: „Nézd, egy újítást szeretnék.” Ebben nincs semmi különleges, nem ő a hibás, sem a vétkes.”
A családszinódus: „Az elváltak és a (polgárilag) újraházasodottak olyanok, mintha ki lennének közösítve” Az interjúban Ferenc pápát arról kérdeztem, hogy az elváltak ki vannak-e zárva az Egyház életéből; kijelenti, hogy nem esett szó a szinóduson melegházasságról. A Püspöki Szinódus októberi rendkívüli közgyűlése, mely a családok számára mutatkozó kihívásokkal foglalkozott, csak egy folyamat kezdete volt, mely jövő októberben fejeződik be a Szinódus másik közgyűlésével, melyen szintén a pápa jelenléte lesz a garancia. Miközben erről a témáról kérdezem az interjúban, Ferenc elmondja, nem fél továbbmenni a szinodális úton, amelyen elindult. Elismeri kialakultak különböző irányok, elmondja, hogy „nem esett szó a melegházasságról” és megjegyzi, hogy semmilyen ponton nem érintették az Egyház tanítását a házasságról, kivéve a az elváltak és a (polgárilag) újraházasodottak kérdését. Az utóbbival kapcsolatban a pápa elmondta véleményét, hogy az elváltak olyanok, „mintha ki lenének közösítve”, mert az Egyház kizárja magát életükből.
A Püspöki Szinódus utóbbi, családról szóló rendkívüli közgyűlésén az Egyháznak két különböző látásmódja mutatkozott meg, egy vitákra nyitott oldal és egy amely ezek ellen van. Ön mit gondol? Nem mondom, hogy ez ennyire... Az igazság, egyszerűbben elmondva, hogy vannak néhányan, akik inkább ezen az oldalon állnak, s vannak, akik inkább a másikon. A szinodális út nem egy parlamenti folyamat, hanem egy védett közeg, ahol a Szentlélek munkálkodik. Két jellemvonásra van szükség: bátorság a felszólalásra és alázat a meghallgatásra. Igazán jól működött. Az igazság, hogy álláspontokat láttunk, amelyek inkább ehhez vagy ahhoz oldalhoz közelítettek. Azonban ez az igazság keresésének a folyamata. Kérdezheti tőlem: “Voltak-e olyanok, akik makacsul ragaszkodtak álláspontjukhoz?”. Igen, volt néhány. Azonban ez nem aggaszt engem. Annak kérdése csupán, hogy imádkozunk a Szentlélekhez, hogy megtérjenek, ha vannak ilyenek. Leginkább azt éreztem, hogy testvérekként próbálunk megtalálni, hogyan nézhetünk szembe a családpasztoráció kihívásaival. A családok meggyötörtek, a fiatalok nem házasodnak össze. Mi a baj? Miután készek arra, hogy házasságot kössenek egymással, hogy együtt éljenek, úgy hisszük, hogy elég nekik fölkínálni három találkozót, amellyel fölkészítjük őket a házasságra. De ez nem elég, mert nagy többségük nem tudja, mit is jelent egész életre elköteleződni. Benedek kijelentette utolsó évében kétszer is: figyelmet kell fordítanunk a házasság érvénytelenítéséhez arra is, hogy miben hitt a személy akkor, amikor megházasodott. Általánosságban, noha értjük miről szól a házasság, de ezt át tudjuk-e adni másoknak is? Ezt kell alapvetően tanulmányoznunk ahhoz, hogy megérthessük, hogyan kell segítenünk. Néhány napja, egy pár, akik együtt élnek, odajöttek hozzám, hogy elmondják, össze fognak házasodni. Azt mondtam nekik: „Jó. Készen álltok erre?” Errő ők azt válaszolták: „Igen, most épp a ruhámhoz illő templomot keressük” – mondta a lány. „Igen, az előkészületek – meghívók, ajándékok és minden más – közepén vagyunk éppen” – válaszolt a fiú. „Mindketten „Az ünnep részleteivel vagyunk elfoglalva, nem tudunk választani, ugyanis nem szeretnénk, hogy a fogadás túl messze legyen a templomtól. Aztán, a tanúink, miként a szüleink is, elváltak egymástól, nem lehet egyszerre kettő…” Mindezek a kérdések a ceremóniához kapcsolódnak. Igen, meg kell ünnepelni a házasságkötést, ez igaz, mert bátorságra van szükség a házassághoz, és ezt meg kell tapsolni. Egyikük sem utalt azonban arra, mit is jelent, hogy ez egész életükre szól. Mit szeretnék ezzel mondani? Azt, hogy sok ember számára a házasságkötés csak egy társadalmi esemény. A vallásos szempont nem kerül elő. Jó, de, hogyan tud az Egyház segíteni így? Ha nem készültek föl, bezárjuk az ajtókat? Ez egy komoly probléma.
Konzervatív körök, különösen az USA-ból, attól félnek, hogy a hagyományos tanítás hanyatlásnak fog indulni, azt mondják, hogy a szinódus zavart keltett, amikor a (vita utáni) jelentésben az együttélés és a meleg párok „pozitívumait” emelte ki, jóllehet a püspökök később visszakoztak… A szinódus egy folyamat. A szinódusi atya véleménye csak egy szinódusi atya véleménye, ahogy az első jelentés is csak az első jelentés, ahol össze van gyűjtve minden. Senki nem beszélt a szinóduson a homoszexuálisok, nem is gondoltunk erre. Amiről beszéltünk az az volt, hogy egy oylan család, ahol van egy meleg fiú vagy lány, hogyan neveli őt, hogyan kíséri, hogyan segít neki ez a család abban, hogy előrébb jusson ebben a kissé szokatlan helyzetben. Tehát a szinódus a homoszexuális személyekről a családjukkal kapcsolatban beszélt, mert ez egy valóság, amellyel újra meg újra találkozunk a gyóntatószékekben: egy apával és egy anyával, akinek van egy ilyen fia vagy lánya. Több alkalommal is megtörtént velem ez Buenos Airesben. Nekünk azt jó keresnünk, hogyan segíthetünk ennek az apának vagy anyának, hogy a fia vagy lánya mellé tudjon állni. Ez az amit a szinódus érintett, és ezért beszél az első jelentés ezeket pozitívumokról. Azonban az csak az első jelentés volt. Néhányan attól tartanak, hogy a hagyományos tanítás hanyatlani fog… Mindig kialakulnak félelmek, mert nem olvassák el a dolgokat, vagy csak egy hírt, egy cikket olvasnak el az újságban, nem pedig azt, amit a Szinódus döntött, amit publikáltak. Mi az ami szavahihető a szinódusból? A szinódus utáni jelentés (relatio synodi), a szinódus által írt üzenet és a pápa beszéde. A szinódus kapcsán ez az ami döntő, de relatív és átmeneti is, mert ebből készül el a „lineamenta” (előkészítő dokumentum) a következő szinódus felé. Úgy gondolom néhány szinódusi atya hibázott, amikor a médiának nyilatkozott. Úgy döntöttünk, hogy mindnyájunk annyi interjút ad, amennyit szeretne – teljes szabadsággal, semmilyen fajta cenzúra alkalmazása nélkül. Áttetszőek akartunk lenni. Miért is tartottuk a sajtótájékoztatókat? Két okból: először, előbb az írásbeli beszámolókat adtuk át. Ebből mondtak el valamit, de nem mondtak el mindent, vagy meg is változtatták azt, így az már nem volt igaz. Másodszor pedig azért, hogy megvédjük ezeket az embereket. Ez az, ami igazán számított nekem. Ha ez egy parlament lenne, elvesztenénk kapcsolatunkat lényegünkkel, vagyis a helyi Egyházzal. Azonban ez nem egy parlament, ezeknek az embereknek jogukban állt teljesen szabadon kimondani, ami bennük volt, anélkül hogy bárki megtudta volna, hogy ő mondta ezt. Azt el lehetett mondani, amit mondott, ezért a sajtótájékoztatókon azt tettük közzé, hogy mi az, amiről beszéltünk: erről, arról, vagy éppen másról. Különböző püspököknek más és más a véleménye arról, hogyan haladunk előre. Mindez ezt munka védte, hogy a Szentlélek tudjon előrébb vezetni minket. Én nem félek. Félelem, de mitől? Félelem attól, hogy követjük ezt az utat, a szinodalitás útját. Nem félek, mert Isten azt kéri tőlünk, hogy ezen az úton járjunk. Sőt, a pápa jelenléte a garancia erre, ott van, hogy figyeljen erre, hogy előre lendítse ezt. Egy érdekes dolog, amit záróbeszédemben is elmondtam, hogy egyetlen ponton sem érintettük az Egyház tanítását a házasságról. Az elváltak és a (polgárilag) újraházasodottak esetében föltettük a kérdést: mit tegyünk velük, milyen ajtót nyithatunk meg előttük? Lelkipásztori nyugtalanság hajtott: engedélyezhetjük az áldozást számukra? Az áldozás egyedül nem megoldás, a megoldás az integráció (befogadás). Nincsenek kiközösítve, igaz, de nem lehetnek keresztszülők, nem olvashatják az olvasmányokat a szentmisén, nem áldozhatnak, nem tarthatnak katekézist, mintegy hét dolgot nem tehetnek meg, odaát van a lista. Ugyan! Nekem ez úgy tűnik, mintha gyakorlatilag ki lennének közösítve! Nyissuk ki egy kicsit jobban a kapukat. Miért nem lehetnek ők keresztszülők? „Nem, mert milyen tanúságot fognak tenni keresztfiuk számára.” Egy férfi és egy nő tanúságát, akik ezt mondják: „Kedvesem, én hibáztam, ezen a ponton elbuktam, de hiszem, hogy az Úr szeret engem, szeretném Istent követni, a bűn nem győzhet le, tovább szeretnék
lépni.” Milyen tanúság keresztényibb ennél? Ha pedig egy szélhámos politikus jön hozzánk, aki lehet, hogy korrupt is, aki szeretne keresztszülő lenni, ha házas valaki az Egyházban, őt elfogadjuk? Milyen tanúságot tesz ő a keresztfia számára? A korrupció tanúságát? A dolgokat, elvárásainkat meg kell változtatnunk. Mi a véleménye a német bíboros, Walter Kasper által előnyben részesített megoldásról? Kasper a bíborosokhoz intézett februári felszólalásában, amely öt részből állt, ebből négy a házasság céljáról írt nyílt és mély gyöngyszem. Az ötödik pedig azzal, hogy mit tehetünk az elváltak és a (polgárilag) újraházasodottak kérdésével, mert ők is a mi híveink. Kasper javaslata nem mondott semmi újat. Mi történt? Néhány teológus tart az ilyen javaslatoktól és betemeti a fejét. Kasper arra biztatott, hogy „keressünk javaslatokat”, azaz mi nyissunk feléjük. Néhányan megrémültek, és azt mondták: áldozást soha. Csakis lélekben. Mondd csak: a lélekben való áldozáshoz nem szükséges Isten kegyelme? Ezért kapott a lélekben való áldozás olyan kevés szavazatot a relatio synodiban (szinódusi jelentés), mert senki nem értett egyet vele. Akik igen, kevesen voltak ugyan, ellene szavaztak. Akik pedig nem támogatták azt, nem találták jónak, a másik felé hajlottak. Fordította: Korponai Gábor sj