Kedves Menyasszony és Vőlegény! Érdemes az első pillanattól naplót vezetni. Sok fejtöréstől menthet meg és követhetővé válik a szertartás szervezésének menete. Többek között ehhez is talál segítséget ebben a Kézikönyvben, melyet igyekeztünk témákra bontani, hogy még egyszerűbb legyen Önöknek a szervezés és az elintézendők összeírása, jegyzetelése. Reméljük, hogy az itt található információkat hasznosan tudják majd felhasználni a későbbiekben is. Bízunk abban, hogy elteszik ezt a kiskönyvet, és mint emlékkönyv évek múltával is csak kellemes emlékeket idéz fel az Önök részére!
Jó szervezést, sok boldogságot kívánunk! 3.
Házas
Házasságkötés 4.
sságkötés
A házasság az arra kijelölt állami hatóság előtt személyesen tett és kölcsönösen kifejezett nyilatkozattal létrejövő kötelék, amely a családjogi törvényben meghatározott személyi és vagyoni joghatásokkal jár. Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az anyakönyvezető előtt kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. A házasságkötés nyilvánosan, két tanú jelenlétében, az erre rendelt, hivatalos helységben, indokolt esetben a jegyző engedélye alapján, a házasságkötő termen kívül is megköthető. A házasságkötés nyilvános, ettől a házasulók kérésére el lehet térni. 2009 januárjától bejegyzett élettársi kapcsolatot lehet létesíteni. A feltételekről, az eljárás rendjéről az anyakönyvvezetőknél tájékozódjanak.
5.
Egyes kerületekben az un. „amerikai esküvőkre” is van lehetőség. Mit is jelent ez? Előzetes engedélyekkel, de csak a kerületileg illetékes anyakönyvvezető közreműködésével jöhet létre. Minden esetben kötelesek az anyakönyvvezetőt a helyszínre vinni és visszaszállítani (anyakönyvvezető védelme), továbbá a helyszínen a szertartáshoz megfelelő körülményekről gondoskodni kell. (Könyvünkben talál erre vonatkozó tájékoztatót is a fővárosi anyakönyvi hivatalok bemutatkozásánál.) A házasságkötési szándékot személyesen kell bejelenteni.
6.
A házasságkötési szándékot személyesen kell bejelenteni. A házasságkötés személyes jog. Az anyakönyvvezető a házassági eljárás során az alábbiakat vizsgálja:
1. személyazonosságot 2. állampolgárságot (az állampolgárság meghatározza az ember személyi állapotát: magyar állampolgárra, magyar hatósági eljárásban a magyar szabályok vonatkoznak, abban az esetben is, ha a házasulandók közül egyikőjük kettős állampolgár és ebből az egyik magyar.) 3. cselekvőképességet 4. a családjogi törvényben leírt rokonsági fokot 5. a házasulók családi állapotát
minden kerület anyakönyvi csoportja kér külön igazolást, részben könyvünkben is talál erre vonatkozó tájékoztatást, részben személyesen vagy telefonon kérhet az anyakönyvi hivataltól.) Minden házasuló családi állapotát ellenőrzik az anyakönyvvezetők.
A 16 éven aluli személyek nem köthetnek házasságot, 16 éven felüli kiskorú csak az illetékes gyámhatóság előzetes engedélye alapján. A házasságkötési szándék bejelentését jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ez a jegyzőkönyv lesz később a házassági bejegyzés anyakönyvi alapirata. A jegyzőkönyv a kiállítástól számított hat hónapig érvényes, ebből következik, hogy a házasságkötési szándékot hat hóEnnek megfelelően a házasságkötési szándékot nappal korábban be kell jelenteni. A családjogi törvény a jegyzőkönyv felvételétől számított 30 a következő módon kell bejelenteni: napos várakozási időt ír elő. 1. a házasulók személyes megjelenésével 2. érvényes személyigazolvánnyal (személyes azonosító igazolvánnyal és lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, A 31. nap és a hat hónap lejárta közötti időszakban kell olyan Magyarországon lakó magyar állampolgár bejelentheti érvé- időpontot találni, amit a hivatal is tud biztosítani és az ifjú nyes magyar útlevéllel a lakcímet igazoló hatósági igazol- párnak is megfelel. A 30 napos várakozási idő alól, indokolt vánnyal; a 2001.január 1-től kiállított vezetői engedély csu- esetben felmentést adhat a jegyző. A felmentés indokát, hipán személyazonosságot igazol, magyar állampolgárságot telt érdemlően kell igazolni. nem, ezért a házasságkötés bejelentésénél azt elfogadni A házasságkötés előtti kötelező várakozási idő alóli kérelmet írásban kell benyújtani, amelyet lehetőleg mindkét házasuló nem lehet) írjon alá. Az eljárás illetékes köteles. Közeli halállal fenyege3. születési anyakönyvi kivonatával 4. elvált, özvegy családi állapotát igazoló anyakönyvi okirat- tő esetekben tájékoztatásért keresse az anyakönyvvezetőt.
Külföldi állampolgár az egyik fél: Gyakran előfordul, hogy külföldi állampolgár kíván házasságot kötni, ilyenkor feltétlenül keresse az anyakönyvvezetőt, aki a körülmények felmérése után személyre szólóan ad tájékoztatást. A külföldi házasulónak igazolnia kell, hogy személyes joga szerint a Magyarországon tervezett házasságkötésének törvényi akadálya nincs. Ezt az igazolást a magyar jog tanúsítványnak nevezi. A tanúsítványt a hatóság állítja ki. (indokolt esetben a tanúsítvány bemutatása alól felmentést lehet kérni a Közigazgatási Hivatal vezetőjétől. Ilyenkor indokolt eset, például, ha az adott országban háborús helyzet áll fenn, vagy az adott ország a tanúsítvány joghelyzetét nem ismeri. A felmentési kérelem illetékköteles.) Ezzel kapcsolatos információért a külföldi házasuló forduljon saját hazájában a helyhatósághoz, ennek hiányában hazája külképviseletének konzulátusához (illetve az illetékes anyakönyvi hivatal ad további tájékoztatást.) Ezen túl igazolnia kell a születési anyakönyvi okirattal az anyakönyvi bejegyzéshez szükséges adatait, valamint családi állapotát. Minden idegen nyelvű okiratot, igazolást hiteles magyar fordítással kell benyújtania. Hiteles magyar fordítást készít az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (közismert nevén: OFFI), 1062 Budapest, Bajza u.52 szám alatt.
8.
Miután a nemzetközi szerződések, az okiratok különböző hitelesítését is megkívánják (diplomáciai felülhitelesítését, apostille, stb.) külföldi állampolgárral kötendő házassága esetén, feltétlenül keresse meg az anyakönyvvezetőt! Amennyiben a külföldi házasuló nem ért, nem beszél magyarul, a házasságkötési eljárás minden fázisában tolmácsra van szükség. A tolmácsot a házasulóknak kell biztosítaniuk. A tolmács nem lehet a házasuló maga, vagy a házasuló egyenes ági rokona. A tolmácsnak nem a tolmács mivoltát kell igazolnia, hanem személyazonosságát. Külföldi házasuló esetén a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz benyújtott igazolásokat az anyakönyvvezetői felügyelethez kell felterjeszteni, az állásfoglalás visszaérkezési dátumától kell számítani a 30 napos várakozási időt. Gyakran előfordul, hogy a külföldi házasuló magyar állampolgársága védelmezhető, ebben az esetben az anyakönyvvezető hivatalbeli kötelessége a védelmező állampolgárság vizsgálata. Az eljárásról külön kérjen tájékoztatást. Amennyiben előző házasságát külföldi bíróság bontotta fel és azt Magyarországon még nem ismertette el, feltétlenül kérjen tájékoztatást. A külföldi bontóper feljegyeztetése több eljárási cselekményt von maga után, hosszabb időt kíván.
9.
Magyar állampolgárok házasságkötése külföldön: Aki külföldön kíván házasságot kötni és az adott állam anyakönyvvezetője tanúsítvány bemutatását kéri a házasságkötéshez, keressen fel magyarországi anyakönyvvezetőt, aki tájékoztatást fog adni a tanúsítvány kiállításának feltételeiről. Fontos tudni tudni: Nem minden államban kérik az ott házasságot kötő külföldiektől a házassági tanúsítványt, valamint államonként változó az is, hogy melyik állam milyen iratok bemutatását kéri, illetve azokra kér-e és ha igen, milyen felülhitelesítést. Amennyiben a magyar állampolgár házasságát külföldön megkötötték, azt Magyarországon is anyakönyveztetni, regisztráltatni kell. Erre azért van szükség, mert magyar anyakönyvi okirat nélkül nem tud személyazonosító igazolványt, útlevelet váltani, esetlegesen nem tud igénybe venni olyan szolgáltatásokat, melyek őt, mint magyar állampolgárt megilletik. (Sajnos előfordul, hogy valakinek ellopják a személyi igazolványát, vagy lejár és nem tud újat váltani, mert Magyarországon anyakönyvi bejegyzése nincs, így az okirathoz sem tud hozzájutni. Ilyenkor be kell szereznie az anyakönyvi okiratot, - feltéve, hogy nincs birtokában – majd el kell látnia hiteles magyar fordítással, /OFFI Budapest, Bajza u.52/ ezután fel kell keresnie a lakóhelye szerinti anyakönyvvezetőt, aki jegyzőkönyvet vesz fel a kérelemről és ezt a Főpolgármesteri Hivatal Hazai Anyakönyvi Csoportjához továbbítja.
A Főpolgármesteri Hivatalban jegyzik be az anyakönyvi eseményt, és levélben továbbítják a kérelmező részére a magyar anyakönyvi okiratot. Ez az eljárás akár egy évig is eltarthat.) A magyarországi anyakönyvezésnél minden esetben hitelt érdemlően kell igazolnia az érintett személy fennálló magyar állampolgárságát (érvényes személyigazolvány, érvényes személyazonosító igazolvány, érvényes magyar útlevél, illetve ezek hiányában egy évnél nem régebben kiállított állampolgársági bizonyítvánnyal). A magyarországi anyakönyvvezetést az érintett, a lakóhelye szerinti polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjénél, külföldön élő magyar állampolgár a magyar külképviselet konzulátusán kérheti.
10.
A házassági név, az a név, amely az érintettet, a házassági anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti. A házasságot kötő személy a családjogi törvényben felsorolt házassági névviselési formák közül választhat házassági nevet. (2004. január 1-étől a férfiak is felvehetik feleségük nevét.) A házassági névviselési forma a házasság fennállása alatt, illetve annak megszűnése után a családjogi törvény szabályainak megfelelően az érintett kérelmére módosítható. Az eljárás lefolytatására a házasságkötés helye szerinti anyakönyvvezető az illetékes, de a kérelem személyesen, a lakcím szerinti anyakönyvvezetőnél is előterjeszthető. Amennyiben a házasulandók a házasságkötés után nem kívánnak közös házassági nevet viselni, abban az esetben a házassági jegyzőkönyv felvételekor nyilatkozniuk kell a születendő közös gyermekük családi nevére vonatkozóan.
11.
Annak a félnek, amelyiknek (bármely okból) nem ez az első házassága, be kell szereznie egy jelen házassági szándék bejelentéséhez képest 30 napnál nem régebbi u. záradékolt anyakönyvi kivonatot , mely illetékköteles.
Nemzetiségi nyelven történő házasságkötés: Amennyiben a házasságkötésen résztvevők mindegyike (házasulandók, tanuk, anyakönyvvezető) beszéli a Magyarországon elismert 13 nemzetiségi nyelvből az adott nyelvet, úgy nem szükséges tolmács. Nemzetiségi névviselés és a név nemzetiségi nyelven történő anyakönyvezése, házasságkötés nemzetiségi nyelven: A nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó személyek gyermeküknek, nemzetiségüknek megfelelő utónevet is adhatnak, valamint kérhetik saját utónevüknek a megfelelő nemzetiségi utónévre való javítását, továbbá joguk van családi- és utónevüknek az anyanyelvük szabályai szerinti anyakönyveztetéséhez. A házasságra, házasságkötési eljárásra és a névviselésre
vonatkozó jogszabályi előírások vonatkozásában az 1952. évi IV. törvény, az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és a 6/2003. (III.07.) BM rendelet az irányadó. Mindezek természetesen csak általános információk, melyeket tájékoztatóul írtunk le, de minden esetben feltétlenül fel kell keresni az anyakönyvvezetőt, aki további személyre szabott információkkal szolgál.
12.
Ön megálmodja, mi megvalósítjuk! A Ramada Balaton ideális esküvőhelyszín a Balaton partján, 30-tól akár 300 fős esküvőkig. Szállodánk ajándéka az ifjú párnak, egy Junior lakosztályban való elhelyezés az esküvő napján. Ön is egy igazán pihentető, romantikus nászútra vágyik? Várja Önt a Ramada Balaton csodás környezetben! Kérje személyre szabott ajánlatunkat!
Ramada Hotel & Resort Lake Balaton **** 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14. +36 88 620 600 | reservation@ramadabalaton.hu | www.ramadabalaton.hu
A fot贸 illusztr谩ci贸kat a www.onlinekarikagyuru.hu biztos铆totta
24.
A jegygyűrű története Egy ékszer, amit életünk végéig az ujjunkon viselünk. Swinburne szerint „körkörös formája a soha el nem múlást jelenti…” A gyűrű már ősidők óta a szerelem szimbóluma. Rómában aranyból, Afrikában pedig elefántcsontból készítették. A római korban a gyűrűk formája gyakran egy kis kulcshoz hasonlított (talán jogkörére céloztak ezzel).
25.
A jegygyűrűről először a római Plautusz drámaíró tesz említést műveiben, az i.e. II. században században. Az i.sz. VII. században a sevillai Izidor egyházi krónikás írásaiban a gyűrűről, mint a házasulandó szívek közötti kapocsról ír. Már az ősi Egyiptomban is a negyedik ujj volt a szerelem ujja. A gyűrűt azért húzzák a negyedik ujjra, mert azon át fut a szívhez a vezető ér. A gyűrűt, mint a házasság szimbólumát a XII. század környékén III. Innocentius pápa iktatta az egyházi esküvő hivatalos részébe. A XV-XVI. században tűntek fel az első ikergyűrűk. Ezek egymásba tolható gyűrűk voltak, melyeket az esküvő előtt a menyasszony és a vőlegény külön-külön viselt, a házasságban viszont már a feleség kezét díszítette. A babonák, népszokások gazdag fantáziája persze a gyűrűvel kapcsolatban is látni vélt előjeleket. E szerint ha a gyűrűhúzás ünnepélyes pillanatában a gyűrű megakad a menyasszony első ujjpercén, a feleség fogja a „nadrágot viselni”. Szemfüles lányok ezért begörbítették ujjukat kínálták oda jövendőbelieknek. Biztos, ami biztos!
26.
27.
28.
A gyöngy A gyöngy szerves eredetű drágakövek közé tartozik, ezért különleges bánásmódot igényel. A gyöngyök hajlamosak az elöregedésre, először megmattulnak, megrepedeznek, majd rétegesen hámlani kezdenek, de ha jól bánunk velük sokáig gyönyörködhetünk bennük. A gyöngy a legértékesebb drágakövek közé tartozik, a természetben csak minden 30., 40. kagyló hoz gyöngyöt, a tenyészetekben csak az össztermés 10 százaléka alkalmas ékszernek.
29.
Természetesen minél nagyobb, illetve szabályosabb a gyöngy annál értékesebb, azonban meghatározó tényező lehet még a színe és a fénye is. A gyöngy gombostűfejnyitől a galambtojás méretűig létezhet. Színe kagyló fajtánként és a „felségvizektől” függően lehet más és más. Fehér, rózsaszín, ezüst vagy arany, sőt kék, zöld és fekete színben is találkozhatunk vele. Bármilyen legyen is, a legfőbb jellegzetessége a gyöngyházfény, amit belső szerkezetének köszönhet, mely fényelhajlási jelenséget okozván adja a jellegzetes látvány. A gyöngyök „karbantartásáról” csak annyit, hogy érdemes néha enyhén sós vízben leöblíteni, majd puha ruhával szárazra törölni. Külön dobozban tárolni, illetve a gyöngyöket csak legvégül, öltözködés, parfümözés után, mintegy koronaként öltsék magukra.
30.
31.
36.
Hogyan válassz esküvői ruhát? Életünk talán legemlékezetesebb és egyik legfontosabb eseménye az esküvőnk, a legfontosabb szereplő ezen a jeles napon pedig a menyasszony. A menyasszony pedig gyönyörű kell, hogy legyen, aminek a legfontosabb alapfeltétele egy gyönyörű esküvői ruha, amelyet viselve átélheti az egyszeri és megismételhetetlen CSODÁT.
Ma ennek beszerzése, akár vásárolni akár kölcsönözni szándékozunk, már igazán nem okozhat gondot, hiszen van választék bőven, ha pénztárcánk engedi az esküvői ruhaszalonok akár világhírű divattervezők modelljét is beszerzik számunkra.
37.
Kölcsönözzek vagy vásároljam meg? Az olcsóbb megoldást nyilván az esküvői ruhakölcsönzők jelentik, ahol elegáns, de barátságos környezetben ma már akár teljes körű esküvőszervezői szolgáltatással és szebbnél szebb esküvői ruha modellekkel várják az érdeklődő menyasszonyokat és családtagjaikat. Menyecskeruha Az esküvői ruhaszalonok szolgáltatásai között az esküvői ruhák kölcsönzésén kívül szerepel még a menyecskeruha, koszorúslányruha és különböző alkalmi ruhák kölcsönzése illetve árusítása. Minden menyasszony más és más egyéniség, amit a különféle anyagok és szabások valamint az egyedi kiegészítők hivatottak kihangsúlyozni, gondolunk itt a fátyolra, cipőre az esküvői ruhához illő ékszerre illetve kesztyűre.
38.
Romantikus vagy elegáns legyen? A menyasszonyi ruha lehet hagyományosan romantikus, visszafogott, szolidan elegáns, de a bevállalós hölgyek számára rendelkezésre állnak extravagáns, színben vagy fazonban szokatlan ruhaköltemények is, sőt általában teljesen új egyéni elképzelések megvalósítását is vállalják a saját varrodával rendelkező menyasszonyi és alkalmi ruhakölcsönzők. Az esküvői ruhaszalonok általában óriási méretválasztékkal rendelkeznek akár 32-62-es méretig, a különböző női alkatok előnyeit kihangsúlyozó és előnytelengégeit korrigáló fazonokból, amelyekkel bármilyen igény kielégíthető.
41.
Tökéletes frizura és hajdíszek minden stílushoz Megtalálni a tökéletes összhangot a menyasszonyi megjelenésben először talán kihívásokkal teli feladatnak tűnhet. A különböző kiegészítők és az egyes részletek – esküvői ruha, frizura, ékszerek és egyebek - közötti egyensúly elsődleges, hogyha szeretnél egy harmonikus megjelenést elérni. Bizonyára nem szeretnéd, hogyha valamelyik részlet túlzottan hangsúlyossá válna a többihez képest, és a ruhád stílusa is nagyban meghatározza, milyen kiegészítőket is válassz hozzá. Ezért most megkérdeztük a G.Westerleigh Esküvői Kiegészítők képviselőit, hogy mire is figyelj, amikor kiválasztod a megfelelő hajviseletet és hajdíszeket, melyek az esküvői ruhád stílusához is illeszkednek.
46.
A klasszikus menyasszonyi megjelenés A klasszikus stílusú menyasszonyi ruhát választó menyasszonyokat leginkább a tradicionális és elegáns megjelenés jellemzi. Ezek a ruhák általában letisztultak, egyszerű vonalvezetésűek és csak szolidan díszítettek. Amennyiben klasszikus menyasszonyi ruhát fogsz viselni, ehhez egy feltűzött frizurát, például egy elegáns kontyot ajánlunk. Nyugodtan válassz látványos és hangsúlyos hajdíszt a frizurához, hiszen maga a ruha egyszerűbb stílusú, melyet tökéletesen kiegészít egy kis csillogás a hajban. Nagyszerű választás lehet például a curly, más nevén hajcsavar, mely minden feltűzött frizurát feldob.
48.
A modern menyasszonyi megjelenés Hogyha szereted a feltűnő öltözéket a hétköznapokban, akkor az esküvődre is nyugodtan válassz egy figyelemfelkeltő darabot, hiszen ez a nap úgyis csak rólad, illetve vőlegényedről szól majd. A modern menyasszonyi ruhákat általában a szokatlan vagy aszimmetrikus formák – például aszimmetrikus vállmegoldás – és a feltűnő díszítőelemek jellemzik. Mivel ezek a ruhák már önmagukban nagyon vonzzák a tekintetet, ezért a hajviselet tekintetében érdemesebb egy egyszerűbb frizurát választani. De ha elég bevállalós vagy, a modern ruhák esetében akár a határokat is feszegetheted, és például keverheted a különböző stílusokat is, például egy igazán trendi ruhához választhatsz akár egy retro hajviseletet is. Mi a modern ruhához most egy nagyon divatos fésűt választottunk, mely feltűzött és kiengedett hajban is szépen mutat.
49.
A vintage menyasszonyi megjelenés A vintage stílus újra fénykorát éli az esküvők területén is, a szó jelentése „régi, elmúlt korból való”. A vintage stílusú esküvőknél régies hangulatú kiegészítők és dekorációk jelennek meg, alapvető kellékei a csipkés kiegészítők, kopottas bútorok, virágokkal vagy gyertyákkal díszített kalitkák és üvegek, és a minél természetesebb kellékek. A vintage stílusú esküvői ruha is ezt a régies hangulatot sugározza, és elmaradhatatlan díszítőeleme a csipke. Egy ilyen ruhához tökéletes frizura lehet egy lazán feltűzött, természetes hullámos haj, egy egyszerű virágdísszel, mely szintén a természetességet jelképezi.
50.
A romantikus menyasszonyi megjelenés A romantikus menyasszonyi ruha stílusjegyeibe sok minden belefér, de talán leginkább finom organza és tüll rétegzett anyagokkal tudnánk jellemezni, mely lágyságot és romantikát sugall. Megjelenhet a csipke- és virágdíszítés is. Éreztesd ezt a hangulatot a hajviseleteddel is, és válassz egy romantikus féloldalasan feltűzött hajat vagy kiengedett frizurát. Hogyha a menyasszonyi ruhádnak mély dekoltázsa van, mely szabadon hagyja a vállakat, akkor bátran hagyhatod a hajadat nagyobb hullámokban szabadon a vállaidra hullani, és dobd fel egy virágos hajdróttal a frizurádat.
51.
A hercegnős menyasszonyi megjelenés Te is szeretnéd igazi hercegnőnek érezni magadat az esküvődön? Ebben az esetben egy gazdagon díszített ruha a jó választás, telis tele kristályokkal és strasszokkal. Hiszen a csillogásból sosem elég, különösen, ha az esküvődről van szó. Hagyd, hogy a ruha álljon a középpontban, de a kiegészítőket se hanyagold el, mert így lesz tökéletes az összkép. A hajviseleted mindenképp maradjon elegáns, és válassz hozzá egy királynői tiarát mely megkoronázza megjelenésedet. Bármilyen stílus mellett is döntesz végül, a legfontosabb, hogy elégedett legyél a választásoddal, és büszkén, ragyogva tudd viselni a szépségedet kiemelő esküvői kiegészítőket és hajdíszeket.
52.
Az esküvői fotózás története
Az esküvő fotózás története az 1840-es évek elejére nyúlik vissza. Ebben az időben a fényképezés kereskedelmi oldaláról még nem igazán beszélhetünk, de az esküvő napjának megörökítésének ötlete ekkortájt kezdett kibontakozni. A fényképész technikai felszereltségének korlátai miatt az esküvői fotózás majd egy évszázadon keresztül stúdióban történt. Az 1800-as években még nem volt papír alapú fénykép vagy fotó album. Egyedül a kis réz lemezre készült dagerrotípia létezett. De idővel, az évek múlásával és a technológiai változásoknak köszönhetően változott a fényképek megjelenési formája is.
55.
Egy esemény pillanatainak megörökítésének ötlete a II. világháború utáni „esküvői hullámban” alakult ki. A roll filmekkel felszerelt fotósok bármilyen szerződés nélkül jelentek meg az esküvői partikon, és készítettek esküvőkről fotókat, amit később próbáltak a mennyasszonynak és vőlegénynek eladni. A fényképészek közül néhányan katonailag kiképzett fényképészek voltak, de a legtöbben inkább lelkes amatőrök, akik előnyét élvezték az új kisméretű „hordozható” kamerájuknak. A digitális fényképezés kialakulása óta újabb lehetőségek ajtajai nyíltak meg az esküvő fotózásban. A digitális fényképezőgépek a szinte korlátlan felvétel készítési teljesítményükkel teljesebb lefedettséget biztosítanak a nagy napról, és új, kreatív szerkesztési és retusálási lehetőségek hada vált elérhetővé a fotográfusok számára a digitális korszakkal.Ezzel az esküvői fotósok kreativitása új, eddig nem ismert szárnyakra kapott. A sok egyedi fotózási stílus közül mindenkinek érdemes a hozzá legközelebb álló látásmóddal dolgozó fotóssal megegyeznie, mert itt már nem csak beállított és dokumentarista képekkel gazdagodhat az ifjú pár az esküvő után, hanem egy érzéssel, érzésekkel is, amit a fotós a képein keresztül közvetít.
56.
„Ne azt várjuk, hogy a művészet váljon a mi számunkra hozzáférhetővé, hanem mi nyíljunk meg a művészet számára.” Werner Hofman 58.
59.
A legény és lánybúcsúról A vőlegény búcsúztatása meglepően hosszú és igencsak változatos múltra tekint vissza. A hagyomány az ókorban gyökeredzik, kezdete a Krisztus előtti 5. századra tehető. A spártaiak, különösen a katonák körében volt szokás a vőlegény ünneplése a menyegző előtt. A barátok vacsorát rendeztek és köszöntőket, jókívánságokat mondtak a tiszteletére.
62.
63.
Az idők során ezek az összejövetelek egyre hangosabbá, féktelenebbé váltak. Végül egy 1896-ban tartott legénybúcsún jött el a töréspont. A partit Herbert Braun Seeley rendezte testvérének. A mulatságnak azonban egy rendőri razzia vetett véget, mivel különböző pletykák keringtek arról, hogy egy híres hastáncos hölgyemény mindennemű ruha nélkül szórakoztatja az egybegyűlteket. Aztán a későbbi, az 1900-as évek Hollywoodjában is lábra keltek különböző mendemondák botrányos és hírhedt legénybúcsúkról.
A hagyományos legénybúcsúkat eredetileg a gonosz szellemek elűzése miatt tartották. A rosszakaratú démonokat az edények hangos összeütésével, porcelánok összetörésével, azokkal együtt járó csatazajjal és csörömpöléssel kergették el. Ez a szokás a keresztény hagyományból ered és leginkább az irigység szellemeinek elűzése a célja. Másik jelentősége, hogy minél nagyobb a hangzavar, annál boldogabb lesz az ifjú pár. A mai legénybúcsúkat leginkább a dorbézolás, heccelés és önfeledt szórakozás jellemzi.
64.
A lánybúcsú sem sokkal fiatalabb hagyomány. A régi leánysiratónak az utódja és csak az emancipáció után, az 1960-as években kezdett el divat lenni a ma is ismert formája. Így a menyasszonyok is megünnepelhetik az utolsó, lányként eltöltött estéjüket. A korkülönbség a két búcsú között a nevükből is látszik, hiszen a legénybúcsú az angolban „bachelor party”, a lánybúcsú pedig az ebből képzett „bachelorette party” nevet kapta. A klasszikus leánybúcsút az ara otthonában, édesanyjával és idősebb barátnőivel volt szokás tartani, akikkel együtt főzőcskéztek, iszogattak és régi történeteket meséltek. A klasszikus legénybúcsúban szintén bevonták az édesapát. Ez volt az úgynevezett „black-tie dinner” (fekete-nyakkendő vacsora), amikor a vőlegény apja is jelen volt, így ő is köszöntőt mondhatott fia boldogságára. Nem gyakori, de előfordul, hogy a pár együtt tölti a búcsúztatóját. Ilyenkor az este általában külön indul, így a menyasszonynak és vőlegénynek alkalma van a saját barátaival is szórakozni. Aztán később az este folyamán, amikor már jó a hangulat, a két társaság találkozik, és együtt búcsúztatják a jegyeseket.
65.
A virágkötészet története
A virágkötészet szoros kapcsolatban áll a különböző népek hagyományaival, kultúrájával, az uralkodó művészeti irányvonalakkal.
70.
A virággal történő díszítés története egészen az egyiptomi kultúráig nyúlik vissza. A mirtuszkoszorúval i.e. a XII. században találkozunk elsőször, amit babérból fontak Apolló, a fény istenének tiszteletére. A rómaiak, görögök sok mindent átvettek az egyiptomi kultúrából. Náluk jelentek meg először az olyan virágkertészetek, melyek már kereskedelmi célból termeltek. A római aranykor hatalmas mennyiségű virágot, főként rózsát és liliomot használt fel. Nekik köszönhető az első virágkötészetről szóló könyv is. A „sötét középkorban” Európa virágkultusza elsorvadt, de a távol-keleten ez idő tájt alakult ki az a virágrendező művészet (ikebana), mely hatást gyakorol még napjaink virágkötészetre is. Az új- és legújabb kori urbanizálódással a vallási ünnepekre készített virágköltemények szerepét fokozatosan átvette az állami és polgári ünnepekhez kapcsolódó díszek, valamint a virágünnepek, virágkarneválok megjelenése.
72.
73.
Az európai stílusú csokrok különböző technikák, illetve formák szerint csoportosíthatóak, attól függően milyen alkalomra készülnek. Kötött csokrok: a leggyakrabban készített csokor vágott virágból készül. Jellemzője a spirális szálrendezés. Tűzdelt csokor: akkor alkalmazzák, ha az élővirág sokáig nem kerülhet vízbe. Vegyes csokor: nagy virágtömegű csokrok esetén készítik. Egyszerű kerek csokor: általában többféle virágból állítják össze. Dekoratív csokor: nagyobb méretű, vegyes virágokból készül. Zuhatag csokor: jellemzően előre bukó, laza, kerek csokorból indul ki. Biedermeier csokor: lazán kötött, félgömb formájú csokor, melyet „gallérral” díszítenek.
74.
Tudod, mi a virág? A földnek jósága; Tudod, mi a jóság? A lélek virága.
Petőfi Sándor
78.
Közös társunk az egészség A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, és jelentősen elmarad attól, amit társadalmi, gazdasági fejlettségünk általános szintje lehetővé tenne. A jó egészség elsősorban nem az egészségügyi szolgálaton, vagy az orvoson múlik. Egészségi állapotunkat elsődlegesen mindennapi döntéseink, közvetlen környezetünk, a család, a munkahely, a lakóhely határozzák meg. Az egészség a mindennapi életben őrződik meg, vagy vész el. Az egészséges választás intézményes kerete a család. Ezért szeretnénk most szólni önökhöz, amikor új család alakul, amikor őszinte szeretettel figyel egymásra két ember, amikor az egymásért érzett felelősség természetes, akkor a saját magunkkal szembeni felelősséget is könnyebb felvállalni.
79.
Az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalása szerint egészségi állapotunkért mindössze 11 %-ban felel az egészségügyi ellátórendszer, 27 %-a a genetikai tényezők, 19 %-a a környezeti hatások szerepe és 43 % az egyén életmódjának, döntéseinek hatása saját egészségére. Ebből is jól látható, hogy sokat tehetünk saját magunk és gyermekeink egészségéért, hiszen közvetlen környezetünkre gyakorolt hatással és kedvező életmóddal egészségünk 62 %-ban a saját kezünkben tudhatjuk. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a genetikai hatások védő szerepét is erősíthetjük életmódi szokásainkkal, akkor több mint 70 %-ban rajtunk múlik, hogy milyen lesz az egészségi állapotunk. Az élet ezt a kérdést nem teszi úgy fel, hogy akarunk e egészségesek lenni, hanem a kérdések a mindennapok gyakorlatában úgy hangzik, mit tettem ma az egészségem védelmében, illetve az egészségem ellen. Szeretnénk, ha Önök tisztában lennének azzal, hogy milyen fontos szerepük van saját és gyermekük egészségének alakításában, már a fogamzás előtti időben is. A gyermekek mintegy fele manapság is előzetes felkészülés nélkül fogan meg, mint a szeretkezés ”véletlenszerű” gyümölcse, vagy hibásan alkalmazott fogamzásgátló módszer következménye. Ilyenkor a leendő szülők már csak a várandóság tényét érzékelik. A családalapítás életünk legfontosabb döntése, a gyermekvállalás a legnagyobb felelősséggel tevékenységünk azért fontos, hogy már kamaszkorunktól kezdve készüljünk az életnek erre a csodálatos kihívására, de fontos és érdemes megismerni az optimális családtervezés szabályait, mellyel sokat tehetünk gyermekünk egészségének védelméért.
80.
81.
Tehetünk valamit annak érdekében, hogy egészséges gyermekünk szülessen? Igen! Mindenek előtt egészséges életmódunk kialakításával, megerősítésével kell kezdeni. Rendkívül fontos a helyes táplálkozás, a káros szenvedélyek elhagyása, a rendszeres naponta legalább 20 percen keresztül végzett mozgás.
Itt vizsgálják a leendő szülők genetikai alkalmasságát, amire azért van szükség, hogy feltárják van-e specifikus genetikai veszély. A nők terhességi alkalmasságának vizsgálatára azért kerül sor, hogy kiszűrjék az esetlegesen fennálló idült betegségeket, és amennyiben ilyen van, előzetes vizsgálattal, célzott kezeléssel készítsék elő a várandóságot.
A következő teendő a családtervezési alkalmassági vizsgálaton való részvétel, lényegében az alábbi 6 résztevékenységből áll: • genetikai alkalmasság • terhességi alkalmasság • SZTB-k szűrése • férfi alkalmasság • pszichoszexuális alkalmasság • veszélyállapotok kizárása
A szexuális úton terjedő betegségek kiszűrése a nők esetében a terhesség sikeres kihordása érdekében nagyon fontos, a férfiak esetében a nemzés miatt van rá szükség. A nemzőképesség ellenőrzésére is sor kerül a családtervezési alkalmassági vizsgálat során. Már a fogamzás előtt elkezdhetjük felépíteni születendő gyermekünk egészségét. Mit kell ehhez megtenni? Fel kell készülni már a fogamzásra. Ez általában három hónapot vesz igénybe. Abba kell hagyni a dohányzást, a szeszesital fogyasztást, a gyógyszersze-
82.
83.
84.
Miért is van erre szükség? Az ivarsejtek óvása miatt. Az érett ondósejt körülbelül 10 hét alatt alakul ki, a nikotin, az alkohol azokat az ondósejteket károsítja elsősorban, melyekből később lesznek a megtermékenyítésre alkalmas érett ondósejtek. A női petesejt a tüszőrepedést megelőzően a legérzékenyebb a külső hatásokkal szemben, ezért mindent meg kell tennünk, hogy az esetlegesen fellépő osztódási zavart megelőzzük. Hogy kerülhetjük el a fogamzást a hormonális fogamzásgátlás felfüggesztésével? A méhen belüli fogamzásgátló eszközt is el kell távolítani a tervezett fogamzás előtt legalább három hónappal, mert a méhüreg két havi vérzés során felkészülhet a magzatkezdemény befogadására. A hormonális fogamzásgátlás megszüntetése során óvszerrel, pesszáriummal, vagy természetes fogamzásszabályozással védekezhetünk a terhesség ellen.
Van-e optimális időpontja a fogamzásnak? Igen van! Ha szeretkezést a tüszőrepedés előtti napra koncentráljuk, ez tekinthető a tudomány mai állása szerint optimálisnak. A tüszőrepedés időpontját az ébredési-testhőmérséklet mérésével mi magunk is könnyen maghatározhatjuk. A testhőmérséklet a tüszőrepedés előtt átlagosan 0,3 C-al alacsonyabb, mint utána. A test hőmérsékletét legalább 3 órányi alvás után reggel, az ágyból történő felkelést megelőzően szájban végezzük 5 percen keresztül, mert így tudjuk meghatározni a tüszőrepedés időpontját. Miért fontos, hogy a fogamzás az optimális időkeretek között megtörténjen? A pete 24 órán keresztül életképes, de amennyiben az utolsó 2-4 órában termékenyíti meg a spermium, akkor magzatkezdemény lassabban vándorol, és gyakrabban keletkezik benn osztódási zavar is. Ez egyrészt növelheti a méhen kívüli terhesség veszélyét, a spontán vetélést, illetve egyéb betegségek előfordulását.
85.
Még egy jó tanács: Mivel a gyakori szeretkezés csökkenti a férfiak nemzőképességét érdemes a fogamzás optimális napja előtt és után két napig szüneteltetni a nemi életet. Kell-e valamilyen gyógyszert szedni a felkészülési időszakban? Magyar és nemzetközi kutatások szerint a magzatvédő vitamin képes a leggyakoribb és legsúlyosabb fejlődési rendellenességeket megelőzni. A magzatvédő vitamint a három hónapos felkészülés során és a várandóság első negyedében folyamatosan kell szedni. Fontos továbbá a három hónapos felkészülés során az esetleges munkahelyi hatások kivédése, és általános egészségfejlesztési elvek fokozott betartása. Fogászati ellenőrzés, egészséges táplálkozás szabályainak betartása, fizikai aktivitás. Tudni kell, hogy a fogamzás bekövetkezésének esélye abban az esetben nagyobb, ha a fenti javaslatokat megtartják, de e módszer alkalmazása mellett is első várandóság esetén az első hónapban a teherbeesés esélye 25%, a 2. hónapban 40%, a 3. hónapban 50%, a 4. hónapban 55%-ra emelkedik. Amennyiben a családtervező hölgy már szült, ezek az arányok némiképpen magasabb értéket mutatnak.
86.
87.
Mi történik, ha bekövetkezik a terhesség? A várandósság korai időszakában a magzatkezdemény és később a magzat fokozott védelmet igényel. Ezért rendkívül fontos a terhesség korai igazolása. A terhesség első nyolc hetében különösen fontos, hogy a fejlődés zavartalan legyen. Ekkora a magzat már jellegzetességeiben kis ember, ugyan még csak 3cm és 4 gramm. A fejlődésnek ez a rendkívül gyors szakasza a legsérülékenyebb. Kerülni kell a káros szenvedélyeket, tartózkodni kell a felesleges gyógyszerszedéstől, azonnal el kell hagyni a veszélyes munkahelyet, e megváltozott igénynek megfelelően kell táplálkozni is, ha védeni akarjuk születendő gyermekünk egészségét. Az odafigyelés, a körültekintő magatartás következménye nemcsak a saját egészségünk megtartása, hanem gyermekeink egészségének biztosítása. Ne feledjék, nem az a kérdés, hogy akarnak-e egészségesek lenni és akarnak-e egészségesen kisbabát, hanem a kérdés az, hogy mit tettek azért ma, hogy mindez valóban be is következzék. Péterfai Éva
88.
Mennyegző -------------Menyasszony
-------------Vőlegény
Polgári esküvő:..................év..................hó..................nap..................óra..................perc Templomi esküvő:..................év..................hó..................nap..................óra..................perc Anyakönyvi hivatal: Cím:.................. Tel.: .................. Utazási iroda: Név: .............................. Cím: .............................. Tel.: ..............................
Templom: Cím:.................. Tel.: .................. Nászút ideje ..................év..................hó..................naptól ..................év..................hó..................napig Helyszíne: .................................................
Kapcsolattartó:
..............................
Lakodalom helyszíne: Elérhetősége:
.............................. ..............................
91.
As
Asztrol贸gia 92.
sztrológia Néhány hasznos tanács, hogy az örök hűség egyet jelentsen a boldog házassággal. A mai „Vízöntő korban” más értelmet nyert a házasság. Régen szinte kötelező volt törvényesített kapcsolat és már gyerekkorban kinézték a leány férjét, akihez ha akart, ha nem feleségül kellett mennie. Nálunk Magyarországon ez a legritkább esetben fordult elő. Ma már szabadon választhatjuk meg kinek fogadunk örök hűséget az oltár előtt. Ez a Vízöntő kor lényege: szabadság, függetlenség vagy egyszerűen másképp gondolkodni. Az asztrológia segít abban, hogy két ember kapcsolata világosabbá váljon egymás számára. Megtudhatják milyenek ők valójában, mi az erősségük, hol lehetnek kapcsolatukban nehézségek, de azt is pontosan megmutatja, hogy tudják ezeket a problémákat megoldani. Nagyon fontos szempont, hogy pontos születési időre és helyre felállított horoszkópra van szükség ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a házastársak kapcsolatáról. Manapság egyre népszerűbb az asztrológia, így mindenki tudja a születési Nap jegyét. (A hónaphoz tartozó állatövi jegy, amiben születtünk.) Sokan már az aszcendensüket is tudják. Ezt hívjuk felkelő jegynek. A születési óra, perc mutatja meg, hogy abban az órában melyik jegy kelt fel a horizont. Így tanácsos lesz elolvasni az aszcendensre vonatkozó tulajdonságokat, tanácsokat is mindkettőjük részéről. “Idézet: „Szeressétek egymást de a szeretetből ne legyen kötelék: legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között. Daloljatok, táncoljatok együtt és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet. Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.” Kahlil Gibran
93.
Jó tanácsok, hogy az esküvő valóban felejthetetlen élmény legyen 94.
Milyen esküvőt szeretnének: - Hagyományos, vagy modern. - Csak az anyakönyvi hivatalban, vagy templomit is. Az esküvő szervezésének legfontosabb teendői 4-5 hónappal a nagy nap előtt: - A lakóhely szerinti anyakönyvi hivatal felkeresése. Elmondják, milyen iratokra van szükség a házasságkötéshez. Érdemes végiggondolni hány főt szeretnének meghívni, s e szerint lehet majd kiválasztani azt a házasságkötő termet, ahol mindenki kényelmesen elfér. - Fontos tájékozódni arról is, hogy lehet-e a szertartás alatt vagy után konfettit, rizst, vagy virágszirmot szórni. Milyen műsort szeretnének a szertartás alatt? Van-e lehetőség rá a kiválasztott házasságkötő teremben? Vannak olyan anyakönyvi hivatalok, ahonnan kérhető, hogy az esküvő megtartása a kijelölt étteremben vagy akár háznál is megrendezésre kerülhessen.
95.
A kívánt időpontot minél előbb egyeztetni kell. - Amennyiben templomi esküvőt is szeretnének, a kiválasztott templomba se felejtsenek minél korábban időpontot kérni. - Ma már van lehetőség arra, hogy az esküvő előtt házassági szerződést kössenek. Valószínűleg soha nem lesz rá szükség, de a későbbiekben sok probléma megelőzhető vele. Ha mindketten úgy gondolják szerződést kötnek, már most fel kell keresni egy kifejezetten erre szakosodott ügyvédet, vagy ügyvédi irodát. - Érdemes elgondolkozni azon, hogy fogják használni nevüket az esküvő után. Tájékozódjanak erről is. - Amennyiben még nem vettek volna gyűrűt, itt az ideje. (ezt a vőlegény egyedül is intézheti – meglepetésként – de igyekezzen megtudni, hogy jövendőbelije milyet szeretne. Nagyon fontos, hogy a méret jó legyen!)
96.
- Mennyi pénz áll rendelkezésünkre? Önállóan fedezik a költségeket, vagy igénybe veszik szüleik támogatását is? Amennyiben pénzintézettől kérnek kölcsönt, már most nagyon alaposan tájékozódjanak a feltételekről! - Hogyan szervezik a szertartást? Rendezvényszervező irodát bíznak meg a teljes lebonyolítással, vagy önállóan intéznek mindent? Könyvünkben mindkét esetben számtalan segítséget találnak! - A lakodalom helyszínének megválasztása nagy körültekintést igényel. Érdeklődjék meg, van-e lehetőség különleges díszítésre, terítésre, ők intéznek mindent, vagy Önöknek kell gondoskodni a megfelelő dekorációról. Nézzék át az étel- és italválasztékot, árakat, a kiszolgálás hangulatát! Jó megoldás lehet egy kellemes, kettesben eltöltött ebéd. A további feladatok és igények is jobban megbeszélhetőek a terített asztal mellett.
97.
- A torta megválasztása – hasonlóan a többihez – is igen fontos feladat. - A ruha. Döntsék el, hogy a menyasszony ruháját csináltatni fogja, vagy kölcsönzőből szerzi be. Lesznek-e koszorúslányok, és terveznek-e újasszony ruhát is. Ezekről mind idejében kell gondoskodni. Ne feledkezzenek meg a vőlegény ruhájáról sem! - A tanúk kiválasztása és felkérése. Azért kell már az esküvő előtt 4-5 hónappal felkérni, hogy biztosan ráérjenek aznap. - Tisztázni kell a koszorúslányokkal, hogy ők szerzik be a ruhájukat, vagy arról is Önök gondoskodjanak. - Fotós, videós kiválasztása. - Autókölcsönzés lehetősége, időpont egyeztetéssel a kiválasztott autó lekötése. - Megbízható nyomda felkeresése, meghívok kiválasztása. Milyen meghívót szeretnének? Külön a szertartásra és külön a lakodalomra? Esetleg ülőkártyát, szalvétát, egyéb nyomdai munkát is rendelnek? Ezeket már most meg kell rendelni! - Megbízható virágos felkeresése. Gondolják, végig mihez is kell a virág?! (menyasszonyi csokor, koszorúslányok csokra, autódísz, asztal dekoráció, tortára élővirágdísz, édesanyáknak köszönővirág,- amennyiben magánháznál lesz a lakodalom, akár teljes díszítés, -stb.)
98.
Fontos részletezni a darabszámot, színösszeállítást, különleges kéréseket. Előre tisztázni kell, hogy ki szállítja a virágokat a különböző helyszínekre. A végső megegyezésről írást kell készíteni! - Egyedileg előadott vers, zene, dal előadójával időpontot egyeztetni! - Érdemes nászajándéklistát összeállítani. Ezzel elkerülhető, hogy több egyforma, vagy felesleges ajándékot kapjanak. - Kedves Menyasszony! Gondolja végig e gyönyörű napon Ön lesz a legszebb. Egy kényelmetlen cipő tönkreteheti a napját. Ezért itt az ideje, hogy nemcsak szép, de nagyon kényelmes cipőt vásároljon. Egy szép, új fehérneműben biztosan jól érezné magát. - A fodrász kiválasztása, időpont egyeztetés. Valószínűleg próbafrizurára is szükség lesz. - A kozmetikus most végezze el az alapvető arctisztítást. Az esküvői sminkelést is most beszéljék meg, az időpontot egyeztessék. - A nászút helyszínének kiválasztása, valamint az út lekötése. 5-8 héttel az esküvő előtt
99.
- Készítsék el a vendéglistát, még időben vagyunk, így biztosan nem marad ki senki! - A meghívók szétküldése. Így a visszajelzésekből megtudható, hány főre lehet ténylegesen számítani a lakodalomban. - A ruhák végleges lekötése. - Látogassanak el egy családtervezési központba, ahol szakemberek segítségét igényelhetik. - Kedves Menyasszony! A nászút előtt érdemes lenne még felkeresnie a nőgyógyászát is. - Nézzék meg, hogy a nászúthoz szükséges iratok, útlevelek érvényesek-e! Most még van idő az érvényesíttetésre! - A szükséges valuták beszerzése! - Fodrásznál a próbafrizura, kozmetikusnál a próbasmink elkészítése, esküvő napjának még egyszeri pontosítása. - A leány- és legénybúcsú időpontjának és helyszínének külön-külön kiválasztása, lefoglalása, a meghívottak értesítése. - Aki templomi esküvőt is szeretne, felekezetének megfelelően keresse fel az egyházi irodát. Előfordul, hogy a párok közül egyikőjük más felekezethez tartozik. A templomi esküvőnek nincs így akadálya, csak időben utána kell járni, hogy a megfelelő lépéseket meg lehessen tenni. A templomi esküvők előtt szokás egy, vagy több próbát tartani, ennek megszervezése és egyeztetése most esedékes.
100.
Sok Boldogsรกgot! 101.
- Érdemes lemérni az esküvői ceremóniához vezető út megtételéhez szükséges időt. 1-2 nappal az esküvő előtt A ruhákat kiegészítőkkel utoljára próbálják fel, hogy biztosan minden tökéletesen legyen ezen a nagy napon! - Ellenőrizzék magukat végig, biztosan mindent megcsináltak-e az elintézendők közül! Pár dolog még pótolható, esetleg. És aznap… Kedves fiatal pár! Engedjék meg, hogy elsőként mi gratuláljunk Önöknek a „Menyegzőtől a családtervezésig” című zsebkönyv alkotó gárdája. Reméljük, hogy hasznosan tudták forgatni könyvünket, és megtaláltak minden olyan információt, melyre szükségük volt, ahhoz, hogy ez a mai nap tényleg gyönyörű legyen az Önök számára. Engedjenek meg még 2 jó tanácsot: NE FELETSÉG OTTHON A GYŰRŰKET! SZÓLJANAK A TANÚKNAK, HOGY BIZTOSAN LEGYEN NÁLUK IS SZEMÉLYIGAZOLVÁNY! Az esküvő után ne felejtsék megköszönni az ajándékokat! (Köszönetajándék)
Sok Boldogságot Kívánunk!
102.
A házasságkötés története 106.
107.
„…az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: “Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.” (Teremtés 2,20-25)
Hosszú évszázadok óta hangzik fel ez a kérdés, amelyet izgalommal és reménnyel telve tesz fel a vőlegényjelölt. A férfi és nő közötti szerelem előbbutóbb bekövetkező állomása a lánykérés, az eljegyzés, majd a legnagyobb és legboldogabb nap, a házasságkötés. Attól függetlenül, hogy mára teljesen átalakultak a párkapcsolatok, a házasság jelentősége, ha a szerelmesek úgy döntenek, hogy házasságot kötnek, az esküvő ugyanannyira tartja izgalomban az egész családot, mint 20 vagy 100 éve. A férfi és a nő együttélése a történelem folyamán folyamatosan fejlődött. Az emberiség ősállapotában megélt férfi-nő kapcsolatról többféle elképzelés létezik, sokan kutatták, vizsgálták.
108.
A mára kialakult házassági szokások egyértelműen visszavezethetőek a római, majd a kezdeti keresztény világba, ahol az állami törvények szabályozták a házasságkötés módozatait. Krisztus után az 1-2. században a Római Birodalom területén a házasságkötés abból állt, hogy a férfi és a nő a családtagok jelenlétében jelképes cselekedetekkel (kézadás, gyűrűhúzás) kifejezte, hogy házasságra lépnek. A 4. századtól a pap is részt kezd venni a házasságkötés családi ünnepségén, lassanként alakítja liturgikus aktussá az addigi szokásokat. A 6-7. században sajátos imádságokkal és olvasmányokkal ünnepelt nászmise keretében végzik a jegyesek megáldását. Még a 9. században is az eljegyzés és a házassági beleegyezés
kinyilvánítása az egyháziak távollétében történt, csak a szentmisén történő megáldás rítusa volt liturgikus tevékenység. A 11. századra alakult ki, hogy a pap már a nászmise előtt megbizonyosodott a kölcsönös akarat-egyezésről. A titkos házasság elkerülése érdekében ezt a nagyobb nyilvánosság előtt, a templom kapujában végezték. Ez a rítus az egyházjogilag szabályozott házasságkötés kezdete, majd később bekerült a templomba a cselekmény. Ezt szentesítette és tette kötelezővé a katolikus hívek számára a 16. században Tridenti zsinat. Mára, a 21. századra ugyan a társadalmi szokások néminemű változása végett a házasság már nem bír annyira jelentős erővel, mint évszázadokkal ezelőtt, az azonban megkérdőjelezhetetlen, hogy éljünk bárhol a világban és legyen bármilyen a vallásunk, a szerelmesek közös életének megpecsételését a házasság jelentette és jelenti ma is.
109.
112.
Gönczi Gábor – Csikós Balázs
Bazi nagy esküvőskönyv Azaz: hogyan (ne) rontsd el életed legszebb napját… A nő tökéletes esküvőt akar, a férfinak elég, ha valahogy túléli. De hogyan leszenk mégis mindketten boldogok? Hogyan kerüljék el a legtipikusabb hibákat? Hogy a vőlegény idő előtt berúgjon, hogy a násznép éjfél előtt lelépjen, hogy a család mindenbe beleszóljon, hogy a párt rábeszéljék felesleges, drága programokra, hogy még azelőtt elváljanak, mielőtt összeházasodtak volna,és hogy életük legszebb és legdrágább napja siralmasan unalmas legyen… A világ első pimaszul szókimondó kötete ez a mű, azaz a Bazi nagy esküvőskönyv. Ott kezdődik, ahol az összes többi véget ér. Humoros, pikáns és kíméletlenül őszinte. Mindenre kitér, amiről nem illik beszélni és ami kínossá válhat. A könyvnek garantáltan egyetlen szereplője sem fog örülni. Sem az esküvőszervező, sem az étterem, sem a szálloda, sem a zenekar, sem a fotós, sem a videós. De még a teremfőnök és a ruhakölcsönzős sem! Egy ember fog pusztán örülni és nagyokat kacagni, mégpedig Te kedves olvasó! Aki házasodni szeretne, és még nem rontott el mindent, amit el lehetett.
NYEREMÉNYJÁTÉK:
Küldd el az alábbi kérdés helyes megfejtését a jatek@kozmag.hu email címre 2015.09.01-ig, hogy esélyed nyíljon megnyerni a Bazi nagy esküvökönyvek egyikét!
KÉRDÉS:
Hogy hívják Sophia Loren fiát, akinek (többek között) az esküvöi története szerepel Gönczi Gábor és Csikós Balázs könyvében?
113.
Anyakรถnyvi hivatalok
Anyakรถ 114.
รถnyvi hivatalok 115.
1. Kerület Anyakönyvi hivatal Polgármesteri hivatal Házasságkötő terem
1014 Budapest, Úri u. 58. Tel.: 06 1 / 356 1139 Házasságkötő terem befogadó képessége maximum 60 fő
2. Kerület Anyakönyvi hivatal és Házasságkötő terem
1024 Budapest, Mechwart liget 1. Tel.: 06 1 / 356 1139 Házasságkötő terem befogadó képessége: Nagy terem: 80 fő ülőhely, 20 fő állóhely Kis terem: 11 fő ülőhely, állóhely nincs
116.
3. Kerület Anyakönyvi hivatal Polgármesteri hivatal Házasságkötő terem
Budapest, Fő tér 3. Tel.: 06 1 / 437 8518 /19/20/21/22/ Házasságkötő terem befogadó képessége kb. 120fő
4. Kerület Anyakönyvi hivatal és Házasságkötő terem
1042 Budapest, István út 14. Tel.: 06 1 / 231 3123 Házasságkötő terem befogadó képessége: Nagy terem: 63 fő ülőhely, 150 fő állóhely
117.
5. Kerület Anyakönyvi hivatal
Budapest, Erzsébet tér 4. Tel.: 06 1 / 872 7295 Nagy terem befogadóképessége: 120 fő Kis terem befogadóképessége: 30 ülőhely
6. Kerület 1.számú Központi Házasságkötő terem és Anyakönyvi hivatal Budapest, Teréz krt. 13. Tel.: 06 1 / 322 5472 Házasságkötő terem befogadó képessége: 60 ülőhely, 90 állóhely
118.
7. Kerület Anyakönyvi hivatal
Budapest, Erzsébet krt. 6. Tel.: 06 1 / 462 3123 Nagy terem befogadóképessége: 15 fő
9. Kerület Anyakönyvi hivatal és Házasságkötő terem
Budapest, Bakáts tér 1. Tel.: 06 1 217 6942, 06 1 215 1077/407 Házasságkötő terem befogadó képessége: 80 fő ülőhely, 20-30 fő állóhely, légkondicionált
119.
10. Kerület Anyakönyvi hivatal
1102 Budapest, Szent László tér 29. Tel.: 06 1 / 433 8100 Házasságkötő terem befogadóképessége: 70 fő
11. Kerület Anyakönyvi hivatal
1113 Budapest, Bocskai út 39-41. Tel.: 06 1 / 372 4500 Házasságkötő terem befogadó képessége: 60 ülőhely, 40 állóhely
120.
12. Kerület Anyakönyvi hivatal
Budapest, Böszörményi u. 23-25. Tel.: 06 1 / 224 59000 /208 A csak két tanúval történő házasságkötésre az anyakönyvi hivatal irodájában van lehetőség.
13. Kerület Anyakönyvi hivatal
1139 Budapest, Béke tér 1. Tel.: 06 1 452 4100, 452 4300 Házasságkötő terem befogadó képessége: 70 fő ülőhely, 30 fő állóhely, légkondicionált
121.
14. Kerület Anyakönyvi hivatal
1145 Budapest, Pétervárad u. 11-17. Tel.: 06 1 / 467 9123 Házasságkötő terem befogadóképessége: 100 fő ülőhely, kb. 100 fő állóhely
15. Kerület Anyakönyvi hivatal
1153 Budapest, Bocskai u. 1-3. Tel.: 06 1 / 305 3121 Házasságkötő terem befogadó képessége: 60 ülőhely, 30 állóhely, légkondicionált.
122.
16. Kerület Anyakönyvi hivatal
1163 Budapest, Havashalom u. 43. Tel.: 06 1 / 401 1471, 402 0605 Házasságkötő terem befogadóképessége: 120 fő ülőhely, 80 fő állóhely
17. Kerület Anyakönyvi hivatal
1173 Budapest, Pesti út 163. Tel.: 06 1 253 3422 Házasságkötő terem befogadó képessége: 100 fő ülőhely, 30 fő állóhely.
123.
18. Kerület Anyakönyvi hivatal
1145 Budapest, Batthyányi u. 78. I.em. 114. Tel.: 06 1 / 296 1443 Házasságkötő terem befogadóképessége: 120 fő ülőhely
19. Kerület Anyakönyvi hivatal
Budapest, Városház tér 18-20. Tel.: 06 1 / 347 4603 Házasságkötő terem befogadó képessége: Kisterem a földszinten: 25 fő Nagyterem a másfél emeleten: 100-150 fő
124.
20. Kerület Anyakönyvi hivatal
Budapest, Vörösmarty u. 3. Tel.: 06 1 / 283 0936, 283 0640 Házasságkötő terem: Budapest, Kossuth tér 1. Házasságkötő terem befogadóképessége: 50 fő ülőhely, 100 fő állóhely
21. Kerület Anyakönyvi hivatal
1211 Budapest, Szent Imre tér 10. Tel.: 06 1 427 6127 Házasságkötő terem befogadó képessége: 80-100 fő ülőhely, 30-40 fő állóhely.
125.
22. Kerület Anyakönyvi hivatal
1221 Budapest, Városház tér 11. Tel.: 06 1 / 229 2611 / 162 mellék Házasságkötő terem befogadóképessége: Kisterem: 40 fő ülőhely, 40 állóhely Nagyterem: 178 ülőhely, 150 állóhely
23. Kerület Anyakönyvi hivatal
Budapest, Grassalkowich út 170. Tel.: 06 1 / 289 2100/331, /351 Házasságkötő terem befogadó képessége: 50 fő ülőhely, 30 állóhely
126.
Tartalo 4.oldal: 24.oldal: 28.oldal: 37.oldal: 46.oldal: 55.oldal: 62.oldal: 70.oldal:
Házasságkötés A jegygyűrű története A gyöngy Hogyan válassz esküvői ruhát? Tökéletes frizura és hajdíszek minden stílushoz Az esküvői fotózás története A legény és lánybúcsúról A virágkötészet története
128.
omjegyzék 78.oldal: 92.oldal: 94.oldal: 106.oldal: 111.oldal: 114.oldal: 128.oldal: 130.oldal:
Közös társunk az egészség Asztrológia Jótanácsok, hogy az esküvő valóban felejthetetlen élmény legyen A házasságkötés története Könyvajánló Anyakönyvi hivatalok Tartalomjegyzék Impresszum
129.
Impresszum Kiadó: Főszerkesztő: Hirdetésfelvétel: Nyomda: Terjesztés: Web: E-mail: Postaicím:
Varga Média Kft. Varga Attila sales@eskuvoikezikonyv.eu SRA Nyomda, felelős a cég ügyvezetője MediaLOG Zrt. www.eskuvoikezikonyv.eu daniel.jakab@eskuvoikezikonyv.eu 7624 Pécs, Csalogány utca 7.
Megjelenik évente 2 alkalommal 10 000 darabos példányszámon a budapesti anyakönyvi hivatalokban és a rendezvényszervezőknél, ingyenesen!
A magazinban megjelent programok elmaradásáért és műsorváltozásért a kiadó felelősséget nem tud vállalni. A hirdetésekben megjelenő adatok hitelességéért, valamint a tartalmak jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A jelen magazinban szereplő tartalom továbbközléséhez a kiadó írásos engedélye szükséges!
130.