Közmag Tavasz Pécs

Page 1

PÉCS



2017 LEGJOBBAN VÁRT FILMJEI Remek mozis év elé nézünk 2017-ben is, nagyobbnál nagyobb szuperprodukciók tömkelege fog a képernyők elé szegezni minket. Lesznek klasszikusok folytatásai, képregény adaptációk, egyedi sztorik és nagy visszatérők egyaránt. Jön a Star Wars immár 8. része, teljes sztorit kap a Marvel jóvoltából Pókember. Johnny Depp újra Jack Sparrow lesz a Karib-tenger kalózai 5-ben, a lányok örömére pedig megérkezett már Valentin-napra a Sötét ötven árnyalata új része is. Az animék rajongói sem maradnak várva várt mozis élmény nélkül, hisz 2017-ben megkapja filmes adaptációját a kultikus anime, a Páncélba zárt szellem Scarlett Johansson-nal. A Disney elhozza A szépség és a szörnyeteg új feldolgozását, jön A galaxis őrzői 2, hosszú évek után végre a mozikban a Bad Boys 3, érkezik a Kingsman 2 és Stephen King Setét torony című könyvének filmes feldolgozása is. És ha ez nem lenne elég, 2017-ben a mozikba kerül a Deadpool 2, az azóta már kultikussá vált laza szuperhős sztorijának második része, ami teljesen átértelmezte a klasszikus, fedhetetlen szuperhősök sztorijait. A szárnyas fejvadász 2, valamint az új Alien-film, az Alien: Covenant is izgalmasan hangzik, és már a mozikban szerepel a Kaptár filmek (állítólag) Folytatásfilmek, képregény adaptációk, eredeti ötletek és nagy visszatérők erősíti a listánkat. Jön a Star Wars

várva várt nyolcadik része, önálló filmet kap a Marvel égisze alatt Pókember, jön a DC-szuperhőscsapata Az igazság ligája 1. részében. Johnny Depp ismét magára ölti Jack Sparrow szerepét A Karib-tenger kalózia 5-ben, folytódik a világszenzáció, A sötét ötven árnyalata, megkapja filmes adaptációját a kultikus anime, a Páncélba zárt szellem, ráadásul a főszerepet Scarlett Johansson alakítja. A Disney elhozza A szépség és a szörnyeteg új feldolgozását, jön A galaxis őrzői 2, hosszú évek után végre a mozikban a Bad Boys 3, érkezik a Kingsman 2 és Stephen King Setét torony című könyvének filmes feldolgozása is. És ha ez nem lenne elég, 2017-ben a mozikba kerül a Deadpool 2, az kultikus film második része, A szárnyas fejvadász 2, valamint az új Alien-film, az Alien: Covenant. Természetesen a sort még hosszasan folytathatnánk, de inkább böngésszétek át listánkat 2017. legjobban várt filmjeiről.

3


LEHULLOTT CSILLAGOK A MAI VILÁGBAN, AZ INTERNET ÉS A TEHETSÉGKUTATÓK FÉNYKORÁBAN MINDENKINEK MEGJÁR 5 PERC NÉPSZERŰSÉG ÉS ORSZÁGUNK CELEBRITÁSAI FOGGAL, KÖRÖMMEL TUDNAK KAPASZKODNI A KÖNNYEN JÖTT NÉPSZERŰSÉG OKOZTA ÖRÖMÖKBE, VALÓSZÍNŰLEG AZÉRT IS, MERT SEMMIHEZ SEM ÉRTENEK VALÓJÁBAN. PERSZE VAN EGY-EGY KIVÉTEL IS, AKI FELISMERI, HOGY A MENEDZSMENT SIKERES MUNKÁJÁN TÚL VALÓJÁBAN SEMMI LÉTJOGOSULTSÁGA NINCS AZ ADOTT IPARBAN VALÓ JELENLÉTNEK ÉS ÚJ UTAT VÁLASZTANAK, LÁSD SP.

A TINILÁNYOK BÁLVÁNYA

SP,

– ÉDER KRISZTIÁN

AZ IGAZI VALÓ VILÁG – VV LEÓ VV Leó, a Való Világ második szériájának szépfiúja volt, s pár éve még felkapott név a médiában, még egy jól menő könyvet is írt. Iskolapéldája annak, hogy a siker olykor csak nagyon rövid ideig tart, s szinte lehetetlen visszakapaszkodni a csúcsra. Miután az évtized fordulója körül új életet próbált Amerikában és onnan hamar üresen kongó zsebbel hazatért, nagyon elkeseredetten fogalmazott a média világával kapcsolatosan: „Rá kellett jönnöm, hogy a médiában csak azok az emberek tudnak érvényesülni, akik áttaposnak a másikon, folyamatosan nyomulnak és a megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek.” Ezek szerint megfogadta saját tanácsát, hisz manapság a magyar televíziózás olyan zászlóshajóinak számító csúcscsatornáinál (:D) dolgozik, mint a Sláger TV és a The Fishing & Hunting Channel, ezeknél műsorvezető, főszerkesztő, rendező és riporter is egy személyben. Az előbbi csatorna jótékonysági műsorában is fontos szerep jut neki: ő az Egy falat szeretet riportere és rendezője, ami szép projekt, csak egy kérdés van; látta már valaki ezeket a műsorokat?

4

Nemrég még a színpadon tombolva kergette őrületbe a tinilányokat, azonban az utóbbi időben eltűnt a reflektorfényből SP, azaz Éder Krisztián. Bár valójában soha nem értettem, hogy hang, tehetség és muzikalitás nélkül hogyan lehet ekkora sikereket elérni, de ez talán a magyar popzene sajátja. A nevem SP és hasonló megaslágerek előadója szerencsére hamar felismerte, hogy indokolatlan a hype körülötte és miután elfogytak a koncertek új fejszébe vágta a fejszéjét. Fotósként nagy szakmai respektre tett szert, elismerik munkásságát. Ez a bevezetőben fejtegetett jobbik eset, amikor jó irányba mozdul az adott híresség. A ma napig megismerik az utcán, persze nem annyian, mint 4-5 éve. Saját bevallása szerint hiányzik neki a színpad, mondjuk nekünk kicsit sem hiányzik SP a színpadról. Még mindig zongorázik és dalszövegeket ír, de szerencsére ezt nem nyomja le a média a torkunkon és saját bevallása szerint is jól érzi magát a kamerák túloldalán sikeres fotósként. Persze korábbi karrierje nagy előnyt jelent versenytársai között; zenei karrierjével olyan ismertségre és kapcsolati tőkére tett szert, amivel sokkal könnyebb érvé-


nyesülni. A közelmúltban még Palvin Barbit is lencsevégre kapta, amiért biztos sokan irigykedhetnek rá, hisz a férfitársadalom nagy része vizes borogatásért nyúlna, ha akár egy percet is egy légtérben tölthetne a gyönyörű modellel. Azt meg van gondolom, hogy SP és Flour Tomi annak idején együtt lakott. Lusták voltak levinni a szemetet, úgyhogy tudjátok mit kezdtek vele? Kiadták Cd-n. ORSZÁG BOHÓCA DÍJ ÖRÖK NYERTESE – FEKETE PÁKÓ Szinte hihetetlen, hogy ez a kétbites képződmény 1994-ben ösztöndíjjal az ELTE jogi karára jogot hallgatni érkezett Magyarországra. Eredeti nevén Lapite Oludayo azóta mindennel próbálkozott, amivel 2 forintot volt reménye keresni. Volt már kongadobos, mulatós zenész és gyakori médiaszereplő. Ki ne emlékezne azokra a csúfságokra, amiket magyar népdalok feldolgozásából készített. Készített? Na hagyjuk már! Azaz amit megírtak neki és ő előadott. 13 év alatt sem sikerült megtanulnia magyarul és annyi botrány fűződik a nevéhez, mint égen a csillag. Volt, hogy náci karlendítéssekkel szerepelt Tv-műsorban, egyszer majdnem kitoloncolták Magyarországról és előfordult olyan, hogy Hajdú Péter műsorát kellett megszakítania széklettartási problémái miatt. Kiszaladva a mosdóba a mikroportját elfelejtette kikapcsolni és levenni, így a közönég végig hallgathatta küszködését. Viszont a Tv-szereplések és a koncertek jó ideje elfogyni látszanak az ő esetében is, így mindent megpróbált, hogy a hírnevével pénzt keressen. Próbálkozott dj-ként is érvényesülni, a Fekete Bárány művész-

név még szellemesnek is mondható, csak ne lett volna ennyire… ennyire…, maradjunk annyiban nem jó. „Én a Fekete Pákó úgy döntöttem, hogy ebben az évben kitanulom a diszkós szakma minden csínját-bínját. Csata sorba állok a a női topless dj-k mellett, és megmentem a férfiak becsületét, fekete bárányként, feláldozva magam a közönség oltárán.”

Érdemes megnézni az erről a próbálkozásról szóló videót: Fekete Pákó, a topless DJ EPIC FAIL! https://www.youtube.com/watch?v=yyFlpumohA8 Szerencsére azonban őt is utolérte a tehetségtelenségéből fakadó közéleti sikertelenség, az emberek megunták bugyutaságát és már nem találják viccesnek. Helyére kerültek a dolgok, a zenei karrierje kifulladása miatt Fekete Pákó kénytelen volt polgári foglalkozást találni magának, így szakácsként helyezkedett el egy grúz étteremben. Reméljük ott nem mérgezi úgy a vendégeket, mint tette kb. egy évtizeden keresztül köz- és zenei szerepléseivel.

Holczer Gábor

5


@ kock

és Te a Klub függő vagy?

Biztos mindenki emlékszik arra a napra, amikor megkapta élete első számítógépét. Az újdonság erejével hatott a gépezet: alig vártuk, hogy az iskola végeztével birtokba vehessük. Köztudott, hogy minden csoda három napig tart; ám sokan a monitor előtt ragadtak azóta is. Ma már nem lepődünk meg azon sem, hogy az 5-6 éves gyerekek is nagy szakértelemmel kezelik a számítógépet. (Ez elsősorban a szülők hibája, hogy megengedik a kisfiúknak, kislányuknak azt, hogy a gép előtt legyenek naphosszat. Sokkal egyszerűbb a csemetét a komputer elé ültetni, mint társasjátékozni, játszani vele a fárasztó munkanap után…) Az ilyen korú gyerekek azonban még nem a számítógép hasznosabbik oldalával foglalkoznak, sokkal inkább a pc-s játékok érdeklik őket. Innentől kezdve nincs menekvés, nehéz megnyomni azt a bizonyos ESC-billentyűt! A negyedik osztály tájékán jönnek rá a gyerekek, hogy a számítógépnek van egy még varázslatosabb része, mégpedig az internet. Itt is lehet játszani – sőt, a világ másik felén lévő pajtásokkal is össze lehet mérni a tudásunkat. Lehet csetelni, vannak közösségi oldalak, lehet virtuális tevét, macskát nevelni, képeket küldeni, videót nézni… Kitárul a világ, és nekünk egy tapodtat sem kell mozdulni otthonról. Az eredmény: még több időt vagyunk kénytelenek a számítógép közelében tölteni. Hogyan definiálhatjuk a függőséget? Hétköznapi értelemben véve egyfajta kötődést, ragaszkodást, hozzászokást jelent. Ha valaki egyre többet számítógépezik, nagy eséllyel alakul ki a függőség, melyet nem csak a közvetlen környezet, de az érintett személy saját maga is érzékel. Kevesebb idő jut a

6

tanulásra, a barátokra, a régi hobbikra. A tanulmányi átlag romlik, a virtuális barátok, akikkel egész nap játszanak a számítógépen keresztül, előtérbe kerülnek. A számítógépfüggők sokszor megfeledkeznek az alapvető biológiai szükségleteikről, mint például az evésről, ivásról, alvásról. Csak a játékban elért sikerekre alapoznak, mindig csak a következő szint lebeg a szemük előtt. Ha megtiltják a számítógép használatát, idegesek, ingerültek lesznek, és ez nagy veszekedéseket eredményezhet. De miért kerülnek sokan a számítógép bűvöletébe? Legtöbbször családi problémák állnak a háttérben. A szülők elfoglaltak, fáradtak, így lehet, hogy nem tudnak a gyerekkel elég időt tölteni. A családi veszekedések során a fiatalok jobbnak látják, ha inkább a géphez menekülnek. Barát, testvér híján a számítógépet kezelik társukként. Viszont nehéz meghatározni azt a határt, ami az átlagos használatot elválasztja a függőségtől. Tudom, nagyon közhelyesen hangzik, de a számítógép nem pótolhatja az élő emberi kapcsolatokat. A számítógép és az internet nagyban megkönnyíti hétköznapi életünket, hiszen amellett, hogy gyors, mindenki számára elérhető „luxus”. És akkor még nem is beszéltünk a laptopokról, táblagépekről, okostelefonokról… Akarva-akaratlanul is rákattintunk a frissítés ikonra naponta többször, és minden hír a kezünkben van egy szempillantás alatt. De meg kell találni az arany középutat a valóság és a virtuális világ között. „A számítógép arra való, hogy rövidebbé tegye annak a munkának az idejét, amit nem végeznél el, ha nem lenne számítógép.” – véli egy ismeretlen szerző. Van benne valami… Dózsa Eszter


Szava Optika Pécs, Ferencesek u. 23. Tel.: +36(72) 210 352

SZEMÜVEGEK ÉS KONTAKTLENCSÉK DIÁKKEDVEZMÉNYEK!

SZAVAOPTIKA@FREEMAIL.HU

WWW.SZAVAOPTIKA.HU


Elátkozott TÁRGYAK FERENC FERDINÁND AUTÓJA Voltak és vannak olyan tárgyak a Földön, amelyek szorgos krónikások szerint eddig kizárólag bajt hoztak tulajdonosaikra és mindazokra, akik kapcsolatba kerültek velük. Ilyen volt az az autó, amelyben 1914 nyarán Szarajevóban agyonlőtték Ferenc Ferdinándot. A nagy vörös hatszemélyes kocsi a későbbi gazdáinak sem hozott szerencsét. A jármű néhány évig egy bécsi múzeumban állt, aztán Bosznia és Hercegovina kormányzójának tulajdonába jutott. Ám, szinte minden úton balesetet szenvedett az utasa és a sofőrje. Gazdája már-már idegösszeroppanást kapott miatta, úgyhogy végül eladták. Újabb gazdájának egyik útján a motor leállt, és a kocsi nem volt hajlandó elindulni. Végül egy váratlan pillanatban, amikor már senki sem számított rá, a szerkezet emberi beavatkozás nélkül mégis elindult, és halálra gázolta tulajdonosát.

A CSODÁS HOPE GYÉMÁNT

Orosz forrásokból ismerhettük meg annak a nyakéknek a történetét, amelyet valamikor a tizennyolcadik században készítettek Franciaországban. Az ékszer első tulajdonosa, egy márki a francia forradalom végén egész családjával guillotin alá került. Új tulajdonosát rablók ölték meg, a következő vízbe fulladt, a harmadik idejében eladta, így neki nem esett baja. De a pechsorozat a negyedik tulajdonostól kezdve folytatódott. Nem egészen száz év alatt a nyakéknek tíz tulajdonosa volt, és egy kivétellel mindnyájan erőszakos, szomorú halált haltak. Az új tulajdonos egy másik orosz nagykereskedő lett, aki Monte-Carlóban váratlanul életét veszítette. Az ékszer ekkor Angliába vándorolt, és tovább gyilkolt. Az addig példásan élő házaspár ugyanis - amint az ékszer bekerült a házukba, és az asszony többször is viselte - nagyon megváltozott. Folyton veszekedtek, sőt olyan indulat forrt bennük, hogy a végén a férfinak elborult az agya, és őrült rohamában megölte feleségét. Érdekes, hogy ettől kezdve a nyakék eltűnt, és többé nem is hallottak felőle. Lehetséges, hogy valaki olyan tüntethette el, aki rájött, hogy a tárgyon átok ül.

astronet.hu



Ezért LOVEoljuk őket

PUNNANY MASSIF NINCS OLYAN IGAZÁN NAGY FESZTIVÁL MAGYARORSZÁGON, AMELYNEK NEM ALAPPILÉRE IMMÁR A PUNNANY MASSIF ZENEKAR. ANNAK IDEJÉN KIS, PÁR TÍZFŐS NÉZŐSEREG ELŐTT HIP-HOPPAL KEZDTÉK, AZONBAN AZÓTA IGEN CSAK TÚLNŐTTÉK MAGUKAT: TÖBBMILLIÓS NÉZETTSÉGŰ VIDEÓK, TELT HÁZAS KONCERTEK ÉS ORSZÁGOS ISMERTSÉG JELLEMZIK ŐKET. AMI AZONBAN MEGNYUGTATÓ ESETÜKBEN, HOGY AZÓTA IS KÉT LÁBBAL ÁLLNAK A FÖLDÖN, ALÁZATOSAK, ÉS SZÁMUKRA TÉNYLEG A ZENE A LEGFONTOSABB. EZEN A NYÁRON IS MINDENHOL OTT LESZNEK, BIZTOS TI IS RENGETEGEN FOGTOK VELÜK TALÁLKOZNI A LEGNAGYOBB FESZTIVÁLOK EGYIKÉN.

NEM VÁLNAK UNALMASSÁ Az Élvezd 2012-es megjelenése után hirtelen üstökösszerű sikerszéria az övék és azóta tömegpszichózis, ami körbe veszi őket. Magyarországi viszonylatokban csillagászati magasságok az övék és nagy öröm látni, amikor ez a siker végre minőséggel párosul, egyediséget

teremtve a magyar zenei életben. A pécsi zenekar saját meghatározása szerint társadalom-funk, de nehéz is lenne egy stílussal leírni őket, mert folyamatosan képesek megújulni, változni és így nem válnak unalmassá. Van, aki szereti őket és van, aki nem, egy azonban biztos, hogy már mindenki ismeri őket és mindenki hallotta számaikat. Hogyan sikerült ezt a nulláról ilyen hamar elérniük? EGYSÉGBEN AZ ERŐ, FOLYAMATOS MEGÚJULÁS Az egészről lesül, hogy profin felépített cucc és olyan természetes lazaság lengi körül a srácokat, amit egyszerűen nem lehet csak úgy megjátszani. Látszik rajtuk, hogy egyben van a csapat, jól érzik együtt magukat, így lehet őszinte lelke az egésznek. A 10 fős zenekarban mindenki az egység része és hozzáteszi a maga tudását, kreativitását, olyan ismerős


A sokszínűség nem csak a 10 fős felálláson és a hangszerek kavalkádján látszik, elég végignézni a srácokon és kapásból lesüt róluk, hogy egytől egyig mérhetetlen érdekes karakterek, akik nem akarnak többnek látszani, mint amik. Nem kerülnek címlapokra balhéikkal, legújabb luxusjárgányaikkal, nem nyomatják magukról az életet állandóan nagykanállal habzsoló rocksztár imidzset, hanem megmaradtak ugyanolyan embereknek, mint amilyenek voltak a korábbiakban is. És amikor úgy érzik alkotniuk kell, sok más zenekarral ellentétben nem vállalják be koncertek tömkelegét, hogy jól megtöltsék zsebüket, hanem hajlandóak háttérbe vonulni, A LÉNYEG A ZENE! hogy nem sokkal ezt követően újdonságokkal Végre egy zenekar, ahol a lényegen és nem a külcsíneken van a hangsúly! Persze rengetegen kedveskedhessenek rajongóaiknak. Ebből akarnak róluk hallani, sokan szeretnének kapni látszik, hogy mennyire szeretik és mennyire fontos nekik, amit csinálnak, ami szenvedélyesség belőlük egy darabot, azonban a Punnanyval nincs tele a tévé és az internet, nem akarnak ál- és alázatosság biztosan a jövőben is előre fogja landóan hallatni magukról. Ők zenészek és nem vinni őket. Még több ilyet szeretnénk! magamutogató médiaszemélyiségek. Beszél helyettük a zenéjük eleget, szövegeik ritka módon értéket képviselnek, érdemes megérteni mondanivalójukat. A zenekar minden tagjáról elmondható, fontos számára az igényességre való törekvés. Az, hogy folyamatosan képesek megújulni, váratlant húzni biztossá teszi a zenekar szavatosságát; eddigi pályafutásukkal is már bizonyították, hogy nem egy váratlan divathullámról, egy albumos zenekarról van szó. Ők nem olyan zenekar, akiket a rajongók oly hamar megunnak, megrágnak, majd kiköpnek, hanem az ország egyik tartósan legnépszerűbb jelenségével van dolgunk. Ők még minden bizonnyal oly sok év múlva is rajongók tízezreivel fogják megtölteni országunk legnagyobb előadótereit. zenei hangzásokat is vegyítve jellemzően hip-hop zenei alapjaikba, amikkel azelőtt senki sem mert próbálkozni, így pezsdítve fel a zenei közéletet. Sokan szerették a régi reppes alapokon nyugvó Punnanyt és teljesen más a sok taggal kiegészült, refrénes új hangzás, azonban soha nem tudhatjuk mit hoz esetükben a következő lemez. Egy biztos, mindig lesznek meglepetések, nem fognak egy stílusban megragadni. Erre garancia a zenekar vezetője, Felcser Máté örök elégedetlen, folyamatosan fejlődésre ösztönző személyisége.


EXTRÉM SZÓRAKOZÁS

Play Differently!

FÉNYKARD CSATA – STAR WARS RAJONGÓKNAK KÖTELEZŐ!

Ki ne látta volna minden idők egyik legsikeresebb, legnépszerűbb filmprodukcióját és a világ kb. minden pontján ugyanúgy rajonganak a SW világának sajátos világai, élőlényei iránt. A legnagyobb vagányság a Jedik és Sithek erején túl az ő fegyverük, a fénykard. Ki nem álmodozott gyerekkorában (vagy akár felnőttként is) egy fénykarddal megvívott csatáról. És aki ilyenre vágyik, természetesen annak már megannyi lehetősége van egy ilyen csatára. New Yorkban a Washington Square Parkban 2011 szeptemberében és Kanadában is rendeztek már ilyen harcot, ahol az emberek előzetes regisztráció (és némi készpénz letétele-) után részt vehettek az utcai fénykardozásban. A kard ugyanis nincs ingyen, ezt kellett kifizetni, majd a nevük kezdőbetűje szerint lettek a Jedi vagy a Sith csapat tagjai. A ledes kardok nem okoznak komoly sérülést, de a rendezők mindenkit megkértek, hogy fejre ne üssön senki, illetve csak lazán hadonásszon minden résztvevő. Jó mókának tűnik, szerintem nem várat soká magára az első hazai ilyen buli sem.

PÁRNACSATA XXL

Ideje leszámolni az előítéletekkel és teljesen más vonatkoztatásban gondolni a korábbiakban a tinédzser lányok klasszikus ottalvós pizsipartyjain megrendezett párnacsatáira. Mind ahogy megannyi mindent, ezt is sikerült kellőképpen fáradtagyúaknak kimaxolnia és magasabb szintre emelni az amerikai romantikus vígjátékok egy gyakorta visszatérő jeleneteit. Stacey P. Case kidolgozta a “párnacsata mint küzdősport” szabályait, majd le is védette azokat. Emberünk nagyon ráérhetett, vagy lehet hogy csak szereti nézni a csajbunyót. Mindenesetre vicces, kicsit pankráció feelingje van, inkább a szórakoztatás és a látvány a lényeg, mint a valódi sportérték. A sportágnak kizárólag női versenyzői vannak. A szabályok viszonylag egyszerűek: mindig párna kell, hogy legyen a két versenyző között. Amúgy nem piti harcok vannak, ér az ütés, rúgás, fojtás, de csak úgy, ha párnán keresztül történik. Amire vigyázni kell, az a sportszerűség, illetve szigorúan tilos a párnába bármilyen idegen anyagot tölteni. Például téglát vagy csapágygolyót. A mérkőzést megnyerni többféleképpen lehet: Az ellenfél feladhatja a harcot (három csapással a földre), kétvállrafektetéssel, vagy pontozással is győzhet a gyengébb nem erősebbik képviselője.

12


SAKKBOX Rosszat léptél? Csatt egy pofon! Lehet e nevelési szándék más kevésbé sikeres sportágainkban is sikeres lehetne. A sakkboxban jól működik és immár egy bejegyzett, létező sportág. Az első hivatalos sakkboksz mérkőzés 2003 november 14-én volt Amsterdamban, a Paradiso-ban Joker és Luis az ügyvéd között. Joker nyerte a csatát egy drámai küzdelemben, mikor a 11-ik, utolsó menetben Luis-nak elfogyott az ideje sakkban. Nem sokkal ezelőtt jött létre a WCBO (World Chess Boxing Organisation, a Sakkboksz szövetség) A sport ötlete egy képregényből ered (!) A WCBO évi 3-4 tornát szervez évente. Van még pár helyi torna, illetve show-k is időnként. Két ellenfél küzd meg egymással váltogatva a sakkozást és a boxot. Első körben sakkoznak 4 percet, majd következik 3 perc box, majd újra sakk és újra box és így tovább. Az egész verseny 6 kör sakkból és 5 kör boxból áll, összesen 11 körön keresztül zúzzák egymás a versenyzők hol agyilag, hol testileg. A sakkozásra mindkét fél 12 percet kap a sakkórán. Egy box menet 3 percig tart. A menetek között 1 perc szünet van, amíg a versenyzők átöltöznek, hiszen boxkesztyűben nem egyszerű sakkfigurákkal variálni. LINGERIE BOWL - JÓ CSAJOK, MINIMÁLIS TEXTIL, MAXIMÁLIS ZÚZÁS! Férfiak méltán népszerű kedvence az amerikai futball női változata. Szépséges lányok minimálisra redukált ruhában ’tépik’ egymást a touch down-ért az erősebbik nem nagy örömére. A “Lingerie Bowl” egy, a Superbowl félidejében történő szórakoztató meccsnek indult a nézők szórakoztatására 2004-ben, a 38. Superbowl gálán. Dögös fehérneműmodellek játszották a full-contakt focit sportmelltartóban, bugyiban és némi védőeszközben. Mondanom sem kell, hatalmas sikert aratott a zömében férfi nézőseregben, így 2006-ban megalakult az LFL, azaz a Lingerie Football League. A csajok kőkemények, zúzzák egymást rendesen, nem csak bohóckodnak, mint ahogy az a képeken és a videón is látszik. Szinte minden nagyvárosnak van sajátcsapata. A nagy érdeklődésnek köszönhetően komoly szponzorok tolják a sportág szekerét, így fennmaradása szerencsére biztosítottnak tűnik. A pálya a kispályás változat: 50*30 yard (kb 45*27 méter), 8 yard-os (kb 7 méter hosszú) “end zone”, 35 másodperces támadóidő, kétszer 17 perces félidőkkel, amiket egy 15 perces szünet szakít meg. 7 fős csapatok a pályán, összesen 20 fő egy

Holczer Gábor

13


Nem csak

a Facebook a menő! VKontake, RenRen, Mixi

A KIS STARTUP ELLÓTÓL KEZDVE A GOOGLE MÉRETŰ MAMUTOKIK MAJDNEM MINDENKI ELBUKOTT, AKI A KÖZÖSSÉGI HÁLÓZATOK FACEBOOK ÁLTAL URALT TERÉBE PRÓBÁLT BETÖRNI. NÁLUNK EURÓPA SZÍVÉBEN ELMONDHATÓ, HOGY AZ AMERIKAI KÖZPONTÚSÁG A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁK FELHASZNÁLÁSA TEKINTETÉBEN IS IGEN JELENTŐS. MIT HASZNÁLTOK UGYE TI IS?! FACEBOOK, INSTAGRAM (FŐKÉNT A FACEBOOKKAL VALÓ ÖSSZEKAPCSOLÁSA ÓTA), TWITTER. JÓ, JÓ… PERSZE RÉGEBBEN MEGVOLTAK A HELYI DOLGOK, MINT AZ IWIW, NÉMI NYUGATI BEÜTÉS, MINT A MYSPACE, DE UGYE ŐK MÁR NINCSENEK, ÍGY MARAD A NAGY KÉK OLDAL. ANNYIRA KÉK, HOGY SZINTE MÁR FÁZOL TŐLE… A világ más tájain azonban korántsem ennyire egyértelmű a helyzet, mint nálunk. Ugyan furán nézünk azokra, akik még nincsenek rajta a Facebookon, vannak azonban helyek a világban, ahol nem az általunk jól ismert oldalt használják. Földünk legnagyobb népességű országában sem a Facebook a divat. A kínai RenRen ugyan eléggé hasonlít a Zuckerberg féle oldalhoz, mivel lehetővé teszi a felhasználók számára a kapcsolatteremtést és a tartalommegosztást . Ez a jelenleg közel 200 millió aktív felhasználót számláló oldal elmondhatja magáról, hogy havi szinten is szabad szemmel jól láthatóan növekszik a közössége. De ha már szóba került Kína, akkor ne menjünk el a kínai Youtube mellett sem, amit nagyon frappánsan Youku-nak hívnak. A Youku Kína vezető online videómegosztó portálja. Úgy működik és épül fel, mint a Youtube. Az oldal kapcsolatban áll több, mint 1500 vállalattal, amelyek rendszeresen töltik fel médiatartalmaikat az oldalra. Összességében napi 14,1 millió napi látogatottságával pedig igen figyelemreméltó szeletet tud kihasítani a tortából.

14

A mixi jelenleg Japánban a vezető közösségi oldal. 2004-es indulása óta egy sor funkciót vezettek be rajta, így összefogja a fiatalokat az országban. A honlap célja, hogy „a felhasználók minél jobban kifejezzék magukat”. A személyes profilokon a különböző tartalmak megosztása mellett meg lehet nézni az úgynevezett „lábnyomokat” is, vagyis nyomon követhető, hogy ki tekintette meg az oldalunkat. A mixi-vel azonban van egy nagy probléma, legalábbis számunkra. Az oldal olyannyira csak japánoknak készült, hogy külföldiek nem tudnak regisztrálni. Japánban olyannyira természetessé vált


az internet, hogy az sms, mint olyan, régóta nincs használatban. Helyette mindenki e-mail küld, ehhez pedig a mobilszolgáltató minden előfizetés mellé külön mobil e-mail címet ad, ami csakis az adott előfizetéssel használható. Japánban egyébként nagyon magas az internet-felhasználók száma. Az ottani a negyedik legnagyobb internetes populáció a világon Kína, az Egyesült Államok és India után. A mobilhasználat aránya 122%, ami azt jelenti, hogy az embereknek több, mint egy mobilkészülékük van. Ezenkívül ma már a közösségi oldalakat is leginkább mobilon használják, nem pedig számítógépen. Ami leginkább megfigyelhető Japánban, az az, hogy a huszonévesek a leglelkesebb közösségi média-felhasználók. A Twitter aránytalanul népszerű a japán tinik körében, a Facebook viszont sokkal gyakoribb az idősebbeknél, és ritkább a tiniknél. A V Kontakte , azaz kapcsolatban (magyarul) 2006 októberében indult, meghívásos alapon Pavel Durov alapításában. VKontakte 200 millió regisztrált felhasználójával Oroszországban piacvezető, sőt sikeres az ukrán és a belorusz felhasználók körében is. Emellett a Facebook 20 milliós oroszországi tábora eltörpül. Átlagosan napi 45-50 millió látogatója van, ezzel az Alexa statisztikái szerint a világ 19-20. leglátogatottabb weboldala. Arról nem is beszélve, hogy egyre több híresség érzi szükségét, hogy megjelenjen rajta.

Egy igen érdekes újítást képvisel a közösségi média terén a Lego – Lego Life - , ám a játékgyártó egy olyan pályán rúg labdába, ahol a Facebook elvileg pályára sem léphet. A koncepció alapvetően arról szól, hogy a regisztráló gyerekeknek, akik 13 év alattiak, csak pozitív élményeik legyenek és semmilyen zaklatás, trollkodás ne fordulhasson elő. Ennek alapját a kommentrendszerrel is biztosítják, mivel hozzászólás helyett csak matricákkal lehet kommunikálni és véleményt kifejezni. Egyszerűen csak a Lego termékeket használó gyerekeknek akarnak egy közös platformot teremteni, állította a vállalat vezetője egy korábbi interjújában.


APPLIKÁCIÓ AJÁNLÓ WHATSAPP – INGYENES KOMMUNIKÁCIÓ AZ EGÉSZ VILÁGON Gyorsan, egyszerűen, biztonságosan és ingyenesen! Talán ezek is lehetnének a kulcsszavai ennek a tök jó kis App-nak. Van Androidra, iOs-re, Windows Phonra, szóval még azt sem lehet ellene felhozni, hogy a haveri társaságban a készülékkülönbségek miatt csak egy szűk kör számára elérhető. Vannak már hasonló alkalmazások, próbálkozások, de a WhatsApp lényegesen jobb minőséget képvisel náluk. A Viber és a Messenger hanghívásait simán kenterbe veri, de egy egyszerű wifis videóhívás minőségében is lényegesen jobb, mint a Skype. Több, mint 1 milliárdnál tart a letöltések száma közel 180 országban. Ennyi ember azért nem tévedhet!

HONFOGLALÓ – STRATÉGIA, TUDÁS, SZÓRAKOZÁS A méltán népszerű böngészős „tanulós harc” immáron a mobilodon is elérhetővé válik. Lényegében a számítógépes rendszer került átültetve ebbe a nagyon jól és könnyen kezelhető kis app-ba, amivel már két tanóra között is lenyomhattok egy gyors meccset a haverokkal. Dicséri a fejlesztők munkásságát, hogy gyorsan rájöttek, hogy a laptoppal ellentétben az okostelefonjaitok mindig ott lapulnak a zsebeitekben.

TOPJOY NAPI KUPAK – CSAK EGYSZERŰEN Na, ha valaki szereti az egyszerű, de ötletes dolgokat, akkor az kiváltképp kedvelni fogja ezt a kis személyeskedő zöld kupakot. Nincs más dolgod, mint letölteni és megnyomni, azaz „letépni” a kupak a virtuális üvegről és máris láthatod a napi üzenetedet. Igazán szerencsesüti feelinges, de ugyanakkor jópofa tud lenni, ha egy klassz üzivel indítod a napodat!

16

+ 1 JÓ HÍR A Google év végi fejlesztői konferencián jelentette be, hogy mélyen benne vannak már egy Android Instant Apps nevű munka közepében, ami lehetővé teszi majd számotokra, hogy letöltés és telepítés nélkül is elérhetőek legyenek az alkalmazások.


17


IMPRESSZUM Alapító Kiadó Főszerkesztő Hirdetés Újságírók Kreatív

Varga Attila Varga Média Kft. Varga Attila +36 70 / 947 70 30 Dózsa Eszter Markó Kármen Holczer Gábor Heil Ádám Keszthelyi Réka

A magazinban megjelent programok elmaradásáért és műsorváltozásáért a kiadó sem részben, sem egészben nem tud felelősséget vállalni! A hirdetésekben megjelenő adatok hitelességéért, valamint a tartalmak jogtisztaságáért kiadó nem vállal felelősséget!

1818

Nyomda Kerényi Nyomda Kft. Felelős vezető a cég ügyvezetője Terjesztés

Médialog Zrt.

Megjelenik Pécs középiskoláiban. E-mail Postacím 10.

daniel.jakab@kozmag.hu 7632 Pécs, Csontváry u.

A jelen magazinban szereplő tartalom továbbközléséhez a kiadó írásos engedélye szükséges! Kövess minket

-on is! KÖZMAG




Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.