2 minute read
TÖRVÉNYTŐL SÚJTVA
Az elmúlt hetekben az ország több városának különböző kollégiumában volt rendőrségi akció és ezt követő letartóztatás és házkutatás, aztán további tortúrák jönnek még, szakértői vizsgálatok, bíróság, és akár letöltendő szabadságvesztés, vagy legjobb esetben igazolt kezelésben eltöltött fél év – ez az ún. elterelés. A lefoglalt drog általában marihuána volt.
Mondhatjuk persze, hogy nincs ebben semmi meglepő, hiszen a fiatalok szívnak, az egyetemisták meg pláne és valahonnan be kell szerezni a sodráshoz valót, és mindig lesz néhány ember, aki vállalja a kockázatot az extra profitért és nem kínos neki az sem, hogy gyakran az ismerőseit húzza le. Nincs ezzel máshogy a legális drogot áruló kocsmáros sem.
Advertisement
Talán írtam már korábban, hogy a serdülőkori szerhasználatot előidéző legerősebb ok a kortárs-hatás. De ez mással is így van, hiszen én is eljárok a barátom kedvenc zenekarának koncertjére és ha ő kedveli a madarakat, akkor együtt leszünk amatőr ornitológusok.
Szóval elég nehéz nemet mondani, ha a baráti kör vígan pöfékel. Vagy ott kéne őket hagyni? De hiszen ők a barátaim. Tehát nagy valószínűséggel be fogok közéjük ülni én is. Főleg, ha valami alkalom van és jól érezzük magunkat együtt.
Ezzel látszólag kevés baj is lenne (nyilván teljesen kizárni nem lehet), viszont mégis bűncselekményt követünk el. Aki pedig a füvet hozta, neki alapesetből 2-8 évig terjedő szabadságvesztés néz ki. Ez azért elég komoly...
Nem lehet érvelni azzal, hogy Jamaika, meg Amszterdam és Prága, hogy ott már tart megoldás a sör - mert még a fülünkön is habzik -, vagy a gyorsítók (tömény alkoholra gondoltam, aki másra, az, hm...), melyek olyan gyorsan csapnak szét bennünket, hogy nem is észleljük az átmenetet és folytathatnám.
De teremtsünk új divatot. Hangulatunktól függően főzzünk különböző fajta illatos teákat, gyújtsunk füstölőt, használjunk pszichedelikumként, vagy serkentőként zenét, de tanulhatunk relaxációt, meditációt, kipróbálhatjuk a transzlégzést, kezdjünk jógázni, ha fontosak nekünk ezek az állapotok. Ugyanígy számos lehetőség van az adrenalinuk csúcsra járatására is, vagy szervezzünk a baráti körrel közös akciókat, játékokat. Igényel ugyan tőlünk némi kreativitást, de hát nem vagyunk birkák. Persze az is törvénytelen, ha pusztakézzel mászunk fel a Magasház tetejére, de a törvényes lehetőségek palettája sokszorosa a sodorjunk, vagy ne sodorjunk alternatívájának.
#dr. Szemelyácz János pszichiáter www.indit.hu
Impresszum
NYUGAT-Magyarország
II. ÉVF. 7. DIGITÁLIS LAPSZÁM
Kiadó neve: Varga Média Kft.
Kiadó székhelye:
7623 Pécs, Szabadság utca 48., 6. ajtó
Kiadásért felelős személy neve: Varga Attila
Szerkesztésért felelős személy neve: Illés László
Újságírók: Bohnicsek Alex, Varga Attila
Hirdetés /+36-70-633-48-08
E-mail / marketing@kozmag.hu
Online megtekinthető: issuu.com/kozepiskolasokmagazinja
Postacím / 7623 Pécs, Szabadság utca 48.
Megjelenik Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala vármegyékben. A magazinban megjelent programok elmaradásáért és műsorváltozásért a kiadó sem részben, sem egészben nem tud felelősséget vállalni! A hirdetésekben megjelenő adatok hitelességéért, valamint a tartalmak jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A jelen magazinban szereplő tartalom továbbközléséhez a kiadó írásos engedélye szükséges ! Magazinunk ingyenes és az is marad, melyhez hozzá tudsz jutni sulidban vagy online egyaránt! Ha van egy jó cikked vagy szeretsz írni, ne tétovázz lépj kapcsolatba velünk!