1 minute read
ANDREA LANE
Hogy érzed magad Ibizán?
Mivel töltöd a mindennapjaidat?
Advertisement
Andrea Lane: Május 15-én költöztem ki Ibizára, ami köztudottan a szórakoztató ipar és így a DJ-k paradicsoma is egyben. Tavasszal kaptam a felkérést, hogy csatlakozzak egy spanyol művész csapathoz, mint lemezlovas. Aki ezzel a szakmával foglalkozik, szinte mindenki szeretne legalább egyszer zenélni a szigeten, ha pedig egy egész szezont lehet itt tölteni az maga egy álom.
Bár a rövid felkészülési idő miatt egy kicsit pánikba estem, az nem volt kérdés, hogy Igent mondjak. Körülbelül egy hónapom volt mindent elintézni a költözéssel és hivatalos ügyekkel kapcsolatban és ahogy megérkeztem a szigetre, rá két napra már indultam is zenélni.
Egyelőre daytime szettet játszom általában hetente 5 alkalommal, különböző szállodákban a VIBRA hálózaton belül. Az Ibizára látogatók nagy része bulizni érkezik a szigetre, ezért a hotelek többsége is már napközben próbálja szórakoztatni a turistákat, leginkább pool party feeling amivel tudnám jellemezni. Természetesen tervben van az éjszakai klub életben is jobban részt venni, azonban az már egy következő célállomás, hiszen a világ Top szórakozóhelyei vannak a szigeten, így az egész világból érkeznek ide DJ-k és sokkal nagyobb a verseny, mint például Magyarországon.
Hol hallhatunk a nyáron? Andrea Lane: Itt nagyon hosszú a szezon, hiszen egészen októberig tart és addig szinte mindennap számítanak rám, ezért csak két fesztiválra utazok vissza a nyári hónapok alatt. Az egyik június 28-án a Balaton Sound fesztivál, ahol a Claptone The Masquerade brand zászlója alatt lépek fel a Fusion Stage-n, valamint a STRAND fesztiválon augusztus 26-án szintén egy nagyon híres külföldi fellépő után, azonban a pontos felállás egyelőre még titok.
Kedvenc nyári fellépős outfitted?
Andrea Lane: Amikor bepakoltam a ruhákat a bőröndbe, szinte csak rövidnadrágokat és rövid ujjúkat / topokat hoztam magammal, viszont a májusi hónap még eléggé változó és rengeteg felhős napunk is van, amikor a levegő lehűl. Szerencsére bedobtam pár hosszú nadrágot is, amit nagyon szeretek kombinálni rövid toppokkal, így megvan a bulihoz illő out fit de mégsem kell megfagyni. Imádom a sneakereket, én mindig az a lány voltam aki táskák helyett cipőket gyűjtött. A ruháim nagy része sötét színű és mindig valamelyik színes cipőmmel dobom fel a szettet. A hűvösebb napokra még szeretek felvenni valamilyen szintén színes oversized szőrmekabátot ami derékig ér, de a motoros beütésű bőrdzseki is a kedvenceim közé tartozik mert laza de mégis mutatós.