Mályi
Mályi Község információs lapja 2019 december
Hírmondó
XXVII. évfolyam 2. szám
Karácsonyi köszöntő
Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni…
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.
Ezúton kívánok, jómagam és Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testülete nevében, a község minden lakójának Áldott Békés Karácsonyt, és boldog, eredményekben gazdag Újesztendőt!
Ady Endre Karácsonyi rege című versének kezdő sorai tükrözik azt a lelkiséget, amit a Mályi Önkormányzat Képviselő-testülete magáénak érez és ennek jegyében tevékenykedett a közelmúltban. Hisszük azt, hogy kötelességünk azon dolgozni, hogy Jézus születését megelőző adventi időszakot, Mályi rangjához méltó körülmények között ünnepelhessék az itt lakók. Ezért megtettük az első lépéseket, hogy külsőségekben is méltó helyet biztosítsunk az Önkormányzat által szervezett Karácsonyi ünnepségnek. Azonban, nem csupán a külsőségek fontosak számunkra, hanem a belső tartalom is. Erre jó példa volt az Advent harmadik vasárnapján, az örömvasárnapon megtartott bensőséges műsor, amelyhez a település lakossága adományokkal, önzetlen segítségnyújtással járult hozzá. Jézus születésének közeledtét ünnepeltük, aki a szeretet nagykövete volt. Talán pontosabb az a megfogalmazás, hogy Ő maga volt a szeretet. A szeretet ugyanis mindenkiben ott lakozik, attól függetlenül, hogy milyen vallású, vagy milyen felekezethez tartozik. Csak saját magunkon múlik, hogyan gazdálkodunk vele. A szeretet egy furcsa szerzemény, mert minél többet adunk belőle, annál több lesz nekünk, amit másoktól kapunk vissza, viszonzásképpen. A szeretetről beszélni, azt átélni, Karácsony idején még időszerűbb, mint az év többi napján. Kívánom Önöknek, hogy az elkövetkezendő napokban, években gazdálkodjanak jól az önökben lakó szeretettel, legyenek minél bőkezűebbek. A boldogsághoz vezető út megtalálása, a Karácsony üzenete, Ady Endre gondolatait idézve, ilyen egyszerű.
www.malyi.hu www.malyi.hu
2019 október 13.-án megalakult az újonnan megválasztott képviselő testület. Az időközben eltelt két hónap alatt a tagok a testületi-és bizottsági üléseken már bizonyították elkötelezettségüket és rátermettségüket. Évtizedek óta nem volt arra példa, hogy ennyire egyhangúan és teljes egyetértésben szülessen döntés minden, a települést érintő kérdésekben. A képviselő testület tagjai: Külsős, bizottsági tagok: Viszokai István polgármester - Kiss Pálné; nem képviselő, bizottsági tag - Bodola Huba, alpolgármester - Királyháziné Marsovszki Erika nem képviselő, bizottsági tag - Jakó László képviselő - Lojek Nándor, nem képviselő, bizottsági tag - Lehóczky Krisztián képviselő - Haraszy Lajosné; nem képviselő, bizottsági tag - Puhlné Dr. Csepregi Edit képviselő - Takács Tünde; nem képviselő, bizottsági tag - Ronyecz Roland képviselő - Zámbó Sándor; nem képviselő, bizottsági tag - Varga Péter képviselő
Mályi Község új jegyzője 2019. december 1- től Mályi Község új jegyzője Polgáriné Dsupin Dóra. 12 éve dolgozik a közigazgatásban, az elmúlt 6 évben a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatalban 4 település jegyzői feladatait látta el Szikszó, Hernádkércs, Szentistvánbaksa és Nagykinizs vonatkozásában. Encsen él, férjezett, egy 14 éves fiú és egy 18 éves lány édesanyja.
A vad Amerikában a teljesen lakatlan vidéken gazdag aranymezőket fedeztek fel. Sokan oda mentek szerencsét próbálni, sokan találtak is sok aranyat. Mérhetetlen szenvedéseket kellett azonban kiállniuk, sokan el is pusztultak. A hazafelé tartó út is embertelen szenvedésekkel volt telve. De kitartottak! Ezt hajtogatták: Velünk van a kincs, ha haza tudjuk vinni, akkor gondtalan lesz az életünk! Izaiás próféta szavait idézve karácsonykor: „Velünk az Isten!” És hozzá teszem: ha még oly mérhetetlenül sok és súlyos szenvedéseket kell kiállnunk, a velünk levő Isten végtelenül gazdaggá tesz minket!
www.malyi.hu
Az Isteni Kisded azért jött közénk, hogy örök életet adjon nekünk! Jézus megnyitotta az eget, de nemcsak azért, hogy közénk jöjjön, hanem azért is, hogy mi is bepillanthassunk oda. Hogy megismerjük az örök életet! (vö. Jn 17,3). A karácsonyi evangélium arról beszél, hogy Isten a pogány, az ellenséges világból való elmenekülésre szólította fel a Szentcsaládot. De amint megszűnt a gonoszság forrása, azonnal visszatérésre buzdított! Nagy tanulság ez nekünk! Fényes az ünnep. Mindenki számára fényes. Aki hisz Istenben, annak is, aki nem hisz, annak is. Akármilyen kapcsolatban is vagyunk Istennel ez az ünnep mindenkit megérint. Van lehetőségünk szeretni Őt, aki a legjobban szeret, aki azért születik, azért él, azért hal meg és azért támad fel, hogy kifejezze: Ember! Én szeretlek téged! Kívánom minden kedves olvasónak, hogy a meghitt családi ünneplésben érezzük meg, Isten szeretetét és merítsünk belőle, hogy az ünnep elmúltával legyőzve a gőg, a rosszindulat, az irigység kísértést mi magunk váljunk ajándékká családunkban, munkahelyen a hétköznapokban. Mindannyiunk életété vezesse a betlehemi jászolból felragyogó fény, hogy önzetlen szeretettel tudjunk ajándékká válni a hétköznapok forgatagában. Áldott, Békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!
élvezettel rakták ki a méhekről készült óriás puzzle darabjait, majd a program vége felé 4 -féle mézre szavazhattak a kis szív alakú szavazó cédulákkal. A repce, a hárs, a napraforgó és az akác mézek közül ez utóbbi kapta a legtöbb szavazatot. A nap zárásaként kiosztottuk a kis ajándék mézes tasakokat, amelyeket az Országos Méhészeti Egyesülettől kaptunk. Óvodánk kiemelkedő feladatának tartja, hogy egészséges életmódra nevelje a gyermekeket, emellett nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre is. A méz nagyon fontos a gyermekek étkeztetésében, a méhek megóvása pedig a természet körforgásának fenntartásában, ezért ezzel a programmal szeretnénk felhívni mindenki figyelmét az egészséges életmódra, a méhek fontos szerepére. Lászlóné Mátyás Erika, Óvodapedagógus
Koleszár Ákos gk. szervezőlelkész Csatlakozás az országos ”Mézes reggeli” programhoz A Mályi Gézengúz Óvoda először csatlakozott a hazánkban 2014-ben indult, szlovén kezdeményezésű Európai Mézes Reggeli programhoz, mely ismerkedési lehetőséget kínál a különböző mézfajtákkal. A program előzményeként a héten minden csoport a méhekkel és a mézzel kapcsolatos tevékenységeket végzett, rajzpályázatot hirdettük ebben a témában, melyre sok szép alkotás érkezett, ezekből kiállítást rendeztünk az óvoda bejáratánál. Óvodánkban Juhászné Monoki Andrea, nyékládházi őstermelő mutatta be a gyermekeknek és a szülőknek az általuk termelt különleges mézfajtákat, melyeket meg is kóstolhattak. Az óvodai tízórai keretében minden kis óvodás vajas, mézes kenyeret kapott, melyet az óvoda tornatermében közösen fogyasztottak el. A tízórai után rövid oktatófilm segítségével betekintést nyerhettek a legkisebbek is a méhek életébe, munkájába, és megismerhették a méhészetben használt fontosabb eszközöket. Megismerkedhettek a telhetetlen méhecskével egy mese keretein belül, majd kézműves tevékenységekkel folytattuk a napot. A gyermekek nagy
www.malyi.hu
Mozgáskotta Módszere a Mályi Gézengúz Óvodában Ebben a nevelési évben sikerült megvásárolni az Intézményünkbe járó gyermekeknek a Mozgáskotta „optimum készletét”, így a gyermekek fejlesztése sokoldalúbb formában zajlik az óvodánkban. A módszert Magyar Gábor - tanár, pszichológuskísérletezte ki. Tevékenyen részt vett az eszközök megalkotásában és arra törekedett a játék megtervezésénél, hogy a személyiség komplex fejlesztése valósuljon meg a tevékenységek alatt. A módszer gyakorlatában az érzelmek, az ismeretek, a figyelem, a gondolkodás, az emlékezet dominanciája mérvadó és a kognitív képességek fejlesztése valósul meg.
eszközökkel és a fejlesztési lehetőségekkel. Valamint személyesen is tapasztalatot szerezhettek az eszközök használatával kapcsolatban. Nagy szükség van új módszerekre és változatos eszközökre a gyermekek részképesség fejlesztése érdekében, mert változik a Világ, lassan megváltoztak a gyerekek. Elevenebbek, inger keresőkké és érdeklődőbbekké váltak. Ezért nekünk, pedagógusoknak innovatív módon olyan lehetőségeket kell keresnünk, melyek korszerűek, sok új információ-kezelő technikát hoz az óvodai életbe. Az információ gyűjtés-feldolgozástárolás módszereinek gyakorlása közben tanulásiismeret szerzési folyamatban való közvetlen egyéni részvételt és a kooperációt támogatja. Óvodásaink közül felnőtt korban azok fognak érvényesülni, akik ismerik az önálló és folyamatos tanulás módszereit, akik képesek kommunikálni térben és időben, akik hatékonyan tudnak együttműködni a különböző módszerekben. Bálint Judit Intézményvezető helyettes
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk. A Mozgáskotta tevékenységek során alkalmazott eszközök: Marokzsákok, hasonlóan grafikázott kottalapok a kar aktív tartására, a kotta lapok közül a talp szimbólumok segítségével a járás, szökdelés különböző formái síkban és térben rögzített tervszerű mozgásos feladatokká válnak. A forgásokat jelölő forgó szimbólumok. A pöttyök, melyek a számolási készséget fejlesztik. A jobb és baloldal következetes színjelölésével az „oldaliság” szinte észrevétlenül fejlődik- karszalagokgyermekeknél. A dobogók és a gerendák bevezetésével már nehezebb képességfejlesztő mozgásfeladatokat is végeztethetünk. A módszert az összes óvodapedagógus alkalmazni fogja a csoportjában. A nemrég szervezett nevelés nélküli napon tartott továbbképzésen ismerkedhettek meg az
Mályi Természetvédelmi Egyesület Madármentő Állomás Mályi.
www.malyi.hu
Mikulás várás 2019. december 5-én fehér hó borította Mályi utcáit, miközben a Mályi Móra Ferenc Általános Iskola aulájában a gyerekek a Csiribiri Együttes műsorát várták. Erre az alkalomra az óvodás gyermekek is nagy lelkesedéssel készültek, ujjongva fogadták az ismert téli dalokat és persze a piros ruhás, nagy szakállú Télapót. Táncoltak, vonatoztak, énekeltek, és lelkesedésük a felnőttekre is átragadt. A Mikulás bácsi Kinder tojást osztott ki a sok csillogó szemű gyermeknek, akik alig várták, hogy kibonthassák a kis meglepetést. December 6-án folytatódott az ünneplés a Mályi Gézengúz Óvodában, ahol a Pom-Pom együttes műsorával várták a kis ovisok a nagyszakállú érkezését. Szavakkal leírni nem lehet a gyerekek tekintetét, és örömét, amikor betoppant a Télapó…. Talán a mellékelt fényképekről mindez átsugárzik. Mindenkinek hozott csomagot, amit köszönünk Polgármester Úrnak, a Mályi Önkormányzatnak és a Képviselő Testületi tagoknak. Biztos vagyok benne, hogy örömet szereztünk minden gyermeknek, és tovább éltettük a gyermeki varázst, melyet a Télapó várás táplál. Jövőre is visszavárunk, Télapó! Lászlóné Mátyás Erika (Óvodapedagógus)
Mályi Móra Ferenc Közösségi Ház és Könyvtár Tervezett rendezvényeinket, szakmai programjainkat tekintve az elmúlt időszakban nagyon aktív, színes hónapokat hagytunk magunk mögött. 2019-ben több mint 90 programot sikerült megvalósítanunk a községben több pályázat sikeres lebonyolításával. Az EFOP-3.3.2-16-2016-00366 jelű, „Kulturális programok megvalósítása a Mályi Község Önkor-
mányzatának gondozásában” tárgyú pályázattal, például a Mályi Gézengúz Óvoda és a Móra Ferenc Általános Iskola segítségével, a Mályi Móra Ferenc Közösségi Ház és Könyvtár szervezésében sok alkalommal, volt lehetőségük részt venni a nevelési-oktatási intézmények tanulóinak és az óvodás gyermekeknek az óvodai iskolai foglalkozáson kívüli kompetenciafejlesztésében,
www.malyi.hu
ismeret-és tudásgyarapításában. Ezen kereteken belül a nyár folyamán többször is volt kézműves tábor kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. Megismerkedhettek többek között a gyermek-elsősegélynyújtás alapjaival, a kosárfonás rejtelmeivel, a helyes bőrápolási szokásokkal, környezetünk védelmével, valamint többféle vetélkedőn vehettek részt összemérve tudásukat, illetve mindezeken felül még sok érdekes témával találkozhattak. A „Mályi Nyuszifutás-és túra” és a Mályi kerékpártúra is ennek a pályázatnak része volt. A TOP-5.3.1-BO1-2017-00001 jelű, „A helyi identitás és kohézió erősítése Mályiban és környékén” tárgyú pályázatban került megrendezésre 6 programunk, melynek célja, hogy erősítse a helyi közösséget, és a már meglévő cselekvő maghoz újabb embereket vonjon be és minél nagyobb számú, a településért és a közösségért tenni képes és tenni akaró csoport alakuljon. Többször is Klubdélutánt szerveztünk az egészséges életmód jegyében, Nemzetközi pingpong versenyt Buzita település csapatának meghívásával, valamint a Mályi Tavi Kavalkád is ebben a projektben kapott helyet. Mindezek mellett természetesen az évben a szokásos programok is megrendezésre kerültek, mint például, a sportnapok, a gyereknap az iskolában , a családi nap az oviban, továbbá az augusztusi falunap, az október 23-ai koszorúzás és megemlékezés és a Mikulás Ünnepség, melyek önkormányzati finanszírozásúak voltak. Általánosságban elmondható, hogy ezekre a programokra szívesen járnak a gyerekek, és a felnőttek is, hiszen a rendezvények jó hangulatban telnek. Az új információkhoz kapcsolódva sok kérdés merül fel a résztvevőkben, így igazán interaktív és élményekkel teli programokon vehetnek részt. Olyan tartalmas rendezvényeket valósítunk meg, amelyeken nem csak szívesen vesznek részt, de saját maguknak, illetve a közösségük számára is értéket teremthetnek. Hiszen lássuk be, sajnos a felgyorsult, internetfüggő világunk-ban fiataljainknak és idősebbjeinknek egyre kevésbé tudunk olyan lehetőségeket biztosítani, amiért szívesen felállnak a számítógépeik, táblagépeik, okostelefonjaik mellől. Otthonülővé váltak, egyre kisebb igényük mutatkozik a társas kapcsolatok, a sport-és kulturális témájú elfoglaltságok iránt. Azonban úgy tűnik, hogy sikerül megmozdítani őket, és a jövőben is szeretnénk minden erőnkkel azon lenni, hogy Mályiban tartalmas és sokszínű programok legyenek.
Mályiba is megérkezett a Mikulás szánja! A két szarvast és a szánkót az önkormányzat előtt a téren parkolta le a Télapó, amit hamar birtokba vettek a gyerekek! A szán felnőttek számára is használható, terhelhető, a szarvas azonban csupán dísz! Mályi község Önkormányzata.
www.malyi.hu
A gyógyszertár, hol nem csupán gyógyszert kapnak a betérők "Ismeretségem" a Mályi Őrangyal gyógyszertárral már viszonylag régre tehető. 1991 telén végzős gyógyszerész hallgatóként tértem be az akkor frissen megnyílt patikába. Államvizsgára felkészítő gyakorlati helyet kerestem. Azon a télen egy elég komoly influenzajárvány tombolt, ami miatt szükség volt a patikára és szerencsére a munkámra is. A végzés után máshol tudtam állást szerezni, de 1997.ben az akkori vezető nyugdíjazásával lehetőség adódott, hogy ismét itt dolgozhassak. 13 évig maradtam és végeztem a lakosság gyógyszerellátását. A 8 évvel ezelőtti kedvezőtlen szakmapolitikai helyzet váltásra kényszerített. Előbbre léptem, de az Őrangyal patikát továbbra is figyelemmel kísértem. Idén márciusban olyan helyzet adódott, hogy immár teljes jogú tulajdonosként minden tapasztalatomat és kapcsolatrendszeremet felhasználva, segíthetem a betegek ellátását. Kollégáimmal hisszük, hogy most a rohanó világunkban mindenki figyelemre, megértésre, használható egészségügyi ismeretekre vágyik.
Hajrá Mályi! Az idei szezont már a Megyei 2.-ben kezdtük a tavalyi Bajnoki címünknek köszönhetően. Tudtuk, hogy szükséges kiegészítenünk a meglévő játékoskeretünket, mivel egy sokkal színvonalasabb, nehezebb bajnokságban kell részt vennünk. Ez sajnos csak részben sikerült. Van, aki beigazolta a hozzá fűzött várakozásokat, azonban van, aki sajnos az elváráson alul teljesített. Sokakat sérülések is hátráltattak, illetve akadt olyan játékos is, akire csak rövid ideig számíthattunk, ismeretlen okoknak köszönhetően.
Városi kínálatot szeretnénk falusi nyugalommal adni betegeinknek, a hozzánk betérőknek. Április óta megháromszoroztuk a termékkínálatot, mindent igyekszünk helyben elkészíteni és mihamarabb beszerezni. Ebben segít a napi kétszeri gyógyszerszállítás. Dermokozmetikumokat, homeopátiás szereket, gyógyászati segédeszközöket és már állatgyógyászati készítményeket is kínálunk. Szoros kapcsolatban állunk a helyi egészségügyi szolgáltatókkal, orvosokkal, védőnőkkel, asszisztensekkel. Az új kihívásokra gyorsan reagálunk, ismertetjük az EESZT (Egészségügyi Elektronikus Szolgáltató Tér) működését, hatóanyag szerinti felírás mikéntjét betegeink jobb együttműködése végett. Elkezdtük egy második kiadó kialakítását, bővítettük a dolgozói létszámot a gyorsabb kiszolgálás érdekében. Folyamatban van a parkolás megoldása, mozgássérülteknek kialakított parkoló megépítése majd parkosítás és virágosítás. Tervezzük szűrések végzését a gyógyszerészi gondozás bevezetését. Szívesen kapcsolódunk az állampolgárok egészségét közvetlenül befolyásoló népegészségügyi programokhoz. Mivel sok éve ismerjük a lakosság széles rétegeit, könnyű dolgunk van, mert máris sokan bizalommal fordulnak felénk. Köszönjük a nyitottságukat, a türelmüket, mert sok feladatunk volt, illetve van, a tervezett közös céljaink eléréséhez.
A szezon mögöttünk álló felében sokszor balszerencsés utolsó pillanatban kapott gólokkal veszítettünk pontokat. Ezeket a hibákat mindenféleképpen ki kell küszöbölnünk a jövőben. Mindezek ellenére gratulálok a csapatnak az eddig elért eredményekhez, újoncként a bent maradást tűztük ki célul, amelyet jelenlegi masszív 11. helyünkkel több, mint valószínű, hogy bőven felülmúlunk. Az újonnan alakult ifi csapatunk és edzőik szintén várakozásokon felül teljesítettek, hiszen a túlnyomórészt helyi fiatalokból álló ifjúsági csapatunk a 6. helyen zárta az őszt. Ezúton szeretnék nekik isgratulálni!Hajrá MÁLYI F.C.!!!
Puhlné Dr. Csepregi Edit
Fojt Péter Elnök
www.malyi.hu
Az aranyat érő meleg víz Osztrák és dán példára Mályiban és a szomszédos településeken is gazdaságosan lehetne működtetni olyan távhőrendszert, mely geotermikus alapon működne, napenergia rásegítésével. Erre a következtetésre jutottak az ELTE szakemberei, akik az elmúlt öt évben nyugatborsodi területeket vizsgáltak abból a célból, hogy miként tudnák a környezetükben fellelhető megújuló energiaforrásokat hasznosítani.
ki, hogy Közép-Európa legnagyobb hozamú meleg vizes kútjával rendelkezik, melyből a községnek nagyobb haszna még nem volt. Elképzeléseik szerint az itt található 65, valamint 110 fokos vízzel közintézményeket lehetne gazdaságosan fűteni, valamint ipari telepek energiaellátását biztosítani.
Az eredményekről a napokban számoltak be az ELTE kutatói Mályiban. Munkácsy Béla, a környezet- és tájföldrajzi tanszék adjunktusa elöljáróban jelezte: elsőként a forrásoldalt vizsgálták meg, tehát hogy mennyi biomassza, mennyi biotermikus hő és mennyi napenergia áll rendelkezésre a településeken. Ezután azt mérték föl, hogy az itt élők részéről milyen hőigény mutatkozik. Kiszámolták, hogy különböző energiahatékonysági beruházásokkal (ablakcsere, házak hőszigetelése, fűtési rendszer cseréje) hová lehetne eljutni. Azt is megvizsgálták, hogy mennyire lenne hatékony, ha a háztartások nem egyedileg próbálnák meg megoldani az energiaszükségletüket, hanem valamilyen központi rendszerhez csatlakozva, mint ahogy ez külföldön sok helyen jól működik.
Észak-Magyarország
Visszatérő hővel – Véleményünk szerint nem is csak egy-egy településen lenne ennek értelme, hanem a három közeli község, Mályi, Nyékládháza és Kistokaj a földrajzi közelség és a nagy fogyasztói igény miatt együtt belefoghatna a központi rendszer kiépítésébe. Ez hatékonyan működhetne, és igazán olcsón tudnának hőenergiát biztosítani. Mályiban most is működik a geotermikus kút, melynek meleg vizével Miskolcon az avasi lakótelep lakásait fűtik, de a visszatérő hőből még ki lehetne nyerni annyit, hogy egy kis napenergia-rásegítéssel el lehetne látni a három települést. Ezzel több legyet ütnénk egy csapásra, mert most a települések jó része orosz földgázzal fűt, tehát a pénz kiáramlik a térségből. A helyi erőforrások felhasználásával viszont a pénz is helyben maradna – fogalmazott dr. Munkácsy Béla. Hozzátette: az EU szabályozása azt szorgalmazza, hogy helyezzük közösségi alapokra az energiaellátást, így a távhőrendszert is. A Mályira és a szomszédos településekre kidolgozott rendszer azonban nem minden térségben lenne kivitelezhető és hatékony, hangsúlyozta. Közintézményeket Viszokai István, Mályi polgármestere azzal egészítette
IMPRESSZUM Felelős szerkesztő: Jakó László Felelős kiadó: Mályi Polgármesteri Hivatal Megjelenik:1250 példányban Nyomda: MAZOFOL Kft. ISSN 2062-9141
www.malyi.hu