Fo
! re
J Ó ü gy d s t ek í d r
2015 Beszámoló a 2015-ös projektekről
A KAP program keretein belül a bank tulajdonosi köre
KAP
minden évben lemond az adózott eredmény 10%-áról,
2015
majd feljogosítja az ügyfeleket, hogy ezzel segítsék a programban résztvevő civil szervezeteket. Így – hazánkban példa nélküli módon – a MagNet Bank ügyfeleinek lehetősége nyílik arra, hogy számukra fontos célokat támogassanak saját bankjuk profitjából. A civil szervezeteknek lehetőséget adtunk bemutatni megvalósított projektjeiket, az elnyert összegből. A következő összeállítás köszönet a banki ügyfelek felé, akik évről évre a civil ügyek mellé állnak. 1
KAP 2015
2
Ágens Társulat Közhasznú Egyesület
Alternatal Alapítvány a háborítatlan szülésért, születésért
Az Ágens társulat életének több szempontból fontos állomása az „Amúgy Rómeó és Júlia” bemutatása. Ez volt az első Beavató színházi produkciónk, ez alkalommal nyúltunk elsőként klasszikushoz és rájöttünk arra, hogy hogyan lehet 60-80 felnőttet és fiatalt teljes mértékben egy előadás cselekvő részesévé tenni. Már a beengedés pillanatában dönteniük kellett, hogy a Capulet avagy a Montague család tagjává kívánnak válni. Ezután részesedtek a választás előnyeiből illetve hátrányaiból, küzdöttek, egymás ellen fordultak, majd a tragédiát követően a megbékélést keresve együtt dolgozhatták fel a történteket. Ebben segítségükre volt az előadást követő játék illetve kommunikációs foglalkozás.
Kedves Támogatóink! Köszönjük! A támogatás által lehetőségünk nyílt belekezdeni egy hiánypótló projektbe – hogy a független bábák palettája széles legyen. Bábáink célzott, egyénre szabott nanomedicínát tanultak a pályázati pénz segítségével, és beleszagoltak a meseterápia, a szomatoterápia és a projektív terápia módszerébe is. A föntiek hasznosítási lehetőségének illusztrálására, akinek van kedve, olvassa el ezt a történetet: http://tortenetek.szules. hu/1753-nap-meses-szules-1-viraglany). Köszönjük! Bábáink nevében ígérjük, a tudást nem tartjuk meg, hanem mások javára fordítjuk!
KAP 2015 Antromedicart a Magyarországi Antropozófus Gyógyító Művészetért Egyesület
Aranymadár Alapítvány
A 45 orvos- és terapeuta hallgató lelkesen kezdte a harmadik képzési évet. Az elmúlt évben is sok új kórképpel és terápiával találkoztunk. Megtudtuk, hogy miért alkalmazunk gyömbéres vesepakolást kimerültségnél, miért hat gyógyítóan a fagyöngy terápia és az ún. lázfürdő a tumoros megbetegedéseknél; hogyan segít az euritmiai „E” abban, hogy az ember jobban határt tudjon vonni maga köré; és miért jó a gyermekkori lázas fertőzések kezelése antibiotikumok és lázcsillapítók nélkül. Az előadások és a művészeti foglalkozások tematikája, a megfigyelési gyakorlatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a gyógyító közelebb kerüljön a természet adta és az ember által teremtett gyógyító erőkhöz; a betegséghez és magához a beteg emberhez is.
2015. április 11-én a költészet napján és József Attila 110. születésnapján kitört a versek forradalma! A street-art és más művészeti eszközök révén fiatal, kortárs költők napjainkról szóló verseit festettük fel és helyeztük el plakátokon és szórólapokon képzőművészekkel Budapest és Szentendre omladozó falain, virágzó fáin a város és a táj, különböző részein. A cél az volt, hogy a versekkel megszórt Budapest felébred majd téli álmából, és nemcsak a politika és a kereskedelem fogja uralni az utcákat, hanem a költészet révén teret kap az élet. A támogatásból a DRÓT honlapon fejlesztettünk, hogy még több olvasóhoz tudjon eljutni a költészet.
3
KAP 2015
4
Baltazár Színház Alapítvány
BHRG Alapítvány
2015. január közepén érkeztünk haza az indiai utazásról. Ekkor egy napot, majd március hónapban 2 napot forgattunk a Baltazár Házban, ahol a Boldog Óra című darab filmre adaptált jeleneteit vettük fel. Magát az előadást március 8-án a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban tartott vendégszereplés alkalmával rögzítettük. A kültéri forgatások, amelyek a film befejező jelenetei, májusban zajlottak, 2 teljes nap állt a rendelkezésünkre. Rafael Erzsébet, az egyik főszereplő így vall a forgatásról: „Nekem a filmezés megható volt. A valósággal szembe kellett néznem. Sokat kaptam, sokat gondolkodtam rajta, amikor Dóráék (Elek Dóra rendező) filmeztek velem. Sütöttem a sok kis szájnak a süteményt. 118 vak gyereket etettem meg pálmalevél süteménnyel, megható volt és szép.”
A KAP program segítségével megvalósult beruházásaink, videokamerák és hozzájuk tartozó kiegészítők voltak, amelyekkel készített felvételekkel folyamatosan nyomon tudjuk követni az általunk ellátott koraszülött babák és gyermekek fejlődését. Ezek a felvételek segítenek bennünket a terápiás munka soron következő lépéseinek megtervezésében. Az előző éves projekt segítségével megkezdett multiszenzoros Snoezelen szoba fontos részei ezek az eszközök. Nagyon hálásak vagyunk, hogy megvalósíthattuk a terveinket, és ezáltal nagyon jó körülményeket tudunk biztosítani a terápiában részesített gyermekeknek, családoknak.
KAP 2015 BOCS Civilizációtervezés Alapítvány
Carl Rogers Személyközpontú Iskola Alapítvány
A BOCS Civilizációtervezés Alapítvány civilizációnk összeomlásának megelőzése vagy legalább enyhítése érdekében tanít hosszútávon, globálisan és rendszerekben gondolkodni 1975 óta. A programban összegyűjtött összeget az ELTE, egy Debreceni Egyetem, egy Marcali középiskola és egy Beregszászi előadásunk úti költségére fordítottuk. Az egyetemi ifjúsággal öröm dolgozni, értelmesek és érdekeltek a jövőjük alakulásában, Debrecenben tanítási időn kívül is megtöltötték az Auditórium Maximumot, az egyetem legnagyobb előadótermét. Jelentős ismeretterjesztést végzünk a facebook-on is.
A projekt célja a Rogers Óvoda udvarának élhetőbbé tétele volt – eredetileg egy nagy területet szerettünk volna pormentesen, gumilappal beborítani. 2014-ben a Magyar Tájépítész Szövetség a Rogers Iskola udvarát választotta az Év Junior Tájépítésze Díj tárgyául. Lehetőségeinkhez mértük a célt: a pályázati összegből az 1%-os SZJA felajánlással kiegészítve egy több funkciós játszóvárat rendeltünk meg. A gyerekek számára meglepetésként készítettük a várat, amit nyáron telepítettek az udvarra. Az óvodába, iskolába érkező gyerekek nagy örömujjongással és várrohammal fogadták az új játékot.
5
KAP 2015
6
Cédrus Alapítvány
Csillaghegyi Waldorf Közhasznú Egyesület
2015. július 20-26–ig a gyermekek számára, augusztus 09-13-ig a felnőttek számára szervezte Alapítványunk a nyári tánctábort. A résztvevők száma 71 fő volt. A táborozók busszal és vonattal érkeztek az őrségi Szőce községbe, ahol teljes ellátás mellett 2x1 hetes programon vettek részt. A gyermek csoportok Moldvai és Mezőségi, míg a felnőtt korosztály pálpataki és gyimesi anyaggal gazdagította tudását. A napi táncoktatás mellett egyéb sport és kulturális programokat is szerveztünk a táborlakók számára, esténként táncházat tartottunk. A KAP program jóvoltából idén a táborköltségek finanszírozása kevésbé terhelte a résztvevő családokat.
A Csillaghegyi Waldorf Közhasznú Egyesület 2015 tavaszán elhatározta, hogy új óvodát alapít. A Gyöngyharmat Waldorf Óvoda 2015 őszén Pilisborosjenőn minden szükséges engedély birtokában, délutános óvodaként, teljes csoportlétszámmal megkezdte működését. Bebizonyítottuk, hogy a tiszta szándék, a közös elhatározás és az erőn felüli feladatvállalás meghozza gyümölcsét. Köszönjük a támogatást, többek között a MagNet Bank KAP programjában minket támogató ügyfeleknek, akiknek köszönhetően egyik óvónőnket beiskolázhattuk a közoktatás vezető képzésre. A vezetőképzés elvégzése az óvoda stabil működésének feltétele, az óvodaalapítás magas költségei mellett azonban nem tudtuk volna vállalni a képzés finanszírozását.
KAP 2015 Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány
Dévény Anna Alapítvány
A kívánságok lényegéből fakad, hogy egyedi projektekről van szó, ezért a megpályázott 500 000 Ft összegből 4 gyermek régóta vágyott kívánságát teljesítettük. Amanda, a kicsi lány kívánságának teljesülésekor örömmel nézte, hogyan rendezik be szobáját az új málna színű bútorokkal. Zsombor nagyon szereti az állatokat és családjának vannak is házi állatai, de ő egy sajátra vágyott, így lett a kívánsága egy sziámi cica. Máté örömújjongás közepette vette birtokba az Xbox játékot. Míg Amanda, a nagylány, kedves mosollyal köszönte meg a laptopot, ami sokat segít neki a tanulásban, szórakozásban otthon és a kórházi kezelések ideje alatt. Az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét együtt csaltunk mosolyt a gyermekek arcára, amikor megkapták a régóta várt ajándékokat.
Alapítványunk 23 éve végzi gyógyító tevékenységét, amelyet Dévény Anna elmúlt 35 évben kifejlesztett módszere (DSGM) alapján a születési és egyéb mozgássérülések gyógyító kezelésére alkalmazunk. Olyan izomtónusbeli és tartási eltéréseket is megfigyelünk, amelyeknek más szakemberek nem, vagy csak megkésve tulajdonítanak jelentőséget. A felismert tünetek időben megkezdett korai kezelése az esetek 80%-ában teljes gyógyulást eredményez, esélyt adva egy teljes értékű, önálló életvitelre. A MagNet Közösségi Banktól kapott támogatásból 12 csecsemő összesen 172 alkalommal történő kezelésének bérköltségét tudtuk biztosítani, melyet ezúton is hálásan köszönünk.
7
KAP 2015
8
Dr. Göllner Mária Waldorf Egyesület
Egy Csepp Figyelem Alapítvány
Az egyesületünk által fenntartott waldorf óvoda 2014. nyarán saját ingatlanba költözött. A kert végső kialakítását a 2015-ös évi nyári projekt keretében végeztük el. Ennek során egy játszódombot, egy rönkökkel körbekerített homokozót, és egy többfunkciós hintaállványt készített el a szülői munkaközösség. A fa részekhez a régi kertben szétszedett játszótér még használható részeit hasznosítottuk újra. Az anyagok egy részét szülői felajánlások útján kaptuk, a többi anyagot, szerszámot, illetve a gyerekek új kerti játékait, szerszámait a KAP programban elnyert támogatásból finanszíroztuk. A gyerekek ősz óta nagy örömmel és lelkesedéssel használják az új játékokat, eszközöket.
Sok diabéteszes gyereket nem vesznek fel óvodába, mert az óvónőknek nincs ismeretük a betegségről, és félnek a felelősségtől. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány „Belevalók” néven elindított egy félnapos, ingyenes továbbképzést, melyen felkészíti az óvónőket a cukorbeteg kisgyerekek körüli feladatokra. Az oktatáson információt kapnak a cukorbetegségről, kipróbálják magukon a vércukormérést, megismerik az inzulinadagoló eszközöket és a cukorbeteg étrendhez kapcsolódóan mérési feladatok végeznek. 2015-ben a KAP programon elnyert támogatás segítségével sikerült oktatási füzetet biztosítani a hallgatóságnak, a program roll-upját elkészíttetni és 2 oktatási helyszínen, az oktatást végző szakemberek költségeihez hozzájárulni.
KAP 2015 Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
Életkísérő Alapítvány
Egyre több olyan daganatos megbetegedésű gyermek kerül az onkológiai osztályokra, akinek családja a legalapvetőbb élelmiszereket, ruhaneműt, higiéniai körülményeket sem tudja gyermeke részére biztosítani. Alapítványunk a 2015. évre az 1%-os bevételből családtámogatásra tervezett egy millió forintot a KAP pályázat összegével másfélszeresére tudta növelni! Az elnyert támogatás segítségével a legégetőbb problémák megoldásában, a természetbeli adományok mellett, pénzbeli segélyek juttatásával tudtuk átsegíteni a kritikus időszakon a legnehezebb helyzetben lévő családokat. A segélykérelmek alapján 10-40 ezer forint közötti összegben nyújtottunk támogatást a gyermekek részére.
Újra és újra lehetőséget biztosítottunk az elmélyült tapasztalásra, hogy a dobbantani vágyok teljesítmény elvárás nélkül élhessék meg, hogy az előképükhöz képest mit szeretnének igazából. Családok, párok és egyedülállók csatlakoztak hozzánk több napra vagy hétre, hogy a megszokott világuk helyett egy védett, változásra nyitott szigeten élhessék át a természetközeli, egyszerű életet, a közösségben létezés új élményeit. Közösen alkottunk a kertben, házépítés folyamatban vettünk részt, véleményt cseréltünk, érdekes filmeket néztünk és közösségi programokat csináltunk. Értékes gondolatok és tapasztalások születettek közös főzés, kirándulás és beszélgetés közben. Csatlakozz, és folytassuk közösen: biofalu.hu
9
KAP 2015
10
Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület
ÉP-KÉZ-LÁB Baleseti Sérültekért Alapítvány
Az Energiaklub a MagNet Bank KAP programjának segítségével az Energia Kontroll Program című projektjében végzett ismeretterjesztést. A projekt célja az, hogy a Pakson tervezett második atomerőmű beruházással kapcsolatban feltárja a várható kockázatokat. A támogatási összeg két infografika elkészítését biztosította, melyeket az Energiaklub weboldalán és Facebook oldalain tett nyilvánossá. Az infografikák az orosz atomerőművek megépítésének várható időtartamát és a megépítés költségeinek bizonytalan tervezhetőségét mutatja meg a szélesebb közönség számára, közérthető módon. Az Energiaklub szeretné elérni, hogy a jövőben atomenergia helyett megújuló energiaforrások használatával biztosítsuk energiaszükségletünket.
Nagy örömünkre szolgál, hogy alapítványunk bekerülhetett a Közösségi Adományozási Programba. Köszönjük tisztelt támogatóinknak, hogy igen nagymértékben hozzájárultak a Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ Rehabilitációs Osztályának tárgyi feltételeinek javításához. Speciális vízi súlyzókat vásároltunk a medencében történő gyakorlatokhoz, amely a sérültek mozgását, izomerejük növelését, hivatott javítani. Tornatermi csoportos kezeléseknél a talajon végzett feladatokhoz 25 db kiváló minőségű, könnyen tisztítható tornaszőnyeget szereztünk be. Új manuál-terápiás-, és masszázságyaink a speciális kezelések végrehajtását szolgálja a beteg és a szakdolgozó számára.
KAP 2015 Erdőmentők Alapítvány
Értelmes Életért Alapítvány
Hálásan köszönjük a segítséget, hiszen projektünk sikere messze felülmúlta a várakozásainkat. A cél az volt, hogy a hazai fiatalságot élőben ismertessük meg a Természetről való gondoskodás módszereivel, feladataival, szükségességével, valamint felelősségével, és ez oly mértékben sikerült, hogy azóta is önszerveződő csoportok végzik a gondoskodást országszerte, és mutatnak példát az idősebb generációnak is. Megdöbbentő az a felelősségtudat, amellyel ezek a fiatalok a rájuk bízott Erdőket támogatják, és még megdöbbentőbb, hogy a körülöttük lévő felnőttek mennyire követik őket. Csodálatos érzés látni, hogy egy ilyen nagylelkű támogatás nyomán a világ megváltozhat… Köszönjük , hogy ezt lehetővé tettétek!
Az Értelmes Életért Alapítvány Otthonában élő fiatal felnőttek minden évben egy hetet a Balatonon töltenek. Szeretik ezeket a nyaralásokat, mert „ki lehet kapcsolódni, egy új helyen van az ember, nem az Otthonban”. Tihanyban mindig élmény a tihanyi visszhang, az idén az apátság altemplomát látogatták meg. A fiatalok a siófoki Aranyparton és a balatonfüredi Kisfaludy strandon voltak, ahol vízibicikliztek. Füreden kipróbálták az élménymedencét és a bátrabbak a vízicsúzdát is, majd a kisvonattal utaztak. Nemcsak a Balaton, az élményfürdő okozott örömet, de olyan kisebb dolgok is, mint a fagylaltozás. Ha az idő nem volt jó, népzenére táncoltak, utolsó este pedig egy táncos esttel zárták a nyaralást.
11
KAP 2015 Flóra 2007 Közhasznú Alapítvány Idén a fókusz a Flóra-ház és a terápia apró, a mindennapokat megkönnyítő, praktikus fejlesztésén volt. Tankonyhánk, mely a fiatal felnőttek foglalkoztató napjának egyik központja a Banktól kapott pénznek köszönhetően nagyon praktikus lett. Az új edények pedig verhetetlenek! A hosszú évek alatt rájöttünk, hogy nemcsak a fejlesztésre járó gyermekek és fiatalok rugalmasságának növelésére, hanem az itt dolgozók kiégés elleni védelmére is jó, hogy változatos eszközökkel színes fejlesztő programokat rakunk össze. A porszívót ugyan csak a véghajrában sikerült beszerezni, de értelmi sérült takarítónőnk így is karácsonyi ajándékként fogadta.
12
Fóti Szabad Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Az iskolánkba jelentkező gyermekek száma népszerűségünknek köszönhetően minden évben egyre nő. Immár második éve párhuzamos első osztályt indítunk, melyhez szükséges új tantermek kialakítása. Mind a tavalyi tanévben, mind pedig az idén pályáztunk a MagNet Bank által meghirdetett támogatásra, s nagy örömünkre ilyen módon mindkét tanévben jelentős összeget sikerült megnyernünk. Intézményünk működtetéséhez, elengedhetetlen a pedagógusok létszámának emelése, melyhez kapcsolódóan jelentős kiadással jár a bérfinanszírozás. Az intézmény költségvetése szűkösen engedi a tárgyi eszközök biztosítását, így minden támogatásból befolyt összeg nagy segítséget jelent biztonságos működésünkhöz.
KAP 2015 Földanya Alapítvány
Gyermekliget Alapítvány
A Földanya Alapítvány céljának tekinti hazánk fásítását, 450 000 őshonos fát ültetett Magyarországon. Madagaszkáron és Dél-Afrikában a kőiszapos faültetés felhasználásával ültetett fákat. Alapítványunk továbbá beteg, daganatos emberek gyógyítását tűzte ki célul az általa kidolgozott Medicina Kert Rendszer segítségével. Emelt ágyás segítségével, biohumuszban bárhol termelhető enzimdús, gyógyító élelmiszer és kőben nevelt csíranövény.
Alapítványunk a KAP-támogatást az „Életkert” Projektünk előkészítéséhez használta fel. Waldorf-iskola és óvoda fenntartóként közösségünk folyamatosan keresi a lehetőségeket az épületeink környezetbarát fejlesztéséhez, bővítéséhez. Egy mintaépítkezés segítségével információt és tapasztalatot gyűjtünk környezetbarát eljárásokról. Projektünknek fontos közösségépítő hatása is van. A készülő épületet nyáron egy Építőtábor keretében a közösségünk tagjaival – szülőkkel, tanárokkal együtt, kalákában építettük fel. A KAP-program segítségével beszereztük az építőtáborban felhasznált alapanyagok nagy részét, illetve szerszámokat vásároltunk, amiket a későbbiekben is tudunk hasznosítani.
A KAP támogatás nagy részét a Peace és Collective Peace című filmek fordítására, népszerűsítésére költöttük, melyek a youtube-on is láthatóak. Továbbá a támogatásból valósult meg Csíra Kiállításunk is, mely a MagNet Közösségi Ház Belső udvarában volt látható.
13
KAP 2015
14
Gyermekünk Álmaiért Alapítvány
Habitat for Humanity Magyarország
Mikor tudomást szereztünk erről a lehetőségről, tudtuk, hogy ha sikerül, akkor idén könynyebb lesz szervezetünk működése. Számos külsős kiránduláson tudtunk részt venni, illetve az adventi időszakban minden héten egyszer egy bábszínházas társulatban vettünk részt. Ezekkel a programokkal felejthetetlen impulzusokat szereztünk a gyermekeknek. Idén a karácsonyfa alatt is olyan minőségi, modern fejlesztő játékokat találtak a gyerekek, amikkel a fejlődésük észrevétlen, csupa móka és kacagás. Óvodánk integrált, a sajátos nevelési igényű gyermekek mellett életkoruk is széles spektrumon fut. Kettő évestől a hét évesig nálunk minden korosztály megtalálható.
Köszönjük a támogatásokat, a felajánlásokat! A Habitat for Humanity Magyarország a KAP programon érkezett támogatásokat az „Elsőként Lakhatást” programjában használta fel. Munkatársaink, önkéntes segítőink és a beköltöző hajléktalan emberek segítségével 6 szociális bérlakást újítottunk fel, melybe még Karácsony előtt beköltözhetnek a jelenleg kunyhóban élő hajléktalan emberek, párok. Jövőre is folytatjuk a munkát, utcán élő hajléktalan embereket és családok átmeneti otthonában élő kisgyermekes családokat szeretnénk szociális bérlakáshoz juttatni. A projektekkel a megfizethető bérlakások hiányára és fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Köszönjük, hogy csatlakoztak a rászorulók segítéséhez!
KAP 2015 Háttér Társaság
Házat–Hazát Alapítvány
A Háttér Lelkisegély Szolgálata 20 éve önkéntes ügyelőkkel működik, akik anonim beszélgetésekben nyújtanak támogatást a nemük, szexualitásuk, vagy bármi miatt nehézségekkel küzdőknek. A KAP projekttel az önkéntes munkához elengedhetetlen szakmai tudást és lelkesedést erősítettük egy vidéki képzési hétvégével, amelyben a motivációs önismeretet, a kiégés-kezelést és a másikra való ráhangolódást gyakorolták régi és új operátorok. Az anonimitás miatt csak arc nélkül tudjuk szemléltetni a hétvégén zajlott munkát: akár a Dixit kártya képei is közelebb vihetnek a hívók és magunk lelki folyamatainak felismerésében, kezelésében.
A Házat Hazát Alapítvány rászoruló fiatal családoknak épít gyermekváró otthonokat, akik saját erőből soha nem tudnának építkezni. Saját készpénz erővel is kell rendelkezniük, valamint 500 óra kaláka felajánlást kell vállalniuk. A számukra megelőlegezett építkezési költségeket 20 év alatt fizetik vissza az Alapítványnak. A kalákának köszönhetően 20-30 % megtakarítás érhető el. A Csiszár család házának felépítését, vagy üresen álló családi ház felújítását terveztük 2015-ben. Csiszár Attila 1993-ban 17 évesen vonatbalesetben vesztette el mindkét lábát és jobb kezét, a hitét és akaraterejét viszont nem! Megházasodott, 2 gyermek édesapja.
15
KAP 2015
16
Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
Humusz Szövetség
Az Urodinámia egy modern, fájdalommentes vizsgálati módszer. Fontos diagnosztikus eszköz a vizeletürítési problémákkal (neurogén hólyag, gerinc sérülés után, stb.) jelentkező gyermekek ellátásában. Magyarországon öszszesen négy helyen, köztük a Heim Pál Gyermekkórházban végeznek ilyen vizsgálatot. Vizeletürítési panaszok esetében használatos módszer, mellyel a vizeletsugár erősségét, a hólyagkiürülés idejét, módját, a kiürített vizelet mennyiségét határozhatjuk meg. A módszer alkalmas a vizelet-kiürítési zavarok eredetének elkülönítésére és a beállított kezelés eredményességének nyomon követésére.
Ház/lakásfelújítás környezettudatosan. Két szóban összefoglalva ez volt a lényege a 2015 tavaszán megrendezett Zöld Kalandozások programsorozatunknak, melynek 10 előadásán olyan témákról tanulhattunk, mint passzív ház, szigetelés, kályha, permakultúra, zöld fal és tető, vegyszermentes kiskert, szalmabála építészet, ablak felújítás vagy csere. Igyekeztünk megmutatni, van élet a műanyagba csomagolt, műanyag ablakos, műanyag parkettás, festékes és virágos házon túl is. Az előadásokra összességében több tucatnyi ember jött el, akik – reméljük – meg is fogadták az ott hallott tanácsokat. A KAP program segítségével volt lehetőségünk fedezni a szervezés költségeit, illetve hirdetni az eseményeket a Facebookon.
KAP 2015 Kontakt Alapítvány
Köz-Tér-Háló Alapítvány
A Toldi Ház fejlesztőszobáját sikerült játékokkal megtölteni, a KAP pályázatán elnyert összegből. Mozgásfejlesztő eszközök, kisebb játékok és bútorok is beszerzésre kerültek, mint például labdafürdő medence, lépőkövek, ugráló labdák, mászó létra, társasjátékok, egyéni fejlesztő játékok. A Toldi Házat működtető Kontakt Alapítvány célja segíteni azokon a családokon, akik nap, mint nap erőn felül teljesítenek: különleges bánásmódot igénylő gyermeket nevelnek. A hozzánk érkező családok, ezeknek az eszközöknek köszönhetően tölthetik el a Toldi Házban, felejthetetlen napjaikat: amíg a szülők kipihenik a fárasztó hétköznapokat, a sajátos nevelési igényű gyermekek játszva tanulnak pedagógusainkkal a fejlesztőszobában.
A Köz-Tér-Háló Alapítvány 2013 februárjában jött létre abból a célból, hogy a Baranyai Hegyháton mélyszegénységben élő családok körülményeiben változást hozzon létre. A cél saját lakókörnyezetük élhetővé tétele, függetlenedés a segélyek és a közmunka/ feketemunka csapdáitól. Eddig lakhatási és energia-szegénységgel, valamint az élelmiszer önellátással összefüggő projektjeink voltak. Fenntartható módszereket igyekszünk alkalmazni, amelyek figyelemmel vannak a társadalmi az ökológiai és a gazdasági szempontokra is. Vályogtapasztással foglalkozó szolidáris társadalmi vállalkozást kívánunk létrehozni, az elmúlt évben apró lépéseket sikerült ebből megvalósítanunk.
17
KAP 2015
18
Kud-A.R.C. Közhasznú Ifjúsági Egyesület
Lelenc Kutyamentő Egyesület
A KAP 2015 pályázati támogatásnak köszönhetően, magasabb színvonalon szerveztünk kulturális, szakmai és szabadidős programokat. A rendezvények szervezési és lebonyolítási feladatait önkéntesek végezték. KUD-ARC 25 születésnapi fesztivál: Bemutattuk a klub történetét, koncertekkel, kiállítással, kiegészítő programokkal. Solymári Chili fesztivál: 2015-ben, negyedszer megrendezésre kerülő programunk annyira sikeres lett, hogy az egész országból jöttek a kiállítók és érdeklődők. Az esemény szerencsés egyvelege a szinvonalas szakmai és szórakoztató programoknak. Solymári Mikulás Buli: Elsősorban gyerekes családoknak és a fiataloknak szerveztük a színes programokkal tarkított napot.
Egyesületünk 2015-ben is céljai megvalósításán dolgozott. Novemberben elkészült öt új férőhelyünk, további ötnek átadását áprilisra tervezzük. 2015-ben 100 kutyának sikerült segítenünk, meggyógyítottuk és az új élet reményét adtuk nekik. Folytattuk az „Állatokkal Emberekért“ programunkat, ennek keretében Szadára, az idősek otthonába látogattunk, elmentünk Dunabogdányba, ahol duchanne-szindrómás gyerekek üdültek, jártak nálunk Down-szindrómás gyerekek és szüleik. Számos oviba és iskolába látogattunk el beszélgetni kutyákról, állatszeretetről, felelősségről, barátságról. Mi az emberekkel is törődünk: hisszük, ha megmutatjuk mit jelent segíteni, áldozatot hozni, akkor ez példa lehet az élet minden területére.
KAP 2015 Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség
Madách Irodalmi Társaság
Szomszédom műanyagot éget, denevér repült a lakásomba, túl nagy a forgalom, megfulladok a bűztől, illegális szemétlerakót találtam, hogyan tudhatom meg, hogy van-e azbeszt a lakásomban, társasházunk udvarában ki adhat engedélyt fakivágásra, avart égetnek a szomszédban, Csömörre szeretnék költözni, milyen ott a levegő? 1500 hasonló kérdést válaszoltunk meg, több esetben szakhatóságok előtt, illetve jogi úton is képviseltük a hozzánk fordulók érdekeit. Felkészült tanácsadó kollégáink a hét 4 napján várják a hozzánk forduló lakosok bejelentéseit, megoldandó problémáit. Ebben az időszakban indítottuk el levegőminőségmérő szolgáltatásunkat, mely keretében a legveszélyesebb ultra-finom por kitettséget vagyunk képesek mérni.
Tevékenységünk alapja önköltséges és minden tekintetben önkéntes segítőkre épül. Madáchkonferenciák, előadások, kulturális rendezvények, internetes szolgáltatás, szaktanácsadás, dokumentum-gyűjtés, a Digitális Madách Archívum folyamatos bővítése, így a projektünk arra szorítkozott, ami kézzel fogható és óhatatlanul kiadásokkal jár. Ami ezen belül megvalósult: három Madách-vonatkozású könyv: Andor Csaba: Madách Imre és Veres Pálné, XXII. Madách Szimpózium és Tolnai Vilmos: Madáchfilológia. Volt egy 2014-re tervezett, de 2015 januárjában megjelent könyv is: Madách Imre levelezése, továbbá egy előre nem tervezett kötet: Kozma Dezső: Irodalmunk útjain – Erdélyben
19
KAP 2015
20
Magfejtő Közhasznú Alapítvány
Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány
A Magfejtő közhasznú Alapítvány a MagNet Banktól kapott támogatás segítségével megrendezte tanulással kapcsolatos kiállítását, és megtartotta drogprevenciós előadásait. A drogok hatásmechanizmusát, a droghasználat következményeit ismertettük meg a diákokkal. Pontos információkat nyújtottunk a drogok hatásairól, megmutattuk hogyan lehet ezeket az információkat a döntéshozatal során felhasználni. Ezen felvilágosító munkánkkal segítünk abban, hogy elkerülhető legyen nehéz élethelyzetekben a drogok „segítségül hívása”. Másik nagyon fontos területe az életnek a tanulás. Ebben is segítséget nyújtottunk a diákoknak, egy kiállítás keretében megismertetve velük a tanulás három legfontosabb akadályát.
Közületek került-e valaki gyermekkorában abba a szerencsétlen helyzetbe, hogy egy huzamosabb időt kórházban kellett töltenie? Gondolom, alig vártátok a percet, hogy távozzatok! Találkoztam egy kislánnyal, aki másképp gondolta. Augusztusban látogatóban voltam egy ismerősöm gyermekénél civilben, a Heim Pál kórházban. Egy szomorú kislányt láttam a folyóson. Kibuggyant belőlem a bohócdoki, és megkérdeztem miért szomorkodik. A kislány válasza: „Azért, mert a doktor bácsi azt mondta, hogy egy óra múlva hazamehetek. Így már nem fogok találkozni a Bohócdokikkal, mert ők három óra felé jönnek, ma a két kedvencem jön, a doktor Jázmin meg a doktor Lala”. Gondolom, ez az eset elég jól példázza munkánk sikerét. Köszönjük Nektek a támogatást!
KAP 2015 Magyar Hospice Alapítvány
Magyar Kutyafajtákért Alapítvány
A gyógyíthatatlan, daganatos betegek számára nyújtott hospice ellátás célja a lehető legjobb életminőség biztosítása, a testi-lelki tünetek hatékony csillapításával az utolsó pillanatig. Azon betegeinknek, akiknek a hospice ellátását az otthonukban nem áll módunkban biztosítani állapotuk vagy szociális helyzetük miatt, 10 ágyas fekvőbeteg részlegünk áll a rendelkezésre. Betegeinknek igyekszünk otthonos körülményeket biztosítani, melyhez az étkezés is hozzátartozik. Egyfelől betegségük természete miatt speciális táplálkozásra szorulnak, másfelől a minőségi életvégi ellátáshoz hozzátartozik a dietetikai szempontokat is figyelembe vevő, ízletes ételek biztosítása. Köszönjük, hogy 2015-ben hozzájárultak betegeink étkeztetéséhez.
KAP 2015 pályázaton elnyert támogatásból új informatikai eszközöket tudtunk beszerezni, valamint az alapítvány saját kutyáinak neveléséhez szükséges állatorvosi vizsgálatokat, oltásokat finanszíroztuk. Az oktatáshoz szükséges kiadványokat az ország több részére is eljuttattuk. Elkészültek az oktatóanyagok, az ismeretterjesztő internetes anyagok, az új facebook portálunk és a honlapunk is naprakész. Kutyáink részt vettek a környező települések rendezvényein, kutyasimogatást, kutyabemutatót tartottunk. Támogatást nyújtottunk sérült magyar kutyafajták állatorvosi kezelésére, tartására. Folyamatosan népszerűsítettük a védett magyar kutya fajtákat minden általunk elérhető platformon. Köszönjük a segítségeteket!
21
KAP 2015
22
Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség
Magyar Rákellenes Liga
A Magyar LMBT Szövetség „Itt vagyunk!” országjáró emberi jogi kampánya részeként, a nyár folyamán számos fesztiválra és vidéki városba látogattunk el. A városok főterén felállított LMBTQI-sátorban helyi aktivisták közreműködésével személyes beszélgetésekkel és interaktív játékokkal vártuk az érdeklődőket. A KAP támogatás segítségével gyönyörű kitűzőket tudtunk készíteni ott helyben, gyermekekkel és felnőttekkel közösen. A szivárványszínű kitűzők nagy népszerűségnek örvendtek a járókelők körében. Pólóra, hátizsákra kitéve hirdették viselőjük e témával kapcsolatos szimpátiáját, állásfoglalását a sokszínűség és elfogadás értékei mellett.
A kapott adományból sokszorosítani tudtuk 13 különféle korábbi kiadványunkat. Egy olyan új kiadványt is készítettünk, ami a különböző betegklubjainkról ad tájékoztatást. Klubjaink közösséget jelentenek a betegeknek, ezért is fontos, hogy minél többen ránk találjanak. Egy új programot is megvalósítottunk: Erőszakmentes Kommunikációs Tréninget, melyet a nagy sikerre való tekintettel két alkalommal is megtartottunk. Az eredményekről a résztvevők megható mondatokban nyilatkoztak, pl. „Mindig is ablakot szerettem volna nyitni, nem falat építeni a kommunikációmmal.” vagy „Ráébredtem, hogy ha empatikusan nézem az embertársaimat, már a konfliktusok sem olyan megrázóak, mint eddig.”
KAP 2015 Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezet
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél az esélyegyenlőség jegyében 37. éve képeznek ki vakvezetőkutyákat, akik nagy segítséget nyújtatnak a látássérült emberek társadalmi integrációjához. 3 éve együttműködési szerződést kötöttünk a miskolci Büntetés Végrehajtó Intézettel, ahol a fiatalkorú elítéltek az általunk kihelyezett kölyökkutyákat 1 éves korukig nevelik. Az elítéltek számára is nagy jelentőséggel bír a felelősségvállalás megtapasztalása. A KAP 2015 során lehetőségünk nyílt arra, hogy a BV Intézetben nevelt kölyökkutyák részére akadálypályát alakíthassunk ki, mely megkönnyíti vakvezetőkutyává történő kiképzésüket. Köszönjük, hogy e nemes célhoz magánszemélyként is csatlakoztak!
A KAP 2015 pályázaton nyert támogatás segítségével vehetett részt a Solymár Vöröskereszt Alapszervezet Solymáron, a Majális rendezvényen, Tinnyén az Üvegtigris véradás és elsősegélynapon, a Solymári Búcsún az Elsősegélynyújtás Világnapi rendezvényen, Jászfalun és Nagykovácsiban az Egészségnapon. 51 alkalommal szerveztünk véradást, ahol 1594 véradó jelent meg. 11 alkalommal tartottunk közúti elsősegély tanfolyamot és 172 fő tett nálunk közúti elsősegély vizsgát a jogosítványához. 2 tonna tartós élelmiszert osztottunk ki a rászorulók között. A támogatás segítségével vállalásainkat teljesítettük, növeltük a taglétszámot és több új önkéntes csatlakozott hozzánk.
23
KAP 2015
24
Magyar Williams Szindróma Társaság
Manna Kulturális Egyesület
Szervezetünk idei nyári táborában a fiatal Williams szindrómás és más ritka betegséggel élők, sokat tanulhattak az önálló életről, az önellátásról, míg szüleik arról hallgattak előadásokat, hogyan segíthetnek gyermekeiknek szárnyaik próbálgatásában. A fiatalok nagy nyitottsággal és sok energiával vetették bele magukat a különböző házimunkák elsajátításába és nagy sikerélményt jelentett, mikor egy feladatot önállóan elvégeztek. Esténként közösségépítő programokat szerveztünk, amiben önállóan vehettek részt, illetve egy alkalommal a fiatalok szüleiknek szerveztek teaházat, ahol vendégül látták az idősebb korosztályt. A közösen eltöltött idő mindenkinek fejlődési lehetőséget és nagy örömet jelentett.
A Manna Egyesület 2015-2016-os tanévben több, mint 10 vidéki oktatási intézményben tartott tematikus drámapedagógiai foglalkozásokat, általános és középiskolás diákoknak. A KAP program keretében a gyerekeket – az önismereti és készségfejlesztő játékokon keresztül – a pénzügyi tudatosságra is nevelő foglalkozássorozatot tudtunk indítani, melynek nagy sikere volt a diákok és a pedagógusok körében. A diákoknak nagyon fontos a rendszeresség, a program akkor működik jól, ha a drámapedagógusok bizonyos időközönként megjelennek az életükben és a foglalkozások így egymásra épülve követik egymást. A Manna foglalkozássorozata ezért bizonyult hatékonynak és sikeresnek.
KAP 2015 MATURE – Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület MaTURE, a Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület, a nyugati világban leginkább ismert tradícionális reiki-irányzat (Reiki Usui Shiki Ryoho) elkötelezett tanítóiból és gyakorlóiból szerveződött civil szervezet. Egészségnapokon és fesztiválokon (Sziget, Everness, Spirituális Börze, pl. www.facebook.com/MaTURE. reiki/?fref=ts) való részvétel kapcsán önkénteseink ingyenes reiki kezelést adnak a rászorulóknak. Minden évben több száz ember tapasztal meg segítségünkkel egy új lehetőséget az önismeret, egészségmegőrzés, egészségjavítás és a másokért végzett munka területén. A KAPott támogatás hozzájárult egy szabadtéri kezelő sátor megvásárlásához, amely nagy segítség a rendezvényeken való munkához.
Menhely Alapítvány A Menhely Alapítvány programja a KAP 2015ben nyert 517 461 forintból 20 otthontalan embernek segített otthont adni és a munkájukat megtartani. Lakhatási Támogatással Angéla hétfős családját, és a 87 éves Kálmán bácsit segítettük 2015ben. Az Elhelyezkedési Támogatás azt az első hónapot segítette 12 nehézségekkel küzdő embernek, hogy a frissen talált munkájukat meg tudják tartani hosszabb távon is. Tartalékok és egyéb segítség híján az első munkajövedelemig családjukat a programban kapott tartós élelmiszerek segítették ki. Nagyon hálásak vagyunk a MagNetnek, hogy az adománnyal közösséget is teremtett: a felajánlások révén a banki ügyfelek ,,szavazatukkal” vettek részt programunkban. Köszönjük a támogatást!
25
KAP 2015 Messzelátó Egyesület
26
A Messzelátó közösségében rengeteg rejtett tudás lappang. Régóta álmodtunk arról, hogy ezeket feltérképezve tagjaink, önkénteseink tudására építve gazdagítsuk a Messzelátó programkínálatát. Ez az álmunk 2015-ben a sörfőző és textilfestő foglalkozásunkban ölthetett testet, melyek akkora sikert arattak, hogy még ugyanezen az őszön megismételtük mindkettőt. A foglalkozást tartó önkéntesek számára is hatalmas élmény volt a program, felkészítésüknek, mentorálásuknak köszönhetően rengeteget fejlődhettek. Ezen kívül számos más program (pl. ruhacsere, sajt- és szappankészítés) járult hozzá 2015 során a fenntartható városi életmód praktikáinak terjesztéséhez a MagNet Bank tudatos ügyfeleinek köszönhetően.
Monostori Lovas Farm Közhasznú Sportegyesület Nagyon nagy volt az örömünk amikor megtudtuk, hogy a pályázott összeg több, mint felét megkaptuk a ránk szavazóktól, így a projektünk fontosabbik része, a rehabilitációra szoruló patások számára tervezett beálló és karám év végére elkészülhetett. Időközben máris két új jövevénnyel bővült a csapat, az Országos Állatvédőrség mentvényei, Matyi és Sanyi csacsik költöztek hozzánk a nyár folyamán. Matyi esete a híradásokban is látható volt. Köszönjük, hogy ilyen nagy mértékben hozzájárultatok a terveink kivitelezéséhez, ennek eredményeképpen az eljárás után Matyi a lovardánk végleges lakója maradhat.
KAP 2015 Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány
Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért
Nagy örömünkre 2015. júliusában megkaptuk a támogatás összegéről szóló értesítést, így elkezdődhettek a felújítással kapcsolatos ajánlatok bekérései és a beérkező ajánlatokból való kiválasztás. 2015. szeptemberében kezdődött el a kopott járófelület megtisztítása. A kontrasztos festés után egy teljesen megújult folyosót kaptunk, amit nemcsak a látássérült kollégák, hanem a betérő látássérült ügyfeleink is jól tudnak hasznosítani a tájékozódásuk során. A felújítás nemcsak a látássérülteknek nyújt segítséget, hanem a bottal közlekedő mozgássérült kollégáknak is, akiknek az elhasználódott vezetősáv akadályozta a balesetmentes mozgását az épületben. Köszönjük, hogy részt vehettünk a programban!
Óriási jelentősége volt annak, hogy ezt az öszszeget a MagNet ügyfelei felajánlották, mivel tudtunk venni egy videót is készítő fényképezőgépet és egy „okos” telefont is, ami Alapítványunknak soha nem volt még. Így felvettük a jeleléseket, és feltettük a közösségi oldalra. Mivel a hallássérültekkel csak jelelve, vagy írásban tudunk kommunikálni, óriási jelentősége van annak, hogy naponta tudunk feltenni új információkat, híreket és állásokat. Az ügyfeleink száma a közösségi oldalon 3700 fő, így több tízezren jutottak információhoz általunk és sikerült megvalósítanunk az infokommunikációs akadálymentesítést.
27
KAP 2015
28
Napfény A Beteg Gyermekért, Rászorultakért Alapítvány
Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat feladata az életveszélyben lévő újszülöttek, koraszülöttek mentése a Dél-magyarországi régióban: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyékből és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részéről, az őket ellátó regionális központba a Szegedi Gyermekklinika újszülött intenzív osztályára. Az élet első perceiben, óráiban történő mentés elmaradása az újszülött, koraszülött, és a későbbi évek életminőségét döntően meghatározza. A szállítás során már megkezdett szakszerű ellátás, jelentős mértékben javítja az újszülöttek, koraszülöttek életkilátásait. Köszönjük a MagNet Bank KAP programjának támogatását, melyet egy csecsemő légzőkészülékre fordítottunk.
A KAP segítségével 4 hónapon át működtettük a NANE segélyvonalát. A vonalon kifejezetten párkapcsolati erőszak által érintett nők és gyermekek, illetve segítő szándékú környezetük részéről vártuk a hívásokat. A segítő beszélgetések mellett hasznos információkkal igyekeztünk válaszolni a hozzánk érkező kérdésekre, ezzel is segítve a párkapcsolati erőszak áldozatait helyzetük feltérképezésében, valamint biztonságuk megteremtése érdekében együtt gondolkodtunk velük. A KAP jóvoltából hívóink számára ingyenesen tudtuk postázni idén őszszel frissített információs kiadványainkat, köztük a Miért marad? című kézikönyvet.
KAP 2015 Nyitott Kör Egyesület
Oltalom Karitatív Egyesület
2015-ben a Cserebogár csoportba új tagok és új önkéntesek is érkeztek, sőt visszatért hozzánk olyan fiatal, aki korábban máshol talált elfoglaltságot magának. Egy újabb tag is érkezett hozzánk, akinek a heti programja,egy KÖZÖSSÉGI programmal bővült. A korábbi évekhez hasonlóan heti rendszerességgel tudtunk játékos formában foglalkozni a csoport fogyatékos fiataljaival. A nyári táborban 5 napon keresztül olyan élményekben volt részünk, amiről azóta is beszélnek a „Cserebogarak”: kirándultunk, boboztunk, lovagoltunk, sárkányhajóztunk és strandoltunk is. Főztünk bográcsban, voltunk vendéglőben és egyszer el is tévedtünk. Emellett pedig rengeteget játszottunk. Köszönjük a támogatást!
Egyesületünk Budapest VIII. kerületében és az ország leghátrányosabb helyzetű régióiban sokrétű karitatív tevékenységet lát el. A területi szolgálatainkkal kapcsolatban álló családok szinte valamennyien napi megélhetési gondokkal küzdenek. A MagNet Bank nagyvonalú támogatása révén, a területen dolgozó munkatársaink által megjelölt, leginkább rászoruló családok élelmiszerellátását segítettük, elsődlegesen az alapvető élelmiszerek vonatkozásában. Támogatásotok tehát – amelyet ezúton is köszönünk – a rászoruló családok, gyermekek élelmezését megkönnyítve elérte célját és karitatív tevékenységünket hatékonyan támogatva kézzelfogható eredményeket mutathat fel.
29
KAP 2015 Otthon Segítünk Alapítvány
Ökológiai Evolúció Alapítvány
A KAP 2015 támogatásnak köszönhetően önkénteseink folyamatosan segíteni tudtak olyan családoknak, akik a városokon kívüli kisebb településeken élnek. Nagyszerű érzés volt, hogy nem kellett elutasítanunk az ilyen kéréseket, hiszen ki tudtuk fizetni az önkénteseknek az útiköltséget, így pl. Fótról el tudtuk vállalni a segítést Vácdukán, Őrbottyánban, Dunakeszin, Váchartyánban, Mogyoródon, Veresegyházán.
Idén a Felelős Gasztrohős csapata körülbelül kétszeresére nőtt! Segítségükkel új projekteket indítottunk – például a hazai kistermelőket és vendéglátósokat összehozó Gasztro Randit, amely a Dining Guide szerint „az egyik legjobb és leghasznosabb megmozdulás a gasztronómiában” –, és sok-sok rendezvényen vettünk részt. Többek között a Szigeten, a Gyüttment Fesztiválon, és megkóstolhattátok a főztünket a Slow Héten és a Közös Láboson. Szerveztünk konyhai eszköz árverést a MagNet: Van kedded hozzá? programsorozatában, és új éttermeknek segítettünk zöldülni a Fenntartható Étterem minősítésen keresztül. Támogatásotokkal jövőre még több izgalmas programon keresztül visszük a fenntartható étkezés hírét szerte az országban!
Önkéntes koordinátoraink örömmel utaztak a budapesti és a vidéki szupervíziókra, továbbképzésekre, ahol a segítő munka minőségének biztosításához szükséges ismereteket megszerezhették.
30
KAP 2015 Ökoszolgálat Alapítvány
Para-fitt SE
Szociális nyílászáró szigetelési programunk keretében olyan családoknak segítünk ablakaik, ajtóik utólagos szigetelésében, akiknek télen óriási terhet jelent a fűtésszámla. Sajnos messze nem jött össze annyi támogatás, amit szerettünk volna, de amit kaptunk, azt is jól fel tudtuk használni. A más forrásból megvalósult 25 lakáson túl plusz egyet le tudtunk szigetelni önkénteseink segítségével. A kapott hálás pillantások, köszönetek mindennél többet értek számunkra és bár nehéz szembesülni a szegénység ilyen fokával, mégis jó érzéssel jöttünk el a lakásokból. Reméljük közösségi adományokból még több forrást tudunk gyűjteni újabb lakásokhoz, hiszen rengetegen örülnének a lehetőségnek.
A belvárosban fogtunk hozzá egy 3 szintes közösségi hely, közösségi pont kialakításához, amihez már ki is béreltünk egy helyet a Lövölde térnél, jelenleg a felújítását végezzük. A helyet teljes infrastruktúra nélkül vettük át. A bérleti díjra és az elvégzett felújítási munkákra eddig közel 2 millió forintot költöttünk. Egy olyan közösségi helyet nyitunk, ahol napközben felügyeletet, foglalkozásokat biztosítunk sérült ifjoncainknak, illetve időseknek elintézzük a vásárlást, gyógyszerkiváltást, amíg itt megpihennek. Lesznek művészetterápiás foglalkozások, kis edzőterem és egy adok-kapok hűtőszekrényünk is.
31
KAP 2015
32
Pilis-Dunakanyar Waldorf Egyesület
Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány
2012-ben – a Bank segítségével – felépült új iskolaépületünk Pilisszentlászló határában. Nincs ennél jobb hely iskolásnak lenni: nincs kerítés, aszfalt, vízmértékkel egyengetett pálya, hanem domb, hegy, fű, fa, meg tuskók, ágak, amelyek a legkiválóbb „bunki” alapanyagok, és van láthatár meg ég a fejünk felett… Szerettük volna a szép épület körül a kertet is rendben tudni, ahol továbbra is elférnek a „bunkik”, és van hol lakni a vízi tündéreknek, és ahol lehet „lógni” és hintázni a szünetben, vagy tízóraizni egy csodagombán… Szerencsére mindig akad, aki kitalálja vagy meghallja a gondolatunk és melléáll, mert ő is fontosnak tartja, hogy jó és biztonságos legyen kimenni a kertbe.
A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ZeneKaraván nevű programja, a KAP támogatás jóvoltából idén 58 alkalommal jelent meg. Célja, hogy a sérült gyermekek mentális állapotát javítsa. A ZeneKaraván olyan gyógyító- és tanintézményeket keres fel, ahol mentálisan és halmozottan sérült, speciális törődést igénylő gyermekek vannak. Minden esetben három bohócból álló zenekar látogat el a kiválasztott intézményekbe. A bohócdoktorok nagy figyelmet fordítanak a sérült gyermekekből álló közönség befogadóképességére és éppen aktuális érzelmi reakciójára, s ezt figyelembe véve alakítják előadásukat: zenével, színes kellékekkel, hangszerekkel és természetesen bohócjátékkal.
KAP 2015 Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület
Salva Vita Alapítvány
A Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület a MagNet Bank KAP programban kapott támogatást nem-formális képzések megvalósítására fordította Abonyban és Cegléden, az „Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért” szervezettel partnerségben. Egy alkalommal plenáris jellegű gyermekjogi és internetbiztonsági előadást tartottunk az abonyi művelődési házban, egy másik alkalommal nevelőszülőket képeztünk ugyanebben a témában. Emellett a nevelőszülői hálózat kötelékében nevelkedő gyerekek számára három napos képzést tartottunk a biztonságos internethasználat, az adatvédelmi szabályok helyes alkalmazása, az internetes zaklatás, az online grooming és a gyűlöletbeszéd témáit lefedve.
Átváltoztató programunkat 12 értelmi sérült ügyfelünkkel valósítottuk meg, remek hangulatú délutánokkal segítve Őket az ápolt megjelenés kialakításához, így társadalmi integrációjuk erősödéséhez. Elsőként a Fő-próba paróka szalonban kaptak hasznos tanácsokat a lányok. Ezt követően Bazsó Mónika szépség tippjeivel ismerkedhettek meg, aki bőrápolási és sminkelési ötletekkel látta el a fiatalokat, majd Soós Katalin stílustanácsadó mutatott be izgalmas prezentációt az öltözködésről. Ezután a résztvevők közül kisorsolt Karda Krisztina teljes átalakuláson ment keresztül: a Hajas szalonban Veszelovszky Vikitől kapott egy fiatalos frizurát, majd a sminkelés következett. Az átalakító nap végén a stylist segítségével „felöltöztettük”.
33
KAP 2015 Slow Budapest Egyesület
34
A KAP támogatást a 2015 tavaszán induló Fenntartható Élet Programunkhoz használtuk fel. Az elnyert pénz hozzájárult ahhoz, hogy egy szakmai programot tudjunk összeállítani, ahol egy igazi közösség alakult ki, akikkel együtt fejlődtünk mi is, egymást segítve és inspirálva. Két visszajelzés a résztvevőktől: „A Fenntartható Élet Program tényleg segít. Nelli és Györgyi olyan anyagokat gyűjtöttek össze, amik segítenek a mindennapokban. Abban, hogyan ne sétáljunk el emberek és helyzetek mellett.” /Zsófi/ „Eddig csak éltem a pörgésben és a káoszban, de nem ismertem. A FÉP nekem arra volt hasznos, hogy megismerjem, megértsem és felfogjam a pörgést és a káosz rendszerét, és betekintést kapjak korunk világának a működésébe.” /Dávid/.
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa A MagNet Bank KAP 2015-ös támogatásának köszönhetően megvalósulhatott a TÁMPONT elnevezésű programunk. Ennek keretében az SOS Gyermekfalvak gondoskodásából kikerülő fiatalok megtanulhatták egy vállalkozás indításával járó feladatokat. A fiatalokat minél több olyan készség és ismeret birtokában kell elengednünk, mely képessé teszi őket az öngondoskodásra. A létrehozott szövetkezet igazgatósági elnöke egy olyan fiatal, aki gazdasági vonalon szeretne továbbtanulni. A csapat megalkotta a szövetkezet alapszabályát, kitalálták a terméket, amit gyártani fognak, ötletekkel szolgáltak az arculattervezéshez és megkezdődhetett a termék gyártása is. Reméljük, folytatódhat a projekt a 2016-os évben is!
KAP 2015 Strokeinfó Alapítvány
Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány
A Strokeinfó Alapítvány egyik alapvető célja a betegségmegelőzés, amit elsősorban információs segítő tevékenység keretében végzünk. Ennek érdekében hoztuk létre az Iskolai Életmód Programot (IÉP), ahol közösségi szolgálati projektként, egészséges életmóddal kapcsolatos cikkeket fordítanak a diákok, angol, német, francia és spanyol nyelvről. Valamint előadásokat tartunk iskolákban keringési betegségek megelőzésének integrál szemléletű lehetőségeiről.
Az új rohamkocsi alvázának megvásárlása a tervezettek szerint történt a magyarországi forgalmazótól. Ennek megvételéhez járultak hozzá a MagNet Bank ügyfelei. Ezt követően sikerült olyan németországi gyártót találnunk, aki a speciális igényeknek megfelelően végzi el a felépítmény elkészítését. Ezzel az autóval még az eddigieknél is nagyobb biztonsággal végezhetjük majd a mentési munkálatokat. A rohamkocsink mozgó intenzív osztályként üzemel, ezért a nagy méretű és súlyos felépítmény az átlagosnál is nagyobb igénybevételt eredményez, emiatt szükséges a 4-5 évenkénti csere. Alapítványunk 16 éve, nemcsak a balesetes és súlyos beteg gyerekek mentését végzi, hanem feladata a súlyos állapotú gyerekek kórházak közötti szállítása is.
A 2015-ben kapott támogatást a projekt működésére, tájékoztató anyag nyomtatására és egészséges ajándékokra (könyvek, gyümölcs) fordítottuk, amit ezúton is hálásan köszönünk!
35
KAP 2015
36
SZTEREÓ Művészeti Közhasznú Egyesület
Szubjektív Értékek Alapítvány
PROMENÁD – városi sorsturizmus (2013) A STEREO Akt és az ARTUS előadása A városban egy turistabusz cirkál, ami más, mint a többi. A fedélzetén sorsturisták ülnek, akik egy ablak mögül figyelnek, hallják, miről beszél a telefonáló járókelő, látják, mi történik vele, miután eltűnik egy kapualjban – tudják, hogy honnan jött, és hová megy, mindenhová pont jókor érkeznek. A Promenád busz utasait úgy kalauzoljuk végig a fikció világában, térben és időben, akár egy idegenvezető az utasait a városi látványosságok során. Jelenetek tárulnak elénk, mint egy mozifilm pergő képei. A Promenád busz 2015 május végén újra Budapest utcáit járta, ahol a nézők 4 alkalommal követhették végig az eseményeket.
A Daniel Pearl World Music Days keretében több zenekart is megkerestünk, felvettük velük a kapcsolatot és megkértük őket, hogy közvetítsék a béke üzenetet. Olyan zenészekkel volt alkalmunk együtt dolgozni, akik őszintén hisznek a zene kultúrák és emberek közti kapcsolatteremtő erejében. Élmény volt mindenki számára, a zenészeknek és a közönségnek is. Október 11-én Siófokon a Honeybeast együttes megemlékezett Danielről és arról, hogy milyen fontos az, hogy békességben éljünk egymással és egymás mellett. Október 30-án a Dürer Kert által szervezett Dance Halloween Madness-en fellépő Riddim Colony együttes is csatlakozott elmondták, miért tartják fontosnak azt, hogy az emberek tiszteljék és szeressék egymást.
KAP 2015 Társaság a Szabadságjogokért
Technológiai Oktatásért Alapítvány
2015-ben 2300 ügyben telefonon és e-mailben nyújtottunk jogi segítséget a hozzánk fordulóknak. Összesen 118 ügyben képviseltük ügyfeleinket a bíróságok és egyéb hatóságok előtt jogsegélyszolgálatunk keretében. A Társaság a Szabadságjogokért ugyan Budapesten működik, az ügyfeleink jelentős része nem a fővárosból kerül ki. Sokszor az ország egy eldugott szegletébe kell eljutnunk, nehéz körülmények között élő emberekhez, akik a jogsegélyszolgálatunkra szorulnak. Éppen ezért segítség számunkra minden támogatás és adomány, ami lehetővé teszi, hogy ügyfeleink részére a helyszínen tudjunk segítséget nyújtani. A MagNet Bank és a Ti döntésetek ezt egy kicsit könnyebbé és egyszerűbbé tette számunkra.
A KAP programban elnyert támogatás a 2015-ben megszervezett Skool nyári táborok harmadik turnusában részt vevő lányok egy napi étkeztetését biztosította. A Vénusz Misszióra keresztelt nyári táborokban idén három turnusban összesen 40, 10-14 éves lány vett részt, akik két héten keresztül tanultak a technológia világáról: a játékfejlesztésről, robotikáról, weboldal fejlesztésről és képszerkesztésről. Mindezt egy Űrkutató kerettörténetben tették, ahol a lányok voltak a kutatók, akiknek fel kellett tárniuk, hogy van-e élet a Vénuszon. A lányok a programozás elsajátítása mellett azt is megtapasztalták, milyen csapatban dolgozni, hogy áll össze egy projekt, hogy kell egy munkát prezentálni.
37
KAP 2015 TIT Kossuth Klub
38
Segítségetekkel a TIT József Attila Szabadegyetem 2015-ben is érdekes előadásokkal igyekezett gazdagítani az iskolán kívüli művelődés iránt érdeklődők világnézetét, ismereteit; művészettörténeti, irodalmi, zenei, pszichológiai, történelmi és további érdekes előadás-sorozataival, színvonalas kínálatot biztosíthatott az immár 60 éves Szabadegyetem látogatóinak. Nagy örömünkre szolgál, hogy a megszokott, középkorú és nyugdíjas korosztály mellett, évről évre egyre több fiatal látogatja az előadásokat. Büszkék vagyunk rá, hogy akár az évtizedek óta nálunk előadók mellett olyan szakmailag elismert előadók vállaltak és vállalnak a jövőben is kurzusokat, akik mind a közvélemény, mind a szakma elismerését és szeretetét bírják.
TRAPPANCS Szervátültetett Gyermekek Rehabilitációs és Sportegyesülete TRAPPANCS = transzplantált gyermekek és fiatalok útja a teljes élet, a felnőtté válás felé. Programjaink a sorstárs közösség erejével segítenek a krónikus betegség feldolgozásában és a minőségibb élet megvalósításában. A hangsúly a szervátültetés utáni lelki és testi rehabilitáción van, középpontban a valahová tartozás érzésével, valamint a sport szeretetével: a csapat tagjai a szervátültetett sportoló fiatalok is, akik nemzetközi sportversenyeken összesen 21 aranyérmet, 10 ezüstérmet és 8 bronzérmet nyertek. A sportolókon kívül a hátrányos szociális helyzetű tagjainkra is kiemelt figyelmet tudtunk fordítani – kézzel fogható, valamint életviteli segítség formájában.
KAP 2015 Újpesti Regionális Waldorf Egyesület Az egyesületünk fenntartásában működő Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium harmadik tanévét kezdte meg idén. Terveink között szerepel a média részleg folyamatos fejlesztése, melynek keretében a KAP programban kapott támogatás segítségével és jelentős önrész mobilizálásával az idén sikerült lecserélnünk a 20 éves székeket a média teremben. Vettünk az eddigieknél egy jóval erősebb laptopot, melyen a vágásokat végzik és sikerült vételeznünk többfajta lámpát, melyeket tetszés szerint fel lehet szerelni az iskola különböző pontjaira, ha forgatni szeretnének a diákok. Továbbá beszereztünk még egy hordozható mikrofont is.
Utak és Esélyek Alapítvány Néhány gondolatot szeretnénk megosztani Veletek, melyek a Ti segítségeteknek is köszönhető! „Húh! Megcsináltam!” (egy sikeres pótvizsgát tett növendék) „Én még sohasem voltam a falun túl.” (egy szülő, aki elkísérte a kiránduláson a gyerekeket) „Most már értem, miért viselkedett így Norbi!” (egy pedagógus, aki közelebbről ismerte meg a tanuló családi hátterét) „De jól megcsináltad! Ha majd apuka leszel, biztos sok mindent meg tudsz majd javítani!” (egy kislány a fiú társának, aki rögzítette a gereblye nyelét) „Milyen jó volt látni, hogy a mi Pistink is ilyen ügyes!” (egy szülő, aki most ment el először egy közösségi rendezvényre)
39
KAP 2015
40
Védegylet Egyesület
Végső Vár Alapítvány
A „Kisközösségek Átalakulásban” egy tanuló hálózattá vált, országos, regionális és nemzetközi szinten. Az egymásra figyelés, a szellemileg jutalmazó önfejlesztési lehetőségek, az inspiráló közeg, az építő jellegű kritika, a „közös átalakulási kultúrát” fejlesztette. 2015-ben a munkánk egy nyári egyetemben csúcsosodott ki: Célunk, a jó példákat láthatóvá tenni. Sokat profitáltak a programból a helyiek, akiktől élelmiszert vásároltunk és dolgoztak az ellátáson. Most egy csodálatos kerttel rendelkeznek, a nyári konyhának és álomszékeknek köszönhetően olcsóbban tudnak közösségi programokat tartani. Egy STORY BOOK-ban foglaljuk össze a közösségi történeteinket, ami jövőre jelenik meg gyönyörű illusztrációkkal.
2015-ben ismét a családok támogatását, azon belül is a gyermekek életkörülményeinek jobbá tételét tűztük ki célul. A tervezett és várt támogatás közel 50% -át kaptuk meg és ebből az összegből is egy nagyon sikeres programot tudtunk megvalósítani: 150 családból 73-nak sikerült támogatást nyújtanunk, mosolyt csalva az arcukra. A programhoz tudtunk csatlakoztatni külső támogatókat is, akik egy minimális pluszt tettek a mi elképzelésünkhöz, hogy a megvalósítás még eredményesebb lehessen a gyermekekért, családokért. A mi sikerünk az Önök jószívűségének eredménye! Önök nélkül nem lett volna mosoly a kis arcokon. Köszönjük a MagNet Bank és a támogatók szavazatait!
KAP 2015 Veresegyházi Waldorf Általános Iskola, Életfa Gyermekeinkért Alapítvány
Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány
Az volt a célunk, hogy az iskolánk üres kertjében a gyerekek mozgásának fejlesztésére lehessen minél több lehetőségük. A kapott összegből 10 pár gólyalábat vettünk a gyerekek nagy örömére. Szülői segítséggel elkészült egy gólyaláb tartó is. Azóta sok autógumi is került a kertbe, ami szintén fejleszti az egyensúlyukat, a koncentrációjukat, a türelmüket, a kreativitásukat és együttműködésüket. Banálisnak tűnik, de mégis igaz, hogy ilyen „kis” dolgoknak is milyen nagyon tudnak örülni, és még fejlődnek is tőle.
A zenének gyógyító ereje van, vallja az alapító. Tapasztalatból teszi, hiszen a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán személyesen vesz részt a rákos beteg gyermekek zenei oktatásában. A zene erejével sokat segít ebben az állapotban. Az infúzió és a rosszullétek ellenére mosolyt, és reményt csal a gyermekek arcocskájára. Több tanítvány a kórházi kezelés után folytatni szeretné a zene és az ének tanulást, ezzel is megerősítést kapva az öt éves még kritikus, esetleges visszaesési időszakhoz. Nagyon nagy segítség a KAP támogatás, így hétvégi zenei kurzusukon segítjük a gyermekek lelki gyógyulását a zenén keresztül.
Köszönjük a támogatást!
41
örr
e is kös
sz
nj
öd
ük
Öt
!
2011 20
2013 20 2015 14
12
zö
A MagNet Bank immár ötödik éve AZ ÉV TÁRSADALMILAG FELELŐS BANKJA www.magnetbank.hu