WILSON 13. PONTJA
1918. január 8-án Thomas Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke a Kongresszushoz intézett beszédében bemutatta békeprogramját, amely meghatározta a szövetségesek I. világháborús győzelme utáni tartós és igazságos világrend kialakításának elveit.
A „Wilson 14 pontja”-ként ismert dokumentum lett az alapja az 1918. november 11-ei compiègne-i fegyverszüneti egyezménynek, amely véget vetett a háborús cselekményeknek. Wilson követelményeit figyelembe vették az 1919. június 28-ai versailles-i szerződésben.
Az amerikai kezdeményezés a nemzetközi kapcsolatokban korábban nem alkalmazott megoldások elfogadását javasolta. Különös szerepet jelölt ki a Népszövetség, a békét és a nemzetközi együttműködést biztosító szervezet számára.
Lengyelország számára a leglényegesebb jelentősége a 13. pontnak volt, amely bejelentette: „Független lengyel államot kell létesíteni, amelynek magában kell foglalnia a vitathatatlanul lengyel lakosság lakta területeket, szabad és biztonságos kijáratot kell biztosítani számára a tengerhez, politikai és gazdasági függetlenségét és területi sérthetetlenségét nemzetközi szerződéssel kell biztosítani”.
01
02 A Lengyelország függetlenségének visszanyerésére irányuló törekvések során fontos esemény volt, amikor Ignacy Jan Paderewski átadta memorandumát Wilson amerikai elnöknek. Ez a dokumentum (a fényképen az egyik oldala látható) megindokolta Lengyelország újjáépítésének, továbbá Kelet-Poroszország és Danzig (Gdańsk) neki ítélésének szükségességét, 1917. január 15.
03 Wilson 1917. január 22-ei beszédét a lengyelek rendkívül lelkesen fogadták. A Lengyel Királyság Ideiglenes Államtanácsa köszönőtáviratának szövege, a tanácsülés Jegyzőkönyve, 1917. január 26. 04 Paderewski memoranduma bizonyára megihlette Wilson elnököt, aki 1917. január 22-én a Szenátushoz intézett beszédében a következőket mondta: „Nyilvánvalónak tartom, és itt megengedem magamnak, hogy felhozzak egy példát, hogy az államférfiak mindenütt egyetértenek azzal, létre kell jönnie az egyesült és független Lengyelországnak, amely maga rendelkezik a sorsáról”. A fényképen az elnök feljegyzése, amely ezeket a Paderewskihez intézett szavakat tartalmazza, 1918.
05 A Kongresszushoz intézett beszéd közzétett szövege, a Lengyelország függetlenségére vonatkozó 13. pontot tartalmazó részlet, 1918. január 8.
Thomas Woodrow Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének portréja
Paderewski és Wilson találkozása – Artur Szyka művészi víziója, 1939
06
WILSON 13. PONTJA
Wilson elnök távirata Józef Piłsudskihoz, az Állam Vezetőjéhez, 1919. július 28.
08 Tytus Filipowicz, Lengyelország egyesült államokbeli nagykövete Wilson elnök özvegyét a „Polonia Restituta” Nagy Szalagjával tünteti ki, Washington, 1931.
07 A Wilson elnöknek 1920-ban odaítélt Nobelbékedíj oklevele.
05 A Kongresszushoz intézett beszéd közzétett szövege, a Lengyelország függetlenségére vonatkozó 13. pontot tartalmazó részlet, 1918. január 8.
A Wilson elnök beszédének 13. pontját népszerűsítő plakát, 1919
AZ 1919-ES PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIA
1919. január 18-án Párizsban a Quai d’Orsay-n található francia külügyminisztérium termeiben ünnepélyesen megnyitották a békekonferencia tanácskozásait, amelyeken 27 ország képviselői vettek részt. A konferencia fő célja a tartós békét biztosító új nemzetközi rend megteremtése volt.
Az I. világháborúban legyőzött államoknak (Németország, Ausztria-Magyarország, Török ország és Bulgária) nem engedték meg, hogy részt vegyenek a konferencián. SzovjetOroszország sem képviseltette magát hivatalosan, és nem volt részese a békeszerződéseknek.
A konferencia határozatainak kidolgozásában a döntő szót a győztes hatalmak: az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia képviselői mondták ki Olaszország közreműködésével.
A békeszerződést 1919. június 28-án írták alá. Rendelkezéseit 1919. július 16-án ratifikálta a háborúban legyőzött Németország.
A Németországgal való szerződés megkötése után a többi legyőzött állammal is aláírták a békeszerződéseket: • 1919. augusztus 10-én Ausztriával Saint-Germain-en-Laye-ben • 1919. november 27-én Bulgáriával Neuilly-sur-Seine-ben • 1920. június 4-én Magyarországgal Trianonban • 1920. augusztus 10-én Törökországgal Sèvres-ben, valamint 1923. július 24-én Lausanne-ban
Jobbról: Woodrow Wilson (az Egyesült Államok elnöke), Georges Clemenceau (Franciaország miniszterelnöke), David Lloyd George (Nagy-Britannia miniszterelnöke) és Vittorio Orlando (Olaszország miniszterelnöke).
A VERSAILLES-I SZERZŐDÉS ÉS A LENGYELORSZÁGOT ÉRINTŐ DÖNTÉSEK
A békeszerződést 1919. június 28-án írták alá a Versailles-i Palota Tükörtermében (innen van általános elnevezése: versailles-i szerződés).
A versailles-i szerződés Lengyelországnak juttatta Nagy-Lengyelország (Wielkopolska) egy részét Poznań városával, valamint Poroszország kijelölt területét. A Danzig (Gdańsk) Szabad Város létrehozása, továbbá a Varmiában és Mazúriában, valamint Felső-Sziléziában elrendelt népszavazás komoly gondokat jelentett az újjászülető lengyel államiság és külügyi szolgálat számára, amely e korszak bonyolult belpolitikai és nemzetközi körülményei közepette kezdte meg érdemi és szervezési tevékenységét.
1919. június 28-án szintén aláírták az ún. kis versailles-i szerződést, amely egyebek között garantálta a Lengyelországban élő nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását és védelmét. A Németország területén élő nemzeti kisebbségeknek nem voltak ilyen garanciáik.
ÉS A LENGYELORSZÁGOT ÉRINTŐ DÖNTÉSEK
A
VERSAILLES-I SZERZŐDÉS
01 Térkép Lengyelországnak a párizsi konferencián kijelölt nyugati határvonaláról.
02 William Orpen „The Signing of Peace in the Hall of Mirrors, Versailles” című képe. Az eredeti a londoni Imperial War Museum gyűjteményében található.
03 Roman Dmowski Maurycy Zamoyski társaságában útban a versailles-i szerződés aláírási ünnepségére.
A versailles-i szerződés aláírásokat tartalmazó első oldala. Látható többek között Woodrow Wilson amerikai elnök és David Lloyd George brit miniszterelnök neve. Mellette a Dmowski nemzetség Pomóg-címerét ábrázoló pecsét, amellyel Dmowski ellátta a szerződést.
04 Meghívó Roman Dmowski részére a szerződés aláírási ünnepségére, 1919. június 28.
06 „A szövetséges és társult főhatalmak és Lengyelország között Versailles-ban 1919. június 28-án aláírt szerződés” 13. cikke megerősítette Lengyelország azon jogát, hogy hivatalos diplomáciai képviselőket küldjön és fogadjon.
LENGYEL NEmZETI BIZOTTSÁG
A Lengyel Nemzeti Bizottság (lengyel rövidítése: KNP) 1917. augusztus 15-én jött létre Lausanne-ban, első elnöke Roman Dmowski lett, fő aktivistái pedig a Lengyel Köztársaság későbbi diplomatái. A Bizottság igényt tartott arra, hogy a lengyel nemzetet képviselje az emigrációban, és 1917 őszén a fő antant hatalmak is elismerték. Diplomáciai jellegű képviseletek kiépített hálózatával rendelkezett a szövetséges és semleges államokban. Tevékenységének hatására jött létre Franciaországban a Lengyel Hadsereg. 1919 januárjában a KNP-be bekerültek az Állam Vezetőjének képviselői, és létrehozták Lengyelország közös küldöttségét a párizsi békekonferenciára. Miután Varsóban megalakult Ignacy Jan Paderewski kormánya, a KNP együttműködött a Külügyminisztériummal, és továbbra is képviselte külföldön Lengyelország érdekeit. 1919 közepén a KNP feloszlatta magát. Képviseleteit a Külügyminisztérium követségeivé alakították át, amelyek a Kormányzó Tanács volt küldöttségeivel közösen alkották a Lengyel Köztársaság külképviseleteit.
PÁRIZS B ELGI um DÁNIA H OLLANDIA SVÁJC O LASZORSZÁG R O m ÁNIA SZERBIA S PANYOLORSZÁG EGYES ü LT ÁLLA m OK NAGY BRITANNIA
01 A KNP tagjai; balról állva: Stanisław Kozicki, Jan Rozwadowski, Konstanty Skirmunt, Franciszek Fronczak őrnagy, Władysław Sobański, Marian Seyda, Józef Wielowieyski, balról ülve: Maurycy Zamoyski, Roman Dmowski, Erazm Piltz, 1918.
KNP
03 Roman Dmowskinak, a KNP elnökének névjegykártyája. 02 A
irodái. 04 Másolatban a KNP válasza Paul Hymans belga külügyminiszter azon levelére, amelyben elismeri a KNP-t Lengyelország érdekeinek képviselőjeként, 1919. január 3.
06 A franciaországi Polgári Ügyek Lengyel Intézete lengyel nemzetiségi igazolásokat is kiadott. A fényképen Henrietta Komorowska okmánya, 1919. január 8.
05
07 A KNP hosszú hónapokon keresztül koordinálta a külügyi szolgálat tevékenységét. Miután Varsóban létrejött a Külügyminisztérium, a KNP együttműködésbe kezdett vele, és a párizsi békekonferencia munkái miatt a legfontosabb külképviselet volt. Alább Varsó és Párizs közötti levelezés, 1919. április 1.
LENGYEL NEmZETI BIZOTTSÁG
A KNP felügyelte a más államok által elfogadott okmányok kiadását. Eugenia Kierbedziowa KNP-s útlevele, amelyet a franciaországi Polgári Ügyek Lengyel Intézete adott ki és Maurycy Zamoyski írt alá, 1918. december 10.
08 Józef Haller tábornok megkapja Maurycy Zamoyskitól, a KNP alelnökétől a franciaországi Lengyel Hadsereg fővezérévé történő kinevezését, balról állva: Jan Rozwadowski, Franciszek Fronczak őrnagy, Józef Haller tábornok, NN, Maurycy Zamoyski, Tadeusz Romer, Jan Wielowieyski, Stanisław Grabski és Stanisław Kozicki, 1918. október 4.
Paszport dyplomatyczny Tadeusza Skowrońskiego, sekretarza Biura Ekonomicznego KNP, 4 stycznia 1919 r.
A KORmÁNYZÓ TANÁCS
A Lengyel Királyság Kormányzó Tanácsát 1917. szeptember 12-én hívták életre Varsóban Németország és Ausztria-Magyarország megszálló hatóságai az 1916. november 5-ei aktus alapján, amely előirányozta a Lengyel Királyság létrehozását. A Kormányzó Tanácsban a hatalmat triumvirátus gyakorolta: Aleksander Kakowski, Zdzisław Lubomirski és Józef Ostrowski. Hatalmuk kezdetben az oktatás és az igazságszolgáltatás irányítására korlátozódott. A Kormányzó Tanács, az önálló cselekvési lehetőség hiánya ellenére, lényeges szerepet töltött be a kialakuló államiság közigazgatási struktúráinak kialakításában és a hivatalnoki kar felkészítésében. A külképviseletek és az 1918. október 26-ai rendelettel életre hívott Külügyek Minisztériuma megteremtése révén hozzájárult a lengyel diplomáciai és konzuli szolgálat újjászületéséhez.
1918. október 7-én a Kormányzó Tanács hivatalosan kihirdette, hogy létrejött a független Lengyel Állam, amely „kiterjed az összes lengyel földre, a tengerhez való hozzáféréssel, politikai és gazdasági függetlenséggel, szintúgy területi sérthetetlenséggel”. 1918. november 11-én a Kormányzó Tanács átadta a Varsóba érkező Józef Piłsudskinak a hadsereg feletti parancsnokságot, november 14-én pedig a teljes polgári hatalmat.
A Kormányzó Tanács tagja a varsói eskütétel után, 1917. október 27.
03
TANÁCS
04 A Kormányzó Tanács képviseletei
ki, amelyek tanúsították, hogy az illető személy a védelmük alatt áll. A fényképen egy Moszkvában kiállított menlevél, 1918. július 21.
A Kormányzó Tanácsnak a lengyel nemzethez intézett kiáltványa arról, hogy átadta a katonai hatalmat Józef Piłsudskinak, 1918. november 11.
06 1918. október 7-én a Kormányzó Tanács a lengyel nemzethez intézett kiáltványban bejelentette a független lengyel állam kihirdetését.
A KORmÁNYZÓ
05 A KNP felügyelte a más államok által elfogadott okmányok kiadását. Eugenia Kierbedziowa KNP-s útlevele, amelyet a franciaországi Polgári Ügyek Lengyel Intézete adott ki és Maurycy Zamoyski írt alá, 1918. december 10.
02 A Lengyel Királyság főhatóságainak ideiglenes megszervezéséről szóló rendelet közzététele. Ennek alapján működött a Politikai Ügyek Főosztálya, a későbbi Külügyminisztérium kezdeménye, 1918. február 1.
05 Lengyel függetlenségi aktivisták szabadon bocsátást követelő távirat másolata, 1918. október 7.
A Lengyel Királyság Kormányzó Tanácsának képviseletei olyan okmányokat állítottak
VARSÓ SZENT P
H ELSINGFORS (H
) BERLIN KIJEV m OSZKVA H Á GA B ERN P RÁGA B ÉCS STOCKHOLm Bu DAPEST S
KONSTANTINÁPOLY
07
ÉTERVÁR
ELSINKI
ÓFIA
AZ ÁLLAm VEZETŐJE
Az új politikai berendezkedés kialakításának kérdése szorosan összefonódott a lengyel államiság I. világháború utáni helyreállításával. A Kormányzó Tanács 1917. szeptemberi létrehozása azt eredményezte, hogy formális szempontból nézve Lengyelország monarchia volt, amelynek élén a Tanács tagjai és az általa létrehozott kormányok álltak. 1918 novemberében azonban, miután Józef Piłsudski Varsóba érkezett, a Tanács átadta neki a teljhatalmat, és feloszlatta magát. Józef Piłsudski volt az aláírója annak az 1918. november 16-ai táviratnak, amely hivatalosan értesített a lengyel állam létrejöttéről.
Az első jogi aktus, amely a lengyel állam berendezkedését szabályozta, a Lengyel Köztársaság legfelső képviseleti hatalmáról szóló rendelet volt, amelyet Piłsudski hagyott jóvá. 1. cikkének értelmében az Állam Ideiglenes Vezetőjeként éppen Józef Piłsudski vette át Lengyelországban a főhatalmat, amelyet a Törvényhozó Szejm összehívásáig volt hivatott gyakorolni. A rendelet rendkívül széles (törvényhozói és végrehajtói) hatáskört biztosított az államfő számára, kikötötte azonban, hogy az elfogadott megoldások ideiglenesek és azokat a jövendő Törvényhozó Szejmnek jóvá kell hagynia. Ennek a jogi megoldásnak az elfogadása azt eredményezte, hogy nemzetközi színtéren az Állam Vezetőjének előjogaihoz tartozott a cselekvés.
A Törvényhozó Szejm az 1919. február 20-ai ülésen elfogadta az ún. Kis Alkotmányt, vagyis azt a határozatot, amely továbbra is Józef Piłsudskira bízta az Állam Vezetője hivatalának betöltését. Az államfő addigi jogosítványainak egy részét a Szejm marsalljára és a miniszterelnökre ruházta át.
Az államfő jogosítványai lényegesen nem változtak az ún. Márciusi Alkotmány 1921-ben történt elfogadása után. Az 1921. május 18-ai átmeneti törvény értelmében az Állam Vezetője megőrizte hatáskörét az elnök megválasztásáig. Ezt a hivatalt az új alkotmány vezette be. Az elnököt 1922 decemberében választotta meg a Nemzetgyűlés, s miután Gabriel Narutowicz elfoglalta hivatalát, véget ért az az időszak, amelynek során Józef Piłsudski betöltötte az Állam Vezetőjének hivatalát.
A Szovjet-Oroszországgal vívott 1920-as háború során az Állam Vezetője elnökölt az Állami Védelmi Tanács ülésein. A Tanács egyik döntése a Vitézségi Kereszt létrehozása volt „azzal a céllal, hogy jutalmazzák a csatában tanúsított hősies és bátor tetteket”.
Az Állam Vezetője útban a Törvényhozó Szejm ünnepélyes megnyitójára, 1919. február 10.
02 A Minisztertanács döntése, amely elismeri Józef Piłsudski jogát „a Lengyel Állam Vezetője” címhez, 1918. november 22.
07 Szintén az Állam Vezetőjének kötelességei közé tartozott a megbízólevelüket Varsóban átadó diplomáciai képviselők fogadása, valamint a lengyel követek külföldre küldése. A fényképeken Szymon Askenazy, az 1921-1923 között a Népszövetséghez akkreditált lengyel küldött megbízólevele, 1921. július 28.
05 Józef Piłsudski levele Roman Dmowskihoz, a párizsi Lengyel Nemzeti Bizottság elnökéhez azzal a javaslattal, hogy hozzák létre Lengyelország közös képviseletét a békekonferenciára, 1918. december 21.
06 A Szejm határozata arról, hogy továbbra is Józef Piłsudskit bízza meg az Állam Vezetője hivatalának ellátásával, 1919. február 20.
08 Az államfő előjoga volt a nemzetközi szerződések és egyezmények megerősítése. A fényképeken az 1921. február 19-én megkötött lengyel-francia politikai szerződés megerősítésének első és utolsó oldala az Állam Vezetőjének aláírásával, 1922. május 30.
AZ ÁLLAm VEZETŐJE
03 A varsói Belweder Palota – a Lengyel Állam Vezetőjének székhelye.
04 Józef Piłsudski a Belweder parkjában.
A
DIPLOmÁCIAI KAPCSOLATOK NÉmETORSZÁGGAL
1917 óta működött Berlinben, a német kormány felügyelete alatt, a Lengyel Királyság Kormányzó Tanácsának képviselete, amelyet Lengyelország függetlenségének 1918. novemberi visszanyerése után követséggé alakítottak át.
A németek megszállta Varsóban a császári kormány képviselőket tartott fenn, akiknek november 11-e után el kellett hagyniuk Lengyelországot. 1918. november 21-én Harry Kessler követ, a Weimari Köztársaság küldöttje, aki katonai-politikai misszióval érkezett Varsóba, megkapta a diplomáciai akkreditációt. A kapcsolatokat ténylegesen felvették, de jogilag nem hozták létre. Németország még nem kötött békeszerződést, Lengyelországot pedig még nem ismerte el az antant. 1918. december 5-én a varsói német követség munkatársait kiutasították, a berlini lengyel követség pedig abbahagyta tevékenységét. A berlini lengyel főkonzulátus továbbra is működött.
Lengyelország és Németország között a teljes diplomácia kapcsolatok felvételére csak a versailles-i szerződés ratifikálása után került sor 1920-ban ügyvivői rangban lévő diplomáciai képviselők cseréje révén. Március 8-án berlini állomáshelyét elfoglalta Ignacy Szebeko, május 12-én pedig megkapta akkreditációját Varsóban Alfred von Oberndorff. Az első követ Jerzy Madeyski lett 1921-ben és Ulrich Rauscher 1922-ben.
Az államközi határt Versailles-ban állapították meg. A Lengyel Köztársaság visszanyerte a porosz fennhatóság alatt lévő területek egy részét – Nagy-Lengyelországot, Sziléziát és a Gdański Pomerániát a tengerhez való csekély hozzáféréssel (144 km). A Népszövetség protektorátusa alatt létrehozták Danzig Szabad Várost, amelyet a nemzetközi színtéren Lengyelország képviselt. A határkérdést Varmiában és Mazúriában az 1920. júliusi népszavazás döntötte el. Felső-Szilézia végső felosztására az után került sor, hogy az 1921-es sikeres lengyel felkelés következtében korrigálták a népszavazás eredményeit.
03 Jerzy Madeyski követ Friedrich Ebert német elnökhöz címzett megbízólevele, amelyet Józef Piłsudski, az Állam Vezetője és Konstanty Skirmunt külügyminiszter írt alá, 1921. szeptember 13.
01 1918. november 28-án Wilhelm Feldman, a berlini lengyel követség vezetője arra kérte a német Külügyi Hivatalt, hogy könnyítse meg Jan Niemojowskinak, a lengyel képviselet „új” vezetőjének Varsóból vonattal történő érkezését.
02 A berlini spanyol nagykövetség, amely a lengyel képviselet bezárása után Lengyelország érdekeit képviselte Németországban, 1919. február 9-ei jegyzékében a Lengyel Köztársaság kormánya nevében arról tájékoztatta a német külügyminisztériumot, hogy Ignacy Szebekót szándékozzák ideiglenes ügyvivőként akkreditálni.
térkép, amely a szövetséges Nagykövetek Legfelső Tanácsának döntését ábrázolja a Lengyelország és Németország közötti 1921-es felső-sziléziai határvonalról.
DIPLOmÁCIAI KAPCSOLATOK NÉmETORSZÁGGAL
04 Ulrich Rauscher, Németország lengyelországi nagykövete 1922-1930 között.
05 Ignacy Szebeko – berlini ideiglenes ügyvivő 1920-1921-ben.
06 Alfred von Oberndorff aláírása és a varsói német követség pecsétje.
07 Az 1920-1921-ben Berlinben ideiglenes ügyvivő, Ignacy Szebeko névjegykártyája.
Warszawa
Poznań
Wilno Lwów Kraków
Gdańsk
LENGYELORSZÁG HATÁRA NÉmETORSZÁGGAL
