LIBRI MAGAZIN Minden könyv hozzánk tesz valamit
2019/2
A karácsony legszebb díszei Szabó Magda és Ady Endre műveinek ünnepi kiadása
Villáminterjúk
Bálint György / Bödőcs Tibor Fischer Ádám / Kőhalmi Zoltán Kim Leine / Mautner Zsófia
Van mit tanulnunk tőle Vekerdy Tamásra emlékezünk
Mezítlábas utcagyerektől a milliárdos szuperhősökig A képregények világhódítása lépésről lépésre
MINDEN PONTNAK HELYE VAN Legyen ön is Libri Törzsvásárló! A Librinél a hosszú távú kapcsolatokban hiszünk, ezért fontos számunkra, hogy megbecsüljük visszatérő vásárlóinkat. A Libri Törzsvásárlói Programjának keretében minden Törzsvásárlói Programban szereplő termék vásárlásának 10%-át pontok formájában jóváírjuk Törzsvásárlói Kártyáján.
libri.hu/torzsvasarlo
Kedves Olvasó! Nekünk, a Libri munkatársainak óriási szerencsénk van, hogy munkaidőben foglalkozhatunk azzal, ami másoknak a kikapcsolódást jelenti: könyvekkel, irodalommal, történetekkel. Az pedig külön öröm számunkra, hogy a Libri Magazin segítségével évente kétszer az olvasóközönséggel is megoszthatjuk a könyves világot éppen lázban tartó érdekességeket és újdonságokat. Reméljük, hogy a sok, izgalmas szerkesztői tartalomnak helyt adó magazin hűen tükrözi vállalatunk rajongását és elköteleződését a könyvek iránt. Természetesen továbbra is helyet kapnak a magazinban a magyarországi könyvkiadók őszi-téli újdonságai. Ügyeltünk rá, hogy olvasóink most is könnyedén eligazodjanak a bőséges választékban, és hogy témakörök szerint rendezett ajánlóink között mindenki megtalálja, amit keres – akár önmagát, akár szeretteit szeretné új könyvekkel meglepni a közelgő ünnepek alkalmából. Az ajánlók mellett hazai és nemzetközi könyvtrendekről, a könyves világ érdekességeiről és kulisszatitkairól, valamint a Libri új sorozatáról, a Kortársaságról is olvashat kiadványunkban. Emellett interjút adott magazinunknak Magyarország egyik legnépszerűbb gyerekkönyvírója, Bartos Erika, a Biblia ősi történeteit újraálmodó illusztrátor, Serge Bloch, a pszichoprózai írásairól ismert Tisza Kata, valamint az Örökölt sors című sikerkönyv szerzője, Orvos-Tóth Noémi, a Libri karácsonyi díszkötetei kapcsán pedig megemlékezünk Szabó Magda és Ady Endre munkásságáról is.
Reméljük, hogy a megújult Libri Magazint forgatva rengeteg hasznos könyvtippet és ajándékötletet talál, és hogy az idei karácsonyhoz nemcsak a fenyőfa és a sütemények, hanem az új könyvek illata is hozzátartozik majd.
Kellemes pihenést és könyvekben gazdag, boldog karácsonyt kívánok a Libri minden munkatársa nevében!
Üdvözlettel:
Kovács Péter
vezérigazgató
1
GONDOLATOLVASÁS HELYETT
Libri Ajándékkártyák minden alkalomra Lepje meg szeretteit azokkal a könyvekkel, amelyeknek biztosan örülnének! A tetszőleges összeggel feltölthető Libri Ajándékkártyáknak köszönhetően nem kell gondolatolvasónak lennie ahhoz, hogy örömet szerezzen könyvrajongó családtagjainak, barátainak.
libri.hu/ajandekkartya 2
Tartalom 4 Könyvtrendek 8 Szakértői ajánlók 14 Sikerlisták 18 Karácsony a Librivel 22 Szépirodalom 26 Kortársaság 31 Szórakoztató irodalom 36 Interjú: Tisza Kata 39 Ismeretterjesztő irodalom 50 Interjú: Serge Bloch 54 Szívünk rajta 58 Interjú: Bartos Erika
60 73
Gyerek- és ifjúsági irodalom
74
Van mit tanulnunk tőle Vekerdy Tamásra emlékezünk
76 78 83
Interjú: Orvos-Tóth Noémi
84 88
Szabadidő, hobbi, kultúra
Mezítlábas utcagyerektől a milliárdos szuperhősökig
Egészség, életmód Gyerekvállalás: nincs jó vagy rossz döntés
Szerkesztőségünk kedvenc borítói
90 Villáminterjúk 96 Dedikálások és könyvbemutatók
Jelmagyarázat Várható megjelenés dátuma Oldalak száma
Törzsvásárlói pontok
2019. november 15. - december 31. között
A Libri Magazin 2019. november 5. – december 31. között hozzáférhető a Libri bolthálózatában. A katalógusban szereplő kiadványok tájékoztató jelleggel kerülnek feltüntetésre, így előfordulhat, hogy az ott feltüntetett kiadványok 2019. november 5. – december 31. között nem, vagy a katalógusban közzétett ártól eltérő feltételekkel vásárolhatók meg boltjainkban. Aktuálisan elérhető készletünk üzletenként eltérő lehet. A katalógus és az abban foglalt tartalom nem minősül a Libri nyilvános szerződéskötési ajánlattételének. A Libri az ár- és készletmódosítás jogát kifejezetten fenntartja.
Impresszum Marketingigazgató: Sándor Gabriella Lapmenedzser: Tömör Annamária Szerkesztők: Jávor Zsófia, Tamasi Szilvia, Wekerle Szabolcs Szöveg: Ficsor Benedek, Lakner Dávid, Makrai Sonja, Paál János, Wekerle Szabolcs Olvasószerkesztő: Gurubi Ágnes Grafika: Dósa Ivett, Makovnyik Csilla Borítóillusztráció: Nagy Norbert Marketingkoordinátor: Urbán Boglárka Beszerzési vezető: Nagy József Hirdetési koordinátor: Kvárikné Knyihár Vivien
3
Libri Trend
Belül tágasabb „A tél börtön. Minden évben lesittelnek minket. Hagyni kell. Győzni kell.” – mondja Gerlóczy Márton híres csemegepultosa. Igaza van. A tél legyőzésének pedig a legjobb módja, ha ki sem mozdulunk a lakásból, keresünk egy puha pokrócot, és átadjuk magunkat egy jó könyvnek. Nem terjedelmük, még csak nem is témájuk vagy műfajuk szerint válogattuk össze azokat a könyveket, amiket a közelmúlt terméséből a legalkalmasabbnak találtunk arra, hogy
az ablakunkat kívülről ostromló telet kívül is tartsák. Van köztük például olyan is, ami egyenesen megidézi a telet a nappalinkban. Arra azonban mindegyik alkalmas, hogy néhány órára, napra vagy hétre elvesszünk egyedülálló hangulatában. Ezek a könyvek pillanatok alatt behívnak a saját világukba, szélesre tárják nekünk a kaput, majd bíztatnak, hogy zárjuk magunkra belülről, a kulcsot pedig dobjuk el. Miért ne engednénk a kényszernek? Legyen a könyv világa a börtön! Belül úgyis tágasabb.
JÓN KALMAN STEFÁNSSON
Menny és pokol-trilógia A hideg téli esték átvészelésére talán semmi nem alkalmasabb egy többkötetes regényfolyamnál. Ha pedig ez a regényfolyam inkább a jeges észak gleccsereit, mintsem a gyorsan iramló hegyi folyókat idézi, az talán még alkalmasabbá teszi a feladatra. A Menny és pokol-trilógia nagyregény a szó legszebb és legnemesebb értelmében, különös himnusz Izlandhoz, ehhez a fagyott vidékhez, ami egyszerre szülő és halálos ellenség, egyszerre költői szépségű mennyország és kíméletlen, soha el nem fogyó, meg nem hátráló pokol.
4
KŐHALMI ZOLTÁN
A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit avagy 101 hulla Dramfjordban
Dramfjordban, ebben a skandináv krimikbe illő, de tökéletesen fiktív norvég városban minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Itt még maga a szerző sem visel golyóálló mellényt, és könnyen ő is oda juthat, mint az a 101 jobb sorsra érdemes személy, akit balszerencséje erre a jobb sorsra érdemes helyre vetett. A hosszú téli esték átvészelésére keresve sem találhatnánk alkalmasabb könyvet, mint Kőhalmi Zoltán senki máséval össze nem téveszthető stílusának pazar színekben pompázó tüzijátékát. BARTIS ATTILA
Az eltűnt idő nyoma A fényképezés és az írás kölcsönhatásából nem egy remekmű született már. Amikor egy író és egy fotós ugyanazt látja, de másképp láttatja, a befogadó oldalán, a mi oldalunkon egészen egyedi élményeknek ágyaznak meg - elég csak a John Steinbeck és Robert Capa közös utazását megörökítő Orosz naplóra, vagy Bächer Iván és Teknős Miklós együttműködésére gondolnunk. Bartis Attilában az író és a fotós egy testben van jelen, és ugyanazzal a fejjel gondolkodik. Naplórészletek, jegyzetek és jegyzettöredékek sorakoznak ebben a különleges kötetben, amit Bartis Attila különleges perspektívából, a fotós szemével írt. ULRICH ALEXANDER BOSCHWITZ
ELENA FERRANTE
Az utazó
Az elveszett gyerek története
Ulrich Alexander Boschwitz a németországi zsidóellenes intézkedések egyik első krónikása volt. A 30-as évek második felében gyakorlatilag egész Nyugat-Európát bejárta, hogy menedéket találjon a hazájában rá váró sors elől. Az angol kormány egy ideig Ausztráliában internálta, csak 1942-ben térhetett volna vissza Nagy-Britanniába, az odavezető úton azonban hajóját német torpedótalálat érte. Utolsó kéziratával a zsebében, 27 évesen halt meg. Az utazót még Angliában, 1939-ben, John Grane álnéven adta ki. A könyv a náci pogromok egyik első leirata, ami nem ítélkezik, hanem megpróbál értelmet találni egy felbolydult világban.
Azoknak, akik olvasták a Nápolyi regények-ciklus előző darabjait, azt ajánljuk, hogy olvassák újra Elena és Lila sagáját. Azokat pedig, akik most veszik kezükbe az első kötetet, irigyeljük, hogy egyben olvashatják az egész sorozatot. Az elveszett gyerek történetével ugyanis lezárul egy korszak. Elena Ferrante pontot tesz a Nápolyi regények-sorozat végére. De hogy egyet vagy hármat, hogy a történet vége valódi lezárásként működik-e vagy azt a képzeletünkre bízza a szerző, csak a könyv elolvasása után derül ki.
5
Nemzetközi Trend Kíváncsi, hogy épp mi tartja lázban a külföldi olvasókat? Olvasson bele eredeti nyelven a New York Times sikerlistái alapján összeállított válogatásunkba, így biztosan nem marad le semmiről! MARGARET ATWOOD
The Testaments 15 év telt el A Szolgálólány meséjének eseményei óta, Gileádban pedig továbbra is a félelem és az elnyomás ül tort. 15 év azonban sok idő, és minden nappal egyre nagyobb lesz az esély, hogy feltűnik valaki, akinek lesz elég ereje, kitartása és szerencséje, hogy képes legyen ellentmondani az önkény akaratának. Margaret Atwood több mint három évtizeddel az eredeti mű megjelenése után írta meg a 20. századi disztópiák egyik leghíresebbjének folytatását, méghozzá úgy, hogy a Testamentumok mind a könyv, mind pedig az abból készült TV-sorozat folytatásaként megállja a helyét. Az eredeti művel ellentétben itt nem egyetlen elbeszélő enyhe klausztrofóbiát is előidézni képes szemszögéből szemléljük az eseményeket, hanem három összetett karakter perspektíváján át, akik képesek új lendülettel megtölteni és új kontextusba helyezni a világot, ami olvasók és nézők millióit ragadta már magával. EDWARD SNOWDEN
Permanent Record Edward Snowden az utóbbi évtized egyik legellentmondásosabb közszereplője. Őszinte, olvasmányos és szórakoztató önéletrajzából kiderül, hogy miként lett köztisztviselők gyermekéből az információs technológiák szakértője, és hogy a CIA alkalmazottjaként hogyan döbbent rá: meg kell változtatnia a rendszert, amit éveken át épített. Hogy áruló vagy hős, arra sokak szerint a mai napig nincs egyértelmű válasz, az azonban bizonyos, hogy a Snowden által felvetett kérdések mindan�nyiunkat érintik, hiszen ma már egyikünk sem tudná elképzelni a világot az internet, számítógépek vagy mobiltelefonok nélkül. Most pedig az ezek mögé épült infrastruktúra fenntartóinak és döntéshozóinak a közös felelőssége, hogy a Snowden által feltárt bizonyítékok fényében mindannyiunk online életét biztonságosabbá tegyék. KATHARINE MCGEE
American Royals Mi lett volna, ha? Sokak szerint az ilyen típusú kérdéseket már feltenni is felesleges, nemhogy megválaszolni őket. Időről időre azonban születnek olyan könyvek és filmek, amik szórakoztató és elgondolkodtató válaszokat képesek adni rájuk, elég csak Philip K. Dick Az ember a Fellegvárban című művére, vagy az abból készített sorozatra gondolnunk. Az ezredik emelet című, nagy sikerű sci-fi szerzője, Katharine McGee új könyvében egy olyan világot rajzol körbe nekünk, majd tölt meg színekkel és karakterekkel, ahol George Washington nem az első elnöke, hanem az első királya lett az Egyesült Államoknak, leszármazottai pedig a mai napig uralkodóként vezetik a kontinensnyi országot. Ahelyett azonban, hogy egy ilyen változás geopolitikai következményeit vizsgálná, McGee görbe tükröt tart a celebkultúra és a valóságshow-k bűvöletében élő amerikaiak elé.
6
HEATHER MORRIS
Cilka’s Journey Az auschwitzi tetováló méltán lett az utóbbi évtizedek egyik legolvasottabb holokausztkönyve. Az az érzékenység, amivel az emberi faj legalávalóbb és legfelemelőbb tulajdonságait egyszerre volt képes bemutatni – a gonoszság ösztönös élvezetétől a szeretet megtartó erejéig –, a könyv minden sorát áthatotta. A folytatásban az első könyv egyik mellékszereplője meséli el történetét. Cilkát, miután a náci haláltáborban megerőszakolták, azzal vádolták meg a „felszabadító” oroszok, hogy „összefeküdt az ellenséggel”, és 15 év kényszermunkára ítélték. Amikor rádöbbenünk, hogy az a 16 éves lány, aki Auschwitzban a poklok poklát járta meg, most, évekkel később egy szibériai munkatáborból emlékszik vissza a lágerben töltött időszakra, az is azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy az ember, ha van miért küzdenie, olykor emberfeletti kitartásról tehet tanúbizonyságot. JOJO MOYES
The Giver of Stars A Mielőtt megismertelek, és más, viszonylag könnyed romantikus történetek szerzője ezúttal nagyobb fába vágta a fejszéjét. Az brit írónő egy, az ma Európájától egészen idegen miliőbe, a 30-as évek amerikai közép-nyugatára kalauzol bennünket. És mindezt olyan alapos kutatómunkával alátámasztva és olyan beleérző készséggel tárja elénk, hogy az még tengerentúli kritikusait is jórészt szó nélkül hagyta. Alice Wright egy elsietett házasságot követően költözik Amerikába, újdonsült családja azonban egyáltalán nem azt a vendégszerető, befogadó közeget kínálja számára, amiben a nászéjszakája előtt reménykedett. Részben előlük menedéket keresve, részben pedig a kalandot, csatlakozik egy különös csoporthoz, akiknek célja, hogy könyveket juttassanak el a környékbeli közösségek legszegényebbjeihez. Ahová pedig az írott szó eljut, ott szikrát vet, és fellobbantja a szabadság vágyának lángját.
7
A Libri szakértői programja A Libri Könyvszakértői Programjában közéleti személyiségek időről időre megosztják az olvasókkal legfrissebb olvasmányélményeiket: olvassa el Beck Zoltán, Jakupcsek Gabriella és Boldizsár Ildikó ajánlóját legújabb kedvenceikhez!
Elszámolás és építkezés Jakupcsek Gabriella ajánlója az 1947 – Újrakezdés a háború után című könyvhöz
8
Elisabeth Åsbrink, a magyar gyökerekkel rendelkező svéd írónő 2011-ben robbant be a köztudatba azzal, hogy az IKEA-alapító Ingvar Kamprad és Per Engdahl (svéd szélsőjobbos és fasiszta gondolkodó, politikus) közötti politikai szimpátiát a felszínre hozta, nagy megrökönyödést kiválta ezzel. A nemzetközi sikert az írónő számára az 1947 – Újrakezdés a háború után címet viselő könyv hozta meg, amit most már magyarul is olvashatunk.
történelmi személyeket is bemutatja egy-egy történeten keresztül, akik hatással voltak a háború utáni világ alakulására.
Nem nehéz kitalálni, hogy a könyvben egészen az 1947-es esztendőig repít vissza bennünket az író. Dokumentarista stílusban mutatja be annak az évnek a mai világra is hatást gyakorló történelmi, politikai eseményeit. Két évvel a második világégés után az egész emberiségnek, de kiváltképp Európának újra kellett rendeznie sorait, hiszen minden pusztítás után egy új kezdetre virradunk, és a múlttal való elszámolás után az építkezésé kell, hogy legyen a főszerep. Åsbrink arra tesz kísérletet, hogy hónapokra, valamint különböző országokra és városokra lebontva mesélje el ennek az időszaknak az eseményeit, és azokat a fontosabb
Miközben olvastam a könyvet – túl azon, hogy részletes betekintést nyerhettem a korszak politikai eseményeinek pontos alakulásába – folyamatosan arra gondoltam, hogy hol rontjuk el, mit csinálunk rosszul?
Hogyan tud az emberiség leszámolni a múlt szörnyűségeivel? Mennyire ismétlődnek a kegyetlenségek? Mennyire hányattatott a sorsa egy népnek, amelyik azt hiszi, hogy a náci birodalom felszámolásával végre saját otthonra lelhet, de az ide vezető út rossz emlékeket idéz?
Ahogy mondani szokás: „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve” – jutott eszembe, amikor India felosztásáról olvastam, amit Lord Mountbatten indiai alkirály vezényelt le. Akkor még nem tudták, hogy épp egy évtize-
deken átnyúló, ma sem megoldott vallási és etnikai ellentétnek ágyaztak meg. Hasonló érzés fogott el, amikor az ENSZ-delegáltak tevékenységéről olvastam, Palesztináról, a zsidók beutaztatásáról, a sokszor tárgyalóasztaloknál meghúzott határok kialakításáról, és arról, hogy miként próbáltak megfelelni az arab világ békés és sokszor kevésbé békés területi és vallási igényeinek. A könyv középső része a legerősebb, amikor a szerző magyar származású zsidó családjának hányattatásait írja le nagyapja – Fenyő György – emlékei alapján. A történetet kevés dokumentum támasztja alá, mégis élénken elevenedik meg előttünk, ahogy a család a végsőkig összetart, küzd a túlélésért és menekül a nácik borzalmai elől. Åsbrink írói vénája ennél a fejezetnél mutatkozik meg igazán, hiszen a könyv itt regényes, a többi fejezet inkább egy épp formálódó történelemkönyv egy-egy apró bekezdése, akárcsak az 1947-es év az emberiség történetében. Olykor térben talán túl nagyokat ugrik a történetek vonalvezetése, a sokszereplős könyv egyszerre vállalkozik felölelni az egész világ kulcsfontosságú eseményeit, de egy-egy szereplő kisebb horderejűnek tűnő jelenete mégis magában hordozza egy egész társadalom változásának előszelét. Az 1947-et azoknak az olvasóknak ajánlom, akik érdeklődnek a történelem alakulásának részletei iránt, és kíváncsiak arra, hogy miként alakult ki mai világunk a világháború szörnyűségeit követően.
Nem a sajátod Beck Zoltán ajánlója Peer Krisztián könyvéhez Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a men�nyiség releváns mutatója a minőségnek. Erre vagyunk betanítva, így szelektálunk az üzletekben vásárláskor, így végzünk hétköznapi összehasonlításokat. Hogy hol olcsóbb vagy hol több – szóval a mi mennyi tengelyén helyezzük el életünk dolgainak a javát. Amiként az életünket is: azt firtatjuk, mi is a hosszú élet titka. És hajlamosak vagyunk az irodalomra is így tekinteni: megemeljük a kalapunkat a nagy életművek előtt, méricskéljük, hány oldalt írt naponta Jókai vagy Krúdy, és elnézőn fogalmazunk a jelentős, de nem nagy terjedelmű életművekről. Vagy elismerjük azok nagyságát ugyan, de azért megjegyezzük, hogy nem túlságosan terjedelmes. S persze, megbocsájtó ez a gesztus, pláne a lezárt életműveknél: Pilinszkynél, mondjuk, mégis valahogy elvárjuk kortárs íróinktól, hogy azért termeljenek mennyiséget – és láthatóan ezt az elvárást ők is érzik-tapasztalják, pláne, hogy a karakterszámok pénzzé változnak, amiből aztán a mérleget húzó író elgondolhatja, hol, mit és mennyiért vásárol, egyensúlyozva mennyiségi és minőségi kritériumok mentén. Megjegyzem, a popzenében a mennyiségi kategória kocsmáros szemlélete szinte mindent visz: annál nagyobb vagy, minél több jegyet adsz el. A politika világát pedig fel sem hozom. Ez azért jutott eszembe, mert a könyvek ese-
9
„Sokára talált csak megfelelő követ az árokparton, / pedig azt hinnéd, a föld tele van velük.” Nagy költő-e Peer?
„A versírás még megy, ha semmi más.” Nagyszerű vers van-e a könyvben? „Ne haragudj, ha máshoz beszélek, amikor egyedül vagyok.” Végtére méricskélünk. „Hogyan gyorsuljon tovább, aki mindenkinél gyorsabb?”
tében a terjedelem-élmény mindennapos. A költők pedig csak állnak (félreálltam, letöröltem), mert a verseskötetek ritkán vaskosak. Ha mégis, akkor általában egész életműveket foglalnak össze: a közelmúltban példának okáért olyan kortárs óriásokét, mint Térey János, vagy épp Tolnai Ottó, vagy Takács Zsuzsa. Még ritkábban pedig aktuális, nagy mennyiségű szövegtermés jelenik meg, ilyen volt Jónás Tamás Lassuló zuhanás című kötete, ami a kritikai fogadtatást illetően éppen azért volt vegyes, mert a kötet – a korpusz nagyságából adódóan – kissé egyenetlen. Föltettem egy áttekintő esszében talán éppen egy éve a kérdést – ha jól emlékszem, Rafi Lajossal kapcsolatban jutott eszembe -, hogy mi is a kritériuma a nagy költőnek. Mert valahogy az az érzésem, hogy a nagy költő azért az, mert nagy verset képes írni. De van-e a nagy versnek számossági kritériuma? Szóval egy nagy vers, vagy tíz, vagy száz teszi a nagy költőt? Tudom, naiv kérdés, talán laikus, sőt, netán dilettáns megközelítés ez, nincs kellő irodalmi megfontoltsága. Meglehet. Kell-e nagy költőnek lenni a nagy vershez mégis? Ha megfordítom, így hangzik a kérdés. Itt ülök Peer Krisztián legutóbbi kötetével. Vékonyka könyv, akárcsak az előző. Tele jó szöveggel. Pontos sorokkal. Kevés betűvel, kevés szóval teremt univerzumot:
10
Megéri-e pénzt adni egy ilyen rövid, kisalakú könyvért, nem érné meg esetleg egy vastagabb, nagyobb, színesebb? Keményborítós netán? Valami olyan, ami kevésbé igaz, „Amúgy kellemes”?
Minden épület és tárgy mögött egy történet áll Boldizsár Ildikó ajánlója Tittel Kinga könyvéhez Van néhány „bakancslistás időutazás”, amire szívesen befizetnék. Az egyik ilyen 1856. december 24. lenne. Szenteste Budapesten. Azt a pillanatot szeretném átélni, amikor először gyulladnak ki a város utcáin a gázlámpák.
Szeretném látni az emberek arcát – jó lenne, ha esne a hó, az tényleg „mesés” lenne. És persze szeretnék beszélgetni a lámpagyújtogatóval, aki esténként botjával sorra meggyújtja a lámpákat, nappal pedig odatámasztja a létráját a lámpaoszlopoknak, fellépdel rajta, és ráérősen megtisztogatja a búrákat. Innen meg egyenesen egy másik időbe mennék, Mátyás király pompás kertjébe… Ja, és még azt is meglesném, amikor a törökök elől menekülve valaki arany- és ezüstpénzt rejt el az egyik bástya falzugában, amelyekre majd csak 2018-ban bukkannak rá… Tittel Kinga Mesélő Zsebkönyvek-sorozatának nyitó darabja mozgatta meg a képzeletemet ennyire. A szerző olyan élvezetesen és képszerűen meséli el A Várnegyed titkait, hogy egymás után elevenedtek meg előttem régi korok emberi és tárgyi történetei. Első munkahelyem az Országos Széchényi Könyvtárban volt, és gyakran elkéstem amiatt, hogy az odavezető úton – amit a Bécsi kapu tértől mindig gyalog tettem meg – elolvastam minden márványtáblát, hosszan csodáltam a házak és kapuk apró részleteit. Igaz, már akkoriban is az épületek és tárgyak mögötti élettörténetek vonzottak inkább: elképzeltem azokat a grófokat, hercegeket, vitézeket és mesterembereket, nőket és férfiakat, akik az utcaköveket koptatták itt. Tittel Kinga könyvéből azonban megtudtam, hogy a Várnegyed valósága sokkal, de sokkal érdekesebb, mint amit én bármikor is magam előtt láttam. Ráadásul egy csomó részlet elkerülte akkor a figyelmemet. De nem csak ezek új megvilágításba helyezéséért vagyok hálás a szerzőnek, hanem a lenyűgöző történetekért. A kedvencem az Úri utca 14. szám alatt található házé. A lakók minden év augusztus 20-án délután egy óra körül, két egymáshoz bilincselt csontvázat láttak megjelenni itt. A kísértetek lassan leereszkedtek az emeleti lépcsőről, majd átsuhantak a szoba mennyezetén. És ez így ment évről évre, generációról generációra… A rejtély csak 1943-ban oldódott meg, amikor a ház alatti barlangpincében rábukkantak egy kiszáradt török korabeli kútra, amelynek mélyén két csontváz feküdt kezükkel egymáshoz láncolva. A hátborzongató az,
hogy a kút feletti kürtő pont oda vezetett, ahol a jelenéseket látták… Ehhez hasonló történetekkel gazdagodtam az egy szuszra elolvasott könyv után, miközben megtudtam többek között, hogy mi az a kerékvető, miért fényesek Hadik András lovas szobrán a ló heréi, milyen az a Habsburg-sárga, mire valók a rontáselhárító zárókövek, és árnyalódott a déli harangszóról, valamint a szupertitkos barlangrendszerekről való tudásom is.
Szóval észre sem vettem, hogy tulajdonképpen egy útikönyvet olvasok. Izgalmas, érdekes, inspiráló volt a könyv minden sora. Azóta meg is kerestem azokat az apró részleteket, amelyekre „annak idején” nem fordítottam kellő figyelmet: a majomfejű oroszlánt a Szentháromság téren, a tobozt rágcsáló mókust a Halászbástyánál, a szárnyas angyalfejet a Tárnok utcában, a „nagyhal megeszi a kis halat kilincset” az Úri utcában és a Regiomontanus-domborművet a palota déli kertjében. A Mátyás-templom tetejét díszítő Zsolnaymázas tetőcserepeket és a vízköpőket azonban nem számoltam meg, mert már tudom, hogy az előbbiből 149 500 van, az utóbbiból pedig pontosan kilencvenhat.
11
Kollégáink kedvencei Könyvek között töltjük mindennapjainkat, így nem csoda, hogy rengeteget olvasunk. A Libri Könyvszakértői Programjában a Libri különböző területein dolgozó munkatársak megosztják önökkel legfrissebb olvasmányélményeiket. Olvassa el kollégáink ajánlóit legújabb kedvenceikhez!
CHRISTINA RICKARDSSON
Soha ne add fel!
A könyv Christina harcairól szól, aki nyolcéves koráig Brazília egyik legnagyobb favellájában élt. Miután örökbe fogadták, Svédországba, egy egészen más világba csöppent. Azokat az emlékeit meséli el, amikor még utcagyerekként küzdött a túlélésért, és szavain keresztül láthatjuk, mekkora társadalmi különbségek uralkodnak Dél-Amerika országaiban a mai napig. Rengeteg gyerek veszíti életét az utcán minden nap, a vezetők azonban csak elfordítják a fejüket. De a komor sorok olvasása közben megismerhetünk egy csodálatos kultúrát is. Ez az önéletrajzi regény megmutatja, hogy a szélsőséges nincstelenségben, a magány, a veszteség és a bántalmazások közepette is mérhetetlenül nagy erővel bír a szeretet és a hit. Ez a könyv megtanít arra, hogy „soha ne add fel!”
OpauszkiKorom Dóra eladó
12
MICHAEL HJORTH – HANS ROSENFELDT
Ingovány
Eddig főleg csak női szerzőktől olvastam skandináv krimiket, ezért úgy gondoltam hogy, ideje váltani. Hjorth és Rosenfeldt egy aprólékosan kidolgozott, minden részletre odafigyelő, feszült hangulatú krimivel indították a Sebastian Bergman-sorozatot. A regény erőssége, hogy nemcsak a főszereplő szemszögéből követhetjük a történetet, az írópáros jó érzékkel vált és helyezi a középpontba a nyomozócsapat egyes szereplőit, így ahogy haladunk a történetben, megismerjük az egymáshoz fűződő viszonyukat, elhallgatott titkaikat is. A történet egy pörgős, néhol igen véres skandináv krimi, aminek a hangulata nem ereszti az olvasót, és amikor azt hisszük, hogy már mindenre fény derült, és tudjuk, ki a gyilkos, akkor következik egy újabb csavar, és újra elölről kezdhetjük a nyomok felgöngyölítését.
Zsoldi Gabriella
marketingkoordinátor
BRUCE JONES
Ayrton Senna – A Formula-1 halhatatlan legendája Azon az ominózus május elsején negyed évszázaddal ezelőtt egy világ meredt döbbenten a tv-készülékekre, s várta, hogy a borzalmas ütközés után végre megmozduljon a sárga bukósisak. Az idő azonban lelassult, a másodpercek óráknak tűntek, a sisak pedig soha többé nem mozdult. Sejtettem, hogy a legenda, aki vasárnaponként a képernyő elé szegezett, ott és akkor örökre kiszállt, végérvényesen itt hagyott minket. Zokogtam. Napokig nem akartam elhinni, hogy a biztonságmániás Ayrton Senna egy Formula-1-es pályán, balesetben hal meg. Nem, ez vele nem történhet meg! Elfogult vagyok, életfilozófiája, a tökéletesség és az elsőség iránti megszállott és mindenen átgázoló lelkesedése számomra örök példaképpé emelte. Matricája mindegyik általam használt autón ott virít(ott), tiszteletemet az elátkozott Tamburello-kanyarban én is leróttam, könnyek között köszöntem meg neki azt, amit adott, és ad nekem a mai napig. A nagyszerű címlapot kapott könyv nem engedi feledni nagyságát, pilótatársaival vívott csatáit szépen mutatja be. Hiányoltam viszont, hogy önmagával s istennel vívott küzdelme nem kapott figyelmet a lapokon. Viszont a kiadvány külön fejezetet szán örökségének, bemutatva azt, hogyan segített halála után is emberek millióinak, például a jobb sorsra érdemes brazil kisiskolásoknak. Mert sokat köszönhet neki a világ, hálás lehet neki a sport, nagysága negyed évszázaddal halála után sem csökken. Ayrton, hiányzol!
Ács Tibor
beszerzési és logisztikai igazgató
HATOS PÁL
Az elátkozott köztársaság Nincs könnyű dolga a történésznek. Az időközben leülepedő ideologikus ragadványokat épp úgy nehéz lebontani történelmi eseményekről, mint személyekről. Hatos Pál mindenesetre kísérletet tesz rá, és az egyik vagy másik oldalról elhallgatottakat próbálja előhívni, vagy a felnagyított aspektusokat kordában tartani. A magyar történelem egyik leghomályosabb időszaka 1918 októbere, és az első magyar köztársaság története. Az emlékezet meglehetősen szélsőséges véleményekben örökítette meg, holott ez egy polgári, demokratikus rendszer akart lenni, mégsem lett hosszú életű, ideje sem volt kibontakozni. Az új döntéshozók versenyt futottak az idővel, a hosszú háború kikezdte a lakosság szociális toleranciáját, a világháborús vereség és Trianon után a központi irányítás politikailag harapófogóba került, meg kellett nyerni az antant jóindulatát, ugyanakkor ellen kellett állni a kisantant agressziójának is. A wilsoni elvek pedig nem értek el idáig, hiába várták őket. Időközben elkezdett begyűrűzni a kommunizmus, ami akkor még csak egy távolról érkező és szépnek ígérkező eszménykép volt. Az események kakofóniája abszolút átjön a sorok között, de a szerző sikerrel oszlatja el a ködöt.
Bogár Roland eladó
13
LIBRI SIKERLISTA
Szépirodalom Az utóbbi egy év legsikeresebb regényei, verseskötetei és novellagyűjteményei
10.
4.
3.
8.
6. 2.
5.
1.
7. 9. 14
LIBRI SIKERLISTA
Szórakoztató irodalom Az utóbbi egy év legsikeresebb romantikus, bűnügyi és fantasykönyvei
8.
3.
4.
2.
10. 9.
1.
5.
7. 6. 15
LIBRI SIKERLISTA
Gyerekkönyvek Az utóbbi egy év legsikeresebb mesekönyvei és ifjúsági regényei
8.
10.
1.
6.
4.
5.
3.
2.
9. 7. 16
LIBRI SIKERLISTA
Gasztronómia Az utóbbi egy év legsikeresebb szakácskönyvei és gasztrokalauzai
3.
8.
10.
1.
4.
2.
9.
7. 6.
5. 17
Immár hagyomány, hogy a Libri minden karácsonykor díszkötetbe rendezi egy-egy klasszikus szerző örök érvényű történeteit.
Az elmúlt évek során olyan mesék ünnepi kiadását terveztük meg, amik a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt képesek megszólítani. Antoine de Saint-Exupéry halhatatlan műve, A kis herceg, Charles Dickens megható ünnepi története, a Karácsonyi ének, valamint Oscar Wilde és Hans Christian Andersen legszebb meséinek kiadása után idén karácsonykor új sorozatot hívunk életre. Olyan magyar írók műveit rendezzük kötetbe, akik ugyan már nincsenek velünk, szavaik azonban ma is ugyanolyan frissen hatnak, mint megjelenésük pillanatában. Ráadásul sorozatunkat nem egy, hanem rögtön két karácsonyi díszkötettel indítjuk útjára. Két olyan, mára a magyar irodalom állócsillagának számító szerző műveinek kölcsönöztünk ünnepi külsőt, akik nélkül ma Magyarországon már nehezen képzelhető el egy könyvespolc. Szabó Magda és Ady Endre két különböző korban, különböző körülmények között és nagyon különbözően élt, mégis összeköti őket műveik korokon, szellemiségeken és rendszereken átívelő érvényessége, mindkettejük életműve olyan értékeket hordoz magában, amiktől egyikünknek sem szabad függetlenítenie magát. Szövegeik mindannyiunknak mást jelentenek, de mindannyiunknak jelentenek valamit. Közös kulturális örökségünk szeletei, mégis személyesen hozzánk szólnak.
18
Élő Ady - Ady-antológia kortárs költők válogatásában. Már a címben is hangsúlyos, a kötetet kinyitva pedig egyértelművé válik, hogy Ady Endre költészete kaput jelent múlt és jelen között. Egyrészt ő maga is számtalan versében vont párhuzamot nemzetünk tragikus múltja és a 20. század elejének történelmi léptékű megpróbáltatásai között, másrészt Ady szövegei áthidalják az ő jelene és a mi jelenünk közötti teret is, ugyanazokat az erővonalakat tárva fel magában és a környezetében, amik minket is körülvesznek. A kötetben szereplő verseket kortárs költők válogatták össze, mindegyikük azokat, amelyekhez valamilyen bensőséges kapcsolat fűzi – a versek között pedig megjelennek azok a reflexiók, amik kifejezetten ennek a kötetnek a kedvéért születtek, és amelyekből kiderül, hogy a mai költők miben látják Ady életművének vonzó vagy épp taszító erejét, amitől száz év múltán is az irodalom tengerének felszínén tudott maradni.
A Daloljanak itt angyalok című kötetben Szabó Magda karácsonyi írásait gyűjtöttük össze. Esszék, cikkek, visszaemlékezések, novellák és versek, amelyek mindegyike tükrözi az írónő bensőséges kapcsolatát az ünneppel. Van köztük a saját gyermekkori karácsonyaira visszatekintő keserédes, vagy épp elmélyült emlékezés (Egy doboz fű Melindának; A vizibornyú), a csendes, önfeláldozó szeretet oltárára helyezett mécses (Nenő), a saját lelkiismeretébe tett utazás (Első levél Piroskának), elmélkedések a családi kötelékekben rejlő felelősségről (A családról; Mikor kapar a farkas), a harmadik rész pedig a karácsonyt, mint szentséget megéneklő írásoké. Szabó Magda és Ady Endre művei bármelyikünk számára szebbé tehetik az ünnepet, hiszen olyanok, mint szüleink és nagyszüleink karácsonyi díszei. Örökül kaptuk őket, emlékek fűznek hozzájuk és vigyázunk rájuk, mert még ha évente csak egyszer vesszük is elő őket, minden alkalommal örömet szereznek. És ettől lesznek igazán a sajátjaink.
19
von Schüching, Szabó Magda német ismerőse csempészte ki az országból, és odaadta egy gyerekkori barátjának, Hermann Hessének. A mű Németországban óriási siker lett. Magyarországon 1958-ban adhatott ki újra könyvet, ekkor jelent meg itthon a Freskó, majd egy évvel később Az őz, amik meghozták számára az országos ismertséget. 1917-ben született Debrecenben, itt járt középiskolába és egyetemre is, egész életét végigkísérte a városhoz fűződő bensőséges viszonya. A város rengeteg művében hangsúlyos szerepet kap, például az Ókút (1970) és a Régimódi történet (1971) című önéletrajzi regényeiben, valamint a Kiálts, város (1971) című drámájában.
Férje halála után, annak naplóit és jegyzeteit felhasználva és kiegészítve elkészítette a Megmaradt Szobotkának című dokumentumregényt, ami gyönyörű emlékműve a házaspár különösen szoros kapcsolatának. A gyász és a munka egy évre teljesen elzárta a külvilágtól, ez idő alatt állítólag egyáltalán nem mozdult ki lakásából.
Magyar-latin szakon szerzett tanári diplomát és doktori címet. Klasszikus műveltsége könyveiből is élesen kiviláglik, csakúgy, mint kíváncsisága és a mélyreható lélektani elemzéshez való érzéke. A könyveiben megmutatkozó erkölcsi tartás és érzékeny karakterformálás generációk számára tette a legfontosabb 20. századi magyar szerzővé. Pedagógiai affinitása több, későbbi művét áthatja: írt mese- és ifjúsági regényeket is (Mondják meg Zsófikának, Álarcosbál, Abigél, Sziget-kék).
Könyveit 42 nyelvre fordították le, minden idők egyik legsikeresebb magyar szerzőjeként tartják számon. Esterházy Péter a magyar irodalom „utolsó nagyasszonyának” nevezte.
30 éves volt, amikor 1947-ben megjelent első kötete, a Bárány című verseskönyv. Ugyanebben az évben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval. Két évvel később a kötet elismeréseképp neki ítélték oda az utolsó Baumgarten-díjat, alig néhány órával később azonban vissza is vonták a kitüntetést. Ezzel szinte egy időben polgári származása miatt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumból is elbocsátották. Ezután 10 évig nem publikált. A hallgatás éveiben az Újhold című irodalmi lap köré szerveződő írók alkotóműhelyének tagja volt. A csoporthoz tartozott még többek között Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Ottlik Géza és Mészöly Miklós. Egymás ki nem adott műveit elemezték és bírálták, Szabó Magda később egy vívóklubhoz hasonlította találkozóikat. Az „újholdasok” egymás kéziratait is gyakran rejtegették, attól függően, hogy épp kinél volt a legkisebb esélye egy házkutatásnak. Freskó című regényét is ebben az időszakban írta. A mű kéziratát Mirza
20
érezte magát, itt kötött szoros barátságot az alkohollal is, ami nem sokkal később kíméletlen függőségbe csapott át. Debrecenben és Pesten is hallgatott jogot, de a szülei által küldött tandíjat rendre eldorbézolta. Végül nem fejezte be az egyetemet, az írás felé fordult, és 1899-ben megjelentette első kötetét Versek címmel. Ugyanebben az évben, 22 éves korában költözött Nagyváradra, ahol a Szabadság című lapnál kezdett dolgozni. Belevetette magát a város pezsgő éjszakai életébe, kollégáival és barátaival hajnalig tartó tivornyákat rendeztek. Ebben az időben kapta el a szifiliszt is. Váradi újságíróévei alatt ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, a Nagyváradról elszármazott, Párizsban élő Lédával is. Diósy Ödön, Léda férje elnézte felesége viszonyát a költővel, és még Ady orvosi kezelésének költségeit is átvállalta. 1906-ban jelent meg Ady harmadik, és talán legfontosabb kötete, az Új versek, ami mérföldkőnek számít a magyar líra történetében. Az igazi sikert és ismertséget azonban negyedik verseskönyve, a Vér és arany hozta meg számára két évvel később. 1908-ban részt vett a Nyugat alapításában is, élete végéig a lap munkatársa volt. Boncza Berta (Csinszka) rajongóból lett Ady Endre felesége a költő életének utolsó négy évében. A húszas éveiben járó lány fényes társasági életet remélt a költővel való kapcsolatától, ám Adyn ekkorra már elhatalmasodtak depresszív hajlamai, a nyilvános eseményeket jobbára kerülte. Rapszodikus hangulatváltozásai és egyre szaporodó testi-lelki betegségei megkeserítették felesége életét. A Partiumban található Érmindszenten született 1877-ben. Hírnevére jellemző, hogy a falut ma a helyi magyarok Adyfalva, míg a románok egyenesen Ady Endre néven ismerik. Két testvére volt. Nővére korán meghalt, de Lajos nevű öccsével egész életében szoros és jó viszonyt ápolt. Mindkét kezén hat ujjal született. Később ezt kiválasztottságának jeleként, afféle táltosi erő megnyilvánulásának tekintette. A szigorú nagykárolyi piarista gimnázium után a zilahi református kollégiumba került. Az itt uralkodó, kötetlenebb légkörben már jobban
A szifilisz és az alkoholfüggőség együttes ereje harmincas évei végére teljesen tönkretette Ady szervezetét. Folyamatos gyomorbántalmai és bőrpanaszai voltak, fájt a feje, a fogsora meglazult, kóros kimerültsége munkaiszonyhoz vezetett, végül már a beszéd is nehezére esett, a bortól való függése azonban olyan mértékűvé vált, hogy még mindezen tünetek mellett is dührohamban tört ki, ha valaki – orvosa, felesége vagy öccse – meg akarta tagadni tőle az italt. Szenvedélyes életviteléből származó betegségei végül 41 éves korában győzték le. Paál János
21
Szépirodalom BALOGH GÁBOR
JANE AUSTENMERRYN WILLIAMS
A medve is ember
A Watson család története
Lazi Kiadó 192
+ 289 pont
Jane Austen befejezetlen regényét Merryn Williams az írónő stílusában folytatja, úgy, ahogyan annak idején Jane a történetet elmesélte a nővérének. Austen ismét egy nagyszerű hősnőt állít elénk, akinek az előkelő élet és a szív szava között kell választania.
2890 Ft
256
+ 299 pont
2999 Ft BAUER BARBARA
BENKŐ LÁSZLÓ
Az aranyműves fia
Mátyás király III –
Apa és fia története egykor és a jelenben. Négyük története az elszakadásról és az egymásra találásról, a folytonosságról, ami apáról fiúra száll. Hit, erő, szeretet. Mindennek az alapja.
Jaffa Kiadó
Lazi Kiadó
Az 1989-ben játszódó regény egy fiatal székely vadőr sorsának alakulásán keresztül mutatja be a Ceaușescu-diktatúra legsötétebb időszakát, majd bukását. A főszereplő akarata ellenére részesévé válik a történelemnek, szürke, ám nem jelentéktelen szereplőjévé.
300
A legyőzhetetlen
Lazi Kiadó 440
+ 349 pont
nov. 11.
+ 349 pont
3499 Ft
A sorozat III. kötetéből kiviláglik Mátyás kivételes, és a korszellemhez viszonyítva merőben szokatlan diplomáciája. Intrikák és árulások követik egymást a király közvetlen környezetében, miközben a trónutódlás kérdése egyre nagyobb gondot jelent számára.
3499 Ft
2980Ft
Mágikus irodalom Első szerelem: van olyan, akit ne érintene meg ez a téma? A Galeottóban Mátyás korabeli, a másik regényben pedig vérbő mai történetként tálalják a szerzők az érdeklődők elé az örök témát olyan mágikus módon, hogy lázba hozzák még a kifinomult ízlésű, ínyenc olvasókat is.
22
2480 Ft
Szépirodalom PETER SAGAN
Az én világom Peter Sagan 29 évesen minden idők egyik legjobb profi kerékpáros versenyzője, és nem csak az eredmények miatt… Sugárzik belőle a sportág iránti szeretet és a vágy, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára. Könyve a lenyűgöző karrier kulisszái mögé nyújt bepillantást.
3999 Ft
Lazi Kiadó 176
nov. 5.
MELODY CARLSON
GEIR GULLIKSEN
Karácsonyi póni
Mielőtt elváltunk
A nyolcéves Lucy két dolgot is szeretne karácsonyra: egy pónit, és azt, hogy édesanyja újra mosolyogni tudjon… És ki tudja? Talán a kislány mindkét kívánsága valóra válhat: hiszen a gyermeki hit oly erős tud lenni, és a karácsony egyébként is a csodák ideje.
Jon azzal szembesül, hogy a felesége kiszeret belőle. A legfájdalmasabb utat választja: elfogadja a folyamat visszafordíthatatlanságát. Lehet-e egyáltalán hinni az érzelmeknek, vagy csupán a test vágyai alakítják őket?
Typotex Kiadó 212
+ 249 pont
+ 280 pont
2490 Ft
2800 Ft
GERLÓCZY MÁRTON
Mikecs Anna - Altató Gerlóczy Márton erdélyi családtörténetében úgy illeszkednek egymáshoz a női sorsok, mint a hajfonatban a szálak. Beletörődés, reményvesztettség, fájdalom, kitörni vágyás, csendes lázadás feszegeti szét és tartja mégis együtt a megtépázott életeket.
3950 Ft 23
Szépirodalom Molnár Ferenc nem CSAK Pál utcai Ady szerint 8 író lakott benne. Értette a kisember hétköznapi tragédiáit, amiket tűpontosan mutatott be. A dráma mellett a humor nyelvén is jól beszélt. Első regénye egy ma is aktuális szatíra, egyike a 7 kisregénynek, ami 3 kötetben ad ízelítőt Molnár zsenialitásából a Pál utcán túlról.
2499 Ft
Jaffa Kiadó 524
+ 419 pont
4199 Ft
SZABÓ MAGDA
SZEDERKÉNYI OLGA (szerk.)
Liber Mortis
Ők is boldogan éltek? A férfi változat
A könyv gyötrelmes, megrendítő belső monológ és képzeletbeli párbeszéd Szobotka Tiborral, hiszen Szabó Magda hitt az e világ és a túlvilág közti átjárásban. Harmincnégy - minden megpróbáltatása és viszontagsága ellenére gyönyörű - együtt töltött évet idéz fel.
Cser Kiadó 168
+ 399 pont
Felnőttmesék kortárs íróktól. A novelláskötetben 13+1 kortárs magyar író folytatja jól ismert mesehősök (János vitéz, Jancsi, Kuka, Hókuszpók, Lúdas Matyi) történeteit. A tavalyi nagy sikerű És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete c. antológia férfi változata.
3995 Ft
KARAFIÁTH ORSOLYA
Amikor a mama lelegelte a papa haját Hol csúszott félre az anyák napi ünnepség? Milyen szaga van egy bácsinak? Az a felnőtt, aki annak látszik? Mosoly a kamerának, milyen egyformák a családi albumok! Felnőni nehéz, de meg kell próbálni. A valósággal való minden egyezés a véletlen műve!
24
3999 Ft
Szépirodalom 3950 Ft
Bevezetés a lélek sötét útvesztőibe Egede tiszteletes, a dán misszionárius magához veszi a grönlandi sámán fiát, hogy meggyógyítsa, ám később nem akarja visszaadni. A két férfi harcba száll a fiú lelkéért. A Végtelen-fjord prófétái előzménye húsba vágó írás a kolonializációról, a kultúrák találkozásáról, a hatalom természetéről.
4750 Ft
Tericum Kiadó 280
nov. 7 .
+ 397 pont
GRIGORIJ SZLUZSITEL
RAINBOW ROWELL
Egy moszkvai kandúr feljegyzései
Szív küldi
A kötet főhőse Szavelij, nem akármilyen kandúr: emberként gondolkodik és érez, miközben macskaként viselkedik. Emberi életek suhannak mellette, megannyi történet, sors. Szerelmi csalódások, megkeseredett életek és optimista, szabadságszerető macskák.
3970 Ft
Mindent feladnál érte?
Scolar Kiadó 328
+ 399 pont
Beth és Jennifer tisztában van vele, hogy valaki olvassa az e-mailjeiket. Ez a szabály a lapkiadónál, ahol dolgoznak. Amikor Lincoln elkezdi olvasni a levelezésüket, tudja, hogy figyelmeztetnie kellene őket. De mire rájön, hogy beleszeretett Bethbe, már késő…
3999 Ft
3999 Ft
Milyen sors várt a szerelmesekre a világháború majd a hidegháború árnyékában? Takis Würger regénye egy álmodozó fiú és egy hazugságban élő lány kapcsolatát vizsgálja a náci Berlinben. Szántó T. Gábor könyvében pedig az elhallgatott múlt és a vasfüggöny választ szét családokat, szerelmeket.
3750 Ft
25
Olvasás közben senki sincs egyedül
Az irodalom minden korban és tájon a társadalom egyik legjobb leképezési formája volt. Gyakran sokkal pontosabb képet kaphatunk a múltunkról egy adott időszak írásművészetéből, mint a történelemkönyvekből, hiszen ez a puszta körülmények helyett a körülmények emberre gyakorolt hatását tárja fel számunkra. Az Ószövetség valószínűleg többet mutat meg a bronzkori Közel-Kelet valódi arcából, mint a régészeti leletek, Boccaccio Dekameronja háromdimenzióssá varázsolja számunkra a szentképek sarkaiba száműzött 14. századi közembereket, a második világháború borzalmai pedig – hiába a fennmaradt képanyagok sokasága – Erich Maria Remarque és Joseph Heller regényeiből vagy a Don-kanyarba vezényelt magyar katonák frontnaplóiból válnak igazán kézzel foghatóvá. Hasonlóképpen van ez a saját korunkkal is. Ha figyelünk a kortárs magyar irodalomra, akkor tudunk igazán képet alkotni arról a társadalomról, amiben élünk. A Libri elköteleződése a kortárs magyar irodalom mellett a Libri irodalmi díjak 2016-os
26
megalapítása után egy újabb program létrehívásával erősödött: ez a Kortársaság elnevezésű video- és eseménysorozat, amiben Juhász Anna a mai magyar irodalmi élet fontos szerzőivel beszélget.
A középpontban olyan témák állnak, amik a könyvbemutatókon és dedikálásokon nem feltétlenül kerülnek szóba, de az olvasók érdeklődésére joggal tartanak igényt. A Libri YouTube-csatornáján kéthetente megjelenő interjúsorozatban Juhász Anna a Libri Nyugati téri könyvesboltjában beszélget egyegy kortárs szerzővel alkotói folyamatokról, az írói inspiráció forrásairól, irodalmi példaképekről, a pályakezdés kihívásairól és még számos olyan témáról, amire egy-egy könyv rajongói kíváncsiak lehetnek az alkotás mögött meghúzódó alkotóval kapcsolatban. A Kortársaság Extra eseménysorozatának szintén a nemrég megnyílt Nyugati téri könyvesboltunk ad otthont. Az ingyenesen látogatható beszélgetések minden alkalommal egy olyan témát dolgoznak fel, amik épp trendszerűen jelennek meg a kortárs magyar iro-
dalomban. A sorozat nyitóeseményén Juhász Anna vendége Péterfy-Novák Éva és Grecsó Krisztián volt, akik a családi kötelékek mögött meghúzódó tragédiák és a családi múlt elbeszélhető és elbeszélhetetlen aspektusairól beszélgettek nemrég megjelent könyveik, az Apád előtt ne vetkőzz és a Vera kapcsán. Október elején Bartis Attila és Kemény István volt a vendégünk, akik Indonéziában átélt kalandjaikról és Bartis Attila új könyvéről, Az eltűnt idő nyomáról beszélgettek.
A Kortársaság interjúsorozatát keresse a Libri YouTube-csatornáján, a Kortársaság Extra következő eseményeiről pedig a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán értesülhet első kézből! Závada Pál dedikál Juhász Anna és Kemény István
27
LIBRI PORTRÉ
1902/11/02 117 éve született Illyés Gyula
Illés Gyula néven született regény-, esszé-, dráma- és újságíró, költő, a Nyugat második nemzedékének meghatározó tagja. Korai versei még az avantgárd hatása alatt születtek, később azonban költeményeiben és prózájában is a realizmus felé fordult. Egyetemista korában, a Horthy-korszakban illegális baloldali tevékenysége miatt körözést adtak ki ellene, ezért Berlinbe, majd Luxemburgba szökött, útépítőként és vasöntödei munkásként kereste a kenyerét. Később Párizsban telepedett le, beiratkozott a Sorbonne-ra, számos francia nyelven írt verset publikált és megismerkedett a szürrealista mozgalom képviselőivel. Életre szóló barátságot kötött André Bretonnal és Tristan Tzarával is. Önéletrajzi elemeket is tartalmazó, szépirodalmi igényességgel megírt szociográfiája, a Puszták népe (1936) a szegényparasztok életének érzékeny bemutatása. Illyés többek között ezzel a művel szeretett volna hozzájárulni a magyar nemzeti irodalom kialakításához. Egyik leghíresebb verse az Egy mondat a zsarnokságról, ami eredetileg 1950-ben született, országos ismertségre azonban az 1956-os forradalom alatt – röpiratokon terjedve – tett szert. Bár Illyést a kommunizmus évtizedei alatt háromszor is kitüntették Kossuthdíjjal, a vers egyetlen kötetében sem jelenhetett meg a Kádár-korszakban.
28
Clara Janés Nadal A TŰZOPÁL DÍVÁNJA (1996)
Layla utolsó pillanataiban ráébred, hogy a szerelem a túlvilágra nyíló mihráb Szíved paradicsoma mozdulatlan gránátalma, égő opál, a csillagok kapujába vezet engem. Harmónia-fényudvar terül szét a küszöbön. Könnyűségükben az arany és a hét pompa hömpölyögve tör felém. Lángra kap a belső tűz, s összehúzza a csillagokat. És mint egy madár hatolok át a fehérségen. (Szőcs Géza fordítása)
LIBRI PORTRÉ
1921/11/25 98 éve született Pilinszky János
Kossuth- és József Attila-díjas költő, író. Az Újhold című irodalmi lap köré csoportosult szerzők egyike, többek között Nemes Nagy Ágnessel, Szabó Magdával, Lengyel Balázzsal, Örkény Istvánnal és Ottlik Gézával együtt. Katolikus hite mélyen áthatotta költészetét, de a „katolikus költő” címkét visszautasította, a verseiben megjelenő értékrendet és személyes meggyőződését mindig igyekezett különválasztani. Gyerekkorában a nyári szüneteket az egyik nagynénje által vezetett leánynevelő intézetben töltötte. Az apácákhoz és a sok esetben a gyermekprostitúciótól megmentett lányokhoz fűződő élményei nagyban hozzájárultak vallásos meggyőződéséhez és a verseiben fellelhető lélektani érzékenységéhez.
Nagy tisztelője volt Dosztojevszkijnek, olyannyira, hogy az orosz szerző több karaktere is feltűnik verseiben: például Aljósa, az egyik Karamazov-testvér, valamint az Ördögök című regény főszereplője, Sztavrogin is.
30
Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
1944-ben behívták katonának. Bár harcolnia soha nem kellett, a németországi Harbachban szembesült a koncentrációs táborok borzalmaival. Később a haláltáborok létezését „a század botrányának” nevezte, és a téma számos versében megjelent, többek között a Költemény (1974), a Harmadnapon (1959) és a Ravensbrücki passió (1959) című művekben.
A Líra Csoport ajánlata télre Romantikus olvasmányok, klímatudatos mesék, gyermek ismeretterjesztés, sztárportré és szerelmes levelek hűvös napokra az Athenaeum Kiadó, Corvina Kiadó, General Press Kiadó, Magvető Kiadó, Manó Könyvek Kiadó és Partvonal Kiadó kínálatában.
2990 Ft
3999 Ft
9990 Ft
4499 Ft
4990 Ft
3499 Ft
31
Szórakoztató irodalom HEINE BAKKEID
ARADI TIBORVARGA FERENC JÓZSEF
Találkozunk a paradicsomban
Mondom a Ferinek, Tibi
Jaffa Kiadó 270
+ 349 pont
A szerzőpáros megpróbálja a lehetetlent: úgy elmesélni kettejük történetét, hogy közben az olvasó is jól szórakozzon a helyenként abszurd, máshol bölcselkedő, néhol blőd, másutt éretten közéleti, vagyis meglehetősen eklektikus, humoros íráson.
3499 Ft
Scolar Kiadó 160
+ 399 pont
Thorkild Aske egykori kihallgatótisztet meggyőzik arról, hogy segítsen egy híres krimi írónőnek, aki új könyvéhez végez kutatómunkát – Milla Lind korábbi konzulensét megölték, miközben két eltűnt kamaszlány ügyében nyomozott. Skandináv krimit kedvelőknek kötelező!
3999 Ft
Feszültségkeltés mesterfokon Jo Nesbø leghíresebb nyomozója, Harry Hole ismét beveti magát a bűnüldözésbe, és Lisbeth Salander, A tetovált lány-sorozat hősnője még egyszer utoljára megmutatja, hogyan számol le belső démonjaival. Kellenek az új hősök is, új szerzők tollából: Szelle Ákos pszichotrillere a skandináv krimik hátborzongató hangulatát idézi.
4290 Ft
32
3980 Ft
3590 Ft
Szórakoztató irodalom
GABO Kiadó 400
+ 399 pont
STEVE BERRY
DÉVÉNYI ISTVÁN
Máltai csere
Hádujudú
A pápa halott. A konklávé hamarosan elkezdődik. Bíborosok érkeznek a Vatikánba a világ minden tájáról, egyikük azonban épp távozik Rómából, Máltán kutat egy 4. századi dokumentum és Nagy Konstantin, római császár után. A Cotton Malonesorozat, 14. könyve.
Dévényi István az MTI, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Hír TV egykori munkatársa. Első regényének szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal kizárólag a véletlen műve.
3990 Ft
Jaffa Kiadó 230
+ 399 pont
3999 Ft
Cser Kiadó 196
+ 299 pont
2995 Ft DOMBÓVÁRI ISTVÁN
CLAIRE DOUGLAS
Netperces novellák
Utoljára látták
Fordítsd el, csapd fel az öledben, és indulhat a hálózatfüggetlen, nosztalgikus, mégis hipermodern szórakozás! Ez a laptop sosem fog lemerülni, mert Dombóvári István elképesztő és mulatságos történetekkel töltötte fel neked.
Libby egy luxus nyaralóban igyekszik kiheverni testi-lelki megpróbáltatásait, és rendbe tenni a házasságát. Férjével épp hogy sikerül újból közel kerülniük egymáshoz, amikor hátborzongató események történnek. Libby sejti, hogy eltemetett múltja éledezik.
Tericum Kiadó 320
+ 397 pont
3970 Ft
Szerelem, visszatérés – karácsonyra Elmúlhat-e valaha az igaz szerelem? Ha szeretünk valakit, mindig van mit mondanunk. A világsikerű Szólíts a neveden és Utóirat: Szeretlek! folytatásai.
3999 Ft 33
Szórakoztató irodalom LAURENT GOUNELLE
GAZDA ALBERT, HORVÁTH VIKTOR, HUNCIK PÉTER, MAKAI JÓZSEF, TÓTH TIBOR
A szabadságot adom neked
Trivium Kiadó 342
nov. 19.
+ 349 pont
Katonakönyv
A szorongó fiatalnak egy guru azt ígéri, hogy hipnózisban teljesen megváltoztatja. A nő belevág, megtudja, hogy 9 csoportba sorolhatók a személyiségek. Végigmegy az összesen, de egyiket sem érzi magáénak. Rájön, hogy valójában félelmeitől kell megszabadulnia. De hogyan?
3490 Ft
nov.6.
+ 349 pont
3490 Ft
280
+ 399 pont
3995 Ft
GABO Kiadó 350
Cser Kiadó
Az öt, írással is foglalkozó, középkorúnak számító férfi vállalta, hogy évtizedes távlatból felidézi, milyen volt a pártállami fegyveres erők katonáinak lenni. Magyarul. Szándékaik szerint messze túllépve az anekdoták világán.
JONATHAN LETHEM
FRANCES MAYES
Árva Brooklyn
Találkozunk a piazzán
Lethem hard-boiled krimijével széles körű elismertséget vívott ki magának. A könyv alapján Edward Norton rendezett mozifilmet, amelynek főszerepét is elvállalta, a további szerepekben pedig Bruce Willist, Gugu Mbatha-Raw-t és Willem Dafoe-t láthatjuk.
Az írónő újabb itáliai utazásokra indul, hogy elhozza a legszebb hegyi és tengerparti városok hangulatát, konyháját, kultúráját. A Dolomitoktól egészen Szicíliáig járja be Itáliát, számol be élményeiről. A könyvet számos olvasmányos recept is tarkítja.
Tericum Kiadó 408
+ 427 pont
4270 Ft
THOMAS HARRIS
Cari Mora A Cari Mora egy feszes ütemű, hátborzongató thriller a gonoszságról, a kapzsiságról és egy sötét megszállottságról. Tizenhárom év után Thomas Harris megújult stílusú regénnyel jelentkezik, és egy ismeretlen világot mutat be, egy ismerősen beteg elméjű szereplővel.
34
3690 Ft
Szórakoztató irodalom REISZ GÁBOR
AMY NEWMARK, NATASHA STOYNOFF
Rossz versek és 14 el nem beszélt történet
Remények és csodák
Trivium Kiadó 392
+ 379 pont
A Chicken Soup for the Soul-sorozat Remények és csodák - 101 lelkesítő történet a hitről, megválaszolt imákról és Isteni beavatkozásról című könyvben olyan igaz történetekről olvashatnak, amelyek hétköznapi emberekkel, bármelyikünkkel megtörténhettek.
3790 Ft
Central Könyvek 184
+ 469 pont
A film DVD-n egy novelláskötetbe csomagolva jelenik meg, amelyben tizennégy szerző továbbmeséli a szereplők életét. Ezúttal nem a felnőtt Merthner Tamás nézőpontjából, hanem a többiekéből ismerjük meg a történetet.
4690 Ft
Élet írta regények... A Most élsz című regény a „majdegyszer” helyett a „mostélsz” melletti hajthatatlan kiállásról szól, az Igazgyöngyök című novelláskötet olyan történeteket tár elénk, amelyeket az életből merített a szerző, a Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük pedig magáról a kisgyermekes létről, amelyet minden anya megtapasztal.
3899 Ft
3999 Ft
3899 Ft
35
„Én nem azt mondom, hogy fuss három kört” Tisza Kata író, társadalomkutató és coach. Új könyve, a Scolarnál megjelent Most. Túlélő leszel, nem áldozat egyfajta fejlődésregény is. Benne van minden, amit a szerző az elmúlt húsz évben megtanult magáról, az emberről, a társadalomról és az érzelmi bántalmazásról.
Azt írja a könyvében, az, hogy kisebbségi létből, Erdélyből érkezett, hátrányt és lelki megrázkódtatást is jelentett önnek. Miért? Tizennyolc éves koromig Romániában éltem magyarként, vagyis másodrendű állampolgárként. Utána átjöttem Magyarországra, tele szabadságeszménnyel, mire itt meg „román menekült” lettem. Akkoriban nem volt olyan egyszerű állampolgárságot szerezni, nekem nyolc évembe telt, és közben folyton jártam az idegenrendészeti hivatalba, vért vettek, vizeletet adtam, ellenőrizték, nem terjesztek-e valamilyen be-
Fotó: Reviczky Zsolt
Könyve bevezetőjében valamennyire kitárulkozik, nem tagadva, milyen kríziseken ment át élete során, hogyan jutott el ahhoz a tudáshoz, amellyel coachként ma már másokon is tud segíteni. Interjút viszont ritkán ad, pedig ott is hasonló történik: egyfajta kitárulkozás. Én magam személyesen leginkább a könyv bevezető fejezetében jelenek meg, mert nem akartam elrejteni az olvasó elől, melyek azok a saját élmények, amelyek kellettek ahhoz, hogy ma már megfelelő szakmaisággal tudjak kezelni bizonyos helyzeteket. A további fejezetek inkább egy ismeretterjesztő kötet szerkezetét követik, irodalomterápiás betétekkel és coachingmódszertani alapelvekkel. Egy interjúhoz képest az a nagy különbség, hogy a könyvemben én határozom meg, mennyit adok ki ma-
gamból, míg a médiában sokszor kicsúszhat az ember kezéből az irányítás. Erről bőven van tapasztalatom abból az időből, amikor huszonhárom évesen megjelentem a magyar irodalomban, és tájékozatlanul belevetettem magam a médiabeli megjelenésekbe is. Akkor majdnem belehaltam ebbe, és elhatároztam, hogy úgy soha többé. Ma annyiról van szó, hogy szelektíven kezelem a médiát. Ami a kitárulkozást illeti, a szakmai munkámban is a szimmetria híve vagyok, vagyis ha szükséges, szívesen megosztok dolgokat magamról is, nem bújok el a szenvtelen vagy makulátlan segítő szerepe mögé.
36
tegséget. Nem vállalhattam legálisan munkát, és hiába voltam színjeles az egyetemen, ösztöndíjat sem kaphattam, tandíjköteles voltam stb. Ez a sok gát és megaláztatás kialakított bennem egy, ahogy én nevezem, leértékeltáru-szindrómát, és sok mindent meghatározott az életemben. Minden helyzetben – párkapcsolatban, munkában, emberi viszonyokban – kisebbségi voltam. Később, a szociálpszichológiai tanulmányaim közben döbbentem rá, hogy ezzel nem vagyok egyedül: a cigányok, a melegek, a hajléktalanok, az öregek, nagyon sok helyzetben a nők, más helyzetekben viszont épp a férfiak – mind lehet marginalizált csoport. Bárki kerülhet kisebbségbe, ez helyzettől függ. Vagyis nem az egyén hibája. A kirekesztettség-érzés univerzális, ugyanazok a folyamatok játszódnak le minden esetben, amikor valakit valamilyen csoport-hovatartozása miatt bántanak. Később azt kezdtem vizsgálni, az ilyen társadalmi szintű élmények hogyan jelennek meg az egyes ember szintjén. A szűkebb, párkapcsolati dimenziókban. És hogy én, mint segítő, hogyan tudok támogatni valakit abban, hogy a saját emberi méltóságát meg tudja védeni. Közben az is érdekes, hogy az egyes ember hogyan hat a gondolkodásra, hogy amikor felszólalunk valamelyik kisebbség érdekében, azzal mit érhetünk el társadalmi szinten. Ez a személyes és társadalmi réteg a praxisomban is, a könyvben is dialógust folytat egymással, és a vége szándékom szerint az, hogy az egyes ember megerősödött identitással jöjjön ki az egészből. Ha tudom, ki vagyok, sokkal nehezebb bántani. A végső védelem a stabil identitás, az önismeret. Az új könyve végső soron eddigi személyes és szakmai fejlődésének az összegzése? Az eddigi életutam összegzése áll a háttérben, az előtérben pedig a napi szintű segítői munka. A kettőt a szakmai ismereteim, a tudományos vizsgálataim fűzik egybe. Így lett ez a könyv, ahogy a szaklektor mondta, egyfajta fejlődésregény. De, és ez nagyon fontos, ez a „regény” nem rólam szól. Abban bízom, hogy aki olvassa, behelyettesíti magát a történetbe ott, ahol magára ismer. Szembesül azzal, hogy amit leírtam, az adott esetben éppen rá vonatkozik. Rádöbben, hogy érzelmi bántalmazás elszenvedője – netán okozója, és elindul a változtatás irányába, egy szabadabb létezés felé.
Pontosan mit ért érzelmi bántalmazás alatt? Az aktív, fizikai bántalmazást talán be tudjuk azonosítani, bizonyos fokig az érzelmi, verbális bántalmazást is. De ezen túl is számos zónája van a bántalmazásnak, ahová már nem látunk el, egészen a passzív erőszakig. Tömören: érzelmi bántalmazás minden olyan helyzet, amikor egy társas kapcsolatban egyenlőtlenség alakul ki, amikor az egyiknek alanyi jogon jár valami, ami a másiknak nem. Ez érinthet nemtől, társadalmi státusztól függetlenül bárkit. Úgy gondolom, ma Magyarországon nagyon kevés ember van, aki valamilyen módon ne lenne érintett ebben a kérdésben. Remélem, a könyvem segíthet abban, hogy az olvasó felismerje, ha valahol kapcsolódik ehhez a történethez: akár a családjában, akár a párkapcsolatában, akár a munkahelyi viszonyaiban. Onnantól pedig az ő felelőssége, mit kezd ezzel a felismeréssel. Az én módszerem nem a direkt tanácsadás. Nem azt mondom, hogy kapj be három vitamint, aztán fuss három kört, és minden jó lesz. Hanem azt, hogy ismerd meg és szilárdítsd meg az identitásodat, utána pedig ebből a szilárd alapból kiindulva már másképp fogsz cselekedni, védeni tudod a határaidat. Ismerve a magyar társadalom ingatag mentális állapotát kérdés, kinél talál be ez az üzenet? Kétségtelen, hogy nálunk rengeteg az elfojtás, a frusztráció, az egyenlőtlenség. A szakmailag progresszív nézet szerint az a jó, ha minél kisebbek az egyenlőtlenségek, például nemek tekintetében, annál kevésbé van az erőszaknak tere. Túl nagy teher, ha egy férfi egymaga felelős a családja anyagi jólétéért, miközben keménynek kell maradnia, mert így csak az erőszakban lehetséges megélnie a veszteségeit. Közben, ha a nőnek kizárólagos dolga a gyerekszülés meg a főzés, akkor kiszolgáltatottá válik, kiszorul a partnerségből, önbecsülése sérül, vergődik. Sok szempontból most éppen ezzel ellentétes tendenciák érvényesülnek Magyarországon, ugyanakkor a praxisomban, illetve kollégákkal beszélgetve is azt látom, hogy egyre többen fordulnak segítőhöz. Korábban inkább nők voltak a kliensek, ma már egyre több a férfi, aki önmagát és a partnerét is szeretné érteni. Ez a törekvés segíthet a személyes kapcsolataink kiegyensúlyozottabbá válásában, akárcsak egy emberhez méltóbb társadalom elérésében is. Wekerle Szabolcs
37
LIBRI PORTRÉ
1639/12/22
380 éve született Jean Racine
Drámaíró, a francia klasszicizmus egyik legjelentősebb képviselője, az első francia szerző, aki nem kényszerült rá, hogy az írás mellett más foglalkozást is űzzön. A Nagy Sándor (1665), az Andromaché (1667) és a Phaedra (1677) című drámák szerzője. Első, A testvér-ellenfelek (1664) című drámáját még Molière színi társulata számára írta. Molière-rel az után szakítottak, hogy Racine elcsábította a nagy előd egyik színésznőjét, Thérèse du Parcot. Nem sokkal később a nő titokzatos körülmények között meghalt, és a párizsi közvélemény biztosra vette, hogy Racine mérgezte meg szeretőjét. Hogy a feltörekvő Racine-t ellehetetlenítse, a párizsi színműírás „nagy öregje”, Pierre Corneille, megbízott egy rivális szerzőt, hogy írjon darabot ugyanabban a témában, amin Racine is dolgozott. Nicolas Pradon darabját két nappal Racine Phaedrája után mutatták be, és még bértapsolókat is felfogadtak a bemutatóra. Ennek ellenére végül Racine verziója bizonyult népszerűbbnek. Idősebb korában XIV. Lajos, a Napkirály udvari történetírója lett, megházasodott, és született hét gyermeke. Miután udvari tisztviselő lett, nem írt több drámát. Valószínű, hogy a drámaírás felé nem olthatatlan művészi ambíció, hanem a társadalmi előrelépés vágya vezérelte.
38
Ismeretterjesztő irodalom
Akkord Kiadó 500
dec. 2.
+ 599 pont
BILL BRYSON
MÉRŐ LÁSZLÓ
A test
Az ész segédigéi
Az emberi test egy hárommilliárd éves evolúciós trükk végterméke. Történelmen keresztüli utazásunk egysejtű lényként kezdődött, amely meleg, sekély tengerben lebegett. Azóta minden hosszú és érdekes véletlenek következménye: ezt mutatja be ez a remek könyv.
Mérő László új könyvéből megtudjuk, mitől működik jól a tudomány, és miféle szerepeket játszik emellett a világunk megértésében a művészet, a hit és a mágia. Ezekhez még felsorakozhat a parapszichológia, a mesterséges intelligencia és a termékeny nemtudás is.
5990 Ft
A Biblia evolucionista olvasat
464
+ 590 pont
5900 Ft
320
nov. 14.
+ 397 pont
3970 Ft Az ember három természete
Typotex Kiadó
Tericum Kiadó
Az evolúcióbiológus Carel van Schaik és a történész Kai Michel egy egészen újszerű olvasatát adja a Homo sapiens kulturális evolúciójának a kognitív tudomány, az evolúcióbiológia, a régészet és a vallástudomány legfrissebb kutatási eredményeit felhasználva.
GILES SPARROW
Milyen alakú a világűr? Ha a megfigyelhető univerzum pereme nem mindennek a pereme, akkor hol van a vége? Ha az univerzum végtelen, ez alatt miféle végtelent értünk? Fedezd föl az összes választ ebben jól követhető, innovatív szemléletű ismeretterjesztő kötetben.
+ 399 pont
3999 Ft
Scolar Kiadó 144
BÁRTFAI BARNABÁS
Sosem késő…
avagy a modern technika használata minden generációnak Bártfai könyve azoknak szeretne segíteni, akik nem abban a korban nőttek fel, ahol a számítógépek, az okostelefonok vagy az internetes szolgáltatások kezelése automatikus volt, így közérthető útmutatóra van szükségük az ezzel kapcsolatos technológiák használatához.
2990 Ft
39
Bölcsesség és innováció A Pallas Athéné Kiadó a közgazdaságtan, a geopolitika, valamint a menedzsment terület legfrissebb nemzetközi bestsellereinek magyar nyelven történő kiadásával innovációra inspiráló gondolatok közvetítését célozza. A kötetek emberközpontú válaszokat adnak a globalizáció, a kapitalizmus és a technológiai fejlődés társadalmi kérdéseire, előtérbe helyezve a keleti és a nyugati gondolkodásmód összekapcsolását.
3499 Ft
40
Ismeretterjesztő irodalom KOVÁCS RÓBERT
GIORGIO BERGAMINO, GIANNI PALITTA
Klímaváltozás
A tudomány és a technológia története
Napraforgó Könyvkiadó 192
+ 499 pont
Ebben a gazdagon illusztrált könyvben könnyen megérthető magyarázatokkal, szerteágazó áttekintéssel találkozhat az olvasó a technológia fejlődéséről, valamint az emberiség kivételes találmányairól és felfedezéseiről.
4990 Ft
Pánik és tagadás között Hántsuk le a leegyszerűsítő és hatásvadász sallangokat, és ismerjük meg, hogy valójában mit tud ma erről a globális politikai és gazdasági horderejűvé kerekedett elméletről a tudomány!
Typotex Kiadó 212
+ 320 pont
3200 Ft
Typotex Kiadó 400
+ 550 pont
JIM HOLT
BEAR GRYLLS
Amikor Einstein Gödellel sétált
A lélek ereje
Jim Holt szórakoztató és közérthető magyarázatot kínál néhány szép, de legkevésbé sem értett gondolathoz az einsteini relativitástól a húrelméletig, megvizsgálja a kvantummechanika titkait, a matematika alapjait, a logika és az igazság természetét.
Bear Grylls nem prédikál és nem térít: arra vezet rá, hogy a több ezer éves tanítások tökéletesen eleven, hasznos útmutatók a ma emberének is. A könnyen befogadható tanítások az év minden napjára adnak egy csepp erőt.
Jaffa Kiadó 400
+ 349 pont
3499 Ft
5500 Ft Mindent az emberi testről
Bookline 310
nov. ?.
+ 599 pont
5999 Ft
A legátfogóbb és leglátványosabb útmutató az emberi testről. Az autóhoz, a mosógéphez, a számítógépes játékokhoz mindig kapunk használati útmutatót - a testünkhöz azonban nem. A megoldás ez a kézikönyv, amely mindent tartalmaz, amit a testről tudni kell.
DR. KAPITÁNY-FÖVÉNY MÁTÉ
Ezerarcú függőség Felismerés, felépülés, újrakezdés
HVG Könyvek 408
nov. 15.
+ 390 pont
3900 Ft
Örökölhető-e a függőség? És egyáltalán, mikor mondhatjuk ki, hogy szenvedélybetegek vagyunk? A kötet fejezetei egy-egy életkori szakaszt és egy ahhoz köthető kockázati tényezőt járnak körül korszerű kutatási eredmények és terápiás esetek bemutatásával.
41
Tisza Kata Most
Fotó: Reviczky Zsolt
Túlélő leszel, nem áldozat
42
Ismeretterjesztő irodalom
HVG Könyvek 320
nov. 7.
ANNE CHOMA
NÁVAI ANIKÓ
Gentleman Jack
Mr. Hollywood / Mr. Hungary
Anne Lister a 19. század első felében élt, brit leszbikus nő merész és szenvedélyes életét titkosírással írt naplójából ismerhetjük meg. Nemcsak szerelmi életére derül fény, de egyben a leghitelesebb kordokumentum is, amelyből a BBC filmsorozatot készített.
+ 390 pont
192
+ 250 pont
240
+ 459 pont
4590 Ft
3900 Ft
HVG Könyvek
Central Könyvek
Návai Anikó exkluzív fotókat és beszélgetéseket tartalmazó interjúkötetében arra vállalkozott, hogy egy ismert ember mindmáig ismeretlen arcát fedje fel az olvasónak.
Barack Obama inspiráló gondolatai
Michelle Obama Inspiráló gondolatai
„A változás nem jön el, ha másokra vagy egy alkalmasabb időpontra várunk. Mi magunk vagyunk azok, akikre eddig vártunk. Mi magunk vagyunk a változás, amelyet keresünk.” Az elnökjelölti megmérettetés után elhangzott beszéd, Chicago, 2008. február 5.
„Az igazán erős emberek felemelnek másokat. Az igazán hatalmas emberek pedig összehozzák a többieket.”
2500 Ft
Ősök, hősök, fájó örökségek
HVG Könyvek 192
+ 250 pont
Kampánykörút, Manchester, 2016. október 172 motiváló, bölcs és megható gondolata életünk nagy pillanataiban és a mindennapokban is inspirációt jelenthet.
2500 Ft
4999 Ft
Tisza Kálmán krónikájából nemcsak egy nemesi család története tárul föl előttünk, hanem országunk történelme is országvesztéssel, az identitás örökös keresésével. Száraz Miklós György kötete pedig a veszteséget és a felelősséget is vizsgáló, gazdag gyűjtemény a trianoni békeszerződésről.
7999 Ft
43
LIBRI PORTRÉ
1875/12/04 144 éve született Rainer Maria Rilke
Prágában, René Karl Wilhelm Johann Josef Maria Rilke néven született osztrák költő és író. Versei átmenetet képeznek klasszikus és a modern költészet között: témáiért gyakran nyúlt vissza az ókori hagyományokhoz, míg lírai nyelve már a 20. századot idézte. Legnépszerűbb műve az Ének Rilke Kristóf zászlós szerelméről és haláláról (1906) című könyv, amiben egyik, az 1664-es szentgotthárdi csatában elesett ősének állít emléket. Szüleinek volt egy gyermeke René születése előtt is, de a kislány mindössze egy hétig élt. Rilke édesanyja nem tudta túltenni magát a tragédián, ezért fiát gyakran lányruhákba öltöztette. A szerző gyerekkori megpróbáltatásainak azonban ezzel nem volt vége, katonatiszt édesapja nyomására öt évig járt hadiakadémiára is. A folyamatos testi megaláztatást nehezen tűrte, végül otthagyta az intézményt és beiratkozott a bölcsészkarra.
25 évesen Párizsban telepedett le, és a világhírű francia szobrász, Auguste Rodin titkára lett. Megírta a művész életrajzát, és feleségül vette a német Clara Westhoffot, Rodin egyik tanítványát. Később élt a Trieszt melletti Duino várának egyik tornyában is, itt kezdte el írni egyik legismertebb, Duinói elégiák (1922) című verseskönyvét.
44
Fotó: Getty Images
Münchenben ismerkedett meg az esztéta Lou Andreas-Saloméval, aki korábban Friedrich Nietzsche szeretője is volt. Rilke az ő hatására változtatta keresztnevét Renéről Rainerre, miután a nő meggyőzte, hogy a Rainer sokkal férfiasabb, germánosabb név. Testi-szellemi kapcsolatuk a költő egész további pályafutására hatással volt.
Ismeretterjesztő irodalom LISA BRENNAN-JOBS
SZUN-CE, PETE KATZ
Kisvakarcs
A háború művészete
Őszinte, szellemes és megkapó önéletrajz az Apple-t alapító Steve Jobs lányától.
A klasszikus taktikai kézikönyv képregényként. Pete Katz többszörös díjnyertes illusztrátor grafikái csatajelenetekkel és stratégiai helyzetekkel keltik életre Szun-ce klasszikus értekezésének hadviselési alapelveit egy újabb olvasónemzedék számára.
HVG Könyvek 370
GABO Kiadó 128
nov. 7.
+ 420 pont
+ 499 pont
4200 Ft
4990 Ft
Különleges ajándék mindenkinek! Az Így öltek ők című könyv a magyar tömeg- és sorozatgyilkosokról rántja le a leplet, a Rizsporos hétköznapok című kötet a divattörténelem egy szeletét mutatja be, míg az Ayrton Sennáról szóló album a fantasztikus pilóta életébe vezet be bennünket. A három, gazdagon illusztrált különlegesség alapos kutatómunka alapján készült.
4999 Ft
5999 Ft
4999 Ft
45
Akik a jövőt írják Malala Yousafzai a világ legfiatalabb Nobel-békedíjasa, aki rendíthetetlen bátorsággal szállt szembe az elnyomással és állt ki a női egyenjogúság mellett. Melinda Gates a világ egyik leggazdagabb üzletasszonya, aki befolyását és vagyonát évtizedek óta a kiszolgáltatott körülmények között élő nők megsegítésére használja. A Nincs más út és A nő helye kötelező olvasmány mindazok számára, akik hisznek a társadalmi igazságosságban és egyenlőségben.
3499 Ft
3999 Ft
46
Ismeretterjesztő irodalom JOHN KEEGAN
NIALL FERGUSON
A második világháború
A tér és a torony
Kereken nyolcvan esztendővel ezelőtt robbant ki az emberiség történetének legnagyobb, legpusztítóbb és legvéresebb háborúja. John Keegan brit hadtörténész lenyűgöző intelligenciával és tökéletes arányérzékkel kalauzolja végig olvasóit a háború történetén.
Jaffa Kiadó 557
+ 399 pont
3999 Ft
440
+ 599 pont
5990 Ft A mitológia nagykönyve –
Minden, amit tudni érdemes
A
MITOLÓGIA NAGYKÖNYVE
MINDEN, AMIT TUDNI ÉRDEMES
HVG Könyvek 356
+ 490 pont
4900 Ft
Scolar Kiadó
Illuminátusok? Kémhálózatok? A brit történész a történelem menetét befolyásoló, a hatalom megszerzésében és megtartásában érdekelt globális hálózatok lényegét írja le új munkájában. Jó sztorikkal szórakoztat, egyúttal rendet tesz e bonyolult szövevényben.
A mitológia nagykönyve képekkel illusztrálva meséli el az egyes népek misztikus karaktereinek színes történeteit, amelyek generációkon keresztül különös erőt jelentettek a közösségeknek, és szórakoztatóan enged bepillantást a társadalmi fejlődés rejtelmeibe.
TÓTH ESZTER ZSÓFIA POÓS ZOLTÁN
Csemege ajándékkosár
Tóth Eszter Zsófia történész és Poós Zoltán író közös könyve kaleidoszkópszerűen villantja fel a Kádárkorszak mindennapjait. Emblematikus termékek, használati tárgyak és zenék idéznek fel egy mindannyiunk számára meghatározó korszakot.
+ 399 pont
3999 Ft
Scolar Kiadó 176
FRANCIS S. COLLINS
Isten ábécéje A szerző világhírű természettudós, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki életének egy pontján a hit felé fordult. Véleménye szerint a tudomány jelenlegi ismeretei nemcsak hogy nem zárják ki Isten létezését, hanem egyenesen valószínűvé teszik.
4400 Ft
47
Ismeretterjesztő irodalom 12 000 Ft
Univerzális érvényességű történetek A Biblia - Az ősi történetek tekintélyes méretű kötet, az Ótestamentumból kiinduló önálló műalkotás, amely új fénytörésben, szórakoztató stílusban, ihletett illusztrációkkal mesél el 35 történetet a Genezistől Dániel könyvéig. A Kézikönyv után egy újabb, közérthető útmutató a Szentíráshoz.
7950 Ft
BOOOK Kiadó 132
+ 499 pont
GELB TATJÁNA
MAUTNER ZSÓFI
Színes konyha
Főzőiskola
Gelb Tatjána különleges ételkompozícióival lopta be magát a Konyhafőnök nézőinek szívébe. Első szakácskönyvével színpompássá és kreatívvá teszi a főzést: a salátáktól a desszertekig természetes ételszínezékekkel és tálalással mutatja be ínycsiklandó ételeit.
Mautner Zsófi a hazai gasztronómia egyik legismertebb, legaktívabb szereplője, receptjeit sok ezren főzik. Több mint tíz könyve jelent meg, számtalan nemzetközi főzőbemutatót tartott a világ különböző tájain, televíziós főzőműsorokban háziasszonykodott.
4990 Ft
Főzni örömmel, szeretetből
Bookline 316
+ 499 pont
4999 Ft
4990 Ft
Az örömmel, szeretetből készülő étel a legfinomabb – akár a házias ízeket, akár a könnyedebb fogásokat kedveljük. Gáspár Bea első szakácskönyvében családja kedvenc receptjeit osztja meg, a Buddhatálakban pedig különleges, növényi alapú ételkompozíciók teremtenek harmóniát.
5490 Ft 48
Ismeretterjesztő irodalom LUCY COOKE
A. A. FERNÁNDEZ, PABLO ARTACHE
Meghökkentő állatvilág
Tericum Kiadó 260
+ 397 pont
Az ember az idők során számos kísérletet tett arra, hogy megértse az állatok viselkedését és sokszor hihetetlen magyarázatokhoz jutott. A zoológus szerző olykor hajmeresztő mítoszokon és kísérleteken keresztül mutatja be az emberiség és az állatok kapcsolatát.
3970 Ft
A furcsa állatok csodás világa
Napraforgó Könyvkiadó 120
+ 399 pont
Nem is hinnénk, mennyi furcsa állat él körülöttünk, a földön, a vízben vagy a levegőben… Ismerd meg közelebbről ezeket a rovarokat, bogarakat, pókokat, gyíkokat és más apró állatokat! Többségük közelebb él hozzánk, mint gondolnánk!
3990 Ft
Csevegő A választékos szóhasználathoz elengedhetetlen, állandósult szókapcsolatok könnyen áttekinthető jegyzéke.
3490 Ft
Jaffa Kiadó 285
+ 349 pont
3490 Ft
PAM JOHNSON- BENNETT
JAIME PAINO DE PEDRO
Cicaharc
A ragadozók csodás világa
A Cicaharc hatékony megoldást kínál a problémáidra. Bár a macskákat sokan magányos állatoknak tartják, Pam Johnson-Bennett elárulja, hogyan alakíthatsz ki olyan környezetet az otthonodban, amelyben több kedvenced is békésen megfér egymással és gazdáival.
Napraforgó Könyvkiadó 308
+ 399 pont
A természetben harc dúl a túlélésért. Ha élet vagy halál a tét, akkor a vadász és az áldozat is veszélyessé válhat. Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan harcolnak a legismertebb ragadozó állatok az élelmükért, és azt is, hogyan védik meg magukat a növényevők.
3990 Ft 49
„Örök történetekről beszélünk” A francia Serge Bloch ma a világ egyik legelismertebb grafikusa. Az 1956-ban született művész olyan lapoknak rajzol rendszeresen, mint a Le Monde, a New Yorker, a New York Times vagy a Washington Post, illusztrációi több száz kötetet gazdagítanak. Sokan a világ legjobb ma élő rajzolójának tartják.
Nemrég jelent meg világszerte, és most, a Scolar Kiadó jóvoltából Magyarországon is az a könyv, amelyben Frédéric Boyer „meséli újra” a Bibliát. A kötetben hangsúlyos szerep jut a rajzoknak is – a játékos és lefegyverzően őszinte művek Serge Bloch keze munkái. Ezek funkciójukban némiképp azokra a barlangrajzokra emlékeztetnek, amelyek a közösség számára fontos történeteket mindenki által jól érthető, átélhető módon mesélték el. Serge Bloch elzászi zsidó közösségből érkezett, az Ószövetség történetei tehát nem voltak számára ismeretlenek, magától mégsem jutott volna eszébe, hogy a Bibliát dolgozza fel. Kellett hozzá Frédéric Boyer, hogy rájöjjön, nagyon is érvényes értelmezést tud adni ezekről a réges-régi sztorikról. Meggyőzte az író tapasztalata is: Boyer korábban már dolgozott egy francia Biblia-fordításon. Bloch most hozzátette a magáét, hogy a könyv még elevenebben hasson, még jobban illeszkedjen a kortárs közegbe. Az illusztrátort többek között arról is kérdeztük, személyesen hogyan viszonyul a Bibliához, és volt-e már gondja egyik vagy másik rajzából. A világ legjobb újságjainak készít grafikákat. Mennyivel nagyobb a teher a vállán, amikor épp nem egy napilap illusztrációját készíti, hanem egyenesen a Bibliához rajzol? Ami azt illeti, sokat hezitáltam, mielőtt elvállaltam volna a munkát. Nem voltam benne biztos, hogy ebbe most tényleg érdemes belevágnom. De aztán arra jutottam, hogy abban a korban vagyok, amikor megpróbálhatom már elmesélni ezeket a történeteket. Felidézve gyermekkoromat is, ami azzal telt, hogy tátott szájjal hallgattam ezeket vagy egy idős rabbi, vagy épp az édesanyám előadásában.
50
Máshogy is viszonyul ehhez, nagyobb tisztelettel, mint a többi munka során? Vagy épp ellenkezőleg, igyekszik könnyednek maradni, így közelebb hozva a történetet? Igazából mind a kettő egyszerre érvényesül. Igyekeztem világos, érthető lenni, ugyanakkor a lehető legtiszteletteljesebben is fordulni a szöveg felé. Végiggondoltam, és arra jutottam, hogy ezt a témát csak ezzel a kiegyensúlyozottsággal szabad megközelíteni. És ez nemcsak rólam szól, a kiadás gondozói is ezzel a céllal kértek fel engem. A korábbi munkáim ismeretében, tudván, hogy mindig is igyekeztem közérthetően fogalmazni, és közben komolynak maradni. Frédéric Boyer-vel hogyan ismerkedett meg? Korábban is közel dolgoztunk egymáshoz, így adott volt, hogy még szorosabbra fűzzük a szálakat. Nem is bántam, csodálatos szerzőről beszélünk. Megfogott, hogy milyen költőien áll ezekhez a szent szövegekhez. Ez egyszerre nyűgözött le, és könnyítette meg a munkámat. Ilyen jó szöveghez nem nehéz viszonyulni. De mi újat tudnak ma adni számunkra? Újat? Örök történetekről beszélünk, olyanokról, amelyek a kultúránk alapját jelentik. Mindegy is, hogy valaki hívő vagy ateista, ezek az írások el tudnak csendesíteni minket. Ahogy inspirálni is bárkit, hittől megint csak függetlenül. Hosszú évszázadok óta indítja be a fantáziánkat, inspirál olyan műalkotásokat, amelyek kereszténynek sem feltétlenül mondhatóak. Olyan tévhitekkel is szembemennek, mint hogy Szodomának és Gomorrának az erkölcstelen életmód miatt kellett pusztulniuk, miközben valójában azért, mert nem fogadták be az idegeneket. Ez például aktuális üzenet lehet ma is, nem? Igen, ez főleg Frédéric érdeme, aki számára fontos volt, hogy kortárs értelmezési kereten belül is működjenek ezek az ősi történetek. Nagy hangsúlyt fektetett a száműzetésre, az idegenek befogadására vagy épp a javak megosztására, amik az Ótestamentum hangsúlyos üzenetét jelentik. Egyébként meg miről olvashatunk? A nomád életvitelről, háborúkról és meneküléskényszerről, fáradságos bolyongásról a sivatagon át… Szinte nem is lehet olyat mondani ebből, ami ne képezné az élet részét ma is sokak számára.
A vallási történetekkel kapcsolatos rajzok, akár karikatúrák közzététele viszont nem mindig egyszerű, gondolok itt például a Mohamed-ábrázolásokra. Önnek adódott már problémája egy-egy rajzából, kellett már ilyennel szembesülnie? Nem, ilyen problémám még soha nem adódott. Nyilván nem függetlenül attól, hogy a mi Biblia-értelmezésünk nagyon tiszteletteljes, nem a karikírozás, az ironizálás volt a célunk. Persze, ettől még fontos volt számunkra az értelmezés, a kifejezés szabadsága. Az, hogy a saját képünket mutassuk meg a Bibliáról. De közben semmi olyan nem volt benne, ami alkalmas lenne mások megsértésére. Korábban azt nyilatkozta, hogy a magyar grafikus, Réber László miatt is kezdett rajzolni. Hogyan hatott ő az ön munkásságára? Réber egyike a mestereimnek, más francia vagy épp amerikai és német alkotók mellett. Hogy mi fogott meg ebben a magyar zseniben? Elsősorban a humora, ami párosult egyfajta végtelen gyengédséggel, a téma iránti érzékenységgel. Ez a fajta kettős megközelítés mindig is rendkívül közel állt hozzám. Lakner Dávid
51
52
A drogbáró özvegye Milyen lehetett 15 évesen a feleségévé, majd 32 évesen az özvegyévé válni a világ egyik leghírhedtebb drogbárójának? Milyen volt dollármilliomosból a férje halála után egy csapásra földönfutóvá válni, és egy felbecsülhetetlen értékű műkincsektől hemzsegő villából az ellenséges kartellhez menekülni, hogy megváltsa tőlük saját és gyermekei életét? Akinek az életét árnyék és csillogás szegélyezte - Victoria Eugenia Henao, vagy ahogy a világ ismeri: Mrs. Escobar.
3999 Ft Találkozzon személyesen a szerzővel! Libri Allee Könyvesbolt 2019. december 6. (péntek) 17.30 Libri Debrecen Könyvesbolt 2019. december 7. (szombat) 11.00
53
A legjobb gyerekkönyvek egy helyen A szívünk rajta 2014-ben indult a Bookline és az Unicef Magyar Bizottság közös könyvajánló programjaként, amelyhez a Libri 2017-ben csatlakozott harmadik tagként. A kezdeményezés célja megkönnyíteni a szülők könyvválasztását, hogy a gyerekeiknek az életkorukhoz és érdeklődésükhöz legmegfelelőbb könyveket választhassák.
szívünkrajta.hu
54
5.
A szülők választása A Szívünk rajta program 2019-es toplistája
4.
8.
7.
6.
1.
10.
3.
9.
2.
55
Jean-Claude Mourlevat Jakabak Vivandra Kiadó + 295 pont
November gyerekkönyve Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő ajánlásával Szerintem ez a könyv a kamaszkor határán egy olyan tökéletes olvasnivaló, ami izgulásra, szomorkodásra, drukkolásra és önkéntelen hangos felnevetésekre egyaránt készteti olvasóit. Minden ízében szerethető kötet, tele életkedvvel és reménnyel, egyszerűen csodálatos!
56
208
2950 Ft
Terri Libenson
Láthatatlan Emmie Kedves könyv, ami viccesen, de nagyon valóságosan beszél arról, hogy milyen kamaszlánynak lenni akkor, ha nem vagy túl népszerű, és nem is nagyon találod a helyed. A képregényszerű történetmesélés érdekes, ez a kötet elfogadásra és önelfogadásra tanít. Maxim Kiadó
192
+ 249 pont
2499 Ft
Sylvie Misslin - Amandine Piu
Hahó, királyfi! Merre vagy? Nem annyira könyvnek, hanem inkább interaktív mesejátéknak tekinthető ez a kiadvány. Kisebb gyerekeknek szórakoztató igazán az, ahogy ők alakíthatják a történetet, miközben jópofa illusztrációk szórakoztatják a játékos kedvű olvasót. Naphegy Kiadó
40
+ 340 pont
3400 Ft
Anna Claybourne
Csodálatos evolúció Nagyon szép és igényes könyv pontos tudományos kifejezésekkel, érhető magyarázatokkal és szerethető rajzokkal. Hiszem, hogy azok a gyerekek tudnak jobban vigyázni a környezetükre, akik megértik, hogy milyen csodálatos és törékeny a világunk. Ez a könyv pont ebben is segít. Scolar Kiadó
80
+ 499 pont
4999 Ft
Sam Copeland
Kicsi Charlie csirke lesz Nagyon vicces és kicsit különös, de végtelenül szerethető könyv. A kamaszkor kezdetén, a testi változások okozta feszültségek miatt nehéz helyzetben lévő gyerekek számára kifejezetten sokat adhat a történet. Vannak, akik azt mondják, hogy Copeland az új Roald Dahl, s ez akár még igaz is lehet. Kolibri Kiadó
251
+ 329 pont
3299 Ft
C. S. Lewis
Narnia krónikái Számomra az elfogadás, a másság tisztelete, az igazunkért való kiállás bátorsága a legfontosabb üzenetek a Narnia krónikáiban. Ezek pedig olyan örök értékek, amelyek ma legalább annyira fontosak és érvényesek, mint hetven éve, amikor először megjelentek a könyvek. Harmat Kiadó
768
+ 999 pont
9990 Ft 57
„A rajzasztal és a gyerektársaság az én igazi világom”
hogy sose használjam fel a meglévő rajzokat. Nem tudok elég hálás lenni a megvalósult feldolgozásokért, amelyek közül több különösen közel áll a szívemhez. A Kolibri Bábszínház Bogyó és Babóca-előadása Andrusko Marcella rendezésében minden reményemet felülmúlta, nem is álmodhatnék annál kedvesebb bábokat. De nagyon megható volt a kaposvári Csiky Gergely Színház csecsemőszínházi előadása is, amit Blaskó Borbála rendezett.
Csak akkor válhat az ember igazi meseíróvá, ha szívből alkot – vallja Bartos Erika, a Bogyó és Babóca, a Brúnó Budapesten és számos népszerű gyerekkönyv alkotója. Az író-grafikus mesében nem ismer tréfát, a tökéletes hitelesség kedvéért, ha kell, felmászik egy híd tetejére, vagy elutazik a Duna forrásához. Bartos Erikával a sikerről, a művészi kapaszkodóról, a közönség szeretetéről és a segítő könyvekről beszélgettünk.
A csigafiú és a katicalány azonban nemcsak itthon, hanem külföldön is nagy rajongótáborral rendelkezik. Soha nem kerestem a lehetőséget, inkább megtaláltak ezek a felkérések. Eddig tíz nyelven jelent meg a sorozat, Babócáéknak talán Törökországban van a legnagyobb sikere. Az évek során az az eredeti elképzelés is megdőlt, hogy a kulturális különbségek okán néhány rész ne jelenjen meg törökül, most már kapható a télapós és a karácsonyi kötet is. De igazán megtisztelő volt számomra Hoppla nyuszi pécsi utazásának indonéz kiadása is, ami az indonéz nagykövetas�szony személyes vállalása volt.
Tizenöt évvel ezelőtt született meg az első Bogyó és Babóca-mese, ami azóta megkerülhetetlenné vált. Magam is meglepődőm, mennyi minden nőtt ki az első rajzaimból, ötleteimből. A kezdetek óta nagy örömmel dolgozom együtt a Pozsonyi Pagony Kiadóval és a diafilmesekkel, M. Tóth Gézával, a Kedd Stúdió vezetőjével, aki vászonra vitte a könyveimet. Tíz évvel ezelőtt lelkesen, de teljes bizonytalanságban vágtunk bele a Bogyó és Babóca rajzfilmváltozatába, egyikünk sem tudta, mit hoz a jövő. Már a negyedik szérián dolgozunk hatalmas lelkesedéssel. Pogány Judit hangja briliáns, a rendező tele van kedves ötletekkel, nem beszélve az animátorokról, akik ügyesebbek, mint valaha. A forgatókönyvek alapját magam rajzoltam, megfeszített munka volt ez a számomra, mivel tizenhét történet forgatókönyvét kellett kockáról kockára megrajzolnom, de nagyon élveztem. Bogyó és Babóca nemcsak a filmvásznon, de számos más formában is újraéledt már. Rengeteg felkérést kapok a mesével kapcsolatban, de ezeknek csak a töredékét fogadom el, mivel minden egyes új felhasználáshoz magam készítem el az új grafikát, nagyon figyelek arra,
58
Hasonló babérokra tör a Brúnó Budapesten-sorozat, amiben különös részletességgel mutatja be a főváros különböző helyszíneit. Mennyi kutatómunka van egy-egy kötetben? Törekszem arra, hogy a klasszikus fővárosi helyszínek, meghatározó épületek mellett Budapest kevésbé ismert helyszíneit, titkos zugait is megmutassam. Ahogy minden munkámban, itt is nagyon fontos az alaposság, az elmélyültség. Minden részletnek magam járok utána, kikérem az eredeti terveket a levéltárakból, szakértőkkel egyeztetek, mint a jövő tavasszal megjelenő Duna-kötet kapcsán is, amelyhez többek közt a Hídépítő Zrt. vezetőmérnökétől kértem segítséget, de jártam a Megyeri-híd tetején is, sőt, még a Duna forrásához is elutaztam, hogy testközelből lássam és lerajzoljam, honnan is ered. Jutalomjáték nekem ez a könyv, már nagyon várom, hogy tavasszal megjelenhessen. Nagyon fontos számomra ez a sorozat, mert sok-sok ismeretanyagot tudok ezáltal mesébe szőve átadni a kisebb korosztálynak. Nem útikönyv, nem is mesekönyv: inkább a kettő együtt. A Móra könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent Kistestvérek, nagytestvérek, illetve a Születésnap című kötet a Brúnó-sorozat kiegészítéseként született meg, mivel az
építészeti részletek mellett nem jutott elég hely a családi szálaknak, a Brúnóban kavargó megannyi érzés kibeszélésének. Az első kötetben szó esik arról, hogy miként változik meg egy család élete, ha megérkezik a kistestvér. Külön mese szól a koraszülöttekről, az ikerbabákról, illetve a szomszéd kislány történetén át belepillantunk, hogy egy válás miként alakítja át a családi viszonyokat. A másik könyvben azokat a témákat próbáltam meg feldolgozni, amik a gyerekek első hét évét meghatározzák, a szobatisztaság, a dackorszak, az első barátok, valamint az óvoda- és iskolakezdés.
Fotó: Kosik Richárd/Why Not Group
Láthatatlan, szép kötelék fűzi össze az olvasóival. Minden művemmel kapaszkodót igyekszem nekik nyújtani, ők pedig folyamatos feltöltődést és inspirációt nyújtanak nekem. Ahogy nagyon sokat köszönhetek a pedagógusok, óvónők,
dajkák, szülők, nagyszülők értő meglátásainak és szerető visszajelzéseinek is. A rajzasztal és a gyerektársaság az én igazi világom, itt tudok kiteljesedni. Csak akkor válhat az ember igazi meseíróvá, ha szívből alkot. A siker reményében tollat ragadni nem érdemes, az csak kudarcot eredményez. Persze fontos, hogy az ember tisztában legyen saját képességeivel. A pályatársaim közül sokan százszor jobban rajzolnak nálam, mások jobban írnak. Nekem az egységben rejlik az erőm, a rajz és a szöveg harmóniájának megteremtésében. Számomra minden a kisgyerekekről szól, mindig az vezérel, hogy tiszta és érthető legyen számukra egy mese mondandója. Mindezt a segítő könyvek készítése során értettem meg igazán. A daganatos, szervátültetett, autista, szívbeteg kisgyereknek szóló kötetekben bonyolult orvosi helyzeteket kellett gyereknyelven tolmácsolnom. Ilyenkor leginkább a rajz volt fő eszközöm: néhány vonallal olykor sokkal többet lehet elmondani, mint egy hosszú mondattal. De ez jellemző a többi könyvemre is. A meseírás mellett nagyon fontos helyet foglal el az életében a karitatív szerepvállalás. Az elmúlt néhány évben rengeteg olyan pillanatban volt részem, amelyek áthatják a mindennapjaimat, megtöltik az életemet szeretettel. Számtalan karitatív felkérésnek tettem eleget idén is, felemelő volt számomra az a versünnep, ahol siket és nagyothalló gyerekek szavalták a verseimet. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy a pedagógusok hite és energiája, a gyerekek végtelen akaratereje mire képes. Az ilyen pillanatokért érdemes alkotni. Egy másik nagy élmény volt a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének lélekmozgató programja, ahol a fogyatékosságról meséltem a legkisebbeknek. Büszke vagyok az évek óta tartó együttműködésre a Máltai Szeretetszolgálattal és a Vöröskereszttel, valamint arra a jótékonysági akcióra is, amelyet sok évvel ezelőtt indítottam el rászoruló óvodák támogatására: minden karácsonykor és gyereknapkor magam állítom össze és postázom a mesekönyvekből, játékokból álló csomagokat a kisorsolt óvodáknak. Rengeteg szívhez szóló levelet kapok ezektől a kis közösségektől, rajzokat a gyerekektől, amelyeket nagy becsben őrzök.
Makrai Sonja
59
Ablakok a világra A Ravensburger képes szakkönyvei, lapozói és mesekönyvei kedves illusztrációkkal, a gyerekek életkorának megfelelő információkkal adnak választ a rengeteg kérdésre. A Mit? Miért? Hogyan? sorozat egy jubileumi, óriási kötettel bővült, az Utazás Meseországba című könyvben pedig Andersen és a Grimm testvérek legszebb meséit olvashatjuk a legkisebbeknek megfelelő átírásban.
7999 Ft
4299 Ft
60
2499 Ft
3499 Ft
2799 Ft
2499 Ft
Gyerekkönyvek
Scolar Kiadó 224
+ 399 pont
Napraforgó Könyvkiadó 8
+ 249 pont
2490 Ft
YVONNE KORT
GABRIELE CLIMA
Az egészség a szájban kezdődik
Jó reggelt, pillangó!
A száj az egészség tükre – de vajon mit látunk viszont e tükörben? Ápolatlan, elhanyagolt, beteges állapotot, vagy tisztán tartott, kellemes illatot árasztó szájat, ápolt fogakat, vonzó ajkakat? Ebből a könyvből megtanulható a teljes körű szájápolás.
Scolar Kiadó 24
+ 279 pont
2799 Ft
3999 Ft ANDREW EVERITT-STEWART
ANDREA WELLER-ESSERS
A karácsonyi mentőakció (pop-up)
Mi MICSODA Ovisoknak: Karácsony
Télapónak mindig sok a dolga karácsonykor, ezért ráfér a segítség, főleg, ha meg kell menteni a karácsonyi meglepetést! A csodás, 3D-s pop-up oldalaknak köszönhetően a gyerekek részésévé válthatnak a karácsonyi mentőakciónak, átélhetik a karácsony csodáját.
A karácsonyi előkészületekkel és az ünnep történetével kapcsolatos ezernyi kérdésre ez a könyv óvodásoknak való okos válaszokat kínál. Mit ünneplünk karácsonykor? Mi minden van az adventi vásáron? Kik a pásztorjáték Babilon kiadó szereplői? Nézz be 12 a kukucskálók alá is!
2950 Ft
Mesélő Biblia
Napraforgó Könyvkiadó 48
+ 299 pont
2990 Ft
A természet történetei olyanok, akár a kalandos mesék. E kedvesen illusztrált, kivágott ablakokkal ellátott kötet hőse hernyócska, aki egy szép napon pillangóként ébred fel. Történetét olvasva mi is átélhetjük a várakozás szépségét és az átalakulás csodáját.
A Mesélő Biblia lapjai a legkisebbeket vezetik be a Szentírás történeteibe. Ebben a kötetben a hangsúly elsősorban az illusztrációra helyeződik, ezért a kezdő olvasóknak is lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjenek hitünk alapjaival.
+ 295 pont
KLAUS HAGERUP,
A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket
Scolar Kiadó 64
+ 399 pont
3999 Ft
Tudod, mi történik a könyvekkel, amiket nem kölcsönöznek ki a könyvtárból? Eltűnnek, és velük együtt azok is, akik a könyvekben élnek. Anna mentőakciót szervez… Bájos és költői mese a varázslatról, amelyre a könyvek képesek: megváltoztathatják az életünket!
61
Olvass, játssz, építs! Könyv és játék egyben, fiús és lányos témák. Miközben a gyerekek az összerakható elemekből kirakják a farm elemeit, rengeteg információt szereznek. Keltsd életre a gazdaságot, rakd össze a mezőgazdasági gépeket, a gazdákat, a háziállatokat és a termést! Olvasd el az ismeretterjesztő könyvecskét, hogy megtudd, hogyan telnek a mindennapok a farmon! Utána kezdődhet a játék a saját farmoddal!
5990 Ft
5490 Ft
5990 Ft
62
5490 Ft
5490 Ft
Gyerekkönyvek
Cerkabella Kiadó
MÉSZÖLY ÁGNES
MAJOROS NÓRA
Róka útra kel
Borz beköltözik
Egyedülálló ez a kötet, ugyanis benne a mesék nagy nyomtatott betűkkel vannak szedve, így az olvasással nem iskolai keretek között ismerkedő gyerekek is betűzgethetik, hiszen ők a nyomtatott nagybetűket ismerik.
A BETŰZGETŐ KÖNYVEK sorozat második kötetében Borz két meséje olvasható. A könyv azonnali olvasási sikerélményt nyújt, és a diszlexiás gyerekek is könnyebben olvashatják.
48
Cerkabella Kiadó 48
+ 240 pont
+ 240 pont
2400 Ft
2400 Ft BEN HOARE
TUTUNZIS ISTVÁN , KOLOZSVÁRI ILDIKÓ
Csodálatos állatok gyűjteménye
Gyerekdalok
Különleges könyvet tartasz a kezedben. A gyűjtemény részletgazdag fotók és élethű illusztrációk segítségével tárja fel az élővilág hihetetlen sokszínűségét. HVG Könyvek
CasteloArt Kft
224
48
+ 690 pont
11 magyar népdal kottáját és szövegét tartalmazza magyar és angol nyelven. A kották mellett a dalokról készült rajzok szerepelnek szerepelnek, amelyeket ki is lehet színezni. A füzet melléklete egy cd, amin a dalokat gyerekek éneklik el.
+ 399 pont
6900 Ft
3990 Ft
LACKFI JÁNOS
Mi leszek, ha nagy leszek? Ahány betű, annyi mesterség. És mindenki boldog! Lackfi János vicces, rímes négysorosai és Foltin Fruzsina egyszerű, a lényeg megragadására törekvő illusztrációi remek párost alkotnak. A betűtanulás még sosem volt ilyen szórakoztató!
2990 Ft 63
Fejlődjünk együtt! Hogyan alakultak ki a növények, az állatok, az ember, és honnét tudjuk mindezt? Milyen apró építőkockákból, kémiai elemekből áll össze közvetlen környezetünk? Hogyan születnek a szagok, és milyen szerepet játszanak az életünkben? Szórakoztató olvasmányok természettudományos alapkérdésekről általános iskolás gyerekeknek.
4999 Ft
4699 Ft
64
3999 Ft
Gyerekkönyvek
Scolar Kiadó 24
+ 175 pont
1750 Ft
ARANY LÁSZLÓ
BENEDEK ELEK
A kis kakas gyémánt félkrajcárja
Gyémánt mesekönyv
Klasszikusok kicsiknek című, többszörös Szép Magyar Könyv-nyertes gyerekkönyvsorozatunk Arany László mesegyűjtéseinek gyöngyszemével, A kis kakas gyémánt félkrajcárjával bővül. Az egyik legkedveltebb magyar népmesét Nagy Diána illusztrációi keltik életre.
Scolar Kiadó 160
+ 399 pont
A „mesemondók mesemondója”, Benedek Elek előtt tiszteleg a Scolar Kiadó alapításának 25. évfordulójára megjelenő, 25 mesét tartalmazó családi olvasókönyv „Elek apó” legkedveltebb, emblematikus, ma már klasszikussá nemesedett meséiből.
3999 Ft
Gyertek felfedezőútra Ez az interaktív sorozat a Mi MICSODA igényességével nyújt ismereteket és szórakozást az olvasni még nem tudó és az éppen olvasni tanuló korosztálynak. Miből áll a rendőr felszerelése? Milyenek a rendőrség járművei? Miből áll a nyomozás? Hogyan lehet valakiből rendőr? Még több érdekességért nézz be a kukucskálók alá!
3690 Ft
65
Póniszív veszélyben Anni nem régen költözött Csodafalvára. Itt suttogók vannak, lovardák és sajnos bajkeverő lányok. Mit kezdjen velük Anni? Nagyon szeretne igazi barátokat találni. És akkor megpillantja Póniszívet, akivel aztán meglepő kalandokat él át… A Póniszív magával ragadó sorozat egy hihetetlen barátságról – a 7–8. rész már a könyvesboltokban!
2499 Ft
66
Gyerekkönyvek BÍRÓ ZSÓFIA
AN LEYSEN
A macska mondja meg!
Diótörő
Mit egyél és mit ne
BOOOK Kiadó 80
+ 349 pont
3490 Ft
Cser Kiadó 192
+ 449 pont
4495 Ft
Mi közük a macskáknak a fenntartható táplálkozáshoz és a tudatos hétköznapokhoz? Mit csinál a biomérnök, mi az az ökogazdálkodás, és hogyan lesz szuperhős egy nagymama? Minden kiderül a meseregényéből, így a gyerekeket már később sem etethetik meg bármivel!
Scolar Kiadó 48
+ 399 pont
3999 Ft
An Leysen csodálatos mesekönyvében E. T. A. Hoffmann klasszikus karácsonyi meséjét öltözteti új köntösbe. A meleg hangulatú képek a rettenetes egérkirály és a varázslatosan szép Cukortündér álomvilágába repítenek minket. Öt évnél idősebb gyerekeknek ajánljuk.
MAJA LUNDE
SOMFAI ANNA
Hónővér
Barátságháló
A tízéves Noel attól fél, hogy testvére halála után idén elmarad a karácsony. De aztán megismerkedik az életvidám Hedviggel, akivel barátok lesznek… Maja Lunde norvég írónő megható karácsonyi meséje gyászról, családról és emlékezésről.
Fantasztikus meseregény a világot összetartó hálókról. Lencsi és Fülöp egy különleges képességű macska segítségével nemcsak a gonosz ellen szövetkezik, hanem egyúttal a szigorú Márti néni körül szakadozó barátsághálót is újraszövi.
Cerkabella Kiadó 168
+ 279 pont
2790 Ft
2999 Ft
Életre szóló találkozás A kanadai Snowfields Lovasakadémia a világtól elzárt, gyönyörű hely, ahol a lovassport oktatása mellett sérült lelkű lovakat is gyógyítanak. Ide érkezik Zoe, akinek egy mágikus találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét… A sorozat első kötete most bevezető áron kapható!
1499 Ft
67
Gyerekkönyvek
Böngészd a rétegeket! Ez a kötet a történelem rétegeit fedi fel. Lili, Lali és Jojó kutyus izgalmas időutazást tesznek. Csatlakozz hozzájuk, böngészd a képeket, ismerd meg a vadnyugatot, az aztékokat, az inkákat, nézz be a középkori lovagokhoz, az ókor nagy birodalmaiba, vacogj velük a jégkorszakban!
4270 Ft
GABO Kiadó 256
CRAIG GLENDAY (főszerk)
SUSIE HODGE, DAVID TAYLOR
Guinness World Records 2020
Művészet -
A rekordok gyűjteményének legújabb, teljesen átdolgozott és frissített kiadása megérkezett, telis-tele tényekkel, számokkal és elképesztő történetekkel. Mindegyik arról tanúskodik, milyen lenyűgöző is a világ, amelyben élünk.
+ 699 pont
272
+ 299 pont
2990 Ft 68
GABO Kiadó 208
+ 599 pont
6990 Ft
Lazi Kiadó
Enciklopédia gyerekeknek Az enciklopédia összefoglalja a festészet, a szobrászat és a fotózás történetét a barlangrajzoktól a popartig. Megtanít arra, hogyan kezdjünk el nézni egy művészeti alkotást, és ismerteti a különböző korszakok jellemző technikáit is.
5990 Ft CAROLINE LAWRENCE
KERSTIN LUNDBERG-HAHN
Az időutazó naplója
Mandulaszív
Ki lehetett az a titokzatos, kék szemű lány az elefántcsontnyelű késsel? A válaszért egészen az ókorba kell visszamenni! Az időutazásra egy tizenéves srác, Alex vállalkozik, akinek egy kéretlen potyautassal és számtalan veszélyes helyzettel kell számolnia.
Oscarnak tulajdonképpen semmi oka a panaszra: a szülei egészen normálisak, és van egy jó fej barátja, Hugo, meg egy helyes barátnője, Bie. Mégis űr van a szívében. Annyira szeretne egy bizonyos dolgot, hogy majd eleped a vágyakozástól! .
Cerkabella Kiadó 152
+ 279 pont
2790 Ft
Gyerekkönyvek
Tényleg ne nyisd ki! Nemo és barátai különös csomagot kapnak, amelyre azt írták: „Ne nyisd ki!” Hiába, mert hőseink kíváncsisága erősebbnek bizonyul, emiatt unalmas kisvárosukban meglepő események kezdődnek… Habersack gyerekregényeiben humoros kalandokat olvashatunk elkallódott, fura, de szerethető lényekről.
3299 Ft
Babilon kiadó 32
+ 469 pont
TOM ADAMS - EMILY HAWKINS
CLIVE GIFFORD
Discovery expressz
Arányok atlasza
Interaktív közlekedéstörténeti könyv látványos illusztrációkkal, felhajtható kukucskálókkal, furfangos fejtörőkkel. Benne a közlekedéstörténet fantasztikus találmányai a keréktől a vasúton, az autón, a tengeralattjárón át a hőlégballonig és a sugárhajtású repülőig.
Elgondolkodtató és meghökkentő összehasonlítások. Mi lenne, ha a hegycsúcsok vagy a Nemzetközi Űrállomás pályájának magasságát ceruzaméretben adnánk meg? Mekkora lenne arányosan egy golflabda átmérője, ha a rézatom golfladba méretűre nőne? Nézd másképp a világot!
4690 Ft
Egy kép többet mond ezer szónál!
Babilon kiadó 96
+ 399 pont
4390 Ft
6690 Ft
Ebben a könyvben 60 szemléletes ábra rendszerezi tudásunkat az emberiség történetéről. Tudj meg többet a földművelés, az írás, az öltözködés, a pénz, a gyógyítás, a hadviselés, a szórakozás és a felfedezések történetéről! Kövesd a nyilakat, amelyek megmutatják az összefüggéseket!
6490 Ft
69
Bajba kerültél? Nem vagy egyedül! Egy nap Robert ellen fordul az egész iskola: folyton belekötnek, még a barátai sem állnak szóba vele. Hannah viszont eleve nem túl népszerű, még szerencse, hogy netes profilját ennek ellenére rengetegen követik. Az alkoholproblémák és a cyberbullying után az iskolai kiközösítésről és a közösségi média veszélyeiről szól a Scolar TEEN kamaszsorozat két új kötete!
1999 Ft
70
Ifjúsági irodalom Jules Verne történetei
DÁVID ÁDÁM, FINY PETRA, GÉVAI CSILLA, KERTÉSZ ERZSI, MAJOROS NÓRA, MÉSZÖLY ÁGNES, MIKLYA ANNA, NYULÁSZ PÉTER
A kötetben Jules Verne három, népszerű regényének (Nemo kapitány, 80 nap alatt a Föld körül, A rejtelmes sziget) gazdagon illusztrált feldolgozását olvashatjuk. Napraforgó Könyvkiadó
Találj ki!
Betűtészta Kiadó
184
296
+ 499 pont
+ 299 pont
4990 Ft
2990 Ft JORGE MONTORO
JORGE MONTORO
Fedezd fel! -
Fedezd fel! -
A csillagászat története egyidős az emberiséggel. Ebben a könyvben rengeteg kérdésünkre kapunk választ, részletesen megismerkedhetünk a Naprendszer bolygóival is. A könyv melléklete egy társasjáték és sötétben világító matricákat is találhatnak a kötetben.
A Föld az otthonunk, az egyetlen bolygó, ahol tudomásunk szerint létezik élet. Ez a könyv végigvezet a Föld történetén, majd bemutatja az élőhelyeket, és olvashatsunk a bolygót fenyegető veszélyekről is. A könyv melléklete egy poszter, három játék és matrica.
A csillagászat
Napraforgó Könyvkiadó 48
+ 499 pont
Hogy lesz egy unalmasnak ígérkező osztálykirándulásból félelmetesen izgalmas kaland? Az osztály nyolc tagja lemarad az éjszakai túráról, a romos kastélyszállót a bogaras gondnok szabadulószobává alakítja át. Különleges könyv született, nyolc író közös munkája.
4990 Ft
A Föld
Napraforgó Könyvkiadó 48
+ 499 pont
4990 Ft
C. S. LEWIS
Narnia krónikái A Narnia krónikái lenyűgöző története olvasók millióit ejtette rabul az elmúlt ötven évben, és mára a klasszikusok közé emelkedett. Az exkluzív kiadás a teljes sorozatot tartalmazza, a fejezeteket a történet eredeti illusztrátora, Pauline Baynes ikonikus képei díszítik.
9990 Ft
71
Gondolkodni, kételkedni, kérdezni… Janne Teller Semmi és Daniel Höra Betolakodók című regényei után David Grossman könyvével bővült a Scolar Kiadó young adult sorozata. A Futni valakivel megkapó portré Jeruzsálem vibráló és életteli közösségről – egy bűnben, mocsokban és reménytelenségben született fiatal szerelem története, amely diadalmaskodik a balsors felett.
3499 Ft
3299 Ft 2495 Ft
72
MEZÍTLÁBAS UTCAGYEREKTŐL A MILLIÁRDOS SZUPERHŐSÖKIG Amikor Yellow Kid a túlméretezett pólójában, mezítláb és messze fénylő kopasz fejével felbukkant a 19. századi New York-i nyomortanyákon, kevesen sejthették, hogy a szájából előbújó szövegbuborékok milyen hatással lesznek a populáris kultúrára. Richard Felton Outcault grafikust a Makón született amerikai lapkiadó, Joseph Pulitzer csábította el Thomas Edison laborjából New York World című kiadványához, itt jelent meg 1896-ban Mickey Dugan, a testét borító sárga felsője után Yellow Kidnek keresztelt karakter, aki mondandóját – elsőként a képregények történetében – fehér buborékban osztotta meg a közönséggel. A legsikeresebb képregény-univerzumot bemutató Minden ami Marvel című kötetet lapozva kétségünk sem lehet afelől, hogy az elmúlt bő százhúsz évben valóban tucatnyi párhuzamos világegyetem született a grafikus ceruzájából. Amint a példányszámok emelkedni kezdtek, az akkor még csupán néhány kockából álló képregények egyre szélesebb réteget értek el, az első önálló kiadás, vagyis a klasszikus comic book 1934-ben jelent meg az Egyesült Államokban. Az átütő sikerre azonban még négy évet kellett várni. Ekkor bukkant fel Superman, a Krypton bolygóról érkezett csodalény, aki új utat mutatott az addig legfeljebb cowboyokban vagy rendőrökben gondolkodó alkotók számára. A DC Comics Batmannel és Wonder Womannel bővítette a kínálatot, a Marvel (illetve elődje, a Timely Publications) mások mellett Amerika Kapitánnyal, Fáklyával és Namorral, a Torpedóval vágott vissza. Ezzel a máig tartó rivalizálással vette kezdetét a képregények aranykora.
vissza, köszönhetően a műfaj három legendájának, Jack Kirby grafikusnak, Steve Ditko író-grafikusnak és Stan Lee író-szerkesztőnek. Az ekkor már Marvel néven futó kiadó 1961-ban a Fantasztikus Négyessel újraindította az őrületet, majd sorozatban érkeztek a mára legendássá vált alakok: Hulk, Thor, Vasember, Doctor Strange, és Stan Lee műhelyének talán legsikeresebb karaktere, Pókember. A következő évtizedben a szuperhősök kiléptek a rajzolt keretek közül, egyre több inspirációt nyújtottak a filmipar alkotóinak, és a populáris kultúra mellett a modern művészetek világát is meghódították, egyetemek, főiskolák tanszékein oktatták a képregények elméletét és gyakorlatát. Aztán a Marvel-univerzum első filmje, a 2008-as Vasember után a Disney felvásárolta a céget, így az elmúlt évtizedben elindult a mozgóképes szuperhős-konjunktúra. A stúdió huszonhárom filmje összesen több mint 34 milliárd dolláros bevételt hozott, és az adaptációk eltéveszthetetlen kulturális monolittá szilárdították a képregényt. Elég csak felütni a Minden ami Marvelt, hogy a szó szerint ezernyi hőst látva kétségünk se legyen a műfaj aktuális pozíciója felől. Ficsor Benedek
Bár a kezdeti lelkesedést (részben a második világháború kitörése miatt) rövid hullámvölgy követte, a természetfeletti erővel rendelkező lények a világégés után erőtől duzzadva tértek
73
Van mit tanulnunk tőle Vekerdy Tamásra emlékezünk „Amit mindenképpen tudnunk kell: szó nincs arról, hogy nekünk fejlesztenünk, képeznünk kellene egy egyébként egészséges gyereket járásban, beszédben vagy bármi másban! Egy feladatunk van: viselkedjünk többé-kevésbé normálisan, hagyjuk mozogni, beszélgessünk vele, énekeljünk neki, mondókázzunk vele, csiklandozzuk, dobáljuk, lovagoltassuk! Így a gyerek előbb vagy utóbb beszélni fog, és hangsúlyozom, mindegy, hogy hároméves koráig mikor szólal meg. Aki hároméves korban szólal meg, az is nagyjából ugyanakkor fog mondatokban beszélni – megszólalása után hamarosan –, mint aki hét vagy kilenc hónaposan már »megszólalt«.” Az idézet Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság című könyvéből való. Az október 9-én hajnalban, otthonában elhunyt gyermekpszichológus és író ebben, mint sok másikban azért szólalt fel, azt ismételte, azt próbálta a fejünkbe verni (de talán még inkább a szívünkbe vésni), hogy újra meg újra érdemes felülvizsgálnunk a gyerekneveléssel, a gyerekekhez fűződő viszonyunkkal kapcsolatos gondolkodásunkat, beidegződéseinket. Az 1950-es években elvégezte előbb a jogi egyetemet (ezt édesapja kívánságára), aztán a pszichológiát, és elkezdett dolgozni a korszak legnagyobb, az ötvenes-hatvanas évek sokszor fojtó levegőjében is a korszerű módszereket kutató, fantasztikus szellemi műhelyeket működtető szaktekintélyei – Mérei Ferenc, Nemes Lívia, Ranschburg Jenő, Vikár György, Binét Ágnes és mások – mellett. Ez volt az ő iskolája. Innen indulva tanított később másokat – kis túlzással mondhatjuk: egy egész országot.
74
Tudományos munkája mellett egyre gyakrabban tűnt fel a rádióban, újságokban, később a televízióban. Tudása és a belőle áradó fáradhatatlan lelkesedés hamar megszerettette a közönséggel. És neki volt mit közölnie. Szülőkkel, gyerekekkel, férjekkel, feleségekkel. Az utóbbi évtizedekben sorra adta ki könyveit, hétről hétre járt előadást tartani az ország minden zugába. (Facebook-oldalán halálakor is több októberre, novemberre meghirdetett előadás időpontja szerepelt.) Ezt például az anyáknak „üzente”: „Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időként kell, hogy anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza. Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen. Hogy tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalótól. Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak.” A legtöbbet persze a gyerekekről beszélt. Nekünk, felnőtteknek. És igyekezett lebeszélni minket arról, hogy a gyerekünket teljesítményelvűen, indokolatlanul szigorúan neveljük. Hogy már kiskoruktól csodagyereket akarjunk faragni belőlük. „A szülők beveszik a süket dumát arról, hogy teljesítményelvű világban élünk, ha jót akarsz a gyerekednek, »topmenedzserképzést már az óvodában is!« Jönnek a béték, a káefték az
oviba, kikapkodják a kicsiket a szabad játékból és elviszik »képezni«; lovagolni, úszni, angolórára… ami teljesen abnormális” – mondta egy interjúban. Sorsdöntő találkozások című könyvében pedig ezt írta: „Vajon mit akar a szülő? Hozzászabni a gyereket a saját elveihez, gondolataihoz, vágyaihoz? Vagy azt próbálja segíteni – mert azt szeretné –, hogy a gyerek azzá legyen, aki? (...) Van-e egy elképzelése, hogy az ő gyereke milyen legyen, mit hig�gyen, mit valljon, mihez csatlakozzon – ahhoz, amihez ő, természetesen! –, vagy pedig arra törekszik, hogy okosan megadott szabadsággal önmagát tudja kibontakoztatni?” Közben felhívta a figyelmünket arra is: olyan, hogy „tökéletes szülő”, nincs. Bőven elég, ha jó szülők vagyunk. És hogy „nevelés” mint olyan tulajdonképpen nem létezik: csak együttélés van a gyerekkel, méghozzá jó esetben kongruens, vagyis hiteles együttélés. A példa, az, hogy a gyerekünk mit lát tőlünk, mindennél fontosabb. Vekerdy Tamásnak az 1960-as évek közepe óta rengeteg könyve jelent meg. Végignézve a listát látFotó: Centrál Kiadói Csoport hatjuk, hogy bár elsősorban gyerekpszichológusként és nevelési Vekerdy Tamás tartalmas, teljes, a közösség szakemberként nyilvánult meg, és a legtöbben javát szolgáló életet élt. Volt egy kedvenc törtéolyan műveit forgatják, mint a Nagy családnete. Elmondta, leírta ezerszer, ha kellett, ezerkönyv vagy a Gyerekek, óvodák, iskolák, vagy egyedszer is. Egyik mesteréről, Mérei Ferenc éppen remek hangoskönyveit hallgatják (Játpszichológusról szól. Mérei gyakran mondta az szani is engedd, Jól szeretni), ennél jóval sokoktatással kapcsolatban: ahol untatnak, onnan oldalúbb volt. Részt vett a magyarországi Walmenekülj! Leszidták, de hát tanár úr, az élet dorf-képzés újraindításában – amiről könyvet nem egy kerti ünnepély! A tanulás monotónia, is írt És most belülről – Álmok és lidércek cífeladattűrés, feladattartás! De Mérei makacs men –, vizsgálta a huszadik század lélektanát ember volt, és megismételte: ahol untatnak, (Naplók könyve), írt már-már filozófiai műonnan menekülj! Mert az élet nem unalmas, az vet az emberről, a világról (Lélek-jelenlét), és ember nem unalmas, a világ nem unalmas! szépirodalmi műveket is (Családom könyve, Ó, azok a hatvanas évek, Szeretők), meg egy Munkásságát, szellemi örökségét látva fel sem könyvet zsidóságról, 1956-ról (Zsidó könyv). merül, hogy Vekerdy Tamás valaha unatkozott volna. Van mit tanulnunk tőle. Wekerle Szabolcs
75
„Fontos tudnunk, milyen láthatatlan erők mozgatják a sorsunkat” Sejtjeinkben örököljük az előző generációk minden fájdalmát és félelmét. Hogyan dolgozhatjuk fel a múlt traumáit? Orvos-Tóth Noémi pszichológust, az Örökölt sors című sikerkönyv szerzőjét kérdeztük. A pszichológia tudománya minden korábbinál népszerűbb, a legtöbben azonban eltitkolják, ha pszichológushoz járnak. Nagyon szeretnénk kibeszélni a problémáinkat, de még mindig tabutémának számítanak a lelki gondok? Az elmúlt évtizedekben számos pozitív változás történt e téren. Sokkal bátrabban beszélünk a lelki életünkről, az érzéseinkről, a vágyainkról, az igazi mélységeket azonban még mindig elkerüljük. Bár az igény megvan bennünk, hogy feltárjuk a fájdalmainkat, mégsem vállaljuk azokat sem a szorosabb kapcsolatainkban, sem a nagyobb közösségek előtt. Sajnos a megszégyenítő nevelés kitörölhetetlenül része a kultúránknak. Generációk nőttek fel úgy, hogy kínos volt kimondani a legalapvetőbb emberi érzéseket is. Ennek köszönhetően mindenki jól megtanulta letagadni a problémákat. És aki úgy nő fel, hogy nem vállalhatja azt, amit megél, ami végbemegy benne, az egy idő után nemcsak kifelé rejti el az érzelmeit, de saját maga elől is eltitkolja azokat. Az évtizedeken át tartó önbecsapás pedig az önismeret teljes hiányához vezet, ami miatt rendkívüli módon megnehezíti az ember dolgát, ha végül mégis megpróbál leásni az elrejtett traumákhoz. Örökölt sors című könyvében a generációról generációra örökített traumákról ír. A sejtjeinkben hordott múlt forradalmi újdonságnak számít a pszichológiában? A transzgenerációs szemlélet valójában nem számít újdonságnak, az emberek már régen sejtették, hogy a generációk mélyen összekapcsolódnak egymással, elég csak a közmondásokra gondolnunk: „nézd meg az anyját, vedd el a lányát”, vagy „nem esik messze az alma a fájá-
76
tól”. Felmenőink számára világos volt, hogy nem távolodhatunk el a gyökereinktől, az őseink élményei, tapasztalatai, fájdalmai befolyásolják a mi életünket is. És több generációnyi elhallgatást feltárhat egyetlen személy, feloldhatja önmagában a család minden benne élő lelki problémáját? Könnyíteni tud a helyzetén. Már a kimondás gesztusa is sokat segíthet, hiszen ha megpróbáljuk kizárni az életünkből a fájdalmas tapasztalatokat, az csak még több problémához vezet. Hiába rejtjük a mélybe, a trauma ugyanúgy jelen van, sőt letagadva, eltemetve még sokkal nagyobb feszültséget okoz. Gyakran látjuk egyébként, hogy ha egy családból egyetlen emberben elindul a változás, az visszahat az egész családi rendszer működésére is. Hogyan lehet felkutatni egy család sok évtizeden át elrejtett titkait? Ennek több útja lehetséges. Több olyan családdal is találkoztam, akik a könyv elolvasása vagy az előadás meghallgatása után ültek le egymással beszélgetni, és kezdtek az addig eltitkolt történetekről mesélni. Más esetben kis nyomozásra, kutatómunkára is szükség van. A levéltárak, az anyakönyvi kivonatok sok értékes információt tartalmazhatnak. De általában a családban fennmaradt történetek is többről árulkodnak, mint elsőre gondolnánk. Érdemes ezeket nyitott füllel hallgatni: elég egy-egy elejtett szó, hogy elindulhassunk a családi múlt felfedezésére. A megőrzött történetek rengeteget elárulnak arról, hogy milyen volt a felmenőink hiedelemrendszere, mit gondoltak a világról, a boldogulás lehetőségeiről, a biztonságról és az élet értelméről. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a saját lelki működésünkhöz jussunk. Amikor például kiderül, hogy a nagymamánk nem kívánt gyermekként született, és élete elején nem kapta meg azt a szeretetet és törődést, amely táplálhatta volna, az sok mindent megmagyarázhat a mi kapcsolódási nehézségeinkről is.
Ezek szerint a múlt feltárása segíthet megoldani a jövő problémáit is? Igen. Winston Churchillnek van erre egy találó mondása: Minél messzebbre nézel hátra, annál távolabbra látsz előre. A múlt traumái a ma hiányai. Ha feltárjuk a traumákat, akkor meglátjuk a hiányainkat, és rájövünk, hogy milyen szükségleteket igyekszünk így vagy úgy kielégíteni. Nézzük csak meg a szüleink, nagyszüleink életének történetét. Mi történt velük, körülöttük?
Nem sok jó. Háborúk, pusztítás, kitelepítések, egymást váltó rezsimek üldöztetései. Ami az ő életükben megtört, az nem más, mint a biztonságérzet. Amikor ennyi borzalommal szembesül valaki, az egyetlen értelmes válasz, ha többé már nem bízik senkiben. Ám ha nem bízhatunk senkiben, a lelkünk mélyén végtelenül magányossá válunk. És itt jön be a képbe a ma valósága, hiszen mit tesz például a Facebook? Megadja a kapcsolódás illúzióját, miközben a személyesség hiánya és a fizikai távolság miatt mégis biztonságban érezhetjük magunkat. Valójában persze a szemünk előtt nő fel a lehető legmagányosabb generáció. A digitális világ csak tovább rombolja a sérült kapcsolati képességünket, pont azt, ami az embert igazán em-
Fotó: Goti Photography
Három generáció alatt rengeteget változott a világ, a nagyszüleink fájdalmait a digitális korban élve is ugyanúgy megérthetjük? Most érthetjük meg igazán, hiszen egyre pontosabb képünk van az epigenetikai öröklődés menetéről, vagyis arról, hogy egy adott kor környezeti hatásai, a felmenők tapasztalatai hogyan adódnak át sejtszinten az utódjaiknak. Talán soha nem volt ilyen égetően fontos, hogy tisztában legyünk testi-lelki működésünkkel, és megértsük, milyen láthatatlan erők mozgatják a sorsunkat. Annyira felgyorsult a világ, hogy képtelenek vagyunk lépést tartani vele. Ez azonban manapság sokkal nagyobb kihívást jelent, hiszen fel kell dolgoznunk a megörökölt traumákat, ugyanakkor minden mozgásban, változásban van körülöttünk, a régi megoldókulcsok, a múltban érvényes szabályrendszerek mára szinte teljesen elvesztek. Nem maradt kapaszkodónk az élethez. Nekünk kell kijelölnünk az életünk kereteit, ehhez azonban muszáj megértenünk, hogy honnan jöttünk. Csak az látja, hogy merre mehet tovább, aki tudja, honnan jött, és milyen terheket cipel magával. A digitális korban élve az idegrendszerünkben egyelőre még ugyanazok a folyamatok működnek, mint a tízezer évvel ezelőtt élt emberekben. De a technológia fejlődésének köszönhetően egészen döbbenetes átalakulás előtt állunk, az ember idegrendszere alkalmazkodni kezd az okoseszközökhöz. Az ember és ember közötti kapcsolatot így lassan felülírja az ember és gép közötti kapcsolat.
berré teszi. Én azt hiszem, aki képes feltárni a múlt traumáit, az alapvetően változtat a kapcsolatai minőségén. Sokkal harmonikusabb, mélyebb, intimebb, egyszóval emberibb kapcsolódásra lesz képesek. Pusztán azzal, hogy elkezdi megérteni önmagát, elkezdi egy családi egység részeként felfogni az életét. Komoly paradigmaváltást jelent, ha az elszigetelt, magányos egység helyett egy közösség tagjaként tekintünk saját magunkra.
Ficsor Benedek
77
Életmód, egészség Mindent a pszichológiáról
TARI ANNAMÁRIA
Online illúziók offline valóság
Tericum Kiadó 320
nov. 26.
+ 397 pont
Új könyvében Tari Annamária az online tér és a való világ közti konfliktust vizsgálja, veszélyeit a mai kamaszokra és fiatal felnőttekre. Fontos kérdést tesz fel: hogyan maradhatnak konstruktív érzelmi kapcsolatban a felnőttek a digitális generációkkal?
3970 Ft
Bookline
A legátfogóbb és leglátványosabb útmutató a pszichológiához. Világos, könnyen érthető ábrák és elképesztő adatok. Minden, amit a gondolkodásunkról, az érzelmeinkről és a viselkedésünkről tudni kell.
308
+ 599 pont
5990 Ft
Anthony William világsikerű sorozata Feltárulnak a krónikus betegségek mögött rejlő valódi okok. A világszerte nagy tiszteletnek örvendő Gyógyító Médium, Anthony William sorsfordító egészségügyi információkat oszt meg velünk. Könyveit olvasva megkapjuk azokat a válaszokat, amelyeket réges-régen meg kellett volna kapnunk ahhoz, hogy a gyógyulás útjára léphessünk.
4990 Ft
78
6990 Ft
5990 Ft
Életmód, egészség
Napraforgó Könyvkiadó 200
+ 499 pont
4990 Ft
Scolar Kiadó 256
+ 349 pont
YOLANDA CHAVES, JAIME PAINO
ISABEL ORTIZ
Neveljünk egészséges gyereket -
Neveljünk egészséges gyereket -
365 fejlesztő játék 3 éves korig
365 intelligenciafejlesztő játék gyerekeknek
Az időben elkezdett, korai fejlesztés szerepe egyre nagyobb figyelmet kap. A kisbabák hihetetlen tempóban képesek tanulni. Ez a könyv 365 olyan trükköt és játékot mutat be, amellyel észrevétlenül segíthetjük gyermekünk feljődését élete korai szakaszában.
A kötetben az év minden egyes napjára találunk olyan játékot, amellyel sokat tehetünk a gyerekünk egészséges fejlődéséért. A játékokat három éves kortól bevezethetjük, így fejleszthetjük a kicsik képességeit, kreativitását.
Napraforgó Könyvkiadó 200
+ 499 pont
4990 Ft
MAX A. EGGERT
PÁPAI ILDIKÓ
Testbeszéd
Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel
Ne szólj semmit, megmondom, ki vagy! Ha szeretnél pozitív benyomást kelteni az emberekben és fejleszteni kommunikációs képességeidet, tudnod kell olvasni a sorok között. A kötet kipróbált trükköket, módszereket, eszközöket kínál készséged fejlesztéséhez.
3499 Ft
Egy autista kisfiú történetét édesanyja meséli el a felnőtté válásáig. Azokról a megküzdési stratégiákról, életközepi válságokról, anyai-és női szerepekről is szól, amit a fiát rajongásig szerető, féltőn nevelő anya él át e közben, ezen az úton.
Trivium Kiadó 392
+ 379 pont
3790 Ft SZABÓ VIVIEN
DR. TARA SWART
Szabadulj meg a szorongástól!
A forrás
Jogod van a boldog, csodákkal teli, szabad élethez. Ha időt és energiát fektetsz az életedbe, az égi segítőkkel karöltve mindez elérhetővé válik számodra. Trivium Kiadó 208
GABO Kiadó nov. 13.
+ 329 pont
3290 Ft
312
nov. 18.
+ 399 pont
Ha bármit elérhetnénk az életben, mi lenne az? A tudomány legújabb felfedezései azt bizonyítják, hogy képesek vagyunk aktívan megváltoztatni agyunk működését. A világhírű neurológus, dr. Tara Swart megmutatja, hogyan használjuk ki ezt a fantasztikus erőt.
3990 Ft 79
Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla, Török László
Így lettünk bajnokok Ha tudni akarod, mi a titok…
80
Életmód, egészség 8999 Ft
A növényvilág titkai Az Éltető növények főszereplői nemcsak ízletes alapanyagok, hanem gyógyító erővel is bírnak. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy vannak növénycsaládok, amelyek éltető és mérgező növényeket egyaránt rejtenek. Másik látványos albumunk ez utóbbiak felismerésében nyújt segítséget.
6999 Ft Természetes gyógymódok –
MEZEI ELMIRA, BARTHA ÁKOS
Alacsony FODMAP étrend
Gyógynövények, receptek és terápiák a testi-lelki egészségért
HVG Könyvek 304
+ 799 pont
7990 Ft
A több mint 800 gyógymód mellett számos recepttel is megismerkedhetünk, amelyek nemcsak tápanyagdús ételek, hanem különféle krémek, tinktúrák és kapszulák elkészítésének rejtelmeibe is beavatnak. Forduljunk bátran otthon is a természet gyógyító erejéhez!
Jaffa Kiadó 272
+ 399 pont
3990 Ft
Energikus hölgyek kézikönyve Hormonkontroll című bestsellerében Marjolein Dubbers a táplálkozás hormonokra gyakorolt hatásával foglalkozik. Az Energiakontroll ennek receptekkel tűzdelt, hasznos kiegészítése arról, hogyan befolyásolja táplálkozásunk a mitokondriumokat, a sejtjeinkben található billió kis energiagyárat.
4999 Ft
A diéta lényege, hogy kiiktassa az étrendből azokat az alapanyagokat, amelyek az arra érzékenyek számára bélpanaszokat (puffadás, hasi fájdalom, görcsölés, hasmenés, székrekedés) okozhatnak. A könyv segítséget nyújt a hasi panaszokkal küzdő olvasók számára.
Életmód, egészség 3290 Ft
Szerelemről – másképp Belinda Luscombe, a Time magazin életmód rovatának vezetője sokezer házasságot és párkapcsolatot mentett már meg avatott tanácsaival. Persze mindig nem sikerülhet. Völgyi Anna regényhőse, Sári megelégelte nyolc éven át tartó szerelem nélküli kapcsolatát és a munkatársnőjébe szeretett bele!
3990 Ft EDDIE LUDLOW
ELLA MILLS
Whisky mesterkurzus -
Deliciously Ella vegán szakácskönyve
Hogyan kell helyesen kóstolni a whiskyt?
HVG Könyvek 224
+ 550 pont
Gazdagon illusztrált könyv számos kóstolóval, összehasonlíthatjuk a világ legjobb gyártóinak whiskyjeit, javaslatokat és recepteket kapunk a tökéletes ételpárosításokhoz és ízletes koktélokhoz, hogy a legtöbbet hozhassuk ki a whiskynkből.
5500 Ft
Jaffa Kiadó 272
+ 399 pont
3999 Ft 82
GABO Kiadó 288
+ 599 pont
Ez a könyv több mint 100 növényi alapú étel receptjét tartalmazza. Több ezren kóstolták és tesztelték őket, vegánoknak, vegetáriánusoknak és húsevőknek egyaránt ízlettek! Mindegyik étel könnyedén elkészíthető egyszerű alapanyagokból.
5990 Ft TAMÁS RITA
JAY DAWES
Ne pánikolj, sportolj!
A TRX kézikönyve
A szerző a könyvében mesél a pánikbetegséggel folytatott küzdelméről, a sport erejéről, a kitartás fontosságáról, a megújulás szükségességéről, megosztja az olvasókkal az étkezési alapelveket, és fotókkal illusztrált edzéstervét.
A TRX edzésmódszer népszerűsége töretlen, köszönhetően az egyszerűségének és hatékonyságának. A könyv erősítő és nyújtó gyakorlatok széles tárházát mutatja be, fényképekkel illusztrálva, hogy akár kezdőként is a legtöbbet tudd kihozni az edzéseidből.
Jaffa Kiadó 240
+ 399 pont
3999 Ft
Gyerekvállalás: nincs jó vagy rossz döntés Az anyaság hosszú évszázadokig nem választás kérdése volt, egy nő számára ez volt az egyetlen lehetséges út. Ma már megadatik a döntés szabadsága, a nőkkel szembeni társadalmi elvárás azonban mit sem változott. Életet adni csoda, mégis sok olyan nő van, akiben rengeteg kétely, félelem él az anyasággal, gyermekvállalással kapcsolatban. Erről azonban nem illendő beszélni. Van, aki számára az anyaság a legtermészetesebb állapot, ezzel szemben van olyan, aki saját boldogságát, élete értelmét nem a gyerekben találja meg. Például egyre többen ismerik be, hogy a klímaszorongás következtében döntenek úgy, hogy nem akarnak szülővé válni. És léteznek körülöttünk olyanok, akik mindennél jobban vágynak rá, mégsem adatik meg nekik a gyermekáldás. A tudatos gyermektelenség mellett a mai napig tabutémának számít a meddőség, az abortusz, a vetélés, amelyekről nagyon ritkán beszélünk. Hosszú és küzdelmes út vezet ezeknek a traumáknak a feldolgozásáig és elfogadásáig, ezért is lenne fontos, hogy nyíltan beszélhessünk a témáról. Ez a gondolat vezérelte Tanács Eszter pszichológushallgatót is, aki Nők gyermek nélkül című könyvében tizennyolc nőt kérdezett meg arról, hogy miért nem született gyerekük. Hétköznapi lányokat és asszonyokat, de olyan ismert embereket is,
mint Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője, Csákányi Eszter színésznő vagy Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakozó. Kényszerhelyzetek, tudatos döntések, egészségügyi problémák állnak egy-egy élethelyzet hátterében, de a személyes történetek mellett a könyv képet ad a probléma társadalmi vetületéről is; szociológus, pszichológus és terapeuta szakemberek beszélnek arról, hogy milyen okok vezettek a mai alacsony születésszámig, és hová fordulhatnak azok, akik nehezen tudnak megküzdeni a gyermektelenséggel. A magyar származású, Torontóban élő írót, Sheila Hetit is ezek a kérdések foglalkoztatják. Változások könyve című művében így ír: „Hogy akarok-e gyereket, vagy sem, azt magam előtt is titokban tartom – ez a legnagyobb titok előttem”. Tabudöngető monológjában Heti saját belső vívódásait osztja meg olvasóival, fel meri tenni magának a kérdést: tényleg csak akkor lehet teljes az élete, ha a gyerekvállalás mellett dönt? A választ mindenkinek önmagában kell megtalálnia, de az ilyen bátor vállalások, mint Tanács Eszter és Sheila Heti könyvei segítő kezet nyújthatnak azoknak, akiket emészt az élet egyik legfontosabb kérdése. Makrai Sonja
83
Szabadidő, hobbi, kultúra JACQUELINE COLLEY
KOLLÁR BORBÁLA
Művészi karcrajz -
Alkoss szabadon!
Tíz különleges karctáblát rejt a könyv egy-egy kerti jelenet vázlatával, és tanáccsal arról, hogyan érdemes feltárni a fekete felület alatt rejtőző élénk színeket. Követed, vagy a fantáziádra bízod? Kaparj és nyerj egy bekeretezhető, egyedi, művészi karcrajzot!
Alkotni jó, együtt alkotni csoda! A könyv 37 inspiráló feladatot tartalmaz a kavicsfestéstől a bunkerépítésig, amelyeket a gyerekek önállóan vagy a szülőkkel közösen is elkészíthetnek, miközben megélik a környezettudatosság és az újrahasznosítás örömét.
Éjféli kertek
Scolar Kiadó 24
+ 399 pont
3999 Ft
368
+ 599 pont
200
+ 449 pont
4490 Ft YOTAM OTTOLENGHI, HELEN GOH
GABO Kiadó
BOOOK Kiadó
JO FOSTER
Édes
Az én családfám
Ebben a lenyűgöző süteményeskönyvben több mint száz újszerű és bombasikerű recept vonultatja fel a sajátosan Ottolenghit idéző hozzávalókat, egzotikus fűszereket, és mediterrán ízeket. Az Édes minden kezdő és tapasztalt sütni vágyó örömére lesz.
Minden családnak megvan a maga története, amelynek felfedezése bármennyi fáradozást megér. Könyvünk kedvcsináló ahhoz, hogy átlátható formában örökítsd meg saját családod krónikáját, mert értékes olvasmány és hasznos információforrás lesz majd rokonaid számára.
5990 Ft
+ 599 pont
5999 Ft
1000 újabb hihetetlen csoda A Bakancslista folytatása, a Vad tájakon 1000 hihetetlen természeti csodát mutat be. A gyönyörű fotók mellett tájékoztat a vadon élő állatok viselkedéséről, és hasznos információkkal is ellátja az olvasót arról, hogyan támogathatjuk a természet védelmére tett erőfeszítéseket.
84
7490 Ft
Scolar Kiadó 152
3999 Ft
4499 Ft 5999 Ft
Merd felvállalni önmagad! Ha olyan nő vagy, akinek a bor nem csupán élvezet, hanem önkifejezés is, akárcsak a cipő vagy a rúzs; ha olyan nő vagy, aki szexi és magabiztos akar lenni, és ehhez nem rest a történelem legvonzóbb asszonyaitól tanácsot kérni; ha olyan nő vagy, aki esküvője minden részletét uralni szeretné – akkor ezek a könyvek neked szólnak!
85
STEVEN JAY SCHNEIDER
1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz Felújított kiadás
Az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz, amit 30 nyelve fordítottak le és majdnem 2 millió példányban kelt el világszerte, nagyszerű és úttörő alkotásokat gyűjt össze, klasszikusokat és kultkedvenceket, a mindenki számára kötelező filmeket.
9999 Ft A LEGO® könyv
HAJNÓCZY SOMA, KELLE BOTOND
Jubileumi kiadás exkluzív LEGO®elemmel
Bűvésztrükkök hétköznapi tárgyakkal
HVG Könyvek 224
+ 450 pont
4500 Ft
A bűvészet kicsiket és nagyokat egyaránt elkápráztat, hiszen mindannyian vágyunk a varázslatra. A kétszeres bűvész-világbajnok, Hajnóczy Soma 50 + 1 trükk titkát osztja meg. Kitartó gyakorlással te is lehetsz bűvész, bebizonyíthatod, hogy csodák igenis léteznek!
HVG Könyvek 280+kocka
nov. 10.
+ 720 pont
7200 Ft
3999 Ft
Filmes hatáskapcsolatok A kultfilmek mindig más oldalukat mutatják meg attól függően, mikor és kivel nézzük őket, vagy hogy a kezünkbe kerül-e olyan, friss szempontokat kínáló kalauz, mint Lichter Péteré. Kránicz Bencével közös új könyvében stílusokról, szerzőkről, az egyetemes filmtörténetről mesél a rendező.
86
Ismerd meg a LEGO® teljes történetét, a fantasztikus játéktémákat, készleteket, minifigurákat, filmeket és újításokat! Ünnepeld meg az ikonikus LEGO kocka 60. évfordulóját A LEGO® könyv különleges kiadásával!
2999 Ft
Az MMA Kiadó téli újdonságai Válasszon karácsonyi ajándékot gyönyörű albumainkból, igényes kiadványainkból!
9500 Ft
4800 Ft
6800 Ft
3500 Ft
6800 Ft
4800 Ft
87
Így olvasunk mi 10 könyv a Libri Magazin szerkesztőségének ajánlásával
Könyvekkel dolgozunk, így munkaköri kötelességünk olvasni, ez azonban olyan kötelesség, aminek mindennap megújuló örömforrás eleget tenni. A kedvenc könyveinket kiválasztani lehetetlen feladatnak tűnt, és a lista természetesen nem is lehet teljes, mégis megpróbáltuk összeszedni azokat a műveket, amiket bármikor szívesen újraolvasunk és másoknak is bátran ajánlanánk. Íme, az a tíz könyv, ami a legnagyobb hatással volt ránk az elmúlt időszakban, és amit szerintünk mindenkinek érdemes elolvasnia ezen a télen.
88
89
Villáminterjúk
Bálint György Mi a kedvenc könyve? Szerb Antaltól az Utas és holdvilág. Harminc éve olvastam először, azóta többször is elővettem, időről időre beleolvasok, mert minden alkalommal találok benne valami újat, érdekeset, aktuálisat.
Mit olvas most, mi a véleménye a könyvről? Daniel Chamovitz Mit tud a növény? Útmutató az érzékekhez. Mai ismereteink szerint a növények nem rendelkeznek érzékszervekkel, mégis képesek reagálni a környezet változásaira. Hogy ez miképpen lehetséges, arra vonatkozóan csak feltételezések vannak. Izgalmas olvasmány. Megjelent számos nyelven, félmillió példányban.
A Bálint gazda, a százéves kertész Bánó Andrással folytatott beszélgetéseink lenyomata. Olyan beszélgetéseké, amikből kiderül, miben különbözik a tudata és ismeretanyaga egy vidéki embernek, – aki egész életében az agráriummal foglalkozott – egy városi emberétől. Fontos kérdés, és talán sikerült is válaszokat találnunk rá.
90
Fotó: Lettner Krisztina
Nemrég jelent meg a könyve, megtudhatunk róla valamit?
Fotó: Robin Skjoldborg
Kim Leine Mi a kedvenc könyved? Tolsztojtól a Háború és béke. A modernebb könyvek közül pedig a Háború a világ végén Mario Vargas Llosától.
Mit olvasol most, mi a véleményed a könyvről? Jelenleg David Herbert Lawrence Szülők és
szeretők című regényét olvasom. Egy, a századfordulón élt bányászcsalád életéről szóló briliáns történet, hibátlan tanulmány szeretetről és gyűlöletről. Imádom a naturalizmusát, kompromisszumot nem ismerő lélektanát.
aztán humanitárius katasztrófába torkollt. Először is a dán telepesek több mint felét elvitte a tüdőgyulladás, a hörghurut, a skorbut vagy a vérhas, másodszor pedig a bennszülött lakosságot egy Dániából hajóval behurcolt fertőzés, a himlőjárvány sújtotta, a lakosság 90 százaléka meghalt a betegségben. Ebbe a történelmi keretbe helyeztem el két főszereplőmet, a vörös embert (Aappaluttoq), aki grönlandi sámán, illetve a fekete embert (Hans Egede), aki valós történelmi alak, a kolónia misszionárius lelkésze volt. A grönlandiak lelkéért küzdenek, így ellenségekké, a regény ellenpólusaivá válnak. A könyvet elsősorban a két kedvenc regényem ihlette.
Nemrég jelent meg a könyved, megtudhatunk róla valamit? A szellemidéző és a tiszteletes az 1730-as években játszódik Grönlandon, és arról az időszakról szól, amikor a mai főváros, Nuuk területén az első kolóniát megalapították, ami
91
Mautner Zsófia Mi a kedvenc könyved? Életszakasztól, hangulattól és lelkiállapottól függ, hogy éppen mi a kedvenc, de akadnak örök darabok: ilyen Alessandro Baricco Selyem című könyve, ami azon kevés kötetek egyike, amit sokszor előveszek és újra elolvasok. Az elmúlt két év legemlékezetesebb olvasmánya Paul Auster 4321 című, nagyívű regénye volt, bravúrosnak tartom a struktúráját és a nyelvezetét is. Hogy a magyar szerzők közül is kiemeljek kedvencet: Rubin Eszter Árnyékkertjét nagyon szívesen olvastam – ismerem a szerző előző két kötetét is, de ez súlyosabb, sűrűbb.
újra kiadjuk. Új ruhába bújtattuk, új receptekkel és tartalommal egészítettem ki, és azt szeretném, ha egy olyan referenciakötetté válna, ami minden háztartásban megtalálható, lehet vinni nyaralóba és külföldre is. A rengeteg netes recept között szerintem jó, ha van egy olyan fix pont, ahová mindig vissza lehet lapozni, amikor a galuska, a palacsinta, vagy éppen egy tökéletes, lisztmentes csokitorta elkészítésére vállalkozunk.
Mit olvasol most, mi a véleményed a könyvről? Mindig több könyv várat magára az éjjeliszekrényemen, az egyik éppen a nemrég a Jelenkor Kiadónál megjelent Ulrich Alexander Boschwitz Az utazó című könyve, ami 1938-ban íródott, de jóval később fedezték fel, akkor lett csak irodalmi szenzáció. A második a jelenlegi listámon Zadie Smith Swing Time című regénye, nagyon szeretem a női karakterek lélektanát ábrázoló irodalmat.
A Főzőiskola-sorozat első kötete 2013-ban jelent meg, és olyan elsöprő sikere volt még évekkel később is, hogy úgy döntöttünk a kiadóval,
92
Fotó: Csibi Szilvia
Nemrég jelent meg a könyved, megtudhatunk róla valamit?
Kőhalmi Zoltán Mi a kedvenc könyved? Biztos valamelyik Vonnegutregény, alighanem Az ötös számú vágóhíd. Versenyben van még Paul Austertől a New York-trilógia.
Mit olvasol most, mi a véleményed a könyvről? Most egy poén miatt olvasom az első magyar nyelvű sci-fit az 1830-as évekből. Az a címe, hogy Nevezetes utazás, avagy Bertók Bertalan, magyarországi születésű hajógubernátor csudálatos holdbéli utazása. Eleve nagyon vicces, úgyhogy nem lesz egyszerű belőle tréfát csinálni.
Nemrég jelent meg a könyved, megtudhatunk róla valamit?
Fotó: Lettner Krisztina
Ez egy álskandináv álkrimi, ahol senki sincs biztonságban, még maga a szerző sem. Ráadásul egy nyomdaipari különlegesség, hogy talán az első könyv, amiben valaki fejre állított norvég „Ø” betűkkel beszél.
93
Bödőcs Tibor Mi a kedvenc könyved? Erre a kérdésre nyilván nincs válasz. Életkor-, napszak- és hangulatfüggő, hogy éppen melyik. A Hrabal-Márquez-Krúdy tengelyről szinte bármi, szinte bármikor jöhet, és olyankor az a kedvenc. Vagy Csehov. Vagy Proust. Vagy Mándy, vagy, vagy, vagy, vagy. Hosszan lehetne sorolni.
Mit olvasol most, mi a véleményed a könyvről? Az új stand-up-estemben a római birodalomról (is) lesznek gondolatok, ezért olvasom az S.P.Q.R. című könyvet Mary Beard tollából. Sokkal több minden van benne, mint amire a stand-upban szükségem van, de nem baj. Tetszik, ahogy a hatalmas tárgyhoz közelít, hogy nem gyárt mítoszokat, sőt lerombolja, pontosítja azokat, és a mai korral is kapcsolatba hozza az akkori időket. Lehet, hogy a műsoromban végül csak két erős mondat lesz Rómáról, de az elő lesz készítve.
Nemrég jelent meg a könyved, megtudhatunk róla valamit?
Fotó: Lettner Krisztina
Ferusról, a szobafestő-mázolóról akartam írni, meg a valóságról. Ferus, aki már nem él sajnos, egy Pepin bácsi kaliberű alak volt, a könyvben szereplő hang azonban már nem (csak) az övé. Kitaláltam egy hőst, akivel szívesen meginnék egy sört, és hallgatnám a történeteit. Remélem, az olvasók is így lesznek ezzel. Az élet nagy, lírai tünemény, de sok kis prózai dologból áll össze. Azt hiszem, erről szól a könyv. Meg még egy csomó minden másról is.
94
Fotó: Máté Péter
Fischer Ádám Mi a kedvenc könyved? Olyan, hogy kedvenc könyv, nincs, mint ahogy kedvenc unoka sincs. Ha azonnali válasz kellene, Shakespeare összes művei és Ámosz Oz Szeretetről, sötétségről című könyve.
Mit olvasol most, mi a véleményed a könyvről?
Nemrég jelent meg egy könyv rólad, Zenekar az egész világ címmel, mit jelent ez számodra? Rengeteget. A könyv sokkal szimpatikusabbnak állít be, mint amilyen vagyok, vagy amilyennek hittem magamat a valóságban, és így a könyv óta előnyösen változott a saját magamról alkotott véleményem!
Most kezdtem el Nádas Péter Világló részletek című memoárját, de hogy mikor leszek vele kész, azt az isten tudja…
95
Irodalom személyesen Közelgő dedikálások és könyvbemutatók a Libri Könyvesboltokban Náray Tamás: Zarah álma (dedikálás) Libri Mammut Könyvesbolt 2019. november 6. (szerda), 17.30 Náray Tamás: Zarah álma (dedikálás) Libri Debrecen Könyvesbolt 2019. november 10. (vasárnap), 16.00 Alföldi Róbert: A kis herceg hangoskönyv (dedikálás) Libri Allee Könyvesbolt 2019. november 16. (szombat), 15.30 Hahner Péter: Magyarország
szerencséje (könyvbemutató) Libri Könyvpalota 2019. november 20. (szerda), 18.00
Fördős Zé: Balansz (dedikálás) Libri Mammut Könyvesbolt 2019. november 23. (szombat), 17.00 Tari Annamária: Online illúziók -
offline valóság (könyvbemutató) Libri Könyvpalota 2019. november 27. (szerda), 18.00
Koltai Róbert: Az én kabarém
(könyvbemutató) Libri Nyugati tér Könyvesbolt 2019. november 22. (péntek), 19.00
Tomor Anita: Irány Hollywood!
(dedikálás) Libri Corvin Plaza Könyvesbolt 2019. november 30. (szombat), 16.00
Koncz Zsuzsa: Így volt szép - CD
(dedikálás) Libri Mammut Könyvesbolt 2019. december 1. (vasárnap), 16.00
Tomor Anita: Irány Hollywood! (dedikálás) Libri Pécs Plaza Könyvesbolt 2019. december 2. (hétfő), 17.30
Tomor Anita: Irány Hollywood! (dedikálás) Libri Alba Plaza Könyvesbolt 2019. december 3. (kedd), 17.30
Victoria Eugenia Henao:
Mrs. Escobar - Életem Pabloval (dedikálás) Libri Allee Könyvesbolt 2019. december 6. (péntek), 17.30
Victoria Eugenia Henao:
Mrs. Escobar - Életem Pabloval (dedikálás) Libri Debrecen Könyvesbolt 2019. december 7. (szombat), 11.00
Rendezvényeinkről további információt a libri.hu/esemenyek oldalon és a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán talál.
96
Tegyük szebbé az ünnepet Szabó Magda és Ady Endre válogatott műveivel
Szabó Magda karácsonyi írásait vagy Ady Endre verseinek egyedülálló válogatását most 9 000 Ft feletti vásárlás esetén 599 Ft-ért vásárolhatja meg bármelyik Libri Könyvesboltban vagy a libri.hu oldalon. Részletes tájékoztatás: libri.hu/karacsony
A negyedik könyv
a mi ajándékunk Válasszon négyet a 3+1 matricával ellátott könyvek közül, és a legalacsonyabb árú kötetet november 15. és december 31. között ajándékba adjuk!
Magazinunkban az akcióban szereplő könyveket 3+1 jelzéssel láttuk el. Könyvesboltjainkban és webáruházunkban még bővebb kínálattal várjuk.
libri.hu/3+1