Boszorkányságok innen-onnan

A boszorkány már hosszú órák óta idegen tájak felett repült, amikor hirtelen megszólalt a varázsseprűje:

– A gombamezők előtt fordulj jobbra, az éhes medve után fordulj balra. Haladj tovább egyenesen. Túl gyorsan mész! Újratervezés… A tájidegen vadalmafánál kezdj el ereszkedni. Érkezés a célig kilenc… hét… három… egy méter!

– Végre megérkeztem! Milyen ismeretlen és idegen itt minden, de hiába, az útikönyvem szerint a tárnicsgyökér csak itt terem – gondolta a boszorkány.

A tárnicsgyökér ósdi módszer, rég kiment a divatból – motyogta a vadalmafa furcsa kiejtéssel. – Ne tévesszen meg a külsőm –folytatta. – Mint a legtöbb esetben, nem a külső számít, hanem amit a belső rejt.

A boszorkány először megdöbbent, hogy a vadalmafa olvasni tud a gondolataiban, de aztán a fa elmesélte, hogy néhány évszázaddal ezelőtt ő volt a helybéli varázsló. Egyszer idegen anyag került a varázsfőzetébe, varázsszennyezést szenvedett és vadalmafává változott.

– Vissza tudlak változtatni! – ajánlotta a boszorkány.

– Meg kell gondolnunk, mit nyerhetünk azon, amit veszítünk… – válaszolta a vadalmafa, mert már olyan régóta volt fa, hogy nem is emlékezett rá, milyen a varázslóélet. De néhány perc töprengés után mégis elfogadta a boszorkány ajánlatát, és elmondta, merre található a háza, benne a szükséges, ritka varázsszerekkel.

A boszorkány benyitott a varázsló elhagyatott házának nyikorgó ajtaján. A házon az alábbi felirat ékeskedett:

Tűzokádó sárkány!

Idegeneknek tilos a bemenet!

A varázsló ódon háza telis-tele volt időrágta, divatjamúlt függönyökkel, ruhadarabokkal és antik bútorokkal. Az idegen szagok és az áporodott levegő miatt a boszorkány gyorsan elmondott egy frissítő, egy tisztító és egy portalanító varázsigét, majd keresni kezdte a szükséges varázsszereket. A varázsló azonban nagyon furcsa raktározási rendszert használt.

– A manógyomot és az erdőfüvet nem tartjuk egy polcon – motyogta a boszorkány, és óvatosan külön tette a veszélyes szereket.

– Bolhaűző por zacskóban, és nem üvegben? Ki látott már ilyet! – és átöntötte a port egy üvegbe.

– Mérgező gombák hatásfok szerint osztályozva… hmm, ez jó ötlet...

Végül sikerült elkészítenie a főzetet, és visszaindult az erdőbe, hogy ráöntse a vadalmafára. A varázsszer hatására a fa előbb vadkörtefává, majd vadszilvafává változott, végül újra varázsló lett belőle.

– Mindenki oda érkezik, ahová indult – mondta a varázsló, és átadott a boszorkánynak egy homályosra fakult dunsztos üveget, amely telis-tele volt tárnicsgyökérrel. Annak idején ő is pont azért indult el az erdőbe.

– Néha mindenkinek elkél egy kis segítség… – válaszolta a boszorkány. –Még a varázslóknak is – majd elrepült a már jóllakottan alvó medve felett.

Hazaérkezve azonban nem hagyták nyugodni a varázslónál látott idegen szokások, így varázsolt magának egy antik hintaszéket és hatásfok szerint újrarendezte a mérgező gombáit. A varázsló is hazaért, de rá sem ismert a boszorkány által megváltoztatott otthonára.