László Bettina > BÚEVŐ BENŐ

Búevő Benő

Búevő Benő bendője megtelt. Az agyaras lila szörny egy öreg tölgy tövében ülve elmélkedett az elfogyasztott érzéseken. A legnehezebben a haragot tudta megemészteni, rendszerint felböfögte, mint a szénsavas üdítőt szokás. Igazán unta már fájdalomnyelői feladatát, vagyis hogy csillapítsa a hozzá fordulók nyűgét-baját. Nyaralni akart menni, csobbanni egyet az iszapos tó vizében. Ám a jóllakottságtól meg sem bírt moccanni.

Általában sokan keresték fel, most mégis csendesnek tűnt az erdő. Mikor már abban reménykedett, hogy végre nyugodt napja lesz, megjelent a király legidősebb fia.

Búevő Benő kedvetlenül szólt hozzá. – Miért zargatsz? – Édesapám az öcsémet nevezte ki trónörökösnek. Azt mondta, hiányzik belőlem az együttérzés.

A lila szörny nagyot ásított. – És hogyan tudnék segíteni? – Egyezséget ajánlok. Átveszem tőled a teendőidet két hétig, hogy jobban megismerhessem a népemet. – Nem úgy megy ám az! – A fa árnyékában sütteted a hasad és komoran bámulsz magad elé. Egyszerűnek tűnik, gyorsan megtanulnám.

Búevő Benő eltűnődött. A királyfi megjelenése pont kapóra jött számára. Ha nem telítené el több búbánat a gyomrát, talán képes lenne megmozdítani elnehezült végtagjait is. Akkor ismét kénye-kedve szerint járhatná a királyságot.

– Legyen. Megmutatom, hogyan vedd el mások rosszkedvét. Aztán ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!

Búevő Benő apró gömböket szedett elő a bundája alól. Elmagyarázta a királyfinak, hogy ezekbe zárja a gyötrő érzéseket, majd elrágcsálja, mint a cukorkát. Csakhogy minden cukorkának másfajta íze van, és az ízek cseppet sem kellemesek. Az elfeledett szülinapé savanyú, mint az ecet. Egy jóbarát elvesztése keserűbb a feketekávénál. No és ha kicsúfoltak valakit! Az olyan ízű, mint a hányás.

A királyfi gyorsan tanult. Három nap után Búevő Benő magára hagyta az erdő közepén. A lila szörny meghempergett a sárban, pancsolt egyet a tó vizében. Cserebogarakat, ganajtúrót és facincért ropogtatott.

Olykor-olykor visszatért az öreg tölgyhöz, hogy szemügyre vegye a megfáradt királyfit. Pár nap elteltével azonban a szél egy szórólapot fújt az agyara közé. A királyi piacon süteményvásárt hirdettek. Búevő Benő csorgó nyállal indult útnak, hogy megkóstolja a finomságokat. A királyfiról teljesen megfeledkezett.

Hogy is akarhatott volna mindenféle fájdalmon rágódni, amikor ezernyi különleges étel csalogatta magához?

Összességében jót tett a királyfival is. Többé nem maradt ideje a trónöröklésen mérgelődni.

LÁSZLÓ BETTINA