Megint vasárnap

Luca ült a kocsiban, homlokát az ablaküvegnek nyomta, odakint suhant a város, közben halkan duruzsolt a motor, mintha verklin tekernék a tájat. Megint vasárnap. Megint a nagyihoz megyek, gondolta Luca, nem annyira dühösen, inkább csak kedvetlenül. Ott mindig minden ugyanolyan, ugyanaz. Ugyanaz a szag, amikor belépnek a túlzsúfolt, picinyke előszobába. Ugyanaz a porszemcsés félhomály, amikor a hallba masíroznak. Ugyanolyan ragacsos a linóleum, amikor a konyhába vonulnak. Ugyanaz a régi, kopott kártyapakli, ugyanaz a snapszlizás mindig. A nagyi ugyanolyan hangon mondja pontban délben, hogy na, kész az ebéd, lehet asztalhoz ülni. Mindig ugyanaz az ebéd is.

Rántott hús és krumplipüré és utána kakaós süti tejszínhabbal. A kakaós süti mindig ugyanolyan meleg, a tejszínhab mindig ugyanolyan hideg hozzá, a kettő közötti hőmérsékletkülönbség mindig ugyanolyan különösen bizsergeti a szájpadlást. Ebéd után mindig ugyanazok a témák, amikor leülnek a kanapéra beszélgetni a nagyival. Iskola, osztályzatok, fiúk, sport, hegedű. A nagyi mindig ugyanúgy törölgeti a szeme sarkát a textilzsebkendőjével, amikor szóba hozza nagypapát, és mindig éppen ugyanazokat a történeteket meséli el róla. A nagyinál mindig vasárnap volt. És mindig tíz órára mentek hozzá, mindig ugyanazon az útvonalon, Luca mindig ugyanúgy nyomta homlokát az ablaküveghez. Jaj, gondolta Luca, miközben rettenetesen sajnálta magát, ez elviselhetetlenül unalmas!

Luca mama az ablakhoz nyomja homlokát. Bámulja az utcán sietőket, közben hallgatja az óra kattogását. Mindjárt tíz. Mindjárt itt vannak. Pár perc múlva csörög is a kapucsengő, ő botjára támaszkodva a kapunyitóhoz botorkál, kedvesen beleszól, ahogy máskor is: gyertek csak! Kinyitja a bejárati ajtót és a félfának dől. Tudja, hogy hamarosan meghallja az unokája lépteit a folyosón. És azok a léptek mindig másmilyenek. Hol jókedvű, sietős kopogás, hol bánatos csoszogás, van, hogy dacos trappolás, máskor meg olyan vontatott, ütemtelen, mintha legszívesebben máshol járna. Az unokája világában minden olyan gyorsan változik. Nem árt, ha legalább ez a vasárnap olyan marad, amilyen mindig is volt.