Janecskó Kata A PÖTTÖMÖK CSENGETTYŰJE

A pöttömök csengettyűje

A legkisebb gyerek is tudja, hogy pöttömök nélkül nem mennek rendben a dolgok. Kifut a leves. A macskák forgolódnak álmukban, és lepottyannak az ablakpárkányról. A nagymamák sehogy sem találják az olvasószemüvegüket.

A pöttömök annyira parányik, hogy szabad szemmel csak akkor láthatók, ha nagyon-nagyon meresztgetjük a szemünket. Legtöbbször épp csak egy csillanást pillantanak meg a szerencsések: hegyes sipkájuk végén az aprónál is apróbb rézcsengettyűt. Borzasztóan fázósak, a házak legforróbb pontjaira költöznek be: a kandallóba, a gázkonvektor kékes őrlángja mögé, beveszik magukat a radiátor rácsai közé. A hideg elől menekülnek, elég egy fuvallat, és fázósan összekapaszkodnak. Ha kihűl a ház, szedik a sátorfájukat. És onnantól nincsenek pöttömök, eltűnnek a dolgokat helyükön tartó varázserejükkel együtt.

Jól tudta mindezt Totori, a kisfiú is, nem csoda, hogy rettenetesen kétségbe esett, amikor egy napon az egész városban elment az elektromosság. Valami elromlott az óriási erőműben, és Totori hallotta, amint a felnőttek azt mondogatják fejcsóválva egymás között, hogy akár napokig is eltarthat az áramszünet. Leállt a villanyradiátor. Hiába nyomkodta lábujjhegyre állva a kapcsolót, fénytelenek és hidegek maradtak a villanykörték, de még a sütőben sem tudott meleget csiholni, ahol máskor olyan szépen barnulnak a dagadozó pogácsák.

Totori a fejébe vette: az ő dolga intézkedni, hogy ne legyen baj a pöttömök nélkül. Egész nap lótott-futott. Szaladgált nagymamától macskáig: szemüveget cipelt az ősz konty nyomában járva, az alvó cica derekát támasztotta, nehogy leessen. Estére már borzasztóan elfáradt, kimelegedett, csorgott róla a verejték. Amikor felemelte a kezét, hogy megtörölje a homlokát, izzadt tenyerében észrevett valamit: ott csillámlott egy apró rézcsengettyű. JANECSKÓ KATA