Catherine anderson szélbe irt sorok

Catherine Anderson

SZÉLBE ÍRT SOROK

Együttműködő partnerünk:

Catherine Anderson SZÉLBE ÍRT SOROK

A mű eredeti címe Silver Thaw

Copyright © Adeline Catherine Anderson, 2015

Hungarian translation © Stier Ágnes

© General Press Könyvkiadó, 2016

Fordította STIER ÁGNES

A borítót KISS GERGELY tervezte

ISBN 978 963 643 931 6

Kiadja a GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ 1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

Telefon: (06 1) 299 1030

www.generalpress.hu generalpress@lira.hu

Felelős kiadó KOLOSI BEÁTA Műszaki szerkesztő DANZIGER DÁNIEL Felelős szerkesztő SZABÓ PIROSKA

Az e-könyv konvertálását az eKönyv Magyarország Kft. végezte www.ekonyv.hu

Köszönetnyilvánítás Ezt a könyvet a testvérem unokájának, Nichole Meyerottnak, valamint a lányának és csodálatos férjének, Rowannek és Bryannek ajánlom. Ha rátok gondolok, mindig eszembe jut az a csodás július 4-e, amelyet egy családként ünnepeltünk Rowan születése előtt.

Később nagy örömmel néztem, ahogy Nichole a lányát ringatta Mary nagyi székében.

A szeretet oly sok generáción át megmaradt.

Szeretném megköszönni Rosie Blake-nek, hogy annyi információt megosztott Lincoln anyajuháról, Marble-ről, akinek a gyapja odafagyott a jéghez, és kiszakadt, amikor felállt. Rosie-tól hallottam először a juhokra való kabátokról, és arról, hogy a sirató gerlék élethosszig választanak párt. A történetben szereplő gerlék éveken át látogatták Cinnamon Ridge-et.

Szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet segítőmnek, Kate Allennek, aki felkutatott olyan nehéz, műanyag késeket, amelyek elég súlyosak ahhoz, hogy halálos fegyverként használják őket, rendőrségi motozásokat nézett végig velem a neten, és tudta, hogyan lehet hitelkártyával ATM-ből pénzt kivenni. Mindegy, mekkora volt az őrület nálunk, Kate minden kihívással jókedvűen nézett szembe.

Fogadott testvéremnek és asszisztensemnek, Julia Ashtonnak is örökké hálás leszek, aki mindig mellettem áll, tűzön-vízen át. Nem tudom, mihez kezdenék nélküle.

Végül, de nem utolsósorban köszönetet szeretnék mondani James Radloff atyának, aki példájával megtanította nekem és oly sok más embernek is, hogyan őrizzük meg a hitünket még akkor is, amikor úgy tűnik, minden remény oda. Ő a hamvaiból feltámadt főnix, aki győzedelmeskedett a szerencsétlenség felett az oregoni Bendben lévő Úrvacsora katolikus templomban.

Prológus A novemberi éjszakán élénk szél tépázta az Amanda Banning előkertjét körülvevő fenyőket és bokrokat. Belekapott a rózsaszín papírdarabba, amelyet a nő felemelt kezében, az ujjai között tartott, majd magával ragadta a sötétségbe. Amanda számára a papírcsík olyan volt, mint a palackposta: csak ő szélnek eresztette az üzenetet. Egy hónappal korábban kezdett bele a dologba, mert nehezen viselte az elszigeteltséget és a nyomasztó csendet, miután hatéves lánya, Chloe lefeküdt aludni. Televízióra nem futotta, a West Mainben vásárolt, használt rádiós óra pedig rosszul vette az adást. Amanda úgy gondolta, nem a szerkezettel van gond, inkább arra gyanakodott, hogy túl sok fa veszi körül az otthonát. Néha, ha a légköri viszonyok megfelelőek voltak, talált adót, és élvezhette a zenét recsegés nélkül, de legtöbbször csak fehér zajt hallott.

A nyomasztó éjszakai csend tudatosította Amandában, mennyire egyedül van a világban. A szélnek eresztett üzenetek olyan érzéssel töltötték el, mintha kapcsolódna a többi emberhez; kifejezhette a gondolatait és a vágyait, ahelyett hogy magába zárta volna azokat.

A nő mosolyogva húzta össze magán vékony kabátját a hideg elleni védekezésként.

Nem érdekelte, hogy olvassa-e bárki is az üzeneteit. Hisz senki sem tudja, ki írta őket, ami felszabadítóan hatott rá. Azt írhatott, amit csak akart, legyen az bármekkora butaság vagy komoly dolog. A papírra vetésük segített. Nem tudta pontosan, miért, de segített.

A mai üzenetei bolondosra sikerültek. Nemrég besétált Chloéval Mystic Creekbe, és olvasójegyet váltott a helyi könyvtárba, így mesekönyveket kölcsönözhetett a lányának, és romantikus regényeket magának. Nem tudta, mi vonzza a szerelmi történetekhez, de itta az olyan szerzők szavait, mint Jodi Thomas, Susan Wiggs, Emilie Richards és mások.

Majd nyolc évig tartó rémálomszerű házasságának örökre száműznie kellett volna a romantikus gondolatokat a fejéből. Talán igaz, hogy a remény hal meg utoljára, mert mély, sajgó szükségét érezte, hogy szeressék és dédelgessék.

Ezért ma éjjel azt írta: Bárcsak találnék egy olyan kedves és csodálatos férfit, mint akiről az egyik romantikus történetben olvastam, amit imádok. Valakit, aki csodálatos apja lenne a kislányomnak, és aki mellett mindketten biztonságban lennénk. Amanda általában sokkal gyakorlatiasabb dolgokat kívánt – például hogy legyen elég pénze a villanyszámlára –, de most épp a történet felénél járt, és őrülten belehabarodott a Jake nevű karakterbe. Csak egy kérdése maradt: tényleg léteznek ilyen férfiak? A racionális oldala mindig határozott nemmel felelt, de tagadhatatlanul mást akart hinni. Buta, buta, buta. Jobban jár, ha a Mikulásban hisz, a férfi szót pedig törli a szótárából. Tapasztalata szerint a férfiakból általában bántalmazók lesznek.

Sóhajtva az égre emelte a tekintetét. Remélte, hogy lát csillagokat, de ahhoz túl sok volt a felhő. Valószínűleg hófelhők. Eddig egyik használtcikk-boltban sem talált hólapátot, pedig háromban is járt. Chloéval kénytelenek lesznek átverekedni magukat a havon, amíg

nem talál leértékelt lapátot. Egy gond van csak: Chloénak nincs vízálló csizmája. Miért nem ellenőrizte Mystic Creek téli időjárását, mielőtt ezt a várost választotta búvóhelyül?

Vállat vont, és hangosan így szólt: – Mert máshová nem futotta két buszjegyre, és Mystic Creekre illik a leírás, miszerint a semmi közepén van. Mark Olympiában keres majd, Washingtonban, nem KözépOregonban.

A saját hangját hallva Amanda pislogott egyet, aztán bement a házba, bezárta az ajtót, és beakasztotta a láncot. Nem hitte, hogy a lánc akár egy vérszegény verebet is távol tartana, de elég időt nyerne, hogy felkapja az öntöttvas serpenyőt, amelyet a keze ügyében tartott a konyhaasztalon. Körbejárta a házat, ellenőrizte, hogy a hátsó ajtó és az összes ablak is zárva van-e. Chloe szobájában kisimította alvó lánya homlokából a sötét haját, amely annyira hasonlított az övére, aztán lehajolt, és puszit nyomott a kislány orrára.

Chloe mocorgott álmában, és felkiáltott: – Ne, apu, ne! Hagyd békén anyut! Ne bántsd! Hagyd abba!

Amanda szíve összeszorult. Mióta elhagyta a férjét, Markot, Chloe rémálmai többékevésbe abbamaradtak, de a gyerek időről időre még sikoltozva ébredt. Amanda leült az ágyra, és a karjába vette Chloét.

– Csak álmodtál, bogaram. Apu többé már nincs velünk. Nagyon messze vagyunk tőle. Többé már nem bánthat minket.

Chloe reszketve karolta át Amanda nyakát.

– Ott feküdtél a konyhapadlón, és apu a bakancsával rugdosott.

Amandának eszébe jutott az az éjszaka, és felzaklatta, hogy Chloe álmában újra átélte.

– Minden rendben. Jól vagyok. Elmenekültünk, emlékszel?

A kislány Amandához simult. Perceken belül újra elszenderedett.

– Szép álmokat, kicsim! – suttogta Amanda, miközben betakargatta a kislányt. – Csak gyönyörű, csodálatos álmokat!

Gyönyörű álmokat! Amanda mantraként mondogatta ezt magának esténként, elalvás előtt, mert ő is gyakran riadt fel rémálmokból. A szíve kalapált, a teste verítékben úszott.

Lassan elfogadta, hogy nem számít, milyen messzire menekül, soha többé nem érezheti magát biztonságban.

Pár perccel később kabátban lekuporodott az ütött-kopott öreg kanapéra az egyetlen lámpa mellé, hogy még olvasson kicsit a könyvtári könyvből. Jake. Mosolyogva burkolódzott be a takaróba, hogy melegben legyen. Nincs a világon olyan férfi, mint ő, aki vadvirágokat szed, és kis csokrokat hagy a nő verandáján. Vissza a realitások talajára! De

ettől még szívesen merült el a fantáziavilágban. Amit a realitásról tudott, annál mindenképpen jobb.

Első fejezet Jeb Sterling halkan szitkozódva vágott át marhalegelőjén, és felszedegette a szemetet.

Apró, rózsaszín papírdarabkák borították a füvet, mintha csak túlnyílt lóherevirágok lettek volna. Mindenütt ott voltak. Miért az ő háza előtt döntött úgy valaki, hogy kihajítja a szemetet a kocsi ablakán? Jeb büszke volt a birtokára, és nyaranta órákat töltött az elektromos fűkaszája társaságában. Vascsövekből álló kerítését maga hegesztette össze, és a fehér festés mindig olyan volt rajta, mintha újonnan vitték volna fel. Úgy rendezte el a kertet a ház körül, hogy az belekerülhetett volna egy lakberendezési magazinba. Nem örült, hogy valami seggfej szeméttelepnek használta a földjét.

Hangosan dohogva járta körül a területet, felszedegette a rózsaszín fecniket, és összegyűrte őket. Felkapta a hatodikat, mielőtt még elsodorta volna a szél, és ekkor a haragja csodálkozásba fordult. Mi a fene? Erre egy üzenetet írtak. Kisimította a nyirkos, gyűrött papírcsíkot, és hangosan felolvasta: – „Vajon mennyi pénzre lenne szükségem, hogy venni tudjak egy tisztességes használt autót? Nem érdekel, ha szörnyen néz ki, csak guruljon. Pokoli ebben az időben gyalog járni munkába!”

Jeb a homlokát ráncolva felszedte a több fecnit a fűről, aztán talált még párat az előkertben és még egyet a kocsifelhajtón. Bevitte őket a házba, és leült a saját maga által készített étkezőasztalához, amelyet tizenkét személyesre tervezett, de ki lehetett nyitni, és úgy akár húszan is elfértek mellette. Hasonlított azokhoz az asztalokhoz, amelyeket régen a nagy farmercsaládok használtak.

Jeb kisöpört egy szőkésbarna tincset a homlokából, és kisimította az üzeneteket. „Bárcsak találnék használt téli csizmát a kislányomnak! Újra nem telik, és a főnököm szerint hamarosan nagy hó lesz.” Jeb a fejét csóválta. A téli gyerekcsizma nem kerül olyan sokba. Vagy igen? Miután betöltötte a harmincat, Jeb elhatározta, hogy nem számolja tovább a születésnapokat. Megmaradt agglegénynek, és gyerekei sem voltak. Nem lehetett épp a gyerekruházat szakértőjének tekinteni. Talán az egyik öccse vagy a két húga közül valamelyik megházasodik, és hamarosan sokasodni kezd. Akkor a szülei nem nyaggatják majd folyton azzal, hogy állapodjon meg, és ajándékozza meg őket unokákkal.

A finom folyóírás alapján Jeb úgy döntött, az üzeneteket egy nő írta. A legtöbb pasi, akit ismert, nyomtatott betűkkel írt.

A következő üzenet megmosolyogtatta. „Bárcsak találnék egy olyan kedves és csodálatos férfit, mint akiről az egyik romantikus történetben olvastam, amit imádok.

Valakit, aki csodálatos apja lenne a kislányomnak, és aki mellett mindketten biztonságban lennénk.” Jeb úgy tippelt, hogy a hölgy szereti a csöpögős szerelmi történeteket.

A mosolya elhalványult. Miért nem érzi biztonságban magát ez a nő és a gyermeke? És vajon őt szemelték ki? Nehezen hitte el, hogy az üzenetek véletlenül kötöttek ki az ő

telkén. Talán ez a nőszemély látta őt kint dolgozni, és ígéretes férjjelöltnek tartotta.

Kizárt, aranyom! Jeb nem volt annyira kétségbeesett. Az anyja folyton azt hajtogatta, hogy álmai asszonya akkor keresztezi az útját, amikor a legkevésbé számít rá. De mostanáig ez még nem történt meg, és a férfi lassan elfogadta, hogy valószínűleg soha nem is fog.

Ebben a pillanatban a kutyája szellentett egyet. Jeb felnyögött, és a válla felett hátranézett.

– A francba, Bozo, inkább káromkodj, jó?

A foltos brazil masztiff, Bozo pofája és füle sötétbarna volt, aranyszínű teste úgy nézett ki, mintha különböző árnyalatú sár borítaná. A kutya felébredt a szunyókálásból, ásított egyet, aztán megrázta a fejét, tokájáról csak úgy repült a nyál szanaszét, egyméteres sugarú körben beborítva mindent. Amikor a kutya fiatalabb volt, Jeb azonnal felpattant, hogy gyorsan letisztogasson mindent, de aztán olvasta a neten, hogy ha a nyál megszárad, könnyen le lehet törölni vagy fel lehet porszívózni.

– Ha valaha találkozom az igazival, vet rád egy pillantást, és sikoltva rohan el a másik irányba, ugye tudod?

Bozo morgott; ő így beszélt. Jeb mosolyogva tért vissza az üzenetek olvasásához. „Az egyetlen fegyverem az öntöttvas serpenyő meg a henteskés, amit a matracom alá rejtettem, hogy a lányom ne találja meg. Ha a férjem a nyomunkra bukkan, imádkozom Istenhez, hogy adjon elég erőt, hogy le tudjam ütni a serpenyővel.”

Bozo eleresztett még egy szellentést. A szorulás olyan jellemzője volt a masztiffoknak, amelyet Jeb nem vett figyelembe, amikor a fajta mellett döntött. Kezével legyezett az arca előtt, és azt kívánta, bárcsak kölcsönadhatná ennek az asszonynak a kutyáját, nem azért, hogy kínozza a nem épp illatos örömökkel, hanem a biztonsága miatt.

Ha Bozo állna őrt, nem lenne szüksége nehéz serpenyőre fegyverként.

Jeb visszafordult a következő üzenethez. A fenébe! – gondolta. Ettől függővé lehet válni. Mintha belesett volna valakinek a szívébe. Ennek a nőnek a férje egyértelműen egy erőszakos, szemét alak; az asszony szinte teljesen le van égve, és mindennek a tetejébe van egy kislánya, akit alig tud eltartani.

Megint eltűnődött, vajon a nő szándékosan az ő földjét vette-e célba az üzenetekkel.

Eszébe jutott zsémbes, öreg szomszédja az út túloldalán. A gazdálkodó Tony Bradley-nek aranyszíve volt, amit azonban nagyon igyekezett titkolni. Ideje sétálni egyet. Ha Tony talált rózsaszín papírfecniket a földjén, akkor Jeb megnyugodhat. Nem tetszett neki a gondolat, hogy valami kétségbeesett nőszemély szemet vetett rá. Még ha nincs is kocsija, elsétálhatott erre, ha a közelben lakik.

Bozo elkísérte Jebet Tonyhoz. A masztiffoknak sok testmozgásra volt szükségük, legalább harminc perc sétára naponta, amihez Bozo úgy jutott hozzá, hogy követte Jebet,

miközben a férfi ellátta az állatokat. Egy kis plusz séta sosem árt, bár a férfi arra azért próbált vigyázni, hogy a kutya ne nagyon fusson. Az nem tesz jót a száztizenöt kilós állat csípőjének és ízületeinek. Ráadásul a masztiffok könnyen túlhevülnek, még hideg időben is.

Mivel a termést már betakarították, az öreg Tony áttért a téli napirendre.

A felszerelését javítgatta, etette az állatait, tévét nézett, és keresztrejtvényt fejtett. Jeb úgy talált rá, hogy épp a traktorját babrálta. Az ősöreg John Deere masináról szinte teljesen lepattogzott a rá jellemző zöld és sárga festék, és antikvitásként valószínűleg többet ért, mint Tony egész farmja.

– Szia, Tony! – kiáltotta Jeb. – Traktorgondok?

A sárgásbarna, zsírfoltos ruhát viselő öregember vastag fatörzsre emlékeztetett kétnapos szakállával. Mogorva pillantást vetett Jebre.

– Betsynek sosincsenek gondjai. Olyan, mint egy nő, fiam. Csak egy kis szeretet kell, hogy járjon a motor.

Jeb megállt a csípője fölé érő első kerék előtt. Bozo ezt a pillanatot választotta, hogy megrázza a fejét, és szanaszét szórja a nyálát. Ekkor Mike, Tony vörös-fehér színű ausztrál juhásza ugrott elő a traktor alól. A kutyák elnyargaltak, hogy felváltva pisiljenek le minden bokrot, amelyet csak meglátnak.

– Mi szél hozott? – Tony olyan zsíros rongyban törölte meg a kezét, hogy az ujjai csak még koszosabbak lettek. – Ha nem találtál új takarítónőt, és felbérelnéd a feleségemet, nincs szerencséd. Mike rohadtul vedlik, én rendetlen vagyok, úgyhogy eléggé lefoglaljuk Myrnát.

Jeb még nem keresett új takarítónőt, amióta az előző felmondott.

– Most két megbízás között vagyok. – Nem látta okát, hogy ezt jobban kifejtse.

Tonyval elég régóta voltak szomszédok ahhoz, hogy az idős férfi tisztában legyen hektikus munkarendjével. Jeb most fejezett be egy bútort egy férfinak, aki különleges karácsonyi ajándékot szeretett volna a feleségének, de ezenkívül nem sok dolga akadt mostanában. – Gondolom, egy ideig egyedül is ki tudom takarítani a házat. Amikor megint fellendül az építőipar, február-március táján, majd tudakozódom. – Kacsintott. – És megígérem, hogy nem lopom el Myrnát.

A dohányt rágó Tony oldalra hajolva köpött egyet.

– Még jó. Attól tartok, szórakozik vele a csípője. Hol fáj, hol nem.

Jeb ezt szomorúan hallotta. Myrna édes asszony volt, és csak hatvanhárom éves, túl fiatal ahhoz, hogy csípőprotézisre legyen szüksége.

– Remélem, hamarosan jobban lesz. Pár hónapja az anyám is bicegett, mert fájt a csípője. – Kate Sterling esetében a bicegés gyors tempójú sántítást jelentett. – Épp el akart

menni Hamilton dokihoz, amikor a probléma elmúlt.

– Én a másik orvoshoz, dr. Payne-hez járok – nevetett Tony. – Kíváncsiságból mentem hozzá. Ha én ifjú orvos lennék, és a vezetéknevemet ugyanúgy kellene kiejteni, mint azt, hogy pain,{1} nevet változtatnék.

– Lehet, hogy fiatal, de azt hallottam, jó – jegyezte meg Jeb. – Talán el kellene vinned hozzá Myrnát.

– Az a nyavalyás nőszemély nem megy. Túl makacs az én Myrnám.

Jeb nem tudta, mit mondjon, csak kaparászta a cipősarkával a fagyott földet. Tony istenítette a feleségét, és nem osztott meg mással magánjellegű dolgokat, csak ha nagyon aggódott.

– Szóval, mi szél hozott erre? – kérdezte Tony.

Jeb egy marék rózsaszín fecnit halászott elő a kabátzsebéből, és előrenyújtotta a gyűrött papírhalmot.

– Csak azon gondolkodtam, találtál-e ilyeneket a földeden?

Tony hunyorgott.

– A rohadt életbe! Te is kapsz ilyeneket? Az én Myrnám teljesen kiborult, én mondom. Majd megőrjít azzal, hogy megpróbálja kitalálni, ki írhatta. Megnyalatta velem az ujjam, hogy így derítsem ki a szélirányt.

Jeb visszadugta a zsebébe az üzeneteket.

– Arra nem gondoltam, hogy a szél hozhatta őket a birtokomra. Ti hányat találtatok Myrnával?

– Úgy húszat. – Tony megint kiköpött, és majdnem eltalálta Bozót, aki lefeküdt Jeb lábához. – Nekem vannak elméleteim, ha nem gond, megosztom őket. Az írójuk nő, méghozzá magányos. Nincsenek barátai. Szakácsnőként dolgozik valahol, és alig tud megélni a keresetéből. Nagyon szeretne találni magának egy férfit. Az egyik üzenetben azt kívánta, hogy a szőke herceg vigye el őt és a gyerekét egy fehér paripán, és boldogan éljenek, míg meg nem halnak.

– Most komolyan! – Jeb visszaemlékezett az üzenetre, miszerint a nő egy hőst szeretne találni magának. – Biztosan nagyon nehéz lehet neki.

– És valószínűleg rusnya, mint a sötét éjszaka, ha ennyire kétségbeesett.

Jeb ezen elgondolkodott, és úgy döntött, Tonynak valószínűleg igaza van. Gyönyörű nőknek általában nem kell keresniük a férfit, aki megmenti őket. A pasik sorban állnak a feladatra. Nem mintha Jebet érdekelte volna, ha ez a nő csúnyácska. Egyértelműen barátra volt szüksége. Jeb hasztalan próbálta elképzelni, milyen lehet, ha nincs kihez szólnia.

Mystic Creekben nőtt fel, és nem tudott bemenni a városba anélkül, hogy ne találkozott

volna ismerőssel. Ráadásul egy rakás rokona is élt itt.

– Hát, örömmel hallom, hogy az üzenetek nem csak az én földemen kötöttek ki.

– Nem fenyeget veszély – nevetett Tony. – Nem kérdeztem meg a szomszédjainkat, hogy ők találtak-e üzeneteket, de figyelembe véve, nekünk mennyi jutott, megnyugodhatsz, nem téged pécézett ki.

Jeb a felhőket tanulmányozta.

– Úgy látszik, ma éjjel havazni fog.

– Myrna azt mondja, cudar viharzóna közeleg felénk – bólintott Tony.

Jeb úgy fejezte be a beszélgetést, ahogy ők ketten mindig, elsétált. Csak azt mondták ki, amit kellett. Az udvarias búcsúzkodás nem szerepelt a műsoron.

Bozo Jeb mellett baktatott. Kifizetődött a három engedelmességi tréning, legalábbis nagyjából. A férfinak néha az volt a benyomása, hogy Bozo szerint az engedelmességi órák a gazdinak szóltak. Mindazonáltal a kutya jól nevelt volt, és legtöbbször azt tette, amit mondtak neki. Ami nem árt. A masztiff nehéz eset lehet, ha nem nevelik rendesen.

Ha masztiffod van, fontos, hogy te irányíts. Bozo szelíd, jól szocializált kutya volt, így ritkán mutatkozott meg a védelmező természete. Még az elején Jeb egyszer elkövette azt a hibát, hogy otthon hagyta, amikor el kellett mennie munkaügyben, mire a kutya elpusztította a birkaólat. Amikor a férfi hazaért, mindenfelé félig megevett deszkák és a tönkrement tető darabjai hevertek. Márvány, a Lincoln juha bégetve állt az akolban, mert eltűnt a menedéke. Jeb mostanában már ritkán hagyta magára Bozót. Félt, hogy a következő célpont a háza lesz. Bozo nem volt rossz kutya, csak rombolt, ha magányosnak érezte magát.

Magányos. Jeb megállt a rönkháza előtt, és minden irányba szétnézett. Valahol odakint, valószínűleg csupán egy kőhajításnyira, egy nagyon magányos nő üzeneteket írogat, és szélnek ereszti őket. Ez zavarta Jebet. Nem érdekelte, ha ennél a nőnél még életében nem látott csúnyábbat, ha barátra van szüksége, ő boldogan jelentkezik. Senki sem érdemli meg, hogy ilyen boldogtalan legyen.

Felment a bejárathoz vezető kőberakásos lépcsőn, és észrevett egy magyalbokorba akadt újabb rózsaszín cetlit. Úrrá lett rajta a kíváncsiság. Ez alkalommal vajon mi mondanivalója van a nőnek? Ahogy a papírfecniért nyúlt, a bokor megszúrta. A sérült ujját szopogatva elolvasta a nyirkos üzenetet. „Bárcsak lenne egy barátom! Sütnék csokidarabkás kekszet, a kedvencemet, csinálnék forró csokit, és az asztalomnál ülve beszélgetnénk. Beszélnem kell valakivel. Nem kell különleges személynek lennie. Csak beszélgetnem kell egy másik felnőttel. Találkozom emberekkel a munkahelyemen, de az nem ugyanaz.”

Jeb ismét a távolba meredt. Merre van, hölgyem? Ezen a vidéken minden irányból fújt a szél, délután és este délről érkezett. A hirtelen változások miatt nem egyszerű visszakövetni az üzenetek útját. A Huckleberry Road, ahol a háza állt, párhuzamosan haladt a Bearberry Looppal és az Elderberry Lane-nel, ahol a legtöbben egyhektáros telken éltek. Hogy az Elderberry Lane-t miért hívták köznek, arról fogalma sem volt. Csak egy földút volt, amelyet sohasem szántanak fel vagy döngölnek le, ha egy lakó nem veszi kézbe az ügyet.

A házba érve Jeb a kézzel készített fogas felé dobta a baseballsapkáját. Harminc centin múlott. Holnap majd porolhatja le, mert tele lesz kutyaszőrrel. Hiába célzott erre Tonynak, nem állt olyan jól a takarítással, mint szerette volna. Igényes volt a házára. Kösz, anyu! Kate Sterling módszeres háziasszony volt, és legalább néhány mániáját továbbadta mindegyik gyerekének. Jeb a konyhai és a fürdőszobai mániákat örökölte. Steril helyiségre volt szüksége a főzéshez és a fogmosáshoz. A ház többi része azonban lassan pokolian festett, és ez már zavarta. Holnap takarítás, döntötte el. Körülbelül négy óra alatt végez, aztán pár hétig nem kell foglalkoznia vele, ha meg tudja tanítani Bozónak, hogy ne hullassa a szőrét.

– Erre esély sincs. – Lehajolt, és megsimogatta a kutya fejét. – Annak a nőnek egy kutya kellene. Nekem nincs szükségem más társaságra rajtad kívül.

De vacsorakészítés közben – Jeb imádott főzni – be kellett ismernie, hogy legyen bármilyen jó hallgatóság Bozo, szinte nem telt el nap anélkül, hogy ne beszélt volna más felnőttekkel. Az anyja naponta telefonált. A húgai – igazi dumagépek – legalább heti háromszor zargatták. A három öccse is gyakran telefonált, még Jonas is, aki főiskolára járt egy másik városba. És persze az apja, Jeremiah is felhívta néha.

A férfiakkal folytatott beszélgetések egyszerűek voltak, semmi locsi-fecsi. Hogy vagy? Jól. Csak jelentkezni akartam. Nálam minden rendben. És nálad? Jól vagyok. Aztán a hívás egy Szeretlek!-kel zárult. Jeb értékelte a tömörséget. Az anyja és a húgai esetében ez nem így zajlott. Mindent el kellett mesélniük a barátaikról, pletykáltak a szomszédokról, vagy a bendi Macy’s remek leárazásáról áradoztak. Egyáltalán nem bánta, amikor Sarah azzal hívta fel sírva, hogy zöld lett a melírozás a hajában. Érdekesnek találta: rosszul sikerült dauer és festés. Különben meg, mi a franc az a dauer? És egyébként is, miért érezte szükségét a húga – akinek tökéletes volt a frizurája, a haja pedig ugyanolyan karamellszínű, mint az övé –, hogy szőke vagy vörös tincsekkel dobja fel, ami aztán balul sülhet el? Jeb jobban szerette, amit Isten adott.

A férfi felaprította a zöldségeket a vacsorához. A válla felett nyers répa-, zeller-, brokkoli- és karfioldarabokat dobált hátra Bozónak. A hagymát és a fokhagymát meghagyta magának. Ezek ártanak a kutyáknak. A csontvelejük nem termel több vörösvérsejtet, vagy valami ilyesmi.

A háta mögött Bozo rágcsálta az egészséges falatkákat. Mindig közösen főztek

vacsorát. Kölyökkora óta zöldségekkel etette Bozót, és a kutya zöldségimádó lett. Az állatorvos szerint ártani nem árt. Jeb gyorsan elkészítette a rizst a kuktában, összeütött egy mártást, és leült a kerek konyhaasztalhoz elfogyasztani az ételt. Bozo esti kutyakajáját ropogtatta.

Jeb ezután rendet rakott a konyhában, majd visszaült az asztalhoz egy pohár konyakkal, hogy hosszú beszélgetést folytasson Bozóval a rózsaszín papírfecnik titokzatos írójáról. Jeb mondatai között Bozo választ morgott. A férfi betartotta az udvarias társalgás szabályait, és csak akkor szólalt meg, amikor a kutya már elmondta a mondandóját.

A beszélgetés addig tartott, amíg Jeb megitta a konyakot.

– Annak a szegény nőnek kellene egy olyan beszélő masztiff, mint te. Mi remekül eltársalgunk – közölte, miközben a földszinti háló felé baktattak.

Álmodom. Ez csak egy álom, mondogatta magának Amanda, csakhogy bármennyire is fel akart ébredni, képtelen volt rá. Mark. A férje a torkára kulcsolta a karját, félig töltött fegyvert szorított a halántékához, miközben azt mesélte, hogyan néz majd ki a szétloccsant agyveleje a falon. A gégéjét szorító kéz miatt Amanda nem tudott megszólalni. Csak nyöszörgött, reszketett félelmében, és imádkozott, hogy a tár üres legyen, amikor Mark meghúzza a ravaszt.

Katt. A hangra Amanda hirtelen felült az ágyban. A takaró a lábára csavarodott.

Zihált. Patakokban folyt róla a veríték. Még ébren is úgy érezte, mintha fojtogatnák. Te jó ég, te jó ég! Küzdött az ágyneművel, hogy kiszabaduljon, és a fürdőszobába botorkált pisilni. Ez nem a valóság. Csak álom. De hiába ismételgette ezt, a remegésen nem segített. Állni sem bírt, így a vécén maradt, amíg a rémálom nem eresztette.

Kilépett a fürdőből. A ház furcsán világos volt. A nappali ablakához sétált, és elhúzta a függönyt. Legalább harminc centi hó terült el odakint. Bár összeszorult a szíve, el kellett ismernie, hogy gyönyörű látvány. Az út szélén álló, sosem használt postaláda a póznán úgy nézett ki, mint egy habos, fehér mázzal borított sütemény. Mivel az Elderberry Lane – egy zsákutca – végén lakott, nem jártak arra autók, így a hótakaró érintetlen maradt. Néhol porhanyós kupacokba gyűlt. A fenyők ágai meghajoltak a súly alatt. Eljött a téli csodaország.

Bárcsak bentről csodálhatná! Feltekerte a termosztátot, hogy elűzze a hideget, mielőtt felébreszti Chloét. A régi szegélyfűtőtestek fele nem működött, és húsz perccel később még mindig nem melegedett fel eléggé a ház. Chloe kicsi volt, és vékony. Amanda utálta kitenni a jéghideg huzatnak. Valahogy takaróba bugyolálva öltözteti fel a gyereket.

Különben fogvacogva eszi majd a zabkását és a brióst, amelyet Amanda tegnap hozott haza Chloe iskolájának a menzájáról, ahol dolgozott. A munka előnye. Delores, a főszakács megengedte a kisegítőinek, hogy szétosszák egymás között a maradékot.

Állítása szerint törvényellenes volt egynapos étellel etetni a gyerkőcöket. Amanda nem épp konyhaművészeti remekeket kapott, de így kevesebb pénzt kellett élelmiszerre költenie, és mindig kihúzta hó végéig. Vagyis majdnem. Lehet, hogy a villanyszámlára ebben a hónapban nem futja.

Bármilyen borús is volt a helyzetük, Amanda elűzte a rémálom emlékeit, és a szívét eltöltötte a béke. Legalább Mark többé nem része a havas képnek. Se dühkitörések, se ütések, se bútordobálás, se lyukak a falban. Legyen az időjárás bármilyen cudar, Chloe legalább biztonságban lesz reggeli közben.

Amanda besétált a lánya aprócska szobájába. Avokádószínűre festette, amelyet a Csövek és kövek barkácsbolt ifjú tulajdonosa, Landon Ramsey „maradék színnek” nevezett. Vagyis kikeverte egy vásárlónak, aki meggondolta magát, és nem vette meg.

Amanda úgy vélte, vödrönként öt dollárért nem lőhet mellé, és legalább Chloénak tiszta lesz a fala. Olcsó holmikkal dekorálta ki a szobát, vett függönyöket, aranyos ágytakarót és egy öreg szőnyeget a viseltes linóleumra.

Nem épp a kislányok álma, de Chloe imádta, hogy van saját könyvespolca. Bagóért vették a Másodkézben. Az aranyos, barna hajú, zöld szemű tulajdonos, Tally Tancy túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy saját üzlete legyen, de kicsiknek és nagyoknak használt cikkeket és bútort kínáló boltja jól ment. Tally húsz dollárért bárhová kiszállított a városban, és mindig elkísérte a rottweiler keveréke, Nita, aki mindenhová hatalmas csonttal a szájában ment. Bár Chloe könyvespolca rozoga volt, és csálé, ingyen kapták, most pedig roskadozott a negyeddolláros könyvek alatt.

Amanda felkapcsolta a bohóclámpát a lánya éjjeliszekrényén, és odahajolt hozzá.

– Meglepetés, kicsim! Éjjel havazott!

Chloe pislogva kinyitotta csokoládébarna szemét, amely nagyon hasonlított Amandáéra. Boldog sikkantással kimászott az ágyból, és kilesett a jeges ablakon. Amanda takarót terített a gyerek vállára.

– Ugye milyen szép? – kérdezte.

Chloe bólogatott, aztán elkomorult.

– Még mindig nincs hótaposónk, anyu. Átázik a cipőnk, amíg a buszmegállóba érünk.

– Nem! Emlékszel a nejlonzacskókra, amiket félretettem? Szárazon tartja a lábad.

Chloe kisöpörte göndör haját a szeméből.

– De, anyu, a suliban senkinek sincs nejlonzacskó a csizmáján. A barátaim ki fognak nevetni.

– Kitaláltam! – Amanda megölelte a gyereket. – Amikor a buszmegállóba érünk, körbesétálok, letaposom a havat, és leveheted a zacskót, mielőtt jön a busz.

Chloe megérintette az anyja arcát.

– Te is nejlonzacskókkal mész majd munkába?

Amanda gyanította, hogy ha zacskót húz a cipőjére, biztosan megcsúszik és elesik majd, de a buszmegállóig rajta lesz majd, hogy Chloe ne aggódjon egész nap, amiért az anyja vizes futócipőt visel.

– Persze! Talán új divatot teremtek.

Chloe kuncogott. Amanda hagyta, hogy csodálja a havat, amíg összeszedte a kislány ruháit. Aztán a lehető leggyorsabban segített neki felöltözni. A Szinte új használtruhaboltnak és a Vintázs butiknak hála Chloe szép, meleg holmikat hordott, szombaton pedig majd besétálnak a városba és Charlie sportboltjában vesznek hótaposót, akár futja rá, akár nem.

Jeb a jószágokat etette, amikor két újabb rózsaszín papírfecnit talált. A fenébe! Ennek a nőnek nem kell telefon, hogy szószátyár legyen, nagyon jól megy ez neki tollal is. „A kislányomnak még mindig nincs csizmája, és havazni fog. Valahogy szárazon tartom a lábát. Megbetegszik, ha holnap egész nap vizes lábbal ül az órán.” „Szörnyű a fűtés ebben a házban – állt a következő üzenetben. – A fűtőtestek fele nem működik, és a ház olyan, mint egy jégverem.” Jeb eltűnődött, milyen fűtőtestei lehetnek. Valószínűleg vacakoló szegélyradiátorok vagy falra szereltek. Egyik sem termel hatékonyan hőt. A francba!

Ennek a nőnek pont erre van szüksége. Bozo méretű villanyszámlára. Átcaplatott a havon a mellette baktató kutyájával, akinek meg kellett jelölnie minden bokrot és kerítéspóznát, amelyet csak talált. Újabb fecnik akadtak fenn a bokrokon, és fagytak keménnyé. Tegnap éjjel értek ide, valószínűleg a déli széllel. Jeb abba az irányba fordult. Messzebb délen néhány ház állt a Huckleberry Roadon. Talán a nő épp az ő utcájában lakik. Nem. Sohasem látott egy nőt munkába sétálni a Huckleberryn.

Miközben a szalmát villázta, elképzelte a környező területet és az egymással párhuzamosan futó utcákat. Próbálta kiokoskodni, hol élhet a nő, és végül az Elderberry Lane mellett döntött. A vége felé elkanyarodik, így néhány ottani ház pont délre feküdt Tony és az ő földjétől. A nő nappali műszakban dolgozik valahol. Talán holnap reggel beül a furgonba, és kilencig az Elderberry Lane-en furikázik fel-alá, egy gyalog közlekedő nőre lesve. Végül is annyira lehetetlen, hogy az asszony feltűnő jelenség?

A pokolba, elment az eszem! Egyetlen vigasza az volt, hogy a szomszédjai is kíváncsiak voltak a levélíróra. Nevetve képzelte el, ahogy Tony, Myrna unszolására, megnyalja az ujját, és teszteli a szélirányt. Ő is kísértést érzett, hogy megpróbálja. Ki van zárva! Bármennyire is kíváncsi a nőre, azért ez a pár üzenet nem olyasmi, ami után az ember megnyalná mind a tíz ujját.

Második fejezet Amanda számára elrepült a következő két hét. Szombaton, miután megkapta a kétheti fizetési csekkjét, és kiszámolta, hogy biztosan ki tudja fizetni a villanyszámlát, pénzt vett ki a kocsialapból, és begyalogoltak Chloéval Mystic Creekbe, hogy vegyen a gyereknek egy pár hótaposót; ha lehet, rózsaszínt. Átsétáltak az Elderberry Bridge-en a boltokkal teli városközpontba, ahol egy szökőkút állt. Amanda adott Chloénak egy pennyt, hogy kívánjon valamit. Amikor a kislány eldobta az érmét, a nő néma imát rebegett némi talált pénzért, vagy legalább egy kevés szerencséért. Két kívánság egy áráért.

Mivel hideg volt, Chloénak csak távolról engedte megcsodálni a természetes gyaloghidat. A gyönyörű, mohával borított kőívbe a századok során alagutat vájt a csobogó víz. Chloe imádta a hidat övező legendát, miszerint ha egy férfi és egy nő találkozik rajta, igaz szerelemre lelnek. Valahányszor bejöttek a városba, el akart menni a hídhoz. Abban reménykedett, hogy az anyja találkozik álmai férfijával.

De az nem ma lesz. Amanda végigsietett a kislánnyal az East Main Street déli felén.

Mint mindig, most is megcsodálta a régi, kétszintes házakat, amelyeknek az emeletén vagy lakóteret, vagy raktárt alakítottak ki. A legtöbb bolt egyedi nevet viselt: A mesés illatokon is túl tulajdonosa a kedves idősebb hölgy, Mary Alice Thomas. A Szexi ladyről Amanda feltételezte, hogy szexi öltözékeket és intim játékszereket árul. Az Ezüstpart szalont a húszas évei végén járó Crystal Malloy vezette, aki majdnem olyan gyakran váltott hajszínt, mint Amanda zoknit. Ott volt még a Pirulák őre, nemrég vásárolta meg Drake Mullin, aki Amanda szerint a harmincas évei elején járhatott. Az Egészséges lehetőségeket Taffeta Brown vezette, aki úgy huszonötnek nézett ki. A Felvágó, még egy fodrászat, és a szemközti sarkon, az út túloldalán Charlie kínai falodája és a Jake, a pék.

Charlie sportboltjának cégére alatt a „Ha nem tartjuk, megrendeljük” szlogen állt, és az üzlet belseje beváltotta ezt az ígéretet, a keskeny polcsorokra minden elképzelhetőt felhalmoztak. Amandának meg kellett kérdeznie egy homokbarna hajú, fiatal nőtől, merre vannak a gyerekhótaposók. Amint megtalálta őket, rögtön a legolcsóbb márkára koncentrált.

– Mollynak is rózsaszín csizmája van! Most lehetünk ikrek! – kiáltott fel Chloe, amikor találtak rózsaszínt a megfelelő méretben.

Amanda elégedett volt. Még ez az olcsóbb csizma is nagy érvágást jelentett, de legalább nem élték fel teljesen az autóalapot.

Mielőtt otthagyták volna az üzletet, Amanda ragaszkodott hozzá, hogy Chloe felvegye az új lábbelit, és a kislány iskolai cipőjét a mindig magánál hordott hátizsákjába süllyesztette. Már megtanulta, hogy kocsi nélkül a bevásárlás – vagy bármilyen gyalogos tevékenység – nagyobb teherbírást igényel, mint amire a karja önmagában képes.

Miután kijöttek Charlie boltjából, Chloe könyörgött az anyjának, hogy nézzék meg a

Mystic Creek-i bevásárlóközpontot, egy hatalmas, kör alakú épületet. Egykor fűrészmalomként szolgált, de átalakították. Fő látványossága a lassan forgó étterem volt kerek asztalokkal. Chloe mindig mondogatta, mennyire szeretne a „körhintán”ebédelni.

– Ma nem, édesem. – Tony Chavez Szédítő kerek asztal nevű éttermének az áraiba Amanda beleszédült, ha csak rájuk nézett. – De meg kell ünnepelnünk a sikeres hótaposóvásárlást. Mit szólnál egy ebédhez a Taco Joe-nál?

Chloe tapsikolt.

– Imádom Taco Joe-t! Újra átvágtak a városközponton, és Amanda orrát megcsapták a Vörös Kakas étteremből, Mystic Creek egyetlen elegáns étterméből szállingózó finom illatok.

A tulajdonosok, Chris és Kimberly Peck úgy alakították ki az éttermet, hogy remek kilátás nyíljon a patakra és a természet alkotta hídra. Bár Amanda a főnökétől azt hallotta, hogy nagylelkű emberek, kétkedett benne, hogy az áraik tükröznék a bőkezűségüket.

A jó hangulatú ebéd után, amelyet a tulajdonos, a fiatal, jóképű Joe Paisley egy ingyenturmixszal koronázott meg, elindultak hosszú útjukra hazafelé. Chloe fecsegett, Amanda gondolatai pedig elkalandoztak. Töprengéséből a lánya riasztotta fel.

– Taco Joe nagyon cuki. Talán egy nap találkozol vele a hídon.

Amanda elfojtotta meglepett nevetését.

– Talán. – De egy férfi nem igazán megoldás a problémáira. Hiszen még férjnél volt, amit Chloe nem igazán értett meg.

Hazafelé a kislány új csizmája kilyukadt. Azt kapod, amit fizetsz. A gyatra minőség mégis bosszantotta Amandát. Nem mintha Charlie Ramsey-t hibáztatta volna érte. Ő legalább elhozta a holmikat azokhoz, akik nem engedhettek meg jobbat.

Hétfő reggel betette Chloe hétköznapi cipőjét az iskolai hátizsákjába, és nejlonzacskót húzott a kislány lábára, mielőtt felvette volna a csizmáját. Remélte, hogy a műanyag szárazon tartja Chloe zokniját, amíg elbaktatnak a buszmegállóig. Hálát adott Istennek apró áldásaiért, ha működtek.

Hétfő délután, több mint egy héttel hálaadás előtt, pont az ebédet követő takarítás után, abban az időszakban, amikor a másnapi előkészületeket végezték, Delores bejelentette, hogy mindenkit korán elenged.

– Az iskola is korán zár – magyarázta.

Amanda szíve összeszorult. A műszakja általában jóval azelőtt véget ért, hogy Chloe végzett volna az első osztályban, ugyanabban az épületben. Ilyenkor a kislány buszra

pattant, és Amandának épp elég ideje jutott rá, hogy odaérjen a találkozási pontra Chloe előtt.

– Az előrejelzés szerint ma éjjel valamikor jégvihar lesz, és akár mínusz harmincöt fok is lehet – folytatta Delores. – Most ónos eső esik a felgyülemlett hóra, amiből aztán vastag jégpáncél képződik. Veszélyes lesz hazajutni, és gondolom, ha tényleg lecsap a vihar, az iskola holnap zárva marad.

Amanda szíve újra összeszorult. Csak akkor kapott fizetést, ha dolgozott, és nem volt egészségbiztosítása. Ha a tanítás sokáig szünetel, azt nem éli túl.

– Azt hiszem, én még sosem láttam ilyen hideget Mystic Creekben, pedig egész életemben itt éltem! – közölte a másik kisegítő, a vörös, göndör hajú, vidám kék szemű Mary Lou Hansen.

Delores francia kontyba csavart barna hajába vegyülő ősz tincsei tanúskodtak arról, hogy úgy húsz évvel idősebb volt a kollégáinál. A kezét törölgette a hasát alig takaró szakácskötényében.

– Még a nyolcvanas években volt ilyen hideg, vagy legalábbis majdnem ilyen hideg – nézett rájuk komoly kék szemmel. – Mystic Creekben az élet nem nyápicoknak való. – Levette és a szennyeskosárba dobta a kötényét. – Andy korán végzett, és melegíti a kocsit.

– Delores férje gondnokként dolgozott. – Vigyétek haza a maradékot, ha akarjátok. Ha elmegy az áram, tűzhely nélkül nem tudjátok majd felmelegíteni, de ha fogyóban a készlet, a hideg kaja verhetetlen.

Amanda nem tartozott a szerencsés kevesek közé, akiknek gáztűzhelyük volt, és mindig keveset vásárolt. Mary Louval elkezdték műanyag dobozokba pakolni az ételt, amelyeket aztán otthon elmostak, és reggelente visszahoztak, miközben azért imádkozott, hogy ne menjen el az áram. Chloéval megfagynak, ha nem tudnak fűteni a rozoga albérletben.

Amanda elbúcsúzott, jó utat kívánt a kolléganőjének, és otthagyta a menzát. Rettegett a több mint másfél kilométeres úttól hazafelé. Az én hibám, hogy sétálnom kell. Sosem említette Deloresnek, sem a munkatársainak, hogy nincs kocsija, mert nem akarta, hogy kötelességüknek érezzék, hogy hazavigyék. Attól is félt, hogy nem kapja meg az állást, ha az iskolaszék megtudja, nincs autója, amelyről hazudott a jelentkezéskor. Nem igazán volt hazugság, hiszen volt két lába, ami igen megbízható szállítási eszköz. Ónos eső. Nemcsak fáj, ha a jégdarabkák az arcára és a csupasz kezére hullnak, de hideg is. És csúszós. Nem csúszhat meg és eshet el! A szűkös költségvetésük miatt nem engedhet meg magának olyan sérülést, ami miatt nem dolgozhat.

Odakint megbújt egy beugróban, és várt, amíg meghallotta, hogy Mary Lou kocsija kihajt a parkolóból. Sürgető érzés öntötte el, valamiféle ellenállhatatlan vágy, hogy együtt legyen Chloéval, de nem kockáztathatta meg, hogy meglátják gyalog.

Amikor elhalt a motorzaj, óvatosan kilépett a búvóhelyéről. A betonjárdát és a nemrég lesimított aszfaltot most vastag jégréteg borította, és annyira csúszott, hogy alig állt meg a lábán. Te jó ég!

Amanda olyan gyorsan lépkedett, ahogy csak tudott. Chloe megijed, ha nem várja a sarkon.

Harminc perccel később átment az East Sugar Pine Bridge-en. Chloe elhagyatott lelencként állt a távolban, az Elderberry Lane végén, ahol kitette az iskolabusz. Amanda integetett, és reményei szerint egy megnyugtató „Hahó!”-t kiáltott.

– Maradj, ahol vagy, kicsim! Egy perc, és ott vagyok!

Mire Amanda odaért a lányához, reszketett a hidegtől, és a kislány foga is megállíthatatlanul vacogott. A nő megragadta Chloe kezét, és a csúszós talajon a ház felé vezette, miközben biztosra vette, hogy az utca lakói részeg műkorcsolyázónak nézik.

Miután hosszan áztak együtt a lábon álló kádban, amelyet teletöltöttek tűzforró vízzel, Amanda két réteg ruhát adott Chloéra, ő csak azután öltözött fel. Majd felkapta a takarókat az ágyról, kiment a konyhába, a kislányt gyapjúba bugyolálta, és leültette egy székre.

Amanda a mosogatónál állva kinézett a befagyott ablakon túli jeges világra. A szívét összeszorította a rettegés. Eszébe jutott, hogy elmegy egy motelbe, de az pénzbe kerülne, amit nem tudna kigazdálkodni, és a gyalogláshoz túl veszélyesek voltak a körülmények.

Ha egy jármű megpördül, Chloéval megsérülhetnek. A legbiztonságosabb itt maradni, és imádkozni, hogy ne menjen el az áram.

A házat fülsiketítő zaj töltötte be, ahogy az ónos eső egyre jobban verte a tetőt. Chloe riadtan felugrott, megbotlott a takaróban, és elesett volna, ha Amanda nem kapja el.

– Nyugi, nyugi, nyugi! – A nő leült egy régi székre, és az ölébe vonta a kislányt. – Csak az ónos eső.

Chloe úgy bámulta a mennyezetet, mintha attól félne, hogy rájuk omlik.

– Olyan a hangja, mint az üveggolyóknak.

– Igen, olyan. – Amanda megemelte a hangját, hogy túlharsogja a zajt. – Szerintem ez már inkább jégeső. Akkorák lehetnek, mint az üveggolyók, és nagyon hangosak a tetőn.

Együnk valamit, aztán énekelünk, hogy ne zavarjon minket a zaj.

Jeb nyáron, amikor védenie kellett a veteményeskertet a fagytól, naponta ellenőrizte az időjóscsatornát a telefonján, de télen ritkán figyelte az előrejelzést. Jobb szeretett meglepődni, és elviselni, ami jön. Az anyja viszont az időjárás-jelentések szerint élt, és aznap este nyolc körül felhívta a fiát.

– Pokoli jégeső volt korábban – kezdte Jeb a beszélgetést.

– Az csak az előjáték volt – figyelmeztette Kate. – Még az éjjel igencsak eldurvul a helyzet. A csirkeólban rá van kötve a melegítőlámpa a tartalék generátorra? Azt mondják, mínusz harmincöt fok is lehet.

Jeb nem emlékezett rá, hogy Mystic Creekben volt-e valaha is ilyen hideg.

– Anya, csak egy bolond vagy egy időjós jövendölné meg Oregon időjárását. Pontos előrejelzésért ki kell nézni az ablakon.

Kate Sterling fojtottan felnyögött.

– Komolyan beszélek, Jeb! Vidd fedett helyre a jószágokat, és ha az ól nincs rákötve a generátorra, akkor a tyúkokat is.

Jeb elfojtotta a nevetését. Csak az anyja gondolhat a baromfi megmentésére.

– Ne aggódj, vettem egy generátort, amely az összes melléképületet ellátja tartalék árammal. Az állatok jól meglesznek.

Miután Jeb elköszönt az anyjától, fel akarta hívni Tonyt, hogy biztosan felkészült-e a viharra, de aztán úgy döntött, az öreg túl régóta gazdálkodik ahhoz, hogy egy ifjú lepkefing tanácsokat osztogasson neki az út túloldaláról. Ezért inkább az üzenetírójára terelődtek a gondolatai. Az ő üzenetírója? Mióta nevezi így? A konyhaablakon kinézve újra eltűnődött, vajon a nő az Elderberry Lane-en lakik-e. Hideg éjszakája lehet, ha elmegy az áram. Jeb csak imádkozhatott, hogy ez ne történjen meg, és a nő házának teteje erős legyen. Az övét korábban keményen megsorozta a jégeső.

A tévében nem talált semmi érdekeset, így előcsalogatta Bozót a búvóhelyéről, az étkezőasztal alól, és korán lefeküdt, hogy végre befejezhesse a kémregényét. A jég olyan hangosan dübörgött a tetőn, hogy a földszinten is hallatszott. Miután elolvasta az utolsó oldalt, Jeb úgy döntött, a könyv elmegy. Ásítva az éjjeliszekrényre dobta a kötetet, és lekapcsolta a villanyt. Elmosolyodott, amikor a matrac lesüllyedt mellette Bozo súlya alatt. A kutya azt hitte, hogy ha csak a sötétben ugrik fel, a gazdája nem veszi észre, hogy nem egyedül alszik.

Nem sokkal tíz óra után a jégeső elállt, így Amanda füle végre nem bántotta tovább a zaj.

Hogy melegebb legyen, lent aludt Chloéval a kanapén, ahol a nagy párnák és a karfa jobban tartotta a hőt, mint az ágyak. Ideges volt, aggasztotta az időjárás. Valami kiűzte meleg fészkéből, és szobáról szobára hajtotta. Az egyik ablakból kinézett a néma, fagyos tájra. Ismét gyötörte az érzés, hogy el van vágva minden értelmes emberi kapcsolattól.

A konyhába osonva megírt néhány üzenetet rózsaszín papírra, aztán a fagyos széllökések ellenére kimerészkedett a verandájára, hogy szélnek eressze őket.

Ezután Chloéhoz bújt a kanapén, hogy újra felmelegedjen, és egy romantikus történet helyett Chloe apró, meleg testéből nyert vigaszt. Pár perccel később a ház elsötétült.

A konyhában az öreg hűtőszekrény motorja leállt. Hála az égnek, Chloe alszik!

A koromsötét megijesztené. Amanda kibotorkált a konyhába az asztalon hagyott gyertyáért és gyufáért. Majdnem meggyújtotta, de aztán meggondolta magát. Csak ez az egy volt, és spórolnia kellett vele. Óvatosan, nehogy megbotoljon a sötétben, lehúzta a takarókat meg a paplanokat az ágyakról, és rátette a kupacra a kanapén. Áram nélkül csak a takarók és a testhőmérsékletük segített, hogy ne fagyjanak meg.

Tíz percen belül elviselhetetlenül hideg lett a huzatos házban. Amanda újabb párnákat, törülközőket és takarókat gyűjtött a mosókonyhából, hogy melegebb legyen. Ez segített, és Chloét magához húzva végre elaludt.

Fogalma sem volt, hány óra telt el, amikor arra ébredt, hogy hangos pukkanást hall a konyhából, amelyet vízcsobogás követett. Jaj, ne! A csövek!

Reszketve átsietett a másik szobába. Remegő kézzel meggyújtotta a gyertyát, és kinyitotta a mosogató alatti szekrényt. Remélte, hogy megállíthatja az áradatot, ha elfordítja a szelepet. Elszoruló szívvel látta, hogy a víz a fal repedéseiből ömlik a műanyag borítás mögül. Ezt a gejzírt nem fékezheti meg, hacsak ki nem merészkedik a főcsaphoz a szivattyúházba. Ez baj! A zseblámpából kifogyott az elem, és elfelejtett újat venni. Vagyis csak a gyertyája maradt, amely abban a pillanatban kialszik, amint kilép.

A sötétben képtelen lenne megtalálni a főcsapot, ha megpróbálja, eleshet, és megsérülhet.

A legfontosabb feladata, hogy megvédje a gyermekét, amit nem tehet meg, ha elesik a jégen, és halálra fagy. Visszatérve a kanapéra arra jutott, hogy a tulajdonosnak kell megoldania a problémát. Kihalászta a mobilját a zsebéből, és megkönnyebbült, hogy világít a képernyő, vagyis az akku fel van töltve. Tárcsázta a főbérlőt. Csak az üzenetrögzítő válaszolt. Végül is az éjszaka közepe van. Aztán szörnyű gondolat hasított belé. Talán elutazott rokonlátogatóba az ünnepekre. Remélhetőleg nem. Hálaadásig még több mint egy hét van.

A takarók alá csusszanva magához vonta a lányát, és imádkozott, hogy a főbérlő visszahívja, mielőtt az egész ház elúszik.

Jeb arra riadt fel, hogy hangosan dörömböltek a bejárati ajtón. Melegítőben, káromkodva sietett ki az előszobába. Tony állt a verandán, és rá jellemző módon nem vesződött a köszönéssel, amikor a férfi ajtót nyitott.

– Tegnap elment az áram. Csapatot kell szerveznünk, hogy ellenőrizzük a szomszédokat. Nem mindenkinek van generátora, vagy tudja más módon megoldani a fűtést.

Jeb generátora automatikusan bekapcsolt, és mivel a ház hátsó részében, a mosókonyha előtt volt, a hangja nem ébresztette fel a férfit. Jeb kidörzsölte az álmot a szeméből, és pislogott. A halvány fény a láthatáron arra utalt, hogy egy óra múlva hajnalodik.

– Egyébként hány óra?

– Fél hat, ideje nekilátni – válaszolta Tony. – Már felhívtam Pete-et. Fatüzelésű kályhát használ, úgyhogy a felesége nem fagy halálra, amíg ő másoknak segít. Amúgy meg árt az önbizalmamnak, hogy póló nélkül látlak. Biztos hátul álltam, amikor az izmokat osztogatták.

Jeb ismerte Pete-et, a harmincas éveiben járó, zöldfülű farmert. A kezét dörzsölgetve behívta a szomszédját.

– Nem tehetek róla, hogy néz ki a felsőtestem. Hány fok van kint?

– Mínusz huszonnyolc, és Myrna szerint ma éjjel még hidegebb lesz.

Jeb becsukta az ajtót. Nagyon szívesen segít a szomszédoknak, de ha Pete-tel és Tonyval hatékonyak akarnak lenni, akkor fel kell osztaniuk a területet, készleteket kell vásárolniuk, és telefonon tartani a kapcsolatot arra az esetre, ha bármelyikük olyan helyzettel találná szembe magát, amelyet egyedül nem tud megoldani.

A beépített géppel gyorsan elkészített kávé mellett átbeszélték a tervet. Jeb az Elderberry Lane-t választotta útvonalául. Nem a legjobb döntés, de ha az üzenetírója abban az utcában lakik, talán teljesülne a kívánsága, és a hős ott állna a verandáján.

Azon kapta magát, hogy gyakran gondol a nőre. Nagyon magányosnak tűnt. Jeb vagy tucatszor kívánta, bár rájönne, melyik házban lakik. Bekopogtatna az ajtaján, és megkérdezné, sütne-e neki csokidarabkás kekszet. Egyik reggel párszor végigment az Elderberry Lane-en, de csak egy sötét hajú nőt látott a buszmegálló felé sétálni a kislányával. A fényszórók ragyogásában túl szépnek tűnt, hogy ő legyen a levélíró, és a lánya rózsaszín hótaposót viselt, amelyet az üzenetíró állítása szerint nem engedhetett meg magának. Nem. Ha ilyen csinos nő keresne megmentőt, gond nélkül találna egyet.

– Bár a dízeles furgont éjszakára motorblokk-melegítőre kötöttem, így is pokoli nehezen indítottam be ma reggel – szakította félbe Jeb gondolatait Tony. – Szerintem, bár csak hárman vagyunk, de akkor is el tudjuk vinni néhány szomszédunkat a rokonaihoz vagy barátaihoz, ahol van valamiféle fűtés.

– Mit gondolsz, meddig tart az áramkimaradás? – kortyolt a kávéjába Jeb. – Akár napokig is, ha újabb vihar jön. Pete ismer egy pasast az elektromos műveknél, aki szerint az egész környéken lőttek a vezetékeknek. Megjavítanak egyet, aztán kidől még egy fa, és maga a jég súlya is kettészakítja a vezetékeket. – Tony a fejét csóválta. – Sosem volt még ilyen hideg. Myrna bent felejtett egy tányér brownie-t a mikróban.

A tűzhely felett van egy külső falon. A házban jó meleg volt, de amikor ma reggel megtalálta a sütiket, keményre fagytak, és jeges volt a tetejük. Fűtés nélkül egyesek halálra fagyhatnak.

A gondolatra Jeb megborzongott.

– Mi a tervünk, ha olyan szomszédot találunk, akinek nincs barátja vagy rokona a városban fatüzelésű kályhával vagy generátorral?

– Ha van helyünk, ami nekem nincs, ellehetnek nálunk. Vagy elvihetjük őket egy motelbe vagy panzióba, ahol van tartalék generátor. Az utolsó lehetőség hívni a zsarukat.

A templomok menedéket nyújtanak, és a rendőrök tudják, hová kell vinni az embereket.

Jeb egy kezén meg tudta számolni, hány templom van Mystic Creekben. Úgy saccolta, ha elfogy a hely, akkor a tűzoltóállomás, a seriffhivatal és más középületek fogadják be az embereket.

A menedék emlegetése eszébe juttatta a jószágokat és a tyúkokat.

– Mielőtt elmegyek készleteket vásárolni, el kell látnom az állatokat. Túl lesz terhelve a furgonom, úgyhogy Bozót bezárom a mosókonyhába. Ott nem sok mindent ehet meg.

– Ha sokáig maradsz, lehet, hogy az ajtókra támad gusztusa – nevetett Tony. – Még jó, hogy asztalos vagy. Bármit pótolhatsz, amit szétrág.

Jeb cipőláncot és vastag felsőruházatot húzott, aztán gondoskodott az állatokról. Tudta, hogy Charlie Ramsey korán kinyitja a sportboltját, hogy az emberek bevásárolhassanak.

Csak azért imádkozott, hogy ne fogyjon ki a raktárkészlet.

Márvány, Jeb jégszürke Lincoln anyajuha az ól ajtajában várta. Egy pillanatig Jeb azt hitte, rosszul lát. A birka féloldalasnak tűnt. Belépve észrevette, hogy Márvány egyik oldala a lágyékától a válláig csupasz, mint egy hagyma. Mi a fene? Körbejárta az ólat, és megtalálta a helyet, ahol a tarka gyapjú a jéghez fagyott, és tövestül kiszakadt, amikor a juh felállt. Jaj! Jeb bevezette az állatot, és rátette a juhkabátot, friss szalmát dobott le, és megbizonyosodott róla, hogy az elektromos gyűrű a vályúban nem hagyja, hogy megfagyjon a víz.

A pajta felé menet majdnem rálépett egy szürke sirató gerlére a hóban. Néhány hete rendszeresen látott egy gerlepárt a földjén. Megkerülve a madarat észrevette, hogy halálra fagyott. Azon tűnődött, hol lehet a párja. A sirató gerlék monogámok, és tudta, hogy ennek a madárnak a párja belehal a gyászba. Ahogy visszagondolt, hogyan fagyott Márvány gyapja a földhöz, arra a következtetésre jutott, hogy a gerle beleragadhatott a hóba. Elszomorította, hogy a párja egyedül néz szembe a biztos halállal.

Amanda a fagyos levegőtől remegő kézzel újra megpróbálta felhívni a főbérlőt, de még mindig az üzenetrögzítő vette fel. Most már arra hajlott, hogy a férfi egyszerűen csak nem veszi fel. Ha így van, remekül csinálja: beszedi a lakbért, és semmit sem költ javításokra.

Neki semmilyen javításra nem telik. Ha ennek az egésznek vége, neki kell állnia új lakást keresni.

Felettük hangos reccsenés hallatszott. Chloe riadtan bámult a mennyezetre.

– Anyu, betörik a tető?

– Nem, dehogy! – Amanda több magabiztosságot csempészett a hangjába, mint amennyit érzett. Markkal éltek pár lukban, de a tető mindig erős volt. – Tudod, hogy nyikorog ez a ház éjszaka? Szerintem ez ugyanaz. – Csak sokkal hangosabb.

Jebnek majdnem egy órába telt a városban beszerezni a vészkészleteket. A furgonja hátsó ülését takarók, benzin, paraffintömbök, benzinlámpások, zseblámpába való elemek, néhány zseblámpa (arra az esetre, ha valakinek ne lenne), kézmelegítők, gyertyák, gyufa, kempingtűzhelyekhez való mini propánpalackok, úgy három tucat energiaszelet (amiből kettőt megtartott magának, és a műszerfalra dobott) és több karton palackos víz borította.

Csak ezután ellenőrizhette a lakosokat. Bár az Elderberry Lane-t választotta fő útvonalának, több idős nőt is ismert, akik egyedül éltek a Ponderosán. Az anyja együtt járt velük az idősek klubjába, és elvárta a fiától, hogy rájuk nézzen, hiszen közel lakott.

Jeb úgy döntött, a Ponderosa városközponthoz közel eső felén kezdi, így először Kay Brickle-nél állt meg. Mystic Creek postásnője alacsony, testes asszony volt, ősz haja dauerolt, a szája pedig be nem állt, általában pletykálkodott.

Jeb próbálta udvariasan félbeszakítani.

– Nincs időm csevegni, Kay. Úgy látom, felszerelkeztél a viharra. – Odakintről hallotta a generátor zümmögését. – A motor elég energiát termel a kazánhoz?

– Hát… – Kay a legtöbb mondatát ezzel a szóval kezdte, és addig húzta, amíg már Jeb idegeire nem ment. – Hát persze hogy tudja működtetni a kazánt, és fatüzelésű kályhám is van tartaléknak. Nem vagyok hülye, mint ebben a városban egyesek, akiket néven tudnék nevezni.

Ahogy haladt a Ponderosán, Jeb egyre jobban aggódott. Nem kapott választ, amikor az anyja barátnőinél kopogtatott. Házról házra haladt, aztán élénk fényt vett észre Mary Melissa Dilling ablakában. Hálát adott a cipőláncáért, amikor besétált az udvarra. Belülről hangok és nevetés szűrődött ki. Amikor kopogott, a szomszédban lakó Donna Harris

nyitott ajtót. Vidám, zöld szemmel nézett rá, az arcát szőke, melírozott haj keretezte.

– Helló, Jeb! Üdv a jégviharpartinkon!

A férfi elnézett Donna válla felett. Az asszony nővére, Lisa Meekins, Ellie Kay Hathaway, Nancy Hayes, Michelle Nelson és Thipin Jarlego egy nagy kerek asztal köré gyűltek. Kártyáztak.

– Csak ellenőrizni akartam, jól vannak-e – magyarázta Jeb. – Kezdtem nagyon aggódni, amikor senki sem reagált a kopogtatásomra.

– Mary Melissának van tartalék generátora! – Thipin Jarlego, az aprócska, szőke, kék szemű nő, aki fiatalabbnak látszott hatvanöt événél, rámosolygott legyezőként tartott kártyái felett. – Amikor hallottuk, hogy jön a vihar, Judy Burr kölcsönadta nekünk a férjét, Ralphot. Leengedte a vizet a csöveinkből, megtöltötte őket biztonságos fagyállóval, és beköltöztünk ide kutyástul-macskástul. Elvagyunk a jó melegben, mint a befőtt.

Jeb öt kutyát és hat macskát számolt össze, de akkora volt a nyüzsgés, hogy megvolt rá az esély, hogy kihagyott egy-két jószágot. Észrevette, hogy Mary Melissa fatüzelésű kályhája önti a forróságot.

– Van bőven fa?

– Tegnap feltettük a cipőláncot, és egy hétre elég fával pakoltuk tele a hátsó verandát – nyugtatta meg Mary Melissa, amikor Jeb átvágott a szobán, hogy megölelje. Az alacsony, hatvanéves, barna hajú, barna szemű, vonzó, ovális arcú asszonyt a barátai M&M-nek hívták. – El sem hiszem, hogy ezeken a jeges utakon vezettél, hogy megnézz minket. Anyukád és apukád jól neveltek.

Donna megpaskolta Jeb karját.

– Ne aggódj! Burrék is megvannak a tartalék árammal, Sheryl Moses, a fiatal tűzoltónk, aki egyébként facér, pedig téliesítette a házát, és az állomáson marad vészhelyzet esetére.

Jeb figyelmen kívül hagyta a kerítési kísérletet.

– És mi van John atyával a katolikus templomban?

– A gyülekezet pár éve szerelt be tartalék generátort, ami ellátja energiával a templomot és a paplakot, úgyhogy ő jól van. Valószínűleg telefonálgat, hogy másoknak ajánljon fel szállást. Ha a népek hoznak ételt meg ágyneműt, a templom sok családot befogadhat, és a templomkonyhát úgy tervezték, hogy tömegeknek lehessen ott főzni.

– Jó tudni. Csak most kezdtem a körutamat. – Jeb nemet mondott az ennivalóra, bár farkaséhes volt. – Vissza kell mennem. Tony Bradley végigjárja a Huckleberryt. Nekem maradt az Elderberry Lane. Szerintem sok idős ember él arra.

– Jó szórakozást Lucy és Ethel Patrickkel! – nevetett Donna.

– Kikkel? – Jeb még sosem találkozott velük.

– Nagyon hamar megtudod, kik azok – mosolygott szélesebben Donna.

Jeb elhagyta a házat, de még hallotta, hogy az egyik nő így szól: – Iszonyatosan cuki. Ha harminc évvel fiatalabb lennék, egy szempillantás alatt felszedném. Mi ütött a fiatal nőkbe ebben a városban?

Jeb felnevetett, nem vigyázott, hová lép, és majdnem fenékre ült a jégen.

Kiderült, hogy az Elderberry Lane-en él a legtöbb idős ember Mystic Creekben. Jeb az utca népesebb felén kezdte, ahol az utat keresztezte a West Sugar Pine. Annyi időssel találkozott, hogy csak néhányan ragadtak meg a fejében. Az egyik emlékezetes alak, Christopher Doyle, egy púpos öregember azt állította magáról, hogy kilencvenéves fiatal.

A következő háznál Jeb a tündéri Esther McGraw-val találkozott, aki nyolcvanegy éves volt, és még buzgott benne az energia. Nem volt fűtése, és nem működött a telefonja, mert lemerült.

– Hipermodern vacak! – panaszkodott az asszony. Valószínűleg a rá nehezedő takarók miatt bizonytalan léptekkel előrement a nappaliba. – Aggaszt, miért nem jött a lányom, hogy megnézzen. Nem jellemző rá.

Jeb lezárta a házat, és az asszonyt elfuvarozta a lányához. Délután kettőre a napja egybefolyt. Valamikor az éhség rákényszerítette, hogy bekapjon egy fagyott energiaszeletet. Darabokra törte, és a szájában tartotta, amíg eléggé fel nem olvadt, hogy összerágja.

Mobilon tartotta a kapcsolatot Tonyval és Pete-tel. Ugyanolyan kimerültek voltak, mint amilyennek ő érezte magát, pedig ő több mint harminc évvel fiatalabb volt Tonynál.

A körút során sok idős emberrel és néhány fiatalabb nővel találkozott. A harminckilenc éves Deb Kistlernek és a negyvenegy éves Arlene Harmonnak volt tartalék generátora, és vigyáztak egymásra.

Az alkonyat szürke félhomálya is eltűnt, mire Jeb az Elderberry Lane végére ért. Egy deszkaburkolatú ház állt a járdától távolabb, vastag jég borította. Jeb nem látott keréknyomokat a garázs előtt, és úgy döntött, biztosan üres a bérlemény. Ahogy megfordult a furgonjával, hogy hazainduljon, észrevette, hogy a hó nem mindenütt érintetlen az udvaron. Lábnyomok. Mivel volt rá esély, hogy valaki lakik ott, leparkolt, és átvágott a fehér kupacokon a rozoga verandáig. Odabentről lépteket hallott, majd a következő pillanatban egy nő résnyire nyitotta az ajtót, és kilesett rá a laza lánc felett. Jeb csak egyetlen barna szemet látott tisztán az arcából, amely gyanakodva méregette.

Mostanra memorizálta bemutatkozó monológját.

– Helló, Jeb Sterling vagyok a Huckleberry Roadról.

Mire befejezte a szövegét, a nő kicsit jobban kinyitotta az ajtót, de a láncot nem vette le. Most, hogy tisztábban látta, Jeb rájött, hogy ő sétált a lányával a buszmegállóba. Hogy csinos, az nem fedte a valóságot. Szép, ovális arca volt, meg dús, hosszú, sötét haja és gyönyörű kávébarna szeme. Kabátot viselt, a vállára pokrócot terített.

– Tegnap éjjel eltört a konyhai vízvezeték, és mindent elöntött a víz. Nem volt lámpám, hogy elzárjam a főcsapot. A szivárgás magától elállt, szerintem befagyott a cső.

Jeb úgy tippelte, hogy a nőnek áram hiányában nincs hőforrása. Úgy festett, mint aki félig megfagyott, a szemében alig leplezett rémület tükröződött. Mivel éjjelre mínusz harmincöt foknál is hidegebbet jósoltak, Jeb kételkedett benne, hogy a nő és a gyereke túlélné. Nem akart kérdezősködni a nő férje felől, vagy hogy egyáltalán van-e neki.

Udvariatlan dolog lenne.

– Bejöhetek, és megnézhetem, ha szeretné – ajánlotta fel.

A nő hősiesen próbálta eltitkolni, hogy reszket. Ha a ház olyan szörnyű állapotban van, mint az udvar, akkor valószínűleg minimális szigeteléssel rendelkezik, vagy egyáltalán semmilyennel.

– Azt hiszem – válaszolta a nő. Egyáltalán nem úgy hangzott, mint aki biztos benne, hogy bölcs dolog beengedni őt.

– Remek! Megyek, és hozom a szerszámaimat.

Amikor Jeb visszatért a verandára, a nő még nem engedte le a láncot.

– Honnan tudhatnám biztosan, hogy maga tényleg szomszéd? – kérdezte. – A kislányommal egyedül élünk. Lehet, hogy nem vagyok a legokosabb nő a földkerekségen, de nem vagyok olyan hülye, hogy beengedjek egy idegen férfit a házamba anélkül, hogy előtte igazolná magát.

Jeb majdnem visszavágott, hogy a gyerekével halálra is fagyhat, ha ezt biztonságosabb opciónak gondolja. De be akart jutni, mielőtt még közölné a nővel, hogy a gyerekével pár napig máshol kell megszállniuk. Mélyről fakadó félelmet látott a szemében, amely elveszi az ember józan eszét.

– Bölcs gondolat – felelte inkább. Előhúzta a telefont a zsebéből, és hívta a Bradleyházat. Myrna vette fel. Jeb elmagyarázta a helyzetet, és megkérte az idősebb asszonyt, hogy kezeskedjen érte. Majd benyújtotta a telefont az ajtónyíláson. – Tessék, beszéljen Mrs. Bradley-vel! Velem szemben lakik az út túloldalán, és évek óta ismer. A férje is a szomszédoknak segít.

Amanda remegő ujjakkal fogta meg a mobilt. Úgy tűnt, Myrna ódákat zengett Jebről, mert miután visszaadta a készüléket, leeresztette a láncot, és beengedte.

Amikor Jeb átlépett a küszöbön az aprócska nappaliba, nem érezte, hogy emelkedett

volna a hőmérséklet. A francba! Végigfuttatta a tekintetét a lakótéren, de nem látott fatüzelésű kályhát, csak elektromos szegélyfűtőtesteket. A régi kanapén kócos, sötét hajú kislány kucorgott, takarókat és párnákat halmoztak rá. Barna szeme, amelynek a színe nagyon hasonlított az anyjáéra, tízcentes nagyságúra tágult, amikor Jeb rámosolygott. Hm. Egy nő és egy kislány, egyedül élnek egy házban, aminek vacak a fűtése. Nincsenek keréknyomok a felhajtón, ami arra utalna, hogy a leányzónak van kocsija. Lehet, hogy ő az üzenetíróm?

Gondterhelten összehúzta a szemöldökét, amikor meglátta a konyhapadlón kialakult vastag jégréteget.

– Maradjon itt, ha nem gond – kérte a nőt. – Rajtam cipőlánc van, és nem csúszok meg olyan könnyen. – A nő csak zoknit viselt, az egyik pár lyukas volt a lábujjánál. – A lánc tényleg segít.

A konyhába lépve Jeb észrevette, hogy az egyik fali cső a mosogató alatt megfagyott és eltört. Nem igazán tehetett mást, mint hogy megkeresi a főcsapot, és elzárja, ami megakadályozza az újabb árvizet olvadáskor.

Körülnézett a konyhában. A jószágai jobb helyen laknak. Ez a nő még így is megpróbált otthont varázsolni a házból: ráncos függönyök az ablakon, piros almát mintázó tárolóedények a pulton, teáskanna-óra a falon és aranyos mágnesek a hűtőn. A tekintete az asztalra ugrott, amelyen egy rózsaszínű papírtömb – nagyon ismerős rózsaszín – feküdt egy váza művirág és egy öntöttvas serpenyő mellett. A papírokat méregetve egy rakás vékony csíkot vett észre a tetején. Nem kérdés; ő az üzenetíróm.

Most nincs idő ezen rágódni. Sürgetőbb dolgokra kell koncentrálnia.

– Asszonyom, hol a szivattyúház? El kell zárnom a vizet.

– Kint, a garázs mögött – mutatta a nő a hidegtől halványkék kézzel. – De ha elzárja, nem lesz mit innunk, és nem használhatjuk a fürdőszobát.

Jeb tudta, hogy lehetetlen akár egyetlen csepp vizet is kisajtolni azokból a fagyott csövekből. Ha ma mínusz harmincöt fok alá süllyed a hőmérséklet, halálra fagynak. A nő feszült testtartása figyelmeztette, hogy erről egyelőre ne szóljon. Ha visszatér a házba, el kell vinnie őket innen.

Harmadik fejezet Amanda vissza szeretett volna bújni a takarók alá Chloe mellé, de nem tehette, míg ez a férfi el nem megy. Se ivóvíz. Se vécé. A lányát fürkészte, aki elcsendesedett. Ez aggasztotta. Chloe mindig folyamatosan fecsegett, csak akkor hallgatott, ha aludt.

A gyerek már most hipotermiás lenne? Elöntötte a pánik. Nem tudta, mit tegyen. Teljesen lefagyott, mint a konyhapadló. Chloe tompa tekintettel meredt rá. Testben itt van, de lélekben nincs. Amanda ugyanígy érzett.

Amikor kinyílt mögötte a bejárati ajtó, összerezzent. A lába elzsibbadt a nedves zokniban, és nem bízhatott az egyensúlyérzékében, ahogy szembefordult a férfival. Több mint száznyolcvan centi magas volt, és óriásinak látszott a kabátjában, amely majdnem ugyanolyan sárgásbarna volt, mint rövidre nyírt, laza hullámokban a homlokába hulló haja. Éles vonások, erős áll és mogyoróbarna szem. Szétvetett lábbal és megfeszített térddel állt, erőt sugárzott. Amandának bőven kijutott a férfierőből ahhoz, hogy óvatos legyen, nem számít, mit mondott a szomszéd hölgy.

– Nem akarok goromba lenni, és személyes kérdéseket feltenni – kezdte a férfi –, de jelen helyzetben nincs más választásom. Van rokona vagy barátja a környéken, aki rendelkezik nem elektromos hőforrással, ahová bekéredzkedhetne, amíg visszajön az áram?

Amanda agya leragadt a „nem elektromos”-nál. A férfira bámult, próbált gondolkodni, de a szürkeállománya nem működött.

– Elnézést, hogyan?

A férfi az arcára szegezte a tekintetét, és megismételte a kérdést. Ez alkalommal Amanda hallotta, de kellett egy perc, míg válaszolt.

– Nem, nemrég költöztem Mystic Creekbe, nincs itt családom.

A férfi felsóhajtott.

– Nos, asszonyom… – A homlokát ráncolta. – Elnézést. Elfelejtettem a nevét.

– Amanda Banning. – Legalább erre emlékszem.

– Nos, Ms. Banning, fűtött helyre kell vinnem. A kislányával nem maradhatnak itt. – Csípőre tette az öklét, így érzékeltette, hogy nem fogad el nemleges választ. – Ha nincsenek barátai vagy családtagjai a városban, egyetlen lehetősége, hogy motelben vagy panzióban száll meg, ahol van tartalék generátor.

Amanda egyetlen éjszakára sem engedhetett meg magának motelszobát. Chloéval másik albérletet kell találniuk, míg a főbérlő válaszol a hívásaira, és kifizeti a javításokat.

Ez a ház lakhatatlan.

– Nincs pénzem motelre. – A hangja még saját magának is üresen csengett.

– Biztosra veszem, hogy kialakítottak menedékhelyeket. Sokaknál nincs fűtés, és a tartalék generátorral rendelkező templomok valószínűleg kinyitottak. Felhívhatom a helyi hatóságokat, és megkérdezhetem, hová mehet.

Amanda szíve kihagyott egy pillanatra.

– Hatóságokat?

– A seriffhivatalt – magyarázta a férfi.

Amanda semmit sem akart a zsaruktól. Mi van, ha a menhely bekerül a híradóba, és Mark meglátja Chloe vagy az ő arcát? Nem, nem, nem!

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – Csak ennyit tudott mondani.

Jeb döbbenten fürkészte Amanda Banning arcát. Néhány üzenetben ostobának nevezte magát, és abban a pillanatban a férfi nem tudott vitatkozni ezzel. Mintha nem értené. Jeb tekintete Amanda hidegtől elkékült kezére siklott. Talán túl alacsony a testhőmérséklete.

A kislányra pillantott, és észrevette, hogy üres a tekintete. Kizárt, hogy itt hagyja őket, teljességgel kizárt!

– Nem maradhatnak itt ma éjjel. Ha nem telik motelre, adok kölcsön pénzt.

A nő a fejét rázta.

– Nem fogadhatom el. Lehet, hogy nem tudom visszafizetni.

Jeb habozott, aztán úgy döntött, fejest ugrik a mély vízbe.

– A házam hatalmas, és van tartalék generátorom, úgyhogy a lányával ott felmelegedhet. – A nő szeme elkerekedett, ezért hozzátette: – Ott biztonságban lesznek.

Mystic Creekben kisegítik egymást a szomszédok. Myrna, az asszony, akivel telefonon beszélt, az utca túloldalán lakik. A férje, Tony rendes fickó. Jó lenne, ha megismerkedne velük. Akkor legalább három barátja lenne a városban, engem is beleértve. Mit szól hozzá?

A nő újra a fejét rázta.

– Lehet, hogy a szomszédom, ugyanakkor vadidegen. Még a nevére sem emlékszem.

– Sterling, Jeb Sterling. – A férfi fontolóra vette, hogy a tiltakozása dacára elviszi a nőt és a lányát egy motelbe. Hagyhatna nála elég pénzt, hogy elmehessenek enni. De ez kockázatos, mert csak egyetlen Mystic Creek-i motel szomszédságában volt étkezde.

A Kemencés finomságok nevű pizzázó viszont csak ebéd- és vacsoraidőben nyitott ki.

Ilyen időjárási körülmények között nem engedheti, hogy sétáljanak. – Van kocsija? – kérdezte, mintha nem tudná a választ. Ez most nem az a pillanat, hogy közölje, legalább ötven üzenetét kapta meg, amelyek olyasmiket árultak el róla, amiket valószínűleg nem

szeretne, ha tudna. A nő már így is eléggé megnehezítette a dolgát.

– Nincs, de gyűjtök rá.

– Hát, gyűjteni egyre és birtokolni egyet, az nem ugyanaz. Veszélyesek odakint a körülmények. Még ha el is viszem magukat egy motelbe, megcsúszhatnak és megsérülhetnek, ha megpróbálnak eljutni egy kávézóba. Nálam lesznek a legnagyobb biztonságban. Tele van a konyhaszekrényem és a hűtőm is. Nem lesz hiány sem élelemben, sem melegben.

– Elmagyaráztam, hogy miért nem…

– Az egyetlen másik lehetőség, ha talál egy menhelyet – szakította félbe Jeb. Előhúzta a mobilját a nadrágzsebéből, és megkereste a telefonkönyvben a seriffhivatal nem vészhelyzetekre fenntartott számát. Rendszeresen hívta ezen a számon a seriffhelyettes öccsét, Barney-t, akit gyakran osztottak be irodai szolgálatra. – Csak telefonálok egyet, és kiderítem, hová vihetem.

– Ne, kérem, ne!

Jeb tudta, hogy Amanda miért nem akar kapcsolatba lépni a hatóságokkal. Bujkál a mániákus férje elől. Kételkedett benne, hogy a nő a lebukást kockáztatná azzal, ha elmenne egy menhelyre, de nem lehetett teljesen kizárni.

– Akkor pakoljon össze néhány ruhát magának és a lányának! – közölte határozott hangon. – Elviszem magamhoz. A magáé volt az utolsó ház az útvonalamon, úgyhogy nagy tüzet rakok, és összeütök valami vacsorát. – Az ujját a seriffhivatal telefonszáma felett tartotta. – Vagy ez, vagy az, de annyi biztos, hogy itt nem maradhat. Nem engedem.

A nő felszegte az állát.

– Nem tartozik értünk felelősséggel.

– Abban a pillanatban az én felelősségemmé váltak, ahogy besétáltam ebbe a fagyos házba.

– Felnőtt nő vagyok, és…

– Akkor viselkedjen is úgy! – Jeb tudta, hogy goromba, de már nem érdekelte. – Gondoljon a gyerekére! Nézzen rá! Komolyan azt hiszi, hogy túlél itt még egy éjszakát?

Jeb elhallgatott. Miközben a vívódó nőt nézte, eszébe jutott Tony megjegyzése, hogy a nő biztos rusnya, mint a sötét éjszaka, ha üzeneteket kell szélnek eresztenie, hogy férfit fogjon magának. Tony rosszul tippelt. Jeb semmi csúnyát nem látott benne. Gyönyörű, hatalmas, kifejező barna szemét sűrű, sötét szempillák és ívelt szemöldök keretezte.

Elegáns orra és egyenes orrnyerge pont illett ovális arcához. A szája puha és telt, feltűnő felső ajka tökéletes formájú volt. Hosszú, mahagóniszínű haját lófarokba fogta. A vállára terített takaró keveset mutatott az alakjából, de Jeb gyanította, hogy a teste ugyanolyan szép, mint az arca. Nem viselt jegygyűrűt, de az üzenetekből tudta, hogy férjnél van, és

próbál spórolni a válásra.

Jeb szája sarkában mosoly bujkált. Amanda hősre vágyott, aki vigyáz rá meg a lányára, és most megütötte a főnyereményt. Eszébe juttatta azt a jégbe fagyott gerlét, amelyet hajnalban talált. Azt a madarat már nem tudta megmenteni, de épp időben jött, hogy ennek a nőnek segítsen.

Amanda emlékezett rá, hogy az idős hölgy a telefonban – valamilyen Myrna – ódákat zengett Jeb Sterling megbízhatóságáról. Már hideget sem érzett, csak különös apátiát.

Sterlingnek igaza van. Chloe ma éjjel meghalhat, ha ragaszkodik hozzá, hogy ebben a házban maradjanak. De akkor is nagy, széles vállú férfi. Rémület töltötte el a közelében.

De talán miután együtt élt Markkal, még Pán Pétertől is félne.

– Rendben – szólalt meg a férfi. – Hadd egyszerűsítsem le magának! Velem jönnek a házamba éjszakára. Főzök vacsorát, amíg maga és a lánya a tűznél melegszenek. Ha aggódna, hogy nem megfelelően viselkedem, áthívom az anyámat vagy az egyik húgomat, hogy éjszakázzon ott. Akkor biztonságban érezné magát. Kellemetlen helyzet, és nem hibáztatom, ha aggódik. Bölcs dolog. De itt életveszélyesek a körülmények. Mi a kockázatosabb? Bennem bízni vagy az időjárásban? – A telefonjával babrált, aztán szembefordult a nővel. – Látja az előrejelzést? Jelenleg mínusz huszonnyolc fok van, de újabb vihar közeledik. Most meleg van ahhoz képest, ami később vár ránk.

– Visszajöhet az áram – emlékeztette a nő.

– Mindenhol szakadnak a vezetékek. Az elektromos művek emberei folyamatosan dolgoznak, hogy helyreállítsák az áramszolgáltatást. Emberek élete forog kockán. De ennél gyorsabban nem tudják megjavítani a vezetékeket és a transzformátorokat. Tényleg fogadna arra, hogy magánál visszajön az áram?

– Rendben – hallotta magát Amanda. – Hozok magunknak váltóruhát. – És a pénzemet.

– Többet hozzon! Ami kitart pár napig, arra az esetre, ha a következő vihar még nagyobb kárt okozna.

Amanda Chloéhoz lépett, és magához vonta.

– Összepakolok magunknak némi ruhát. Ez a kedves bácsi elvisz minket a házába, ahol melegben és biztonságban leszünk.

A kislány a vállához szorította az arcát.

– Mi van, ha gonosz, mint apu? – kérdezte suttogva.

Amanda szíve összeszorult.

– Jaj, kicsim, szerintem nem olyan!

– Apuról is azt hitted.

– Ez igaz. – Amanda nem látta értelmét tagadni. Borzalmas hibát követett el, amikor feleségül ment Markhoz. – De még ha ez az ember nem is kedves, a házában nem fogunk fázni, és nem leszünk éhesek. Szerintem ott sokkal nagyobb biztonságban leszünk, mint itt.

– Oké. – Chloe elhúzódott, aztán visszabújt a takarók alá.

Amanda észrevette, hogy Jeb Sterling lehajtott fejjel álldogál, mintha lenyűgözné az elnyűtt szőnyeg. A férfi végighallgatta a beszélgetést. Ez van. Most tucatnyi kérdése lesz.

A gondolattól tompán sajogni kezdett a feje. Összeszedte még mindig fagyos cipőjét, eszébe jutott, hogy száraz zoknit húz, aztán úgy döntött, nincs értelme. A furgonban kiolvad a cipője, és a zokni megint vizes lenne. Nincs annyi, hogy elpocsékoljon egyet pár perc kényelemért.

A fürdőszoba előtt földbe gyökerezett a lába. A jégréteg kiért a folyosóra. Újabb törött cső. Átcikázott rajta a főbérlő iránt érzett harag, de túl hideg volt ahhoz, hogy tartósan a hatalmába kerítse a düh. Ha a vihar elvonul, és visszajön az áram, nincs más választása, mint elköltözni. Oda az autóalap, a válásalap és Chloe első igazi karácsonya.

A jég szélén egyensúlyozva hallotta a háta mögött közeledő Jeb cipőláncának csörgését.

– Hozhatok ki magának piperecuccokat – ajánlotta. – Ha megpróbál azon járni, elesik, és megüti a seggét.

Amanda riadtan nézett rá. A férfi az orrnyergét dörzsölte.

– Elnézést. Szebben is mondhattam volna.

Mark mellett Amanda az összes létező trágár szót megtanulta, és a férje sohasem kért bocsánatot.

– Semmi baj. – Elmagyarázta a férfinak, hol találja a fogkeféket, a fogkrémet és a dezodorát. Amikor Jeb megkérdezte, hol tartja a kozmetikai szereket, azt válaszolta: – Nem sminkelek.

– Még szerencse, hogy nincs is rá szüksége – vetett rá egy pillantást a szeme sarkából Jeb. Amanda meg akarta kérdezni, mire céloz, de aztán úgy döntött, nem akarja tudni. Ha a férfi csinosnak gondolja, azt úgysem hinné el, és a kérdése csak erősítené a gyanút a férfiban. Ha viszont úgy érti, hogy olyan csúnya, hogy azon a kozmetikumok sem segítenének, azt már hallotta, és nem akarja még egyszer hallani.

Míg a férfi a fürdőszobai holmikat keresgélte, Amanda végigment a szobákon, hogy

összeszedegesse a ruhákat, amelyeket párnahuzatokba pakolt. Hamarosan indulásra készen találkozott Jebbel az előszobában. Életében nem követett még el ekkora őrültséget.

Elhozta a matraca alatt tartott henteskést. Ha a férfi ártani akarna Chloénak, leszúrja. Soha többé nem hagyja, hogy bárki bántsa az ő kicsikéjét… soha!

Ahogy visszament a nappaliba a lányáért, a férfi hangját hallotta. Egy pillanatig azt hitte, magában beszél, de aztán rájött, hogy a mobilján telefonál.

– Most végzek. Egy nőt és a kislányát elviszem magamhoz éjszakára. Nálatok hogy állnak a dolgok, srácok? – Rövid csend. Aztán: – Jó, ha olyan fáradtak vagytok, mint én, ideje takarodót fújni.

Jeb autója még be sem melegedett, amikor már meg is állt egy hatalmas faház előtt.

A hátsó ülés közepén kuporgó Chloe úgy bámult a házra, mintha kastély lenne.

– Teljesen egyedül él itt? – Amanda nem tudta megállni a kérdést.

– Amikor megépítettem, úgy terveztem, hogy megnősülök, és családot alapítok – mosolygott Jeb. – A menyasszonya felbontotta az eljegyzést?

– Sosem voltam vőlegény – válaszolta a férfi. – Még a közelébe sem jutottam. Nem akadt utamba az igazi. – Az egyre mélyülő sötétségben a nő szemébe nézett. – Most, hogy válaszoltam egy személyes kérdésre, ön is tartozik nekem egy válasszal.

Amanda nem szeretett volna hazudni, ugyanakkor titkolózónak sem akart tűnni, ami gyanút kelthet.

– Mit szeretne tudni?

A férfi leállította a motort, és kinyitotta az ajtót, mire az utastér fénybe borult.

– Még nem tudom pontosan – felelte –, és nem akarom elpazarolni a kérdésemet. – A piros kabátba bugyolált Chloéra mosolygott. – Tudom, hogy az anyukád nejlonzacskót tett a lábadra, hogy száraz maradjon, de mit szólnál, ha bevinnélek a házba? Nagyon csúszik idekint, és nem szeretném, ha elesnél.

Chloe kérdőn nézett az anyjára. Amanda agya kezdett újra normálisan működni most, hogy melegebb levegőt lélegzett, és ebben a pillanatban az eszébe jutott, hogy valamit a bérelt házban felejtett: egy memóriakártyát tele Chloéról készült képekkel. Fontos, borzasztóan fontos! Nélkülük nem tudja megvédeni a gyermekét Marktól, ha beadja a válópert. Hogy jöhetett el anélkül? Nyugi! Még ha nem is élhetnek többé abban a szörnyű, öreg házban, a memóriakártyáért visszamehet. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy beletelt egy kis időbe, mire megnyugtatta a lányát.

– Minden rendben, kicsim, nagyon csúszik.

Chloe kikapcsolta a biztonsági övét, és Jebre nézett.

– Azt hiszem, oké.

A férfi bólintott.

– Maradjon itt! – kérte Amandát. – Visszajövök, hogy felkísérjem a verandára. Azt sem akarom, hogy maga elessen.

– Nincs szükségem segítségre.

Jeb felvonta a hajához hasonlóan szőkésbarna szemöldökét. Jóképű férfi volt.

Amandát elképesztette, hogy egyedül maradt. A hatalmas háza alapján pénze is van, nem csak jó külseje.

– Csakhogy rajtam van hólánc, úgyhogy kérem, tegyen a kedvemre!

Amanda figyelte, ahogy Jeb felcipeli Chloét a verandára, kinyitja a hatalmas ajtót, és beviszi a gyereket, feltételezte, az előszobába. A férfi pillanatokon belül visszatért a furgonhoz, és kinyitotta az anyósülés ajtaját. Amanda kikapcsolta a biztonsági övét, kiszállt, és rögtön meg is csúszott. Jeb elkapta a derekánál.

– Dőljön nekem! Megtartom mindkettőnket!

Jeb rövideket lépett, hogy a nő követni tudja. Amanda nem örült, hogy a férfi nagy, kemény testéhez simul, de tudta, hogy elesne, ha elhúzódna. Lelassult az idő. Amint a veranda kevésbé jeges kövére ért, a férfi végre elengedte.

Jeb ajtót nyitott, és a rémült Chloe odabent álldogált.

– Menjenek be! Hozom a holmijukat, aztán tüzet gyújtok.

Amanda hallotta a zár kattanását a háta mögött. Vékony kabátján keresztül dörzsölte a karját, miközben beljebb óvakodott a hatalmas előtérben, és megleste a ház belsejét.

Jobbra, a hatalmas nappaliban a kőkandalló majdnem teljesen elfoglalta az egyik falat.

Azon túl a nagy étkezőben az egyik legszélesebb asztal állt, amelyet valaha is látott. Ez nem ház, ez palota!

Jeb visszatért, a cipőlánca csattogott a külső kövezeten és a belső kőpadlón is.

A melegben Amanda szaglása újra rendesen működött, és megcsapta az orrát a fenyőillatú kölni, ahogy a férfi elsétált mellette, és letette a dudorodó párnahuzatokat az aranyszínű szőnyegre, a nagy, étcsokoládé-színű kanapé végébe. Ahogy ígérte, azonnal kinyitott egy kézzel faragott ládát, ahonnan fát és gyújtóst vett elő. Leguggolt, hogy összegyűrt újságpapírt tegyen a kandallóba.

– Jöjjenek be! Nem harapok!

Amanda Chloe kezét fogva belépett a szobába. Úgy érezte, nem illik ide, és rettentően ideges volt. Nézte, ahogy a férfi dolgozik, és azon tűnődött, milyen lehet

egyedül élni egy ekkora házban. Jeb könnyed eleganciával mozgott egy ilyen magas, izmos férfihoz képest, a vállizmai hullámoztak a kabát alatt, a lába megfeszült a farmerben, ahogy áthelyezte a testsúlyát. Miután meggyújtotta az újságot, és a fahasábokat lángok nyaldosták, a tűz fénye ott táncolt az arcán, amitől a haja csillogott, akár az arany.

Felállt, és egy barna puffot húzott a kandalló elé. Aztán felemelte a tetejét, és egy belső rekeszből gyapjútakarót vett elő.

– Lekucorodhatnak és felmelegedhetnek, míg én összedobok valami vacsorát. Van valami kívánságuk?

Amandának semmi sem jutott eszébe.

– Bármi, ami forró.

A férfi nevetve kibújt a kabátjából. Ahogy a gyönyörű borókafogashoz sétált, Amanda szemügyre vette meglepően karcsú alakját, amelyből nem következtetett volna arra az erőre, amit akkor tapasztalt meg, amikor a férfi nem hagyta elesni. Jeb kék munkásinget viselt, amelyet betűrt a nadrágjába.

– Valószínűleg nem árt, ha a nedves cipőket a kandallórácsra teszik száradni, és felvesznek egy másikat – szólt hátra a válla felett a férfi.

Amanda rájött, hogy Jeb hozzá beszél.

– Nincs másik pár cipőm – ismerte be feszengve.

A férfi meglepetten nézett rá. Aztán eltűnt, és pillanatokon belül vastag gyapjúzoknival a kezében tért vissza.

– Köszönöm!

A férfi csak bólintott, aztán újra eltűnt.

Amanda kibújt a cipőjéből meg a nedves zoknijából, aztán segített Chloénak levenni a csizmáját. A gyapjú lábbeli mennyei érzés volt. Miután a tűz mellé tette a cipőket, az ölébe vonta a lányát, és magukra borította a takarót.

– Nem tudom, felmelegszem-e valaha – suttogta.

– Én sem – reszketett Chloe. – Ölelj szorosan, anyu!

Amanda még közelebb húzta magához a kislányt. Körbenézett a szobában, és fényképeket vett észre a kandallópárkányon. Az egyikről egy Jebre nagyon hasonlító idősebb férfi és egy sötét hajú nő mosolygott le rá. A másikon Jebet két fiatalabb férfi fogta közre, akik szintén nagyon hasonlítottak rá. Jeb átkarolta a vállukat. Mind a hárman mosolyogtak, és olyan fehér fogakat villantottak, hogy fogkrémreklámban is szerepelhettek volna.

Jaj, istenem, remélem, nem követtem el szörnyű hibát azzal, hogy idejöttem. Amanda arcát a lánya hajához szorítva enyhe ételillatot érzett. A gyomra korgott az éhségtől, és

eszébe jutottak az otthon hagyott fagyott maradékok. Jól tette, hogy idejött.

Az isteni illat, amelyet párolt csirkének tulajdonított, egyre erősödött. Egy férfi, aki főz? Amanda meg volt lepve. Mark még mosogatni sem segített, és gyakran felpofozta, amiért „szar”-t tett a tányérjára.

Amandát körülvette a tűz melege, és a feszültség elpárolgott a vállából. Olyan jólesett, hogy képes lett volna elaludni. Ekkor hatalmas kutya baktatott be a szobába.

Amanda anélkül tudta, hogy kan, hogy megnézte volna. Még sosem látott ilyen hatalmas kutyafejet. Ráadásul harapósnak tűnt, amely felfalja az embert, aztán a csontjait használja fogpiszkálónak.

Az állat halk dörmögő morgással elindult feléjük. Amanda nem tudta, mitévő legyen.

Ha megmozdul, a kutya talán ráugrik. Chloe sikítva bújt hozzá, és a takaró alá dugta a fejét. Amanda kísértést érzett, hogy csatlakozzon hozzá.

Jeb épp a kukta időzítőjét állította be, amikor Chloe felsikoltott, ezért a nappaliba sietett.

A kislány az anyja karja közül kukucskált rá, és akarata ellenére úgy érezte, nála édesebb kislányt még életében nem látott.

– Ő itt Bozo – tette a kezét a kutya hátára. – Azért neveztem el így, mert akkora bohóc.{2} – Chloe újból kikukucskált. – Tudom, ijesztő, de az az igazság, hogy egy bolhát sem harapna meg, hogy eltűntesse a hátáról.

– Morgott ránk – közölte Amanda.

– Nem kétlem, csak nem igazán volt morgás. Ő így beszél.

– Maga is olyan, aki azt állítja, a kutyája mosolyog, amikor vicsorog?

Jeb felnevetett.

– Bízzon bennem, nem hordok szemellenzőt, ha Bozóról van szó. Ő egy masztiff. Az utolsó állatorvosi ellenőrzésnél százöt kilót nyomott. Egyszer megette a juhom ólját, mert magára hagytam. De az emberek biztonságban vannak. Nagyon kedveli a társaságot. Csak azért nem tartott ma velem, mert a készletek miatt nem maradt hely a furgonban.

Az állat megint morgott, mire Chloe sikkantott egyet, és Amandához simult. Jeb odasétált hozzájuk, és leguggolt eléjük. A masztiff vele tartott.

– Ne félj, édesem! Bozo egyszerűen így mondja, hogy helló. Ha nem köszönsz vissza, megbántod.

Chloe kidugta a fejét a takaró alól, és az óriási kutyára bámult. Bozo egyszerre morogva és nyüszögve indult előre. Jeb úgy döntött, jobb, ha megpróbál fordítani a kutyanyelvről.

– Azt mondja, még sosem volt kislány közelében, de nagyon szeretne összebarátkozni veled. Bár Bozo hatalmas, lágy szíve van. Mindig vigyáz rá, hogy ne döntsön fel senkit, és szerintem veled még óvatosabb lesz, mert olyan kicsi vagy.

Chloe a kutyát fürkészte.

– Mitől olvadt meg a szája?

Jeb látta, hogy Amanda elfojt egy mosolyt, és ő is majdnem elmosolyodott.

– A masztiffoknak egyszerűen lóg a tokája. – A gyerekre kacsintott. – Ha rázni kezdi a fejét, bukj le! Mindent összenyálaz.

Amanda összeszedte a bátorságát, és kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a kutya fejét.

Nem törődve a lógó szemhéjjal, egyenesen az állat barna szemébe nézett. Nem látott benne gonoszságot, csak könyörgést, hogy legyenek barátok. Nem akarta, hogy Chloe féljen a kutyáktól. Már így is túl sok mindentől félt.

Látva, hogy az anyja megérinti a kutyát, Chloe visszabújt a takaró alá. Bozo megnyalta Amanda ujjait, aztán a térdére fektette nyáltól nedves fejét. Elgondolkodva tanulmányozta a gyapjútakaró alatt remegő kupacot.

– Ő csak egy nagy, öreg drágaság, Chloe – folytatta Jeb továbbra is előttük guggolva.

– Eddig csak távolról látott kislányokat, és valószínűleg szeretne jobban megnézni magának.

Chloe végre megint kilesett a kutyára. Bozo morgott, amivel visszaűzte a búvóhelyére. Mintha az állat megérezte volna a gyerek rettegését, a hátára hemperedett, megint barátságosan morgott, és mellső mancsaival a levegőbe bokszolt. A hatalmas állat olyan bután bámult Chloéra, aki megint kidugta a fejét, hogy a kislány felkuncogott.

A hangra Bozo meglepő fürgeséggel felpattant. Chloe nem vonult elég gyorsan fedezékbe, aminek az lett a következménye, hogy kapott néhány puszit a kutyától. A gyerek köpködve próbálta eltolni az állat fejét. Bozo azzal kárpótolta magát, hogy a kis kezeket nyalogatta.

– Ne félj! – csitította Amanda. – Bármilyen ijesztően néz is ki, nem hiszem, hogy bántana.

Jeb egyre csak magyarázta, miért viselkedik Bozo úgy, ahogy, és Chloe hamarosan a puffról a padlóra csusszant. Azonnali szerelem volt ez: a gyerek gyorsan eljutott Bozo félénk simogatásától addig, hogy átölelje vastag nyakát. A kutya boldogan morgott.

Jeb visszatért a konyhába, hogy ránézzen a vacsorára, és mire Amanda észrevette volna, Chloe Bozóhoz bújt melegedni. A tűz fényében fürdőzve mindketten mélyen aludtak.

Jeb beóvakodott a nappaliba.

– Kész a vacsora. – Az alvó párosra pillantva vigyorogva csóválta a fejét. – Buta kutya. Elvileg házőrző. Erre neki senki sem idegen. – Amandára emelte a tekintetét. A nő azon kapta magát, hogy gyönyörűnek találja mogyoróbarna szemét, amely úgy csillogott a pislákoló fényben, mint a topáz. Ám a tágas szoba még így sem volt elég nagy a számára.

– Chloe adagját betehetem a melegen tartóba. Ha felébred, éhes lesz, de talán jobb, ha most hagyjuk aludni. Hosszú, hideg, ijesztő napja volt.

Amanda nem szívesen hagyta ott a meleg fészket, de az éhség rávette, hogy letegye a takarót, és felálljon. Jeb előrement a konyhába. Már ha annak lehetett nevezni. Amanda dupla tűzhelyet talált benne, és annyi beépített berendezést, hogy a felét nem is ismerte.

Jeb Sterling nagystílűen élt. A konyha hatalmas volt. A kutyája gigantikus. A furgonja hátsó ülése nagy és kényelmes. A háza pedig tágas, visszafogottan díszes, mégis kellemes és otthonos.

– Még sosem láttam ekkora pultot – jegyezte meg Amanda. – Itt akár öten is főzhetnének egyszerre. Szerintem ez az iskolai menza konyhájánál is nagyobb. – Ujjhegyével végigsimított a sötét, márványmintás gránitlappal fedett konyhaszigeten. – Gyönyörű!

Jeb túlméretezett sütőkesztyűvel a kezén, tálalóedényeket tartva megkerülte.

– Hat gyerekből vagyok az egyik. Ha a családom meglátogat, a konyha nem tűnik olyan nagynak. Mindenkinek összeér a könyöke, ahogy főzünk, aprítunk vagy kavargatunk.

Amanda újra azon tűnődött, hogy ez a jóképű, szőkésbarna hajú, csillogó szemű férfi, akinek a mosolya beragyogta a szobát, hogyan maradhatott ilyen sokáig egyedül. Harminc körülinek saccolta.

A férfi minden ételt letett a kerek étkezőasztalra, aztán intett Amandának, hogy üljön le vele szemben. Amint a nő leereszkedett egy székre, Jeb lehajtott fejjel áldást mondott.

Mark sosem tűrt meg imát a házában. Amanda idővel megtanulta, hogy némán imádkozzon, sosem hagyta, hogy az arckifejezése elárulja. Bár Jeb nem mondta ki a szavakat hangosan, Amanda értékelte, hogy tiszteli a hagyományokat, amelyeknek a tiszteletére őt is megtanították a szülei. Az apja mindig elmondta az áldást. Az emléktől Amandának hiányozni kezdett a férfi.

– Ha szed Chloénak egy tányérral, bekapcsolom a melegen tartót.

A férfi megsütött egy egész csirkét krumplival és répával, és vegyes salátát készített hozzá.

– Hogy a csudába hozta ezt össze ilyen gyorsan? – kérdezte Amanda.

– Digitális kukta. Minden a szokásos idő harmada alatt fő meg.

Amanda csirkecombot és egy kis adag zöldséget tett Chloe tányérjára. Nem akart túl sokat szedni, mert attól tartott, a gyerek nem eszi meg az egészet. Nem szerette volna arra kényszeríteni Chloét, hogy az asztalnál üljön, amíg el nem fogyasztja az összes olyan falatot, amelyet nem akart. Jebre pillantva eltöprengett, vajon ő is olyan mérges lenne-e, mint Mark, ha Chloe étvágya nem az elvárásainak megfelelő.

– Mi az? – kérdezte a férfi halkan.

– Semmi – rázta meg a fejét Amanda. Elnézést kért, felállt, és kézbe vette a tányért. – Hol a melegen tartó?

– A konyhasziget végén – válaszolta a férfi. – Alulról a második fiók, rozsdamentes előlappal.

Amanda megtalálta a szerkentyűt, és betette Chloe ennivalóját. Mire visszaült az asztalhoz, Jeb feldarabolta a csirke többi részét. Félbehajtott papírszalvétát tett az ölébe, aztán vett egy csirkemellet, majd némi zöldséget és salátát pakolt a tányérjára, amelyet meglocsolt málnaecettel. Az omlós csirke mennyei volt. Jeb kancsóból vizet töltött a poharukba. Amanda csak akkor jött rá, milyen szomjas, amikor ivott.

– Ez csodálatos! – áradozott. – Köszönöm, hogy meghívott!

– Örülök, hogy eljöttek.

Egy percig kényelmes csendben ettek. Jeb ugyanolyan éhesnek tűnt, mint ő. A férfi valószínűleg rájött, hogy habzsol. Nagyot nyelve elmosolyodott.

– Elnézést! Egész nap talpon voltam, és a kesztyűtartóba dobott energiaszeletek keményre fagytak, mielőtt lett volna időm megenni őket.

Amanda megosztotta a fagyott maradékokkal kapcsolatos élményeit.

– Mi pizzadarabokat tartottunk a szánkban, amíg megolvadtak annyira, hogy meg tudjuk rágni őket.

– Nekem nem sok időm jutott a kiolvasztással foglalkozni. Őrült egy nap volt. – Jeb megtörölte a szája sarkát a szalvétával. – Tony az út túloldaláról jóval hajnal előtt dörömbölt az ajtómon. Először nagyon morcos voltam, de most már örülök, hogy segíteni hívott. Nem tudtam, mennyi idős ember él az Elderberry Lane-en. Legtöbben kétségbeesett helyzetben voltak.

A férfi mesélt neki egy hölgyről, aki megbántódott, amikor fagyállót öntött a csövekbe, és hozzátette, hogy a házat olyan kicsinek érezte, mintha kerekeken gurult volna. Aztán beszámolt a találkozójáról egy öregemberrel, aki kilencvenéves fiatalnak nevezte magát, elesett és megzúzódott a csípője, amikor megpróbált fát behordani.

– És nem felejthetem el anyám barátait a Ponderosa Lane-en. Tudtam, hogy anyu élve megnyúz, ha nem nézem meg őket, úgyhogy először hozzájuk mentem. Senki sem nyitott ajtót. Nagyon aggódtam, hogy kockára fagytak odabent, de aztán láttam, hogy

Mary Melissa Dilling háza úgy ki van világítva, mint egy karácsonyfa.

Amanda figyelmesen hallgatta a leírását a jégviharpartiról. A férfi jól bánt a szavakkal, így a nő könnyedén elképzelte az asszonyokat. Lenyűgözte, hogy Jeb nemcsak a nevüket tudja, de nagyjából azt is, hány évesek. Még sosem élt olyan városban, ahol gyakorlatilag mindenki ismert mindenkit. Melengető érzés volt.

– Aztán összefutottam Lucyval és Ethellel – folytatta vigyorogva Jeb. – Hetvenöt éves ikrek, sosem mentek férjhez, és azt hiszem, egész életükben a maguk alkotta kis színpadon játszottak. Lucy haja élénkvörös, de a vörös rúzsa még annál is élénkebb. Ethel kissé telt, és nem törődik az ősz hajával. Istenre esküszöm, mintha a Szeretlek, Lucy{3} ismétlésébe csöppentem volna. Folyton azt vártam, hogy besétál Ricky, és spanyolul kezd káromkodni Lucyval.

Amandának muszáj volt közbevetnie: – Sosem néztem Lucy-ismétlést.

– Imádni fogja. Időről időre, amikor magam alatt vagyok, megnézek egy részt a Netflixen. Ez a fajta humor nem megy ki a divatból. – Jeb a szájába vett egy falat csirkét, és nagyot nyelt. – Szóval mind a ketten fiacskámnak szólítottak, követtek mindenhová, és úgy káromkodtak, mint a nyugdíjas kiképző őrmestereknek. Majdnem kipucoltam a fülem, hogy biztos jól hallom-e őket. Már évek óta nem vagyok „fiacskám”.

– Olyan öreg azért nem lehet.

– Harminc múltam júliusban. Mostantól nem számolom a szülinapokat. Őskövületnek érzem magam.

– A harminc nem öreg.

– Úgy beszél, mint azok, akik a közelében sem járnak. Amikor odaér, sokkoló.

Eltűnődik, hová lett az a sok év huszonegy éves kora óta.

– Szeptemberben múltam huszonöt, úgyhogy észre sem veszem, és mindjárt itt lesz.

– Ne siessen! Amint eléri ezt a mérföldkövet, a barátai fekete karpánttal jönnek majd a bulijára, és a tortáján az áll majd: „Túl a csúcson”.

Amanda túlságosan szorongott az éjszaka miatt ahhoz, hogy újabb mosolyt erőltessen magára. Ami a születésnapi bulikat illeti, évek óta nem tartott.

Evés után Jebet kerülgetve segített rendet rakni a konyhában. Egyszer összeért a kezük, amitől bizsergés futott végig a karján. Aztán összeütköztek, elvesztette az egyensúlyát, és Jebnek el kellett kapnia a karját, hogy el ne essen. Újra megbizsergett a bőre. Ez így nem lesz jó. De itt ragadt, legalábbis ma éjszakára. Az egyetlen pozitívum, hogy végre melegben van, és működik az agya. Most már értette, miért felejtette el a memóriakártyát, amelyre majdnem ugyanúgy vigyázott, mint a lányára. Túlságosan fázott ahhoz, hogy gondolkodjon.

A rendrakás végeztével Jeb bőrszíjjal összefogott fát hozott be, és tüzet gyújtott a szomszédos helyiségben.

– Ez a fatüzelésű kályha az egész házat befűti éjszakára. A meleg felfelé száll, és barátságossá varázsolja az összes emeleti hálószobát, nem számít, milyen hideg van odakint.

Bement a nappaliba Amanda párnahuzataiért, aztán felvezette a nőt az emeletre. Bár négy nagy, használaton kívüli háló is volt, Amanda úgy döntött, csak egyet foglal el.

Jobban aludt, ha a lánya mellette volt, a henteskés pedig a matrac alatt. A nagy ágy már meg volt vetve arra az esetre, ha a férfi egyik családtagja ott aludna, és elég nagy volt mindkettőjüknek. A szobához tartozott fürdő is, így Amanda elbarikádozhatta az ajtót anélkül, hogy közben azon aggódna, hogy Chloénak éjjel esetleg pisilnie kell.

Jeb letette a holmikat a pamlagra. Aztán csípőre tett kézzel szembefordult a nővel.

– Amanda… remélem, nem bánja, ha a keresztnevén szólítom, de a Ms. Banning most kicsit túlzásnak tűnik.

– Nem bánom. – Amanda csak azt kívánta, bár ne nézne rá a férfi úgy, mint valami finom falatra, amelyet megenne desszertnek.

– Szóval – folytatta a férfi egy kézlegyintéssel –, akaratlanul is észrevettem, mennyire szorongott miattam a konyhában. És ahogy felhoztam a holmiját, azt is észrevettem, hogy betett egy henteskést.

Amanda a csomagokra pillantott, azon törte a fejét, hogyan magyarázhatná ki.

– Azzal alszom a biztonság kedvéért – ismerte be.

– Rájöttem – bólintott a férfi –, de az én házamban nem lesz rá szüksége. Nem jelentek fenyegetést. Erre a szavamat adom! És senki más nem jut be anélkül, hogy fel ne ébresztené Bozót. A fülét hegyezve alszik.

– És mit csinál, halálra nyalja a betolakodót?

A férfi elmosolyodott.

– Bozo nagyon barátságos, de nem ostoba. Meg tudja különböztetni a barátot az ellenségtől. Ha bárki hívatlanul lép ebbe a házba, azt fogja kívánni, bár ne tette volna.

Amanda bőre bizsergett Jeb metsző pillantásától.

– Mit csinál vele Bozo?

Jeb rákacsintott.

– Nem tudom biztosan, mert még soha senki nem tört be, de azt mesélték, hogy a masztiffok tökön ragadják az embert, sarokba szorítják, és ha megmoccan, egy kicsit jobban összezárják az állkapcsukat.

– Megnyugtató.

Jeb nevetve ment el mellette.

– Engem kiver a víz. – Megállt a nyitott ajtóban, és visszafordult. – Tudom, hogy idegen vagyok. Ha még mindig nyugtalanítja, hogy itt tölti az éjszakát, áthívom az anyámat. Az ágyak mindig meg vannak vetve a váratlan vendégek számára, és tiszta törülközők lógnak a fürdőszobákban. Nekem nem okozna gondot.

– Szörnyűek az útviszonyok.

– Apám elhozná. Nagy, négykerék-meghajtású furgonja van bordázott kerekekkel, mint nekem. Úgyhogy emiatt ne aggódjon! Csak szóljon és hívom!

Amanda nem akarta zavarni Jeb anyját. Ráadásul már attól nagyobb biztonságban érezte magát, hogy a férfi felajánlotta, áthívja az asszonyt. Ha lenne valami hátsó szándéka, nem tette volna.

– Egy éjszakát kibírok.

– Lehet, hogy tovább lesz itt. Állítólag ma újabb hóvihar jön.

A nő szaporán szedte a levegőt, és remélte, hogy a férfi téved az időjárással kapcsolatban. Egy itt töltött éjszaka nem gond, de nem biztos, hogy az idegei bírnak ennél többet. A férfi hatalmas, izmos teste elállta az ajtónyílást, az egyetlen menekülőutat. Attól, hogy egy szobában volt vele, mintha kiszívták volna az oxigént a levegőből. A férfi erőt sugárzott. Nyílt pillantása perzselte Amanda bőrét. Ha a férfi tett volna egy gyors mozdulatot felé, lehet, hogy szörnyethal.

Csak Jeb tisztessége akadályozhatja meg, hogy illetlenül viselkedjen, és Amanda nem ismerte elég jól ahhoz, hogy tudja, van-e neki olyan.

Negyedik fejezet Amanda imádkozott, hogy ne kelljen több éjszakát a férfi a házában töltenie. Ezt épp közölte is volna, amikor valami nekicsapódott a fémtetőnek. Nagyon megijedt, aztán rájött, hogy a jég az.

– Falra festettük az ördögöt – jegyezte meg Jeb. – Jobb, ha visszamegyünk a földszintre, hátha felébresztette Chloét. Tegnap éjjel még Bozo is megrémült, és bemászott az étkezőasztal alá.

Amanda követte a férfit, és lementek a lépcsőn. Ahogy Jeb gyanította, a vihar felébresztette Chloét és a kutyát. De egyikük sem tűnt riadtnak.

Amanda leguggolt a lánya mellé.

– Átaludtad a vacsorát, kicsim. Szerinted most tudsz enni?

Chloe bólintott, mire Amanda felemelte, és kivitte a konyhába. Bozo ott volt a sarkában. Jeb kivette a gyerek ételét a melegen tartóból, és az asztalra rakta.

– Forró csokizik velem valaki? – kérdezte aztán.

– Én! – kiáltotta Chloe. Aztán észbe kapva hozzátette: – Igen, én kérnék.

– Igen, én is – visszhangozta Amanda.

Papírtörlőt adott a kislánynak, és leült mellé, amíg evett. Jeb forró vizet engedett három bögrébe a kávégépből. Aztán forrócsoki-port kevert hozzá. Amanda fejében ez is a „nem engedhetem meg magamnak” dolgok listájához tartozott.

– Ki kér mályvacukrot?

– Én! – Chloe ragyogott a boldogságtól. – Imádom a mályvacukrot!

– Én is! – válaszolta Jeb. – De a szárítottat utálom.

Pár pillanattal később a kislány csokibajusszal vigyorgott a férfira.

– Nagyon finom! Köszönöm, Mr… – Chloe elakadt. – Izé, nem emlékszem a nevére.

– Sterling. – Jeb ivott egy kortyot. – Á! Pont ez kell hideg ellen egy téli éjszakán, és szívesen. De a Mr. Sterling túl sok. Hívhatsz Jebnek, ha szeretnéd.

A kislány elhúzta a száját.

– Anyukám szerint udvariatlanság a felnőtteket a keresztnevükön szólítani.

A férfi bólintott.

– Akkor a Mr. Jeb is megteszi.

– Oké, Mr. Jeb. – Chloe belenézett a bögréjébe. – Mini mályvacukor. A kedvencem.

Amanda a kezét melengette a csészéjén, és azt kívánta, bár elillanna a hideg a

tagjaiból. A lányával ellentétben ő képtelen volt ellazulni. Hogy jutottak odáig Chloéval, hogy egy idegennél éjszakáznak?

Chloe ugyanolyan éhes lehetett, mint ő, mert mindent eltüntetett a tányérjáról.

– Éhes voltál, kislány – jegyezte meg Jeb. – Melegíthetek még.

Chloe kísértésbe esett, de aztán nyugtalanság jelent meg az arcán.

– Nem, köszönöm!

Jeb kérdően nézett Amandára, de nem firtatta a dolgot. Chloe megitta a forró csokit, aztán Amanda felvitte fürödni.

Míg Amanda Chloéval foglalkozott, Jeb bebugyolálta magát, hogy kimerészkedjen a viharba. Visszatette a láncot a cipőjére – nagy macera volt –, és amikor kiment, elhatározta, hogy előkotor egy másik pár cipőt, amelyet csak kint hord. A jégesőben mintha kövek hullottak volna a fejére. Pokolian fájt, de nem mert futni a melléképületekig, nehogy megcsússzon és elessen. Hála az égnek, hogy ma reggel itthon hagyta Bozót, és a többi jószágot bezárta az ólba.

Elérte az első karámot, és benyúlt a kabátzsebébe a kesztyűjéért. A francba! Kitette száradni a házban. Kizárt, hogy visszamenjen érte. Valahogy kibírja. Ezzel az elhatározással megfogta az anyajuh óljának a kilincsét, mire a keze azonnal a fémhez fagyott. Amikor elrántotta, megszabadult némi bőrtől, ami ugyancsak pokolian fájt.

A jószág bégetve üdvözölte, amit azonban alig hallott a zajtól. Ellenőrizte, hogy az állat kabátja a helyén maradt-e. Mivel ennyi gyapja hiányzott, szüksége volt az extra védelemre. Adott enni Márványnak, és kicserélte a vizét, aztán a fejére húzott kabáttal kimerészkedett a jégesőbe, hogy eljusson a pajtához. Ott mindent rendben talált. Ezután a tyúkólhoz sietett. Az anyja egészen biztosan rá fog kérdezni a baromfira.

Visszatérve a házba hallotta, ahogy Amanda és Chloe halkan beszélget az emeleten.

Mivel az egyenetlen palakövön kényelmetlen volt a járás, Jeb a házban néha házicipőt hordott, de lévén vendégei voltak, egy másik pár bakancsot vett fel, és a kályha mellé állt, hogy felmelegedjen, miközben anyát és lányát hallgatta. Halk csevegésük melankolikussá tette. Mindig azt hitte, hogy mostanra megnősül, és lesz egy-két gyereke. Ehelyett teljesen egyedül bolyong ebben a hatalmas házban. Elkeserítő. De úgy tippelte, mindenkit ér csalódás az életben.

Fentről leszűrődött Amanda dallamos nevetése, amely Jebet egy dal hangjegyeire emlékeztette. Eddig nem látta felszabadultan mosolyogni, de lefogadta volna, hogy most ragyog az arca. Gyönyörű, törékeny, karcsú nő volt, a haja dús és sötét, az alakja csinos, a keble apró. Jólesett figyelni a mozgását. Jeb ránézésre tudta róla, hogy tevékeny, és keményen dolgozik. Ha belegondolt, hogy majdnem elment a háza mellett, mert

lakatlannak hitte, hálaimát rebegett a szíve legmélyéről.

Eszébe jutott az anyja jóslata, hogy akkor találkozik az igazival, amikor a legkevésbé számít rá. Talán, de csak talán, most megtalálta. Legyen eszed, Sterling! A nő még férjnél van. Jeb mégis megengedett magának egy kis álmodozást. Úgy elmerült a gondolataiban, hogy összerezzent, amikor Amanda besétált a konyhába.

– Ha nem baj – szólalt meg a nő halk, szégyenlős hangon –, én most lefekszem.

Jeb azt kívánta, bár beszélgetnének még, hogy jobban megismerhesse. De az asszony valószínűleg fáradt.

– Dehogy baj. Majd összeesem, úgyhogy én is elteszem magam holnapra.

Amanda megragadta a lépcsőkorlátot, és úgy nézett rá, mintha mondani akarna még valamit, de nem igazán tudja, hogyan.

– Én… köszönöm, hogy ma segített nekünk. – A mennyezetre emelte a tekintetét. – Szörnyű ez a jégvihar. Borzasztóan örülök, hogy nem ragadtunk abban az öreg házban.

Szerintem megmentette az életünket.

Jeb tarkója elvörösödött.

– A sajátjukat mentette meg azzal, hogy úgy döntött, megbízik bennem.

A nő hátrasimította a haját.

– A vacsora is csodálatos volt. Remekül bánt Chloéval. Általában nagyon visszafogott férfiak közelében, de úgy tűnik, magát kedveli.

– Ezt bóknak veszem. Tündéri kölyök! Sajnálom, ha rossz tapasztalatai voltak a férfiakkal. – Mivel Jeb annyit elolvasott Amanda üzeneteiből, sokkal többet tudott róla, mint amennyit a nő szívesen elárult volna. Zavarba jönne, ha megtudná, hogy a szél naponta különleges küldeményt hozott. – Jó, hogy kezd mellettem megnyugodni.

– Nos, azt hiszem, jó éjszakát kívánok.

– Jó éjt! Aludjon jól! A hálószobám idelent van, úgyhogy nem megyek fel.

Jeb nézte, ahogy a nő felsétál a lépcsőn. Amikor Amanda eltűnt a szeme elől, lekapcsolta a villanyt, csak a konyhában hagyott égve egyet arra az esetre, ha a vendégeinek reggelig szüksége lenne valamire.

Csettintve hívta Bozót, hogy kövesse. A buta kutya úgy bámult fel a lépcsőn, mintha elveszítette volna a legjobb barátját.

– Áruló! – suttogta Jeb. – Látsz egy csinos pofit, és máris átállnál.

A hátára feküdt az ágyon, a karját összefonta a feje alatt. Mint mindig, Bozo most is felugrott mellé, amint kialudt a fény. Jeb csak bámult bele a sötétségbe, és hallgatta a

fémnek csapódó jégesőt. Remélte, hogy a zaj sem Amanda, sem Chloe nyugalmát nem zavarja. Az emeleten sokkal közelebb voltak a tetőhöz. Eszébe jutott a henteskés, és eltűnődött, vajon Amanda hová rejtette. Valószínűleg a matrac alá tette nyéllel kifelé, hogy megragadhassa és felnyársalhassa őt, ha hozzá merne érni. Ha ettől megnyugszik, ő csak örül. Volt egy olyan érzése, hogy Amanda elég durva dolgokat élt át a házassága alatt.

Ebben a pillanatban hangos dörrenés rázta meg a házat. Jeb azonnal felült az ágyban.

Jézus, Mária! Leszakadt a tető? Gondoskodott róla, hogy a támasztógerendák több mint harminc kiló súlyt elbírjanak négyzetméterenként.

Kiugrott az ágyból, farmerbe bújt, és felrohant az emeletre, menet közben felkapcsolta a lámpákat. Kalapált a szíve. Megállt a folyosón, az égerfa mennyezetre meredt, és épp szólni akart Amandának és Chloénak, hogy kimenekítse őket, amikor rájött, hogy a dobogás az ő szobájukból jön. Döbbenten az ajtóhoz lépett, és a fára szorította a fülét. Mintha valami nehezet húznának vagy tolnának az egyenetlen padlón.

Mi a fene? Aztán eszébe jutott, hogy Amanda bizonyára éppen elbarikádozza az ajtót, valószínűleg a fiókos szekrénnyel.

Jeb pulzusa lelassult, megfordult, hogy induljon, és majdnem átesett Bozón. Sóhajtva megsimogatta az állat fejét, és visszatért a hálószobájába. Levette a farmerét, megint összekulcsolt karját használta párnának, és belebámult a sötétségbe.

– Reméljük, ettől biztonságban érzi magát, és pihen egy keveset – suttogta, amikor Bozo felugrott az ágyra, és tett egy kört lefekvés előtt.

A kutya válaszul mordult egyet. Jeb ezzel a gondolattal aludt el.

Amikor Jeb másnap reggel felébredt, a hálószobája ablakából vastag jéggel borított világot látott. Gyönyörű… de veszélyes is. A férfi lezuhanyozott, megborotválkozott és fogat mosott. Melegebben öltözött fel, mint előző nap. Termálalsó, arra egy felső, majd egy pulcsi. Fogalma sem volt, mekkora kárt okozott a vihar éjszaka, de gyanította, hogy hatalmasat. Amanda és Chloe ma nem mennek sehová, és valószínűleg holnap sem. Ettől megnyugodott. Ha Amanda csak megpróbál visszatérni abba a szörnyű albérletbe, ő bizony dühbe gurul.

Ezután és anyja példáját követve meghallgatta az időjárás-jelentést. Széles körű áramkimaradások, kidőlt fák, eltorlaszolt utak, a mystici sürgősségire vagy a Crystal Fallsi Szent Máté Kórházba beszállított félig megfagyott emberek, zárva tartó iskolák. Jeb úgy döntött, jobb, ha láncfűrésszel felszerelkezve járja végig az Elderberry Lane-t. Épp fel akarta venni a kabátját, hogy megetesse az állatokat, amikor újra hallotta a dübörgést. Összerezzent. Elképzelte, ahogy Amanda küszködve mozgatja a bútort.

Meghúzhatja a vállizmát, és megsérülhet a háta. A nő pár perccel később lejött. Sötét haja

kócosan omlott a vállára. Szemhéja elnehezült az álmosságtól. A korlát díszoszlopára támaszkodva átugrotta az alsó lépcsőfokot.

– Milyen rossz a helyzet? – kérdezte finoman felvont szemöldökkel.

A férfi az ablak felé intett.

– Attól tartok, nagyon. Ma sincs iskola. Az egész városban áramkimaradások vannak.

Az embereket a sürgősségire viszik, vagy a Crystal Falls-i kórházba. Mínusz harminchét fok volt. Mysticben ilyen még nem fordult elő.

A nő a szívére szorította a kezét. Régi, bő pólót és lyukas szabadidőalsót viselt, de így is gyönyörű volt.

– I-i-imádkozom, hogy az összes szomszéd, mindenki épségben legyen.

Jeb látta rajta, milyen nehezen ejtette ki az imádkozom szót, valószínűleg nem mondta ki túl gyakran. Sejtette, hogy szörnyű indokai vannak rá.

– Körülnézek, amint megetettem az állataimat.

– Állatok? Bozón kívül is van még?

Akkor hát ennyit az elméletről, hogy a nő elment a háza mellett, és látta kint dolgozni.

– Lovak, ökrök, egy disznó, egy Lincoln juh és tyúkok.

– Jaj, Chloénak nagyon fognak tetszeni!

– Ma reggel nem – felelte a férfi, miközben felhúzta a láncos bakancsát és a kabátját.

– Csúszósabb odakint, mint az olajos bagolyszar. Talán holnap.

A nő bólintott. Aztán a homlokát ráncolta.

– Mennyire csúszik az olajos bagolyszar?

Jebnek égett a tarkója. Vigyáznia kell a szájára.

– Baromira csúszik. – Összerezzent, és úgy döntött, menthetetlen. – Bocsánat… Ezt a déli közmondást apámtól tanultam, anyám meg nincs itt, hogy szappannal fenyegetőzzön.

– Az anyja azzal fenyegetőzik, hogy kimossa a száját szappannal?

Jeb maga előtt látta életrevaló édesanyját. Amanda sokban hasonlít hozzá, és ezen el kell gondolkodnia. Hallott már nőkről, akik olyan férfiakba esnek bele, akik az apjukra hasonlítanak, és férfiakról, akik olyan nőt keresnek, aki az anyjukra emlékezteti őket. Ő ennél rövidebb pórázon tartja a szívét.

– Nemcsak fenyeget, de meg is ragadja a hajamat, hogy a csap alá nyomja a fejemet, hiába kell nyújtózkodnia.

– És maga hagyja?

Jeb megpróbálta elképzelni, hogy beveti az erejét az asszony ellen, aki felnevelte.

Vállat von.

– Sosem fejezi be. Csak eltökélte, hogy lesznek unokái, és vigyáz a szánkra, hogy ne hozzák majd kínos helyzetbe az óvodában. – A húgai néha még nála is csúnyábban beszéltek, és hallotta, hogy az anyja őket is megfenyegette a szappannal. – Anyu a matriarcha. Próbál minket kordában tartani. A szappan inkább vicc, nem komoly dolog.

Gyerekkorunkban tényleg szappant dörzsölt az összeszorított fogunkhoz, de az már sosem történik meg.

Amanda felszegte a fejét.

– Az anyám is ragaszkodott hozzá, hogy ne beszéljünk csúnyán.

Jeb elindult az ajtó felé, aztán visszafordult.

– Majdnem elfelejtettem. Ma reggel húzok kesztyűt. Tegnap éjjel megfogtam a juhakol kilincsét, és a fémhez fagyott a kezem. Lejött a bőr.

Felkapta a régi, piszkos kesztyűjét a polcos faliszekrényből, ahová tegnap száradni tette.

– Hadd nézzem! – sétált felé a nő.

Jeb ostobának érezte magát. Nem gyerek, akinek puszit kell nyomni a horzsolására.

De Amanda annyira aggódott, hogy megmutatta.

– Jaj, ne! – Amanda vádló pillantást vetett rá. – Miért nem szólt? Ezt be kell kötözni!

Jeb akaratlanul is elmosolyodott.

– Csak egy horzsolás, Amanda, semmi komoly.

– De biztosan fáj. Hol az elsősegélydoboz?

Jeb nem akarta, hogy körülugrálják, de ha tiltakozik, a nő talán gorombának nézi.

Elárulta, hol tartja a ládát, leült az asztalhoz, és felkészült egy kis kényeztetésre. Nem ápolta nő, amióta elköltözött otthonról.

Amanda óvatosan kitisztította a sebet. Jeb tegnap éjjel alaposan megmosta, és már kezdett hegesedni. Pár napig fájni fog, de túléli. Amíg a nő fertőtlenítőoldatot kent rá és bekötözte, ő azzal foglalta el magát, hogy megpróbálta belélegezni az illatát. Semmi parfüm. Mosakodószappan-, sampon- és nőillata volt, önmaga esszenciája. Jeb azt kívánta, bár a hajába temethetné az arcát.

– Van fogalma róla, milyen gyönyörű?

A nő úgy rezzent össze, mintha piszkavassal szúrta volna meg. Riadt pillantása gyorsan gyanakvássá változott. Remek húzás, Sterling. Ezzel aztán elcseszted az egészet, az tuti.

– Azt tudom, milyen gyönyörű nem vagyok – felelte Amanda kimérten. – Van tükröm.

Jeb azt kívánta, bár visszaszívhatná a szavait. A nő kezdett megbízni benne, és most a nagy szája miatt újra visszavonult a védőbástyái mögé.

– Főzni tud?

– Főzni? – Amanda hangja elárulta, hogy nem erre számított. – Hát… tudok. Csak abban vagyok úgy-ahogy jó.

– Főzne nekem esetleg valami meleg ételt? Hosszú napom lesz, és miután ellátom az állatokat, nem lesz időm főzni. – Eszébe jutott a férfi, aki tegnap elesett. – Az idős fickónak, aki beütötte a csípőjét, elég fát cipeltem be éjszakára tegnap este, de lehet, hogy már fogyóban van a készlete.

– Akkor siessen! – Amanda ragtapaszt tett a gézre. És miután visszarakosgatta az elsősegélyholmikat a dobozba, megkérdezte: – Mit szeretne reggelire?

A szádat szeretném megízlelni.

– Szalonna, tükörtojás és pár pirítós nekem elég. Sok szalonna, négy tojás – felelte hangosan.

Amanda a fürdő felé indult, hogy eltegye a dobozt.

– Meglesz.

Jeb feladta Bozóra a csizmáját, és együtt kimentek ellátni a jószágot. Csak abban vagyok úgy-ahogy jó? Ennek a nőnek nagy adag önbizalomra van szüksége. Amanda tükörbe nézve mást lát, mint ő.

A házba visszatérve Jebet tökéletesen elkészített tojások várták. Sokaknál berepedt a tükörtojás sárgája. Amanda sütött krumplit, és készített mártást is.

Amikor Jeb felnézett, a nő csak vállat vont.

– Tartalmasabb, mint a pirítós.

Feszülten figyelte, ahogy Jeb evett egy falatot. Az ízek szétomlottak a férfi szájában, mire lehunyta a szemét a gyönyörűségtől.

– Ez fantasztikus, Amanda! Köszönöm!

– Ennyi jár. – A nő a mosogatni kezdett. – Nem maradhatok itt ingyen. A magam módján kell fizetnem.

Jeb ezt megértette.

– Ha meleg ebédre jöhetnék haza, boldog ember lennék.

Amanda karcsú kezében konyharuhát tartva felé fordult.

– Mit szeretne?

– Gondoljon a farkasordító hidegre, és hogy mennyire legyengít majd az éhség. Délre farkaséhes leszek.

– Adna valami fogódzót? – nézett rá könyörgő pillantással Amanda.

Jeb gyorsan gondolkodott.

– Egy kis birkaragu nagyon jólesne, sok krumplival, zellerrel, répával. Omlós hús paradicsomos-zöldséges szósszal.

A nő megkönnyebbülten bólintott, hogy kapott némi támpontot.

– Ha megvan az összes hozzávaló, várni fogja.

Jeb befejezte a reggelijét, aztán betette a tányért és az evőeszközt a mosogatógépbe.

Megmutatta Amandának az éléskamrát, a szekrényeket és a fagyasztót. A nő összerezzent, amikor gesztikulálni kezdett a kezével. Azt mondta, hogy nem akar még egy éjszaka Chloéval itt alkalmatlankodni. Jeb imádkozott, hogy ne arra érjen haza, hogy az ebéd kész, a nő meg a gyerek viszont nincs sehol. Már a puszta gondolattól majdnem infarktust kapott.

– Ha beüt a rossz idő, a szomszédok segítenek egymásnak. Ha szeretne az adósom lenni, rendben. Ha megint jön a vihar, örülni fogok, ha betoppan segíteni. Mi ezt hívjuk törlesztésnek. Ez a segítségről szól, és hogy egymás mellett állunk. Ez az egyik előnye, ha kisvárosban él.

Amanda bólintott, de Jeb nem volt benne biztos, hogy tényleg érti. Az órájára pillantva rájött, nincs több ideje, hogy megpróbálja megnyugtatni.

– Oké, a lovak közé csapok.

Amanda az asztalnál állt a dereka előtt összekulcsolt kézzel.

– Vigyázzon magára!

– Úgy lesz. – Jeb azt kívánta, bár megnyugtathatná. Megbánta, hogy arra kérte, főzzön neki ebédet. Egyértelműen fél, hogy nem fog ízleni neki, amit csinál. A francba!

Azt remélte, hogy a nő jobban otthon érzi majd magát, nem az volt a célja, hogy még jobban aggódjon. Eszébe jutott, hogy magával vigye a láncfűrészt, ezért úgy döntött, a hátsó ajtón távozik. A lábával terelte el az útból Bozót, hogy be tudja csukni az ajtó.

A művelet közben visszakiáltott: – A földszinti fürdőszobára ráférne egy alapos takarítás! – Ezt meg mi a fenének mondta? Visszadugta a fejét az ajtón. – Csak ha ráér. Nem nagy ügy, ha nem jut el odáig. És Bozo kéreget, ha főzök. Fokhagymát és hagymát nem ehet, a többi mehet.

Amanda lezuhanyozott, felöltözött, felhúzta a gyapjúzoknit, és lesietett a földszintre.

Eltökélte, hogy olyan ebédet főz Jebnek, amitől bírja napnyugtáig. Remélte, hogy ízleni fog a férfinak. Mark annyiszor gúnyolta a főztjét, hogy önkéntelenül is aggódott. Eszébe jutott, hogy a mikró olvasztóját használja, de a múltban annak pocsék étel lett a vége. Úgy döntött, a bárányhúst nejlonzacskóban forró vízbe teszi, közben összedob egy kenyértésztát. Tudta jól, hogy nem ez a megfelelő húsolvasztási mód, de még nem hallott senkiről, aki belebetegedett volna. Könyékig tésztás volt, amikor Chloe megjelent.

Amanda megmosta a kezét, reggelit adott a gyereknek, aztán folytatta a munkát. Fogalma sem volt, Jeb hogyan reagálna, ha az ebéd nincs kész, mire hazaér.

Evés után Chloe visszament az emeletre felöltözni, aztán azonban segíteni akart.

Amióta elhagyta Markot, Amanda megengedte a kislánynak, hogy segítsen a konyhában.

Vagyis kétszer annyi idő alatt készült el az étel, de Amanda élvezte a kettesben töltött időt.

Ez most nem az az alkalom. Chloe segítsége lelassítaná.

– Lenne kedved kitakarítani a fürdőszobát? – kérdezte hirtelen.

Chloe tapsikolt. Eddig sosem engedte meg neki, hogy fürdőszobát takarítson.

Amanda talált spriccelős fertőtlenítőt és ablaktisztítót, amiről úgy gondolta, hogy a kislány nem csinálhat vele bajt, adott neki egy tekercs papírtörlőt, és felkészítette egyórányi spriccelésre és törölgetésre. Miközben utasításokat adott, a kenyértészta miatt aggódott.

Mi van, ha dagadni kezdett, és sütés közben összeesik? Csak elrejteni tudná a bizonyítékokat. Jeb nem kért házi kenyeret. Nem kell elárulnia, hogy elpazarolt némi lisztet és élesztőt. Az Mark házában főbenjáró bűnnek számított.

Amanda épp ellenőrizte, hogyan halad Chloe, lefedte a vekniket, hogy megkeljenek, és neki akart állni a pörköltnek, amikor észrevette, hogy Bozo a hátsó ajtónál járkál. Szólt Chloénak, hogy a hátsó verandán lesz, amíg a kutya elvégzi a dolgát. De Bozo úgy nézett rá, mintha várna még valamire.

– Mi az? – Amanda ostobának érezte magát, hogy megkérdezi.

Bozo a mosókonyhába cammogott, megvárta, hogy utolérje, aztán megbökte az egyik szekrényt az orrával.

– Oké. – Amanda kinyitotta. – És mit találok odabent?

A polcon piros kutyacsizma hevert. Látott már képeket ilyenről, de fogalma sem volt, hogy kerül fel az állatra. Bozo felemelte a mellső mancsát. A csizmák mind ugyanolyanok voltak, így Amanda az egyiket felhúzta a kutya lábára, és megkötötte. A többi pillanatok alatt felkerült.

– Mázlista fickó vagy!

Felöltözött, aztán fogvacogva állt a verandán, amíg a masztiff bejárta a hátsó udvart.

Kérlek, istenem, ne engedd, hogy elkóboroljon! Jeb nem örülne, ha arra jönne haza, hogy Bozo eltűnt.

A masztiff jól viselkedett, csak kicsit távolodott el a lépcsőtől, aztán vissza is jött.

Amanda eltűnődött, vajon mindig ennyire sietve végzi-e el a dolgát, vagy csak túlságosan fázik. Az ő vékony kabátja nem igazán védett, és bent a házban remegve vette le Bozo csizmáját.

A ragu! Ha nem áll neki hamarosan, a hús nem puhul meg, mire Jeb hazaér.

A mosogatónál pucolta a krumplit és a répát, falatokat dobált Bozónak a válla felett, amikor meghallotta Chloe szipogását a háta mögött. Megfordult. A gyerek arca vörös és duzzadt lett a sírástól.

– Sajnálom, anyu! – tördelte a kezecskéjét. – A flakonon az volt, hogy a buborékok elintéznek mindent.

Amanda a fürdőszoba felé pillantott.

– Milyen buborékok, kicsim?

– A mosdó alatt találtam. Azt akartam, hogy a buborékok dolgozzanak, hogy siethessek, és segíthessek neked főzni.

Amanda növekvő félelemmel sietett a fürdőbe. Kihagyott a szívverése, amikor meglátta, hogy Chloe mekkora kupit csinált. Mintha hóvihar söpört volna végig a fürdőn.

A hatalmas tükröt fehér hab borította, amelyet az egyik alsó sarkában elkentek, bizonyára Chloe próbálta meg eltakarítani. A gránitpultokat, a zuhanyt, a vécét, sőt még a fürdőszobaszekrényeket is csöpögő fehér réteg fedte. Órák kellenének, hogy eltüntesse a kárt, de nincs ennyi ideje, ha azt akarja, hogy délre ebéd várja Jebet.

– Semmi baj – nyugtatta meg a lányát, és szorosan magához ölelte. Az én hibám.

Figyelnem kellett volna rá. – Szerintem nem okoztál tartós kárt. Amikor befejeztük az ebédet, bejövök, és eltakarítom.

– De akkor Mr. Jeb itt lesz. Dühös lesz rám, ha meglátja, mit csináltam.

Amanda ezzel nem tudott vitatkozni. Jebnek nincsenek gyerekei, és nem érti, hogy szülőként milyen érdekes lehet az élet.

Amanda becsukta a fürdőszobaajtót.

– Reménykedjünk, hogy nem veszi észre!

– Ki akar majd jönni a mosdóba kezet mosni. – Chloe alsó ajka remegett.

Az anyja agya gyorsan pörgött.

– Majd arra biztatom, hogy a konyhai mosogatót használja.

Csak azért imádkozott, hogy a hab ne tegyen kárt a diófa szekrényben. A többit biztosan vissza tudja állítani az eredeti állapotába, és nyoma sem marad, hogy a „dolgozó buborék”-incidens valaha megtörtént.

Kilenc órára Jeb kifogyott a készletekből, ezért visszatért a sportboltba, és elkezdett megtölteni egy bevásárlókocsit. Charlie majdnem kifogyott néhány áruból. Jeb a felsőruházati osztályon látott minőségi gyerek- és felnőttholmikat is, és támadt egy ötlete.

A mobiljáról felhívta Myrna Bradley otthoni számát. Az asszony a második csengetésre felvette. Jeb köszönt, majd megkérdezte, hogy van, aztán a lényegre tért.

– Szerinted rendben van egy kis kegyes hazugság, ha valakinek segítségre van szüksége, de amúgy nem fogadná el?

– Teljesen. Ezért hívják kegyes hazugságnak.

Jeb elvigyorodott.

– Emlékszel a nőre, akivel tegnap beszéltél? Neki és a lányának szüksége lenne rendes felsőruházatra. Ahogy láttam, még kesztyűjük, sáljuk, sapkájuk sincs. A kislány kabátja oké, de a hótaposója lyukas. Az anyjának csak egy pár cipője és egy vékony dzsekije van. Szeretnék venni nekik pár holmit, de attól tartok, ha hazatelefonálok megkérdezni a méretüket, a nő büszkesége nem engedné. Nem akar az adósom lenni.

– Hm… Most a boltban vagy? – kérdezte Myrna. Amikor Jeb beismerte, hogy ez a helyzet, így folytatta: – Maradj, ahol vagy! A nő hall engem az üzenetrögzítőn, ugye?

– Gondolom.

– Öt perc múlva visszahívlak.

Jeb meg akarta kérdezni, mit tervez, de az asszony már letette. Zsebre vágta a telefont, és folytatta a vásárlást. Myrna állta a szavát, és úgy három perc múlva telefonált.

– Van tollad és papírod?

Jeb mosolyogva a folyosó végére sietett, kihangosította Myrnát, és megnyitotta a mobilján a jegyzettömböt.

– Kész vagyok. Mondd!

Myrna megadta a méreteket, aztán folytatta: – Oké, a kegyes hazugság a következő. A gyerekeim látogatóba jönnek a kicsikkel, és mindig elfelejtenek téli ruhát hozni, ezért többet vesznek, és nálunk hagyják. Mostanra a gyerekek mindent kinőttek, és Tony nyaggat, hogy pakoljam ki a szekrényeket, és mivel rossz az idő, nekiálltam. Mindent el akartam vinni a Szinte újba, de ahogy pakoltam a zsákba, eszembe jutottak a kislánnyal, és úgy döntöttem, megkérdezem, szükségük van-e valamire. Kellett egy perc, amíg belement, de aztán megadta a méreteiket.

– Angyal vagy, Myrna!

– Jól tudok hazudni, ha kell. Szóval a következőt csináld! Azt mondtam neki, hogy megkértelek, ugorj be a ruhákért. Mivel figyelhetnek az ablakból, egy újságpapírral teli

szemeteszsákkal mész el innen. Tégy úgy, mintha nehéz lenne! Amikor visszaérsz a furgonhoz, cseréld ki az újságot a ruhákra! És az isten szerelmére, ne felejtsd el levenni az árcédulákat! Tony mindig elfelejti, amikor ajándékot ad.

– Értettem. – Jeb olyan szélesen mosolygott, hogy belefájdult az arca. – És az Isten áldjon, Myrna, aranyszíved van!

Jeb még akkor is mosolygott, amikor letette a telefont, befejezte a vásárlást és visszatért a ruhaosztályra. Amandának talált egy kék, bélelt kabátot, műszőrme szegélyes kapucnival. Ezenkívül vett neki hozzáillő sínadrágot és csizmát, meg egy pár bebújós, zárt, vízálló cipőt. Chloénak csak rózsaszínt választott. Elfelejtette a kesztyűt, a sálat meg a sapkát, ezért vissza kellett fordulnia. Árcédulák, árcédulák. Azokat le kell szednie.

Lebuktatnák.

Az idősebb hölgynek a pénztárban festett, fekete haja volt, amelyet szoros kontyba csavart a feje tetején. Vastagon sminkelte az arcát, úgy nézett ki, mint egy földönkívüli.

– Jaj, drágám, hadd segítsek! – szólalt meg, amikor látta, hogy a férfi a késével vágja le az árcédulát.

Drágám? Jeb végigmérte, és összeugró gyomorral jött rá, hogy a nő flörtölni próbál.

A francba! Idősebb volt az anyjánál. Munkához látott a kis ollójával, villogtak hosszú, skarlátvörös körmei.

Kate Rush, a huszonéves szőke, akinek a testvére, Misty Baker volt a Cseroki rózsa virágüzlet tulajdonosa a Seven Curves Roadon, elkapta a pillantását, és rákacsintott, elárulva, hogy nem ő az egyetlen férfi, aki a koros asszony áldozatául esett.

– Ezek ajándékok?

Jeb figyelme visszatért a férfifalóhoz. Amikor mosolygott, festett arcán több volt a vonal, mint egy térképen.

– Igen, asszonyom.

A nő legyintett.

– Ne hívjon asszonyomnak, szépségem! A nevem Bernice Kaley. A barátaimnak Bernie, és örülnék, ha magát is annak tudhatnám.

Jeb attól félt, hogy a nő a következő pillanatban a telefonszámát is megadja.

A bankkártyáját is végigmérte, mielőtt lehúzta.

– Jebediah Sterling. Na, ennél férfiasabb nevet életemben nem hallottam!

Jeb a lehető leggyorsabban elmenekült. Megkerülte az áruházat, majd a parkolóban betette a vásárolt holmikat a furgon hátsó ülésére, aztán átsétált a jeges aszfalton Flagg vegyesboltjába, ahol vett több karton palackozott vizet.

Amanda olyan ideges volt, mint egy kismacska a zsúfolt kutyakennelben. Mivel Jeb előző este olyan csodás vacsorát készített, nem érezte magát túlságosan magabiztosnak, miközben ebédet főzött neki. Nevetséges! A hang a fejében, amely azt suttogja, milyen ügyetlen és hasznavehetetlen mindenben, Marké, nem az övé. Jól főz. A férje ízletes ételeket követelt, így kénytelen volt nagyszerű fogásokat készíteni kevés pénzből.

Biztosan tud olyan ételt főzni Jeb Sterlingnek, ami ízlik neki.

A cipője megszáradt, úgyhogy felhúzta. Amikor kinézett az ablakon, megborzongott, bár a házban meleg volt. Vastag jég borítja a vezetékeket. A fák mintha megdermedtek volna. Ha odakint lenne ebben az időben, ő is meleg ételre vágyna.

Chloe az asztalnál rajzolt arra a papírra, amelyet Jeb irodai szemeteséből csent el.

Amanda kivette a kenyeret a sütőből. A Chloe mellett szuszogó Bozo hirtelen felemelte hatalmas fejét, és boldogan felvakkantott. Amanda gyanította, hogy Jeb furgonja érkezett meg. Chloe rémülten nézett rá.

– Látni fogja a fürdőszobát, anyu. Egyszerűen tudom.

Amanda törülközőt és szappant tett ki a konyhai mosogatóhoz, és remélte, hogy idekint tarthatja a férfit. Nyílt a bejárati ajtó, aztán lánc csörgött a padlón.

– Megjöttem! – ért el hozzájuk Jeb mély hangja.

Amanda Bozóval és Chloéval elé ment. A folyosón állva a férfi épp nedves sapkáját húzta le a fejéről, a lábánál egy dudorodó fekete szemeteszsák. Napbarnított arca kivörösödött a hidegtől, szőkésbarna haja az égnek állt. Amanda még sosem látott ilyen jóképű férfit; nem volt éppen modellszépségű, de anélkül is jól nézett ki, hogy ebbe energiát fektetett volna.

– Isteni illat van itt! – A szemeteszsák felé biccentve hozzátette: – Ezt Myrna küldi az út túloldaláról. Felhívott, és megkért, hogy ugorjak be érte.

– A gyerekei rengeteg ruhát hagytak nála, és Tony már meg akart szabadulni tőle.

Idetelefonált, hogy megkérdezze, kérünk-e belőle Chloéval, felírta a méreteinket, és azt ígérte, félreteszi, ami jó ránk. A többi a Szinte újba megy.

Jeb levette piszkos bőrkesztyűjét, és lesimította a haját.

– Még vannak házak, amiket meg kell néznem, úgyhogy kevés az időm. Leveszek pár réteget, megmosakszom, és ehetünk.

Az Amanda lábának dőlő Chloe megfeszült.

– Tettem ki szappant és törülközőt a mosogatóhoz. – Amanda hangja remegett az idegességtől.

A férfi felnevetett.

– Ahhoz túl koszos a kezem. Fagyott bűzelzárók, csatornák, amit csak akar. Nem akarom azt a sok bacit a konyhában. Mindjárt jövök!

Chloe halkan megnyikkant, mire Amandának összeszorult a szíve.

– Fertőtleníthetem a konyhai mosogatót – próbálkozott. – Tettem ki magának törülközőt és szappant. – Kérlek, istenem, ne engedd, hogy bemenjen abba a fürdőszobába! – Úgy kellemesebb lesz. Így elmesélheti nekünk, milyen napja volt, miközben mosakszik.

– Ebéd közben elmesélem – felelte a férfi.

Jeb levette a kabátját, lerúgta a láncos cipőt, megsimogatta a morgó Bozo fejét, aztán zokniban megkerülte Chloét és Amandát a fürdőszoba felé igyekezve. A kislány megperdült, és a nyomába eredt.

– Sajnálom, Mr. Jeb! Nem akartam!

Jeb keze megállt a kilincsen.

– Mit nem akartál, kicsim?

Amanda látta, hogy Chloe remeg, és azt kívánta, bár lenne fegyvere. Mindene megfeszült, és lépett egyet a lánya felé.

Jeb kinyitotta a fürdőszobaajtót, egy pillanatig a katasztrófát bámulta, aztán megkérdezte: – Atyavilág, itt meg mi történt?

Chloe felzokogott.

Ötödik fejezet Jeb döbbenten meredt egykor gyönyörű fürdőszobájára. A hab, amelyet Chloe mindenre ráspriccelt a falakat kivéve, lecsöpögött, és fehér tócsák borították a pultokat meg a padlót.

Többször is látott már nagy rendetlenséget – ezzel járt, ha az ember jószágokat tartott –, de ekkora felfordulást még nem tapasztalt.

Igazán nem volt vicces, figyelembe véve Chloe látható aggodalmát, de Jebből majdnem kitört a nevetés. Az egyik szekrény aljában tartott egy habzó tisztítószert, amelyet a porcelánmosdók takarításához használt pontosan azért, amiért az Chloénak is megtetszett: hogy a munka nagy részét a buborékok végezzék el.

– Ez kész katasztrófa! – találta meg a szavakat.

– Sajnálom! – szólalt meg Chloe vékony, elcsukló hangon.

Jeb megfordult, és látta, hogy a kislány remeg félelmében. A karjába kapta. Chloe felsikoltott, a mellkasának feszült, és próbált kibújni az ölelésből.

– Hé, hé, hé! – csitította a férfi. – Ne félj, csillagom! Nem haragszom.

A gyerek könnyben úszó barna szemmel nézett rá, és megnyugodott az ölelésében.

– Nem? Jeb észrevette, hogy Amanda olyan mereven áll mellettük, mint a deszka, és vékony keze ökölbe szorul. Érthető. A nő azt írta az egyik szélfútta üzenetében, hogy inkább meghalna, de nem hagyja, hogy ismeretlen nevű férje még egyszer bántsa a gyermekét.

Tehát most tőle is a legrosszabbra számított.

Jeb azonban nem foglalkozott Amandával, inkább a kislányra koncentrált, aki reszketett a karjában. Belépett a fürdőbe, és lehajolt a tisztítószerért; a flakon félig üresnek tűnt a kezében.

– Persze hogy nem vagyok dühös – nyugtatgatta a kislányt. – Világos, hogy hibáztál, de lefogadom, hogy csak azért, mert még sohasem takarítottál fürdőszobát.

– Nem – ismerte be Chloe még mindig reszketve.

Jeb végre szabad utat engedett a nevetésének. Gyorsan megrázta a flakont, és újra hófehér habot spriccelt a tükörre, aztán megengedte a hideg vizet.

– Hát, néha, ha elszúrsz valamit, csak annyit tehetsz, hogy kihozod belőle a legtöbbet. Úgyhogy szerintem szórakozzunk egy kicsit.

– Szórakozzunk? – sikkantotta Chloe, és Jeb érezte, hogy kis teste ellazul.

– Szórakozzunk – ismételte meg a férfi. – Rajzoljunk képeket! – Először apró szívet rajzolt a habba. Aztán az ujjhegyét belemártotta a hideg vízbe. – Te jössz!

Chloe felnézett rá, a szemében még mindig ott bujkált a félelem. Jeb rájött, hogy az

apja néha elhitette a kicsivel, hogy nem haragszik, aztán nekiesett, amikor végre megnyugodott. A gondolatra majdnem megszakadt a szíve.

– Minden rendben! – szólalt meg halkan. – Te jössz. Megígérem, hogy nem történik semmi rossz!

Chloe remegő kézzel egy nyilat rajzolt, amely keresztülszúrta a szívet.

– Cupido nyila? Nagyon jó! – dicsérte Jeb. Ezután tűrhető mását rajzolta a habba a kutyája fejének, lógó fülével egyetemben.

– Bozo! – kuncogott Chloe. – Elfelejtetted az olvadó száját!

– Rajzold hozzá te! – biztatta a férfi. – De először öblítsd le az ujjad, különben összekened a képünket.

A kislány rajzolt, és Jeb a képzelőereje segítségével felismerte a tokát, aztán Chloe cikcakkos vonalakat húzott Bozo szája köré.

– Nyál! – nevetett a férfi. – Úgy látom, megtapasztaltad az egyik ilyen pillanatát.

Chloe bólintott, és felnézett rá nagy, ártatlan barna szemével. Jeb csodálkozást és hitetlenséget látott a tekintetében, amiért nem haragszik rá. Abban a pillanatban tudta, hogy neki annyi. Bármelyik kisgyerek nagyon könnyen elrabolja az ember szívét, de egy olyan kislány, mint Chloe, akit bántottak, nem lassan talál utat az ember szívébe. Hanem egyetlen rohammal ledönti az összes védelmi vonalát.

Amanda hátat fordított, és elsétált, hogy Jeb és Chloe ne lássa a könnyeit. Nem tudta pontosan, miféle reakcióra számított ettől a férfitól, de a legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy játékká változtatja a fürdőszobai fiaskót, és megnevetteti Chloét.

A konyhában egy papírtörlővel megtörölte az arcát, és kifújta az orrát, megmosta és megszárogatta a kezét, majd nekiállt felszeletelni a még meleg kenyeret. A másik helyiségből hallotta Chloe kuncogását és Jeb nevetését. Tudta, hogy a férfi egész délelőtt keményen dolgozott, és teljesen megdöbbentette, hogy rövid pihenője alatt talál energiát arra, hogy egy gyereket jobb kedvre derítsen.

Amikor a férfi és a kislány belépett a konyhába, egy tálcára kenyeret, tányérokat és vajat tett. Épp a ragut merte ki, amikor Jeb hangjára ijedtében összerezzent.

– Atyavilág, házi kenyér? Szent ég! Olyan jó az illata, hogy mindjárt lenyelem a nyelvem. Amit géppel készítek, az nem ilyen.

– Anyu kenyere a legjobb! – kiáltotta Chloe.

Amanda hallotta, ahogy csikorognak a székek, amint a férfi és a kislány leült.

– Tegyünk úgy, mintha ez lenne az előétel. Az áldást elmondhatjuk a ragu előtt –

jelentette ki Jeb. – Én a sarkát szeretem – közölte Chloe.

– Neeem – tiltakozott Jeb, túlzottan is panaszos hangon –, jogom van az összes csücsökhöz!

Amanda gyanította, hogy Jeb valamilyen visszavágást remél Chloétól, de mivel a kislány szinte egész életében félt, csak csendesen így válaszolt: – Oké, a tiéd lehet.

– Csak ugrattalak, Chloe! – nevetett Jeb. – Elosztjuk a csücsköket. – Csend. – Amanda, maga is szereti a csücsköt? Chloéval eloszthatjuk háromfelé.

A nő azon kapta magát, hogy mosolyog. Hátrapillantott a válla fölött.

– Én a közepét szeretem, rengeteg vajjal.

– A magáé. – Jeb egy középső szeletet tett Amanda tányérjára. – A ragu illatától összefut a nyál a számban. Siessen egy kicsit!

Amanda majdnem engedelmeskedett, de aztán rájött, hogy Jeb nem utasította. Csak viccelt, megint. Kifújta az észrevétlenül visszatartott levegőt, és az izmai lassan ellazultak.

Letette a raguval teli tálakat az asztalra, aztán leült Jebbel szemben, a lányától balra.

– Chloe – szólalt meg a férfi halkan –, szeretnéd ma te mondani az áldást?

A kislány riadtan nézett rá.

– Nem tudom, hogyan kell. Apu sosem hagy minket imádkozni.

Jeb Chloéról Amandára nézett.

– Ellenzi az imádkozást étkezésnél?

– Egek, dehogy! Olyan házban nőttem fel, ahol minden étkezés előtt imádkoztunk, csak mi fogtuk egymás kezét, és mindig apám mondta az áldást.

– Nos – felelte Jeb –, a családomban mi váltjuk egymást. – Átnyúlt az asztalon, megragadta Amanda kezét, aztán mindketten megfogták Chloéét. Amanda megborzongott, ahogy Jeb hosszú, meleg ujjai a tenyerébe simultak. – Mondhatod az áldást, Chloe. Nem kell betanult imádságnak lennie. Elég, ha annyit mondasz Jézusnak, hogy jól néz ki az ebéd, és hálásak vagyunk az ajándékaiért.

A kislány először dadogott, de aztán kibökte a szavakat.

– Olyan éhes vagyok, hogy korog a gyomrom! – fejezte be végül.

– Ámen! – felelte nevetve Jeb. Amanda észrevette, hogy elfelejtett szalvétát hozni, ezért felállt papírtörlőért.

– Ne hajtogassa össze! – kérte Jeb. – Úgyis újra kihajtjuk.

Amanda szétosztotta a papírtörlőt, egyet megtartott magának. Összeszoruló gyomorral figyelte, ahogy Jeb nagyot harap a friss kenyérből. Rágás közben a férfi elégedetten hümmögött. Eddig rendben. Csak a ragut is szeresse!

– Isteni! Jobb, mint anyámé. Ne árulja el neki, hogy ezt mondtam! Sosem heverné ki – lelkendezett Jeb, miután evett egy kanállal.

Amanda lehajtotta a fejét, így rejtette el megkönnyebbült mosolyát. Meglepő élmény volt együtt vacsorázni egy férfival anélkül, hogy görcsbe rándult volna a gyomra. Jeb elnézést kért, és felállt, hogy szedjen magának egy második adagot.

– Elnézést! – szólalt meg Amanda nagy meglepetésére Chloe. Fogta az üres tányérját, és a férfi után sietett. – Én is kaphatok még?

– Hát persze! – nyugtatta meg Jeb. – Egy kanállal, vagy kettővel?

A kislány mosolya lehervadt.

– Eggyel. Nagy bajba kerülök, ha nem eszem meg az egészet.

– Hm. Itt nem kerülsz nagy bajba – jelentette ki Jeb. – Tehát két kanállal kapsz, és ha nem tudod megenni, kiszedjük a húst meg a zöldségdarabkákat Bozónak. A többi mehet a moslékosvödörbe, a mosókonyhába.

– Hogyhogy Bozo nem eheti meg az egészet?

– Mert a kutyák betegek lesznek a hagymától meg a fokhagymától. De minden mást megehet. A malacom, Babe felfalhatja a többit.

Visszaültek, és folytatták az evést. Amanda nem tudta visszatartani a kikívánkozó megjegyzést.

– Nekünk is volt kutyánk, és folyton adtunk neki főtt hagymát meg fokhagymát.

Jeb vállat vont.

– A családom is ezt csinálta. De az elmúlt években felfedezték, hogy a hagymafélék, a fokhagyma, a csokoládé, a szőlő és a mazsola igen mérgező a kutyák számára. – Felvonta a szemöldökét. – Talán a főtt hagyma és fokhagyma nem annyira, mint a nyers.

Sosem néztem utána a neten.

– Mit tesz velük a hagyma és a fokhagyma? – kérdezte Amanda.

– Leállítja a vörösvérsejt-képződést, vagy valami ilyesmi. Már rég olvastam erről, úgyhogy nem emlékszem a részletekre.

Amanda kivett egy puha marhahúsdarabot, a kanalával lekapargatta róla a szószt, és a lelkes masztiffnak adta, aki úgy ült ott mellette, hogy majdnem hozzáért a könyökéhez, a szájából csöpögött a nyál. Amióta nyers zöldséget dobált a kutyának főzés közben, hozzá járt csemegéért.

– Remélem, nem baj, ha az asztaltól etetem – nézett kérdően Jebre. – Előbb meg kellett volna kérdeznem.

– Olyan magas, hogy az asztalra fektetheti a fejét – mosolygott a férfi –, és a nyelve elég hosszú, hogy elmosogassa az összes edényt, mielőtt betehetném a mosogatóba. Ezért nem engedem meg neki, hogy az asztalhoz érjen, de én is dobok neki falatokat. Adhat neki még, ha szeretne. – A kutyát méregette, kissé felvonta a szemöldökét, és Amanda megesküdött volna, hogy azt suttogta: – Áruló!

Az ebéd nagyon kellemesen telt, Amanda sajnálta, hogy véget ér. Amikor Jeb visszatért a folyosóra, hogy felvegye a viharöltözékét, követte őt. A férfi épp lehajolt, hogy felhúzza a láncos cipőt.

– Köszönöm, hogy nem lett mérges a fürdőszoba miatt. Ha a tisztítószer kárt tett a faborításban, helyrehozom.

– Famegmunkálásból élek. Kétlem, hogy a tisztítószer károsította volna a szekrényeket, ha mégis, majd én megoldom. Ne aggódjon miatta! Rendben? – Kiegyenesedett. Ahogy vette föl a kabátját, még hozzátette: – Nincsenek gyakori dühkitöréseim, Amanda. Nem azt mondom, hogy nem leszek mérges alkalomadtán. De sok kell, hogy kiakadjak.

– Ez elég sok volt – felelte Amanda a fürdőszoba felé mutatva.

A férfi olyan ragyogó, meleg mosolyt villantott rá, amelytől egy krókusz is kivirágzott volna a tél közepén.

– Baleset volt. Chloe csak azt remélte, hogy időt takaríthat meg azzal, ha hagyja a buborékokat dolgozni. Tetszik a gondolkodásmódja. Pont ezért vettem azt a vacakot. – Kacsintott egyet. – Csak én elég idős vagyok hozzá, hogy elolvassam az apró betűt is.

– Ahhoz képest, hogy nincsenek gyerekei, nagyon megértő.

– Én is voltam gyerek. Ha találkozik az apámmal, kérdezze meg arról, amikor a fivéremmel elhatároztuk, hogy sárga labradort szeretnénk fekete helyett, és festékszóróval átszíneztük a kutyát.

Amanda képtelen volt visszatartani a nevetését.

– Ne! – De bizony, méghozzá vízálló festékkel. Apunak fel kellett hívnia az állatorvost, hogy megkérdezze, mivel szedheti le. A doki azt felelte, hogy a szokásos oldószerek égetik a kutya bőrét. Szóba került, hogy leborotválják, de nyár közepén jártunk, és a kutya sok időt töltött a szabadban az apámmal. Az állatorvos azt mondta, a napégés sokkal veszélyesebb, mint bármilyen méreg a megszáradt festékben. Úgyhogy Korom egy darabig sárga foltokkal mászkált. A labradorok gyakran vedlenek. Korom szőre összeragadt a festéktől, és a csimbókok úgy lógtak róla, mint hullani készülő levelek az

ágról.

Amanda megint felnevetett.

– És valahányszor egy szőrcsomó végre leesett, apa felszedette, és emlékeztetett minket, hogy jobb, ha többé nem festjük be a kutyát.

– Nem fenekelték el?

Jeb a fejét rázta.

– Apám néha adott nekünk kokit, de nem hitt a fenekelésben. – Az órájára pillantott.

– Mennem kell. Sok idős ember él az Elderberry Lane-en.

– Tudom. Augusztusban költöztünk ide, és Chloe azt remélte, hogy az utcában lesznek játszópajtásai. Ehelyett nyár végéig ült a verandán, és nézte a hangyákat. – Nagyot nyelt. Utált szívességet kérni a férfitól. – Jár ma az Elderberry vége felé?

– Igen. Miért?

– Ott felejtettem egy kis memóriakártyát a komód legfelső fiókjában. Nagyon fontos nekem.

– Ne aggódjon! Elhozom. – Az ajtó felé fordulva majdnem megbotlott Myrna ruhászsákjában. Odanyújtotta Amandának. – Remélem, pár holmi jól jön. – Mielőtt távozott, még visszapillantott a nőre. – Nem szereti esetleg a csokidarabkás kekszet?

Amandát meglepte a kérdés, így eltelt pár pillanat, mire válaszolt.

– A kedvencem!

A férfi kacsintott.

– Nem muszáj sütnie, de igazán jó lenne úgy hazajönni, hogy az vár rám.

– Hogy szereti, ropogósan vagy puhán?

– Puhán, de még nem ettem olyan csokidarabkás kekszet, ami nem ízlett volna, úgyhogy bármilyennek örülnék.

Miután az ajtó becsukódott a férfi mögött, Amanda bevitte a zsákot a nappaliba.

– Esetleg megnézhetnéd, mit küldött nekünk Mrs. Bradley, amíg én mosogatok – javasolta a lányának.

Chloe hamarosan sikongatott a boldogságtól, és ez visszacsalogatta Amandát.

– Nézd, anyu! – kiáltott a kislány. – Kaptam egy vadiúj rózsaszín kabátot fehér prémmel és hozzáillő sínadrágot. – Újra belesett a zsákba. – És új rózsaszín csizmát! – Megnyúlt az arca. – Mi van, ha egyik sem jó?

– Elvileg jónak kell lennie – nyugtatta meg Amanda. – Megadtam a méreteinket Mrs. Bradley-nek.

Amanda kézbe vette a rózsaszín kabátot. Újnak látszott, és a szaga is olyan volt. Túl újnak tűnt a tél óta szekrényben tartott ruhákhoz képest. Gyanakodva leült a barna kanapéra, és a lányával együtt átnézte a zsákot. Kesztyűk, sálak, bélelt, kék női kabát szőrmeszegélyes kapucnival. Női hótaposó és sínadrág. És a leggyanúsabb, egy pár zárt, téli cipő, szinte már csizma. A használt ruhák szakértőjeként Amanda megnézte a belső talpat, kereste valaki más lábformáját. Ezek nem használt holmik. Megszagolta a cipőt, amely csupán egy olyan lábbeli illatát árasztotta, amely most került ki a dobozból.

Nem tudta megállni, hogy fel ne próbálja a kék kabátot. Csodálatos érzés volt, a bélés azonnal magába zárta a testmelegét. Hányszor sétált úgy munkába, hogy jobb kabát után áhítozott? Ez a csípője alá ért, és húzott dereka volt. És volt hozzá nadrág, kesztyű, sál, sapka meg csizma is! Egyiken sem látszott, hogy viselték volna.

Visszaroskadt a kanapéra. Jeb Sterling nagyon agyafúrt tud lenni, ha akar. Tisztában volt vele, hogy Amanda nem fogadná el ezeket a holmikat ajándékba. Majdnem odaszólt Chloénak, hogy nem hordhatják őket, de aztán a gyerekre nézve képtelen volt kipréselni magából a szavakat. Chloe felhúzta a sínadrágot és a rózsaszín csizmát – ez drága volt, nem ázott át –, és úgy járkált körbe-körbe, mint az üvegcipőt felpróbáló Hamupipőke.

Hirtelen dermedten lesett az anyjára.

– Anyu, ezek a dolgok biztosan Mrs. Myrnától jöttek? Nincs turkálószaguk.

Amanda torka összeszorult. Most vagy soha! El kellene árulnia a gyereknek, hogy mindez Mr. Jeb ajándéka, és nem tarthatják meg őket. Csak… Jaj, a gondolatra is megszakadt a szíve! Imádkozott egy jó hótaposóért Chloénak. Magának is kért meleg kabátot. Imái meghallgattattak. Nem lenne hiba visszautasítani ezeket a holmikat csak azért, mert olyan ember adta, akinek nem akar az adósa lenni?

– Azt hiszem, Mr. Jeb megtréfált minket – mondta. – Látta, hogy melegebb ruhákra van szükségünk, de tudta, hogy nem engedném, hogy megvegye őket nekünk.

Chloe lehorgasztotta a fejét.

– Vagyis nem tarthatjuk meg őket, ugye?

Amanda mély levegőt vett, aztán kifújta.

– Nem. Imádkoztam ezekért a holmikért. Isten válaszol a kérésekre, Chloe. Nagyon nagy szükségünk volt rájuk. Szerintem el kell fogadnunk az ajándékokat, és megköszönni Mr. Jebnek.

Chloe csillogó szemmel szegte fel az állát.

– Kedves ember, ugye, anyu? Nem gonosz, mint apu.

Amanda óvatos lett.

– Még nem ismerjük elég régóta Mr. Jebet, hogy biztosan tudjuk, kedves-e, kicsim.

De egyetértek, hogy annak látszik.

Chloe a fejét rázta, sötét haja selymesen omlott a vállára.

– Tudom, hogy az.

Amanda nem akarta, hogy a gyermeke sérüljön, amiért olyan férfiban bízik, aki nem érdemli meg.

– Édesem, nem tudhatod biztosan, még nem.

– De igen. Bozo mondta.

– Bozo? – Amandának eszébe jutott, hogyan szólt neki a kutya a csizmáiról.

– Kutyanyelven, anyu – bólintott Chloe –, de tisztán és érthetően. Mr. Jeb kedves.

Sosem üt meg kutyákat és kislányokat. Anyukákat sem. És nem rúgolja hasba sem a kutyákat, sem az embereket.

– Rúgja – javította ki Amanda, és úgy érezte, veszélyes talajra tévedt. Tudta, hogy Chloe meg Bozo összebarátkoztak, és nem akarta ezt félvállról venni. Ráadásul nem tagadhatta, hogy a kutya imádja Jebet, sosem ijed meg tőle, és még minőségi kutyacsizmája is van a lábára. Minden jel arra utalt, hogy Jeb kedves, gondoskodó ember.

– Talán Bozónak igaza van – ismerte el. – De legyünk óvatosak, mielőtt túlságosan megbíznánk Mr. Jebben! Oké?

Chloe bólintott.

– A dolgozó buborékok miatt sem lett mérges.

– Nem. – Erről Amandának eszébe jutott, hogy még mindig nem mosogatott el, rengeteg munka várja a fürdőszobában, aztán neki kell állnia a vacsorának.

Feltápászkodott a kanapéról, és kibújt a kabátból. – Ne hagyd az új holmit a padlón!

Hajtogasd össze, és tedd szépen vissza a zsákba! Majd később eldöntjük, hová tegyük.

– Miért nem a gardróbba, ahová Mr. Jeb teszi a dolgait?

Amanda a konyha felé indult, de félúton megállt.

– Mert az Mr. Jeb gardróbja. Mi csak a vendégei vagyunk. Amint elolvad a jég, haza kell mennünk.

– A házunk undorító, és tele lyukakkal.

Amandát még mindig nem hívta vissza a tulajdonos, így nem tudta pontosan, mit mondjon.

– A törött csöveket meg lehet javítani. Ne gondold, hogy ez így marad! Csak átmeneti állapot.

– Nagyon szeretek itt lenni. Bárcsak maradhatnánk!

– Sajnálom, kincsem! Nem lehet.

– Miért nem? – Chloe a homlokát ráncolta, aztán felderült az arca. – Tudom!

Bemehetünk a városba, és találkozhatunk Mr. Jebbel a hídon. Aztán egymásba szerettek, és örökre itt maradhatunk.

– Nem hiszem, hogy Mr. Jeb szeretne velem találkozni a hídon, és szándékában állna belém szeretni.

Chloe csípőre tette a kezét.

– Látom, hogyan néz rád, amikor nem figyelsz.

Amanda újra megtorpant menet közben.

– Hogy érted ezt? Hogyan néz rám?

Chloe elhúzta a száját.

– Nem is tudom. Mintha csokifagyi lennél, és neki nem lenne kanala.

Amanda gyomra összerándult. Végül azonban összeszedte magát, félresöpörte a megjegyzést, és munkához látott. Pár perccel később a gránitpultot meg a rozsdamentes acél berendezéseket törölgette, és úgy érezte, ennél gyönyörűbb konyhát életében nem látott. A kevésbé fontos gépek nem voltak rákötve a generátorra, de a többi remekül működött. Nem volt szükség zseblámpára, takarókra, palackos vízre és ilyesmikre.

Felismerte a tökéletest, ha a szeme elé került.

A fürdőszoba takarításához kevesebb idő kellett, mint várta, így szünetet tartott, letelepedett Chloéval a konyhaasztalhoz, és rajzolgattak a Jeb irodai szemetesében talált papírra. Micsoda iroda! Beépített szekrények és könyvespolcok is álltak benne.

Szomorúan nézte a két íróasztalt meg felettük a polcokat, mellettük mindkét oldalon a fiókos szekrényeket. Jeb tényleg egy családnak építette ezt az otthont, és még arra is gondolt, hogy jövendő feleségének is legyen saját tere.

Chloét nem zavarta a gépelt szöveg a rajzpapírja hátoldalán, és Amanda sem érzett bűntudatot, hisz Jeb kidobta azokat a lapokat. A nő a kinti, jégbe zárt világot örökítette meg, de nem sikerült visszaadnia a mágikus szépségét. Chloe Bozót vetette papírra, és néhány rajza olyan élethűre sikerült, hogy Amanda eltűnődött, nem lesz-e a lányából tehetséges művész.

Miután megsütötte a csokis kekszet, úgy döntött, Diane steaket készít vacsorára, de a tüzet kihagyja a dologból. A flambírozott fogások viccesek, de tekintve, milyen szerencséje volt eddig a férfiakkal, valószínűleg felgyújtaná Jeb haját. Chloe ragaszkodott hozzá, hogy segítsen, így Amanda konyharuhát kötött a nyakába kötény helyett, felállította egy székre, és azt a feladatot adta neki, hogy mossa meg a krumplit, egy fej brokkolit és némi zöldbabot. Bozo láthatatlan zsinóron kapcsolódott Chloéhoz, és a takarítójukká avanzsált, felfalt mindent, ami a földre esett. Amanda gyerekkorában imádta

a kutyákat, és Bozóba is belehabarodott. Az állat egy szelíd óriás volt. A nő gondoskodott róla, hogy feladja rá a csizmáját, és kimenjen vele, csak most az új kabátjában várakozott a verandán, és szinte alig érezte a hideget.

Nézte a fagyos tájat, remélte, hogy Chloéval holnap hazamehetnek, de úgy tűnt, messze még az olvadás. Lehet, hogy sokkal tovább maradnak itt, mint tervezte. Legalább kellemes helyen töltik az időt. Hálásnak kell lenniük ezért, és amíg itt van, főzni és takarítani fog Jebre. Csak így fizetheti vissza a kedvességét.

Jeb sok hosszú napot megélt már, de a mai mindegyiken túltett. Házról házra haladt, segített az időseknek, és csak a volán mögött pihent. A kocsijától a házakhoz, vagy a házaktól a kocsija felé korcsolyázva azt hitte, sohasem lesz este.

Amanda albérleténél állt meg utoljára. Itt senkinek sem volt égető szüksége semmire, legalábbis most nem. Megkeresi Amanda memóriakártyáját, és ellenőrzi a házat.

Megbizonyosodik róla, hogy a nő mindent lekapcsolt a kapcsolószekrényben. Néha akkor ment el az áram, amikor az emberek főztek, és ha nem voltak otthon, amikor helyreállt a szolgáltatás, tüzek keletkezhettek.

Már az alkony ereszkedett le Mystic Creekre, amikor megállt a kocsifelhajtón. Fogott egy zseblámpát, mert tudta, hogy néhány szoba valószínűleg sötét és még jeges is.

Sóhajtva leállította a furgon motorját, kinyitotta az ajtót, és felkészült az újabb korcsolyázásra. A düledező bérlemény felé sétálva furcsának találta a körvonalait a sötétlő ég előtt. Megállt, alaposan szemügyre vette az elé táruló látványt, és riadtan jött rá, hogy a tető elülső része beomlott. A francba! Mivel bent nem volt fűtés, a hó és a jég nem olvadt meg annyira, hogy lecsússzon. A tegnapi vihar csak tetézte a súlyt.

Jeb fellépett a verandára, és a zseblámpával bevilágított az elülső ablakokon. Három tartógerenda hevert mikádópálcikaként egymáson a kanapén, ahol tegnap Chloe és Amanda összebújt melegedni. Hála istennek ragaszkodtam hozzá, hogy hazajöjjenek velem! Ha nem, mostanra valószínűleg meghaltak volna. Kizárt, hogy visszaengedje ide Amandát a holmijaiért. A tető többi része bármelyik pillanatban beomolhat. Jeb azért sem lelkesedett túlzottan, hogy ő maga bemenjen.

De Amanda makacs nő volt. És úgy látta, alig van valamije. Nem maradhat itt annyi ideig, hogy összegyűjtsön minden apróságot, de gyorsan összeszedhetné a képeket, a fontos papírokat, és bármit, ami pótolhatatlan.

Mivel a ház elülső része járhatatlan volt, a hátsó lépcsőn ment fel. Az ajtót zárva találta. Nekifeszült a vállával, és majdnem beesett a jeges konyhába. A rohadt életbe!

Visszanyerte az egyensúlyát, rávilágított a zárszerkezetre, és észrevette, hogy a fémet korhadt, málló fához rögzítették hozzá. Mi a fene? Milyen épeszű ember ad ki egy ilyen odút?

Úgy érezte magát, mint egy üvegszilánkokon lépkedő egér, de belépett a konyhába.

A jég kevésbé csúszott, mint előző nap. Végigsietett a házon, gondosan elkerülte a törmeléket az étkezőben meg a nappaliban, hogy eljusson a rövid folyosóra, ahonnan el lehetett érni a két hálószobát meg a fürdőszobát.

Amanda tegnapi példáját követve párnahuzatokat vett elő az ágyneműs szekrényből, hogy megtöltse őket mindazzal, ami a nő számára pótolhatatlan lehet. Amanda hálószobájában talált egy bekeretezett fotót Chloéról, egy megviselt bibliát, három regényt a helyi könyvtárból, és ruhákat az ütött-kopott szekrényben, amely majdnem szétesett.

Bepakolt mindent a huzatba, megtalálta a memóriakártyát, és azt is eltette.

Chloe szobájában további ruhákat szedett össze – sokkal jobb minőségűeket, mint amilyenek az anyjáéi voltak –, egy bohóclámpát, egy képet Amandáról és több mint harminc gyerekkönyvet. Az összeset besöpörte a polcokról a huzatba, amikor hangos nyögést, majd a házban puskalövésként visszhangzó reccsenést hallott. Kővé dermedve hallgatózott, a szíve zakatolt a félelemtől. Nagy ember volt, a teste csupa izom, de ugyanolyan könnyen megsérülhet, mint Amanda és Chloe, ha ráesnének a tetőgerendák.

Ennyi. Itt sem vagyok. Ha kihagyott bármi fontosat, annyi baj legyen. Nincs olyan tárgy a földön, amelyért megérné meghalni. Fogta a tömött párnahuzatokat, átsietett a házon, próbált óvatosan járni. A konyhában Amanda rózsaszín jegyzettömbjét is bedobta a zsákba. Csak akkor lélegzett fel, amikor kiért a hátsó udvarra. Megfordult, a házat nézte, szemét égette a rendkívüli hideg. Az egész teste összerándult, amikor hangos csattanásokkal és hatalmas bummal beszakadt a tető maradéka. Jézus, Mária! Jeb még sosem látott ilyesmit. Amanda főbérlőjét be lehetne perelni, amiért hagyta, hogy emberek éljenek ebben a patkánylyukban. Legalább kötelezni kellene, hogy kárpótolja a bérlőjét a bútorokért, nem mintha lenne odabent bármi, ami érne egy petákot is.

Jeb a furgonjához sétálva rájött, hogy reszket. Ha csak egyetlen perccel később indul el, most törmelékhalom alatt feküdne. Az még jobban megijesztette, hogy Amanda és Chloe is odabent lehetett volna.

Hazafelé tartva végig tudatában volt, hogy bordázott gumija ugyanúgy nem ér semmit jelen körülmények között, mint a cipőlánca a csúszós jégen. Útközben azon morfondírozott, hogyan mondja meg Amandának, hogy a házuk nem lesz újra lakható.

A nő magába fog roskadni. Foggal-körömmel ragaszkodott a függetlenségéhez. Miből telne neki bebútorozni még egy albérletet?

Elképzelte a nő barna szemén átsuhanó árnyat, amikor rájön, hogy nincs hová mennie.

Hatodik fejezet Jeb nem értett a gyerekekhez, de úgy döntött, nem szól Amandának a tetőomlásról, amikor Chloe is jelen van. A furgonban hagyja a párnahuzatokat a holmijukkal, amíg a kislány elalszik. Aztán leül Amandával a konyhaasztalhoz, és a lehető legkíméletesebben elmondja neki, hogy csatlakozott a hajléktalanokhoz.

Megállt a ház előtt, és lesújtott rá, hogy a hátsó ülésen abban a két párnahuzatban van Amanda és Chloe szinte minden személyes holmija.

Soha többé nem hagyom, hogy egy olyan lyukban éljenek! Ahogy szöget ütött a fejében a gondolat, rájött, hogy nincs beleszólása, mit tesz Amanda. A pokolba is, tényleg nincs! Segíthet neki másik albérletet találni. Ami a bútorokat illeti, neki sok felesleges van, amit a nő kölcsönvehet, amíg meg nem engedheti magának, hogy sajátot vegyen.

Mielőtt Amanda másik házba költözik, végig fogja járni, hogy szerkezetileg biztosan rendben van-e.

Jeb érzelmileg ugyanolyan kimerült volt, mint fizikailag, amikor belépett az otthonába, és azt kívánta, bár lenne varázsereje. De nem volt. Bozo olyan sebességgel száguldott az ajtó felé, hogy fékezéskor megcsúszott, és elesett volna, ha Jeb nem ragadja meg, hogy megtartsa. Ami nem könnyű, ha a kutya nehezebb, mint ő. Jeb arra tippelt, hogy Bozo szeparációs szorongásban szenvedett. Jeb ritkán hagyta otthon.

– Hé, haver! Azért tettem le a palát, hogy ne csússzon! Ne rontsd el az álmom!

Bozo kinyújtotta a nyelvét, és megnyalta Jebet, pont a száján. A férfi ellenállt a késztetésnek, hogy letörölje a csókot. Mélyen legbelül úgy érezte, hogy azzal megsértené Bozót. Úgy tűnik, Bozónak jó szolgálatot tett éles hallása, mert ma este senki más nem jött az üdvözlésére. Jeb letett egy zacskót a gardróbajtó mellé, amely tele volt Chloénak szánt meglepetésekkel. Aztán kihámozta magát a több réteg nehéz ruhából, és mindent felakasztott a fogasra, az ajtógombokra, a kandallósarokra és a szekrényajtóra, hogy éjjel megszáradjon. Megtalálta a másik pár bakancsát a szekrényben, levette a láncosat, és leült a kanapéra, hogy felhúzza. Így nem csap akkora zajt, mint egy kísértetházban zörgő szellem.

Bozo már el is tűnt, ebből Jeb rájött, hogy a lelkes üdvözlést inkább a megszokás hajtotta, mintsem a távolléte miatt érzett valódi bánat. A férfi bement a földszinti fürdőszobába, hogy ledörzsölje és fertőtlenítse a kezét, és észrevette, hogy Amanda eltüntette a „dolgozó buborékok” okozta kuplerájt, és minden úgy ragyog, mintha új lenne.

Végigsétált a folyosón, és belépett a konyhába. A kutyája Chloe mellett ült, a kislány egy széken térdelt az asztalnál. Az állat teljes odaadással bámulta a gyereket. Jebet többé nem zavarta, hogy már másra irányul a kutya szeretete. Ugyanúgy érzett a kislány iránt, és egyre inkább aggasztotta, hogy ugyanúgy kötődik az anyjához is.

Elment az eszem? Amanda is csak egy csinos nő, bár olyan, mint egy apró, tökéletes ajándék, amelyet gyűrött papírba csomagoltak, és egy megtépázott szalaggal kötöttek át.

De egek, le akarta tépni a papírt, és megnézni, mi van alatta!

Randiznom kell valakivel, akinek nincsenek elvárásai, csak szexet akar. Jeb mély, frissítő lélegzetet vett. Amanda kétségtelenül gyönyörű, és lassan kezdte hinni, hogy ugyanolyan szép belül is. De ez nem ok arra, hogy gyorsan átlépjen egy határt. Így csak jól összetörné a saját szívét.

Amanda a konyhaszigetnél szorgoskodott; olyan gyorsan és hatékonyan sürgöttforgott, hogy öröm volt nézni. A konyhai tévé halkan szólt. Miközben a nő paradicsomot szeletelt, az orrát ráncolva hallgatta az időjárás-előrejelzést. Lerítt róla, hogy nem örül a hallottaknak. Jeb tekintete elkalandozott, és olyan helyeken állapodott meg a nőn, ahol nem lett volna szabad. Csokidarabkás keksz, édes kislány, mennyei illatú vacsora, és egy nő, aki villámgyorsan birtokba veszi a szívét. Ébresztő! Csak mert az anyja hisz a sors által egymásnak szánt szerelmesekben, akik még nem találtak egymásra, nem kell neki is elmerülnie ebben az őrültségben.

Amanda észrevette, hogy ott áll, megriadt, és elvágta az ujját. Ahogy a nő megragadta a saját kezét, Jeb észrevette, hogy vérzik. Amanda hátat fordított neki, és hideg vizet folyatott a sérülésére. A férfi elsietett Chloe és szerelmetes kutyája mellett, majd szorosan Amanda mögé lépett, és a válla felett áthajolva nézte, hogyan próbálja elállítani a vérzést. Rászorította az ujjait a mutatóujjára épp a vágás alatt, miközben a jeges víz csodát tett.

– Mennyire súlyos? – kérdezte Jeb, és érezte, hogy a közelsége zavarba hozza a nőt.

– Jaj, semmiség! – Amanda megmozdult, hogy növelje a távolságot kettejük között. – Csak el kell állítanom a vérzést.

A vágás mély volt, de nem hosszú. Egy ragtapasz összehúzná a széleit, és megoldaná a dolgot, anélkül hogy össze kellene varrni. De ma estére akkor is fel kell mentenie Amandát a konyhai szolgálat alól. Furamód Jeb előbbi kimerültsége tovaszállt. A nő közelsége új életre keltette. Mekkora őrültség ez?

– Most én játszom ápolót. – Fogott egy konyharuhát, és odalépett a mélyhűtőhöz.

Telerakta jéggel, csomagot formált belőle, aztán visszatért a mosogatóhoz. Amanda tiltakozni próbált, de nem fogja hagyni, hogy befejezze a vacsorát, ha megsérült. A fenébe vele! – Tessék! Jegelje, szorítsa erősen, és üljön le Chloe mellé! Majd én befejezem.

A nő ránézett gyönyörű szemével, és a férfi kezdte úgy érezni magát, mint aki egyensúlyát veszti, és elmerül a tekintetében.

– Egész nap keményen dolgozott. Biztosan fáradt.

Jeb megbizonyosodott róla, hogy a konyhában semminek sem kell azonnal figyelmet szentelnie. A tűzhely időzítője tíz percet mutatott, vagyis bőven van ideje ellátni a nő

mutatóujját, és átvenni a vacsora előkészületeit. Elment az elsősegélydobozért.

– Szorítsa erősen! Seperc alatt helyrehozom – szólt hátra a válla felett.

Amikor visszatért, Amanda Chloe mellett ülve jegelte a sebet.

– Tönkretettem a konyharuhát. A folt sosem jön ki.

Jeb úgy vélte, igaza lehet.

– Tiszta pamut. A műhelyben használhatom. – Odahúzott egy széket a nő mellé, és munkához látott. A penge mélyre szaladt, vagyis már pusztán a férfi váratlan megjelenése halálra rémítette Amandát. Bár tudná annak a baromnak a teljes nevét, aki miatt ennyire fél a férfiaktól! Éjjel felmenne a netre megkeresni. Tíz perc. Ennyi elég lenne, hogy olyan leckét adjon a férfinak, amit sosem felejt el. – Nem kell összevarrni – közölte, és még mindig olyan dühös volt a nő férjére, hogy az állkapcsa belefájdult, ahogy összeszorította a fogát. Kényszerítette magát, hogy megnyugodjon, mert nem akarta, hogy Amanda azt higgye, rá haragszik. – Szerintem túléli.

– Hát persze. Sokkal rosszabbat is túléltem már.

Jeb felpillantott. A sokkal súlyosabb sérülések emléke kiült a nő arcára. Hogy tud kezet emelni rá egy férfi? Az üzenetekből tudta, hogy nyugtalanul alszik, retteg, hogy a férje megtalálja. Ez elszomorító. Amandának még késsel vagy serpenyővel felszerelkezve sem lenne esélye egy ilyen ember ellen. Erre kétségtelenül ő is rájött, ezért az idő nagy részében félt. A csokis keksz és a titokzatos vacsora isteni illata ellenére felfordult a férfi gyomra.

– Oké – szólalt meg, miközben hátradőlt a széken. Hogy lehet egy női mutatóujj ilyen kicsi? Az ő ujján egy ilyen vágás karcolás lenne. Kezdte megérteni, mennyivel nagyobb, mint az asszony, és a felismeréstől szeretett volna összemenni. – Helyrehoztam. És mi a helyzet a vacsorával? Befejezem.

– Van gumikesztyű a mosogató alatt. Egyszerűen felveszem, és majd én befejezem.

Egyébként is már majdnem végeztem. – Hátranézett a válla felett. – Abban a pillanatban, amikor a tűzhely időzítője jelez, minden kész. Steaket csináltam. Van zöldség a melegen tartóban, és a salátába már csak a paradicsom hiányzik. Megoldom.

Jeb konyhai kesztyűi hatalmasak voltak, az aprócska kezek könnyen elfértek benne, hogy a kötés védve legyen. A francba! A nő ujja végére kész bumszlit alkotott, egy golyó ütötte sebhez is elég gézt használt. Jeb gyanította, hogy ösztönösen reagált így arra, hogy meg akarja védeni a nőt. Ha az az ismeretlen, erőszakos seggfej megtalálná, a szuszt is kirugdosná belőle.

– Egy szalmaszálat sem tesz keresztbe – erősködött.

Jeb befejezte a paradicsom aprítását, aztán sietett kivenni a tepsit a sütőből, amikor az időzítő jelzett, majd a zöldséget a melegen tartóból. Ide-oda járkált, míg oda nem vitt

mindent az asztalhoz.

– Diane steaket csinált? – kérdezte, miközben tányért, evőeszközt és papírtörlőt hozott, hogy megterítsen.

Amanda épp megkérte Chloét, hogy tegye le a rajzeszközeit a székre, és most aggódva pillantott rá.

– Igen, de a saját receptem szerint. Nem vagyok jó a flambírozásban. Vagyis nem tudom biztosan, de azt hiszem, a tűz és én nem jövünk ki túl jól.

Jeb úgy vélte, hogy Amanda és az erőszakos férje sem jöttek ki jól, ami érthető is volt. A nő kész továbblépni – ami azt illeti, tovább is lépett –, és az ő ölében landolt.

Akaratlanul is az jutott eszébe, hogy isteni közbeavatkozás történt. Sohasem tartotta sokra Mystic Creek legendáját, hogy a hídon álló magányos idegen sorsszerű szerelemre talál, de most, hogy Amanda betoppant az otthonába, eltűnődött, nincs-e benne mégis valami.

Megterített. Úgy hajtogatta a papírtörlőket, mintha finom vászonból készültek volna, aztán a vendégei ölébe helyezte őket, és nem lepődött meg, amikor Amanda összerezzent.

Felszolgálta az ételt. Fontolóra vette, hogy meggyújtja a fogást, de bármennyire is szerette volna, nem akarta lekicsinyelni Amanda erőfeszítését, amelyet a finom vacsoráért tett. És tényleg finom volt. Jeb szeretett séfet játszani, és úgy vélte, elég jó benne, de ez a nő eszméletlenül főzött. Megkérte Chloét, hogy mondjon áldást, amit a kislány magabiztosabban teljesített, mint korábban, aztán nekilátott.

– Holnap még nem lesz iskola – jelentette be Amanda, miután lenyelt egy falat salátát. – Azt hiszem, Mystic Creeket nagy csapás érte.

Láthatóan próbálta elrejteni az aggodalmát. Jeb tudta, hogy azért nyugtalan, mert nem engedheti meg magának, hogy ennyi napra kiessen a munkából, és sajnálta, hogy csak még több stresszt fog okozni neki azzal, ha elmeséli, hogy az albérletük teteje beomlott.

– Én ilyen pocsék időjárást még biztosan nem láttam – értett egyet vele a férfi. Evett egy falatot a steakből, megrágta és lenyelte. – Uramatyám, most viccel?!

Amanda arcából kiszaladt a szín.

– Pocsék? – Felugrott a székéből, és megkerülte az asztalt. Jeb észrevette, hogy beállt közé és Chloe közé. – Pillanatok alatt csinálok valami mást!

Jebnek megszakadt a szíve, de nem volt ideje ezen rágódni.

– Pocsék? – hadonászott a villájával. – Ha elviszi ezt a tányért, egy hétig duzzogni fogok!

Látta, hogy Amanda válla ellazul.

– Szóval ízlik?

– Hogy ízlik-e? Isteni! – Jeb nézte, ahogy a nő visszaül, és folytatta: – Csak hogy tisztázzuk: nem mindig sikerül minden istenien. Ha nem üti meg a saját mércéjét az, amit készített, attól még nagy valószínűség szerint ehető, és ebben a házban, ami ehető, az jó jegyet kap. Sosem leszek dühös, mert valami nem felel meg az ízlésemnek.

– Apukám dühös lett – kotyogott bele a kislány.

– Csitt, Chloe! – suttogta Amanda.

A gyerek bocsánatkérő pillantást vetett rá, és evett tovább.

Jeb úgy tett, mint akinek elkerülte a figyelmét a szóváltást, és csak azon tűnődött, milyen pokolban élhetett Amanda, ha még az ételei miatt is rosszul bántak vele.

– Ez a saláta egy remekmű – közölte, és komolyan is gondolta. A paradicsomon kívül, amelyet ő aprított, az összes hozzávalót egészen apróra vágták, aminek köszönhetően úgy olvadtak össze az ízek, hogy öntetre nem is volt szükség. – Én már akkor remekelek, ha paradicsomszeleteket teszek a jégsalátára.

Amanda arcába valamennyire visszatért a szín, és Jeb észrevette, hogy remegő kézzel folytatja az evést.

– Aprított saláta. A nagyim mindig ilyet csinált az ünnepeken, és a rabja lettem.

A férfi úgy döntött, csevegéssel oldhatja a feszültséget.

– És hogy telt a napod, hercegnő? – fordult Chloéhoz.

– Miért hívsz hercegnőnek?

Jeb vállat vont.

– Olyan szép vagy, mint egy hercegnő, szóval miért ne? És mivel úgy nézel ki, mint egy hercegnő, ma hoztam neked sampont és habfürdőt, ami minden hercegnőnek jár.

Otthagytam a csomagot az előszobaszekrényen.

Chloe le akart csusszanni a székéről, de Amanda megállította.

– Ne most, kicsim! Még eszünk. Udvariatlanság felkelni az asztaltól, ha nem muszáj.

Hogy enyhítse a kislány csalódottságát, Jeb tovább faggatta a napjáról.

Chloe foghíjas mosolyt vetett rá.

– Segítettem anyunak főzni, aztán egyedül csináltam csokidarabkás kekszet szinte semmi segítséggel.

– Hűha! Tényleg? – Jeb Amandára pillantott, aki pirulva lehajtotta a fejét.

Meggyőződése volt, hogy bár Chloe csakis önmagának tulajdonította a desszertet, az anyja nem csak felügyelte. – A mosókonyhában, a fagyasztóban van jégkrém. Vacsora után desszertbulit tartunk.

Jeb az egész étkezés alatt azt próbálta kitalálni, hogyan szóljon Amandának a házról.

Ragaszkodott hozzá, hogy elmosogat, amíg a nő megfürdeti és lefekteti Chloét. Adott neki gumikesztyűt, hogy védje a sérült ujját. Chloe felkapta a meglepetéscsomagját az előszobából, aztán felmentek az emeletre. Bozo követte őket. Jeb azon tűnődött, a kutya vajon újabb nyalánkságban reménykedik-e, vagy csak fülig szerelmes a kislányba. Az utóbbira gyanakodott.

Amikor a konyha végre ragyogott, Jeb felöltözött, hogy elvégezze kinti feladatait. Az elfoglalt Bozo nem kísérte el. Amikor visszatért a házba, Chloe kuncogása, Amanda nevetése és a kutya mormogása szűrődött le az emeletről. Levetkőzött, lánc nélküli cipőt húzott, elővett két kis poharat a bárszekrényből, fogott egy üveg jó konyakot, és az asztalra tette. Nem tudta, hogy Amanda iszik-e alkoholt, de volt egy olyan érzése, hogy ma este szükség lesz kétujjnyi folyékony bátorságra.

Amanda egyedül tért vissza a földszintre.

– Bozo bebújt az ágyba Chloe mellé – magyarázta kesztyűs kezével a háta mögé intve. – Nem voltam benne biztos, hogy maga felengedi-e az ágyra, de nem szállt le, én pedig nem tudtam leemelni.

– Nem szabad felmásznia a bútorokra, de ha leoltom a lámpát, feloson az ágyamra.

Hagyom. Szeret odabújni. Hatalmas, de óvatos. Nem fog ráfeküdni a kicsire.

Amanda nagyon óvatosan lehúzta a kesztyűt, vigyázva a hatalmas kötésre.

– Könnymentes sampont és habfürdőt vett Chloénak. Honnan tudta, hogy ilyen kell, ha nincs gyereke?

– Mary Alice Thomastól – válaszolta Jeb. – Mának{4} hívom. Imádja a gyerekeket, és mindent tud arról, mit szeretnek a Chloe korú lányok.

– Ó, Mary Alice! Őt ismerem. Mármint csak a szokásos módon. Ha Chloéval besétálunk a városba, gyakran bemegyek a boltjába keresgélni. Chloe imádja a játéksarkot. A legtöbb ottani holmit nem engedhetem meg magamnak, de Mary Alice mindig tart leértékelt árut egy kosárban a pénztárnál, és néha tudok venni neki valami különlegeset.

Chloénak. Ez mindent elmondott Jebnek erről a nőről, amit tudni akart. Nem leértékelt parfümöt vett magának, csak különlegességeket a kislányának. Jeb jól ismerte a bolttulajdonost; ami azt illeti, egész életében ismerte, és gyanította, hogy Mary Alice lekapott ezt-azt a polcról, és gyorsan leárazta őket, amikor látta, hogy közelednek.

– Miért hívja Mának? – kérdezte Amanda.

– Mindenki így hívja – felelte Jeb. – Évekig mindent csak a kezdőbetűivel írt alá, M.

és A. Egyszer valaki Mának szólította, és rajta ragadt.

Amanda visszatette a kesztyűt a mosogató alá, aztán leült a férfival szemben.

– Van egy olyan érzésem, hogy ma éjjel kicsit zsúfolt lesz az ágyam. Szerintem Bozo moccanni sem akar majd.

– Majd kihívom. – Jeb elvigyorodott. – Néha kifizetődik a kutyaiskola.

Amanda felkönyökölt az asztalra.

– Hozzászoktam, hogy kis helyen alszom. Chloe majdnem lelök az ágyról. Bozo olyan boldognak látszik, hogy vele lehet. Tényleg nem bánom, ha ott marad. – Arcán feltűnt egy gödröcske. – Örülök, hogy nem mérgező habfürdőt hozott. Bozo megette a habot.

Jeb nevetve öntött mindkettőjüknek kétujjnyi konyakot. Látta, hogy a nő tekintete elsötétül.

– Ajjaj, egyáltalán nem iszik alkoholt?

– Nem – felelte a nő halkan. – Csak a férjem kegyetlenül viselkedett, ha ivott.

– Én nem leszek az, de ihatunk koffeinmentes kávét is, ha szeretne.

– Jó lesz. Már nagyon-nagyon rég nem ittam egy jó konyakot.

Jeb odacsúsztatta neki a poharat.

– Mivel Bozo bemászott az ágyába, lehet, hogy nem kell a fiókos szekrényt az ajtó elé tolnia. Ő majd őrködik. Annyira imádja azt a gyereket, hogy megölne bárkit, aki belép abba a szobába, hogy ártson neki.

Amanda elpirult. Hoppá! Remélte, hogy a férfi nem hallotta, ahogy eltolja a szekrényt.

– Még magát is? – kérdezte.

Jebnek kellett egy perc, hogy eszébe jusson, hol is tartottak.

– Bozo engem is szeret. Nem hiszem, hogy megharapna, de lehet, hogy megtenné, hogy védje magát és a lányát. És ha megpróbálnám bántani magát, megérdemelném, ezért nem hibáztatnám.

Jeb próbálta kitalálni, hogyan meséljen kíméletesen a tetőomlásról. A Mystic Creek-i napilap ott hevert a könyöke mellett. Megpaskolta.

– Ez pár napos. A vihar óta nem hoztak ki újságot. De azt hiszem, ebben az időben kevesen válaszolnak az apróhirdetésekre. Most lenne jó albérleteket nézni.

– Maga szerint a házamban nem lehet megjavítani a csöveket? Abban reménykedem, hogy a főbérlőm visszahív. – Amanda vállat vont. – Chloéval pár napig kihúzzuk palackos

vízen. Nem futja költözésre, csak ha muszáj.

– Muszáj, Amanda. Ma este megálltam ott a memóriakártyájáért. A törött csövek a legkisebb gond.

A nő kérdően nézett rá.

– A tető nem bírta a rengeteg hó és havas eső súlyát. Amikor odaértem, azonnal láttam, hogy az elülső szoba feletti rész beomlott.

Amanda elsápadt. Jeb utálta, hogy nincs más választása, de a többit is el kell mondania.

– Tudtam, hogy a ház nem lesz többé lakható, ezért betörtem a hátsó ajtót, hogy elhozzam a memóriakártyát és a személyes holmikat. Chloe szobájában jártam, amikor a ház nyögött egyet, aztán reccsenés visszhangzott végig a házon. Elhúztam, amilyen gyorsan csak tudtam. Alig értem ki a hátsó lépcsőre, és a tető maradék része is beomlott.

– Te jó ég! – A nő a kezébe temette az arcát. – Meg is halhatott volna.

– Engem jobban zavar, hogy akár maguk is bent lehettek volna Chloéval. Amikor az elülső rész beszakadt, a tartógerendák a kanapéra zuhantak, ahol tegnap összekucorodtak melegedni.

Amanda leeresztette a kezét, és ha lehet, még jobban elsápadt.

– Hangos reccsenést hallottunk, és Chloe megkérdezte, beomlik-e a tető. – A férfi gyomra összerándult. – Azt mondtam neki, hogy semmiség.

Jeb el tudta képzelni, milyen szörnyű képeket láthat lelki szemei előtt a nő.

– A jó hír az, hogy szerintem minden fontosat kihoztam. – Felsorolta a holmikat, amelyekre emlékezett, beleértve a rózsaszín jegyzettömböt. – Betettem mindent két párnahuzatba, de kint hagytam a furgonban. Csak akkor akartam szólni, amikor Chloe már lefeküdt.

– Megtalálta a memóriakártyát? – Amanda hangjában pánik csendült. – Annak mindenképpen nálam kell lennie, nem számít, mennyire veszélyes visszamennem érte.

Az… – Elhoztam – szakította félbe Jeb. – Csak az ágyneműt nem tudtam levenni a kanapéról. Csupa törmelék volt.

A nő válla ellazult.

– A memóriakártya a legfontosabb. És persze a képek. Kevés fényképem van Chloéról. A férjem nem akart profi képekért fizetni, és az ő menő fényképezőgépét csak akkor használhattam, ha dolgozott. Lementettem a fotókat a kártyára, így nem is tudta, hogy hozzányúltam.

Jeb csak tippelni tudott, mit tett volna a férje, ha rajtakapja.

– Szerencsére, amikor észrevette, hogy egy memóriakártya eltűnt, azt hitte, elveszett.

Jeb mosolyt erőltetett magára.

– Örülök, hogy vannak képei Chloéról. Remek.

– Klassz gép. Be lehet állítani az időzítőt, hogy lefényképezze magát az ember. – Amanda beszéd közben újra elsápadt, de láthatóan összeszedte magát, és elmosolyodott. – Nagyon köszönöm, hogy elhozta a holminkat! Veszélyes volt.

– Minden jó, ha jó a vége.

– Még nem jó a vége. Lakást kell találnom.

Jeb felé tolta az újságot.

– Mielőtt még betegre aggódná magát azon, hogy új bútort kell vennie, tudok kölcsönadni. Amikor ezt a házat építettem, az eredetit lebontottam, onnan a legtöbb bútor a műhelyemben van. Még egy régi tűzhelyet és mosó- meg szárítógépet is őrzök. Mindet el akartam adni, de nem jutottam el odáig. Egy időre kölcsönvehetné és eltüntethetné őket az útból.

– Már így is túl sokat tett értünk – tiltakozott a nő.

– Régi holmik, Amanda. Örülök, hogy megszabadulhatok tőlük. Ha majd nem kell, esetleg megkímélhetne a fáradságtól, és eladhatná nekem. A műhelyem hatalmas, de rengeteg helyet elfoglalnak, amit a munkámhoz is használhatnék.

Amanda, anélkül hogy jelezte volna, elfogadja-e a férfi ajánlatát, tanulmányozta az apróhirdetéseket. Ha talált egy érdekes házat – amelyről Jeb gyanította, hogy csak azért vonzó, mert alacsony a lakbér –, kérdezett az elhelyezkedéséről. Mivel mindennap gyalog járt munkába, az iskola másfél kilométeres körzetében keresgélt.

Uramatyám! A nő télen nem gyalogolhat másfél kilométert oda és másfelet vissza.

Burkolatlan utakon kellene járnia, amelyeket nem takarítanak. Még abban a kabátban is megfagyna, amit vett neki, ráadásul el is csúszhat a jégen.

Jeb próbálta kitalálni, hogyan segíthetne neki. El sem tudta képzelni, milyen lehet ilyen szegénységben élni. Neki még az egyetem alatt is volt kocsija, biztosítása, rendes ruhája, költőpénze. Egy olyan kedves nőnek, mint Amanda, hogyan oszthattak ilyen pocsék lapokat? Ettől dühös lett, nem, nem dühös, hanem olyan haragos, hogy remegett a keze. Hol vannak a szülei? A testvérei? A nénikéi, bácsikái meg az unokatestvérei? És nincsenek barátai? Csak voltak barátai.

Amanda korábban említette, hogy huszonöt éves. Chloe hat, majdnem hét, vagyis tizenhét-tizennyolc évesen eshetett teherbe. A férje vágta el minden rokonától és ismerősétől?

Talán egy nap majd mesél erről. Jeb egyelőre nem akarta elárulni, hogy olvasta a

szélnek eresztett üzeneteket, és azt sem, hogy tisztában van vele, ő írta őket. Elég tudnia arról a kevésről, amit elmond.

A nő inkább felvágná az ereit, mint hogy jótékonykodjanak vele, ezért nem ajánlhat fel neki pénzt. Ha segíteni akar neki, meg kell győznie róla, hogy valamilyen módon vissza tudja fizetni.

Jeb az ágyba is magával vitte a problémát, alig aludt, és őrült tervvel ébredt. Oké, első este ő főzött Amandának és Chloénak. A nő nem tudhatja, vajon képes-e bármi mást készíteni. Talán csak kuktás csirkére, zöldségre és salátára telik tőle.

Jeb kisurrant a konyhába, mielőtt még Amanda felébredt volna, bacont tett egy serpenyőbe, magas lángra kapcsolta, aztán nekilátott zabkását csinálni, de szándékosan odaégette. A szörnyű szagok előcsalták Amandát, aki egy régi pólót és egy szabadidőalsót viselt. Tágra nyílt szemmel bámult a baconre és az edényből gomolygó füstre. Sütőport szórt az olajra, és fedőt tett rá, hogy kioltsa a még égő lángokat. Aztán vizet engedett az égett zabkására.

– Azt hittem, jó szakács – fordult Jebhez. – Azt mondta, még házi kenyeret is sütött.

A férfi összerezzent a baklövéstől.

– Megszabadultam a kenyérsütőtől. – Szokásommá válik a kegyes hazugság. – Ragacsos lett a belseje.

Bozo követte Amandát, lefeküdt a lába mellé, és szellentett egyet. Miközben Jeb hozott egy másik serpenyőt, a melákra pillantva azon töprengett, vajon kutyanyelven így mondják-e, hogy: Mekkora baromság!

Amanda kivette a kezéből a serpenyőt.

– Majd én csinálok reggelit. Ez a legkevesebb.

– És az vágás a kezén?

A nő feltartotta az ujját, amelyen egy ragtapasz díszelgett.

– Jól van. Majd hordom a kesztyűt. Chloe fürdetésénél remekül bevált.

– Ezt mikor tette fel? – tanulmányozta a ragtapaszt Jeb. – Tegnap éjjel. – Amanda felvette a kesztyűt, és baconcsíkokat helyezett a tiszta serpenyőbe. – Visszajöttem, miután maga lefeküdt. Nem tudtam aludni, az a nagy bumszli folyton beleakadt a takaróba. – A válla felett a férfira mosolygott. – Ez egy vágás, Jeb, nem halálos sérülés. Tudtam, hol az elsősegélydoboz. – Megfordította a bacont a serpenyőben. – Meghallgatta már az előrejelzést?

– Nem, kinéztem az ablakon. Teljes káosz van odakint.

Amanda a konyhai tévére pillantott.

– Nem baj, ha bekapcsolom a híradót, hátha a hatóságok meggondolták magukat, és ma mégis lesz tanítás? Annyi műszakot kell vállalnom, amennyit csak lehet.

Jeb a fejét rázta.

– Nem baj, de ezeken az utakon nem járnak a buszok. Ha megcsinálja a reggelit, én megnézném az állatokat. Mínusz harminc fok van. Ha bekrepáltak a vízmelegítők, jeget kell törnöm.

Ekkor megjelent Chloe, új, téli ruháiban, csizmában, sapkában és kabátban.

– Mr. Jeb, veled mehetek megnézni a teheneket? – kérdezte, a kesztyűjét és a sálját a kezében szorongatva.

Jeb arra gondolt, elég később elmagyarázni a kislánynak, hogy csak egy pár ökre van, és mindkettőt tányérra szánja. Csak akkor árulja el neki, amikor Chloe úgy tizenhat lesz.

Ha akkor még kapcsolatban lesznek. Elszomorodott, hogy annyi idősen a kislány talán nem is lesz az élete része. Legjobb szándékai ellenére Amanda és a lánya kezdett túlságosan fontos lenni a számára. Nem túl okos ötlet. Kezdett aggódni, hogy abban a pillanatban maga mögött hagyta az okosságot, amikor Amanda kifejező, barna szemével kilesett rá az ajtólánc felett.

Amanda láthatóan ideges lett a gondolatra, hogy kiengedje Chloét Jebbel. A férfi nem volt benne biztos, vajon azért aggódik-e, mert az állatok bánthatják a lányát, vagy tőle tart.

Nem tudta, hogyan nyugtathatná meg, így úgy tett, mintha nem venné észre a szorongását.

Miután Bozo lábára is csizma került, akárcsak egy emberére, a kutya kikísérte Chloét és Jebet. Mint mindig, most is elkóborolt, hogy megjelölje a területét, sárga foltokat hagyva a havon. Jeb megengedte, hogy Chloe segítsen neki, és közben rájött, hogy harminc évig okosan élte az életét, és hová jutott? Egyedül van, oda. Örömmel töltötte el, hogy Chloe mellette van, és géppuskaként zúdítja rá a kérdéseit. A birkának miért van kabátja, ha senki másnak nincs? Hogyhogy a tehenek füstöt eregetnek az orrukon?

A lovaid miért állva alszanak? Jeb elmagyarázta, hogy Márvány elveszítette a gyapja egy részét, ezért még az óljában is védelemre van szüksége. A többi állat vissza tud menni a bokszába, ha túl hideg van. És a tehenek orrából gőz száll, nem füst.

A lovas kérdésnél elakadt.

– Nem tudom pontosan, miért alszanak állva a lovak. Néha lefekszenek a bokszukban, de ritkán.

Chloe beleszeretett Babe-be, a malacba, akit szintén vacsoraasztalra szántak. Jeb pár évente új malacot vett, és elnevezte Babe-nek. A kislány elbűvölően festett a nyaka köré

tekert rózsaszín sálban és ívelt szemöldökéig húzott sapkájában. Amikor meglátta a tyúkokat, úgy kurjongatott, mint a kakas.

– Olyan szépek! Miért néz ki mindegyik máshogyan?

– Szeretek különböző fajtákat nevelni. Van, amelyik remekül tojik, van… – Jeb elakadt. Hogy mondhatná el, hogy egyes fajtáknak ízletesebb a húsa, ha a kislány nagy, barna szemével bámul rá? – És van, amelyik már szép kék és zöld húsvéti tojást rak. – Fogalma sem volt, ez hogy jutott eszébe.

– A-a – ráncolta össze a szemöldökét Chloe. – A tojások csak barnák vagy fehérek lehetnek.

Jeb nevetve a kislány szemébe húzta a sapkáját.

– Akarsz fogadni? Egy perc múlva a saját szemeddel láthatod, hogy a tyúkjaim színes tojásokat tojnak.

A kislány megigazította a sapkát, és hitetlenkedve nézett a férfira.

– Komolyan?

– Aha. Megmutatom.

Chloe kesztyűs kezével a csirkeketrec drótjába kapaszkodott, és nézte, ahogy a szárnyasok falják a spenótot meg a magokat.

– Ugye nem ettem meg az egyiket? – kérdezte elborzadva. – Első este, amikor csirkét vacsoráztunk, ugye az nem innen volt?

Jeb óvatosságra intette magát, hogy bele ne lépjen ebbe a csapdába. Felnőttélete nagy részében igyekezett igazat mondani. Most ijesztő gyakorisággal hazudott, vagy kerülgette az igazságot.

– Jaj, dehogy! – nyugtatta meg Chloét. – Nem ezek közül ettél meg egyet. – Ez nem volt hazugság. Hisz ezek az állatok még mindig kotkodácsolva csipegetik a spenótot. – Néha veszek egy-egy sütni való csirkét a boltban. – Ez is tény. Ha nem volt vágni való tyúkja, venni szokott. – Ezek a csirkék a kis barátaim. – Ezt minek tettem hozzá? Csak még jobban elásom magam.

– Hogy hívják őket? – kérdezte Chloe, akit az nem zavart, ha egy műanyag tálcáról evett csirkét, de az igen, ha olyan tollas jószágot fogyasztott el, amellyel korábban már találkozott.

Jebet váratlanul érte a kérdés. Hogy mi a nevük? Száguldó gondolatokkal átmutatott a kerítésen. – Az ott Aranyos. – Az agya tovább zakatolt. – A kakas Bogie, Humphrey Bogartról kapta a nevét, mert olyan… – Majdnem azt mondta, hogy szexi, de menet közben váltott – …jóképű, és az ott Borzas, és az a mérgelődő – Fantasztikus vagyok szorult helyzetben – …Csípős Paprika.

– A többit hogy hívják?

Jeb attól tartott, belekeveredik a saját hazugságokból szőtt hálójába, ha még több tyúkot elnevez. Idő kell, hogy listát írjon, és megjegyezze.

– Tudod, hercegnő, mínusz harminc fok van, nincs időm elsorolni neked a több mint húsz csirke nevét. Anyukád aggódni fog.

Jeb első gondolata az volt, hogy ha mázlija lesz, és maga mellett tudja tartani a gyereket meg az anyját, ezek közül a tyúkok közül egyik sem lát soha tányért.

– Maradj itt, oké? Kapaszkodj a drótba, nehogy megcsússz, míg én összeszedem a tojásokat.

– Ó, remélem, találsz pár kéket! – kiáltotta a kislány.

Jeb még csak négy tojást gyűjtött össze az ól hátuljában, amikor felfordulás támadt.

A tyúkok kotkodácsoltak, Bogie kukorékolt, Chloe sikított. A férfi sietve megkerülte az építményt, és Chloét a kifutón találta. Jeb már hallott olyasmiről, hogy a csirkék kirepülnek az ólból, de még sosem tapasztalta meg. Mindenfelé tyúkok szaladgáltak felemelt szárnyakkal. Jeb bement a nyitott ajtón, hogy kihozza Chloét, aztán elzárja a kifelé vezető utat, mielőtt még több tollas jószág kereket oldana.

Gyors kézmozdulata láttán azonban Chloe a földre bukott, nyilvánvalóan azt hitte, meg akarja ütni. Jeb annyira megrémült, hogy teljesen megfeledkezett a repülő jószágokról. Letérdelt, és a karjába kapta a kislányt. Most az egyszer örült, hogy minden keményre fagyott. Egy meleg napon mindkettőjüket beborította volna a tyúkszar.

– Jaj, kicsim. Semmi baj! Ne félj!

– Csak meg akartam simogatni egyet! – óbégatott Chloe, és megpróbálta ellökni a férfi kezét. – De mind elfutott. Nem akartam kiengedni őket!

Jeb a mellkasához szorította a gyereket. A kislány úgy remegett a karjában, mint tavaszi levél az erős szélben.

– Semmi baj! Persze hogy meg akartál simogatni egyet. Az én hibám, nem a tiéd.

Segítenem kellett volna bemenni. – Hisztérikus gyerekek megnyugtatásában annyi tapasztalata volt, ami egy kistányéron elfért, de ösztönösen ringatózni kezdett előre-hátra.

– Semmi baj! Sohasem ütlek meg, Chloe, megígérem! Soha, de soha!

A reszketés csillapodott, aztán a kislány mocorogni kezdett a karjában, és kesztyűs kezével megsimogatta a férfi arcát.

– Ne sírj, Mr. Jeb! Tudom, hogy sosem ütsz meg. Bozo mondta. De ettől még megijedek, és azt hiszem, hogy megütsz.

Jeb észre sem vette, hogy könnyek folynak le az arcán. A francba! Sosem sírt, nem mintha néha ne akart volna, hanem azért, mert az apja arra nevelte, hogy tartsa magát. De

ahogy ez a gyerek a karjával védte a fejét az ütéstől, az megrendítette, majd megszakadt a szíve.

Chloe újabb könnyeket fogott fel az ujjaival.

– Ne sírj! Néha akkor is ezt csinálom, amikor anyu felém lendíti a karját, pedig ő sohasem üt meg. Egyszerűen lebukom előle. Nem tehetek róla!

Jeb közelebb húzta, zavarba jött, hogy a kislány vigasztalja, amikor fordítva kellene lennie.

– Csak félsz a kezemtől, kicsim. – Egyik karjával elengedte, hogy letörölje a kislány arcát. A rémület könnyei. Mit tett vele az a rohadék? Jeb gyanította, hogy gyakran megütötte, ahogy pimasz legyet csap le az ember. – Egyszerűen szomorú vagyok, ez minden. A kislányoknak nem kellene attól félniük, hogy egy felnőtt megüti őket.

– Tudom. – A kislány újra végigsimított a férfi arcán kesztyűs kezével. – De a gonosz apukámat ez nem érdekelte. – Addig izgett-mozgott, amíg egyenesen nem ült a férfi combján, és kifelé bámult az udvarra. – Sajnálom, Mr. Jeb! Az összes csirkéd elszabadult.

Hogy fogjuk elkapni őket?

Baromi jó kérdés. Jeb összeszedte magát, és követte a kislány tekintetét. A tyúkok ide-oda szaladgáltak. Bogie, a kis csapat őre pánikba esve repkedett összevissza, hogy ellenőrizze először az egyik tojószakaszt, aztán a másikat. Bozo, akit megzavartak a körútján, megfordult, rájuk meredt, pofáján a riadalom és a mohó várakozás elegyével. Üldöznivaló!

– Bozo, ne! – üvöltötte Jeb. De elkésett. A kutya kilőtt egy csapat tyúk irányába, a csizmái csúszkáltak alatta.

Magasabb sebességre kapcsolt, és már majdnem odaért, amikor elvesztette az uralmát a mozdulatai felett, csúszni kezdett, és több mint száz kilójával bevágódott a madarak közé.

Repkedtek a tollak, és Bozo is repült, ahogy elszáguldott a csirkék mellett, és becsapódott Jeb műhelyébe. A tollas jószágok szanaszét reppentek.

– A fenébe! – közölte a férfi.

Chloe felkelt az öléből.

– Anya azt mondja, hogy akik kimondják ezt a szót, azoknak mocskos a szájuk.

Miután elkaptuk a tyúkokat, alaposan ki kellene sikálnod a tiédet.

Jeb majdnem elnevette magát, pedig nem volt vicces. A kislány közelében nem káromkodhat, mint egy matróz. Amanda megnyúzná.

– Igazad van. Fogkefével alaposan kisikálom a számat, ha bemegyünk.

Jeb felállt, majd felsegítette Chloét, és hálás volt a tyúkszarért, amelyet a csirkék elképesztő gyakorisággal potyogtattak a kifutóra. Keményre fagyva sem csúszott el rajtuk

az ember.

Csakhogy ez nem lesz így, ha kimennek innen. Tudta, milyen veszélyesen síkos odakinn a talaj, és Chloénak nem volt cipőlánca.

– Bogaram, szerintem menj vissza a házba! Elkapom az összes tyúkot, oké? – Ekkor Bozo talpra állt, és egy újabb tyúkra próbálta meg rávetni magát, de megint csak a hasán végezte. Ez nem fest túl jól. – Nehogy eless, és megsérülj!

Chloe kirántotta a kezét a kezéből.

– Nem lesz bajom, Mr. Jeb. Nem esek akkorát, mint te.

Jeb tiltakozni próbált, de Chloe elképesztő fürgeséggel máris elszaladt.

– Bogaram, a tyúkok csípnek! – kiáltott utána a férfi. – Bánthatnak!

A kislány elesett és felpattant.

– Ruhán keresztül nem tudnak megcsípni! – És már ott sem volt. Bozo meglátta benne a bűntársat, és csúszva közeledett. Épp akkor vágódott el, amikor odaért Chloe mellé. Az ütközés megint feldöntötte a kislányt. Chloe kuncogva felpattant, láthatóan élvezte, hogy tyúkokat kergethet a mínuszokban. Jeb nézte, ahogy elesik, majd erőlködés nélkül feláll, és öregnek érezte magát.

Ezután következett a tévedések vígjátéka. Jeb egyszer csak a hátára esett, Babe ólja felé csúszott, végül fejjel a kerítésdeszkák alatt kötött ki. A feneke felől fájdalom cikázott végig a gerincén, a feje kótyagos lett, mert a jégnek csapódott. Pislogva nézett fel a disznó orrára és gombszemébe. Babe horkantással jutalmazta, mire szutykos pára terítette be a férfit. Pfuj! Amikor eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy megtörölje az arcát, rájött, hogy a cseppek ráfagytak. Chloénál jóval ügyetlenebbül tápászkodott fel. Mély lélegzetet vett, hogy előcsalja magából a macsót, és a tyúkok után eredt, amelyek pár perc alatt huszonhétről száznál jóval többre sokszorozódtak. És amekkora idióta, sosem nyirbálta meg a szárnyukat. A kis rohadékok addig topogtak kotkodálva, amíg a közelükbe ért, aztán elrepültek, így nem kaparinthatott meg mást, mint lebegő tollakat.

Chloe nagy örömét lelte a helyzetben. Először Bogie-t kapta el, aztán útban a kifutó felé elvesztette az egyensúlyát, többször is elesett, de a kakast végig maga felett tartotta, nehogy a madár megsérüljön, ha ráesne. Mellette Jeb izompacsirta fajankónak érezte magát. Mi a fene? A kislány olyan pöttöm. Akkor ő miért ilyen béna?

Amanda egyszer csak megjelent kék kabátjában és hótaposójában. Jeb arra tippelt, hogy a konyhaablakból látta az eseményeket. Amennyire meg tudta ítélni, a nő sem mozgott kecsesebben a jégen, mint Bozo meg ő. Amikor aztán az asszony végül fenékre ült, Jebet elöntötte az aggodalom, hogy megsérült, de nem volt ideje ezen töprengeni.

Kételkedett benne, hogy a nő valaha is látott tyúkot. Most meg megpróbálja elkapni a nyavalyásokat.

Lassan, de biztosan összegyűjtötték az összes baromfit, és visszaterelték őket a kifutóra. Addigra Chloe a saját kárán tanulta meg, hogy elhessegesse a rajt az ajtó elől, mielőtt kinyitja, hogy újabb madarat tuszkoljon be. A hideg széltől Amanda szeme könnybe lábadt, a könnyek aztán az arcára fagytak. Jeb Matuzsálemnél is idősebbnek érezte magát. Bozo lihegve terült el a jégen, a tokája a kemény hóra lógott, ezért a férfi aggódott, hogy az ajka talán odafagy a földhöz. De nem, a kutya annyit nyáladzik, hogy egészen biztosan nem ragad oda.

Jebnek még össze kellett szednie a többi tojást, és Chloe könyörgött, hogy vele mehessen. Amanda bólintással jelezte a férfinak, hogy rendben, így Jeb kézen fogta a gyereket, és az ól mögé sétáltak. A férfinak csak akkor jutott eszébe, hogy korábban már összegyűjtött négy tojást, amikor talált még kettőt, és zsebre akarván tenni őket, a többit összetörve találta.

– Ó, a francba! Ezt a ragacsos trutyit!

Chloe az ólba kapaszkodott, hogy talpon maradjon.

– Mindenképpen mosd ki a szádat, Mr. Jeb! Mocskos.

A férfi akaratlanul is elnevette magát, Chloe pedig felvigyorgott rá. Ahogy a tekintetük összekapcsolódott, valami érthetetlen, ám varázslatos dolog történt közöttük.

Amanda visszaindult a ház felé.

– Jobb, ha bemegyek, és befejezem a reggelit. Mind megdolgoztunk érte – kiáltotta.

– Mindjárt megyünk mi is – szólt vissza Jeb. Miután összegyűjtötték a többi ajándékot is a tyúkoktól, és Jeb beletörölte tojásos ujját a kabátjába, kézen fogta Chloét, nehogy a kislány elessen a jégen. Hogy ez miért volt fontos, azt nem tudta. A gyerek már vagy tucatszor elcsúszott a jégen, és amennyire meg tudta ítélni, nem történt baja.

– Elmondod majd nekem a többi tyúk nevét is holnap?

Jeb a kislány ártatlan szemébe nézett. Miközben ma meglátogatja a szomszédokat, kitalálhat még néhány nevet. Majd listát vezet a központi konzolon, amikor két ház között rövid szünetet tart. Talán kettőt elnevezhet Lucynak és Ethelnek. Csak azt remélte, hogy holnap, amikor Chloe segít neki, nem kell majd puskáznia.

– Persze, elmondom.

– Hallottam, hogy az egyiket Ribancnak hívtad. Csak arra nem emlékszem, melyiket.

A férfi összerezzent.

– Az nem igazán név, Chloe. Az is egy nem túl szép szó.

– Ó!

Óvatosan átsétáltak az udvaron, és Jeb megszorította a kislány ujjait.

– Szóval Bozo beszél hozzád?

– Kutyanyelven – bólintott Chloe. – Azt mondta, te sosem ütsz meg senkit, nem is húzod meg a hajukat, és soha, de soha nem rúgod hasba az anyukákat.

Jeb úgy érezte, mintha egy izompacsirta gyomorszájon vágta volna. Meg akarta nyugtatni a kislányt, hogy soha többé nem hagyja, hogy bárki is gonosz legyen vele vagy az anyukájával. De nem volt benne biztos, hogy ezt az ígéretet meg is tudná tartani. De arról legalább biztosíthatja, hogy vele kapcsolatban igaza van… vagyis inkább Bozónak.

– Hát, nem. Soha. Na most, mindketten tudjuk, hogy Bozo igazából nem tud beszélni, legalábbis szavakkal nem. Akkor hogyan mondta el ezt a sok mindent rólam?

Chloe foghíjas mosolyt villantott rá, és arcán rózsás gödröcskék jelentek meg.

– Bozo szeret téged. Amikor a földön hortyog, nem ébred fel, ha körülötte járkálsz. És ha felé legyintesz a kezeddel, amikor szellent, nem fél, hogy megütöd. Még akkor sem vagy mérges, ha nyáladzik. Anyu azt mondja, várjak, hogy biztosan kedves vagy-e, mielőtt túlságosan megkedvellek, de szerintem azért, mert apu becsapta. Elhitette vele, hogy kedves, pedig nagyon-nagyon gonosz.

– Á! – Jeb végiggondolta ezt az információt. – Szóval az anyukád még nem igazán kedvel.

– Már kezd. Azt mondja, kedvesnek látszol. – A gyerek szeme elkerekedett. – Hoppá! Elfelejtettem megköszönni a téli ruhákat! Anyu azt mondta, köszönjem meg.

Jeb nem sokkal a hátsó lépcső előtt megállt.

– A ruhákat Myrnának kell megköszönnöd. Ő az a kedves hölgy, aki az út túloldalán lakik.

Chloe a fejét rázta.

– Anyu azt mondta, te vetted mindet. A ruháknak, amiket sokáig tartanak a szekrényben, másmilyen a szaguk. Azt hittem, mindent vissza fog adni, de azt mondta, nem helyes nemet mondani a megválaszolt imádságra.

Jebnek kihagyott a szívverése. Vallania kell. Mást nem tehet, amikor az a hatalmas szem rászegeződik.

– Hát, a ruhákkal kapcsolatban igaza van. Én vettem mindet. Nem csoda, hogy anyukád még nem bízik bennem. Tudja, hogy színtiszta hazugságot mondtam.

Chloe megszorította a kezét.

– Anyu azt mondta, jó okkal tetted. Szerintem nem dühös rád.

– Nagyon remélem!

Jeb füttyentett Bozónak, aztán bementek. Fogta Chloe kezét, ahogy felsétáltak a lépcsőn, és érezte, hogy bár két pár kesztyű választja el az ujjaikat, a gyerek bizalma átszivárog a rétegeken. Értékes ajándék volt.

Hetedik fejezet Amanda kabát és hótaposó nélkül, még mindig pizsamában állt a konyhában, amikor beléptek. Jeb gyönyörűnek látta párnától gyűrött arcát és a tyúkkergetéstől zilált, hosszú haját. Nem viselt melltartót, a keble puha vonalai magára vonták a tekintetét.

Kényszerítenie kellett magát, hogy félrenézzen. Könnyebb mondani, mint megtenni!

Miután levetkőzött, Chloe megrángatta a kezét.

– Ideje, hogy kimosd a mocskos szádat – jelentette ki.

Amanda kérdően nézett a férfira. Jeb nem felelt, csak elvonult Chloe kíséretében a fürdőszobába. A mosdókagyló fölé hajolt, hogy fogkefével kisikálja a száját.

– Egészen hátul is. Minden mocsoktól meg kell szabadulnod.

Jeb mindig könnyen öklendezett, ez most sem volt másképp. Arra nem számított, hogy Chloe is öklendezni kezd attól, hogy nézi. A kislány a vécéhez szaladt, felhúzta a vállát, és némi nyálat köhögött fel. Jeb riadtan ejtette a fogkefét a mosdókagylóba.

– Jól vagy, hercegnő?

Chloe kiegyenesedett, nyelt egyet, és bólintott.

– Ha hallom, hogy valaki rosszul van, én is rosszul leszek.

Jeb emlékezett rá, hogy neki is ez volt a gondja gyerekkorában, és felemelte a kislányt.

– Hát, azt hiszem, jó munkát végeztem. – Kitátotta a száját.– Elég tiszta?

Chloe belesett.

– Még vannak kék foltok hátul.

– Fogkrém. – Jeb nyelt egyet, és újra kinyitotta a száját.

– Mondd, hogy ááá!

– Ááá!

– Ráférne még egy kis sikálás – sóhajtott Chloe –, de akkor megint rosszul leszünk mindketten, és azt nem akarom.

– Én sem.

Amanda bacont, sült krumplit és sütőben pirított házi kenyeret készített reggelire.

Chloénak már felverte a tojást.

– Ma hogy enné a tojást? – kérdezte Jebet, amikor a páros visszatért a konyhába.

Jeb lágy tükörtojást kért, és tökéleteset kapott. Evés közben Chloe azon aggódott, hogy a reggeliben túl sok a zsír. Ez Jebet meglepte egy hatévestől. De Chloe sok mindenben érettebb volt a koránál, ami főleg abban nyilvánult meg, ahogy beszélt.

Amanda elkapta a pillantását.

– Mark gyűlölte a magas zsírtartalmú ételeket.

Mark. Jeb végre megtudta a rohadék nevét. Eltűnődött, vajon mit tett Mark Amandával, ha a főztje nem felelt meg a diétás kívánalmainak. Mark Banning.

A személykereső alkalmazással most már megtalálhatja azt a seggfejet, és egy nap váratlanul meglátogathatja. Ó, alig várja! Lehet, hogy a végén börtönben köt ki, de megéri. Az apja egyáltalán nem tűrte a nők meg a gyerekek bántalmazását, és úgy nevelte a fiait, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, ha ilyesmiről hallanak.

Jeb késésben volt, hogy induljon az Elderberry Lane-re, ezért csak egy falat krumplit kapott be. Ciripelt a telefonja. Előhalászta a kütyüt a zsebéből, és látta, hogy Tonytól érkezett SMS. Végighúzta az ujját az iPhone képernyőjén, hogy elolvassa.

– Istennek legyen hála! – kiáltotta.

Amanda és Chloe riadtan néztek rá.

– A város nyugati felén visszajött az áram – magyarázta a férfi. – Az útvonalamon lakóknál van elektromosság!

– Hurrá! – csapta össze a kezét Chloe. Az anyjára nézett. – Én is mondhatom, hogy Istennek legyen hála, anyu?

– Mr. Jeb házában mondhatod – mosolygott Amanda.

– Istennek legyen hála! – kiáltotta a kislány.

– Vagyis ma korán végzek – közölte Jeb. – Annyi fát halmoztam fel, hogy az napokig elég lesz az embereknek. Mivel ma nincs iskola, mi lenne, ha délután megnéznénk néhány albérletet? Talán találunk maguknak egy új lakást.

– Akkor a lyukas csöveinket nem lehet megjavítani? – kérdezte az anyjától Chloe.

– Nem a csövekkel van a gond – válaszolta Amanda. – A hó és a jég túl nehéz lett a tetőnknek. Emlékszel, amikor hangos reccsenést halottunk, és azt hitted, betörik a tető?

Nos, nagyon okos kislány vagy, mert igazad lett.

– Úgy érted, betört?

– Szerencsések vagyunk, hogy Mr. Jeb nem engedte, hogy ott maradjunk. Néhány gerenda a kanapénkra esett, és megsérülhettünk volna.

Chloe elkerekedett szemmel nézett rá.

– Összenyomhatott volna minket? Meghalhattunk volna?

Jeb nem akarta, hogy a gyerek úgy nőjön fel, hogy retteg a viharoktól. Megcsavarta a kislány orrát.

– Az egy öreg ház, és nem építették meg túl jól. A tetők általában nem omlanak be.

Chloe bólintott, mintha megelégedne a férfi válaszával. Aztán koraérett kifejezés suhant át az arcán.

– Mr. Jeb, a jó házak sok pénzbe kerülnek?

– Nem mindegyik. Majd meglátjuk, mit találunk. – Jebnek volt egy terve. De egyelőre be kell csapnia Amandát, hadd higgye, hogy hamarosan megint egyedül élhet.

Miután Jeb végigjárta a szomszédokat, hazaugrott a vendégeiért, hogy elmenjenek albérletet keresni. Amanda értékelte az ajánlatát. Nem maradhatnak itt hetekig Chloéval.

Az ő anyagi lehetőségeit figyelembe véve egy albérlet sivár lesz ehhez a luxushoz képest, és minél több időt tölt itt Chloe, annál nehezebb lesz neki visszaszokni.

Jeb betessékelte Amandát, Chloét meg Bozót a furgonba, és amint útra keltek, a kislány örömében felsikoltott.

– Ez olyan szép! Minden csillog.

Jeb a tájat nézte.

– Annyira elfoglalt voltam, hogy észre sem vettem. Igazad van, elképesztő! Sokan ezüst olvadásnak hívják, mert a jég mindent ezüstössé varázsol.

Amanda ízlelgette a kifejezést. Ezüst olvadás. A szíve hosszú ideig majdnem olyan fagyos volt, mint a világ körülöttük. Csak Chloe melengette meg. Most Jeb közelében kezdett mindent máshogy látni. Megszerette a lökött kutyáját, amely a lányával osztozott a hátsó ülésen. A földi javaikat rejtő párnahuzatokat betolták az ülés alá, mert Jeb tegnap éjjel elfelejtette bevinni őket. Jeb. Ha mosolygott, Amanda szíve mintha felolvadt volna.

Ez megijesztette. Már a gondolat is felkavarta, hogy újra bízzon egy férfiban. Nem érdekelte, milyen kedvesnek tűnik, vagy milyen jóképű. Attól még férfi.

– Nem futja olyan helyre, ahol a bérleti díj több mint ötszáz havonta – közölte. – És ha lehet, legyen még kevesebb! Elég szoros a költségvetésem.

– Vettem! – felelte Jeb. Először egy aprócska, egyszobás apartmant néztek meg egy nagy, lakásokra osztott öreg házban.

– Ez jó lehet – jelentette ki Amanda. – Kicsi, de az iskola másfél kilométeres körzetén belül van.

A főbérlő, egy barna hajú, harminc körüli nő homlokráncolva bámult Chloéra.

– Gyerek nem jöhet – közölte. – A szüleim itt élnek, és nem szeretik a zajt.

Amanda szíve összeszorult.

– De nagyon jó kislány, asszonyom, és a hirdetésben nem szerepelt, hogy csak gyermekteleneket várnak.

– Most mondom – válaszolta a nő.

Ezután Jeb egy öreg házhoz vitte őket, amely négyszáz dollárba került havonta.

Amandát igencsak emlékeztette az utolsó albérletre. De elég közel volt Chloe iskolájához, hogy gyalog járhasson munkába. A tulajdonos idős férfi nagyothallott, és kiabálniuk kellett, hogy értse őket.

– Ez a ház kutyaháznak sem jó – suttogta Jeb. – De az ára belefér a keretbe, és közel van az iskolához.

– A tető gyenge, nincs alapozás, a padló rohad. Beszakadhat maguk alatt. Nemmel szavazok. Van hol lakniuk. Annyira nem kétségbeejtő a helyzet.

Amanda átkozottul kétségbeesettnek érezte magát. A mennyezetet tanulmányozta.

– Honnan tudja, hogy gyenge a tető?

Jeb sóhajtva még egyszer végigjárta a házat. Kályhacsőtűz nyomait mutatta Amandának a tetőn. Észrevette, hogy csak az egyik tűzhelyrózsa működik. A konyhai ventilátornak olyan hangja volt, mint egy felszálló repülőgépnek. Az egyetlen vécé ide-oda ingott, amikor megbökte, vagyis a padló annyira elkorhadt, hogy bármelyik pillanatban beszakadhatott alatta.

– Én nem… – Elhallgatott, és átfogalmazta mondandóját. – Chloéval nem élhetnek ilyen lyukban. – Örült, hogy a tulaj egy szót sem ért a mondandójából. A közelükben állt, mintha ellopnának mindent, ami mozdítható. – Elfogadhatatlan.

– Nem irányíthatja az életünket! A saját dolgaimban én döntök, és semmihez sem kell az áldása. Elég tisztán és érthetően fogalmaztam?

Jeb majdnem elvigyorodott. Amanda felszegte kicsi állát, és kész volt rátámadni.

Minden gyanú szerint erőszakoskodtak vele, de ki tudott állni magáért. Egyszerre volt rá mérges és büszke.

– Hadd fogalmazzak másként! Szépen kérem, ne vegye ki ezt a házat! Nem azért akadékoskodom, hogy gondot okozzak. Nem biztonságos. Éjszaka nem lesz nyugtom, tudva, hogy maguk ketten Chloéval itt alszanak, miközben be van gyújtva a kályha.

Még a kabát alatt is látta, hogy Amanda felhúzza a vállát.

– Nem ér! Lelkiismeret-furdalást akar ébreszteni bennem.

Jeb legszívesebben puszit nyomott volna a homlokára. Megelégedett egy kacsintással.

– Bevált?

A nő égnek emelte a kezét.

– Ilyen alacsony lakbérért bármit nézünk meg, az odú. Értse meg a pénzügyi helyzetemet. Palotára nem futja.

– Legyen türelemmel! Találunk olyan lakást, ami legalább biztonságos. Amit esetleg kipofozhatnék.

– Azt nem engedhetem. Már így is túl sokat tett értünk.

– Ön, Ms. Banning, nem irányíthatja az életemet. A saját dolgaimban én döntök. Elég tisztán és érthetően fogalmaztam?

A nő nevetésben tört ki, és csodálatosan festett. Táncolt a tekintete. Kipirult arca ragyogott. A francba! Fülig beleszeret egy nőbe, aki még csak nem is kedveli.

– Nem engedhetek meg magamnak mást – szólalt meg tompa, fakó hangon Amanda, miután visszatértek a furgonhoz.

– Mindig lesz holnap – mosolygott rá Jeb. – Tényleg olyan szörnyű vagyok, hogy ennyire megszabadulna tőlem?

– Én nem akarok megszabadulni tőled, Mr. Jeb. – kotyogott közbe Chloe a hátsó ülésről. – Szerintem anyu nem úgy értette.

Amanda remegő szájjal próbált elfojtani egy mosolyt.

– Pontosan így van, Chloe. És Mr. Jeb tudja, hogy nem így gondoltam. – A férfihoz fordult. – Ez nem magáról szól. Rólam. Egyedül kell boldogulnom. Mark folyamatosan azt hajtogatta, nem élem túl, ha elhagyom, és higgye el, ezernyi jó okom volt rá, hogy megtegyem. Most megtettem, és be kell bizonyítanom, hogy téved. Megérti?

– Megértem, édesem! – A férfi azt kívánta, bár leharaphatná a nyelvét. – Amanda, komolyan gondolom! Tényleg megértem, de muszáj mindenféle segítség nélkül boldogulnia?

– Igen.

Jeb agya sebesen járt.

– Az elmúlt pár napban egy kisebb vagyont költöttem a szomszédoknak szánt készletekre. A legtöbben meg akarták téríteni, de nem fogadtam el tőlük pénzt. Az elmúlt években ők segítettek másoknak, és cserébe nem vártak semmit. A férfiak fát vágtak és aprítottak, majd ellátták vele azokat, akik egyedül már nem voltak képesek a munka

elvégzésére. A nők sütöttek a rászorulóknak. Ingyen takarítottak. Ha egy vécé eldugult, a nők jelentek meg pumpával, és ha az nem hozta rendbe, felhívták a férjeiket. A betegek vagy idősek jótett helyébe jót várnak. Egyszer ők tettek jót másokkal, és most valaki más teszi ezt értük. Mystic Creekben így működnek a dolgok.

– Olyan városról mesél, ahol mindenki szeret mindenkit. Ez nem a valóság.

– Itt sem ez a valóság – vallotta be Jeb. – Maga szerint kedvelem Lucyt és Ethelt? – Eszébe jutott az elhatározása, hogy tyúknévlistát ír, és majdnem hangosan kimondta, hogy: A francba! Délelőtt elfelejtette megcsinálni. – Parancsolgatnak. Követnek mindenhová, mint a felügyelők. Megköszönik, de egy petákot sem ajánlanak érte cserébe. És fiacskámnak hívnak. Folyton azt várom, hogy az egyikük fülön ragad.

Amanda nehezen fojtotta el a mosolyát, és Jeb szándékosan ingerelte, hogy újra felderüljön az arca.

– Az egyetlen kedves megnyilvánulásuk, hogy a polcon tartják Herman hamvait, és az urna körül gyertyák állnak.

Ennyi volt. A nő felnevetett, amin annyira meglepődött, hogy felhorkant.

– Ki volt Herman? Férj biztosan nem. Azt mondta, sosem mentek férjhez.

Jeb visszafordította a tekintetét az útra.

– Herman egy régen elhunyt macska. Mindenhol vannak róla képek. Tarka volt, hosszú, fehér szempillával és bajusszal. Csak az állatok iránt érzett rajongásuk szerethető bennük.

A szeme sarkából látta, hogy Amanda lehunyja a szemét.

– Maga szerint körbejártak valaha vihar idején segíteni a szomszédoknak?

– Kétlem – felelte Jeb. – De azért én segítettem, mert Mystic Creekben így működnek a dolgok. Segítünk fizetség nélkül. – Elhallgatott. – Fűrészekkel dolgozom. Ha levágom az összes ujjam a jobb kezemen, és segítségre van szükségem, én kit hívok?

– Az anyját.

– Oké, ebben igaza van – mosolygott Jeb. – A lényeg, hogy remélem, hívhatom magát, mire beállít, és gondoskodik rólam.

A nő arcán legördült egy könnycsepp. A francba! Jeb majdnem belehajtott az árokba.

– Úgy lesz – suttogta Amanda. – Ha valaha szüksége lesz ránk, Chloéval ott leszünk.

A férfi nem akarta megríkatni.

– Kézfogás nélkül áll az alku. Egyszer mindannyiunknak szükségünk van segítségre.

Sokra tartom, ha valaki büszke. Szerintem mindenkinek szüksége van büszkeségre. De a túl sok árthat. Most már a barátomként tekintek rád. – Ez jó, újabb hirtelen ötlet. –

Remélem, te is annak tartasz. A lényeg, hogy most rossz passzban vagy. A vihar előtt jól boldogultál, de most szükséged van némi segítségre. A viharról nem te tehetsz, de miatta fedél nélkül maradtál. Törődöm veletek. Elég világosan és érthetően fogalmaztam?

– Mint a nap – bólintott Amanda.

Hazaérve – és Amandát aggodalommal töltötte el, amiért egy röpke pillanatig otthonnak érezte Jeb házát – úgy jutottak át az udvar veszélyes jegén, hogy a cipőláncot viselő Jeb fogta Chloe kezét, Amanda pedig hozta a holmijukkal teli párnahuzatokat.

Alig várta, hogy ellenőrizze a memóriakártyát, hogy biztosan túlélte-e a vihart.

Anélkül nem lesz bizonyítéka, hogy Mark mit tett a kislányával.

De annak ellenére, hogy aggódott a Chloe sérüléseiről készített képek miatt, az járt a fejében, hogy Jeb, aki általában a holmit cipelte volna, fontosabbnak tartotta a lánya biztonságát. Még Amanda biztonságát is háttérbe helyezte.

Figyelte, ahogy a férfi nem engedi elesni Chloét a jégen. Gombócot érzett a torkában. És fájt. Elmenekültek Marktól, aki ártott azoknak, akiket szeretnie kellett volna, és Jebnél kötöttek ki, akinek semmi oka nem volt rá, hogy fikarcnyit is törődjön velük. Mégis megtette. Olvadó szívét komoly veszély fenyegette, de hogyan keményíthetné meg a férfival szemben, ha csak jóságot kap tőle?

Jeb hívta Chloét, hogy együtt lássák el az állatokat. Amanda maradt vacsorát főzni.

A gondolatai annyira összekuszálódtak, hogy nem tudta, mit készítsen. Az biztos, hogy húst kell kiolvasztania. Fogta a darált húst, megkereste a használati utasítást a digitális kuktához, és úgy döntött, tesz egy próbát. Miután megpirította a húst, adott hozzá rizst, alaplevet, gombaszószt, fűszereket, reszelt cheddar sajtot és darabolt zöldséget.

Elmondhatatlanul ideges volt, mert ismeretlen eszközzel főzött. Csak annyit tudott, hogy Jeb és Chloe hamarosan visszatér, és mindketten éhesek lesznek.

Mark utálta az egytálételeket, de amikor Jeb és Chloe visszajött, és leültek enni, a férfi állította, hogy sohasem evett ennél finomabbat. Amanda az étel miatt már nem aggódott, de egyéb okok miatt az idegei pattanásig feszültek.

Vacsora közben Jeb észrevette, hogy Amanda feldúlt. Nem hibáztatta. Alig volt pénze, és hétfő óta egy fillért sem keresett. Gondoskodnia kellett a kislányáról, és olyan albérletet találnia, amelyet megengedhet magának. Valószínűleg minden félretett pénzére szüksége lesz, hogy berendezkedjen egy új helyen. Jeb rá akart keresni a korábbi albérlete címére,

hogy megszerezze a tulajdonos nevét, mert véleménye szerint legalább az elveszett bútoraiért kárpótolnia kellene a nőt.

– Mr. Jebnek van egy Lucy nevű piros tyúkja – jelentette ki Chloe. – Meg egy Ethel nevű szürke. Arra nem volt időnk, hogy a többi nevét is elárulja. Azt mondta, túl hideg van, hogy kint maradjunk.

– Mr. Jebnek igaza van – bólintott Amanda.

Evés után Jeb segített rendet rakni a konyhában, ami gyorsan ment, mert a kukta kevés kupival járt. Miközben Amanda betette a gumikesztyűt a mosogató alá, Jeb feladta Bozo csizmáit, fogta a kabátját, és kivitte a kutyát egy utolsó esti futásra. Volt egy olyan sejtése, hogy Bozo megint Chloéval alszik majd.

Később, közvetlenül azután, hogy a kislány elaludt, Jeb hallotta a hírekben, hogy reggelre még mindig olyan alacsony hőmérsékletet jósolnak, hogy megint elmarad a tanítás. A férfi gyanította, hogy a buszsofőröknek gondot okoz beindítani a motorokat. Az utak is veszélyesek voltak még, és az osztálytermek is túl hűvösek a gyerekeknek.

Amikor Amanda lejött a földszintre, Jeb tájékoztatta a legújabb hírekről. A nő kopott farmert és zöld pulcsit viselt, amely majdnem olyan idősnek látszott, mint ő maga. A haját feltekerte, és csattal fogta össze, az arcát nem sminkelte, mégis gyönyörű volt.

– Ennyi elmaradást nem engedhetek meg magamnak a munkában.

– Rájöttem – válaszolta Jeb, miközben elővette a konyakosüveget meg két poharat a bárszekrényből. Bozo felment az emeletre Chloéval, és a férfinak hiányzott a hortyogása, de nem hibáztatta a kutyát, amiért szerelmes lett, hisz ő is ebbe a bűnbe esett. – Remélem, csatlakozol – ült le az asztalhoz. Átfutott az agyán, hogy átmegy a nappaliba, ahol kényelmesebben ellennének, de gyanította, hogy Amanda nyugodtabb, ha ott az asztal közöttük. – Kétujjnyi jókedv és beszélgetés a legjobb módja befejezni az estét egy csodás vacsora után.

Amanda leült vele szemben.

– Örülök, hogy újra élvezhetem az esti konyakozás szokását. Mark annyira kegyetlen lett, ha ivott, hogy a végén mindenféle szeszt megutáltam.

– Nekem úgy tűnik, Marknak nem kellett indok, hogy kegyetlen legyen.

– Igaz – felelte a nő halkan. – De ha ivott, különösen gonosz volt.

Jeb kiöntötte a konyakot két pohárba.

– Én nem rúgok be. Általában egy, néha két pohár konyakkal beérem.

– Ebben az apámra emlékeztetsz – mosolygott Amanda. – Imádta az esti konyakját.

– Hiányzik neked – jegyezte meg Jeb, és remélte, hogy a nő mesél a családjáról. – Most hol van? Úgy értem, az apád.

Amanda tekintete elkomorult.

– Elvitte a rák. – Két kezébe fogta a poharát. – Még mindig bűntudatom van amiatt, hogy nem maradtam ott, hogy utána támogassam szegény anyámat. Egyedüli gyerek volt, akárcsak én, apu pedig nevelőotthonokban nőtt fel. Anyának csak én maradtam. – Belekortyolt a konyakba, az ízét érezve lehunyta a szemét, és elmosolyodott. Kinyitotta a sötét, dús pillával keretezett szemét, és hozzátette: – Mark nem tűrt meg telefont a házban.

Apu pont karácsony előtt halt meg. Anyu levelet küldött, de mivel az évnek abban a szakában a postahivatalokban nagyüzem volt, csak szilveszterkor kaptam meg.

– És gondolom, Mark nem engedett el az anyádhoz.

– Jól tippelsz. – Amanda a sószóróval babrált. – Már nem beszélek anyuval. Nagyobb biztonságban van, ha nem tudja, hol vagyok. Rosszul hazudik, és ha Mark azt hinné, hogy tudja, nem habozna, hogy kiverje belőle.

– Szerintem elég biztonságos felhívni a mobilodról… vagy az enyémről. Nem kell elárulnod, merre vagy. Összekapcsolódott a tekintetük.

– Aggódom, hogy a mobilt lekövetik.

Jeb ezzel nem vitatkozhatott. Nem tudta pontosan, hogy működik a dolog. De azt igen, hogy ha az ő mobilja elveszik vagy ellopják, könnyen megtalálhatja az „iPhone keresése” nevű alkalmazással. Volt egy iPadje az irodában, és a helymeghatározó pillanatok alatt működött.

– Talán egyelőre jobb félni, mint megijedni – ismerte be. – Beszéljünk másról! Pár hete felmondott a takarítónőm, és bár eddig sikerült megoldanom, nagy ez a ház. Most ráérek, de hamarosan nagyon elfoglalt leszek, és bármennyi időt töltök a házban, azt a műhelyemtől veszem el, ahol a betevőt keresem. Azt is észrevettem, hogy több mint remekül főzöl.

– Munkát ajánlasz nekem? – kérdezte hitetlenkedve Amanda.

– Nem főzök túl jól. Nagyon jólesnének a meleg reggelik és vacsorák. Megtarthatnád az állásodat az iskola menzáján, biztos, ami biztos, ha itt nem alakulnának jól a dolgok. Ha véget ér a munkaidőd, elintézhetnéd a bevásárlást a furgonommal vagy az öregebb kocsival a műhelyemből.

A nő az arcát fürkészte, mintha arra számítana, hogy mindjárt közli: az egyik feladata az, hogy kiszolgálja az ágyban. Jeb elfojtott egy mosolyt.

– Hét közben, ha a menzán dolgozol, nem kellene házimunkát végezned. Azt elintézhetnéd hétvégenként. Nekem nagyon könnyű a kedvemben járni. Elég hetente egyszer takarítani. Szállást és étkezést kínálok, és egy ezrest havonta. Mivel nem kellene fizetned villanyt meg víz-, gáz- és szemétdíjat, egy használt, régi autóra pár hónap alatt

összespórolhatnád a pénzt. Értek a kocsikhoz, úgyhogy szívesen segítek megbízhatót találni.

Amanda a fejét rázta.

– Szerintem csak kitaláltál egy állást, mert azt hiszed, csak így segíthetsz.

A vádlott bűnös. De Jeb nem akarta beismerni.

– Már egy örökkévalóság óta keresek házvezetőnőt és szakácsot. Kérdezd meg Tonyt az út túloldalán! Könnyen találok valakit, aki takarít, de aki váltott műszakban dolgozik, hogy főzhessen nekem reggelit és vacsorát, az már más tészta.

A nő bólintott, amitől Jeb mellkasában enyhült a szorítás.

– Az bizony körülményes lenne. Már csak a benzin miatt is kétszer meggondolnák az oda-vissza járkálást.

– Ráadásul a kocsi is használódik. Tudom, hogy a legtöbb embernek nem ideális, de ha itt élnél, nem lenne vészes. Dolgozhatnál az iskolában, és utána még bőven lenne időd Chloéval tölteni a délutánt.

Amanda is kortyolt egyet.

– Mit gondolnának a szomszédok?

Jeb nem állta meg, kitört belőle a nevetés. Aztán elkomorodott, mert látta, hogy a nő komolyan beszél.

– Azt hiszem, nem a leghagyományosabb felállás lesz, de manapság az emberek együtt élnek, anélkül hogy összeházasodnának, akkor mi miért hazudnánk róla? – A férfi a fejét csóválta. – A pokolba, mondhatnánk egyszerűen azt, hogy együtt élünk, és a szemük sem rebbenne.

– Még férjnél vagyok. Nem azért, mert úgy akarom. Már régóta nem akarom. Szóval nem csak kocsira spórolok. Kell a pénz a válásra, hogy kiváló ügyvédet fogadjak, aki tesz róla, hogy Mark csak felügyelet mellett láthassa Chloét. – Nyelt egyet, aztán suttogva folytatta: – Mark nehéz ember. Félek, hogy bántaná Chloét. – Elpirult. – Ha ezt elmesélem, azt fogod hinni, borzalmas anya vagyok, de korábban már bántotta. Nem hagyhatom, hogy ez még egyszer megtörténjen!

Jeb rájött, hogy óvatosnak kell lennie. Amanda most kinyitott egy ajtót, és a férfi azt akarta, hogy ez maradjon is így.

– Egy pillanatig sem hiszem, hogy borzasztó anya vagy. Látom, mennyire imádod Chloét. Lehet, hogy tovább tartott elhozni őt, mint akartad, de sikerült. És tudom, hogy nem volt könnyű. De remekül csinálod. Méghozzá segítség nélkül.

– Akkor nem, ha elfogadom az állást!

– Dehogynem. Tisztességes bért kapsz az elvégzett munkáért. Ez nem segítség. Ez

egy állás. – Jeb újratöltötte a poharakat, amikor észrevette, hogy az övé majdnem kiürült.

– A puding próbája az evés. Szörnyen viselkedtem eddig? – Felemelte a poharát. – Igyunk az új munkádra!

– Még nem egyeztem bele, hogy neked dolgozom.

– Igaz, de szerintem ezt az ajánlatot nem kellene visszautasítanod. Tehetsz félre ügyvédre, hogy biztonságban legyél a válás után, és kocsira is. – Felemelte a poharát, hogy koccintsanak az egyezségre. – Mondd, az apád kegyetlen lett, amikor esténként megitta a konyakját?

Amanda ajka lassan ragyogó mosolyra húzódott.

– Apu sosem volt kegyetlen. Nagyon aranyos volt, és rettenetesen keményen dolgozott. Királynőként bánt anyuval.

Jeb hasonló légkörben nőtt fel, többek között ezért nem elégedett meg akármilyen nővel. Azt akarta, ami a szüleinek kijutott: igaz szerelmet.

– Tehát úgy nőttél fel, hogy azt hitted, minden házasság ilyen.

– Fiatalon keveredtem bajba – vont vállat a nő.

– Pontosan mennyire fiatalon?

– Tizenhét, majdnem tizennyolc voltam. Chloe karácsony előtt lesz hétéves, én pedig jövő tavasszal huszonhat.

– Tehát túl fiatal voltál, hogy tudd, nem minden fickónak van aranyszíve, mint az apádnak. A hordóban sok a rohadt alma.

– Igazából sosem elemeztem a helyzetet. Csak azt tudom, hogy az egyik legrohadtabb almát fogtam ki.

Amanda ivott még egy korty konyakot, és mormogott örömében. Jeb rájött, hogy tudja, milyen a jó konyak, és hiányzott neki.

– Kezdem azt hinni, hogy az apád néha neked is töltött egy-két kortyot.

A nő elmosolyodott, és mindkét orcáján megjelentek a gödröcskék. Jeb imádta a gödröcskéket!

– Még anyut is rávette, hogy csatlakozzon. Én már jóval azelőtt konyakoztam vele, hogy nagykorú lettem volna. Apu hitt abban, hogy a gyerekeknek felügyelet mellett kell először megtapasztalniuk, hogyan hat rájuk az alkohol, így nem mennek el hazulról, és csinálnak valami hülyeséget, amely aztán azzal végződik, hogy bajuk esik.

A férfi bólintott.

– Az apám, akit egyébként Jeremiah-nak hívnak, ugyanígy gondolkodott.

Gyerekkorunkban vigyázott, mennyit kóstoltat meg velünk, de amikor tinik lettünk,

hagyta, hogy eleget igyunk ahhoz, hogy megértsük a hatását.

Amanda tekintete – amelyben Jeb el tudott volna veszni – összekapcsolódott a férfiéval.

– Remek apának tűnik.

– Az is. – Jeb az apjára gondolt. – Tudott szigorú lenni, de csak akkor, ha valamelyikünk nagy zűrt csinált. És ilyenkor mindig tisztában voltunk vele, hogy megérdemeltük.

– Szerintem nagyon kedvelném az édesapádat.

Igen, kedvelni fogod, gondolta Jeb. Amandát nagyon is haza akarta vinni bemutatni a szüleinek, és harminc év alatt ilyet sohasem tett.

– Szóval – próbálkozott a férfi –, mit gondolsz az állásajánlatomról?

– Vannak fenntartásaim.

– Amiatt szorongsz, hogy velem élj?

A nő egy hosszú pillanatig fürkészte, aztán halvány mosolyra húzódott a szája.

– Minden okom megvan rá, hogy ne bízzam benned, de Bozo azt mondja nekem és Chloénak, a maga módján ékesszólóan, hogy kedves ember vagy. De egyedül kell boldogulnom. Még akkor is, ha nem tudom fényűző körülmények között felnevelni Chloét, csak valahogy boldogulunk, jobban fogom érezni magam, teljesebb embernek.

Jeb ezt meg tudta érteni. A nő volt az egyik legtündéribb ember, akivel valaha találkozott. Csodálatos anya, állatszerető, keményen dolgozó nő. Mark Banning azt sem érdemelte, hogy egy levegőt szívjon vele, és Jeb a maga részéről ezt a házasságot csak egy aláírt dokumentumnak tartotta, ami nem az égben köttetett.

– Elvárom, hogy megdolgozz a béredért és az otthonom használatáért – közölte. – És csak mert felajánlottam, nem azt jelenti, hogy el kell fogadnod. Holnap szívesen elviszlek még albérleteket nézni.

Amanda a konyakjába bámult.

– Fejben már számolgattam. Ha megtartom az állást a menzán, hét közben legfeljebb napi négy órám lenne a számodra. Az iskolában tizenkét dollár az órabérem, és csak ötórás a műszakom. Az összesen háromszáz dollár hetente, ezerkétszáz egy hónapban. És ebből kell kifizetnem az adót, a lakbért, az áramot, a szemétszállítást meg az ennivalót.

Még ha hétvégenként sokáig is dolgozom neked, nem tudok annyi időt rászánni, hogy megérje neked annyit fizetni, amennyit ajánlottál. – A házra mutatott. – Ne fizessek azért, mert itt lakom? Sajnálom, Jeb, de az ajánlatod azt jelentené, hogy nem egyedül boldogulok.

– Oké. – A férfi olyan óvatosan folytatta, mintha jégen járna. – Szerinted mennyi

lenne a tisztességes bér?

A nő tekintete ellágyult, mint a fazékban olvadó csokoládé.

– Ötszáz havonta több mint észszerű.

Jeb azon tűnődött, honnan szedte ezt a számot, de nem fogja megkönnyíteni a dolgát.

– Akkor havi hétszáz. Ne feledd, hétvégenként fogsz dolgozni. Ha innen nézzük, a munkaidőd fele túlóra.

Tudta, hogy az ingyenszállás, -ellátás meg a hétszáz dollár jóval több, mint amit bárhol máshol kapna takarításért és főzésért, de remélte, hogy mivel a nőnek korlátozott a munkatapasztalata, erre nem jön rá.

Jól ment az üzlet. Nem volt gazdag, de szép megtakarítása volt a bankban, és tényleg nagyon szeretett volna segíteni az asszonynak meg a kislányának. Amanda ivott még egy korty konyakot.

– A takarítók tizenötöt kérnek tőlem óránként – állította. – Van, aki húszat, és ők nem főznek.

– Csak a takarításért? – A nő szeme elkerekedett. – Ha lenne kocsim, belevágnék.

Kiitta a konyakot, felállt és így szólt: – Aludnék rá egyet. Számolok egy kicsit, és tudni fogom, mi a fair bér. És el kell döntenem, hogy egyáltalán érdekel-e.

Jeb remélte, hogy ma meg tudnak egyezni. De mivel arra kérte Amandát, hogy éljen együtt egy férfival, akit alig ismer, úgy érezte, a „talán”-nál többet nem várhat el. Ad neki időt átgondolni, és remélte, hogy a nő arra jut, ártalmatlan.

Csakhogy, ha érzelmekről van szó, nem biztos, hogy ártalmatlan.

Nyolcadik fejezet Az ágynemű Amanda lába köré tekeredett, ahogy forgolódott, és próbált kényelmes testhelyzetet találni. Sehogyan sem tudta megfékezni száguldó gondolatait. Mi folyik itt?

Jeb nagyon kedves embernek tűnik. Az otthona meleg, barátságos és szép. Chloe imádta az állatokat, különösen Bozót. Átfordult, és vagy tizenkettedszer püfölte meg a párnáját. Önkéntelenül elmosolyodott a gyermek meg a kutya láttán, akik összegömbölyödtek, mint két kiskutya az anyaméhben. Persze a masztiff egyáltalán nem hasonlított kiskutyára, és az árnyékban fekvő kislány sem, akit körülvett az éjjeli lámpa ragyogása.

Amanda az állásajánlatot latolgatta, és próbálta számba venni az előnyöket meg a hátrányokat. Jeb régi furgonját nem feltétlenül kell elfogadnia kölcsönbe. Továbbra is sétálhat gyalog a másik munkahelyére, amíg meg nem veszi a saját kocsiját. Ha Jeb olyan kedves és kiegyensúlyozott, mint amilyennek tűnik, itt nagyobb biztonságban lesznek Chloéval, mint ha egyedül élnének.

Mark bármikor megtalálhatja őket. És sohasem fogja feladni, még akkor sem, ha közben új kapcsolatba kezd egy másik nővel. Abban a pillanatban, hogy hozzáment, a tulajdonává vált. Hányszor mondta, hogy megöli, ha valaha is megpróbálja elhagyni?

A félelem felizgatta Markot, ahogy az erőszak is. Amanda most már tudta.

Milyen lehetőségei vannak, ha érzelmek nélkül tekint a helyzetre? Minden albérlet, amelyre telik a pénzéből, egy lyuk. Chloéval eltengődhetnek egy ideig, de Jeb lehetőséget kínál, hogy a minimumnál sokkal többet nyújtson a gyerekének. A kislány jólétére kell gondolnia. És ha Jeb báránybőrbe bújt farkasnak bizonyul, egy szempillantás alatt eltűnhet. Olyan kevés tulajdona van, hogy a pakolás és a menekülés nem tart soká.

Tulajdon. Amandának eszébe jutott a földszinten hagyott két párnahuzat.

A memóriakártya! Mi van, ha megsérült a viharban, vagy mert összevissza hánykódott egy zsákban cipőkkel és képkeretekkel együtt? Már a gondolatra kihagyott a pulzusa. Még rosszabb, mi van, ha kiesett a huzatból szállítás közben? Óvatosan, nehogy felébressze a lányát, kicsusszant az ágyból. Bozo kinyitotta egyik szemét, álmosan végigmérte, majd újra lehunyta a szemhéját, és nyújtózott egyet. Amanda leosont a földszintre, és átkutatta a párnahuzatokat.

Remegő ujjakkal végül megtalálta a kártyát, és besurrant Jeb irodájába. Nem akarta felébreszteni a férfit azzal, hogy felkapcsolja a villanyt, kitapogatta az utat a számítógépig.

Amint bebootolt a rendszer, csak a képernyő fényére volt szükség. A gép jelszót kért. Hm. Összeszorította a száját, és begépelte, hogy Bozo. Bingó! Jeb annyira szerette azt a lökött kutyát, egyértelmű volt, hogy az ő nevét használja.

Becsúsztatta a kártyát a leolvasóba, kiválasztotta a meghajtót, és megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor egy ablak villant fel a képernyőn. Az egyik lehetőség, hogy mentse a képeket Jeb gépére. Nem ezt akarta. Inkább azt választotta: „File-ok megnyitása ezen az

eszközön.”

Egy szempillantás alatt megjelentek, tucatnyi kép, szomorú és szörnyű tanúja Amanda és Chloe múltjának. A Markkal töltött idők vége felé Amanda szorgalmasan dokumentálta az ő és Chloe rovására elkövetett bántalmazást. A dátumozott képek bemutatták, hogyan durvult el a férje. Először csak az öklét használta Chloéval szemben, aztán már csak gyalázatosabb tettek elégítették ki. Amanda remélte, hogy a sebek Chloe testén idővel eltűnnek. Már halványultak. De még ha alig látszanak majd, mire Amanda benyújtja a válókeresetet, a fotódokumentáció bizonyítékul szolgálhat a bírónak, hogy a gyerek apja veszélyes.

Egy újabb ablak ugrott fel, és megkérdezte, meg akarja-e nézni a képeket egy Chandelier nevű programmal. Amanda még sohasem hallott róla, de arra tippelt, hogy Jeb ingyenesen, a netről letölthető programok helyett egy csilivili fotós alkalmazást preferál.

Szóval meg akarom ott nézni? Mérlegelte a kockázatokat és a lehetséges előnyöket. Egy drága alkalmazással rendszerezheti és címkézheti a képeket, feljegyezheti Mark abszurd indokait minden egyes sérülésnél. Ha megtekinti a képeket, az még nem jelenti azt, hogy le is menti Jeb gépére. Miben különbözhetne attól, mint ha megnézi egy külső eszközön, például memóriakártyán lévő képeket?

Amanda összeszedte a bátorságát és az „Igen”-re kattintott. Abban a pillanatban a képek felvillantak keretbe foglalva, alattuk a készítés pontos dátuma és időpontja.

Tökéletes. Ahogy remélte, a Chandelier azt a lehetőséget is felajánlotta, hogy minden képhez jegyzetet készítsen.

Gépelés közben emlékek villantak fel lelki szemei előtt. Minden fotó arra emlékeztette, Mark milyen mániákus tudott lenni, és úgy érezte, kibújik a bőréből. Mi van, ha Jeb felébred, és rajtakapja a gépénél? Talán várnia kellene addig, míg a férfi elmegy hazulról. De ha így tesz, Chloe megláthatja a képeket. Amióta idejöttek, a gyerek nem ébredt rémálmokból, sikoltozva, és Amanda azt akarta, hogy ez így is maradjon.

Nem, Jeb alszik, és ez túl jó lehetőség ahhoz, hogy veszni hagyja. Előfordulhat, hogy hónapokig nem telik még számítógépre, és máshol nem nagyon tudná ezt elintézni, mielőtt beadná a válást. Talán használhatna egy könyvtári gépet, de kételkedett benne, hogy ott lenne a Chandelierhöz hasonló jó kis program. És nyilvános helyen nem igazán lenne egyedül. A legtöbb képen Chloe és ő vagy meztelenül, vagy csak kevés ruhában szerepel.

Nem akarta, hogy arra járó idegenek meglássák a fotókat.

Három órán át címkézte a képeket. Aztán az összeset visszamentette a memóriakártyára. A Chandelier számos befejező lehetőséget felajánlott. Ne, ne, ne! Nem akarta a képeket a netre menteni. Akkor bárki láthatja, nem?

Ekkor lépteket hallott. A szíve a torkában dobogott. Egy pillanat alatt kikapta a memóriakártyát a gépből, a pulcsija zsebébe csúsztatta, és elrejtette az ablakot.

Jeb jelent meg az ajtónyílásban. A képernyőkímélő tompa, villódzó fényénél Amanda

látta a férfi alvástól kócos haját. Jeb is szabadidőalsót viselt, de pólóval nem vesződött.

Amanda már a megismerkedésükkor látta, hogy a férfi izmos és rendkívül fitt, de a valóság a képzeletét is felülmúlta. Jeb karjának és a vállának minden domborulata kirajzolódott, a hasa kockás volt, aranyszőke mellszőrzete csillogott a villódzó fényben.

Megfordult, és felkapcsolta a villanyt. Amandának feltűnt karamellszínű bőre. A csoki után a karamell volt a kedvenc édessége.

A nő gyomrában mintha pillangók repkedtek volna. Nem, nem, nem! Nem engedheti meg magának, hogy vonzódjon Jeb Sterlinghez.

– Mi a csudát csinálsz ébren ilyenkor? – kérdezte a férfi álmosságtól morcos hangon.

– Én… izé… nem tudtam aludni. – Amanda úgy kelt fel a székből, mintha bármelyik pillanatban megrázhatta volna az áram. – Gondoltam, a gépezés ellazít.

A férfi eltakarta a szemét, és elfojtott egy ásítást.

– Nem kell lejönnöd az éjszaka közepén. Nem bánom, ha használod a hálózatomat.

Ha véletlenül törlöd is a winchestert, az összes üzleti adatom le van mentve egy háttértárra, amelyet egy tűzbiztos páncéldobozban tartok, szóval nem lesz baj.

Amanda a zsebére szorította a tenyerét, ott lapult biztonságban az ő fontos információja. A kártya mintha égette volna a bőrét a kötött nadrágon keresztül. Bár bízna Jebben annyira, hogy elhiggye, tiszteletben tartaná a magánéletét. Akkor megkérné, hogy az ő létfontosságú felvételeit is tartsák a páncéldobozban. A tetőomlás során könnyen elveszíthette volna a képeket, amelyek a jövőben megvédhetik Chloét Marktól.

Csakhogy még nem ismerte Jebet annyira, hogy fenntartások nélkül megbízzon benne. Majdnem elért erre a szintre, de még ha el is mondaná neki, hogy a memóriakártyán szigorúan bizalmas információk szerepelnek, a férfin talán akkor is úrrá lenne a kíváncsiság, és megnézné. Elborzadt a gondolatra, hogy tucatnyi meztelen képet láthat róla. Muszáj biztonságos rejtekhelyet találnia a memóriakártyának, vészhelyzet esetén azt kapná fel másodszor a lánya után.

Jeb elfordult az ajtótól.

– Ne zavartasd magad miattam!

Amanda félt a dolgozószobában maradni. Mivel későre járt, gyanúsnak tűnhet, hisz Jeb tudja, hogy Chloéval együtt fel kell kelnie reggel. Követte a férfit az étkezőn át a konyhába, ahol Jeb a mosogatónál vizet töltött magának. Amandának még be kellett zárnia a Chandeliert, de ezt most nem teheti meg. Ha visszamegy a dolgozószobába, a férfi bizonyára csodálkozna. Nem akarta, hogy lássa a képeket. Véresen, összeverve, feldagadva a teste közel sem volt vonzó, és számára értelmezhetetlen okból a lehető legjobban akart kinézni, ha valaha is úgy döntene, hogy a férfi láthatja meztelenül.

Jeb visszafordult a csaphoz, hogy újratöltse a poharát.

– Kérsz? Azt hiszem, a szomjúság ébresztett fel.

– Nem, köszönöm!

Amanda kezdte úgy érezni magát, mint egy rossz helyre került bútor, és úgy döntött, felmegy az emeletre, mielőtt a férfi furcsállni kezdené a viselkedését. Leül a legfelső lépcsőfokra, és hallgatózik, amíg a férfi vissza nem fekszik. Utána visszaosonhat a dolgozószobába, és kitalálhatja, hogyan tüntesse el azokat a szörnyű képeket, anélkül hogy lementené őket.

– Azt hiszem, felmegyek. Most, hogy csillapítottad a szomjad, remélem, jól alszol.

– Jó éjt! Aludj jól! – emelte rá a poharát Jeb. Amanda felment a lépcsőn. A fordulóban leült a legfelső fokra, és várt. Csak várt és várt.

Jeb homlokráncolva meredt Amanda után. A nő nem kapcsolta ki a számítógépét, és nem oltotta le a lámpát sem. A férfi nem szívesen hagyta bekapcsolva a gépét, ha nem használta. Attól a rendszer sebezhetővé vált a nem kívánt frissítésekkel szemben, amelyek néha összekutyulták a Windowst. Fogta a pohár vizet, bement a hálószobába egy pólóért, aztán visszaballagott a dolgozószobába, hogy kikapcsolja a gépet. Egy felugró ablak figyelmeztette, hogy a Chandelier programot nem zárták be, és adatvesztést kockáztat, ha mentés nélkül folytatja. Jeb nem tudta biztosan, mit csinálhatott Amanda a programmal.

Talán az ő albumait nézegette, de az nem nagy baj. Ha azonban esetleg mást csinált, és létrehozott egy file-t, nem akarta anélkül bezárni a programot, hogy lementette volna az adatot.

Rákattintott a program ikonjára, erre újra felugrott a kilépőablak, amelyen a következő kérdést olvashatta: a webre menti a képeket, vagy a számítógépre? Mivel ismerte a programot, tisztában volt vele, hogy azt is választhatta volna, hogy egyáltalán nem menti Amanda képeit. Úgy vélte azonban, biztosan fontosak lehetnek, ha a nő az éjszaka közepén lejött megnézni vagy címkézni őket. Így hát létrehozott egy Amanda nevű mappát, ahová lementette a képeket. Aztán a fotók újra felugrottak a képernyőre, újabb figyelmeztetés kíséretében.

Jeb nem készült fel arra, amit látott. Olyan képekre számított, amilyeneket általában készítenek az emberek. Chloe, amint elfújja a szülinapi tortán a gyertyát. Anya és lánya nyaralnak. Ilyesmire. Ezektől a képektől hányingere lett. Döbbenten meredt a fotókra a képernyőn, amelyek Amanda szörnyű zúzódásokkal, vágásokkal és horzsolásokkal teli meztelen testét ábrázolták. Jézus, Mária! Jeb lejjebb görgetett, és újabb képek jelentek meg, amelyektől felfordult a gyomra. Bántalmazás? A fogalom közel sem fejezte ki azt, amit látott. Inkább kínzás. A dühtől felforrt a vére. Az agya hátsó szegletében tudta, hogy

Amanda sosem akarta, hogy lássa ezt a szart. És a magánszférája megsértésére talán nincs bocsánat. De a francba is, Jeb örült, hogy a nő véletlenül itt felejtette a képeket. Órákig beszélhetett volna vele, és akkor derült volna ki a számára, milyen szörnyű is volt a házassága. Mark nehéz ember? Mark különösen rosszindulatú volt, ha ivott? Enyhe kifejezés.

Jeb azon tűnődött, vajon Amanda miért dokumentálta, hogy Mark bántalmazta? Ha ő ment volna keresztül ilyen iszonyaton, nem akarna emlékeztetőt. Bizonyíték? Ezt kizárta.

Több barátja is elvált, és gyakorlatilag gyerekjáték. Még ha Mark harcolna is ellene, Amanda gond nélkül felbonthatná a házasságot, bár lehet, hogy drágábban. De ritkán húzódott el egy ilyen procedúra, kivéve ha egy gyerek vagy gyerekek elhelyezéséről volt szó.

Chloe. Amanda említette, hogy jó ügyvédre van szüksége, hogy Mark biztosan ne kaphasson felügyelet nélküli láthatást. Hát persze! Jeb álmosságtól ködös agya nem működött túl jól. Az egerét használva átugrotta azt a részt, ahol csak Amanda volt a képeken. Verés, mert odaégette a pirítóst? Mert hiányzott egy penny, amikor visszaadta az aprót a Marktól kapott háztartási pénzből? Bármilyen szörnyű is volt, Jeb tudta, hogy többről van itt szó, sokkal többről, különben Amanda nem aggódott volna ennyire a kártyáért.

Aztán bumm! Képek Chloéról. Jeb nem fakadt könnyen könnyekre, de ahogy meglátta a képeket a kislányról csúnya zúzódásokkal az arcán, a vállán, a hatalmas foltot a bordáin, vékony, sebes combját, az egész teste megfeszült, a szeme könnybe lábadt.

Istennek legyen hála Bozo kutyanyelvű beszámolójáért az ő jelleméről. Ha a buta kutya nem imádta volna, a gyerek a szekrénybe bújna, valahányszor csak belép a szobába. Soha többé nem engedem, hogy bántsa az én kicsikémet! Ezt olvasta Amanda egyik rózsaszín papírcsíkján. Tudta, hogy Mark bántalmazta Chloét, de a legvadabb képzelgéseiben sem hitte volna, hogy ilyen brutálisan és ilyen gyakran. Arra gondolt, hogy túlzásba esett, amikor elfenekelte, vagy ok nélkül pofon vágta. Lenne csak tíz perce Mark Banninggel, megtanítaná annak a gazembernek, hogy soha többé ne emeljen kezet egy nőre vagy egy gyerekre.

Most már értette, hogy Amanda miért őrzött meg képi bizonyítékokat. A dátumok a fényképek alatt bemutatták Mark erőszakoskodásának eldurvulását. Általában válás után mindkét szülő kap láthatási jogot. Ezeket a dátummal és magyarázatokkal ellátott bizonyítékokat látva nincs bíró, aki láthatási jogot adna Mark Banningnek, kivéve felügyelet mellett, talán még akkor sem.

Ahhoz képest, hogy Amanda nem tartotta magát túl eszesnek, okos egy firma volt. Önmagát nagy veszélybe sodorva ellopta Mark egyik memóriakártyáját, és akkor készítette ezeket a képeket, amikor a férfi elment otthonról. Jézusom! Ha hibázik – csak egyszer –, és egy ilyen képet a szemétláda gépén felejt? Mark meg is ölhette volna.

Jeb majd kiugrott a bőréből, amikor Amanda hangja hasított bele a csendbe. Nem hallotta a nőt közeledni. Most az ajtóban állt maga mellett ökölbe szorított kézzel, dühtől sápadt arccal.

– Hogy merészeled? – kérdezte felháborodástól remegő hangon. – Azok az enyémek!

Nem volt jogod megnézni őket!

Jeb válaszra nyitotta a száját, de esélye sem volt. Amanda odamasírozott hozzá.

Egész lényéből sugárzott a harag.

– Azokat csak egy bíró láthatja!

Jebnek feltűnt, hogy Amanda még dühösen is lehalkítja a hangját, nehogy felébressze Chloét. Markkal ellentétben még haragosan is a lánya jólétére gondolt.

Jeb hátradőlt a széken, ellazította a testét, hogy ne tűnjön agresszívnek, és hagyta, hogy a nő mindent rázúdítson, amíg ki nem ereszti a gőzt. Most már értette. Jézus, Mária, meg fogja érteni valaha?

– Kezdtem megbízni benned! Mi a fenét gondoltam? – kiabálta Amanda, és Jebet ez találta leginkább szíven.

– Nem akartam megsérteni a magánéletedet – felelte ugyanolyan halkan a férfi. – Nem állítottad le a gépet, és én mindig kikapcsolom, ha nem használom. Csak ezért jöttem be. A Chandelier megkérdezte, mit csináljon a képeiddel. Gondoltam, hogy fontosak, ezért nem akartam mentés nélkül kilépni. Csináltam egy Amanda nevű mappát a Képeim mappába, aztán ki akartam lépni. De felugrottak a képek a képernyőre.

A nő remegő kezébe temette az arcát.

– Amikor megláttál meztelenül, be kellett volna zárnod! Ehelyett nézted tovább!

Láttad Chloét! Az ő képei alul vannak.

Erre nem volt mentsége. Talán be kellett volna zárnia, miután meglátta az első felvételt. Ráfoghatta volna a sokkra, ezer más dologra, de igazából csak fel akart állni, és a karjába zárni Amandát.

– Örülök, hogy így történt. – Nem épp a legzseniálisabb mentés. – Különben sosem tudtam volna meg, mit tett veled és a gyerekeddel az az állat.

Amanda karja lehanyatlott.

– Hát, remélem, élvezted ezt a kis pornót!

Jeb nem vette a szívére a nő szavait, mert tudta, hogy Amanda milyen sebezhető.

– Nagyon jó okkal készítettem azokat a képeket! – kiáltotta a nő. – Nem azért, hogy a szemed mereszd rájuk.

– Tudom, miért csináltad, Amanda, és nagyon okosan tetted. Valahányszor használtad a férjed fényképezőgépét, halálos veszélyben voltál.

Amandának elakadt a lélegzete. A lámpafényben Jeb látta, hogy a szeme könnybe lábad, az arca elvörösödik. Aztán kiszakadt belőle a levegő, és felzokogott. Rémes, heves zokogás rázta az egész testét. Mivel volt egy anyja és két húga, akiket imádott, Jeb tudta, hogy most rajta a sor. Amanda teljesen kiborult, ha megöleli, még ha az asszony nem is örül ennek, legalább egyben tartja. Felállt, és magához vonta, ellenállva a kísértésnek, hogy szorosan a karjába zárja.

Amanda nekidőlt, és a mellkasára szorította az arcát. A testét tovább rázta a zokogás.

– Ha azt hiszed, hogy mert… elfogadtam… a jótékonykodásodat, jogod van betörni a magánéletembe… akkor fogd a nyavalyás jótékonyságodat… és dugd fel a seggedbe! – motyogta.

Jeb nem emlékezett rá, hogy valaha is hallotta Amandát káromkodni. Vagyis igencsak zaklatott lehet. Nem hibáztatta. De még így is örült, hogy látta a képeket. Lehet, hogy Amanda és vele együtt Chloe nagyobb bajban vannak, mint a nő képzelte.

– Gyere ki a konyhába!

– Felébresztjük Chloét – tiltakozott Amanda.

– Nem – erősködött a férfi. – Nem leszünk hangosak. Ezt meg kell beszélnünk, édes!

Néha, ha nagy slamasztikába kerülünk, nem könnyű hátralépni, hogy egészben lássuk a képet. – Rossz szóhasználat. – A helyzetet – javította ki saját magát. Tudta, hogy a nőnek meg kell nyugodnia, hogy felfogja, amit mondani akar. – Ha szereted Chloét, és azt akarod, hogy biztonságban legyen, kijössz velem a konyhába. Iszunk még egy pohárka konyakot, és beszélgetünk. Rendben?

A folyosón átkarolta a nő derekát, mert félt, hogy összeesik. Aztán amikor Amanda összeszedte magát, még ha csak egy kicsit is, elengedte, hogy előremehessen.

Hiába volt dühös, Amanda leült az asztalhoz, és nem tiltakozott, amikor a férfi mindkettőjüknek konyakot töltött. Most szüksége volt valami erősre. Olyan gyorsan el akart tűnni ebből a házból, hogy a férfi beleszédülne, de nem ráncigálhatta ki Chloét az éjszaka közepén ebbe a hidegbe. Különben is, hová mehetnének? Valószínűleg több kilométeres körzetben nincs szabad motelszoba. Talán egy ital tompítja a dühét. Talán.

Jeb helyet foglalt vele szemben, és nem vesztegette az időt azzal, hogy mentegesse a viselkedését, vagy visszanyerje a jóindulatát.

– Ettől a pillanattól kezdve bíznod kell bennem, Amanda, nem kicsit, nem félig, hanem teljes szívedből. Se titkok, se elhallgatás.

– Most veszítetted el a bizalmamat. Ne merészeld visszakérni!

A férfi a kezével végigszántott a haján.

– Azért mentem be, hogy kikapcsoljam a gépet. Mit kellett volna tennem, amikor felugrottak a képek, eltakarni a szemem? És miután láttam… – Feltartotta a kezét. – Megrémültem. Nem, megdöbbentem. És nem értettem, miért tartottál meg ilyen szörnyű emlékeztetőket, aztán eszembe jutott, hogy azt mondtad, gondoskodnod kell róla, hogy Mark sohase maradjon egyedül Chloéval. És akkor leesett. Az agyam még kótyagos volt, de azért lassan működni kezdett.

– És ezzel magyarázod, hogy megnézted azokat a piszkosul személyes képeket?

Jeb nem próbálta megismételni a bocsánatkérését.

– Eszedbe sem jutott, hogy Mark esetleg már beadta a válókeresetet, és már fel is bontották a házasságotokat? És mi van, ha láthatást is kapott, esetleg Chloe kizárólagos felügyeletét?

Amanda arcából kifutott a vér. Sőt, mintha a talpán át az egész testéből elszivárgott volna.

– Azt nem teheti! Soha semmi okot nem adtam, hogy elváljon tőlem.

Jeb vállat vont.

– Igyál egy korty konyakot, édes!

Amanda egy pillanatra eltűnődött, mikor döntött úgy a férfi, hogy joga van a kedveskedő megszólításhoz. De mivel szüksége volt arra a kortyra, hogy lenyugodjon, engedelmeskedett.

– Nem vagyok ügyvéd – folytatta Jeb –, és minden államban mások a törvények. De azt tudom, hogy szinte mindenhol nagyon könnyű elintézni a válást. Az ember úgy dönt, ki akar szállni, és seperc alatt véget is vetnek a házasságnak. Az egyik haveromtól online vált el a felesége. – Legyintett. – Rengeteg barátom vált el. Gyerekjáték, ha nem kell elosztani a házastársi vagyont, vagy a gyerekek felügyelete miatt csatázni.

Amanda sikítani szeretett volna, hogy a barátai válásának semmi köze hozzá.

– Elhagyásra hivatkozva is kérvényezhető a válás. A legtöbb államban az elhagyás kimondásához a vétkes házastársnak távol kell lennie egy bizonyos ideig, és fogalmam sincs, ez esetben mi ez az időtartam. Melyik államban laktatok Markkal?

– Kaliforniában – suttogta Amanda. – A kaliforniai Eurekában.

– Nem vagyok ismerős a kaliforniai jogban, de a legtöbb államban az elhagyó házastársat tartják hibásnak, hacsak nem jelenik meg a bíróságon, és adja alapos okát a távozásának. A legtöbbször az idézést, amelyben értesítenek, hogy meg kell jelenned a bíróságon, a legutolsó ismert címedre kézbesítik. Ha a bíróság nem talál meg, és ez esetben te mindent megtettél, hogy biztosan ne találjanak meg, a válási eljárás nélküled is folytatódhat. Távol maradónak tekintenek. És hogy még nagyobb legyen a baj, Mark gyerekével együtt tűntél el. Ha jól emlékszem, augusztus eleje óta vagy Mystic Creekben.

Amanda dühe úgy aludt ki, mint egy hatalmas vödör vízzel kioltott tűz, és helyére félelem költözött. Tudta, hogy Jeb mire akar kilyukadni, és kihagyott a szívverése, attól félt, elájul.

– Tehát hónapokkal ezelőtt jöttél el. – Jeb két kezében dédelgette a poharát. – Nem tudom, hogy működik a bíróság, de a tényeket nézve elhagytad Markot, elvitted és elrejtetted a gyerekét.

– El kellett hagynom – kiáltott Amanda, habár a szavak logikája eljutott az agyáig. – Értsd meg!

– Megértem. De egyetlen eurekai bíró sem látta azokat a képeket, és nem hallotta a történetet a te szádból. Ha csak Mark volt jelen, szerinted hogy tanúskodott? Igazat mondott, vagy egy rakás hazugságot?

Nem volt kérdés, hogy Mark hazudna. Amanda arcizmai megfeszültek a rémülettől.

– Szóval szerinted fennáll a lehetőség, hogy Mark már beadta a válást, és el is intézte?

Jeb lassan nyolcast rajzolt a poharával.

– Igen, előfordulhat, és tekintve, hogy annyit akar ártani neked, amennyit csak tud, szerintem kérvényezi Chloe kizárólagos felügyeletét is. – Feltartotta a kezét. – Van más lehetőség is, szóval próbálj meg nem bepánikolni! Abból, amit olvastam, a Markhoz hasonlók őrülten ragaszkodnak a feleségükhöz és a gyermekeikhez, úgyhogy a válás benyújtását tarthatja az utolsó lehetőségnek. Számára ez lehet a vereség beismerése.

– Százszor elmondta, hogy sosem engedi, hogy elhagyjam.

– És ez neked kedvez. A válásra gondolhat utoljára. De ettől még ez is egy lehetőség számára, és nem várhatod ölbe tett kézzel, mi történik legközelebb.

Amanda lehunyta a szemét.

– Mit tegyek?

– Felfogadjuk a legjobb családjogi ügyvédet, akit találunk. Beadod a válókeresetet, és mindent megteszel, hogy megakadályozd, hogy Mark bármilyen láthatást kapjon.

– Arra nekem nem futja.

– Nekem viszont igen.

A nő ráemelte a tekintetét.

– Egy nagyon jó ügyvéd több ezerbe kerül.

– Így van. Családjogásszal még nem volt dolgom, de már fogadtam fel ügyvédet egy munkahelyi baleseti per kapcsán. Drága volt, de a végén nem vesztettem el mindenemet, csak mert valami részeg rohadék nem rögzítette a biztosítókötelet egy tetőfedéshez.

Amanda alig kapott levegőt. De lélegeznie kellett. Ha elájul, az nem menti meg a lányát.

– Nem a te felelősséged megmenteni Chloét.

– Az én felelősségem lett, amint beléptem a düledező albérletetekbe, és megismertelek. Hát nem érted?

– Alig ismersz minket.

Jeb a nő szemébe nézett, nem tágított.

– Jó. Bujkálj csak tovább! Várj karba tett kézzel! Kaparintsa csak meg Mark a gyereked. Tudod, akár meg is ölheti.

Amanda hintázott a széken. Sötét pöttyök táncoltak a szeme előtt. Jeb felugrott, megkerülte az asztalt, és az egyik karjával magához szorította a vállánál.

– Amanda, kérlek, engedd, hogy segítsek! Nincs családom, akit támogatnom kellene.

Piszok jól keresek. Megcsapolhatjuk a megtakarításaimat, meg sem érezném.

Amandának nem volt más választása, mint nekidőlni. Vagy ez, vagy leesik a székről.

– Rengeteg pénzbe kerülhet. Lehet, hogy sosem tudom visszafizetni.

– Ha nem, az sem baj. A pénz nekem nem olyan fontos. Az csak bankszámlakivonat, amiknek a felét bontatlanul beteszem egy mappába az adózásig. Ha nem segítek megvédeni Chloét, nem fogok tudni tükörbe nézni.

Jeb odahúzott egy széket, leült a nő mellé, szorosan tartotta a karjánál, hogy ne essen össze.

– Sajnálom, hogy mindezt rád zúdítottam ma éjjel. Tudtam, hogy elhagytad Markot.

Tudtam, hogy spórolsz a válásra. De álmodni sem mertem volna, hogy ilyen brutálisan bántalmazott, ezért nem koncentráltam a jogi lépésekre, míg azokat a képeket nem láttam.

Nem bujkálhatsz tovább. Beszélj egy ügyvéddel. Bombabiztosan fel kell építenie az ügyet Mark ellen, hogy le tudja söpörni az érveit az asztalról. Ha a kérésére már felbontották a házasságot, és döntöttek a felügyeleti jogról és láthatásról is, azokkal a képekkel hatalmas csavarhúzót hajítasz a ventilátorába.

– Vissza kell fizetnem – suttogta a nő.

– Akkor majd kitalálunk valamit.

– Például mit? Kérésre szexet életem elkövetkező tíz évében?

A férfi felcsúsztatta a kezét a nő karján, érintése perzselte Amanda bőrét.

– Nem olyan ember vagyok. Ha erre eddig még nem jöttél rá, akkor mindkettőnk hajója süllyed.

Amanda nem engedhette meg magának, hogy elsüllyedjen a hajója, Chloe is benne

ült.

– Tudom, legalábbis remélem, hogy nem az a fajta vagy. De Mark után nehéz újra bíznom.

– Majd ezt is megoldjuk valahogy. A legrosszabb forgatókönyvből kiindulva, mi lenne, ha mégis szexet kérnék fizetségként? Hajlandó lennél odáig elmenni?

Amanda látása kitisztult. Maga elé képzelte Chloe tündéri arcát, és az iránta érzett szeretet olyan erővel hasított belé, hogy az már fájt.

– Bármit megteszek, akár bele is halok, hogy Mark ne tehesse rá a kezét.

Jeb puszit nyomott az arcára, meleg, bársonyos ajka után bizsergető melegség maradt Amanda bőrén. A nő azt kívánta, bár szájon csókolta volna, és gyanította, hogy a férfi ugyanezt gondolja. Őrület! Neki csak Chloéra szabad gondolnia.

– Akkor mi is rendben vagyunk. Reggel körbetelefonálok. A fivérem, Ben rodeóra szánt marhákat tenyészt, rajta keresztül ismerek pár pénzes embert. Talán ők el tudnak irányítani egy zseniális ügyvédhez. Mindent be kell vetnünk.

Amanda bólintott.

– Jobban érzed magad? Egy pillanatig azt hittem, rám ájulsz.

– Még mindig reszketek kicsit, de a szédülés elmúlt.

– Jó. – Jeb elengedte a karját, és felállt.

– Talán most mindketten alhatunk egy kicsit.

– Csak így? – nézett fel rá Amanda.

– Idd meg a konyakod, én kikapcsolom a gépet! Aztán még beszélgethetünk, ha szeretnél.

Amanda nézte, ahogy elsétál, túlságosan émelygett, és túl rémült volt ahhoz, hogy értékelje könnyed, de erőteljes járását, amikor egy perccel később visszatért.

– Lementettem a képeket a gépemre és egy pendrive-ra is. – Jeb leült Amandával szemben, és odacsúsztatta neki a kütyüt. – És nem bámultam meg újra a testedet. Tedd biztonságos helyre! Ha elveszítjük azokat a képeket, gondban leszünk.

Amanda a vékony műanyag köré fonta az ujjait.

– És ha Marké a felügyelet, megtalál minket, és követeli, hogy adjam át Chloét?

Jeb állán megremegett egy izom.

– Akkor elszököm vele. Valószínűleg az országból nem vihetem ki, de elrejthetem addig, amíg egy ügyvéd megfordítja ezt az egészet.

– Megvádolhatnak emberrablással. Börtönbe kerülhetsz. Miért kockáztatnád mindezt

egy olyan gyerekért, akit alig ismersz?

– Mert szeretem azt a kislányt, és azt érzem, amit te. Inkább meghalok, de nem engedem, hogy Mark egy ujjal is hozzáérjen!

Kilencedik fejezet Jeb később az ágyban fekve legalább annyira bizonytalannak érezte magát, mint valószínűleg Amanda. Fogalma sem volt, miért akar ennyire segíteni a nőnek. Amanda fején találta a szöget, amikor rámutatott, hogy nem tartozik felelősséggel sem érte, sem a lányáért. Egy épeszű férfi kirakná őket az ajtón, és sok szerencsét kívánna. De képtelen volt erre. Kezdettől fogva vonzódott Amandához. Talán, ha őszinte akar lenni magához, a nőnek az indítékaival kapcsolatban is igaza van. Mélyen legbelül reméli, ha segít neki, megjutalmazza a szerelmével és az azzal járó összes előjoggal?

Megvizsgálta a szívét, és tudta, hogy önzetlenek az indokai. Ha Amanda megszeretné, szerencsésnek érezné magát, de sosem kényszerítené semmire.

Csak imádkozhatott, hogy reggel ne arra ébredjen, hogy Amandának és Chloénak hűlt helye. Bár úgy érezte, sikerült megnyugtatnia a nőt, realistának kellett lennie. Túl nagy dolog azt kérni tőle, hogy fogadjon el ennyi pénzt, és higgye el, hogy nem jár kötöttségekkel.

Amanda ugyanezeken gondolkozott, miközben becsusszant az ágyba, és magához ölelte Chloét. Jeb mégiscsak férfi, és párszor már rajtakapta, hogy a testét bámulja; Chloe szavaival élve mintha ő egy tálka csokifagyi lenne, Jebnek pedig nem lenne kanala.

Szemernyi kétsége sem volt, hogy a férfi fizikailag vonzódik hozzá. Sosem hitte magát túlságosan kívánatosnak, és mielőtt találkozott volna Jebbel, a kocsijában fogadott volna, hogy egy ilyen jóképű és férfias valaki pillantásra sem méltatná. És mégis. Ez meglepte.

Hányszor hallotta Marktól, hogy ronda? A férje sokkal gyakrabban hívta Dagadt Seggnek vagy Pici Cicinek, mint ahányszor a keresztnevén szólította.

Talán nem kell csinosnak lennie ahhoz, hogy egy férfi megkívánja. Mark jó párszor rámászott, és még úgy is a csúcsra jutott, miközben azt ismételgette, milyen ronda.

Amanda Chloe hajához szorította az arcát, mélyet lélegzett, és azon töprengett, hogy nem követi-e el életük legnagyobb hibáját, ha csak kicsit is, de megbízik Jebben. Nos, nem érdekes. Amíg Chloe biztonságban van, nem érdekli, mit tesz vele Jeb. A férfinak nagyon leleményesnek kell lennie, hogy lekörözze Markot. Csakis Chloe számított.

Ekkor, mintha csak megérezte volna a gyötrődését, Bozo megnyalta a csuklóját.

Amanda megfordította a kezét, meg akarta simogatni az állatot, de mielőtt még hozzáért volna, Bozo mosdatni kezdte a tenyerét. Eszébe jutott, hogy Chloe szerint Bozo elmesélte neki, milyen rendes ember Jeb. Talán a lányának igaza volt a masztiff érzéseivel kapcsolatban. Mosolyogva kikerülte az eb nyelvét, és kedveskedve megvakarta a füle mögött.

– Szóval ódákat zengesz róla, mi? – suttogta.

Bozo morgott válaszul. Amanda azt képzelte, a kutya annyit mondott: „Ő a legjobb.”

Ezzel a gondolattal kimerült álomba zuhant.

Miközben másnap reggel Jeb a harmadik kávéját itta, tárcsázta néhány barátja számát, és megkérte őket, hogy segítsenek jó ügyvédet találni. A bátyja, Ben egyik Crystal Falls-i haverja, Frank Harrigan világklasszis quarter horse lovakat tenyésztett, és adott egy jó tippet. Frank évekkel ezelőtt felfogadott egy válóperes ügyvédet, hogy szabadítsa ki a lányát, Samanthát egy bántalmazó házasságból, és azt mondta, azzal a fickóval nem lőhetnek mellé. Jeb azonnal felhívta az ügyvédet, hogy időpontot kérjen. Csak reggel nyolc óra volt, de egy recepciós felvette. A nő ragaszkodott hozzá, hogy az első szabad konzultációs időpont több mint két hét múlva lesz, de amikor Jeb elmagyarázta, hogy a helyzet sürgős, a nő felajánlotta, hogy átvariálja az időpontokat, és Amanda jöhet aznap délután. Bingó!

Jeb pillanatokkal később az anyját hívta.

– Anyu, azon gondolkodtam, tudnál-e vigyázni egy Chloe nevű kislányra ma délután? – folytatta, miután üdvözölték egymást.

Csend. Jeb szinte hallotta, hogyan kattognak a fogaskerekek az anyja fejében. A vihar alatt csak arra volt ideje, hogy kutyafuttában felhívja a szüleit. Nem említette a vendégeit, mert nem akart válaszolni az összes velük kapcsolatos kérdésre.

– Chloéra? Hány éves?

– Hat, és nála tündéribb kislányt még nem láttam!

– És kik a szülei?

Jeb mosolygott. Kate mindig diszkrét volt, és rég beletörődött, hogy a fiai szexuálisan aktívak.

– Nem az én lányom. – Elhallgatott. – Nem mintha nem örülnék neki, ha az lenne. Ha azt mondom, tündéri, úgy értem, hogy nagyon. Az anyját, Amandát a jégvihar alatt ismertem meg, amikor segítettem az Elderberry Lane lakóinak. – Jeb gyorsan összefoglalta, milyen veszélyes volt a helyzet. – Szóval nem mertem otthagyni őket, főleg kocsi nélkül, úgyhogy áthoztam Amandát és Chloét magamhoz.

– És még mindig ott vannak nálad?

Kate hangja arról árulkodott, hogy Amanda és Chloe szokatlanul hosszú időt tölt a fia otthonában.

– Igen. Másnap átugrottam megnézni a házát, de addigra beomlott a fél tető. – Jeb beszámolt róla, hogy ő is csak hajszál híján menekült meg.

– Jóságos ég! – kiáltott fel Kate. – Meg is halhattál volna, Jeb. – Igen, de engem az rémiszt meg inkább, hogy az első omlásnál a tartógerendák arra a kanapéra zuhantak, ahol Amanda és Chloe előző este összebújtak melegedni.

Kate motyogott valamit, amit Jeb nem igazán értett.

– Helyesen tetted, hogy befogadtad őket. Büszke vagyok rád!

Jeb tudta, hogy az anyja tele van kérdésekkel, ezért úgy döntött, megelőzi a válaszokkal.

– Amanda részmunkaidőben az általános iskola menzáján dolgozik, de alacsony az órabére. Mielőtt a vihar miatt bezárták az iskolát, és szabadságot kapott, alig jutott egyről a kettőre. Ezért házvezetőnői állást ajánlottam neki kosztért-kvártélyért és kevéske bérért.

– Fogadok, hogy hálát ad Istennek a kis áldásokért.

Jeb hátralesett a válla felett, hogy Amanda biztosan nem osont-e le.

– Még nem fogadta el az állást. Ő… óvatos. De dolgozom rajta.

– Óvatos?

Jeb már megsértette Amanda magánéletét. Nem lenne helyes megosztani az élete minden részletét valakivel, akivel még nem is találkozott.

– Rossz házasság, gazember férj. A férfiak nem szerepelnek túl előkelő helyen a kedvencei listáján. Ennyi legyen elég.

Kate javára legyen mondva, nem kérdezett rá a részletekre.

– Hát, válaszolva az eredeti kérdésedre: szívesen vigyázok Chloéra pár óráig. Jó móka lesz!

Amanda sokáig aludt, és amikor lejött a földszintre, Jeb lerohanta a hírrel, hogy időpontjuk van egy Crystal Falls-i ügyvédhez délutánra.

– Ma? – Amanda kihallotta a saját hangjából a rémületet. – Ez szörnyen gyors. – Remélte, hogy lesz pár napja hozzászokni a helyzethez, és hogy nincs más választása, mint elfogadni Jeb pénzét. – Biztos, hogy jó ez a fickó?

– Egyike az állam legjobb családjogi ügyvédeinek. Ő a mi emberünk!

Amanda elképzelte, ahogy Jeb csupán pár órán belül nagy köteg pénzt nyom a kezébe. Erre még nem állt készen, de nem volt más választása.

– Nincs, ki vigyázzon Chloéra, azt pedig nem akarom, hogy ott legyen az ügyvéd irodájában.

– Elintéztem. Anyám beleegyezett, hogy vigyáz rá.

Amanda szíve összeszorult.

– Sohasem bíztam Chloét senkire, nemhogy idegenre.

Jeb állta a tekintetét.

– Anyám, a neve Kate, arra vár, hogy nagymama legyen. Hat gyereket nevelt felt.

Fogadok tíz dolcsiban, hogy Chloe tizenöt percen belül nagyinak szólítja, sőt, valószínűleg még annyi se kell.

Miután Amanda felébresztette és felöltöztette Chloét, remegő kézzel lezuhanyozott, és azon gondolkodott, mit vegyen fel. Nem volt semmilyen alkalomhoz illő ruhája, csak viseltes farmerek és jobb napokat is látott topok. Egy menő ügyvédnek valószínűleg a több ezer dolláros öltöny a mindennapi viselet. Végül a legkevésbé kifakult kék farmere és egy gyapjúblúz mellett döntött, amely félig-meddig újnak tűnt. Cipőt választani nem volt nehéz. Felvette azt, amelyet Jebtől kapott. Nem köszöntem meg neki. Valahányszor próbáltam, összeszorult a torkom.

Lehanyatlott az ágy szélére, és hallgatta Chloe dallamos és Jeb mélyebb hangját, ahogy felszűrődtek a földszintről. Miért esik olyan nehezemre segítséget elfogadni? Nem tudta a választ. Csak azt, hogy felzaklatta és az alkalmatlanság érzésével töltötte el annak beismerése, hogy nem boldogul egyedül.

Pillanatokkal később, a konyhába lépve csodálatosan elkészített és szervírozott reggeli várta. Jeb félbehagyta a Chloéval folytatott beszélgetést, hogy lassan végigmérje, amitől bizseregni kezdett a bőre.

– Remekül festesz!

Amanda kifújta az észrevétlenül visszatartott levegőt.

– Bokától felfelé úgy nézek ki, mint Toprongyos Kata, de a csizma mesés. – Nagyot nyelt. – Köszönöm, hogy megvetted!

A férfi Chloe feje búbjára tette a tenyerét, és úgy babrálta az egyik sötét loknit, mintha szőtt selyem lenne.

– Bocsánat a kegyes hazugságért. Csak ezt tudtam kitalálni, hogy elfogadj rendes téli ruhát. Amid volt, az semmit sem ért.

Amanda tekintete a több tál ételre siklott az asztalon.

– Ahogy az is kegyes hazugság volt, hogy pocsék szakács vagy, ezért fogadjam el az állást? – Fogd be, Amanda! Csak nagylelkű volt. Nincs jogod rátámadni! – Elképesztő sebességgel tudod ki- és bekapcsolni a kulináris képességeidet.

– Lebuktam – mosolygott Jeb. – Remek szakács vagyok. De ez nem azt jelenti, hogy mindenben hazudtam. Amikor beköszönt a sűrű időszak, kevés időm marad főzni vagy

kitakarítani ezt a nagy házat. Mogyoróvajas-lekváros kenyéren élek. A lassabb hónapokban készíthetnék bútorokat, ha lenne segítségem a házban.

– Mmm! – szólt közbe Chloe. – Remélem, itt leszek, amikor elfoglalt vagy, Mr. Jeb. A mogyoróvajas-lekváros szendvics a kedvencem.

– Hát, ha az anyukád elfogadja az állást, legtöbbször ő fog főzni, és kétlem, hogy tőle azt kapjuk. De talán néha olyat is kapunk majd. – Jeb az asztalra mutatott. – Együnk, mielőtt kihűl a reggeli!

Amanda az asztalhoz közeledve mintha hirtelen ízületi gyulladást kapott volna.

A mozdulat közben félig lemerevedtek és fájtak az izmai. Büszkeség. Szégyellte magát, hogy olyan nyersen viselkedett Jebbel, amikor a férfi csak kedves volt.

Bekapott egy falat sült krumplit, aztán Chloéhoz hasonlóan majdnem kiszaladt a száján, hogy „Mmm!”. Ehelyett azonban inkább ízlelgette az ételt, aztán lenyelte, mielőtt megszólalt: – Ez jobb, mint az enyém. Mi van benne?

– Kockázott zöldhagyma, némi fokhagyma, só, bors és egy kevés a titkos hozzávalómból, a cukorból. És végül beledobok némi reszelt cheddart, de nem sokat. De ki kell, hogy javítsalak. A sült krumplid és a szószod eszméletlen!

– Ez is az. – Amanda evett egy falat bacont. – Azt hiszem, már az itteni levegőtől is híztunk vagy egy kilót.

Az útviszonyoktól függően fél-egy órába telt eljutni Crystal Fallsba. Mystic Creekben még mindig hosszú jégcsapok lógtak az ereszekről, a vezetékekről és a fák ágairól, fantasztikus külsőt kölcsönözve az ódon városkának. Minden úgy csillogott, mintha folyékony ezüsttel fújták volna be. Attól tartva, hogy a 97-es főút veszélyes lehet, Jeb korán akart indulni Amanda találkozójára. És ahelyett, hogy csak leadták volna Chloét, és siettek volna tovább, ott akart lenni, amíg az anyja és Chloe össze nem ismerkednek egy kicsit. Egyrészt nem akarta úgy otthagyni a kislányt, hogy az fél, másrészt tudta, hogy Amanda egész délután betegre aggódná magát, ha nem látja, hogy Chloe jól kijön a szüleivel.

Jeb jól sejtette, hogy az anyja mennyire le tudja nyűgözni a gyerekeket. Kate az ajtóban várta őket. Jeb abban a pillanatban jött rá, mennyire hasonlít Amanda az anyjára.

Mindketten törékenyek voltak, a hajuk sötét, a szemük barna. A francba!

Anyakomplexusom van. Gyorsan félresöpörte a gondolatot. Fizikai hasonlóságuk biztosan csak véletlen egybeesés. Nem azért zúgott bele Amandába, mert az anyjára emlékezteti.

Miközben ő úgy állt ott, mint egy mélyen gyökerező fatörzs, és fogta Amanda karját, az anyja máris akcióba lendült. Kezet rázott a nővel, elmondta, mennyire örül, hogy

megismerheti, és lehajolt, hogy üdvözölje a Jeb lábának dőlő Chloét.

– Gondoltam, hogy ebédre itt leszel – jelentette ki olyan lelkesedéssel, ami garantáltan tetszik egy hatévesnek. – Úgyhogy gyorsan gyere velem! Csinálunk képpizzát!

Chloe, aki szeretett rajzolni, elszökdécselt, hogy belépjen Kate Sterling csodavilágába. Megfogta az idősebb asszony kezét, és ott is hagyta az anyját.

– Mi az a képpizza? – kérdezte a kislány.

– Amit csak akarunk – válaszolta Kate. – Megpróbálhatunk csinálni szívecskepizzát, vagy kutyapizzát vagy lópizzát. Ráadásul van egy ötletem, hogyan csinálhatnánk kakaspizzát.

Amanda Jebre pillantott, és döbbenten rámosolygott. A tekintete azt kérdezte: Az anyád tényleg létezik? A férfi segített neki átjutni a jégen, aztán elengedte a karját.

Kihallotta Chloe izgatott hangját a konyhából, bár a szavakat nem értette. Annyit kihámozott, hogy az anyja elővette a tésztagépet, és azt tervezi, hogy vékony, gluténmentes pizzatésztát készít.

– Gluténmentes? – kacsintott Amandára. – A családban senki sem allergiás. Azt hiszem, anyám újabb diétára kattant rá.

– Megpróbálhatunk állatokat, háromszögeket, négyzeteket és embereket formázni! – kiáltotta Kate.

Jeb arra tippelt, hogy Chloét nem érdekli annyira az alkotás eredménye, sokkal jobban élvezi magát a folyamatot.

Jeb lenézett Amandára.

– Mondtam, hogy anyám imádja a gyerekeket. Chloénak szuper napja lesz. Lehet, hogy azt szeretné majd, ha itt lennél, és együtt szórakoznátok, de nem fog hiányolni, és nem lesz szomorú. Érted?

Amanda gyönyörű szeme, amelyben ott tükröződött a szeme, könnyben úszott, amikor bólintott.

– Az anyád imádnivaló.

Jeb végigvezette a házon, ahol felnőtt.

– Nézzük meg az akciót! Anyu tiszta őrült tud lenni, ha gyerekekről van szó. Nem érdekli, ha pizzaszósz borítja a falat. Annyira szereti a gyerekeket, mint én szeretem a… – Jeb elhallgatott. Majdnem azt mondta, hogy mint amennyire ő szereti a szexet. De igazából nem a szexet szerette. Persze volt része bőven intim együttlétben, de azok érzelmileg nem jelentettek semmit. Ráadásul a szex szót nem lenne szabad kimondania e mellett az óvatos nő mellett.

– Mint amennyire te szereted a…? – kérdezte Amanda, mert feltűnt neki a hallgatása.

Jeb agya gyorsan járt.

– Mint amennyire én szeretek odakint állni éjszakánként, bámulni a csillagos eget és a teremtés varázsán töprengeni.

Amanda tekintete egy pillanatra elsötétült, mintha a csillagos eget próbálná maga elé képzelni. Aztán mosolyogva bólintott.

– Van szebb, mint a lelket is megérintő csillagos ég?

A szex veled. Minden testhelyzetben, kötöttségek nélkül. Egek, ha lóghatnék veled egy csillárról, és addig döngethetnélek, amíg bele nem halok, boldog emberként halnék meg.

Jeb mindig kimondta, amit gondolt, és büszke volt magára ezért. De Amandának nem kell tudnia, mi jár a fejében ebben a pillanatban. Gyanította, hogy kevés nő akarja igazán tudni, mit gondolnak a férfiak. Amikor azt kérdezik, mire gondol az ember, talán igazából csak azt akarják hallani… amit hallani akarnak.

Elment a nappali és a nagy étkező mellett, majd belépett a nagyszobába, ahol kisfiúként a karatés korszakában lyukakat rúgott a falba, és fekete foltot hagyott a szőnyegen, amikor ott javította a motorját. A helyiségben volt egy rendes biliárdasztal, sziklakandalló, jobbra egy U alakú, kényelmes, sötétbarna kanapé, tőle balra tágas konyha. Nem volt Jeb konyhájához mérhető, de a szülei nagy családi vacsorákhoz tervezték a helyiséget, sok pulttal; a konyhasziget egyik oldalán bárszékek álltak, a másik fele pedig munkafelületként szolgált.

Chloe már nyakába kötött konyharuhával állt egy sámlin, amelyet egykor Jeb is használt, és lenyűgözve nézte, ahogy Kate pizzatésztát tesz a gépbe. Ma az anyja azt a funkciót használta, amellyel sosem lőhetett mellé. Mindig is ez volt a kedvence.

Jeb intett Amandának, hogy üljön mellé egy bárszékre, és figyelték a pizzaalkotást.

Kate irányításával a kislány első próbálkozása, hogy szívet készítsen, felemásra sikerült, de a második majdnem tökéletes lett.

– Mindenki kiválaszthatja, milyen pizzát akar – jelentette ki Kate, miközben a kislány tésztát nyomott a kőre. – Vannak különböző sajtok és húsok, meg rengeteg zöldség. – Átölelte Chloe vállát, és elég hangosan suttogott, hogy Jeb is hallja. – Esztek húst? Ha igen, tehetünk rá kolbászt és pepperónit.

– Igen, eszünk húst – válaszolta Chloe –, de anyuval nem eszünk olyan állatokat, akik a barátaink. – Máris újabb szívet formázott. – Az nincs rendjén – tette hozzá.

Jeb újabb „Ó, a francba!” pillanatot élt át, de örült az információnak. Feszengve ült a bárszéken, miközben Chloe a koránál sokkal érettebben folytatta: – Például Mr. Jeb tyúkokat nevel. – A gyerek oldalra biccentette a fejét. – De azokat nem eszi meg, amik tojást raknak. Szóval mindegyiknek van neve, és a boltból veszi a csirkét, amit megeszik.

Az anyja éles pillantást vetett Jebre, amelyre a férfi a gyerekkorából emlékezett.

Válaszul felvonta a szemöldökét, és azért imádkozott, az anyja értse meg az üzenetet, és ne árulja el Chloénak, hogy az érkezése előtt rendszeresen levágta az idősebb tyúkokat.

Kate láthatóan megőrizte a hidegvérét.

– Hát milyen ember az, akinek van szíve levágni egy tyúkot, csak mert már nem tojik? – Jeb anyja újabb, minden szónál egyértelműbb üzenetet küldött a fiának a tekintetével: Jobb, ha megfelelsz annak a képnek, amit elültettél ennek a gyereknek a fejében, vagy villámgyorsan fenékbe billentelek.

Ha mázlija van, és Amanda vele marad – ha végre megtalálja azt az elkötelezettséget és szerelmet, amelyben a szüleinek része van –, ezer örömmel eszik bolti csirkét élete végéig.

De – és ez sokkal nagyobb probléma volt konkrét és átvitt értelemben – évente legalább két ökröt is levágott a húsukért, amelyet szétosztott az egész családban. Hogy úszná meg a vágás napját Chloe hisztije nélkül? Ez aztán nagy gond. Azért nevelt két ökröt magának és a családjának, mert Jeremiah tudta, hogy a felesége beleszerelmesedne a marhákba, ha ott tartaná őket. Kate elnevezné az állatokat, nyalánkságot adna nekik, és végül a testével védelmezné őket, amikor értük jönnek.

Ha Amanda és Chloe vele marad, akkor bérelt legelőre kell küldenie az ökreit. Aztán, amikor eljön a vágás ideje, azt mondaná Chloénak, hogy az állatoknak több fű kellett távolabbi legelőkön. Újabb kegyes hazugság. Kezd túl jó lenni ebben, és ettől kényelmetlenül érezte magát. De őszintén szólva nem jutott eszébe más megoldás a problémára. Épeszű férfi nem nevelne két ökröt csupa szívjóságból. Gyorsan találnia kell egy kibérelhető legelőt.

Jeb ezen töprengve az órájára pillantott, amikor az anyja bejelentette, hogy kész az ebéd. Kate SMS-ére Jeb apja bejött az istállóból ebédelni. Amint Amandát és Chloét bemutatták Jeremiah-nak, a társaság asztalhoz ült, elmondták az áldást, és nekiláttak a forró pizzának.

– Miután rendet rakunk a konyhában, ünnepi sütit sütünk – jelentette be Kate. – Aprósüteményt, amit formára vághatunk és díszíthetünk. Az jó móka lesz, ugye? – kérdezte Chloéra mosolyogva.

– Imádok sütit sütni! – sikkantotta a kislány.

– Lehet, hogy hatalmas kupit csinál – suttogta a Kate balján ülő Amanda a vendéglátóhoz hajolva. – Túlságosan belelkesedik a reszelékkel.

– Én is – nevette el magát Kate. – És a sütikészítésben az a legjobb, hogy kupit csinálhatunk.

Jeremiah megtörölte a szája sarkát a szalvétával.

– Írjatok, amikor az első adag kijön a sütőből! Én melegen, máz nélkül szeretem.

Chloe csodálkozva nézett Jeb apjára.

– Nem szereted a mázat? – Ezt a lehetőséget a gyerek képtelen volt megérteni. – Az a legjobb része.

– Szeretem a mázat – nevetett Jeremiah. – Kate a kezemre csap, amikor a sütikhez nyúlok, mert attól fél, megeszem az összeset. Csak arról van szó, hogy a sütőből frissen kivett meleg süteményt szeretem a legjobban.

– Ó! – vont vállat Chloe. – Akkor mindenképpen írunk majd.

– Meg fogod enni az egész első tepsit – nézett a férjére Kate.

– A sütis napoknak az a legjobb része, hogy megeszem az első tepsit – vágott vissza Jeremiah.

– Mimi, odaadhatjuk neki az első tepsit, ha szeretné – csicseregte Chloe. – Rengeteget csinálunk!

– Igazad van – bólintott Kate. – Keményen dolgozik odakint, úgyhogy jó étvágya lesz. – A férjére kacsintott. – Chloe megkérdezte, hívhat-e nagyinak. Arra kértem, szólítson inkább Miminek.

Jeb Amandára pillantott. A nő válla ellazult. A szeme melegen csillogott. A férfi örült, hogy hagyott időt arra, hogy itt legyenek, mielőtt továbbmennek Crystal Fallsba. Így nem fog aggódni a lánya miatt, amíg távol lesznek.

Jeb odasúgta Amandának, hogy negyvenöt percen belül indulniuk kell. Amanda nem akart ölbe tett kézzel ücsörögni, amíg Kate rendet rak a konyhában, úgyhogy felállt leszedni az asztalt. Jeb azonban megelőzte. Amanda lopva végigmérte, értékelte, hogy a férfi hajlandó segíteni. Még jobban lenyűgözte, hogy Jeremiah is csatlakozott a munkához. Ebben a családban mindenki együtt játszott, viccelődött, nevetett és segített, ha munka akadt.

Egykeként Amanda mindig testvérekre vágyott, minél többre, annál jobb, de az anyja nagyon nehezen esett teherbe, úgyhogy érkezése csodának számított. Mivel több gyermekük nem született, és a szülei imádták, Amanda nem panaszkodhatott. Boldog gyerek volt. De a mai napig olyan otthonra vágyott, amely tele van zajjal és nevetéssel.

Hamarosan azon kapta magát, hogy Jebbel együtt öblíti le az edényeket, és teszi be a mosogatógépbe. Kate a tűzhelyet takarította, Jeremiah letörölte a konyhaszigetet. Chloe mellette állt a sámlin a mosogatónál, és segített elöblíteni az edényeket. Leginkább útban volt, de Amanda azt akarta, hogy a lánya tapasztalja meg a közös munka örömét, és érezze magát egy család részének. Egy nap, amikor nagyobb lesz, remélte, hogy besegít majd az előkészületeknél és a rendrakásnál.

Akaratlanul is észrevette, milyen könnyen megtalálták a közös ritmust Jebbel. Ha nem dobbant volna nagyot a szíve, amikor összeér a kezük, vagy egymásnak ütköznek, olyan lett volna, mintha évek óta mosogatnának együtt. Furcsa volt, és mégis kellemes.

Vizes lett a sebes ujja, és örült, hogy eszébe jutott betenni pár ragtapaszt a zsebébe. Majd újra beragasztja a sebet, mielőtt elindulnak Crystal Fallsba.

Jeb túl hamar szólt, hogy ideje indulni. Amanda elöblítette a kávéscsészéjét, és betette a mosogatógépbe. Miközben Jeb elöblítette a sajátját, gyorsan kicserélte a ragtapaszt, és búcsúzóul megölelte a lányát. Mivel a kislány figyelmét elvonta egy doboz dísztelen karácsonyfadísz meg a különféle színű akrilfestékek, gyorsan viszonozta az ölelést, és visszatért a díszek tanulmányozásához. Kate azt tervezte, hogy még nagyobb kupit csinálnak délután a díszek készítésével.

Odakint Jeb az egyik karjával átkarolta Amanda vállát, ahogy átsétáltak a jégen a furgonhoz. Tökéletes úriemberként kinyitotta az anyósülés ajtaját, és besegítette az autóba.

– Remélem, útközben beszélgethetünk, és dönthetünk pár dologban – kiabálta túl a zajt, miután beült a járműbe, és beindította a motort. – Ha Chloe jelen van, nincs sok alkalmunk komoly dolgokról beszélgetni.

– Mit szeretnél megbeszélni? – kérdezte félénken Amanda, és megfeszült a háta.

Felkészült a férfi válaszára.

Tizedik fejezet Amanda Jeb válaszát várta, miközben a férfi egy veszélyes kanyarra koncentrált. Amikor egyenes szakaszra ért, újra az óvatosan megfogalmazott válaszra összpontosított.

– Először is újra beszélnék az állásajánlatról. – Lefordult a Clark Roadról a városközpont felé, aztán ráhajtott az útra a North Huckleberry irányába, onnan kijut a 97es főútra a város szélén. – Még nem fogadtad el, és szerintem ez a legjobb döntés.

Mindkettőnknek.

Amanda ezt már tudta. Hamarosan hatalmas összeggel lesz Jeb adósa. Ez az állás az egyetlen valódi lehetősége, hogy javítson az anyagi helyzetén, és vissza tudja fizetni. Nem akart a férfi kölcsönére ajándékként gondolni. Rendezni fogja a tartozását, tartson bármeddig!

– Tudom, hogy remek ajánlat – közölte. – Csak… akarod tudni az igazat?

– Egek, dehogy! – nevetett a férfi. – Azt akarom, hogy hazudj! Persze hogy az igazat szeretném hallani!

– Borzasztóan kényelmetlen nekem az egész helyzet – vallotta be Amanda. – És azt hiszem, a büszkeségem is útban van. Alig ismerjük egymást, és most hatalmas összeget akarsz nekem adni. Ez őrültség!

Jeb áthajtott a North Huckleberry Bridge-en, és észak felé tartott.

– Tudod, mit, Amanda? Nem kell mindig rengeteg idő ahhoz, hogy az emberek alaposan megismerjék egymást. Mi ketten őrült helyzetben találkoztunk. Fogd fel így: valahol a csatamezőn harcol egy férfi és egy nő a hazáért, és próbálnak életben maradni.

Szerinted mit csinálnak, amikor még csak épp találkoztak, és az ellenség rájuk ront? Egy fedezék mögött kuporognak vállt vállnak vetve, készen megvédeni egymást az életük árán is? Vagy a nő azt mondja: „Maga egy vadidegen. Miért kockáztatná értem az életét?”

Amandát megakasztotta a kérdés, és Jeb éles metszésű profilját fürkészte. Csodálta egyenes orrnyergét, álla erős, szögletes vonalát, és ahogy karamellszínű hajának egyik hullámos tincse magas homlokába hullik.

– És a veszély elmúltával, miután megtapasztalták, hogyan viselkedik a másik tűz alatt, szerinted továbbra is idegennek érzik majd egymást? – folytatta a férfi, mielőtt Amanda válaszolhatott volna. – Vagy az együtt átélt pillanatok örökre beleivódtak az agyukba, és úgy érzik, soha senkit nem ismertek ennél jobban?

– Nem csatamezőn vagyunk – jegyezte meg Amanda. Ezzel gondolkodási időt nyert.

A férfi szikár arcán megrándult egy izom.

– A fenéket nem! Egy gyerek élete a tét. Mellette állok, vagy talán azt kellene mondanom, hogy mellette akarok állni. De te akadékoskodsz, találgatod az indokaimat, és

úgy általában baromi idegesítő nőszemély vagy.

Amanda nevetésben tört ki. Olyan hirtelen és erősen, hogy még őt magát is meglepte.

– Azt hiszem, így van – ismerte be. – Sajnálom! Nehezen fogadom el, hogy segítségre van szükségem, hogy megvédjem Chloét. Én vagyok az anyja. Meg kellene oldanom egyedül, és megijeszt, hogy nem megy.

– Érthető. De nekem is szükségem van segítségre az otthonomban, ezt szerintem te is tudod. Ha nem vállalod el az állást, felveszek valaki mást. Mégis úgy viselkedsz, mintha jótékonykodnék. Ez csak egy munka, nem élethosszig tartó elkötelezettség. Amint anyagilag megteheted, felmondhatsz, és továbbléphetsz nagyobb és jobb dolgok felé, sértődés nélkül.

– Legyen! – kiáltott fel a nő. – Elfogadom a nyavalyás állást! De az én feltételeimmel. Havi ötszáz szállással és étkezéssel.

– Kilencszáz – ellenkezett a férfi.

– Ezt tegnap éjjel végigjátszottuk. Ha megtartom az állásomat a menzán, nem dolgozhatok neked teljes állásban. Túl sok a fizetés. Hatszáz.

– Sokkal többet fogsz dolgozni, mint hinnéd – vágott vissza a férfi. – Minimum nyolcszáz.

– Hét – lőtt vissza a nő.

A férfi mosolygott, tekintetét az úton tartotta.

– Áll az alku. De meg kell mondanom, keményen alkuszol.

Ekkor Amandának eszébe jutott, hogy a férfi előző éjjel hétszázat ajánlott, és rájött, hogy valahogy rávette, hogy beleegyezzen abba az összegbe.

– Túl sok, de mivel te is baromira idegesítő vagy, elfogadom.

Most Jeb nevette el magát.

– Sértegess csak, ha akarsz. Örülök a megállapodásnak. Fogalmad sincs, mennyire. – Amanda felé pillantott. – Most, hogy ezt elrendeztük, tudnom kell, mi legyen a megbeszélésen az ügyvéddel. Szeretnéd, ha bemennék, vagy inkább várjak kint?

Amanda megfontolta a kérdést. El fogja mondani az ügyvédnek néhány legsötétebb titkát. Jobb lenne, ha Jeb ezeket nem hallaná. De ez nem róla szól, hanem Chloéról. – Gyere be velem! Lehet, hogy elfelejtek feltenni egy kérdést, vagy még rosszabb, olyan ideges leszek, hogy elfelejtek mindent, amit az ügyvéd mond.

Jeb komor kifejezéssel bámult maga elé.

– Valószínűleg meg akarja majd nézni a fotókat. Hacsak a monitor nem néz ellenkező irányba, megint látni fogom a képeket. Nem bánod?

Amanda nagyot nyelt.

– Már láttad. Nem fog tetszeni. Szörnyen kiszolgáltatottnak érzem majd magam. – Kezét a térdén nyugtatta. – De végeredményben csak Chloe számít. Nem fontos, hogy én mit érzek.

– Nekem fontos – közölte Jeb érdes hangon. – Sajnálom, hogy ezt el kell viselned.

– Nem te tehetsz róla. Az én tévedéseim miatt kerültem ebbe a szörnyű helyzetbe a lányommal. Rózsaszín szemüveget viseltem, amikor belezúgtam Markba. Védekezés nélkül szexeltem vele. Csak egyszer voltunk együtt, mielőtt összeházasodtunk, de csak ennyi kellett. Teherbe estem, azt hittem, szerelmes vagyok, és Mark megkérte a kezemet.

Ostoba voltam, és igent mondtam.

– Fiatal és tapasztalatlan voltál, nem ostoba – javította ki a férfi. – És könnyű bedőlni egy olyan férfinak, aki csupa kedvesség és sárm, amíg gyűrűt nem húz az ujjadra.

Találkoztam olyan nőkkel, akik első látásra csodálatosnak tűntek, aztán boszorkányokká változtak.

– Egyiküket sem vetted el.

– Nem. Nem voltam tizenhét, sem terhes. Ha egyetemre jár az ember, felnő, és sokat tanul. Mire lediplomáztam, és visszaköltöztem Mysticbe, rengeteg tapasztalatra tettem szert a nőkkel kapcsolatban.

Amanda ellazult az ülésen, hatalmas megkönnyebbülést érzett, amire nem talált magyarázatot.

– Komolyan úgy gondolod, hogy nem vagyok ostoba?

– Szerintem vág az eszed, mint a borotva. Ha kételkedsz a véleményemben, nézd meg jól Chloét! Értelmes, választékos beszédű gyerek. Te nevelted fel. Abból, amit hallottam, Mark csak panaszkodott, ütött-vágott, végül bántalmazta a lányodat. És igencsak a javadra írható, hogy sikerült elhoznod őt onnan. Ráadásul autó nélkül, teszem hozzá. Elképeszt, ha arra gondolok, hogy kivártad a tökéletes időpontot, és elkezdtél hitelkártyákról készpénzt felvenni, hogy legyen elég pénzed a meneküléshez.

Amanda riadtan nézett rá.

– Sosem említettem neked a hitelkártyákat. Honnan tudsz erről? Chloe árulta el?

Jeb összerezzent, aztán arcára kiült a küzdelem, hogy bevallja-e az igazat.

– Olvastam az üzeneteidet.

– A micsodáimat?

– A szélnek eresztett üzeneteidet. Vagy ötven landolt a földemen. Először nagyon kiakadtam. Azt hittem, valaki arra jár kocsival, és szemetet dobált ki az ablakon. Aztán észrevettem, hogy írás van a papírcsíkokon.

Amanda visszaemlékezett rá, hogy egyik éjjel írt a hitelkártya-csalásról, és vidáman azon töprengett, vajon hogyan reagált Mark, amikor érkezni kezdtek a számlák.

– Álmomban sem hittem volna, hogy találkozom olyannal, aki olvasta őket.

– Hát, találkoztál. Sajnálom, hogy nem vallottam be hamarabb, de nem akartalak zavarba hozni.

Amanda a számtalan titokra gondolt, amelyeket megosztott azokon a papírfecniken, és azt kívánta, bár beleolvadhatna a bőrülésbe.

– Úgy gondoltam, délről hozta őket a szél, valószínűleg az Elderberry Lane-ről.

Kezdtél nagyon érdekelni, azt kívántam, bárcsak megtalálnálak, és legalább a barátod lehetnék. Nagyon magányosnak tűntél. Ezért amikor lecsapott a vihar, és Tony Bradley dörömbölt az ajtómon, hogy segítsek a szomszédoknak, a te utcádat választottam.

Reméltem, hogy találkozunk. A házad volt az utolsó, és lakatlannak tűnt. De ahogy megfordultam, összejárt havat láttam a veranda előtt. Ezért megálltam, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy lakják-e az öreg házat. Kopogtattam, nyikorogva nyílt az ajtó, és ott álltál te.

Amanda emlékezett, mennyire félt beengedni a férfit, de visszatekintve már tudta, hogy soha életében nem hozott ilyen jó döntést.

– Hálát adok Istennek, hogy kopogtattál – szólalt meg remegő hangon. – Hálát adok Istennek, hogy nem engedted, hogy Chloéval ott maradjunk. Hálát adok Istennek a téli ruhákért. Csak nehéz megköszönnöm. Ezért elnézést kérek. Minden lélegzetvételemmel meg kellene köszönnöm.

– Hát, kedvesem, mostantól dolgozni fogsz, és te fizetsz. – Jeb újabb gyors pillantást vetett rá. – És csak szólok, hogy én is hálás vagyok. Mielőtt megjelentél, magányos voltam. Kóboroltam abban a hatalmas házban, és csak egy kutya volt a társaságom. Az életem üres és néha céltalan volt, bár utáltam beismerni még magamnak is. Nem így képzeltem el, milyen életet fogok élni harmincéves koromban.

– Az én életem sem olyan, mint képzeltem. Úgy terveztem, hogy tanár leszek. Az angol volt a kedvenc tárgyam, és azt képzeltem, hogy ugyanannyira megszerettetem a gyerekekkel a nyelvet, mint amennyire én szeretem. Ehelyett még főiskolára sem jártam soha.

– Remekül megtanítottad a nyelvet Chloénak, és fiatal vagy. Még lehetsz tanár, ha tényleg ezt szeretnéd.

– Változott a fontossági sorrend. Csak az érdekel, hogy felneveljem és megvédjem Chloét. Köszönöm, hogy segítesz ebben.

– Nagyon szívesen. Ez nem jótékonyság, Mandy. Szilárdan hiszek a sorsban. – Jeb visszafordította figyelmét a jeges útra. – Imádom a lányodat. Talán kinevetsz, mert

szerinted még szinte idegenek vagyunk, de azt hiszem, kezdek beléd szeretni.

Hosszú csend állt be. Amanda látta, hogy Jeb többször nagyot nyel, mintha a feszültségtől nem kapna levegőt. Mintha vissza akarná szívni a szavait. A hasában melegség áradt szét, de félelem is társult hozzá. Megkedvelte Jebet. Ha a férfi hozzáért, erős és tagadhatatlan fizikai vonzalmat érzett, de még nem állt készen, hogy bevallja az érzéseit.

– Rengeteg tapasztalatod van nőkkel, és azt állítod, beleszerettél valakibe, akit alig ismersz – nyögte ki, mert nem tudta, mi mást mondjon.

Jeb hosszan nézte, pillantása égette a bőrét.

– Pontosan. De még nem estem bele teljesen a gödörbe. Mondjuk úgy, hogy a peremén állok, egyik lábam benne, a másik egy banánhéjon. – Tétovázott. – Még sosem történt velem ilyesmi. Szűz vagyok. Légy velem gyengéd!

A jól ismert kifejezésre, amelyet általában nőkkel kapcsolatban használtak, Amanda elmosolyodott.

– Igyekszem. – Ő is az utat bámulta. Az érzelmei összevissza kavarogtak. – Én nem mondhatom ugyanezt, Jeb. De kérlek, ne bántódj meg emiatt! Ettől az egész helyzettől futni szeretnék. Amilyen messze csak lehet, bármilyen irányba.

A szeme sarkából látta, hogy a férfi bólint. Elöntötte a megkönnyebbülés, amiért megérti.

– Megtennél egy szívességet? – kérdezte Jeb. – Micsodát? – Amanda hangja olyan tompán csengett, mintha erős ujjak szorítanák a gégéjét.

– Ha elszaladsz, fuss hozzám! Vagy legalább szólj, hogy én is veled tarthassak.

Amanda tudta, hogy ez a beszélgetés őrültség, és könnyfátyolon keresztül bámulta az utat.

– Nem fogok elfutni. Nincs hová mennem, és pénzem sincs, hogy odajussak.

Jeb sóhajtott, a hang olyan volt Amanda számára, mint egy cirógatás.

– Van hová menned. Egyenesen a karjaim közé. Nem akarlak elijeszteni, Mandy.

A nagyanyám sírjára esküszöm, akit nagyon szerettem, hogy nem a szexről beszélek!

Most csakis arra vágyom, hogy a barátod legyek. Újabb csend. Szavait óvatosan megválogatva Amanda próbált témát váltani.

– A szüleimen kívül soha, senki nem szólított Mandynek.

– Bocsánat. Ha ez különleges számodra, nem hívlak így. Csak arról van szó… hát, az Amanda nekem olyan hivatalos. Vagy tucatszor akartalak Mandynek szólítani, de a

nyelvembe haraptam. Most, hogy beszélünk, tényleg beszélünk, személyes témákról, egyszerűen kicsúszott.

– Megengedem. Szeretem azt a nevet. Apu egész életemben így hívott, és hiányzik. – Amanda Jeb nevét latolgatta, amelyről gyanította, hogy becézett változat.

– Mi az igazi keresztneved?

– Jebediah. Azért lett Jeb, mert az olyan rövid. A második nevem Paul.

– Az enyém Marie.

– Mandy Marie. Tetszik.

– Apa akkor hívott így, amikor baromi idegesítő voltam.

– Ezt megjegyzem – nevetett Jeb. – Amikor előveszem a Marie-t, tudni fogod, hogy fogytán a türelmem.

– Ha én Jebediah Paulnak hívlak, jobb, ha elbújsz – mosolygott Amanda.

Ezen Jeb felröhögött.

Amandában tomboltak az érzelmek, és ez meglepte.

– Köszönöm, hogy a barátom vagy.

– Nagyon szívesen. – Jeb újabb éles kanyart vett be. – Na, ami a találkozót illeti az ügyvéddel. Ha odabent szembenézel vele, és kezdenél kiborulni, ne feledd, hogy ott vagyok melletted. Ha azt akarod, hogy közbelépjek, csak szorítsd meg a kezemet! Azt hallottam, ennek a fickónak aranyból van a szíve, de meg is szorongatja a leendő ügyfeleit. Jó ügyvéd, nagyon jó, ezért akkora seggfej az első találkozásnál. Azon már rég túl van, hogy elvállal egy olyan ügyet, amit nem nyerhet meg, csak hogy teletömje a zsebét. Mielőtt eldönti, elvállal-e, meg kell győznöd, hogy erős érveid vannak, és nem omlasz össze a bíróságon.

Amanda megpróbálta elképzelni, ahogy szembenéz a házsártos ügyvéddel.

– Idősebb férfi – folytatta Jeb. – Közel jár a nyugdíjhoz. Már megalapozta a karrierjét és a hírnevét. Remélem, nem sértődsz meg, Mandy, de az az igazság, hogy kissé félénk vagy a férfiakkal. Ha meginogsz, és készülsz megbotlani, csak ragadd meg a kezem! Oké?

Elbánok vele.

Amanda értékelte Jeb ajánlatát, mert tényleg félénken viselkedett férfiak közelében.

– Megszorítom, ígérem! – Ismét melegség áradt szét benne. – Sokat jelent, hogy felajánlottad, bejössz velem.

– Ne aggódj! Közbelépek, ha a pasi átmegy buldózerbe.

Amanda testéből elillan a feszültség. Képes erre. Ha Jeb mellette volt, még azt is majdnem elhitte, hogy szembeszállhat Markkal, és győzhet.

Az ügyvéd, Clyde Johnson egy nagy cégnél volt partner, amelynek az irodái egy jelentőségteljes, szinte fényűző épületben kaptak helyet. Pont, ahogy Jeb mesélte, egy köpcös, idősebb férfi volt, a hangja mély, a modora hivatalos és rámenős. Amanda az első pillanatban megrémült tőle.

– A legelején leszögezném, előfordulhat, hogy nem képviselem önt. Ezt a megbeszélést kiszámlázzuk, és utána döntöm el, vállalom-e az ügyét.

Amanda azt sem tudta, mit mondjon. Lehet, hogy a fickó nem vállalja az ügyet?

Elöntötte a pánik. Jeb keze után tapogatózott, rátalált a meleg keménységre, és teljes erőből megszorította.

Jeb a torkát köszörülte.

– Tudom, hogy maga nem köntörfalaz, Mr. Johnson, és nem pazarolja az idejét azzal, hogy veszteseket vállal. De kérem, legyen kíméletes a hölggyel! Súlyosan bántalmazták, és könnyen megrémül.

Johnson visszaereszkedett a bőrszékébe. Amanda a monitorra szegezte a tekintetét, és egyre nagyobb rémülettel vette észre, hogy feléjük néz. Jeb újból látni fogja a képeket a meztelen testéről. Szörnyű késztetést érzett, hogy elfusson, és küzdenie kellett, hogy ülve maradjon. Abban a pillanatban képtelen volt elengedni Jeb kezét, amely mintha erőt sugárzott volna a véráramába. Belemélyesztette a körmeit, félt, hogy a férfi elengedi.

Az ügyvéd egyenesen rászegezte a tekintetét.

– Oké, akkor ki vele! Miért kér segítséget? Mit tett a férje, amiért elveszítheti a lánya láthatási jogát? A titkárnőmtől csak az alapvető információkat kaptam meg. Azért szorította be magát a sűrű programomba, mert maga azt állította, hogy az ügy sürgős.

Amanda anélkül, hogy elengedte volna Jeb kezét, a jobbjával benyúlt a kabátzsebébe, kivette a memóriakártyát, és átcsúsztatta az asztalon. A dühtől felforrt a vére, lassan folyt az ereiben, mint az olvadt láva.

– Nézze meg ezeket a képeket, és döntse el, van-e ügyem! A döntése élet-halál kérdése lehet a kislányom számára. – Még egyet lökött a memóriakártyán, amely pont a férfi gömbölyödő hasa előtt állt meg. – Ha úgy véli, hogy nincs jogom megtagadni a férjemtől a lányom láthatását, egy ezredmásodperc alatt itt sem vagyok.

Jeb hosszan megszorította Amanda remegő kezét. A nő ezt úgy értelmezte, hogy szembenézett az ördöggel, és győzött. Mereven, előredőlve ült, míg az ügyvéd betette a gépbe a memóriakártyát. Amikor a fotók megjelentek a képernyőjén, halkan káromkodott.

Jeb lehajtotta fejét, és a szőnyeget bámulta, Amanda tudta, azért tesz így, hogy valamennyire megkímélje a megaláztatástól. Amanda a széke szélén ült. Amikor Chloe

képei jelentek meg a képernyőn, a szeme könnybe lábadt. Az én hibám, minden az én hibám! A gyerek sosem élt volna át ekkora fájdalmat, ha én nem megyek hozzá Markhoz.

Jeb erősebben szorította a kezét. Amanda úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlna rajta. De nem az ő élete forgott kockán. Hanem a drága kislányáé.

Mintha az ügyvéd megérezte volna Amanda zavarát, kikapcsolta a monitort, mire az elsötétült. Megfordult drága székében, és hatalmas hasa előtt összefonta két kezét.

– Nagyon felkavaró fényképek. Miért készítette őket?

– Amikor Mark, ő a férjem, elkezdett kegyetlenül beszélni és viselkedni a lányommal, Chloéval, tudtam, csak idő kérdése, hogy fizikailag is bántalmazza. El kellett hoznom onnan, pénzt gyűjteni a válásra, és elintézni, hogy Mark sose kapjon felügyelet nélküli láthatást. Úgy gondoltam, hogy elfogadják bizonyítékként a bíróságon a képeket, amik dokumentálják az ellenem és Chloe ellen elkövetett támadásokat, azok gyakoriságát és őrült indokait, és segítenek megértetni a bíróval, milyen veszélyes ember Mark.

– Miért nem ugrott kocsiba, húzott el onnan, és kért segítséget?

– Nem volt kocsim.

– Nem volt kocsija. – Az ügyvéd felvonta egy szemöldökét. – Akkor miért nem kérte meg az egyik családtagját, hogy jöjjön magáért?

– Nem volt telefonom.

– Nem volt telefonja? Manapság még a gyerekeknek is van.

Amanda egyre jobban remegett. Ez az ügyvéd sosem fogja megérteni, milyen volt Markkal élni, és láthatóan úgy véli, hatalmas lyukak vannak a sztorijában. Neki olyan ügyvéd kell, aki elhiszi, amit mond, aki minden eszközzel küzd a lánya megmentéséért.

– Nem volt telefonom – ismételte. – Ha nem hisz nekem, talán másik jogi képviselőt kell keresnem.

– Minden szót elhittem, amit mondott – válaszolta Johnson. – De ahhoz, hogy megnyerjük az ügyet – és pokoli csata lesz –, mindent tudnom kell, azt is, miért hagyta megtörténni. Azt is látnom kell, hogy bírja, ha faggatják. Higgye el, kezes bárány vagyok az ellenfél ügyvédjéhez képest. Az égvilágon mindent megpróbál majd, hogy darabokra szedje a sztoriját, és ha elveszti a hidegvérét, a világ legjobb ügyvédje sem tudja megnyerni ezt az ügyet, és megóvni a lánya biztonságát.

– Ez azt jelenti, hogy elvállal? – kérdezte Amanda olyan erősen reszketve, hogy azt már nem tudta eltitkolni.

– Azt hiszem, szüksége van a segítségemre, úgy értem, tényleg szüksége van rá, ezért igen, elvállalom. Az ügyvédi tiszteletdíjam tízezer dollár. Csekk vagy bankkártya megfelel. A pénzügyeket a recepción intézheti. Mivel órabérben dolgozom és számlázom, lehet, hogy a kerete kimerül. Mindenképpen időben értesítjük, ha ki kell egészítenie.

Amanda nem engedte meg magának, hogy meggondolja magát.

– Mr. Johnson, hogy lássa a teljes képet, kezdem az elején.

A férfi bólintott.

Amanda beszélni kezdett, és közben levegőt is alig vett. Mesélt arról, amikor rájött, hogy az első együttlét alakalmával teherbe esett a fiútól, akit élete szerelmének hitt. Hogy küzdött a reggeli rosszulléttel, miközben végigvonult a színpadon a Washington állambeli Olympiában, hogy átvegye az érettségi bizonyítványát. Mark a megmentőjeként viselkedett, és ragaszkodott hozzá, hogy feleségül vegye. Mesélt arról is, hogy botor módon csodálatosnak hitte.

– Megütött a nászéjszakánkon – árulta el az ügyvédnek. – Nem tetszett neki a fehérneműm. Négy hónapos terhes voltam, már kezdett látszani, ezért nem akartam átlátszót felvenni. Így hát valami visszafogottabbat választottam. Mark olyan erővel ütött meg, hogy átröpültem az ágyon, le a földre. Csak másnap reggel vettem észre, hogy az összes bal felső fogam kilazult, és eltört az állkapcsom is. A férjem nem volt hajlandó elvinni sem a fogorvoshoz, sem az orvoshoz.

Az ügyvéd ledermedt, és áthelyezte a testsúlyát menő székében.

– De vele maradt, és hagyta, hogy újra megtegye.

– Nem én döntöttem így. Mindig mellettem volt. Ha a motelszoba telefonjának a közelébe mentem, a karomba mélyesztette a körmét, és azt mondta, megöl, ha hívom a rokonaimat. – Amanda nyelt egyet, hogy megkeményítse a hangját. – Úgy volt, hogy egyéjszakás lesz a nászutunk, de az arcom olyan szörnyen nézett ki, hogy Mark felhívta a főnökét, és két hét szabadságot kért igazi nászútra. Azt hazudta, hogy Haitira megyünk.

A főnöke jó ember, így hát elengedte.

– Mark kijelentkezett a puccos szállodából, és úgy sétált át velem az előcsarnokon, hogy az arcom kék-zöld felét a mellkasára szorította. Azt mondta, játsszam el, mintha ez az egész romantikus lenne, különben azt is megbánom, hogy megszülettem. – A szeméhez érintette a kezét, és akkor jött rá, hogy könnyek folynak végig az arcán. – Elkezdtünk házat keresni. Minden pillanatban szemmel tartott. Végül talált egy ósdi viskót, annak a városnak a túlfelén, ahol a szüleim laktak.

– És onnantól együtt éltek?

Amandát megint elöntötte a letaglózó késztetés, hogy elmeneküljön, de bátorságot öntött belé, ahogy Jeb a kezét fogta.

– Igen. És az úgynevezett nászutunk fennmaradó részében bokszzsáknak használt. Úgy ütött meg, hogy a nyomok ne látszódjanak. Olyan mocskos szavakat használt, amiket sohasem hallottam, és nem is értettem. Azt mondta, tönkretettem az életét azzal, hogy teherbe estem. Ahelyett, hogy főiskolára ment volna, a nyakán maradt egy feleség, akit

nem akart, és úton a gyerek. Közölte, hogy az apja kényszerítette, hogy feleségül vegyen, hogy helyesen cselekedjen.

– A ház messze volt a szüleimétől. Mark nem volt hajlandó beköttetni otthonra a telefont. Vett egy laptopot, és fizette az internetet, de a számítógépet magával vitte a munkába, éjszakára pedig a kocsi csomagtartójába zárta. Néha behozta a házba, hogy ostoba játékokat játsszon, de én sosem mehettem a közelébe.

Johnson felemelte a fejét, jelezte, hogy folytassa.

– Egy nap, amikor átsétáltam a városon, hogy találkozzam az anyámmal, nem volt egyszerű terhesen, Mark rájött, és megint megvert. Az első éjszaka után vigyázott, hogy olyan helyen üssön meg, ahol nem látszik. Elnézést! Azt hiszem, ezt már mondtam. – Amanda nyeldekelve kényszerítette magát, hogy visszamenjen az időben. – Azt hiszem, anyukám tisztában volt vele, hogy valami nem stimmel, de nem tudta pontosan, mi. Apu évekig nem szerzett tudomást a dologról. Tudtam, hogy megölné Markot, vagy legalábbis megpróbálná, ha rájönne, mit művel a férjem. De csak tizennyolc voltam. Nem akartam, hogy az apukámnak baja essen. Azzal is tisztában voltam, hogy Mark egyetlen ütéssel kifektetné anyámat. Nem mertem szólni.

Johnson megint mocorgott, de a teste most még merevebb lett.

– Folytassa!

Folytassa? A fickó azt akarja, hogy folytassa? Jeb szorosabban fogta az ujjaival.

Rajta! – üzente. Amanda nem tudta, van-e elég ereje hozzá.

– Ha az anyám meglátogatott a terhességem alatt, és Mark rájött, megvert. Amikor egy telefonfülkéből felhívtam a rendőrséget, kidumálta magát a letartóztatás alól, mert azt mondta, labilis vagyok, és drasztikus hangulatingadozásoktól szenvedek az előrehaladott terhességem miatt. Miután a rendőrség elment, olyan erőszakos lett, hogy attól féltem, elveszítem a babát.

– A terhességem vége felé nem ütött meg többé. Ostobamód azt hittem, új életet kezd. Visszatekintve már tudom, nem akarta, hogy az orvos vagy a nővérek lássák az egész testemet borító kék-zöld foltokat, amikor megindul a szülés.

– A terhességi vizsgálatok alatt hogyhogy nem szúrták ki?

– Mark nem engedte, hogy terhesgondozásra járjak. És amint hazavittem Chloét a kórházból, megint verni kezdett. Azt mondta, senki sem hinne nekem, és ha bárkinek szólok róla, elveszi Chloét, és soha többé nem látom.

– Amíg a kórházban volt, miért nem kért segítséget?

– Nem mertem. Amikor kihívtam rá a zsarukat, majdnem megölt. És amíg a kórházban voltam, nem voltak a testemen olyan sérülések, amiket bizonyítéknak lehetett volna tekinteni.

– Röntgenfelvételek elegendőek lettek volna.

Amandában megint felment a pumpa.

– Csak tizennyolc éves voltam. Akkor szültem. Azt hittem, Mark talán megváltozott.

Rettegtem tőle! Ha ezt nem érti meg, nem magára van szükségem. – Jebre pillantott. – Nekem egy nő kell, nem ez a házsártos alak, aki folyton megkérdőjelezi a mondandómat.

Mr. Johnson előrehajolt, és nehéz kezével megfogta Amanda csuklóját.

– Nem kegyetlenségből kérdőjelezem meg, Ms. Banning. Ezekre az információkra mind szükségem van. Maga elhagyta a férjét. Elvitte a lányát, és nem értesítette a hollétéről. Azt akarja, hogy egy bíró tagadja meg tőle a felügyelet nélküli láthatást. Nehéz csata lesz, és csak akkor mehetek a bíróságra, ha a legkisebb fegyver is a kezemben van.

– Akkor hisz nekem?

– Hogyne hinnék, miután láttam azokat a képeket?! De a képek, bár hatásosak, önmagukban nem elegendőek. Így hát Amanda összeszedte minden erejét, és befejezte a történetét. A szavak úgy folytak belőle, mint vízköpőből a víz. A szoba elhomályosult körülötte. Amikor a végére ért, nem emlékezett rá, hogy mindent elmondott-e az ügyvédnek.

Johnson hátradőlt a székében, és egy tollal ütögette az állát.

– Szóval két államnyira költöztette magát a rokonaitól, kibérelt egy házat a várostól távol, egy külvárosi út mellett, ahol kevés a szomszéd. Magának nem volt se autója, se telefonja, se internete, és a férje nem engedte, hogy pénz legyen önnél, még apró sem.

Csak akkor volt a kezében pénz, ha a férje elvitte bevásárolni, aztán pedig Mark követelte a blokkot, és ragaszkodott hozzá, hogy visszaadjon minden el nem költött pennyt. – A férfi haragosan vonta össze ősz szemöldökét. – Végül igényelt egy rakás hitelkártyát, amelyek mindkettejük nevére szóltak, és mindegyikhez külön PIN-kódot, majd egy hónapon keresztül mindennap begyalogolt a városba, hogy annyi pénzt vegyen fel, amennyit csak tud. Nos, ez briliáns volt! – A férfi szája lassú mosolyra húzódott. – Eltűnt onnan, mielőtt még megérkeztek volna a kivonatok. – Mélyről jövő nevetésben tört ki. – Elég pénze volt, hogy újrakezdje valahol. De a kedvenc részem az, hogy jól otthagyta a pácban kifizetendő számlákkal. Higgye el, a hitelkártyára felvett készpénz kamata magas.

Emelem a kalapom!

Eddig Jeb leginkább hallgatott.

– Beszéljen nyíltan, Johnson! Meg tudja nyerni az ügyet? Ha bármi kétsége van, azt most kell tudnom. Nem számít, mibe kerül, nem hagyom, hogy az a rohadék még egyszer kezet emeljen arra a kislányra!

– Ne is kezdje! – rázta a fejét Johnson. – Egy gyermek rejtegetése súlyos és szükségtelen bűntény lenne. Nem tudom, milyen kapcsolatban áll Ms. Banninggel, de azt

tudom, mit érez. Nem hagyom, hogy annak a gyermeknek még egyszer bántódása essen!

– Maga szerint Amanda tartani tudja magát, ha kérdezik? Nagyon feldúlta, hogy magával beszélt.

Johnson elmosolyodott.

– Azt akarom, hogy feldúlt legyen. Azt akarom, hogy a bíró hallja, ahogy elcsuklik a hangja. Ha összeomlik és sírva fakad, még jobb. De nem veszítheti el a hidegvérét. – Az ügyvéd Amandára emelte a tekintetét. – Érti, Ms. Banning? Feldúlt lehet. Zokoghat. De ha dühbe gurul, az a bíró szimpátiájába kerülhet.

Amanda bólintott.

Jeb Amanda történetét hallgatva egyre jobban elborzadt. Miután látta a képeket, tudta, hogy a nő megjárta a poklot, de még így sem értette, mekkora rémálom lehetett ez számára. Az, hogy megtalálta a bátorságot és az eszközt ahhoz, hogy megmentse a lányát, az… hát, Jeb számára hihetetlen volt. Sosem nézett utána a családon belüli erőszaknak, de az évek során eleget olvasott itt-ott, hogy tudja, a legtöbb súlyosan bántalmazott nő annyira megtörik, és elveszíti önbizalmát, hogy fél elmenni, meggyőződésévé válik, hogy egyedül nem boldogulna.

Most, hogy hallotta Amanda történetét, jobban értette a segítség elfogadásával kapcsolatos makacsságát. Szüksége van segítségre, ami szerinte azt bizonyítja, hogy Marknak igaza van. Túl hülye ahhoz, hogy független legyen. Amandát nem makacs büszkeség hajtotta. Hanem a rémület és az alkalmatlanság szörnyű érzése.

– Van néhány, szerintem jogos aggodalmam – fordult Johnsonhoz. – Amanda lényegében elhagyta a férjét, és magával vitte a gyerekét. Nem lehet, hogy Mark már beadta a válókeresetet, ki is mondták a válást, és ő megkapta a lánya teljes felügyeletét, ha egyszer megtalálja?

– Lehetséges – válaszolta Johnson. – Utánanézek. – A faliórára, majd Amandára pillantott. – Egy óra múlva jöjjön vissza az irodámba, negyed ötre! Addig előkészítem a válási papírokat, hogy aláírhassa, és még öt előtt benyújtom őket. Ha Mark már benyújtotta a papírokat, akkor a mi kérelmünk, figyelembe véve az ellene felhozott vádakat: a házastársi bántalmazást, a gyermekbántalmazást, a gyermek veszélyeztetését, a mentális kínzást, hogy csak néhányat említsek, legalábbis akadályt fog gördíteni az útjába.

– Lejegyzett pár dolgot, és átnyújtotta Amandának. – Van másolata a memóriakártyáról?

– Igen, Jeb készített másolatokat.

– Helyes. Nagyon okos lépés volt elkészíteni azokat a képeket. Dátumozottak.

Megfelelnek bizonyítékként. – Ujjával dobolt a papíron. – Amíg én összeállítom a válási papírokat, menjenek el a rendőrségre, és jelentsék fel a férjét ezekkel a vádakkal! Sok

kaliforniai bírót ismerek, egyet Eurekában is. Felhívom, aztán elküldöm neki e-mailben a képeket, a férje ellen felhozott vádak listájával együtt, amelyet Kaliforniában fognak elbírálni, lévén az az illetékes állam. Bízzon bennem, ha a bírónő meglátja azokat a képeket, olyan dühös lesz, hogy Mark Banning fejét akarja majd. A férje csak azzal védekezhet, ha tagadja a bántalmazást.

– És mi lesz, ha ezt teszi? – kérdezte Amanda.

– Nagy örömmel cincálom szét a sztoriját, ha az ügy bíróságra kerül – vont vállat Johnson. – Van engedélyem, hogy Kaliforniában praktizáljak. Ott lesz majd a per. Van jó biztonsági rendszer az otthonában? – kérdezte Jebtől.

– Nincs. Masztiffom van. Azt hittem, több nem kell.

– Most már kell. Ha telik rá, azonnal szerezzen be egyet! Abban a pillanatban, ahogy benyújtom a keresetet, kiderül, hogy Amanda és Chloe Mystic Creekben tartózkodik.

Kisváros. Amanda albérletének a címét adom meg, hogy megtévesszem a férjét, de ha okos a pasas, rájöhet, hol laknak. – Amandához fordult. – A zsaruk várni fogják magát a rendőrőrsön. Amint feljelentést tesz, az eurekai hatóságok megpróbálják letartóztatni a férjét.

– Megpróbálják? – szólt közbe Jeb. – Lehet, hogy nem találják – vont újra vállat Johnson. – Amíg távol vannak, szívességet kérek egy ismerős bírótól, hogy adjon ki távoltartási végzést a férje ellen még ma – fordult a nőhöz.

Amanda válla ellazult a megkönnyebbüléstől. Johnson is észrevette.

– A távoltartási végzéssel az a gond, hogy a Mark Banning-félék gyakran nem törődnek vele. A férjének van fegyvere?

– Igen, egy puskája és pár kézifegyvere. Lehet, hogy mostanra már több.

– Amíg nem kerül rács mögé, maga és a gyerek veszélyben van. – Jebre pillantott. – Esetleg nem vadászik?

– Ha arra kíváncsi, van-e fegyverem, a válasz igen. Elzárva tartom a fegyverszekrényben a garázsban.

– Vegye elő! Töltse meg! Legyen elérhető közelségben fegyver a ház minden helyiségében, ha van annyi.

– Egy hatéves kislány él a házamban.

– Tegyen róla, hogy ne férjen hozzájuk! A Banning-félék megszállottak, és veszélyesek lehetnek. Azt is ajánlom, hogy mutassa meg Amandának, hogyan kell használni a fegyvereket, és gyakorolják a célzást! – Szünetet tartott. – A biztonság kedvéért ne hagyja egyedül őket! Az is kockázatos, ha Chloe állami iskolába jár. Az apja

megpróbálhatja elvinni. Ilyen esetekben a tanárok általában örömmel megengedik, hogy a gyerek otthon maradjon, és vagy online kap feladatot, vagy valaki elviszi neki.

Jeb kissé előredőlt.

– Őrült lenne, ha idejönne, amikor elfogatóparancs és távoltartási végzés van érvényben ellene.

– Látta a képeket. Maga szerint mennyire épeszű?

– Igaza van. – Jeb a nőre pillantott. – De ez az egész nagyon nehéz volt Amandának, és nem akarom azzal tetézni a helyzetet, hogy halálra rémítem.

– Jobb megrémülni, mint meghalni! – vágott vissza Johnson.

Tizenegyedik fejezet Úton a rendőrségre Jeb felhívta az apját, és félbeszakította az idősebb férfi üdvözlését.

– Apa, korábban egy csomó részletet nem mondtam el Amanda múltjával kapcsolatban, és most sincs időm rá. Azért hívlak, hogy szóljak, Chloe komoly veszélyben lehet. Fejezd be a munkát mára, menj vissza a házba, zárd be az ajtókat, vedd elő a fegyvereidet, és ne mozdulj Chloe mellől!

Jeb nem először adott hálát azért, hogy az apja nem akad fenn minden apróságon.

– Ki az ördög akarja bántani Chloét? – Jeremiah mást nem is kérdezett.

– Az apja. Őrült, erőszakos rohadék.

Jeb Amandára pillantott, és kihangosította a telefont.

– Írd le Markot az apámnak!

Amanda közelebb hajolt a telefonhoz.

– Sötét hajú, kék szemű, középmagas, karcsú. Okos, úgyhogy senkit se engedjen a lányom közelébe, aki csak kicsit is hasonlít rá. Kérem!

Jeb kihangosítva hagyta a telefont.

– Kérd meg Barney-t, hogy menjen el a házamhoz, és vigye át hozzátok Bozót!

Bezártam a mosókonyhába, hogy ne egye meg a házat, amíg nem vagyok ott.

– Azt hiszem, ma szolgálatban van – válaszolta Jeremiah.

– Hacsak nincs az irodába beosztva, gyorsabban a házamnál terem, mint bárki. Ha ő nem mehet, kérd meg Bent! Az a kutya borzasztóan szereti Chloét, és az élete árán is megvédi. Ráadásul elképesztően jók az ösztönei az emberekkel kapcsolatban. Ismered azt a morgását, amikor megpróbál beszélni? Na, máshogy morog, ha veszélyt érez.

Felismered majd, ha hallod. És ha hallod, higgy neki, és légy résen!

– Mi a fene történt hirtelen? – kérdezte Jeremiah. – Ha ilyen kritikus a helyzet, miért nem figyelmeztettél minket, mielőtt itt hagytad a kislányt?

– Bocs, apu, nem gondolkodtam előre. Amanda ma benyújtja a válókeresetet.

Kétlem, hogy Mark Banninget még ma értesítik, de most megyünk a rendőrségre feljelentést tenni, és a vádak nagyon súlyosak. Amint elfogják vagy megkapja a válási papírokat, megtudja, hogy Amanda és Chloe Mystic Creekben van. És ha véletlenül nem veszik őrizetbe, lehet, hogy egyenesen odamegy. Nem tudom, talál-e ilyen hamar gépet, amivel odarepülhet, és azt sem, hogy kocsival meddig tart az út.

– Majd utánanézünk – válaszolta Jeremiah. – De, fiam, lehet, hogy már tudja, hol vannak. Manapság nem olyan nehéz megtalálni valakit a neten. Amanda biztosan fizette az albérlet rezsijét. Annak nyoma van.

Jeb a szeme sarkából látta, hogy a nő megfeszül. Nagyon igyekezett eltüntetni a nyomait. Nem csoda, hogy henteskéssel a matraca alatt alszik.

– A közüzemi számlákhoz anyám lánykori nevét használtam – felelte reménykedve.

– Ha nyomozott maga után, és nem talált semmit – folytatta Jeremiah –, akkor kereshette a lánykori nevén vagy bármilyen más szóba jöhető vezetéknéven. – Miközben beszélt, lánccsörgés hallatszott a háttérben. – Oké, bejöttem a házba, és zárom az ajtókat.

Előszedem a fegyvereimet, és oda teszem, ahol Chloe biztosan nem éri el őket. Aztán az egyik öcséddel idehozatom Bozót.

– Kösz, apu!

– Tündéri kislány. Nem hagyom, hogy bármi baja essen!

Jeremiah Sterling köszönés nélkül lerakta a telefont.

Jeb látta, hogy Amanda retteg, szinte tapintani lehetett a félelmét. Valami briliánsat kell mondania, hogy megnyugtassa.

– Figyelj ide, édes! Figyelsz rám?

– Igen. – A nő olyan halkan ejtette ki a szót, hogy Jeb alig hallotta a motorzajtól. – Figyelek.

– Számodra kedvezően alakultak a dolgok. Már nem az albérletben élsz. Még ha Mark keresett is ott, nem tudja, hová tűntél. Csak Johnson, az igazságszolgáltatás, a szüleim és Bradley-ék tudják, merre vagy. – Leparkolt a rendőrség előtt. – Míg feljelentést teszel, felhívom Tonyt, hogy tegyen lakatot a szájára, ha bárki kopog és kérdezősködik.

Jeb tenyérrel felfelé kinyújtotta a jobb kezét.

– Add ide a mobilodat!

A nő habozott, aztán engedelmeskedett.

– Ezt odaadom a zsaruknak – tette zsebre Jeb. Kiszállt a furgonból, és körbement, hogy kisegítse Amandát, nehogy elcsússzon a jégen.

– Az mire jó?! – kiáltott fel Amanda. – Szükségem van a mobilomra.

– Amíg ennek az egésznek vége, jobb, ha az enyémet használod. Ha Mark megszerezte a számodat, lenyomozhatja a telefont. Még sosem próbáltam ilyesmit, de fogadok, hogy megoldható, méghozzá a megfelelő alkalmazással valószínűleg elég könnyen. Na most, ha lenyomozza a mobilod, végül a rendőrőrsön köt ki, és nagyon nem szeretne ott lenni.

Amanda számára ez az egész egy valóra vált rémálom volt. Mindig attól félt, hogy Mark megtalálja. Okos, könyörtelen és bosszúszomjas férfi. Annyira igyekezett kizárni őt a gondolataiból, csak a túlélésre és a titoktartásra koncentrálni, hogy most úgy látta maga előtt, mint egy pokolbeli angyalt.

A fizetési csekkjeit az Egy megálló vegyesboltban, a West Main egyik családi üzletében váltotta be. Az özvegy tulajdonos, Marilyn Fears tudta, hogy érvényesek, mert az iskolaszék állította ki őket. Amanda mindent készpénzben fizetett, próbált papíron nyomtalan maradni. Marknak igaza van, teljesen hülye vagyok. Az eszébe jutott, hogy a férje lenyomozhatja, ha megpróbálja felhívni az anyját, de az soha, hogy úgy akadhat a nyomára, hogy leköveti a mobilját. Jeb keze a karján megnyugtatta, de nem eléggé ahhoz, hogy lehiggadjon. Átvágtak a parkolón a bejárathoz, miközben úgy érezte, mintha a lába bármelyik pillanatban felmondhatná a szolgálatot.

– Hogy lehettem ilyen hülye? Olcsó telefonom van anyám lánykori nevén.

A villanyszámlát készpénzzel fizettem. Mindent készpénzzel fizetek. Azt hittem, nagyon okos vagyok, nagyon óvatos. Mark valószínűleg már tudja is, hol élek.

– Fantasztikusan köddé váltál – közölte Jeb. – De a mai modern technológiának köszönhetően nehéz, szinte lehetetlen elrejtőzni. Kivéve ha hamis személyazonosságot kreál az ember, de szerintem már az sem könnyű. Sőt, mivel az információ manapság pár kattintásra van, szinte lehetetlen. Egykor felvehettük valaki másnak a személyazonosságát, akinek ugyanaz volt a neme, nemrég hunyt el, és kábé egykorú volt velünk. Most a halotti anyakönyveket elektronikusan tárolják, és a hatóságok könnyebben elkapják azt, aki egy halott társadalombiztosítási számát kezdi használni. – Jeb lélegzete párafelhőként szállt. – Egyelőre koncentráljunk a jó dolgokra! Mark nem egykönnyen tudja kideríteni, hol laksz.

Megtalálja a bérelt házat, és lukra fut. És Bozo Chloéval van, vagy hamarosan vele lesz.

Amikor beléptek az őrsre, elhallgattak. Amanda megpillantotta a recepciót, és hirtelen megtorpant.

– Félek.

– Ők a jófiúk. Johnson biztosan felkészítette őket. Minden rendben lesz! – Jeb kicsit meglökte, hogy mozgásra bírja. – Csak add meg a neved, és onnan átveszik. Amíg feljelentést teszel, leadom a mobilt, felhívom Tonyt és Myrnát, aztán megkérdezem, hogy van Chloe.

Jebnek igaza lett. Ahogy Amanda elárulta a nevét, feltűnt egy rendőrtiszt, és egy hátsó irodába kísérte. A férfi intett, hogy foglaljon helyet a szürke fémasztalnál, becsukta az ajtót, aztán leült vele szemben.

– Clyde Johnson átküldte az adatait és a vádak listáját, hogy miért akarja feljelenteni a férjét. Mindent előkészítettem. Azt üzeni, menjen vissza az irodájába, amint lehet, hogy még öt óra előtt benyújthassák a válókeresetet. Nincs vesztegetni való időnk!

Amanda gyomra fájdalmasan összerándult. Ez a fiatal rendőr látta a fényképeit? Az ügyvédje talán nem osztja meg akárkivel, de ebben nem lehetett biztos. Le fogom hányni az íróasztalát. Amanda sok megaláztatást élt már át a házassága alatt, de még sosem kellett elviselnie ilyen nyilvános megszégyenülést.

– Jól van? – A férfi válaszra sem várva papírt és tollat csúsztatott elé. – Egyébként a nevem Mike Noir. Noir őrmester, ha hivatalosak akarunk lenni. Tekintve, hogy kissé sápadt és feldúlt, hívjon Mike-nak! – Fejével a papírok felé biccentett. – Megjelöltem, hol kell aláírnia és ellátnia dátummal. November tizenharmadika van. Ami azt illeti, péntek tizenharmadika, számomra kész káosz. Ma reggel idefelé meghúztam a kocsim lökhárítóját. Elvittem az egyik szomszéd postaládáját. A gatyám is rámegy, mire mindkettőt helyrehozzák.

Amanda kábán bámulta a papírokat. Péntek tizenharmadika. Istenem, istenem! Mark ilyenkor mindig különösen szerette pokollá tenni az életét. Balszerencsés nap, mondogatta, és gondoskodni akarok róla, hogy neked is kijusson belőle.

Amandának valahogy sikerült a jelzett részeken aláírnia és dátumoznia a papírokat.

Alig ismerte fel a kézírását. Mike megköszönte, hogy bejött, megnyugtatta, hogy azonnal megteszi a feljelentést, és elektronikus úton továbbítja az iratokat az eurekai hatóságoknak, hogy letartóztathassák Markot.

Jeb az előtérben álldogált. Noir őrmester odakísérte hozzá Amandát.

– Azt hiszem, Ms. Banning nem érzi jól magát.

Jeb megfogta a nő karját.

– Innen átveszem. Köszönöm, hogy aggódik!

Jeb furgonja felé tartottak, és Amanda hirtelen kirántotta a karját a férfi markából, majd az utat elválasztó bokrokhoz rohant. Összegörnyedt a görcsöktől. Öklendezett, aztán hányt, nem is egyszer. Annyira elgyengült a megerőltetéstől, hogy térdre rogyott. Érezte, ahogy körülöleli a Jeb hatalmas testéből áradó forróság. Ettől általában zavarba jött volna, de már ahhoz is gyenge volt, hogy érdekelje.

Jeb mormogott valamit, de a nő kótyagos agya nem tudta felfogni a szavait. A férfi valamivel megtörölte a száját. Amanda arra tippelt, hogy a zsebkendőjével. A férfinak dőlt, nehogy belerogyjon a hányadékába.

– Péntek tizenharmadika van. Ha Mark utánam jön, akkor ma teszi – sikerült kinyögnie remegő hangon.

Jeb átkarolta. Olyan jó érzés volt, ahogy körülvette az ereje, hogy Amanda azt kívánta, bárcsak feloldódhatna a férfiban.

– Gyere! Nagyon szeretnék találkozni vele, és garantálom, hogy sohasem hagyom, hogy neked vagy Chloénak a haja szála is meggörbüljön.

Felhúzta Amandát, és visszakísérte a furgonhoz. Még azelőtt megnyomta a távirányító gombját, hogy az ajtóhoz értek volna. A jármű pityegésétől Amanda összerezzent.

Jeb az egyik karját a nő dereka köré fonta, és kinyitotta az ajtót.

– Oké, édes, ülj be! – És mielőtt Amanda felfogta volna, mire készül, felkapta és beültette. Aztán kihúzta a biztonsági övet, és a fémnyelvet benyomta a nyílásba. – Minden a helyén, indulásra készen állunk!

A következő pillanatban ő is beugrott a kocsiba.

– Chloéval kell lennem! – jelentette ki Amanda.

– Hamarosan, édes. De először vissza kell mennünk Johnsonhoz.

Amanda nem volt benne biztos, hogy képes rá.

– És ha rosszul leszek az irodájában?

– Nem leszel – közölte a férfi magabiztosan. – Megnyugszol. Nem félsz többé, és kicsit bízol bennem és magadban. Amíg odaérünk, elrebegsz pár imát, hálát adsz Istennek, hogy Chloéra egy kulcsra zárt házban vigyáznak, és Bozo ott fekszik mellette. Ha Mark csak egy ujjal is hozzáér a gyerekhez, a kutya egyetlen harapással letépi a tökeit.

Bár a szájában még érezte a hányás ízét, Amanda képes volt halványan elmosolyodni.

– Az a kutya nagyon szereti a lányomat.

– Kedves és barátságos, amíg valami ütődött ki nem akasztja.

Amanda az ülésnek támasztotta a fejét, lehunyta a szemét, és megfogadva Jeb tanácsát, hálát adott, hogy Chloe biztonságban van, és Jeremiah vállalta, hogy megvédi.

– Az egyik fivéredet tényleg Barney-nak hívják, és seriffhelyettes?{5} – kérdezte, miután végre kicsit ellazult.

– A Barnabas beceneve.

– Neki is csak egy golyó lehet a zsebében a fegyvere mellett, ami sosincs töltve?

– Hidd el, sokat ugratják ezzel! – nevetett Jeb. – Jól bírja, de szerintem már unja, hogy mindig ugyanazt a viccet hallja.

– Azt hiszem, én is így lennék ezzel – sóhajtott Amanda. – Kedves fickónak tűnik.

– Igen, remek ember! – Jeb elhallgatott, a parkolóból besorolt az erős forgalomba. – Jobban érzed magad?

Amandának ezen gondolkodnia kellett.

– Igen. Még remegek, de már sokkal jobban vagyok.

– Jó. Johnsonnál gyorsan elintézzük, amit kell, aztán hazamegyünk. Én is ugyanúgy szeretnék újra Chloe mellett lenni, mint te.

Jeb a jeges utakon óvatosan vezetett vissza Mystic Creekbe. Az anyatermészet visszavonult, és rövid pihenőt adott Közép-Oregonnak. Amanda aludt mellette, karcsú teste az ajtóhoz simult, a feje csúszkált az ablakon. Jeb örült, hogy a nő elszundított.

Kimerítő napja volt. Az ügyvédi irodában beolvasott a pasasnak, amiért elküldte a képeket az állami rendőrségnek. Johnson úriemberként viselkedett, hagyta, hogy egy percig dühöngjön, aztán elmagyarázta, hogy a képek bizonyítékok, és csak az ismerős eurekai bírónővel osztotta meg őket. Megnyugtatta Amandát, hogy teljesen megérti, milyen megalázó számára ez az egész, de a képeket nem lehet teljes titokban tartani.

Jeb hazafelé tartott a csúszós úton, és lelki szemei előtt megjelentek az Amanda és Chloe összevert testéről készült fotók. Tudta, hogy az asszonynak sebhelyei vannak, anélkül hogy a valóságban látta volna meztelenül. Amilyen a szerencséje, ha valaha eljut odáig, hogy az ágyába csábítsa, a nő szégyellni fogja a testét, azt gondolván, hogy csúnyának tartja a tökéletlenségeit. Jeb a gondolatra elhúzta a száját. Odáig még hosszú az út, döntötte el, ezen most még kár aggódnia.

Mire megállt a szülei háza előtt, besötétedett. A parkolót elfoglalták a fivérei furgonjai. Jeb meglepetten mosolygott. Ez ám az igazi család! Ha egy Sterling bajba került, a családtagok otthagytak csapot-papot, hogy segítsenek. Jeb nem kért erősítést, de örült, hogy itt vannak. Barney elhalasztotta a héten esedékes szülinapi buliját, mert nem tudott szabadságot kivenni, Bennek gondoskodnia kellett a rodeómarháiról, a pszichológiát tanuló Jonasnak pedig közeledtek a negyedéves vizsgái az Oregoni Műszaki Egyetemen Klamath Fallsban, innen kétórányira. Egyiküknek sem volt ideje erre, mégis eljöttek.

Jeb leállította a motort.

– Mandy? – Kicsit megrázta a nőt. – Megjöttünk, édes. Ébredj fel, menjünk be Chloéhoz!

Amanda úgy riadt fel, mintha tűvel szúrta volna meg.

– Chloe? – szólalt meg, miközben a biztonsági övvel küzdött. – Istenem! Sajnálom!

Nem akartam elaludni.

– Szükséged volt rá. És ne siess! Várj, segítek kiszállni! Nehogy elcsússz a jégen.

Jeb kipattant a furgonból, bevágta az ajtót, és körbesétált, hogy kinyissa Amanda oldalán. Általában a nő karját fogta meg, mert tudta, hogy nem szereti, ha ennél intimebb módon megérintik. De Amanda ezen az estén előrenyújtotta mindkét karját, és belezuhant az ölelésébe. Jeb szorosan magához vonta, és élvezte a röpke pillanatot. Uramatyám!

Bajban vagyok! Ha sosem lesz képes viszontszeretni, el kell fogadnom. De abba bele fogok dögleni, ha elengedem. Addig ölelte a nőt, amíg csak lehetett, arcát a feje búbjához szorította.

– Ne hagyd, hogy az öcséim lerohanjanak! – figyelmeztette. – Néha elég lármásak vagyunk. Barney biztos riadóztatta a többieket, amikor hallotta, hogy Chloe veszélyben van.

Amanda felnézett, gyönyörű szeme csillogott a sötétben.

– Ha olyanok, mint te, nem fognak lerohanni.

Jeb megfogta a karját. Mielőtt elindultak a veranda felé, becsapta az ajtót, és bezárta az autót a távirányítóval. Ha Mark odakint figyeli őket valahonnan, nem akart meglepetéseket, amikor visszahozza Amandát és Chloét a kocsihoz. Ha a fickónál fegyver van, még Bozo sem jelent védelmet.

Erre a gondolatra Jeb oldalt váltott, anélkül hogy elengedte volna Amandát. Három lépéssel később megint.

– Mit művelsz, jégtáncolsz?

– Olyasmi.

Amanda hirtelen megtorpant, és rémülten nézett hátra a válla fellett.

– Szerinted elképzelhető, hogy Mark odakint van, igaz? Engem védesz, mert fegyvere lehet.

– Olyasmi – ismételte Jeb, és újra mozgásra bírta a nőt. – Azt mondtad Johnsonnak, hogy a férjednek vannak fegyverei. Jól céloz?

– Nem tudom – felelte Amanda riadt éllel a hangjában. – Sohasem láttam lőni. Az egyik kedvenc játéka volt, hogy fegyvert szorított a halántékomhoz, és meghúzta a ravaszt. Sosem tudtam, töltve van-e, vagy sem.

Jebnek felfordult a gyomra. Mark Banning egy beteg állat.

A verandán Amanda mögé lépett, és a válla fölött megkocogtatta az ajtót. Semmi értelme nem volt megpróbálni úgy bemenni, mint általában. Az ajtó zárva, és a reteszt is elhúzták. Odabent Bozo boldogan felvakkantott. Jó fiú! A kutya megérezte a szagát, ami a férfit abban is megerősítette, hogy a veszélyt is megérezné.

Odabent kattant a retesz. Az ajtó nyikorgott, és Barney kilesett. Egyik vállát a fának vetette, így akadályozta meg, hogy egy nemkívánatos vendég benyomakodjon.

– Helló! – üdvözölte Jeb. – Helló! – Barney szélesre tárta az ajtót. – Gyertek be! Mindjárt kész a vacsora.

Amanda a bemutatkozást kihagyva megkerülte, és beszaladt megkeresni a lányát.

Miután Jeb belépett, a fivére bezárta az ajtót.

– Barátságos kis jószág, nem?

– Csak nagyon szeretné látni a lányát.

– A kicsi ennél nagyobb biztonságban nem is lehetne. Azt hiszem, apu érzi a korát.

Mindannyiunkat megkért, hogy jöjjünk ide, erre még mindig paranoiás. – A mosolya elhalványult. – Ez valahol szomorú. Amikor felnőttem, mindig azt hittem, hogy bármire képes. Most minket hív erősítésnek.

Jeb torka elszorult. Barney-hoz hasonlóan ő is teljesen biztosra vette, hogy az apja meg tudja védeni Chloét, pedig úgy tűnt, Jeremiah ebben nem bízik mégsem.

– Szomorú. Különösen ha arra gondolok, hogy még mindig két vállra tud fektetni.

– Akárcsak engem – vont vállat Barney. – De úgy tűnik, megcsappant az önbizalma.

Jeb már rég nem érezte úgy, mintha tükörbe nézne, amikor az öccseivel volt. De ma este észrevette a feltűnő hasonlóságot. Jeremiah fiait mintha róla mintázták volna.

A lányok inkább Kate-re hasonlítottak. Jeb eltűnődött, vajon Amanda mit gondol a Sterling pereputtyról. Néma fogadást kötött magával, hogy egy ideig nem tudja majd megkülönböztetni őket. Barney-ra emlékezni fog, mert ő egyenruhát visel, de a másik kettő nehezebb falat lesz. Mindannyiuk bírt néhány, csak rájuk jellemző sajátossággal, de azok túl elhanyagolhatóak voltak ahhoz, hogy egy idegennek első látásra feltűnjenek.

Jeb végigment a folyosón, és észrevette, hogy Barney nem követi. Megállt, megfordult, és kérdőn nézett rá.

– Mi a helyzet?

– Ajtóőrség – mosolygott Barney. – Apa kitalálta, hogy minden bejáratnál álljunk őrt.

Felváltva fogunk vacsorázni.

Jeb azt kívánta, bár mondhatná, hogy nem kell minden pillanatban őrködniük, de aztán eszébe jutott a bizsergető érzés a tarkóján, amikor átkísérte Amandát a jégen a verandáig.

– Kösz, öcskös! Mindig számíthatok rátok.

Chloe Kate munkapultjánál ült a nagyszobában. Jebnek úgy tűnt, több festék jutott a konyharuhára és rá, mint a sima gömbökbe. Az anyja valamiféle örvénylő dolgot rakott a díszek belsejébe, különböző árnyalatú festékek segítségével. A színspirálok gyönyörűen átragyogtak az üvegen, de a külső felület sima és ellenálló maradt. Az asszony tojástartóba helyezte, és óránként megforgatta a díszeket, hogy a belsejük teljesen fedve legyen.

Egyszerű művelet volt, de egy hatévesnek azért kicsit bonyolult.

Amanda mellette guggolt, és lelkesen dicsérte a gyönyörű karácsonyi gömböket.

– Talán otthon is csinálhatunk. Nagyon jól mutatnának a fán.

Chloe csalódottan nézett az anyjára.

– Az nem drága?

Amanda úgy nevetett, mintha az égvilágon semmi gondja nem lenne.

– Telik rá, Chloe. Van egy meglepetésem. Mr. Jeb felfogadott, hogy tartsam rendben a házát, és főzzek neki! És még jobb, nála lakhatunk!

Chloe majdnem elejtette az üres gömböt, amelyet épp festékkel töltött meg.

– Komolyan? Úgy érted, sokáig maradunk?

– Addig, amíg meg lesz elégedve a munkámmal.

Chloe elvigyorodott.

– De jó! Akkor nem kell elválnom Bozótól! Ő a legjobb barátom. – Halkabban hozzátette: – Vigyázz a dolgozó buborékokkal! Nagy kupit csinálnak.

Jeb látta, hogy az anyja megdermed mozdulat közben, amint felfogja a beszélgetés jelentőségét. Aztán mosolyogva a fiára pillantott, aki körbesétálta a konyhaszigetet és megölelte.

– Győzelem! – suttogta az asszony lábujjhegyen a fülébe.

Jeb lehajolt, és csókot nyomott a homlokára.

– Anyám, az örök kerítőnő.

– Rég itt volt már az ideje, hogy jöjjön valaki csodálatos – suttogta a nő. – Mondtam, hogy egy nap megtörténik, de nem hittél nekem.

– Anyu, lépj a fékre! Nem így állnak a dolgok köztünk.

– Még nem. De majd fognak. – Hátralépett, és megütögette az orrnyergét. – Kiszagolom az ilyesmit.

Jeb csak remélte, hogy igaza van.

– Vacsora! Ne totojázzatok! Kihűl a csili!

Amanda megkérdezte, hol a földszinti fürdőszoba, aztán kikormányozta Chloét a folyosóra, majd a mosdóba.

– Szeretek itt lenni – közölte a kislány, miközben Amanda lecsutakolta a karját és a kezét borító festéket. – Mimi nagyon kedves, és Pukkpukk is az – vigyorgott. – Azért neveztem el így, mert ma kiment és pukkpukkolt egy fegyverrel.

Amanda feltételezte, hogy a lánya Jeb apjáról beszél.

– Mindketten nagyon kedvesnek látszanak.

– Jaj, azok! Van egy öreg kutyájuk. Nem emlékszem a nevére. – Chloe grimaszolt, miközben Amanda mosdókendővel megtörölte a száját. – Nem szeret játszani. Folyton álmos. Nagyon örültem, amikor Barney bácsi áthozta Bozót.

Amanda megriadt. Chloe úgy beszélt Jeb családtagjairól, mintha a sajátjai lettek volna.

– Tudom, hogy kedveled Mr. Jeb rokonait, édesem, de ne feledd, hogy Kate igazából nem a nagymamád, és…

– Jaj, tudom. Mimi elmagyarázta. Ő, Pukkpukk és Mr. Jeb fivérei csak tiszteletbeli rokonaim.

Köszönöm, Kate! Amanda mosolyogva bólintott, miközben megszárította a gyerek kezét. – A te tiszteletbeli Mimid nagyon okos asszony. Nem baj, ha úgy teszel, mintha új nagymamád, nagypapád és bácsikáid lennének, de fontos, hogy tudd, igazából nem azok.

– Nénikéim is vannak! Adriel az idősebb. Aztán ott van Sarah néni. Mimi szerint mindketten nagyon viccesek. Majd megcsinálják a hajamat, kilakkozzák a körmömet, beöltözünk, és még ki is festenek. – Chloe kérdőn nézett az anyjára. – De csak ha megengeded. Megengeded?

Amanda kicserélte a kötést az ujján, és gondolatban visszarepült az időben. Amikor ő annyi idős volt, mint Chloe, lenyűgözték a lányos dolgok, különösen a rúzs meg a körömlakk, de eszébe sem jutott, hogy a lányát is érdekelheti az ilyesmi. Összeszorult a szíve. Mark mellett ilyen fényűzés szóba sem jöhetett, és miután elhagyta, annyira a túlélésre koncentrált, hogy sosem nézte meg, futja-e körömlakkra.

– Megengedem – nyugtatta meg a lányát –, de csak ha én játszhatom veled beöltözőst.

– Szeretsz beöltözőst játszani? – kerekedett el Chloe szeme.

– Imádok!

A férfiak közül csak Jeb csatlakozott Kate-hez, Amandához és Chloéhoz. Az asszony hatalmas, mennyei illatot árasztó kukoricakenyeret készített a csili mellé. Amanda meglepődött, hogy a férfiak nem csatlakoztak hozzájuk, lehajtotta a fejét az imához, aztán szedett Chloénak, majd magának is.

Egyik kezét a lánya térdére tette, és megszorította, amikor a merőkanálért nyúlt.

– Mimi a vendéglátónk – hajolt hozzá suttogva. – Várnunk kell az evéssel, amíg ő megeszi az első falatot. Ha a ház ura az asztalnál ül, neki kell először ennie.

– Hogyhogy? – kérdezte Chloe.

– Mert ezt írja elő az etikett.

– Mr. Jeb miért nem vár? Ő nem tudja, mit ír elő a haditett? – suttogta vissza Chloe.

– Etikett – javította ki Amanda, és Jebre pillantott az asztal túloldalán. Még soha senkit nem látott úgy habzsolni, mint a férfit most. Jeb általában lassan evett, hogy kiélvezze az ételt, de ezen az estén olyan gyorsan evett, mintha versenyen lenne. Kate biztosan meghallotta az Amanda és Chloe által váltott elsuttogott szavakat, ezért belekanalazott a csilijébe, jelezve, hogy ehetnek.

– Elnézést! – motyogta Jeb. A mosogatónál leöblítette a tányérját meg a kanalát, aztán betette az edényeket a mosogatógépbe. A ház elülső részébe sietett, és a következő pillanatban az egyik öccse ült asztalhoz.

– Jonas vagyok, a legkisebb. – Chloéra mosolygott, lehajtotta a fejét, hogy imádkozzon, aztán telemerte a tányérját, fogott egy darab kukoricakenyeret, és ugyanolyan gyorsan kezdett enni, mint Jeb. – Az összes tiszteletbeli bácsikámat szeretem – jelentette ki Chloe. – Három van: Barney, Ben és Jonas. Bárcsak mind velünk vacsorázhatnának!

– Váltják egymást – magyarázta Kate. – Játszanak. Hercegek egy kastélyban, és őrzik a külső ajtókat, hogy az ellenség biztosan ne jöhessen át a felvonóhídon, és ne juthasson be a nagyterembe.

Chloe szeme csillogott az izgalomtól.

– Evés után játszhatok velük?

Kate bólintott.

– De azt hiszem, Mr. Jeb házában akarják folytatni a játékot, miután anyukáddal befejezitek a vacsorát.

– Talán ott játszhatom velük!

Amanda ebben a pillanatban fogta fel, hogy a Sterling család férfitagjai milyen komolyan veszik a helyzetet. Elhitték, hogy Mark Banning rendkívüli veszélyt jelent Chloéra és rá nézve. Elment az étvágya az isteni csilitől. Egyre nyugtalanabb lett. Éveken át együtt élt a Mark iránt érzett félelmével. A házassága alatt néha eltompult, és azon töprengett, hogy talán ő az őrült. De most egy zsémbes öreg ügyvéd aggódott a biztonságukért, és ebben a családban minden férfi komolyan vette. Még Jeb is – aki eddig higgadt, kiegyensúlyozott benyomást keltett – úgy viselkedett, mintha maga az ördög leselkedne odakint.

Amanda csak azt remélte, hogy Mark válókeresete csinos hazugságokkal és

öndicsérettel teli karácsonyi üdvözlőlap az övéhez képest, amelyből kiderül, hogy egy gonosz szörnyeteg. Ha szerencséje van, Mark már egy cellában hűsöl.

De mi van, ha nem?

Tizenkettedik fejezet Jeb nem örült neki, hogy a fivérei átjönnek hozzá, nála töltik az éjszakát, és ott is maradnak, amíg be nem szerelteti a biztonsági rendszert. Jonasnak órákra kellett járnia.

A képzése fontos, erre lóg a suliból. És Barney csak tegnap mondott nemet arra, hogy szabadságot vegyen ki a szülinapi bulija miatt, amelyet a szülei rendeztek volna; ragaszkodott hozzá, hogy csak két hét múlva, vagy még később ünnepeljenek, mert szükség van rá a seriffhivatalban. Most meg hirtelen az övé a világ legrugalmasabb munkahelye. Bennek, aki rodeómarhákat nevelt bértartásban, több állatról is gondoskodnia kellett. Jeb azt szerette volna legkevésbé, hogy a fivérei nehéz helyzetbe kerüljenek családi gondok miatt. Amanda és Chloe nem a rokonuk, de a fivérei és a szülei úgy tettek, mintha azok lennének.

Hát, nem hibáztathatja a fivéreit, amiért mellé állnak. Nagyfiúk, képesek önálló döntéseket hozni. Vezetés közben – Amanda az anyósülésen, Chloe hátul Bozóval – Jeb érezte, hogy az asszony feszült. A nő problémáira kell koncentrálnia és barátként mellette állnia, mert ennél többet most nem tehet.

– Hé! – szólalt meg, vonakodva attól, hogy levegye a szemét a jeges útról. – Ne aggódj! Jó? Hallottad, mit mondott Johnson. Egy bizonyos személyt mostanra már valószínűleg lecsuktak. Csak nagyon óvatosak vagyunk.

– És ha nem? – kérdezte a nő feszülten.

– Hát, ha nem, és valahogy megtudja, hol vagytok, olyan házat talál, amit úgy őriznek, mint Fort Knoxot. Még ma este felhívom Audi Gowdyt – a keresztneve valójában Burt –, hogy szereljen be a házamba egy olyan biztonsági rendszert, hogy azt is tudjam, ha egy hangya feljut a verandára.

– Kevés az idő – felelte a nő. – Lehet, hogy Mr. Gowdy nem tud mindent megcsinálni ilyen gyorsan.

– Nem ismered őt. Gowdy a barátom, ráadásul a felesége, Jerri Lee, aki megtartotta a lánykori nevét, a Christit, hogy ne hívják Audi Gowdynak, mint a férjét, szorosan fogja.

Ha szólok, hogy vészhelyzet van, félretesz minden mást, és elintézi. Ha nincs raktáron a megfelelő kamerákból, elküld valakit Bendbe vagy Crystal Fallsba. – A nőre mosolygott a műszerfal derengésében. – Ne aggódj! Vagy nem akarod, hogy a fivéreim a házban legyenek?

– De. Csak… – Elhallgatott, hátranézett a gyerekre és a kutyára a hátuk mögött. – Hát, tudod. Mi van, ha már meglépett, és a hatóságok nem találják?

Jeb mérlegelte a lehetőséget, és hirtelen hálás volt a fivéreinek, hogy úgy követik a furgonjaikkal, mint a kiskacsák. Épeszű ember nem húzna újat a Sterling fiúkkal, pláne ha fegyverük van.

– Ha olyan meggyőzően hazudik, hogy nem tartóztatják le? Vagy még rosszabb, ha maga mellé állítja a bírót, és nyer a tárgyaláson?

– Nem hallottad Johnsont? Csak arra érdemes ügyeket vállal, olyanokat, amiket szerinte meg tud nyerni. Ma este bízd rám, a fivéreimre meg Bozóra, hogy vigyázzunk rátok.

– Anyu, apuról beszéltek? – szólalt meg Chloe a hátsó ülésen.

Hosszú csend. Jeb nem tudta biztosan, mit mondjon. Chloe, amilyen intelligens, a kimondatlan dolgokat is megérti.

Amanda mentette meg a válasszal.

– Igen, Chloe, apukádról beszélünk, de ne félj! Mr. Jeb elvitt egy ügyvédhez, aki nagyon-nagyon jó abban, hogy az emberek biztonságban legyenek. És amíg az ügyvéd teszi a dolgát, Mr. Jeb, Bozo és a fivérei vigyáznak ránk.

A kislány ezt megemésztette.

– Bozo velem alszik. Nem hagyja, hogy bárki bántson, még a gonosz apukám sem.

Jeb teljesen egyetértett, de még a hűséges masztiff sem marad állva, ha golyót kap a két szeme közé, és Jebnek szemernyi kétsége sem volt, hogy Mark Banning meghúzná a ravaszt.

Amanda nem tudta, mikor kapja meg Mark a válási papírokat és értesül a hollétükről.

Letartóztatták már? És ilyen esetekben a bántalmazásról készült képek vajon elegendőek, hogy rács mögött maradjon? Elképzelte, hogy egy dörzsölt ügyvéd óvadékkal kihozza Markot, és felállt a szőr a karján. És ha nem találták meg? El is költözhetett. Vagy épp rá vadászik. Bárhol lehet.

Beleborzongott, ha arra gondolt, hogy Jeb látta az összes képet Chloéról, nem is egyszer, hanem kétszer. Amikor Johnson az ő képeit nézte, Jeb lesütötte a szemét, de amikor a gyerek képei következtek, felpillantott. Chloe egész teste tele volt zúzódásokkal.

Szörnyű hólyagok keletkeztek a kezecskéjén, amikor Mark a tűzhely tűzforró lapjára nyomta a tenyerét. Jeb kénytelen volt megkérdezni magától, miféle nő marad egy olyan férfival, aki bántja a lányát. Normális világban ilyesmi nem történik meg. Hogyan érthetné meg, hogyan érthetné meg bárki, milyen helyzetben volt?

Amint beléptek Jeb házába, Amanda felvitte Chloét fürödni, aztán esti mese és lámpaoltás következett.

– De én játszani akarom velük a herceges játékot! – tiltakozott Chloe. – Muszáj, hogy én legyek a hercegnő.

Amanda nem akarta, hogy a gyermeke lássa, hogy négy fegyveres férfi őrzi a földszinti ajtókat és ablakokat. Megijedne.

– Talán holnap játszhatsz velük. – Amanda remélte, hogy addigra megkapja a hírt, hogy Mark rács mögé került. – De ma este már késő van, bogaram, és neked hosszú, rengeteg mókával teli napod volt. Ideje lefeküdni! – Hogy tompítsa a gyerek csalódottságát, hozzátette: – Különleges meglepetésként ma két mesét olvasok.

– Olvashatom az egyiket én? Bozo szereti, ha olvasok neki.

Amanda a kutyára pillantott, aki követte az emeletre.

– Persze! Jó, ha hangosan olvasol. Kell a gyakorlás.

Jeb aggódott, amikor Amanda nem jött vissza a földszintre, és a keresésére indult. A nő a Chloéval közös ágyuk szélén ült az éjjeli lámpa halvány fényében. Bozo elterült az alvó kislány mellett. Az eb hortyogása láncfűrészre emlékeztette, amelybe új gyújtógyertya kell. Klassz háttérzaj egy beszélgetéshez.

Leült a nő mellé, aki beférkőzött egyenesen a szíve legmélyére.

– Ismerem ezt a pillantást – suttogta. – Valami kellemetlen dolgon rágódsz. Tehetek vagy mondhatok bármit, amitől jobban érzed magad?

Amanda vállat vont, és elgyötörten kifújta a levegőt.

– Miért érdekel egyáltalán, mit érzek?

Ajjaj!

– Hogyhogy miért? Barátok vagyunk. A barátok törődnek egymással.

– Láttad a képeket. Tudod, milyen borzalmas anya vagyok. Ha én nem kedvelem magam, te hogy vagy képes rá?

Jeb látta, hogy Amandának intenzív és rendszeres tanácsadásra lesz szüksége a közeljövőben, de ezt nem most kellene felhoznia.

– Nem voltál szörnyű anya, Mandy. Olyan anya voltál, aki lehetetlen csapdába esett.

– Léteznek védett házak.

– Igen, de nem volt se telefonod, se interneted, hogy keress egyet a közelben. Kocsid sem. Mark szándékosan a külvárosban bérelt házat, ahol kevés a szomszéd, és sokat kellett gyalogolnod a városba. Minden lehetőségtől megfosztott. Hogy hibáztathatod magadat ezért? Mit kellett volna csinálnod, besétálni a városba, és addig kóborolni, amíg védett házat találsz? Vagy elmentél volna a rendőrségre, hogy aztán Mark megneszelje, és megint neked essen?

– Akkor is ki kellett volna hívnom a rendőrséget.

Jeb próbálta kitalálni, mit mondhatna még.

– A félelem rettenetes ellenség lehet. – Egy pillanatra elhallgatott, hogy összeszedje a gondolatait. – Nem vagyok szakértője a bántalmazó férfiaknak, de olvastam pár cikket.

A bántalmazók gyakran nagyon megnyerőek, gyorsan találnak ki hihető hazugságokat.

A rendőrök nincsenek jó helyzetben. Vannak nők, akik olyan férfiakat jelentenek fel, akik nem is ártottak nekik. Mark vigyázott, hogy csak ott hagyjon nyomokat, ahol a ruha takarja. Volt egy kész sztorija, hogy mentse a semmirekellő seggét. Ha újra hívtad volna a zsarukat, hatalmas kockázatot vállaltál volna.

Jeb felállt, és kinyújtotta a kezét.

– Menjünk át beszélgetni a másik hálóba. Nem akarom, hogy Chloe bármit halljon ebből, még álmában sem.

Meglepetésére Amanda a kezébe tette a kezét, és engedte, hogy felsegítse. Átmentek egy másik hálóba a folyosón, Jeb becsukta az ajtót, aztán leült Amanda mellé az ágyra.

– Olvasgattam kicsit a neten. A legtöbb bántalmazó hercegként viselkedik, míg udvarol egy potenciális áldozatnak.

– Mikor volt időd a bántalmazók után kutatni?

– Alváshiánynak hívják. Mi volt a fontosabb tegnap éjjel: pihenni vagy kideríteni, mit tett veled a férjed, nemcsak fizikailag, de lelkileg?

Amanda felsóhajtott, olyan hangot adott ki magából, amely teljes kimerültségről árulkodott.

– Egyes bántalmazók esetében eltelik némi idő, mielőtt kegyetlenül kezdenek viselkedni – magyarázta Jeb. – Mások egy szempillantás alatt gonosszá változnak. Megint mások úgy tesznek, mintha véletlenül okoznának fájdalmat. Elgáncsolják a másikat, hogy elessen, aztán bőszen bocsánatot kérnek. Véletlenül eltalálják a könyökükkel. Úgy fordulnak, hogy véletlenül arcon üssék a felemelt kezükkel.

– Mark egy pillanat alatt átváltozott – motyogta Amanda.

– Nem lep meg. De amint megváltoznak, minden bántalmazó veszélyes lesz, és ürügyet kreál a tetteire. Azt állítják, az áldozat provokálta őket. Az érintett nők számára szörnyű elmejáték ez, és sok időbe telik, mire visszanyerik a magabiztosságukat, és megértik, pontosan mi is történt.

Ebben a szobában nem égett a villany, csak halvány holdfény sütött be az ablakon.

De Jeb látta, hogy Mandy a szemét törülgeti.

– Azt állítod, ez rám is igaz, és nem értem, mi történt velem?

– Érzelmi szempontból igen. Nem kell mindent egyszerre feldolgoznod, édes.

Egyelőre csak zabolázd meg és söpörd félre az önvádat! Valahányszor azt hiszed, hogy mások téged hibáztatnak, őket is söpörd félre! Ne hagyd, hogy Mark tovább bántson azáltal, hogy elhiszel egyetlen szót is, amit mondott!

– De van, ami igaz.

– Nem, mind baromság, Mandy! Az egész!

– Akkor miért érzem annyira… – Amanda nyeldekelt és ügyetlenül gesztikulált. – A gondolataim körbe-körbe járnak. Beszélek magamhoz. Hátba veregetem magam, mert módot találtam rá, hogy elhozzam onnan a lányomat. Egy darabig jobban érzem magam, de aztán visszatérnek a negatív gondolatok. Teljesen alkalmatlannak és bűnösnek érzem magam. Nem tudtam megakadályozni, hogy Mark szörnyű dolgokat műveljen a kislányommal. Nem tudtam elhozni tőle. Érted? Nem fetrengeni akarok az önsajnálatban.

Csak a bűntudattól nem tudok szabadulni. Felnőtt vagyok. Amit Mark velem tett, részben megérdemeltem, mert hozzámentem, és nem találtam kiutat. De Chloe? Ő sohasem tett semmi rosszat. Nekem kellett volna megvédenem, de csődöt mondtam. Mark kiverte belőlem a szuszt is, mert megpróbáltam közbeavatkozni, és a végén Chloe lett az én ápolóm. Ötéves volt, Jeb, és felnőttnek kellett lennie, mert én összegömbölyödve feküdtem a padlón véresen, törött bordákkal.

Jeb félresimította a nő haját.

– Mandy, néha, ha szörnyű dolgokból gyógyulunk, a legnehezebb, hogy önmagunknak megbocsássunk. Szerinted miért jön haza olyan sok katona a háborús övezetekből poszttraumás stresszel? Ne kínozd magad tovább azzal, hogy mi lett volna, ha! Mindent megtettél, amit csak tudtál. És végül tényleg megmentetted a lányodat.

Koncentrálj erre!

– Elkéstem. Nem mentettem meg időben. Már megjegyezted, milyen érettnek látszik.

Ezért. Azon az éjszakán, amikor Mark megégette a kezét, aztán nekem esett, mert megpróbáltam megállítani, leütött, és annyiszor rúgott belém, hogy fel sem bírtam állni.

Ott véreztem a jéghideg linóleumon. Csak feküdtem ott, és néztem a kislányomat, akinek súlyosan megsérült a keze, ahogy letérdel és igyekszik ellátni engem. Aztán próbálta feltakarítani a vért, mert ha az apja visszajön, elszabadul a pokol, ha a kuplerájt talál.

– Gyere ide! – suttogta Jeb, és kitárta a karját. Amanda engedelmeskedett, és a férfi úgy kívánta, mint soha más nőt életében. Ahogy a nő ellazult mellette, azt mutatta, hogy már nem taszítja a fizikai érintkezés, sőt, örül neki. Jebnek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne használja ezt ki. Amanda olyan puha volt, olyan meleg, hogy bele akart veszni, meg akarta ízlelni a bőrét, magához akarta szorítani, miközben mindketten verítékben úsznak, bele akarta hajszolni őt az eksztázisba. Rossz időzítés. Amanda erre még nem áll készen, és Jeb összeszoruló gyomorral jött rá, hogy talán soha nem is fog.

A nő úgy bújt oda hozzá, mint egy melegre vágyó kismacska. Jeb égő szemmel karolta át. Oly módokon sóvárgott ezért a nőért, amelyeket nem is tartott lehetségesnek.

– Mark hangját hallod. Most söpörd félre, és halld az enyémet! Megpróbálod?

– Megpróbálhatom – bólintott a nő, a könnyei átáztatták a férfi ingét.

– Gyönyörű vagy, nem csúnya. Okos, nem hülye. Soha semmivel nem érdemelted ki azt, amit Mark veled tett. Semmiért nem tartozol felelősséggel, amit Chloéval művelt.

Tervet kovácsoltál, és hatalmas kockázatot vállaltál, hogy elhozd tőle a lányodat. És ma este itt vagytok, biztonságban.

– Csak miattad.

– Az égvilágon semmit sem tehettem volna, ha neked nincs elég bátorságod Mystic Creekbe jönni. Ha nem lettél volna ilyen leleményes, ha nem tervezel meg minden apró részletet, mielőtt elszöksz, sohasem jutottál volna ilyen messzire, és sosem ismertelek volna meg. – Jeb puszit nyomott a feje búbjára. – Ha azt gondolod, mások téged hibáztatnak, számold meg, hányan vannak odalent! Azért vannak itt, hogy megvédjenek titeket. Még csak meg sem kérdezték a részleteket. Csak annyit tudnak, hogy egy bántalmazó szörnyeteg felesége voltál, és sikerült elmenekülnöd. Kalapot emeltek előtted, őt pedig töltött fegyverrel várják. Egyikük sem hibáztat téged. Te áldozat vagy. A lányod áldozat.

– Ők a fivéreid. Melléd állnak, nem mellém.

Jeb borzasztón tehetetlennek érezte magát. Hogyan vehetné rá a nőt, hogy hagyjon fel ezzel a fajta gondolkodásmóddal?

– Az ügyvéded nem a fivérem. Amikor besétáltunk hozzá, tömör volt, és udvariatlan.

Miután hallotta a történetedet, és látta a képeket, kinek az oldalára állt?

– Az enyémre, de rengeteg pénzt kap, hogy…

– Mandy, az a fickó gazdagabb, mint képzelnénk. Nincs szüksége a pénzedre, és nem is akarja. Az, hogy pénzt kér tőled, csupán szakmai protokoll. Csak azért állt melléd, mert úgy látja, szükséged van a segítségére, és meg is érdemled. Még bókolt is neked, milyen hihetetlenül okosan kivitelezted a menekülést.

Amanda kissé elhúzódott tőle, hogy csillogó szemmel nézzen rá a félhomályban.

– Nem emlékszem, hogy bármi ilyet mondott volna.

Jeb megkocogtatta Amanda halántékát.

– Mentális blokk. Csak Mark hangját hallod, és senki másét. Hamis képet alkotott rólad a fejedben. A bántalmazó férfiak gyakran izolálják az áldozataikat, aztán szeméttel töltik meg a fejüket. Elérik, hogy butának, rondának, ügyetlennek, teljesen tehetségtelennek érezzék magukat, nos, a lista végtelen. Így megőrizhetik az irányítást.

Elültetik a nők agyában, hogy ha elhagyják őket, az olyan, mintha a serpenyőből a tűzbe ugranának.

– Tényleg ezt csinálta. Elzárt mindenkitől, az összes barátomtól, még a szüleimtől is.

– Klasszikus eset.

Jeb tudta, hogy idegen terepen mozog. Amandának csatát kell nyernie Markkal szemben. El kell sétálnia abban a tudatban, hogy végre összezúzta. Professzionális segítségre is szüksége van, hogy ezt az egész otrombaságot kitöröljék a fejéből, és új gondolatokat plántáljanak bele. Ebben nem tud segíteni. Akart, de nem tudta, hogyan.

Elengedte Amandát, és felállt.

– Töröld meg a csinos arcodat, és gyere le a földszintre! Csinálok valamit enni. Ma este alig nyúltál a csilihez, és a fivéreimnek egy tányér meg se kottyan. Anyám esküszik rá, hogy mindegyikünknek lyuk van a talpán, mert sosem tud minket jóllakatni.

Amanda megtörölte az arcát, és felállt.

– Én főzök. Most már az én dolgom, emlékszel?

Vigyázz, Jeb! – Igazad van. Már a te munkád. De nem emlékszem, hogy benne lenne a munkaköri leírásodban, hogy egy rakás éhes pasit etess. Legalább hadd legyek kukta!

Amanda követte a férfit a kivilágított folyosóra. Halvány, de meleg mosolyt vetett rá.

Az arca felpüffedt a sírástól.

– Mit csinálunk?

– Arra gondolok, hogy egy gigantikus fazék birkaragu majd megörvendezteti őket, és a tiédnél finomabbat még nem kóstoltam.

Amanda lépést tartott vele a lépcső irányába.

– Házi kenyérrel?

– A fenébe, Mandy! – nevetett Jeb. – Ha ilyen jól tartod őket, ideköltöznek!

A férfi a felszínen próbált jókedvet sugározni, de ahogy Amanda mellett dolgozott a konyhában, felkavaró gondolatok jártak a fejében. Az ügyvéd szerint a bántalmazó férfiak általában figyelmen kívül hagyják a távoltartási végzést. Akkor hát a nők milyen védelemre számíthatnak valójában? Új törvények és szigorúbb büntetés kellene azok számára, akik nem törődnek a távoltartási végzéssel.

Jeb most már értette, Mark milyen mesterien törte meg Amandát. A gyógyulásig ijesztő útja lesz. Csak remélhette, hogy engedi, hogy mellette legyen a nehéz úton.

Amanda kivette a kenyeret a sütőből, és ez úgy hatott, mintha csengetett volna a vacsorához. A férfiak a konyhába gyűltek, megragadtak egy szeletet, villámsebesen

megvajazták, aztán visszatértek az őrhelyükre.

– Én eszem először a raguból – hallotta Amanda kiabálni egyiküket. – Anyánál nem jutottam kajához.

Amanda csak Jebet, Jonast és Barney-t látta Kate asztalánál, tehát arra tippelt, hogy a hang Benhez tartozik. Jeb elindult arrafelé, és hamarosan egy szőkésbarna hajú férfi lépett a konyhába. Hasonlított Jebre, de Amanda szembetűnő különbségeket fedezett fel.

– Ben vagyok. Azt hiszem, hivatalosan még nem mutatkoztunk be egymásnak.

A férfi kinyújtotta a jobb kezét. Amanda megtörölte a nedves ujjait egy konyharuhában, aztán megrázta a jobbot.

– Amanda. Örülök, hogy megismerhetlek!

A férfi gyomra megkordult, és elmosolyodott.

– Bocs, üres a motor.

A nő mélytányérokat és kanalakat vett elő, majd odavitte az edényeket a konyhaasztalhoz, ahol két tányérra halmozták a kenyérszeleteket. Miközben Ben szedett magának a hatalmas tálból, Amanda papírtörlőket tépkedett a gurigáról, és összehajtogatta.

– Ne fáradj azzal! – húzta ki a székét Ben. – A vezetéknevünk puccosnak tűnhet, de hidd el, nem ezüstkanállal a szánkban születtünk.

Amanda akaratlanul is elmosolyodott. Ben nagyon emlékeztette Jebre.

– Az jó. Sima ragu, semmi különös.

A férfi lehajtotta a fejét, némán megáldotta az ételt, aztán evett egy falatot.

– Te jó ég, ez isteni! – Mogyoróbarna szeme vidáman csillogott. – Meg se próbáld elhitetni velem, hogy ezt Jeb dobta össze! Remek szakács, de a raguhoz nem ért.

Amanda leült vele szemben.

– Ő miket szeret főzni? – Remek alkalom volt kideríteni, mik Jeb kedvencei. – Most vett fel házvezetőnőnek és szakácsnőnek. Jól jönne néhány tipp.

Ben megtörölte a száját.

– Odavan a húsokért. – Újra felcsillant a szeme. – Chloe szerint mind a boltból van. – A konyhaablak felé pillantott, aztán közelebb hajolt. – Az összes csirkéje öregkorában harap majd fűbe, most, hogy a kislány itt van – suttogta. – És Jeb megkérdezte, tudok-e bérelhető legelőt a közelben, hogy ott tarthassa az ökreit, amíg készen nem állnak a fagyasztóra.

Amanda felkönyökölt az asztalra, és összekulcsolt kezén nyugtatta az állát.

– Nagyon aranyos tőle, hogy óvja Chloe ártatlanságát azzal kapcsolatban, hogy honnan érkezik az étel. De nem lesz itt örökké. Amint talpra állok, keresünk saját lakást, és Jeb élete visszatérhet a rendes kerékvágásba.

– Rendes, vagyis magányos? – nevetett Ben. – Az volt, mielőtt megérkeztetek.

Inkább eszik bolti csirkét élete végéig, mint hogy elveszítsen titeket.

Amanda szíve nagyot dobbant.

– Ezt nem mondhatta. Alig ismerjük egymást.

Ben újra szedett a tányérjába, fogott még egy darab kenyeret, és belekezdett a szülei megismerkedésének történetébe. A Mystic Creek-i parton találkoztak, és első látásra egymásba szerettek, majd alig egy hónappal később össze is házasodtak.

– Együtt vannak… hát, nem emlékszem, mióta, de ugyanúgy szeretik egymást, mint az elején. Nem mindig azon múlik, milyen rég ismerik egymást az emberek. Néha azonnal egymásra kattannak. Érted?

Amanda nem tudta pontosan, mit mondjon.

– Miből élsz, Ben? – Rodeómarhákat tenyésztek. Jártál már rodeón?

– Évekkel ezelőtt.

– Hát, azt a sok bikát, borjút és lovat gyakran olyan fickóktól bérlik, mint én, aki rodeóállatokat tenyészt. Ezért a szezonban nagyon sokat utazom. Az év többi részében gondozom az állatokat, edzem őket, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy formában maradjanak a versenyekre. – Vállat vont. – Ha úton vagyunk, az én dolgom gondoskodni arról, hogy az állatokkal ne bánjanak rosszul. Törvények védik őket, de van, aki inkább nem törődik velük.

Miután Ben elöblítette az edényeit, és betette őket a mosogatógépbe, Jonas ékezett az asztalhoz.

– Én egyetemre járok. Nem nagyon szeretnék beszélni róla, mert december elején jönnek a vizsgák. – Elvigyorodott. – Igen, hallottam, miről beszélgettetek Bennel, és hogy témát váltottál. Bocs, hogy Jeb levált minket, hogy ehessünk. Különben játszhatná itt a bírót.

– Eddig nem éreztem úgy, hogy szükségem lenne egyre.

– Majd fogod – válaszolta a férfi. – Mind azt reméljük, hogy összejöttök. Ő a mi nagy tesónk, te tökéletesen illesz hozzá, és nehéz nem beleütni az orrunkat.

Miután megáldotta az ételt, evett egy falatot, és elismerően felnyögött.

– Nekem olyan a suliról beszélni, mint a munkáról. Annyit tanultam már, hogy majd belevakulok, és ha kapok egy kis pihenőt, arra akarok gondolni a legkevésbé.

Intelligens, barna szeméből Amanda arra következtetett, hogy akkor is remekel a vizsgákon, ha csak félig teszi oda magát.

– Oké, a suliról nem kérdezek. És a társasági életed?

– Arra nincs időm – rázta meg a fejét a srác, és megint nyelt egyet.

– Még alkalmanként egy randira sem?

– Nem. Az első évemet elszórakoztam. Buliztam. Lányokkal találkozgattam. Lógtam az órákról. Vizsgák előtt magoltam. Apám hagyta, hogy elcsesszem, és nem panaszkodott a jegyeim miatt. A rá következő nyáron megvárta, amíg már majdnem kezdődött a suli, akkor a sarkára állt. Elég időt adott, hogy kitomboljam magam. Attól a perctől kezdve, ha szórakozom, a saját szakállamra csinálom. Beadtam a derekamat, bújtam a könyveket, kevés óráról hiányoztam, és a jegyeim olyan jók lettek, hogy engem is meglepett.

– Tehát most csak ez van – mosolygott Amanda.

– Nagyjából. Apa fizeti a tanulmányaimat. Egész nyáron neki dolgozom, rendesen megfizet, de az csak arra elég, hogy fenntartsam a kocsimat, és fizessem a biztosítást. Ha ő állja a cechet, többé nem szúrhatom el.

– Ez csodálatra méltó.

A férfi megvajazott egy kenyeret.

– Nem, okos. Különben kölcsönökből végezném el a sulit.

Az illat odacsalta Bozót, az állat egyszer csak megjelent Amanda könyökénél. A nő fölkelt, hogy válogasson a kutyának a raguból, aztán a tálkát letette a földre. Gyors habzsolás, és desszertként egy darab kenyér után a kutya visszaballagott az emeletre. Még úgy is, hogy férfiak vigyáznak a házra, Chloe nagyobb biztonságban lesz, ha Bozo mellette van.

Miközben Amanda megint helyet foglalt, Jonas újból szedett a tányérjába.

– És mi van köztetek? Kérlek, mondd, hogy érzel valamit iránta. Ha nem, össze fog törni a szíve.

Amanda ismét a kezére támasztotta az állát.

– Mit is mondtál, mi a főszakod?

A férfi összeszűkült szemmel nézett vissza rá, aztán elnevették magukat.

– Oké, leállok – visszakozott Jonas. – De nem hibáztathatsz valakit, csak mert szól pár jó szót a bátyja érdekében. Szeretem őt.

– Egy jó szót sem hallottam – ellenkezett Amanda.

– Igazad van – ráncolta a homlokát Jonas. – Azokat átugrottam, és egyenesen a tárgyra tértem. – Lenyelt egy falat ragut. – Jebnek nagy szíve van. Olyan remek jellem,

mint ahogy arra a vezetékneve utal.{6} Soha az életben nem fog kezet emelni rád vagy a lányodra. Azt garantálom.

Mire Barney odaért az asztalhoz, Amanda úgy érezte, jobb, ha mosogat, és nem beszélget. Kezdett megbízni Jebben. Szinte lehetetlen volt nem kedvelni. De még nem állt készen egy új kapcsolatra, legyen akár rövid távú, akár másmilyen.

Barney a pulthoz lépett a tányérjával, amelyet Amanda elvett tőle.

– Majd én rendet rakok. Remélem, ízlett. Jeb azt tervezi, hogy a melegen tartóba teszi a ragut, hogy kéznél legyen egész éjjel. Valószínűleg jobban tudod nálam, hol vannak a nasik, és biztosra veszem, hogy Jeb azt akarja, szolgáljátok ki magatokat.

Pár perccel később Jeb feltűrt ingujjal visszatért a konyhába, és segített elpakolni.

– Mi az? – vetett rá egy pillantást a szeme sarkából.

Amanda arra tippelt, hogy valami nyugtalanítót láthatott az arcán.

– Semmi.

Jeb kinyitotta az egyik csapot.

– Ajjaj! A fivéreim ódákat zengtek rólam?

Amanda némileg ellazult.

– Ami azt illeti, az esküvőt is megszerveznék, ha azt mondanám, hogy oké.

Jeb nevetve csóválta a fejét.

– Ne vedd őket komolyan! Csak nincs szerencsém a nőkkel. – Oldalra hajolt, hogy egy kenőkést betegyen az evőeszköztartóba. – Vagyis ez nem igaz. A nőknek nincs szerencséjük velem. Azt hiszem, túl válogatós vagyok. – Nedves ronggyal letörölgette a tűzhelyet. – Az öcséim szerint különleges vagy. Tudják, hogy kezdek beléd szeretni. Csak próbálnak szerezni nekem pár jó pontot.

Amanda nem válaszolt azonnal.

– Még férjnél vagyok. Csak három-négy hónapja hagytam el Markot. Túl sok terhet cipelek. Ne szeress belém! Nagyon rossz lóra tennél.

Jeb odafordult, és végigmérte.

– Majd én eldöntöm, rossz lóra teszek-e. Nagyfiú vagyok. Az hiányzik neked a legkevésbé, hogy azon aggódj, megbántasz-e. Nincsenek kötöttségek, sem elvárások. Ne törődj a fivéreimmel! Haladjunk lépésről lépésre, aztán idővel kiderül, hová jutunk. Áll az alku?

Kezdek beléd szeretni. Ezek a szavak visszhangoztak leghangosabban Amanda fejében. Nem akarta megbántani ezt a gyengéd kezű, aranyszívű férfit. Nem ő a különleges, hanem Jeb.

– Áll – egyezett bele.

A férfi folytatta a tűzhely takarítását.

– Gowdynak reggel az első dolga lesz, hogy idejöjjön. Felhívtam, miközben őrt álltam, hogy a tesóim ehessenek. Van kéznél pár csúcsminőségű kamera és monitor. Hoz magával néhány embert, és holnap estére hiperszuper biztonsági rendszert üzemel be.

Utána a fivéreim rögtön elmehetnek.

– Nem arról van szó, hogy nem kedvelem őket, csak…

– Megértem. Kedves srácok, de olyan irányba próbálnak lökni, amire még nem állsz készen.

– Arra az irányra talán sosem leszek készen – tisztázta Amanda.

Jeb bólintott. A mennyezeti lámpa aranyló fényében olyan jóképű volt, hogy a nő azon tűnődött, épeszű-e, hogy nem bátorítja. Remek apja lenne Chloénak, és bármelyik nő mázlista, aki megszerzi magának.

– Azt is megértem – nyugtatta meg a férfi.

Amanda ebben nem volt biztos. Közelebb lépett a férfihoz, és kényszerítette magát, hogy kimondja a szavakat, amiről eddig álmodni sem mert.

– Utálom a szexet – suttogta.

A férfi megfeszült, és meglepetten nézett rá.

– Hogy mi?

– Irtózom a szextől – ismételte a nő. – Soha többé nem engedem, hogy egy férfi még egyszer úgy érjen hozzám. Mielőtt összeházasodtunk, Mark kocsijának a hátsó ülésén történt meg, és szörnyű volt. Megfogadtam, hogy soha többé nem csinálom. De aztán rájöttem, hogy terhes vagyok, Mark felajánlotta, hogy elvesz, a szüleim pedig, abban a hitben, hogy rendes fiú, arra biztattak, hogy mondjak igent. Megtettem, és a második alkalom Markkal rémálom lett. Soha többé nem történik meg.

Jeb hátralesett a válla felett, hogy biztosan nem hallgatózik-e egyik öccse sem.

– Teljesen megértem.

Amandát elöntötte a megkönnyebbülés.

– Tényleg? – Ez jó, gondolta. Sőt, nagyszerű. Épeszű férfi nem akar frigid feleséget.

– Annyira örülök! Félreteheted az esetleges romantikus gondolataidat abban a tudatban, hogy sohasem lehetünk többek, mint barátok.

A férfi ajka megremegett, mintha elfojtana egy mosolyt.

– Ne adj szavakat a számba! Azt mondtam, megértem, miért nem akarsz még egyszer együtt lenni egy férfival. Nem akarsz fájdalmat és megaláztatást érezni, és nem akarod,

hogy majdnem agyonverjen az, akinek szeretnie és védenie kellene. De én nem vagyok Mark. Velem ilyesmi nem történhet meg. – Lehajolt, és gyors puszit nyomott a nő orra hegyére. – Ne aggódj, Mandy! Nem száguldunk a cél felé. Megbeszéltük, hogy lépésenként haladunk, és meglátjuk, hová jutunk. Mi azzal a baj?

– Csak attól tartok, nem ugyanazt akarjuk.

– Igazad van – felelte a férfi. – Nekem egyelőre jó, hogy csak barátok vagyunk, és ha később is így érzel, elfogadom. De ne építs barikádokat, amíg nem muszáj! Van az a countrydal, hogy az élet olyan, mint egy tánc, amit menet közben tanulunk. Próbáltál már táncolni?

Amandának nem tetszett a beszélgetés iránya.

– Igen, még a gimiben. Pocsék voltam. Megbotlottam a saját lábamban.

– Ne aggódj! Állhatsz a lábfejemen, amíg belejössz.

Tizenharmadik fejezet Másnap reggel Amanda megkönnyebbült, hogy nem lát fegyvereket, csak Barney csípőjén, az egyenruha részeként. A többiek elrejtették a sajátjukat valahová. A nappal érkeztével némileg fellazult az őrség. A férfiak egyik ablaktól a másikig sétáltak, figyelték a ház körüli területet, de nem feltűnően. Ezért Chloe elfelejtette, hogy hercegeset és hercegnőset játsszon velük, inkább nekiállt fagyasztótasakokba csomagolni a hálaadásnapi sütiket, amelyeket Kate-tel készítettek, miközben az anyja reggelit csinált a nagy társaságnak.

Amanda egy alkalommal hallotta az összetéveszthetetlen zajt, ahogy egy vadászpuska csövét lebillentik, majd visszalökik a helyére, de Chloe nem ismerte fel a hangot. Mivel Amanda fegyverek közt nőtt fel, nem riadt meg. Tudta, hogy Jeb nem hagyná, hogy Chloe kezébe töltött fegyver kerüljön.

Bizalom. Nem tudta pontosan, mióta bízik Jebben, és az esze azt súgta, hogy túl gyors a tempó, de a szíve nem hallgatott a figyelmeztetésre. Visszaemlékezve az előző napi analógiára, úgy döntött, ők ketten fura módon olyanok, mint a katonák a háborús zónában. A körülmények miatt nem maradt idő az ismerkedésre. Látta, hogy Jeb állja a sarat a fenyegető veszélyben. Gyerekként magától értetődőnek vette a biztonságot, amelyet a szülei nyújtottak, de ebbe a házba érkezve először érezte magát biztonságban, amióta hozzáment Markhoz. Hihetetlen volt számára a nyugalom, hogy nem kell folyton a háta mögé tekintgetnie.

Jeb. A férfi segített Chloénak a sütikkel, megcsodálta a csálé alkotásokat, és nem sietett, pedig Amanda tudta, hogy igazából az a célja, hogy letakarítsa az asztalt a reggelihez. Amikor az ünnepi nyalánkságok a fagyasztóba kerültek, Jeb Amanda mellé lépett, szemrevételezte az előkészületeket, aztán segített neki krumplit hámozni. Amanda még egy ilyen nagy helyiségben is minduntalan hozzáért a férfihoz a dupla mosogatónál állva. A véletlen érintések nyugtalanítóan hatottak rá, és újra érezte a gyomrában verdeső pillangószárnyakat. Fizikai vonzalom. Hazudhatott magának, és tehetett úgy, mintha nem érezne semmit – és hogy a férfi sem érez –, de a levegő tagadhatatlanul szikrázott közöttük. Eltűnődött, milyen lenne, ha megadná magát, ha a férfi keze bejárná a testét, és megcsókolná. A felvillanó képektől elgyengült a térde.

– Arra gondoltam, úgy csinálom a krumplit, ahogy te szoktad – szólalt meg, eltökélve, hogy a főzésre koncentrál.

– Kizárt – vigyorgott rá a férfi. – A fivéreim már sokszor ettek az enyémből. A tiéd a szósszal igazi ínyencség lesz.

Amanda bensejét elöntötte a forróság. Jeb nem megjátszotta, hogy szereti a főztjét.

Igazán ízlett neki. Nekiállt megsütni egy fél kiló bacont.

– Legyen egy kiló! – kérte Jeb. – A fél kiló csak előétel ennek a bagázsnak.

Amanda kivett még egy csomagot a fagyasztóból, és észrevette, hogy zsírpapírba csomagolták, és piros tollal ráírták, hogy bacon. Háztáji disznó. Hátrapillantott a válla felett, hogy Chloe biztosan kiment-e. A kislány hangja a ház egy távolabbi részéből szállt feléjük.

– Tudod, Jeb, bármennyire is értékelem, hogy óvod Chloe ártatlanságát az állataid sorsával kapcsolatban, talán jobb lenne, ha megtudná az igazat. Nem életszerű, hogy úgy nő fel, hogy azt hiszi, a hús meg a tojás varázsütésre megjelenik műanyag tálcán vagy dobozban.

Jeb megtorpant munka közben.

– Egy nap majd elmondom neki. Mindenkinek tudnia kell, honnan jön az étel.

– Mikor? – kérdezte Amanda.

– Jaj, nem tudom. Gondolom, talán majd ha tizenhat lesz. Még jobb, ha huszonegy.

– Lehet, hogy akkor már nem is álltok majd kapcsolatban – nevetett a nő.

– Ha nem, akkor boldogan átadom neked a felvilágosítását – mosolygott Jeb. Folytatta a krumplihámozást. – Johnson telefonált ma reggel. Először a mobilodat próbálta, de nem vetted fel. Ezután hívott engem. Röviden: nem találják Markot.

Amandát iszonyatosan kirázta a hideg.

– Édes istenem!

– Felmondott a munkahelyén. De úgy tűnik, a házat még bérli. A zsaruk bejutottak, és néhány cucca még ott van.

– Szerinted a nyomomra bukkant? – A nő hangja reszketett.

– Lehetetlen megmondani. – Megint félbemaradt a hámozás. – De Johnson az albérleted címét adta meg a válási iratokhoz. Mark csak egy beomlott házat talál majd. És Gowdy hamarosan megérkezik. A nap végére csúcsminőségű biztonsági rendszerünk lesz.

– Mélyen Amanda szemébe nézett. – Mark tudhatja, hol dolgozol, és hová jár Chloe suliba. Amint újraindul az tanítás, hívd fel a főnöködet, és kérj szabadságot! Csak mondd el neki, mi folyik itt! Aztán vedd fel a kapcsolatot Chloe tanáraival, hogy készítsék össze neki a tananyagot! Majd itt tanulunk vele, amíg elmúlik a veszély.

Amanda egyetértett, hogy mindkettőjüknek veszélyes lenne bemenni az iskolába.

– Mi van, ha ránk talál?

Jeb összehúzott szemmel nézett rá.

– Amíg viselkedik, nem lesz baj. De ha még egyszer egy ujjal is hozzányúl valamelyikőtökhöz, azt kívánja majd, bár meg se született volna. – A válla ellazult. – Jobb hír, hogy Johnson csináltatott egy szórólapot, és elektronikusan átküldte a seriffünknek Mysticbe, szóval Mark képét hamarosan szétküldik az egész városban. Alatta ott lesz,

hogy KÖRÖZIK, ÉS VESZÉLYES. Figyelmeztetik az embereket, hogy ne szóljanak hozzá, ha felismerik! Ne tegyenek semmit, amíg nem távozik, aztán hívják a rendőrséget!

– Johnson honnan szerzett róla képet?

– Túl sokáig voltál internet nélkül. Bárkiről könnyű információt találni, különösen ha olyan erőforrásaid vannak, mint Johnsonnak. – Jeb szája sarkában mosoly bujkált. – Igazság szerint Johnson Mark Facebook-oldaláról szerezte a képet. Jobb, mint egy körözési kép. Látszik az arca és a testfelépítése.

Amanda próbált küzdeni az ellen, hogy az egész testén eluralkodjon a remegés.

– Utánam jön. Bármibe lefogadom, hogy tegnap ott járt a háznál.

– Mert péntek tizenharmadika volt, és az volt a kedvenc napja, hogy gyötörjön téged.

Emlékszem, hogy mesélted. De többé nem gyötörhet. Tudom, hogy nem lesz sétagalopp szembenézni vele a bíróságon, de nem hiszem, hogy lenne esélye nyerni, ha Johnson van a kormányrúdnál. Mázlija lesz, ha felügyelet melletti láthatást kap, és nem börtönt.

Amanda megfordította a baconcsíkokat a hatalmas serpenyőben.

– Bárcsak soha többé ne kellene látnia Chloénak!

– Nagy valószínűség szerint nem kell majd. A szociális gondozó előtt nem tehet semmit, így a láthatás nem felel meg az igényeinek. Arra tippelek, hogy el sem jön.

Továbblép, és keres egy másik nőt, akit áldozattá tehet.

Amanda képtelen volt Jeb szemébe nézni.

– Ha Markot nem csukják be, addig fog próbálkozni, míg meg nem fizet nekem. És Chloénak. Addig nem nyugszik, míg bele nem halok!

Nem sokkal reggeli után megérkezett Gowdy hat emberével. Szőke, barátságos kék szemű, köpcös, megnyerő mosolyú fiatalember volt. Röviden tájékoztatta Jebet, hogy amíg beszereli a biztonsági rendszert, lehetetlen zárva tartani az ajtókat és ablakokat. Üdvözlésül biccentett Amandának, miközben a férfinak magyarázott.

– Lesz egy kevés vezetékelés, de ahol lehet, megpróbáljuk megoldani vezeték nélkül.

Többször ki kell majd nyitni az ajtókat és ablakokat, hogy a mágneses eszközök jól kapcsolódjanak, kipróbáljuk a riasztót, ilyenek. Meg némi ásás szükséges a külső kamerák kábeleinek a lefektetéséhez, ami zajjal jár. Hoztam egy árokásó gépet, de időbe telik áthatolni a jégen és a fagyott földön. Miután megbeszéltük, hol legyen vizuális megfigyelés, biztonságosabb helyre kellene mennetek.

Jeb egyetértett.

– Még mindig úgy gondolod, hogy ma végzel?

– Még jön három ember Crystal Fallsból. Szerintem ha tízen nekiesünk, készen lehetünk öt-hat körül.

– Felhívom anyát. Örülne, ha átmennénk – szólt közbe Ben. Elfordult, füléhez emelte a telefont, és elsétált.

– Hurrá! Egész nap Mimivel leszünk! – csiripelt Chloe.

Amanda számára elképesztő sebességgel telt az idő a Sterling-házban. Kate hihetetlenül energikus volt. Miközben a férfiak őrködtek, ettek és figyelték a birtok határait, ő egyik ötletet a másik után találta ki Chloe szórakoztatására. Először még több sütit sütöttek, ezúttal karácsonyra díszítették ki őket, aztán átmentek a munkaasztalhoz, hogy újabb tucat gömbdíszt készítsenek. Amanda először aggódott, hogy a lánya szörnyű színkombinációkat választ, és a próbálkozásai förtelmesen néznek majd ki, de ehelyett a hatéves gyerek a csillogást célozta meg, fénylő aranyszínt és ragyogó burgundivöröset használt. Remekmű született.

– Jaj, Chloe, eddig ez a kedvencem! – dicsérte Amanda.

– Mimi elmagyarázta, hogy jobb csak két színt használni. Néha használhatok hármat.

De ha túl sokat használunk, összefolyik a festék, és undorító szín lesz a gömbben.

Le a kalappal Mimi előtt! Amanda megnyugodott, és így végre tudott a saját feladatára koncentrálni.

– Megtarthatod, amiket csináltál – közölte Kate. – Nekem már annyi van, hogy a fa olyan zsúfolt, mint a Times Square szilveszterkor.

– Jaj, nem vihetjük el csak úgy! – kiáltott fel Amanda. – Az alapanyagok pénzbe kerülnek.

– Legfeljebb két dollár darabja. Kiárusításon vettem a sima gömböket. A festék tubusa sem került túl sokba, és csak kevés kell belőle. – Az asszony áthajolt az asztalon, és megforgatott néhányat a tojástartóban. – Ez a legfontosabb rész – mondta Chloénak. – Ha megfordítjuk, akkor a szín biztosan spirálos mintát alkot, ami átlátszik az üvegen. Szép hasznot hoznak a karácsonyi vásáron, darabja húsz dollár. A vásárt minden évben a bevásárlóközpontban tartják. A Szédítő kerek asztal étterménél. Az épület hatalmas, és az összes egyház állít fel asztalokat kisebb bérleti díjért. Mesés! A vendéglátóhelyek nyitva maradnak. Az emberek vásárolhatnak, ehetnek, aztán megint vásárolhatnak.

Amanda egy pillanatra nagyon izgatott lett, mert a gyönyörű díszeket nagyon könnyű volt elkészíteni, és az eladásonkénti tizennyolc dollár haszon remek gyors pénzkereseti lehetőség. Álom-álom. Most, hogy Mark szabadlábon van, nem lehet asztala a vásáron.

Amanda nézte, ahogy a festék forog a gömbben, és a vörös varázslatosan egybeolvad

az arannyal.

– Tudom, hogy ez nehéz időszak neked – szólalt meg Kate, mintha olvasott volna a gondolataiban. – De nyugodj meg, a városban mindenki vigyázni fog rád, tartson bármeddig. Barney szerint mindenhová kikerültek a poszterek, pár barátom még fel is hívott, hogy meséljek róluk. Úgy tettem, mint aki nem tud semmit.

– Milyen poszterek? – kérdezte Chloe, és megfordította a kezében tartott gömböt, hogy beborítsa a belsejét festékkel.

Amandának nem jutott más az eszébe, csak az, hogy őszintén válaszoljon.

– A posztereken az apukád képe van, azzal a szöveggel, hogy ha bárki látja őt Mystic Creekben, hívja a seriffhivatalt.

Chloe beletette a gömböt a tojástartóba.

– Jó. Apukám gonosz, és ha megtalál minket, megpróbál majd gonosz dogokat csinálni.

Kate az órájára pillantva témát váltott.

– Azt hiszem, ideje elkészíteni az uzsonnát.

Gowdy ígérete szerint ötkor telefonált, hogy beüzemelték a biztonsági rendszert, és megadta az átmeneti kódot a kikapcsoláshoz meg az újraindításhoz. Addigra besötétedett, ezért Jeb testvérei elkísérték őket a házhoz. Amandának feltűnt, hogy hatalmas emberek veszik körül őt és a lányát, amíg a furgontól a bejáratig sétálnak. Rémülten jött rá, hogy a golyóktól védik őt és Chloét. A saját testükkel.

Amint beértek, Jeb a panelhez lépett, hogy beüsse a kódot. Az utolsónak belépő Jonas elhúzta a reteszt.

– Na, bratyó, most, hogy a szolgálatainkra többé nincs szükség, visszamennék dolgozni – szólalt meg Barney, miközben Amanda segített Chloénak levenni a kabátját.

– Nagyon köszönöm, fiúk! – bólintott Jeb. – Nagy ez a ház, és egyedül nem tudtam volna őrizni az összes ajtót.

– Semmi gond – felelte Ben. – De most, hogy túl vagyunk a nehezén, nekem is le kell lépnem. Az egyik szomszéd kölyök gondoskodik az állatokról, de ebben a hidegben azért aggódom.

Mielőtt Amanda megsejthette volna, mi történik, őt és Chloét is megölelték a férfiak, akik tegnap még idegenek voltak számukra. Jonas búcsúzásától a nő elmosolyodott.

A férfi szorosan átölelte.

– Pszichológiából fogok diplomázni, tanácsadás szakirányon – suttogta. – Remélem, később a mesterdiplomát is megszerzem.

Amanda hátrahajolva fürkészte a tekintetét.

– Hűha, mikor nyitsz rendelőt? Azt hiszem, szükségem lenne arra, hogy felkeresselek.

A férfi mosolyogva csókot nyomott a homlokára.

– Hamarosan. De ha a bátyám mellett maradsz, elküldelek valaki máshoz. Összeférhetetlenség – kacsintott.

Amint a fivérei távoztak, Jeb bezárta az ajtót, és miután hozott egy sámlit Chloénak, megmutatta neki és Amandának, hogyan működik a riasztó. Megállapodtak egy számkombinációban, amelyet mindannyian meg tudnak jegyezni. Bozo születési dátuma.

Chloe imádta az ötletet.

Amikor Jeb pár pillanattal később kiment ellátni az állatokat, a kislány sámlira állt a konyhai panel alatt, hogy kikapcsolja a riasztót. Jeb megállt a hátsó ajtóban, és összenézett Amandával.

– Ha nem érek vissza egy órán belül, nyomd meg a pánikgombot! Akkor is, ha bárki be akar jönni.

Amanda bólintott, bezárta Jeb mögött az ajtót, aztán nézte, ahogy a kislány bekapcsolja a készüléket.

– Most biztonságban vagyunk, amennyire lehet – magyarázta a gyereknek. – Nekem pedig neki kell állnom a vacsorának. – Beállította a sütő időzítőjét ötvenkilenc percre. Ha Jeb nem ér vissza, mielőtt megszólal, megteszi, amit ígért, és értesíti a hatóságokat. – Szeretnél segíteni nekem a főzésben? – kérdezte Chloét.

– Igen, légyszi!

Amanda a konyhai tévé felé nyúlt, hogy bekapcsolja, de mozdulat közben megtorpant. A készülék mellé beszereltek egy nagyobb monitort. Kicsi négyzetekben kültéri és beltéri képek voltak rajta. Látta, ahogy Jeb a juhakol felé sétál, méghozzá kristálytisztán, hiába volt sötét. Volt kép az elülső udvarról, a verandáról és az emeleti folyosóról. Nem maradt ki egyetlen helyszín sem, amerről betolakodó közeledhetett, vagy ahol bejuthatott.

– Te jó ég, infrakamerák! – suttogta.

Chloe épp a mosogatóhoz tette a sámliját, de most megfordult, és tágra nyílt szemmel meredt a képekre.

– Azta, anyu! Benne vagyunk a tévében! Akkor filmsztárok lettünk?

Amanda riadtan vette észre a konyha képét, aztán elnevette magát.

– Nem, bogaram, csak Mr. Jeb egy zsák pénzt költött arra, hogy a ház biztonságos legyen. Látod? – mutatta. – Az a fenti folyosó. Most üres, amilyennek lennie kell. Ha látnánk valakit a folyosón, amikor mind lent vagyunk, tudnánk, hogy betolakodó.

– És akkor mit csinálunk? – sápadt el Chloe.

Amanda gyorsan megölelte a kislányt.

– Megnyomjuk a pánikgombot, és bezárkózunk a lenti fürdőszobába, míg ide nem ér a rendőrség.

– Bozót ne felejtsük magunkkal vinni!

Amanda úgy döntött, gyorsan kiolvaszt némi hamburgerhúst, és sütőben sült egytálételt készít tésztával, gombaszósszal és az íz kedvéért egy kis cheddar sajttal. Nem lesz műremek, de megtölti az éhes gyomrukat, és gyorsan elkészül. Tett-vett, kisebb feladatokat bízott Chloéra, miközben a kutyát kerülgette, aki a gyerek mellett feküdt a padlón. Gyakran a monitorra pillantott, hogy lássa, Jeb merre jár. Ha Mark a sötétben bujkál ugrásra készen… Bele se mert gondolni. Ha valami történne Jebbel, nem tudná, mihez kezdjen.

Hirtelen fájdalom nyilallt a mellkasába. Mi történik velem? Betette az ételt a sütőbe, a második időzítőt beállította harminc percre, és észrevette, hogy remeg a keze. Még sosem táplált ilyen mély érzéseket egy férfi iránt. Imádta az apját, de az teljesen más volt, vérségi kötelék.

Amikor Jeb egy pillanattal később kopogtatott, Amanda látta a képernyőn.

A panelhez sietett, hogy kikapcsolja a riasztót, aztán kinyitotta az ajtót. Jeb beoldalazott mellette, aztán becsukta, majd bezárta az ajtót.

– Nem kérted, hogy azonosítsam magam. Soha ne nyiss ajtót, csak ha biztosan tudod, ki van ott!

Amanda a konyhai monitorra mutatott.

– Biztosan tudtam. Ahhoz nem elég éles, hogy megszámoljam a szőrszálakat az álladon, de azonosítottalak.

Jeb kibújt nehéz kabátjából, és a képernyőre pillantott.

– Fantasztikus, nem igaz? – Felakasztotta a kabátját a fogasra, aztán visszament, és közelebbről is szemügyre vette a monitort. – Gowdy mondta, hogy nagy felbontású kamerákat köt be, de arra nem számítottam, hogy az infrakép ilyen tiszta. Négy ilyen monitor van a házban, egy itt, egy a dolgozószobámban, egy a nappaliban és egy a nagy hálószobában – tette hozzá mosolyogva. Mindegyiken ugyanazt látjuk, így nem számít, merre járunk a földszinten, mindig figyelemmel kísérhetjük, nincs-e valami gond.

Chloe kissé elfordult a sámlin.

– Anyu, Mr. Jebbel elfelejtettétek újraindítani a riasztót.

A két felnőtt együtt indult a panel felé, összeütköztek, és Amanda elesett volna, ha Jeb nem kapja el.

– Jól vagy? – kérdezte a férfi.

– Jól. – Amanda a vállát dörzsölte. – Szerintem a biztonsági rendszer felesleges.

Olyan kemény vagy, mint a kő – tette hozzá, miután végigmérte. – Marknak esélye sincs.

Jeb rátette a kezét arra a vállra, amelyet Amanda az előbb masszírozott. Az érintése égette a nő bőrét, mégis reszketett, de nem a hidegtől.

– A riasztó csak a biztonság egyik alkotóeleme – suttogta Jeb, hogy csak a nő hallja.

– Ha bármi történik, zárkózz be egy szobába, és barikádozd el az ajtót! A földszinten a hálószobám a legjobb választás, ott tudod a legkönnyebben mozgatni a bútorokat, hogy kizárd Markot.

Amanda követte a férfit a panelhez.

– Én a fürdőszobára gondoltam.

– Ne! Ha a háznak abban a felében ragadsz, rohanj a dolgozószobámba. Ott van pár mozgatható bútor. Hadd mutassam meg!

Amanda Jeb után ment a dolgozószobába.

– Oda rejtsd Chloét! – Jeb a feje fölé nyújtotta a karját, és megragadta egy nagy szekrény fogantyúját. Amanda azt hitte, iratokat tart benne. Ehelyett azonban előbukkant egy lehajtható ágy. – Én terveztem, hogy itt alhassak, de sosem hoztam matracot. Chloe elég kicsi, hogy beférjen, és ha fel van hajtva, Mark sosem jön rá, hogy ott van.

– Chloe az első – jelentette ki Amanda.

– Pontosan. – Jeb megfogta a nő állát. – Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a te biztonságod nem fontos. De végül is mi felnőttek vagyunk, ő pedig gyerek. A mi dolgunk, hogy vigyázzunk rá, és minket ott egyen meg a fene!

Amanda nem tudta elpislogni a szemébe gyűlő könnyeket. Jeb letörölte őket munkától kérges ujjhegyeivel.

– A francba! Nem akartalak megríkatni. Mind a három szobába építek búvóhelyet neked is. Nem arról van szó, hogy te nem vagy fontos!

Amanda önkéntelenül felnevetett, miközben folytak a könnyei.

– Nem, nem, nem érted! Életemben először fordul elő, hogy a lányom biztonsága ugyanolyan fontos valakinek, mint nekem. Eddig egyedül kellett aggódnom. Elképesztő ember vagy, Jeb Sterling! Veled senki sem versenyezhet. Csodálatos vagy!

A férfi lehajolt, és homlokon csókolta. Amanda képtelen volt megmozdulni, vagy akár világosan gondolkodni. Megint visszatért a bizsergés a gyomrába. Csakhogy ezúttal olvadt forróság öntötte el medencetájékon. Látta a férfi erős vállát, széles mellkasát és izmos karját. Jaj, mennyire vágyott rá, hogy hozzásimuljon, és a keze bejárja a testét! Az öle benedvesedett, és mélyen, legbelül a teste lüktetett a vágytól.

A férfi szeme felcsillant. Kisimított egy hajtincset Amanda arcából.

– Ne félj! Semmi olyasmi nem történik közöttünk, amit nem akarsz.

Amandának lángolt az arca. Jeb tudja! Vajon jeleket küld? Ez megalázó. És még rosszabb, hogy Jeb talán kimondatlan meghívásként értelmezi.

– Nem állok készen – bökte ki.

– Tudom. – Jeb összekócolta a haját. – Ne ess pánikba itt nekem!

Jeb intett, hogy kövesse a folyosóra. Amanda még sosem lépett be a földszinti hálószobába. Amint megtette, muszáj volt a hatalmas ágyra bámulnia. Gondolatban durván megrázta magát, és összehasonlította a nagy teret a gigantikus konyhával. Mindent egybevetve a hálószoba, a két gardrób és a fürdőszoba alapterülete nagyobb lehetett, mint az albérlet, ahol eddig éltek.

– Ez elképesztő!

Jeb bevezette a gardróbba. Hátul, ahol a ruhák egy rúdról lógtak, megmutatott egy üres, titkos rekeszt.

– Egy rejtett széfet akartam elhelyezni ide, de sosem jutottam odáig. Mutasd meg Chloénak, hogyan bújjon be ide! Belülről visszahúzhatja a borítást. Marknak eszébe sem jutna itt keresni őt.

Amanda lehajolt, hogy belessen.

– Ha kell, szerintem még én is beférek.

– Mindkettőtöknek nem elég nagy – sóhajtott fel Jeb. – Ha lenne időm, építenék egy pánikszobát, és második telefonvonalat vezetnék a föld alá. – Sötéten nézett Amandára. – Az a szemét legelőször a telefonvonalakat próbálja majd elvágni. Próbáltam elrejteni az enyémet, de ha Mark okos, megtalálhatja. Hétfőn veszünk neked egy új mobilt az én előfizetésemre.

Amanda kisétált mögötte a gardróbból.

– Én legtöbbször bent maradok, és a ház tele van vezetékes telefonokkal.

– Nem fognak működni, ha megtalálja a csomópontot, és elvágja a vezetéket.

– Akkor a biztonsági rendszer hogyan fog?

– A mobilról. – Jeb elővette az iPhone-ját a zsebéből. – Adj egy percet! Gowdy ma

felrakta erre az OpenEye programot, de még nem próbáltam ki.

Megnyomott egy ikont, begépelt egy számsort, kiválasztotta a „Helyi kapcsolat”-ot, és hirtelen a konyhai monitor tűnt fel a kijelzőn. Amanda döbbenten kapkodott levegő után.

– A házban helyileg kapcsolódunk. Ha a városban jársz, távirányítással. Így láthatod, hogy mi történik a házban, kint és bent, bárhol is vagy. Ha elhúzódik ez a markos cirkusz a bíróságon, és a földeken kell dolgoznom, láthatlak a mobilomon keresztül. Ez jól jön, ha vásárolni megyünk. A felhajtóról ellenőrizhetjük az egész birtokot és a ház belsejét. Ha látjuk Markot, hívjuk a zsarukat.

Amanda torka elszorult.

– Szóval szerinted idejön?

– Miután hallottam a történetedet, azt gondolom, igen. Borzasztóan veszélyes.

Szerintem pszichopata.

Amanda megterített, elővette a frissen készített salátát a hűtőből, és megtöltött egy kancsót vízzel, miután adott Chloénak egy pohár tejet. Jeb sehol. Rábízta a lányára, hogy töltse meg a felnőttek poharát, aztán hiányzó vacsorapartnere keresésére indult. Jeb egy lőfegyvert tett a hifitorony tetejére a nappaliban.

– Örülök, hogy láttad, hová teszem. Chloénak túl magasan van, de én könnyen elérem, és te is hozzáférhetsz. – Miután a fegyver eltűnt a szemük elől, a nő felé fordult, tekintete lassan végigsiklott az arcán.

– Úgy nézel ki, mint a mosogatórongy.

– Érdekes volt ez a pár nap.

Jeb ölelésre tárta a karját. Amanda habozott, de aztán a férfi elmosolyodott, és ő észre sem vette, máris Jeb erős karjában találta magát. Beszívta az illatát, a friss levegő, a széna, a gabona és a fenyőillatú kölni elegyét, és azon tűnődött, vajon teljesen elment-e az esze.

De olyan csodálatos volt, ahogy a férfi magához ölelte. Biztonságos. Jeb mellett ezt érezte.

Ugyanakkor veszélyes érzéseket is ébresztett benne a férfi. Ahogy lágyan a gerincéhez ért, ujjhegye minden rezdülése vágyat keltett benne.

– Mi történik közöttünk? – suttogta.

Mély nevetés tört elő Jebből.

– Én ugyanezt kérdeztem magamtól – suttogta. – Néha úgy érzem, hagyni kell a töprengést, és úszni az árral.

– Így intézed a nőügyeidet, úszol az árral?

– Nem. Soha. Ezért vagyok még mindig egyedül. Még sosem találkoztam olyannal, aki arra sarkallt volna, hogy sutba dobjam az óvatosságot. – Elhallgatott. – Mostanáig.

Amanda lehunyta a szemét, és a szívébe zárta ezeket a szavakat. Mostanáig. Ez az ember földig rombolja a falakat, amelyeket az évek során felépített. Mark eddig gonosz szellemként lebegett a lelki szemei előtt, most azonban halvány árnyékká töpörödött.

Vacsora közben Amanda halk nyivákolást hallott odakintről. A Chloe széke mellett fekvő Bozo felpattant, és megpróbálta hátracsapni lelógó füleit. Jeb kilépett a bejárathoz vezető folyosóra, egy darabig hallgatózott, aztán levette a .357-es Magnumot a konyhaszekrény tetejéről.

– Ne lődd le, Mr. Jeb! Ez egy kiscica!

A lánya tekintetét követve Amanda rájött, hogy Chloe a konyhai monitort nézi.

– Igaza van, Jeb. Csak egy kiscica.

A férfi velük együtt méregette az aprócska jószágot a verandán.

– Lehet, hogy valaki szándékosan tette oda – gondolkodott hangosan. – Bozóval megmentjük a cicát, de amíg nem szólok, hogy biztonságos, örülnék, ha ti ketten bemennétek a hálószobámba, és magatokra zárnátok az ajtót.

Amanda majdnem tiltakozott. Ez csak egy aprócska kölyökmacska, nem jelent veszélyt. De aztán eszébe jutott, hogy hallott már olyan történeteket, hogy rablók és erőszaktevők úgy veszik rá a nőket, hogy ajtót nyissanak, hogy babasírást imitálnak a verandán. Jebnek igaza van. Lehet, hogy Mark találta a macskát, és ő tette a verandára.

– Gyere velem, Chloe! – Amanda a karjába vette a lányát, és a hálószoba felé sietett.

– De egy kiscica nem tud bántani minket! – kiáltotta a gyerek.

Amanda nem törődött a tiltakozással, belépett a hálóba, és bezárta az ajtót.

– Látod? – fordult Chloéhoz a másik monitorra mutatva. – Mr. Jeb kikapcsolta a riasztót, és kinyitja az ajtót. Innen végignézhetjük a mentőakciót.

– Jaj, anyuci! – nyöszörgött Chloe, miközben Jeb behozta a piszkos macskát. – Nézd, milyen kicsi!

A kiscicát a mellkasához szorítva Jeb bezárta az ajtót, és újraindította a riasztót.

A képernyőn látszott az egész folyosó.

– Oké – kiáltott a férfi. – Biztonságos! Gyertek ki!

Mire Amanda és Chloe visszatért a konyhába, a fegyver eltűnt. Jeb lehajolt, és óvatosan letette az aprócska, vizes macskát a padlóra. Szürke és fehér foltok borították,

édes, kerek pofija perzsa génekről árulkodott.

– Megfagyott a szőre – közölte Jeb. – Azonnal meg kell szárogatnunk, és melegen kell tartanunk.

Amanda a fürdőszobába rohant törülközőkért. A vacsoráról teljesen megfeledkezve gondoskodtak a piszkos kölyökről, és bolyhossá szárították fagyott szőrét. Jeb kiment a konyhába, és tejporból, rizspépből meg üveges bébiételből ennivalót készített.

– Miért tartasz ilyesmit itthon? – kérdezte Amanda, amikor visszatért.

– Néha idetévednek kismacskák. Szerintem túl messze merészkednek a búvóhelyüktől meg az anyjuktól, aztán megfordulnak, és nem tudják az utat hazafelé. Ezt a keveréket szeretni szokták.

Chloe törökülésben ült a földön, és fogta a macskát, miközben az fellefetyelte az ételt.

– Általában otthont keresek nekik. Van egy olyan érzésem, hogy ez most szóba sem jöhet – gondolkodott hangosan Jeb őket figyelve.

Amanda mellkasában melegség áradt szét.

– Megtarthatja? – kérdezte suttogva.

Jeb a tehetetlen megadás jeleként feltartotta hatalmas kezét. Ez meglepte Amandát, és vissza kellett fojtania a nevetést. Hisz isten tudja, hány kilóval nehezebb annál a gyereknél.

A férfi átment a szomszédos garázsba. Amanda már korábban megfigyelte, hogy a helyiség tele van famegmunkáláshoz használt szerszámokkal és gépekkel. Jeb a következő pillanatban egy lapos, szürke és élénkkék granulátummal teli, műanyag tartóval tért vissza.

– Szeretnéd, ha a cica ma veled aludna? – kérdezte Chloét.

A gyerek szeme elkerekedett a csodálkozástól.

– Igen, a cicámnak velem kellene aludnia. Akkor melegben maradna.

Jeb felvitte az alomtálcát Amanda és Chloe szobájába. Visszatérve a földszintre, keresett még egy strapabíró műanyag dobozt, amelynek az alakja nagyjából olyan volt, mint az alomtálcáé, megtöltötte macskaalommal, aztán a mosókonyhába tette.

Leguggolt Chloe mellé.

– Ahhoz, hogy szobatisztaságra szoktasd a cicalányt, meg kell neki mutatnod, hová járjon vécére. Számíthatok rád ebben?

Chloe kérdőn nézett rá.

– Honnan tudod, hogy lány, és nem fiú?

– Hidd el, lány, és meg kell neki tanítani, hogy ne piszkítson a padlóra. A lánycicák nagyon okosak, és emlékeznek rá, hol a dobozuk. Elég egyszer megmutatnod. Csak tedd az alomra! Tudni fogja, mire való.

– Minden lány okos – felelte a kislány, és dacos pillantást vetett Jebre.

Amanda majdnem közbeavatkozott. Jeb nem tudhatta, hogy Mark gyakran mondogatta Chloénak, hogy minden női lény féleszű.

– Teljesen igazad van, Chloe – bólintott Jeb. – A legtöbb lány nagyon okos.

– Zúzmara nagyon okos – ragaszkodott hozzá a kislány. – Azonnal tudta, hová kell mennie, amikor eltévedt a sötétben. – Rajongva nézett fel Jeb éles metszésű arcára. – Tudta, hogy Mr. Jeb ad neki ennivalót, és kedves lesz hozzá.

Bozo nyüszögve Chloéra szegezte szomorú tekintetét.

– Ajjaj! – szólalt meg Amanda. – Azt hiszem, hatalmas szőrös barátod kicsit féltékeny, Chloe.

A kislány karjával közelebb hívta Bozót.

– Ne legyél féltékeny! Csak mert szeretem Zúzmarát, nem jelenti azt, hogy téged nem szeretlek. – Bozo lehuppant a gyerek mellé, egy pillanatig méregette a macskát, aztán nyalogatni kezdte még mindig nedves szőrét. – Finoman! – figyelmeztette Chloe. – Sokkal kisebb nálad.

– Erre van szüksége – közölte Jeb. – A nyalogatás stimulálja a szervezetét, és visszaállítja a testhőmérsékletét. – Felállt, és végignézett mostanra kihűlt vacsorájukon. – Isten áldja a mikrohullámú sütőt!

Miután desszertes tányérokra szedték a salátát, Amanda újramelegítette az ételt, majd visszatért az asztalhoz. Chloe vonakodva Bozo gondjaira bízta Zúzmarát, míg befejezte a vacsorát. A társalgás a cicáról szólt, hogy milyen gyengéden bánik vele Bozo, és hogy a kis jószágnak mire lesz szüksége az éjszaka.

– Ennivalóra biztosan – mondta Jeb két falat között. – A pépes étel megfelelő lesz.

Nagyon fiatalnak látszik, valószínűleg még nincs teljesen elválasztva. Ez jó lesz a gyomrának. Legalábbis egyik macskának sem lett még baja. – Chloéhoz fordult. – Ha még nincs elválasztva, akkor pár óránként ennie kell. – Csillogó szemmel Amandára nézett, az üzenet világos volt. Az éjszakai etetés valószínűleg a nő reszortja lesz.

– Mit jelent, hogy elválasztva? – kérdezte Chloe.

– A legtöbb nőstény kicsinyének tejre van szüksége az anyukájától, akinek emlői vannak a hasán, ahol a kicsik szophatnak – válaszolt Amanda. – Idővel az anyukák arra biztatják a kicsinyeiket, hogy egyenek több felnőttételt, és igyanak kevesebb tejet, míg végül a kicsik végül teljesen elválasztódnak.

– Nekem is kellett tej, amikor kisbaba voltam? – kérdezte Chloe.

Amanda elvörösödött.

– Igen.

– De anyu, a te hasadon csak köldök van – ráncolta a homlokát a kislány.

A pír Amanda arcáról átterjedt a nyakára. Biztosra vette, hogy olyan vörös, mint a rák. Jeb a torkát köszörülve elnézést kért, és elment leöblíteni a tányérját, míg folytatódott az anya-lánya beszélgetés.

Amanda lehalkította a hangját, közelebb hajolt a lányához, és elmagyarázta, hogy az emberi anyukáknak mellük van a pocijuk felett.

Chloe további kérdéseket tett fel, és Amanda nagyon igyekezett, hogy mindet őszintén megválaszolja. A kislány hamarosan megint lekuporodott a padlóra Bozo és Zúzmara mellé, a nő pedig befejezte a vacsoráját, majd kisietett a konyhába.

– A rendrakás nem a te dolgod – szólt rá Jebre, és félretessékelte, hogy a maradékot a tányérján a moslékosvödörbe kaparhassa, amelyet a férfi behozott a mosókonyhából. – Ha így megy tovább, újratárgyalom a béremet, és lealkudom havi ötszázra.

– A fenéket! – mosolygott Jeb. – Alkut kötöttünk. Nincs újratárgyalás!

Amanda megállt mellette, hogy elvegye és betegye a mosogatógépbe a már leöblített edényeket.

– Köszönöm, hogy kimentél! Váratlanul értek a kérdései – mondta, miközben próbálta visszafojtani a mosolyát.

– Errefelé, ahol a jószágok minden tavasszal ellenek, Chloe mindkettőnket le fog támadni olyan kérdésekkel, amikre nem számítunk – felelte nevetve Jeb. Amanda riadt pillantását látva folytatta: – Hozzád küldöm, ha szeretnéd. De biztosra veszem, hogy egyedül is meg tudom oldani. A legjobbtól tanultam… Az anyámtól.

Amanda egyre jobban szerette Kate Sterlinget.

– És ő mit mondott, amikor kicsinyek születtek a farmon?

Jeb olyan szélesen mosolygott, hogy a foga is kivillant.

– Azt, hogy az összes újszülöttet apu találta egy káposztalevél alatt a kertben. El is hittem, aztán úgy nyolcéves koromban apu egyik drága tenyészkancája akkor kezdett elleni, amikor egyedül voltam az istállóban. A szusz is kiszaladt belőlem, úgy megijedtem.

– Szegény anyád! – kuncogott Amanda. – Azt hogy magyarázta ki?

Jeb elhajolt mellette, hogy egy tányért betegyen a mosogatógépbe. A mellkasa a nő hátához dörzsölődött, így Amandában még inkább tudatosodott a férfi közelsége.

– Halállal fenyegetett, ha elkotyogom a fiatalabb testvéreimnek. Szerinte a gyerekek

maradjanak ártatlanok, amíg csak lehet. Elég hamar rá fognak ébredni a valóságra.

Amanda átvette Jeb helyét a jobb oldali mosogatónál, hogy kisúrolja az edényt, amelyben az étel sült.

– Tulajdonképpen megértem. Ugyanakkor nem biztos, hogy szeretném, ha Chloe lemaradna a természet szépségeiről. Látni, ahogy egy kisbárány megszületik, az már valami.

– Örülök, hogy ezt mondod, mert pár hónap múlva kicsinyek fognak potyogni mindenfelé, és akkor még nem lesz bevetve a veteményeskert. A palántákat a melegházban tartom jóval az utolsó fagy utánig. – Ferde pillantást vetett Amandára. – Ráadásul káposztát sem ültetek.

– Miért nem?

– Ki nem állhatom. Ki akar olyasmit enni, ami alatt egyszer egy nyálkás, véres kölyök volt?

Amanda úgy nevetett, hogy az oldala is belesajdult.

Hétfőn folytatódott a tanítás, de már eldöntötték, hogy Amanda és Chloe otthon marad.

A nő utálta, hogy kihagyja a munkát, de az a kis bér nem érte meg a kockázatot. Felhívta a Mystic Creek-i Általános Iskolát, és miután kapcsolták neki Delorest a menzán, szabadságot kért.

– Bajban leszek nélküled – mondta a főszakács –, de maradj otthon, ameddig csak kell, Amanda! A városban senki sem tudja pontosan, mit tett veled az a szörnyeteg, de a gyerekkel nem jöhettek ide, míg őt el nem kapják. Addig felveszek helyettesítőt a helyedre.

Amanda Jeb dolgozószobájában járkált, és úgy szorította a vezeték nélküli telefont, hogy belefehéredtek az ujjpercei.

– Nagyon köszönöm, Delores! Még beszélünk. Ha szorult helyzetbe kerülnél, jövök bármi áron. Megígérem!

– Ne, itt ne hívj többet! A vonalakon van hívószámkijelzés. Nem akarom, hogy bárki, aki itt dolgozik, tudja, hol rejtőzöl.

Amandának eszébe sem jutott, hogy a hívása az iskolába Jeb neve alatt jelenik meg.

Bárki is vette fel, és beszélt vele, most már tudta, hol vannak Chloéval. Veszélybe sodorta a biztonságukat.

Tizennegyedik fejezet Jeb a konyhaasztalnál rajzolgatott Chloéval. Az arcuk közel volt egymáshoz, Chloe kissé szétnyílt, csücsörített ajkai közt vette a levegőt. Lenyűgözte Jeb erőfeszítése, bár a férfi szerint a rajza a lóról inkább dinoszauruszra hasonlított. Megalázó, amikor egy hatéves lekörözi az ember művészi próbálkozásit. Ahhoz kétség sem fért, hogy a kislány mit rajzolt. Jeb szinte hallotta Bozo ugatását.

– A tiéd nagyon jó – közölte, mire a csillogó szemű Chloe megjutalmazta egy mosollyal. Nyilvánvalóan ritkán kapott dicséretet férfiaktól, ezért úgy reagált rá, mint a bimbózó virág a nap melegére.

– A tiéd is az – felelte lojálisan. – De az orra kicsit vicces.

Nem csak az orra nézett ki viccesen. Jeb homlokráncolva, megjátszott nemtetszéssel vizsgálgatta a rajzát, amikor meghallotta Amanda könnyed lépteit a padlón. Felemelte a tekintetét, és ahogy meglátta a nő arcát, azonnal letette a ceruzáját.

– Bocsáss meg egy pillanatra, hercegnő! – kérte a kislányt. – Négyszemközt kell beszélnem az anyukáddal.

Chloe szinte fel sem nézett a padlón, a széke mellett egymáshoz bújó Bozót és Zúzmarát ábrázoló rajzból.

Jeb megfogta Amanda könyökét, és bevezette a nappaliba. A nő karja merev, az arca sápadt volt.

– Mi történt? – kérdezte a férfi, amint hallótávolságon kívül értek.

– Elárultam, hol vagyunk. Nem akartam! De nem vagyok hozzászokva, hogy minden telefonnak van hívásazonosítója.

Jeb összerezzent. Azt akarta mondani, hogy: Ó, a francba! Ehelyett átkarolta a nő merev vállát.

– Felhívtad az iskolát a vezetékes telefonomról – tippelt hangosan.

– Nem gondolkodtam. Lehetett volna annyi eszem, hogy a mobilodat használjam.

Jeb lehajolt és a nő homlokához szorította a homlokát. Körülölelte Amanda illata, a sampon és a nő mámorító keveréke. Azt kívánta, bár órákig tarthatná így.

– Ennek semmi köze ahhoz, milyen okos vagy, Mandy. Tudtam, hogy be akarsz telefonálni, hogy szabadságot kérj, de nekem sem jutott eszembe az a vacak hívásazonosító. Ami azt illeti, ugyanez történt volna, ha a mobilomat használod.

A számomat és valószínűleg a nevemet is kiírta volna az iskolai telefon.

Amanda ernyedten simult hozzá.

– Delores azt mondta, ne telefonáljak oda újra, csak ha biztonságos. Valaki más

kapcsolt oda hozzá, és bárki volt is az, fecseghet.

– Megmondtad a neved a másik személynek?

– Azt hiszem, csak azt kértem, hogy kapcsolja a menzát.

Jeb szorosabban ölelte.

– Akkor nincs okunk pánikba esni. Bárki is vette fel először a telefont, annak csak egy női hang voltál a vonalban, és biztos vagyok benne, hogy Delores titokban tartja a hollétedet.

– Hogyan fogjuk megkapni Chloe háziját? – kérdezte Amanda. – Ha te mész be érte, mindenki tudni fogja, hol vagyunk.

Jeb gyorsan végiggondolta.

– Először is felhívom Bent, hogy jöjjön át, és maradjon veletek. Aztán bemegyek a városba, hogy szerezzek neked egy mobilt, ami nem lesz sem a te neveden, sem az enyémen. Aztán megállok a seriffhivatalnál. Barney megkérheti az egyik kollégáját, hogy hozza el Chloe feladatait a suliból. Az öcsém megkapja tőle, és odaadja nekünk.

– De akkor a másik rendőr rájön a kapcsolatra, és hová jutunk akkor?

– Már tudják, hol vagy – felelte Jeb. – De bízz bennem, nem mondják el senkinek.

Tisztában vannak vele, hogyan bánjanak a hibbantakkal, és tudják, milyen vádakkal jelentetted fel Markot.

Amint kimondta, Jeb azt kívánta, bár visszavonhatná az utolsó szavait. Amandának megalázó lehet, hogy nyilvánosan kiteregetik az összes szennyesét. Valószínűleg most azon töpreng, hogyan járhat még egyszer emelt fővel a városban.

Amanda ellépett Jebtől, és kihúzta magát.

– Az jó. Miután látták a vádakat, mindent meg fognak tenni, hogy megvédjék a lányomat.

Tessék, már megint a lánya az első. A pokolba a saját érzéseivel!

– Te aztán nem semmi vagy, tudod? Chloe szerencsés, hogy te vagy az anyja.

– Nem volt mindig szerencsés, de igen, most végre félig-meddig szerencsés.

Jeb nézte, ahogy Amanda elsétál a konyha felé, és azon tűnődött, mennyi idő kell, hogy ne hibáztassa magát olyan dolgokért, amelyekről nem ő tehet. Azt kívánta, bár tudná, hogyan törölje el a rossz emlékeit. De az lehetetlen, és az is marad.

– Ez a telefon egy rémálom – panaszolta Amanda, miután aznap este ágyba dugta Chloét.

Megérintette a képernyőt, és elhúzta a száját. – Honnan a csudából szedted Paprika Parker

nevet? Létező név egyáltalán a Paprika?

Jeb mellette ült az asztalnál, hogy megmutassa, hogyan működik az Apple-kütyü, és elbizonytalanította a kérdés. Bár Ben átjött, hogy Amandával és Chloéval maradjon, míg ő a városban időzik, ettől függetlenül aggódott és szétszórt volt, amikor a telefonos üzlethez ért. – Akkor találtam ki, amikor beállították a telefont. Én… – A fülét birizgálta. – Ne légy dühös! Oké? Gyorsan kellett döntenem, ezért egy tyúk után neveztelek el.

– Hogy mi után? – nézett rá meglepetten Amanda.

– Egy tyúk után – ismételte Jeb. – Chloe kedvéért elneveztem a tyúkokat, és ez az egy megragadt a fejemben. Igazából Csípős Paprikának hívják, mert folyton csipkedi a többieket, de a „csípős” részt kihagytam.

Jeb látta, hogy a nő ajka megremeg.

– Nos, azt hiszem, hálás lehetek, hogy kihagytad. – Kérdően nézett a férfira. – Egy tyúk? Illik rám. Azt hiszem, én vagyok a legnagyobb tyúk, akivel valaha találkoztál.

– Eszembe se…

– Tudom, hogy nem. Viccelek. Akarod, hogy kotkodácsoljak?

Jeb elvigyorodott. Élvezete a nő bátrabb oldalát.

– Azt hiszem, nálad bátrabb emberrel még nem találkoztam, és ez nem vicc.

Amanda úgy folytatta a készülék tanulmányozását, mintha a férfi meg sem szólalt volna. Jeb arra tippelt, hogy legalább annyira utál bókokat kapni, mint segítséget elfogadni.

– És a Parker? Az honnan jött?

– Anyám lánykori neve.

Amanda bólintott, aztán sanda pillantást vetett Jebre. A szeme csillogása elárulta a férfinak, hogy megúszta.

– Nem hiszem, hogy a név számít, csak az a fontos, hogy ne lehessen visszavezetni hozzám.

– Ha a név zavar, a neten megváltoztathatom.

Amanda a fejét rázta.

– Nem. Visszatekintve azt kívánom, bár ne hagytad volna ki a „csípős” részt. Azt hiszem, rám férne belőle egy nagy adag.

Jeb egyetértett. Gyakran azt kívánta, bár Amanda keze ügyében lett volna egy baseballütő, amikor Mark Banning ököllel és bakanccsal támadt rá.

– Sokba kerül egy hívás az előfizetési csomagodban?

Jeb reménykedést érzett ki Amanda hangjából; gyanította, hogy a nő szeretné felhívni az anyját.

– Havidíjat fizetek, bármennyit telefonálhatok és SMS-ezhetek. Olyan gyakran használhatod az új mobilodat, és olyan hosszan beszélhetsz rajta, ahogy kedved tartja.

Nem fogja növelni a számlát.

Ez volt az igazság. Jeb szerződést kötött egy családi csomagra, megvette a készüléket egy marék apróért. Mostantól a plusz telefon miatt nagyobb lesz a számlája, de maga a készülék használata nem növeli a fizetendő összeget. Most meg elhallgatok dolgokat.

Emiatt azonban nem fogja rosszul érezni magát. Amandának kellett egy telefon más személyazonossággal, és szerzett neki egyet.

– Mennyibe kerülnek ezek a készülékek? – kérdezte Amanda. – Vissza kell majd fizetnem.

– Hűségpontokkal vettem. – Újabb elhallgatás. Tényleg voltak hűségpontjai, de nem arra használta őket, hogy megvásárolja a telefont.

Amanda a tekintetét fürkészte.

– Akkor is kompenzálnom kell a költségeket.

– Mindenképp hihetetlenül makacs leszel ezzel kapcsolatban? – kérdezte Jeb. – Igen.

– Most meg kellene lepődnöm? – tört ki nevetésben Jeb.

Az iPhone-lecke után Jeb átadta Amandának a konyhaszekrény tetején rejtegetett revolvert. A fegyver hatalmasnak tűnt a nő vékony kezében. Jeb arra számított, hogy Amanda úgy viselkedik majd, mintha robbanni készülő bomba lenne, ehelyett azonban határozottan kézbe vette. A csövét lefelé fordította a külső fal mellett, és kinézett egy képzeletbeli célpontot. Jebnek feltűnt a tartása, és hogy hogyan fogja a markolatot.

– Volt már dolgod fegyverekkel?

– Mindenfélével. – Amanda kifordította a forgótárat, és megpörgette az ujjbegyével, hogy biztosan meg van-e töltve. – Apám vadászott, és nagy fegyvergyűjteménye volt.

Kamaszkoromban hetente egyszer fegyvertisztító estét tartottunk. Szétszedtünk egy fegyvert, kitisztítottuk, összeraktuk, és mértük egymás idejét. Ezzel a típussal öt perc alatt végeztem. Jó, lehet, hogy most kicsit tovább tartana. Már jó ideje nem gyakoroltam.

– Jól lősz?

Jeb a nő büszkén felszegett állából kitalálta a választ.

– A jónál sokkal jobban.

Miután Jeb számára egyértelműen kiderült, hogy Amanda tud bánni a fegyverekkel, láthatóan nem esett olyan nehezére egyedül hagyni Chloéval pár percre, amikor lemérte a földszinti ablakokat. Miközben jegyzetelt a telefonjába, elmagyarázta a nőnek, hogy a műhelyben négyzet alakú fakereteket akar készíteni az ablakokba.

– Nevezz paranoiásnak – szólt hátra a válla felett –, de bármennyire is elhiszem, hogy biztonságban vagyunk ezzel a hipermodern biztonsági rendszerrel, nem látom be, miért ne tehetnénk meg néhány régimódi óvintézkedést. Ha faanyag van a csúszósínekben, akkor az üvegtáblákat nem lehet kinyitni, Ahhoz, hogy valaki bejusson, be kell törnie az üveget, és a zaj beindítja a törésjelzőt.

Amanda akaratlanul is megcsodálta a férfi fizikumát, ahogy lehajolt és mozgott, amikor időről időre ránézett a mérőszalagra. Ekkora emberhez képest egyenletes és gazdaságos mozdulatokkal dolgozott. Agyonmosott flanelingje a bőréhez tapadt, a hát- és karizmai hullámoztak, valahányszor testhelyzetet váltott. Amanda különös bizsergést érzett az alhasában. Egykor vonzódott Markhoz, de sohasem ilyen erősen, mint most Jebhez. Még határozottan férfias illata is vágyakozással töltötte el.

– Értékelem, hogy ennyire törődsz velünk.

Jeb rávillantotta szédítő mosolyát, amelytől Amandának mindig melege lett.

– A hölgyeim kedvéért minden eshetőségre felkészülök.

Az ő hölgyei? Amanda úgy érezte, mintha egy roskatag tutajon állt volna egy tó közepén, miközben egyre törnek le a fadarabok a lába alól. Eszébe jutott, hogy Jeb szerint az élet egy tánc. De számára olyan kihívást jelentett követni a ritmust, hogy talán nem is képes rá. Eddig túl sokszor esett a metaforikus tóba.

Jeb felvette a kabátját, aztán a konyhai riasztópanelhez lépett a hátsó ajtó mellett.

– Csak pár percig leszek távol, de a biztonság kedvéért indítsd újra a riasztót, ahogy kimentem. Oké?

Már szokásukká vált, hogy folyamatosan bekapcsolva tartják a berendezést.

– Ne aggódj! Figyelem a monitort. Ha visszaérsz, beengedlek.

Jeb lehajolt, és megcsókolta épp a füle alatt. Amanda eddig nem tudta, milyen érzékeny az a pont, és azt sem, milyen gyötrően csiklandozza a férfi lélegzete oldalt a nyakát.

– Utána segítesz nekem kitalálni valamilyen jelszót a számítógépemhez és a hálózathoz? Átmenetileg beállítottam párat, de Gowdy szerint nem elég erősek. Betűket, számokat és szimbólumokat akar. Még nem volt időm leülni és megcsinálni.

Amanda megpróbálta összeszedni magát.

– Persze, majd kitalálunk párat.

A férfi kiment a hátsó verandára, Amanda pedig bezárta mögötte az ajtót. Aztán visszatért a panelhez, hogy újraindítsa a rendszert. A képernyő azonban hibát jelzett.

A nő a homlokát ráncolta, hogy ez vajon mit jelenthet. A menü alján látott egy „Hibák megtekintése” opciót. Megnyomta a gombot, mire felvillant a figyelmeztetés, hogy a bejárati ajtó nyitva van. Mi a fene? Pontosan tudta, hogy becsukták, és kulcsra zárták. Megfordult, hogy ellenőrizze azt a részt a monitoron, de a konyhai képernyő sötét volt.

Rémület cikázott végig rajta. Földbe gyökerezett a lába. Aztán az ajtóhoz rohant, hogy visszahívja Jebet. Nem, nem, nem! A fegyver. El kell mennie a pisztolyért! Olyan gyorsan váltott irányt, hogy majdnem megbotlott a saját lábában. A szekrényhez érve lábujjhegyre állt, hogy megfogja a Magnumot.

– Nocsak, nocsak, nocsak! – szólalt meg a háta mögött az ismerős férfihang. – Szép kéró, szívem!

Amanda megpördült, két kézzel markolta a .357-est. Mark a konyhaasztal túloldalán állt. Kopott farmert, piros pólót és fekete kabátot viselt. A testtartása laza volt, az arckifejezése önelégült, az ajka olyan mosolyra húzódott, amelytől Amanda megtanult rettegni. Szinte angyalinak látszott tőle, és mindig azelőtt tűnt fel, mielőtt valami álnokságra készült. Hányszor látta, hogy Chloéra villantja, mielőtt megütötte vagy megrúgta őt?

Mark Jebhez viszonyítva jelentéktelennek tűnt, de Amanda túl sokszor tapasztalta meg az ökle erejét, hogy bedőljön a látszatnak. A férfi arca vörös volt, mintha futott volna, sötét haja kócos. A tekintetétől Amanda ereiben megfagyott a vér. A kék írisz úgy csillogott, mint üveg az erős napfényben, de a mélyén nem látszott érzelem. Mintha egy gyík szemébe nézne.

– A cowboyod végre óvatlanná vált. Tudtam, hogy előbb-utóbb így lesz. És kivártam.

Nagyon türelmes ember vagyok.

A mosolya elmélyült. Ez volt Mark legveszélyesebb énje – okos, magabiztos, és legyőzhetetlennek hiszi magát. Amanda olajosnak érezte köztük a levegőt, amely minden lélegzetvételénél az orrlyukába tapadt. Ha az álnokságnak van szaga, akkor ennek az embernek áradt minden pórusából. Amanda szinte érezte, ahogy brutális ujjai a torkára kulcsolódnak, és addig szorítja, amíg a tüdeje ég az oxigénhiánytól, a látása pedig elsötétül.

Félresöpörte a képeket, összeszedte a bátorságát, kibiztosította a fegyvert, és a férfi homlokára célzott.

– Takarodj ebből a házból, Mark, vagy golyót röpítek a két szemed közé! – A hangjából áradó hideg eltökéltség még őt magát is meglepte. – Ha azt hiszed, nincs hozzá merszem, végzetes tévedésben vagy. A rémuralmadnak vége!

Mark továbbra is mosolyogva felemelte a jobb kezét. Azt a revolvert tartotta benne, amelyet oly sokszor szorított Amanda halántékához, hogy mocskos orosz rulettet játsszon.

– Úgy tűnik, patthelyzetbe kerültünk. Okosan játssz, Amanda! Gyere velem harc nélkül, és akkor békén hagyom Chloét. Majd mi ketten elrendezzük.

Amandának több esze volt annál, mint hogy bedőljön ennek. Mark megölné, balesetnek tüntetné fel, aztán megszerezné Chloe kizárólagos felügyeleti jogát.

– Csak a holttesteden át!

– Ne hülyéskedj! Az egyetlen esélyed, ha te lő…

Bozo feltűnt a semmiből, hatalmas, barna foltos teste csak úgy szelte a levegőt.

Marknak nem maradt ideje reagálni. A kutya a pillanat törtrésze alatt olyan erővel csapódott neki, hogy a levegőbe repült. Amanda előrevetődött, attól félt, hogy Mark lelövi a masztiffot. A férfi nem hazudtolta meg magát, meg is próbálta, hiába landolt a hátán, és szegezte földhöz az állat súlya. Feltartotta a fegyvert, és próbálta Bozo fejére célozni.

– Ne! – sikoltott Amanda. Célzott a .357-essel, de nem volt tiszta a célpont. Bozo útban volt. – Ne! – kiáltotta újra.

A masztiff előrelendült, és Mark csuklójába mélyesztette a fogát. A fegyver így a fal, aztán a mennyezett felé irányult. Markból dühös kiáltás szakadt ki. A pisztoly elsült, olyan hangos durranással, hogy Amandának csengett tőle a füle. A zajra a kutya dühe csak nőtt, láthatóan végighullámzott hatalmas testén. Megrázta Mark karját. A pisztoly kirepült a férfi markából, és úgy egy méterre ért földet.

Bozo elengedte a férfi csuklóját, és a torkánál ragadta meg. Az állat hatalmas mellkasából felmorajló acsargás egyáltalán nem hasonlított a társalgáshoz használt morgásához, de a jelentése teljesen világos volt. Ha Mark moccanni próbál, megöli.

– Feküdj nyugodtan! – kiáltotta Amanda, miközben a biztonsági panel felé rohant. – Ha csak megrezdülsz, átharapja a torkodat!

Amanda megnyomta a pánikgombot, és abban a pillanatban beindult a riasztó, az éles hang visszapattant a falakról. A nő rémülten vette észre, hogy Chloe támolyog le a lépcsőn. Mielőtt a gyerek elérte volna a konyhát, ráordított: – Chloe, menj Mr. Jeb hálószobájába! Emlékszel a búvóhelyre, amit mutattam?

Nyomás!

Chloe megperdült, megbotlott és elterült a földön. De villámgyorsan feltápászkodott, és eliramodott a hálószoba felé. Amanda megkerülte az asztalt, hogy a fegyvert a férjére szegezhesse.

Mark felnyögött. A hangra a kutya erősebben harapta a férfi torkát.

– Ne ereszd el! – kiáltott Amanda Bozónak. – Ne öld meg! Csak tartsd ott!

A masztiffnak nem volt szüksége utasításokra. Valahányszor Mark megvonaglott vagy beszélni próbált, növelte a nyomást a torkán. Amanda dörömbölést hallott a hátsó ajtón. Jeb. Biztosan hallotta a lövést vagy a riasztót. Odarohant, hogy beengedje. Abban a pillanatban, hogy kinyitotta a zárat, a férfi benyomakodott a házba.

– Mark az! – kiáltotta Amanda, és remélte, hogy a férfi a süvöltő riasztó ellenére is hallja. – Fogalmam sincs, hogy csinálta, de kinyitotta a bejárati ajtót, és nem tudtam újraindítani a rendszert.

Jeb gyorsan végigfuttatta rajta a tekintetét, hogy nem esett-e baja. Aztán körbesétálta az asztalt, felvette a fegyvert a földről, és felmérte a helyzetet.

Amanda nem tudta pontosan, mit vár tőle, de a nevetés nem volt a listán. A haja olvadt aranyként csillogott a lámpafényben, és felemelt hüvelykujját mutatta a kutyának.

– Szép munka, Bozo! Mindig tudtam, hogy számíthatok rád! – Megkerülte a vicsorgó masztiffot és a láthatóan rémült Markot. – Hűha, nem irigylem! Egy rossz mozdulat, és kitépi a nyelőcsövét. – Zsebre rakta a fegyvert, aztán csípőre tette a kezét. A testtartása minden szónál egyértelműbben üzente, hogy a kutyának nincs szüksége erősítése.

Ebben a pillanatban megszólalt a vezetékes telefon. Jeb intett Amandának, hogy vegye fel. A nő a készülékhez szaladt, a fegyvert letette a pultra, és megragadta a kagylót.

– Itt Deb a központból. Mindenki jól van odaát? – kérdezte egy nő.

Amanda pislogott.

– Egy férfi betört a házba, és fegyverrel fenyegetett minket, de lefegyvereztük, és most urai vagyunk a helyzetnek.

A nő kérte a jelszót, amit Amanda meg is adott.

– A rendőrség úton van – közölte. A riasztó vijjogása hirtelen abbamaradt. – Tessék, így jobb lesz a fülüknek. Szeretné, ha a vonalban maradnék, amíg odaér a segítség?

Amanda nem látta értelmét.

– Nem hiszem, hogy szükséges. A betolakodó a földre került és… fegyvert szegeznek rá. – Inkább nem árulta el, milyen veszélyes Bozo. – A hatóságok hamarosan itt lesznek.

– Kutyamorgást hallok?

– Igen, nagyon védelmező és most piszok dühös.

Amanda letette a telefont. Jeb még mindig Bozo felett állt, de már nem nevetett.

– Elhívnám, de akkor nekem kellene átvennem a helyét. És mivel inkább megölném,

mint hogy magát nézzem, nagyobb biztonságban van a kutyával. És amúgy sosincs késő megtanulni egy kemény leckét. Most első kézből tapasztalja, milyen, ha olyan zaklatja, aki nagyobb magánál.

Amanda megrémült Mark pillantásától. Tudta, hogy biztonságban van, de nincs az a logika, amely kitörölheti a fejéből az emlékeit erről az emberről. Mark félt a kutyától és túlságosan rettegett attól, hogy megmoccanjon, de szinte érezni lehetett a dühét és a gyűlöletét. Amanda remélte, hogy a rendőrség siet. Sosem becsülhetik alá Markot. Ez egy újabb bizonyíték rá.

Mintha a lába kocsonyává változott volna. Képtelen volt állva maradni, lerogyott egy székre. Számára minden másodperc majdnem egy örökkévalóságnak tűnt. Mark. Alig egy méterre feküdt. Ahogy ezt felfogta, reszketni kezdett. Késleltetett reakció. Hálát adott Istennek, hogy megacélozta a kezét, és tartani tudta a fegyvert. Épp amikor meghallotta a rendőrségi szirénák távoli vijjogását, alacsony, köpcös ember tört be a konyhába puskával.

– Mindenki jól van idebent?

Amanda már látta a férfit az út túloldalán. Tony Bradley. Töltött fegyverrel érkezett, amellyel egy medvét is lelőhetne.

Jeb felvont szemöldökkel Amandára nézett.

– Chloe hol van?

– Elbújt – válaszolta Amanda reszkető hangon. – A hálószobádban.

Jeb visszafordult a barátja felé.

– Bozónak hála, jól vagyunk, Tony, de értékelem, hogy átjöttél. Te vagy a legjobb!

A férfi leengedte a puska csövét, és haragos tekintettel meredt a földön heverő Markra.

– Ha valakinek ki kell tépni a torkát, akkor az ő. Utasítanod kellene, hogy tegye meg.

Megoldódna a hölgyek minden gondja.

– Csábító, de törvénytelen. Barney valószínűleg bezsuppolna a dutyiba. – Jeb Tony puskája felé intett. – Őrt állnál felette? Meg kell néznem a kislányt.

Tony újra felemelte a fegyver csövét.

– Örömmel! Amíg meg sem moccan, jól megleszünk.

– Csak ne lődd le a kutyámat! – Jeb letette Mark fegyverét Amanda elé az asztalra. – Mindenképpen add át a seriffnek! Bizonyíték, hogy Mark gyilkos szándékkal lépett a házba.

A szavakra Amanda megborzongott. Gyilkos szándékkal. Ma nagyon közel került a

halálhoz. Iszonyúan közel. Bozo meglepetésszerű támadása nélkül Mark lelőtte volna.

Ráadásul még nincs vége. Markot most legyőzték, és biztosan börtönbe kerül, de a hatóságok nem tarthatják örökké rács mögött.

Jeb a gardrób búvóhelyén talált rá Chloéra. Amikor kinyitotta, a kislány rémülten felsikoltott. A férfi átkozta magát a meggondolatlanságáért. Szólnom kellett volna, hogy én vagyok.

– Hé, hé, hé! – csitította, amikor a gyerek a sarokba bújt. – Mr. Jeb vagyok, hercegnő.

Jöttem megnézni, jól vagy-e.

Chloe a karjába vetette magát.

– Az apukám… a gonosz apukám… itt van… a házban!

Ahogy Jeb magához szorította a remegő gyereket, fájdalom nyilallt a mellkasába.

– Tudom, de Bozo tesz róla, hogy ne bánthasson senkit, anyukád pedig megnyomta a pánikgombot, és hívta a rendőrséget. – Szorosabban ölelte a kislányt. – Biztonságban vagy. Az anyukád biztonságban van. Nincs mitől félned.

A kislány hozzásimult a vastag kabátjához.

– Nem tudhatod. Csúnya, szörnyű dolgokat művel.

– Többé már nem. Barney bácsikád börtönbe csukja, és eldobja a kulcsot. – Nehéz léptek siettek a konyhába, és Jeb feltételezte, hogy megérkeztek a rendőrök. Vissza kellett volna mennie, de képtelen volt otthagyni Chloét. Ehelyett leült a földre, hátát a cédrusfalnak támasztotta, és a mellkasára vonta a gyermeket. Az embernek néha fontossági sorrendet kell felállítania, és most minden mást felülírt, hogy magához ölelje Chloét.

– Nagyon büszke vagyok rád, hercegnő!

– Hogyhogy?

– Mert elbújtál. Hallgattál az anyukádra, és nem estél pánikba. Nagyon okos kislány vagy!

Chloe szipogva bólintott, amitől Jeb elmosolyodott. Ez a kislány nem fog önbizalomhiányos nővé cseperedni, ha van beleszólása.

– Szerintem itt van Barney bácsi – suttogta a gyerek. – A hangja majdnem olyan, mint a tiéd.

Jeb hegyezte a fülét, és meghallotta az öccsét. A feszültség eltűnt a testéből. Ha Barney itt van, Mark Banninget megbilincselik és elviszik, mielőtt pislantana.

A gondolatai Amanda felé fordultak. Neki is biztos szüksége lesz némi vigaszra, de nem

tud kettéosztódni.

Amanda fenekét mintha a székhez ragasztották volna. Rendőrök özönlötték el a házat, a hangjuk darázsdöngésként ért el a füléig. Kényszerítette magát, hogy visszatérjen a valóságba. Sokk. Érezte már ezt. Teljesen fásult, mintha mindent csak egyfajta ködön keresztül látna. De most nem adhatja át magát neki.

Barney lerángatta Bozót Markról, és két rendőr ugrott, hogy átvegye a kutya helyét.

Markot hasra fordították. Egy térd és egy férfi súlya nyomódott a gerincébe.

– Hé! – üvöltötte Mark. – Vigyázzon a karomra!

Nem törődtek vele, és mindkét csuklóját feltolták a lapockája alá, hogy megbilincseljék.

– Az a ribanc hívott ide láthatásra a gyerekemhez! – ordította Mark. – Levéllel tudom bizonyítani. Felültetett! Kirúgatom magukat, amiért így bánnak velem!

Barney Amanda mellett állt, és bizonyítékos zacskóba tette Mark pisztolyát.

– Mindig fegyverrel felszerelkezve jár láthatásra? – kérdezte Markot.

– Van fegyvertartási engedélyem! – üvöltötte a másik. – Ebben az országban az embernek joga van megvédeni magát. Ellenőrizze a tárcámat, maga barom! Engedélyem van Oregonban és Kaliforniában is. – Felüvöltött fájdalmában, amikor a két rendőr a könyökénél fogva talpra rángatta. – Azt a kurva istenit! Kiugrasztották a vállamat!

Egy izmos, idősebb férfi lépett a konyhába. A hatalom levegője lengte körül.

Amanda arra tippelt, hogy biztos ő a seriff.

– Ha kiugrasztották volna a vállát, olyan fájdalmai lennének, hogy beszélni sem tudna, nemhogy üvölteni.

Mark tekintete úgy vágott Amandába, mint a borotva.

– Ezért még megfizetsz! A leveledben arra kértél, hogy jöjjek el! Ezért megfizetsz!

Addig nem nyugszom!

Amanda nem írt levelet. Már az ötlet is nevetséges volt. De nem jöttek ki szavak a száján, hogy ellenkezzen.

Ahogy a rendőrök indulásra ösztökélték Markot, a férfi tovább üvöltözött: – Csak akkor húztam meg a ravaszt, amikor az az átkozott kutya rám ugrott!

Mondom, hogy idehívtak! Csak védekezni próbáltam!

– Tegyétek a kocsiba! – utasította az embereit a seriff. – És ne hagyjátok egy percre se egyedül.

Jeb nem tudta, mennyi idő telt el. Csak azt, hogy végül Barney lépett a gardróbba, és leguggolt elé.

– Jobb zárak kellenek, bratyó. Strapabíró darabok, de a zármechanizmust meg lehet babrálni. És a beszerelt monitorokra is figyelned kellene. Ha figyeltél volna, észrevetted volna, amikor elsötétültek.

Jeb összehúzott szemmel nézett a fivére napbarnított arcába.

– Úgy érted, megbuherálta a bejárati ajtó zárját? Az miért nem indította be a riasztót?

– A riasztó arra reagál, ha a mágneses kapcsolat megszakad. Ha az ajtók és az ablakok zárva vannak, a mágneses kapcsolat zavartalan. Megbuherálhatod a zárat, vagy kinyithatod kulccsal. A rendszer semmit sem érzékel, amíg a kör meg nem szakad. Akkor a kis mágnesek nem érintkeznek többé.

Jeb úgy érezte, mintha ledarálták volna az agyát.

– Banning hazudik, mint a vízfolyás. Azt állítja, Amanda engedte be – folytatta Barney. – De lefogadom, hogy megpiszkálta a zárat, miután meghackelte a rendszert, valószínűleg valamikor sötétedés után. Aztán az ablakon keresztül figyelhetett, azt remélve, hogy lehetősége lesz kinyitni az ajtót, anélkül hogy beindítaná a riasztót.

Jeb végiggondolta az események láncolatát: ami azelőtt és azután történt, hogy a hátsó ajtón keresztül kiment a házból. Kikapcsolta a riasztót, és emlékeztette Amandát, hogy indítsa újra. Aztán megcsókolta a füle alatt, kérte, hogy segítsen neki kiötölni jobb jelszavakat, és kilépett. Mielőtt Amanda újraindította volna a rendszert, bezárta mögötte az ajtót. Ha Banning egy ablakon keresztül figyelt, tudhatta, hogy a rendszert egy pillanatra kikapcsolták. Ha már megbuherálta a bejárati ajtó zárját, az a néhány másodperc elegendő lehetett, hogy visszarohanjon a verandára, és kinyissa az ajtót, mielőtt Amanda megpróbálta újraindítani a rendszert. A nő biztos nagyon megrémült, amikor a panel képernyője hibát jelzett.

– Öregem, milyen dörzsölt egy alak! – hördült fel Jeb. – Ezt biztosan órákig tervezgette.

– És valószínűleg több mint egy napja figyelte a házat. – Barney megvakarta az orrnyergét. Ideges szokása volt ez, ha valami kellemetlent akart közölni. – Jeb, ne feledd, a monitorok csak akkor érnek valamit, ha szemmel tartod őket. Ha a képernyők elsötétülnek, valami nem stimmel. – Jeb ezzel nem tudott vitatkozni. Valamikor ma este hibát követett el, és lehetőséget adott Banningnek, hogy bejusson.

– Nem hiszem el, hogy ez megtörtént.

Barney sóhajtva megsimogatta Chloe feje búbját.

– Minden jó, ha jó a vége. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy rács mögött tartsam.

Jeb bőre bizsergett.

– Hogy érted azt, hogy minden tőled telhetőt? Betört a házamba, és fegyver volt nála.

Mi van a távoltartási végzéssel?

A testvére megint az orrát dörzsölte.

– Ez bonyolult. Két államban van fegyvertartási engedélye. Amanda férje. Azt állítja, a nő levélben láthatásra hívta, és beengedte a házba. Azt mondja, hogy csak akkor vette elő a fegyvert, amikor a kutya rátámadt. Nincs konkrét bizonyítékunk arra, hogy betört, sem arra, hogy fegyverrel fenyegette Amandát. Az ajtón nincs külsérelmi nyom. Amanda szava áll szemben az övével.

– Azt mondod, hogy nem hiszel Amandának? – Jeb veszedelmesen felemelte a hangját.

– Nem arról van szó, hogy én kinek hiszek, Jeb. Hanem a törvényről, és a bizonyítási kötelezettség minket terhel, ha meg akarjuk vádolni a pasast azzal, hogy ártó szándékkal tört be.

Jeb megfeszült.

– A kamerák. A felvételek majd bizonyítják, hogy betört.

– Nem hallottad, mit mondtam? Meghackelte a rendszert, és kikapcsolta a kamerákat.

Vagyis erre tippelek. Okos fickó.

– Hogy a csudába hackelte meg a hálózatomat?

Barney levette a kalapját, hogy megvakarja a fejét.

– Felhívtál valaha egy számítógépes céget, hogy segítséget kérj a rendszereddel kapcsolatban, és felhatalmaztál egy technikust egy távoli hozzáférést biztosító alkalmazás segítségével, hogy bele tudjon nyúljon a gépedbe?

– Igen, párszor. Látod, hogy ide-oda cikázik a kurzor, míg a file-okat nézik, hogy kijavítsák a problémát.

– Úgy is hozzáférhetnek távolról a gépedhez, ha nem adsz rá engedélyt. Nem tudom, hogyan csinálják. Csak azt, hogy megoldható, és ha egyszer megszerzik a hozzáférést, szinte bármit megtehetnek, még a biztonsági kameráidat is kikapcsolhatják. Ez az egyetlen magyarázat, hacsak nem te magad kapcsoltad ki a kamerákat. – Sötétbarna kalapját visszatette a fejére. – Átjátszótorony biztosítja számodra az internetet, nem egy föld alatti kábel. Ha valaki bizonyos távolságon belülre kerül a vezeték nélküli routeredtől, foghatják a jelet. Szerintem Banning pontosan ezt tette, valahogy csatlakozott a hálózatodra, és kikapcsolta a kamerákat, mielőtt megbabrálta a zárat. Amint hajtogatni kezdte, hogy

Amanda beengedte, bementem az irodádba, és megpróbáltam visszakeresni az adatokat.

Semmi. Amikor belépett a házba, a digitális videorögzítő nem kapott jelet a kameráidtól.

Nem sokkal nyolc után leálltak.

Jeb halántéka hasogatni kezdett.

– A pasi laptopja hol van? Azon biztosan van bizonyíték a hackelésre.

– A kocsijában volt. Az úton parkolt a felhajtód mellett. Mint mondtam, nem értek a számítógépekhez, de amikor bekapcsoltam, nem láttam bizonyítékát, hogy hackelt volna.

Ellenőriztem az előzményeket. Kitörölt mindent. Lefoglalom a kocsit, és a gépet visszaviszem az őrsre, hogy a technikusaink megvizsgálhassák.

– A felhajtóm mellett parkolt, hogy figyelje a házat? Miért nem vettem észre a monitoron?

– Alig látszik. Visszakapcsoltattam a kamerákat, és még úgy is, hogy infrakamerák figyelik a feljáródat, olyan messze van, hogy nehéz kiszúrni. Egy szürke autó egybeolvad az úttal. Legfeljebb némi krómos csillogást vehetsz észre. Ha nem tudtam volna, hogy egy kocsit nézek, nem jöttem volna rá, hogy az.

Jeb elfelejtette, hogy a karjában tartja Chloét.

– A rohadt életbe!

Barney a fejével a kislány felé biccentett. Jeb összeszorította a száját.

– Ki kell hívnod Gowdyt, hogy tegyen fel erősebb tűzfalakat, és amint ez megvan, sokkal jobb hálózati jelszót kell kitalálnod a mostaninál.

Jeb lehunyta a szemét.

– Átmeneti jelszóvédelem van a gépemen és a hálózaton. Este akartam erősebbeket kitalálni.

– Mik az átmeneti kódok?

– A gépen a keresztnevem és a házszámom. A hálózathoz a második keresztnevemet, a Pault használtam, ugyanazokkal a számokkal.

Barney úgy bámult rá, mintha harmadik füle nőtt volna a homloka közepén.

– Miért választasz ilyen könnyen feltörhető jelszót?

Jeb vállat vont.

– Nekem nem tűntek olyan könnyűnek, és hasraütésre kellett kitalálnom. Gowdy szólt, hogy erősebb kell, és ma este meg is akartam csinálni. Úgy volt, hogy Amanda segít.

– Jeb, wifit használsz, mégis ilyen óvatlanul kitetted magad a behatolásnak? Jobb lett volna, ha átmeneti jelszóként a társadalombiztosítási számodat adod meg. Azt legalább

nehezebb megtalálni a neten. Nem lehetetlen, de nehezebb. Rengetegen használják a nevüket számokkal, és a házszám túl nyilvánvaló.

Jeb fejfájása rosszról pocsékra erősödött.

– Hahó, Barney, Mystic Creekben élünk. Ismerem a szomszédaimat, és megbízom bennük. Ki parkolna ebben a városban a házam előtt, hogy meghackelje a hálózatomat?

– Egy Mark Banning nevű idegen – vágott vissza Barney.

– Ez azt jelenti, hogy nem zártad be a számítógéped ajtaját, Mr. Jeb? – nézett fel Chloe.

A férfi a falnak ütötte a fejét.

– Igen, hercegnő, pontosan ezt jelenti.

– Hoppá!

– Bizony, nagy hoppá.

– Aki ilyen briliáns a szakmájában, hogy lehet ekkora idióta? – szólt közbe Barney.

– Ne sértegess! – figyelmeztette Jeb. – Már így is elég rosszul érzem magam. – A fivére szemébe nézett, és állta a pillantását. – Ne hagyd elsétálni! Megvan az Amanda által összegyűjtött fényképes bizonyíték, és feljelentést is tett. Az aktáját átküldték az eurekai bírónak. A rendőrség itt és ott is kereste. Ha nem kaphatjuk el így, kapjuk el úgy.

Barney fújtatva felállt.

– Igazad van, Jeb, de ez nem jelenti azt, hogy rácsok mögött tudom tartani Banninget.

– Mi a sz… – Jebnek eszébe jutott Chloe. – Miért nem?

– Amanda itt tett feljelentést Banning ellen, de a bűncselekmények Kaliforniában történtek. Olvasd el a VI. kiegészítést! Röviden: abban az államban és körzetben kell bíróság elé állítani, ahol a feltételezett bűnt elkövették.

– Tehát letartóztathatod Banninget Oregonban, de vád alá Kaliforniában helyezik?

– Igen. Oregon ki fogja adni Kaliforniának, hogy ott nézzen szembe a vádakkal.

Akkor kikerül a kezeink közül. Csak úgy tarthatjuk itt, ha bebizonyítjuk, hogy több bűncselekményt követett el Oregonban.

– A törvény szívás.

– A törvény bonyolult – pontosított Barney.

– Értem, amit mondasz – szúrta közbe Jeb. – De most csak tehetetlenséget érzek. Az a barom óvadékkal kiszabadulhat, és visszajöhet.

Barney nyúzott arccal bólintott.

– Bárcsak megakadályozhatnám, de Kalifornia külön jogrendszer.

– De ott van még a távoltartási végzés, amit Amanda kérvényezett. Azért nem tudjuk elkapni?

– Van a pasinál egy levél, amiben Amanda állítólag idehívja. A levelet Mystic Creekben adták fel. Amanda tagadja, hogy levelet írt volna, de még ő is beismeri, hogy a kézírás hasonlít az övére. Addig nem bizonyíthatom, hogy nem ő küldte a meghívót, amíg nem szerzek írásszakértőt. Az időbe telhet.

– Még ha Amanda meg is hívta ide Banninget, a távoltartási végzés akkor is érvényes. Hallottam egy nőről, aki meghívta magukhoz az egyik exét, aztán feljelentette, mert megszegte a távoltartási végzést.

– Igaz, de ez esetben Banningnek tényleges írott levél a bizonyítéka. Ez bonyolítja a dolgokat. Hacsak nem bizonyítjuk, hogy a kézírás hamis, egy bíró elolvashatja, és azt hiheti, hogy Markot idecsalták. A nők folyton ezt csinálják, hogy bosszút álljanak.

Barney kisétált.

– Ez azt jelenti, hogy Barney bácsi nem dobhatja el a kulcsot? – kérdezte Chloe Jeb ölében mocorogva.

Jeb belenézett a kislány bizalmat sugárzó, barna szemébe, és nagyot nyelt.

– Igen, bogaram, lehet.

Chloe ezt megfontolta.

– Semmi baj, Mr. Jeb. Akkor se fogok félni, ha elengedik a gonosz apukámat. Itt van Bozo, hogy megvédjen, meg anyu.

Tényleg okos kislány. Tudta, kikre számíthat, és Jeb nem volt köztük.

Miután a rendőrök elvitték Markot, Jeb ottmaradt, hogy elgondolkodjon azon, mit tett, és mit nem tett meg. Barney-nak igaza volt, egy idióta. Több ezer dollárt költött egy biztonsági rendszerre, aztán a hálózatot védtelenül hagyta egy hackertámadással szemben.

Amanda még jóval azután is reszketett, hogy Barney elment. Jeb azt kívánta, bár meg tudná nyugtatni, de abban a pillanatban akkora csődtömegnek érezte magát, hogy a saját sebeit kellett nyalogatnia. Miközben a nő az emeleten volt Chloéval, hogy lefektesse, ott gubbasztott a kanapén a nappaliban, és a mennyezetet bámulta. Annyira igyekezett vigyázni rájuk, és annyira elcseszte, hogy azon tűnődött, kiheveri-e valaha.

Amanda visszajött a földszintre, és leült a férfival szemben a puffra. A térdére támasztotta a könyökét, és összekulcsolt kézzel tanulmányozta a Jebet, hogy attól a férfi meztelennek érezte magát.

– Mi a baj? – kérdezte halkan.

Jeb utálta elmondani neki, hogy nyitva hagyta a hálózatát Mark támadása előtt, de ha ilyen szörnyűségről van szó, nem tűnt helyesnek mismásolni. Tehát elmondta az igazat, nem hagyott ki semmit.

– Ma este akartad lecserélni a jelszavakat erősebbre – emlékeztette a nő. – És nem hiszem, hogy az átmenetiek tényleg olyan gyengék lettek volna.

– Barney szerint azok. Ő a bűnügyi nyomozó, nem én. Azonnal ki kellett volna találnom valami erősebbet.

– Kicsit őrültekháza volt errefelé.

Jeb értékelte, hogy az asszony próbálja megnyugtatni, de nem kegyelmezett magának.

– Nem engeded el ezt, igaz? – sóhajtott Amanda.

Jeb is hosszan kifújta a levegőt.

– Cserben hagytalak. Próbáltam vigyázni rád, és cserben hagytalak.

Amanda kiegyenesedett ültében.

– Most talán megérted, mit érzek. Cserben hagytam Chloét, nem is egyszer.

Ez Jebnek eszébe sem jutott. Bumm, egyenesen gyomorszájon találta. Hányszor kérte Amandát, hogy felejtse el a bűntudatot? Előbb fagy be a pokol, mint hogy ő elfelejtse.

Bolondnak érezte magát. Hirtelen megértette a nőt, úgy, ahogy eddig nem.

– Sajnálom! – mondta, bár tudta, hogy ez nem a megfelelő kifejezés. – Totálisan elcsesztem.

– Ha ettől jobban érzed magad, Mark a házasságunk alatt esti iskolában programozást tanult. És együtt lógott pár pasassal, akik „behatolók”-nak nevezték magukat, és csak a móka kedvéért betörtek mások hálózatába. A maga módján Mark is okos. – Amanda vállat vont. – Távolról sem hiszem, hogy zseni, de megszállott, és iszonyúan koncentrál, ha bajt akar okozni. Elhagytam, és most bármeddig elmegy majd, hogy bosszút álljon.

– Röviden egy seggfej – állapította meg Jeb. – Nem hiszem el, hogy rájött, hogyan támadja meg a rendszeremet, és irányítsa a digitális videorögzítőt. A telefonom néha fogad jeleket nem védett hálózatokról, de egy pillanatra sem jutna eszembe meghackelni őket.

– Neked vannak lelkiismereti aggályaid, Marknak nincsenek.

Jebnek örülnie kellett volna, hogy Amanda szerint vannak lelkiismereti aggályai, de akkor épp gyötörte a megbánás, és szinte semmi sem tudta felvidítani.

– Sajnálom, hogy nem találtam ki jobb jelszavakat hamarabb.

– Minden tőled telhetőt megtettél. Lépj túl ezen!

Jeb mocorgott a párnás kanapén.

– Úgy érted, rám más szabályok vonatkoznak, mint rád?

– Ezt nem értem.

– Te mindent megtettél, hogy megvédd Chloét, mégsem tudod megbocsátani magadnak, hogy nem sikerült. Most belebotlottam Mark beteges világába, és nem tudtalak megvédeni titeket. Te miért ragaszkodhatsz a bűntudathoz, ha nekem nem szabad?

Amanda felállt és egy hosszú pillanatig nézte őt.

– Megválaszoltad a saját kérdésedet. Te belebotlottál Mark beteges világába. Én önként belesétáltam. Átment a konyhába, és kézbe vette a Magnum .357-est.

– Ha nem baj, szeretném kölcsönvenni. Te használhatod a puskát, igaz?

– Igen. – Jeb a revolverre pillantott. – Ha magaddal viszed az ágyba, oda tedd, ahol Chloe nem találja meg!

Amanda megkerülte a pultot, aztán megállt, és a férfi arcát fürkészte.

– Szerinted óvadék ellenében kiengedik, igaz?

Jeb gyűlölte beismerni.

– Barney nem biztos benne, hogy rács mögött tudja tartani. Mark szinte mindenre gondolt: hamis levél tőled, amiben idehívtad, fegyverviselési engedély, meghackelte a hálózatomat, hogy kikapcsolja a kamerákat. Nincs valódi bizonyítékunk ellene.

– De kiadják Kaliforniának, hogy bíróság elé álljon, mert feljelentettem. És lehet, hogy ott óvadékot ítélnek meg.

– Valószínűleg, hacsak Barney nem tudja elkapni azért, amit ma este művelt. Próbálja ráverni, hogy megszegte a távoltartási végzést, de a leveled ezt megnehezíti.

– Nem az én levelem. – Amanda a lépcső felé indult. – Bocs, hogy itt hagylak, amikor magad alatt vagy, de most a lányom mellett a helyem.

– Ma éjjel nem engedik őt szabadon, Mandy.

Amanda a lépcsőkorlátra tett kézzel megállt.

– Tudom, hogy csak próbálsz megnyugtatni. Talán még hiszed is, amit mondasz, Jeb. De te nem ismered Markot.

Tizenötödik fejezet Jeb aznap éjjel félig nyitott szemmel aludt a kanapén. Előtte jobb jelszavas védelmet állított be a gépén. Véletlenszerű számokat, szimbólumokat és betűket használt, és szorgalmasan feljegyzett mindent. Most biztos feltörhetetlen, de nem tudta, a tűzfal milyen erős.

A hátára gördült, aztán vissza az oldalára. Utálok ezen a kanapén aludni. Átkozottul rövid. Hálát adott az égnek, hogy Bozo odafent alszik Amanda ágyában. Ha Banning megszökne az őrizetből, és újra besurranna, a hatalmas állat legalább lelassítaná a gazembert, így neki lenne ideje felrohanni. A karját lelógatta, ujjait a földön fekvő puskára kulcsolta. Nem fogják még egyszer meglepni.

Reggel nem kerülte el Amanda figyelmét az ágynemű a kanapén. Jeb segített neki reggelit készíteni, és elviselte kérdő pillantásait.

– Óvadék ellenében kiengedték? – kérdezte Amanda suttogva, amikor Chloe kiszaladt a fürdőszobába.

– Nem hallottam róla, csak óvatos vagyok.

Amanda oldalra billentett fejjel fürkészte az arcát.

– Kimerültnek látszol.

– Nehezen aludtam el. – Valójában nem sokat aludt. Túlságosan feszült volt. – Majd később ledőlök kicsit.

A tervnek lőttek. Megjelent Gowdy, hogy biztonságosabbá tegye Jeb hálózatát. Olyan routert telepített, amely garantáltan blokkolt minden behatolást, aztán a biztonság kedvéért feltett két tűzfalat is. Továbbá ellenőrizte és kitűnőnek találta Jeb jelszavait. Nem sokkal azután, hogy Gowdy megérkezett, beállított Barney.

– Új zárakat hoztam – közölte mosolyogva. – Ezeket nem lehet megbabrálni, legalábbis nem könnyű. Korán eljöttem, hogy segítsek beszerelni őket. – Jeb mellett a konyha felé pillantott. – Elhoztam Chloe háziját is, és mielőtt még megkérdeznéd, nem, nem mentem el érte. Elküldtem egy kollégámat. Ha még szóba állsz velem, mire végzünk, talán meghívlak egy sörre és vacsorára.

Jeb gyomra összeszorult.

– Óvadékkal kiengedték – tippelt.

– Még nem. A kaliforniai fiúk ma délután jöttek érte, hogy Eurekába vigyék. Még őrizetben van, de nem tudom, meddig. Az ügyvédje egy barrakuda, és ő volt az, akit felhívott tegnap éjszaka. A pasi dél körül jelent meg. Azzal érvelt, hogy nincs semmi bizonyítékunk, hogy Banning bármi rosszat tett volna, és közölte Adams seriffel, hogy elveszíti a jelvényét, ha megpróbálja addig ott tartani azt a nyomoroncot, amíg

írásszakértőt találunk. Jeb, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy bent tartsam, de kicsúszott a kezünk közül.

– Nem a te hibád.

– Meglátogattam a cellában, mielőtt a kaliforniaiak őrizetbe vették, és közöltem vele, ha még egyszer meglátom Mystic Creekben, megölöm, és úgy rendezem, mintha ő lőtt volna rám először. Biztos elhitte, mert fehér lett, mint a fal.

Jeb a fivére vállára tette a kezét.

– Köszönöm.

Barney bólintott.

– Kiderült, hogy nem én voltam az egyetlen, aki visszament megfenyegetni. Még a seriff is megtette. Banningnek elment az esze, ha visszajön.

– Ez a gond. A pasi hibbant. – Jeb elvette a csomagot és a házi feladatokat a fivérétől.

– Mivel tartozom a zárakért?

– Vacsorában kérem. Imádom azt a kislányt. Iszonyatosan cuki. Tetszik, hogy elolvadsz tőle, akár a vaj. Mindig is azt hittem, kemény fickó vagy, erre bumm, ellágyulsz.

Jeb mosolyt erőltetett magára.

– Légy tökös, öcskös, vagy téged is megolvaszt, akár a vajat.

Jeb bevitte a házit a konyhába. Aztán úgy döntött, jobb, ha egyszerre csak egy zárat cserélnek le, az egyikük dolgozik, a másikuk őrt áll. Mark Banning egyszer már túljárt az eszén, többé nem fog.

– Még ha már vissza is ért Eurekába, időbe telik, amíg az ügyvédje óvadék ellenében kihozza – erősködött Barney.

– Nem kockáztatok. Az a pasi olyan sikamlós, mint egy angolna. – Jeb az öccsére pillantott. – Mi ütött az emberekbe, hogy hisznek egy olyan szarcsimbóknak, mint ő?

– Egy zsaru szemszögéből? Itt, Mysticben unalmas az élet, de míg az ügyészségen dolgoztam, olyasmiket láttam, hogy el sem hinnéd. – Barney belemelegedett a témába. – Néhány nő annyira gyűlöli az exét, miután az ejtette, hogy összeveretik magukat, hogy a pasit letartóztattassák. Beverik a saját orrukat, monoklit gyártanak a saját szemükre. És nagyon meggyőzőek: sírnak meg reszketnek. A zsaruknak a felszín alá kell nézniük, és megkérdőjelezni a sztorit. – A válla ellazult, és nekidőlt az ajtófélfának. – Ne érts félre!

Ismerem Amandát. De ha egy idegenről van szó, honnan tudja egy zsaru, hogy a nő igazat mond, vagy egyenlíteni akar?

– Mi ez az „egyenlíteni akar” marhaság? Miért nem tudják csak úgy befejezni?

Barney egyik lábára helyezte a testsúlyát, és keresztezte a bokáit. Barna bakancsa viaszosan csillogott.

– A világ tele van mindenféle emberrel. Van, aki őrült vagy féleszű, és nem tudja kezelni a visszautasítást. Vissza kell vágnia. Itt, Mysticben láttam, hogy emberek nyilvánosan rágalmazzák egymást. Úgy hat hónapja volt egy fickó, akit dobott a csaja, és megtorlásként a pasi necces képeket posztolt a neve alatt a Craiglisten, és mindenkit egyéjszakás kalandra buzdított. Az egész országból hívogatták. Az ejtett szerelmesek gyakran nem ismernek határokat.

Egy óra alatt kicserélték a zárakat, és addigra frissen sült kenyér isteni illata töltötte be a házat. Barney Chloénak segített a leckében, Jeb Amandának a konyhában.

Jeb jobban érezte magát így, hogy Barney ott volt erősítésként, de a vacsora túl hamar véget ért, és a testvére hazament. A férfi bekapcsolta a biztonsági rendszert, de az előző este után nem nagyon bízott az elektronikában.

Miután Chloe lefeküdt, Amanda lejött a földszintre beszélgetni. Jeb a nő űzött arckifejezéséből azonnal tudta, hogy Amanda gyanítja, Mark már nincs a helyi börtönben, de ettől még nem úszta meg, hogy ezt meg is mondja neki. Nem sokkal azután, hogy elárulta, Amanda elrohant mellette a fürdőszobába. Öklendezett, és Jeb azt kívánta, bár tehetne valamit. De fogalma sem volt, hogy mit.

Amikor Amanda visszajött, kicsit már visszatért az arcába a szín.

– Most mihez kezdünk? – kérdezte.

Jeb tehetetlenül ült az asztalnál.

– Várjunk! Mark még mindig őrizetben van. – Meg akarta nyugtatni Amandát, hogy a férje rács mögött marad, de bármi megtörténhetett. – Johnson megpróbál minél előbbre időpontot szerezni a Crystal Falls-i válóperes és gyermekelhelyezési tárgyalásra. El sem tudom képzelni, hogy a bíró Mark javára döntsön.

– Lehet, hogy sokat kell várni, Jeb. És ha a bíró meg is tagadja Marktól a felügyelet nélküli láthatást, mit érünk vele? Semmi sem állíthatja meg. – Amanda összefonta a karját, a testtartása feszültségről árulkodott. – Nem őrködhetsz mellettünk életed végéig. Mi lesz a cégeddel? Valamikor dolgoznod is kell.

Jeb örült, hogy a nő hosszú távon kezdett gondolkodni a kapcsolatukat illetően. Ha az a megtiszteltetés érné, hogy éveken át vigyázhat rá és Chloéra, szerencsés ember lenne.

– Gowdy bedrótozta a műhelyt, és oda is beszerelt egy biztonsági panelt. Ha befut egy fontos megbízás, kiviszlek titeket magammal oda, amíg dolgozom.

– Vagyis én nem végezhetem el azt a munkát a házban, amire felvettél.

– Azt nem felejthetnénk el egyelőre?

– Nem. Ez kész káosz, és nem látom a fényt az alagút végén.

– Majd megoldjuk – erősködött Jeb. – Ha máshogy nem, segítesz nekem a műhelyben, és ha visszajövünk a házba, én segítek neked. – Vitára számított, és a gondolatra egy farkát kergető kutyának érezte magát. Nem volt benne biztos, hogy végig tud menni ugyanazokon a régi érveken.

De Amanda meglepte.

– Nehéz téged nem szeretni, Jeb Sterling.

– Akkor ne küzdj ellene!

A nő lehajtotta a fejét. Aztán melegen csillogó szemmel pillantott fel Jebre.

– Azt hiszem, már nem küzdök. – Feltartotta a kezét. – Ezt ne úgy értsd, hogy már készen állok a fizikai kapcsolatra.

– Vonzódsz hozzám. – Jeb tudta, hogy erőlteti a dolgot, de férfiúi ösztöne azt súgta, ideje egy kis noszogatásnak. – Szikrázik köztünk a levegő, és nem vagyok már hátulgombolós kissrác. Tudom, hogy te is érzed.

A nő halvány arca rózsaszínné sötétedett.

– Érzem. – Elkapta a tekintetét, aztán újra a férfira pillantott. Küszködött, és Jeb azon tűnődött, összeszedi-e a bátorságát, hogy folytassa. – Azon töprengek, milyen lenne, ha megcsókolnál. Néha szeretnélek úgy megérinteni, ahogy nem kellene. Régen rémálmok gyötörtek arról, amit Mark velem tett, de abbamaradtak, amikor idejöttem. Most csak szép álmaim vannak, rólad. És máskor, ha a közeledben vagyok, úgy érzem magam, mintha egy rakás pillangó verdesne a gyomromban. Ó, igen! – gondolta Jeb először. De az utolsó szavak kirángatták a hormontúltengéséből.

– Uramatyám! – Nagyot nyelve próbálta rábírni azt a bizonyos testrészét, amely nem állt kapcsolatban az agyával, hogy ne feszüljön már neki a farmere sliccének. Kamaszkora óta George-nak hívta a nyughatatlan testrészt, és George most nagyon is eleven volt. – Az biztosan szörnyű lehet!

– Igazából nem az – rázta a fejét Amanda. – Rosszul fogalmaztam. Így érzem magam, amikor… ki szeretném deríteni, milyen lehet kettőnk közt.

– Csak szólj, mikor, és kiderítjük!

– Nem megy. Nekem ez olyan, mintha egy sziklán állnék, nézném a csipkés szirteket a mélyben, és le akarnék ugrani.

Bár Jeb büszke volt, hogy Amandának van bátorsága őszintének lenni, most ő küzdött, hogy végiggondolja ennek az édes, de bonyolult nőnek az érzelmi életét.

Leugrani egy szikláról? Mindig élvezte a szexet, és a partnerei sosem panaszkodtak.

Hahó, a szeretkezés jó dolog! De az ő Mandyjének még sosem volt része jó szexben, sőt még elfogadhatóban sem.

A nő szép szemébe nézve tudta, hogy a szex gondolata megrémíti. Gyanította, hogy Mark a fizikai intimitást is arra használta, hogy Amanda megfizessen azért, mert elcseszte az életét.

– Ne ugorj le a szikláról! – szólalt meg olyan komoly hangon, hogy ő is alig ismert rá. Nem ezt akarta mondani, de a francba is, a nőnek ezt kellett hallania. Felhasználva, de átalakítva az analógiát hozzátette: – Ha úgy érzed, egy szikla szélén állsz, és csak engem látsz, ahogy arra várok, hogy elkapjalak, akkor rajta, ugorj!

Amanda szeme könnybe lábadt.

– Mikor fogok én így érezni? Az vagy, amiről mindig is álmodtam, és… – Megtörölte az arcát, és borzasztóan boldogtalannak tűnt, nem a férfi, hanem önmaga miatt. – Annyira gyáva vagyok! Tudom, hogy nem fogsz bántani. Azt hajtogatom magamban, hogy jó lesz, de amint úgy érzem, hogy készen állok rá, szeretnék elszaladni. És mi van, ha eleged lesz belőlem, és előbb futsz el, mint én?

Jebnek lüktető merevedése lett. Tudta, hogy a nő kívánja, de hallani, ahogy beismeri… hát, George sohasem hallgatott Jeb egyetlen szavára sem.

– Mandy, nem fogok elfutni. Azóta vonzódom hozzád, hogy megismertelek, és ez nem változott.

A nő könnyes szemmel nézett a férfira.

– Komolyan? Nem vagy türelmetlen? Tudom, hogy jeleket küldtem, aztán meg visszakoztam. A férfiak nem szeretik az ingerkedést.

Jeb nem tudta, mihez kezdjen a nő félelmeivel. Nemcsak arról volt szó, hogy rossz tapasztalatai vannak, hanem arról is, hogy hatalmas félelmet cipel magával. Mark fenyegetést jelent, és az hiányzik neki a legkevésbé, hogy a szex miatt nyaggassák. Hogy a fenébe került egyáltalán szóba? Ő kezdte. A francba! Hatalmas barom, nem a herceg, akire Amanda az üzeneteiben vágyott.

Oké, szóval kívánom ezt a nőt. Mi kellene ahhoz, hogy felfogja, Amanda még nem áll készen? Fejbe kólintás? Amandának nincs szüksége még több stresszre. Mark Banning elég ahhoz, hogy szinte minden nőt ideg-összeroppanásba taszítson.

De Amanda valahogy állta a sarat. Jeb ránézett, és elszégyellte magát, hogy növelte a gondjait.

– Mondtam, hogy várok, és komolyan is gondolom. Nem foglak kényszeríteni, és nincsenek elvárásaim, semmi. – Jeb be akart húzni George-nak, és csak azért imádkozott, hogy Amanda ne nézzen le. – Nem sietek. Ússzunk az árral, és meglátjuk, merre visz minket.

Amanda esdekelve nézett rá.

– Azt sem tudom, készen állok-e majd valaha is. De nem hittem, hogy ennyire fontos leszel nekem. Minden vagy, ami Mark nem. Nem tudom, hogy lehetne melletted egy nő anélkül, hogy beléd szeretne. Sajnálom, hogy nem adhatok többet, de kiapadt a forrás.

– Örömmel elfogadok bármit, amit adni tudsz. – Jeb a torkát köszörülte. – Ami Markot illeti, bármit megteszek, hogy neked és Chloénak ne essen bajotok. Gowdy szerint a jelszavaim most olyan összevisszák, hogy csak speciális kütyüvel lehet feltörni. Ha úgy alakul, hogy segítesz nekem a műhelyben, neked lesz néhány bőrkeményedésed, nekem meg egy remek segítőm. – Felállt, és megfogta a nő állát. – Átvészeljük ezt, Mandy.

Lehet, hogy most úgy tűnik, sosem lesz vége, de én hiszem, hogy Isten odafentről irányítja az eseményeket. Szerintem Ő vezetett téged Mystic Creekbe, hogy rád találhassak.

Bízzunk benne, hogy minden más is megoldódik.

A következő pár napban Amanda alaposan megfontolta Jeb szavait. A férfi annyi mindent tett érte meg Chloéért, és semmit sem várt cserébe. Amanda nem tudta pontosan, mióta, de elhitte, hogy Jeb nem olyan típus, aki csak elvesz, és sosem ad, vagy aki uralkodni akar másokon. A férfi tudott önzetlenül szeretni. Amanda gyanította, hogy ezt a csodás szüleitől tanulta.

Egykor ő is képes volt feltétel nélkül szeretni. Az apja és az anyja megtanította rá. De életének az az időszaka szörnyen távolinak, szinte elérhetetlennek tűnt. Most, hogy Mark tudta, hol van, Amanda szerette volna felhívni az anyját. A férfi többé nem állt lesben, hogy lecsapjon Emma Langra az információért. De valahányszor tárcsázni kezdte a számot, inába szállt a bátorsága. A házassága alatt biztonságosabbnak tűnt tudatlanságban tartani az anyját.

Most megváltozott a helyzet, és meg kellene magyaráznia az összes hazugságot.

Nehéz beszélgetés lenne.

Megpróbálta elűzni az aggodalmait, ezért Jeb házára koncentrált. Férfi lévén a jó ég tudja, mikor mosta le utoljára a lambériát, és az ajtókeret tetején már ragadt a por.

A szekrényekkel és a konyhai fiókokkal is foglalkoznia kell.

Takarítás közben eldugott helyeken talált összegyűlt koszt, és végre elfogadta, hogy Jebnek tényleg szüksége van a segítségére. A lépcsőkorlátot már rég ápolták utoljára méhviasszal. A gyönyörű fa kiszáradt, és hamarosan repedezni kezd, ha nem foglalkozik vele. Fogalma sem volt, ki dolgozott utoljára a férfinak, de az illető pocsék munkát végzett.

Ahogy a faszegélyeket takarította, eszébe jutott, hogy ezt mind Jeb alkotta. Mindezt a hatalmas kezei helyezték fel. Ahhoz értett, hogy a festés után még felvigyen egy méhviasz

réteget, de arról fogalma sem volt, hogyan ápolja a műremeket, miután megalkotta.

A háznak szüksége van egy nőre, aki szereti minden zegzugát. Amanda akaratlanul is eltűnődött, lehetne-e ő az a nő. Napról napra jobban vonzódott a férfihoz. Megbízott benne, élvezte a társaságát, a kislánya pedig imádta Jebet. És a legfontosabb: a férfi nem nyaggatta. Miért nem tudja elfelejteni Markot, és elfogadni ezt a lehetőséget?

A férfi észrevette, és megköszönte házvezetőnői erőfeszítéseit.

– Nekem egyszerűen sosincs rá időm. Tudom, hogy elhanyagolom.

– A munkád gyönyörű – felelte Amanda.

– Köszönöm. Élvezem a dolog művészi oldalát, ezért is nem megyek el többé mezei asztalosnak építkezésekre. A saját káromon tanultam meg, hogy a legtöbb építési vállalkozónak van két-három tervrajza, és halálra untatott, hogy szinte mindig egyforma konyhaszekrényeket csináljak. Most már csak egyedi megrendeléseket vállalok, ahol használhatom a fantáziámat. Akik fizetnek a szekrényekért, nagy durranást érdemelnek a pénzükért. Próbálom megadni nekik.

– Találtam pár bútort a házban, amiről üvölt, hogy „Jeb Sterling”. Vagy tévedek?

– A kanapéim és a karosszékek gyáriak, de a többi fabútort a házban mind én készítettem – nevetett Jeb. Csatlakoztak Chloéhoz a konyhaasztalnál, segítettek neki a leckéjében, ha kellett, és közben beszélgettek. Jeb az utóbbi pár napban bent dolgozott a számítógépén, új bútorokat tervezett, és sohasem hagyta őket egyedül a házban. Amikor a munkájáról beszélgettek, és egyik-másik projektről mesélt, Amanda élvezettel nézte az arckifejezését. A férfi tényleg szerette azt, amit csinált.

– Ezt nem sokan mondhatják el – magyarázta a nőnek. – Hát, talán Tony az út túloldalán. Imádja a gazdálkodást. Esküszöm, annak az embernek viszonya van a traktorjával. Még el is nevezte Betsynek.

Amanda még sosem találkozott Myrna Bradley-vel, de azt tudta, hogy az idősebb asszonynak aranyszíve van.

– Tony annyira a farmja és a traktorja megszállottja, hogy elhanyagolja a feleségét?

– Nem. Myrna szenvedélyesen szereti a házat és a kertet, úgyhogy ugyanolyan elfoglalt, mint Tony. Folyton mondogatja a férjének, hogy cserélje le Betsyt, de az öreg csak javítgatja.

– A férfiak miért tekintik a járműveiket és gépeiket nőnek?

– Jó kérdés – nevetett Jeb. – Csak azt mondhatom, hogy nem én kezdtem.

– Hát, örömmel hallom, hogy Myrna és Tony boldogok.

Amanda irigyelte Myrnát. Ez szöget ütött a fejében, ráébredt, hogy kezdi

szenvedélyesen megszeretni Jeb otthonát, és más dolgok is izgalomba hozták.

– Karácsonyi díszeket szeretnék készíteni és eladni – jelentette ki hirtelen.

Chloe felkapta a fejét.

– Ajjaj, anyám fertőző! – jajdult fel Jeb felvont szemöldökkel.

Amanda elmosolyodott. Kate lelkesedése tényleg ragadós volt.

– Kaphatnék a házadban egy sarkot, ahol felállíthatok egy munkaasztalt, és mindig kupi lesz? Szeretnék alkotni, ahogy te, de azt is megértem, ha nemet mondasz.

Jeb hátradőlt a székén.

– Mandy, van egy külön helyiség a műhelyemben, ahová be van szerelve a biztonsági rendszer. Ha barkácsolni akarsz, és le tudod kötni Chloét, az a tökéletes megoldás. Míg én dolgozom, te is dolgozhatsz. Szerintem jót tenne neked, és ha be van kapcsolva a riasztó, anélkül koncentrálhatok a megbízásaimra, hogy folyton az ajtókat figyelném.

Amandát forróság öntötte el. Jebet tényleg nem zavarta, ha nem csak vele foglalkozik. Számára ez bámulatos volt.

– Szerintem kereshetnék egy kis pénzt. Anyukád azt mondta, hogy nagy haszonnal adja el a díszeket a karácsonyi vásáron, de ha tudnám, hogyan kell honlapot csinálni, árulhatnám őket egész évben is.

Jeb a tekintetét kutatta.

– Szerintem ez remek ötlet. Van egy weblapfejlesztő programom. Létrehoztam egy oldalt a cégemnek, és sok megrendelést kapok. Nem látom be, miért ne tehetném meg ugyanazt neked is. De kellenek majd képek az árudról, úgyhogy neki kell állnod.

Amanda hirtelen megakadt az álmodozásban.

– Nem tölthetek túl sok időt ezzel. Gondoskodnom kell a házról, az ennivalóról meg a takarításról. – Vállat vont. – Ha megtartom az állást a menzán, rengeteg dolgom lesz.

A férfi előrehajolt.

– Föld hívja Mandyt! Te hol jársz ebben a kapcsolatban? Már rég nem alkalmazottként tekintek rád.

– Még nincs kapcsolatunk.

– De igenis van – rázta a fejét Jeb. – Csak nem akarod beismerni. Nekem így is jó, de a köztünk kialakult kötelék nagyon is valóságos. Ami a menzás állásodat illeti, egyszerűen mondj fel! Nem lehet tudni, mikor lesz újra biztonságos bemenni az iskolába. Nem fair hagyni, hogy Delores túl sokáig dolgozzon segítő nélkül.

– Szerintem karácsonyfadísz-készítéssel több pénzt kereshetsz, anyu – vigyorgott a kislány. – Segíthetek. Nagyon jól megy.

– Chloénak végül mindenképp vissza kell mennie az iskolába. Le fog maradni.

– Amíg nem tudjuk, biztonságos-e, addig itthon tanítjuk. Oregonban csodálatos az online oktatás.

– Hurrá! Szeretnék itthon tanulni és karácsonyi gömböket gyártani anyuval.

Jeb összeborzolta a gyerek haját.

– És a barátaiddal mi lesz, Chloe? – kérdezte Amanda.

– Majd átjönnek játszani! Sokat fogom látni őket.

Jeb kinyújtotta a kezét, és elkérte Amanda mobilját. Amikor megkapta, felrakta rá az OpenEye programot. Amanda meglepetésére az iPhone-ján hirtelen megjelent a házban lévő monitorok képe. Mivel a képernyő pici volt, görgetnie kellett, hogy mindent lásson, de ott volt, méghozzá élőben. A mobilján látta, ahogy Bozo felemeli a hátsó lábát, és vakarózik, és amikor lenézett, épp meglegyintette a fülét az egyik hátsó mancsával.

– Gowdy a múltkor megmutatta, hogyan kell használni – magyarázta Jeb. – Ez nagyszerű! Kívül-belül láthatom az egész házat, még akkor is, ha a fürdőszobát takarítom. Mintha egy nagy monitor lenne a zsebemben.

Amanda kiment a konyhába vacsorát főzni, és azon gondolkodott, hogy ők hárman milyen gyorsan kezdtek úgy viselkedni, mint egy igazi család. Jó érzés volt. Ráadásul úgy érezte, így van rendjén.

A hálaadás előtti hétfőn Amanda ügyvédje telefonált. Jeb behívta a nőt a nappaliba, és kihangosította a telefont. Clyde Johnson szavaiból Amanda tudta, hogy Jeb értesítette Mark betöréséről. Nem tudta, hogy erre ő miért nem gondolt. A pasas az ügyvédje, Chloe egyetlen reménye, de nem a barátja. Nem jutott eszébe, hogy fel kellene hívnia, ha rossz dolog történik. Ezen túl kell lépnie, el kell fogadnia a fickót annak, ami. Nyers modorát meg a többit, és számítania kell rá. Jeb eleget fizet neki, hogy figyelmes és elérhető legyen.

– A jó hír az, hogy Mark nem nyújtott be válókeresetet – közölte velük Johnson. – A rossz, hogy miután pár napig őrizetben tartották Eurekában az ellene felhozott vádak miatt, az ügyvédje ma kihozta óvadékkal. A fényképes bizonyíték erős, de egyik fényképen sem látszik, hogy Mark okozta a sérüléseket. Amíg a bíró nem hallja Amanda vallomását, nem akar döntést hozni. Még mindig küzdök, hogy mielőbb meglegyen a válóperes tárgyalás. Mivel Amanda ebben a megyében nyújtotta be, a meghallgatás itt lesz. Mark ügyvédje azzal érvel, hogy a pár Kaliforniában élt, és helyszínváltoztatást követel, de nem valószínű, hogy megkapja.

– Mi haszna abból, ha a tárgyalás Eurekában van? – kérdezte Jeb. – Nem értem, az

ügyvédje miért küzd ezért.

– Egyes ügyvédek azt hiszik, hogy a helyszín fontos, hogy egy helyi bíró jobban szimpatizál Amandával. Feltételezik, hogy egy kisvárosban mindenki ismer mindenkit, pedig ez ritkán igaz. A legtöbb bíró igyekszik pártatlan lenni, de sok ügyvéd még mindig jobban szereti a hazai meghallgatást, mert az elnöklő bíró ismeri őket. Azt hiszik, így előnyben vannak.

Amanda nem lepődött meg, hogy Mark nem maradt börtönben, de látta, hogy Jeb aggódik. A rideg valóság hirtelen rá is lesújtott. Mark megint szabadlábon van, és tudja, hol talál meg. Émelygést tört rá. A fürdőszobába szaladt, és mindent kihányt, amíg már csak öklendezett, amitől az arca vörös lett, és hideg veríték lepte el.

Jeb kopogtatott az ajtón. Amanda fogott egy kéztörlőt, hogy megtörölje a száját.

– Jól vagyok. Bocsánat. Biztosan valami romlottat ettem.

Evett valami romlottat? Feleségül ment hozzá.

Amanda elgyengülve bámulta az arcát a tükörben, és egy remegő, alkalmatlan, elgyötört nőt látott, akinek lehetne némi tartása. Össze kell szednie minden erejét, meg kell acéloznia magát, és el kell felejtenie azt a képet, amelyet Mark festett róla.

Amikor kilépett a fürdőszobából, Jeb az ajtó előtt állt.

– Jól vagy?

– Igen – válaszolta a nő, erősebbnek és bátrabbnak érezte magát, és azt sem tudta, miért. – Mit mondott még Johnson?

– Beszélt a bíróval, aki megítélte az óvadékot Marknak. – A férfi szája halvány mosolyra húzódott. – Pontosabban jól megmondta neki a magáét. A nő közölte vele, hogy mérlegelnie kell, mekkora távolságot kell megtennie Marknak, hogy idejusson. A levél alapján, amit állítólag te írtál, feltételezhető, hogy te hívtad ide a betörés éjszakáján, ami megkérdőjelezi a távoltartási végzést. Azt is mondta, hogy bármilyen erős is a fényképes bizonyíték, egyik felvételen sem látszik, hogy Mark elköveti az erőszakot. Röviden, hallania kell a te vallomásodat is, mielőtt ítéletet hoz, és nem tartotta igazságosnak, ha egy esetleg ártatlan embert rács mögött tart a tárgyalásig, ami hónapok múlva lehet.

Figyelmeztette Markot, hogy súlyos következményei lesznek, ha visszatér Mystic Creekbe, de csak ennyit tehetett.

– Tehát cseszhetjük.

– Ha visszajön, ő cseszheti.

Amanda nagy nehezen összeszedte megmaradt erejét.

– Igazad van. Más szemszögből kellene néznem a dolgokat, és optimistán kellene gondolkodnom.

– Nyitott szemmel kell járnunk, és sosem lankadhat az éberségünk, bár Johnsonnak már sok Markkal volt dolga. Azt mondja, ritkán kezdenek tiszta lappal, és függenek az erőszaktól. A férjed sebezhetetlennek tartja magát, és nincs belső kontrollja. Nem mérlegeli annak a kockázatát, hogy börtönbe kerülhet. Szentül hiszi, hogy neki van igaza, és a végén ezt majd az egész világ belátja.

– Mark tényleg ilyen. Johnson beletalált.

Megcsörrent Jeb mobilja. Elővette a zsebéből, és mosolyogva olvasta az üzenetet.

– Apám írt – magyarázta. – Áthívta magukhoz Gowdyt, hogy ott is szereljen be riasztót, hogy biztonságban legyetek hálaadáskor.

– Meghívnak minket?

– Hát persze. Jó móka lesz. Kész őrültekháza, ha az összes Sterling egy fedél alatt van.

– Jeb, gondolkodtam… Kell egy pisztolytáska a Magnumnak. Szeretném magammal hordani, hogy ne legyek felkészületlen.

A férfi mélyen a nő szemébe nézett, de nem kérdezett semmit.

– Oké. Szerzek egyet.

– Nem hiszed, hogy meghibbantam?

– Nem, azt hiszem, végre kész vagy visszavágni, és ez jó.

– Nem számít, hogy hol vagyok a házban, lennie kell nálam fegyvernek. Nem tudom, mikor és hogyan, de Mark biztosan megpróbálja újra.

– Tudom, és okos dolog felkészülni.

– Meg kell ígérned nekem valamit!

– Micsodát?

– Ha bármi történne velem, felnevelnéd Chloét? Ott az anyukám, de ő kicsit idős ahhoz, hogy magához vegyen egy hatévest.

Jeb állizma rángani kezdett, és egy szörnyű pillanatig Amanda azt hitte, nemet mond.

– Megtisztelő, hogy annyira bízol bennem, hogy megkérj, és a válaszom: igen. De csak hogy tisztázzuk: nem fogom hagyni, hogy bármi történjen veled!

Amanda rájött, hogy Jebnek még mindig bűntudata van, mert egyszer nem tudta megvédeni őket, és már bánta, hogy az eszébe juttatta. De a tény, az tény. Mark leginkább vele akart leszámolni. Chloe mindig is csak fegyver volt, amelyet felhasznált ellene.

Tudta, hogy a végén talán holtan végzi. Tudnia kellett, hogy ha ez megtörténne, Chloénak csodálatos élete lesz.

És Jeb volt az egyetlen reménye.

Kate Sterling másnap telefonált, hogy hivatalosan is meghívja Amandát és Chloét a hálaadásnapi vacsorára.

– Chloénak biztosan nagyon tetszene – felelte Amanda. – De hagyományosan ez az ünnep családi esemény.

– Butaság! – vágott vissza Kate. – Minél többen vagyunk, annál jobb.

– Akkor elfogadom a meghívást. De hadd vigyek valamit a vacsorára!

– A fiúk azt mondják, isteni kenyeret sütsz – nevetett Kate. – Az én sütőmben másnak kell a hely. Ma pitét sütök, holnap pedig a jó ég tudja, mit.

Amanda megígérte, hogy visz kenyeret, aztán aggódni kezdett, amint letette a telefont. Mi van, ha a kenyér összeesik? A kelesztés trükkös lehet. Jeb nevetett, amikor elárulta, milyen ideges.

– Annyi lesz ott az ennivaló, hogy senki sem fogja hiányolni a kenyeret, ha valami balul sül el. Ne aggódj emiatt! Ez elvileg egy vidám esemény. És tényleg az volt. Amanda kenyere tökéletesen sikerült, és élvezte az összejövetelt.

Jeb lánytestvérei, Adriel és Sarah, akikkel Amanda akkor találkozott először, kedvesek voltak, és azonnal a szárnyuk alá vették Chloét. Mindketten Kate finom vonásait, testalkatát és energiáját örökölték, valamint az édesapjuk szőkésbarna haját. Amanda csodálta, ahogy az egész család kivette a részét a főzésből. Még a férfiak is. Kate az ünnepek alatt nem engedett tévét nézni. Ragaszkodott hozzá, hogy a sporteseményeket fel lehet venni. Tízen ültek le vacsorázni.

Amandának azon a napon csak az okozott szomorúságot, hogy az édesanyja valószínűleg egyedül ünnepel. Kisurrant egy hálószobába, összeszedte a bátorságát, és tárcsázta gyermekkori otthona számát. Nem vették fel. Vajon az anyja dolgozik, vagy egy barátjánál van? Remélte, hogy az utóbbi.

A hálaadást követő pénteken Jeb elvitte Amandát, Chloét és Bozót karácsonyfát venni. A férfi egy Glockot hordott a csípőjén, Amanda pedig egy Magnumot a sajátján.

Eddig még sosem ment erdőbe fáért, de a meleg téli ruhájukban élvezték Chloéval, ahogy a mély, ropogós hóban baktatnak, mígnem ráakadtak egy szúrós lucra, amelyet mindannyian tökéletesnek találtak. Miután a küldetés sikerrel zárult, kerestek egy másik csodaszép fenyőt, amelyet Jeb hazafelé bevisz a szüleihez.

– Hurrá! Ez a legeslegeslegszebb fa, Mr. Jeb! – hajtogatta Chloe folyamatosan tapsikolva. – Ezek a jegyek mit jelentenek? – kérdezte, amikor a férfi cédulákat aggatott az örökzöldekre.

– Vágási engedély. Ez kell ahhoz, hogy az ember elvihessen fákat az erdőből. Ha Barney bácsi hazafelé megállít minket, ellenőrizni fogja, rajta van-e a fáinkon.

– Börtönbe csukna, ha nem lennének?

– Nem, de azonnal kifizettetne velem némi pénzt – nevetett Jeb. Amandára kacsintott. – Ragaszkodik a törvényhez.

Aznap este vacsora után Jeb ragaszkodott a fadíszítő bulihoz. Bekapcsolta a hifit, amely különböző karácsonyi számokat játszott. A klasszikus ünnepi dalokat választották a rádióban, és vidám zene töltötte be a házat. Miközben Jeb díszekkel teli dobozokat ásott elő, Amanda és Chloe sütit sütött.

Amandának évek óta nem volt része a karácsonyfa-díszítésben, Chloénak pedig még sosem. A gyermeki öröm ott csillogott hatalmas szemében, és pírt csalt az arcocskájára.

Mielőtt meggyújtották volna az égőket, Jeb felemelte a kislányt, hogy az feltehesse az angyalt a fa tetejére, és mindenki nevetésben tört ki, amikor egy régi dal csendült fel, amely a fa tetejét díszítő angyalkáról szólt.

Amanda többször is elpislogta a könnyeit, miközben a lányát nézte. Chloénak még sohasem volt boldog karácsonya, és számára varázslatos élményt jelentett díszeket aggatni a fenyő ágaira, miközben nevetés keveredett a karácsonyi dalokba. Valahányszor Amanda Jebre pillantott, elszorult a torka, mert ha ő nincs, ebben a hónapban semmi varázslatos nem lett volna. Legfeljebb vett volna egy pirinyó fát, egy szánalmas fényfüzért, és az összes díszük kézzel készült volna.

Amikor a fenyő ágai meghajlottak a túl sok dísz súlya alatt, Jeb ragaszkodott hozzá, hogy csináljanak pattogatott kukoricát, és a kandalló előtt ülve felfűzték a szemeket.

Chloe több popcornt evett meg, mint amennyit felfűzött, és Bozo is kivette a részét a falatozásból.

– Ajjaj! – hördült fel Jeb. Amanda követte a pillantását, és észrevette, hogy Zúzmara felmászott a fa tetejére.

A fenyő eldőlt az egyik irányba, aztán visszaugrott a másikba, amitől néhány dísz a szőnyegre hullott, ahol ripityára törtek. Amanda attól félt, hogy Jeb dühbe gurul.

– Semmi baj! – közölte a férfi. – Amúgy is túl sok díszem van.

Tündéri képet készített arról, ahogy a cica az ágak közül leselkedik rájuk. Aztán óvatosan megfogta Zúzmarát, és Chloe várakozó karjába tette.

– Hogy akadályozzuk meg, hogy megint felmásszon? – kérdezte Amanda suttogva.

– Sehogy – felelte a férfi –, de azt elintézem, hogy a fa ne dőljön el.

A megoldást a horgászzsinór jelentette, amelyet áthurkolt a fa törzsén, aztán a falhoz erősített. Szinte alig látszott, és amikor Zúzmara legközelebb felmászott, a fenyő stabil maradt.

– Apa trükkje – magyarázta Jeb, miközben nevettek a macska bohóckodásán. – Anyának mindig voltak macskái, és mind magasra törtek.

Amanda mosolyogva felsóhajtott. Ez volt élete egyik legcsodálatosabb estéje.

– Köszönöm, Mr. Jeb! – hálálkodott Chloe. – A cicám most már nem keveredik bajba.

Jeb odaadta a gyereknek a mobilját, és megmutatta, hogyan fényképezze le Zúzmarát. A fotó olyan édesre sikerült, hogy ő is mosolygott.

– Tudod, mi jutott eszembe?

– Micsoda?

– Szerintem ki kellene nyomtatni ezt a képet, és kitenni a hálószobád falára. Zúzmara az első cicád, ugye?

– Igen! – tapsikolt Chloe. – És Bozo az első kutyám! Egyszer volt egy picike kiskutyám, de nem túl sokáig. Bozo karácsonyfás képét is kitehetem a falamra?

Jebnek sikerült félig-meddig haragosan nézni.

– Hékás, azt hittem, Bozo az én kutyám!

– A te kutyád – ismerte be Chloe –, de engem is nagyon szeret! Reméltem, hogy esetleg osztozol velem rajta.

Jeb mosolyogva kócolta össze a gyerek sötét haját.

– Ez jó terv. Fifti-fifti megosztozunk rajta.

Miután feltették a pattogatottkukorica-füzért a fára, Bozo elkapta a végét, és enni kezdte. Amanda úgy nevetett, hogy a könnye is kicsordult. Jeb arckifejezése megfizethetetlen volt.

Amanda lefektette Chloét. Bozo elnyújtózott a kislány mellett, Zúzmara pedig megbújt a karjában. A nő aztán visszament a földszintre. Jeb a kanapén ült, és a tűzbe bámult.

Mindkettőjüknek töltött egy kis konyakot.

– Eljött a felnőtt buli ideje – közölte, és átadta a poharat.

Ahogy a férfi napbarnított arcát és csillogó mogyoróbarna szemét nézte, Amanda rájött, hogy könnyen bele tudna szeretni ebbe a gyengéd óriásba. A csudába! Már szerelmes is belé. Talán igaz, hogy a nő szívéhez a gyerekén át vezet az út. Jeb olyan

csodálatosan bánt Chloéval, ösztönösen jó apa volt, az a fajta, amilyet Amanda a születése után kívánt a lányának. Őrület! Beleszeretett Jebbe.

A távolságot megtartva, leült a férfi mellé a kanapéra, és két tenyere közt melengette a poharat.

– Azt se tudom, hogyan köszönjem meg, hogy ilyen különlegessé tetted ezt a napot számunkra. A lányom eddigi karácsonyai igen komorak voltak.

Jeb forgatta a poharát.

– A karácsony mindig is különleges időszak a családomban. Még agglegényként is mindig volt fám, amit feldíszítettem. Előfordult, hogy kintre nem tettem égősort, és nem állítottam fel a betlehemest a pázsitomra. Legtöbbször nincs itt senki, hogy élvezze az extrákat, csak én.

– Idén más lesz a helyzet. Ez az egész merő varázslat Chloe számára.

– Megint iszonyatosan makacskodni fogsz, ha ajándékot veszek? – Jeb közelebb húzódott, és egyik karját a kanapé támlájára tette Amanda mögé, ujjai súrolták a nő vállát.

– Eddig még sosem vehettem kislánynak, szóval el kell viselned, mert már alig várom.

A férfi mutatóujja Amanda blúzán körözött, könnyed, gyötrő simogatás volt ez. Hogy képes lángra gyújtani a bőrét egy ilyen ártatlan érintéssel? A nő próbált a beszélgetésre koncentrálni.

– Már így is túl sokat tettél. Tartozom a tízezer dolláros ügyvédi díjjal, a telefonnal és még annyi mindennel, hogy elvesztettem a fonalat.

A férfi ivott egy korty konyakot, és a szabad kezével tovább cirógatta Amanda vállát szinte észrevétlenül.

– Imádom azt a gyereket! Hadd élvezzem ki, hogy egy kicsit elkényeztetem! – Mindent megtett, hogy szigorúan nézzen Amandára. – Ne légy ilyen zsugori, Mandy Marie!

Amanda felnevetett, aztán megízlelte az italát.

– Chloe anyukájába is szerelmes vagyok – szólalt meg Jeb, és ezzel minden mást kitörölt a nő agyából. – Végre elcsúsztam a banánhéjon. Fülig, teljes szívemből szerelmes vagyok. Remélem, nem érzed magad kényelmetlenül, hogy ezt bevallottam.

Elvette Amanda poharát, és a sajátjával együtt letette a gyönyörű dohányzóasztalra.

Amanda összeugró gyomorral jött rá, hogy Jeb meg akarja csókolni.

Tizenhatodik fejezet A szex a férjével rémálom volt Amanda számára, így bár mély érzéseket táplált Jeb iránt, belenyilallt a pánik. A kétségei bizonyára kiültek az arcára is, mert a férfi két kezébe fogta a fejét.

– Én nem Mark vagyok – suttogta.

Előrehajolt, az ajka leheletfinoman érintette a nő száját, és édesen, ráérősen, izgatóan megcsókolta. Amanda valamikor érzett vágyat, de az olyan régen történt, hogy nyugtalanító volt ilyen erővel újra átélni.

– Wow! – húzódott el mosolyogva Jeb. – Nem, hadd kezdjem újra! Wow-wow! Sok nőt megcsókoltam már, de még sohasem éreztem ilyet egyikükkel sem. – A nő egyik tincsével játszott a halántékán. Amanda rájött, hogy így próbálja megnyugtatni, de ehelyett csak azt érte el, hogy forróság öntötte el, és a pillangók is életre keltek a gyomrában. – Majd ha azon töprengsz, milyen érzés lenne, ha megcsókolnálak, emlékezhetsz erre.

– Ne feledd, hogy még férjnél vagyok! – Hülyeség volt ezt mondani, gondolta Amanda. Jeb fizeti a válását.

A férfi szélesebben elmosolyodott.

– Férjnél vagy, de hamarosan szabad leszel. És ami engem illett, a kapcsolatod Markkal sosem volt házasság. Hét évet töltöttél koncentrációs táborban.

Amanda nem tudta, mit válaszoljon, és Jeb megmentette ettől, mert visszavette a poharukat, és tósztot mondott.

– Boldog karácsonyt, Mandy! Legyen ez az első a sokból, amit együtt töltünk! – Amanda nem utasíthatta vissza, hogy igyon egy kortyot, ezért koccintott a jövőjükre.

Másnap reggel Amanda új elhatározással ébredt. Ettől a pillanattól kezdve nem hajlandó Mark miatt aggódni, nem fogja hagyni, hogy a férfi ezt a karácsonyt is tönkretegye.

A reggeli és az elpakolás után Chloéval segítettek Jebnek feltenni a kinti égőket.

Bozo nem adta semmi jelét, hogy Mark a közelben lenne, és ez Amanda számára megnyugvást jelentett. A kutya már bizonyította, hogy megérzi a veszélyt. Mark nem keltett szokatlan zajokat, amikor bejutott Jeb otthonába, Bozo mégis tudta, hogy gonosz van a házban.

Jeb ereszcsatornái két emelet magasságban helyezkedtek el, és síkosak voltak az ezüstös zúzmarától. Amandának jutott a feladat, hogy tartsa a létrát, amíg a férfi felakasztja a füzért a kampókra, amelyeket évről évre becsavarozott a kiálló részbe. Úgy

tűnt, nem ijedt meg, amikor a létra megingott, de Amanda rettegett a biztonságáért.

– Ne aggódj, édes! Ha oldalra billen, elkapom a tetőt, és megvárom, amíg visszateszed alám – azzal belefogott egy, a Mikulásról szóló dalba.

Chloe homlokráncolva nézett rá.

– Apukám nem hisz a Mikulásban.

Jeb barátságos pillantást vetett a kislányra.

– Én nem az apukád vagyok, hercegnő. Én igenis hiszek a Mikulásban. A csudába, még találkoztam is vele!

– Tényleg? – nyílt tágra Chloe szeme.

– Hát persze.

– Hol? – Minden decemberben eljön, és a mystici bevásárlóközpontban üldögél, hogy a gyerekek elmondhassák neki, mit szeretnének karácsonyra.

Chloe szeme még tágabbra nyílt.

– Ott, ahol a körhinta van?

– Ezt eltaláltad, csak nekem még sosem jutott eszembe, hogy az egy körhinta.

– Anyu azt mondja, egy nap, ha gazdag lesz, elvisz oda enni! Szerinted, ha nem költünk semmit ennivalóra, elmehetek találkozni a Mikulással?

Jeb feltett még egy füzért, aztán lemászott a létrán.

– Ki van zárva!

Chloe fancsali képet vágott.

Jeb a karjába kapta a kislányt.

– Nem mehetünk a körhintás helyre anélkül, hogy ennénk! Mi lenne abban a móka?

Chloe felnézett a férfira, és az arcára kiült a döbbenet.

– Te elég gazdag vagy ahhoz, hogy elvigyél minket oda enni? Mi csak Taco Joe-hoz járunk.

Jeb puszit nyomott a kislány arcára, és letette a földre. Amanda figyelte őket, és el kellett ismernie, hogy a lánya ennivalóan néz ki rózsaszín téli szerelésében. Nem csoda, hogy elrabolta Jeb szívét.

– Telik rá, hogy a hét minden napján elvigyelek oda enni – felelte Jeb. – De ez nem azt jelenti, hogy gazdag vagyok, csak jól megy a szekér.

– Mit jelent az, hogy jól megy a szekér?

A férfi lehajolt, hogy a kislány szemébe nézzen.

– Az észszerűség határain belül megengedhetek magamnak mókás dolgokat. Tudom, hogy még nem sokszor láttál dolgozni, mert már befejeztem a karácsonyi megrendeléseket, és ilyenkor nem dolgozom, hacsak be nem fut egy késői megrendelés.

De februárban vagy márciusban egy rakás megbízást kapok, és az emberek rengeteg pénzt fizetnek azokért a dolgokért, amiket csinálok.

Chloe Amandára pillantott a szeme sarkából, mintegy engedélyt kérve, hogy tovább firtathassa a körhintás ebéd témáját, és hogy találkozhat-e a Mikulással. Amandának nem volt szíve nemet mondani. Csak mosolyogni tudott. Jeb mellett gyakran kapta magát ilyesmin.

Chloe imádta, hogy életnagyságú betlehemest állítottak fel Jeb udvarán. Be akarta tenni a kis Jézust a jászolba, de a férfi elmagyarázta, hogy ezzel várniuk kell karácsony reggeléig, Jézus hivatalos születésnapjáig. Chloe csalódott volt, de Jeb elterelte a figyelmét, amikor bekapcsolta az ereszre aggatott jégcsapfüzért. Már majdnem bealkonyodott, és a havas tetejű ház úgy nézett ki, mintha egy téli csodaországot ábrázoló képeslapon lett volna. Egymás kezét fogva álltak az út szélén, Chloe egyik karjával átkarolta Jeb lábát. A férfi megértette a gyerek célzását, elengedte Amanda kezét, és határozottan átölelte a derekát.

Egymáshoz bújva nézték a házat, mint az utazók, akik először látják a Grand Canyont.

Pár perccel később, miközben felkísérte a kislányt és az anyját a verandára, Jeb meglátott egy rózsaszín papírcsíkot az egyik bokorba akadva a ház sarkánál. Ez volt az első üzenet a birtokán, amióta Amanda ideköltözött.

– Eszembe jutott, hogy valamit nem tettem el – magyarázta nekik. – Kapcsoljátok be a riasztót, egy perc és jövök.

Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, Jeb elment az üzenetért. Tegnap este megcsókolt, és olyan csodálatos volt, hogy megrémített. Jeb összegyűrte a papírt. Örült, hogy Amanda élvezte a csókot, de csalódott volt, amiért megijesztette.

Chloénak december 22-én volt a születésnapja, és Amanda, aki megszokta, hogy sosincs egy vasa sem, és nem vehet sok mindent a gyermekének, nem gondolkodott az ajándékain.

Nem szokott hozzá, hogy van pénze könnyelműségekre. Egyik este, miután lefektette a lányát, csatlakozott Jebhez a konyhaasztalnál szokásos esti iszogatásukra.

– Mindjárt itt van Chloe szülinapja – jelentette be némi pánikkal a hangjában. Miután

megemlítette a dátumot, hozzátette: – Eddig általában nem volt pénzem ajándékra, de mázsás súlyként nehezedik rám, hogy idén ez teljesen másként lesz. Most tölti be a hetet, szeretnék neki egy igazi bulit szervezni. Ez lenne az első.

Jeb a homlokát ráncolta. A lámpák aranyló fényében a haja majdnem olyan színűnek tűnt, mint a konyak a poharában.

– Még rengeteg időd van venni neki egy rakás ajándékot, Mandy, de nem tartom jó ötletnek, hogy gyerekeket hívjunk át ünnepelni. Mark szabad, és minden gyereket veszélyeztetnénk, aki átjön.

Amint a férfi kiejtette a szavakat, Amanda tudta, hogy igaza van. A gyomra görcsbe rándult. Nem lesz buli? Szegény Chloe! Úgy tűnt, az a sorsa, hogy sose legyen rendes születésnapi ünnepsége.

– Amúgy sem jó ilyenkor bulit tartani – folytatta Jeb. – Adriel huszonegyedikén született, és a születésnapja mindig beleveszett a sürgés-forgásba. Kevés szülőnek fér bele egy parti pont karácsony előtt. Anya végül május hetedikén kezdte ünnepelni Adriel születésnapját. Az anyai nagyanyám született akkor.

– Chloe már tudja, mikor van a születésnapja, nem változtathatom meg csak úgy.

– Felköszönthetjük a születésnapján. Csak a bulit kell eltolnunk későbbre.

Amanda lehajtotta a fejét, és borostyánszínű italát tanulmányozta. Mark még távolról is tönkretette Chloe különleges napját.

– Hé! – suttogta Jeb. – Nézz rám!

Amanda a férfira emelte a tekintetét.

– Ez tényleg nagyon fontos neked, ugye?

– Tudom, hogy most veszélyes szülinapi bulit tartani – kezdte Amanda feszülten –, de attól még fáj a szívem. Most, hogy van egy kis pénzem, idén szeretném jól csinálni. – Vállat vont, és elbámult Jeb mellett a semmibe. – Mikor lesz lányomnak végre normális élete?

Jeb sóhajtva lötyögtette a konyakját.

– Rendben. Megcsináljuk! – Amandára szegezte a tekintetét. – Felhívom Barney-t, és megszervezem, hogy egy rakás rendőr őrizze a házat a buli alatt, így Mark nem törhet be.

De legyen visszafogott, Mandy! Kérlek, csak a legjobb barátnőjét hívd meg! Hogy is hívják? Elfelejtettem.

– Molly. – Amanda kortyolt egyet a konyakból. Túl feldúlt volt ahhoz, hogy élvezze az ízét. – Csak egy gyerek jöhet? Az nem is lesz igazi buli.

– Kihozzuk belőle a legtöbbet. Még bohócot is felfogadhatok. Nem lehet itt egy csomó kölyök. Összevissza futkosnának. Páran még ki is lóghatnak. Nem kockáztathatjuk,

hogy ártatlan gyerekeknek essen baja.

Mark nem kaphatta el Amandát vagy Chloét, de nem habozna, hogy kárt okozzon, ha lehetőséget lát rá. Amanda tudta, hogy bármire képes lenne, hogy kiegyenlítse a számlát.

Viszketett a bőre a gondolatra, hogy Mark a birtokon rejtőzik, és elkap egy arra járó gyereket.

A válla felett a konyhai monitorra pillantott.

– Nincs odakint – nyugtatta meg Jeb. – Ezért ülök mindig az asztalnak ezen az oldalán. Beszélgetés közben is látom a monitort.

Ha a kamerák bármiféle mozgást észlelnek, akkor egy piros keret jelenik meg az adott zóna körül. Gyakran kaptak hamis riasztást, mert ők is ide-oda jártak a házban, vagy mert Jeb jószágai mozogtak az ólban. Ilyenkor gyors pillantást vetve a kijelölt részre megbizonyosodhattak róla, hogy nincs veszély. Egyik este vacsora közben egy jávorszarvas volt a bűnös, és Chloe, aki még sosem látott ilyen állatot, le volt nyűgözve.

– Olyan, mintha házi őrizetben élnénk. Túljutunk ezen valaha is? – kérdezte Amanda.

Jeb szája sarkában mosoly bujkált.

– Persze. Tudom, hogy azt hiszed, sosem szabadulunk meg Marktól, de szerintem végül így lesz. Megszorongattuk. Titeket nem bánthat. Pedig kívánja, szüksége van rá.

Idővel új áldozatot talál, hogy kielégítse a függőségét.

– Remélem, igazad van. – Amikor Amanda rájött, mit is mondott, hozzátette: – Ez szörnyű! Senkinek sem kívánnám Markot.

– Bármit tesz a jövőben, az nem a te hibád, Mandy. Ha talál magának egy másik nőt, akit verhet, az az ő bűne lesz, nem a tied.

– Tudom. Csak utálom, hogy mi mások kárára leszünk biztonságban.

Jeb átnyúlt az asztalon, és ujjhegyével végigsimított a nő csuklóján. Mint mindig, Amanda bőre most is bizsergett a férfi érintésétől, csakhogy kezdett többre vágyni.

– Akkor ne gondolj rá! Helyette gondolj Chloe bulijára! A családom eljön. Lesz bohóc, torta, ajándékok meg mindenféle dekoráció. Lehet, hogy neked kicsinek tűnik majd, de Chloénak, akinek sosem volt bulija, óriási lesz. – Amandára emelte a poharát. – Ha ennek az egésznek vége, májusban hatalmas ünnepséget csapunk. Felfogadok egy bohócot, és bérelek egy pónit. Az ekkora gyerekek imádnak pónin lovagolni.

Amanda akaratlanul is elmosolyodott.

– Honnan tudod, mit szeretnek a korabeli gyerekek?

A férfi felnevetett, telt, mély hangja úgy ölelte körül a nőt, mint egy meleg takaró.

– A nyári vásárokon láttam, hogy a gyerekek megőrülnek a pónikért. Én is voltam hétéves, és imádtam a pónimat. – Ivott egy korty konyakot. – Ha azt reméled, hogy Molly

eljön a buliba, akkor reggel fel kellene hívnod az anyukáját, hogy beírhassa a dátumot a naptárjába.

Amanda bólintott.

– Mi van, ha gond lesz azzal, hogy rendőrök őrködjenek?

A férfi mosolyogva dörzsölte össze a hüvelyk- és mutatóujját.

– Nem lesz gond. Meg fogja érni nekik. Nem kerül sokba, és miután Molly elmegy, borravalóként adhatunk nekik vacsorát. De fenntartom magamnak a jogot, hogy levegyem a partikalapot, mielőtt bejönnek. Gyerekeknek szívesen bolondozom, de ha idegen férfiak érkeznek, vége a játéknak.

– Azt tervezed, hogy tekergő izékkel teli partikalapot teszel a fejedre?

– Persze! Chloe kedvéért bármiben benne vagyok! – nevetett Jeb. Amanda ezt el is hitte.

– És csinálunk egy nagyobb bulit, mondjuk májusban. Áll az alku? Chloe boldog lesz, és én is, egészen tizenhat éves koráig. Akkor aztán lehet, hogy infarktust kapok, annyit aggódom majd a fiúk miatt.

Amanda furcsa pillantást vetett rá.

– Úgy beszélsz, minta még jó sokáig együtt lennénk.

Jeb elkapta a kezét, és gyors csókot lehelt az ujjperceire. Ajka bársonyos érintésére Amandának nagyot dobbant a szíve.

– Ez a terv.

Másnap este Jeb bejelentette, hogy holnap elmennek ebédelni a körhintás helyre, és találkoznak a Mikulással. Chloe annyira izgatott lett, hogy Amandának négy mesét is fel kellett olvasnia, mielőtt elaludt. A kislány reggel kipattant az ágyból, és úgy ugrált összevissza, mint egy labda. Amanda alig tudta felöltöztetni.

– Csillapodj le, bogaram!

– De, anyu, ma találkozom a Mikulással! – kiáltott fel hatalmasra tágult szemmel Chloe. – És Mr. Jeb vesz nekünk ebédet a körhintán!

Amanda tudta, milyen izgalmas ez a lánya számára. Eddig még sosem ült a Mikulás térdén, és régóta szeretett volna enni a Szédítő kerek asztal étteremben. Amanda leguggolt, hogy megcsinálja a lánya frizuráját.

– Tudom, hogy mindez nagyon izgalmas a számodra, de ha nem nyugszol meg, elfelejted elárulni a Mikulásnak, mit kérsz karácsonyra.

– Nem! – rázta a fejét Chloe. – Pontosan tudom, mit akarok a legjobban, és nem felejtem el!

– És mi az?

– Nem árulhatom el, anyu. Csak a Mikulásnak.

Amanda szíve összeszorult. Ha Chloe nem árulja el a karácsonyi kívánságát, akkor lehet, hogy nem azt kapja, amit szeretne.

– Néha – próbálkozott – a Mikulásnak szüksége van egy kis segítségre az anyukáktól.

Chloe a fejét rázta.

– Mr. Jeb azt mondja, a Mikulásnak rengeteg segédje van, a manók gyártják a játékokat, és a felesége vezeti a listát a gyerekek kívánságairól, hogy a férje ne felejtsen ki senkit.

Amandának beszélnie kell Mr. Jebbel.

A férfi már belekezdett a reggeli elkészítésébe, mire leértek a földszintre. Csinált Amandának egy kávét tejszínnel és cukorral, pont úgy, ahogy szerette, aztán forró csokoládét készített Chloénak, mini mályvacukrokkal. Amanda kortyolgatta az italát, és segített befejezni az ételt. Chloe az asztalnál ült, és összeírta a karácsonyi kívánságait.

Amikor az anyja közelebb oldalgott, eltakarta a listát.

Amanda suttogva elmesélte Jebnek a dilemmáját.

– Túl sokat aggódsz! Majd én elintézem. A titok nyitja a jatt – suttogta vissza Jeb. – Hogy mi?

– Jatt, mint borravaló. Ha odacsúsztatok a Mikulásnak egy húszast, beszél, mint a vízfolyás.

Amanda majdnem félrenyelt a váratlanul rátörő nevetéstől. Órákkal később örömmel látta, hogy Jeb az, aki kezd pánikba esni. Miután odaadta a borravalót a Mikulásnak, hogy ossza meg velük Chloe karácsonyi kívánságát, Jeb körbejárta velük a bevásárlóközpontot. Benéztek a Kincsek, kalandok, régiségek nevű boltba, a Misztikus édességekbe, pár utazási irodába, Betty hajszobrászatába és a Reggeli darálóba, amely kávézó és pékség volt egyben. A fodrászatot és a könyvesboltot kivéve az üzleteket vállalkozó szellemű, húszas-harmincas éveikben járó fiatalok vezették.

Az utolsó megálló a körhintás ebéd előtt a Régi és antikvár könyvek volt, egy tágas üzlet, ahol állítólag egy férfi szelleme kísértett, akit ott öltek meg hosszú évekkel korábban, amikor még működött a fűrészmalom. Chloe ott szökdécselt előttük, Papushoz, valódi nevén Paul Kutzhoz igyekezve, aki mintha régi könyvek dohos lapjai között élte volna le az életét. Jeb megállította Amandát.

– Bajban vagyunk. Babaházat szeretne hozzá való bútorokkal és lakókkal.

– Ez megoldható – mosolygott Amanda. – A neten bármit meg tudunk rendelni. – Most, hogy megkapta az első kétheti fizetését Jebtől, hihetetlenül gazdagnak érezte magát.

Se kiadások, se albérlet, se rezsi. Azt nem állíthatta, hogy a határ a csillagos ég, de elég pénze volt, hogy sok ajándékot vegyen a lánya szülinapjára és a fa alá is. – Biztosan lehet bútorokat és babákat is vásárolni a neten.

A férfi elborzadva nézett rá.

– Apám készítette a húgaim babaházait, és ő csinálta az összes bútort is. Anyám segített neki díszíteni, és ő intézte a babákat a ruhákkal együtt. – A nő arcát fürkészte. – Nem érted? Kell hozzá egy kert. Meg holmik a verandára. Hahó, igazinak kell látszania, csak kicsiben.

Abban a pillanatban Amanda teljesen a szívébe zárta ezt a csodálatos, magas férfit.

– Rendben. Megcsináljuk.

Jeb felvonta a szemöldökét.

– Nincs sok időnk, Mandy. Nagy munka lesz.

– Segítek.

– Áll az alku. – Jeb a homlokát ráncolta. – Sarah számára apu összerakható babaházat vásárolt, de órákig tartott, míg elkészült vele, aztán ráadásul még az előre kivágott bútorokat is össze kellett ragasztania.

Amanda nyugtalanul Chloe után pillantott. Jeb annyi óvintézkedést tett, hogy hosszú időre el tudta felejteni Markot, de bolondság lenne vigyázatlanul viselkedni. – Nem figyeltünk.

– Én figyeltem, Mandy. Három civil ruhás rendőr követ minket. Megjegyezték Mark arcát, és nyitott szemmel járnak. – Hosszú léptekkel Chloe után eredt. – De azért idehozom.

Amanda körülnézett a zegzugos épületben, és azonnal kiszúrta Barney-t. A férfi farmert, baseballsapkát és zöld kabátot viselt. Amanda biztosra vette, hogy a ruhadarab alatt ott rejtőzik a szolgálati fegyvere. Amikor észrevette, hogy a nő figyeli, rákacsintott.

Amanda épp Jeb után akart szaladni, amikor megcsörrent a mobilja. Előhúzta a kütyüt a zsebéből, és látta, hogy Clyde Johnson keresi. A beszélgetés rövid és lényegre törő volt. A válóperes tárgyalást január 11-ére tűzték ki. Az ügyvédnek nem volt kétsége afelől, hogy Amandának sikerül megakadályoznia, hogy Mark felügyelet nélküli láthatást kapjon, de ez nem a büntetőjogi tárgyalása lesz, csak a házasságát bontják fel.

– Ez pontosan mit jelent?

– Azt, hogy ha Mark veszít is, még mindig szabad lesz, ráadásul piszkosul dühös – válaszolta Johnson.

Amanda felhúzta a vállát a rémülettől.

– Szívességet kértem a bírótól, és így sikerült három hónappal korábbra hozatnom – folytatta az ügyvéd. – Ha Mark nem kap felügyelet nélküli láthatást, csak akkor kérvényezheti a feltételes láthatást, ha a válás lezárult.

Amanda ezekbe a szavakba kapaszkodott.

– Köszönöm, Mr. Johnson! Chloe védelme a legfontosabb.

– Úgy hallom, nagyon feldúlt. Ne idegeskedjen! Mire tanúskodásra kerül sor, olyan jól felkészül, hogy kívülről fújja majd a vallomását.

Amanda kifejezte a háláját, de amint letette a telefont, elöntötte a pánik. A tárgyalás dátuma nem volt olyan messze. A távoltartási végzés ellenére Mark törvényesen megjelenhetett a bíróságon, hogy az ügye mellett érveljen, és tudta, hogy nem hagyná ki az esélyt, hogy gyötörje. Vagyis úgy kell majd tanúskodnia, hogy ő ott van a teremben.

Mark vigyorogni fog, miközben ő elmondja az igazat. Aztán a férje hazudni fog, mint a vízfolyás, ő meg a poklokat éli át.

A karácsonyi csoda lassan kicsúszott az ujjai közül, és odalett. Nem. Nem engedi, hogy Mark tönkretegye az ünnepet. Nem engedi.

Miután Jeb hazafuvarozta Amandát és Chloét a mystici bevásárlóközpontból, kivitte Bozót egy gyors sétára. Körbejárta a házat, rózsaszín papírfecniket keresett. Fáradozása elnyerte jutalmát. A betonalapzat déli oldalához simulva talált egy üzenetet. Napról napra jobban vonzódom hozzá. Esténként, amikor beszélgetünk, majdnem elárulom neki, aztán inamba száll a bátorságom. Attól félek, hogy azt felhívásnak venné szeretkezésre, és bármennyire is akarom, belül még mindig ledermedek a gondolatra.

Jeb félig boldogan, félig szomorúan elmosolyodott. Jó, hogy a nő vonzódik hozzá, de kár, hogy nem osztja meg vele az érzéseit. Ehhez a játékhoz ketten kellenek. Jeb összehajtotta, és zsebre tette a cetlit. Később, amikor volt egy szabad perce az irodában, írt pár sort az üzenet hátuljára. Vigyázz, ha üzeneteket eresztesz szélnek! Csináld gyorsan, menj vissza a házba, és indítsd újra a riasztót! Végiggondolta, mit írjon ezután. Ne hagyd abba az üzenetírást! Örülök, hogy megint találok cédulákat. Papíron elmondhatsz nekem olyasmit, amit személyesen még nem tudsz. Gyönyörű vagy! Különleges! Kívánlak! De az arra érdemes dolgokra megéri várni, és te pont ilyen vagy.

Jeb felosont az emeletre Amanda és Chloe közös hálószobájába. A választ bedugta a nő párnája alá, ahol éjjel majd megtalálja, ha megfordul.

Aznap este, miután Chloe elaludt, Jeb már várta Amandát az asztalnál a szokásos pohárka konyakjukkal. Ahelyett, hogy a férfival szemben ült volna le, a nő odahúzta a széket Jeb mellé. A férfi testének melege és kölnijének illata segített oldani a szorongását, miközben beszámolt Johnson hívásáról és a tárgyalás időpontjáról.

– Szembe kell néznem Markkal a tárgyalóteremben. – Növekvő hisztériájába düh keveredett. – Betört ide, és meg akart ölni, de még mindig szabad, mint a madár. És januárban még a távoltartási végzés sem akadályozhatja meg. Törvény adta joga elmondani az ő verzióját a bíró előtt.

– Hé, hé, hé! – szólalt meg Jeb rekedt, meleg hangon. – Gyere ide!

Erős karjával átkarolta a nőt, aki késlekedés nélkül belesimult az ölelésébe, éreznie akarta a férfi erejét. Küzdött, hogy kordában tartsa a Jeb iránti érzelmeit, de ahogy a férfi karja összefonódott körülötte, és ő belekapaszkodott, nemcsak azt tudta, hogy elvesztette a csatát, de nem is érdekelte. Beleszeretett ebbe a férfiba, és még sohasem bízott úgy senkiben, mint benne. Jeb. Minden megvolt benne, amiről csak álmodott, és még annál is több.

– Minden rendben lesz! – suttogta a férfi a hajába.

– Hogyan? Lehet, hogy a bíró csak a kezére csap, amikor Kaliforniában a bíróság elé áll. – Amanda visítani akart, de próbált uralkodni hangján. – Chloéval sosem leszünk biztonságban.

– Itt, velem, Mystic Creekben biztonságban leszel. – Jeb áthelyezte a testsúlyát, hogy kényelmesebben ölelhesse magához, aztán teljesen felemelte, és átvitte a nappaliba.

Miután letette a kanapéra, folytatta: – Emlékszel, hogy amikor megismerkedtünk, nem értetted a „szomszéd segít a szomszédnak” mottónkat? Nos, van még egy alapelvünk. Itt, Mysticben megvédjük egymást.

Amanda a férfi nyakához szorította az arcát, élvezte, ahogy vibrál a hangja, miközben elmeséli, hogy a seriff és minden egyes embere is beszélt négyszemközt Markkal, mielőtt elengedték.

– Nem tudom pontosan, melyikük mit mondott – vallotta be –, de azt igen, hogy Adams seriff közölte vele, hogy soha többé ne lépje át Mystic Creek határát! A Crystal Falls-i tárgyalásra elmehet, de ha a városunkba jön, azt meg fogja bánni.

– Meg lehet tiltani valakinek, hogy belépjen egy városba?

– Kétlem, hogy a törvény erre lehetőséget adna – nevetett fel Jeb –, de Adams seriff úgy látja, hogy Mark fenyegetést jelent a biztonságodra, és a régi jól bevált módszerhez fog folyamodni. Azt mondja majd, hogy tartóztassák le Markot, még akkor is, ha ehhez indokot kell fabrikálniuk.

– Fabrikálniuk?

– Tudom, hogy rosszul hangzik, de ha Mark idejön, azt ártó szándékkal teszi. Egy rendőr letartóztathatja őt, mert vét a távoltartási végzés ellen, és megesküdhet, hogy Markot a házad közelében kapta el, még akkor is, ha onnan három kilométerre történt.

A férjed nehezen bizonyíthatja, hogy a rendőr hazudik.

Amanda megborzongott.

– Marknál egyszerűen lesz egy újabb hamis levél, amiben láthatásra hívom, és egy szempillantás alatt megint szabad lesz.

– Nem. Adams odaadta az eredeti levelet egy írásszakértőnek, és a fickó ma reggel küldte vissza a dokumentumot azzal, hogy hamisítvány. Azt mondja, egyértelműen nem a te írásod.

Amanda a homlokát ráncolta.

– De én sosem adtam írásmintát, hogy összevesse a hamisat az igazival.

– Én szolgáltattam írásmintát. Elképesztő, milyen hasznos tud lenni néha egy bevásárlólista.

Amanda meglepetten felnevetett.

– Te elloptad azt a listát? Égre-földre kerestem.

– Bocs, de tökéletes minta volt, megmutatta, hogyan formálod a kisbetűidet és sok nagybetűt. Rejtély, miért kezdesz minden sort nagybetűvel, de én örültem neki. Akkor adtam oda Barney-nak, amikor múltkor este segített kicserélni a zárakat. Ő pedig elvitte a seriffnek. Most írásos bizonyítékunk van, hogy Mark hamisította az első levelet, és ezt még egyszer nem úszhatja meg. Ha vét a távoltartási végzés ellen, Adams rács mögött tudja tartani.

– Meddig?

– Szerintem akár hat hónapig is – válaszolta Jeb. – A bántalmazás tárgyalásáig, ha mázlink van, és ha ott elítélik, akkor börtönbüntetést kap.

Amanda felsóhajtott. Elképedt, hogy Jebnek sikerült elűznie növekvő szorongását.

– És mi van, ha megint kijátssza az éberségünket, anélkül hogy a seriffhivatalból bárki rájönne, hogy a városban van?

Jeb puszit nyomott a feje búbjára. Amanda rájött, hogy azt kívánja, bár ne a hajára pazarolná azt a szájat!

– Még egyszer nem fog felkészületlenül találni minket. Legközelebb Bozo megöli, ha nem én végzek vele előbb.

– Remélem, nem Bozo lesz az első. Még elaltatnák.

– Csak a holttestemen keresztül! – nevetett Jeb. – Ha egy kutya megharapja a postást,

az egy dolog. De ha egy gyilkos után ered, az teljesen más. Adams seriff valószínűleg érmet adna Bozónak, és kinevezné tiszteletbeli rendőrkutyának.

Amanda csontjai mintha elolvadtak volna.

– Mondtam már, hogy szeretlek?

Rövid csend állt be.

– Nem ennyi szóval.

– Pedig így van, Jeb. Régen papírfecnikre írtam az álmaimat, aztán szélnek eresztettem őket. Most itt vagy te, és minden álmom valóra vált.

Jeb szája mosolyra húzódott.

– Én sosem eresztettem szélnek a kívánságaimat, de bíztam abban, amit az anyám mondott, hogy akkor találom meg álmaim asszonyát, amikor legkevésbé számítok rá. És aztán egy romos házban belebotlottam.

Amanda ökölbe szorította a kezét a férfi flanelingén, és arra gondolt, hogy az érdes és strapabíró anyag egyben puhának és simogatónak érződik a bőrén, pont, mint a tulajdonosa. Miután mindketten vallomást tettek, arra számított, és el is fogadta, hogy Jeb esetleg szexszel akarja megpecsételni a dolgot. De nem. A férfi folyton meglepte, amióta csak megismerte, és most sem változtatott a taktikán.

– Felhívtad már az anyukádat?

Amanda szorosan lehunyta a szemét.

– Próbáltam, de képtelen vagyok rá. Annyira nehéz lesz neki mindent elmondanom telefonon. Nem fogom látni az arcát. Ő sem az enyémet. Tudod, hazudtam neki.

Folyamatosan. Biztonságos távolságban akartam tartani Mark világától. Mielőtt apu meghalt, neki is hazudtam. A szüleim szerettek engem. Imádták Chloét. Apu megpróbált volna szembeszállni Markkal, és a halála után anyu is.

Jeb hatalmas kezével végigsimított az oldalán, gondosan elkerülve a mellét. Ez nem mérsékelte az Amanda bőrén végigfutó perzselő érzés intenzitását, és azt sem akadályozta meg, hogy a mellbimbója megkeményedjen.

– Ne hibáztasd magad, amiért védted a szüleidet! Ez volt a helyes döntés.

Amandát régóta mardosta a bűntudat, amiért hazudott, és fedezte Markot.

– Tényleg így gondolod?

– Tudom, hogy így van. – Amanda várakozón nézett rá, hallani akarta a többit. – Próbálkoztál a zsarukkal. Visszafelé sült el. Ahogy én látom, dilemma elé kerültél. Csak várhattál egy kikötőre, hogy kiugorhass a hajóból. Amikor megláttad az esélyt, elmenekültél.

Amandának hallania kellett tőle a szavakat, amelyeket az előbb ő mondott a férfinak.

– Elárultam neked, hogy szeretlek, de te nem mondtad vissza.

Ezúttal a férfi nevetése mélyebben zengett.

– Szeretlek, Mandy, teljes szívemből! És számomra a lányod is a csomag része.

– Chloe nagyon csalódott lesz.

Amanda érezte, hogy a férfi megfeszül.

– Tényleg?

– Ó, bizony. Amióta Mystic Creekbe költöztünk, szentül hiszi, hogy igaz szerelem csak akkor születik, ha két ember találkozik azon a hídon.

Jeb ajka Amanda a halántékát súrolta.

– Ez a legenda elferdítése. Igazság szerint a történet úgy szól, hogy bármilyen magányos idegen, aki a víz mellett vagy a hídon áll, igaz szerelemre lel. Majd egyszer elmagyarázom neki. Vagy ha végre megszabadultunk Marktól, találkozhatunk a hídon, hogy meggyőződjön róla, tényleg az igazik vagyunk egymás számára.

Amanda latolgatta a szavakat.

– Szerinted rátaláltunk az igazira?

Jeb izmai megfeszülnek körülötte.

– Édesem, feltenném rá az életemet.

Amanda fejében a férfi ilyenkor kapta karjába a nőt, és vitte az ágyába. Olyan ideges volt, hogy összeszorult a gyomra, egy másik része már attól darabokra hullott, ahogy a férfi a karjában tartotta. A romantikus regényekben nem így ment.

– Még nem állsz rá készen, Mandy – suttogta Jeb, mintha olvasna a gondolataiban – Egyelőre térjünk vissza az anyukádhoz. Fel kellene hívnod!

– Félek.

– Kétlem, hogy bármi olyat mondhatnál neki, amit már ne sejtett volna. Szerető édesanya volt?

– A legjobb.

– A száma bent van a telefonodban?

– Igen.

– Akkor miért nem dobod sutba a félelmedet, és hívod fel?

Amanda tudta, hogy a férfinak igaza van, itt az idő. Elhúzódott Jeb öleléséből, és felállt.

– Nem baj, ha a dolgozószobából telefonálok? A beszélgetéshez magányra van szükségem.

Jeb bólintott, mire Amanda átsétált a másik helyiségbe. Miután becsukta maga mögött az ajtót, mély lélegzetet vett, és tárcsázta az anyját. Vajon most felveszi?

– Halló, Lang lakás.

– Anyu, én vagyok az.

Emma levegő után kapkodott.

– Hála az égnek! Végre! Jól vagy? Chloe jól van? A hívásazonosító Paprika Parkert írt ki. Beszélj, Mandy! Mondd el, hová vitt Mark? Mondd, hogy minden rendben!

– Elhagytam őt, anyu. Végre biztonságban vagyunk.

A történet többi része kibukott belőle, nem feltétlenül időrendi sorrendben. Emma nem kérdezett. Csak hallgatott, és néha-néha közbeszólt.

Amikor Amanda befejezte, rájött, hogy az arca duzzadt és nedves a sírástól.

– Nagyon sajnálom, hogy annyiszor hazudtam, és azt mondtam, hogy minden rendben.

– Ne aggódj emiatt! Apáddal tudtuk, hogy valami nem stimmel. Most csak az számít, kicsim, hogy biztonságban vagytok. – Felsóhajtott. – Mesélj erről a Jebről!

Amanda a könnyein át elmosolyodott.

– Csodálatos ember! – Beszámolt róla Emmának, hogyan ajánlotta fel a férfi a pénzt egy remek válóperes ügyvédre. – Az a legjobb benne, hogy semmit sem vár érte cserébe.

Egy nap szeretném neki visszafizetni, de nem akarja, hogy aggódjak, ha nem sikerül.

– Alig várom, hogy megismerjem. De főleg téged és az unokámat szeretném újra látni. Chloe nem is emlékszik rám. – Emma hangja szomorúan csengett. – Ebbe beleszakad a szívem.

– Addig nem utazhatom el hozzád, amíg Mark nincs rács mögött. Nem biztonságos.

Emma egyetértett.

– Szerintem a rossz csípőmmel én sem tudok odáig elvezetni Olympiából. Ha futná rá, repülőre ülnék, de fizetéstől fizetésig húzom, és alig marad valami. Apád hagyott rám egy kis pénzt a nehéz időkre, de a vége felé a betegsége elvitte a nagyját.

– Annyira sajnálom, hogy nem lehettem ott. Csak szilveszterkor kaptam meg a leveledet, amiben megírtad, hogy meghalt, de Mark amúgy sem engedett volna el a temetésre.

– Ne bánkódj! Hátrahagytuk a múltat. Most már csak előre nézzünk!

A hívás után Amanda addig ült az irodában, amíg össze nem szedte magát. Jebet a konyhában találta, és összefoglalta neki a beszélgetést. A férfi végighallgatta, néha bólintott.

– Bár láthatnám! – sóhajtott Amanda. – De most nagyon fáj a csípője. Nem bírná az autózást. Egyetértettünk, hogy a találkozással várnunk kell. – Kimerítette a hosszú beszélgetés az anyjával. – Nagyon bánnád, ha nem innám meg a konyakom, csak egyszerűen lefeküdnék?

– Dehogy. Szép álmokat!

Pár perccel később Amanda becsusszant a lánya mellé az ágyba, és valami gyűröttet érzett a párnája alatt. Ujjaival kitapogatta a papírt, és még a sötétben is felismerte az alakját. Az egyik üzenetem. Hogy került a párnám alá?

Kibújt a takaró alól, átvágott a szobán, és leguggolt az éjjeli lámpa mellé, hogy elolvassa. Az egyik oldalon a saját írását látta. A másikon Jeb férfias betűit. Ahogy felfogta, mit írt, elmosolyodott. „Még nem állsz készen” – mondta a férfi odalent, és most már értette, honnan tudja.

Egy pillanatra zavarba jött, amiért Jeb nyilvánvalóan megtalálta néhány mostanában írt üzenetét, bárhol kötöttek is ki. Ezekben a levelekben kiöntötte a szívét, kifejezte legtitkosabb gondolatait és érzéseit. Ne hagyd abba az üzenetírást! Örülök, hogy megint találok cédulákat. Amanda elmosolyodott. Sokat jelentett neki, hogy Jeb otthagyta ezt az üzenetet a párnája alatt, ahol biztosan megtalálja. Talán követnie kellene a példáját. Így csak Jeb olvasná el, amit ír.

Benyúlt a legfelső fiókba tollért és papírért, átment egy másik helyiségbe, hogy legyen elég fény, és írni kezdett. Köszönöm, hogy ilyen türelmes és megértő vagy. Készen akarok állni. Tényleg! De valami folyton visszatart.

Leosont a földszintre, és az üzenetet a kávéfőző előtt hagyta. Jeb oda megy először ébredés után.

Reggel Amanda felkapta a mobilját, amelyet éjszaka az éjjeliszekrényen töltött, és lesietett a földszintre. Az asztalnál ülő Jeb köszöntésre emelte a csészéjét, és üdvözölte a nőt.

Amanda választ mormogva letette a telefont a konyhaszigetre, és a kávéfőzőhöz lépett.

Jeb megfordította az üzenetét, és írt a hátuljára.

Nem vagyunk időhöz kötve, Mandy. Azt akarom, hogy amikor szeretkezünk, ne legyenek fenntartásaid. Csak akkor lesz tökéletes. Hajlandó vagyok – nem, eltökéltem –, hogy várok a tökéletesre.

Kihasználva, hogy Amanda az üzenete olvasására koncentrál, Jeb felállt, felkapta a nő mobilját, és átküldte a saját telefonjára az anyja elérhetőségét.

A nő elfordult a konyhapulttól, és ragyogó mosolyt villantott rá.

– Talán el kellene kezdenünk gyűjteni ezeket – javasolta a szívére szorítva a rózsaszín cetlit. – Valószínűleg mi vagyunk az első pár, akik úgy szerettek egymásba, hogy üzeneteket írtak. Évek múlva elolvashatjuk, és visszaemlékezhetünk a kapcsolatunk minden fordulatára.

Jeb örömmel hallotta, hogy Amanda kimondta, kapcsolat.

– Remek ötlet! Egyelőre tegyük egy sütisdobozba! Errefelé úgysem marad sokáig keksz a dobozban.

Amanda nevetve fogadta meg a javaslatot.

Aznap este, miközben Amanda az emeleten fürdette Chloét, és próbálta rávenni, hogy lefeküdjön, Jeb besurrant a dolgozószobájába, becsukta az ajtót, és felhívta Emma Langot.

– Halló! – szólt bele az asszony bizonytalan hangon. – Mandy?

Jeb örült, hogy más is használja Amanda becenevét.

– Nem, itt Jeb Sterling beszél, nálam lakik Mandy és Chloe. Lehet, hogy különösen hangzik, de a lányának fogalma sincs arról, hogy felhívtam.

Rövid bemutatkozás után Jeb a lényegre tért.

– Szerintem ide kellene repülnie, hogy velünk töltse a karácsonyt a házamban, Emma.

– Ó, én azt nem engedhetem meg…

– Ez lesz az én karácsonyi ajándékom Mandynek – szakította félbe Jeb. – Muszáj találkozniuk! Sok mindent adhatnék neki, de azt hiszem, a maga látogatásának örülne a legjobban.

– Ez igazán kedves magától.

– Cseppet sem az. Szeretem a lányát. Ami őt boldoggá teszi, az engem is.

Emma végül beleegyezett, hogy Jeb jegyet vegyen neki a Bendtől északra lévő Redmondba.

– Szeretném, ha meglepetés lenne – hangsúlyozta Jeb –, úgyhogy Mandy nem fogja tudni, kiért megyünk a reptérre szenteste napján. Azt mondom majd, hogy iderepül egy barátom.

– Ha megint felhív, nem árulom el neki, hogy jövök – nevetett Emma. – Szeretem a meglepetéseket, különösen ha olyat lepek meg, akit szeretek.

Jeb örült, hogy ezt az akadályt is leküzdötte.

– Mandy nem biztos benne, hogy Chloe emlékszik-e magára. Szerintem a karácsony sokkal élvezetesebb lesz, ha az unokája többször láthatja magát, és beszélhetnek még az ünnepek előtt. Így huszonötödikére már ismerni fogják egymást.

Hosszú csend következett.

– Ezt hogy a csudába oldhatjuk meg? – kérdezte végül Emma.

Jeb elmondta, hogy a számítógépen videohívásokat folytathatnak a Skype nevű program segítségével. Emma erre azt válaszolta, hogy nincs számítógépe, és még akkor sem tudná használni, ha lenne.

– Két nap alatt odaküldethetek postán egy olcsó laptopot, aztán telefonon keresztül elmagyarázhatom önnek a Skype-ot. A videohívások csodálatosak, Emma. Chloe láthatja és hallhatja magát, és maga is őt. Majdnem olyan, mintha egy szobában lennének.

– Ó! – Hatalmas vágyakozás rejlett az asszony hangjában. – De nem engedhetem, hogy kifizesse a repülőjegyemet, és vegyen nekem egy laptopot. Az internetre futja, csak számítógépre nem.

A férfi mosolygott. Most már tudta, honnan ered Amanda makacs büszkesége.

Szerencsére szakértője lett annak, hogyan cselezze ki. Mire befejezte a hívást, Emma beleegyezett, hogy előfizet az internetre, és tűkön ülve várja a laptopot.

Tizenhetedik fejezet A következő két napban Chloe karácsonyi kívánságlistája egyre csak nőtt. Jeb tudta, hogy Amandának most van pénze minderre, így hát segített neki eligazodni a neten, és online megrendelni a legtöbb ajándékot a hitelhártyájával, a nő pedig visszafizette neki készpénzben. Mystic Creekbe is elmentek vásárolni. Azon kívül, hogy felkért három rendőrt, hogy vigyázzon rájuk, Jeb Bozót is magával vitte. A kutyát a nyáladzása miatt az üzletek ajtajában hagyta, és megparancsolta neki, hogy maradjon ott. Így véletlenül sem sérült áru, de a masztiff rögtön ott termett volna, ha Mark felbukkan. Egyetlen tulajdonos sem tiltakozott a hatalmas állat jelenléte ellen. Mind hallották Amanda házasságának történetét valamilyen változatban, és tudták, hogy a nő meg a gyerek is veszélyben lehet.

A babaházkészlet, amelyet Jeb rendelt, expressz szállítással érkezett. A férfi az egyik használaton kívüli emeleti hálószobát nevezte ki munkaterületnek, így kulcsra zárhatta az ajtót, mégis hallótávolságon belül volt, ha Amandának vagy Chloénak szüksége lett volna rá. Ha a kislány ébren volt, nem tévedhetett be és láthatta meg a készülőben lévő meglepetését. Miután a gyerek lefeküdt, Amanda csatlakozott hozzá, hogy segítsen, de az ő ideje korlátozott volt.

– Jaj, Jeb, még sosem láttam ilyen elragadó dolgot!

A férfi minden pillanatát élvezte annak, hogy megalkothatta a kislány számára ezt az elképzelt valóságot. Tele volt a feje ötletekkel, miközben zsindelyt ragasztott a tetőre.

– Elképesztő lesz!

Három nappal azután, hogy felhívta Emmát, Jeb újból telefonált az asszonynak a dolgozószobája magányából. Megérkezett a laptop, és Emma kezdett pánikba esni. Úgy tűnt, azt hitte, a gép megkergül, ha hozzáér. Jeb megnyugtatta, és lépésről lépésre elmagyarázta, hogyan hozzon létre vezeték nélküli kapcsolatot, aztán hogyan töltse le a Skype-ot a gépre. Amikor végül létrejött a kapcsolat, Emma felsikoltott elképedésében.

– Szent ég! Látom magát.

– Hát nem nagyszerű? – nevetett Jeb. Feltartotta a kezét. – Ne mozduljon, jó? Ne nyúljon a gombokhoz! Hozom a lányát és az unokáját.

Amandának fogalma sem volt, mit akarhat tőlük Jeb a dolgozószobájában. Amikor a férfi lenyomta a székre, és a képernyőn meglátta az anyja arcát, elsírta magát. Aztán Emma zokogott fel. Jeb felvette Chloét.

– Semmi baj, bogaram. Ez a néni a nagymamád, és az anyukád nagyon régen nem látta. Úgyhogy örömükben sírnak.

Chloe végigmérte az anyját és az arcot a képernyőn.

– Nem tűnnek boldognak – közölte, és még beszéd közben is mocorgott, hogy le akar szállni. Szégyenlősen közeledett, aztán megriadt, amikor meglátta magát egy négyzetben, a képernyő sarkában.

– Helló! – köszönt. – A nevem Chloe.

Emma megint sírva fakadt.

– Jaj, Mandy, annyira gyönyörű, kiköpött olyan, mint te ebben a korban.

Jeb a csípőjével az egyik bútornak támaszkodva összefonta a karját, és élvezettel figyelte a beszélgetést. Chloe túltette magát a szégyenlősségén, és Jeb szinte észre sem vette, de a következő pillanatban máris a bolyhos cicával, Zúzmarával dicsekedett.

– Mr. Jeb, segítesz megmutatni Bozót a nagyinak?

A férfi a kutya felé fordította a kamerát a monitor tetején, aki máris a padlón szuszogott, a tokája elterült a földön, amely nedvesen csillogott az orra körül.

– Nagyi, ő a legjobb barátom, Bozo – mutatta be a kutyát a kislány. – Ő az én védelmezőm.

– Jóságos ég! Hatalmas! – állapította meg Emma.

– Igen, ő egy masztiff. Mr. Jeb szerint száztíz kilós! Amikor a gonosz apukám betört Mr. Jeb házába, Bozo volt a kommandós csapatunk.

Emma elnevette magát, Jeb pedig, aki a történetnek ezt a verzióját még nem hallotta, elmosolyodott. Gyanította, hogy a kislány a tévében látott kommandósokat, vagy az anyja használta ezt a kifejezést. Amikor a kamera ismét Amandára fókuszált, Jeb kézen fogta Chloét, és kisurrant vele a szobából.

– Hadd legyen anyukád egy kicsit egyedül a nagyival! Aztán visszajöhetsz beszélgetni.

Chloe bólintott.

– Kaphatok forró csokit mini mályvacukorral, amíg várok?

Ezt a kívánságot Jeb könnyen teljesíthette.

Amanda számára csodás volt a beszélgetés. Sosem beszélhetett szabadon a szüleivel Markról, de most, hogy az apja már nem élt, nem félt, hogy a két férfi összetűzésbe kerül.

Végre az anyja szemébe nézve elmondhatott mindent.

– Egyszer véraláfutásokat láttam a karodon, és gyanítottam, hogy Mark műve – vallotta be Emma. – Annyira el akartam mondani az apádnak, de hozzád hasonlóan attól

féltem, hogy haragra gerjed, Mark után megy, és vagy letartóztatják, vagy súlyosan megsérül. Ezért megtartottam magamnak, és ezt a döntést azóta is bánom. Nem sokkal később Mark elvitt titeket Kaliforniába. Rengeteg álmatlan éjszakán át aggódtam amiatt, merre vagy, és vajon mit művel veled. Csak egy eurekai levelet kaptam tőled, és abból úgy tűnt, minden rendben van, pedig tudtam, hogy nincs így. Nem adtad meg a telefonszámodat, csak a címedet. Próbáltam a tudakozón keresztül megszerezni Mark számát, de nem sikerült.

– Mark nem engedett telefon közelébe. Neki volt mobilja, de mindig magánál tartotta. Próbáltam annyi aprót kicsenni a zsebéből, hogy felhívhassalak egy telefonfülkéből, de elkapott. Csak annyit tudtam ellopni, hogy vegyek bélyeget, és megírjam azt az egy levelet.

– Jaj, drágaságom, annyira sajnálom, hogy nem voltam melletted!

Amanda úgy érezte, mind a ketten túl sokat szenvedtek Mark miatt.

– A jó hír az, hogy soha többé nem fog bántani engem vagy Chloét. Jeb nagydarab ember. A kutyája pedig egy hatalmas öreg drágaság. Addig, amíg valaki nem fenyegeti a családját. Ebben nagyon hasonlít Jebre. – Amanda úgy döntött, nem említi az anyjának, hogy Mark fegyverrel tört be a házba. – Jeb beszereltetett egy biztonsági rendszert, kamerákkal. A hálózatát tűzfalak és erős jelszavak védik. Chloéval biztonságban vagyunk.

Emma felsóhajtott, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Aztán elmosolyodott.

– Elfelejtetted említeni, hogy Jeb milyen jóképű. Ha harminc évvel fiatalabb lennék, szívdobogást kapnék.

Amanda torka összeszorult.

– Szerelmes vagyok belé. És azt mondja, ő is szeret. De túl gyorsnak tűnik. Szerinted meghibbantam, hogy arra gondolok, lefekszem vele?

Emma mélyről jövő, boldog nevetést hallatott.

– Amikor teherbe estél Marktól, rossz tanácsot adtam – felelte, miután elcsendesedett. – Nem akarom még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. De megismertem Jebet. Szerintem fantasztikus fickó.

– Hogy ismerted meg?

– Beszélgettünk telefonon – vallotta be Emma. – Szeret téged, kicsim. Hallom a hangján.

Amanda is hallotta. És látta a szemében.

Mivel gyorsan közeledett a karácsony, Jeb egyre több időt töltött az emeleten, hogy

befejezze Chloe babaházát. A kislány megszokta már, hogy a dolgozószobájában dolgozik, így akkor sem gyanakodott, amikor egy másik helyiségben tűnt el. A férfi talált egy miniatűr vezetékszettet és lámpákat a neten, meg más kiegészítőket is. Kívül és belül is biztonságos akrilfestéket használt. A bonyolult díszítésű viktoriánus stílusú ház négyzet alakú furnértalapzaton állt, és rózsaszín meg mézeskalácsbarna színekért kiáltott.

Egy délután Kate és Jeremiah érkeztek látogatóba. Miközben Jeb kikapcsolta a biztonsági rendszert, Chloe kirohant az előcsarnokba, hogy üdvözölje őket. A kislány nyomában Jeb kicsatolta a pisztolytáskáját. Bár kételkedett benne, hogy Mark a birtoka közelében lehet, soha többé nem lesz felkészületlen.

– Beengedheted őket, kicsim.

Chloe izgatottan nyitott ajtót.

– Sziasztok, Mimi és Pukkpukk!

Miközben Jeb szülei megölelték a kislányt, a férfi újraindította a rendszert az előtéri panelen, majd ő is fogadta az öleléseket.

Kate papírzacskót nyomott a fia kezébe.

– Anyagmaradék a tudod, mihez. Nehogy Chloe meglássa! – suttogta.

Jeb elvette az anyjától a kabátját, és miközben beakasztotta a vendéggardróbba, a zacskót bedugta a tartalék csizmája mögé. Kate már bement a konyhába Chloéval, mire Jeb visszafordult az apja dzsekijéért.

– Pukkpukk? Ez meg honnan jött?

Jeremiah levette a sapkáját, és lesimította a haját.

– Azt hiszem, az első nap nevezett el így, amikor felhívtál, és szóltál, hogy vegyem elő a fegyvereimet. Már rég nem használtam egyiket sem, és meg kellett bizonyosodnom róla, hogy még működnek. Miután a fivéreid megérkeztek, hátramentem a fészer mögé, és párszor célba lőttem. – Vállat vont. – A puskám hangja biztosan elhallatszott a házig.

– Á! – nevetett Jeb. – Szóval, most te vagy Pukkpukk. A Bummbummnál mindenesetre jobb.

– Ez igaz.

Aznap este, miután Chloe elaludt, Jeb és Amanda felvitték a zacskót az emeletre, hogy megnézzék, milyen anyagdarabokat hozott Kate.

– Jaj, Jeb! – kiáltott fel Amanda vigyázva, nehogy felébressze Chloét. – Ez az apró rózsás tökéletes tapéta lesz a hálószobába.

Attól a pillanattól kezdve Jebnek lett egy társa, aki főleg a díszítéssel foglalkozott, és aki alig várta, hogy lefektesse Chloét, és segíthessen a babaháznál. Miközben Jeb az utolsó simításokat végezte a ház belsején, Amanda tűt és cérnát ragadott, hogy apró ágyneműket, takarókat, törülközőket, terítőket és párnákat gyártson. Sugdolóztak és kuncogtak, mint a gyerekek, és elszabadult a fantáziájuk.

Egyik este Amanda körüljárta a miniatűr házat, és minden szögből megszemlélte.

– Egyszerűen gyönyörű! – Ujjhegyét végighúzta a műpázsiton az elülső udvaron, aztán közelebb hajolt, hogy megvizsgálja a verandára vezető lépőköveket, amelyen egy hinta és két aprócska hintaszék is állt.

– Hogy a csudába csináltad a lépőköveket?

– Alabástromgipszet használtam, és formaként kupakokat. Amint valamennyire megkötött a gipsz, kipattintottam őket a kupakokból, lefestettem őket szürkére, és leragasztottam őket.

– Nagyon okos!

Amanda a férfi mellé állt, és belesett a szobákba. Puha melle a férfi vállát súrolta.

Jebnek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne vigye az ágyába, és ne szeretkezzen vele. Csak az tartotta vissza, hogy megígérte, várni fog. Amanda olyan rémálmot élt át, amit a legtöbb nő el sem tudott képzelni, és Jeb nem akarta sürgetni. Amikor az asszony készen áll, jelet küld majd, vagy megírja egy üzenetben. Addig viszont ő betartja az ígéretét, még ha belepusztul is.

– Így csináltad a kandallót is, gipszből?

– Igen. A formának csak a képzelet szab határt. – Pötyögött az iPhone-ján, hogy ellenőrizze a kamerákat, ami szokásává vált, mert a hálószobában, ahol ügyködött, nem volt monitor. A kis képernyő miatt oldalra kellett görgetnie, hogy lássa mindegyik kameraképet, de pillanatokon belül ellenőrizte az összes külső-belső képet is.

– Legközelebb a hátsó kertre kell koncentrálnom. Mit szólnál egy halastóhoz?

Könnyű lenne kialakítani, és megtölthetném tiszta, kékre színezett gyantával, hogy úgy nézzen ki, mint a víz.

Amanda halkan, dallamosan felnevetett.

– Szerintem Chloe a legszerencsésebb kislány a világon!

Teltek-múltak a napok, és Jeb otthonát betöltötte a karácsonyi süteménynek illata. A férfi gyakran talált készpénzt az éjjeliszekrényén, Amanda kártyás vásárlásainak ellenértékét.

Szinte minden délután hozott csomagokat a futár. Jeb felvitte őket az emeletre, és betette mindet a gardróbba. Arról fogalma sem volt, Amanda hol tartja a sajátjait.

Agglegényként élvezte az ünnepeket, de annyira soha, mint ebben az évben. Amanda szinte minden helyiségben díszített valamit, vagy kitett egy illatos gyertyát. Jeb irodájában csomagolták az ajándékokat, mindenfelé csomagolópapírok és szalagok hevertek.

A becsomagolt ajándékokat betették a fa alá a nappaliban, és a férfi többször is rajtakapta Chloét, hogy ott guggol a fenyő mellett, és tapogatja vagy rázogatja a csomagokat, amelyeken az ő neve szerepel. Zoknik lógtak a kandallópárkányon, az egyiken Jeb neve.

Hoppá! Elfelejtett zoknibavalót rendelni.

Jeb segített Chloénak ajándékot venni az anyukájának a neten. Nem volt annyira szórakoztató, mint bemenni a gyerekkel a városba vásárolni, de Jeb nem igazán akarta kísérteni a szerencséjét.

– Ez remek móka! – kiáltott fel Chloe. – Anyuci imádni fogja az új pizsijét!

Jeb jobb szeretett volna szexi fehérneműt a flanel helyett, de ha egyszer Amanda befeküdne az ágyába, akkor sem panaszkodna, ha zsákvászon lenne rajta.

Aznap éjjel, amikor Amanda csatlakozott Jebhez az emeleten, észrevette, hogy új kiegészítői vannak a babaháznak. Aprócska serpenyő csücsült a tűzhelyen. Miniatűr edények töltötték meg a polcokat. A pulton nyújtófa és szakácskönyv hevert. Még postaláda is volt egy póznán a pázsit szélén, és amikor Amanda lehajtotta a fedelét, mini levelek lapultak meg benne.

– Jaj, Jeb, mennyit költöttél erre a sok mindenre? Egy vagyonba kerülhetett.

– Nem számoltam, és nem is akarok aggódni miatta. Ez Chloe karácsonyi ajándéka, és ez az első karácsonya, amelyet nem ront el a fösvény Mark. Ha segíteni akarsz, csinálhatsz függönyöket. – A babaház belseje felé biccentett. – A rudakat ma délután tettem fel.

Amanda lehajolt, hogy megnézze.

– De édes! Hol találtál rézből?

– A neten majdhogynem mindent megtalálsz – mosolygott a férfi. Aztán a mosolya elhalványult. – Az anyukádnak rendeltél már karácsonyi ajándékot?

– Nem. – Amanda gyomra összeszorult. – Jaj, Jeb, ez eszembe sem jutott! Annyi év telt el, amióta…

– Még nincs késő. Rendelj valamit, aztán miután becsomagoltad, megkérem Barneyt, hogy a városban adja postára. Ők egy nap alatt kiszállítják.

Amanda lesietett Jeb dolgozószobájába. Ajándék az anyukájának. Nem tudta pontosan, mi most Emma mérete, tehát a ruha kizárva. Emlékezett rá, hogy az anyja szerette szép csészékből inni a kávéját, hozzáillő csészealjjal, ezért rákeresett a

porcelánokra. Egy mályvarózsás minta tetszett meg neki; az edény szélét igazi aranyszegély díszítette. A csésze és az alj majdnem hetven dollárba került.

Ijedten összerezzent, amikor Jeb megszólalt a háta mögött.

– Ez gyönyörű!

– Szerintem imádni fogja – válaszolta Amanda. – De piszok drága.

– Élj veszélyesen! Karácsony van.

Amanda nevetve megrendelte a porcelánt.

Két nappal később, amikor megérkezett a díszes porcelán, Amanda becsomagolta a dolgozószobában, mielőtt nekiállt volna a vacsorának. Evés után visszatért, hogy bedobozolja a postázáshoz. De az ajándék eltűnt. Mindenhol kereste, már azt hitte, elment az esze. Jeb monitora mellett hagyta, nem? Visszament a konyhába, mert arra gondolt, valahová máshová tette a csomagot. Jeb észrevette, hogy téblábol, és megkérdezte, mit keres.

– Anya karácsonyi ajándékát. A számítógéped mellett hagytam.

– Ne haragudj, édesem! Láttam, hogy becsomagoltad, úgyhogy már odaadtam Barney-nak, hogy holnap postázhassa.

Amanda nem hallotta a csengőt.

– Téged lefoglalt a főzés, és Barney-nak nem volt ideje bejönni köszönni – magyarázta Jeb. – Ma éjszakás.

– De az ajándék nincs bedobozolva.

– A postán majd elintézik. Megadtam Barney-nak az anyád címét. Gerry, a tulajdonos még arról is gondoskodik majd, hogy a masni ne nyomódjon össze. – Jeb elindult felfelé a lépcsőn. – Egy időre eltűnök. Örülnék neki, ha később csatlakoznál hozzám.

– Hogy szerezted meg anyám címét? – ráncolta a homlokát Amanda.

A férfi megállt, hatalmas, napbarnított keze a lépcsőkorláton nyugodott.

– Ő adta meg, hogy elküldhessem neki a laptopot.

– Milyen laptopot?

– Azt, amin veled skype-ol. Nem volt számítógépe, úgyhogy rendeltem neki egy olcsót.

Amanda felhúzta a vállát.

– Nem kellett volna. Már így is annyival tartozom neked. A szemöldökömig az

adósod vagyok.

– Az, hogy az anyukádnak legyen Skype-ja, része az ajándéknak, amit idén neked és Chloénak szánok – kacsintott rá a férfi. – A lényeg ebben a mondatban az ajándék. Egy vassal sem tartozol nekem a laptopért.

– De én…

– És valld be, hogy klassz ajándék volt! – folytatta a férfi. – Most veszélyes lenne elutazni az anyukádhoz, de így Chloe megismerheti a nagyanyját. Te is újrakezdheted Emmával. Szerintem ez különleges mindegyikőtök számára.

Amanda torka összeszorult.

– Nagyon különleges. Nem tudtam, hogy te tetted lehetővé azzal, hogy vettél neki egy laptopot. – Zsebre dugta a kezét – Köszönöm!

Kate másnap reggel felhívta Amandát, és azt javasolta neki, hogy a család ünnepelje együtt Adriel és Chloe születésnapját.

– Adrielnek tetszik az ötlet, és örömmel tartja a buliját Chloe születésnapján a sajátja helyett.

Amandát ez váratlanul érte. Nem emlékezett rá, hogy említette volna Kate-nek, hogy Chloe 22-én lesz hétéves. Biztosan Jeb árulta el neki.

– Tetszik az ötletet, Kate, de már idehívtam Chloe barátnőjét, Mollyt bulizni.

– Az nem baj, ha nem bánod, hogy az egész Sterling család megjelenik nálatok.

Amanda majdnem megszólalt, hogy ez nem az ő háza, de Kate már folytatta a tervezgetést.

– Arra gondoltam, hogy a torta és az ajándékozás lehetne délután. Jeb azt mondja, már felkért egy bohócot. A kislányoknak biztosan nagyon fog tetszeni. Aztán ha a bohóckodásnak vége, lehetne egy kötetlen vacsora. A fiúk esetleg grillezhetnének hot dogot és hamburgert. Jebnek van az a klassz ponyvája a grill felett, úgyhogy nem számít, milyen idő lesz.

– Chloe imádja a hot dogot – válaszolta Amanda. A gyerek Jeb családját is szerette.

Rövid életében először voltak odaadó nagyszülei, nénikéi és bácsikái. – Szerintem szívesen megosztja a buliját Adriellel. Hálaadáskor remekül kijöttek egymással.

– Akkor ezt meg is beszéltük. Nem lesz nagy felhajtás. Én hozom a tortát meg a jégkrémet. Felhívok mindenkit, és szólok nekik, hogy hozzanak chipset meg mártogatóst.

– Én csinálhatnék krumplisalátát – ajánlotta Amanda.

– Jól hangzik. Mit mondtál Molly anyjának, hányra jöjjenek?

– Kettőre. – Amandának beugrott, hogy Jeb említette, felbérel egy bohócot, de azt nem tudta, hogy már meg is szervezte. – Arra gondoltam, a lányoknak így lesz jó pár órájuk, hogy jól érezzék magukat, és Molly mégis hazaérne vacsorára.

– Akkor kettőre ott leszünk. – Kate elhallgatott egy pillanatra. – Lehet, hogy én kicsit korábban megyek, és segítek pakolni. Remek lesz! Évek óta nem szerveztem gyerekzsúrt.

Miután letette, Amanda üres tekintettel bámulta a gránitpultot, és a szája mosolyra húzódott.

Chloe születésnapja pillanatok alatt elérkezett. 22-én reggel Amanda olyan izgatottan ébredt, amilyen izgatott Chloe is lesz, amint felkel. És ezt Jeb tette lehetővé. Amanda a fiókos szekrényhez lépve kivette az üzenettömböt, hogy írjon a férfinak.

Most itt állok a szikla szélén, és tudom, hogy elkapsz, ha ugrom. Nemcsak készen állok rá, de szükségem is van rá, hogy szeress!

Felöltözött, aztán levitte magával a cetlit a földszintre, és a kávégép elé tette. Jeb már az első csésze kávéját itta az asztalnál, de a nő tudta, hogy újra fogja tölteni a bögréjét.

Akkor majd megtalálja az üzenetet. Kihagyott a szívverése, amikor megfordult, és a férfi szemébe nézett. Jeb mosolyogva rákacsintott.

Kate, ahogy ígérte, korán érkezett, hogy segítsen Amandának az előkészületekben.

Suttogva elmesélte, hogy három rendőr áll őrt a bejáratnál.

– Jeb intézte – válaszolta Amanda. – Fizet nekik.

– Azt kétlem. Mind Barney barátai, akik valószínűleg közölték Jebbel, hogy tartsa meg a pénzét.

Pillanatokon belül nevetéssel telt meg a ház. Két órakor megérkezett Molly, aki ennivalóan festett világoskék ruhájában. Most az egyszer Amanda sem érezte úgy, hogy Chloe szégyenben marad, mert rendelt a lányának egy rózsaszín ruhát meg egy hozzáillő bőrcipőt. A rövid ujjú felsőrész selyemből készült, a térd alá érő fodros szoknya pedig organzából, és az egészet egy sötét rózsaszín selyemöv koronázta meg. A kislány sötét fürtjei a vállára omlottak, és úgy nézett ki, mint egy hercegnő, ahogy Jeb gyakran hívta.

Adriel és Sarah nem sokkal Molly után érkeztek, aztán befutottak Jeb fivérei és az édesapja is. Jeb addig nem indította újra a biztonsági rendszert, amíg meg nem jelent a bohóc. Amanda valamiért férfira számított, de Rocky Allen, az alacsony, vadul göndörödő, élénkvörös hajú nő csodálatos volt. Buggyos, vörös nadrágot, rikító, pöttyös felsőt, vicces kalapot, festett arcához illő piros orrot, és csámpás, túlméretezett cipőt viselt.

Egy pályát tévesztett tornász lehetett, Jeb tágas otthonában cigánykerekezett és szaltózott.

A mozdulatokat kecses pontossággal kivitelezte, aztán szándékosan elrontott egyet, és elterült a földön. A nadrágja varrását tépőzár tartotta össze, így az esések közben könnyedén leránthatta magáról, aztán felhördült, próbálta eltakarni magát, végül Chloe és Molly segítségét kérte.

Az elbűvölt lányok ragaszkodtak hozzá, hogy Rocky csatlakozzon hozzájuk a nagy asztalnál, amikor felvágták a tortát. Amint meggyújtották a gyertyákat, a bohóc elkiáltotta magát, hogy: „Tűz van!”, és odasietett, hogy eloltsa. Jeb, aki beszállt a játékba, elmagyarázta, hogy miután a születésnapos kívánt valamit, egyetlen levegővel el kell fújnia az összes gyertyát.

Chloe ragyogó arccal térdelt a széken a torta előtt. Hosszan, vágyakozva pillantott Jebre és Amandára, aztán lehunyta a szemét, hogy kívánjon. Amanda arca felforrósodott.

A szobában bizonyára minden felnőtt tisztában van vele, mire vágyik a gyerek. Nemcsak egy „mintha” családra, hanem egy igazira. A bohóc remek műsort csinált, amikor megpróbálta a szájába venni a villáját a hatalmas orra ellenére. Ettől a lányok még evés közben is nevettek.

Amanda azt tervezte, hogy ezután játszanak egy jót, remélve, hogy a lányok ledolgozzák a sok édességet, amelyet elfogyasztottak. Meglepetésére a Sterling család is beszállt. A férfiak viccesen festettek, ahogy táncoltak, majd a mozdulat közben megmerevedtek, amikor a zenét leállították. Hisztérikus nevetésben végződtek a próbálkozások, ahogy egymásnak háttal állva próbálták kipukkasztani a lufikat. Aztán A szamár farka nevű játék következett.

Chloe annyira izgatott lett, hogy remegve ült le Adriellel kinyitni az ajándékokat.

Jeremiah és Kate játék konyhát vett a gyereknek. Jeb fivéreitől játék ételeket és játék konyhai eszközöket kapott. Adriel és Sarah együtt adtak egy gyerekméretű asztalt két székkel és teáskészlettel. Amanda egy illatos szappanokkal, fürdősókkal, borospohárral, finom étcsokival és egy üveg merlot-val teli kosarat ajándékozott Adrielnek. A lányának élethű babát vett takaróval, pelenkákkal, ruhákkal és cumisüveggel.

Miután a buli véget ért, mindenki segített rendet rakni, és Jeb begyújtotta a gázsütőt.

A család ismét az étkezőasztal köré gyűlt vacsorázni. Amanda épp segített Chloénak befűszerezni a hot dogját, amikor Jeremiah Jebhez fordulva azt mormogta: – Kincs ez a nő, fiam!

Kate meghallotta a megjegyzést, és ő nem törődött a hangerővel.

– Ha elengedi, vizsgáltassa meg a fejét! Még sohasem láttam két összeillőbb embert.

Amandának lángolt az arca zavarában. Jeb észrevette, és rákacsintott.

Aznap éjjel, miután Chloe ágyba bújt Zúzmarával és Bozóval, Jeb megvárta Amandát a

konyhában. A babaház elkészült, és mostanában a férfi visszatért éjszakai rituáléjukhoz, a közös konyakozáshoz. Két teli pohár állt a kerek asztalon, egy meggyújtott gyertyatartó két oldalán. Amandát meglepte a formalitás, a férfi tekintetét kereste, és amit kiolvasott belőle, az megtorpanásra késztette.

– Mi az alkalom? – kérdezte.

Jeb intett, hogy mellé üljön le, ne szokása szerint vele szemben. Miután odacsúsztatta neki az egyik poharat, ivott egy kortyot a sajátjából. Amanda észrevette a pohara mellett pihenő rózsaszín papírcsíkot. Ujjhegyével magához húzta.

Jeb azt írta: Nem csináltam belőle titkot, mit érzek irántad, Mandy, és egyszer azt mondtad, te is szeretsz.

Fájdalom áradt szét a nő mellkasában.

– Igaz. Teljes szívemből beléd szerettem – suttogta a férfira nézve.

Jeb mélyen a szemébe nézett, és újabb cetlit csúsztatott oda, amelyen az állt: Miért ragadtunk ebben a körben? Tudom, hogy jogilag még Markhoz tartozol, de biztos vagyok benne, hogy január 11-én felbontják a házasságodat. Lehet, hogy kicsit várni kell, amíg lezárul a válás, de aztán teljesen szabad leszel.

Amanda a szemébe nézett.

– Mire akarsz kilyukadni, Jeb? És miért csúsztatgatsz nekem üzeneteket, ahelyett hogy egyszerűen elmondanád?

– Szokásommá vált – vont vállat a férfi.

A nő nem fordította el a tekintetét.

– Akkor feltételezhetem, hogy olvastad a legutóbbi üzenetemet?

A férfi azzal a csodálatos mosolyával válaszolt, amelytől Amanda mindig úgy érezte, mintha a felhők mögül kibújt volna a nap.

– Igen. Ez volt a meghívás, amire vártam, a jel, hogy készen állsz. De ha meg akarlak kérni, hogy maradj az életem részese, úgy vélem, tartanom kell magam a hagyományokhoz, amely összehozott minket, és egy üzenetben kell megkérnem téged erre. – Újabb rózsaszín papírdarab feküdt az ujjhegyei mellett. – Ugye nem tiltja a törvény, hogy egy nő egy másik férfi jegyese legyen, mielőtt a házassága felbomlana?

Az asszony felé csúsztatta az utolsó papírcsíkot. Amanda remegő ujjakkal elvette, és a könnyei fátylán át elolvasta. Mandy Marie Lang, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel?

A nő pislogott. A szavakra meredt. Azt akarta mondani, hogy „Ó, igen!”, de Jeb folytatta: – Hallottad ma a szüleimet. Tökéletesek vagyunk együtt. Nem akarlak belehajszolni

semmibe, és ne érezd úgy, hogy csapdába estél! De annyi minden marad kimondatlan közöttünk, és nincs semmi, amibe kapaszkodhatnék. Semmit sem mondtál, ami arra utalna, hogy velem akarsz maradni. Sosem beszélsz a jövőről, és sosem hallottam tőled azt a szót, hogy örökre. És ezért folyton a nyelvembe harapok, félek, hogy elijesztelek, ha valami rosszat mondok.

Amanda arra vágyott a legkevésbé, hogy ez a csodálatos férfi bizonytalan legyen.

Jeb lecsusszant a székről, és fél térdre ereszkedett mellette. A nő szemét újra elöntötték a könnyek, ahogy úgy helyezkedett, hogy szembenézzen a férfival. Jeb megfogta mindkét kezét.

– Mandy Lang, hozzám jössz feleségül?

Amanda értékelte, hogy a férfi a lánykori nevét használja. Olyan identitást kapott tőle, amelytől megfosztották.

Tekintete bejárta Jeb napbarnított arcát.

– A ruháim alatt tele vagyok sebhelyekkel, Jeb. Nem lenne bölcsebb, ha látnád, mit kapsz, mielőtt egy életre elköteleződnél?

Jeb elengedte a nő két kezét, és a tenyerébe fogta az arcát.

– Tudom, hogy vannak sebhelyeid, Mandy. Láttam az összes fényképet.

– Akkor miért…

– Szeretlek! – szakította félbe suttogva a férfi. – Mindenedet, a tested minden négyzetcentijét, a sebhelyekkel együtt. Tehát újból megkérdezem: hozzám jössz feleségül?

– Igen – bökte ki a nő.

Jeb kis bársonydobozt vett elő az inge zsebéből. Amanda még sosem látott olyan gyönyörű jegygyűrűt, mint ami benne rejlett. Jeb felhúzta az ékszert a bal kezére. A nagy központi gyémántot szirom alakú zafírok vették körül, elképesztő virágot alkotva.

– Jaj, Jeb, ez annyira gyönyörű! Tökéletesen illik az ujjamra.

– Közel sem olyan gyönyörű, mint te vagy. És anyukád elárulta a méretedet. A netről rendeltem egy neves ékszeroldalról.

Jeb félretette a dobozt, újra két kezébe fogta a nő arcát, és megcsókolta. Először gyengéden és puhatolózva, meleg, bársonyos ajka kérlelte a nő száját, hogy nyíljon meg neki. Aztán simogató ajka és a nyelve egyre éhesebben és követelőzőbben ostromolta.

Amanda levegő után kapkodva húzódott hátra.

– Igazából még sosem szeretkeztem, Jeb. Markkal nem így volt. Mi van ha… elszúrom, és csalódást okozok neked?

A férfi felállt, és a karjába kapta.

– Te soha, semmiben nem okozhatsz csalódást – jelentette ki, miközben a hálószobája felé vitte. – Te vagy a legcsodálatosabb és leggyönyörűbb nő, akit csak ismerek.

Tizennyolcadik fejezet Az elmúlt hosszú hónapokban Amanda rengeteg szerelmes történetet olvasott olyan férfiakról, akik gyengédek, szenvedélyesek és romantikusak az ágyban, de nem hitte volna, hogy bárkivel része lehet ilyesmiben.

Jeb a lábával becsukta az ajtót, miután beléptek a hálószobájába, és letette Amandát a hatalmas ágy mellé. A nő megfeszült, és lehunyta a szemét, amikor Jeb vetkőztetni kezdte, mert tényleg voltak sebhelyei, annyi, hogy néhány esetében már nem is emlékezett rá, hogyan szerezte. A blúza lecsúszott a válláról végig a karján. Jeb hosszú évek begyakorlott könnyedségével kapcsolta ki viseltes melltartója elülső kapcsát, amitől Amanda azt kívánta, bár eszébe jutott volna legalább egy garnitúra rendes fehérneműt rendelni. Ezután a farmere hullott a bokája köré.

A teste megmerevedett, amikor egy kemény, meleg ujjhegy végigsimított egy sebhelyen, a jobb mellén.

– Ezt hogyan szerezted?

– Nekiestem a pult egyik sarkának – válaszolta Amanda idegesen remegő hangon.

– Nekiestél vagy nekilöktek?

– Igazából nekidobtak.

Jeb halkan káromkodott, aztán az ajka leheletfinoman végigsimított a sebhelyen.

– Olyan szép vagy, Mandy!

A férfi haladt tovább egy másik ponthoz a vállán.

– Akkoriban egy üzemben dolgozott, és megrúgott az acélbetétes cipőjével – árulta el Amanda, mielőtt a férfi feltette volna a kérdést. És így ment tovább, míg Jeb fel nem fedezett és meg nem csókolt minden egyes sebhelyet a nő testén. Még a dudort is megtalálta a bal alsó bordáján, meg a kiálló részt a szegycsontján.

– Sosem gyógyult be rendesen – suttogta Amanda.

Jeb leültette Amandát az ágy szélére, majd letérdelt, hogy levegye a nő cipőjét, zokniját és farmerét. Amanda kinyitotta a szemét, és a férfi szoborszerű vonásait méregette. Szőkésbarma szemöldökét, kávészínű haja csillogását. Véleménye szerint Jeb volt a gyönyörű. Amikor a férfi befejezte a vetkőztetését, hátraült a sarkára, és levette az ingét. Amanda deréktól felfelé már látta meztelenül egyik éjjel, de széles, izmos mellkasának látványától elakadt a lélegzete.

Jeb a halvány vágásra mutatott az alhasán.

– Asztalifűrész-baleset. Épp furnért vágtam, és elkapott a penge. Egy szilánk úgy

talált el, mint egy golyó. – Felállt, kikapcsolta az övét, és letolta a farmerét. Újabb sebhelyre mutatott munkától megkeményedett combján.

– Láncfűrész. Tizenhat éves voltam, és fittyet hánytam apa szabályára, miszerint mindig viseljek védőnadrágot. – Végtelenül mély tekintete találkozott Amandáéval. – Az én csomagolásom sem tökéletes. Még mindig biztosan meg akarsz tartani?

Amanda akaratlanul is elnevette magát.

– Neked van a legfantasztikusabb tested, amit valaha is láttam.

– Ezt én is elmondhatnám rólad. Úgyhogy mit szólnál, ha elfelejtenénk a tökéletlenségeinket, és csak azért szeretnénk egymást, amik és akik vagyunk?

Amanda bólintott, és Jebnek csak erre volt szüksége. A következő pillanatban a takarón feküdtek, a bőrük egymáshoz ért, Jeb behajlította a térdét, és Amanda combjai közé nyomakodott. Egyetlen csók után a nő úgy érezte, megszűnt a világ, és csak ők ketten léteznek. Mark mellett csak fájdalmat élt át. Jebbel felfedezte az eksztázist.

Amikor a férfi egyik kezével végigsimított az oldalán és a csípőjén, úgy érintette meg, mintha törékeny üvegből lenne. Amanda gyönyörködött Jeb acélos hátában, csodálta, hogyan hullámzanak az izmok a tenyere alatt, miközben a férfi mozog. Jeb. Az illata, a fenyőillatú kölni, a pézsma és hegyi levegő férfias elegye betöltötte az érzékeit.

Amikor a férfi szopogatni kezdte a mellbimbóját, perzselő érzés áradt szét benne, és a hátát homorítva a férfihoz simult, még több után vágyakozva. Anélkül, hogy elhanyagolta volna a mellét, Jeb a combjai közé csúsztatta a kezét, és csupán ujjheggyel eljuttatta a beteljesülésig.

Amanda még mindig remegett, amikor mélyen magába fogadta Jeb kemény és bársonyos hímtagját. A férfi ritmikusan mozgott, Amanda pedig megemelte a csípőjét, hogy fogadjon minden egyes lökést, és elképesztette, milyen örömöt ébresztenek benne.

Jeb szenvedélyével együtt Amandáé is egyre nőtt, mígnem mindketten a csúcsra jutottak, átlendültek rajra, és egy sötét, de bizsergető világba érkeztek, kimerülten, egymásba kapaszkodva.

Amikor a szívverésük lelassult, Amanda kielégült sóhajjal a férfihoz simult. Jeb magához szorította.

– Ez elképesztő volt – suttogta.

– Annál is jobb. Ha tudtam volna, hogy ilyen is lehet, az első éjszaka elcsábítottalak volna.

Jeb belemosolygott a hajába.

– Még csak most kezdtük, én Mandym. Tudnod kell, hogy bármi, ami köztünk történik, csodálatos lesz.

Amanda el is hitte. Fejét a férfi vállgödrébe fektette, és a mellkasszőrzetét babrálta.

– Nem védekeztünk.

– Tudom. Bocsánat. Olyan eszméletlen volt együtt lenni veled, hogy teljesen kiment a fejemből. – Homlokon csókolta Amandát. – Mindig óvszert használtam, úgyhogy a nemi betegségek miatt nem kell aggódnod.

– Nem arra gondoltam. – Amanda felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen. – Azt hiszem, azok közé tartozom, akik könnyen teherbe esnek. Egyszer voltam Markkal, és megtörtént.

– Mérges lennél, ha megint megtörténne? – vonta fel a szemöldökét Jeb. – Szeretnék még egy gyereket, de nem tudom, te mit éreznél. Nem akarom…

– Mandy, ha bejelented, hogy terhesek vagyunk, én leszek a legboldogabb ember a Földön. Hatan vagyunk testvérek, és mindig is nagy családban gondolkodtam. De nem találtam olyan nőt, akit feleségül akartam volna venni, és már lemondtam róla. Most azonban, hogy Chloéval beléptetek az életembe, felvillanyoz a gondolat, hogy lehet még egy gyerekünk.

Amanda felkönyökölt, és megcsókolta a férfit. Amikor mindketten kifulladtak, levegőért kapkodott.

– Akkor várjuk meg, mázlink lesz-e.

A férfi mosolyogva hanyatt döntötte, és újra szeretkeztek. Amanda utána úgy érezte, mintha a csontjai elolvadtak volna.

– Te jó ég! Ez fantasztikus volt!

Jeb nevetve átölelte.

– Van egy kislányunk, aki a tyúkokkal kel. Hogy lépést tudjunk vele tartani, pihennünk kellene.

Amanda nem tudta biztosan, tudna-e járni, ha megpróbálná.

– Fel kellene mennem, hogy ne találjon itt minket reggel.

Jeb a gyűrűt babrálta, amelyet a nő ujjára húzott.

– Jegyesek vagyunk. Maradj itt, és ha előttünk ébred fel, mondd el neki, hogy összeházasodunk.

Amanda mocorgott.

– Legalább vegyünk fel valamit!

Jeb felült.

– Rendben. Elintézem.

Kilendült az ágyból, besétált a gardróbba, és a következő pillanatban már vissza is

tért. Amandának egy pólót, magának pedig egy tiszta bokszert hozott.

Amanda nem sokkal hajnal előtt Jeb karjában ébredt, és még többre vágyott. A férfi pislogott, amikor megcsókolta. Az ajka mosolyra húzódott.

– Ha a bajt keresi, hölgyem, azt hiszem, megtalálta.

– Remek! – Amanda a férfi nyakát harapdálta. – Attól tartottam, túl fáradt leszel.

Jeb felkönyökölt.

– Az kizárt! – suttogta, majd Amanda ajkára tapasztotta az ajkát.

Miután külön-külön lezuhanyoztak, Jeb felöltözött, Amanda pedig felsurrant az emeletre egy szál törülközőben ruháért. Amikor pár perccel később belépett a konyhába, Jeb egy bögre forró kávét nyújtott felé. Miközben a nő belekortyolt a kávéba, kinyitotta a hűtőt, és egy rózsaszín papírcetlit vett észre a tojásokon a műanyag tartóban.

Az üzenet így szólt: Én vagyok a világ legboldogabb férfija. Nagyon köszönöm a tegnap éjszakát. Tökéletes. Gyönyörű. Észvesztő.

Amanda mosolyogva a férfi karjába lépett, hogy megint elvegye az eszét egy jó reggelt csókkal. Észre sem vette, és Jeb keze már a felsője alá siklott, és ráborult a mellére. Felnyögött, miközben a férfi a mellbimbóját ingerelte, és elöntötte a csalódottság, amikor hirtelen abbahagyta a kényeztetést, és homlokon csókolta.

– Nem tehetjük. – Jeb hangjából sütött a vágy. – Chloe lejöhet, és rajtakaphat minket, ahogy a konyhaasztalon szeretkezünk.

Amanda kénytelen volt egyetérteni.

– Igazad van. Koncentráljunk a reggeli készítésére! Egy pillanatra elfeledtetted velem, hogy farkaséhes vagyok.

– A szex kalóriákat éget.

– Ha elkezdenék hízni, majd észben tartom.

– Bízz bennem, ha valaha diétázni szeretnél, és hozzám fordulnál, hogy elégess némi kalóriát, nem fogom azt mondani, hogy csak egyél egy szendvicset, és hagyj békén.

Amanda kuncogott, Jeb pedig mögé lépett, hogy szemügyre vegye, mit lehet enni.

– A bacon és a tojás jól hangzik. – Előrehajolt, és az orrával végigsimított a nő tarkóján. – Nagy kár, hogy te nem lehetsz desszert.

Amanda fogott egy csomag bacont, hat házi tojást meg egy adag angol muffint.

– Benedek-tojás? – javasolta.

– Remek!

Miközben együtt készítették a reggelit, Jeb pajkos pillantást vetett Amandára a szeme sarkából.

– Kérlek, mondd, hogy nem azért mondtál igent, hogy ne kelljen visszafizetned a kölcsönt! A feleség nem igazán fizetheti vissza a férjétől kapott pénzt.

Amanda a szemét forgatta.

– Sohasem lennék olyan hülye, hogy pénzért menjek férjhez. Csak szerelemből.

– Zene füleimnek!

Valamivel később Chloe botorkált le a konyhába. Sötét haja kócos volt az alvástól, öklöcskéivel dörzsölte a szemét. Amanda röviden megölelte a lányát, csinált neki forró csokit, és leültette az asztalhoz, miközben Jeb odavitte az ételt. Amanda elmondta az áldást, aztán egy tányér rántottát tett a lánya elé, mert Chloe nem szerette a Benedektojást. A kislány, bár a szeme még csipás volt, észrevette a gyémántot az anyja bal kezén.

– Jaj, anyu, de szép gyűrű! – kérdő pillantást vetett a férfira. – Te vetted anyának karácsonyra?

A rajtakapott Jeb kérlelően nézett Amandára.

– Nem, bogaram – felelte a nő. – Ez egy eljegyzési gyűrű. Mr. Jeb tegnap éjjel megkérte a kezemet, és én igent mondtam. Ő adta nekem a gyűrűt, hogy hivatalossá tegye a dolgot.

Chloe szeme felcsillant, és szélesen elmosolyodott.

– Ez azt jelenti, hogy Mr. Jeb lesz az új apukám?

– Az egyik legnagyobb megtiszteltetés lenne, ha az apukád lehetnék, hercegnő – szólalt meg Jeb. – De csak ha szeretnéd.

– Szeretném. Tegnap az volt a szülinapi kívánságom, hogy legyél az apukám.

Jeb megfogta a gyerek hegyes kis állát.

– Hát, akkor azt hiszem, a kívánságod teljesült.

– Akkor mostantól hívhatlak apunak?

– Örülnék neki – bólintott Jeb.

Jeb eredetileg úgy tervezte, hogy Amandával és Chloéval együtt autózik el a redmonti

reptérre az asszony anyjáért, de ahogy felvirradt huszonnegyedike reggele, ideges lett, és meggondolta magát. Már csak tizennyolc nap volt hátra a válóperes tárgyalásig, és Clyde Johnson szerint nem kétséges, hogy Mark fő a saját levében, és azon töri a fejét, hogyan álljon bosszút a feleségén.

Bement a dolgozószobájába, hogy Amanda ne hallja, és felhívta Barney-t, hogy ráére délután.

– Hé, bratyó, karácsony van! Szerinted miért vállaltam annyi túlórát? Azért, hogy szabad legyek az ünnepek alatt. Csak elseje után dolgozom megint.

– Szuper! Akkor anya szervezhet neked szülinapi bulit, hiszen aznap épp dolgoztál.

Ahogy arra Jeb számított, Barney felnyögött.

– Isten óvjon minket! Mikor veszi észre, hogy felnőttünk? Tavaly húsvétvasárnap kosarat találtam a verandán. A csokinyuszi ízlett, de azok a szivacsos, sárga csirkék olyanok voltak, mintha ízesített radírt ettem volna.

Jeb felröhögött.

– Egyetértek. Borzasztóak. Úgy tűnik, a gyerekek szeretik, de nekem nem jön be. – Komolyra fordítva a szót, beszámolt Barney-nak Amanda karácsonyi meglepetéséről, és hogy mikor érkezik Emma Roberts Fieldre, a redmondi reptérre. – Tudom, hogy túl óvatos vagyok, de kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy olyan messzire induljak Amandával és Chloéval. Ezen a jégen még az én furgonom is megkergülhet, ha Mark nekem jön.

– Az anyja hogy ismer meg engem?

– Majd szólok neki, hogy egy rendőrt keressen sárgásbarna egyenruhában és sötét kalapban.

– Hahó! Nem vagyok szolgáltban. Ma nem veszek egyenruhát. Megborotválkozom, mielőtt este átmegyek az ősökhöz, de azonkívül a változatosság kedvéért trehány akarok lenni.

– Hadonássz „Jeb öccse vagyok, a trehány” táblával! – vigyorgott Jeb. – Jó, rendben, megborotválkozom – sóhajtott Barney. – De nem hadonászom táblával. Hogy néz ki a nő?

– Amanda és Chloe idősebb verziója. A haja őszes, kicsit telt, finom vonásokkal és nagy barna szemmel.

– Hm… – Barney valamivel hangosabban és mélyebbet sóhajtott. – Majdcsak megtalálom. De jössz nekem eggyel. Ritkán van szabadnapom.

– Nagyra értékelem, Barney.

– Hányszor hallottam már ezt? Aztán amikor kölcsön kellene, mindig azt mondod, hogy le vagy égve.

Jeb ezt zokon vette.

– Utoljára a vad fősulis időkben kértél kölcsön, és csak azért mondtam nemet, mert apu megfenyegetett, hogy leszedi a fejemet, ha adok neked. Pokoliak voltak a jegyeid, és túl sokat buliztál.

– A régi szép idők! – nevetett Barney. – Jó, hogy apu leült velem beszélni. Jogot tanulni nem sétagalopp, különösen nem másnaposan. – Csend. – Nagyszerű karácsonyi meglepetés Mandynek, hogy idehozatod az anyukáját – tette hozzá Barney. – De mondd, eljutottatok egyáltalán a csókig?

Jeb inkább megtartotta magának az Amandához fűződő kapcsolatának szexuális vonatkozásait.

– Tegnapelőtt este beleegyezett, hogy feleségül jön hozzám. Még le is térdeltem, amikor megkértem.

– Szent egek! Vőlegény vagy? Anya olyan izgatott lesz, hogy cigánykereket fog hányni!

– Ne szólj neki, Barney! Holnap akarom hivatalosan bejelenteni a karácsonyi vacsorán. Négyre jön mindenki. Gyere korábban, és segíts főzni!

– Látod? Óriási szívességet teszek, erre segítenem kell főzni. Szerinted mi a baj ezzel?

Amikor Jeb visszatért a konyhába, a pultokat beborította a liszt. Amanda, akit nyugtalanított, hogy másnap ő lesz a háziasszony, úgy döntött, pitét süt.

– Nem vagyok túl jó pitesütésben – közölte. – A kenyér oké. A torta nem nagy ügy.

A brownie-m után mind a tíz ujját megnyalja az ember. De a pitetészta szinte mindig kifog rajtam.

Jeb figyelte, ahogy apró darabokra vágott vajat tesz a lisztbe.

– Miért csinálod ezt?

– Mert az összes recept ezt írja.

– Én csak bedobálom a hozzávalókat a robotgépbe. Isteni húsos pitét csinálok. Nem tudom, hogy gyümölcsös töltelékkel miért lenne más.

Amanda odanyújtotta a férfinak a tálat.

– Tégy hát csodát! – Jeb leolvasta az arcáról, hogy feszült. – Különben toldozottfoldozott piténk lesz.

– A családom jön át. Nem vagyunk válogatósak.

– Ez most más! A rokonaim lesznek! Nem akarok a család legrosszabb pitesütője lenni.

Jeb belenézett a tálba.

– Ugye tudod, hogyan kell csinálni a tölteléket? – Amanda pillantása azt üzente, hogy hatalmas ostobaságot kérdezett.

– Ahhoz, hogy eljussunk a töltelékig, mit kell elkészítenünk először?

Jeb úgy érezte, vékony jégre lépett.

– A tésztát, gondolom én.

– Amit ki kell nyújtani, és az egésznek össze kell állnia. És az enyém nem áll össze. – Amanda csípőre tette ragacsos kezét. – A töltelékig sosem jutok el.

– Hát – felelte Jeb –, akkor én csinálom a tésztát. Közben menj fel a netre, és keress töltelékreceptet!

– A családod mit szeret?

– Mindenfélét, de karácsonykor általában almás és tökös van.

– Almás? – Amanda szeme elkerekedett. – Azt hallottam, a töltelék könnyen szétesik.

Jóságos ég, katasztrófa lesz!

A katasztrófák aznap délután kettőkor már a rácson hűltek, amikor megszólalt a bejárati csengő. Jeb a monitorra pillantott. Amanda időnként ellenőrizte a kameraképeket, de nem vitte túlzásba. A férfi Barney-t látta a verandán, bőrönddel a kezében. Emma ott állt mellette, a kabátját és a haját igazgatta.

– Ez meg ki a csuda? – kérdezte Amanda. – Nem rendeltem semmit. Te igen? – Elindult az ajtóhoz, hogy kilessen a kémlelőnyíláson. Jeb a biztonsági panelhez lépett, hogy kikapcsolja a riasztót.

– Ki az? – kérdezte, visszafojtva egy mosolyt.

Csak Amanda sikolya válaszolt. Aztán a nő küszködött az új biztonsági zárral. Újabb sikolyok. Jeb széles mosollyal elindult arrafelé, amikor Chloe, aki megint ajándékmustrát tartott, kiszáguldott a nappaliból az előtérbe.

– Anyu? – Amanda hangjában hitetlenkedés csengett. – Anyu!

Jeb látta, hogy Barney oldalra áll, és átveszi a bőröndöt a másik kezébe, miközben Amanda kirohan a verandára, hogy megölelje az anyját.

– Hogy kerülsz ide? Azt mondtad, nem futja… – Amanda elakadt a mondat közepén, és Barney-ra pillantott. Aztán kibontakozva az anyja öleléséből szembefordult Jebbel, aki

széles mosollyal közeledett az ajtóhoz. – Az nem lehet!

– Boldog karácsonyt, drágám! Ez volt a legjobb ajándék, amit adhattam.

Amanda újra felsikkantott, és átölelte az anyját.

– Ezt nem hiszem el! Tényleg te vagy az? Tényleg itt vagy? Jaj, anyu! – Sírva fakadt, a válla rázkódott. – Istenem, istenem, ez igazi áldás!

Chloe odalépett, hogy megölelje a nagyanyja csípőjét.

– Nagyi! – kiáltotta. – Most igaziból látlak!

Emma kibontakozott a lánya öleléséből, és lehajolt, hogy átkarolja az unokáját.

– Gyönyörű vagy! Sokkal szebb, mint a monitoron!

Amikor a kezdeti izgalom alábbhagyott, Amanda Jeb karjába repült.

– Köszönöm! Köszönöm! Ennél nincs jobb ajándék!

Jeb megpörgette a levegőben. Amikor megállt, lehajolt, és arcon csókolta.

– Boldog karácsonyt, édesem!

Miután Jeb elengedte Amandát, Emma bicegett felé. Amikor az asszony odaért hozzá, átkarolta, vigyázva, hogy ne szorítsa túl erősen, nehogy fájdalmat okozzon.

Az asszony arcán könnyek peregtek, amikor hátradöntötte a fejét, hogy a férfira mosolyogjon.

– Nem is tudja, mennyit jelent nekem, hogy most itt lehetek!

Jeb első bemutatkozása leendő anyósának ilyen egyszerű és csodálatos volt. Emma alacsonyabb volt a lányánál, de annyira hasonlított Amandára, hogy Jeb azonnal megkedvelte. El sem hitte, hogy az asszony egy otthonban dolgozik. Az apartmanokat és a közösségi tereket takarította, pedig a csípője láthatóan minden lépésnél fájt. Jeb akárhogy is nézte, nem volt ez rendjén.

Amanda nem emlékezett ennél csodálatosabb szentestére. Úgy tűnt, Jeb kedveli az édesanyját, és mindent megtett, hogy az asszony otthon érezze magát a házában. Segített Amandának egyszerű, de ünnepi vacsorát készíteni, és az alkalom tiszteletére a nagy ebédlőasztalnál vacsoráztak, amelyet a férfi porcelán étkészletével terítettek meg. Chloe almalevet kapott a borospoharába, míg a felnőttek finom merlot-t kortyoltak a sajátjukból.

Amikor eljött a konyha rendberakásának ideje, Jeb ragaszkodott hozzá, hogy Emma csak lustálkodjon a nappaliban Chloéval a fa mellett, amíg ő segít a lányának elmosogatni.

– Nem akarom, hogy az anyukád fel-le mászkáljon a lépcsőn – lepte meg Amandát. –

Szerintem aludjunk mi az egyik fenti hálószobában, ő pedig a földszintiben.

Amanda észrevette, mennyire biceg az anyja, és hogy a lehető legkevesebb súlyt helyezi a jobb csípőjére, de sohasem gondolta volna, hogy Jeb lemond a hálószobájáról Emma kényelme érdekében.

– Az összes fenti szobához tartozik fürdőszoba – folytatta Jeb, mintha olvasott volna a gondolataiban. – Amelyik a folyosó végén van, abban hatalmas az ágy. Jól megleszünk ott.

Az elmúlt két napban Amanda a legtöbb ruháját és pipereholmiját átköltöztette Jeb hálószobájába, és a férfi összes cucca is ott volt.

– Én nem bánom, de neked nagy macera lenne.

– Dehogy. Átviszek pár ruhát és a borotválkozófelszerelésemet. Neki nehéz le-fel mászkálni azokon a lépcsőkön.

Amanda bólintott, és ezzel a kérdés el is dőlt. Amikor a konyhát rendbe rakták, Jeb összeszedte a holmiját, aztán felsiettek a folyosó végén lévő hálóba.

– Kicsit zavarban vagyok, hogy veled alszom, amikor anyu itt van.

– Jegyesek vagyunk – mosolygott Jeb. – Szerintem Emma meg fogja érteni. Ráadásul két veled töltött éjszaka után elveszett lennék nélküled. – A férfi szeme pajkosan csillogott. – Ha ennyit akadékoskodsz, odaköltözöm melléd és Chloe, Bozo meg Zúzmara mellé.

– Én meg a végén a földön kötök ki – nevetett Amanda. – Nem, köszönöm. Itt alszunk, anyunak meg el kell fogadnia.

Mielőtt kimentek a szobából, Jeb magához húzta, hosszan megölelte, és elsuttogta az ötletét, hogyan könnyíthetnék meg Emma számára a jövőt. Amanda szíve nagyot dobbant, amikor végighallgatta.

– Jeb, biztosan ezt akarod?

– Teljesen, ha neked nem kényelmetlen.

Amanda két kezébe fogta a férfi arcát.

– Szerintem ez a világ legnagylelkűbb, legcsodálatosabb ötlete, és alig várom, hogy lássam az arcát, amikor elmondod neki.

Az este további részét a csodaszép fenyő mellett töltötték, amelyen színes égők világítottak, és díszek csillogtak. Bozo és Zúzmara összebújtak a kandalló előtt, fürdőztek az égő hasábokból áradó melegben. Jeb halk karácsonyi zenéket tett be, és hosszúra nyúlt az este. Amanda és Emma beszélgetett, Chloe pedig az ajándékokat csodálta.

– Nagyi, neked is van ajándék – közölte.

Emma Jebre mosolygott.

– Az egyetlen karácsonyi ajándék, amire szükségem van, az, hogy itt lehetek.

Amanda a csomagot méregette Chloe kezében, és rájött, hogy a csésze és a csészealj az, amelyet ő csomagolt be. Összehúzott szemmel nézett Jebre. A férfi felnevetett.

– Újabb kegyes hazugság, Mandy. Nem adtam postára, mert tudtam, hogy az anyukád itt lesz.

– Karácsonykor lehet kegyes hazugságot mondani – jelentette ki Chloe. – Hogy mindenki meglepődhessen.

Amanda évek óta nem volt ilyen boldog.

– Ha már a meglepetéseknél tartunk, bogaram, ideje, hogy a kislányok lefeküdjenek aludni.

– De, anyu, én fent akarok maradni éjfélig, hogy a jászolba tehessem a kis Jézust.

Jeb mentette meg a helyzetet.

– De akkor a Mikulás csak éjfél után jöhet, és nagy késésben lesz. Sok kisfiút és kislányt kell meglátogatnia. Ezért azt szeretné, hogy a gyerekek korán lefeküdjenek.

Chloe lebiggyesztette alsó ajkát.

– De én ma éjjel akartam berakni a kisbabát.

– New Yorkban majdnem karácsony van – pillantott az órájára Jeb –, úgyhogy szerintem most is megcsinálhatjuk.

Jeb eltűnt, és amikor visszatért, a csípőjére erősítve ott volt a Glock. Az előszobaszekrényhez lépett, és elővette Chloe hótaposóját és kabátját. Miután a kislányt bebugyolálta a hideg ellen, cipőt adott Bozóra is.

Chloe szeme izgatottan csillogott.

– Még sosem tettem a kis Jézust a jászolba. Kell imádkoznom?

– Elénekeljük neki a Happy Birthday-t – felelte Jeb. Amanda tudta, mit kell tennie. Abban a pillanatban, ahogy Jeb kilépett, becsukta mögöttük az ajtót, és újraindította a biztonsági rendszert. Aztán csatlakozott az anyjához a nappali ablakában, és együtt nézték, ahogy a férfi és a kislány odasétál az életnagyságú betlehemhez. Bozo körbejárta az udvart, semmi jelét nem mutatta, hogy veszélyt érezne, amitől Amanda megnyugodott. Ennek ellenére remélte, hogy Jeb nem marad sokáig.

Miközben Chloe a kis Jézussal a kezében a jászolhoz lépett, arcocskája ragyogott az ereszre aggatott jégcsapfüzér halvány fényében.

– Annyira édes! – Emma kérdően nézett a lányára. – Észrevettem, hogy Jeb fegyvert hord, ha kimegy, és mindketten nagyon ügyeltek, hogy a riasztó be legyen kapcsolva. Van valami oka?

Amanda nem osztotta meg a részleteket Mark betöréséről, hogy az asszony ne aggódjon.

– Mark nagyon veszélyes, anyu. Legutóbb fegyver volt nála, amikor betört, és ha Bozo nem avatkozik közbe váratlanul, megölt volna. A válóperes ügyvéd, akit Jeb felfogadott, azt mondta, az olyanok, mint Mark, teljesen bekattanhatnak a tárgyalás közeledtével, ami január 11-én lesz.

Emma aggódva nézett a lányára.

– Szerinted újra betörhet ide?

– Nem valószínű, de hiba lenne alábecsülni. Ezért vigyázunk annyira, hogy a rendszer mindig működjön. Legutóbb csak a lehetőségre várt, és pillanatok alatt bejutott.

Emma libabőrös lett, és a karját dörzsölgette. Amanda a befagyott ablakon át nézte, ahogy Jeb visszahozza Chloét a verandára. Megkerülte a fát, kiment az előszobába, kikapcsolta a riasztót, és beengedte őket. Jeb letette Chloét, a panelhez lépett, és újraindította a rendszert. Amanda pedig a biztonsági zárral foglalatoskodott.

Mark betörésének említése elrontotta Amanda karácsonyi hangulatát, de ahogy Jeb segített levenni Chloénak a kabátját meg a hótaposóját, lassan megint felengedett.

– Tudod, miről feledkeztünk meg majdnem?

– Nem, miről? – kérdezte a kislány.

– Nem készítettünk ki kekszet és tejet a Mikulásnak. Több száz kéményt jár meg ma éjjel. Mindenhol szüksége van nasira, hogy legyen energiája.

Chloe arcára kiült az aggodalom.

– De, Jeb apu, nem jöhet le a kéményünkön, mert a tűzben landol!

– Mielőtt lefekszem, eloltom a tüzet – mosolygott Jeb. A kandallóra pillantott, aztán Amandára.

– Segítenél Chloénak kikészíteni némi nassolnivalót a Mikulás számára, Mandy?

Biztos forrásból tudom, hogy a csokidarabkás keksz a kedvence.

Miután Chloe egy tányér kekszet és egy pohár tejet tett a kandallóra, Amanda felvitte az emeletre a szokásos fürdésre és esti mesére. Amikor később visszatért a nappaliba, Jeb és az anyukája régi barátokként beszélgettek.

A férfi felpillantott. Valahányszor ráemelte a tekintetét, Amanda úgy érezte, mintha simogatná.

– Mélyen alszik?

– Mint a bunda.

Jeb felállt.

– Bocsáss meg, Emma! – Összedörzsölte a kezét. – Most Mikulást kell játszanom. Ez az első alkalom, és nagyon várom.

– Én is. – Amanda lehajolt, és arcon csókolta az anyját. – Annyira élveztem, hogy idén vásárolhatok, és az egész ház tele van eldugott ajándékokkal.

Emma elmosolyodott.

Jeb az egyik karjával átkarolta Amanda derekát, és magához vonta egy csókra.

Amikor az ajkuk szétvált, a nő térde elgyengült.

– Boldog karácsonyt, Mikulásné!

Mikulásné elpirult.

– Nem állunk a fagyöngy alatt.

– A Mikulásnak és a feleségének nincs szüksége fagyöngyre.

Pár perccel később, amikor Jeb visszatért a babaházzal, Emma hüledezett örömében.

Amint a férfi bedugta a dugót a konnektorba, az idősebb asszony összecsapta a kezét, és előredőlt párnás székében.

– Sosem láttam még ehhez hasonlót.

Amanda egyetértett vele.

– Odafent is szép volt, de most, a fa fényei alatt egyenesen mesés. Chloe odalesz a boldogságtól.

– Tényleg remekül néz ki! – ismerte el Jeb, és Amandára kacsintott. – Sok segítséget kaptam.

– Mézeskalács és tündérmesék – suttogta Emma. – Ez egy meseház.

Jeb hason fekve megigazított néhány dolgot. Szállítás közben felborultak az edények, és elmozdultak a bútorok. Amanda segített neki. Emma közelebb óvakodott a kanapén, hogy jól lássa a ténykedésüket.

Miután Amanda úgy ítélte meg, hogy a ház tökéletes, Jeb még tovább pepecselt ezzel-azzal.

– Jeb, elmúlt éjfél! Chloe valószínűleg még hajnal előtt felkelt minket.

– Mutasd meg anyukádnak a szobáját, aztán menj fel! Hamarosan jövök.

Amanda felállt.

– Ne maradj fent sokáig! Holnap fáradt leszel.

– Nagyszerű dolog Mikulást játszani – mosolyodott el a férfi.

– Miután ilyen keményen dolgoztál, csak elmondod Chloénak, hogy te csináltad, hogy rendesen megköszönhesse? – szólt közbe Emma.

– Egy nap majd rájön, hogy mi csináltuk – nevetett Jeb. – Egyelőre fontosabb, hogy higgyen a karácsonyi varázslatban.

Emma tiltakozott, hogy nem fogadhatja el Jeb ágyát, de miközben Amanda friss ágyneműt húzott fel, meggyőzte, hogy a férfi máshogy nem tudja elképzelni. Pár perccel később, miután a nő belépett az emeleti hálószobába, magányosnak érezte magát. Épp vissza akart menni a földszintre, amikor nyílt az ajtó, és egy pillanatra feltűntek a férfi hatalmas testének körvonalai a folyosói fényben, aztán a szoba ismét sötétségbe borult.

Jeb odalépett mellé az ágyhoz, és egyik kezét a nő feje fölé tartotta.

– Most már szabad – suttogta.

– Mit szabad?

– Csókolóznunk. Loptam lentről fagyöngyöt.

Amanda kuncogott, miközben Jeb meleg, éhes szája az övét kereste. Aztán a férfin kívül, aki a karjában tartotta, minden mást elfelejtett.

– Ahhoz képest, hogy olyan nő voltál, aki utálja a szexet, hamar rákaptál az ízére – suttogta Jeb, amikor már meztelenül, összegabalyodott végtagokkal feküdtek.

– Mi nem szexelünk, mi szerelmeskedünk. – Amanda közelebb bújt Jebhez. Szerette a férfi kemény forróságát. – Köszönök mindent! Azzal, hogy idehoztad anyát, tökéletes lett a karácsony.

Tizenkilencedik fejezet A következő nap tényleg tökéletesre sikeredett.

– Itt járt a Mikulás! Most tényleg, igazából eljött! Siessetek! Siessetek! Gyertek, nézzétek meg! – kiabálta teli tüdőből Chloe fél hatkor, felébresztve az egész házat.

Jeb és Amanda magukra kaptak valamit, és épp akkor értek a földszintre, amikor Emma álmosan kibotorkált a hálószobájából. A három felnőtt a nappaliba sietett. Chloe elbűvölten térdelt a babaház előtt. Fel se nézett, amikor Amanda a nevén szólította.

Jeb leguggolt a gyerek mellé.

– Azt a mindenit, ez ám a babaház! Azt mondtad a Mikulásnak, hogy ilyet szeretnél?

Chloe bólintott, és csillogó szemmel alaposan megvizsgált minden szobát.

– De azt sosem akartam, hogy ilyen sokat dolgozzon, és ilyen szépet adjon! – Benyúlt a babaházba, és megérintette az aprócska tűzhelyet. Aztán meglátta az edényeket a szekrényben. – Olyan szép! Ha ilyen kicsi lennék, benne laknék!

A gyereket annyira lenyűgözte a babaház, hogy a felnőtteknek volt ideje kávézni, és felébredni a fa mellett. Amanda nem kis erőfeszítésébe került, hogy elterelje a lánya figyelmét, és mind kibonthassák az ajándékaikat. Emmának nagyon tetszett a szép csésze meg a csészealj. Jeb imádta a multifunkcionális kést, amelyet Amanda a neten rendelt.

A nőnek is tetszett a drága gyapjúnadrág és -pulcsi, amelyet Jebtől kapott. Chloét majdnem beborította a csomagolópapír meg a szalag.

Jeb nagy, fekete szemeteszsákokat hozott be a használt csomagolóanyagnak.

Miközben a felnőttek átmentek a konyhába reggelizni, Chloe ott maradt a babaházzal, öltöztette aprócska babáit. A könnyű étkezés után Jeb bejelentette, hogy ideje kiöltözni karácsony alkalmából. Bár nem volt biztonságos részt venniük a misén, úgy öltöztek fel, mintha elmennének. Amanda az új fekete nadrágját és a szénszürke pulcsit viselte, amelyet Jebtől kapott. A férfi fekete nadrágot, karácsonypiros inget és szürke sportdzsekit öltött magára. Emma egy szép kék dzsörzéruhát vett fel – egyedül ezt hozta magával, Chloe pedig a születésnapi szerelést. Összegyűltek a földszinten, majd elénekeltek néhány hagyományos zsoltárt és karácsonyi dalt. Ezután kitakarították a házat, és felkészültek a Sterling klán érkezésére.

Emma ideges volt, hogy találkozik a lánya leendő anyósával és apósával, de amint Kate és Jeremiah megérkezett, a szorongása tovaszállt. Jeb szülei kitettek magukért, hogy Emma is a család tagjának érezze magát, és a gyerekeik is követték a példájukat. Amanda napokig szorongott amiatt, hogy olyan ünnepi menüt készítsen, amely felér Kate-ével, de hamarosan ő is felengedett. Annyi ember forgolódott Jeb hatalmas konyhájában, hogy senki sem mondhatta magának teljesen a sikert vagy kudarcot. Az étel közös erőfeszítés eredménye lett.

Amikor mind átmentek az étkezőbe, Jeb gyorsan az asztal végére ültette Amandát, ahol a hagyomány szerint az összejövetel háziasszonya foglalt helyet. Miután mindenki mást is a székéhez kísért, bort töltött a poharakba, aztán a sajátjával a kezében Amanda mellé állt.

– Bejelentenivalóm van.

Barney Amandára kacsintott, mire a nő eltűnődött, vajon tisztában van-e már a titkukkal. Főzés közben megfordította a gyűrűt, így a gyémánt a tenyere felé nézett, mert tudta, hogy Jeb mindenkit meg akar lepni a hírrel.

– Chloe születésnapjának éjszakáján megkértem Amanda kezét – kezdte Jeb. Az anyjára nézve folytatta: – Igen, anyu, a régi módi szerint, fél térdre ereszkedve. – Mindenki nevetett. – Egyébként igent mondott. – Megfogta Amanda bal kezét, hogy eldicsekedjen a gyönyörű, zafírokkal körülvett gyémánttal. – Hivatalos. Nem vagyok többé szabad. Összeházasodunk, amint lehet.

A Sterling család nőtagjai mind felálltak, hogy megnézzék a gyűrűt, és arról susogjanak, milyen szép. Jeb kezet fogott a gratuláló férfiakkal, és megölelte a nőket.

Amanda is felállt, hogy részt vehessen az ölelkezésben. Legutoljára az anyja szorította a karjába.

– Te kis piszok! Még nekem sem mondtad el.

– Te már tudtad – nevetett Amanda. – Te árultad el Jebnek a gyűrűméretemet, hogy megrendelhesse, és biztos vagyok benne, hogy láttad a kezemen. És aggódtál, hogy találkozol a leendő anyósomékkal. Szóval te vagy a piszok.

– Rendben, bevallom – mosolygott Emma. – De úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha nem mondok semmit, míg úgy nem döntötök, hogy megosztjátok a hírt. – Újra magához ölelte a lányát. – Gratulálok, kicsim! Ezúttal remek férfit választottál.

Evés után a család a fa köré gyűlt újabb ajándékozásra. A vendégek estefelé hazamentek, és addigra Amanda már hullafáradtnak érezte magát. Rengeteg mindent kellett csinálnia az ünnepek alatt. Jebet és Emmát a konyhaasztalnál hagyta, ő pedig bevitte a konyakját a nappaliba, ahol Chloe újra a babaház bűvkörébe került. Amanda elnézte a fát, a gyereket, a kismacskával boldogan összebújó kutyát, és úgy gondolta, ez minden nő valóra vált álma.

Jeb itt talált rá.

– Elgondolkodtál? – karolta át a nő vállát.

Amanda boldogan felsóhajtott, és a férfi izmos testének dőlt.

– Csak arra gondoltam, hogy egy élet kellett, míg ide elértem, de végre otthon vagyok. – Felmosolygott a férfira. – Otthon. Hát nem gyönyörű szó?

– Én a te karodban vagyok otthon – suttogta a férfi érzelmekkel teli hangon.

Amanda lábujjhegyre állt, és megcsókolta.

– És mindig nyitva lesz előtted.

Elérkezett a lefekvés ideje, de Amanda nem tudta elcsalni a lányát a babaháztól.

Visszament Jebhez és az anyjához a konyhába, hagyta, hogy a gyerek játsszon még pár percet. Negyedóra elteltével Jeb az órájára pillantott.

– Hosszú napja volt – közölte és felállt. – Most, hogy én vagyok Jeb apu, azt hiszem, rajtam a fürdetés és az esti mese sora. – Lehajolt, és csókot nyomott Amanda homlokára. – Jó beszélgetést az anyukáddal! Ma este én fektetem le Chloét.

– Fürdettél már életedben gyereket? – kérdezte Amanda.

– Azt hiszem, meg tudom oldani, Mandy! – mosolygott a férfi. – Nyugi, ha harmadszor is elmerül, kiabálok.

Amanda a fülét hegyezve hallotta, hogy Jeb viharos vizekre evezett. Chloe sipákoló hangon közölte, hogy nem fejezi be a játékot.

A nő döbbenten fel akart állni, de anyja erős kezét érezve a karján megállt.

– Hadd intézze Jeb, Mandy! Ő nem Mark. Nem kell attól félned, hogy bántja.

– Csak… szóval, Chloe sosem vitatkozik, úgy értem, soha, de soha.

Emma mosolyogva lötyögtette a konyakját.

– És most itt van neki Jeb apu. Jó, hogy a lányod nem fél tőle. – Kortyolt egyet a konyakból. – Hiba lenne beleavatkoznod. Valamikor Jebnek is meg kell tanulnia, hogyan kell apaként viselkednie.

Ezután Amanda hallotta, hogy Chloe elsírja magát. Sőt, életében először hisztirohamot kapott. Amandába belenyilallt a félelem. De amikor az anyjára nézett, Emma a fejét rázta. Amanda az asztal szélét markolta, nehogy felpattanjon.

– Az összes babádat befektetheted az ágyba – közölte Jeb határozottan. – Bugyoláld be őket, és húzd az állukig a takarót! Amikor reggel felébredsz, ők is felébrednek veled.

Akkor mind játszhattok együtt megint.

– Már nem akarom, hogy te legyél az apukám! – kiáltotta Chloe hangosan szipogva.

– Parancsolgatsz, és gonosz vagy!

Amanda szíve elszorult. Emma kuncogott.

– Bocs, hercegnő, de az apukák dolga, hogy néha parancsolgassanak, és gonoszak legyenek – felelte Jeb. A következő pillanatban a duzzogó kislánnyal a karjában sétált be a konyhába.

– Adj a nagyinak egy jóéjtpuszit!

Chloe neheztelő engedelmességgel puszit nyomott Emma arcára. Majd Amanda kapott egy nedves puszit a lányától, Jeb pedig rákacsintott. Aztán a férfi elindult a lépcső felé.

– Eltart majd egy darabig. Valaki jobban fel van húzva, mint a Big Ben órája – szólt vissza a válla felett.

Amanda nem tudott a beszélgetésre koncentrálni. Inkább arra fülelt, mi történik odafent.

Emma megsimogatta a vállát.

– Jó ember, és csodálatos apa lesz belőle. Ha kell, szigorú, de sosem kegyetlen.

A kislányod jó kezekben van.

Amanda feszülten kifújta a levegőt.

– Igazad van. Tudom, hogy így van. Csak nehéz elengedni a régit, és üdvözölni az újat.

Emma megértően bólintott.

– Amíg kényelmetlen, játszd el, hogy nem az.

Amanda meglepetten nézett rá.

– Beszélhetsz az érzéseidről Jebbel, szívem, de sose állj közé és a lányod közé!

Chloénak sohasem szabad azt hinnie, hogy kijátszhat titeket egymás ellen.

Amikor Jeb visszatért a konyhába, piros ingének ujja nedves volt. Megfordította a széket, és lovagló ülésben helyet foglalt rajta.

– Már kívülről tudom a Karácsony előestéjét. Negyedik olvasásnál kidőlt, mint egy fa. – Ingerkedő pillantást vetett Amandára. – A kisasszony végül közölte, hogy megtart apukájának, de még mindig nem örül, hogy le kell feküdnie.

– Fél hatkor kelt, és egész nap pörgött, mint a búgócsiga. – Emma előrehajolt, és töltött Jebnek egy második pohár konyakot. – A gyerekek mérgesek és kezelhetetlenek lesznek, ha túl fáradtak.

A férfi elfogadta az italt.

– Nem panaszkodom. Jó volt látni, hogy neveletlen, ráadásul velem szemben. Eleinte félt tőlem. – Mosolyogva vállat vont. – Most már egyáltalán nem fél. Ebből arra következtetek, hogy valamit jól csináltam, de tudom, hogy még sokat kell tanulnom.

– Megsikáltad a füle mögött? – Amanda nem tudta megállni a kérdést.

– A fejemben végigmentem a listán, és mindent megmostunk, a fogát is. Volt, amit hagytam, hogy ő csináljon. Végtére is már hétéves, és kezd szégyenlős lenni. Fel kellett tartanom egy törülközőt, amikor kimászott a kádból, hogy ne lássam ugyanazt a popót, amit felém villantott, amikor bemászott.

Emma horkantva felnevetett, Amanda pedig elrejtett egy mosolyt.

Jeb egy pillanatra a poharába bámult. Aztán Emma szemébe nézett.

– Más téma, és kérlek, ne kezdj el tiltakozni, amíg be nem fejezem!

– Rendben – egyezett bele Emma.

Jeb mély levegőt vett, és lassan kifújta.

– Emma, azt gondolhatod, hogy meghibbantunk, úgyhogy nézd el nekem. Mint tudod, hamarosan elveszem a lányodat, és én leszek Chloe új apukája. Bár Mandyvel nem tehetjük hivatalossá a kapcsolatunkat, amíg el nem válik Marktól, a szememben már a családhoz tartozol, és Amandával aggódunk, hogy dolgozol, pedig nagyon szenvedsz a csípőd miatt. Szóval, hogy gyorsan a lényegre térjek, el tudnád képzelni, hogy otthagyd Washingtont, és Mystic Creekbe költözöl, hogy a lányod közelében légy? Lakhatnál velünk. Mandy egyetért, hogy ez remek ötlet.

Emma a fejét rázta.

– A friss házasoknak kell a magánélet.

Jeb feltartotta a kezét.

– Hallgass végig! Tudom, hogy szükségünk van magánéletre, ezért nem azt javaslom, hogy örökre ebben a házban élj. Később dönthetsz úgy, hogy saját házat szeretnél, de szerintem praktikusabb lenne, ha hozzáépítenék ehhez egy anyóslakást. Van engedélyem, bár általában csak befejező munkálatokat végzek és bútort készítek. Nem kerülne sokba.

Akkor lenne saját lakrészed, mégis csatlakozhatnál hozzánk, amikor csak szeretnél. Így mindenkinek meglenne a saját élete. És ha nem kell lakbért meg rezsit fizetned, megengedhetnéd magadnak, hogy ne dolgozz, és elvégeztesd a csípőműtéted. Közvetlenül a műtét után Amanda ápolhatna.

Emma csak bámult, szóhoz sem jutott.

– Amíg nem építhetek neked külön lakrészt, Amandával továbbra is a nagyobb emeleti hálószobát használjuk. Nekünk nem okoz gondot, neked pedig nem kellene lépcsőznöd. A felépülésed után hozzáépítek a házhoz, vagy ha azt jobb szeretnéd, segítek neked itt házat keresni, viszonylag közel hozzánk.

– Legalább gondolkodj rajta, anyu! – szólt közbe Amanda. – A csípőd egyáltalán nincs rendben, és aggaszt, hogy dolgozol. Biztosan csak egyre jobban megterheli az ízületet.

– Számodra anyagilag is kedvező lenne – tette hozzá Jeb. – Mandy azt mondja, hatvannégy éves vagy. Vagyis alig egy év múlva elkezdheted felvenni az elhunyt férjed társadalombiztosítási pénzét. És ha úgy döntesz, hogy az anyóslakásban élsz, olyan kevés kiadásod lenne, hogy abból hosszú hónapokig kijönnél.

Amanda visszatartott lélegzettel várt az anyja válaszára.

– Semmit sem szeretnék jobban, mint a lányom és az unokám közelében élni – felelte Emma hosszú hallgatás után. – De, Jeb, add a szavad, hogy megengedheted magadnak a bővítést! Nem akarlak anyagilag megterhelni.

– Bízz bennem, nem ajánlanánk fel, ha nem telne rá. Igazából egy nappalira, fürdőszobás hálószobára és egy kis konyhára van szükséged. Nem akkora plusz alapterületről beszélünk.

Emma bódultnak tűnt.

– Még az sem biztos, hogy megengedhetem-e magamnak a költözést. Költöztetőket kell bérelnem, ide kell hozatnom mindenemet. Aztán meg, hol tároljam a holmikat, amíg a házrészem el nem készül?

– Három fivérem lesz a városban a karácsonyi ünnepek alatt. Megkérem őket, hogy kísérjenek el Washingtonba, összecsomagolunk, és minden holmidat elhozzuk egy nagy furgonnal. Átmeneti raktárnak ott a műhelyem, ami elég nagy. Mindenre teszek ponyvát, így a holmidat nem borítja majd fűrészpor. Amíg távol leszek, Chloéval és Amandával lakhattok a szüleimnél, ott biztonságban lesztek. Megkérem Tonyt az út túloldaláról, hogy pár napig lássa el az állatokat. Bozo és Zúzmara is mehet a szüleimhez. Bozo és a kutyájuk, Murphy haverok, és mindketten elviselik a macskákat.

Emma kiitta a konyakját, és töltött magának még egyet.

– Azt mondjátok, hogy vissza se menjek Olympiába? Csak úgy maradjak itt?

– Muszáj hazamenned? Telefonálhatsz a munkahelyedre, és felmondhatsz.

A fivéreimmel mindent elintézhetünk fent északon. Szeretnéd eladni a házat, vagy inkább bérbe adnád?

Emma egy pillanatra elszomorodott.

– Ott neveltem fel a lányomat, és annyi csodálatos emlék köt oda. De ha ezt megteszem, az lenne a legbölcsebb, ha eladnám. Ha ilyen messze lakom, akkor ingatlanközvetítővel kellene kiadatnom, és az a végén több gonddal járna, mint amennyi hasznot hozna. De meg kell tennem, és nem hátrafelé tekintgetni, hisz itt a családom.

– Te döntesz – vont vállat Jeb. – Fontold meg. De tudom, hogy Mandy boldogabb, én pedig nyugodtabb lennék, ha közelebb élnél hozzánk.

– Anyu – szólalt meg Amanda –, Jeb néha impulzívnak és túl nagylelkűnek tűnhet.

De megbeszéltük. Sok földje van. Ha a magánélet a gond, akkor építhet neked lakást a

főháztól külön is, így lenne ütközőzóna. De őszintén szólva, jobb szeretném, ha a házhoz építenénk a lakrészed, és csak az egyik földszinti helyiségből kellene ajtót nyitnom, hogy köszönjek vagy rád nézzek.

Emma álmodozva elmosolyodott.

– Csodálatos lenne a közelben lenni, hogy gyakran találkozhassunk, és láthassam Chloét felnőni.

– Akkor vágjunk bele! – szólalt meg Jeb. – Barátaid is lesznek itt. Anyám társasági lélek, és szerintem jól kijönnétek. Nagyjából egykorúak vagytok. – A leendő anyósára kacsintott. – Csak szólok, hogy bingóőrültet csinál belőled, ha nem vigyázol.

– Anya imád kertészkedni – jegyezte meg Amanda.

Emma most már izgatottan mosolygott.

– Régen imádtam. A csípőm miatt már nem megy, de ha rendbe hozzák, megint bepiszkítom a kezem.

A kertészkedés említésére Jeb mesélni kezdett a melegházáról, meg hogy hogyan ültette el a magokat, és óvta őket a palántázás előtt.

– Még kukoricát is termeszthetek így, és a paradicsomom… egek, aki bolti paradicsomot vesz, az nem tudja, milyen az igazi.

– Ha biztosak vagytok benne, hogy nem zavarok, elfogadom az ajánlatot – jelentette ki Emma, miután befejezték a kertről folyó társalgást. – Nem olyan egyedül élni Washingtonban, mint képzeltem.

Jeb kinyújtotta a kezét az asztal felett.

– Fogjunk kezet! A fivéreimmel odamegyünk, összepakolunk, és meghirdetjük a házadat. Neked csak a csípőműtéted időpontját kell elintézned.

Emma arca ragyogott.

– Megtartottam a biztosításomat, az fedezi a legtöbb orvosi költséget. Csak ezt nem engedhettem meg magamnak, hogy kiessek a munkából, amíg felépülök.

Amanda az anyja tenyerébe csapott.

– Most nem terhel majd annyi számla. Nem kell dolgoznod. Kertészkedhetsz vagy varrhatsz, amikor kedved tartja. – Elhallgatott. – Jebnek igaza van. Remek lesz.

Amikor szorosan összebújtak az emeleti hálóban, Amanda az orrával simogatta Jeb nyakát, és az ajka elégedett mosolyra húzódott.

– Nagyon köszönöm, hogy ideköltözteted az anyukámat! El sem tudom mondani,

mennyit jelent majd nekem, hogy ilyen közel van.

Jeb a hátára fordult, és a nőt is magával húzta, így Amanda félig a mellkasán feküdt.

– Készülj fel! Ha történik valami az apámmal, meg fogom kérdezni, hogy anya ideköltözhet-e.

– Imádom az anyádat – nevetett Amanda. – Még nyolcvanévesen is pörögni fog.

Sosem fogunk unatkozni!

A férfihoz simult, és olyan boldognak érezte magát, hogy szinte el se merte hinni, hogy ez a valóság.

– Ez a csodák napja volt. A lányom hisztizett. Még most sem értem. Csak pár hónapos volt, de már megtanulta, hogy Mark egyáltalán nem tűri a sírást. Amikor szüksége volt valamire, halkan gurgulázott, hogy jelezze, de ritkán sírt. Ma elképedtem, amikor rosszul viselkedett.

– Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy tovább kényeztessem, hogy még többet hisztizzen – nevetett Jeb. Amanda a vállába nevetett.

– Nem baj, ha kicsit elkényezteted, de ne vidd túlzásba!

– Vicceltem. Chloe túl édes ahhoz, hogy elkényeztetett vakarcs legyen. Emma jól mondta. Nagyon izgalmas nap volt, Chloénak pattanásig feszültek az idegei. Fürdés közben bocsánatot kért.

A férfi meglepte Amandát, és hirtelen a hátára penderítette.

– Azonkívül az a tervem, hogy téged úgyis annyira elkényeztetlek, hogy Chloéra nem marad időm.

Amanda átkarolta a férfi nyakát, és belemosolygott a holdfényes sötétségbe.

– És hogy akar elkényeztetni, Mr. Jeb? A férfi végigcsókolta a nyakát.

– Hadd mutassam meg!

Másnap Jeb felhívta a fivéreit, hogy önkénteseket keressen Emma átköltöztetéséhez Washingtonból. A gyorsaság készületlenül érte Amandát, de miután Jeb letette a telefont, elmagyarázta, miért vágott bele a terv megvalósításába a lehető leggyorsabban.

– Jonas itthon van az egyetemről, Barney egész hétre szabadságot vett ki, és Ben épp nem szállít rodeómarhákat. – Megcsavarta Amanda orra hegyét. – Ne nézz ilyen riadtan, édesem! Már apa is beszereltetett riasztót és kamerákat a házba, úgyhogy mellette

ugyanolyan biztonságban leszel, mint mellettem. Nagyon ritka, hogy mind a három fivérem a városban van, és ráér. Korán reggel indulunk, seperc alatt elintézzük, és visszaérünk, hogy együtt szilveszterezzünk, ne aggódj!

Amanda egy szóval sem ellenkezett, de tényleg aggódott. Közeledett a válóperes tárgyalás, és mivel jól ismerte a férjét, bármit kinézett belőle. Mi van, ha Mark valahogy be tud törni Kate és Jeremiah házába? Ha nem figyelnek annyira, hogy élesítve legyen a biztonsági rendszer, mint ő és Jeb? Át akarta ölelni a férfit, és könyörögni akart, hogy maradjon. Jeb lett a biztos kikötője. De amikor belekezdett, ostobának és gyávának érezte magát. Úgyhogy ahelyett, hogy könyörgött volna Jebnek, hogy ne menjen, azt hajtogatta magában, hogy többé nem Mark irányítja az életét. Csak túlreagálja a dolgot, és visszazuhan a rettegés régi csapdájába. Ha tovább akar lépni, és csodás jövőre vágyik Jebbel, maga mögött kell hagynia Markot és az emlékeit.

Aznap este a férfi mindenkit átköltöztetett a szülei házába. Kate-nek és Jeremiah-nak rengeteg szabad szobája volt, úgyhogy Amanda és Jeb együtt tölthette az utolsó éjszakát.

Zúzmarának volt alomtálcája Kate mosókonyhájában és abban a szobában is, amelyen Chloe Bozóval osztozott. Az otthonosan, praktikusan berendezett Sterling-házban mindenki megnyugodott, kivéve Amandát. Mintha láthatatlan kezek folyamatosan szorongatták volna a gyomrát. Bár az aggodalmaiból semmit sem osztott meg Jebbel, úgy tűnt, a férfi megérezte, mennyire szorong.

Aznap este, amikor mindenki nyugovóra tért, és a ház elcsendesedett, Jeb a karjába vonta, magukra húzta a takarót, kellemes meleget teremtett.

– Mondd el! – suttogta.

Amanda nem akart beszélni. Attól félt, ha belekezd, elsírja magát, és Jebbe kapaszkodik, mint egy hároméves.

– Oké, ha te nem beszélsz, beszélek én. Nem érted, miért döntöttem úgy, hogy most hagylak itt, amikor Mark ideges, és a legveszélyesebb.

Amanda ökölbe szorította a kezét a férfi párnáján.

– A lehető legrosszabb időpontot választottad! Nem kell sietni anya költöztetésével.

Legalább a tárgyalás végét megvárhatnád.

A férfi szorosabban ölelte.

– Az anyád nagyon emlékeztet rád, és szerintem ugyanúgy makacskodna, ha csöpp esélyt kapna rá.

– Igaz. – Amandának be kellett látnia, hogy az anyja nagyon makacs tud lenni.

– És szereti azt a házat, ahol felnevelt téged, sok emléke köti oda. Január 2-ára van

repülőjegye. Ha csak lebzselek, és nem költöztetem át most azonnal, attól tartok, eszébe jut a sok fontos holmija, és pár napot odafent akarna tölteni egyedül, hogy átnézze a kincseit, mielőtt a fivéreimmel pakolni kezdenénk.

Amanda ismerte az anyját.

– Igen, lehet, hogy ezt szeretné. Így lennének külön megjelölt dobozai.

– És ott lenne egyedül védelmező férfi vagy biztonsági rendszer nélkül.

Amandának görcsbe rándult a gyomra.

– Istenem! Szerinted Mark célba veheti anyát.

– A férjed most dühös. Az eszével felfogja, hogy kimondják a válást. Neki ez nagy csapás. A tulajdonának tekint téged, akit el akarnak venni, úgyhogy veszélyes útra tévedhet. Úgy tekint magára, mint akinek mindig igaza van, mindenhatónak hiszi magát, akinek joga van megtartania azt, ami az övé. És szinte lehetetlenné tettem, hogy bosszút álljon rajtad. Így hogyan bánthatna téged, édesem?

Amanda szemét égették a könnyek.

– Ha bántja az anyámat. Tudja, mennyire szeretem, és összetörné a szívemet.

Jeb a haját simogatta.

– Édesanyád biztonságban lesz veled és Chloéval. Apám tudja, hogy a biztonsági rendszert folyamatosan bekapcsolva kell tartani, kivéve azt a pár percet, amíg valaki kimegy vagy bejön. Szereltetett be monitorokat, és figyeli is őket. A házban mindenfelé töltött fegyvereket rejtett el. Bozo is itt lesz erősítésnek. Gowdy segített neki atombiztos jelszavakat kitalálni, és telepített két tűzfalat is. Barney megkérte a kollégáit, hogy felváltva járőrözzenek az utcán, és figyeljék a házat. Ha egy kocsit látnak parkolni a padkánál, ellenőrzik. A környező utcákat is figyelik, arra az esetre, ha Mark gyalog próbálna belógni a területre. Ezúttal nem játszhatja ki a védelmünket.

Amanda teste ellazult.

– Tehát azért teszed ezt, hogy védd az anyámat.

– Igen. Valószínűleg azon töpreng, miért akarom ilyen gyorsan átköltöztetni, de nem magyaráztam el neki, mert ha megemlíteném, hogy attól tartunk, esetleg át akarja válogatni az emlékeit, még kapva kapna az ötleten. Szerintem veszélyes, ha egyetlen éjszakát is egyedül tölt Olympiában.

Mark úgy ismerte azt a várost, mint a tenyerét. Ott nőtt fel. Ha úgy akarna bosszút állni Amandán, hogy árt Emmának, tudná, hol találja meg.

– Jaj, Jeb, köszönöm! Sosem jutott eszembe, hogy anyu veszélyben lehet.

– Akkor megbocsátasz nekem, amiért lelépek, és itt hagylak apuval? – nevetett Jeb.

– Igen.

A férfi odahajolt a nőhöz, és szenvedélyesen megcsókolta.

– Bizonyítsd be! Három napig nem leszek itt. Kell egy kis szeretgetés, hogy kibírjam.

– És ha valaki meghall minket?

– Olyan halkak leszünk, mint két sajtot lopó egér.

Huszadik fejezet A következő három napban Amandának minden önuralmára szüksége volt, hogy nyugodt tudjon maradni. Jeremiah bekapcsolva tartotta a biztonsági rendszert, kivéve amikor kiment a házból, hogy ellássa az állatokat. Hogy minél kevesebbet legyen távol a háztól, felfogadott két tinédzser fiút kisegítőnek. Mivel a srácoknak karácsonyi szünetük volt, boldogan kerestek egy kis pluszpénzt. A házban Jeremiah gyakran pillantott a monitorokra, és ellenőrizte a kamerák képét a mobilján. Amanda az eszével tudta, hogy leendő apósa ugyanazokat a biztonsági intézkedéseket teszi meg, amit Jeb is megtenne, fizikailag szembe tudna szállni Markkal, és kéznél vannak a fegyverei is, amelyeket szükség esetén nem habozna használni.

Mégsem érezte úgy magát, mintha Jeb lenne mellette.

Kate és Emma szórakoztatták Chloét. Jeb áthozta a gyerek babaházát, úgyhogy a két asszony azzal töltötte a napjait, hogy újabb ruhákat varrt a kislány mesevilágában élő aprócska alakoknak. Egy másik nap azzal ment el, hogy sütöttek az újévi vacsorára, amelyet Jeb házában fognak tartani, mert ott több a hely.

Amanda reggelente a párnahuzatban ruhák után kotorászva rózsaszín fecnikre írt üzeneteket talált Jebtől. Szeretlek. Egy másiktól elmosolyodott. El ne felejts! Jövök haza.

Nevetve olvasta, hogy: Ha együtt alszotok Chloéval, légyszi, hadd legyen veletek Bozo is az ágyban. Vigyázni fog rátok, és nem lesz egyedül. Amanda kísértést érzett, hogy végigtúrja az összes ruháját üzenetekért, de aztán úgy döntött, jobban szereti a meglepetéseket. A férfi üzenetet rejtett egy mellzsebbe, egy másik a farmere zsebében lapult. Sírva olvasta: Köszönöm, hogy szeretsz! Egy csoda vagy az életemben. Aztán megint könnyek szöktek a szemébe, amikor egy üzenetben az állt: Ha magányos vagy, képzeld azt, hogy a két karom átölel. Lélekben veled vagyok.

A harmadik nap délutánjára Amanda idegessége szorongásba váltott, és a karját dörzsölgetve járt szobáról szobára. Jeb aznap reggel felhívta, hogy mindent összecsomagoltak, felpakoltak a teherautóra, felfogadtak egy ingatlankezelő céget, hogy kitakarítsanak, kifessenek, és előkészítsék a házat az eladásra. Délelőtt pedig találkoznak egy ingatlanügynökkel, hogy listázza az ingatlant. Jeb úgy vélte, hogy a házat gyorsan el tudják majd adni, és annyi pénzért, hogy Emmának tetemes haszna legyen.

– Kétlem, hogy ma hazaindulunk. Teljesen kipurcantunk. Nagyon jólesne a meleg étel, a zuhany meg egy kényelmes ágy egy motelben.

– Aludd ki magad jól a hosszú út előtt! – válaszolta Amanda, hiába szerette volna már nagyon viszontlátni a férfit. – Nem szeretném, ha bármelyikőtök elszundítana a volán mögött. Mondd meg a fivéreidnek, hogy értékelem, hogy ennyit fáradoznak. Ők a legjobbak.

– És én mi vagyok, resztelt máj?

Hiába volt feszült, Amanda akaratlanul is elmosolyodott.

– Nekem te vagy Mr. Csodálatos, és csakis te.

Most, órákkal a beszélgetés után Amanda akkor sem tudott volna mosolyogni, ha az élete múlik rajta. Bizsergett a bőre, és egyre jobban rettegett. Talán az évek során telepatikus kapcsolatba került Markkal. Nevetséges! Nem tudott azonban szabadulni az érzéstől, hogy a férje valahol repesve várja, hogy nagy kárt okozzon.

A legkönnyebben most úgy teheti meg, ha Jebet veszi célba. A gondolatra jeges rémület lett úrrá Amandán. Istenem, ez miért nem jutott eszembe? Jeb megvédte azt, akiről tudta, hogy Amanda nagyon szereti, de arról megfeledkezett, hogy a nő őt is a szívébe zárta.

Amanda verejtéktől nyirkos tenyérrel hívta Jeb mobilját. Azonnal bekapcsolt az üzenetrögzítő. Egyre rémültebben próbálta hívni újra meg újra, ugyanazzal az eredménnyel. Valami történt. A zsigereiben érezte.

Jeremiah a nappaliban talált rá, ahogy telefonálni próbál. Amikor látta, hogy a nő reszket, megragadta a vállát.

– Hé, hé! Mi borított ki ennyire?

A férfi nagyon emlékeztette Amandát Jebre. Még a hangja is ugyanolyan telten zengett.

– Aggódom Jebért. Nem veszi fel a mobilját, Jeremiah. Rengetegszer próbáltam.

– Hívj inkább apunak. – Nem törődve a nő kezében szorongatott mobillal, a karjába vonta. A haját simogatva csitította, ahogy legidősebb fia oly gyakran tette.

– A fiam erős, és az ökle gyors, mint a villám. Tudom, hogy ezt az oldalát még nem ismered, de fiatalabb korában bokszolt. A ványadt kis férjednek esélye sincs. Jeb kettétöri.

– Nem ismered Markot. Ő nem száll szembe Jebbel. Hátulról támad rá.

Jeremiah kérges tenyerével újra végigsimított a haján.

– Talán megpróbálja, de Jeb a három öccsével van. Ben rodeós körökben forgolódik.

Volt már dolga kemény marhapásztorokkal, és ha lendül az ökle, akit eltalál, örülhet, ha marad ép foga. Barney rendőrtiszt. Csak mert kisvárosi zsaru, egy percig se hidd, hogy kis kaliberű. Egy ideig az államiaknál dolgozott, és szerette is csinálni, de hiányzott neki Mystic Creek, és úgy döntött, búcsút int a nagyvárosi bűnözésnek. Lehet, hogy az egyetemista Jonas kisiskolásnak tűnik, de versenyszerűen birkózik, és tavaly a súlycsoportjában harmadik volt az államban. Bokszol is. Az a tapló Mark Banning el sem jut Jebig, ha a fivérei vele vannak.

– Mark fegyvert hord!

– Akárcsak a fiaim. Általában csak Barney, de most a többiek is. Jeb jól van, jegyezd

meg, amit mondok. Valószínűleg nincs térerő. Visszahív, amint észreveszi, hogy kerested.

Amanda nem tudta, hogy a szülővárosában milyen a mobilvétel. Tizenhét évesen kapta az első mobilját, amikor Chloéval terhes lett, és nem emlékezett, milyen volt a lefedettség a város bizonyos részein.

– Nem tudok élni nélküle – suttogta. – Ezt sosem mondtam el neki. Miért nem jutott eszembe, hogy kimondjam?

– Abból, ahogy rád néz, szerintem tisztában van vele, és az érzés kölcsönös – tolta el magától nevetve Jeremiah. – Bízz Istenben, Mandy!

– Több mint hat évig bíztam Istenben – bukott ki Amandából.

Jeremiah homlokon csókolta.

– Igen, és idővel, amikor oda jutottál, hogy segíts neki egy kicsit a meneküléssel, hol kötöttél ki? – Mosolyogva csóválta a fejét. – Pont Mystic Creekben, Jeb szomszédságában. Azért ezt kicsit írd Isten javára! Nemcsak segített neked kijutni onnan, de egyenesen ahhoz a férfihoz irányított a Földön, aki annyira szeret téged, hogy meghalna érted. – A ház hátsó része felé fordult. – Gondolkodj el ezen!

– Gondolkodom – kiáltott utána Amanda –, és nem akarom, hogy meghaljon értem!

Jeremiah megállt, megfordult, és kilesett az egyik ablakon.

– Nekem nagyon is élőnek tűnik, aranyom.

Amanda megperdült, követte a férfi tekintetét, és észrevette, hogy Jeb száll ki a kocsiból. Felsikoltott, és a bejárati ajtóhoz rohant. Jeremiah utánaszaladt, hogy kikapcsolja a biztonsági rendszert, még mielőtt feltépné az ajtót. Amanda megfeledkezett róla, hogy mindent csúszós jég borít. Csak Jebet látta, aki ruganyos léptekkel sétált felé.

– Vigyázz! – kiáltotta a férfi. – Csúszósabb, mint az olajos bago…

Amanda kiért a jeges udvarra, megcsúszott, és hasra vágódott. Jeb szitkozódva odaszaladt, hogy felsegítse. A következő pillanatban egy káromkodás kíséretében a nő mellett kötött ki.

Amandának sajgott az arca, de annyira izgatott lett, hogy láthatja a férfit, hogy nem is érdekelte. Próbált felülni, de kicsúszott alóla a keze, és újra elvágódott. Jeb igyekezett segíteni, de ő sem járt több szerencsével. Így ahelyett, hogy felálltak volna, négykézláb másztak egymás felé, megragadták a másikat, és Amanda végre újra maga körül érezte a férfi karját. Szenvedélyesen csókolták egymást.

Barney civil ruhában és fegyverrel a csípőjén óvatosan közeledett feléjük.

Megpöckölte a sapkája ellenzőjét, hogy lenézhessen a teljes odaadás e megnyilvánulására.

– Az ég szerelmére, menjetek szobára! – Kinyújtotta a kezét az épp levegő után kapkodó Jeb felé. A bátyja megragadta, Barney hátradőlt, hogy megemelje, mire csúszós

talpú csizmája kifutott alóla. Jeb mellett ért földet, és eltorzult az arca, amint eljutott az agyáig a hátsóját ért ütést.

– A francba! – nyögött fel. – Hát, ha ilyen őrülten viselkednek az emberek, ha szerelmesek lesznek, én nem kérek belőle. – Amanda arcát méregette. – Kétszeresen is a francba, bratyó! Monoklija lesz.

Jeremiah eddigre feltette a cipőláncot, kicaplatott, és terpeszállásban, csípőre tett kézzel megállt mellettük. Kate megjelent a verandán, Emma, Chloe és Bozo ott sorakoztak mögötte.

– Idiótákat neveltem – közölte a férfi. – Még a bolond is tudja, hogy Mystic Creekben egy hóvihar után cipőlánc kell.

– Északon nem volt hó – tájékoztatta az apját Barney. – Porold ki a fenekem, és nevezz háromévesnek, de ha befejezted, felsegítenél minket?

Kate a verandán kacagott. Jeremiah hátrapillantott a válla felett.

– Kate, vidd vissza Emmát és a gyereket a házba, és indítsd be azt a nyavalyás riasztót! Most rögtön! Kopogok, ha talpra állítottam ezt a bagázst, és felértünk a verandára.

Kate, aki késve vette észre, hogy az egész házat őrizetlenül hagyta, gyorsan visszaterelte Chloét, Emmát és Bozót, aztán becsapta az ajtót.

Egy órával később Amanda a Sterling-ház konyhaszigeténél ült, és egy félbevágott nyers krumplit szorított az arccsontjára. Ez volt Jeremiah gyógymódja a monoklira.

Valahányszor megunta, hogy a bőrére szorítsa a gumót, valaki rászólt, hogy csak folytassa.

– Működik – közölte Kate. – Mivel négy fiút neveltem, biztosan tudom.

Kávét és friss fahéjas tekercset szolgált fel mindenkinek.

– Jeb, emlékszel, amikor az a végzős a szart is kirugdosta belőled? – kérdezte Barney az étel felett. – Azt hiszem, elsős voltál, és csak feleakkora. Háromszor bukott az utolsó évben.

– Annyira azért nem voltam kicsi! – vágott vissza Jeb. Amandát nem érdekelte, milyen nagy volt Jeb gimis évei elején. Csak az érdekelte, hogy most több mint száznyolcvan centi magas, és minden porcikájával őt imádja.

– Hát, tényleg seggbe rúgott – kötötte az ebet a karóhoz Barney. – Amikor hazaértél, úgy néztél ki, mintha egy szögesdróttal kerültél volna összetűzésbe.

– Vigyázz a szádra! – szólt közbe Kate.

Barney csodálkozva nézett az anyjára.

– Hé, a segg nem szitokszó. Szűz Mária azon lovagolt el Betlehembe, hogy egy jászolban életet adjon a kis Jézusnak.

– Egy szamáron lovagolt, szegény teremtés – vágott vissza Kate –, és ha a segg szót olvasod a Bibliában, rendben. De társalgásban az emberi anatómiára utalva illetlen szó. – Barney halkan káromkodott, az anyja folytatta: – Hallottam. Ha a fahéjas tekercset szeretnéd egy darab szappanra cserélni, bármikor készen állok.

Amanda kezdettől tudta, hogy szereti Jeb családját, de most, az esés után az udvariasság álarca nélkül mutatkoztak előtte. Még mindig szerette mindannyiukat. Amikor az anyjára pillantott, látta Emma ragyogó mosolyát, és tudta, hogy őt is ugyanúgy lenyűgözik.

– Szóval Ben és Jonas mikor jönnek haza? – kérdezte Jeremiah.

– Reggel – felelte Jeb. – Az a hatalmas, teli kamion csúszkálni fog a meredek utakon.

– Amandára pillantott. – Arra gondoltam, a furgonommal gyorsabban itt vagyunk, és itt ugyanúgy jól kialudhatom magamat, mint ott.

Pár perccel később Jeb mindenkit hazafuvarozott a csomagokkal és Chloe babaházával együtt. Barney, aki a szüleinél hagyta a furgonját, míg Washingtonban járt, követte őket, hogy ellenőrizze, Jeb házánál minden rendben van-e, és megvárta, amíg a bátyja mindenkit biztonságban bevisz.

Miután Barney elment, és Amanda kicsomagolt, Jebbel nekiálltak vacsorát főzni.

A nő a férfi mellett ténykedve várta az éjszakát, amikor végre egyedül lesznek az ágyban.

Jeb hosszan bámult rá, valószínűleg ő is ilyesmire gondolt.

– Hiányoztam? – kérdezte. – Megtaláltad az üzeneteimet?

– El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál, és igen, megtaláltam az üzeneteidet.

Azokkal húztam ki. Csak azt kívánom, bár én is csempésztem volna a csomagodba. – Elhallgatott. – Megijedtem, amikor nem tudtalak mobilon elérni, épp mielőtt hazaértél.

– A város határában a régi mystici főút nagyon kanyargós, és sziklák szegélyezik.

Nem volt vétel.

– Miért nem árultad el, hogy ma hazajössz?

– Fáradtak voltunk. Nem voltam benne biztos, hogy kibírjuk megálló nélkül. Nem akartam, hogy várj minket, aztán csalódnod kelljen.

– Hát, kellemes meglepetés volt.

A vacsora utáni teendők végeztével, miután Chloe és Emma ágyba bújt, Amanda kézen

fogta Jebet, és felvezette a szobájukba. Szeretkezni akart a férfival – nem, szüksége volt rá. Hiányoztak neki a fizikai közelségből fakadó gyönyörök, amelyeket csak vele élhetett át.

– Le kell zuhanyoznom – közölte Jeb, és kibújt az ingéből. A nő csalódottságát látva elvigyorodott. – Csatlakozol?

– A zuhanyzóba? Sosem csináltam a zuhany alatt.

– Akkor épp itt az ideje kipróbálni.

Pár pillanattal később, ahogy ott állt a férfival a forró vízsugár alatt, Amanda felfedezte, milyen örömöket rejteget, ha egymáshoz simul szappantól síkos testük, és így szeretkeznek. Mire megtörölköztek, és becsusszantak az ágyba, teljesen kimerült és elképzelhetetlenül boldog volt.

– Nem tudok élni nélküled. Ezt elfelejtettem mondani – suttogta, aztán álomba szenderült.

Újév napján Amandának ismét alkalma nyílt, hogy élvezze Jeb szórakoztató családjának társaságát. A bőséges és szinte tökéletes ételt csak élvezetesebbé tette a nevetés és a pezsdítő beszélgetés. Úgy tűnt, Emma és Kate máris összebarátkoztak, és egymás mellé ültek le. Az Amanda jobbján helyet foglaló Jonas azt ünnepelte, hogy jó jegyekkel zárta negyedéves vizsgáit. Adriel, Amanda balján, mókás történeteket mesélt arról, milyen recepciósnak lenni a belgyógyász dr. Hamilton és a háziorvos dr. Payne mellett. Ben rodeós balhékról mesélt, a legviccesebb története a hírhedt, rettegett bikáról szólt, amely egyszer csak úgy döntött, nem ugrál.

A nap végén Amanda a gyönyörű fa mellett állt, és a nappali ablakán át a sötétségbe bámult. Amikor Jeb rátalált, és átkarolta a derekát, a férfinak dőlt.

– Mi jár a fejedben?

Amanda nehezen fogalmazta meg az érzéseit.

– Holnap másodika, és már csak kilenc nap lesz hátra a tárgyalásig.

– Menni fog, mint a karikacsapás. Johnson szerint Marknak esélye sincs a bíróságon.

Amanda átfogta a férfi csuklóját, és magához húzta a karját.

– Nem arról van szó, hogy szerintem Mark nyerhet a bíróságon. Inkább attól félek, hogy más módon győz le, máshogy tesz tönkre. – Egy darabig hallgatott. – Amióta eljöttem otthonról, most először vagyok boldog, egy csodálatos férfira, szerető családra leltem, és még anyu is velünk él. Minden tökéletes, és tudom, hogy csak hálásnak kellene lennem, de ehelyett szörnyen rossz előérzetem van.

– Rossz előérzeted?

– Igen. Nem érted, Jeb. Túl szép, hogy igaz legyen. És Markot semmi, az égvilágon semmi sem állíthatja meg, hogy tönkretegye számomra.

– Jaj, édesem! Próbálj megfeledkezni Markról, és csak élvezd a boldogságot!

Amanda semmire sem vágyott jobban, de nagyon jól tudta, milyen agyafúrt Mark, és mélyen legbelül, ahol a logika nem uralkodott, érezte, hogy a férfi tervez valamit. És mindenkit felkészületlenül ér majd, amikor lecsap.

Amanda azt kívánta, bár megállíthatná az idő múlását, de a napok úgy folytak, mint szűrőn a víz. Észre sem vette, és elérkezett a tárgyalás napja. Rendelt egy szép kosztümöt: barna, egyenes vonalú szoknyát, hozzáillő blézerrel és ekrü selyemblúzzal. Miután felöltözött, azon tűnődött a tükör előtt, hová lett a toprongyos Amanda. Visszafogottan stílusos volt. Miután beszélt Johnsonnal, tudta, hogy így tökéletes. A bíró egy rátermett, vonzó, mértéktartóan elegáns nőt lát majd.

De nem elegánsnak, hanem rémültnek érezte magát. Hogy megnyugtassa Jebet, kényszerítette magát, hogy reggelizzen, de nem esett jól neki az étel, és hamarosan a fürdőszobában szabadult meg tőle. A tárgyalást délután egyre írták ki. Bár sokszor beszéltek Clyde Johnsonnal telefonon, a férfi szeretett volna találkozni vele fél tizenkettőkor egy, a bírósághoz közeli étteremben egy utolsó megbeszélésre. Amanda közben végig Jeb kezét szorongatta, és azt kívánta, bár felgyorsulna és véget érne a nap.

Johnson kérdéseket zúdított rá. Volt, amit ő készült feltenni a bíróságon, és volt olyan is, amivel szerinte a másik ügyvéd fogja bombázni. Mire végeztek, Amandának zúgott a feje.

Johnson megsimogatta a kezét.

– Gond nélkül meg fogja oldani. Tudom, hogy ideges, összezavarodott, és amíg a tanúk padján áll majd, lesznek pillanatok, amikor kikapcsol majd az agya. Ha ez megtörténik, udvariasan kérje, hogy ismételjék meg a kérdést. Nem baj, ha bevallja, hogy ideges. A bíró meg fogja érteni. – A nő ujjaira kulcsolta az ujjait. – Csak azt ne feledje, az ellenfél ügyvédje nem dühítheti fel, mert maga az igazat mondja, tehát még ha össze is zavarodik, vagy nem ért egy kérdést, jól fog kijönni a végén. Mark, ha jól gondolom, nyugodtan viselkedik majd. Mosolyogni fog néhány válaszán, próbálja azt közvetíteni, hogy egy szó sem igaz abból, amit mond. Ne nézzen rá! Tegyen úgy, mintha ott sem lenne a teremben!

Amanda olyan száraznak érezte a száját és a torkát, mint a tapló.

– Mi van, ha fegyvert hoz magával?

– Fémdetektorok – rázta a fejét Johnson. – A biztonságiakon nem juthat át fegyverrel, és bogarat ültettem a bíró fülébe, hogy a múltban már fizikailag bántalmazta magát, és

lehet, hogy újra megpróbálja. Egy teremőr megmotozza, mielőtt átmegy a detektoron.

A levegő sziszegve áramlott ki Amanda szétnyílt ajkai közt.

– Hála istennek!

Úton a bíróságra Jeb folyamatosan beszélt, próbálta elűzni Amanda félelmeit, aki itta minden szavát.

– Ott leszek a nézői padsorokban közvetlenül mögötted. Mivel te vagy a felperes – aki benyújtotta a válókeresetet –, jobb oldalon ülsz majd, a bíróval szemben. Johnson tőled balra foglal helyet, közted és Mark között, aki szintén az ügyvédje mellett ül majd.

Tehát ott lesz a két ügyvéd védőzónának. A fegyveres törvényszolga az emelvény mellett áll majd, ahol a bíró vezeti a tárgyalást. Az ülnök is a terem első részében a bírói emelvény közelében foglal majd helyet. Tehát jó néhányan lesznek közted és Mark között.

Tiszta őrült, ha bármivel próbálkozik a tárgyaláson.

– Mark tiszta őrült, ha rólam van szó – vett reszketeg levegőt Amanda. – Mindig az volt, és az is marad.

– De kifinomult önvédelmi ösztönnel rendelkezik. Lehet, hogy bepipul, és sértegetni fog, de kétlem, hogy messzebbre menne. És ne feledd, hogy fémdetektoron kell áthaladnia. Csak fizikai támadással próbálkozhat, és ha megteszi, ott leszek, és megállítom, ha Johnson nem üti le. Egyszer említette, hogy hátvéd volt a középiskolában.

Az évek során meghízott, de azért még látszik rajta, hogy elég izmos, és nagy összegben fogadnék, hogy az ökle halálos.

Amanda tudta, hogy közelednek a bírósághoz. Lesimította a blézerét, és a blúzát babrálta.

– Jól nézek ki?

A férfi végigmérte melengető mogyoróbarna szemével.

– Gyönyörű vagy!

Amanda a hajába túrt.

– És Chloe hol lesz? Elfelejtettem megkérdezni.

– Egy őrzött helyiségben a tárgyalótermen kívül. Ha a bíró beszélni szeretne vele zárt ajtók mögött, egy fegyveres egyenesen odakíséri hozzá. A tárgyalóterembe be sem teszi a lábát. Az anyáink végig vele maradnak. Van ott egy DVD-lejátszó, úgyhogy visznek pár Disney-filmet, hogy azokat nézhesse.

– Szerinted a bíró akar majd vele beszélni?

– Johnson kételkedik benne Chloe kora miatt. Több mint valószínű, hogy

meghallgatja a vallomásokat, megtekinti a bizonyítékokat, és ítéletet hoz. Amikor elhagyjuk a bíróságot, az egésznek vége lesz.

– Amíg Mark bíróság elé nem áll a bántalmazásért.

Jeb megszorította Amanda vállát.

– Kicsim, egyszerre egy dolog. Éljük túl a mai napot. Aztán majd aggódunk a per miatt.

Abban a pillanatban, amint Amanda belépett a tárgyalóterembe, a teste és az agya is érzéketlenné vált. Faborítású, egyszerű bírói pulpitus, lekerekített székek és asztalok a felperes meg az alperes részére, márványos, szürke csempe – minden összemosódott a szeme előtt. Jeb végigkísérte a padsorok között a korláthoz, amely elválasztotta a nézőteret attól a területtől, ahol a tárgyalás zajlott. Clyde Johnson odalépett hozzájuk, karon fogta Amandát, és a felperes asztalához vezette. Amanda belesüppedt egy alaposan kipárnázott, masszív faszékbe. Johnson közvetlenül a baljára ült.

Amanda a bírói pulpitusra szegezte a tekintetét, de a szeme sarkából látta Markot az alperes asztalánál egy vékony, sötét hajú férfival, akiről feltételezte, hogy az ügyvédje.

Miért van az, hogy minden más ködös, csak Mark arca kristálytiszta? Fel akart pattanni és elszaladni, csakhogy nem volt hová mennie. Menekült, amíg szűkös forrásai engedték, megpróbált elrejtőzni, de minden erőfeszítése dacára itt van, és megint szembe kell néznie Markkal. A férfi őt bámulta. Amanda akarata ellenére is felé pillantott, mire a férje rámosolygott. Ajka azon az ördögi módon görbült felfelé, amitől megtanult rettegni.

Az ülnök megnyitotta a tárgyalást.

– Álljanak fel! – Mást is mondott, de a szavai érthetetlenül csengtek Amanda számára. Bejelentette, hogy a tiszteletre méltó valamilyen bíró elnököl. Egy pillanatra Amanda azt gondolta: Jaj, ne! Nem hallottam a vezetéknevét! De aztán halványan felrémlett neki, hogy Johnson arra utasította, hogy a bírót szólítsa bírónőnek, a vezetéknevére nincs szükség.

A bírónő, egy teltkarcsú, rövid, szőke hajú, komoly, szürke szemű idősebb asszony, helyet foglalt a pulpituson, aztán mindenki más is leült. Amanda tudta, hogy először őt szólítják tanúskodni, de arra nem készült fel, hogy ez ilyen gyorsan megtörténik.

Bizonytalan lábakon a tanúk padjához sétált, és rá akart üvölteni a fegyveres teremőrre, az ülnökre és a bírósági tudósítóra, hogy ez nem átlagos ügy. Egy kislány jövője a tét, erre úgy tesznek, mintha ez egy átlagos nap lenne.

Amanda fellépett a tanúk padjára. Úgy rémlett neki, hogy tett esküt, de a részletekre nem emlékezett. Johnson felállt a felperes asztalától, és előrelépett.

– Ms. Banning, kér egy pohár vizet, mielőtt folytatjuk? – kérdezte.

Amanda megpróbált a férfi széles arcára összpontosítani.

– Igen, kérem, ha nem túl nagy fáradság.

Egy homályos alak hozott Amandának egy poharat. A nő két kezébe vette, és arra gondolt: Ki ne borítsd!

Johnson kérdezett valamit. Bár Amanda nem igazán fogta fel a kérdést, hallotta magát, ahogy válaszol. A hangja mintha egy mély alagútból érkezett volna. Kérlek, istenem, segíts át ezen az egészen! Segíts megvédeni Chloét! Kábultan válaszolt egyik kérdésre a másik után, aztán Johnson helyet foglalt, hogy Mark ügyvédje is kikérdezhesse.

Amandán úrrá lett a pánik, mert tudta, hogy ez az ügyvéd kíméletlenül ráront majd.

Vadul kereste a szőkésbarna hajat, a napbarnított arcot és mogyoróbarna szemet. Jeb. A férfi két sorral a felperes és az alperes asztala mögött ült. Nem így tervezték. Mielőtt a bírónő helyet foglalt volna, Johnson elmagyarázta, miért ilyen zsúfolt a terem. Azt mondta, a válóperek nyilvánosak, és bárki megnézheti őket. A válás igazi nézőcsalogató.

Amanda Jeb szemébe nézett, és a teste kicsit ellazult. Menni fog. Jeb támogatásával bármit túlél. Aztán anélkül, hogy akarta volna, a tekintete összeakadt Markéval. A férfi kék szeme olyan hidegen csillogott, mint a jégszilánk, és olyan ádáz gyűlölet égett benne, hogy Amandát kirázta a hideg. A fogát kivillantva mosolygott és csücsörített, hogy csókot dobjon. A halál csókja, gyakran nevezte így, épp mielőtt meghúzta a halántékához nyomott revolver ravaszát.

Amanda reszketett. Kikapcsolt az agya.

– Ms. Banning, harmadszorra teszem fel ugyanazt a kérdést!

Amanda összerezzent, és kényszerítette magát, hogy az ügyvédre nézzen, aki egy gonosz kis menyétre emlékeztette.

– Elnézést! Lenne szíves megismételni a kérdést? – préselte ki magából.

A férfi közelebb hajolt a vádlottak padjához.

– Bizonyítani tudja, hogy Mark Banning okozta bármely, a fényképein dokumentált sérülést?

Amanda válasz után kutatott.

– Nem – felelte végül.

– Hangosabban, kérem!

– Nem! – kiáltotta Amanda.

Az ügyvéd égnek emelte a kezét, és a bíróra mosolygott, mintha a válasz mindent elmondott volna. Víz fröccsent ki Amanda poharából. A hideg folyadék végigcsorgott az ujjain, és az ölébe csöpögött. A szoknyám, gondolta, aztán rájött, hogy hülyeség a ruhája miatt aggódni. Csak Chloe számított. Mark újra elkapta a pillantását, és gúnyosan

elvigyorodott. Amanda ismét Jebet kereste, az arcára szegezte a tekintetét, és így sikerült rátalálni a higgadtságra, hogy meg tudja válaszolni az ügyvéd agresszív kérdéseit.

Mark ügyvédje egyszer csak odatolta Chloe megégett kezének a fényképét. A forró tűzhelylap komoly sérülést okozott.

– Azt állítja, hogy a férje, Mark Banning okozta ezeket a sérüléseket a lányuk tenyerén, de erre nincs fényképes bizonyítéka. – A bíróhoz fordult. – Bírónő, megjegyezném, hogy a gyerekek gyakran égetik meg magukat véletlenül. Nincs bizonyíték, hogy Mr. Banning okozta ezt a sérülést a gyermeken. Ami azt illeti, a fényképes bizonyíték olyan gyenge, hogy elképeszt, hogy ön hagyta bemutatni a bíróságon.

Huszonegyedik fejezet Nem! Amanda sikoltani szeretett volna. Csak Johnson figyelmeztetése tartotta vissza, hogy ne mutassa ki a dühét. Mark ügyvédje olyan logikusan érvelt, hogy a bírónő talán hallgat rá. Tényleg nem volt fényképes bizonyítéka arra, hogy Mark okozta bármelyik sérülést Chloén. De aki látta azokat a képeket, hogy gondolhatta, hogy Amanda fotózhatott volna közben? Istenem, istenem, ne hagyd, hogy Mark egyedül maradjon vele!

Amandának kétsége sem volt, hogy a férfi megölné a kislányt, ha esélye lenne rá.

Amanda a félelemtől szédelegve bámult a bírónőre. Miután tanulmányozta a képet Chloe megégett tenyeréről, átlapozott néhány másikat, és összevonta a szemöldökét.

– Ha egyszeri sérülésről lenne szó, talán fontolóra venném az érvelését, uram, de túl sok sérülést dokumentáltak ahhoz, hogy mind baleset legyen – fordult végül Mark ügyvédjéhez. Összekulcsolta a két kezét a képeken. – Azt is megjegyezném, hogy Mr. Banning bíróság elé áll, hogy eldöntsék, bűnös-e, vagy ártatlan az ellene felhozott vádakban. A bíróság feladata ma a felperessel kötött házasság felbontása, és annak eldöntése, hogy a kiskorú gyermeket veszélyeztetjük-e azzal, ha az édesapa megkapja a felügyelet nélküli láthatás jogát.

– Igen, bírónő, de a bíróság mai döntése hatással lesz a másik per kimenetére. Ha az édesapának most csak a lánya felügyelet melletti láthatását ítélik meg, az célzás a bűnösségére, ami befolyásolhatja az eurekai bíró döntését.

A bírónő feltartotta a kezét.

– A bíróság megismétli, hogy ennek a meghallgatásnak a célja a házasság felbontása és annak eldöntése, hogy veszélyeztetjük-e azzal a gyermeket, ha az édesapának megítéljük a felügyelet nélküli láthatást. – Amandához fordult: – Ms. Banning, visszafáradhat a helyére. Kívánja, hogy az alperes tanúskodjon? – kérdezte Mark ügyvédjét.

– Igen – felelte a férfi.

Az ülnök Markot szólította a tanúk padjára. A férfinak minden jól ment, amíg az ügyvédje kérdéseire válaszolt. Amanda látta rajtuk, hogy többször elpróbálták a vallomást.

De aztán Johnson következett. Az idősebb ügyvéd lecsapott Markra, és nem eresztette, amíg fényt nem derített a hazugságaira.

– A feleségemnek mindig volt saját kocsija! – bámult Mark lángoló tekintettel Amandára. – Hazudik, és megpróbál szörnyetegnek beállítani. Arról is mindig gondoskodtam, hogy legyen otthon telefonvonal. Milyen férj hagyná magára a feleségét úgy, hogy nem tud segítséget hívni, ha történik valami?

– Tudja bizonyítani, hogy van másik kocsija, és vannak telefonszámlái a vezetékes telefonvonalhoz?

Mark kijött a sodrából, és majdnem kiabált: – Természetesen. Most nincsenek nálam a papírok, de később bemutathatom őket.

Johnson megfordult, Amandára mosolygott, úgy tett, mintha a jegyzeteit ellenőrizné, aztán visszafordult a pad felé, hogy bedobja a bombát.

– Ez különös, Mr. Banning, mert felfogadtam egy nyomozót, hogy ellenőriztessem a telefon- és járműnyilvántartás adatait. Az eredményei szerint önnek egyik lakhelyén sem volt vezetékes vonala, és amióta házasságot kötött Ms. Banninggel, csupán egyetlen autó volt a tulajdonában, egy régi típusú, szürke Chevy.

Johnson odavitte a nyomozati jelentést a bírónőnek megtekintésre. A nő átfutotta az iratokat, és kérdő pillantást vetett Markra, akinek a homlokát kiverte a veríték.

– Mivel magyarázza ezt, Mr. Banning? Volt már dolgom ezzel a nyomozóval, és igen alapos.

Mark úgy legyintett, mintha egy bosszantó szúnyogot hessegetne el.

– Nem kaptam hitelt, így édesapám vette a másik kocsit, és az ő nevén szerzett nekünk vezetékes vonalat.

Johnson arcán kitörő öröm tükröződött, ahogy visszament az asztalához egy újabb jelentésért. Visszafordult a pulpitus felé.

– Számítottam rá, hogy Mr. Banning ezzel hozakodik majd elő, tehát a nyomozómmal ellenőriztettem, hogy bármely családtagja vagy barátja vásárolt-e autót Ms. Banningnek használatra. – Fürgén a bírónőhöz sétált, és átadta a jelentést. – Se kocsi, se telefon. Ms. Banning vallomása a színtiszta igazság. A férje nem biztosított neki közlekedési eszközt, telefont, internetet, továbbá elvágta őt az összes barátjától és a családjától.

Mark beszélni kezdett, de a bírónő félbeszakította: – Emlékeztetnem kell, Mr. Banning, hogy vád alá helyezhető, ha hamis vallomást tesz a tárgyalótermemben?

– Én nem teszek hamis vallomást! – üvöltötte Mark. Amandára mutatott. – Ő hazudik! Elhagyott! Elvette, és majdnem hat hónapig elrejtette előlem a gyerekemet!

A bírónő lesújtott a kalapácsával.

– Rendet a teremben! Halkabban, Mr. Banning, és fékezze magát, vagy elítélik a bíróság megsértéséért!

Amikor Mark káromkodásokat zúdított a bírónőre, újra lesújtott a kalapács.

– A bíróság a felperes, Ms. Amanda Banning javára dönt. A házasság felbomlik, a döntés kilencven nap múlva emelkedik jogerőre. Mr. Banning kéthavonta láthatja a lányát két órára, csakis a bíróság felügyelete mellett. A gyermek semmilyen körülmények között

nem maradhat egyedül az apjával. Ha Mr. Banninget az eurekai bíróság ártatlannak találja a bántalmazás vádjában, az elnöklő bíró kedvezőbb láthatási rendet ítélhet az édesapának, és kétségtelenül meg is teszi majd.

Miután kifújta visszatartott lélegzetét, Amanda újabb adag oxigén után kapkodott, a tüdeje égett. Nyertünk! Chloe javára döntöttek. A kislány biztonságban lesz. Amanda ezen túl nem is tudott gondolkodni.

– De, bírónő – kiáltotta Mark ügyvédje –, ez…

A nő újra használta a kalapácsot.

– A bíróság döntött.

Amanda kiabálni szeretett volna örömében, ehelyett az asztal szélét markolta görcsös ujjakkal, hogy ne adjon ki hangot.

Mark felugrott a tanúk padjáról, és olyan erővel ment neki a teremőrnek, hogy ledöntötte a lábáról a felkészületlen férfit. Amanda úgy szemlélte a jelenetet, mintha mindent lassított felvételen látott volna. Mark felé lendült, de mintha megállt volna az idő minden egyes lépése után. Valami fehér csusszant ki a sportdzsekije jobb ujjából.

– Te hazug, áruló ribanc! Alkalmas vagyok apának! A kenyérkereső! A lányom soha, semmiben nem szenvedett hiányt!

Amanda tekintete a Mark kezében tartott tárgyra tapadt. Rémülten bámulta a recés, tűhegyesre élesített, alig harminc centi műanyag eszközt. Ott lapulhatott Mark alkarján a csuklója és a könyökhajlata között. És ölni akart vele.

A bírói pulpitus előtt álló Clyde Johnson csak egy pillanatig nem figyelt, de aztán máris megpördült, hogy Mark útját állja, ám a férfi a pultnak lökte.

– Rendet a teremben! – kiáltotta a bírónő. – Üljön vissza, Mr. Banning!

Amanda tudta, hogy senki sem állíthatja meg Markot. Neki kell megtennie.

Felpattant, megragadta a széke karfáját, és olyan erővel, amiről eddig nem is tudott, felemelte a nehéz bútort, hogy védje magát, épp amikor Mark rátámadt a fegyverrel. Csak az asztal választotta el őket. A szék megremegett a kezében, amikor a kemény, éles műanyag alulról a bőrborításba fúródott.

Egy nő felsikoltott. Jeb felbődült.

– El az útból, az istenit! El az utamból!

Amanda halványan érzékelte, hogy Jeb útját elállják a helyükről felpattanó emberek.

Egyedül vagyok, teljesen egyedül. Ahogy ezt felfogta, düh áradt szét benne. Pillanatok alatt képek villantak előtte, ahogy Mark nekiesik. Eddig mindig annyira félt, hogy képtelen volt gondolkodni. Most nem! Mark felé lendítette a széket, és majdnem

kibillentette az egyensúlyából a férfit. Mark vadul hadonászva újra rátámadt a pengével.

Amanda minden döfést kivédett a székkel, tudta, hogy ha a férfi túljut az akadályon, neki vége.

Homályosan látta, hogy Johnson talpra kecmereg. Nem számított, hogy Jeb odaér-e hozzá, vagy Johnson közbe tud-e avatkozni. Az elmúlt hosszú hónapokban megtanulta, hogy képes megállni a saját lábán. Nem hülye és nem csúnya. De a legfontosabb, hogy újra meg újra elképzelte, ahogy csak egy öntöttvas serpenyővel vagy egy henteskéssel Markra támad. A nehéz, kárpitozott szék jobban bevált. Nem számított, mennyi erőt adott Mark az ütéseibe, a bőrön és a fán nem hatolhatott át, nem dönthette le a lábáról, amíg a nehéz asztal köztük volt.

Ezúttal megvédi magát… vagy belehal a próbálkozásba. Végre boldogságra lelt Chloe és saját maga számára, és nem fogja hagyni, hogy Mark ellopja bármelyiküktől is.

Amikor Mark hátrahúzódott, hogy újra döfjön, Amanda megint a férfi felé lendítette a széket. Mark megingott, de nem esett el. Egy pillanatra meglepetten bámult rá, aztán a gyilkos tűz visszatért kék szemébe. Őrült, esztelen, mániákus düh. Amanda kiáltásokat hallott a háta mögül. Újabb női sikoly. A szeme sarkából látta, hogy a teremőr talpra áll.

Egy oldalajtón őrök rontottak be a tárgyalóterembe.

– Megmondtam, hogy megöllek, ha valaha elhagysz! – üvöltötte Mark. – Hülye tehén!

Amanda azt kívánta, bár lenne annyi ereje olyan magasra emelni a széket, hogy lesújthasson a férfi fejére. De akkor a teste védtelen maradna, és Mark megszúrná.

Biztonságosabb hagyni, hogy a fát és a bélést érje a kés. Valahol a háttérben Jeb megint felüvöltött.

– Tűnjön a pokolba az utamból! – Jeb tehát mindjárt ideér. Feltartja Markot, amíg Jeb el nem kapja.

Csakhogy nem a férfi rontott Marknak. Hanem a hatalmas, keménykötésű Johnson, az ő házsártos, ámde aranyszívű ügyvédje. Összegörnyedve előrevetődött, jobbról nekicsapódott a férfinak, és megragadta a lábát. Mark oldalra vágódott, és a tanúk emelvénye mellett zuhant a földre, mint egy kivágott fa.

A nyilvánvalóan küzdelemre készülő Johnson dühtől mogorván ráförmedt: – Mozdulj, te nyomorult rohadék! Próbáld csak meg!

A bírósági őrök fegyverrel a kezükben előresiettek. De Mark nem mozdult. Amanda továbbra is remegő kezében tartva a széket egyre nagyobb döbbenettel nézte a férje mozdulatlan testét. A férfi egyik karja kinyúlt oldalra. A másik, amelyikben a kést tartotta, a teste alá szorult. Amanda agya küszködve próbálta feldolgozni, mit lát, és földbe gyökerezett a lába.

Johnson feltérdelt.

– Istenem, bevágta a fejét? Eszméletlen.

A döbbent teremőr összeszedte magát, és fél térdre ereszkedett, hogy ellenőrizze Mark nyakát.

– Hívjanak mentőt! – üvöltötte. – Nincs pulzusa! Nem érzem a pulzusát!

Amanda leejtette a széket, túlerőltetett karja ernyedten lógott az oldalánál. Tekintetét a Mark teste alól szivárgó karmazsinvörös vértócsára szegezte, elpislogta a szeme előtt táncoló fekete pontokat, és küzdött, hogy ne essen össze. Hirtelen erős karok ölelték át és megtartották. Felismerte azokat a karokat.

– Próbáltam közvetlenül mögéd ülni, de idegenek foglalták el az első sort. Amikor Mark rád támadt, mindenki pánikba esett, és felállt. Nem tudtam idejutni hozzád.

Sajnálom, annyira sajnálom!

Egy hatalmas kéz a férfi mellkasához szorította a fejét, ahhoz a mellkashoz, amelyet oly gyakran cirógatott az ujjhegyeivel.

– Szerintem meghalt, kicsim. Ne nézz oda!

Amanda felfogta Jeb szavait, de úgy döntött, inkább így akar emlékezni Markra.

Akkor talán nem fog élete végéig rémálmokból ébredni, amelyekben a férje rá vagy Chloéra támad. Ellenállt Jebnek, megfordult biztonságot nyújtó ölelésében, és halott férjére meredt. Csak arra tudott gondolni, hogy Isten meghallgatta az imáit. Mark soha többé nem bánthatja Chloét.

Amandának csak pár kérdésre kellett válaszolnia, amikor a rendőrök megjelentek a tárgyalóteremben. Mark a bírónőt is beleértve túl sok tanú előtt próbált utoljára az életére törni ahhoz, hogy bármi bizonytalanság legyen a sérülése okát illetően. Amanda sosem feledte a bírónő kedves tekintetét, amely röviden megállapodott rajta.

– Hagyják békén szegény asszonyt! – kérte a rendőröket. – A fickó megpróbálta megölni. A tanúja voltam az egésznek. Mark Banning halála baleset volt. Amikor Mr. Johnson nekirontott, hogy védje az ügyfelét, Mr. Banning a kezében tartott fegyverre esett, és felnyársalta magát. Úgy tűnt, a rendőrség nem akar egy elnöklő bírónőt kérdésekkel zaklatni.

Eltekintettek a szokásos nyomozástól. A mentősök elvitték Mark holttestét, és csak egy sötét, gyorsan száradó vértócsa maradt utána a szürke padlócsempén. A nézelődők ott ténferegtek, míg a bírónő utasítást nem adott, hogy csak az érintettek maradhatnak a teremben.

Továbbra is talárban lelépett a pulpitusról, és Amandához sétált, aki Jeb biztonságot

adó ölelésében állt. A férfi elengedte, hogy négyszemközt beszélhessen a bírónővel, de szorosan fogta a könyökét, arra az esetre, ha kifutna alóla a lába.

Az idősebb asszony megragadta Amanda jéghideg kezét.

– Elnézést kérek ezért! A fémdetektorok nem jelezték a műanyag fegyvert, és az őrök nyilvánvalóan nem ellenőrizték az alkarját a szokásos motozás során.

Amanda nehezen fogta fel, mit mond a bírónő. A hangja úgy pattant vissza az elméje faláról, mint a gellert kapott repesz.

– A kés valószínűleg tökéletesen a karjára simult – folytatta a bírónő –, így elképzelhető, hogy a bírósági rendőr akkor sem vette volna észre, ha megtapogatta volna a karját. Mr. Banning elvékonyította a nyelét, amennyire csak lehet. – Megszorította Amanda kezét, és annak vöröslő bizonyítékára meredt, hogy Mark hirtelen eltávozott ebből a világból. – Számomra világos, hogy a férje tudta, bíróság elé kerül, és elítélik azokért a szörnyű dolgokért, amiket magával és a kislányával tett. A mai tárgyalás és az ítéletem sok volt neki.

Amanda végre összeszedte magát.

– Látta, hogy darabokra hullik az élete.

– Sok olyan férfi kerül elém, mint Mark Banning. – A bírónő hátralépett, és szőke haját babrálva fürkészte Jeb napbarnított vonásait. Amandára mosolyogva folytatta: – Azt hiszem, megtalálta a boldogságot valaki mással. Lépjen tovább, és hagyja maga mögött a múltat! Tudom, hogy nehéz lesz, de próbálja meg nem gyűlölni Mr. Banninget!

Gyorsabban gyógyul, és hosszú távon jobban jár, ha egyszerűen csak elfogadja: Mark nem tehetett róla, hogy olyan, amilyen.

Abban a pillanatban Amandát túl nagy megrázkódtatás érte ahhoz, hogy végiggondolja, hogyan lépjen tovább.

– Köszönöm a kedvességét, bírónő! – mondta ezért.

Az asszony bólintott.

– A kislányát már elvitték az épületből a nagymamái. Vártak, amíg a készenléti járművek távoznak, hogy a gyereket ne érje trauma. Az egyik bírósági rendőr szerint a lánya panaszkodott, hogy nem látja a film végét, és a nagyszülei megígérték, hogy otthon befejezheti.

– Ez a mi Chloénkra vall – sóhajtott Jeb. – Boldog, normális kislány – felelte mosolyogva a bírónő. – Gondolják végig alaposan, mielőtt elmondják neki, hogyan halt meg az apja! A gyerekeknek nem kell tudniuk a teljes igazságot. Néha jobban megbirkóznak vele, ha az igazság más verzióját hallják, boldog befejezéssel. Ennél nagyobb ajándékot nem is adhat neki.

Amanda Jebre hanyatlott, amint a bírónő elfordult.

Miután hazaértek – és Amanda Jeb házát tekintette az otthonának –, a nő úgy érezte magát, mint egy csobogó patak felett szálló pihe, amelyet körülvesz a robogó víz zaja. Az anyja és Jeb egész családja odagyűlt a házba, különböző hangerővel beszélgettek. Feltűnt, hogy Jeb nincs sehol, ezért zsibbadtan járt szobáról szobára őt keresve.

Jeremiah elkapta a kezét.

– Hé, kicsim, úgy tűnik, aggódsz, mi a baj?

Amanda nehezen szólalt meg.

– Nem találom Jebet. – Mintha sűrű, vakító ködből lépett volna ki. – Mark… tényleg meghalt, ugye?

– Igen, sajnálom. Valamikor biztosan szeretted.

Amanda próbált visszaemlékezni, mikor szerette Markot, vagy legalábbis hitte azt, hogy szereti. Most, hogy igaz szerelemre lelt Jeb mellett, lánykori gondolatai az érzelemről bolondságnak tűntek, ráadásul kiderült, hogy veszélyesek is voltak.

– Szükségem van Jebre. Meg kell találnom.

Jeremiah átölelte erős karjával.

– Chloe meghallotta, amikor valaki azt mondta, ma meghalt az apukája. Jeb felvitte az emeletre, hogy mentse, ami menthető.

Miután erőt és melegséget talált Jeremiah karjában, Amanda felment az emeletre.

Menteni a menthetőt. Hazafelé Jebbel úgy döntöttek, a lehető legközelebb maradnak az igazsághoz, amikor beszámolnak Chloénak az apja haláláról. Azt mondják majd, hogy szörnyű baleset érte. Amanda hálás volt, hogy Jeb magához ragadta a kezdeményezést, és beszél Chloéval, mert ő most képtelen volt tisztán gondolkodni, és a lányának óvatos, de őszinte válaszokat kellett kapnia a kérdéseire.

Kinyitotta a szoba ajtaját, amely egykor elbarikádozott menedékük volt. Jeb az ágyon feküdt, a kislány a mellkasához bújt, a termetes Bozo és az aprócska Zúzmara ott trónolt mellettük az ágyon. Amanda még kábán is figyelt arra, hogy hangtalanul lépjen be, és csukja be az ajtót. Megbízott Jebben, hogy vigyáz a lányára.

– Szóval a gonosz apukám ráesett egy késre? – kérdezte Chloe.

Jeb a haját simogatta, és magához vonta.

– Igen, szörnyű baleset történt. Azonnal jött a mentő, de nem tudtak rajta segíteni.

Apukád már meghalt.

– Miért volt nála kés?

Jeb a haját simogatta.

– Senki sem tudja, de sokan hordanak maguknál kést. – A zsebében kotorászott a zsebkés után, amelyet Amandától kapott karácsonyra. – Látod az enyémet? Amióta az anyukádtól megkaptam, szinte mindig velem van.

– Olyan helyre vitték a gonosz apukámat, ahol a halottakat tartják egy nagy hűtőben?

Amanda még kábán is összerezzent. Chloe honnan hallott a halottasházakról? Kérlek, Jeb, töröld ki ezt a szörnyű képet a fejéből!

A férfi finoman meglökte a kislányt.

– A csudákat! Jöttek az angyalok, és az apukádat azonnal a mennybe vitték, bogaram.

– De hol a földi teste?

Amanda feje hasogatni kezdett. A lánya túl okos.

– Nem számít, Chloe – felelte Jeb. – Amikor az emberek meghalnak, és a mennyországba jutnak, hogy Istennel legyenek, a testük többé nem tartozik hozzájuk.

– Nem tudom, hogy Isten akarja-e majd – suttogta Chloe.

– Hát persze hogy akarja. Nem azt mondom, hogy az apukád jó ember volt. Tudom, hogy nagyon-nagyon gonosz volt hozzád és az anyukádhoz. De az idelent volt.

A mennyországban senki sem gonosz. Mindenki szereti a másikat.

– Szóval apu soha többé nem lesz gonosz?

– Nem – válaszolta Jeb. – Még akkor sem, ha egy kiskutya a padlóra csinál? Volt egy Foltos nevű kutyusom, de a gonosz apukám a falhoz vágta, és kitörte a nyakát.

Amanda nekidőlt a csukott ajtónak. Annyira kimerült volt, hogy nem bízott többé a lábában. Ugyanúgy kapaszkodott a férfi szavaiba, mint a lánya. A bírónőnek igaza volt: Mark nem tehetett róla, milyen volt. Isten az ő jóságában biztosan nem zár ki senkit a mennyországból, csak mert beteg. És Mark nagyon beteg volt.

– A mennyben a kiskutyák a felhőkre piszkítanak, és nem csinálnak kupit – magyarázta Jeb. – Mindenki szereti őket, és gondoskodnak róluk. Most, hogy apukád a mennyben van, sajnálni fogja, hogy bántotta a kutyusodat itt lenn, a földön, és a legjobb barátok lesznek, mert az apukád soha többé nem lesz gonosz.

– Isten mérges lesz rám, mert kicsit örülök, hogy a gonosz apukám ráesett egy késre?

– kérdezte Chloe.

Jeb puszit nyomott a homlokára.

– Egy pillanatra sem. Féltél az apukádtól, és természetes, hogy örülsz, amiért soha többé nem kell félned. Nem annak örülsz, hogy apukád meghalt, kicsikém. Csak megkönnyebbültél, mert most te és az anyukád biztonságban lesztek.

– Melletted biztonságban érzem magam. Melletted és Bozo mellett.

– Az jó. Örülök, hogy ezt érzed.

Chloe Jeb arcára tette a kezecskéjét.

– Szeretlek, Jeb apu!

– Én is szeretlek, hercegnő! Csak akkor fogod tudni, mennyire, amikor te is a karodban tartod a kislányodat.

– Akkor is szeretni fogsz, ha kiengedem az összes csirkédet? – vigyorgott Chloe.

– Igen – nevetett Jeb –, de megvárnád, amíg elolvad a jég? Én sokkal nagyobbat esek, mint te, és fáj a popóm, ha fenékre esem.

– Olyan vicces volt, amikor elcsúsztál a tyúkólban – kuncogott Chloe.

– Ennyi! Ezért szörnyű büntetés jár! – Ujjhegyeit végigfuttatta a kislány bordáin, aki visongva nevetett.

Chloe is megcsikizte a férfit, és Jeb úgy tett, mint aki elgyengül. Amikor a játék véget ért, a kislány a férfihoz bújva lehunyta a szemét. Amanda gyönyörű arckifejezést látott az arcán: az elfogadás és a megnyugvás kifejezését. Csendesen kissurrant. A férfival közös folyosóvégi szobájukba sétált, lefeküdt az ágyra, és azt latolgatta, amit Jeb mondott a lányának.

Vége volt, végre vége, és gyűlölet nélkül tudott búcsút mondani Marknak. Talán a férfi úgy született, hogy valami lényeges hiányzott belőle. De Amandát most megnyugtatta, hogy a menny biztonságában Mark teljes, és csak a szeretet tölti el. Jó lenne most így gondolni rá.

Lehunyta a szemét, és azt kívánta, bár legalább cseppnyi szomorúságot érezne.

A gyereke apja halott.

A következő pillanatban a matrac lesüllyedt Jeb súlya alatt, és a nő megfordult, hogy biztos kikötőre leljen a férfi karjában.

– Biztosan úgy érzed, mintha elütött volna a vonat – suttogta Jeb. – Annyira sajnálom, Mandy! Szörnyű véget ért az élete!

– Nem tudok szomorú lenni – suttogta Amanda. – Miféle ember nem szomorú, amikor meghal a gyereke apja?

Jeb szorosan magához ölelte.

– Sokkot kaptál. A végsőkig elment, hogy végezzen veled. Ráadásul órákig

reszelgethette azt a kést, ami azt jelenti, hogy előre eltervezte a dolgot. Ne légy szigorú magadhoz, jó? Idővel eljön majd a szomorúság is, ha másért nem, hogy Mark élete így veszendőbe ment.

– Köszönöm, hogy beszéltél Chloéval. Sokat hallottam belőle, és fantasztikus voltál, nevetéssel zártad a beszélgetést.

A férfi egy hajtinccsel játszadozott a nő tarkóján.

– Nem akartam, hogy szomorú véget érjen a beszélgetés, vagy egy csepp bűntudatot is érezzen. Ideje, hogy mindketten továbblépjetek. Elaludt, és szerintem szépeket álmodik.

Amanda a férfi nyaka köré kulcsolta a karját.

– Tüntesd el a zsibbadtságot, Jeb! Nem akarok aludni. Szeress! Érezni akarom, hogy élek!

– Hát, ezt a kérést teljesíthetem. – Jeb egy pillanatra otthagyta Amandát, hogy bezárja a hálószobaajtót, és ahogy visszafelé sétált, levette az ingét. A lemenő nap ablakon át beszűrődő halvány fényében napbarnított felsőteste úgy ragyogott, mint a lakkozott tíkfa.

– Mondtam ma már, mennyire szeretlek? – kérdezte, amikor becsusszant a takaró alá.

Amanda végigcsókolta a mellkasát.

– Inkább mutasd meg!

Epilógus Nyolc hónappal később…

Amanda hatalmas hassal ült a műanyag kerti széken, és limonádét szürcsölve figyelte, ahogy Jeb az utolsó simításokat végzi a két bölcsőn: a kisebbet Chloe babájának szánták, a nagyobbat pedig a kisfiuknak, akinek az érkezését a jövő hónapra várták. Chloe a közelben játszott. Meleg szeptemberi szellő fújta ki a tágas műhelyből a festék szagát, amelyet Jeb vitt fel a szépen csiszolt fára. Amanda azt kívánta, bár segíthetne, de ha állt, megfájdult a háta, és Jeb paranoiásan óvta őt és születendő fiát. Nem nyúlhatott magasra, hogy levegyen valamit a polcról, mert a férfi azt hallotta, ha egy nő nyújtózik, a köldökzsinór a magzat nyaka köré tekeredhet. Régi dajkamese. A tapétát sem segíthetett feltenni a gyerekszobában, mert a ragasztógőz árthat neki. Ha a közelébe merészkedett, hogy megcsodálja a bölcsőket, Jeb elhessegette.

Amanda összegyűrt rózsaszín papírt dobott a férfi lábához, amelyen ez állt: Nem hiszem, hogy az enyhe festékszag árt nekem vagy a babának. A férfi visszaírt vastag munkaceruzájával, és a választ a nő ölébe ejtette, mert a lehajlás most már nehezére esett volna. Jó vicc! Túlságosan szeretlek mindkettőtöket, hogy kockáztassak.

Hagyománnyá vált, hogy néha rózsaszín papíron üzengetnek egymásnak, és Amanda remélte, hogy életük végéig kitart. Arra számított, hogy a gyermekeik az egész házban romantikus üzeneteket találnak, és tinikorukban viszolyognak majd tőlük. Amikor Jebnek a földeken kellett dolgoznia, és egész napra magára hagyta, a férfi olyan helyekre rejtett el üzeneteket, amelyekről biztosan tudta, hogy ott megtalálja őket. A kávégépnél, ahol most gyógyteát készített: Tudod, milyen gyönyörű vagy? Vagy a kozmetikumai közé dugva, amiket most már megengedhetett magának: Nem akartalak felébreszteni. Neked és a babának pihennetek kell. Csak azt akarom, hogy tudd, mennyire szeretlek.

Mostanában civakodásokat is elrendeztek a – Jeb szavaival élve – rózsaszín fecnikkel. Sajnálom, hogy boszorkány voltam! – írta Amanda. És ugyanazon a lapon a férfi azt válaszolta: Csak a hormonjaid, édesem. Vagy Jeb azt firkantotta le: Bocs, hogy tegnap este zsémbes voltam. Amanda szerint szóra sem volt érdemes, amiért Jeb így kért bocsánatot. Ha a férfi egy hosszú munkanap végén hazaért, szeretett egy fél óráig csendben pihenni, és elolvasni a neten a híreket. Chloe imádta, gyakran megzavarta, és figyelmet követelt. Jeb néha szigorúan rászólt, hogy várja meg, amíg letelik a harminc perc, aztán később bűntudatot érzett. Zsémbes? Amanda szerint csak határokat állított, amelyeket Chloénak tisztelnie kell.

Most sóhajtva tette a hasára a tenyerét, hogy érezze, ahogy a fiuk mocorog odabent.

Aprócska csoda. Jeb ugyanígy érzett; a hasára szorított füllel hallgatta a fia szívverését, és könnybe lábadt a szeme, ha érezte, ahogy mozog. Az élet szép. Ami azt illeti, az élet Jeb mellett önmagában is maga volt a csoda. Amanda gyakran nevetett, és a férfi dédelgető ölelésébe vonta, amikor éjszakánként álomba merültek. Lehetne még ennél is jobb?

Amandát Chloe riasztotta fel az álmodozásából, aki törökülésben ült a földön Bozo és Zúzmara között. Barbie-val és Kennel játszott. A babákat a nénikéitől, Adrieltől és Sarahtól kapta a nagy májusi születésnapi buliján.

Amanda a fülét hegyezve hallgatta a Chloe magas hangocskáján Ken és Barbie között elhangzó beszélgetést.

– Én, Jebediah Paul Sterling törvényes feleségemül fogadlak téged, Amanda Marie Lang, kitartok melletted e naptól kezdve, a jó és a jobb időkben, gazdagságban és gazdagabbságban, egészségben és jobb egészségben, szeretni és oltalmazni foglak, míg mindketten fel nem megyünk a mennybe. – Amikor a babák szertartása véget ért, Chloe rózsaszín papirkákat dobált Barbie-ra és Kenre, aztán betette őket az autójukba, hogy elutazhassanak a nászútjukra.

Amanda Jebre pillantott, aki fülig érő szájjal vigyorgott. Ezt a babás jelenetet szerette a legjobban, amelyben Chloe újrajátszotta az esküvőjüket a Mystic Creek-i hídon. Jeb szerette hallani Chloe terveit a jövőjükkel kapcsolatban, hogy vagy gazdagok lesznek, vagy még gazdagabbak, betegek soha, és örökké szeretni fogják egymást. A kislány előrejelzéseiben a szegény szó nem szerepelt.

Ahogy a gyereket hallgatta, Amanda visszatért ahhoz a balzsamos, július eleji naphoz, amikor Jebbel fogadalmat tettek. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy a hídon házasodjanak össze, leginkább azért, hogy megnyugtassák Chloét, az anyukája és az új apukája igaz és örök szerelemre talált. Mindazonáltal gyönyörű esküvő volt. Chloe adta át a mennyasszonyt. Az akkor már láthatóan terhes Amanda esküvői ruhája nagyrészt elrejtette az állapotát. Ő a szurdok egyik oldaláról lépett fel a sziklaívre, Jeb a másikról.

Középen találkoztak, és megálltak Patrick Sully, az Imádkozó kezek templomának lelkésze előtt. Az esketés után a lakodalmat a Vörös Kakas éttermében tartották, a vendégek a stéget is elfoglalták a szurdok felett. Amikor Amanda és Jeb kimenekültek a furgonhoz, hogy elinduljanak a nászútjukra, a sok szerencsét kívánó tömeg rózsaszín papírdarabokat dobált rájuk konfetti vagy rizs helyett. Kate és a lányai órákig böngészték a netet, rövid idézeteket kerestek az igaz szerelemről, és egy dokumentumba gyűjtötték őket. Később rózsaszín papírra kinyomtatták az idézeteket, amelyet aztán csíkokra vágtak.

A buli után takarító önkéntesek megtalálták az inspiráló üzeneteket. A szerelem híd a háborgó vizek felett. Az igaz szerelem vár. A szerelem mindent legyőz.

Chloe hirtelen megunta elképzelt világát, és elgondolkodva vakarta meg Bozót a füle mögött, aztán Amandára nézett.

– Anyu, meggondoltam magam, nem akarok öcsikét. A barátnőmnek, Mollynak van, és elkényeztetett vakarcs, aki nem hagy minket a babáinkkal játszani. – Elfintorodott. – Amikor legutóbb náluk játszottunk, leszedte Molly Barbie-jának a karját, és eldugta.

Aztán a kutyájuk megtalálta, és megette.

Jeb riadt pillantást küldött Amanda felé, a tekintetében rejlő kérdés akkor sem

lehetett volna egyértelműbb, ha hangosan kimondja: Most mi a francot válaszoljunk?

– Egyszerűen csak el kell tenned a babáidat oda, ahol az öcséd nem éri el, Chloe – felelte nevetve Amanda, és a hasára tette a kezét. – Már kicsit késő lemondani a babarendelésünket. Ez a kis krapek jövő hónapban megszületik, és nem számít, hogy még mindig akarod, vagy sem.

Chloe elgondolkodó arckifejezése haragossá változott. Aztán felderült.

– Tarthatom majd néha?

– Persze – válaszolta Amanda. – Ami azt illeti, minden segítségnek örülni fogok, amit csak kapok. Majd megmutatom, hogyan cseréld a pelenkáját, és hogyan büfiztesd, miután evett.

Chloe feltápászkodott, és Emma új anyóslakása felé szaladva minden lépésnél kiabált.

– Nagyi, tudod, mit? Tartani fogom az öcsikémet, és talán még a pelenkáját is kicserélhetem!

Jeb és Amanda hosszan egymásra mosolyogtak. A férfi gyémántberakásos jegygyűrűje megcsillant a napfényben. Amanda abból a pénzből vette, amelyet a bíróság ítélt meg neki a korábbi főbérlőjétől, és a férfi büszkén viselte, még munka közben sem volt hajlandó levenni.

– Chloe hogy viseli majd, ha elérjük a célunkat, és négy gyerekünk lesz? – kérdezte.

Amanda megfontolta a kérdést. Ő egykeként élte az életét, és igazság szerint hat gyereket akart, a titkos vágyát majd valamikor megosztja Jebbel, valószínűleg rózsaszín cetlin.

– Gyanítom, hogy a következő két rendelést is le akarja majd mondani az utolsó percben. De ahogy telik az idő, majd megszokja.

Jeb a ház felé pillantott.

– Négy gyerek – gondolkodott hangosan. – Annak a háznak minden zugát egy nagy családnak terveztem, és most egy nap telis-tele lesz.

Amanda olyan könnyen esett teherbe, hogy az egy nap hamarabb eljöhet, mint a férfi hinné.

– És ha a végén több lesz, mint négy?

Jeb hosszan nézte őt.

– Egy férfi, aki szereti a feleségét, és én imádlak, tesz valamit, mielőtt a felesége túlterheli magát. Négy gyerekkel rengeteg dolgod lesz.

Amanda egyszerűen imádta a férjét.

– De mi van, ha úgy döntök, hogy hatot akarok, hogy egy nap nagy családi vacsorákat tarthassunk majd, mint a szüleid?

Jeb vállat vont, laza tartása azt súgta Amandának, hogy nem bánná.

– Meglátjuk, hogy érzed magad menet közben. A várandósság megterhelheti a nők egészségét. Ha a végén csak Chloe és ez a baba lesz, én akkor is boldog leszek. De mivel nagy családban nőttem fel, a hat sincs ellenemre. Ha Isten annyival áld meg minket, még mindig hozzáépíthetek a házhoz.

Amanda a szívébe zárta a választ. Jeb első gondolata az ő jóléte volt. Hát nem csodálatos? A közelmúltban volt idő, amikor Amanda már nem hitt abban, hogy az álmai valóra válhatnak. Most mégis az álmát élte ezzel a férfival, aki úgy talált rá, hogy elolvasta szélbe írt sorait.

Az élet tényleg egy tánc, és ahogy a zene változik, az új lépéseket Jeb Sterling biztonságos és erős karjában tanulja már meg.

Tartalom Köszönetnyilvánítás Prológus Első fejezet Második fejezet Harmadik fejezet Negyedik fejezet Ötödik fejezet Hatodik fejezet Hetedik fejezet Nyolcadik fejezet Kilencedik fejezet Tizedik fejezet Tizenegyedik fejezet Tizenkettedik fejezet Tizenharmadik fejezet Tizennegyedik fejezet Tizenötödik fejezet Tizenhatodik fejezet Tizenhetedik fejezet Tizennyolcadik fejezet Tizenkilencedik fejezet Huszadik fejezet Huszonegyedik fejezet Epilógus

{1} fájdalom (angol) {2} Bozónak hívták az 1960-as években, az Egyesült Államokban népszerű bohóckaraktert. – A szerk. {3} I Love Lucy. Amerikai komédiasorozat az ötvenes évekből. – A ford. {4} Angolul mamát jelent. – A szerk. {5} A The Andy Griffith Show című komédiasorozat egyik szereplője Bernard „Barney” Fife seriffhelyettes. – A ford. {6} Angolul a sterling ’kitűnő, kiváló’ jelentéssel is bír. – A szerk.

Table of Contents Köszönetnyilvánítás Prológus Első fejezet Második fejezet Harmadik fejezet Negyedik fejezet Ötödik fejezet Hatodik fejezet Hetedik fejezet Nyolcadik fejezet Kilencedik fejezet Tizedik fejezet Tizenegyedik fejezet Tizenkettedik fejezet Tizenharmadik fejezet Tizennegyedik fejezet Tizenötödik fejezet Tizenhatodik fejezet Tizenhetedik fejezet Tizennyolcadik fejezet Tizenkilencedik fejezet Huszadik fejezet Huszonegyedik fejezet Epilógus Tartalom