A REFORMKÖRÖK ÉLETE ÉS HALÁLA 1988-1990 ONLINE by Lovaszi Jozsef

A REFORMKÖRÖK ÉLETE ÉS HALÁLA 1988–1990 A TISZAVIRÁGZÁSTÓL HORN GYULÁIG

Kiadja: Reformkörök Alapítvány Felelős kiadó Géczi József Alajos

A könyv megjelenését támogatták: Suchman Tamás Internitas Alapítvány Koszta Károly

A kronológiát összeállította: Géczi József Alajos A sajtószolgálati anyagokat válogatta : Révész Béla A szerkesztők munkatársa: Lovászi József Olvasószerkesztő: Hidalmási Anna Tördelő: Mandel György Nyomta: Gabbiano Print Kft. 20/9256-148 www.gabbiano.hu gabbiano@gabbiano.hu

ISBN 978-963-12-2444-3 2015

A REFORMKÖRÖK ÉLETE ÉS HALÁLA 1988–1990 A TISZAVIRÁGZÁSTÓL HORN GYULÁIG

Szerkesztette: Géczi József Alajos Révész Béla

„Azok is ellenünk voltak, akik velünk voltak.” Katona Péter 1989. október 10. Szeged

„A reformkörök nem vannak, nem lesznek, hanem voltak.” Enyedi Nagy Mihály 1989. november 11. Nagykanizsa

„Győztünk, de már nem mi voltunk azok.” Mészáros Balázs 1994, Budapest

TARTALOM ELŐSZÓ

1. AZ „ÁTBILLENÉS” HÓNAPJA – 1989. MÁJUS Szemelvények korabeli MTI-tudósításokból (Szeged, 1989. május) 10 A reformkörök 1989. május 20-i szegedi országos tanácskozása a magyar televízióban (1989. május 21.) 28 Géczi József Alajos: A reformkörösök 1989-es politikatörténeti balladája (Előadás az Európai Parlament 2014. április 6-i, Tabajdi Csaba által szervezett konferenciáján) 55 2. TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI EMLÉKÜLÉS A REFORMKÖRÖK 1989. MÁJUSI SZEGEDI ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁSA 25. ÉVFORDULÓJÁN (SZEGED, 2014. JÚNIUS 6.) A kiküldött és egymásnak megküldött meghívó 62 Géczi József Alajos: A reformkörös dokumentumok és írások elé…1988–89 63 Köszöntők Botka László, Szeged polgármestere, MSZP választmányi elnök köszöntője 66 Géczi József Alajos köszöntője 67 Lovászi József bevezető szavai 70 Előadások Sz. Bíró Zoltán: A Szovjetunió 1989-ben és a magyar rendszerváltás 73 Révész Béla: A „visszarendeződés” esélye és valósága néhány rendszerváltó kelet-közép-európai ország példáján 80 Sipos József: Hazai visszarendeződési kísérletek az MSZP megalakulásáig 101 Tabajdi Csaba: A magyar külügyesek Magyarországért, szerepük a reformköri mozgalomban 112 Kis Andrea: Szabadság és vadkapitalizmus – avagy hová tűnt a gazdasági kerekasztal? 116 Groszmann Vilmos: Népi-urbánus viták az állampárt háza táján 125 Hozzászólások Keserű Imre: 1968 1989-ben, 1989 a mában 134 Baja Ferenc: Győzelmek és bukások az állampárt-bontó kongresszuson 136 Szabó Zoltán: Gyorsan elfelejtett szövetség: az ellenzék és a reformszocialisták 140 Brúszel László 143 Vajda János 147

Rekvényi László Vajdics László Novák Zoltán Beke Károly Sipos József Metzing József Suchman Tamás Mészáros Balázs záró szavai: „Nekrológ az élőkről” Írásban elküldött „hozzászólások”, levelek Gráner Gyula levele Kerényi György levele(i) Tóbiás József levele Göndör István levele Vonyó József levele Szekeres Imre levele Pozsgai Balázs levele Koscsó Lajos levele Bakos László levele Totyik Tamás levele

149 150 151 155 155 157 159 159 166 171 172 173 174 175 176 176 177 177

3. A REFORMKÖRÖK ATIPIKUS POLITIKATÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA A reformkörök, a reformkörösök és a Reformszövetség élete, halála és utóélete A reformkörök születése A mozgalom zenitje Az állampárt felszámolása, küzdelem az új pártért – győzelmek és vereségek A reformkörök, a Reformszövetség vergődése az MSZP újjászervezéséért. Horn Gyula elnökké választása A Reformkörök utóélete

178 194 220 250 268

4. ZÁRÓÍRÁS Géczi József Alajos: A platformok elgyengülése, az újfajta tagoltság megjelenése. Horn Gyula „felemelkedése” (1989–1990) 276 KÉPEK

287

ELŐSZÓ A reformkörösök az elmúlt negyed században időnként összejöttek. A rendszerváltás 25. évfordulóján Tabajdi Csaba szervezett egy konferenciát Magyarország 1989es szerepéről. Brüsszelben baráti elkötelezettséget vállaltam a szegedi 1989. májusi reformköri tanácskozás évfordulós rendezvényére. Nem értünk el mindenkit, aki jött volna. Nem jött el mindenki, akit elértünk. A távolmaradók egy része is üzenetet küldött, ki barátságosat, ki önmarcangolót, ki bűnbak keresőt. Ha már csinálunk egy bajtársi találkozót, legyen benne „tudományos” panel is. Ha már tudományos, mire kérjük fel a szakembereket? Döntöttünk, legyen az egyik téma a visszarendeződési veszély. 1989-ig az volt a történelmi tapasztalat, hogy a Szovjetunióban és a II. világháború után kialakuló kelet-európai birodalmi államszocializmus országaiban minden reformot visszacsináltak, és maradt a posztsztálini modell. A tudósok feltárták: a reform végigvitele a demokratikus politikai fordulatig magát a rendszert számolja fel.Ezt valószínűleg 1953-tól a szovjet vezetők is sejtették, mert a válság egy kritikus pontján mindenhová bevonultak (a lengyelek meg „önmagukba”). Sz. Bíró Zoltán előadása igazolta: Gorbacsov szerencsénkre tévesen hitt a rendszer megreformálhatóságában. 1988/89-ben, előbb csak baráti körben, majd hivatalosan is elkötelezte magát a be nem avatkozás mellett. A változások megállítása Moszkvában az ő megbuktatása nélkül tehát lehetetlenné vált. Kelet-Európa istene most az egyszer népeivel volt. Gorbacsov hatalmát 1991 decemberében a Szovjetunió felbomlását akaró politikai erők döntötték meg. Révész Béla érzékletesen bemutatta, mely országokban mikor vált visszafordíthatatlanná a késő sztálinista rendszerek elgyengülése, azaz a válság mikor ment át önfelszámolásba. Sipos József korábbi kutatásaira támaszkodva bizonyította be: 1989 áprilisában Grósz Károly és csapata talán utoljára nekidurálta magát a visszaforgatásnak. A reformereket kis híján kipuccsolták az MSZMP Politikai Bizottságából. Előkészítették a gazdasági szükségállapot bevezetését. El akarták szabotálni az ellenzékkel való érdemi tárgyalásokat.Ekkor bukkant a felszínre a reformkörösök tenger alatti vulkánja. Kikövetelték az előrehozott állampárti kongresszust, és az alkotmányos rendszerváltásról szóló nemzeti kerekasztal komolyan vételét. A főhatalmon belüli „pártalkotmányos” lázadás megtette hatását. Az állampárt visszarendeződésre alkalmatlan eszközzé vált. A pártállam intézményrendszerében pedig a béklyóktól megszabadulva rohamosan felgyorsult a jogállamisághoz való oda-vissza fejlődés. A főhatalom (az állampárt) tehát 1989. április végétől június elejéig néhány hét alatt elgyengült, belülről kezdett porladni. Ezt értjük májusi átbillenésen. Az indulásnál, 1988. szeptember–novemberben milyen picin is múlott az egész: „A reformkör nem lehet a megyei pártbizottságé, az csak a párttagok autonóm szervezke-

dése lehet.” Valahogy ekképp kekeckedtünk. Nem tudtuk, de tettük és sejtettük. A rendszerváltásnak így vált jellegzetesen magyar sajátosságává az állampárt tudatos mozgalmi jellegű önfelszámolása. A reformkörösök nagyjából tudták: ezzel önmaguk megszüntetését is előkészítik. Egy élet viszont kevés ahhoz, hogy ebbe belenyugodjanak. Az elmúlt 25 évben csupán az MSZP balszárnyán ismerték el „történelmi tetteinket”: A reformkörösök kivertek a hatalom oszlopainak boltíveiből néhány téglát, így 1989 áprilisától októberig a dominóelv szerint elindult egy, az egész birodalmi szocializmust elsöprő lavina. (A nyájas olvasó jól észleli, egy mondatban három képzavar jött össze.) A „Szabadság” c. hetilap 2009-ben a 20. évfordulón egy egész cikksorozatot szentelt átkos aknamunkánknak. Név szerint említve és egy bokorba sorolva az egymást kölcsönösen is megtagadó reformkörös alvezéreket. A reformkörösök felborították a modellváltás egy szelídebb, hosszabb forgatókönyvét is. (Ilyen véleményeket gyakran hallunk a 90 előtti országgyűlés és kormány valamikori szereplőitől, háttérmoguljaitól.) A kötet salátajellegét így maga a téma diktálta. Mivel a résztvevők összevissza emlékeztek, gondoltuk elkészítjük a bajtársi találkozók krónikáját. Ha már ez megvan, készüljön egy politikatörténeti kronológia is, valamiféle szemléltető időtábla. (Majdcsak vitatják, kutatják és pontosítják valakik.) A vélemények itt már igen polarizáltak, de a végén el kellett, hogy jussunk Horn Gyuláig. A reformpolitikusok közül ő vette leginkább a fejébe, hogy a polgári demokrácia versenymezőnyéhez, és mint igen gyakran mondogatta, Európához igazítja az MSZP-t. A harmadik célunk az elmaradt vagy elszabott gazdasági rendszerváltás körüljárása lett volna. E téren csak addig jutottunk, hogy világossá vált, 1988/89-ben és előtte mindenki a gazdasági modernizációval, a tőkés világgazdaságba való visszaintegrálódással foglalkozott, a gazdasági átalakulás mégis ellenőrizetlen spontán folyamatok szabad prédájává lett. Talán a felgyorsult és elvaduló politikai harc számolta fel a társadalmi és politikai kontrollt. Gyanítható, hogy ezen a téren a reformkörösök felelősségét is kutatja majd az utókor. Abban a felgyorsuló idő miatt régi, régi, talán soha nem volt időkben hihetetlenül más volt a nyilvánosság szerkezete. A dolgok történtek, a hírek meg vagy jöttek, vagy nem. A sztálini modellben „más nyelven” beszéltek. Kivéve talán a kocsmákat, de ott is illett előtte körülnézni, van-e tégla a közelben. A nyilvánosság szerkezete is más volt egészen, majd 1988 nyarától hónapról hónapra változott. Az l987-es szeptemberi lakiteleki MDF-tanácskozás nemzetépítő gondolatairól csak a Magyar Nemzet egy novemberi számából értesült a nép. Pozsgay Imre interjúnak álcázva ismertette a programnyilatkozatot. Kéthetes bátortalankodás után 1988 novemberében a Délmagyarország és a Csongrád megyei Hírlap is lehozta a „Reformköröket a pártban is!” című felhívást. A széles közvélemény azonban csak decemberben figyelhetett fel erre, amikor is Grósz Károly a Csongrád me-

gyei pártértekezleten a kétfrontos harc jegyében megbírált bennünket, és az megjelent a Vasárnapi Hírekben. Hetek, sőt hónapok kellettek, mire ebből a kis tudósításból országos hír lett. 1989-ben aztán már istenigazából felgyorsult az idő. Az utolsó negyedévben egy félévszázadra való esemény történt a környezetünkben. A dokumentumok furcsa, bizáncias vagy inkább bükkfanyelven íródtak, tele csak az akkori olvasók számára sejthető kódolt formulákkal. Az időben előrehaladva tetten érhetjük a nyelvi felszabadulás mozzanatait is. Kinél gyorsabban, kinél lassabban. A pártkongresszus mitikus emlegetése mai szemmel olvasva eléggé komikus. A pártállam legfontosabb, legfélelmetesebb liturgikus közhatalmi szertartásáról van szó, és mi ezen a pályán követtük el a szentségtöréseinket. A Kádár-rendszerben ugyanazért a fellépésért járhatott dicséret vagy büntetés is. Csongrádot ugyan Pol-Pot megyének csúfolták, az értelmiség gyakran mégis nyíltabban fogalmazhatott, mint pl. egy kisvárosban vagy éppen Borsodban. Sokak számára a diktatúra végig kemény maradt. Az 56-os munkástanácsos elítélteken pl. 1989-ig rajtuk voltak a szervek. Útlevelet sem kaphattak korábban. Más ellenzékieket viszont szinte biztattak a külföldre távozásra. A hatalom talán az egyház belső történésein tartotta rajta a szemét a legnagyobb éberséggel. Lehetett ebben valamiféle ateista belső félelem is – és ha mégis van Isten? E kiadvány születésének kulcsfigurája Suchman Tamás szocialista politikus, két évtizeden át képviselőtársam. A tanácskozáson felajánlotta segítéségét egy könyv megjelentetéséhez. A hasonló találkozókon elhangzó, szokásos fogadkozásoktól eltérően ígéretét be is tartotta. Visszatérően sürgette kínosan elhúzódó munkánkat. Suchman Tamás a marcali reformkör alapítójaként lépett be a politikába 1989 tavaszán. Korán feltűnt Horn Gyula oldalán. Szoros baráti és munkakapcsolatuk a viharos 1990 májusi MSZP-kongresszuson deklarálódott. 1995 márciusától 1996. október 6-áig privatizációs miniszterként szolgált Horn kormányában. 2007 januárjától a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, 2009-től, a Bajnai-kormány alatt kormánybiztos volt. Tamás máig az MSZP karakteres politikusa. Konfliktusaiban is emberi. Antall József miniszterelnök halálakor kádist mondott az országgyűlésben. Érzelmekkel teli nemzetpolitikus, elismert zsidóközösségi vezető, igen baloldali „kapitalizmusépítő”, és igazi somogyországi ember. Számomra a szerkesztés közben derült ki: mégsem az ő bevallott elfogultsága miatt fut ki a kötet Horn Gyulára. Horn a magyar nemzet kikínlódott rendszerváltásának egyik kulcsfigurájából lett a fájdalmasan újraszülető hazai demokratikus baloldal vezéralakjává. Hagyatéka körül soha nem szűnnek majd a viták, de új és új tanulságok is megfogalmazódnak. A reformpolitikus vezérlőcsillagok számára kicsit mindig testidegen maradt a reformkörös „érzelmi” politizálás, a szükséges társadalmipolitikai szövetségeket mégis majdnem mindig megkötöttük egymással. Géczi József Alajos 9

1. AZ ÁTBILLENÉS HÓNAPJA 1989. május

Szemelvények korabeli MTI-tudósításokból 1989. május 5., péntek – Kétnapos vándorgyűlés kezdődött pénteken Szegeden, az ifjúsági házban. A piacgazdaság és a versenyszabályozás kérdéseivel foglalkozó tanácskozáson ,,A piacgazdaság feltételei és perspektívái Magyarországon” címmel Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes tartott megnyitó előadást. 1989. május 8., hétfő – A szegedi városi pártbizottság támogatja a reformköröket abban, hogy Szegeden május 20-án rendezzék meg a reformkörök első országos értekezletét, s ezen rendezzék és egyeztessék gondolataikat. (A „tizennégyek” között reformkörösök is voltak – pl. Kónya Gábor, Básthy Gábor, Szentgyörgyi Pál, Révész Mihály – G. J.) 1989. május 9., kedd – A MTESZ és a TIT Csongrád megyei szervezete, valamint a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa a 29. műszaki hónap keretében kedden Szegeden, a Technika Házában gazdaságpolitikai fórumot szervezett, amelyen Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter „Intézményrendszerünk és a stabilizációs program” címmel tartott előadást. 1989. május 12., péntek – Bibó István halálának 10. évfordulója alkalmából ,,Nemzet és demokrácia” címmel háromnapos konferencia kezdődött pénteken Szegeden, a József Attila Tudományegyetem aulájában. A XX. század egyik legkiemelkedőbb magyar politikai gondolkodójának nevét viselő emlékbizottság rendezvényén Ilia Mihály irodalomtörténész, egyetemi docens, a konferencia egyik védnöke megnyitóbeszédében elmondta, öröm számára, hogy az egyetemi fiatalság rendezte e konferenciát, amely örököse az egyik legjobb szegedi egyetemi hallgatónak, Bibó Istvánnak. Üdvözölte a konferenciát Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter, aki bevezetőül arról beszélt, hogy egy olyan nemzedéket képvisel, amely már korábban felismerte Bibó István jelentőségét, életművének hatását a magyar politikai gondolkodásra. És azt a nemzedéket, amelyben voltak olyanok, akik ezt nem akarták elismerni. Akik a végsőkig ellenálltak ennek a gondolatnak, s megtettek mindent, hogy hatása népünkre a legkisebb legyen. Az eszme értékét, a

gondolat tartalmát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a mai, reformokra készülő és nagy változások előtt álló, nemzeti megbékélést kereső Magyarországon Bibó István neve a legnagyobb tiszteletnek örvend – hangoztatta Pozsgay Imre. A megnyitót követően megkezdte munkáját a konferencia. Elsőként Körössényi Tamás tartott előadást ,,Az ideológia szerepe a politikai tagoltság kialakulásában” címmel. Molnár Gusztáv „Milyen politikai irányzatok lehetségesek a mai Magyarországon” című előadásában a keresztény, a liberális, a szocialista és népi tradíciókról szólt.

MÁJUS 20–21. SZEGED, REFORMKÖRÖK ÉS REFORMALAPSZERVEZETEK I. ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁSA

Készülődés

1989. május 16., kedd – Az országban elsőként megalakult Csongrád megyei reformkör május 20–21-én Szegeden megrendezi az MSZMP reformkörök országos tanácskozását. A konferencia előkészületeiről és céljáról a reformkör képviselői sajtótájékoztatót tartottak kedden a szegedi sajtóházban. Elmondták, hogy a tanácskozást munkaértekezletnek tekintik, amelyre várják a reform híveit, az ország politikai, gazdasági, társadalmi megújulásáért tenni akaró embereket, s nem csak MSZMP-tagokat. Az elmúlt héten megjelent a Délmagyarország című szegedi városi napilap különkiadása, a ,,Platform”, amelyben közreadták a reformkörök véleményét, javaslatait arra vonatkozóan, hogy miről tárgyaljanak a konferencián. […] A két nap programja a következő lesz: Szombaton délelőtt 10 órakor nyitó plenáris ülés kezdődik az újszegedi Biológiai Központban. A szekcióülések háromnegyed tizenegy órától délután öt óráig zajlanak a Biológiai Központban, illetve a pártiskolán, öt szekcióban. Témák: 1. Múltunk a jelenben. 2. Milyen pártot akarunk? 3. A gazdaság és a tulajdon reformja. 4. Társadalmi állapotaink és a reform. 5. Átmenet a demokratikus jogállamba. A záró plenáris ülés este fél hét órakor kezdődik. Vasárnap tíz órakor az újszegedi szabadtéri színpadon ,,Az MSZMP reformja és a társadalom” címmel kezdődik nagygyűlés.

1989. május 18., csütörtök – Az Ellenzéki Kerekasztal csütörtöki ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben üdvözli az MSZMP reformköreinek hétvégi szegedi országos tanácskozását. […] Egyúttal bíznak abban, hogy a reformköröket politikai felelősségük ,,a tárgyalásokkal kapcsolatos elodázó manőverek felszámolására indítja”. Az ülésen elfogadott másik nyilatkozatukban üdvözlik a helyi ellenzéki kerekasztalok létrejöttét. Egyúttal javasolják nekik az ellenzéki kerekasztalok országos fórumának előkészítését.

A tanácskozás

1989. május 20., szombat – Szombaton délelőtt Szegeden, az MTA Biológiai Központjában megkezdte munkáját az MSZMP reformkörök országos tanácskozása 110 reformkör, platformcsoport több mint 400 képviselője, s az új szerveződések, pártok, társadalmi mozgalmak csaknem 100 érdeklődője részvételével. […] A reformkörök létrejötte a párt eddigi működésének kritikája – hangsúlyozta Kerényi György, a Bács-Kiskun megyei reformkörök képviselője vitaindító előadásában. Csökken a párt létszáma, egyre többen morzsolódnak le. A kiábrándulás, az elfordulás okaként említette egyebek mellett, hogy elbürokratizálódott a párt, a lélektelen és a formális szervezeti életből szinte kiveszett az emberi kapcsolat, a szolidaritás. Az MSZMP bármennyire is szeretné, nem szabadulhat a sztálini modelltől, ha saját működését, felépítését át nem formálja – mondotta Géczi József, a Csongrád megyei reformkör képviselője. Majd kijelentette: mindehhez sürgősen, még az idén rendkívüli, előrehozott pártkongresszusra van szükség. Elmondta azt is, hogy számos reformkör fontosnak tartja: Nagy Imre és kivégzett társai temetése előtt egyértelmű politikai értékelést kapjanak a demokratikus szocializmus 1953 utáni politikai, irodalmi és filozófiai áramlatai az MSZMP részéről is. […] A Délmagyarország című szegedi városi napilapban pedig az alternatív szervezetek négy szegedi csoportja intézett nyílt levelet a fórumhoz. Ugyancsak levelet küldtek az Ellenzéki Kerekasztal képviselői is. […] A milyen pártot akarunk? elnevezésű szekcióban e kérdésre a legtöbben úgy válaszoltak, hogy elsősorban pártot akarnak. Az MSZMP ugyanis jelenleg nem párt, mivel sem nemzeti programja, sem akcióképes vezetése, sem az előbbiekkel meggyőzhető tagsága nincs, így párttá kell alakítani. Többek szerint a párt megújításának lehetősége a reformszárny kezében van, s a fordulat egyik eszköze lehet az előrehozott pártkongresszus. Szinte minden felszólaló egyetértett abban, hogy a pártkongresszust őszig meg kell tartani. Az egyik felszólaló szerint – jóllehet hosszú távon ez

jelentene megoldást – a pártszakadás most nem időszerű, mert ottmaradna egy lefejezett párt fundamentalista csoporttal, s a hatalom minden eszközével. Javaslatok hangzottak el az MSZMP nevének megváltoztatására is. Kezdeményezték, hogy a párt neve legyen Demokratikus Szocialista Néppárt, esetleg Magyar Szocialista Párt. […] A vita robbanásszerűen akkor élesedett ki, amikor egy felszólaló javasolta: mondja ki a tanácskozás, hogy 1956. október 23-án forradalom kezdődött, amelyet a november 4-én történt külső beavatkozás megakasztott. […] A modellváltást csak békésen, tárgyalások útján szabad megvalósítani – ezt fogalmazták meg a demokratikus jogállamba való átmenet fő követelményeként az átmeneti időszak problémáit elemző szekció tagjai. Véleményük szerint a kiegyezéshez nélkülözhetetlen a hatalom és a társadalom közötti párbeszéd, amelynek feltételei azonban most még hiányoznak. A tárgyalásokat két síkon, a politikai szervezetek közötti párbeszéddel, illetve egyfajta szellemi koalíció kialakítására törekedve lehetne megkezdeni. A politikai szervezetek közötti párbeszédet illetően a hozzászólók azon a véleményen voltak, hogy az MSZMP és az ellenzéki kerekasztal közötti tárgyalások jelenleg zsákutcában vannak, s ez az MSZMP vezetése egy részének hibájából következett be. Többek igazolva látják azt a feltevést, hogy az MSZMP egyes vezetői nem hajlanak a tárgyalásokra. […] A másik lényeges követelmény az átmenet időszakában az ország kormányozhatóságának, működőképességének fenntartása. […] Megreformálni csak működőképes rendszert lehet. […] Ezt a gazdaságot felülről dinamizálni már nem lehet, most már nem egyszerűen a gazdaság reformjára, hanem rendszerváltásra van szükség – hangsúlyozta több neves közgazdász. […] A tulajdonosi rendszer átalakítása kapcsán olyan szélsőséges nézetek is elhangzottak, mint például a gyárak teljes népi részvényesítése, vagy az állami tulajdon egyszerű visszaadása magántulajdonba. A készülő átalakulási törvénnyel összefüggésben többen kiemelték: a jogszabálytervezet csak az átalakulás lehetőségeiről, módszereiről rendelkezzék, a tulajdonlás kérdéseit válasszák külön, s hagyják meg azt a lehetőséget, hogy az új, sokszínű tulajdonosi rendszer a gazdaság természetes fejlődése nyomán alakuljon ki. Az is elhangzott: meg kell próbálni a lehetetlent, a külső egyensúly megőrzésével együtt bővíteni a vállalkozások mozgásterét. Egy történelmi út járhatatlanná vált […] Pozsgay Imre államminiszter szerint a reformkörök országos tanácskozása arra is válasz, hogy az MSZMP-nek van olyan nagy létszámú része, amely nem kényszerül a fal mellett, szemlesütve közlekedni ebben az országban. Éppen ezért – folytatta – kimondhatjuk és nyíltan vállalhatjuk, hogy a reformköröket – miközben a horizontális szervezés új formáját tudták felmutatni – nem szervezeti, hanem nemzeti célok vezetik. […] A Politikai Bizottság tagja reményét fejezte ki, hogy a reformkörök

munkája nem epizódja lesz csupán a párt életének, hanem a társadalmi kapcsolatok olyan inspirálója, amelyet hosszú ideig nélkülözött az MSZMP.

Szombat esti sajtótájékoztató

A késő esti órákban még javában tartott a tanácskozás, amikor Pozsgay Imre és Vastagh Pál nemzetközi sajtótájékoztatót tartott. A külföldi újságírók nehezen akarták visszaengedni a tanácskozásra az államminisztert, kérdések sokaságát tették fel a párt és a reformkörök jövőjével, valamint az 1956-os események megítélésével kapcsolatban. A legtöbben aziránt érdeklődtek, hogy egyetért-e Pozsgay Imre egy novemberi rendkívüli pártkongresszussal, a választások idei megtartásával. Az államminiszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: maga még csak most mérlegeli a különbséget egy esetleges pártkonferencia és egy előrehozott kongresszus között, de nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a párttagság, s most már a hivatalos pártszervek jelentős része is pártkongresszust követel. Ez a kérdés valószínűleg a KB jövő heti ülésén is szóba kerül. Az államminiszter szerint az MSZMP egyoldalúan nem mondhatja ki a választások kiírását, s nem fűződik érdeke ahhoz sem, hogy még ki nem fejlett gyenge partnerpártokkal vagy ellenfelekkel induljon a következő választásokon. Ez ugyanis – véleménye szerint – nem oldana meg semmit, tovább folytatódna a legitimációs válság. Mint mondotta, ő személy szerint az MSZMP-t a jövőben nemcsak a tárgyalásokra alkalmas pártként, hanem győzelemre is képes pártként képzeli el. A jelenlegi állapotában azonban ez a párt nem nyerné meg a választásokat. […] Egy esetleges pártszakadásról szólva kiemelte: nem feltétlenül a reformereknek kell elhagyniuk a pártot, más megoldás is elképzelhető, például az, hogy azok vonulnak ki, akik nem értenek egyet egy megújuló párt programjával. Az 1956-os eseményekkel, s a tanácskozás egyik szekciójának követelésével kapcsolatban, miszerint Nagy Imrét még temetése előtt rehabilitálják politikailag, az államminiszter kifejtette: megérti a reformerek e követelését, de az nem lenne jó dolog, ha a párt egy részének hibái miatt a felelősségbe belerántanák a pártnak azt a részét is, amelyet nem terhel felelősség az 1956 után történtekért. Ugyanakkor hangsúlyozta, ő maga személy szerint nem szereti az előírt következtetéseket, s azoknak semmilyen oldalról nem is tesz eleget. Éppen ezért ebben az ügyben is jó lenne, ha a főügyészi vizsgálat után foglalnának majd állást. Ezzel együtt emlékeztetett Nagy Imre leányának arra a kijelentésére, miszerint Nagy Imre temetése, június 16-a egyben a nemzeti megbékélés napja is legyen.

A konferencia az éjszakai órákban a szekcióüléseken elhangzott javaslatok vitájával ért véget. A résztvevők szerkesztőbizottságot bíztak meg azzal, hogy vasárnap reggelre az elhangzottak alapján állítsa össze a reformkörök platformjavaslatát, amelyet a vasárnap délelőtti szegedi nagygyűlésen ismertetnek majd a reformkörök képviselőivel.

Nagygyűlés az újszegedi szabadtéri színpadon

1989. május 21., vasárnap – Vasárnap délben nagygyűléssel fejeződött be Szegeden az MSZMP reformkörök első országos tanácskozása. Az újszegedi szabadtéri színpad háromezer személyes nézőtere zsúfolásig megtelt. A nézőtéren helyet foglaltak Nyers Rezső és Pozsgay Imre államminiszterek, Vastagh Pál, a Csongrád Megyei Pártbizottság első titkára, és az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. (Néhányan – G. J.) A szombati plenáris ülések, valamint az öt szekcióban végzett munka alapján vasárnap reggelre a szerkesztő bizottság összeállította a platformtervezetet. Ezt a nagygyűlésen technikai okok miatt nem ismertették teljes terjedelmében. Ehelyett Lovászi József, a Csongrád megyei reformkör képviselője olvasta fel a tanácskozáson elfogadott közleményt. Eszerint a tanácskozás érdemi eszmecserét folytatott közös platformtervezet kimunkálása érdekében. A további vitára bocsátandó tervezetet és a tanácskozáson elhangzott hozzászólásokat teljes egészében nyilvánosságra hozzák. A reformkörök meggyőződése szerint a szegedi konferencia újabb lendületet ad az MSZMP-n belüli reformmozgalomnak, elősegíti a párt megújulását. Ösztönzést ad a reformkörök és a különböző politikai mozgalmak, szervezetek közötti kapcsolatépítéshez. A tanácskozás résztvevői kinyilvánították szándékukat, hogy az elkövetkezendő hónapokban szorosan együttműködnek egy valódi reformprogram kimunkálásában. A platformtervezet szerint Nagy Imre, az MSZMP alapító tagja, az ország 1956os törvényes miniszterelnöke politikai koncepciós per áldozata lett. Az MSZMP reformköreinek országos tanácskozása a felelősök helyett is megköveti a hozzátartozókat, egyúttal javasolja, hogy az MSZMP Központi Bizottsága még a június 16-i gyászszertartás előtt ebben a szellemben foglaljon állást. A reformkörök képviselői részt kívánnak venni Nagy Imre és társai temetésén. A továbbiakban a platformtervezetben a reformerek leszögezik: fel kell lépni a teljes megbénulást, és erre hivatkozva a hatalomátvételt célzó törekvésekkel szemben. Az MSZMP káderpártból váljon marxista elkötelezettségű, baloldali közösségi párttá, amely merít a huszadik századi szocialista mozgalmak és a polgári progresszió értékeiből is. Szakítson a demokratikus centralizmussal, működését a teljes pártdemok-

rácia jellemezze. Szükségesnek tartják a reformkörök a névváltoztatást. Az új névben tükröződjön a megújult párt demokratikus szocialista jellege. Ezután Keserű Imre, a szentesi reformkör tagja szólt hozzá, aki kijelentette: ma Magyarország forradalmi léptékű feladatok előtt áll. Az MSZMP-tagoknak két választásuk van. A fordulat – ellenük vagy velük – mindenképpen végbemegy. A reformkörök úgy határoztak: nem hagyják, hogy az MSZMP ebből a fordulatból kimaradjon. A híd szerepét szeretnék betölteni a hatalom, valamint a párt és a társadalom fordulatban érdekelt erői között. A nagygyűlésen felolvasták a tanácskozásnak az Ellenzéki Kerekasztal levelére adott válaszát, amelyben egyebek között a reformkörök kimondják: a jelenlegi válsághelyzetből hazánkat csak a társadalmi közmegegyezés mozdíthatja ki. Minden politikai erőnek felelősséget kell vállalnia e történelmi, példa nélkül álló vállalkozás sikerre vitelében. A fő felelősséget annak a pártnak kell vállalnia, amelynek negyvenévi kormányzása társadalmunkat a jelenlegi válságba juttatta. Az útkeresés után most a reformok teljes körű megvalósításának időszaka következett el – jelentette ki Nyers Rezső, akit a hallgatóság nagy tapssal köszöntött a pódiumon. Rámutatott: nem forradalomra, hanem forradalmár szellemű és forradalmár bátorsággal végrehajtandó strukturális reformokra van szükség. […] A továbbiakban arról szólt, hogy az 1948-ban megkezdett modernizáció olyan útnak bizonyult, amelynek ma már nincs folytatása. […] A nagygyűlés résztvevői nagy tapssal fogadták az államminiszternek azt a kijelentését, miszerint: mindannyiunk érdeke, hogy tisztán lássunk Nagy Imre és társai ügyében, s ha jogsértés történt – mint amire véleménye szerint alapos a gyanú –, akkor azt helyrehozzuk. Nyers Rezső az ország helyzetét egy viharos tengeren veszteglő hajóéhoz hasonlította. Szerinte ahhoz, hogy ebből a viharból kikerüljünk, világos hajózási tervre, felelős és magabiztos kormányosokra, a tisztek és a legénység közötti bizalomra és együttműködésre van szükség. […] A pártkongresszus vagy pártértekezlet kérdéséről szólva kiemelte: bármelyik mellett is döntsön a tagság, annak úgy kell működnie, hogy eredménye bátor program legyen. A maga részéről teljes mértékben elfogadhatónak tartaná egy pártkongresszus összehívását. […] Nyers Rezső után Pozsgay Imre kért szót, aki bevezetőjében a reform néhány emberi összefüggésére hívta fel a figyelmet, mondván: gondolatokban nem vagyunk már szegények, de eltökéltségben van tennivalónk. – Eltökéltségünk azt jelenti – hangsúlyozta –, hogy nem kúszva és a magyar progresszióra oly sokszor jellemző önfeladással kezdünk hozzá programunk, terveink megvalósításához, hanem kihasználva a kedvező nemzetközi körülményeket, amelyekhez hasonlóak ritkán fordultak elő a magyar történelemben. Az államminiszter ígéretesnek nevezte a reformkörök létrejöttét. […] A reformkörök mozgalma a jéghegy csúcsát jelenti, de utal arra a talapzatra, amelyen az egész párt él, fejlődik, és vál-

lalkozik a reformra. E mozgalom alkalmas arra, hogy alapjává váljon egy, a híd szerepét is betölteni képes országos egyesületnek, amely párttagokat, párton kívülieket, reformra, közmegegyezésre, nemzeti egységre elkötelezetteket egyaránt tömöríthetne. Ezáltal a párbeszéd sokszínű intézménye jönne létre, amely nem pártelkötelezettséget kíván tagjaitól. Azokat hívja, akik a nemzetért hajlandók cselekedni. […] A reformkörök révén, valamint a párt szerkezetének átalakításával – amelynek talán éppen egy kongresszus lenne igazán hiteles és törvényes formája – egy korábbi sajátos hivatástudatot meghaladva lehet meggyorsítani a beilleszkedést az ország többpártrendszerű képletébe. […] Nagy tapssal fogadták a nagygyűlés résztvevői, amikor a többpárti együttműködésről szólva a szónok kiegyezést sürgetett. Az első választási küzdelem nem lehet a hamis ígérgetések és ráígérések küzdelme. Ha azzá válik, nem lesz miről megegyezni. […] Pozsgay Imre végezetül utalt arra, hogy négy és fél évtizeddel ezelőtt a magyar progresszió Szegeden fogalmazta meg s tűzte zászlajára a jelszót, hogy lesz magyar újjászületés. Ez a zászló itt is, országszerte is lehanyatlott. Felemelésére a reformkörök mozgalmán át talán újra, s talán utoljára adatik meg a lehetőség. Remélhetően újra kimondható: lesz magyar újjászületés – fejezte be hosszan tartó tapssal fogadott beszédét Pozsgay Imre. A nagygyűlés háromezer résztvevője végezetül közösen elénekelte a Himnuszt.

1989. május 21. (MTI-Press)

Tanács István: Reformkörök Mit gondol a kedves olvasó, hogy néz ki egy átlagos magyar reformkommunista? A tipikus reformköri tag harminc és negyven közötti – az ennél fiatalabbakat már jobban taszította a szocializmus gyakorlata, mint amennyire az eszméi vonzották. A reformkommunisták döntő többsége értelmiségi, akárcsak az alternatív szervezetek tagjai. Elvétve akad munkás – a reformkörök első országos találkozóján mindössze egyet hallottam felszólalni. A reformkörökben gyakori a főiskolai, egyetemi oktató, aki tudományos szocializmus helyett már régóta politológiát tanít, és olvasott már sokféleképpen gondolkodókat. Úgyszintén gyakran előfordul körükben fiatalabb évjáratú pártbizottsági munkatárs, úgynevezett apparátcsik, aki már nemcsak hogy nem tud, de nem is akar a régi módon uralkodni.

Politikai szívküldi

Bár a gyorsan változó politikai helyzetben nehéz pontosan elhatárolni az MSZMP-n belüli áramlatokat, a vitában valahogy úgy körvonalazódott a dolog, hogy reformkommunista az, aki komolyan gondolja a hatalom megosztását és a többpártrendszeri demokráciát; centrista, aki csak taktikából; fundamentalista, aki hallani sem akar arról, hogy a párt lemondjon a monopolisztikus hatalomról. A teljhatalomról való lemondás persze csak azoknak jelent valódi kérdést, akiknek legalább egy kisebb területen teljhatalmuk volt. A reformkörökben egymásra talált baloldali értelmiségiek többségének azonban sohasem volt több hatalma, mint akármelyik közönséges állampolgárnak – így aztán nem jelent túl nagy személyes áldozatot lemondaniuk róla. Ez ugyan elvi kérdés, de a reformszárny számára is van gyakorlati vonzata: a szegedi tanácskozáson már sokkal halkabban hangzott el az esetleges pártszakadás gondolata, mint április 15-ikén, a kecskeméti Reformműhely vitájában. A bevezető előadásban úgy fogalmaztak, hogy a reformerők nem elhagyni, hanem elfoglalni akarják a pártot. Az MSZMP eszközrendszere, infrastruktúrája még mindig jelentős hatalom forrása: ha a reformszárny ki akarna válni, mindezt a konzervatív oldal kezében kellene hagynia. Ezt az elhatározást – bár nem hangsúlyozták – motiválja az is, hogy az MSZMP-n belül is jelentős tömegek hallgatnak. Nem lehet tudni, hogy amit ma a centrumnak sejdítünk, az valóban az arany középutat, fontolva haladást tudatosan kívánók tábora-e, 18

vagy pedig elbizonytalanodott, tanácstalan párttagok tömege, amely közelebb áll a pártból való kilépéshez, mint akármelyik szárnyhoz. Tény, hogy mindkét oldal óvakodott attól, hogy a köztük hallgató többséget állásfoglalásra kényszerítse. A magyar belpolitikának manapság speciális jelensége a nyilatkozatdömping. Ennek is egyik altípusa az üdvözlőlevél. A szegedi reformköri tanácskozáson például rendre felolvasták azokat a leveleket, táviratokat, amelyek a találkozóra érkeztek. Üdvözölte a tanácskozás résztvevőit Németh Miklós miniszterelnök, Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, az Ellenzéki Kerekasztal, továbbá a Szabolcs-Szatmár Megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetség (népszerű nevén a SZADISZ) is. E politikai szívküldinek a napi aktualitáson túl is van jelentősége. A szegedi találkozón tért hódított Bihari Mihálynak egy Kecskeméten elhangzott gondolata. A neves politológus a Reformműhely tanácskozásán arról beszélt, hogy a magyar progresszió jelentékeny személyiségeinek egy része az MSZMP-ben, más része különböző alternatív szervezetekben van. Mindegyiket köti a maga szervezete, annak fegyelme és elvárásai; még soha sem volt mód arra, hogy egybegyűlve cseréljenek eszmét a magyar kibontakozásról. Nos e több irányból érkező rokonszenv-nyilvánítások annak az esélyét villantják fel, hogy az eddig kialakult szervezetektől függetlenül közeledhetnek egymáshoz azok az erők, amelyek a gyökeres reformokban, társadalmi modellváltásban érdekeltek.

Elég a manipulációból

Másfajta politikai szívküldinek lehettek szem- és fültanúi azok, akik részt vettek a külföldi újságírók részére tartott szombat esti értekezleten. Furcsa érzés a nemzetközi közvélemény kameraszemei és mikrofonfülei előtt lenni. A külföldi tudósítók hada erőszakos racionalizmusával, információs csúcstechnikájával úgy ellepte a reformköri tanácskozás sajtóközpontját, hogy a politikai illemtudásra szoktatott magyar újságírónak egy percig sem lehetett kétsége: ezúttal itt, Újszegeden, az odesszai körúton lépdel a történelem. Engem ambivalens érzések fognak el, ha ilyen népes nemzetközi sajtótájékoztatóra szólít a munkám. Ilyenkor töményen érezni, hogy a mi sajtószabadságunknak még mindig vannak korlátai. Ugyanakkor belülről magam is berzenkedem az ellen, hogy a nagy nyugati lapok és hírügynökségek mindent igyekeznek a hatalmi harc személyi vonatkozásaira kihegyezni. A kérdések naprakészen aktuálisak és mindig egyformák: amikor Grósz Károly a szombat reggeli Népszabadságban azt mondta, hogy …, akkor Pozsgay Imre és Vastagh Pál szerint arra gondolt-e, …? A főtitkár erről, arról, amarról azt mondta, hogy …, önnek mi a véleménye ugyanarról? Mégis

megértem Pozsgay Imrét, aki türelmesen és hatásosan válaszolt minden kérdésre: kicentizett válaszait ezek a külföldiek pontosabban és korrektebben idézik, mint az elmúlt évtizedben a személye elleni averzióra késztetett hazai szerkesztők. A szegedi találkozónak más volt a hangulata, mint a kecskemétinek. Ott a már jól ismert reformerek vitték a prímet: Lengyel László, Bihari Mihály, Gazsó Ferenc. Szegeden a tömeg politizált. Szekciónként 25-30 hozzászólás is elhangzott. Érezni lehetett, hogyan áradnak, folynak egy mederbe a gazdasági és társadalmi modellváltás korábban csak búvópatakként megjelent gondolatsorai. A vita ugyan szétfolyó és meglehetősen csapongó volt – de hát ez egyszerre következik a politikai kultúra hiányából, a politológiai műveltség esetlegességéből és a mindent kimondani akarás lelkesedéséből. Valamiféle őszinte naivitás jellemezte a légkört. Elég volt a manipulációból, a taktikázásból, a következetlenségből, a cél által szentesített hazudozásból, hangzott el sokszor, sokféle megfogalmazásban. Ebbe a gondolatkörbe kapcsolódik a tanácskozás egyik legfőbb követelése is: ne pártértekezlet, hanem kongresszus legyen őszszel, ahol sokkal kevesebb lehetőség nyílik a kulisszák mögötti machinációkra. Hogy ez nem felnagyított veszély, azt igazolták a szombat esti plenáris ülésen történtek is. Miközben Pozsgay Imre és Vastagh Pál külföldi újságírók kérdéseire válaszolt, a közös platform kialakítását egyszerűen szétvitatkozta néhány résztvevő. Nem lehet a szándékosságot bizonyítani, de tény, hogy sikerült az időt elhúzniuk, a fővárosi és a vidéki küldöttek között ellentétet szítani, és megakadályozni, hogy a reformkörök platformtervezetét a plenáris ülés közmegegyezése szentesítse

Nagy Imre elvtárs

A reformköri mozgalom eredményeképpen új politikus személyiségek kezdenek kiválni. A szegedi Lovászi József, Géczi József, a kecskeméti Bruszel László, a budapesti Szántó György, a szentesi Keserű Imre nevét valószínűleg sokszor láthatjuk még nyomtatásban. A vasárnapi politikai nagygyűlésen éppen Keserű Imre mondta a legnagyobb hatású beszédet. Szereplése arra is példa volt, hogy a nyilvános közszerepléshez is rátermettség kell. Egy politikusnak kontaktust kell teremtenie a hallgatósággal. Keserű Imre beszédének leghatásosabb része az volt, amikor felsorolta a keleteurópai kommunista mozgalom perifériára szorított vagy megsemmisített jeleseit. Borzongatóan hangzottak az ismert nevek, a sokszor lejáratott elvtárs szó kíséretében: Lukács György elvtárs, Nagy Imre elvtárs, Alekszander Dubcek elvtárs, Heller Ágnes elvtársnő, Bihari Mihály, Bíró Zoltán, Király Zoltán és Lengyel László elvtársak.

Nem nevezhető szocializmusnak az a rendszer, amelyik ezeket a embereket kivetette magából – állapított meg a szónok. Vagy háromezer ember hallgatta szorongva e névsort az újszegedi szabadtéri színpadon. A fák gyűrűjében szinte megállt a fülledt levegő. Háromezren reménykedtünk egymáshoz szorulva, hogy pusztító vihar nélkül tisztul meg a légkör.

A REFORMKÖRI MOZGALOM PLATFORMJA (TERVEZET) (Az MTI által közölt szöveg) 1989. május 22. hétfő

Mai összetett világunk annak az ázsiai típusú despotikus posztsztálinista rendszernek a válsága, amely Magyarországon 1948 után épült ki, majd az 1956 utáni számos elmozdulás, finomítás, reformtörekvés és átmeneti siker ellenére ma már működésképtelen. A rendszer lebontása, demokratikus és szocialista irányultságú meghaladása szükséges és sürgető. […] Javasolják egy olyan ideológiai koncepció kimunkálását, amely tartalmazza az európai és a magyar progresszió, a szocialista mozgalmak mellett a polgári radikalizmus, liberalizmus és a népi mozgalom időtálló értékeit is. Módszeresen felül kell vizsgálni az 1956 novembere óta született ideológiai határozatokat. Rehabilitálni kell mindazokat, akiket e határozatok szellemében hátrány ért.

II. A TÁRSADALOM

Az emberek aggódva látják az ország helyzetének romlását. A válság hatásai sújtják a társadalom minden területét, nyomasztó terheket raknak a lakosság egyes rétegeire, különösen a pályakezdő, családalapító fiatalok, a nyugdíjasok, a többgyermekesek és más hátrányos helyzetűek vállára. Súlyosbítja a helyzetet az eluralkodó politikai és erkölcsi válság, a kiúttalanság érzete. A lakosság romló egészségi állapota, az életkor csökkenése, a halálozási mutatók növekedése, a természeti környezet felelőtlen pusztítása, az elavult oktatáspolitika és az elhanyagolt településpolitika kérdésessé teszi a nemzet jövőjét. […] A politikai reform és benne az MSZMP átalakítása nem járhat sikerrel, ha elszakad a társadalom tagjainak mindennapi életét egyre nehezebbé, kilátástalanabbá tevő folyamatoktól. Kudarcra ítélt minden olyan törekvés, amely a makrostruktúra egészét az egyes alrendszerek egyidejű, átfogó reformja nélkül kívánná korszerűsíteni. […]

A struktúraváltással növekednek a társadalmon belüli feszültségek, nagyobb lesz a leszakadó rétegek gondja. Ezek kezelésére konkrét elképzelések kellenek. A párt ,,vonuljon ki” az államból, az államigazgatást szakemberek végezzék. Történjen meg a népképviselet és az államigazgatás elkülönítése. Átfogó közigazgatási reform szükséges. Az állam vonuljon vissza saját illetékességi körébe. Szűnjön meg a társadalmi szféra egészét átfogó állami ellenőrzés és beavatkozás. A kultúra és az infrastruktúra költségeinek biztosításánál meg kell szűntetni a rendkívül sok kárt okozó maradékelv érvényesítését. […] Jelenlegi válságunknak fontos része az értékválság, az értékhiány. A párt kötelezze el magát a következő emberi, társadalmi alapértékek mellett: az egyén szabadsága, a demokrácia, a nyilvánosság, a szociális biztonság, a család, az egészség, a teljesítmény, a tudás, az egészséges környezet. Az MSZMP eddigi gyakorlatában többnyire figyelmen kívül hagyta az ökológia szempontjait. Politikájának képezze fontos részét az emberi lét biztosítására, a természet egyensúlyának fenntartására, a környezet védelmére való törekvés. El kell távolítani az egyéni és közösségi autonómiát, a civil társadalom újraszerveződését és az önigazgatás kibontakozását gátló jogi és más akadályokat. Különösen támogatni kell az önkormányzati formák létrejöttét, megerősödését. […]

III. GAZDASÁG

A gazdasági reform elvi alapjait a következőkben látjuk: 1. Reformálni csak működőképes rendszert lehet. A jelenlegi nem az. Rendszerváltásra van szükség. […] 3. A politikai demokrácia és szabadság alapja a gazdasági demokrácia, amely az ,,államigazgatási tulajdon” alapzatán nem hozható létre. Valódi tulajdonosok kellenek. 4. Gazdaságunkat nem lehet felülről, az állami bürokrácia által kidolgozott reformcsomagok révén dinamizálni. Az egyén és az általa átlátható közösségek közvetlen érdekeire kell támaszkodni. A magyar gazdaság elhúzódó és egyre mélyülő válságának alaptényezője a jelenlegi merev és mozdulatlan szerkezet mellett a kibékíthetetlen ellentmondás a növekedés és az egyensúly között […] […] az ország oly mértékben eladósodott, hogy ma már az eladósodás növekedésének fékezéséhez is a belföldön megtermelt jövedelem növekvő hányadát kell kül-

földön kihelyezni. Végleg elmúlt tehát annak lehetősége, hogy a szükséges szerkezetváltást zömmel belföldi források felhasználásával hajtsuk végre. A legutóbbi öt év hibás gazdaságpolitikájának ezért – a társadalom újabb áldozatainak értelmetlenné silányulása mellett – az a legfőbb kára, hogy szembeállította egymással az egyensúly és a szerkezetváltás követelményeit, ezzel kikezdte gazdaságunk fejlődésének távlatait is. Ma már sokkal nagyobb ára van a modernizációnak, mint lett volna öt évvel ezelőtt. A társadalom egyre kevésbé képes és hajlandó viselni az egyedüli esélyt jelentő szerkezetkorszerűsítés rövid távon koncentráltan jelentkező költségeit. Meg kell próbálni a lehetetlent: a külső egyensúly helyreállítását célzó szigorú pénzügypolitika és a szerkezetváltást ösztönző vállalkozói mozgástérbővítés követelményeinek összebékítését. A feladat nem megoldhatatlan. A mai gazdaságpolitika alapvető hibája nem az, hogy pénzügyi megszorításokkal él, hanem az, hogy kizárólag a bankrendszer pénzpolitikája restriktív, s ez nem kiegészíti, hanem helyettesíti a vállalkozók mozgásterét bővítő, a gazdaság rugalmasságát fokozó egyéb reformlépéseket. […] Ráadásul a költségvetési csatornákon szinte korlátlanul kiáramló pénz éppen azokat a területeket tartja mesterségesen életben, amelyek a világpiaci szempontból hatékony szerkezetnek nem képezhetik részét. A szocialista export és a veszteséges termelés támogatása, továbbá a soha meg nem térülő nagyberuházások – mint amilyen lett volna a nagymarosi vízlépcső – felemésztik a gazdaság összes belföldi megtakarítását, így nem marad erőforrás a hatékonyan gazdálkodó vállalatok kezdeményezésére megvalósítandó szerkezetkorszerűsítés számára. […] 6. […] Elválasztandó – a gazdasági kormányzat, – a jegybank, – a piacvédő és -erősítő intézmények és – az állam vagyonát kezelő intézmények. 7. Meg kell szűntetni azt a mezőgazdasági politikát, amely még a komparatív előnyöket jól kihasználó, világpiaci mércével mérve is hatékony gazdálkodókat fejlődésképtelenné teszi. A gazdasági reform kulcskérdése a tulajdonreform, mivel végső soron minden gazdasági és politikai hatalom forrása a tulajdon. A tulajdon sorsát hosszú távon meghatározó átalakulási és földtörvény jelenlegi tervezetei elfogadhatatlanok. 1. Az átalakulási törvény nem technikai jogszabály, hanem burkoltan megvalósítja a tulajdonreformot.

2. Az átalakulási törvényben foglalt tulajdonreform lényege, hogy ingyenesen szétosztja a társadalmi vagyont olyan személyek között, akiknek jelentős része nemhogy tulajdonosként, de még menedzserként sem bizonyította, hogy hatékonyan tud sáfárkodni ezzel a vagyonnal. 3. Az átalakulási törvény nyomán kialakuló tulajdonszerkezet végleg rögzítené a mai monopóliumokat, a piacellenes összefonódásokat, és megakadályozná a valódi tőkepiac létrejöttét. 4. Az átalakulási törvényben a plurális tulajdonszerkezet szerves kifejlődésének előfeltételeit kell szabályozni. Ennek részeként rendelkezni kell: – az állami vállalatok és szövetkezetek társasággá való átalakulásáról, – az állami vagyonkezelés rendszeréről, – biztosítékokról a monopolisztikus tulajdonkoncentráció ellen, – az önkormányzati és a társadalombiztosítási tulajdonról, – a tőkepiac felvevőképességével párhuzamosan előrehaladó vagyonértékesítésről, – a vagyonértékelésről. Az állami tulajdon reformja meg kell hogy akadályozza a rendelkezési és haszonélvezeti privilégiumok átmentését (például a részvénytársasággá átalakított állami vállalatok részvényeinek az állampolgárok között valamilyen módszer szerinti, egyenlő arányban való szétosztásával). Nem fogadható el az a javaslat, amely az állami vagyont a kezelő tulajdonába adja. A földtörvénynek településeink tartós létalapját kell biztosítania.

IV. A PÁRTRÓL

Az MSZMP maga is súlyos válságban van. A politikai intézményrendszer átalakítása megindult, ezzel azonban nem tart lépést az MSZMP belső átalakítása. Pártunknak jelenleg nincs megfelelő nemzeti-politikai programja, hiteles vezetése és mozgósítható tagsága. […] Szorgalmazzuk és segítjük az új típusú – a tanácsi és a parlamenti választási rendszerhez igazodó – lakóterületi pártszervezetek létrejöttét. […] A párton belüli áramlatok nyilvánosságát biztosítsa a „Platform” című újság folyamatos megjelentetése. A megújult párt alapvető feladatának tartjuk a demokratikus jogállamiságba történő békés átmenet elősegítését, annak határozott kijelentését és biztosítását, hogy sem a hatalom megszerzéséhez, sem a hatalom megtartásához nem alkalmaz erősza-

kot. Ennek érdekében nyitott minden felelős társadalmi, politikai szervezettel történő együttműködésre, nemcsak a központi, hanem a helyi szervezetek szintjén is.

V. A KIEGYEZÉS

A jelenlegi válsághelyzetből hazánkat csak egy társadalmi kiegyezés mozdíthatja ki. […] A szükséges fordulatot két lépcsőben képzeljük el: a hatalom megosztásában, majd a megosztott hatalom társadalmasításában.

1. Minimális konszenzust kell teremteni a gazdasági összeomlás, az anarchia, az erőszakos visszarendezés, a jelenlegi patthelyzet állandósulásának elkerülése érdekében. E veszélyek megszűntetésének legfőbb eszköze a hatalom megosztása. 2. A hatalom képviselőinek – szakítva eddigi halogató taktikájukkal – azonnal érdemi tárgyalásokat kell kezdeniük az Ellenzéki Kerekasztal képviselőivel. Felszólítjuk az MSZMP Központi Bizottságát, hogy legközelebbi ülésén hozzon ilyen értelmű határozatot. A tárgyalásokkal hiteles, a társadalom bizalmát élvező politikusokat bízzon meg. Ha a Központi Bizottság ennek a felszólításnak nem tesz eleget, akkor szükségesnek tartjuk, hogy a hatalom nevében a kormány vagy a parlament tárgyaljon. 3. E tárgyalások során megegyezésre kell jutni a demokratikus átmenet feltételeit megteremtő sarkalatos törvényekről: a pártokról, a sajtóról, a választójogról, a büntetőtörvénykönyv módosításáról, a köztársasági elnöki intézményről, az alkotmánybíróságról, a népszavazásról és a biztonság kérdéseiről szóló törvényekről. Meg kell egyezni a köztársasági elnöki posztra jelölendő személyek köréről, a választások időpontjáról és rendjéről, továbbá az MSZMP vagyonának megosztásáról, a szerveződő pártok működési feltételeinek megteremtéséről. 4. A tárgyaló felek kölcsönösen vállaljanak kötelezettséget arra, hogy lemondanak az erőszak alkalmazásáról, az azzal való fenyegetésről, és szervezetileg is fellépnek minden olyan irányzat ellen, amely az erőszak alkalmazását nem utasítja el. […] 26

5. Javasoljuk, hogy a reformkörök minden szinten vegyék föl a kapcsolatot az Ellenzéki Kerekasztal helyi képviselőivel. (A koalíciót is alulról kell megalapozni – G. J.) Üdvözöljük a Tolna megyei pártbizottság azon lépését, hogy tárgyalásokat kezdett a helyi demokratikus ellenzék képviselőivel. (Jánosi György volt ott a reform-pártelnök – G. J.) Felhívjuk az MSZMP regionális helyi szervezeteit a példa követésére. 6. Támogatjuk azt a javaslatot, hogy gazdasági és szociálpolitikai kérdésekről a különböző szakszervezetek és érdekvédelmi szervezetek bevonásával többoldalú tárgyalások kezdődjenek.

B) A nép

Miközben az említett tárgyalások haladéktalan megindítását szükségesnek tartjuk, le kell szögeznünk: a mai magyar társadalom politikai erővonalait nem kizárólag a hatalomhoz való viszony határozza meg. Úgy gondoljuk, a társadalom széles rétegei egyaránt érdekeltek a jelenlegi társadalmi-gazdasági modell radikális megváltoztatásában. Az új modell alapvető értékeiben is jó eséllyel alakítható ki közmegegyezés. Ilyen értékeknek tartjuk a tulajdonformák sokszínűségének talaján létrejövő hatékony piacgazdaságot, az egyéni és a kollektív szabadságjogokat, a többpártrendszer keretei között biztosított népszuverenítást, az önigazgató és autonóm civil társadalmat, a leszakadó társadalmi rétegek iránti szolidaritást. […]

1989. május 23., kedd – AZ MSZMP Dunakeszi Városi Reformkörének tagjai csatlakoznak a reformkörök Szegeden megrendezett országos tanácskozásának felhívásához, megerősítve, hogy pártértekezlet helyett ősszel pártkongresszus összehívását tartják szükségesnek. Az Unió a Demokratikus Szocializmusért ifjúsági szervezet képviselői (Bedő Katalin, Gyurcsány Ferenc és mások – G. J.) részt vettek az MSZMP-reformkörök hétvégi szegedi találkozóján. Az UDSZ ügyvivői testülete a [találkozó] legfőbb jelentőségét abban látja, hogy végre az MSZMP-ben is határozott formát öltött a reformerők alulról induló megszerveződése. Ez lehetővé teszi: – az MSZMP-ben is jelenlévő szélsőséges, militáns erők elszigetelését; – a jelenlegi, működésképtelen struktúrához kötődő konzervatív szárnytól való éles elhatárolódást;

– és egy új, hitelképes, reformkommunista, szociáldemokrata értékeket vállaló párt létrejöttét. Mindez esélyt kínál arra is, hogy a demokratikus jogállamba való átmenet alapfeltétele – a társadalmi közmegegyezés – létrejöjjön.

A reformkörök 1989. május 20-i szegedi országos tanácskozása a Magyar Televízióban

Híradó, 1989. május 21. Bemondó Jó estét kívánok. Szegeden ma nagygyűléssel fejeződött be a reformkörök országos tanácskozása. A kétnapos eszmecseréről híradónk előtt a Hétben többen is kifejtették véleményüket, most a mai nap összefoglalója Jurányi Annától. Meggyőződésünk szerint a szegedi tanácskozás újabb lendületet adott az MSZMP-n belüli reformmozgalomnak. Elősegíti a párt megújulását, az általuk őszre javasolt pártkongresszus előkészítését. Így összegezte a reformkörök tegnapi munkáját Lovászi József a Csongrád megyei Reformkör képviselője azon a nagygyűlésen, amelyre több mint kétezren jöttek el. (Kint a szabadtéri színpad körül, a liget fái alatt is sokan álltak – ezért is vannak eltérő számok a résztvevőkről – G.J.) Holnap hozzák nyilvánosságra a közös platformtervezetet, amelynek egyik legfontosabb megállapítása, hogy a pártnak káderpártból közösségi párttá kell válnia, és hogy az új nevében – merthogy az átkeresztelésre szükség van – ki kell fejeződnie a demokratikus és néppárt jellegnek. A modellváltás első lépése az lehet, ha az MSZMP küldöttsége haladéktalanul tárgyalóasztalhoz ül az Ellenzéki Kerekasztal képviselőivel, és mindkét fél garanciát vállal arra, hogy elszigeteli azokat az erőket, amelyeknek nem érdeke a közmegegyezés. A reformkörök fölszólítják a Központi Bizottságot, hogy legközelebbi ülésén ebben a szellemben hozzon határozatot a tárgyalások folytatásáról. Ez is szerepel abban a levélben, amelyet a tanácskozás résztvevői válaszul írtak az Ellenzéki Kerekasztalnak, s amelyet a nagygyűlésen is felolvastak. Ha a felszólításnak nem tesz eleget a KB, folytatódik a levél, akkor a hatalom nevében a kormány vagy a parlament tárgyaljon. Nyers Rezső is egyetértett beszédében a Kerekasztallal kap-

csolatos eljárással, akárcsak a reformplatform valamennyi tézisével. Többeknek van joguk a nemzet asztalához ülni, mondta, valamint az igazságot kell keresni, s nem azt, hogy kinek van igaza. Nagy Imre és társai ügyében kifejtette: érdekünk, hogy mielőbb tisztán lássunk, s ha jogsértés történt, amire alapos gyanú van, helyre kell azt hozni. Az államminiszter egyébként a maga részéről el tudja fogadni a pártkongresszus összehívását. Pozsgay Imre folytatva Nyers Rezső gondolatait, kifejtette: a reformkörök olyan kiteljesedő mozgalmat jelenthet, amely a párt törzse lehet. Csak így van remény arra, hogy ez a párt az ország közepébe is bekerüljön. A hidat azonban nemcsak párton belül kell építeni a reformköröknek, hanem az egész társadalomban. Így például egy Szegedről induló országos egyesület alapját is jelenthetnék. Mindez példa lehet arra, hogy megtanulunk beilleszkedni az ország többpártrendszerű képletébe, s hogy végre elérkezünk Európába.

Napzárta, 1989. május 21. Déri János Jó estét kívánunk a Napzárta nézőinek! Önök nyilvánvalóan mindannyian tudják, hogy tegnap rendezték meg Szegeden a reformkörök első országos tanácskozását. Több mint száz reformkör mintegy négyszáz tagjával képviselte magát ezen a tanácskozáson, és bár a platformtervezet még nem készült el, mindazoknak, akik várnak erre a tervezetre, ígérik, hogy hamarosan meglesz ez is. Én azt hiszem azonban, mielőtt beszélni kezdünk arról, hogy mi is történt Szegeden, és mi lehet mindennek a következménye, tisztáznunk kellene azt, hogy ezek a reformkörök egyáltalán hogyan, minek az okán jöttek létre, és vajon kik a tagjai ezeknek a köröknek. Kéri László politológus Ezt is tisztázni kéne, de mielőtt ezt megtesszük, nézzük, mi történt! 1988. május vége, Budapest: drámai erejű változások a pártvezetésben, mostanában úgy is nevezik, hogy az apparátus puccsa. 1989. május vége: drámai erejű változások a tagságban, tehát a tagság puccsa, de nem Budapest, hanem Szeged. Tehát úgy tűnik, hogy nagy változások történtek ebben a pártban egy éven belül. Az a kevéske közös elem talán Pozsgay Imre és Nyers Rezső, akiknek a bekerülése volt akkor meglepetés, és most meg teljesen természetesnek tűnt a jelenlétük. Tehát formailag úgy tűnik, hogy elég sok minden lezajlott ebben a pártban, ami azt mutatná talán, hogy hihetetlen változások elé nézünk. Hogy tartalmilag mi történt, erről fogunk beszélni itt sokat. Én három dolgot szeretnék kiemelni, ami feltehetőleg meglepi majd a politizáló közönséget, az egyik a teljesen egységes kiállás amellett, hogy rendkívüli kongresszus kell. Én nem hallottam olyat, hogy nem kellene.

Déri János Tehát, hogy nem értekezlet, hanem kongresszus. Kéri László Igen, egy rendkívüli kongresszus. Ezt a véleményt mindenki osztotta, úgy látom. A másik: tárgyalni kell az Ellenzéki Kerekasztallal. Tehát az üzenetet, ami érkezett sajtón és levélen, azt úgy látom, hogy vette ez a közeg, majd erről talán részletesen is beszélhetünk, hogy milyen értelemben kell tárgyalni. A harmadik, ami számomra legalábbis meglepő volt, Nagy Imre és ennek kapcsán az ’56-hoz való viszony, amit úgy éreztem, hogy a reformkörök sokkal mélyebben akarnak tisztázni, mint amit a hivatalos megnyilatkozások eddig sejtettek. A készülő dokumentum és a mai megnyilatkozások azt mutatták, hogy ha a vezetés nem vállalja föl, a reformkörök akkor is szeretnék megkérni a temetést intéző családtagokat, hogy ott koszorúzhassanak, és megkövetik a hozzátartozókat. Emögött ugye azt is tudjuk, hogy az egyik szekcióban rendkívül éles vita folyt ’56 megítélése körül, ahol egyetlen ember nem mondta azt, hogy ellenforradalom volt, a vita a körül zajlott, hogy népfölkelés vagy forradalom. Déri János Ne haragudj, de ebben a megkövetésben az is nagyon furcsa, hogy az ott ülők többsége még iskolás sem volt akkor, amikor mindez történt. Kéri László Na, azt hiszem, hogy épp ideje, hogy belevágjunk az egészbe, és átadjuk a szót az érintetteknek. Mik azok a reformkörök? Miért szerveződtek meg, miben láthatjuk a szerepüket, miért ez a hihetetlen gyors szaporodása a reformköröknek, és miért kerültek az országos politizálásnak ennyire a közepébe az elmúlt tavaszon? Géczi József, Csongrád megyei Reformkör A kezdetekről talán egy-két mondatot, mert nem volna hasznos, ha ma túlságosan elmerülnénk saját történelmünkben. Én úgy látom, hogy tavaly ősszel érte az a sokkoló lélektani hatás a párttagságot, hogy a párton kívüli politizálás fölbuzdulása élessé tette azt a tényt, hogy az MSZMP – ami korábban sok kezdeményezést tett – nem párt, nem politikai párt. Ezt ugyan korábban is sejtette a tagság, de most a párton kívüli politizálás ezt berobbantotta, és politikai cselekvésre serkentette a tagságot. Hogy ez Csongrád megyében kezdődött, ebből nem kell elméletet csinálni, ez egyszerűen talán ott jutott leghamarabb néhány embernek az eszébe, és novemberre született meg az első állásfoglalás.

Kéri László Kiélezném ezt durvábban is, mindenkinek címezve. Tegnap olvastam a Népszabadságban, a Politikai Bizottság egyik tagjának nyilatkozatában. Hámori Csaba azt mondja, hogy ő szoros összefüggést lát a reformkörök megalakulása és a megyei vezetők legitimitása között. Úgy tűnik, hogy leginkább ott kezdtek reformkörök alakulni, ahol a hagyományos pártvezetés a legtovább halogatta a személycseréket és a megyei választási pártértekezleteket. Mennyire osztják ezt a véleményt? Gazsó Ferenc, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Reformköre Én azt szeretném mondani, hogy a reformköri mozgalmat több szempontból meg lehet közelíteni. Szerintem felszíni jelenségekből indulunk ki, ha mondjuk ebből indulunk ki, amit az előbb említettél. A dolog lényege itt az a fölismerés, hogy a párttagság egy része rájött arra, hogy pártot kell szervezni, pártot alakítani. Na most az MSZMP-ben benn lévő párttagság, amelyik gyakorlatilag párttal nem rendelkezik, mert egy pártállam keretei közt működik, pártot szeretne, egy demokratikus pártot, olyan pártot, amely a mostanitól teljesen elütő szervezeti elveket követ, és olyan pártot, amely képes olyan programot megalkotni, amely az ország mostani válságos helyzetéből bizonyos értelemben kiutat mutat. Én azt mondom, hogy egy gyötrelmes útról van szó, mert hiszen a párttá szerveződésnek olyan útja, amit most ez a reformkör járni akar, tulajdonképpen unikális. Nem tudok róla, hogy ilyesmi már lett volna bárhol is, hogy tudniillik egy meglévő pártot valamilyen alulról jövő kezdeményezés révén úgy próbálnak meg birtokba venni, átalakítani, hogy ugyanakkor ez a párt egy konglomerátum, mert nagyon különböző, egymást kizáró fölfogások, politikai törekvések, beállítódások élnek ebben a pártban, amit most pártnak nevezünk, és ezt kellene valahogyan úgy átalakítani, hogy ebből egy demokratikus és szocialista elveket követő reformpárt legyen. Tehát, hogy a vállalkozás sikerre vezet-e, az egy kérdés. Kéri László …és ezt a kérdést föl is tesszük… Keserű Imre, az MSZMP Reformköre, Szentes Azt nagyon fontos hozzátenni, hogy ez csak az első dolog és talán nem is a legfontosabb, hogy az MSZMP-nek demokratikus párttá kell válnia, mert szerintem ma úgy igazából az embereket nem érdekli, hogy az MSZMP belülről milyen, és hogy mi, MSZMP-tagok hogy érezzük magunkat a pártunkban. Más szavakkal, ha ez az MSZMP a lehető legdemokratikusabban fölépülő párt volna, de ebbe a válságba juttatta az országot, akkor ugyanúgy jogos volna ez a fajta belső mozgalom, ami a fordulat előidézését, a fordulat meggyorsítását szorgalmazná. Ezt én talán még az elé tenném, hogy demokratikus pártot akarunk, fordulatot akarunk. Alapvető társadalmi

változásokat akarunk, és ebből a szempontból a reformmozgalom a pártban nyilvánvaló, hogy nem tavaly novemberben kezdődött. Amióta a sztálinizmus eltorzította – elnézést, hogy visszamegyek ennyire a történelemben, de amióta eltorzították – a szocializmus eszméjét, azóta a párton belül mindig is megvolt ez a fajta ellenzék, amelyik a demokratizálódás irányába akarta vinni nemcsak a pártot, hanem a társadalmat is. És ennek szerintem egy folytatója csak ez a reformköri mozgalom, és nagyon nagy hiba volna, ha úgy gondolnánk, hogy ezt mi tavaly novemberben kezdtük el. Déri János A folytatók abban különböznek döntően, hogy most szóhoz jutottak… Kéri László Igen, és nemcsak hogy szóhoz jutottak, hanem nézzük meg – nem tudom mennyire tűnt fel az ott ülőknek –, hogy zömében harminc-negyven közöttiek. Tehát ez az akarunk (!) – Keserű Imre kétszer-háromszor is mondta ezt a többes szám első személyt – én ezt egy kicsit átfordítanám arra, hogy kik azok, akik akarják. Én zömében azt a korosztályt láttam Kecskeméten is és itt is, és a szereplők között még inkább, akikről az a benyomásom, hogy már túlvannak egyfajta társadalmi, politikai beilleszkedési perióduson, de azon még nem, hogy egyértelműen magukra vegyék, hogy mindezért esetleg felelősséget kéne vállalni. Egy ilyen harminc-negyven éves korosztálynak úgy tűnik, nemigen jutott hely a politikai közéletben. De ezt lehet cáfolni is. Szabó Zoltán, MSZMP Reformkör, Budapest Nem hiszem, hogy itt döntően korosztályi problémáról volna szó. Nemigen jutott itt hely a politikai életben idősebbeknek sem, legfeljebb néhánynak. Talán arról lehet szó, hogy a mozgalom szerveződésének vagy indulásának első szakaszában elsősorban fiatalok csatlakoztak hozzá, de még ez sem igaz, mert számos középkorú, sőt kifejezetten idős ember is rendszeresen részt vesz a reformkörök munkájában. Déri János Kéri Lászlónak azért abban igaza van, hogy ha az ember ott körülnézett – elnézést, de az osztálytársait látta. Keserű Imre És itt a Laci kedvenc témájához jutunk el, mert azt gondolom, hogy ez a ’68-as generáció, akiknek a nagy része nem került be a párton belülre. De akik mégis mindennek ellenére idekerültek, azok nyilvánvalóan azt a fajta indíttatást, azt az

örökséget, amit ’68 hordozott magában, azt mindig is szerették volna érvényesíteni a párton belül is. Géczi József Ez egy lázadó kedvű nemzedék…[Többen beszélnek egyszerre…] Ez egy korábbi generáció. [„nem akarunk állni, ha mozdul a föld” – szóltak be többen a lármába – G. J.] Gazsó Ferenc Ha azt figyelembe veszitek, hogy az ötvenes évek elejétől, ötvenháromtól, Nagy Imrének és a Nagy Imre-körnek a megjelenésétől számíthatjuk tulajdonképpen azt, amiről itt szó van, akkor azért ennek van egy történeti folytonossága is, jóllehet ez nem töretlen. De nem érdemes sokáig rágódni ezen a generációs, nem generációs problémán, ennek nincs jelentősége. Itt egy pártosodási folyamatról van szó. Egy olyan pártnak a létrehozásáról, amelyik új stratégiát követ. Amit mondtál [K. I.], azzal én egyetértek. Lényegében véve egy társadalmi modellnek a megváltoztatása, ennek a posztsztálini rendszernek amiben most élünk, a megváltoztatása, és egy ettől teljesen elütő, más minőségű társadalomnak a fölépítése az, amiről itt szó van, és azt keressük egyrészt, hogy lehet ezt a dolgot megcsinálni egy olyan történeti szituációban, amilyenben most vagyunk, másrészt, hogy melyek azok a társadalmi célok, amelyek reálisan követhetők a mai helyzetben. [Egyszerre belevágnának többen…] Kéri László […] Annyi azért kiderülhet – annak, aki nézi ezt a műsort – az elmondottakból, hogy itt egyfajta lázadásról van szó, ha úgy tetszik a tagság lázadásáról, és ez egy nagyon körülhatárolt célú politikai lázadás, ami a párttá válás folyamatában értelmezhető. Itt van egy elem még, áttérnénk arra, amit Gazsó Ferenc említett: a célokra. Ha megnézzük a dokumentumokat meg a reformkörökről szóló eddigi összeállításokat, a horizontális szerveződés problémája, ami gondokat okozott. Mintha a vezetés elfogadta volna magát a tényt, hogy itt lázad a tagság, megalakítja a maga politikai közéletét, de azt már nehezen tűrte, legalábbis úgy tűnt az első időben, hogy ezek egymással is keressék a kapcsolatot. Na most Szeged ennek a kapcsolatkeresésnek a teljesen nyilvánvaló formája. Ha úgy tetszik ez a néhány hónappal ezelőtti vita ezzel eldőlt, nem? De mi a helyzet ezzel a horizontális szerveződéssel? Mert akkor már többről van szó, mint pusztán a tagságnak, meg valami újfajta politizálási kedvnek a megjelenése, csoportformákba öntése.

Keserű Imre Hankiss nagyon pontosan leírta, hogy ez a posztsztálinista rendszer mennyiben tartalmaz feudális elemeket. Hankisnak az a nagyon emlékezetes tanulmánya nagyon pontosan és precízen elmondja, hogy ennek az újfeudális struktúrának az a lényege, hogy a főkutyák nem engedik, hogy az alkutyák egymással kapcsolatba kerüljenek. Tehát csak a felülről lefelé… [valaki közbeszól…] Így van, tehát a lényege, ahogy Hankiss mondja, hogy ne telefonhálózat legyen, hanem televízió. Tehát hogy fölülről lefelé áramoljanak az információk, de egymás között nehogy véletlenül beszélgessünk. Kéri László Akkor magyarán a hatalmi rendszer működésének egyik alapvető pillérét löködi ez a fajta szerveződés, amikor kétségbe vonja azt a jogot, hogy piramidálisan föntről lefelé működjön csak a hatalmi rendszer. Tehát amikor keresi az oldalirányú kötődéseket, ez azt jelenti, hogy bekerül egy olyan elem ebbe a pártba is, és lényegében az egész politikai mező működésébe, ami egy másféle társadalmi berendezkedésnek a csírája lenne? Szabó Zoltán Természetesen a párton belüli frakciók végleges felszámolása Sztálin találmánya volt, pontosan annak a kiiktatására, hogy ne léphessenek kapcsolatba egymással olyanok, akik egyaránt elégedetlenek akármilyen színtű vezetéssel. Ne szövetkezhessenek arra, hogy a politika megváltoztatására kényszerítsék a vezetést. Déri János Rosszul érzem én, hogy nemcsak hogy ne léphessenek kapcsolatba, hanem hogy ne is tudjanak tenni, hisz erre van egy nagyon ügyesen kitalált szervezeti szabályzatbeli tétel, az úgynevezett demokratikus centralizmus? Kéri László Amit itt mindenki elvetett, ha jól értettem. Jól értettem? [Mindenki helyesel: igen…] Géczi József Igen, a tanácskozás arra jutott, hogy a demokratikus centralizmus a múlté. Egyébként hozzátenném, hogy a Kádár-korszaknak volt egy ilyen jellegzetessége, hogy úgymond lokálisan lehetett politizálni. Tehát egy alapszervezet önmagán belül lehetett radikális, ha ott egy-két éber elvtárs esetleg nem indított el bizonyos büntetőfolyamatokat,

de az összekapcsolást valóban nem engedte. Egy feltételt akartam mondani még, nagyon fontos. Ez csak abban az esetben jelent egészen új mozzanatot, ha ez a mozgalom nem egyszerűen a párt elfoglalására tör. Mert ha csak ezt teszi, akkor a hatalomra jutásával berendezkedik újra a régi struktúrába. Akkor nem ér semmit. Déri János Hát, ha marad ugyanez a rendszer… [helyeslések] Kéri László Tehát a pártot elfoglalni már kevés. Géczi József Tehát kimozdítani, párbeszédképessé tenni, és lehetőleg minél több részét a pártnak magával ragadni. Szabó Zoltán Tehát valójában ez a párt… [és a hatalmi bürokrácia – G. J.] egymástól való eloldozása, a most párhuzamosan folyó [dolgok összekapcsolása – G. J.]. [Megint többen beszélnek egy-egy szót…] Kéri László: …és a párt megváltoztatása… [Mindenki:] a párt megváltoztatása nem cél, hanem a kilábalásnak kell, hogy az eszköze legyen. Szabó Zoltán Az eszköze, ha sikerül… Déri János Elnézést egy közbevetésért! A világon a politikai pártok – tehát amelyek politikai pártként üzemelnek – azok mennyire működnek horizontálisan? Tehát mennyire van ilyen oldalszintű kapcsolódásuk? (Jó kérdés! – G. J.) Kéri László Olyan sok fajtájuk van a politikai pártoknak a világon, hogy tartanék attól, hogy ebbe belebonyolódjunk… Hihetetlen tarkák a politikai pártok. Azt azért el lehet mondani,

hogy normál, demokratikus, civilizált körülmények között ez egy teljesen természetes dolog. Szóval egyáltalán nem ritkaság. Azt javaslom, hogy amit Gazsó Ferenc közben már előlegezett – hogy végül is mi a célja az egésznek –, tolódjunk egy kicsit arra, mégpedig úgy, hogy akkor Szegednek konkrétan mi volt a célja a horizontális szerveződések nyilvánvalóvá tételével, nyilvánosság elé, az egész ország nyilvánossága elé lépésével! Kössük össze ezt a kettőt! Géczi József A kecskeméti Reformműhely tanácskozására egyfajta rászerveződésképpen jött létre egy első találkozó harminc reformkör képviselőinek részvételével, és ott jött az ötlet, hogy meg kell ezt a munkatanácskozást szervezni. Ez egy hónap alatt ment végbe, egy áttörés is történt közben, míg harminc-negyven reformkör volt egy hónappal ezelőtt, most már száz fölött van, amiről tudunk. Egyszerűen a tanácskozás megszervezése és a reformkörök ilyen felbuzdulásszerű szaporodása rendkívül furcsa helyzetet hozott létre, mert voltaképpen a munkatanácskozás jellegét is nehezítette. Még az utolsó pillanatokban is voltak bejelentkezések, ezért az a szándék, hogy itt egy határozott, kiemelt platform keletkezzen, ez a szándék meghiúsult, bár mi úgy gondoltuk, hogy ez nem is vállalható föl, de sokan bíztak, sokan reménykedtek ebben, holott éppen emiatt még az utolsó napokban is a legapróbb szervezéssel kellett foglalkozni, és nem volt arra idő, hogy legalább egy héttel előtte már ezek a platformtervezetek összetalálkozzanak, és viszonylag kész állapotban jussanak el erre a tanácskozásra. Szabó Zoltán Tehát az álláspontok kölcsönös megismerése és a lehetőség szerinti közelítése történt meg. Nagyon sok kérdésben eleve közeliek vagy azonosak voltak az álláspontok. Nagyon sok kérdésben sikerült a tanácskozás során ezeket közelíteni, de természetesen megmaradtak különböző álláspontok is, mint ahogy az egyébként a világon minden politikai mozgalomban természetes. (Mindketten a szombat esti heves veszekedésre utaltunk – G. J.) Déri János Én azt javasolnám, hogy folytassuk majd innen, de nézzük meg, hogyan élték meg a tanácskozás résztvevői mindazt, aminek az elkezdődéséről itt szó esett. Szegedi kollégáink készítettek egy rövid riportmontázst.

[Helyszíni riport bejátszása] Olajos Csongor riporter A párt középvezetői közül először egy első titkár. Sokan vagy kevesen reformköri tagok? Fabriczky András, budapesti kerületi első titkár Hát én számot nem tudok mondani, mert nem számoltam össze. Elsősorban a párt középvezetésének fiatalabb generációja, és nagyon sokan azok közül, akik az országon végigsöprő pártértekezleti hullámok keretein belül kerültek ebbe a beosztásba, részt vesznek a reformköri tevékenységben, mert hisz tagság nincs. O.Cs.: Ön mit vár a reformkörök mai tanácskozásától? Azt, hogy ötleteket, megfontolásokat kapjunk ahhoz a munkához, ami a párt megújulása előtt áll. Stadler László, Kaposvári Reformkör Ettől a tanácskozástól azt várom, hogy markánsan megfogalmazódjanak a párton belüli erőviszonyok. Megmutatkozunk, kik vagyunk és mit akarunk. O.Cs.: Mit várnak a mai tanácskozástól? Szoboszlai Zsolt, Hódmezővásárhelyi Reformkör Igazán azt várom… nem sokat, mivel kicsit jobban beleláttam az előzményekbe, én úgy látom, hogy ez a mai reformköri összejövetel nem tud továbblépni, mint az ezelőtt egy hónappal rendezett kecskeméti találkozó. A platform körvonalazódása folyik, holott ebben a mai helyzetben ennél nagyobb és bátrabb lépések szükségesek, ha kell, felvállalva a párton belüli szakítás problémáját is. Fabriczky András Én mindenképpen úgy gondolom, hogy gyökeres megújulásra van szükség, ennek az irányai, egy valóban alulról építkezést jelentene, egy valódi demokratikus működésmódot, és egy valódi többpártrendszerhez alkalmazkodó és nem egypártrendszer közhatalmi funkcióin felépülő működésmódot jelentenek. Nehogy azt higgye bárki is ebben az országban, hogy csak az alternatív szervezeteknek, az újonnan jött pártoknak kell megküzdeni azzal, hogy saját magukat definiálják önmaguk, tagságuk és a társadalom előtt! Ez az MSZMP számára legalább olyan feladat, ha nem nehezebb, hiszen itt még tételesen fölül kell vizsgálni korábbi nézeteink egy sorát is, és el kell dönteni, hogy mi az, amit abból vállalunk, és mi az amit nem.

Szoboszlai Zsolt Az MSZMP – hadd mondjam így, hogy negyven évig, de az elmúlt három évtizedben különösen – sohasem gondolkodott népben, nemzetben. Mindig pártban és államban gondolkozott, holott szerintem halaszthatatlan, hogyha valaki a nemzet részeként akarja ezt az országot vezetni, akkor a népben és nemzetben való gondolkozást válassza. Ez a tanácskozás lehetne a népben, nemzetben való gondolkozás egyik műhelye, de az eddigi tapasztalataim szerint erre itt ma nem kerül sor, és lehet, hogy a későbbiekben sem kerül az MSZMP-ben erre sor. Szántó György, Budapesti Reformkör A párton belül alapvetően arra lenne szükség, hogy a párttagság véleményének a figyelembevételével alakítsanak ki olyan sorsdöntő kérdéseket, hogy példának okáért az országgyűlési választások kérdését az Ellenzéki Kerekasztallal egyeztetett időpontban tartsák, ezt előzze meg egy olyan belső tisztulási folyamata a pártnak, ami kongresszus nélkül álláspontom szerint elképzelhetetlen, tehát a párt maga is váljon koalícióképes erővé. Stadler László Most először is párton belül létre kellene hoznunk egy szocialista szárnyat a reformkörökből. Meg kellene neveznünk magunkat, országos platformot kialakítani, ehhez agitálni a párttagságot, a centrumot megnyerni, és ez lenne a továbblépés útja. Konkrétan, legrövidebben napi tennivalónk egy munkajellegű kongresszus, tehát nem protokoll, nem külföldi vendégekkel, hanem munkajellegű kongresszus, amelyet egy alapszervezetektől induló titkos választással kellene megvalósítani, jelölő bizottságok nélkül, a jelenlegi küldöttek mondjanak le a mandátumaikról, és így válasszunk egy új központi bizottságot! Szoboszlai Zsolt Abban a szerencsés vagy szerencsétlen helyzetben vagyok, voltam az elmúlt héten, hogy közvetítője lehettem az Ellenzéki Kerekasztal közeledési szándékának, kísérletének a mai reformköri tanácskozás szervezőihez. Többszöri próbálkozás és többszöri közvetítői kísérlet után ez a vágy vagy igény a Kerekasztal részéről nem talált elfogadásra, és ezt rendkívüli módon sajnálom MSZMP-tagként is, meg a magyar nemzet egyik állampolgáraként is, ugyanis olyan lehetőséget szalaszt el az MSZMP reformszárnya, amely a nemzet reformszárnyával való találkozás és kapcsolatfelvétel lehetősége volt. (Néhány nap múlva ő lett a talán első pályaelhagyó reformkörös alvezér – G. J.)

O.Cs.: Véleménye szerint miért vidékről indult el ez a mozgalom? Simon József, Szombathelyi Reformkör Ez egyáltalán nem véletlen, a párt bizonyos köreiben nagyon makacsul tartotta magát az a nézet, hogy a magyar vidék, a vidéki párttagság nagyon konzervatív, nem akarja a változásokat, nem akarja a fordulatot. Már az is bizonyította, hogy nem így van, hogy a májusi pártértekezlet után a megyehatáron megállított reform elmaradását nagyon érzékenyen reagálta le a párttagság egy része. Úgy gondolom, hogy ennek komoly szerepe van abban, hogy vidéken megmozdult a párttagság. O.Cs.: Vastagh Pál a Politikai Bizottság tagja és Csongrád megyének az első titkára, ahonnan az egész mozgalom kiindult. Hogy értékeli a mai tanácskozást? Vastagh Pál Ebben a helyiségben és ebben a teremben két és fél évvel ezelőtt voltam ilyen nagy tömegben. Akkor a szocializmus elméleti kérdéseiről rendeztek itt konferenciát. Már akkor is nagyon sok értékes kérdés és gondolat búvópatakként jelen volt ebben a teremben, azon a tanácskozáson. Most sajnálom igazán, hogy két és fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezek a gondolatok ma már a nyilvánosság előtt nagyobb hatékonysággal jelenhetnek meg.

[Helyszíni riport vége]

Déri János Ha jól emlékszem, az első előadói beszédben és már itt a stúdióban is felmerült, hogy nem elhagyni kell a pártot, hanem elfoglalni. Legalábbis ez a cél. Vannak azonban – én is beszéltem Szegeden ilyenekkel –, akik szkeptikusak ennek a dolognak a sikerével kapcsolatban, és még mindig a pártszakadásra gondolnak. A közvéleményben is felmerült gyakorta ez a kérdés. Sőt sokan várták előbb Kecskeméttől, aztán Szegedtől. Szabó Zoltán Én azt hiszem, hogy eleve nem lehet kizárni egy pártszakadás lehetőségét, végső soron a pártoknak az a sorsuk, hogy olykor fuzionálnak, olykor szétválnak. A jelen esetben viszont egyszerűen kivihetetlennek tartok egy pártszakadást. Ebben a kérdésben az Ellenzéki Kerekasztalban helyet foglalt Magyar Bálinttal értek egyet, aki azt mondta, hogy az MSZMP reformszárnyának ebben a pillanatban nem az a feladata, hogy ki39

váljék a pártból, és aztán a kerekasztal körül nyolc helyett kilenc szervezet üljön, a maradék MSZMP fegyveres szervezete pedig körülvegye azt az épületet, ahol ezek tárgyalnak. Egyszerűen arról van szó, hogy párt nem párt, hanem intézményesült közhatalom, és ha a reformerők ezt elhagyják, akkor átengedik a maradék MSZMPnek ezt a terepet. Keserű Imre Hadd tegyem hozzá, hogy most, amikor azok az erők, akik ebben a demokratizálódásban tulajdonképpen az eddigi eszmék elárulását látják, akik nem tudnak mit kezdeni a többpártrendszerrel, akik nem tudnak mit kezdeni a sajtó szabadabb hangjával, ezeket az embereket, ha valamikor, akkor ezekben a hetekben lehet megnyerni a viszszarendeződési fordulatnak, mégpedig azzal, ha megfenyegetjük, hogy mi lesz majd Nagy Imre temetése után. Többen mondják, hogy március 15-e előtt elindult a félelem-pszihózisnak a terjesztése. Ez a Nagy Imre-temetéssel kapcsolatban is megvan. Ezért volna fontos – merem remélni, hogy itt lesz még erről szó –, hogy ezekben a kérdésekben egy csillapító, nyugis hangulatot kéne az országban elterjeszteni, hogy a kölcsönös félelmek nehogy valami önvédelmi megelőző agresszióba… Déri János Értem, amit mondasz, hogy van egy része a pártvezetésnek, amelyik kénytelen már figyelni a civil társadalomra, a másik pedig, hogy ha létrejön a pártszakadás, akkor a reformerek átadják a terepet a konzervatív erőknek, ugye? Géczi József Ha ma következne be egy pártszakadás, akkor a reformkörrel szimpatizáló néhány tízezer ember és esetleg még néhány tucatnyi radikális reformer kerülne ki belőle. Ezért is nagyon fontos a kongresszus. A kongresszusnak kell eldöntenie, hogy az egész MSZMP, vagy az MSZMP-nek nagyobbik része ki tud-e mozdulni a mostani patthelyzetéből, vagy pedig a kongresszusra való felkészülés, illetve az akörüli harcok folyamán kulturált módon bekövetkezhet egy pártszakadás. Gazsó Ferenc Na, a dolog azért valamivel komplikáltabb ennél! Valamivel. Mert hiszen nemcsak annak van kockázata, hogy pártszakadásra kerül sor, hanem annak is kockázata van, ha túlságosan hosszú ideig vannak együtt egymást kizáró áramlatok egy olyan MSZMP-ben, amely nem a reformcentrum köré épül föl. Ez erodálhatja a párton belüli reformerőket is, és ez az erózió már megkezdődött, hiszen ha megnézzük, hogy a pártból kik válnak ki, akkor nagy tömegben hagyják ott az értelmiségiek, továbbá azok az emberek, akik igazából a társadalom átalakulását akarják. Tehát itt nagyon

kell vigyázni a pillanatnak a megválasztásával. Szerintem, van egy időpont, amin túl nem lehet ezt a szimbiózist már tovább fönntartani. Déri János Hadd kérjelek meg arra, hogy ezt a reformcentrum szót ezt egy picit definiáljuk a kedves nézők kedvéért, mert itt beszéltünk már reformszárnyról, beszéltünk centrumról, na most ez nem ugyanaz. Tehát…? Gazsó Ferenc Igen, ezt könnyű definiálni. Itt arról van szó, hogy – legalábbis az én felfogásom szerint – az MSZMP-ből akkor lehet olyan párt, amely a magyar társadalomban a kibontakozó pluralizmus keretei között politikaképes, különböző koalíciókra is képes, vagy egyáltalán el tudja magát a társadalommal fogadtatni, hogyha ennek a pártnak a programját, a párt működési elveit és egész tevékenységét azok az elvek hatják át, amelyet most a reformkörök, a reformszárny képvisel a pártban. Keserű Imre Tehát az országban megjelenő reformcentrumról van szó és nem arról a centrumról, amely a pártban most reformcentrumnak hívja magát. Gazsó Ferenc Végül is – ha már erről beszélünk –, tulajdonképpen itt nincs párt most. Itt egy pártot alakítani kellene abból a konglomerátumból, abból az állampártból, amely jelenleg még az MSZMP. Egy pártot létre kellene hozni. Ennek a mostani a leggyötrelmesebb útja, amin jelenleg haladunk, és ez sok kockázattal teli út, de szólnak érvek amellett is, hogy ez ne egy kiválásos, szétválásos formában történjen – bár meg kell, hogy mondjam, azok az érvek, melyek a szétválás mellett szólnak, azok szintén nem elhanyagolhatóak…. [Megint egyszerre többen beszélnek néhány szót.] Keserű Imre Én magamnak a határidőt a kongresszusban szabom meg. Tehát ez év ősze. Ha addig a következő feltételekkel sikerülne az MSZMP-t valóban párttá tenni, és a reform, a fordulat ügyének elkötelezett hívévé válik, akkor bent maradhatunk. A szétválásra, a békés szétválásra pedig akkor kerülhet sor, ha megteremtődnek időközben azok a garanciák, amelyek a demokratizálódás visszafordíthatatlanságát biztosítják, és megteremtődnek a garanciák arra, hogy a hatalmat becsületes úton…, tehát ne örökölje az egyik szárny, hanem megoszthassa.

Kéri László Itt aránytalanul sokat beszélünk a szakadásról…[többen egyszerre] Gazsó Ferenc Én úgy fogom fel, hogy már elkezdődött egy pártosodási folyamat. Ennek ez a szegedi összejövetel egy hallatlanul fontos állomása, mert úgy tűnik, hogy áttörve bizonyos akadályokat, tehát a mostani pártvezetés egy részének korábbi merev ellenállása ma már … mert hiába mondogatja, amit mondogat, ezzel nem tudja lefékezni azt a folyamatot, ami elindult. Tehát elkezdődött egy pártosodási folyamat, és nem hiszem, hogy meg lehetne állítani. Na most, hogy ez hogyan végződik, úgy, hogy egy kongresszuson megalakul egy új párt, elnevezésében is módosult párt, amelyik nem az MSZMP-nek valamilyen folytatása, tehát nem egyszerűen az MSZMP vezető garnitúrájának a kicseréléséről van szó, hanem egy teljesen más alapon szerveződő, más platformot követő pártnak a megalakulásáról, ha erre mód van, akkor megoldódik a dolog úgy, hogy látványos szakadásra nem kerül sor. [Beleszólnak….] Kéri László Szerintem Szeged ezt mutatja. A kecskeméti április 15-i találkozón tényleg mindenki ezt várta. Lesz szakadás, nem lesz szakadás? Itt [Szegeden] már nem ez volt a cél. Ott lehet, hogy alapkérdés volt, itt már nem ez volt a kérdés. Mert ugye a folyamat, ami egy-két hónap óta zajlik – hogy a reformkörökből kiinduló politizálás párttá teszi azt a teljesen ledermedt, halott és megfoghatatlanul túlterjedt szervezetet –, ez már merőben máshogy teszi föl a kérdést. Úgy, hogy ez meddig tud kiterjedni ebben a megfoghatatlan szervezetben, hogy tud-e belőle párt kihordódni. Rendkívül egyszerű, hogy el kell foglalni, és mondtad te is, hogy meg kell változtatni. Sokkal inkább ezt látom ma reálisnak, amikor kiderül majd, hogy ez korlátozott és nem mehet sehova sem, tehát például egy kongresszuson, akkor megint előjöhet a szakadás. De ez nem ugyanaz a probléma, ami Kecskeméten előjött. Ma már régen túlhaladta az idő szerintem ezt a Kecskemét előtti szakadást. Gazsó Ferenc Azt akarom mondani, hogy elkezdődött a pártosodás….. Kéri László …ez a legfontosabb és ez a tanulság… [Mindenki belebeszél…]

Szabó Zoltán Ez a mozgalom most válik párttá [közben igenlések, bólogatások…], csak jelen pillanatban azt nem lehet tudni, hogy ez melyik párt lesz, az MSZMP vagy egy másik. [Kéri igenel… és ezt nem is érdemes most forszírozni…] Kéri László A bevágásokban voltak még más kérdések is, amik azt hiszem, legalább ugyanilyen fontosak, … Szoboszlai Zsolt feszegette az ellenzék meghívása, nem hívása problémát, illetve jól tudjuk, hogy még adósai vagyunk az Ellenzéki Kerekasztalnak adandó válasznak legalább a rövid ismertetésével, hadd halljuk itt az érveket, hogy mért nem volt itt az ellenzék? [Géczire néz.] Géczi József Egyetlenegy mondatot még itt az előzőkhöz. Nagyon fontosnak tartanám megemlíteni, hogy más olyan áramlatok is szerveződnek az MSZMP-ben, amelyek ezt a struktúrát le akarják bontani. Tehát nem biztos, hogy minden reformképes erő a reformköri mozgalomban találja meg a helyét. Az Ellenzéki Kerekasztal témához mint vendéglátó, rendező szólnék hozzá. Az utolsó héten jött ez a javaslat, mi Kecskeméten arra kaptunk meghatalmazást, hogy hozzuk össze a reformköröknek egy ismerkedő, platformkísérletre törekvő tanácskozását. Nagyon hangsúlyoznám, semmiképpen nem elzárkózásról volt szó, hanem arról, hogy felmérjük magunkat, hogy párbeszédképesek vagyunk-e, és nyilván a szegedi tanácskozás alapján, az ott kialakult platform-tervezetek, álláspontok alapján már ezt a Kerekasztallal és egyáltalán az ellenzékkel és minden más politikai erővel való tárgyalást azonnal meg lehet, sőt meg is kell kezdeni. Ez több helyen már meg is kezdődött… Kéri beleszól: Feltettél magadnak egy kérdést, Te hogy érzed most, hogy igen, vagy nem? Tehát, hogy párbeszédképesek vagytok-e? Géczi József Én úgy gondolom, hogy olyan értelemben nem, hogy a reformköröknek egy országos központja most tárgyalni tudna. A reformkörösök városonként, megyénként, régióként már most is párbeszédképesek, sőt ez a párbeszéd már folyik is. Szabó Zoltán Én azt hiszem, hogy itt azt kéne elkülöníteni, hogy az MSZMP reformkörei nem tárgyalhatnak az Ellenzéki Kerekasztallal a hatalom nevében. Az Ellenzéki Kerekasz-

tallal a hatalomnak kell tárgyalnia. Tárgyalhatunk viszont az Ellenzéki Kerekasztallal egyfajta szellemi közeledés jegyében, hiszen éppen az imént volt arról szó, hogy az MSZMP-n belüli áramlatok között adott esetben lényegesen nagyobb különbségek vannak, mint az MSZMP reformszárnya és egyik vagy másik ellenzéki szervezet között. Gazsó Ferenc Szóval miután az Ellenzéki Kerekasztal ismereteim szerint érdeklődést mutatott a szegedi tanácskozás iránt, ezt az alkalmat meg kellett volna ragadni. Hogy még nincs kidolgozott program meg platform, meg ilyesmi, ebben nincs semmi. Ezzel amúgy is el kellett volna számolni, hogy itt nem teljesen kidolgozott, hagyományos módon összevisszaegyeztetett dolgok vannak. Elő kell állni valamilyen elképzeléssel, azt a párttagság, sőt a társadalom elé terjeszteni, ezt konzultálni, vitatni kell, és majd akkor alakul ki olyasmi, ami nem egyszerűen párt belsőügy, meg pártplatform, hanem aminél a társadalom reagálását is figyelembe kell venni. Ennek megfelelően szívósan dolgozni kell egy olyan politikai programnak a kimunkálásán, amely politikai program versenyképes lesz más pártok programjával. Kéri László És mi a helyzet az üzenettel? Keserű Imre Az üzenetben, amit erre a levélre válaszul adtunk, a legégetőbb dologban nagyon egyértelműen és határozottan foglaltunk állást. Szó szerint próbálom megfogalmazni […] úgy szól, hogy követeljük az MSZMP Központi Bizottságától, hogy haladéktalanul üljön le tárgyalni az Ellenzéki Kerekasztal képviselőivel. Ugyanis az ország most nem azt várja, hogy a felelősöket keressük, hogy ki felelős azért, hogy meghiúsultak a tárgyalások, hanem mindenki azt várja, hogy ezek a tárgyalások meginduljanak. Zárójelben jegyzem meg, hogy ehhez képest a 17-én, szóval pár nappal a tanácskozásunk előtt született levél után nem tudok mit kezdeni az Ellenzéki Kerekasztalnak azzal a 20-ára datált nyilatkozatával, hogy fölfüggeszti a tárgyalásokat a Központi Bizottsággal. Én úgy gondolom, jobban tette volna az Ellenzéki Kerekasztal, ha megvárja, hogy nekünk sikerüljön nyomást gyakorolni a Központi Bizottságra. Ez azért is nagyon fontos, mert a tárgyalásokat csak kölcsönös kompromisszumkészséggel lehet eredményesen folytatni, és ezt nagyon fontos volna, ha mind a két fél a lehető legmaximálisabban magára nézve kötelezőnek tartaná. Úgy gondolom, hogy mi azzal, hogy a reformkörök ilyen egyértelműen foglaltak állást, ezt a gesztust megtettük.

Szabó Zoltán Ugyanakkor azért azt sem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen tárgyaláshoz tárgyalási szándék is kell. Tehát végső soron azt tartalmazza a mi felhívásunk – vagy nem is tudom micsodának nevezzem – első része, hogy az MSZMP Központi Bizottsága haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az Ellenzéki Kerekasztallal. Mégpedig egy más alapon összeállított, hitelképes tárgyalási delegációval. Erre nézve hozzon a Központi Bizottság legközelebbi – ha jól tudom 29-i – ülésén határozatot, ha pedig ezt nem teszi meg, erre nézve felszólítottuk a kormányt és a parlamentet, hogy akkor a hatalom nevében ők kezdjék meg a tárgyalásokat az ellenzékkel. Gazsó Ferenc Azt hiszem, ez nem egymást kizáró dolog. Én úgy gondolom, hogy az, hogy a pártok tárgyalnak a pártokra tartozó kérdésekről, ez egy fontos dolog, ugyanakkor vannak olyan dolgok, amelyek kifejezetten a kormány kompetenciájába tartoznak, és ezekről a kérdésekről nem a pártnak kell tárgyalni, hanem a kormánynak. Ezzel azt is kifejezésre juttatnánk mi, reformkörösök, hogy mi igenis igényeljük már a mai szituációban is a kormányzati tevékenység és a párttevékenység különválasztását. Tehát nem az MSZMP mindenható ezekben a kérdésekben, vannak olyan kérdések, amelyek a kormány vagy az országgyűlés kompetenciájába tartoznak. Déri János Javasolnám – csak azért, hogy követhetőek legyünk –, térjünk vissza Kéri László logikájához! Kéri László Az már rég szétesett. Énnekem egy reményem van, hogy legalább az utolsó kört valahogy együtt tartsuk: Mi lesz ebből az egészből? Annyi kiderült, hogy Szegeden mi volt, megjelennek a dokumentumok holnap, és gondolom a tömegkommunikáció valahogy majd hozzáférhetővé teszi az emberek számára. De mi lesz tovább? A reformköröknek mennyire lesz folyamatos a működése, hogyan viszonyulnak a leendő kongresszushoz, igénylik-e ennek előkészítését, igénylik-e a kongresszusi delegációnak a beleszólási [jogát], akik a reformkörökben benne vannak, hogy látják? Itt áll előttünk a nyár, meg – hogyha igaz – őszre kongresszusra vagy valami hasonlóra kerül sor. Hihetetlen sűrű feladattömeg előtt állnak. Mennyire felkészültek ezek a szervezetek, hogyan akarnak mozgalomszerűen működni tovább? Keserű Imre Még az Ellenzéki Kerekasztalnak adott válaszlevelünkhöz tartozik: a második részében azt mondjuk, hogy véleményünk szerint az alapvető erővonalak nem csak ott hú-

zódnak ma Magyarországon, hogy ki van belül a hatalomban és ki van kívül. Ez is létezik, erre kellenek a konkrét tárgyalások. De legalább ennyire fontos az, hogy ma Magyarországon szerintem érdekegyezség, érdekazonosság van a társadalom nagy részében abban, hogy a modellváltást minél radikálisabban végre kell hajtani. Mi azt mondjuk, hogy azért, mert az eddigi modell nem volt olyan szocializmus, amilyennek elképzeljük. Az ellenzék azt mondja, azért, mert ez szocializmus volt. Ne ezen vitatkozzunk, hanem állapodjunk meg abban, hogy ezt a modellt, mint olyat el kell vetni. És abban is lehet egyezség, hogy az új modellt milyen értékek mentén kell felépíteni, hogy legyen hatékony piacgazdaság, demokrácia. Ezek a dokumentumokban meg fognak majd jelenni, nem akarom részletezni. A legfontosabb, hogy egy ilyen érdekazonosság és értékfelismerés alapján kezdjünk el már a lehető leghamarabb egy hosszú távú koalíciót, széles koalíciót, egy szellemi koalíciót… Kéri beleszól Egy újabb reformköri találkozót. Megegyeztek az ottaniak, hogy…. Rengeteg kérdés nyitva maradt. Nekem az volt az érzésem, hogy sokkal több probléma merült fel, hogy több mindenben nem tudtak állást foglalni, mint ahányban meg tudtak egyezni. Maradtak-e valamiben, hogy ezeket hogyan tisztázzák? Géczi József Az egyik, hogy szeptember elején Budapesten egy országos találkozót szervezünk. A másik, hogy ezt regionálisan már előbb is meg kell tenni. Nagy szükség van rá – én úgy látom –, hogy a budapesti reformkörök is konszenzusra jussanak, és együttesen nagyobb erőkké szerveződjenek, ugyanezt tesszük a déli végeken is. Mi a Somogy, Baranya, Békés és Bács megyeiekkel állunk kapcsolatban, tehát elképzelhető, hogy regionális találkozások is lesznek. Koordináló csoport alakul, ezt a tanácskozáson javasoltuk, végleges megállapodás nem született, ezt a koordináló csoportot létre kell hozni a következő egy-két hét alatt… Kéri beleszól De ha követelik a rendkívüli kongresszust a reformkörök, akkor azért csak végiggondolták, hogy mit akarnak ezzel a kongresszussal… Szabó Zoltán Az őszi tanácskozásnak programalkotás lenne a célja, ami természetesen csak abban az esetben hajtható végre, ha addig igen intenzív egyeztetés folyik az egyes reformkörök között országos, regionális és helyi szinten is.

Déri János Ezért tettétek szeptemberre? Mert kicsit távolinak tűnik ez a dátum. Szabó Zoltán Ezért tettük, hogy legyen idő egy pártprogramjavaslat kihordására. Ami most a nyarat illeti, egyfajta intenzív egyeztetés vár, beleértve esetleg olyanokat is, hogy egyes témákban tanácskozásokat, kisebb tanácskozásokat próbálunk meg összehívni. A másik egy nagyon fontos politikai esemény. Keserű Imre nem véletlenül említette március 15-ét, ami minőségi változást hozott az ország politikai életében. A civil társadalom megjelenítette magát. A következő ilyen esemény június 16-án lesz, Nagy Imre temetése. Ezzel kapcsolatban is elfogadott egy álláspontot a tanácskozás, azt hiszem jobb, ha ezt Jóska papírból olvassa fel, mintha megpróbáljuk itt fejből elmondani. Géczi József Én is úgy gondolom, hogy legjobb, ha fölolvasom a „Múltunk a jelenben” szekció erre vonatkozó mondatát: „Nagy Imre a Magyar Szocialista Munkáspárt alapító tagja, az ország 1956-os törvényes miniszterelnöke koncepciós per áldozata lett. Az MSZMP Reformköreinek Országos Tanácskozása a felelősök helyett is megköveti a hozzátartozókat, s egyúttal javasolja, hogy az MSZMP Központi Bizottsága még a június 16-i gyászszertartás előtt ebben a szellemben foglaljon állást.” Azt tenném még hozzá, hogy egyértelmű volt az a vélemény, hogy körülbelül egy éve már nyilvánvaló a párttagság számára, hogy az ’53 utáni demokratikus szocialista áramlatok ügyében sürgős politikai állásfoglalásra van szükség, és rendkívül sajnálatos, hogy azóta következetlen és szerencsétlen manőverek történtek, ilyen szempontból az MSZMP a temetés idejére nagyon elkésve, felkészületlenül érkezik, amikor a tagság egyfajta lelki válságot is átél majd. Kéri László De nem csak elkésik! Úgy tűnik, az egész eddigi beszélgetésünknek az a tanulsága, az egész reformköri mozgalomnak a lényege, ha úgy tetszik az, hogy a vezetés folyamatosan elkésett az elmúlt egy évben, mindig futott azok után a problémák után, ami már kihordódott az MSZMP vezetésén túli politikai életben, és utólag vagy megpróbálta felvállalni, vagy úgy tett, mint hogyha ő találta volna ki. Most, ezen a tavaszon annyival újabb helyzet van, hogy a reformkörök is nyomják a pártvezetést. Tehát most már nem lehet azt eljátszani, hogy a párton kívüli szervezetek beleszólnak a párt dolgába. A párton belül is van egy igen masszív politikai erő, vagy ha úgy tetszik egy bénult, többszázezres pártban van egy néhány tízezer emberre kiterjedő, fo-

lyamatosan működő politikai erő, ami tényleg pártként kezdi működtetni az MSZMPt, de azért én itt még látok gondokat, és azért ezt még megkérdezném. Eddig csak dicsértük az egész mozgalmat. Én nem vagyok reformköri tag, politológusként nyilván a dolog működése érdekel. Vannak lappangó konfliktusok. Ezekről nem szóltunk. Az ember ott van, lát egy Budapest-vidék konfliktust, vagy lát egy olyan konfliktust, hogy az apparátus egy jelentős része megpróbálja magát átmenteni reformmozgalom-szervezővé, és ugye ezt éppen a körökben működők jól látják, hogy sokszor olyanok, akiknek nincs semmi esélyük, csak az, ha továbbra is megmaradnak a politikai életben… Déri János Laci ne haragudj, de akkor most tőled hadd kérdezzem meg, hogy szerinted ez a túlélés szándéka miatt van, vagy a leépülés? Nem mindegy. Kéri László Hát is-is. Ez is benne van, az is benne van. Végül is itt egy egész réteget kitenyésztett a rendszer. Aki magából a hatalmi viszonyokból él, az most mit csináljon? Mit csináljon, hogyha ez egy mozgalom lesz, és kiderül, hogy nincs szükség olyanokra, akik főállású politikusok? Mit csináljon, hogy ha sorba…. megyei első titkárnak, városi első titkárnak, PB tagnak is lehet lenni úgy, hogy az embernek civil foglalkozása is van, úgy hogy az ember délután öt után lesz első titkár. Kiderül ezekre visszamenőleg, hogy igazából nincs rájuk szükség. Ő csak abban reménykedhet, hogy ide át tudja menteni magát, és ez szerintem nagyon sok konfliktust okoz a köröknek, nem nagyon néztek ezzel igazán szembe. Géczi József Van a dolognak egy másik oldala. Az apparátuson belül lévő partizánok nélkül viszont ez a mozgalom nem tudott volna ilyen gyorsan fölfutni, nem tudta volna magát koordinálni [Kéri közben helyesel]. Valami nagyon kényes egyensúlyt kell ebben a dologban megtalálni. Itt a folyamatos politizálás valószínűleg leleplezi majd azokat, akik valóban csak átmentés szempontjából csatlakoznak a mozgalomhoz. De nagyon fontos, hogy nálunk is egy olyan apparatcsik találta ki ezt az egészet, aki voltaképpen ’86 táján is már a Tiszatáj-ügyben apparátustagként volt kénytelen eljárni, de ennek ellenére őt Szegeden senki nem vádolja azzal, hogy saját magát akarja átmenteni. Gazsó Ferenc Tehát ettől óvakodni kellene, hogy apparátustag, nem apparátustag mentén próbáljuk megsaccolni vagy megítélni, hogy ki tartozik a reformszárnyhoz és ki nem. Egy

pártban egyébként mindig többféle szín és árnyalat lesz, ezt tudomásul kell venni. A dolog lényege szerintem nem ez, hanem az, hogy milyen áramlat uralja a pártot, tehát mi az, ami uralkodó pozícióba jut. Itt a nagyobb problémát abban látom, hogy miként sikerül a kongresszust előkészíteni. Ezzel szerintem a reformköröknek behatóan foglalkozniuk kell. Például a delegátusok kiválasztásának a módja, hiszen ennek egy nagyon rafinált technikája volt mindeddig, aminek az a lényege, hogy a pártvezetők nagyon kiválóan meg tudták szervezni azt, hogy olyan emberek kerüljenek akármilyen kongresszusra vagy konferenciára, akik tulajdonképpen egy engedelmeskedő, előterjesztést megszavazó magatartást tanúsítanak. [Déri: …egy szavazógép] Ha ezt most nem sikerül elkerülni, akkor óriási baj van, és akkor nem csináltunk semmit. Géczi József A reformköröknek van egy nagy gyengéje egyébként. Ha néhány hónapon belül nem sikerül áttörést elérniük, vagy közreműködni egy áttörésben, az az alternatíva merül föl, hogy le fognak hanyatlani. Most néhány hónapig még felfutás lesz, gondolom én, de amennyiben itt az MSZMP-n belül egy tényleges hatást nem tud elérni, ami konkrét lépésekben nem nyilvánul meg, akkor ennek a mozgalomnak a jövője rövid. Természetesen akkor jön egy másik változat, akkor már pártszerű, sokkal inkább pártosabb… Déri János Kéri László célzott egyébként a reformkörök közötti konfliktusra, és itt most egy furcsa ellentmondás alakul ki, mert ugye pont a reformkommunisták keltek ki a mindenáron való egység erőltetése ellen, és most úgy tűnik, nagyon jó lenne, ha a reformkörök egységben tudnának működni. Gazsó Ferenc Nem, én nem hiszem, hogy konfliktus van, talán ezt Laci eltúlozza! Vannak különbözőségek. Ezek látensek vagy valóságosak, én ezeknek nagyobb jelentőséget most nem tulajdonítok. Az elképzelhető, hogy mint minden mozgalomban, itt is végbemegy további tisztulási folyamat, kiderül, hogy mondjuk, ha lesz majd platform, azzal nem mindenki ért majd egyet, aki most ide csatlakozni kívánt. Ebben nincs semmi. Mások pedig csatlakozni fognak. Tehát a folyamatot meg kell várnunk, előre vinni, a lényeg az, hogy legyen egy olyan magva az egésznek, amelyik elvállalja a szervezőmunkát, elvállalja a koncepcióalkotást, és mindazt a nehézséget, ami ezzel a munkával együttjár.

Keserű Imre Ehhez én még azt is hozzátenném, hogy ez is az elkövetkező fél év feladata lesz. Amit én úgy hívok, hogy a reformköröknek valamiféle híd szerepet be kell tölteniük. Tehát egyfelől azt a többszázezres ledermedt, mozdulatlan párttagságot valamiféleképpen aktivizálni kell. Ezt a platformot vagy platformkezdeményt, amit létrehoztunk, egyáltalán ezt a gondolatot ki kell vinni. Ezeket az embereket ugyanis meggyőződésem szerint meg lehet győzni, tehát nem legyőzni kell őket. Illetve azokat kell legyőzni, akiknek alapvető érdekük, hogy minden mozdulatlan maradjon. De ma nem ezek állnak így dermedten, hanem azok, akiknek alapvető érdekük lenne a fordulat, de a beléjük ivódott görcsök még nem oldódtak. [Déri: …jó, csak nem az a többszázezres párttagság, hanem az a több millió…] Nekünk ezeket a görcsöket oldani kell. Más valamire itt már nagyon sok célzás történt: a demokratikus ellenzékkel – vagy nevezzük úgy, hogy a párton kívüli politizáló emberekkel – is ezeket a hidakat létre kell hozni. Ezeket a platformokat, programokat különböző beszélgetéseken, konferenciákon össze kell hasonlítani, el kell kezdeni kikovácsolni a közmegegyezés alapjait, hogy mi már a kongresszusra úgy tudjunk elmenni, hogy amit mi ott fölmutatunk, arra azt mondhassuk, hogy ebben a politizáló társadalommal közös konszenzus csirája már megvan. Én ezért nagyon fontosnak tartanám, hogy egy hónapon belül itt egy olyan műhelybeszélgetés jöjjön létre, ami nem pótolná a hatalommal való beszélgetést, hanem aminek azzal párthuzamosan, az alternatív gondolkodók, a másképpen gondolkodók, vagy egyszerűen csak az MSZMP-n kívüli politizáló emberek és az MSZMP-ben lévő, reformban érdekelt erők között létre kellene jönni. Annak a reformcentrumnak, amiről Gazsó elvtárs is beszélt, ennek kellene valahogy minél hamarabb megszerveződnie, beszélgetnie. Gazsó Ferenc Ne felejtsük el, hogy itt nem a pártról van végül is szó! A párt az egy eszköz. [Kéri helyesel.] A dolog lényege az lenne, hogy az országot a politizáló és az ország sorsáért aggódó emberek valamilyen módon ki tudják vezetni a mai helyzetből. Ez nem lehet csak az MSZMP vagy az utódja feladata. Ez egy egészen más társadalmi összefogást igényel, és ebből a szempontból a pártprogramot is alá kell rendelni ennek az általánosabb célnak. Kéri László Gazsó Ferenc tulajdonképpen elmondta a zárszót. Megkímélt minket attól, hogy öszszegezzük. Én is úgy gondolom, hogy az egész szegedi esemény és a mögötte lévő mozgalom nem pártbelügy. Ennél jóval többről van szó. Kell lennie egy olyan politikai erőnek, erőknek, amelyek… Volt Pozsgay Imre beszédében egy olyan kitétel, hogy itt mindenkinek a toleranciájára, türelmére lesz legnagyobb szükség a következő

években, mert nagyon nehéz évek elé nézünk. Kell lenni olyan intézményesülésnek, ami ezt a türelmet példázni tudja, gyakorolni tudja, ha úgy tetszik terjeszteni tudja, és feltételezem ennek az egész mozgalomnak ez lehet az értelme. Túl azon, hogy mi lesz az MSZMP-vel. A többi tízmillió ember számára is fontos, hogy legyen egy olyan vadonatúj politikai kultúra, magatartásmód, intézményes tanulási lehetőség, ami átsegít bennünket ezeken az éveken nagyobb bajok nélkül. Bajok amúgy is lesznek maguktól is, de egyáltalán nem mindegy az a politikai környezet, amiben ezt megéljük. Én ezt az egész szegedi eseményt, ezt a két napot, a mögötte lévő mozgalmat így éltem meg, és hát kívánom az itt ülőknek is, hogy legyen alkalmuk a következő évben, években is majd működni, egy civil, egy európai kultúráért. Déri János Kéri László említette ezt a bizonyos politikai toleranciát. Még egy kérdésszerű mondat kívánkozik ki belőlem, mert azt ugye nem mondtad, hogy kinek kéne főként toleránsnak lenni. Természetesen mindenkinek, de nekem az az érzésem – ahogy mondtad, Pozsgay Imre is említette –, hogy nehéz dolog lesz ez a tolerancia. Én azt hiszem, pont az MSZMP-nek lesz nehéz, mert ha jól éreztem, akkor eddig az MSZMP gyakorolta a legkevésbé a toleranciát. Keserű Imre Éppen azért kellene most neki a toleranciát …. Kéri László Én gondolom, hogy ezt az egész beszélgetésünk is illusztrálta, ezzel itt mindenki tisztában van, hogy itt az MSZMP-n múlik, ettől fontos az egész reformmozgalom. Szabó Zoltán Tudniillik az igaz, hogy az MSZMP vagy az utódpártja nem tudja egyedül kivezetni az országot a válságból, de hogy meg tudja akadályozni, hogy kivezetődjék az ország a válságból, az biztos. Keserű Imre Én azt gondolom, ha most egy csomó mindenben nem is értettünk egyet a reformkörök tanácskozásán Szegeden, de az, hogy itt egy rendkívül kemény eltökéltség látható, és ez az eltökéltség arra irányul, hogy az MSZMP-ből – ha kell, harcok árán, személyes harcok árán, személyi változások árán, mindegy, hogy hogyan – egy olyan pártot kell faragni, amely a párt érdekeit alárendeli a társadalom, a nemzet érdekeinek. Ebben a kérdésben abszolút egyértelmű volt az egyetértés és az eltökéltség.

Kéri László …ez megérne egy másik beszélgetést… Déri János Igen, éppen azt mondom, hogy elkezdünk egy másik beszélgetést, amire reméljük sor kerül majd a közeljövőben. Kéri László említette azt a bizonyos Pozsgay-beszédet, ami a mai nagygyűlésen hangzott el, ahol egyébként Nyers Rezső is jelen volt, és beszédet is mondott. Megköszönve a jelenlévőknek, hogy elfogadták a meghívásunkat, a mai beszélgetést nem befejezve, de berekesztve egy rövid időre, azzal a riporttal búcsúznánk a kedves nézőktől, amelyet a Hétben már láthattak, ottani [szegedi] kollégáink készítették Pozsgay Imrével és Nyers Rezsővel.

Riport Pozsgay Imrével és Nyers Rezsővel a televízió Hét című műsorában

Riporter Az egyértelmű volt, hogy Ön a bizalmát a reformkörökbe helyezte, de vajon a hallgató Magyarország mennyire helyezi bizalmát a még most alig tízezres létszámú reformkörökbe, és mennyire fogja a hallgató Magyarország elfogadni a szegedi tanácskozás azon álláspontját, hogy a békés átmenetet végül is a megerősödő vagy újjáalakuló reformkommunista szárny vagy frakció, vagy platform vezényelheti.

Pozsgay Imre, az MSZMP PB tagja Én úgy vélem, hogy a békés átmenet elvével, gondolatával az egész társadalom egyetért. Felfordulást, katasztrófát és tragédiát nem akar itt már senki, aki józanul gondolja végig az ország sorsát, meg a visszamenő történetét. Azt azonban szeretném hozzátenni, hogy más végéről is elindulhatunk ennek a dolognak a szemlélésében. Ugyanis a tapasztalat az, hogy az MSZMP-vel szemben általában – mivel felelősséggel tartozik az elmúlt negyven esztendő cselekedeteiért és fordulataiért, például a legutóbbi válságért –, csökkent a bizalom. Ennek arányában csökkent a tekintélye, tehát a társadalmi befolyása is. Hát akkor talán kezdjük arról az oldalról, hogy vane olyan része az MSZMP-nek, amelyik nem esett áldozatául a bizalomcsökkenésnek?

Én azt hiszem van, és most jogos is, hogy ők legyenek a kezdeményezők, mert megvan hozzá az erkölcsi alapjuk, megvan hozzá a politikai elgondolásuk, és megvan a reménységük arra, hogy ezzel a szárnnyal és ezekkel az erőkkel tárgyalni tudnak azok is, akik más programot ajánlanak ennek az országnak. Itt megoszlások is lesznek. Én nem a pártszakadásról beszélek, de megoszlások is lesznek, s ha már erről van szó, akkor hadd mondjam, számomra fontosabb az a politikai erő, amelyet képviselek, vagy amelyik engem is támogat, hogy az a nép centrumában legyen. És ebben némi deklináció volt a párt történetében. Kicsit eltért a nép centrumától az, amit pártcentrumnak neveztek. Akkor, ha jól értem az Ön szavait, amit jól figyeltünk itt a szegedi tanácskozáson, valójában nem lehet szó másról, minthogy a reformkörök nemcsak többpártrendszert akarnak, és demokratikus szocializmust, hanem azt akarják, hogy az MSZMP párt legyen. Igen, erről van szó. Kritikai párt, amely választási küzdelemre alkalmas, praktikus, de messzetekintő nemzeti célokat is vállalni tudó programjuk legyen, jó, de dinamikus, az új helyzeteket mindig befogadni képes szervezete, tehát ún. horizontális, egymással érintkező szervezetek, ne csak a csúcsszervezetekkel érintkező szervezetek. És ami talán a legfontosabb, hogy ezek termeljék ki azokat a hiteles politikusokat, akik vonzerőt is tudnak a társadalomra gyakorolni, a kinevezett és hivatalnok típusú politikusok helyét át kell vennie a valódi politizáló társadalomnak. Az Ellenzéki Kerekasztal egy felhívást intézett a Reformkörök Országos Tanácskozásához, amelyben arra kérte a reformköröket, hogy gyakoroljanak nyomást a párt vezetésére a kétoldalú tárgyalások felújítása érdekében. Egyelőre viszont nem tudjuk, hogy valójában mekkora közvéleményt fejez ki az, amit itt megfogalmaznak. Azt azonban bizonyosan mondhatom, hogy itt valami fontos tapasztalatot emlegettek föl ez ügyben, ezt a Központi Bizottságnak szem előtt kell tartania és reflektálnia kell rá. Talán az is előfordulhat, hogy május 29-én a Központi Bizottság következő ülésén már erről szó lesz? Bizonyára nem kerülhető el. Tehát akkor várható, hogy a kétoldalú tárgyalások az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP között felújulnak a Központi Bizottság döntése nyomán?

Én reménykedem egy ilyen helyzetben, a nép, a társadalom ezt kívánja, hogy ez történjék meg. A Reformkörök Országos Tanácskozásán most itt a nagygyűlésen három politikai bizottsági tag vett részt. Az egy hónappal korábbi kecskeméti tanácskozáson viszont több. Mindez jelenti-e azt, hogy a Politikai Bizottságból már kevesebben támogatják a reformokat?

Nyers Rezső Nem, semmi ilyen összefüggés nincs. Akkor vajon mért vannak itt ilyen kevesen? Mert ez messzebb van, és mert mindenkinek más elfoglaltsága is van. Egyébiránt az érdekes, hogy a vidéki Magyarország, a vidéki MSZMP szerveződik, a választásokra készül, ez a nagygyűlés sem volt mindennapi, hiszen a kormányzó párt egyes politikai csoportjaitól nem szoktuk meg, hogy a nyilvánosság elé kilépnek dixiland zenével, programmal, verssel, prominens politikusokat nyernek meg a gondolataik támogatására. (A szegedi nagygyűlés kezdetén a Molnár Dixiland Band szórakoztatta a gyülekezőket. – G. J.) Vajon elképzelhető-e az, hogy már a legközelebbi választások is ilyenformán szerveződnek? Bizonyos, hogy a legközelebbi választások már nagyobb nyilvánosság mellett, és eleven, fülbemászó propaganda mellett fognak szólni. Szóval jobban mozgásba hozzák a magyar közvéleményt, mint a korábbiak.

Géczi József Alajos: A reformkörösök 1989-es politikatörténeti balladája (Előadás az Európai Parlament 2014. április 6-i, Tabajdi Csaba által szervezett konferenciáján)

A reformkörök 1988 kora őszén Csongrád megyéből indultak el, a májusi állampárti értekezletet hamar követő csalódások hónapjaiban. A Grósz Károly keltette megújulási remények gyorsan szertefoszlottak. Miközben az általa képviselt „reformkonzervatív” irányvonal már 1988. augusztus végén kifulladt, vidéken még tartották magukat a tőle balra (!) álló „ókonzervatív”, „sztálinista”, vagy ha úgy tetszik, „posztneosztálinista” erők is. Az 1989 februárjára, márciusára országossá szélesedett reformköri mozgalom az állampárt addigi működését és a magát korszerűen „létező szocializmusnak” nevező sztálini modellt tagadó horizontális struktúra volt. Kezdettől hirdették a modernizációs zsákutcából való kitörést, az állampárt, a pártállam lebontását, a „szabadversenyes választásokat”. (!) A Pozsgay Imre január 28-ai nyilatkozata után kirobbant hisztérikus és félelmetes visszarendeződési hangulat nyomán általánossá vált körükben a felismerés: 1956 újraértékelése, Nagy Imre történelmi szerepének tisztázása nélkül nem juthatnak előbbre. A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban tartották 1989. április 15-én az ún. Reformműhelyt, a reformpolitikusok és a „szellemi baloldal”, az értelmiségi elit találkozóját. Egyes álmodozók szerint itt kellett volna kikiáltania Pozsgay Imrének ama bizonyos „tiszta”, új baloldali magyar–népi pártot. A reformkörösök közül ebbe kevesen voltak beavatva. Egy függőfolyosón át lehetett menni a megyei pártbizottság és a megyei tanács ikerépületébe. Ott egy földszinti nagyteremben gyülekezett harminc reformkör nyolcvan képviselője az ország minden szegletéből. A kecskeméti reformkörösök Kerényi György, Brúszel László és Komáromi Attila vezetésével apparátusi partizánakcióként szervezték rá a reformműhelyre ezt a párhuzamos társrendezvényt. A reformkörösök itt megismerkedtek egymással és egymás programjaival. A következő hetekben a párt-, KISZ- és intézményi apparátusokból csatlakozók közreműködésével élénk fax- és telefonforgalom zajlott. Április végén már több mint nyolcvan reformkör tud egymásról. (És nyilván tud róla az állambiztonság is, mert májusban már ott is reformkör bont zászlócskát.) Átmentek egymásba, összehangolódtak a programok és programelemek. A „végleges” platformszöveg a mértani hatvány szerint gyorsuló időben sohasem készült el, bár a szeptember 2-3-ai budapesti, második országos reformköri tanácskozás „Je-

lentés a platformegyeztetésről” című dokumentuma szinte annak tekinthető. (Sőt már a nem véglegesített, de az MTI egyidejű tudósításában szinte szó szerint közölt platformtervezet is!) A tiszavirágéletre ítélt, de a rendszerváltás egyik főszereplőjévé vált mozgalom ezekben a májusi hetekben volt politikai és morális pályája zenitjén. Mintegy reagálva az EKA május 19-én elküldött, a visszarendeződés veszélyét felemlítő levelére (a májusi szegedi tanácskozás állásfoglalása) leszögezte: „A hatalom képviselőinek szakítva az eddigi halogató taktikával (itt nyilvánvalóan Grósz és Fejti György magatartására céloztak) azonnali érdemi tárgyalásokat kell kezdenie az EKA képviselőivel. Ha a KB ennek a felszólításnak nem tesz eleget, akkor szükségesnek tartjuk, hogy a hatalom nevében a kormány [azaz Németh Miklós!] tárgyaljon.”[…] „meg kell egyezni a választások időpontjáról, rendjéről” […] „a demokratikus átmenet feltételeit megteremtő sarkalatos törvényekről.” Felhívták a tagokat, hogy „nevük és párttagsági könyvük feltüntetésével követeljék: őszre hívjanak össze pártkongresszust… amelynek küldötteit a tagság demokratikusan, platformok alapján, alulról fölfelé válassza meg.” A reformkörösök sokak politikai forgatókönyvét felborították. Előrehozott, trükkös választás helyett állampárt-bontó kongresszust harcoltak ki. A MSZMP KB május 29-én megadta magát, őszre tűzte ki az időpontot. Egy (vagy több?) megújult demokratikus baloldali párttal és nem a múlt kövületével kívántak nekimenni az alkotmányos garanciákkal szabályozott szabad választásoknak. Általános mércévé tették a baloldalon is az 1956-os népfelkelés, forradalom felvállalását, Nagy Imre és mártírtársai rehabilitálását, emlékük, hagyatékuk beemelését a nemzet és a baloldal pantheonjába. A résztvevők boldogságos és keserves pillanatokat éltek át ezekben napokban. Az újszegedi liget szabadtéri színpadán a szombat délelőtti nagygyűlésen Lovászi József, Keserű Imre után a reformok robotosa Nyers Rezső, majd a legitimációs oszlopok robbantója, Pozsgay Imre következett. Beszéde végén felragyogott a nap, és szinte már giccsesen megszólaltak Szeged város déli harangjai. A reformpolitikusok (néhány napon belül Németh Miklós, Szűrös Mátyás és Horn Gyula is) magukévá tették a mozgalom sarkalatos álláspontjait. Nem vállalták fel magát a mozgalmat, sőt maga Pozsgay is a reformkörösökre támaszkodó egyesületet emlegetett Szegeden. (Ez lett volna a Demokratikus Magyarországért Mozgalom.) Júniusra már az országos állampárt-testületek is agonizáltak. Fent is létrejött egy „informális szerveződés”: négytagú elnökség: Grósz Károly, Nyers Rezső, Németh Miklós és Pozsgay Imre részvételével (3:1 a reformpolitikusok javára!). Grósz Károly, aki nem tudta magát rászánni döntő lépésre, sem előre, sem hátra – ez egyben történelmi érdeme – a csúcson egyedül maradt.

Ám amíg áprilist és májust a reformkörösök és általában a reformszocialisták reformkonzervatívokkal folytatott hősies iszapbirkózásai dominálták, június már az ellenzéké volt. (Egyébként előtte a március is.) Május 18-án kelt levelében az EKA még kérlelt (hozzáférhető, de nemigen idézik): „Az EKA-t alkotó nyolc szervezet érdeklődéssel várja az Önök tanácskozását. Reméli, hogy komoly figyelmet fordítanak az MSZMP és az EKA között megindult, az MSZMP által megakasztott, sőt FELSZÁMOLT (kiemelés tőlem – G.J.) tárgyalások ügyére […] Az MSZMP főtitkárának legutóbbi kijelentése szerint szabad választásokra legkorábban csak 6 év múlva kerülhet sor …” (A nyolc szervezet tizenöt aláírásából a FIDESZ-é három. Ebből csak Fodor Gáboré olvasható – ám ez bizonyára véletlen.) A politikai szituáció akkoriban gyorsan változott. Havonta, hetente, egyik napról a másikra új történelmi helyzet alakult ki. Június 5-én nagyot bukott a választásokon a lengyel kommunista párt, és ezzel a félig szabad – limitált – választások stratégiája, az időnyerésre játszó, moszkvai „visszafordulatra” váró (?) – (el!)halasztott rendszerváltás hatalmi politikája. Éppen az októberi kongresszus napjaiban következett be az NDK-ban Honecker politikai bukása. A Lipcséből és Drezdából induló tömegtüntetések országossá szélesedtek. A keletnémet kommunisták be akarták vetni a katonaságot. „Honecker elvtárs azt tesz, amit akar, a szovjet katonák azonban a laktanyákban maradnak” – mondotta volt a legendák szerint Gorbacsov ekkortájt. A hatalom megtorpant, néhány napra rá lemondott Honecker […] Azóta az is kiderült, német precizitással készültek a tüntetések leverésére: október 9-ére feltöltötték a vérplazma-tartalékokat, a kórházban éjszakára berendelték az orvosokat és ápolókat, készenléti helyzetben tartották a mentősöket. A nyár végétől az utolsó állampárti kongresszus szervezési előkészületei aktivizálták a régi rend erőit. Váratlanul erős ellentámadásba lendültek – a reflektorok fényében sütkérezve – a baloldali konzervatív csoportok. Több mint egy hónapra, emiatt ismét fontosak, becézendők lettek a reformszocialisták az ellenzék és a sajtó számára. Pozsgay Imre az MSZMP, az állampárt nevében állapodott meg az EKA-val (és az MSZMP-től, Grósz Károly kezéből fogadta el a köztársasági elnökjelöltség koronáját). A reformpolitikusok a hatalom falai között vívták harcaikat, nem érzékelték, hogy heteken belül akkora változások történnek: például, hogy a reformkörösök tényleg ennyire rá vannak szánva az állampárt azonnali szétporlasztására. Az állampártkongresszus első napján Grósz Károly az MSZMP utolsó központi Bizottságának utolsó főtitkára beszámolóját megtartva jellegzetes emelt orral és mindent sejtő dacos ajkbiggyesztéssel lesétált a Novotel Szálló nagyszínpadáról. Megkezdődött a Reformszövetség és a Népi Demokratikus Platform finiselő egyezkedése,

kulcsszerepben a reformpolitikusokkal, Nyers Rezsővel, Pozsgay Imrével, Németh Miklóssal és Horn Gyulával. 1989. október 7-én este az állampárt utolsó kongresszusának második napján bejelentették a Magyar Szocialista Párt megalakulását (azon a bizonyos színpadon). Az „állampárt története véget ért…” – mondotta ki az alapító nyilatkozat. Kezdetét vette a magyar szocialisták első kongresszusa. A közvélemény, a hazai és a nemzetközi sajtó lélegzetvisszafojtva – és immáron szabadon poénkodva is – figyelte a helyszíni tudósításokat. Jöttek a hírek az összeesküvésekről, az ellenpuccsokról. Drámai jelenetek zajlottak az ülésteremben és a folyosókon. Sokan sírógörcsöt kaptak (csinos hölgyek lévén ezzel címlapra kerültek). Az izgalom az egyik küldöttet halálba vitte. Egy ismert és nem sokkal előtte még igen népszerű alvezér azzal segítette elő a kibontakozást, hogy három napig nem józanodott ki. „A kormány a helyén van” – mondotta Németh Miklós miniszterelnök egy szegedi küldött kérdésére válaszolva […], „és csapataink harcban állnak” – zúgta a küldött sereg. (Felidézve ezzel 1956 és Nagy Imre szellemét.) A szeptember 18-i Nemzeti Kerekasztal-megállapodást érvényben kellett tartani. Nem volt más választás: fel kellett vállalni a jogutódságot. Az utódpártiság bélyegével a homlokukon restelkedve pislogó szocialisták mára ezt a történelmi érdemüket elfelejtették. A Reformszövetség Platform (benne a reformkörök) tárgyalódelegációja a Népi Demokratikus Platformmal folytatott kongresszusi tanácskozásokon a tagsági viszony szabályozásánál állt bosszút a jogutódságért. Heves és bizáncias vita után megszületett a döntés. Az állampárti tagsági viszony záros határidőn belül automatikusan megszűnik, mindenkinek újra kell magát regisztráltatnia az MSZP-ben. Az akkor még kb. 750 ezres párttagság döntő többsége el is tűnt a ködben. Ezt nevezte novemberben – amikor már látszott, hogy csak pár tízezres tagsága lesz az új pártnak – az alig 24 fős elnökség egyik tagja találóan jobbágyfelszabadításnak. „Kilépett belőlem a párt” – így emlegetik ma is az októberi eseményeket az akkor szabályozottan elballagók vagy éppen új igazodási pontot találó útkeresők. Összedőlt a visszarendeződés erődje, az állampárt. Már csak a kissé durcás Országgyűlés alkotmányos megerősítésére várt a rendszerváltás politikai forgatókönyve. A platformok, személyiségek és érdekcsoportok kényszerházasságából a békés átmenet nemzeti érdekeinek alárendelten, de megszületett az új párt is. No, ettől sokan rosszul lettek. Megszavazták ugyan, de hátralevő éveikre hazamentek. Programjuk – a szociális piacgazdaság „pici” kivételével – megvalósult, sőt többet is teljesítettek. Hat pontba szedtük, mi is volt ez […]

Lássuk a történelmi tetteket: 1. El akarták takarítani a változások útjából az állampártot. Úgy is, mint az eladdig mindig bekövetkező visszarendeződés hatalmi intézményrendszerének centrumát. Nem akarták azt ott hagyni egy történelmi pillanatra sem a baloldali konzervatívok és az egy helyben topogók (státuszvédők) kezében. Ezért minduntalan visszatáncoltak a kiszakadástól, egy (vagy több?!) megálmodott, „tiszta”, demokratikus baloldali párt megalakításától. Ezért nem ültek be önálló szubjektumként a Nemzeti Kerekasztalba. Hová ültek volna? Az ellenzéki oldalra, vagy az MSZMP tárgyalódelegációja mellé, mint az MSZMP egy másik része? Vagy ott üldögéltek volna a Harmadik Oldalon, a Münnich Ferenc Társaság, vagy az akkor még újbaloldali, önigazgató szocializmus utópiáját képviselő Baloldali Alternatíva mellett? Politikai stratégiájuk, morális küldetéstudatuk katalizátorszerepre determinálta őket. (A reformpolitikusok sem igen néztek ki többet belőlük. 1989 nyarán Horn Gyula volt közülük talán az egyetlen, aki augusztusra teljes mélységében felismerte, és a KB-ülésen el is mondta: ha már egyszer többpártrendszer és szabad választás lesz, nem ártana versenyképes, „europer” baloldalt teremteni. A külügyesek nem véletlenül léptek fel kezdeményezően a reformköri mozgalomban is. Az 1989 áprilisában bedobott gazdasági szükségállapot agyaggalambját Németh Miklós egyetlen tv-híradós nyilatkozatával lepuffantotta.) 2. Kieszközölték az előrehozott, „rendkívüli” MSZMP-kongresszust, amelyet az állampárt utolsó gyűlésének és az új párt születésnapjának szántak. Ezzel meghiúsították az akkor Grósz Károly nevével jellemezhető főhatalom politikai forgatókönyvét. Grószék emlegettek ugyan fehérterrort, gazdasági szükségállapotot, de a durva lépésektől minduntalan visszariadtak. Szalonképesebbé tett állampárttal akartak nekimenni egy 1989 nyár végére, kora, illetve késő őszére tervezett, előrehozott országgyűlési választásnak. Ezért halogatták az EKA-val való érdemi tárgyalásokat, ezért harcoltak foggal-körömmel a teljes felhatalmazású liturgikus esemény, a pártkongresszus összehívása ellen. Bedobtak mindent, párbeszédet, pártkonferenciát, aktívaértekezletet. Jaj csak pártkongresszus ne legyen! Pozsgay Imre és Nyers Rezső a szegedi tanácskozáson, majd Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter a tanácskozást követő napokban felvállalták a rendkívüli pártkongresszus ügyét. Május 29-én az 1988-as pártértekezlet pozitív működési zavaraként összeállt, azóta is egy helyben vívódó Központi Bizottság is döntött a kongresszus megtartásáról. A Bács megyei reformszocialisták Hajósról megüzenték az irányt is: „Új pártra van szükség, új tagsági viszonnyal.” 3. A reformkörösök 1988 novemberében, 1989 februárjában-áprilisában érzékelve a visszarendező, revansszándékokat, a reformpolitikusok mellé álltak. (Sőt több eset-

ben ezért jöttek létre.) A fellépő ellenerők láttán fokozódott aktivitásuk, felgyorsult az önszerveződés országszerte. 1989 május végétől a reformpolitikusok a hatalom centrumába kerültek. Június 23-án KB felhatalmazással létrejött a Politikai Intézőbizottság. Annak négytagú elnökségében a „reformkonzervatív” (Vass Csaba korabeli meghatározása) Grósz Károly kisebbségbe került. Nem csupán a szövetség jött létre, a „mezei reformerek” együttműködésre késztették az egymással is vitában álló reformpolitikusokat, együtt tartották őket az átmenet legkritikusabb hónapjaiban, a kongresszustól az 1990-es szabad választásokig, sőt a Horn Gyulát elnöki székébe emelő 1990. májusi MSZP kongresszusig. A szellemi baloldal reformkörökhöz csatlakozó képviselőinek (Kósa Ferenc, Ágh Attila, Vitányi Iván, Gazsó Ferenc) közvetítésével formalizálódott is az együttműködés: a Reformkörök Koordinációs Tanácsa is támogatta az előbb Reformblokknak, majd Reformszövetségnek (október 1.) nevezett, szervezett platformtömörülés létrehozását. 4. A kapitalizmus restaurációját csak kevesen mondták ki. A világgazdasághoz (világtársadalomhoz) való visszaintegrálódás, a polgári értékek visszavétele, a demokratikus szocialista értékek újraelsajátítása, a zsákutcás sztálini modellből való kitörés, valamint a jelző nélküli többpártrendszer és a szabadversenyes választások már az első programokban megfogalmazódtak. A megalakuló reformkörök mindenütt egyik első feladatuknak tekintették az ellenzékkel való kapcsolatfelvételt, sőt nem egy helyen a két mozgalom keveredve indult. Az 1989. május 20–21-ei szegedi tanácskozáson követelték a halogató taktika abbahagyását, az EKA-val való érdemi tárgyalások haladéktalan megkezdését, alkotmányos átmenetet, a szabad választásokat előkészítő Nemzeti Kerekasztal összehívását. Természetesen nem kevesen legitimációt is reméltek a „külső” ellenzékkel való partneri viszonytól. Hamarosan megkapták az elkeserítő-kijózanító pofont: a májusban még ijedten segítséget kérő EKA emberei a június 16-ai Hősök terei újratemetési demonstrációnál az utolsó pillanatban törölték a protokoll-lista első vonalából a reformkörös tisztelettevőket. (A reformkörök nemzeti színű jelvényére mégiscsak rá volt írva az MSZMP is.) 5. Ha valaki addig nem tudta volna, az 1956-os falat ledöntő 1989. január végi Pozsgay-nyilatkozatot követő lárma és hisztéria után felismerhette: Nagy Imre mártír miniszterelnök rehabilitálása, az ’56-os forradalom értékének felvállalása, az államszocializmus bűneivel való szembenézés nélkül a többpártrendszeres demokrácia baloldali pártja sem versenyképes, sem szalonképes nem lehet. A szakításban a budapesti reformkörösök jártak az élen: Nagy Imre „politikai gyilkosság áldozata lett” fogalmazták meg már márciusban, kiváltva ezzel Grósz Károly revansvágyó roszszallását. A szegedi tanácskozás – a párttagság lassúbb felismerési reflexeire talán túlzottan tekintettel – kissé tapintatosabb formában ezt az állásfoglalást megismé-

telte: „Nagy Imre koncepciós per áldozata lett.” Az MSZMP reformköreinek országos tanácskozásán a felelősök helyett megkövette a hozzátartozókat, egyúttal javasolta, hogy „az MSZMP Központi Bizottsága még a június 16-ai gyászszertartás előtt ebben a szellemben foglaljon állást”. Ezek a mondatok 21-én este el is hangzottak az MTV Napzárta műsorában. 6. A települési, munkahelyi és regionális reformkörök, települési reform-alapszervezetek 1988 végétől előkészítették a jövendő szocialista párt új szervezetét és szerveződési formáit. A Németh-kormány felülről kezdte az állampárti hatáskörök szűkítését, a reformszocialisták, reformkommunisták ’89. nyár elején sok helyen felszámolták az intézményi pártbizottságokat, illetve támogatták azok meginduló önfelszámolódását. A zalaiak mentek a legtovább: 1989. július 29-éről 30-ára virradó éjszaka leváltották az egész megyei állampárt-garnitúrát. Szociáldemokrata működési struktúrát – területi pártparlamentet, választmányt, koordinációs irodát – hoztak létre. Odalett 24 óra alatt a PB, a VB és a megyei apparátus. A kongresszusi előkészületek, a küldöttválasztási kemény harcok közegében demokratikus technikák kezdtek működni. Szegeden például a 16 ezres párttagságból több mint 10 ezren vettek részt a kongresszusi küldöttek közvetlen választásában. (Közülük alig 400-an regisztráltak október után!) Volt kampány, szórólap, vitafórum és természetesen egy kis reformpárti rásegítés a partizánkodó állampárti munkatársak részéről. Szavazási mankók is készültek. Mint manapság….

2. TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI EMLÉKÜLÉS A REFORMKÖRÖK 1989. MÁJUSI SZEGEDI ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁSA 25. ÉVFORDULÓJÁN Szeged, 2014. június 6.

A kiküldött és egymásnak megküldött meghívó

1989. május 20–21-én tanácskoztak Szegeden a reformkörök és a reform-alapszervezetek. Kikényszerítették az előrehozott állampártkongresszust, a párt megújítását, szövetséget kötöttek a reformpolitikusokkal az alkotmányos rendszerváltás végigvitelére, a szabad választások kiírására, az ellenzékkel való érdemi tárgyalásokra. Büszkén – ugyanakkor az áldozatokat megkövetve – felvállalták 1956 és Nagy Imre mártír-miniszterelnök politikai hagyatékát. A Reformkörök Országos Tanácskozásának 25. évfordulója alkalmából „Államszocializmus után államkapitalizmus vagy közösségi demokrácia?” címmel 2014. június 6-án (pénteken) Szegeden tudományos, közéleti emlékülést és baráti összejövetelt szervez a Reformkörök Alapítvány, az MSZP Csongrád Megyei Szövetsége, a Szegedi Közéleti Kávéház Alapítvány, valamint az Internitas Alapítvány.

A rendezvényt 11 órakor kezdjük a Szegfű Klubban (Szeged, Oroszlán utca 2.), előtte 10 órakor, 98. születésnapján megkoszorúzzuk Nagy Imre miniszterelnök Rákóczi téri szobrát.

Géczi József Alajos: A reformkörös dokumentumok és írások elé 1988–89 (A konferencia előtt kiküldött „köresszé”)

A Kádár-féle vezetés elnézte Gorbacsov 1985-ös indulását. „Mi magyarok a reformokkal sokkal előbb tartunk, a szovjet reformhullámok pedig rendszerint elhalnak…” – ez volt a vélekedés. 1985-ben három kapitális hibát is elkövettek: 1. Növekedéssel akartak kijutni a válságból. Másfél év sem kellett hozzá, megduplázódott az államadósság. Nőtt az eladhatatlan termékek tömege, sok vállalat, szövetkezet ellehetetlenült. A fokozódó pénzügyi megszorítások fellázították a társadalom gulyáskommunizmussal addig csendben tartott rétegeit. Megkezdődött a „parttalan radikalizmus” kora. 2. A „reform reformja” jelszóval Berecz Jánossal az élen üresjáratos ideológiai offenzívába kezdtek. (Ez lett becenevén a „bereczsztrojka”, amit 1987-től a „grósznoszty” évei követtek.) A vezérek mindenben benne voltak. Templomi zászlók alá álltak, plázákat nyitottak. Forma 1-et szerveztek. Csak épp a hatalmi struktúra csontváza maradjon! Valamiféle korporatív egypártrendszerben gondolkodtak. Az 1987-ben Szegeden tartott, ún. Szocializmus Konferencián a vidéki pártértelmiség „bátran” kikuncogta ezt az ideológiai programot. 1986-ban nemzeti és demográfiai kérdéseken, a határon túli magyarok sorsán vitatkozva sikeresen összevesztek a népi értelmiséggel is. (A „nyugatos” értelmiség már a lengyel szükségállapot óta – fiatalabbak kedvéért: 1981. december 13. – kívül helyezte magát a rendszeren. Hasonló mondható el az egyetemi diákságról is.) Az udvarközeli értelmiségi elit (a „szellemi” baloldal) már Gorbacsov előtt, a szovjet agónia éveiben radikalizálódott, vitte a maga szellemi „határjárását”. A párt ideológiai moguljai 1986-ban még a megelőző éveknél is merevebb álláspontot foglaltak el, például a Nagy Imre-kérdésben. (Lásd pl. Berecz János: Ellenforradalom tollal és fegyverrel.) 3. 1987-ben az állampárti (MSZMP) tagság többségét is sikerült feldühíteni, amidőn a rossz emlékű tagkönyvcsere- és „elbeszélgetés”-programmal akarták levezetni a belső elégedetlenséget. A lázongó társadalomhoz csatlakozó tagok kikövetelték az 1988. májusi pártértekezletet. Ezen a technokraták, a Grósz körüli, ún. reformkonzervatívok és a politikai elit kevés számú „radikális reformere” kipuccsolta a veze-

tésből a fővadászokat, a Kádártól balra álló ókonzervatívokat. A kétfrontos politika közepéről Kádár János a szélre került. Felnyíltak a zsilipek, de a víz még nem zúdult azonnal… Talán a nyilvánosság területén mutatkoztak először az új idők, de természetesen itt sem mindjárt a sajtó teljes területén. Nagy Imre halálának évfordulóján, valamint az erdélyi magyarok ügyében Grósz gyorsan szétrombolta saját múlékony mítoszát. (A június 16-ai tüntetést rendőrökkel verette szét, a romániai magyarokkal megkésetten és felemásan vállalt szolidaritást, majd augusztus végén Aradon belesétált Ceausescu megalázó diplomáciai csapdájába.) Az ősz folyamán sorra alakultak a pártok. De facto többpártrendszer kezdett körvonalazódni. Csak éppen a baloldalon alig volt mozgás. A szegedi lapokban november 29-én megjelent a reformkörös felhívás. A Kádárkorszak sok-sok félszabad körétől, reformzugától, reformműhelyétől, reformklubjától, szalonjától ez abban különbözött, hogy kifejezetten az állampárt struktúrájának fellazítását, az állampárti jegyek felszámolását és az értelmiségen túli bázis megnyerését tűzte ki célul. Grósz éppen ezekben a napokban tartotta a budapesti sportcsarnokban kétes sikerű beszédét a fehérterroros veszélyről, felértékelve ezzel az állampárton belüli, ún. jobboldali elhajlásokat. A hatalmon belüli politikai küzdelem egy másik vonalán még folyt a területi és munkahelyi állampártszervezetekben a harc a Grószéknál konzervatívabb dogmatikus kövületek eltávolításáért. Pozsgay Imre január végi rádiós partizán akciójával lazán kirúgta a Kádár-rendszer egyik legitimációs oszlopát. Mint politikai bizottsági tag népfelkelésnek minősítette 1956-ot. A többi már jött magától. Az elementáris erővel hisztérikusan felzúduló sztálinisták és ókommunisták kiváltották a reformköri mozgalom fellendülését. A visszarendeződési esélyek felszámolása volt talán kezdettől a reformkörösök egyik legfőbb politikai és morális küldetése. Minden addigi történelmi tapasztalat indokolta ezt a programot. Áprilisban Kecskeméten a reformpolitikusok és a szellemi baloldal találkozott, a két szimbolikus fő reformer, Pozsgay Imre és Nyers Rezső részvételével. (Heteken belül Németh Miklós, Szűrös Mátyás és Horn Gyula is csatlakozott ehhez az élbolyhoz.) A reformkörösök utólag megszervezett útitársként érkeztek a kecskeméti Reformműhely plénumára. Már önálló mozgalomként szervezték meg az 1989. májusi szegedi reformköri tanácskozást. Ezen kikényszerítették az állampártbontó kongresszust, felborítva ezzel a félszabad választásra irányuló politikai terveket. Kikövetelték az ellenzékkel való érdemi tárgyalásokat. Az MSZMP-ben kulcsszerephez juttatták a reformpolitikusokat. A júniusban felálló ún. négyesfogatban 3:1 lett a javukra. Deklarálták, hogy koncepciós eljárásnak tartják a Nagy Imre-pert és a baloldal szégyenének, bűnének a miniszterelnök és a mártírtársai kivégzését.

Kinyilvánították, hogy a június 16-ai újratemetés nem csupán családi esemény, hanem az egész nemzet ügye. A márciusi sikerek után júniust újra az ellenzék dominálta. A hatalom a Hősök terén szenvedte el végső morális vereségét. A reformkörösökre azonban még szükség volt, mert még állt az állampárt, és nem történt meg a nemzeti megállapodás az alkotmányos rendszerváltásról. Szeptemberben és októberben mindkét küldetésüket teljesítették. A közös ellenség is eltűnt, így belső tagoltságuk az addiginál jobban felszínre került. Hatalmi szervezetüket ők maguk szüntették meg, amikor megalakították a Szocialista Pártot. November elején ledőlt a berlini fal is, így az ellenzék már nyugodt lélekkel beszoríthatta őket a „vörös sarokba”. Ahogyan ezt Orbán Viktor már június 16-án meghirdette. „Búcsú a baloldaltól” címmel mindezt magas eszmeiséggel Tamás Gáspár Miklós meg is írta. A nyár második és az ősz első felét a reformkörösök a kongreszszusi küldöttválasztás körüli küzdelmekkel, valamint programírással töltötték. Az időközi választások ellenzéki győzelmei jelezték: nem feltétlenül kormánypárti szerepre készülhet a még létre sem jött demokratikus baloldal. Az 1989. szeptember másodikán-harmadikán tartott II. Budapesti Reformköri Országos Tanácskozáson elkészült platformtervezet a kor talán legszínvonalasabb gazdasági, társadalmi programja. Nem véletlenül el is felejtődött. Az igen progresszív budapesti reformkörösöket és néhány megye mozgalmárait a konzervatívok és a reformkommunisták sikeresen kiszorították a küldöttválasztásokon. A Reformszövetség a reformpolitikusok, a szellemi baloldal, valamint a reformkörösök képviselőinek kezdeményezésére épp azért jött létre 1989. október 1-jén, hogy a kongresszusra többséggé formálja a kisebbségben maradt reformkörös küldöttcsoportot. Ebben már benne rejlett az a későbbi kényszerkompromisszum, melybe aztán a kongresszuson és utána oly sok reformkörös lelkileg belerokkant. Vagy legalább megrendült, vagy éppen elsírta magát azokban a csodás-szörnyű napokban.

Köszöntők

Botka László, Szeged polgármestere, MSZP választmányi elnök köszöntője

Köszöntök mindenkit, 25 év után itt, Szegeden! 25 évvel ezelőtt nem tudtalak köszönteni titeket, azon egyszerű oknál fogva, hogy 16 éves voltam. Ez a mai rendezvény egy 25 évvel ezelőtti szegedi eseményre, a Reformkörök Országos Találkozójára emlékezik. De ahogy átnéztem a hozzászólások, előadások széles körét és listáját, azért kimondhatjuk így az elején is, hogy ennél többről is szól ez a mai rendezvény. Szól valamiről, amiről nagyon kevés, egyre kevesebb szó esik Magyarországon, és ha mégis, akkor negatív, elítélő vélemények vannak, megbukott kísérletnek, zsákutcának hívják. Szól valamiről, amire hosszú éveken keresztül büszkék voltunk mindannyian, mi magyarok, és csodált bennünket érte a világ. Szól arról, hogy 1989–90-ben a magyar társadalom és ezen belül a magyar politikai élet szereplői képesek voltak konszenzusra jutni. Képesek voltak egy békés rendszerváltást levezényelni. És ha a mából visszaemlékezünk erre a múltra, akkor ennek a konszenzusnak a legfontosabb eleme, hogy megállapodtak, valódi demokráciát akarnak, valódi pluralizmust, ami jóval több, mint többpártrendszer. Ami olyan ország, amelyben hosszú távú és stabil garancia van arra, hogy soha, senkinek nem lehet teljhatalma. Egy olyan ország, ahol a kormány nem terjeszkedhet saját magán túl, ahol értékek sokszínűsége jelenik meg a mindennapokban, az élet minden területén, a médiában, a kultúrában, a társadalomban, és ahol garanciák vannak arra, hogy a hatalom nem tehet meg mindent. 2010-ben a Fidesz azt mondta, hogy ez a kísérlet megbukott. És az elmúlt négy évben kétharmados parlamenti többségével ezt a konszenzust, ennek a konszenzusnak a közjogi alapjait számolta fel, utána pedig megkezdte a magyar gazdaság, majd a kultúra, az oktatás és az élet minden területének teljes elfoglalását. Ez a rendezvény arról szól, hogy akkor a baloldalon is kialakult egy konszenzus. Amikor erre a rövid köszöntőre készültem, átnéztem azoknak a napoknak az országos és városi, megyei sajtóját, és a legtöbb vélemény és a tőletek akkor jövő legtöbb hozzászólás arról szólt, hogy hatalmas viták vannak a reformkörökben. Nagyon ko-

moly nézeteltérések. Nahát, ebben azóta sem változtunk. De az volt a remény ettől a szegedi tanácskozástól, hogy létrejön a konszenzus, azon stabil értéken, hogy a magyar baloldal progresszív demokratikus része is demokratikus békés rendszerváltást akar. És létrejött a konszenzus a következő hetek, hónapok feladatairól, és ebből a konszenzusból aztán nem sokkal rá megszületett a platformok szövetségeként az egységes, de mégis sokszínű Magyar Szocialista Párt. Amely párt a rendszerváltás után néhány éven belül a legnagyobb párttá vált, és 1994-ben már a legnagyobb kormánypárt lett. Ez a tanácskozás persze szól arról is, hogy mi történt ’89–90-ben. Mi történt ezzel a rendszerrel, hogyan épült le, de szólnia kell arról is, hogy a baloldalon is hogyan tűnt el a konszenzus. Mert az elmúlt években nem a közös értékek határozták meg a baloldali mozgást, a baloldali politikát, hanem előtérbe kerültek a különbözőségek. És ez vezetett odáig, hogy 2010 és 2014 választásain nem tudott a magyar progresszió, a magyar baloldal versenyképes alternatívát nyújtani. Gondolom, hogy mindenki látja és érzi a hasonlóságot a két történelmi korszak között, még akkor is, ha történetesen természetesen teljesen más a kihívás és teljesen más a társadalmi környezet. De önmagában pusztán azért, mert olyan értékekről szól ez a konferencia, ez a tanácskozás, amiről legkevésbé sem esik szó Magyarországon, önmagában értéknek tartom, és büszke vagyok rá szegediként, hogy Szeged város 25 év után is ilyen gondolatnak otthont ad. Kívánom, hogy a múltidézés mellett legyen szó ezen a konferencián arról, hogyan tudunk valamit abból a varázslatos, küzdelmes, de a baloldalnak és az országnak, a nemzetnek egyaránt sikert hozó ’89–90-es évekből értékeket megőrizni és átvinni a túlsó partra. Köszönöm, hogy itt vagytok, jó munkát kívánok!

Géczi József Alajos köszöntője

Szervusztok! Ez nem bevezető előadás lesz, hanem köszöntő. Nagyon sokszínű ez a tanácskozás – kicsit félve is fogok hozzá, de két dologról szólnom kell. Egyik az, hogy történelemmé váltunk még az életünkben, a nekrológunkat is megírják már a fiatal történészek. Ennek most a szezonja is van, lehet rólunk sokat olvasni. A kincstári televízióban is volt egy műsor „Szabadság tér '89” címmel, ahol egy fiatal történész – talán nem kapott érte fegyelmit – azt mondta, hogy ebben a két hónapban a legfontosabb esemény az, hogy a reformszocialistáknak két gyűlése volt, az egyik áprilisban Kecskeméten, a másik májusban Szegeden. A március, tudjuk, az el-

lenzéké volt, június megint az ellenzéké lett, október még a miénk volt, utána már nem lett miénk '94-ig semmi. Nagyon sok konferencia zajlott és zajlik a rendszerváltásról a következő hetekben is. Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy itt van Laczkó Sándor, a dokumentumbázis vezetője. A szegedi könyvtárban (ha valaki meg tud oda szökni, vagy egy másik napon megnézi) a TIK előterében van egy kiállítás „Szeged 89” címmel. Azt kell mondjam Nektek, hogy nagyon jól jön ki belőle a reformszocialista mozgalom. Körülbelül felefele arányban foglaljuk el a teret, az ellenzék, meg a reformszocialisták, reformkörösök, ha nézzük ’89 egészét. Ez az egyik, amit szerettem volna mondani. A másik: a mai tanácskozás születését alapvetően Tabajdi Csabának köszönhetem, aki eddig mindig bírált, teljesen jogosan, hogy lusta dög vagyok, nem írok. Ő szervezett „Magyarország hozzájárulása Európa újraegyesítéséhez” címmel egy konferenciát április 8-án Brüsszelben. Egy búcsúkonferenciát. Ott akkor engem lepirított, hogy nem csinálok semmit, és akkor kitaláltuk, hogy ha már lesz a szegedi tanácskozás évfordulója, akkor megtartjuk. Jó, május 20-a mostan június 6-ára esik! Ennek több oka van. Az európai parlamenti választások után rendezzük, ami új megvilágításba helyezte a mostani baloldali sorsot. Tanácskozásunk elején lesz egy történeti rész Bíró Zoltán felvezetésével. Lesz egy szűk másfél óra, amikor is történészek – idősebbek és fiatalabbak – mondják el azt, hogyan látnak ők bennünket és hogyan látják '89-et a mostani helyzetben. Ami nagyon fontos, mert azt biztosan ti is látjátok, hogy a szemünk láttára hazudják újra és újra a történelmet. Persze az is igaz benne, hogy a demokratikus baloldal elfelejtette megírni az elmúlt 20 évben saját eredetmítoszát. Megírták már helyettünk, tehát most már nem arról van szó, hogy mi írjuk meg a sajátunkat, hanem ha nem írjuk meg, akkor sem múltunk nem lesz, se jövőnk. A történészek ugyanakkor dolgoznak. Nagyon sok hallgató elmondaná, mert Vajda Jancsi követelte, legyenek itt hallgatók. Nincsenek itt túl sokan egyetemisták, de az egész országban nagyon sok hallgató ír a rendszerváltásról szakdolgozatot és PhD-t. A történelemben már benne vagyunk, most az a kérdés, hogy a jövőben benne leszünk-e, vagy benne lesz-e olyasféle mozgalom, amelyet mi képviseltünk. Ez az egyik. A másfél óra után majd vitatkozunk. Szendvicsebéd lesz, most főtt ételt ne várjatok, aki halászlézni akar, az megteheti majd a közeli Halászcsárdában. Az előadókat természetesen meghívjuk egy halászlére. Két gondolatot mondanék még. Az egyik: az igaz, hogy májusban itt Szegeden óriásit vitatkoztunk a budapesti reformkörösökkel arról, hogy kerüljön-e bele '56 és Nagy Imre rehabilitációja a dokumentumba. Mi azt mondtuk – mi óvatos vidékiek –, hogy koncepciós per áldozata lett Nagy Imre, ők azt mondták, politikai gyilkosság volt. Ez egy frazeológiai vita volt. Mi attól tartottunk, hogy a bázis megretten, és elszigetelődnek a reformkörök. És akkor itt most lépek egy nagyot. A helyzet végül

egy furcsa konszenzusba torkollott. Vidéken nagyon sok megyében a reformkörösök magukkal vitték a többséget. De az lett az ára a budapesti reformkörösök radikális politizálásának – Novák Zoli majd megcáfolja, ha akarja –, de az lett az ára, hogy ők nyár végén, ősz elején Budapesten vereséget szenvedtek a kongresszusi küldöttválasztásokon. És nemcsak az ókonzervatívok fogtak össze ellenük, hanem az óvatos reformkommunisták is. Alig-alig került be a kongresszusba budapesti reformkörös küldött. Ezért aztán jött egy újabb kompromisszum. A reformpolitikusok látták, hogy alig 200 reformkörös van a közel 1200 küldött között, és létrehozták először a Reformblokkot, utána meg október elsején a Reformszövetséget. A Reformszövetség már maga is kompromisszum volt. Egy olyan kényszerkompromisszum, ami már előrevetítette, hogy a kongresszuson majd megint kell kötni egy még rosszabb kényszerkompromisszumot. Ez a kényszerkompromisszum ugyanakkor arra vezetett, hogy többséggé tudott formálódni a rendszerváltásnak és a megújulásnak a csoportja a kongresszuson. Ezt csak a reformkörösök magukban nem tudták volna elérni. Öszszefogtak a reformpolitikusok, a szellemi baloldalnak még velünk tartó része és mi, reformkörösök. Ez a Reformszövetség volt az első, egyszerre üdvös és baljós kompromisszum, amibe belementünk, bele kellett mennünk. Szeptember 18-án Pozsgay Imre megkötötte a kerekasztal-megállapodást. Fel kellett vállaljuk a jogutódságot. Részemről nem a pártvagyon miatt – egy hamutartót se bírtam volna ellopni. Nem a pártvagyonért, hanem emiatt a kényszerhelyzet miatt. Szerintem Pozsgay Imre nem mérte föl, hogy mi fog történni októberben. Mert ha fölméri, akkor nem köti meg az MSZMP nevében a Nemzeti Kerekasztal megállapodást, vagy másképp köti meg. Ez a kényszerkompromisszum vezetett aztán ahhoz, hogy a reformkörösök mint szubjektum eltűntek. Nem voltunk ott a Nemzeti Kerekasztal tárgyaláson. Mindenki ott üldögélt, mi meg nem. Mert mi nem akartunk beülni a harmadik oldalra, az MSZMP mellé talán társként be kellett volna ülni, de ez már mostan késő, tehát önállóan, szubjektumként megszűnt a társaság. Ez a vereségélmény máig benne van abban, aki még él, aki meg nem él, az talán elmesélte a gyerekeinek. A másik téma az újrakezdés. Azt a buta poént találtam ki az európai parlamenti választások utáni hétfőn, hogy „a jövő véget ért, a múltat újrakezdjük”. Tegnap este beszélgetve a barátaimmal, ezt úgy folytattam, hogy „aki a múltat újrakezdi, az a jövőt is újrakezdi”. Mert a múlt, a jelen és a jövő elválaszthatatlan egymástól. Annak az erőnek lehet jövője, aki a múltat és a jelent is meg tudja ragadni. Az a döntő kérdés szerintem a következő években – és ezt mondom azoknak, akik Szili Kati körül voltak, mondom azoknak is, akik a DK meg a Bajnai körül, meg az LMP-ben, és hát természetesen mondom magunknak is, akik még itt ragadtunk a szocialista pártban –, hogy a következő évtizedben Magyarországon lesz-e három-négy, túlnyomó többségében liberális vagy balliberális párt, örök ellenzékben (mindegy hogy hárman, négyen vagy ketten vannak). Ha nem sikerül valamelyiknek néppárttá dagadni, mint ahogy ’89–

90-ben néppártként tudtunk elindulni, tehát ha nem sikerül valakinek, vagy kettőnek, vagy akárhánynak baloldali néppártként elindulni, és visszaszerezni a vidéket, a vallásos emberek bizalmát, a szakszervezetek bizalmát, a munkavállalók bizalmát – és a nemzeti kérdésben is jól ellőttük a 2004-et –, tehát ha nem sikerül, akkor a következő találkozó már valóban csak emlékező konferencia lesz … Nem a néhai reformkörökre, hanem a néhai ellenzékre.

Lovászi József bevezető szavai

Szeretettel köszöntök mindenkit, egykori reformköri harcosokat, régi és mai szimpatizánsokat, érdeklődőket, fiatalokat és idősebbeket, a sajtó képviselőit és emlékülésünk előadóit! A Csongrád megyei reformkör egykori alapító tagja, Lovászi József vagyok. 25 évvel ezelőtt egyik szervezője voltam a reformkörök szegedi tanácskozásának. Mai emlékülésünk rendezői: Reformkörök Alapítvány (elnöke Géczi József), MSZP Csongrád megyei Területi Szövetsége (elnöke Botka László), Szegedi Közéleti Kávéház (alapító szerkesztője Szondi Ildikó) és az Internitas Alapítvány (alapítója és elnöke Baja Ferenc). Emlékülésünk nemcsak a szegedi tanácskozásról szól, hanem az egész reformköri mozgalomról, a történelmi háttérről, a reformkörösök harcairól, a mozgalom hatásáról, beleértve mindent, a kecskeméti, szegedi, budapesti tanácskozást, a reformkörök helyi, megyei és kongresszusi győzelmét és kudarcait, a mozgalom utóéletét is. Engedjétek meg, hogy néhány személyes gondolatot elmondjak! 1989 a fordulat éve volt, mondjuk most, utólag. Negyedszázaddal ezelőtt azonban még egyáltalán nem tudtuk, hogy az a hullámzó küzdelem, ami az állampárton belül a reformpolitikusok és a konzervatív, rendpárti erők között zajlott, milyen kimenetelű lesz. Odafönt a csúcson néhány reformpolitikus vívta magányosnak látszó küzdelmét. Nem volt hátországuk, nem volt tömegmozgalom mögöttük. Épp ideje volt hát, hogy ’89 tavaszán a párttagság is megszólaljon az ország különböző pontjain: Szegeden, Budapesten, Kecskeméten, Zalában, Miskolcon, Debrecenben – és másutt is, szerte az országban! Egymás után, naponta alakultak reformkörök. Gyorsan szaporodtak – nem osztódással, mint más szervezetek, hanem úgy, hogy állandóan újak és újak léptek a színre. Hangjukat a sajtó hihetetlen módon felerősítette, de kezdetben külön vívták a maguk helyi harcait. 70

Április 15-én Kecskeméten még csak körülbelül 30 reformkört, reformklubot számláltunk. Május 20–21-én Szegeden lépett színre először a mozgalom igazi politikai erőként, hiszen több mint 110 reformkör négyszáz képviselője és vagy száz érdeklődő volt jelen. A 21-ei nagygyűlésen 3 ezer ember vett részt. Szeged után a reformkörök hősiesen végigharcolták az októberi kongresszusig terjedő időszakot, és a megválasztott küldöttek magát a kongresszust is. A reformkörök olyan időszakban léptek nyilvánosság elé, amikor még semmi sem dőlt el. Még nem lehetett tudni, hogy az átmenet békés lesz-e, vagy vér folyik majd az utcákon. Emlékszem, ’88-ban a rendőrség egyes alakulatai tömegoszlatást gyakoroltak, és ehhez szükséges eszközöket, például vízágyúkat szereztek be. Június 16án Pesten az ellenzéki tüntetést szét is verték. Grósz Károly fehérterrortól rettegett, ahogy a vele egyetértő rendszervédők is. Hírlett, hogy Grósz havonta leül tábornokokkal informális egyeztetésre arról, milyen formában reagáljon a hatalom az ellenzéki mozgalmak akcióira és a tömegmegmozdulásokra. Egy munkásőr ismerősöm többször mondta: „szóljatok, ha meg kell védeni a rendszert, megyünk, ott leszünk”. És komolyan gondolta. Volt ahol a munkásőrök nemcsak az ellenzékkel szemben akarták megvédeni a rendszert, hanem a reformkörökkel szemben is. Gondoljunk csak Keserű Imre és a szentesi munkásőrök afférjára! Utólag hallottam valakitől, hogy rólam egy szegedi öreg bolsevik úgy nyilatkozott, „azt az embert le kéne lőni, mert a társaival együtt szét fogja verni a pártot”. Korántsem tudtuk tehát, miképp alakul az átmenet. Még az októberi pártkongresszus első napján se volt egyértelmű, milyenek lesznek az erőviszonyok, sikerül-e a konzervatívokat legyőzni, új pártot létrehozni, elfoglaljuk-e a pártot vagy kiválunk belőle. Emlékszem, elterjedt a kongresszusi küldöttek között a hír, hogy a munkásőrség országos parancsnoka a kongresszus szüneteiben rendszeresen felkeresi Grósz Károlyt. Grósz kongresszusi beszámolóját leszavaztuk, és vártuk, hogy a munkásőrök beavatkoznak vagy sem. Szerencsére Grósz belátta, hogy híveivel kisebbségben maradt a kongresszuson, és nem lépett fel erőszakkal. Innen kezdve gőzerővel tört előre a Reformszövetség, mint a kongresszus legnagyobb platformcsoportja, egészen odáig, hogy kimondatta a kongresszussal az állampárt föloszlatását. Ez szerintem történelmi esemény volt! Alkotmányosan, kongresszusi határozattal szűnt meg az állampárt. A reformköri mozgalom és a Reformszövetség nélkül ez nem következett volna be – ekkor és így! Nem tűnt reális alternatívának, hogy a Reformszövetség vezető reformpolitikusokkal az élén otthagyja a kongresszust és az állampártot, mert a rendszervédők kezében maradt volna a hatalom, kiszámíthatatlanná vált volna az egypártrendszerből a többpárti demokráciába való átmenet. A kongresszuson ugyanakkor a Reformszövetség a vezető testületek megválasztásakor kompromisszumokra kényszerült. Elfoglalta ugyan a párt centrumát, kiszorította, hatalmuktól megfosztotta a

rendszerváltás útjában álló erőket, mégis sok harcostársunk csalódott. A reformkörösök egy része abbahagyta a politizálást, más részét a rendszerváltás nagy forgataga más pártokba, más szervezetekbe sodorta. Voltak, akik maradtak a szocialista pártban, ott folytatva tovább a harcaikat. Többen országos szerepet is vállaltak az új párt vezetésében, az országgyűlésben, a kormányzatban, vagy 2004 után Brüsszelben. Természetesen jó szívvel emlékezünk azokra is, akik nem az MSZP-ben folytatták, vagy abbahagyták politikai tevékenységüket. Barátainknak tekintjük őket. Örülünk azoknak az egykori harcostársaknak is, akik maradtak az MSZP-ben, feladatokat, küldetést vállaltak, és a mai napig itt vannak közöttünk. Üdvözöllek Benneteket, jó tanácskozást kívánok! Köszönöm a figyelmeteket!

Előadások

Sz. Bíró Zoltán: A Szovjetunió 1989-ben és a magyar rendszerváltás

Nagyon köszönöm a meghívást! Én is ott voltam azon a bizonyos brüsszeli konferencián, nyilvánvalóan [Géczi] Jóskának talán ott juthatott eszébe, hogy ezt a történetet lehet időben és térben messziről kezdeni, és megkért arra, hogy valami hasonlót mondjak el itt is. Bár akkor még nem volt szó arról, hogy 15 percben kell mindezt öszszefoglalnom. Ez egy kicsit a japán szonettre emlékeztet, amiben kell, hogy legyen hit, szerelem, lampion, és ennek négy sorba bele kell férnie. Egy kicsit hasonló helyzetben vagyok én is. Két dologról fogok beszélni. Egyfelől a Szovjetunió helyzetéről a hetvenes-nyolcvanas években. Nagyon röviden néhány fontos elemet kiemelnék még, mert azt hiszem a teremben lévők körében, de ahogy látom a demokratikus ellenzék körében sem kérdéses, hogy mindaz, ami a köztes Európában és így Magyarországon is történt a nyolcvanas évek végén, az aligha történhetett volna meg azon folyamatok nélkül, amelyek elindultak a Szovjetunióban. Tehát az előadás első felében röviden a Szovjetunióban kialakult gazdasági, politikai társadalmi helyzetről mondanék néhány, talán fontosnak, lényegesnek tekintett elemet, majd a második részben a Szovjetunió térséghez való viszonyáról beszélnék, tehát arról, hogy hogyan alakult ez a kapcsolatrendszer a nyolcvanas évek második felében. Előre bocsátva azt, hogy a gorbacsovi korszakban, noha retorikailag továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítottak a térségnek, de ez inkább rutinszerű volt, sokkal inkább a stratégiai stabilitás, az Egyesült Államokhoz való viszony, a közös európai ház megalakításának, kialakításának szándéka uralta a külpolitikát, és csak utána jött a térségünk. Hosszú időn keresztül a térség kapcsán nem nagyon éreztek problémát és feladatot Moszkvában, és nagyon későn, ’88–89-től érzékeli Gorbacsov környezete, hogy figyelmet érdemel mindaz, ami a köztes Európában zajlik. Tehát akkor, hogy néz ki a Szovjetunió, és milyen folyamatok bontakoznak ki a hetvenes évektől kezdődően?

Nagyon röviden – és nem véletlenül – utalok a hetvenes évekre, hiszen a hetvenes évek első fele fordulópont abban a tekintetben, hogy a Szovjetunió gazdasági növekedésének dinamizmusa a hetvenes évek első felében fordul meg. A II. világháborút követően a hivatalos statisztikák is folyamatosan azt rögzítik, hogy az egymást követő ötéves tervekben a gazdasági növekedés dinamizmusa folyamatosan nő. Tehát egyre gyorsabban és gyorsabban gyarapodik a szovjet gazdaság, de a fordulat az a hetvenes évek első felében bekövetkezik. Ettől kezdődően, egészen a szovjet összeomlásig folyamatosan lassulni kezd a növekedés üteme. Növekszik a Szovjetunió a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas években is, de a növekedés dinamikája folyamatosan lassul, olyannyira, hogy a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek legelejére, tehát a késői szovjet periódusra lényegében stagnál, az utolsó periódusra pedig recesszióba fordul a hivatalos adatok szerint is. Ennek hátterében döntően a termelékenységi mutatóknak az állapota, illetve változatlansága áll. Különösen drámainak és tragikusnak lehet tekinteni, hogy a Szovjetunió alapvető élelmiszerekkel lényegében az összeomlásáig nem tudja magát ellátni. Ez olyan drámai, hogy a hetvenes évek elejétől, amikortól a Szovjetunió elkezd nagy mennyiségben külső piacokon gabonát, illetve tőkehúst vásárolni, vannak olyan évek, majdnem rendszeresen, hogy a teljes gabonaszükségletének több mint negyedét külső piacokról vásárolja, a nyolcvanas évek elején vannak olyan esztendők, amikor ez az arány meghaladja a 40%-ot. Egy olyan ország, amelyik a stratégiai stabilitásáért és paritásos fenntartásáért óriási erőfeszítéseket tesz, köszönhetően annak, hogy a hetvenes évek két olajárrobbanása nyomán nagy, jelentős pótlólagos bevételei lesznek, ezeket a pótlólagos bevételeket lényegében két stratégiai ügy leszívja. Az egyik a Távol-Keleten annak a katonai struktúrának a kialakítása, ami a kínai-szovjet viszony megromlása következtében szükségessé válik. Lényegében a hetvenes években ezekből a pótlólagos olajjövedelmekből építi ki azt a katonai infrastruktúrát, ami az európaival csaknem egyenértékű. A másik kiadás, ami folyamatosan terheli ebben az időszakban a Szovjetuniót, a gabona, illetve a tőkehús vásárlása. A baj nem jár egyedül, mert miközben a hetvenes évek elején, majd a hetvenes évek végén két olajárrobbanás következtében nagyon jelentősen megnőnek a bevételei a Szovjetuniónak, aközben elkezdődik a gazdaság növekedési dinamikájának lassulása. Különböző terhek rakódnak és kapcsolódnak a késői szovjet fejlődéshez, nem részletezném ezeket, csak említeném mintegy felsorolásszerűen, hogy mik lesznek azok a terhek, amelyek együttesen vezetnek el oda, hogy előbb egy reformkísérlet bontakozik ki Gorbacsov időszakában, később pedig a szovjettípusú rendszernek, a szovjet államrendszernek a felbomlása következik be. Az első ilyen elem, amire mindenképpen utalni kell, a ’79-es afganisztáni bevonulás. Nem tudom, hogy a teremben lévők mennyire vannak tisztában azzal, hogy nagyon későn kerül a legmagasabb politikai szintre az ügy, melyben a marxizáló katonatisztek által végrehajtott politikai

fordulat nyomán a Szovjetunióval rokonszenvező politikai vezetés nagyon korán kezdeményezte, hogy a Szovjetunió ne csak anyagi és haditechnikai segítséget nyújtson ennek a népi demokratikus rendszernek, hanem közvetlen katonai segítséget is. Lényegében ’79 tavaszáig (február-március), talán érdemes felidézni, Afganisztán keleti és nyugati oldalán két olyan fordulat következik be, egyfelől Teheránban az iszlamista fordulat, másfelől Pakisztánban Ziaul Hakk tábornoknak hasonlóképpen iszlamista felhangú politikai puccsa, ami után a Szovjetunió vezetése elkezd foglalkozni az afganisztáni ügyekkel, és a katonai vezetés óvása és ellenkezése ellenére ’79 novemberében úgy dönt, hogy megtörténik a katonai beavatkozás. És elkezdődik az egy évtizedig tartó jelenléte a szovjet haderőnek. Egy olyan jelenlét, ami nappal az ország 30%-át tudta ellenőrizni, éjszaka pedig jó, ha a 10%-át. Nagyon gyorsan rájön azonban a szovjet vezetés, hogy teljesen fölösleges volt a beavatkozás, nem tudja azokat a politikai célokat megvalósítani, amelyeknek a jegyében ez történik. Politikailag rendkívüli módon elszigetelte ez a Szovjetuniót. Lényegében tizennégyezer ember életébe kerül ez a tízéves jelenlét, és évi 3-4 milliárd dollárba. Ez önmagában aligha roppantotta volna meg a Szovjetuniót, de egyik eleme volt azoknak a drámai terheknek, amelyek ebben a periódusban fölhalmozódnak. A másik ilyen elem Lengyelország. Lengyelország a nyolcvanas évek elején Moszkvából nézve politikai válságba került, és miután az afganisztáni beavatkozás után a Szovjetunió elszigetelődött, föl sem merült komolyan a bevonulás. Andropov egyébként nagyon szellemesen – tőle szokatlan módon, szellemességgel – azt mondta ezekben az években, hogy a Szovjetunió az intervenciós tartalékait kimerítette. Tehát még a KGB főnöke is tisztában volt azzal, hogy Európában egy hasonló műveletet végrehajtani a nyolcvanas években – mint amit végrehajtottak Afganisztánban – nem lehet. Ugyanakkor nyilvánvalóan stabilizálni akarta a rendszert, ez azt jelentette, hogy a nyolcvanas évek elején 4-5 millió dollár segéllyel segítette Jaruzelski rendszerét. Ez a segélyezés a nyolcvanas évek végéig 1-2 milliárd dollárt jelentett éveken keresztül. Még egyszer szeretném aláhúzni: pillanatnyi tudásunk szerint annak előkészítése, hogy katonai beavatkozásra kerüljön sor, nem történt ebben az időszakban. Nyilván a tárgyalásokon az ezzel való fenyegetés és az intervenció lehetősége felmerült, de láthatóan, legalábbis amit egyenlőre tudunk, komolyan erre nem készültek, ennek kockázatait látták. Ezen túl fontos elem nyilvánvalóan az a ’86-os történet, amit Csernobilnak hívnak, ami nemcsak a dolognak az infernalitásával, drámaiságával, hanem egy nagyon fontos politikai fordulatnak az előidézésével is megkerülhetetlen eseménye a későbbi szovjet fejlődésnek. A glasznoszty, a nyilvánosság, aminek eszközét korábban is használja a gorbacsovi rendszer, a korrupt politikai riválisok kiiktatására, a csernobili katasztrófát követően sokkal szélesebb társadalmi intézménnyé válik. Ekkortól kezdve szembesül a politikai hatalom azzal, hogy a politikai közösség elöl az őt fog-

lalkoztató és rá vonatkozó legfontosabb ügyeket nem szabad eltitkolni, sőt rájuk tartoznak. Az a politika, mely ezt megelőzően jellemezte a szovjet vezetést, fenntarthatatlan. Ekkortól kezd kialakulni a nyilvános vitáknak a kultúrája lépésről lépésre, és ebben óriási szerepe volt a csernobili traumának. Ugyancsak ennek az időszaknak egyik legfontosabb eseménye: ’85 és ’86 között az Egyesült Államok rendkívül intenzív tárgyalásokat folytat Szaúd-Arábiával, ez a jelenlegi helyzet tekintetében sem érdektelen történet. Ennek a tárgyalásnak az lesz az eredménye, hogy a szaúdiak nagyon intenzíven elkezdik a kitermelésüket bővíteni, aminek nyomán ’85 júliusa és ’86 márciusa között a kőolaj hordónkénti ára 30$-ról 10-12$-ra zuhan. Lényegében ez a ’85–’86 fordulóján bekövetkező változás bizonyos értelemben megpecsételte a gorbacsovi reformpolitikát. Azokat a forrásokat vonta el, amelyek szükségesek lettek volna azokhoz a változásokhoz, amelyek nagyon kiterjedt szociálpolitikai ígéreteket, nagyon kiterjedt lakáspolitikai programot fogalmaztak meg már viszonylag korán. És itt nem húzva a kor belpolitikai-gazdaságpolitikai bemutatását, egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: mindabban, ami a gorbacsovi reformpolitikában ebben az időben a Szovjetunióban történik, szerintem a lelkiismereti problémának óriási jelentősége van. Annak, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között és a két világrend között nem egyszerűen egy politikai gazdasági, katonai, technológiai, ideológiai, kulturális, ízlésbeli rivalizálás folyt, hanem talán a legfontosabb, egy erkölcsi verseny is. Két univerzumot kínáltak fel. Bizonyos értelemben a mai Oroszország többek között ezért sem hasonlítható a késői Szovjetunióhoz, mert hogy nem egy alternatív univerzumnak és világrendnek, egy kozmosznak a hirdetője és képviselője. Nos, ennek a két egymással versengő univerzumnak talán a legfontosabb, de ritkán emlegetett eleme épp az volt, hogy mindkét oldal szerette volna a másikat, illetve a világot meggyőzni arról, hogy nemcsak hogy hatékonyabb, de nemesebb, humánusabb is. És innen jön a lelkiismereti probléma, amit lehet érzékelni Gorbacsovnál és környezetében, hogy az a nemzedék, amelyhez Gorbacsov és közvetlen szövetségesei is tartoztak, érzékelte, hogy fenntarthatatlan az a nyilvános retorika, amit korábban a hetvenes vagy a nyolcvanas évek első felében a szovjet pártvezetés is képviselt. Tehát nem lehet olyasmiről beszélni, ami folyamatosan nem létezik. Ezt a fajta erkölcsi problémát én nem iktatnám ki, sőt a történések nagyon is fontos elemének gondolom. Ha nincs ez az erkölcsi meghasonlás, a Szovjetunió mindazon felsorolt problémák és nehézségek dacára – nem beszélve arról, hogy a Kínával való vitáját továbbra sem tudja rendezni, a korai időszakban nem tud a stratégiai fegyverek ügyében sem megállapodásra jutni, előbb Reagannel, később Buschsal –, tehát ha mindezeket egymás mellé teszem, még ez sem indokolta volna önmagában a változást, ha ez az erkölcsi önreflexió nincs ebben a történetben.

Ennyit talán a késői Szovjetunióról és mindazokról a körülményekről, amelyek elvittek bennünket a gorbacsovi korszakhoz, és nagyon röviden arról, hogy milyen is volt ez a politika, és miként tükröződött a köztes európai országok közötti viszonyban. Ahogy utaltam rá, a késői Szovjetunió számára a legfontosabb az amerikaiakkal fenntartott stratégiai stabilitás megőrzése, illetve minél kevesebb kiadás melletti megőrzése. Fontos, hogy Gorbacsov hatalomra kerülését követően az első pillanattól fogva fontos feladatának tartja, hogy az afganisztáni bevonulás után megszakadt legmagasabb szintű amerikai-szovjet érintkezést helyreállítsa. Erre már 1985 novemberében Genfben sor került, s a következő években minden évben csúcstalálkozót tartanak. Merthogy a szovjet vezetés tisztában volt azzal, hogy a belső átalakítás reménytelen anélkül, hogy ezeket a terheket, a katonai kiadás óriási terheit ne póbálná csökkenteni. Ehhez képest, tehát a stratégiai stabilitás és a lefegyverzés, mondjuk így, a fegyverzetcsökkentés folyamatainak szem előtt tartása mellett a közös európai ház létrejötte játszik fontos szerepet, a szocialista országokkal való kapcsolat. Figyelmet érdemlő, hogy Gorbacsov és környezete – ebből a szempontból talán Gorbacsov a legérdekesebb – úgy tekint lényegében 1988-ig a térségre, hogy ott különösebb gondok és problémák nincsenek. Ma már tudjuk, hogy főtitkárrá történő megválasztását követően a viszonylag rövid időn belül a szocialista országok vezetőivel való találkozókon nagyon korán értésre adja a szovjet vezetés, hogy a Brezsnyev-doktrína halott. Tehát ne számítsanak az európai vezetők arra, hogy ha problémájuk lenne, katonai beavatkozásra kerül sor. De ez éveken keresztül csak a zárt tárgyalásokon hangzik el. Nyilvános deklarálása annak, hogy a korlátozott szuverenitás doktrínája megszűnt létezni, az meglehetősen későn következik be. 1988 márciusában. Március 14–18-a között Gorbacsov Jugoszláviába látogat. A jugoszláviai látogatás önmagában is nagyon fontos volt, hiszen azt a rendkívül ellentmondásos, a huszadik században különösen ellentmondásos viszonyt próbálta rendezni, ami Belgrád és Moszkva között kialakult. De ennek a találkozónak volt egy ennél is fontosabb hozama, nevezetesen a látogatás utolsó napján Dubrovnikban egy közös nyilatkozatot adott ki a szovjet és a jugoszláv fél. Ebben a dubrovniki március 18-i nyilatkozatban jelenik meg először nyilvánosan az a gondolat, hogy a Szovjetunió és egyáltalán bárki a szocialista táboron belül nem tarthat igényt arra, hogy más országok kommunista és munkáspártjainak politikáját, és azt, hogy országukban milyen társadalmi fejlődést tartanak helyénvalónak, meghatározza. Majd a közös nyilatkozat folytatódik: és nincs semmi olyan körülmény, ami különösen a katonai beavatkozást megalapozottá tenne. Tehát '88. március 18-a az a dátum, amikor nyilvánosan a Szovjetunió visszavonja a brezsnyevi doktrínát. Figyelmet érdemlő tehát, hogy az idős és akkor már talán nem biztos, hogy az eseményeket minden tekintetben adekvát módon érzékelni képes öszszes európai pártvezető nagyon óvatosan fogadta ezt a megnyilatkozást. Nyilván volt

különböző tapasztalatuk, nagyon szkeptikusak voltak. Egyébként ez jellemezte Kádár Jánost is a peresztrojka stabilitását és jövőjét illetően. Néhány hónappal később, 1988 nyarán, amikor a XIX. pártkonferenciára sor kerül (csak egy kitérőt hadd tegyek – a történelmi bolsevizmus gyakorlatához tartozott a húszas években, hogy kongresszusok között pártkonferenciákat is tartottak, ez a húszas évek végét követően elhal, és a gorbacsovi korszakban a pártdemokrácia egyfajta helyreállítása jegyében visszatérnek ehhez a gyakorlathoz, amikor nincsenek személyi változások, de a stratégiai ügyeknek egy széles plénum előtti megtárgyalása történik), nos '88 nyarán ülésezik a XIX. pártkonferencia. A Központi Bizottság előadói beszédét, beszámolóját Gorbacsov tartja, lényegében a dubrovniki nyilatkozatot megerősíti. Tehát ha még volt bárkiben is kétség ebben a tekintetben, akkor ennek a kétségnek végképp el kellett tűnni, a Szovjetunió nyilvánosan bejelentette ezt követően már másodszorra is a Brezsnyev-doktrína visszavonását. És egy utolsó mozzanat, ami talán figyelmet érdemlő a mi történetünk szempontjából, hogy a Brezsnyev-doktrína visszavonása azt is jelenti, hogy márciusban, illetve még '88 nyarán is úgy érzik, hogy a Szovjetunió nélkül is ezek az államok, az ott élő politikai közösségek valószínűleg a szocializmust választanák. Az, hogy ami történik, nem ebbe az irányba tart, valamikor '88 végén esik le. Alexej Jakovlev, politikai bizottsági tag – akit, szerintem nem alaptalanul, Gorbacsov mellett a peresztrojka-korszak spiritusz rektorának tartanak – ekkor már, tehát '88 végén, '89 elején megbízást ad négy intézménynek, hogy készítsen átfogó anyagot arra vonatkozóan, mi történik a szocialista országokban. Ilyen megbízást kap a Bogomolov Intézet (ez az akadémia szocialista országokkal foglalkozó kutatóintézetének a vezetőjéről kapja a nevét, és az egyszerűség kedvéért szokás emlegetni Bogomolov Intézetként, tehát egy akadémiai kutatóintézet). Megkapja a Központi Bizottság Külügyi Osztálya ugyanezt a felkérést, megkapja a KGB, az állambiztonsági bizottság, s megkapja a Külügyminisztérium a térségekkel foglalkozó osztálya. Ebből a négy jelentésből ma már három olvasható, egyedül a KGB-jelentés nem ismert. Kettő egyébként magyarul is hozzáférhető. Egyébként ebből a három nyilvánosból a legérdekesebb a Bogomolov Intézeté. Ott úgy ítélik meg, hogy a válság Lengyelországban és Magyarországon már nyilvánvaló. Eközben a térség többi államában, a keletnémet területen, Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában a válság nem látszik. Ám ha nem változtat az ottani politika – mondja az akadémia intézet jelentése –, akkor súlyosabb, sokkal súlyosabb következményei lehetnek ezekben az országokban a változatlanságnak. És ebből az akadémiai jelentésből még egy dolog olvasható ki: a politikai ajánlás, hogy mit tegyen a Szovjetunió, próbálja-e a történelem kerekét megállítani, avagy felkészülni és alkalmazkodni a változásokra, Az akadémiai intézet egyértelműen ‘89 elején azt a választ adja, hogy alkalmazkodni kell, nem tudja feltartóztatni a folyamatot. Nagyon érdekes egyébként, hogy a négy anyag

szerkesztőjét Jakovlev leülteti februárban, és van egy kerekasztal-beszélgetés, érdekes lenne ennek a jegyzőkönyvét megszerezni és egyszer magyarul is közreadni. És befejezésül az utolsó megjegyzésem, hogy viszonylag későn merül fel az a gondolat – bár ezzel nyilván, amit elmondtam, szoros összefüggésben –, hogy ki kéne vonni a térségben diszlokált szovjet erőket. Négy szocialista országban állomásoztatott jelentős katonai erőt a Szovjetunió. Kelet-Németországban a nyugati hadseregcsoportot, Lengyelországban az északi hadseregcsoportot, Csehszlovákiában – ’68 után, tehát elég későn jött létre – a középső hadseregcsoportot, és Magyarországon a déli hadseregcsoportot. Ezek közül az igazán jelentős katonai erőt az NDK-ban állomásozó nyugati hadseregcsoport képviselte, ez tokkal-vonóval, tehát a családtagokkal, polgári személyzettel (tehát nem csak harcoló alakulatokkal) együtt meghaladta a félmillió főt. Ezeknek az erőknek a részleges kivonása viszonylag korán fölmerült. Csak emlékeztetnék rá: mikor Orbán Viktor elmondja beszédét június 16-án, akkor már jó ideje, április 25-étől részleges kivonás folyik Magyarországról, a magyar kormány akkor már tárgyal arra vonatkozóan, hogy a részleges az teljes kivonássá alakuljon át. De nagyon érdekes, hogy a kivonás gondolata magas politikai szinten – ami elér Gorbacsovhoz – ’89 őszén vetődik fel. […] Nazarov, a két-három külpolitikai főtanácsadó egyike Gorbacsov mellett, akkor ír egy fontos anyagot, amiben először veti fel, hogy a térségbeli folyamatok okafogyottá teszik a térségben állomásozó szovjet csapatok megtartását, ezek kivonásán rövid határidőn belül el kell gondolkodni. Köszönöm szépen.

Révész Béla: A „visszarendeződés” esélye és valósága néhány rendszerváltó kelet-közép-európai ország példáján*

A „visszarendeződés” kifejezés a rendszerváltás idején vált divatossá. A média és a közvélemény számára nyilvánvalónak tűnt a jelentése. A sajtóban elsőként talán a lengyel helyzet elemzése kapcsán bukkant fel1, és már akkor világos volt, hogy valamilyen átalakulási folyamat megtorpanásának, visszafordulásának, visszafordításának veszélye áll a hátterében. A történet- és politikatudomány viszont árnyaltabb meghatározásokra törekedett. A visszarendeződés szimmetrikus ellenfogalma az „odarendeződésnek”, reflexív kategóriák. Önmagában egyiknek sincs értéktartalma, nem érték-duálról van szó. A konkrét helyzet ismerete nélkül ugyanis nem állítható, hogy az „odarendeződés” „jó”, előremutató, „progresszív”, ahogyan a visszarendeződés sem automatikusan negatív jelenség. Mihez képest értékeljük ilyen vagy olyan módon, pl. a reformáció–ellenreformáció küzdelmét, a kiegyezés kompromisszumait, vagy a modernizáció és az antimodernizáció dagályait és apályait. És ahogyan a rendszerváltás is a megközelítések, értelmezések sokféleségéről ismert, úgy a visszarendeződés is osztja ezt a sorsot. Ahányféle rendszerváltás, annyiféle esélye a visszarendeződésnek. Ráadásul mivel az ezredfordulóra az egész régióban megingott a rendszerváltás pozitív értékelésének a mindenekfelettisége, így a visszarendeződés is bizonytalan értéktartalmúvá kezd válni. Lehet, hogy a kudarcos átalakulás korrekcióját éppen néhány (hány és hová tartó?) visszalépés jelzi. Ha „jó” a rendszerváltás, akkor óvni kell a visszarendeződéstől. Viszont ha mégsem „jó” a rendszerváltás, akkor vajon „jóvá” tehető a visszarendeződéssel? A régió átalakuló országainak korabeli viszonyait látva a formálódó politikai ellenzéki erők, de még a közvélemény nagyobb részében is tapasztalható annak a félelemnek az érzete, hogy a pártállami struktúrák fokozatos vagy éppen gyorsabb átalakítását leginkább a sztálinista eredetű pártbürokácia, a nomenklatúra, a fegyveres erők és különösen a titkosszolgálatok szándékai veszélyeztethetik.

Az előadásnak a kötet számára átdolgozott változata. Scipiades Iván: Interjú a lengyel reformügyi biztossal: a visszarendeződés veszélyei. Heti Világgazdaság 1985. 45. sz., 10–11. o. * 1

1. Magyarországi példával élve az 1989 júniusában megkezdődött Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások I/6-os munkacsoportjának egyik feladata éppen a „visszarendeződés” folyamatának ellenőrzése volt. Ezt megelőzően azonban már az Ellenzéki Kerekasztal 1989. április 19-i ülésén is azzal foglalkoztak, hogyan lehet minél pontosabban leírni ezt a kérdést, amelyet majd közösen a tárgyalóasztalra tehetnek.2 Baranyai Tibor (MSZDP) szerint egyoldalú a garanciák kölcsönössége, hiszen mi, az ellenzék semmit nem tudunk garantálni. Itt csak az MSZMP egyoldalú garanciájáról lehet szó. Csurka István (MDF) azt javasolta: annyit írjunk, hogy „az ellenforradalom elleni garanciák”. Szabad György (MDF): „A politikai tevékenység erőszakmentességének biztosítékai.” Boross Imre (FKP) vitatja az „erőszakos” szó szükségességét, s felveti, nem lennee elég a puszta „visszarendeződés” szó használata, hiszen pl. álszavazással is lehet visszarendeződést elérni. Javaslata: „Mindenfajta erőszak kiiktatása a hatalmi viszonyok rendezéséből.” Tölgyessy Péter (SZDSZ): „Csak jogi garanciákat lehetne kérni, politikai garanciának nem sok értelme van, illetve nem is lehet ilyet adni.” Kövér László (Fidesz): „A politikai problémák erőszakos megoldását kizáró garanciák megalkotása.” Ezt a javaslatot végül minden résztvevő egyhangúlag elfogadja, és az I/6-os munkabizottság ezen a néven és ennek a szellemében dolgozott a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások egész időszakában. Ugyanakkor tény az is, hogy a politikai egyeztető tárgyalások megkezdéséről (a Nemzeti Kerekasztalról) szóló, 1989. június 10-én aláírt háromoldalú megállapodás a témakörök felsorolásakor nem foglalkozott a nemzetbiztonságról szóló törvény megvitatásával. Az előzetes tárgyalásokon, de az Ellenzéki Kerekasztal ülésein sem merült fel közvetlenül az állambiztonság kérdése. Nem véletlenül hasonlította Tőkés Rudolf a tárgyalások menetét kooperatív, ugyanakkor kompetitív, többszemélyes játékhoz. Ugyanis „mindegyik játékosnak érdeke fűződött a pozitív eredményhez, mégis mindhárom oldalon belül léteztek eltérő érdekek és célok is, amelyek nem illeszkedtek az elérni kívánt eredményhez”.3 Természetesen az alkotmánymódosítás, a pártok működése, a választások, a büntető törvénykönyv körüli diskurzus, amely elsősorban a többpártrendszer létrehozását és a szabad választások feltételeinek meg-

2 Bozóki András (főszerk.): A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben. Budapest: Új Mandátum, 2000. 1. kötet 126. o. 3 Tőkés Rudolf: A kialkudott forradalom: gazdasági reform, társadalmi átalakulás és politikai hatalomutódlás 1957–1990. Kossuth, Bp., 1998. 342. o.; továbbá: Tőkés Rudolf: A harmadik magyar köztársaság születése: emberek, ideológiák és intézmények. L’Harmattan, Budapest, 2015. 151. o.

teremtését célozták, kimondatlanul is magukba foglalták az állampárti titkosszolgálatok „ártalmatlanításának” igényét. De amennyiben az MSZMP tárgyalódelegációja kifejezetten javasolta volna az állambiztonsági átalakulás napirendre vételét, legalábbis a 6. számú politikai munkabizottság biztosan nem zárkózott volna el ettől.4 Ez volt ugyanis „Az erőszakos megoldásokat kizáró jogi garanciák megteremtése” kérdéseivel foglalkozó munkabizottság, amelynek 1989. június 30-i alakuló ülésére az Ellenzéki Kerekasztal kész javaslatcsomaggal érkezett. Javasolták továbbá a megtárgyalandó kérdések körébe felvenni a munkásőrség megszűntetését; az állambiztonsági szolgálat elválasztását a közbiztonsági, bűnüldöző és igazgatásrendészeti feladatot ellátó rendőri szervezettől; az állambiztonsági szolgálatnak közvetlenül a Minisztertanács alá rendelését; a fegyveres erők belföldi bevethetőségének újraszabályozását; a fegyveres erők pártirányításának megszüntetését; a társadalmi béke megbontására irányuló kísérlet esetére válságbizottság létrehozását; a szükségállapot belpolitikai okból történő kihirdetésének tilalmát; az idegen csapatok belföldi beavatkozásának és idegen csapatok segítségül hívásának törvényi tilalmát, a személyi szabadságot korlátozó intézkedések megszüntetését, illetve felülvizsgálatát. Később az EKA javaslatainak köre kiegészült az önvédelmi fegyverek visszavonásának, valamint az állampolgári jogok szóvivői intézménye létrehozásának javaslataival. Az alapvető cél ahogyan ezt egy emlékeztető megfogalmazta mindenképpen olyan jogszabályváltozások vagy új jogszabályok kidolgozása volt, amelyek „a lehető legrövidebb időn belül meggátolják a politikai hatalmat abban, hogy a ma még rendelkezésre álló erőszakszervek bevetésével megfordíthassa a demokratizálódási folyamatot, s meggátolhassa a szabad választásokat”. Ezzel szemben az MSZMP az állambiztonsági szolgálat működésének nyilvános jogi rendezésére, az operatív eszközök alkalmazásának bírói ellenőrzésére, illetve az ehhez szükséges alkotmányos eszközök megteremtésére, az állambiztonsági szolgálat parlamenti kontrolljára kívánta helyezni a hangsúlyt. Ha valóban lett volna párt- és kormányzati szándék a biztonsági szolgálatok belső köreiben már az év eleje óta formálódó új szabályozás megvitatására, arra leginkább a szeptember 6-i ülés adhatott volna alkalmat. Ekkor ugyanis Pallagi László csoportfőnök is részt vett a bizottság munkájában. Abban mindenki egyetértett, hogy az elhangzottak nem részletesen, csak tematikus felvetésben kerülnek rögzítésre, illetve a jegyzőkönyvbe csak olyan rész kerülhet bele, amellyel a jelenlévő miniszterhelyettesek egyetértenek. A későbbi ellentmondásos értelmezéseknek – amelyek Horváth István lemondó beszédében felbukkantak – itt található a forrása, ezért érdemes a feljegyzést pontosabban ismertetni5: 4 Lásd: Révész Béla: Az I/6. számú munkabizottság. Az erőszakos megoldásokat kizáró jogi garanciák megteremtése. Bevezető és jegyzőkönyvek. In: A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben. 6. köt. 551–698. o. 5 I. m.: 663–665. o.

Pallagi Ferenc miniszterhelyettes az állambiztonsági szolgálat munkájáról tartott tájékoztatót. A tájékoztatóban a miniszter ismertette az állambiztonság szerepét, jellegét. Már a bevezetőben kitért arra, hogy az állambiztonsági szolgálatnak a demokratikus, szuverén jogállam létét kell szavatolnia, az átmeneti időszakban is a békés átmenetet kívánja biztosítani. Elmondta, hogy az állambiztonsági szolgálat pártirányítása az MSZMP kezdeményezésére 1988 decemberében megszűnt, csak az állami irányítás működik. Fontosnak tartja, hogy az állambiztonsági szolgálat a jogállamiság megteremtéséből kivegye a részét. Előre jelezte, hogy bizonyos kérdések elől konspirációs okokból kénytelen lesz kitérni. Közölte, hogy az állambiztonsági szolgálat törekszik arra, hogy a tudományos tapasztalatokat a munkájába beépítse. A továbbiakban az elképzeléseket és a lehetőségeket vázolta, elsősorban a jogalkotásra koncentrálva.. Jelenleg egy nyílt törvényerejű rendelet van, több titkos szabállyal párosulva. A jövő útjának azt tartják, hogy önálló állambiztonsági törvény szülessék, amely rendelkezik a szolgálat rendeltetéséről, szervezetéről és az általa használható titkosszolgálati eszközökről. Az utóbbival kapcsolatban azt látnák szerencsésnek, ha ezek az eszközök külső szerv, pl. bíróság engedélyéhez kötötten lennének csak alkalmazhatók. Amellett továbbra is fontosak a belső szabályok, de ezek semmiképpen sem érinthetik sem az állampolgári, sem az emberi jogokat. A biztonsági szolgálat konkrét munkájának a felderítést és a megelőzést jelölte meg. Hatósági jogosítványa nincs a titkosszolgálatnak. Itt utalt a korábbi BM vizsgálati osztály átszervezésére az ÁB-tól az ORFK-ra. Ezzel még a lehetősége is megszűnt annak, hogy a titkosszolgálat, akár vezetője útján is utasítást adhasson adminisztratív intézkedésre. Elmondta, hogy pillanatnyilag nincs elkülönült állambiztonság és rendőrség, minthogy egységesen mindenki rendőr. A törvényes működés feltétele az ésszerűség, a nyilvánosság és a tevékenység ellenőrizhetősége. Tájékoztatott a munkamódszerekről és a dokumentumok kezelésének rendjéről. Kitért arra, hogy a számítástechnika csak a kezdeti korszakát éli a szolgálatnál, fejlesztését viszont fontos feladatnak tartja. A jövőben ars poetica, hogy az állambiztonsági szolgálat nem szolgálhat pártérdekeket, és nem lehet pártharcok színtere, csak a kormány által meghatározott politika lehet irányadó számára. A depolitizálással összefüggésben kiemelte, hogy minden pártszervezetnek ki kell vonulnia a szolgálattól, de nem érzi fontosnak, hogy a szolgálat tagjai ne lehessenek bármely legitim párt tagjai. Ebből következik, hogy az ÁBszerv nem harcol eszmék, nézetek ellen, a törvényes rend védelmét, az állam belső és külső biztonságát kell szolgálnia.

Tipikus feladatként jelölte meg a terrorszervezetek kezelését, a belső alkotmányos rend biztosítását, különös tekintettel a többpártrendszer politikai állapotára. Fontosnak tartja a titokvédelemmel kapcsolatban nem csupán a konkrét államtitkok, hanem azok hordozóinak, a személyeknek az ellenőrzését is. A szamizdat irodalommal kapcsolatosan utalt a nem politikai vetületekre, így pl. a nemzetközi szerzői jogi gondokra, a szamizdat-előállítás iparági fejlődésére, illetőleg a nyersanyagok forrásaira, mely vélhetőleg az állami szférából is kikerült. Ennek kapcsán bejelentette, hogy a szolgálat felülvizsgálja a korábban elkobzott szamizdat-előállító eszközök visszaadásának lehetőségét. Erre már konkrét példa is van, Demszky Gábor szervezete, a Szabad Demokraták Szövetsége, mint jogi személy átveheti a korábban Demszky Gábortól lefoglalt nyomdagépet.6 A költségvetésre vonatkozó kérdésben kitért a válasz elől, hivatkozva a nemzetközi gyakorlattal való azonosságra a titoktartásban. A katonai elhárításra vonatkozóan elmondta, hogy a kémelhárítást végzik a hadseregen belül és nem a politikai elhárítást. Az útlevéltörvény újjáformálásakor csak a büntetőeljárás lehet az utazást korlátozó jogcím, a rendőrségnek egyéb diszkrecionális joga nem lesz. A továbbiakban válaszolt az ülésen feltett kérdésekre.

6 A lefoglalt szamizdat-kiadványok sorsáról ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot. Horváth József vezérőrnagy, az állambiztonsági szolgálat csoportfőnöke szerint a jogszabály alapján a bűncselekmény vagy szabálysértés eszközét – jelen esetben a kiadványokat – el kell kobozni. Ezért szóba sem kerülhet a kártérítési felelősség a hatóságok részéről. Berkes György, a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának vezetőhelyettese úgy nyilatkozott, hogy elképzelhető, hogy a szamizdatok egy része jelenleg is a birósági iratokhoz van mellékletként csatolva. Az elkobzott sajtótermék kiadására elvben egyetlen törvényes lehetőség: törvényességi óvás iránti kérelem benyújtása. (Visszaadják-e a szamizdatokat? Magyar Hírlap 1989. augusztus 28.) Végül a Belügyminisztérium úgy döntött, hogy kiadja az archívumában őrzött szamizdat-irodalom egyedi példányait az arra jogosultaknak. Ezt a Belügyminisztérium 1989. október 19-én kiadott közleménye tudatta, amelyben emlékeztet arra, hogy 1983 és 1988 között a területi igazgatásrendészeti szervek több mint félszáz olyan sajtórendészeti szabálysértési ügyben jártak el, amelyben az elkövetők a demokratikus ellenzék szervezeteihez tartozó személyek voltak. Az engedély nélkül előállított sajtótermékeket – az archiválás céljából megőrzött egyes példányok kivételével, amelyeket most visszaadnak – megsemmisítették. (Népszabadság 1989. október 20.) Demszky Gábor úgy tudta, hogy a politikai egyeztető tárgyalásokon az MSZMP tárgyalódelegációja ajánlotta fel az Ellenzéki Kerekasztalnak, hogy jószolgálatként közbenjár szamizdat-ügyben, és megpróbálja elkészíttetni a Belügyminisztérium illetékeseivel a listát, illetve visszaszolgáltatni ezeket a kiadványokat. (Egy nyomdagép szabadlábon. 168 óra. 1989. szeptember 12.) Végül a szamizdat-anyagok vonatkozásában eredményesnek bizonyult Juhász Gyula, a Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója kezdeményezése. A szamizdat-anyagok közgyűjteményben való elhelyezéséről. Levélváltás a Belügyminisztérium és az Országos Széchenyi Könyvtár között. 1989. október 23. – december. 2. o. ÁBTL 1.11.1. 111. d. 45-1010/89.

Látható, hogy Pallagi Ferenc beszél ugyan a „jövő útjáról”, amely az önálló állambiztonsági törvény megalkotása, de arról szó sem volt, hogy ebbe a munkába külső szereplőket, akár a Nemzeti Kerekasztalt vagy annak leginkább érintett munkabizottságát is bevonnák. A Dunagate-ügy kirobbanása utáni egymásra mutogatás során kormányzati oldalról több ízben az ellenzéket kívánták felelőssé tenni azért, hogy a kérdés a háromoldalú tárgyalásokon szóba sem került, hogy akadályokat gördítettek az állambiztonsági törvény megalkotása elé, illetve kivették a sarkalatos törvények sorából. De nyilvánvaló, hogy a sarkalatos törvény körébe eredetileg sem vették fel az állambiztonsági szabályozás kérdéskörét. Súlyosabb viszont az a bizonyíték, amely éppen a kormánypárt felelősségét támasztja alá a kérdés negligálásában. Kiderült ugyanis, hogy 1989. június elején, tehát még a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások előtt a Belügyminisztérium követelményként megfogalmazta: „egyrészt az állambiztonság működése, eszközei legyenek ellenőrizhetők, másrészt mint sarkalatos törvény az Alkotmány elfogadása utáni időszakban történjen tárgyalásuk”.7 Ennek ellenére Pozsgay Imre pártjának felelősségét azzal kívánta elhárítani, hogy többször is kijelentette: „Nem értem, hogy a kerekasztal-tárgyalásokon bizonyos erők miért gördítettek akadályokat az állambiztonsági törvény megalkotása elé, s miért vették ki a sarkalatos törvények sorából.”8 Hasonló álláspontot képviselt hivatalosan is dr. Kálmán György katonai főügyész, aki 1990. február 26-án adott tájékoztatást Németh Miklós miniszterelnöknek a belső biztonsági szolgálat tevékenységével kapcsolatban folytatott nyomozásáról. „A politikai egyeztető tárgyalások alkalmával a kerekasztal I/6. munkabizottságának 1989. szeptember 6-i ülésén Pallagi Ferenc miniszterhelyettes többek között úgy nyilatkozott, hogy ’a jövő útjának azt tartják, hogy önálló állambiztonsági törvény szülessék, amely rendelkezik a szolgálat rendeltetéséről, szervezetéről és az általa használt titkosszolgálati eszközökről’. Az utóbbival kapcsolatban azt látná szerencsésnek, ha ’ezek az eszközök külső szerv, pl. a bíróság engedélyéhez kötötten lennének csak alkalmazhatók’. Utólag sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy a kerekasztal-tárgyalásokon ezt a témát nem sorolták a sarkalatos törvényekkel megoldhatóak közé.”9

7 Galambos Lajos: A magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok feladatrendszerének tartalmi módosulása a rendszerváltozás folyamatában. Kandidátusi értekezés. Bp., 1997. ZMKA (ZMNE) Kutató Könyvtár 25949. 55. o. 8 Pozsgay Imre: „Pártszempontokból, választási megfontolásból bíráltak.” Népszabadság, 1990. január 17. 9 A Katonai Főügyészség nyomozása az ún. belső biztonsági szolgálat tevékenységével kapcsolatban Tájékoztató, Katonai Főügyészség a Minisztertanács Elnökének. 1990. február 26. 5. o. Németh Miklós, a Minisztertanács Elnöke Titkársága iratai. Minősített és minősítés nélküli anyagok. MOL XIX-A2-at. 7. d. sz. n.

Maga Pallagi sem emlékezett másképpen. 1995-ben öt korabeli résztvevő közreműködésével jött létre az a kerekasztal-beszélgetés, amely további háttér-információkkal szolgált az öt évvel korábbi történésekről.10 A diskurzus legmeglepőbb – de senki által kétségbe nem vont – kijelentése a Dunagate idején a III/III. Csoportfőnökséget irányító, majd lemondott miniszterhelyettestől, Pallagi Ferenctől származott. Elmondta, hogy milyen „fájó pont” számukra, hogy éppen ők erőltették, hogy „a nemzetbiztonsági tevékenység és az arról készítendő törvény a háromoldalú kerekasztal-tárgyalások során olyan megítélést kapjon, hogy az a sarkalatos törvények közé kerüljön be”. Szerinte ezt a sarkalatosságot az utolsó időszakban söpörték ki. Ennek hátránya pedig nemcsak a Dunagate-ügyön mérhető le, de a szolgálat egész tevékenységére a mai napig is rányomja bélyegét. Pallagi tévedése nem csak az időközben eltelt öt évnek tulajdonítható. Ő ugyanis már öt hónappal a történtek után is másként idézte fel említett látogatását az I/6-os munkabizottságnál. Az 1990. január végén felállított „A belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottság” 1990. február 9-i ülésén úgy emlékezett, hogy a tárgyalások során abban értettek egyet, hogy a legcélszerűbb az volna, az új törvénynek „akkor volna meg az igazi helye és szerepe, ha az új, demokratikus országgyűlés hozza meg”.11 Ez ugyan nem azonos Pozsgay állításával, sem a Pallagi által később mondottakkal, de Tamás Gáspár Miklós hitelesnek tűnő adalékokkal tudott szolgálni a vizsgáló bizottság ülésén. Sőt, erre a körülményre már előző nap, Végvári József meghallgatásakor is felhívta a figyelmet12: „Szeretnék információt adni a bizottságnak erről. A kérdés többször fölmerült, és én elkértem a jegyzőkönyvet. A plenáris ülésen is szó volt erről. A Magyar Szocialista Párt képviselője azt hiszem, Fejti volt – nem emlékszem pontosan. (Pallagi Ferenc: Akkor még Magyar Szocialista Munkáspárt volt.) Azt mondta, hogy a döntést nem lehet meghozni, mert a nemzetbiztonsági törvény még nincs készen. Az ellenzék – valóban nem igazán tartalmasan – ellenezte, azt mondták, hogy ez a dolog sürgős, és ezzel az ügy feledésbe is merült, nem tértek vissza rá. Nem akarta senki megakadályozni, csak egyszerűen lekerült a napirendről.” „Elnök: Ezt a jegyzőkönyvet kérjük el.” „Tamás Gáspár Miklós: Talán a legegyszerűbb, ha elhozom.”13 Öt év után a Dunagate-ügyről. Kerekasztal-beszélgetés, 1995. február 9-én. Részvevők: Finszter Géza, Kolláth György, Pajcsics József, Szikinger István, Pallagi Ferenc, Korinek László. Belügyi Szemle, 1995. 4. 11 Pallagi Ferenc meghallgatása. A belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottság iratai. Jegyzőkönyvek. 1990. február 9. Országgyűlés Iratkezelési Osztály E-gyűjtemény Visszaminősített TÜK-iratok 1990. 59. d. BB-0022/1990. 23. o. 12 Végvári József meghallgatása. A belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottság iratai. Jegyzőkönyvek. 1990. február 8. Országgyűlés Iratkezelési Osztály E-gyűjtemény Visszaminősített TÜK-iratok 1990. 59. d. BB-0021/1990. 120. o. 13 A belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottság iratai. Jegyzőkönyvek. 1990. február 10

Arról a későbbi bizottsági jegyzőkönyvek nem szolgáltatnak információt, hogy sor került-e az ominózus jegyzőkönyv bizottsági megismertetésére, az viszont biztos, hogy ennek a forrásanyagnak csak a hiánya állapítható meg az Országgyűlés irattárában, ahol a belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottság iratai közül csak a jegyzőkönyvek találhatók, némi töredékes háttéranyaggal. Ennek ellenére minden elérhető adat és információ abba az irányba mutat, hogy Tamás Gáspár Miklós hivatkozása igazolja a meghiúsult állambiztonsági törvényhozás miatt az 1989-es ellenzéket ért vádak megalapozatlanságát. Ha pedig a Tamás Gáspár Miklós említette „plenáris ülés”-en14 valójában a „középszintű politikai egyeztető bizottság” ülését értette, akkor még közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások középszintű politikai egyeztető bizottságának 1989. július 6-i ülésén Zétényi Zsolt az erőszakos megoldásokkal kapcsolatban markánsan képviselte az Ellenzéki Kerekasztal álláspontját: „különböző információkra van szükség az állambiztonsági szervezetrendszer működésére, a rendőrség és a munkásőrség bevethetőségére. Az egyéni szabadságok korlátozására vonatkozó számtalan szolgálati szabályzat, körlevél, parancs, számtalan nyilvántartás van, amelyet nem ismerünk. Az volt a feladatunk, hogy döntéseket készítsünk elő, de ezen információk hiányában döntéseket még javasolni sem tudunk. Erre viszont az válaszolta az MSZMP tárgyaló küldöttsége, hogy nincs kompetenciája. Azért akadt meg az ügy, mert hárman vagyunk jelen, ezekre az adatokra szükségünk van, illetve hajlandók vagyunk elfogadni, hogy ezeknek az adatoknak a köre esetleg más módon megszabható, de kényszerintézkedésekről úgy határozni, hogy nem ismerjük a rendőrség szolgálati szabályzatát, a fegyveres testületek bevethetőségének alapelveit, nem tudjuk, hogy ki a hadsereg főparancsnoka, milyen mechanizmusok érvényesülnek – így tárgyalni sem lehet. Tisztelettel felvetem, mint kérést, hogy az információkat kapjuk meg.”15 A felvetésre Fejti György KB-titkár válaszolt az MSZMP tárgyalódelegációja részéről, és nagy valószínűséggel éppen ez a Tamás Gáspár Miklós által emlegetett jegyzőkönyvi részlet: „Tulajdonképpen az alapkérdés ez a kompetencia problémához: nekem az az érzésem, hogy a 6-os bizottság esetében maradt leginkább nyitva a kompetencia kérdése, és ez sok problémát okozhat. Ezért ajánlani kellene a 6-os bizottságnak, még egyszer tekintse át tematikailag, hogy mit ért abba a tárgykörbe va-

9. Országgyűlés Iratkezelési Osztály E-gyűjtemény Visszaminősített TÜK-iratok 1990. 59. d. BB0022/1990. 24. 14 A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások során csak két ízben volt plenáris ülés. A tárgyalások megnyitásakor, 1989. június 13-án és a politikai egyeztető tárgyalások első szakaszát lezáró megállapodás elfogadásakor 1998. szeptember 18-án. 15 Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások középszintű politikai egyeztető bizottságának 1989. július 6-i ülése. A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben. 2. köt. 326. o.

lónak, amit ez a keretszerű szöveg kimond. […] Végezetül az információ kérdésében maximális rugalmasságot kellene ajánlanunk, de az érvényes jogszabályoknak és törvényeknek a keretei között. Különleges esetekben, amikor egy-egy érvényes rendelkezés vagy törvény a munka érdemi továbbvitelének a gátjává válik, akkor azt kell kezdeményezni, hogy az adott rendelkezés vagy törvény hatályon kívül helyezését kellene mérlegeljük, de az információ gyűjtésének a határát, főleg ami az állambiztonsági, belügyi testület munkájával kapcsolatos, az az érvényes törvényes rendelkezés határai között kell, hogy végigmenjen.”16 Fejti kijelentése egyértelművé teszi, hogy szó sincs az ellenzék „szabotázs-akciójáról”, az állambiztonság / nemzetbiztonsági átalakulás szabályozása az MSZMP jóvoltából egyszerűen nem kerülhetett be a tárgyalandó (ha nem is „sarkalatos”) törvények körébe. A Dunagate-botrány megítélése körüli viták és eltérő értékelések annyiban közös következtetésekre jutnak, hogy elodázhatatlanná tette az állambiztonsági szervek teljes átalakítását. Ez pedig véglegesen lezárta a visszarendeződés lehetőségét, még ha az erre irányuló szándékok híresztelései sokáig foglalkoztatták is a közvéleményt.17 2. „Lengyelország – 10 év, Magyarország – 10 hónap, NDK – 10 hét, Csehszlovákia – 10 nap” – foglalta össze tömören a közép-európai rendszerváltások időtartamát egy prágai tüntetés egyik transzparense 1989 novemberében.18 Az átalakulási folyamatok azonban nemcsak időtartamukat tekintve különböztek, tartalmi hasonlóságuk mellett számos eltérést is magukban hordoztak. Közös vonásuk azonban, hogy nem omlottak volna össze a kommunista rendszerek az 1980-as évek végén, ha nem kerül hatalomra hazájában Mihail Gorbacsov, és ha nagyjából erre az időre nem következett volna be a Szovjetunió totális gazdasági – és katonai – csődje. A lengyel, magyar, csehszlovák vagy keletnémet kommunista vezetőknek reformretorikájuk ellenére nem állt szándékukban felszámolni a rendszert, hanem igyekeztek átalakítani, hogy életben tarthassák. Ezért távolították el első lépésként – Varsó kivételével – az akadályt jelentő „ortodox öregeket”, Kádár Jánost, Gustav Husákot, Erich Honeckert, majd ültek le tárgyalni az ellenzékkel, csakhogy az események túlléptek rajtuk. Lengyelországban és Magyarországon a kerekasztal-megállapodások adták meg a rendszerváltás kereteit, az NDK-ban és Csehszlovákiában előbb növekvő méretű tömegtüntetések jelezték a társadalom elégedetlenségét, s csak az emiatt is megroppant kommunista hatalom menekült a tárgyalásokba. (Az NDK ezen felül sa-

I. m.: 327. o. Bővebben: Révész Béla: A „Dunagate” ügy jelentősége a rendszerváltás történelmében − politológiai értelmezési lehetőségek. Acta Juridica et Politica, Szeged, 2006. 131. o. 18 A jól csengő szlogent olykor Ralf Dahrendorf német szociológusnak tulajdonítják, pedig az ő klaszszikussá vált mondása szerint „Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.” 16 17

játos helyzetben volt a másik német állam miatt.) Viszont ebben a négy országban létezett ellenzék, amellyel szóba lehetett állni. A politikailag vesztesként kikerülő kommunisták – ha vonakodva is és „visszarendeződésen” töprengve de – átadták a helyüket, közülük számosan süllyesztőbe zuhantak. Persze, nem kevesen voltak azok sem, akik politikai tőkéjüket a gazdaságban kamatoztatták. Más volt a helyzet Bulgáriában és Romániában – mindkét országban palotaforradalom történt, az előbbiben viszonylag békésen mondatták le Todor Zsivkovot, az utóbbiban viszont erőszakos cselekményekre, vérontásra került sor, Nicolae Ceaucescu kivégzését nehéz nem belső leszámolásnak minősíteni. Nézzük meg röviden az említett körből Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia korabeli visszarendeződési gondjait. 2.1. Annak ellenére, hogy a politikai harc hosszú múltra tekintett vissza a második világháború utáni Lengyelországban, az elemzők jó része a „megegyezéses átalakulás” példájaként értékelte az 1989 elején létrejött megállapodást a részlegesen szabad választások kiírásáról, amely megállapodás nyomán a régi rendszer fontos hatalmi pozíciókat őrzött meg. A kerekasztal-tárgyalások 1989. február 6-án kezdődtek meg a Miniszterelnöki Hivatal épületében. Az e célra készült hatalmas kerekasztalnál összesen 57 személy foglalt helyet a kormány, illetve a Szolidaritás képviseletében. Kilenc ünnepélyes megnyitóbeszéd hangzott el, köztük a társelnök Kiszczaké, a másik társelnök Wałęsáé. A püspöki kar megfigyelőket küldött, noha a katolikus egyház formálisan nem képviseltette magát a tárgyalásokon. A plenáris üléseket a televízió élőben sugározta, maga az érdemi munka három nagy csoportban zajlott (gazdaság- és társadalompolitika, szakszervezeti pluralizmus, valamint politikai reformok), ezek összesen kilenc alcsoportra és három munkacsoportra oszlottak. A felkért tanácsadók és szakértők létszáma több százra rúgott. A Szolidaritás képviselői és az állam közti tárgyalásokon nagyon fontos volt, hogy ki hogyan értelmezte a megbeszéléseket. A Szolidaritás kompromisszumként értékelte a tárgyalásokat, de olyan kompromisszumként, amiért nincs mit szégyenkezni. Az erőszakmentességre és az átalakítás törvényes módszereire helyezett hangsúly a Szolidaritás történetében gyökerezett. Mint Adam Michnik megjegyezte: „Az a mód, ahogyan én látom a kompromisszumot, kétségtelenül a realitások tudomásulvételén alapul. A geopolitikai realitás pedig az, hogy nem vagyunk elég erősek, hogy kiűzzük a Vörös Hadsereget Lengyelországból. Ám annak, ahogyan én a kompromiszszumot látom, van egy másik kiindulópontja is. Ez pedig azon a meggyőződésemen alapul, hogy a pluralista demokrácia szükségessé tesz bizonyos kompromisszumokat a bonyolult realitások közepette.” A párt számára viszont a kerekasztal-tárgyalások kísérletet jelentett „a lengyel szocializmus emberarcú és demokratikus modelljének” a megteremtésére. E felfo-

gás alapvetően azon a feltevésen alapult, hogy a párt elég erős ahhoz, hogy ellenőrzés alatt tartsa a korlátozott demokratizálódást. A párt javasolta, hogy az ellenzék vegyen részt „a versengésen s nem a konfrontáción” alapuló választásokon. Ahogyan azt a Központi Bizottság Titkárságának egy dokumentuma tervezte: „a választások résztvevői semmilyen formában nem támadják az alapvető politikai intézményeket (így a kommunista párt vezető szerepét és a Szovjetunióval való egységet sem), nem firtatják a Lengyel Népköztársaság keletkezésének körülményeit, nem érintik a múltban elkövetett hibákért viselendő felelősség kérdését, azt, hogy ki a felelős az 1981. évi konfliktusért és a rendkívüli állapotért, nem ragaszkodnak a megelőző negyven esztendő megtagadásához.” A Szolidaritás vezetői mindig hangsúlyozták a megbeszélések nyitott jellegét, mondván, hogy a szervezet mint legitim politikai erő csak így őrizheti meg és növelheti a tömegbázisát. A tárgyalások során a Szolidaritás vezetői, tartván magukat ahhoz, hogy ők tisztességes kompromisszumra törekednek, gyakran érveltek úgy, hogy bármilyen megállapodás csak akkor ér valamit mindkét fél számára, ha a „társadalom” elfogadhatónak találja. De a pártállamot is korlátozta saját bázisa, főként a nómenklatúra, a bürokrácia, a fegyveres erők. Az állam félt a fenyegetett nómenklatúra kedvezőtlen reagálásától is, ami a legrosszabb esetben akár polgárháborúhoz is vezethetett. Cypryniak, a kormány képviselője a tárgyalásokon éppen a visszarendeződés valószínűségére figyelmeztette a Szolidaritást: „Önök gyakran mondják, hogy van társadalmi bázisuk, amelynek felelősséggel tartoznak. De nekünk is van bázisunk, s ez a bázis nem csak a pártból áll. Aligha kell emlékeztetnem önöket arra, ami mostanság történik. Önöknek azonban figyelembe kell venniük a helyzetünket. Nekünk engednünk kell (ti, saját bázisunk követeléseinek), mert különben nem lesz megállapodás.” A választásokat követően július 3-án jelent meg Adam Michnik „Tiétek az államelnök, miénk a miniszterelnök” című cikke, s noha a felvetést többen idő előttinek tartották, rövid idő elteltével mégis ez a forgatókönyv valósult meg, miután Walesa támogatta Michnik elképzelését. A cikk megjelenésekor egy párizsi konferencián megkérdezték Vagyim Zaglagyint, Gorbacsov tanácsadóját, mi a véleménye Michnik írásáról, és miként viszonyul majd a Szovjetunió egy esetleges Szolidaritás-kormány megalakításához Lengyelországban. Ő röviden azt felelte, hogy mindez „lengyel barátaink belügye”. A nyugati sajtó szerint ez a korábbi logikának megfelelően azt jelenthette, hogy ha jönnek is a tankok a megkezdődött folyamat visszafordítására, azok csakis lengyel harckocsik lehetnek. Mindesetre ebben az időben Jaruzelski már mással volt elfoglalva. Július 19-én ugyanis a Nemzetgyűlés köztársasági elnökké választotta. Augusztus 24-én a Szejm Tadeusz Mazowieckit választotta miniszterelnöknek. Ő lett az első nem kommunista lengyel miniszterelnök a második világháború után, és

kormánya létrejöttével a kommunista rendszer megszűnt létezni hazájában. Abszurdnak is tűnhet a helyzet, amikor az 1981-ben internált Mazowiecki Jaruzelski társaságában megjelent a Varsói Szerződés tagállamainak 1989. december 6-i moszkvai tanácskozásán. Gorbacsov ugyanis ekkor számolt be a Bush elnökkel az előző napokban lezajlott máltai találkozóról.19 2.2. Az 1989. május 7-i manipulált helyhatósági választásokra emlékezve júniustól minden hónap 7-én tiltakozó akciókat rendeztek. Ezen túlmenően szeptember 4én Lipcsében a Nikolai-templomban rendezett békeimádság után megkezdődtek a „hétfői tüntetések”, amelyeken rövidesen több ezren vettek részt. Az akciók sikerén felbátorodva politikai szervezetek is alakultak, amelyek részben pártnak, részben polgári mozgalomnak vallották magukat: az Új Fórum, a Demokrácia Most, az NDK Szociáldemokrata Pártja és a Demokratikus Útrakelés. A NSZEP vezetése így már nemcsak a közép- és kelet-európai liberalizálási tendenciákkal, az országból menekülők áradatával, hanem mindinkább saját szerveződő ellenzékével is szembekerült. Ormos Mária Politikai Intézőbizottsági tag 1989. szeptember 16-án Berlinbe érkezett. Néhány nap telt el a határnyitás bejelentése óta, de az utazás még egy nyári egyeztetés következménye volt. Ormos a PIB szept. 19-i ülésen számolt be Kurt Hager KB-titkárral folytatott megbeszélésről: „Az NDK belpolitikai helyzetéről Kurt Hager elmondta, hogy arra leginkább az ország megalakulásának 40. évfordulójára való felkészülés a jellemző. A dolgozók számos felajánlást tettek ebből az alkalomból a gazdaság, a kultúra, a tudomány és a közélet számos területén. Ezek a kezdeményezések a munkásság és a parasztság elkötelezettségéről és az NSZEP-vel való összeforrottságukról tanúskodnak. Az ellenséges propaganda ezért téved akkor, amikor az NDK mielőbbi összeomlását jósolja20. […] Tisztában vannak azzal, hogy a NSZEP egységétől függ az NDK-beli szocializmus sorsa. Ezért nem fogadják el a pluralizmust, mert az csak a szocializmusellenes erőket erősítené. Ilyenek is vannak az NDK-ban, ezek azonban nem számottevőek. Abban is biztosak, hogy az NDK-ban nem lesznek ellenzéki pártok.”21 Az NDK fennállásának 40. évfordulójára (1989. október 6.) rendezett ünnepély sem úgy sikerült, ahogyan Kurt Hagel eltervezte. Október 4-én súlyos összetűzésekre került sor a drezdai főpályaudvar előtt, amikor az NSZK prágai követségére menekült NDK-állampolgárokat szállító vonat áthaladt az állomáson. Honecker 4000 ven-

19 Feljegyzés a Minisztertanácsnak a Varsói Szerződés tagállamai vezetőinek tanácskozásáról. 1989. december 6. Nyers Rezső az MSZP elnöke. MNL MOL Németh Miklós MT elnöke iratai, XIX-A-2-at. 2. d. 20 Az NSZEP vezetőinek valóságérzékelését jól mutatja, hogy alig másfél hónap múlva, 1989. november 9-én leomlott a berlini fal. 21 Az MSZMP Politikai Bizottságának 1989. szeptember 19-i ülése. MNL MOL M-KS 288. f. 5/1078. ő. e.

déget hívott meg az országból, és több mint 70 külföldi delegáció fogadására készült, köztük Gorbacsovéra is. Abban reménykedett, hogy hasznot húzhat a szovjet főtitkár nemzetközi elismerésének fényéből. Ő azonban arra figyelmeztette a Politikai Bizottság tagjait, hogy „aki elkésik, azt megbünteti az élet”. 1989 októberében az NDK lakosságának elégedetlensége nyílt tiltakozó akciókba csapott át. Az első napokban a rendőrség még brutálisan fellépett a tüntetők ellen, de az október 9-i hetvenezer fős lipcsei tüntetés már erőszakmentesen zajlott le. Ez a nap lett az igazi „fordulat', a „döntés napja”. Mivel Honecker továbbra is ellenzett minden változást, Egon Krenz, Schabowski és Willy Stoph miniszterelnök az október 17-i politikai bizottsági ülésen Honeckert lemondásra szólították fel. A Központi Bizottság Krenzet választotta a párt főtitkárának. A tüntetések azonban továbbra is folytatódtak. A Krenz kinevezését követő első hétfői tüntetésen egyedül Lipcsében több mint 300 ezren vonultak az utcára, közülük sokan Krenz-ellenes jelszavakkal. Krenz és az új NSZEP-vezetés tisztában volt azzal, hogy a rendszer megújulása számára legdöntőbb az utazási szabadság ügye. Már az október 31-ére elkészült első tervezet kilátásba helyezte, hogy minden NDK-állampolgár deviza nélkül egy hónapra külföldre utazhat. Krenz november 9-én délután informálta a Központi Bizottságot az új utazási rendelkezésekről, este pedig Schabowski, az információért felelős új KB-titkár sajtótájékoztatón ismertette az új utazási rendelkezéseket tartalmazó kormány-előterjesztést. Eszerint külföldi utazási kérelmek feltételek nélkül kiállíthatók, s minden NDK-állampolgár másnap reggel 8 órától vízumot kaphat. Kérdésre elmondta, hogy a rendelkezés „azonnal” életbe lép. Pedig még csak kormány-előterjesztésről volt szó. Schabowski félreérhető nyilatkozatai azt sugallták, hogy „azonnal” felkereshetik a Nyugatot. Mivel a határőrök semmiféle új utasítást nem kaptak, kezdetben ők is rögtönöztek, majd Krenz hozzájárulása után este 10 óra tájban megnyitották a határátkelőket. A politikai harc a diskurzus formáját öltötte. A régió immár bevált forgatókönyveinek megfelelően kerekasztalhoz ültek a szemben álló felek. 1989. december 7-i ülésükön felvázolták a tárgyalások menetrendjét.22 „1. A Kerekasztal résztvevői egyhangúlag úgy döntöttek, hogy azonnal hozzákezdenek egy új alkotmány tervezetének kidolgozásához. 2. Ennek érdekében paritásos alapon létrehoznak egy munkabizottságot, amely azonnal munkához lát, és szükség szerint bevon további polgárokat és polgárnőket.

A Párt és csoport közös nyilatkozata (1989. december 7.). In: Pándi Lajos [összeállította]: A keleteurópai diktatúrák bukása. Dokumentumgyűjtemény 1985–95. MOZAIK Oktatási Stúdió, Szeged 1996. 482–483. o. 22

3. A Kerekasztal résztvevői egyetértenek abban, hogy ezen új alkotmány elismerése egy 1990-es népszavazással történik meg a Népi Kamara újjáválasztása után. 4. Haladéktalanul ki kell dolgozni az új választás megtartásához szükséges alkotmánymódosítást. 5. A Kerekasztal résztvevői tudomásul veszik a javaslatot egy megfelelő népi kamarai bizottság közreműködésére és részvételének önálló meghatározására. A Kerekasztal résztvevői egységesek mély aggodalmukban válságban lévő hazánkért, önállóságáért és tartós fejlődéséért. Követelik hazánk ökológiai, gazdasági és pénzügyi helyzetének nyilvánosságra hozását.” Jóllehet a Kerekasztal semmiféle parlamentáris vagy kormányzati funkciót nem gyakorolhat, a válság leküzdését célzó javaslattal fordul a nyilvánossághoz. A Népi Kamarától és a kormánytól követeli, hogy időben informálja őket a fontos jogi, gazdasági és pénzügyi döntésekről, és vonja be őket azokba. Hazánkban a nyilvános ellenőrzés alkotórészének tekinti magát. Úgy tervezi, hogy tevékenységét a szabad, demokratikus és titkos választások megtartásával lezárja.” Tíz nappal később viszont az NSZEP kongresszusi kiáltványa sajátos módon állt ki a szocializmus értékei mellett.23 „Az NSZEP–Demokratikus Szocializmus Pártja rendkívüli kongresszusának küldöttei kinyilvánítják: Az NDK-ban a nép demokratikus akaratnyilvánítása indította el a szocializmus forradalmi megújulását. Mi mellette vagyunk. Az összes demokratával és humanistával együtt mi, szocialisták, társadalmunk radikális megújulása mellett állunk. A következőket akarjuk: Megőrizni az NDK állami szuverenitását, s megvédeni az országot a gazdasági kiárusítástól. Ezt értjük szocializmuson! Pártunk a munkásmozgalom, a humanizmus és az antifasizmus tradíciójának talaján áll. Marx, Engels és Lenin művét folytatja. Meggyőződésünk: együtt tesszük meg az utat egy demokratikus és szocialista társadalomba, ebben sem világnézeti különbségek, sem politikai nézeteltérések bennünket meg nem akadályozhatnak. Országunkról, jövőnkről lévén szó emlékeztetünk legfájdalmasabb és legfontosabb történelmi tapasztalatunkra: ha a haladó pártok és mozgalmak együttműködés helyett egymás ellen harcolnak, a demagógok és jobbol-

23 Az NDK-ért – a demokratikus szocializmusért. Az NSZEP kongresszusi kiáltványa (1989. december 17.). In: Pándi Lajos i.m., 483–484. o.

dali uszítók órája jön el. A politikai konfliktusokban az erőszakmentesség hívei vagyunk, amint ez mindmáig forradalmunkat jellemezte. Felemeljük szavunkat a jogért és törvényért. Pogromnak nem szabad történnie. A bosszú barbárság. Semmi esélyt a neonácizmusnak és a jobboldali radikalizmusnak! Meg vagyunk győződve róla, hogy országunk többsége hozzánk hasonlóan kiáll az európai béke-rendszer és a kontinens megosztottságának meghaladásához vezető biztonságos út mellett, és közös európai házat akar. Ezt szolgálja az NDK és az NSZK szerződéses közössége is. Ne engedjük, hogy nagynémet-nacionalista hangsúlyok kerüljenek túlsúlyba. Szomszédaink, Európa népei elvárják tőlünk, hogy a békéért érzett felelősségünknek megfelelően járjunk el. Átjárható, baráti, de biztonságos határokat akarunk szomszédainkkal. Ha e célokat el akarjuk érni, egymásra vagyunk utalva. Tehát minden politikai ellentét ellenére együtt kell haladnunk. Egy új NDK-ért, a demokratikus szocializmusért!” A magyar hírszerzés természetesen fokozott figyelemmel kísérte az NDK-ban történteket.24 Az olasz rezidentúráról beérkezett 1989. augusztus 12-i jelentés szerint „az olasz Külügyminisztériumban úgy vélik, hogy Honecker visszavonulását követően az NDK-ban a hatalomra kerülő új generáció a Magyarország típusú fejlődési utat választja”. 1989. szeptembert 27-én Nyugat-Berlinből azt jelentik, hogy az NDK-ban folyó utódlási harcot észlelik nyugati körökben: „Marcus Wolf a hírszerzés volt vezetője, Günther Schabowski, berlini első titkár, Hans Modrow, drezdai első titkár, Egon Krenz, a jelen kurzus embere a lehetséges erős emberek.” Ussel fedőnevű lipcsei informátor 1989. november 13-i jelentése szerint a „KeletBerlinbe látogató amerikai politológusok úgy látják, a két német állam egyesítése veszélyes közeleségbe került. Erre 1992-ben kerülne sor. Az USA és Anglia mindent megtesz, hogy az egyesülés minél későbbi időpontban következzen be. Végül, ha egészen más körülmények között, de a magyarországi változásokkal szinte azonos időben kerül sor a visszarendeződés lehetőségének ottani legfontosabb szereplőjének, az Állambiztonsági Minisztérium (Ministerium für Staatssicherheit, röviden MfS-Stasi vagy Stasi) megszüntetésére. Az NDK Minisztertanácsának szóvivője 1990. január 15-én tájékoztatta a kerekasztalt az Állambiztonsági Minisztériumból 1989. november 18-án átnevezett Nemzetbiztonsági Hivatal (AfNS-Nasi) feloszlatásáról. A Stasi 85 000 munkatársából 30 000 főt elbocsátottak, további 20 000-et rövidesen kiselejteznek. 22 500 munkatársat a gazdaság vagy más fegyveres szervezetek átvesznek, és 12 500-at a feloszlatásig tovább foglalkoztatnak. A főfoglalkozásúak mellett további 109 500 „nem

NDK 1989. H/12/13/6. ABTL 1.11.4. T-IX/1989. 2994. tétel

hivatalos munkatárs” (IM) dolgozott a Stasinak. A szervezet fegyverállományához 125 000 pisztoly és revolver, 76 500 géppisztoly, 3600 puska és számos egyéb fegyver tartozott. A Stasi-iratok megsemmisítését már 1989. november 17-én elrendelték. A bizonyítékok megsemmisítéséről értesülve „polgári bizottságok” alakultak, amelyek ellenőrizték az AfNS tevékenységét. A még működő titkosszolgálat esetében példa nélküli esemény keretében december 4-én elsőként Erfurtban alakultak ilyen „polgári bizottságok”, amelyek az államügyészséggel és a rendőrséggel együttműködve „biztonsági partnerséget” alkottak, megakadályozandó az emberek önbíráskodását vagy az AfNS részéről kiinduló támadásokat. A polgárok nyomásával szemben a minisztertanács még heteken keresztül megkísérelte, hogy megmentse a Stasi-struktúrákat, végül azonban 1990. február 8-án lemondott erről, s állami bizottságot állított fel az egykori állambiztonsági szolgálat feloszlatására.25 1990. október 3-án Németország ismét egységes ország lett. Az egykori megszálló hatalmak 1994 szeptemberét jelölték meg azon időpontnak, ameddig a nyugati csapatokat kivonják Nyugat-Berlinből, a szovjet fegyveres erőket pedig Kelet-Berlinből és Kelet-Németországból. A karlshorsti KGB-apparátust, amelynek most már Anatolij Novikov vezérőrnagy volt a vezetője, jóval korábban, 1992-ben zárták be, és Novikov magával vitte a Stasi-iratok egy részét. A berlini kancellári hivatal 2000ben jelentette be, hogy megkapták a CIA-tól a több mint félmilló Stasi-dokumentum első részét. Szakértők addig azt feltételezték, hogy az amerikai titkosszolgálat az adatokat a fordulat őszén Berlinben, közvetlenül a Stasi embereitől szerezte meg. Az ügynöki jelentések az orosz titkosszolgálat, a KGB archívumából valók. A keletnémet titkosszolgálat, a Stasi ügynökei az összeomláskor, 1989 novemberében KeletBerlinben a KGB munkatársaira bízták a kimentett dossziékat. A „testvéri örökséget” egy futárgép vitte Moszkvába, a CIA-ügynökök 1992-ben Moszkvában vásárolták őket. Legendának bizonyult tehát a történet, amely szerint a Stasi-irattárak népi elfoglalása miatt – szemben a magyarországi dokumentumokkal – intakt egységben maradtak a német rendszerváltás során.26 A Stasi-iratok oroszországi kitérőjét viszont akár a visszarendeződésért vívott utóvédharcnak is tekinthetjük. 2.3. A nyilvános ellenzékiség elfojtásának évtizedei után 1989 végére a csehszlovák állam elszigetelődött a szomszédos kommunista rendszerek felbomlásával. Miután 1989. november 17-én a rendőrség feloszlatott egy diáktüntetést, új civil mozgalmak jöttek létre azzal a céllal, hogy képviseljék a „társadalmi” egységet, és politikai reformokat csikarjanak ki az államból. A civil mozgalmak által vezetett álta-

Németh István: A Német Demokratikus Köztársaság 1949–1990. Összegzés és dokumentumok. L'Harmattan, Budapest, 2010. 108. o. 26 Zurück Stasi-Unterlagen. Frankfurter Allgemeine Zeitung 22. August 2014. 25

lános sztrájk sikere nyomán a kezdetben visszafogott követeléseket felváltották az új kormány alakítására buzdító felhívások. A Cseh Köztársaságban a Civil Fórum, Szlovákiában a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalmak kezdetben nem fogalmaztak meg mélyreható követeléseket az állammal folytatandó tárgyalások menetrendjét illetően. Alapító nyilatkozatában a Civil Fórum azt vallotta magáról: „kompetens arra, hogy közvetlen tárgyalásokat folytasson az állami vezetőséggel az országban kialakult kritikus helyzetről, kifejezésre juttassa a nyilvánosság jelenlegi követeléseit és keresse megvalósításuk módját.” A szervezet négy követelést terjesztett elő: 1. a kommunista párt azon tagjainak lemondása, akik részt vettek az 1968 utáni „normalizálásban”; 2. a tüntetések elfojtásáért felelős személyek lemondása; 3. egy bizottság létesítése a fenti események kivizsgálására, és a Civil Fórum bevonása a bizottság munkájába; 4. a lelkiismereti okokból bebörtönzött foglyok szabadon bocsátása. A követelések feltűnően szerények. Mintha a szomszédos országok kommunista vezetései össze sem omoltak volna, az alapító kiáltvány egyáltalán nem gyökeres változtatásokat sürgetett, hanem szinte reformista szellemben, csupán az emberi jogokkal kapcsolatos visszaélések orvoslására hívott fel.27 A fordulópontot az 1989. november 27-i általános sztrájk sikere jelentette. A sztrájk mérete és formája érzékeltette, hogy a Fórum a rendezett, erőszakmentes tiltakozásra helyezi a hangsúlyt, és nem kíván politikai törekvéseket megfogalmazni. Bár nem lehet felmérni, hogy pontosan hányan vettek részt az általános sztrájkban, becslések szerint a lakosság háromnegyede aktivizálta magát valamilyen formában. A Civil Fórum ekkor kibocsátott programja szerint „Országunk mély erkölcsi, szellemi, ökológiai, szociális, gazdasági és politikai válságba jutott. Ez a válság bizonyítja az eddigi politikai és gazdasági rendszer hatékonyságának hiányát. Megszűnt működni csaknem minden ahhoz szükséges mechanizmus, hogy a társadalom megfelelően reagáljon a belső és külső feltételekre. Évtizedeken át nem tartották tiszteletben a magától értetődő alapelvet: akié a jogkör, annak vállalnia kell a felelősséget is. Az államhatalom három pillére – a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltatási hatalom – egy szűk uralkodó csoport kezébe került, amely csaknem kizárólag a CSKP tagjaiból tevődött össze. Ez megbontotta a jogállam alapjait. A CSKP monopóliuma minden fontos poszt betöltésében igazságtalan vazallusi rendszert teremt, amely megbénítja az egész társadalmat. Az emberek így csupán a hatalmasok utasításai végrehajtóinak szerepére vannak ítélve. Megtagadnak tőlük számos alapvető emberi, állampolgári és politikai jogot.

Schönfeld, R.: Csehszlovákia felbomlása. Kisebbségkutatás, 1994. 1. sz. 66–68. o.

A Civil Fórum ezért törekedni fog programja alábbi céljainak elérésére […]: A Csehszlovák Köztársaságnak demokratikus jogállamnak kell lennie, a csehszlovák államiság hagyományainak, s azoknak a nemzetközileg is érvényes alapelveknek szellemében, amelyek kifejezésre jutnak elsősorban az Emberi Jogok Általános Nyilatkozatában, valamint a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezményekben. Követeljük társadalmunk politikai rendszerének alapvető, következetes és tartós megváltoztatását. Létre kell hozni vagy meg kell újítani olyan demokratikus intézményeket és mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik minden állampolgár tényleges részvételét a közügyek igazgatásában, s amelyek egyidejűleg hatásosan meggátolják a politikai és gazdasági hatalommal való visszaélést. Minden létező vagy megalakuló politikai pártnak, egyéb politikai és társadalmi tömörülésnek ezért azonos feltételekkel kell rendelkeznie a minden képviselőtestületbe való szabad választásoknál. Ennek előfeltétele azonban az, hogy a CSKP lemondjon alkotmányban garantált vezető szerepéről, s a hírközlő eszközök uralásának monopóliumáról. Mi sem gátolja abban, hogy ezt már holnap megtegye.”28 A megindult kerekasztal-tárgyalások kereteit egyre inkább szétfeszítette az a körülmény, hogy a Civil Fórumot felbátorították a tömeges rokonszenvtüntetések. Havel módosította a napirendet, s új követeléseket terjesztett elő, amelyek azt tükrözték, hogy az általános sztrájkot követően a Civil Fórum már másképp látta a hatalom kérdését az országban. Lemondásra szólította fel Husák elnököt, követelte a 4. cikkely törlését az alkotmányból, amely a kommunista párt vezető szerepét szavatolta a politikai életben, továbbá azt, hogy alakuljon egy új kormány, amely teljesíti majd a Civil Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen követeléseit. A kommunista párt főtitkárával és a hadügyminiszterrel való találkozókon többször megkérdőjeleződött a Fórum joga arra, hogy a nyilvánosság nevében beszéljenek. December 6-án az Urbanek főtitkárral való találkozó után Havel elmondta, a Fórum a közakarat szószólójának tekinti magát, s csak azért lépnek fel ebben a minőségükben, hogy a kormánynak legyen vitapartnere. „Köztereken aligha tudnának találkozni” – mondta. A lengyel helyzethez hasonlóan itt is előkerült a visszarendeződés esélyének meglebegtetése. A december 7-i találkozón Vacek hadügyminiszter figyelmeztette a Fórumot: „nehogy azt higgyék, hogy mindenki egyöntetű támogatását élvezik, az embereknek már kezd elegük lenni egy bizonyos fajta nyomásból, amiért nem rajonganak”. Sajtóközleményeikből kitűnik, arra kényszerült a Fórum, hogy békülékenyebb hangot üssön meg, s elmagyarázza, hogy nincs szándékában veszélyeztetni a közrendet.

28 Polgári Fórum programjának alapelvei. (1989. november 26.) Új Szó (Csehszlovákia) 1989. nov. 28. 4. o.

Az Adamec miniszterelnök által december 3-án javasolt új kormány a kommunista párt tizenöt tagjából és öt párton kívüli tagból állt volna. A Civil Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen megdöbbenését fejezte ki afölött, hogy a had- és belügyi tárcát kommunisták kapták, s leszögezték, hogy „a mai nappal alakult szövetségi kormány nem új kormány”. A kormányát fogadó elutasítás hatására Adamec miniszterelnök a december 5-i tárgyalásokon közölte a meglepett Civil Fórummal, hogy leköszön. Lemondása drámai módon megváltoztatta az átalakulás lehetőségeit, és nagy bizonytalanságot keltett a tárgyalások menetrendje körül. Ezért az Adamec lemondását követő december 8-i ülésen a legfontosabb napirendi pont a tárgyalások új menetrendjének kidolgozása volt. Bár mindkét fél egyetértett abban, hogy a Civil Fórum képviseli leginkább az állampolgárok legszélesebb rétegeinek akaratát, végül megállapodás született arról, hogy az új kormány tagjainak a felét a Civil Fórum jelöli ki, a másik fele pedig a Nemzeti Frontot alkotó pártok soraiból kerül majd ki.29 Magyarország diplomáciai30 és hírszerzési31 vonalon szoros figyelemmel kísérte az északi szomszédunknál történteket. A müncheni rezidentúra 1989. január 26-i jelentése nyugatnémet véleményt közvetít Csehszlovákiáról: „Jakes szerint a CSKP nem engedheti meg a magyar típusú pluralizmust. Szerinte a vélemények pluralizmusa szükséges.” 1989. január 16-án Jan Palach demonstratív öngyilkosságának évfordulóján a prágai rezidens jelenti: Kapcsolatom meghívására az op. stábnál tartózkodtam és onnan kísértem figyelemmel az eseményeket. „Vasárnap 14-kor 2000 aktív tüntető és tízszer annyi bámészkodó gyűlt össze a Vencel-téren. Vízágyú, könnygáz (a Népszabadság tudósítója is kapott); Az akkreditáció nélkül fotózók gépeit elvették; A SZER élőben tudósított, míg az érintett lakások és a környék telefonjait ki nem kapcsolták(!)” A hírszerző hozzáteszi saját véleményét is: „kisebb erő is elegendő lett volna”. A Német Szocialista Egységpárt vezetőinek tájékozatlansága a kialakult helyzetre, de még inkább a jövőben várható események tekintetében akár az egész szocialista tábor rendszerhibájának is tekinthető. Legalábbis erre enged következtetni a prágai hírszerzés 1989. augusztus 9-i jelentése, amely a magyar, illetve a csehszlovák állambiztonság első embereinek találkozóját előkészítendő jelent haza, az állambiztonsági főcsoportfőnökségre: „Kérem Pallagi Ferenc miniszterhelyettes elvtárssal közölni az alábbiakat: 29 Csehszlovákia. In: Földindulás Kelet-Európában 1988–1990. Eseménykrónikák. MTI Sajtóadatbank, Budapest, 1991. 30 Popély Árpád: Csehszlovákia – 1989 : a rendszerváltás éve a magyar diplomáciai jelentések tükrében. Fórum. Társadalomtudományi Szemle, 2009. 4. 109–140. o. 31 Hírszerzés – Csehszlovákia 1989. ÁBTL 1.11.4. T-VVVI./1989.

A hazai eligazításnak megfelelően felkerestem Alois Lorenz elvtársat, a miniszter első helyettesét. Köszöni a szívélyes üdvözleteket, hasonló jókat kíván Pallagi Ferenc elvtársnak és a BM többi vezetőjének. Javasolja a tervezett találkozó időpontját október 15. után egyeztetni. Az üzenetnek arra a részére vonatkozóan, miszerint a meglévő politikai, gazdasági problémák miatt ne engedjük meg kölcsönösen, hogy a két szolgálat szembekerüljön egymással, A. Lorenz úgy reagált, hogy véleménye szerint a szocialista országok baráti szolgálatainak vezetői – ahogy ő ismeri – jelenleg olyan tapasztalt, megfontolt, és politikai érzékkel rendelkező személyek, hogy ilyesmit nem engednek meg. Garanciát jelent az ő számára Pallagi et. személye, és a többi, általa ismert belügyi vezető személye kizárja az együttműködést zavaró jelenségeket. […] A szocialista országokban megvannak a tartalékok, erők, akik képesek leküzdeni a gondokat.” Végül a rezidens jelentése Lorenz elvtársnak a következő felvetésével zárul: „Milyen lehetőségek lennének arra, hogy magánemberként egy hosszú hétvégére feleségével és valószínűleg egyik fiával Budapestre látogasson. Lehetőleg a vénasszonyok nyara idején.” Az állambiztonsági szolgálat tábornoka nem sejtette, hogy jogellenes aktamegsemmisítésért és háromszáz disszidens bebörtönzéséért egy év múlva eljárás indul ellene.32 *

A közép-európai államokban lassan véget ért a szovjet modellben megnyilvánuló szovjet befolyás kora. Az a tény azonban, hogy a belpolitikailag már lezárult átalakulás ellenére a Szovjetunió csapatai még régiószerte itt tartózkodtak, valami fontosabbra is felhívta a figyelmet. Arra, hogy a visszarendeződés belső kondícióinak felszámolása önmagában még nem garancia az átalakulás zavartalanságára. A viszszarendeződési szándékok külső tényezőit ugyanis még sokáig moszkvai szálak mozgatták. Ahogyan Pawel Ukielski lengyel történész fogalmaz: „Az 1989-ben történtek annak ellenére, hogy a világban még áll a kommunizmus néhány bástyája, olyan eseménysort jelentettek, amely nemcsak a geopolitikai erőviszonyokat változtatta meg jelentős mértékben, de sokmillió embernek a szabadságot is elhozta. 1989-ben rendszerváltó folyamat és mélyreható reformok kezdődtek a posztkommunista országokban. A változások eltérő ütemben haladnak az egyes országokban, az eredmények is eltérőek, miként az előző rezsim örökségének legyőzése is. Mindegyik ország mű-

32 Pauer, Jan: A diktatúrák múltjának feldolgozása Csehországban és Szlovákiában. Kommentár 2007. 1. 26. o.

ködését számos gazdasági, társadalmi és politikai tényező nehezíti, ami felveti a kérdést, hogy az elnyomó rendszer fölött aratott győzelmet sikerült-e teljes mértékben kihasználniuk.”33

33 Aleksander Gubrynowicz – Pawel Ukielski – Adam Burakowski: 1989 – A kommunista diktatúra végnapjai Közép- és Kelet–Európában. Aeramentum Könyvek. Rézbong Kiadó, 2014. 431. o.

100

Sipos József: Hazai visszarendeződési kísérletek az MSZP megalakulásáig

Tisztelt Emlékülés, Kedves Barátaim! Örülök, hogy itt lehetek veletek. Köszönöm a felkérést. Jó emlékezni a 25 évvel ezelőtti politikai mozgalmunkra. Amikor Géczi Jóska felkért erre az előadásra, akkor ellenkeztem. Ugyanakkor igaza van abban, hogy az MSZMP-n belüli visszarendeződési kísérletek és a reformkörök számának növekedése, illetve politikai aktivitása között szoros kapcsolat volt. Ezért van értelme erről a témáról beszélni. Hisz a reformkörösök, az MSZMP reformerei a késő kádárizmusban, illetve különösen ’88– 89-től kezdve egy autoriter rendszer ellen küzdöttek a saját pártunkon belül. A késő kádári rendszert én már nem tekintem diktatúrának, de még nem lehet demokráciának sem nevezni. Milyen hasonlóság van az akkori rendszer és a mostani között? Szerintem az elmúlt négy évben a kétharmados FIDESZ-KDNP kormányzati lépések és a mostani, 2014-es kétharmados győzelemmel lényegében létrejött egy autoriter rendszer. Erről már Botka László beszélt. Tehát minket nemcsak a múlt közös politikai küzdelmei kötnek össze, hanem a jelenlegi autoriter rendszer elleni küzdelem is. A jelenlegi belpolitikai erőviszonyok között az a feladat a baloldalon – a széles értelemben vett baloldalon –, hogy fogjunk össze, és a liberális pártokkal szövetségben küzdjünk a jelenlegi autoriter rendszer ellen. E bevezető gondolatok után – amellyel részben már a délutáni politikai tanácskozásunkhoz tervezett hozzászólásom lényegét is megelőlegeztem –, engedjétek meg, hogy tényleg néhány gondolatot elmondjak a témámról: az MSZMP-én belüli viszszarendeződési kísérletekről és a reformkörökről! Tudjuk, hogy 1988-ban november 29-én került sor az MSZMP Csongrád megyei reformkörének a megalakítására. Ekkor mondta el Grósz Károly, az MSZMP főtitkára Budapesten, a Sportcsarnokban az ellenforradalmi veszélyt emlegető híres beszédét. Ezzel ő és elvtársai megpróbálták megállítani a reformfolyamatot, amelyet a párt reformerei támogattak. Tehát ez a folyamat leírható úgy, mint a párton belüli visszarendeződési kísérletek és a reformerők belső küzdelme. Az 1988. november 29-i Grósz-beszéd bizonyíthatóan visszavetette, lassította a reformkörök megalakulásának a folyamatát. Decemberben egyetlen reformkör sem alakult. Tudjuk, hogy majd csak január végétől, február elejétől alakultak meg a kecskeméti, a budapesti, illetve más vidéki reformkörök. E folyamat hátterét Pozsgay Imre 1989. január 28-i bejelentése alkotta, amely az 1956-os eseményeket népfelkelésnek minősítette. Ez óriási vitákat kavart az MSZMP tagságán belül. Az a téma, hogy 1956 őszén népfelkelés, forradalom, ellenforradalom, szabadságharc volt-e Magyarországon, megosztotta az 101

MSZMP-tagságot és vezetőségeket. A reformkörösök pedig aktivizálódtak, és a népfelkelés minősítésen is túllépve forradalomról és szabadságharcról beszéltek és írtak. Sőt! A demokratikus ellenzékkel egyetértve többpártrendszert követeltünk. Ennek is tulajdonítható, hogy az 1989. február 21–22-én megtartott MSZMP KB értekezleten Grósz Károly konzervatívjaival szemben Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Németh Miklós és Horn Gyula is egyetértettek a többpártrendszer bevezetésével. Ez újabb lendületet adott a reformkörök szerveződésének, és elvezetett az 1989. április 15-én Kecskeméten megrendezésre került első reformköri tanácskozáshoz. Témám miatt – az idő rövidségére való tekintettel – csak ezt a problémát fogom részletesebben bemutatni. Hogyan értékeli a kecskeméti tanácskozást a történeti szakirodalom? A magyar rendszerváltásról már 1996-ban megjelent egy nagyhatású mű. A Cambridge egyetemen adták ki, angolul. Olyan sikere volt, hogy ’98-ban újra kiadták. Ezzel egy időben jelent meg Magyarországon Tőkés Rudolf, Amerikában élő magyar professzor „Kialkudott forradalom” című könyve. E könyv nem csak a késő kádári korszakról ír. Erről már az alcíme is árulkodik: A gazdasági reform, társadalmi átalakulás és politikai hatalom utódlása 1957–1990 között. (A Kossuth Kiadó adta ki, 471 oldalas.) A rendszerváltás folyamatát vizsgálva Tőkés nem foglalkozik érdemben az MSZMP reformköreivel. Ő elsősorban az országos politikai eseményeket követi és a vezető politikusokat. Kiemelt szerep jut Pozsgay Imre nyilatkozatainak, a KB-ban, PB-ben való megszólalásainak. Megírja, hogy február végén Pozsgay a kormány budai vendégházába meghívta támogatóinak egy csoportját, hogy stratégiát dolgozzanak ki a pártközponttal való konfrontáció következő menetére. Ott a március 15-i ünnepségekre elkészítendő „Március tizenötödike” című, egyszer megjelenő, 12 oldalas újságról döntöttek, amelybe a reformértelmiségiek, reformpolitikusok írtak hatásos cikkeket. Itt a szerző mellékesen megjegyzi: a tanácskozáson megvitatták az „MSZMP reformköreinek felhasználását is” (327. o.). Ezután olvashatunk Pozsgay március végén létrejött pápai audenciájáról, majd a Jakovlevvel való római beszélgetésről, aki figyelmeztette: Gorbacsov azt kéri, hogy a „magyar elvtársaknak kötelessége Grósz elvtársat támogatni”(328. o.). Mindezek után mit ír Tőkés Rudolf a kecskeméti tanácskozásról? „Az MSZMP reformköreinek április 15-i zászlóbontó konferenciája nagymértékben növelte a párt ott összegyűlt rebelliseinek öntudatát. A legfontosabb szónokok a főtitkárt tették felelőssé a belső reformkezdeményezésekre érkező lassú és semmitmondó válaszokért, de sem Pozsgay, sem a jelenlévő három PB-tag nem kelt Grósz védelmére. A záróközlemény az MSZMP-n belüli független politikai csoportnak nyilvánította a reformköröket. Emellett felhívással fordult az érdekeltekhez egy május közepén rendezendő országos reformköri konferencia megtartása érdekében, és őszre a párt egészét reprezentáló konferenciát szorgalmazott.”(334. o.)

102

Ennél valamivel többet tudunk meg a reformkörökről Romsics Ignác: „Volt egyszer egy rendszerváltás” című, 2003-ban kiadott könyvéből. Igaz az ő összegzése is csak egy bekezdésben foglalta össze a reformkörösök kecskeméti és szegedi tanácskozását. Ez így szól: „Az MSZMP konzervatív szárnyának taktikázásával a párt reformerei éppoly elégedetlenek voltak, mint az ellenzék. A reformkörök, amelyekből április elején már mintegy 30 működött az országban, […] Bár egységes ideológiai platformmal nem rendelkeztek – új baloldaliak éppúgy akadtak közöttük, mint népi radikálisok, szociáldemokraták vagy éppen szociálliberálisok – , a párt konzervatívjaival szemben akár a szakításra is készen álltak. Egy tisztázó jellegű rendkívüli pártkongresszus mielőbbi összehívását szorgalmazták. Hasonló elgondolások foglalkoztatták Pozsgay tanácsadóit, illetve a fővárosi reformelitet is. E két összecsengő törekvés jegyében rendezték meg április 15-én Kecskeméten az ún. Reformműhely tanácskozást, amelynek főszónokai Nyers Rezső és Pozsgay Imre voltak. A reformkörök két szóvivője – Keserű Imre és Géczi József – élesen bírálta Grószt és politikáját. A jelenlévők közül sokan azt várták, hogy Pozsgay végre zászlót bont, amely alá nyíltan fel lehet sorakozni. Vagyis – mint Gombár Csaba kifejezte – az MSZMP-ből több ’valódi párt’ alakul. Pozsgay azonban nem vállalta a felelősséget a pártszakadásért. Úgy ítélte meg, hogy az MSZMP infrastruktúrája nélkül a reformkörök semmire sem jutnának. ’A jó szándékú reformbirkákat, pásztoraikkal, bojtárjaikkal és pulikutyáikkal együtt felfalják az MSZMP posztsztálinista, rendpárti farkasai,’ s a békés, tárgyalásos átmenet ezáltal még nehezebbé válik – vélte. Emlékei szerint álláspontját az MDF vezetői – Bíró Zoltán és Csoóri Sándor – és mások is osztották. ’Grósz elvtárs’ támogatását ajánlotta számára Alexander Jakovlev szovjet PB-tag, Gorbacsov egyik bizalmasa is. Ugyanilyen megfontolásból nem történt pártszakadás a párt reformereinek május 20–21-ei szegedi találkozóján sem, amelyen 110 reformkör több mint 400 küldöttje vett részt.”(139. o.) Ezek a rövid összegzések kiemelik a történtek lényegét. De! Nem pontosan adják vissza az MSZMP-én belüli reformkörök politikai küzdelmét és ezek összefüggését az országos reformpolitikusok tevékenységével. Például Romsics egyáltalán nem foglalkozik az MSZMP KB április 12-i ülésén történtekkel és azok Pozsgay Imrére és Nyers Rezsőre gyakorolt hatásával. Akkor ugyanis Grósz Károly és hívei támadásba lendültek a reformpolitikusok és a reformkörök ellen. Grósz felháborodottan megállapította: a reformszárny 1956. október 23-ával kapcsolatos megítélése „elutasítja a februári állásfoglalásunkat”. Szerinte a reformkörök és -klubok már „szervezeti szövetséget hoztak létre, vertikálisan és horizontálisan is, különböző követeléseket egységesítenek, aminek semmi köze a platformszabadsághoz. […] Ez már a kommunista mozgalom szervezeti szétesésével lehet egyenlő. A válságos gazdasági helyzet mellett alapvetően erre építi számításait a politikai ellenzék is” – mondta.

103

Mindezt ő és elvbarátai összekapcsolták a Pozsgay és Németh Miklós elleni fellépéssel, akiket akkor még védekezésre kényszerítettek. Igy Grósz a KB 10 fővel való kiegészítésével és a PB 9 főre csökkentésével – időlegesen a maga javára billentette a párt vezető testületein belüli erőviszonyokat. Ez döntően befolyásolta Pozsgay és Nyers Rezső kecskeméti tanácskozáson vállalt mondanivalóját. A kecskeméti tanácskozás előzményeiről és az ott történtekről egy külön tanulmányt írtam, amelyet e bevezető után olvashattok. A rendszerváltásról és az MSZMP akkori politikájáról és a reformkörök tevékenységéről már sokkal részletesebben ír Ripp Zoltán „Rendszerváltás Magyarországon 1987–1990” című nagysikerű könyvében. (A könyvet a Napvilág Kiadó jelentette meg 2006-ban.) E könyv már külön foglalkozik a visszarendezés veszélyével és esélyével, a reformkommunistákkal, 1956 átértékelésével és annak következményeivel, a reformmozgalom sajátosságaival, az MSZMP belső válságával, a reformköri mozgalom kibontakozásával és az elmaradt pártszakadással is (326–334. o.). Szerzője már rendszeresen idézi a „Rendszerváltók a baloldalon” c. kötetünkben közölt dokumentumokat, amelyet a Reformkörök Alapítvány 1999-ben jelentetett meg. Ezt követte Novák Zoltán budapesti reformkörökről írt nagysikerű munkája, amelynek kiadását a Reformkörök Alapítvány – sajnos – nem tudta anyagilag támogatni. Az Alapítvány anyagi támogatásával jelent meg a Csongrád megyei reformkörök kezdeményező szerepét dokumentáló kötet. Majd 2009-ben jelent meg a „Reformszocialisták Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1988–1989” című kötetünk. Ezt a körünkben is itt lévő Némethné Dikán Nóra vezetésével Réfi Attila és Szabó Róbert szerkesztették. Ezt a munkát tartom a legalaposabbnak, mert pontos és szakszerű hivatkozásokkal van ellátva. E kötet nemcsak a megyei pártbizottság és az ottani reformkörösök anyagaiból válogatott, hanem az akkori megyei ellenzék dokumentumaiból is. Az elmúlt években elkészítettük a Bács-Kiskun megyei reformkörösök tevékenységét bemutató kötetet is, de – sajnos – kiadására eddig nem került sor. Tehát a reformkörök akkori tevékenységének tudományos feltárását nem tudtuk folytatni. Pedig arra az MSZP genezise és mai legitimációja szempontjából is nagy szükség lenne. Úgy gondolom, hogy alapvető feladatunk folytatni ezt a saját múltunkat feltáró munkát. A rendszerváltás 25. évfordulóján a médiumokban is újra kellene szerepelni. Meggyőződésem, hogy a mai társadalmi és politikai helyzetben kritikailag kell a rendszerváltáshoz viszonyulnunk. Nem a reformkörök egymás közötti nézeteltéréseit és különbségeit kell a jelenlegi kutatások középpontjába állítani – bár nyilván azt is érzékeltetni kell –, hanem éppen azt, ami összefogott bennünket. A ma és a közeljövő feladata, hogy a társadalmilag és ideológiailag sokszínű reformkörök mozgalmi jellegét és akcióképességét mutassuk fel. Az ellenzékben lévő MSZP-nek erre van most szüksége. Köszönöm szépen.

104

(A szerzővel történt megállapodás szerint az alábbiakban közzétesszük egy korábban meg nem jelent tanulmányának ide vonatkozó részét – G. J.)

Visszarendeződési kísérlet az MSZMP KB 1989. április 12-i ülésén Grósz Károly a pártról és a reformkörökről

Az MSZMP KB 1989. április 12-én megtartott értekezletén elhangzottak és történtek magyarázattal szolgálnak arra is, hogy az április 15-én Kecskeméten megrendezett, Reformműhely című tanácskozáson Pozsgay Imre miért nem szakított pártjával. Közismert, hogy e kérdésre Pozsgay Imre visszaemlékezéseiben két fontos külpolitikai érvet szokott említeni. Az egyik az, hogy amikor 1989. március 17-én Rómában, az Olasz Kommunista Párt kongresszusán volt, a pápai audencia után egy este – Tabajdi Csaba kíséretében – Alexandr Jakovlevvel is találkozott, aki arra intette, hogy „a magyar elvtársaknak kötelessége Grósz elvtársat támogatni”. Április elején pedig Mieczyslaw Rakowski lengyel miniszterelnöktől kapta azt a tanácsot, hogy „kerülje a párt idő előtti megbontását”1. Mindez elbátortalanította őt ebben a kérdésben, mert ezeket a külpolitikai figyelmeztetéseket nem lehetett számításon kívül hagyni. De milyenek voltak a pártpolitikai erőviszonyok? Erről nem, vagy alig szólnak a visszaemlékezések és az eddigi tanulmányok. Pedig csak ezek megismerése után lehet tisztábban látni az általunk feltett kérdésben is. Az MSZMP KB-n belüli erőviszonyokat jól mutatják az április 12-i értekezleten elhangzottak és történtek, ugyanis az MSZMP KB-nak ezen az értekezletén vitatták meg a párt társadalomban elfoglalt helyével, a párton belüli viszonyokkal, a KB és a PB munkastílusával foglalkozó dokumentumot. Ezt a Váncsa Jenő – Grósz egyik szövetségese – vezetésével megalakult belső munkacsoport készítette úgy, hogy több mint 500 KB-taggal és vezető pártkáderrel elbeszélgettek. Az elkészült írásos anyag lényegében a párt társadalmon belüli presztízsének jelentős csökkenését, a párttagság elbizonytalanodását, a vezetés kapkodását, a kiújult személyi harcot, egyszóval a párt belső válságát fogalmazta meg. Ezekre mutatott rá Grósz Károly is, amikor előterjesztette a dokumentumot. A főtitkár hangsúlyozta: „nemcsak itt, a Központi Bizottságban, hanem a területen is eljutottunk a nyílt személyeskedésig, egymás lejáratásáig, az egymással szembeni politikai kompromittálásig”. Ez szerinte „a mozgalom halálát jelenti, ha sürgősen

1 Pozsgay Imre: Koronatanú és tettestárs. Korona Kiadó, 1988. Lásd az Útban a békés átmenet felé c. fejezetet, 155–183. o.

105

nem álljuk útját ennek a folyamatnak”. Figyelmeztetett: a párt szervezeti életében megtalálható az „értékes új, […] de ezzel együtt felerősödött a szervezeti szétesés is”. Ezt összefüggésbe állította a „reformklubok torzult” vonásaival. Úgy vélte, hogy „míg ezek a reformklubok helyi politikai vitafórumként működnek, és az önálló politizálás eszközeként, addig hasznos, újszerű és értékes kezdeményezései a politikai életnek. Nagy értékük, hogy új gondolatok műhelyei, színhelyei és terjesztői voltak és azok ma is. Nem egy elit politikai közösség, hanem a megújulás motorja, a szellemi megújulás színtere. Ugyanakkor ma már előfordul, hogy megbélyegzik azokat, akik távolmaradnak a reformkluboktól, lábbal tiporva így éppen azt a demokratizmust, amelynek szellemében létrejöttek”.2 Ezután a reformkörök és reformklubok „torzult” vonásairól – nem alaptalanul – a következőket állította: „Szervezeti szövetségeket hozott létre, vertikálisan és horizontálisan is, különböző követeléseket egységesítenek, aminek semmi köze a platformszabadsághoz és a különböző szervezeti áramlatok párton belüli jelenlétéhez. Ez már a kommunista mozgalom szervezeti szétesésével lehet egyenlő, ha tovább hagyjuk ezt az ilyen típusú szerveződést.” Hangsúlyozta: „A válságos gazdasági helyzet mellett alapvetően erre építi számításait a politikai ellenzék is. Nem mindegy számára, hogy egy széthulló, felbomló, erejét és önbizalmát vesztett párttal, vagy pedig egy szervezett, cselekvőképes MSZMP-vel tárgyalhat. A mi gyengeségünk, az egység hiánya az ő tárgyalási pozícióit erősíti. Pontos információink vannak arról – mondotta –, hogy az április 8-ra szóló tanácskozást az ellenzéki pártok vezetői, többek között azért mondták le, mert az „MSZMP-ben és főleg a vezetésben látszó ilyen irányú folyamatokat kedvezőnek vélik arra, hogy kivárjanak”. A beszélgetések alapján a konzervatív fordulatot, a visszarendeződést nem tartotta reális veszélynek. Kiemelte: „Azt mindenütt megfogalmazták, hibázunk, amikor a balos tendenciáktól – egyébként egyértelműen – elhatároltuk magunkat az elmúlt tíz hónapban, de nem határoltuk el magunkat a jobboldali restaurációs törekvésektől.3 […] Elmarasztaltak azért is…, hogy nem fogalmaztuk meg egyértelműen: a kapitalista rendszer számunkra nem követhető és nem reális alternatíva.”4 A hogyan tovább kérdésre a következőket válaszolta: „A mai követelményeknek megfelelő rendet kell teremtenünk a mozgalomban.” Ennek a „rövidesen elfogadásra kerülő platformszabadság által” elismert politikai mederben kell kialakulnia. Többször hangsúlyozta: „A párton belül is nyílt, korrekt eszmei harcot” kell folytatni, még akkor is, ha „ennek következménye a pártszakadás…, mert a látszategységtől cse-

MSZMP KB 1989. évi jegyzőkönyvei I. kötet 712. o. Ezt a részt pontatlanul – így Grósz Károlyra hátrányosan – idézi könyvében Tőkés Rudolf. Lásd Tőkés: i.m. 328. o. 4 MSZMP KB 1989. évi jegyzőkönyvei I. kötet 713. o. 2 3

106

lekvésre képtelen mozgalom nem rendelkezhet soha számottevő társadalmi bázissal”. A párton belüli helyzet illusztrálására az április 15-ére Kecskemétre összehívott reformműhely értekezletét hozta fel. Azt összekapcsolta a Magyar Hírlap aznapi – április 12-ei – számában megjelent cikkével. Ebben a budapesti reformkörök elkészült platformtervezetéről nyilatkozott Szabó Zoltán. Ezt addig 29-en írták alá azzal, hogy „egészében vitaképes anyag, de részletkérdésekben valamennyiünk fenntartja magának a jogot eltérő, egyéni véleményének kinyilvánítására”5. Ennek ellenére Grósz Károly a KB értekezletén azt állította, hogy „itt egy kész, kidolgozott platform van, egy olyan platform, amely A Magyar Szocialista Munkáspárt reformszárnyának platformja címet viseli. Ez egyébként a tegnapi nap folyamán a több mint 300 résztvevő számára stencilezett anyagban kiosztásra került.” Kijelentette: a reformkörösök a kecskeméti találkozást „egy politikai zászlóbontásra, esetleg pártszakadásra kívánják felhasználni”. Ezután a főtitkár több gondolatot idézett a Magyar Hírlapban megjelent interjúból, illetve Az MSZMP reformszárnyának platformja című tervezetből. Mindenekelőtt rámutatott, hogy az elutasítja az MSZMP KB 1956-os eseményekkel kapcsolatos februári állásfoglalását. Mert azt mondja, hogy „mindent összefoglalva az események egyszavas minősítésére a ’népfelkelés’ kifejezést alkalmasnak tartjuk”. Emlékeztetünk: 1989. január 29-én ezt állította Pozsgay Imre is! Grósz Károlynak különösen nem tetszettek a platformtervezet következő mondatai: „Elítéljük a november 4-ét követő véres megtorlást és leszámolást. Kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy a Nagy Imre-per koncepciós per, célját tekintve pedig politikai gyilkosság volt.” Rámutatott: a budapesti reformkörök platformtervezete elítéli az 1948-as kierőszakolt pártfúziót, távlatilag csatlakozni kíván a Szocialista Internacionáléhoz, a demokratikus centralizmust mint szerveződési elvet elutasítja, a frakciótilalom feloldását és a párton belüli horizontális struktúrákat követeli, és hogy az MSZMP mondjon le a munkahelyi szerepéről. Grósz Károly interpretálása nem volt pontos! E gondolatok nem ilyen egyértelműen szerepelnek a budapesti reformkörök platformtervezetében. Az abból kiragadott részletekkel a főtitkár nyilván a reformkörök ellen kívánta hangolni a KB tagjait. E témakör befejezésénél még azt is kifogásolta, hogy a reformkörök álláspontja „miért nem a párt lapjában jelenik meg, miért a kormány lapja közli ezt az álláspontot.6

Lásd Magyar Hírlap 1989. IV. 12. 1. és 3. o. MSZMP reformkörök: Vitára bocsátott platform. A Népszabadság 1989. IV. 12. számában a Vita a platformszabadságról c. rovatban aznap jelent meg Molnár György: Amit nem lehet megkerülni és Lovászi József: Erősíteni a reformszárnyat, Csongrád megyei tapasztalatok c. írása. A Magyar Hírlap 1989. IV. 12. számában, pedig az MSZMP reformkörök – Bokréta a párt kalapján című interjú, amely Géczi Józseffel és Kimpián Péterrel való beszélgetést közölt. 5 6

107

Mindezek után Grósz Károly így összegezte véleményét: „Miközben korrekt és tisztességes politikai erőfeszítéseket teszünk a párt megújulása érdekében…, aközben vannak nem lebecsülhető erők a párt kettészakítására.” Majd feltette a kérdést a Központi Bizottságnak: „Ezen az alapon kell-e egységet tartani? Ezt el kell dönteni.” Majd azzal is fenyegetőzött, hogy ha a KISZ a „pártnak ehhez a reformszárnyához akar felzárkózni, akkor a párt másik szárnyának meg kell szerveznie a maga ifjúsági szervezetét”. A párt helyzetének javítása érdekében javasolta, hogy a párt dolgozza ki a választási programját, abban határolja el magát a korábbi vezetés hibáitól, és válassza ki jelöltjeit a következő országgyűlési és tanácstagi választásokra. Ezeken azonban csak úgy érhetünk el jó eredményt – mondotta –, ha a „ma vitatott kérdésekben relatív és átmeneti egységet teremtünk a mozgalmon belül”. Ezért javasolta egy ideiglenes szervezeti szabályzat elkészítését. Szerinte ugyanis „politikai válság van, a pártban is válság van, ha nem lesz szervezeti szabályzat, nem lehet azt a minimális egységet sem megteremteni”. A kongresszus, illetve a pártértekezlet összehívásának gondolatát elutasította azzal a nem elhanyagolható érvvel, hogy az a „pártmozgalom befelé fordulását fogja erősíteni, és ezzel legyengítjük a párt tömegkapcsolatait”. Jó politikai érzékkel a tagrevízió gondolatát is elutasította, helyette tagtoborzó kampányt javasolt a fiatalok körében. Érvényesnek tekintette az 1988-as májusi pártértekezlet döntését a párt és a kormányzati munka szétválasztására. Ajánlotta, hogy a „KB által kiküldött tárgyalócsoport folytassa tárgyalásait” az ellenzéki pártokkal. Ezután a Központi Bizottságot és a Politikai Bizottságot ért kritikákat ismertette. Az előbbit az a vád érte, hogy az párttagság nélkül politizál, és hogy több egymástól nagy távolságban lévő politikai felfogás van jelen abban. Grósz hangsúlyozta, hogy a beszélgetéseken a PB-t több bírálat érte, mint a KB-t! Osztotta azt a felismerést, hogy a PB-ben „alacsony fokú a munkafegyelem, a szolidaritás, a kölcsönös informálás, gyenge a kollektivizmus”. Annak munkastílusa nem felel meg a „politikai válság kezeléséhez szükséges magatartásnak”. A főtitkár elfogadta a személyét és a PB-t ért kritikákat, azokat is, amelyek a „további megújulás érdekében a Politikai Bizottság megfrissítését” sürgették. Ezért e testület „felhatalmazása alapján a Politikai Bizottság és a főtitkár felajánlja megbízatását a Központi Bizottságnak és kéri, hogy belátása szerint döntsön a Politikai Bizottság további összetételéről, illetve a főtitkár személyéről”.7 Mindezzel Grósz Károly szinte provokálta a vitát a Központi Bizottságban. A PB lemondásával és egy új, 9 tagú vezető testület megválasztásának kikényszerítésével, illetve a KB-ba történő 10 új tag kooptálásával, pedig saját hatalmi helyzetét kívánta megerősíteni. A KB konzervatívjai – akiket Bihari Mihály találóan a „régi és új rend-

MSZMP KB 1989. évi jegyzőkönyvei, I. kötet. 718–719. o.

108

párt” tagjainak nevezett –, támogatták Grósz taktikáját. Igaz, ezt csak egy minimális többséggel tudták elfogadtatni. Váncsa Jenő jelölőbizottsági elnök 9 fős PB-re tett javaslatot. Ezt a 101 tagú KB-ból csupán 57-en támogatták”8. Ezután megválasztották a KB 10 új tagját: Barabás Jánost, Gábor Andrást, Gyuricsku Kálmánt, Karvalits Ferencet, Kovács Lászlót, Lenkei Csabát, Major Lászlót, Mádlné Maár Ilonát, Vastagh Pált és Kiss Pétert.9 A PB tagjainak megválasztása előtt kibontakozott vitában a Grószt támogatók – Karvalits Ferenc, Mórocz Lajos és Szabó István (Szolnok megye) – azt javasolták, hogy a jelöltek nyilatkozzanak, egyetértenek-e a főtitkár helyzetértékelésével és az általa javasolt jövőbeli tennivalókkal. Szabó István pedig azt javasolta: a jelöltek arról is nyilatkozzanak, hogy mi a viszonyuk a reformkörök Magyar Hírlapban megjelent platformjához. Azt állította, hogy a „pártszakadás nem tud végbemenni a pártalapszervezetek, vagy megyei középirányító szerveknél. Ha ez valós veszély, akkor ez a Politikai Bizottságban kell, hogy először történjen, illetve a Központi Bizottság tagjainak kell abban állást foglalni, hogy ki melyik szárnyhoz csatlakozik és miért.”

Németh Miklós a reformcentrumért

Németh Miklós miniszterelnök azonban nem értett egyet Mórocz és Szabó István javaslataival. „Én nagyon rossz gyakorlatnak tartanám – mondotta –, ha egy beszéd, amelynek minden részletét […] a Politikai Bizottság sem vitatta meg… az lenne a vízválasztója… annak, hogy akkor most egység van-e vagy nincs.” Elismerte, hogy a májusi pártértekezlet óta a kormány és a pártvezetés is sok hibát követett el. „Ez egy gyötrelmes, szülési fájdalmakkal járó folyamat, és ebben… visszatérni egy régi monolitikus egység és tekintélyuralom rendszerére, azt hiszem a pártnak a legnagyobb ártást és a legnagyobb kárt okozná.” Határozottan ellenezte a párt kettészakítását. Figyelmeztetett: az tovább mélyítené a belpolitikai válságot. „Olyan kényszerpályák determinálják a mozgásterünket – mondotta –, amelyet lehet lesöpörni, de akkor tudnunk kell, hogy beléptünk tudatosan a gödör aljára. És ez nem Lengyelország lesz és nem Jugoszlávia lesz. Egészen mások a habitusok és mások a magatartási szabályok és társadalmi viszonyrendszerek, amiben ez a magyar társadalom egy ilyen kérdést kezelni tudna.” Az ország talpon maradása érdekében azt javasolta, hogy a KB a politikai és gazdasági reformok mellett sorakozzon fel. Ezt tekintse az „alapvető centrumszervező erőnek, és azt te-

8 9

Uo.: 725. o. Uo. 735. o.

109

kinti platformnak”. Hangsúlyozta: az ország talpon maradása „külső források nélkül nem fog menni”. Ez az elmúlt 15–30 éves gazdaságpolitika – „függőség felé vezető útjának az eredménye”. E drámai figyelmeztetések után kérte, hogy „a reformok mentén és a reformok köré szerveződve a Központi Bizottság maradjon egységes”.10 A miniszterelnök rövid, de hatásos megszólalása után Hoós János kompromiszszumként a platformvita elhalasztását és – a nemzet érdekében is – a PB megválasztását javasolta. Veres József azonban még ezután is támadta a miniszterelnököt a Magyar Hírlapban megjelent cikk miatt. E támadást Kótai Géza próbálta kivédeni, és okosan arra hívta fel a figyelmet: ha mi a választásokon „valamiféle domináns pozíciót meg akarunk őrizni, akkor fenn kell tartani az MSZMP-nek az intellektuális koalíciós jellegét”. Így lehet majd egy vagy két koalíciós partnert találni. Ezért ne forgácsolják két-háromfelé a pártot. Ezután Sarlós István rámutatott, hogy Grósz Károly „pontatlan fogalmazása vetette fel a pártszakadás lehetőségének a kérdését”. Elvetette azt a javaslatot, hogy a PB leendő tagjai nyilatkozzanak a Grósz-beszédhez és a reformkörök működéséhez való viszonyukról. Csak ezután szólalt meg Pozsgay Imre államminiszter: A félreértések eloszlatása miatt röviden tájékoztatta az értekezletet a Kecskeméten rendezendő reformműhely programjáról, amely az új pártprogram előkészítéséhez kapcsolódik. Hangsúlyozta: „Ennek az összejövetelnek nincs platformja… ugyanakkor ezen a tanácskozáson… reflektálni kell a reformkörök és reformklubok jelenlétére és problémáira is.” Kijelentette: „Én magam, személy szerint nemcsak a párt szempontjából, hanem az ország jövője szempontjából is nagyon veszélyesnek és nagy vereségnek tartanám, ha az MSZMP nemhogy szétválna, hanem szétesne.” A pártszakadást vagy a szétesést ugyan létező, közös tapasztalatnak tartotta, de kérte: ne fantomizálják azt, hanem „vita alapján és nem tekintélyi alapon egységre és együttműködésre” lehet jutni. Végül a PB-ben az előző nap kialakult álláspontra hivatkozva, de lényegében a KBban elhangzottak alapján kérte, hogy a kecskeméti tanácskozáson a politikai vezetők közül, aki csak teheti, vegyen részt és fejtse ki álláspontját. A vita végén Grósz Károly reagált a vele kapcsolatos kérdésekre és megjegyzésekre. Sarlós Istvánnak azt válaszolta, hogy ő a reformkörökről mondottakat fenntartja. Újra megfogalmazta: „Ha a reformkörök szervezeti rendszerré állnak össze a pártban, a párt szervezetileg kettészakadt. A reformköröket azonban kívánatosnak tartom, ha azt a funkciót töltik be, amire létrejöttek, mert egy olyan munkaformának tartom, amely által a mozgalom gazdagodhat. Motor lehet, előre viheti a mozgalmat, új gondolatok jöhetnek fel, magával ragadhat párttagot és pártonkívülit. Ugyanakkor megismételte: „Ha ezek vertikálisan és horizontálisan egy szervezeti rendszerré alakulnak, akkor két párt lesz szervezetileg is a Magyar Szocialista párton belül.” Ezt

Uo.: 740–742. o.

110

azért tartotta fontosnak, nehogy egy év múlva azt mondja majd valaki, hogy „maguk ott álltak és bamba módon nézték, hogy mi történik…”. Végül hangsúlyozta, „az olyan platformszabadság számomra elfogadhatatlan, ami teljesen parttalan”.11 Grósz Károly tehát kitartott a reformkörökkel kapcsolatos markáns véleménye mellett. Az megfelelt a demokratikus centralizmus elvén felépülő kommunista párt ideológiájának és szervezeti struktúrájának. Ezután a 10 fővel kiegészült Központi Bizottság – nagy taktikai vita után – végül 9 tagú PB-t választott. Németh Miklós 103, Grósz Károly 102, Nyers Rezső 101, Jassó Mihály 100, Iványi Pál 98, Vastagh Pál 91, Pozsgay Imre 89, Tatai Ilona 85, Hámori Csaba pedig 75 szavazatot kapott. A PB-ből tehát kimaradt Berecz János, Csehák Judit, Lukács János és Szabó István. Amint láttuk, a 10 új KB-tag között voltak ugyan fiatal reformerek, de többségükben Grósz Károlyt támogatták. Ez volt a jellemző az új PB összetételére is. Így összességében Grósz Károly hatalmi pozíciói megerősödtek. Pozsgay Imre PB-n és KB-n belüli pozíciói viszont meggyengültek. Ugyanakkor érzékelhetőek lettek a Grósz Károly és Németh Miklós között formálódó ellentétek is. Az április 12-i KB-értekezlet egyik érdekessége Nyers Rezső szótlansága volt. A másik, hogy a testület előtt szerepelt utoljára a már nagy beteg Kádár János. Sokszor összefüggéstelen beszédében 1956-os tevékenységéről és a Nagy Imrével kapcsolatos tetteiről próbálta elmondani az elmondhatatlant.12 Ilyen erőviszonyok mellett talán érthető, ha Pozsgay Imre és Nyers Rezső 1989. április 15-én, Kecskeméten nem támogatták azokat a reformértelmiségieket és reformkörösöket, akik a pártszakadást, illetve az MSZMP-ből való kiválással egy új, demokratikus párt létrehozását szorgalmazták. E két nagy formátumú reformpolitikust tehát a nemzetközi, a párton belüli és a belpolitikai erőviszonyok egyaránt arra figyelmeztették, hogy személyes súlyukkal ne a pártszakadást, hanem az MSZMP-n belüli reformszárny megerősítését szorgalmazzák. Ennek a folyamatnak a bemutatása azonban már egy másik tanulmány feladata lesz.

11 12

Uo.: 751. o. Uo.: 758–767. o.

111

Tabajdi Csaba: A magyar külügyesek Magyarországért, szerepük a reformköri mozgalomban

Kedves Barátaim! Azt hiszem, hogy egy ilyen tanácskozás akkor követi el a legnagyobb hibát, hogyha könnyezve önmagán, nosztalgiázik. Ebben a helyzetben nagyon nem szívesen beszélek a felkért témáról, bár nagyon sok a mondanivalóm. Amikor Magyarország '89-ben úgy nézett ki, hogy nagyon mély válságban van, ennek a reformköri mozgalomnak az adta meg az erkölcsi hitelét, erejét, társadalmi hitelességét, hogy nem a hatalomról szólt, hanem Magyarország megmentéséről. Magyarországnak a válságból való kimeneteléről szólt, arról, hogy legyen egy vérmentes békés átmenet. Nem indultunk mi rendszerváltóknak, ne hazudjuk ezt, mi modellváltónak indultunk, emberarcú szocializmust szerettünk volna, ami azóta sem sikerült senkinek. Kínában is próbálkoznak, bár azt kell mondjam, hogy az összes mutatójuk alapján a világon a legnagyobbak közé tartoznak a társadalmi különbségek szempontjából, tehát ők sem az emberarcú szocializmus felé mennek. Arról nem is beszélve, hogy nincs demokrácia, nincsenek emberi jogok Kínában. Engem most az foglalkoztat, hogy Magyarország elvesztegette a kétezres évtizedet, és el fogjuk vesztegetni ezt az évtizedet is. És hogy Magyarországnak újra kellene egy kormányképes erő, amely ezt a társaságot leváltja. Hogy megteremthető-e a jelenlegi, ellengyelesedett […] demokratikus ellenzékből egy igazi rendszerváltó párt, számunkra ez az igazi dilemma. Nem az, hogy az Új Egyenlítőben Pozsgay Imre jól emlékszik-e a Jakovlevvel való találkozóra. Majd meg fogom írni, hiszen 25 éve voltam munkanélküli, és most július 1-jétől újra az lehetek, lesz időm megírni, hogy az Imrét hogyan csalta meg az emlékezete, hiszen ezen a híres római találkozón négyen voltunk, Jakovlev és a tanácsadója, Pozsgay Imre és én, aki a tolmács voltam. És szó sem volt arról, hogy az Imre veszekedett volna a Jakovlevvel. Azóta is bánom, hogy a találkozót megszerveztem, mert a találkozót azzal a céllal szerveztem meg – amiről Sz. Bíró barátom is szólt –, mert ő volt a legprogresszívebb az akkori szovjet vezetésből, Gorbacsovnál is progresszívebb –, reméltem, hogy kapunk egy bíztatást mi, reformpártiak itt Magyarországon. Hajrá előre, csináljátok, menjetek előre, álljatok az elkerülhetetlennek az élére! Igen, mi álltunk, reformkörösök az elkerülhetetlennek az élére. Ezt egyébként egy másik „reformkörös”, De Gaulle mondta: az elkerülhetetlennek az élére kell állni. És mi akkor ezt megtettük, és világtörténelmet csináltunk. Nem árt, ha ebben a teremben levők tudják, ezt a tíz év tapasztalatából, Európa parlamenti dimenzióból is

112

mondom, hogy Magyarország kétszer szerepelt a XX. században a világtörténelemben komoly súllyal: az ’56-os forradalommal és szabadságharccal, és a ’89-es átmenettel. És jövő héten kedden ti valamennyien ott lesztek annak a teremnek a falán, ami igaz, hogy csak Horn Gyula nevét fogja viselni az Európai Parlamentben, de ez jelképesen, szimbolikusan azt a közös küzdelmet mutatja meg a ’89-es átmenetben, amit a reformelit, elsősorban Pozsgay Imre vívott. Nem írjuk át a történelmet, én nem vagyok hajlandó. Nem a mai Pozsgay Imréből kell kiindulni. Pozsgay Imre volt az első, Nyers Rezső bácsi, Németh Miklós, Szűrös Mátyás és Horn Gyula, vagy Horn Gyula és Szűrös Mátyás. Ők voltak a plakáton is. Baromi nehezen fogták meg egymás kezét, nem akartak szerepelni a plakáton – emlékezzetek rá! De visszatérve a jelenre barátaim, ebből a pártból, az MSZP-ből és a többi szövetséges erőből lehet-e váltóerőt teremteni? Mert Magyarországnak nincs több elvesztegetni való ideje. Magyarország csúszik lefelé Közép-Európában is. Már a lengyelek befogtak bennünket. Lényegében a lettek is le fognak hagyni bennünket egy-két éven belül. Bevezették az eurót. A litvánok is be fogják vezetni az eurót, de nem ez az érdekes. A szegénységet tekintve, az egy főre jutó nemzeti jövedelmet, GDP-t tekintve már csak Románia és Bulgária van mögöttünk. Kedves Barátaim, ez az, ami igazán érdekes, meghatározó és fontos. Ezért kellene az MSZP-ből, a DK-ból, az Együttből, ezért kellene egy váltóképes erőt összehozni. Hogy hogyan, az nem lesz egyszerű. De a Magyar Szocialista Pártból újra egy erős demokratikus pártot kell csinálni. Ahol a fékek és ellensúlyok nem működnek, ott nincs demokrácia. Gondoljatok bele: Horn Gyula idején Vitányi Iván volt a választmány elnöke, milyen nagy belső harcok, küzdelmek voltak! Demokrácia volt. Kettő: egy versengő többpárti rendszerben csak a teljesítmény számít. Semmi más. Persze az emberi tisztesség is. Ez nem megy, és tulajdonképpen most ezzel a tehertétellel kell szembenéznünk, hogy bármennyire is megújul a pártvezetés, ott van tehertételként egy alkalmatlan emberekből álló parlamenti frakció. Hasonlítsátok össze azzal a 33 emberrel, aki ’90–94 között volt. És visszatérve Barátaim, igen, mi történelmet csináltunk. Nagyon fontos az is – Géczi Jóska most a lustaságodat ellenpontozom –, nagyszerű dolog, hogy ezt a munkát összefogod. Sipos Józsival és a többiekkel meg kell hogy írjuk még mélyebben, mert ennek politikai jelentősége van, nem mi miattunk, nem a nosztalgia miatt. Részben be kell bizonyítani a fiatal nemzedéknek, meg kéne szabadítani az MSZP-t meg a többi pártot a kommunista bélyegtől. Két dologgal lehet leginkább: 1956-ban a reformkommunisták, Nagy Imre voltak a meghatározók, a ’89-es átmenetben mi voltunk, a reformerek voltak a meghatározók, a reformelit, a reformpolitikusok és a reformkörök mint mozgalom. Ennek a mozgalomnak van egy fontos üzenete a pártnak – ami nem tudom, hogy él-e még. Kemény mondata volt az Ildikónak, de azt kell hogy mondjam, járva az országot, nagyon sokszor tényleg az volt az érzésem, hogy

113

ez egy autista, befelé forduló párt, és már nem is lehet tudni, hogy él-e még, mozoge még. Megmozdítható-e még? Ne hazudjunk önmagunknak! Meghirdethetnénk egy újabb reformmozgalmat, de ez már nem a mi nemzedékünk feladata. De ez a mostani nemzedék nem is kíváncsi ránk. Nemcsak miránk nem kíváncsi, a saját nemzedéke legjobbjaira sem kíváncsi. Tehát ha a teljesítményt, a szellemi építkezést nem állítjuk helyre … Barátaim, hol van nekünk szellemi mozgalmunk a baloldalon? Hol van, hol van egy Századvég iskolánk? Háromszor voltunk kormányon, nincs képzésünk, a tudósainkat, a hozzánk közel álló embereket nem tudjuk támogatni. Nem támogattuk. Nézzétek meg a Jobbikot, miféle szellemi, kulturális, érzelmi mozgalmat teremtett! Nem kell szeretni a Kárpátiát, a fene szereti, rosszul vagyok tőle, de teremtett egy érzelmi kört. Keserű Imrére nézek, és rá gondolva mondanám azt: Barátaim, ha a baloldalnak nem lesz éthosza, érzelmi töltete, ha megmarad ebben az üres technokrata és még tetejében tehetségtelen állapotában, akkor nincsen az Orbán-kormányt, a Fideszt leváltani képes erő. Számomra ez a tét. És hogy most mi a helyzet? Hogy annak idején milyenek voltak a körülmények, arról egyetlenegy mondatot mondanék, hogy ugye az IMF-teher, az államadósság egyértelmű volt, mint kelepce, erről beszéltem a kecskeméti reformműhelyen, pont 25 éve. A másik legfontosabb peremfeltétel az, amiről Sz. Bíró Zoli beszélt. Az volt a problémánk, hogy a szovjet vezetéshez a párt keményvonalasainak volt elsősorban kapcsolatrendszere. Kádár, amíg hatalmon volt, ezt teljes mértékig monopolizálta. Utána Grósz monopolizálta. Annak a híres-nevezetes Jakovlev találkozónak is az volt a kicsengése, hogy Pozsgay Imre zárkózzon fel Grósz Károly mögé. És sajnos az az ember, aki koronatanú lehetne ebben, Vlagyimir Fjodorov, aki egy alosztályvezető volt a szovjet kommunista párt központi bizottságában, már halott. Nagyon jó partner volt, utólag vallotta be – már a 90-es években, a Szovjetunió szétbomlása után –, hogy „mi többet segíthettünk volna benneteket reformereket, s ezt nagyon sajnálom”, pedig ő segített a legtöbbet. De hát ő csak egy alosztályvezető volt, utólag bánták, mert látták, hogy ez az átmenet mennyire nem egy szociális piacgazdaság, nem a nyugat-európai szociális piacgazdaság irányába megy, ment. Sokszor gondolkodtam ezalatt a tíz év alatt is, hogy az Európai Unió miért is nem mondta nekünk, hogy emberek ne a vadkapitalista modell irányába menjetek, hanem a szociális piacgazdaság irányába. Azért kedves barátaim, mert először ők le akarták nyúlni a gyárainkat, bankjainkat, meg amit csak lehetett. Ezt sajnos ki kell nekünk is mondanunk, és egyszer, egy más alkalommal azt is végig kell gondolni, hogy nem kellett volna ám nekünk az IMF-fel és a multikkal szemben olyan megengedőnek lenni, mint amilyenek voltunk. Nincs igaza stílusában, mértékében, koordinálásában Orbán Viktornak, de alapirányában igen. Abban meg pláne nincs, hogy ezt nacionalizmusra használja föl. Mert meg lehetne mindezt csinálni, ha ez nemzeti érdekérvényesítés lenne, és nem annak

114

a féktelen nacionalizmusnak a felkorbácsolása, aminél már a csillagos ég a határ. Megrendítő és elfogadhatatlan az a nacionalizmus, amit minden egyes alkalommal ez az ember, meg ez a politika képvisel. Ezzel szemben nincs demokrata hazafi, alternatíva a baloldalon. Bajnai a Haza és Haladásban sok minden jót mondott, Feri is mondott néhány jót. Az MSZP elindult a kolozsvári úton, de nem folytatta tovább. És a nemzeti programjának a lényegét nem értette meg, hogy annak nem a külhoni magyarokról kell szólni. A nemzeti program lényege a négymillió szegény visszaemelése a nemzetbe. Ami egyszerre szociális kérdés és nemzeti is. [Közbetapsol a hallgatóság.] Legalább ebben a körben elmondom – el sem olvasták az elnökségi tagok –, fél évig dolgoztam rajta Ormos Máriával, Földes Gyurival, Romsics Ignáccal és még sorolhatnám a neveket. El sem olvasták! Ez nem valami lila köd, egy csomó konkrét javaslat, hogy legyen egy nemzeti olvasókönyv. Ami nem baloldali, hanem nemzeti olvasókönyv, amit oda lehet adni a diákoknak, amiből a szegénység iránt, az elkötelezettség iránt, a Móricztól a Szép Ernő szegény kisfiúján át, amitől baloldalivá válhat érzelmileg az ember. Vagy Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája. Kedves Barátaim! Igen, büszkék lehettek, büszkék lehetünk, de át kellene adni a baloldalon belül ennek a tanulságait. Mert ennek az egésznek az a lényege, hogy nem a hatalmat akartátok ti, nem is volt hatalmatok – jó, én KB osztályvezető-helyettes voltam –, én még mondhatom, hogy hatalmi átmentő akartam lenni, de nem azért csináltam. Pont 25 éve rúgott ki szegény Grósz Károly, Isten nyugosztalja. Ellenfélnek is megbecsülendő. Még most is. Most meg pláne. Pláne. A fehérterrorról rosszkor, rossz időben beszélt, de sajnos bekövetkezett. Az a nacionalizmus, az a kirekesztés, az a mocskos játék (Szabadság téri emlékmű, egyebek…) az bekövetkezett. Vagyis Kedves Barátaim, ezt a történetet át kell adnunk a fiatal baloldalnak, mindegy, hogy milyen pártban vannak. Mert egymásra, együttműködésre vagyunk ítélve. És ezt a szellemi építkezést nem ússzuk meg, Barátaim! Ha a baloldal nem teremt egy szellemi fundamentumot, ha nem tanulmányozza a skandináv, az osztrák és a német szociáldemokrácia modelljét, ha ezeket nem tanulmányozzuk, és nem nézzük a mai magyar valóságot is, nem lépünk azokban az ügyekben. Az egyházat „felejtsük el”, de hogy a vallásból mik az értékek; a keresztény humanizmusnak és a baloldali humanizmusnak hol vannak az érintkezési pontjai. És a nemzeti kérdésben nem, egy percig sem szabad ezekkel versenyezni, hanem alternatívát, demokrata hazafi européer alternatívát kell adni. Kedves Barátaim! Én ehhez partner vagyok, még akkor is, hogyha július elsejével véget ér a mandátumom, véget ér a pártpolitikai pályafutásom, de a közéleti pályafutásom nem. Gondoljuk végig!

115

Kis Andrea: Szabadság vagy vadkapitalizmus – avagy hová tűnt a gazdasági kerekasztal?

„Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.” (Ralph Dahrendorf)

A rendszerváltásról sokan, sokféleképpen beszélnek, emlékeznek. Néha úgy érzi az ember, hogy mindenkinek van egy kis saját rendszerváltása. Amikor a rendszerváltás szóba kerül, általában pártokról, politikusokról beszélünk. Van azonban egy olyan néma szereplő ebben a történetben, amelyről méltatlanul kevés szó esett az elmúlt 24 évben, amikor megkísérelték értékelni ezt a folyamatot. Ez a gazdaság. A gazdaság, amelyet nem lehet ideológiai alapokra helyezni, amely saját törvényszerűségei szerint működik. A gazdasági folyamatok nagyon nagy szerepet játszottak abban, hogy a rendszerváltás bekövetkezett. Kérdés, hogy a gazdasági rendszerváltás mennyiben segítette elő a politikai rendszer átalakulását. Milyen szerep jutott ebben az eseménysorozatban a gazdasági kerekasztal-tárgyalások résztvevőinek?

Az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása és Nemzeti Kerekasztaltárgyalások megindulása

1989. március 22-én megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, a Független Jogász Fórum kezdeményezésére, nyolc ellenzéki szervezet részvételével. Az állampárt célja a kapcsolatfelvétellel és a tárgyalásokkal kapcsolatban az időhúzás, valamint az ellenzéki erők formálódó egységének felbomlasztása volt. Ez a taktika azonban visszafelé sült el, és az események felgyorsultak. Az MSZMP-n belül szerveződő reformkörök április 15-i kecskeméti tanácskozásuk után kiadták első országos nyilatkozatukat. A pártvezetés a pártszakadás reális veszélyét látta a tanácskozásban, de az nem következett be, és nem is ez volt a Reformműhely központi célja, bár kétségtelen, hogy a hozzászólásokban ez is fel-

116

merült lehetőségként. A nyilatkozatban pártkongresszus összehívására tettek javaslatot. A cél az MSZMP átalakítása volt. Ebben a helyzetben fontos kérdéssé vált a demokratikus ellenzék számára, hogy pontosan hol van a valódi hatalmi centrum. A Németh-kormány májusi átalakítása, szakértő tagokkal történő feltöltése az ellenzék számára pozitív jelzés volt. Felmerült, hogy a tárgyalásokba a kormányt is be kellene vonni. Májusra a reformkörök hálózata szinte az egész országban jelen volt, falvaktól a városokig. Ez egyértelműen visszafordíthatatlanná tette a megindult átalakulási folyamatokat. Az igazi áttörést a reformkörök szegedi tanácskozása hozta meg május 20–21-én. Ennek hatására május 29-én a pártvezetés előrehozott kongresszus megtartásáról döntött. A reformerők és a demokratikus ellenzék kapcsolatfelvételének is fontos szerepe volt abban, hogy a pártvezetés tárgyalóasztalhoz üljön az ellenzékkel. Emellett még két esemény volt sürgető az állampárt részéről, Bush amerikai elnök látogatása és Nagy Imre és mártírtársai közelgő újratemetése. Az MSZMP elébe ment az eseményeknek, és június 10-én aláírták a megállapodást a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások megkezdéséről. A tárgyalások június 13-án, nyitó plenáris üléssel kezdődtek meg, amelyen az MSZMP, az EKA és az ún. Harmadik Oldal (MSZMP-hez közel álló társadalmi szervezetek) képviselői vettek részt. A második plenáris ülésen, június 21-én megállapodás született a tárgyalások további menetéről. Az MSZMP számára siker, hogy a gazdasági kérdéseket is sikerült a tárgyalások menetébe beilleszteni. Az ellenzék többször próbálta nyilvánvalóvá tenni, hogy erről ezen a fórumon nem kíván tárgyalni, de annak kockázatát nem merte vállalni, hogy a nyilvánosságot, tömegeket foglalkoztató kérdést a szőnyeg alá söpri. A legfőbb érvük az volt, hogy nincsenek tisztában a gazdaság valós állapotával. Ilyen adatok ismerete nélkül pedig megalapozott tárgyalásokat folytatni nem lehet. A gazdasági kérdések azonos szintre helyezése a politikaiakkal jó lehetőséget teremtett volna az MSZMP számára, hogy a felelősséget az ellenzékkel megoszthassák. Ezt az Ellenzéki Kerekasztal szereplői nagyon jól érzékelték. „Tölgyessy Péter: […] Ők a gazdaságnak teljesen azonos súlyt akarnak tulajdonítani. S ahogy a Tardos Márton mondta nekem, az a céljuk, hogy behúzzanak minket a vállalt felelősségbe. […]. Magyar Bálint: Ami a gazdaságon belül nem gazdaságpolitikai kérdés, hanem direktben politikai kérdés: a tulajdonreform, ez egy ilyen kérdés, [továbbá] az átalakulási törvény, ami ezzel kapcsolatos…[…].

117

Tölgyessy Péter: Ilyenek is vannak benne: ’a szerkezetátalakítási probléma, és az azzal kapcsolatos foglalkoztatáspolitika’. Tehát, ha Ózdon meg akarnak szüntetni egy üzemet, akkor az Ellenzéki Kerekasztal adja a nevét az üzem megszüntetéséhez. (Magyar Bálint: Igen.) (Egyszerre többen beszélnek.) Baranyai Tibor: Munkanélküliségért vállalni a felelősséget? Tölgyessy Péter: Írjuk alá, hogy egyetértéssel elbocsátani…?!”1 Csakúgy mint a politikai kérdésekben, a gazdaságiakban is hat albizottságot hoztak létre. A középső szint beiktatása, ahol az albizottságok által létrehozott anyagok megtárgyalása történt, szintén az állampárt számára volt kedvezőbb, hisz így a nyilvánosság a viták középszintre helyezésével kizárhatóvá vált.

Az ellenzéki pártok gazdasági elképzelései 1989-ben

Megállapítható, hogy az ellenzéki pártok elsőként a súlyos gazdasági válságra hívták fel a figyelmet. Az újonnan alakuló pártok közül elsőként a Magyar Demokrata Fórum Lakitelki Nyilatkozata említi ezt. „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. […] Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe.[…]. Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során.[…].” 2 Ezt követően a Fiatal Demokraták Szövetsége, majd a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt is erre hívja fel a figyelmet. A valós programalkotás 1989 tavaszán kezdődött, és megállapítható, hogy a gazdasági kérdésekben sok a hasonlóság, de legalább ennyire különbözőek is. A tárgyalások és az egyre közelebb kerülő és egyre inkább valóssá váló szabad választások lehetősége az eseményeket felgyorsította. A programok finomítása szükségessé vált,

1 http://w3.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=1144%3Aazeka-uelese-1989-junius-9&catid=72%3Aaz-ellenzeki-kerekasztal-targyalasainakhangfelvetelei&Itemid=203&lang=en, 2015.február 16. 2 http://www.nemzetiforum.hu/index.php?id=lakiteleki_nyilatkozat, 2015. február 16.

118

hisz így vált lehetségessé a többi párt programjától, gazdasági elképzeléseitől történő elhatárolás.

Lopakodó reformoktól a kerekasztal-tárgyalásokig

A szocialista tervgazdaság bevezetésével a piactól és a fogyasztóktól való elszakadás jellemezte a magyar gazdaságot. 1956-ot követően a politikai vezetés érzékelte, hogy változásokra van szükség. Azonban az 1957-ben bevezetett korrekciós gazdaságpolitika ugyanúgy fenntartotta a merev tervgazdálkodást. Ezektől az évektől kezdve a fő cél a lakosság életszínvonalának a fokozatos, lassú emelése és fenntartása lett. A jólét fenntartásának görcsös akarása lett a kádári politika alapja. Ezt egyre nehezebben sikerült fenntartani, míg végül a ’80-as évek közepére egyre inkább kezdett a magyar gazdaság összeroppanni. Az 1960-as évek elejének gazdasági fellendülése a gazdasági rendszer hibáit, hiányosságait nyilvánvalóvá tette, felerősítette. Több szocialista országban kezdtek ekkor reformprogramok kidolgozásába. Egyre többször került szóba a szocialista piacgazdaság fogalma. A szocializmus keretein belül egyfajta harmadik utas politika kialakítását tűzték ki célul. A magyarországi reformok kidolgozása Nyers Rezső nevéhez köthető. Hosszú kidolgozási folyamat után 1968. január 1-jén került bevezetésre az új gazdasági mechanizmus. A fentebb vázolt reformok mellett a gazdaságfejlesztés másik lehetősége a hitelfelvétel volt. A hetvenes években Magyarország igen kedvező feltételekkel jutott hitelekhez a nemzetközi pénzügyi piacon. Ez hosszú távon azonban rendkívüli terhet jelentett a költségvetés számára. A hetvenes évek olajárrobbanása idején a politikusok hosszú ideig hitték, hogy a világgazdaság kedvezőtlen tendenciái nem gyűrűznek be a magyar gazdaságba. Az évtized végére azonban kiderült, hogy az elmélet téves volt. Az 1978-as gazdaságpolitikai fordulat elsődleges célja az eladósodás megállítása volt. Ennek ára a növekedés és a beruházások visszafogása volt. Az életszínvonal-emelkedés politikájához a politikai vezetés görcsösen ragaszkodott. A pénzügyi összeomlás elkerülése érdekében Magyarország belépett a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba. A kül- és belpolitikai környezet azonban ismételt visszalépésre késztette a reformok híveit, hogy azután újult erővel, 1984-ben elinduljon a gazdaságpolitikai reform harmadik szakasza. A reformok kidolgozása három szinten folyt: az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében, az 1981-ben létrehozott Gazdaságirányítási Egyeztető Bizottságban (GEB) és a párt szintjén, a Konzultatív Testületben, amelyet a Gazdaságpolitikai Bizottság mellett hoztak létre. Ekkora az adósságállomány hatalmasra duzzadt, a költségvetés hiánya jelentős volt. Az életszínvonal csökkent, és ami leginkább elindította a repedéseket a gulyás-

119

kommunizmus falán, hogy megjelent az infláció és a munkanélküliség. Ezt követően az események felgyorsultak, a vezetés próbált előre menekülni. Azonban egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági reform kevés, politikai reformra is szükség van. A kétszintű bankrendszer 1987. január 1-jén jött létre. Ezzel a rendszerváltást megelőzően három évvel a jegybanki és hitelbanki feladatok szétválasztása megtörtént. Az adóreform során bevezették a magánszemélyek jövedelemadóját, és ezzel a lakosság nagy része adóalannyá vált. Az 1988-as évet megelőzően a vállalatoknak és a kisiparosoknak, valamint a szellemi szabadfoglalkozásúaknak kellett adózni. A lakosság számára a létező házadó, gépjárműadó csekély mértékű elvonást jelentett. Mivel lényegében az ötvenes évek óta adó nélküli társadalom voltunk, a lakosság tömegei számára nem volt nyilvánvaló, hogy a számára ingyenes szolgáltatásokért, mint egészségügy, oktatás, csak a legfontosabbakat említve, valakinek fizetnie kell. A gazdasági értelemben vett rendszerváltás alapja az adóreform volt. A társasági törvény „a Grósz-kormány első nagy jogalkotása volt, különleges kormányzati kodifikációs bizottság készítette elő”.3A párton belül kemény kritikával illették a törvényt. Kizsákmányolás megteremtésével, a kapitalizmus utánzásával, az igazságtalan gazdagodás lehetőségének megteremtésével vádolták. Pedig egy áttörést jelentő jogszabály született meg. A gazdasági társaságok működésének alapvető jogi környezetét jelenti. A piaci verseny keretei között szabályozza a társaságok működését. A gazdasági rendszerváltás alaptörvényének tekinthető. A legfontosabb hozadéka, ami elindította az országot a kapitalizmus felé vezető úton, hogy lényegében legalizálta a magántulajdont. A magánszféra a kisvállalkozásokon keresztül szépen lassan fejlődött az elmúlt évtizedben. Megszűnt a külföldi befektetések állami ellenőrzése is. Az 1988. évi XXIV. tv. a külföldi befektetéseket védte. Ezzel a magánvállalkozások legitimizálása és a külföldi befektetések elől az utolsó akadály is elgördült.

A spontán privatizáció

Hiányosság, hogy az állami vagyon védelmének érdekében nem intézkedtek. A 1989 májusában elfogadott átalakulási törvénnyel utat nyitottak a spontán privatizáció felé. A privatizációs törvény megkésése, a számviteli és vagyonvédelmi törvény hiánya

Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása, Park Könyvkiadó, Budapest, 2012., 146. o.

120

miatt a szakemberek a későbbikben joggal tettek szemrehányást. Az állami vagyon sok esetben ellenérték nélkül, vagy csak csekély ellenérték fejében került magánkézbe. Amíg a társasági törvényt az akkori ellenzék tudomásul vette, és inkább balról kapott kemény kritikát, addig az átalakulási törvény vitája felkavarta a politikai állóvizet. 1989 tavaszára a gazdasági helyzet olyan súlyossá vált, hogy komolyan felmerült a privatizáció gondolata is. Grósz Károly ekkor már gazdasági szükségállapotot emlegetett.4 A politikai vezetés körében, a parlamentben is egyre többször hangzott el, hogy az országot államcsőd fenyegeti. „Egyre jobban vágyott mindenki a privatizációs bevételekre […]. Éppen ezért Medgyessy Péter 1989 tavaszán két kormánybiztost is kinevezett a privatizációs ügyek kezelésére – Martonyi Jánost, mint kifejezetten privatizációs kormánybiztost és Tömpe Istvánt, mint az állami tulajdonosi szervezet létrehozásáért felelős kormánybiztost, de a társasági-privatizációs jogalkotás nálam maradt.” 5 A bajban lévő nagyvállalatok vezetői léptek, és kihasználva azt a pénzügyminisztériumi rendeletet, amely kft. alapítására adókedvezményt biztosított, gyáregységek összevonásával kft-ket hoztak létre. Megnőtt a számuk a külföldiek részvételével megalapított vegyesvállalatoknak. Ezek a tényezők indították be a spontán privatizációt. A politikai vezetés nemtetszését az váltotta ki, hogy elsősorban központilag szerettek volna privatizálni. A vállalti önkormányzás felszámolása, ami a folyamatot megállíthatta volna, akkora ellenállást váltott volna ki, hogy politikailag senki nem merte felvállalni. „Tömpe, Bokros, Surányi […] burkoltan (sosem mondták ki) azt akarták, hogy az átalakulási törvényben mi, jogászok szüntessük meg a vállalati önkormányzást, és hozzunk létre….állami vagyonkezelő szervezetet vagy állami tulajdonosi alapot. Ezt viszont az igazságügyi kormányzat nem kívánta felvállalni, amire Bokros Lajos az MNB-ből a jogalkotásra zúdította az ellenzéket és főleg a sajtót. A kormányon belüli nézeteltérésből így lett az ellenzékre átvitt politikai műbalhé.”6 A privatizáció folyamata ellenőrizhetőbb lett volna, ha nincs fáziskésés az átalakulási törvény és az állami vagyonkezelésről szóló törvény között, magyarán ha ezeket egyszerre fogadják el.

4 5 6

Sárközy, 150. o. Uo. Sárközy, 151. o.

121

Bokros Lajos 1989 májusában hét pontban foglalta össze az átalakulási törvény elfogadhatatlanságát. Megállapítja, hogy a törvényjavaslat indoklásában az szerepelt, hogy ez egy technikai norma, amely a tulajdonreform kibontakozásának nem szab gátat. Bokros szerint ez elfogadhatatlan, hisz valós tartalom nélkül nincs törvény. Egyértelműen leszögezi, hogy ez egy piac- és versenyellenes törvény. Veszélyesnek tartja, hogy a vagyon feletti rendelkezés jogát a vállalatok vezetőinek kezébe adja, amely az összefonódásokat megerősítené, és akadályozná egy valódi tőkepiac kialakulását. Kritikával illeti az állami tulajdon életképtelenségére való hivatkozást. Az állami vagyonkezelő működésével ez nem így lenne. Véleménye szerint az átalakulási törvény megakadályozná egy modern, európai piacgazdaság kiépítését, és önmagában csupán a régi elit vagyonának és hatalmának átmentését szolgálja.7 A kilencvenes évek privatizációs folyamatait végiggondolva, azonban jóslatai sok esetben beteljesültek. Ennek azonban nem a törvény hibái, hiányosságai a legfőbb okozói, hanem a kilencvenes évek első fele költségvetéseinek állapota. Egész egyszerűen a mindenkori kormányzatnak szüksége volt a privatizációs bevételekre. „Bokrosék szelet vetettek, és ebből hihetetlen közhangulati vihar lett. A decentralizált vállalati privatizációt és az átalakulási törvényt a tömmegkommunikációban a bűnözéssel, a visszaélésekkel és a kommunisták hatalomátmentési törekvéseivel azonosították.”8 „Összességében megállapítható, hogy valóban voltak visszaélések, de nem az átalakulási törvénnyel követték el9, és általában nem állami vállalatoknál fordultak elő.”10

Hova tűnt a gazdasági kerekasztal?

1989-re a magyar gazdaság állapota kritikussá vált. A valós helyzet a pártvezetés számára 1989 első két hónapjában már ismert volt, míg a „nagyközönség” számára 1989 végén vált nyilvánvalóvá a helyzet súlyossága. „Novemberben Németh Miklós kormányfő elmondta a parlamentnek, hogy az addig bevallott 17-18 milliárd dollárdos külföldi adósságállomány valójában 20 milliárdra

7 http://beszelo.c3.hu/cikkek/miert-elfogadhatatlan-az-atalakulasi-torveny-orszaggyules-elebeterjesztendo-tervezete, 2015. február 16. 8 Sárközy, 154. o. 9 Uo. 10 Uo.

122

rúg, míg az állam addig ugyancsak titokban tartott tartozásának összege 1100 milliárd forintra növekedett.”11 1989. június 29-én ült össze először a Gazdasági és szociális bizottság teljes ülése. A gazdasági kerekasztal-tárgyalások szép csendben folytak. A jegyzőkönyveket áttekintve kiderül, hogy sokszor hetekig nem tűztek napirendre gazdasági kérdéseket. Az egyetlen kérdés, amely megkavarta az állóvizet, az átalakulási törvény volt. A tulajdonreformmal foglalkozó szakbizottságban parázs viták folytak a beinduló spontán privatizációról. Az ellenzék és a Harmadik Oldal képviselői követelték a spontán privatizáció azonnali leállítását. A Fiatal Demokraták Szövetsége és az SZDSZ képviselője ezt eleinte nem támogatta, tartva attól, hogy a külföldi tőke meghátrál, a szerkezetátalakítás megtorpan. A nyilvánosság és a fokozott állami ellenőrzés kérdésében egységesek voltak.12 Az 1989. szeptember 18-i megállapodás egyáltalán nem tesz említést gazdasági és szociális ügyekről. 1989. szeptember 20-án záróülést tartott a Gazdasági és szociális bizottság. Gyakorlatilag érdemi eredmény nélkül zárták le ezeket a tárgyalásokat. Ezt követően még néhány alkalommal voltak megbeszélések, de Németh Miklós novemberi bejelentését követően a gazdasági bizottságok elveszítették létjogosultságukat, azon egyszerű oknál fogva, hogy az égető gazdasági problémák megoldása ezeken a szervezeti kereteken túlmutatott. A rendszerváltás rendezett körülmények között zajlott le, a politikai, kormányzati és a gazdasági alrendszerek megőrizték működőképességüket, az országot működőképes és kormányozható állapotban vehette át a választások után az új kormánykoalíció és az új politikai vezetés. „Magyarország az az ország, amely viszonylag a legjobban tudta elviselni a csapásokat. […] Ez a hosszan tartó reformfolyamat eredménye; a felgyülemlett adósságok jelentik az érem negatív oldalát.”13 A gazdasági rendszerváltás fontosságát vizsgálva, láthatjuk, hogy politikai reformok nélkül nem lett volna eredményes. A nyolcvanas évek közepétől felgyorsuló, fokozatos gazdasági átalakítás nem a semmiből jött. Gyakorlatilag 1968-tól kezdve, kisebb visszalépésektől eltekintve, folyamatos volt a reformok sora. Ezek közül a dolgozatomban tárgyalt törvények, az adótörvény, a bankrendszer kétszintűvé tétele, a társasági törvény és az átalakulási törvény a legfontosabbak. Mellettük természetesen sok más jogszabály született, amely ezeket kiegészítette, végrehajtásukat segítette. Míg az adótörvény katalizátor-szerepet töltött be, a társasági törvény

11 12 13

Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987–1990., Napvilág Kiadó, Budapest, 2006., 469. o. I. m.: 403. o. Soros György: A lehetetlen megkísértése, 2000 Egyesület, Budapest, 1991., 135. o.

123

húzótörvény volt. Az átalakulási törvény pedig végképp eldöntötte, hogy szocialista piacgazdaság helyett, a politikai reformokkal párhuzamosan, a valódi piacgazdaság felé kell lépni. Természetesen a jogalkotó követett el hibákat, amelyeket visszatekintve másként csinálnának. Abban a felfokozott politikai, társadalmi és gazdasági helyzetben ez elfogadható. A diktatúra jellege, a folyamatos gazdasági reformok a rendszerváltást követő évekre az országot jobban felkészítették, mint a környező államokat. Az egy következő értekezés témája lehetne, hogy ezekkel a lehetőségekkel hogyan és milyen módon tudott élni a magyar politikai elit és a magyar társadalom.

Irodalom A rendszerváltás forgatókönyve. 5. kötet, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 1999. Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon, 1987–1990, Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012, Park Kiadó, 2012. Soros György: A lehetetlen megkísértése, 2000 Egyesület, Budapest, 1991. Internetes források 1. http://beszelo.c3.hu/cikkek/miert-elfogadhatatlan-az-atalakulasi-torvenyorszaggyules-ele-beterjesztendo-tervezete (letöltés: 2015. január) 2. http://www.nemzetiforum.hu/index.php?id=lakiteleki_nyilatkozat (letöltés: 2015. január) 3. http://w3.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article& id=1144%3Aaz-eka-uelese-1989-junius-9&catid=72%3Aaz-ellenzeki-kerekasztaltargyalasainak-hangfelvetelei&Itemid=203&lang=en (letöltés: 2015. január)

124

Groszmann Vilmos: Népi-urbánus viták az állampárt háza táján

Tisztelt Reformgondolkodók és Reformerek! Kiss Andrea, az előttem felszólaló elmondása szerint kisdobos még lehetett, de úttörő már nem, bár szeretett volna az is lenni. Én viszont voltam mindkettő, sőt a pártba is jelentkeztem, csak oda nem vettek fel, mert túl radikális voltam. Mielőtt rövid előadásomat elkezdeném, szeretnék köszönetet mondani Géczi Józsefnek és a jelenlévő reformerek közül azoknak is, akik interjúkat adtak nekem az MSZMP reformtörekvései kapcsán, ami alapján elkészítettem a szakdolgozatomat. A reformkörök 25. évfordulója és e találkozó alkalmat ad egyrészről arra, hogy a régi harcostársak emlékezve a „régi szép időkre“, összeborulva, egymás vállát veregetve megelégedetten hátradőljenek, de alkalom lehet a polémiák folytatására is. Mégpedig egy konstruktív vitára, párbeszédre, mely abbéli megfontolásból eredne, hogy a már részben letisztult és a negyedévszázados történelmi múltat feldolgozó tanulmányok eredményeinek figyelembevételével, azt tovább írva, egy használható és tartalmilag is koherens művet alkosson, melyet a következő generációnak felhasználásra felajánlana. Annak a generációnak, amely képes lehet a magyar baloldali reformerek politikai kultúráját továbbvinni, életben tartani és a társadalom javára fordítani. Hallgatva a felszólalókat nekem kicsit úgy tűnik, hogy némelyek belefáradtak a küzdelembe és legyintenek, mintha valaminek végérvényesen vége lenne. A baloldalnak. Pedig a dolgok mindig változnak, a társadalom sohasem kerül nyugvó állapotba, még akkor sem, ha egyesek megkísérlik bebetonozni azt. Magyarországon a baloldal jelenlegi szétzilált állapotában képtelen felvenni a harcot a rendezett és fegyelmezett jobboldallal szemben. Ráadásul nincs egy támogató tömeg sem, egy „forradalmi osztály“, amit meg lehetne szervezni, akár a parlamenten kívül rekedt baloldali értelmiségiek támogatásával a jelenleg regnáló kormány ellen. Mert a játékszabályokat, a jogállamiságot, a választási rendszert folyamatosan változtató és felülíró hatalmat – amire már történelmünkben volt példa, mint amilyen a predomináns pártrendszerű Horthy-korszak, vagy a totális diktatúrát kiépítő Rákosi-korszak is volt – csak egy mindenéből kiforgatott és valóban csupán a „láncait veszíthető“ tömeg döntheti meg, akár békésen „permanens forradalommal”, vagy akár békétlenül fegyveres forradalommal. Ennyi felvezetés után rátérnék előadásom témájára, a népi-urbánus vita kialakulásának és továbbélésének egyes epizódjaira.

125

Tehát a következőkben egyrészről „A 80-as évek MSZMP-reformgondolkodói és reformerei“ címmel megírt szakdolgozatomból idéznék, másrészről pedig egyéb forrásokból válogatva szeretném Önökkel megosztani a teljesség igénye nélkül a népiurbánus viták történelmi hagyományainak kialakulásával és továbbélésével kapcsolatos elméleteket. Teszem ezt abból a meggyőződésből, hogy ennek a vitának a tisztességes körüljárása és őszinte „kibeszélése” hozzásegíthet bennünket egymás elfogadásához, az ellentétek feloldásához és ahhoz is, hogy a jelenleg mesterségesen keltett és a magyar politikai kultúrában életben tartott gyűlöletstruktúrát együttes erővel megtörjük. Rövid történeti áttekintésben a népi-urbánus polémia a ’30-as évek magyar szellemi életének egyik meghatározó jelensége volt, melynek irodalmi, esztétikai, politikai és társadalmi megnyilvánulásai egyrészről Trianonhoz kötődtek, másrészt pedig a magyar gazdaság és társadalom polgárosodási folyamatának elakadása, és az ebből eredő torzulásainak sajátos következménye, amely az irodalmi közélet felszínére tört fel robbanásszerűen, máig is kihatóan és érzékelhetően. A Horthy-korszak a társadalmon belüli vagyoni egyenlőtlenségeken csak nagyon kis mértékben tudott enyhíteni, a társadalmi osztályok zártsága miatt a ranglétrán való elmozdulásra nem volt sok lehetőség. A társadalmi mobilitás a paraszti rétegekre volt leginkább jellemző, akik munka reményében költöztek a nagyvárosokba és váltak ipari munkásokká. Az erőforrások aránytalan elosztása, a centralizált városi fejlesztéspolitika nagyban hozzájárult a népi-urbánus vita felerősödéséhez, melyek kiváltó okai tendenciózusan illeszkedtek a történelmi kontinuitás azon elemeihez, amik nem látens prekoncepciókra, hanem valós társadalmi problémákra épültek, és mint politikai követelések jelentek meg. A vidékiek aktuális életkörülményei és jövőbeli kilátásai messze elmaradtak a városban élő polgárság helyzetétől. A gazdasági és társadalmi törésvonalakon felül a vita e két csoport között absztrakabb szinten, a magyar nemzetre kiterjedő kérdések mentén is folyt. Erről Fritz Tamás elismerően nyilatkozik, mint a népi és urbánus képviselőknek azon elévülhetetlen érdemeként, amellyel a kor modernizációs koncepcióinak kidolgozásához e társadalmi vita részeként akarva-akaratlanul, de hozzájárultak. A nemzethez szorosan kötődő vidéki mozgalmakat az urbánusok, akik leginkább a polgári liberalizmust képviselték, a népieket „vegytiszta” jobboldali tömörülésként könyvelték el, rájuk sütve a népies, „völkisch” jelzőt, utalva a németországi nemzetiszocialista csoportosulásokra, miközben a népiek, ha még távol is álltak a szocialista, kommunista eszmeiségtől, követeléseikben számos baloldali, szociáldemokrata elemet fogalmaztak meg.

126

A korabeli irodalomban, publikációkban újra és újra felütötte a fejét a faji szocializmus kérdése, és a vita elfajulása, a konszenzuskeresésre való hajlandóság helyett a konfliktusok mélyítése és kiélezése jellemezte mind a két tábort. Féja Géza úgy fogalmaz, hogy „A mi népi gondolatunk nemcsak azt jelenti, hogy az égető szociális kérdéseket meg akarjuk oldani, hogy a falunak is juttatunk néhány morzsát, hanem elsősorban azt, hogy új arcot, új életirányt akarunk adni az egész nemzeti életnek és ebben a polgárságra számíthatunk a legkevésbé.” Ezzel szemben az urbánusok úgy gondolták, a magyar társadalom megújulása korántsem jöhetne létre a paraszti rétegek hozzájárulásával és legfőképpen nem a polgárság átlépésével, „mert a parasztot nem az irodalmi népieskedés és a politikai faji romantika homeopatikus gyógymódja, hanem az európai urbánus civilizáció gyógyítja meg, s teszi majd alkalmassá arra, hogy életfeltételeit megszerezze és biztosítsa”. Ezek után nem lehet teljesen alaptalan a népi íróknak az a kritikája, hogy az urbánus értelmiségiek egyfajta elefántcsonttoronyból próbálják megítélni az ország és ezzel együtt a vidékiek, a „talpasok” problémáit, és a vidéken élők helyzetéről lekicsinylően nyilatkoznak, mert nem tudnak elképzelni más kultúrát csak az urbánusat, és ezért a népet is urbanizálni akarják. A két tábor közötti vitának oldalpályája a faji szocializmus, az anti- és filoszemitizmus kérdése volt, melyben a népi írók oldaláról Németh László, az urbánusok részéről pedig Ignotus Pál voltak azok, akik a leghevesebben vettek részt az érvek ütköztetésében. A II. világháború után a Rákosi-rendszer a pluralizmus teljes felszámolásával lefagyasztotta a két tradíció évszázados küzdelmét. Rákosiék klerikális és fasiszta elhajlásnak minősítettek minden, az állampárton belül, vagy annak szatellitszervezeteiben kibontakozó (a sérelmi hagyományhoz legfeljebb érintőlegesen köthető, de a függetlenségi igény csíráját tartalmazó) népi vagy nemzeti-kommunista törekvést. Standeisky Éva „Értelmiségi antiszemitizmus a Kádár-korszakban” című művében írja, hogy a nyílt politikai antiszemitizmusnak a létező szocializmus évtizedeiben nem volt tere. A népi írói eszmekörhöz tartozó heterogén értelmiségi tábor jobbszárnyát 1945 óta figyelte a politikai rendőrség. Viszont az antiszemitizmus egyes vezetőkre éppúgy jellemző volt, mint a nem számszerűsíthető vezetettekre, csupán az előbbi kategóriákba tartozók a politikai szituációhoz igazodva hirdették, vagy éppen ellenkezőleg takargatták előítéletességüket. Mindenütt, így a sok százezernyi kommunista párttag és a sok tízezernyi funkcionárius között is szép számmal akadtak antiszemiták. A forradalom első napjaiban számos kommunista, helyi, állami és pártfunkcionárius azért is állt a régi-új kormányfő és az új pártfőtitkár mellé, mert sem Nagy Imre, sem Kádár János nem volt zsidó származású. A reformelkötelezett-

127

ségű, Nagy Imre-párti kommunisták között – akiknek száma 1956 őszén s különösen a forradalom napjaiban megsokszorozódott – ugyancsak voltak zsidóellenesek. Közülük sokan a harmadikutas népiek eszméihez kötődtek. Az MSZMP viszonya az 1956. október 23-a utáni antiszemita megnyilvánulásokhoz ambivalens volt. Akadtak a pártvezetők között olyanok, akik a probléma nyílt feltárását kívánták – zömmel nem zsidó származásúak –, míg a többség ráérzett arra, hogy a párt egyeduralmát veszélyeztetné a történtekkel való szembenézés: egyértelműen kiderülne, hogy egyedül a demokratikus társadalom képes felvetni és kibeszélni a „zsidókérdést”, vagyis véleményszabadság és politikai pluralizmus nélkül az előítéletek csak rendőri úton, hatalmi eljárásokkal szoríthatók háttérbe. A forradalom napjaiban számos példa volt ugyanis arra, hogy felszínre tört az 1945 után mesterségesen lefojtott antiszemitizmus, de egyben egy tisztulási folyamat is megindult. A zsidóellenességet egyedül a nép spontán választott szervezetei, a forradalmi bizottságok tudták kezelni. Nem egyforma hatékonysággal, s nem mindig a legemberségesebben, de mindig a józan észre támaszkodva. A szabad nyilvánosságnak teret adó plurális demokrácia volt az, amitől a restaurálódni vágyó diktatórikus hatalom leginkább rettegett. A véleményszabadság együtt járt volna az addig mesterségesen elfojtott antiszemitizmus feléledésével, s ez is elriasztotta a kommunistákat a demokráciától. Ezért a hatalom a korai Kádár-rendszerben összekuszálta a szálakat, s eleinte szorgalmasan gyűjtögette az antiszemita atrocitások elterjedtségét bizonyító adatokat propagandakiadványai számára, majd úgy döntött, hogy jobb, ha az egészről elfeledkezik, hiszen politikai tőkét nem kovácsolhat belőle. Valójában a hatalom ellenérdekelt volt az antiszemitizmus feltárásában alapvetően azért, mert nem akarta felhívni a figyelmet arra, hogy számos zsidóellenes atrocitás kommunistaellenesnek is minősíthető. A hatalmi szándék ezért az esetek többségében nem terjedt túl a hagyományos antiszemitizmus jelzésén. Kádárék jobban féltek attól, hogy kontinuusnak tartott hatalmuk zsidó származású szereplőire közfigyelem esik, mint attól, hogy a jobboldali, szélsőjobb megnyilvánulások eltussolásával a vetélytársuknak tekintett „reakció” cinkosaivá válnak. Az antiszemitizmus ellen az MSZMP vezetői az antiszemitáknak tett engedménnyel védekeztek, vezetői kinevezésekkor ügyeltek arra – a zsidó származásúak különösen –, hogy a zsidó eredetűek száma viszonylag alacsony legyen. A vélt zsidóellenes közhangulat akceptálása érdekében még kommunista szakemberekről is képesek voltak lemondani. T. M. pénzügyminiszter-helyettesi kinevezését azzal az érvvel támadta meg a KB egyik zsidó származású tagja, hogy ezzel romlana a minisztérium „felekezeti összetétele”. Komoróczy Géza szerint is a XX. század második felének Magyarországában többnyire lefojtottan élt tovább az antiszemitizmus. A származás gyakori téma volt

128

a népiek és a hozzájuk kapcsolódó értelmiségiek körében. Nyilván a többi értelmiségi csoporthoz tartozókat is érdekelte az eredet és a másság kérdése, a népi írók ideológiája azonban a magyar származásúak primátusára épült, s antikapitalizmusukhoz antiszemitizmus is társult. Az értelmiségiek egymással is szemben álló különböző csoportjai, mindenekelőtt a népiek és a balosok, egyre inkább csak erős központi hatalom támogatásával érvényesülhettek. Amikor Kádárék visszafogták a balosokat, az tetszett a népieknek, viszont mikor fordítva történt, és a népieket szorongatták Kádárék, amit a balosok fogadtak megelégedéssel, akkor a népiek úgy vélték, hogy a „balosok” hangoskodása olaj az antiszemitizmus tüzére. A feltárt aktákból merítve 1959-ben az egyik ügynök így adja vissza a népiek kommunistabarát szárnyához tartozó ismerősei beszélgetését: „A KB-ban egy olyan helyzet kezd kialakulni, mint 1955 végén és 1956-ban volt, komoly a szakadás a munkások és az értelmiségiek s főleg a zsidók között. Az MSZMP őszi kongresszusa csak azt a célt szolgálja, hogy a proletárdiktatúra igazi vonala érvényesüljön, s a zsidókat visszaszorítsák pozícióikból. Kádáréknak látniuk kell, hogy a zsidóság ma már nem támogatja őket, hanem a kivárás politikáját folytatja. A párt megbízottai és a népi írók között tárgyalások folynak, és próbálják arra rávenni a népi írókat, hogy kapcsolódjanak be aktívan az irodalmi életbe.” Egy másik beszervezett már a „kedvező” eredményről számol be, a megfigyelt volt parasztpárti funkcionárius „örül, hogy a pártkongresszuson Kádár került fölül, mert ő mégis nyugodt ember. A zsidók most csendesebbek, mint korábban voltak. Ezen méri le a jobbra tolódást.” A titkosszolgálat által megfigyelt népieknek végső soron rosszabb volt a véleményük a Kádár-rendszerről, mint a Rákosi-éráról. Kádár javára írták ugyan, hogy csökkentette a zsidók számát a párt felső vezetésében, de Rákosi okosabb, műveltebb volt Kádárnál. Rákosiékban még volt nosztalgia a magyar kultúra iránt. Megbeszélték a dolgokat Illyéssel, Némethtel, például Lukács is. Ezeknek már fogalmuk sincs a kultúráról, legfeljebb politikai érdekből közelednek Illyéshez. Ezek olyan pimasz pesti prolik. Amint az a lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderült, az ötvenes évek lefojtott antiszemitizmusa egy „alakváltozáson ment keresztül, miközben szovjet- és kommunistaellenes színezetet is kapott a kádári szocializmus évtizedeiben, ami a rendszerváltozás alatt és után sem tűnt el. Kádár János az egyik PB-ülésen óvott attól, hogy a párt, illetve a kultúrpolitika felelősei, azaz Kállai Gyula és Aczél György elődjeikhez hasonló hibába esve túlbecsüljék a mindössze néhány tucat népi író politikai súlyát és társadalmi befolyását. Szerinte a népiek nem is annyira a parasztságot, hanem az értelmiség bizonyos csoportját képviselik. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a népiek felé közeledéssel egyidejűleg erősödtek a párton belül az urbánusok elleni hangok. Az

129

urbánusok jelentette veszély azonban annál is csekélyebb, mint a népiek mozgalma, hiszen utóbbi a tömeghatását nézve mégiscsak rosszabb. A PB állásfoglalásának végül elfogadott szövege szerint a népi írók nem a „paraszti demokráciát” képviselik, de nem is fasiszták, hanem egy értelmiségi jellegű, nacionalista, harmadikutas mozgalmat reprezentálnak. De ez a harmadikutasság Kádár szerint rosszabb volt az urbánusokénál, mert nagyobb volt a tömeghatása és a befolyása a munkástömegekre. Tehát a népi-urbánus szembenállás nem tűnt el a Kádár-korban, a konszolidált rendszerben sem, a 60-as évektől, a „beszélhetünk is egy kicsit a dolgokról, meg nem is” időszakban. A kádári-aczéli politika jegyében burkoltan, áttételesen olykor nyilvános vitákon is felbukkanhatott a népi-urbánus ellentét, a kétféle szemléletmód, és a két irányzat a színfalak mögött, lassan de újjászerveződött. Az egymással szemben álló népi-nemzeti és polgári-urbánus értelmiség bizonyos tagjai, a hatalmi elit feltehetően vele szimpatizáló részénél kerestek támaszt, így próbáltak előnyöket szerezni a másik tábor tagjainak rovására. A népi-urbánus választóvonal ugyanis a politikai vezetésen belül is jelen volt. A két közeg közötti különbségeket és az ebből fakadó konfliktusokat a kommunista politika tudatosan gerjesztette és manipulálta, ami nagymértékben hozzájárult fennmaradásukhoz. A Kádár-rendszer folyamatosan taktikázott, egyszerre próbálta visszafogni és saját céljai szolgálatába állítani mindkét értelmiségi csoportot. Igyekezett párhuzamosan elnyerni az urbánus, balos értelmiségiek (jelentős részük zsidó, zsidó származású, filoszemita) és a népi írók (egy részük antiszemita) értelmiségi csoportjának a támogatását, ügyelve az egyensúlyra, mindkét irányzatnak fontos kultúrpolitikai pozíciókat porciózott ki. A kádári puha diktatúra éveiben az MSZMP-n belül újjáéledő népi-urbánus szembenállás valójában ennek folyományaként értelmezhető. A ’80-as évekre az állampárt színfalai mögött valójában már két párt működött, a Nemzetközi Valutaalaphoz – és a Világbankhoz – való csatlakozást megvalósító, az EK-val kötött megállapodásokat levezénylő, a (keleti helyett egyre inkább a nyugati) modernizációban érdekelt, az urbánus értelmiség pártját fogó, Aczél György vezetése alatt álló modernizációs, és a Pozsgay Imre irányításával szerveződő, a népi írók körével, valamint a lakitelki mozgalommal szoros szimbiózisban lévő népnemzeti. Az előbbi egyértelműen globalista modernizációs stratégiával rendelkezett, míg az utóbbi ennek nyilvánvaló, sérelmi jellegű tagadásán túl (koherens világkép hiányában) programmal nem állt elő. A nagyrészt a liberális narratíva szerint lezajló rendszerváltás során, a sérelmi jobboldal mindkét ágának a fasizmussal való világháború előtti érintkezése miatt, a függetlenségi tradíciónak a „konzervatív” oldalon történő bármely felbukkanását tévesen a fasizálódás jeleként értelmezte a mainstream szociálliberális értelmiség. Kovács András, a Közép-Európai Egyetem professzora készülő angol nyelvű kéziratában arról ír, hogy miután összeomlott a kommunista rendszer, a nyílt antiszemitizmus szinte azonnal megjelent a posztkommunista társadalmakban, így Magyar-

130

országon is. Ez a gyors előretörés sokakat meglepett. Negyvenöt évvel a második világháború után az antiszemita nyelv és antiszemita világnézet életben tudott maradni abban a rendszerben, amely hivatalosan elítélte az antiszemita ideológiákat és jogilag szankcionálta is azokat. Kovács utal Gellner és McCron azon elméletére, amely szerint az atavisztikus nacionalizmus fagyasztott állapotából felengedett a posztkommunista országokban. Ez egyszerűen azért történhetett meg, mert a kommunista rendszer nem tette lehetővé, hogy az állam, a társadalom elszámoljon a múltban történtekkel. Valójában folyamatosan mélyhűtött állapotban tartotta az antiszemitizmust. Ezért a szabad véleménynyilvánítás hatására egyes társadalmi csoportoknál, akik elvesztették korábbi tájékozódási pontjaikat, az új körülmények hatására a régi ideológiák és ellenségképek, amik közel fél évszázada hibernált állapotban voltak, de megmaradtak, ismét felengedtek és újra megjelentek a nyelvhasználatban. Ilyen az urbánusok és népiek szóhasználata is. Wiener György véleménye, hogy a népi-urbánus vitánál is többről van itt szó, és nem jó ez a megfogalmazás. Ez egy finomkodás, eufemizmus, hiszen van ennek a szembenállásnak egy még régebbi hagyománya is, mégpedig a keresztény antijudaizmus, ami átfordult politikai antijudaizmussá. Ezzel ellentétben a nyolcvanas évek reformgondolkodói és reformerei közül többen állítják, hogy nem volt jelentős antiszemitizmus, főleg nem a reformkörökben, csupán a világlátásban volt különbség. Az igaz, hogy voltak, akik a holokauszttal kapcsolatban együttérzésüket fejezték ki, míg mások nem, de a fő problémának inkább azt tekintették, hogy a Budapesti I. Számú Reformkör közelebb került az SZDSZ-hez és a demokratikus ellenzékhez. Személyes kapcsolatuk révén hamarabb átvették a demokratikus eszmék mellett a gazdasági liberalizmust is, amivel „mi“, a népiek nem értettünk egyet. Az urbánusok és a vidéki „talpasok“ között kulturális és mentális különbségek is voltak, és a „romlás“ mezőgazdasági problémákat is felvetett. Ráadásul szociális kérdésekben kevésbé voltak a pesti reformkörösök érzékenyek, mint „mi” itt vidéken. A népiek úgy látták, eleinte a megalakuláskor a Budapesti I. Számú Reformkör még nem akart „rátelepedni“ a vidékiekre, de aztán 1989 februárja után, a gyors és dinamikus fejlődés hatására megerősödtek, és már komoly erőt képviseltek. Kecskeméten, a Reformműhelyben már látszott a szellemi kapacitásbeli különbség. Az urbánusokkal meg is jelent a liberális eszme, hiszen „ők” voltak a „beavatottak”, akik már tudták azt, hogy elkerülhetetlen lesz a kapitalizmus térnyerése és vele együtt a tulajdonviszonyok megváltozása, amitől akkor a népiek még erősen ódzkodtak. Az ebből eredő viták, konfliktusok és ellentétek csak fokozták a szembenállást Novák Zoltán szerint is: „bután rosszindulatú a ’Rendszerváltók a baloldalon’ c. kiadvány azon állítása, hogy itt sokkal inkább olyan kevésbé ismert értelmiségek szer-

131

vezkedtek, akiket nem fogadtak be az előkelő budapesti reformszalonokba”. Novák még azt is hozzáfűzi: a párton belüli reformmozgalom ismeretének a hiánya mutatja azt, hogy összekeverik a reformértelmiségi elitet és a reformköri mozgalom szerepének különbözőségét. A „Rendszerváltók a baloldalon“ szerzői ezzel szemben azt állították, hogy az 1989 tavaszán megalakult budapesti reformkörök nem foglalták magukba „a helyi modernizációs elitek színe-javát“, és bár nyilatkozataikban kezdeményezően léptek fel, de gyakran viselkedtek kirekesztőlegesen, ami negatív visszhangot váltott ki. Ezt az asszimetriát próbálták tükrözni a vidéki reformkörök minőségi és mennyiségi dominanciában a fővárosi reformkörökkel szemben, ki is jelentve, hogy „a budapesti pártszervezetek egyben a legmaradibb[ak], a munkásmozgalom fellegvárainak” bizonyultak, amelyeket egy fél év múltán nem a budapesti, hanem az országosan megszervezett vidéki reformkörök ostromolnak majd meg sikeresen. Novák a konfliktust úgy értelmezi: „látni fogjuk, hogy az itt elkezdődő, ’népi-urbánus’ jellegű vitához hasonlatos szembenállás hogyan terebélyesedik ki a reformköri mozgalomban, és hogyan jutott el a Budapesti Reformkör tagságával szembeni antiszemita ellenszenvig”. Végezetül engedjék meg, hogy egy életszerű példával illusztráljam az MSZMP reformköreiben zajló népi-urbánus vitát, mégpedig egy, a reformmozgalomból kiemelkedő és számomra példaértékű „radikális” reformer, Keserű Imre esetét, aki mindkét oldalról megtapasztalta a tolerancia hiányát: „Amikor azt tartottam magamról a nyolcvanas évek közepén – meséli Keserű Imre –, hogy reformkommunista vagyok, akkor az összes nem kommunista a nyakamba borult. Aztán ugyanezek később lekommunistáztak azzal a sajtóval együtt, akik 1988 és ’89 között elsőnek tudósítottak rólunk, és dicsértek bennünket, mint az MSZMP reformszárnya.” Aztán a kecskeméti és a szegedi tanácskozás táján Pozsgay Imréhez kötődően megszerveződő Demokratikus Magyarországért Mozgalom, amely valamiféle politikai reformcentrum akart lenni, agitálta a belépésre a reformistákat, többek között Keserűt is. „Első kérdésem az volt, hogy ha egyszer van az Új Márciusi Front, akkor miért kell még egy pártellenzék? Hosszú, okos, semmitmondó válaszok következtek, míg aztán a szünetben, a büfében röhögve megkérdezték: ’Tényleg nem tudod?’ Hát ott túlságosan egyfajta emberek jöttek össze, ott van az urbánus pártellenzék, itt meg a népies. ’Valami ilyesmi’ – heherésztek. Én még próbálkoztam, mondtam, hogy de hát én is urbánus vagyok, mutattam az orromat, de ők csak lapogatták a hátamat, hogy rendes vidéki tanárgyerek vagy te, itt a helyed.” Irodalom http://www.polgariszemle.hu/?view=v_article&ID=514 (letöltés: 2014. december) http://regi.sofar.hu/hu/node/13396 (letöltés: 2014. december)

132

http://regi.sofar.hu/node/13396#sdfootnote124sym (letöltés: 2014. december) http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/tanulmanyok/kadarrendszer/antiszemit (letöltés: 2014. december) Grossmann Vilmos: A 80-as évek MSZMP-reformgondolkodói és reformerei. Szakdolgozat, 2014. ELTE

133

Hozzászólások

Keserű Imre: 1968 1989-ben, 1989 a mában

Sziasztok! Először egy vulgármarxista töriórának fog majd tűnni, amit elmondok, de aztán majd belehasítok. Miért lettünk mi reformerek? Nyilván azért, mert az, amit láttunk, az nem tetszett. Ha az ember olvasott Marxot, pláne a gazdaságfilozófiai kéziratokat, rájöhetett, hogy amit látunk, az baromira nem hasonlít a leírtakra, hogy az, ami itt van, az nyilvánvalóan nem azonos azzal, amit valamikor Marxék kitaláltak. Miben különbözik tőle? Bőven elég volt a józan paraszti ész, különösebb szakirodalom nélkül is, annak felismeréséhez, hogy míg Marxék mindenütt társadalmi tulajdonról és az ebből fakadó elosztásról beszélnek, addig itt tisztán állami tulajdon jött létre. Ebben az állami tulajdonban, és nyilvánvalóan az egész szovjet rendszerben kialakult az a fajta újraelosztási modell, amiben a párthierarchia az újraelosztás pozícióiban foglalt helyet, és ezért alakult ki ebből egy oligarchia. (És Kornait olvasva az is világos lett, hogy ez a rendszer csak a hiányt tudja újratermelni.) Aztán amikor hozzáfértünk Marcuséhoz, vagy a talán legfontosabb kordokumentumhoz, Szelényi és Konrád „Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz”, akkor vált világossá, hogy ők is, nyilván sokkal nagyobb szakmai apparátussal, ugyanezt fogalmazták meg. Világossá vált, hogy a rendszer egy ázsiai despotizmus, enyhébb megfogalmazásban egy félfeudális, nem modernizált, hatalmas államot kiépítő és a társadalmat elnyomó szervezet, amitől meg kell valamilyen módon szabadulni. Ez ugye megtörtént ’89-ben, és azt hittük akkor, hogy a modernizáció beindulhat, létrejöhet az a fajta gazdasági-társadalmi modernizáció, amelyben egy olyan szociális piacgazdaság alakul ki, amelyről Tabajdi Csaba beszélt, és létrejön az a fajta plurális demokrácia, amiről pedig a polgármester úr beszélt. Na most ugye azt látjuk mára – többen is elmondtuk –, hogy ez nem jött létre. Miért nem jött létre? Mi az, ami itt visszafordult? A Szelényi-tanulmány alapján szerintem napnál világosabb, hogy az a monarchiából örökölt és a Kádárék által többékevésbé átvett, de ideológiailag átfestett, redisztributív, újraelosztó modell, amiben az állam minden fontos forrásra ráteszi a kezét, és ezt nem piaci alapon, hanem a

134

saját politikai kénye-kedvének megfelelően osztja újra, ez a rendszer jött létre tulajdonképpen az elmúlt huszonöt évben. És ez elől emigrálnak valószínűleg százezer számra gyermekeink, nekem háromból három – gondolom hasonló számokat itt többen tudnátok mondani. Na most tehát számomra ebből az fakad, hogy itt most az a fajta jobb-baloldal felosztás, amit szeretünk alkalmazni, az tulajdonképpen a lényeget elfedi. Elfedi azt a lényeget, hogy az állam megcsapolásában, az állam emlőjének a saját célra való használatában tulajdonképpen mindenfajta oligarchia az elmúlt évtizedekben egyetértett, és ettől a Horn- és Gyurcsány-kormányok sem tudtak igazán és egyértelműen megszabadulni. Nyilván sokkal szemérmesebben, sokkal kevésbé pimaszul, sokkal kevésbé fennhéjázva tették ezt, mint a maiak, balek módra bele-bele buktak – nos, az én lányom erre mondta azt, hogy bocsáss meg fater, de számomra itt a különbség csak a balekság mértékében van és nem abban, hogy mit csinálnak az állammal és mit csinálnak a társadalommal. Csaba is, meg többen föltették itt a kérdést, hogyan jöhetne létre egy olyan ellenzék, ami ezt a korrupt, az államot gyakorlatilag einstandoló bagázst le tudja váltani. Szerintem az államból élni akaró „baloldaliakkal” nem fog. Jelentős csapda az, ha az antikapitalista baloldali hevületet beizzítjuk, mivel ezt az antikapitalista hevületet a jobboldal sokkal hatékonyabban használja, a populista meccseket sokkal keményebben tudják lejátszani, tehát ilyen szempontból a mellényt újra kellene gombolni, az állam szerepét újragondolni. Az alkotmányosság helyreállítása, az alkotmányos fékek, ellensúlyok rendszerének a helyreállítása – ezeket nem előzi meg semmi. Mert a négymillió szegény, akikről beszélünk, az szegényebb lesz, ha most itt a Fidesz-féle segélyezési politikát követjük. Félreértés ne essék, némi tűzoltó jellege lehet, de segít megszilárdítani azt a struktúrát, amiben minden egyes forintra, amit a szegénység felszámolására költenek, kilenc forint esik, ami az oligarchiák vagyonát fogja növelni. Ezt pontosan látjuk a rezsicsökkentéssel és egyebekkel. Tehát azt a fajta kényszert, hogy most ebben a baloldali mezőben helyezzük el magunkat, ezt valószínűleg oldani kell, és az alkotmányvédő vagy az alkotmányt helyreállító, a pluralizmust helyreállító, egyáltalán a demokráciát és a szabadságot helyreállító attitűd kell, hogy legyen a prioritás. [Tapsolnak néhányan.] Egyébként nem fogjátok megúszni, hogy politológiai elméletemnek egy nagyon mini változatát meg ne hallgassátok. A legnagyobb politikai törésvonalak – ha a francia forradalomtól eltelt időszaktól, mint a történelem egy kicsiny korszakától eltekintünk – nagyon ritkán húzódtak a bal- és a jobboldal között. Tessék végiggondolni – bocsánat, ha nagyon messzire megyek – mondjuk Platón harcát Parmenidésszel, a korabeli szofistákkal. A fő kérdés, hogy egy igazság van-e, vagy pedig elfogadjuk azt, hogy több lehetséges válasz van, azaz a társadalom plurális. Mi a viszonyom az egy és oszthatatlan hatalomhoz, amely megmondja, hogy mit kell gondolnom, amelyik megmondja nekem, hogy mi a helyes, és mi a rossz? És még egyszer: ez jobb- és bal-

135

oldaltól függetlenül alakul ki, ez a fajta monolitikus, erkölcsöt, értékrendet, mindenféle szempontból monolitikusan megragadó hatalom. Nekem ez a tengely borzasztóan hiányzik a politológiából (tudom, hogy ötmillió kísérlet volt már arra, hogy mit lehetne a jobb-baloldal helyett még kitalálni, szerintem egyik sem vált be eddig). Én azt gondolom, ez az „egy” és a „sok”, a monolitikus és a plurális társadalmi berendezkedés közötti különbség legalább ilyen fontos. A fő kérdés az, hogy ezt az államot elfoglaló pimasz, pofátlan oligarchiát milyen gondolatokkal tudjuk megdönteni, mit tudunk mondani annak a négymillió szegénynek, mit tudunk mondani a cigányoknak egyik oldalon, másik oldalon a roma bűnözőktől rettegő magyaroknak – de ahhoz, hogy mondjunk valamit, gondolatok kellenek, értelmes, megalapozott gondolatok. Elnézést kérek, hogy egy ilyen rendezvényen ennyire filozofikus lett a mondanivalóm, ahelyett, hogy a lobogót csattogtattam volna. Amikor én pontosan huszonöt éve azt mondtam, szerintem itt forradalmi hangulat van, akkor megkérdezték Nyers Rezsőt, mit szól ehhez. Annyit válaszolt erre, hogy az ilyen szívemberek, akik ilyeneket mondanak, azok is kellenek… [közbeszólásra] … hát igen, csak azt gondolom, hogy a józan eszünk legalább ilyen fontos. Szevasztok!

Baja Ferenc: Győzelmek és bukások az állampárt-bontó kongresszuson

A szegedi reformköröktől előre lépve arról fogok beszélni, hogy mi is történt a kongresszuson. Szeretném elmondani Nektek, hogy a baloldali.hu-n elindul majd egy folyamat, a google drive-ra fel lesznek téve az anyagok, és szerintem találkoznunk kell majd a Reformszövetség kétnapos gyűlésének idején. Budapesten volt a reformszövetségi találkozó, azaz a reformkörös, reformszövetségi találkozó. Nem megyek bele, hogy mi a reformkör, mi a reformszövetség, hol vannak a határai, mert kilépek akkor a megadott keretemből, és nem tudok a kongresszusról beszélni. A kongresszus tulajdonképpen egy folyamat volt, és ha szeretnénk dokumentálni egy folyamatot, azt mondjuk, hogy nagyon fontos, hogy legyen múltunk (mert ez hangzott itt el), akkor érdemes ezen a folyamaton végigmenni, és helyesen definiálni, hogy mik voltak a reformkörök, mi volt a reformszövetség. Meg kell határoznunk, hogy hol bukott el az a folyamat, amely egyébként már a kongresszuson

136

elbukott, mert teljes egyértelműséggel elbukott a kongresszuson. Jó, hogy ha ezt tudomásul vesszük – én tudomásul vettem. Sokan azt gondolták, hogy nem, de teljesen egyértelműen elbukott a kongresszuson. Azt is elmondom, hogy miért történt ez így. Azt is elmondom, miért én állok itt. A ’80-as, ’90-es években erős ellenzéki pozícióban éltem az életemet, majdnem minden főiskolán és egyetemen, utoljára a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Megtanultam azt, amit ti kevésbé, akik benne voltatok masszívabban az állampártban, hogy hogyan működött a Kádár-rendszernek az a mechanizmusa, amiben nagyjából mindent lehetett, kivéve kimondani az igazságot. Minden létező kompromisszumot meg lehetett kötni, de nem lehetett kimondani az igazságot. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a népművelés szakon létrejött egy kicsi közösség. Úgy gondolom – nem érintve a részleteket –, hogy ez nagyjából egy „szociálliberális közösségnek” volt nevezhető. A népművelés szak akkor nagyon elegáns volt, csupa kiváló ember tartozott ehhez a körhöz. Föllázadtunk az egyetem vezetése ellen, mert az oktatás egyébként színvonaltalan volt. Ezen lázadás kereteit akkor különféle intézményekbe kovácsoltuk össze, majd lett belőle véletlenül egy óriási balhé, mert a Bari Karcsi is odaköltözött, és a Bari Karcsival csináltunk egy színházat meg közművelődést, és elkezdtük „megreformálni” magát az egyetemet. Egy Pilinszky-darabot adtunk elő, s azt mondták, hogy ezt már nem kéne, hogy ez itt a határokat feszegeti. A Kossuth Lajos Tudományegyetem rektori tanácsa összeült, a rektori tanács előtt előadtuk a darabot, a rektori tanács a darabot megszavazta, úgy döntöttek, hogy bemutatható, kivéve a pártösszekötő tanárt az egyetemen, aki először fölismerte azt, hogy itt olyasvalami történik, ami problémákat eredményezhet, és ő egyedül a tanács ellen szavazott. Ez alapján az előadást betiltották. Az évfolyamunkról sokakat el is tanácsoltak. A darab betiltásának egyetlen egy indoka volt. Az előadásunknak olyan plakátjai voltak kihelyezve az egyetemen, ahol is nem volt rajta a plakátokon a rektori hivatal pecsétje. Nem volt probléma az ellenállással, Pilinszkyvel, semmivel sem. Ez volt az egyetlen probléma. Hozzáteszem, tele volt az egyetem plakátokkal, egyiken sem volt rajta a rektori hivatal pecsétje. Ezt csak azért hangsúlyozom, hogy lássátok, öt-tíz ember karrierje szállt el ott ezzel a döntéssel. Akkor nagyon jól megtanultam azt, hogy ha politikai ellenfeleket választok magamnak, akkor a szabályrendszereket precízen kell ismernem. Nagyon precízen. Így lettem a delegátusotokból lényegében a kongresszus szerkezetét kialakító ügyrendi bizottság reformköri tagja. Ebben a tisztségemben közelről láttam a kongresszus előkészítését és a kongresszus menetét, és így szerveztük meg azt a folyamatot, amelynek az eredményeként az első napon hatalmas, meglepetésszerű győzelmet arattunk, és ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy mi mit gondoltunk, és egyáltalán nem volt többségünk.

137

Az első napot győzelemre vittük. A harmadik napon pedig vereséget szenvedtünk. A győzelem az volt, hogy megalakult egy új szocialista párt – ez tényleg egyértelmű győzelem volt. Hozzáteszem, hogy három-négy órán keresztül – mivel akkor én láttam a sajtó kapcsolatait is –, ez meglepetés volt a világ számára is. Jelen volt a világsajtó mindaddig, ameddig az amerikaiak meg nem mondták, hogy a szovjetek nem fognak beavatkozni. Ez három-négy óra alatt kiderült, nagyjából abban a szellemben, ahogy Sz. Bíró Zoltán itt elmondta, hogy már ebben az időben szó sem volt erről, de azért az igaz, hogy ezt újra és újra meg kellett erősíteni. Kiderült, hogy nem csinálunk mi itten világpolitikát, de nagyon fontos esélyt teremtettünk a magyar baloldalnak abból a szempontból, hogy egyszer irányítsa az ország folyamatait. Ez volt az első nap. Az első nap este vártuk a reformkörök nevében, de nem csak a reformkörök voltak ott, vártuk a nagy négyeket – ugye emlékszünk. A nagy négyek közül senki nem érkezett meg. Szerintem akkor is nagyjából olyan volt a helyzet, mint mostanság. A baloldal vélt vezetői elhagyták a baloldalt. Nem értették, hogy mi folyik a társadalomban. Nem jött el a Horn, nem jött el a Pozsgay, a megnyitóra Nyers sem. Nem jött el tulajdonképpen senki. Szegény Gazsó Feri érkezett meg. Másnap elindult a kongresszus visszafordítása, elindult egy várakozás, majd utána Vitányi Iván javaslatára még a gőzt is kiengedtük a kongresszuson, mondván, hogy hallgassuk meg a négyeket, de a négyek nem mondtak semmit. Azzal zártuk a kongresszust, hogy Nyers Rezső bácsi az utolsó pillanatban azt mondta, hogy azért mégis csak bent kéne maradni a munkahelyeken. Bizony ám, tessék szíves emlékezni! És ez még hagyján, hogy ott, azzal a szavazással az összes reformelkötelezett ment a levesbe a társadalom előtt – ez egy éjszakai szavazás volt. Így döntött a kongresszus. Akkor ez rendben van. De hogy döntött a parlament? Hogy döntött az általunk akkor egyébként többségi legitimációval rendelkező parlament Németh Miklós javaslatára? Hogy döntött? Hogy ki kell menni a munkahelyekről. Szerintetek a magyar társadalom komolyan vehető országépítő erőnek tartja azt a politikai erőt, amely három hónapon belül egyszer úgy dönt, hogy bent maradunk, utána meg úgy, hogy kimegyünk? Szerintem nem. Tehát a kongresszusra bementünk azzal az eséllyel, hogy mi egy baloldali erővel adunk tematikát, hatalmi átmenetet Magyarországnak. Lehetett arról beszélni, hogy ez modellváltás-e vagy rendszerváltás – erről érdemes majd egy vitát nyitni -, a lényeg az, hogy mikor onnan kijöttünk, mi már nem voltunk érdemi politikai erő. Levált a kormány, leváltunk mi, s elindult a magyar baloldal újjászervezése. Az az állításom, hogy a kongresszus három napja alatt megjártuk a mennyet és a poklot, és a harmadik nap végül pokollal végződött. Sok mindenki másképp reagált erre, sokan azt mondták, hogy ezzel befejezték a politikát, kiszálltak. Sok mindenki gondolta úgy, mint én, hogy hát akkor ebben nem veszünk részt, aztán hazamegyünk, és helyben megpróbáljuk ezt újjáépíteni. Mindenki megpróbálta megtalálni a saját maga

138

kiútját. És aztán politizáltunk, ahogy politizáltunk. Van egy rossz hírem. A magyar társadalom most tart ott, ahol mi tartottunk huszonöt évvel ezelőtt. Akkor csak mi voltunk megverve, egy maroknyi csapat, aki tudta az igazságot, gondolt valamit Magyarországról, a világról, azt hitte, lesz ereje, hogy a politikát átformálja. Nem így történt. Mi is elkezdtünk sodródni, és odáig jutottunk, hogy mára ez a magyar társadalom számára is teljesen világos. Nem a Szocialista Párt, hanem a magyar demokrácia szenvedett vereséget. Ugyanúgy, ahogy mi vereséget szenvedtünk akkor, mert a magyar demokrácia így együttesen nem tudott kiutat mutatni huszonöt év alatt. Mint ahogy mi nem tudtunk kiutat mutatni, mert vereséget szenvedtünk – bele lehetne ebbe menni, majd később beszélgetünk, hogy miért, de vereséget szenvedtünk. A magyar demokrácia vereséget szenvedett, és ennek a „vereségdemokráciának” az igazi nyertese a jobboldal és a Fidesz, amelyik egy sima államkapitalizmust épít föl ma Magyarországon. Ennek semmi köze a demokráciához, nem államszocializmust épít, hanem államkapitalizmust, ebbe se megyek bele, majd egy kellő alkalommal érdemes lesz ezt elemezni. De ami a legfontosabb, hogy én nem látom jelen pillanatban azt az erőt Magyarországon, ami ezt a bizonyos államkapitalizmust megállítja. Önmagában biztosan nem. Ha nem lépünk ki az elmúlt huszonöt évből… A reformkörök azért szerezhettek győzelmi esélyt, mert kiléptek az akkori tematikából, a baloldalról, és kicsit az államszervezetből, a pártból és a kormányból. Új rendszert vagy modellváltást ígértek. De mindenképpen kiléptek az akkoriból. Azt mondták, ebben a rendszerben nem fogalmazom meg magam – ez egy tévedés. A rendszeren kívül fogalmazom meg magam, ez biztos. Ott, a rendszeren kívül nem tudtuk létrehozni azt a világot, amit akartunk. Modellváltás, rendszerváltás. Nem megyek bele a részleteibe, de egy biztos, most ugyanott járunk. Ha nem vagyunk képesek visszamenni a modellváltás körüli gondolkodásba, nem vagyunk képesek kritikával illetni a rendszerváltást, aminek nem volt társadalmi hozadéka, amelyik a politikai elitcserében fogalmazta meg csak ezt, és aminek a végeredménye az, amit Imre mond, négymillió szegénnyel. Ha én most 18-20 éves lennék – ezt szoktam mondani -, az akkori Baja Ferinek ma semmi esélye nem lenne a társadalmi integrációra. Semmi esélye. Szegényként, erdészként, semmi esélye. Tehát azt lehet mondani, hogy az én életem, az én baloldali életem ilyen értelemben teljesen kuka. A fiamé nem, mert én már nem vagyok szegény. De egyébként az akkori Baja Feri ma semmire nem jutna Magyarországon. És hozzáteszem, ha mi benne maradunk abban, hogy csak ebben a rendszerben fogalmazzuk meg önmagunkat, a Fidesz államkapitalista kétharmadában, ebben a típusú demokráciában, nem is lesz ez jó soha. Ebből következően az a bizonyos osztály sem jön létre, amely érdekelt lenne abban, hogy egy kicsit másként legyen. Ez az egyetlen dolog, amiért szerintem érdemes visszaszállni a politikába bizonyos keretek között. Azt is megmondom, miért.

139

Azért, mert az igazi veszély a baloldal számára a rendszerbe integrálódott álbaloldal. Ez az igazi veszély. Egy kormánynak, egy kétharmados kormánynak, egy államkapitalizmusnak, mindig szüksége van ellenzékre. Hozzáteszem ki is fizeti minden gond nélkül. Mert az ilyen típusú államkapitalizmus, ami Magyarországon épül, nem működik választás nélkül. De a választást le kell bonyolítani, ha választás van, az nem működik ellenzék nélkül. Oroszországban sem működik. Kínában még működik egy darabig, de már Kínában is gondolkodnak az udvari ellenzékről a feszültség levezetésére. A magyar baloldal előtt két út áll. Rendszerkonform álbaloldal vagy rendszerkritikus új, államépítő erő. És nem az a kérdés, hogy ez hány párt. Nem az a kérdés, hogy milyen szerkezet. A kérdés az, hogy van-e erő erre. És befejezésképpen azt kérdem: milyen legyen a következő politika? Szerintem radikálisabb. A radikalizmus Marx szerint azt jelenti, hogy a dolgokat a gyökereinél kell megragadni. És azt mondja még, hogy egyebekben pedig a dolgok gyökere az ember. A reformköröknek volt még egy nagyon fontos eleme. Lefele orientálódtak, sohase fölfelé. Mindig azt nézték, hogy vajon az embereknek mi a jó. Másképp egyébként meg is döglöttünk volna, mert fölülről el voltunk zárva a rendszertől. A szempont mindig az volt, hogy mit mondanak, és merre mennek körülöttünk. Én azt gondolom, akár tetszik, akár nem, ha ez a baloldal a hatalmi konstrukció oldaláról fogalmazza meg magát, halott. Ha külön modellként fogalmazza meg magát, talán élhet, és ha a külön modell mellé odateszi, hogy hogyan tud ez a négymillió szegény megváltozni, hogyan lehet egyébként egy globális világban hálózatos Magyarországot építeni – és most a programba nem megyek bele –, akkor van esélye arra, hogy nyerjen. Engem ebben az újraépítésben mindig megtaláltok, az Internitas Alapítvány és a baloldali.hu tulajdonképpen én vagyok. Amit lehet, a magunk szerény eszközeivel megteszünk. Gondolatokat kell cserélni és szervezkedni. Én ott leszek azon az oldalon, ahol akkor is voltam, annak idején, és örülök, hogy ezt elmondhattam Nektek. Köszönöm szépen.

Szabó Zoltán: Gyorsan elfelejtett szövetség: az ellenzék és a reformszocialisták

Géczi Jóska azt a feladatot adta nekem, hogy hamar elfelejtett szövetség címmel beszéljek a reformkörök és az akkori ellenzék kvázi szövetségéről. Nos én erről nem

140

tudok beszélni, tekintettel arra, hogy ideje, hogy huszonöt év után szembenézzünk a tényekkel és saját magunkkal, ilyen szövetség soha nem létezett. Ilyen szövetség nem létezett és nem is létezhetett, tekintettel arra, hogy mind a reformkörök, mind pedig az ellenzék tökéletesen inkoherens volt, tehát nem volt ki-kivel szövetséget kössön. Ami az ellenzéket illeti, ugye két markánsan eltérő csoportra oszlott. Voltak azok, akik változást akartak, és voltak azok, akik igazából csak hatalmat akartak. Magyarán nem az volt a baj, hogy milyen a rendszer, hanem hogy nem ők ülnek azokban a székekben, ahol szerintük ülniük kellett volna. Na, ezt nevezte Lengyel Laci – ha jól emlékszem – az osztályvezető-helyettesek forradalmának. Voltak olyanok, akiknek a kommunizmussal volt bajuk. Nos tudjuk, hogy az nem volt kommunizmus, de hát így nevezik mostanában, fogadjuk el egy pillanatra akkor, hogy így hívják. Tehát magával a rendszerrel, mint kommunizmussal, volt bajuk, és voltak olyanok, akiknek csak a kommunistákkal volt bajuk. Voltak, akik a diktatúra ellen akartak harcolni, és voltak olyanok, akik csak a diktátorok ellen akartak harcolni, vagy szerettek volna a helyükre ülni. Szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni, hogy ezt a duális megosztást hiba volna az urbánus-népi, vagy az SZDSZ-MDF, vagy a liberális-konzervatív, vagy bármi ilyen megosztásban elképzelni. Ott volt például Antall József, akit ugyan személy szerint utáltunk, mert csomó ilyen hülye dzsentri allürje volt, de egy tősgyökeres demokrata volt, miközben ott volt a másik oldalon a legradikálisabbak között Orbán Viktor, aztán nézzétek meg, mi lett belőle. De nem volt más a helyzet a reformkörökön belül sem. Itt is volt két markánsan ellentétes koncepciójú csoport. Az egyik modellváltást akart, a másik rendszerváltást. Az egyik úgy gondolta, szabad választások kellenek, és ott győzni kell, a másik ellenzéki szerepre számított, ami majd tisztítótűz lesz a baloldal számára. Az egyik amelyik szocializmust, egy jobb szocializmust akart és a másik, amelyik – nemcsak ki nem mondva, de saját magának sem bevallva – igazából kapitalizmust akart. Hát ugye, ha a tulajdonformák egyenlők, és szabad piac van, akkor az kapitalizmus, akárhogy szeretnénk elrejteni ennek a negyven éve átkozott csúnya szónak a rossz csengését. Azt is hozzá kell tenni, hogy a maradi vagy a kevésbé radikális csoportok mind az ellenzéken belül, mind a reformkörösökön belül erős többségben voltak. Egyébként nem véletlenül, mert a társadalomban is abban voltak ugye. Pető Ivánnak van az a bon mot-ja, hogy a magyar nép szocializmust akar, csak kommunisták nélkül, aztán építi a kapitalizmust kommunistákkal. Szóval mindenesetre sosem volt szövetség, mert sosem volt közös törekvés, egyik oldalon sem. Volt közös törekvés, aminek a mentén szövetséget lehetett volna kötni, voltak közös érdekek, ez egyébként az ellenzék és a reformkörök között is közös érdek volt, eltakarítani ilyen vagy olyan okból a pártnak azt a mélykonzervatív vezetését, amelyet egyébként így utólag most már visszatekintve láthatjuk, olyan nagyon nem kellett eltakarítani, mert kétségbeesetten hátrált, csak mi nem voltunk elég gyor-

141

sak ahhoz, hogy utol tudjuk őket érni. Tehát Grósz Károly úgy menekült, hogy annál jobban sem kell. Voltak természetesen olyan gesztusok, mit tudom én, amikor Magyar Bálint ugye azt mondta, hogy a reformköröknek nem az a feladatuk, hogy kiüljenek kilencedik ellenzéki pártként, hanem hogy az MSZMP konzervatívjainak fogják le a kezét, meg amikor üdvözölték ezt a szegedi tanácskozást táviratban, még néhányszor máskor. Szóval voltak ilyenek, de azért ezeket nem érdemes túldimenzionálni. Tehát én azt gondolom, hogy ez a szövetség soha nem létezett. Aztán októberben megalakult ugye a Magyar Szocialista Párt. Nemcsak a Jóska által említettek miatt, hanem a reformerők alapvető megosztottsága miatt is sikerült féloldalasra, félfordulatosra az a bizonyos ’89-es kongresszus. És aztán elkövetkezett 1990 márciusa, illetve áprilisa, ahol hülyére vertek bennünket. Amikor hülyére vertek minket, akkor meg tudtuk tenni a fordulatnak a másik felét is. 1990 után a Magyar Szocialista Párt ebből a kicsit ilyen, kicsit olyan, kicsit kommunista, kicsit szociáldemokrata, munkahelyen maradunk, de azért szocinternbe készülünk, és így tovább, és így tovább. Elég egyértelműen – igaz, hogy kényszer hatására –, de világosan megtette a szociáldemokrata fordulatot, ennek meg is volt az eredménye. És most nem csak a ’94-es választásokra gondolok, ahol ugye, ha egy háromlábú macskát elindítottunk volna szegfűvel a nyakában, az is megnyerte volna a választást. [Közbeszólásra reagálás:] … Ha most végignézed a választókerületeket Jóska, akkor így volt, jó, hát a 176-ból 149 választókerületben győztünk […] De ennél többet gondolok róla. Azt gondolom, hogy amikor ezt a fordulatot megtettük, azután ez a párt a körülményekhez képest egész tisztességesen elkormányozta három cikluson keresztül az országot. A Horn-féle ciklusban a gazdasági összeomlástól mentettük meg a társadalmat. Ami meg a sokat emlegetett elmúlt „nyócévet” illeti, azért néhány dolgot hadd mondjak el, csak úgy összehasonlításként az elmúlt „nyócévezéshez” képest. Az alatt a nyolc év alatt a GDP 17%-kal emelkedett, ami ugyan elég kevés, ez ugye évi 2%-os emelkedésnek felel meg, de Orbánék négy éve alatt összesen 2%-kal emelkedett. A beruházások a mi nyolc évünk alatt 12%-kal emelkedtek (ez évi 1,5%-os emelkedést jelent), Orbánék négy éve alatt 12,5%-kal estek! Ez évi 3,2%. A reálkeresetek – beleértve a 2008-ban kirobbant válságot is – több mint 26%-kal emelkedtek, ez évi 3%os növekedésnek felel meg, miközben Orbánék négy éve alatt összesen nem egészen 4%-kal, évente 0,96%-kal emelkedtek. Hasonlóképpen a reálnyugdíjak a mi nyolc évünk alatt 36%-kal nőttek, ami több mint évi 4%-os emelkedésnek felel meg, Orbánék négy éve alatt összesen nőtt 4%-kal. És még valami, hogy a baloldali karaktert hiányolóknak is mondjak valamit: a felső jövedelmi decilis reáljövedelme a mi nyolc évünk alatt valamivel több mint 20%-kal emelkedett, az alsó decilisé több mint 35%-kal. Orbánék négy éve alatt ezzel szemben a felső decilis 17,5%-kal növelte a reáljövedelmét, az alsó decilisé 6%-kal csökkent. Mindennek következtében a felső

142

és alsó decilis jövedelmének aránya 2003-ban 8,1% volt, ezt mi levittük… [beszólásra reagálva:] Tessék? Ja igen, tehát 8,1-szeres volt, ez 2009-ben lement 7,2-re. Volt egyébként alacsonyabb is 2007-ben, csak aztán a válság kicsit megdobta. 2012-ben mérték utoljára, akkor 9% fölött volt. [Megint javíttatják] … kilencszeres volt. Jó, helyettesítsétek be! Szóval én azt gondolom, hogy 2010-ben vereséget szenvedtünk, nem kis részben az általunk elkövetett hibák okán, de alapvetően mégiscsak azért, mert hatalmas világválság közepette voltunk kénytelenek kormányozni ezt az országot… Igazából a történelmi szerencsétlenség a 2006-os választás megnyerése volt. Egy olyan világválság közepette kormányoztuk tehát ezt az országot, amibe kevés kormány volt, amely nem bukott bele. 2010-ben ennek következtében bennünket megvertek. Ez vitathatatlan, így lett. Ami ezt követően történt, az a baloldal erőteljes szétforgácsolódása. Ennek fő okát én abban a tragikus irányváltásban látom, amit a 2010-es kongresszusán a Magyar Szocialista Párt kimondott, ez a baloldali fordulatnak elnevezett topabobo, ami egyébként se baloldali, se fordulat nem volt, csak a változásnak a minél teljesebb elutasítása és a megszerzett pozíciók merev őrzése. Ez vezetett, úgy gondolom, a szétforgácsolódáshoz is, és ez vezetett oda, hogy 2014-ben a Magyar Szocialista Párt pontosan ugyanakkora vereséget szenvedett, mint 1990-ben. Hogy valami jót is mondjak: ha a Magyar Szocialista Párt képes ugyanúgy megráznia magát, mint huszonnégy évvel korábban, és radikálisan megváltozni, akkor ez a ma háromfelé oszlott baloldal – vagy minek mondtad Imre? pluralistáknak, vagy bánom is micsodáknak –, ez a három felé osztott baloldal ilyen vagy olyan formában, de 2018-ban meg tudja verni a Fideszt. Ha a Magyar Szocialista Párt még most sem képes a változásra, 2018 is a Fideszé, és a Magyar Szocialista Párt el fog tűnni a süllyesztőben. Köszönöm szépen.

Brúszel László

Folytatom ott, ahol [Géczi] Jóska abbahagyta, mert az utóbbi hetekben vitatkoztunk. Kerényi Gyuri most nincs itt, nem jött el valamiért, holott nagyon agitáltam, de más fontos dolga akadt. Ugye megtanultuk a nyelvet? Na jó, mindegy. Sajnálom tényleg… Azért tisztázzuk, hogy a reformkörök sose akartak magukban egy párt lenni. Ugye felmerült, hogy „ha akkor pártot alakítottunk volna”. Hát mondom, mikor lett volna 143

ez? 1989. szeptember 2–3-án volt az utolsó alkalom, ha a reformkörök akartak volna pártot, de nem is akartak. Fölmerült a gondolat, mindig voltak ilyen javaslatok, de nem is akartunk sose. Ezt azért tisztázzuk! Kettő: ennek a mozgalomnak – ugye Révész Béla próbálta fejtegetni – volt-e valamiféle előzménye vagy példája a volt szocialista országokban? Szerintem nemigen. A lengyeleknél véltek felfedezni valami hasonlót, de az nem a párton belül volt. Ez tényleg egy autentikus mozgalom volt, mert, ahogy mondtuk sokszor, meg most is mondjuk, rossz nyelvezettel, hogy „alulról fölfelé”, de igaz, ez horizontális. Tehát szerintem a huszonöt évnek szinte a reformkör az egyetlen ilyen mozgalma. Ha a huszonöt évhez hozzávesszük ’88–89-et, semmi más hasonló nem volt, se jobb-, se baloldalon. Ez volt az egyetlenegy. A másik: nem volt vezére a mozgalomnak. Ez egyébként lehet, hogy a problémája is volt. Mert már most mondom gyerekek, Feri Neked is, bármilyen ez a XXI. század, bármilyen program, bármilyen vízió lehet, ha nincs erős személyiség mögötte, nem csapat. Az is köll! De személyiség! Ezt most próbálja kihasználni más valaki, de az nem fog odáig elérni. Ha nincs, akkor nincs. A reformköröknél sem volt ilyen. Amikor Kerényi Gyuri barátommal megszerveztük a kecskeméti Reformműhelyt ’89. április 15-én – ott voltatok többen –, az nem a mi rendezvényünk volt, hanem Pozsgayéké. De gyorsan szétment a hír, pártot fognak alakítani. Gondoltuk, abból úgysem lesz semmi, Gyurival rászerveztük az első reformköri találkozót. Emlékeztek rá! A reformműhely a szomszéd házban volt, a szünetében összejöttünk a megyei tanács nagy tanácstermében. Pozsgay elvtársat nekem volt szerencsém kalauzolni ebbe a terembe. Fölültem vele oda, és rátok néztem, így ültetek ott vagy százan. Ahogy szokták mondani, a csillogó szemű, reménykedő fiatalok. Gondoljátok végig, harmincöt, negyvenéves emberek, fiúk, lányok! Láttam rajtuk, hogy valami iszonyú nagy várakozás van bennük, és teljesen össze voltam belül omolva, mert tudtam, hogy nem lesz semmi. Na mindegy, Pozsgay elvtárs odajött, és elmondott egy szépen csiszolt, kerek beszédet, ahogy szokta. Megsimogatta a fejünket és azt mondta, jól van gyerekek, ez jó lesz, és majd mi megcsináljuk, a párt stb. Vége volt, pont, viszontlátásra. Én kikísértem, és ti ott ültetek. Fölmentünk és megfogalmaztuk közösen az eredeti kiáltványt, amit aztán Jóska ismertetett a szomszéd házban. Ezzel csak annyit akarok mondani, ez így ment le. Ugye említettétek a május 20-át itt, Szegeden. Itt is vártuk a főnökséget, miközben egész éjjel a papírokat írogattuk, javítgattuk. Akkor eljött a szeptember másodika-harmadika. Vártuk, hogy jön a Németh Miklós, vajon mit mond majd. Vacsora. Végre fölállt a Németh Miklós, na, most lesz vezérünk. De a végén megint csak elmondott valamit, aztán megint semmi. Tehát a reformköri mozgalom vezér nélkül. Pozsgayhoz kötötték, de sajnos nem. Pozsgay nem volt soha reformköri mozgalmi vezér, nem is vállalta fel, sőt, énnekem

144

már akkor is volt egy ilyen érzésem, csak nem voltam még így kirafinérozva politikailag, mint most, hogy gyakorlatilag mi csak belepiszkítottunk – nem vagyok öszszeesküvéselmélet-párti, de belepiszkítottunk egy elképzelt folyamatba, valakik forgatókönyvébe. Tehát valahol valakik –ne értsetek félre, nem öt ember összeült –, de valahol valakik az első lakitelki találkozó után gondoltak egy merészet. Ebben Pozsgay elvtárs is benne volt, de mi nem. És mi ebbe belepiszkítottunk. A Jóskáék ’88 november végén, és mi folytattuk tovább ’89-ben. És május 20-án itt Szegeden már keményen fölálltunk, és azt mondtuk: hohó, nem úgy van! Először rendkívüli kongresszus, és akkor soroltuk… Már nem tudtak mit csinálni. Rohadt kellemetlen volt. Egyébként a Pozsgayra volt bízva, hogy a reformköröket kezelje. És aztán lement a nyár, emlékeztek rá, és akkor jött nekem az első szembesülés a helyzettel, amikor ’89 júliusában Kecskeméten időközi országgyűlési választás volt, emlékeztek rá, az idősebbek. A reformkörök önálló jelöltet indítottak, Gráner Gyulát. Az MSZMP-nek nem volt hivatalos jelöltje. De sem mi, sem az MSZMP nem rúgott labdába. Ellenfelünk Debreceni Jóska volt, most majdhogynem egy pártban vagyunk. A múltkor mondtam neki, hát Jóska, ezt nem gondoltam volna, hogy mi egy pártban leszünk. Gondolkodott. Jóska volt a jelölt, meg is nyerte MDF színekben. Így mutogattak rám, hogy a kommunisták tönkretették az elmúlt negyven évben az országot. Én nézek rá, gyerekek akkor most mi van? ’89 júliusában megkaptam azt az impulzust, amit ’90 márciusában folytattak, és ma is folytatnak. És akkor mondtam, hoppá, akkor most mi mik vagyunk? Azonosak vagyunk a sztálinistákkal, akik ellen harcolunk? Így ütött be szeptember,[Géczi] Jóskának igaza van szeptember 18val kapcsolatban. Amit [Baja] Feri mondott a kongresszusról, az is igaz. Kimondtuk gyorsan. Gyorsan, első este, MSZP. Hát mi javasoltuk. A Tabajdi Csaba dobta fel Hajóson, hogy Magyar Szocialista Párt kell. (Új tagsági viszonnyal – B. L.) Lett. S utána jött egy szavazás. Nem az utolsó napon, utána. Négyigenes szavazásnak hívtuk, emlékeztek rá? Föl voltunk dobva. Munkahelyekről való kivonulás, munkásőrség, pártvagyon, Nagy Imre, 56. Szavazzunk! Kézfelemeléssel kellett szavazni, tehát nem titkosan. Nézek körbe, még fönt is ültek, emlékeztek rá, 1200 küldött. És 160 vagy 180 igen szavazat volt. És akkor volt a megsemmisülés. Valójában akkor. Pont! Szegény Kerényi Gyuri azóta is viseli ennek a terhét. Gyuri mindig elmondja, nem tudtuk magunkat tisztára mosni innentől kezdve, de nem akarom elmondani még egyszer. Csaba mondta, hogy mikor tudjuk levetkőzni ezt a komcsi jelzőt. Nem tudjuk, az MSZP már nem tudja levetkőzni. Lehet, hogy másképp kellett volna, így utólag vagyunk okosak. Akkor is tudtuk már, éreztük, nem jött össze, nem is fog ez a része összejönni, és ennek ellenére háromszor, ahogy mondta Feri, nyert ez a párt választást.

145

Még egy picit a reformkörökről. Magunkra is legyünk büszkék! Nem kell itt lekonyulni, a történelmünk véget ért október 8-án, de nagyon sok reformkörös barátunk bekerült az új párt vezetésébe, stb. Én ott voltam néhány évig, és azóta is persze ott vagyok, de voltam ennél közelebb is. Körülbelül a kilencvenes évek végéig higgyétek el, hogy ez a párt ki tudott jönni a gödrökből, újra tudta fogalmazni magát, mert a sokszínűség, platformszövetség, amit a Laci emlegetett az előbb, az élt benne, szerintem az vitte előre. Lehet, hogy túlzok, ez vitte előre. Ez a reformköri szellemiség még hatott a kilencvenes évek végéig. Kilencven után történt sok minden, amiről most már nem érdemes beszélni, onnantól kezdve ez kihat, és amikor elértünk oda, emlegettétek a X-es kongresszust. Bocs, nem beszélünk MSZP-ügyekről, nem akarok én sem, mert nem az a fórum ez, de azt hiszem, hogy egy szociáldemokrata pártban az a fajta sokszínűség, ami sok veszekedéssel jár, szerintem elengedhetetlen. Ha nincs egy párton belül – ki merem mondani – konkurencia, ha nincs versengés, ha nincs koncepcióversengés, akkor az a párt meghalt. Rá lehet építeni egy pártot egy személyiségre, mert rá lehet, rá van építve – de az addig él. Ugye ezt tudjuk nagyon jól. Most ez nem jött össze. […] Szóval a helyzet így huszonöt év után az, hogy a szavatossága lejárhat egy pártnak is. Generálozásra szorul. Vissza kéne az alapokig bontani, és onnantól kezdve meghatározni demokrácia, nemzet, vallás, egyházak, határon túliság és így tovább. Mindenben újra meghatározni magunkat, mert ha csak a régi kliséket próbáljuk újra fényezni, akkor garantáltan rossz helyre megyünk, mert az a hatalom, ami most van, a ’89-es alkotmány alapján átvette a hatalmat, majd csinált egy teljesen más alkotmányos mechanizmust, ami alapján meg tudja tartani a hatalmát. Értitek a nagy problémát? Ilyenre példa csak diktatórikus rezsimekben volt. Nem akarok goromba lenni, nem akarok visszamenni ’33-ig, de ilyen csak ott volt. És abban van igaza a Ferinek, hogy valószínűleg ki kell lépni a jelenlegi kereten kívülre, mert ha nem, akkor belemegyünk abba a csapdába, amit számunkra intézményesen készítenek. Most van 28 képviselő, utána 29 és így tovább. De ez már egy másik fórum, meg egy másik alkalom kérdése lesz. Örülök, hogy itt vagytok, én átnéztem a ’97-es kecskeméti találkozás szövegeit is, Jóskával nem tudtuk, hogy nevessünk vagy ne nevessünk rajta, aranyosak voltak, biztos ez is az lesz, de szerintem amíg mi összejövünk, addig még mindig jó a helyzet, addig legalább nem veszítjük el a reményt. Köszönöm szépen!

146

Vajda János

Nem tudok nevetni. [Mészáros] Balázs azzal bírt rá, hogy jöjjek le Szegedre, mert ez egy bajtársi találkozó lesz, ne törődjünk azzal, hogy kinek mi volt az elmúlt huszonöt évben a pályája, ki miket mondott, és miket engedett meg magának és nekem, nekünk. De nem tudok bajtársi találkozón sem hazugságban élni. A reformkörökben soha senki nem hazudott bele a pofájába a másiknak. Ettől voltunk mi valakik. Baja Feri mit mondott? Azt mondta, hogy ez egy alulról jövő, egymásra figyelő mozgalom volt. Nem a hatalom felé figyeltünk, hanem egymásra, és ha valamit mondtál, Lovászi Jóska, vagy mások, akkor azt eltettük a fejünkbe, és próbáltunk azzal élni. Gyerekek, ne mondjuk már azt, hogy Kerényi Gyuri azért nem jött el, mert nem ér rá. Fölkerült egy levelező listára, olvasták néhányan. Azért nem jött el, mert elvi fenntartásai vannak, személyekkel, tendenciákkal. Ezért nem jött el a Kerényi Gyuri. Lehet ezt sajnálni, lehet ennek örülni. Én azt gondolom, hogy itt most egy drámai helyzetben vagyunk. Nagyon régóta nem jöttünk össze, és egymás szemébe kell néznünk, és ez nem könnyű dolog. Senkit nem vádolok. A budapesti reformkörben voltam szervező, amikor a Lovászi Jóskáról hallottam, aki egyébként szintén pártapparátus-tag volt, mint ahogyan én. Meghallottam, hogy Szegeden valami van, máris fölhívtam, hogy nálunk is van valami, hozzuk össze. Így indultunk el, és így mentünk tovább. Meghallottam, hogy a somogyiak szervezik és a többi… Ez így indult el. Miért, mi volt bennünk? Valaki elemezte már. Marxizmus? Elolvastam? Hát én nem olvastam el. Csak egyszerűen a napi gyakorlatot vetettem össze azzal, amit a szívemben és a lelkemben, mint eszmét hordoztam. Én elénekeltem a budapesti reformkörök rendezvényén, hogy ha én majd kommunista lehetnék, ha egy igazi kommunista lehetnék, ugye a fényes szellőknek a dalát. Mert azt hittem, úgy éreztem, abba szocializálódtam, hogy ez a jó út, és ez a belső érzés találkozott azzal a mindennapi gyakorlattal, ami totál más volt. Emberek féltek, nem mertek kimondani [dolgokat], nem mertek a főnökökhöz odamenni, és a többi. Nekem ez volt, ami a reformkört életre hívta, amiért ezeket a reformköröket elkezdtük szervezni. Na de azért ez az elmúlt huszonöt év nem volt egyforma mindannyiunk számára. Mi 2004-ben létrehoztunk a reformkörök tizenöt éves születésnapján Kecskemét és Budapest – ugye emlékeztek rá, akik ott voltatok –, alapítottunk egy Társadalompolitikai Tagozatot az MSZP-n belül. Kik voltak azok? Kérem, hogy jelentkezzenek, akik ezt az MSZP-n belül gátolták. Kik voltak azok, akik pozícióban voltak, és nem álltak oda emellé a társaság mellé, pedig mit akartunk? Amit a Feri mond, kilépni a rendszerből. Gazsó Feri társadalompolitikai tézisei kiléptek a rendszerből. Ezt a rend-

147

szert akartuk ott, és nem sikerült. Elbuktunk. Ugyanúgy elbuktunk, mint korábban a reformkör. Csak mi nem tudtunk olyan széles társadalmi bázist teremteni, csak arra emlékszem, hogy decemberben a hóban száz ember bejött a Köztársaság térre, mert azt még megadták, hogy a Köztársság téren legyen. De nem tudtunk szétterülni. És mért nem tudtunk szétterülni? Mert az MSZP-nek a vezetése – az akkori és az azután következő – szétmorzsolt bennünket. Mert ez a 2004-ben indult Társadalompolitikai Tagozat 2007-2008-2009-ben még létezett, amíg ki nem szorította az addigi hatalmi vezetés. Hát elnézést kérek, ha mi reformkörösökként egymásra figyeltünk, akkor megtehetem én azt, társadalompolitikai tagozatként, hogy nem figyelek a másikra? Hát figyeltem, a választmányi elnök, a választmány alelnöke odahívott raportra, hogy mit jelent az, hogy társadalompolitika… nem akarom nektek ragozni. Ennek még nincs megírva a történelme, de tegnap véletlenül Gráner Gyula, aki szintén nem jött ide el, Gráner Gyula körbeküldött egy anyagot, ami egy összeállítás arról, hogy a Társadalompolitikai Tagozat 2004–2006 között milyen témákkal foglalkozott, milyen kiadványok, nyilatkozatok stb. jelentek meg. Most nem a társadalompolitikai tagozatról akarok természetesen beszélni, bizonyára értitek, hogy a reformkörök egy szellemiséget, egy attitűdöt, egy hozzáállást, egy emberi tartást adtak, és ez nem veszett ki mindenkiből. Nos azt gondolom, enélkül a jövőben sem tudunk továbblépni. Miért keresné itt mindenki a maga politikai helyét, csoportosulását? Nézek most itt arcokra és látom, van aki az LMP-ben kereste, van aki elment máshova, mert politikai hontalanok vagyunk. 2010-ben kiléptem az MSZP-ből, hogy megpróbáljak egy másik formációt. Akkor még azt hittem, hogy az jó lesz. A Szociális Unió. Mért Szociális Unió? Nagyon jó, hogy Feri is, Imre is, meg mások, Csaba is, azt hiszem, emlegette, hogy négymillió szegény. Hát borzasztó könnyű felismerni, hogy egy magát talán nem is bal-, nem is jobb[oldalinak], egyszerűen egy normális, érző, szolidaritással rendelkező embernek merre kell keresni a terepet, a mozgásteret. Hát csakis ebbe az irányba. Hát hogy lehet belenyugodni abba a szegénységbe, ami itt van közöttünk a városban is, de még inkább a falun. Tehát azt gondolom, hogyha reformkörről beszélünk, és a mába akarunk hozni ebből a szellemiségből, ebből az ambícióból, ebből a tenni akarásból, akkor ez az egyetlen terep. Ezzel lehet szerintem kilépni a rendszerből. De csakis olyan módon, ha itt ma lennének legalább 15-20-an fiatalok. Mert hatvan fölött én sem vállalom. Család van, gyerekek, unokák, egy csomó minden van, ami ebben az életkorban, már ha szerencsém van, akkor jár, s adódik. Nem én akarom már ezt a harcot megvívni, de ha itt lett volna az a tizenöt vagy húsz fiatal, aki elmondhatta volna, hogy ők hogyan látnak minket, mit csináltunk mi ’89-ben. És bármit mondtak volna, akkor az lehetett volna, amit a Novák Zoli mondott lefele a vonaton: elmondtuk volna, hogy kik vagyunk, hisztek nekünk, vagy nem

148

hisztek, így történt ez a szegedi tanácskozás. Én itt kiosztottam egy 8-10, vagy 15 oldalas papírt, ami leírja, talán szubjektíven, de mégis kronologikusan leírja, hogy mi volt a szegedi tanácskozás menete. Milyen témák voltak, milyen szekciók voltak, kik szóltak hozzá, kik nem szóltak hozzá, és abba az is belefért, hogy én ott nem szerepeltem jól. Na de ettől még érezzük mindannyian, hogy hiteles dolog volt, és annak a fiatalnak el tudnánk mondani, aki ma nincs itt! Nem tudom, hogy ki fogja ezt az új forradalmat megcsinálni. Mert azt gondolom, hogy forradalmi léptékű lesz az a mozgás, ami itt beindul, ha beindul. Minden mozgásnak, és ezzel fejezem be, ma már tudományosan bizonyított, kell egy narratíva, kell egy gyökérzet, amiből jön. A semmiből nem tudnak kilépni emberek. Talán próbáljuk meg, hogy mi ezt a narratívát adjuk azoknak, akik valamit akarnak. Keressük azokat az embereket! Mit csinálok én ma? Az egyik társunk, Totyik Tamás révén – Hajdúszoboszlón van – megismertem L. Ritók Nórát, aki „A nyomor széle” blogot írja a hvg.hu-n, már hatodik éve, 430 bejegyzéssel. Ő rajztanár, egy alapítványi iskolát csinál. Semmi köze nem volt a szociológiához, társadalmi problémákhoz, de belekerült abba a helyzetbe, hogy nem jártak hozzá a gyerekek. Megnézte, hogy mért nem jönnek. Kiment a faluba, kiment Toldra, egy zsákfalu háromszáz fővel, és elkezdett egy olyan módszert megszenvedni, kidolgozni, ami ötödik, hatodik éve működik, mert egyre előbbre jutnak azok a nincstelen, szegény, reményt vesztett, még azt is merem mondani Ferge Zsuzsa után, hogy agyilag letompult emberek. Elkezdenek egy picikét kinyílni. Ez az ő eredménye. Nap mint nap ezt harcolja meg, és én azt gondolom, hogy ezekkel az emberekkel kell együttműködnöm. Csomagokat küldök, lemegyek hozzájuk, most megpróbálom kiadni könyvben azt a blogot, de nem találok rá kiadót. Szóval valamit marginalizáltan, minden politikai közösségből kiszorultan próbálok csinálni. Hát rakjuk össze, hogy ki mit próbál csinálni! Köszönöm.

Rekvényi László

Roppant érdekes ez a helyzet, mert sok párhuzam van az elmúlt huszonöt év és a jelen között. Huszonöt évvel ezelőtt én aktívan reformköröztem, és egy független szakszervezetnek a szervezésében voltam aktív, ami aztán megalakult. Most itt vagyok, és egy teljesen új szakszervezeti modellen dolgozom, aminek a tesztüzemére reményeim szerint szeptember környékén fog sor kerülni, ugyanis azt hiszem, hogy Magyarországon az Orbán-rendszer nem a szakszervezeti mozgalom végét, hanem 149

kezdetét jelenti. Magyarországon nincs szakszervezet. Magyarországon vagyonkezelő szervezetek vannak, akik elhitetik magukról fizetett, szponzorált műsorokban, hogy ők a szakszervezet. Közük nincs a szakszervezethez, tisztelet a kevés kivételnek, mert vannak törekvő, küzdő emberek, kevesen. Radikálisan új megközelítés kell, ehhez a magyar ős-, úgymond nemzeti kapitalizmushoz képest kell kitalálni azt a modellt, azt a technológiát és azt a módszertant, ami ez ellen működőképes. „Sárkány ellen sárkányfű” dolog ez, úgyhogy én most ezen dolgozom, és remélem, hogy ennek lesz majd hatása. Köszönöm!

Vajdics László

Eszmetársak! Azt hiszem így szólítottuk régen egymást […] Még most is Mohácsról vagyok. Közben volt egy szláv háború. Végigéltük. Most majd megint Vatinán hidat csinálnak… Ilyen az ember. Furcsamód, de ilyen az ember. Én a baloldaliságot nem a majmok házában – elnézést én a parlamentet jellemzem így, mert azzá vált – én nem ott képzelem el. Én a baloldaliságot úgy képzelem el, hogy egy gondolkodásmód, ami közösségen alapszik. És ha van egy mozgalom, ahogy a Csaba mondta, modell. Nem tudtuk mi még, hogy mit akarunk a rendszerváltással, modellváltással. Senki nem tudta, hogy mi az, hogy kapitalizmus, a szegedi munkajogi tanszéken se tudták. Akartunk valamit, és akarunk valamit. Tovább akarunk lépni, nem úgy, hogy ezt a parlamentben lehet megoldani, hanem emberek között. Nem működnek a közösségek, beszélünk mindenfajta rezsiről, mindenki bebújik a szobájába. Igaz? És költi az energiát, ahelyett, hogy lemenne a közösségbe. Nem működnek a közösségi tulajdonok. Pont ez a szocialista párt volt kormányon, amikor a hollandok bejöttek Baranyába, és szerettek volna 10 hektáros földeket bérelni. Gráf Jóskáék akadályozták meg, mert kétezer forintos óradíjat ígértek. Nem lesz munkaerő. Miniszter volt, nem? Úgy tudom földművelésügyi miniszter. Nem kellett ehhez más ugye, átalakítások, Bóly és egyéb történet […] De hát azt is mondjuk meg, hogy a ’94-es alkuba a Bokros Lajos, akit a reformkörösök hoztak be, beletette a 17%-ot. 9% lett volna azért, hogy fejlesszék, bővítsék, 8% pedig a haszon. Húsz éven keresztül ott volt, ilyenben is sárosak vagyunk. [A felszólaló valószínűleg az energetikai cégek privatizációjára utal – ezen ügyleteket nem a pénzügyminiszter bonyolította, bár a másik miniszter is reformkörös volt anno. – a szerk.] No most a baloldaliság. El kellene indulni olyan közösségi formák közé. Minden lehetőségünk megvan rá. Internet meg gazdasági kapcsolatok, és talán adni olyan for150

mát a fiataloknak, hogy lehet ezt csoportosan csinálni. Lehet csoportosan csinálni vidéki közösségekben. Ne így tanítsák meg azt a nyírségi gyereket, aki tudott újra kapálni, csirkét nevelni… Lehetne ezeket bizonyos részben a szakszervezetek részéről is csinálni, mert nemcsak, hogy kivonultak, hanem munkaügyi döntőbíró vagyok, láttam, egyetlenegy kisember ügyét sem képesek segíteni rendezni. Nahát, akkor erről lehet beszélni, ezt sem léptük meg, nem lépjük meg a települések közötti együttműködést, nem lépjük meg a határokon túli együttműködést. Mindenki beszél Trianonról, lehet, hogy szerencsénk volt, mert megmaradt tízmillió magyar, és nem pedig négymillió, ha úgy alakul. Ezzel sem foglalkoztunk. Lehet modellezni, hogy bizony ez másképp működik. Éppen mondtam a Tabajdi Csabának, meg lehetne mondani, hogy a szocialista párt, annak idején a Kósa Feriékkel úgy indult, hogy egy népnemzeti mozgalom. Elfelejtettük a Németh László minőségforradalmát, helyette elolvasta a Gyurcsány Feri, ugye az angliai harmadik utat. Hát akkor meg mi a nyavalyát akarunk? Ha a reformköri mozgalom élni akar, menjünk az emberek közé, és azzal foglalkozzunk, hogy a környezetünkkel és egymás közötti informatikai rendszerrel ilyen gondolatokat tudunk mondani az embereknek. És akkor nem kell úgynevezett banki vesztesnek lenni, olyan típusú banki vesztesnek lenni, hogy senki nem mondja meg a szomszédjának, hogy meg vagy hülyítve. Nem mondtuk meg, most pedig mindenki szeretné valamilyen módon bíróságon keresztül visszahajtani a bankot. Hát szólni kellett volna. Kihalt belőlünk. Indítsuk el újra, egy ilyen mozgalomnak szívesen adnám a „Nekünk Mohács kellett…” nevet. Mi mohácsiak szívesen segítünk.

Novák Zoltán

Hezitáltam, hogy egyáltalán hozzászóljak-e. Hogyha egyszerű baráti találkozó lett volna, akkor örömmel hallottam volna itt […] reformköri barátaimat, társaimat, de hát a meghívón az van, hogy tudományos találkozás. [A meghívón nem az volt – a szerk.] Jó, hát akkor akár az első fele tudományos tanácskozás, amire itt összejöttünk. És meg kell mondanom, hogy csak ez a fölszólítás kényszerített engem, hogy most ide kijöjjek és beszéljek, mert a tudományos tanácskozásnak egyik legfontosabb ismérve, hogy a különböző nézetek ütköznek, különböző nézetek vitáznak egymással, és abból kialakul valami többségi álláspont vagy különvélemény. Egyáltalán, megvitatódnak a dolgok. Ez az első probléma, amit szerettem volna elmondani.

151

A második még nehezebb probléma, mert amit most az elkövetkezendő néhány percben még el akarok mondani, az egyrészt és elsősorban a személyes ügyem, és aki rosszindulatú vagy rosszakaratú, az az egész fölszólalásomat majd úgy minősítheti, hogy ez csak a saját maga kis ügye miatt szólalt föl. De azért szólalok föl, ahogy az elején kezdtem, hogy tudományos tanácskozás és az én személyes ügyem ily módon ellent mond annak, hogy tényleg tudományosan vitassunk meg bizonyos dolgokat, nevezetesen arról van szó, hogy én több évi munkával megírtam a budapesti reformkörök történetét, és ezt elhelyeztem természetesen a reformköri mozgalom történetében, tehát ily módon a reformköri mozgalom történetéről is szó van az én könyvemben. Na, most azért, hogy az indulatok ne ragadjanak el, ezért nem azt csinálom, hogy a mostani indulataim alapján beszélek, hanem fölolvasok nektek egy másfél oldalas későbbi utószót, amit miután a könyvem fölkerült az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus könyvtárába, utána néhány évvel később föltettem a könyvem utószavaként. Nem hosszú, úgyhogy legyetek szívesek meghallgatni.

Későbbi utószó

A könyv Előszavából kiderül, hogy az 1999-ben, Marcaliban tartott, a reformköri mozgalom születésének 10. évfordulója alkalmából rendezett tanácskozáson határoztam el, hogy meg kell írni a mozgalom, benne az MSZMP Budapesti Reformkörének a történetét, mely elhatározást csak nyomatékosította a „Rendszerváltók a baloldalon” című, még azon az őszön megjelent kiadvány (szerkesztők: Ágh Attila, Géczi József, Sipos József). Rá kellett döbbennem, hogy a történelemhamisítás e mozgalom történetével is megkezdődött. Jó háromévi munkával megírtam a kéziratot, és azonnal hozzákezdtem művem kiadásának megszervezéséhez. Az alábbiak ezzel kapcsolatos igyekezetem történetét kívánják röviden elmesélni. Mivel a Históriában 2002 elején tájékoztatás jelent meg arról, hogy kilenc akadémiai intézet a Széchenyi-terv támogatásával a magyarországi rendszerváltást kutatja, és felszólította az érdeklődőket a munkában való részvételre, elkészült művemet megküldtem Glatz Ferencnek, a kutatási főirány Tudományos Tanácsa elnökének. […] 2002 késő őszén felkerestem Földes Györgyöt, a Politikatörténeti Intézet főigazgatóját, CD-n átadtam neki kéziratomat azzal a kéréssel, hogy ha azt kiadásra méltónak tartja, akkor támogassa megjelentetését a Napvilág Kiadónál. Abban maradtunk, hogy írásomat lektorálásra Ripp Zoltánnak adja oda, és az elkészült vé-

152

lemény után majd visszatér kérésemre. Földes György azóta sem adta oda senkinek sem lektorálásra kéziratomat. Én közben a kéziratot (2002 második feléről és 2003-ról van szó) CD-n sokaknak – így pl. Berend T. Ivánnak, Bihari Mihálynak, Bozóki Andrásnak, Gombár Csabának, Kéri Lászlónak, Kis Jánosnak, Lengyel Lászlónak, Lendvai Ildikónak, Ripp Zoltánnak, Schmidt Péternek, Vida Istvánnak, Vitányi Ivánnak és másoknak – átadtam, és közülük többen közölték velem, hogy fontosnak tartanák művem megjelenését; Kis János azt is felajánlotta, hogy hajlandó róla kiadást támogató lektori véleményt írni, ha erre szükség mutatkozik. Ennek során küldtem meg kéziratomat Hiller Istvánnak, aki – jelezve, hogy írásom egészét még nem állt módjában elolvasni – levelében azt írta: „Azok alapján azonban, amiket eddig olvastam belőle, úgy vélem, írása rendkívül értékes alkotás, s személyesen is sajnálnám, ha ’elkallódna’ …”. Hiller szavain felbuzdulva a Budapesti Reformkör volt tagjai dr. Somos Iván vezetésével kezdeményező csoportot hoztak létre, és több mint 30 aláírással 2003. október 2-án kérték a Táncsics Mihály Alapítványt – mely kuratóriumának Hiller István volt az alelnöke –, hogy támogassa kéziratom megjelentetését. Az Alapítványnak közel 500 millió forint állt rendelkezésére, melyet az MSZP céljaira használhatott fel, de a kezdeményező csoport levelét még csak válaszra sem méltatták, csak az Alapítvány kuratóriuma elnökénél történt tiltakozás után közölték, hogy írásom kiadását nem kívánják támogatni. A kézirat végül is szerény kiadásban, 200 példányban, egyik volt reformkörös finanszírozásában, 2004 májusában jelent meg az MSZP és a magyar tudományos közélet nagyobb dicsőségére. A könyv megjelenése után még intenzívebben folytattam, illetve még ma is folytatom (2005-ben írtam ezt) annak az érintettekhez való eljuttatását: azoknak, kiknek CD-n átadtam írásomat, könyv formájában is hozzáférhetővé tettem azt, tovább bővítve a kört újabb személyekhez juttattam el könyvemet. A témával foglalkozó tudományos intézeteknek, kutatóiknak küldtem meg a művet (adtam pl. Marosi Ernő akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományokért felelős alelnökének is), a nagy országos könyvtáraknak, illetve a nagy egyetemi városok városi és egyetemi könyvtárainak, az egyetemi történeti karok könyvtárainak, valamint a sajtó jeles képviselőinek (Élet és Irodalom, Klub Rádió, Mozgó Világ, Népszabadság) szintén juttattam munkámból példányokat. Ami ebben a vonatkozásban a legfontosabb, hogy művem felkerült az internetre, az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtár állományába (csak érdekességként említem meg, hogy egy névtelen a honlapján is teljes terjedelmében közzétette írásomat). […] Munkám harmadik generációs megfogalmazása 2002 tavaszán fejeződött be; ekkor alakult ki az a mű, amely azóta a lényeges mondanivalót illetően nem változott.

153

Ugyanakkor kisebb-nagyobb pontosítások, kiegészítések, stiláris változások azóta folyamatosan történtek. A könyvformában megjelent munka a 2004. áprilisi állapotot rögzíti; az említett változtatások azonban azóta is folynak. E kései Utószó megfogalmazásával fejezem be munkámat, amelyet a jövő nemzedékének okulására szánok és megértő fogadására bízok. Na most ezzel a hallgatás fala a tudományos életben megtört, csak egy-két példát akarok mondani. Bihari Mihály a 2004-ben megjelent könyvében a magyar politika 1944–2004 közötti időszakával foglalkozik, számos irodalmat sorol föl, és a reformköri mozgalommal kapcsolatban csak az én könyvemet említi meg irodalomként. Ripp Zoltán a rendszerváltásról írott könyvében több mint tucatszor idézi könyvemet és támaszkodik rá, többek között egyetlen idézetet hozok csak belőle, hogy „a Grósszal való vitáról részletesen beszámolt Novák, a monográfiában foglaltakra továbbra is támaszkodom” írta. Továbbá még azt hadd mondjam, hogy Kiss Jánosnak mikor CD-n odaadtam és elolvasta – őt érdekelte. Odaadtam Lendvai Ildikónak, odaadtam Gyurcsánynak, és hadd ne soroljam még kiknek adtam oda. Ma éppen Botka Lászlónak adtam oda, és elmondtam neki ezt röviden, hogy a párt eddigi vezetői közül egyik sem válaszolt, csak a Kiss János reagált rá, hogy őt érdekli a dolog és javasolja kiadását. Na most még, örömmel kell elmondanom, hogy nemcsak a magyar elektronikus könyvtárban van fönt, ahol hozzáférhető, hanem a Közép-Európai Egyetem Nyílt Társadalom Archívum levéltárában adtam le a budapesti reformkör szervezőbizottságának a megbízásából az anyagokat. Ott azon az egy helyen lehet kutatni ma a magyarországi reformköri anyagokat. Legalábbis az internetre föltették, hogy milyen munkák vannak magyarul és angolul. Ugyanezt a Politikatörténeti Intézetben nem találtam, hogy interneten olvasható lenne a fölvett anyag. Na, most ha mindez személyes nyavalyának tűnik is, nem vagyok elkeseredve, mert végül is, amit akartam, elértem, a magyar tudományos világ tud a könyvemről, támaszkodik rá. Azok, akik úgymond a szabad vita helyett – én nem azt akarom állítani, hogy biztos nekem mindenben igazam van, de az lehetetlen dolog, hogy a reformköri mozgalmon belül egyszerűen azt hitték, hogy ha nem vesznek tudomást a könyvről, nem segítik elő megjelenését, ezzel úgymond nem létezik ez a könyv. Hát kedves barátaim, szerencsére létezik, tizenegyezren olvassák, szerencsére egyik tudományos kutató itt ül. Nekem ebből semmiféle hasznom, sem anyagi, sem erkölcsi hasznom nem volt és nincs, ez a reformköri mozgalom haszna, mert hozzájárul e mozgalom megismeréséhez. Sajnálom, hogy akaratlanul is úgy tűnt, mintha itt a magam nyavalyáit adtam volna elő, nem mondtam volna el, ha nem tudományos tanácskozásra jövök.

154

Beke Károly

Beke Károly vagyok, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökhelyettese. [Géczi] Jóskával az elmúlt két hétben most már másodszor találkozom. Ezek a találkozók megerősítettek bennem egy olyan gondolatot, hogy a következő időszakban igenis szükség van az olyan találkozásokra és munkára, mint ahol ma is vagyunk. Én azt mondom, hogy a megtisztelő meghívást úgy illik, hogy viszonozzák az emberek, és hogy egy kicsit provokatív is legyek, nem tudom mi a menetrendetek Jóska, de még a nyáron vagy az ősz elején szeretettel várunk benneteket és mindenkit Győrben. Megmondom miért. Ma egy kicsit a múltról beszélgettünk, és nyilván belefolytunk a jelenbe is. De Győrben beszéljünk egy kicsit a jelen Magyarországáról és a baloldal, az ellenzék jelen állapotáról. És aztán majd utána valahol, akár Mohácson, beszéljünk arról a jövőről és azokról a megoldásokról, amit tennünk kell, úgyhogy Jóska, hogyha elfogadjátok, mi nagyon nagy szeretettel várunk mindenkit Győrben, folytassuk a megkezdett beszélgetést és munkát! Nekem nagyon nagy élmény volt, hogy itt lehettem, és nagyon nagy megtiszteltetés. Amit még mondani szeretnék és talán egy ilyen szemtelenül fiatal gyerektől, mint én, ez érthető. Egy dolgot üzennék azoknak, akik ma valamilyen oknál fogva, vagy személyes sértettség, vagy bármilyen más vélemény folytán nem vettek részt ezen az összejövetelen. Tegyük ezt egy picit zárójelbe és félre. A baj, a probléma sokkal komolyabb, mint a személyes sorsunk. A baj, a probléma sokkal komolyabb annál, mint bármilyen személyes sértettségünk és problémánk. Kicsit tartson össze ez a közösség, és hozza elő azt a múltját, ami jellemző volt rá az elmúlt években. Szóval Győrben remélem minél korábban találkozunk, s folytatjuk ezt a tevékenységet!

Sipos József

Azt ígértem, hogy a politikai részhez is szívesen hozzászólok. De mégis, most egy kicsit térjünk vissza a szakmai feladatokhoz. Én nagyon örülök, hogy Zoli fölvetette ezeket a problémákat, csak utaltam, kritikusnak kell lennünk, Géczi Jóskának, nekem, Baja Ferinek, bármelyikünknek. Akár a szűkebb szakmai, tehát a történészi megközelítéseket illetően is. Én nagyon örülök annak tényleg, hogy tizenegyezer ember el-

155

olvasta a művedet, látni kell, hogy bizonyos szempontból abban az időben is, mikor ez szóba került, és utólag is látszanak azok a törésvonalak, amik részben a budapesti reformkörök, részben a vidéki reformkörök között voltak. És én úgy gondolom, hogy ezt ki kell tárgyalni. Hozzátartozott volna az elmúlt huszonöt évhez, sajnos nem tárgyaltuk ki, és ebben én úgy gondolom a Zolinak igaza van, az MSZP mindenkori vezetői, különösen amikor hatalmon voltunk, vagy voltak, akkor szégyenlősek voltak ebben a dologban. Tehát nem tárták föl a múltunkat. Ebben én teljesen egyetértettem Veled, és vitatkoztunk is annak idején a „Rendszerváltók a baloldalon” című könyvről. Én nem akartam rendszerváltást, a demokratikus szocializmust akartam én is, személy szerint is. Ez egy valóságos szakmai, történelmi probléma […] Ripp Zoli a budapesti reformkörösök és a vidéki reformkörösök között, de vidéki reformkörösökön belül is a különböző nézeteltéréseket megpróbálja részletesen föltárni. Ennek ellenére van tennivaló, és én úgy gondolom, ez is hozzátartozik a múltunkhoz, ahogy a Vajda Jancsi mondta, hogy nézzünk egymás szemébe, akár a párton belül történtek apropóján, akár politikai-ideológiai nézetkülönbségeink alapján. Én úgy gondolom, hogy ezt meg kell tenni, már csak azért is, mert tényleg van közös múltunk, és ha azt szeretnénk, hogy legyen közös jelenünk és közös jövőnk, akár politikai jövő, akár az MSZP-ben, akár a DK-ban, bárki bárhol legyen, akkor ezeket meg kell tennünk. Ez megspórolhatatlan. Szakmailag még egy javaslatom van, amit az előbb már szerettem volna elmondani. Én úgy gondolom, [Géczi] Jóskának mondom, de a többiek is értik a szót, hogy egy angol fiatal szerzőnek Patrick O’Neilnak már 1999-ben megvolt a kézirata a reformköri mozgalomról. Lefordítottuk (részben) az angol nyelvű kéziratát. Azóta sokat vitatkoztunk, hogy abban az időben, mikor a „Rendszerváltók a baloldalon” kötet megjelent – de akkor nem volt több pénz – ahogy az MSZP hatalomra jutott újra 2002-ben, abban az időben kellett volna kiadni, mert akkor beépült volna. Patrick O’Neilnak a könyvét szakmailag én olyan fontosnak tartom, mint a másik fiatal szerzőét, aki az 56-os munkástanácsokról írt. [Bill Lomaxra történik az utalás – a szerk.] Tehát emiatt Patrick O’Neil könyvét is minél hamarabb ki kellene adnunk, és a szabolcsi munkát folytatva szerintem készen áll a Bács-Kiskun megyei reformkörösöknek a kötete. Három éve pénzünk nem volt rá. De van rá szakmai kapacitás. Vonyó Jóska barátunk, nyugdíjas történészként szívesen vállalná Baranya megyét. De van olyan történész barátunk, aki a Somogy megyei reformkör történetét is megírná. Itt van Mészáros Balázs, aki tudja, hányszor biztattam őt is. Ez nem csak szakmai feladat. Mért érdekes ez a szakmai feladat? Itt térnék át a politikára. Azért érdemes a reformkörösöknek alkalmanként akár a jelenlegi konferenciánál szélesebb körben meghirdetni, hogy mikor és miről tanácskozunk, mert most olyan mértékben elváltak útjaink, hogy kérdés, tudunk-e még közös platformot találni. Én úgy gondolom, hogy tudunk, de erre nemcsak nekünk kell majd választ adni,

156

hanem a szétesett pártoknak is. Én úgy gondolom, hogy a DK-tól az Együttig, a Bajnai-csapattól az MSZP-ig. De én most talán azért, mert az MSZP-nek a tagja vagyok továbbra is, ezért én azt mondom, hogy az MSZP rendkívüli kongresszusára készülve, de a következő, az őszi önkormányzati választásokra is készülve úgy gondolom, nem az a járható út, hogy még jobban szétszedjük egymást, hanem az a járható út, hogy ha lehetséges, legalább egymás mellett menni, és nem egymást cseszegetni. Most ezekre a bal-liberális pártokra gondolok. Röviden ennyit. Köszönöm.

Metzing József

Szeretettel köszöntök mindenkit, Metzing József vagyok. Pécs-Baranya reformkörében működtünk mi annak idején együtt a Varga Lajossal, Somogyi Ferivel és még párakkal. Kocsi Laci talán az, akit az MSZP-ben jobban ismertek. Na, ők nem jöttek el, Mohácsról vagyunk itt ketten. Mi egy olyan reformkör voltunk, amelynek tagjai nagyrészt jellemzően nem léptek át az MSZP-be, mi úgy gondoltuk, hogy ennél többet szeretnénk. Hadd térjek vissza itt a könyvügy kapcsán az elhangzottakhoz! Nem szabad megbántódni, de engem ez egy picit zavar, hogy mi reformkörösök nem akartunk rendszerváltozást. Valami ilyesféle hangzott el. Én azt gondolom, hogy ezt tudatosan nem fogalmaztuk meg Pécsett sem, hogy rendszerváltozást akarunk, de azért ’88–89-ben ezt elég durva lett volna leírni, kimondani, de abban biztosak voltunk, hogy szerettünk volna egy demokratikus berendezkedést, és azt gondolom ez egy rendszerváltozást jelentett, mert ugye, az akkori berendezkedés nem ilyen volt. Én kocsival jöttem, nem azért, mert józanul szeretnék hazatérni, itt fogok aludni a nővéremnél, kint fogunk majd a Fasorban búslakodni valószínűleg. Nővérem több reményt fűzött ehhez a tanácskozáshoz, mint én, azt hitte, hogy itt valamiféle forradalom fog most elindulni Szegedről. Nem ellen-, hanem sima forradalom. De mondtam neki, hogy ez inkább nosztalgiázó öregurak beszélgetése lesz. Én azért jöttem most ide ki, hogy ne ez legyen a vége. Tehát ne könyvügyekben süllyedjünk el, én inkább a győri találkozóhoz szeretnék, nem muníciót adni, mert az nagyképűség lenne, de hozzásegíteni egy-két gondolattal. Az egyik, ami kicsit fölbőszített: nem tudom, Szabó Zoli itt van még? Ott van. Zoli elmondta a számokat, hogy szűkült az olló a társadalom felső és alsó decilise között, ami Orbán alatt romlott stb. De közben jött ez a nyomorult világgazdasági válság, és elvesztettük a választást. De hát emberek, tényleg őszintén kellene beszélnünk! 157

Nem azért vesztette el az MSZP a választást 2010-ben! Kit tudott megszólítani 2007ben, amikor népszavazások indultak? Lehetett-e az ellen az agresszív Fidesz ellen tenni, és mit kellett volna tenni? Beszélt már valaki az MSZP berkein belül, vagy beszéltünk már erről? Ki tudja az idézett számokat még rajtunk kívül? Nem tudom, hányan írták föl. Ha haza fogunk menni, ki fog emlékezni ezekre a számokra? Az emberek, a nyolc és valahány millió választó közül ki tudja ezeket a számokat, hogy hogy szűkült az olló 2002 és 2010 között, és hogy nyílt ki 2010 és 2014 között? Van-e az emberekhez eljutó kommunikációja az MSZP-nek, vagy a baloldalnak, ha kicsit szélesebb sprektumról beszélünk? A másik, azt hiszem szintén a Vajda János mondta, hogy a platformok hozzák a koncepcióversenyt, hogyha nincsenek platformok, csak egy központi akarat van, akkor nincsen koncepcióverseny. Én most az MSZP-n kívül álló emberként a koncepciót nem látom. Se a központit, se a platformosakat. Mert mi volt az a koncepció, amivel az MSZP nekiindult a választásoknak, hogy megnyerje? Ugye itt kormányváltás volt a cél ugye, a kormányváltók összefogása, de nem láttam azt a váltóprogramot. Én sem láttam, nem egy átlag informáltságú választó. Jómagam érdeklődöm valamennyire ma is a közéletiség és a politika iránt. Nem láttam semmi ilyet. Bocsánat a kifejezésért, én egy szaros technokrata vagyok, mérnökember, aki közgazdaságot végzett, emellett menedzser, nem egy tudományos alapokon álló ember. Én azt tanultam, hogy ha van egy válsághelyzet, és azt gondolom, hogy ma az van, és annyiban rosszabb, mint a kilencvenes, hogy bár a baloldal ugyancsak nagy szarban van, mint kilencvenben, ebben nincs különbség, a különbség abban van, hogy van egy nagyon erős jobboldal, gazdasági, kliens- és médiaalapokkal, ami megy tovább. Tehát nem az a kérdés, hogy ki fog kinőni a romokból, mint annak idején, a bal vagy a jobb, hanem hogy a szétesett, romokban lévő baloldalból lesz-e valami, ez az igazi kérdés. És nem látom erre nézve a szándékot sem. S akkor mondanám, amit stratégiai menedzsmentből oktatnak, el lehet olvasni interneten, javaslom a helyzetelemzést. De ehhez az kellene, hogy nézzünk szembe a valósággal, a valós helyzettel, a helyzetelemzés őszinte legyen, alapos és teljes körű. A helyzetelemzésből meg lehet fogalmazni stratégiai célokat, majd a stratégiai célokból lehet taktikai terveket készíteni. Most nincs helyzetelemzés, nincs látható stratégia, embereket megszólító program. Azt nem tekinthetjük stratégiának, hogy mi leszünk kormányon. Ez önmagában még nem egy stratégia, ez önmagában egy hatalmi elhivatottság, vágy, elképzelés, de nem stratégia. Hát sajnálom, hogy ezeket mondtam, és Győrben kívánom, hogy legyen szembenézés a 2010-es és a 2014-es helyzettel, és sikerüljön kitalálni egy olyan programot, amivel meg lehet szólítani az embereket. Tehát program kell, és el kell tudni juttatni az emberekhez. E nélkül nem lesz semmilyen kormányváltás, és akkor a Szabó Zolinak az utolsó mondata be fog jönni: 2018-ban az MSZP el fog enyészni,

158

ahogy elenyészett az SZDSZ, meg elenyészett a Kisgazdapárt is, és így tovább. Jó tanácskozást a továbbiakban is!

Suchman Tamás

Kedves Barátaim! Hosszú leszek nagyon. Szeretném mindazt elmondani, amit Győrben elmondhatok, és nagyon szívesen támogatom magunkat, hogy akkor legyen valami. A másik, hogy én szeretném fölajánlani Jóskának, nektek, hogy – ha fölvettük azt, amit elmondtatok – mindegyiket tökéletes beszédnek tartom, és támogatom, hogy egyedül kiadnám a könyvet, ha összedolgozzátok, és ősszel kiadjuk. Szerintem ez a beszéd ahhoz képest, ami huszonöt évvel ezelőtt volt, egy dologban nagyon-nagyon fontos. Mi akkor nagyon kiváló gyerekek voltunk, most rendesen megöregedtetek [nevet], ezért nekem az a kötelességem, hogy kiadjam könyv formájában, tehát hogy elintézzem. Harmadik egyszerű mondat: a zsidósággal kapcsolatban vannak némi kis gondjai szerénységemnek. Pontosabban az éledő antiszemitizmussal. Ma Magyarországon az emberek 38-40%-a gyűlöli a zsidóságot. Ebben leginkább a szélsőjobb jár élen, de nem csak ők… Csak kicsit gondolkodjatok, segítsetek nekem! […].

Mészáros Balázs záró szavai: Nekrológ az élőkről

Berekesztésre szólt a felkérésem, különösebb megkötés nélkül, de ne aggódjatok, nem a hangszálaimat fogom egy túl hosszú szónoklattal berekeszteni, hanem csak a mai emlékülést. Ahogy hallgattalak benneteket, követve ugyanazt a múltat idéző, de egymásnak sokszor ellentmondó hozzászólásaitokat, a pro és kontra érveket és véleményeket, óhatatlanul a néhai Andics Erzsébet professzor asszony jutott eszembe, aki valamikor még az ötvenes években így kezdte az elsőéves történész hallgatóknak tartott előadását: „Tudják mi a marxista történetírás legnagyobb problémája? Nem tudják, de

159

én majd megmondom! A marxista történetírás legnagyobb problémája az, hogy nagyon nehéz pontosan megjósolni a múltat.” [Nevetés] Ahányan részt vettünk a reformmozgalomban, és itt hála Istennek még találkozhattunk, az akkori eseményekről annyiféle képet és emléket őrzünk, annyiféle szempontot és szemléletmódot képviselünk, ahányan csak vagyunk. De azért nagyszerű dolog, hogy ennek az egésznek mégiscsak van valami közös magja, veleje, és az eltérések ellenére sok mindenre nagyjából egyformán emlékezünk. Persze akadnak ezen a téren lényeges, szinte áthidalhatatlan töréspontok is. Például néhányan kétségbe vontátok, hogy a reformkörösök egyáltalán akarták volna a rendszerváltást. Ehhez magam is szeretnék hozzászólni. Annak idején rengeteg fórumon sok száz, mondhatni ezernyi reformkörös társunkkal találkoztunk, kezünk nyomán rengeteg iromány is született, de én egyetlen társunktól sem hallottam, és egyetlen kiadványunkban, jegyzetünkben, cikkünkben sem olvastam olyasmit, ami az egypárti diktatúra fenntartásának szándékára utalt volna. Volt közöttünk, aki az emberarcú szocializmus, míg mások inkább a piacgazdaság mielőbbi megteremtését szorgalmazták, de egy kérdésben nem volt közöttünk vita, valamennyien többpárti parlamentáris demokráciát akartunk! A pártállami diktatúrával szemben a demokráciára és a többpártrendszerre való átállást pedig – ha tetszik, ha nem – rendszerváltásnak hívják! [Taps] Ugye érzitek, milyen áthallásos ez az egész, amiről beszélünk? A déja vu nem éppen kellemes érzése gyötör, miközben a jelenben élve az 1960-as évek legelején érzem magam, mikor az akkori állampárt vezetőinek már elment a kedve a gyakori akasztgatástól, és kezdték félretenni a nyílt terror legdurvább eszközeit. Csakhogy akkor kifelé haladtunk egy diktatúrából, most meg a szemünk láttára születik egy újabb, amelynek hatalomgyakorlói – mintha visszafelé haladnánk az időben – épp most veszik elő sorra azokat az eszközöket, amiktől korábbi reményünk szerint már végképp megszabadult az ország… De térjünk vissza inkább a „saját” évfordulónkhoz! Huszonöt évvel ezelőtti gondolataink közül nagyon sok tűnhet ma is aktuálisnak, és mostani látásmódunk visszavetítését sem kerülheti el a szubjektivitásunknak és gyarló emlékezetünknek kiszolgáltatott múlt. Érthetőbben fogalmazva, mai szemüvegünkkel szemlélve olyasmit is beleláthatunk a múltba, ami „akkor még” nem is volt benne. Bár a múltbéli és a jelenlegi helyzeteket és eseményeket valóban könnyű párhuzamba állítani, én eltekintek tőle, hiszen ezt a kínálkozó lehetőséget jelen tanácskozásunk résztvevői már kellően kiaknázták. Szinte öröm volt nézni, hogy ezen a konferencián milyen vehemenciával estetek neki egymás gondolatainak és érveinek. Tudnivaló, hogy ha közöttünk heves vita alakul ki, az egyáltalán nem baj, inkább annak ékes bizonyítéka, hogy haladó hagyományainkat ennyi esztendő múltán is sikerült megőrizni. Mert közöttünk – a re-

160

formköri mozgalom legelső napjától mindmáig – még soha, szinte semmiben nem volt teljes az egyetértés. A reformkörösök mindenről órákig vitatkoztak. Őszintén és indulatosan, a teljes konszenzus esélye nélkül csatáztunk egymással, de egyáltalán nem feleslegesen. Hiszen az ellentétes vélemények ütköztetése során mindig kialakult valamilyen közös eredő, amelynek irányában tovább tudtunk lépni. Ezt a hagyományt követve sokan most sem értünk egyet egymással, és ez pontosan így van a helyén. A reformkörök tevékenységének és a mozgalom hatásának értékelése terén különösen heves vitát folytattatok. Hozzászólásaitok alapvetően két típusba sorolhatók. Az elsőbe a glória-fényező vélemények tartoznak, amelyek arra teszik a hangsúlyt, hogy milyen bátran, milyen nagyszerű, előremutató gondolatokat fogalmaztunk meg elsőként ebben a hányatott sorsú kis hazában. Hogy milyen kár, hogy az általunk mutatott fényes ösvényen a túlzottan óvatoskodók, no meg az önérdektől vezérelt politikai spekulánsok és a különböző ellenséges demagógiáktól megtévesztett tömegek nem követtek minket. Ami persze az ő hibájuk, és semmit nem von le a mi érdemeinkből, és igazán nagy megtiszteltetés volt egymás társaságában szolgálni a közjót. A második típusba az ön- és egymásmarcangoló hozzászólások tartoznak. Ezek a kudarcok és árulások történeteként idézik fel közös múltunkat, azt sejtetve, hogy tulajdonképpen a mi tragikus mulasztásaink és bűneink következtében zökkent ki tengelyéből az idő, magunk ítéltük kárhozatra magunkat, mert… nekünk Mohács kell! Mit mondhatnék erre? Talán azt, amit a bölcs rabbi, aki mikor a Grünnel perben álló Kohn panaszait hallgatta, akkor Kohnnak adott igazat. Mikor Grünt hallgatta, akkor Grünnek. És mikor a bóher, aki tanúja volt ennek, figyelmeztette, hogy nem lehet egyszerre Kohnnak is meg Grünnek is igaza, kicsit gondolkodott, majd ezt mondta: – Neked is igazad van. [Nevetés] Tehát én is csak azt mondhatom, hogy a reformkörök értékelésében mindegyikőtöknek igaza van. De félretéve a tréfát, megosztom veletek a saját véleményemet is. A mi történetünk első szakasza a reformköri mozgalom zászlóbontásától az MSZMP XIV. kongresszusáig tartott. Ez volt a hőskorszak, mindössze néhány nagyon sűrű hónap, ami alatt létrejött közöttünk, veteránok között az a bajtársi kötelék, ami mind a mai napig összeköt bennünket. Mindaz, amit akkoriban együtt átéltünk, mindaz, amit akkoriban együtt megcselekedtünk, engem – akárhányszor eszembe jut – ámulatba ejt, és lenyűgöz. A szegediek Grósznak címzett nyílt levele volt az a szikra, amelynek hatására futótűzként terjedt megyéről megyére, városról városra a reformköri mozgalom. Spontán módon, horizontálisan szerveződve, hihetetlenül rövid idő alatt felállt egy országos hálózat és egy több ezer fős, csatára kész sereg. Nem azért, mert valakik valamilyen központban kifundálták, megszervezték és irányították, hanem azért, mert itt volt az ideje. A mi mozgalmunkat – bármilyen pate-

161

tikusan hangzik – maga a történelem szülte. A Pozsgay Imre által akkoriban gyakran emlegetett „búvópatak” hasonlat ránk egyáltalán nem illik, mi sokkal kevésbé elegáns módon úgy törtünk a felszínre, mint a talajvíz! Meglehet, ezért nem szerették igazán még a szagunkat sem a pártpolitika akkori arisztokratái. Hiába vártuk, hogy az akkor reformkommunistának címkézett országos nagyságok álljanak végre az élünkre, ezek a pártközpont rejtett zugaiban szőtt intrikák és háttéralkuk világában szocializálódott celebek jobban tartottak tőlünk, mint közös ellenfeleinktől és ellenségeinktől. Mi lovat adtunk alájuk, amire ők fel is ültek, néhányszor el is vágtattak az arcvonalunk előtt, aztán irány a műlovarda, ott egymás között megrendezték saját zártkörű díjugrató versenyüket, majd különböző irányokba, magányos western-hősökhöz illően ellovagoltak a politikai naplementébe. Mi hiába vártunk egy karizmatikus, bölcs vezérre. Hiába, de egyáltalán nem tétlenül! Itt, Szegeden leraktuk egy általunk kívánatosnak tartott új, modern baloldali politizálás elvi alapjait. Rengeteg munka és vita árán majdnem teljes konszenzussal összeállítottuk a Reformköri Mozgalom Programját, ami egy kis füzetben nyomtatásban is megjelent. Ezt érdemes most is kézbe venni, fellapozni. Nem arról szól, hogy legközelebb mikor és melyik kocsmában üljünk össze sörözni. A gazdaságtól az oktatásig az élet szinte minden területét érintve megfogalmaztuk a saját válaszainkat mindazon kérdésekre, amelyek akkoriban fontosnak tűntek. Érdekes, hogy milyen sok eleme ma is aktuális, vagy könnyen aktualizálható lehetne. Erre a programra akár egy új párt is alakulhatott volna. De mi nem erre, hanem a kongresszusra készültünk. Nem kevés erőfeszítéssel járultunk hozzá ahhoz, hogy létrejött a Reformszövetség, amely domináns szerepet játszott abban, hogy az MSZMP XIV. kongresszusa átalakult az MSZP első kongresszusává. Az az időszak, amelyen belül a reformkörök önálló entitásként gyakorolhattak hatást a politikai folyamatok alakulására, a Reformszövetség létrejöttével véget ért. Azt, hogy mozgalmunk fontos szerepet játszott ebben az időszakban, ékesen bizonyítja, hogy mindazok, akik magukat utólag a rendszerváltás kizárólagos hőseiként szerették volna láttatni, milyen görcsös igyekezettel próbálták agyonhallgatni még a létezésünket is. Mindez persze a múlté, hiszen maga a rendszerváltás is rég kiment a divatból. De mi pont azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk, és amennyire képesek vagyunk rá, értékeljük is akkori teljesítményünket. Antonius szavaival élve: „temetni jöttem Caesart, nem dicsérni. … De…” Én úgy gondolom, hogy annak idején – hajdani hibáink ellenére – többet tettünk, mint amenynyi feltétlenül elvárható lett volna tőlünk. Legyőztük a saját egzisztenciánkkal kapcsolatos – egyáltalán nem alaptalan – félelmeinket, átéreztük az ország jövője iránti felelősségünket, és ennek megfelelően cselekedtünk. Legjobb tudásunk szerint azt tettük, amit a lelkiismeretünk diktált. Mi nem követtük a süllyedő hajóról leugráló patkányokat, és nem próbáltuk mások szekerére felkapaszkodva keresni boldogulásunk

162

útját, nem hagytuk el elveinket, értékrendünket, bajtársainkat, hanem kitartóan helytálltunk egy embert próbálóan nehéz, viharos időszakban. Talán kiérdemeltük, hogy magunkra vonatkoztatva idézhessem Szimónidész epigrammáját: „Itt nyugszunk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak, Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” Mikor elérkeztünk a rendszerváltás kapuját megnyitó pártkongresszushoz, azzal elérkeztünk a reformköri mozgalom utolsó fejezetéhez is. A reformkörösök ott voltak, és végigharcolták ezt a kimerítő, váltakozó esélyekkel vívott ütközetet. Nagyon akartuk, hogy sikeresen végződjön. A kérdésre, hogy sikerként vagy kudarcként könyvelhetjük-e el azt, ami végül megtörtént, optimista és pesszimista válasz is adható. De egyiket sem tekinthetjük megalapozottnak, ha a végeredményt nem próbáljuk valami konkrét mércéhez képest megítélni. Azt, hogy szerintem mi lehet ez a mérce, hogy mi jelentheti a viszonyítási alapot, egy „élő klasszikustól” – véletlenül pont tőlem – származó idézettel szeretném megvilágítani. Itt látom az elnöki pulpituson a mindannyiunk által ismert, a „Rendszerváltók a baloldalon” című könyv néhány példányát. E vaskos kötet 349. oldalán olvasható a „Hogyan győzhetünk vereség esetén?” című jegyzetem, amit 1989. szeptember 13-án írtam. Ennek első mondata a következő: „Akkor mondhatjuk el, hogy mozgalmunk, az MSZP reformkörei eredményesen töltötték be történelmi szerepüket, ha 1989 októberében megszületik végre egy modern, baloldali szocialista párt. Az, hogy az új párt világra jöttére – hosszas vajúdás után – természetes szülés vagy császármetszés révén kerül sor, az MSZMP XIV. kongresszusán dől el.” Eldőlt. Kompromisszumok hosszú sorának eredményeként megérkezett a várva várt újszülött. Ráncos és foltos volt, kicsit koravénnek tűnt, viszont volt feje, keze, lába… de arcán hiába kerestük a saját vonásainkat. Sokan nem is akartuk vállalni az apaságot. Valamennyien úgy láttuk, hogy számos, korábban kitűzött célunkat nem értük el. Többen úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy a reformkörös társaságból egy új, saját pártot alakítsunk. De még többen azt vallottátok, hogy egyben kell tartani a pártot, nem szabad megbontani a baloldal egységét, különben mindenestől elsöpör minket a várhatóan ránk zúduló jobboldali szökőár. A többség elfogadta ezt az érvelést, maradtunk hát. De nagyon sokan mondták azt, hogy köszönöm, ebben nem akarok részt venni, és lemorzsolódtak. Akik maradtunk, elénekeltük együtt a bakanótát: Ez a vonat most van indulóban, az eleje fel van virágozva… (szegfűvel), és felszálltunk rá. A vonat meg elindult. Az első négy évben még jól is érezhettük magunkat. A büfékocsiban békésen együtt söröztünk azokkal, akikkel szemben az elődpárton belül még ádáz harcot folytattunk. A jobboldali környezet amúgy sem volt hajlandó különbséget tenni a színárnyalatok között, a vérvöröstől a rózsaszínnél haloványabb árnyékig minden baloldalit igyeke-

163

zett egybekommunistázni, s pörölycsapásainak köszönhetően mindaz, ami korábban elválni látszott egymástól, átmenetileg összekovácsolódott. Segítette a belső kohézió kialakulását, hogy nem terhelte a vállunkat sem hatalom, sem a vele járó felelősség. Ugyanebbe az irányba hatott az is, hogy akikre mutogatni lehetett volna, hogy ők felelősek ezért meg amazért is, mert ők követték el ezt meg azt, ebben az időszakban zömmel már/még nem voltak a pártban. Mert ők, akikből – mint viszonylag magas életszínvonalat biztosító kifizetőhely – „kilépett a párt”, amint elérkezett a záróra, igen gyorsan elmentek a piacgazdaságba érvényesülni, megteremteni saját maguk és családjuk megélhetésének új alapjait. Aki jókor volt jó helyen, az nem is járt túl rosszul. Most is itt van közöttünk Hajdu Laci, ő tanúsíthatja, hogy mikor 1994-ben, a választások előtt Budapesten, a XV. kerületben körmünket rágva együtt latolgattuk, hogy van-e esélyünk a győzelemre, avagy marad a jobboldali kormány, én azt mondtam: „Elvtársak, ne izguljatok. Győzni fogunk, de utána már nem mi leszünk azok…” Ez sajnos bejött. Hirtelen rengeteg régi/új tagja lett a pártnak. Mire egy mezei párttag észbekapott, tíz volt párttitkár vette körül, akik mind ezt fújták: „igazán megérthetitek, hogy néhány évig nem tudtam a mozgalomnak élni, de mostantól…” Ez volt az a pont, amitől kezdve jelentőséget kapott, hogy a kezdet kezdetén kötött kompromisszumok eredményeként az MSZP mint platformok szövetsége jött létre. Ezt úgy volt szokás interpretálni, hogy milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző platformok egymást inspirálva gazdagítják a pártot, ettől a sokszínűségtől vagyunk olyan erősek, és – különben is – virágozzék minden virág, mert az olyan szépen mutat. Ez volt a valóság? Igen. Legalábbis így indult, aztán nagyon hamar egy másik arca mutatkozott meg ennek a struktúrának. A platformok eszmei „sokszínűsége” nem hatott a konstruktív együttműködés irányába, hanem az interferencia állandósulását eredményezte. Bárhonnan indult egy valamire való gondolat, azt egy másik platform ellenállása kioltotta. [Ezt nevezte egyszer Máté László betartásos demokráciának – a szerk.] Maradt az ötlettelen, az átlagos, technokrata és pragmatista közép. Az innovációra egyre képtelenebb pártot saját önsúlya, vagyis a tehetetlenségi nyomaték vitte tovább, s nem igazán állíthatjuk, hogy előre. Tökéletesen ide vág dr. Géczi József Alajos elhíresült bon mot-ja: „Elvtársak! Vegyétek tudomásul, hogy a megkezdett úton végig kell… sodródni!” S ha már Jóskánál tartunk, ide kívánkozik a párt-folklór egyik gyöngyszeme, Géczi Jóska balladájának az eleje is: „Mikor ’89-ben Géczi Jóskát az országos elnökség tagjává választották, a dorozsmai elvtársak megünnepelték, kikísérték Szegeden a pesti vonathoz, és szépen elbúcsúztatták…” Jóska azóta hazatalált, de a pártról nem mondhatjuk el ugyanezt. Az eredetileg baloldali gyűjtőpártként létrejött MSZP eszmei kiüresedésével párhuzamosan egyre távolabb került a gyökereitől. A „fiatalítások” és a „megújulások” következtében vezetőit egyre jobban áthatotta a „merkantil szemlélet”, a párt egyre

164

kevésbé működött pártszerűen, s egyre inkább kezdett hasonlítani egy részvénytársaságra. A profitorientált részvénytársaságok pedig konjunktúrafüggőek. Most épp a csőd szélére jutott a társaság, részvényei a politikai tőzsdén szinte fabatkát sem érnek. De ezt a történetet valamennyien jól ismeritek, térjünk inkább vissza a vonat hasonlathoz és önmagunkhoz. Szétnézek a teremben, szép számmal összejöttünk, döntő többségünkben olyanok, akik az MSZP alapító tagjai voltunk. Két-három olyan régi reformkörös társunkat is látom itt, akik anno nem léptek be a pártba. És három-négy olyant, akik még mindig nem léptek ki belőle! Az induláskor sokan szálltunk fel az MSZP vonatára, de a legtöbben – attól függően, hogy kinek mikor és miből lett végleg elege – különböző időpontokban, különböző állomásoknál leszálltunk. Külön említést érdemlő kivétel dr. Sipos József, aki azért nem szállt le magától, mert a kalauz menet közben kilökte. Ezt meg ő nem hagyta, visszakapaszkodott, s ha már így megharcolt érte, ott is maradt. Azóta sok víz folyt le a Dunán… pardon, a Tiszán. De Sipos Jóska még mindig, újra és újra megpróbál rávenni minket a közös cselekvésre, állásfoglalásra, nyilatkozatok tételére. Hasztalan. Persze nem könnyű beletörődni, hogy nem mi fogjuk fellobbantani az igazság fáklyáját, amelynek fénye majd kiutat mutat a sötét jelenből. Hogy miért is nem lehet tőlünk, ettől a műhelytől, ettől a bajtársi közösségtől azt várni, hogy ismét vállvetve csatasorba álljunk és magunkra vállaljuk a világ megváltását? Azért, mert ehhez a csoda is kevés lenne. Ha képes lennék az időben visszafelé haladva végigmenni a sínek mellett, amelyeken hajdan közös vonatunk az elmúlt huszonöt év alatt végigzötyögött, már hiába keresném azokat, akik valamelyik állomásnál leszálltak róla. Mert senki nem maradt ott az állomáson. Ki gyalogosan, ki távolsági buszra, ki a helyi konflisra, parasztszekérre, vagy taxiba szállva folytatta a maga útját. Mindenki elment valahová, és nincs visszaút. Mára társaságunk tagjai a politikai szélrózsa minden irányába szétszórt diaszpórában élnek. Huszonöt évvel ezelőtt még igaz volt ránk a mondás, amit annak idején Pozsgay Imre nagy előszeretettel igen gyakran idézett: „Nem az számít, hogy honnan jössz, hanem hogy merre tartasz.” Ma – elnéző mosollyal egymásra nézve – csak ennyit mondhatunk: „Közöttünk nem számít, hogy hová jutottál, csak az, hogy egy helyről indultunk.” Igaz, ma is érdekes és nem is haszontalan egymást tisztelettel meghallgatni, érdemes egymás gondolataiból ihletet meríteni. Konferenciákon általánosan bevett szokás a résztvevőket egy kiadványokat, brosúrákat, prospektusokat tartalmazó ajándékcsomaggal útjukra bocsájtani. Nekünk sem kell innen üres kézzel távoznunk. Akadt itt bőven olyan szellemi és érzelmi muníció, amivel megajándékoztuk egymást, amit érdemes hazavinnünk. Majd otthon, saját privát szféránk kényelmes magányába süppedve csemegézhetünk belőle. De bele kell nyugodnunk, hogy – magunkon végignézve én kicsit még örülök is ennek – mi már kiöregedtünk a láng-

165

lelkű márciusi ifjak szerepéből, a következő forradalomhoz néhányan talán még aszszisztálhatunk, de zászlajának kibontása már az utánunk jövő generációkra vár. Mi, mint reformköri mozgalom, tulajdonképpen már meghaltunk. Politikai értelemben már rég halottak vagyunk, de igen kedves hagyomány, hogy jeles évfordulók alkalmából a saját sírunknál így összegyűlünk. [Hatalmas nevetés, taps] Isten nyugosztaljon bennünket! Aki meg még mindig ilyen izgága, mint magam is, az folytassa csak tovább a maga politikai útját abban a közegben, ahol hasznosnak tarthatja magát, ahol a közjó szolgálatában értelmes feladatokat talál. Köszönöm szépen a figyelmeteket, türelmeteket és a részvételeteket. A konferenciát bezárom!

Írásban elküldött „hozzászólások”, levelek

Gráner Gyula levele

Kedves Gyuri! Kedves Mindenki! Akkor, amikor Vajda Jancsi elküldte a Géczi Jóska által szervezett reformköri rendezvény meghívóját, azt hittem, hogy nem jól látok. Először csak lesápadtam, majd mikor kezdtem felfogni, ésszel is érzékelni az olvasottakat, olyan indulat öntött el, amit most is szégyenlek. Még most sem kapok levegőt. Hiszen milyen erkölcsi cinizmus az, hogy Baja Feri, Szabó Zoli, Botka László, Tabajdi Csaba „ossza az észt”, adjon muníciót […] (Gráner Gyuszit a tanácskozáson senki sem minősítette – G. J.) Hogyan vehettek részt a Mesterházi fémjelezte erőlködésben? Látom magam előtt a színfalak mögötti vélekedéseiket. Nagyon sokan és Ők is valamennyien tisztában voltak Mesterházi alkalmatlanságával. Olyan vezető mögé álltak, kinek sem kisugárzó hite, sem szakmai (kormányzói) hitelessége, semminemű tekintélye nem volt. Hogy tehették ezt? Fel vagyok háborodva! 2009 áprilisában írtam egy 1989-re emlékező értékelést, valamint megemlítettem azt a tényt, hogy több barátommal együtt 2004 júniusában megalapítottuk az MSZP Társadalompolitikai Tagozatát.

166

Az „Amatőrök, naivák – Avagy hogyan lopták ki kezünkből a lándzsát!” címet viselő gondolatsort így fejeztem be: „Az idő nem múlik, csak mi öregszünk, és közben a lényeg nem változik!” Eltelt 5 év és csak az idő múlt, itt, ezen az oldalon semmi sem változott. Csak azt sajnálom, hogy öreg barátom, Géczi Józsi megint bement a csőbe. Már megint ’89 októberében vagyunk! Milyen időutazás ez Kedves Géczi Jóska? Ha van kedvetek, olvassatok bele:

Amatőrök, naivák Avagy hogyan lopták ki kezünkből a lándzsát! Ma sokan teszik fel a kérdést, hogy a baloldal politikai pártja, az MSZP hogyan kerülhetett a teljes megsemmisülés elé, hogyan veszítette el a társadalom nagy többségének erkölcsi megbecsülését, politikai támogatását. Ma már többen tesszük fel a kérdést, hogy az egykori reformkörös generációnak, a mai ötveneseknek, miért kell azzal szembenéznie, hogy a jobboldal eséllyel foghat hozzá a 2. rendszerváltásnak, amelynek ma már egyre világosabb célja a politikai baloldal évtizedekre szóló alkotmányos kiíratása a politikai közéletből. Nézetem szerint ez ott és akkor dőlt el. 1989. október 5–9-én megtartott MSZMP MSZP kongresszusán. Ott dőlt el, hogy az utódpártban úgy ragadt benn a baloldalnak a népi-nemzeti szárnya, hogy sem akkor, sem a mai napig tényleges vezető szerepet nem tudott szerezni, sem eszmei, sem működési értelemben. Ennek is köszönhető, hogy a párt amikor kormányzati pozícióba került, feltétlen szolgálójává vált a neoliberális társadalmi-gazdasági átalakítási nekirugaszkodásoknak.

Hogy is történt? A ’88–89-ben elindult reformköri mozgalom, amelynek egyik alapítója, a kecskeméti szervezet ügyvivője voltam, tiszta elveket megfogalmazva érkezett a kongreszszusra. Ezt a felkészültséget a számos helyi és országos tanácskozások sorában olyan eseményeken alapoztuk meg, mint a kecskeméti, a szegedi, hajósi tanácskozások. Én ma is azt gondolom, hogy egy koherens, ma is vállalható politikai programot kívántunk elfogadtatni a kongresszussal. Ennek középpontjában az új szocialista párt létrehozása volt. Mi ekkor azt gondoltuk, hogy ez az új párt programjában és struktúrájában gyökeresen szakít az MSZMP kommunista és diktatórikus jellegével, vállalja a nemzeti értékek és érdekek megjelenítését, politikai céljainak középpontjá-

167

ban a szociális intézmények megőrzésével együtt a demokratikus viszonyok megteremtése áll. Mi – főleg a vidéki reformkörösök – egy népi és nemzeti alapokon szerveződő párt létrehozásának szándékával érkeztünk a kongresszusra. Ezzel szemben a népi demokratikus fedőnév alatt megjelent társaság részéről azt érzékeltük, hogy szerves politikai téziseik nincsenek, azokat a személyes törekvéseket tükrözte és azokat a törekvőket, akik igyekeztek átmenteni hatalmi pozícióikat az új pártba. Magunknak ezt úgy fogalmaztuk meg, hogy a kongresszuson a Reformszövetség platformját részben elfogadva egy menedzser-bürokrata oligarchia győzött népi demokratikus fedőnév alatt. Olyan kompromisszumokra késztettek bennünket, mint pl. a munkahelyi szerveződés politikai vitájának eltussolása. Mi már régen eldöntöttük, hogy a munkahely nem lehet a pártok harcának a színtere. Így aztán az öszszemosódás miatt a közvélemény ebben a kérdésben nem kapott választ a kongresszustól. A Reformszövetség a kongresszuson többször megpróbált eredményt kicsikarni, és e kérdésben is többször leszavaztak bennünket. Az utolsó éjszaka 180 aláírás birtokában, ügyrendi módosítás indítványozása mellett döntöttünk. Ezt az indítványt az egyik budapesti reformkör szervezte, és a minimálisan szükségesnél sokkal több aláírás gyűlt össze ahhoz, hogy újra felvethessük a munkahelyi szerveződés tilalmát. Ekkor egy rendkívül indiszponált személy elnökölt, pedig még olyan súlyos kérdések vártak eldöntésre, mint a pártvagyon visszaadása a köznek, a munkásőrség ügye. Mi azon az állásponton voltunk, hogy a pártvagyon döntő részét vissza kell adni az államnak – mint felelős közösségi kezelőnek –, a munkásőrséget pedig meg kell szüntetni. Az ügyrendi kezdeményezésünk arra vonatkozott, hogy a parlamenti képviselők ez ügyben – legalábbis a párttag képviselők – ösztönzést kapjanak az álláspontunk támogatására. Valaki felpattant, és azt mondta, hogy indiszponált az elnök, és új elnököt kér. A kongresszus ezt közfelkiáltással elfogadta. Ekkor azonban számomra meglepő módon Gönci János kiment az elnöki pulpitushoz, és egyszerűen átvette az elnöklést. Bizonyára úgy vélte az jogosítja fel erre, hogy tagja volt a kongresszuson működő elnökségnek. Ilyen alapon azonban bárki más átvehette volna. Nem tudom, hogy ki kérte erre, a plénumon biztosan nem hangzott el javaslat Gönci János személyére. Rendkívül feszültek voltunk. Sok kérdésben a reformerők ugyanis meglehetősen kiszorultak az érdemi lehetőségekből. Ilyenkor már az ember megpróbálja kifejezetten türtőztetni magát. Azt is tudni kell, hogy a kongresszus sok tagja már olyan fáradt volt, hogy teljesen mindegy volt számára, milyen döntés születik, csak mehessen haza. Ezt kihasználva Gönci János tehát átvette az elnöklést. Igen erőszakosan és durva módon a vitát lezárta, ilyen kijelentések sorozatával: nem adok szót… nem szavazzuk meg az ügyrendi kérdést. – Rögtön megszavaztatta a kongresszust, hogy ne is hall-

168

gattassék meg az ügyrendi javaslat. Ez természetesen szabályellenes. Lesöpörte azt a tényt, hogy a 180 aláírás kifejezetten feljogosít bennünket arra, hogy mi megtárgyaltassuk ezt a kérdést. Erre mi, kb. 10-en kivonultunk a teremből, jelezvén azt, hogy nem értünk egyet Gönci János diktatórikus, erőszakos módszerével. Egyszerre, egyidőben ott álltunk a különböző mikrofonok előtt, szót kérvén. Nem adok szót… nem adok szót… stb. bezárom… szavazzunk. Később visszamentünk, de sokunkban komolyan megfordult, hogy itthagyjuk ezt az egész összemosott ügyet. A későbbiekben aztán lehiggadtunk. Mindenesetre a fentiek jelzik, hogy a népi demokratikus platform élére állt csoportosulásban olyan személyek mozognak, akik a Reformszövetség kiérlelt és bázison nyugvó programját hatalmi eszközökkel akarták kiszorítani a pártból, a kongresszusból. Közöttük elsősorban budapestieket láttam, volt pártbéli tisztségviselőket, függetlenített vezetőket, olyanokat, akik nagyon jól, nagyon látványosan szervezték a kongresszuson a saját érdekeiket, mint igazi profi menedzserek. Többükről igen nehéz volt elképzelni, hogy hogyan lettek „népiek”. Akik hirtelen minden felkérés nélkül hűségnyilatkozatot tettek Pozsgay Imre mellett az új pártról szóló döntés után, vagyis akkor, amikor Pozsgay Imre összefoglalta a pártprogram vitáját. A kongresszus egyik leglényegesebb ellentmondása az, hogy olyan lényeges kérdést akart minden vita nélkül lesöpörni az asztalról, mint pl. az új párt programjának rendkívüli alapos vitája. A Reformszövetség tagjainak kellett visszaerőltetni a dolgot, mondván, hogy vita nélkül nem születhet jó program. Ilyen volt Gönczi János is, aki az utolsó pillanatig a párt majdani alelnökeként – illetve a platform 1. számú elnökségi jelöltjeként – futtatta magát ismereteim szerint. Ezek persze csak folyosói információk, de miután tárgyaltunk velük, szükségszerűen eljutottak hozzánk is az ő belső híreik. Nevetségesnek tűnhet, de mégis úgy alakult a Gönci János szerepe körüli vita, hogy Nyers Rezsőnek kellett eldönteni, hogy vállalja-e Gönci János ilyetén képviseletét, szereplését, majdani tisztét. Tudni kell, hogy mi a Reformszövetségben többen kategorikusan elutasítottunk minden olyan jelöltet, akiről tudtuk, gondoltuk, hogy az előzőekben csak arra várt, hogy dőljék csak el valamerre a kongresszus, és nekik csak másodlagos az, hogy merre dőlnek az ügyek, a fontos az volt, hogy mint vezéregyéniség vagy önjelölt vezető kerüljenek ki a nagy menetelésből. Gönci Jánosra a Reformszövetség azt mondta: ha ő szóba jön mint az elnökség tagja, akkor abban a pillanatban szakítunk az egyeztető tárgyalásokon. Ennek egyik oka az volt, hogy miközben e népi demokratikus mozgalmat egy idős, de valóban demokrata vidéki tsz-elnök indította el, a kongresszus előtti napokban, illetve annak első napjaiban átvette az irányító szerepet egy szűk budapesti apparátusi réteg.

169

Kecskemétre hazafelé tartva az éjszaka az fogalmazódott meg bennem, hogy ebben a pártban nem kívánok tovább tevékenykedni. Hiszen a kongresszuson is elmondtam: a kongresszus nem oldotta meg azt a feladatot, hogy a demokratikus Magyarországon a baloldal színskáláját jelenítse meg – politikai pártokban. Ezt mi a magunk bőrén éreztük, a reformköri mozgalom számára belső feszültséget jelentett ez az öszszemosódás. Több párt létrehozását vártam a kongresszustól. A volt MSZMP-ben három markáns mozgalom volt megkülönböztethető; egyrészt egy igazi kemény kommunista tábor; másrészt egy liberális vonal; harmadszor egy népi-nemzeti vonal. Ez utóbbinak lett volna az alapja a Reformszövetség. A reformkörökben meglévő militáns törekvéseket a Kósa-stílus kiszorította. A szocialista elveket valló platform mellé ő – és mi vidékiek még sokan – odatettük azt a népi-nemzeti-etikai alapot, amely bázist jelenthetett volna egy új párthoz. Nem így történt. Már a kongresszuson is tisztán láttuk, hogy a profizmus megette a vidéki amatőrizmust. Kósa Ferenc és társai mély humanizmussal átszőtt értékeinek érvényesítése csapdába került egy olyan profi és minden tekintetben keményen taktikázó budapesti platform-garnitúrával szemben, amely elsorvasztotta ezt a törekvést, és olyan kompromisszumokra késztette, amelyről még bizonyára mond majd valamit az utólagos történetírás. Utóélet: 2004. május 23-án írtam: „Megint kell egy mozgalom… Megint kell egy mozgalom, amely célul tűzi ki, hogy viták sorozatát szervezve egy új baloldali politika tartalmi és szervezeti elemeit kidolgozza, és ezt az MSZP-n belül elfogadtatja, a napi gyakorlatának meghatározójává teszi.” Ezt követően több barátommal – Rubicsek Sanyi, Kerényi Gyuri, Sipos Józsi, Vajda Jancsi, Szabó Lajos Mátyás…. – megalakítottuk az MSZP társadalompolitikai tagozatát…. Az idő nem múlik, csak mi öregszünk, és közben a lényeg nem változik! Kecskemét, 2009-04-19.

170

Kerényi György levele(i)

Kedves Józsikám, én éppen ezt nem szeretném sem magam, sem mások számára elrontani, azzal, hogy akár – ha a legintelligensebb változatot vesszük – a múltba is belemagyarázzuk majd a jelen ellentéteit (ami egyébként igaz is), akár közelmúltbeli személyes ügyeken, eltávolodásokon nem tudnánk felülemelkedni. Legkevésbé tartom magam „tisztának”, objektívnek politikailag, de a meghívotti, előadói névsorban sokan, nálam sokkal jobban sározódtak, és én nem szeretném egy szembesítési helyzetben találni magam. Őszintén kívánom, ne legyen igazam semmiben és mindenki érezze jól magát. Tudom, sokan nagyon megvetnek majd ezért a magatartásért, de még emiatt sem akarok már magyarázkodni, hiszen annyi méltatlan rúgást, vagy a védelem hiányát éltem meg ezektől a régi barátoktól. Jobban érdekelnek azon kevesek, akikre felnézek máig, és sosem éreztem tőlük, hogy cserbenhagynának. Ők nem lennének ott sem így, sem úgy. Az MSZP mai állapotában meg menthetetlen, kimúló alakulat, amibe rúgni nem akarok, emelni meg – főleg nekem – nem érdemes már. Tisztelem szándékaidat, köszönöm empátiádat, de ismétlem, ez számomra így vélhetően nem vállalható, bár az emberi vonatkozásokkal (találkozások) egyetértek, fontosak. Különösen mostanában, egyre inkább, nekem is. Most ez így viszont nem az a kör… Üdv.: Gyuri

Józsikám, nagyon kedves Tőled, lehet, nehezen érthető, de majdnem mindent leírtam az előzményekben, hogy mik a belső vívódásaim. Az MSZP-t nem azért hagytam ott nagy nehezen, hogy bármilyen szép álca mögött egy gyékényen áruljak benne pl. olyanokkal, akik vagy nem fogadták nemrégen még a köszönésünket sem, plusz 2010-ben elsőként állt fel állva tapsolni a Mesterházy–Gyurcsány brezsnyevi csóknak, vagy aki nekiment saját országának, nem csak kormányának! vagy aki azt mondta, hogy egy Szili ide be ne tegye a lábát. Menjek oda úgy, hogy: a) szemem sem rebben, b) vágjam a képükbe, hogy mi okot szolgáltattunk erre (hozzájuk képest)?

171

Nagyképűen megengedhetem magamnak, hogy egyre finnyásabb legyek, ráadásul egyéb általános, morális megfontolásokról nem is beszélek. Amíg ezek az emberek nem tették nyilvánvalóvá, hogy Orbánék újabb, várható ámokfutásától a devizahiteles öngyilkosságokig mi minden köszönhető nekik, maguknak, addig a közös múltunk is megkérdőjeleződik! Aranyos, ahogy pár éve Sipos, most Te próbálod a tüzet a vízzel összebékíteni, de ez nekem nem megy már, túl vagyok 2004 óta az utolsó illúziókon is. Ismétlem: egy ilyen alkalommal, a hozzám hasonló ünneprontókra semmi szükség. Mindenki járjon olyan körbe, ahol oda-vissza szívesen vett mindenki más is. Ezek a fentiek, tudom, nehezen emészthető és megbocsájtható sorok, elnézést sem merek érte kérni. A hátamon annyian, annyiszor gyalogoltak, a gerincemet annyiszor hajlítgattam mások miatt szándékomon kívül/ellenére is, hogy most már jobban kell vigyázzak arra a kevésre, amit megmenthettem magamnak régi magamból. (Előttem, közelről int Kati példája is, pedig ő sem akart mást, mint jót, de az egyszerre nem megy mindenki irányába…!) Barátsággal: Gyuri

Tóbiás József levele

Kedves Szervezők! Kedves Barátaim! A reformköri tanácskozáson sajnos más elfoglaltságom miatt nem tudok részt venni. Egy-két gondolat erejéig azonban szeretnék megemlékezni az MSZP születése szempontjából is oly fontos mozgalom évfordulójáról. Én magam nem lehettem részese a reformköri mozgalomnak, de hamar tudatosodott bennem, hogy a párt reformjára irányuló kezdeményezéseitek – amelyek ne feledjük el, a végeken kezdődtek – milyen lényeges szerepet játszottak a rendszerváltozás történetében. Nyugodtan mondhatjuk, ’88–’89 egyik legfontosabb innovációja lett az az egy párt keretein belül induló, de azon túllépő szerveződés, amelynek célja az MSZMP radikális átalakítása volt. A rendszerváltó baloldal jelenléte – más ellenzéki szereplők közreműködése mellett – kizárta a visszarendeződés lehetőségét, tevékenysége komolyan hozzájárult az állampárt lebontásához. Visszatekintve mondhatjuk, hogy a reformkörök működése szinte a lehetetlen kísértése volt. A mozgalom programelemeinek megvalósítása egyenként is komoly erőfeszítést kívánt. Ezek közül is kiemelendő, az átalakulás centrális eleme – a más rendszerváltó politikai erőkkel közösen megvalósított – gyors, rendezett és békés át172

menet a jogállamba. Ezen túl – a nehezülő körülmények között is – nyíltan vállalt célkitűzésetek maradt megmenteni a baloldalt, a szocialista gondolat becsületét. Egy olyan mozgalmat akartatok építeni, amely a demokratikus baloldali gondolkodás megújításához vezet. Napi taktikai küzdelmeken túl lázasan kerestétek a hosszabb távra érvényes megoldásokat. Egyszerre sürgettétek a morális megújulást, tűztétek ki célul a „társadalomban élés” követelményét és az ebből építkező emberközeli politika megvalósítását. Egyértelmű, hogy az általatok 25 éve felvállalt feladatok, az akkor megfogalmazott követelések jelentős része ma is időszerű. Meggyőződésem, hogy mindez a találkozó jelentőségét csak növeli. Eredményes tanácskozást kívánva üdvözöl Benneteket, Tóbiás József

Göndör István levele

Jóska! Elolvastam, rendben valónak tartom. Észrevételem: 1. A Nagy Imre-temetésen nem Dull Gábor, hanem Tóth László vett részt. [Valóban, Dull Gábor a reformkörösök „központi” delegációjával koszorúzott – a szerk.] 2. A Nagy Imréhez való viszonyt a hozzátok képest sokkal kisebb politikai tapasztalattal bírók is rendezni óhajtották. Mi Nagykanizsán az MDF-es barátainkkal közösen tartottunk Nagy Imre-konferenciát. 3. Fejti Györgyöt említed. A Zala megyei „idő előtti robbantás” szemtanúja volt Fejti. Látta a zalai reformkörösök felkészültségét, többször lett volna lehetősége az akkori, mindenkit megelőző, lavinaszerű előretörésünket átmenetileg megállítani. A közel 24 órás pártértekezleten nem kért szót, sem ellenünk, sem mellettünk. Passzivitásával sokat segített abban, hogy mindenkit megelőzve, technokrata alapossággal előkészítve a megyei pártbizottságot felszámoltuk. Kiszámíthatatlan volt a közvetett hatása, mivel még messze volt az őszi kongresszus. (Még Nyers Rezső is ideges lett, és magához rendelte az új vezetőinket.) A szovjet nagykövetség munkatársa néhány napon belül az orosz temetők ellenőrzése címmel kereste és kérdezte csapatunkat a jövőről, a hogyan továbbról. Megszületett az első szociáldemokrata alapszabály. (Vitányi Ivántól) 4. Ma már érdemes arról beszélni, hogy hol, mit és miért hibáztunk. Változást akartunk, az MSZMP megszűnését, demokratikus baloldali pártot, piacgazdaságot 173

stb. A célokban nem volt hiba, de az oda vezető út megtervezésével adósak maradtunk. Ennyiben már részesei vagyunk az antalli és az azt követő kisiklásoknak, kudarcoknak. 5. Nem értem miért kerülgeted Pozsgay Imre kihátrálását a kecskeméti folyamat gyorsításából, a pártalakításból és villámcsapásszerű visszatérését mint köztársasági elnökjelölt. Mondatát soha nem felejtem el, amikor azt mondta. „Hányan vagytok? Én már nem tudok olyan irodában dolgozni, ahol a titkárnő nem veszi fel a telefont.” Számomra ekkor lett világos: Pozsgaynak nincs jó helyzetfelismerése. Kifulladt a Nagy Imre és ’56 értékeléssel. Innen vezetem le szerepét az őszi kongresszuson. Ölellek: Göndör István

Vonyó József levele

Kedves Reformkörös Barátaim! Örömmel értesültem a Reformkörök Országos Tanácskozásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő „Államszocializmus után államkapitalizmus vagy közösségi demokrácia?” című konferenciáról. Szívből gratulálok a szervezőknek, akik a dicséretet érdemlő, remek ötlet alapján körültekintő, tartalmas programot szerveztek, avatott előadókkal. Családi okok miatt – sajnos – nem tudok részt venni, pedig szívesen tenném. Remélem, mulasztásomat segítitek pótolni azzal, hogy az elhangzott előadások és hozzászólások szövegét nyomtatásban (vagy legalább a beígért honlapon) is megjelentetitek, hogy minél több érdeklődőhöz eljuthasson. Ha megvalósul, ugyanolyan fontos kordokumentum lesz, mint a reformkörökkel kapcsolatos, 20–25 évvel ezelőtt megjelent munkák. Ha részt tudnék venni, jelentkeztem volna hozzászólással, melynek címe ez lenne: Mikor is kezdődött a reformmozgalom az MSZMP-ben? Történészként mániákusan hangoztatom, hogy a jelentős történelmi változások, mint amilyent a reformköri mozgalom jelentett az egykori állampártban, nem egyik napról a másikra keletkeztek, hanem hosszú folyamat(ok) eredményei. Kiváltképp érvényes ez a reformkörökre, melyek tulajdonképpen az MSZMP alapszervezeteiben a párt politikájával kapcsolatban évek óta egyre hangosabb kritikát megfogalmazó személyek, csoportok megszerveződését jelentették egy kedvező történelmi pillanatban. Ezért küldöm el a fenti problémát taglaló tanulmányomat, illetve azt bizonyító forrásközlésemet – a közös gondolkodás segítése érdekében. Hátha elolvas174

sák őket néhányan, ha felkerülnek a tervezett honlapra. [Ezek az írások máshol már megjelentek – a szerk. – Lásd: Vonyó József: Az állampárt bomlási folyamata és az MSZP létrejötte Pécsett. In: uő.: Egy monolit rendszer árnyalatai. Tanulmányok Magyarország 1945 utáni történetéről. Kronosz, Pécs, 2013, 172–189. o. Vonyó József: Erjedés és lefojtás 1980–1985. (Adalék az MSZMP-ben zajló folyamatok természetrajzához) In: uő.: 124–171. o.] Eredményes tanácskozást kívánok! Barátsággal: Vonyó József, az 1989. októberi konferencia reformtagozatának tagja

Szekeres Imre levele

Kedves Reformkörös Barátaim! Nem tudok veletek lenni, mert a 25. évfordulóra szóló meghívó kézhezvétele előtt eldöntöttük, hogy lányunkat meglátogatjuk a hétvégén, aki, mint annyi más magyar fiatal, külföldön dolgozik. Mentségemre két dolog szolgál, hogy ő is 25 éves, mint a reformkörök, másrészt minden eddigi reformköri találkozónkon részt vettem. Így hát levélben üzenem Nektek: Új helyzet, új kezdet! Újra szükség van a reformköri mozgalom szellemiségére, az MSZP bázisán létrejövő új baloldali és demokratikus néppárt létrehozásában, ami többéves munka lesz. Minél korábban kezdünk hozzá, annál nagyobb az esélye, hogy sikerrel járunk. Hosszabb távon az Orbán-rendszer leváltása viszont együttműködést is igényel. A „majd jönnek az újak” csodavárásával szemben nem mindenki összefogása az alternatíva, hanem egy olyan ellenzék építése, amely a pártok és a még életben lévő civil szervezetek ügyek mentén történő együttműködését hozza magával. A folyamat célja túlmutat a pártok és a civilek közötti jó viszony demonstrálásán és új baloldali pólus létrehozására kell törekedni. Ez másféle politikai működési módot is jelent: folyamatos, akár szervezeti szintre emelt együttműködést civil csoportokkal, állandó konzultációt, esetenként akár együttdöntési jogot. Az önkormányzati választáson az MSZP felléphet azzal az igénnyel, hogy az Orbán-rendszerrel szemben demokráciaszigeteket vagy mintademokráciákat hoz létre az irányítása alá kerülő településeken. Ehhez olyan politikusok kellenek, akikhez a civileknek van bizalmuk. Számomra a 2010 óta eltelt időszak egyik fő tanulsága, hogy a kiépülő Orbánrendszerrel szemben rendszerszintű választ kell adni. A 2000-es évek folyamán a ma175

gyar társadalom attitűdjeinek határozott és kimutatható jobbra tolódása következett be, miközben a baloldali értékek helyére egyfajta kvázi-baloldaliság lépett, a paternalista államtól való függés és a demagógia képében. Ezzel szemben a demokratikus baloldal értékeit újra érdemes fogalmazni. Olyanná, mely a) összekapcsolja a demokrácia és a jólét ügyét, b) a hétköznapok döntéseinek tényleges szabadságához kapcsolja a biztonságot, kiszámíthatóságot, c) a lehető legkevesebb ponton érintkezik a kurzus képviselőivel, ezzel szemben látványos, de releváns akciókat és társadalmi koalícióépítést kezdeményez. Szekeres Imre

Pozsgai Balázs levele (Győrszentiván)

Kedves Jóska! Köszönöm a meghívást, szívem szerint ott lennék, de pénteken van egy regionális nyugdíjas szavalóversenyem. Mindenkit üdvözlök, sikeres együttlétet … megint kezdhetjük újra? Kellünk egyáltalán mi, öregek? Üdvözlettel: Balázs

Koscsó Lajos levele (Tiszaújváros)

Kedves Géczi Józsi Barátom! Köszönettel vettem invitálásodat a találkozóra, de sajnos személyesen nem tudok részt venni rajta, mivel ebben az időszakban Erdélyben leszek! Jó együttlétet kívánok, s ha mást nem, talán az alagút végen a fényt lássátok meg, még ha nagyon pici fénypont is az! Koscsó Lajos Sándor

176

Bakos László levele (Győr)

Nagyon köszönöm, de sajnos nehezen mozgok, és a nagy távolság miatt nem tudok elmenni. Üdvözöllek benneteket: Dr. Bakos László

Totyik Tamás levele (Hajdúszoboszló)

Kedves Fiúk! Ne haragudjatok, de ebben az időpontban 60 gyerekkel Erdélyben leszek a Határtalanul pályázat keretében, így nem tudok eljutni hozzátok, pedig nagyon hiányzik a reformkörök hajdani szelleme! Sok sikert! Tamás

177

3. A REFORMKÖRÖK ATIPIKUS POLTIKATÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA A reformkörök, a reformkörösök és a Reformszövetség élete, halála és utóélete Az időtábla egyik célja a történések szemléltető bemutatása. A gyorsan változó „korlégkör” érzékeltetése, minél több korabeli szereplő, esemény felvillantása. Az események és a hírek csak 1989. április végére, május elejére kezdtek egybeesni. Addig, ha egyáltalán megjelenhetett valami az „első nyilvánosságban”, hetek, napok teltek el. Maga a hír is eseménynek számított. A reformkörök tavasszal gyorsan váltak vezető hírré. A nyilvánosság friss szabadsága szervező erőt jelentett. 1989 nyarától kitört a majdnem teljes sajtószabadság. Már nem a politika, hanem a média berkeiben dőlt el, miből legyen hír. A kronológiát az interneten is hozzáférhetővé kívánjuk tenni. Írjuk együtt a történelmet!

A reformkörök születése 1988. március–április

Szegeden a JATE Marxizmus–Leninizmus Tanszékcsoport berkeiben Sallai Miklóssal az élen szerveződik a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) helyi csoportja.

1988. április 9.

Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága a szegedi Király Zoltánt, a Szegeden tanító Bíró Zoltánt, Bihari Mihályt és Lengyel Lászlót, a szegedi értelmiség kedvenceit kizárja a pártból.

1988. május 10.

Népszabadság, Lovászi József: A pártélet nyilvánossága…

1988. május 20–22.

Budapest, MSZMP országos pártértekezlet. („Pozitív működési zavar” – A június 6-i szegedi Nyers–Király fórumon született kifejezés.)

178

1988. május 26.

DÉLÉP vállalati pártértekezlet. Követelik a megyei (MSZMP) pártértekezlet megtartását. A megyei KISZ-bizottság csatlakozik (június 23.). A makói pártbizottságok is egyetértenek (június 28.).

1988. június 6.

Három fórum Szegeden Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged: Nyers Rezső közös fóruma Király Zoltánnal („Útkeresés – reformok” c. könyvének bemutatója ürügyén). MSZMP Oktatási Igaztóság: Kulcsár Kálmán: A reform értelme. Somogyi Könyvtár: „Értelmiségi klub”, Pozsgay Imrével beszélget Kanyó Ferenc.

1988. június 16.

Budapest, Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján rendőrök verik szét az emlékező tüntetést.

1988. június 27.

Budapest, „Erdély tüntetés”.

1988. június 28.

MSZMP Csongrád megyei Pártbizottsága: „Nem szükséges megyei pártértekezlet.”

1988. július 1.

1. Az országgyűlés elítélte Románia területrendezési politikáját. 2. Az országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottságot választott (koncepció: „alkotmányos egypártrendszer”).

1988. július

A „Huszonötök” levele az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága tagjaihoz a pártértekezlet megtartásáról. (Juss, 1988. szept. 47–48. o.); Anderle Ádám: A pártszerűségről. (Délmagyarország, 1988. szeptember 1.); Rendszerváltók a baloldalon. Reformerek és reformkörök 1988–1989. (Kossuth, Bp. 1999., Szerk.: Ágh Attila–Géczi József–Sípos József) 46–47. o., a továbbiakban R. B.)

1988. augusztus 28–29. A fiaskós aradi román–magyar csúcs után hazafelé tartva Grósz Károly megáll Szegeden „tájékozódni” a megyei pártügyekben. (A hatalmi szférában és a külhoni megíté-

179

lésben Grósz még erősödik – az értelmiségi közvéleményben presztízse hanyatlani kezd.) 1988. szeptember

JATE BTK hallgatók sztrájkja (Pikó András szóvivő), (lásd erről: Élet és Irodalom 1988. november 25. „Nevezzük Titanicnak” – Tanács István riportja); R.B. 50. o.

1988. szeptember 5.

Megalakul független társadalmi szervezetként az MDF (ezt utólag pártalapításnak minősítik).

1988. szeptember 20–21.A Csongrád megyei pártbizottság Propaganda és Művelődési Osztálya (Sebe János) levele a párton belüli megújulás helyi folyamatait segítő reformfórum létrehozását előkészítő megbeszélésről – meghívó szeptember 28-ra a Sajtóházba. – Géczi József ellenvetése: „Ez nem lehet a pártbizottság házi értelmiségi fóruma, csakis a párttagok önálló szerveződéséről lehet szó. – A többség egyetérteni látszik, a kezdeményezés elakad. 1988. október eleje

Lovászi József, a megyei pártbizottság munkatársa, a reformkör név kiötlője felkeresi Géczi Józsefet, elkezdődik a mozgalom „előszervezése” (Kovács László, Simon Ferenc, Katona Péter, Keserű Imre és mások).

1988. október 6.

Szeged. 54 értelmiségi követeli a párttól az 1986-os Tiszatáj-ügy felülvizsgálatát. (Ez végül 1989. január 19-én kerül nyilvánosságra.)

1988. október 7.

A KISZ Szeged Városi Bizottság röpcédulája rokonszenv tüntetésre mozgósít, „tiszta közéletet és radikális reformot felvállaló” városi pártértekezletet követelnek (R.B. 51. o), pl.: „Népszavazás döntsön a tanácselnök személyéről!” (Előzmények: leleplező cikkek, P. Halász Miklós: Magyar Nemzet 1987. 7. 31; 1987. 11. 16.; 1988. 7. 16.; 1988. 8. 6. stb.)

1988. október 17.

Varsó, a lengyel hatalom és az ellenzék közötti tárgyalások első tervezett időpontja (meghiúsult), Mieczyslaw Rakowski miniszterelnök és Lech Walesa üzenetváltása.

180

1988. október 28.

Magyar Hírlap: Grósz Károly, az MSZMP főtitkára az interjúban bejelenti, lemond kormányfői tisztségéről. A november 24-én összeülő országgyűlés „dönt” majd a miniszterelnökről.

1988. november 1.

MSZMP KB ülés, Berecz János: „Pluralizmus az egypártrendszer keretei között.” Az „alkotmányos egypártrendszer” koncepcióját taglalják a december 15-i KB-ülésen.

1988. november 7.

Hódmezővásárhelyi „összehajolás”. Tizenkilenc megyei küldött nyílt levélben a megyei pártértekezlet nyilvános előkészítését, a demokratikus jelölést, a küldöttek, a párttagok bevonását célzó fórumokat követel. Majd’ egy hetes késéssel ez már megjelenik (Délmagyarország, november 12.).

1988. november 11.

Budapest, megalakul a Münnich Ferenc Baráti Társaság.

1988. november 29.

Grósz Károly MSZMP főtitkár elhíresült „fehérterroros” beszéde a budapesti sportcsarnokban (Népszabadság, november 30.). Délmagyarország, Csongrád megyei Hírlap: „Reformköröket a pártban is!” Felhívás reformkörök alapítására: 26 aláírás. (Pártállambomlás, Csongrád megyei reformszocialisták 1988–1989. (Szeged. Bába 2009. Szerk.: Sipos József, továbbiakban Csm-i ref. Szoc.k. 1988–’89) (ill. kézirat).

1988. december 1.

A FIDESZ Szegedi Regionális Szervezete, valamint az MDF, az SZDSZ és a JATE TDDDSZ szegedi szervezetei üdvözlik a reformkörös felhívást, készek a párbeszédre (Ökrös Tamás, Domokos László, Kiss Dózsa András, Csejtei Dezső) (Kézirat; R.B. 57. o.)

1988. december 2.

Szeged, Sajtóház, 120 résztvevőből ötvenkilencen aláírásukkal megalakították az MSZMP-tagok Csongrád megyei reformkörét. Délmagyarország, 1988. december 3.

181

1988. december 10.

A Csongrád megyei pártértekezleten Anderle Ádám professzor a reformpárttitkárok jelöltje alulmaradt Vastagh Pállal szemben a megyei első titkári tisztségért folytatott küzdelemben. Grósz Károly a pártértekezleten a kétfrontos ideológiai harc jegyében „határesetes” jobboldali elhajlásnak, frakciózásnak minősíti a reformkörösöket. Jut a bírálatból a főszerkesztőknek is. (Vasárnapi Hírek 1988. december 11.; Csongrád megyei Hírlap 1988. december 12.; Cs.m-i ref.szoc.k 1988–89. 50–62. o.; Rátkai Árpád: A pártállam felszámolása Csongrád megyében 1988–89.; Lásd még Rátkai Árpád: Végjáték a Tisza mentén. Az állampárt utolsó évei Csongrádban, Délmagyarország, 1989. november 15. és december 9. között, 22 részben.)

1988. december 24.

Magyar Nemzet: egész oldalas tudósítás az Új Márciusi Front szellemi vezéreivel (Újhelyi Szilárd, Nyers Rezső, Vitányi Iván, Bihari Mihály, Lengyel László, Kiszely Zoltán, Baló György, Vásárhelyi Miklós, Gyurkó László, Tardos Márton, Pataki Ferenc, Nagy Tamás, Vámos Tibor, Hankiss Elemér – még együtt).

1989. január

Csongrád megye, hosszúra nyúló ünnepek és áremelések utáni csend a „magyar politikában”. Figyelik a Huszonötöket, fenyegetik a saját berkeken belüli reformkörösöket, Anderle Ádám professzor állás után néz Németországban (Patrick O’Neil – és szóbeli közlések). Megjelenik Halász Miklós „Suttog a város” c. botránykönyve. Jön az új botrány. A Csongrád megyei KISZ Bizottság az újszegedi EKO-parkot, más néven KISZ-tábort eladja a KISZ Központi Bizottságának száz forintért. (Egy kiló kenyér január 1-jétől 12 forint.) Hódmezővásárhely, Marx Károly Mgtsz Pártbizottsága: „a reformkörösök revizonisták” (kézirat).

1989. január 1.

182

MSZMP Szeged városi pártbizottsága Papp Gyula volt tanácselnököt kizárja a pártból.

1989. január 14.

Délmagyarország: „A szocializmus messze van” Beszélgetés a (szundikáló) reformkörökről. Sulyok Erzsébet interjúja Géczi Józseffel.

1989. január 27.

Szeged Városi Tanács, három jelölt közül tanácselnöknek választják Csonka Istvánt.

1989. január 28. 16 óra Magyar Rádió, interjú Pozsgay Imrével: „1956 népfelkelés volt”. 1989. február 2.

Szegedi Reformkörös megbeszélés a Fesztivál Ételbár különtermében (naptárfeljegyzés, kézirat stb.).

1989. február 3.

Pozsgay Imre Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Porcelángyárban, fórum, házigazda Szoboszlai Zsolt. A Délmagyarország közli a reformkörösök február 7-én 18 órakor kezdődő vitafórumára szóló felhívást.

1989. február 6.

Délmagyarország: „A reformkör és környéke”, vitafórum az Ifjúsági Házban. Beharangozó beszélgetés a másnap esti fórumhoz Lovászi Józseffel és Géczi Józseffel (Krausz Tamást hívták meg előadásra a frakciózás előtörténetéről). A Csongrád megyei Reformkör nyílt levele az MSZMP KB tagjaihoz (a február 10-re és a február 20-ra meghirdetett ülés előtt): „Új választási rend szerinti pártértekezletet vagy pártkongresszust még 1989-ben”. Keserű Imre üdvözli Pozsgay Imre nyilatkozatát (közli a Magyar Nemzet, Délmagyarország, Cs. m. Hírlap, ismerteti Népszava 1989. február 9.)

1989. február 10–11.

Budapest, Az MSZMP KB állásfoglalása a politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdéséről. (MSZMP határozatai és dokumentumai 1985–1989. (Bp., Interart Stúdió, Szerk. Vass Henrik) – Többpártrendszer a párt vezető szerepének megőrzésével „a szocializmus talaján”. Grósz: „de csak a következő évtizedben”. (R.B. 69. o.)

183

1989. február 11.

Budapest, a Baloldali Alternatíva Egyesület alakuló ülése. „Az államszocializmus lehetőségei kimerültek” – „Közösségi autonómiára épülő politikai rendszert!” Krausz Tamás, Bárd András, Benkő Judit, Csintalan Sándor.

1989. február 14.

Délmagyarország: Reformköri eszmecsere Szegeden az Ifjúsági Házban. 150 résztvevő előtt Vastagh Pál a KB-ülésről, a többpártrendszer „fokozatos” bevezetéséről. A Magyar Hírlap tudósít a Veres Péter Társaság közgyűléséről, a Magyar Néppárt megalakulásáról.

1989. február 16.

A Népszabadság jelzi: aznap este reformkörösök a televízió Hazai Tükör című műsorában (riporter: Horváth János). Hazai Tükör: Körkapcsolásos beszélgetés a reformköri szerveződésekről: Szombathely (Simon József, Ipkovich György), Budapest (Szabó Zoltán, Szántó György), Szeged (Keserű Imre, Géczi József), Debrecen (Veleki János) és a vidéki stúdiók. (Szegeden a riporter Gellérfy László, maga is reformkörös alapító. Az egy húron pendülő, de külön-külön szerveződő reformkörösök ekkor látják egymást először – G. J.)

1989. február 17.

Kaposvár, Mészáros Balázs öt társával a február 9-ei Magyar Nemzetre hivatkozva kezdeményezi az MSZMPtagok Somogy megyei Reformkörének megalakítását. (Somogyi Néplap, 1989. február 21.; Magyar Nemzet február 23.; közli még a Kaposvári Mutató 1989. 3–4. sz. A Népszabadság csak március 3-án jelez vissza, de nem tudósít.)

1989. február 18.

Népszabadság: „Eszmecserék a megújuló pártról Debrecenben” (Daróczy Zoltán, Molnár Tivadar [a reformkör alapítója], Menyhárt Lajos).

1989. február 20 előtt

Felhívás MSZMP Budapesti Reformkör aláírással, Vajda János fogalmazásában: február 22-én 17.30-kor a Villányi úton alakuló ülés lesz. (Kerekes György gyűjteménye, R.B. 71. o.)

184

1989. február 21.

Fiatal értelmiségiek részvételével megalakult az MSZMPtagok Somogy megyei reformköre. Az április 15-re kitűzött Somogy megyei pártértekezlet előtt a reformkör feltétlenül szükségesnek tartja a kialakult helyzet kritikus elemzését. (MTI február 22.)

1989. február 22.

Szentesi Reformkör alakul. (Csongrád megyei Hírlap, február 23.)

1989. február 23.

Az Esti Hírlap tudósít a február 22-i budapesti Villányi úti reformkörös, 40 fős alakuló (?) és toborzó gyűlésről. Már korábban is voltak „előszervezkedések”. Lásd Novák Zoltán: Az MSZMP Budapesti Reformköre. (Magánkiadás. Bp. 2002. Honlapon 2005-től http://mek.oszk.hu/01900/011961/html/02 htm; hosszabb címen: Az MSZMP reformköri mozgalma és a Budapesti Reformkör szerepe a mozgalomban – a továbbiakban: Novák.)

1989. február 25.

Reformkör Óbudán (Lazár Ildikó, Népszabadság) KISZ reformközösségi hálózat. Népszabadság: „Mit akar a reformkör?” Rab László interjúja Mészáros Balázzsal.

1989. február 27.

Kiskunfélegyháza, Kelemen József, Iványi László és társai megalakítják a lakóhelyi pártalapszervezetet (levél kelte: február 28., a Petőfi Népe március 13-án közli). 1989. április 9-től Kiskunfélegyházi Reformkör néven politizálnak. „Eszmei közösséget vállalunk a párttagok BácsKiskun, Csongrád, Békés és Somogy megyei Reformkörével, „elhatároljuk magunkat a Münnich Ferenc Társaságnak a többpártrendszerrel és 1956 értékelésével kapcsolatos nyilatkozataitól”. (E kezdeményezésekről nyilván személyes kapcsolatok révén tudhattak, mint ahogy hetekkel előtte a Csongrád megyeieket is felkeresték. – G. J.)

1989. március 1.

Megalakult a Nagykanizsai Reformkör, március 7-re fórumot hirdet. (Zalai Hírlap, 1989. március 3.; Dunántúli Napló, 1989. március 5.)

185

1989. március 2.

Hajdú-Bihari Napló: Interjú Molnár Tivadarral: A pártban megmaradtak az antidemokratikus viszonyok. A reformszárny fent nem győzhet az alul levők mozgalma nélkül.

1989. március 3.

Kecskemét, Széchenyi-város, reformkör alakul. 32-en jelezték, 13-an jelentek meg (Petőfi Népe, március 6.).

1989. március 4.

Magyar Nemzet: Agyaggalamb-lövészet után: A többpártrendszernél többet! Kovács Judit interjúja Vass Csabával, a Hazafias Népfront Társadalompolitikai Osztálya vezetőjével.

1989. március 6.

Békéscsabai Reformkör: alapító nyilatkozat és ügyrend elfogadása Ivanics Katalin, Tóth Károly, Simon Imre és még 32 alapító. (Békés megyei Népújság, 1989. március 9.) (Náluk tagsági viszony is van! – G. J.) Reformkört alakított az MSZMP nagykanizsai tagjainak egy csoportja. A mintegy 40 tagú, humán és műszaki értelmiségiekből, valamint munkásokból álló közösség az alakuló ülés többórás vitája után határozta meg tevékenységének fő céljait. Teljes az egyetértés abban is, hogy országos kérdésekben az MSZMP radikális reformirányzatát támogatják. A kör tagjai úgy látják, hogy minél előbb meg kell kezdeni a tanácstagi és országgyűlési képviselői választásokra való felkészülést, s ennek középpontjába a lakóterületi pártmunkát kell állítani. (MTI Országos Sajtószolgálat /a továbbiakban OS/, március 7.)

1989. március 7–8.

Az MSZMP szervezeti átalakulását javasolja a Somogy megyei párttagok reformköre. Örömmel üdvözlik, hogy a megye több helységében, így Siófokon, Fonyódon és Nagyatádon is alakulóban vannak a helyi reformkörök. (OS)

1989. március 7.

Budapest, az I. kerületi társadalomtudományi intézetek közös párttaggyűlésének állásfoglalása (kézirat 3. o.).

1989. március 8.

Népszabadság: „MSZMP reformkör Békéscsabán és Nagykanizsán” (megyei tudósítóinktól).

186

1989. március 9.

A Magyar Nemzet tudósít a somogyi és a békéscsabai reformkörökről: „Alakuljanak lakóhelyi szervezetek!” – a választási körzetekhez igazítva. MSZMP Csongrád megyei pártbizottság végrehajtó bizottsága: 1. Napirenden a „Tiszatáj-ügy”. 2. Keserű Imre bejelenti: A munkásőrök akasztófás fenyegetése miatt az ügyészséghez fordult (kézirat).

1989. március 14.

Szombathely, „MEMORANDUM”. A Vas megyei Reformszárny nyilatkozata. Kapcsolat: TIT Vas megyei szervezete reformklubja. (Magyar Nemzet március 15.; Vas Népe 1989. március 16.; teljes terjedelemben: Vas Népe 1989. március 21.) (23 aláíró). Békéscsaba, a Békéscsabai Reformkör a megye cselekvésre kész párttagsága akaratának kifejeződését látja abban, hogy összeül a megyei pártértekezlet. A résztvevők minél szélesebb körét az alapszervezetek közvetlenül válasszák meg! A pártértekezlet előkészítő munkálatait a teljes nyilvánosság, a sajtó állandó tájékoztatása, a dokumentumok előzetes tagsági vitára bocsátása jellemezze. (Békés megyei Népújság, 1989. március 15.; OS)

1989. március 15.

Budapest, Független Jogász Fórum felhívása Ellenzéki Kerekasztal létrehozására. Dunaújvárosi Értelmiségi Reformszövetség alakul – Pásztor Bertalan. (Dunaújvárosi Hírlap, 1989. március 22.; OS) Szeged is ünnepel. 10 óra – Városi ünnepség (Klauzál tér, Kossuth szobor). 11 óra – Alternatív szervezetek ünnepsége a Móra Ferenc Múzeum előtt.

1989. március 17.

Magyar Nemzet: „Megfenyegették a tanárt. Mitől fél Keserű Imre?” (Halász Miklós).

1989. március 21.

MSZMP PB állásfoglalás. Szigorúan bizalmas. „A Politikai Bizottság szükségesnek tartja, hogy az MSZMP mel-

187

lett egy (agrár) politikai mozgalom bontakozzon ki. (Szabó István felvetésére) 1989. március 23.

Paks, reformköri kezdeményezés. Platformtársaságot hirdetnek, alakuló ülés március 29-én az MSZMP városi székházában. (Vajnai Attila is a kezdeményezők között.) (Tolnai megyei Népújság 1989. március 24.; OS) Budapest, az MSZMP Budapesti Reformkör március 22én „A pártdemokrácia hiánya, szükségessége, lehetősége” címmel rendezett vitát. Következő összejövetelét március 29-én 17.30 órakor a XI. ker. Villányi út 11-13. III. emeleti klubhelyiségben tartja „Miért akarunk pártkongresszust?” címmel (OS).

1989. március 24.

Tolna Megyei Népújság: „Reformkör Pakson” 23 alapítóval. Március 29-re fórumot hirdetnek.

1989. március 25.

„Az orosházi reformkör alapító nyilatkozata” (kézirat).

1989. március 28.

Jánoshalma, Városi Könyvtár. Városi reformkör alakul. Április 6. újabb fórum (Petőfi Népe, 1989. április 7.).

1989. március 29.

MSZMP reformkör alakult szerdán Győrött, a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. Alkotó vitákkal kívánják elősegíteni, hogy a párt mielőbb megszabaduljon a visszahúzó, a konzervatív elemektől. Véleményük szerint, ha a párt, a pártvezetés nem tud ,,rendet csinálni” soraiban, akkor a következő egy-két évben az MSZMP teljes széthullása várható. (OS; R.B. 94–95. o.) Az MSZMP budapesti reformköre találkozót tartott szerdán este a budapesti pártbizottság Villányi úti oktatási épületében. A reformkör eddigi összejöveteleiről Vajda János, a kör egyik szervezője számolt be. Februárban már negyvenen vitáztak arról, hogy kik is ők, és mit akarnak. Márciusban két alkalommal is találkoztak. Akkor került szóba a pártkongresszus mielőbbi összehívásának igénye. Novák Zoltán, a Politikai Főiskolán megalakult reformkör vezetőségének titkára kifejtette: világosan kell beszélni arról,

188

hogy az MSZMP-ben három áramlat van, a fundamentalisták, a centrum és a reformisták. Megállapodtak egy nyilatkozattervezet szövegéről. Ez többek között megállapítja, hogy lakóhelyi-területi elv alapján lenne szükséges megszervezni az MSZMP reformszárnyát. A centrum és a reformszárny közötti szövetség megteremtésére és a fundamentalista szárny elszigetelésére a nyilatkozattervezet szerint leginkább egy rendkívüli pártkongresszus lenne alkalmas. Keserű Imre szentesi középiskolai tanár, a Csongrád megyei párt végrehajtó bizottság tagja az szegedi reformkör üzenetét tolmácsolta. (OS) Megalakult a Hajdú-Bihar megyei és debreceni reformszárny (OS április 5.; Hajdú Bihari Napló, 1989. április 5.). (Hajdú-Biharban több, egymással konkuráló reformkör is szerveződött, az egyik már februárban hírt adott magáról – G.J.) Magyar Hírlap: „A gyorsabb cselekvésért”. Reformkör Győrött. Interjú Bakos Lászlóval. „Pártonkívülieket is várnak.” (Lovászi József távirata még aznap!) Győr, Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola. Megalakult az MSZMP Győri Reformköre (41 jelenlévő), Bakos László az elnök, Honvári János szóvivő. (A főiskolán, főként a társadalomtudományi tanszékeken, pl. szociológia, 1985-től működött Reformklub.) Fodorné Somi Judit (Töltéstan), Rechnitzer János kutató (MTA), Szabó Sándorné szociológus, Bakó Ferenc, Németh Gyula (Pannonhalma) stb. (Balogh József tanácselnök, Pozsgai Balázs, későbbi ogy. képviselő rendszeresen benéznek.) (OS) (Heller László: Szegfűs párt alakult. Rendszerváltók balról. Havilah Kiadó, Győr, 2009. 49–85. – továbbiakban Heller.) Magyar Nemzet: „Önazonosságát keresi a budapesti reformkör” –Keserű Imre vendégként felszólal a Szabó Zoltán által előterjesztett „13 gépelt oldalas elaborátum” vitájában. (Lásd még Népszabadság 1989. március 30.)

189

A szerveződés időszaka: 1989. január végétől február közepéig. Reformkörnek és Reformszárnynak is nevezik magukat. 1989. márciusban Budapesti I. sz. Reformkör néven platformmá alakulnak, szervezőbizottság: Kerekes György, Novák Zoltán, Szabó Zoltán, Szántó György, Vajda János, Kékesi Katalin újságíró végig szóvivő-sajtós szerepben. Április közepétől egyszerűen „Budapesti Reformkör” a titulus. Április végén Szűcs Attila kezdeményezi a Budapesti II-es sz. Reformkör létrehozását. Közben sorra alakulnak a fővárosban az önálló reformkörök – egy részük a Villányi útiakhoz csatlakozna, más részük önállóságot hirdetne. (A Budapesti Reformkör „pályája”. Lásd: Novák.) 1989. március 30.

Vita Budapesten a platformszabadságról. Schiffer Péter teoretikus kirohanása a reformkörök ellen (Kerényi György kéziratos jegyzete a helyszínen). Marcali, reformkör alakul, Suchman Tamás és hét társa (Mészáros Balázs gyűjteménye).

1989. március 31.

Lovászi–Géczi körlevele: Minden héten kedden reformkörös ügyelet a Szegedi Vízművek klubjában (kézirat). Veszprém, szándéknyilatkozat reformkör alapításáról (OS). Népszabadság: Reformplatform alakult Győrött. Alternatív program a városi pártértekezletre!

1989. április 1.

Kisalföld: „Reformkör alakult Győrben” (lásd még uo., április 19., április 28., május 4.). Horváth Sándor újságíró maga is reformkörös, rendszeresen tudósít. Többnyire szerdánként, heti rendszerességgel gyűléseznek. (A győri reformszocialista-reformkommunista mozgalmakról, a városi reformkörről, illetve az MSZMP november-decemberi győri megszervezéséről lásd Heller László i.m. Petőfi Népe: Kecskeméti Reformkör: a pártvezetés határolja el magát mindenféle fenyegetéstől, erőszaktól, félelemkeltéstől.

190

1989. április 2.

Békés Megyei Népújság: A Békéscsabai Reformkör állásfoglalása a megyei pártértekezlet ügyrendjéről, munkarendjéről, a jelölésről, a választásról.

1989. április 5.

Esti Hírlap: Vajda János nyilatkozata. A Budapesti Reformkör a reformkörök országos találkozóját javasolja, és rendkívüli pártkongresszust követel még az év végéig. 1989. április 5-i keltezéssel elkészült az MSZMP Reformszárnyának platformtervezete.

1989. április 7.

Állásfoglalás a reformszárnyról – a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság rendkívüli ülése. Véleménye szerint azért is szükség van ilyen műhelyekre, mert a párt ma nem képes arra, hogy a leendő többpártrendszer keretei között hatékonyan politizáljon. A megyei pártbizottság állásfoglalásában elméleti-politikai műhelyként fogadja el a reformkör működését. „Politikai szárnyként történő megalakulása, szerveződése azonban félreérthető, a megosztódás veszélyét rejti magában.” (Hajdú Bihari Napló, 1989. április 8.) A Budapesti Reformkör felhívása. Alakuljanak reformkörök, létre kell hozni az MSZMP reformszárnyát. „… meg kívánjuk rendezni az MSZMP reformköreinek országos tanácskozását” (Petőfi Népe, 1989. április 9.; OS). Megalakult a Pécsi Reformkör, tízfős előkészítő bizottsággal (Dunántúli Napló, 1989. április 8.). Veszprém, Városi Művelődési és Ifjúsági ház klubterme, kb. 35 résztvevő. Felhívás a Veszprémi Reformkezdeményezések Hálózatának megalakítására. (Veszprém megyei Napló, 1989. április 9.)

1989. április 8.

Az EKA pártjai nem mennek el az MSZMP által egyeztetés nélkül meghirdetett, ún. Egyeztető Fórumra (OS).

1989. április 9.

Saját pártját hibáztatja a Kerekasztal meghiúsulásáért a Budapesti Reformkör (OS). (Elmaradt az ellenzék és az MSZMP április 8-ra tervezett találkozója – G. J.)

191

1989. április 10.

Megalakították a Hajdúszoboszlói Reformszövetséget. Dr. Vincze Ferenc és 9 társa április 24-re fórumot hirdetnek (OS).

1989. április 11.

A Csongrád megyei Reformkör nyilatkozata az MSZMP KB április 12-i értekezlete előtt. Aggódnak, hogy a másnapi KB-ülésen meggyengítik a reformszárnyat. Vállalják a reformkörök országos tanácskozásának megszervezését. (Rövidítve közli a Délmagyarország, 1989. április 12-én.)

1989. április 12.

Magyar Hírlap: MSZMP reformkörök: „Vitára bocsátott platform”. Pogány Sára interjúja Szabó Zoltánnal. (Szabó Zoltán sikeresen felbőszítette a KB tagjait: pl. „a rendszer reformálhatatlan, rendszerváltásra van szükség”, Nagy Imre „politikai gyilkosság áldozata lett.”) Magyar Hírlap: MSZMP reformkörök: „Bokréta a párt kalapján.” Lengyel András kérdezi Géczi Józsefet, Kimpián Pétert és Lovászi Józsefet. Az Egri Tanárképző Főiskola oktatóinak egy csoportja reformkört alapít. (Alapító Nyilatkozat – OS.) Megalakul az MSZMP Gyulai Reformköre – április 28-ra programvitát hirdet (Tokaji Ferenc és társai). (Békés megyei Népújság, 1989. április 15.; R.B. 120.) Megalakult a Sárvári Reformszárny (Magyar Nemzet, április 13.; OS.) Zárt ülést tart az MSZMP KB. Heves vita a reformkörökről, a Politikai Bizottság újraválasztása. Grósz majdnem kiejti Pozsgayt. Kádár János ezen az ülésen mondja el az „őrült beszédet”. (Lásd: Sipos József írását e kötetben.)

1989. április 13.

192

Petőfi Népe: Felhívás az MSZMP bajai reformköre megalakítására.

Budapest, Villányi út, „Demokratikus Szocializmusért Fórum” alakítási kísérlete (Kerényi György helyszíni jegyzete; „Felhívás az MSZMP tagjaihoz”, kézirat). Berecz az elmúlt hónapokban kezdett reformpolitikáról prédikálni. Egy magas rangú nyugati diplomata e héten elmondta a Reuternak, hogy a párt vezető reformerei nem bíznak benne. „Berecz teljes mértékben elveszítette hitelét mindannyiunk körében.” (OS) 1989. április 14.

Budapest, EKA-ülés: Elutasítják, hogy a nyilvános vitán a Budapesti Reformkör képviselői melléjük üljenek a tv-ben (a Jurta Színházban). (Május elsején Magyar Bálint (SZDSZ): „Nem érdekünk egy újabb ellenzéki párt megszüntetése”. Lezsák Sándor (MDF): „Az MSZMP reformszárnya véleményem szerint lőtt lábú madár – Novák.) Esztergom, tizenegy párttag reformkört alapít, május másodikán fórumot hirdetnek – felhívás. (kézirat). Észak-Magyarország: Miskolci Reformkör alakul. Korinthusz Katalin, Tompa Sándor, Pankucsi Márta április 21-re fórumot hirdet a Nehézipari Műszaki Egyetem II-es előadótermébe. Magyar Hírlap: „KB-ülés után, Kecskemét előtt.” Major Tibor KB-szóvivő: „Nem időszerű egy rendkívüli kongresszus – elegendő lenne egy kibővített KB-ülés.”

1989. április közepe

Varsó, a LEMP elfogadta a korlátozott választásokat és a Szolidaritás legalizálását.

1989. április 15.

Megalakult az MSZMP Szolnok Megyei Reformköre. Feladatának tekinti az országban működő reformkörökkel a kapcsolat felvételét, és kezdeményezi a párton belüli horizontális kapcsolatrendszer kiépítését. (OS)

193

A mozgalom zenitje 1989. április 15.

A „Reformműhely” címmel rendezett országos tanácskozással egy időben, társrendezvényként, Kecskeméten első találkozójukat tartották az MSZMP eddig megalakult, a platformszabadság alapján szerveződött reformkörei. A találkozón harminc reformkör nyolcvan képviselője vett részt. A kecskeméti városi televízió egyenes adásban közvetítette a [Reformműhely] országos tanácskozását. (Lásd korabeli OS, napilapok, rádió, televízió.) (Patrick O’Neil: „Drámai díszletek, dráma nélkül.” „Pozsgay meghátrál saját kihívása elől.”) (A szellemi baloldal „szóvivői” még sokáig szomorkodtak az elszalasztott esély miatt – G. J.) Magyar Nemzet: Mélykúti Attila: „Szakítópróba. Mi lesz ma Kecskeméten?” Petőfi Népe: „…óriási érdeklődés”.

1989. április 15. körül

A Kecskeméti Reformkör megyei reformhálózat létrehozását javasolja (Kerényi György gyűjteménye).

1989. április 16.

Mai Nap: „Választási versenyre készül a reformszárny.”

1989. április 17.

Budapest, a Pest megyei Agrár Reformkör Ideiglenes Választmánya országos agrár reformköri hálózat kiépítésére hív fel (Sipos József gyűjteménye; OS). Az országos lapok részletesen tudósítanak a „kecskeméti” Reformműhely tanácskozásáról, ismertetik az ott elhangzott reformkörös nyilatkozatot. Szabó Lajos Mátyás: „Van koncepciója, de nem jó. Kapkod a kormány.” (Magyar Nemzet) Vass Csaba: „Ökoszociális Piacgazdaság” (tanulmány, kézirat, sokszorosítással terjesztve).

194

1989. április 18.

Alakuló aktívaülést tartottak hétfőn, 17-én az MSZMP egri reformkörei. Az Egri Dohánygyár zsúfolásig megtelt kultúrtermében mintegy ötszázan gyűltek össze. A fórum vendége volt Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A felszólalók kérdéseire válaszolva a Politikai Bizottság tagja arról is szólt, hogy méltányolni kell a tagság igényét, ha a többség a kongresszus időpontjának előrehozását akarja. (MTI, OS) Szolnok Megyei Néplap: Szegedi Károly (reformkörös szóvivő): „A szektások ma a legnagyobb reformerek”. Megalakul a Komárom megyei Reformkör, és felhívást tesz közzé (Dolgozók Lapja, 1989. április 20.). Tokaji Reformkör alakul, városi fórumot javasol (6 aláírás) (Észak-Magyarország, április 22.).

1989. április 19.

Az MSZMP KB Politikai Bizottság ülése. Grósz itt veti be először „a gazdasági rendkívüli helyzet” ötletét. Diósgyőr, Megalakult a diósgyőri reformkör (kézirat 3 o.). „Kik vagyunk és mit akarunk” (kézirat 5 o.). A Délmagyarország közli a reformkörösök kecskeméti nyilatkozatát. Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem. Az ÁJTK Közgazdasági Kar hallgatói pártalapszervezete csatlakozik a Sopiane Gépgyár Reformköre korábbi felhívásához: rendkívüli pártkongresszust követelnek (OS, április 27.). Győr VI. MSZMP Alapszervezete – GRABOPLAST – rendkívüli pártkongresszust követel (Kisalföld, április 28.). A Népszabadság szerkesztősége 10 órára kerekasztal-beszélgetésre invitálja a reformkörösöket (Láng Zsuzsa).

195

Nagy László és Gelencsér Nándor állambiztonsági tisztek javaslata Belügyi Reformkör létrehozására. (Kézirat; R.B. 140–142. o.) Szekszárd, reformkör alakul (Csáki Béla és Gazdag László a Kecskeméti Reformműhelyről, Dr. János András az egészségügyi reformról tart vitaindítót). A Gelka Reformköre alapító nyilatkozatot fogad el (Hőrich Ferenc, Kővári Péter, Golyha Tamás) (kézirat). 1989. április 21.

A május 20-i szegedi reformköri tanácskozás szervezői meghívják a Politikai Bizottság „érdeklődő tagjait” – hiszen a tanácskozás nyílt lesz. Aláírók: Révész Mihály, Lovászi József, Géczi József, Szabó Béla (kézirat). Az országban kialakult politikai, gazdasági, szociális, oktatási, egészségügyi, morális és egyéb válság Borsodban különösen súlyos; a politika itt sem látta el valódi funkcióit, nem volt képes a társadalomban meglévő különböző érdekek érvényesítésére, a konfliktusok kezelésére – állapították meg a Borsod megyei 1-es számú reformkör első nyilvános tanácskozásán, amelyet pénteken, Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen tartottak. A késő esti órákba nyúló eszmecserén mintegy négyszázan vettek részt. Az MSZMP helyi reformkörét egyetemi, középiskolai tanárok, közgazdászok, szociológusok és más értelmiségiek egy csoportja hozta létre. Javasolták, hogy az MSZMP 1989 őszére hívjon össze rendkívüli pártkongresszust (OS). „Kecskemét szocialista Lakitelek lesz?” „Reformszárnybillegetés” – Izsák Attila (Nagykanizsa) nyilatkozik (Reform). A Győri Reformkör a reformkörök megyei szervezésére hív fel, „azon munkálkodik, hogy a reformerők többséggé szélesedjenek”. (Kisalföld, április 21.; R.B. 143–144. o.)

196

Hajdú megyei és debreceni „reformszárny” alakul (Molnár Tivadar, Soós Pál, Bánfalvi Tamás). (Hajdu Bihari Napló, 1989. április 19., 1989.április 22.) 1989. április 22.

Hajdú Bihari Napló: Több üzemi pártbizottság aggódik, hogy a reformszárny elhanyagolja a munkásosztályt, „csak az értelmiséget számítják bázisnak”. Az MSZMP Politikai Főiskola Reformköre hétfőre vitát hirdet (kézirat). Magyar Nemzet: Mélykúti Attila: „Ringatózás”. Heti Világgazdaság: „Reform-Műhely: „Szakíts ha bírsz!”

1989. április 22–23.

A KISZ (utolsó) kongresszusa. DEMISZ-t alakítanak, területi alapon szerveződnek, kivéve néhány szervezetet. Grósz Károly száján itt csúszik ki a gazdasági szükségállapot megfontolásának ötlete. Hideg András: „… félő, hogy az MSZMP belső vitái a reformereket is elkoptatják” (OS).

1989. április 23.

„Reform” 13. szám: „Reformkörök előre!” Vajda János és Végh Tibor megszólalása.

1989. április 24.

MSZMP Politikai Főiskola: Reformköri vitaest (kézirat). Magyar Nemzet: „Grósz kontra Németh” (a gazdasági szükségállapotról) „Lesz-e katonai diktatúra?” Déri János beszélget Sebők János tábornokkal. A Szolnok Megyei Néplap Nyers Rezsőt idézi: „A reformkörösök nehogy elszigetelődjenek!” Nyíregyháza, előkészítő összejövetel a megyei reformkör alakítására. (Kelet-Magyarország, április 28.; Reformszocialisták Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Bába, Szeged, 2009. Szerk. Dikán Nóra, Réfi Attila, Szabó Róbert, 245. o. – a továbbiakban: Dikán.)

197

1989. április 25.

Vas Népe: A Vas megyei Reformszárny a platformszabadság mellett, a frakciózás vádja ellen, a korszerű, versenyképes pártért. Felhívás a Gyöngyösi Reformkör megalakulására (Hiesz György kapcsolatépítő) (Népújság, április 25.).

1989. április 25. körül

Ferencvárosi Reformcsoport (kézirat).

1989. április 26.

Népszabadság: „Két reformkör Szolnokon”. Magyar Hírlap: Mondjon le a helyi pártvezetés!

1989. április 27.

A Népszabadság lehozza a szegedi reformkörösök felhívását a május 20-i országos találkozóra. Reformkör alakul Pápán 15 aláírással. Május 11-re hirdetnek újabb fórumot (Gőgös Zoltán és mások). (Kézirat; R.B. 149–150. o.) Bejelentik a Zalaegerszegi Reformkör megalakítását (Kárászné Rácz Lídia). Alapító összejövetel május 2-án (OS). A kecskeméti reformkör javaslatai a május 20-i szegedi országos tanácskozás tartalmi és ügyrendi kérdéseiről (kézirat). A Kisvárdai Reformklub levele (Márta Tibor) a szegedi szervezőkhöz. Két éve működnek, belőlük nőtt ki az MDF is (kézirat). Szándéknyilatkozat a boglárlellei reformkör megalakítására. Május 8-ra fórum (másik lapon május 2.), Molnár Dénes, Szalai Pál, Tejfel Endre, Vásárhelyi Tibor. (Mészáros Balázs gyűjteménye; R.B. 150. o.)

1989. április 28.

Reformkör alakul Lentiben (kézirat). Nagyatád, Művelődési Ház – reformkör alakul (kézirat).

198

Budapest, MVMT MSZMP Reformkör Alapító felhívása (kézirat). Jóléti, emberközpontú szocialista társadalmi berendezkedést, valóságos piaccal! (Czuczor Tibor, Egyed Ferenc, Fazekas Péter) (kézirat; OS). Magyar Ifjúság: „Együtt vagy külön – Kecskemét nem adott választ”; „Be a reformkörökbe!” (Lehoczki Pál üzenete a „reformkiszeseknek a KISZ-VÉG után” – G. J.) Az MSZMP Budapesti Reformköre meghívást kapott a TDDSZ, valamint az MSZMP Budapesti Bizottságának május 1-jei rendezvényeire. A reformkör mindkét meghívásnak köszönettel eleget tesz. Nézeteit képviselni fogja mind a Jurta Színházban 16 órakor kezdődő kerekasztalnál és a rákövetkező bemutatkozáson, mind a Petőfi Csarnokban 15.30-kor nyíló Népszabadság Klubban. […] a demokratikus többpártrendszerre való békés áttérés előmozdítását kívánja szolgálni a reformkör. (OS). 1989. április 30.

Pozsgay Imre és Tabajdi Csaba Szankon fórumot tart (OS).

1989. április vége

Siófok, május 2-ra meghirdetik a reformkör alakuló fórumát (kézirat). Reformkör szerveződik Zalaszentgróton (Szabó Balázs és társai) (kézirat). Fonyódon (Horváth István), Nagyatádon, Balatonlellén szerveződik a reformkör, ez utóbbin az alakuló ülést május 2-ra hívják össze (kézirat). A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Reformköre (Horn Miklós és 8 társa május 3-án 14.30-ra első, ideiglenes ülést hirdet, és platformtervezet készítését jelenti be. (Forrás: Platform, Délmagyarország különkiadása, 1989. május 20.)

1989. április vége–május eleje Reformkörök alakulnak Baján (kb. 20 fővel), Kiskunhalason, Szabadszálláson (13 fő), május 4-én Dunave-

199

csén 15, majd 22 fővel, Kunszentmiklóson, Kiskunmajsán, Tiszakécskén. Hajóson a községi pártbizottság reformkörré nyilvánította magát, kb. 30 fő csatlakozott (Kerényi György archívuma). 1989. május 1.

Budapest, Városliget, vitafórumok. Jassó Mihály a budapesti reformkörökkel kapcsolatban elmondta, hogy azok hasznos szellemi áramlatai a mozgalomnak. A velük folytatott vita, ha erről egyáltalán lehet beszélni, a türelmetlenségből fakad. A reformkörök valamivel radikálisabban szeretnék a változásokat […] Szántó György, a Budapesti Reformkör képviselője az eddiginél sokkal keményebb vitát helyezett kilátásba, s mindezt azzal is indokolta, hogy szerinte a Népszabadság Klubot a megbeszélésektől eltérő módon szervezték meg, nem egyenrangú felek párbeszédeként, hiszen a meghívottakat nem ültették egy asztalhoz a vita vendégeivel. Grósz Károly hangoztatta: korábbi véleményét felülvizsgálva az azóta lezajlott viták ,,termékeként”, nincs ellene – ha társadalmi igény van rá –, hogy a választásokat még az idén megtartsák. A főtitkár szerint az MSZMP soron következő, XIV. kongresszusát a képviselői és helyhatósági választások után kellene megtartani. […] Az MSZMP csak a reformkörök szervezeti összerendeződése ellen van, mert nem frakciószabadságot, hanem platformszabadságot hirdetetnek. Ágh Attila e véleményt kifogásolva a reformkörök lényegét a párt szervezeti megújításában látta. (OS)

1989. május 2.

Debrecen, megalakul és nyilatkozatot fogad el a Kossuth Lajos Tudományegyetem Reformköre. (Az Országos Sajtószolgálat csak május 11-én jelenteti meg. Tétováztak?; Sipos J. gyűjteménye; R.B. 158–159. o.) A Zalaegerszegi Reformkör alapító nyilatkozata (R.B. 160. o.) A Nyíregyházi Városi Reformkör alakuló ülése. Ideiglenes ügyvivő Urbán Lajos (Dikán).

200

Budapest, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán „minden kedden reformkörös találkozó” (kézirat). Fót, a napokban alakult Pest megyei agrárreformkör kedden a fóti Vörösmarty Tsz klubhelyiségében tartotta programvitáját […] a reformkör elsősorban a falun élő, a mezőgazdaságban dolgozó emberek érdekeit kívánja képviselni (OS). 1989. május 3.

A Gyulai Reformkör Alapító nyilatkozata: a pártszakadás csak a reformpárttá válással előzhető meg. Itt említik a már megalakult Sarkadi Reformkört is (Magyar Hírlap, május 5.; kézirat 2. o.). Követelés: július 1-jére új küldöttekkel hívjanak össze városi pártértekezletet. (Pártértekezlet előtt, politikai vitairat. Kézirat 9. o., Tokaji Ferenc) Budapest, Villányi úti Reformkör: A gazdasági program kidolgozásába bekapcsolódik Csáki György, a Politikai Főiskola Reformkörének szóvivője. Elutasítják az előrehozott választást. Bejelentik, reformkör alakult Dél-Pest Reformkör (Czirák Ferenc) és Óbudai Reformkör néven (Wilk János) (OS).

1989. május 4.

Szentendre, reformkör alakul (Miakich Gábor, S. Tóth Imre stb.). Terv: május 25. vitafórum a pártról és beszámoló a szegedi tanácskozásról. (Pest megyei Hírlap, 1989. május 6.; R.B. 161. o.) Figyelő: „Táborunk rohamosan nőni fog.” Interjú Szabó Zoltánnal. Vita Bős-Nagymarosról (München, Szabad Európa Rádió, Magyar híradó). Nagy András most az MSZMP budapesti reformszárnyának tegnapi találkozójáról tudósít, ahová a Duna Kör szintén hivatalos volt. Szép számban voltak azonban, akik szerint a stabilizáció már amúgy meghiúsult, és nem egyszerűen Nagymaros felfüggesztésére, hanem rövid úton, azonnali leállítására akarták felszólítani a kormányt (OS).

201

A Miskolci Reformkör szóvivőket választott. (Déli Hírlap, 1989. május 4.) 1989. május 5.

A kedden Fóton zászlót bontott országos mozgalomhoz csatlakozva pénteken megalakult Tiszavasváriban a Szabolcs-Szatmár megyei Agrár Reformkör (OS). Javaslat az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei reformköreinek platformjára. Vitaanyag (Kántor Csaba, Juhász Ferenc). (Bányász Jánosné gyűjteménye; Kelet-Magyarország, 1989. május 6.; R.B. 162–164. o.; lásd még Dikán, 244–248. o.) A Ceglédi Reformkör nyilatkozata (dr. Czinege Imre, dr. Éder István). (Pest megyei Hírlap, 1986. május 6.; R.B. 166. o.)

1989. május 6.

Magyar Hírlap: Kecskeméti Reformkör: „Pártkongresszus még a választások előtt”. Gajdócsi István megyei tanácselnök is aláírta. Felhívás a Magyar Szocialista Munkáspárt Marxista Egységplatformjának létrehozására. Kommunista munkásgyűlés május 6-án a Bányaipari Dolgozók Szakszervezet Székházában (kézirat).

1989. május 8.

Budapest, reformkör alakul a Társadalomtudományi Intézetben (OS). Budapesti Művészek Reformköre. Fészek Klub – Krisán Miklós (OS).

1989. május 9.

Budapest, az MSZMP Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemi Reformköre: „A politikai rendszer átépítésével kapcsolatos döntések – mint például a többpártrendszerre való áttérés – a párt legfelsőbb vezetésétől azt kívánták volna, hogy lépéseket tegyen egy versenyhelyzetben is helytálló párt létrehozásáért.” „… aki felelősnek érzi magát, akár döntéseivel vagy hallgatásával a jelenlegi

202

helyzetért, ha nem tud Saulusból Paulussá válni, az mondjon le” (OS). Budapest, MSZMP reformkör alakult a Külügyminisztériumban. Az újonnan életre hívott szerveződés céljait, elképzeléseit […] Bagi Gábor, a kör egyik alapító tagja összegezte (OS). 1989. május 11.

A Leninvárosi Reformkör platformja (15 aláírás). Május első hetében „csütörtökön” alakuló ülés, majd május 8-án újabb fórum, a szöveg elfogadása (Koscsó Lajos gyűjteménye). A Székesfehérvári Reformkör alapító szándéknyilatkozata (R.B. 172–173. o.). Az „Ötlet” az április végén már működő vagy szerveződő körök listáját közli. 76 települési, kerületi, intézményi reformkör, illetve reform-alapszervezet neve, címe és az „összekötők” elérhetősége. Bp. I, II, V, VII, VIII, XII, XIII, XIV, XV, XVIII és XXI. kerületében már van reformkör – legalábbis cím. (R.B. 173–175. o.) Interjú Jánosi Györggyel a Tolna megyei radikalizálódásról (Uo.). Az MSZMP Társadalomtudományi Intézet Reformkörének szándéknyilatkozata, tervezet (Kerekes György és Benkő Judit gyűjteménye). Magyar Ifjúság: „Csongrádról indult, országossá terebélyesedett a reformkörök mozgalma”. Papp Dénes interjúja Géczi Józseffel. „Az ellenzéknek szüksége is van a reformkörökre – különösen amikor megijednek a konzervatívoktól – és tart is tőlük”. Budapest, az MSZMP Dél-pesti reformkörének nyilatkozata. „Csatlakozunk a szegedi reformkör által meghirdetett és azóta országos hálózattá növekedett mozgalomhoz. A

203

kör összejöveteleit minden szerdán délután 17.30-kor tartjuk a Havanna Közösségi Házban” (OS). Debrecen, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen megalakult az MSZMP reformkör. „A mai magyar politika legfontosabb feladata az európai értelemben vett modernizáció megvalósítása. Ebben a folyamatban a jelenlegi viszonyok között meghatározó jelentőségű MSZMP csak úgy tud pozitív szerepet betölteni, ha maga is európai párttá válik. Rendkívüli pártkongresszust kell összehívni, még az országgyűlési választások előtt. Számunkra a pártegység nem mindenekfelett álló érték. Állást kell foglalnunk az alkotmányozás idejéről, módjáról, a párttörvényről, valamint a választások idejéről. Szorgalmazzuk a nemzeti közmegegyezés létrejöttét, garanciákat követelünk egy rendkívüli állapot bevezetésével szemben.” Ügyvivők: Kádasi Tibor, dr. Kiss Tamás, dr. Veliki János. (OS) Az MSZMP Budapesti Reformköre nyilatkozata „… sajnálatát fejezi ki, hogy a várt áttörés ezúttal sem következett be”. „Üdvözöljük, hogy a KB politikai döntést hozott az MSZMP káderhatáskörének – a hatalomgyakorlás e kiváltságokon alapuló módjának – megszüntetéséről. Helyeseljük, hogy a KB megszüntette a Munkásőrség pártirányítását.” (OS) Budapest, a Művelődési Minisztérium reformműhelye csatlakozik a budapesti 1. számú reformkör törekvéseihez (OS). Budapest, megalakul a Pénzintézeti Reformkör (Bokros Lajos és társai) (Népszabadság, 1989. május 13.). 1989. május 12.

204

Oroszlány, az MSZMP Oroszlányi Reformköre állást foglalt az ország közvéleményét felháborító botrányügyben, mely az oroszlányi szénbányák vezérigazgatójához, Varga Alberthez kötődik. „Az MSZMP politikai hitelképességét, a megrendült bizalom helyreállítását súlyosan, egy-egy elhibázott útkereső lépésnél súlyosabban veszélyeztetik azok

a tettek, melyeket felelős párt-, állami és gazdasági tisztségben lévők követnek el a közvéleménytől sokáig elzártan, a hatalmi szervek által sokáig takargatva. Kérjük a bányánál dolgozó párttagokat, hogy a lemondott pártbizottság helyett ne válasszanak újat.” (OS) Szolnok, megyei agrár reformkör alakult pénteken Szolnokon a megyei Művelődési és Ifjúsági Központ nagytermében. Egyre nagyobb az elégedetlenség a gazdálkodást, a termelést akadályozó, már-már megbénító állami terhek, szabályozók, adók miatt. Az első új lépéseket a Tiszazugban, Kunszentmárton térségében tették meg, ahol a megyében elsőként hozták létre a térségi agrár reformkört. (OS) Kaposvár, az MSZMP-tagok kaposvári reformköre csütörtök esti összejövetelén egyebek közt megvitatta a Központi Bizottság május 8-i ülésén elfogadott állásfoglalást, amely szerint 1989-ben országos pártértekezletre kerüljön sor. A reformkör tagjai ezzel szemben javasolják, hogy hívják össze az MSZMP kongresszusát. A küldöttek megválasztása a pártalapszervezetek bázisán, a tagság teljes körének részvételével történjék meg. Kaposvár különböző városrészeiben – a reformköri tagok szervező munkája nyomán – kialakulóban vannak az új lakóterületi pártalapszervezetek csírái. (OS) 1989. május 13.

A székesfehérvári városi reformkör nyilatkozata: „Véleményünk szerint a jövő MSZMP-je egy demokratikus parlamenti rendszer egyik pártjaként szabad és tisztességes választásokon mandátumai számának függvényében kormányoz egyedül, vagy koalícióban, illetve vonul ellenzékbe. Jelenleg a párt ilyen szerepre nem alkalmas.” (OS) Az MSZMP leninvárosi reformkörének platformja: A megyei pártvezetés – a korábbi városi pártvezetéshez hasonlóan – ki sem kérve a párttagság véleményét, úgy nyilatkozott, hogy nincs szükség a megyében pártértekezlet megtartására. Olyan politizáló pártot támogatunk, amely

205

egy demokratikus és emberközpontú társadalom elérését tűzi ki célul. Az MSZMP soraiban ma is ott vannak a válság okozói, sőt egyesek reformerként öltenek új arcot, s ez rontja pártunk hitelét. (OS) 1989. május 15.

Százhalombatta. „Az MSZMP reformkör alakuló értekezlet tagjai elhatároztuk, hogy olyan befogadó, tehát nyitott működésű kört alakítunk, amely biztosítja egyének és közösségek képviselőinek autonóm, helyi politizálását. A reformkörünk alapvető feladatának azt tartjuk, hogy – katalizátorként – következetesen dolgozzon a munkahelyi és lakóterületi pártszervezetek reformplatformra állításán. A kör nyilvános, minden tenni akaró, progresszív ember számára.” (OS) A Fonyódi Reformkör Alapító nyilatkozata, alapító tagjai nevében Horváth István (kézirat 3 o., Mészáros Balázs gyűjteménye; R.B. 181. o.).

1989. május 16.

A BMH Munkaügyi Kutató Intézet Reformköre tulajdonreform téziseket küld szét (Csuhaj V. Imre, Németh Tibor) (Levél + tézisek, kézirat 7 o.). Magyar Nemzet: „Miért szakadtak meg a tárgyalások?” Az EKA képviselői az MSZMP KB új javaslatairól. Uo. Siklaky István: A hatalomátmentés programjáról. A piac átokká válhat. Az OGY ne fogadja el az átalakulási törvényt. Budapesten megalakult az Országos Agrár Reformkör a Mezőgazdasági Szövetkezetek Házában. A mezőgazdasági termelés jövedelmezősége jóval a népgazdasági átlag alá zuhant. Nemcsak a paraszti jövedelmek vannak veszélyben, hanem számolni kell a mezőgazdasági termelés olyan mértékű csökkenésével is, ami veszélyeztetheti a belföldi ellátást és az agrárexportot. (OS; Népszabadság, 1989. május 17.)

206

1989. május 17.

A Pécs-Baranyai Reformkör platformjának tézisei. (R.B. 182–184. o.) A Kaposvári Reformkör állásfoglalása. Állítsanak méltó emléket Nagy Imrének szülővárosában, Kaposvárott! Az MSZMP-t felelősség terheli a határainkon kívül élő magyarság súlyosbodó problémáiért, ezért a pártközi kapcsolatokban a jövőben határozottan vállalnia és képviselnie kell a magyar nemzet érdekeit. A Kaposvári Reformkör hitet tesz az európai ,,közös ház” mellett, s fontosnak tartja, hogy – az önrendelkezési jog egyidejű erősítésével – mielőbb feloldódjanak az országhatárok a Duna-medencében is. (OS) Budapest, Reformközösségi Hálózat Koordinációs Iroda Körplatformja (Dr. Enyedi Nagy Mihály) (kézirat).

1989. május 18.

A TUNGSRAM RT. váci MSZMP Reformkörének állásfoglalása a nagymarosi építkezés felfüggesztéséről (OS). Budapest, a pestújhelyi, rákospalotai, újpalotai MSZMP alapszervezetek tagjaiból alakult közös MSZMP reformkör alapítói csatlakoztak a Budapesti Reformkör platformjához. Az MSZMP budapesti reformkörének állásfoglalása Grósz Károly főtitkár és egy meg nem nevezett munkatársának a New York Timesban 1989. május 15-én megjelent nyilatkozatával kapcsolatban. A nyilatkozat hangneme öntelt, diktatórikus, tartalmát tekintve pedig megkérdőjelezi a demokratikus többpártrendszerre való békés átmenet eddig hangoztatott szándékának komolyságát. A meg nem nevezett munkatárs lényegében a Brezsnyev-doktrinával érvelve utasítja el előre egy választás MSZMP-re nézve esetleg kedvezőtlen kimenetelét. E kialakult helyzet után követelésünket pontosítjuk: az MSZMP KB 1989 novemberére hívja össze az MSZMP XIV. kongresszusát, kizárva egy puccsszerű pártértekezlet lehetőségét. Meggyőződésünk, hogy az országgyűlési választásokat – az ellenzéki

207

pártokkal egyeztetett időben, de legkorábban – 1990 tavaszára kell kitűzni. (OS) Németh Miklós és Szűrös Mátyás levélben üdvözli a szegedi tanácskozást. (R.B. 185–186. o.) Thürmer Gyula válasza az MSZMP Budapesti Reformkörének. Nehezen minősíthető demokratikusnak vagy etikusnak az a módszer, hogy a reformkör saját pártja főtitkára helyett bírálatával a sajtóhoz fordul. Grósz Károly saját véleményét mondta el. Tapasztalataink szerint ezt a párttagság többsége is osztja. A Központi Bizottság május 8-ai ülésén a párttagság kezdeményezését is mérlegelve döntött a pártértekezlet összehívásáról. (OS) 1989. május 19.

Magyar Nemzet: Az EKA üdvözli a Reformkörök Országos Tanácskozását. A boglárlellei reformkörösök elhatárolódnak a hazug vezetőktől. A Kaposvári Reformkör javaslata: még az újratemetés előtt helyezzék el szülővárosában Nagy Imre emléktábláját. (Magyar Nemzet, OS) Az MSZMP hódmezővásárhelyi reformköre javasolja Szabó Sándor országgyűlési képviselőnek, aki nyugdíjaztatásáig a Csongrád Megyei Pártbizottság első titkára volt, hogy mondjon le képviselői mandátumáról (OS). (Végül is nem mondott le – G. J.)

1989. május 20.

Szeged, MSZMP reformkörök országos tanácskozása. Szombaton délelőtt Szegeden, az MTA Biológiai Központjában megkezdte munkáját az MSZMP reformkörök országos tanácskozása (OS).

1989. május 22.

Levél Esztergomból a szegedieknek (Dr. Dobó Attila). Megalakult a reformkör (kézirat).

208

1989. május 23.

Letenye, reformkör alapító felhívás (kézirat).

1989. május 24.

EKA-ülés. Sárdi Anna felvetésére, hogy akarnak-e a reformkörösökkel együtt szerepelni a Napzártában, Orbán Viktor válasza: „Tudomásom szerint a reformkörökkel nem levelezésben állunk, hanem levelet váltottunk.” (Novák Zoltán)

1989. május 25.

A Komárom megyei reformkör állásfoglalása. Csatlakozva a Szegeden elfogadott dokumentumokhoz, javasoljuk, hogy a megyei pártértekezlet erősítse meg az állásfoglalástervezetben nyilvánosságra hozott igényt, hogy ősszel ne pártértekezletet, hanem kongresszust tartsanak. Az MSZMP-tagok Komárom megyei reformköre. (OS) Kunszentmárton, az Országos Agrár Reformkör Ideiglenes Választmánya és az Országgyűlési Képviselők Agrárszektora közös fórumot rendezett csütörtökön Kunszentmártonban a parlament május végi ülése elé kerülő társulási, szövetkezeti, valamint földtörvény-tervezetekről. A MÉM és az Igazságügyi Minisztérium képviselőit is meghívták (OS). A Külügyminisztérium MSZMP reformköre szükségesnek tartja, hogy 1989 őszén az MSZMP kongresszust tartson. Elhatározta, hogy tevékenyen bekapcsolódik a reformkörök szeptemberre tervezett budapesti tanácskozásának előkészítésébe, és másokat is erre hív fel. (Bagi Gábor ügyvivő – G. J.) (OS) Megalakult az MSZMP józsefvárosi reformköre. […] A résztvevők egyetértettek abban, hogy még ez évben össze kell hívni a párt kongresszusát. Következő összejövetelükön, június 5-én elsősorban a kongresszus témáival, a küldöttválasztás módszerével kívánnak foglalkozni. A kerület jellegéből adódóan a szociális feszültségek kezelésére keresnek megoldást. (OS)

209

1989. május 26.

Az MSZMP-tagok kaposvári reformköre – csatlakozva a szegedi országos tanácskozás állásfoglalásához – szükségesnek tartja, hogy ez év őszén hívják össze a párt kongresszusát. A küldöttválasztás ne a párttagság létszámarányában, hanem területi elven, az országgyűlési választókerületekhez kapcsolódva történjék. A jelöltek közül a küldötteket a választókerület MSZMP-tagságának teljes körére kiterjedő titkos szavazással válasszák meg. A választási kampány során természetesen felhasználható a párt- és társadalmi nyilvánosság minden más eszköze és fóruma is (OS). Eger, az egri tanárképző főiskola MSZMP alapszervezeteinek 117 tagja – a főiskolai reformkör kezdeményezésére: „Követeljük, hogy a Központi Bizottság őszre olyan pártkongresszust hívjon össze, amelynek küldötteit a tagság demokratikusan, platformok alapján, alulról felfelé választja meg.”(OS) Salgótarján, József Attila Művelődési Központ. Nógrád Megyei Reformkör, M. Szabó Gyula a Tarjáni Tükör vezetője, Czene Gyula és 25 alapító (20 év MSZP. 2009. MSZP Nógrád megyei Területi Szövetség Kiadvány. 1. o.). Az MSZMP PB ülése a reformkörök május 20–21-i országos tanácskozásáról. Ifjúsági reformkör Fehérgyarmaton (Kelet-Magyarország, 1989. május 27.; Dikán 271–272. o.).

1989. május 29.

MSZMP KB döntés: ősszel pártkongresszust kell tartani. (GYŐZELEM – (!)(?) – G. J.) Budapest, Magyar Hírlap, Lachowsky: Nyílik a „Titkok Házának” kapuja. Reformkör alakult a KSH-ban. Harcsa István nyilatkozata. Felhívás az MSZMP alapszervezeteihez. Alapszervezetünk új elnevezése: MSZMP Kiskunfélegyháza Városi Bizott-

210

sága 1. számú lakóhelyi reform alapszervezete. Kiskunfélegyháza, Pf.: 80. 6100. Felhívjuk minden elvtársunkat, kövessék példánkat! „Elvtársak! Szerveződjetek lakóhelyeiteken! Szakítsatok az eddigi atomizált, a munkahelyi hierarchiák függvényében végzett, bebizonyítottan hatástalan és eredménytelen politizálással!” (Kelemen József) (kézirat). 1989. május 30.

Mátészalka, reformkör alakul. (Kelet-Magyarország, június 2.; Dikán 271–272. o.)

1989. május 31.

Budapest. Meghívó a Demokratikus Magyarországért Mozgalom június 7-i alakuló ülésére. Helye: BKV Szabó Pál Művelődési Ház (kézirat). (Bush látogatása, Kádár halála és más okok miatt halasztódik – G. J.) Budapest, EKA-ülés. A Budapesti Reformkör közvetítő szerepet ajánl fel. Ezt is elutasítják. Kónya Imre: „Nem fogsz tudni velük vitatkozni [a reformkörökkel], mert ugyanazok a nézeteik körülbelül, mint neked” (mármint Tölgyessy Péternek – G. J.) Orbán Viktor: „Június 16. után a belpolitikai élet erőviszonyai […] a javunkra fognak megváltozni. Miért sietünk?” (Novák Zoltán)

1989. május

Új Fórum: „Reformkör vonalak”. Karácsondi Miklós öszszeállítása.

1989. június 1.

Elsejétől megszűnik a szocialista munkaverseny. A 70 éven felüliek ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön. Budapest, megalakul, és szándéknyilatkozatot fogad el az I. kerületi reformkör. „Békés átmenet a pártállamiságból a jogállamiságba”, 41 aláírás (Kerekes György és Benkő Judit gyűjteménye; R.B. 231–232. o.). (A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet Székházában – OS. június 2.) A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségében (METESZ) megalakították az MSZMP Európa Re-

211

formkörét. Vitaüléseikre meghívják az európai szocializmus hiteles külföldi és hazai szakembereit, az európai kapcsolatépítés kiemelkedő személyiségeit (OS). Szeged, a szegedi MSZMP reformkör és szegedi ellenzéki kerekasztal (SZEKA) nyilvános vitát tart a politikai átmenetről és a választásokról holnap délután 6 órától a szegedi városi tanács klubjában (Délmagyarország, június 1.). 1989. június 2.

Szeged. „Nyilatkozat” Póda Jenő és Géczi József aláírásával. „Az országgyűlési választások időpontját az ellenzékkel együtt kell megállapítani.” „A választásokig a Parlament sarkalatos törvényt csak úgy alkosson, ha annak tervezete korábban teljes nyilvánosságot kapott, és amelyről a politikai egyeztető tárgyalásokon megegyezés született.” (kézirat) Budapest. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének reformköre az 1958-ban halálra ítélt és kivégzett Nagy Imrének és mártírtársainak egyértelmű jogi és politikai rehabilitációját tartja szükségesnek. (OS) Budapest. „Demokratikus Szocializmusért Fórum”, MSZMP Reformkör (Villányi út). „Üdvözöljük az MSZMP KB május 29-i döntését, amely – engedve a párttagság akaratának – az MSZMP következő kongresszusa idei összehívásáról határozott. Úgy gondoljuk, hogy az MSZMP kongresszusi küldötteinek megválasztását a fővárosban is az országgyűlési és tanácsi választókerületek beosztása szerint, területi elv alapján kell megszervezni.” (OS) Salgótarján, Városi PB épülete. Nagy reformkörös fórum (20 év MSZP. 2009. Nógrád). Reformkör alakul Balassagyarmaton is.

1989. június 3.

212

Budapest – Iglódi: Józsefvárosi reformkör (Esti Hírlap).

1989. június 3-4.

Peking, Tienamnen tér. A kínai hadsereg véres incidensek árán véget vet a diákok több hónapos mozgalmának.

1989. június 4.

Balassagyarmat nyilatkozattal csatlakozik. A sztálinista rendszer jutott csődbe. Ez a rendszer működésképtelen. A balassagyarmati reformkör a maga részéről követeli megyei pártértekezlet megtartását. (20 év MSZP. 2009. Nógrád) Nagykanizsa, reformjuniális (OS). Meghívó Vári László aláírásával, 1989. május 27. „N.k-i reformkör” nevében (kézirat 1 o.).

1989. június 5.

Varsó, ellenzéki győzelem a félig szabad „kvótás” lengyelországi Szejm-választáson. (A százfős szenátusba szabadversenyesen választanak. Kilencvenkilenc mandátum a Szolidaritásé – G. J.) A Békéscsabai Reformkör állásfoglalása: „Új néven, új pártot”, lakóterületi elven (kézirat). Balatonfüred. Vita: „Milyen MSZMP-t akarunk?” (Napló, június 6.)

1989. június 6.

Magyar Hírlap: ifj. Marosán György lemondott az MSZMP szóvivőségéről.

1989. június 7.

Budapest, az MSZMP GELKA pártbizottsága: tiltakozik a kínai események és az MSZMP KB hallgatása miatt (OS). A békéscsabai reformkör állásfoglalása: a városi pártbizottság testülete és az apparátus – élén az első titkárral – alkalmatlan a város megújuló pártéletének irányítására (OS). A II. kerületi MSZMP-reformkör a kínai eseményekről (OS).

213

1989. június 8.

Budapest, az EMG (Elektromos Készülékek Gyára) MSZMP Bizottságának és MSZMP reformkörének állásfoglalása. „Érthetetlen számunkra a budapesti PB gyors döntése, hogy július 15-ig meg kell választani a küldötteket a kongresszusra” (OS). Szeged, a Csongrád megyei MSZMP reformkör nyilatkozata: „Megdöbbenéssel értesültünk a Pekingben lezajlott politikai fordulatról, a véres erőszakról, több ezer békés tüntető kegyetlen lemészárlásáról.” (Délmagyarország, június 8. és Lovászi József kézirata július 6.) Felhívás a Demokratikus Magyarországért mozgalom szervezésére. Előkészítő Bizottság: Pozsgay Imre, Gazsó Ferenc és még 21 közéleti személyiség (kézirat). Szabolcs-Szatmár megye. A Vásárosnaményi Reformkör alapítására invitál a „Reformerek Társasága”. (Beharangozó: Kelet-Magyarország, június 6.; Dikán 273. o.)

1989. június 9.

Az MSZMP Debrecen városi reformköre örömmel üdvözli a Demokratikus Magyarországért Mozgalom szándéknyilatkozatát. Debrecen. „Ülésezett a reformszárny”. 11 tagú választmányt választottak. Ügyvivő Molnár Tivadar. „A debreceni reformkör mélységes megdöbbenéssel és aggodalommal figyeli a pekingi véres eseményeket.” (Hajdú Bihari Napló, június 9.)

1989. június 10.

Miskolc. Tiltakozás a kínai vezetés tömegmészárlása ellen. MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es számú Reformköre (OS).

1989. június 11.

Budapest. A Demokratikus Szocializmusért Fórum – MSZMP reformkör üdvözli a Demokratikus Magyarországért Mozgalom felhívását (OS).

214

Budapest. MTESZ EURÓPA reformkör nyilatkozata: Gyorsvasút épüljön Hegyeshalom és Záhony között. (A modernizációs program részeként.) (OS) 1989. június 12.

Népszabadság: „Megszólal a csendes többség”. „A népi demokratikus alternatíva” egy csoportjának platformtervezetéről. A Kecskeméti Reformkör kezdeményezi a városban a lakóterületi alapszervezetek létrehozását. (Kerényi György gyűjteménye; R.B. 240. o.)

1989. június 13.

A Pécs-baranyai Reformkör Választmánya üdvözli az MSZMP, az ellenzék és a társadalmi szervezetek közötti háromoldalú tárgyalások megkezdését, s eredményes munkát kíván (OS). Orosháza, a refomkör területi alapszervezetté alakul. „Egyetlen párt se szerveződhessen munkahelyen.” „Egyetlen pártnak se lehessen fegyveres testülete.” (Bozsár Lajos gyűjteménye; R.B. 241. o.) Oroszlányi Reformkör: új program, új név kell. (Új Fórum, 1989. augusztus 18.; R.B. 242. o.) Az MSZMP Budapest IX. kerületi József Attila Reformköre felhívja a párt reform-elkötelezett erőinek figyelmét arra a háttérben rejlő törekvésre, hogy a Marxista Egységplatformhoz hasonló szélsőséges platformok a ,,rendpárti, konzervatív erőket a párt centrumába tolják”. „Azt óhajtják, hogy június 16-a a nemzeti megbékélés napja, egy korszak lezárása és új időszámítás kezdete legyen.” (OS)

1989. június 14.

Dunaújváros, a Duna-menti reformkörök felhívása az MSZMP tagságához. Dunaújvárosi Értelmiségi Reformszövetség, BVM Dunaújvárosi Reformköre (Kapás Zsolt), Sárbogárdi Reformkör (Szabados Tamás), Százhalombatta I. sz. Reformkör, Székesfehérvári Reformkör dr. Szabadkai

215

Attila nevén várja az érdeklődők és csatlakozni kívánók jelentkezését. (OS) A budapesti „BEREK” Belvárosi Reformkör csatlakozik az MSZMP reformköri mozgalmának platformjához, azonosul a szegedi tanácskozáson megfogalmazottakkal. „Nem értünk egyet azzal, hogy a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai az elmúlt időszak értékelésén túl szavazati joggal rendelkezzenek.” (OS) Az MSZMP Bonyhád Városi és Városkörnyéki Reformköre üdvözli és támogatja az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának állásfoglalását, melyet a Központi Bizottsághoz intézett június 10-i nyílt levelében (elnök: Jánosi György). „A párt legfelső vezető testületeiben az öncélú, személyeskedő, a pártot szétziláló hatalmi harcokat mielőbb be kell szüntetni.” (OS) Hajdú Bihari Napló: „Megkérdeztük [Molnár Tivadart], hogyan lett a reformszárnyból reformkör. A debreceniek augusztus végére szervezik a Szabolcs, a Hajdú, a Szolnok és a Békés megyei reformkörök regionális találkozóját.” Mészáros Balázs levele (Kaposvár): Június 24-én 10 órára a megyei múzeumba hívja össze a délnyugat-dunántúli MSZMP reformkörök tanácskozását (kézirat). A Pécs-Baranya Reformkör is regionális találkozóra hív, július 1-jén 10 órára a Pollack Mihály Főiskolára (kézirat). Reformköri megbeszélés Dunaújvárosban. Dunaújvárosi Reformkör, Dunaújvárosi Értelmiségi Reformszövetség, Paksi Reformkör, Sárbogárdi Reformkör, Százhalombatta, Székesfehérvári Reformkör. (Kézirat 2. o.; R.B. 243–244. o.) Budapest. Előkészítő Bizottság jelzéssel körlevél az 1989. szeptember 2–3-ra tervezett budapesti II. reformköri tanácskozásról. (R.B. 244. o.)

216

1989. június 15.

Budapest, Csepeli Reformkör (Avarkeszi Dezső): a munkahelyi pártszervezeteket adminisztratív úton nem szabad felszámolni. (Kerekes György és Benkő Judit gyűjteménye; R.B. 246. o.) Szolnok: A szolnoki MSZMP reformkör misét celebráltat Nagy Imre és társai mártírhalálára június 16-án. („Úton” O.3.) (Szilas Péter, Lengyel B.) Nagyatád. A Magyar Demokrata Fórum nagyatádi szervezete és az MSZMP-tagok helyi reformköre közös megbeszélést tartott. Nagy Imre és az 1956-os népfelkelés során elesett vagy kivégzett valamennyi áldozat emlékére június 16-án a város közintézményeire tűzzék ki a nemzeti zászlót és a gyászlobogót. A nemzeti gyász és megbékélés napján szüneteljen a zenehallgatás a nyílt szórakozóhelyeken, s gyújtsanak gyertyát a mártírok emlékére. (OS)

1989. június 16.

Kaposvár. A helyi ellenzék és a Somogy megyei Reformkör együtt koszorúzza meg a FIDESZ kezdeményezésre elhelyezett emléktáblát Nagy Imre szülőházánál. Tóbiás Áron mond beszédet. (OS) Nagy Imre és mártírtársai temetése Budapesten a Hősök terén. A reformkörös koszorúzó delegációt a rendezők leveszik a protokoll-listáról, a Zala megyei reformkörösök viszont felvonulhatnak koszorújukkal. Veszprém. A Tapolca városi Reformklub programja. (Veszprém megyei Napló, június 16.)

1989. június 18.

Szeged, az MSZMP Csongrád megyei reformkörei: „A párt bomlása azonban az utóbbi időben olyannyira felgyorsult, hogy a személyi változásokkal az MSZMP nem várhat egy őszi kongresszusig” (kézirat; OS).

1989. június 19.

Budapest, Központi Népi ellenőrző Bizottság MSZMP Reformkör állásfoglalása. „A parlamenti demokrácia életképességének alapvető feltétele az Országgyűlés sajátos

217

ellenőrzési igényeit kielégítő, független, csakis az Országgyűlésnek alárendelt Állami Számvevőszék” (OS). A SOTE MSZMP Társadalomtudományi Reformkör kezdeményezésére a SOTE, az MKKE, az ELTE, az egri Tanárképző Főiskola, valamint a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola reformköreinek képviselői létrehozták az MSZMP Felsőoktatási Reformköri Hálózatát előkészítő bizottságot, Buk Pál (SOTE), Horváth Ágnes (Egri Tanárképző Főiskola Társadalomelméleti Tanszék) (OS). 1989. június 19–20.

Kaposvár. Mészáros Balázs kezdeményezésére összehangolva szervezik a június 24-ei kaposvári és a július 1-jei pécsi regionális reformköri találkozót (kézirat).

1989. június 20.

Tab (Somogy megye) – Kivonulnak a munkahelyekről a párttagok, és megalakítják a Tab városi MSZMP alapszervezetet (kézirat, Mészáros Balázs gyűjteménye). Budapest, az MSZMP Politikai Főiskola Reformköre a Budapesti Reformkör 1989. május 31-i állásfoglalásához csatlakozva, azt indokoltnak és alapvetően helyesnek tartva, tiltakozik a fővárosi kerületekben a budapesti pártbizottság kezdeményezésére megindult kongresszusi előkészületek, illetve küldöttválasztási és -jelölési módszerek antidemokratikus, mindenekelőtt a pártapparátus érdekérvényesítési mechanizmusait konzerváló módja ellen. „Szilárd meggyőződésünk, hogy a pártkongresszus csak akkor töltheti be hivatását, ha a küldöttek megválasztásának, a kongreszszus előkészítésének egész menete tükrözi a párt demokratikus megújulásának szándékát, valamint a párttagság tényleges politikai tagoltságát.” (OS) A Nyíregyházi Reformkör nyílt levelet fogalmazott meg a MSZMP Politológiai Bizottságához. „Részt kérünk a döntésekből, amelyekben felismerhetőek legyenek érdekeink Tovább már nem hanyagolható el a vidék” (OS).

218

Kisvárdán Reformkör alakul. (Kelet-Magyarország, 1989. június 23.; Dikán 275–276. o.) Az MSZMP Szécsényi reformközösség szándéknyilatkozata. Molnár László, Borenszki Ervin és négy ügyvivő (20 év MSZMP, Nógrád, 2009.). 1989. június 21.

A Budapesti (1. sz.) Reformkör június 19-i levele a Történelmi Igazságtétel Bizottsághoz Somos Iván, Sóskuti Márta és Szabó Zoltán aláírásával. (A reformkörös koszorúzó delegációt az utolsó pillanatban levették a rendezők protokoll-listájáról június 16-án a Hősök terén – ezt sérelmezik.) (Népszabadság, június 21.) Szerdán a József Attila Tudományegyetemen tanácskozást tartottak a szegedi reformkör tagjai. Véleményük szerint a reform iránt elkötelezett pártvezetők a szegedi reformköri tanácskozás után nem használták ki a kedvező lehetőséget a reformképes erők mozgalommá szervezésére. (MTI)

1989. június 22.

Budapest. Megalakult az MSZMP Gazdagréti Reformköre (OS). A Pécs-baranyai MSZMP reformkör – csatlakozva a Csongrád megyei reformkör kezdeményezéséhez – halaszthatatlannak tartja a főtitkári poszton történő személycserét. Megbocsáthatatlan politikai hiba volt, hogy Nagy Imre és sorstársai politikai rehabilitációja nem történt meg, így temetésük az MSZMP erőteljes kritikájának vált színterévé. Baranyai Reformkörök Koordinációs Tanácsa. (OS)

1989. június 22–23.

Magyar Nemzet: A szegediek, a baranyaiak, az ELTE és a VII. kerületi reformkörök követelik Grósz Károly és több konzervatív KB-tag lemondását. (R.B. 256. o.)

1989, június 23.

Budapest. A Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat MSZMP Reformköre csatlakozik a Csongrád megyei és más reformkörökhöz, pártbizottságokhoz és pártalapszervezetekhez, amelyek javasolják a Központi Bizottságnak, hogy az 1989. június 23-i ülésen az MSZMP élére – főtitkárnak, politikai bizottsági tagoknak – olyan személyeket válasszon, akik személyiségüknél fogva egyrészt alkalmasak, más-

219

részt elkötelezett hívei a Magyarországon kibontakozó reformfolyamatoknak, a demokratikus szocializmus megvalósítása érdekében elkerülhetetlen modellváltás mellett. Nem tehetjük ki magunkat annak, hogy e faladatokat egy szétzilált, frakciókra bomló párt vállalja magára. (OS) Kecskemét. Felhívás a reformkörökhöz. Az MSZMP-n belül megindult egyfajta versenyfutás, olyan hatalmi harc, amelynek eszköze a párttagság. Egyetértünk az MSZMP budapesti reformkör legfontosabb kitételével, miszerint a kongresszust demokratikusan kell előkészíteni. „Ne hagyjuk, hogy az általunk is kiharcolt őszi pártkongresszuson ismét rólunk, de nélkülünk döntsenek.” A reformkörök „ne legyenek játéka mindenféle szélnek”. Kecskeméti Reformkör. (OS; Kerényi György gyűjteménye) A Budapesti Reformkörök Koordinációs Tanácsa július 5ére nagy párttagfórumot hirdet a Villányi útra. (OS) 1989. június 23–24.

MSZMP KB ülés: 1989. október 7-re pártkongresszust hív össze. A küldötteket augusztus 27-éig meg kell választani. Négytagú elnökséget választanak: Nyers Rezső (elnök), Pozsgay Imre, Németh Miklós, Grósz Károly.

Az állampárt felszámolása, küzdelem az új pártért – győzelmek és vereségek 1989. június 23.

Az MSZMP Budapest VII. kerületi Reformmozgalom megtartotta első nyilvános fórumát. „A vitatható, koncepciók nélkül zajló, többlépcsős választásokat az apparátus kedvére manipulálhatja.” A résztvevők támogatják a kerületek szerinti listás, platformok szerinti választásokat, melyet a budapesti reformkör javasolt. (OS)

1989. június 24.

Kaposvár, a Baranya, Somogy, Vas és Zala megyei reformkörök regionális tanácskozása. (Somogyi Néplap,

220

1989. jún. 26.; Napló /Veszprém m./: Szekeres Imre: A reformkörök célja az MSZMP újjászervezése.) 1989. június 25.

Kecskeméti Reformkör: Tiltakozás a Tabajdi Csabával szembeni pártfegyelmi eljárás ellen (kézirat).

1989. június 26.

A Budapesti Pártbizottság ülése. Nyers Rezső államminiszteri funkciója alóli felmentésére hangzik el javaslat a kedden kezdődő Országgyűlésen, hogy a pártelnök teljes munkaidejét új posztjának szentelhesse majd – jelentette be Jassó Mihály, az MSZMP PIB tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára a testület hétfői ülésén. Említést tett a szerinte az MSZMP jobb szélén lévő budapesti 1. számú reformkör egyes megnyilvánulásairól is, amely a teljes politikai struktúrát megreformálhatatlannak tartja, s egyes tagjai már-már rendszerváltozást sürgetnek. (OS) (Oh borzalom! – G. J.)

1989. június 27.

Az MSZMP Salgótarjáni Reformkörének nyilatkozata. A reformkör támogatja az elmúlt negyven év helyi történelmének kritikai felülvizsgálatát, a sztálinizmus Nógrád megyei áldozatainak rehabilitálását, a teljes igazság feltárását, az 1956-os népfelkelésben Salgótarjánban december 8-án leadott sortűzben ártatlanul mártírhalált haltak emlékművének felállítását. Az MSZMP Salgótarjáni Reformköre indítványozza a városban, megyében veszteségesen termelő üzemek állami támogatásának megszüntetését, egységes helyi szociálpolitikai alap létrehozását, új munkahelyek teremtését, a Nógrád megyében közeljövőben várható tömeges munkanélküliség veszélye miatt. (OS) Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter szögesdrót-átvágása. (OS)

1989. június 28.

Időközi választások. Öt képviselőjelölt Kecskeméten. Több évtizede nem gyakorolt, sokak számára csak olvasmányokból ismert választási ,,hadjáratnak” lehettek tanúi a szerdán Kecskeméten lezajlott képviselőjelölő gyűlés résztvevői. Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében

221

üresedett meg a képviselői mandátum, Kósa Antal halála, illetve a helyébe lépett pótképviselő, (az azóta szintén elhunyt) Molnár Frigyes lemondása miatt. A jelöltek: dr. Debreczeni József gimnáziumi tanár (Magyar Demokrata Fórum), Farkas Zoltán, a Dél-alföldi Állami Gazdaság közgazdasági osztályvezetője (Szabad Demokraták Szövetsége), dr. Gráner Gyula, az Agrober Vállalat igazgatója (Magyar Szocialista Munkáspárt, Kecskeméti Reformkör), dr. Kiss István, az MSZMP megyei oktatási igazgatóságának szociológusa (MSZMP) és Varga László, a kecskeméti református egyház lelkipásztora. (MTI) 1989. június 26–30.

Kft-gründolási roham az MSZMP háza táján.

1989. július 1.

Budapest, az Összefogás az MSZMP Megújításáért Mozgalom tanácskozása. Általános nemtetszést váltott ki Szabó Zoltánnak, a budapesti MSZMP-reformkör tagjának felszólalása, amelyben az összefogás korlátaira figyelmeztetett. A gyűlés szervezőivel ellentétben úgy vélte: elsődleges cél a társadalom, a nemzet gondjainak megoldása, s ehhez eszköz a párt válságának elhárítása. (MTI) Pécs, a Dél-nyugat Dunántúli Reformkörök Regionális Tanácskozása. Tiltakoznak a KB trükkös küldöttválasztási lebonyolítási javaslatai miatt (Népszabadságban OS hír; Magyar Hírlap tudósít július 3-án; Somogyi Néplap, 1989. július 3.; R.B.269–270. o.) Budapest, pártértekezletet tartottak VI. kerületben. A kerületi pártértekezletre a megválasztott küldötteken kívül – felszólalási joggal – meghívást kapott az MSZMP Társadalomtudományi Intézet Reformköre, a Terézvárosi Reformkör, a Munkaügyi Kutatóintézet Reformköre, a Vasutasok Reformköre, a VI. kerületi ifjúsági tagozat, valamint a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szociáldemokrata Párt, továbbá a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság. (MTI)

222

1989. július első napjai Budapest I. kerület. Reformkör alakult 149 résztvevővel (kézirat). Tiszaalpáron Reformkör alakult (Kerényi György feljegyzése). 1989. július 4.

Jelölőgyűlések Szegeden és Kecskeméten az időközi választásokon. (SZER München, Magyar Híradó; OS) Az MSZMP Budapest XII. kerületi reformkörének alakuló ülése kiinduló alapként elfogadja a reformkörök szegedi platformtervezetét. Felvilágosítást ad Gyurák Béla. (OS)

1989. július 5.

Budapesti reformkörök tanácskozása a Villányi úton, Nyers Rezső részvételével. Szabó Zoltán: A fővárosi PB jobboldali szélsőségnek állítja be a reformkört, álságos kétfrontos harc frazeológiával (kézirat).

1989. július 6. 9 óra 16 perc Budapest, meghal Kádár János. A Legfelső Bíróság ezen a napon rehabilitálja Nagy Imre miniszterelnököt. 1989. július 6.

A Fővárosi Tanács Gyógyszerészeti Központja MSZMP reformkörének alakuló nyilatkozata (OS).

1989. július 9.

Elmarad a Demokratikus Magyarországért mozgalom az napra tervezett alakuló ülése (kézirat).

1989. július 10.

Zala megye, reformköri javaslat az MSZMP Zala megyei választmányának és Koordinációs Irodájának létrehozására. (R.B. 278–279. o.)

1989. július 11.

„Kik azok a reformkörösök?” (Bácskapocs) (Lejárató cikk. Különösen a jánoshalmi reformkörösök voltak a cikkíró begyében – G. J.) Szeged. A Szegedi Ellenzéki Kerekasztal (SZEKA) javaslata saját tagjainak: Lépjenek ki a Munkásőrségből (!) (Épp időben! – G. J.) (OS)

223

Hajdúszoboszlói Reformközösség: A tanácstörvény módosítása nem megoldás. Új önkormányzati törvényre van szükség! (Magyar Hírlap, július 11.) Budapest. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége MSZMP Európa Reformkör tagjai javasolják fontolóra venni a TGV francia nagysebességű vasút mintájára Hegyeshalom–Záhony között egy gyorsvasút megépítését. Környezetvédelmi befektetések szervezését javasolják lakossági megtakarítások mozgósításával és a George Bush amerikai elnök által felkínált technológiák megvalósításával, közös amerikai–magyar vállalkozások formájában. (OS) A Budapest XI. kerületben működő Gazdagréti Reformkör, a Gazdagréti Reform-alapszervezet, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Reformköre felhívják a kerület kongresszusi küldöttjelöltjeit, tartsanak régiónként a párt tagjai számára nyilvános politikai bemutatkozó fórumokat, ahol minden küldöttjelölt a párt széles nyilvánossága előtt fejtse ki politikai álláspontját. (OS) 1989. július 12.

A Veszprém megyei reformkezdeményezések hálózata sürgeti a felelősök megnevezését „Pap János” megyéjében (OS).

1989. július 13.

Bush, az Egyesült Államok elnöke Magyarországra érkezik.

1989. július 14.

A Magyar Nemzet az agrárreformkörökről: „Még nem párt, hanem Egyesület”.

1989. július 15.

Budapest, Kádár János temetése.

1989. július 20.

Budapest. Az MSZMP Gazdagréti Reformköre és Reformalapszervezete bírálja a Budapesti I. sz. Reformkört a szeptember 2–3-ra tervezett országos találkozó zárt szervezéséért, és mert nem támaszkodik a Budapesti Reformkörök Koordinációs Tanácsára (kézirat 2. o.). A Gaz-

224

dagréti Reformkör elégedetlen a II. Országos Reformköri Találkozó előkészületeivel (OS). 1989. július 22.

Az időközi országgyűlési képviselői választások első fordulója Szegeden, Kiskunfélegyházán, Gödöllőn, Kecskeméten.

19889. július 23–24.

MSZMP KB ülés. Létrejön a Politikai Intézőbizottság (PIB) 21 taggal. (Afféle mini KB – G. J.) Horn Gyula szoros szavazással bekerül.

1989. július 24.

Népszabadság: „A hátrányos helyzeteket ma kell leküzdeni.” „Beszélgetés az agrárreformkörökről Nagy Tamással, a gyáli téeszelnökkel.”

1989. július 25.

Tanácskozik a kongresszusról a Veszprém megyei Reformkezdeményezések Hálózata (OS). A Bácskapocs újabb olvasói levélben támadja a jánoshalmi reformkört, és általában a reformkörösöket. A nagykállói reformkör platformja a reformkörök országos találkozójára (Dr. Bánki M. Csaba) (kézirat 4 o.). Az MSZMP Oroszlányi Reformköre tiltakozik az MSZMP XIV. kongresszusának október 7-i időpontja ellen, s külön is elítéli, hogy a küldötteket túlságosan korán, augusztus 27-éig meg kell választani. A KB konzervatív elemei azt akarják elérni, hogy a kongresszus ne a tagság, hanem – mint korábban – az apparátus kongresszusa legyen, ezzel meg szeretnék akadályozni a párt megújulását, s a reform híveinek háttérbe szorításával saját hatalmukat akarják prolongálni.

1989. július 26.

Budapest. Szántó György (Bp. 1. sz. Reformkör) feljegyzése az egyik előkészítő tanácskozáson: „Jelképes értékű, hogy a párt elnökének (Nyers Rezsőnek) első nyilvános közszereplésére július 5-én került sor a budapesti reformkörök több száz képviselője előtt. Egyebek között arról

225

szólt, hogy a reformköröket a párt avantgárdjának tekinti.” Szavaiban tapintatos tanács is volt: arra is vigyázni kell, ne szaladjon túlzottan előre, mert ha a derékhad leszakad, az élcsapat magára marad. Úgy tűnik, ezt a vidéki reformkörök – helyi sajátosságaiból fakadóan – maguktól és hamarabb felismerték. Mint ahogy azt is, hogy együtt kell működni a pártapparátusból is azokkal, akik őszintén óhajtják ezt. Mindezt persze sok budapesti reformkör is felismerte, csak némi késéssel. (kézirat) (OS) A százhalombattai 1. számú MSZMP reformkör közleménye mélységes sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy ifj. Rajk László szülei történelmi elégtétellel és méltósággal eltemetett földi maradványait – Kádár János emlékének nyilvánvaló megsértése mellett – el akarja vinni a Munkásmozgalmi Panteonból. (OS) 1989. július 27.

Népszabadság: A reformkörösök elégedetlenek a kongresszusi küldöttválasztások módszereivel Budapesten. Kerületenkénti küldöttértekezletek bólintanak rá az apparátus javaslatára.

1989. július 29.

A Tapolcai Reformklub állásfoglalása aktuális helyi kérdésekről (Veszprém megyei Napló).

1989. július 29–30.

Zala megyei pártértekezlet. Reformkörös áttörés Zalában. Új vezetés, új pártstruktúra (Megyei Választmány, Koordinációs Iroda jön létre, megyei elnök: Vári László ügyvéd). (Vasárnap reggelre semmi sem maradt a régiből és a régiekből – G. J.) (Ébresztő elvtársak! avagy a zalai modell. Bp., Kossuth Könyvkiadó 1989. 51–53. o.; R.B.290–291. o.)

1989. július 30.

Bartos Imre alezredes feljegyzése. A honvédségi reformkörök pártpolitika-mentes hadsereget akarnak, azaz önmaguk felszámolását. Szeptember 10-ére néphadsereg szintű tanácskozásokat szerveznek (Kerekes György gyűjteménye).

226

1989. július 31.

A Zalai Hírlap törölte a fejlécéről a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelmondatot. Népszabadság: „Kedves elvtársak, jó reggelt!” A megkésett Zala megyei pártértekezleten vadonatúj struktúrákat hoztak létre (OS).

1989. július 31.

Mit akar a szakszervezeti reformkör? (Gunics László) (röplap). Az MSZMP mosonmagyaróvári reformkörének közleménye: a vidéki reformkörök együttes fellépését szolgálhatja az Észak-Dunántúli Reformtanács munkája, amelynek megalakulásával a reformkör egyetért, és tevékenységében részt kíván venni. Az MSZMP Európa Reformkör állásfoglalása. A budapesti V. kerületben működő Európa Reformkör csatlakozott az MSZMP 1989. július 30-i, zalai értekezletén elfogadott platformhoz. Budapest. Előkészítő tanácskozás az országos reformköri találkozó előtt. Az MSZMP reformköreinek és reformalapszervezeteinek képviselőit közös megbeszélésre hívták július 28-án. Összejövetelükön határoztak az országos találkozó időpontjáról, céljáról, a lebonyolítás és a delegálás módjáról. A kilenctagú előkészítő bizottság eddigi tevékenységét jóváhagyva, tekintettel a feladat nagyságára, és a végrehajtás sikere érdekében egyetértettek azzal, hogy a munkába további kilenc vidéki tagot is bevonjanak. Új összetételében először augusztus 12-én délelőtt ül össze az előkészítő bizottság. (Azaz július 28-án de facto létrejött az Országos Koordinációs Tanács. – G.J.)

1989. augusztus eleje

A Pénzintézeti Reformkör válságkezelő gazdaságpolitikai reformjavaslatai. Első megjelenés: Új Fórum, augusztus 18. különszám. (Balázs Ágnes, Bokros Lajos [szerk.], Iványi György, Jánossy Dániel, Radics Ágnes) (R.B. 293–301. o.)

1989. augusztus 1.

A Budapesti Reformkör szóvivője útján üdvözli és a reformmozgalom sikereként értékeli a Zala megyei pártértekezlet döntését (OS).

227

1989. augusztus 2.

Eddig a Demokratikus Magyarországért Mozgalomhoz 26 szervezet csatlakozott, ebből 17 reformkör! (Kézirat, DMM). (Így tudunk pl. a móri és több más reformkörről – G.J.)

1989. augusztus 4.

Nagykanizsa. A reformkör nem érti az értetlenkedést. Vastagh Pál a zalai modellről: profi politikusok nélkül nem lehet pártot irányítani. A Nagykanizsai Reformkör állásfoglalása: nem profi az, aki csődöt mond. Az országos politikusoktól elismerésre is számíthattak. Még Nyers Rezső is üzemzavarról beszél. A zalaiak válasza: az üzemzavar nem náluk van. (R.B. 287—88. o.)

1989. augusztus 5.

Az időközi választások második fordulója. Kiskunfélegyháza eredménytelen, a többi körzetben mindenütt az ellenzék győz: Szegeden Raffay Ernő, Kecskeméten Debreczeni József, Gödöllőn Roszik Gábor. (A vidéki reformkörösök innentől kezdve sejthették, mire számíthat a baloldal az általuk is követelt szabad választásokon – G. J.) Debrecen Városi és KLTE Reformkör: a kongresszuson a régi testületek helyébe azonnal intézőbizottságokat kell állítani (Hajdú Bihari Napló). Kaposvár. A kaposvári reformkör javasolja, hogy szervezzenek közadakozást Nagy Imre szoborportréjának elkészíttetésére, amelyet 1990 őszén állítanának fel a szülővárosa, Kaposvár egyik közterén (OS).

1989. augusztus 8; 14–22; 26–28.Győr. Közvetlen kongresszusi küldöttválasztás a Győr városi és környéki párttagság körében. „14 ezer állampárttag” közül több mint 10 ezer járul a szavazóköri urnákhoz. A jelölést és a választási felkészülést szabályos kampány kísérte. Nem lett küldött Lakatos László, az MSZMP megyei titkára, de Bakos László reformköri elnök sem. (Választás az MSZMP kongresszusára, Kisalföld, 1989. augusztus 30.; Heller 64–67. o.)

228

1989. augusztus 9.

Balatonfüredi Reformkör: az MSZMP váljon Szocialista Néppárttá (Népszabadság, augusztus 10.).

1989. augusztus 10.

Választási szövetség alakult Zalaegerszegen. Szeptember 16-án, szombaton pótválasztást tartanak Zala megye 2-es számú, zalaegerszegi országgyűlési választókerületében. (Ezen az időközi pótválasztáson a legradikálisabb reformköri baloldal is bukik, a gyorsuló és a durvuló idő jegyében – G. J.) A Budapesti Reformkör állásfoglalása a csehszlovákiai bevonulásról.

1989. augusztus 12.

Kukorelli István: „Népfrontátvonulás” (Magyar Nemzet, augusztus 12.). (Csengey Dénes eltemette a Népfrontot, és ez nem esik jól. – G.J.) Titokzatosságok a debreceni küldöttválasztás előkészítése körül. Bonyolult elektoros választási szisztéma. (Hajdú-Bihari Napló, augusztus 12.)

1989. augusztus 13.

Az MSZMP kecskeméti reformköre felhívása: „A Központi Bizottság azokat a dokumentumokat, amelyek egy valódi platformok szerinti küldöttválasztáshoz alapot nyújtanak, még nem adta közre. Értesüléseink szerint a szándékok ellenére számos helyen továbbra sem kapnak teret kellően a reformelkötelezett MSZMP-tagok, így a küldöttjelöltségig sem jutnak el. Másutt, a régi beidegződések szerint igyekeztek gyorsan túlesni a jelöléseken. Mi a következő elvtársak küldöttjelölését kezdeményezzük: Ágh Attila, Bokros Lajos, Bornemissza Tamás, Gazsó Ferenc, Gombár Csaba, Kéri László, Kósa Ferenc, Nagy Tamás, Pálfy G. István, Petsching Mária Zita, Stumpf István, Szokai Imre, Tabajdi Csaba. Javasoljuk a következő személyek tanácskozási joggal történő meghívását a reformköri tanácskozásra és a kongresszusra is: Bihari Mihály, Király Zoltán, Lengyel László.” (OS) (A Békéscsabai Reformkör is csatlakozik aug. 23.)

229

1989. augusztus 14.

„Pécsett népszavazással döntenek a küldöttekről” az MSZMP 1989. október 7-i kongresszusára (Népszabadság, augusztus 14.). Szikszó Városi Reformkör: az 1989. szeptemberi megyei pártértekezletre és a kongresszusra való felkészülésnél egységes megyei reformkörös fellépésre lenne szükség. (Pozsgay Imre augusztus 30-án nagy fórumot tart Szikszón.)

1989. augusztus 15.

„Zárt ülés előtt – zárt ülés után” A Debreceni Városi Reformkör nyílt levele: Mindenki mondjon le! (Hajdú Bihari Napló, augusztus 15.)

1989. augusztus 16.

Vass Csaba (HNF Reformköre) augusztus 23-ra platformegyeztetésre hív (szerdán 16 órára) a Belgrád rakpart 24be.

1989. augusztus 17.

Tamás Gáspár Miklós: „Nem Grósz vagy Pozsgay között, hanem a bolsevizmus és a demokrácia között kell választani.” (Világ, augusztus 17.) Budapest. A Szakszervezeti Reformkör felhívása. A Szakszervezeti Reformkör nem önálló szakszervezet, hanem a SZOT-hoz tartozó szakszervezeteken belüli szellemi tömörülés. A független, autonóm, demokratikus, szabad szakszervezetek megvalósítását tűzi ki végső céljának. (OS)

1989. augusztus 18.

Új Fórum. Különszám a reformkörökről (interjúk, platformok).

1989. augusztus 20.

A Pallas MSZMP Reformkör: 1. Egyetért azzal, hogy a reformkörök küldötteket jelölhessenek – szavazati joggal – az MSZMP kongresszusára. Tehát elfogadjuk azt a kezdeményezést, amely küldöttnek javasolja: Ágh Attilát, Bokros Lajost, Bornemissza Tamást, Gazsó Ferencet, Gombár Csabát, Kéri Lászlót, Kósa Ferencet, Nagy Tamást, Pálfy G. Istvánt, Petschnig Mária Zitát, Stumpf Istvánt, Szokai Imrét, Tabajdi Csabát, kiegé-

230

szítve azzal, hogy a Pallas Reformköre ugyancsak küldöttként javasolja Földesi József, dr. Kende Péter és Kerekes András (Magyar Rádió) újságírókat. 2. A Pallas MSZMP Reformköre javasolja a párt elnökségének, a párt vezetése egyértelműen határolja el magát az 1968-as csehszlovákiai katonai intervenciótól. (OS) 1989. augusztus 21.

Magyar Nemzet: Horn Gyula: „A pártnak meg kell szabadulnia azoktól, akik akadályozzák a reformot.” Gazsó Ferenc levele a kecskemétieknek: kész a reformköröket képviselni a kongresszuson.

1989. augusztus 22.

Népszabadság: „Platformok, vélemények, viták” rovatban két vitaanyag: 1. A kecskeméti reformkör platformtézisei a lakóterületi pártmunka szervezéséről. 2. Legyen az MSZMP a nép pártja.

1989. augusztus 23.

Az MSZMP Békéscsabai Reformköre támogatólag csatlakozik a Kecskeméti Reformkör augusztus 14-i felhívásához, hogy az MSZMP reform-elkötelezettségükről ismert személyiségei közül a felsoroltak küldötti mandátumot nyerhessenek a kongresszusra. „.. a Központi Bizottság tanácskozási joggal hívja meg a pártfórumra Bihari Mihályt, Király Zoltánt és Lengyel Lászlót” (OS). Petschnig Márta Zita a kecskemétieknek: „Inkább megkérdezték volna, mielőtt kiálltak mellette.” A kongresszus után egyébként is kilép a pártból. (Határidős bejelentés – G. J.) Augusztus 28-án Gombár Csaba is kimenti magát. (OS)

1989. augusztus 25.

Az MSZMP debreceni reformköreinek képviselője nem vesz részt az új megyei vezető párttestület, az intézőbizottság munkájában. Az MSZMP Hajdú-Bihar megyei intézőbizottság tagjai értetlenül fogadták a reformkörök döntését, a reformköri képviselő helyét betöltetlenül hagyják az intézőbizottságban. Bárdi Ida elmondta, hogy – a párttagság követelését is figyelembe véve – az intézőbizottság a megyei lapban nyilvánosságra hozza az etikai bizottságnak a korábbi megyei vezetők visszaéléseivel kapcsolatos jelen-

231

tését. Megkérdeztük Veliki Jánost, a debreceni reformkör választmányának tagját. Minimális szavazattöbbséggel úgy foglaltak állást, hogy a reformköröknek jelenleg hasznosabb kívül maradni a vezető testületből. Vélhetően – mondotta Veliki János – az intézőbizottság reformköri tagjának a tevékenységét csak a kemény szócsata, a kilátástalan vita és az örökös leszavazás kísérhette volna. (MTI) 1989. augusztus 26.

Hajós. Bács megyei reformkörök: Új párt, új név, új program, hiteles új vezetés, új tagsági viszony kell. (Petőfi Népe, 1989. augusztus 28.; R.B. 311. o.)

1989. augusztus 29.

Budapest, Nádor György: „A reformkörök szerepe a modellváltásban” (Népszabadság). Sajtótájékoztató. Az MSZMP reformkörei II. országos tanácskozásukat szeptember 2-án, szombaton és 3-án, vasárnap tartják meg az MSZMP budapesti bizottságának politikai, propaganda és művelődési központjában; az országban működő mintegy 500 reformkör küldötteivel megvitatják a kongresszusi felkészülést és a programot. (OS) Reformkörös sajtótájékoztató a II. országos tanácskozás előtt néhány nappal. Reformkörös sajtószóvivő: Varga József (ügynöki váddal a pestiek azonnal vissza is hívták). Az OKT (a Reformkörök és Reform-alapszervezetek Országos Koordinációs Tanácsa) nevében szóvivő: Szabó Zoltán, Vári László, Géczi József. Szabó Zoltán a pártvagyonról: el kell készíteni az állampárt vagyonleltárát, elő kell készíteni a társadalmasítást! „A vagyoni kérdés megnyugtató rendezéséig mindenfajta új jogi megoldás, pénzügyi tranzakció megengedhetetlen. Géczi József: „…vannak olyanok, akik bármilyen programot magukénak vallanak, csakhogy átmenthessék hatalmukat”. „Tisztes ellenzéki szerepre kell törekedni a szabad választásokon.” (OS) (A Magyar Hírlapban Kocsi Ilona vezércikkben cikizte ki ezt a hozzáállást. – G. J.) SZER, „Mai nap” esti kiadása: A sajtótájékoztatón Varga József nyugdíjas újságíró, dr. Vári László ügyvéd, a Zala

232

megyei pártválasztmány társadalmi munkában tevékenykedő elnöke, Géczi József politológus, a szegedi egyetem adjunktusa, és Szabó Zoltán matematikus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem munkatársa válaszolt a kérdésekre. 1989. augusztus 31.

Szűrös Mátyás: a visszarendeződés szellője megcsapott bennünket. Szűrös Mátyás, akit korábban pártszavazással Püspökladányban kongresszusi küldötté választottak, nyilatkozott. A reformerők pártbéli győzelméhez nem feltétlenül szükséges az MSZMP önfeloszlatása. (OS) Az MSZMP Nógrád megyei bizottsága zárt ülésen (!) kongresszusi küldötté választotta Grósz Károlyt, Devcsics Miklós megyei titkárt és még két „elvtársat”. Az országos botrány nyomán a megyei pártértekezleten (szeptember 23án) Devcsics visszalépett.

1989. szeptember 1.

Késő este fejeződött be az MSZMP KB ülése. Grósz Károly beszámolt az ún. „Nagy Imre-iratokról”. Az MSZMP Nagykőrös Városi Reformköre 1989. augusztus 31-én kimondta megalakulását. Az augusztus 21-ei városi MSZMP-értekezlet nyilvánvalóvá tette, hogy az MSZMP jelenlegi városi vezetői nem alkalmasak az általuk is elfogadott program végrehajtására. A megyei és budapesti küldöttek megalakították a reformkörök Országos Koordinációs Tanácsát (a hivatalosan megkeresztelték kifejezés pontosabb lenne – mert már többször is megalakították – G. J.). A tanácskozás ún. Előkészítő Bizottsága vidéki küldöttekkel kiegészítve júliustól fokozatosan bővült. (Reformkörök és reform-alapszervezetek (II.) budapesti tanácskozása, 1989. szeptember 2–3. Szerk.: Kerekes György, Vacsádi Zsuzsanna. Bp., Kossuth, 1989. Benne: A budapesti tanácskozás platformtervezete 1989. szeptember 3.; lásd még R. B. 333–347. o.)

233

1989. szeptember 2.

Budapest, Villányi út 9h – A reformkörök és reform-alapszervezetek II. országos tanácskozása megkezdődik. (Meghívó – kézirat)

1989. szeptember 3.

Befejeződött az MSZMP reformkörök II. országos tanácskozása. A munkásőrség szervezetét fel kell számolni, teljesítette történelmi küldetését – szögezte le az a nyilatkozat, amelyet a tanácskozáson részt vevő munkásőrök fogalmaztak meg. A társadalom új fegyveres testületét csak a parlament vagy a köztársasági elnök irányíthatja. Javasolták a nemzeti gárda elnevezést. Kinyilvánították: fegyvereikről le kívánnak mondani, amíg az új, általuk kezdeményezett fegyveres testületről törvény nem rendelkezik. Kétféle állásfoglalás is született a munkahelyi pártszerveződésekkel kapcsolatban, ám a döntő többség támogatását egyik sem tudta elnyerni. Két pólus alakult ki: az egyik szerint már most, vagy a kongresszuson új baloldali szocialista pártot kell szervezni, míg mások a jelenlegit radikálisan átalakítva kívántak új pártot építeni. Jó néhányan figyelmeztették a résztvevőket, hogy ne riogassák már most a kongresszust a pártszakadással. A tanácskozás résztvevői végül is a rendszerváltás mellett tették le voksukat abban az értelemben, hogy az elmúlt 40 év során létező rendszer nem tekinthető sem szocialista formációnak, sem afelé mutató közvetlen átmenetnek. (OS)

1989. szeptember 4.

Népszabadság: „Kétnapos vita, levél a párttagsághoz.” Radikális megújulást kívánnak a reformkörök 1. és 5. o. (Láng Zsuzsanna) Munkásőrök nyilatkozata (a tanácskozás tíz munkásőr résztvevője írta alá). „Mi nem eloldalogni kívánunk a barikádról, hanem lebontani azt a demokratikus jövő érdekében.” – „Kezdeményezzük az ország szocialista konszolidációját” (1. és 4. o.). Szombat-vasárnap országos ülést tartott a Münnich Ferenc Társaság (Heves Zoltán, Rimony Károly). Havonta tízezren hagyják el az MSZMP-t. (4. o.)

1989. szeptember 6.

Pozsgay Imrét nem választották meg kongresszusi küldöttnek Debrecenben. A párttagság közvetlen szavazással,

234

34 küldöttjelölt közül döntött arról, hogy ki legyen az a 27 párttag, aki a város MSZMP-tagságát képviseli majd az október 6-án kezdődő pártkongresszuson. A küldöttjelöltek listáját augusztus 26-án az alapszervezetek képviselőiből álló elektori testület állította össze. A debreceni reformkörök kezdeményezése váratlanul érte a jelöltállítókat. A hajdú-bihari megyeszékhely több mint 14 ezres párttagságának kétharmada élt a közvetlen szavazás lehetőségével. (OS) 1989. szeptember 7.

Az MSZMP reformköreinek sajtótájékoztatója. A tájékoztatót meglehetősen mérsékelt érdeklődés kísérte. A tudósítók kérdéseire Kerekes György, az újonnan létrehozott koordinációs tanács tagja, Vass Csaba, a platformkészítő szekció vezetője, valamint Ramháb Mária, a kecskeméti, illetve Szabó Zoltán a budapesti reformkör képviselője válaszolt. Pozsgay Imre szerdai küldöttválasztási vereségével kapcsolatban megfogalmazták: elképzelhetetlennek tartják, hogy a reformmozgalom kiemelkedő alakja ne kapjon mandátumot. Nem elsősorban a ,,balosok, sokkal inkább a pártoligarchia mozgolódásának” tulajdonítják, hogy ilyen események bekövetkezhetnek. Szóltak arról is, a [szeptember 2–3-i] tanácskozáson egyetértés volt abban, hogy a pártalapszervezeteknek a munkahelyekről ki kell vonulniuk. Az enyhe többség amellett volt, hogy a kivonulás már most kezdődjék meg. Elmondták, hogy a párt vagyonát folyó árakon, független, esetleg ellenzéki szakértők bevonásával kell felbecsülni. A reformkörök a pártvagyon többségének társadalmasítását tartják szükségesnek. Leszögezték azt is, hogy a kongresszuson győzelmet szeretnének aratni, amennyiben ez nem sikerül, s a kívánt és szorgalmazott megújulás nem következik be, ki kell válni a pártból. (OS) „Az eddigi rendszer nem reformálható” – interjú Pozsgay Imrével. Pozsgay Imrét nem választották meg kongresszusi küldöttnek Debrecenben. (Hajdú Bihari Napló, szeptember 7.)

235

1989. szeptember 8.

Pozsgay Imrét Kecskeméten az elektori gyűlés küldöttnek választja (OS). Budapest, Műegyetem. Mozgalom a Modern Magyarországért. „Te kit választanál”. Politikai forgószínpad. A reformkörök képviseletében: Vass Csaba, Géczi József.

1989. szeptember 9.

„Mai kérdésünk: Miért állt el a szavazás óvásától a debreceni reformkör?” (Hajdú Bihari Napló, szeptember 9.) Az MSZMP Veszprém Városi Reformkezdeményezések Hálózata tiltakozik a megyei pártértekezlet antidemokratikus előkészítése ellen. (Magyar Nemzet, szeptember 9.)

1989. szeptember 10.

Az MSZMP Reformkörök és Reform-alapszervezetek Országos Koordinációs Tanácsának közleményei: „A reformköröket és reform-alapszervezeteket képviselő kongresszusi küldöttekből küldöttcsoport alakult, amelyhez csatlakozni lehet a Nemzetközi Kulturális Intézet igazgatóján keresztül.” (Nádor György – G. J.) (OS) Az MSZMP Reformköreinek Országos Koordinációs Tanácsa közleményei: „A Salgótarjáni Reformkör nyilatkozatát támogatva tiltakozunk az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának azon eljárása ellen, hogy a tagság véleményének megkérdezése nélkül, zárt ülésen választott kongresszusi küldötteket. Javasoljuk a mandátumok megsemmisítését és szabályos választási eljárás lebonyolítását.” (OS) Budapest, Magyar Néphadsereg Művelődési Háza. Az MSZMP honvédségi reformkörei tanácskozása, állásfoglalás tervezete. „Pártpolitizálástól mentes hadsereget!” Bartos Imre alezredes, Kiss Sándor ezredes, Szabó Gusztáv alezredes, Szentesi György vk. ezredes, Várfalvi Attila polgári alkalmazott. (R.B. 345–347. o.; Kerényi Gy. gyűjteménye)

236

Szegeden közzéteszik a közvetlen kongresszusi küldöttválasztás eredményét. 78 jelölt volt, 26 lett küldött. Az akkor 16 ezres párttagságból több mint tízezren vettek részt a szavazókörök szerinti szabad belső állampárt választáson. (Az MSZP-be szűk ötszázan regisztráltak október 7. után.) Debrecen, városi PB nagyterme. Heves vita a városi reformkörök gyűlésén. Veliki János, Kádár György kilépnek az MSZMP-ből. (OS; Hajdú Bihari Napló, szeptember 11., 12.) A Németh-kormány döntését Horn Gyula külügyminiszter jelenti be: éjféltől saját okmányaikkal szabadon távozhatnak a Magyarországon tartózkodó NDK-állampolgárok. 1989. szeptember 11.

Nyers Rezső nyilatkozata a Corriera della Serában. „Nem lehetséges az egyezkedés [az MSZMP-n belüli] fundamentalistákkal és az „ultraradikálisokkal”. Az „ultraradikálisok” forradalmat akarnak az MSZMP-n belül, de elszigetelődtek a reformkörök második országos tanácskozásán (Magyar Nemzet). Vasárnap ülésezett a Reformkörök Országos Koordinációs Tanácsa. A kongresszusi jelölőbizottságba delegálták Miakich Gábort, Hiesz Györgyöt, Kerényi Györgyöt és Alföldi Tádét. A reformkörös küldöttcsoportba Nádor Györgynél (Kulturális Intézet) lehet regisztrálni. Október 1-jén 10 órára Budapestre összehívják a „reformplatformot képviselő küldöttek tanácskozását”. Regionális szervezéssel bízzák meg Lovászi Józsefet (Dél-Alföld, Szeged), Hiesz Györgyöt (Észak Magyarország, Gyöngyös), Izsák Attilát (Dél-Dunántúl, Nagykanizsa), Nagy Lászlót (Észak Dunántúl, Tatabánya) (Magyar Nemzet; OS).

1989. szeptember 12.

Veliki János reformszóvivő (Debrecen) kilépett az MSZMP-ből. (Az elektori fórum őt sem választotta meg küldöttnek.) „A reformerők kisebbségben maradnak, vagy elvtelen kompromisszumra kényszerülnek.” (Hajdú-Bihar megyei Napló, szeptember 12.)

237

Hajdúszoboszló. A városi tanács MSZMP alapszervezete az államigazgatás párttalanítása jegyében feloszlatja önmagát. (OS) 1989. szeptember 13.

Budapest, MSZMP Politikai Főiskola. „Platformbörze” (körlevél, „körfax”, kézirat). Budapest, Villányi út. Jassó Mihály összehívja a „fővárosi MSZMP kongresszusi küldöttcsoportot” (körlevél, körfax, kézirat).

1989. szeptember 14.

Debrecen. Pozsgay Imre nagygyűlést tart a Déri téren. Ellátogat a MEDICOR vállalathoz. (Egyik utolsó régi típusú „üzemlátogatás”? – G. J.) (Hajdú Bihari Napló) Budapest, Villányi út. A Népi Demokratikus Platform alakuló ülése, Fábry Béla irányításával (kézirat; OS).

1989. szeptember közepe Budapest XIV. kerület. „1989. szeptember” Kiadja az MSZMP zuglói reformköre. 28 o. Donbravszky Sándor, Beze József, Molnár Sándor, Szabó Imre, Szirmai János. Melléklete 12 oldalas. A platformok közötti erőviszonyok a tagságban: „reformválaszok” 47,3%, 947 párttag válaszolt. (Élet és Politika 1.) 1989. szeptember 15–16. Budapest, Villányi út. A Reformkörök és Reform-alapszervezetek Országos Koordinációs Tanácsa (továbbiakban OKT) ülése. „Huszonöt mondat a kongresszusi küldöttekhez.” Véglegesen elfogadva: szeptember 22. (R.B. 359–361. o.) Az OKT tárgyalódelegációt bíz meg a reformpolitikusokkal (Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Németh Miklós, Horn Gyula, Szűrös Mátyás, Kovács László) való egyeztetésekre (az OKT tárgyalói: Vass Csaba, Szécsényi Tibor, Bagi Gábor, Kerényi György, Géczi József). (Természetesen mások is, sőt „mindenki” tárgyal – G. J.) 1989. szeptember 16.

238

Budapest, Marx Károly Közgazdasági Egyetem. A Demokratikus Magyarországért Mozgalom alakuló ülése (Levezető elnök. Gazsó Ferenc)

„Konszenzus küszöbén”. Bodnár Lajos vezércikke a közelgő Nemzeti Kerekasztal megállapodásról. (Népszabadság, szeptember 16.) 1989. szeptember 18.

Megszületik a NEKA (Nemzeti Kerekasztal) megállapodás. Budapest. A Reformblokk alakuló ülése. Kósa Ferencet kérik fel szóvivőnek. A reformkörös és minden „reformelkötelezett” kongresszusi küldöttet kívánják tömöríteni (kézirat). Fejér megyei küldöttek „Magyar Vidék Csoportja”. „Szűnjön meg a csendes falurombolás!” (Szabadkai József, Szabó Gábor) (OS)

1989. szeptember 19.

Magyarország–Izrael diplomáciai kapcsolatfelvétel. Budapest. Nyílt levél a kongresszusi küldöttekhez. Simon József VIII. ker., Tarnay András I. ker. Környezetvédelmi platformtoborzó. (Nem a szombathelyi Simon – G. J.) (kézirat)

1989. szeptember 20.

Nagykálló. Reform-alapszervezet alakul (Bánki M. Csaba) (OS). A budapesti szovjet nagykövetség reformkörös „delegációt” hív meg vendégségbe. (Vass Csaba és mások szervezése – G. J.) (naptárfeljegyzés). Budapesti Küldöttklub. Fejti György vezényletével heves kirohanások a NEKA-megállapodás és Pozsgay ellen. „Új szocialista pártot akarunk”. A másnapi nyíregyházi megyei reformműhely platform-tervezete. (Kelet-Magyarország, szeptember 20.)

239

1989. szeptember 21.

Eger. „A kongresszusi kompromisszum határairól.” – A Heves megyei reformkörök tanácskozása Vass László „államtitkár” részvételével. (OS) Budapesti Műszaki Egyetem. Reformpárti esték Nyers Rezsővel és sokakkal (meghívó, kézirat).

1989. szeptember 23.

Az MSZMP budapesti pártértekezlete (426 küldött). Elutasítják a rendszerváltást, a NEKA-megállapodás korrigálását követelik, lehurrogják a reformkörösöket. („Szűk értelmiségi elit ne verje szét a pártot!”) November 18-ra kitűzik a budapesti pártértekezlet 2. fordulóját. (!) (OS; kézirat) A reformerők teljese veresége a BAZ és a Nógrád megyei pártértekezleten (OS). – Debrecen: Hajdú megyei Küldöttcsoport gyűlése, kísérlet a „Radikális Reformcsoport” megalakítására („A 16 óra” tudósít) – Pest megye, Gödöllő: megszűnik a megyei pártbizottság, Hámori Csabával az élen „ügyvezetőség” alakul (OS).

1989. szeptember 24.

Budapest, Politikai Főiskola. „Összefogás az MSZMP megújításáért” platform országos értekezlete Berecz János és Kemény László vezényletével, 300 fő (kézirat; OS). Budapest XIII. ker., Angyalföld pártszékház. „Régi kommunisták csoportja” tanácskozása, kb. 300 résztvevővel. (kézirat; OS).

1989. szeptember 25.

A hétfői napilapok, különösen a Magyar Nemzet és a Népszabadság nagy terjedelemben tudósítanak a hétvégi pártkongresszusi előkészületekről, a „platformdzsumbujról”. „Megválasztották az MSZMP októberi kongresszusának valamennyi küldöttét.” (Ebből 1100-at szeptember 12-ig, százat a következő két hétben, a pártértekezletekre fenntartott kvótákból – G.J.) (Népszabadság, szeptember 25.)

240

1989. szeptember 27.

Az agrárreformkörök tiltakoznak: „ők nem kötődnek az MSZMP reformköreihez, a tudósítások összecsúsztatták őket az MSZMP platformokkal.” „Az emberek nem szocializmusra vagy polgári demokráciára, hanem hiteles agrárpolitikára fognak szavazni.” (Nagy Tamás) (Népszabadság, szeptember 27.) E naptól az NDK fennállásának negyvenedik évfordulós ünnepségein zászlódíszben Kelet-Németország. Honecker a fogyatékos kapitalizmushoz való visszatérésről: „Az eső sem fölfelé esik” (Népszabadság, október 6.) A Győri Reformkör határozata: a városi reformkör beszünteti tevékenységét. (Megszűnt a győri reformkör, Kisalföld, 1989. szeptember 30.; Heller 68. o.) London (BBC, Panoráma) „Míg a keletnémet politika mintha erjedésnek indult volna, Magyarországon szinte minden forrásba jött. Mint budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd jelenti, az MSZMP budapesti reformköre stratégiai szövetséget ajánlott fel az ellenzéki szociáldemokratáknak a jövő évi többpártrendszerű választásokig hátralevő időszakra.” (OS)

1989. szeptember 28.

Kecskeméti Reformkör: A kongresszus alatt reformkörös információs szolgálatot kell működtetni (Kerényi György feljegyzése). Budapest, Hazafias Népfront székháza, Belgrád rakpart. Reformplatform koordinációs megbeszélés Vass Csaba, Kósa Ferenc, Keserű Imre, Izsák Attila, Szántó György, Szabó Zoltán, Nádor György, Antal Kis Béla, Horn Miklós, Szécsényi Tibor, Kerekes György, Hőrich Ferenc, Kőhalmi Ferenc, Géczi József, Kerényi György részvételével (Kerényi feljegyzése).

1989. szeptember 29.

Budapest, Villányi út. Andics Jenő levele nyomán: „A szocializmus esélye a mai Magyarországon”. Elméleti ideológiai vita Földes György, Görög Tibor, Krausz Tamás,

241

Lenkei Gábor, Márkus Péter, Szegő Andrea, Sziklai László, Tátrai Gábor, Wiener György, Székely Gábor részvételével (kézirat). 1989. szeptember 30.

Budapest. A Münnich Ferenc Baráti Társaság országos gyűlése, kb. 400 résztvevővel (OS). Veszprém megyei pártértekezlet Szekeres Imre, Pál Béla, Pusztai István vezetésével. „A reformerők győzelme” (Napló, 1989. október 2.) Vita a szocializmusról. Ágh Attila: „Demokratikus szocializmus és rendszerváltás”. Vitányi Iván: „Akkor hát mi a szocializmus?” (Népszabadság, szeptember 30., a következő számokban folytatódik.) Schlett István: „És ki tölti be az MSZMP helyét? Töprengés arról, hogy mivel járna a pártszakadás és mit célozhat meg a reformszárny, s van-e számunkra királyi út? (Magyar Nemzet, szeptember 30.) (MDF-környéki üzenet: a békés átmenet levezénylése fontosabb, mint a magyar demokratikus baloldal jövője – G. J.) Varsó. A LEMP parlamenti csoportjának határozata: rendkívüli pártkongresszust még 1989-ben! (Vasárnapi Hírek, október 1.) Győr, Kiskút Őszirózsa Fesztivál. Politikai Fórum: Barabás János, Vastagh Pál, Hámori Csaba. Politikai söröző: Vári László (Zala megye). Rába ETO Stadion: Békesi László pénzügyminiszter. Győri Camping: Nagy Tamás agrárreformkörök. Kiskúti vásártér: Németh Miklós miniszterelnök. (Őszirózsa Fesztivál, Kisalföld 1989. október 2.; Heller, 73–75. o.)

1989. október 1.

242

A helyi Ellenzéki Kerekasztal is képviseletet kap a pécsi Választási Elnökségben. A választásokat ellenőrző testület összetételének az ellenzék javára történő megváltoztatását az MSZMP Pécsi Reformköre indítványozta. A Hazafias

Népfront Városi Bizottsága a feltételhez kötött visszalépést elfogadta, a reformkörös Somogyi Ferenc megüresedett helyének betöltésével dr. Schmidt Gábor ügyvédet, a MDF baranyai szervezetének vezetőségi tagját bízta meg. Budapest, Városház u. 14. A Reformszövetség megalakulása. (Előzmény: Meghívó a reformelkötelezett küldöttcsoport megalakítására. Aláírás Kósa Ferenc a „ReformBlokk” és Nádor György az OKT megbízásából. „A helyszínen kapható lesz 45 Ft-ért a Reformkörök és Reformalapszervezetek szeptember 2–3-i budapesti tanácskozása anyaga a Kossuth Kiadó gondozásában.”) Felszólalt Kósa Ferenc, Kerényi György, Vass Csaba, Baja Ferenc, Géczi József, Nagy László, Tabajdi Csaba, Keserű Imre, Lovászi József, Benkő Judit, Haller Zoltán, Szabó Zoltán, Szarvas László, Horn Miklós, Brúszel László, Gazsó Ferenc, Molnár György, Ágh Attila, Bokros Lajos, Szabó Gusztáv, Böjte József, Szabadkai Attila. (Pozsgay Imre levelet intézett a tanácskozáshoz.) „Közfelkiáltással” vezető Kósa Ferenc, szóvivők: Gazsó Ferenc, Vitányi Iván, Ágh Attila, Keserű Imre. Tata, Ifjúsági Platform alakul (OS). 1989. október 2.

Népszabadság: „Reformszövetség alakult.” Új pártot, új programot, új vezetés akarnak. A Magyar Nemzet Kósa Ferencet idézi: „a diktatúra és a szocializmus egymást kizáró fogalmak”. Hajdú Bihari Napló, Debrecen: „Vélemények a reformkör és a küldöttek találkozásáról.” „A tagság többsége kapitulációs állapotban van.” Szeged, Délmagyarország vezércikk. Kovács László Imre reformkörös, politológus: „Nem megmenteni” (mármint az MSZMP-t – G.J.)

243

A Fonyódi Reformkör felhívása: Egyértelmű reformpártot kell alakítani! (Kézirat; R.B.382. o.) „Ez a párt bűnben fogant” (Újhelyi Szilárd mérlege, 168 óra) (Megkezdődik a leértékelési hullám – G. J.) 1989. október 4.

Népszabadság: „Platformszavazás Zuglóban”. Szirmai Jánost, a zuglói reformkör szóvivőjét kérdezik. A helyi közvélemény-kutatás szerint a reformkörök a legnépszerűbbek a platformok közül.

1989. október 5.

Debrecen. „Radikális reformplatform a demokratikus szocializmusért” alakult (a Hajdú-Bihari Napló október 6-án pénteken tudósít róla: „Elutaztak megyénk kongresszusi küldöttei”). Az Európa Reformkör állásfoglalása. A reformkör bátorítja az MSZMP XIV. kongresszusa reformküldötteit, ne kössenek kompromisszumot a konzervatív irányzattal. Csak új névvel, új programmal, teljesen új és hiteles vezetőséggel képes mozgósítani tagságát a párt a reformpolitika támogatására. (OS)

1989. október 6.

Népszabadság, vezércikk. Eötvös Pál: „Történelmi”. Budapest, megkezdődik az MSZMP utolsó és október 7től az MSZP első kongresszusa.

1989. október 7.

Gorbacsov telefonon közli Honeckerrel, a Német Szocialista Egységpárt főtitkárával: bármit is tesz a tüntetések leverése érdekében, az NDK-ban állomásozó szovjet katonák a laktanyákban maradnak (Magyar Nemzet).

1989. október 7., 20 óra 24 perc Budapest Novotel Szálló, Kongresszusi terem. Horn Gyula bejelenti a Magyar Szocialista Párt megalakulását. Vastagh Pál a színpadra siet: játsszák el a Himnuszt! Kongresszusi döntés: csak az lesz az MSZP tagja, aki bizonyos (később többször meghosszabbított – G.J.) határidőn belül az új pártban regisztráltatja magát. (A Reformszövetség kompromisszumkötésének egyik sarok-

244

pontja. „Kilépett belőlem a párt” jelszóval az állampárti tagság több mint 90%-a „eltűnt a ködben”. – G. J.) 1989. október 6–10.

A korabeli napilapok, rádió, televízió, a nemzetközi hírügynökségek stb. kiemelten és nagy terjedelemben tudósítanak a kongresszusról. (Eleinte „lélegzetvisszafojtva”, majd egyre szarkasztikusabban – G.J.) Reformkörös megközelítésekről lásd pl.: Novák, Heller 76–80. o.

1989. október 9.

24 tagú elnökség megválasztásával befejeződik az MSZP alakuló kongresszusa. (MTI, OS; napilapok okt. 10.) Az NDK-ban vérplazmával töltik fel a kórházakat, teljes nappali és éjszakai készültségben tartják az egészségügyi dolgozókat, a mentőket. Végül mégsem vetik be a katonaságot. (Magyar Nemzet)

1989. október 11.

Kecskemét. „Radikális szocialista küldöttek”, Kerényi György, Gráner Gyula nyilatkozata: „Ez egy régi párt utolsó kongresszusa volt. Az MSZP-től független reformköri mozgalomra van szükség. (Kézirat)

1989. október 12.

Debreceni Reformkör: A kongresszusi küldöttek beszámoló gyűlésén a városi reformkör kimondja önfeloszlatását. Megalakítják az ún. „MSZP Radikális Alapszervezetek Szövetségét.” (Hajdú Bihari Napló, 1989. október 14.) Fábry Béla tanár Trabanttal érkezik az MSZP akkor még Jászai Mari téri székházához, az országos elnökség első ülésére. (Több lapban címlapsztori. Az én Dacia TLXemből nem lett hír – G. J.) Magyar Hírlap: „Maradt az állampárt” (SZDSZ értékelés).

1989. október 14.

Heti Világgazdaság: „Hurrá maradunk!”

1989. október 16.

Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke átvette a négykérdéses népszavazást követelő aláírásokat.

245

1989. október 17.

Magyar Nemzet: Magyar Gazdasági Kamara: „Ne működjenek pártok a munkahelyeken”. – „A ma kezdődő Országgyűlésnek a munkásőrség megszüntetését javasolja a kormány.”

1989. október 17–18.

Az ún. sarkalatos törvények a Magyar Országgyűlés előtt. –Államforma: Köztársaság. – Alkotmánybíróságról szóló törvény. Székhelye: Esztergom (Népszabadság, okt. 19. „A vidék győzött”) – A munkahelyi pártpolitizálás tilalma: 323 IGEN (a képviselők 85%-a, Hámori Csaba 43 társával kisebbségbe került a 130 fős MSZP frakción belül). NDK: Honecker után Egon Krenz a NSZEP főtitkára.

1989. október 18.

Ágh Attila nem kér a politikusi szerepből (Dátum, 4. o.).

1989. október 19.

Népszabadság: „SZOT-télapó”. Nagy Sándor 2500 Ft-os karácsonyi különnyugdíj-kifizetést javasolt. A rendőrök tiltakoznak az MSZMP-s „ejtőernyősök” ellen. (Megkezdődik a munkahelyüket elvesztő pártalkalmazottak vesszőfutása – G. J.)

1989. október 20.

Javaslat a Reformszövetség tagozatként való megszervezésére. Szécsényi Tibor körlevele (kézirat 2 o.). Benedek István Gábor: „Nincsen szegfű tövis nélkül” (Magyarország, 1989/42.). Népszabadság vezércikk: Tanács István: „Habozók”. Vezércikk az eltűnni látszó állampárttagságról.

1989. október 23.

„Magyar Köztársaság”. Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltja a köztársaságot.

1989. október 24.

„Szervezzük meg a munkástagozatokat” „Felhívás a munkásokhoz”. Szervezési cím: Szili Sándor, az MSZP Elnökségének tagja. 1358 Budapest, Széchenyi rakpart 19. „A Munkástagozat Ideiglenes Koordinációs Tanácsa” (OS).

246

1989. október 25.

MSZP Elnökségi ülés: A pártapparátus-beliek regisztrálási határideje október 31. (kézirat) Nagykanizsa, nyílt levél a reformköri mozgalom tagjaihoz: „Kedves Barátaink! Az MSZMP XIV., illetve az MSZP I. kongresszusa nem hozta meg azt az eredményt, amelyért harcba szálltunk, és amelyért az MSZMP-ben küzdöttünk a reformköri mozgalom tagjaiként. A kongresszuson az MSZMP világosan és egyértelműen nem vált szét irányzatai és áramlatai mentén, nem hozott létre a benne feszülő politikai ellentétek megtestesüléseként több új politikai pártot. Így ezek az egymást kizáró, de egymás útját lépten-nyomon keresztező áramlatok jelenleg is benne feszülnek. A fentiek miatt a reformkörök az országban sok helyen elvesztették önazonosságukat. A baloldali mozgalmakhoz való viszonyunk tisztázása, illetve a kongresszus munkájának megvitatása céljából feltétlenül szükségesnek tartjuk országos reformköri találkozó összehívását. Meg kell vitatni, hogy az MSZP tagjaként, független reformköri mozgalomként, vagy új radikális szocialista párt létrehozásával, egy hiteles új baloldali mozgalom híveként kívánunk harcba szállni – az ország reális helyzetéből kiindulva – a nemzet felemelkedéséért. Az országos találkozót Nagykanizsán javasoljuk megtartani, 1989. november 11-én, szombaton délelőtt 10 órától. (Szállást péntek, szombatra igény szerint biztosítani tudunk.) Kérünk benneteket, hogy jelentkezéseiteket lehetőleg létszám megjelölésével (november 6-ig) a következő címre eljuttatni szíveskedjetek. Cím: Jászberényi László igazgató, 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. 406. sz. Polai János Ipari Szakmunkásképző Intézet Kollégiuma. Telefon 06/93-14173. Nagykanizsai Reformkör Jászberényi László, Dr. Dúll Gábor, Dr. Izsák Attila” (OS)

1989. október 26.

„Az MSZP-nek táncolok, de a Reformszövetség zenéjére” Beszélgetés Ágh Attila politológussal (Vas Népe).

247

„A pártoskodás kockázatai. Beszélgetés Ágh Attila politológussal (Varga Lajos, Kisalföld) (A győri reformszövetségi találkozó alkalmából adott interjúk.) 1989. október 28.

Budapest, MSZP-székház (Jászai Mari tér). Kósa Ferenc, Vass Csaba, Vitányi Iván, Kárászné Rácz Lídia kezdeményezésére megbeszélés a „Reformszövetségi Mozgalom” elindításáról (kézirat). A tanácskozásra hivatkozó levél az „aktiváknak” Pozsgayt támogató aláírásgyűjtésre buzdít (kézirat).

1989. október 30.

„Merre induljon a Reformszövetség” (Népszabadság).

1989. november 1.

Népszabadság: Nyers Rezső Sopronban. „Vitatkozó, újat kereső párt leszünk.” „Nálunk helye van a reformkommunistáknak is.”

1989. november 2.

Megkezdte tevékenységét az MSZP Ideiglenes [megyei] Koordinációs Bizottsága. Molnár Tivadar reformkörös ügyvivő még benne van. (Rövidhír. Hajdú Bihari Napló, november 2.)

1989. november 3.

Budapest, „MSZP Baloldali Szocialisták Tagozata” alakult (Hoch Róbert, Zentai Gábor, Kreith Mária. Kerényi György körlevélben jelzi, hogy megkezdi az MSZP Reformszövetség Platformiroda kiépítését.

1989. november 5.

Vasárnapi Hírek (november 6. Magyar Nemzet): „Harckocsival behajtani tilos” táblát helyezett el Kaposvár főutcáján az MSZMP helyi szervezőbizottsága. Az ünnepség szónoka: Mészáros Balázs.

1989. november 7.

Kovács Judit: „A nemzeti kerekasztal alatt. A szociálpolitika csődjéről” (Magyar Nemzet).

1989. november 9.

Az MSZMP budapesti reformkörének állásfoglalása együtt a Pest megyei reformkörök képviselőivel.

248

Ma súlyos helyzetet okozna, nagyon megnehezítené az annyira szükséges baloldali tömegpárt szervezését, és ezzel magát a békés átmenetet is, ha a reformkörök tagságának egy aktív része az MSZP-ből való kiválás mellett döntene. (OS) Halász Miklós: „Keserű Imrét ismét megfenyegették” „Hogyan látni Csongrád megyéből az erőviszonyokat?” Keserű még nem lép be. „Az MSZP a régi struktúrák mentén szerveződik…” „A kongresszusnak köszönhetően a régi rendszer, a visszarendeződés hívei kívül vannak a hatalmon.” (Magyar Nemzet 3. o.) „Folytatódik a kötélhúzás”. Tanács István interjúja Keserű Imrével és Géczi Józseffel. Géczi József: „A reformpolitikusok nem vállalhatják fel a szakítást. A reformkörök feloldódtak a Reformszövetségben, amely a fővárosi reformelit törekvéseiben amolyan nyomás gyakorló, statiszta szerepre kárhoztatott.” Keserű Imre: „… szükség lenne egy Radikális Szocialista Párt megalakítására” (Népszabadság). 1989. november 9-ről 10-re virradó éjszaka „leomlik” a berlini fal, éjfél után megkezdődik Kelet- és Nyugat-Berlinben „az évszázad utcabálja”. 1989. november 11.

Népszabadság címoldal: „Békés átmenet – a berlini falon”. Uo. „A Harmadik oldal után az MSZP és az EKA közös dokumentumban összegzi a Gazdasági Kerekasztal „eredményeit”. Nagykanizsa. „Nem a folyosón kell politizálni”. III. országos reformköri találkozó Nagykanizsán. Vitányi Iván: A szocialista párt sorsa a reformszövetségen múlik. (Népszabadság) A reformkörösök (majdnem) utolsó „mozgalmi” találkozója. Az MSZP-ben lévők, az ingadozók és a kívül maradók még együtt. (Vasárnapi Hírek 1989. november 12.) „Elmaradt pártalakulás”. (Köves László) Népszabadság, 1989. november 13. (Szakadni. Megszakadni. Nagy-

249

kanizsa; Keserű Imre: „Most tettük fel őket az M (pártos) vonatra, még integettünk is nekik, nem robbantunk vasutat.” Saját feljegyzések 89-es naptáramban – G. J.)

A reformkörök, a Reformszövetség vergődése az MSZP újjászervezéséért Horn Gyula elnökké választása 1989. november 11.

Pozsgay Imre hosszú kanadai és egynapos washingtoni magánkörútja után Finnországban tartózkodik (napilapok, OS).

1989. november 14.

A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Kukorelli István vezetésével: Vass Csaba reformkörös szóvivő a továbbiakban ne legyen Népfront-alkalmazott, mert az MSZP-elnökség tagja (Népszabadság).

1989. november 15.

„Már több mint 42 ezer tagja van az MSZP-nek, mondja Vastagh Pál vidéki titkár (Népszabadság).

1989. november 17.

Vitányi Iván: „A megújulás szükségessége” (Népszabadság, Kongresszus után, sorozat).

1989. november 18.

A General Electric 150 millió dollárért megvásárolta a TUNGSRAM részvényeinek 50%-át. – „A tulajdonreform alapelvei” (Árva László, Diczházi Bertalan, Lukács János, Náray László, Szabó Vince, Szalai Erzsébet) „A végén nem lesz mit elosztani” (Magyar Hírlap).

1989. november 20.

A Nagykanizsai Reformkör nyilatkozatban hívta fel a volt MSZMP reformköröket, hogy azok, amelyek megszűntek, újítsák fel tevékenységüket, a Reformkör Mozgalom tagjaiként csatlakozzanak a november 11-én elfogadott „Kanizsai Nyilatkozathoz”, és készüljenek a Reformkörök

250

Mozgalmának 1989. december 16-án Székesfehérváron sorra kerülő Országos Tanácskozására. (Ez utóbbi megtartásáról nincs adat – G. J.) (OS) Népszabadság: Az MSZP reformszövetségi szervezőinek névsora, telefonszáma, 8. o. 1989. november 21.

Budapest I. ker., Krisztina tér 1. Reformkörös fórum Benkő Judit, Kerekes György, Szántó Miklós kezdeményezésére (kézirat). Meghívó december 2-ára Szegedre, a Lila Akác étterembe, „reformvacsorára”, az 1988. november 29-i reformkörös felhívás egy éves évfordulója alkalmából (Lovászi József, Géczi József) (kézirat).

1989. november 22.

Pozsgay: „Azt hiszem, az én személyes sorsom nem függ attól, hogy mi a népszavazás kimenetele.” (Petőfi Népe) Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Indulási pártválság. December 16-ára pártértekezletet hívnak össze. (BAZ megyében a reformkörösök az újjászerveződés heteiben válnak meghatározóvá az MSZP szervezeteiben – utólagos győzelem – G. J.) EKA, Pécs. A visszahívás intézménye ugyan 1989. október 30-án megszűnt, de azért Aczél György mondjon le, „ne mászkáljon be a Parlamentbe” (Dunántúli Napló).

1989. november 23.

„Célunk a demokratikus szocialista Magyarország”. „Az MSZP Reformszövetésének felhívása” (Népszabadság – kivonatosan közli a Kósa Ferenc és Vass Csaba által jegyzett téziseket (6. o.) (kézirat). „Súlyos helyzetben az MSZP” (OS: „Jomiuri Sinbun” – Japán). A Villányi úton helyet kapnak a megszűnő munkahelyi pártszervezetek rendezvényei. Az ellenzék rögtön támadja. (Világ, 89/27.)

251

A Népszabadság „Bizánci szín” címmel idézi a The New York Times cikket. (Bizánci manőverezés a népszavazási kezdeményezés.) 1989. november 24.

Félelem az MSZP-ben, több tagja lesz az MSZMP-nek. „Thürmer Gyula utolsó napjait tölti a Fehér Házban.” (Reform, november 24.) A Választási Bizottság közleménye: november 26-án vasárnap 6–18h-ig népszavazás. A Választási Bizottság titkára Kara Pál: „Amennyiben a népszavazás nem lesz érvényes, kezdődhet az Országgyűlés által 1990. január 7ére kiírt elnökválasztás kampánya.” (Magyar Nemzet, MTI)

1989. november 25.

Vitányi Iván: A muszájkompromisszum. Válasz a tétovázóknak (Népszabadság).

1989. november 27.

Általános figyelmeztető sztrájk többmilliós részvétellel Csehszlovákiában. Összeomlik a hatalom.

1989. november 28.

„Még nem biztos a népszavazás végeredménye – de Pozsgay vesztésre áll.” „Pozsgay és az MDF lett a nagy vesztes. Minél előbb ki kellene írni az ogy-i választásokat – nehogy elszabaduljon a pokol” (Magyar Hírlap). „Döntött a nép.” Tanács István: „Méltósággal döntött a nép, csak azt nem tudta miről” (Népszabadság).

1989. november 30.

„Ne játszunk kiszorítósdit”. Hoch Róbert a „Baloldali Szocialisták” (ilyen is volt – G. J.) Ideiglenes Intézőbizottsága tagja. – „Platformok helyett pártot” (azóta is nyerő szöveg – G. J.), üzeni Gönci János, az MSZP IX. kerületi első titkára. (Népszabadság)

1989. december 2.

Budapest. A Népi Demokratikus Platform Országos Tanácskozása – A „válságkezelés” címén sem engedhető meg a spontán, „felelőtlen” privatizáció.

252

1989. december 4.

Pest Megyei Hírlap, Gödöllő: Az Agrárreformkörök Egyesülete a jövőben Agrárszövetség néven működik tovább.

1989. december 5.

Platformiroda (Kerényi Gy.), meghívó december 9-re: „Fórum a Demokratikus Nemzeti kibontakozásért”, Kósa Ferenc, Szöllősy Sebestyén András, Vitányi Iván, Grazsó Ferenc, Benkő Judit, Kerekes György, Kósáné Kovács Magda, Fazekas Ágnes, Vígh Károly, Tálas Barna, Polonyi Péter, Barsa Endre, Géczi József, Varga Csaba, Bogár László, Takács Imre, Patkós János aláírásaival (kézirat).

1989. december 7.

Hámori Csaba: Regisztráltatta magát 140 fővel az ogy-ben az MSZP-frakció. Berecz János vezetésével 9 fővel az MSZMP-frakció is. Az MSZP-frakció javaslata: 1990. február 25-én legyenek az országgyűlési választások.

1989. december 8.

„A bukott rendszer emléke nem baloldali egység.” A DEMISZ-es Nagy Imre háborog Gönczi János MSZMP felé tett gesztusain (Népszabadság). (Reformkörös hozzászólások: 1989. december 19. Monostori Ildikó: Ne építess kontárokkal; 1989. december 21. Dr. Bruszel László: Először saját helyünket találjuk meg, uo.)

1989. december 16. előtt BAZ megye, Szokai Imre és mások: MSZP-kongresszust vagy legalább pártértekezletet még a választok előtt! (kéziratok) 1989. december 16.

Budapest, Jászai Mari tér, Reformszövetségi tanácskozás, vita a tulajdonreformról – előadó: Bokros Lajos. „Irány a választás. Országos értekezletet sürget a Reformszövetség” (Vasárnapi Hírek 1989. december 17.). „A reformszövetség motor az MSZP-ben”. (Népszabadság 1989. december 18.).

1989. december 17.

Budapest, Építők Székháza, MSZMP XIV. kongresszus Megnyitja: Marosán György. (Magyar Nemzet, Népszabadság, 1989. december 18.) (Az októberi „nem számít bele”, „nem legitim” – G. J.)

253

1989. december 18–19. Budapest, az MSZP-pártértekezlet hajnalra ér véget. Elnök: Katona Béla, helyettesek: Gönci János, Szabó Lajos Mátyás. (Népszabadság, 1989. december 20.) 1989. december 19.

Az MSZP radikális tagozata Salgótarjánban. A szabad kezdeményezés és véleményalkotás lehetősége. Nógrád: Kelemen Gábor beszélget Losonczi Tamással és ifj. Tolmácsi Ferenccel. (A kongresszus után alakult csoport nevében Rákos Csaba a megyei pártértekezleten napirend előtt bejelenti önfeloszlatásukat – Nógrád, 1989. december 20.)

1989. december 20.

Lezárták a román határt. Berlinben megnyílt a Brandenburgi kapu (Magyar Hírlap). Németh Miklós miniszterelnök kiválik az MSZP elnökségéből. „Király Zoltán pártot keres” (Magyar Nemzet).

1989. december 21.

Asztalos László: „A fáradt többség érdekeinek képviseletére” a HNF-esek kezdeményezésére megalakul a Hazafias Választási Koalíció (Kukorelli István szervező) (Magyar Nemzet). Magyar Országgyűlés. 1. Átment a költségvetés. 2. Az Ogy március 16-iki hatállyal kimondta feloszlatását, Szűrös Mátyás március 25-ére kiírta a választásokat. Népszabadság: Demény Pál: „Az MSZP-ben látok jövőt.” Vitányi Iván: „Abba kell hagyni az önmarcangolást.” Szekeres Imre lett a Veszprém megyei MSZP Szövetségi Tanács elnöke.

1989. december 22.

Népszabadság: „A Ceausescu-rendszer lapzártakor még tartott.” „Vilnius: Szakadás a Litván Kommunista Pártban.”

1989. december 23.

Népszava: Interjú Nagy Sándorral, a SZOT főtitkárával a nemzeti békéről. („A szakszervezetek a nemzeti vagyon kiárusítása ellen.”) – „Van-e kiút a válságból” Beszélgetés Gidai Erzsébettel a munkásság állapotáról – „Gazdasági és

254

társadalmi létében is veszélyeztetve van a magyar nemzet”. – USA invázió Panamában. Bihari Mihály: A diktatórikus szocializmusból a pluralista demokráciába (A magyar út 1987-1989). Népszabadság – Karácsony, 21. o. (Ír a reformkörök szerepéről is – G. J.) 1989. december 24.

Vasárnapi Hírek: Elkapták Ceausescut. Szabó Lukács és Engi László MDF-es politikusok meglátogatják Tőkés Lászlót Menyőn.

1989. december 25-től A magyar pártok és mozgalmak versengve viszik Erdélybe a segélyszállítmányokat. (Az MSZP-s és reformkörös akciókról már alig tudósít a sajtó. – G. J.) 1989. december 28.

Országos párttanácskozás januárban. Az MSZP reformszövetségének 1989. december 16-i állásfoglalása (Népszabadság).

1989. december 29.

Tatabánya. Megalakult az MSZP Megyei Koordinációs Tanácsa (elnök: Nagy László volt reformkörös szóvivő; tagja lett Tatai-Tóth András, a tatai refomkör alapítója).

1989. december 30.

Hámori Csaba: Országosan kb. 50 ezer tagja van az MSZPnek. Hiba volt a korábbi pártszervezetekre, alapszervezetekre bízni a szervezést. December 28-án Pest megyében is megalakult az MSZP Koordinációs Tanácsa (elnök: Hámori Csaba, helyettese: Nacsa János) (Pest megyei Hírlap).

1990. január 1–10.

A fővárosi tanács és a megyei tanácsok mindenütt felállítják a Választási Bizottságokat. – A kormány dönt a 176 egyéni képviselői választókörzet megoszlásáról. – Tóth Zoltán (BM, Választási Iroda): „Ajánlócédula-gyűjtés január 19. és február 23. között” (OS).

1990. január 2.

Molnár Tivadar reformkörös szóvivő szünetelteti párttagságát. „Nem kellett volna felvállalni a jogutódságot”. „Mi (mármint a reformkörösök – G. J.) úgy mentünk oda, hogy

255

kicsik leszünk, de bátrak, s ha kell kivonulunk, és megkezdjük egy új párt szervezését” (Hajdú Bihari Napló). A Platformiroda tájékoztatása az MSZP Elnökségnek a Reformszövetség kongresszus utáni tevékenységéről és törekvéseiről. Készítette Kerényi György, látta Vass Csaba (kézirat 4 o.). 1990. január 4.

Az MSZP Elnöksége megnevezett öt „felelőst” a közelmúlt hibáiért: Biszku Béla, Gáspár Sándor, Korom Mihály, Németh Károly, Pullai Árpád.

1990. január 5.

Békés megyében az MSZP 94 ingatlanból 83-at átad. Az átmeneti kezelői jogot a tanácsok gyakorolják (Magyar Hírlap). Szili Sándor: Munkás és Alkalmazotti Tanácsokat kell felállítani a vállalatoknál és az intézményeknél. („Véget kell vetni a nyuszipolitikának”) (Szili S. 1990. január 2.) (Népszabadság; kézirat)

1990. január 6.

Budapest. Megalakul a Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya 116 taggal, elnök a pártelnök: Nyers Rezső (kézirat). Délmagyarország: „Túlélő poloskák”, összeállítás az ún. Dunagate-ügyről. (Végvári József őrnagy „rőzseszedő öregasszonynak öltözve” lebuktatta az állambiztonsági iratmegsemmisítést. A Hősök terén a romániai-erdélyi változások melletti tüntetésen informálta Roszik Gábor MDF-es képviselőt, az továbbította Deutsch Tamás FIDESZ-es politikusnak. Végül az SZDSZ kampányának vált központi témájává az ügy. Az MSZP-t és a kormányt támadó hadjárat Horváth István belügyminiszter lemondása után „mederbe-terelődött” [saját torzítás] – G. J.) Népszabadság: „Magyarok és románok nagy esélye”. Vass Csabával az MSZP elnökségi tagjával beszélget Kereszty András. Vass Csaba: „Könnyen átcsaphat az eufória gyű-

256

lölködésbe, katasztrófába.” „…Erdély kapcsán a Magyar Rádióból csak az SZDSZ és a FIDESZ hangja hallatszik – esetleg a szocdemeké.” Magyar Nemzet: „A gyanakvás lehetetlenné teszi a munkát” – beszélgetés Tabajdi Csabával („akkor is piszkos kommunista, ha pályafutása minden percével el tud számolni”). 1990. január 8.

Békéscsaba. Reformkörös összejövetel az MSZP-hez való reformkörös viszonyról (Ivanics Katalin, kézirat).

1990. január 11.

Népszava: Szakszervezetek Országos Koordinációs Tanácsa. „Nem lehet többet húzni a nadrágszíjon.”

1990. január 15.

Népszabadság: Az MSZMP Országos Egyeztető Bizottsága (13-án) szombaton megtartotta alakuló ülését.

1990. január 20.

Budapest, Villányi út. A Szocialista Zöldek Mozgalma tagozattá alakulásra összejövetelt szervez (kézirat). Népszabadság: MSZP Elnökség: „Kiáltvány a békés átmenet védelmében, a politikai korrektségért.” „Hozzák nyilvánosságra a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások jegyzőkönyvét!”

1990. január 23.

MSZP BAZ megyei Reformszövetség: „Levél és indítvány az MSZP Elnökségének és a Választmány tagjainak”, Koscsó Lajos, Korinthus Katalin választmányi tagok aláírásával. Az Elnökség mondjon le, a Választmány bízzon meg egy operatív Ideiglenes Ügyvivő Testületet. Kongresszust kell tartani a választások előtt, legkésőbb április 21-én (?). Az MSZP-választmány január 27-re kitűzött ülésén dönteni kell! (kézirat)

1990. január 25.

Szabó Lajos Mátyás budapesti MSZP-elnök hasonló szellemű levelet intéz a választmányhoz. „A párt padlón van”, de két hónap a választásokig még hosszú idő (kézirat).

257

1990. január 26.

Népszabadság: Németh Miklós nem lépett ki az MSZP-ből, ő vezeti a szocialisták BAZ megyei listáját.

1990. január 27.

MSZP Országos Választmány és az Elnökség együtt: „Az MSZP 1989-ben elfogadott (szuperdemokratikus – G. J.) alapszabálya nem ad lehetőséget a BAZ megyei javaslatok napirendre tűzésére. Az Elnökséget csak egy kongresszus válthatja le.

1990. február 1.

Népszabadság: „Cáfolták az SZKP főtitkárának lemondását.”

1990. február 2.

Népszabadság: Németh Miklós (Strassburgban) a Die Weltnek nyilatkozott. „Naponta hálát adhatunk a sorsnak, hogy volt és van Mihail Gorbacsovunk, mert ha megváltozna a hangulat Moszkvában, az esetleg véget is vetne a fordulatnak.”

1990. február 3.

Népszabadság: Pozsgay Imre Izraelből hazatérve szembetalálja magát a TV Kuratórium körüli heves vitákkal. Markos György az MSZP jelöltje a Kuratóriumba. Népszabadság: Vastagh Pál: „Én nem nosztalgiázom Recsk után.” – „A kampány időszak történései veszélyeztetik a békés átmenetet.” Vitányi Iván: Az MSZP ki is vonulhat a kormányból. Magyar Nemzet: Az SZDSZ elnézést kért, amiért betört az MSZP szolnoki Tófenék utcai irodájába, és onnan iratokat vittek el.

1990. február 7.

Népszabadság: Horn a Corriere della Serában: „Magyarország jövője a semlegesség” Az MSZP történelmi érdemei ellenére nehéz helyzetben kampányol.

1990. február 10.

Budapest, Fészek Klub. Szellemi Erkölcsi Parlament.

1990. február 14.

Népszabadság: Horn Gyula az ottawai Nyitott Égbolt Konferencián: „Ne a szövetségi rendszerek blokkjai tárgyalja-

258

nak, hanem a nemzetek.” „Januárban még távolinak, sőt utópiának tűnt az egységes német állam 1990-es létrehozása.” (Gyorsuló idő a SZU-ban is – G. J.) Népszabadság, Magyar Tükör: Mi történt a Magyar Televízióban? Vass Csaba: Az SZDSZ-fennhatósága érvényesült a Magyar Televízióban, ezért kellett felállítani Kuratóriumot. „A pártok ilyen együttműködését nem jó diktatúrának nevezni.” (Vass Csaba 1990. február 3-án Debrecenben, a Délibáb Szállóban tartott fórumon bírálta az SZDSZ-es „médiadiktatúrát”, és Baló György szerkesztőt. Ezt követte a sajtóban egy élénk szóváltássorozat. – G. J.) 1990. február 21.

Népszabadság: Az MTV kedd esti Híradójában: Horn Gyula külügyminiszter szerint nem kizárt Magyarország NATO-tagsága „a nem túl távoli jövőben”.

1990. február 22.

Zalai Hírlap, MSZP megyei lista: Varga László, Kárászné Rácz Lídia, Göndör István, Vári László, Ocskó József, Szabó Balázs, Fejes Lajos (valamennyien volt reformkörösök).

1990. február 28.

Magyar Nemzet: Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök megbeszélésre invitálja az országos listát állító tizenkét pártot. FIDESZ-válasz: Csak ha a tv egyenesben közvetíti, napirend legyen a szovjet csapatok kivonása; az új MSZMP vagyonelszámoltatása; esélyegyenlőség a tömegtájékoztatásban. Népszabadság: Katona Béla bemutatta a budapesti képviselőjelölteket. Szabó Lajos Mátyás: „Méltósággal küzdünk a félelemkeltés, az anarchia ellen.” Fejér Megyei Hírlap: Az MSZP Székesfehérvárott tartotta választási nagygyűlését. Tisztelegtek a magyar királyok emléke előtt. „Piros szegfű, melódiák, költészet koszorúzta az ÖTÖK (Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás, Horn Gyula) bemutatkozását.”

259

Dátum: Vass Csaba a Napzártában egypártinak – SZDSZ pártinak – nevezte az MTV-t és Baló Györgyöt. Zalai Hírlap: Vári László MSZP megyei elnök: „Süket duma helyett mi inkább a lakástámogatási jogsegéllyel foglalkozunk.” Tolna Megyei Népújság: Jánosi György megyei MSZPelnök nyílt levele. „… a felhívás-, nyilatkozat- és közleményháborút az MSZP a választásokig már nem folytatja.” 1990. március 1. 1990. március 3.

Népszabadság: Hovanyec László: „Zöldbárók” vezércikk. (Elvadult kampány folyik az agrárértelmiség ellen.) Népszabadság: „Utazik-e Horn március 10-én Moszkvába?” Horn: „A Varsói Szerződést még nem bontjuk fel. Nem akarjuk gyengíteni Gorbacsovot.”

1990. március 6.

Népszabadság: „Addig”, vezércikk, Szigethy András. – Megszűnt a SZOT, viharos kongresszuson megalakult az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége).

1990. március 10.

Népszabadság: Kovács László: A nagyvilág elismeréssel méltatja a magyar kormány teljesítményét. – „Az Európába vezető szociáldemokrata út”. Nemzetközi Szocialista–Szociáldemokrata Fórumot tartott a Szociáldemokrata Párt a Szocialista Internacionálé reprezentatív részvételével, az MSZP teljes kihagyásával. (Jean Pierre Cott, az Európai Parlament Szocialista Csoportjának elnöke ezért ellátogatott Nyers Rezsőhöz, az MSZP elnökéhez. A Szocialista Internacionálé akciós brigádjai a kampány utolsó napjaiban még a lassúbb járókelőket is beplakátolták a megállók környékén – G. J.) Magyar Nemzet: „A mór. Találkozás Pozsgay Imrével”, „…a kongresszust végig akartam vinni, hogy a 860 ezer párttagot szabadságolni lehessen”; „… nem népszerű szocialistának lenni […], de azt is tudom, hogy az a történelmi hazugság, mely ezt az eszmét beszennyezte, egyszer el-

260

oszlik”; „a […] Szocialista Pártnak komoly erőként kell kikerülnie a választásokból”. Magyar Nemzet. MDF-cáfolat: „…a reformszocialistáknak helyük lehet a magyar közéletben, de szó sem lehet róla, hogy a kormány némelyik tagját (pl. Németh Miklóst, Horn Gyulát) állás várhatja az új kormányban”. Moszkva. Horn Gyula külügyminiszter aláírja a teljes szovjet csapatkivonásról szóló egyezményt. Németh Miklós miniszterelnök és az EKA megállapodásának megfelelően három ellenzéki politikus – Raffay Ernő, Demszky Gábor és Kósa Lajos – is együtt utazik a kormánydelegációval, de az aláírási ceremónián nem jelennek meg. Népszabadság: „Nyers a Puskinban”. MSZP-s választási gyűlés Demény Pál, Vitányi Iván, Keleti György, Szabó Lajos Mátyás részvételével. 1990. március 11.

Magyar Nemzet: A politológus Bihari Mihály előrejelzése: „Az MDF és az SZDSZ küzdelme dönti el a választásokat.”

1990. március 12.

Népszabadság: Ma vonatra száll 300 szovjet katona (Demszky Gábor: „Szovjet–MSZP paktum”)

1990. március 9.–március 14. Sikertelen kísérletek a március 15-ei ünnepségek egyeztetett, „méltóságteljes”, „kampánycsendszerű” megtartására. Március 12-én 11 szervezet az SZDSZ-t tette felelőssé az ünnepségekkel kapcsolatos egyeztetések kudarcáért. Fenntartásokkal a FIDESZ is aláírta. A közös ellenzéki ünneplés maradék terve is meghiúsult. (kézirat) 1990. március 17–24.

A marosvásárhelyi véres pogromba, a Sütő András szemét kivevő lincselésbe torkolló etnikai incidens véget vet a december óta tartó – helyenként eufórikus – magyar-román közeledésnek. (A Németh-kormány e kérdésben „a helyén van”, lásd pl. Sütő András helikopteres Magyarországra menekítése, március 19–20. – G.J.)

261

1990. március 20.

Népszabadság: „Beszélgetés Kis Jánossal az SZDSZ megbízott elnökével” (Pogonyi Lajos). „A többpártrendszert nem a reformszocialistáktól kaptuk ajándékba.” Csurka István Lenin-fiúkról beszélt a rádióban, a Vasárnapi Újságban. Kis János még reménykedik a nagykoalícióban.

1990. március 21.

Éles vita késő este az MTV-ben (műsorvezető Vitray Tamás). A vita résztvevői a helyszínen kényszerítik ki, hogy az MTV bemutassa a Tamás Gáspár Miklós és csapata Bem szobor előtti „avantgárd produkcióját”. Az SZDSZ támadja az MTV Felügyelő Bizottságát. (A két nagy tábor – MDF-SZDSZ – vitájában a MSZP-t már a pofozógép-szerepre sem méltatják. A kamera hol a bal, hol a jobb vállamat mutatta – G.J.) Feitl István: „Ki a hatalomból. Szocialisták ellenzékbe!” (Ring, 1990. III. 21. 6, 28. o.)

1990. március 25 – április 7. „Első szabad” országgyűlési választások, két fordulóban. Az MSZP parlamenti párt, egyetlenként a baloldalon. A frakciósorrendben a hat párt (MDF, SZDSZ, FKGP, MSZP, KDNP, FIDESZ) közül a negyedik. Négy százalék alatt végez az MSZDP, az MSZMP, az Agrárszövetség, a Hazafias Választási Koalíció, egy százalékot sem ér el a népi baloldal pártja, a Magyar Néppárt. Csak Németh Miklós és Szűrös Mátyás szerez egyéni képviselői választókörzetben mandátumot. Az MSZP frakció létszáma 33. 1990. március 28.

Népszabadság: „Fiaskó”. Lapzártakor (kedden este!) még nem voltak meg az országos eredmények. Kulin Ferenc: „Mindent megteszünk a kényszerházasság (a nagykoalíció – G. J.) elkerüléséért.” Népszabadság (Két forduló között): „Politikai veszély egy erős jobboldali fordulat.” Horn Gyula a B-listázás veszélyéről, a terrorizmusról. „… a Szocialista Párt és annak vezetése – ahogyan én ezt már decemberben (!) éppen a Népszabadságnak adott interjúmban megfogalmaztam (!) erőtlen volt.” „… az MSZP vezetése összetételében alkal-

262

matlannak bizonyult” – (különösen az Elnökség). „… alig van markáns egyéniség a vezetésben”. 1990. március 30.

Magyar Hírlap (Két forduló között – G. J.) – „Szocdemek”. Hegyi Gyula megírja az MSZDP nekrológját: „Petrasovits Anna egyesítette a nemzetet az ellenszenvben”. – Konrád György: „A harcosokból kollégák lesznek.” – Nagy koalícióra biztat. – Király Zoltánt (felszáll a vonatra – Szegeden) Lengyel András György búcsúztatja: „Nem akar köztársasági elnök lenni.” „A reformszocialista vezetőknek – pl. Horn Gyulának – a kormányban lenne a helyük.”

1990. április 1.

Népszabadság: „Vita a baloldal jövőjéről”. Vitaindító sorozat indul Vitányi Iván és Hoch Róbert cikkével.

1990. április 3.

Népszabadság: Lezsák Sándor: Pozsgayt nem retusálták ki a lakiteleki felvételeken, „azokon a kockákon nem volt rajta.”

1990. április 6.

Szeged, az MSZP városi Választmánya (Révész Mihály) március 30-án döntött: „Minél előbb össze kell hívni az MSZP kongresszusát.” – Békéscsaba MSZP városi szervezet, Tóth Károly: Április végére kongresszust. Az országos lista egy korábbi helyzetet tükröz. „Visszahívó”: Ne éljen a mandátummal pl. Csehák Judit, Hámori Csaba, Jakab Róbertné, Kósáné Kovács Magda, Kovács Jenő, Pál László, Paszternák László.

1990. április 10.

Magyar Nemzet: Polgár Viktor MSZP szóvivő: „Számunkra a konstruktív ellenzékiség az irányadó”.

1990. április 17.

Budapest, megalakul az MSZP-frakció, frakcióvezető Pozsgay Imre.

1990. április 21.

Magyar Nemzet: „Szembe kell nézni a népítélettel.” Kukorelli István: A HVK kudarca után a Hazafias Népfront május 5-i utolsó kongresszusán kimondja feloszlását.

263

1990. május 1.

A szegedi majálison a helyi szocialisták, a szociáldemokraták és az MSZMP együtt vonulnak át a hídon a ligeti sátrak felé. Hackler Zoltán és Szerencsés György emeli a magasba a zalai nagyapától örökölt szociáldemokrata zászlót. A reformkörösök az „első szabad majálisról” beszélnek.

1990. május 2.

Az országgyűlás alakuló ülése. A parlamenti ülés szünetében Antall József és Tölgyessy Péter sajtótájékoztatót tart az MDF-SZDSZ megállapodásról („paktum”). (Nyers: „túl hirtelen ért minket a bejelentés.” – Népszabadság, május 3.) Országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök: Göncz Árpád, országgyűlés alelnöke: Szabad György. Magyar Nemzet: „Mennyibe került a Tisztelt Ház?” Szendrei Lőrinc beszélget Soós Tiborral. „A Jászai téri volt pártház az OGY-hez kerül.” (Az MSZP-nek rögtön októberben ki kellett volna költöznie – de ez az álláspont erős kisebbségben maradt – G. J.) 1990. május 3. Göncz Árpád kormányalakításra kéri fel Antall Józsefet (május 23-án alakít kormányt). Népszabadság: „Riga, Tallin, Tbiliszi követi Vilniuszt?” – Dubcek nem tér vissza a CSKP-hoz. – MSZP-kongresszus lesz májusban. Magyar Hírlap. „Az MSZP Népi Demokratikus Platformja országos tanácskozást szervez a kongresszus előtt.”

1990. május 5.

Magyar Hírlap: „Kataszsztrojka”. Zinovjev emigráns orosz filozófus könyve. Magyar Hírlap: „Amikor fogy az oxigén”. Pozsgay Imre: az MSZP-ben kíván politizálni, elutasítja a „népies-urbánus” felosztást, „óriási hiba a szocialisták karanténba terelése”.

1990. május 14.

264

Kecskemét. A hét végén Szabó Károly helyébe Nagy Attila színészt (1956-ban Miskolcon munkástanácsos, meghur-

1990. május 25.

colt forradalmárt) választották az MSZP Bács kiskun megyei elnökévé. „Döntsön a nép a köztársasági elnökről” – követeli a Bács megyei szocialisták nyilatkozata. (Népszabadság) Szövetség a Szociáldemokráciáért Egyesülés (SZSZD) bíróságon bejegyzett szervezet megalapításának tervezete. (A Független Szociáldemokrata Párt és az MSZP egyesítése, tisztségviselőkkel stb.) (kézirat). Budapest, MSZP-kongresszus előtti utolsó elnökségi ülés. Nyers Rezső bejelentése: „Semmilyen választott vezetői funkciót nem vállalok, álláspontom eltántoríthatatlan.” (Saját jegyzet. – G. J.) Bokros Lajos bizalmi szavazást javasol az Elnökségnek és a frakcióval szemben (kézirat).

1990. május 26–27.

Budapest, Villányi út. MSZP II. kongresszus első forduló. A reformkörök után a Reformszövetség története véget ér. Hajszál híján pártszakadás. Az éjszaka folyamán a Népi Demokratikus Platform és a Reformszövetség Vitányi Iván fémjelezte „liberális” szárnya rábeszéli Nyers Rezsőt, vállalja a választmányelnöki jelölést. Horn Gyula érdes szavakkal visszalép, Nyers Rezső a „méltatlan stílus” miatt ugyancsak nem vállalja a jelölést. (Géczi: Horn Gyulát senki nem a stílusáért akarja elnöknek, hanem mert meg kell rázni magunkat.) A sértéseket magára véve Vitányi Iván követi. A Reformszövetség másik fele, a vidéki küldöttek jó része kitart Horn Gyula mellett. Az MSZP-kongresszus ott marad elnök- és választmányi elnökjelölt nélkül. Anderle Ádám elnököl, uralkodik a pánikon és a hisztérián. Végül Vitányi és Horn újravállalja a jelölést. Horn elnök, Vitányi választmányi elnök, Jánosi György alelnök lesz, Szekeres Imre országos titkár. A kongresszus újraköti a ’89. októberi kompromisszumokat.

1990. június 15.

A Magyar Nemzet tudósítói szerint Király Zoltán sikeresebben gyűjti az aláírásokat a népszavazás kezdeményezéshez, mint az MSZP. (Magyar Hírlap, június 16.) (Ez persze csak néhány napra, és akkor is csak néhány városra – pl. Budapest, Szeged – érvényes. G. J.)

265

1990. június 20.

Budapest. Felhívás és Platformtervezet: június 30-án 10hkor a Villányi úton megalakul a Szabadelvű Szocialisták Csoportja (Kékesi Katalin, Németh Tibor, Ripp Erzsébet).

1990. június 23.

Géczi József: „Jöttünk, láttunk, buktunk… – bukva győztünk?” „A reformkörök hosszú menetelése.” (Népszabadság 17. .o.)

1990. június 26.

Horn Gyula felszólalása az országgyűlésben a társadalmi állapotokról, a Varsói Szerződésről stb. A Népszava tudósít a gomb-gate-ről (Hámori Csaba szavazott a Parlamentbenben a folyosón szivarozó Demény Pál helyett). (Lásd még pl.: Babus Endre: Gombvillám. HVG, július 7.)

1990. június 27.

Népszabadság. Az előző napon az ogy.-i képviselők – élükön az SZDSZ-es politikusokkal – megpróbálták belefojtani a szót Horn Gyulába. Kifütyülték, kitapsolták, bekiabáltak, zajongtak. (Az MSZP már megvolna, de hoszszú még az út a Szocialista Internacionáléig és az országig – G. J.)

1990. július 29.

Strandidős népszavazás a köztársasági elnök választásának módjáról.

1990. július 30.

OVB-közlemény: 1 087 411 résztvevő (14%-os részvétel), ebből kb. 86% igen a közvetlen („nép általi”) elnökválasztásra. (Ez a csúfos politikai vereség egyben erkölcsi győzelem volt az MSZP számára – G. J.) Délmagyarország: „Beszélgetés egy nyertessel”. „Géczi József az MSZP elnökségi tagja egy láda sörbe fogadott, hogy a részvétel 30% alatt lesz.”

1990. augusztus 3.

266

Magyar Nemzet: Császár Nagy László tudósítása: „Erős karmester helyett új partitúra kell.” „A frakció csendes. Az

MSZP tagsága egyre türelmetlenebbül bírálja a frakciót.” Pozsgay: „Az MSZP-vel szemben ötpárti koalíció van.” 1990. augusztus 23.

Népszabadság: „Miben jogutód a Szocialista Párt”. Az augusztus 27-én összeülő országgyűlés elé terjesztik „Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló” törvényjavaslatokat. (Az SZDSZ és az MDF végre egyetérthet valamiben. – G. J.)

1990. szeptember 30. – október Önkormányzati választások két fordulóban. Az MSZP szereplése hasonló a tavaszi országos választásokhoz. A kis és közepes településeken a többi párt is gyengén szerepel. Előretörnek a „függetlenek”, a volt tanácselnökök stb. 1990. október 10.

Magyar Hírlap: „Liberálisok és illiberálisok”. Csizmadia Ervin: „… a liberalizmus ma szinte fontosabb, mint a demokrácia.” „Ha ugyanis a liberálisok és az illiberálisok nem tudnak megegyezni bizonyos kérdésekben, bizonyos alapkérdésekben, könnyen lehet, hogy egészen más rendszert kívánnak építeni.” (Tendenciózus beválogatás – G. J.)

1990. október 24–31.

„Taxis blokád”. Népszava körkép október 27-én szombaton. 1. SZDSZ (Kőszeg Ferenc): A kormány mondjon le! Legyen új koalíció. 2. FIDESZ: „Betelt a pohár”. 3. Szabad György: „Az alkotmányos utak még járhatók”. 4. Nagy Sándor: „Az MSZOSZ hívatlanul bekapcsolódik a tárgyalásokba”. MSZP (Szekeres Imre ügyvezető alelnök): „Polgári engedetlenségi mozgalomról van szó, tárgyalásra kell törekedni.” (Göncz Árpád, a szakszervezetek és az MSZP jól pozícionálja magát a nagy zűrzavarban. – G. J.)

1990. november 8.

Népszabadság: Hírek szerint Pozsgay Imre kilép az MSZPből. „Indokait az MSZP hétvégi, siófoki kongresszusán ismerteti.” (Végül nem ment el, levelet küldött. Néhány hét múlva Kiskunhalason köszönt el a Bács megyei szocialistáktól, erkölcsi felhatalmazást kérve mandátuma megtartására. A gyűlésen Tabajdiné Kunszentmiklósról (nem

267

Tabajdi Csaba rokonságából): „Pozsgay elvtárs, sose felejtse el, hogy mi azért a mandátumért nagyon sokat talpaltunk.” – G. J.) 1990. november 10.

„Nem a szocialistákkal van bajom, hanem a kialakult pártrendszerrel.” Pozsgay Imre levele az MSZP kongresszusához (Népszabadság 7. o.)

1990. november 10–11. Siófok. Az MSZP II. kongresszusának második fordulója. Kósa Ferenc nagy hatású baráti beszédben köszön el Pozsgay Imrétől, de nem megy vele. „Kidőlt egy tölgyfa” – zokogott „erősen imbolyogva” egy meglett férfiember Zalából, de ő sem követte. (Horn Gyula körül elfogytak a „nagyok”, a szimbolikus reformpolitikusok – G. J.) 1990. november 16.

Bíró Zoltán kilépési nyilatkozata. „Az MDF fokozatosan jobbra tolódott.” (Magyar Nemzet 7. o.)

1990. november 22.

Égető Áron: „Pozsgay és a nemzet”. „Az MSZP nem az a párt, ahol a lakiteleki szellemet emlegető Pozsgay itthon lehetett volna”. „…a szocialisták […] állampártiságuk bélyegétől szabadulandó, nagy karcsapásokkal haladnak a liberalizmus felé.” (Ötlet, IV. évf. 47.)

1990. november 25.

Vigh Károly: „Két lépés – egy út” (Népszabadság 6. o.) Könczöl Csaba: „Orbán a mumus” (uo. 7. o.).

A reformkörök utóélete 1992. december 18.

268

Volt reformkörösök civil szervezete(ke)t gründolnak. Az Europrogress Egyesület Kiskátéja, 2 o. (kézirat, Géczi József). Az Europrogress Egyesület végül is Mészáros Balázs volt somogyi reformkörös szóvivő, hírvivő és basszusgitáros segítségével létrejött, Magyar Régiók Egyesülete néven máig bejegyzett egyesület, 2014-ben pl. a Pacsirta Rádió alapítója.

1994. november 7.

Budapest, „Nánási út”, Vasas szakszervezetek Római parti üdülője. Kb. 50 MSZP-s országgyűlési képviselő elhíresült, óriási lejárató sajtókampányt kiváltó politizáló vacsorája. (Az ún. népi-plebejus, a munkásbaloldal képviselői, szakszervezeti politikusok, szociálliberálisok, pragmatikusok és mások ad hoc összetoborzott összejövetele.)

1996. december 14.

Kecskemét. „Baráti reformkörös találkozó” Kerényi György autóüvegező műhelyében, majd az Erdei Ferenc Művelődési Ház mögötti HBH sörözőben (kézirat).

1997. március 22.

„Reformtalálkozó”, „Kecskeméti Klub”. Velencei Ágnes (az OKT „valamikori” segítőjének kérdése: „Miért is találkozunk? 1989-ben saját álmaimként, a megszületett MSZP-ért, vagy az országért akartunk változatni?”) Kísérlet egy reformkörös „Bajtársi Egylet” megalakítására, a meghívón: „Ellopták ’89-et!” „Miben tocsogunk” (utalás az ún. Tocsik-botrányra – G. J.).

1998

Angliában megjelenik Patrick M. O’Neil amerikai kutató könyve a magyar reformköri mozgalomról: „Revolution from within” „The Hungarian Socialist Workers? Party and the Collapse of Communismi” (Forradalom belülről. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a kommunizmus összeomlása) (Edvard Elgan, Cheltenham, Nagy-Britannia (UK) Northamtpon, MA, USA)

1999. május 20.

Szeged Alsóváros, Sramli Vendéglő: „Jubileumi Lokális Reformdáridó”.

1999. május 23.

Szeged, „10 éve – Baloldali rendszerváltók Szegeden”, Dél-Alföld különszám a Reformkörök és Reform-alapszerezetek 1989. május 20-i I. Országos Tanácskozásának tizedik évfordulóján (Szeged, Bába Kiadó).

1999. május 29.

Marcali, Általános Művelődési Központ. Évfordulós politikai tanácskozás és baráti találkozó Suchman Tamás szervezésében, 250 fővel (társszervezők: Jánosi György, Kósa

269

Ferenc, Tabajdi Csaba, Géczi József, Kocsi László. Horn Gyula, Kovács László, Vastagh Pál, Pozsgay Imre is ott volt. Kerényi György levélben határolódott el a közreműködéstől (kézirat). Nincs szükség a stratégia megváltoztatására a szocialista párt politikájában, arculatváltásra azonban igen – hangoztatta Suchman Tamás, a Magyar Szocialista Párt reformkörösei marcali találkozója házigazdájaként szombaton. A találkozón egyebek között részt vett a reformköri mozgalom elindítója, Pozsgay Imre, Kovács László pártelnök, Földes György, a választmány elnöke, Horn Gyula, Gál Zoltán, Kósa Ferenc, Nagy Sándor és Jánosi György. Pozsgay Imre annak a meggyőződésének adott hangot, hogy szükség van baloldali politikusokra, a reformkörösökre, ezért azt ajánlotta, „szedjék össze magukat”, s önmarcangolás helyett higgyenek abban, hogy jó úton járnak. (OS) 1999. szeptember

Pécs. „Kell-e ideológia a baloldalon?” Elméleti-politikai konferencia Toller László polgármester védnökségével. Tamás Pál: „Az ideológia gyermekcipő, amit ki kell nőni?” Krausz Tamás: „Amíg nem keresik az alternatívát, addig biztosan nem lesz.” Gyurcsány Ferenc: „1989-ből már nem lehet kiindulni, meg kell teremteni a szociáldemokrácia modern polgári baloldali vízióit, programját.” (Saját feljegyzés – G. J.)

1999. október 6.

Budapest. A régi állampárton belüli reformmozgalomról és annak a rendszerváltásban betöltött szerepéről ad számot a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent „Rendszerváltók a baloldalon. Reformerek és reformkörök 1988–1989” című dokumentumkötet, amelyet Bayer József, az MTA Politikai Tudományok Intézetének igazgatója mutatott be a sajtónak szerdán, Budapesten. Bayer József felhívta a figyelmet arra, hogy az Ágh Attila és Géczi József politológusok, valamint Sipos József történész által összeállított kötet a viszszaemlékezések helyett csakis korabeli szövegeket tartalmaz. (MTI)

270

2000. március 1.

Budapest, képviselői irodaház. Reformkörök Alapítvány létrehozását előkészítő reformkörös fórum.

2001. december 17.

Reformkörök Alapítvány (bejegyezte a Fővárosi Bíróság, 2001. augusztus) első közgyűlése (Géczi József, Vajda János, Sipos József meghívólevele nyomán). Ágh Attila vitaindítója, korreferens Lovászi József, Kerényi György, Vári Attila.

2002

Novák Zoltán: „Az MSZMP Budapesti Reformköre. A reformköri mozgalom szerepe a magyarországi rendszerváltásban” (Magánkiadvány, Budapest). Online hozzáférhető 2005-től, http://mek.oszk.hu/01900/01961 (Hatalmas munka. Részletesen dokumentálja a reformkörök ’89-es tevékenységét, nem csak Budapesten. Érdemeiből az sem sokat vesz el, hogy gyakran fiatalosan és lazán minősít. Pl. a vidéki reformkörösöknél antiszemitizmust láttat, a szegedieket Vastagh Pál Csongrád megyei MSZMP-titkár famulusaként állítja be. A szegedi reformköri tanácskozás [1989. május 20.] Délmagyarország mellékleteként megjelent „Platform” című kiadványát viszont egészen biztosan nem Krausz Tamás, hanem Szávay István és Géczi József szerkesztette – G. J.)

2002. március 17.

Budapest, Csepel. Nagy Imre Általános Művelődési Központ (Feitl György igazgató), „Együtt kezdtük a jövőt” (1989–2002). „Csak egy országunk van” – A Reformkör Alapítvány által szervezett tanácskozás, Avarkeszi Dezső és Podolák György országgyűlési képviselők védnökségével. „Árokásás helyett szociális demokráciát”. Megnyitotta: Tóth Mihály polgármester. Ágh Attila, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Kósa Ferenc előadásaival. Nyers Rezső: „A reformkör volt a kovász, az MSZP lett a kenyér.” Pozsgay Imre: „Nem tűztem ki a kokárdát, mert pártjelvény lett belőle.”

2002. december

Budapest, Szocialista Platform ülése. Kósa Ferenc: „Soha nem álltunk ilyen jól, és a belátható időben nem is fogunk ilyen jól állni.”

271

2003. január 17.

Budapest, Köztársaság tér. „Eredetmítosz és jövőkép a magyar baloldalon” „Lehet-e saját múlt nélkül élni?” (Reformkörök Alapítvány). A tanácskozáson elnökölt Brúszel László (Kecskmét) és Ipkovich Gyögy (Szombathely). Előadás: Gombár Csaba, Gazsó Ferenc, Ágh Attila, Géczi József. Felkért korreferátumok: Szocdem Társulás: Horn Miklós, BAL: Krausz Tamás, Szociáldemokrata Platform: Nagy Sándor, Harmadik hullám: Veress József, Volt Szociáldemokraták: Nyakas Szilárd, Agrárreformkör: Nagy Tamás „ÉS” Gyurcsány Ferenc. Hozzászólók: Kovács László, Hiller István, Enyedi Nagy Mihály stb. (Kiadvány is készült, szerk. Sipos József és Vámos György.)

2003. május 21.

Vál. A Váli-völgyi Reformkör Alapító Nyilatkozata – Hőrich Ferenc volt budapesti reformkörös kezdeményezésére helyi körök önszerveződő létrehozására, a baloldal társadalmi beágyazottságának újrateremtésére (kézirat).

2003. augusztus 24.

Debrecen, Aranybika Szálló. Reformkörök Alapítvány és XXI. század Társasága. „Polgári baloldal – népi baloldal” konferencia. Orosz István, Gángó Gábor, Sipos József, Feitl István, Csige József, Ágh Attila, Gyurcsány Ferenc, Hiller István előadása. – Sipos József: „A népiek hallgatnak, mert megvették őket a polgáriak?” Csige József: „A haza mindenkié, de a szegényeké is.”

2003. november 29.

Szeged, Megyeháza. Reformkörök Alapítvány. Emlékülés és Baráti találkozó az alapító reformkörös felhívás megjelenésének 15. évfordulóján. „Újra küszöb előtt a magyar társadalom.” Koszorúzás a Rákóczi téren felállított Nagy Imre szobornál. Móra Zenekar és Mészáros Balázs zenés bevezetője, Botka László és Újhelyi István köszöntője. Hozzászólók: Vitányi Iván, Kósa Ferenc, Balogh András, Kovács László, Szili Katalin, Gyurcsány Ferenc és mások.

2004. február 4.

Gazsó Ferenc: „Irányváltás a társadalompolitikában.” „A tanulmány útnak indul”. (Először: kéziratban terjed.)

272

2004. április 16–17.

Kecskemét–Budapest. „Mérleg és Jövőkép” címmel reformkörös konferencia az 1989. április 15-i Kecskeméti Reformműhely 15. évfordulóján 16-án, Kecskeméten (zsinagóga) és Budapesten (Villányi út). Kecskemét, Lengyel László: „A reformkörök tették szobatisztává az MSZP-t”; Pozsgay Imre: „Politikai hontalan vagyok”. Szervezők: Antal Kis Béla, Brúszel László, Szántó György, Kerényi György, Horn Miklós, Szabó Zoltán.

2004. május 12.

Budapest, Ma-Holnap Klub. Reformkörök Alapítvány – Reformműhely, házigazda Böjte József. „A szükséges váltás a politikában”; Balogh András, Gazsó Ferenc.

2004. július 3.

Budapest. „Irányváltás”. MSZP-s reformköri tanácskozás – Reformkörök Alapítvány és az MSZP Társadalompolitikai Tagozata (MTI). – Az MSZP elnöke szerint pártja június 13-i (európai parlamenti) választási kudarca egy időben jött, komoly figyelmeztetés volt; Kovács László erről az MSZP-hez kapcsolódó reformkör-tagozat és alapítvány szombati budapesti tanácskozásán beszélt. A politikus leszögezte, „nem egyedül kívánja elvinni a balhét”. Kerényi György szerint úgy tűnik, mintha a kormányzati tevékenységet „lízingbe adták volna egy bizonyos körnek”.

2004. július 15.

Magyar Nemzet: „Reformerek az MSZP-ben” (Czirják Imre). „Platformmá alakulását tervezi az MSZP új társadalompolitikai tagozata” – Sipos József nyilatkozata.

2004. szeptember 24.

Budapest. MSZP Nemzetpolitikai Tagozat: A baloldal és a nemzeti kérdés. Tabajdi Csaba, Balogh András (kézirat).

2004. október 9.

Budapest, Villányi út. „Akkor, azóta és most” (Táncsics Alapítvány és Reformkörök Alapítvány) Emlékülés a Reformszövetség (1989. október 1.) és a Magyar Szocialista Párt megalakulásának tizenötödik évfordulóján. Kósa Ferenc, Ágh Attila, Gazsó Ferenc, Vitányi Iván, Keserű Imre.

273

2004. október 30.

Cegléd. „Vidékpolitika, agrárpolitika”. Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata és a Reformkörök Alapítvány rendezvénye (Gráner Gyula, Czeglédi Imre referátumai).

2004. november 27.

Budapest. „Gondoljuk meg!” „Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata a kettős állampolgárságról.” „Szavazzon mindenki a lelkiismerete szerint!” Budapest, MSZP TPT. Országos gyűlés: „Igazságos közteherviselést!” előadók: Pitti Zoltán, Kupa Mihály, Gazsó Ferenc. (Lásd: Gráner Gyula: Népért, nemzetért írások, közlemények, hírek az MSZP TPT tevékenységéről 2004– 2008; Déri Viktor, Ördögh Szilveszter, Vajda János.)

2005. március 12.

2005. június 8.

Pécs, TPT fórum – Toller László és Szili Katalin –, köztársasági elnökjelölti kampány.

2006. szeptember 9.

Ópusztaszer. „A népi baloldal és a nemzeti közmegegyezés”, tanácskozás Alföldi Bertalan és Suchman Tamás toborzásával. Sipos József: „A népi baloldal a Gyurcsányprogramhoz nem adhatja beleegyezését”. Gyurcsány Ferenc: „A jobboldal, a nemzeti radikalizmus gyermekcipőjében jár, a baloldal már magára talált – ő a nemzeti progresszió ereje és hordozója.” (Már csak egy bő hét van hátra az „őszödi beszéd” keltette Szabadság téri, Erzsébet hídi és Kossuth téri „forradalmakig” – G. J.)

2007. február 17.

Budapest. „Szövetség a társadalomért.” Nyolc alapító szervezet, a későbbi Szociális Unió alapjainak lerakása.

2007. március 26.

Budapest. A Szociális Fórum Kerekasztala felhívása: „Rendszerkorrekciót!” (kézirat).

2009. szeptember 15.

Ágh Attila: „Volt egy Reformszövetség”, Népszava.

2009. november 13.

Budapest. Megalakult az Újreformkörök Országos Szövetsége. A jórészt fiatalokból álló, de nem generációs alapon működő szervezetnek már 7 megyében van önálló helyi tagozata vagy műhelye. Céljuk, hogy visszaadják a politikába vetett hitet az embereknek. A héten megalakították az

274

Újreformkörök Országos Szövetségét, amelynek első országos konferenciája a jövő héten lesz Székesfehérváron. (OS) Az Újreformkörök bemutatta programvázlatát, amelyben három alapelvet határozott meg: PATRIOTIZMUS, MINŐSÉG, FENNTARTHATÓSÁG. Kiadó: Új Reformkör Egyesület. (A szerveződés nem a volt reformkörösöktől indult, Haris Éva volt a kezdeményezője – G. J.) 2009. november 24.

Megtartotta első országos konferenciáját Székesfehérváron az Újreformkörök Országos Szövegsége. Az alapszabály elfogadása és az Országos Tanács megválasztása után úgy határoztak, hogy Reformtagozat néven kérik országos tagozattá minősítésüket (OS).

2014. június 6.

Szeged. Emlékkonferencia és baráti találkozó. 25 éve, 1989. május 20–21-én volt Szegeden a „Reformkörök és Reform-alapszervezetek I. Országos Tanácskozása”. (A „májusi átbillenés”.)

2014. november 27.

Budapest, ELTE ÁJTK Aula, 18.00 óra – Gazsó Ferenc bemutatja Bihari Mihály, Kósa Ferenc, Pozsgay Imre: „Mi történt velünk. Magyarországi sorskérdések 1987–2014” című könyvét (Éghajlat Kiadó, Bp., 2014.). Beszélgetőpartnerei: Bihari Mihály, Kósa Ferenc. (A reformkörök, a Reformszövetség és az MSZP politikai pályája vissza-viszszatérő téma – G.J.)

2015. január–február

A veszprémi időközi választás kampányában Gőgös Zoltán a közös pápai reformkörös múltra emlékezteti Némedi Lajost, a FIDESZ jelöltjét.

275

4. ZÁRÓÍRÁS

Géczi József: A platformok elgyengülése, az újfajta tagoltság megjelenése Horn Gyula „felemelkedése” (1989–1990)

1. A Budapesti Reformkör „előrehozott” politikai halála

Az 1989. tavasz végi, nyár eleji reformköri győzelmeknek elsőként a budapestiek fizették meg az árát. Ők már szeptember közepére túl voltak a politikai halálon. A számozás nélküli (!) Budapesti Reformkör és „tábora” katasztrofális vereséget szenvedett a fővárosi, állampárton belüli küldöttválasztásokon. Az ügyvivők közül Szabó Zoltánt az ELTE pártfórumán választották küldötté, a többiek elvéreztek. A többi területi, intézményi reformkörből is csak kevesen kaptak kongresszusi mandátumot. A botrányos budapesti pártértekezleten belefojtották a szót a reformerekbe. A reformkommunisták, a technokraták – az állampárton belüli részgyőzelmektől neosztalinista delíriumba visszaeső ókonzervatívokra támaszkodva – szégyenteljes győzelmet arattak. A Budapesti Reformkör a Jassó Mihály által megígért 5 fős kvótát sem kapta meg. A Budapesti Reformkör – alvezérei „bevallása” szerint is – „tettekkel kivívott” vezető szerepre, hegemóniára törekedett. „Élcsapat” akart lenni a baloldali konzervatívok elleni harcban, mind a többi reformkörös, mind a sajtó, mind az ellenzék szemében. Élen jártak Grósz Károly és a tőle balra állók felhergelésében. (Az ő megítélésük kivetítődött az egész reformköri mozgalomra, főként a pestiekre. Ők maguk akarták ezt, csak nem ezzel az előjellel.)1

Novák Zoltán: Az MSZMP Budapesti Reformköre (2002) 3. rész: „A Budapesti Reformkör helyeszerepe a reformköri mozgalomban.” „Az országos reformköri mozgalomban pedig első akartunk lenni az egyenlők között – nem egyedül, hanem a többi reformkörben levő hasonló törekvésűekkel szövetségben hegemóniára törekedtünk, hogy elfoglaljuk a pártot. Ez nem jelentette azt, hogy »mi« Budapesti Reformkörként igényt tartottunk volna a mozgalom »tényleges vezetésére«, de jelenthette volna, hogy a (budapesti – G.J) domináns szociáldemokrata irányultsága következtében, a rendszerváltásban a reformköri mozgalom jelentősebb szerepet játszik.” 1

276

A bázis szélesítésében, a bizonytalanok megnyerésében a párton belüli (szavazó) többség megszerzésében viszont kudarcot vallottak.2 Nem akciózó, minden vélt vagy valós visszarendező lépésre éberen lecsapó stílusuk volt talán a döntő. Nagyobb szerepet játszott a már sokszor emlegetett zuhanó idő, „időlavina”. Végül is rájuk sütötték az ultraradikális jelzőt, mintha az MSZMP-ben ők lennének a szélsőjobb. A Kádár-korszak kétfrontos politikai-ideológiai harcának a beidegződött reflexei néhány hétre még feléledtek. Nem kevesen azt hitték, a reformkörösök legyőzésével a rendszerváltást is le lehet venni a politikai napirendről. Nyíltan hirdették a Nemzeti Kerekasztal-megállapodás visszacsinálását, Pozsgay és más „értelmiségi bomlasztók” megállítását. Az archaikus visszarendező platformokat a már szinte szabad sajtó felnagyította, mint a vidámparki tükrök. Végül is elgyengültek, de dorbézolásukat ügyesen kihasználva a reformkommunisták, technokraták, újbaloldaliak és mások nyomulhattak a centrum felé. E folyamat nyertese lett a gyorsan növekvő Népi Demokratikus Platform. (Az újbaloldali és demokratikus szocialista alapító atyák ennek valószínűleg nem örültek osztatlanul.) A kongresszusra való felkészülés bezárta a szereplőket az elgyengülő, helyenként már eltűnő, de mégis létező állampárti struktúrákba. Ebben a belterjes, befelé forduló időszakban a visszarendeződésben reménykedő „kevesek” és lassításban, a pártállami lét valamilyen meghosszabbításában bizakodó „sokak” nemcsak Budapesten, hanem több megyében (Borsod, Nógrád és félig meddig Békés, Pest) is felmorzsolták a reformkörösöket. Sok vezető reformpolitikust kiszórtak a küldött választásokon (pl. Pozsgayt Debrecenben).3

„Irányvonalunk hegemóniává tételét azonban nem tudtuk megvalósítani-.” (Ezzel a vereséggel a vidéki reformkörösök sem lettek erősebbek. – G. J.) 2 Vidéken is ott lett „reformkörösebb” a küldöttcsoportok összetétele, ahol a tagság közvetlenül, szabályos választási kampány végén adhatta le voksát (és ahol az apparátus velük szimpatizáló része segített a demokratikus manipulációkban). Ahonnan adataink vannak – pl. Szeged, Győr – ott az állampárttagság döntő többsége – még egyszer, először és utoljára – elment szavazni az őszintének látszó „reformerszerű” jelöltekre. – Augusztus végén, szeptember elején, kb. húszszor annyian, mint ahányan október 7–10. után átléptek az új pártba. A zuglóiak által, párttagok körében végzett helyi közvélemény-kutatás szerint a reformerek Budapesten is élvezték a tagság több mint felének szimpátiáját. A küldöttválasztások technikája ezt a támogatottságot „eltérítette”. (Élet és Politika, 1989. szeptember. – Kiadja az „MSZMP zuglói reformköre” – A melléklet közli a felmérés eredményeit – 947 párttag válaszolt.) 3 A részmozzanatokat lásd e kötetben, az „Atipikus politikatörténeti kronológiában”.

277

2. A Reformszövetség és reformkörösök a finisben és utána

Az OKT (a Reformkörök és Reform-alapszervezetek Országos Koordinációs Tanácsa) maga is hozzáfogott a reformkörösök kongresszusi fellépésének összehangolásához, ez azonban kevésnek bizonyult. A reformpolitikusok (Pozsgay Imre, Horn Gyula, Tabajdi Csaba stb.), valamint a szellemi baloldal Kecskemét után is kitartó néhány vezéralakjának (Kósa Ferenc, Gazsó Ferenc, Vitányi Iván, Ágh Attila) – akik addigra már a reformköri mozgalomba is beágyazódtak – kezdeményezésére szeptember 18-án megalakították a Reform-Blokkot. Ezt kiszélesítve jött létre még az utolsó pillanatban, 1989. október 1-jén a Reformszövetség. Nyilván már elsősorban csak a küldöttekre koncentrálhattak, na és a „közvélemény-formálókra”. A munkát segítette, hogy a kongresszus előtti kéthónapos álreformer, illetve „vörös álarcosbáltól” egy kissé a „sajtómunkások” és az ellenzék is megszeppent. A Reformszövetség a csatlakozókkal villámgyorsan kibővülve vált a kongresszus (egyik?) meghatározó platformjává. Megkötötték a kongresszuson a sokat kárhoztatott, de mégis győztes kompromisszumokat. Az új párt felemásra sikeredett, de az állampárt (és vele, előtte, utána pártállam) története közhatalmi értelemben mindenféleképp véget ért. Mint az Keserű Imre is megfogalmazta a nagykanizsai találkozó előtt: a visszarendeződés hívei minden eszközüket elvesztették, kiszorultak a hatalmi struktúrákból.4 A még meglevő „kövületeket” – mint például a munkásőrség – a Németh-kormány még októberben felszámolta. A hadsereg és a rendőrség „politika mentesítette” magát. Az ottani reformkörösök önmaguk gyors felszámolásával győztek. A munkahelyi, intézményi hierarchiába betagozódott pártbizottságok közül csak kevés érte meg a kongresszust. A kongresszus lelkeket máig megrázó politikai vitája már csupán a munkahelyi alapszervezeti politizálás körül turbósodott fel. Az Országgyűlés törvénnyel ezt a kongresszusi „átmentési” kísérletet is felülírta. Hámori Csaba becsülettel védte a kongresszusi döntést, de az MSZP-frakció több mint kétharmada a saját feje, illetve a kormány után ment. A sajtó, az ellenzék és a többségi társadalmi elvárás azokban a hetekben már egybeesett. Az önfelszámolás három mozzanatát idézzük fel: 1. A vergődve felálló Magyar Szocialista Párt szanálta saját ingatlanstruktúráját, felgyorsította a már 1988 végén Tolnában megkezdett átadásokat. 2. Az MSZP utcára tette az állampárti apparátus, adminisztrátorok és fizikai dolgozók 90-95%-át. (Az új elnökségi tagok november elején még porcelántálas, pincéres kiszolgálásban részesültek, decemberre már „csak”

Népszabadság, 1989. november 9. „Folytatódik a kötélhúzás.” Magyar Nemzet, 1989. november 9. „Keserű Imrét ismét megfenyegették.”

278

szendvicseket kaptak.) A létszámleépítést elszenvedők ezrei – ellentétben a még időben lelépőkkel – egy elképzelhetetlenül ellenséges közegben, egymásra licitáló, ejtőernyősöző gúnyolódás közepén találták magukat. 3. Az állampárttagság élt a „jobbágyfelszabadítás” lehetőségével. „Kilépett belőlem a párt” jelszóval, vagy „csak úgy” csendben 95%-uk nem regisztrált át az MSZP-be. A reformkörösök többsége sem. Az új tagság zöme azokból az addig is hatalomnélküli reformkommunistákból verbuválódott, akik addigi elveiket sem akarták megtagadni, de az „idők szavát” megértve a múltba sem akartak beleragadni az újjászerveződő MSZMP-be való belépéssel.5 A Reformszövetség kongresszus utáni maradéka a választásokig – amíg a politikai ellenfelek vad támadása az egész MSZP-t reformerestől, mindenestől meg akarta semmisíteni – együtt maradt. Felállt a Platformiroda – a Fehér Házban sajnos. Többször is meghirdették a Reformszövetség mozgalomként való ujjászervezését. (Egy ad hoc politikai szövetségnél ez majdnem lehetetlen vállalkozás.) A belső, nyílt vagy rejtett platformosodási, tagozattá alakulási kezdeményezések a vereség közeledtével egyre sűrűbbé váltak.6

5 MSZP Országos Iroda. Tájékoztató a párt taglétszámának alakulásáról. Kézirat. 1990. november 1-jei megyék által megadott taglétszám összesen: 32722, beérkezett adatlap: 25735. Ezek a számok 1989 decemberétől álltak be. 6 Javaslat a Reformszövetség tagozatként való megszervezésére. Szécsényi Tibor 1989. október 20. (kézirat). „Reformszövetségi Mozgalmat” kell alapítani – 1989. október 28. Budapest; Az MSZMP-be belépettek és a kint maradók közös, nyitott reformköri civil mozgalmat szervezzenek (Nagykanizsa, 1989. november 11.) A pártközpontban megszerveződik a Reformszövetség Platformirodája (1989. nov. 3., nov. 6. – Kerényi György közlevelei – kézirat). Reformszövetségi MSZP szervezők országos hálózatát állítják fel (Népszabadság, 1989. november 20. 8 o.); A Reformszövetséghez közelálló tagozatokat szerveznek (1989. december – 1990 február – Pl. „Szocialista Zöldek MSZP Tagozat” 1989. december 13. – Antal Kis Béla koordinálásával). A Reformszövetség, a Népi Demokratikus Platform és Baloldali Szocialisták még három egységes tömörülésként „választási fegyverszünetet” kötnek 1990. január 2-án. (Ezt az MSZP Elnöksége január 3án szentesíti.) A kézirat kimondja: Négy irányzat szövetkezett „az új demokratikus szocialista berendezkedés” (!? – G. J.) építése, a szocialisták, a reformszocialisták, a szociáldemokraták, és a vallásos szocialisták is. Megállapodnak a „Társadalompolitikai Műhely” együttes működéséről. Tervezet a Reformszövetség Szociáldemokrata frakcióvá alakulásáról (1990. április 21. – Kerekes György, Benkő Judit, kézirat). 1990. április 30. A Reformszövetség Haza és Haladás frakciójának alakulásáról (Kósa Ferenc, Vass Csaba, kézirat). Tervezet az MSZP Liberális Tagozatának megalakítására (1990. április – Szabó Zoltán). Egy másik reformkörös csoport 1990. június 20-án (Kékesi Katalin, Németh Tibor, Ripp Erzsébet) a Szabadelvű Szocialisták Csoportjának megalakítását hirdeti meg. Az 1990. májusi kongresszus előtt meghirdetik a „Szövetség a Szociáldemokráciáért Egyesülés“ meg-

279

1989. november 11-én Nagykanizsán történt az utolsó kísérlet a reformkörösök egész mozgalmára építő „Radikális Szocialista Párt” grundolására. Az MSZP mellett döntők és a kívül maradók – „baráti meg nem állapodással” – nem hoztak politikai döntést. Meghirdették a csalódott reformkörösök önszerveződését (és még később is jó párszor), de önálló politikai erővé többé nem szerveződhettek. A volt reformkörösök jó részének politikai élete persze korántsem halt meg a mozgalommal.7 1989–1990 fordulóján nemcsak a reformkörösök egy része húzódott ki a politikai térből, hanem a reformpolitikusok is. Németh Miklós és Szűrös Mátyás az októberi kongresszus utáni hónapokban kívül tette magát a párt struktúráján. Pozsgay Imrét a négyigenes népszavazás letaglózta. Kiállva, bátran, de mégis bénultan végigcsinálta a választásokat, sőt a 33 fős frakció első hónapjait is. Küzdött a baloldalnak szánt megsemmisítés ellen., kiállt a népszavazási kezdeményezés mellett, de még a Demény Pál szavazógombját szívességből megnyomó Hámori Csabát sem hagyta magára, amikor még a párttagság is a fejét követelte.8 Nyers Rezsőt is megtépázta, elbizonytalanította a zuhanó idő, a demokratikus baloldal hazai és nemzetközi elszigetelődése, a naponta megélt hűtlenségek és pálfordulások, a közös vörös sarokba szorulás a korábbi ellenfelekkel. Itt is idézem a november végi, december eleji elnökségi ülésen tett merengő megfogalmazását: „Állva porladunk szét.” A választásokra néhány fénykép erejéig az „ÖTÖK” még összeálltak, aztán annak is vége lett.9

alakítását, illetve magán a kongresszuson megszerveződik a Reformszövetség Vidéki Küldöttcsoportja. A front másik oldalán szövetkezve a „balszárny” egy részével a Reformszövetség Vitányi Ivánt követő csoportjai sorakoznak fel. (Belőlük formálódik ezekben a hónapokban a Szociáldemokrata Társulás tömörülés.) A Liberális Tagozat ebben aztán feloldódik. A Magyar progresszió népi-urbánus skizofréniája tehát újfent megjelenni látszott a demokratikus baloldal parlamenti pártja háza táján is. 7 A 2014-es választáson pl. ott találhattuk őket az MSZP törzskarában vagy az MSZP „utópártjaiban”, a Szili Katalin-féle Közösség a Társadalmi Igazságosságértben (Korábbi néven SZU); a Demokratikus Koalícióban (Hajdú László polgármester választást nyert így). Az „Együtt” reformkörös jelöltje az ellenzék közös jelöltjeként indult a képviselő mandátumaiért Zalában. 8 1990. június 26. Népszava. (Előző napon Hámori Csaba megnyomta az Országgyűlésben a folyosón szivarozó Demény Pál szavazógombját. A kormánypártok, az ellenzék és a sajtó hisztériáját csak az MSZP párttagság felindulása múlta felül. Végre megtalálták a választási vereség „elkövetőjét”. Lásd még pl. Babus Endre: Gombvillám. HVG, 1990. július 7., ill. a június 25-i és utáni parlamenti naplókat. 9 Az MSZP bázisán azóta is várnak a „NAGYOK”-ra, a VEZÉRPOLITIKUSOKRA. Mondhatnak róluk, és mondhatnak ők egymásról életükben és halálukban bármit: 1989 politizáló csillagokat teremtett, és azok ritka együttállását – és nem csupán a baloldal háza táján.

280

3. A Reformszövetség meghasonlásai, Horn Gyula felemelkedése

Az 1990-es választásokon maradt egy, azaz egy demokratikus baloldali párt a parlamentben. Ez azonban finoman szólva sem váltott ki győzelmi hangulatot. 1990 májusában az MSZP kis híján kettészakadt. Nem „a varrás mentén repedt”, hanem a Reformszövetséget átlósan átszelő, hirtelen deklarálódó új (vagy nem annyira új?) törésvonal mentén. A Reformszövetség szociáldemokrata-szociálliberális és tisztán liberális szárnya hirtelen önállósodott. A tőlük balra állókkal, az új baloldallal és a reformkommunista, illetve pragmatikus technokratákkal együtt hiszterizálódtak Horn Gyula felbukkanásától. (Pedig ő már 1989 áprilisától jött fölfelé.) A Reformszövetség másik fele (akiknek jó részét később a kirekesztő nép-nemzeti jelzővel illették), a vidéki reformkörösök többsége, de a reformkommunisták táborából is sokan Horn Gyulában10 látták a Magyar Szocialista Párt talpra állásának esélyét. Mégpedig nem útitársként, nem szatelit pártként, hanem a liberálisok és a népiek-konzervatívok melletti harmadik erőként. Talán a közös reformkörös szocializáció is segített abban, hogy a felek úrrá tudtak lenni önmaguk hisztériáján és modortalanságán. Az MSZP egyben maradt, de a Reformszövetség mint szervezett politikai erő története 1989 májusában véget ért. (Mi mindennek véget kell érnie ahhoz, hogy valami új kezdődjön, vagy a régi új ruhában továbbéljen! – G. J.) Ezen a kongresszuson a szocialista pártelit hordta össze Hornról mindazt a tücsköt-bogarat, igazat, féligazságot és hazugságot, amit előtte, utána és azóta (életében és halálában) a politikai ellenfelek. Karhatalmista volt valóban – mint azt 1993 végén a Parlamentben előttem lévő padsorban szólásra emelkedve, veríték cseppek kíséretében „bevallotta”. Reformerségben messze Nyers és Pozsgay mögött maradt, de nevezhetjük őt atipikus, hatékonyságpárti és az alul levők sorsára érzékeny reformkommunistának. 1989. április-májusban már hangoztatta: a reformirányzatot végig kell vinni, nincs benne félút, egy reform sohasem lehet túl radikális. Grósz Károlyt mindvégig becsülte, de levált róla. Nyárára külpolitikai sztár lett.

10 Horn Gyulával először 1980. január körül találkoztam. Sógora szegényparaszti népi káder – kollégám volt a JATE Marxizmus-Leninizmus Tanszékcsoport Tudományos Szocializmus Tanszékén. (Mielőtt vagy miután valaki felsikoltana: A nyolcvanas évek elején ezt nevezték a Komócsin körben az ellenforradalmi nézetek gócának, és itt jött létre az akkoriban nevezetes szamizdat emigráns és egyéb tilos irodalom féllegális könyvtára a „DOKTÁR”). Így jutottam be e szűk körű elvtársi tájékoztatóra: „A Szovjetunió inkább a belső reformokkal foglalkozna, mint az Afganisztánba való bevonulgatással”– ilyesmit mondott Horn, mint az MSZMP KB Külügyi Osztály munkatársa. A feljelentés hamarabb ért Pestre.

281

A kockázatos döntéseket ő mondta el, hiszen ez a dolga egy kormányban a külügyminiszternek. Ha versengő többpártrendszer lesz, a demokratikus modern baloldal híveinek is össze kellene szedni magukat, mégpedig nagyon gyorsan. – Az augusztusi KB-üléseken és másutt többször visszatért erre a témára. A békés fegyverletétel után sem lehet erő nélkül maradni. A kongresszus előtt egyértelműen – nem csak üdvözlő levelekkel – csatlakozott a Reformszövetséghez. 1989 decemberétől a közelítő politikai katasztrófát sejtve egyre többször ostorozta az MSZMP tehetetlenkedő vezetését, a nagyra duzzadt, „karakter nélküli” elnökségét. Másokkal együtt felvetette egy választások előtti pártkongresszus összehívását. Szerencséjére ezt a javaslatát elutasították, így a párt nem az ő vezetésével bukta el a választást. A két forduló között egyértelműen bejelentkezett a párt újjászerezésének, talpra állításának szerepére.11 A megtépázott, de el nem süllyedt hajó kapitánya akart lenni. Az árván maradt reformkörösök nagyobb része, a vereségtől bódult talpasok, a cselekvőképes vezetőre vágyó vidékiek megértették az üzenetet. Az MSZP negyedik parlamenti erőként, a baloldalon egyedüliként jutott be a parlamentbe. „Padlót fogott, de fűbe nem harapott” – jegyeztem fel akkoriban az egyik gyűlésen hozzászóló telitalálatos megállapítását. A relatív győztesből valóságos önálló politikai erőt kell szervezni, gondolták sokan. Mások drámáját a szocialisták hasznukra fordíthatták. Küszöb közeli eredménnyel szorult ki az országgyűlésből négy párt. – a Magyar Szocialista Munkáspárt a tagszerzésnél megelőzni látszott az MSZP-t. Neosztalinista, retro és nem korszerű kommunista ideológiája csak szűk tábort vonzott, de még azok sem mind szavaztak rá. – Az Agrárszövetség későn állt fel, Budapesten nem állított listát. Ijedtében talán túlságosan elhatárolta magát a baloldalról. A rendszerváltás későbbi nagy vidéki vesztesei nem ismertek rá saját pártjukra. (A Veres Péter szegényparaszti emancipációs örökségét valló néppártra, a Nemzeti Parasztpárt politikai utódjára még annyira sem. – Senki nem akar szegény maradni!) – A Hazafias Népfrontból kinőtt Hazafias Választási Koalíció nem tudta szavazatokra váltani a pártellenes hangulatot. Nem lehetett már meghoszszabbítani a nyolcvanas évek második felének bájos függetlenkedését. Az interregnum véget ért. – A Magyar Szociáldemokrata Párt duzzadó kebellel, hatalmas önbizalmat sugárzó kampánnyal nem érte el a négy százalékot. Szokás a kudarcot a derék Petrasovics Anna nyakába varrni: Az európai szociáldemokrácia eny-

Népszabadság, 1990. március 28. „Politikai veszély egy erős jobboldali fordulat.”

282

hén szólva elnézte a kelet-európai átalakulást. A Szocialista Internacionálé pártjai az utolsó hónapokban már nem fényképezkedtek az utódpártokkal. A „hagyományos szociáldemokratákra” zúdították minden segítségüket. (Az első forduló előtti néhány éjszakán csapataik teleplakátolták az összes nagyvárost. Még a lassúbb járókelőket is beragasztották. – G. J.) Egyedül Csehországban állt fel a birodalmi korszak előtti tradicionális szociáldemokrácia. A fiaskó után várható volt: az európai szocialisták átértékelik majd keleti politikájukat, és megnyílik majd az MSZP előtt is a nemzetközi legitimáció esélye. Az MSZP összetörten bár, de konkurencia nélkül maradt hazai és nemzetközi kapcsolatok szempontjából egyaránt. Horn Gyula a párton belüli versenytársak elhulltával, elgyengülésével meghirdette: újra országos és európai tényezővé teszi a magyar demokratikus baloldalt. Teljes felhatalmazást kért az őt felkereső delegációktól. Nyers Rezső a kongresszust közvetlenül megelőző elnökségi ülés végén kérdésre bejelentette: Talán itt kivételesen a szavakra is emlékszem: Semmiféle vezető tisztséget nem vállalok: „álláspontom eltántoríthatatlan”. Minden simának látszott az utolsó órákban: Nyers visszalépési bejelentésével Horn stratégiai mérgeskedése okafogyottá vált.

4. A Reformszövetség széthasad, az MSZP megússza Személyes zárómondatok

Az első nap délutánján azért mutatkozott legalább két baljós előjel. A tisztségekre jelöltek között újra felbukkant Gönci János, aki az októberi kongresszuson a Grósz körüli indulatokat is meghaladva kivívta a Reformszövetség ellenszenvét, és aki november-december táján „testvéri” udvarlásba kezdett a frissen szerveződő MSZMP felé. Az alapszabály vitában pedig Nagy Attila frissen megválasztott Bács megyei MSZP-elnök robosztus fellépése ellenére Vastagh Pál vezényletével a kongresszus megszavazta a leendő választmányi elnök erős – az elnökkel konkuráló pártalkotmányos jogkörét. (A reformkörösök közül csak keveseknek volt érzéke és türelme a hatalomtechnikai birkózásokhoz.) Jómagam is a szavazás után váltam egy kis időre politikaéretté: „Tisztelt kongresszus, most szavazták meg a kódolt pártszakadást.” – Nem keltettem fel a terem veszélyérzetét. Másnap aztán robbant a pártbomba! Kiderült, nemcsak hogy jelölik Vitányi Iván mellett a szimbolikus reformpolitikust, Nyers Rezsőt választmányi elnöknek, hanem ő ezt a felkérést el is fogadja. Horn rögtön felismerte, ez a vezércsel sikeres lesz. A

283

küldöttek már csak tiszteletből is meg fogják választani. Felállt Suchmann Tamás mellől és leballagott a kakasülőről. Érdes mondatokkal közölte, ő a baloldal megújítására teljes elnöki felhatalmazást, teljes bizalmat kért. A korábbi vezetés hibáit csak így lehet orvosolni. Ha Nyers Rezsőt jelöli a kongresszus, ő visszalép. És visszaballagott fel az oldallépcsőn, a lejtős széksorok mellett. Nyers Rezső sápadtan közölte: a méltatlan hangnemet visszautasítja. Ilyen helyzetben Horn Gyulával nem tudna együttműködni, és visszalép a jelöléstől. Bekiabálásokkal kísérve a mennyezet felé böktek a hozzászólni vágyók karjai, sőt felugráltak, mint az angol parlamentben. A heves diskurzus egy pontján Vitányi Iván sem bírta tovább idegekkel. A szópulthoz lépve, könnyezve, de szép kerek mozdulatokkal kifejtette: olyan pártban, ahol ilyen hangnem megengedett, és ennyit érnek a történelmi érdemek, az MSZP szociáldemokratizálódásáért tett hazai és nemzetközi erőfeszítések – nem akarhat választmányi elnök lenni. Szépen nézett ki a kongresszus: se elnök-, se választmányi elnökjelölt. Ordítozás, bekiabálások. Még a pufajkázás is előkerült a balosok fegyvertárából. Az „újbaloldal” a nomenklatúra továbbéltetőjét láttatta Hornban, mások az MSZP szalonképességét, liberális oldali elfogadtatását látták veszélyeztetve. A morális elhatárolódás pozícióját (ilyen a reformkörösök között bőven akadt) gyengítette az 56-os, munkástanácsos Nagy Attila kiállása. A jelöltek után a tagság is fogyatkozni látszott. Többen az elnökség előtti asztalhoz vonultak – szaladtak-rohantak –, és „ilyen pártban nem kívánok tag lenni” és egyéb egyénies kiáltásokkal odacsapkodták már nem piros tagkártyájukat. Az egyik az ököllel együtt döngött, a másik csak csattant. Évekkel később mesélte egy kisvárosi delegált: az egyik budapesti küldött a mosdóban, a tükör előtt nagy karívekkel próbálhatta ezt a látványpolitizálást. Egy másik küldött dühösen hazarohant, de a felesége visszaküldte. (Dobos András közlése.) Tartsunk szünetet, üljenek össze a „NAGYOK” – ugrott be valakinek az 1989. októberi csodarecept. Kettő közülük hol volt akkorra már. Pozsgay Imre pedig bent volt kint. Az egész perpatvar alatt szótlanul, befelé szemlélődve ott ült az első sorban. Arcán kétoldalt könnycseppek gördültek végig. (Mennyi mindent elfelejt a történelem partizánja, de néhány mozzanatról videoklip van az agyában.) Ezt az eseménydús vitaszakaszt a baloldal öngyilkosságát remélő ellendrukkerek szerencsétlenségére Anderle Ádám szegedi professzor elnökölte. „Én most LatinAmerikában érzem magam. Ott nem ritkák az ilyen pártfieszták. Hátul ott a derekam közepéhez képzeljenek el termetes pisztolyt. Itt szünet nem lesz. Itt titkos alkuk, tanácskozások nem lesznek. A demokratikus baloldal megmaradása nem a nagyok ügye. Ezt a nehéz helyzetet a kongresszusnak itt bent a teremben kell megoldania. Aki pedig ajtóhoz közelít, az vegye úgy, hogy lelövöm. (A szünet így elmaradt, a fékezhetetlen össze-vissza mászkálás persze nem állt meg – G. J.) A magyarázkodások, a

284

hamis és igaz konfliktuskezelő javaslatok, a vita egy kifáradni látszó pillanatában halkan odaszóltam a másik oldali kakasülőn üldögélve Kósa Ferencnek: „Akkor most leballagok, és elhárítom a szakadást.” Csak ügyesen, majsai szólt utánam lefelé haladtomban. (Az embernek néha a körülötte összeszűkülő, de szívének olyan-amilyen állapotában is kedves térben kedve támad „történelmet” csinálni – „képzeli, hát szertelen”.) Hosszabb idézés helyett (a pontosításokat, cáfolatokat majd megteszik mások) valami ilyesmit mondtam, nagyjából három tételben: 1. Nyers Elvtárs – mert mint az SZDSZ-esek is elszólták magukat egy későbbi szellemi fórumon, neki ez volt a keresztneve – átvitte az MSZP-t – egyetlenként a baloldalon – a tű fokán. (Ezzel Vitányi Iván egy választások utáni pazar – talán választmányi – beszédére utaltam.) Vereséget szenvedtünk, de megmaradtunk. (Ez akkor abban a pillanatban csak addig a napig volt biztos – G. J.) Ez az egész csapda itt bennünket váratlanul ért, hisz Nyers Rezső (szociáldemokrata elvtárs – G. J.) az MSZP Elnökség utolsó ülésén deklarálta, semmiféle tisztséget nem vállal. (Mi történt azon az éjszakán? „Nagy volt a nyomás, Géczi elvtárs.” – Végtelen politikai intelligenciával csak ennyit mondott: amikor júniusban felkerestem pasaréti lakásán, hogy miután májusban igen rosszul bántunk vele, térjen vissza közénk, merthogy ostromlott kis erődünkben nagy szükségünk van rá. – G. J.) 2. Horn Gyulát nem tapintatos és irodalmi stílusáért akarjuk elnöknek. (Kerestem a szememmel Krausz Tamás tekintetét.) Az ő dinamizmusára, harcos politikai pragmatizmusára, hazai és nemzetközi tekintélyére van most szükség. Legalábbis támogatói így gondolják. 3. Vitányi Ivánt pedig közös reformkörös, reformszövetségi politizálás közös értékeire utalva arra kértem, ballagjon vissza a mikrofonhoz. Fogadja el, vállalja újra a jelölést a kongresszus kezéből, és mentse meg itt és most a Magyar Szocialista Pártot. A bocsánatkérésekre lesz még időnk. Ez megtörtént. A somogyiak (két oldalról Sárdi Árpád és Suchman Tamás) Horn Gyulát rávették – illetve hagyta magát rávenni – az elnöki jelölés elfogadásának újra megerősítésére. A többi radikális ötletet – pl. az MSZP teljes vagyonleadását, „a 33 fős parlamenti frakció elleni bizalmi szavazást(!) – már Horn Gyula is segített moderálni”. Jánosi György alelnök lett, Gönci János helyett a mi reformkörös politikai technokratánkat, Szekeres Imrét választottuk meg „ügyvezetőnek”. Az MSZP Horn elnökletével így megmaradván elindult a rá váró rögös úton.12 Újabb és újabb vere-

12 Az MSZP útját 1990 májusáig a 94-es fényes győzelemig, a két évtizedig kitartó váltópártosságig alapos kutatásokkal eddig is írogatták, de sok mozzanat még feltárásra vár. „Hosszú menetelés vár még az

285

ségek, megsemmisítőnek szánt parlamenti és médiacsapások vártak rá. Ezek azonban nem csökkentették, hanem növelték a párt, a reformszocialisták erkölcsi tőkéjét; a pártpreferenciákban csak 1993 tavaszától mérhető társadalmi elfogadottságát.

MSZP-re, a népszavazáson revans nem lesz – pedig ezt várná a bázis. – Az őszi kongresszusra programot ígértünk magunknak, de ezzel nemigen foglalkozunk.” – fejtegette Vitányi Iván az Országos Választmány 1990. július 7-i ülésén (MSZP Archívum) (kézirat).

286

KÉPEK 1988. november közepe: „Reformköröket a pártban is” (kézirat)

Születőben az „ősnyilatkozat” Balra, a harmadik pontban látható a „természetesnek tekintendő” többpártrendszer (Géczi J. gyűjteménye)

287

1989. március 15. Szeged, ellenzéki nagygyűlés

A március Szegeden is az ellenzéké volt Szorongásos reggel után vidám és bátor nagygyűlés a Móra Ferenc Múzeum előtt (Laczkó Sándor gyűjteménye)

288

1989. április 17. Petőfi Népe címlap

Reformműhely, Kecskemét, 1989. április 15., szombat A lehetetlent várták tőle, de annál többet teljesített

1989. április 15. Kecskemét

Ama bizonyos reformkörös kisterem félhomálya Brúszel László átvezeti a Reformműhely nagyterméből átcsalt Pozsgay Imrét a reformkörösökhöz (Brúszel László gyűjteménye)

289

1989. április 15. NYILATKOZAT

A mi „ellenségünk” pedig Grósz Károly A Kerényi Györgyék által a Reformműhelybe becsempészett reformkörösök kongresszust követelnek (Brúszel László gyűjteménye)

290

1989. április 25. Magyar Nemzet

A gazdasági szükségállapot Grósz Károly-i ötlete alapján A tábornokok áprilisban már nem emlékeznek a korábbi egyeztetésekre

291

1989. Majális Budapesten Itt már mindenki ott volt. A Városligetben a budapesti reformkör szóvivői éles vitába keveredtek a „központi elvtársakkal”

Tribün az még van – szét néznek (!) A miniszterelnök, a főtitkár és a szakszervezet is (MTI fotó: Varga László)

Nagy Sándor inkább a néphez közelítene (MTI fotó: Cseke Csilla)

292

Maga a nép mégis külön gyülekezik, sőt beleszólást követel Nem vennénk rá mérget, hogy az ott középen nem Kis Péter… (MTI fotó: Varga László)

Az idő elpártosodott Egy éve még a független szakszervezetek voltak a sztárok (MTI fotó: Varga László)

293

Két nap a világ… A reformkörök első országos tanácskozása és nagygyűlése Szegeden, 1989. május 20–21.

Az átbillenés napja A visszarendeződés mumusa még mindig él

Első nap: Reformkörök szárnyalása

Az érkezőket a „Platform” újság példányaival fogadták

294

A terem…

Lovászi József mint házigazda… Még a lépcsőn is állnak

295

Géczi József és a terem

296

Kerényi György: „elfoglalni…”

297

Figyelő szemek az első sorokban. Elől Mészáros Balázs és Pánics György

298

Keserű Imre már megint… Szabó Zoltán tovább bírja majd…

„A kulcstárcák majd csak a miénk lesznek!”

299

Második nap: Miénk a Liget

Politikai sztárfotó készül a nagygyűlés előtt

Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Vastagh Pál a szabadtéri fapadokon

300

Tényleg miénk a Liget

A nap szónoka

301

1989. május 22. Délmagyarország

„Csak egy nap a világ…” Reformkörösök a zeniten

1989. május 22. Népszabadság

Demokratikus szocializmus sosem volt és sosem lett Na de lesz kongresszus vagy sem?

302

1989. május 30. Népszabadság

Íme a „végső” győzelem híre No meg új agrárkoncepció is van

A későbbi találkozókon mindenki másképp stilizálta (baloldalon a piros sávból kettő van)

303

1989. július 31.–aug. 1. A Zalai Hírlap két számának címlapja

Az a bizonyos „Ébresztő, elvtársak!”

Kedd hajnalra véget ért a proletárdiktatúra Zalában

304

1989. augusztus Hol van az a nyár?

A Csongrád megyei reformkörösök nagyon fogalmaznak valamit A papír előtt Sulyok Erzsébet újságíró (Fotó: Lovászi József)

A Csongrád megyei reformkörösök nagyon gondolkodnak valamin Ez a Keserű minden képen rajta van… Mellette a szentesi reformkör egyik kedves alakja, Majtényiné Túri Katalin (Fotó: Lovászi József)

305

1989. szeptember 2–3. Németh Miklós a reformkörök országos tanácskozásán

Németh Miklós miniszterelnök odaért a reformvacsorára Az asztalnál történelmi alakok: Kerekes György és Benkő Judit budapesti, Vári László zalai, Szécsényi Tibor és Ágh Attila budapesti reformkörösök (MTI fotó: Varga László)

1989. szeptember 30. Magyar Nemzet, Schlett István írása

Cizellált üzenet az ellenzéktől „Töltsétek be átmeneti történelmi szerepeteket, azután tűnjetek el!”

306

1989. október 1. Vasárnapi Hírek

Karikatúra a 3+1 „négyesfogat” utolsó napjairól

1989. október 7. Magyar Nemzet

Budapesten és Kelet-Berlinben „fölfelé esik az eső” Gorbacsov a magyar rendszerváltás védőszentje és az NDK-s nép reménysége

307

1989. október Népszabadság, „A” kongresszus előtti melléklet

Mit hoz majd „A” kongresszus? Már a Népszabi is lazít!

308

1989. október 7. sorban állás a kongresszusi mikrofonnál

Sorállás a szabad szólásért. A mikrofonnál Keserű Imre, következik Hajdu Tíbor történész (MTI fotó: Kovács Attila)

1989. október 8. kongresszus

A sírógörcsök mellett a kongresszus szüneteiben voltak derűs pillanatok is. Horn Gyula és Németh Miklós a Csongrád megyei küldöttek kedvencei (Fotó: Lovászi József)

309

1989. október 8. MSZP-kongresszus, csoportkép a Novotel előtt

A táblát már lecserélték, már csak a pártot kell „megcsinálni” Csongrád megyei küldöttek a Novotel szálló kongresszusi terme előtt (Fotó: Lovászi József)

1989. szeptember-október-november: igazolványok, kitűzők

1989. szept. 2–3. Budapest

310

1989. október 6–9. „A” kongresszus

1989. november 11. Nagykanizsa

311

1989. november 11. Népszabadság

Az évszázad utcabálja Berlinben, elmaradt szakadás Nagykanizsán. Bő két hét, és a csehszlovák kommunizmusnak is „annyi”…

Tervezett szakadási kísérletek… (Károlyi /Izsák/ Attila gyűjteménye)

312

1989. november 11. Nagykanizsa, Izsák Attila beszéde, a zászlóbontás elmaradt

313

1989. november eleje, a Dolgozó Nő c. romániai havilap címlapja

Romániában még fényes a jövő Ceausescunak pedig már csak egy hónapja van hátra…

314

1989. november közepe, „Népszavazás a Népszavazás ellen?! Na nem!!!” röplap

Na, mégis igen… (Géczi József gyűjteménye)

1990. március eleje, csoportkép Pozsgay Imrével

Kicsit azért magasabb szavazatarányra gondoltak… Pozsgay Imre az országgyűlési választások első fordulója előtti kampányban Makón, Csongrád megyei képviselőjelöltekkel (MSZP fotóarchívum, Szeged)

315

1990. március 22. Budapest Sportcsarnok, MSZP-kampányzáró

„Csak még egyszer utoljára” – öten együtt… Közös fotó az MSZP kampányzáróján, a Budapest Sportcsarnokban: Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Németh Miklós, Horn Gyula. Horn látszik a legnagyobbnak… (MTI fotó: Varga László)

1990. március vége, a választások két fordulója között Szegeden

Géczi József a mikrofonnál A két forduló között (1). A reformkörös „felvezeti” Horn Gyulát, a rendezvény szónokát

316

Horn Gyula a mikrofonnál A két forduló között (2). Horn már nem a választást megnyerni jött Szegedre

A két forduló között (3). A Kárász utca végénél MDF-es molinó alatt helyi „narancsosok” és „szabad madarasok” zavaró vonulása

317

1990. május 27. Sajtótájékoztató az MSZP II. kongresszusa után

Az új pártelnök Horn Gyula és a vezérkar sajtótájékoztatót tart a Villányi úton Balról: Szekeres Imre, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Jánosi György, Vitányi Iván (MTI fotó: Tallum Attila)

318

1994 után

Horn Gyula miniszterelnök és Suchman Tamás a zsinagógában (Suchman Tamás gyűjteménye)

Horn Gyula miniszterelnök és Suchman Tamás Somogyban (Suchman Tamás gyűjteménye)

319

Sz. Bíró Zoltán A Szovjetunió 1989-ben és a magyar rendszerváltás1 Nagyon szépen köszönöm a meghívást. Én is ott voltam ezen a bizonyos Brüsszeli Konferencián, és felteszem, a Jóskának ott juthatott az eszébe, hogy ezt a ma napirenden lévő történetet lehet messziről, időben és térben is messziről kezdeni. Így aztán megkért arra, hogy a brüsszeli előadásomhoz valami hasonlót mondjak el itt is. S bár akkor még nem volt szó arról, hogy 15 percben kell mindezt majd összefoglalnom, de sebaj. Ez a „szorult” helyzet némiképp emlékeztet a japán szonettel kapcsolatos közismert elvárásokra. A japán szonettben ugyanis feltétlenül szerepelnie kell hídnak, szerelemnek és lampionnak. Ráadásul mindennek bele kell férnie négy sorba. Úgyhogy most egy kicsit hasonló helyzetben vagyok én is: röviden kell bonyolult dolgokról beszélnem. Két problémára térnék ki. Egyfelől a Szovjetunió ’70-80-as évekbeli helyzetére, másfelől Moszkva térségünkhöz való viszonyára. Nagyon röviden beszélnék, és csak néhány fontos elemet emelnék ki. Mindenekelőtt azt – noha a teremben jelenlévő hallgatóság számára ez éppúgy nem kérdéses, miként az egykori magyar demokratikus ellenzék számára sem –, hogy mindaz, ami a ’80-as évek végén a köztes Európában és így Magyarországon is történt, az aligha történhetett volna meg anélkül, hogy ne indultak volna el a gorbacsovi reformok. Tehát az előadás első felében röviden, a Szovjetunióban kialakult gazdasági, politikai és társadalmi helyzetről mondanék néhány, általam fontosnak ítélt dolgot. Majd az előadás második felében a Szovjetunió térségünkhöz való viszonyáról beszélnék, tehát arról, hogy miképp alakult ez a kapcsolatrendszer

nyolcvanas

évek

második

felében.

Ugyanakkor

már

most

előrebocsájtanám, hogy a gorbacsovi korszakban – bár retorikailag továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítottak térségünknek, a „szocialista tábor országainak” – Moszkva számára legfontosabbnak tartott kérdés mégiscsak a globális stratégiai egyensúly és stabilitás fenntartása, az Egyesült Államokkal való viszony ügye volt. Ehhez képest még a „közös európai ház” megteremtésének gorbacsovi gondolata is csak másodlagos szerepet játszott. És csak ez után következett térségünk. Moszkvában hosszú időn át nem érzékeltek a régiónk kapcsán különösebb problémát, avagy kihívást. Csak nagyon későn, valamikor ’88-89 1

Ez az emlékülésen készült hangfelvétel alapján legépelt nyers szövegnek a szerző által javított, nyomtatásra szánt, végleges változata. A Reformkörök élete és halála 1988-1990 című nyomtatott kötetbe tévedésből a javítás előtti szöveg került be, amiért a kötet szerkesztője ezúton is elnézést kér.

fordulóján vette észre Gorbacsov környezete, hogy oda kellene figyelni Kelet-Közép-Európa országaira, merthogy nagyon is figyelmet érdemelő, sőt a szovjetunióbeli folyamatokra is visszaható események zajlanak ott. Tehát kezdjük azzal, hogy hogyan is „nézett ki” a korabeli Szovjetunió, és milyen folyamatok bontakoztak ki ott a hetvenes évek derekától. Nem véletlenül utalok vissza a hetvenes évek derekára, hiszen épp ekkor következett be az a fordulat, hogy az addig egyre gyorsulóbb ütemben gyarapodó szovjet gazdaság növekedési dinamikája elkezdett lassulni. Ezután is nőtt a szovjet gazdaság teljesítménye, csak éppen a növekedés dinamikája kezdett el lefékeződni. A fordulat épp ekkor, a ’70-es évek derekán következett be. És ez még a hivatalos statisztikai kimutatásokból is jól kivehető. A II. világháborút követően a hivatalos statisztikai közlésekből az volt kiolvasható, hogy az egymást követő ötéves tervciklusokban a szovjet gazdaság nemcsak növekedett, de növekedésének dinamizmusa is folyamatosan nőtt. Tehát egyre gyorsabb és gyorsabban gyarapodott a szovjet gazdaság, legalábbis a ’70-es évek derekáig. Ekkor azonban fordulat következett be. Ettől kezdve egészen a Szovjetunió összeomlásáig a szovjet gazdaság növekedési üteme folyamatosan lassult. Ez a Szovjetunió utolsó két évében odavezetett, hogy a szovjet gazdaság még a hivatalos statisztikák szerint is lényegében stagnált, majd enyhe recesszióba fordult. Ennek hátterében mindenekelőtt a termelékenységi mutatók siralmas állapota állt. Kiváltképp drámaian alakult az ország alapvető élelmiszerekkel való ellátása. A Szovjetunió sem gabonafélékkel, sem tőkehússal nem tudta magát ellátni, vagyis arra kényszerült, hogy ezeket az alapvető élelmiszereket külső piacokon szerezze be. Moszkva a hetvenes évek elejétől kezdett nagy tételben külföldön gabonát vásárolni. Voltak olyan évek, amikor az importált gabona mennyisége meghaladta a teljes szovjet fogyasztás 40 százalékát. A Szovjetunió, miközben óriási érőfeszítéseket tett a stratégiai stabilitás és egyensúly fenntartásáért, aközben képtelen volt magát alapvető élelmiszerekkel ellátni. Ugyanakkor a hetvenes évek két olajár-robbanásának köszönhetően, ha megtermelni nem is tudta a szükségleteit fedező alapvető élelmiszereket, ám megvásárolni igen. Ez azonban jelentős részt felemésztette az olajár-robbanás nyomán befolyó pótlólagos bevételeit. A megmaradt részt pedig annak a távol-keleti katonai infrastruktúrának a kialakítása emésztette föl, amit a Kínával megromlott viszony következtében volt kénytelen nagy anyagi ráfordítás mellett létrehozni. E jelentős, az európai hadszíntérrel összemérhető katonai erő telepítése és fenntartása óriási összegeket igényelt. De a baj nem járt egyedül. És ez igaznak

bizonyult a késői Szovjetunió tekintetében is. Mert ugyan Moszkva külső bevételei a hetvenes évek két olajár-robbanásának köszönhetően jelentősen megnőttek, ám ezzel párhuzamosan gazdasági növekedésének dinamikája elkezdett lelassulni. De probléma ezen túl is akadt jócskán. Ezek közé tartozott az 1979 végén végrehajtott afganisztáni bevonulás is. Nem tudom, hogy a teremben lévők mennyire vannak tisztában azzal, hogy mikor merült fel a szovjet legfelsőbb vezetés körében az intervenció lehetősége. Nos, a beavatkozáshoz képest meglehetősen későn. És ahhoz képest is, hogy a „népi-demokratikus” afgán vezetés mikortól kezdte el kérni – az anyagi és a szakemberekkel történő támogatáson túl – a Szovjetunió katonai segítségnyújtását is. Az afgán kérdés a Politikai Bizottság szintjére csak 1979 tavaszán került, amikor is az ország keleti és nyugati szomszédságában – Iránban és Pakisztánban – Moszkva által kedvezőtlennek ítélt politikai fordulat következett be. Teheránban az iszlám forradalom, míg Pakisztánban Ziaul Hakk tábornok iszlamista katonai puccsa teremtett új helyzetet. A szovjet vezetés csak e fejlemények nyomán kezdte komolyan mérlegelni egy afganisztáni intervenció lehetőségét. Tette ezt annak ellenére, hogy a szovjet katonai vezetés mindvégig ellenezte a beavatkozást. 1979 novemberében azonban megszületett a döntés. És ezzel kezdetét vette Moszkva csaknem egy évtizeden át tartó afganisztáni katonai jelenléte. Ez azonban túl sok sikerrel nem járt: a szovjet megszálló erők nappal legfeljebb az ország harmadát tudták ellenőrzésük alatt tartani, míg éjszaka jó, ha az egytizedét. A szovjet vezetés viszonylag gyorsan fölismerte, hogy teljesen fölösleges volt a beavatkozás, merthogy képtelen azokat a politikai célokat megvalósítani, amelyek érdekében bevonult. Ráadásul az intervenció politikailag is elszigetelte a Szovjetuniót, még legszorosabb szövetségesei körében is akadtak olyan csoportok, amelyek nem tudtak azonosulni Moszkva lépésével. Ez a „kaland” tizennégyezer szovjet katona és tikos szolgálati ember életébe, továbbá a Szovjetunió évi 3-4 milliárd dollárjába került. Az afganisztáni háború önmagában aligha roppantotta volna meg a szovjet rendszert és államkeretet. De, mert egyik eleme volt azoknak a drámai tehertételeknek, amelyek ezzel párhuzamosan Moszkvára nehezedtek, mégiscsak közrejátszott a Szovjetunió meggyengülésében, majd összeomlásában. Az afganisztáni beavatkozás mellett ilyen további tehertételt jelentett a lengyel helyzet. Lengyelország a nyolcvanas évek elején – Moszkvából nézve – súlyos politikai válságba került. És miután az afganisztáni beavatkozás nyomán a Szovjetunió elszigetelődött, föl sem merülhetett, hogy Lengyelországban Moszkva valami hasonlóval

próbálkozzék. Andropov – tőle szokatlan szellemességgel – a lengyel helyzet kapcsán szűk körben állítólag megjegyezte, hogy „a Szovjetunió intervenciós kvótáját már kimerítette”. Tehát még a KGB főnöke is tisztában volt azzal, hogy Európában egy az afganisztánihoz hasonló műveletet nem lehet végrehajtani. Ugyanakkor Moszkva szerette volna valamiképpen stabilizálni a vele szövetségben lévő rezsimet és ezért kész volt a nyolcvanas évek elején évi 4-5 milliárd dollárral megerősíteni Jaruzelszki rendszerét. Ez a segélyezés a nyolcvanas évek végéig fennmaradt és a Szovjetunió évi 1-2 milliárd dollárjába került. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a jelenlegi ismereteink szerint Moszkva nem készült semmiféle lengyelországi katonai beavatkozásra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lengyel vezetőkkel folytatott tárgyalásain Moszkva ne élt volna az intervencióval való fenyegetéssel. Ám ennek beváltására nem készült. Túl a fentieken, további fontos, a késői szovjet fejlődést jelentősen befolyásoló esemény volt az 1986 áprilisában bekövetkező csernobili katasztrófa. Az ott történtekre nemcsak közvetlen drámai következményei miatt kell emlékeznünk, de azért is, mert a súlyos nukleáris katasztrófa és annak korai hivatalos kommunikációja komoly politikai fordulatot hozott. Kikényszerítette a politikai közösség nyílt és tisztességes tájékoztatását. Ettől kezdve a glasznoszty, vagyis a nyilvánosság új értelmet és minőséget nyert. A nyilvánosság erejére és fontosságára már korábban is hivatkoztak, leginkább akkor, amikor a késői szovjet korszak korrupt politikai vezetőitől próbált előbb Andropov, majd Gorbacsov megszabadulni. A csernobili katasztrófát követően azonban a nyilvánosság a korábbiaknál sokkal szélesebb jelentést nyert, valóságos társadalmi intézménnyé vált. Ettől kezdve a hatalom belátta, hogy a politikai közösség elöl nem szabad eltitkolnia sem a közösséget foglalkoztató, sem a közösségre vonatkozó fontos ügyeket. Következésképpen az a politika, amely ezt megelőzően jellemezte a szovjet vezetést, immár fenntarthatatlanné vált. Ezzel elindult a tartalmas nyilvános viták kultúrájának kialakulása. Ebben – és ezt emeljük ki őjra és újra – meghatározó szerepe volt a csernobili tragédiának. Ugyancsak ennek az időszaknak az egyik meghatározó eseménye volt az Egyesült Államok ’80-as évek elejétől folytatott rendkívül intenzív tárgyalása Szaud-Arábiával. A tárgyalások témája a szaudi olajkitermelés jelentős növelése, amiért Washington biztonsági garanciákat kínál a közel-keleti ország vezetésnek. Az egyezség nyomán a szaúdiak elkezdték intenzíven növelni kitermelésüket. Ennek nyomán ’85 júliusa és ’86 márciusa között a kőolaj hordónkénti ára 30 dollárról 10-12-re esett vissza. Ez az árzuhanás lényegében

megpecsételte a gorbacsovi reformpolitika sorsát. Épp azokat a forrásokat vonta el, amelyekre égető szükség lett volna a peresztrojka korszak korai szakaszában meghirdetett szociálpolitikai ígéretek teljesítéséhez. Végül még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Jelesül arra, hogy mindabban, ami a gorbacsovi reformpolitika időszakában történt, meghatározó szerepet játszottak bizonyos lelkiismereti problémák. Merthogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok – ha úgy tetszik, a két világrend – között folyó küzdelemnek nemcsak politikai, gazdasági, katonai, technológiai, ideológiai, kulturális és ízlésbeli vonatkozásai voltak, de volt még egy, talán az összes többinél fontosabb: ez a két világrend közti erkölcsi verseny volt. A keleti és a nyugati tömb két univerzumot kínált fel. Ez az, ami a mai Oroszország politikájából teljesen hiányzik. Moszkva ma nem kínál semmiféle alternatív világrendet. Nos, ennek a két egymással egykor versengő univerzumnak talán a legfontosabb épp erkölcsi fölényének bizonyítása volt. Merthogy mindkét oldal szerette volna a másikat, illetve a világot meggyőzni arról, hogy nem csak hogy hatékonyabb vetélytársánál, de nemesebb és humánusabb is, azaz erkölcsileg magasabb rendű. És itt kapcsolódik mindez a lelkiismereti problémához. Gorbacsov és politikai környezete ugyanis érzékelte, hogy már jó ideje fenntarthatatlan az a nyilvános retorika, amit hosszú időn át a szovjet pártvezetés folytatott. Gorbacsov és nemzedéktársai számára világos volt, hogy nem lehet olyasmiről beszélni, ami nincs. Vagyis a tényekkel ellentétben nem lehet folyamatosan azt állítani, hogy a létező szocializmus hatékonyabb és humánusabb rendszer, mint a „tőkés világ” fejlett része. Én, ezt a fajta erkölcsi problémát a szovjet felbomlás egyik legfontosabb elemének tartom. Ha nem lett volna jelen a legfelsőbb szovjet vezetés körében ez a fajta erkölcsi kétség és meghasonlás, akkor a Szovjetunió és a szovjet típusú társadalmi rendszer – a felsorolt problémák és kihívások dacára – még hosszú időn át fennmaradhatott volna. Most pedig áttérnék arra, hogy miként alakult a Szovjetunió térségünkkel kapcsolatos politikája. Ahogyan erre már utaltam, a késői Szovjetunió számára a legfontosabb külpolitikai kérdés az amerikaiakkal fenntartott stratégiai stabilitás minél kisebb költség melletti megőrzése volt. Fontos leszögezni, hogy Gorbacsov hatalomra kerülését követően első számú feladatának tekintette, hogy az afganisztáni bevonulás után megszakadt legmagasabb szintű amerikai-szovjet érintkezést helyreállítsa, és erre már 1985 novemberében Genfben sor is került. Ettől kezdve minden évben csúcstalálkozóra került sor, 1990-ben kétszer is. Merthogy Gorbacsov és szövetségesei tisztában voltak azzal, hogy a belső átalakítás csak

abban az esetben lehet eredményes, ha az ország katonai kiadásait sikerül jelentősen csökkenteni. A stratégiai stabilitás fenntartásához és az átfogó fegyverzetcsökkentéshez képest mind a „közös európai ház” gondolata, mind a szocialista országokkal fenntartott kapcsolatok ügye csak másodlagos volt. Gorbacsov és környezete lényegében 1988-ig úgy tekintett térségünkre, mint különösebb figyelmet és beavatkozást nem igénylő terület. Egy ideje már azt is tudjuk, hogy röviddel főtitkárrá történő megválasztása után elkezdte a szocialista országok idős vezetőivel megértetni, hogy a Brezsnyev-doktrína immár halott. Vagyis ne számítsanak arra, hogy probléma esetén a Szovjetunió katonai beavatkozásra szánná el magát. Ezek az egyértelmű jelzések éveken át csak a zárt tárgyalásokon hangzanak el. A nyilvános deklarálása annak, hogy a „korlátozott szuverenitás” doktrínája megszűnt létezni, meglehetősen későn következett be. Erre egészen 1988 márciusáig kellett várni. Ekkor Gorbacsov Jugoszláviába látogatott. Az első számú szovjet vezető jugoszláviai utazása már önmagában is roppant figyelmet érdemlő volt, hiszen azt a rendkívül ellentmondásos viszonyt próbálta rendezni, ami Belgrád és Moszkva között – kiváltképp a XX. század második felében – kialakult. De ennek a látogatásnak volt egy ennél is fontosabb eredménye. Nevezetesen az, hogy a látogatás utolsó napján Dubrovnikban egy közös nyilatkozatot adott ki a szovjet és a jugoszláv fél, amelyben először fogalmazódik meg nyilvánosan az a gondolat, hogy sem a Szovjetunió, sem bármely más szocialista ország nem tarthat igényt arra, hogy meghatározza más országok kommunista és munkáspártjainak politikáját. Senkinek sincs joga más országok társadalmi fejlődésének meghatározására. A közös nyilatkozat azt is leszögezte, hogy nincs olyan körülmény, amely felhatalmazást adhatna bárminemű katonai beavatkozásra. Tehát 1988. március 18-a az a dátum, amikor a Szovjetunió nyilvánosan visszavonja a brezsnyevi doktrínát. Ugyanakkor figyelmet érdemlő, hogy az idős és akkor már az eseményeket nem minden tekintetben adekvát módon érzékelő európai pártvezetők milyen óvatosan fogadták a dubrovniki nyilatkozatot. Ez valószínűleg azzal is összefüggött, hogy hosszú regnálásuk alatt nagyon sokféle Moszkvával kapcsolatos tapasztalatra tettek szert. Ez nyilván óvatossá tette őket. Mintahogyan az is, hogy többen közülük nagyon szkeptikusan ítélték meg a peresztrojka-kurzus stabilitását és jövőjét. Ezért volt nagyon fontos, hogy néhány hónappal Gorbacsov jugoszláviai útja után, 1988 nyarán az SZKP XIX. pártkonferenciáján a főtitkári beszédben megerősítse a Brezsnyev-doktrina felmondásét. Gorbacsov meg is tette ezt. Tehát, ha esetleg valakiben maradt valamilyen kétség, akkor e

kétségnek a pártkonferencia után már semmi alapja nem maradt. A szovjet vezetés ugyanis ismételten bejelentette, hogy a Brezsnyev-doktrína érvényét vesztette. A doktrína tavaszi visszavonása, majd annak nyárelejei megerősítése egyben azt is jelentette, hogy Moszkvában még 1988 derekán is úgy látták: a szocialista tábor országai, illetve az azokban élő politikai közösségek a Szovjetunió kényszerítő ereje nélkül is a szocializmust választanák. Komolyan ekkor még föl se merült, hogy a „választás szabadságának” megadása ezekben az országokban a szocializmustól való eltávolodást hozza majd magával. Ezzel a lehetőséggel csak 1988 végén kezdtek el számolni. Mintha a tantusz Moszkvában csak ekkor esett volna le. Alekszandr Jakovlev, akit méltán lehet Gorbacsov mellett a peresztrojka korszak spiritusz rektorának tartanak, a Politikai Bizottsági tagjaként 1988 végén megbízást adott négy intézménynek, hogy készítsen átfogó elemzést a szocialista országokban végbemenő változásokról.. Ilyen megbízást kapott az ún. Bogomolov-Intézet, a szovjet tudományos akadémia szocialista országokkal foglalkozó kutatóintézete, az SZKP Központi Bizottságának Külügyi Osztálya, a szovjet Állambiztonsági Bizottság, a KGB megfelelő részlege, és Külügyminisztérium térségekkel foglalkozó osztálya. Ebből a négy jelentésből ma már három nyilvános. Egyedül a KGB jelentés nem került eddig publikálásra. A négyből két elemzés magyarul is hozzáférhető. Nos, ezekből a jelentésekből az derül ki – a három nyilvánossá vált elemzésből a legérdekesebb a Bogomolov Intézet által készített –, hogy a moszkvai elemzők szerint nyilvánvaló válság alakult ki Lengyelországban és Magyarországon. Míg a régió többi államában – Kelet-Németországban, Csehszlovákiában, Romániában és Bulgáriában – a válság ugyan még nem látszik, de ha az említett országok vezetése nem változtat politikai irányvonalán, akkor a lengyel és magyar krízisnél jóval súlyosabb válság kialakulni. Ezekben az országokban a változatlanság, a reformok hiánya komoly kockázatforrás. Az akadémiai intézet jelentése politikai ajánlást is tartalmazott. E szerint a Szovjetuniónak nem kell azzal próbálkoznia, hogy megállítsa a „történelem kerekét”. Ez reménytelen és felesleges vállalkozás lenne. Helyette sokkal hasznosabb, ha megpróbál felkészülni és alkalmazkodni az új helyzethez. Egyébként Jakovlev, amikor elkészült a négy elemzés, azok szerzőit leültette egy asztalhoz és arra kérte őket, hogy közösen vitassák meg az elkészült elemzéseket. Jó lenne egyszer majd elolvasni ennek az 1989 februárjában megtartott vitának a jegyzőkönyvét. Talán majd magyarul is hozzáférhető lesz. Befejezésül még egy megjegyzésem lenne. Ez a térségünkből való szovjet csapatkivonásokra

vonatkozna. Ez a kérdés a szovjet vezetés számára viszonylag későn merült fel. Mint az közismert, a Szovjetunió négy szocialista országban állomásoztatott jelentős katonai erőt. Kelet-Németországban

Nyugati

Hadseregcsoportot,

Lengyelországban

Északi

Hadseregcsoportot, Csehszlovákiában, a ’68-as eseményeket követően felállított Középső Hadseregcsoportot, míg Magyarországon a Déli Hadseregcsoportot tartotta fenn. Ezek közül igazán jelentős katonai erőt csak az NDK-ban állomásozó Nyugati Hadseregcsoport képviselt. Ennek kötelékéhez összesen – vagyis a harcoló alakulatok mellett számításba véve a tisztek családtagjait és a kisegítő polgári személyzetet – több mint félmillió fő tartozott. Ezeknek az erőknek a részleges kivonása viszonylag korán fölmerült. Csak emlékeztetnék rá, hogy amikor Orbán Viktor elmondja beszédét június 16-án, akkor már jó ideje, mégpedig április 25-étől már folyik a szovjet csapatok részleges kivonása Magyarországról. Sőt, a magyar kormány akkor már arról is tárgyal, hogy a részleges kivonás alakuljon át teljes kivonássá. Figyelmet érdemlő, hogy a térségünkből való teljes csapatkivonás gondolata a legfelsőbb szovjet vezetés számára, mint mérlegelendő opció csak 1989 őszén vetődött fel. Gorbacsov egyik tanácsadója, Sahnazarov az, aki ekkor írt egy feljegyzést, amelyben arra hívta fel a főtitkár figyelmét, hogy a szocialista országokban végbemenő folyamatok okafogyottá teszik az ott diszlokált szovjet csapatok további állomásoztatását. Következésképpen rövid időn belül. el kell gondolkodni azok teljes kivonásáról. Mint ma már ezt tudjuk, ezek a csapatok nem játszottak szerepet a ’80-as évek végén végbemenő politikai átalakulásban. Ezt a folyamatot nem akasztották meg. Nem tudok arról, hogy bárhol is ezek az erők e négy országban kísérletet tettek volna erre. Viszonylag gyors kivonásuknak mégis komoly politikai jelentősége volt. Mindenekelőtt azért, mert a ’80-as évek végére Moszkva kezében már csak ez az egyedüli eszköz maradt az átalakulási folyamat megakasztására. Azok a korábban rendelkezésére álló, a pártállami működésből fakadó politikai és ideológiai eszközök, mint amilyen a „proletár internacionalizmus”, a „demokratikus centralizmus”, a „kommunista párt irányító szerepe”, folyamatosan kikoptak. A ’80-as évek végére már nem egyszerűen Moszkva politikai elhatározásának kérdése volt, hogy érvényben lévőnek, avagy visszavontnak kell-e tekinteni a „korlátozott szuverenitás” állapotát. A Brezsnyev-doktrina visszavontsága realitás volt. Mégpedig olyan realitás, amelynek érvényén Moszkva 1989-től csak a nyers erőszakra hagyatkozva tudott volna változtatni, miután ekkor már ehhez megfelelőképp hatékony politikai eszközei nem voltak. Szerencsére a szovjet vezetésben akkor nem akadtak olyan befolyásos szereplők, akik készek lettek volna erőszakhoz folyamodni. Mégis e lehetőség eszközeinek – a térségünkben állomásozó szovjet erőknek – a

kivonása fontos és megnyugtató fejlemény volt. Köszönöm szépen. (Tapsol a közönség hosszan.)