Telev铆zi贸k
2014
2
Együtt nőttünk fel a Philips tévével Az évek során sok-sok új élménnyel lettünk gazdagabbak együtt a fekete-fehér tévétől az Ambilight-ig és tovább. De a legfontosabb, amit felhasználóinktól tanulhattunk az az, hogy mindenkinek különleges kapcsolata van a tévéjével. Ezért töltünk ugyanannyi időt azzal, hogy megismerjük hogyan használják a Philips tévéket, illetve, hogy új funkciókat fejlesszünk ki ahhoz, hogy a használat még élvezetesebb legyen. Legfrissebb generációs televízióink mindenkinek nyújtanak egy darabka újdonságot a beépített Android™ operációs rendszertől a 4K Ultra HD felbontásig, de valójában még sokkal többet is ezeknél. A kedvenc tartalmak lejátszása távoli eléréssel, új világok felfedezése, játék a közeli vagy távoli barátokkal, vagy a korábbi generációk bevonása is élvezetessé válik az emlékek és vidám boldog pillanatok újbóli átélése közben — akár ugyanabban a szobában helyet foglalva, akár a földrésznyi távolságból. Végső soron minden új fejlesztésű technológiánk, minden anyagválasztásunk a felhasználóink által inspirált döntéseken alapul.
3
Az exkluzív Ambilight Az Ambilight szebbé varázsolja az élet pillanatait
A Philips Ambilight technológia kellemes háttérfénnyel festi meg a televízió mögött a teret, amely így a képernyőn látható jelenetek tartalmának felhasználásával folyamatosan változó, színekkel telt, érzelemdús, izgalmas új dimenziót nyújt a színek erejével. Az Ambilight tévék nem a megszokott televíziók sorába tartoznak, hiszen tervezőmérnökeink szó szerint új fényt vetve a lehetőségekre megtervezték és szabadalmaztatták az Ambilight fényfestés technológiát. A funkció túllép a megszokott tévés megoldásokon és egy még átélhetőbb élményt nyújt. Élményt, amelytől az egész élete új fényben fog ragyogni.
Fedezze fel a tévéjét új megvilágításban A Philips tévék 2, 3 vagy 4-oldalas Ambilight megvilágítást kínálnak. A 2-oldalas Ambilight a LED-es megvilágítást a képernyő oldalain, a 3-oldalas változat a LED-es háttérvilágítást a televízió felső oldala mentén is alkalmazza. A 4-oldalas Ambilight tévék az úgynevezett Prizma technológiával matematikai számítások segítségével számolják ki a visszaverődő fények szükséges megvilágítási helyeit, így a lehető legnagyobb és legfényesebb Ambilight hatást érik el. Az Ambilight funkció a 2014-es tévék 6000-es sorozatától érhetők el.* * országonként változó
4
5
Hangulatkeltő fények A játék, csetelés, vagy éppen akció-, természetfilmezés is megkívánja a saját hangulatvilágítását. Erre született az Ambilight hangulatvilágítási megoldás, amellyel kiválaszthatja a hangulatához vagy a tartalomhoz illő fények színét. Így akár a dinamikus, játékokhoz hangolt Gaming vagy Vivid módot kedveli, akár a pihentető Relaxed módot választja a palettáról, mindenképpen megtalálja az alkalomhoz illőt.
Ambilight tévé + LED-es hue izzó az új élmény Az Ambilight lehetőségeire építve egy újabb megvilágosodás ért minket, amikor megalkottuk az Ambilight + hue koncepciót. Az Ambilight + LED-es hue izzó koncepció az Ambilight funkció képernyőre korlátozott lehetőségein túlmutatva az egész szobát felöleli. A Philips Ambilight TV** és a LED-es hue izzók folyamatos vezeték nélküli kommunikációjával a környezetet a megfelelő hangulatú színnel festik meg az Ambilight színeivel és képességeivel. A beépített Ambilight+hue vezérlés lehetővé teszi a felhasználónak, hogy az Ambilight élményt a legteljesebben átélje az egész szobára kiteljesítve okostelefonos beállítások nélkül vezérelve a Philips LED-es Hue izzókat*. * A Hue külön megvásárolható ** 2011-es vagy későbbi Philips Ambilight tévé
Az új Ambilight Gaming Móddal a tévés játékok még izgalmasabbak lesznek Új sorozatú termékeink tartalmazzák a Gaming módot, amellyel az Ambilight még gyorsabban és pontosabban tudja lekövetni a képernyőn pörgő eseményeket sport és akciójátékok esetén.
Sm 6
7
Az Ambilight világítás kevesebb áramot fogyaszt A LED izzó fogyasztása: 5 W A kompakt fénycső fogyasztása: 7-9 W Halogén izzó fogyasztása: 28-40 W Izzószálas égő fogyasztása: 40 W Az Ambilight funkció mindössze 2 W (47” AL2) energiát fogyaszt tévézés közben.
Hatékonnyabb energiafelhasználás minden termékkörben 2011
2012
2013
9000-es sorozat
A
A
A
9000 UHD sorozat
B
8800-es sorozat
8000-es sorozat
A
A
A/A+
8000-es sorozat
A+/A++
8100-8200-es sorozat
7000-es sorozat
A
A
A+/A++
7000-es sorozat
A+/A++
7100-7800-es sorozat
6000-es sorozat
A+
A+
A+/A++
6000-es sorozat
A+/A++
6000 - 6600-es sorozat
Econova
A++
A++
A++
50PFL5008
A/A+/A++
5100-5500-es sorozat
5000-es sorozat
C
A+
A+/A++
5000-es sorozat
A/A+/A++
4100-4300-4500-es sorozat
A/A+
A/A++
4000-es sorozat
B
A/A+
3000-es sorozat
4000-es sorozat 3000-es sorozat
C
2014
A részletes adatokkal kapcsolatban lásd a termékspecifikációk szakaszt.
8
Philips Green EISA eredmények
Év Képernyő mérete Energiafelhasználási szint Energiahatékonyság W /dm2 * Jellemzők
Econova 1
Econova 2
Econova 3
Econova 4 50PFL5008
2010-2011 42’’ A+ 0,95 Full HD LED
2011-2012 46’’ A++ 0,79 Full HD LED SMART TV
2012-1013 55’’ A++ 0,74 Full HD LED SMART TV 3D Ambilight
2013-1014 50’’ A++ 0,75 Könnyű nyitott láb Kiemelkedő keret 2-oldalas Ambilight <1 W fogyasztással Beépített hátsó és oldalsó dekoráció Egységes csavarhasználat (keresztfejű) Mélynyomó, Ambilight modulok és a helyi vezérlés elemei csavarmentes rögzítésűek
* Az energiahatékonyság mérése az IEC 62087 Ed.2 szabvány szerinti.
9
Élmények okosabban Aktívabb játék. Hangosabb szórakozás. Több élmény mindabból, amire vágyik. Az első Android televízió Európában, még több alkalmazással és szórakoztató tartalommegosztási lehetőségekkel a készülékei és a tévé között, továbbá hangfelismeréses és kézmozdulatos vezérlés a felhasználás izgalmassá és egyszerűvé tétele érdekében. A Philips tévé mindenkinek megdobogtatja a szívét.
10
Androidâ&#x201E;˘ rendszerrel
11
Android™ rendszerrel
Philips tévék az Android erejével Az új sorozatú – az Android képességeivel felruházott – Philips Ambilight tévék új élményt jelentenek a szórakozásban. A Google Play szoftverbolt lehetőségeit és az egyedi Ambilight technológiát egy rendszerré varázsolva a tévézés túlmutat a megszokotton. Az Android rendszerrel gyorsabb gazdagabb és személyre szabottabb szórakozásban lesz része. Éljen át többet azokból, amiket megnéz. Vagy játszik. Vagy megoszt. Próbálja ki az Android alkalmazások széles variációit, a játékokat, videó és zenei tartalmakat* a jól ismert Google szoftverek és szolgáltatások mellett. * Az elérhetőség országonként változik
Játszani a legjobb Az Android ereje az eredeti játékok hihetetlen választékát kínálja a Google Play Store-on keresztül. A tévére optimalizált előre feltöltött játékok vezérlése a kézi konzollal, a mutatóval vagy a távvezérlővel is lehetséges.
12
13
Hangutasításos keresés
Okos távvezérlők
Nincs kedve a keresések beírásához? Egyszerűen csak beszéljen a távvezérlőbe és az eredmény máris megjelenik a tévén! A hangutasításos keresés más okoseszközön is engedélyezhető a Philips TV Remote app segítségével.
Mi teszi az okos távvezérlőinket igazán különlegessé? A megszokott funkciókon túl, amelyet a klasszikus távvezérlőktől elvárhat, olyan további funkciókkal ruháztuk fel a távvezérlőnket, mint például a QWERTY billentyűzet* a hátoldalon, (épp olyan, mint a számítógép billentyűzete), hogy a szövegbevitel egyszerűbb legyen. A lézermutató* az egér funkcióit teszi elérhetővé a kattintással, görgetéssel kiteljesítve a böngészési élményt.
Beépített inte- Kézmozdulatos ligens kamera vezérlés Látszom, nem látszom! A Philips intelligens kamerája diszkréten megbújik a tévé keretében alul, így nem zavarja a tévé elegáns külalakját. Skype használatakor vagy kézmozdulatos vezérlésnél a távvezérlő egyetlen gombnyomására csendben előbukkan.
Hangerőcsökkentés? Akár egy egyszerű kézmozdulattal megoldható (távvezérlő használata nélkül). A beépített kamera felismeri a mozdulatot és elvégzi a feladatot.
* Az elérhetőség modellenként változik.
14
Smart TV: egy egészen új világ Fedezze fel a szokásos tévézésen túlmutató Smart lehetőségeket! Válasszon filmeket, játékokat az internetes kölcsönzőkből. Nézzen vissza elmulasztott adásokat és élvezze az egyre növekvő mennyiségű lehetőségekben rejtőző izgalmakat, mint például Netflix*, Spotify* és Youtube™. Tartsa a kapcsolatot családtagjaival és barátaival a Skype-pal, a Facebook-on és Twitter-en. * Az elérhetőség országonként változik.
Ossza meg élményeit az önhöz közel állókkal A Skype-pal közvetlenül a tévén telefonálhat és videotelfonálhat. Akár a készülék beépített kameráját, vagy a külön megvásárolható TV kamerát (PTA317) is használhatja*. *Ellenőrizze a kamera és a tévé kompatibilitását!
15
Díjnyertes képminőség Szenvedélyünk a képminőség… és ez meg is látszik. Mindenki azt várja tőlünk, hogy a díjnyertes Ultra HD Picture Quality képfeldolgozó rendszerünk lenyűgöző felbontást, kiváló kontrasztot, egyenletes és természetes mozgásmegjelenítést, és hibátlan részletgazdagságot nyújtson. És mi ehhez tartjuk is magunkat. És ezzel még koránt sincs vége! Mérnökeink tapasztalatára építve minden egyes tévét a lehető legjobb képminőséggel tudjuk elkészíteni. Akár tévéadást, internetes videókat néz, vagy játszik tévéinken a lehető legtisztább, legélesebb, leglebilincselőbb képminőségben lesz része.
16
17
4K Ultra HD felskálázás A felskálázás és az Ultra Resolution technológiák használatával az Ultra Pixel HD képrendszer bármilyen bemenő jelformátumot a sokkal nagyobb élességet adó Ultra HD képpé konvertálja. így minden lejátszott tartalom érezhetően sokkal szebben jelenik meg pontosabb vonalakkal, és nagyobb képfelbontással.
4K Ultra HD felbontás Tapasztalja meg a képminőséget a Full HD felbontásnál négyszer nagyobb részletgazdagságban. A több, mint 8 millió képpont és a saját fejlesztésű Ultra Resolution felskálázási technológia még jobb képrészletességet, javított mélységérzetet, kiemelkedő kontrasztot, természetesebb mozgóképet és árnyalatokat nyújt... a lejátszott tartalom eredeti minőségétől függetlenül.
ULTRA HD x4
2160
1080 720 480
Full HD
SD
Full HD HD
640
18
1280
1920
3840
19
Felső kategóriás formaterv Vajon Ön hányszor gondol a tévéje formatervére? És valóban gondol rá? Mert mi igen. Minden nap. És megpróbálunk megfelelni a kihívásoknak. A kihívásoknak megfelelve próbáljuk a tévéinket úgy megálmodni, hogy azok az Ön stílusát kiegészítsék, tovább gondolják. Tisztában vagyunk vele, hogy milyen fontos szerepet játszik a személyes megítélés az otthonában legjobban illeszkedő tévé kiválasztásakor. Európai formatervező csapatunk a kreativitással, az egyedi anyagválasztással és az újdonságok iránti elkötelezettséggel alkotja meg televízióinkat, távvezérlőinket, illetve ügyel a felhasználói élményre, amely nem csak egyszerűen célszerű, de közben kellemes élményt is nyújt. És ez nem csak a mi véleményünk. Az évek során elnyert rangos díjaink bizonyítják törekvéseinket.
2009
20
2010
2011
2012
2013
2014
21
22
Vékonyság
Képernyő keret
Minél vékonyabbra készítjük tévéinket, annál harmonikusabban illeszkednek az otthon hangulatába. Sokszor a nem látható dolgok tesznek hozzá a legtöbbet a látványhoz.
A szokásos tévék képernyőinek kerete leginkább a festmények kereteihez hasonlóan erőteljes. A Philips keret nélküli képernyői teret adnak a képnek és kiemelik azt.
Talp
Anyagok
A Philips tévék talpa könnyedebbé és légiesebbé varázsolja a készüléket. Ezzel érjük el azt az eredményt, hogy minden részletében csodálatos tévék születhessenek.
Az eredeti és természetes anyagokkal, az összehangolt színválasztással, minőségi anyagok használatával a belső terekbe illeszkedő tévéket alkothatunk.
Android 4K Ultra HD LED TV Ultravékony Philips 8800 sorozat 3-oldalas Ambilight-tal Ultra HD fénysebességgel: A Philips 8800 sorozatú Ultra HD tévéje Ambilight-tal. Élvezze a kiemelkedő 4K felbontást és a villámgyors feldolgozási sebességet az Android erejével. A böngészés a Smart tévén még soha nem volt ennyire gyors és könnyű.
Vigyen fényt az életébe. Élje át. Éljen vele. • Az Ambilight örökre megváltoztatja, amit a tévékről gondol
Szerelem első látásra • Az ultrakeskeny képkeret még több teret ad a képnek.
Higgyen a szemének. Képminőség mesterfokon • 4K Ultra HD: eddig soha nem látott képfelbontás • Perfect Pixel Ultra HD—díjnyertes képfeldolgozó technológiánk
Szórakoztatás fénysebességgel • Google Play Store – a világ egy kattintásra • A dupla tunerrel egyszerre nézhet vagy vehet fel egynél több műsort
55”
55PUS8809/12
23
Android LED TV
Android LED TV
Pengevékony és fehér
Pengevékony
Philips 8200 sorozat 4-oldalas Ambilight-tal
Philips 8100 sorozat 4-oldalas Ambilight-tal
Öveket bekötni! A Philips 8200-as sorozata nem enged a tempóból. A gyors feldolgozási sebességű Android Smart tévé használata igazán könnyű. A pengevékony formaterv ugyanolyan gyorsnak néz ki, mint amilyen gyorsan működik.
Öveket bekötni! A Philips 8100-as sorozata nem enged a tempóból. Az Android erejének köszönhetően villámgyors feldolgozási sebességgel a Smart tévé használata igazán könnyű. A pengevékony formaterv ugyanolyan gyorsnak néz ki, mint amilyen gyorsan működik.
Ki mondta, hogy csak az angyalok ragyoghatnak? • 4-oldalas Ambilight: Képzelje el tévéjét ragyogó háttérfénnyel
Ki mondta, hogy csak az angyalok ragyoghatnak? • 4-oldalas Ambilight: Képzelje el tévéjét ragyogó háttérfénnyel
Szerelem első látásra • Pengevékony kialakítás: a modern formatervezés csúcsa • A friss világos színek modern hangulatot kölcsönöz
Szerelem első látásra
Higgyen a szemének. Képminőség mesterfokon
Higgyen a szemének. Képminőség mesterfokon
• Perfect Pixel HD—díjnyertes képfeldolgozó technológiánk
Szórakoztatás fénysebességgel • Google Play Store – a világ egy kattintásra • A dupla tunerrel egyszerre nézhet vagy vehet fel egynél több műsort
55”
48”
55PFS8209/12, 48PFS8209/12
24
• Pengevékony kialakítás: a modern formatervezés csúcsa
• Perfect Pixel Ultra HD—díjnyertes képfeldolgozó technológiánk • A 800 Hz PMR technológia a tökéletesen kifinomult mozgásmegjelenítéshez
Szórakoztatás fénysebességgel • Google Play Store – a világ egy kattintásra • A dupla tunerrel egyszerre nézhet vagy vehet fel egynél több műsort
55”
48”
55PFS8109/12, 48PFS8109/12
Smart 4K Ultra Smart Full HD HD LED TV LED TV Ultrakeskeny
Ultravékony
Philips 7800 sorozat 2-oldalas Ambilight-tal
Philips 7500 sorozat 2-oldalas Ambilight-tal
Ultra HD tévé önre szabva: A 4K Ultra HD Philips 7800-as sorozató tévéje. A sok-sok hasznos tulajdonság, hihetetlen 4K felbontással, Amibilight-tal, 3D-vel igazán megdolgoztatja az érzékszerveket, mindezt ultrakeskeny méretekkel.
A Philips 7500-as sorozatú Smart Full HD LED tévéje erőteljes hanggal rendelkezik a beépített vezeték nélküli mélyhangsugárzónak köszönhetően. A mélyhangokon túl a keret nélküli formaterv, a 3-oldalas Ambilight is tovább erősíti a képélményt.
Vigyen fényt az életébe. Élje át. Éljen vele.
Vigyen fényt az életébe. Élje át. Éljen vele.
• Az Ambilight örökre megváltoztatja, amit a tévékről gondol
Egy tévé, ami több, mint Smart. Gyönyörű. • Keret nélküli formaterv: kevesebb keret, több tévé • Felületkiképzés – egy tévé, amely ugyanolyan jól néz ki, mint amilyen kimagasló a minősége
Az élethűség új szintje: valóságnak fogja hinni
• Az Ambilight örökre megváltoztatja, amit a tévékről gondol
Egy tévé, ami több, mint Smart. Gyönyörű. • Keret nélküli formaterv: kevesebb keret, több tévé
Az élethűség új szintje: valóságnak fogja hinni • Vezeték nélküli mélyhangsugárzó: az utolérhetetlen hangminőség • Pixel Precise HD képfeldolgozás: ragyogó képminőség
• 4K Ultra HD: eddig sohasem látott képfelbontás
Kapcsolódás, kommunikáció, felvétel, megosztás • Internetes tévé, alkalmazások: több online tartalom, mint valaha • Wifi Miracast—jelenítse meg okostelefonjának képernyőjét a tévén
55”
49”
42”
55PUS7809/12, 49PUS7809/12, 42PUS7809/12
Kapcsolódás, kommunikáció, felvétel, megosztás • Smart TV: egy egész felfedezni való világ • MyRemote alkalmazás: igazán „Smart” módszer a tévé vezérlésére
65”
55”
47”
42”
65PFS7559/12, 55PFS7509/12, 47PFS7509/12, 42PFS7509/12
25
Smart Full HD LED TV Ultravékony Philips 7100 sorozat 2-oldalas Ambilight-tal A Philips 7100-as sorozatú Smart LED tévéje extrém keskeny képkerettel rendelkezik és a speciálisan kialakított élek biztosan megragadják a képzeletét. De a remek külső mögött több van: Ambilight, 3D, Skype és további lehetőségek várják. Vigyen fényt az életébe. Élje át. Éljen vele. • Az Ambilight örökre megváltoztatja, amit a tévékről gondol
Egy tévé, ami több, mint Smart. Gyönyörű. • Ultravékony vonalak teszik kellemessé a formát • Extrém vékony keret: a kiemelkedő képélmény alapja
Az élethűség új szintje: valóságnak fogja hinni • Pixel Precise HD képfeldolgozás: ragyogó képminőség
Kapcsolódás, kommunikáció, felvétel, megosztás • Smart TV: egy egész felfedezni való világ • MyRemote alkalmazás: igazán „Smart” módszer a tévé vezérlésére
55”
47”
42”
55PFS7109/12, 47PFS7109/12, 42PFS7109/12
26
Full HD LED TV Vékony Smart
Philips 6500 sorozat 2-oldalas Ambilight-tal Szurkoljon csapatának a Philips 6500-as sorozatú Ambilightos Smart Full HD LED tévéjével. Az izgalmas 3D képpel az élmény olyan, mintha valóban a pályán lenne. Az interneten elérheti a kedvenc sport alkalmazásait (és persze másokat is), így teljessé téve a Smart élményt. Vigyen fényt az életébe. Élje át. Éljen vele. • Az Ambilight örökre megváltoztatja, amit a tévékről gondol
Egy tévé, ami több, mint Smart. Gyönyörű. • Az ultrakeskeny képkeret több helyet biztosít a képnek
Szórakoztatás felső fokon • Pixel Precise HD képfeldolgozás: ragyogó képminőség • Digital Natural Motion technológia a kifinomult mozgásmegjelenítésért
Kapcsolódás, kommunikáció, felvétel, megosztás • Smart TV: egy egész felfedezni való világ • MyRemote alkalmazás: igazán „Smart” módszer a tévé vezérlésére
32”
32PFK6509/12
27
LED TV Smart Full HD
Philips 6300 sorozat 2-oldalas Ambilight-tal Formaterv, ami több, mint aminek látszik: A Philips 6300-as sorozatú Smart Full HD LED tévéje. A Pixel Plus HD képfeldolgozás biztosítja az éles, tiszta képet; az Ambilight és a keret nélküli kialakítás pedig a tévézés élményét új szintre emeli. Vigyen fényt az életébe. Élje át. Éljen vele. • Az Ambilight örökre megváltoztatja, amit a tévékről gondol
Egy tévé, ami több, mint Smart. Gyönyörű. • Keret nélküli formaterv: kevesebb keret, több tévé
Szórakoztatás felső fokon • Pixel Plus HD a csodálatos képminőségért • 200Hz PMR remek mozgóképmegjelenítés
Kapcsolódás, kommunikáció, felvétel, megosztás • Smart TV: egy egész felfedezni való világ • MyRemote alkalmazás: igazán „Smart” módszer a tévé vezérlésére
55”
47”
42”
55PFH6309/88, 47PFH6309/88, 42PFH6309/88
28
Full HD LED TV
Slim Full HD LED TV
Philips 5600 sorozat Smart TV
Philips 5500 sorozat Smart tévé
A formaterv, ami több, mint aminek látszik: A Philips 5609es sorozatú Smart Full HD LED tévéje. A Pixel Plus HD képfeldolgozás biztosítja az éles, tiszta képet; a keret nélküli kialakítás pedig a tévézés élményét új szintre emeli.
Használja ki az internetes tartalmakat — és Skype-oljon szeretteivel — a beépített Wifi-s Philips 5500-as sorozatú Smart Full HD LED tévéjével. Élvezze a tökéletesen tiszta, ragyogó színű képeket bármilyen forrásból a Pixel Plus HD képfeldolgozással.
55”
47”
42”
55PFH5609/88, 47PFH5609/88, 42PFH5609/88,
55”
48”
40”
32”
55PFH5509/88, 48PFH5509/88, 40PFH5509/88, 32PFH5509/88
Full HD LED TV
LED TV
Philips 4500 sorozat Smart tévé
Philips 4500 sorozat With Smart TV
Használja ki az internetes tartalmakat — és Skype-oljon szeretteivel — a beépített Wifi-s Philips 4500-as sorozatú Smart Full HD LED tévéjével. Élvezze a tökéletesen tiszta, ragyogó színű képeket bármilyen forrásból a Pixel Plus HD képfeldolgozással.
Használja ki az internetes tartalmakat — és Skype-oljon szeretteivel — a beépített Wifi-s Philips 4500-as sorozatú Smart LED tévéjével. Élvezze a tökéletesen tiszta, ragyogó színű képeket bármilyen forrásból a Pixel Plus HD képfeldolgozással.
50”
40”
50PFH4509/88, 40PFH4509/88
32”
32PHH4509/88
29
LED TV
Full HD LED TV
Philips 4300 sorozat Digital Crystal Clear technológiával
Philips 4300 sorozat Digital Crystal Clear technológiával
A család minden tagja élvezni fogja a Philips 4300-as sorozatú LED tévé részletdús, tiszta képét. A minimalista formaterv, a ragyogó képminőség és a remek hang ideális választássa teszi bármely szoba számára.
A család minden tagja élvezni fogja a Philips 4300-as sorozatú Full HD LED tévé részletdús, tiszta képét. A minimalista formaterv, a ragyogó képminőség és a remek hang ideális választássa teszi bármely szoba számára.
32”
50”
32PHH4309/88
40”
32”
50PFH4309/88, 40PFH4309/88, 32PFH4309/88
LED TV
Full HD LED TV
Philips 4100 sorozat Digital Crystal Clear technológiával
Philips 4100 sorozat Digital Crystal Clear technológiával
A család minden tagja élvezni fogja a Philips 4100-as sorozatú LED tévé részletdús, tiszta képét. A minimalista formaterv, a ragyogó képminőség és a remek hang ideális választássa teszi bármely szoba számára.
A család minden tagja élvezni fogja a Philips 4100-as sorozatú Full HD LED tévé részletdús, tiszta képét. A minimalista formaterv, a ragyogó képminőség és a remek hang ideális választássa teszi bármely szoba számára. 50PFH4109/88, 47PFH4109/88, 50” 40PFH4109/88, 47” 40” 32” 32PFH4109/88
32”
30
32PHH4109/88
Vékony LED TV Philips 5200 sorozat Digital Crystal Clear technológiával A tablet kompakt méreteit megközelítő Philips 5210-es sorozatú fehér LED tévéje dönthető alumínium talpat kapott, amely kellemes külalakúvá teszi és egyben praktikus falhasználói élményt nyújt, ahogy szobáról szobára viszi.
24”
24PHH5219/88 24PFK5219/12
PC-IN
Vékony LED TV Philips 4100 sorozat Digital Crystal Clear technológiával A család minden tagja élvezni fogja a Philips 4100-as sorozatú kisképernyős LED tévé részletdús, tiszta képét. A minimalista formaterv, a ragyogó képminőség és a remek hang ideális választása teszi bármely szoba számára.
28”
24”
22”
28PHH4109/88, 24PHH4109/88, 24PHK4109/12, 22PFH4109/88, 22PFK4109/12, 20PHH4109/88, 20” 20PHK4109/12
PC-IN
31
Termék áttekintés
Screen size
Ultra HD
Full HD
Ultra HD
Full HD
Full HD
Android rendszerű Smart TV
Android rendszerű Smart TV
Smart TV
Smart TV
Smart TV
8800
8100 / 8200
7800
7500
7100
55PUS8809/12
48PFS8109/12 - ezüst verzió 55PFS8109/12 - ezüst verzió 48PFS8209/12 - fehér verzió 55PFS8209/12 - fehér verzió
42PUS7809/12 49PUS7809/12 55PUS7809/12
42PFS7509/12 47PFS7509/12 55PFS7509/12 65PFS7559/12
42PFS7109/12 47PFS7109/12 55PFS7109/12
AMBILIGHT Megvilágított oldalak száma
Ambilight 3-oldalas
Ambilight 4-oldalas
Ambilight 2-oldalas
Ambilight 3-oldalas
Ambilight 2-oldalas
Játék és LoungeLight üzemmód
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Falszín adaptív
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Beépített Ambilight+hue
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
SMART TV ÉLMÉNYEK Processzor típus
Hatmagos
Négymagos
Négymagos
Kétmagos
Kétmagos
Android™ verzió
Android™ 4.2.2 (Jelly Bean)
Android™ 4.2.2 (Jelly Bean)
-
-
-
Google Play Store
Google Play Store
-
-
-
Google Chrome, Keresés, Hangutasításos keresés, Play Filmek, Play Zene, YouTube
Google Chrome, Keresés, Hangutasításos keresés, Play Filmek, Play Zene, YouTube
-
-
-
Smart TV alkalmazások
Smart TV alkalmazások
Smart TV alkalmazások
Smart TV alkalmazások
Smart TV alkalmazások
Spotify / YouTube™
Spotify / YouTube™
Spotify / YouTube™
Spotify / YouTube™
Spotify / YouTube™
Beépített
Beépített
Skype-ra felkészítve
Skype-ra felkészítve
Skype-ra felkészítve
Google Play Store Előre telepített Android™ szoftverek Smart TV funkciók Spotify* / YouTube™ Skype™ Skype, Twitter, Facebook Cloud TV és Cloud Explorer Interaktív TV (HbbTV) Wifi / DLNA Wifi Miracast™**
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Cloud TV és Cloud Explorer
Cloud TV és Cloud Explorer
Cloud TV és Cloud Explorer
Cloud TV és Cloud Explorer
Cloud TV és Cloud Explorer
HbbTV
HbbTV
HbbTV
HbbTV
HbbTV
Beépített Wifi / DLNA
Beépített Wifi / DLNA
Beépített Wifi / DLNA
Beépített Wifi / DLNA
Beépített Wifi / DLNA
Wifi Miracast™
Wifi Miracast™
Wifi Miracast™
Wifi Miracast™
Wifi Miracast™
MultiRoom kliens / kiszolgáló szerver
Igen / Igen
Igen / Igen
Igen / Igen
Igen / Igen
Igen / Igen
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Dupla tuner
Dupla tuner
-
-
-
Kézmozdulatos vezérlés
Kézmozdulatos vezérlés
-
-
Billentyűzet
Dupla tuner Kézmozdulatos vezérlés Távvezérlő (mutató, billentyűzet) Beépített intelligens kamera MyRemote alkalmazás Philips TV Remote alkalmazás
Mutató, Billentyűzet, Hang
Mutató, Billentyűzet, Hang
Billentyűzet
Mutató, Billentyűzet
Beépített intelligens kamera
Beépített intelligens kamera
-
-
-
MyRemote alkalmazás
MyRemote alkalmazás
MyRemote alkalmazás
MyRemote alkalmazás
MyRemote alkalmazás
Philips TV Remote alkalmazás
Philips TV Remote alkalmazás
-
-
-
Perfect Pixel Ultra HD
Perfect Pixel HD
Pixel Precise Ultra HD
Pixel Precise HD
Pixel Precise HD
Micro Dimming Pro
Micro Dimming Pro
Micro Dimming Pro
Micro Dimming Pro
Micro Dimming Pro
KÉPMINŐSÉG Képminőség rendszere Micro Dimming Perfect Motion Rate (PMR)
1000 Hz PMR Ultra
800 Hz PMR
600 Hz PMR Ultra
800 Hz PMR
600 Hz PMR
Digital/Perfect Natural Motion
Perfect Natural Motion
Perfect Natural Motion
Perfect Natural Motion
Perfect Natural Motion
Digital Natural Motion
Távolság érzékeny képminőség
Távolság érzékeny képminőség
-
-
-
Passzív 3D 2D - 3D átalakítás
3D 2D - 3D átalakítás 2 játékos teljesképernyős játékmód 3D szemüvegek
Aktív 3D
Aktív 3D
Passzív 3D
7509 - Passzív 3D / 7559 Aktív 3D
Prémium 2D - 3D átalakítás
Prémium 2D - 3D átalakítás
2D - 3D átalakítás
2D - 3D átalakítás
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
2x Aktív 3D
2x Aktív 3D
4x Passzív 3D
7509: 4x Passzív 3D, 7559: 2 x Aktív 3D
4x Passzív 3D
CSATLAKOZTATHATÓSÁG
USB
3 USB
3 USB
3 USB
2 USB
2 USB
HDMI / HDCP 2.2
4 HDMI / HDCP 2.2
4 HDMI / -
4 HDMI / HDCP 2.2
4 HDMI / -
4 HDMI / -
Digitális adások*
2x DVB-T/T2/C/S2
2x DVB-T/T2/C/S2
DVB-T/T2/C/S2
DVB-T/T2/C/S2
DVB-T/T2/C/S2
Alumínium sarokállvány
Alumínium sarokállvány
Zárt fémtalp
Nyitott talp; A 65‘‘ esetén sarok talp
Nyitott talp
Ultravékony
Penge
Ultravékony
Ultravékony
Ultravékony
Hangrendszer
30 W (2* 15 W), Ambi wOOx, HD Stereo
30 W (15 W + 2x 7.5 W) Ambi wOOx, HD Stereo
25 W (15 W + 10 W) Ambi wOOx
20 W (8 W+12 W) + Wireless Subwoofer 7559: 2x10 W + Wireless Subwoofer
20 W (8 W +12 W)
Energiaosztály
B
A+ (48˝), A++ (55˝)
A+
A+ (42˝), A++
A+, A++ (55˝)
FORMATERV
Talp Vékony / Ultravékony / Penge HANG ÉS ENERGIA
32
* Országonként változik ** A Miracast elérhetősége függ a használt eszköztől és az Android verziótól. *** Adásmegállítás és USB felvételhez szoftver frissítés szükséges. A szoftverfrissítés részleteivel kapcsolatban olvassa el a www.philips.com/TV honlapon a Support szakasz alattiakat.
Full HD
Full HD
Full HD
Full HD
HD / FHD
Smart TV
Smart TV
Smart TV
Smart TV
Smart TV
HD / FHD
HD / FHD
6500/6600
6300
5600
5500
4500
4100 / 4300
4100 SS
20PHH4109/88 24PHH4109/88 28PHH4109/88
32PFK6509/12 40PFS6609/12 48PFS6609/12 55PFS6609/12 65PFS6659/12
42PFH6309/88 47PFH6309/88 55PFH6309/88
42PFH5609/88 47PFH5609/88 55PFH5609/88
32PFH5509/88 40PFH5509/88 48PFH5509/88 55PFH5509/88
32PHH4509/88 40PFH4509/88 50PFH4509/88
32PHH4109/88 32PFH4109/88 40PFH4109/88 47PFH4109/88 50PFH4109/88 32PHH4309/88 32PFH4309/88 40PFH4309/88 50PFH4309/88
Ambilight 2-oldalas
Ambilight 2-oldalas
-
-
-
-
-
Igen
Igen
-
-
-
-
-
Igen
Igen
-
-
-
-
-
Igen
Igen
-
-
-
-
-
Kétmagos
Kétmagos
Kétmagos
Kétmagos
Kétmagos
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Smart TV alkalmazások
Smart TV alkalmazások
Smart TV alkalmazások
Smart TV alkalmazások
Smart TV alkalmazások
-
-
Spotify / YouTube™
Spotify / YouTube™
Spotify / YouTube™
Spotify / YouTube™
Spotify / YouTube™
-
-
Skype-ra felkészítve
Skype-ra felkészítve
Skype-ra felkészítve
Skype-ra felkészítve
Skype-ra felkészítve
-
-
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
-
-
Cloud TV és Cloud Explorer
Cloud TV és Cloud Explorer
Cloud TV és Cloud Explorer
Cloud TV és Cloud Explorer
Cloud TV és Cloud Explorer
-
-
HbbTV
HbbTV
HbbTV
HbbTV
HbbTV
-
-
Beépített Wifi / DLNA
Beépített Wifi / DLNA
Beépített Wifi / DLNA
Beépített Wifi / DLNA
Wifi-re felk. / DLNA
-
-
Wifi Miracast™
Wifi Miracast™
Wifi Miracast™
Wifi Miracast™
Wifi Miracast™
-
-
Igen / Igen
Igen / –
Igen / –
Igen / –
Igen / –
-
-
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel
Adásmegállítás, USB felvétel***
Adásmegállítás, USB felvétel***
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
MyRemote alkalmazás
MyRemote alkalmazás
MyRemote alkalmazás
MyRemote alkalmazás
MyRemote alkalmazás
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Digital Crystal Clear
Pixel Precise HD
Pixel Plus HD
Pixel Plus HD
Pixel Plus HD
Pixel Plus HD
Digital Crystal Clear
Micro Dimming Pro
Micro Dimming
Micro Dimming
Micro Dimming
Micro Dimming
-
-
400 Hz PMR
200 Hz PMR
200 Hz PMR
200 Hz PMR
200 Hz PMR
100 Hz PMR
100 Hz PMR
-
-
-
-
-
-
-
-
6509 - Passzív 3D / 6609 - Aktív 3D
Passzív 3D
-
-
-
-
-
2D - 3D átalakítás
2D - 3D átalakítás
-
-
-
-
-
Igen
Igen
-
-
-
-
-
6509: 4x Passzív 3D 6609/6659: 2 x Aktív 3D
4x Passzív 3D
-
-
-
-
-
Digital Natural Motion -
2 USB
2 USB
2 USB
2 USB
2 USB
1 USB
1 USB
3 HDMI / -
3 HDMI / -
3 HDMI / -
2 HDMI / -
2 HDMI / -
2 HDMI / -
1 HDMI / -
6509 - DVB-T/C/S2 / 6609 - DVB-T/T2/C/S2
DVB-T/C
DVB-T/C
DVB-T/C
DVB-T/C
DVB-T/C
DVB-T/C
Nyitott talp
Nyitott talp
Nyitott talp
Nyitott talp
-
-
Üveg talp
Ultravékony
-
Vékony
Vékony
Vékony
Vékony
-
20 W (8 W +12 W)
20 W (8 W +12 W)
A+ (32˝, 40˝), A++
A++
A++
A+ (32˝, 40˝) A++ (48˝, 55˝)
A++ (32˝), A+ (40˝)
A+, A (32˝ 4309)
A, A+ (28˝)
33
Kifejezések magyarázata 1000Hz PMR Ultra Semmi sem fogható a játékok, az eseménydús sportműsorok vagy a pörgős akciófilmek adrenalinnal teli izgalmához egy Ultra HD tévén. Ezért ezek a Philips tévék az 1000Hz Perfect Motion Rate Ultra technológiát tudhatják magukénak; és így minden igényt kielégítő Ultra HD felbontású mozgásmegjelenítésben lesz része. A pulzusa a műsor közben kicsit ugrálhat, a képen a mozgás semmi esetre sem.
100Hz Perfect Motion Rate Semmi sem fogható a játékok, az eseménydús sportműsorok vagy a pörgős akciófilmek adrenalinnal teli izgalmához. Ezért ezek a Philips tévék a 100Hz Perfect Motion Rate technológiát tudhatják magukénak; és így a mozgóképek tökéletesek lesznek. A pulzusa a műsor közben kicsit ugrálhat, a képen a mozgás semmi esetre sem. POWER Adapter
12 Volt tápadapter Csatlakoztassa tévéjét utazás közben is a 12 V-os tápadapterrel autójában, teherautóban, lakókocsiban, hajóban, vagy más 12 V-os áramforráshoz.
200Hz Perfect Motion Rate Semmi sem fogható a játékok, az eseménydús sportműsorok vagy a pörgős akciófilmek adrenalinnal teli izgalmához. Ezért ezek a Philips tévék a 200Hz Perfect Motion Rate technológiát tudhatják magukénak; és így a mozgóképek tökéletesek lesznek. A pulzusa a műsor közben kicsit ugrálhat, a képen a mozgás semmi esetre sem.
3D Élvezze a minőségi 3D megjelenítés kényelmét akár órákon át a passzív 3D technológiának köszönhetően. Bármely 2D tartalom átalakítása élettel teli 3D-be. A stílusos könnyű 3D-szemüvegek kényelmesek, és a használathoz nem igényelnek elemet.
400Hz Perfect Motion Rate Semmi sem fogható a játékok, az eseménydús sportműsorok vagy a pörgős akciófilmek adrenalinnal teli izgalmához. Ezért ezek a Philips tévék a 400Hz technológiát tudhatják magukénak; és így a mozgóképek tökéletesek lesznek. A pulzusa a műsor közben kicsit ugrálhat, a képen a mozgás semmi esetre sem.
400Hz
PMR ULTRA
400Hz PMR Ultra Semmi sem fogható a játékok, az eseménydús sportműsorok vagy a pörgős akciófilmek adrenalinnal teli izgalmához egy Ultra HD tévén. Ezért ezek a Philips tévék a 400Hz Perfect Motion Rate Ultra technológiát tudhatják magukénak; és így a mozgóképek kidolgozottak lesznek. A pulzusa a műsor közben kicsit ugrálhat, a képen a mozgás semmi esetre sem.
34
4K Ultra HD felbontás Nézze a megszokott Full HD felbontás négyszeresével a tévét! A 3840 × 2160 képpont olyan minőségű és olyan élethű képet nyújt mint egy ablak a valóságra.
600Hz Perfect Motion Rate Semmi sem fogható a játékok, az eseménydús sportműsorok vagy a pörgős akciófilmek adrenalinnal teli izgalmához. Ezért ezek a Philips tévék a 600Hz Perfect Motion Rate technológiát tudhatják magukénak; és így finoman kidolgozott mozgóképet nyújtanak. A pulzusa a műsor közben kicsit ugrálhat, a képen a mozgás semmi esetre sem.
600Hz PMR Ultra Semmi sem fogható a játékok, az eseménydús sportműsorok vagy a pörgős akciófilmek adrenalinnal teli izgalmához egy Ultra HD tévén. Ezért ezek a Philips tévék a 600Hz Perfect Motion Rate Ultra technológiát tudhatják magukénak; és így az Ultra HD felbontásban is kifinomult mozgásmegjelenítésben lesz része. A pulzusa a műsor közben kicsit ugrálhat, a képen a mozgás semmi esetre sem.
800Hz Perfect Motion Rate Semmi sem fogható a játékok, az eseménydús sportműsorok vagy a pörgős akciófilmek adrenalinnal teli izgalmához. Ezért ezek a Philips tévék a 800Hz Perfect Motion Rate; technológiát tudhatják magukénak; és így a legjobb mozgóképes megjelenítésben lesz része. A pulzusa a műsor közben kicsit ugrálhat, a képen a mozgás semmi esetre sem. Elrejthető alumínium talp A kisképernyős tévék előnye a hordozhatóság. De miért kellene feláldozni a stílust a funkció oltárán? Ez a stílusos talp egy képkerethez hasonlóan kihajtható, hogy a pultra tehesse a tévét, vagy behajtható a falra akasztáshoz.
Ambilight Az Ambilight örökre megváltoztatja, amit a tévékről gondol. A lakását már otthonná varázsolta, miért ne választana egy olyan tévét, ami ahhoz illeszkedően kellemes és hívogató? A Philips egyedi Ambilight technológiája a képernyőt sokkal szélesebbé - és a tévézési élményt elmélyültebbé - teszi a tévé háta mögött 2-, 3-, vagy 4-oldalon kivetített ragyogással. A színek, a fények és az izgalmak túllépnek a képernyőn és felfokozzák a tévézési élményeket a nappaliban. Eredeti alapanyagok: Alumínium Az otthona tükrözi a stílusát. A tervezőink által finom érzékkel válogatott színek és felületkiképzések az eredeti minőségi alapanyagokkal kiegészítve olyan tévét hoztak létre, amely harmonikusan illeszkedik az otthonába.
Cloud Explorer A Cloud Explorer a tartalmak megosztását könnyűvé teszi a
Dropbox fiókjának megjelenítésével a tévén. Nézzen bármilyen tartalmat a tévén, amit az interneten tárolt. Ossza meg másokkal is az örömöt! A megosztott Dropbox fiókot barátai és a családja is élvezheti a világon bárhol.
Digital Crystal Clear A bármilyen forrásból származó, a természetet ábrázoló tartalmakhoz a Philips megalkotta a Digital Crystal Clear technológiát. Akár a kedvenc szappanoperáját, vagy a híreket nézi, vagy a barátaival néz filmeket az optimális kontraszt, a szín, a tiszta kép és a kontraszt mindig elérhető.
Digital Natural Motion Ha imádja az akciófilmeket, a sportműsorokat, de kizárólag a legjobb minőség felel meg. A Digital Natural Motion a Philips díjnyertes mozgásjavító technológiája, amely kiszűri az akadozó képet és tökéletes képélességet és a legjobb mozgókép megjelenítést nyújt.
Kétmagos processzor A kétmagos processzor a gyors „Smart” funkciókért felel. A kétmagos processzorral szerelt Philips Smart tévék funkciói gyorsak és kézenfekvően használhatók. Gyorsítják a párhuzamosan használt programok sebességét, így videotelefonálhat, chatelhet és tévét is nézhet akár egyszerre is a TV készülékén. Extrém keskeny képernyőkeret A jó formaterv egy szimfónia. Vegyük például a precízen megmunkált szélcsiszolt alumíniumból készült képernyőkeretet, a polírozott fém élkidolgozást, amely annyira diszkrét, hogy pengeéles vonalakkal keríti körbe a képernyőt, és a legtökéletesebb képélményt nyújtja. Keret nélküli formaterv Vékony. Minimalista. Diszkrét. A Keret nélküli megoldásunk egy magas minőségű anyagokból csodálatosan megalkotott üvegből és ultravékony alumínium borításból áll. A keret minimális. Az élmény maximális.
Full HD LED tévé Igenis a képminőség számít. A szokásos HD tévék megadják a minőséget, de önnek ennél több jár. képzelje el a tűéles részleteket a hihetetlen kontrasztot, a valósághű színeket.
Google Play™ alkalmazás bolt Mint egy gyerek a cukorkaboltban. Fedezze fel az alkalmazások, játékok színes választékát és a Google Play™boltjából letölthető más alkalmazásokat, mint pl. a Chrome™ böngésző, YouTube™, Google Maps™, stb… az Android™ tévén. INTEGRATED Smart Camera
Beépített intelligens kamera Látszom, nem látszom! A Philips intelligens kamerája diszkréten megbújik a tévé keretében alul, így nem zavarja a tévé elegáns külalakját. Skype használatakor vagy kézmozdulatos vezérlésnél a távvezérlő egyetlen gombnyomására előbukkan.
Billentyűzetes, egérmutatós távvezérlő Az alapjaitól átdolgozott intuitív távvezérlőnk minden szokásos funkcióval rendelkezik (kurzor, hangerő, gyorsgombok). Az OK gomb nyomva tartásával pedig elérheti az egyszerű navigációt is. Az egérmutató pont úgy működik, mint egy egér esetén, kattinthat, görgethet a képernyőn. A távvezérlő hátoldalán pedig teljes billentyűzet várja, amellyel a szövegbevitel a legkényelmesebb. A legjobb pedig az, hogy gyorsulásmérővel is fel van szerelve, amivel érzékeli a helyzetét és Ön anélkül billentyűzhet szöveget, hogy közben véletlenül csatornát váltana.
LED tévé LED háttérvilágítással alacsony szinten tarthatja az áramköltségeket, elegáns formatervet kap és nagy fényerőt, kontrasztot és erőteljes színeket élvezhet a készülékkel. Modern sarokállvány Egy új tévé tervezése során a csapatunk minden oldalról átgondolja a lehetőségeket legyen szó technológiáról vagy formatervről. A sarokállványnál az vezérelt bennünket, hogy a tévé alatti térben biztosítsunk helyet, éppen ahol a megszokott állványok a legtöbb helyet foglalják, ezzel még magával ragadóbb képélményt nyújtva. Milyen hatást értünk el? Megalkottuk a tévét, amely magabiztosan áll a jövő kihívásai elé. Modern nyitott talp fehérben Egész biztos, hogy Ön is egy olyan tévét szeretne a magáénak tudni, amely pontosan olyan jól néz ki, mint amilyen kitűnő minőségű. Ezért a formatervezés során a nyitott talpat izgalmas fehér, fémlappal borított keretbe helyeztük, amely minden kortárs otthonban megtalálja a méltó helyét. MULTIROOM WATCHING CLIENT TV
Multiroom kliens szoftver Többszörözze meg az élmények számát! Hozzon létre egy otthoni hálózatot, amellyel a Philips kiszolgáló tévétől eredő jelet bármelyik helyiségből tudja nézni. Csatlakoztatás után a digitális adásokat és felvételeket a kiszolgáló tévéről a kliens tévén tudja megtekinteni, ráadásul vezetékek használata, vagy több előfizetés megrendelése nélkül. MULTIROOM WATCHING
SERVER TV & CLIENT TV
Multiroom kliens és kiszolgáló Szabaduljon meg a tradicionális műsorszolgáltatói modelltől. a Philips Smart tévéjét szerverként használva csatlakozhat más tévékhez azonos Wifi hálózaton. Csatlakozás után megoszthatja a digitális adásokat és felvételeket erről a tévéről a kliens tévére, mindezt vezetékek használata, vagy több előfizetés megrendelése nélkül.
MyRemote APP
MyRemote Vezérelje Philips tévéjét közvetlenül az okoseszközéről. A MyRemote App alkalmazással most mindennél könnyebb a tartalommegosztás az okoseszközéről a tévéjére (SimplyShare). Vagy húzza át a tévén látott digitális adást a tabletjére (Wi-Fi
Smart Screen), vagy maradjon naprakész a TV Program Guide-nak köszönhetően, amellyel kiválaszthatja kedvenc műsorát. Nyitott talp Egy modern, finom vonalakkal rajzolt tévé olyan talpon kell álljon, amely az átlag fölé emeli. A Philips tévé formatervező csapata megalkotta ezt az egyedi nyitott talpat, amely csodálatosan belesimul az otthon design-jába. Adásmegállítás és USB felvétel Jól esne egy kis szünet és később folytatná tovább a tévézést? Az adásmegállítás funkcióval többet nem kell várnia a reklámok végére (vagy megnézni azokat). Legszívesebben felvenné az élő digitális adást és egy más alkalommal élvezné azt? Használja a műsortervező funkciót a kedvenc programja megtalálásához és felvételéhez. Egy USB-memória egyszerű csatlakoztatásával könnyedén rögzíthető.
PC-IN Számítógép bemenet (VGA) Használja tévéjét monitorként. A VGA-vezetékkel csatlakoztatva már kezdhet is.
PerfectPixel HD ENGINE
Perfect Pixel HD Díjnyertes technológiai alapokra építve a nagyfelbontású képminőséget további szintre emeltük. Akár a játékok izgalmát szereti, akár a filmnézős esték a kedvencei a Philips Perfect Pixel HD technológia utolérhetetlen képtisztaságot nyújt. Gazdagabb színek, sötétebb feketék, világosabb fehérek, minden részlet fontos szemkápráztatóan tökéletes. PerfectPixel ULTRA HD ENGINE
Perfect Pixel Ultra HD Díjnyertes technológiai alapokra építve a nagyfelbontású képminőséget további szintre emeltük. A képfeldolgozási algoritmus az Ultra Pixel HD technológiával minden bejövő jelet a legjobb Ultra HD felbontásúvá varázsolja a képernyőn. Az eredménye ennek pedig az, hogy akár internetes videók, akár eredeti Ultra HD tartalmat néz, a Philips Ultra HD felbontása utolérhetetlen.
Pixel Precise HD A Philips Pixel Precise HD Engine a nagyvilágot hozza el önnek. Tapasztalja meg a kedvenc természeti csatornáit élettel teli színekben. Színekben tobzódva, a sötétebb feketéknek és a fényesebb fehéreknek köszönhető kontrasztos képekkel új világokat fedezhet fel anélkül, hogy elhagyná a kanapét.
PixelPreciseHD Pixel Precise HD A Philips Pixel Precise HD Engine a nagyvilágot hozza el önnek. Színekben tobzódva, a sötétebb feketéknek és a fényesebb fehéreknek köszönhető kontrasztos képekkel új világokat fedezhet fel anélkül, hogy elhagyná a kanapét. PixelPrecise ULTRA HD
Pixel Precise Ultra HD A Philips Ultra Pixel Precise Engine a nagyvilágot hozza el önnek döbbenetes, a legnagyobb lehetséges 4K Ultra HD felbontásban. Élje át kedvenc akciófilmeit a színekben tobzódva, a sötétebb feketéknek és a fényesebb fehéreknek köszönhető kontrasztos képekkel. A kép olyannyira élethű lesz, hogy azt hiszi el is utazott... anélkül, hogy elhagyná a kanapét. Hordozható formaterv Stílusos és kis helyigényű. A kisképernyős tévéjével bárhol nézheti kedvenc műsorait, legyen szó a konyháról, vagy figyeljen a hírekre miközben a garázsban tölti az idejét, illetve sütögetés közben is képben maradhat csapata szereplését tekintve. Egy ilyen hordozható tévé megérdemli, hogy az izgalmak közelében maradjon.
QuadCore Négymagos processzor A 4K Ultra HD képekhez használt négymagos processzor a gyors „Smart” funkciókért felel. A négymagos processzor teljesítménye a tévé minden funkciójára gyorsító hatással van. Ezzel érhető el a remek 4K Ultra HD felbontás jelforrástól függetlenül, így a legjobb képminőségben videotelefonálhat tévét nézhet és chatelhet akár egyszerre is az Ultra HD tévéjén.
Beszéljen a távvezérlőbe és az eredmény máris megjelenik a képernyőn. Igazán okos megoldás!
Skype™ videohívások* Adjon egy további dimenziót a hívásaihoz és ossza meg élményeit azokkal, akik számítanak önnek, bármerre is legyenek a világban. a Skype-pal a tévéről indíthat hang és videohívásokat a nappaliból. Csatlakoztassa a külön megvásárolható Philips tévékamerát (PTA317) a tévéhez és élvezze a kitűnő video- és hangminőséget a kanapéja kényelméből.
Cloud TV &EXPLORER Smart alkalmazások, Cloud TV* és Explorer Képzelje el, hogy a tévén használható okos alkalmazások száma folyamatosan növekszik. A Youtube-ot, zenei vagy filmlejátszós app-okat, vagy hasonlókat adhat a kezdőképernyőjéhez. Ennél is több kell? Fedezze fel a Cloud TV-t! Több száz prémium nemzetközi csatornával igen tág határok között találhat magának kedvencet, amin a legjobb műsorokat nézheti meg vagy felfedezheti mi az újdonság a világ másik oldalán. A Cloud Explorer-rel elérheti (és megoszthatja) Dropbox fiókjában a kedvenc képeit, videóit a nagyképernyőn.
Smart TV Fedezze fel a szokásos tévézésen túlmutató Smart lehetőségeket! Válasszon filmeket, játékokat az internetes kölcsönzőkből. Nézzen vissza elmulasztott adásokat és élvezze az egyre növekvő mennyiségű lehetőségekben rejtőző izgalmakat, mint például Youtube. Tartsa a kapcsolatot családtagjaival és barátaival a Skype-pal, a Facebook-on és Twitter-en.
a focimeccset is megnézheti—akár egyszerre is. A dupla felvételkészítési lehetőséggel egy műsor felvétele közben egy másikat is felvehet, így mindig lesz valami izgalmas, amit később megnézhet. Ultra keskeny képernyőkeret A szokásos tévék képernyőinek kerete leginkább a festmények kereteihez hasonlóan erőteljes. A Philips keret nélküli képernyői teret adnak a képnek és kiemelik azt.
UltraSlim Ultravékony forma Kecses. Modern. Finoman hangolt. Precíz. Ez a Philips ultravékony formaterve. Hihetetlen, hogy egy ennyire keskeny és légies dolog ekkor hatást váltson ki az emberekből, bár mégsem lehet meglepő annak tudatában, hogy mennyire kihangsúlyozza az otthona design-ját.
USB USB (fotók, zene, videók) Ossza meg az élményeket! Csatlakoztassa USB-memóriáját, fényképezőgépét, mp3 lejátszóját, vagy más multimédiás eszközét a tévé USB aljzatához a fotók, videók és zene képernyőn történő böngészésével. Wi-Fi Miracast™ Jelenítse meg okoseszközének képernyőjét a tévén és ossza meg a tartalmakat barátaival, családjával a tévén. Fotók, videók, játékok és minden más megjelenítése okostelefonjáról vagy tabletjéről a nagyképernyőn egyetlen gombnyomással.
Wifi-re felkészítve A külön megvásárolható (PTA128) USB adapterrel az otthoni hálózathoz való csatlakozás könnyű és problémamentes, így azonnal elérheti a tartalmak világát vagy megoszthatja a saját életét mással.
Dupla tuner Soha többet nem kell harcolni, hogy ki melyik műsort nézze. A dupla tuneres tévével kedvenc sorozatait és
RazorSlim Pixel Plus HD Semmi sem fogható ahhoz, mint amikor végre elmerülhet a kedvenc filmében vagy dukumentumműsorában. Akár internetes videókat, akár DVD tartalmat néz, a Philips Pixel Plus HD technológia a világosabb fehéreknek és sötétebb feketéknek köszönhetően a legélethűbb látványt nyújtja.
PixelPlus ULTRA HD Pixel Plus Ultra HD Tapasztalja meg az Ultra HD felbontás tűéles képét a Philips-től. Élvezze kedvenc akciófilmeit, sporteseményeit hihetetlen 4K Ultra HD felbontásban. Akár internetes videókat, akár DVD tartalmat néz, a Philips Pixel Plus Ultra HD technológia a világosabb fehéreknek és sötétebb feketéknek köszönhetően a legnagyobb felbontást nyújtja.
Pengevékony forma Néha a kevesebb több. Főleg, amikor a tévé vékonyságáról van szó. Éppen ezért a Philips pengevékony tévéi a lehető legvékonyabb, legkarcsúbb oldaléllel rendelkeznek. Bizonyos szögekből szemlélve szinte láthatatlan…de mégis elsőként vívja ki a szobába lépők megbecsülését. Távvezérlő egérmutatóval és hangutasításos vezérléssel A tévé vezérlése még soha nem volt ilyen izgalmas. A magától értetődően használható távvezérlőnk minden megszokott funkcióval rendelkezik, mint pl. gyorsgombok, egér funkciók és billentyűzet a hátoldalon…de van még egy kis extra. Hangerőcsökkentés? Akár egy egyszerű kézmozdulattal megoldható (távvezérlő használata nélkül). A beépített kamera felismeri a mozdulatot és elvégzi a feladatot. Nincs kedve használni a billentyűzetet?
TV ügyfélszolgálat információ és segítség
(06 1) 700 8151 Hétfő–péntek 9:00–17:00 www.philips.com/support
© 2014 TP Vision Europe B.V. Minden jog fenntartva. A változtatások és hibák joga fenntartva. TP Vision Europe B.V. Prins Bernhardplein 200, 1097 JB Amsterdam, Hollandia
35
www.philips.com