Tóth Icó: „Minden anyuka meggyógyul” „… Azt írom le, hogyan nyertem lelki erőt, újra és újra. Ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy bárkivel bármi jön szembe, erőt és békét nyújtson, mert ez nagyon fontos! Egy csúnya betegséget diagnosztizáltak nálam. A semmiből villámcsapásként ért minket, olyan gyorsan jött a gyermekáldás után, hogy az elején fel sem fogtam, mibe keveredtem, s nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. A folyamat még nem ért véget, de rengeteg dolgon mentem át, és sokat tanultam. Béke és hála él a szívemben!” „… Minden embernek van saját problémája. Egyedül éreztem magam, és dühös voltam, hogy ne mértem, miért történt így, pedig én vigyáztam, és egészségesen éltem, és boldog voltam. Sokat sírtam, és azt éreztem, valami nem jó. Valami nem stimmel. Persze nyugtattak, hogy a szülés miatt a hormonjaim működnek máshogy, és túl érzékeny vagyokpedig igazi megérzések voltak, intuíciók, amelyekre hallgatni kell! Félelemmel teli izgalommal toporogtam az első lépcsőfokon, nem hogy azt nem láttam, hogy még hány fok van felette, de azt sem tudtam igazán, mi történik velem. Sodródtam. Nem
gondoltam arra, hogy elestem és fel kell állnom. Aztán muszáj volt továbblépdelnem a lépcsőn, minden fog egyrészt nehéz volt, másrészt hozott valamit, tanított engem, és teszi ezt ma is. Emberekkel találkozom, információkat kapok, érzések születnek bennem, megfogalmazok dolgokat. Ezeket érzékelhetik itt az írás folyamán. Amikor elkezdtem ezt a könyvet, már meg voltam győződve arról, hogy nem írom le a naplómat, inkább átfogalmazom, átírom. De nem erre ösztönöztek. A barátaim kérték, írjam meg. Kell, hogy más is tudja, hogyan és mi történt, mi zajlik egy emberben ilyenkor.” Nem ijesztgetni akarok! Nem okoskodni akarok! Nem felfedezni akarok! Nem akarok! Csak segíteni szeretnék, erőt adni, és megmutatni, megtanítani, hogyan lehet ezt könnyebben megélni! Így arra kérlek, kedves olvasó, aki érdeklődsz, vagy éppen hasonló helyzetet élsz át, csak akkor olvasd, ha elfogadod tőlem, hogy ez egy pozitív könyv! Erőt adó, szerethető, segítő! A te segítőd, azért, mert akár végigolvasod, akár belebelekukkantasz, egy mély lélegzettel elengeded a rosszat, és csak a szép érzés marad meg benned. Az, hogy békével, hálával, szeretettel minden elérhető!
Egy hirtelen jött méhnyakrák történetét kezdem neked elmesélni…” „… Beszélgettem én sok mindenkivel. Akik szültek, nem szültek, jó részük átesett vagy fagyasztáson, vagy szépészeti műtéten. Bosszantónak éreztem, hogy erről miért nem tudtam. Nők vagyunk, és fogalmunk sincs, mi megy, vagy éppen mi mehet végbe a testünkben, hogy lehet megelőzni, hogyan lehet odafigyelni?! Mikor a védőnő jött, elmagyarázta, hogy ez a rák előfutára, nem egy seb, amit nagyon gyorsan ki kellett kezelni. „ „… Szerdán mentünk orvoshoz. Egy óra várakozás után végre bejutottunk. Lemondta, hogy a fagyasztás egyáltalán nem fáj… öt perc az egész. Aztán kéthetente kontroll. (Sajnos legbelül el sem hittem, hogy nekem ez ilyen könnyen mehet) Mikor felfeküdtem, és elkezdte volna a beavatkozást, megkérdezte: Mikor látta Sz. doktor úr utoljára? Itt már Krisszel mindketten tudtuk: Valami nagyon nem jó! - Hat hete -válaszoltam. Sajnálja, de nem tudja megcsinálni a fagyasztást, mert
nagyon nagy a seb. És igen csúnya, szerinte itt nagy baj van! Felöltöztem, leültünk. Azt mondta, műteni kell és szövettanra küldeni. Végül is szinte kimondta: rákos.” 2011. december 1., csütörtök „…Kedden voltunk Dr. M-nél. A műtét háromórás lesz, nehéz lesz nekem is, és neki is. Ez egy Wertheim- műtét lesz. Ezt a méhnyakrák gyógyítására csak néhány helyen végzik az országban. Ennek a műtétnek az a célja, hogy eltávolítsa azokat a szerveket, amelyeket megtámadhat a betegség. Tíz napig fekszem bent a kórházban, vérre lesz szükségem, és nagyon nehéz lesz! … Krisszel együtt sírtunk a kocsiban, a Mamut parkolójában, egymás mellett ülve, 2011. december elsején, mikor az életünk egy hatalmas fordulatot vett! Ez a kettőnk feladata! A kettőnké! Akkor még azt gondoltuk, hogy küzdenünk kell, és megküzdünk, de nem így lett. Rájöttünk, és később meg is erősítették, hogy nem szabad küzdeni. A küzdelem harc, és a harc mindig veszteséggel jár! Végig kell vinni a feladatot, amit kaptunk valamiért! Békével, szeretettel, hálával! Az orvos azt is elmondta, hogy csak akkor tud megműteni, ha legalább öt ember ad A+ vért. Így mozgósítottunk, akit
csak lehetett, anyáék is telefonáltak mindenfelé. Sokan ekkor tudták meg, mi a helyzet velünk. Rengetegen jelentkeztek, Békéscsabán irányított véradást szerveztek a barátaim, és Pesten is sokan elmentek, olyanok is, akiket nem is ismerek! Így látatlanban is köszönöm nekik, Nektek, az éltemet jelentette! Szerda a kérdéses időpont a műtétre. Krisz küzd az időpontért, mert most nincs befogadó kórház…”
„… Tegnap lovagolt először Jázmin, Rézin. Fantasztikus volt látni őt, nagyon tetszett neki. Kobakban és lovaglócsizmában volt. Büszke voltam rá! Este melléfeküdtem, és mondtam neki, hogy egy hosszabb időre elmegyek, tízet kell aludnia, és jövök. Ő erre azt kérdezte: - Minden anyuka meggyógyul? - Igen- válaszoltam-, minden anyuka meggyógyul!s ezzel nyugodott meg a kis lelke! Közben szorított a sírás, de tudtam, hogy nem veheti észre. Én vagyok a nagy, erős anyukája!”
„…Ezzel a könyvvel is azt szeretném, ha mi, NŐK jobban ismernénk magunkat, és igazán tisztelnénk azt, ami bennünk történik, figyelnénk magunkat, a jeleket, a jelek előtt rendszeresen szűrésekre járnánk, ismernénk a lehetőségeinket, a védőoltást, még időben. Sok mindenre megtanított engem a betegségem. Mi, NŐK tesszük a dolgunkat, neveljük a gyerekeket, szeretjük a férjünket, visszük a háztartást, s nincs idő magunkra. Rohanunk, és főzünk, dolgozunk és takarítunk, sok-sok időhiánnyal. Tudom, mert édesanya vagyok, de STOP! Meg kell állni néha! Nem picikét, nem egy percet, egy pillanatot! Időt! Ugyanúgy szeretnek attól, sőt! Feltöltődünk, és még szerethetőbbekké válunk! Figyelnünk kell a testünkre-, lelkünkre, és időt kell szakítanunk magunkra! Így, kérlek, Kedves Leendő Anyuka, kedves Édesanya, figyelj magadra! Nagyon fontos vagy! Nagyon fontos vagy ebben az életben! Legszebb dolgot kaptuk a Jóistentől, a méhünket, amely egy csodát alkot, vigyázzunk rá, tiszteljük… önmagunkat is! Mert nagyon fontosak vagyunk!
A feleség, az anya, a barát, a nő! Én most értettem meg, mennyire fontos vagyok! Most értettem meg azt is, mennyire nem figyeltem magamat, magamra!”
„…Küzdeni nem szabad! A küzdelem egy harc! A harc mindig veszteséggel jár! Az igaz eszköz egy betegségben IS a szeretet, a hála, a békésség érzése! Elfogadni és megtanulni azt, amire tanít! Ekkor rendbe jön minden!” Életem legfontosabb szavai, mondanivalója! Ez a pár mondat rengeteget jelent nekem!” „… Piszkosul erősnek kell lenni, és piszkosul nehéz! Tudom, nemcsak nekem. Krissznek is, anyáéknak is. Bele sem merek gondolni, hogy fordított helyzetben mit élnék át! Krisz tökéletes társ, csodálatos ember és csodálatos apuka. Szépen rendezi a dolgokat otthon! Szerintem nem sok férfi tenné azt, amit ő, kitartóan és szeretettel! Ő a földi segítőm…” „…Korábban az életemet csak 30 éves koromig tudtam elképzelni. Utána egyszerűen nem láttam semmit! Ez mindig zavart. Nem tudtam elképzelni, hogy lesznek gyermekeim, nem is álmodoztam róla. Tudtam, hogy szeretnék gyereket,
de a 30. év olyan volt, mint egy nagy STOP. Eszembe jutott ez, és most zavar igazán! Nem úgy kell elképzelni, hogy addig mindent tudtam, hogyan lesz. Inkább olyan, mintha az érzéseimmel 30-ig éreztem volna, utána sötét, semmi. Még leírni is riasztó. Tegnap jól átgondoltam mindezt. Szerintem ez nem azt jelenti, hogy onnan nincs létezés! Ez nem a vég! Ez egy válaszút! Itt az én választásom van! Nyílik egy új út, és ÉN AZ ÉLETET VÁLASZTOM! Úgy érzem, rengeteg erőre van szükségem, ezért fontos a Pránanadi nekem. Erő, energia, béke kell! És… sok-sok szeretet!” 2012.január 13. péntek: „… Beszélgettem az orvosommal telefonon. Ő azt sugallta, hogy nem jó a sugár, mert sok mindet tönkretesz belül. Ha egészséges, fiatal nőként szeretnék élni, akkor ne tegyem. Több kárt okozna, tekintettel az utóéletemre. Talán egy erősebb kemoterápia lenne a legjobb. Nekünk kell dönteni! Három dolog közül választhatunk: - semmilyen kezelés - csak kemó - kemó+ sugár Az egész dolog kiújulhat. Ha találkozunk vele, elmondja a pró és kontra érveket, és majd mi döntünk! Mi döntünk! A mi
felelősségünk! Az életemről! Hogy életben maradok-e! A mi döntésünk! Egész nap visszacsengnek a szavak, a mondatok, rengeteg kérdést ébresztve bennem, nagy félelemmel! 2012. február 22. csütörtök „… Elbúcsúzom a petefészkemtől! Mikor a méhemet kivették, persze rossz volt, de a nőiességemet nem érintette annyira meg, vagyis másképpen! Azt úgy éltem meg, hogy elvesznek valamit, aminek az igazi erejét, nagyságát abba na pillanatban értettem meg, mikor vége lett!Azt éreztem, hogy sajnálom, szerettem és tisztelem a létét, a munkáját, amit értünk tett! De a petefészkemnél más… kilövik! Leállítják, amit nem akarok! Igazán mélyen érint, úgy érzem, szükségem lenne rá, még működnie kell! Buta hasonlat, de így írom le: - A méhem olyan volt, mint egy idős nagymama, aki már menne innen, akinek elég volt, elvégezte a dolgát, meghal. Elfogadom. -A petefészkem egy fiatal nő, akinek még dolga van, akinek élnie kell!!! De meghal. A petefészkem, a hősöm, aki túlélte ,akit el kell engednem…! :( „
„… Az első MRI- eredményem (2012.június 11.) nagyon szép lett. Hálát éreztem, sok-sok nyugodt, békés hálát. Néztem az eget, és a lelkemet elöntötte valamiféle bizalom, valami jó dolog, mert tudtam, hogy szeretnek, és segítenek nekem! Felmentem a hosszú lépcsőn, és már lefelé tartok. Nem számolom a lépcsőfokokat, az idő segít könnyíteni a lépteim, könnyebben jár a lábam lefelé! Az nem számít már, hogy milyen volt felfelé menni, csak az a fontos, hogy amit az úton tanultam meg, azt magammal viszem tovább. ne legyünk dühösek, mérgesek, idegesek, vagy épp csalódottak, ha nagy baj történik velünk! Álljunk meg, és tegyük fel a kérdést, mit tanulhatok ebből?! Minden van valamiért, és mindig egy jobbért! De ez csak akkor van így, ha türelemmel, szeretettel, békével és hálával éljük meg! Tudom! És azt is, hogy nehéz! Láthatod, én is átmentem rajta. De nem küzdöttem! Tanultam! S most itt vagyok, és tudom, hogy élni akarok, mert az élet szép!” „… Tehát kedves Olvasó! Ha nem azért olvasod ezt a könyvecskét, mert benne vagy a sűrűjében, hanem mert
valaki olyan miatt teszed, aki jelentős szerepet tölt be az életedben, akkor ilyen apró dolgokkal tudathatod vele, hogy sokat gondolsz rá és fontos neked! Ez nagymértékben hozzájárul a gyógyulásához! Ha csak abba gondolunk bele, hogy az élni akarás már több mint fél siker! S ezt az élni akarást akkor ’akarja’, ha szeretve van, és ha szerethet!” Betty leveléből: „… Iszonyat erős voltál (vagy), és azon gondolkodtam, mitől van ennyi erőd, hogy bírod ezt végigcsinálni. Nagyon-nagyon tisztellek és becsülöm ezt benned, és nagyon büszke vagyok Rád! Ezzel, hogy Te ezt így végigcsináltad, rengeteg erőt adtál, mert nagyon jó és pozitív példa vagy előttem, hogy egy betegséget így is meg lehet élni!” Gitta leveléből: „… Este, amikor lefeküdtek a gyerekek, leültünk a konyhában a kandalló elé. Pizsamában, takaróval, teával. Mint a filmekben. Sokat beszélgettünk, minden érdekelt, a legapróbb részletekig. És nem volt tabu, bármit kérdezhettem, Icó mindenre felelt! A mi kapcsolatunk ilyen volt mindig. Mégis a legmeghatározóbb ezen az estén az volt, ahogyan Krisztián mesélt. Még soha előtte nem beszélt
senkinek arról, hogy ő hogyan élte meg a felesége betegségét. Nem volt egyszerű megnyílnia, de sikerült. Megható volt, ahogyan Icóval ültek egymás mellett, fogták egymás kezét, és közben érezni lehetett a köztük lévő erőt. Hiszem, hogy ennek az erőnek is köszönhető, hogy a barátnőm ma jól van, és tele van új erővel.” Befejezem a könyvet… Kedves Olvasó, kedves sorstársam! Bízom benne, hogy e kis irományom a szívedben helyet talál! Azt gondolom, ami összességében a legfontosabb, azt nem lehet elégszer hangoztatni. E három szó: Hála, Béke, Szeretet! Ez ad erőt az élet minden területén! Nem harcolni kell, hanem szeretni és szertetve lenni! Ez lett számomra a méhnyakrák elleni út, a megelőzés és a segítség jelképe! Ha látsz egy mályvabokrot,- fát, egy virágot, jusson eszedbe, hogy mi, NŐK, nagyon fontosak vagyunk! Hogy Te nagyon fontos vagy!