The Concept of Mimesis in Interdisciplinary Perspective – Conference Abstract Book

Mimesis Mimézis The Concept of Mimesis in Interdisciplinary Az utánzás fogalma interdiszciplináris Perspective megközelítésben

Book of Abstracts Absztraktfüzet

1st of April 2019 Budapest

2019. április 1.

Budapest

Section S1 szekció Room: Díszterem Modernity, Mimesis and the Urban (ENG) Wojciech KAFTANSKI Catholic University of Leuven, Belgium wojciech.kaftanski@kuleuven.be Dr Wojciech T. Kaftanski, PhD (Australian Catholic University) is currently a Postdoctoral Researcher at Husserl-Archives: Centre for Phenomenology and Continental Philosophy, Institute of Philosophy (University of Leuven). His research project is “The Modern Man and Imitation/Mimesis: A Study in Selfhood and Morality.” He is also a former visiting scholar at Søren Kierkegaard Forskningscenteret (University of Copenhagen) and House Foundation Scholar at Hong Kierkegaard Library (St Olaf College, MN, USA).

From representation to action: Kierkegaard on mimesis, authenticity and the modern self I present Kierkegaard as an important contributor to the conceptual shift in the understanding of mimesis from realistic representation to interpretative action. Specifically, I show how his philosophical and sociological observations of the modern man led Kierkegaard to the conclusion that in modernity mimesis is a significant part of the everyday life of the people of the city. This is in contrast to its somehow limited role (and its privileged position) in the domains of aesthetics (artistic representation) and religion (imitatio Christi) before the industrial revolution. These reflections motivate Kierkegaard to consider mimesis as an important aspect of his project of authentic existence.

Although Kierkegaard sees mimesis primarily as impinging on the authenticity of the modern city dwellers, he also partially finds a cure to the problem in reconceptualising mimesis and making it relevant to the maladies of the modern self. Kierkegaard notices that rapid urbanization, emergence of the bourgeoisie class and mass movement of people to cities, have critically heightened the role of mimesis in human socialization. Unfortunately, mostly in a negative way. The prominence of fashion that dominated the lives of the affluent well-to-do at the expense of the repetitive mechanical labour of the new workforce had their common cause in a crowd behaviour type of mimesis in both classes that resulted in a feeling of alienation and inauthenticity, according to Kierkegaard. To combat that, he puts forward a type of mimesis that focuses on an individual’s subjective (re)interpretation of the commonly assumed (objective) models of human behaviour and lifestyle. Such an existential attitude is aware of the human propensity to imitate other people; hence it denounces the negative influence of crowd mentality, conformity and objectification, and focuses on human individuality and creativity.

2

JÁSZ Borbála Hungarian Academy of Sciences/ Budapest University of Technology and Economics, Hungary jasz.borbala@btk.mta.hu Borbála Jász is a philosopher and art historian. She is a junior research fellow at Hungarian Academy of Sciences, Institute of Philosophy and an assistant lecturer at the Budapest University of Technology and Economics. Her research field is the connection between philosophy and architecture in the interwar period and the architecture theory of Socialist Realism.

Filozófus, művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének fiatal kutatója és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanársegéde. Kutatási területe a filozófia és építészet kapcsolata a két világháború közötti időszakban, valamint a szocialista realizmus építészet-elmélete.

Socialist realist architecture as the mirror of society After the WWII a new kind of architecture emerged in eastern Central-Europe, which is called Socialist Realism. In the countries of this territory there was a common motto with different embodiment: “Socialist by content, national by form”. This means the aesthetics of Marxism and Leninism, together with the mimetical renewal of the architectural form language of the golden age of the nation. In Hungary architects renewed classicism, but with a new Socialist content that consisted of ignoring the original bourgeois representational content. The architecture of the era was based on social equality and the strengthening of the class of the workers. Architecture means art in four dimensions as the mirror of society. The socialist realism was not a style but a building method which should be [1] revolutionary, [2] realistic, and [3] understandable for the workers, thus it had to show [4] everyday scenes from the life of everyday people. Realism meant the renewal of the ancient notions of kalokagathia and mimesis.

In my presentation I will focus on the embodiment of mimesis based realism in architecture under the socialist regime. I will show several Socialist Realist architectural examples from eastern CentralEurope about nation-specific forms of the given reality. I will also focus on the aesthetical background of Socialist Realist architecture theory, in which ancient architectural form language and philosophical notions were reconsidered.

A szocreál építészet mint a társadalom tükre A II. világháború után új építésmód jött létre Kelet-Közép-Európában: a szocialista realizmus. A térség országaiban különböző megvalósulással ugyan, de azonos hívó szó mentén történt a művészet kereteinek újragondolása: „Tartalmában szocialista, formájában nemzeti”. Mindez egyrészt a marxizmus-leninizmus esztétikáját, másrészt pedig a nemzet aranykora építészet formanyelvének mimetikus megújítását jelenti. Hazánkban az építészek a klasszicizmus formanyelvét elevenítették fel, de olyan új szocialista tartalommal, amely mellőzte az eredeti, a polgársághoz kapcsolódó reprezentatív 3

jelentést. A korszak építészete a társadalmi egyenlőségen és a munkásosztály megerősítésén alapult. Az építészetnek a művészettel szemben támasztott négy igénynek is meg kellett felelni, amely révén a társadalom tükreként jelenik meg. A szocialista realizmus nem építészeti stílus, hanem olyan módszer, amelynek az alábbi kritériumokat kellett teljesítenie: forradalminak, reálisnak, a munkásság számára érhetőnek kellett lennie, s így mindennapi jeleneteket kellett bemutatnia a hétköznapi emberek életéből.

A realizmus a kalokagathia és a mimézis antik fogalmának megújítása ebben az új keretben.

Előadásomban megvizsgálom a szocialista elméleti keretrendszerben jelentkező, mimézis alapú realizmus megjelenését. Szocialista realista építészeti példákon keresztül bemutatom az adott valóság nemzet-specifikus példáit. Az előadásban a szocreál építészet-elmélet esztétikai hátterére fókuszálok, amely mentén az antik építészeti formanyelvet és filozófiai fogalmakat gondolták újra.

Daria VOYLOSHNIKOVA University of Fribourg, Switzerland daria.voyloshnikova@gmail.com Daria Voyloshnikova is a doctoral researcher in Social Anthropology. She specializes in regional governance in Central and Eastern Europe.

Tailoring to a model: Symbolic work in a post-socialist city Drawing on the existing social anthropological litterature and original field research (in Lower Silesia, Poland), the paper is bound to problematise the interrelation of imitation and social change.

This will be done at the example of the symbolic – that is a most visible – aspect of a case of urban development, put against the general backdrop of the Central and Eastern European regional transformation context. The paper will examine specific instances of modernisation through imitation, voluntary or imposed, of benchmarks in the city inhabitants’ identity construction, and of secondarity in the local popular discourse. The observations will be matched with the outcomes of preceeding and contemporary research of specialists in the „catching-up” region.

Section S2 szekció Room: Díszterem Trauma and Tabu (ENG) HORVÁTH Dávid Eötvös Loránd University, Hungary h.d.sz1989@gmail.com Dávid Horváth is a third year student in the Hermeneutics programme at the Phylosophy Department of the Eötvös Loránd University, Hungary. His research interests include: the works of Heidegger and 4

Gadamer, principal of similarity in the history of philosophy, continental philosophy in the 19th and 20th centuries, hermeneutics.

Horváth Dávid az ELTE-BTK Filozófiatudomány Hermeneutika programjának harmadéves hallgatója. Érdeklődési területei: Heidegger, Gadamer munkássága, a hasonlósági elv filozófiai története, 19-20. századi „kontinentális” filozófia, hermeneutika.

The triad of understanding, likeness, imitation During my presentation, I attempt to „hover” around the triad of understanding, likeness and imitation.

In the history of the Western Culture the imitation beared a close relation to the understanding.

Probably it is not an overstatement to claim that the Fall, especially the story of Cain and Abel unfolds the correspondence of the understanding and imitation. For example, the important lesson of the latter is: the imitation without understanding can be lightly falling into a fratricide.

Concerning the “succeeding-possibility” of understanding, the likeness principle kept its validity up to now: the like can be known only by like, tois homoiois ta homoia gignoskestai. The imitation will begin to have bearing on this old Greek teaching, if the likeness, that is, the precondition of mutual understanding of two person, is not given from the very first step. In this case none but the imitation and the assimilation have the ability to reach the state of the wanted likeness. In many cases the imitation does not die away after this, moreover, the proper imitation can only occur between two already similar person. In the shadow of this, it can be especially illustrative of the European thinking that if the virtual and factical similarity has already stood or hypothesized, that is, that if the community has organized itself based on a sort of similarity, than the prohibitions will appear soon referring to the people who are not similar to them – or who are not similar-named –, referring to the assimilationintention of these non-similar people. Maybe the more-millennial distinction between the “negative” imitation (copying, plagiarism, simulation, assimilation, counterfeit) and the “positive” imitation (following, imitatio, proper imitation) can be interpreted about these prohibitions.

In my presentation, I am going to deal with the capital taboo, with the assimilation-taboo of the thinking organized around the likeness which I will compare with the positive-named imitation, with the following. Based on the likeness principle, I aim to investigate to what extent the lack of the capacity of understanding of the non-similars can legitimise the judging, excluding attitude of many philosophers regarding the imitation-intention and striving of the non-similars.

A megértés, hasonlóság, utánzás hármasa Előadásomban mindvégig a megértés, hasonlóság és utánzás hármasa körül mozgok.

Az európai kultúra történetében az utánzás nagyon sok esetben szoros összefüggésbe került a megértéssel. Talán nem túlzás azt állítani, hogy már a Bűnbeesés, de még inkább a Káin és Ábel történet a megértés és utánzás összefüggéseit tárja elénk. Az utóbbi történet fontos tanulsága például, hogy a megértés nélküli utánzás könnyen testvérgyilkosságba torkollhat.

5

A megértés sikerülhetőségét illetően pedig talán mindmáig megtartotta érvényességét a hasonlósági elv: csak a hasonló érti meg a hasonlót, tois homoiois ta homoia gignoskestai. E régi görög tanítással az utánzás akkor kerül leginkább vonatkozásba, amikor a hasonlóság - tehát két ember vagy instancia kölcsönös egymástértésének előfeltétele - nem adott a kezdetektől. Ekkor ugyanis csak az utánzás és a hasonulás képes eljuttatni a kívánt hasonlóság állapotába. Sok esetben az utánzás még ezután sem hagy alább, sőt a tulajdonképpeni utánzás csak két hasonló fél között történhet. Ennek árnyékában az európai gondolkodásra az is különösen jellemző lesz, hogy amennyiben egy virtuális vagy tényleges hasonlóság bizonyos instanciák között már fennáll vagy feltételezésre került, tehát amikor valamilyen közösség-kezdemény egyfajta hasonlóságot alapul véve megszervezi önmagát, akkor hamarosan megjelennek a hozzájuk nem hasonlók vagy nem annak nevezettek hasonulási törekvéseire vonatkozó tiltások. Talán e tiltások felől értelmezhető a „negatív” értelemben vett utánzás (másolás, leutánzás, koppintás, asszimiláció, színlelés) és a „pozitív” (követés, imitatio, tulajdonképpeni utánzás) közötti többévezredes különbségtevés is.

Előadásomban a magát a hasonlósági elv köré szervező gondolkodás vagy közösség legfőbb tabujával, az asszimilációs tabuval foglalkozom, összevetve a két hasonló fél közötti pozitívnak nevezett utánzással, a követéssel. Megvizsgálom, hogy a hasonlósági elv alapján a nem-hasonlóknál feltételezett hiány, a megértési képesség hiánya milyen mértékben legitimálhatja azt a sok filozófusnál megfigyelhető kirekesztő, ítélkező magatartást, amely a nem hasonlók utánzói szándékát, törekvéseit érinti.

Reza BAYAT University of Göttingen, Germany reza.bayat65@gmail.com Currently I am a doctoral candidate at the Department of Cultural Anthropology and European Ethnology, the University of Göttingen in Germany under supervision of Prof. Dr. Sabine Hess. In my PhD project, I focus on questions of trauma narratives of Iranian refugees and asylum-seekers in Germany. I hold an MA in anthropology from the University of Tehran, Iran, and a BA in German language and literature (shahid-beheshti University, Tehran).

Trauma, time and mimesis: An ethnographic inquiry of the affective politics of loneliness among Iranian refugees in Germany In this paper, which presents a part of my current PhD project, I focus on the question of trauma and time and the affective politics of states of being like loneliness of and around Iranian refugees and in Germany. This paper addresses on the one hand the construction, propagation, and instrumentalizations of trauma, suffering, and victimhood narratives for the production, regulation, and administration of Iranian refugees as objects of trauma and controllable, racialized others and the production of loneliness in exile for them. On the other hand, through following the lives, narratives, and life-stories of groups of Iranian refugees in Germany in order to both deconstruct the hegemonic narratives of 6

trauma related to loneliness as well as closely examine the different dimensions and aspects that are invoked under the sign of trauma and emotions (by the state, individuals, humanitarian organizations, NGOs, and the Iranian refugees themselves). Additionally, I will discuss, how certain experiences and narratives are produced through the process of migration and asylum and how these experiences could be the embodiment of certain events, trauma and emotions.

LÁSZLÓ Laura Eötvös Loránd University, Hungary laszlolaura@caesar.elte.hu Laura László is a PhD candidate at the Aesthetics Doctoral Program of the Eötvös Lóránd University and the organizer of the Open Academy of Humanities at Budapest. Her thesis concerns the theme of the unfinished narrative of postmodernism.

László Laura az ELTE BTK Esztétika Doktori Program doktorjelöltje és a Pesti Bölcsész Akadémia nyitott egyetem főszervezője. Disszertációját a narratív lezáratlanság posztmodern motívumáról írja.

“BLOW UP” Anti-mimetic framing methods in Attila Szűcs’s and Elżbieta Janicka’s “traumatic”artworks The artistic and theoretical approaches to mimesis, one of the most cardinal notions of art from ancient times, is periodically changing, and its dominance seems to be fading in contemporary aesthetics. However, despite the radical cultural “turns” of the 20th century, they have a correlation, even if it is problematic. Especially „after Holocaust”, using Theodor W. Adorno’s well-known phrase when the artistic expression became irreversibly different. But how different is this „poetry”? Does any positive artistic „expression” or representation exist at all in working through the 20th century’s past, or do we only speak in the language of absence?

In this presentation, I would focus on genocide-related visual artworks and their special representational techniques, if they have any in the basic sense of the term. As we surely will see, representation itself is highly problematic in this case, since no one can show the formerly unimaginable and unspeakable horror of the World War II.: the disappearance of “beauty” makes any harmonic composition impossible (or simply kitsch). Thus, mimesis in a traditional sense gets into crisis: but the “absence” or the “anti-composition” can be meaningful as well. According to my hypothesis, this special framing and cutting as an anti-mimetic method itself may contain a deep dramatic effect, and the potential to artistically “speak” of any tragedy, or to avoid being profane at least. For the analysis, the Hungarian painter Attila Szűcs’s “Postcard from Lidice” and the Polish artist Elżbieta Janicka’s “Sobibor” will serve as a starting point. In the former case I would examine the zooming in and out phenomenon, by which a picture can “lose” the focus; in the latter image, which is anti-mimetic in a more “extreme” sense, I will more closely consider the “mythical” significance of the frame in showing an absence, an unsayable entity and the possible artistic reason to use this kind of 7

method. However, the analysis will be always accompanied by some theoretical approaches in relation to the mimesis too.

Anti-mimetikus keretezési technikák Szűcs Attila és Elżbieta Janicka „traumafeldolgozó” képzőművészetében A mimézisre, mely az ókortól kezdve az egyik legfontosabb esztétikai fogalom, úgy tűnik, a mintha a kortárs művészek egyre kevésbé fordítanának figyelmet. A radikális „kulturális fordulatok” ellenére azért van jelentősége, még ha az némileg problematikus is. A művészi „kifejezésmód” gyökeresen megváltozott, főként a „holokauszt után”, idézve Theodor W. Adorno híres frázisát, ám a kérdés az, hogy milyen mértékben változott meg; lehet-e még „verset írni” a tragédiák után, létezik-e még bármiféle pozitív reprezentáció, vagy immár csak a „hiány nyelvén” lehet megszólalni.

Előadásomban Szűcs Attila és Elżbieta Janicka néhány, a fentiekből fakadó traumát középpontba állító művét és speciális reprezentációs technikáit elemzem (előbbi Lidice, utóbbi Sobibor c. alkotása jelenti a kiindulópontot), amennyiben beszélhetünk ilyesmiről a szó klasszikus értelmében.

Mint bizonyára látni fogjuk, a reprezentáció fogalma megkérdőjeleződik ugyanis, mivel a II. világháborús, korábban elképzelhetetlen borzalmakat senki sem képes ábrázolni, a maga valójában megmutatni, s ez lehetetlenné (vagy puszta giccsé) tesz bármely „harmonikus” kompozíciót. A hagyományos értelemben vett mimézis fogalma is meginog, bár a „hiánynak” vagy az „antikompozíciónak” is lehet jelentősége. Hipotézisem szerint a különféle speciális keretezési és (ki)vágási technikák mint „anti-mimetikus” módozatok önmagukban is drámai hatással bírnak, és megteremthetik a lehetőséget, hogy mindenfajta profanitás vagy giccs nélkül mondhassanak valamit a középpontjukba állított tragédiákról. Szűcs Attila kapcsán elsősorban a nagyítás és kicsinyítés technikáit vizsgálom, mely által a festmény láthatólag elveszti a „fókuszt”; Elżbieta Janicka fotói kapcsán pedig főként a keret problémáját elemzem, s annak szinte „mitikus” művészi szerepét, valamint azt az igen szélsőséges esetet, amikor a keret önmagán kívül semmi mást nem mutat meg.

PÜSÖK Imola University of Pécs, Hungary pusokimola@gmail.com Imola Püsök is a PhD student at the University of Pécs. Her PhD study focuses on change, community and life stories in a Romanian (post)mining village. Her research interests include socialism and postsocialism, postindustrial socioscapes and landscapes, liminality and change.

Püsök Imola a Pécsi Tudományegyetem doktori hallgatója. Disszertációjának témájához a romániai Verespatakról gyűjt adatokat, ahol változást, közösséget és élettörténeteket vizsgál. Érdeklődési területei: a szocializmus és posztszocializmus, a posztindusztriális társadalmak és tájak, a liminalitás és változás.

8

The village without a story: Mimesis and the social Storytelling is inherently a mimetic activity, and deeply tied to an understanding of one's social environment both in terms of the narrative content and the narrative context. How and why and what stories people tell reflects the ways they perceive their social reality and perform their sociality. What does it mean when people from a place lose their stories, or when one story becomes standardised?

This is what I am whitnessing in the two villages I research for my PhD thesis: Corna and Roșia Montană have been in a state of permanent liminality (Szakolczai 2017) ever since a Canadian company has proposed to open Europe's largest open-pit gold mine. In my paper I will draw on data from my field research to reflect on how such traumatic liminal experiences leave their mark on the lifestories and community stories of locals.

A történet nélküli falu. Mimézis és társadalmi lét A mesélés egy eredendően mimetikus gyakorlat, mely úgy tartalmilag, mint narratív kontextusa révén társadalmi létünkhöz kapcsolódik. Az, hogy hogyan, miért és milyen történeteket mesélünk, rámutat nemcsak arra, hogy hogyan érzékeljük társadalmi valóságunk, de összefonódik azzal is, ahogyan társas lényegünk kifejezésre jut. Mit jelent, ha egy hely lakosai nem mesélnek történeteket, vagy ha saját történeteiket egy standardizált narratíva mentén tudják csak elhelyezni? Kutatási adataim két romániai faluban gyűjtöttem, ahol a lakosok egy állandósult liminalitásból (permanent liminality, Szakolczai 2017) nem tudnak kitörni azóta, hogy húsz éve egy kanadai vállalat aranybányaterve felborította életük megszokott folyását. Prezentációmban arra térek ki, hogy ezek a traumatikus liminális élmények hogyan hagynak nyomot élettörténeteikben és a közösségükről szóló narratívákban.

Section S3 szekció Room: Díszterem Mimesis, Identity and the Creative Process (ENG) BARANYI Tamás University of Pécs, Hungary tamasbaranyi79@gmail.com Tamás Baranyi received his first MA degree in English Language and Literature, focusing primarily on English Romanticism. At present he is doing research on the ancient origins of the concept of sublimity for his MA in Philosophy at the University of Pécs.

Baranyi Tamás első diplomáját angol nyelv és irodalom szakon szerezte, ahol az angol romantika volt fő kutatási területe. Jelenleg a PTE-BTK filozófia szakos hallgatójaként az ókorra specializálódott, és a szublimitás antikvitásban rejlő eredetét kutatja.

9

An imitation of an Imitation – A philosophical approach to the notion of mimesis The objective of the lecture is to provide an introduction into the question of mimesis and will be broken down into two parts.

In the first segment we will return to the beginnings and will discuss Plato’s concepts on the subject, as well as contrasting them with the Aristotelian tradition.

The second part of the lecture will concentrate on the present, hoping to prove that – as a result of a forever-accelerating development in technology – the focus of the philosophical debate has shifted from the complicated correlation between art and reality to art and its reproducibility.

What is the value of a work of art in a world where – as opposed to the original intention of the artist, who intended it to be a unique experience with a given spatial and temporal framework – the piece becomes a quasi-disposable product, to be downloaded in the comfort of our home just by the pressing of a button?

The above question will be examined through Walter Benjamin’s influential study The Work of Art in the Age of Mechanical Reproduction as well as Elemér Hankiss’ The Renaissance of the Proletariat.

Az utánzat utánzata - A mimézis fogalma filozófiai megközelítésben Az előadás célja, hogy filozófiatörténeti áttekintést nyújtson a mimézis kérdésköréről, és két nagyobb részből épül fel.

Első körben - visszatérve egészen a gyökerekig- a mimézis platóni értelmezését, problematikáját tárgyaljuk, összevetve azt az arisztotelészi hagyománnyal és annak hatásaival is.

A második részben a jelenre koncentrálunk, rámutatva, hogy századunkra az ókorban elindult filozófiai párbeszéd teljesen új alapokra helyeződött át: a technológia ugrásszerű fejlődésével a műalkotás és a valóság kapcsolata helyett az eredeti mű reprodukálhatóságának kérdésköre került a figyelem középpontjába: mit jelent a műalkotás egy olyan világban, ahol a művész eredeti szándéka szerint egy adott térben és időben megtapasztalandó egyedi élmény szinte eldobható termékké válik, ahol már szinte minden egy pillanat alatt saját otthonunkban elérhető, egy gombnyomással letölthető?

A kérdést az előadás során Walter Benjamin A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korában című nagy hatású művén keresztül, valamint Hankiss Elemér Proletár reneszánsz című tanulmányának tükrében vizsgáljuk.

Jasamin KASHANIPOUR University of Vienna, Austria jasamin.kashanipour@univie.ac.at Jasamin Kashanipour is a social and cultural anthropologist, currently working on her postdoctoral study. She has conducted fieldwork in Tehran and Vienna in a variety of subjects within the artistic field. Her research brings together anthropological works on body, performance, artistic practice and 10

visual culture. Furthermore, she is interested in notions of drawing as an ethnographic description.

She holds a doctorate degree in Social and Cultural Anthropology from the University of Vienna, a Master in General & Intercultural Education from the State University of New York, and a Bachelor of Science in Pure Mathematics from the University of Tehran. Her PhD thesis (2016) is entitled “Seeing and being seen: An anthropological study with life drawing models”.

The imitator, the imitated, and the artwork: Mimesis within a triangular relationship Life models are models who take up many different poses for drawers and artists. When they pose in art studios, their role of posing enables the artist to create artworks. The term “life”, both in life modeling and in life drawing, refers to the living aspect of the human body. Based on my field research, the present paper explores the ways in which contemporary life models, who so far have rarely been asked about their self-concept, explain their participation in works of art and their role of the imitated. Elaborating the notion of transference within the concept of mimesis, this research takes a close look at descriptions of the artistic process in which life models as the imitated and artists as the imitators explain the life model’s agency within the artistic activity. According to Frances Borzello, “the job” of life models “has not changed in hundreds of years” (2010: 6) and “the fact that they are paid means models become objects to be used as the buyer desires, and what the buyer desires is someone to stay still in the required pose for the required time” (2010: 7). In contrast to this notion that life models become “objects” to be imitated, this paper discusses that being seen, and thus being imitated, requires an active participation of the life model and is not to be narrowed down to the passive practice of appearing. I argue that the life model poses in action and not in being acted upon. It is the life model-as-subject and furthermore the life model-as-agent who is capable of creating a certain effect in the artist. Thus, the imitated is the imitator at the same time, which is a form of reciprocal imitation. However, the life model is not necessarily the imitator of the artist exclusively, but also of his or her own internalized social field. This is what constitutes the mimetic quality within the triangular relationship and the becoming of the artwork.

Helen RYDSTRAND University of New South Wales, Australia h.rydstrand@unsw.edu.au Helen Rydstrand holds a PhD from the University of New South Wales, Australia, and is the author of Rhythmic Modernism: Mimesis and the Short Story, published in January 2019 by Bloomsbury Academic. She is currently based in Berlin. Research interests: Modernist literature and film.

Mexican Mimesis: Travelogues by Warburg, Lawrence & West The idiosyncratic Hamburg ‘cultural scientist’ Aby Warburg, and two prolific British authors, the trouble-making D. H. Lawrence, and the one-time ‘world’s number one woman writer’ Rebecca 11

West, all visited and wrote about Mexico and its indigenous culture. Why did this country, its people and their artistic practices become a point of fascination for such diverse European writers in the early twentieth century? How were their literary representations of their experiences in and ideas about this place influenced by the discourses of ethnographic scholarship and modernism? Focusing on connections between each writer’s interests in ethnography and their affiliations with modernist formal experiments and political concerns, this paper compares Warburg’s ‘Lecture on Serpent Ritual’ (1923), selections from Lawrence’s Mornings in Mexico (1927) and West’s unfinished Survivors in Mexico (1967-70, posthumously published 2004) in light of both their attention to indigenous mimetic creative practices and their own formal approaches to representation and questions of the real.

Examining these divergent authors in light of their engagements with the colonial history and culture of one complex nation, this paper proposes that such aestheticised non-fiction records of encounters with the ‘Other’ offer opportunity to interrogate the tangled and problematic politics of mimesis as shared by the discourses of anthropology and modernism.

Section S4 szekció Room: Díszterem Game-Play (ENG) POGÁNY Dániel László University of Pécs, Hungary sirdani566@gmail.com In 2010 I started my university studies as a liberal arts major, then from 2011 parallel to that I also enrolled in the communication and media studies program. After receiving the BA and MA degree I became a student at the University of Pécs Language and Communication Doctorate Program.

Videogames have always been the centre of my research and personal interest, especially the interdisciplinary approach of videogames and the structure of videogame trailers.

2010-ben szabad bölcsészként kezdtem meg az egyetemi tanulmányaimat, majd 2011-től párhuzamosan belevágtam a kommunikáció és médiatudomány szakba is, melyet a BA és a MA diploma után jelenleg a PTE-BTK Nyelv és Kommunikáció Doktori Programban folytatok. Kutatásaim és érdeklődésem középpontjában mindvégig a videojátékok álltak, különösképpen a videojátékok interdiszciplináris megközelítése, illetve a videojáték trailerek szerkezeti felépítése.

The ambivalence of mimesis in the worlds of videogames According to Roger Caillois's theory, games can be divided into two major categories; there is ludus - bounded by rules and a winning-losing relationship, and paidia, which is far more free and gives more space to the fantasy. The latter includes, among other things, childhood role-playing games, when young children rely on their fantasy to play princesses, soldiers, indians, or when they take the 12

role of their parents. Nowadays it is a scientifically accepted fact, that we learn during these types of games and try to imitate the later roles of our lives through imitation. In this form, the game is therefore inseparable from mimesis, and this is the case for video games too. Without the desire to imitate, video games would not work. However, video games are defined by a duality in this field. On one hand, gameplay takes place in a virtual space where developers try to imitate reality as close as possible. On the other hand, regarding to the context and gameplay, video games often try to get away with being a simple copy of reality. During my presentation, I will go into detail about this duality.

Az utánzás kettőssége a videojátékok világában Roger Caillois elmélete alapján a játékokat két jelentősebb kategória mentén oszthatjuk fel; létezik a kötött szabályokra és győztes-vesztes viszonyra épülő ludus, illetve a sokkalta inkább kötetlen, a fantáziának teret engedő paidia. Utóbbihoz tartoznak többek közt a gyermekkori szerepjátékok, amikor a kisgyerekek fantáziájukra hagyatkozva játszanak hercegnőset, katonásat, indiánosat, vagy éppen azt, hogy a szüleik bőrébe bújnak. Sokat kutatott, és mára már tudományosan elfogadott tény, hogy az ilyen játék során tanulunk, életünk későbbi szerepeit próbáljuk utánzás segítségével elsajátítani. E tekintetben a játék tehát elszakíthatatlan az utánzástól, és nincs ez másként a videojátékok esetében sem. Az utánzás vágya nélkül a videojátékok sem működnének. Azonban a videojátékokat áthatja egy kettősség ezen a téren. Egyrészt esetükben a játék egy virtuális térben zajlik, melyhez a fejlesztők igyekeznek a valóságot minél inkább realisztikusan utánozni. Ugyanakkor a témát és a játékmenetet illetően a videojátékok sokszor próbálnak minél inkább elrugaszkodni a valóság egyszerű másolatától. Előadásom során ezt a kettősséget tervezem mélyebben kifejteni.

Jacek MIANOWSKI Kazimierz Wielki University, Poland jacek.m@ukw.edu.pl; jacek.mianowski@gmail.com Jacek Mianowski is Assistant Professor in Institute of Modern Languages and Applied Linguistics at Kazimierz Wielki University in Bydgoszcz, Poland. His areas of academic research include anthropological linguistics, ethnography of communication, emergence and evolution of writing systems, and game studies. He has conducted research at such academic centres as National University of Ireland (Galway), The British Library, Cardiff University, University of Nottingham. His recent publication is Ethnolinguistics, Cultural Change and Early Scripts from England and Wales (2016).

Strategic simulation as a mimetic re-invention of military exercise Wargaming may be considered a powerful tool not only in transforming its participants, but also in internalising their experience (Perla 2011). It possess both the potential to enhance education as such, along with a practical paradigm that allows intertwining it within a broader educational milieu.

13

The main idea of tabletop wargames is to simulate military operations, set within a historical or fictional setting. From the perspective of a hobbyist, wargames explore not only the simulation sphere, but also those of modelling and socialising. Contemporary wargames are derived from a 19 th c. training program, Kriegsspiel, created by Prussian army officers. From the 1950s wargaming has become increasingly popular thanks to Donald Featherstone, the founding-father of a military-derived pasttime. The aim of the following presentation is twofold. Firstly, it seeks to present the historical paradigm of evolution from the military sphere onto a civil training and leisure activities. Secondly, it tries to show the ways in which wargames mimic their military antecedent.

References Perla, P. P., E. McGrady (2011) Why Wargaming Works. Naval War College Review, Summer 2011, Vol. 64, No. 3

Ana DAJIĆ – Nina ZDRAVKOVIĆ University of Belgrade, Serbia Ana DAJIĆ MA of ethnology and anthropology anawmb91@gmail.com Ana Dajić obtained a BA and an MA from the Department of Ethnology and Anthropology at the Faculty of Philosophy in Belgrade where she currently works. She is involved in multiple projects dealing with culture, cultural heritage and the anthropology of childhood. She is also interested in material culture, consumption studies and children’s games. In her spare time she enjoys music, most notably through the authorship and editing of the radio show “Dirizabl” and as a music editor in MILICA magazine.

Nina ZDRAVKOVIĆ PhD student of ethnology and anthropology probudjena_lepota@yahoo.com Nina Zdravković is a PhD student at the Department of Ethnology and Anthropology at the Faculty of Philosophy in Belgrade, where she also obtained her BA and MA degrees. Her current interesst are anthropology of body and medical anthropology. Beside her obligations at faculty, Nina is studying jazz singing and she was involved in many modern dance projects.

Remembering childhood: an аnthropological perspective on childlore and growing up in Serbia during the last decade of the 20th century Childhood is one of the first stages in the development of a man in which the roles, habits and ideas of the world are shaped, very often through the plays as one of the basic and main activities in the period of growing up. The play can be performed in solitude, partnership, with the help of props, 14

imagination, or concrete objects - toys. Toys as "the material part of the game"1 exist all around the globe, in different quantities, shapes and outlooks, and they illustrate the culture and period from which they are from. Also they provide us with insights into the various conditions and contexts in which we are playing with them. In our presentation we will try to explain how world of grown-ups (culture and society) construct children‘s toys and plays, and how vice versa they construct children characters, affinities and worldview, through the processes of imitation. We will focus on growing up in Serbia during the last decade of the 20th century, period that was characterized by economic instability, politic conflicts and the breakup of Yugoslavia. Such unsafe environment led parents to move their children “off the streets” which caused more indoor activities and games. We will try to explain how this cultural context influenced children‘s plays and later on their views and attitudes on childhood. Our focal point is exploring the various aspects of children’s folklore (childlore) during this decade throughout their everyday life - the objects that surrounded them, the games they played, the popular culture, 1 Jekić S. i Golubović D, “Razvoj dečjih igračaka kroz istoriju”, Tehničko (Tehnološko) obrazovanje u Srbiji, Čačak, 2006. and the literature they read. Our research method is based on various data collection techniques: use of written and visual sources, formal interviews, informal conversations with people from Serbian cities and includes both male and female informants.

Section Z1 szekció Room: K1 terem Önmagunk árnyékában (HU) KARKUSZ Patrik Dániel University of Debrecen, Hungary karkuszpatrik@yahoo.com I am a philosopher and PhD student at the University of Debrecen. My main research area is the link between Leibniz and Schopenhauer, but I am also interested in the 20th century French philosophy and the potentials of cooperation between philosophy and psychology.

Filozófus vagyok, a Debreceni Egyetem doktorandusz hallgatója. Fő kutatási területem Leibniz és Schopenhauer filozófiájának kapcsolódási pontjai, de érdekel a XX. századi francia filozófia, illetve a filozófia és a pszichológia együttműködéséből fakadó lehetőségek is.

Repetition, the imitation of ourselves as destruction - A philosophical-psychological proposition My topic is strictly within the science of philosophy field, and this is not overwritten by the fact that I am going to analyze the concept of repetition by the help of a basic psychological concept (compulsive repetition). On weekdays we think of repetition as a kind of duplication, as a creative act where out of one we make two or more. But I state that repetition has a destructive side as well, and that can be well observed on compulsive repetition. In this case the goal with repeating is not to 15

duplicate it, but rather to make the moment which gives the base of repletion as if it never happened. In my lecture, I connect this statement with the fact that the relation of repetition is the only case where imitator and imitated are the same, since we imitate our own actions and series of actions during repetition. Does the devastating side of repetition affect the elimination of our former (imitated) self? I wish to approach this question from the Mimetic Theory of René Girard. I try to prove that without the concept of destruction not only can repetition be fully understood, but in the process of imitation we can attribute a very important role to it.

Az ismétlés, azaz önmagunk utánzása mint destrukció – Egy filozófiai-pszichológiai felvetés Témafelvetésem szigorúan a filozófia tudományának területén belül mozog, és ezt nem írja felül az a tény sem, hogy az ismétlés fogalmának elemzéséhez egy alapvetően pszichológiai fogalom (az ismétléskényszer) segítségével jutok el. A hétköznapokban úgy gondolkodunk az ismétlésről mint egyfajta duplikációról, mint teremtő aktusról, ahol az egyből kettő vagy még több lesz. Én viszont azt állítom, hogy az ismétlésnek van egy destruktív oldala is, és ez éppen az ismétléskényszerben érhető tetten. Itt az ismétléssel a cél, nem a pillanat megkettőzése, hanem éppen az ismétlés alapjául szolgáló pillanat meg nem történté tevése. Előadásomban ezt kapcsolom össze azzal, hogy az ismétlés viszonyrendszere az egyetlen eset, ahol utánzó és utánzott egybeesik, hiszen saját magunk cselekvését, cselekvéssorozatát utánozzuk le az ismétlés során. Vajon az ismétlés pusztító oldala kihat korábbi (utánzott) énünk felszámolására is? A kérdést René Girard mimetikus-elmélete felől igyekszem megközelíteni. Megpróbálom bebizonyítani, hogy a destrukció fogalma nélkül nem csak, hogy az ismétlés nem érthető meg teljes egészében, de az utánzás folyamatában is igen fontos szerepet tulajdoníthatunk neki.

TÓTH Réka University of Szeged, Hungary reqa0524@gmail.com I graduated with a Bachelor of Art Degree in Hungarian Literature and in the Master of Art Degree in Philosophy at the University of Miskolc. Now I am studiing as a PhD student at the University of Szeged and I am writing my dissertation about the epistemology of Plato and Aristotle.

Tanulmányaimat a Miskolci Egyetem BTK-n végeztem, magyar irodalom alap és filozófia mesterszakon. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem filozófia doktori iskolájában tanulok antik filozófiát. A legtöbbet a platóni és arisztotelészi episztemológiával foglalkozom.

The sophist inside us It is certainly known that in The Sophist Plato needs to investigate the possibility of false statement or false belief in order to prove that the sophist is an appearance-maker artist, and also a lyer.

16

This – in the words of Socrates – „mimetic art” is connected to the sophist’s opinion and with this ability he can compel his audience to self-contradictory.

My question is: Can the appearance-making art, that is the dialogues based on lyings and created in close circles be similar to the dialogues created by the soul itself and also in close circles? If this two dialogues can be similar, than what sort of task the Sophist can fulfil, what kind of function we can give to him in this close circle in the soul?

In my presentation I would like to analyze the meaning of close circle, but I can not avoid Plato’s distinction between the speach of sophist and rhetorician.

A bennünk lévő szofista Mint ismeretes, Platón A szofista című dialógusában a hamis állítások meglétének lehetőségét vizsgálja, azért, hogy bebizonyíthassa: a szofisták hazug, látszatkeltő-művészek. E „művész” – Szókratész szavaival élve – a véleményére alapozza mimetikus tevékenységét és hamis beszédével különféle belső körökben önellentmondásra kényszeríti hallgatóit.

Előadásomban azt vizsgálom, hogy a látszatkeltő művészet, azaz a hazugságokkal teli dialógusok – amelyek egy bizonyos belső körben, azaz nem nagy nyilvánosság előtt zajlanak le – vajon mennyiben hasonlíthatóak a fejünkben lévő azon dialógusokhoz, melyeket a lélek önmagával folytat le? A szofista beszédeit belső körben adja elő, és a lélek önmagával folytatott beszéde is egy bizonyos belső körben történik – a fejünkben. És, ha a fejünkben lévő, lélek-dialógusok is úgy működnek, ahogy a szofista beszélgetései, akkor az esetlegesen e lélek-dialógusban is részt vevő „belső” szofistának milyen szerepet adhatunk? Előadásomban tehát többek közt ezt a „belső kört” és jelentését vizsgálom, de nem hagyom szó nélkül Platón különbségtevését a népszónok és a szofista beszédmódja között sem.

POLYÁK Enikő University of Debrecen, Hungary p.eniko08@gmail.com Enikő Polyák is a first year PhD student at the Doctoral School of Literature and Cultural Studies of the University of Debrecen. Her field of research is the Hungarian literature of the 20 th century, the works of László Németh, and the female and male characters of his works. As her PhD project she analises his novels from the standpoint of the different narrative styles and roles, and from the perspective of the individual and the society. Her other interests include the study of trauma and emotions and also late modern Hungarian and world literature.

Polyák Enikő, jelenleg a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola Magyarés Összehasonlító Irodalomtudományi doktori program I. éves PhD hallgatója. Kutatási területe a 20. századi magyar irodalom, Németh László életművének elemzése, valamint a regényekben megjelenő női és férfi hangok vizsgálata. PhD tanulmányaim során Németh László életművével foglalkozom, regényeit elemzem az elbeszélői hangok, valamint egyén és társadalom viszonyának szempontjából.

17

Továbbá érdeklődésem tárgyát képezi a trauma- és érzelemkutatás, valamint a későmodern magyar és világirodalom egyaránt.

Pure Sin – Mimesis and Sin in Németh László's novel Bűn In my presentation I would like to talk about the connection between mimesis and the represantation of the mind in the works of László Németh. Also, I would like to emphasize what kind of mimesis can we talk about in connection with the novel. My assumption is that the mimesis can be found inbetween the motive and the action. In other words imitation is the act when the character’s feelings or thoughts manifests in action. It seems to me that every feeling could be attributed to an action. Furthermore, I would like to stress that how the patterns of the society could affect the sins of the individual. In fact I would like to examine if we could really call sin a pattern which the protagonist, Lajos Kovács, commits from various reasons. What are the motivations of Lajos, and which paths does he follow? He mimics other characters acts to be accepted by them, however all the characters could sense the he is not genuine so his integration could never happen. All around of Lajos everyone is a sinner from the petty thief to the adulterous woman, also to the suicidal man who could not live up to his own expectations. All in all I would like to examine the phenomenon which we call imitation throughout the connections between the characters also and the changes of their minds.

Bűntelen bűnösség – Utánzás és bűn Németh László Bűn című regényében Előadásom során igyekszem betekintést nyújtani a mimézis és tudatábrázolás viszonyába, valamint, hogy a tudatregények esetében milyen típusú mimézisről beszélhetünk. Hipotézisem szerint az utánzás a lelkiindíték és a cselekvés között érhető tetten, azaz utánzásnak nevezhetjük azt, ahogyan a lelki folyamatokat a szereplő az ő elméjéből a regény valóságába képezi le, cselekvéssé formálja azokat. Hiszen minden esetben a belső érzéseknek megfeleltethető valamilyen tett a cselekvések szintjén. Továbbá kitérek arra is, hogy mennyiben befolyásolja a társadalmi minta az egyén bűnösségét, vagyis azt, hogy mennyiben is nevezhető a bűnösség egy mintának, amelyet mind belső mind külső késztetésre követ el Kovács Lajos, a regény főszereplője. Mik ezek a minták, amelyeket követ, és ezeket a mintákat milyen okból követi Lajos? Utánozza a bűnösök viselkedését, hogy azok befogadják maguk közé, azonban a többi szereplő is érzékeli azt, hogy Lajos cselekedetei nem őszinték, hanem csak olcsó másolatai mások valóban motivált tetteinek, így a beilleszkedés lehetetlenné válik számára.

Kovács Lajost többféle bűn és bűnös veszi körül, a pitiáner csalótól kezdve a házasságtörőn át egészen az önmaga elveit megtagadó, és ezért öngyilkosságba menekülő emberig. Tehát az utánzást, mint jelenséget a regény szereplői közötti viszonyok szintjén, valamint a belső tudati változások szintjén vizsgálom.

18

Section Z2 szekció Room: K1 terem Mások nyomában (HU) LOVÁSZ Ádám Eötvös Loránd University, Hungary adam.lovasz629@yahoo.com Ádám Lovász is a PhD student in the Ethnics and Political Philosophy program of the Department of Philosophy of the Eötvös Lóránd University. He is the cofounder and co-editor of the journal Absentology. His research interests include speculative realism, new realism, posthumanism, Latour’s actor–network theory and continental philosophy. He is the author or co-author of eight books, he published several articles in journals.

Jelenleg dokori hallgató az Eötvös Lóránd Tudományegyetemének Filozófia Intézetének Etika- és politikafilozófia programján. Továbbá, az Absentology nevű tudományos ismeretterjesztő oldal és műhely társalapítója és társszerkesztője. Érdeklődési területei közé tartozik a spekulatív realizmus és új realizmus, a poszthumanizmus, a Bruno Latour-féle cselekvőhálózat-elmélet, és a kontinentális filozófia. Nyolc kötet szerzője vagy társszerzője, tanulmányai megjelentek számos folyóiratban.

Two theories of social contamination: Gabriel Tarde and Richard Dawkins on the Meme The theory of imitation plays a fundamental role in several social theories. In our cybernetic social reality, the phrase „meme” has received much attention in the media. This concept has become important in semantics relating to communication and its viral effects. Our presentation is dedicated to uncovering the being of memes. What are memes, and what do they mean for social research? What are their attributes? And how do they transform society and its institutions? Our focus will be on two authors in particular who have placed viral metaphors at the center of their thought. The early 20th century French sociologist, Gabriel Tarde and the contemporary neo-Darwinian biologist and philosopher Richard Dawkins both emphasize the role of imitation in social life. A reading of Tarde and Dawkins can be of interest for social philosophy. For Tarde, society is composed of two interrelated mechanisms, namely imitation and innovation. New ideas and concepts, inasmuch as they are adaptive, become popular over time. Cultural selection differentiates between ideas suitable and unsuitable for social usage. As compared with Tarde, Dawkins uses a far more explicitly biological model when dealing with social phenomena. For Dawkins, cultural patterns are viruslike in their nature. Following the Dawkinsian „perfect virus”, we can imagine, or even create, a meme which is perfectly adapted to exponential proliferation. The meme’s perspective is that of accelerating the speed of its distribution at minimal cost. Both Tarde and Dawkins highlight one of the key drivers of social acceleration.

19

Az össztársadalmi ragályosság két elmélete: Gabriel Tarde és Richard Dawkins a mémről Az utánzás kulcsszerepet játszik számos társadalomtudományi paradigmában. Korunk kibernetikai társadalmi valóságában valóságos közhellyé vált a „mém” fogalma. A kommunikáció társadalmi hatásait vizsgáló diskurzusoknak nélkülözhetetlen elemévé vált a mém valamint, tágabban, a kommunikáció viralitására vonatkozó szemantika. Előadásunk tárgya a mém mibenléte. Mi a mém, és mit jelent a társadalomról való gondolkodás számára ez a fogalom? Melyek az attribútumai? És miképpen formálja át a társadalmat és hogyan hat annak intézményeire? Vizsgálódásunk fókuszába két olyan gondolkodót helyezünk, akik a viralitás metaforájának központi jelentőséget tulajdonítanak. A korai huszadik századi francia szociológus Gabriel Tarde és a kortárs neo-darwiniánus biológus közíró Richard Dawkins egyaránt fontos szerepet tulajdonítanak az utánzással terjedő társadalmi jelenségeknek. Nézetünk szerint ezen két szerző egymás mellett való olvasása kölcsönösen megtermékenyítő következményekkel járhat, amelyek a társadalomfilozófia szempontjából sem mellékesek. Tarde számára a társadalom alapvetően két, kölcsönösen összefüggő mechanizmusból alkotódik, nevezetesen az utánzásból és a feltalálásból. Az új ötletek és elvek, amennyiben életképesek, népszerűségre tesznek szert. A kulturális szelekció folyamatán keresztül folyamatosan kiválogatódnak és differenciálódnak a társadalomformáló potenciállal bíró ideák. Tarde-hoz képest Dawkins jóval explicitebb módon biologizálja a társadalomtudományi gondolkodást. Számára a kulturális mintázatok kifejezetten vírusszerűek. A dawkins-i „tökéletes vírus” mintájára elképzelhetünk, sőt, meg is szerkeszthetünk egy olyan mémet, amely tökéletesen alkalmas a terjedésre. A mém számára az egyedüli releváns szempont az a terjedési sebesség fokozása. Ennyiben a társadalmi gyorsulásnak egy tendenciájára is rámutat Tarde és Dawkins.

KUSTÁR György Reformed Theological Academy of Sárospatak, Hungary kugyorgy@yahoo.com György Kustár (Nyírbátor 1980) finished his studies of theology at the Debrecen Reformed Theological University. In 2007 he also received a degree in Hungarian literature at the University of Debrecen.

From 2014 he is teaching assistant at the Department of New Testament Theology of the Reformed Theological Academy of Sárospatak. His research interests include literacy and orality, mimesis, hermeneutics, judaism in the Hellenistic and the Roman Period.

Kustár György (Nyírbátor, 1980) 2003-ban a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen fejezte be tanulmányait teológus-lelkész szakon. Emellett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2007-ben magyar-tanár szakos diplomát szerzett. 2014-től főállásban a Sárospataki Református Teológiai Akadémián az Újszövetségi Tanszék tanársegédje. Érdeklődési terület: szóbeliségírásbeliség, mimézis, Jézus-követés, hermeneutika, hellén-római kori judaizmus.

20

The role of mimesis in understanding Jesus' teaching According to Martin Hengel, a church historian, mimesis strengthens in periods where the stability provided by the institutions is called into question. All signs indicate that Jesus' age also produces similar crisis marks. In the Hasmonean period, the criticism of the sacred institutions whisted by the elite opposed to the Hellenic effect. However, the Jerusalem temple, as the symbolic center of Israel in the first century of essenic criticism, which goes on in the critique of John the Baptist, appears in the history of Jesus' cleansing of the temple. Afterwards In 66, four years before the church was demolished, the son of Ananias perfected this tendency with the anti-Jesus prophecies. So it seems that the criticism is not silent. What is really interesting, and in this respect John the Baptist and Jesus are similar, is that they are urged to follow directly through their own person. They thus offer an alternative way of connecting to God, but in the spirit of the criticism of the prophets, they are called back to true God. It is for them to keep the Torah while respecting the meaning they represent: that is,it is life style and not ritual. In the case of Jesus, as in the Jews of the age and in the Hellenic environment, this means that it encourages mimicism, that is, to imitate his way of life. In my presentation, firstly I look at this shift of emphasis, and then look at some concrete elements of Jesus' follow-up: property, family, and power.

Mimézis szerepe Jézus tanításának megértésében Martin Hengel egyháztörténész szerint a mimézis azokban az időszakokban erősödik meg, melyben az intézmények biztosította stabilitás megkérdőjeleződik. Minden jel arra utal, hogy Jézus kora is hasonló válságjegyeket produkál. A Hasmoneus időszakban csitul a szent intézményekkel szembeni kritika a hellén hatással szembehelyezkedő elit részéről. Azonban a jeruzsálemi templommal, mint az I. századi Izrael szimbolikus centrumával szembeni esszénus kritika, mely Keresztelő János áttételes templomellenes kritikájában folyatódik, megjelenik Jézus templomtisztításának történetében, hogy 66-ban, négy évvel a templom lerombolása előtt Anániás fia Jézus templomellenes próféciáival érjen véget. Úgy tűnik tehát, a kritika mégsem hallgat el teljesen. Ami igazán érdekes, és ebben Keresztelő János és Jézus hasonló, az az, hogy a saját személyükön keresztül a közvetlen követésre buzdítanak. Ezáltal az Istenhez kapcsolódás alternatív útját kínálnak, úgy azonban, hogy a próféták kritikájának szellemében a valódi Isten-kapcsolatra hívnak vissza. Ez számukra a Tóra megtartása annak általuk képviselt értelmét tiszteletben tartva: vagyis életforma és nem rítus. Jézus esetében – ahogyan a kor zsidóságában és hellén közegében – mindez az jelenti, hogy mimézisre buzdít, azaz életformájának utánzására. Az előadásban először ezt a hangsúlyáthelyeződést vizsgáljuk, majd a Jézus-követés néhány konkrét elemét vesszük szemügyre: a vagyonnal, a családdal és a hatalommal szembeni viszonyulást.

21

BIRINYI Réka – FÜZES Nóra Károli Gáspár University of the Reformed Church, Hungary norafuzes@gmail.com Nóra Füzes began her studies in psychology in 2015 at the Károli Gáspár University. From 2017 she is a member of the Benda Kálmám College for Advanced Studies. She held several scientific presentations for instance at the annual meeting of the Hungarian Psychological Association. This year she won the scholarship of the National Excellence Program and the National Higher Education Program to support her research.

Füzes Nóra 2015-ben kezdte meg tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán, valamint 2017-ben felvételt nyert a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium Pszichológia Műhelyébe. Számtalan szakmai előadást tartott már pl. a Magyar Pszichológiai Társaság Naggyűlésén, idén elnyerte az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját és a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, melynek keretében több témában kutat és publikál.

Réka Birinyi is a third-year phsychology student of the Károli Gáspár University and a member of the Benda Kálmám College for Advanced Studies. Besides her studies she is one of the organizers of the Pszinapszis - Budapest Psychology Days and publish as a researcher in the Acceptance and Commitment Therapy program.

Birinyi Réka a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves pszichológus hallgatója, illetve a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium tagja. Tanulmányai mellett a Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok egyik szervezője, illetve az Elfogadás és Elköteleződés Terápia hazai kutatásának keretében publikál.

Why do we choose them?

Imitation is one of the most important part of a child’s development process. Because of our mirror neurons we are able to imitate the behaviour of our environment and their emotional reactions.

Imitating these reactions can have a postive or negative effect on our mental health.

Our personal characteristics and experiences play an important role when it comes to choosing our role models. We tend to choose real or ficticious characters as our role models because they posess inner or outer qualities that we admire or have done something that makes us look up to them. In our study, we will further elaborate on this subject in our literature review (i.e. the effect of role models etc.).

In our study we examined the benefits of choosing an adequate, realistic and achievable role model. We hypothesize that if we choose a model which is somewhat similar to our internal and external features, we choose an achievable goal which can have an effect on our mental health and selfevaluation as well. By choosing unrealistic and reachless role models, it is more possible to experience falilure which can lead to anxiety and lower self-efficacy. Self-efficacy is quite important, because it 22

means that we put faith in ourselves and our abilities and we believe in our own success. This is indispensable for self-realization.

We chose an online survey as our research method with tests that were related to our questions (MET; RSES-H; Big5; STAI; Énhatékonyság kérdőív). The people who we complete the study on, are university students between the ages of 18 and 30. We measure the similarity between the given person and the role model with the subjective evaluation of the person with the help of a given scale.

In the centre of our research and our area of interest is the more and more popular postive psychological approach which is not only indispensable for the correct functioning of a personality but also a society. Our research is based around this spirit which could potentially lead to further research on our part and psychological health development.

Miért pont ők? Választott példaképeink ma Az utánzás a gyermekkor fejlődési folyamatának meghatározóbb része. Tükörneuronjainknak köszönhetően képesek vagyunk leutánozni környezetünk viselkedését, érzelmi reakcióit, melyekből következő pozitív és negatív élményeink hatással vannak mentális egészségünkre.

Személyiségvonásaink és tapasztalataink formáló erővel bírnak példaképeink kiválasztására. Ők olyan valós vagy fiktív személyek, akiknek valamely külső vagy belső tulajdonsága, illetve cselekedete példaértékű számunkra. Vizsgálatunkhoz tartozó szakirodalmi összefoglalónkban, illetve előadásunkban a témát részletesebben is kifejtjük (pl.: példaképek hatásai stb…).

Kutatómunkánk során megvizsgáltuk, hogy a mentális egészség, önértékelés és önegyüttérzés milyen kapcsolatban áll az egyén által választott példakép – külső és belső – tulajdonságaival.

Feltételezzük, hogy minél inkább önmagához hasonló példaképet választunk, a célkitűzés annál reálisabb, s annál inkább tapasztalunk sikerélményt, mely együtt jár a mentális egészséggel. Úgy véljük, a személyiségtől túlságosan eltérő, elrugaszkodott, már-már irreális példakép követése az önértékelés romlásához, illetve szorongáshoz vezethet. További hipotézisünk, hogy amennyiben a személy példaképe külső és belső tulajdonságok tekintetében is hasonlóságot mutat az egyénnel, (tehát a példakép nem elrugaszkodott, valóságtól távol álló és az illető nem az elérhetetlent hajszolja), úgy a személy énhatékonysága is magasabb, reális célokat tűz ki, s bízik önnön képességeiben, mely elengedhetetlen a sikeres önmegvalósításhoz.

Kutatási módszerünknek online kérdőíves formát választottunk, kérdéseinkhez illeszkedő tesztekkel (MET; RSES-H; Big5; STAI; Énhatékonyság kérdőív). Vizsgálati személyeink 18 és 30 év közötti, aktív hallgatói státusszal rendelkező egyetemisták. A személyek és a példaképük közti hasonlóságot az egyén szubjektív értékelésével mérjük egy megadott skála segítségével.

Szakkollégiumi kutatómunkánk és érdeklődési körünk középpontjában az egyre népszerűbbé váló pozitív pszichológiai megközelítés áll, mely a megfelelően funkcionáló személyiség és társadalom működéséhez elengedhetetlen. Kutatásunkat ez a szellemiség hatja át, mellyel esetleges hosszú távú célunk a témában való további elmélyülés és pszichológiai egészségfejlesztés.

23

NAGYNÉ BATÁRI Zsuzsanna Hungarian Open Air Museum, Hungary batari.zsuzsanna@skanzen.hu Zsuzsanna Nagyné Batári is an ethnographer and the scientific director of the Hungarian Open Air Museum. Her main research interests include traditional architecture, culture of dwelling and the tools and methodologies of exhibition in open air museums.

Nagyné Batári Zsuzsanna a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos igazgatójaként dolgozik, néprajzkutatóként. Főbb kutatási területe a népi építészet és lakáskultúra, illetve a szabadtéri múzeumok kiállítási gyakorlatának módszertana.

The connection between folk architecture and high architecture: kitchen and saloon, the examples of imitation The analysis of folk architecture and interior furnishings results in an interesting conclusion from the aspect of mimesis. High architecture can already considered to be a form of mimesis, the transmission of its forms by rural architecture is another step in the process. In my paper I examine two phenomena, which are already interconnected, one of them is the so-called clean room, a representative place in the dwelling. The emergence of representative rooms following the model of burgeoiuse saloons was made possible when the development of the peasant house and the demands of individual life standards reached a certain level, when owners could add a new room to the buildig with a new function. However, the representative room did not become an organic part compared to the model on which the mimesis was made; it remaned a room where the main function was representation despite the fact that it meant smaller area for actual living. Nevertheless, representative rooms were a significant part of the house for a long time, moreover, at the time when cube-shaped houses were built from the 1960s, even more than one room was deisgnated for this purpose in one house. The demand for representation was spread to the kitchen too, in some of the cases to the whole house, thus creating ’clean - representative’ spaces, such as the clean kitchen or the clean house. The building which hosts tasks having dirt, smell and humidity is connected to these developments: it is the summer kitchen. One question of my research is whether the summer kitchen itself is the product of mimesis, as its model, the secondary kitchen and the detached kitchen can be found in archival sources from the modern age in the case of castles, fortresses and residencies. On the basis of these we can assume that the second kitchen, designating a bigger household, sometimes including the accommodation of servants embodied a way of life people yearned for, something peasants started to imitate.

The quality of the relation is proved by that in both cases the spaces did not become integral parts of the household, the practice did not always helped rational use of spaces and way of life, the exploitation of the house area. However, their creation was important for the owners, as they had prestige value and became status symbols. Thus mimesis provides the illusion of reaching the demanded social status, in the relation system the one imitating the model existed in a hierarchy.

24

A népi építészet és a magas építészet kapcsolata: konyha és szalon – az utánzás példái A népi építészet és lakáskultúra vizsgálata az utánzás szemszögéből érdekes konklúzióval jár.

Már maga a magas építészet is tekinthető egyfajta utánzásnak, formáinak átvétele a rurális építészeti hagyományban azonban egy következő lépcsőt jelent az értelmezés folyamatát tekintve. Előadásomban két jelenséget vizsgálok, amelyek egymással is összefüggnek, ezekből az egyik a tisztaszoba kérdése. A polgári szalonok mintájára kialakuló tisztaszoba létrejötte akkor vált lehetővé, amikor a parasztház fejlődése és az életvitellel kapcsolatos igények elérték azt a fejlődési fokot, hogy egy helyiséget tulajdonosaik át tudtak formálni erre a célra. A tisztaszoba azonban nem szervesült megfelelőképpen az utánzás alapjául szolgáló mintához képest, egy olyan tér maradt, ahol a reprezentáció jelentette a fő funkciót a család életterének rovására, kialakítva egy kis térre korlátozódó életformát. A tisztaszobák ennek ellenére hosszú időn keresztül fontos részét képezték a lakóházaknak, sőt, az 1960-as évektől meginduló kockaház építések idején előfordult, hogy nem is egy, de több ilyen helyiséget alakítottak ki egy épületen belül. A tisztaszoba reprezentációs igénye aztán a konyhára is kiterjedt, esetenként az egész házra, így hozva létre tisztának nevezett tereket, mint tisztakonyha vagy tisztaház.

Ehhez kapcsolódik az az építmény, amely a kosszal, szaggal járó munkáknak helyet adva kiegészítette ezt az életformát, ez pedig a nyári konyha. Kutatásom kérdése, hogy maga a nyári konyha is az utánzás terméke-e, hiszen előképe, a másodlagos konyhahelyszín és a különálló konyhaépület egyaránt megtalálható az újkori forrásokban kastélyok, várak, kúriák esetében. Ezek alapján feltételezhető, hogy a nagyobb háztartást jelölő második konyha, ami nemritkán a személyzet szállását is magába foglalta egy vágyott életformát testesített meg, amit aztán a paraszti rétegek utánozni kezdtek.

A kapcsolat minőségét jelzi, hogy mindkét esetben szervetlen átvételről van szó, amely nem mindig segítette a racionális térhasználatot és életformát, a ház területének kiaknázását, kialakításuk mégis cél volt tulajdonosaik számára, hiszen presztízsértékük volt, státusz szimbólummá váltak. Az utánzás itt így a vágyott társadalmi státusz elérésének illúzióját adta, a kapcsolatrendszerben az utánzott és az utánzó dominánsan alá- fölérendelt hierarchikus rendben léteztek.

Section Z3 szekció Room: K1 terem Rítus és utánzás (HU) VARGA Benjámin Eötvös Loránd University, Hungary varga.benjamin@btk.elte.hu Benjámin Varga (1979) is a member of the Research Group of Liturgical History at the Faculty of Humanities of the Eötvös Loránd University. Education: Latin Language and Literature and Medieval Philology (ELTE BTK, 1998-2005). Since 2017 he is lecturer of Liturgical Language and Liturgical History at the Church Music Departmentof the Liszt Academy. Research areas: rites of sacraments, the 25

special rites of the ecclesiastical year, liturgic variations in the western tradition, liturgical phenomelogy of rites.

Varga Benjámin (1979) az ELTE BTK Liturgiatörténeti Kutatócsoport munkatársa (2012–).

Tanulmányok: latin nyelv és irodalom szak és középkori filológiai program (ELTE BTK, 1998–2005); a Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem Egyházzene Tanszékének előadója liturgikus nyelv és liturgiatörténet tárgyakból (2017–). Kutatási terület: szentségi-szentelményi rítusok, az egyházi év rendhagyó szertartásai, liturgiaváltozatok a nyugati hagyományban, liturgikus rítusfenonemológia.

The Relationship of Western Liturgy to Mimesis The mimetic character of the catholic mass liturgy is hardly debatable, as the words of the founder of the religion sound as follows: Touto poieite … eis ten emen anamnesin („Do this… in memory of me”). This mimesis is necessarily a stylized and abstracted one, in tension with the nonmimetic dimensions of the mystery – a fertile relationship, one might say. Although the question has been extensively discussed from a theological-theoretical point of view, research on the mimetic character of the liturgy – which in no way limited to the mass – has remained a somewhat uncultivated field, especially from the perspective of the phenomenology of the religious experience in general.

Certainly, a single lecture cannot promise to “pay off” such a debt, yet it may hopefully raise some relevant questions about the overall topic.

For example, besides examining the constant parts of the mass (the so called Ordinary), it seems promising to examine the variable parts of the ecclesiastical year (Propers): it is not self-evident why it was needed to expand the otherwise heavily textualised rite with dramatic-mimetic elements, and it is known from historical sources that this expansion happened not without serious debates and not from one day to the next. One could cite a series of examples from the Palm Sunday liturgy, which reenacts the triumphal entry of Jesus into Jerusalem (with a priest on a wooden donkey’s back in the role of Jesus himself) to the “fish supper” of Maundy Thursday and to the Good Friday liturgy with its ceremony of putting the Eucharist into a “grave” — not to mention such rites that are considered paraliturgical (outside of the scope of the official liturgy but openly tolerated), for example the custom of standing guard at the tomb of Jesus (so called “soldiers of Christ”). But the phenomenon is not limited to the celebration of Easter holidays examples could be cited from other parts of the ecclesiastical year, such as the Tractus stellae (Play of the Star) in the Divine Office of Epiphany, or the blessing of the wine on St John’s day.

Future research should answer a number of questions about the proper function of mimesis in the liturgy. Where the boundaries of mimic involvement are drawn? What is the position of the actors of the mimetic ritual in the context of the whole liturgical drama, especially in the light of its interpretative context? What characteristics of the liturgy can be in conflict with mimetic rites etc. That the latter is not only a problem of the past is evident from the cautious words of a recently issued (2002) directive of the Congregation for Divine Worship: “In relation to the so called ‘mystery or miracle plays’, it is necessary to explain to the believers the important difference between a reenacting presentation (mimesis) and a liturgical ceremony (anamnesis), that is the mystical presence of an event 26

of the history of salvation. For example, the practice of reenacting the crucifixion with actual nails must be effectively discouraged.”

A nyugati keresztény liturgia viszonya a mimézishez A mimetikus jelleg a nyilvános keresztény istentisztelet áldozati (mise)liturgiában aligha vitatható egy olyan szertartás esetén, amelynek alapítója – egyben a vallás alapítója is – maga rendelkezik a hagyomány szerint a következőképpen: tuto poieite ... eisz tén emén anamnészin („tegyetek így … az én emlékezetemre”). Ez a mimézis szükségképpen stilizált és absztrahált, termékeny feszültségben a miserítus nem mimetikus dimenzióival, és bár teológiai-elméleti nézőpontból számosan foglalkoztak már a kérdéssel, a liturgia mimetikus jellegeinek általános vallástudományi-vallásfenonemológiai szempontú vizsgálatával mindmostanáig adós maradt a kutatás.

Ilyesmit természetesen a tervezett előadás sem ígérhet, mindössze célirányos kérdések feltevését.

Izgalmas iránynak ígérkezik például a mise állandó részeinek (ordinárium) vizsgálatán kívül az egyházi év körforgása szerint változó részek (proprium) vizsgálata is: ezek esetében ugyanis kevésbé magától értetődő az egyébként erősen szövegcentrikus miserítus drámai-mimetikus elemekkel való bővítése, s ez utóbbiakról történeti forrásokból tudjuk, hogy nem rögtön és nem minden vita nélkül kaptak helyet a hivatalos liturgiában – a példák sora hosszadalmas a nagyhét nyitányát jelentő virágvasárnapon Jézus jeruzsálemi bevonulását újrajátszó processziótól (benne a Jézus szerepét alakító pappal, szamárháton) a nagycsütörtöki halvacsorán át a nagypénteki sírbatétel szertartásáig, olyan ma is paraliturgikusnak (azaz a hivatalos liturgiát kiegészítő, a népi ájtatosság „tűrt” rétegéhez tartozó) szokásokról nem szólva, amilyen a „szentsírőrzés”. De a jelenség nem korlátozódik a húsvét ünnepkörére, az egyházi év más részeiről is hozhatunk példákat a zsolozsmába illeszkedő vízkereszti csillagjátéktól a János-napi borszentelésig, hogy szentelményi példát is említsünk.

A vizsgálódásnak számos kérdésre kellene felelnie a mimézis közelebbi funkcióját illetően a liturgiában, hol húzódnak a mimézis-bevonódás határai, a mimetikus rítus szereplői a felidézett történet-cselekménysor értékelését illetően mikor milyen pozíciót foglalnak el, milyen interpretációs keretek közt valósul meg a mimézis, a hivatalos liturgia mely jellemzői kerülhetnek konfliktusba a mimetikus rítusokkal stb. – s hogy ez utóbbi mennyire nem a múlt problémája, arról tanúskodjon az Istentiszteleti Kongregáció 2002-es direktóriumának egy óvatos bekezdése, amely szerint: „A misztériumjátékokkal kapcsolatban el kell magyarázni a híveknek azt a fontos különbséget, amely a »bemutatás« mint mimézis és a »liturgikus szertartás« mint anamnézis, vagyis a szenvedés üdvtörténeti eseményének misztikus jelenléte között van. Elvetendő az a bűnbánati gyakorlat, amely a szögekkel történő megfeszítéshez vezet.”

CSÁJI László Koppány University of Pécs, Hungary csaji.koppany@gmail.com Csáji László Koppány writer, social and cultural anthropologist, ethnographer, lawyer, currently PhD candidate of the PTE (University of Pécs) Department of Ethnography and Cultural Anthropology.

27

Research fields: anthropology of religions, new religious movements, Neo-Paganism, contemporary spirituality, ethnic spirituality, ethnicity, historical anthropology, Pentecostal movements, discourse analysis, cognitive semantics, network analysis, cultural construction of communities and culture. He performed his fieldworks in India, Pakistan, Russia and the Carpathian basin.

Csáji László Koppány a Pécsi Tudományegyetem Néprajz és Kulturális Antropológia tanszékén doktorandusz. Kutatási területei: vallásantropológia, új vallási mozgalmak, újpogányság, kortárs spiritualitás, közösség- és kultúrakonstrukció, etnicitás, történeti antropológia, pünkösdi ébredési mozgalmak, diskurzuselemzés, kognitív szemantika, hálózatelmélet.

From mimesis to custom, from custom to norm (Three anthropological case studies on the role of mimesis) I analyse – based on three of my case studies – how fast and how fluidly can evolve customs from mimesis in ritual events, and then how fast it can turn to cultural patterns and eventually, norms.

The first example: a Buddhist funeral ritual of a Japanese businessman who lived in Hungary. Most of the participants did not know the exact rules of greetings the audience and the turn of the deceased person, but the second relative copied the behaviour of the former and so on. In the end, a ritual custom evolved in the very same ritual event, which served as a pattern for the Hungarian Buddhist community who celebrated the ritual with a French monk as their leader. According to the Buddhist community’s perception, this unity of greeting-custom seemed like a traditional Japanese one, so they started to use it as a form of a cultural pattern, and they plan to follow it as a norm for Japanese Buddhist funerals in Hungary. The second case is based on my anthropological fieldwork amongst a new religious movement in the Carpathian basin (Shines). The common ritual of prayers, the set and dispose of the ritual space, the order of the speeches (and their duration), the behaviour patterns during the prayer ritual were all but step-by-step constructions based on nonverbal expressions, but on the mimesis, feedbacks and mutual agreement without any textual decision-making. The practice evolved by mimesis. Until now, they became normative expectations. Third case study: I conducted fieldwork between 2009 and 2016, amongst a movement with characteristics of both the New Age and NeoPaganism (Bolya-nest). I focus on the dropped out and the strengthened elements during the ritual events of the celebration of Equinox and Solstice at a great (sacred) cedar tree near Budapest. The innovations of the participants sometimes became exceptions, other times they were kept as customs, and later some of them became normative parts of these rituals, depending on the feedback of the group and the leader (guru) of the movement. After the outline of these three case studies, I interpret the similarities and the differences between them and set a conclusion how mimesis worked in the process of constructing customs and norms.

I analyse – based on three of my case studies – how fast is the cultural construction from mimesis to custom, and from custom to norm. I introduce three kinds of ritual events and interpret the process of how the mimesis at first changed into custom and from these customs how fast the cultural patterns and norms could evolve amongst these religious groups.

28

Utánzásból szokás, szokásból szabály (Három vallásantropológiai esettanulmány az utánzás jelentőségéről) Három esettanulmány segítségével ismertetem, hogy milyen gyorsan (és milyen képlékenyen) alakulhat ki új vallási mozgalmak rituális alkalmain a résztvevők részéről az utánzásból szokáscselekvés, majd a szokásból magatartásminta és végső soron szabály (norma). Az első esettanulmány egy magyarországi japán cégvezető tragikus halálesete utáni buddhista temetési rítus ismertetése. A résztvevők közül az elhunyt hozzátartozói nem ismerték a pontos (rituális) köszöntési szabályokat, de a másodikként előlépő hozzátartozó az elsőt utánozva, hozzá hasonlóan végezte azt el.

Ebből a magyar és külföldi résztvevők számára már ezen a rituális alkalmon szokás vált. Az esemény után a buddhista szertartásmester ezt úgy értelmezte, mint helyes cselekedetet, ezért a későbbiek során már előírásszerűen kívánják ezt alkalmazni a magyarországi japán diaszpóra esetleges újabb temetési rítusain. A második eset egy Kárpát-medencei új vallási mozgalom (a fények) körében 2010-től végzett vallásantropológiai terepmunkámon gyűjtött adatokra épül. A közös ima, a rituális tér kijelölése, a felszólalások rendje, tartama, a hozzájuk kapcsolódó magatartásminták rituális „kikristályosodását” figyeltem meg, ami az utánzás és a csoport visszajelzései által vált normatívvá. A harmadik esettanulmány a New Age és az újpogányság eszmekörében elhelyezhető új vallási mozgalom (a budapesti Bolyafészek) körében 2009 és 2016 között végzett terepmunkámon tapasztalt rituális változásokra épül: a kihulló és a megcsontosodó szokáscselekvésekre koncentrálok. A budai Kondor úti nagy cédrusfánál napfordulók és napéjegyenlőségek alkalmával alkonyatkor tartott szertartásokon a résztvevők innovációi részben invariáns adatokká, olykor megmosolygott kezdeményezésekké, máskor pedig meggyökeresedő szokásokká váltak, a csoport és a vezéregyéniség reakcióitól függően. A három esettanulmány ismertetése után az elemzésben kitérek e három jelenség hasonlóságaira és különbségeire is a következtetések (tanulságok) ismertetése során.

Előadásomban három esettanulmányom keresztül ismertetem, hogy milyen gyorsan (és milyen szabályszerűségek mentén) alakulhat ki egyes rituális alkalmakon a résztvevők részéről az utánzásból szokáscselekvés, majd a szokásból magatartásminta és végső során szabály (norma).

SZABÓ Elemér University of Debrecen, Hungary szaboelemail@gmail.com Elemér Szabó holds an M.A. diploma from Miskolc University in cultural and visual anthropology. As for his documentary films, he regards himself a disciple of documentary filmmaker and art-teacher Gyula Gulyás. At the 2007 Dialektus Film Festival, his film The Treasures of Attila won in the category of best anthropological film. At the moment, he is a secondary school teacher and occasionally teaches cinema related courses at the University of Debrecen. His research interests include the theoretical, practical and ethical dimensions of anthropological cinema, a topic in which he held several conference presentations and published articles. At present, he is a PhD student at the Doctoral School of History and Ethnography at the University of Debrecen.

29

Szabó Elemér kulturális és vizuális antropológia szakon szerzett diplomát a Miskolci Egyetemen. A dokumentumfilmhez kapcsolódó munkáiban Gulyás Gyula tanítványának vallja magát. Az Attila kincsei című film rendezéséért elnyerte a legjobb antropológiai filmnek járó díjat a 2007-es nemzetközi Dialektus Filmfesztiválon. Jelenleg gimnáziumi tanár Debrecenben, időközönként a Debreceni Egyetemen is tart filmesztétikai kurzusokat. Az antropológiai film elméleti, gyakorlati és etikai kérdései foglalkoztatják, ez a tudományos perspektíva jellemzi filmtudományi konferenciákon tartott előadásait és publikációit is. A Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának PhD hallgatója.

Interpretation of Jean Rouch’s classical and “cultic” ethnographical documentary The Mad Masters (1956) Jean Rouch is the iconic director of the French New Wave, the ethnographer and visual anthropologist of black and modernizing Africa, and also the “inventor” of the cinéma vérité style. His perplexing and much-debated film Les maitres fous is a cornerstone of his oeuvre both in regard to ethnographic filmmaking and the question of mimesis. During the filmed ritual and in the act of “ritualistic mimicry”, emblematic figures of colonial rule come to life as “spirits” in front of Rouch’s camera. The reception of the film has proposed many diverse interpretations. Is it an anti-colonial parody, mimicry, collective therapy, the carnivalesque reversal of the world as Bakhtin described it, or the “colonised psyché” theorized by Fanon?

My presentation aims to introduce shades into the debate and discuss how arguments relate and rely on each other. To achieve this goal I will first clarify the visual research methods of the filmmaker and the general context of his cinematic approach. Secondly, I argue that in order to understand the social dimension of the “mimetic practice” presented in the film we have to do a close reading of the text involving postcolonial theories, the notion of the carnival, the symbolic anthropology of Victor Turner and ethnographic descriptions of the hanuka-cult.

Mimézis vagy „mimikri”? Jean Rouch: Bolond gazdák (1956) című klasszikus és „kultikus” etnográfiai dokumentumfilmjének értelmezése Jean Rouch a modern film francia újhullámának legendás rendezője, egyben a fekete és a modernizálódó Afrika etnográfusa, vizuális antropológus, a cinéma vérité filmstílus „feltalálója”.

Gazdag életművéből az etnográfiai filmkészítés és a mimézis problematikája szempontjából is kiemelkedik a Les maitres fous című talányos, máig sokat vitatott filmje, ami egy afrikai rítust dokumentál: A szertartás során, a „rituális utánzásban” a nyugati néző számára meghökkentő módon a gyarmati rendszer emblematikus szereplői elevenednek meg, mint „szellemek” . Recepciójának történetében a filmet az értelmezések ellentmondásossága veszi körül. Antikoloniális paródia?

Mimikri? Közösségi terápia? Bahtyini fordított világ? A fanoni „gyarmatosított psziché” megnyilvánulásai?

Előadásomban az értelmezések árnyalására, összefüggéseinek tisztázására törekszem. Ehhez egyrészt szükség van a rendező vizuális kutatási módszereinek tisztázására, filmművészetének tágabb 30

kontextusára. Másrészt az vihet véleményem szerint még közelebb a filmen látható „mimetikus gyakorlat” társadalmi funkciójának tisztázásához, ha a szoros filmelemzésbe bekapcsoljuk a posztkoloniális elméleteket, a karnevál fogalmát és Victor Turner szimbolikus antropológiáját, valamint a hauka kultuszról szóló további etnográfiai leírásokat is.

Section Z4 szekció Room: K1 terem Utánzástörténetek (HU) BALLA Péter Eszterházy Károly University, Hungary ballapeter1989@gmail.com Balla Péter started his studies in 2008 at the Eszterházy Károly College, in the history BA, which continued at the history MA. From 2014 to 2017 he had PhD scholarship. He researched in the early modern history of the Polish-Lithuanian Commonwealth, and the history of Ottoman vassals, like Moldavia and Wallachia.

Balla Péter 2008-ban kezdte meg tanulmányait az Eszterházy Károly Főiskola történelem alapszakán, amelyet egy diszciplináris mesterképzéssel folytatott. 2014-től ösztöndíjas doktorandusz, az abszolutóriumot 2017-ben szerezte meg. Kutatási témája Kelet-Közép-Európa 16–18. századi diplomáciai története, elsősorban a Lengyel–Litván Nemesi Köztársaság bel- és külpolitikája, amelyet kiegészít Erdély, Moldva és Havasalföld egymáshoz való viszonyának vizsgálata.

Az oszmán gondolkodás és kultúra hatása kelet-közép-európai vazallus államok életére Az Oszmán Birodalom viszonyrendszerével foglalkozni Erdély, Moldva és Havasalföld esetében még mindig egy érdekes kihívás, hiszen a magyar historiográfia ezt a témát meg nem vizsgálta meg teljes részletességgel sem a diplomácia-, sem a politikatörténeti oldalról sem. Mi most előadásunk során arra vállalkozunk, hogy ennek egy kicsiny, de egyáltalán nem elhanyagolható kérdésével foglalkozzuk, vagyis miként befolyásolta az oszmán fennhatóság ennek a három államnak a berendezkedését, uralkodó elitjük gondolkodását.

Előadásunk során külön hangsúlyt fektetünk az intézménytörténeti, művelődéstörténeti, jogtörténeti kutatásokra, hogy megvizsgáljuk, miként változtatták meg a moldvai, havasalföldi államszervezetet, és mennyire hatott ez Erdélyre, amely egyedüli nyugati keresztény alakulat a három közül, és hogy ezek a folyamatok mennyire törvényszerűek, mennyire esetlegesek. Az oszmán gondolkodás átvétele, ha volt, milyen előnyökkel, illetvemilyen hátrányokkal járt? Szükségszerű volt a hódoltatottaknak utánozni a hódítókat?

31

Előadásunk során különböző korabeli, főként 16-17. századi levéltári források, illetve krónikák segítségével szeretnénk alátámasztani, vagy éppenséggel megcáfolni, hogy a vazallusok mennyire hasonultak az oszmán gondolkodásmódhoz és hatalomgyakorláshoz, és hogy ez csak külsőségekben jelent meg, vagy mélyreható változásokat indukált a régióban.

The influence of the Ottoman culture on the lives of Central-Eastern European vassal states To research in the relations of the early modern Othoman Empire, including in the case of Transylvania, Moldavia and Wallachia it is an interesting challenge, because the Hungarian historiography has not been examine from every side of the history of diplomacy nor the political history in this case. We will try to pay attention for this small but not negligible theme, the question is the Othoman suzerainty how influenced the state apparatus of these three states, and their elites thinking.

In our presentation we can emphasizes the researchings of the history of institution, culture, legal, that we can examine, how changed the state apparatus of Moldavia and Wallachia, and how influenced this in Transylvania, the lonely West Christian state of the three, and these processes were regular or accidental? The takeover of the Othoman thinking, if this happened, which advantages or disadvantages benefited? In our presentation with helping of the different but period archival and narrative sources (which came from the 16th-17th centuries) we would like to confirm or refute, that the vassal states how much assimilate the Othoman thinking and exercise of power, and this only demonstrated in externalities or this changed radical changes in the region.

FARKAS Dániel Károli Gáspár University of the Reformed Church, Hungary frksdniel8@gmail.com Dániel Farkas is a BA student of military history at the Faculty of Humanities of the Károli Gáspár University of the Reformed Church. His primary research interests are ant-revolt warfare, the motivations of fighters and the internal cohesion-techniques of military units. He has publications in the journals Orpheus Noster and Ujkor.hu. Research interests: history, military history, Western far-left terrorist organisations of the 1960's and 70's.

A KRE-BTK harmadéves történelem alapszakos hallgatója hadtörténelem szakirányon. Elsődleges érdeklődési és kutatási területei a felkelésellenes hadviselés, a harcolók motivációi és a katonai egységek belső kohéziós technikái. Ókori és huszadik századi témákban is jelentek meg publikációi az Orpheus Noster és az Ujkor.hu folyóiratokban. Érdeklődési terület: Történelem, hadtörténet, az 1960as, 70-es évek nyugati szélsőbaloldali terrorszervezetei.

32

Diktatúra-divat: A nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció ideológiájának Európán kívüli szélsőbaloldali eszmékből másolt elemei Az 1968 után megjelentek közül legnagyobb hatású nyugat-európai terrorszervezet, a nyugatnémet „Vörös Hadsereg Frakció” csak kismértékben támaszkodott a német szélsőbaloldali hagyományra. Eszméinek és módszereinek jelentős részét már egy „globális” forradalmi eszmei örökségből merítette, jelentős mértékben támaszkodva a maoizmus, egyes latin-amerikai forradalmi irányzatok (pl. a tupamaro-mozgalom) vagy akár az egyesült államokbeli Fekete Párducok társadalomértelmezésére, forradalomelméletére és módszertanára.

Előadásomban igyekszem röviden bemutatni e mozgalmak eszméinek a sajátos feldolgozását a Vörös Hadsereg Frakció által, mint értelmezési és másolási folyamatot, különös tekintettel a gondolkodási rendszerek kulturális közegváltására, illetve választ adni arra, hogy ezen eszméknek a szintézise végül milyen egységes, új szélsőbaloldai elméletet eredményezett.

Cool Dictatures: The Elements of the Ideology of the West German Red Army Faction Copied from Non-European Far-Left Theories Among the terror groups that appeared in post-1968 Western Europe, the West German Red Army Faction had the longest-lasting and deepest effect. In terms of its ideology and methods, it based only on a smaller scale on the contemporarily existing German far-left traditions. Instead of them the Red Army Faction borrowed elements mostly from a wider tradition of revolutionary theory, learning a lot from the social synthesis, methodics and revolutionary theory of Maoism, certain Latin-American revolutionary movements and even the american Black Panthers. In my presentation, I try to offer a summary of the copying and synthetising process of these theories by the Red Army Faction, paying specialt attention to the intercultural transition of the theoretical structures, and answer the question of the possible emergence of a new revolutionary theory from the original pool of theories.

KLOSKA Tamás Hungarian Open Air Museum/ Eötvös Loránd University, Hungary kloska.tamas@skanzen.hu Tamás Kloska (1987, Budapest) is a historian and museologist at the Hungarian Open Air Museum, and a doctoral student at the Doctoral School of Historical Sciences at the Eötvös Loránd University.

His research areas are: World War I, British and Hungarian veteran organisations after WWI. Kloska Tamás (1987, Budapest): történész-muzeológus Szabadtéri Néprajzi Múzeum, doktorandusz Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola. Kutatási terület: első világháború, első világháború utáni brit és magyar veterán szerveződések.

33

Mimesis in the First World War The period of the first cataclysm between 1914 and 1918 can be interpreted as a boundary of epochs, as it makes a distinct caesura between the “long” 19 th and the “short” 20th centuries, even in the context of the unprecedented emergency arrangements that were brought about by the eruption of the conflict. Moreover, these innovations, often based on mimesis, didn’t just appear on the restricted field of military strategy, as we would initially suspect, but in other areas of everyday life as well. This case study is concerned with the following areas: At the end of the 19th century the infantry and cavalry units of the armies marched against each other in flamboyant uniforms, armed with shiny equipment. In the era of trench-warfare, however, these started to make easy targets of the wearers, so the situation demanded a solution. This solution became the camouflage, the mimesis of the colours of the environment and the battlefield area, so by the second half of the war concealment was provided by the khaki, army-gray, brown, and similarly coloured uniforms.

The importance of concealment arose in the oceans as well, as the warships of the Triple Entente required some form of protection from the torpedoes of the German submarines. The British and the Americans initially experimented with quite puzzling methods: the ships were disguised as grandiose whales, clouds, or islands, or were covered in mirrors – with no avail. The solution was provided by the zebraic camouflage paint. The grey hulls were fully painted with vivid colors in high contrast, and with sharp geometric shapes. This pattern made it quite difficult to calculate the direction and the speed of these ships, so even a slight miscalculation of a few degrees in the direction vector or the speed estimation meant that the torpedoes miss the target.

The first tanks appeared on the scene in 1916, on the Western Front. Numerous wooden copies, covered in clothing, created by the British military leadership for deception purposes, were mustered behind the British frontlines. The Germans could easily be deceived this way, as their scouts expected a much larger scale of tank deployment before the offensives than what was available for the British.

The trench coat turned out to be one of the most iconic pieces of clothing in the cataclysm. In Great Britain the populace started to mimic the soldiers of the victorious army as a gesture of patriotism, so windbreakers became widely popular. The wardrobes of women also went through a significant transformation: demand arose for simple, comfortable pieces of clothing that could be worn the entire day. The hats lost their ornaments, the embroidery, lacing, or curling disappeared from the clothes. Priority shifted towards cheap materials with which they tried to mimic the more expensive fabrics.

By the change of supply substitute foodstuffs and famine food emerged. The war forced the people to mimic the missing ingredients with substitute foodstuffs or supplements. Specialized wartime cookbooks were published for this type of specialized, economical cooking.

Thus, mimicry can be interpreted in different contexts within the syllabus of the First World War. Each of them appeared in different systems of relations, from differing material conditions, each with a different purpose. The examination of these leads to more detailed understanding of the currently available knowledge.

34

Utánzás az első világháborúban Az 1914 és 1918 között zajló első világégés korszakhatárként értelmezhető, ugyanis éles cezúrát jelent a „hosszú” 19. és a „rövid” 20. század között. Már csak abban az értelemben is, hogy a háború kitörésével számos olyan kényszermegoldás született, amelyre a korábbiakban még nem volt példa. Ráadásul, ezek a sokszor utánzásra épülő innovációk nemcsak a hadászat területén jelentkeztek – mint elsőre gondolhatnánk –, hanem a mindennapi élet egyéb területein is. Az esettanulmány az alábbi kérdésköröket érinti: A 19. század végén a hadseregek gyalogos és lovassági egységei még színpompás egyenruhákban, csillogó felszerelési tárgyakkal vonultak egymás ellen. A lövészárok-hadviselés időszakában azonban már könnyű célponttá váltak, így a helyzet valamiféle megoldásért kiáltott. A megfejtést az álcázás, a környezet és a terep színeinek utánzása jelentette, így a háború második felére a katonák számára a kamuflázst már khaki, tábori szürke, barna stb. színű egyenruhák jelentették.

Az álcázás fontossága a tengereken is megjelent, ugyanis az antant hadihajóinak valamilyen védelmet kellett találni a német tengeralattjárók torpedói ellen. A britek és amerikaiak először meglehetősen érdekes módszerekkel kísérleteztek: a hajókat óriási bálnának, felhőnek, vagy szigetnek álcázták; tükrökkel borították be őket – eredménytelenül. A választ a zebracsíkos álcafestés jelentette. A szürke hajótestet élénk és kontrasztosan elütő színekkel, éles geometriai formákkal festették tele. A mintázat nagyban megnehezítette a sebesség és irány pontos bemérését, így egy pár fokos tévedés a célpont mozgási irányában vagy sebességében a torpedók találatnélküliségét jelenthette.

1916-ban a nyugati fronton színreléptek a tankok. Az offenzívák előtt a brit hadvezetés félrevezetés céljából számos fából készíttetett páncélos másolatot vonultatott fel saját vonalai mögé, amelyeket ruhával borítottak be. A németeket így könnyen félre tudták vezetni, ugyanis a támadások megindítása előtt felderítőik sokkal több tank bevetésére számíthattak, mint amennyi valójában a britek rendelkezésére állt.

A világégés egyik ikonikus ruhadarabjává a trencskó, azaz a ballonkabát vált. NagyBritanniában a lakosság hazafias gesztusként elkezdte utánozni győztes hadseregének katonáit, így a viharkabátok nagy népszerűségre tettek szert. A nők ruhatára is nagy változáson ment keresztül: kényelmes, egyszerű, egész nap hordható darabokra lett szükségük. A kalapokról lekerültek a díszek, a ruhákról a hímzések, csipkék és fodrok. Előtérbe kerültek az olcsó anyagok, amelyekkel a drágább szöveteket igyekeztek utánozni.

Az ellátás átalakulásával megjelentek a pótélelmiszerek és ínségételek. A háború rákényszerítette az embereket, hogy a hiányzó alapanyagokat különféle pót- vagy helyettesítő élelmiszerrel kezdték el utánozni. Az ilyen típusú takarékos főzésre speciális háborús szakácskönyvek jelentek meg.

Az utánzás így több kontextusban értelmezhető az első világháború tematikáján belül.

Mindegyik esetben más-más céllal, eltérő tárgyi feltételből kiindulva, különböző viszonyrendszerben jött létre, ezeknek a jelenségeknek a vizsgálata az eddigi tudásanyag árnyaltabb megértéséhez járul hozzá.

35

BULCSU László Babeș-Bolyai University, Romania bulcsulaszlo91@gamil.com László Bulcsu studied at the Department of Ethnology and Cultural Anthropology of the University of Pécs, and complepeted his masters at the Insitute of Hungarian Ethnology and Anthropology of the Babeș-Bolyai University. Currently he is a third-year PhD student at the Doctoral School of Hungarology Studies at the same university. During his studies he gained professional experience at a museum and at the field as well.

Bulcsu László alapkézpzését Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia tanszékén végzte. A mesterfokozatot a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetében szerezte, és jelenleg ugyanott a Hungarológia Doktori Iskola harmadéves doktorandusa. Képzése folyamán egyaránt részt vett múzeumi és terepgyakorlaton.

Háztípusok tipikus megoldásai A kutatásomban két romániai, érmelléki, magyar lakosságú település, Szalacs és Ottomány formálódásával, változásával foglalkozok. A változás folyamatában elkülöníthetőek állapotok, amelyek bizonyos jellegzetes elemekhez, megoldásokhoz köthetőek. Ezeket a helyiek trendként fogják fel, viszont nem egyértelműen kimondható, hogy lehetőség, utánzás vagy inkább kényszer az, ami kialakította a jellegzetességeket.

Az utánzás témájában nem a települések elemzését tűzöm ki célul, hanem a korlátozás, avagy kényszer és a lehetőségek kontextusában értelmezhető; a szocializmus házépítési hullámának a lakáskultúrában megjelenő sajátos hiányosságot, illetve megoldását törekszek bemutatni. Szalacsra koncentrálva, korabeli házak között három fő típus különül el, amelyekben eredetileg nincs tervezve fürdőszoba. A fürdőszobák megjelenése, terjedése számos azonosságot mutat, amelyből arra lehet következtetni, hogy egységesen elfogadott megoldásmódra vezethetőek vissza, a különböző háztípusokban másként kerülnek be, ami miatt számos egyedi változattá formálódnak.

Az előadásban arra törekszek, hogy az utánzás értelmében a házak fő típusaiból kiindulva ismertessem a tipikus fürdőszoba megjelenését, népszerűségét és terjedését, és egyedi megvalósulásait a lakásokon belül, példákat hozva alternatív megoldásokra.

Typical solutions for houses In my fieldwork I study the transformation of two settlements in the Érmellék region in Romania, where the majority of the population is Hungarian. The way of this transformation can be separated into certain statuses, which have significant elements and solutions. The locals see these as “trends”, but it is not obvious if these solutions are optional, necessary or imitative in nature. From the view of the concept of mimesis the goal of my presentation is not to show all these elements, but to review the unique solutions based on the opportunities of the typical households. Concentrating on 36

Szalacs (Sălacea), the houses can be divided into an archaic, and three other types, which were characteristic in the socialist era. Commonly their design did not include the bathroom. The presence and the spread of bathrooms have many similarities in the village, which point to the fact that they can be related to a commonly accepted solution on a local basis. The four types of housing were modified variously to have bathrooms. In my presentation I would like to show the typical bathroom and also the alternative solutions in the various forms of housing.

Section K1 szekció Room: K2 terem Imitatio és aemulatio (HU) ROSTA Kosztasz Eötvös Loránd University, Hungary rosta.kosztasz@gmail.com Kosztasz Rosta is a PhD candidate of antique philosophy at the Eötvös Loránd University. His PhD projekt focuses on Plato and the concept of domestication. He is the editor-in-chief of the journal Elpis.

Rosta Kosztasz az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskola doktorjelöltje antik filozófia programon, doktori témája Platón és a megszelídítés gondolata. Emellett az Elpis filozófiatudományi folyóirat főszerkesztője.

Who are the puppeteers?

On the basis of Plato’s allegory of the cave the identity of the famous puppeteers is an unresolved question, therefore scholars tend to look for answers in different passages of the Republic.

Book X which is a basic text regarding the conception of mimēsis (imitation) identifies the puppeteers with the poets: it defines mimēsis as “shadow-painting” (skiagraphia – 602d), the imitation of an object’s appearance (phantasia) or likeness (eidōlon). In this respect the works of the imitative artist are only in the third place after the forms and copies of the forms (for example a bed or some kind of virtue), since these copies are likenesses or perspective understandings of the forms. Thus, when Socrates speaks about the “third remove” (599a) he describes the objects of mimēsis as the likenesses of the form’s likenesses. These passages on mimēsis and the ontological structure of the allegory are closely related to each other: the statues and figures (i.e. copies of the forms) carried by the puppeteers or the imitative artists cast a shadow on the cave’s wall deceiving the prisoners about the reality of these things.

Plato returns to the problem of mimēsis and image-making in the Sophist. This is necessary after the peculiarities raised in Book X, for example the problem of artifacts (“the form of the bed”) or the creation of forms by god. The developed conception of the Sophist differentiates between likenessmaking and appearance-making (the former creates likenesses after the proportions of the paradigm, 37

the latter creates mere appearances), furthermore divine and human image-making. The dialogue concludes that mimēsis is an appearance-making art whose artist uses him/herself (i.e. body and voice) and – likewise in the Republic – does not know the imitated thing itself. But this artist is not identified as the poet anymore, but as the sophist who creates “man-made dreams” (266c) as the puppeteers in the allegory of the cave.

In my talk I would like to elucidate the two above-mentioned types of the appearance-making mimēsis with particular attention to the development of Platonic thought and in search of the better account of the cave’s puppeteers.

Kik a bábjátékosok?

A platóni barlanghasonlat bábjátékosainak (thaumatopoioi) kiléte a szabadulástörténet alapján nehezen dönthető el, épp ezért szokás a válasz érdekében az Állam más szakaszaihoz fordulni. A tízedik könyv, mely alapszöveg a mimészisz (utánzás) fogalma kapcsán, a bábjátékosokat leginkább a költőkkel azonosítja, hiszen a mimésziszt „árnyékrajzolásként” (szkiagraphia – 602d), egy dolog látszatának (phantaszia) vagy képmásának (eidólon) utánzásaként határozza meg. Az utánzó művész alkotásai így csak a harmadik helyet foglalják el a formák és a formák másolataként létrejött dolgok (ez a szöveg alapján lehet egy ágy vagy valamilyen erény) mögött, hiszen ezek a második helyen lévő dolgok valamilyen képmását vagy perspektivikus felfogását jelenítik meg. Amikor tehát Szókratész „kétszeres távolságról” beszél, akkor a formák képmásainak képmásaiként határozza meg a mimészisz tárgyát. A mimésziszt tárgyaló szakasz és a barlanghasonlat ontológiai felépítése végső soron jól illeszthető egymásra: a bábjátékosok vagy utánzó művészek által beállított szobrok és alakok (a külvilág valós tárgyainak másolatai) a barlang falára árnyékokat vetnek, elhitetve a rabokkal azok valóságosságát.

Platón a mimészisz és a képalkotás problémáihoz A szofistában tér vissza. Ezt több, a tízedik könyvben található furcsaság is szükségessé teszi, például az artefaktumok problémája („az ágy formája”) vagy a formák isten általi teremtése. A szofista kiérleltebb koncepciójában helyet kap a képmáskészítő és látszatkeltő művészet distinkciója (előbbi az mintakép arányait szem előtt tartva képmást, míg utóbbi puszta látszatot hoz létre), ahogy az isteni és emberi képalkotás különbsége is. A konklúzió szerint a mimészisz olyan látszatkeltő tevékenység, melynek végrehajtója önmagát (testét, hangját) alkalmazza, és – hasonlóan az Állam gondolatmenetéhez – nem ismeri azt, amit utánoz. Nagy különbség azonban, hogy ez a látszatkeltő már nem a költő, hanem a szofista, aki „ember alkotta álomképek” (266c) létrehozásával a barlang bábjátékosaként tűnik fel.

Előadásomban a látszatteremtő mimészisz két fenti változatát kívánom bemutatni, különös tekintettel a platóni gondolkodás fejlődésére, illetve azt keresve, hogy melyik leírás teszi érthetőbbé a barlanghasonlatot.

38

MUNDING Márta Avicenna Institute of Middle Eastern Studies, Hungary mundingmarta@gmail.com Márta Munding is a postdoctoral fellow and researcher at the Avicenna Institute of Middle Eastern Studies. Her field of study is Greek and Roman historiography with special interest in the main Alexander historians, including their use of primary sources and their unique ways of description, using the method of Quellenforschung or Quellen.

Munding Márta posztdoktori ösztöndíjas, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatója.

Kutatási területe a görög-római történetírás, azon belül is elsősorban az Alexandros történetírókra, s e szerzők forráshasználatára, sajátos ábrázolási módjára.

Alexander’s Emulation of Semiramis in the Accounts of His Historians All the main Alexander historians mention stories in which Alexander imitates the deeds of earlier mythical heroes (Heracles, Achilles), or gods (especially Dionysus) and emulate (i.e. rival with) their actions. Based on the accounts of the sources, these emulations are usually motivated by Alexander’s desire (pothos, cupido).

By now, it has been demonstrated that many of the stories about Alexander’s imitatio or emulatio can be dated to his age; thus, the stories are presumed to be inspired by the Macedonian king in line with his political aims. However, others were certainly written after Alexander’s death; therefore, they can be considered literary fabrications.

In some sources, Alexander is represented by the authors not only as the follower of traditional Greek heroes and gods, but also as an admirer and follower of the mythical queen Semiramis, or even as her outright rival inspiring him to great deeds.

The lecture about Alexander’s imitation and emulation of Semiramis, which interprets the concept of mimesis in broader sense, tries to answer the following questions: 1) what the relationship is between the accounts about Alexander’s rivalry with Semiramis (using Quellenforschung and Quellenkritik); 2) what the intention and purpose of the authors could have been with the insertion of the Semiramis motif; and finally, 3) how Alexander’s emulation of Semiramis fits into ancient heroic imitations and emulations.

Alexandros vetélkedése Semiramisszal az Alexandros-történetírók beszámolóiban A főbb Alexandros-történetírók mindegyike beszámol olyan történetekről, melyekben Alexandros követi (imitatio) a korábbi mitológiai hősök (Héraklés, Achilleus) vagy istenek (elsősorban Dionysos) cselekedeteit, s vetélkedik (aemulatio) is azokkal. Ezeket a vetélkedéseket – a források beszámolói alapján – általában Alexandros vágya (pothos, cupido) indítja el.

Mára igazolást nyert, hogy az Alexandros imitatio-ját, aemulatio-ját megörökítő történetek jó része valóban Alexandros-korára datálható, s így vélhetően az uralkodó sugalmazására alakultak ki 39

politikai célok mentén. Vannak azonban olyan történetek is, melyek biztosan Alexandros halála után jöttek létre, s így irodalmi koholmánynak tekinthetők.

Egyes források beszámolóiban Alexandros azon túl, hogy a görög hősök és istenek követője, egyenesen Semiramis csodálójaként, követőjeként, nagyszerű tettek végrehajtására ösztönző vetélytársaként szerepel.

A mimésis fogalmát tágabban értelmező, Alexandros Semiramis-imitácio-ját és aemulatio-ját vizsgáló előadás így a következő kérdésekre kíván válaszolni: (1) milyen az Alexandros Semiramisszal való vetélkedését megörökítő források egymáshoz való viszonya (Quellenforschung és Quellenkritik); (2) mi lehetett a szerzők célja és szándéka a Semiramis-motívum beillesztésével, s végül, (3) hogyan illeszkedik Alexandros Semiramis-aemulatio-ja az antik héros-imitatio-k és aemulatio-k tárgykörébe.

OROSZI Gyöngyi Avicenna Institute of Middle Eastern Studies, Hungary oroszi@avicenna-kkki.hu Gyöngyi Oroszi is a researcher of the Avicenna Institute of Middle Eastern Studies. Her specialty is medieval Arabic prose literature with special focus on the popular collection of The Thousand and One Nights and its study in the framework of literary theory.

Oroszi Gyöngyi az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatója. Kutatási területe a középkori arab prózairodalom, amelyen belül Az Ezeregyéjszaka meséi című gyűjteményes kötet vizsgálja irodalomelméleti szempontokat figyelembe véve.

Mimesis as Narrative Mode in Medieval Arabic Prose Literature The main inquiry of this paper concerns mimesis as a narrative mode and how it is employed in medieval Arabic prose literature. Narrative mode is either mimetic or diegetic which means that something is either reported as it was originally uttered by the characters involved, or it is “narratized”.

This stands true for the khabar as well. Khabar is the predominant form of Arabic prose writing and, in general, it means a piece of information. The narrative mode of this piece of writing is highly dependent on the person who reports the khabar. The paper aims to study the cultural and literary background of the mimetic mode of khabar with special focus on the narrative differences between high and popular literature.

Mimézis mint elbeszélőmód a középkori arab prózairodalomban Az előadás a mimézist mint elbeszélőmódot vizsgálja és azt mutatja be, hogy azt hogyan alkalmazták a középkori arab prózairodalomban. Az elbeszélőmód lehet mimetikus vagy diegetikus, vagyis leíró vagy összegző. Ez igaz az arab prózairodalom meghatározó kifejezésiformájára, a khabarra is. A khabar egy rövid híradás, amelynek formája nagyban függ az információt továbbadó 40

ember személyétől. Többek között ez befolyásolja az elbeszélőmódot is. Az előadás a kulturális és irodalmi hátterét vizsgálja a mimetikus elbeszélőmódnak a khabar formában, különös hangsúlyt fektetve a magas és populáris irodalom között megfigyelhető különbségekre.

Section K2 szekció Room: K2 terem Mimesis and Authenticity (ENG) Jelena ĆUKOVIĆ University of Belgrade, Serbia jelenacukovic@gmail.com Jelena Ćuković is a PhD student at the Faculty of Philosophy, Department of Ethnology and Anthropology in Belgrade, where she also works as a teaching assistant. Her research, in general, is mostly connected to a heritage construction, and its usage in community and identity contexts.

Culture Mimesis: Bureaucratic representation of authenticity and its influence on reality During my research in heritology field, I have found two types of mimetic behaviour in my research group. First one concerns deliberate imitation of what seems to be an authentic life in Serbian villages during an anthropologist visit, and the second one concerns the adoption of formalised patterns in attempts to improve identity construction. In the first case, young and middle-aged people show off the use of identity markers that are more connected to the life of their grandparents (like song, dance, a way of talk, choice of drink and food) in order to present themselves in the way that they think fieldworker would like to see them. My second example is somewhat same, but less deliberate, where Unesco, and heritage protection system are playing a pretty much important role. Once the element of intangible heritage is on the Unesco’s representative list, community members, and the entire state take that seriously. The description of the element becomes a rule and the only right way of interpretation.

So, the original carriers of heritage use a picture that someone has of them, and they try to make it authentic, putting aside the true way of life they live.

I will illustrate both the examples with ethnographic material, and revisit some of the most influential methodological theories to demonstrate that the imitation of authenticity is sometimes forced, sometimes subconscious, and sometimes strategic.

41

Tereza KOLMAČKOVÁ The Academy of Sciences of the Czech Republic, Chech Republic t.kolmackova@gmail.com I studied Religious Studies at the Charles University in Prague where I gained my Master's degree in 2018 with a thesis focused on votive offerings at Marian pilgrimage sites. I work at the Institute of Slavonic Studies of the Academy of Sciences of the Czech Republic.

Votive offerings as images of the giver: Early modern Marian pilgrimage in the Czech lands and Central Europe The giving of votive offerings is a very widespread practise across different cultures, however, the form of the given objects can vary a lot. In the Catholic tradition they are objects given to a saint or Virgin Mary usually at a pilgrimage site to express gratitude for received help or miracle, but quite often they can be given in advance in the hope to gain the saint’s favour. In my case study I will focus on the Marian pilgrimage sites mainly in the Czech lands and Bavaria and the offerings from the 17 th and 18th century. On this material I would like to explore the relationship between the giver, the offering and the receiver, in my case Virgin Mary, my research being based mostly on cultural anthropology.

Although nearly anything could serve as a votive offering, a lot of the objects show some visual link to the giver and can be seen as his or her portrait, sometimes quite clearly when directly depicting the giver, sometimes in a more subtle way, but the idea of imitating the devotee is very often present. I will work with the concept of mimesis as described first by James George Frazer and the way Michael Taussing further works with this idea, that is mimesis based not only on the visual similarity but also on physical contact of the imitator and the imitated, i. e. the object and the giver. I will argue that these two features play a crucial role in what constitutes a votive offering and enable it to serve as a powerful means of communication with the Virgin Mary when seeking her help.

Ariel SIAGAN Károli Gáspár University of the Reformed Church, Hungary arielsiagan@gmail.com Ariel Siagan is PhD student in Theology at the Karoli Gaspar University of the Reformed Church in Hungary. His research interests include conversion studies, mainly using Rene Girard’s scapegoat mechanism theory to yield interpretations to conversion narrative accounts. The particular study on the conversion account of Apostle Paul is a segment on his thesis on conversion narratives.

42

What is Religious Conversion?

The Employment of Mimetic Criticism in the Conversion Narrative of Paul The Apostle The Gospel writers mimicked the literary giants of its time. Their intention is to have a literary ground as a basis of unsettling the claims of the Roman empire. The Kingdom of God narrative espoused and promoted in the gospel accounts of Jesus directly counters the Roman empire’s claims.

The Gospel writers were in the business of cultural production that deviates, even actively confuse the dominant cultural mechanisms. Thus, it posed as a threat to the structures of power at that time.

With the mimetic mechanisms and framework, the interpretation of the Gospel scriptures inevitably produces different meaning and categories. Mimesis criticism puts the gospel narratives in juxtapose with the Greek and Roman literature. It recognizes the historical value of the classical literature as influential in the world where Bible writers lived. Furthermore, the texts appears to be grounded on the historical intellectual and political atmosphere at the time of its writing. The biblical text through the lens of mimetic criticism is not in a vacuum that is isolated. Nor it is up in the air that is groundless. Therefore, through the mimesis criticism the biblical text is socially, politically, economically, and culturally located and objective.

The paper intends to employ the mimetic framework to draw meaning to the unsettled meaning of conversion. The method of mimetic criticism reveals fresher understanding of the Gospel texts. In this paper, the mimetic criticism method sheds light on the Acts 9:3-19a, the conversion narrative of Paul the Apostle of God. The narrative of conversion of Paul is juxtaposed in Euripides’ Bacchae 519795 and 1078-1113. Both texts functions as literary justification for a newly founded community that has missional ambition. The light of the mimetic criticism method locates the religious conversion of individual on its political, and social milieu.

Katarina MITROVIĆ University of Belgrade, Serbia kmmitrovic@gmail.com Katarina Mitrović MA is a PhD student, a teaching assistant at the Faculty of Philosophy and a research assistant at the Institute of Ethnology and Anthropology, University of Belgrade. She has obtained both a BA and MA from the Department of Ethnology and Anthropology at the Faculty of Philosophy in Belgrade. Besides that, she spent one year studying at the University of Wyoming, USA. Her research interest focuses on Native American languages and traditions, youth and student culture.

Native Americans and authenticity Every group has a set of unwritten rules and conventionalized characteristics associated with it: looks, language, connection to ancestors, awareness or knowledge of particular skills or common behavior. Those ideas of who we are and where we belong to, what defines us as members of our communities and shapes our identities, tend to make people, objects and actions “authentic” in the 43

particular context. In my presentation I will focus on Native Americans, their approach to what is real or fake, the problems of authenticity and representation. In order to illustrate it, I will refer to three spheres: a) popular culture (Rollins and O’Connor 1998, Siebert 2015) b) the image of the “ideal Indian� as the way of exploiting folklore for touristic and commercial purposes (Dundes 1980, Bausinger 2002, King 2003) c) formal rules associated with authenticity in the Native American context (Kroskrity and Field 2009, Wilkins 2010). I will refer to the work of various researchers to present the role of imitation in everyday life of different Native American groups. Furthermore, I will draw on my fieldwork with Arapaho in Wyoming, USA. The presentation will emphasize relations between imitated and imitator, by focusing on the audience, consumers and users of the imitations.

44