remeny_2012-15_korrekturazott

Page 1

„Ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is.” (1 Kor 15,14)

REMÉNY XXIII. évfolyam 15. szám

2012. április 8. – Húsvétvasárnap

www.spesnet.info • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

A húsvéti hit tart meg és emel fel

5 8 9

Húsvét a hit és a remény ünnepe: ünnepeljük azt, hogy Isten élő Isten, aki megváltotta, megújította, magához emelte az embert, akit alkotott. Húsvét a szeretet ünnepe: ünnepeljük azt, hogy Isten a maga tisztaságát, jóságát árasztotta ki erre a bűnös, eltorzított, beszenynyezett világra, hogy begyógyítsa a bűn sebeit. Egy a középkorban játszódó történet szerint egyszer egy vándor közeledett egy város felé. Hatalmas kőfejtőn keresztül vitt az útja. Rengetegen dolgoztak ott, izzadtan, keserű, kőporral teli arccal. A vándor odament az egyikükhöz, és megkérdezte tőle: „Mit csinálsz?” Az mérgesen felelte: „Nem látod? Követ török.” A vándor továbbment, és egy másikat is megkérdezett: „Mit csinálsz?” Az ezt mondta: „Pénzt keresek, hogy eltartsam a családomat.” Végre a vándor meglátott egy embert, aki sugárzó arccal, szemmel láthatóan örömmel dolgozott. Őt is megkérdezte: „Mit csinálsz?” Az felegyenesedett, és csillogó szemekkel ezt felelte: „Katedrálist építek.” Aki a húsvéti hitben, reményben él, az örömmel, ha néha könnyek között is, de csillogó szemmel emelheti fel az arcát. Az tudja, hogy nem csak követ tör, nem csak pénzt keres, tudja, hogy az emberi élet egy gyönyörű terv része. Egy hatalmas katedrális építésének vagyunk részesei. Isten végtelen jóságából lett ez a világ, Tőle jöttünk, és Hozzá térünk haza. A húsvéti hit teszi emberhez méltóvá, teljessé az életünket. Az egyik kínai császárt egyszer megkérdezték, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki megnyerjen egy háborút. Ő azt felelte: „Élelem, fegyver és a nép hite.” Aztán még hozzátette: „Ha ebből a háromból kettőt oda kellene adnom, akkor gondolkodás nélkül odaadnám az élelmet és a fegyvert. Mert ha a nép hite elvész, akkor elveszett a háború, elveszett az ország.” Kívánom a Remény minden Kedves Olvasójának ezt a húsvéti hitet, reményt és szeretetet! Azt a hitet, lelki megújulást, amely nélkül nem maradhatunk meg.

Áldott, kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánunk Kedves Olvasóinknak!

Keresztény Európát! Lelkünk békéje... Ibolya keresztútja


HÍRVILÁG

Örömhír Hetekkel ezelőtt figyeltem fel a szokatlan reklámokra: néhány városi buszjáraton egy finom csokoládét gyártó, ismert külföldi cég különféle felszólításokkal fordul az utasokhoz. Termékeik finomságára utalva, tanácsolják, kérik: merjünk finomak lenni. Például azzal, hogy segítünk a gyerekkocsival közlekedő kismamának; kérés nélkül átadjuk helyünket; gondolva barátainkra, felhívjuk őket; vagy csak egyszerűen mosolygunk, mert a mosoly ingyen van… Valahányszor olyan buszon utazom, amely üléseinek hátára egy-egy ilyen szívet-lelket melengető reklámot ragasztottak, mindig jobb kedvem lesz. Azt nem tudom, hogy e kis szövegek láttán mennyivel nő meg – ha egyáltalán növekszik - a cég által gyártott édességek forgalma, és őszintén szólva, azt sem hinném, hogy egyszerre megugrik azoknak az utasoknak a száma, akik kedvesek, udvariasak, előzékenyek, mosolygósak lesznek utastársaikkal…

És mégis nagyszerűnek tartom e reklámokat, amelyek nem az alantas ösztönökre, a durvaságra, az erotikára építenek – amire oly sok példát látunk -, hanem a mindenkiben ott szunynyadó jóságot, emberséget próbálják előcsalogatni. Ha valamit sokszor ismételgetnek, az biztosan hat. A rossz, a romboló csakúgy, mint a jó, a felemelő. Nemcsak a mosoly van ingyen, hanem a jóra való ösztönzés, a jó továbbadása is – akár ilyen módon.

A legnagyobb Jó, az Örömhír továbbadása sokszor tőlünk is eredeti ötleteket kíván. Húsvétkor ezt különösen is tudatosíthatjuk. Adjuk hát át a feltámadás örömhírét az életünk során velünk utazóknak!

KUBA

Az egyháznak szüksége van a vallásszabadságra A Szentatya apostoli látogatásának harmadik napján a havannai Forradalom terén, több mint 300 ezer hívő részvételével szentmisét mutatott be, kubai főpásztorok koncelebrálásával. A szertartáson Jaime Ortega y Alamino bíboros, havannai érsek mondott köszöntő szavakat. Benedek pápa homíliájában nagy örömének adott hangot, hogy együtt lehet a kubai hívekkel és velük ünnepelhet a Cobrei Szeretet Szűzanyának szentelt jubileumi évben. A napi liturgikus szövegekből kiindulva, a Szentatya annak a három fiatalnak a történetét emelte ki, akiket hitük miatt a babiloni király tüzes kemencébe vetett. A három ifjú elegendő erőt talált ahhoz, hogy dicsőítse Istent, tudva azt, hogy az Úr a halálban sem hagyja el őket. Isten valóban sosem hagyja vagy felejti el gyermekeit, és hatalmával képes őket minden helyzetben megszabadítani – magyarázta a Szentatya. Ezt követően a napi evangéliumi szakaszra tért ki: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek,

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” ( Jn 8,31) Jézus itt Isten Fiának nevezi magát, az egyetlen Üdvözítőnek, aki meg tudja mutatni az igazságot és valódi szabadságot tud adni. Az igazság az emberi lény egyik vágya, és ahhoz, hogy keresni tudja ezt, sza-

ság létezését. Ez a fajta hozzáállás, mint pl. a szkepticizmus és a relativizmus esetében, a szívekben változást okoz, ingataggá tesz, társaitól elhidegíti, eltávolítja az embert, aki önmagába zárkózik. Olyan emberekről van szó, akik Pilátusként mossák kezeiket és hagyják, hogy az események

badságra van szüksége – hangoztatta a pápa. Néhányak, mint például Poncius Pilátus szerint, az ember képtelen az igazság megismerésére, sőt vannak olyanok, akik tagadják a mindenkire vonatkozó igaz-

által elképzelt igazságba zárkóznak, amelyet másokra próbálnak erőltetni. Olyanok ők, mint akik látva a vérző és megkorbácsolt Jézust, azt kiáltozzák: „Keresztre vele!”. Hit és értelem egyaránt szükségesek az igazság kereséséhez. Isten az igazságra irányuló veleszületett elhivatottsággal teremtette meg az embert, és az ennek megismeréséhez szükséges értelmet is megadta neki. Az emberről szóló igazság – folytatta a Szentatya – nélkülözhetetlen alapfeltétele annak, hogy eljussunk a szabadságra, mert egy olyan etika alapelveit fogalmazza meg, amellyel mindenki képes szembenézni, illetve világos és egyértelmű szabályokat tartalmaz az életet és a halált, a kötelességeket és jogokat, a családot, a társadalmat és az emberi méltóságot illetően. Ez az etikai örökség az, amely képes tovább folyjanak anélkül, hogy a kultúrákat, a népeket és valők maguk bajba keverednének. lásokat, a hatóságokat és az álVannak olyanok is, akik lampolgárokat, a Krisztus-hínem megfelelően értelmezik vőket és nem hívőket egymásaz igazság keresését. Így eljut- hoz közelebb hozni – magyanak a fanatizmushoz, az éssze- rázta a Szentatya. Az egyházrűtlenhez, és egy saját maguk nak szüksége van a vallássza-

badságra, hogy hirdetni tudja hitét és a szeretetről, a kiengesztelődésről szóló üzenetét, amelyet Jézus hozott el a világba. Ezen a téren fontos előrelépések történtek Kubában, amelyet azonban tovább kell folytatni. A Szentatya bátorító szavakat intézett a kubai hatóságokhoz, hogy folytassák a megkezdett utat az egész kubai társadalom java érdekében. Végül Félix Varela alakját idézte fel, aki nevelője és mestere volt népének. Kuba számára utat mutat a társadalmi átalakuláshoz – mondta a pápa. Erényes embereket kell nevelni a szabad és méltó nemzet megformálásához, ugyanis „nincs haza erény nélkül”. Kubának és a világnak is változásokra van szüksége – hangoztatta a Szentatya. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha mindenki számára lehetővé válik az igazság keresése és a szeretet útjára való lépés, megteremtve ezáltal a testvériséget és kiengesztelődést – mondta a pápa homíliájában. Vatikáni Rádió/ Magyar Kurír

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2012. ÁPRILIS 8.

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.


EZ TÖRTÉNT BUDAPEST

SZLOVÉNIA

Rehabilitálták Mindszenty bíborost

A család értékeiért

Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros rehabilitálási eljárása utóda, Erdő Péter bíborosprímás kérésére a napokban a Legfőbb Ügyészség határozatával hivatalosan is lezárult. A budapesti Népbíróság IX. 254/1949 sz. alatt folytatott ügyben a Legfőbb Ügyészség már 1989 végén perújítási nyomozást rendelt el. Az 1990. évi XXVI. törvény a törvénysértő elítélések orvoslásáról szólt. A mostani határozat a korábbi perújítási nyomozás hivatalos lezárását jelenti, és egyben kinyilvánítja Mindszenty József bíboros teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását. Erdő Péter nyilatkozata szerint ez az esemény egy szenvedéssekkel teli, hosszú történet összefoglalása, amely reménye szerint hozzájárul múltunk igazságának megismeréséhez, népünk lelki gyógyulásához és felemelkedéséhez. Egyértelmű jele annak, hogy hazai igazságszolgáltatásunk szakított a koncepciós perek nehéz örökségével, és komolyan törekszik az igazságosság alapvető emberi követelményeinek érvényesítésére. Március 28-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szervezésében a Központi Szemináriumban Mindszenty Jó-

NAGYMEGYER

Március 28-án megalakult a Porta fidei magyar katolikus központ, amelyet a Du-

naszerdahelyi és a Vágsellyei Esperességek, valamint hetilapunk, illetve a Biró Márton Polgári Társulás hívott életre. A katolikus központ célja és szerepe többek között, hogy egybegyűjtse és segítse a szlovákiai magyar katolikus szervezeteket. „A hit kapuja” elnevezésű központ a nagymegyeri egykori Zárda iskola épüle-

zsefről és kortárs vértanú, valamint hitvalló püspökökről tartottak egész napos konferenciát. Erdő Péter bíboros rámutatott: kiemelkedő tanúságtétel Mindszentyé, ő volt az, aki vonatkoztatási pont lehetett, és aki nem különféle politikai irányzatok kedvéért tett nyilatkozatokat, hanem benső meggyőződéséből. Török Csaba előadásában megemlítette: Pio atya szenttéavatási aktáiban szerepel az eset, hogy Pio atya bilokáció segítségével megjelent Mindszentynek a börtönben, és a misézéshez szükséges tárgyakat adott neki. Magyar Kurír/katolikus.hu/Remény

tében fog működni. Az egyeztető találkozón összegezték a központ kialakításának alapvető feltételeit, és megbeszélték a május 8-ai, Deákiban megrendezésre kerülő VI. Magyar Katolikus Nap programját. A katolikus nap szentmiséjének főcelebránsa Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek lesz, a további programban pedig az egykor itt őrzött Halotti beszéd kap majd fontos szerepet, hiszen lesz előadás a keresztény magyar irodalomról, a Halotti beszédet idéző szavalóverseny, lovagrendek és keresztény szervezetek bemutatkozása, templombemutatás, de ekkor hirdetik meg a Serédi Jusztiniánösztöndíjat, illetve mutatják be az újonnan induló szlovákiai magyar katolikus hírportált is. A megbeszélés résztvevői megegyeztek továbbá, hogy a szlovákiai magyar többségű városokban Mindszenty-emléktáblákat fognak elhelyezni, s Pázmánytól Mindszentyig címmel ez év novemberében Vágsellyén tudományos konferenciát szerveznek. (R)

Március 25-én népszavazást tartottak Szlovéniában, amelynek eredményeként az ország elutasította az új családtörvényt. A szavazók 55%a elvetette az új előírást, amely többek között kiszélesítette volna a homoszexuális párok egyes jogait, például a gyermekek örökbefogadása terén. A törvényt a múlt évben az előző kormány szavazta meg a parlamentben, amelyet most a különböző szervezetek által összegyűjtött aláírások után meghirdetett népszavazás eltörölt. Az elmúlt napokban Anton Stres ljubljanai érsek, valamint az ország ortodox és muzulmán vallási vezetői közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kiemelik a házasság és a család értékeinek védelmét, amely a férj, a feleség és a gyermekek közösségeként értelmezendő. Franc Rodé szlovén bíboros, a Szerzetesi Kongregáció nyugalmazott prefektusa a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: a kormányban jelentős a katolikusok és a vallásos emberek jelenléte, a lakosság 78%-a katolikus, amelynek 2025%-a heti rendszerességgel gyakorolja vallását. Katolikus országról van tehát szó, ahol jelen van egy erős egyház- és keresztényellenes irányzat. Ez a bíboros szerint az 50 évig tartott kommunista rezsimnek a következménye. Az előző rendszer hatása a tömegtájékoztatásban, a kultúrában, illetve a közélet más fontos területein is még mindig erősen érződik. Szlovénia küzd katolikus identitásáért. Ugyanakkor szükség van az új evangelizációra, amely jelentős hatású, erősebb és közelebb áll az emberekhez. A vallásközi párbeszédre vonatkozóan a bíboros hangsúlyozta: nagyon jók a kapcsolatok az ortodoxokkal. A lakosság 2%-át képviselő muzulmánok sem jelentenek problémát. Vatikáni Rádió/Remény

VILÁGEGYHÁZ

Romero érsekre emlékeztek Az Oscar Arnulfo Romero San Salvador-i érsek meggyilkolása évfordulójához kötődő programok március 19-én vették kezdetüket egy fénykép- és dokumentumkiállítással a főpásztor életéről, aki a „némák” szószólójává vált. 1980. március 24-én gyilkolták meg, miközben szentmisét mutatott be San Salvador észak-keleti városnegyedében egy kis kápolnában. Ez a nap egyben nemzeti ünnep az országban, amelyet Romero érsek emlékének szentelnek. Az ENSZ március 24-ét az emberi jogok megszegésével és az áldozatok méltóságával kapcsolatos igazság megismeréséhez való jog nemzetközi napjának nyilvánította. A helyi egyház kulturális rendezvényt szervezett az alkalomra, amelynek végén a hívek, az egyházi közösségek és csoportok zarándoklatot tartottak a Rózsafüzérről elnevezett templomhoz, ahol Gregorio Rosa Chavez, San Salvador segédpüspöke szentmisét mutatott

be. Az évforduló előestéjén pedig imavirrasztásra került sor. Az állami média műsorra tűzte azokat a homíliákat, amelyekért az érsek életével fizetett. Újdelhiben szentmisét és keresztutat tartottak Romero érsek emlékére. A szentmise során Vincent Concessao, Újdelhi érseke kiemelte: „Romero érseknek az igazság és az igazságosság érdekében folytatott prófétai szolgálata alapvető fontosságú az indiai helyi egyház számára. A korrupció egy olyan bűn, amely lerombolja az országot, továbbá igazságtalanságot, kizsákmányolást és az emberi jogokkal való visszaélést eredményez. Ezért az egyház felhívja a figyelmet az etikára és az erkölcsre a közéletben. Romero érsek mindig szemben állt az igazságtalanságokkal, életét is áldozta az ügyért. Mindannyiunk számára nagy példát jelent.” Vatikáni Rádió/Remény

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

A pápa ruhái 5. A mozetta (mocétum, mozzetta), mint neve is mutatja, egy „csonka köpeny”, ami csupán a vállat és a felkart fedi, hátul pedig egy jelképes apró csuklyával van ellátva. Formája minden bizonnyal IV. Sixtus alatt, a XV. század vége felé alakult ki. Ő ugyanis az addig viselt hosszú prelátusi köpeny helyett annak kurta változatát kedvelte a házon kívüli programok során. Divatja gyorsan elterjedt a többi egyházi méltóság körében is, a kinek-kinek kijáró színben, ám 1969 óta csuklya nélkül. Az érsekek, püspökök, valamint a pápai követek viselik, de egyes országokban a kanonokok (címzetes apátok és prépostok) is. A pápa a korális ruhához piros mozettát visel. Téli változata hermelinnel szegett és bársonyból van, a nyári pedig szegély nélküli és selyemből való. Kifejezetten pápai sajátosság a húsvét nyolcadában használatos fehér damasztból készült, hermelinprémes mozetta. Uralkodása vége felé ez utóbbit VI. Pál elhagyta, ám XVI. Benedek nemrég felújította, igaz, ő a húsvéti időben végig ezt használja. Szintén ő állította vissza a II. János Pál pápasága második felében megszüntetett apró csuklyát is. A mozettára a pápa IX. Piusz óta széles, arannyal hím-

Mindennapi liturgia

zett piros stólát vesz fel lelki hatalma jelzéseképpen. Így például katolikus személyiségek és katolikus országok államfőinek fogadásakor, s természetesen a szertartásokon. A pápa kizárólagosan liturgikus ruhadarabjai közé tartozik a XIII. század óta ismeretes pápai palást (mantum vagy cappa pontificalis), ami a liturgikus

A szentségekről röviden

színeknek megfelelően fehér vagy piros lehet, mindkét változatban gazdag aranyhímzéssel díszítve. A rendes palásttól (pluviále) annyiban különbözik, hogy sokkal hosszabb és hátul uszályban végződik. Szegélyei a trón lépcsőit voltak hivatottak betakarni, ezáltal még magasabbnak, tehát magasztosabbnak láttatván viselőjét. Méretei miatt hagyományosan három személy segítsége kellett viseléséhez: két szegélyét egy-egy diakónus-bíboros fogta, az uszályt pedig a pápai trónálló herceg. Elől a racionálénak nevezett díszes csat (rationale vagy formale) fogja össze. Ez utóbbinak három változata van: ékes, egyszerű, illetve böjti. A pápa körmeneteken (gyertyaszentelő, virágvasárnapi, úrnapi) viseli, a szentkapu megnyitásakor és bezárásakor, valamint a karácsonyi és húsvéti „Urbi et Orbi” áldáskor. Régen gyászszertartásokon is ezt hordta, illetve azokon a miséken, amiket nem ő celebrált, valamint a Lateráni bazilika ünnepélyes birtokbavétele, az úgynevezett possesso alkalmával. Körmeneteken, az imaórák liturgiáján, továbbá bizonyos nagy ünnepélyességű szertartásokon dalmatika és miseruha meg a pallium helyett hosszú pápai palástot (mantum) ölt magára. Magyar Kurír

Ablak a történelemre

A keresztség kegyelmi hatásai – az Egyház tagjai leszünk Már az apostoli iratokból kitűnik, hogy az Egyházba való beiktatás a keresztség által megy végbe. A megkeresztelt ember Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak tagja lesz (1Kor 12,12-13). Krisztus a Fő, s vele egységben alkotják a tagok Krisztus titokzatos Testét. A keresztség nem csupán formális beiktatás a keresztény közösségbe, hanem az ember teljes felelősségének tudatában, mint élő, szerves közösséghez való tartozása, amely a keresztényekben él és épül. A keresztség hatásaihoz tartozó eltörölhetetlen jegy is az egyházi közösséghez tartozásunk jele. A keresztény végérvényesen a szenvedő és feltámadt Krisztusnak az Egyházban állandóan jelen való misztériumába kapcsol bennünket. A karakter révén az Egyházba kapunk beosztást, hogy ebben a természetfeletti célokat megvalósítani igyekvő közösségben hatékonyan működhessünk. Ennek következtében általunk és bennünk is épül Krisztus titokzatos teste, Isten népének látható közössége. A keresztség tehát nemcsak az egyén üdvösségét szolgáló eszköz, hanem mindenkor az egyházi közösség önmegvalósítását is szolgálja. Pál apostol szerint mindez feladatot is jelent számunkra: mint a titokzatos Test élő tagjainak, törekednünk kell az egyetértésre, együttérzésre, együttes munkálkodásra, hogy épüljön és tökéletesedjen Krisztus Egyháza. A Katolikus Egyház Katekizmusa a következő szép összefoglalást adja: „A megkeresztelt, az Egyház tagjává válva, nem tartozik többé saját magához (1Kor 6,19), hanem ahhoz, aki meghalt és feltámadt értünk. Ettől kezdve meghívást kapott, hogy önmagát másoknak alávesse, azokat szolgálja az Egyház közösségében, »engedelmes« legyen az Egyház elöljáróinak (Zsid 13,17) és rájuk tisztelettel, bizalommal tekintsen. Sőt, a keresztség kötelességek és felelősségek forrása, a megkeresztelt jogokat is élvez az Egyház kebelén: megkapja a szentségeket, táplálkozik Isten igéjével, és támaszkodhat az Egyház többi, lelki segítségére” (KEK 1269). „Akik hitből megigazultak a keresztségben, máris beiktatódnak Krisztus testébe. Jogosan díszíti őket a »keresztény« megjelölés, a katolikus Egyház gyerekei pedig méltán ismerik el őket testvéreiknek az Úrban. A keresztség tehát az a szentségi kötelék, amely egyesíti mindazokat, akik általa újjászülettek” (KEK 1271). • HÚSVÉTVASÁRNAP • 2012. ÁPRILIS 8.

Lyon hispániai származású érsekéről is érdemes megemlékezni, aki akár a muzulmánok elől menekülő vizigótok közé is tartozhatott. Agobard (769-840) értekezését a császárnak ajánlva írta a keresztény nép és a birodalom egységéről – egyetlen uralkodó, egyetlen törvény alatt. Zsidóellenes levelei miatt megítélése vitatott. Angilbert († 814) Charlemagne palotájában nevelkedett, az idős korában Toursba visszavonuló Alcuin († 806) tanítványa volt. Az újjáépíttetett Saint-Riquier monostor világi apátja-

ként több költemény szerzőjét tisztelhetjük benne. Az ausztráliai gyökerekkel rendelkező Chrodegangus († 766) is művelt klerikus volt. Martel Károly referendáriusaként, később Kis Pipin tanácsadójaként mesterkedett, aki 742-ben Metz püspöki székébe ültette. Papjai számára (Szent Ágoston és Szent Caesarius mintájára) harmincnégy fejezetből álló életszabályt dolgozott ki (Regula canonicorum). A benedeki minta mellett énekiskolát is szervezett, bevezette a római liturgikus éneket, később annak elterjesztése mellett kardoskodott. Gorzéban a szerzeteskolostor alapjait maga fektette le. Fáradozásairól Paulus Diaconus (Gesta episcoporum Mettensium) és Gorzei Szt. János (Vita Chrodegangi) is tanúskodott. Orléans püspöke, Jonas (780-843) Jámbor Lajosnak címezte elmélkedését (De institutione regia), melyben a karizmatikus uradalom jellegét és feladatát fejtegette. Valamennyi ismert szereplő (Walafrid Strabo, Sedulius Scotus, Wandalbert, Servatius Lupus, Johannes Scotus Eriugena, Hincmar...) bemutatására itt nincs lehetőség, utánanézni azonban érdemes!


TÜKÖR

Keresztény Európát! Pár évvel ezelőtt hitetlenkedve kaptuk fel a fejünket: Európában valakinek problémája akad azzal, hogy az új alaptörvénybe, az akkor készülő európai alkotmányba bekerüljön egy olyan mondat, amely a kontinens keresztény gyökereire utal?! Hiszen ez történelmi tény: minden európai nép kultúrájának, jogrendjének alapja az újszövetségi tanítás, a Tízparancsolat. S mégis megtörtént: az úgynevezett Lisszaboni Szerződés sem tartalmazza ezt a kitételt. Úgymond, a békesség kedvéért. Akkor már sejtettük, hogy az európai gondolkodásban nagyobb a baj, mint addig véltük. S lám, azóta egyre több olyan jelenség akad, amely kételyeinket fokozza. A magyar alaptörvény kapcsán már azt is sérelmezik sokan, hogy a családról, mint a társadalom alapsejtjéről szól, amelyet sokrétűen védeni és támogatni kell. Húsvéti fények Európában 2011ben című írásában p. Kozma Imre, a Magyar Irgalmasrendi Tartomány vezetője az alábbiakat írja: „Az emberiség egyik legnagyobb sorsfordulatának idejét éli. Egyszerre ’reng a Föld’ minden földrészen. Nincs egyetlen pontja sem a földgolyónak, amely a válság okozta tragédia hatáskörén kívül maradna. Mindent elöntött, mint egy új özönvíz, az önzés. Az ember anyagias bódulatában nem ismer törvényt a saját érdekein kívül. Nem ismer kötelezettségeket, csak jogokat, amelyeket mindenkivel szemben megkövetel, és sokall minden áldozatot az államért, ugyanakkor jogot formál arra, hogy az állam védje egyéni érdekeit. Életcélja lett az egyre nagyobb anyagi nyereségre törekvés és az élet minél rafináltabb élvezete. Mi, európaiak nem feledhetjük, hogy az európai kultúra nem a toronyházak, nem a repülőterek, nem az összközműves otthonok világa, hanem lelkiállapot, amely a keresztény műveltség hagyományaiból szívja erőit. A kérdés, hogy az ember hajlandóe tovább élni ennek a műveltségnek erkölcsi keretei között, vagy beilleszkedik az európai hagyománytól ide-

gen eszmeáramlatok, életformák hatalmi vonulatába? Fel kell készülnünk arra, nekünk, magyaroknak is, hogy anyagi és szellemi erőinket feltétel nélkül nemze-

félévben nemhogy korrigálták volna az adatokat, hanem rátettek egy lapáttal: egyre többen lettek, akik az egymilliós értékre irreális összegeket licitáltak, s így lényegében egy pira-

tünk megmaradásának s ezáltal Európa jobb sorsának szolgálatába állítsuk.“ A klasszikus értékektől való elfordulásra, a kiüresedésre, a veszélyes szintűvé vált önzésre figyelmeztet Erdő Péter bíboros is egy másik fenyegető probléma, a népességfogyás kapcsán. „Európában s így Magyarországon is a demográfiai helyzet igen mély válságban van. Szeretet nélkül család nem élhet és nem gyarapodhat. Az ember képtelen szeretet nélkül élni, magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszti az élete, ha nem talál, nem kap szeretetet, ha nem oszthatja meg a szeretetet” – idézte II. János Pál pápát. A bíboros kiemelte, a gyermek elfogadása és szerető nevelése is a házasság és a család belső logikájából és lényegéből következik. Br üssz elben, S trasbourgban mindemellett gyakrabban beszélnek anyagi jellegű problémákról: banki válságokról, gazdasági gondokról. S mintha kevesebb szó esne a lényegről: az erkölcsi válságról. Mert a banki válság is úgy keletkezett, hogy néhányan azt kezdték állítani, hogy az egymillió dollárt érő ingatlan, gyár vagy termék egymilliókétszázezer dollárt ér. A következő

misjáték keletkezett, valós értékek nélkül. Ez pedig csak addig működhetett, amíg el nem jött az igazság pillanata: amikor egyszerre kellett sok ilyen túlbecsült objektumot valós pénzzel kifizetni, mindjárt rájöttek, hogy ennek nincs valós fedezete. Csődök sora következett felelőtlenség és hazudozások miatt. Pedig a megoldás itt is nagyon egyszerű: tisztesség, megbízhatóság nélkül a pénzvilág és a gazdaság sem működhet. Nem véletlen, hogy alapkifejezését, a gentlemen´s agreementet éppen Európában találták ki. Európában vált honossá a „kezet adok rá” gyakorlata is: a tisztességes emberek megtartották a megállapodásokat, a modell prosperitást és felemelkedést hozott mindenkinek, aki tisztességgel alkalmazta. Mert az erkölcsön alapult. Nem egyébről szól ez a történet, mint arról, hogy az európai spirituális, lelki értékek gyakorlati alkalmazása gazdasági-pénzügyi jóléthez is vezet, nemcsak a szintén fontos lelki gazdagsághoz. S hiánya nemcsak lelkiismereti-pszichológiai torzulásokba, de anyagi lezüllésbe is taszítja azokat, akik elfogadják az értéktelenséget. Nem késő persze, sosem késő korrekciókat végrehajtani, megtisztulást

keresni. Európa nem először került ilyen állapotba történelme folyamán. Örömteli, hogy egyre több fórumon egyre többen hangoztatják a keresztény értékekhez való visszatérés szükségességét. A megoldás benne foglaltatik II. János Pál imájában is: „Úr Jézus Krisztus, Te, Aki Egyházadat a világ útjain vezeted, fordítsd tekintetedet Európára, erre a nagylelkű földrészre. Századokon át miszszionáriusok seregei indultak innen, hogy a föld minden sarkába elvigyék Evangéliumodat. Ma Európának is szüksége van olyanokra, akik bátran és hűséggel hirdetik üdvözítő szavadat. Isten Fia, adj sok fiatal szívébe készséget, hogy elfogadják hívásodat, legyőzzék a félelmet, ami érthető egy fönntartás nélküli elkötelezettség előtt. Ismételd meg nekik azt az erős és meggyőző hívást, ami Pétert arra vezette, hogy így válaszoljon: ’A Te szavadra kivetem a hálót!’ (Lk.5,5). A Te kegyelmed legyen számukra láng, amely megvilágít és fölmelenget, erős szikla, amely megtart és biztonságot nyújt, a bizalomnak és a mindig új lelkesedésnek a forrása. Kérünk Téged a szülőkért, akik munkatársaid az élet továbbadásában, hogy gyermekeiket elvezessék arra a fölfedezésre, hogy az élet megosztandó ajándék. Neked ajánljuk a papokat, a megszentelt hivatásban élő férfiakat és nőket, hogy örömmel tegyenek tanúságot arról, milyen szép teljesen Hozzád tartozni, Hozzád, az élet Istenéhez. Rád bízzuk a hitoktatókat és a nevelőket, hogy hatékonyan irányítsák a fiatalokat arra, hogy vállalják a küldetést, amit személyesen róluk gondoltál el öröktől fogva. Isteni Mester, Te magad beszélj Egyházadhoz, hogy egyre inkább olyan Egyházzá váljék, mely meghív, megszentel és küldetést ad. Szegénységünk tudatában fordulunk hozzád, Úr Jézus, és kérjük Édesanyádnak, Máriának, az Apostolok Királynőjének közbenjárását. Amen.”

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Húsvétvasárnap

VASÁRNAP ról ra

Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tuAbban az időben dom, hova tették!” Péter szólásra nyiPéter és a másik tatotta ajkát, és ezeket nítvány elindult, és a mondta: „Ti tudjásírhoz sietett. Futottok, hogy mi mintak mind a ketten, den történt Galileáde a másik tanítvány tól egészen Júdeáig gyorsabban futott, attól kezdve, hogy mint Péter, és hamaJános hirdette a kerabb ért a sírhoz. resztséget: Hogyan Benézett, és látta az kente fel az Isten a otthagyott gyolcsVálaszos zsoltár názáreti Jézust leplet, de nem ment (Zsolt 117, 1-2. Szekvencia Szentlélekkel és habe. Közben odaért 16ab-17. 22-23) talommal. Ő pedig, A húsvéti Bárányt Simon Péter is. Ő is ahol csak járt, jótetVálasz: Ezt a na- keresztények dicsér- látta az otthagyott teket vitt végbe, és lepleket és a kendőt, meggyógyított min- pot az Úristen adta: ve áldják! amely Jézus fejét taörvendjünk és vigadden ördögtől megkarta. Ez nem volt Evangélium szállottat, mert vele junk rajta. együtt a leplekkel, Vagy: Alleluja, alSzent János volt az Isten. Mi tahanem külön feküdt könyvéből núi vagyunk mind- leluja, alleluja. összehajtva egy he(Mk 15, 1-39) annak, amit Júdea lyen. Akkor bement Szentlecke egész területén és JeA hét első napján, a másik tanítvány is, Szent Pál ruzsálemben tett. kora reggel, amikor aki először ért a sírapostolnak Keresztre feszítették, a kolosszeiekhez még sötét volt, Má- hoz. Látta mindezt de harmadnap feltáés hitt. Addig ria Magdolna kiírt leveléből masztotta Isten, és ment a sírhoz. Oda- ugyanis még nem (Kol 3, 1-4) látható alakban értették meg, hogy érve látta, hogy a megmutatta őt, ha követ elmozdították Jézusnak fel kellett Testvéreim! nem is az egész néptámadnia a halálból. nek, de az Isten által Krisztussal együtt ti a sírtól. Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10, 34a. 37-43)

Mics Imre itünk legfontosabb igazságát, a kereszténység legnagyobb és legfontosabb ünnepét, Urunk feltámadását ünnepeljük. Feltámadt Krisztus e napon, alleluja! Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt! Ez a mi hitünk, vigaszunk, örömünk, reményünk és boldogságunk. Az élet győzött a halál fölött, a jóság a gonoszság fölött, az igazság az igazságtalanság fölött. Krisztus feltámadt a halottak közül. Életre kelt, de nem földi életbe tért vissza, a tér és az idő keretei közé. Jézus teste megdicsőült test, amely már a megdicsőült világnak, az örökkévalóság tulajdonságaival rendelkezik, amelyre nem vonatkoznak e világ törvényei. Pál apostol is ezt emeli ki: „Tudjuk ugyanis, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és többé nem hal meg: a halál nem uralkodik többé rajta” (Róm 6,9). Krisztus feltámadása a keresztény hit alappillére. Ez a hit két történelmi tapasztalatra épül. Az első az üres sír. Az Evangélium hangsúlyozza, hogy ennek felfedezői azok az asszonyok voltak, akik már nagyon korán reggel siettek a sírhoz, hogy bebalzsamozzák az Üdvözítő testét. A sírbolthoz érve az asszonyok azt látták, hogy a kő el van hengerítve. A sírboltban fehér ruhás ifjú fogadta őket, megmutatja nekik az üres sírt, és hírül adja nekik Jézus feltámadását: „Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!” (Mk 16,6). A másik történelmi tapasztalat a személyes találkozások. Maga a feltámadott Jézus bizonyítja megjelenéseivel, hogy él, legyőzte a halált. Sokan találkoztak vele feltámadása után. Tudjuk, hogy húsvétvasárnap öt megjelenése volt Jézusnak s a negyven nap alatt tizenegyszer jelent meg. De valószínű, hogy nem jegyezték fel minden megjelenését. A megjelenések legrégibb s legbővebb összefoglalása Szent Pálnál található: „Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint, eltemették és harmad-

H

nap feltámadt, ismét az Írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak” (1Kor 15,3-7). Mi, mai keresztények, elfogadjuk az ősegyház tanúságát az üres sírról és a feltámadás utáni jelenésekről. Elfogadjuk, mert a húsvéti titok lényege az ellenőrizhetőség és a hihetőség. Hisz barát és ellenség, a jámbor asszonyok és a sírt őrző katonák, mind egybehangzóan hirdették: Krisztus feltámadt! Krisztus feltámadt és Vele együtt mi is feltámadunk. A sír nem végállomás. Csak átszállóhely. Olyan szépen mondja Gárdonyi Géza, a kiváló író: „Számomra a halál nem sötét börtön, - Egy ajtó bezárul itt a földön, - S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen. – Ez a halál!” Félreérthetetlenül vallja, hogy van feltámadás, van örök élet. Mi is meggyőződéssel hiszszük, hogy Krisztus feltámadt, és ránk is a feltámadás vár. Megalapozottan reménykedhetünk, hogy Jézus tanítása ránk is vonatkozik: „Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog” ( Jn 11,26). A húsvéti történet a világtörténelem legfontosabb eseménye, mely reményt ad minden ember számára. A ma élő keresztény ember is tudja, hiszi, hogy örök létre születtünk, hogy az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett, gondolkodó és szabad lények vagyunk, isteni életre hivatottak. Mivel van feltámadás, akkor a halál nem semmibe hullás, hanem átmenet a teljesebb életre. Húsvét ünnepén kérjük a feltámadt Krisztusba vetett hitünk megerősödését, hogy az örömhírnek tanúi lehessünk. Krisztus valóban feltámadt, mégpedig elsőnek a holtak közül, általa és benne mindanynyian életre kelünk, akik a hitben hozzá tartozunk, amikor az Úr újra eljön.

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2012. ÁPRILIS 8.

előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Minden próféta tanúságot tesz arról, hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.”

is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.

Liturgikus naptár Április 8. HÚSVÉTVASÁRNAP (Dénes, Valér, Valter) Miseolvasmányok: ApCsel 10,34a.37-43; Zsolt 117, 1-2. 16ab-17. 22-23; 1Kor 5,6b-8; Jn 20,1-9 Válaszos zsoltár: Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 87; 280B-152; 275, 306 • ÉE 100; 187-189; 365, 366 Április 9. Húsvéthétfő (Ákos, Döme, Erhard, Dusán) Miseolvasmányok: ApCsel 2,14.22-32; Zsolt 15,1-2a és 5,7-11; Mt 28,8-15 Válaszos zsoltár: Védelmezz, Istenem, hiszen tebenned bízom. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 418; 127135A; 90 • ÉE 114; 183173; 106 Április 10. Kedd húsvét nyolcadában (Szent Ezekiel, Zsolt) Miseolvasmányok: ApCsel 2,36-41; Zsolt 32,45. 18-20 és 22; Jn 20,11-18 Válaszos zsoltár: A föld telve van az Úr irgalmával. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

Énekrend: H 92; 146; Gl 518 • ÉE 116; 206; 113 Április 11. Szerda húsvét nyolcadában (Szent Szaniszló, Leó, Glória) Miseolvasmányok: ApCsel 3,1-10; Zsolt 104,14. 6-9; Lk 24,13-35 Válaszos zsoltár: Örvendezzenek mindazok, akik az Urat szívből keresik. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 89; 150; 432 ÉE 111; 200; 197 Április 12. Csütörtök húsvét nyolcadában (Szent I. Gyula, Baldvin, Sába, Zénó) Miseolvasmányok: ApCsel 3,11-26; Zsolt 8,2a és 5-9; Lk 24,35-48 Válaszos zsoltár: Uram, mi Urunk, mily csodálatos a te neved az egész világon. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H Gl 518; 118; 64 ÉE 113; 166; 87 Április 13. Péntek húsvét nyolcadában (Szent I. Márton, Hermina, Ida) Miseolvasmányok: ApCsel 4,1-12; Zsolt 117,1-

2. 4. 22-27a; Jn 21,1-14 Válaszos zsoltár: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 86; 252f-280B; Gl 522 ÉE 112; 186-187; 191 Április 14. Szombat húsvét nyolcadában (Szent Tibor, Tiborc) Miseolvasmányok: ApCsel 4,13-21; Zsolt 117,1. 14-16ab 18-21; Mk 16,9-15 Válaszos zsoltár: Hálát adok neked, Istenem, mert meghallgattál engem. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 90; 152; 86 ÉE 106; 189; 112 Április 15. HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA Az isteni irgalmasság vasárnapja (Anasztázia, Oktávia, Tas, Neszta) Miseolvasmányok: ApCsel 4,32-35; Zsolt 117,2-4. 16ab-18.22-24; 1Jn 5,1-6; Jn 20,19-31 Válaszos zsoltár: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H Gl 515; 119-132; 213 • ÉE 105; 161-182; 264


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... a Feltámadott Krisztus

Egy pillantás az üres sírba

Húsvét ünnepe Április 8.

Koller Gyula

A

húsvéti misztériu (latinul mysterium paschale) Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága. „Jézus föltámadása, kereszthalálával együtt a húsvéti misztérium lényeges része” – tanítja a Katolikus Egyház Katekizmusa. Ez a misztérium „magában foglalja Jézus szenvedését, halálát, föltámadását és megdicsőülését is, mert Isten üdvözítő terve egyszer s mindenkorra megvalósult Jézus Krisztusnak megváltó halálával” (vö. KEK Kompendium 112.). A legősibb keresztény Hivallást Pál apostol hagyományként őrizte meg számunkra. Így írja: „Azt adtam át nektek, amit én is kaptam, hogy Krisztus meghalt bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt az Írások szerint” (1 Kor 15,3-4). Jézus meghalt, ahogy meghal minden ember. De míg az ember halála Ádám vétke miatt isteni büntetés, addig Jézus halála az Írások szerint előre meghirdetett halál, amelyben szenvedő Szolgaként adja magát a bűnösökért. Jézust halála után eltemették – mondja a Pál által idézet ősi Hitvallás. János apostol pontosítja ezt: „A halál után levették a keresztről Jézus testét, a fűszerekkel együtt gyolcsruhába göngyölték, egy közeli kertben egy új sírboltban eltemették” ( Jn 19,36-41). Az ősi híradás így folytatódik: „És harmadnapon föltámadt az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek” (1 Kor 15,5). A húsvéti misztérium első része: A szenvedés, halál és temetés – történelmi tény, írások és szemtanúk igazolják. A második rész, a feltámadás, nem „kézzel foghatóan” történelmi tény, de mégis „történelmi”. Jézus számára a halál azt jelentette, hogy megszakad az Atyával való párbeszéd és emberi természetével együtt elrejtőzik az örök szeretet szentháromságos párbeszédébe. Ugyanakkor le kell szögezni - írja Szentatyánk nemrég megjelent könyvéban ( Joseh Ratzinger - XVI. Benedek: A názáreti Jézus 2. kt.) -, hogy a feltámadás nem egyszerűen történelmen kívüli vagy fölötte álló esemény – hanem kitörés a történelemből, és a TÖRTÉNELMEN TÚLRA mutat. Kezdete a történelemben van és részben hozzá tartozik. Tehát Jézus föltámadása kivezet a történelemből, de LÁBNYOMÁT OTTHAGYTA A TÖRTÉNELEMBEN erről beszélnek a feltámadás tanúi, akik új minőségi történésként - látták Jézust, érintették, beszéltek és ettek Vele. A feltámadás tényét, történetét senki sem látta, ez isteni titok marad. Megkérdezhetjük viszont, milyen volt Jézus feltámadása után? Nem visszatért halott volt, mint a Jézus által föltámasztott na-

imi ifjú vagy Lázár. De nem is az történt vele, ami a klinikai halálból „föltámadottakkal” szokott történni, hogy előbb-utóbb meghalnak. A vele való találkozás nem misztikus alapon történt, amikor az emberi szellem kiemelkedik magából és észleli az Istent és örökkévaló világát. A Feltámadott „teofániájának” lényege abban áll, hogy Jézus valóban ember, emberként szenvedett és halt meg, hogy most újra él az élő Isten dimenziójában, hogy valódi emberként és mégis Istentől érkezetten jelenik meg - hogy ő maga Isten. Jézus feltámadása után testi mivolta valóságos, mégsem kötik a testi lét, a tér és az idő törvényei, hanem megmutatkozik, ahol s amikor akar. Krisztus föltámadása - nyugodtan mondhatjuk - a történelemben zajló esemény, amely a történelem terét ugyanakkor szétfeszíti és azon túlmutat; egyfajta radikális „mutációs ugrás”, amelyben az élet és az emberlét új dimenziója tárul fel. Ha az ember lényegénél fogva halhatatlanságra van teremtve, csak most van meg az a HELY, amelyben halhatatlan lelke „teret” talál, „testi mivoltot”, amelyben értelmet nyer a halhatatlanság mint Istennel és az egész emberiséggel való együttlét. Amikor egyesek Krisztus kozmikus testéről beszélnek, azt jelzik, hogy Krisztus átalakult teste egyben az a hely, ahol az emberek közösségre lépnek Istennel és egymással, s így végleg a romolhatatlan élet egységében élhetnek. Persze, erről nincs tapasztalatunk – de logikus magyarázat, amelyet kellő megértéssel elfogadhatunk.

HÉT

ről re

egyven napja készülünk arra, ami most végre lehetővé válik: hitünk csodájának szemtanúi lehetünk. Most már nem csak jövendölés, most már nem csak tőlünk független ígéret, hanem beteljesült valóság: a sír üres! Húsvét reggelén Mária Magdolnával, a másik Máriával és Szalóméval mi is elmehetünk Jézus sírjához. S az angyal szava húsba metszően érinti meg a nagypéntek gyászába burkolt szíveinket: „Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!” (Mk 16,6). Pár hete, nagyböjt ötödik vasárnapján hallottuk, hogy a görögök látni akarták Jézust. Azok az

végleg befejeződne minden, a hamvakat sokan szétszóratják, nevüket sem vésetik fel. Értelmetlennek látják a megszokott temetkezést, mert az életüket is ugyanilyen értelmetlenül élték le. Ám most az asszonyokkal mi is beléphetünk az üres sírba, ha csak egy pillantás erejéig is, és aztán megújultan, hittel tovább megyünk is. Aki nem lép be, aki távolról szemléli húsvét csodáját, az sohasem érti meg a sír titkát. Mária Magdolnáék korán reggel felkelve mentek ki a sírhoz. Akit érdekel, hogy mi lett Jézussal, akit egy kicsit is izgat a titok, az még inkább tud közeledni a sírhoz, mert mi már tudjuk, hogy Jézus nincs ott.

élő Jézust keresték, ezek az asszonyok pedig a halottat akarják látni. Akkor lila leplekkel takartuk le Jézus keresztjét és ez által nem láthattuk a Keresztre feszítettet, most ott vannak a sírban a hófehér leplek, de ismét nem láthatjuk a Feltámadottat. Ennek nagyon mély üzenet értéke van. Kortársainknak, akiknek távoli a föltámadásba vetett hit, távoli az üres sír valósága is. Nem akarnak közel kerülni a nyitott sírhoz, még kevésbé akarnak belépni és elgondolkozni az eseményeken. Ahogy nem akarnak tudomást venni a halál drámájáról, úgy nem akarnak szembesülni azzal sem, hogy mi is az az igazi Élet, az értékes Élet. Sokszor torzultan viszonyulnak a halálhoz: benne a végső és örök elmúlást látják, mintha ezzel

János evangéliumának tanúsága szerint Péter és János úgy lépnek be a sírba, hogy az asszonyok elmondták nekik, hogy mit láttak. A Szent Szerző megjegyzi, hogy az üres sír titokzatossága és a leplek képesek bizonyságot adni és hitet ébreszteni: „Látta mindezt és hitt.” Aki közel lép a titokhoz, az lát és hisz. Ehhez bátorság kell. Közel menni a Krisztus-eseményhez, belépni az üres sírba, merni látni és hinni. A kívülről nézett sírbolt és a belülről szemlélt üres sír képesek létrehozni a húsvéti tanúságtételt. Egy pillantás elég ahhoz, hogy remény ébredjen bennünk, képesek legyünk megformálni hitünk alapvonását, hogy bátran hirdessük Pilinszky rövidke vallomását: „Et resurrexit tertia die!”

N

* * * Jézus halála valójában „a halál halála”. Föltámadása pedig azt igazolta, hogy ez a földi élet átmehet a mennyei dicsőségbe. „Jézus föltámadásának, föltámadt életének nincs vége: A feltámadás nyitja meg az új teret, amelyben a történelem kitárul a nálánál nagyobbra, és létrejön a végleges, az örökkévaló.” Ott az Atya majd a földi érdemeket jutalmazza. Így biztosítékot nyertünk arra, hogy az életnek van értelme és célja, s hogy a kereszténység reménye nem hiábavaló. Ámde – bármennyire is iparkodunk Jézushoz kötődni -, ez a kapcsolat még nem teljes. A végleg beteljesülő jelenre irányul – írja a Szentatya. Túl akar juttatni önmagunkon, útra indít a „végleges jelen” felé. Az igazi keresztény tehát, amikor imáiban, gondolataiban, életében ragaszkodik a jelen lévő Krisztushoz, s rábízza magát, ezzel állandóan úton van a végleges, az örök jelen felé. Ezen a jó úton nem szabad megállni!

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Lelkünk békéje, szívünk öröme – húsvét Miután a keresztre feszítés előtt a római helytartó, Pilátus – miként egy „királyra” – bíborköntöst és töviskoronát adatott Jézusra, majd a flagrum ólombütykeivel véresre szaggattatta a testét, gúnyosan e szavakkal állította őt a kiáltozó tömeg elé: Ecce Homo! Íme, az Ember: a „vérző tárgy az emberi történések vészbírósága előtt”. Ecce Deus! Íme, az Isten Fia, akinek sorsa és szenvedése nyilvános, mint a gyilkosoké, a tolvajoké, a közönséges bűnözőké, s akinek a valódi bűnözőknél is valóságosabb bűnösök, a bűnt erénybe burkoló farizeusok nyilvánossága előtt kellett megélnie a tökéletes egyedüllétet és kiszolgáltatottságot. Pilátus későbbi sorsáról, esetleges bűnbánatáról nem sokat szól a történetírás, de azt tudjuk, mert ezerszeresen megtapasztaltuk és megszenvedtük a történelem botrányai során, hogy kibogozhatatlan bűneinknek, mélybe rántó bizonytalanságainknak, eltévelyedéseink embertelen terheinek a feloldozására egyedül a megtestesült és isteni ártatlanság vállalkozhatott: tökéletes áldozatával egyedül a megtestesülés „szent képtelensége”, „Isten bolondsága”, a „húsvét titka” hozhatott számunkra gyógyulást és békét. Hiszen azt is a történelem során univerzumként kitáguló Evangélium mutatta meg nekünk, hogy mi, emberek, egy olyan Mindenségben születünk, élünk, eszmélünk, szenvedünk és halunk meg, aminek titkát egyedül az értünk és velünk szenvedő Isten fedheti fel számunkra. Az a kereszten ártatlanul szenvedő Isten, akinek tö-

kéletes áldozata végül a tökéletes béke és öröm forrása lett számunkra. És immár nem csupán a hitünk, hanem az értelmünk is elfogadja a húsvét eme titkát: azt, hogy erre egyedül a bennünket szerető isteni jóság vállalkozhatott – az isteni szeretet örökkévalóságának bizonyságaként. A kereszt két ága az emberi ellentmondások jelképe is: tragikum és reménység, félelem és bizalom, embertelenség és emberség találkozása. Ám Jézus tökéletes és teljes áldozata minden emberi ellentmondás felülmúlása lett számunkra, a bűneink kiváltotta nyugtalanságunk elcsitulása, lelkünk békéjének, szívünk örömének eljövetele. Hiszen: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta”. E szeretet által kaptuk meg Urunk békéjét, a megváltás meleg csöndjét, mindenkinek szóló vigaszát és meghívását, méghozzá tökéletesen ingyen – Urunk áldozatának elfogadása által. Példabeszédeiben Jézus egyként nevezte magát Pásztornak és Báránynak. Tudjuk, hogy világunkban a bárányait felnevelő pásztor végzetes, feloldhatatlan ellentmondásba kerül: a pásztornak végül le kell ölnie az általa nevelt bárányt. Jézus áldozatos halálával örökre föloldja ezt a végzetes, világot megosztó ellentmondást. Urunk a húsvéti, utolsó vacsorán, melyre vágyva vágyott, hogy azt elköltse tanítványaival, így szólott hozzájuk: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legna-

Pinturicchio: Feltámadás (Vatikán, Borgia-lakosztály) gyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki fölszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.” Mintha csak ezt mondta volna: úgy vagyok köztetek, mint az első és az utolsó, mint a kez-

Túrmezei Erzsébet

Húsvét után HÚSVÉT ELŐTT… nehéz, szomorú léptek. Húsvét előtt… zokogó, bús miértek. Húsvét előtt… ajtók, kemények, zártak. Húsvét előtt… arcok, fakóra váltak. Húsvét előtt… szívek, üres-szegények. Húsvét előtt… kihamvadott remények. Húsvét előtt… egy nagy „Minden hiába!” Bús eltemetkezés az éjszakába. De húsvét lett! Feltámadott a Mester! HÚSVÉT UTÁN… el a gyásszal, könnyekkel! Húsvét után… futni a hírrel frissen! Húsvét után… már nem kérdezni mit sem! Húsvét után… új cél és új sietség! Jézus él! Nincs út, mely messze esnék! Húsvét után… erő, diadal, élet! Csak azokért sírjunk húsvéti könnyet, Akik még mindig húsvét előtt élnek.

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2012. ÁPRILIS 8.

det és a vég, mint a koldus és a király, mint az éhség és az eledel, mint a szenvedés és az öröm, mint a halál és a feltámadás. Mint a Pásztor és a Bárány. Mint az, aki búcsúzik és velünk marad a világ végezetéig. Mi, emberek is, mindannyian keresztet hordozunk. S „a kereszt tragikus metszőpontja legfőbb vigaszunk, reménységünk helye is: derű és tragikum egy helyről fakad”. Egyedül Jézus áldozathozatala szünteti meg ezt az ellentmondást, hogy a benne hívőknek Isten irgalmát, bocsánatát és meghívását hirdesse. Ecce Homo – Ecce Deus. Íme, az Emberfia – íme, Isten megtestesült Fia, aki megváltani jött bennünket, és nem megítélni; aki Isten Fiaként a „legemberibb ember” volt, s így vette magára bűneinket, mivel a teremtés, a bűnbeesés és a megigazulás nagy misztériumában minden egyéb kevés lett volna: magára kellett vennie bűneink rettenetes súlyát, tűznehéz ólomingét, hogy elnéző, megbocsátó, együtt érző és szelíd maradhasson, hogy föltétel nélkül szerethessen bennünket, kivétel nélkül mindanynyiunkat. Íme, az Isten Fia, akinek szenvedését és halálát a harmadnapon való feltámadás dicsősége: békéje és meleg csöndje követte. E béke és csönd mindenkit befogad, akinek bűnbánó szíve az irgalmas Isten békéjére szomjas.


TANÚSÁGTÉTEL

Ibolya keresztútja

A Bošňák házaspár tanúságtétele a tavalyi Családevangelizáción

A somorjai Bošňák Ibolyát több mint két évtizede ismerem. Harmadik gyermekünket vártam, ő az elsőt, amikor megismerkedtünk. Sokat beszélgettünk nemcsak a gyerekekről, hanem lelki és egyéb dolgainkról is. Nagyon megragadott mély hite. Férjével, Györggyel szép házasságban élnek, néhány éve házashétvégések. Három felnőtt gyermekük van: Mária, Ági és András. Gyuri és Ibi gyermekeiket az evangélium szerinti életre nevelték nemcsak szóval, hanem személyes példával is. Szóval és tettekkel igyekszik segíteni a családján kívül is. Sok ember örömét és gondját-baját hordozza a szívében és biztosan imáiban is. Ibi 2010 nagyböjtjén egy nőgyógyászati műtét előtt állt, ami rutin beavatkozásnak számít. Az ő esetében viszont mégsem volt az, mivel évek óta hematológushoz jár. – Hematológusom több hónapon keresztül készített a műtétre - kezdi a visszaemlékezést. - Beszélt a nőgyógyásszal, intézte a kivizsgálások menetét. Közben kiderült, hogy az operáció napján el kell utaznia, ezért egy hematológus kollégájára bízott. Nyugodtan feküdtem be a kórházba (húsvét előtt három héttel), s ezzel mint Jézus, vállamra vettem a keresztem. Elhatároztam, hogy felajánlom gyermekeim tisztaságáért. Elkezdődött számomra a nagyhét. A másnapra (keddre) ígért műtét elmaradt. Csalódott voltam, de az Úr így adott időt az Olajfák hegyi imára. Egyedül, elhagyatottan próbáltam átadni a csalódást. Megtudtam, hogy a kórház kápolnájában aznap szentmise lesz. Ott újra átadtam mindent Istennek. Késztetést éreztem, hogy felvegyem a betegek kenetét, de ezt a belső ösztönzést igyekeztem elnyomni magamban: minden el van in-

hat a felépülés, de ennek még nem érkezett el az ideje. Talán nekem vagy gyermekeimnek, férjemnek, szűkebb és tágabb környezetemnek valami másra volt szüksége. Ez pedig a további lelki és testi szenvedés, sőt a halál fuvallatának érintése volt. Az operáció utáni napon mindenkit talpra állítottak. A többiek már járkáltak, csak én nem tudtam. Egyre gyengébbnek és egyre rosszabbul éreztem magam. A személyzet azt gondolta, nyűgös a beteg, elhagyja magát - ezt lehetett érezni a viselkedésükből. A lelki fájdalmamat - amit a megaláztatás, az elutasítás és önmagam elfogadásának a hiánya okozott - fokozta az aggodalom: hátha gond van a vérrel. Fokozatosan hagyott el a testi erőm. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy Krisztus is valami hasonlót érezhetett a kereszten. Minden erőmet összeszedve, Krisztus példáját követve az Atya kezébe aján-

tézve, két hét múlva már nem is fogok emlékezni az egészre. Szerdán, a műtét napján békesség és nyugalom töltött el. Miután betoltak a műtőbe, teljesen ki voltam szolgáltatva az egészségügyi alkalmazottaknak. Később ezt a napot párhuzamba hoztam Jézus meghurcolásával Pilátus és Kaifás előtt. A főorvos döntött: mégsem ő műt, és nem kérte a hematológust sem a közreműködésre. A műtét lezajlott, és mindenki azt hitte, hogy megindul-

lottam magam. Ezen a napon átéltem, hogy elutasítanak, mint Jézust. Ezzel párhuzamosan felgyorsultak az események. Kiderült, hogy bevérzek, s újabb, ezúttal életmentő műtétre van szükség. Péntekre virradóra a műtőben egy szakorvosokból álló csoport harcolt az életemért. Hematológusom külföldről telefonon keresztül adta az utasításokat, de a vérzést ötórás kemény munkával sem sikerült elállítani. A család, a barátok és ismerősök -

mint később megtudtam - otthonukban imádkoztak értem. A műtétet vezető orvos hajnalban a családnak anynyit mondott: Műtöttem, de ez alkalommal a műtét alatt és után többet imádkoztam, mint amennyit szakmailag tudtam tenni. Tettem a dolgomat, de csak Isten a tudója, milyen eredménnyel. A küzdelemnek még nincs vége. Imádkozzanak! A pénteki nap számomra és családom számára is igazi nagypéntek volt. Szombaton újabb komplikációk léptek fel. Felmerült egy újabb műtét szükségessége, de ezt már senki nem merte vállalni. Ekkor minden erőmet összeszedve papot kértem, hogy felvegyem a betegek kenetét. A szenvedés terhe alatt úgy éreztem, készen állok az Istennel való szemtől szembeni találkozásra. Ezen a napon az ima szenvedésbe torkollt, a szenvedés pedig imává alakult. Ez volt életem egyik legmélyebb Isten-élménye. Gondolataimban egy vissza-visszatérő kérdéssorozat fogalmazódott meg: Istenem, gyermekeimnek ennyire nehéz lesz megtartaniuk tisztaságukat, a tisztaság ennyi áldozatot és szenvedést követel? Vajon képes vagyok-e hordozni ezt a terhet? Nem volt véletlen, hogy gyermekeim tisztasága foglalkoztatott. A műtét előtti héten kérték meg Ági lányom kezét, András fiam pedig a hivatásáról döntött, hogy pap szeretne lenni. Szombat este felvettem a betegek kenetét, magamhoz vettem Krisztus testét. Ezután mély lelki békét éreztem. Ezt a napot így jellemeztem: csak Isten és én, állandó párbeszéd Vele - mint lelkigyakorlat. El tudtam fogadni, hogy elszólít. Elérkezett a vasárnap, számomra is, akárcsak Jézus számára, a „feltámadás” napja. Bármiféle beavatkozás nélkül beindult a gyógyulás folyamata. Éreztem, hogy új lehetőségeket és küldetést kapok az Úrtól. Az egészségügyi személyzet mély alázattal vette tudomásul, hogy ahol az ember és a szakma tehetetlen, ott a hit és az Isten csodákra képes. A nővérek egymás között is egyre gyakrabban beszéltek arról, nem is gondolták volna, hogy egy pap bizonyos helyzetben többet ér, mint az orvos és a szakkép-

zett ápoló. Mosolyogva megjegyeztem: Számomra ez volt az első jele annak, hogy szenvedésem nem volt hiábavaló. Isten a tudója, mit, mikor és miért enged meg. Ezúton is szeretném kifejezni hálámat és köszönetemet - elsősorban természetesen szerető Mennyei Atyánknak, aki velem volt minden percben, és erőt adott elfogadni a fájdalmat, keserűséget és a magányt. Köszönettel tartozom férjemnek, gyermekeimnek, az egész családnak, akik mellettem voltak imáikkal és hosszú hónapokon keresztül hordoztak. Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy imádkoztak értem és bátorítottak. Voltak, akik a napi munkáimban és a kerti munkában is segítettek. Hála és köszönet mindenkinek mindenért. Két év telt el a műtét óta, most újra nagyböjt van. Ibivel arról beszélgettünk, hogy mit adott neki mindaz, amit átélt. Érettebb lett – mondja -, és hiszi, hogy életünk minden történésében Isten keze van, s minden a javunkra válik. Istentől kapott küldetését főleg abban látja, hogy elmélyítse Hozzá és férjéhez fűződő kapcsolatát. Most, hogy gyermekeik felnőttek, szembesült azzal a ténynyel, hogy a gyermeknevelés helyén valamiféle „űr“ keletkezett. Gyermekeik életében ezentúl háttér-szerepük van. Ezt el kell tudni fogadni, hiszen egy természetes folyamat, amivel minden szülő szembesül. Ági tavaly férjhez ment, András pedig ősztől a pozsonyi szeminárium növendéke. Úgy érzi, hogy férje eddig inkább csak elméletben volt számára Isten után a legfontosabb. Most ezt a gyakorlatban is szeretné megvalósítani. Gyuri általában mindig minden apróságért megdicsérte őt és mindent megköszönt. Az utóbbi időben pedig még figyelmesebb. Neki is igyekeznie kell ezen a téren, hogy ne csak a rosszat vegye észre és a dicséretet mondja is ki - ne csak gondolja. Szeretne élni az Istentől kapott lehetőséggel és naponta igyekszik küldetését megvalósítani. Mindenkire úgy szeretne nézni, mint Isten gyermekére. Fotó: Derzsi István és világháló

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRTÁK

Levelet kaptunk Remény

Megtérésem titkai Ateista nevelést kaptam. A későbbiek folyamán is a marxista világszemlélet határozta meg gondolkodásomat. Figyelmem középpontjába egyre inkább az elmúlt társadalmi rendszer vezető pártjának az ideológiája került. Megragadtak a marxista-leninista eszmék, amelyeknek lelkes követője és hirdetője lettem. Kitűntem az uralkodó párt iránti elkötelezettséggel. Felfigyeltek rám. Kádervéleményt kértek rólam, különös hangsúlyt helyezve a vallási kérdés tisztázására. Minden kritériumnak megfeleltem, így a párt hivatásos dolgozója lettem. Vonzott és hatalmába kerített a politikai karrier látomása. Egyetlen cél lebegett előttem: a politikai főiskola. Igyekezetem meghozta a várt eredményt. Sikeresen felvételiztem. Családomat otthagyva, bentlakásos hallgatója lettem a politikai főiskolának. Belemélyedtem a marxizmus-leninizmus tanulmányozásába. Hozzáállásom oly aktív volt, hogy csakhamar megbízást kaptam, hogy tartsak előadásokat a tanulóifjúságnak a tudományos világnézetről. A fiatalok szavaimat kételyekkel fogadták: eltérő nézeteik, egyenes és nyílt kérdéseik gondolkodásra késztettek. Mindezt azonban figyelmen kívül hagytam. Nem befolyásolta további tanulmányaimat. Kitűnően tettem le az egyik vizsgát a másik után. És itt kezdődik a lelkemben

és szellememben való törés. A tudományos kommunizmus vizsgáira készülve teljes szellemi kimerültség vett rajtam erőt. Úgy éreztem, elmém nem bír már többet befogadni ebből a tanításból. Kóvályogni kezdett a fejem, összekuszálódtak gondolataim. Beszállítottak az egyik fővárosi kórház pszichiátriai osztályára. Védőhálós ágyba helyeztek; Isten beleszólt életembe és megállított. Ezt a módot választotta, hogy megvilágosítsa és igazítsa utamat. Éjszaka arra ébredtem, hogy fénycsóvák szőnek át. Valaki azt sugallta, távolítsam el a testemet körülvevő hálót. Meg is tettem. Közben úgy éreztem, hogy valaki segít és irányít. A háló, amely övezett, reggelre eltűnt. És reggelre csoda történt. Különös érzés fogott el: megérintett Isten. Felültem az ágyon, keresztet vetettem és hangosan imádkoztam. Én, a keményvonalú ateista, a marxista világszemlélet követője. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez a cselekedetem további ilyen irányú gondolatok ébredését fémjelzi. Mindez kihívás volt a kórház osztálya személyzetének. Másnap pszichológus jött be a szobámba jegyzetfüzettel és tollal a kezében. Azt kérte tőlem, fogalmazzak meg előadást kommunista és vallásos szellemben. Mindkét szöveg kiválóan sikerült. Gondolkodásmódomban törés állt be: két irányban haladt. Isten cselekedett. Hangos elmélkedésem során a következőket mondtam: nem lengenek már a vörös zászlók, a nagy forradalmár, Lenin szobrai is lekerülnek. Ezek a gondolatok felkeltették a pszichológusok figyelmét. Látogatást téve a szobámban, nagyon merész feladat elé állítottak. Azzal a kérdéssel

fordultak hozzám, hogy intézzek levelet a legfelső csehszlovák és szovjet pártvezetőkhöz. Rövid, de tartalmas levelet sikerült megfogalmaznom. Befejezésképp a legmagasabb szintű csehszlovák pártvezető figyelmét a fiatalságra irányítottam, amely elégedetlen a párt politikájával és a meglévő szocialista társadalmi rendszerrel. Változást akar. Ezeket a gondolatokat Isten sugallta, aki kézbe vette a sorsomat. Mindez nem egész egy évvel a bársonyos forradalom és a rendszerváltás előtt történt.

Amikor átkerültem az állami szanatóriumba, egy nap közölték velem: nem folytathatom tanulmányaimat a politikai főiskolán. Én kicsit dacolva, így válaszoltam: ezek után még egy könyvet veszek a kezembe. A szent könyvet. Ebből merítem majd gondolataimat és ennek tanítását fogom követni. Az extázis véget ért. Hazatérve ígéretem valóra váltottam. Isten akaratából olyan szellemi értékek és tanítások birtokába jutottam, amelyek érvényüket nem veszítik. Az alagút végén megláttam a fényt. Végleg Isten felé fordultam és szívembe zártam őt. A sötétből kiléptem a fénybe: újjászülettem. Áthat az a gondolat, hogy velem van. Érzem közelségét. Hitben és szeretetben élek. Igyekszem szeretetet árasztani mindazok felé, akikkel kapcsolatban állok. A jövőkép bizonytalanságában is lelki erőt ad Teremtőnk, az Isten és az ő személyes üzenete, a Biblia. Az Istenhez való kötődés segít leküzdeni azokat a gondokat, amelyek árnyékot vetnek életemre ebben a szétzilált világban. Pál Valéria A képen El Greco: Krisztus a kereszten Máriával, Jánossal és Mária Magdolnával

A hét imája Nagypénteki fohászom az Úr Jézus sírjánál Drága Jézus, meghaltál értünk, emberekért. Keresztre feszítettek és eltemettek, hogy ne hozz az emberi szíveknek örömet, boldogságot, felejtsenek el téged, mint Istenembert. De te mégis reményt adtál, föltámadtál értünk, emberekért. Fohászkodom hozzád: adj az emberiség számára szeretetet, békességet, megértést. Zúgjatok húsvéti harangok! Kongassátok bele a nagyvilágba, mindenhová, ahol elnyomott emberi lelkek szenvednek, hogy a nagypéntek sötétjét • HÚSVÉTVASÁRNAP • 2012. ÁPRILIS 8.

elkergeti a húsvéti hajnal fénye. Hisszük, hogy minden nagypéntek után eljön a húsvét. Hisszük, hogy minden véres út végén, mely az Olajfák hegyén és a Golgotán megy át, a húsvéti sír fénye dereng. Hisszük, hogy a magyar történelem véres keresztútja is a föltámadás sírjához vezet. Hisszük, hogy nagypéntekünkre is virrad még húsvéti hajnal. E Egész Európa válságos időket él át, az emberek megpróbálnak Krisztustól elfordulva élni, de rá kell jönniük, hogy szenvedésük ezzel semmit sem enyhül, erejük, örömük meggyengül. A mi feladatunk, hogy nagypénteki sötétségünkből visszatérjünk hűséggel a megfeszített Szeretethez, és akkor vele együtt virrad ránk is a húsvét ragyogása. Beküldte: Id. Csáky József, Kelenye


HÚSVÉT

Húsvéti és tavaszi népszokások törtököt zöldcsütörtöknek is nevezték, és a jó termés reményében spenótot főztek. Nagypéntek napját a népi babona szerencsétlennek tartotta, amikor tilos volt mindenféle állattartással, földműBöjti játékok veléssel kapcsolatos munka, ilyenkor Az ifjúság körében a nagyböjti étke- nem gyújtottak tüzet, nem sütöttek zési, szórakozási, mulatozási tilalmak kenyeret, nem fontak, nem szőttek. ellenére jellegzetes szokások, játékok Azonban úgy hitték: aki nagypéntealakultak ki, amelyeket főként böjti vasárnapokon végeztek. Ilyen volt például a körtánc jellegű karikázás, a csárdás jellegű szinalázás vagy az ún. mancsozás, amelyben magasba dobott golyókat kellett eltalálni olyan ütőkkel, melyeket legények faragtak a nekik tetsző leányoknak. Szeged környékén is divatosak voltak a sportjellegű népi játékok, így például a csülközés, a labdázás és a köcsögdobálás. Szinte minden népnél rengeteg szokás kötődik a húsvéthoz még a kereszténységet megelőző időkből, hiszen a tavaszt, a természet újjáéledését évezredekkel ezelőtt is megünnepelték.

Kiszehajtás, villőzés Virágvasárnapi jellegzetes szokás szerint egy szalmabábút többnyire menyecskének öltöztettek. A kisze vagy más néven banya a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője, amelyet a lányok énekelve végigvittek a falun, majd vízbe hajítottak vagy elégettek. A kisze öltöztetéséhez és viteléhez különböző hiedelmek fűződtek: aki öltözteti vagy elsőnek felkapja, nemsokára férjhez megy, vagy ha véletlenül visszafordul a banya, akkor joggal lehet tartani attól, hogy visszajön a betegség a faluba, vagy rosszra fordul az idő. Miután a bábút levetkőztették és vízbe hajították, a lányok vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek, és hogy egészségesek maradjanak. A kiszehajtás után sok helyen a villőzés következett. A lányok villőnek nevezett faágakkal járták a házakat, ezeket a faágakat felszalagozták, olykor kifújt tojással díszítették. A kisze kivitele a tél kivitelét, a villő behozatala pedig a tavasz behozatalát jelképezte. A nagyhét szokásai Liturgikus eredetű szokás a nagycsütörtöki lábmosás (célja, hogy alázatra nevelje a hatalmasokat) és a pilátuségetés, amikor egy Pilátust jelképező szalmabábút égetnek el. Nagycsü-

Agapé

Sertésborda diplomata módra

Műsorajánló

bárány, kalács, tojás, bor megszentelése a templomban. A húsvéti bárány Jézust jelképezi. A tojás az élet, az újjászületés jelképe. A sonka a paraszti élet gazdasági és kultikus rendje szerint vált jellegzetes húsvéti étellé. Sok helyen használták mágikus célokra a szentelt ételek maradékait: a kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak, máshol pedig tűzbe ve-

Magyar Katolikus Rádió Interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton hallható.

Duna TV Április 9., húsvéthétfő 6.34 Vannak vidékek. Háromszék 8.00 Élő egyház 8.30 Isten kezében. Krisztusért adott hét élet 9.00 Világ-nézet. Kereszt és toll 20.00 Teréz anya – A sötétség szentje Április 15., vasárnap 13.40 Határtalanul magyar 14.40 Hazajáró

m1

ken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog majd a betegség. Az ilyen, ún. nagypénteki aranyvíznek szépségvarázsló erőt is tulajdonítottak. Nagyszombati tevékenységnek számított a féregűzés, amely az egész nagyhéthez kötődő nagytakarítás része, de ugyanígy e nap szokása volt a ház körülseprése, hogy a boszorkányokat, kígyókat, békákat elhajtsák.

tették a maradékot, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből.

Egyéb szokások Húsvétvasárnapra virradó éjszaka volt szokás a Jézuskeresés, amikor meg kellett találni a faluban elrejtett Krisztus-szobrot. A húsvéti határjárás célja egyházi jelentése mellett a tavaszi vetések mágikus védelme volt. A zöldágjárás a természet megújulását jelképeÉtelszentelés ző énekes játék volt, a kakaslövés pedig Húsvétvasárnaphoz is munkatila- farsanghoz, lakodalmakhoz és aratáslom kapcsolódott: nem sepertek, nem hoz is köthető népi szokás, de a húsvét főztek, nem hajtották ki és nem fogták egyik jellegzetességének is számított. be az állatokat. Már a 10. század óta húsvéti szertartásnak számít a sonka, Forrás: Világháló

Hozzávalók: 6 szelet sertéskaraj, 25 dkg csirkemáj, 15 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 1 tojás, 2 db zsemle, só, bors, majoranna, 8 dkg reszelt sajt, tej, liszt

A karajszeleteket kissé kiverjük, sózzuk, megforgatjuk lisztben, majd serpenyőben kevés olajon elősütjük. Utána egy jénai tálba helyezzük őket egymás mellé. A zsemléket beáztatjuk tejben. A hagymát kockára Besamel: vágjuk, és megdinszteljük a 4 dkg vaj, 2 ek. liszt, 4 dl megmaradt zsiradékon. tej, pici só Hozzáadjuk a kockára vágott gombát és a májat,

Április 11., szerda 11.30 Átjáró Április 14., szombat 16.35 A Szövetség. Biblia-vetélkedő Április 15., vasárnap 6.00 Engedjétek hozzám 6.15 Katolikus krónika 7.35 Útmutató

m1 Április 9., húsvéthétfő 12.30 Ben Hur. Film Április 14., szombat 6.00-6.50 Ótestamentum gyerekenek Április 15., vasárnap 12.15 Katolikus krónika 12.40 A Biblia a magyar képzőművészetben 14.25 Magyarország története. Út a kiegyezéshez

sózzuk, borsozzuk, majorannával ízesítjük, és megpirítjuk. Ha kész, hozzáadjuk a kinyomkodott zsemléket, a tojást, és összekeverjük a tölteléket. A hússzeletekre halmokat rakunk belőle, s azt sűrű besamelmártással leöntjük. Tetejét megszórjuk reszelt sajttal, végül közepes hő-

mérsékletű sütőben szép pirosra sütjük. A besamelmártáshoz a vajon megpirítjuk a 2 kanál lisztet (lehet púposabban mérni), majd a megforrósított tejjel apránként felöntjük, közben folyamatosan keverjük, míg sűrű mártást kapunk. A kisütött hússzeleteket jénai tálba rakjuk, majd ráhalmozzuk a tölteléket.

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Egy, kettő, három, négy, te kis madár, vígan légy! Olyan szépen daloljál, szebb legyen a tavasznál! (Zelk Zoltán)

Helyettünk halt meg Rómában történt, 1571-ben. Két ember volt bezárva egy börtönben, mindkettőnek ugyanaz volt a neve. Az egyik ártatlan volt, a másik bűnös. Amikor eljött a kivégzés napja, a hóhér szólította az elítéltet. A bűnös sejtette, hogy miért szólítják, de úgy tett, mintha nem hallana semmit. Az ártatlan azonban nyugodt lelkiismerettel kilépett a cella ajtaján. A hóhér megkötözte, majd kivégezte. A bűnöst pedig mint ártatlant, elbocsátották. Ugye, szomorú történet? De éppolyan igaz, mint ami Jeruzsálemben történt kétezer évvel ezelőtt. Jézus ártatlanul ült a börtönben, Barrabás pedig bűnös volt. Mégis Jézus szenvedett és halt meg. Önként és ártatlanul vállalta a halált, értünk, emberekért. Halálával visszaszerezte számunkra a kegyelmet és az örök életet…

Gál Georgina, 2. a osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja

Az Olajfák hegyén – Katona Tímea, 4. a osztály, Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár

Gy. A. nyomán

Ágai Ágnes

Húsvéti hívogató Kis bárányom, be-e-e, engedj engem beee!

Meglocsollak kölnivízzel, jóllakatlak málnavízzel, nincs annál jobb eledel, rétre futok veled el. Madár ül a tojáson, harang kondul faágon!

Keresztrefeszítés – Kopáč Adrián, 8. a osztály, Egyházgellei Alapiskola

Kurali Vanesa, 2. osztály, Nagyölved

Kedves Gyerekek!

Mikóczi KeresztreGyörgy, feszítés – Horvát Niko- Veszprémi lett, 2. a osz- Kata, Egytály, Nyárasdi házgellei Alapiskola Alapiskola

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Bízunk abban, hogy jócselekedetekkel, jóra való törekvéssel, bocsánatkéréssel, gyónással mindnyájan jól felkészültetek a húsvét ünnepére. Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékszünk nagycsütörtöktől kezdve, a szent három napon át templomainkban. Örülünk, mert Jézus szeretetét érezzük ezen a nagy ünnepen is. Húsvétvasárnapot követi a húsvéthétfő, a locsolkodás, a vidámság, a látogatások, találkozások napja. Boldog húsvétot kívánunk! Vízszintes: 1. A rejtvény megfejtése (a nyilak irányában folytatva), 4. Katalin, Orsolya, 6. Becses, drága, sokat ér, 8. Párizs központja!, 9. Gyökértörzs, ilyen számnév is van, 10. Zoltán, 11. Ottó, 12. Személyes névmás, 13. A múlt idő jele, 14. Gúny (ék. föl.), 17. Zsuzsa, Függőleges: 1. Hős, görög-római félisten (HÉROSZ), 2. Urakra jellemző, 3. Pest vége!, 4. Kicsinyítő képző, 5. Számtani művelet, 7. Építési anyag, 12. E napon, 13. Trombitahang, 15. Az ábécé utolsó hangzója, 16. Húros fegyver. • HÚSVÉTVASÁRNAP • 2012. ÁPRILIS 8.

Jézus feltámadása Száraz Réka, 4. a osztály, Czuczor Gergely Alapiskola, Vajda Botond, Kazinczy Érsekújvár Ferenc Alapiskola, Tornalja

A rejtvény megfejtése (két szó) a húsvéthét- Szentpéter. Gratulálunk, az ajándékot postán fői locsolkodás szokásához kapcsolódik, dí- küldjük! szes, színes jelképe a húsvétnak. 1 2 3 4 5 A megfejtést nyílt levelezőlapon április 13-ig küldjétek el szerkesztőségünk címé6 7 re: 8 9 10 Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava 12

11

Megfejtés A 12. számunkban közölt rejtvény megfejtése: péntek. A nyertes: Kajan Dóra,

14 17

15

13

16


NAPRAFORGÓ

Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell, konc-e, vagy tisztesség. (Rónay György: Fiamhoz) Keresd a Reményt a Facebookon!

Jézus föltámad halottaiból „Megváltoztathatjuk A követ a sírtól elhengerítve találták. Nem azért volt így, hogy a föltámadt Jézus ki tudjon jönni a sírból, hiszen később zárt ajtókon át jelenik meg valóságos, szent, megdicsőült testében, hanem azért, hogy én bemehessek oda, és igencsak elámulhassak, mint Péter, és meglepődhessek, mint az asszonyok a mindenható Isten művén. Csak számomra létezik elhengeríthetetlen nehéz kő, mely örökre elzárni látszik mindazt, amiben reménykedtem. Isten számára nem létezik sírkő, és nincs lehetetlen. Ő teremtő Isten, aki a nemlétezésből hozta elő szeretetével a mindenséget. Nagyobb tett a teremtés, melynek „eredményét” látom, tapintom, érzem, mint a halott test örök dicsőségre való föltámasztása. Nagy műveinek csak eredményét láthatom, őt magát cselekvése közben soha. Az egész teremtett világ egyetlen nyitott húsvéti sír, benne a sírkövön hagyott leplek nyoma, és a belé áradó világosság. A sejtek és atomok világa csupa húsvét hajnali nyitott sír, mely megdöbbenést, megrendülést, örömteli félelmet kelt, megannyi elhengerített kő, mely betekintést en-

ged Isten hatalmának misztériumába. Jézus nem áll elém mindjárt föltámadt testének dicsőségében, hanem – mint a jegyes kedvesének – finom, gyöngéd jeleket ad: csak nekem, az embernek szóló jeleket, hogy keressem őt a hajnali harmatban, míg a mit sem sejtő, halálra szánt régi világ alszik. Jeleket ad, hogy lassan derengeni kezdjen a hit világossága az értelmemben, a halhatatlan reménység hajnalpírja a szívemben. „A követ a sírtól elhengerítve találták.” Azt a követ, mely életem delén elzárja reményeim útját, nem tudom elhengeríteni. Azt a követ, mely lassan és feltartóztathatatlanul rácsúszik életem horizontjára, nincs erőm elmozdítani. Lassan élve leszek eltemetve? Tudhatom világos tudással, hogy a halál vár rám, és annak előhírnökei: a gyengülés, lehetőségeim beszűkülése, elhagyatottság és megoszthatatlan magány, s végül a biológiai széthullás. Ha azonban Jézussal zárkózom életem sírjába, ha vele temetkezem el, akkor életem földbe hulló magként elhal, de új életre támad. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem. Így még ebben az

életben megtapasztalom föltámadása erejét, Isten hatalmának csodáját. A kő, mely már-már teljesen bezárt a halál kozmikus, süket csöndjébe, most mintha fokozatosan elhengerülne. Újra látom a világot sírkamrámból, de már nem a régit, hanem az új teremtést, amelyben Jézus az én Istenem, minden a mindenben. Eltemetkezni vele, hogy föltámadjak vele: nem halálom pillanatában esedékes feladat, hanem mindennapi teendőm. Rábízom a kő elhengerítését. Rá és angyalaira... A húsvét hajnali üres sír, az első beáradó napsugarakban felragyogó leplek az igazi reménységet adó üzenet. A Szent Szűz méhéből lépett így e világba, ahogy most a földanya méhéből Isten dicsőségének világába indult. Milyen hasonló a sírbarlang a betlehemi barlanghoz! Ott is jelen vannak az angyalok, és nagy örömet hirdetnek nekünk: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, föltámadt.” (Részlet Barsi Balázs: Húsvéti stációk c. könyvéből, Első stáció, ppek.hu)

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy Te támogatsz. Boldog Kalkuttai Teréz anya

a világot” XVI. Benedek pápa mexikói látogatása során gyermekekkel is találkozott, akikhez beszédet intézett. Minden mexikói kisgyermeknek különleges helye van a pápa szívében, különösen azoknak, akik szenvednek, elhagyatottak, az erőszak vagy az éhség áldozatai – kezdte rövid köszöntőjét a Szentatya március 24-én este, a guanajuatói kormányképviselet palotájának erkélyéről, üdvözölve az épület előtt összegyűlt gyermekeket.

Emlékeztetett arra, Isten azt akarja, hogy mindig boldogok legyünk. Ha hagyjuk, hogy Krisztus szeretete átalakítsa szívünket, akkor megváltoztathatjuk a világot is. Ez a hiteles boldogság titka. A Béke tér nevére utalva, amelyen a gyerekek összegyűltek, a pápa rámutatott, hogy a béke felülről jövő ajándék. Minden mise alkalmával halljuk a Feltámadt Úr szavait: „Béke veled!”. Az a remény kapcsolódik e fogalomhoz, hogy ez mindannyiunkat átalakít, és a béke magvetőivé, hírnökeivé válunk, amelyért Krisztus az életét adta. Jézus tanítványa a gonoszra nem gonosszal válaszol, hanem mindig a jó eszköze, a megbocsátás hírnöke, a boldogság hordozója, az egység szolgálója. Jézus mindig szól azokhoz, akik szeretnek és jót tesznek. Minden nehéz helyzetben segít nekünk. XVI. Benedek pápa felhívta a figyelmet, hogy mindegyikük Isten ajándéka Mexikónak és a világnak. Sosem vagytok egyedül – folytatta beszédét. - Mindig számíthattok Krisztus és egyháza segítségére, hogy keresztény életmódot éljetek. Arra buzdította őket, hogy vegyenek részt a vasárnapi szentmiséken, hittanórákon, apostoli tevékenységekben és keressék az ima, a testvériség és a szeretet alkalmait. Sosem vagytok túl fiatalok ahhoz, hogy szeressetek és szolgáljatok – hangsúlyozta a Szentatya. Beszéde végén arra kérte őket, hogy mindig imádkozzanak, otthon is, így megtapasztalhatják, hogy milyen boldogságot jelent Istenről beszélni családi körben. Vatikáni Rádió/Remény Fotó: világháló

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

röv.; 22. Skót filozófus ( James); 23. Határozói rag; 24. Mutatónévmás; 25. Igavonó; 27. Római 1499; 28. Magyar színész, színigazgató volt (Nándor); 30. Tarol; 32. Vissza: tíz fele; 33. Folyó az osztrák Alpokban; 35. Magyarországi együttes; 37. Éltes; 39. Rejtvényünk befejező része; 44. ... Hacsaturján, örmény zeneszerző; 45. Lett sakkozó; 46. Melléknévképző; 48. Ödön, Celesztin; 50. Németországi folyó; 52. Gyűrűs vegyület; 54. Lesotho és Ausztria autójele; 56. Előtag: -lég, -légi; 57. Nagyközség Pest megyében; 58. Esztendő; 59. Tantál, americium; 61. A rádium vegyjele; 62. Sérülés; 63. Névutó; 64. Emberhez nem illő; 66. Növény; 67. Cseh kézilabdázó (ERET); 68. Egyre-..., gyors egymásutánban; 69. Bálna; 70. A szerelmi költészet múzsája; Függőleges: 1. Ritka női név; 2. Fazekas ecsetje; 3. Szemcsés anyag mérésére való űrmérték; 4. Spanyol női név; 5. Irány végei!; 6. Ilyen ház is van; 7. Duplán: halandzsa; 8. Határozószó; 9. Meg – keverve; 10. Írország és Málta autójele; 11. Orosz tengeralattjáró (NALIM); 12. Pofont; 17. ... szonett, Tóth Árpád verse; 18. Rejtvényünk második része; 20. Fohász; 21. Könnyűzenei irányzat; 24. Az első próbálkozásra;

Rejtvényünk fő soraiban - V/1, F/18, F/43, V/39 – Reviczky Gyula Húsvét című verséből idézünk négy szép sort. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán április 13-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Rejtvényünk első része (zárt betűk: N, N, A, N); 13. Ártatlanság; 14. Vesztegel; 15. Holland orvos, anatómus; 16. Dolmány alakú férfikabát; 17. Hangszínét vesztett magánhangzó; 18. Láb és zseb jelzője. 19. Egykori rádiómárka; 20. Hogyishívják; 21. Súlyarány,

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ

A pápa március 27-én, szálláshelyén, a Santiago de Cuba-i szemináriumban magánmisével kezdte napját. Jelen voltak Teréz anya nővérei, a Szeretet Misszionáriusnői kongregáció szemlélődő szerzetesnői is. A mintegy 10 nővér között volt az indiai Teresa Kerketta, aki 20 évvel ezelőtt tette le fogadalmát. Mint Teréz anya minden szemlélődő szerzetesnője, ő is megkapta azt a feladatot, hogy imádkozzon mindennap egy papért. A számára kijelölt pap pedig nem volt más, mint Ratzinger bíboros. A santiagoi püspök, aki tudott erről, bemutatta Teresa nővért a pápának. Bejárta a világot a fénykép, amelyen Teréz anya nővére egy piros

26. Egykori regénytár; 28. Apa párja; 29. Pályaudvari rövidítés; 31. Ajándékoz; 34. Az inga közepe; 36. Igéhez járuló igeképző; 38. Nemde – németül; 40. Magyarországi folyó; 41. Nyaraló; 42. Nátrium; 43. Rejtvényünk harmadik része (zárt betűk: F, A, I, N); 47. Újító; 49. Família; 51. Mátka; 53. Végtag; 55. Város Belgiumban; 58. Sorsa; 60. Argentínában élő tengerimalac; 62. Balkezes; 63. Barna bőrű nép; 62. Oroszországi folyó; 66. Repülés – szlovákul;

virágokból készített koszorút nyújt át a pápának. XVI. Benedeket nagyon meghatotta, hogy találkozott azzal az emberrel, aki már 20 éve mindennap érte imádkozik. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Megáldott pilseni sör a Vatikánba Speciálisan a Vatikán számára a húsvéti ünnepekre főzött pilseni sör - Pilsner Urquell - indult útnak a nyugat-csehországi Pilsenből Rómába. A 2012 darab félliteres üveg sört február és március folyamán készítették, az alapanyagokat és az egész munkamenetet annak kezdetén František Radkovský pilseni püspök megáldotta. A világhírű sörgyár erre az alkalomra egy cseh kristályból készült hagyományos pilseni korsót is rendelt a

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2012. ÁPRILIS 8.

67. Ermitázs 3/8-a; 69. Kettős betű; 70. Azonos magánhangzók.

Megfejtés A 12. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „A mi üdvösségünkért küldte el egyszülött fiát a világba.” A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Tóth Katalin, Zseliz.

Nový Bor-i üveggyárban, amelyet húsvéti ajándékként küldenek a sörrel együtt XVI. Benedek pápának. A kristálypoharat Lars Kemper német szakember tervezte, és a Nový Bor-i Lasvit üveggyárban gyártották. A háromdecis eredeti üvegpohár mestermunka, elkészítése a kristályüveg köszörülése miatt 20 napig tartott. Pilseni értesülések szerint a sör egy részét a pápai kúria a zarándokok között osztja szét. Jelképes, hogy a sör gyakorlatilag a húsvét előtti böjt egész ideje alatt érett be, és utána töltötték üvegekbe. A pilseni sör nagyon kedvelt az olaszok körében, a sörgyár évente több tízezer hektoliter sört értékesít az országban. A sör megáldása régi, de mára már kiveszett hagyomány Csehországban. A püspök szerint valamikor a legtöbb sört a kolostorokban főzték, és ott természetes volt, hogy azt meg is áldották. MTI/ Magyar Kurír


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

„Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint.”

Sok szeretettel köszöntjük a drága jó édesanyát, nagymamát és dédnagymamát,

Hálás szívvel és nagy tisztelettel köszöntjük névnapja alkalmából április 12-én

özvegy GYEPES ILONÁT Alsóbodokon, aki április 4-én ünnepli 90. születésnapját. A jó Isten áldása kísérje és a Szűzanya oltalmazza élete minden napján, hogy még sokáig közöttünk lehessen.

SZALAY GYULA egyházkarcsai esperesplébánost. Köszönjük mindazt a sok jót és szépet, amit híveiért és egyházközségeinkért tesz, fáradtságot nem ismerve. Köszönjük a csodálatos szentbeszédeit. Papi életét a jó Isten áldása kísérje.

MEGEMLÉKEZÉS

„Mert hiszen neked adta meg az Isten az öregkor élettapasztalatát.” (Dán 13,50)

Ezt kívánják f iai, László és Szilveszter családjukkal, öt unokája és tíz dédunokája

„Úgy mentél el, ahogyan éltél, szerényen és csendesen, de szívünkben megmaradsz örök szeretetben.” Soha el nem múló szeretettel emlékezünk április 11-én, halálának 6. évfordulóján LÁSZLÓ TIBORRA. (Komárom) Jóságát és szeretetét örökre megőrizzük szívünkben. Emlékét őrző családja

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS SZOLGÁLTATÁS

Hálás szívvel az albári plébániatanács tagjai, az albári és a madi hívek „Az egyetlen valami, amiből annál több lesz, minél többet adunk belőle: a szeretet” Szívből jövő szeretettel köszöntjük 80. születésnapja alkalmából a drága nagynénit, BOGDÁNYINÉ HUSZÁR LUJZÁT Helembán. E szép ünnep alkalmából kérjük a jó Isten bőséges áldását. A Magyarok Nagyasszonya oltalmazza élete minden napján, hogy még sokáig élvezze az életet szerető családja körében.

„Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél, Itt hagytad azokat, akiket szerettél. Isten országa legyen a te hazád, Amíg csak élünk, gondolunk mi terád.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy életének 75. évében elhunyt POZSONYI JENŐ, a deáki katolikus templom sekrestyése. Temetése március 21-én volt. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára és osztoznak fájdalmunkban. A gyászoló család

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0903 228 376 e-mail: umar@panelnet.sk, www.umar.sk Vallásos ajándéktárgyak. www.gabrielbolt.eu JAKUBECZ MÁRTA KÖNYVEI 1. Csendbe rejtett kulcsszavak – elmélkedés az év 52 hetére Ára: 12,00 Eur – kemény kötés 2. Pünkösdi utazás – vallásos meseregény Ára: 7,00 Eur – kemény kötés

DUPLA AKCIÓ

Lali és családja Boldogfáról

Mons. KOLLER GYULA könyveiből

GONDOLATOK A FELTÁMADÁSRÓL

NAPI ÜZENET I. – A köznapi olvasmányok és evangéliumok üzenetei az adventi, karácsonyi, nagyböjti és húsvéti időre. Ára: 4,38 Eur helyett 2,99 Eur

NAPI ÜZENET II. – A köznapi olvasmányok, szentleckék és evangéliumok üzenetei az évközi idő köznapjaira. Ára: 4,38 Eur helyett 2,99 Eur

„Az a feltámadás értelme, hogy a test és a lélek, amint közösen vitték végbe cselekedeteiket, ugyanúgy mindketten megjelenjenek az ítéleten és mindketten megkapják vagy a jutalmat, vagy a büntetést.” (Szent Ambrus)

Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: 0905 255 154 E-mail: kamenargabi@gmail.com

NAPI ÜZENET III. – Elmélkedések a szentmise köznapi olvasmányai alapján. Ára: 4,38 Eur helyett 2,99 Eur

Könyvrendelés: Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

ÜNNEPI ÖRÖMHÍR Prédikációk az ünnepi evangéliumok, szentleckék és olvasmányok alapján. Ára: 5,10 Eur helyett 2,99 Eur

JÉZUS NYOMDOKAIN… – Megfontolások és gondolatok a vasár- és ünnepnapi szentmisék alapján.

I. kötet: „A” év – Ára: 4,60 Eur helyett 2,99 Eur II. kötet: „B” év – Ára: 4,60 Eur helyett 2,99 Eur III. kötet: „C” év – Ára: 4,60 Eur helyett 2,99 Eur Azok a kedves megrendelők, akik egyszerre két kötetet rendelnek, a harmadikat – tetszés szerint – i n g y e n kapják. • WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

A Remény zarándoklata

énekelsz

SAN GIOVANNI ROTONDO – LANCIANO MANOPPELLO – RÓMA Szent Pál és Pió atya nyomában

Albán József „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” Hiszünk, mint a gyermekek… (Glória 85.; 4.) Mert a gyermek még tud hinni. Nem akadályozzák előítéletek, nem béklyózzák félelmek, nem tartja vissza józan elgondolásnak titulált kétely. Van ideje hinni, nem rohan fontosabbnak vélt, a valóságban azonban teljesen haszontalan dolgok után. Biztos, hogy csak egy alig látható, hajszálvékony vonal választja el a hitét a játéktól, amibe épp úgy bele képes feledkezni, mint az Isten dolgaiba. De számára a játék is pontosan olyan valóságos, mint saját hite. Mert belül van – legbelül, a szíve mélyén. A hit is, a játék is. S ettől a hit még nem lesz játék, sőt, ettől válik számára teljes értékű realitássá. A gyermek hitében valósul meg a legkomolyabban húsvét titka: „Valóban…” „Hiszünk, mint a gyermekek, kiknek szíve nem remeg Végtelen csodád előtt. Adj hitünknek új erőt! Alleluja, alleluja!” Ady Endre írja Mesét mondok című versében: Bohó gyermek volt; álmodozva, Vágyón kezdé az életet,… …Ha láttad volna, mint ölelte Karjával a világot át, Megszántad vón' szegény rajongót, Ki semmiért mindent od'ád! Higgyünk húsvéti hittel! Hiszen az Isten mindenét odaadta azért a semmiért, ami Hozzá mérten mi, emberek vagyunk. Higgyünk, mint a gyermekek: egyszerűen, fenntartások nélkül, nem remegve, hanem csodálkozva, nagy örömmel, ujjongással – allelujás hittel!

Akciós ajánlatunk!

Időpont: 2012. április 16–21. Indulás: április 16-án, a délutáni órákban, visszaérkezés április 21-én, délután. Ára: 289,- EUR + biztosítás Jelentkezés: 0948/063 373 (9.00-16.00 óráig) vagy remenytitkar@gmail.com

Boldogasszony Zarándokvonat Csíksomlyó (pünkösdi búcsú), Máriaradna, Gyergyószentmiklós, Gyimesbükk 2012. május 24–27. (4 nap/3 éj) A zarándoklat lelki vezetői: Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, A zarándoklatot vezetik: Görbe László piarista, Tímár Sándor Asztrik ferences és Burbela Gergely verbita szerzetesek Résztvevők: a Kárpát-medence különböző térségeiből. Utazás: nosztalgia különvonat, 2. osztályú teremvagonok, stúdiókocsi és hangosítás, étkezőkocsi. Ellátás: félpanzió (vacsora és reggeli) a szálláshelyeken. Az étkezőkocsiban és mozgó büfében, ásványvizet, üdítőt, kávét, szendvicset és ételt az utazás teljes ideje alatt vásárolhatnak. Szállás: Hotel***, Panzió, 2-3-4 ágyas (igény szerint) fürdőszobás, tusolós szobákban, valamint ifjúsági szállások 3-4-5-6 ágyas szobák, közös tusolókkal. Indulás: Budapest, Nyugati pu.: 5,50 óra. Csak nappali utazással! Részvételi díj: Ifjúsági szállásokon 49.900 Ft/fő, Panzió 59.900 Ft/fő; Hotel*** szállodai elhelyezéssel 64.900 Ft/fő; Tartalmazza az utazás költségét, szállást és félpanziós ellátást, gyimesi kínálást, zarándokcsomagot és a csoportkísérést. www.missziotours.hu Misszió Tours Utazási Iroda, 2310 Szigetszentmiklós, Tököli u. 19. I/5, e-mail: missziotours@missziotours.hu, tel.: 0036205653258

VI. Magyar Katolikus Nap A Magyar Katolikus Napra ebben az évben május 8-án, kedden kerül sor. Helyszíne Deáki. A napot megnyitó szentmise főcelebránsa dr. Bábel Balázs érsek.

Remény online • Remény hetilap online archivum • webshop – vallásos könyvek széles választéka

Kis Szent Teréz imafüzet Rövid életrajzzal, litániával, imádságokkal 50 oldalon Ára: 1,16 Eur helyett csak 0,75 Eur + postaköltség Megrendelhető: 0948/057 508 vagy office@remeny.sk • HÚSVÉTVASÁRNAP • 2012. ÁPRILIS 8.

Friss tartalommal, folyamatosan bővülő webshoppal, a Remény hetilap online, lapozható archivumával, hírekkel és érdekességekkel várjuk megújult oldalunkon!

www.remeny.sk ELÉRHETŐSÉGEINK Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509

Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506 Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

RENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.