remeny_2012-17_korrekturazott

Page 1

„Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” (Márk evangéliuma 14,38)

REMÉNY XXIII. évfolyam 17. szám

2012. április 22. – Húsvét 3. vasárnapja

www.spesnet.info • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

5

Üdvözlégy, fényes Nap… Húsvét éjszakája idén is rádöbbentett arra, hogy Krisztus él, feltámadt, s újból velünk van. A választott nép számára az éjszakai virrasztás az Egyiptomból történő kivonulás utáni várakozásban telt el. A keresztények számára az éjszakai virrasztás emlékezés arra a szent éjszakára, amelyen az Úr feltámadt. A liturgia úgy érzékelteti Jézus Krisztus feltámadását, mint a világosság győzelmét a sötétség felett. A húsvéti örömének szavaiból is ez érződik ki: „Ez tehát az az éjszaka, mely a bűnök sötétségét eloszlatta a tűzoszlop világossága által... a krisztushívőket a világ tévelygéseitől elválasztván a kegyelemnek átadja, s a szentségbe kapcsolja őket... széttörve a halál bilincsét, Krisztus az alvilágból mint győztes tér vissza.” Ezen az éjszakán ismét megjelenik a tűzoszlop, mely az Ószövetségben Istennek

7 8

„Hogy az Ige életté váljék...” Húsvét után A szentantali szkóla

a jelképe. Ő az, aki a nép előtt halad és vezeti őket. Így a mi húsvéti gyertyánk azt a tűzoszlopot hivatott jelképezni, akit Jézus Krisztusnak nevezünk, s aki fényességével elűzi a bűn sötétségét. Ne legyünk hát többé a sötétségé, ne legyünk a bűn leláncolt foglyai, ne válasszuk a kárhozatot, hanem a világosságot, Isten megbocsátó irgalmát, az üdvösséget és a reményt. Krisztus, aki a fán függött, aki életetünk megújulását hozta el nekünk, halálával és feltámadásával megelőzött az örökkévalóságban, és állandóan előttünk halad a világ világosságaként, hogy a szolgaságból a szabadságra, a földi életből a mennyei Jeruzsálembe, a száműzetésből az ígéret földjére vezessen bennünket.


HÍRVILÁG

Én nem feledkezem meg rólad... Gondolom, sokan igazat adtunk annak a közéleti személyiségnek, aki azt mondta: „Én hiszem, hogy az idei húsvét ezekben a nehéz időkben, ezekben az ínséges időkben is reményt és optimizmust kölcsönözhet nekünk.” Majd még hozzátette, hogy bár az előrejelzések alapján inkább borult időre, ismétlődő esőkre, zivatarokra és fagy körüli hőmérsékletre számíthatunk, ő bízik abban, hogy a népünk körében lévő rideg, fagyos szeleket is átmelegítheti húsvét misztériumának a csodája. Karel Čapektől származik a mondás, mely szerint a nehéz idők is kísértéssé válhatnak számunkra. Sok ember a nehézségekben depresszióssá válik, önsajnálatba esik, és teljesen a semmittevésbe menekül, mert azt gondolja, hogy az erőin felüli nehézségeket úgysem tudja megoldani. Sajnos, a legtöbben meg vannak győződve arról is, hogy a depressziójuk véget ér, ha megváltoznak a körülményei. De ez a változás csak rövid ideig

tart, és ha a gondolkozásmódja nem változik, újra megjelenik a depresszió és az önsajnálat. Az erkölcstan rámutat arra, hogy az önsajnálatban élő ember is bűnben él, mert nem fogadja el azt a bibliai alapelvet, hogy: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (vö. Róm 8,28). Ha tehát nehéz helyzetbe jutunk, akkor döntenünk kell. Vagy dühvel, keserűséggel reagálunk, és átadjuk magunkat az önsajnálatnak, ami aztán búskomorsághoz vezethet, vagy pedig feltekintünk Istenre, mennyei Atyánkra és hittel hálát adunk neki az Ő erejéért és kegyelméért. Mindenkinek mindig e két lehetőség valamelyike mellett kell döntenie, de abban mindenki biztos lehet, hogy ha az önsajnálatnak adja át magát, kikerülhetetlenül depresszióssá válik. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a problémamentes időben nem növekedhet a hitünk, hiszen ha a saját erőink elegendőek lennének mindenhez, akkor nem lenne szükségünk a hitre. Bizonyára több-

ször el kellene olvasnunk az ismert bibliai idézetet: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Iz 49,15)M Mivel az Egyházunk is élő szervezet, ha nehéz idők jönnek, akkor nemcsak „valahogyan” kell átvészelnie az ilyen időszakokat, hanem céltudatosan kell készülnie az új tavaszra. Az idei húsvéti időt is ebben a szellemben kellene átélnünk Egyházunkban, annál is inkább, mert nehéz időket élünk!

DEÁKI

VI. Magyar Katolikus Nap A Magyar Katolikus Napot először öt évvel ezelőtt Nádszegen azzal a szándékkal szerveztük meg, hogy lehetőséget teremtsünk a keresztény gondolkodás, kultúra, művészet bemutatására, találkozási alkalmat kínáljunk a keresz-

tényeknek a templomon, a vallási eseményeken kívül is. Hiszen a közösség erőt ad, a különböző egyházközségekből érkező, azonos értékrendet vallók találkozása gyümölcsöző lehet nemcsak az egyén, hanem hívő magyar közösségünk számára is. A mindig más-más helyen megtartott Magyar Katolikus Nap megrendezése már hagyománnyá vált. Bízunk abban, hogy idén is megtisztelik jelenlétükkel rendezvényünket, és elhozzák családtagjaikat, ismerőseiket is! Szeretettel várjuk Önöket a VI. Magyar Katolikus Napon!

Program: 10.00 Szentmise – főcelebráns dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek 11.00 Koszorúzás a Serédi Jusztinián hercegprímás emlékére állított keresztnél (templomkert) 11.30 Szent Koronánk és a magyar jövő - Batta György előadása (kultúrház) 11.30 Szavalóverseny - megnyitó (kultúrház) 11.30 Imafolyam népünk lelki újjászületéséért (templom) 12.30 A deáki Nagyboldogasszony-templom bemutatása 13.15 Az imafolyamról szóló kiállítás megnyitója 13.30 Keresztény magyar irodalom – dr. Bábel Balázs előadása (kultúrház) 14.30 A keresztény ember a közéletben: Szüllő Géza élete és munkássága – Fehér Csaba előadása (kultúrház) 14.30 Szentségimádás (templom) 15.10 A katolikus.sk szlovákiai magyar hírportál indítása és bemutatása 15.30 Miért szép? – a magyar nyelvről – Dráfi Mátyás előadása (kultúrház) 15.30 Pázmány Péter és a vágsellyei régió – dr. Novák Veronika előadása (kultúrház) 16.30 A szavalóverseny kiértékelése, majd litánia (templom) Az egész nap során könyvárus standok, kézművesek, magyaros ízek várják az érdeklődőket!

VI. Magyar Katolikus Nap Deáki, 2012. május 8. REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2012. ÁPRILIS 22.

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.


EZ TÖRTÉNT VATIKÁN–LIBANON

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

A pápa Libanonba készül

Anglikánokból katolikusokká lettek

A Libanoni Köztársaság elnöksége és a helyi katolikus püspöki konferencia kommunikációs bizottsága húsvétvasárnap bejelentette a hírt, miszerint a pápa apostoli látogatást tesz a közel-keleti országban szeptember 1416. között. A látogatásra a régióról tartott püspöki szinódus utáni apostoli buzdítás közzététele alkalmából kerül sor. A Közel-Kelettel foglalkozó szinódust 2010. október 10-24. között tartották a Vatikánban a következő témáról: „A katolikus egyház a Közel-Keleten: szeretetközösség és tanúságtétel. ’A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke’ (ApCsel 4,32)” A hír bejelentése után a Libanoni Köztársaság elnöksége arab nyelvű sajtóközleményt adott ki. Ebben hangsúlyozza, hogy az ország államfője meghívására XVI. Benedek állami látogatást tesz Libanonban. Ez az út elmélyíti a két államot egymáshoz

fűző történelmi kapcsolatokat, és lehetővé teszi a közel-keleti ország statútumának, szerepének és küldetésének újra megerősítését, mint tanúságtételt a szabadságról és a békés együttélésről. Boulos Matar bejrúti érsek sajtóközleménye szerint az egyházi hierarchia meghívását elfogadva a Szentatya lelkipásztori látogatásra érkezik majd Libanonba. Útja alkalmával XVI. Benedek aláírja a közel-keleti egyházhoz szóló apostoli buzdítását. Találkozik az ország világi és egyházi vezetőivel és a libanoni fiatalok képviselőivel. A pápa továbbá szentmisét mutat be Bejrútban, amely során kiosztják majd az új buzdítás példányait. (A felvételen a bejrúti Aranyszájú Szent János melkita görög katolikus templom látható.) Vatikáni Rádió/Remény

BAJORORSZÁG–VATIKÁN

A nagyhét során az észak-angliai darlingtoni anglikán plébánia 58 hívője és lelkészük, Ian Grieves hivatalosan is beléptek a katolikus egyházba. A St. James lelkészséget 23 éve vezető Ian Grievest a közeljövőben szentelik majd katolikus pappá. Az ünnepi szertartáson jelen volt Keith Newton volt anglikán püspök, a walshinghami Miasszonyunkról nevezett személyi ordinariátus ordináriusa, amelyet 2011-ben állítottak fel az Anglicanorum coetibus k. apostoli konstitúció előírásai szerint. „Az út, amelyet hamvazószerdán kezdtetek meg és az azt követő napokon bejártatok egészen a katolikus egyházzal való teljes szeretetközösségre lépésig, legyen példa keresztény életetek számára. A Krisztus Egyházában megvalósuló nagyobb szeretetközösségért léptetek erre az útra, amely szeretetközösség a hitben és a Péter utóda által képviselt közösségben” – fogalmazta meg szentbeszédében Keith Newton ordinárius, akit 2011. január 15-én szentelt pappá a katolikus egyházban Vincent Nichols westminsteri érsek. Az Egyesült Királyságban mintegy 200 volt anglikán hívő lépett be idén a walshinghami Miasszonyunkról nevezett személyi ordinariátusba, akik ahhoz a további 900 hívőhöz csatlakoznak, akiket 2011-ben fogadott be a katolikus egyház, köztük 61 papot és 5 volt anglikán püspököt. Vatikáni Rádió/Remény

NAGYSZŐLŐS Április 16-ra, 85. születésnapjára Georg Gaenswein prelátus, a Szentatya személyi titkára különleges meglepetést készített XVI. Benedeknek és a híveknek: egy könyvet, amelyben híres német személyiségek mesélik el élményeiket a pápáról. A kötet címe: „XVI. Benedek – híres emberek mesélnek a pápáról”, amelyet a Media Maria Verlag német kiadó jelentetett meg. A szerzők között van többek között Franz Beckenbauer volt labdarúgó vagy Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter, akik XVI. Benedek iránti lelkesedésükről beszélnek. Edmund Stoiber, Bajorország volt kormányzója a könyv átadásával jókívánságait fejezte ki a pápának születésnapjára a kötetben nyilatkozó számos személyiség nevében is. A találkozóra húsvéthétfőn került sor Castel Gandolfóban, a Regina Coeli imádságot követően. A könyvkiadó közleménye szerint a Szentatya köszönetét fejezte ki a szeretett Ba-

jorországból érkezett vendégnek. A Vatikáni Rádiónak nyilatkozva a volt bajor kormányzó elmesélte, hogyan találkozott

először XVI. Benedekkel. A 60-as években jogot tanult az egyetemen, de nagy érdeklődéssel követte P. Karl Rahner előadásait és felfedezett egy másik profeszszort is, Josef Ratzingert. Nagy hatással volt rá, hogy Ratzinger professzor óráin mindig nagyon sok hallgató volt jelen. Ez abban az időszakban, 1968-ban egyáltalán nem volt megszokott. Vatikáni Rádió/Remény

Új összetételű tanácsosi testületet választott a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány április 12-én a kárpátaljai Nagyszőlősön, ahol április 10. és 13. között ülésezett a rendi káptalan, vagyis a tartományi gyűlés. A tartományfőnök továbbra is Magyar Gergely, helyettese pedig Orosz Lóránt, a Sapientia rektora. A korábbi két magyarországi ferences rendtartomány (kapisztrán és mariána provincia) 2006-ban történt egyesülése után 2009-ben öt évre választották meg a rendtagok Magyar Gergely tartományfőnököt. A most Nagyszőlősön megválasztott rendi tanács a tartományfőnök munkáját segítő tanács-

adó és bizonyos esetekben döntéseket hozó testület. A kárpátaljai Nagyszőlősön a történelem folyamán most harmadszor tartottak a ferencesek rendi káptalant. Előzőleg 1525-ben és 1554-ben. A káptalant megelőzően a rendi előírások szerint a tartomány vezetése vizitációt tartott. A vizsgálat kiterjedt a lelkiségi, gazdasági és életvitelbeli kérdésekre. A káptalan szót ejtett a jövő kérdéseiről és lehetőségeiről is. Magyar Kurír/Remény

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Pápai pásztorbot – ferula A ferula latin szó, jelentése vessző vagy bot. Három dolgot is megjelöl, amint azt a Magyar Katolikus Lexikon is közreadja: elsősorban „az ókeresztény templom előcsarnokát, a templom teljes szélességében húzódó, a főhajóra merőleges, keskeny, zárt terét“ nevezték így, „mely a katekumenek tartózkodási helyéül szolgált”, második értelmezésben megjelöli azt a fatáblát is, „melyet a kolostorokban időjelzésre használtak: fakalapáccsal ütve hívták össze a szerzeteseket“, ugyanakkor így nevezik a pápa pásztorbotját is. A pásztorbot a pápa és a püspökök pásztori hatalmát jelképezi. A püspöki pásztorbot fenti, görbített része azt jelzi, hogy a gondjaira bízott lelkeket fordítsa el a rossztól és vezesse a jó úton, a középső része azt hivatott jelezni, hogy a gondjaira bízott lelkek számára támasz legyen, az alsó kicsúcsosodó része pedig azt jelenti, hogy a püspököknek és a pápának bírói hatalma is van. A pápai ferula abban különbözik a püspökétől, hogy a végén nem curvatura, azaz csigaszerű görbítése van, hanem fölül egyenes kereszttel van ellátva. Róma püspöke, a Szentatya ma is használja. A ferula a római pápa liturgikus méltóságjelvénye, mely bizonyos értelemben megkülönböztető jel is,

A szentségekről röviden

Mindennapi liturgia csak a legfőbb pásztor használhatja, elkülöníti őt a többi püspöktől, jelképezi a püspökök alárendeltségét a mindenkori pápának. Ezen pásztorbot hosszúsága is szimbolikus: a messzire kiterjedő kezeket, vagyis a pápa hatalmát jelképezi a nyáj fölött. Ez a valamikori hármas kereszttel ellátott ferula ma már csupán művészi ábrázolásokon fordul elő. A hármas kereszt olyan latin kereszt, melynek három vízszintes szára van. A kettős keresztből alakult ki, ezért annak a változata. Az egyházi heraldikában rangjelző eszköz. A pajzs mögött vagy fölött helyezték el. Ez csak a pápát illette meg. Egyedül a 19. században készült ilyen pápai kereszt előbb XVI. Gergely pápa, majd XIII. Leó pápa számára. Ez utoljára akkor volt használatban, amikor II. János Pál pápa megnyitotta az 1983-as szentévet. A ferulát csak ünnepélyes alkalmakkor használták, VI. Pál döntötte el, hogy föleleveníti újbóli használatát. Három pápa: VI. Pál, I. János Pál és II. János Pál pápák Lello Scorzelli olasz szobrászművész alkotását, feruláját használták, mely enyhén előregörbülő ezüst feszületben végződött.

Ablak a történelemre

A keresztség kegyelmi hatásai – az eltörölhetetlen jegy A görög egyház, a középbizánci korszak kezdete és a képrombolás

A keresztségben Isten egyszer s mindenkorra magának foglal le, megadja a Krisztushoz való hasonlóságot, és segít, hogy szabadon vállaljuk a keresztény hivatást. Ez a lefoglalás, mint eltörölhetetlen jegy (character) mindörökké megmarad. A keresztséget ezért nem lehet megismételni. Ez azt jelenti, hogy az ember soha nem tudja véglegesen megtagadni istenfiúságát, botlásai, tévelygései ellenére is visszatérhet az atyai házba. Mint Jézus Krisztus emberségét, úgy az Egyház tagjait is, akik „vízből és Szentlélekből” ( Jn 3,5) újjászülettek, átitatja ugyanaz a Lélek, és így az Atya megpecsételi és felszenteli őket Krisztus művének folytatására. „Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket” – írja Pál apostol. A hívek feladata, hogy hűek maradjanak ehhez a kapott feladathoz, és ne okozzanak szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vannak jelölve a megváltás napjára. A keresztényt a keresztség tehát a Krisztushoz tartozás eltörölhetetlen jegyével megpecsételi. A keresztség az istengyermekség eltörölhetetlen jegyét nyomja a lélekbe: a keresztény örökre meg van „jelölve”. Ezt a jelet nem oltja ki semmiféle bűn. Még akkor sem, ha a bűn meggátolja, hogy a keresztség kegyelme gyümölcsöt hozzon. Ezt a jelet Szent Ágoston az Úr jelének (Dominus character) nevezi. Ágoston hasonlata szerint a keresztények úgy viselik jelüket, ahogy a bárányokat is megjelölik gazdájuk jelével. A character által az Egyházba tagolódva a hívő különböző jogok birtokosa lesz. Joga van mindazt megkapni, ami a keresztény léthez tartozik (szentségek, Isten Igéje, közösségi élet): joga van sajátos hivatásának megfelelően, a neki adott lelki ajándékhoz hűen cselekedni (jog a kezdeményezéshez, a szóláshoz, az őt megillető helyhez az egyházi misszióban). A hierarchia dolga nem az, hogy mindent egymaga csináljon, hanem hogy kinek-kinek a karizmáját felülvizsgálja, s a harmonikus együttműködést a közösségben biztosítsa. • HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2012. ÁPRILIS 22.

Az arab invázióval új fejezet kezdődött Új Róma történetében. A Hérakleioszok (610-695, 705-711) már az avarokkal és a perzsákkal is felvették a harcot, majd új alapokra helyezték az átmenetileg többször is instabillá váló Keletrómai Birodalmat. A Balkánt de facto szlávok vették birtokukba, Göröghonban pedig a poszt-hellén nyelv vált hivatalossá az eddigi latin helyett. Vallási téren megkésett próbálkozásnak bizonyult a szíriai és egyiptomi monofiziták megnyerése (monothelétizmus), mely az orthodoxia ellenkezését váltotta ki. Afrika (s később az exarchátus) elveszett, s közben megépült az arab flotta is, Konstantinápoly így közvetlen veszélynek lett kitéve. Utóbbi ostrom meghiúsításához már a 680 körül megalakult (onogur)bolgár állam (élén Tervel kánnal) segítségére, a gályákra és a „görögtűzre” volt szükség. Az alakulatok többsége dezertált, az egykori provinciák és a szigetek szaracén kézre jutottak. Rhodosz ledöntött kolosszusát egy zsidó kereskedő „bagóért” vehette meg... Az egyházpolitikai fordulatot szentesítette volna a IV. Konstantin császár és Agathon pápa által szervezett VI. egyetemes (III. konstantinápolyi) zsinat (680-681). Itt azonban elítélték a békítő

tanokat. Az orrától megszabadított II. Jusztinianosz az V. és a VI. ökumenikus gyülekezet kiegészítésére rendelte el az ún. quinisextumot, ahol saját egyházjogi szokásaikat helyezték előtérbe a nyugatival szemben. Korfordulóhoz értünk, Itália prímása nem fogadta el a kánonokat, a II. trulloszi konzílium a kereszténység ókori történetét is lezárta. A polémia hol elült, hol indulatok korbácsolták fel. I. Márton pápát (megh. 655) a ravennai helytartó elhurcoltatta. Megkorbácsoltatva, száműzetésben tért meg Teremtőjéhez a Krímben. 710-ben az autokratór maga elé rendelte a szír Constantinust, aki kötelességtudóan megjelent. Ez volt egy római püspök és egy hivatalban lévő császár utolsó találkozója. II. Justinianus lábat csókolt, cserébe feloldozást nyert.


FAGGATÓZÓ

„Hogy az Ige életté váljék...” árcius 16-án került sor Komáromban a Mária légiósok fogadalomtételére, illetve fogadalomújítására. Az ünnepi szentmisét Maga Péter iskolaesperes, szímői lelkiatya mutatta be. Homíliájában Máriáról beszélt, aki befogadta az Igét. „Mária példa számunkra… kell, hogy az Ige bennünk is életté váljék” – mondta többek között. A szentmise után agapéra került sor. A Mária Légióról B. Júliát kérdeztem.

M

Interjú - Hogy került kapcsolatba a Mária Légióval? - Őrsújfaluról származom. Két éve Nagy Péter atya, a komáromi Praesidium akkori lelki vezetője említette a Mária Légiót, és ő hívott bennünket, őrsújfalusiakat. Akkor négyen voltunk. 2010. március 19-én, három hónapos próbaidő után, letettük az első fogadalmat, amelyet évente megújítunk.

- Milyen tevékenységet folytatnak? - Hetente egyszer összejárunk imádkozni. Ilyenkor elvégezzük a közös imákat. Elmondjuk, mit sikerült a hét folyamán megtennünk, mi minden történt. Majd vannak imák, amiket naponta otthon végzünk. Imádkozzuk a rózsafüzért. Jócselekedeteket végzünk, betegeket láto-

Mi a Mária Légió? A Mária Légió alapítója, Frank Duff, az írországi Dublinban született 1889. június 7-én. Katolikus asszonyok csoportjával és Michael Toher dublini érsekkel 1921. szeptember 7-én megalakította a Mária Légió első praesidiumát. Azóta a mozgalom világszerte elterjedt. A Légió azoknak a katolikusoknak a közössége, akik az egyház jóváhagyásával és a Szeplőtelenül fogantatott Szűz vezetése alatt „harci“ csoportba tömörülnek, mert részt

gatunk, öregotthonokba megyünk. Én vállaltam, hogy gondozom azoknak a sírját, akiknek nincsen hozzátartozójuk. - Mit ad Önnek a Mária Légió? - Az első fogadalom után jobban összeszoktunk a ta-

gokkal. Addig is ismertük egymást a templomból, de akkortól szorosabb kapcsolat alakult ki köztünk. Látogattuk a betegeket. Őrsújfalun van egy szociális otthon fogyatékkal élők számára. Mikor őket látogattuk, valahogy kiderült, hogy én még nem

akarnak vállalni a harcban, amelyet az egyház minden időkben folytat a világ gonosz erőivel szemben. A Légió célja Isten dicsőítése a tagok megszentelődése által, melyet imádsággal, valamint Mária és az egyház feladatában való aktív közreműködésével érhetnek el, mindezt papi vezetés mellett. A hívek, akár maguk jelentkeznek, akár meghívják őket, a hierarchia irányítása alatt cselekszenek. A tagok évenként megújítják fogadalmukat. A Mária Légió legkisebb csoportja a Praesidium. (Forrás: A Mária Légió kézikönyve, Budapest)

voltam bérmálkozó. Katolikus akkor lettem, mikor férjhez mentem. Akkor kereszteltek meg, de mivel a falunkban akkoriban nem volt bérmálkozás, ez elmaradt. Amikor mindez kiderült, épp indult Komáromban egy felnőtt bérmálkozók csoportja. Viszont nekik koromnál fogva édesanyjuk lehettem volna, ezért Péter atya engem külön felkészített. 72 éves koromban, a Mária Légiónak köszönve bérmálkoztam. Majd később indult egy zarándoklat Rómába. Akkor már nyolcan voltunk tagjai az őrsújfalusi Légiónak, és mindannyian elmentünk, a 73. születésnapomat ott töltöttem. Nagyon örültem, hogy anyagilag is sikerült megoldanom. Tavaly októberben bejöttem Komáromba, az idősek otthonába, így most már péntekenként a komáromi közösségbe járok. Most a szímői, aranyosi, komáromi, nemesócsai és újfalusi tagokkal együtt újítottuk meg a fogadalmunkat. - Köszönöm, hogy mindezt megosztotta velünk, és kívánom Isten áldását további éveire. A felvétel a szentmisén készült

A hét imája Ezt az imát egy barátnőm édesanyjától tanultam, és azóta szívesen imádkozom. Az egyik legkedvesebb imám. Szívesen megosztanám a Remény olvasóival.

Ima a Szűzanyához Velem voltál, jó Szűzanyám, fájdalmamban vigasztaltál. Átöleltél, rám hajoltál, éjjel-nappal erőt adtál. Te voltál a menedékem, fájdalmamban segítségem. Ó, Szűzanyám, állj mellettem, a kezemet ne engedd el. Kétségbe esni ne hagyj, szívembe békességet adj.

Nagy Anna, Nána

És ha eljön az óra, ha indulok a nagy útra, térden állva, leborulva, szent nevedet magasztalva, sóhajtom ki lelkemet. Szűz Mária, égi Anyám, ó, hallgasd meg az én imám. Hozzád szólok, benned bízva, szomorúak nagy vigasza. Sok bánat a földi éltem, segítsd nekem elviselnem. Nyújtsd ki mennyből szent kezedet, segítsd vinni keresztemet. Kérd érettem szent Fiadat, tudom jól, hogy terád hallgat. Hogy majd az Ő szent nevében, köszönthetlek fönn az égben. Ó, hallgasd meg kérésemet, hogy dicsérjem szent nevedet. És fogadd el az én imám, Szűz Mária, édesanyám. Amen. • WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Húsvét 3. vasárnapja

VASÁRNAP ról ra

Mics Imre húsvéti idő harmadik vasárnapjának evangéliumi szakasza összefoglalása, történelmi bizonyossága Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának, a Megváltóról szóló jövendölések beteljesítésének. Az éjszakában együtt van a maroknyi közösség, a tizenegy és a társaik. Egymás szájából veszik át a szót, hogy elmondhassák, valóban feltámadt az Úr. Először a jámbor asszonyok, akik a sírt üresen találták, elmondják, hogy Jézus él, mert az Atya feltámasztotta. Ők fontos szerepet játszottak Jézus körül életében is, gondoskodtak róla, elkísérték útjain. Ott vannak a keresztúton is, akkor, amikor a tanítványok rémülten szertefutottak. A hűség és áldozatvállalás példaképei. Az emmauszi tanítványok pedig beszámolnak lángoló szívükről, hogy miként ismerték fel Őt a kenyértörésben. Az üres sírról kapott hír és az emmauszi tanítványok tanúságtétele nem volt elegendő ahhoz, hogy a tanítványok Jézus feltámadásában való hitét megalapozza. Jézus személyes megjelenésére és segítő szavaira volt szükség ahhoz, hogy a megriadt és megdöbbent tanítványoknak az értelmük megnyíljon, és szívük képes legyen a hitre. Megértően igyekszik eloszlatni aggodalmukat. Megmutatja nekik szenvedésének nyomait, sebhelyeit. Szemük láttára eszik néhány falatot. Tette ezt azért, hogy meggyőzze őket, nem kísértetet látnak, hanem egy megtapintható embert, tehát nem kizárólag szellemet. Jézus segíti a tanítványokat, hogy a feltámadást értelmükkel is fel tudják fogni, meg tudják érteni. Megnyitja értelmüket az Írások ismeretére. Emlékezteti őket arra, hogy többször megmondta, mi vár rá: szenvedés, halál, de megdicsőülés is. Hivatkozik az Írások jövendöléseire, minek kell történnie a Messiással. Mert az Írások megismerése nélkül hiába tapintanak, néznek, az Isten Igéje nélkül nem lesz meggyőződéses hitük. Erre a szilárd

A

hát bűnbánatot, és térje- Isten szeretete valóban tek meg, hogy bűneitek tökéletes. bocsánatot nyerjenek. Evangélium Válaszos zsoltár Szent Lukács (Zsolt 4, 2. 4. 7. 9) könyvéből Azokban a napok(Lk 24, 35--48) ban Péter így beszélt a Válasz: Ragyogtasd néphez: ránk, Uram, arcod féAz (Emmauszból Ábrahám, Izsák és nyességét! visszatért) tanítváJákob Istene, atyáink IsVagy: Alleluja, allelu- nyok beszámoltak az tene megdicsőítette ja, alleluja. úton történtekről, Szolgáját, Jézust, akit ti meg arról, hogyan iskiszolgáltattatok és Szentlecke merték fel Jézust a megtagadtatok Pilátus Szent János kenyértöréskor. színe előtt, noha ő úgy apostol első leveléből Míg ezekről behatározott, hogy szaba(1 Jn 2, 1-5a) szélgettek, egyszer don bocsátja. Ti azoncsak megjelent közban megtagadtátok a tük ( Jézus), és köGyermekeim! EzeSzentet és az Igazat, és ket azért írom, hogy ne szöntötte őket: „Bé(Pilátust) arra kértétek, kövessetek el bűnt. De kesség nektek!” Ijedhogy a gyilkosnak ketükben és félelmükha valaki bűnbe esik, gyelmezzen, az élet Fe- van szószólónk az ben azt vélték, hogy jedelmét pedig megöl- Atyánál: Jézus Krisztus, szellemet látnak. De tétek. Isten azonban fel- az Igaz. ő így szólt hozzájuk: támasztotta őt a halál,,Miért ijedtetek meg, Ő az engesztelő álból, és ennek mi tanúi dozat bűneinkért, nem- és miért támad kétely vagyunk. csak a mieinkért, hanem a szívetekben? NézzéTudom, testvérek, tek meg kezemet és az egész világ bűneiért hogy csak tudatlanság- is. Abból tudjuk meg, lábamat! Én vagyok. ból cselekedtétek, amit hogy megismertük, ha Tapintsatok meg és tettetek, ahogy vezetői- megtartjuk parancsait. lássátok! A szellemtek is. Isten azonban így Aki azt mondja: „isme- nek nincs húsa és teljesítette be, amit rem”, de parancsait nem csontja, de amint látminden prófétájának tartja meg, az hazudik, játok, nekem van.” szájával hirdetett: hogy és nincs meg benne az Ezután megmutataz ő Fölkentjének szen- igazság. De aki megta nekik a kezét és a vednie kell. Tartsatok tartja tanítását, abban az lábát. Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 3, 13-15. 17-19)

meggyőződéses hitre azért volt szükségük, hogy bátran, elszántan, igazuk tudatában hirdessék minden népnek, tanúi legyenek életének, halálának és feltámadásának: Jézus valóban feltámadt és él. Jézus feltámadásával egészen új világ kezdődik el az emberiség történelmében. A tanítványok mellett másoknak is megjelent Jézus. Szent Pál ősi hagyományokra hivatkozva több ezer emberről tesz említést, akik találkoztak a Feltámadottal. Ezek tanúkká lettek. Tanúivá a világtörténelem legfontosabb megismételhetetlen és egyedülálló eseményének. Ezektől a tanúktól terjedt el a hit az akkori világban, és tőlük jutott el hozzánk is. A mai evangéliumi szakaszban van egy nagyon fontos esemény. Jézus övéit így köszönti: Békesség nektek! Többről van itt szó, mint egyszerű köszöntésről. A béke, Isten bűnbocsátó jóságának maradandó jelenléte a húsvétnak olyan ajándéka, amely a keresztény életet boldoggá teszi. A lelkiismeret békéje és a szív békéje az embernek a legnagyobb kincse. Jelenti az Istennel való kiengesztelődést. A feltámadt Üdvözítő minden követőjének, minden keresztény embernek szent kötelessége, hogy a Krisztustól kapott békét megőrizze, átadja, tovább sugározza a mindennapi életben. Bárcsak a feltámadt Üdvözítő húsvéti béke ajándéka visszhangra találna mindnyájunk szívében, lelkében. Tudatosítsuk, a Szentírás nélkül mi sem tudjuk megérteni Jézust. Mit kell tennünk? Olvasni a Szentírást, s kérni a Szentlélek világosságát. Ő minket is tanít, nekünk is megnyitja értelmünket. Nekünk is megadja azt a belső látást, azt a hitet, amely szívünkbe írja az Üdvözítő feltámadásának titkát. Mi is olvassuk naponta a Szentírást, és fogadjuk gyakran szívünkbe-lelkünkbe Jézust a szentségek, különösen az oltáriszentség vétele által. Akkor majd megerősödik hitünk, megvilágosul értelmünk, és hiteles tanúi lehetünk a Feltámadottnak.

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2012. ÁPRILIS 22.

De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.”

Liturgikus naptár Április 22. HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA (Kájusz, Noémi, Csilla) Miseolvasmányok: ApCsel 3,13-15.17-19; Zsolt 4,2. 7. 9; 1Jn 2,1-5a; Lk 24,35-48 Válaszos zsoltár: Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét! Énekrend: H 86; 108-119; 205 ÉE 112; 174-161; 224 Április 23. Hétfő. Köznap (Szent Adalbert, Béla) Miseolvasmányok: ApCsel 6,8-15; Zsolt 118,23-24. 26-27. 29-30; Jn 6,22-29 Válaszos zsoltár: Boldog az az ember, aki az Úr törvényét megtartja. Énekrend: H 89; 263; 261 ÉE 111; 217; 362 Április 24. Kedd. Köznap (Szent György, Sigmaringeni Szent Fidél, Debóra, Hunor) Miseolvasmányok: ApCsel 7,51 - 8,1a; Zsolt 30,3cd-4. 6ab 7b 8a 17. 21; Jn 6,30-35 Válaszos zsoltár: Én Uram, én Istenem, ke-

zedbe ajánlom lelkemet. Énekrend: H 90; 154; 420 ÉE 106; 132; 121 Április 25. Szerda. Ünnep SZENT MÁRK EVANGÉLISTA (Szent Ervin, Niké, Ányos) Miseolvasmányok: 1Pét 5,5b-14; Zsolt 88,2-3. 6-7. 16-17; Mk 16,15-20 Válaszos zsoltár: Az Úr kegyelmét szüntelen hirdetem. Énekrend: H 86; 133; 428 ÉE 112; 179; 196 Április 26. Csütörtök. Köznap (Szent Anaklét, Szent Radbert, Ervin, Klétusz pápa, Aida) Miseolvasmányok: ApCsel 8,26-40; Zsolt 65,89. 16-17. 20; Jn 6,44-51 Válaszos zsoltár: Dicsérd az Istent, nagy világ! Énekrend: H Gl 516; 114; 314 ÉE 101; 169; 157 Április 27. Péntek. Köznap (Szent Zita, Marianna) Miseolvasmányok: ApCsel 9,1-20; Zsolt 116,1-2; Jn 6,52-59

Válaszos zsoltár: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot! Énekrend: H 88; 109; 4 ÉE 107; 165; 327 Április 28. Szombat. Köznap (Chanel Szent Péter, Szent Teodóra, Grignon Szent Lajos, Nimród) Miseolvasmányok: ApCsel 9,31-42; Zsolt 115,12-17; Jn 6,60-69 Válaszos zsoltár: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul mindezért, amit nékem adott. Énekrend: H 87; 145; Én vagyok a feltámadás… ÉE 100; 210; Én vagyok a feltámadás… Április 29. HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA Papi és szerzetesi hivatások vasárnapja (Sziénai Szent Katalin, Antónia, Robin) Miseolvasmányok: ApCsel 4,8-12; Zsolt 117,1 és 8-9. 21-23. 26 és 28cd és 29; 1Jn 3,1-2; Jn 10,11-18 Válaszos zsoltár: A kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az lett szegletkővé. Énekrend: H 85; 132-113; 107 ÉE 101; 182; 579


LELKI TÁPLÁLÉK

Húsvét után

Ezt üzeni... Szent Márk evangélista Koller Gyula

A

hagyomány úgy tudja, hogy Márk, akinek a másik neve János volt, anyja révén egész f iatalon került Jézus közelébe. Apjáról nem tudunk, anyja viszont özvegyként azon asszonyok közé tartozhatott, akik segítették Jézust és szolgáltak neki (vö. Lk 8,3). Az evangéliumokból (amelyek közt Márké is ott van) és az Apostolok Cselekedeteiből bővebben tudhatunk róla. Minden valószínűség szerint Márk édesanyjának a házában volt az utolsó vacsora, és itt készültek később az apostolok a pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben. Amikor ugyanis az Urat elfogták, és minden tanítványa elmenekült, „egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott” (Mk 14,51-52). Ez a részlet magára a Márk-evangélium szerzőjére, Márkra utal. A föltámadás után Márk anyjának háza lett a keresztények szállása. Erre utal az, hogy amikor Péter apostol csodálatos módon kiszabadult Heródes börtönéből, „Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába megy, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak”. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtót nyitó szolgáló már a hangjáról ráismert (ApCsel 12,11-17). Az ifjú Márk az elsők között lehetett, akit Jeruzsálemben Péter megkeresztelt, az apostol ezért nevezhette őt a f iának (1Pét 5,13). Kr. u. 44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére sietett, Pál és Barnabás vitte az adományt. Amikor visszaindultak Antiochiába, magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli munkában. Egy évvel később, ciprusi küldetésük befejezése után Pál vezetésével Asia tartománya felé vették útjukat és Pergében kötöttek ki. Mikor azonban Pál úgy határozott, hogy a piszídiai Antiochia felé mennek, Márk megriadt a nehézségektől és visszatért Jeruzsálembe. Ennek az első apostoli útnak a végén, 49-ben Pált és Barnabást a szíriai Antiochiából Jeruzsálembe hívák, hogy tisztázzák a zsidók által fölvetett kérdéseket. Ezek ugyanis azt tanították, hogy csak Mózes tanítványai lehetnek Krisztus követői, ezért a keresztség előtt mindenkit körül kell metéltetni. A zsinat után Márk ismét csatlakozott Pál és Barnabás apostolhoz, és visszatért velük Antiochiába. Amikor elindultak a második apos-

Április 25. toli útra, Barnabás magával akarta vinni Márkot is. Pál azonban nem helyeselte, ezért elváltak egymástól: Pál Szilással Asia felé, Barnabás pedig Márkkal Ciprus felé indult. A következő tíz évből (50 és 60 között) nincs Márkról adatunk, de 60 körül már Szent Péter mellett tartózkodik Rómában (1Pét 5,13). 61-től pedig Pál apostol mellett működik, aki két levelében (Kol és Fil) is munkatársként emlékezik meg róla. Márk Rómából keletre ment. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál második fogságában, röviddel a halála előtt, arra kéri Timóteust, hogy siessen hozzá és hozza magával Márkot is, mert „jó szolgálatot tenne nekem”. Ha Timóteus és Márk időben megérkezett, Márk jelen lehetett Pál vértanúságánál. Márkot a legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte, olyannyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint „Péter tolmácsáról”. A hagyomány szerint, amikor a rómaiak látták, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. A hagyomány Márkot mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt Alexandria városának első püspöke és valószínűleg Traianus császár idejében (98-117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől hazavitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma pedig a 11. századtól április 25-én üli meg. *** A Szentírás tudósai felhívják f igyelmünket arra, hogy Márk többször is kiemeli: Jézus hallgatást parancsol a meggyógyítottaknak, senkinek ne beszéljenek a történtekről. Márk szerint maga Jézus nem akarta, hogy a hit túlzottan a csodáktól függjön. Sok embert érint ez az üzenet, mert csodaéhes tömeg mindig volt, csodát váró ember ma is sok van. A hitnél nem a csoda a lényeg, hiszen „minden csoda csak három napig tart”. A hit viszont szilárd meggyőződés kell legyen az elfogadott isteni igazságról. Márk egész fiatal korától kitartott Jézus és tanítása mellett. A Getszemáni- kertben, egy szál gyolcsingben, még akkor is ott maradt az elfogott Jézus közelében, amikor az apostolok elfutottak. Tőle tanulva vegyék észre a szülők és nevelők, hogy „kísértést” is vállaló hithűségre kell nevelni gyermekeiket és önmagukat is. Virrasszatok és imádkozzatok, hogy a mai elvtelen világ kísértéseiben el ne essetek!

HÉT

ről re

úsvétvasárnap egy szívvel-lélekkel énekeltük: „Ezt a napot az Úristen adta, örvendjünk és vigadjunk rajta!”. Örömre, ünnepre hív bennünket az Egyház a húsvéti időben, hogy felszítsa bennünk a vágyat az isteni boldogság, a feltámadás iránt. Örömre, mely a feltámadás tényének felismerésében forrásozik. A húsvéti időben meghívást kapunk, hogy megérezzük, a saját bőrünkön tapasztaljuk Isten végtelen jóságát, irántunk tanúsított szeretetét. Meg kell(ene) értenünk, hogy ezt a „napot” valóban az Úristen adta, hogy ujjongjunk és vigadjunk rajta, mert a keresztény ember nem rejtheti el örömét a világ elől –

hogy tudjuk azt másokkal is megosztani – nemcsak húsvétkor, hanem a hétköznapok szürkeségében is. Az Új Evangelizáció Évében ez még erősebb hangsúlyt kell, hogy kapjon. Nem hallgathatunk arról az örömről, mely minden embernek szól, mely mindenkit érint és átölel: Krisztus feltámadt! Örök érvényű a mondás: „a megosztott öröm, dupla öröm”, ezért az örömről való tanúságtételünk másokban is örömöt kell, hogy ébresszen. Aki nem tud/akar lelkesedni azért, hogy átadja, megismertesse másokkal a keresztény öröm igazi forrását, vagy aki nem tudja/akarja továbbadni a benne lévő örö-

a feltámadás örömét a világba kell kiáltani! Húsvétkor lélekben mi is csatlakozhattunk a két tanítványhoz, akikkel együtt tekinthettünk be az üres sírba, mely a maga ürességével, üzenettel volt telített. Örömhírt közölt számunkra is Krisztus üres sírja: az Élet győzött a halál felett, a sötétség nem borítja el a Fényt, hogy a sír nem végállomás, hanem „van Élet az élet után”. Húsvét után azonban üzen-e még valamit számunkra az üres sír? Tudunk-e még önfeledten örvendezni Krisztus feltámadásának? A zsoltáros írja: „Boldog a nép, amely tud ünnepelni“. Tudjuk-e, akarjuk-e még a húsvéti örömöt ünnepelni? A Krisztus feltámadásából fakadó öröm azzal válik teljessé,

met, abban rövid időn belül elhalványul, majd kialszik a húsvéti gyertya fénye. Fontos, hogy húsvét után se fojtsuk el szívünkben a feltámadásból fakadó öröm lángját, hanem tápláljuk azt nap mint nap tanúságtételeinkkel és imáinkkal. Hiszen mindannyian meghívást kaptunk, hogy mi is az angyal szavainak hitében éljünk: Krisztus feltámadt! Ez a felismerés sarkalljon bennünket arra, hogy mindig és minden körülményben a feltámadás örömébe vetett hit tanúivá váljunk. Túrmezei Erzsébet írja Húsvét után c. versében: „Húsvét után… új cél és új sietség! Jézus él! Nincs út, mely messze esnék! Húsvét után… erő, diadal, élet! Csak azokért sírjunk húsvéti könnyet, akik még mindig húsvét előtt élnek.”

H

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


BEMUTATJUK

A szentantali szkóla avagy régi hagyománykincsünk Cikkünkben Sranko László szentantali plébánossal az ott működő egyházi énekkarról, annak alakulásáról és működéséről, illetve a liturgikus zene fontosságáról beszélgettünk. – Mikor alakult az énekkar? – Három éve alakult az énekkar, én – bár nem szoktuk ezt a kifejezést használni –, inkább úgy nevezném, szkóla. Az énekkarokkal ugyanis találkozunk a kulturális élet különböző területein, a szkóla viszont kimondottan és kizárólagosan a liturgiát szolgálja, tehát az egyház nyilvános istentiszteletét. Az énekkar általában gazdagítani szokott egy-egy ünneplést, illetve szentmisét néhány tétellel, kórusművel, a szkóla viszont rendszeresen, hétről hétre szolgálja a szentmisét a liturgiába szervesen(!) beletartozó énekekkel, a szertartás kezdetétől egészen a végéig. Szent X. Piusz pápa így fogalmazott: „Ne énekeljünk a misén, hanem énekeljük a misét!” A szkóla pedig ezt teszi. Azt énekli, ami a szentmise liturgiájának sajátja, Isten dicsőségét szolgálja, segít a népnek bekapcsolódni a szentmisébe, vezeti a hívek énekét, bátorítja, lelkesíti, közelebb segíti őket az Istenhez. – Szentantalon tehát szkóla működik. Elsősorban liturgikus énekeket énekel. Kifejtené ezt bővebben? – A liturgikus ének szorosan kapcsolódik a liturgikus ünnepléshez, általában a Szentírásból vagy az egyház hagyományából veszi szövegét, amelyet a Római misekönyv közöl. Népénekeinket is énekeljük a megszokott módon. Valóban fontos, hogy énekeljük ezeket a régi hagyománykincsünkből ránk maradt énekeket, mert

A szkóla gyakorlás közben. Tagok: kántor: Restály Rita, karvezető: Galambos Krisztina, további tagok: Derzsi Krisztina, ifj. Derzsi Krisztina, Szerda László, Szerda Valéria, Matus Tibor, Méry Mária, Andrássy Olga, László Mónika, Matus Csilla, Álló Edit, Domonkos Károly, Andrássy István, Vajay-Horváth Ákos, Derzsi László ezek szintén kultúránkhoz tartoznak, részei nemzeti kincsünknek. Valamikor, a 16-17. században, amikor kevesen tudtak olvasni, ezek a szövegek voltak tulajdonképpen az ismeretforrásaink, ezekből tanulták meg a bibliai történeteket, hitünk igazságait. Vannak ugyanakkor liturgikus énekeink is, melyek a szertartáskönyvekben az adott naphoz vagy időszakhoz vannak előírva. Ezek még régebbi hagyományra nyúlnak vissza, amiket sokáig nem állt módunkban énekelni, vagy csak egyszerűen a szokás hatal-

Sranko László atyával, megbeszélés közben • HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2012. ÁPRILIS 22.

ma erősebb volt, és elhanyagoltuk. A II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform irányelvei szerint azonban igyekeznünk kell a liturgikus tételeket is énekelni, melyek mélyebb értelemmel bírnak. Pl. húsvétkor azokat az énekeket szoktuk megszólaltatni, melyek Jézus feltámadásáról szólnak. A misekönyv szerinti húsvétvasárnapi kezdőének ugyanakkor ezt mondja: „Feltámadtam, és újra Veled vagyok, Atyám”. Ha megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy ez mély értelmű szöveg: maga Krisztus szól az Atyához, s ezt a feltámadást megtapasztalja a hívő is, aki Krisztushoz tartozik a keresztség révén. Húsvétkor a krisztushívő is feltámad, s a mennyei Atyának ebben a liturgikus énekben Jézussal együtt ezt kiáltja: „Feltámadtam bűneimből és újból Veled vagyok, mennyei Atyám”. – Hol van a helye népénekeinknek? – A népéneknek is helye van a liturgiában, viszont a II. Vatikáni Zsinat kimondja, hogy a liturgiában az első hely a gregorián éneké, hiszen időtlen stílusról van szó. Ezután a klasszikus többszólamúság kap helyet, majd a népének. Lényeges, hogy az egyházi ének elsősorban a közösség katolikus hitét fejezze ki. A keresztény közösség a kezdetektől hitét és annak igazságait igyekezett kifejezni az énekekkel. Célunk tehát kettős, mindkét hagyományt igyekszünk ápolni: elsődleges cél a liturgikus tételek megszólaltatása, majd az elfele-

dett, hagyományos népénekeink megismertetése, gyakorlatba vezetése. – A szkóla bevezetése az elhangzottak alapján nagymértékű változást hozott a szentmisén. Hogy fogadták a hívek? – Többen hangot adtak annak, hogy miért kell új énekeket és dallamokat énekelni, mikor vannak régi énekeink. Ami a híveknek most új, az tulajdonképpen nem az, hiszen a régit igyekszünk újra megtanulni, ill. azt az óriási kincset bemutatni, amivel rendelkezünk. Pl. az erdélyi Cantionale Catholicum 1675-ből 820 éneket tartalmaz. Ha kezünkbe vesszük a Hozsanna énekeskönyvet, látjuk, hogy 306 éneke van, melyeknek talán(!) a harmadát énekeljük. Ez nagyon kevés ahhoz képest, ami a birtokunkban van. Nagyon sok az olyan kedvelt ének, amelyek szövegileg kevésbé értékesek. Sok idegen, nem magyar eredetű éneket éneklünk, ami természetesen gazdagíthat minket, de ugyanakkor nem ismerjük a saját dallamilag értékes énekeinket. Annyira megszoktuk az idegen dallamokat, hogy sajátunknak érezzük. Én azt hiszem, ezeket a szempontokat nagyon fontos tudatosítanunk, és még ha nem is könnyű, mi kitartóan igyekszünk megszerettetni azt, ami valódi és saját értékünk. Ezt a kincset ápolni, ezt is igyekszik felvállalni a mi kis szkólánk.


BEMUTATJUK

A szentantali szkóláról beszélgettünk annak tagjaival is: Derzsi Krisztinával, László Mónikával és Matus Csillával, valamint Ordódy Dénessel és feleségével, Ordódy Beátával. – Hogy emlékeznek vissza a kezdetekre?

mellett óriási pozitívumot látok abban, hogy ez a pár ember közösséggé formálódott. Ha valamelyikünk valamilyen oknál fogva hiányzik, mindig megemlékezünk róla, hiányoljuk. Észrevesszük, ha egyikünknek-másikunknak öröme vagy bánata van, sőt talán el is mondjuk egymásnak. Bár a próbáknak nem ez az elsődleges célja, mégis fontos, mert jobb munkát, teljesítményt tudunk nyújtani így, mintha széthúzás lenne a tagok között.

Krisztina: Amikor az atya megkezdte szentantali működését - lassan négy éve -, egy alkalommal azzal a kéréssel állt elő, hogy szeretne énekkart alakítani. Akkor még nem ismertük az ő beállítottságát, ezért mi hagyományos énekkarra gondoltunk, azóta már tisztában vagyunk vele, mi a szkóla és az énekkar közötti különbség. Elkezdte a plébánia területén feltérképezni a lehetőségeket, hívta, várMónika: Ez valóban fontos szemta azokat a híveket, akik szeretik a li- pont, mert péntek délutánra már turgikus zenét és akik hajlandók áldo- mindannyian kellően elfáradunk, legzatot hozni az éneklés kedvéért. szívesebben otthon maradnánk, de végül mégis eljövünk. Fáradtan érkeCsilla: Bennünket is hívott, de mi zünk, de a próbán feltöltődünk és bár az első hívások alól kibújtunk azzal az közel éjfélkor megyünk haza, még az indokkal, hogy nem tudunk énekelni, úton is gyakran énekeljük a tanultakat. aztán később a megalakult énekkar Nagyon hiányozna, ha nem lenne. tagjai győztek meg, hogy kapcsolód– Mára már megismerték az atya junk be és erősítsük a szkólát. hozzáállását az egyházi zenéhez, s ezMónika: Engem Galambos Kriszti, által sokat tanultak. Össze tudnák foga karvezetőnk szólított meg. Mi ré- lalni, mi mindent? gebben már énekeltünk együtt a maCsilla: Az első változás, hogy sokkal gyarbéli közösségi énekkarban, így könnyen meggyőzött, hogy jöjjek el több éneket énekelünk, aminek szeaz egyik próbára. Emlékszem, nyár mély szerint nagyon örülök. Ahogy a volt és amikor megérkeztem, nagyon népdalaink óriási kincsestárából is megleptek az énekek, mert egyiket csak keveset ismerünk, úgy az egyházi sem ismertem. Aztán a szeptemberi zenébe beépült népénekeinknek is csak töredékét ismerjük. Az atyával búcsún már én is velük énekeltem. teljes mértékben egyetértek abban, – Hogy zajlanak a próbák? hogy ezeket megtanulni kötelességünk és felelősségünk is egyben. Csilla: A pénteki szentmise után jövünk össze, kivételt képeznek a naKrisztina: László atya, véleményem gyobb ünnepekre való felkészülések. szerint, kitágította látókörünket. RáTöbbnyire az atya vezeti. Az első két irányította figyelmünket arra is, hogy órában átvesszük a vasárnapi szent- nem csak a megszokott énekek vanmise énekeit, mivel ez az elsődleges nak, amiket szívesen énekeltünk edfeladatunk, utána a nehezebb, több- dig, hanem megismertetett bennünket szólamú kórusműveket gyakoroljuk. más vidékek népénekeivel is. Ez utóbbiak inkább csak gazdagítják De munkásságának legfőbb ereda szentmisét, ritkábban hangzanak el, ményét abban látom, hogy megismerfőleg ünnepi alkalmakkor. tette velünk az igazi liturgikus zenét. Hogy létezik gregorián, azt eddig is Mónika: Általában imádsággal tudtuk, de nem ismertük. Ma már kezdjük, majd az atya elmondja az nem csak ismerjük, de szeretjük is. énekekhez, énekléshez, főként temp- Sőt! Ezeket az énekeket énekelve, előlomi énekléshez kapcsolódó saját adva és átadva, én személy szerint jobgondolatait, vagy az ezzel a témával ban részese tudok lenni a szentmisékapcsolatban megjelent újságcikkek nek. Ezáltal mélyebb a hitélményem tartalmát ismerteti meg velünk. is.

Próba közben Mónika: Gazdagodásunk a szentmise állandó részeiben is megmutatkozik, hiszen eddig csak két ordináriumot ismertünk, mára ezek száma legalább ötre gyarapodott. Szarván, ahol kántorkodom, most már a hívek is kezdenek bekapcsolódni, ők is megkedvelték, megtanulták. Nagyon szépek ezek a dallamok és emelik változatosságukkal a szentmise ünnepélyességét. – Igen, a hívek szempontjából is érdekes ezt a kérdést megvizsgálni… Krisztina: Nekem az a tapasztalatom, hogy László atya kemény munkája lassan meghozza gyümölcsét, mert a kezdeti idegenkedés után, úgy veszem észre, a rendszeresen templomba járó hívek zöme elkezdte értékelni ezt a munkásságot. Ez örömmel tölt el. Láthatóan nem volt hiábavaló az atya igyekezete, hogy velünk, énekkari tagokkal megismertesse ezeket a műveket és a mi igyekezetünk sem, hogy ezt a szentmisén tovább adjuk.

zsonyi ferences templomba jártam. Ma is a vasárnapi szentmisékre oda megyek, mert régi barátaim vannak az ottani közösségben. Itt inkább a hétköznapi miséket látogatom. Így akaratlanul is összehasonlítom a kettőt. Kisgyerekkoromban annyira tele volt a templom, hogy csak arra emlékszem, hogy körülöttem nénik-bácsik álltak és nem láttam mást, csak kabátokat, meg simogattam a szőrmebundájukat. De a zenére már akkor is fogékony voltam, és arra nagyon emlékszem, hogy ott, a bundák közt is élmény volt a zengő énekeket hallani. Megszoktam az ottani repertoárt, így nagyon meglepett, amikor Tárnokra költöztünk, hogy számomra ismeretlen énekek hangzanak el. Bár nem mindig tudom azonnal követni két nagyon ügyes kántorunkat, mégis gazdagodom azáltal, hogy mindig újabb és újabb éneket hallok. Nem beszélve arról, hogy bár Pozsonyban is van énekkar, sajnos, szinte csak ők énekelnek, a hívek nem. Ezzel szemben a helyi szentmiséken jó érzés az ellenkezőjét tapasztalni, hogy az ismeretlen, szokatlan énekek ellenére is egyre többen éneklik a szentmisét.

Mónika: Szeretném kiemelni egyik élményemet: egy hívőtől hallottam, hogy bár nem ismeri még nagyon jól a dallamokat, nehezen énekli, de a szövegeket mindig nagy figyelemmel kíBeáta: Csak annyit szeretnék hozséri, mert az önmagában is nagyon so- záfűzni, hogy fenségesek ezek a kat ad neki. szentmisék, mintha angyali kart hallanánk énekelni. Krisztina: Mindenképpen segíti az Ez a zene valóban dicsőíti az Urat, újonnan tanult énekek elfogadását s így az ember sokkal erőteljesebben szerintem az is, hogy nem csak ne- tudja megélni Isten érkezésének ünkünk mondja el az atya, hogy mit mi- nepét, az örömöt, hogy köztünk van ért és mikor tanulunk, hanem ezt a Krisztus. Nemes munkát végeznek a szentmisén a híveknek is elmagyaráz- szkóla tagjai, csodálatos az a szolgálat, za. Ezáltal a hívek ismeretei is gyara- amit vállaltak. Isten és ember számápodnak, jobban megértik, miért is tör- ra egyaránt értékes. ténik ennyi változás.

– Ezek szerint mondhatjuk, hogy a Csilla: Épülünk hitünkben azáltal is, – Hogyan fogadták a szkóla megjelepróbák valójában egyházzenei kurzu- hogy megértjük, miért ezeket a szöveKövetkező számunkban Sranko sok is egyben? geket énekeljük, hogyan illeszkednek nését a szentmisén? László atya bővebben ír majd a fentieka szertartás rendjébe, azaz miért nem ben említett gregorián zene sajátossáKrisztina: Így van, de szeretném lehet felrúgni ezt a hagyományt. Dénes: Életem java részét Pozsony- gairól. kiemelni, hogy a szakmai fejlődés ban töltöttem, gyerekkorom óta a poSzeretettel ajánljuk figyelmükbe! • WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


.. O

ANKÉT

K rkérdés

Milyen a jó prédikáció?

„Értelmünk befogadja, szánk hirdesse és szívünk szeresse!” Mielőtt bárkiben megfogalmazódna esetlegesen a kétely, hogy nem veszélyes-e ezt a kérdést feltenni, hadd írjunk egy gondolatot a mottó alapján: Amikor szentmisére érkezünk, egyikünk sem üres kehely. Mindannyian adott érzelemvilággal, értelemmel és életélménnyel lépjük át a templom küszöbét. Bármennyire tiltakoznánk is ellene, mindezek az adottságok meghatározzák a felénk irányuló prédikáció befogadását. (A lényeg csupán az, hogy értelmünk kordában tudja tar-

tani érzelmeinket hitünk mércéi alapján.) Szeretnénk tehát elindítani ezt a vitafórumot, hogy lássuk testvéreink, atyáink, prédikációink sokféleségét, színességét. Most már bátrabban teszszük fel a kérdést: Vajon milyen a jó prédikáció? Békét, nyugalmat sugározó, vagy ha nyugtalanító, kérdésekre, lelki számadásra kényszerítő? Szívhez, vagy észhez szóló? Egyszerűen megfogalmazott, vagy bonyolult logikával felépített, amely még hosszú ideig boncolgatható? Olyan, mely példákkal egyszerűsíti a megértést? Művelődéstörténeti ismereteket, irodalmi műveket tartalmazó? Korszerű, vagy örök érvényű, általános témákat feldolgozó? Hosszú, vagy

rövid? Élőbeszéddel előadott, vagy felolvasott? Humorral, esetleg iróniával fűszerezett? A szatirikus hangnemet vagy a teátrális előadást kedvelem? Vagy a szerény, csendes prédikáció szólít meg? Köznyelvi beszédhez közelítő, vagy választékos nyelvezetű? Még sok kérdés felmerülhet bennünk, ezért kérjük Kedves Olvasóinkat, tisztel-

jenek meg véleményükkel, írják meg nekünk gondolataikat, élményeiket, természetesen személynevek és helységnevek említése nélkül. Leveleiket kb. 1-1,5 írott oldal (azaz 1800-2700 karakter szóközökkel együtt) terjedelemben a remeny@remeny.sk e-mail, illetve a Remény szerkesztősége, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre vár-

juk. A levelekre írják rá: Ankét. A beérkező, teljes névvel és címmel ellátott véleményeket folyamatosan közöljük lapunkban. (Szerkesztőségünk fenntartja a rövidítés, szerkesztés jogát.) Illusztrációs fotó: szatmarteve.ro

Ha meghalljuk a harangszót… Amikor delente a Kossuth rádió adását hallgatjuk, ismertetést kapunk arról, hogy azon a napon mely település templomából fogjuk hallani a déli harangszót, és a szóban forgó templom tornyában hány harang lakik… Minthogy a harang, ez az élettelen, megszentelt tárgy fontos szerepet játszik életünkben, hiszen az össze van kapcsolva vele, ezért szükséges, hogy

meghalljuk szavukat, nemcsak fülünkkel, hanem lelkünkkel is. A harang általában naponta háromszor hallatja szavát. Jelen van örömben, bánatban, győzelemben, vereségben, reményben és veszélyben. Sőt! Még az időjárásjóslásban is, hiszen a megfigyelés azt mondja, ha a szomszéd települések harangjának szava hozzánk is elhallatszik, időjárás-változás - általában eső várható. A harang szava nem utolsósorban istendicséretre, szentmisére hív. Ha figyelünk a harangok szavára, azt is megállapíthatjuk, hogy mindegyiknek más-más hangja van. Saját településünk haranghangját jól ismerjük, és sok közül is felismerjük. De ha idegenben járunk, s ott harangszót hallunk, felkapjuk fejünket, mert annak a hangzása más. Fülünknek ismeretlen. A szülőföldjükhöz kötődő embereknek, természetes módon a saját harangjuk szava a legszentebb, legszebb és legkedvesebb, mivel az ember azzal is úgy tud azonosulni, akár az anyanyelvével. Megállapított tény, hogy sok, hazájától távolra szakadt embernek - honvágyában - az anyai és anyanyelvi szón túl, harangjának szava hiányzik a legjobban. Erről tesz tanúbizonyságot több ének és vers is. Ezek a gondolatok egy reggel jutottak eszembe, a harangszó hallatán, amikor az „Úr angyala…” imádságba kezdtem… Az Úr angyala imádság mementó, az év minden napján imádkozhatjuk, és felidézhetjük az isteni tervet a kiválasztott, engedelmes Szent Szűzzel, az ezt hírül vivő Gábor angyal közreműködésével. Szent Lukács evangéliumának alapján így hangzik az angyali köszöntés: „Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes…” (Lk 1, 26-38), melyet eleink - mint minden Mária-kultuszt - nagyon komolyan vettek. Még én is emlékszem emberekre, akik a harangszó hallatán, ott a helyszínen abbahagyták a munkát, levették sapkájukat, és akár a szerszám nyelére támaszkodva, de elimádkozták az Úr angyalát. De még a kisgyerekeknek is illett (legalább) ilyenkor keresztet vetni. Harangszó idején, a lehetőségekhez mérten, nem volt szokásban a hangoskodás, mert imájukban nem illett másokat zavarni. Ha meghalljuk a harang imára hívó szavát, emlékezni fogunk arra, ami egy kis ország kis falujában történt sok-sok évvel ezelőtt… ahol az élet szintén hétköznapokból állt, mégis megismerte azt a világ a Názáreti Szűz hitének erejéről, aki Istenre hagyatkozva az angyalnak ilyen feleletet adott: „Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint…” Fotó: világháló

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2012. ÁPRILIS 22.


MOZAIK

Karitatív központ nyílt Sókszelőcén

Műsorajánló

Április 12-én a Vágsellyei esperességben lévő Sókszelőcén Róbert Bezák nagyszombati érsek és Boris Hrdý, a Nagyszombati Egyházmegyei Karitász igazgatója ünnepélyesen megnyitotta a segélyközpontot. A római katolikus plébánia épületének két helyiségében felnőttek számára szociális tanácsadást nyújtanak majd, a fiataloknak pedig szabadidős foglalkozást kínálnak. A cél az, hogy a gyermekek és a fiatalok ne az utcán töltsék a szabad idejüket, hanem hasznos foglalkozásokon vegyenek részt. A központ megnyitóján jelen volt Karol Schönwiesner vágtornóci plébános, Parák László vágsellyei esperes, Ján Hrabovský, Vágtornóc polgármestere, továbbá Zuzana Rýšková, a nagyszombati karitatív szervezet vezetője kísérőivel, valamint a helybeli hívek képviselői. A segélyközpontban az említett tanácsadáson és foglalkozásokon kívül a szegényebb családoknak öltözéket, élelmiszert is kínálnak majd. Amint Zuzana Macháčková, a központ alkalmazottja elmondta, szívesen fogadnak tartós élelmiszereket és ruhát, hogy továbbadhassák azokat a rászorulóknak. A községben szlovák, magyar és roma nemzetiségű lakosság él. Sok fiatal a szórakozóhelyeken, játékautomatáknál tölti idejét. A térségben fontos a fiatalok számára kialakítani olyan központot, amely segíti őket és a rászorulókat abban, hogy ismét visszailleszkedhessenek a társadalomba. Nem elhanyagolandó cél ugyanakkor a drog-prevenció sem. A központ szerdán 13.00–18.00 óráig és csütörtökön 8.00–12.00 óráig kereshető fel. (ák)

Magyar Katolikus Rádió Interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton hallható.

Duna TV Április 23., hétfő 6.00 Élő egyház 6.35 Isten kezében. Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulójára emlékeztek március 31-én 19.30 Hagyaték. Szent László, a lovagkirály legendája Április 29., vasárnap 10.00 Élő egyház 10.30 Isten kezében. Közösségi gazdaság 11.00 Szentmise közvetítése Újszegedről 13.40 Határtalanul magyar. Művészeti, tudományos magazinműsor 14.40 Hazajáró. Turisztikai magazinműsor 15.10 Magyar történelmi arcképcsarnok. Deák Ferenc

m1

A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Főiskola felvételt hirdet a 2012/13-as tanévre Tudatjuk a tisztelt érdeklődőkkel, hogy a 2012/2013-as tanévben a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Főiskola kihelyezett dunaszerdahelyi tagozata ismét indít első évfolyamot szociális munkás szakon, mind magyar, mind szlovák nyelven. A szociális munkás képzés szombati napokon lesz. A hat szemeszterből álló bakkalaureátusi képzés akkreditált. Bővebb információt a www.vssvalzbety.sk honlapon lehet szerezni. Telefonon dr. Nagy Frigyesnél, a kihelyezett tagozat titkáránál érdeklődhetnek. Elérhetősége: 00421 903 650 344.

Agapé

Medvehagymás sajttorta

Hozzávalók: 1/2 cs. mélyhűtött leveles tészta, 30 dkg reszelt kemény sajt, 15 dkg vaj, 5 tojás, 1 dl tejföl, 7 dkg liszt, 4-5 dkg medvehagyma, só, bors A leveles tésztát szobahőmérsékleten kiengedjük, a medvehagymát megmossuk, lecsöpögtetjük, majd késsel összevagdossuk.

A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat egy tálba rakjuk a vajjal, a tejföllel és a liszttel. Gőz fölé helyezzük a tálat, és habverővel krémessé dolgozzuk. Utána hozzáadjuk a reszelt sajtot, és fakanállal addig keverjük tovább, míg szép egynemű lesz a massza. Végén sózzuk, borsozzuk, beleszórjuk a medvehagy-

Április 28., szombat 13.05 Jelfák. Fasorban Nagycenk 16.35 A Szövetség. Biblia-vetélkedő Április 29., vasárnap 9.00 Engedjétek hozzám 9.10 Katolikus krónika 9.40 Cigánypasztoráció 10.15 A Biblia a magyar képzőművészetben

m2 Április 29., vasárnap 6.00-6.50 Ótestamentum 12.01 Engedjétek hozzám 12.15 Katolikus krónika

mát, levesszük a gőzről a tálat, és mikor langyosra hűlt, beleforgatjuk a tojások kemény habbá vert fehérjét. Egy tortaformát kivajazunklisztezünk, a leveles tésztát kinyújtjuk, kerek lappá vágjuk, és a tortatálba helyezzük. Ráöntjük a sajtos masszát, és 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük (kb. 15-

18 perc). Sütés után kicsit pihentetjük, majd tortaformán szeleteljük. A leveles tészta másik feléből készíthetünk kis pogácsákat. A tésztát kinyújtjuk, felvert tojással megkenjük, szezámmaggal megszórjuk, majd kockára vágva tepsibe helyezzük. 200 fokon megsütjük.

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Egy, kettő, három, négy, te kis madár, vígan légy! Olyan szépen daloljál, szebb legyen a tavasznál! (Zelk Zoltán)

Kulcsár Ferenc

A három hazug huszár Három huszár baktatott az úton hazafelé. Megkapták az obsitot, hát jókedvükben fütyörésztek. Amikor elfáradtak, egy öreg odvas fűz alá heveredtek. Ahogy körülnéztek egy kicsit, találtak egy zacskó aranyat. Igen megörültek neki, de hát hogyan osztozzanak rajta? Elaprózni nem akarták, így hát megegyeztek, azé legyen az arany, aki nagyobbat tud mondani. Az egyik rá is kezdte: – Az én öregapám földjén akkora óriási káposzta nőtt, hogy egy regement is jóllakhatott volna belőle. - A másik megtoldotta: – Nálunk meg van egy akkora üst, hogy egy napba tellett, mire körüljártam. – A harmadik sem akart alulmaradni: – Nekem olyan öreganyám volt, hogy hátulról volt szeme. – Ezen aztán mind a hárman jót kacagtak. Az első megkérdezte: – Mit csináltatok azzal az irdatlan nagy üsttel? – Megfőztük benne a te káposztádat - felelte a második. – Hát azt meg ki látta? - kérdezte a harmadik. – Az a te vén, hátulról néző öreganyád! – felelték rá mind a ketten. Dőltek a nevetéstől. Az aranyon meg igazságosan megosztoztak.

Rigó, rigó Rigó, rigó, szép szavú, miért vagy te szomorú? Adok neked házat, adjál nekem szárnyat.

(magyar népmese)

Monc Mátyás, Nagyölved

Urban Bettina, 2. osztály, Nagyölved

Igazi Natália, 1. a osztály, Somorja

Jankó Anasztázia, 4. b osztály, Dunaszerdahely

Lakatos Denis, 1. osztály, Majthényi Adolf Alapiskola, Udvard Drevonca Robika, 6 éves óvodás, Nagysalló

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

1

Minden sorba két szó kerül. Az első szó pacs közepe!, 6. Németországi nagyváros – háutolsó betűje egyúttal a második szó kezdőbe- ló, 7. Hegycsúcs – holmi, ruha tűje. A rejtvény megfejtése a színessel jelölt A megfejtést nyílt levelezőlapon április 27oszlopban olvasható. Jelentése: egy számnév, ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava ennyi ezüstért árulta el Júdás Jézust. Segítség: minden első szó „b” betűvel kezdődik, és minden második szó „c” betűvel végMegfejtés ződik.

2

A 14. számunkban közölt rejtvény megfejMeghatározások: 1. Német zenészcsalád – küzdelem, 2. Lá- tése: Esterházy János. A nyertes: Kurcz Vanessa, Szőgyén. nyok játékszere – fafajta, 3. Utolér – redő, 4. Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük! Vegyi elem – március eleje!, 5. Kisbaba – a pi-

6

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2012. ÁPRILIS 22.

3 4 5

7


NAPRAFORGÓ

Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell, konc-e, vagy tisztesség. (Rónay György: Fiamhoz) Keresd a Reményt a Facebookon!

Ki látott itt hímes tojást? Az udvardiak április elsején, virágvasárnapon már másodízben vehettek részt cserkészek által szervezett vásárban, illetve az azt megelőző, kísérő programokban. Csapatunk karácsony előtt is szervezett egy ilyen délutánt, és mivel akkor nagy sikere volt, úgy gondoltuk, a húsvéti ünnepeket megelőzően is szervezünk egy hasonló akciót. Idén a március, végéhez közeledve egyre melegebb napokkal izzasztotta az embereket, de ahogy jött az április, hűen a böjti szelek szokásához, rohamosan csökkent a napos percek száma, és egyúttal nőtt a levegő mozgásának sebessége. Ez egy kicsit „öszszefújta“ a 28. Számú Kaszap

István Cserkészcsapat terveit, de még idejében helyszínváltozás történt, és senkit sem fújt el az elsejei bolond szél.

VILLÁMPOST@LÁDÁNKBÓL

Az egész egy keresztúttal kezdődött. Krisztus szenvedésének történetét elénekelni nem kis feladat, de azt tudjuk, hogy aki énekel, az kétszer imádkozik - mondja Szent Ágoston. A zene a lélek nyelvét gyakran jobban beszéli, mint bármi más, és ez a hívő ember lelkére kiváltképp kedvezően hathat, főleg a nagyböjtben. Az élmény, amit ezek a fiatalok adnak közönségüknek, nem is igazán leírható, inkább ajánlani tudom csak, hogy a következő nagyböjtben hallgassuk meg őket. A Sillye Jenő által megírt zenés Keresztutat hallhattuk ezen a vasárnap délutánon Bencz Gabi, Puss Anikó, Borka Dávid, Halász Peti és Hodek

Zolti előadásában. A keresztút ráadásul többgenerációs volt, mivel minden egyes állomást más-más cserkész, cserkész-

szülő és nagyszülő szólaltatott meg. Mindeközben a Majthényi Adolf Alapiskolában: Lengyel Judit (avagy Jucu) vezetésével „eladósorba” kerülnek a kézműves tárgyak, a sütemények, a csokitojások megbújnak a fűben, és a gyerekek zsibongó tömegére is felkészülnek a

foglalkozást vezetők. Azt azért el kell mondjam, a vásár előkészületét már hetekkel hamarabb megkezdtük, hogy egyet említsek: sok családnál kötelező lett a rántotta vagy más tojásétel vacsorára vagy reggelire, ugyanis minden egyes tojásra szükségünk volt. A tojások ezek után kifújt ál-

lapotban, türelmesen várakoztak dicső perceikre, mikor is festést, szalagot és kitüntetett figyelmet kapnak. A gitáros keresztút után a templomból igyekvő emberek sora kicsit tétovázva áll meg a templom vaskos ajtajában, ugyanis áprilishoz híven a jégeső úgy döntött, megtáncoltatja az embereket az alapiskolába vezető úton, ahol már ekkorra minden elkészült. Megérkeznek a családok, a cserkészek, a zenészek is. Lehet arcot festetni, kiscsibét készíteni, nyulat simogatni, illetve népijátékozni a népviseletbe öltözött lányokkal. Ha tulipános kosarat készít az ember, akkor még csokitojást is kereshet! A szabályok adottak, csakis nyertesként kerülhet ki a versenyző, kedvező viszont, de nem előírás az egy méter körüli magasság, ugyanis szemünk így sokkal közelebb van a zsákmány lelőhelyéhez! Remek délután kerekedett ebből a bolond időjárású áprilisi napból, még a nap is kisütött. A hímes tojások, kosarak, koszorúk és sütemények sikeresen elkeltek, a gyerekek arcán pedig csokoládés mosoly húzódott. Kell ennél több? Salgó Zs. Viktória

• WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

gyében;. 22. Jókai Mór egyik regényének hőse; 23. Ásással felszínre hoz; 25. Valamihez megy; 27. Attila becézve; 28. Neves komikuspár egyike; 29. Német művészcsalád; 31. A legkerekebb szám; 32. Baljóslatú jel – latinul; 33. Növényi sebek gyógyulását serkentő hormon; 36. Amerikai operaénekesnő (Evelyn); 37. Határozott névelő; 38. Szűz Mária anyja; 40. Farsangi idősz ak édessége; 41. Cseh férfinév; 43. Sakkban lép; 45. Szláv férfinév; 46. Alsóruha; 48. Nemesfémsúlymérték; 50. Ablakkeret! 54. Titkon figyel; 56. ... round, sokoldalú sportoló; 57. Fata ..., légtükrözési jelenség; 58. „A“ formula; 60. Kétkerekű jármű; 61. Férfinév; 62. ... ..., fiam, Brutus?! ( Julius Caesar);

Rejtvényünk fő soraiban Sík Sándor (1889 – 1963) pap, költő és irodalmár egyik szép gondolatát rejtettük el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán április 27-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Ázsiai állam; 5. Kegyelmed; 9. Zárlat; 11. Libatopféle gyomnövény; 13. Tanácskozást ideiglenesen felfüggeszt; 15. Kérdőszó; 16. A dadaizmus egyik alapítója; 17. Rejtvényünk első része; 19. Lídó azonos hangzói; 20. Község Nógrád me-

Függőleges: 1. Megérinti; 2. Körbástya; 3. Szorulva nem tud továbbjutni; 4. Hegedűvonó fogantyúszerű alsó része; 5. Fénytelen; 6. Vércsoport; 7. India tagállama; 8. Férfinév; 9. Félig betekint! 10. Pro ..., házi használatra készített terv; 11. Tehergépkocsi-márka; 12. Anyós párja; 14. Női név; 15. Római 1601; 18. ...mus, önműködő berendezés; 21. Rejtvényünk befejező része; 24. Idegen János; 26. Vuk nevelője; 28. Arckikészí-

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ Királyhelmecen tizenhatodik alkalommal végezték a hívek a keresztutat nagypénteken a városon keresztül. Idén az édesapák elmélkedtek át egy-egy stációt és vitték a nagy keresztet. Hagyományosan a plébániaudvaron, mint a „főpapi” udvaron kezdődik a keresztút, és innen vezet a városháza elé, amely Pilátus palotáját jelzi. Majd a templom kertjében van a Golgota – tájékoztatta szerkesztőségünket Szalay László plébános.

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2012. ÁPRILIS 22.

tő szer; 30. Állati testrész; 32. Névutó; 34. Utca jele; 35. Névelő; 36. Szemével érzékel; 39. Nyomban bekövetkező; 40. Szín; 41. Szibériai tó; 42. ... Tamiroff, színész; 44. Magyar matematikus, filozófus (Pál); 45. Eternit; 46. Magyar színész (Attila); 47. Történelmi időszak; 49. Tard – keverve; 51. Kelta néptörzs és nyelv; 52. Kenyér – németül; 53. Szegletkő darabja! 55. Noé fia; 59. Személyes névmás.

Megfejtés A 14. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „…amely békés, nyugodt, és Isten teremtményeinek szépségében bővelkedik.” (Kinkade) A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Mits Edit, Palást. Gratulálunk!


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések

SZOLGÁLTATÁS

KÖSZÖNTŐ

Április 22-én ünnepli családja körében 80. születésnapját KOVÁCS OLGA Fűrön. Ebből az alkalomból köszönetet mondunk családja érdekében végzett önfeláldozó munkájáért. A jó Isten számos évig éltesse és minden javával szeresse!

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0903 228 376 e-mail: umar@panelnet.sk, www.umar.sk Faszén – lámpaolaj. www.gabrielbolt.eu

Fiai, menyei és unokái

FELHÍVÁS Április 22-én ünnepli 60. születésnapját VERES VERONIKA Szalkán. E szép ünnep alkalmából kívánunk neki erőt, jó egészséget és hosszú boldog életet, valamint kérjük a jó Isten áldását és gondviselő szeretetét mindennapjaira. Köszöntik őt: férje, lánya, fia, menye, unokái: Edina, Gréti, Emi. A jókívánságokhoz csatlakozik édesanyja és a rokonság

A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük.

Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: 0905 255 154 E-mail: kamenargabi@gmail.com

Könyvajánlónk Enzo Bianchi Nem vagyunk különbek

A kötet alkalmas napi elmélkedésre, segítséget ad életünk alakításához, csoportbeszélgetések és lelkigyakorlatok alapjául is szolgálhat. Ára: 3,32 Eur

Azoknak, akiket érdekel a pszichológia és a vallás közötti dinamikus kapcsolat ez a mű vázlatot nyújt a gyógyulás teológiájáról. Ára. 9,13 Eur - 256 oldal

Isten közelsége a szeretet, a hit és a remény gyakorlásában valósul meg. A hitet az Egyház közvetíti a világban, a világért van. Ára: 4,15 Eur Nagy Attila Szerdahely szíve Luigi Giussani A nevelés kockázata A kiadványt szülőknek, nevelőknek és minden érdeklődő számára ajánljuk, aki a nevelés ügyének elkötelezettje. Ára. 4,65 Eur

Dunaszerdahely katolikus közösségének a múltját bemutató album, látványos képekkel, érdekességekkel. Előrendelhető

Ez a könyv úgy állítja elénk a XV. század tanúságtevő szentjének, Casciai Szent Ritának az életét, hogy mi magunk is igazságban és szeretetben kibontakozva akarjuk megélni boldog napjainkat és személyes siralomvölgyeinket. Ára: 3,98 Eur helyett 2,48 Eur

Könyvrendelés: Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

Gyökössy Endre gondolatai a boldogságról Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz életük. Bernard J. Tyrrell Krisztus - terápia

Barabás Miklós Tévúton

SZENT RITA imakönyv

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Willi Lambert SJ. A valóság szeretete

A szerző a szerzetességet mutatja be. A hitben való szilárd kitartást, Krisztus hűséges követésének a vágyát, az alkalmazkodás képességét, amely lehetővé teszi, hogy a szerzetesek megőrizzék életük lényegét. Ára: 11,50 Eur - 434 oldal

AKCIÓ

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Jótékonysági koncert a füleki templom javítására 2012. április 22., 17.00 Fülek, Városi Művelődési Központ klubja Fellépnek: Oláh Lianka, a szlovákiai Talent c. műsor versenyzője, Trúby Jerichove ferences egyházi zenekar, Fülek, Arizóna dunaszerdahelyi popegyüttes Crazy Voices női gitárduó, Galánta Előre is köszönjük részvételüket, támogatásukat! • WWW.SPESNET.INFO • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Kiss Róbert „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „.Ha véled járunk…” (Glória, 89., 10. versszak) Életünkben a jó- és balszerencse úgy váltakozik, mint a természetben az eső és a napsütés. Vándorok vagyunk a földön, akiknek útja hegyen-völgyön keresztül visz. A megpróbáltatásokat egyikünk se kerülheti el. Ehhez hozzájárul a gonosz lélek is, aki gyakran jellemünk fogyatékosságaira való rámutatással megpróbál minket gyöngíteni és csüggeszteni. Mindent megtesz, hogy kilendítsen a lelki nyugalomból. Ijesztget és félelemmel tölt el. Isten azonban csodálatosan megkönnyíti terheinket, még a szenvedésekben is megerősít. Annál könnyebben tudjuk elviselni mindennapi keresztjeinket, minél jobban Istenre merjük bízni életünket. Merjük gyakran mondogatni: „Legyen meg az Isten akarata!” Ha betegek vagyunk, ha váratlan esemény vagy valamilyen más baj ér, akkor is tudjuk mondani: „Legyen meg az Isten akarata!” Ez a kis ima megvéd a türelmetlenségtől, és mindig elégedetté tesz, vidám jókedvet ad a terhek cipeléséhez. A szentek annyira Istennel járták az élet útját, hogy még a szenvedéseket is Isten jótéteményének tekintették, és hálásan köszönték meg az Úrnak. A zúgolódás és panaszkodás helyett a jó Istent dicsérték és magasztalták. Ők megtapasztalták, hogy aki Istennel járja az élet útját, az még a haláltól sem fél.

Akciós ajánlatunk!

Hitoktatók találkozója Az SZPK Hitoktatási és Iskolai Bizottságának Magyar Kateketikai Albizottsága találkozót szervez lelkiatyák, kispapok, katekéták, animátorok és minden érdeklődő részére, április 28-án (szombaton) Pozsonyban, a Miletič utcai Szalézi Rendházban a következő programmal: 9.00 – szentmise. Főcelebráns: Mons. Haľko József, pozsonyi segédpüspök 10.00 – ICLic. Slivoň József SDB, a Pápai Szalézi Egyetem tanárának előadásai: 1) A szentek közössége kateketikai szempontból 2) A plébániai katekézis szerepe a hivatástisztázásban 3) Az életszentség útja

Lelki nap Komáromban Április 28-án Előadó: P. Borsos József pálos atya Jelentkezés: Nagy Magda, 035 7730400, mobil: 0918 842083

Lelkigyakorlat Máriabesnyőn 2012. május 16-19. „Minden utamon Te vezettél” Lelkigyakorlat minden korosztály számára. Vezeti: Stella Leontin atya 2012. május 29-június 1. Josip Loncar gyógyító imára épülő lelkigyakorlata Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház, 2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3., tel.: 0036/28/420-176, 510-740, fax/üz.rögz.: 0036/28/510-742 web: www.matersalvatoris.hu

Remény online • Remény hetilap online archivum • webshop – vallásos könyvek széles választéka

Kis Szent Teréz imafüzet Rövid életrajzzal, litániával, imádságokkal 50 oldalon Ára: 1,16 Eur helyett csak 0,75 Eur + postaköltség Megrendelhető: 0948/057 508 vagy office@remeny.sk • HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2012. ÁPRILIS 22.

Szent György-napok és búcsú Dunaszerdahelyen Szeretettel várják az érdeklődőket a dunaszerdahelyi búcsúra. A templomban zajló programokból: Április 24.: 17.00 Szentmise a vértanú ünnepén a Szent György-plébániatemplomban Április 27.: 12.00 Szent György-lovagok avatása 16.00 Nagy Attila: Szerdahely szíve c. kötetét Zsidó János esperes mutatja be 17.00 Ünnepi szentmise 18.00 A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának fellépése Április 28.: 11.00 Ünnepi búcsúi szentmise. Főcelebráns Orosch János nagyszombati segédpüspök

Fekete Madonna Zarándokvonat Częstochowa, Wadowice, Kassa, 2012. jún. 25–27. A zarándoklatot vezetik: Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, Bátor Botond pálos tartományfőnök Utazás (csak nappali): különvonat (max.: 700 fő). 2. osztályú teremvagonok, stúdiókocsi és hangosítás, étkezőkocsi Ellátás: félpanzió (vacsora és reggeli) Szállás: Zarándokközpont (2 éj), 2-3-4-5 ágyas fürdőszobás és 4-5 ágyas mosdós szobák Indulás: Budapest Nyugati pu. 6,30 óra. Részvételi díj: 37 900 Ft/fő közös tusolós 4-5 ágyas szobákban; 49 900 Ft/fő fürdőszobás, tusolós 2-3-4 ágyas szobákban. Egyágyas szoba felárért kérhető, mely 9000 Ft/fő. Tartalmazza a szállást, az utazás költségét, félpanziós ellátást és csoportkísérést. MISSZIÓ TOURS Utazási Iroda, 2310 Szigetszentmiklós, Tököli u.19. I/5. E-levél:missziotours@missziotours.hu; Tel.:0036205653258, www.missziotours.hu

Friss tartalommal, folyamatosan bővülő webshoppal, a Remény hetilap online, lapozható archivumával, hírekkel és érdekességekkel várjuk megújult oldalunkon!

www.remeny.sk ELÉRHETŐSÉGEINK Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509

Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506 Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

RENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.