remeny_2012-28_korrekturazott

Page 1

„A jó katonának a csatában, a jó tengerésznek a tengeren, a jó betegápolónak pedig a kórházban kell meghalnia!” (Lellisi Szent Kamill szavai)

REMÉNY XXIII. évfolyam 28. szám

2012. július 8. – Évközi 14. vasárnap

Szent Benedek regulájából…

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 7 8 9

Hithirdetők Hétköznapi csodák „Jegyezd meg a napot...” Ne kívánd, hogy szentnek mondjanak mielőtt az lennél, hanem előbb légy azzá, hogy némi igazsággal annak nevezhessenek. Isten parancsait naponként tettekkel teljesítsd. Szeresd a tisztaságot ( Jud 15,11). Senkit se gyűlölj. Ne legyen benned féltékenység. Ne légy irigy. Ne találd kedved a civódásban. Kerüld a felfuvalkodást. Tiszteld az idősebbeket. Szeresd a fiatalabbakat. Ellenségedért Krisztus szeretetében imádkozzál. Haragosoddal még napszállta előtt békülj ki. Isten irgalma felől soha kétségbe ne essél. Íme ezek, a lelki élet mesterségeinek eszközei! Ha ezeket éjjel-nappal szüntelenül használtuk, és az ítélet napján róluk számot adunk, akkor az Úr majd megadja nekünk a jutalmat, melyet maga ígért: „Szem nem látta, fül nem hallotta, amit az Úr azoknak készített, akik őt szeretik” (1 Kor 2, 9). Az a műhely pedig, ahol mindezt szorgosan gyakorolhatjuk, a monostor zártsága és az állhatatos megmaradás a közösségben. (4. fejezet: Melyek a jó cselekedetek eszközei?)


HÍRVILÁG

Csaló, vagy rászoruló?! „Nincsen nyugtalanabb vendége a háznak, mint a lelkiismeret, ha furdalni kezd” – mondja egy ismert idézet. S most én is a lelkiismeret-furdalással küszködök. Sok ember van így, sokan pedig csak nevetnek ezen. Mi is a problémám? A bevásárlóközpontok parkolóit elárasztó kéregetők, akik szinte naponta megjelennek. Kétféle esetről beszélhetünk: az adománygyűjtésről, egy bizonyos nemes célra. Ezzel nincs is semmi baj. A másik csoport pedig a hajléktalanok, munkanélküliek. S itt a problémám gyökere. Ezeket az embereket nagyon sajnálom, és megesik rajtuk a szívem. Mert úgy tartom – „Egy lelkiismeret Isten nélkül olyan, mint egy törvényszék bíró nélkül” – még akkor is, ha néha már tolakodóak, és erőszakoskodásuk félelmet kelt. A minap egy furcsa esettel találtam szemben magam. A megvásárolt áru pakolása közben meglepett egy magát hajléktalannak mondó, középkorú férfi. Mivel úgy hozta a sors, hogy az áru között nem volt olyan dolog, amit odaadhattam volna neki – s tudtam, hogy apróval sem rendelkezem –, a bevásárlókocsiba tett pénzt ígértem oda. A válaszom után annyi becsületesség sem

volt a szegény hajléktalanban, hogy a pénzért a kocsit visszavigye, hanem elkeseredve másik „áldozat” után nézett. (Megjegyzem, nem járt sikerrel.) De a beígért összegről sem feledkezett meg. Az autóm felé sétált, és a tenyerét nyújtotta. Itt ért a nagy meglepetés. A megsajnált elesettnek olyan szép bőre volt, mint egy kisbabának. Legszívesebben visszavontam volna az ígéretemet, de nem engedte a lelkiismeretem. Azonnal a saját tenyeremre néztem, egyúttal megállapítottam, hogy a hajléktalan kéregető nem terhelte le magát a munkával. Igaz, kereseti lehetőség ez is, ha egy szép, betanult mondatért egy euró üti a markát, és át tudja verni az emberszerető vásárlókat. Nincs jogom ítélkezni, és nem is rendelkezek látnoki képességgel, hogy mi is az igazság. Így csak Jézus tanítványainak mondott szavai nyugtatnak meg: „Aki pedig csak egy pohár friss

vizet ad is inni egynek a legkisebbek közül, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek: nem marad el jutalma.”

VATIKÁN

VATIKÁN

Bogner Mária Margit nővér példája

„Egy szívvel és egy lélekkel”

Június 28-án tették közzé a hírt, hogy XVI. Benedek pápa számos dekrétum között engedélyezte annak a kihirdetését is, amely elismeri Isten Szolgálója, Bogner Mária Margit vizitációs nővér hősies erényeit. Az alábbiakban röviden ismertetjük a nővér életét. Ez részlet Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök beszédéből, amelyet a 2011. május 15-én tartott, Bogner Mária Margitra emlékező szentmisén mondott. A szerzetesnő a vajdasági Melencén született 1905. december 15-én, és 1933. május 13-án hunyt el Érden. 1932. május 16-án, pünkösdhétfőn tette le örök fogadalmát. Bogner Mária Margit minden törekvése szeretetből vállalt fogadalmának megtartására irányult. Mindig hűséges akart maradni Jézushoz. Ezért jelmondatául a következő két szót választotta: Semper fidelis. A gyermekkorában mozgássérültté vált Margit komoly lelki éle-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

tet élt, bérmálkozása igazi megtérés. Magánfogadalmakat tett, és hosszas, súlyos betegség után 1927-ben belépett a vizitációs nővérek thurnfeldi (Tirol) kolostorába. 1928-ban a rend első magyarországi zárdájában, Érden ő az első novícia. A zárda kiemelkedő egyénisége, aki kisugárzásával és lelki erejével sokak csodálatát nyerte el. 1932-ben tett örök fogadalmat, amely után mindkét tüdejét megtámadta a gyilkos kór. A szenvedés iskolájában edzette az Úr. Türelemmel viselt betegségek után egy évvel később, fiatalon halt meg. A szerzetesrend első magyarországi kolostorában az első fogadalmas nővér a szeretet első áldozata lett. Sírja ma is zarándokhely az érd-óvárosi templom kertjében. Benne beteljesedett Krisztus mondása: „aki odaadja életét, megtalálja azt”. A Székesfehérvári egyházmegye papjai és hívei minden szentmisében imádkoznak Bogner Mária Margit boldoggá avatásáért. Magyar Kurír

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

• ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 8.

Tovább kell haladnunk a II. Vatikáni Zsinattal 50 évvel ezelőtt megkezdődött ökumenikus úton – hangsúlyozta a pápa június 28-án délelőtt, amikor fogadta a konstantinápolyi ökumenikus patriarkátus Szent Péter és Pál apostolok ünnepére Rómába érkezett küldöttségének tagjait. A Szentatya megkérte őket, hogy adják át üdvözletét I. Bartolomaiosz pátriárkának és a szent szinódusnak; majd Szent Péter és Pál apostolok vértanúságáról szólt. Az ő hithirdetésük az a szilárd és örök alap, amelyre az Egyház épül. Az Apostolok által ránk hagyott hit letéteményéhez való hűségben gyökerezik a két egyház közötti szeretetközösség. Október 11-én emlékezünk a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulójára. Ez a rendkívüli világegyházi esemény lényegesen hozzájárult az ökumenizmus előrehaladásához – hangsúlyozta XVI. Benedek. A zsinaton testvéri küldöttként részt vettek az ökumenikus patriarkátus képviselői is, és ekkor kezdődött el a két egyház közötti kapcsolatok új és fontos szakasza. A pápa hálát adott az Úrnak, hogy újra felfedezték ezt a szoros egységet, és azért az útért, amelyet ezekben az években a katolikus és az ortodox egyház közötti teológiai párbeszédre létrehozott nemzetközi vegyes bizottság megtett. A Szentatya Athenagorasz ökumenikus pátriárka felejthetetlen tevékenységéről szólva utalt rá, hogy néhány nap múlva emlékezünk halálának 40. évfordulójára. Athenagorasz pátriárka, Boldog XXIII. János pápa, valamint Isten Szolgája, VI. Pál pápa bátor kezdeményezői voltak a két egyház közötti kapcsolatok megújításának. Végül XVI. Benedek pápa azt kérte Istentől: adja meg, hogy akaratához hűen egyre teljesebb legyen a két egyház közötti kommúnió, hogy „egy szívvel és egy lélekkel” magasztalhassuk nevét.

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

Vatikáni Rádió/ Magyar Kurír A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.


EZ TÖRTÉNT LÉVA

GYŐR

Aranymise

Szent László ünnepén

Felemelő ünnepi szentmisében volt része a jelenlevőknek a Szent Mihály Arkangyal-plébániatemplomban június 24-én, vasárnap - Keresztelő Szent János ünnepén -, mikor is Procházka Ferenc nyugalmazott lévai esperesplébános aranymiséjét mutatta be magyar nyelven. A nagy számban összegyűlt

hívek előtt Tóth Péter újmisés lelkiatya köszöntötte az aranymisést. Prédikációjában kiemelte, hogy míg Keresztelő Szent János Jézus útját készítette elő, úgy az aranymisés lelkiatya immár fél évszázada odaadó papi szolgálatával vezette és a mai napig vezeti híveit az úton Jézushoz. A prédikációt egy nagy „Köszönjük”-kel zárta, melyet a hívek nagy tapssal erősítettek meg. Az aranymisés áldás előtt a lévai magyar hívek nevében Ürge László tartalmas ünnepi köszöntőjével és szép alkalmi versével köszönte meg az ünnepeltnek az értük végzett odaadó és fáradhatatlan 26 évi szolgálatot. Majd a hívek virágcsokorral és ajándékkal kedveskedtek az aranymisésnek. Procházka atya meghatottan mondott kö-

szönetet híveinek, s megígérte, hogy amíg egészsége engedi, továbbra is folytatja szolgálatát. A szentmise a pápai himnusszal ért véget. Procházka Ferenc atya 1935. február 2-án született Érsekújvárott. Érettségit az érsekújvári kereskedelmi iskolában szerzett, majd a pozsonyi vegyipari főiskolán folytatott tanulmányai során kapott égi hívás a pozsonyi hittudományi főiskolára vezette. 1962. július 1jén szentelték pappá Pozsonyban. Léván 1986-tól teljesít szolgálatot. Ez idő alatt nagyban hozzájárult a lévai volt ferences rendi kolostorépület részleges felújításához, s nagy lelkesedéssel, kitartó munkával és hívei hathatós támogatásával 2002-ben építette fel a lévai Halastavak lakótelepen az új Szentlélek-templomot, melynek közvetlen szomszédságában, 2010-ben pasztorációs központot létesített. Habár 2008-ban hivatalosan nyugalomba vonult, azóta is mély hivatástudattal tovább folytatja papi küldetését. Procházka atya az ima, a szerénység és az alázatos szolgálat papja. Fáradhatatlan kitartással gyóntat, amiért hívei gyakran a megtisztelő „lévai Vianney Szent János” néven emlegetik. De a világi élet is nagy elismeréssel van szolgálata iránt, hisz Léva város tiszteletbeli polgárává fogadta. Müller Péter

BACSFA-SZENTANTAL

Búcsú Bacsfa–Szentantalon június 24-én került sor a búcsúra, a Szűzanya kegyképe vérrel könnyezésének 297. évfordulója alkalmából. Az ünnepélyes szentmisét Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye magyar híveinek helynöke mutatta be paptestvéreivel. A szentmise kezdetén Sranko László helyi plébános köszöntötte a püspök urat és a zarándokokat, akik közelebbről és messziről érkezve tiszteletüket tették a Szűzanyánál. A püspök atya prédikációjában többek között ezt mondta: Ha föltekintünk Szűz Máriára, és benne tiszteljük az Istenszülőt, Istenanyát, akkor nem az emberi természetre, hanem Isten kegyelmére tesszük a hangsúlyt. Mivel a bibliai első nő nem teljesítette Isten terveit, a végtelen teremtő irgalom egy másik nőt adott nekünk, Szűz Máriát. Orosch püspök kiemelte a nagyszombati Szent Miklós-bazilika Mária-kegyképét, amely közel áll szívéhez, s amely 1663-ban, 1708-ban könnyezett. A bacsfai kolostor falán látunk egy képet, amely arról tanúskodik, hogy Nagyszombatból zarándokolnak a hívek Szentantalra. Ma már csak azt tudjuk elképzelni, hogy Bacsfáról Nagyszombatba mennek a hívek. A bacsfai a második legnagyobb kegytemplom a Csal-

Június 27-én, Szent László ünnepén a Nagyboldogasszony-székesegyházban folyamatosan váltották egymást a zarándokok a főoltár előtt elhelyezett Szent László herma és a Szent Jobb előtt, amelyet erre az alkalomra szállítottak ide. Az egyházmegye kispapjainak délelőtti imaóráját követően a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népdalénekes és egyházzenész növedékeinek előadása volt hallható. A közös énekléssel egybekötött áhítaton a magyarországi fejedelmek, valamint Szent István és Szent László királyok cselekedetei elevenedtek meg, a gregorián dallamon énekelt verses zsolozsmák és 17–18. századi históriás énekek népi dallamain. A híveket is belevonták az éneklésbe. Az Úrangyala imádságot, a zsolozsma napközi imaóra és orgonamuzsika követte. A délutáni zsolozsmát az egyházzenei áhítat, a győri Nagyboldogasszony Székesegyház Palestrina Kórusának koncertje követte, felcsendült egy másodéves zenehallgató kórustagjuknak kórusra komponált Miatyánk imádságunk. Az ötórás koszorúzáskor megtelt a tér, ahol a Szent László szobor, illetve a megnyílt Zichy Ferenc Látogatóközpont megáldására került sor, amely hat helyszínen mutatja be az egyházmegye vallási és kulturális kincseit. Az este hat órától kezdődött ünnepi szentmisét Pápai Lajos győri megyéspüspök mutatta be, Veres András szombathelyi, illetve Ägidius Zsifkovics kismartoni (eisenstadti) püspök koncelebrálásával. Zsifkovics püspök atya elnézést kért, hogy magyar tudása még nem elegendő egy prédikáció elmondására, ezért felkérte a szombathelyi püspököt, hogy olvassa fel magyarul a prédikációját. A vezérgondolat Szent István és László nagyságára és életpéldájára mutatott rá. A ma emberének nem sok bátorsága van egyenes gerinccel járni, jellemző ránk a panaszkodás, a sajnálkozás. Minden esetben a szentekre kell tekintenünk, akik tartással éltek - mondta. Miben különbözik a keresztény ember a többi embertől? Mi a terve Istennek az életemmel? Miért fontosak a közösségeink? Mire vagyok képes, mit akarok kezdeni életemmel? – tette fel a kérdéseket. Buzdított a Szentírás olvasására, imára és hűségre Isten iránt. Merjük vállalni mindenhol és mindenkor keresztény életünket akkor is, hogyha ezért kigúnyolnak, megvetnek. A szentmise a nemzeti ereklyéinkkel tartott körmenettel zárult. A késő esti órákban a Győri Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenyére került sor. Mészáros Angelika lóköz szívében, ez a gyönyörű ferences templom, ahol Mária szeméből először víz, azután vér tört elő. A fölfogott könnyeket külön tisztelet veszi körül. A továbbiakban felidézte az 1950–1960-as éveket, amikor a kolostor internáló börtönként működött papok számára: itt raboskodott Boldog Gojdič Péter Pál görög katolikus püspök, Hopko Bazil görög katolikus püspök, valamint Boldog Dominik Trčka Metód szerzetes és sokan mások. Példaként állnak előttünk korunk szentjei: Boldog Salkaházi Sára, Boldog Meszlényi Zoltán püspök, Apor Vilmos püspök, Boldog Batthyány-Strattmann László… Nagyasszonyunk segít, bátorít, megoszthatjuk vele bánatunkat, örömünket, nála keressük a biztonságot. (ma) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Tartsd meg a parancsokat!

A tízparancsolat

Atyádat és anyádat tiszteld! 2. „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” (Kiv 20,12)

• Hallgass az apádra, aki nemzett téged, és ne vesd meg anyádat azért, mert öreg lett. (Péld 23,22) • A szemet, amelyik csúfot űz apjából, s lenézi anyjának élemedett korát, a patak mellékén hollók vájják majd ki, és a sasfiókák fogják felfalni! (Péld 30,17) Ez a parancs szociális parancs. Nem arról szól, hogyan kell engedelmeskednünk a hatalom birtokosainak. Ellenkezőleg. A hatalom birtokosait szólítja meg, miként gyakorolják hatalmukat.

Amikor az Ószövetségben szülők és gyerekek viszonyáról van szó, akkor a téma nem a szülő-kisgyerek viszony, hanem a felnőtt ember és idős szülők közötti kapcsolat. Legjellemzőbb Sirák fia könyve (3,12-14): „Fiam, legyen gondod elaggott apádra, és ne szomorítsd meg életed egy napján se! Nézd el neki, ha értelme csökken, ne vesd meg, ha virágjában van is életed. Nem felejtik el, ha szánod apádat, elszámolják neked majd a bűneidért.” Néhány további példa: • Szégyen és gyalázat, ha a fiú veri az apját és elkergeti az anyját. (Péld 19,26)

A szentségekről röviden A bérmálás szentségének kegyelmi hatásai – Krisztológiai hatás Amint a keresztség tárgyalásánál láttuk, a keresztség által Krisztushoz kapcsoltuk az életünket. A keresztség következtében, miként a kinyilatkoztatás tanítja, Krisztusba öltöztünk, Krisztus él bennünk, az ő élete lesz a mi életünk. A Lélek tesz bennünket Krisztushoz hasonlóvá, az egész világot pedig az idők végén Krisztusévá. A bérmálás kiszolgáltatásának szertartáskönyve szerint „akiket pedig ugyanaz a Szentlélek megjelöl ajándékaival a bérmálásban, azok ekként tökéletesebben hasonulnak az Úrhoz” (OBP 2.). Krisztushoz való hasonlóságunk nemcsak ajándék, hanem feladat is. Ebben állandóan fejlődnünk kell, míg „meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet” (Ef 4,13). Ezt a Krisztushoz való hasonlóságot alakítja bennünk a Szentlélek. A Szentlélek tesz bennünket egészen krisztusivá. A bérmálásban lesz teljessé kereszténységünk, általa leszünk egészen keresztények. A keresztség által Krisztus húsvéti misztériuma valósul meg az életünkben, hiszen meghalunk a bűnnek és Krisztussal feltámadunk az új életre (Róm 6,4). A bérmálás pedig a pünkösdi misztériumbaa kapcsol be bennünket. Megkapjuk a megígért Szentlelket, a fogadott fiúság Lelkét, hogy általunk és bennünk folytatódjék a megváltás műve. Az történik ugyanis, hogy a pünkösdi misztériumban rejlő látható küldésben is részesedünk. A bérmálás kegyelme Krisztus messiási küldetésében, az egyház maradandó prófétai és karizmatikus pünkösdi ajándékában részesít bennünket. Szent Ambrus írja: „Emlékezz hát, hogy lelki jegyet kaptál, a bölcsesség és értelem Lelkét, a tudás és a jámborság Lelkét, a szent félelem Lelkét, és őrizd meg amit kaptál. Isten, az Atya téged megbélyegzett a jelével, az Úr Krisztus téged megerősített és szívedbe helyezte a Lélek zálogát.” Mint a keresztség, amelynek a bérmálás egyben befejezése, ez utóbbi is egyszeri. Rányomja a lélekre az eltörölhetetlen lelki jegyet, a karaktert, ami annak a jele, hogy Jézus Krisztus egy keresztényt megbélyegzett Lelke pecsétjével, felöltöztetvén őt a magasságból származó erővel, hogy a keresztény az ő tanúja legyen. (Vö. KEK 1304)

• ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 8.

Ablak a történelemre

(DEK) alkotmánya. Létrejött a tartoJúlius 11. mányi egyházak felett álló birodalmi 1933-ban elkészült a Deutsche Evan- egyház. A július 23-án nagyarányú részgelische Kirche (DEK) alkotmánya A német egyházak nehéz helyzetbe kerültek az első világégést követően, bár életüket már a XIX. század óta lappangó válságuk is nehezítette. E békétlen folyamatokat tetőzte a weimari köztársaság leépülése és a nemzetiszocializmus felbukkanása. A Katolikus Akció által irányított apostoli munka nehéz helyzetbe került, a náci veszedelemre pedig mindhiába figyelmeztetett az 1932-es fuldai püspökkari konferencia. A Deutsche Christen megpróbálta összehangolni e világnézeteket, ám az ún. hitvalló egyház, a Bekennende Kirche szembefordult az erőszakkal, a külső és belső fenyegetésekkel, sőt személyi áldozatoktól sem riadt vissza. Az egyházi harc számos kisebb-nagyobb bonyodalomban és ellentétben nyilvánult meg, félreértések és zűrzavarok kísérték. A birodalmi püspök kiválasztásával kapcsolatos küzdelmek mélyítették azt, itt Friedrich von Bodelschwingh és Ludwig Müller álltak szemben egymással. Az előbbit május 27-én a tartományi megbízottak meg is választották, az osztrák diktátor azonban megtagadta az állami jóváhagyást. Hitler bizalmasát, a Deutsche Christen „védnökét”, az ismeretlen katonalelkészt jutalmazta volna e jól jövedelmező állással. Bodelschwingh visszalépett, ám a birodalmi elnök (Paul von Hindenburg) tárgyalásokat kezdeményezett, melyek eredményeként készült el a Deutsche Evangelische Kirche

vétellel zajlott választások a konzervatív körök vereségéhez vezettek. Szeptember 5-én az óporosz zsinat átrendezte belső viszonyait, majd 27-én Wittenbergben az első német nemzeti zsinaton Müllert birodalmi püspökké választották. Úgy tűnt, le is zárult a reform, ám az elégedetlenkedők heves támadásai ezt megakadályozták. A vallásgyakorlat korlátozása és a papok üldözése ellen Faulhaber kardinális és von Gallen münsteri püspök egyre erőteljesebben emelték föl szavukat, a Szentszék 193336 között harmincnégy tiltakozó jegyzéket intézett a kormányhoz, s aztán XI. Pius 1937 márciusában kiadta a Mit brennender Sorge kezdetű enciklikáját. Az 1933-ban köttetett konkordátum ellenében zajló intézkedések (sajtótermékek megszüntetése, felekezeti iskolák bezárása, katolikus intézmények felszámolása, szerzetesek és apácák lejáratása...) miatt a pápa nyíltan is szembefordult a hitlerizmussal.


FAGGATÓZÓ

Lelki felüdülésre vágyva... hogy a testnek szüksége van eledelre, úgy a lelkünknek is szüksége van lelki táplálékra, feltöltődésre. Egyházunkban egyre többen fedezik föl, hogy egy-egy lelkigyakorlat milyen békét, gyógyulást tud hozni az ember szívébe. A gödöllő-máriabesnyői Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház egész évben különböző lelkigyakorlatokat kínál, amelyeken az ember eljuthat az Istennel való mélyebb kapcsolatra, találkozásra. Ezekről beszélgettünk a lelkigyakorlatos ház vezetőjével, Nagyné Pádár Évával.

A

Interjú - Milyen lelkigyakorlatokra készülnek a közeljövőben? - Július 6-tól 8-ig Nemeshegyi Péter jezsuita atya tart lelkigyakorlat a „remény” szellemében. Ő először lesz a ház vendége. Sokan ismerik őt, aki több évtizedig működött Japánban. Sokan keresnek a jezsuiták által vezetett lelkigyakorlatokat. Nemes Ödön jezsuita atya például fontosnak tartotta, hogy a személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlatokat ne csak papok kísérjék, hanem képzést tartott e célra világiak részére is, hogy az emberek – férfiak és nők - egymás segítségére tudjanak lenni. Így ma már erre, ha van igény, külön időpontot tudunk adni. Július 19-től 21-ig A család címmel Tóth J. Miklós atya tart lelkigyakorlatot házaspárok részére. Miklós atya mogyoródi plébános, az ő karizmája a családokkal való fog-

lalkozás, azok erősítése. Nem először tart nálunk lelkigyakorlatot, amelyre az ország több részéről érkeznek házaspárok. A különböző feladatok, előadások segítik a házaspárokat, hogy kapcsolatuk még mélyebb, erősebb legyen. - Miről szól a Premontrei szerzetesek lelkigyakorlata? - Úgy tapasztaljuk, hogy nagy az érdeklődés a hívek részéről a szerzetesrendek megismerése iránt. Ezért igyekszünk különböző szerzetesrendeket meghívni: ferenceseket, pálosokat, premontreieket, hogy egy-egy hétvégén mutassák be a rendjüket, hogy a hívek nagyobb betekintést kapjanak az életükbe. Ilyen lesz szeptember 21-22-én a gödöllői premontrei szerzetesek lelkigyakorlata. Ugyanebben az időben, szeptember 21-től 23-ig Kemenes Gábor atya tart Szentlélekre épülő lelkigyakorlatot.

Máriabesnyői oltár Gábor atya szintén azok közül való, akiknek a lelkigyakorlatai közkedveltek. Ez a lelkigyakorlat kenyéren és vízen való böjtöléssel van egybekötve. - A ferencesek által vezetett lelkigyakorlatról mit tudhatunk? - Szeptember 28-tól 30-ig Assisi Szent Ferenccel a mindennapokban címmel tart lelkigyakorlatot fr. Ciprián ferences kapucinus, aki Olaszországban él, de magyarul beszélő szerzetes. Magyarországon főleg Barsi Balázs atyának köszönhetően terjed a ferences harmadrend, sokan törekednek a Szent Ferenc-i lelkiség mélyebb megismerésére. Ehhez nagy segítség ez a lelkigyakorlat. - Az abortusz miatt szenvedők lelkigyakorlatát már tavaly is megszervezték, ezek szerint van rá igény? - „Ne félj, nem ítéllek el” a neve az abortusz miatt szenvedő nők és férfiak részére tartott lelkigyakorlatnak. Nagy ajándék, hogy beindult,

ugyanis egyre többen rájönnek, hogy mennyire megsebződtek az abortusz által. Van, aki még 70-80 évesen sem tud megnyugodni az abortusz okozta sérülések miatt. Itt mindezek a sebek „felszakadnak”, és az érintettek képesek feldolgozni gyászukat, Isten megbocsátó szeretete által gyógyuláshoz jutnak. Előfordult, hogy férj-feleség együtt jöttek el. - Margarita nővér már szintén tartott itt lelkigyakorlatot. - Igen, ő már harmadszor jön. Zakariás atya, Loncar, USHA nővér, Margarita nővér – az általuk vezetett, a gyógyulásról szóló lelkigyakorlatok kiemelt helyen vannak, mert sok ember szenved akár testi, akár lelki téren, és

szeretne ezekből gyógyulni. Margarita nővér gyógyító lelkigyakorlata november 4-től 8-ig tart. - Van-e lehetőség külön csoportok fogadására? - Vannak egyházmegyei képzések. Plébániák, imacsoportok külön-külön tartanak itt lelkigyakorlatot. Sokan szívesen keresik fel a házat a bazilika közelsége miatt is. Nagyon jó hely elcsendesülni a természetben. Ezt a házat a püspök atya nemrég kibővítette egy telephellyel Vácott, ahol szintén tudunk fogadni kisebb létszámú csoportokat. Szeretettel várunk mindenkit, akár meghirdetett lelkigyakorlatainkra, akár külön szervezett plébániai csoportokat, vagy magukban elvonulni vágyókat is.

A Lelkigyakorlatos Ház elérhetősége: Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház, 2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3, Tel: 0036 28 420176. www.matersalvatoris.hu, e-mail: matersal@invitel.hu. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 14. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

Olvasmány Ezekiel próféta könyvéből (Ez 2, 2-5)

Mics Imre gyházunk azért olvastatja a mai szentírási részeket, hogy megóvjon minket a közösségeinkben is nemegyszer előforduló felháborodástól, Isten küldötteivel szembeni ellenállásoktól. Mert megbotránkozni, lázadozni, ellentmondani sokkal egyszerűbb, mint az Isten tanítását elfogadni és életünket szerinte alakítani. Az ember megismételt viselkedése az Istennel szemben az ősszülőktől kezdve, Ezekiel kortársain és a názáretieken keresztül, egész napjainkig: a visszautasítás, ellenszegülés. Szívesebben értjük meg, ami kedvünkre való, és sehogy sem akarjuk elfogadni, ami ellenünkre van. Az Úr előre látja a nép viselkedését, a próféta visszautasítását. Tudja, hogy ez az elutasítás nem végleges. Ha baj van, még a megátalkodott szívű nép is azonnal kapaszkodni akar Istenbe. Az Úr ismeri az ember állhatatlanságát, azért újra és újra válaszút elé állítja. Prófétákat küld, segítséget nyújt általuk és biztosítja őket, hogy nem mondott le róluk. Ezekielt, aki nem született különbnek a többi embernél, Isten meghívja és őt küldi Izrael fiaihoz prófétának. Küldetése nem más, mint az igazság kimondása. Az Úr küldötteinek soha sem volt könnyű dolguk. Sokszor kell megküzdeniük a külső és belső nehézségekkel. Szent Pál a mai szentleckében arra emlékeztet, hogy Isten nem kényezteti el azokat, akikre feladatot bíz. Belső nehézségekkel küszködik. Érzi, hogy ő is gyarló ember, aki nem tudja egészen elvégezni az apostoli munkáját úgy, ahogy szeretné. Az Úr azonban felvilágosította, hogy az Isten kegyelme elég neki, mert az erő a gyengeségben mutatkozik meg. Nincs olyan gyöngeség, üldöztetés, nélkülözés, amely ne válna javunkra, ha mindenekelőtt Istent akarjuk szolgálni. A mai evangéliumi szakaszban azt olvassuk, hogy Jézus

E

tanítványaival együtt hazatért oda, ahol gyermekkorát, ifjúságát töltötte. A názáretiek, noha hallottak bölcsességéről, csodatévő erejéről, másutt végbevitt csodáiról, hitetlenek maradtak, mert csak az ács fiát látták Jézusban. És ez elég ahhoz, hogy megbotránkozzanak benne. Mert csak a külsőt látták és aszerint ítéltek. Megbotránkoztak, mert emberi testben jött el a Megváltó, szegényen. Éhezik, fázik, nélkülöz, sőt szenved. Hát Isten ez? – kérdi a botránkozó ember. Aztán itt maradt az egyszerű kenyérben és borban. Hát ilyen egyszerű Isten jelenléte a világban? S itt szavukra megnyílik az ég és árad a kegyelem. Sajnos, Jézus elutasítása nemcsak Názáretben történt, hanem azóta is megismétlődik. Ma is találkozhatunk olyanokkal, akik sem Jézus szavainak, sem tetteinek nem akarnak hinni. Ma is vannak, akik Krisztust nem fogadják el, mert nem az elgondolásuk szerint alakítja a világot. Mennyien hivatkoznak csalódásaikra. Számos indokot felhoznak, csak a legfontosabbat hallgatják el. Azt, hogy nem is akarják, nem is kívánják a hitet. Számukra terhes, kényelmetlen a hit engedelmessége. Ezért egyesek valláspótlék után futnak: jelenések, égi üzenetek híre terjed, az okkult jelenségek után érdeklődnek. De mindez nem igaz hit, hanem hiszékenység. A mai evangélium nekünk is szól. Jézus a sorainkból választott megbízott embereket, tanúit küldi hozzánk, hogy közvetítsék üzenetét. Itt most elsősorban a különösképpen meghívott és megfelelő meghatalmazásokkal felruházott lelkipásztorokra gondolok. Nekünk segíteni kellene, kell az Istentől meghívott emberek tevékenységét. Mi hát Jézus mai üzenete? Tőlünk azt várja, hogy feltétlen higgyünk és bízzunk benne. Bölcsességében ismerjük fel Isten ajándékát. Ne válogassunk a hitigazságokban és a parancsokban.

• ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 8.

Ezekiel így ír prófétai meghívásáról: Az Úr megszólított engem, a Lélek eltöltött, lábaimra állított, és hallottam, amint az Úr beszélt hozzám. Ezt mondta nekem: „Emberfia, elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem. Ők és atyáik lázadoztak ellenem mind a mai napig. Fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük. Hozzájuk küldelek, hogy mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Akár meghallgatják, akár nem hallgatják mert hiszen lázadó nemzedék ez -, megtudják, hogy próféta van közöttük.”

Válaszos zsoltár (Zsolt 122, 1-2a. 2bcd. 3-4) Válasz: Szemünk az Úrra tekint, amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

vem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben üldöztetésben és szo-

vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És csodák, amelyeket kezével véghezvisz!

Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből (2 Kor 12, 7-10) Testvéreim! Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezért legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakjék bennem. Ked-

rongattatásban, mert Nem az ács ez, amikor gyönge vaMária fia, Jakab, Jógyok, akkor vagyok zsef, Júdás és Simon erős. rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megEvangélium botránkoztak benne. Szent Márk Jézus erre megjekönyvéből gyezte: „Nem vetik (Mk 6, 1-6) meg a prófétát, csak Abban az időben: a hazájában, rokonai Jézus hazament körében, a saját háNázáretbe. Tanítvá- zában.” Nem is tehetett nyai elkísérték. ott csodát, csupán Amikor elérkezett a szombat nap- néhány beteget ja, tanítani kezdett a gyógyított meg, kézrátétellel. zsinagógában. SoMaga is csodálkan hallgatták, és kozott hitetlenségücsodálkozva mondogatták: „Honnét kön.

Liturgikus naptár Július 8. ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP (Szent Aquila és Priszcilla, Szent Kilián, Edgár, Ellák, Eperke) Miseolvasmányok: Ez 2,2-5; Zsolt 122, 1-2a. 2bcd. 3-4; 2 Kor 12,7-10; Mk 6,1-6 Válaszos zsoltár: Szemünk az Úrra tekint, amíg csak meg nem könyörül rajtunk. Énekrend: H 102; 153-142; 213 ÉE 124; 134; 264 Július 9. Hétfő. Köznap (Zhao Rong Szent Ágoston és vértanútársai, Veronika, Hajnalka, Lukrécia) Miseolvasmányok: Oz 2,16.17b-18.21-22; Zsolt 144,2-3. 4-5. 6-7. 8-9; Mt 9,18-26 Válaszos zsoltár: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: könyörületre hajlik szíve. Énekrend: H 223; 107; 88 ÉE 147; 579; 107 Július 10. Kedd. Köznap (Engelbert, Amália, Ulrika) Miseolvasmányok: Oz 8,4-7.11-13; Zsolt 113B,3-4. 5-6. 7-8. 9-10; Mt 9,32-38

Válaszos zsoltár: Az Úrban remél Isten egész népe. Énekrend: H 227; 145; 153 ÉE 143; 210; 134 Július 11. Szerda. Ünnep – SZENT BENEDEK, Európa fővédőszentje (Nóra, Lili) Péld 2,1-9; Zsolt 33,2-3. 4-5. 6-7. 8-9. 10-11; Mt 19,27-29 Válaszos zsoltár: Hálát adok az Úrnak minden időben! Énekrend: H Gl 528; 142; 274 ÉE 227; 168; 361 Július 12. Csütörtök. Köznap (Gualberti Szent János, Izabella, Dalma) Miseolvasmányok: Oz 11,1.3-4.8c-9; Zsolt 79,2ac és 3b 15-16; Mt 10,715 Válaszos zsoltár: Ragyogtasd ránk arcodat, Istenünk, és mi szabadok leszünk! Énekrend: H 220; 129; 154 ÉE 149; 172; 132 Július 13. Péntek. Köznap (Szent Henrik, Szent Ezdrás, Jenő, Petronella) Miseolvasmányok:

Oz 14,2-10; Zsolt 50,3-4. 8-9. 12-13. 14 és 17; Mt 10,16-23 Válaszos zsoltár: Uram, dicséretedet hirdeti szájam. Énekrend: H 229; Gl 519; 157 ÉE 142; 157; 201 Július 14. Szombat. Köznap (Lellisi Szent Kamill, Örs, Stella) Miseolvasmányok: Iz 6,1-8; Zsolt 92,1ab 1c-2. 5; Mt 10,24-33 Válaszos zsoltár: Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött. Énekrend: H 159; 107; 263 ÉE 141; 579; 217 Július 15. ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP (Szent Bonaventúra, Szent Vlagyimir-Elemér, Roland) Miseolvasmányok: Ám 7,12-15; Zsolt 84, 9ab10. 11-12. 13-14; Ef 1,3-14; Mk 6,7-13 Válaszos zsoltár: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, és üdvösségünket add meg nékünk! Énekrend: H 226; 155-263; 422 ÉE 151; 133-217; 198


LELKI TÁPLÁLÉK

Hithirdetők

Ezt üzeni... Lellisi Szent Kamill Július 14.

Koller Gyula

K

amilló 1550. május 25-én született Bucchianicóban. Egy katonatisztnek volt a fia. ,,Nehéz” gyermeknek számított, tanulás helyett csavargott, kockázott és kártyázott. Amikor nagykorú lett, édesapjával együtt belépett abba a seregbe, amelyik a törökkel hadakozott. Amikor hajóra kellett volna szállniuk, mindketen megbetegedtek. Az apa betegsége halállal végződött. Kamilló a bokáján sérült meg, sebe begyulladt, és kezdett gennyesedni. Ezek után Kamilló katonának nem kellett, apa-anya és pénz nélkül, betegen maradt a világban. Ekkor fogadalmat tett, hogy ferences szerzetes lesz. De mihelyt jobban érezte magát, elfeledte fogadalmát, és újra a katonaságra vágyott. Ott azonban beteg lábbal nem kellett, ezért Rómába ment, hogy a Szent Jakab-kórházban kezeltesse magát. Ez olyan kórház volt, ahol a betegápolók teljesen képzetlenek voltak; s a legtöbbjük maga is beteg. Kamilló beállt közéjük betegápolónak. Fegyelmezetlensége és szerencsejáték-szenvedélye miatt azonban elbocsátották. Újra a katonaságnál próbálkozott, és a spanyolokhoz állt be, akik Afrikába indultak hadba. Útközben a tengeren nagy vihar támadt. Ekkor Kamilló, hogy megmeneküljön, megismételte fogadalmát. Megmenekült, de fogadalmát megint nem tartotta meg, helyette egész zsoldját, még a kabátját és az ingét is elkockázta. Egy jóakaratú férfi megszánta, és egy kolostor építésénél szerzett neki munkát. A környezet először magatartására, majd a lelkére is hatással volt. Eljutott a szomszédos kapucinus kolostorba, ahol igazi megtérést élt át. Megtérése annyira feltűnő volt, hogy a kapucinusok fölvették posztulánsnak (jelöltnek). Amikor azonban a lábsebe kiújult, elküldték. Útja ismét Rómába vezetett, és bekönyörögte magát a Szent Jakab-kórházba. Több mint három évig élt s dolgozott ott, amíg lábán a seb végre összeforrott. Kamilló úgy élte végig ezt a három évet, mintha a kapucinusok novíciusa lett volna. Ám a kolostorba lábsebe miatt nem fogadták vissza. Visszatért hát a Szent Jakab-kórházba, ahol örömmel fogadták. A betegek ápolása közben ébredt rá hivatására: a betegekben Krisztust kell látni és szolgálni. Áldozatkész betegszolgálata közben azért imádkozott, hogy hasonló gondolkozású embereket találjon maga mellé. Nemsokára jelentkezett nála öt ember, négy világi és egy pap, akik szívesen lettek volna tagjai egy közösségnek. Ekkor gyóntatója, Néri Szent Fülöp iskolába küldte, mert gőgnek nevezte, hogy iskolák nélkül közösséget akar szervezni. Kamilló harminckét évesen engedelmesen beült az iskolapadba, és elkezdett latinul tanulni. Két év megfeszített munka után pappá szentelték. Később meg-

alapították a „Betegeket Szolgálók Társaságát”, és kórházakban, magánházaknál a betegek és haldoklók szolgálatára voltak. Nem-

sokára a Mária Magdolna- templomnál otthonra találtak. A közösség tagjainak ruhájára Kamilló egy vörös keresztet varratott. Róma népe hamarosan felfigyelt önzetlenségükre. 1591-ben XIV. Gergely pápa jóváhagyta a Betegeket Szolgálók kongregációját, akik egyhangúlag Kamillót választották generálisnak. Csakhamar egész Itáliában szívesen látott „vendégek” lettek, egyre több fiatal vonzódott hozzájuk, és a betegápolást választotta hivatásul. A Társaság tagjainak különös adománya volt a haldoklók felkészítése. A fölkészítés nemegyszer azzal járt, hogy az ápoló a fertőzés nyomán együtt halt meg páciensével. Szentünket sok betegség közepette érte a halál Rómában, 1614. július 14-én. Lellisi Kamillt 1746-ban avatták szentté, s 1886ban lett a kórházak, a betegek és a haldoklók védőszentje. * * * Kamilló harmincéves koráig a fegyelmezetlen ifjú életét élte. Áhítozott a jó után, de a fogadalmaknál és ígérgetéseknél tovább nem jutott. Isten útjai azonban kifürkészhetetlenek. A kellemetlen lábseb ki-kiújulása különféle módon rávezette a helyes útra. Önmaga ápolgatása közben rájött arra, hogy minden szenvedőben Krisztus szenved, ő kér könyörületességet. Ennek következtében áldozatkészsége nem ismert határt: egyaránt gondja volt a csavargókra, szegényekre és a társadalom legkülönfélébb kitagadottjaira. Hallgassuk meg üzenetét: ma újra egyik legfontosabb keresztény feladatunk a szükséget szenvedőkkel jót tenni! Egy alkalommal a pápa – írja életrajzírója - meglátogatta a Szentlélek-kórházat, ahol Kamilló dolgozott. A megérkező szentatyát Kamilló abban a köpenyben fogadta, amelyben a betegeket is ápolta. Amikor ezért szemrehányást tettek neki, ő így válaszolt: „Hogyan? Amikor magával Krisztussal vagyok elfoglalva (a betegeire gondolt!), miért öltöznék át a helytartója tiszteletére?” Ezek a szavak rámutatnak Szentünk megtérése utáni életfelfogására. Milyen jó lenne, ha a bajbajutottban mi is a szenvedő Krisztust látnánk, és jó szívvel feléje fordulnánk!

HÉT

ről re

oldog II. János Pál pápa Szent Cirill és Metód evangelizációs munkájának 1100. évfordulója alkalmából kiadott Slavorum Apostolici kezdetű enciklikájának bevezető soraiban így méltatja a két hithirdetőt: „A szlávok két nagy apostola, Szent Cirill és Metód emléke - együtt végzett hithirdetésük hatalmas művével - mindmáig él az Egyházban. Emlékezetük napjainkban különösen eleven és nagyon időszerű. Évszázadok óta tisztelet és hála övezi a Szalonikiben, a régi Tesszalonikában (Görögország) született szent testvéreket, főként a szláv népek körében. Felbecsülhetetlen munkát végeztek a szláv népek között a hit-

és az azt befogadó személy értékrendjében, amelyek mentén el lehet indulni a közös gondolkodásban. Csak az az evangelizációs tevékenység lesz eredményes, mely a párbeszédre törekszik, mely képes megtalálni a „közös nyelvet”, ugyanis korunk embere (is) elhatárolja magát az olyan tanítástól, amely csupán hirdeti, elmondja a maga igazát. Talán mindnyájan egyetértünk azzal, hogy korunk Egyházának is szüksége van olyan hithirdetőkre (édesapákra, édesanyákra, pedagógusokra, papokra), akik készek teljesen feláldozni magukat az evangelizálás magasztos ügyéért. Erdő Péter bíboros egy, a

hirdetéssel s azzal, hogy felhívták a figyelmet a kiengesztelődésre, a testvéri együttélésre.” A Szentatya méltató szavai az új evangelizáció évében ismét nagy hangsúlyt kapnak, hiszen Szent Cirill és Metód – Európa társ-védőszentjeinek – munkásságában meg kell, hogy lássuk Krisztus missziós parancsának – az adott körülményekhez alkalmazkodva – megvalósítását. Krisztus iránti szeretetük sürgetéséből fakadóan engedelmeskedni akartak az Ő kérésének: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Meg kell értenünk – amit a szláv hithirdetők koruk gondolkodását felülmúlva megértettek –, hogy az evangélium igazsága nincs kultúrához, társadalmi és politikai berendezkedéshez kapcsolva. Fontos megtalálni azokat a közös pontokat az evangélium

60. születésnapja alkalmából készítetett interjúban a család evangelizációs szerepéről így vallott: „Mindenkinek kötelessége, hogy tanítsa, elbeszélje hitét a gyerekeinek, sőt, kérje is számon rajtuk. (…) A hit továbbadásában a családnak alapvető feladata van.” Ezért különösen az új evangelizáció évében imádkozzunk erre a szándékra, mert a krisztushívő ember számára lehetetlen, hogy ne beszéljen arról, amit látott és hallott (vö. ApCsel 4,20). Legyen a hithirdetés szívügyünk minden élethelyzetben és életállapotban, ismerjük fel annak fontosságát! Ugyanis már itt az idő, „amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják” (2Tim 4,3-4).

B

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KINCSESLÁDA

Felejthetetlen élmények Fülekpüspökiből idén nagyon sokan csatlakoztak a Nagykürtös és Losonc környéki hívek csoportjához, akik a pünkösdi főbúcsúra, a magyarok talán legnagyobb ünnepére utaztak Csíksomlyóra. A faluból a zarándoklaton részt vevő hívek erdélyi útjukon tartós és értékes tapasztalatokat, felejthetetlen élményeket szereztek, amelyekről június 17én számoltak be. A több mint 600 kilométeres távolság megtétele autóbusszal fizikailag fárasztó, ezért a szervezők több naposra tervezték a zarándoklatot. Május 24-én, csütörtökön indultak útnak. Legelső megállójuk Erdélyben Nagyvárad volt. Innen érkeztek meg estére Kolozsvárra. A várost a következő napon tekintették meg, majd a segesvári rövidke megálló után este érkeztek meg Csíksomlyóra. Május 26-án részt vettek a pünkösdi nagybúcsún, a Csíksomlyó melletti Kis Somlyó-hegy és Nagy Somlyóhegy közti nyeregben. A szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta, rengeteg jelen lévő lelkiatyával. A szentbeszédet Tempfli Imre, a stuttgarti magyarok lelkiatyja mondta. Délután csángó szentmisére került sor a kegytemplomban. A búcsún először részt vevő zarándok számára felejthetetlen, leírhatatlan élmény, lelki töltekezés a csángó szentmise, amelyen a Kájoni kódex gyönyörű vallási énekei hangzottak fel. A zarándokok számára hatalmas kivetítőn volt olvasható a liturgia teljes szövege. táránál várta a hatalmas tömeg a két aranycsapat tagjai voltak ábrázolva. Másnap, vasárnap Gyimesbükkön, vonatot, amely Budapestről érkezett. Szónoklatok hangzottak el. Ezután a volt Magyarország legkeletebbi ha- Az egyik vonat mozdonyán a legendás zarándokaink Gyimesbükkön járva

A Budapestről érkezett zarándokvonat A Makovecz Imre által tervezett csíkszeredai templom Petőfi emlékművét is felkeresték megtekintették a hegyoldalban épült templomot, valamint a kinti, beépített misézőhelyet. Május 28-án hazafelé vezetett az út. Több helyszínen megálltak: Parajdon, Szejkefürdőn, Farkaslakán, Szovátán, Korondon, ahol koszorút helyeztek el a híres magyarok emlékhelyeinél. Megtekintették a parajdi sóbányát is. Szovátára érkezve meglátogatták Böjte Csaba ferences szerzetes ottani gyermekotthonát. Kis családokban élnek itt a gyerekek, az épület nagyon szépen rendbe van hozva, az udvari folyosókon muskátlik ékeskednek. A kisleánykák közül az egyik felismerte a csoporttal érkezett nénit, aki már az előző években is járt ott. A fülekpüspöki zarándokok átadták a hívek és a plébánia közösen gyűjtött pénzadományát a gyermekotthon megsegítésére, amellyel elküldtük szeretetünket romániai magyar testvéreinknek.

Hétköznapi csodák Sajnos nagyon sokan kilátástalan helyzetbe kerültek, kerülnek, nap mint nap elszegényedik egyegy család. Egyfajta pozícióharc alakult ki. Van, aki bírja, de a nagycsaládosok már nem bírják gőzzel. Azokhoz hasonlítanak, akik a rendszerváltás előtt kölcsönt vettek fel házépítésre. A nagycsaládosok viszont gyermeket vállaltak. Akkor még voltak bizonyos garanciák arra is, hogy emberi módon, méltóan fel tudják majd nevelni őket… Sok nagycsaládos édesapa nem győzi – önvád gyötri, a végkimerülésig hajtja magát… Van azonban követendő jó példa is. Egy háromgyermekes családanya egy vidéki színházban, csodaszép hangon operákat énekelt. A férj, a családapa elveszítette az állását, és miután négy hosszú évig nem talált munkát (s már nemcsak az építőiparra korlátozódott a szándéka), feladni készült a harcot. A helyzetük még tovább bonyolódott… Az énekesnőt a jobb pozíciójúak „kikönyökölték”. A magára maradt családanya járta az országot, árulta a kincset, amit kapott, de mind• ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 8.

hiába. Éneke nem kellett senkinek sem. Panaszait a jó Istenhez vitte, nap mint nap könnyezett az Oltáriszentség előtt. Uram, itt a hangom, itt a gyermekeim, tégy velük belátásod szerint… Mivel már-már mindenüket elveszítették, magukhoz vettek még két árvát. Ezzel legalább annyi pénzhez jutottak, amennyit az operában az anya „kiénekelt”. S ez az anyuka az öt gyermek mellett is talált időt arra, hogy felajánlja munkáját - ingyenes betegápolást vállalt az irgalmas nővéreknél. Miután megtudták a betegek, hogy énekel, egyre többen kérték, hogy énekeljen nekik. Vannak, akik csak beszélgetni szeretnének vele, vannak, akiknek fogja a kezét a legnagyobb kínokban, a halál közeli órákban. Azt mondják, a fájdalom is enyhül olyankor, s ki tudja, hány lelket sikerült a kinccsel – csodálatos hangjával megmenteni. Ilyen módon működik az isteni Gondviselés, ha egészen rábízzuk ügyeink intézését Istenre… Azóta már egy iskolában is tanít az anyuka, és az apukának is kilátásban van valamilyen munkahely…


FOHÁSZ

„Jegyezd meg a napot…”

Szomjazzák a jót Kozma Ferenc

Nem kívánok papjaink fogadatlan prókátora lenni, de nem állhatom meg szó nélkül, amikor egyesek, kiváltképp a templomot messzire elkerülők tesznek általánosítva sértő, bántó és rosszindulatú megjegyezéseket a papokra. Ennél már csak az lehangolóbb, hogy az ilyen-olyan címkék aggatásából a magukat hívőknek tartó, mi több, rendszeresen templomba járó emberek közül is sokan szívesörömest kiveszik a részüket. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy papjaink mindegyike szent és sérthetetlen. Közöttük is, miként a világi hivatást végzők között is, akadnak szép számmal gyenge, gyarló és esendő emberek. Nekik is, mint a legtöbb embernek, megvan a maguk keresztje. Hiszem, hogy a hívő emberek túlnyomó része nem leli kedvét a papok, papjaik ócsárlásában, esetleges gyenge pontjaik kibeszélésében. Inkább ellenkezőleg, a védelmükre kelnek, ha mással nem, akkor azzal az elcsépelt, ugyanakkor igaz megállapítással, hogy a pap is csak ember. Emlékszem, régebben ez a szólásmondás járta: jegyezd meg a napot, melyen megbántod a papot. Erről jut eszembe, hogy egykori kedves, Istenben boldogult lelki vezetőm, aki a múlt század ötvenes éveiben bátor kiállásáért megjárta a börtönöket, és aki bizony időnként maga is éles kritikával illette egyik-másik paptársát kevésbé dicséretes magatartása miatt, szokta volt mondogatni, hogy az imént idézett mondást a papok saját védelmükre találták ki. Annak a szilárd meggyőződésének adott hangot, hogy az Egyháznak igazi és szakadatlan megújulásához egyre több hiteles és feddhetetlen papra van szüksége. Egyszer bátorkodtam tőle megkérdezni, hogy akkor a hívők miként viszonyuljanak a hiteltelenné vált egyházi személyekhez? Kérdésemre azt mondta, nem a hívők dolga ítélkezni azon lelkipásztorok felett, akik nem állnak hivatásuk magaslatán. Egyet tehetnek, gyakran imádkozzanak értük, a többit pedig bízzák a jó Istenre… Gyakran és nagy lelki haszonnal forgatom Belon Gellért Jézus lelkülete címmel megjelent kötetét. Ebből idéznék azon templomba járó, de hitükben még gyenge embereknek, akik meggondolatlanul és főleg általáno-

„Mert emberek, mert szomjazzák a jót mert rettegik a rosszat és nevetni, sírni tudnak akár mily együgyűen s a maguk módján még boldogok, igen, boldogok is lehetnek" (Garai Gábor)

sítva próbálják lejáratni és rossz hírbe hozni papjainkat. „Jézus megváltói művét nem angyalokkal és nem az emberek legkiválóibbjaival, hanem a sátánnal szemben esékeny emberekkel, az ördög támadásainak kitett emberekkel végezteti el, és a bűnnek kitett embereket teszi a bűn elleni küzdelem kegyelmeinek sáfárává. Sőt bűnös embernek kezén át is árasztja kegyelmeit a szentségekben, ahol is a kiszolgáltató lelkének kegyelmi állapotától függetlenül is közvetíti a kegyelmet. Mint Szent Ágoston mondja: akár Péter keresztel, akár Júdás, a keresztség kegyelmei érintetlenül áradnak a felvevőbe.” Az iménti Szent Ágoston-i utalást úgy is kifejezhetjük, hogy akár egy szent életű pap mutatja be a szentmisét, akár egy elvilágiasult pap, a szentmise érvényes. Ezzel pedig azoknak szeretnék üzenni, akik azzal áltatják magukat, hogy azért nem járnak templomba, mert a pap még náluk is gyarlóbb ember, és nem hajlan-dók olyan embert hallgatni, aki vizet prédikál és bort iszik. (Csak zárójelben jegyzem meg: bizonyára akkor sem koptatnák a templom küszöbét, ha bizonyítottan szent életű pap misézne a templomukban.) Mivel gyakorta találkozom ilyen és hasonló téves és megrögzött véleményekkel, ajánlom figyelmükbe, tudatosítsák már végre, nem a pap miatt járunk templomba, és ott nem a személyére, hanem a szentmise cselekményére kell(ene) összpontosítanunk. Fotó: világháló

Igen. Ők azok az embertársaink, akik valamilyen fogyatékosságban szenvednek. Sokan határhelyzetű létben élnek, sokféle kiszolgáltatottság jellemző rájuk. Mi jelentjük számukra a kapaszkodókat. Aki nem képes önmagáért felelősséget vállalni, mert például értelmi fogyatékos, annak egész életében szüksége van segítőtársra. De nem azért, hogy helyette megoldjon mindent, hanem hogy mellé álljon és támogassa abban, amire a rászorulónak szüksége van. A szobrokban vasrúd van, mely tartja azokat. Az emberben ilyen nincs. Ha sérült, akkor kénytelen kívül keresni a szilárd pontokat, így kompenzálható a belső kohézió gyengesége. Aki kapcsolatba került ilyen emberekkel, az fokozottan érzi a másik iránti felelősséget. Talán jobban érzi a szabadságot is. Talán példát is mutat a nehézségek elviselésének képességéből. Fejet hajtok a reményeket hordozó embertársaink előtt. Walter Benjaminnak igaza van, mikor azt írja, hogy „csak a reménytelenekért adatik nekünk remény”. Kívánom, hogy sokan lépjenek ki életük kagylóhéjából, és forduljanak azok felé, „akik szomjazzák a jót, mert rettegik a rosszat”. Így lehetnek sérült embertársaink is „a maguk módján boldogok”.

A hét imája Jézus Szíve hónapjában szeretném megosztani a Remény olvasóival ezt a szép imát. Az ima elsárgult kéziratát féltve őrzöm, mert apai nagyszüleimtől örököltem, ők 1899-ben, illetve 1900-ban születtek. Egy hűséges előfizető és olvasó: Marsal Emerencia, Ipolyszakállos

Jézus tiszta szent Szíve… Jézus tiszta szent Szíve, szeretet oltára, Piros vérrel lelkemet mosd meg szép tisztára. Odahajol bús szívem a Te jó szívedhez, Kapcsold az én lelkemet örökre a tiédhez. Habár mint az angyalok, úgy szerethetnélek, Eléggé én Jézusom, meg sem szeretnélek. Volna olyan sok szívem, mint csillag az égen, Szeretni nem tudnálak Téged méltóképpen. Elhervasztá szívemet a vétek fullánkja, Adjon belé életet szerelmed tűzlángja.

Ím, erősen fogadom, többé meg nem bántlak, Nem leszek én hűtelen ezután irántad. A bűn ellen Jézusom, Te légy menedékem, Hogy szeretni tudjalak, add Szívedet nékem. Általadom Jézusom, én is az enyémet, Légy az enyém, s én a Tied leszek, amíg élek. Alázatos szende Szív, melynek nincsen párja, Legszelídebb drága Szív, légy szívemnek zára. Te légy az én mindenem, kegyes édes Jézus, Szívem minden érzete csupáncsak feléd húz. Te légy az én vigaszom, fényem, dicsőségem, Te légy minden örömem, minden édességem. S hogyha majd elközeleg éltem végórája, Te légy Jézusom Szíve, lelkem koronája. *** A júniusban közölt imák beküldői közül Kiss Ferenc egegi olvasónknak küldjük a két imafüzetet. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


.. O

ANKÉT

K rkérdés

sekre, lelki számadásra kényszerítő? Szívhez, vagy észhez Milyen szóló? Egyszerűen megfogala jó prédikáció? mazott, vagy bonyolult logikával felépített…? Olyan, „Értelmünk befogadja, szánk mely példákkal egyszerűsíti a hirdesse és szívünk szeresse!” megértést? Hosszú, vagy rövid? Élőbeszéddel előadott, Békét, nyugalmat sugározó, vagy felolvasott? Humorral, vagy ha nyugtalanító, kérdé- esetleg iróniával fűszerezett?

Ne használjanak idegen szavakat!

datai idézetként tanúsítják -, hogy a nagyra becsült levélíró sem mentes tőle.) Ezért könyörögve kérném, művelt és kevésbé művelt hívők nevében is, hogy pap-

A 21. számban olvastam J. M. szubjektíven motivált hozzászólását. Szavainak nagyon örültem, mert valóban intelligensen komponálta meg mondanivalóját: az aktuális és esszenciális kérdésekre fókuszált. Remélem, a lelkiatyák közül senki sem sértődött meg („akinek nem inge, ne vegye magára”!). Annak viszont minden hívő örülne, ha J. M. szavai, írása nyomán jobb és szebb, lelket-szívet megmozdító szentbeszédeket hallanánk templomainkban… Nagyon fontosnak tartom J. M. megjegyzését, amikor hangsúlyozza, hogy a szószékre választékos nyelv való s nem a konyhanyelv. (Ez legfeljebb csak a magyarul most tanuló lelkiatya szájából lehet szívesen elfogadható.) Tehát – mondom én is – a prédikáció nyelve legyen irodalmi (irodalmi idézetekkel fűszerezett) magyar nyelv. Sajnos – és most elrettentésül, ahogy a bevezetőben tettem, újra idegen szavakat használok - szomorúan statuálom, hogy sok pap szívesen, talán intelligenciája respektálását óhajtva praktizál idegen szavakkal. Nagy baj, hogy már a napilapokban írt cikkekben is szívesen használnak sokak számára alig ismert idegen szavakat. (Zárójelben tisztelettel megjegyzem – levelem bevezető mon-

Levelet kaptunk Remény

Füleki események Május 19-én, illetve 26-án 125 magyar és szlovák gyerek elsőáldozására került sor. A négy ünnepi szentmisét Stanislav, Kamil és Fülöp atyák celebrálták. Május 27-én a Stockholmban élő magyar pánsípművész, Steve Taylor-Szabó koncertjében gyönyörködhettek a templomban jelen levők. Június 2-án a templomok éjszakája eseményei bűvölték el a nagyszámú közönséget. Szentmise, majd Kamil atya gitár-ének szólója következett, ezt követően pedig a Me-

kat, élményeiket, természetesen lelkipásztorok neve és helységnevek említése nélkül. Leveleiket kb. 1-1,5 írott oldal (1800-2700 karakter szóközökkel együtt) terjedelemben a remeny@remeny.sk e-mail, illetve a Remény szerkesztősége, Žiačka 4., 821 06 Bratislava postai címre várjuk. A levelekre írják rá: Ankét. A beérkező, teljes névvel és címmel ellátott véleményeket folyamatosan közöljük lapunkban. Köznyelvi beszédhez közelítő, Kérjük kedves Olvasóinkat, (Szerkesztőségünk fenntartja vagy választékos nyelvezetű? írják meg nekünk gondolatai- a rövidítés, szerkesztés jogát.)

jaink a prédikációban és írásaikban is csak akkor használjanak idegen szavakat, ha nincs rá megfelelő magyar kifejezés… Ugyancsak örülök a levélíró azon óhajának is, hogy a papok ne olvassák, hanem mondják a prédikációt. Hiszen nem felolvas, hanem BESZÉDET mond. A

lódia női kar hangversenye. Vendég kórusok, együttesek is felléptek: a Szená-torok, a Magyar Országgyűlés képviselőinek kórusa, a helyi Pro Kultúra férfikar, a salgótarjáni Divertimento vonósnégyes és Simon Katalin (ének) tették felejthetetlenné ezt az éjszakát. Ezután szentségimádással folytatódott az este. Végül latin, magyar, szlovák nyelvű gyertyás szentmise zárta a ferences plébániatemplomban a Templomok éjszakáját. Szabó Irén

A találkozások öröme Az elmúlt napokban több ízben eleredt az eső, miközben a zöldségeskertben tartózkodtam. Egy nagyobb zápor elől az eresz alá menekültem, de még így is nagyon eláztam. Az eső lassan eláll, és én csak állok az eresz alatt. Egyszer csak nagy csivitelésre, madárcsicsergésre leszek figyelmes. Hat–hét cinege kergetőzik a frissen ázott fák között, és szemmel láthatóan nagyon vidá-

• ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 8.

hívek nem szeretik még azt sem, amikor a lelkiatya unalmasan végigolvassa az ún. körleveleket. Az egyszeri pap ezt tudván, a körleveleket nem olvasta, hanem magyarázta. A hívők örültek neki, de hogy a püspökségen örültek-e azt nem tudjuk. Ugyancsak igazat adok a levélírónak, amikor kifogásolja, hogy sok pap sokszor ismételgeti a vasárnapi evangélium mondanivalóját. Sajnos, sem a papok, sem a hívők nem gondolnak arra, hogy a szentmisében Isten igéjét nemcsak az evangéliumból, hanem az olvasmányból és szentleckéből is halljuk. Az nem baj, ha ezeket az igéket nem a prédikáló pap olvassa föl. De a papnak megvan a lehetősége, hogy az evangélium felolvasása után egy mondattal visszatérjen a már hallott igékre, és onnan merítve kész a téma, amiről a szentbeszéd szólhat. Szólhat, de csak akkor, ha olvasott hozzá, vagy (ma már mindenki megteheti) az internetről levette – és végigelmélkedte! Ezek nyomán én is hatékony szentbeszédekért imádkozom!

mak, látszik (emberi szemmel nézve), hogy nagyon szeretik egymást. Egy picit ehhez a jelenethez hasonlítanám az embereket, amikor katolikus rendezvényeken találkozunk hitbeli testvéreinkkel. Ilyen alkalom nagyon sok volt a böjti időtől kezdve. Akkor lelkigyakorlaton vettem részt többedmagammal Győrújbaráton, ahol a sok kedves ismerős testvér között újakat is felfedeztem, akik egy picit meglepődve figyeltek bennünket, régi ismerősöket, hogy milyen nagy szeretettel, egymást átölelve üdvözöljük egymást. Május nyolcadikán újabb találkozásra nyílt alkalom, ugyanis Deákin rendezték meg a VI. Magyar Katolikus Napot, aminek a szervezésében nekünk, deáki cursillistáknak is részünk volt. Kitakarítottuk az árván maradt plébániánkat, valamint a plébánia udvarát és a templom környékét. A nyugdíjasklub tagjai a kálváriadomb környékét vállalták. Ünnepi díszbe öltözve vártuk a zarándokokat, nagy örömmel és tisztelettel fogadtuk Bábel Balázs kalo-

K-a. (teljes név és cím a szerkesztőségben) csa-kecskeméti érsek urat, Herdics György c. apát urat, a közeli és távolabbi egyházközségekből érkezett lelkiatyákat és híveket, akik között nagyon sok ismerőst fedeztünk fel. A következő találkozásra Nagymagyaron, Szent Rita ünnepén került sor, ahol újra nagy számban vettünk részt, és több ismerős lelkiatyával, házas hétvégés és cursillós testvérünkkel örülhettünk az újratalálkozásnak. Az idei ünnepségen Stanislav Zvolenský érsek atya Szent Rita életét boncolgatta. A magyar szentbeszédet a Balassagyarmatról érkezett Stella Leontin kanonok, c. prépost atya mondta a szeretetről. Aki tiszta szívvel hallgatta, annak szárnyalt a lelke, és a szíve megtelt örömmel és boldogsággal. Mikor a rózsák a magasba lendültek, áldásra várva csak boldog arcokat lehetett látni. Áldottuk az Istent, hogy itt lehettünk. Idén még több zarándoklaton szeretnénk részt venni, hogy újra meg újra átéljük a találkozás örömét. Hajdú Lajos


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Abortusz, eutanázia – jog, vagy kényszer? Carlo Cardia egyházjogász, a Roma Tre Egyetem professzora az Avvenire hasábjain arról értekezett, hogy a modern kor szabadságvágya miként homályosította el az emberi jogok fogalmát. Megállapítja, hogy az emberi jogok mai értelemben vett felfogása kétféle betegségtől szenved. Egyrészt olyan sok emberi jog fogalmazódott meg, hogy ezek már nem mások, mint egyszerű egyéni érdekek. Ha minden egyes szükségletünk joggá válik, végül nem marad olyan emberi jog, amit valódinak tarthatunk – hangsúlyozza. A másik nagy baj, hogy az egyetemes emberi jogok tárgyalásai során kifogásolható, helytelen döntések születtek, amelyek belülről bomlasztják az olyan alapvető szabadságjogokat, mint a lelkiismereti és a vallásszabadság. A lelkiismereti szabadság felívelő időszaka az volt, amikor elismerték a katonai szolgálatmegtagadáshoz való jogot, vagyis az ember megtagadhatta az igazságtalannak tartott törvényt, a vallási felekezetek jogot kaptak arra, hogy hitelveik szerint cselekedjenek. Ma azonban megfordult a helyzet. A terhesség megszakítása a nő „joga” lett. Ebből fakadt aztán, hogy kritikusan kezdték szemlélni az abortusz lelkiismereti okokból való, az egészségügyben dolgozók között egyre jobban elterjedt megtagadását – a politikaikulturális erők akadályokat állítottak e jog gyakorlása elé. A lelkiismereti szabadság elleni erőszakos támadások közül az egyik legújabb az volt, amikor Angliában gyermekekkel foglalkozó vallási intézményeket arra köteleztek, hogy egynemű párokat is bízzanak meg a gyermekek nevelésével. Ez súlyosan sérti az egyházak és a hívek szabadsághoz való jogát, hiszen nem cselekedhetnek hitelveik szerint. Ráadásul innentől kezdve a polgárjogi szabályozás bármely elvét rá lehet kényszeríteni az egyházakra, hiába áll szemben alapvető erkölcsi elveikkel. Barack Obama döntése minden munkáltatót, így az egyháziakat is arra kötelezte, hogy biztosítsák alkalmazottaik számára a fogamzásgátlást,

Agapé

Gyümölcsös lepény

sterilizációt és az abortuszt is. Ezt követően jogos a félelem, hogy a hatóságok akár a szerzetesrendek által fenntartott gondozóközpontokra is rákényszeríthetik az eutanázia alkalmazását. Ha az egyházaknak és a vallási

vissza kell térni ezekhez az alapokhoz, amelyek a keresztény gondolkodásból születtek meg, és amelyek a legfontosabb szabadságjogokat állítják előtérbe: biztosítani kell az alapvető emberi jogokat, nem szabad erő-

Magyar Katolikus Rádió Interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton hallható.

Duna TV Július 14., szombat 8.45 Duna anzix. 60/27.: A folyók, a hidak és a fröccs városában – Győr 10.00 Élő egyház 11.00 Új nemzedék. Az V. Kárpátmedencei Ifjúsági Háló Találkozó 14.35 Pannon expressz. Szabadka Július 15., vasárnap 6.50 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből. Akikre büszkék vagyunk 10.00 Élő egyház 11.30 Élő világegyház 16.00 Határtalanul magyar. Művészeti, tudományos magazinműsor 16.30 Hazajáró. Kelemen-havasok 1. - Wass Albert hagyatéka

m1

felekezeteknek megtiltják, hogy alapelveikkel összhangban tevékenykedjenek, ugyan miféle vallásszabadságról beszélhetünk? – teszi fel a kérdést Cardia. Megállapítja, hogy a modern szabadságjogok terjedésével éppen azok az ideálok vesznek el, amelyek ezek alapjául szolgáltak. Cardia szerint

szakot tenni a lelkiismereten, biztosítani kell a vallásszabadságot. Ily módon a modern relativizmus törvénye is gyengülne: az abortuszhoz, az eutanáziához, a másfajta családhoz való jog elismerése valóban egyéni, szabad döntés lenne, nem pedig szinte kényszerű alkalmazkodás. Magyar Kurír

Továbbra is várjuk szerkesztőségünkbe kedves olvasóink kérdéseit!

Hozzávalók:

40 dkg bármilyen gyümölcs (a képen szeder) A tésztához: A szóráshoz: kókuszre20 dkg margarin, 15 dkg szelék, mandulaforgács cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 25 dkg liszt, 3 dkg kókuszreszeElkészítés: lék, 1-2 evők. tejföl A tésztához a margarint habosra keverjük, hozzáadTetejéhez: juk a cukrot, a vaníliás cuk3 dl tejszín, 2 evők. porcu- rot, egy csipet sót, és tovább kor, 4 tojás, 1 cs. hidegen ki- habosítjuk. A masszához keverhető vaníliás puding, szitáljuk a lisztet, beleszór-

Július 13., péntek 17.45 Másfél millió lépés Magyarországon. Cserhát – az idő arca Július 14., szombat 12.05 HungariQ. Minden, ami magyar Július 15., vasárnap 9.00 Engedjétek hozzám 9.10 Katolikus krónika 11.30 Mai hitvallások

m2 Július 14., szombat 10.45 Öveges 33. Enzimek a konyhában 14.30 Mai hitvallások

juk a kókuszreszeléket, hozzáadunk annyi tejfölt, hogy közepes keménységű tésztánk legyen. Összegyúrjuk, kinyújtjuk, beletesszük a kivajazott tepsibe, ott peremet nyomkodunk a széleken, majd villával megszurkáljuk, és a sütőben kb. 10 percig sütjük. Közben összeállítjuk a tetejéhez valókat. A tejszínt, a porcukrot, a tojáso-

kat, a pudingport habverővel simára keverjük. Az elősütött tésztára öntjük ezt a krémet, megszórjuk a szederrel. (Másféle gyümölcs is lehet vagy akár kompót is!) A lepényt visszatesszük a sütőbe, és kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. Kivéve a sütőből, még melegen megszórjuk kókuszreszelékkel. Hidegen szeleteljük.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Égi csikón léptet a nyár, tarka idő ünnepe jár, táncra való, fürdeni jó, nagy hegy alatt hűsöl a tó. (Weöres Sándor)

Gyerektoll

Találós kérdés Fent lakom az égen, melegít a fényem, sugárból van bajszom, este van, ha alszom.

Ima Istenem, Teremtőm, hallgasd meg imámat, Áldd meg minden jóval apámat, anyámat. Segítsd őket, segítsd, Hogy felneveljenek, Hogy majd jóságodra, én is méltó legyek. Ámen!

Csóka Szabolcs, 3. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Pólya Gabriella, 5. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Boráros Mátyás, 8 éves, Egyházgelle, az „Uram, taníts meg minket imádkozni!” irodalmi pályázat I. gyermekkategóriájának 3. helyezettje

Ima Gyuri kakas és a gyík Vajda Botond, 2. a osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja

Ima, fohász és könyörgés, mind egy irányt mutat, A jó Istenhez vezető utat. E rövid szó értelme lassan kihal. Pedig az emberekre nézve ez elég nagy baj.

Gubík Viktória, óvodás, Nagyölved

Ahol a hatalom, a kapzsiság az út, Ott az ima háttérbe szorul. Ahol a szülő megtagadja fiát, lányát, Az embertelenség nem ismer határt. E romlott világot már nem tartja más, Csupán egyetlen, a FOHÁSZ. A gonoszság napjainkban az úr, Pedig az emberiség másra szorul.

Kseňák Bianka, 3. osztály, Leszenye

Eltávolodnak egymástól a népek, Pedig ez nem jó útra vezet, Minden nap imádkozok én is, Hogy a Jézuska vigyázzon rám ma is.

Šárik Marianna, óvodás, Nagyölved

Fekete Gergely, 12 éves, Egyházgelle, az „Uram, taníts meg minket imádkozni!” irodalmi pályázat II. gyermekkategóriájának 3. helyezettje

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Kamenyík Márk Ármin, 2. a osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja Meghatározások: 1. Jézus is ezt a nyelvet beszélte, 2. A liter jele, 3. Elektromosság, 4. Zoltán, 5. Részecske, parány (ATOM), 6. Tünde, 7. Hegygerinc, 8. Sarolta, 9. A látás szerve, 10. Ádám, 1 1 . G o n d v i s e l ő, t á m a s z (GYÁM).

Megfejtés A rejtvény jelentése: jó emberi A nyertes: Koltás Csaba, Vártulajdonság, magatartás, elismeréA 25. számunkban közölt rejt- hosszúrét. Gratulálunk, az ajándése annak, hogy Isten előtt kicsik vény megfejtése: feszület. kot postán küldjük! vagyunk. Segítség: a páratlan meghatáro1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 zások „m” betűvel végződnek. A megfejtést nyílt levelezőlapon július 13-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava

• ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 8.

M

M

M

M

M

M


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Taníts meg újra imádkozni, Uram! Rózsi mama nagy, kerek kosárral a karján biceg át az úttesten. Már vagy egy éve fáj a térde, de ennek ellenére is, ahányszor csak tudja, meglátogatja kisunokáját. Bárcsak úgy tehetné azt, mint a legtöbb nagyszülő! - Hogy van? – kérdezi köszönés nélkül Katát, a lányát. – Egyre roszszabbul – sírja el magát a fiatalaszszony. - Az orvosok azt mondják – s itt elcsuklik a hangja –, azt mondják, hogy a telet már nem éri meg. Anya, én ezt nem bírom! – zokogja Kata anyja vállán. – Nem bírom végignézni, ahogy meghal a gyermekem! A nagymama arcán patakokban folynak a könnyek. A hatéves Lilike mozdulatlanul, minden életjel nélkül fekszik az ágyon. A remény napról napra fogy, a kislány csak nem akar magához térni a már két hónapja tartó kómából. Az egész rémálom szeptember tizedikén kezdődött. Esős reggel volt. A kis Lilit apukája vitte az iskolába. A kislány jó tanulónak ígérkezett szülei legnagyobb örömére. Azonban minden álom szertefoszlott, amikor megérkezett az a bizonyos telefonhívás, miszerint férje és lánya autóbalesetet szenvedett. A férfi megúszta agyrázkódással, a gyereknek viszont kritikus az állapota. Kata tíz percen belül már a kórházban volt. Annyira sokkos állapotban volt, hogy fel sem fogta, hogy egyetlen

Itt a nyár! Sziasztok! Itt a nyári szünidő, a szabadság, az üdülések, feltöltődések ideje. Írjátok meg a Napraforgónak, hogyan telik a nyaratok, milyen élményekben van részetek! Számoljatok be utazásaitokról, cserkész- vagy más táborozásról, lelkigyakorlatról, találkozásokról, nyári diákmunkáról, szép helyekről – a teremtett világról. Írásaitokat és az élményeiteket megörökítő felvételeket a remeny@remeny.sk címre várjuk. A szeptember 7ig beérkező levelek beküldői közül egyet kisorsolunk. A szerencsés nyertesre meglepetés ajándék vár.

gyermeke élet és halál között lebeg a műtőasztalon. Csak állt ott a kórházi folyosó kellős közepén földbe

szont meg kellett műtenünk. Eltört a sípcsontja, három bordája, belső vérzései voltak, továbbá nagyon erős

gyökerezett lábbal, és várt. Várt, maga sem tudta, mire. Egy idő után egy nővér lépett oda hozzá. Mikor megkérdezte Katát, jól van-e, alig láthatóan megrázta a fejét. Annyi minden kavargott a fejében. A nővér leültette egy székre, hozott neki egy pohár vizet, majd az egyik orvossal kezdett el sugdolózni. Bizonyára azt szerette volna megtudni, mi történt a nővel. Kata pedig csak ült, kezében a műanyag pohárral. Órák óta csak várt és várt, s egy pillanatban úgy érezte, nem bírja tovább. Valahol, nagyonnagyon mélyen, olyan irdatlan fájdalmat érzett, amilyet még soha az életben. Falfehér arca rezzenéstelen maradt, könnyei azonban patakokban kezdtek folyni. Már-már úgy tűnt, könnycsatornái kifogyhatatlan tartalékokkal bírnak. A belül érzett űr pedig csak nőtt és nőtt. Lilikét kitolták a műtőből. A könnyáradat abbamaradt, Kata pedig immár teljesen józanul lépett oda az orvoshoz. A doktor szavai villámcsapásként érték a megtört anyát. - A férje már jól van, neki szerencséje volt – kezdi –, a kislányt vi-

ütés érte a fejét, ezért félő, hogy kómába eshet – mondta az orvos. - De, de felépül? – kérdezte Kata félve, s már előre rettegett a választól. Volt rá oka. - Nézze, asszonyom! Sajnos nem tudok semmi biztatót mondani. A gyermek szervezete nagyon gyenge, csak remélni tudjuk, hogy túlél egy ilyen balesetet. De kérem, higgye el, mi minden tőlünk telhetőt megteszünk érte. Ettől a perctől kezdve Kata napjai összefolytak. Egymást váltották orvosi vizsgálatok, átvirrasztott éjszakák, orvosi konzultációk és még sorolhatnám. A család élete derékban kettétört, s bár Norbi felépült, Lilike miatt egy nyugodt percük sincs már két hónapja. - Menj, dőlj le egy kicsit – noszogatja Rózsi mama a lányát –, jót fog tenni. - De ha bármi változás van… – mondja erőtlenül Kata a már-már automatikusan ismételt mondatot. - Mindenképpen szólok! – szakítja félbe Katát édesanyja. – Jaj, és nem tudod, hol van Norbi? Hoztam neki ebédet.

- Lili orvosánál van. Mindjárt jön. Kata kimegy, a nagyi pedig egy széket húz az ágy mellé, és mesélni kezd abban a reményben, hogy a kislány mindent hall. Kata átmegy a szomszéd terembe, ami a család ideiglenes otthona lett a baleset óta. Ráveti magát az ágyra, s azonnal mély álomba zuhan. Problémái álmában sem hagyják nyugodni. Látja magát, amint áll a semmi közepén, és azt kérdezgeti, mit tegyen? Ekkor egy hang azt mondja: „Kata!” A nő pedig azt feleli: „Itt vagyok.” Erre a hang: „Imádkozz, Kata, imádkozz!” Kata kétségbeesetten megkérdezi: „De hogyan, Uram? Anyai fájdalmamban imádkozni is elfelejtettem. Taníts meg újra imádkozni, Uram!” A hang, melyet Kata az Isten hangjának vélt, ezt feleli: „Ha hiszel bennem, Kata, tudni fogod, hogyan imádkozz.” Kata felébred. Az elmúlt két hónap pereg le lelki szemei előtt. Hirtelen felpattan, s rohanni kezd. A kápolnánál megáll. Próbál erős maradni, de újra rátör a zokogás. Benyit. Remegő térdekkel letérdel az oltár elé, keresztet vet, s imádkozni kezd. Könyörögve kéri az Urat, hogy mentse meg a lányát. Estig a kápolnában maradt. Szíve egyre csak telik hittel, s a remény is kezd visszatérni belé. Újabb két hónap telik el, de nem úgy, mint az előzőek. Kata bízik Istenben, és tudja, minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell. Az anya reggeli imája után egy bögre kávéval a kezében megy fel az emeletre. Befordul a folyosón, belép Lilike kórtermébe. A bögre a földre zuhan, a kávé kiömlik. Kata zokogva fut oda a kislányához, aki négy hónap után kinyitotta a szemét, és azt kérdezgeti: „Hol vagyok?” A meggyötört anya öleli, csókolja egyetlen gyermekét, s közben ezt kiabálja: „Az Úr csodát tett! Az Úr csodát tett!” Bombicz Eleonóra, 13 éves, VI. a osztály, Gúta, az Uram, taníts meg minket imádkozni! c. irodalmi pályázat II. gyermekkategóriájának első helyezettje

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

Dzsúdófokozat; 22. .....lisz - égővörös, kelyhes virágú dísznövény, másként: hölgyliliom; 25. Személyes névmás; 26. Mindkét dátumrag; 28. Olasz, magyar és spanyol gépkocsik betűjele; 29. Francia férfinév; 31. Kettős betű; 32. Francia város Toulon közelében; 35. Natália - becézve; 37. Tibeti szarvasmarhaféle; 39. Zala megyei község; 40. A rejtvény befejező része; 41. Hajdanán; 43. Arsène .... - M. Leblanc hőse; 44. Az Első Magyar-Amerikai Vagyonkezelő Nyrt.; 45. Kíméletlenül tapos; 47. A volt Kelet-Németország rövidítése; 49. Rágcsáló; 50. Csatorna; 52. Gyilkol; 53. A Lant (Lyra) csillagkép legfényesebb csillaga; 55. Szén és rádium; 56. Kétéltű; 58. Birka, de fonetikusan; 60. Ujjatlan köpeny; 63. Szabályos, zárt görbe vonal; 64. Görög betű; 66. Sajnál, fájlal; 67. Humorista, író volt (László, 1910-1989); 70. Római 51; 71. A folyó egymásra torlódó jégtáblákat sodor; 73. Színész, színigazgató volt; ő rendezte az Ember tragédája ősbemutatóját (Ede, 1836-1892);

A mai evangéliumi részlet bizonyítja, hogy az emberek a hit terén is nagyban függnek a földi szempontoktól. Nem azt kutatják, hogy Jézus tanítása és csodái isteni eredetre mutatnak-e, hanem megrekednek annál a ténynél, hogy Jézus ott nőtt fel a szemük előtt. – A gondolat befejező mondata a vízsz. 1, függ. 44, függ. 23 és vízsz. 40 számú sorokban található. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán július 13-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes sorok: 1. A rejtvény első része (a nyíl ir. folyt.); 13. (Az egyik) iráni nyelv; 14. Humorista és konferanszié volt (Szilárd, 1909-1961); 15. Fordított kicsinyítő képző; 17. Az előkelő urak labdajátéka; 18. Prés, sajtoló - szlovákul; 19. A fizikai atmoszféra rövidítése; 20.

Függőleges sorok: 1. Haladást gátló tárgy; 2. Visszaköszönés (!); 3. ...-zug; 4. Mózes testvére; 5. Néma Rozál (!); 6. Iráni város; 7. Dunántúli város, de csak kettőzve; 8. Magyar neve Drinápoly (Törökország); 9. Japán óramárka (C=K!); 10. Nyitrai járás autóinak betűjele; 11. Fordított latin köszöntés; 12. Vége a sakkjátszmának; 16. Többször, ív alakban, erre-arra fordul (út vagy folyó); 18. Lantán; 21. Férjezett asszony ne-

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ

Közel tízéves hagyomány folytatásaként egész éjszakás virrasztást rendeztek június 29-ről 30-ra virradó éjszaka az újpest-kertvárosi Szent Istvántemplomban, melynek keretében idén Európáért, annak megtéréséért imádkoztak. Az alkalom mottója: Krisztus Európa reménye. A szervezők szándéka szerint a támadások idején nem a vita eszközeit választjuk válaszadásul, hanem letérdelünk az Úr elé és imáinkban kérjük Őt Európáért, kontinensünk újbóli megtéréséért. Azért a földrészért imádkozunk, amely napjainkban megtagadni látszik kétezer esztendős keresztény gyökereit és önnön identitását. Amely elfordul azon egyetemes alapértékektől, melyek kultúráját, szellemiségét, önazonosságát nagyszerűvé formálták, s amelyek békés, fenntartható fejlődését

vének toldaléka; 23. A rejtvény harmadik része; 24. Német származású amerikai filmrendező volt, az utolsó kockában keresztneve kezdőbetűjével (1885-1929); 27. Hollandia autóinak jele; 28. Helyeslés; 30. A klasszikus nyelv; 33. Ritka, idegen eredetű férfinév; 34. Római 501; 36. Csillogva ragyog; 38. 24 hónap; 40. A mohamedánok szerint a paradicsomban élő gyönyörű nő; 42. Vissza: a film igéje (is lehet); 43. Spanyol női név; 44. A rejtvény második része (a nyíl ir. folyt.); 45. Tantál; 46. Politikai szervezet egyede; 48. Fafúvós hangszer, a zárt kockában két betűvel; 50. Önkéntes munkaközösség nagyobb munka elvégzésére; 51. Antimon; 54. Kiváló francia szí-

biztosíthatnák. Amely támadja azt, aki mégis kiáll, és megvédi ezen értékeket, esetleg nyíltan felvállalja azokat. Mi mégis, most is otthonunkként tekintünk Európára, s érezve iránta viselt felelősségünket, felajánljuk imáinkat újbóli megtéréséért, értékrendjének helyreállásáért, a kontinens népeiért és a népek közötti békéért. Külön szeretettel ajánljuk a Gondviselés oltalmába ezen az éjszakán hazánkat, a keresztény Magyarországot, imádkozva nem csak minden európaiért, de különösen nagy buzgalommal a magyarságért is, amelynek hitünk szerint - csak a keresztény értékekre építve lehet jövője - írják az esemény szervezői. A virrasztás programjában elmélkedések, imádságok (zsolozsma, rózsafüzér, litánia) zenés áhítat és a központi témát körbejáró előadás szerepelt. Magyar Kurír

Száztizennyolc éve vártak Keresztelő Szent János szobrára egy római bazilikában: az idén elkészült alkotást Lorenzo Ornaghi olasz kulturális miniszter június végén avatta fel.

• ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 8.

nész volt ( Jean, 1904-1976); 57. Feszítőeszköz; 59. Járművön közlekedő személy; 61. A vízsz. 26 egyike; 62. Gömbölyded, kerekített - szlovákul (nőnem); 65. Baj betűi; 68. Arany és vanádium; 69. Olasz és albán autók jele; 72. Szolmizációs hang; 73. Beteg epe (!); 74. Fordított kettős betű.

Megfejtés A 25. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „Mély imádással köszöntelek, óh Jézus Szent Szíve.” A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Porubszky Petra, Garamkövesd. Gratulálunk!

A Róma központjában levő Santa Maria degli Angeli e dei Martiri bazilikában 1894 óta üresen állt Keresztelő Szent János szobrának helye. A szobor elkészítésével a templom a XIX. század végén Jean Antoine Houdon francia művészt bízta meg. Houdon megvalósította a gipsztervet, ez azonban elpusztult. A Diocletianus-fürdők ókori romjain emelkedő bazilika tavaly ünnepelte felszentelése négyszázötvenedik évfordulóját. Az alkalomból Giuseppe Ducrot olasz művész kapta a feladatot a hiányzó szobor megformálására. Az alkotást olasz magánszponzorok finanszírozták. Renzo Giuliano, a bazilika rektora hangoztatta: a szobor azt bizonyítja, hogy hiába a gazdasági válság, az Egyház, az állam és a magántőke együttműködése nehéz időkben is értéket és szépséget teremthet. Magyar Kurír


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések Szeretettel köszöntjük névnapja alkalmából kedves kántorunkat,

KÖSZÖNTŐ

NYÁRI AKCIÓ Szabó Ferenc S.J.

„Áldd meg, Urunk, ha szívét imában hozzád emeli, Áldd meg őt, ha szent igédet az oltártól hirdeti! Szűz Mária, néped szószólója, Krisztus papjainak légy oltalmazója.”

PETREZSÉL PÉTERT. Kívánunk neki jó erőt, egészséget, hogy még sokáig szolgálja áldozatos munkájával a lukanényei Mindenszentek-templom híveit. A jó Isten fizesse meg jóságát!

Isten ajándékaként hálatelt szívvel és nagy tisztelettel köszöntjük Kedves lelkiatyánk, MICS IMRE esperest pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából. Szeplőtelen Szűzanya esdekeld ki számára a jó Isten bő áldását, erőt, egészséget, hogy még nagyon sokáig vezethesse Isten szeretetének útján a reá bízott nyájat. Sok szeretettel és hálával a hárskúti és a dernői hívek

TOMČÁNYI VIKTOR, őszinte szívvel szeretnénk köszönteni pappá szentelésének 15. évfordulója alkalmából. A jóságos Isten áldása legyen papi munkáján, a Szentlélek árassza el ajándékaival, és mennyei Édesanyánk oltalmazza minden lépését.

mons. PROCHÁZKA FERENCET pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából. Kívánjuk, hogy a jó Isten áldása és a Szűzanya oltalma kísérje élete minden napját. Köszönünk mindent, amit egyházközségünkért tett. Hálával és szeretettel az újbarsi egyházközség hívei

Könyvrendelés:

Ezt kívánják szeretettel az újbarsi egyházközség hívei

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük

Pozsonytól Kassáig Írók, költők, művészek a Felvidéken A szerző célja, hogy a Felvidéken élő magyarok tudatosítsák, milyen gazdag a magyar kulturális örökség, amelyet nekik őrizniük kell, és továbbadni az újabb nemzedéknek. Ára: 2,50 Eur helyett 1,20 Eur

Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, külsők felújítása, oltárok, képek és szobrok restaurálása, aranyozása. Árkedvezmény. Tel: 035/6593 139, 0905 389 162 www.reart.eu Albák – miseruhák. www.gabrielbolt.eu

Könyvszemle

DOMINE TEMETKEZÉSI VÁLLALAT ELÉRHETŐSÉG: Nám. Á.Vámbéryho 53/10B 929 01 Dunaszerdahely E-mail: info@domine.sk Honlap: www.domine.sk

24 órás szolgálat: 0917/464 354

Hirdetésfelvétel, lapterjesztés:

Egresits Ferenc Hogy az ég felé nőjenek Kitűnő és hiánypótló könyvet vehet kézbe az olvasó. A szerző - a Győri Hittudományi Főiskola prorektora, pápai prelátus és székesegyházi kanonok - kronológiai sorrendben mutatja be az állami és egyházi intézmények változásait a történelem tükrében. A Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet történetének bemutatása során a szerző kiemeli Simor János és Zalka János püspökök hatalmas előkészítő munkáját, illetve Széchenyi Miklós püspök érdemeit, akik példamutató lelkesedésükkel biztosították, hogy 1910-ben elkészült a győri egyházmegye papnevelésének „műhelye”, a Hlatky-Schlichter Lajos győri építőmester építette - a földszinten kívül négy emeletet magában foglaló - hatalmas épület. A szerző nagyon korrekt és reális módon írja le a rendszerváltozást követő történéseket, a Codex Iuris Canonici törvényeit, valamint a Győri Hittudományi Főiskolának más felsőfokú oktatási intézményekkel - Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely; Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, Győr; fővárosi és határon túli intézmények a Felvidékről, Kárpátaljáról - való együttműködését, továbbá a világi hallgatók szerepét és jelentőségét, valamint a levelező rendszerű képzés beindítását. A Bolognai folyamat és az egyházi felsőoktatási intézmények jövője fejezet novumként emeli a könyv értékét. A részletes irodalomjegyzék és a magyar, valamint a német nyelvű összefoglaló jól illeszkedik a könyv zárásához. A könyv borítóját Szunyogh Ferenc grafikusművész tervezte. A kötetben szereplő kiváló versek, korabeli fotók a szeminárium épületéről és annak környékéről, valamint egyes rangos egyházi személyek fotói emelik a kitűnő kötet rangját. (Palatia Kiadó és Nyomda, 2011) Schmidt Péter (A bemutatott könyv a Remény szerkesztőségében nem rendelhető meg.)

Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: 0905 255 154 E-mail: kamenargabi@gmail.com IGÉNYES AJÁNDÉK!

Értékes ajándékcsomagot kínálunk kedves olvasóinknak. A csomag 3 darab DVD-t és 1 darab könyvet tartalmaz Pio atyáról.

DVD: 1. A csodák embere I. rész 2. A csodák embere II. rész 3. Feszület kereszt nélkül Könyv: Történetek Pio atyáról A csomag ára: 31,00 Eur Megrendelhető: Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

A SZERETETRŐL

FELHÍVÁS

„Szeretet csak egy, utánzata azonban ezer és ezer létezik.” (Francois de La Rochefoucauld)

A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük.

„A figyelem és a szeretet kölcsönösen feltételezik egymást.” (Hugo von Hofmannsthal)

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Akciós ajánlatunk!

Hidd, amit

Házasulandók imafüzete Ára: 1,- Eur helyett 0,75 Eur + postaköltség

énekelsz

A gyermek, akit Jézusnak hívtak – A titok dvd Jézus gyermekkoráról Ára: 16,43 Eur helyett 8,90 Eur + postaköltség Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

Bertha Éva „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Ezt a számtalan vétek okozta. Szeretetemet Tőled elvonta…” (Hozsanna, Glória 123, 4. versszak) Bírálóink hányszor szemünkre vetik, hogy „verjük a mellünket”, „koptatjuk a térdünket” a templomban, de kint, a világban mindennek gyümölcse nem igazán látszik. Ugyanúgy megszólunk másokat, hazudunk, csalunk, ügyeskedünk, lefizetünk, „kompromisszumokat” kötünk… Számtalan gyarlóságunkkal, eséseinkkel, bűneinkkel eltávolodunk Jézustól, és eltávolodunk embertársainktól. Megvonjuk szeretetünket a minket megbántóktól, a nekünk ártóktól és sokszor azoktól is, akik nem bántottak minket. Számtalan bűnünk árja messze sodor minket Istentől… De mindig vissza lehet kanyarodni. Ha „szívemből, igaz lelkemből bánom bűneim teljes erőmből”, akkor újra közelebb kerülök Istenhez, közelebb jutok az emberek szívéhez. Isten bocsánatával újra elindulhatunk az úton, amely Hozzá vezet. Ezért érdemes őszintén a mellünket verni és a térdünket koptatni a templomban, hogy a Krisztus testévé lett kenyérrel táplálkozva, újra és újra felkeljünk. Hogy legalább egy picit megpróbáljunk jobbak lenni. Hogy szeretetünk ne fogyjon el, hanem gyarapodjon.

Gyógyító lelkigyakorlat

Kistapolcsányi búcsú Kistapolcsányban (Topoľčianky) 2012. július 14-én és 15-én rendezik meg a hagyományos Kármelhegyi Boldogasszony búcsút. Ez alkalommal várják a magyar zarándokokat és lelkiatyákat is. Program: Július 14. (szombat): 16.30 magyar keresztúti ájtatosság 18.00 Ünnepi magyar szentmise a templomban – Mons. Tóth Domonkos püspök Július 15. (vasárnap): 6.00 Magyar nyelvű szentmise a kastélyban – Písečný Igor, lédeci plébános 8.30 Ünnepi magyar szentmise a templomban – Józsa Attila, galántai esperesplébános

Zarándoklat Lengyelországba Új helyekkel • 2012. augusztus 20–22. Ára: 110 Eur Lelki vezető: Bozay Krisztián További részletek: magyarzarandoklat@gmail.com Tel.: 0905 840 473, Jelentkezési határidő: 2012. július 10.

Remény online • Remény hetilap online archivum • webshop – vallásos könyvek széles választéka

www.katolikus.sk Küldje be Ön is plébániája, közössége hírét: hir@katolikus.sk • ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 8.

P. Anthony indiai missziós atya gyógyító lelkigyakorlatot tart július 15-21. között Érsekújvárott, a Nyitrai úti Szakközépiskola épületében. Az esti nyolc órai szentmisék, illetve a szombat 10.30-kor kezdődő záró szentmise nyilvános, ezekre mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A kereszténység túl sokszor volt már halálosnak tűnő veszedelemben ahhoz, hogy most megijedjünk bármiféle újabb megpróbáltatástól. Ez bizonyos; másrészt, ami bizonytalan – és az efféle küzdelmekben általában az, és legtöbbször nagy meglepetést okoz, amikor megtapasztaljuk –, az a sajátos mód, ahogy a Gondviselés, szükség esetén, megmenti és kiszabadítja választott örökségét. Az Ellenség olykor barátunkká válik; olykor elveszíti gonoszsága fertőzőképességét, mely oly fenyegető volt; néha darabjaira hull; néha pedig csak annyit tesz, amennyi még hasznos, majd eltűnik. Az egyháznak rendszerint semmi mást nem kell tennie, mint hogy reménységgel és békével teszi a dolgát; és csendben várakozik, hogy tanúja legyen Isten üdvösségének. Boldog John Henry Newman bíborosi beiktatása alkalmából mondott beszédéből, 1879

Friss tartalommal, folyamatosan bővülő webshoppal, a Remény hetilap online, lapozható archivumával, hírekkel és érdekességekkel várjuk megújult oldalunkon!

www.remeny.sk ELÉRHETŐSÉGEINK Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509

Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506 Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.