remeny_2012-29_korrekturazott

Page 1

„Helyes, ha a megkárosítottaknak visszaadjuk elrabolt dolgaikat, de ki adja vissza a miattuk elhullatott könnyeket?”(Szent Hedvig – Jadwiga)

REMÉNY XXIII. évfolyam 29. szám

2012. július 15. – Évközi 15. vasárnap

Van az úgy...

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 7 8 10

Engedelmesség A kitaszítottak papja Lélektől lélekig

Van az úgy…, … hogy az ember nem tudja, mi miért történik. … hogy nem látszik sem az ok, sem a cél. … hogy csak a kezünket tudjuk széttárni és az égre pillantunk. … hogy már kérdezni sem merünk, mert lehet, jobb, ha nem kapunk választ. … hogy a fejünket csóváljuk értetlenül, de senki nem vigasztal. … hogy nem szabad azonnal továbblépni, s meg kell állni picit, erőt gyűjteni. … hogy nem tudunk a másiknak segíteni, hiába szeretnénk. … hogy kiabálni kell, hátha meghallják. … hogy inkább hallgatni kell, mert a csend a hangosabb. Bizony, van az úgy, hogy csak a kezünket tudjuk széttárni és az égre pillantunk. … De akkor is az égre pillantunk… -aj-


HÍRVILÁG

Elszenvedjük vagy alakítjuk a történelmünket? Az európai válságot már nem lehet elkendőzni – állapította meg Andrea Riccardi, a Sant’Egidio közösség alapítója, az olasz szakértői kormány nemzetközi integrációért és együttműködésért felelős tárca nélküli minisztere május 12-én, Brüszszelben az Együtt Európáért találkozón elhangzott beszédében. - És recept sincs rá, hogyan lábalhatunk ki belőle. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy egy másik válság is meghúzódik a mélyén: a magány, az európai ember magánya. Az együttlét intézményei lassan felbomlanak. Kultúránkat az individualizmus uralja. Az életközösség, a sorsközösség válságába illeszkedik a közös európai sors válsága. Nincsenek látomásaink a jövőről, pedig „hihetetlenül nagy szükség van látomásokra. A látomások olyanok, mint az ikonok, a remény ikonjai, amelyeket szemlélnünk kell, hogy ne vesszünk el a pesszimizmusban.” A közösségi érzés hiánya pesszimizmust szül. Riccardi szerint ezzel a pesszimizmussal azt kockáztatjuk, hogy lemondunk a történelem alakításáról. Ahogyan Habermas írta: „belekerülünk a történelembe, ahelyett, hogy alakítanánk.” Félünk a túl nagy és túl bonyolult világtól, mintha meg kellene védenünk magunkat a történelemtől. Felhívja a figyelmet a II. Vatikáni Zsinatra, amelynek tanítása táplálhatja a jövőről szőtt látomást. A nyolcvanegyéves XXXIII. János pápa 1962. október 11-én ezekkel a szavakkal nyitotta meg a zsinatot: sokszor hallani olyan hangokat, hogy „jelenünk a múlthoz képest sokkal rosszabb. El kell határolódnunk a balsors prófétáitól”. A

balsors prófétái ma is szólnak, azt mondják: Európa hanyatlik, elkerülhetetlenül uralomra kerül az individualizmus kultúrája. „A zsinat a remény üzenete. A remény pedig nem köt alkut a pesszimizmussal… A keresztények az egység és a remény népét alkotják” – hangsúlyozza. Európa legnagyobb baja, hogy nincs reménye. A keresztények válasza tehát: az egység álmának szolgálatába állni, megélni és hirdetni a reményt.

Ha egyek vagyunk, lesz jövőnk, jót teszünk a világnak és magunknak. Hillélt, egy Jézus korában élt nagy zsidó tanítómestert idéz: Ha nincsenek férfiak, igyekezz te lenni a férfi. Ma hiányoznak azok a férfiak és nők, akik az egységet építik: nekünk, keresztényeknek kell ilyeneknek lennünk. „Ily módon az egység megélt, átgondolt, továbbadott kultúrája újjáteremtheti Európa lelkét” – zárja gondolatait Riccardi. Magyar Kurír

RÓMA

VATIKÁN

Nagyvárosok missziója

A Szentatya felmentette...

XVI. Benedek pápa 2010-ben hozta létre azzal a céllal, hogy előmozdítsa az új evangelizációt a keresztény gyökerű országokban. A Szentatya úgy ítélte meg, tenni kell valamit, hogy a hittől és Istentől távolodó társadalmak ismét meghallják az evangéliumi szót és észrevegyék a keresztény értékeket. A tanács élére Rino Fisichella érseket nevezte ki, aki előJúlius 5-én Erdő Péter bíboros, prízőleg a Lateráni Pápai Egyetem rektora más, esztergom-budapesti érsek részvé- és a Pápai Életvédő Akadémia elnöke telével tartották azt a megbeszélést Ró- volt. A Tanács tagjai között találjuk töbmában, amelyen az Új Evangelizáció bek között a bécsi, a milánói, a zágrábi Pápai Tanácsa egyeztetett a nagyvárosok és a brazíliai Saõ Paolo-i bíboros érsekemissziója témakörében az elkövetkező ket és a Püspöki, valamint a Hittani időszak gazdag programjairól. A tavaly Kongregáció prefektusait is. indult evangelizácós kezdeményezésben Tavaly a pápai tanács XVI. Benedek tizenkét európai város: Barcelona, Lisz- szándéka szerint tizenkét európai nagyszabon, Párizs, Brüsszel, Frankfurt, Bécs, városban, így Budapesten is meghirdette Varsó, Torino, Zágráb, Liverpool és a metropoliszok missziója nevet viselő Dublin, valamint Budapest vesz részt. programot. Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsát Magyar Kurír

A Szentatya felmentette főpásztori szolgálata alól Róbert Bezák C.SS.R. nagyszombati érseket. A július 2-i hivatalos vatikáni tájékoztatás után a Szlovák Püspöki Konferencia közleményt adott ki: „A 2012. január 22. és február 1. közt megtartott apostoli vizitáció alapján a Szentatya visszahívta Őexc. Mons. Róbert Bezák érseket a Nagyszombati Érsekség lelkipásztori vezetéséből. A Szentatya döntését a hit és a fiúi engedelmesség szellemében fogadjuk és kérjük az Úr áldását az Egyházra Szlovákiában. A Nagyszombati Érsekség új főpásztorának kinevezéséig annak lelkipásztori vezetésével Őexc. Mons. Orosch János segédpüspököt mint apostoli kormányzót bízták meg.” Magyar Kurír

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 15.

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.


EZ TÖRTÉNT PERBETE

Szent hajlék a hatalmas fák szeretetében Rekkenő a hőség. A remetekápolna körüli évszázados fák korái azonban felfogják a nap perzselő tüzét, enyhet adva a szentmisére gyülekezőknek.

jött, mindenki tette a dolgát, csak meg kellett szólítani őket. Sokakkal egyetemben szívügyemnek tartottam, hogy a kápolna és környéke újra a lelki feltöltődés helye legyen, ahová szívesen jönnek idősek, fiatalok, családosok. Mivel a második világháborút követően engem is Per-

Nagy nap ez, hiszen a jobb napokat megélt kápolna a kommunista időkben egyre elhagyatottabb, egyre lepusztultabb lett, s most szebb, mint valaha. Felújították. Az újjáépítés aktív szorgalmazója Nagy László prépost Tatabányáról és Dr. Fajnor Éva szül. Vavrik Münchenből. A felújításról szólva László atya elmondta: „Az emberek szeretete ide

betéről telepítettek ki, sok emlék fűz ide. Szinte az orromban érzem a hársfák illatát, az úrnapi sátrak fű- és virágillatának bódító kavalkádját. A mai napon hálaadásra gyűltünk össze, megköszönni Nagyasszonyunknak, hogy ez az „ékszerdoboz” újra az imádság helye lett. Ennek érdekében főleg a kitelepítettek, azok leszármazottjai és a Perbetéről elszármazottak fogtak össze, de a köz-

Június 30-án újraszentelték a felújított perbetei Szűz Mária-kápolnát

ség is segítőkészen állt a felújítás mellé.” E szakrális kisugárzású helyen már évszázadok óta éltek remeték. 1762-ben – éppen 250 éve – 1762ben meghalt az utolsó remete, Sebők Pál. Az ő gyűjtéséből és pár módosabb perbetei gazda adományából indították el a kápolna építését. A szecessziós stílusban épült kápolna az esztergomi érsekség tulajdona lett. Előtte építették fel a perbetei templomot is a mihályi vár köveiből. Az 1763-as nagy komáromi földrengésben a falu temploma összedőlt, de csodálatos módon a kápolnában nem keletkezett kár. Ekkor tettek a hívek olyan fogadalmat, hogy minden év szeptember 8-án szentmisén vesznek részt ezen a helyen. A ma Münchenben praktizáló Fajnor Éva doktornő is szívesen emlékezik gyermekkorára, amikor szüleivel gyakorta kilátogattak a kápolnához. „Édesapám akkoriban körorvos volt Perbetén – meséli –, mi, gyerekek játszottunk, gombát szedtünk, édesanyám tájképet festett. Teljes volt a családi idill ezen a titkokat, legendákat őrző szent helyen. Szívemhez nőtt a kápolna, ezért foglalkoztatott már régóta a felújítás gondolata. Mikor a perbetei templomban imádkoztam, figyelmem Szent Anna és Szent Joachim szobrára terelődött. Ők nagyszülei voltak a Boldogságos Szűznek. Nagyszülők – igen, a mi nagyszüleinket telepítették ki szülő-

földjükről, elszakítva gyökereiket, hosszú évtizedekre elvágva a rokoni és baráti szálakat. Útmutatást kaptam, hogy a Perbetéről és környékéről kitelepítettek segítségével kell a kápolnát felújítani. A Tatabányára telepített Nagy László prépost úrban hasonlóan lelkes és elkötelezett emberre leltem, aki felvállalta a munka javát. Most, hogy befejeződött a felújítás, nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megmaradtunk, vagyunk és visszajöttünk.” (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a doktornő édesapjára Vavrik Gyula orvosra sokan emlékeznek hálás szívvel Perbetén. Mikor megjött az orosz fogságból, Perbetére helyezték, ahol azzal próbálta menteni az embereket a kitelepítés elől, hogy „fertőző beteg”, „nem szállítható” papírokat adott ki a részükre. A cseh parancsnok ezt provokációnak minősítette, és csak a csodával határos módon tudta magát kimagyarázni.) A szentmisét Paskay László nyugalmazott esztergomi érsek celebrálta, Nagy László tatai prépost, Balogh Károly helyi plébános és több paptárs részvételével. Az érsek atya elmondta, a Mária-templomoknak van egy közös vonásuk, a lelkiségre ösztönző erejük, ha a hívek óriási bizalommal vannak a Boldogságos Szent Szűz közbenjárása iránt. Fussunk hát mi is bizalommal oltalma alá ezen az ősi, imádságos helyen. Bokor Klára

CZESTOCHOWA, LENGYELORSZÁG

A Fekete Madonna Zarándokvonatának III. útja 2012. június 25-én több mint 700 zarándok érkezett Czestochowába a világhírű Szűz Mária kegyhelyre, a magyar alapítású pálos kolostorba. Előtte Boldog II. János Pál szülővárosába látogattak. A háromnapos zarándoklat lelki vezetői Székely János, az EsztergomBudapest Főegyházmegye segédpüspöke, Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke és Bátor Botond pálos tartományfőnök volt. A zarándoklat keretében került

sor Markolt György szobrászművész alkotásának, a közel három méter magas fehér és vörös márvány díszkútnak átadására, amely Boldog Özsébet, az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend alapítóját ábrázolja. Az eseményen a pálos rend elöljárói mellett

több lengyel közéleti és politikai személyiség is részt vett. Az avatóbeszédet Kövér László házelnök mondta. A zarándokok június 27én egy rövid krakkói tisztelgő látogatás után - a Wawelben és Stanislav Dziwis bíborosnál - este fél hétkor a kassai Árpád-házi Szent Erzsébet-székesegyházba vonultak, ahol Bernard Bober kassai érsekmetropolita vezetésével hálaadó szentmise volt. A zarándokok a zarándoklat jelmondatának szellemében a lengyel, magyar és szlovák nép lelki megújulásáért és

kölcsönös felelősségvállalásáért imádkoztak. A szentmise végén két újmisés pálos atya megáldotta az érsekfőpásztort és az egybegyűlteket, majd a püspökökkel és a jelenlevő papokkal együtt közösen megkoszorúzták a három szent kassai vértanú oltárát. Az érsekfőpásztor áldása előtt a zarándokok 2000 eurót ajándékoztak Salkaházi Sára testvér a dómban rövidesen felállítandó szobrára. A Magyarországról Lengyelországba tartó zarándokvonatok történetében az idei volt a harmadik út. Az első vonatos zarándoklatot 1939-ben szervezték. Hosszú szünet után tavaly

újra indították, amit az idén folytattak, sorrendben a harmadikat. A kassai jelenlét történelminek is nevezhető. A város régen nem látott ennyi és ilyen zászlódíszbe öltözött magyarul imádkozó és éneklő embert. GB.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Tartsd meg a parancsokat! Ne ölj! Tiltja az emberölés minden módját. • Gyilkosság az, ha fegyverrel rontok embertársamra és vérét kiontom. • Gyilkosság, ha véletlen baleset következtében oltom ki embertársam életét. • Gyilkosság, ha tétlenül nézem, hogyan hal éhen a szomszéd. A kiontott vér Istenhez kiált büntetésért (Ter 4,10). A vízözön után Isten parancsba adja: „Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét” (Ter 9,6). A régi bibliai időkben a vérbosszú tulajdonképpen vallásos kötelesség, az akaratlanul megölt ember vérének megbosszulása is. Ahogy a legközelebbi rokonnak kötelessége volt az adósságba került rokont kiváltani, ugyanúgy szent kötelessége volt a meggyilkolt vérének megbosszulása is. Aki

A tízparancsolat

nem szándékosan ölte meg embertársát, az az oltárba kapaszkodva nyerhetett átmeneti menedékjogot (Kiv 21,12-14): „Aki a másikat úgy megüti, hogy belehal, azt halállal kell büntetni. De ha nem leselkedett rá, hanem Isten adta a kezébe, akkor megjelölök neked egy helyet, ahová menekülhet. De aki a másikat meggyilkolja, azt hurcold el az oltártól is, és lakoljon halállal.” A későbbi időkben menedékvárosokat jelöltek ki az ártatlan gyilkosok számára (Szám 35): „A gyilkosnak halállal kell bűnhődnie. A vérboszszút álló ölje meg a gyilkost; ahol eléri, ölje meg … Ha azonban csak véletlenül löki meg, ellenséges szándék nélkül ... akkor a közösség ítéljen az embert ölő, és a vérbosszút álló között a fenti törvények értelmében. A közösség mentse meg azt, aki embert ölt a vérbosszút álló kezétől. Vigye vissza a közösség menedékvárosába, ahová menekült, hogy ott élhessen

A szentségekről röviden A bérmálás szentségének kegyelmi hatásai – az ekkléziológiai hatás Pünkösd az Egyház születésnapja. Ezért azt mondhatjuk, hogy a bérmálás a Szentlélek kiáradásának szentsége Isten népére. A Szentlélek működésének igazi tere Krisztus titokzatos teste, ahol a tagokat a Főbe vetett hit és az egymásért vállalt felelősség tartja össze. A bérmálás megadja a megkereszteltnek az Egyház szentlelkes küldetésében való részesedést. A bérmálás rendelkezésükre bocsátja a karizmák gazdagságát, amelyek a prófétai és papi népnek vannak szánva: a hit és a tanúságtétel ajándékát. A Lélek, akit a bérmálás ajándékoz nekünk, a tanúságtevés Lelke. Azt a képességet adja meg a megbérmáltaknak, hogy nyilvánosan tanúságot tudjanak tenni hitükről, és együttműködjenek az Egyház közösségének építésében, annak a püspöknek a kézfeltétele által, akinek elsődleges feladata az Egyházban a tanúságtétel és a közösség építése. A bérmálás ekkleziológiai (egyházi) hatását legjobban a II. Vatikáni Zsinat Fogalmazza meg: „A bérmálás szentsége még tökéletesebben köt az Egyházhoz; vele a Szentlélek egészen sajátos ereje gazdagítja a hívőket, akiknek azért szorosabb a kötelezettségük, hogy Krisztus hivatott tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet” (LG 11). A bérmálás a Krisztusról való tanúskodást, a prófétai és papi küldetés egyéni, tudatos elvállalását jelzi és eszközli. Aki megbérmálkozik az elkötelezetten együttműködik a tanúságtevő Egyház feladataiban a Szentlélek által, s így a világban járul hozzá Isten országa erőinek kibontakozásához. A megbérmált ember tanúságtevő élete által hozzájárul ahhoz, hogy az Egyház megvalósítsa önmagát: azzá legyen, aminek Krisztus akarta, vagyis a megváltás kegyelmét közvetítse a világ számára. Amint természetes személyiségünk kifejlődésének útja a közösség, úgy a bérmálás szentségi jegye is a közösség útján tudja kibontakoztatni a keresztség kegyelmét. A szentségi jegy az Egyház közösségébe, az eucharisztikus lakoma közösségébe kapcsol bennünket, hogy majd ennek segítségével tudjuk teljesíteni Krisztustól kapott küldetésünket. A bérmálás kiszolgáltatása a helyi Egyház ünnepe, hiszen a bérmálás által gyarapodik a hitüket tudatosan megvalló és a tanúságtevő keresztény életet is vállaló Krisztusban hívők száma.

• ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 15.

a főpap haláláig, akit szent olajjal kentek föl. Ha azonban az, aki embert ölt, elhagyja menedékvárosa határát, ahová menekült, és a vérbosszút álló menedékvárosa határán kívül ráakad, s a vérbosszút álló megöli azt, aki embert ölt, akkor nem követ el bűnt, mert a főpap haláláig menedékvárosában kell maradnia, s csak a főpap halála után térhet vissza az, aki embert ölt, arra a vidékre, ahol a birtoka van.” Ebből a hosszabb idézetből kitűnik, hogy a menedékvárosok esetében a főpap halála helyettesíti a vérbosszút. Kitűnik az is, hogy a szabályozás igyekszik különbséget tenni a szándékos és nem szándékos emberölés között, de a vérbosszú olyan mélyen beivódott kötelezettség, hogy az „ártatlan gyilkos” épségét csak a városon belül tudja biztosítani. A menedékvárosok szándékos gyilkosság esetén nem nyújtottak menedéket (MTörv 19,11-13).

Ablak a történelemre

Az egyháztörténelem fősodorbeli eseményeit nagyban befolyásolták azon személyek is, akikkel legfeljebb lábjegyzetekben találkozhatunk. A középkor korai szakaszában (V-IX. század) éltek ők, jogtudósok, egyházatyák, történészek, írók és filozófusok, hitvallók és mártírok. Damaszkuszi Szent János (650-749) az egyik legjelentősebb egyházatya, életéről azonban vajmi keveset tudunk. A kalifátus keresztényellenes rendelkezéseit követően lépett be a Jeruzsálem melletti Szent Szabasz-kolostorba, ahol V. János pátriárka szentelte pappá. Fő műve Az ismeret forrása, mely később beépült a skolasztika gondolatiságába. Johannes Scotus Eriugena (†880 k.) korának egyik legeredetibb tudósa Kopasz Károly udvari iskoláját vezette. Teológiai és filozófiai opusokat fordított és kommentált. Neoplatonista műve a De divisione naturae. Jonas (†843), Orléans püspöke Jámbor Lajos számára írta a De institutione regia c. értekezését, melyben a karizmatikus királyság jellegéről és feladatáról elmélkedett. A germán eredetű Jordanes halálának időpontja ismeretlen, 500 tájékán láthatta meg a Napvilágot. 551 körül fejezhette be a rómaiak és a gótok históriáját tárgyaló krónikáját. Alexandreiai Szent Kürillosz (†444) még az antik világ tartozéka. Részt vett a „tölgyes” zsinaton, Konstantinápolyban, mely megbélyegezte Aranyszájú Jánost. Keménykezű, kifogásolható eszközöktől el nem riadó egyházpolitikus, Nesztor könyörtelen ellenfelének bizo-

nyult. Szótériológiájának középpontjában a Megfeszített egységét hangsúlyozta.

Johannes Scotus Eriugena A szép nevű Leander 600 körül hagyta el örökre híveit. Sevilla püspöke Leovigild és Rekkared vizigót uralkodók alatt játszott jelentős politikai szerepet, kapcsolatba került Nagy Szent Gergellyel is. Fivére, Szent Izidor egyházdoktor lett utóda, a másik, Fulgentius Astigi püspökségét töltötte be. Nővére, Florentina apátnő számára szerkesztette a De institutione virginum c. munkát. Martianus Capella az ókor alkonyán teremtett az Úr nevében. Teljes egészében fennmaradt szerzeménye (Mercurius és Philologia házassága) szatirikus hangvételű. Hivatkozási alapul szolgált oly' szellemi óriások számára, mint Szent Izidor vagy Beda Venerabilis.


LELKI TÁPLÁLÉK

Fogadd el a Szűzanya meghívását! Egy több évvel ezelőtti történetet szeretnék megosztani az olvasóval. Gyermekkorom óta Bacsfa-Szentantalra a Szűzanya ünnepeire minden évben kétszer elmentünk nagymamámmal és a rokonsággal. Mint gyermek nem vártam ezeket az alkalmakat, mert hosszúak és unalmasak voltak. Sajnálatos módon felnőttként sem változott a helyzet, legfeljebb abban, hogy ott találkozhattam olyan ismerősökkel, barátokkal, akikkel máskor

neki minden gondomat, bánatomat, fájdalmamat. A rossz emberi kapcsolataimat, a hűtlenségeimet, az álbarátságaimat, hazugságaimat… A sok fájdalom csak ömlött és ömlött belőlem felé. Teljesen elfeledkeztem a külvilágról, arról, hogy megint itt töltök feleslegesen sok órát, és nem indulunk, mert a „szent asszonyok” még imádkoznak Hozzá. Elkezdtem sírni, és csak sírtam nem tudom, meddig, de éreztem, hogy nyugodtan sírhatok,

ezen a kegyhelyen kaptam ajándékba, attól kezdve, hogy engedtem a Szűzanya hívásának, akartam és kértem a vezetését. A legutóbbit írom le. Május 13-a, fatimai imadélután vasárnap - jött a meghívás interneten, Sranko László plébánostól. Azon a napon van viszont Bősön az elsőáldozás, a kisebbik fiam nagy napja. A környezetemben élő lelkiatyák tudják, hogy mennyit aggodalmaskodtam, hol ezért, hol azért. Folyamatosan kértem taná-

Tizenöt perc alatt elkészültem, elindultunk. A szentmisét lekéstük, de a szentségimádást elértük. Nem emlékszem, hogy énekeltem-e ennél bensőségesebben, hangosabban hálából a Szűzanyának. Imádkoztunk és énekeltünk, csak úgy áradtak feléje a hálafohászok, a sok: „Köszönöm Szűzanyám”. Folyamatosan remegett a szívem, a gondolataim csak nála voltak. Boldog voltam. Egyszer csak mellém ült a barátnőm, hogy egy szentségimá-

nem. Igen, megszokásból jártam, mert így tanultam a nagymamámtól. A nagymama meghalt 14 éves koromban, sokat szenvedtem lelkileg a hiányától. Hosszú idő telt el, míg rájöttem, hogy igazából sok ajándékot kaptam tőle. Az iránta való tiszteletből, mivel Mária volt ő is, a Szűzanyához továbbra is eljártam, megszokásból. Egyik alkalommal, a szeptemberi Mária-ünnepen ültem a templomban, már elkezdődött a szentségimádás, a zarándokok egy-egy imaóra után, köszöntek el az Égi Édesanyától, búcsúénekekkel. Unottan magamban azt gondoltam, hogy miért sírdogálnak, miért ezek a szomorú énekek? Felállnak és mennek! – úgy gondoltam, csak ezt a helyet hagyják el, nem kellene olyan sokáig búcsúzkodni. Felálltam, kimentem a folyosón álló lourdes-i Szűzanyához. Nem volt ott senki. Elkezdtem beszélgetni vele. Elmondtam

nem vagyok egyedül, mert Ő velem van! Visszamentem a templomba, és bizony elérkezett a búcsúzás ideje. Elkezdtem aggódni, hogy kimegyek, és nem fog velem jönni. Én kint elveszek nélküle, nem tudok még megbirkózni az emberi hazugságokkal. Igazam lett, még számtalanszor elbuktam és elbukok ma is, mert nem merem teljesen rábízni az életemet. Még mindig kishitű vagyok, de Ő folyamatosan bizonyítja, hogy velem van. Tanít folyamatosan a Szent Fia tiszteletére. Az életemben elkezdett működni, mert hagytam, apróságnak tűnik, de nekem nem az. A rá következő évben hat Mária-kegyhelyen voltam, kétszer Csíksomlyón. Az az éjszaka meghatározta életemet. Folyamatosan várom, hogy újra Szentantalon lehessek nála. Folyamatosan vágyódom rá, hogy együtt legyek vele. Számtalan szép történet következhetne itt, melyet

csaikat, biztatásaikat. Elérkezett a nagy esemény napja, szépen lezajlott az első szentáldozás, zökkenőmentesen, lelkiekben is örök emlék marad. Méltón megünnepeltük a délutáni órákban a családdal, barátokkal, ismerősökkel. Gratuláltak ragyogó szemű gyermekemnek. Örvendett, látszott rajta. Mire véget ért az ünneplés, elfáradtam. Nem feledkeztem el a Szűzanya ünnepéről, többször is gondoltam rá aznap, hogy el kell mennem hozzá. Fáradtan ültem a széken és azon töprengtem, hogy fel kellene hívnom a barátnőmet. Mit is mondjak neki? Mondjam azt, hogy nem fogok menni, vagy mégis próbáljak eljutni, és rábízni fáradtságomat a Szűzanyára? Nem tudtam eldönteni. Nyúltam a telefonomért, megcsörrent. Barátnőm vidám hangja felrázott: Akkor megyünk? – kérdezte. Annyira szépen kérdezte, hogy mindjárt rávágtam, hogy persze, megyünk.

dási részt elmondhatnék ott hangosan az oltár előtt. Nem tudtam, hogy mit is válaszoljak. Én? Rámmosolygott. Igen te! Utánam fogsz jönni! Azon nyomban elviharzott mellőlem. Ültem, hitetlenkedve, hogy oda fogok én menni? Olyan közelről tudok köszönetet mondani? Még jobban elkezdtem remegni! Rám került a sor, és én hangosan megköszöntem saját szavaimmal is a jóságát. Alig bírtam felállni a meghatódottságtól, hogy ott lehettem, közvetlen közelről megköszönhettem a szeretetét, a sok imát, hogy sikerült kisfiamat első szentáldozáshoz vezetni azon a napon. Mindenkit biztatok, hogy fogadja el a Szűzanya meghívását, jöjjön el Bacsfa-Szentantalra, hogy együtt imádkozhassunk. Ő szeretne belépni az életünkbe, munkálkodni bennünk, rajtunk keresztül, hogy mások is megtapasztalhassák az Ő jóságát.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 15. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

Olvasmány Ámosz próféta könyvéből (Ám 7, 12-15)

Zolcer György mosz prófétától hallottuk a mai igeliturgia első olvasmányát. Attól a prófétától, aki egyszerű pásztorként működött és élt, miközben sokszor csak a vadfügét szedegette. Magáról így ír: „Nem vagyok én próféta, sem prófétának a fia… azonban elhívott az Úr a nyáj mellől.” Nem volt tehát egy művelt, tanult ember, de Istent éppen őt választotta ki, hogy munkatársa legyen. Hasonlóan volt Jeremiás próféta is, akit Isten még nagyon fiatal korában, gyermekként hívott meg, amikor nem volt még szinte semmi tapasztalata az életben. És még sorolhatnánk tovább a többi prófétát is, akiknél az isteni meghívás nem az ők – mondhatnánk – „szuper képességeiken” alapul, hanem egyedül Isten szavának erejében. Ezt magyarázza a mai második olvasmány, mikor Szent Pál apostol így szól: „magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.” A fölséges kegyelem az, ami Isten erejét közvetíti az embernek, amely Isten erejével övezi fel a tehetetlen embert. Ahogy a múlt vasárnap hallottuk: „Elég neked az én kegyelmem.” A mára felkínált első két olvasmány azt bizonyítja, hogy nem csak az lehet próféta (ki Isten igéjét hirdeti), nem csak azzal cselekedhet az Úr nagy dolgokat, aki nagy tudásával és jártasságával a teológiai tudományokban kitűnik mindenki közül és felülmúl mindenkit. Nem csak azt hívja az Úr, aki különlegesen jól tudja szervezni a dolgokat, aki egy igazi vezető személyiség, egyéniség… talán épp ellenkezőleg: Történt, hogy az egyik egyetem felvételijén a jelentkezőknek ki kellett tölteni egy kérdőívet, melyen többek között ez a kérdés is szerepelt: „Ön vezető típus-e?” Az egyik felvételiző lány, ha nagy nehezen is, de lelkiismerete szerint becsületesen megválaszolt: nem, nem vagyok vezető típus. Aggódott, s úgy érezte, ez a válasza sorsdöntő lehet – persze negatív értelemben, hisz sokan jelentkeztek az egyetemre, s ők

Á

biztos az „elvárt” vezető típusok. Pár hét múlva azonban meglepő választ kapott az egyetem tanulmányi vezetőjétől: „Kedves felvételiző, a jelentkezési lapokból kitűnt, hogy ebben a következő tanévben 1452 új vezetőnk lesz. Mi elfogadtuk az ön jelentkezését azért, hogy legalább egyvalaki legyen, akit vezethetnek, akit vezetni tudunk majd.” Minket is Isten kell, hogy vezessen, s ehhez kell magunkat vezetni hagyni. Isten ugyanúgy számít, mondjuk a pásztorral, a mezőgazdásszal – azaz mindenkivel, legyen bármi is a foglalkozása, éljen bármilyen körülmények között, legyen bármilyen állapotban. De nem is kell olyan messzire, egész az ószövetségi prófétákig menni. Nézzük csak meg az apostolokat! Péter és András, Jakab és János. Nem voltak ők sem írástudók, sem művelt emberek, hanem egyszerű halászok. S a mai evangéliumban hallottuk: Jézus hatalmat adott nekik, elküldte őket, hogy hirdessék az örömhírt! Ha így figyeljük a szentírási szövegeket, biztosan megértjük, hogy Isten minket is hív egy különleges, személyes küldetésre, feladatra, mint az apostolokat. Nem az szerint válogat, hogy mi a foglalkozásunk, hogy mennyire vagyunk okosak, vagy mennyire vagyunk szentek, vagy mekkora kapacitás vagyunk. Nem ezek szerint választott, de kiválasztott, s arra rendelt, hogy szentek legyünk, hogy hirdessük az örömhírt mindenkinek. A halász a hajón, a mezőgazdász a dolgozók körében, az üzletember az üzlettársaknak, a tanító az iskolában, a szomszéd a szomszédban, az apa és anya a családban… Bármennyire tökéletlenek vagy tökéletesek vagyunk, Isten küld minket embertársainkhoz – oda, hol éppen élünk. A mai szentírási részek alapján egytől-egyig elmondhatjuk Ámosz prófétával: „Nem vagyok én próféta, sem prófétának a fia”. Valóban nem. De, s mindig ott a „de”. De „…elhívott az Úr.” S ez mindentől több és fontosabb.

• ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 15.

Amacja, Bétel papja ezt mondta Ámosznak: „Látnok! Menj el innen! Menekülj, Duda földjére! Ott edd a kenyeredet és ott prófétálj! Bételben többé ne prófétálj, mert királyi szentély ez, és a királyság temploma!” Ámosz így felelt Amacjának: „Nem vagyok én próféta, sem prófétának fia: pásztor vagyok és fügét termesztek. Az Úr azonban elhívott a nyáj mellől. Azt mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek?«”

Szentlecke Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből (Ef 1, 3-14)

Testvéreim! Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden menynyei áldásával megáldott minket Krisztus által. Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy akaratának tetszése szerint Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Őbenne nyertük el Válaszos zsoltár (Zsolt 84, 9ab-10. vére árán a megváltást és bűneink bo11-12. 13-14) csánatát bőséges keVálasz: gyelme folytán, ameUrunk, mutasd lyet teljes bölcsességmeg nekünk irgalmas szívedet, és üd- ben és megértésben gazdagon árasztott vösségünket add ránk. Tudtunkra adta meg nékünk!

ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervet, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban mint Főben egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Őbenne nyertük el mi is az örökséget annak rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz. Szolgáljunk hát fölsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglalója örökségünknek, annak, hogy teljesen megváltva övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére. Evangélium Szent Márk könyvéből (Mk 6, 7-13)

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

Liturgikus naptár Július 15. ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP (Szent Bonaventúra, Szent Vlagyimir-Elemér, Roland) Miseolvasmányok: Ám 7,12-15; Zsolt 84, 9ab10. 11-12. 13-14; Ef 1,3-14; Mk 6,7-13 Válaszos zsoltár: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, és üdvösségünket add meg nékünk! Énekrend: H 226; 155-263; 422 ÉE 151; 133-217; 198 Július 16. Hétfő. Köznap (Kármelhegyi Boldogasszony, Irma) Miseolvasmányok: Iz 1,11-17; Zsolt 49,8-9, 16bc-17. 21 és 23; Mt 10,34 - 11,1 Válaszos zsoltár: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, annak mutatom meg az Isten üdvösségét. Énekrend: H 173; 122; 178 ÉE 228; 176; 247 Július 17. Kedd. Köznap (Szent Zoerárd [Szórád]András és Benedek zoborhegyi remeték, Elek, Endre) Miseolvasmányok: Iz 7,1-9; Zsolt 47,2-3a 3b-4. 5-6. 7-8; Mt 11,20-24

Válaszos zsoltár: Istenünk örök időkre megalapozta városát. Énekrend: H 221; 153; 412 ÉE 150; 134; 77 Július 18. Szerda Köznap (Szent Hedvig, Szent Arnold, Frigyes) Miseolvasmányok: Iz 10,5-7.13-16; Zsolt 93,5-6. 7-8. 9-10. 14-15; Mt 11,25-27 Válaszos zsoltár: Urunk, Istenünk nem hagyja el az ő népét. Énekrend: H Gl 523; Gl 524; Gl 527 ÉE 194; 195, 251 Július 19. Csütörtök. Köznap (Emília, Stella) Miseolvasmányok: Iz 26,7-9.12.16-19; Zsolt 101,13-14ab és 15-21; Mt 11,28-30 Válaszos zsoltár: Urunk, Istenünk letekint a menyből a földre. Énekrend: H 223; 155; 154 ÉE 147; 133; 132 Július 20. Péntek. Köznap (Szent Apollináris, Antiochiai

Szent Margit, Szent Illés, Eliána) Miseolvasmányok: Iz 38,1-6.21-22.7-8; Iz 38,10. 11. 12abcd 16; Mt 12,1-8 Válaszos zsoltár: Te, Uram, lelkemet megmentetted, hogy el ne vesszek. Énekrend: H 253; 112; 107 ÉE 145; 170; 579 Július 21. Szombat. Köznap (Brindisi Szent Lőrinc, Dániel) Miseolvasmányok: Mik 2,1-5; Zsolt 9,22-23. 2425. 28-29. 35; Mt 12,14-21 Válaszos zsoltár: Ne feledkezzél el a szegényekről, mi Urunk, Istenünk! Énekrend: H 226; 280B; 150 ÉE 151; 187; 200 Július 22. ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP (Mária Magdolna, Lenke, Magda) Miseolvasmányok: Jer 23, 1-6; Zsolt 22, 1-3a. 3b-4. 5. 6; Ef 2, 13-18; Mk 6, 30-34 Válaszos zsoltár: Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. Énekrend: H 221; 107-280B; 92 ÉE 150; 187; 116


LELKI TÁPLÁLÉK

Engedelmesség

Ezt üzeni...

HÉT

Szent Hedvig királynő Július 14.

Koller Gyula

H

edvig Nagy Lajos magyar és lengyel király, valamint Erzsébet boszniai hercegnő harmadik gyermeke volt. 1373. december és 1374. február között született. Szülei egy szerződés értelmében Lipót ausztriai herceg f iának, Vilmosnak szánták feleségül. A házasságkötés szertartása a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos között 1378. június 15-én történt. A két gyermeket egy ideig együtt nevelték Bécsben. Amikor Hedvig 6 éves lett, hazahozták Magyarországra. Nagy Lajos király halála

vallásos életvitelével az egész országnak például szolgált. Mint Litvánia Istentől vezetett apostola, gondoskodott megfelelő személyek kiműveléséről, akik értették a megkeresztelt nép nyelvét, adottságait és jellemét: Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára. Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát is. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta betegeiket. Többször próbálkozott a parasztság nyomorának enyhítésével, és tulajdonának visszaszerzéssével. Szentség hírében halt meg Krakkóban, 1399. július 17-én, alig 26 éves korában. A nép szívében kezdettől fogva elevenen élt Hedvig tisztelete és emlékezete. II. János Pál pápa 1997. június 8-án szentté avatta Krakkóban.

ről re

Szlovák Püspökkari Konferencia által 2012. július 2-án kiadott közleményt – mely szerint „a Szentatya visszahívta Mons. Róbert Bezák érseket a Nagyszombati Érsekség lelkipásztori vezetéséből” – sokak felháborodással és meg nem értéssel fogadtak. Holott az említett közlemény hangsúlyozza: „a Szentatya döntését a hit és a fiúi engedelmesség szellemében fogadjuk”. Felmerül bennünk a kérdés, mit jelent az ilyen helyzetben engedelmesnek lenni, milyen hozzáállást kell tanúsítanunk, hogy az valóban az engedelmesség jegyében történjék? Ho-

„éppenséggel az igazi engedelmességet tartotta fontosnak az emberi önkényességgel szemben. S ne feledjük: Ő volt a Fiú, akinek egyedülálló hatalma és felelőssége volt, hogy felfedje Isten hiteles akaratát, hogy Isten igéje számára ily módon megnyissa az utat a pogányok világa felé. Végül pedig a küldetését Ő a kereszthalálig tartó engedelmességével és alázatosságával valósította meg, s így hitelessé tette küldetését. Ne az én akaratom, hanem a tiéd: ezek a szavak fedik fel előttünk a Fiút…”. A pápa ezen szavai tá-

gyan tudjuk felfedezni Isten akaratát a dolgok sejtelmes szövetei mögött? Felvetéseinkre XVI. Benedek pápa 2012 nagycsütörtökén, a krizmaszentelési misén tartott beszédében találjuk meg a helyes értelmezési lehetőségeket. A Szentatya abból a tényből indult ki, hogy Isten akaratát Jézus tudta hitelesen értelmezni számunkra. Krisztus pedig az Atya akarata iránt a végletekig engedelmes volt, kompromisszumok nélkül vállalta a kereszthalált is – engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (vö. Fil 2,8). „Hogyan kell megvalósulnia ennek a Krisztushoz hasonulásnak, aki nem uralkodik, hanem szolgál; nem elvesz, hanem ad – hogyan kell hát ennek megvalósulnia abban a gyakorta drámai helyzetben, amiben ma az Egyház leledzik?” – tette fel a kérdést a pápa, majd hozzátette: Jézus

maszként szolgálnak számunkra napjainkban is. Meg kell értenünk, hogy az Isten iránti engedelmesség nem csupán a parancsok megtartásában áll, hanem XVI. Benedek pápa szerint az „az istenkapcsolatból fakadó evangéliumi erény”, amely által észrevesszük azt, ami felülről származik. „Az engedelmesség azt jelenti: arra vágyakozunk, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk. Ez az engedelmesség egészen szabaddá tesz.” Engedelmességünk miértjére és hogyanjára Szent Josemaria Escriva gondolata tud hathatós segítség lenni: „Engedelmeskedj úgy, ahogy engedelmeskedik az eszköz a művész kezében – mely nem kérdezi, miért teszik vele ezt vagy azt –, azzal a szent meggyőződéssel, hogy sohasem kívánnak tőletek olyasmit, ami nem jó, s ami ne szolgálná Isten legnagyobb dicsőségét”.

A

* * *

után fiútestvér hiányában lányai lettek a trónörökösök. Az özvegy királyné és a nemesek Hedviget a lengyel trónra rendelték. 1384. október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén, Krakkó katedrálisában királlyá koronázta a gnieznói érsek. A lengyelek örültek Hedvignek, de az ausztriai herceget, Vilmost nem akarták a trónon látni. Ezért arra kérték a királynőt, hogy érvénytelenítse 4 éves korában tett házassági ígéretét, és menjen férjhez a litván nagyherceghez, Jagelló Lászlóhoz, aki megkérte Hedvig kezét. A lengyelek örömmel fogadták a nagyhereceg kérését, főként mert ígéretet tett arra, hogy vele együtt az egész litván nép megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal. Hedvig - bár teste-lelke tiltakozott az új házasság ellen -, mégis ünnepélyesen visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. Beleegyezett a házasságkötésbe, mert Isten akaratát látta benne, amely egy nép megtérését, kereszténnyé vállását mozdítja elő. László 1386. február 12-én érkezett Krakkóba, s három nap múlva testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett. Február 18-án pedig megtartották az esküvőt. VI. Orbán pápa aki nemcsak a lengyel jelentés alapján döntött, hanem személyesen vizsgáltatta ki az ügyet - érvényesnek mondta ki Hedvig (lengyelül Jadwiga) és Jagelló László házasságát. Hedvig-Jadwiga tevékenyen részt vett az állam ügyeiben, s mindent megtett az ország nagyságának és hatalmának biztosítása érdekében. Tevékenységével, egyszerű és

Nagy Lajos magyar és lengyel királynak nem volt fiúgyermeke, ezért utódainak lányait jelölte ki. Hedvig engedett a „politikai akaratnak” és hajlandó volt Wawel katedrálisában a papság és az érsek jelenlétében nyilvánosan visszavonni a gyermekkorában tett házassági ígéretét. Hedvig a házasságban Isten akaratát látta: ezzel az új férj népével együtt közel kerül Krisztushoz. Közelebb kerülni Krisztushoz: ez volt Hedvig számára a legfontosabb. Engedelmeségével elérte azt, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litvániát Jézus keresztjéhez vezette. Isten a görbe vonalon is tud egyenesen írni. Ez történt Hedvig esetében, és megtörténhet velünk, vagy a ránk bízottakkal is. Ehhez azonban ki kell mondanunk és meg kell élnünk a Miatyánk szavait: Legyen meg a Te akaratod bennem is, általam is. Hedvig egyszerű és tiszta életet élt. Nem utánozta kora fejedelemasszonyai „ragyogását”. Vele született értelmessége és széles körű műveltsége révén - írják életrajzírói - rövid élete folyamán sok emlékezetes dolgot művelt. Kérésére adott a pápa, IX. Bonifác, 1399. január 11-én engedélyt, hogy a krakkói egyetemen teológiai fakultás nyíljék. A litvánok megtérítése mellett sokat fáradozott az elszakadt rutén-ruszinok ügyében is. Fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket a római Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaik használatát. Ezért a szláv bencésekhez fordult, és kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Törődött a templomok rendbehozatalával, liturgikus edények és öltözékek megszerzésével. Erre és a szegények, rászorulók és betegek segítségére használta vagyonát és örökségét. Tegyünk fel egy személyes kérdést: melyik erényben tudjuk és akarjuk utánozni őt?

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


PORTRÉ

A kitaszítottak papja Izsákfalva (Žakovce) alig 700 fős szepességi falucska, Késmárk szomszédságában. A tatárjárás után betelepült, nagyjából 700 évig itt élő német lakosság az orosz front közeledtével elmenekült. Az elnéptelenedett faluba 1952-ben a késmárki katonai gyakorlótér létesítése miatt lerombolt három környékbeli falu lakossága költözött. Nagyjából húsz éve vált ismertté a neve, amikor is egy agrármérnök végzettségű fiatalember, Marián Kuffa, 27 éves korában a papi szemináriumba felvételizett, s mondhatni a krisztusi korban pappá szentelték. Istentől ihletett elhatározással a kitaszított emberek számára egyszerű menedékházat létesített, amit szeretetotthonná és nevelőintézetté bővített. Ez később a „Krisztus Fejedelem Intézete“ nevet kapta. Hajléktalanok, koldusok, örömlányok, büntetésüket letöltött fegyencek, mentálisan sérült személyek, leányanyák, családi erőszak elől menekülő nők, mozgássérültek, öregek találnak itt otthonra. Az intézmény befogadja és a szeretet, az isteni gondviselés erejével, valamint a hitben elkötelezett szakemberek segítségével gyógyítja és adja vissza az életnek az alkohol- és kábítószerfüggőket. Krédója: „Szeressétek az embereket úgy,

dekében töbször is összetűzésbe került a törvénnyel. Intézménye bővtése során ugyanis olyan szomszédos telekre épített, amelyre a község tartott igényt. „Fütyülök az olyan törvényekre, amelyek nem teszik lehetővé mindenkinek, hogy egy kicsit is emberi módon élhessen“ – védekezik az atya. Mára az intézménynek nagyjából 250 lakója van. Több órát várok rá, mert mobiltelefonja nem lévén, egyszerűen nem elérhető. Személyesen felügyeli az otthon bővítési munkálatait. Irányít, épít, szervez, tanít, miséz, esket, temet és ellátja az egyházközség papjának teendőit is. Délutánonként az irodájában fogadja az embereket, hogy mindennapi problémáikat, fájdalmaikat orvosolja. Egyesek teljesen lezüllötten, iratok nélkül érkeznek, alig ismerik saját nevüket. Amikor az atya saját pénzén elintézi minden iratukat, egyszerűen továbbállnak. Emiatt sok bírálat is éri az atyát, naivnak tartják, hogy hagyja magát „kihasználni“, nem veszik észre benne mindig az apostolt. Sáros bakancsban és munkaruhában érkezik, úgy, ahogy otthagyta a terepet. Megkérem őt, mondaná el, honnan ez az elhivatottság, energia, gondoskodó szeretet. Tíz percet kérek tő-

A gondviselés eszköze

logagoltam, agrármérnökké avattak. Hivatásos hegyimentő akartam lenni. Habzsoltam az életet. Aztán egy napon baleset ért: lezuhantam a Gerlachfalvi-csúcsról. Hat hegyi mentő

Utána teljesen megváltozott az életem. Azt mondtam Jézusnak, ha így meghagytad az életemet, én visszaadom neked, tégy vele, amit csak akarsz. Még nem tudtam, hogy pap le-

Az étterem

amilyenek. Minél kevésbé érdemesek rá, annál jobban szereressétek őket. Ne tegyétek ezt érdemeik szerint, hanem rászorultságuk mértékében.“ Mára nagy épületegyüttessé gyarapodott a létesítmény, és Szlovákia több településén is van részlege. Most épül első csehországi otthonuk, szintén az atya felügyelete alatt. Marián atyát egykor „lázadó papnak“ is nevezték, mert a társadalom perifériájára szorultak ér-

le, de egy órát szán rám. A szomszédos könyvtárszobában addigra már nyolc ember várja ezt az ötvenhez közeledő, kedves arcú, melegszívű atyát. Történetem ott kezdődött – mondja -, hogy ifjú koromban sikeresnek mondható ember voltam, csodálatos nőm volt, alig vártam, hogy megnősülhessek és szülessen egy csöppnyi lányom. Izmaimat fejlesztettem, karatéztam, hegyet másztam, vadásztam,

• ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 15.

hozott le 12 órás küzdelmes munka árán. Éjjel egy órakor tértem egészen magamhoz a poprádi kórházban. Jól megúsztam: töréseim ugyan voltak, de a fejem ép maradt. Annyira még emlékszem, hogy mikor a hordágyon cipeltek a mentők, folyton azt hajtogattam, mivégre vagyunk mi itt, a földön és vajon hová tartunk? „Félrebeszél a fiú, megüthette a fejét” - állapították meg a hegyiek.

szek, és mivel fogok foglalkozni. Évek után aztán megkérdezték tőlem ugyanazok, akik mentettek: „Tudod-e már, Marián, hogy mivégre vagyunk itt?“ „Igen, tudom. Azért, hogy leérettségizzünk egyetlen tantárgyból, mégpedig a szeretetből, és csak kétféle jegy lehetséges. Letesszük vagy nem teszszük le a vizsgát. A szeretet természet feletti fán terem. A természet feletti szeretet olyan, amiből neked fikarcnyi


PORTRÉ

hasznod sincs, másoknak viszont igen.“ Mindenki megrökönyödésére jelentkeztem a papi szemináriumba. És hogy miként kerültem éppen ide? Szeminarista koromban több társammal egyetemben javítani jártunk templomtornyokat, kolostorokat. Fordulat után, a restaurálások korában. Hegymászó létemre a templomtornyokon kereszteket, villámhárítókat cseréltem, javítottam. Egyszer, mikor épp az itteni templomon dolgoztam, a magasból megláttam egy nagy, üres, rozoga épületet, onnan alig 200 méterre. A helyiek azt mondták, ez az öreg plébánia. Lemásztam, megnéztem. Kissé megdőlt építmény volt, mert magtárként használta addig a szövetkezet. Aláázott és megdőlt. Az ablakok nem csukódtak, az alagsorban méteres víz volt, közeledtemre patkányok szaladtak ki belőle. Akkor kezdődött el bennem valami. Visszatérve a szemináriumba, egy éjszakát átimádkoztam a kápolnában, és reggelre valamiféle tervem született. Bekopogtam az újonnan kinevezett szepességi megyéspüspök, František Tondra ajtaján és előadtam kérésemet. Plébániát kértem. A püspök atya először megdöbbent, hiszen még csak szeminarista voltam. Elmondtam neki, hogy az izsákfalvi plébánáról van szó, amely üresen áll, düledezik, nem is lesz lakva, mert az egyházközséget a szomszédos Ménhárd/Vrbov/ faluból látják el. Felpattant, kocsijába invitált, s mikor meglátta az épületet, csak a fejét csóválta. „Ezt akarod?“ -mondta nem minden élc nélkül. Áldását kértem, az első zsoltárra gondolván: „És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa ,mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el, és munkájában jó szerencsés lészen...“ Azért lesz szerencsés, mert áldás van rajta. Huszonkét évvel ezelőtt az első hajléktalanokkal abban a helyiségben aludtunk, ahová nem esett be az eső. Fejünk alatt zsákok, meg rajtunk is, takaróképpen. Kenyér és töpörtyű, ez volt az eledelünk. Az egyik fiút, akit a javítóintézetből vettem magamhoz, leeresztettem a kútba, hogy halászná ki onnan a békákat, meg a tarajos gőtéket. Ezt a vizet ittuk, ment is tőle a hasunk. Látogatóink jöttek, és mind ugyanígy jártak. Szóval volt itt vidámság is elég. Az volt a komoly bajunk, hogy nem volt mit ennünk. Elmentünk a poprádi konzervgyárba, valamit enni kértünk. Kaptunk is tőlük lejárt szavatosságú konzerveket. Beleszúrtuk a kést, ha sziszegett, eldobtuk, ha nem, megettük. Valaki megajándékozott bennünket egy kiselejtezett kecskével, hogy legyen tejünk. Halvány gőzünk sem volt, hogyan kell fejni, a szarvát kell-e közben fogni vagy a lábát. Később kaptunk egy tehenet is,

megint eljöttek, de akkor már egy rakomány ajtóval, ablakkal. Amikor egy önkéntes kőműves barátom meglátta a nyilászárókat, elámult: „Te, Marián, ezek rettenetes drága fából készült ablakok! Azt hiszem, ez dél-amerikai fa.“ Mielőtt haza indultak volna, rendeltek nekünk egy autóbuszt, és az utolsó helyig megtöltötték velünk. Elvittek minket Belgiumba, Franciaországba világot látni. Hajóztunk a Szajnán és megbámultuk az Eifel-tornyot. Az egyik védencem, miközben cigarettáját sodorta, megjegyezte: „Oly magas, hogy aki oda fölmegy, akár az Úristen lábát is megfoghatja.“

Az otthon két főépülete Befejezés előtt az új épület

csak két tőgybimbója volt ép, a többi gyulladt. Ennek a tehénkének nemsokára ikerborjúi születtek! Egy kivénhedt kancát is kaptunk. Csámpás volt, és akik adták, örültek, hogy nem a vágóhídra kell vinniük. Nemsokára hármasikrei születtek! Benéztek hozzánk lovászok és azt mondták, nekik még egyetlen csikót sem sikerült felnevelniük. Az állatorvos is elszörnyűlködött, mikor megtudta, hogy három borjúnk született. „Plébános úr, normális körülmények között jó, ha minden századik tehén borjadzik ikreket. Hogy csinálják?” – álmélkodott. És amikor azt is megtudta, hogy a selejt anyadisznónknak 11 kismalaca született, csak legyintett, aztán keresztett vetett. „Nem a mi érdemünk, hanem a gondviselésé, Isten áldása van rajtunk“ - mondtam felfelé mutatva. A faluban titkon csúfolni kezdtek, majd hangosan is úgy hívtak, hogy „Jézuska, kismegváltó“ stb., de nem törődtem vele. Később még a törvénnyel is összeütközésbe kerültem, mert itt két érdek keresztezte egymást: a karitász meg a vállalkozói érdek. A polgármesternő

többször beperelt, hogy a bővítések során elfoglaltam azt a területet, amely a községé volt, és ott ő golfpályát akart építeni a felső tízezernek. Kihallgatásokra jártam és bíróságra, a börtöntől csak a gondviselés mentett meg. De talán az volt az ellenségeskedés legfőbb oka, hogy neki és a falubelieknek ezek a kitaszított, fájdalommal teli emberek túlságosan bűzlöttek. És hogy honnan jön a pénz? Mondok egy példát. Mindjárt az otthon beindítása idején, nagy meglepetésünkre a belga karitász emberei jelezték, hogy meglátogatnának minket. „Uram Istenem, mégcsak mellékhelyiségünk sincsen. Zuhanyunk csak akkor van, ha esik.“ – gondoltam. Nagy sebtében összeácsolunk nekik egy „mellékhelyiséget“. Úgyse láttak még ilyet. Flamand nők és férfiak vegyesen érkeztek. Amink volt, azzal kínáltuk őket. Mikor jóllaktak és kimentek körülnézni, nekiestünk a maradéknak. Az egyik hölgy visszajött az itt felejtett kesztyűiért. Micsoda szégyen, mindent látott! Nem mondott semmit, de másnap ők főztek. Esztendőre

Egy hétig voltunk náluk. Ilyen hihetetlen módon működik az isteni gondviselés! Minden hibánkat, gyarlóságunkat, helytelen cselekdetünket jó sínre tudja terelni, ha megvan bennünk a jószándék. A múlt héten harminc amerikai katona érkezett, hogy az építkezésen segítsenek. Három gépkocsit ajándékoztak nekünk, meg két áramfejlesztő-aggregátort. Befejésképpen még ennyit: Amikor egy-egy szerkesztő megkérdezi, mire neveljük itt tulajdonképpen a fiúkat, azt mondom, hogy megtanítjuk őket a hálára és az adni tudásra. Mert hiszen mi más képes leginkább lángra lobbantani a szeretetet, mint maga a szeretet? A hajléktalan olyan ember, aki szeretethiányban szenved. Ez a diagnózisa. Képtelen szeretetet adni és elfogadni. De ha neked csak egyetlen ellenség is található a szívedben, te magad is hajléktalan vagy, és a számukat szaporítod. A hajléktalanságot okszerűen kell kezelni. A hajléktalanoknak nem házat kell adni, hanem megtanítani őket a szeretetre. A nagybetűs Szeretet maga az Isten.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


.. O

ANKÉT

K rkérdés

sekre, lelki számadásra kényszerítő? Szívhez, vagy észhez Milyen szóló? Egyszerűen megfogala jó prédikáció? mazott, vagy bonyolult logikával felépített…? Olyan, „Értelmünk befogadja, szánk mely példákkal egyszerűsíti a hirdesse és szívünk szeresse!” megértést? Hosszú, vagy rövid? Élőbeszéddel előadott, Békét, nyugalmat sugározó, vagy felolvasott? Humorral, vagy ha nyugtalanító, kérdé- esetleg iróniával fűszerezett?

Lélektől lélekig A krisztusi tökéletességre vágyó léleknek kitartó imádságos lelkülete mellett mindenekelőtt áhítatos szellemre van szüksége. Az elmének azonban megvannak a maga határai. Aki csak eszében bízik, nagyon szűkre szabja határait. Az ész belátásra, a hit bizalomra épít. Sokan vágyódnak Isten megismerésére, de minden természetfeletti, megmagyarázhatatlan jelenséget helytelenül Istennel azonosítanak. A szavaknak megannyi mécsesként arra kell irányulniuk, hogy hűlő szívünk megmelegedjék, földre lankadt szárnyunk megizmosodjék – lelkünk Istenhez emelkedjék. Hogy az Isten Igéje minden generációhoz eljuthasson, ahhoz a két-három generáció eltérő igényeit kielégítő, egybehangoló munkára és bölcs tapasztalatra van szükség. Már a korinthusi gyülekezet számára is a hamis nyelveken szólás jelentette a legnagyobb veszélyt. Az apostolok pünkösd idején mindenben egy akaratra jutván az evangélium terjedésében, a Szentlélek különleges és hasznos ajándékait nyerték el, hogy nyelvi akadályok ne hátráltathassák az Ige terjedését. Ez az idegen nyelveken beszélés képességét jelentette. Később azonban a „nyelveken szólás” félreértelmezett, eltorzult formája terjedt, aminek káros következményeire figyelmeztetett már Pál apostol is, hogy óvja a következő nemzedéket. A egyik legveszedelmesebb téveszme a keresztény közösségekben ma is, „ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok”. Ez elfogadhatatlan, „mert aki nyelveken szól, magát építi”, mivel ezt a beszédet senki, még ő maga sem érti. Egy papnak, tanítónak vagy bárkinek, aki megszólal a közösségben, elsőrendű feladata mások lelki építése. Csak ez egyeztethető

Levelet kaptunk Remény

Egyházközségünk életéből Szívet, lelket éltető és felemelő élményben volt részük mindazoknak, akik június 17-én, vasárnap összegyűltek Berencsen a Sarlós Boldogasszonynak felszentelt templomban,

kat, élményeiket, természetesen lelkipásztorok neve és helységnevek említése nélkül. Leveleiket kb. 1-1,5 írott oldal (1800-2700 karakter szóközökkel együtt) terjedelemben a remeny@remeny.sk e-mail, illetve a Remény szerkesztősége, Žiačka 4., 821 06 Bratislava postai címre várjuk. A levelekre írják rá: Ankét. A beérkező, teljes névvel és címmel ellátott véleményeket folyamatosan közöljük lapunkban. Köznyelvi beszédhez közelítő, Kérjük kedves Olvasóinkat, (Szerkesztőségünk fenntartja vagy választékos nyelvezetű? írják meg nekünk gondolatai- a rövidítés, szerkesztés jogát.)

össze a krisztusi lelkülettel és szeretettel. Egyébként a beszéd ugyan lenyűgözhet, elragadtathat, csodákra késztethet, de a lényeg híján mindez értéktelen, üres csillogás. A szavak ilyen esetben összeverődő ércdarabokhoz hasonlíthatóak, s nem bírnak valódi jelentéssel. A szép beszéd igazi tartalom nélkül inkább sérti a fület, a szívet, mintsem építené a másikat. Beszédünk, szavaink másoknak áldást, vigasztalást és szeretetet közvetítő hatalmáról így szól a Szentírás: „Nyisd meg a te szádat amellett, aki néma, és azoknak dolgában, akik adattak veszedelemre.”(Péld 31, 8) Az egyszerű, szívből jövő igazi, szeretetteljes szavaknak felbecsülhetetlen értékük van, akár az idejében adott orvosságnak. Jézus minden szavából, kijelentéséből valódi erő, áldás áradt. Szavaival „a kopasz hegyen is folyókat nyitott és a rónák közepén is forrásokat”(Ézs 41,8) Ha valaki „test szerinti” bölcselke-

hogy részt vegyenek egy hangversenyen, mely egyben templomi vegyeskarunk névadó rendezvénye is volt. Községünkben a templomi ill. egyházi karéneklés hagyománya a múlt század 40-es éveibe nyúlik vissza. Ez a felejthetetlen és el nem múló tisztelettel emlegetett esperesplébánosunk, Beňuška Antal érdeme. Az ő emlékének és az elődök tiszteletére rendezett hangverseny a jelenlegi vegyeskar 15 éves munkájának kiteljesedése volt. A lelkes utódok - fiaik, leányaik, unokáik sőt dédunokáik – Mgr. Pintér Beáta PhD. szül. Kazán karmesteri munkájának köszönhetően méltó tisztelettel és a közös éneklés tiszta szeretetével adóztak az egykori

• ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 15.

déssel szól Isten dolgairól, az ilyen ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet viszont épít. Tiszta, pontos tükröt állít elénk. Lehetnek valakinek kiváló szellemi képességei, hatalmas bibliai ismerete, jártassága a tudományokban, műveltsége, ám ha ott van a lelkében a törtetés szelleme, nem tudja az emberek lelki életét előre mozdítani. A prófétálás nem válhat öncélúvá, hiszen eszköz arra, hogy Isten megbízottja az embereket Istenhez vezesse. A nyelv az emberek megszentelésének eszköze. Magyar áhítat ott buzog igazán, ahol a pappal együtt dobban a magyar szív, ahol magyar hagyományokban gyökerezik a vallásos érzület és meggyőződés, ahol Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Margit ihletik a nemesebb és szentebb életstílust, az életszentségre ösztönözve. Dobos Erika, Véke

énekkarok és nem utolsó sorban Beňuska esperes úr emlékének. A jelenlevők áhítattal, sokan könnyes szemmel hallgatták a felcsendült énekszámokat, melyek a mindnyájunkat oltalmazó Szűzanyánkat dicsőítő szerzemények által ujjongó szeretettel árasztották el a jelenlevők szívét. Az énekszámok után tudomást szerezhettünk arról, hogy a berencsi vegyeskar a Fidelitas nevet vette fel, ezzel is jelezve, hogy az énekkar a testvéri szeretet és megbecsülés szószólója kíván lenni. Majd előadás hangzott el „Községünk élete a múlt század 40-es éveiben“ címmel, melyben az előadó, Mgr. Pintér Beáta PhD. bővebben kitért azokra az esztendőkre, amikor egykori esperesplébánosunk nem-

csak egyházközségünk kimagasló lelkipásztora volt, hanem megalapította községünk egyházi vegyeskarát is. Ennek hagyományait őrzi jelenlegi énekkarrunk. Az elődőkre emlékezve, üzenetképpen az örök házába, a jelenlevők az énekkarral együtt, befejézésként elénekelték a „Virágcsokrot hoztunk néked, drága Szűzanyánk“ éneket. Így jelképesen köszöntöttünk a Szent Szűzet is, hálat adva ezért a meghitt, örömteli vasárnap délutánért. Köszönjük az énekkar vezetőjének és minden egyes tagjának az odaadó, lelkes fáradozását. További tevékenységüket kísérje Isten áldása és a Szűzanya oltalma! Szöllősi Ildikó, Berencs


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Én gyerekem, te gyereked… A válás mindig magával hordozza a következményeit. Nem csak egy változásról, veszítésről és kudarcról van szó. Az élet olyan helyzeteket készít az elváltaknak és a rokonaiknak, amelyek eszükbe sem jutnak, amikor válnak. Legnagyobb vesztesek a gyermekek – elveszítik valamelyik szülőt, háttérbiztonságukat, a szülői fészket. De a válás a felnőttek számára is nagyon leterhelő. Ahogy Eötvös József mondja: „Nem törülhetünk ki senkit a szívünkből anélkül, hogy a helyen, hol egykor neve állott, egy sötét folt ne maradna…”. Megváltoznak a külső körülmények – a válással gyakran vele jár a munkahely, a lakóhely megváltozása, csökken a bevétel (minden félnek csak a saját bevétele marad stb.). Szétszakadnak a rokoni kapcsolatok. És ha az elvált ember új kapcsolatot hoz létre, a helyzet még bonyolultabbá válik. Ekkor új típusú családok alakulnak - úgynevezett patchwork - folt hátán folt módon összehozott – családok. Ezekben a családokban keverednek a szülők és a mostohaszülők, a mostohatestvérek és az édes testvérek, és hát persze a nagyszülők, mindkét vagy mindhárom oldalról. Minél kisebb a gyermek, annál nehezebben képes kiigazodni az ilyen kapcsolatokban. Ha már kialakultak az új családok, fontos megsegíteni a leggyöngébb láncszemet – tehát sokat foglalkozni a gyermekkel, megtalálni a korához megfelelő módszert, és megmagyarázni neki az új helyzetet. Sajnos, a felnőttek gyakran lebecsülik a gyerekeket. Azt gondolják, hogy a kicsik megszokják és alkalmazkodnak az új helyzethez. Hogy érzelmileg és lelkileg mennyire összezavarják a gyermeket, eszükbe sem jut. A Nagymama érzékenyen felfogta a helyzet kínosságát. Kár, hogy még időben, az első látogatás előtt nem beszélték meg a felnőttek a dolgot. Amikor az édesapa hétvégére a gyermeke látogatását várja, akkor főleg a gyermekével kellene foglalkoznia. Ilyenkor jobb lett volna kihagyni az élettársa szülei látogatását. Ha pedig már az új rokonok megismerték egymást, akkor tisztázni kell a szerepeket, és ez a felnőttek

Agapé

Joghurtos-ribizlis zselé

A lányom, sajnos, három éve elvált, a hatéves kislányát ő neveli. Kb. egy éve együtt él egy férfival, akinek szintén van egy hasonló korú kislánya. Hétvégenként nála van, és olyankor hozzám is eljönnek, a lányom, az élettársa és a gyerekek. Az a gondom, hogy nem tudom, hogy viselkedjek a férfi kislányával. Úgy, mint az unokámmal? Vagy mint egy idegen gyerekkel? Nem merek rászólni, amikor az unokámra rászólok, mert hát mégsem a lányom gyereke... Az egész helyzet nagyon kellemetlen nekem, mint hívő embernek, de hát a lányomról van szó... Jelige: Nagymama

dolga. Tehát nem a nagymamának kellene eldöntenie, hogy unokaként fogadja-e az új gyermeket, vagy mint vendéget. Ezt a felnőttek közös megbeszélés alapján dönthetik el. Amíg ezt nem tisztázzák, addig az édesapa felelős a gyermekéért, neki kell szólni, ha a gyermek helytelenül viselkedik. Jó lenne tudni, hogyan viszonyulnak egymáshoz a kislányok. Az unoka mégiscsak otthonosabban érezheti magát a nagymamájánál, s ezt a másik kislány nehezebben viselheti el – hiszen ő csak látogató. Erre is kell a látogatásoknál gondolni. A nagymamának vagy a nagyapának kellemetlen lehet az ilyen látogatás, de ezt tudtára kellene adni a lányuknak. Ha pedig vállalják a látogatásokat, érzékenyen kell kezelni mind a két gyermeket. A saját unokájuknak kimutatni a szeretetüket, de úgy, hogy ez ne bántsa érzelmileg a másik gyermeket. A látogatóba érkező másik kislánynál pedig figyelembe venni, hogy neki is vannak nagyszü-

lei, és nem kell feltétlenül eljátszani az újabb nagyszülők szerepét. Mindemellett pedig szem előtt tartani azt, hogy gyermekről van szó, mégpedig olyan gyermekről, akinek a szülei elváltak, és neki ott kell lennie, ahová az édesapja viszi. Talán legegyszerűbb, ha a nagymama elképzeli, hogy ilyen helyzetbe az unokája is kerülhetne. Mit szeretne, hogyan viszonyuljanak a vendéglátók az unokájához? Kedvesen, de mindamellett igényesen? Szigorúan? Mint rokonhoz? Mint kellemetlen látogatóhoz? Amit elvárna, ugyanazt a viselkedést alkalmazhatja a lánya élettársa kislányával szemben is. És persze jó lenne segítséget kérni a lányától is. Hogyan képzeli ő a további kapcsolatukat. Talán nem is vette észre, mennyire küszködik az édesanyja. Ha a fiatalok ugyanis tartós közös életet terveznek, számítani kell azzal is, hogy lesz egy közös gyermekük. Ebben a helyzetben még bonyolultabbá válik az „idegen” gyermeknek az alkalmazkodása és a szerepe, amikor az apjánál lesz. Azt sem tudjuk, milyen a kapcsolat az új élettárs és a nagymama között. A gyermekek kiérzik azt is, amikor ki nem mondott szemrehányás, konfliktus van a felnőttek között. Hiába akarnak a felnőttek harmonikus viszonyt színlelni. Ezért amíg a felnőttek nem fogják tisztázni a kapcsolatukat, addig mindig a gyermekek lesznek a legnagyobb vesztesek.

Továbbra is várjuk szerkesztőségünkbe kedves olvasóink kérdéseit!

Hozzávalók: Ribizlis zselé: 25 dkg ribizli + díszítéshez 10 dkg kristálycukor, 1,5 dl víz, 1 evők. zselatin. Joghurtos rész: 30 dkg natúr joghurt, 10 dkg porcukor,2 dl tejszín, 1 citrom reszelt héja, 1 evők. zselatin, 1,5 dl víz. Elkészítés: Előkészítünk nagyságtól függően 5-6 pudingos poharat. A ribizlit megmossuk, lecsöpögtetjük,

leszemezzük, hozzáadjuk a cukrot. Egy másik kis tálba merjük a zselatint, kevés vízzel elkeverjük, és hagyjuk megduzzadni. A többi vizet a ribizlihez adjuk, és felforraljuk. Lehúzzuk a tűzről, és a zselatinhoz keverjük. Kicsit visszatesszük a tűzre, amíg elkeveredik benne rendesen, de forralni már nem szabad. A poharak aljában elosztjuk. Hagyjuk

Magyar Katolikus Rádió Interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton hallható.

Duna TV Július 21., szombat 8.45 Duna anzix. 60/28.: A hűtlen százszorszépek - Komárom, Esztergom és Párkány 10.00 Élő egyház 10.30 Isten kezében Július 22., vasárnap 10.00 Élő egyház 12.15 Nyelvőrző. Nyelv–szöveg– játék 13.40 Határtalanul magyar. A számontartottak 14.50 Hazajáró. Kelemen-havasok 2. – Fent a gerincen

m1 Július 22., vasárnap 9.00 Engedjétek hozzám 9.10 Katolikus krónika 9.40 Tanúságtevők

m2 Július 21., szombat 14.00 Magyarország története 17.30 Öveges 33. Az elektromosság Július 22., vasárnap 12.01 Engedjétek hozzám 12.15 Katolikus krónika 12.40 Tanúságtevők

kihűlni, majd hűtőbe tesszük, míg teljesen megdermed. A joghurtot kikeverjük a cukorral, a citromhéjjal, a habbá vert tejszínnel. A zselatint vízzel elkeverjük, forrásig hevítjük, majd langyosan a joghurtos krémbe keverjük. A poharakban lévő ribizlis zselére merjük. Addig hűtjük, míg teljesen megdermed. Ribizlifürtökkel díszítjük.

Jó tanácsok Nokedli másképp A galuskatésztát feldobhatjuk 4-5 evőkanál piros színű zöldség- vagy gyümölcspüré hozzáadásával, például céklával, meggyel, áfonyával. Kitűnő köret sültekhez, vadhúsokhoz vagy akár vadashoz.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Égi csikón léptet a nyár, tarka idő ünnepe jár, táncra való, fürdeni jó, nagy hegy alatt hűsöl a tó. (Weöres Sándor)

Jézus nálad is zörget

Horváth Imre

Egy festőművész befejezte azt a festményt, amelyen dolgozott. János Jelenéseinek könyvéből azt a jelenetet ábrázolta, amikor Krisztus így szól: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek” (3,20).

Mit kívánjak nyárra? Homokvárhoz: kupacot, Horgászoknak: kukacot, Hegymászóknak: nagy hegyet, hűs fagyihoz: friss tejet, folyópartra: fát, nagyot, vakációt – száz napot!

Urban Hanna Luca, 2. osztály, Nagyölved

Péder Annamária 4.osztály Egyházgellei Alapiskola Holló Réka, 2. osztály, Nagyölved

Balog Milan és Csóka Szabolcs,

A festő kisfia megszólalt: - Egy dolgot nem jól festettél. Kívül az ajtón nincs kilincs. Hiszen így az Úr Jézus nem is tud bemenni! - Csak akkor mehet be – magyarázta az apja –, ha belülről kinyitják az ajtót, és ha Őt behívják. Ezért hagytam el a külső kilincset. Hiszen olvashatjuk: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek.”

Weöres Sándor

3. és 2. osztály, Nagyölved

Kánikula

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Szikrázó az égbolt aranyfüst a lég, eltörpül láng-űrben a tarka vidék. Olvadtan a tarló hullámzik, remeg, domb fölött utaznak izzó gyöngyszemek. Ragyogó kékségen óriás magányban egy pacsirta száll.

Meghatározások: Vízszintes: 1.A rejtvény első része. 10. Korszak. 11. A mélybe. 12. A –re párja. 13. A rejtvény második része. 16. Csokoládé-fajta. 17. Kettős betű. 18. Lapos fenekű edény. 20. Lásd ott, röviden. 21. A rejtvény befejező része. Függőleges: 1. Nedv. 2. A szerelmi költészet ihletője (ERATO). 3. Dudva. 4. Ipszilon. 5. ….kad, kettéválik. 6. Világháló (NET). 7. Méter. 8. B betűvel az elején ritka férfinév. 9. Gallium. 14. Iskolai, röviden. 15. Becézett női név. 16. Létezik. 19. A lantán vegyjele. 21. Névelő. 22. A rádiusz jele.

A rejtvény jelentése: Ha betegek vagyunk, ha váratlan esemény ér, akkor mondjuk ezt a gondolatot. A megfejtést nyílt levelezőlapon július 20ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava

A nyertes: Pintér Katinka, Berencs. Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük! 1

2

3

10

A 26. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Vakáció.

• ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 15.

16 20

5

6

7

11 13

Megfejtés

4

21

8

9

12

14

15

17

18

19


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Az újmisés Pintér Miroszlav bemutatkozott lapunknak: A Nagykürtösi járás egyik községéből, Csábról származom. Keresztény-katolikus családban nőttem fel, ahol a hitbéli nevelésnek köszönhetően megismerhettem hitünk alapjait. Családtagjaimnak hála, megtanulhattam, hogy a kereszténység nem csupán egy vallás, de Istennel való baráti kapcsolat is egyben. Az alapiskolát szülőfalumban, Csábon végeztem, melynek évei mélyen az emlékezetembe vésődtek annak köszönhetően is, hogy harmadik osztálytól, az elsőáldozásom óta „hivatalos” ministránsként végezhettem szolgálatot az Úr oltáránál. Az alapiskola elvégzése után az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Ezek az évek voltak azok, amikor már komolyabban kezdtem foglalkozni a papi hivatás gondolatával. Ahhoz, hogy most Krisztus papja lehetek, nagymértékben hozzásegített a gimnázium második évfolyamában felvett bérmálás szentsége. Mind a mai napig visszaemlékszem Tóth Domonkos püspökatya prédikációjában elhangzott szavaira: „Ne féljetek igent mondani az Úrnak!” Hála a felnőtt kereszténység szentségének egyre tisztábban kezdtem látni, milyen szolgálatra hív engem az Úr és a Szentlélekisten ajándékait a továbbiakban szó szerint saját életemen kezdtem tapasztalni. Középiskolás éveim alatt volt lehetőségem több ministránstáborban részt vennem, melyek szintén intenzíven hozzásegítettek hivatásom kibontakozásához. Az itt kialakult barátságok, a kispapokkal való közvetlen kapcsolat még nagyobb vágy-

gyal, eltökéltséggel töltött el a papi hivatás iránt. A gimnázium befejeztével 2006 szeptemberében kezdtem meg tanulmányaimat Pozsonyban a Comenius Egyetem teológia karán. Kikerültem a megszokott környezetemből, de egyben támaszra is leltem a kispapok remek közösségében. Annak ellenére, hogy csak két évet töltöttem itt el, felejthetetlen emlékek fűznek eme helyhez. A 2008 februárjában megtörtént egyházmegyék újrarendezése következtében teológiai tanulmányaimat az erdőbádonyi (Badín) szemináriumban folytattam, mely jelenleg is a Besztercebányai egyházmegye részét képezi. Ez a szeminárium volt négy évig a második otthonom. Az itt eltöltött évek alatt módomban állt hatékonyabban megismerni önmagamat, ezzel is készülve a diakónusi, majd presbiteri szolgálatra. 2011. június 11-én az Úr kegyelméből szerpappá, és rá nem egész egy évre, 2012. június 9-én áldozópappá szenteltek. Ezek az események voltak életem egyik legszebb pillanatai, his z e n Krisz-

Az első szentmise Léván Felemelő lelki élményben volt részünk a lévai Szent Mihály Arkangyal-plébániatemplom magyar nyelvű szentmiséjén 2012. július 1-jén, amikor Pintér Miroszlav új lévai káplán első miséjét mutatta be első szolgálati helyén. A nagy számban összegyűlt hívek előtt Ján Bednár lévai esperesplébános köszöntötte új lelkiatyánkat, amit a jelenlévők nagy tapssal erősítettek meg. Ugyancsak tapssal reagáltak a hívek az esperes atya azon szavaira, melyben Pintér atya jelenlévő szüleit és nagymamáját köszöntötte egy nagy virágcsokorral. A szentmise homíliájában az új káplán a pár nap múlva, 2012. július 5-én kezdetét vevő Szent Cirill és Metód emlékév alkalmából kiadott püspöki körlevéllel ismertette meg a híveket. Az újmisés áldás előtt a lévai magyar hívek nevében Ürge László okleveles mérnök tartalmas ünnepi köszöntőjével és az alábbi szép alkalmi versével köszöntötte új lelkiatyánknak: Az Úr Önt hozzánk ma ide elküldte, áldott legyen ezért az Ő szent neve! Szolgálatát Neki majd nálunk tölti, áldva Őt, és javítva azt, mi itt földi.

tushoz, mint Főhöz, még szorosabban kapcsolódhattam. Újmisés jelmondatomul a Zsoltárok könyvének egyik gondolatát választottam: „Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.” (Zsolt 145, 18). Ez a szentírási részlet rámutat az ember megszakíthatatlan kapcsolatára Istennel, aki nem csak megteremtett bennünket, de gondot is visel reánk. Akkor is mellettünk áll, amikor nem érezzük az Ő jelenlétét. Velünk van örömteli pillanatainkban és megpróbáltatásainkban egyaránt. A tiszta szív kedves Isten előtt, és ha bizalommal fordulunk Hozzá, valamilyen formában biztos, hogy meghallgatja kéréseinket. Szokták mondani: „Ember tervez, Isten végez”. Konkrét tervekkel most nem tudok előállni, de egy dolgot fontosnak tartok: hogy keressem az Úr akaratát és igyekezzem is azt megvalósítani életemben. Ami saját magam és mások lelki üdvét előmozdítja, arra szeretném fektetni a hangsúlyt. Ezek közös nevezője pedig nem más, mint az Isten és az ember szolgálata.

Keresse velünk is a helyes és jó utat, mely az örök létezés felé előre mutat, segítsen a bűneinkből közösen kilábalni, hogy „Éljen Krisztus”-t tudjunk kiáltani! Legyen ehhez sok ereje, bátor kitartása, szilárd és erős hitének igaz megvallása; örömet hintsen, hol ma a sok gond dúl, Isten hozta - tisztelt káplán úr! A lévai magyar hívek közös virágcsokorral és ajándékkal kedveskedtek Pintér atyának. Lelkiatyánk örömtől sugárzó arccal mondott köszönetet a nagyon kedves fogadtatásért. Pintér atya megköszönte új hívei eddigi imáit, melyek őt Lévára vezették, s buzdította őket, hogy továbbra is kitartóan imádkozzanak új papi hivatásokért, magyar ajkú kispapokért. Továbbá köszönte a lévai hívek eddigi lelki és mindennemű támogatását, s arra kért minket, hogy elsősorban imával támogassuk Őt és egymást, közösen járva az Úr ösvényén. Az újmisés áldást követően a szentmise a pápai és a magyar himnusszal ért véget, majd a Boldogasszony anyánk kezdetű szép egyházi ének kíséretében vonult ki lelkiatyánk ministránsaival a meghatott hívektől övezve a templom főbejáratán. A templom előtt aztán kötetlen és vidám személyes beszélgetésekben ismerkedtünk lelkiatyánkkal, aki kihasználta az alkalmat, hogy derűs szófordulatokkal több fiatalt is megszólítson az egyházközösség munkájában való részvételre. Müller Péter • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

széles, egyenes út; 14. Francia kémikus; 15. Kiejtett mássalhangzó; 16. Római ötvennégy; 18. ... Lancaster, amerikai filmszínész; 19. Brazília tágállama; 20. A rejtvény második része; 23. Pálcát; 25. ...-varrás; 26. A Rajna mellékfolyója; 27. Határozói rag; 28. A tegnap holnapja! 30. Alvásszerű állapotba kerül; 31. Görögkeleti; 33. Erre a helyre; 35. Európa-kupa, röv.; 36. Rostálná; 38. Ásvány; 40. Ünnepel valakit; 42. Életét végigéli; 43. Politikai merénylet; 45. A teke közepe; 47. Pozitronemissziós tomográfia, röv.; 48 Birtokos névmás; 49. Bolgár sportklub; 51. Lantán; 52. Véd; 54. Férfinév; 55. Csiga – szlovákul; 58. Psziché; 60. Szaharin; 62. Világűr; 63. Kenőcs; 64. Dolog – latinul; 66. Patkódarab! 67. Halk, pattogó hangokat ad folyamatosan; 69. Nyár – szlovákul; Függőleges: 1. Angolna – németül; 2. Egykori orosz kalapácsvető, olimpiai bajnok; 3. ... Presley, amerikai énekes, gitáros; 4 Egyiptomi napisten; 5. Stroncium; 6. Fosztogat; 7. Utazási iroda, id. kif.; 8. Itáliai festő; 9. Ruhadarabot magára vesz; 10. Néma vétó; 11. Az 1960-as évek zenéje; 12. Hiba – latinul; 17. Ott lenn – népiesen; 19. Főkapu; 21. Új-Zéland és Ausztria autójele; 22. A rejtvény negyedik része; 23. Zaklat angolul (BAIT); 24. A rejtvény har-

Rejtvényünk fő soraiban (V/1, V/20, F/24, F/22, F/26) Boldog Marta Wiecka (1874–1904) lengyel szerzetes egyik szép gondolatát rejtettük el. Boldog Marta Wiecka versekben írt misztikus naplója a lelkiségi irodalom fontos alkotása. A szerzetesnővért 2008 májusában avatta boldoggá XVI. Benedek pápa. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán július 20-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény első része (zárt betűk: E, É, N, L, M); 13. Fasorral szegélyezett

madik része (zárt betűk: A, J, B, E, E); 26. A rejtvény befejező része; 29. Tény; 31. Dózer közepe; 32. Az ember fara; 34. Budapesti egyetem; 36. Páratlanul sütet! 37. Francia fizikus; 39. Könnyű vágta; 41. Íme; 44. Testrész; 46. Árul, kiró; 49. Analizál; 50. Község Pest megyében (RÁD); 53. Bűne; 55. Rima..., Rimavská Seč; 56. Irídium; 57. Ráma; 59. Város Spanyolországban; 60. Ebben az irányban; 61. Balkezes; 63. Kiloelektronvolt, röv.; 65. Gyü-

mölcs; 67. Például, röv.; 68. Gina, Tina; 69 Levéltávirat, röviden.

Megfejtés A 26. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „Aki tehát tudna jót tenni, és nem tesz, az vétkezik.” A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Hodúr Béláné, Hidaskürt. Gratulálunk!

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ

Hívek százainak jelenlétében avatták fel a székelyföldi Csíkszépvíz közelében emelt Szent László-emlékhelyet június 27-én, László napon. Több száz zarándok jelenlétében szentelte fel Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a Kicsi-Pogányhavas tetejére épített haranglábat, új harangjával együtt, valamint az egykori kápolna régészetileg feltárt és újjáépített kőalapzatát. A Szent László királynak, Csíkszépvíz védőszentjének emléket állító kegyhelyet a Szépvízért Egyesület a helyi önkormányzat támogatásával saját anyagi forrásokból, önkéntesek bevonásával, kalákában építette fel az egykori kápolna szomszédságában. A harangláb azon a helyen áll, ahol a legenda szerint Szent László király lovának patája nyomot hagyott a kősziklán. Magyar Kurír

A részvevők a szakrális szempontból fontos helyszíneket keresik fel az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódóan. Két busszal csaknem százan érkeznek Magyarországra, a program a szó szoros értelmében vett zarándoklat lesz – mondta el Nagy Sándor az egyik szervező a székesfehérvári sajtótájékoztatón. „Szeretnénk, ha a legtávolabbi magyar népcsoport, a csángó is visszatalálna a gyökerekhez és folyamatos, élő kapcsolatot építene ki az anyaországgal és Székesfehérvárral. Mivel a csángók nagyon tisztelik Szent Istvánt, a zarándoklat végállomása az ország történelmi fővárosa, Székesfehérvár lesz” – fogalmazott. A zarándoklat a csángóföldi Klézséről indul, érinti Pusztinát, Gyimesbükköt, Gyimesközéplokot, Csíkszeredát, Székelyudvarhelyt, Segesvárt, Aradot, majd augusztus 18-án éri el Szegedet, ahol Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök fogadja a menetet. A zarándokok másnap Ópusztaszeren megtekintik a

• ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 15.

Feszty-körképet, majd Lakitelken találkoznak Lezsák Sándorral, a Nemzeti Fórum elnökével, az Országgyűlés alelnökével. A zarándokok augusztus 20-án Székesfehérváron részt vesznek a hagyományos ünnepi szentmisén és ünnepi körmeneten, majd a Nemzeti Emlékhelyen megtekintik Szent István szarkofágját. A következő napon a Parlamentben fogadja őket Kövér László házelnök. Az Országház és a Szent Korona megtekintése utána a zarándokok a Szent István-bazilikában tisztelegnek a Szent Jobb előtt. A csángó zarándoklatot Csíksomlyó mintájára szeretnék hagyománnyá tenni, évente megismételni. Magyar Kurír


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

„A szentmise mélységes titkában, Ha szíved imába megremeg, S a szent ostya hófehér leplében a Mesterrel találkozik szemed. Ugye elfelejtesz mindent, ami fáj? Mert gazdaggá tesz Krisztus a Király!” Hálás szívvel köszöntjük névnapja alkalmából NEVIĎÁNSKY HENRICH atyát. Kérjük az Úr áldását és kegyelmét lelkipásztori munkájához.

NYÁRI AKCIÓ

A jó Isten éltessen sokáig téged! Kívánunk néked megannyi szépet, Boldogságot annyit mint csillag az égen. Szeretetben éljél és békességben!

Szabó Ferenc S.J.

Mély szeretettel fejezzük ki hálánkat és köszönetünket BAKA EDITNEK az ipolybéli templom sekrestyésnőjének, aki július 13-án ünnepli születésnapját. Hűséges, áldozatos szolgálatáért jutalmazza a jó Isten örömteli hosszú élettel, testi-lelki erővel. A Szűzanya óvja és védelmezze! Az ipolybéli rózsafüzér-társulat és a hívők

A kőgyarmati hívek Szeretettel és hálával köszönjük szeretett lelkiatyánknak, SCHÖNVIZNER KÁROLY esperes úrnak 13 évi áldozatos munkáját. Új plébániáján a jó Isten kegyelme Szűz Mária oltalma kísérje papi hivatása teljesítésében. Tisztelettel a tornóci hívei

MEGEMLÉKEZÉS

Könyvrendelés:

„...adj Uram erőt még, tedd az elviselhetetlent elviselhetővé, adj ott fent a mennyben igaz otthont Neki, hogy a szívünk megnyugvással legyen teli.”

Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk július 20-án, halálának első évfordulóján a szeretett férjre, édesapára és nagyapára,

60. születésnapján szeretettel köszöntjük

KOVÁCS ZOLTÁNRA (Buzita). BOGÁR ANNA Emléked örökké itt van vegútori sekrestyést. Szűzanyánk oltalmát kérjük, lünk, amíg élünk, Te is élsz vehogy még sokáig, további élete minden napján bol- lünk. dogságot leljen áldozatkész munkájában. Szívből kívánunk hozzá jó egészséget! Szeretteid Az odaadó munkáját elismerő gútori hívek

Pozsonytól Kassáig Írók, költők, művészek a Felvidéken A szerző célja, hogy a Felvidéken élő magyarok tudatosítsák, milyen gazdag a magyar kulturális örökség, amelyet nekik őrizniük kell, és továbbadni az újabb nemzedéknek. Ára: 2,50 Eur helyett 1,20 Eur

SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0903 228 376 e-mail: umar@panelnet.sk, www.umar.sk Füstölők és csengők. www.gabrielbolt.eu

Már egy éve, hogy 2012. július 17-én örökre itt hagyott bennünket a drága fiunk,

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük 75.születésnapja alkalmából Nagypakán

MUDr. h. Doc. GLOMBA JÓZSEF PhD. ANDRÁSSY EMÍLIÁT, Szívünk hő szeretetével, templomunk előimádkozóját és előénekesét. mély fájdalommal imádkozunk Kérjük a jó Istent adjon neki erőt, egészséget, érte. hogy még sokáig végezhesse ezt a nemes feladatot. Akik ismerték gondoljanak A Szűzanya oltalmazza minden napját. rá szeretettel imájukban.

DOMINE TEMETKEZÉSI VÁLLALAT ELÉRHETŐSÉG: Nám. Á.Vámbéryho 53/10B 929 01 Dunaszerdahely E-mail: info@domine.sk Honlap: www.domine.sk

24 órás szolgálat: 0917/464 354 A pakai rózsafüzér-társulat és a Mária Légió tagjai

Hálás köszönettel szerető szülei, testvére, fiai és az egész rokonság

Nyári szórakozás Kata Mária A 21. század titkos lovagjai Izgalmas ifjúsági regény a nyári szünidőre. Története egy nagy titkot tár fel. Ára: 5,64 Eur - 160 oldal

Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: 0905 255 154 E-mail: kamenargabi@gmail.com

BŰNÜGYI KÖNYVEK

Kata Mária A romos ház titka A 21. század titkos lovagjai című ifjúsági regény folytatása. A könyv nemcsak gyerekeknek szól, hanem azon felnőtteknek is, akik hajlandók befogadni a jót és a szeretetet. Ára: 7,00 Eur - 264 oldal

TERÉZ ANYA GONDOLATAI A legjobb megoldás? Az optimizmus A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség. A legnagyobb erő a világon? A hit. A legnagyobb dolog a világon? A Szeretet.

G. K. Chesterton: Brown atya hitetlensége Ára: 10,62 Eur G. K. Chesterton: Brown atya titka Ára: 7,63 Eur Az angol író a krimi műfajának klasszikus figuráját teremtette meg Brown atya alakjában. A csetlő-botló, együgyűnek látszó pap többször szörnyű bűntények helyszínén bukkan fel, s a megoldásra csakhamar fény derül. A nem sokat ígérő külső mély bölcsességet takar. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Akciós ajánlatunk!

Hidd, amit

Házasulandók imafüzete Ára: 1,- Eur helyett 0,75 Eur + postaköltség

énekelsz

A gyermek, akit Jézusnak hívtak – A titok dvd Jézus gyermekkoráról Ára: 16,43 Eur helyett 8,90 Eur + postaköltség Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

Kiss Róbert „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Uram Jézus! Légy velünk, Mi egyetlen örömünk! Nálad nélkül keserűség Itt a földön életünk.” (Glória, 150., 1. versszak) Itt van az aratás ideje. Hála Istennek, nemcsak töviseket és bojtorjánt terem nekünk a föld. Lassan begyűjtjük a sok fáradtsággal járó emberi munka és az isteni áldás gyümölcseit. A mindennapokban láthatjuk, nincs olyan emberi igyekezet, melyet Isten kisebbnagyobb örömmel meg ne ajándékozna. Újra és újra megtapasztaljuk azt is, hogy meg kell küzdenünk a mindennapi kenyérért. E fáradozás azonban olyan küzdelem legyen, hogy nyugodt lelkiismerettel imádkozhassuk: „… mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Isten ott van, ahol az emberek hűségesen, lelkiismeretesen küzdenek, de onnét hiányzik, ahol a kíméletlen versengés, a mindent eltipró durvaság uralkodik. És ott sincs, ahol az élhetetlenség és az irigység irányítja a szíveket. A jó Isten és a jó kenyér nagyon közel vannak egymáshoz. Amennyire szükségünk van a jó kenyérre, éppúgy szükségünk van a jó Istenre. Nála nélkül keserűség itt a földön életünk. Minden emberi cselekedetünk csak üres játék, haszontalan cifraság lesz, ha hiányzik belőle az Isten. Az Úr Jézus jelenléte a mi igazi, egyetlen örömünk. Minden más önmagában hiábavalóság. Ezért neked is tanácsolom: vidd bele az Istent az életedbe, a mindennapi történésekbe. Köszönd meg neki jóságát, s légy hálás aktív jelenlétéért! És ne felejtsd, hogy Ő a hálát nem a szavakban, hanem a tettekben keresi.

Lelkigyakorlat Érsekújvárott

Kedves Testvéreink! Szent Ferenc atyánk szeretetével várunk Benneteket a porciunkulai nagybúcsúba, Érsekújvárba, a barátok templomában. Szeretettel várjuk az idősebbeket és fiatalokat, a kicsinyeket és nagyokat határokon túlról és innenről egyaránt. A porciunkulai nagybúcsú ezévi jelmondata: „Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” 1 Kor 13, 3 az újvári ferences barátok

A porciunkulai búcsú rendje Augusztus 1. szerda 12 órakor harangok jelzik a búcsú kezdetét 14 órától gyóntatás mindkét templomban 17 órakor keresztút a Kálvárián magyar nyelven szentmise a templomban szlovák nyelven. 19 órakor keresztút a Kálvárián szlovák nyelven szentmise a templomban magyar nyelven a családokért, utána szentségimádás a templomban magyar nyelven. 22.30-tól szentségimádás szlovák nyelven. 24 órakor ifjúsági szentmise a templomban szlovák nyelven. Augusztus 2. csütörtök 5.00 órakor szentmise halottainkért latin és magyar nyelven 6.45 órakor szentmise szlovák nyelven 8.00 órakor szentmise a hivatásokért magyar nyelven, 17.00 órakor szentmise magyar nyelven

Remény online • Remény hetilap online archivum • webshop – vallásos könyvek széles választéka

www.katolikus.sk Küldje be Ön is plébániája, közössége hírét: hir@katolikus.sk • ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP • 2012. JÚLIUS 15.

P. Anthony indiai missziós atya gyógyító lelkigyakorlatot tart július 15-21. között Érsekújvárott, a Nyitrai úti Szakközépiskola épületében. Az esti nyolc órai szentmisék, illetve a szombat 10.30-kor kezdődő záró szentmise nyilvános, ezekre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Porciunkula-búcsú Bacsfa–Szentantalon (Báč) 2012. augusztus 2., csütörtök Program: 17.00 Gyónási lehetőség 18.00 Rózsafüzér 19.00 Ünnepi szentmise Főcelebráns: p. Zarándy Gergely Kleofás, esztergomi ferences szerzetes 20.30 Szentségimádás 22.00 Szentségi áldás Szeretettel várják a Mária-tisztelőket!

Zarándoklat Lengyelországba Új helyekkel • 2012. augusztus 20–22. Ára: 110 Eur Lelki vezető: Bozay Krisztián További részletek: magyarzarandoklat@gmail.com Tel.: 0905 840 473, Jelentkezési határidő: 2012. július 10.

Friss tartalommal, folyamatosan bővülő webshoppal, a Remény hetilap online, lapozható archivumával, hírekkel és érdekességekkel várjuk megújult oldalunkon!

www.remeny.sk ELÉRHETŐSÉGEINK Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509

Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506 Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.