Remeny 2012 41 okt 1

Page 1

„Az ágyam oltár, amely áldozatot követel. Kész vagyok feláldozni magam.” (Boldog XXIII. János pápa súlyos betegségben mondott szavai)

REMÉNY XXIII. évfolyam 41. szám

A hit öröme

2012. október 7. – Évközi 27. vasárnap

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 7 8 11

A hit kapuja Paradicsomi állapot „Istennel, vagy Isten nélkül”

HOGY AZ ÚR SZAVA TERJEDJEN ÉS MEGDICSŐÜLJÖN (2Tessz 3,1), tegye a hit éve egyre erősebbé kapcsolatunkat az Úr Krisztussal, mert egyedül csak benne tekinthetünk biztonsággal a jövőbe. Ő a hiteles és el nem múló szeretet biztosítéka. Szent Péter szavai vetnek fényt a hitre: „Ezért örüljetek, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Akit, noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.” (1Pét 1,6-9). A keresztények élete ismeri az örömet, de ismeri a szenvedést is. Milyen sok szent tapasztalta meg a magányt; napjainkban is milyen sok hívő tapasztalta meg Isten hallgatását, pedig vigasztalásra várt! Az élet megpróbáltatásai, miközben segítenek megérteni a Kereszt misztériumát és részesülni Krisztus szenvedésében (vö. Kol 1,24), annak az örömnek és reménynek előjátékai, melyre a hit vezet: „mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12,10). Szilárd meggyőződéssel hisszük, hogy az Úr Jézus legyőzte a rosszat és a halált. Ezzel a bizonyossággal hagyatkozzunk Őrá: Ő jelen van közöttünk, legyőzi a Sátán hatalmát (vö. Lk 11,20); és az Egyház, az Ő irgalmasságának látható közössége, megmarad Benne mint az Atyával való végső kiengesztelődés jele. A kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk, akit „boldognak” mondunk, „mert hitt” (Lk 1,45). Részlet XVI. Benedek pápa „Porta fidei” motu propriojából


HÍRVILÁG

Küzdeni kell Szinte hetente érkeznek hírek arról, hogy sok afrikai országban és más földrészeken is a keresztények erőszakos támadásoknak vannak kitéve. Tudatosítjuk, hogy olyan világban élünk, amelyben a keresztény kisebbségek világszerte fenyegetettségben élnek, de ki kell mondanunk azt is, hogy mi mindnyájan olyan korban élünk, amelyben mint krisztushívők mindinkább negatív bánásmódban részesülünk, amelyben nagyon sokan ellenségesen viszonyulnak az Egyházhoz és szinte mindenhez, ami keresztény. Körülöttünk is vannak olyan emberek, akik támadják a pápát, amikor védelmezi a férfi és a nő Istentől rendelt életközösségét és a házasság szentségi mivoltát. Mások meg ómódinak és életellenesnek mondják az Egyházat, amikor értéknek és kincsnek tartja az állapotbeli tisztaságot. Napjainkban erőteljesebben hallatják szavukat az úgynevezett „felekezet nélküli ateisták”, akik a nemhívők diszkrimináci-

óját látják abban, hogy az állam anyagilag támogatja az egyházakat. Hogyan tovább? Érdemes-e szemben úszni az árral? Meg tudunk-e maradni ebben a hitellenes és Isten nélküli közegben? Igen, mi biztosak vagyunk abban, hogy az Egyházban velünk élő Krisztussal meg tudunk maradni, és ebben a mi kereszténységnek nem kedvező világunkban is tovább tudjuk vinni a hit fényét. Annál is inkább, mert amint mi, hívők tudatában vagyunk annak, hogy veszélyeztetve vagyunk a hitetlenségtől, éppúgy a hitetleneknek is állandó veszélyt jelent a mi hitünk. Bárcsak mindnyájunkban megvolna az apostoli lelkület, amely bennünket evangéliumi, hit szerinti életre ösztönöz. A mi életképes kereszténységünk és hitünk állandóan kikezdést és kísértést fog jelenteni az ő látszólagos, mindörökre befejezettnek vélt anyagi és ideig tartó vilá-

gukat illetően, és tanúságtételünk hatására mindig gyakrabban felhangzik bennük az örökös kérdés: „Hátha mégis igaz, amit a hívők hisznek és élnek?” Nekünk, papoknak és szülőknek az legyen a dolgunk, hogy imáinkban Isten elé vigyük fiatal nemzedékünket, hogy igaz életünkkel megerősítsük és építsük ifjaink és lányaink hitvilágát, és akkor soha nem kell majd rettegnünk attól, hogy népünk hitetlenné válik. Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, akkor majd igaz őseink és a hagyományos vallásossághoz hűséges idősek büszkén és megelégedéssel fogják odaátról kísérni a maiak erőfeszítéseit.

SVÁJC

VATIKÁN

Polgárként viselt felelősséggel

Újabb női egyháztanító

Az Európai Püspöki Konferenciák elnökei szeptember 27-e és 30-a között plenáris ülést tartottak Svájcban, Sankt Gallenben, az ülés végeztével záróüzenetet tettek közzé. Tudatában vagyunk annak - olvasható az üzenetben -, hogy Jézus Krisztus tanítása Isten nagy „igenje” az ember életére, a szabadságra és szeretetre. Az Evangélium fedi fel a Szeretet-Isten igazságát és mutatja meg az ember valódi arcát, megszabadítja az erkölcsi rossztól és beteljesíti emberségét. Látván a gazdasági liberalizmus és etikai szabadosság súlyos következményeit, arra kívánunk mindenkit emlékeztetni, hogy a kereszténység aktuálisabb, mint valaha és felkínálja mindenki számára örök aktualitását, amennyiben a személy és a közösség humanizmusát hirdeti.

Krisztusra tekintve az Egyház azt hirdeti, hogy az az ember, aki meg van váltva bűneitől, nyitott a többi emberre és a teremtő Istenre, és szilárdan benne gyökerezik, olyan értékek biztosítéka, amelyek az egyének és a népek tetteit vezérlik. A laikus kultúrák ne tekintsenek gyanakvással a keresztény üzenetre, amely mindig a hit

és az értelem szárnyát is használja. E két szárny az emberhez és az európai kultúrához tartozik és civilizációnk alapját jelenti. Az Egyház, amikor a hit igazságáról tesz tanúbizonyságot, a maga kincseivel - a bölcsességgel és a kultúrával - vesz részt a kulturális és társadalmi vitában, s felkínálja a józan értelem gyümölcseit. Úgy véljük, nem véletlen, hogy megfogalmazódik a szándék a társadalom természetes alapjainak, a családnak és a különböző történelmi és vallási hagyományok együttélésének az átalakítására. Feltesszük magunknak a kérdést, mi célja lehet a zavarkeltő és módszeres lejárató magatartásnak, amely olykor eljut a diszkriminációig és a gyűlöletkeltésig a keresztény hittel és tanítással, végső soron magukkal a keresztényekkel szemben. Egyesek számára a keresztények hangja kellemetlen, és ezért intoleranciával, maradisággal, vádolják – valójában azonban rájuk jelent veszélyt, mivel nem hajlik meg érdekeik előtt és nem enged semmilyen zsarolásnak. A személy és a társadalom destabilizálása nem szolgálja az emberek javát, csak részérdekeket. A keresztények átérzik polgárként viselt felelősségüket és rendelkeznek az igazság kincsestárával, ami kétezer év történelmében a szolgálat, a jótettek, a kultúra gyümölcseiben mutatkozott meg. Küldetésünk arra kötelez minket, hogy bölcs pásztorai legyünk azoknak a közösségeknek, amelyek úgy vannak jelen a történelemben, mint a kovász a tésztában és mint lámpások, amelyek Krisztus fényével világítanak mindenki javára. Magyar Kurír/Remény

Október 7-én Benedek pápa egyháztanítóvá nyilvánítja a német misztikus apátnőt, Bingeni Szent Hildegárdot. Hildegard von Bingen (1098–1197) negyvenéves korában kezdett írni, illetve kezdte tollba mondani azokat a látomásokat, amelyek által Isten eltöltötte bölcsességgel. Így születtek meg különleges miniatúrákkal díszített, híres művei: a Liber Scivias (Tudd az utat) és a Visionum ac Revelationum libri tres (Látomások és kinyilatkoztatások három könyve) és az Erények körtánca című daljátéka. Törékeny, beteges alkat volt, mégis fáradhatatlanul dolgozott. Sokat utazott, hirdette az örömhírt, csodákat tett, pápák és császárok kérték ki tanácsát, Rupertsbergben kolostort alapított. Élete vége felé arra kényszerült, hogy a világi hatalommal szemben megvédje az isteni akarat iránti való engedelmességből fakadó tettét: eltemetett egy kiközösített lovagot, aki bűnbánatot tartott előtte. Szembeszállt érte a mainzi prelátusokkal. Látomásai során soha nem vesztette el öntudatát, mindig tisztán érzékelte az őt körülvevő valóságot, csak éppen lelki szemeivel látott. Ez a látomásairól híres szerzetesnő erkölcsi tanító, teolóus, filozófus volt; természettudományos és orvosi ismeretei egyedülállóak voltak korában; csodálatos költői nyelven tudott szólni, költeményeihez zenét is írt; gyönyörű képeket festett a teremtett világról. Magyar Kurír

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 7.

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.


EZ TÖRTÉNT IPOLYSÁG

SZEPSI

Ismét Remény Népfőiskola

Megáldották a toronyórákat

Szeptember 29-én kezdetét vette a Remény szerkesztősége által meghirdetett Remény Népfőiskola előadás-sorozata. Szentmise keretében került sor az ünnepélyes megnyitóra a Nagyboldogasszony-plébániatemplomban. Az előadások az egyházi iskolában zajlanak. 2007-ben indult útjára e kezdeményezés, dr. Herdics György apát, főszerkesztő gondolata nyomán azzal a céllal, hogy a felnőtt hívek az Egyház tanításának mélyebb megismerése által elmélyüljenek hitükben. A Népfőiskola 2 évig tartó képzése alatt alapvető teológiai, biblikus, dogmatikai, liturgikus, erkölcstani, egyháztörténelmi, irodalmi ismeretekre tesznek szert a résztvevők. Mahulányi József esperesplébános, a rendezvény házigazdája köszöntötte a szentmise főcelebránsát, mons. Szakál László esperest, aki egyúttal előadó is, a Népfőiskola koordinátorát, Parák László esperest, az e régióban működő, szintén előadó Parák József plébánost és a helybeli s más egyházközségekből érkező hívők közösségét. Üdvözlő beszédében annak az örömnek adott hangot, hogy a jelentkezők szép száma bizonyítja a hívek igényét a hitbeli ismeretek iránt. Szólt továbbá a mai világ legnagyobb ellenségéről, a tudatlanság veszélyéről, óvott a ránk özönlő manipulatív rossz hatásoktól, buzdított a tanulásra és a szabadságban való életre.

Ipolyság – látkép (Szeder László felvétele)

Parák László a Remény Népfőiskola előadás-sorozatát megnyitva, gyakorlati kérdésekről szólt, s mint mondta, bízik abban, hogy az előadások közösséggé formálják a résztvevőket. Többek között beszélt annak reményéről, hogy az előadásokon elhangzó gondolatok által a híveknek alkalmuk lesz belépni abba a „vérkeringésbe”, amelyből él az Egyház. Fontos, hogy legyenek gazdag lelki élményeket nyújtó programok, ahol a hívek fejleszthetik azt a tudást, amelynek birtokában vannak. Köszönet illeti azokat az előadó lelkipásztorokat, akik a Remény Népfőiskolán előadások vállalásával szolgálatot teljesítenek mindannyiunk és az Egyház javára. Kérjük a Mindenhatót, adja meg az előadóknak és a résztvevőknek a kegyelemben és áldásban történő munkálkodást. Medve Erika

1945 januárjában a visszavonuló német csapatok felrobbantották a helyi római katolikus templom tornyát, amelynek következtében megsérültek a harangok, és beomlott a templomhajó mennyezetének jelentős része. Ezt rövidesen kijavították, de a tornyot csak 1967/68-ban sikerült újjáépíteni, amelyben immár évek óta fokozatosan ismét három harang lakik úgy, mint a háború előtt. Idén közadakozásból visszaállították a toronyórákat. Szeptember 13-a óta nemcsak mutatják, de minden negyedórában jelzik is az időt. Ünnepélyes megáldásuk 2012. szeptember 23-án történt. A ma élő nemzedék hálás szívvel ünnepelt. Megélte, hogy a II. világháború Szepsiben is véget ért. Az újrafestett torony és a négy új toronyóra újabb kincse az egyházközség híveinek és a város lakosainak. A toronyóra az idő múlására figyelmeztet. Arra a tagadhatatlan tényre, hogy az időt jól kell felhasználni. Hasznos dologra. Olyan kincsek gyűjtésére, amelyet a moly nem rág meg és a rozsda nem emészt el. Gábor Bertalan esperesplébános ezúton is köszönetet mond mindenkinek, aki anyagilag és erkölcsileg támogatta a nemes kezdeményezést: az új toronyórák, az újravillamosított és automatizált harangok működtetését (-r)

BŐS

INDIA

Sikeres katolikus bál

Keresztényeket sértő film

2012. szeptember 21-én immár második alkalommal került sor a helyi Antióchiai Szent Margit Egyházközség katolikus báljára. A tavalyihoz hasonlóan, az idei öszszejövetelnek is jótékony célja volt, a bevételt a templom új kapujának kifizetésére fordítják a szervezők. A vendégek fogadása

után Albán József helyi plébános röviden köszöntötte a jelen lévő vendégeket, és örömét fejezte ki, hogy sokan elfogadták a meghívását. A szép korúak is együtt mulattak a fiatalabbakkal. Kedvcsinálónak dalra fakadt Fodor Bianka, az est fiatal műsorvezetője. Vacsora közben Bielíkné Dóka Zsuzsa

és Bősi Szabó László, híres nótaénekeseink szórakoztatták a közönséget. A tombolahúzást megelőzően a hangulatot jó humorával, valamint dalaival Ambrus Lelkes Szimona még fokozta. A talpalávalót a Remix zenekar biztosította. A tánc és jókedv kitartott reggelig. Köszönet illeti Fodor Deniszát, a bál főszervezőjét és mindenkit, aki munkájával, adományaival vagy jelenlétével hozzájárult a bál sikeréhez, hogy együtt fejezhettük ki keresztény örömünket, jókedvünket. Isten fizesse meg munkájukat, nagylelkűségüket! (ma)

„A film sérti a keresztény hitet és a hívők érzelmeit” – ezekkel a szavakkal jellemezte a szeptember 28-án Indiában megjelenő filmet az Indiai Püspöki Konferencia szóvivője, Domic D’Abrio atya. A film blaszfém és támadja a keresztényeket, nevetségessé teszi a papokat és a keresztény hit jelképeit. Az indiai főpásztorok fájdalmuknak és elkeseredésüknek adnak hangot a filmek ellenőrzésével megbízott szervek hallgatása miatt és a producerek felelőtlen magatartása láttán. Azt kérik, hogy biztosítsák a keresztény hit jelképeinek és tartalmának teljes tiszteletben tartását Indiában. A keresztények helyzete a szubkontinensen nagyon kényes, és ennek a filmnek a megjelenése csak tovább növeli a már létező fe-szült hangulatot. Az elmúlt napokban a keresztény közösséget Tamil Naduban a Lourdes-i Szűz Máriáról elnevezett templom megszentségtelenítése sújtotta. A tettet egy eddig nem azonosított csoport követte el. „Láttuk „A muzulmánok ártatlansága” c. istenkáromló film következményeit a világban. Az indiai muzulmánok is haragosak emiatt, most pedig a keresztények érzik mélyen megsértve magukat. Ilyen felelőtlen tetteknek nem kellene megtörténniük. A szabadság feltétele mindenki tiszteletben tartása” – hangsúlyozta az Indiai Püspöki konferencia szóvivője. Felix Machado, Masai püspöke, a püspöki konferencia ökumenikus bizottságának elnöke is nyilatkozott a Fides missziós hírügynökségnek: „Határozottan és visszavonhatatlanul, de békés szavakkal kifejezzük az indiai egyház csalódottságát a keresztény hitet támadó film miatt. Nem akarjuk, hogy a katolikus hívek az erőszakos tüntetések útját kövessék. Mindig az Evangélium, a szelídség és a párbeszéd útján kell járni” – hangsúlyozta az indiai püspök. Vatikáni Rádió/Remény • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Porta fidei 3. Az apostoli levél szerint nem ritka, hogy sokan még mindig úgy gondolkodnak a hitről, mint a társadalom életének mintegy magától értetődő előfeltételéről. Ám ahogy a Szentatya folytatja: a valóságban ez az előfeltétel nem létezik, sőt sokszor tagadják is.

Előfordulnak esetek, amikor valamilyen társalgás közben bizonyos indokként elhangzik: én katolikus vagyok, meg vagyok keresztelve, sőt még bérmálkoztam is, évtizedekkel ezelőtt ministráltam, templomban házasodtam, vagy éppen: több papot is ismerek, esetleg a múltban még a rokonságból is származtak szerzetesnővérek... Aztán sokszor az effajta kijelentések folytatása között viszont az szerepel: ...de templomba nem járok, a misére járást nem tartom fontosnak, vagy egyszerűen: nem hiszek az Istenben, nem hiszek az Egyházban, sőt felháborít, hogy gyermekként megkereszteltek, ki szeretnék lépni ebből... A másik oldalon e látványos vagy kimondott hittel kapcsolatos megnyilvánulások mellett a megkereszteltek között előfordulhat a hittel, vallással, a hit és vallás mindennapi életben való figyelembevételével, életre váltásával szembeni közömbösség is. El-

gondolkodva efölött, átérezzük, még ez sem elegendő. Nem volna azonban helyes, ha elcsüggedve nem vennénk észre a számtalan jó példát, igyekezetet, hitből fakadó tetteket, tudatos keresztény életmódot sok-sok ember esetében, talán saját környezetünkben is. A leglényegesebb azonban az, hogy személy szerint gondolkodjunk el afölött, mi konkrétan hol tartunk a keresztséggel megkezdett úton. Mikor és milyen lépéseket tettünk, teszünk a jelenben? Legyünk hálásak azért, hogy ez az út kezdetét vette: köszönetet mondva Istennek, hálával és imával gondolva szüleinkre, keresztszüleinkre, arra, aki e szentséget kiszolgáltatta számunkra... Hálásak lehetünk az isteni Gondviselésnek és a kegyelemért, ami ezen az úton már eddig is segített, ám amit a jelenben és a továbbiakban is kérnünk kell ahhoz, hogy mindjobban tudatosítsuk: a keresztséggel megkezdett utunkat nap mint nap járnunk kell.

Ablak a történelemre Megmagyarázzuk!

Egyetemes zsinat (latinul concilium oecumenicum): a világegyház püspökeinek gyűlése, melyen a püspökök testülete az egész egyházra szóló legfőbb és teljes hatalmat ünnepélyes módon gyakorolja. A pápa joga az egyetemes zsinat összehívása, felfüggesztése, áthelyezése, feloszlatása, a rajta való elnöklés (személyesen vagy megbízott útján), az ügyrend megszabása és a határozatok jóváhagyásában való részvétel, továbbá a határozatok megerősítése és kihirdetésük elrendelése, melyek nélkül azok nem kötelezőek. Az egyetemes zsinat határozatainak jóváhagyása olyan cselekmény, melyben a részt vevő atyák a pápával együtt járnak el. Természetesen ez a cselekmény teszi a pápai megerősítést és a zsinati határozatként való pápai kihirdetést lehetővé. Az egyetemes zsinaton döntési szavazati joggal részt venni azon püspökök joga és kötelessége, akik a püspökök testületének tagjai. A legfőbb egyházi hatóság meghívhat másokat is, akik nem püspökök. Egyes vidékek püspökei kezdettől fogva tartottak tanácskozásokat, s ennek mintájára hívta össze Nagy Konstantin császár a pápával egyetértésben 325-ben az 1. nagy egyetemes zsinatot Niceába. Példáját követték a későbbi császárok, hogy vallási vitákat megoldjanak és erősítsék az egyházi fegyelmet. Az V. Pál pápa által kiadott zsinati határozatgyűjtemény utólagos besorolással döntötte el, hogy a történelem folyamán tartott zsinatok közül melyik számít egyetemes zsinatnak. Az első négy zsinatot már Nagy Szent Gergely „nagy zsinatnak” nevezte. Az első nyolc egyetemes zsinaton a pápa személyesen nem vett részt, mert Keleten tartották, s Nyugatról aránylag kevés résztvevője volt, de mindig a pápa követei írták alá elsőnek a határozatokat, melyeket a császár birodalmi törvényekként hirdetett ki. A protestantizmus terjedése miatt ült össze 1545-ben a trienti zsinat, melyet mindvégig pápai legátusok vezettek. Jelen voltak a katolikus uralkodók megbízottai is, de a zsinat kinyilvánította, hogy munkáját a hittételek és az egyházi törvények területére korlátozza, s így a polgári hatalmat távoltartotta határozataitól. Az I. Vatikáni Zsinatra az állami képviselőket már meg sem hívták, mivel a szekularizált állam eszméje általánossá lett. A legutóbbi egyetemes zsinatnak - a II. Vatikáni Zsinat - már kb. 3000 résztvevője volt. (Forrás: Katolikus Lexikon) • ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 7.

Szemelvények a középkorból A 882–963 közötti érában a választási rend határozatlansága lehetővé tette a viszálykodó pártok összecsapását a pápai szék betöltésénél. Elűzték, tömlöcbe vetették, lemászárolták őket. E nyolc évtized során huszonnégyen váltották egymást. II. Thedorust (897 decemberében) húsz nap után távolították el. Némileg előtte állt a kormányrúdnál Formosus (891-896), aki Guido (Wido) spoletói herceg fiát, Lambertet koronázta császárrá, majd Arnulf német királytól kért támogatást, aki „jött, látott, győzött.” Utóda, IV. (Gyermek) Lajos (900-911) pedig belső viszályokkal bajlódott, s eleink betöréseivel, ezért a pápaság nem kapott, nem kaphatott tartós oltalmat. Az „északi barbárokat” megvető „olaszok” kihantolták Formosus testét, s egy ún. „hullazsinaton” ítélkeztek felette (897). Hívei ugyan érvénytelenítették mindezt, ám volt, aki fojtogatásból eredő halállal lakolt emiatt... Hatalmi villongások árnyékában rendelte el IX. János (898-900), hogy mint megválasztottat, a császári megbízottak jelenlétében kell felszentelni. Nem a formális világi hatalom előtt hunyászkodott meg, sokkal inkább a főurak ellen védekezett. Az Apostol-

fejedelem követőinek birtoka is megcsappant, majd „nőuralmak” (a tusculumi grófok arái) rombolták nimbuszát, játékszerként (le)kezelvén azt. Theodora, Theophylaktosz szenátor felesége akkora befolyással bírt, hogy egyenesen senatrixnek nevezték. Mellesleg feslett nőnek tartották, házasságtöréssel vádolták, s rokonát, X. Jánost (914-928) is befeketítették. Ekkor már „fennállt az a veszély, hogy a püspökökből egyszerűen mitrás bárók válnak; a királyok mint szolgálatukra rendelt hivatalnokokra tekintettek a prelátusokra, s a kegyurak az egyházi benefíciumokat a legtöbbet ígérőnek adták el”. (Norman Davies idézete F. Tout The Empire and the Papacy c. munkájából) Ez azonban már bőven a tizedik, ún. „sötét század” problematikája, annak is a „legsötétebb órái”.


FAGGATÓZÓ

Méltó keret a hit megéléséhez zeptember 17-én áldotta meg Stanislav Zvolenský érsek-metropolita a pozonypüspöki plébánia új épületét. Ez alkalommal kérdeztük meg a helybeli plébánost, Vadkerti Józsefet, a Pozsony-dél esperesi kerület esperesét, aki az építkezés szervezője, irányítója és „mindenese” volt.

S

– Honnan, hogyan és mikor került ide, Pozsonypüspökire? – Udvardról származom, egy ötgyermekes családból. A teológiai tanulmányaimat részben Pozsonyban, részben Rómában végeztem. Az Egyház szociális tanítása volt az, ami engem megfogott, így ebből végeztem el a szakosodást. Pappá szentelésem után egy ideig Bátorkeszin, majd Pozsonyban – Hidegkúton működtem mint káplán. Pozsonypüspökire 2007-ben helyeztek. Egy évig káplánként működtem ebben a plébániaközösségben. Majd miután 2008 nyarán a plébánosom elment Rómába, hogy megszerezze a doktorátusát, engem neveztek ki plébánossá. 2010ben egy újabb feladattal bízott meg az érsek atya – ideiglenesen én látom el a Pozsony–déli esperesi kerület esperesi teendőit. – Hogyan mert nekifogni az építkezésnek, amelyre az elődök közül senki sem mert vállalkozni? – Az elődöm, Juraj Vittek hároméves tevékenysége alatt eléggé megmozgatta a plébánia híveit. Bevezette a plébániai katekéziseket minden szinten. Az első áldozásra, bérmálkozásra való felkészítés már nem csak az iskola keretében zajlik, hanem együttműködve a hitoktatókkal, a plébániai felkészítés során a heti gyerekmisék és ifjúsági misék keretében is. Beindultak a rendszeres kiscsoportos foglalkozások a gyerekekkel és a fiatalokkal. A felnőttek, a családok, az idősebbek számára is adva van a lehetőség,

hogy a vasárnapi szentbeszéden kívül más forrásból is gazdagodhasson a vallásos életük. Én ebben a szellemiségben

– Mindenki megértéssel fogadta az építkezést, és támogatta. Nem találkoztam senkivel, aki ellenezte volna. Egyetlen gond a hívek részéről csak az volt, hogy néha a támogatás csak erkölcsi támogatásra korlátozódott. Az is fontos, de nem mindig elég. Sajnos ma sokan csak a saját életüket akarják élni a saját kis világukban, és elég nehéz őket onnan kimozdítani. Nem könnyű

készített javaslat megfelel-e az elképzeléseknek. Közben rengeteg konzultáció volt más pap kollégákkal is. Így mikor októberben az érseki hivatal elé terjesztettük a komplexum vázlatát, nagy megelégedéssel fogadták. Hála Istennek nagyon jó céget sikerült kiválasztani a kivitelezésre, így nem is voltak különösen nagy gondok az építkezés folyamán.

próbálom tovább vezetni az egyházközösséget. A hívek között nagyon nagy az igény a lelki táplálékra. Már rögtön az elején látható volt, hogy a helyszűke az egyik legnagyobb gond. A plébániaépület öreg, nyirkos, a szükséges befektetések évtizedek óta elmaradtak. Néha megesik, hogy egy nap alatt 50 vagy 70 ember is megfordul a plébánián a különböző rendezvényeken, katekéziseken. Nyáron ez megoldható volt a tágas plébániaudvaron, de hová menjünk rossz idő esetén? Ezért ha folytatni akarom az élő plébániaközösség kiépítését, el kellett kezdeni az építkezést. – Milyen volt az indulás? Voltak-e kezdeti nehézségek?

meggyőzni az embereket, hogy tegyenek valamit a közjó érdekében. De ezen dolgozunk. Ezen kívül a legnagyobb gondot a hivatalok okozták. Azért kezdtem a nehézségekkel, mert abból volt a kevesebb. Most térjünk a kellemesebb dolgokra. Az új plébániát és közösségi házat (pasztorációs központot) 2010 tavaszán kezdtük el tervezni. Ekkor ült össze a hívekből álló 8 tagú bizottság a tervezővel, és közel öt hónapon keresztül rendszeresen találkoztunk, hogy megbeszéljük, mit is akarunk építeni, milyen elvárásoknak kell megfelelnie az új komplexumnak, és a tervező által el-

– Hogy állunk az anyagiakkal? Voltak, vannak-e még tartozások? – Nagyon könnyített az építkezésen, hogy a plébánia építésére megvolt az anyagi fedezet. Ez főleg a plébánia jogi képviselőjének köszönhető, akinek sikerült megoldani egy jó néhány éve megoldatlan ügyet, és így pénzt szerezni az építkezésre. Sokan mondják, hogy könnyű építkezni, ha van pénz. Az igaz, de nem könnyű a pénzt megszerezni. Sok embernek ugyanis az az elképzelése, hogy az Egyház egy jótékony szervezet, amelynek éppen velem kell jót tennie. Ez részben így is van. De az Egyháznak a rászorulókon kell segítenie, és

nem a vállalkozókon, akik évek hosszú során jogtalanul, nem kis haszonnal használták a plébánia tulajdonát. Szerencsére a helyzet részben megoldódott, és így meglett a szükséges anyagi fedezet. – Most, utólag kinek tartozik köszönettel? – Már több köszönő szót kimondtam. Mégis a legnagyobb hálával azoknak tartozom, akik magukévá tették a plébánia tervét, a bevételükből támogatták a gyűjtések folyamán, részt vettek az önkéntes munkákban. Köszönet azoknak a munkásoknak is, akik becsületesen dolgoztak, és úgy álltak az építkezéshez, mintha a saját házukat építenék. Köszönet illeti a vállalkozókat is, akik besegítettek, és így sikerült valami pénzt megtakarítani a folytatáshoz. – Hallottam, hogy vannak még további tervei... – Igen vannak. Az új plébánia épületének a megáldásával befejeződött az építkezés első szakasza. A napokban költözködünk. Most az öreg plébánia felújítása és egy közösségi terem felépítése áll előttünk. A helyzet annyival bonyolultabb, hogy most nincs meg előre az anyagi fedezet. Természetesen vigyázni kell, hogy ne az építkezésen legyen a fő hangsúly. Mert minek az épület, ha üresen áll? Így tovább kell folytatni a plébániai katekéziseket. Azokat az embereket, akik már egy ideje a plébániaközösségben mozognak, meg kell győzni, hogy vállaljanak szolgálatot a közösség érdekében. A közönyben, elszigetelten élőkben vagy vallásukat csak hagyományból gyakorló emberek szívében fel kell ébreszteni a vágyat az élő hit iránt. Mert ahogy a bölcs emberek mondják: amíg nem érzem a szívemben a vágyat, hogy a hitemet továbbadjam, addig még nem tértem meg.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 27. vasárnap

VASÁRNAP ról ra Bartal K. Tamás O. Praem. okan kritizálják az Egyház merevségét, amikor védi a házasság felbonthatatlanságát. De lehet mást várni Krisztus Egyházától? Hiszen a mai első olvasmányban, a Teremtés könyvéből vett részletben megfigyelhettük, hogy a férj és feleség egymáshoz tartoznak. Mózes határozottan leszögezi, hogy ha a férfi elhagyja szüleit, és feleségéhez ragaszkodik, a kettő egy test lesz. Számunkra azonban mérvadó Jézus tanítása, amelyben megtaláljuk a Mózes által megfogalmazott elv megerősítését. Ezt megfigyelhettük a mai evangéliumban. A szöveg egy kínos nyitánnyal kezdődik: A farizeusok tőrbe akarták csalni Jézust. Szabad-e a férjnek elbocsátani a feleségét? Kálvin találóan jegyzi meg, ha Jézus nemet mondott volna erre a gyakorlatra, akkor a farizeusok törvénysértéssel vádolták volna őt, ha igent mond, azt mondták volna róla, hogy inkább kerítő, mint Isten prófétája. Az Úr Jézus azonban nagyon bölcsen kioktatta a farizeusokat, hogy mindenek fölött létezik Isten törvénye, amelyet egyetlen emberi törvény sem változtathat meg. Apostolainak is megmagyarázta az Úr Jézus, hogy vannak olyan igazságok, amelyek az Istenben gyökereznek ezért pusztán evilági logikával nem lehet azokat megérteni. Ez igazságokhoz tartozik a házasság, amely nem csak emberi vállalkozás, hanem Isten tervébe visszanyúló titok, amelynek megértéséhez hitre van szükségünk. Hittel elfogadni, amit az Úr Jézus mondott az érvényesen megkötött házasságról: „Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.” Nincs épületesebb látvány, mint egy aranylakodalmas pár, akik olyan gyöngéden tudnak tekinteni egymásra, mint amikor egykor kimondták a boldogító igent. Annak idején a televízióban lehetett látni egy ilyen párt Kárpátaljáról. A férfit 45-ben elvitték málenkij robotra, és egy évtized múltán tért vissza. Az asszony várt rá. Megérte. „Jó befektetés volt” -

S

mondhatnánk. Boldog családi életet éltek, áldozatok árán. Mert erős volt a hitük. Megfigyelhetjük, hogy akiknél gyönge vagy hiányzik a hit, könnyen feladják a küzdelmet, nem hajlandók áldozatot hozni a házasság érdekében, könynyelműen keresik a problémák megoldását az elválásban. Ezzel viszont a könnyelmű fél, aki szorgalmazza az elválást, óriás terhet zúdíthat elhagyott hitvestársára, de főleg az édesapa vagy az édesanya nélkül maradt gyermekekre. Ha a bajba jutott hitvestársak házasságukat áldozatok árán is megmentik, a hűség adományával ajándékozzák meg gyermekeiket. De minden felbomlott házasság az emberi ígéret ingatagságáról ad maradandó élményt. Nem mindegy, hogy milyen szellemi értéket örökölnek a gyerekek. Ez az örökség ugyanis életük, érzelmi stabilitásuk alapja, vagy aláásója lesz. A mai társadalom nagyon könnyen veszi a válást. Sőt, a szentségi házasság, egy életre szóló hűség valahogy háttérbe szorul az emberek tudatában. De mi, keresztények, nem a divatos evilági könnyelmű, sokszor hamis logika és statisztika szerint igazodunk. Számunkra legyen mérvadó Jézus evangéliuma és ennek alapján Egyházunk tanítása. A Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmazza meg a házasság lényegét Isten terve szerint: A Szentírás a férfi és nő teremtésével kezdődik és a „Bárány menyegzőjének” látomásával fejeződik be a Jelenések könyvében (vö. KEK 1602). A továbbiakban megjegyzi, hogy a szeretetnek és a házasságnak vannak belső törvényei, amelyeket nem kell külön megalapozni, mert önmagukban hordozzák megindokolásukat. Emberi törvényhozás ezeket nem teheti érvénytelenné. Hiszen az örök érvényű értékek közé tartozik a házassági hűség. Ha ezzel akár áldozatok árán is megajándékozzák egymást a házastársak, megtapasztalják a jó Isten bőséges áldását.

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 7.

Olvasmány Mózes első könyvéből (Ter 2, 18-24) Az első ember teremtése után így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” Az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát. Odavezette őket az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát nevet adott minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának. De a maga számára nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, és amikor elaludt, kivette az egyik oldalbordáját, a helyét pedig

hússal töltötte ki. Ezután az Úristen az oldalbordából, amelyet az emberből kivett, megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez most már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből vétetett.” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.

dicsőség és nagyság koronáját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. Illett ugyanis (Istenhez), hogy azt, akiért és aki által minden lett - mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre -, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben tökéletesítse. Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli Válaszos zsoltár (Zsolt 127, 1-2. 3. 4- testvérnek nevezni őket. 5. 6) Válasz: Életünknek minden napját, Evangélium Isten áldása kísérje! Szent Márk könyvéből (Mk 10, 2-12) Szentlecke Szent Jakab Abban az időben: leveléből A farizeusok oda(Zsid 2, 9-11) mentek Jézushoz és Testvéreim! Any- megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbonyit azért már látunk, hogy Jézus, aki csátania a feleségét?” Próbára akarták kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a ha- ugyanis tenni. Ő lál elszenvedéséért a azonban kérdéssel

válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válaszsza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”

Liturgikus naptár Október 7. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP (Rózsafüzér Királynője, Amália) Miseolvasmányok: Ter 2,18-24; Zsolt 127, 1-2. 3. 4-5. 6; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 Válaszos zsoltár: Életünknek minden napját, Isten áldása kísérje! Énekrend: H 159; 120-134; 287 ÉE 141; 181-153; 242 Október 8. Hétfő. Főünnep SZŰZ MÁRIA, MAGYAROK NAGYASSZONYA (Szent Simeon, Benedikta, Koppány) Miseolvasmányok: Sir 24,23-31; Jud 13,23-25; Gal 4,4-7; Lk 1,26-28 Válaszos zsoltár: Szent Fiadat Boldogasszony, kérd e népért! Énekrend: H 284; 132,113; 192 ÉE 234; 182; 233 Október 9. Kedd. Köznap (Szent Dénes, Szent Günter, Leonardi Szent János, Szent Ábrahám és Sára) Miseolvasmányok: Gal 1,13-24; Zsolt 138,1-3. 13-14ab 14c-15; Lk 10,38-42

Válaszos zsoltár: Vezess engem, Uram, az örök élet biztos útján. Énekrend: H Gl 521; 449, 261 ÉE 190; 204; 362 Október 10. Szerda. Köznap (Borgia Szent Ferenc, Gedeon) Miseolvasmányok: Gal 2,1-2.7-14; Zsolt 116,1. 2; Lk 11,1-4 Válaszos zsoltár: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot! Énekrend: H Gl 528; 233h; 4 ÉE 253; 185; 327 Október 11. Csütörtök. Köznap (Boldog XXIII. János pápa, Etel, Brigitta, Gitta) Miseolvasmányok: Gal 3,1-5; Lk 1,69-75; Lk 11,5-13 Válaszos zsoltár: Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta az ő népét. Énekrend: H 223; 153; 102 ÉE 147; 134; 124 Október 12. Péntek. Köznap (Szent Miksa, Szent Edwin, Szent Gottfried, Rezső)

Miseolvasmányok: Gal 3,7-14; Zsolt 110,1-2. 3-4. 5-6; Lk 11,15-26 Válaszos zsoltár: Az Úr megemlékezik szövetségéről örökkön-örökké. Énekrend: H 55; 280B; 97 ÉE 75; 187; 125 Október 13. Szombat. Köznap (Szent Kálmán, Szent Hitvalló Edvárd, Ede) Miseolvasmányok: Gal 3,22-29; Zsolt 104,2-3. 45. 6-7; Lk 11,27-28 Válaszos zsoltár: Sohasem felejti az Isten az ő szövetségét. Énekrend: H 177; Gl 524; 288 ÉE 230; 195; 241 Október 14. ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP (Szent I. Kallixtusz, Szent Burkhard, Helén) Miseolvasmányok: Bölcs 7,7-11; Zsolt 89, 12-13. 14-15. 16-17; Zsid 4,12-13; Mk 10,17-30 Válaszos zsoltár: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, hogy mindenkor ujjongjunk. Énekrend: H 227; Gl 526; 144 ÉE 143; 214; 184


LELKI TÁPLÁLÉK

A hit kapuja

Ezt üzeni... Boldog XXIII. János pápa Október 11.

Koller Gyula

B

oldog XXIII. János pápa családi neve Angelo Giuseppe Roncalli. Sotto il Monte községben, Bergamo közelében született egy tízgyermekes parasztcsalád harmadik gyermekeként 1881. november 25-én. Az alapiskola elvégzése után papi hivatást érezve jelentkezett a bergamói püspökség szemináriumába. Papi tanulmányait Bergamóban kezdte, majd Rómában folytatta, ahol teológiai doktorátust is szerzett. 1904. augusztus 19-én szentelték pappá. A bergamói püspök magántitkárává nevezte ki, és egyúttal lelkipásztori feladatot is bízott rá: a fiatalokkal való foglalkozást. Közben professzorként egyháztörténelmet, hitvédelmet és ókeresztény irodalomtörténetet tanított az egyházmegyei szemináriumban. Egyúttal társadalmi kérdésekkel, a világiak apostolkodásával, a környék vallási életének múltjával is kezdett foglalkozni. Az első világháborúban eleinte betegápolóként tevékenykedett, majd Bergamo katonai kórházainak lelkészévé nevezték ki. 1918-ban a frontról hazatért kispapok lelki vezetője és az egyetemek lelkipásztorainak irányítója lett. 1921-ben XV. Benedek pápa Rómába rendelte a Hitterjesztési Kongregációhoz, ahol fő feladata a missziók anyagi támogatásának szervezése volt. Az 1924/25-ös tanévben a pápai Lateráni Egyetemen patrológiát (ókeresztény irodalomtörténetet) tanított. XI. Piusz pápa 1925-ben Bulgária apostoli vizitátorává nevezte ki, és püspöki méltóságra emelte címzetes érseki ranggal. Roncalli ekkor választotta ki püspöki jelmondatát: Obedientia et pax (engedelmesség és béke). 1934-ben Görögország és Törökország pápai delegátusa lett. E helyeken számos ortodox (görög keleti) főpappal alakított ki jó kapcsolatot. 1944-ben párizsi nunciussá nevezték ki, ami akkoriban kitüntető, de nehéz feladat volt. Nemcsak Franciaországra f igyelt, foglalkoztatták nemzetközi problémák is, ezért beutazta Itáliát, Belgiumot, Hollandiát, Spanyolországot, sőt Észak-Afrikában is megfordult. A második világháború alatt zsidók tízezreit mentette meg, később pedig segítette a francia hadifogságba esett németeket is. Az UNESCO munkáját eleinte megf igyelőként követte, majd 1952-től a Vatikán állandó képviselője lett. 1953ban kapta meg a bíborosi kalapot, s még ugyanebben az évben kinevezték velencei pátriárkává. 1958. október 28-án a konklávé őt választotta meg Szent Péter 261. utódának. A János nevet vette fel, s így lett a János-

pápák között a XXIII. Pápaként is igyekezett közel maradni a hívekhez, közvetlen egyszerűségével és humorával hamar népszerűvé vált. 1959. január 25-én, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bejelentette, hogy 500 év után először római egyházmegyei zsinatot akar tartani. Ekkor jelentette be azt is, hogy szeretné befejezni az I. Vatikáni Zsinatot, és összehívni a II. Vatikáni Zsinatot. Szándékát sikerült megvalósítania, és 1962. október 11-én megnyitotta a II. Vatikáni Zsinatot. Nyolc enciklikát adott ki, ezek közül a Pacem in Terris (Béke a földön) kezdetű enciklikája lett a leghíresebb. Ebben az igazságon, az igazságosságon, a szabadságon és a szereteten alapuló nemzetek közötti békét szorgalmazta. Szerte a világon sokszor és sokféleképpen idézték szavait. Rómában halt meg 1963. június 3-án gyomorrákban. Szent Péter apostol 261. utódaként 1958 – 1963 között volt az Egyház látható feje. 2000. szeptember 3án II. János Pál pápa boldoggá avatta. Emléknapját október 11-én (a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház.

HÉT

ről re

tven évvel ezelőtt, 1962. október 11-én nyitották meg ünnepélyesen a II. Vatikáni Zsinatot. Ezen apropóból XVI. Benedek pápa a 2012. október 11. és 2013. november 24. közötti időszakra meghirdette a hit évét. Mindannyian tapasztaljuk személyes életünkben (is), hogy egy válságoktól erősen terhelt világban élünk, amely a hit – az Isten jelenlétében megélt élet – válságát is magában hordozza. Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, a hit évének tematikus programját bemutató ülésen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy „a hit válsága drámai kifejeződése egy antropológiai válságnak, amelyben az ember magára maradt, és cél nél-

„Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”. Ez a húsba metsző kérdés mindnyájunkat arra bátorít, hogy fedezzük fel újra a hit mélységét és szépségét, hogy váljunk örömteli tanúivá a Feltámadottnak, így válva képessé arra, hogy a „hit kapui” tudjunk lenni a keresők számára. Napjainkban gyakran beszélünk a hitről, mint az élő és feltámadott Krisztussal való találkozásról, valamint arról, hogy minek kellene követnie ezt a „találkozást”. Fontos hangsúlyozni, hogy a megélt hit számára nem elegendő, hogy csupán elméleti síkon beszéljünk róla – ez csupán a hit lámpása a lelki életben, egyfajta megalapozás. Ami igazán felfűti az embert a hit megélésében az nem más, mint az előt-

kül él a világban. Kortársaink közül sokan nem érzékelik Isten hiányát”. A hit éve arra hív meg bennünket, hogy újra találkozzunk Istennel, hogy fedezzük fel azt az utat, amely „magáramaradottságunkból” kiragadva az üdvösség felé vezet bennünket. A hit évének meghirdetésével a Szentatya figyelmünk középpontjába szeretné állítani a Jézus Krisztussal való személyes találkozás örömét és a Benne való hit szépségét, melyet pápasága kezdetétől fogva szüntelenül hirdet. A most kezdetét vevő hit éve a másik oldalon arra késztet bennünket, hogy lelkünk mélyén mi is feltegyük a kérdést – melyet Jézus Krisztus is megfogalmazott:

tünk álló élő példák, akik saját életükön keresztül megismertetnek bennünket az igazi hit „szabályaival”, és egyben személyes példájukkal elvezetnek bennünket Jézus Krisztushoz. Ezekre a személyes példákra kell figyelmesebbnek lennünk, tőlük tanulni a hit ajándékának méltó megélését. Hiszen a hitet nem elég magyarázni, átadni, hanem azt elsősorban élni kell, mintegy beleolvadni Isten misztériumába. A hit ugyanis olyan valóság, melyet nem tudunk teljesen birtokolni, de időről időre meghívást kapunk, hogy újra meg újra felfedezzük azt. Erre az újrafelfedezésre hív meg bennünket a hit éve.

Ö

* * * János pápa egyszerű parasztcsaládból származott, s ezt sohasem felejtette el: élete végén hálát adott, hogy szegényen halhat meg. Egyszerűségének, szerénységének, közvetlenségének és emberszeretetének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb pápája volt. A „nép” többféleképpen is nevezte XXIII. Jánost: A „jó pápa”, mert mindenki irányában igazán jószívű volt; a „világ plébánosa”, mert időről időre elhagyta a Vatikánt. Tudoke szerényen viselkedni? Képes vagyok-e kilépni önmagam „fontosságából”? Bár János pápa pápasága viszonylag rövid ideig – kevesebb, mint öt évig – tartott, mégis tudott ez alatt maradandót alkotni. A katolikus egyház és a világ közti kibékülést, az elítélés helyett a megbékélést, valamint az ökumenizmust hirdette. Sokat jelentett, hogy összehívta a II. Vatikáni Zsinatot, a katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. Nyitottan igyekezett közeledni hívők és nem hívők felé egyaránt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében. Nekünk szóló fontos üzenete, hogy tanuljunk meg nyitottak és megértők lenni a más vallású és más nemzetiségű embertárs iránt.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Paradicsomi állapot… Olvashatunk szakkönyvekben, szaklapokban sok tanácsot, hasznos(nak vélt) eligazítást munkavégzésünk számos területére, így a növénytermesztésre vonatkozóan is. Lehet ezt megszívlelni, kipróbálni, és belőle okulni, hasznát remélni, vagy esetleg kárát elszenvedni - a végeredmény elgondolkodtató. Hallottam valahol egyszer, hogy a biológia - a hit tudománya is! Való igaz, hogy olyan rend, mint amilyen a természetben s azon belül a növények világában uralkodik, más területen nem ilyen jól érzékelhető. Ezek a gondolatok még a nyár elején, a paradicsomtermés érésének kezdetén fogalmazódtak meg bennem. Méghozzá akkor, amikor az egyik ismerősöm kertjére lettem figyelmes. Kertjében évről évre, egyazon helyen, ott szoktak már ilyentájt virítani a lédús, piros, szép és egészséges paradicsomok. De az idén nem így volt. Gondoltam, talán azért, mert – ahogy említette más helyről vásárolta meg a töveket, s a növény talaja, a föld anyácska, elégedetlen az új gyermekekkel, kevésbé szereti, mint az előbbieket. De az is lehet, hogy a tövek számára „idegen” e föld, s ezért nem tesznek eleget az elvárásoknak. Magasságra nézve fejlődött ugyan a növény (még e szárazságban is!), de a termésnek semmi jelét nem mutatta. Jól benne jártunk már a nyárban, amikor megjelentek rajta első kis bogyói, melyekről ismerősöm - aki beszélgetést folytat kertjének növényeivel - alapos és tökéletes vizsgálódása folyamán megállapította, hogy „gyengék”… Nem fejlődnek! A növény kedvezőtlen viselkedését elpanaszolta barátjának is, aki azonnal segítségére sietett, mondván, olvasta valahol, tudja, mi a teendő. Létezik olyan vegyszer, mely a

növekedést megindítja. Segít ő a bajon, s már indult szert keverni, és permetezésbe kezdett. A vegyszer megtette hatását. Szépen kezdtek növekedni a termések. Csak egy baj volt. Folt-folt hátán éktelenkedett rajtuk - mintha az avatatlan kezek beavatkozása miatt keletkeztek volna. A foltok barnultak, emiatt a paradicsomi termények nem bírtak megpirosodni. Miközben ismerősöm az érés folyamatát vár-

ta és a foltok okozta késlekedés miatt búslakodott, jutott eszébe számtalan, megannyi gondolat, míg állni látszék az idő - a paradicsomérés sem haladt… Rádöbbent hát valamire, és szólt, hogy a jövőben messzire elkerüli az efféle beavatkozásokat, mert ide nem emberi, hanem isteni segedelem kellett volna. Mely csakhamar meg is érkezett, mihelyt rájött az éltető eső, mely megtisztított mindent. Most öröm járja át a lelkét, és boldogan meséli, hogy a jó Isten permete a legjobb szer a világon. Emberi vonatkozásban ezt úgy is meg lehetne írni, hogy a „jó” barátok igyekezete a segedelemben milyen „hatásos” szokott (negatívan) lenni, és hová

szokott sokszor elvezetni. Belegondolva az esetbe, hogy szerencsére az olyan oktalan növény, mint az a paradicsom, tudta, mire kell várni, és nem hagyta magát barátoktól befolyásolni - teljesen! Felső segítséggel oldódott meg baja, tisztító esővel - égi áldással. Elgondolkodhatunk, hogy mi, a teremtés koronái, mindenkor bízunk-e erőinkben?! Megvan-e bennünk mindenkor a kitartás, türelem és bizalom erénye?! Le tudja-e az ember a kellő időben foltjait vetkezni?! Avagy inkább más megoldást választ, és úton-útfélen a Teremtőt vonja „felelősségre” a sokszor oktalan és komolytalan kérései miatt is. Pedig hát Ő a tudója és ismerője, ki és mikor érdemelte ki a (lélek)tisztító, lemosó kúrát. Ki az, aki őszintén ig yekszik megszabadulni foltjaitól, aki szeretné elérni valóban azt, hogy érlelődjön, pirosodjon szíve érése és érzése… Hogy meghozhassa élete jó termését. Ne arról beszéljünk, mi mindent akarunk tenni. Hagyjuk a nagy szavakat, mondásokat. Szavak és tanok helyett tegyük meg küldetésünket. Legyünk hasznosak életünkben Istennek, mint ama paradicsomnövény ültetőjének. Ez mindennek az alapja, az élet értelme, termése, virága, gyökere… Tartsuk szem előtt az Írás szavát, mely szerint: „Gyümölcseiről ismeritek meg őket…” Az összefüggésekből láthatjuk, hogy az isteni igazság a természet rendjében jól van megalapozva. Ezért hiába akarunk változtatni - mondván, hogy minden törvény, mi régi, idővel lejáratja magát. Az éginél jobbat nem lehet kitalálni. Az nem fog sikerülni… Fotó: világháló

Trágár „felelgetősdi” Hajlamosak vagyunk általánosítani, hogy a mai fiatalok nem tudnak viselkedni, választékosan beszélni, nincsenek tisztában alapvető illemszabályokkal. Tapasztalatból tudjuk, hogy előbb-utóbb, ha olyan környezetbe, társaságba kerülnek, még azok a kis- és nagykamaszok is hajlamosak elkutyulni, akik pedig otthon jó nevelést kaptak. Gond akkor van, ha szüleik észrevétlenül elengedik fülük mellett rendes nevelést kapott csemetéjük korábban – legalábbis otthon – nem használt illetlen szavait. Ennél is nagyobb gondot jelent, ha maguk a szülők sem válogatják meg kifejezéseiket. Természetesnek veszik, ha pillanatnyi mérgükben házastársukat, gyermeküket, hogy finoman fogalmazzak, melegebb éghajlatra küldik. A minap kisvárosunk forgalmas főutcáján, a járdán előttem haladó jó harmincas anyuka és 16 éves forma lánya szóváltására lettem akaratlanul is figyelmes. Megjegyzem, csak látásból, a vasárnapi misékről ismerem őket. Hogy miről vitatkoztak, nem derült ki, mert az egészből csak annyit hallottam, hogy a leányzó nyomdafestéket nem tűrő hangon kérdezett valamit anyjától. Mire az anyuka nem késett a hasonló „színvonalú“ válasszal. S ezzel még nem ért véget a trágár „felelgetősdi“, mert a leány rátett még egy lapát• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 7.

tal: „Tudod mit, anyu? Te egy nagy … vagy!” És itt megint egy durva kifejezés következett… Még sokáig fülemben csengtek szóváltásuk mosdatlan kifejezései, és ha másodkézből hallottam volna ezt az arcpirító kis „diskurzust“, nem hittem volna el, hogy ez megeshetett anya és lánya között. Ráadásul nyilvános helyen, kint az utcán. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy hívő, templomba járó ember nem jöhet ki időnként a sodrából, vagy nem lehet valakire/valamire joggal dühös. És vele is megeshet, hogy pillanatnyi haragjában mond egy cifrát, hiszen emberek vagyunk, eltérő vérmérséklettel. És ki türelmesebben, ki türelmetlenebbül reagál bosszantó dolgokra, vélt vagy valós sérelmekre. No de csak úgy semmiből semmi alapon, a járdán haladva, ráadásul mások füle hallatára - ez nyelvünk, beszédünk megbecstelenítése. Sajnos, nem egyedi eset, mi több, egyre sűrűbben tapasztalom, hogy manapság bizony sokszor iskolázott, művelt emberek körében is dívik az obszcén beszéd. Akkor is, amikor nem dühből vagy felindultságból teszik, hanem napi szóhasználatuk természetes része ez. Ja, hogy a beszéd a lélek tükre?


LÉLEK ÉS ÉLET

Életige 2012. október

„A te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5)

„A te szavadra kivetem a hálót”

Amikor Jézus befejezte tanítását Simon bárkájában ülve, azt mondta neki és társainak, hogy vessék ki hálójukat a tengerbe. Simon, bár megjegyezte, hogy egész éjjel hiába fáradoztak, mégis így szólt: „a te szavadra kivetem a hálót”. Az pedig anynyira megtelt halakkal, hogy szakadozni kezdett. Erre társai odasiettek, hogy segítsenek, és úgy megtöltötték mindkét bárkát, hogy csaknem elsüllyedtek. Ennek láttára Simon, társaival, Jakabbal és Jánossal együtt annyira megdöbbent, hogy Jézus lábaihoz vetette magát, kérve, hogy távozzon tőle, bűnös embertől. Jézus viszont azt felelte, hogy ne féljen: ezentúl az emberek halásza lesz. Attól a pillanattól fogva Simon, Jakab és János Jézus tanítványai lettek. Ez a csodálatos halfogás története, az apostolok küldetésének jelképe. Péter magatartása viszont példa nemcsak a többi apostol és utódai, hanem minden keresztény számára.

Péter, aki értett a halászathoz, egy eredménytelen éjszaka után mosolyoghatott volna Jézuson, visszautasít-

Olyan helyzet ez, amelyet minden hívőnek át kell élnie – éppen azért, mert hívő. Hitünknek ugyanis százféle próbatételen kell átmennie. Jézus követése határozottságot, eltökéltséget és kitartást kíván, míg a világban, ahol élünk, minden a lazaságról, a középszerűségről szól, az „ugyan, hagyd már” szemléletről. Ezért tűnik óriásinak, szinte elérhetetlennek, és mintha eleve kudarcra lenne ítélve. Erő kell ahhoz, hogy előre menjünk, hogy ellenálljunk a környezetünknek, a

hatta volna a felszólítást, hogy nappal, vagyis kevésbé alkalmas időszakban vesse ki a hálót. De túllépett saját gondolkodásmódján, és bízott Jézusban.

társadalmi körülményeknek, a barátoknak, a tömegtájékoztatási eszközöknek. Kemény próbatétel ez, amellyel napról napra, sőt, óráról órára meg kell harcolnunk.

Chiara Lubich

Ha viszont szembenézünk vele és elfogadjuk, akkor arra fog szolgálni, hogy kereszténységünkben megérlelődjünk, hogy megtapasztaljuk Jézus rendkívüli szavainak igazságát, azt, hogy ígéretei valóra válnak; hogy életünk isteni kalanddá lehet, ami ezerszer vonzóbb, mint amit csak el tudunk képzelni. Tanúságot tehetünk például arról, hogy míg a világban az élet sokszor nehézkes, lapos és terméketlen, addig Isten minden jóval elárasztja azokat, akik követik Őt: megadja a

„A te szavadra kivetem a hálót”

százszor annyit már ebben az életben, és ráadásul az örök életet. A csodálatos halfogás ismétlődik így meg újra és újra.

rás csődöt mond, Jézus közbelép, és ahol emberileg lehetetlennek tűnik, ott élet születik. Az Élet igéje, 1983. február, Fotó: világháló

Hogyan váltsuk tehát életre ezt az igét? Úgy, hogy mi is csatlakozunk Péter választásához: „A te szavadra…”. Bízzunk Jézus szavaiban, ne kételkedjünk abban, amit kér! Sőt: viselkedésünket, tevékenységünket, egész életünket alapozzuk az igére! Így a legszilárdabb, legbiztosabb alapra építjük létünket, és csodálkozva fogjuk látni, hogy pontosan ott, ahol minden emberi erőfor-

A hét imája L. J. Suenens bíboros: Ima a Lélekért Adj nekünk Uram, látó szemet, szerető szívet és mély lélegzetet. Uram, Te szeress általunk! Amikor látó szemet kérünk Tőled, ezért könyörgünk: add nekünk, hogy mint Te, úgy lássuk a világot, az embereket és történelmünket; és a magunk élete történetét. Add, hogy napról napra, óráról órára olyanok legyünk, amilyennek elgondoltál. Tégy bennünket lassan-lassan azzá, amire teremtettél. Tégy készségessé szavad iránt, mely megvilágosít és átformál minden életet. Adj nekünk szerető szívet, hogy igazán szeressünk, megfeledkezve önmagunkról. Kell, hogy a Te szíved ültesd belénk a miénk helyébe, melynek verése olyan kihagyó, amikor másokról van szó.

Uram, adj Lelket nekünk, hogy ne fulladjunk ki az úton, hogy tiszta lélegzet, hogy élet lehessen bennünk. Segíts, hogy a holnap felé mehessünk, vissza nem tekintve, erőfeszítésektől sosem vonakodva. Adj Lelket, hogy remélhessünk újra, mintha ma kezdődnék az élet. Adj reményt a viharok között is, mert akkor is mellettünk állsz, és mi Benned remélünk. Hordozzuk az emberek reményét, de sok-sok gyötrelmét is. Adj Lelket nekünk, a Te Lelkedet, aki az Atyától származik. A Te Lelkedet, aki ott fúj, ahol akar, esőben, szélben, vagy a szelíd fuvallatban, amellyel megérintesz minket. Add a Te Lelkedet, hogy mélységből is imádkozhassunk Hozzád, eljöveteledet várva, az Úr teljessége után vágyakozva. Amen. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


BESZÁMOLÓ

Szentföldi zarándoklat 2. Hullafáradtan érkeztünk meg Názáretbe. A kiadós vacsora után lezuhanyoztunk, majd nyugovóra tértünk, hogy másnap a reggeli után kipihenve folytassuk zarándoklatunkat a Szeplőtelen fogantatásbazilikához. Szlávik atyától megtudtuk, hogy a bazilika egy barlang, és több templom romjai fölé épült. Mária, éppúgy, mint a legtöbb szegény Palesztinában, barlangban lakott. Ott történt a világtörténelem legnagyobb eseménye, a Szűzanya ott foganta a Megváltót, Jézus Krisztust. Azt ünnepeljük ezen a helyen, hogy az Ige testté lett. Az Úran-

Az Angyali üdvözlet temploma gyalában azt imádkozzuk, ami itt történt. Az atya arra kért bennünket, ha imádkozzuk az Úrangyalát, jusson eszünkbe ez a bazilika. A szent helyek feltárásában sokat segít a Szentírás, az első zarándokok útinaplói, valamint a régészek. Az ásatások során találtak itt egy követ az első századból, amire az van ráírva, hogy Chaire Maria, magyarul: Üdvözlégy, Mária. Tehát a Mária-tiszte-

.. O

let a kereszténységben kezdettől fogva megvolt. Mária háza szent hely volt a keresztények számára. A kereszténység úgy kezdődött, hogy a hívő zsidók megkeresztelkedtek, de továbbra is a zsinagógába jártak imádkozni, és fokozatosan összejöttek kenyértörésre is. Aztán elkezdték építeni saját, keresztény templomukat Názáretben, Mária barlangja fölé. Ez a hely szent volt számukra. Itt alakult ki az első keresztény liturgia. Szertartásaikba beleépítették Jézus tanítását. Az első nagy templomot a keresztes lovagok építették, amikor megalakult a jeruzsálemi királyság. Názáretet püspöki székhellyé tették, mert itt abban az időben hatalmas templom állt. 1263-ban a török elfoglalta a Szentföldet, és a templomot lerombolta. A ferenceseknek köszönhetjük, hogy ez a hely megmaradt. Mikor ide települtek, nem találtak mást, csak romokat és a barlangot. Ők innen nem mentek el a török időben, pedig megalázták, kínozták, üldözték, elkergették őket, de visszajöttek, mert a Szűzanya házának helye szent. A szultán végül 1731-ben beleegyezett a templom építésébe azzal a feltétellel, ha fél év alatt, amíg ő távol lesz, teljesen befejezik. Az a szerény, kicsi templom, amit a ferencesek fél év alatt felépítettek, 1954-ig állt. Ekkor lebontották és pályázatot hirdettek egy új, ide illő templom megtervezésére. Giovanni Muzio olasz építész nyerte meg a pályázatot, és 1969-ben elkészült az új templom. Ez az ötödik, amely arra a helyre épült, ahol Gábor angyal megjövendölte Szűz Máriának, hogy Jézus édesanyja lesz. Mivel minden nép tiszteli a Szűzanyát, ezért a ferencesek engedélyezték, hogy tiszteletének ábrázolását elhelyezzék a bazilika falára. A magyar mozaik, amely Moldován István műve, a szentélyben van elhelyezve, és azt áb-

K rkérdés

Békét, nyugalmat sugározó, vagy ha nyugtalanító, kérdésekre, lelki számadásra kényszerítő? Szívhez, vagy észhez „Értelmünk befogadja, szóló? Egyszerűen megfogalszánk hirdesse és szívünk sze- mazott, vagy bonyolult logiresse!” kával felépített…? Olyan,

Milyen a jó prédikáció?

mely példákkal egyszerűsíti a megértést? Hosszú, vagy rövid? Élőbeszéddel előadott, vagy felolvasott? Humorral, esetleg iróniával fűszerezett? Köznyelvi beszédhez közelítő, vagy választékos nyelvezetű? Kérjük kedves Olvasóinkat, írják meg nekünk gondolataikat, élményeiket, természetesen lelkipásztorok neve és helységnevek említése nélkül. Leveleiket kb. 1-1,5 írott ol-

A hívőtől is függ… Alapja az evangéliumi magyarázat. Szeretem, ha ki van bővítve élettörténetekkel. A prédikáció függ a lelkipásztor stílusától, sőt, azt is mondhatnám, a lelkivilágától. A lelkipásztor sok mindent elárul magáról, míg beszél. Gondolatvilágát és azt is, milyen kapcsolatban áll az égiekkel. Úgy gondolom, nemcsak a hívőről kell elmondani az Isten-kapcsolatot, hanem a papról is. Sokan nem szeretik, ha a pap bírálja híveit, mondják: Milyen jogon? Örüljön, hogy eljöttünk szentmisére! Szerintem kell, hogy valaki feltárja hibáinkat. Becsülöm azt az embert, aki • ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 7.

Szűz Mária háza (A szerző felvételei) rázolja, ahogy két angyal megkoronázza Szűz Máriát Szent István koronájával. Számomra a bazilika legszentebb helye Mária barlangja. Máriát már a Teremtés könyve is említi, mikor Ádámék bűnbeesése után az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” Mi tudjuk, hogy az aszszony Mária, ivadéka pedig Jézus, aki halálával és feltámadásával legyőzi a gonoszt. Próféták is említik, legszebben Izajás, aki azt mondja: Íme, a Szűz fogan, és fiat szül, és az Ő neve Emmánuel, vagyis velünk az Isten. Ezen a helyen történt Mária szeplőtelen fogantatása, Lukács evangélista szerint. Itt válaszolta Mária Gábor angyalnak: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (folytatjuk)

dal (1800-2700 karakter szóközökkel együtt) terjedelemben a remeny@remeny.sk email, illetve a Remény szerkesztősége, Žiačka 4., 821 06 Bratislava postai címre várjuk. A levelekre írják rá: Ankét. A beérkező, teljes névvel és címmel ellátott véleményeket folyamatosan közöljük lapunkban. (Szerkesztőségünk fenntartja a rövidítés, szerkesztés jogát.)

szemembe mondja az igazságot. Sokan ezt nem merik felvállalni, mert félnek, hogy elveszítik mások barátságát. Az ilyen ne legyen inkább barát. Egy jó prédikáció után mindig levonom a tanulságot. Kell, hogy lélekben ott legyünk, és ne azzal legyünk elfoglalva, hogy X. Y.-on megint új ruha van. Hogy milyen legyen a terjedelme? Aki lélekben ott van és átéli, annak rövid lesz még a kétórás is, de akinek az esze máshol jár, az már tíz perc után az óráját nézi. Hogy a prédikáció jó legyen, 50 százalékban a hívő hozzáállásától függ. Én nagyon szeretem hallgatni lelkiatyánk prédikációját. Látni, hogy készül rá, mindent elkövet, hogy megfogja a hívők figyelmét. Én személy szerint is és minden ipolysági hívő nevében ezt megköszönöm neki. B. Józsefné, Ipolyság


TANÁCSOLÓ

„Istennel, vagy Isten nélkül” Szeptember közepén került sor Svédországban a XII. Pogányok udvara rendezvényre. A hívők és nem hívők közötti találkozás témája a következő volt: „Egy világ Istennel, vagy Isten nélkül”. A kétnapos eseményen összegyűltek a svéd kulturális és tudományos élet, a vallások és a meggyőződéses ateisták képviselői. Az alábbiakban Charlotta Smeds, a Vatikáni Rádió skandináv műsora felelős szerkesztőjének írásából idézünk. Svédországot gyakran hívják posztkeresztény országnak, ahol a statisztikák szerint a szekularizáció nagy területet hódított meg, ahol Istennek félre kellett állnia. Olyan ország, amelyben az emberi jogok uralkodnak, és nincs hely Isten jogai számára. Olyan ország, amelyben az a kérdés, hogy valaki gyermeket vállaljon-e, és ha igen, akkor mikor, a jogok közé tartozik, valamint az is, hogy a gyermek „hiba nélkül” jöjjön a világra, ellenkező esetben jogos és a törvény által megengedett az abortusz. Svédországban az Oktatásügyi Minisztérium megtiltja a papoknak, hogy az iskolai év végén így búcsúzzanak diákjaiktól: „Isten áldjon benneteket”. Olyan országról van szó, ahol egyetlen parlamenti képviselő kivételével minden politikus az egészségügyben dolgozók lelkiismereti szabadsága ellen szavazott. Olyan ország, amelyben a szentségek kiszolgáltatásának szertartásait utánozzák, azzal a különbséggel, hogy kizárnak minden Istenre vonatkozó utalást. Svédország az az ország, ahol nem tölthet be egyetemi rektori tisztséget az, aki beírja önéletrajzába, hogy hívő. A statisztikák szerint Isten nem fontos a svédek számára. Azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. Svédország nem közömbös Istennel szemben. Tudják ezt az ott élő hívők, akik ha ezt nyilvánosan megvallják, csodálkozásra, kíváncsiságra, sőt bizalmatlanságra számíthatnak. És tudja az, aki jelen volt a stockholmi „Pogányok udvarán”. A résztvevők hiteles lelkesedéssel szóltak a hitről és a vallás társadalomban betöltött szerepéről. A „Pogányok udvarának” legnagyobb jelentősége az volt, hogy nyílt vitát rendezett egy olyan témáról, amelyről Svédországban politikailag és kulturáli-

Agapé

Káposztával töltött paprika

san nem korrekt a közéletben beszélni. Sőt, a kétnapos találkozót az állami televízió teljes egészében közvetítette hat órán át két alkalommal. Nyilvánvaló volt mindenki részéről az a nyitottság, amellyel személyes hangon érintették a témához kapcsolódó kérdéseket; a hangsúlyt inkább a hitre, mintsem a hit

Műsorajánló

amelyet én teremtettem magamnak, hanem abban az Istenben, aki engem teremtett. Része vagyok egy jó tervnek, még akkor is, amikor az szeretetből szenvedést és áldozatot igényel. Ismét szembe találjuk magunkat az embert régóta kísértő nehézséggel: el kell ismernie, hogy szüksége van Isten-

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Október 13., szombat 11.00 Szentmise Pécsről 18.00 Szentmise Mocsáról Október 14., vasárnap 9.30 Szentmise a budapesti Szentlélek-templomból 12.15 Rózsafüzér 16.00 Tanúságtétel

Duna TV

tagadására helyezték. A termek zsúfolásig megteltek érdeklődőkkel, akik órákon át csöndben hallgattak, végül azért panaszkodtak, hogy kevés volt az idő. Felszínre került az a mindenki által elfogadott aspektus, hogy a laikus fundamentalizmus nem kevésbé veszélyes, mint a vallási fundamentalizmus. Óriási a különbség egy Istennel vagy egy Isten nélkül élő világ között. Az Isten nélküli világ az embert akarja a középpontba helyezni, aki kétségbeesetten próbálja uralni az élet eseményeit. Az a társadalom azonban, amely helyet hagy Istennek, nem egy távoli gondolatként, hanem az élet jelenlévő résztvevőjeként, az illuzórikus emberi uralom helyébe a bizalmat állítja. Nem egy olyan Istenben bízom,

A paprikát megtisztítjuk, ereit kivágjuk. Közben fehérkáposztát gyalulunk, kissé megkénezzük, kilónként 2 dkg sóval rétegezve besózzuk, majd 3-4 órán át sózva pihentetjük. Pihentetés után a káposztaszeleteket kinyomkodjuk a levéből, amit eresztett, és a megtisztított paprikákat megtöltjük vele, majd 5 literes üve-

re, hogy függő helyzetben van és adósa Istennek. Az ember szeretné azt állítani, hogy „én akarok Isten lenni. Soha nem hajtok térdet senki előtt”. Mennyivel bölcsebb azonban ez az egyszerű mondat: „ahhoz, hogy állhassunk, le kell tudnunk térdelni”. Amikor az életünk bizonytalanná válik, amikor a család és a társadalom meginog, gondoljunk a szentek egyszerű válaszára: „Térdeljetek le, különben elestek. Adjatok teret Istennek.” Ha a világ tagadja Isten jelenlétének létezését, Isten akkor sem szűnik meg a világ iránt érdeklődni. Szüntelenül szükségünk van rá, hogy emlékeztessünk az ember helyes dimenziójára.

gekbe rakjuk, és a következő lével öntjük fel: 8 liter vízbe beleöntünk 40 dkg sót, 1-1,5 dkg feketeborsot, 6 g szalicilsavat és 15 dkg cukrot. Az így kapott oldatot felforraljuk, lehűtjük, majd hozzákeverünk 2 liter 10%-os ecetet. A sós-ecetes oldatot hidegen a paprikára öntjük, majd az üvegeket azonnal lekötjük.

Vatikáni Rádió

Október 13., szombat 5.25 Spanyolország. 4/3.: Történelmi kastélyszállók Szent Jakab zarándokútján 6.25 Szentföldi szent helyek üzenete. 5. 8.30 Élő egyház 9.00 Isten kezében Október 14., vasárnap 5.25 Spanyolország. 4/4.: Spanyolországi kolostorok és templomok 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. 6. 8.35 Élő világegyház 10.30 Határtalanul magyar. Művészeti, tudományos magazinműsor 11.00 Szentmise közvetítése Máriaradnáról 14.45 Hazajáró. Alsó-Garammente – Kenutúra a kurtaszoknyás falvak között

m1 Október 14., vasárnap 10.25 Katolikus krónika 12.05 Múlt-kor. Történelmi magazin

Cukkíni saláta A nagy uborkához hasonló sötétzöld héjú cukkínit meghámozzuk, hosszába kettévágjuk és a magos részét kikaparjuk. Ezután félujjnyi szeletekre vágjuk, és egy edénybe téve besózzuk. Egykét órai állás után a sóból kivesszük, és néhány szál zöld kaporral rétegezve lazán üvegekbe tesszük. Ízlés szerint

higított ecetet felforralunk egy kevés cukorral, egy fej tisztított, egészben hagyott vöröshagymával, 1 gerezd fokhagymával, néhány szem egész borssal és köménymaggal. Belekeverünk egy késhegynyi szalicilt, vagy nátriumbenzoátot és forrón a cukkínira öntjük. Az üvegeket lekötjük és száraz gőzbe tesszük.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Felhőpaplant húzott a Nap. Reszketnek a napsugarak. Előkerül sapka és sál, Mert az idő, őszfele jár.

A nyulacska harangocskája

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Mózes az égő csipkebokornál - Kozma Kurucz Zoltán, 5. osztály, Ekecs Vivien, 4. osztály, Felsővámosi AI

Nagy Levente, 5. osztály, Ekecs

Gesztenyecsalogató

(népmese)

Jézus lecsendesíti a vihart – Csápai At- Mihály angyal – Koczkás Csenge, tila, 5. a osztály, Arany János AI, Ekecs 2. osztály, Felsővámosi Alapiskola

Sarkady Sándor

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Ennek a nyulacskának volt egy szépen szóló harangocskája. Egyszer a nyulacska elment az erdő szélére, lefeküdt egy bokor tövébe, és a bokorra felakasztotta a harangocskáját. Reggel, mikor felébredt, a bokrot sehol sem látta, hanem egy nagy fát látott helyette. Felnézett reá, és látta, hogy a harangocskája a fán van. Kérte a fát, hogy adja vissza a harangocskáját, de a fa nem adta vissza. Ekkor a nyulacska elment a fejszéhez, és kérte, hogy a fát vágja ki, hogy a fa adja vissza a szépen szóló harangocskát. De a fejsze nem vágta ki a fát. Most a nyulacska elment a köszörűkőhöz, hogy fenje meg a fejszét, hogy a fejsze vágja ki a fát, hogy a fa adja vissza a harangocskát. De a köszörűkő nem fente meg a fejszét. Ekkor a nyulacska elment a vízhez, hogy hajtsa a köszörűt, hogy a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a víz nem hajtotta a köszörűt. Ekkor a nyulacska elment a bikához, hogy igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a bika nem itta meg a vizet. Ekkor a nyulacska elment az egérhez, hogy csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De az egér nem csípte meg a bikát. Ekkor a nyulacska elment a macskához, hogy fogja meg az egeret, az egér csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. A macska azt mondta, hogy ő megfogja, de előbb adjon neki tejecskét. A nyulacska elment a tehénhez, kért tőle tejecskét. A tehén azt mondja, hogy ő ad tejecskét, csak vigyen neki füvecskét. A nyulacska elment a kaszáshoz, hogy adjon neki füvecskét. A kaszás adott is füvecskét, s a nyulacska vitte a tehénnek. A tehén adott neki tejecskét, s a nyulacska vitte a macskának. A macska megfogta az egeret, az egér megcsípte a bikát, a bika megitta a vizet, a víz hajtotta a köszörűkövet, a köszörűkő megfente a fejszét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a szépen szóló harangocskát. A nyulacska megörvendett, a szépen szóló harangocskát visszaakasztotta a nyakába, és mindig ott tartotta. Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj végére!

Felsővámos felújított temploma – Pethő Anna, 4. osztály, Felsővámos

Héj, héj, héj, Szúrós tüskehéj, Vadgesztenyehéj; Tarka boci lakik benne -Ess ide a tenyerembe! Héj, héj, héj, Nyílj ki tüskehéj!

A megfejtést nyílt levelezőlapon október Meghatározások: A rejtvény megfejtése a színessel jelölt sor- 12-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: 1. Fácánféle madár, Szebb a …, mint a puly- ban olvasható. Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava ka, Jelentése: tisztítóhely, tisztítótűz idegen ki2. Az utca rövidítése, jele, fejezéssel. 3. Ravasz állat, Segítség: minden szó „a” betűvel végződik. Megfejtés 4. Gramm, 5. Moszat, A 38. számunkban közölt rejtvény 6. Tímea, 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 megfejtése: efezusiak. 7. Nemes… - Zemianska Olča, 8. Richárd, A nyertes: 9. Füzet, Bodzsár Péter, Kelenye. 10. Ulrich, 11. Az egyik szülő, de van, aki az Gratulálunk, az ajándékot postán egyik nagyszülőjét nevezi így. A A A A A A küldjük! • ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 7.


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

VILLÁMPOST@LÁDÁNKBÓL

Börzsönyi kalandozások, avagy a 10. nyári tábor zett, aki szintén Somorján volt káplán, de látogatást tett táborunkban Fóthy Zoltán somorjai iskolaesperes is. A 6. nap a környezetvédelem napja volt. A reggeli torna után a király egy vetítésen bemutatta népének a Börzsöny növény- és állatvilágát, ezután a tanösvényen saját szemünkkel győződhettünk meg a vetítésen látottakról. Délután kézműves foglalkozás következett – a táborozók hulladékból készítettek kreatív alkotásokat. Este táborunk vendégül látta a budapesti Imperfectum keresztény zenekart, akik hangulatos kis koncertet adtak a királyi udvar lakóinak. A napot egy felejthetetlen Ki mit tud? zárta. A 7. nap a lelkiség napja volt – reggel szentmisével kezdtük a na2012 júliusának utolsó hetében a somorjai ifjúság egy csapatépítő táborozáson vett részt Törökmezőn, ahol a vezetők egy középkori királyság udvarába kalauzolták el a gyerekeket és fiatalokat. Kilenc napot tölthettek el együtt a Börzsöny-hegységben, hogy felejthetetlen emlékekkel gazdagodjanak a 10. jubileumi táborban. A nyitó szentmisén a jó Isten áldását kértük a táborozókra. Este a király, III. Charles Hohenzollern magához hívatta udvara apraja-nagyját, és csoportokba osztotta őket középkori mesterségek alapján. Így voltak cipészek, cukrászok, zenészek, hangszerkészítők, tűzcsiholók, kelmefestők és szénégetők. Másnap minden csapat elkészítette mesterségükhöz méltó címerét, himnuszát és ruházatát. A délután folyamán megkezdődött az ország felosztása és egy hangulatos honfoglaló játékkal minden csoport szerzett magának területet. A délutáni területfoglalás után minden csoport részt vett a szentmisén, melyet a volt somorjai káplán, Molnár Tamás atya celebrált. A vacsora után a király egész népét sok szeretettel várta egy kis reneszánsz mulatságra. A következő délelőtt előadások tarkították a táborozók programját, majd a király által felügyelt méta és tudáspróba következett. Az esti szórakozásról a király udvari bűvésze, Pipó József gondoskodott.

pot, melyet a kóspallagi pálos atya celebrált. Ezután előadások következtek a középkori szentekről, szerzetesrendekről, építészetről, művészetekről, zenéről – melyet a táborozók figyelmesen hallgattak. Délután egy kalandos kincskeresés várt az alattvalókra – minden csoport sikeresen teljesítette a próbát. Eközben a nagylányok és nagyfiúk csoportja elzarándokolt Márianosztrára, ahol egy pálos atya rövid ismertetőt tartott a helyről, majd szentmise következett. Este egy énekes-zenés programmal zártuk a napot. A 8. napon számháborúban csapott össze két csapat, a barbárok és a keresztények. Délután nagy királyi lakomára készültünk, minden csapat gulyást főzött, melyet a király és szakácsai értékeltek, végül a gyerekek jóízűen el is fogyasztottak. Az utolsó estét táncház koronázta, amely osztatlan sikert aratott kicsiknél és nagyoknál egyaránt. A 9. napon délelőtt összepakoltunk, üzeneteket írtunk egymásnak, végül a király kiértékelte a népét, a tábor legjobbjait oklevéllel és édességgel jutalmazta. Délután fájó szívvel hagytuk el Törökmezőt, ahonnan sok élménnyel és emlékkel gazdagodva tértünk haza. A szép emlékekből még sokáig erőt tudunk majd meríteni a szürke hétköznapokhoz. Méry Tímea

A 4. nap reggelén a király népe összesereglett és elindult feltérképezni a barbár hordák terjeszkedését – egy egész napos túra keretében, melynek célpontja Visegrád vára volt, de a szakadó eső meggátolta őket, így csak a vár egyik őrtornyáig sikerült eljutniuk. A napot esti vetítés zárta – visszaemlékeztünk az elmúlt évek táboraira. A következő nap nagyon pörgősre sikerült, ugyanis a királyi sporté volt a főszerep. Délelőtt rohampálya várta a táborozókat és néhány vállalkozó szellemű vezetőt, délután pedig a királyi olimpiára került sor. Este ismét mulatság következett, de ezúttal a királyi udvar népe mutatta be énektudását egy szigorú zsűri előtt. A 4. és 5. napon Klenko Gábor atya misé• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ 1

2

3

4

5

6

rejtvény második 14 15 része (zárt betű: N); 25. Íme; 26. USA18 16 17 beli szabvány; 28. Kóma fele; 29. 21 22 23 24 Hidrogén, trícium; 30. Franciaországi 26 27 28 29 folyó; 32. Magyarországi megye; 34. 32 33 34 Német geológus, mineralógus; 36. 37 38 Csermely; 37. Agy; 38. A hajó 42 43 hátsó része; 39. Nyári hónap, rövi46 47 48 den; 41. Határozói igenév képzője; 42. 50 51 52 Kutyafajta; 44. Talajművelő eszköz; 46. Protaktínium 54 55 56 57 vegyjele; 47. Kaszáló; 48. ... et labora - imádkozzál és 60 61 62 dolgozzál! 49. Fás terület; 50. Paripa; 51. Fiúnév; 53. 66 67 68 Német közgazdász, a német történeti iskola egyik 71 72 73 alapítója; 54. Női név; 57. Tolatni kezd; 58. Erbium; 59. TLÍ, 60. Tallium vegyjele; 61. A rejtvény harmadik része; 65. A múlt idő jele; 66. Hosszú- E, G, L, T); 18. Vascsepp része; 22. kás kendő; 68. Ittrium, alumínium; 69. Zöld harkály; 24. Az írás feltalálója; 27. Régi tárgy; 71. Két szó: figyelmes em- Gyümölcs; 31. Vércsatorna; 33. Idegdaber; 74. Tengeri állat; ganat; 34. Állati testrész; 35. Olasz női név; 38. Cselekedet; 40. Azonos betűk; Függőleges: 41. Mohón ivott; 43. Cécó fele; 44. 2. Hidrogén, sulfur; 3. Esdeklés; 4. Migrén része; 45. Kelta nép tagja; 48. Franciaországi folyó; 5. Földrész; 6. Ér- Illat – latinul; 50. Azonos betűk; 52. tékes trágya; 7. Európa-kupa, röv.; 8. Tokaji boroshordó; 53. Orosz költő, író; Magyar író (László); 9. Csodatevő ke- 55. A szöveg további részében; 56. Elhely; 10. Fontos tételei; 11. Kötőszó; mém; 58. Karinthy Ferenc műve; 62. 12. Ugratás; 13. Részben megnyír! 16. Egyetem az USA-ban; 63. Rangjelző A rejtvény befejező része (zárt betűk: É, előtag; 64. Zsúfolva; 67. Farmermárka;

REJTVÉNY XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit évét, amely 2012 októberében kezdődik, és 2013. november 24-ig tart. A Porta fidei (A hit kapuja) apostoli levelében így ír: a Hit éve meghívás az Úrhoz való újboli és hiteles megtérésre. Rejtvényünk fő soraiban – V/1., V/23., V/61., F/16. – C. H. Spurgeon egyik gondolata olvasható. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán október 12-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény első része (zárt betűk: A, Y, B, G, A); 14. Nem érdekes; 15. Unszolna; 17. Franciaországi város; 19. Magyar Államvasutak, röv.; 20. Cynegetica 3/10-e; 21. Kettős betű; 23. A

7

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ

rint a lakosság 82%-a támogatja a blaszfémiával (istenkáromlással) kapcsolatos törvénytervezetet. Vsevolod Chaplin ortodox főpap szerint a közvélemény világos jelét adta egyetértésének. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik azt az embert, akit vallási jelképek meggyalázásával vagy megrongálásával érnek tetten. Szeptember végén Moszkvában ezzel a rendelkezéssel egészítették ki azt a törvénytervezetet, amely növelné az adminisztratív szankciók és büntetések nagyságát a vallásos érzület és a hitvallás elleni sértések esetében. Az AsiaNews missziós hírügynökség szerint a törvényjavaslatot az orosz parlament alsóházának minden pártja támogatta egyetértésben az oroszortodox pátriárkátussal és a muzulmán közösséggel. A hit elleni nyilvános sértések és a liturgikus szertartások során elkövetett megalázások esetében mintegy 10 ezer dollárnyi pénzbüntetés, ill. 200 órányi közmunka vagy 3 évnyi börtön szabható ki. Templomi vagy zarándokhelyen lévő vallásos jellegű tárgyak megrongálása, megalázása esetében 5-től 15 ezer dollárig terjedő pénzbüntetés, 400 órányi közmunka, vagy mintegy 5 évnyi börtönbüntetés jár. Egy helyi orosz közvélemény-kutató cég sze-

Nairobiban, a Mindenszentek katedrális előtt afrikai munkások egy irodaépület emelésén dolgoznak a nairobi egyházmegye részére. Nem afrikai vagy angol építési vállalatnak dolgoznak, hanem kínainak: a Zhongxing Constructionnek. A kínai cégek élen járnak a hidak, autóutak és stadionok építésében az egész afrikai kontinensen,

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 7.

8

9

10

11

19

12

13

20 25 30 35 39

31 36

40

41

44

45 49 53 58

63

59 64

69

65 70

74

75

70. Titán, nitrogén; 72. A radon vegyjele; 73. Képző; 75. Ludolf-féle szám.

Megfejtés A 40. számunkban közölt rejtvény megfejtése: A szív a misztérium érzékszerve. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Csala Gyula, Galánta. Gratulálunk!

és újabban már templomokat is építenek. Anthony Mwituria atya szerint az ok nagyon egyszerű: „Pályázatot hirdettünk, és ők adták a legjobb ajánlatot”. Az építési munkálatokat korábban azoknak az országoknak a cégeire bízták, amelyek misszionáriusokat küldtek Afrikába. „Angol testvéreink és az angol vállalatok sokat segítettek a templomaink építésében – mondja az ugandai anglikán érsek, Stanley Ntagali. – De mára Kína is gazdasági nagyhatalommá vált.” Kenyában a Zhongxing olcsó lakásokat is épített a nairobi egyházmegye dolgozóinak, valamint egy templomot a pünkösdistáknak. Egy másik cég, a Fubeco Ltd. (China Fushun) épp most építi a Rózsafüzér katolikus templomot Nairobiban, de ők húzták fel az evangélikus egyház központi épületét, a Luther Plazát is. Mára Kína lett Afrika első számú kereskedelmi partnere. Márpedig ezen a földrészen a vallás ígéretes üzlet: Kína nyomtatja például az afrikai keresztények által használt bibliák többségét is. Míg több millió kínai kereszténynek nincs lehetősége az Írást szabadon forgatni, 2008-ban a kínai Nankinban nyílt a legnagyobb Biblianyomda, mely számos afrikai szerződést kötött. És sokkal olcsóbban dolgoznak, mint bármelyik nyugati ország… La Croix/Magyar Kurír


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

Nagy szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, MAHULÁNYI JÓZSEF helynököt születésnapja alkalmából. Kérjük a jó Isten áldását életére. Segítse a Szentlélek ereje, hogy Szűz Mária oltalma alatt itteni tevékenysége áldásos legyen a saját és a mi számunkra. Hitből fakadó imával kérjük ezt a jó Istentől. Az ipolysági, a pereszlényi és a gyerki hívek Október 10-én ünnepli 91. születésnapját özv. OREM ISTVÁNNÉ Ipolynagyfalun. E szép ünnep alkalmából szeretettel köszöntjük a drága jó édesanyát, nagymamát, dédnagymamát. A jó Isten áldása és a Szűzanya oltalma kísérje minden napját! Ezt kívánja fia, menye, lányai, vejei, unokái és dédunokái ÁLLÁS

A SZENT ANNA kegy- és ajándéktárgy üzlethálózat vallási ismeretekkel rendelkező üzletkötőt keres. Jogosítvány, szlovák és angol nyelvtudás alapkövetelmény. Jelentkezni az obchod@st-anna.sk e-mail címen vagy a 0917 846 968 telefonszámon lehet. SZOLGÁLTATÁS

Rózsafüzérek – szobrok. www.gabrielbolt.eu

DOMINE TEMETKEZÉSI VÁLLALAT

ŐSZI AKCIÓ

ELÉRHETŐSÉG: Nám. Á.Vámbéryho 53/10B 929 01 Dunaszerdahely E-mail: info@domine.sk Honlap: www.domine.sk

Albán József: Gondolat ABC Ezek a gondolatok a Remény katolikus hetilapban jelentek meg, s a kiadványban egy csokorba összegyűjtve adjuk mindazoknak, akik mernek álmodni. A keresztény ember ebben a könyvben útravalót talál.

24 órás szolgálat: 0917/464 354 HALÁLOZÁS

A múltba visszanézve valami nagyon fáj, Valakit keresni, várni ,aki nincs már. Pedig voltak álmai, vágyai, ő is remélt, De élete egy váratlan percben örökre véget ért. Mély fájdalommal értesítjük, hogy

Ára: 1,50 Eur helyett 0,90 Eur KORONCZI IRMA (Fülek), aki templomunkat hosszú éven keresztül szeretettel takarította, oltárainkat virágdíszbe öltöztette, 56 éves korában, 2012. szeptember 24-én váratlanul örökre eltávozott közülünk. Nagyon hiányzik – soha el nem múló szeretettel, hálával búcsúznak tőle a Rózsafüzér Társulat, a Ferences Harmadrend tagjai, a hálás hívek és városunk ismerősei. Drága lelked nyugodjon békében!

FELHÍVÁS A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük.

Akciós ajánlatainkra a Reménybarátoknak nyújtott 10%-os kedvezmény nem vonatkozik!

A hirdetések díjszabása Magánszemélyek Jogi személyek 1 szó 0,40 Eur 0,60 Eur kiemelt szó 0,43 Eur 0,80 Eur hirdetés keretben 1,40 Eur 2,40 Eur (1 cm2) fénykép egységesen 2,75 Eur (A díjakhoz 20%-os adót számítunk fel.) A szerkesztőség fenntartja az apróhirdetések szövegének szerkesztési jogát! A tartalomért nem vállalunk felelősséget.

Könyvajánló: Templomunk – Szülőföldem tisztelete Már második szülőfaluját megörökítő könyv került ki Szelepcsényi Sándor szellemi műhelyéből. Első könyvével, melynek címe Pozsonypüspöki, 2010ben jelentkezett. Ez a könyv általános képet nyújtott a faluról. A kötetet később kiegészítette a település régebbi és a jelen korból származó, gondosan válogatott képes-levelezőlap blokkal. A mostani könyvét, a Templomunk, a pozsonypüspöki Szent Miklós anyaegyház címűt, a templom részletes bemutatásának szenteli. „A templom épületének története” című fejezettel indul a könyv, s mintegy 20 oldalon keresztül nagy alapossággal, regék-től sem mentes módon és olvasmányosan ismerteti a templom építésének, többszöri átépítésének/javíttatásának történetét. A következő fejezetben, „A Szent Miklós templom plébánosai” cím alatt az író 1254-től indítva majdnem hiánytalanul bemutatja a templomban szolgálatot teljesítő papokat, s velük együtt azt a kort is, melyben tevékenykedtek. Például Tyúkos E. Jánost, aki 1901-től haláláig, 1948. április 7-ig tartó szolgálata alatt papi, pedagógiai és irodalmi tevékenysége mellett igen jelentős munkát fejtett ki a falu társadalmi életének formálásában is. A településen iskolát, templomot épít és bővít, tanítói állásokat szervez, óvodát alapít, „Plébániai Tudósító” címmel plébániai helyi folyóiratot, „Vasárnapi kenyér” címmel kétkötetes könyvet ad ki. A fejezetet a jelenleg szolgálatot teljesítő Vadkerti József esperes méltatásával zárja. A „Szobrok, képek, kegytárgyak” című, terjedelmes fejezetben részlete-

sen bemutatja a templomot és a benne található tár- mint a Szent József-templom és a lourdes-i barlang. gyi értékeket, magyarázva a képek és szobrok ábráAz Utószó és köszönetnyilvánítás záró fejezetben zolta szentek életét, küldetését. Utána végigvezet a nem feledkezik meg azon személyek név szerinti 14 stációból álló keresztút történetén, bemutatja a említéséről sem, akik az évszázadok során és a jelenfalfestményeket, a freskókat, az egyes átépítésekkor, ben is munkával, anyagiakkal jelentősebben hozzájáaz előző templomból megőrzött boltozati záróköve- rultak a könyv megírásához, valamint az abban fogket és más jelentős emlékeket. laltak létrehozásához, és az adatok pontosításához. Megfelelő terjedelmet szán a kegyeleti kápolnák – Aki szeretne többet is megtudni templomunkról, az a Mária-kápolna, a Rozália-kápolna, a Kormányosi ne szalassza el a könyvbemutatót, ami október 7-én kép-kápolna, valamint a templomkertben és a tele- lesz, ahonnan a könyvet egyúttal a szerző aláírásával pülés különböző más területein található keresztek haza is viheti. és emlékoszlopok bemutatásának is. Nagy előnyére A könyvet kiadja a Csemadok Pozsonypüspöki válik a műnek, hogy a közölt kiváló fényképek szer- Alapszervezete, a szerző, több szervezet, illetve szeves részét képezik a könyvnek - az adott környezet- mély támogatásával. Takács András be beágyazva láttatják a szövegben megfogalmazott gondolatot. Nagy érték a címlapon közölt www.remeny.sk Remény elérhetőségek Nagy József festőművész alkotta, remeny@remeny.sk Simorka Sándor szobrászművész kivitelezésével készült „Pozsonypüspöki Magyarságának MegmaFőszerkesztő-helyettes: Hirdetésfelvétel, radásáért" emlékplakett. Bronzba Albán József lapterjesztés: öntve, tökéletesen ábrázolja a jeTel.: +421 (0)948 057 510 Blahóné Kamenár Gabriella lenlegi plébániatemplomot. Tel.: +421 (0)905 255 154 Felelős szerkesztő: A szerző a könyv végén hasonkamenargabi@gmail.com Bertha Éva ló alapossággal és figyelmességgel Tel.: +421 (0)948 057 509 sorra veszi az 1950-ben közigazKÖNYVRENDELÉS: Szerkesztő: gatásilag Pozsonypüspökihez csaoffice@remeny.sk vagy Orbánné B. Mária tolt Szúnyogdi faluban található 0948/057 508 Tel.: +421 (0)948 057 506 egyházi épületeket és emlékeket, • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Kiss Róbert „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Hite nagy volt Máriának, Hitt az angyal szózatának. Hitem tölti be szívemet, Erősítsd, Uram, hitemet.” (Glória, 177., 4. versszak) A mai világban, a ma emberének is nagy szüksége van az Istenre. Az élő Istenre, aki az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk. Az Istenre, aki értelmével kigondolta, akaratával létrehozta, gondviselésével fenntartja és kormányozza a világot. Az Istenre, aki halhatatlan személy, értelme, szabad akarata van, aki ősszüleinket gyermekévé fogadta és a mennyei boldogságra hívta őket. Az egy Istenre, aki három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. Mindannyiunknak szüksége van Jézus Krisztusra, Isten egyszülött Fiára, aki értünk emberré lett, hogy minket szóval és példával tanítson, hogy értünk szenvedjen és meghaljon, s ezzel megváltson, megmentsen a haláltól, és az örök életben részesítsen. Szükségünk van a Szentlélekre, a harmadik Isteni Személyre is, aki valóságos Isten az Atyával és a Fiúval együtt. Jézus küldte, hogy az apostolokat bátorítsa, megvilágosítsa, és az Anyaszentegyházban munkálkodjék mindvégig. Isten mindenkit szeret. Azokat is, akik szeretik Őt - nekik megígérte, hogy haláluk után örök élettel jutalmazza őket. És azoknak is jót akar, akik nem hisznek benne, és azt szeretné, hogy megtérjenek hozzá. Hív és vár mindenkit, hogy szeretettel válaszoljunk szeretetére. Istent kell az első helyre tenni életünkben, és ezt tehetjük úgy, hogy felajánljuk életünket Jézus édesanyjának, Máriának. Úgy élni, mint Mária élt, akinek nagy volt a hite. Máriaként hinni az Isten szavának. A kánai menyegzőn Mária így szólt Jézushoz: Fiam, nincs boruk. Ma azt mondaná: „Fiam, nincs hitük, nincs reményük.” Erősítsd, Uram, hitünket!

Konferencia Hidaskürtön

Lelkigyakorlat

2012. október 18-án, csütörtökön, konferencia lesz Hidaskürtön a hit éve alkalmából. A konferencia délelőtt 9 órakor szentmisével kezdődik, mellyel mons. Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye apostoli kormányzója megnyitja a hit évét a főegyházmegye magyar hívei számára.

világi híveknek

A konferencia előadói: Barsi Balázs, Kerényi Lajos, Szuromi Anzelm, Pályi Gyula. Pályi Gyula professzor Torinói lepel című könyve megvásárolható a konferencián, 2800 Ft vagy 10 €. A konferenciára előzetes jelentkezés szükséges a 031-7848182, 0908157070 telefonszámokon, vagy a szlavikantal@real-net.sk e-mail címen. Mindenkit szeretettel várnak.

Templomszentelés Restén A restei Rózsafüzér Királynője-templom és az oltár felszentelése 2012. október 6-án, szombaton, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisében lesz, amelyet mons. Alojz Tkáč nyugalmazott kassai érsek pontifikál a megjelent papok segédletével, a hívek közösségében.

Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Szent Pál apostol (2Kor 1,4-5)

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 7.

www.katolikus.sk Küldje be Ön is plébániája, közössége hírét: hir@katolikus.sk

Szerkesztőségünk lelkigyakorlatot szervez világi hívek részére Dóvalon (Donovaly), október 26–28. között. Az ellátás (szállás, étkezés) díja: összesen 50 euró. A lelkigyakorlatot mons. dr. Gábor Bertalan vezeti. Jelentkezni Parák László esperesnél lehet: 0905 626 756 e-mail: parak@katolikus.sk

A hit évének megnyitása A Dunaszerdahelyi Esperességben a hit évét október 12-13-án nyitják meg a következő programmal: október 12., péntek, Bős 18.00 Mária-köszöntő ájtatosság a templomban 18.45 Rákóczi hite – előadás a művelődési házban október 13., szombat, Nagymegyer 9.15 Rózsafüzér ájtatosság 10.00 A hit éve – a Porta fidei dokumentum bemutatása 10.30 Ünnepi szentmise – a Szűzanya hite A vendég mindkét napon dr. Bábel Balázs kalocsai érsek.

Szociális munkás szak Ipolyságon Tudatjuk a tisztelt érdeklődőkkel, hogy a 2012/2013-as tanévben a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Főiskola első évfolyam indítását tervezi Ipolyságon szociális munkás szakon, mind magyar, mind szlovák nyelven. A szak megfelelő számú érdeklődő esetében kerül megnyitásra, előreláthatólag november hónapban. A szociális munkás képzés szombati napokon lesz. A hat szemeszterből álló bakkalaureátusi képzés akkreditált. Bővebb információt a www.vssvalzbety.sk honlapon, illetve a www.uni.katolikus.sk honlapon lehet szerezni. Itt található részletes információ a tandíjról, és egyéb tudnivalók is ezen a helyen szerepelnek. A következő villámposta címen lehet jelentkezni: vssvalzbety.sahy@gmail.com

Akciós ajánlatunk! Rónay László: Unokáim könyve Kedves, érdekes olvasmány nagyszülőknek, szülőknek – egy nagypapa hétköznapi kalandjai, amelyeket unokáival él meg Ára: 5,81 Eur helyett 3,80 Eur + postaköltség Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.