remeny_2012-44_korrekturazott

Page 1

„Ez a Szent példájával és erényes életével kortársait oly módon vezette vissza a vallásos életre, hogy még most is csodálhatjuk.” (Porres Márton szentté avatásakor mondott beszédből)

REMÉNY XXIII. évfolyam 44. szám

2012. október 28. – Évközi 30. vasárnap

Öt titok, mely nincs elrejtve

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 8 9 11

Vegyük elő újra azt a bizonyos, titokzatos HPI-t… Azaz Boldog Bolygó-indexet (angolul: Happy Planet Index, rövidítve: HPI), melyről múlt heti számunkban írtunk e helyen. Egy komoly felmérés megkereste azt az öt pozitív cselekedetet, melyekkel növelhetjük a jólétet az életünkben. Nic Marks statisztikus szerint ezek nem épp a boldogság titkai, de elősegíthetik a boldogság áradását. Érdemes megfigyelnünk, mennyire összecseng az alábbi öt dolog a kereszténység kétezer éves tanításával.

1. Összekapcsolódás – hogy befektessük a rendelkezésünkre álló időt és energiát a szeretteinkbe. Tehát nem tárgyakba, vagyonba, hanem a körülöttünk élő személyekbe. 2. Aktívnak lenni – a leggyorsabb kiút a depresszióból. Aki folyamatosan tevékenykedik valami hasznos dolgon, „nem ér rá” szomorkodni. 3. Figyeljünk – a körülöttünk történő eseményekre, melyek nemcsak minket, hanem egész bolygónkat érintik. 4. Folyamatosan tanuljunk – ez nem a sokat emlegetett tudás alapú társadalom

A Te igéd az én igém – felhívás Félúton Hogyan lettem katolikus?

eszménye. Kimutatták, hogy azok az idős emberek, akik képezik magukat, sokkal pozitívabban gondolkodnak és életerejük tovább kitart. Ez egyfajta folyamatos érdeklődés inkább. 5. Adni – a leginkább gazdaságellenes cselekedet. Nagylelkűség, önzetlenség, könyörület. Nos, láthatjuk, hogy végtelenül egyszerű dolgokról esett itt szó. Ismerjük, tudjuk is őket. De gyakoroljuk-e a mindennapokban? Ez itt a kérdés…


HÍRVILÁG

Hozsanna a magasságban Az októberi hónap végén járunk. Egyházközségeinkben közösen vagy otthon egyedül is végzik a hívek a rózsafüzér imáját. A fohászok ritmikus imádkozása a szentírási részek feletti elmélkedésre buzdít. Templomaink imádkozó közössége olykor hasonlít azokhoz a szerzetesekhez, akik akár a sivatagban, a csend magányában, kolostorokban vagy manapság otthonaikban, akár a Vatikáni Rádió hullámain keresztül kérik imáikban a Boldogságos Szűz közbenjárását. A történelem és személyes életünk nehéz pillanataiban minden hívő kezében ott volt a rózsafüzér. Boldog II. János Pál pápa buzdítását olvashatjuk: „Fogjátok újra kézbe a rózsafüzért, fedezzétek fel az ima erejét a Szentírás fényében, a mindennapi élet körülményei között.” Az egyik szentmise alkalmából egy édesanya lépett be gyermekével a templomba. A kisfiú néhány hónapos lehetett,

még babakocsival voltak. A szentmise a „Szent vagy, szent vagy” éneknél tartott. Nem történt „semmi különleges”, zavaró körülmény. Az édesanya letérdelt, gyermekére nézett, majd keresztet vetett gyermekére, ujjával az oltár felé mutatott, és valamit súgott a gyermek fülébe. Majd átölelte és megsimogatta, közben befejeződött az ének: Hozsanna a magasságban… Mindig van valami titokzatos, felemelő érzés, amikor átölel az Isten. A költő vallja: „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten. ” Mint a gyermeket az édesanya. Mint az Egyház az imádkozó közösséget. Október végén átölel az ima felemelő, titokzatos érzése. Átölel az Isten. Csendesen. Váratlanul. Szerető lelkületével, mint édesanya a gyermekét. Mint Isten választottjait jelenlétével a menyben – „Hozsanna a magasságban”!

RESTE

Templomszentelés, zenei áhítat ESZTERGOM-BUDAPESTI EGYHÁZMEGYE 2012. október 6-án Alojz Tkáč nyugalmazott kassai érsek, Pásztor Zoltán püspöki helynök kíséretében, a megjelent papság segédletével és a nagyszámú hívek közösségében ünnepélyesen felszentelte a Rózsafüzér Királynő tiszteletére épült filiális templomot. A magyar nyelvű szentbeszédet Pásztor Zoltán püspöki helynök mondta. A régi templomot rossz állaga miatt a közelmúltban lebontották. Szomszédságában, Fridmann László tervei alapján újat építettek. A belső berendezést Szabó Ottó tervezte. Az új orgonát Pécsett készítették. A famunkákat kiskunhalasi mesterek végezték. A kiadások tetemes részét a hívek, a helyi önkormányzat és szponzorok fedezték. Bodnár Ferenc polgármester, az egyháztanács világi elnöke oroszlánrészt vállalt a templom felépítésében. Száraz János, az egyházközség plébánosa és a község lakosai boldog reménnyel tekintenek a jövőbe, mivel a templom az imádság háza, ahol rendszeresen összegyűlhet Isten népe, hogy megszentelődjön, hiszen Isten háza ők maguk. Egyenként kövek, közösségben az Úr templo-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

ma (Szent Ágoston). Ami Restén történt kicsiben, amikor a falak emelkedtek, az történik nagyban, a világban, amikor a Krisztusban hívők összegyűlnek. Október 7-én az új templom első búcsúünnepének délutánján Száraz János plébános és Bodnár Ferenc polgármester meghívására az Irgalmasság órájában a kassai Voces Énekegyüttes és Takács Dénes, diakónus egyházzenei áhítatot tartott. Az isteni irgalmasság ájtatosság elvégzése után az énekegyüttes és az orgona felváltva szólalt meg. A kórus 2008 szeptemberében alakult egy tucatnyi kassai és Kassa környéki tapasztalt amatőr énekesből. Repertoárjukban egyházi és világi művek egyaránt szerepelnek. A templomszentelés, a búcsúünnep és a falunap kapcsán megrendezett zenei áhítat újabb alkalmat kínált az értékek szemlélésére nemcsak a hívőknek, de a kevésbé hívőknek is. Lehetőséget kaptak belépni a „pogányok udvarába”, elősegítve ezzel visszatalálásukat Istenhez és népük közösségébe. GB.

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 28.

Elhunyt Vida Tivadar 2012. október 13-án, életének 91., papságának 68. évében, autóbaleset következtében elhunyt Vida Tivadar atya, a budapest-máriaremetei kegytemplom káplánja. Ipolyságon született 1922-ben. Kassán, majd Pozsonyban végezte teológiai tanulmányait. Pozsonyban szentelték pappá, 1945. március 31-én. 1945–60-ig a Nagyszombati Egyházmegye szolgálatában állt, első kápláni helye Pozsonypüspökin volt. 1960–62-ig nem gyakorolhatta papi hivatását, mivel megvonták tőle az állami engedélyt. 1975– 93-ig a Székesfehérvári Egyházmegyében végezte

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

lelkipásztori szolgálatát. 1975–97-ig káplán Máriaremetén, majd 1997–98-ban plébániai adminisztrátor, 1998-2004ig ismét káplán ugyanott. 2005. január 1től nyugállományba vonult. 2004-ben tiszteletbeli kanonoki címet kapott. Vida Tivadar atya lapunk olvasói számára sem ismeretlen. Többször is megjelentek írásai, fordításai a Reményben. A pozsonyi hívők pedig jubileumi szentmiséi alkalmával találkozhattak vele többször is a ferenciek templomában. Nagy tudású lelkipásztor volt, aki mindvégig kötődött ifjúkora helyszíneihez és az ott élőkhöz. R. I. P. Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.


EZ TÖRTÉNT ÉRSEKÚJVÁR

HEGYSÚR

Pray Györgyre emlékeztek

Gyümölcs- és zöldségkiállítás

Október 13–án a ferences rendi kolostorban, az Érsekújvár híres szülöttei rendezvénysorozat Pray György jezsuita történész emlékét idézte. A KultúrKorzó, az Érsekújvári Polgári Klub, a Széchenyi György Baráti Kör támogatásával Kovalcsik Cirill atya három egyetemi tanárt hívott meg a konferenciára. Dr. Báthory Orsolya Pray György életéről és munkásságáról szólt. A magyar történetírás és tanítás egyik megalapítója 1723-ban született. Pozsonyban, Nagyszombatban, Bécsben tanult. 1740-ben lépett be a jezsuita rendbe. Tanított Pécsett, Nagyszombatban, Bécsben, Budán. A Nagyszombatból Budára költöző egyetemi könyvtár első igazgatója, egyetemi tanár, majd nagyváradi kanonok és országgyűlési követ volt. A nemzeti történetírás megteremtője a levéltári kutatások során minden forrásmunkát következetes kritikai vizsgálatnak vetett alá. Megírta a királyi családból származó magyar szentek életrajzát. 1771-ben történetkritikai tanulmányt írt Szent István megdicsőült Jobbjáról. Élete fő műve „A magyar királyok története“. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után Mária Terézia királyi történetíróvá nevezte ki. A Halotti beszédet és Könyörgést a később róla elnevezett Pray–kódexben találta meg 1770-ben. A kézirat egy 1192–1195-ből

származó pozsonyi szerkönyv - sacramentarium, a miséző pap könyörgéseit tartalmazza, kibővítve egyéb szertartások, mint az esketés és temetés szövegeivel. E könyv 136. lapján található az első összefüggő magyar nyelvemlék, amelyet Soós Sándorné dr. Veres Rózsa mutatott be. Cs. Varga István tanár úr bevezetőjében a konferencia alapgondolatáról beszélt. A valamikor térben és időben létező alkotókat meghatározta a környezet és a közösség, amelyben éltek. Így van ez ma is. De vajon a zseniális alkotók szellemisége hogyan hat a ma emberére? Erről szólt „A Halotti beszéd utóélete költészetünkben“ című előadásában. A Halotti beszéd magyarul elmondott végtisztesség magyar ember fölött, könyörgés érte és a jelenlevőkért, az Isten irgalmáért – szakrális szöveg. Motiváló üzenete a jelenkor emberének: A szenvedés az emberi méltóság része a rációval együtt, nyitja a tisztítótűz kapuját és a mennybe vezet. Soós Sándorné Veres Rózsa gondolatával: „A költészet, a zene, a festészet… képes megérinteni az ember szívét, ahonnan az imádság fakad. Szakrálissá nem a téma teszi a művet, hanem az a képessége, amely segíti az embert, hogy önmagában felfedezze a szeretet forrásait…“ Dr. Istenes Marica

Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg Hegysúron a már hagyományos gyümölcs- és zöldségkiállítást. Szép szokássá vált, hogy a rendezvény minden évben a termények megáldásával kezdődik, melyre rövid szertartás keretében kerül sor. Így Gajdoš Pál plébános atya az idén is megáldotta a föld gyümölcseit, melyek a teremtő Atya és a szorgos kezű kertészek munkáját egyaránt dicsérik. Felemelő volt látni, amint hívők és nem hívők, magyarok és szlovákok, kicsik és nagyok közösen adtak hálát a szárazság ellenére is bőséges termésért. A kiállításon nemcsak a helyi, hanem a környékbeli, sőt magyarországi kertészkedők terményeit is megcsodálhatták az érdeklődők. A szervezők évről évre buzdítják a helyi óvoda és alapiskolák növendékeit is a kiállításon való részvételre, nagy hangsúlyt helyezve az

gyümölcseivel együtt a kertészkedők szervezetének egyes tagjai és Klúcsik Tibor, a szervezet elnöke vitték az oltárhoz. A rendezvény értékelésére délután került sor, idén is több kategóriában osztottak díjakat a legszebb, illetve legnagyobb termények kiállítóinak. Gujber Zsuzsanna

CLEVELAND

RAD

Öregministránsok találkozója Öregcserkészek rendszeres találkozójáról már lehetett hallani, azonban öregministráns találkozóról a helyi szervezők és résztvevők tudomása szerint nem, legalábbis a Bodrogközben és az Ung-vidéken. Nos ezért is nevezhető ez a szeptemberi esemény rendkívülinek, amelynek helyszíne a radi Szentháromságplébániatemplom volt. Az ötlet Gábor Lászlótól származik, aki már az 1970-es, 80-as években barátaival együtt aktívan bekapcsolódott az egyház körüli tevékenységekbe. A most megtartott szentmisén a távolabbi helyekről érkezett egykori ministránsokkal együtt tizenhárman vettek részt, s közülük tizen-

értékek, a tapasztalatok átadására, s ezzel együtt a munka, a természet és a szülőföld szeretetére. Vasárnap a kiállítás szervezői szentmise keretében adtak hálát a termésért. Az áldozati adományokat a föld

egyen öltötték magukra évtizedek után újból a fehér ministránsruhát. Köztük a legidősebb, az 1954-ben született Csoma István és a legfiatalabb, az 1978as születésű ifj. Liska László. Az oltár körüli szolgálat fiatalos lendülete már nem volt a régi, ám a hozzáállás, az odafigyelés, a segítőkészség nem változott, s kiválóan teljesítették a rájuk bízott feladatokat. Név szerint: Pankovics Pál és Jenő, Blanár Béla, Sarkovics Gábor, Bojti Já-

nos, Novák Imre és Petro Bertalan. A felolvasók sem vallottak szégyent. Az elismerő szavak Geri Pétert, Hornyák Andrást és e sorok íróját illették meg, amiért mindenkinek köszönet. Böőr Roland plébános a bátor felvállalásért és helytállásért egy-egy emlékéremmel jutalmazott. „Rad község történetébe mozaikként tevődik be ez az öregministránsok találkozója és íródik be a plébánia krónikájába, amely az utókor számára is példaértékű lehet" - mondta Liska László polgármester. A kultúrházban megrendezett ünnepélyes fogadáson született meg a jövő évi folytatás ötlete, s talán nem is véletlenül, ugyanis a Szentatya a 2012-2013-as évet a hit évének nyilvánította. Pankovics Miklós

Újra megnyitják a templomot Újra megnyitja kapuit Ohio államban a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templom, miután a Vatikán helyt adott az arra vonatkozó kérésnek, hogy ne zárják be a 108 éve épült plébániát. A helyi magyar egyházközösség kérésére visszatér a templomba a lelkipásztori szolgálatot korábban is ellátó pap, Siklódi Sándor. Richard Lennon clevelandi püspök még 2010 júniusában arra hivatkozva döntött a bezárásról, hogy 2000 lélek szükséges egy templom eltartásához, és a magyar közösségnek csak 600 hívője van. Lennon püspök 50 templom bezárását határozta el, ezek közül 11 tiltakozott a Vatikánnál a döntés ellen, mindegyikük eredményesen. A szentszéki határozatot a clevelandi püspök is jóváhagyta, noha joga lett volna fellebbezni ellene. A clevelandi Szent Imre-templomban november 4-én tartják majd az első ünnepi misét az újranyitás alkalmából. Magyar Kurír/Remény • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Porta fidei 6. Boldog II. János Pál pápa A Katolikus Egyház Katekizmusának közzététele kapcsán írta: „Ez a Katekizmus igen fontos segítség lesz az egész Egyház megújításának munkájában... Hatékony és törvényes eszköznek nyilvánítom tehát az egyházi közösség szolgálatára, mint a hit tanításának biztos normáját.“

Minden egyes tudományág keretén belül fontos a jó szakirodalom, minden kutatott témában hasznosak a jó kézikönyvek, az iskolákban a tananyag elsajátításában segítő tankönyvek. Ha va- alaposabb ismereteket szerezni benne, szükséges, lamely téma elnyeri tetszésünket, vagy fontos és hogy tudjuk, hol keressük azokat, melyik könyvet hasznos lehet számunkra, és szeretnénk pontos és érdemes fellapozni. Hitünk tartalmának megismerésében a Katekizmus szolgál erre nélkülözhetetlen eszközként. Ebben előttünk áll a tanításnak az a gazdagsága, amit az Egyház kapott, megőrzött és továbbadott kétezer éves történelme során. A jelenlegi Szentatya apostoli levele alapján a Katekizmusban „lapról lapra felfedezhetjük, hogy amit elénk tár, az nem elmélet, hanem találkozás azzal a Személlyel, aki az Egyházban él”. Vagyis a Katekizmus tanulmányozása nem csupán elméleti ismereteinket gazdagítja, hanem ezek hozzájárulásával segít életünket, mindennapi életmódunkat is a hit szerint igazítani, hogy igaz hitben Krisztus-követőként, Krisztussal élhessük életünket.

Megmagyarázzuk!

Katekizmus, káté (a gör. katekhein, 'visszhangozni' igéből): tág értelemben kérdés-felelet formában összeállított, áttekinthető, egyszerű oktató könyv (a 8. században Alkuin írt ilyen könyveket különböző tantárgyakból; később gyermekek számára állítottak össze katekizmusokat, különösen népszerű volt a 14-15. században az Es tu scolaris? című, kezdőknek szóló latin nyelvtan). Szoros értelemben az Egyházban a hitoktatás (katekézis) tankönyve, a keresztény hit dialógusos, kérdés-felelet formában megfogalmazott foglalata. A katekizmus története a szóbeli katekézis lejegyzésével kezdődött. Tartalma kezdetben a Hiszekegy és a Miatyánk keresztségre fölkészítő magyarázata. Később csatolták a Tízparancsolat gyónásra fölkészítő magyarázatát, ill. Aquinói Szent Tamás nyomán a szentségek magyarázatát. A lambethi zsinat 1281-ben katekizmussá minősítette Szent Tamás Opuscula c. művét (Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy, Tízparancsolat, szentségek magyarázata). Hasonló tartalmú hosszabb-rövidebb összefoglalások a 15. század végéig használatban voltak. Az első katekizmust, mely címében is viselte a szót, 1504-ben Ortiz de Villegas adta ki Lisszabonban: Cathecismo Pequeno da doctrina... Tartalma: Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy, szentségek magyarázata. Téves tehát, hogy a katekizmus mint könyv, protestáns eredetű (Kis Káté, Genfi Káté, Heidelbergi Káté). Luther Márton „Kis Káté”-ja 1529-ben jelent meg Der kleine Catechismus für die gemeine Pfarrherrn und Prediger címmel. 44 nem számozott kérdésfeleletben tárgyalta a Tízparancsolatot, az Apostoli hitvallást, a Miatyánkot, a keresztséget, a gyónást és az Oltáriszentséget. Első magyar nyelvű kiadása valószínűleg Heltai Gáspár fordításában jelent meg (Catechismus minor, az az a keresztyeni tudomanac reuideden valo sumaya, 1550). A 16. században a katekizmusok sora született, elsősorban a protestánsokkal folytatott viták szellemében. A katekizmusok gyors terjedésében szerepet játszott, hogy megfelelt a kor memória-központú didaktikai módszerének. Forrás: Magyar katolikus lexikon • ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 28.

Ablak a történelemre

November 2. 1789-ben a francia nemzetgyűlés fontos egyházi rendeleteket foganatosított A jezsuita rend feloszlatása, az episzkopalizmus terjedése, a német érsekek nemzeti politikája vagy a „kalapos király” reformjai csak előjátékul szolgáltak ahhoz a viharhoz, mely a francia forradalommal a katolikus egyházra és a pápaságra zúdult. A revolúció elsöpörte az ancien régime kormányzatát, mellyel a gallikán egyház szorosan öszszefonódott. Az a vallásgyűlölet pedig, melyet a felvilágosodás irodalma gerjesztett, szenvedélyes formában tört előre, veszélybe sodorván magát a papságot is. A hatalomra jutó nemzetgyűlés rendkívül fontos rendeleteket foganatosított. Az egyházi vagyont teljes egészében nemzeti vagyonná nyilvánította, a klérus fizetését csökkentette, folyósítását az állampénztárra bízta. 1790-ben feloszlatott minden kolostort és rendet. A klérus polgári konstitúciójával szétzúzta Franciaország hierarchikus rendjét, s az egyház kormányzását az államnak rendelte alá (a nyolcvanhárom département-nak megfelelően nyolcvanhárom püspökség, tíz érsekség; a püspököket a département közigazgatása, a lelkészeket a kanton összes választójog-

gal bíró polgára választotta meg, beleértve a protestánsokat és a zsidókat is). Azon határozat, mely szerint a klérus minden tagja köteles hivatalvesztés terhe mellett esküt tenni az alkotmányra, heves ellenállást váltott ki. 1792-ben 40 ezer eskütételt megtagadó papot kergettek el, akik az újítók elszánt ellenfeleiként külföldön működtek tovább. A konvent elrendelte a keresztény időszámítás hatályon kívül helyezését, s betiltotta ünnepeit. Mintegy kétezer templomot pusztítottak el. Műkincseit elrabolták, megsemmisítették. Később elismerték egy legfelsőbb lény létét, majd helyreállították a vallásszabadságot, ám a köztársaság vallástalan maradt. Gyenge, valláspótló próbálkozások is terjedtek, míg a bonapartei katonai egyeduralom fordulatot nem hozott. A meghódított területeken is hasonló állapotok uralkodtak, bevezették az egyház és az állam szétválasztását, valamint a vallásszabadságot. VI. Piusnak (1775 – 1799) súlyos megaláztatásokat, sőt az egyházi állam felfüggesztését kellett megélnie. A tolentinói béke (1797) után 30 millió lírával és jókora területekkel lett szegényebb. 1798-ban a francia kormány kikiáltotta a római köztársaságot, majd megszüntette a pápa világi hatalmát. Fogolyként hurcolták el, s rabságban halt meg Valenceban (1799).


JUBILEUM

120 éve született a lévai születésű vértanú Dr. Kucsera Ferenc (1892–1919) 3. 1919. augusztus 1-jén az antant nyomására a Forradalmi Kormányzótanács lemondott, s ezzel véget ér a kommün 133 napja, mely alatt a forradalmi bíróságok vagy a központi hatalom rendőralakulatai 590 embert végeztek ki Magyarországon. A kommün szentendrei áldozatai dr. Kucsera Ferenc és dr. Weresmarthy Miklós ügyvéd voltak. Csak a kommün eseményeinek lecsengése után, később tisztázódott, hogy nem a mártírhalált halt fiatal káplán kezelte a templomkulcsot, hanem a plébános. A harangot pedig egy nyolcgyermekes kőműves verte félre, de nem mert jelentkezni, hanem elbujdosott a közeli hegyekbe. Értük áldozta fel önmagát dr. Kucsera Ferenc. Ezek után sajnos csak az emlékezés, de egyben a Kucsera Ferenc emlékezete ápolásának szép feladata maradt a szentendreiekre és az Anyaszentegyházra. 1919 augusztusában a szentendrei polgármester engedélyével gyűjtést indítottak a kivégzés helyén felállítandó kereszt javára, amihez a hercegprímás is hozzájárult. Csernoch János bíboros hercegprímás 1919. szeptember 11-én kelt főegyházmegyei körlevelében megindult szavakkal emlékezett meg papjáról: „... a vörös hadsereg katonái ölték meg. Bár életkorára nézve fiatal volt, szilárdsága azonban kiteljesedett: még élete veszélyeztetése árán sem vonakodott védelmezni az egyház jogait. A halált mint Isten ajándékát fogadta.”

A kivégzés helyén, a Duna-parton 1928. június 24-én felállított nagy fakereszt

Majd 1921. március 23-án dr. Kucsera Ferenc halotti hatósági anyakönyvét polgármesteri rendelet által a következő mondattal egészítették ki: „A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában vértanúhalált halt.” Közben megindult a polgári bírósági per a kivégzés ügyében, melyben 1921. május 4-én az alábbi ítélet született: „Chudy Ferenc, Ozorai József, Schrötter Aladár mint felbujtó bűnrészesek – halálra, Navarra Jen, mint felbujtó bűnrészes – életfogytiglani fegyházra, Dudás János 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, Darázs István 13 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, Martinovics Miklós 3 évi fegyházra, 6 havi hivatalvesztésre ítéltetett.“ Szentendre város képviselőtestülete és tőle teljesen függetlenül a MOVE (Magyar Orsz ágos Véderő Eg yesület) Sportegylet Budapesti Főosztálya is kezdeményezte a vértanú káplán tiszteletére Szentendre egyik szép terén egy impozáns emlékmű felállítását. Ennek tervét Harmath Ödön, az udvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola tanára készítette el. Talán a több oldalról elindult, amúgy lelkes kezdeményezések sokasága lehetett az oka, hogy az emlékmű nem készült el, s az 1920-as évek elején csak egy kis fakeresztet állítottak fel dr. Kucsera Ferenc kivégzésének helyén, a Dunaparton, de azon mindig ott lehetett találni az emlékezés és a hála friss virágait. Mindig volt virág a sírján is, a hívek nem felejtették el értük meghalt fiatal papjukat. Időközben dr. Kucsera Ferenc földi maradványait exhumálták a temető kerítése melletti - 1919. augusztus 28-án kényszerűségből választott - sírból, s a temető közepén, a központi kereszt mellett kapott díszsírhelyet. 1924-ben a Katolikus Legényegylet székházának falán az I. világháború áldozataira s dr. Kucsera Ferenc vértanúságára emlékeztető táblát helyeztek el, s az előtte levő utca, az addigi Mária Terézia utca, az ő nevét kapta.

A szentendrei temetőben dr. Kucsera Ferenc sírja fölé 1930-ban emelt díszsíremlék 1928. június 24-én a Duna-parton, halálának színhelyén impozáns fakeresztet állított a város és az egyházközség, a következő emlékező felirattal: „Itt halt hitéért, honáért és katholikus testvéreiért mártírhalált 1919. június 25-én dr. Kucsera Ferenc róm. kath. segédlelkész.“ A nagy kereszt felállításának alkalmával egy nyolcoldalas kis képes emlékfüzetet is kiadtak dr. Kucsera Ferenc életéről, ez egy verset is tartalmazott, melyet annak szerzője, Dósa István szavalt el az avató ünnepségen, s mely e szavakkal zárult: Legyen áldott Kucserának vértanú emléke; A sok szenvedésért, amit e földön kiállott, Uram Isten, add meg neki a mennyei boldogságot. 1930. október 12-én pedig felavatták dr. Kucsera Ferencnek a temetői központi kereszt melletti sírhelye fölé emelt díszsíremléket, melynek előkészületeiről és felavatásáról a lévai Bars hetilap őszi számai is beszámoltak. A dombormű kialakítású síremlék alkotója Zászlós István szobrász (1895–1976) volt. A síremlék felirata: „A JÓ PÁSZTOR ÉLETÉT ADJA AZ Ő JUHAIÉRT. - Szt. János X.11” majd alatta „Dr. KUCSERA FERENC SZENTENDREI KÁPLÁN, 1892. SZEPT. 23 – 1919. JÚN. 25, MÁRTÍRHALÁLT HALT A KOMMUNIZMUS IDEJÉN” Ugyancsak 1930-tól hagyománnyá vált, hogy minden esztendőben, dr. Kucsera Ferenc halálának évfordulóján a cserkészek tábortüzet gyújtottak a Duna-parti nagy emlékkereszt közelében.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 30. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

Mics Imre ilyen szomorú egy vak ember sorsa. Nem láthatja édesanyja, édesapja jóságos arcát, a virágos rétet, az ezer színben pompázó természetet, a csillagos eget. Mi, látók szinte el sem tudjuk képzelni a vakság szörnyűségét. A Jerikótól Jeruzsálemig vezető út mellett ott ül egy vak koldus: világtalan szemmel, a kiszolgáltatottságra szorultak magányával. Senki sem veszi észre a tanítványok és a velük tolongó sokaság közül. Az ő lelke is a látás után vágyakozik. Hallja, hogy a názáreti Jézus közeledik. E szerencsétlen ember lelkéből feltört a jajkiáltás. Átérezte nyomorúságának minden súlyát, de bízik Jézus jóságában, hogy meghallgatja a kérését, és hatalmát alkalmazza az ő javára. Hallott már csodáiról. Most megragadja az egyszer kínálkozó alkalmat, elkezd kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Nem hagyja magát elhallgattatni. Állhatatosan esedezik, könyörög. Szavaiból mélységes bizalom és hit csendül ki, hogy Jézus segíteni tud rajta. Jézus meghallja, ha valaki hozzá kiált, a sokféle zajból is kiszűri, ha valaki könyörületért fohászkodik. Megkérdezi: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” Nem vagyonért, egészségért, hosszú életért könyörgött. „Mester – kérte a vak –, hogy lássak.” A hite miatt kérése teljesül, visszakapja látását. Hálából csatlakozik a Jézust követő tömeghez, vele tart az üdvösségre vezető úton. A vak ember magatartásából mi is sokat tanulhatunk. Mindenekelőtt az állhatatosságot. Próbálták őt csitítani, sőt el is akarták hallgattatni. Merthogy a Mesternek fontosabb dolgai vannak, mint az ő vaksága. Szinte kérdőre vonták, hogyan merészeli egy koldus feltartani. De ő állhatatosan kér, könyörög. Mi is legyünk állhatatosak a Jézusba vetett hitben. Hányszor mondják nekünk is: imádkozol, templomba jársz

M

és mégis mennyi a problémád (meg nem értés, családi gondok, munkahelyi nehézségek, betegség, stb.). Tudatosítsuk, az Isten nem automata, hogy késésünk első előterjesztése után azonnal kiszolgál. Az Isten szerető Atyánk, aki mérlegeli azt, mi és mikor válik javunkra. Kérésünk legyen állhatatos, így teszünk tanúságot hitünkről. Bartimeus határtalanul bízik Jézus segítségében. Nem szabja meg, hogy milyen segítséget akar. Csak annyit mond: „Könyörülj rajtam!” Az állhatatosság és a bizalom együvé tartoznak. Nincs szükség az érvelésre, hiszen Ő tudja, mire van szükségünk, mi válik javunkra. De joggal elvárja, hogy kérjünk. Ezzel teszünk tanúságot belé vetett bizalmunkról. Sokszor úgy érezzük: Isten nem hallgatja meg kérésünket. A hibát keressük ilyenkor önmagunkban. Tanuljunk a vak koldustól helyesen kérni, s ha ez hasznunkra válik, Isten bizonyosan bennünket is meghallgat. Bartimeus állhatatosságának és bizalmának jutalma a látás visszanyerése, gyógyulása. Figyeljünk oda az esemény utolsó mozzanatára is: a gyógyulás után Jézushoz csatlakozik, vele tartott az úton. Hálás volt a meghallgatásért. Háláját azzal fejezi ki, hogy nyomban követi Jézust. Aki ilyen nagy kegyelemben részesül, természetes, hogy élete végéig hálás lesz érte, szeretetével veszi körül, akitől kapta, és a belé vetett hitét semmi és senki meg nem ingatja. A kapott jókat, amit mi is sokszor természetesnek tartunk (pl. a látást), köszönjük meg. És imádságainkban naponta szerepeljen a kérés: vedd le a lelki szememről a látást rontó tényezőket, a hitetlenség, a kevélység, a féltékenység, a hiúság, az irigység, a rosszakarat hályogát. Add, hogy tisztán lássam az életem értelmét, az örök célt és az ahhoz vezető utat.

• ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 28.

Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből ( Jer 31, 7-9) Ezt mondja az Úr: „Kitörő örömmel örüljetek Jákobon, örvendjetek annak, aki első a nemzetek között. Dicsőítsétek, hirdessétek és mondjátok: »Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát.« Íme, visszahozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld határairól. Mindnyájukat összegyűjtöm: a vakokat és a sántákat is, a várandósokat és a szülő anyákat is. Nagy sereg lesz, amely ide visszatér. Könnyek között jönnek, fohászkodás közt vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elesse-

nek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim az én elsőszülött fiam.”

dozatot kell bemutatnia. Ezt a tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak az, akit Isten Válaszos zsoltár meghív, mint (Zsolt 125, 1-Zab. Áront. 2cd-3. 4-5. 6) Így Krisztus sem Válasz: Hatalmas önmagát emelte dolgot művelt az főpapi méltóságra, Úr vélünk, azért hanem az, aki így szívből ujjongunk. szólt hozzá: „Fiam vagy te, ma szülteSzentlecke lek téged.” Másutt a Zsidókhoz írt meg ezt mondja: levélből „Pap vagy te mind(Zsid 5, 1-6) örökké Melkizedek Testvéreim! rendje szerint.” Minden főpap az Evangélium emberek közül vaSzent Márk ló, és arra rendelik, könyvéből hogy az Isten tisz(Mk 10, 46-52) teletében képviselje Abban az időaz embereket, ajándékokat és áldoza- ben: Tanítványaival tot mutasson be a Jézus Jerikóba érbűnökért, mint kezett. olyan valaki, aki Amikor tanítvámegértő tud lenni nyainak és nagy töa tudatlanok és a tévelygők iránt, hi- megnek a kíséretészen őrá is gyönge- ben elhagyta Jeriség nehezedik. Így kót, egy vak koldus, a népért is, és a sa- Timeus fia, Bartimeus ott ült az útját vétkeiért is ál-

szélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.

Liturgikus naptár Október 28. ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP (Szent Simon és Júdás-Tádé apostolok, Alfréd) Miseolvasmányok: Jer 31,7-9; Zsolt 125, 1-Zab. 2cd-3. 4-5. 6; Zsid 5,1-6; Mk 10,46-52 Válaszos zsoltár: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk. Énekrend: H 257; 146-449; 422 ÉE 148; 206-204; 198 Október 29. Hétfő. Köznap (Melinda, Nárcisz, Őzike) Miseolvasmányok: Ef 4,32 - 5,8; Zsolt 1,1-2. 3. 4 és 6; Lk 13,10-17 Válaszos zsoltár: Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői! Énekrend: H 230; 280B; Gl 523 ÉE 152; 187; 194 Október 30. Kedd. Köznap (Alfonz, Zenóbia, Stefánia) Miseolvasmányok: Ef 5,21-33; Zsolt 127,1-2. 3. 4-5; Lk 13,18-21 Válaszos zsoltár: Íme, ilyen áldásban részesül, aki féli az Urat. Énekrend:

H 159; Gl 524; 154 ÉE 141; 195; 132 Október 31. Szerda. Köznap (Szent Wolfgang, Farkas, Rodrigó) Miseolvasmányok: Ef 6,1-9; Zsolt 144,10-11. 1213ab 13cd-14; Lk 13,22-30 Válaszos zsoltár: Hűséges az Isten, megtartja mind, amit ígér. Énekrend: H 98; 157; 213 ÉE 127; 201; 264 November 1. Csütörtök. Főünnep MINDENSZENTEK (Boldog Romzsa Tódor, Marianna) Miseolvasmányok: Jel 7,2-4.914; Zsolt 23,1-2. 3-4ab. 5-6; 1Jn 3,1-3; Mt 5,1-12a Válaszos zsoltár: Ez az istenkeresők népe, mely látni kívánja arcodat, Uram. Énekrend: H 210; Gl 522; 293 ÉE 304; 214; 258 November 2. Péntek. HALOTTAK NAPJA (Szent Tóbiás vértanú, Achilles) Miseolvasmányok: Jób 19,1.23-27a vagy Róm

5,5-11 Zsolt 24,6-7bc 17-18. 20-21; Lk 12,35-40 Válaszos zsoltár: Aki benned bízik, Uram, az meg nem szégyenül. Énekrend: H 235; Én vagyok a föltámadás…; 243 ÉE 332; Én vagyok a föltámadás…; 340 November 3. Szombat Köznap (Porres Szent Márton, Szent Hubertusz, Szent Szilvia, Győző) Miseolvasmányok: Fil 1,18b-26; Zsolt 41,2. 3. 5bcd; Lk 14,1.7-11 Válaszos zsoltár: Istent szomjazza lelkem: az élő Istent. Énekrend: H 222; 155; 133 ÉE 144; 133; 179 November 4. ÉVKÖZI 31. VASÁRNAP (Borromeo Szent Károly, Karola) Miseolvasmányok: MTörv 6,2-6; Zsolt 17, 2-3a. 3bc-4. 47 és 51 ab; Zsid 7,2328; Mk 12,28b-34 Válaszos zsoltár: Szeretlek, Uram, Istenem, én erősségem. Énekrend: H 230; 145-140; 295 ÉE 152; 210-178; 289


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... Porres Szent Márton November 3.

Rózsafüzér – HÉT a mennyország kulcsa

ről re

Koller Gyula

M

árton apja, Juan de Porres Burgosból származó spanyol lovag volt. Az Alcantarai Lovagrend tagjai közé tartozott, és társaival együtt útra kelt a nemrég fölfedezett Amerika felé, hogy gazdagságot és hírnevet szerezzen magának. A hódító harcok befejezése után Peru felé vette útját, és Limában próbált szerencsét. Útjára elkísérte egy néger leány, Anna Velázquez, akitől egy kislánya született, s akinek megígérte, hogy feleségül veszi. Juan lovag Annával együtt 1569-ben érkezett Limába. Anna kislányával az egyik külvárosi házban húzta meg magát, Juan pedig másfelé kereste boldogulását. Anna december 9-én egy kisf iút hozott a világra, akit a Martinico, Márton névre kereszteltek. Apjuk távolléte ellenére az édesanya annyi gonddal nevelte Mártont és nővérét, hogy a gyermekek a szomszédok mintaképei lettek. Juan lovag az egyik napon váratlanul megjelent a kis lakásban: a gyermekeiért jött. Mindkettőt adoptálta, és magával vitte Guayaquilba, ahol az alkirály egyik hívénél teljesített szolgálatot. A két gyermek állandóan apjuk körül forgott, de, mert mulattok voltak, a környezet ezt nem nézte jó szemmel. Nemsokára vissza is küldte őket anyjukhoz. A spanyol gyarmatokon a rangsor ez volt: spanyol, indián, néger, és utoljára a mulatt (a néger és fehér bőrű szülők közös gyermeke), amely nem annyira faji megjelölést, mint megbélyegzést jelentett. Juan Annát emiatt nem vette feleségül. Márton Mateo Pasto fürdőmesternél szorgalmasan tanult és dolgozott. Kitanulta a mesterséget, s mellé sebészi és gyógyszerészi képesítést is szerzett, vagyis fogalmaink szerint, orvos lett. Reggelenként Márton a Szent Lázár-plébániatemplomban misét hallgatott, aztán késő estig a betegeket szolgálta. Rövidesen híressé lett a fiatal, segítőkész orvos, és azt suttogták, hogy csodás gyógyításokat is művel. Ekkor elhatározta, hogy visszavonul a népszerűségből, és kolostorba lép. A kolostor főnöke világosan tudtára adta: befogadják, de a bőre miatt nem lehet sem pap, sem teljes jogú testvér, hanem csak a harmadrendben tehet fogadalmat. Maga a prior is érezte a kikötés igazságtalanságát, de az előírások őt is kötelezték. Márton tudatában volt a sérelemnek, s az ereiben csörgedező spanyol vér föl is lobbant benne, de alázatos lélekkel legyőzte indulatait, és kérte fölvételét. A kolostorban betegápolóként működött, és várt a fölvételre. Kilenc év telt el, amíg 1603. június 2-án végre véglegesen megerősítették a fölvételét: harmadrendi laikus testvér lett. Továbbra is fokozott szeretettel és tapintattal ápolta a rászorulókat. Reggelenként szentmisén

vett részt, napközben szolgált, az éjszaka jelentős részét pedig imádságban és virrasztásban töltötte. Hamarosan szerzetestársai is tisztelettel néztek rá, szentnek tartották. Az általános csodálat után végül kinevezték betegápoló testvérnek. Limában a 16. század végén tíz kórház működött: minden társadalmi rétegnek külön része volt. Márton nem válogatott a betegek közt, aki jött, azt gyógyította. Ennek következtében a domonkosok kolostora hamarosan kórházhoz hasonlított, szinte minden cellában betegek feküdtek. Végül a prior kénytelen volt kiutasítani a betegeket. Ekkor Márton megnyerte a nővérét, és az ő házát kórházzá alakították. A domonkosok szegénykonyhát nyitottak konventjükben, szerte a városban pedig több karitatív intézmény létesült. Márton tevékenységi köre egyre bővült: a legszegényebbek éppúgy jöttek hozzá segítségért vagy jó tanácsért, mint az előkelők. Vezeklései, a szünet nélküli munka, a napi két-három órai alvás fölemésztette energiáit. 1639 őszén tífuszban megbetegedett. Miközben a láz gyötörte, életszentségét végre elismerték a városbeliek és a rendje is. A haldoklót szerzetesi cellájában az alkirály is fölkereste. 1639. november 3-án halt meg. XVI. Gergely pápa 1837-ben boldoggá, XXIII. János pápa 1962. május 6-án pedig szentté avatta. A világ különböző országaiban az egészségügyért dolgozók védőszentjeként tisztelik.

któber hava a Boldogságos Szűz hava, még pontosabban a rózsafüzér hava, ilyenkor igyekszünk mindannyian közelebb kerülni a rózsafüzér imádsághoz, próbáljuk fejtegetni, ízlelgetni az egyes titkok értelmét, üzenetét. I. János Pál pápa – még velencei pátriárka korában – az egyik velencei kórházban egy síró asszony betegágyához ment, és megkérdezte: „Mi bántja? – Sírok, mert érzem, nem sok van már hátra...

vonaton utazunk. Szinte észrevétlenül kialakul bennünk az imádságos lelkület. Észre sem vesszük, és a rózsafüzér „szerelmeseivé” válunk. Amikor a rózsafüzért imádkozzuk, Jézus érzelmeivel szembesülünk, ami elkerülhetetlenül megérinti a mi érzéseinket is – befolyásolnak minket. Szent Pál buzdít bennünket, hogy ugyanazokat az érzelmeket ápoljuk magunkban, amelyek Krisztusban is voltak. Erre jó iskola a rózsafüzér,

Félek is, mert egész életemben kerestem, de máig sem találtam még meg a mennyország kulcsát... A pátriárka a zsebébe nyúlt, és rózsafüzérét a beteg asszony kezébe tette, és így szólt: „Íme, itt van a mennyország kulcsa.” Október hónap a rózsafüzér rendszeres imádkozásának fontosságára hívja fel figyelmünket. De hogyan imádkozzunk állandóan, hiszen annyi a feladatunk, elfoglaltságunk, hogy örülünk, ha egyáltalán jut belőle egy-egy rövid röpimára... Ezért sokan egyszerűen kijelentik, hogy munkájuk az imájuk. Ez lehet szép és nemes gondolat, de nem egészen helytálló. A rózsafüzér a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy újra felfedezzük az állandó ima lehetőségét: lehet imádkozni bárhol és bármikor, ha nem többet, egykét Üdvözlégy erejéig, elidőzve egy titoknál. Merjük elővenni a rózsafüzért, amikor autóbuszra várunk, irodában sorban állunk,

mert állandóan Jézus életének vonzásába helyez bennünket. Az egyes titkok átelmélkedése az evangélium mélyére vezet el bennünket. Nem véletlen, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa is úgy fogalmaz, VI. Pált idézve, hogy a „szentolvasó az egész evangélium foglalata”. Kortársaink közül sokan erős kritikákat fogalmaznak meg a „fölöslegesen ismételgetett Üdvözlégyek” ellen. Ennek a kritikának a meg nem értés, vagy a tapasztalat, a rózsafüzér nem imádkozásának tapasztalata az alapja. Newman bíboros, akinek korábban komoly nehézségei voltak pontosan a katolikus Mária-tisztelettel, lelkesen kijelentette: „A rózsafüzér imává lett Krédó!” Amikor a hit éve hitünk belső titkainak felfedezésére hív meg bennünket, a rózsafüzér elmélkedő imádkozása hathatós segítségként kínálkozik a hittartalom mélyebb megismeréséhez.

O

*** Szentünknek számlálhatatlan csodát tulajdonítottak, de a legnagyobb csoda alázatossága volt, amellyel szüntelen imádságban és határtalan szeretetben élt. Alázata segítette elviselni a kegyetlen megkülönböztetést, hogy mulattként csak harmadrendi testvér lehetett, jóllehet képességei fölülmúlták azokat, akik még egyházi vonalon is kevésre becsülték. Menekült a hír és kitüntetés elől. Üzenetéből megtanulhatjuk, hogy az alázatosság nemcsak szerénységet jelent, hanem a lekicsinylés elviselését is. Mártonunk nemcsak sokat imádkozott és engesztelt, hanem rengeteget dolgozott is. Vezekelve dolgozott és dobogó szívvel imádkozott. A legszegényebbel éppúgy foglalkozott, mint a gazdaggal. Orvosként, gyógyítóként soha senkit nem utasított vissza. Amikor betegeit kitették a kolostorból, ő maga gondoskodott házról, hogy gyógyíthasson. Tudjuk-e munkánkat olyan alázattal végezni, mint ez a lenézett orvos? Tudunk-e úgy imádkozni, hogy szívünk is részt vegyen benne?

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


BESZÁMOLÓ

Azonosságunk szerét ejtettük romjaihoz közel emelték. Azóta e helyen (a romokon) szentmisével egybekötött ünnepséggel emlékeznek a honalapító vezérre. Ez a Szobori búcsú, amelynek időpontja szeptemberre, Kisboldogaszszony napjára került. Mi is helyet foglaltunk a romokon, és vártuk a szentmise kezdetét, melyet dr. A Katolikus Kör szervezésében 2012. szeptember Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök 8-án Ópusztaszerre zarándokoltunk. Ópusztaszer a celebrált. A püspök úr a szentmisét a jelen lévő kimagyar történelem fontos helyszíne. Nyolc évszá- sebb közösségekért, azok családjaiért és településeizaddal ezelőtt királyi jegyzőnk, Anonymus, krónikájában Szerről ír, mint eleink legelső törvényhozó gyűlésének színhelyéről. 896 körül Árpád vezér és fejedelmei 34 napon át táboroztak ezen a helyen, s „szerét ejtették az ország dolgának“. A Nemzeti Történeti Emlékpark nem csak egyedülálló turisztikai látványosság: a magyar állam bölcsője. Olyan hely, ahol találkozhatnak a magyarok, s erősödhet identitásuk. Az Emlékpark elsődleges feladata a magyar történelem bemutatása, kultúránk, hagyományaink megőrzése, élményszerű, átélhető módon történő továbbadása. Anonymus így ír a magyarok dolgait megörökítő Gesta Hungarorumban: „Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az ország minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen kért ajánlotta fel. Prédikációjában hangsúlyozta, tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Azt hogy a liturgiában csak Mária és Keresztelő János a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a születéséről emlékeznek meg, a többi szentnek egy maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ünnepe van, haláluk napja, ami a keresztények száejtették meg a szerét az ország egész dolgának.“ Ki- mára az ő megdicsőülésük napja is. Az igazi szentek emelkedő emlékű Béla királyunk jegyzőjének kivá- azok, akiknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. ló műve 1200 körül keletkezett, s csak a 18. század- Helytállnak, és a bűn helyett a szeretetet választják. ban került elő a bécsi udvari levéltárból. Ez az első Azért érdemes a szeretetről beszélni, mert ma olyan írott forrásunk, melyben a Szer helynév szerepel. időket élünk, amikor nemcsak, hogy szentek alig László Gyula, a kettős honfoglalás elméletének vannak közöttünk, hanem igazi példaképek sincsekidolgozója 1970-ben javasolta, hogy A magyarok nek. Máriát nem csak azért tiszteljük, mert ő Jézus bejövetele című körképet Pusztaszeren helyezzék el. édesanyja, hanem azért is, mert sokat szenvedett és Arról is határozat született, hogy Szer hivatalos ne- helytállt. A továbbiakban hangsúlyozta, Mária ve ezentúl Ópusztaszer legyen. nagyságát nem az adja, hogy ő lett a kiválasztott, haMiután megérkeztünk Ópusztaszerre, utunk nem ő volt, aki leginkább nyitott szívvel fogadta be egyenesen a szentmise helyszínére vezetett. Egy Isten szavát. Mária példája azt mutatja, hogy a bol1896. évi törvénycikk rendelkezik arról, hogy „Pusz- dogság nem attól függ, hogy az ember mennyit tud taszeren emlékmű állíttassék a honalapítás ezredik élete során összeharácsolni. Hanem elsősorban atévfordulójára“. Ezt az Árpád-szobrot a monostor tól, hogy mennyire sikerül együttműködni az isteni Nem első alkalommal adunk hírt lapunkban a rimaszombati Katolikus Kör tevékenységéről. Ezúttal Csirke József beszámolóját olvashatják a Kör tagjainak közelmúltban megvalósult magyarországi útjáról.

szeretettel, ami mindannyiunk számára adott. Ezt mutatják meg a szentek, köztük Mária is, aki bizonyította, nem kötelező bűnben élni. Ha valaki romlott világban él, nem szükségszerű, hogy besározódjon. A Szobori búcsú egyesíti nemzeti önazonosságunkat és keresztény örökségünket. A monostor romjai között tartott szentmise után átadták a „Szer Üzenete Díjat“, amellyel olyan embereket tüntet ki az Emlékpark, akik a hazaszeretet, a hűség példaképei, és életükkel a magyarság összetartozását hirdetik. Az idei díjazottak: N emeskürty István Kossuth-díjas író és L evente Péter színész, rendező, tanár voltak.A Az Emlékpark látnivalóinak központja „A magyarok bejövetele“ c. Feszty-körkép. Ez a Rotunda épületben elhelyezett panorámafestmény Európa egyik legnagyobb körképe, mely méreteiben is művészi, igényessége lenyűgöző. Feszty Árpád 1894 tavaszán fejezte be a művet. Óriási közönség volt kíváncsi a képre, mely a budapesti millenniumi kiállítás fő műve volt. A körképet a sok utaztatás és nem utolsósorban a II. világháborúban a fővárost ért egyik bombatámadás majdnem tönkretette. 1991-ben lengyel restaurátorcsoport állította helyre. 1995-től eredeti szerepét tölti be az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Az Emlékpark látványosságai közé tartoznak még a Csete-jurták, melyekben a világhírű magyarok emlékére kiállításokat rendeznek. A skanzenben Csongrád megye és a szegedi nagytáj két világháború közötti hétköznapjait, ünnepeit élhetjük át. Megismerhetjük a táj népi építészetét. A Nomád Parkban tanúi lehetünk a honfoglaló magyarok híres-hírhedt harcmodorának, kipróbálhatjuk az íjat, de képet kapunk a nomád életmódról is. Látogatásunk végén, kellemesen elfáradva ültünk be a bejáratnál várakozó autóbuszba. Köszönet utunk szervezőjének, Póczosné Gecse Zsuzsannának a maradandó emlékekért és a példás szervezésért. (Felhasznált forrás: opusztaszer.hu) Fotó: fesztivalszovetseg.hu

A Te igéd az én igém Bizonyára mindannyiunknak vannak olyan szentírási szakaszai, részletei, amelyek különösen kedvesek számunkra. Vagy azért, mert egy-egy élethelyzetünkben nagyon találónak, szívünkhöz szólónak tartottuk-tartjuk a bennük foglaltakat, vagy mert utat, irányt mutatnak, erőt, ösztönzést nyújtanak számunkra. Az is lehet, hogy valamilyen esemény kapcsán figyeltünk fel éppen arra a bizonyos isteni szóra, amely új távlatokat nyitott életünkben, elmélyítette hitünket… Kedves Olvasóink! Írják meg nekünk, melyik a kedvenc szentírási idézetük, mikor, hogyan vált azzá, miért szeretik, mit jelent az életükben Istennek éppen ez az igéje. Ha több kedvencük is van, írják meg valamennnyiről, miért ragadták meg éppen ezek a mondatok, gondolatok szívüketlelküket. Leveleiket „A Te igéd az én igém” megjelöléssel elsősorban a remeny@remeny.sk villámpostacímen várjuk. (Ha nincs internet-hozzáférésük, akkor a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava címre is elküldhetik levelüket.) • ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 28.

FELHÍVÁS


LÉLEK ÉS ÉLET

Félúton „Elindultam szép hazámból, híres kis Magyarországból, / Visszanéztem félutamból, szememből a könny kicsordul” - hallhattuk az egyik tévécsatornán ezt a gyönyörű szép népdalt. „Visszanéztem félutamból.” Nemrégiben olvastam Tolsztoj megfigyelését az utazó emberekről: „Az út első felében – írja – az utas arra gondol, amit maga mögött hagyott ott, ahonnan elindult, az út második felében arra, ami várja ott, ahova utazik.” Sokan vagyunk így ezzel. Hiszen, ha csak arra gondolunk, hogy amikor elindulunk szabadságra vagy kirándulni, az jár a fejünkben, amit otthon hagytunk: jól bezártuk-e a lakást, elzártunk-e mindent. Mi lesz azokkal, akik otthon maradtak, s ehhez hasonlók. Egy idő után azonban már azon töprengünk, vajon mi vár ránk az üdülőhelyen, milyen idő lesz, milyen lesz a szállás, és így tovább. Hazafelé jövet pedig először összegezzük az elmúlt napok eseményeit, az élményeinket, majd - talán az út felénél - már inkább az foglalkoztat, hogy milyen jó lesz végre otthon! Az ember élete is egy utazás. Születésünkkor elindulunk egy úton, és haladunk, egyre csak haladunk a cél felé: a mennyei örök haza felé. Ám az utunk nem mindig zökkenőmentes. Vannak akadályok, kátyúk, kanyarok és útelágazások is. Sokszor kerülünk döntéshelyzetbe: merre, hogyan tovább? Melyik utat válasszam? Sorsfordulók, vízválasztók váltják egymást. Örömök, boldog napok, emlékezetes pillanatok emelnek fel. Gondok, problémák, tragédiák sújtanak le. De menni kell tovább. És megyünk is, mert újabb és újabb feladatok várnak ránk, amelyeket meg kell oldanunk. S van,

amikor a sors megállásra késztet. Olyankor az em- előre, a jövő felé kell irányítanunk. Már a zsoltárokber visszafordul. Félútról? Nem tudom. Nem tu- ban is kifejezte az ószövetségi ember örömét Isten bocsánata miatt: „Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét.” (32. Zsolt 2) Isten mindenkinek megbocsát, aki kéri azt. Kérjük a kegyelmeket! Egy-egy szép ünnep alkalmával, amikor számot vetünk cselekedeteinkről, vonjuk le a következtetést, és tanuljunk hibáinkból, hogy jobb emberekké váljunk. Ha számadást végzünk életutunkról, s összegzünk, végezzünk életgyónást is! Vigyük az oltárra a múltunkat, tegyük Jézus lábai elé életünket, fél életünket. (Vagy mennyit is?) dom, mikor ér el az ember a félúthoz. Nem tudhat„Visszanézek félutamból.” ja azt senki sem, hogy neki mennyi időt szánt a jó És dönteni kell, hogyan tovább. De nehéz hatáIsten. Hogy húszévesen, harminckét vagy harminc- rozni, mert nem tudhatjuk, hogy Istennek mik a kilenc évesen éri-e el az út felét… szándékai velünk. Útjai kifürkészhetetlenek. MinMegállunk. Egy-egy szép, kerek évforduló alkal- den olyan bizonytalan. Minden olyan rohamosan mával visszapillantunk a magunk mögött hagyott változik. Csak egy biztos pont van az életünkben: évekre, és számadást készítünk. Házastársak a há- Jézus Krisztus. „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és zassági évforduló alkalmával vetnek számot az ma, és mindörökké.” (Zsid 13, 8) együtt töltött időszakról. Ha visszafordulok, és Őt látom, ha előre tekintek, S aztán? Aztán előre kell nézni. „Feledem, ami és Őt látom, akkor nincs mitől féljek. Vele eljuthamögöttem van, és teljes erőből nekifeszülök annak, tok a végső célhoz: a mennyei örök hazába. Ő az Út, ami előttem van” – írja Szent Pál apostol. (Fil 3, 13) amelyet járnom kell! Mellette kell döntenem, Őt Lukács evangélista pedig a következőket jegyezte le: kell választanom. S már az út elején ki kell jelölni az „Aki kezét az ekére teszi, és hátra tekint, nem alkal- irányt, hogy az egész életutam Ő legyen. Hiszen Ő mas az Isten országára.” (Lk 9, 62) maga mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az Mit kell felednem, és miért nem tekinthetek visz- élet.” ( Jn 14, 6) sza? A szent írók Isten megbocsátó szeretetére hívják fel a figyelmünket. Isten megbocsátja bűneinket, Fotó: Világháló nekünk is felednünk kell azokat, és figyelmünket

A hét imája Azért jöttél közénk… Urunk: azért jöttél közénk, hogy megmentsed az embereket. Ismersz bennünket, Urunk, szándékaink, gondolataink nincsenek rejtve előtted. Tudod, mennyire köt bennünket a múlt, tudod, milyen szívesen tekintünk vissza, tudod, milyen bátortalanok vagyunk, amikor a jövő felé kell fordulnunk. Egyikünk sem tudja kiszámítani, mit hoz a holnap. Egyikünk sem képes meghosszabbítani életét, de mindannyian elmélyíthetjük azt.

Add, hogy vissza nem tekintve követhessünk Téged, országod igazságát hirdetve,

elkötelezetten vállalva Veled a közösséget. Hiszem, Uram, hogy ereje van minden kis tettnek, hiszem, hogy ereje van a szeretetnek, hiszem, hogy béke lehet a földön, nemcsak távol, hanem családjainkban is. Hiszek az új emberben. Hiszek az Isten szándékában: hiszem, hogy lesz új ég és új föld, hiszem, hogy eljön az igazság és az élet országa. Korzenszky Richárd OSB Fotó: katholisch.de • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


BESZÁMOLÓ

Szentföldi zarándoklat 5. Amikor a júdeai Betlehemben Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Heródes király összehívta a főpapokat és az írástudókat, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe… Azok útra is keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket, s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát… Miután elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni." József még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Mi is követtük a Szent család útját a Tejbarlangig. Szlávik atya elmondta, hogy a hagyomány szerint menekülés közben ebben a barlangban szoptatta meg a gyermek Jézust édesanyja, Mária. Nagyon kedvelt hely. Ide járnak fohászkodni, a Szűzanya közbenjárását kérni a gyermektelen házaspárok, édesanyák, keresztények, mohamedánok egyaránt. Sok esetben a kérésük meghallgatást nyer. Erről tanúskodik az a sok levél, a megszületett gyermekek fényképei, amiket hálából küldenek a szülők az itt szolgálatot végző szerzeteseknek. Szlávik atya örömmel mesélte el a következő esetet: Egy fiatal házaspárnak, akiket ő adott össze, több évig nem születhetett gyermeke. Közben őt más plébániára helyezték. Néhány év múlva visszahívták őt vendégségbe, ahová hivatalos volt ez a házaspár is, de már egy egy-két éves kislány totyogott körülöttük. Megkérdezte az anyukát, hogy talán gyógykezelésen volt-e. - Nem, nem voltam sehol, illetve voltunk valahol a férjemmel, ahová szeretnénk visszamenni, köszönetet mondani a Szűzanyának. Szeretnénk elvinni magunkkal a lányunkat is, ha akkora lesz, hogy megérti, az ő fogantatását Szentföldön, a Tejbarlangban könyörögtük ki - újságolta az édesanya. A barlang szent hellyé vált, templom lett belőle. Mivel a befogadóképessége kicsi, ezért a szerzetesek egy új, modern templomot építettek fölé. Az építkezés költségeihez a szlovák görög katolikus egyház is hozzájárult. A Tejbarlangból a siratófalhoz indultunk, közben megálltunk a kilátónál, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk. Előttünk a Jozafát völgye, a zsidók

Levelet kaptunk Remény

A csángó keresztszülő programról A Naputánjáró című lapot az 5. számtól, 2009.szeptember 10-től postázzák nekem Bákóból, amikor besoroltak Felvidékről elsőként vagy másodikként keresztapának. Idézet a lap számaiból: Lesz-e magyar szó a Kárpátok mindkét oldalán? - kérdezi az egyik cikk, s válasza: ehhez több keresztszülő kellene. Mennyi sok kitartás, szorgalom kell a csángó gyerekek részéről is, hogy segítségünkkel is megtanuljanak szépen írni, olvasni magyarul! Egyetlen életút támogatása

sem hiábavaló! - méltatja egy másik cikkben a magyarfalusi születésű plébános. Nekem Ádám Andrea, akkor 12 éves kislányt Lujzikalagorból választották keresztgyermekemül. A több mint 3 év alatt 8 igen szépen kézzel illusztrált levelet kaptam tőle, viszontválaszul a neki írott enyéimre. Sajnos tavaly nem tudott hozzám eljönni, s idén, mivel már abbahagyta a tanulást, nem jöhetett a csángógyerekek csobánkai táborozásába, ahonnan tanítóik engedélyével ide hozhattuk volna. Nagy örömünkre szolgált azon-

A jeruzsálemi templom makettje (Fotó: Világháló) temetkezési helye. Szerintük ott fog kezdődni a feltámadás. Egy másik völgy is övezi Jeruzsálemet, mégpedig a Szemét kapu előtt lévő Gehennák (gyehennák) völgye. A pokol szinonimájának is nevezik, mert mielőtt az izraeliták elfoglalták Jeruzsálemet, a kánaánitáknak volt ott oltáruk, amin feláldozták kisgyermekeiket. Később pedig a zsidók égették ott el az áldozati állatokból megmaradt szemetet. A völgyön túl látható az óváros fala és a Templom-hegy. A zsidóknak azelőtt csak szent sátruk volt, amiben a frigyládát őrizték. Dávid király szeretett volna templomot építeni, hogy méltó helye legyen a frigyládának, de mivel vétkezett, az Isten nem engedte meg neki. Az első templomot Salamon király kezdte el építeni Kr. e. 968-ban. Közben a zsidók szír, majd babiloni fogságba estek. Templomukat kirabolták, lerombolták. A második templomot Heródes építtette fel, ami nagyobb és szebb volt, mint az első. Bár ő pogány volt, a templom átépítésével akart kedveskedni a zsidóknak. Több udvara is volt a templomnak, külön a pogányoknak, nőknek, férfiaknak, papoknak. A szentélyhez nem nyúlt, mert kötelezően előírt méret szerint épült arra a sziklára, amin Ábrahám akarta feláldozni fiát az Istennek. Az áldozati oltár mögött volt a Szentek szentje, ahol a frigyládát őrizték, valamint a hétágú gyertyatartó, amit csak a főpap gyújthatott meg évente egyszer. (folytatjuk)

ban, hogy szintén Lujzikalagorból (1100 km innen) a Loryka nevű nagylány, aki buzgón tanul magyarul szülőhelyén, N. Jóska barátomhoz eljöhetett egy júliusi vasárnaptól péntekig. Négy alkalommal csatlakozhattam én is hozzájuk. Vasárnap a Pest közeli Csobánkáról hozva őt Piliscsaba-egyetemvárost, Esztergomot, Komáromot ismertettük meg vele. Másnap Dunaszerdahelyen, a fürdőben voltak, kedden Pozsonyban kalauzoltam őket, szerdán Bécsbe rándultunk ki, Schönbrunn megtekintésére, csütörtökön Pöstényben, Nagyszomvoltak, Lóry és keresztapja Komáromban batban pénteken Érsekújváron át Pestre érkezve, a Népligetben búcsúzhattunk el Lórytól és a gyülekező csángógyerekektől, akik a többi csángó nyaralóval indultak haza. Kérem, támogassanak magyar

• ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 28.

nyelvünket tanulni vágyó csángógyermekeket keresztszülőként! Zilizi Tihamér (Tájékoztatás: keresztszulok.hu)

A nemzeti kegyhelyen jártak Szabó Irén füleki olvasónk beszámol arról, hogy „mint minden évben, idén is szeptember 9-én zarándoklaton vettek részt a füleki ferences plébániatemplom hívei a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely Kisboldogaszszony-napi búcsúján”. „Útközben szebbnél szebb hagyományos és lassan már feledésbe menő Mária-énekeket énekelve, rózsafüzér imádkozásával érkeztünk a kegyhelyre.” A füleki zarándokok részt vettek a búcsú programján - amelyről korábban már lapunkban is beszámoltunk -, majd a szentmisét és a körmenetet követően Lóránt atya megáldotta a kegytárgyakat, amelyeket otthon maradt szeretteiknek vásároltak.


TANÁCSOLÓ

Mit mondanak a paragrafusok?

Műsorajánló

Öröklés végrendelet alapján A végrendelettel „Idős édesanyámat hosszú idő óta gondozom és ápolom, ezért úgy hakapcsolatos kérdésektározott, hogy saját kezű végrendeletet ír, mivel egészségi állapota ről a Polgári Törvénykönyv (a Törvénytár- gátolja őt a mozgásban. Elméje és gondolkodása ép és friss, amit az ban a 40/1964-es számon közzétett orvosi vélemény is igazol. Az említett végrendeletet két tanú is alátörvény) rendelkezik. E törvény 476. § 1. bekezdése értelmében az örökhagyó írta, igazolva ezzel annak hitelességét. Ennek ellenére felkerestem az saját kezűleg is írhat végrendeletet. A 2. édesanyám állandó lakhelyéhez tartozó közjegyzői irodát azzal a kébekezdés egyértelműen kimondja, hogy réssel, hogy ki tudnának-e jönni személyesen édesanyámhoz hitelesía végrendeletben fel kell tüntetni az évet, napot és hónapot, amikor a vég- teni az aláírásokat. Erre a kérésemre azt a választ kaptam, hogy ezt rendeletet aláírták, e nélkül a végrende- a közjegyzői iroda főnökével kell megbeszélni, aki azonban bizonylet érvénytelen. A 3. bekezdés rendelke- talan időpontokban tartózkodik az irodában. Az anyakönyvvezetőzik arról, hogy a több örökhagyó közös nél se jártam sikerrel, nem voltak hajlandók házhoz jönni. Ebbe a végrendelete is érvénytelen. Ebben az esetben az Ön édesanyja tortúrába már teljesen belefáradtam. Szeretném tudni, hogy helyesen saját maga megírta a végrendeletet, járt-e el az anyakönyvvezető, és érvényes-e az ilyen módon megírt amelyet két tanú ellátott a kézjegyével, és Ön most az aláírásokat hitelesíteni végrendelet?” akarja a nagyobb jogbiztonság érdekében. Ez összhangban van az említett (H. R., Pozsony) törvény 476a paragrafusával, amely leszögezi, hogy a saját kezűleg írt végrendeletet az örökhagyónak saját kezűleg kell megírnia, különben érvénytelen. A tanúk személyéről a 476f paragrafus rendelkezik. Ennek értelmében a tanú, aki aláírta a végrendeletet, nem lehet az örökhagyó törvényes örököse és ahhoz közeli személy. Közeli személy a már idézett Polgári Törvénykönyv 116§ értelmében az a személy, aki – jelen esetben – a tanúval egyenesági rokonságban van, a tanú házastársa, testvére és az a személy, aki a tanúval rokoni vagy hasonló kapcsolatban áll, és azok a személyek, akik kölcsönösen közel állnak egymáshoz, s ha bármilyen bántalmazás érné az egyiket, azt a másik úgy érezné, mintha őt saját magát érte volna. Röviden tehát, az a két személy, akik a végrendeletet tanúként aláírták, nem lehetnek rokoni vagy hasonló kapcsolatban az örökhagyóval. Amennyiben a saját kezű végrendeletet két ilyen tanú írta alá, és Ön szeretné, ha az aláírásokat hivatalosan is hitelesítenék, és az édesanyja az egészségi állapota miatt nem tud elmenni az anyakönyvi hivatalba vagy a közjegyzőhöz, akkor a közjegyzőt házhoz kell hívni. A törvény nem hívni, Ön bármelyik közjegyzőt ház- semmi kétség nem merülhet fel azzal rendelkezik arról, hogy a lakhelyükhöz hoz hívhatja, aki ott helyben hitelesíti kapcsolatban, hogy a végrendelet érlegközelebb lakó közjegyzőt kell el- az aláírásokat a végrendeleten, és így vénytelen.

Agapé

Kiskondás káposztája

Hozzávalók: 2 kg sertés füle, farka, köröm vegyesen, 1,5 kg édes káposzta, 7 dkg szalonna, 1 kisebb szál sütőkolbász, 2 közepes vöröshagyma, 2 dl fehérbor, 2 dl tejföl, 1/2 csokor kapor, 1 babérlevél, só, bors, pirospaprika, ételízesítő, 1 evők. liszt Elkészítés: A füstölt szalonnát felkockázzuk, és kevés zsi-

radékon kiolvasztjuk, közben hozzáadjuk a kockára vágott hagymát, és üvegesre pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk kevés pirospaprikával, és felengedjük vízzel. Visszateszszük a tűzre, és mikor forr, beletesszük az előzőleg megtisztított és feldarabolt körmöt, fülét, farkát. Ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel, és így főzzük, míg félig megpuhul a

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió November 1., csütörtök, mindenszentek 17.30 Rózsafüzér 18.00 Szentmise November 2., péntek, halottak napja 17.30 Rózsafüzér 18.00 Szentmise November 4., vasárnap 9.30 Szentmise

Duna TV November 1., csütörtök, mindenszentek 21.00 Páduai Szent Antal - A szó, mely éget. Olasz játékfilm November 2., péntek, halottak napja 18.35 Halottak napja November 3., szombat 6.25 Szentföldi szent helyek üzenete. Cezárea November 4., vasárnap 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. Heródes Jeruzsáleme 7.35 Világ-Nézet. Püspökkenyér 11.00 Szentmise - halottak napja

m1 November 4., vasárnap 9.05 Katolikus krónika 9.50 Kérdések a Bibliában 11.30 Útmutató

m2 November 2., péntek, halottak napja 12.05 Mindszenty József élete

hús. A késsel felszeletelt káposztát hozzáadjuk, megszórjuk az apróra vágott kaporral, beletesszük a babérlevelet, és a sütőkolbászt. Felöntjük fehérborral, és puhára főzzük. A tejfölt kikeverjük a liszttel, és behabarjuk vele a lucskos káposztát, de vigyázzunk, a leve ne legyen túl sűrű. Tálaláskor külön tálba tejfölt kínáljunk hozzá.

Jó tanácsok Ha húslevest főzünk, ügyeljünk a következőre: a hús szaftos marad, ha forró vízbe tesszük, így azonnal bezáródnak a pórusok. Ha azonban a levesre akarjuk helyezni a hangsúlyt, tegyük fel a húst hideg vízben főzni, így a hús szaftja a levesbe kerül. A megfőtt húst hagyjuk a levesben kihűlni.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Felhőpaplant húzott a Nap. Reszketnek a napsugarak. Előkerül sapka és sál, Mert az idő, őszfele jár.

Szabó Lőrinc

Kedves Gyerekek!

A szél meg a nap

Biztosan sokan tudják közületek, hogy október 4-én emlékeztünk meg az egyik legismertebb és legkedveltebb szentről: Assisi Szent Ferencről. A tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola 3. a osztályos tanulói is beszélgettek róla, és szép rajzokat készítettek ennek kapcsán, amelyeket most a Kuckóban ti is megnézhettek. De előtte olvassátok el, mit írt a gyerekek hitoktató nénije, Schwartz Izolda.

Licskes-lucskos szürke bácsi (Hujj, hujj, én a Szél vagyok!) kék udvarban seprűjével megkergette a Napot. Szél mondta: Hujj, hujj, hujj! Nap mondta: Bújj, bújj, bújj! Szél kergette, utolérte, jól megverte a Napot; megkergette, utolérte, összetörte, kék udvarból kiseperte, kendőjébe bekötötte, mondjátok meg: hova tette? Zsebbe tette a Napot. Zsebre tette? Zsebre ő! Azért van most rossz idő.

Antal Szabolcs

„Ezen a héten a hittanórán megemlékeztünk Assisi Szent Ferencről, a természet és az állatok védőszentjéről. Jelképei: a bárány, a farkas, a hal, a szarvas és a madarak. A Naphimnusz című csodálatos versét elolvastuk és elemeztük. A versben áldja és dicséri az Urat a gyönyörű alkotásaiért. Áldja az Urat az égnek minden csillaga, a víz húgunk, szél öcsénk és földanya nénénk. Ezen felbuzdulva a gyerekek rajzokat készítettek. Például Gál Georgina a földanyát rajzolta le. Bekapcsolódtak a többiek is, és lerajzolták a jelképeket. Szeretném, hogyha ezek a rajzok megjelennének az Önök újságjában, mint már eddig is közölték. Külön köszönjük a szép ajándék mesekönyvet, melyet már el is olvastunk. Kívánok a lelkes szerkesztőségnek munkájukhoz sok sikert!”

Gál Georgina rajzai

Köszönjük a jókívánságokat, és örömmel várjuk a további szép rajzokat is!

Mag Viktória Csank István

Tudjátok-e, hogy... November 1-jén mindenszentek ünnepe van. Ezen a napon azokra az elhunytakra emlékezünk, akik már eljutottak Istenhez, az örök életre. November 2-án halottak napja van, amikor azokért az elhunytakért imádkozunk, akik még nincsenek teljesen Isten közelében, és szükségük van imáinkra, hogy ők is eljussanak a mennyországba.

Szőke András

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

1

A rejtvényben minden szó kétszer szerepel – vízszintesen és függőlegesen. Meghatározások: 1. Sándor, 2. Gyötrelem, fájdalom, 3. Dél-Amerika északi partvidékének őslakója, van ilyen tenger és sziget is, 4. A rejtvény megfejtése, 5. Szlovák nem + ez semlegesnemben, 6. Brokát fele!, 7. Tamás. A rejtvény jelentése: október végén és november első napjaiban sokan látogatnak erre

a helyre, ahol elhunyt szeretteink nyugszanak. A megfejtést nyílt levelezőlapon november 2-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava

2 3 4

Megfejtés A 41. számunkban közölt rejtvény megfejtése: purgatórium. A nyertes: Bori Friderika és Márk, Nagyölved. Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük!

• ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 28.

5 6 7 1

2

3

4

5

6

7


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

VILLÁMPOST@LÁDÁNKBÓL

Hogyan lettem katolikus?

Sümegre zarándokoltunk

Chad Torgerson vallomása

A Hétfájdalmú Szűzanya ünnepnapja, illetve az ahhoz közel eső vasárnap a sümegi ferences templom és kolostor főbúcsúja. Erre a vasárnapi, szeptember 16-ai búcsúra több helyről, közelebbről, távolabbról is érkeztek zarándokcsoportok gyalogosan is. Mi is szerettünk volna csatlakozni a péntek reggel óta Balatonalmádiból 80km-t gyalogosan megtevő, 40-50 fős zarándokok csoportjához. A gyalogos zarándoklatot a Mária rádió hirdette meg, és Szabó Tamás igazgató vezette. Vasárnap hajnalban indulva 8 órára sikerült leérnünk vonattal Ukkra, ami már csak 8 km Sümegtől. Egy kedves fiatalember vitt el minket autóval Sümegig. Elmondta, hogy már előző nap is volt nagy számú zarándoksereg, vagy kétszer annyian is lehettek, mint a városnak az összlakossága, vagyis számuk meghaladta a 10 ezret. Miután megtudtuk az útirányt, amerről a gyalogosok érkeznek, sietve elindultunk velük szemben, hogy legalább a város előtt elérjük őket. A város végét jelző táblánál láttuk meg a csoportnak még az út végén is kitartóan gyalogoló tagjait. Csatlakozva hozzájuk az utolsó félórányi utat velük tettük meg a kegytemplomig. Imádkoztunk a főoltár mögötti Mária-szobornál, ahol sok-sok hálatábla van. Az ünnepi szabadtéri szentmisére a kolostor épületéhez tartozó Mária-barlangnál felállított oltárnál került sor. A szentmise főcelebránsa Márfi Gyula veszprémi érsek volt. Szentbeszédében kitért többek közt költőinkre, akikre nem volt éppen jellemző, hogy mélyen hívők lettek volna, ám ennek ellenére írtak szép istenes verseket. Az áldozati liturgia előtt Barsi Balázs atya köszöntötte a kicsit késve érkező horvátországi, draskóci testvéreket, akik egy egész autóbusszal zarándokoltak ide a Szűzanyához. A szentmisét körmenet követte a városban, elmentünk a reformátusok imaháza mellett is, ahol vártak minket a gyülekezetből néhányan, Balázs atya pedig köszöntötte őket, mint testvéreinket. A mise után még fölbaktattunk a várba, ahol azon a vasárnapon egy helyi tárogatós szép egyházi, nemzeti dalokat játszott. A tárogató hangja lehallatszott a mise helyszínére is. Nagyon sok látnivaló volt a várban, érdekes volt a várkápolna, amelynek karzatáról egy bábuból készült ferences szerzetes lepheti meg a betérő látogatót. Hazafelé menet még megálltunk Pápán, ahol sietve megnéztük a várost, szebbnél szebb templomait, így a kéttornyú Szent István vértanú-plébániatemplomot, a bencés Nagyboldogasszony-templomot és a ferences Kisboldogasszony-templomot. Láttuk a híres református kollégiumot is. Zilizi Kristóf

Sziasztok! Biztosan rokonaitok, barátaitok körében is vannak olyan fiatalok – vagy akár ti magatok –, akik keresve az utat, keresve Istent, vargabetűkkel, felnőttként jutottak el a hitre, a Katolikus Egyházba. A hit évében várjuk leveleiteket arról, hogyan, kiknek, milyen események, találkozások segítségével jutotta/k/tok el Egyházunk közösségébe. Az írás formája lehet vallomás, interjú vagy elbeszélés. Képet is küldjetek! Írásaitokat folyamatosan közöljük a Napraforgóban. Címünk: remeny@remeny.sk

Chicagóban nőttem fel, evangélikus családban. Szüleim nem voltak igazán lelki beállítottságúak, de fontosnak tartották, hogy megismerjem a kereszténységet - hogy azután magam döntsek a hit kérdésében. Éveken át agnosztikus voltam. A vallásnak nem láttam értelmét. A tudományban hittem, és a tudomány látszólag homlokegyenest ellenkezett azzal, amit a hittanórán tanultam. Hogy hinni tudjak Istenben, létének bizonyítékára lett volna szükségem. Mivel nem találtam, a középiskola végére az agnoszticizmustól a teljes cinizmusig jutottam. Középiskola után az életem kicsúszott a kezemből. Sorozatos botlásaim, rossz döntéseim kétségbeesésbe kergettek. Depresszióval küszködtem, de konok maradtam, míg egy alkalommal fel nem adták nekem a leckét. Egy mélyen hívő szabadkeresztény lány, akivel jóban voltam - s akinek sokszor gúnyolódtam a hitén, kétségbe vonva annak tanítását -, megkérdezte: „Chad, olvastad te egyáltalán a Bibliát?” Persze, hogy nem; kinek van arra ideje? – Megmondtam neki, mire azt felelte: „Majd miután elolvastad, akkor vond kétségbe, amiben hiszek.” Önfejű huszonévesként elhatároztam: bebizonyítom, hogy nincs igaza. Feltettem magamban, hogy elolvasom a teljes Bibliát, hogy több érvem legyen ellene. Ellenérvek helyett azonban olyan igazságra leltem, mint soha azelőtt. 1997 őszén neveztem magam először kereszténynek. A következő tizenkét évben bejártam a világot. Minden költözéskor új egyházban – többnyire szabadkeresztény gyülekezetekben – próbáltam otthonra lelni, de mire sikerült volna, mennem kellett tovább. Végül hazakerültem a szülővárosomba. Jó volt újra otthon lenni, szeretteimmel. Egyházi közösséget azonban, ahol igazán otthon éreztem volna magam, továbbra sem találtam. A Katolikus Egyházzal kapcsolatban mindig elég cinikus voltam. Katolikus ismerőseimmel a beszélgetések hamar hitvitává fajultak. Önfejűségemben igazán sohasem voltam nyitott arra, amit mondtak. Megvolt a magam felfogása, amin senki ne változtasson. Ez saját bibliaértelmezésemen alapult, amit egyik-másik mai prédikátor tanításával ötvöztem. Ezekből a tanításokból azonban hiányzott a teológiai mélység. Valamiféle „jóléti” teológiát közvetítettek, a kemény igazságokról viszont hallgattak. Mélyebb hit után kutatva lassanként eltávolodtam a modern felekezetektől. Érlelődni kezdett bennem a gondolat, hogy talán ideje volna valami ha-

gyományosabbat keresni; talán újra szemügyre vehetném a katolikus vallást. Egy hétvégén focimeccsre mentem a sógorommal a Notre Dame katolikus egyetem campusára. Lenyűgöztek az épületek, a freskók, de még inkább a közösség. Rengetegen imádkoztak a campus lourdes-i barlangjánál; mindenfelől érkeztek katolikusok, akik tanúságot tettek a hitükről. A meccs előtt a játékosok is szentmisén vettek részt. Ez volna a hívő közösség, amelyet kerestem? Nem állítom, hogy azonnal döntöttem, de reálissá vált a lehetőség. Megállapítottam, hogy a környezetemben sok hívő ember katolikus, és érdekelt, hogy miért ragaszkodnak erősebben a hitükhöz, mint a többi felekezet. Elszántam magam a katekumenátusra. Gondoltam, kipróbálom, ártani nem fog; ha nem tetszik, legfeljebb otthagyom. Rengeteg kérdésem volt, de mindegyikre választ kaptam a papoktól, katolikus családtagjaimtól, barátaimtól. Sok mindennek utánanéztem az interneten, a Katekizmusban, a Bibliában. S mindig vártam a pillanatot, amikor rábukkanok arra a hiányosságra, amitől hiteltelenné válik a Katolikus Egyház. Ám ez a pillanat sohasem jött el. Elvégeztem a katekumenátust. Maradtak kérdéseim, de sokra választ kaptam. Közeledett a húsvét, döntenem kellett. Számomra a katekumenátus az értékelés időszaka. Ezért minden témában elmélyültem, és ami még fontosabb, sokat imádkoztam. Biztos akartam lenni benne, hogy jó döntést hozok. A végén nem villogott fényreklám, hogy Légy katolikus! – hanem valami halkan megszólalt a lelkemben. Nagypéntekig adtam időt magamnak, hogy a Szentlélek segítségével felismerjem, hol vagyok igazán otthon. Másnap, húsvét vigíliáján befogadott a Katolikus Egyház. Azóta sokat gondolkodom, elemzem újonnan felfedezett katolikus hitemet. Hogy mit látok? Mélységes teológiát. S miközben egyre többet tanulok a katolikus hagyomány nagy szerzőitől és tanítóitól, egyre jobban rajongok ezért a hagyományért. Felismertem, hogy sokan keresik hozzám hasonlóan az igazságot, a közösséget, Istent. Ezért 2011 februárjában elindítottam a WakingUpCatholic.com weboldalt, hogy másokkal is megosszam mindazt, ami velem történt. A katolikus hagyományt, az ünnepektől a búcsúkig, szépség és kegyelem hatja át. Tíz évvel azután, hogy keresztény lettem, Krisztussal való kapcsolatom erősebb, mint valaha, és ezt a katolikus hit szépségének, mélységének, gazdagságának köszönhetem. Magyar Kurír/Remény Mi az agnoszticizmus? Az agnoszticizmus az a nézet, amely szerint lehetetlen megbizonyosodni Isten léte felől.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

um; 36. Nyári (mezőgazdasági) munkát végez; 38. Tetszésnyilvánítás; 40. Az egyik szülő; 43. Nitrogén és argon; 44. 20. szd.-i írónő (Boris, 1904-1983); 46. Az egyesítés előtti Németország K-i része, rövidítve; 48. A Duna Televízió műsorvezetője (István); 50. Palackzáró; 52. A legnagyobb kontinens – szlovákul; 54. És – több nyelven is; 55. Nátrium és asztácium; 57. Római katolikus; 59. Urán egyneműi; 60. Történelmi időszak; 62. Az egyik oldal; 63. Földet forgat; 65. Középkori arab nép; 66. Oda-vissza igekötő; 67. Odaadóan ápol; 70. Szlovákiai napilap; 72. Térképek könyv alakban; itt névelővel; 75. Orosz-szovjet repülő; 76. Előadó(művész); 78. Sivatagi üde hely (ék. hiba); 80. Spišská Nová Ves – magyarul; 81. A rejtvény második sora;

Akinek megnyílik a szeme a hitre, az követi életének alakításában Jézus tanítását. Úgy tesz, mint a mai evangéliumi részletben leírt koldus, akinek Jézus visszaadta látását. A meggyógyított hálája és hite olyan nagy, hogy követi Jézust az úton, miután Ő ezt mondta neki: lásd a vízsz. 1, 81 és függ. 7 számú sorokat. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november 2-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény első sora; 10. Idegen férfinév; 14. Táplálkozzál!; 15. Agorafóbia; 17. Kettősbetű; 18. Női név; 20. Idegen szóösszetételek előtagjaként újat, felújítottat jelent; 21. Tengelyen forgó korong alakú alkatrész; 23. EEEE (!); 24. Nem háziasított (állat); 26. Telesport; 27. Bugár Béla pártja; 29. Nyomással mozgásra késztet; 30. A Galántai járás autóinak jelzése; 31. Isten az egyiptomi mitológiában; 33. Heveny; 35. Ruténi-

Függőleges: 1. Pártfogó, ismert idegen szóval; 2. Á (!); 3. = vízsz. 17; 4. A csepegő víz megfagyása nyomán keletkezik; 5. Cseh festő volt (š=s); 6. Olasz és török autók betűjele; 7. A rejtvény befejező sora; 8. Ritka férfinév; 9. Deutsche Industrie - Norm, röv.; 10. Mutatószó; 11. Valami miatti nyugtalanító lelkiállapot; 12. Egy – angolul; 13. A mondanivaló

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ

Digitalizálják a heidelbergi Bibliotheca Palatina középkori kéziratait. A német nyelvű dokumentumok digitalizálása után a latin kódexeket fényképezik le, és előkészítik internetes közzétételüket. A Karl Ruprecht Egyetem és a Vatikáni Apostoli Könyvtár által elindított közös projekt várhatóan több évig tart majd. A pfalzi választófejedelem által alapított Bibliotheca Palatina Németország egyik legjelentősebb kéziratgyűjteménye. A heidelbergi könyvtár a Szentlélekhez címzett alapítványi templom gyűjteményéből és a pfalzi választófejedelem könyvtárából állt. A kéziratok a harmincéves háború során (1618–1648) kerültek Rómába: midőn

fontosságát kifejező hangsúly; 16. Tisztító- és fertőtlenítőszer; 19. Honolulu ezen a szigeten található; 22. Vállalatforma rövidítése; 25. Amire építeni lehet; 28. Bírói döntés; 29. Küzdelem, választékosan; 30. Gallium; 32. Görög betű; 34. Kambodzsai, svéd és perui autók betűjele; 35. A szem ideghártyája; 37. Katonai rendfokozat; 39. „Szól az ... Szent” - Monin abbé könyvének címe Vianney Szent Jánosról; 41. Orosz folyó; 42. Verdi operája; 43. A Dunaszerdahelyi járás egyik községébe való; 45. De – németül; 47. Ókori görög törzs; 49. Öltöny része; 51. Megtévesztő (szándékkal készített) másolat; 53. Cin vegyjele; 56. Moszat; 58. Régiesen: botrányos esetet; 61. Algériai kikötő; 62.

Tilly 1622-ben elfoglalta Heidelberget, Miksa bajor választófejedelem XV. Gergely pápának ajándékozta a Bibliotheca Palatinát, s a könyvtár legbecsesebb részét, köztük 3527 középkori kéziratot. A kódexeket a Vatikán könyvtáraiban helyezték el, az adott részt szintén Palatinának nevezve el. Heidelbergben találhatóak a német nyelvű kéziratok, míg minden latin és görög nyelvű szöveget, továbbá az egykori választófejedelmi könyvtár nyomtatott könyveit a Vatikán könyvtáraiban őrzik. A digitalizálással virtuálisan újra egy helyre kerül a történelmi Biblio-

• ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 28.

Baj van az egészségével; 64. Csőd páros betűi; 65. Testrész; 66. Tó – angolul; 68. Lopakodik; 69. Vissza: a volt Jugoszlávia elnöke; 71. A növény csíráját rejtő szaporítószerv; 73. Föld – szlovákul; 74. Hangtalanul lesem (!); 77. Vétó egyneműi; 79. Zenedarab (!).

Megfejtés A 41. számunkban közölt rejtvény megfejtése: A hit a gyengeségben megerősít, a nincstelenségben gyarapít, és a tespedtségben megelevenít. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Farkas Krisztina, Jóka. Gratulálunk!

theca Palatina kéziratgyűjteménye. Az interneten, a heidelbergi egyetem honlapján már megtekinthető a 850 német nyelvű kézirat részlethű fotója. Digitális formában lehet olvasni számos bibliai szöveget, ugyanígy udvari epikai írásokat vagy orvosi magyarázatokat. Ezáltal – virtuálisan – elérhetőbbé válnak a középkori szövegek a tudósok és minden érdeklődő számára; miközben az eredeti kéziratokat klimatizált könyvtártermekben őrzik tovább az utókornak. Magyar Kurír

Helyreigazítás A Remény 40. számában, „A barbár éjszaka” c. írásban, a podolini gyűjtőtáborban raboskodók felsorolásában szereplő Hnilica püspök keresztneve nem Michal, hanem Pavol, Anton Srholec pedig nem redemptorista, hanem szalézi szerzetes. A tévedésekért olvasóink elnézését kérjük.


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések

Sok-sok szeretettel és hálás szívvel köszöntjük a drága édesanyát, nagymamát,

KÖSZÖNTŐ

„A szeretet az egyetlen maradandó életünkben.” Október 30-án ünnepli 80. születésnapját GYEBNÁR GYULA Tesmagon. Isten éltesse sokáig jó erőben és egészségben! E szép ünnep alkalmából sok szeretettel köszönti

ŐSZI AKCIÓ

TAKÁCS EMERENCIÁT Szőgyénben, aki október 26-án ünnepli 90. születésnapját. Kívánunk jó egészséget, és minden lépését kísérje az isteni szeretet és a Szűzanya oltalma. Szeretettel lánya és fia családjával, valamint az unokák

húga, Ilona Ipolyságról KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntjük volt lelkiatyánkat,

Mária, Mária, Jézusnak Szent Anyja, Légy a mennyben kalauza.

SZALAY GYULA esperesplébánost,

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

aki október 31-én ünnepli születésnapját. Égi Édesanyánk közbenjárására adjon neki az Úr sok erőt, egészséget, kegyelmet, hogy sok öröme legyen a lelkipásztori szolgálatban. Isten áldja és éltesse sokáig! Hálás szívvel a karcsai rózsafüzér-társulat tagjai és a hívek Legyen egészséged, tudjál boldog lenni, A szívedet soha ne bántsa meg senki. Születésnapod is legyen az öröm napja, Kérjük a jó Istent, hogy ezeket megadja.

Ára: 1,50 Eur helyett 0,90 Eur

DEMETER ERZSÉBET (Sajószentkirály), 92 éves korában, 2012. október 1-jén visszaadta lelkét Teremtőjének. 50 éven keresztül díszítette, gondozta templomunk oltárait, varrta és hímezte oltárterítőit, a ministráns- és miseruháit, 25 éven keresztül énekével és orgonajátékával dicsérte az Istent. Köszönjük a virágokat és a részvétnyilvánításokat. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS

Szívünk teljes szeretetével köszöntjük október 26-án, 80. születésnapja alkalmából

Két évvel ezelőtt, 2010. november 3-án távozott drága gyermekünk,

KISS IMRÉT Szencen.

ANDREA az Örökkévalóságba.

6 fia, 5 menye, 10 unokája és 3 dédunokája „A jubileumok a pap életében fontos pillanatok, hiszen hivatásuk útjának ezek a mérföldkövei. " (Boldog II. János Pál pápa) Ezzel a szép gondolattal köszöntjük szeretett lelkiatyánkat, NAGY ANDRÁS esperesplébánost pappá szentelésének 20. évfordulóján, valamint 45. születésnapján és közelgő névnapja alkalmából. Isten áldja és a Szűzanya oltalmazza őt élete minden napján. Hálás szeretettel és tisztelettel a bényi egyházközség hívei

Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk e szomorú évfordulón. Köszönjük azon rokonoknak és ismerősöknek, akik két év után is megemlékeznek róla imáikban, és virágot, mécsest tesznek a sírjára. A teste eltávozott tőlünk, de a lelke állandóan velünk él. A Mennyei Atyához imádkozunk azokért, akik vigasztaló szavaikkal enyhítik fájdalmunkat. Gyászoló szüleid és a család

Idézetek az időről „Én Istenem, az idő hogy szalad! Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk, múlt és emlék: minden elmarad.” (Wass Albert) „Aki képes haszontalanul elherdálni egy órát, még nem jött rá, milyen értékes az élet.” (Charles Darwin)

Albán József: Gondolat ABC Ezek a gondolatok a Remény katolikus hetilapban jelentek meg, s a kiadványban egy csokorba összegyűjtve adjuk mindazoknak, akik mernek álmodni. A keresztény ember ebben a könyvben útravalót talál.

Akciós ajánlatainkra a Reménybarátoknak nyújtott 10%-os kedvezmény nem vonatkozik! SZOLGÁLTATÁS

DOMINE TEMETKEZÉSI VÁLLALAT ELÉRHETŐSÉG: Nám. Á.Vámbéryho 53/10B 929 01 Dunaszerdahely E-mail: info@domine.sk Honlap: www.domine.sk

24 órás szolgálat: 0917/464 354 Imakönyvek – rózsafüzérek. www.gabrielbolt.eu Orgonák felújítását,restaurálását és új orgona építését vállaljuk. Referenciák: Magyarországon, Szlovákiában és Németországban. A cégtevékenység megtekinthető a www.ajakregal.hu weboldalon.

Könyvajánló Csepp a tengerből Ez a kötet nemcsak ókori római, hanem középkori, újkori latin mondásokat is tartalmaz, nemcsak híres szerzőktől származó idézeteket, hanem közmondások, szólások, szóláshasonlatok is szerepelnek benne. Ára: 9,46 Eur – kemény kötés, 285 oldal SZÉP ÉS HASZNOS AJÁNDÉK!

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

énekelsz Bertha Éva „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények, Szenteljük e dicső napot Mindenszentek ünnepének. Gyülekezzünk szívesen, énekeljünk lelkesen: Mindenszentek, üdv tinéktek. (Hozsanna, Glória 210) Mindenszentek ünnepe. Ismerősöké és ismeretleneké. Közelieké és távoliaké. Olyanoké, akikről tudjuk, és olyanoké, akikről csak sejtjük. Mert a szívünk azt súgja, hogy nem lehetnek máshol, csak az égben. Az örökké tartó ünnepet mi itt a földön egyetlen napba sűrítjük, emberi keretet, határt szabva a végtelennek. Nagy öröm van ma az égben… Szükségünk van arra, nekünk, itt, a földi létben van szükségünk arra, hogy az év egy napját, e dicső napot nekik szenteljük! Nekik, akik előttünk jártak, akikről csak hallottunk, vagy akik szeretetét élvezhettük, akiket szerethettünk. Akik földi életükkel kiérdemelték, hogy az örök ünnepre az Istentől meghívást nyerjenek. Akikre jó emlékezni, még ha ilyenkor összeszorul is a szívünk és könnybe lábad a szemünk. Ezért gyűlünk össze ezen az ünnepen olyan szívesen templomainkban, ezért éneklünk olyan lelkesen. Mert rajtuk – mindenszenteken – keresztül „belelátunk” a mennybe, az égi ünnepbe. Isteni távlatot kínálnak számunkra, megmutatva, hogy érdemes, hogy lehet, hogy szükséges. Ezen a napon megérezhetünk valamit az ő örömükből. Mindenszentek, üdv tinéktek!

www.katolikus.sk Küldje be Ön is plébániája, közössége hírét: hir@katolikus.sk

Pozsonyban a megbékélésért

Személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlat – 2012. december 6. (csütörtök) – 9. (vasárnap) Vezeti: Forrai Tamás SJ; Bayer Róbertné és Török Csaba A Szent Ignác-i lelkigyakorlatban a hangsúly a szemlélődő nyugalmon, a csenden és a személyes kísérésen van, mely segít az önmagunkra találásban és az Isten felé fordulásban. Minden lelkigyakorlatozót egyénileg kísérnek Isten mélyebb megtapasztalásának az útján, személyre szabott imaanyagokkal, hogy a legmélyebb vágyaival, érzéseivel, belátásaival kapcsolatban maradva megismerhesse Isten jelenlétét és vezetését az életében, válaszolni tudjon rá, és aszerint alakítsa életét. Kiknek ajánlják: A lelkigyakorlatot azoknak ajánlják, akik szeretnék elmélyíteni Istennel való kapcsolatukat, életvitelszerűen szeretnék gyakorolni a hitüket, ill. fontosabb döntéseiket Istenre szeretnék alapozni: akik szívesen vállalják a csendes elvonulást, hogy Istennel találkozzanak. Tájékoztatás és jelentkezés: ÉLETRENDEZÉS HÁZA, 7694 Hosszúhetény, Pf.: 21. Tel.: 0036-6-30/338-5784; 6-72/490-610 e-mail: eletrendezes@jezsuita.hu www.eletrendezeshaza.hu 2012. november 23–25. (péntek vacsorától vasárnap ebédig) „Üdvösségünk reménybeli” (Róm 8,24). Ezért „örvendezünk a reménységben, béketűrők vagyunk a nyomorúságban, és állhatatosak az imádságban” (Róm 12,12). Lelkigyakorlat minden korosztály számára Vezeti: Nemeshegyi Péter atya 2012. december 3–5. (hétfő vacsorától szerda ebédig) – Lelkigyakorlat minden korosztály számára. Vezeti: Böjte Csaba testvér 2012. december 3–5. (hétfő vacsorától szerda ebédig) – Lelkigyakorlat sekrestyések, oltárdíszítők, előimádkozók, rózsafüzér-társulat tagjai és vezetői számára. Vezeti: Juhász Imre atya újfehértói plébános Tájékoztatás és jelentkezés: MATER SALVATORIS LELKIGYAKORLATOS HÁZ, 2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3. Telefon: 0036/28/420-176, 28/510-740, fax: 28/510-742, e-mail: matersal@invitel.hu mater.sal vator is@vacieg yhazmeg ye.hu http://www.matersalvatoris.hu

Akciós ajánlatunk

Hidd, amit

Lelkigyakorlatok

• ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP • 2012. OKTÓBER 28.

Vágy, avagy realitás a közép-európai népek barátsága? 2012. október 29-én 17.00 órai kezdettel Pozsonyban, a Magyar Kulturális Intézetben kerül sor a Charta XXI estre. Az est vendége dr. Surján László, az Európai Parlament alelnöke. Jozef Haľ ko, a Pozsonyi Főegyházmegye segédpüspöke és Jozef Hajko, a „Kiegyezésre ítéltettek” című könyv szerzője hozzászólóként lesznek jelen.

Uram, szükségem van Rád, hogy áldva magasztaljam a pillanat töredékét, amikor elcsendesül bennem a lüktető és nyüzsgő jelen. Amikor jelenléted áldott hangján, megszólal bennem a Te Lelked, melyet a világ kezdetétől fogva nekem készítettél, melyet fogantatásom pillanatában örökké nekem adtál, hogy a soha, semmivel össze nem téveszthető hangom, amit nekem adtál, ezen a hangon szóljak hozzád, én igaz Atyám. Boldog John Henry Newman

Értékes könyvet nyerhet! Karácsonyi akció Azok között, akik ez év november 30-ig megrendelik Bertháné S. Ilona Nyújtsd a kezed címmel megjelent válogatott cikkgyűjteményét, egy ajándékkönyvet sorsolunk ki: a szerencsés megrendelő szerkesztőségünktől Jelenits István Élet és evangélium c. kötetét is megkapja. A Nyújtsd a kezed c. könyv ára: 4,80 Eur + postaköltség Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

Rónay László: Unokáim könyve Kedves, érdekes olvasmány nagyszülőknek, szülőknek – egy nagypapa hétköznapi kalandjai, amelyeket unokáival él meg Ára: 5,81 Eur helyett 3,80 Eur + postaköltség

Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok A szent életrajzával, Szabó Ferenc SJ bevezető tanulmányával és Hevenesi János SJ kommentár-összeállításával Ára: 4,81 Eur helyett csak 2,80 Eur + postaköltség Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.