Remeny 2012 46 nov 2

Page 1

„Dicsőség az Úrnak azért, hogy életem utolsó órájában még ilyen nagy szenvedésben részesített.'' (A halálát váró Skóciai Szent Margit szavai férje és fia halálhírére)

REMÉNY XXIII. évfolyam 46. szám

2012. november 11. – Évközi 32. vasárnap

Kedves védőszentünk...

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 7 11 13

Szent Márton püspök, kedves védőszentünk. Oltárod előtt örömmel köszöntünk. A szeretetnek nagy hőse, dicsérünk, Szent példaképünk! Szegény koldusnak didergő testében Krisztus Urunkat láttad, s oltalmaztad. Fél köpenyeddel testét betakartad, S megvigasztaltad! Szent Márton, kérünk oltalmazz bennünket, Szent szeretetre buzdítsd kőszívünket, Hogy itt a földön érdemet szerezzünk, S mind üdvöt nyerjünk!

Beteljesedett az idő Hazudik a kisfiam Hazádnak rendületlenül...


HÍRVILÁG

Barátság a négyzeten… „Az igazi barát a legnagyobb kincs – és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk legkevesebbet.” (La Rochefoucauld) Miért is jutottak eszembe a 17. századi francia író és gondolkodó szavai? Az egyik este, olvasás közben arra lettem figyelmes, hogy a televízió műsorában a játékvezető állandóan azt a kérdést teszi fel a játékosnak, hogy mire gyűjt. A fiatal férfi nem mondott semmit, a felesége is titokzatosan mosolygott. A kíváncsiság nálam is győzedelmeskedett, és a játékra kezdtem figyelni. Végül a milliók megnyerése után a játékos elmondta, hogy súlyos beteg, mozgásképtelen barátjának szeretnének autót venni, hogy megkönynyítsék az életét. A helyszínen tartózkodó barát nem hitt a fülének, és könnyes szemmel köszönte meg az önzetlen ajándékot. Erre mondják, hogy igazi barátság! Sajnos, kevés az olyan kapcsolat, amire ez rámondható. Az igazi

barátság az önkéntesség alapján működik, mindig megértő, türelmes és áldozatkész, ezért a legmélyebb emberi kapcsolat. Sok esetben erősebb kötelék, mint a rokoni ág, mert itt gyakori tulajdonság az egymás túlszárnyalása. A barát pedig minden jót és szépet a másiknak akar, vonzalma önzetlen, sokszor hűségesebb, ragaszkodóbb, mint egy testvér. Az igaz barátság megmagyarázhatatlan kötelék a két ember között, és ez a kapcsolat gazdagabbá teszi életüket. A mély, őszinte barátság alapja a feltétel nélküli szeretet, aminek nincs alá- és fölérendeltje. Nagyon kevés olyan kapcsolati forma létezik, amiről annyit írtak volna, mint a barátságról. Már a klasszikusok szerint is létszükséglet a barátság, Epikurosz szerint: „Mindazon javak közül, amelyekben a bölcsesség részesít bennünket, a barátság a legértékesebb.” A mai rohanó világban nagy szükség lenne az igazi, jó, türelmes és őszinte barátra, aki mindig a

másik érdekeit tekinti elsődlegesnek. Az ilyen barátság nagyon ritka, ezért nagy-nagy kincs, amit meg kell becsülni. Imáinkban kérjük a jó Istent, áldjon meg igaz barátsággal, amelyet a bizalom, ragaszkodás és a szeretet köt össze.

VATIKÁN

VATIKÁN

Vesperás a Sixtus-kápolnában „A világ nem a sötétség, a káosz, az abszurd terméke, hanem egy Értelemtől, egy Szabadságtól származik, a Szeretet legfőbb tettének következménye.” Ez a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóinak üzenete – mondta XVI. Benedek pápa október 31-én este, mindenszentek ünnepének vigíliáján.

Az ünnepi vesperás délután hat órakor kezdődött a Szentatya vezetésével. „Vesperással emlékezünk arra, hogy II. Gyula pápa pontosan 500 évvel ezelőtt áldotta meg a Sixtus-kápolna mennyezetének freskóját. Miért van szükség arra, hogy liturgikus szertartással emlékezzünk erre az eseményre?” – tette fel a kérdést homíliájában XVI. Benedek pápa, majd így folytatta: Mindenekelőtt azért, mert természeténél fogva a Sixtus-kápolna liturgikus hely, a

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Vatikáni Apostoli Palota nagykápolnája. A falait díszítő művészeti alkotások, különösen a freskóciklusok, a liturgiában találják meg életterüket, azt a környezetet, amelyben a legjobban kifejezésre juttatják teljes szépségüket, jelentésüket. Itt minden él, minden Isten Szavához kapcsolódva visszhangzik. A mennyezet nagy freskóját Michelangelo, II. Gyula pápa megbízásából, körülbelül négy év alatt készítette el 1508 és 1512 között. A nagy művész vállalta a kihívást, hogy több mint ezer négyzetméternyi falfelületet fessen meg. A Szentatya idézte Heinrich Wölfflin svájci művészettörténész szavait, aki 1899-ben a következő híres metaforával jellemezte a hatalmas freskót: „egy ránk zúduló hegyi patak, amely boldogságot, ugyanakkor pusztítást hoz”. A Sixtus-kápolna freskói, amelyek körülölelnek bennünket, csodálatosan ábrázolják Istennek az emberekkel való együtt haladását. Ma este itt imádkozni felszólítást jelent arra, hogy emeljük fel dicsőítő imánkat a teremtő és megváltó Istenhez, aki élők és holtak bírája. Imádkozzunk a Jelenések Könyvének szózatával: „Dicsérjétek Istenünket, ti szolgái mind, s akik őt félitek, kicsinyek és nagyok.” Alleluja … Örvendezzünk, ujjongjunk és dicsőítsük őt! ( Jel 19,41.5.7.a). Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 11.

Az életszentség a szeretet győzelme Mindenszentek ünnepén, november 1-jén délben a Szentatya dolgozószobájának ablakából Úrangyala imádságot mondott a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel. Tanítását a liturgikus ünnepnek szentelte, amely az emberiség kettős horizontjáról való elmélkedésre hív. Ezt jelképesen az „ég” és „föld” szavakkal fejezzük ki – mondta a Szentatya. A föld a történelem folyására utal, míg az ég az örökkévalóságra, az Istenben való teljes életre vonatkozik. Az Egyháznak is megvan ez a kettős dimenziója, vagyis a földi élet és a Mennyei Jeruzsálem. Ezt a két valóságot a szentek szeretetközössége egyesíti: olyan valóság ez, amely a földi élet során kezdődik meg és az égben, a Mennyek Országában teljesedik ki. Krisztus az, aki Isten és a Vele való szeretetközösség, a béke felé vezet bennünket. János evangélista írja: „Jézus meg fog halni a népért. De A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszórt fiait összegyűjtse” ( Jn 11,52). Jézus műve az Egyházban folytatódik tovább, amely elválaszthatatlanul „eg y ”, „szent” és „katolikus” – magyarázta a Szentatya. Kereszténynek lenni, az egyházhoz tartozni valójában azt jelenti, hogy megnyílunk erre a szeretetközösségre. Ezen a napon a szenteket ünnepeljük, köztük azokat is, akiket csak Isten ismer. A szentek mélyen megélték a keresztény szeretetközösséget. Krisztus vált bennük egyéni módon láthatóvá a Szentlélek működése által a Szentíráson és a szentségeken keresztül. A Krisztussal való szeretetközösség az Egyházban nem semmisíti meg a személyiséget, hanem ellenkezőleg, megnyitja és átváltoztatja azt a szeretet erejével, és már itt a földön az égi dimenziók magasságába emeli. VR/MK Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Támogatónk a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala.


EZ TÖRTÉNT UDVARD

LÉVA

A templom ünnepe

Egyházi események

Mi, hívek oly természetesnek tekintjük, hogy templomunk nyitva áll, vár minket, befogad. Alig figyelünk fel rá, ha közben szép csendben kopik, megroskad, és felújításra szorul. Az udvardi egyházközség hívei is így voltak ezzel, míg Nagy Tibor plébános atya elő nem állt a Szent Adalbert tiszteletére épült templom felújítási tervével. A szakmai vélemények elkészülte után gondos tervezésbe kezdett, igyekezett előteremteni az anyagi forrásokat, megszervezte a munkálatokat. Megszólította a község önkormányzatát, Kálazi József polgármestert, akik az ügy mögé álltak, és komoly összeggel támogatták a felújítást. Az adakozásból az udvardi hívek is kivették a részüket. Felemelő pillanat egy új templom felszentelése, de ugyanilyen szívet-lelket lelkesítő pillanat egy felújított templom ismételt megáldása is. Az udvardiak szíve is ilyen hálával telt el, mikor mons. Marián Chovanec nyitrai segédpüspök atya ellátogatott közéjük, hogy közösen adjanak hálát a jó Istennek a felújított templomért, s megszentelje azt. Az ünnepélyes szentmise előtt az összegyűlt hívek őszintén hálát adtak az Oltáriszentség előtt, hogy van számukra egy biztos pont, egy szent hely, ahova bármikor beléphetnek, ahol meghallgatja őket Teremtőnk, ahol erőt ad és vigaszt nyújt nekik. A lelkiatya felajánlotta a Mennyei Atyának az egyházközség minden tagját, hogy aki e templomban bizalommal az Isten elé járul, annak imája lelke üdvösségére szolgáljon. „Vajon ebben a korban, melyben élünk, van-e még szükség templomra? Mire szolgál manapság a templom?” - kérdezte szentbeszédében a püspök atya. Mi másra is szolgálhatna, mint arra, hogy az Isten lakást vegyen nálunk, a mi egyházközségünkben. Már az ószövetségi Szentírásban is azt olvassuk, hogy a zsidó nép milyen sokszor rászorult történelme folyamán az Isten oltalmazó, gondoskodó jelenlétére. A jeruzsálemi templom népe számára biztonságot jelentett. Jézus is tisztelte a templomot, hiszen számtalanszor imádkozott itt, tanította övéit, tett csodát. Nekünk, keresztényeknek, az újszövetség népének egy új templomot kell építenünk. Templomunk a lelki közösség háza kell, hogy legyen. Lelki közösség Istennel az Oltáriszentségben, lelki közösség a velünk együtt élő testvérekkel, megélve velük az egységet, szeretetet, bocsánatot.

Az utóbbi hetekben három egyházi jellegű esemény részesei is lehettek a lévaiak. Szeptember 16-án Pintér Miroszlav lelkiatya hívta filmvetítésre a híveket a helyi Szent Mihály arkangyal-plébániatemplomba. A filmvetítéssel a szcientológia útvesztőire kívánta felhívni a figyelmet. A szép számban megjelentek nagy érdeklődéssel nézték végig a filmet, s mint az a filmvetítés utáni beszélgetés során kiderült, a megjelentek többségének sok új információt nyújtott ez a vasárnap délután. A következő rendezvényre szeptember 25-én került sor a Reviczky Házban, ahol a Reviczky Társulás Léva és vidéke helytörténeti szakosztály történelmi előadás-sorozatának immár 60. előadásán, az idén 120 éve Léván született dr. Kucsera Ferenc vértanúra emlékeztek. A korabeli fényképek, dokumentumok felvonultatásával bemutatott vetített előadás előadója Müller Péter volt, kit rokoni szálak is fűznek dr. Kucsera Ferenchez, így annak nem mindennapi

történetét először gyermekkorában hallotta. Az előadáson a szép számmal megjelent érdeklődők között ott volt dr. Kucsera Ferenc oldalági rokonságának számos tagja is. Az előadás előtt sokaknak teljesen ismeretlen volt a lévai származású hitvalló élete. Többek között ez is volt a rendezvény célja: újra a lévai köztudatba hozni dr. Kucsera Ferenc személyének emlékét, akit ma a Magyar Katolikus Egyház vértanúi, tiszteletreméltói között tisztel, s boldoggá avatása folyamatban van, melynek révbe jutásához a jövőben a lévaiak is hozzá szeretnének járulni. A harmadik rendezvényre október 9-én került sor, mikor ugyancsak a Reviczky Házban az idei Mindszenty József emlékév alkalmából hitvalló hercegprímásunkra emlékeztünk. Az „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért!“ című vetített előadás előadója Müller Péter volt. A közel másfél órás előadás alatt Mindszenty József mély hitéből fakadó emberi cselekedeteitől, híveiért tett alázatos szolgálatától, rendíthetetlen kiállásától és minden körülmények köz ött reményt és hitet sugárzó sz a va itól és tetteitől , a z előadó hangja is néha elcsuklott, s könnyek szöktek a nagy számú közönség szemébe is.

Ahogy a templom kopik, porosodik, és felújításra szorul, ugyanígy kophat, porosodhat, gyengülhet a lelki életünk is. Ezekkel a szavakkal vette át a szót a szentbeszédben Ďurčo Zoltán püspöki helynök, érsekújvári esperes. Kérte a híveket, hogy ne engedjék megkopni értékében a „templomot és az iskolát”. Az udvardi Majthényi Adolf Alapiskola diákjait arra biztatta, hogy ne elégedjenek meg a világi kultúra elsajátításával, hanem lelkük gazdagításával erősödjenek a felelősségvállalásban és a jóság gyakorlásában. A lelkiatya mindnyájunkat biztatott arra, hogy templomunk asztalánál, az oltáron ajánljuk fel életünk kincseit, fáradozásait, áldozatait a jó Istennek, hogy egymást segítő, élő, hívő közösségként alkossunk lelki templomot. Lám, mekkora ajándékot kaptunk ebben a hálaadó szentmisében! Felismerését annak, hogy milyen fontos szerepe van életünkben a templomnak. Itt élhetjük meg a találkozást teremtő Istenünkkel, Megváltónkkal, Vigasztalónkkal. És itt élhetjük meg a találkozást testvéreinkkel is az egymást éltető szeretetközösségben. Mindezen felül ajándék a templom közösségének gondozója is, akinek gondja van hívei lelki igényeire, és arra is, hogy hívei otthon érezzék magukat Isten házában. A hívek köszönetet mondanak Nagy Tibor plébános atyának, hogy mindent megtett a templom felújításáért.

A Bodrogközi és Ung-vidéki esperesi körzet papjainak - Pásztor Lorenzo nagykaposi esperesplébánosnak, Weiszer Attila dobóruszkai, Makovics István bolyi és Böőr Roland radi plébánosoknak, valamint Gubala Róbertnek, a sátoraljaújhelyi Szent István Király Főplébánia esperesplébánosának - részvételével tartották meg október első vasárnapján Szentmárián, a Magyarok Nagyasszonya ünnep alkalmából rendezett szabadtéri szentmisét. A szentmisét bemutató és szentbeszédet mondó Gubala Róbert igehirdetésében a Szűzanya segítségével való útkeresésre biztatott, s mint mondta, keresni kell azokat a helyeket, amelyeken ehhez erőt meríthetünk.

Baka Szilvia

(panAM)

Papp Zsolt

SZENTMÁRIA

Szabadtéri szentmise

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Porta fidei 8. A Katolikus Egyház Katekizmusa, annak Kompendiuma vagy a Fiatalok Katekizmusa (Youcat) sok esetben támaszként szolgálhat bizonyos kérdéseink megválaszolásában. Kéznél lehet. Utánanézhetünk dolgoknak. Mindennapjaink részévé válhat. Rendszerezett olvasása mellett nem kevés alkalom adódik annak spontán fellapozására is. Az egyházi év körforgásában Krisztusról vagy Szűz Máriáról megemlékező egyházi ünnepek kapcsán, amelyek valamelyik hitigazságot, ún. dog-

mát tárnak elénk, fellapozva a Katekizmust, otthon is utánaolvashatunk annak, amiről a liturgia ünneplésében hallunk. Jobban ismerve az ünnep tartalmát, jobban át tudjuk élni azt. Szentgyónás előtt, az alapos lelkiismeret-vizsgálat keretén belül a Katekizmus tízparancsolattal foglalkozó része lehet segítségünkre. Ugyanakkor minden más szentségben való részesedésre készülve az alapvető ismereteket azok felvételéről, hatásáról a Katekizmus foglalja össze. Katolikus fiatalok csoportjai találkozásaik alkalmával, amikor a hittel, vallással, keresztény erkölccsel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak, alapvető kiindulópontnak az Egyház hivatalos tanítását kell hogy tartsák, amit a Katekizmus is rendszerez. Csak ezeknek az ismereteknek a birtokában tudnak a nem hívő, vagy a katolikus tanítást elutasító kortársaiknak, esetleg más „kereső fiataloknak“ helyes választ adni a fent említett témákkal kapcsolatos párbeszédekben. Azok a szülők, akiknek gyermekeik iskolai hitoktatásra járnak, vagy éppen az első szentáldozásra, illetve a bérmálkozásra készülnek, gyakrabban

A szentségekről röviden

megkérdezhetik tőlük, milyen témával foglalkoztak az órán, illetve a találkozón. Váljék természetessé ezekről a témákról is beszélgetni. Hogy a szülők felelevenítsék vagy bővítsék ismereteiket az adott témában, ugyancsak a Katekizmust vehetik kézbe, hogy gyermekeiknek, mint a hit első tanúi ezen a téren is jó nevelői lehessenek. Vannak, akik sok időt töltenek a számítógép előtt, sok mindenről a világháló segítségével informálódnak. Lehet, valamelyik párbeszéd közben felmerül a kérdés, mi az Egyház tanítása az adott dologról. Ilyenkor nagyon egyszerű és praktikus a Katekizmus elektromos változatát böngészni. Ugyancsak vannak, akik sok időt töltenek járművezetéssel, hosszú utakat megtéve, vagy csak éppen sokat kell utazniuk ismerősök társasága nélkül. A Kompendium teljes szövege végighallgatható MP3-as változatban magyar nyelven is, tehát esetleg e tanítás hallgatásával is hasznosabban tölthetjük az időt.

Ablak a történelemre

Az Eucharisztia mint lakoma

Jézus az utolsó vacsorán a zsidók húsvéti vacsoráját új tartalommal töltötte meg, és azt akarta, hogy ez a lakoma jelen legyen Egyházában az idők végezetéig (1Kor 11,26). Az új tartalom, amellyel Jézus a zsidó szertartásnak új értelmet adott, az ő vérében kötött új szövetség, és az Istennel való kiengesztelődés, amely egy új élet lehetőségét adja meg mindazoknak, akik Krisztushoz kapcsolták életüket. A szentmise valóban lakoma, amelyen Krisztus eledelül adja önmagát, és úgy ünnepeljük az Eucharisztiát, mint a végidő lakomájának elővételezését. Gondoljunk csak az úrnapi antifóna szövegére: „Ó szentséges lakoma, Krisztust vesszük rajta, felidézzük szenvedésének emlékét. Bensőnket kegyelem tölti el, és a jövendő dicsőség záloga nekünk adatik.” Olyan ünneplés ez, amelyen az Egyház hálát ad Istennek a megváltás kegyelméért, és várja Isten országának végső eljövetelét Krisztusban (1Kor 11, 26). Jézus nyilvános működésének idején gyakran részt vett lakomákon, és beszédeiben többször is használta a lakomát az Istennel való közösség megvilágítására. Az Eucharisztiában Jézus önmagát adja eledelül. Amikor először beszélt erről az eledelről, hallgatói elcsodálkoztak és zavarba jöttek, emiatt külön hangsúlyozta szavainak valóságát. A II. Vatikáni zsinat nyomatékosan kiemeli, hogy a szentmise lakoma, és hangsúlyozza, hogy a szentáldozás is hozzá tartozik az Eucharisztia méltó megünnepléséhez. Nehezen értelmezhető jelenség az, ha valaki elmegy egy lakomára és nem hajlandó étkezni. Azt kell mondanunk, hogy az Eucharisztia szentségi jeléhez, a jel teljességéhez hozzátartozik az Eucharisztiában részt vevők mindegyikének áldozása. Minden szentmisén szentáldozáshoz kell járulnunk, hacsak valami igazán súlyos ok, halálos bűn nem akadályoz meg bennünket ebben. Mert a szentáldozásban igent mondunk Jézusra, és az ő művére, a megváltásra, és Jézus által, vele és őbenne „igent” mondunk Istennek, az Atyának. Aki nem áldozik, magatartásával tulajdonképpen arra is utal, hogy ő nem akar eggyé válni Jézussal, az ő lelkületével és magatartásával.

• ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 11.

November 17. ragadó vallási életet élő, általános tisz1751-ben született a „bajor egyháza- teletnek örvendő „bajor egyházatya” tya”, Johann Michael Sailer 1832. május 20-án hunyt el. Élete során amellett, hogy ragaszkodott a kaA XVIII. századi felvilágosodás ke- tolikus dogmákhoz, a protestánsokkal vésbé hatotta át a német katolicizmust. megbékélést keresett. Ezáltal kitette Nem úgy a protestánsokat. Az alsóbb magát a szélsőségesek szüntelen támarétegekben tovább élt az öröklött val- dásainak. lásosság, sok plébános élt szigorú előÍrásait több mint negyven kötetben írások árnyékában. Bizonyos körökben gyűjtötték össze. Jelentősebbek: Gonbensőséges hitélet alakult ki, mely dolatok az észről a maga ténylegessémegágyazott a katolicizmus későbbi gében vett embernek (1785), Értelmi felfutásának. alapokon nyugvó tanítás a boldogságA reformtörekvései miatt felforga- ról, tekintettel a kereszténységre tónak és katolikusellenesnek bélyeg- (1787), A vallás alapvető tanításai zett, misztikus beállítottságú Sailer ek- (1805), A keresztény erkölcs kézikor született egy pici bajor faluban. könyve (1817). Gyakorlati teológiai Münchenben tanult a jezsuiták egyik előadásait, spirituális és lelkiségi műgimnáziumában, majd belépett a rend- veit, liturgikus munkáit, prédikációit és be. Később teológiai tanulmányokat számos alkalmi szerzeményeit is kiadfolytatott az ingolstadti egyetemen, ták. ahol Benedikt Stattler hallgatójává Legfontosabb vitapartnerét Kant vált. Itt a dogmatika professzorává lett, személyében üdvözölhetjük. ám Jézus Társaságának feloszlatása Tanítása már a tübingeni iskola után felmentették hivatalából. Dillin- (Drey, Möhler) szemléletét előlegzi, genben oktatott, ahonnan nyitott gon- noha személye átmenetileg feledésbe dolkodása miatt elbocsátották. Ismét merült. Szántó Konrád a teológiai tuIngolstadtban kötött ki, ahol teológiát, dományok egyik legjelentősebb képvihomiletikát, liturgikát, kateketikát, pe- selőjének tartotta, mint aki a morálisdagógiát és erkölcsteológiát adott elő. ban, liturgikában és lelkipásztorkodás1821-ben kanonok, utána koadjutor, tanban alkotott kiemelkedőt. A paszaztán regensburgi püspökké szentel- torális tanárt a racionalizmus legyőzőték. A sikeres pedagógiai pályát futó, jének vélte, aki alkotásait az addig elkiegyensúlyozott, derült kedélyű, meg- hanyagolt Szentírásra építette.


FAGGATÓZÓ

Uram, tégy engem békéd eszközévé… 012. október 26-28-ig, péntek estétől vasárnap délig, lelkigyakorlat volt világi hívek részére Dóvalon (Donovalyban), amelyet szerkesztőségünk szervezett. A 18 lelkigyakorlatozónak tulajdonképpen egyetlen kérdésre kellett felelnie: itt és most engedem-e, hagyom-e önmagamat evangelizálni? A lelkigyakorlaton jelen volt Bartal Károly Tamás ny. jászóvári apát is. A lelkigyakorlat vezetésére dr. Gábor Bertalan pápai káplán, szepsi esperesplébánost kérte fel szerkesztőségünk. Vele készült az interjú.

2

- A lelkigyakorlatra a hit évének kezdetén került sor, ami különleges aktualitást adott a fent említett témának. - Köztudott, hogy XVI. Benedek pápa tavaly ősszel, 2011. október 11-én, a Porta fidei - A hit kapuja - kezdetű apostoli levelével meghirdette a hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig tart. Vagyis a II. Vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulóján kezdődött és a következő évben, Krisztus Király ünnepén ér véget. E jeles esemény egyben a Katolikus Egyház Katekizmusa közzétételének 20. évfordulója is. A Katekizmust, mint a zsinat igazi gyümölcsét, az 1985-ös rendkívüli püspöki szinódus kérésére, Boldog II. János Pál tette közzé. A hit évének célja az, hogy elmélyítsük a katolikusok hitének teológiai, lelki és lelkipásztori alapjait. A Szentatya 2012 októberére összehívta a püspöki szinódust, amelynek témája: „Az új evangelizáció a keresztény hit átadására” volt. A szinódus előkészítése és lebonyolítása jó alkalom kívánt lenni arra, hogy az egész Egyházban különleges módon eszmélődjünk a hitről, elmélyítsük istenismeretünket és elkötelezettségünket, valamint az új evangelizálás kapcsán örömmel hirdessük az Úr Krisztust korunk emberének. - Levelében XVI. Benedek arra is emlékeztet, hogy VI. Pál pápa 1967-ben szintén meghirdette a hit évét. - VI. Pál úgy tekintette ezt, mint a zsinat utáni időszak követelményét. Tudatában

volt a Krisztusba vetett hit megvallása és értelmezése nehézségeinek és követelményeinek. A jelenlegi pápa a

- A lelkigyakorlaton legtöbbet az Egyház és a világ kapcsolatával foglalkozó, Gaudium et spes – Öröm és remény (GS) kezdetű konstitúcióra hivatkoztunk, amely mindjárt az elején leszögezi, hogy a „szegény és szolgáló Egyház” minden emberhez fordul, és mindenkinek „fölkí-

umban találkozott a német Katolikusok Központi Tanácsa (ZdK) és más intézmények, szervezetek képviselőivel. Hozzájuk intézett beszédében elismerően szólt az ún. „Katolikus Napokat” is szervező központ és egyéb intézmények, segélyszervek áldásos tevékenységéről, ám ugyanak-

zsinat megnyitásának 50. évfordulóját tekintette jó alkalomnak arra, hogy ismét elgondolkodjunk, és újból megkíséreljük helyesen értelmezni a zsinati atyák által örökségül ránk hagyott szövegeket, és azokat, mint a Tanítóhivatal normáit elsajátítva, helyes életmagatartásra szánjuk el magunkat az Egyház hagyománya ölén. XVI. Benedek levelében megismétli, amit néhány hónappal a Szent Péter utódává választása után mondott a zsinatról: „Ha helyesen olvassuk, értelmezzük és fogadjuk el a zsinat tanítását, akkor az mindig az Egyház szükséges megújulásának nagy erőforrása.” - Miként sikerült ezt - úgymond - aprópénzre váltani a lelkigyakorlat alatt?

nálja” szolgálatát. Azt is mondhatnánk, hogy nem fejmosó, de lábmosó Egyházzá kell lennünk. A lelkigyakorlaton arra kerestük a választ, hogy mi az Egyház, pontosabban, hogy ki az Egyház. Az Egyház nem a pápa, nem a püspökök, nem a papok, nem is a hívek, hanem mind együtt, közösen. Sohasem egymás nélkül. Nem teoretikus, elméleti válaszokat kerestünk. Azt szerettük volna elérni, hogy a lelkigyakorlatról mindnyájan az Egyház eleven, élő tagjaiként távozzunk. - Ahhoz, hogy az ember gyakorlati lépéseket tegyen, nem kell előtte elméleteket felállítania? - XVI. Benedek pápa 2011 szeptemberében hazájába látogatva, a freiburgi szeminári-

kor nem mulasztotta el megjegyezni: „Németországban az Egyház csodálatosan szervezett. De vajon e struktúrák mögött van-e megfelelő spirituális erő? Magyarán szólva – mennyire tapasztalható az élő Istenbe vetett hit ereje? Őszintén el kell ismerni – folytatta a pápa –, hogy a struktúrák túlsúlyban vannak a Lélekkel szemben. A valódi válság, amellyel az Egyháznak szembe kell néznie a nyugati világban: a hit válsága. Ha nem találjuk meg a hit őszinte megújulásának útját, minden strukturális reform hatástalan marad.” A pápa otthon, hazájában, azért is fohászkodott, hogy az Úr mutassa meg övéinek, hogyan válhatnak a világ világosságává, és hogyan tudják megmutatni testvéreiknek

az utat a Forráshoz, ahol enyhíthetik az igazi élet iránti szomjukat. - Ez bizonyára nem csak a pápa vágya… - Valóban. Ez mindnyájunk vágya. Világosság lenni. Út a tiszta forráshoz. Olyan világban kell ezt megtennünk, amelyikben egyre szaporábban verik ki a fényforrásokat. Olyan helyzetben, ahol a szomjazók sokasága egyre gyakrabban kényszerül pocsolyából inni. Ahhoz, hogy visszfénye legyünk a világ Világosságnak, ösvénye az Útnak, lelkigyakorlatunkon P. Szabó Ferenc jezsuita atya elmélkedéseit alapul véve, ilyen és hasonló kérdéseket boncolgattunk: Miért és mit hiszünk? Mit jelent hinni? Hit és hitetlenség korunkban. Evilágiság (szekularizmus) és ateizmus. Isten meghalt? Mintha Isten nem létezne… Az ateizmus válfajai. A hit nehézségei. Az ateisták ellenvetései. A hívők válasza. A hit megszületése. A kegyelem és a szabadság drámája. Ökumenikus párbeszéd (Sola gratia? Sola fides?) Hitünk érlelődése. Az élő hit a szeretetben gyümölcsözik. Kalkuttai Teréz anya és Mindszenty József életpéldája. Röviden fogalmazva azt mondhatnánk, hogy lelkigyakorlatunk tartalma: Hitünk személyes elmélyítése és tanúsítása korunk keresőinek. Az elmélkedések során mindig közösen imádkoztuk el Assisi Szent Ferenc közismert imáját: Uram, tégy engem békéd eszközévé, amelyet a hálaadó szentmisében a hit gyertyájának meggyújtásával, a keresztségi fogadalom megújításával erősítettek meg a résztvevők. (R)

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 32. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

Mics Imre mai evangéliumi szakaszban Jézus két ellentétes vallási magatartást, gondolkodásmódot, állít szembe egymással. Az első az írástudó, a színlelt vallásosság, melynek célja a feltűnés, az emberek elismerése. Ők életükkel nem az Isten tetszését keresték, hanem az embereknek akartak imponálni, az emberek csodálatára pályáztak. Életüket hamisság, csak külsőséges, látszat jámborság jellemzi. Jézus az írástudók lelkületét keményen bírálta, és óvja tőlük „tanítványait”. Jézus a mai evangéliumi részben az írástudókról beszél, de szavai ma is érvényesek, mindnyájunkra vonatkoznak. Sajnos, a farizeusok és írástudók helytelen magatartása nem halt ki még ma sem, keresztények között ma is sokan vannak, akik csak magukat tartják igaznak. Akik csak azért tesznek jót, mert hasznot és dicséretet várnak mindenkitől, még az Istentől is. Addig vallásosak, amíg hasznuk van a vallásból. Rájuk vonatkoztatja az Úr Jézus Izajás szavait: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem” (Mt 15,8). Az evangéliumi szakasz második fele a szegény özvegyasszony őszinte, igaz, áldozatos vallásosságát állítja elénk. Az ő megjelenése nem mutatós, ajándéka mennyiségben nem jelentős. Nem vár köszönetet, pedig egész megélhetését odaadta. Ez Jézus ítélete szerint többet ér, mint a gazdagok jelentős összege, mert ők a bőségükből adtak egy keveset, de a szegény özvegy mindenét odaadta, mellékszándék nélkül. Ez az odaadás lélekből, őszinte szeretetből történik, a külső áldozat csak jel. Mi tette őt képessé erre a nagy áldozatra? Isten jósága, gondviselésébe vetett nagy hite. Jézus szeretetadomány dicsérete nem csak az özvegynek szól, hanem mindenkinek, aki Isten iránti szeretet-

A

ből jót tesz. Aki teljesen csendben, feltűnés nélkül jót tesz. Aki neveli önmagát, harcol az önzés és a kapzsiság ellen, és a jószívűséget tettekben is gyakorolja, akkor ez a segítőkészség erénnyé növekedik. Az áldozatkész embernek mindenki számára nyitva van a szíve, és az igazi keresztény elv alapján cselekszik: jobb adni, mint kapni! Az evangélium új értékrendet állít elénk. Eszerint a valóságban a nagy adományok lehetnek kicsinyek, és a kis adományok lehetnek igazán nagyok! Isten nem az adományok nagyságát, hanem a szándékot értékeli. Az áldozat értékét a bemutató lelkület határozza meg. A jó szívvel adott minden kis adomány természetfölöttien többszöröződik. Ez fordítva is igaz. Az önkereső büszkeséggel, a magát mutogató nagylelkűséggel adott adomány, cselekedet, jótett értékében kisebbedik. Mindez nemcsak az adakozásra, pénzadományra vonatkozik, hanem minden tettünkre, amit Istennek vagy embertársunknak adunk. Aki mindenét adja, az nemcsak pénzét, hanem önmagát is adja. Az evangélium erre az önátadásra buzdít. Mit jelent az, hogy önmagunkat adjuk? A szív jóságával és a szeretet készségével segíteni mindenkin és mindenkor, aki segítségre szorul. Személyes áldozatok árán is támogatni rászoruló embertársunkat. Tudatosítsuk, hogy Isten egykor minket is ezek szerint fog megítélni! Keresztény világunk egyik legnagyobb gondja az igazi, hiteles vallásosság kialakítása. Külsőséges, látszatkereszténységgel nem elégedhetünk meg. Sajnos, sokat adunk a látszatra, és hajlamosak vagyunk törvényei szerint élni. Szükséges, hogy a látszatnak benső tartalma, hitele legyen. Hogy a látszat, a külső megnyilvánulás a benső meggyőződést, a hiteles vallásosságot tükrözze.

• ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 11.

Olvasmány a Királyok első könyvéből (1 Kir 17, 10-16) A nagy szárazság idején Illés próféta az Úr parancsára útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyaszszony, aki rőzsét szedegetett. A próféta megszólította, és ezt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor az asszony elindult, utána szólt: „Hozz egy falat kenyeret is!” Az így felelt: „Amint igaz, hogy él a te Istened: Nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán elmegyek és elkészítem magamnak és a fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj, s tedd, amit

mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem; magadnak és a fiadnak csak utána készíts. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által mondott. Válaszos zsoltár (Zsolt 145, 7. 8-9a. 9bc-10) Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, dicsőítsed az Istent! Szentlecke a Zsidókhoz írt levélből (Zsid 9, 24-28) Testvéreim! Krisztus nem kézzel épített szentélybe lépett be, amely a valódinak csak előképe, hanem

magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe, hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak. Evangélium Szent Márk könyvéből (Mk 12, 38-44) Egy alkalommal,

amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”

Liturgikus naptár November 11. ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP (Szent Márton, Atád, Tódor) Miseolvasmányok: 1Kir 17,10-16; Zsolt 145, 7. 89a. 9bc-10; Zsid 9,24-28; Mk 12,38-44 Válaszos zsoltár: Áldjad, lelkem, az Urat, dicsőítsed az Istent! Énekrend: H 155(3); Gl 526; 105 ÉE 133; 214; 131 November 12. Hétfő. Köznap (Szent Jozafát, Boldog Anasztáz-Asztrik, Renátó) Miseolvasmányok: Tit 1,1-9; Zsolt 23,1-2. 3-4ab 5-6; Lk 17,1-6 Válaszos zsoltár: Ez az istenkeresők népe, mely látni kívánja arcodat, Urunk. Énekrend: H 263; 146; 150 ÉE 217; 206; 200 November 13. Kedd. Köznap (Magyar szentek és boldogok, Szaniszló, Szilvia) Miseolvasmányok: Tit 2,1-8.11-14; Zsolt 36,3-4 18 és 23. 27 és 29; Lk 17,7-10 Válaszos zsoltár: Te vagy, Urunk, Istenünk, az igazak üdvössége.

Énekrend: H 293; Gl 522; 285 ÉE 258; 191; 300 November 14. Szerda. Köznap (Szent Hypatiusz-Huba, Klementina, Vanda, Aliz) Miseolvasmányok: Tit 3,1-7; Zsolt 22,1-3a 3b-4. 5. 6; Lk 17,11-19 Válaszos zsoltár: Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. Énekrend: H 259; 107; 53 ÉE 126; 579; 71 November 15. Csütörtök. Köznap (Nagy Szent Albert, Szent Lipót, Richárd) Miseolvasmányok: Filem 7-20; Zsolt 145,7. 8-9a 9bc-10; Lk 17,20-25 Válaszos zsoltár: Boldog az az ember, akinek segítője Jákob Istene! Énekrend: H 230; 153; Gl 512 ÉE 152; 134; 83 November 16. Péntek. Köznap (Skóciai Szent Margit, Szent Otmár, Ödön) Miseolvasmányok: 2Jn 4-9; Zsolt 118,1. 2. 10. 11.

17. 18; Lk 17,26-37 Válaszos zsoltár: Boldogok, akik Isten útján járnak, és törvényét követik. Énekrend: H 223; 152; Gl 535 ÉE 147; 189; 294 November 17. Szombat. Köznap (Nagy Szent Gertrúd, Szent Ányos, Tours-i Szent Gergely, Szent Hilda) Miseolvasmányok: 3Jn 5-8; Zsolt 111,1-2. 3-4. 56; Lk 18,1-8 Válaszos zsoltár: Boldog az az ember, aki az Urat féli. Énekrend: H 263; 146; 269 ÉE 217; 206; 360 November 18. ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP (Szent Péter- és Szent Pálbazilikák felszentelése, Szent Noé, Jenő) Miseolvasmányok: Dán 12,1-3; Zsolt 15, 5 és 8. 9-10. 11; Zsid 10,11-14.18; Mk 13,24-32 Válaszos zsoltár: Védelmezz engem, Istenem, hiszen tebenned bízom. Énekrend: H 230; Gl 519; Gl 533 ÉE 152; 157; 259


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... Skóciai Szent Margit

Beteljesedett az idő

HÉT

ről re

November 16.

M

mint ma. Joggal érezzük úgy, hogy az idő tényleg „beteljesedett”, de sokszor olyan értelemben, hogy elérkezett Isten ítéletének órája. Krisztus, mikor az idő beteljesedéséről tanít, nem erről beszélt. Ő örömhírként mondta, hogy beteljesedett az idő, hogy végre elérkezett az üdvösség várva várt pillanata, hogy már valóban közel van az Isten országa. Jézus szavai számunkra is bátorításként kell, hogy hassanak – számunkra is optimista figyelmeztetés akar lenni, hogy az idő múlása (az elmúlás) egyre inkább közelebb visz bennünket Isten országához. Ha megtanulunk ilyen optimista szemmel nézni az elmúlásra, akkor összekötődik múltunk a jelenünk-

Amennyiben ezekben a napokban e rövid felszólítás által a lelkünkben keltett visszhangra figyelünk, akkor valószínűleg a „beteljesedett az idő” szavak csengnek a legtovább és a leghangosabban a szívünkben. Napjainkban ugyanis nem nagy művészet apokaliptikus képet festeni a mai világról. Néha úgy szeretnénk belekiáltani ebbe a minket körülvevő, egyre félelmetesebbé váló sötétségbe, hogy minden betelt, hogy a gonoszság, a gyűlölet, az önroncsolás, a pusztítás pohara már csordultig telt. Talán még bele se gondoltunk eddig, de talán még soha nem volt ennyi háború egyszerre világszerte, soha ennyi és ennyire kegyetlen, észbontó pusztítás, öldöklés, jogtiprás,

kel. Egész eddigi életünk új értelmet nyer, új távlatok nyílnak meg majd előttünk. Ekkor már nem átkozzuk a múltat – egykori hibáinkat, nem szorul ökölbe kezünk az elszenvedett sérelmek és megaláztatások miatt, hanem minden viszszaemlékezésünk csendes hálává csitul le bennünk. Ekkor megkezdődik a mi új jövőnk is, amint azt Jézus ígérte, de amely egyben küldetéssé is válik számunkra: ugyanis mindnyájunknak Isten országának hirdetőivé kell válnunk, azaz másoknak is hirdetni kell az idő beteljesülésének örömhírét. Isten országa így a mi hitünk révén bontakozik ki, és visszhangzik tovább az evangéliumi örömhír ott is, ahol azt a leginkább szomjazzák.

N

Koller Gyula argit valószínűleg 1045ben született Rékán, Mecseknádasd mellett. Édesapja Edmund, Nagy Alfréd angol király családjából származott, aki száműzött királyfiként élt Magyarországon. Édesanyja Ágota, Szent István király rokonságából származott (aki egyes történészek szerint Szent István lánya volt). Edmund herceg jól érezte magát István király országában. Réka várát és a hozzátartozó birokokat kapta ajándékba. Érdekes tény, hogy István király halála után, amikor mostohatestvére, Eduárd 1041ben elfoglalta Anglia trónját, nyugodtan hazatérhetett volna, de nem ment. Amikor aztán Eduárd király utód nélkül halt meg, és küldöttség indult Magyarországra, hogy az angol király unokaöccsét és családját visszahozzák Angliába, útnak indult. 1057-ben vagy valamivel korábban érkezett Edmund a feleségével, Ágotával s gyermekeivel: Margittal, Krisztinával és az újszülött Edgárral Anglia földjére. Margit ekkor tizenkét éves lehetett. Csak a Mecsek hegységben lévő egykori Réka várának ma már alig-alig látható romjai beszélnek a múltról. Annyit azonban biztosan mondhatunk, hogy Margitot valószínűen az egyik magyarországi apácakolostorban nevelték, mert az egyházi dolgokban otthonosan mozgott. Erre azokból a híradásokból következtethetünk, amelyek róla, mint bölcs világi és egyházi dolgokban is jártas királynőről számolnak be. Hazatértük után Edmundot, Margit apját Anglia királyává koronázták. Néhány év múlva azonban váratlanul meghalt. Ekkor az angol Bölcsek Tanácsa, utolsó kísérletként Anglia függetlenségének megvédésére, a f iatal Edgárt, Edmund és Ágota f iát, Margit testvérét választotta királlyá. De Hódító Vilmossal szemben a gyermek Edgárnak nem voltak esélyei. Edgár hát, mint annak idején apja, menekülni volt kénytelen. Anyjával és nővérével, Margittal együtt menekültek és Skóciában kötöttek ki. Akkor Skóciában Malcolm uralkodott, akit alattvalói „Véres”-nek hívtak, mert félelmetes kegyetlenséggel állt bosszút azokon, akik apja megölésében részt vettek. Ennek ellenére a maga durva módján, de mégis szívesen fogadta a menekült királyi családot. Sőt egy idő után megkérte a szép leánnyá fejlődött Margit kezét. Az okos és finomlelkű Margit azonban tiltakozott. Később, családjának sürgetésére mégis igent mondott a házasságra. Margitról attól az időtől kezdve, hogy Skócia királynéja lett, pontosabb életrajzi

éhány nappal ezelőtt – mindenszentek, ill. halottak napja alkalmából – mindnyájan igyekeztünk elgondolkodni az élet értelméről: milyen irányba haladok, mi az, ami értelmet tud adni a létnek… Az egyházi év lassan a végéhez érkezik, erről tanúskodnak a liturgikus szövegek is, melyek szintén az elmúlásra, a végső dolgokra hívják fel a figyelmünket, melyek bizonyos értelemben a legfontosabb dolgok a hívő ember életében. Jézus „programbeszédében” hangsúlyozza: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15).

képet kapunk. Életrajzában ez áll: „Malcolm a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességében és jámborságában…, hatására a király elhagyta vad szokásait.” A királyi udvar és egész környezete megváltozott Margit körül. „Előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek.” Skócia népe pedig hálás szeretettel tisztelte Margit királynét, aki nemcsak templomokat és kolostorokat épített, de minden szenvedőn segített. Életrajzírója azt is közli, hogy az öszszehívott skót egyházi zsinaton Margit királyné vitte a szót, s elérte, hogy a római egyház szokásaitól eltérő szokásoktól, amelyek az egykor Írország felől megtérített skót egyházban föllelhetők voltak, megszabadítsa a skótokat. Viták folytak arról is, hogy a bűnös embernek egyáltalán szabad-e Krisztus Testét magához vennie. Itt is a királyné helyes, dogmatikailag megfelelő nézete lett az irányadó. Margit azt a helyes nézetet képviselte a zsinat előtt, hogyha valaki meggyónt, megbánta bűneit, elvégezte az elégtételt, hittel járulhat a szentáldozáshoz. Margit 1093. november 16-án Edinburgh-ban halt meg, négy nappal azután, hogy a férje, Malcolm és idősebb f ia az angolok elleni csatában elestek. E fájdalomért, amely ekkor érte, külön hálálkodott Istennek. A nép körében azonnal szentként kezdték tisztelni. Ünnepélyes szentté avatása 1261-ben történt. Margit és Malcolm földi maradványait a reformáció idején Spanyolországba menekítették, s az Escorial templomában nyugszanak. *** Szent Margit különös jósággal szerette a szegényeket, és jóságával megmutatta, mennyire jó az Isten. A szegények iránti szeretetében nemcsak könyörület volt, hanem - ahogy életrajzi források írják - az irgalmasság tetteinek gyakorlásával emléket állított az emberek szívében. Ez az emlék olyan volt, hogy nemcsak Margitot becsülték azok, akikkel jót tett, hanem a kapott segítség Istenhez is közelebb juttatta őket. Gondolkozzunk el: tudunk-e ilyen módon jót cselekedni? Szentünk nemcsak templomokat és kolostorokat épített, hanem gondja volt a skót egyház helytelen liturgiájának megújítására is. Sőt, nő létére a teológiai kérdésekhez is hozzászólt. Való igaz, hogy „bölcsességében és jámborságában mindenki fölött állott”. Milyen jó lenne, ha híveink között nemcsak a férf iak, de a nők is kitűnnének bölcsességben és jámborságban egyaránt.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KINCSESLÁDA

Szakrális kisemlékek Deménden Deménd község szakrális kisemlékekben is gazdag település. A legtöbb ilyen emlék a falu belterületén áll: köztük kereszteket, feszületeket, szobrokat, barlangot, haranglábat, kápolnát egyaránt találunk. Néhány kisemlék az évtizedek során új helyre került, s akad, ami mára megsemmisült, de emeltek újabbakat is.

Keresztek, feszületek A legtöbb deméndi kereszt anyaga kő vagy műkő, de van egy-egy fakareszt is errefelé. A korpuszok nagyrésze öntöttvas, egy esetben pedig pléh. A keresztek szakrális tereken (templomkert, temető), út mellett, a falu szélén állnak. A dedikációk magyar, latin és szlovák nyelvűek. Értékes síremlékek, kereszt alakú sírjelek láthatók a község temetőjében. A falun kívül, annak egyik keleti pontján, Ipolyság felé egy dombon áll az az út menti kereszt, melyet 1947-ben emeltek. A szürkésfehér kőkereszt egy betonalapzatra helyezett háromlépcsős, téglalap alakú oszlopon látható, a második lépcsőn eme dedikációval: „PAX VOBIS/ 1947“ (Béke veled). A kereszt szárvégei egyenesek, aranyozott vaskorpusza öntöttvas, Krisztus feje jobbra hajtva, lábszárai egymás mellett. A község nyugati felében, közel a Búr-patakhoz egy fakeresztet találunk. Az egyenes szárvégű barna kereszt fenyőfák közt áll. Korpusza színezett pléh: Krisztus jobbra fordított feje körül sárgás glória, testén barna ágyéktakaró. A központi temetőkereszt szürkés műkőből készült egyenes szárvégekkel; 1945-ben emelte a falu lakossága. Ezüstözött korpusza öntöttvas; Krisztus töviskoronás feje jobbra fordult. Fehér márványtáb-

A régi központi temetőkereszt

lán ez a kétnyelvű dedikáció olvasható: „Ježišu zmiluj sa/ nad zosnulými veriacimi!/ Irgalmas Jézus/ Könyörülj halottainkon!“ A régi központi kereszt barna, legömbölyített szárvégű fa alkotás, 1930 táján emelték. Ezüstözött öntöttvas korpusza van; Krisztus feje itt is jobbra fordítva, lábszárai egymáson. A templomkerti keresztről azt olvassuk a falumonográfiában, hogy az kőből készült, öntöttvas korpusszal a XIX. században. (Lászlóová, összeáll., 2002:107) A másik deméndi kiadványban megemlítik, hogy „Négyszög alakú talapzatán a feliratot befestették“. (Reško, 2001:11) A kereszteken nálunk általában az olyan magyar nyelvű szövegeket festették le egykor, melyek a millenniumra vagy a visszacsatolásra emlékeztettek. Ez a kereszt adatközlőnk szerint (Kočerha Ferenc, 1946) immár a harmadik helyén látható. Eredetileg a volt polgármesteri hivatal (hajdani csendőrlaktanya) közelében állt, de innen a kommunista éra alatt el kellett távolítani. A templombejárat jobb oldalára került, majd nemrégiben a mai helyére tették. Egy kétlépcsős talapzaton áll a szürkére festett kőkereszt, melynek téglalap alakú magas oszlopán volt az eltüntetett felirat. A legömbölyített szárvégű, aranyozott öntöttvas korpusszal ellátott feszület egy díszes oszlopfő második lépA Hétfájdalmú Szűzanya szobra csőjén áll. A temetőben több régi nemesi sírjelet és papsírt találunk. Pokorny István (1860-1941) szentszéki tanácsos és testvérei síremléke egy fekete márvány, háromrészes, csúcsíves, keresztjeles obeliszk. A második lépcsőn ez a szöveg olvasható: „Testvér állj meg sírunk felett/ Szívedből szálljon szent ima/ S mi áldva suttogjuk Véled/ Üdvözlégy óh Szűz Mária“. Egy régebben elhunyt itteni plébános szürke gránit sírjelét kis keresztjellel s az alábbi szöveggel látták el: „Rés Károly/ DEMÉNDIEK/ buzgó plébánosa/ meghalt/ 1865 életének 48./ évében“. Csudai Sándor sírjele felett egy szürke márvány, egyenes szárvégű kereszt áll, rajta öntöttvasból készült, aranyozott korpusszal. Feliratán ez olvasható: „Itt nyugszik Istenben boldogult/ főtisztelendő/ CSUDAI SÁNDOR/ plébános (1924-2007). Keresztalakzattal ellátott, szürkés gránit obeliszk áll Paczolay Elek (1812-1884) sírja felett. Bellusi Baross Miklósné Dubraviszky Erzsébet (1849-1896) síremléke hasonló, mint az előbbi. Paczolay Mária (18461918) sírjele az egyik lévai műhelyből került ki, a sírjel lapja háromkaréjos szárvégű A templomkerti kereszt keresztben végződik.

• ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 11.


KINCSESLÁDA

Kápolna, harangláb, barlang Ezek a kisemlékek szakrális tereken, a templomkertben és a temetőben találhatók. A helyi kiadványokban arról olvashatunk, hogy a templomkerti kereszttel szemben áll az a Lourdes-i barlang, melyet 1991-ben emeltek a benne lévő Lourdes-i Szűzanya szobrával együtt. (Lászlóová, összeáll., 2002:107; Reško, 2001:11) Nos, egy képoszlopszerű kis barlangról van szó, amely fehér téglából épült. A magas, négyzet alakú talapzaton áll a félköríves kiképzésű, üvegezett ajtóval ellátott barlang. Felette lépcsőzetesen kiképzett, timpanonszerű téglasor van, a barlangban pedig valóban egy Mária-szobor látszik, de ez a Rosa Mystica szobra. Mária fehér ruhában, fehér palástban és fátyolban áll előttünk, imára kulcsolt kézzel és rózsafüzérrel. Mellén ott a három – sárga, piros és fehér – rózsa. A barlang alatti talapzaton három hálatábla látható. A feketemárvány táblákon ez a szlovák, il-

letve magyar nyelvű szöveg olvasható: „Matka Božie/ oroduj za nás“; „Köszönöm/ hogy/ megsegítettél“; „Szüzanyám/ segíts“. A temetőben látható a Majthényi és a Paczolay család temetkezési kápolnája. A Deménd – Látnivalók című kiadványban ezt neoklasszicista mauzóleumként említik, amely 1881-ben épült. Ezt olvashatjuk még róla: „Szabályos kereszt alakú kisebb építmény, a homlokzatok középső kiemelkedő rizalitja háromszög alakú rizalittal végződik. A bejárati ajtó szegmens szegélye rózsaszín márványból készült. A mauzóleum belső tere egyenes mennyezetű, a rizalitok dongaboltozata a pillércsoportok oszlopfőjéhez csatlakozik.“ (Reško, 2001:11) Ugyancsak a temetőben áll az a harangláb, amely eredetileg a XX. század első feléből való. A kismonográfia faszerkezetű, alul bedeszkázott építményről ír (2001:11), de a ravatalozó mellett jelenleg látható kis harangláb pléhből való, alsó része zárt, a középső nyitott, s efölött látható az esernyőszerű tetőzet, A Szent Orbán-szobor tetején egy vaskereszttel.

Szobrok

A Rosa Mystica-szobor (A szerző felvételei)

A fent említett, kis barlangban elhelyezett Rosa Mystica-szobron kívül található még más szobor is a faluban. A plébániaépület előtt áll Szent Orbán színezett kőszobra. Ezt egy magas kőoszlopra helyezték. Orbán fehér ingben, piros palástban áll előttünk. A paláston kereszttel ellátott fehér stóla van, Orbán fején pedig piros süveg. Jobb kezében szőlőfürtöt, a balban püspökbotot tart. Elképzelhető, hogy egykor szoborral ellátott Orbán-kápolna is volt a faluban. Deménden ugyanis nagy hagyománya van a szőlőművelésnek, amire a dűlőnevek is utalnak. Paczolay Elek községi bíró írta 1865-ben az alábbiakat: „a szőllők általában újjak és öreg szőllőknek neveztetnek, az újjaknak nincs különös elnevezésük, az öreg szőllők azonban több elnevezéssel birnak, u.m. Urbán melletti, de Urbán sehol sincs“. (Pesty, 1984:86) A falumonográfiában utalnak az 1779-es vizitációra, amelyben már em-

lítik az Orbán-kápolnát. Ennek fenntartására Udvardy Antal 100 forint alapítványt tett. (2002:108) A fent említett szoborról azonban egyik falusi kiadványban sem esik szó. Nem írnak a kiadványok a Fájdalmas Szűzanya szobráról sem, melyet újabban az alapiskola előtt állítottak fel. A szobor egy magas kőtalapzaton áll, sárgásszürkés kőből (homokkőből?) készült. A Szűzanya jobb kezével az ölében fekvő fia derekát, a ballal Krisztus kezét fogja. A halott Jézus jobb keze mereven lefelé fordulva látható. Ezt a szobrot adatközlőnk szerint egy időre eltüntették, s csak nemrég állították fel a mai helyén. A Hétfájdalmú Szűzanya napján a község szlovák lakói körmenettel járnak a szakrális térre, s csatlakoznak hozzájuk a magyar hívek is. Volt valamikor Nepomuki Szent János-szobor is a faluban. Az egyik kiadványban erről ezt írják: „A Lévára vezető út mentén állt Nepomuki Szent János kőszobra, amely a 19. században készült. A szobor a közelmúltban megsemmisült.” (Reško, 2001:11)

Teréz anya szeretet útja Életszentség Haladásunk az életszentségben Istentől és saját magunktól függ – Isten kegyelmétől, és a mi akaratunktól, hogy szentek legyünk. Igazi, eleven elhatározásnak kell élnie bennünk, hogy el akarjuk érni az életszentséget. „Szent akarok lenni”, ez annyit jelent, hogy ki akarok vetkőzni mindabból, ami nem Isten; el akarom szakítani szívemet minden teremtett dologtól; szegénységben és belső függetlenségben akarok élni; le akarok mondani akaratomról, hajlamaimról, szeszélyeimről és áb-

rándjaimról, és Isten akaratának készséges rabszolgájává teszem magam.

Csend Szükségünk van rá, hogy megtaláljuk Istent, őt pedig nem lehet zajban és nyughatatlanságban megtalálni. Isten a csend barátja. Nézzétek, milyen csendben nő a természet: fák, virágok, fű; nézzétek, milyen csendben járják útjukat a csillagok, a hold és a nap. Nem az-e a küldetésünk, hogy Istent adjuk a nyomornegyedek szegényei-

nek? Nem halott Istent, hanem élő, szerető Istent. Minél többet kapunk csendes imában, annál többet tudunk adni tevékeny életünkben. Csendre van szükségünk ahhoz, hogy képesek legyünk lelkeket megérinteni. Nem az a lényeg, amit mi mondunk, hanem az, amit Isten mond nekünk és általunk. Minden szavunk haszontalan lesz, ha nem belülről jön – mert akkor nem Krisztus világosságát sugározza, csak a sötétséget növeli. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Végső dolgok – A halálról El van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak — mondja a Szentírás. (Zsid 9,27) A halál tehát biztosnak mondható minden ember számára. De a halál bizonytalan is, mert senki sem tudja, számára mikor jön el a halál órája. A halál azonban nem vég, hanem befejezés. Befejezése a földi életnek. De a halál kezdet is. Kezdete az örök életnek. Az okos ember tudja, hogy naponta egy lépéssel közelebb kerül a halálhoz. Prohászka püspök a temetőt EGYETEMNEK mondta. A sírok arra tanítanak, hogy egyszer mindenki oda kerül, egyszer mindenkinek meg kell halnia: nincs kivétel. Az orvosok azt mondják, a halál az élet része. Ez igaz. De csak annyiban, hogy a halál a

földi élet végéhez tartozik. Pontot tesz rá. Ez azonban nem egyszerű pont, hanem kettőspont. Utána egy másik, egy új élet kezdődik. Föltétlenül szükséges a halál azért is, mert a földi életből csak a halál árán kerülhetek át a másik életbe. Ha ezt tudjuk, nemcsak okosak, de bölcsek is leszünk. És megtanuljuk, a halálra úgy kell készülnünk, hogy számolunk az utána következő élettel. Számolunk a föltámadással, amelyből örök élet születik. Ezért: „A halált úgy kell fogadni, mint édesanyát, aki föltámadásra szül engem.” A halál az ember számára olyan, mint a szőlőfürt számára a prés: szétzúzza, hogy értékes bor legyen belőle. A halál azért zúz szét, azért tör össze, hogy vágyódjunk az örök élet után.

Mindenki a saját halálával hal meg – mondja Benedek pápánk. Nehéz igazán az Istenhez térni a halál előtt, ha mindig ellene éltem. Ne feledd: Jézus halálával győzte le a halált, mi jó élettel győzhetjük le az örök halált. „Ha Isten Fia annyira kiüresítette önmagát, hogy ember lett, és belépett a halál éjszakájába, akkor az embert a halálban sem hagyja magára.” (Vö. A Dogmatika Kézikönyve) „A halál az élet része… Nincs itt elrejtve valami? De van! Bánj ma úgy másokkal, mintha ez lenne utolsó napod a földön.” ( Jim Northrup, rezervátumban élő indián költő)

Szentföldi zarándoklat 7. Jézus a sivatagból Galileába megy, a Genezáreti-tóhoz, amit Tibériás-tónak is neveznek, mert partján építette fel Heródes Tibériász városát, Tibériász császár tiszteletére. Galileai-tengernek pedig azért hívják, mert Galilea területén van ez a hatalmas víztömeg. A tó hárfa alakú, 21 km hosszú, 11 km

lán két pápai ajándék van elhelyezve, az egyik VI. Pál stólája, a másik pedig II. János Pál miseruhája. Innen átmentünk Tabghába, a csodás kenyér- és halszaporítás helyére. Ebben a csodában Jézusnak az együttérzése, szeretete mutatkozik meg az ember iránt: nemcsak azt látja, hogy nem jó betegnek lenni, és meggyógyítja őket, hanem azt is, hogy az embereknek testi igényeik is vannak, megéheznek, megszomjaznak. Aztán rámutat a lelki eledelre, ami még fontosabb, mint a testi. Szlávik atya külön felhívta figyelmünket a fiúra, aki odaadta kenyerét és halát. Megosztotta a sokasággal azt a keveset, amije volt. Micsoda jószívűség és bizalom volt ebben a fiúban. Váljon példaképpé számunkra, hogy tudjunk segíteni másokon, ne csak magunkra gondoljunk. Jöjjünk rá, hogyan tudnánk másoknak örömet szerezni. Az itt lévő egyszerű templom a IV. században épült. A padlózatban lévő mozaikcipók és -halak Jézus csodáját szimbolizálják. (Folytatjuk)

A Te igéd az én igém Kánában megújítottuk házassági fogadalmunkat széles, mélysége eléri a 45 métert, és 22 fajta hal él benne, köztük Péter hala. Jézus tavának is nevezik, mert első tanítványait a tó környékéről választotta. Nyilvános működésének kétharmad részét itt töltötte. Innen ment Kánába, ahová édesanyjával és tanítványaival együtt egy menyegzőbe volt hivatalos. Az evangéliumból ismerjük a történetet, amikor a vizet borrá változtatta. Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. A kánai menyegző helyén épült templomban, szentmise keretén belül megújítottuk házassági fogadalmunkat, amiről emléklapot is kaptunk. Otthon berámáztattuk és a lakásunkat díszíti. A szentmise után az üzletekben bevásároltunk otthon maradt családtagjaink, ismerőseink számára abból a nedűből, amit már Jézus idejében is nagyon szerettek. Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országát, gyógyította a betegeket. Híre elterjedt messze földön. Csapatostul kísérték őt Júdeából, Galileából, Názáretből és a Jordánon túlról. Máté evangéliuma szerint: A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, Ő pedig tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” A hegyi beszéd helyén építette fel Antonio Bartoluzzi az Üdvösség templomát 1938-ban. A nyolcszögletű templom ablakait az emberi szem magasságában helyezte el, ami gyönyörű kilátást biztosít a tóra és környékére. A kupola mind a nyolc ablakára egy-egy boldogságot írtak fel. A templom annak a IV. századi templomnak a romjaira épült, amit a régészek tártak fel a zarándokok útinaplói alapján - mondta el nekünk Szlávik atya. A templom bejáratának fa• ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 11.

Bizonyára mindannyiunknak vannak olyan szentírási szakaszai, részletei, amelyek különösen kedvesek számunkra. Vagy azért, mert egy-egy élethelyzetünkben nagyon találónak, szívünkhöz szólónak tartottuk-tartjuk a bennük foglaltakat, vagy mert utat, irányt mutatnak, erőt, ösztönzést nyújtanak számunkra. Az is lehet, hogy valamilyen esemény kapcsán figyeltünk fel éppen arra a bizonyos isteni szóra, amely új távlatokat nyitott életünkben, elmélyítette hitünket… Kedves Olvasóink! Írják meg nekünk, melyik a kedvenc szentírási idézetük, mikor, hogyan vált azzá, miért szeretik, mit jelent az életükben Istennek éppen ez az igéje. Ha több kedvencük is van, írják meg valamenynyiről, miért ragadták meg éppen ezek a mondatok, gondolatok szívüketlelküket. Leveleiket „A Te igéd az én igém” megjelöléssel elsősorban a remeny@remeny.sk villámpostacímen várjuk. (Ha nincs internet-hozzáférésük, akkor a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava címre is elküldhetik levelüket.)

FELHÍVÁS


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Hazudik a kisfiam Nem kellemes szembenézni a ténynyel, hogy hazudik a gyermekünk. Viszont tisztázni kell először: mi is a hazugság. Óvodás korban ugyanis még nehéz hazugságról beszélni, mert ezt a kort élénk képzelődés jellemzi. A gyerekek összemossák a saját fantáziaképeiket a valósággal. Hazugságról akkor beszélünk, amikor a gyerekek biztosan mozognak az időben, térben, méretekben (távolság, mennyiség, nagyság stb.), és képesek megkülönböztetni a képzeletet és a valóságot. Erkölcsi szempontból a hazugság a valóságnak tudatos megváltoztatása, torzítása vagy tagadása. A körülbelül 8–9 évesek már tudatosan hazudnak. A hazudozás emberi tulajdonság, és körülbelül hároméves korban jelentkeznek az első füllentések, néha korábban, gyakrabban a fiúknál. Az idősebb gyerekek vagy a kamaszok és a felnőttek már bizonyos célt követnek vele – ki akarják kerülni a kínos helyzeteket, egy büntetést, a figyelem középpontjába akarnak kerülni, hozzá akarnak jutni bizonyos javakhoz, előnyhöz. A felnőttek is hazudoznak, néha haszonlesésből, máskor csak udvariasságból (pl. a rokonoknál nem mondjuk meg, hogy a háziasszony ügyetlen, a lakás berendezése divatjamúlt, a sütemény félig sült stb). Hogy a főnöknek csak a legbátrabbak mondják meg az igazat, azt nem is kell hangsúlyozni. Tehát sokféle ok készteti az embereket a hazudásra. Akkor hagyjuk a gyerekeket, hogy hazudjanak? Semmiképpen. Csak a koruknak megfelelően kell a dolgot kezelni. Nem kell vallatni a gyermeket, szembesíteni az óvó nénivel vagy a pajtásokkal, hiszen ahogy említettem, ebben a korban a gyerekek még nem képesek elválasztani a valóságot és a képzeletbeli képeket, valamint az időérzékelésük is sajátos – ami délben vagy csak fél órával azelőtt történt, az nekik már őstörténet. Nem emlékeznek pontosan, mi volt ez ebéd (hacsak nem a kedvenc ételükről van szó), és a természetes válasz hangzik el – igen, megette az ebédet. Ugyanúgy a mese a barátról és a játékautójáról az egy valódi mesé-

Agapé

Elefántkönny

Kisfiam ötéves múlt, óvodába jár. Észrevettem, hogy gyakran nem mond igazat. Amikor kérdezem például, hogy megette-e az oviban az ebédet, azt mondja, hogy igen, aztán az óvónőtől megtudom, hogy levest egyáltalán nem evett. Vagy mesél egy társáról, akinek egy szuper játékautója van, amit bevihet az oviba is. Aztán kiderül, hogy nem viheti be az óvodába. Szeretném megkérdezni, hogyan reagáljunk erre a helyzetre, és meddig tekinthető „normálisnak" ez a hazudozás. Jelige: Hazudik a kisfiam

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió November 18., vasárnap 12.00 Szentmise 17.25 Gondolatok a vallásról – Nemeshegyi Péter atya műsora

Duna TV

lés – a gyerekek ebben a korban konfabulálnak (összemossák a fantáziát és a valóságot), nagyot mondanak. Mégis a szülőnek tudtul kell adnia – persze tapintatosan –, hogy a valóság eltér attól, amit a gyermek állít. Megkérdezheti gyermekétől, szeretne–e ő is ilyen autót, majd azt mondhatja, hogy nem tud ilyen autót venni, mert az óvónéni nem tudta megmutatni, úgy látszik, hogy nem is volt az autó aznap az oviban. Vagy sajnálkozó hangnemben megjegyezheti, hogy ezt az autót még soha nem látta a barátjánál. Érdemes felhívni a gyermek figyelmét közös játék közben arra, hogy milyen jó, ha a szülő igazat mond, nem ígér olyat, amit majd nem tart be. Fontos tehát egyértelműen megszabni azt a határt, amelyen túl már nem tudja tolerálni vagy elfogadni a füllentést. Ezt is nagyon tapintatosan kell tenni, semmiképpen sem szabad

Hozzávalók: 6 tojás, 12 dkg porcukor, 3 evőkanál kakaó, 1 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál szódabikarbóna A töltelékhez: 2 dl tej, 1 tojás, 3 evőkanál liszt, 20 dkg Ráma, 15 dkg porcukor, 1 cs. vaníliás cukor

megszégyeníteni a gyermeket. A rendszeres közös beszélgetések segíthetik a gyermeket abban, hogy nyíltan és bátran meséljen a vágyairól, félelmeiről, a sikerekről és kudarcokról, mert ezáltal érezni fogja, hogy nem nevetik ki vagy ítélik el. Persze figyelni kell az úgynevezett fehér hazugságokra, amelyeket főleg a felnőttek használnak. Sajnos a gyerekek ezeket félreértik, és erkölcstelen hazugságnak vélik. Meg kell magyarázni nekik, hogy az illető most még nem tudja elfogadni az igazat (mert beteg, szomorú…), és csak később lehet neki megmondani. Ha pedig a gyermek túl gyakran füllent, az jelezheti azt is, hogy a saját álomvilágába menekül, mert a való világban nem érzi jól magát. S ha ez így van, ki kell deríteni, mi okozza a kényelmetlen érzését. Ha az okot megtaláltuk, segíthetünk a dolgon.

ját, a kakaót, a lisztet és a szódabikarbónát. Zsírozott, lisztezett vagy sütőpapírral bélelt tepsiben sütjük, még melegen felcsavarjuk. A töltelékhez a tejet, a tojást és a lisztet sűrűre főzzük, és rögtön hűtjük. A Rámát, a porcukrot és a vaníliA 6 tojás fehérjét és a por- ás cukrot habosra keverjük, cukrot habosra keverjük. és hozzákeverjük az előbb Hozzáadjuk a 6 tojás sárgá- megfőzött krémet.

November 17., szombat 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. Karmel-hegy 8.40 Élő egyház November 18., vasárnap 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. Jordán folyó 9.00 Hagyaték 10.30 Határtalanul magyar 11.00 Szentmise Gyímesfelsőlokról 14.40 Szerelmes földrajz. Minden perc csoda - Szárszón Csukás Istvánnal

m1 November 18., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.40 Tanúságtevők 9.50 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” 10.05 A Biblia a magyar költészetben 10.50 Sztehlo Gábor

m2 November 17., szombat 12.45 A hely szelleme. Csokonai Vitéz Mihály 15.55 II. János Pál - A béke pápája. 5./4. Életrajzi film November 18., vasárnap 12.01 Katolikus krónika

A krémet felezzük, az egyik felébe 1-2 evőkanál kakaót teszünk. Megkenjük a tészta felét barna, a másik felét a fehér krémmel. A tészta szélére a barna krémre 2-3 db banánt teszünk, és felcsavarjuk. A kakaós krémből hagyjunk meg annyit, amennyivel a tekercset kívülről még be tudjuk kenni. Így szép mutatós is lesz a süteményünk.

Jó tanácsok • A zöldségeket közvetlenül főzés előtt daraboljuk fel, különben elveszítik Cvitamin tartalmukat. • Mindig csak annyi ételt melegítsünk, amennyit a családtagok elfogyasztanak, akkor is, ha különböző időben étkeznek, mert minden melegítés csökkenti az étel vitamintartalmát!

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Felhőpaplant húzott a Nap. Reszketnek a napsugarak. Előkerül sapka és sál, Mert az idő, őszfele jár.

Kedves Gyerekek!

Gyerektoll Október 17-én szentségimádási nap volt Dunaszerdahelyen, amelyen az egyházi iskola pedagógusai és diákjai is részt vettek. Együtt imádkoztunk és énekeltünk, és mivel október volt, a rózsafüzért is elmondtuk. Az Oltáriszentségben rejlő Jézust nem hagytuk magára. Példát is láttunk, mert a hívek is szép számban megjelentek. Kértük az Urat, hogy tartsa távol tőlünk a betegségeket, segítségét, hogy segítsen meg bennünket a tananyag elsajátításában. A diákok is külön kérték az Urat az iskolánk nevében. Ami még különleges volt számunkra, hogy a szentségimádást volt káplánunk, Juhos Imre atya vezette. Öröm volt megint együtt lennünk. Lukács Bence, 7. osztály

Az e heti Kuckóban a dunaszerdahelyi Szent János Egyházi Alapiskola tanulóinak sorait olvashatjátok, illetve rajzait láthatjátok a templomban megtartott szentségimádási napról. Biztatjuk a többi egyházi, illetve állami iskolákban tanulókat és pedagógusaikat, hogy számoljanak be azokról az eseményekről, rendezvényekről, amelyeken részt vettek. Mivel november van, várjuk már a karácsonyi témájú rajzokat is. Idén is szeretnénk a karácsonyi Kuckóba minél több szép rajzot tenni!

Adrián

Aranyossy Lehel, 4. osztály

Engem egy fantasztikus érzés fogott el a szentségimádás alatt, jó volt hallgatni, és együtt érezni az ének ás az ima hatását. Dávid, 8. osztály Amikor a szentségimádáson voltunk, elgondolkodtam, milyen jó hozzánk az Úr, mivel szülőket is adott nekünk, és imába foglaltam őket.

Lakatos Alex, 5. osztály

Pachman Anasztázia

Szabrina, 8. osztály

Vangel Vivien, 5. osztály

Petrík Szabolcs, 5. osztály A szentségimádás jó érzéssel töltött el, az ima és az ének által úgy éreztem, hogy szorosabb kapcsolatba kerültem Istennel. Barbara, 8. osztály Engem öröm és jó érzés töltött el a szentségimádás alatt, hogy a tanítókkal együtt közösen töltöttünk időt az Úr előtt.

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Kálmán, 8. osztály

Meghatározások: 1. Takarmánynövény vagy nagy szemű bab, 2. Élelmiszer jellegzetes illata, zamata (AROMA), 3. A fenyőfák pikkelyes termése, 4. Alapiskola másképp, 5. Erőszakosan elvesz valamit, fosztogat, 6. Nagynéni, idősebb nőrokon népiesen, 7. …, hetek, hónapok, 8. Hivatal. A rejtvény megfejtése a színessel jelölt sorokban olvasható. Jelentése: a négy pápai székesegyház egyike Rómában, „minden temp-

lom anyja és fejé”-nek nevezik. Felszentelésének ünnepe november 9-én van. A megfejtést nyílt levelezőlapon november 16-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava

Megfejtés A 43. számunkban közölt rejtvény megfejtése: : Szent Orsolya és társai vértanúk. A nyertes: Török Bence, Dunaszerdahely.

• ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 11.

Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük! 1

2

3

4

5

6

7

8


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

VILLÁMPOST@LÁDÁNKBÓL

Hazádnak rendületlenül… Október 26-a Mosonmagyaróváron városi gyásznap. E napon az 1956. október 23-i sortűz áldozataira emlékeznek. Az emlékezés első részére a magyaróvári temetőben került sor, ahol Németh Alajos tanár tartott beszédet. Ezt követően a diákok szavalatai hangzottak el, illetve CD-ről szólt néhány ének és vers. A megemlékezés itt koszorúzással zárult. Ezt követően a Határőr Laktanyához mentünk, vagyis a Gyász térre, ahol Rieger Tibor Golgota című szobra áll, és 50 kopjafa emlékeztet a sortűz név szerint számon tartott 107, túlnyomórészt ifjú áldozatára. A megemlékezésen Áder János köztársasági elnök mondott beszédet. „A mai napon emlékezni és emlékeztetni gyűltünk össze az 56 évvel ezelőtt Mosonmagyaróváron történtekre" kezdte beszédét. „A napra, amikor Mosonmagyaróvár lakossága csatlakozott a fiatal egyetemisták és diákok menetéhez. A várban még 24-én elhatározták a fiatalok, hogy másnapra békés tüntetést szerveznek a forradalom mellett… 26-án a középületekről a vörös csillag eltávolítását követelte a tömeg. Az Ipartelep gyá-

raiból is sokan csatlakoztak a felvonulókhoz… Az önfeledt tömeg terve az volt, hogy csatlakozásra szólítsák fel a katonákat, és levetessék a vörös csillagot a Laktanyáról. A Szózat hangjait egyszer csak fülsiketítő géppuskaropogás törte ketté… Az áldozatok ártatlan magyar emberek, volt köztük tanár, diák, vízvezetékszerelő, tűzoltó, főiskolai hallgató, kétkezi munkás. A gyász, ami akkor nemzetünket érte, nekünk is ma gyász kell, hogy legyen, hiszen ők a mieink. Az áldozatoknak tudniuk kell onnan a túlvilágról, hogy helyettük is befejezzük a mondatot, amelyet gyilkosaik beléjük fojtottak, a mondatot, amely így szól: hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar!" Az emlékbeszéd után egy színdarabot adtak elő a mosonmagyaróvári középiskolások, majd Csáfordy Julianna református lelkész mondta el imáját az elhunytak felett. Az emlékezés virágainak elhelyezésében a 70. sz. Széchenyi István Cserkészcsapat ifjai voltak segítségül, Szelec László csapatparancsnok vezényletével. Zilizi Kristóf

Rendhagyó irodalomóra Nagykaposon man Borbála, Krajnyik Patrícia és Tóbiás Tünde előadásában hangzott el többek közt az Ars Poetica, a Meteor, A királyhelmeci gyerekek, Fényt hagyunk magunk után című vers. A technika segítségével Sinkovits Imrét is láthatta, halhatta a közönség a Vadócba rózsát oltok vers szavalattal, illetve a Misztrál együttes által megzenésített Mécs László-költeményeket. Kovács Adrienn, az Erdélyi János Alapiskola igazgatója a rendezvényt illetően elmondta, örül annak a lehetőség-

nek, hogy a gyerekek ily módon is megismerhetik Mécs László életútját, munkásságát. A Magyar Közösségi Ház vezetője, Gabri Rudolf arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a jövő évi jubileumi, 10. Mécs László Napokra Áder Jánost, Magyarország elnökét is szeretnék meghívni. Tavaly Sólyom László, volt államelnök tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. (pan AM)

5 éves a POFIKK

Mécs László az elmúlt évszázad első felében több mint egy-egy évtizeden át odaadóan szolgálta a híveket Nagykaposon és Királyhelmecen. Papi teendői mellett költészetével is kivívta az emberek elismerését, szeretetét a határon innen és túl. Hagyatékát máig is őrzik és ápolják Ungvidék székvárosában. Ezt tanúsítja a már IX. alkalommal megrendezett Mécs László Napok, melynek keretében a róla készült irodalmi összeállítást mutatták be a Magyar Közösségi Házban, október 26-án. Az Erdélyi János Alapiskola felső tagozatos diákjai, Hornyák Ildikó és Urbán Emőke magyar szakos pedagógusok felkészítésében vállalták a bátorságot, hogy a pap költő legismertebb verseiből egyet-egyet elszavaljanak, vagy gitárzene kíséretében elénekeljenek. Filip Kincső, Macik Andrea, Ábel Krisztina, Varga Viktória, Hájek Viktória, Kropog Nikoletta, Sze-

A Pozsonyi Fiatalok Keresztény Közössége (POFIKK) november 10-én, szombaton ünnepli fennállásának 5. évfordulóját. Az egész napos rendezvény a Balassi Intézet (a volt MKKI) pozsonyi épületében (Védcölöp út - Palisády 54-ben) lesz. A rendezvényen előadást tart Puss Sándor atya, ezen kívül lesz agapé, játékok és kerekasztal-beszélgetés a helyi keresztény közösségek képviselőivel, valamint más színes programok. Mindenkit szeretettel várnak! • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

38. Hűséges (égi) kísérőnk; 39. Talajművelő eszköz; 42. Román autók betűjele; 43. Pákozd egyneműi; 44. A Nyitrai járás gépkocsijainak betűjele; 45. Te – németül; 46. A neon és seaborgium vegyjele; 48. Valamiben hibázik; 50. Római 54; 51. E közelebbi; 52. A vízsz. 78 alatti keresztneve; 54. Régiesen: a szarvas nősténye (ék. hiba); 56. Országok közötti választóvonal; 58. Jacques – fonetikusan; 60. Kiejtett mássalhangzó; 61. K!, T!; 62. Szintén nem; 63. Csahos; 64. Paraszt – régiesen; 65. Lankadatlanul figyelő; 67. Ruhadarab elkészítésének mintája; 72. Igekötő; 73. Belgium kódja; 74. A híres ópusztaszeri körkép festőjének teljes neve; 77. Félig kies (!); 78. Magyar származású amerikai atomfizikus (1908-2003); 79. Sör – németül; 80. Sirályféle, karcsú vízimadár – régies írásmóddal; 82. Dezodormárka; 83. K-val: nem fajtiszta; 85. Német kettőshangzó; 87. Kicsi Éva; 89. Milyen – szlovákul (nőn.); 90. Zenére végzett ritmusos mozgás; 92. Szófaj; 93. Az előtted lévő helyre; 95. Szarvasmarhák csoportja; 97. 120 éve született, esztergomi érseki helynök volt; XVI. Benedek jóváhagyásával 2009. október 31-én avatta boldoggá Erdő Péter

Két nap múlva emlékezünk meg a magyar szentekről és boldogokról. Rejtvényünk vízsz. 1, 33, 97, valamint függ. 26 és 33 sorában közülük ötnek a nevét rejtettük el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november 16-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. 730 évvel ezelőtt halt meg, III. Béla unokája volt; (a nyíl ir. folyt.); 13. Bámulattal lelkesedik (valakiért); 14. Az első írásos emlékektől a római birodalom bukásáig terjedő időszak; 15. Az Amerikai Csillagászati Szövetség (American Astronomical Society), rövidítve; 16. Ezüst és alumínium; 17. A „Iesus Hominum Salvator“ ( Jézus az emberek megváltója) rövidítése; 19. Nápoly „ketyegő bombája“; 21. Nyak közepe (!); 22. Alsókubin (Dolný Kubín) és Galánta autóinak betűjele; 24. Meglepetést kifejező indulatszó; 25. Félig zsibbadt (!); 27. Számnévi határozórag; 29. Mogorva; 32. Menni – angolul; 33. 770 éve született, Szent Kinga húga volt; 35. Az egyik apostolfejedelem; 36. A főnév egyik kérdőszava; 37. Barna bőrű afrikai nép – régies, tréfás kifejezéssel; az utolsó kockában 2 betűvel;

• ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 11.

bíboros és Angelo Amato, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa az esztergomi bazilikában. Függőleges: 1. XVIII. sz.-i történetíró, a Halotti Beszéd felfedezője (György, 1723-1801); 2. Ragtapasz – régiesen; 3. R-rel: fenéklakó, lapos testű tengeri hal; 4. Olasz vígjátékíró (Carlo, 1707-1793); 5. Orosz repülőgéptípus; 6. Határrag - de duplán; 7. Vissza: ételt ízesít; 8. EEEE (!); 9. Újonc szerzetes; az utolsó kockában 2 betűvel; 10. Három – olaszul; 11. Az utolsó betű kettőzésével: XVIII-XIX sz.-i német matematikus (Karl Fridrich); 12. (Légi)forgalmat irányít; 18. Rövid idő alatt; 20. A teljes ábécé szomszédos betűi; 23. Vakond – szlovákul; 24. Horvátország és Nagy-Britannia gépkocsijainak betűjele; 26. Árpád-házi Szent Erzsébet legkisebb lánya volt, 785 évvel ezelőtt született Wartburg várában; 28. Népiesen: durva gyapjúszövetből varrt férfikabát; 30. „ ... et labora!“ (Imádkozzál és dolgozzál); 31. Ottó fele; 33. II. András lánya, 805 évvel ezelőtt született; IX. Gergely pápa 1235-ben avatta szentté; 34. Jelen nap; 35. Olasz folyó; 38. Hazai – választékosan; 40. Süteménytöltelék;

41. Van róla értesülésem; 45. Ellentétes kötőszó; 47. Mókus – régiesen; 49. A Lant csillagkép legfényesebb csillaga; 50. Ritka férfinév; 53. Biliárdkellék; 55. Kettős, páros; 57. Argon; 59. Gyorsasága; 64. Portugál focista (védő); 66. Oda is, vissza is: igekötő; 67. A vízfolyással ellenkező irányban; 68. Arzén és lantán; 69. Bezzeg - a közepén (!); 70. Rabszolga – szlovákul; 71. Kettősbetű; 72. Angol város a róla nevezett öböl partján; 74. A vas vegyjele; 75. A teljes ábécé egymást követő betűi; 76. Haszonbér (fölös ékezet); 78. Három – több nyelven is; 81. 365 napos; 84. Az Állítsátok meg Terézanyut! írója (Zsuzsa); 86. ... hear: hallom – angolul (két szó); 88. Főzeléknövény; 89. Költő, publicista a múlt sz. elejéről; 91. Károsan hat; 92. Római 999; 94. Személyes névmás; 96. Úgy, tehát – németül.

Megfejtés A 43. számunkban közölt rejtvény megfejtése: A kereszt Krisztus szeretetének a jele. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Varga Rózsa, Deménd. Gratulálunk!


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések Szeretettel köszöntjük édesapánkat,

ŐSZI AKCIÓ

KÖSZÖNTŐ

„Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek.”

CELENK FERENCET Csábon, aki november 12-én ünnepli 85. születésnapját. E szép ünnep alkalmából jó egészséget és hosszú, békés életet kívánnak

Nagyon sok szeretettel köszöntjük születésnapja alkalmából lelkiatyánkat, Dr. FARKAS PÉTERT. Kérjük a jó Isten bőséges áldását egészségére és lelkipásztori tevékenységére. A Szűzanya oltalma kísérje minden napját.

lányai: Mariska és Kati a családjukkal MEGEMLÉKEZÉS

Hálás boldogfai és rétei hívei Szeretettel és tisztelettel köszöntjük születésnapja alkalmából édesanyánkat, özv. ALABÁN JÓZSEFNÉ ERDÉLYI MÁRIÁT Kismúlyadon, aki november 11-én tölti be 85. életévét. E szép ünnep alkalmából kívánunk neki erőt, jó egészséget és boldog életet, valamint kérjük a jó Isten áldását és gondviselő szeretetét minden napjára. Ezt kívánja 5 gyermeke családjával, 12 unokája családjával és a 12 dédunoka „Szolgálatra hív minket az Isten, Szent küzdelemre hív a lelkekért, Amerre járunk, szebb lesz a világ is, A sötétségbe visszük el a fényt.” Hálás szeretettel, imáinkba foglalva köszöntjük kedves lelkiatyánkat, MIROSLAV ŠIŠKA vilkei kanonok-plébánost születésnapja alkalmából. Köszönjük a csodálatos ünnepnapokat, azt is, hogy osztozik gondjainkban, örömeinkben. Áldja meg Urunk, és Szűzanyánk segítse továbbra is példás papi életében! Vilkei, panyidaróci, tőrincsi és jelsőci hívei

Koller Gyula: Napi örömhír I. A kötet köznapi homíliákat ad közre az adventi, karácsonyi és húsvéti időre. Hasznos segédkönyv nemcsak a lelkiatyák részére, hanem a hívőknek is, akik komolyabb lelki életre törekszenek.

Nem integet többé elfáradt kezed, Nem dobog már értünk jóságos szíved, Számunkra te sohasem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.

Ára: 2,88 Eur helyett 1,88 Eur Akciós ajánlatainkra a Reménybarátoknak nyújtott 10%-os kedvezmény nem vonatkozik!

Soha el nem múló szeretettel emlékezünk 2012. november 12-én, halálának 1. évfordulóján

Orgonák felújítását,restaurálását és új orgona építését vállaljuk. Referenciák: Magyarországon, Szlovákiában és Németországban.A cégtevékenység megtekinthető a www.ajakregal.hu weboldalon.

TURÁNYI MÁRIÁRA (Bény). Emlékét őrzi szerető családja

Könyvrendelés Megrendelhető dedikálva Jakubecz Márta: Pünkösdi utazás című meseregénye. Ára 7 euró. Cím: jakubeczmarta@nextra.sk

SZOLGÁLTATÁS

Vallásos ajándéktárgyak. www.gabrielbolt.eu

Könyvajánló

DOMINE TEMETKEZÉSI VÁLLALAT ELÉRHETŐSÉG: Nám. Á.Vámbéryho 53/10B 929 01 Dunaszerdahely E-mail: info@domine.sk Honlap: www.domine.sk

24 órás szolgálat: 0917/464 354

Gondolatok az emlékezésről

Mácz István: LÉLEKzetvételeim. Szívdobbantások Töprengő elmélyedésben született gondolatok, megérzések, amelyek hangolni szeretnék az olvasót, hogy mindennapi gondjaiban figyeljen benső igényére és engedje vonzani magát az ősi értékektől. Az ember az Igazság, a Jóság, a Szépség elkötelezettje. Ára: 2,82 Eur Toldi Éva: Szent Imre emlékkönyv A herceg születésének ezredik évfordulójára kiadott kötet, Szent Imre örökségét próbálja felmutatni, s főként a fiatalokat megszólítani, hiszen Szent Imre a magyar fiatalok védőszentje lett. Ára: 7,30 Eur

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510

„Szeretet, barátság, mint minden, múlandó, de emlékezete, öröme állandó.“ (Berzsenyi Dániel) „Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.“ (Cicero)

Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

énekelsz Bertha Éva „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Míg fel nem talállak, keresni foglak, Mind éjjel, mind nappal sírva kiáltlak. Ó jelenj meg, Krisztus, szomorúnak, Vigasztalást hozzál te szolgádnak.” (Glória 146., 3. versszak) Hányszor vagyunk szomorúak, lemondóak, sőt, kétségbeesettek. Próbáljuk csak a magunk erejére támaszkodva megoldani az előttünk tornyosuló feladatokat, családi és munkahelyi konfliktusainkat. Mintha elfelejtenénk, hogy a megoldást, a vigasztalást Krisztustól kell várnunk, tőle kell kérnünk. Hogy ha mások igazságtalanok velünk, ha bántanak, ha megsértenek, akkor is az igazi gyógyírt sebeinkre csak Jézustól várhatjuk. Csak ő adhat értelmet bánatunknak, fájdalmainknak, fölöslegesnek látszó törekvéseinknek, szélmalomharcainknak. Keressük a megoldásokat, sokszor a sötétben tapogatózva, botorkálva. Tévutakra jutva, rossz utakat választva. Pedig emberi erőfeszítéseinken kívül és túl elég lenne felismerni: Krisztust kell keresnünk mindig, mindenben, mindenhol. Keresni kell őt éjjel és nappal, egy egész életen át. Nem feladva a sokszor fájdalmas és hiábavalónak tűnő keresést. Nehéz szívvel, könnyekkel a szemünkben is. Őt kutatva életünk vidám, örömteli, de szomorú, fájdalmas időszakaiban is. Abban a hitben és tudatban, hogy Krisztus megjelenik a szomorúak életében, és vigasztalást hoz. Neked, nekem, mindannyiunknak…

www.katolikus.sk Küldje be Ön is plébániája, közössége hírét: hir@katolikus.sk

Remény – remeny@remeny.sk

Szentmise olvasóinkért

Értékes könyvet nyerhet! Karácsonyi akció

Minden évben, a magyar szentek és boldogok napján hagyományosan olvasóinkért, a Remény-barátokért és támogatóinkért ajánljuk fel a szentmisét, mindig más helyen. Idén a szentmisére november 13-án, kedden 17 órakor Nagymegyeren, a Szent Miklós-plébániatemplomban kerül sor. Szeretettel hívjuk és várjuk olvasóinkat a szentmisére!

Azok között, akik ez év november 30-ig megrendelik Bertháné S. Ilona Nyújtsd a kezed címmel megjelent válogatott cikkgyűjteményét, egy ajándékkönyvet sorsolunk ki: a szerencsés megrendelő szerkesztőségünktől Jelenits István Élet és evangélium c. kötetét is megkapja. A Nyújtsd a kezed c. könyv ára: 4,80 Eur + postaköltség Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

Magyar szentmise Nagyszombatban A Könnyező Szűzanya tiszteletére tartott kilenced keretében 2012. november 17-én, szombaton 11.30 órai kezdettel magyar szentmise lesz a Szent Miklós-dómtemplomban. A szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek lesz. A szentmise után a jezsuita rendházban lehetőség lesz közös beszélgetésre is a közösségek, mozgalmak képviselőivel.

Jótékonysági koncert Füleken Minden magyar keresztény, zenét kedvelő embert sok szeretettel várnak november 10-én a Füleki Városi Művelődési Központba, a 18 órától megrendezendő jótékonysági koncertre, amelynek bevételét a templom javítására ajánlják fel. A koncerten fellép a 2007-ben alakult, keresztény rockzenét játszó CRUX együttes, melynek célja a keresztény értékek és a Biblia, az evangélium üzenetének közvetítése és terjesztése. A koncert másik fellépője a budapesti The Scorps-Scorpions tribute zenekar.

Akciós ajánlatunk

Hidd, amit

• ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 11.

Lelkigyakorlat Személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlat 2012. december 6. (csütörtök) – 9. (vasárnap) Vezeti: Forrai Tamás SJ; Bayer Róbertné és Török Csaba A Szent Ignác-i lelkigyakorlatban a hangsúly a szemlélődő nyugalmon, a csenden és a személyes kísérésen van, mely segít az önmagunkra találásban és az Isten felé fordulásban. Minden lelkigyakorlatozót egyénileg kísérnek Isten mélyebb megtapasztalásának az útján, személyre szabott imaanyagokkal, hogy a legmélyebb vágyaival, érzéseivel, belátásaival kapcsolatban maradva megismerhesse Isten jelenlétét és vezetését az életében, válaszolni tudjon rá, és aszerint alakítsa életét. Kiknek ajánlják: A lelkigyakorlatot azoknak ajánlják, akik szeretnék elmélyíteni Istennel való kapcsolatukat, életvitelszerűen szeretnék gyakorolni a hitüket, ill. fontosabb döntéseiket Istenre szeretnék alapozni: akik szívesen vállalják a csendes elvonulást, hogy Istennel találkozzanak. Tájékoztatás és jelentkezés: ÉLETRENDEZÉS HÁZA, 7694 Hosszúhetény, Pf.: 21. Tel.: 0036-6-30/338-5784; 6-72/490-610 e-mail: eletrendezes@jezsuita.hu www.eletrendezeshaza.hu

Rónay László: Unokáim könyve Kedves, érdekes olvasmány nagyszülőknek, szülőknek – egy nagypapa hétköznapi kalandjai, amelyeket unokáival él meg Ára: 5,81 Eur helyett 3,80 Eur + postaköltség

Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok A szent életrajzával, Szabó Ferenc SJ bevezető tanulmányával és Hevenesi János SJ kommentár-összeállításával Ára: 4,81 Eur helyett csak 2,80 Eur + postaköltség Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.