remeny_2012-47_korrekturazott

Page 1

„Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít.” (Árpád-házi Szent Erzsébet. In: Diós István: A szentek élete)

REMÉNY XXIII. évfolyam 47. szám

2012. november 18. – Évközi 33. vasárnap

A szeretet szellemében

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 5 7 8

Nemeshegyi Péter, aki évtizedeken keresztül Japánban működött, az egyik lelkigyakorlaton mondta el ezt a történetet: Egy órát beszéltem a szeretetről vagy száz apácának. Igyekeztem a szeretetet minden oldalról megvilágítani. Az előadás végén, mikor kérdéseket tehettek fel a hallgatók, egy fiatal nővér jelentkezett: „Atya, kérem, mi a szeretet?” Hát ez a kérdés alaposan meglepett – mondta a jezsuita páter –, egy órán keresztül erről beszéltem, és nem értik. Újra kezdtem magyarázni, hogy mi a szeretet, azonban az apáca arcán láttam, hogy szavaim nem hatnak szívébe. Egyszer csak hirtelen ezt mondtam: „Nővérke, nézzen Jézus Krisztusra, nézzen az Ő életére, az Ő halálára. Mindaz, amit ott lát, maga a szeretet.” Erre felcsillant a nővér szeme, megértette. Igen, az igazi szeretetet csak Jézuson keresztül lehet megérteni és megélni. A napokban Árpád-házi Szent Erzsébetünket, a szeretet szentjét ünnepeljük. Mikor özvegy lett, a tökéletes szegénységet választotta - őrültnek tartották őt. Mikor meghalt, egy szál inge volt csupán, amiben eltemették, az ágyát is, amin feküdt, éltében már odaajándékozta a szegényeknek. Mindenét odaajándékozta nekik, látogatta őket, ápolta és gondozta betegeiket. Halála után négy évvel, mikor a pápa szentté avatta, sírja körül több mint egymillió ember jött össze. Koporsóját hét választófejedelem kísérte, s a koporsó mögött maga II. Frigyes császár haladt, aki fejéről levette koronáját és Erzsébet koporsójára tette e szavakkal: „Ha itt a földön nem tudtalak császárnővé koronázni, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, mert a mennyben már királynő vagy.” Emberileg lehetetlen magyarázatot adni arra, hogyan lehet, hogy ezt a 24 éves nőt ily tisztelet vette körül, illetve övezi ma is világszerte. Egyedüli magyarázat létezik csupán: Erzsébet megértette és megvalósította az evangéliumot, s az emberek megérezték személyében magát Jézus Krisztust, aki mint gazdag Isten, szeretetből értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége által gazdagodjunk. Mert ha az ember le tud mondani önmagáról, át tudja adni magát Jézusnak, valóban már az Isten gazdagítja őt. S így, ha tökéletes akar lenni, akkor számára a szegénység már nem fakultatív kérdés, hanem szeretettől átszőtt életszentség lesz. Bárcsak megértenénk: a szegénység és a szeretet szelleme Krisztus Egyházának - és benne minden kereszténynek - dicsősége és tanúbizonysága!

Hangokkal a családokért Az Úr napját szenteld meg! Az édes iga


HÍRVILÁG

Szeretetet ébresszen kőszíveinkben... Nemrégiben trópusi vihar tombolt az Egyesült Államok keleti partvidékén, a megrendítő fotókon és videókon láthattuk, hogy a hurrikán a nagyvárosokat sem kímélte. A több tízezer milliárd dollárnyi anyagi veszteség mellett a legnagyobb veszteséget az emberéletek jelentették, és azóta is emberek ezrei szenvednek ínséget. Most, a vihar elcsendesedése után, jó hallani, hogy teret kapott a szolidaritás, a tenni akarás, és az amerikai szórakoztatóipar nagyjai is jótékonysági koncerteket tartanak a természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére. A hurrikán sújtotta területre utaztak Budapestről a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési szakemberei is, hogy a katasztrófa helyszínén részt vegyenek a kitelepített rászorulók megsegítésében. Csak helyeselni tudjuk az ilyen kezdeményezést, mert nekünk, keresztényeknek ilyenkor ott a helyünk. Jobban mondva, nekünk mindig ott kellene lennünk, ahol és amikor az emberek rászorulnak egy felebaráti gesztusra és egy segítő kéznyújtásra.

Nekünk, krisztushívőknek nemcsak a katasztrófák után, hanem mindig jótékonykodnunk kellene. Nemrég beszéltem egy évek óta megismétlődő jótékonysági est szervezőivel, akik elmondták, hogy van egy maroknyi csapat, van néhány áldott emberük, akik ha kell, az éjt is nappallá téve, a szabadidejüket nem sajnálva szervezkednek, hogy az est sikerüljön. Tapasztalatból tudjuk, hogy a tartós keresztény jótékonykodáshoz a plébániai közösségeinkben valóban nem kell más, mint egy kis csapat empatikus, jószívű, együtt érző, segítőkész, nyílt és barátságos ember, akik megszerveznek egy estet, és akkor vannak nagylelkű adakozók is, akikről hasonlóképpen sok jót lehetne elmondani. A múlt vasárnap, Szent Márton hitvalló napján azt kértük Istentől, hogy szeretetet ébresszen kőszíveinkben, mert lehet Jézus Krisztusba vetett hitünk, és mégis távol lehetünk tőle, ha nem vagyunk szeretetbe gyökerezve. Abba a szeretetbe, amelyet nem tudunk másképpen meggyőzően ki-

mutatni, mint úgy, hogy közöljük a másik emberrel. Ne feledjük, hogy egy gyermek sem bizonyíthatja apja iránti szeretetét, ha nincs egyetértésben testvéreivel. Legyünk hát szeretetben élő hívő emberek, akik nem önmagukért élnek, hanem igaz testvériességben másokkal.

RÓMA

VATIKÁN

Erdő Péter bíboros a Püspöki Szinódus Állandó Tanácsának tagja

A pápa megalapította a Latinitás Pápai Akadémiáját

Rómában október 23-án megválasztották a Püspöki Szinódus Állandó Tanácsának tagjait: a három európai bíboros egyike Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, a CCEE elnöke. A tanács két másik tagja Bruno Forte, Chieti-Vasto érseke és Cristoph Schönborn bécsi érsek. A tanács választott tagjai afrikai részről: Wilfrid Fox Napier, Durban érseke; Laurent Monsengwo Pasinya, Kinshasa érseke; Peter Turkson, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke. Amerikai részről: Timothy Dolan New York-i érsek; Odilo Pedro Scherer, Sao Paolo érseke; Santiago Silva Retamales, Valparaiso segédpüspöke. Ázsia és Óceánia képviseletében: Oswal Gracias, Bombay érseke; George Pell, Sidney érseke; Luis Antonio Tagle manilai érsek. Az újságírókkal folytatott beszélgetés során Erdő Péter bíboros nagy hangsúlyt helyezett Európa új evangelizációjának kérdésére. Megjegyezte, hogy földrészünk ugyan mindig is

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

a leginkább szekularizált része volt a világnak, de rendelkezik a kultúra, a művészet eredendően keresztény ihletésű szépségével. Nagyon fontos a keresztény hit és a művészet közötti kapcsolat, sok szempontból érdemes elgondolkodni rajta. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke emlékeztetett arra is, hogy a Lisszaboni Szerződés elismeri a vallások szerepét a civil és a közösségi szférában. Erdő Péter hangsúlyozta továbbá, hogy a hit Európában nincs is annyira rossz helyzetben. Az embereknek nagy szükségük van a hitre, és ez még jobban előtérbe kerül akkor, amikor elkeserednek. Még a babonaságban is fel lehet fedezni az emberek – rossz irányban kibontakozó – spirituális igényét. A nyugati társadalmat elárasztó erkölcsi válság is a spirituális dimenzió újra felfedezésére ösztönöz, hiszen a világi etika nem bír elég meggyőző erővel. Magyar Kurír

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

November 10-én, Nagy Szent Leó pápa liturgikus emléknapján XVI. Benedek pápa Latina lingua kezdetű motu propriójával megalapította a Latinitás Pápai Akadémiáját. Az új intézet elnökévé Ivano Dionigi professzort, titkárává pedig Roberto Spataro szalézi szerzetest nevezte ki. A Katolikus Egyház és a római pápák mindig nagyon fontosnak tartották a latin nyelvet, kitartóan előmozdították és terjesztették ismeretét. A latin nyelvet sajátjukká tették, hogy egyetemesen hirdessék az evangéliumi üzenetet. Az Egyház már pünkösdtől kezdve minden nyelven beszélt és imádkozott. Az első évszázadok keresztény közösségei azonban széles körben használták a görög és a latin nyelvet, amely egyetemes kommunikációs eszköze volt annak a világnak, amelyben éltek. A Nyugat-Római Birodalom bukása után a római Egyház továbbra is a latin nyelvet használta, sőt őrzője és előmozdítója lett mind a teológia és a liturgia területén, mind pedig a képzésben és a tudás átadásában. Korunkban is szükséges a latin nyelv és kultúra is-

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 18.

merete azoknak a forrásoknak a tanulmányozásához, amelyekből merít a teológia, a liturgia, a patrisztika, a kánonjog – állapítja meg XVI. Benedek a II. Vatikáni Zsinat Optatam totius kezdetű határozata nyomán. Továbbá latinul fogalmazzák meg a római rítus liturgikus könyveit, a pápai Magisztérium legfontosabb dokumentumait, a római pápák legünnepélyesebb megnyilvánulásait. A mai kultúrában azonban általában véve megfigyelhető a humanista tanulmányok iránti érdeklődés csökkenése, a latin nyelv egyre felületesebb ismeretének veszélye, amelyet a papságra készülőknél is tapasztalhatunk. Ezzel egyidejűleg napjainkban sokan megújult érdeklődést mutatnak a latin kultúra és nyelv iránt és nem pusztán azokon a földrészeken, amelyek kultúrája a görög-római örökségben gyökerezik. Sürgetően szükséges tehát, hogy egyre inkább támogassuk azt az elkötelezettséget, amely a latin nyelv nagyobb ismeretére és szakértő használatára irányul mind egyházi környezetben, mind pedig a kulturális élet területein. VR/MK

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Támogatónk a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala.


EZ TÖRTÉNT SZLOVÁKIA

MUNKÁCSI EGYHÁZMEGYE

Üléseztek a szlovák püspökök Hetvenöt év után újra misszió

2012. november 6-8-án Donovalyban tartotta 73. plenáris ülését Szlovákia Püspökkari Konferenciája. A tanácskozáson a testület valamennyi tagja

Orosch nagyszombati apostoli adminisztrátor. Az SZPK szóvivője továbbra is Jozef Kováčik. Az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottsága (COMECE) testületében az SZPK-t Jozef Haľko pozsonyi segédpüspök fogja képviselni. A püspökök meghallgatták a püspöki szinódusról szóló tájékoztatást. Az október 7-28-ig tartó tanácskozás témája az új evangelizáció – 15 püspök és egy apostoli adminiszt- volt. Szlovákiát Stanislav Zvolenský rátor – részt vett. Jelen volt Mario Gi- érsek és Ján Babjak érsek képviselte. A ordana apostoli nuncius is, aki a püspö- püspöki szinódus végén megfogalmazköknek átnyújtotta a pápa levelét, ták az ún. Propositiót, amely egyelőre amelyben „szeretetteljes gondoskodás- csak angol nyelven van meg. A szinósal” tér vissza Róbert Bezák érsek visz- dus fő üzenete: az evangélium hiteles szahívásához. tartalmához való hűség, valamint anAz ülésen további három évre ismét nak megfelelő, újszerű módon való toStanislav Zvolenský pozsonyi érseket vábbadása. választották meg az SZPK elnökének. A testület alelnöke Viliam Judák nyitrai TK KBS/Remény püspök lett. Az Állandó Tanács tagja Fotó: lett Bernard Bober kassai érsek és Ján TK KBS/Peter Zimen

EGYIPTOM

Beiktatják az új kopt pápát A pápaválasztás szertartásán a kairói Szent Márk-székesegyházban egy kisgyermek húzta ki a nevét egy urnából, amely három nevet rejtett, a három legtöbb szavazatot kapott jelölt nevét. Tawadros püspököt éppen hatvanadik születésnapján választották meg az egyiptomi kopt egyház vezetésére: ő lett a 118. kopt pátriárka. III. Senuda pátriárka halálát követően majdnem kilenc hónapig nem volt pátriárkája a kopt ortodox egyháznak. II. Tawadros néven november 18-án iktatják be hivatalába az új egyházvezetőt, aki 8-10 millió kopt feje lesz egy olyan világban, amelyben az erősödő iszlám uralom következtében koptok ezrei vándorolnak el hazájukból. Tawadros gyógyszerészként végzett. Nagy tiszteletnek örvend teológiai tudása miatt, jó kapcsolatot ápol a fiatalsággal, és híve a muzulmánokkal való párbeszédnek. Egyiptomi források szerint előde nyomán távol akarja tartani magát a politikától, elsősorban lelkipásztori feladatokat kíván végezni. Megválasztása után így fordult az őt körülvevő szerzetesekhez: „Az egész népet fogom szolgálni, muzulmánokat

és keresztényeket. Fő feladatom, hogy belülről tegyek rendet a közös házban, mindenkivel együttműködve.” Egyiptomi iszlám politikai és vallási legfelsőbb vezetők üdvözölték megvá-

lasztását. Számos megoldásra váró kérdés áll az új vezetés előtt, mint például az, hogy Egyiptomban egyre nehezebben kapnak engedélyt új templom építésére. XVI. Benedek pápa angol nyelvű táviratban fejezte ki jókívánságait II. Tawadrosnak, Alexandria pápájának és Szent Márk széke pátriárkájának. A Szentatya hangsúlyozta: ebben a kihívásokkal teli időszakban fontos minden keresztény számára, hogy tanúságot tegyen az egymás iránti szeretetről és testvériségről. Magyar Kurír/Remény

„Mentsd meg a lelked” – ezzel a felszólítással kezdődött a Rahói Római Katolikus Plébánia missziója, mely október 14. és 21. között zajlott. Mikulyák László esperesplébános személyes hangvételű levéllel fordult minden római katolikus családhoz, meghíva őket erre az eseményre. Történelmi pillanat volt, hiszen utoljára 1937-ben volt misszió Rahón. Isten igéjének hirdetését Páli Szent Vince Misszionáriusai, a lazarista atyák végezték, akik Kijevből és Krakkóból érkeztek:

Az atyák segítője a hitoktatásban és betegek látogatásában Natália vincés szerzetesnővér volt. A misszió során előadások hangzottak el gyermekek, elsőáldozás előtt álló vagy után lévő hittanosok, házaspárok, férfiak és nők, valamint betegek részére. Az elmélkedéseket mindennap szentségimádás követte. A hittanosok korcsoportonként találkozhattak a misszionárius atyákkal és Natália nővérrel egy-egy hittanóra, szentgyónásra való felkészülés idejére. Az ifjúsággal való találkozás témája a szeretet volt: milyennek kell lennie az igazi keresztény szeretetnek és nem utolsósorban a szerelemnek. A misszió alatt Natália nővér látogatta a betegeket, felkészítve őket a szentségek vételére. A misszionárius atyák pénteken a templomban kiszolgáltatták a betegek kenetét, majd meglátogatták az időseket, betegeket. A misszión az Ungvárról érkezett Marianna az élet védelméről és az erős család fontosságáról tartott előadást, Edit, aki Szolyváról érkezett, a csodatevő éremről beszélt, a Lembergből érkeStanislav, Mihail és Juzek atya ve- zett két fiatal pedig arról tett tazette a kétnyelvű, magyar és ukrán núságot, hogy az Isten hogyan nyelvű missziót. Jozef atya kilenc ragadta ki őket az alkohol és a éven keresztül a magyarországi la- kábítószer rabságából. zarista tartomány elöljárója volt. Magyar Kurír/Remény

SZLOVÁKIA

A házasság egy férfi és egy nő köteléke November 6-án a szlovák parlamentben a jelen lévő 129 képviselő közül mindössze 14 szavazott az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának engedélyezése mellett. Az országban hónapokkal ezelőtt keresztény szervezetek kampányt indítottak annak érdekében, hogy a házasság csakis egy férfi és egy nő közössége maradjon. 150 ezer aláírója volt annak a petíciónak, amelyet hat szervezet közösen kezdeményezett a bejegyzett házastársi kapcsolatok ellen. A kampányhoz csatlakozó szervezetek megelégedésüknek adtak hangot a szavazás eredményét illetően. Ugyanakkor aggodalmuknak is hangot adtak, mivel az országban ez év október elején hagyta jóvá a kormány a leszbikusok, homoszexuálisok, biszexuálisok, transzszexuálisok és interszexuálisok jogaival foglalkozó bizottságot. E bizottságban a kampányt szervezők veszélyt látnak arra nézve, hogy a jövőben ezek a csoportok nagyobb erővel próbálják érvényre juttatni akaratukat. Ezért azt kérik az illetékes hatóságoktól, hogy az alkotmányban rögzítsék: a házasság egy férfi és egy nő köteléke. Magyar Kurír/Remény • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Porta fidei 9. Az elmúlt hetekben elgondolkodhattunk arról, hogy a keresztség szentsége által elindultunk a hit útján, s hogy Isten megajándékozott minket a hittel. A hit nem csak azért tartozik az ún. isteni erények közé – a reménnyel és a szeretettel együtt –, mert az Istenre irányul, hanem éppen azért is, mert Istentől kapott ajándékról van szó. Isten kegyelmére a hittel kapcsolatban szüntelenül szükség van. Ennek szemléltetésére idézi a Szentatya apostoli levelében azt a szentírási részt, amely szerint Pál apostol Filippiben végzett evangéliumhirdetésekor az őt hallgatók közt jelen volt Lídia is, „s az Úr megnyitotta a szívét arra, amit Pál mondott“ (ApCsel 16,14). Isten nyitja meg a szívet, Isten segít hinni, Isten kegyelme szükséges hozzá. Tehát amikor – a már előző hetekben felvázolt – hitünk tartalmának

A szentségekről röviden

megismerésére törekszünk, hittani ismereteink elmélyítésére és rendszerezésére, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Isten tudja igazán megnyitni szívünket azok befogadására. Kérjük tőle ezt az ajándékot. De gondolatmenetünknek még nincs vége. Szívvel elfogadott, megismert hitünk akkor lesz gyümölcsöző, ha abból tettek is fakadnak. A hit ugyanis tettek nélkül halott, tanítja Jakab levele: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: »Menj békében, melegedj, és lakjál jól!«, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.“ ( Jak 2, 1417) Egyértelmű és érthető szentírási tanítás. Észszerű, ám sokszor mégis süket fülekre találó felhívás számunkra.

Ablak a történelemre

Az Eucharisztia mint áldozat

A vallástörténet szerint az áldozatbemutatás mindig hozzátartozott a vallásokhoz. Az áldozatbemutatás Isten tiszteletének egyik módja. Az ember hódolatának jeléül bizonyos tárgyakat kivon a köznapi használatból és Istennek felajánlja. A választott nép liturgikus életében különböző áldozatokkal (ételáldozat, égőáldozat, engesztelőáldozat) találkozunk. Az utolsó vacsorán Jézus nem egyszerű búcsúvacsorát tartott a zsidók szokásos húsvéti vacsorája keretében, hanem testét és vérét áldozatul adta, és így lett az Eucharisztia áldozati lakoma. Ezt az apostolok csak akkor értették meg, amikor megismerték és elfogadták a szenvedő és feltámadott Messiás alakját. Az apostolok, amikor felismerték, hogy a kereszthalál érdemszerző, helyettesítő áldozat volt, új módon kezdték látni az utolsó vacsorát és az Eucharisztia megünneplését is. Felismerték, hogy az utolsó vacsora áldozati lakoma volt. Jézus meghívta őket erre a lakomára, hogy vegyenek részt az áldozatban, amelyet magára vállal, és a dicsőségben, amelyet elnyer általa. A Szentírásban az Eucharisztia áldozati jellege csak bennfoglaltan jelenik meg, de már az ősegyházban a szentmisét „áldozat”nak nevezték, és vele kapcsolatban a „felajánlani” igéket használták. A szentmise imádságai a régebbi és a mai liturgiában is gyakran utalnak a szentmise áldozat jellegére. A Katolikus Egyház Katekizmusa így tanít: „A szentmise egyszerre és elválaszthatatlanul a keresztáldozatot megörökítő áldozati megemlékezés és az Úr testével és vérével való közösség szent lakomája” (1382 p.). Az Eucharisztia tehát áldozat, amit Krisztus az utolsó vacsorán elővételezett, kereszthalálával beteljesített, és a szentmisében újra és újra jelenvalóvá tesz. Ezzel kapcsolatban azonban egy nagyon szép és lényeges összefoglalást találunk Joseph Ratzinger A keresztény hit című könyvében: „A keresztény szférában az imádás legelső mozzanata az isteni üdvözítő tett hálás elfogadása. Joggal nevezzük ezért a keresztény kultusz lényegalkotó formáját Eucharisztiának, hálaadásnak. E kultusz keretében nem emberi teljesítményeket ajánlunk fel Istennek; sokkal inkább az a sajátossága, hogy az ember engedi megajándékozni magát; nem azzal dicsőítjük meg Istent, hogy vélt sajátunkból adunk valamit Neki – mintha nem volna az már minden időben az övé! – hanem, hogy elfogadjuk tőle ajándékul azt, ami az ő tulajdona és ezzel egyetlen Úrnak ismerjük el. (…) A keresztény áldozatbemutatás nem azt jelenti, hogy odaadunk valamit, amit Isten nem birtokol, hanem azt, hogy egész valónkkal elfogadjuk mindazt, amit csak ad, és engedjük, hogy bennünket birtokba vegyen. Cselekedni engedjük Istent bennünk – ez a keresztény áldozat.”

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 18.

A vikingek 2. Még 982-ben a norvég Vörös Erik Grönland földjére lépett, 1000 körül fia, Leif Észak-Amerikát (Labrador-félsziget) is elérte, a nagy távolság miatt azonban ezek feledésbe merültek. A hatalmas sziget csak a XIII-XIV. századig (valószínűleg a jégkatasztrófákig) tartotta kapcsolatait az anyaországgal. 995 után I. Olaf Tryggvasön vezényletével Jézus követőivé váltak. A megvesztegetést, erőszakot és hitbuzgóságot vegyítő II. Olaf (1016-1028) az 1030-as stiklestadi csatában esett el. Nem sokkal halála után szentként kezdték el tisztelni, s ő vált a középkori norvég királyság védőszentjévé, Nidaros/Trondheim (1151/2) pedig érseki centrummá. A svédek nehezen találták a maguk hangját, az evangéliumi vallás a szüntelen dulakodások miatt lassan vert gyökeret. Yngling-házi (Győzedelmes) Erik (Uppsala királya) fia, (Ölbéli) Olaf Skötkonung 1008 körül keresztelkedett meg, ám a krisztusi hit véglegesen csak (IX.) Szent Erik Jedvardsson (megh. 1160) alatt vált uralkodóvá. Uppsala 1164-ben vált érseki székhellyé. Svédországból indult el Finnország és a Lappföld (XIV. század) megtérítése. Noha Skandináviát angol

összeköttetései következményeként angolszász papok térítették, eleinte Hamburg-Bréma gyakorolta a metropolitai jogokat. Adalbert érsek (1043/45-1072) a korai német egyháztörténet legragyogóbb egyénisége lehetett. Vele szövetkezett Gottschalk vend herceg, aki a lüneburgi kolostorban nevelkedett, később mégis üldözte a keresztényeket, míg Knut mellett meg nem tért. A felsőelbai terület jó részét hódoltatta, ahol szervezte az egyházat. Adalbert 1066-ban megbukott, a herceg pedig vértanúságot szenvedett. A fiatal vend buzgalom elhalt. A püspök, ellehetetlenítése előtt úgy gondolta, a hamburg-brémai érsekséget egyenesen egy északi patriarkátussá kellett volna kibővíteni. A Kúria elvetette tervét, bár ez az '50-es években nem kisebbítette befolyását („az Északi-tenger királyának” nevezték). Hatását érezni lehetett az Orkney-szigeteken, Izlandon, Grönlandon, de még Vinlandon is. 1104ben jött létre a lundi érsekség, melylyel Hamburg dominanciája az óriási félszigeten egyszer s mindenkorra megszűnt. Néhány évtized múltán szorgoskodott itt a bíboros legátus Nicholas Breakspeare, akiből IV. Hadrián (1154-1159) néven később az egyetlen angol pápa lett.


FAGGATÓZÓ

Hangokkal a családokért

E

fenti címmel hangzott el egy előadás a komáromi plébánián, melyet Olgyay György nagycsaládos tartott. Az interjút vele készítettük.

– A legtöbb támadás a harmadik, negyedik gyermek után jött - a családtól, környezettől, ördögtől… Én a nagycsalád megalapozását három dologban fogalmaznám meg: 1. A feleségem és én is hívő katolikus családban, szerető

3. Szükséges a megtérés, újjászületés. Feleségemen, Zsuzsán keresztül mindig éreztem a Szentlélek működését. Én egy életgyónás keretében tértem meg. Feleségemet az egyik riport alkalmával megkérdezték, új-

Interjú – Arra kérem, mutatkozzon be olvasóinknak. – Olgyay György vagyok. Édesapám a csallóközi Félből származik, 1938-tól Komáromban járt gimnáziumba. Mi Cegléd mellett, Csemőn lakunk. Tizennégy vér szerinti gyermekünk van, családunkhoz tartozik még egy örökbe fogadott, 21 éves nagylány és Andris, aki nevelt gyermekként élt a családunkban. Családunkhoz tartozott még egy állami gondozott, súlyosan sérült fiú, aki hét évig élt velünk. Öt nagy gyermekünk már dolgozik, a többiek tanulnak. Legidősebb gyermekünk 31, legfiatalabb 6 éves. A legkisebb gyermekünk 26. házassági évfordulónkra született.

– Mi a foglalkozásuk, hol dolgoznak? – Feleségem jelenleg gyermekgondozási támogatáson van, végzettségére nézve gobelinszövő. Az én szakképesítésem kertészmérnök, mérnök-tanár, katolikus teológus és gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó. Az állami gyermekvédelemben dolgozom mint családgondozó, ezen felül elnöke vagyok a Családotthon a Gyermekekért Alapítványnak, ami több mint húsz éve családsegítő munkát végez. – Bizonyára voltak, akik támadták önöket „merészségük” miatt? Milyen tanácsokkal tudna szolgálni másoknak?

szülőkkel nőttünk fel. A feleségemék öten, mi hárman voltunk testvérek. 2. Nagyon fontos a közösség: Feleségem 15 évesen közösségbe került, jó keresztény közösségbe. Így kizárt volt a „rossz társaság”. Segíteni kell a gyerekeket abban, hogy kortárs közösségbe kerüljenek.

Az igaz szabadság Az elköteleződés nem „modern” dolog, mert kötelez valamire, látszólag korlátozza a szabadságot. Minden ember szíve mélyén vágyik az igaz és a jó megtalálására. „A pogányok, holott törvényük nincsen, a természettől vezérelve megteszik mindazt, ami a törvényben van, és így megmutatják, hogy a törvény követése szívükbe van írva.” (Róm 2, 14) Emberi méltóságunk egyik legfontosabb tényezője Teremtőnktől kapott szabad akaratunk, mellyel dönthetünk a jó és rossz között. Szépen fogalmazza ezt meg Sirák fia: „Megteremtette Isten az embert kezdetben, és őt saját belátására bízta: adta még ezen felül parancsait és törvényeit. Ha meg akarod tartani a parancsokat, azok megtartanak téged, ha ál-

landóan gyakorlod a hűséget, amely előtte kedves. Vizet és tüzet helyezett eléd, amelyiket akarod, az után nyújtsd ki kezedet! Élet és halál, jó és rossz van az ember előtt, s azt kapja, ami kedvére van.” (Sir 15, 14-18) Ha minden belső kényszertől és külső erőszaktól mentesen döntünk, akkor szabadok vagyunk. Szabadságunk tehát szabad akaratunkban gyökeredzik. „Az igazi szabadság az istenképiség nagy jele az emberben.” (GS 17) Noha mindannyian bizonyos fizikai kötöttségek és morális kötelezettségek között élünk, képesek vagyunk önállóan elhatározni és végrehajtani cselekedeteinket, a teremtettségünkből fakadó korlátok nem csorbítják szabadságunkat. Ugyanakkor tévedés azt állítani,

ra vállalná-e a nagy családot. Válasza így hangzott: „A Mennyei Atya előre elkészítette a jócselekedeteket, ha együttműködünk vele, azokban fogunk járni.” – Az előadás címe egy projekt alapján „Hangokkal a családokért” volt. Mit tudhatunk erről a projektről?

hogy a szabadságra hivatkozva megengedhető bármit mondani és bármit tenni. Hamis az a szabadságfogalom, amely szerint a szabad embert semmi nem akadályozhatja céljainak elérésében, irányuljanak azok a földi javak, a hatalom, vagy az élvezetek elérésére. „Minél inkább teszi a jót, annál szabadabbá válik az ember. Igaz szabadság csak a jó és az igazságosság szolgálatában lehetséges. Az engedetlenség és a rossz választása visszaélés a szabadsággal, és a bűn rabszolgaságába vezet. Az ember, ha elszakad az erkölcsi törvénytől, megkárosítja a saját szabadságát, önmagát kötözi meg, megszakítja a testvériséget a hozzá hasonlókkal és föllázad az isteni igazság ellen.” (KEK 1733, 1740) A házasság szövetség Isten és egy emberpár között. Az emberpár kötelezettségeket vállal magára, és ha mindegyikük szabadon, belső kényszertől és külső erőszaktól mente-

– Ez egy baráti svájci egyházközség asszonyegyletének, magyar alapítványunknak és a két Olgyay család - öcsém, Gábor vezette - közös zenekarának együttműködése. Öcsémnek, aki zenetanár, hat gyermeke van, öt fiú, egy lány, és a két családból tevődik össze az Olgyay hangok együttes. A program által lehetőséget nyertünk a svájci államtól, hogy tanulmányozzuk a civil szervezetek működését, a gyerekek ott zenéljenek, részt vegyenek a szentmisén. Így kétszer egy hetet tölthettünk Svájcban. Olgyay Györggyel az előadáson jelen volt két lánya is, akik a kérdésre: hogyan élik meg ők a nagycsaládot, elmondták, nagyon jó, mikor mindenki otthon van, mert akkor nagy a nyüzsgés, forgás. A karácsonyt szeretik a legjobban, mert akkor együtt a család, és ajándékot készítenek egymás számára. Kívánunk az Olgyay család minden tagjának a jövőben is sok türelmet, hitet és Isten áldását életükre.

sen döntött a szövetség mellett, akkor éltek szabadságukkal, de nem korlátozták azt. Ha pedig továbbra is tudatos és szabad választás alapján döntenek a jó, a szép, az igaz és a szent mellett, akkor szabadságuk, emberi méltóságuk kiteljesedik. A házasság és a család méltóságát akkor szolgálják, ha megszabadulva a kisebb-nagyobb szenvedélyektől, a jó szabad választásával igyekeznek egymást boldoggá tenni, az alkalmas eszközöket pedig hatékonyan és gondosan választják meg. Az Istenre irányultságot a bűntől megsebzett emberi szabadság teljesen csak Isten segítő kegyelmével tudja megvalósítani. (Részlet Bíró László, az MKPK családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke Hívom a családokat 2012 novemberi leveléből)

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 33. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

Olvasmány Dániel próféta könyvéből (Dán 12, 1-3)

Zolcer György végső nagy napokról…” szól az e vasárnapi igeliturgia. S valljuk be, mindannyiunkat érdekelnek ezek az ún. végső napok. A világvége – ahogy inkább a pogányok mondják, vagy Krisztus második eljövetele – ahogyan mi hívjuk. Amikor minden elmúlik (pontosabban majdnem minden – vö. Mk 13,31). Sokszor és sokan próbálták már meghatározni a pontos napot, esetleg évet, de „nem jött be” nekik. Persze számunkra ez egyértelmű volt, hisz mi tudjuk, hogy nem tudjuk: „Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja… Egyedül az Atya” – tanítja Krisztus. Tudjuk, hogy eljön az utolsó nap, de nem tudjuk, mikor. S ezért (is) félünk tőle. Hisz a világvége közeledtét hallva szinte senki sem örvendezik, „hurrázik”, a legtöbben megborzadunk, esetleg megijedünk – félünk. Pedig… Olvassuk, hallgassuk újra Krisztus mai szavait az evangéliumból: „Azokban a napokban, mikor a gyötrelmek véget érnek…” Gyötrelmek vannak, s még lesznek is a világban, de akkor „véget érnek”! Ez nem borzalmas, pont ellenkezőleg. „Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel” – hát nem várnunk kellene azt, hogy meglássuk az Istent? „Szétküldi angyalait” – már ez is, Isten angyalait látni milyen öröm, boldogság lehet? Azokat, akikhez talán naponta imádkozunk, akikről tudjuk: teremtésük óta az Istennel élnek, az Isten küldöttei, akiknek „az emberi életet kezdetétől a halálig körülvesz őrségük és közbenjárásuk”. És ezek az angyalok „összegyűjtik Isten választottait”. Hittel valljuk, hogy mi vagyunk Isten választottai, tehát hogy miértünk jönnek el az angyalok. S ahogyan az olvasmányban hallottuk: „Abban az időben… megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe… feltámadnak… az érteni tudók ragyogni fognak… tündökölnek örökkönörökké…” Hát nem várnunk

„A

kellene ezt a napot? Krisztus második eljövetelét ne csak valami borzasztónak lássuk. Éppen ellenkezőleg: vágyódjunk rá. Szent Pál apostol egyenesen remélte, hogy még életében bekövetkezik mindez. Egyházunk az első napjaitól kezdve várta vissza az Urat – „Marana tha” – Jöjj el, Úr! Ezekkel a szavakkal fejeződik be Szentírásunk: „Ámen. Jöjj el, Uram Jézus!” Akkor véget ér a régi bűnös világ, s eljön az új világ – Krisztusban, az Isten-látásban. Várjuk! Ne féljünk tőle! Várjuk! De tudjuk, nem olyan egyszerű ez. Könnyű lenne várni, ha bűn nélkül lennénk, ha mindig tiszta lenne a lelkiismeretünk, ha bármelyik pillanatban készek lennénk megjelenni Isten ítélőszéke előtt. De félünk – nem az Isten miatt, hanem a gyarlóságunk, bűneink miatt. Hisz akkor teljes igazságban kiderül, hogy ki vagyok én az Istennek, és ki nekem az Isten valójában. Nem lesz semmi ferdítés, torzítás. Egy az egyben világos lesz minden. Nem attól félünk, hogy netán az Istenben csalódunk. Saját magunktól félünk. De az, hogy milyen ítéletet kapunk, nem ott dől majd el. Nem is tegnap dőlt el. Ma. Most kell úgy cselekednünk, „hogy tetteink miatt ne kelljen szégyenkeznünk a számadás napján”. „A végső nagy napokról szól az Úr.” Nekünk úgy kell várnunk, hogy ha bármikor eljön, készek legyünk. Sok jelet tapasztalhatunk meg napjainkban, melyekről tudjuk: megelőzik a végső napot. Sok sanyargatást kell kiállnunk, melyek közepette kérnünk, hívnunk kell őt – Istenünket. Ő nem leli kedvét a sanyargatásban, de sokszor megengedi. Hogy „ne kényelmesedjünk bele a bűn fogságának állapotába, hanem szüntelenül kikívánkozzunk az isteni szabadítás világába” – tanítja vasárnapunk ősi kezdőéneke: „Az én gondolatom a békesség gondolata, s nem a sanyargatásé, mondja az Úr. Hívjatok engem, és én meghallgatlak titeket, és hazahozlak fogságotokból minden helyről.”

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 18.

A végső nagy napokról szól az Úr: Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tün-

dökölnek örökkön- ellensége hódolattal leboruljon lába örökké, miként a előtt. csillagok. Egyetlen áldoVálaszos zsoltár zattal örökre töké(Zsolt 15, 5 és 8. 9- letessé tette a meg10. 11) szentelteket. Ám ahol ezek bocsánaVálasz: Védeltot nyertek, ott mezz engem, Iste- nincs többé bűnért nem, hiszen teben- való áldozat. ned bízom. Evangélium Szentlecke Szent Márk a Zsidókhoz írt könyvéből levélből (Mk 13, 24-32) (Zsid 10, 1 1-14. Abban az időben 18) Jézus ezt mondta Testvéreim! tanítványainak: Minden pap naAzokban a naponta elvégzi szol- pokban, amikor a gálatát, és ugyanazt gyötrelmek véget az áldozatot több- érnek, a nap elsötéször is bemutatja. tedik, a hold nem Ezeknek azonban ad világosságot, a nincs erejük a bűn csillagok lehullanak eltörlésére. Krisztus az égről, és a minellenben csak egy denséget összetartó áldozatot mutatott erők megrendülnek. be a bűnökért, és Akkor majd örökre helyet fogmeglátjátok az lalt az Isten jobbEmberfiát, amint ján. Már csak arra eljön a felhőkön, vár, hogy minden nagy hatalommal

és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.

Liturgikus naptár November 18. ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP (Szent Péter- és Szent Pálbazilikák felszentelése, Szent Noé, Jenő) Miseolvasmányok: Dán 12,1-3; Zsolt 15, 5 és 8. 9-10. 11; Zsid 10,11-14.18; Mk 13,24-32 Válaszos zsoltár: Védelmezz engem, Istenem, hiszen tebenned bízom. Énekrend: H 230; Gl 519; Gl 533 ÉE 152; 157; 259 November 19. Hétfő. Ünnep ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET (Szent Abdiás, Szent Geláz, Betti) Miseolvasmányok: Péld 31,10-13.19-20.30-31 vagy 1Jn 3,14-18 Zsolt 33,2-3. 4-5. 6-11; Lk 6,27-38 Válaszos zsoltár: Hálát adok az Úrnak, minden időben! Énekrend: H 303(1,4); 155(3); 293(1,3) ÉE 310; 133; 258 November 20. Kedd. Köznap (Szent Mechtild, Szent ÖdönEdward, Valois Szent Félix, Bulcsú)

Miseolvasmányok: Jel 3,1-6.14-22; Zsolt 14,23ab 3cd-4ab; Lk 19,1-10 Válaszos zsoltár: Jutalmul adom a győztesnek, hogy mellettem üljön trónomon. Énekrend: H 257; 120; 269 ÉE 148; 181; 360

Kolumbán) Miseolvasmányok: Jel 10,8-11; Zsolt 118,14. 24. 72-131; Lk 19,45-48 Válaszos zsoltár: Mily édes ínyemnek a te szavad, Uram! Énekrend: H Gl 536; 267; Gl 535 ÉE 326; 183; 295

November 21. Szerda. Köznap (Szűz Mária bemutatása, Amelita) Miseolvasmányok: Zak 2,1417; Lk 1, 46-55; Mt 12,46-50 Válaszos zsoltár: Boldog vagy, Szűz Mária, mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad! Énekrend: H 169; 142; 171 ÉE 291; 168; 293

November 24. Szombat. Köznap (Dung-Lac Szent András és társai vértanúk, Szent Krizogonusz, Szent Flóra) Miseolvasmányok: Jel 11,4-12; Zsolt 143,1. 2. 9-10; Lk 20,27-40 Válaszos zsoltár: Áldott legyen az Úr, ő az én segítségem! Énekrend: H 63; 157; 150 ÉE 91; 201; 200

November 22. Csütörtök. Köznap (Szent Cecília, Filemon) Jel 5,1-10; Zsolt 149,1-2. 3-4. 5 és 6a és 9b; Lk 19,41-44 Válaszos zsoltár: Istenünk országává és papjaivá tettél minket. Énekrend: H 218B; 108; 432 ÉE 311; 174; 197 November 23. Péntek. Köznap (Római Szent Kelemen, Szent

November 25. Vasárnap. KRISZTUS KIRÁLY (főünnep) (Alexandriai Szent Katalin, Liza, Melina) Miseolvasmányok: Dán 7,13-14; Zsolt 92,1 ab. 1 c-2. 5; Jel 1,5-8; Jn 18,33b-37 Válaszos zsoltár: Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött. Énekrend: H Gl 522; 135A-143; 64 ÉE 191; 173-207; 87


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... Árpád-házi Szent Erzsébet

Az Úr napját szenteld meg!

HÉT

ről re

November 19. (november 17.)

E

Az az ember, aki igazán tudja értékelni a megváltás művét, a kereszthalált, tudja igazán megérezni, hogy mit jelent a szentmise és az azon való részvétel. Ami a munkaszünet megtartását illeti, el kell ismernünk, hogy az ember testének erejével dolgozik, a test ereje pedig véges. Hatnapi munka éppen elég ahhoz, hogy alaposan ellankadjon. Ha testünknek nem engedünk időt a pótlásra, teljesen kimerül, ereje elfogy, és a test előbb-utóbb a végkimerülés gödrébe esik. Nagy tévedés azt hinni – korunk embere éppen ezen a ponton csúszik el legtöbbször –, hogy a testet azért adta az Isten, hogy így kimerítve, agyonhajszolva, mindannyian

talok – a vasárnap megszentelése pedig egyfajta nosztalgiaként marad meg sokak emlékezetében. Az Úr napjának megszentelése két lényeges dolgot foglal magában: a szentmisén való részvételt, ill. a munkaszünet megtartását. Az embernek fogalma nincs arról, hogy mekkora jóhoz juttatja az Isten, mikor megadja neki a szentmise-részvétel kegyelmét. Ahogy nem lehet felfogni az örök jutalom mértékét, mert amint a Szentírás fogalmaz: „szem nem látta, fül nem hallotta”, ugyanígy lehetetlen felbecsülni a szentmisén való részvétel kegyelmének nagyságát, mert emberi szó kifejezni s emberi értelem felfogni nem képes. Amit elmondhatunk, az nem több – de több nem is szükséges –, hogy a szentmise Jézus Krisztus keresztáldozatának vértelen megújítása.

szinte lassú „öngyilkosságot” kövessünk el. A testnek nem ez a küldetése! Ennél sokkal magasztosabb feladatot kapott: a lélek szolgájának kell lennie a földi zarándokút során. Tudatosítanunk kell, hogy ha nem erre a nemes célra használjuk, hanem a földi javak túlzott gyarapítására, nem az Istentől rendelt célra használjuk. A lélek java és a test java is szinte azt követeli, hogy álljunk meg egy napra, tartsunk szünetet, töltekezzünk. Vass Alberik O.S.B egyik elmélkedésében így fogalmaz: „A lélek érdekében kell az Úr napját megszentelnünk, mert test nélkül nem maradhat a lélek a földi létben, és nem dolgozhat az örök életért.” Ügyeljünk arra, hogy minden héten jusson egy nap a „földi zarándoknak”, a testnek és léleknek egyaránt.

„Az

Koller Gyula rzsébet valószínűleg Sárospatakon született 1207-ben. Édesapja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négyéves korában eljegyezték Türingia grófjának elsőszülött fiával, Hermannal. A házasságtól sokat vártak anyagi és politikai szempontból is. Ezt megerősítette, hogy a kis menyaszszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A leendő anyós ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte: túlzó jámborságát még elnézte volna, azt azonban már nem tudta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit, s minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Amikor Erzsébet jegyese, Hermann, váratlanul meghalt, a grófnő s udvara haza vagy kolostorba szerették volna küldeni. Ekkor azonban Lajos, aki bátyja után örökössé vált, kiállt Erzsébet mellett és megértette apjával, hogy a kislányt szeretetből akarja feleségül venni. Az apa beleegyezett, és megtartották az eljegyzést, majd az esküvőt. Erzsébet ekkor 13 éves volt, Lajos pedig húsz. Ezután Erzsébet nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele, s mindenben kiszolgálta. Lajosnak azonban tapasztalnia kellett, hogy bármennyire is szeretik egymást, felesége szívét nemcsak ő birtokolja, hanem Isten egészen lefoglalta magának. Az 1225-ben kitört éhínség idején is teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és „kifosztva” a várat, segített az éhezőkön. Erzsébet szeretetéről szól a tény, hogy milyen kimondhatatlan fájdalmat érzett, amikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Mintha sejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, fájdalmas kiáltással rohant végig a vár termein. Erzsébet tizenhárom évesen lett feleség, tizenkilenc évesen pedig már özvegy három gyermekkel. Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, zimankós téli időben gyermekeivel együtt elhagyta a várat. Férje halála adta az alkalmat arra, hogy az evangélium szegény Jézusát minden fenntartás nélkül kövesse. Erzsébet életében nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjának. Er-

Úr na p j á t szenteld meg!” – szól a Tízparancsolat harmadik parancsolata. Olyan szépen ismételgetik a szentségek vételére készülődő fiataljaink, hogy az ember azt hinné, egész életük folyamán Isten parancsolatainak hűséges követői lesznek. Pedig a minket körülvevő világ teljesen más képet fest számunkra: gyermekeink, unokáink az iskolapadot elhagyva, vagy a szentségeket felvéve szépen lassan hűtlenné válnak a megszerzett tudáshoz, és életük irányítását egy teljesen más – az istenitől merőben ellentétes – „törvény” kezdi irányítani. Így templomainkból lépésről lépésre „kiöregszenek” a fia-

zsébet még Lajos életében Konrádra bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tett. Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. Ő pedig nagypénteken (1228-ban), amikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak fosztva, a minoriták kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját akaratáról és a világ minden pompájáról. Attól fogva ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. 1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, és 16-án éjfél körül meghalt. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták. Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára. * * * Szent Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Férje szeretetére jellemző a mondás, amit egy hegy mellett lovagolva kiáltott: „Ha ez az egész hegy aranyból volna, akkor sem adnám oda érte az én Erzsébetemet!” Erzsébet hitvesi szeretete különösen abból látható, hogy amikor férje hirtelen haláláról értesült, halálra váltan fölkiáltott: „Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!” Isten iránti elsődleges szeretetét pedig feleségként is megtartotta. A házastársak számára találunk itt fontos üzenetet: Úgy kell szeretniük egymást, hogy se hitük, se vallási kötelezettségük ne csorbuljon. Az Isten akarata szerinti, Jézus szívén erősített hitvesi szeretet örök értékűvé válik! Erzsébetünk nemcsak a hitvesi szeretetben, hanem a szegények szeretetében is kitűnt. Kislány korában is szerette a szegényeket, Lajos feleségeként pedig szinte pazarlóan támogatta őket. Férje halála – írja életrajzírója – megnyitotta a szegénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett. Legfőképp ezért hagyta ott Wartburgot és lett betegápoló nővér. A szegények kiszolgálásában Jézust szolgálta. Szentünk e magatartása elgondolásra késztet: Tudom-e úgy szolgálni a szegényeket, mintha Jézus kérne bennük segítséget?!

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Az édes iga Mielőtt a Szentírás fényében szólnánk a szeretetről, nézzük meg „emberi” módon, mi is ez a látszólag értelmezhetetlen, ám valójában végtelen gazdagságot szomjúhozó és határtalan jövőt is magában foglaló szó. Egyszerűen szólva: a szeretettel igent mondunk a másik ember létezésére s egyben magára a létre. Aki szeret, a szeretett személyben felfedezi, hogy lenni jó, örül a másik létének, igent mond rá, helyesli azt. Ugyanakkor ezáltal a saját léte is szebbé, értékesebbé és boldogabbá válik. Ily módon a szeretet teremtő aktus: születésünket a szeretetben való újjászületés zárja le. Ha tehát a szeretet lényege az igen, akkor az, aki szeret valakit, igent mond ama ember létezésére s egyben a magáéra, valamint a teljes létre. S egyben azt is látnunk kell, hogy a másik emberre kimondott szerető igenünk elvesztené értelmét, ha az Isten által teremtett lét egésze nem lenne jó. János apostol tanúsága szerint „az Isten szeretet”. Ebből eredően a Szentírás a szeretet törvényének kinyilatkoztatása. Isten törvénye, mely „szent, igaz és jó”, teljes mélységében: szentségében, igazságában és jóságában a szeretet kegyelméből nekünk ajándékozott Megváltó életében és tanításában tárul fel előttünk. Az Úr Jézus, aki „a láthatatlan Isten képmása”, tanításának kezdetén, a Hegyi beszédben elmondja: ő a törvény betöltésére jött, hogy életével megvalósítsa Isten törvényét. Tudjuk, hogy „a törvény tökéletes teljesítése a szeretet”, hiszen „Isten alkotása vagyunk: ő Krisztus Jézusban jótettekre te-

remtett minket”. Láttuk tehát, hogy Isten törvénye maga az isteni jelleg; Isten szeretet, mégpedig örök szeretet, hiszen „a szeretet nem szűnik meg soha”. Isten Fiának „végrendelkezése”, új parancsolata (törvénye) a SZERETET egyetlen szavában éri el tetőpontját. Miért? Mert az Isten szeretet: mindenhatósága és kegyelme a szeretetben áll fenn: csak ez az egyetlen szent, igaz és jó törvény képes diadalmaskodni a világban pusztító „bűn törvénye” felett. A bűn törvénye – amely végső soron törvénytelenség, törvényszegés – az eredendő bűnből származik, mely elhitette az emberrel, hogy nem hal meg, hanem Istenhez lesz hasonlóvá, még ha megszegi is Isten törvényét. A rossznak ez az önteltsége és erőszakossága teszi az embert szenvedővé, haragvóvá és örökös háborúságot szítóvá: fogollyá, szolgává, boldogtalanná. Az Isten törvényét teljessé tevő Úr Jézus mindent betöltő világosságával megmutatta, hogy a bűn világában is megáll az Isten törvénye, ha a mindent magában foglaló szeretet vezérli életünket. „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Bizonyára mindannyiunknak vannak olyan szentírási szaHiggyetek Istenben és bennem is kaszai, részletei, amelyek különösen kedvesek számunkra. higgyetek!” – mondja tanítványainak Vagy azért, mert egy-egy élethelyzetünkben nagyon találóJézus. A hit hűség Isten törvényéhez, a nak, szívünkhöz szólónak tartottuk-tartjuk a bennük foglalmásik emberben és a létben kibontatakat, vagy mert utat, irányt mutatnak, erőt, ösztönzést nyújkozó szeretethez: itt a földön, a bűn tanak számunkra. Az is lehet, hogy valamilyen esemény kaptörvényének világában kell megvalósícsán figyeltünk fel éppen arra a bizonyos isteni szóra, amely tanunk mindennapi életünkben, hit álúj távlatokat nyitott életünkben, elmélyítette hitünket… tal és cselekedeteink által a szeretetet. Ha az Atya és a Fiú adakozó, megboKedves Olvasóink! Írják meg nekünk, melyik a kedvenc csátó, szolgáló és igaz szeretet, akkor szentírási idézetük, mikor, hogyan vált azzá, miért szeretik, nekünk is így kell tennünk: adakozókmit jelent az életükben Istennek éppen ez az igéje. Ha több nak, megbocsátónak, szolgálónak – kedvencük is van, írják meg valamennyiről, miért ragadták igaznak kell lennünk. „Az igaz ember meg éppen ezek a mondatok, gondolatok szívüket-lelküket. pedig hitből él”: hiszi, hogy Isten kegyelme a Szentlélek késztetésével elveLeveleiket „A Te igéd az én igém” megjelöléssel elsősorban zeti az egyetlen igaz hatalomba, a szea remeny@remeny.sk villámpostacímen várjuk. (Ha nincs inretetbe. ternet-hozzáférésük, akkor a Remény, Žiacka 4., 821 06 BraAz Úr megmutatta nekünk, mi a tötislava címre is elküldhetik levelüket.) kéletes szeretet: önzetlenül élni másokért, önfeláldozón: szeretetből magunkra venni az elesettek terheit, szenvedéseit: „azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok”. A keresztény ember igazságának, „édes igájának” többnek kell lennie a „farizeusok igazságánál”, annál az önigazult, önmagát felmagasztaló igazságnál, amely mindig is a „törvény alatt” marad – félelemből élő szolgaként és fogolyként. Ám a keresztény embernek nincs mitől félnie, mert ő nem a „törvény alatt”, hanem a szeretet kegyelmében, Jézus Krisztusban van, vagyis Isten szeretetének törvényében: olyan életrendben, mely a törvény alatti szolgaságból a törvény

A Te igéd az én igém

FELHÍVÁS

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 18.

szabadságába emeli – szerető és megbocsátó szabadságba. Ez az új ember immár nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódik e világon: elméjébe és szívébe van írva a szeretet törvénye, egyenlő a törvénnyel, mert szeretetével betölti, teljessé teszi azt. Íme, az Isten csodája, aki Fiának odaszentelésével megbékélteti magát ezzel az új emberrel, aki immár azt akarja, amit Isten akar: betölteni, teljessé tenni a szent, igaz és jó törvényt – SZERETNI. Jézus Krisztus élete és tanítása az az út, amely ehhez az igazsághoz vezet, hiszen a törvény vége Krisztus, a szeretet kegyelme. A „törvénynélküliség”, a „törvénytiprás” és a „törvényalattiság” után, íme, az ember eljuthat a „szabadság tökéletes törvényébe”, egyenlővé válhat a törvénnyel, az önzetlen szeretettel, a szolgaság helyett elnyerve a fiúságot. A Szentírásból kiviláglik, hogy Isten a jó helyreállítását kívánja: azt, hogy minden olyan legyen újra, mint a kezdetben, vagyis „igen jó”. Ezért az embernek fel kell ismernie, hogy a világegyetemben örök fizikai és erkölcsi törvény (rend) uralkodik. A bűn, amely megzavarta ezt a törvényt és igazságot, törvénytelenség és igazságtalanság. Ezért eltöröltetik, hogy „Isten legyen minden mindenben”. Ennek betöltésére hív mindannyiunkat az Úr: a szolgaság és a félelem eltörlésére, mert „a szolga nem tudja, mit tesz ura”. A félelmet a másik ember és a lét elutasítása szüli, az ember viszont azért születik, hogy boldog legyen. Az Úr tesz erről tanúságot: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Élete, bőséges (boldog) élete pedig csak annak az embernek van, aki betölti Isten törvényét. Erről szintén az Úr tanúskodik: „S tudom, hogy Isten parancsa örök élet.” Isten parancsa: az erkölcsi törvény betöltése, teljessé tétele – a szeretet által. Ebből ered, hogy aki szeret, az egyben boldog is, bőséges élete van: hite és reménye az örök életre, mert a szerető, boldog élet „nem hordja magában a pusztulást és a halál csíráit”. Ellenkezőleg, „mindaz, ami Istentől született, legyőzi a világot”. Fotó: Világháló


LÉLEK ÉS ÉLET

Végső dolgok – Az ítéletről A Biblia nemcsak arról beszél, hogy az embernek egyszer meg kell halnia, hanem mindjárt hozzáteszi: „Utána következik az ítélet” (Zsid 9,27). Az ítélet döntés: kimondott végső szó. Ítéletet az hoz, aki valamilyen dolog fölött értékelő véleményt mond. A halál után az ember az Isten elé kerül ítéletre – tanítja a Katolikus Egyház Katekizmusa (Kompendium 205). Ez a különítélet: személyre szóló jutalmazó, vagy büntető ítélet, amelyen a halál után mindenki átesik, hitének és cselekedeteinek megfelelően. A mulandó világ utolsó, kozmikus összeomlása után Krisztus dicsőséges eljövetele Isten végső győzelme lesz. Ekkor valósul meg az utolsó, egyetemes ítélet, amely a boldog életre, vagy az örök kárhozatra szól. Milyen lesz az ítélet? Hogyan valósul meg ez az isteni véleménynyilvánítás? Az Új teológiai szótár ezt mondja: az ítélet személyes folyamat lesz, amely a gondolatok, szavak és cselekedetek etikai minőségének Isten színe előtt való tudatosulását jelenti. Az ember mint személy felelős mindenért, amit szabad akaratából végez. Ezért az ítélet mindenkit személyesen érint. Érvényes lesz önmaga előtt emberi tevékenységének tudatosulása, és ez az utolsó ítéleten mindenki előtt nyilvánvalóvá válik.

GYEREKSZOBA

Mi a különbség a két ítélet között? A két ítélet szorosan összefügg, tehát nem két elkülönülő, egymáshoz nem kapcsolódó „külső” eseményről van szó – olvassuk az Új teológiai szótárban. A két ítélet közötti időről – régi kifejezéssel: „köztes állapotról” – nem beszélhetünk, mert a halál felszabadítja az embert az idő bilincseiből.

Az ítélet bírája az Atya nevében Jézus Krisztus, aki értünk lett emberré, értünk élt, szenvedett és meghalt. Az ítélet vádlottja a földi életből kilépő ember. A vádlott védelmének tanúi azok lesznek, akikkel és akikért szeretetből jót tett. A vádlott vádoló tanúi azok lesznek, akiknek vagy akikkel együtt rosszat tett. Az ítélet célja – a különítéleté és az utolsó ítéleté is – nem a megsemmisítés vagy a vég nélküli kínzás, hanem a megtisztítás és megmentés. Az a Jézus fog ítélni, aki ezt mondta: „Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem” ( Jn 12,47). „Istennek módjában áll megbocsátásával olyan módon üdvözíteni az embereket, hogy egyszerre igazságos és könyörületes Istenként, erkölcsi állapotuk világos tudata révén magához menekítse őket” (Új teológiai szótár, 186). Az ítélet lényeges szempontja számomra az lesz, hogyan viseltem a saját arcomat, hogyan adtam a saját szívemet és lelkemet ahhoz, hogy sikerre vigyem az isteni színjátékból nekem kiosztott szerepet. „Jézus, add, hogy hozzád térjek, veled haljak, veled éljek” (Glória, 70). Fotó: Világháló

Kell, hogy legyen valaki nagyobb

Mivel tudományos végzettségem van, gyermekeim minden kérdésére igyekszem aránylag szakszerű és igaz választ adni. Néha nehéz az ő szintjüknek megfelelően megfogalmazni, de még a mese érdekében sem folyamodom soha igaztalan válaszhoz – tehát a kisbabát nem a gólya hozza (ki talált ki ilyen sületlenséget?), a csillagok távoli égitestek, és a szivárvány az esőcseppeken megtörő napfény. Az igazság mindig a legszebb mese. A tudományban az úgy működik, hogy Istent, amíg csak lehet, nem rángatjuk bele, és tartózkodunk annak feltételezésétől, hogy létezik valamiféle teremtő és kormányzó hatalom. De persze a gyerekek okosabbak, mint az egyetemi professzorok. Nekik nincsenek hipotéziseik, az ő világukban egyszerűen kell, hogy legyen valaki, aki mindent akar, elrendel és létrehoz. Lényegre törően félresöprik a tudományos magyarázatokat, és annak megismerésére vágynak, ami mögöttük van. A lényeg érdekli őket, nem a részletek. És a gyermek sohasem a személytelen természeti törvényt, erőt keresi, nem azt kérdezi: „hogyan jött létre?”, hanem ezt: „ki csinálta?”. „Honnan lesznek az új emberek?” – kérdezte kisfiam. „Hiszen tudod, hogy az anyukájuk pocakjából bújnak elő.” – „Igen, de ki teszi be őket

oda?” – „Minden anyuka hasában pici magocskák vannak, és egyszer csak az egyik elkezd növekedni, és kisbaba lesz belőle.” – „Anyuci, én nem ezt kérdeztem – mondta kisfiam szigorúan –, hanem azt, hogy ki csinálja az új kisbabákat?” „Honnan lettek a fák?” – „Kicsike magocskákból bújnak ki a földből.” – „És hogy kerülnek a magok a földbe?” – „A nagy fákról hullanak le.” – „Anyuci, én ezt tudom – elégedetlenkedett fiam –, de azt mondd meg, honnan lett az első fa?” „Nézzétek, ahogy hullanak, hullanak a levelek!” – kiáltottam fel egy őszi délutánon, ahogy a szél belekapott a fák lombjába. „Miért hullanak?” – kérdezték. Hát mert ősz van, és jön a tél. De miért, miért, miért? Ki csinálja, hogy ősz legyen és tél, tavasszal ki ébreszti fel a rügyecskéket, és ki növeszti az új, friss-zöld füvet? Így aztán mindig Istennél kötünk ki. Ő a végső válasz, mert Ő van minden mögött, minden fölött, akit gyermekeimmel együtt ámulva fedezek fel a vihar zúgásában, az esőcseppek kopogásában, a virágok nyíló szirmaiban. A természet olyan csodálatos! Pedig csak homályos visszfénye annak, aki megalkotta. – Vezessen titeket a világ minden szépsége Őhozzá. Fotó: Meleg Mária • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRTÁK

Szentföldi zarándoklat 8. Az evangélium Jézus városának is nevezi Kafarnaumot, mert működésének nagy részét itt töltötte. Péteréknél lakott, onnan járta a Genezáreti-tó környékét és tanította a népet. Kafarnaum gazdag kereskedőváros volt abban az időben. Rajta keresztül haladt a kereskedelmi út a Földközi-tengertől Perzsián, Indián át egészen Kínáig. Itt volt vámos Lévi, akit Jézus meghívott apostolának, és Máté néven ismerjük őt. Elmegy hozzá vendégségbe, és ott mondja ki ezeket a szavakat: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Jézus megbocsátott a bűnbánóknak, megváltoztatta Zakeust, Lévit és Mária Magdolnát is, akiket megvetettek, lenéztek a zsidók. Jézus elmarasztalta Kafarnaumot és a többi kereskedővárost a Genezáretitó partján - mondta Szlávik atya. Háromszoros jajt mondott a városok felett. Itt nem nagyon tudta érvényesíteni tanítását. Kafarnaumnak ezt mondja: és te Kafarnaum, égig emeled magadat és az alvilágig fogsz süllyedni. Ezekkel a szavakkal megjövendölte Kafarnaum és a többi város pusztulását. Egy idő után a történészek nem találnak Kafarnaumról semmilyen feljegyzést, nem találják a várost sem, mintha megszűnt volna létezni. A régészek állapították meg, hogy 669-ben földrengés pusztította el, és nem építették újjá. Tehát Jézus szavai beigazolódtak, a város eltűnt. Feltárása is egy csoda. Ha látunk XIX. századbeli fényképeket erről a vidékről, nem látunk mást, csak bozótos, gazos területet. A régészeknek fogalmuk sem volt, hol lehet Kafarnaum, csak sejtették, hogy valahol a tó partján. A XX. század elején ferenceseknek sikerült egy darab földterületet megvenni, és azon a területen találták meg a zsinagóga, Péter házának, valamint néhány lakóháznak a romjait. A régészek megállapították, hogy a zsinagóga a IV. századból való, mert azt fehér sziklából építették, ami azon a környéken nem található. Tovább ástak és megtalálták az eredeti, szürke bazalt sziklából épített zsinagóga romjait, amelynek falain belül mondta el Jézus eucharisztikus beszédében: „aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad és én ő benne.” Ez a legszorosabb egység a földön Isten és ember között - a szentáldozás. Jézus gyógyított is Kafarnaumban. Meggyógyította Péter anyósát. Meggyógyította a bénát, akit a háztetőn keresztül engedtek le abba a helyiségbe, ahol Jézus tartózkodott.

Levelet kaptunk Remény

Felebaráti szeretet Manapság is egy-egy ország lakosságának a túlnyomó része vidéken lakik: kisvárosban, illetve falvakban. Azt mondják, az igazi falusiak még a XXI. század elején is megtisztelik az embert azzal a szép szokással, hogy köszönnek falubelinek és idegennek, egy-két jó szavuk is akad bárkihez, legyen az ismerős, vagy idegen. Mi ez, ha nem a felebaráti szeretet? Ezen kellemes élményt volt alkalmunk többször is megtapasztalni Ipolynyéken, ahová mindenszentek környékén szokott családunk ellátogatni, gyertyát gyújtani, virágot helyezni elhunyt szeretteink sírjára. Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani két embernek. Először is az ipolynyéki plébánosnak, Parák József atyának, akivel első alkalommal két év-

vel ezelőtt volt szerencsénk találkozni a templomkertben. Megszólított minket, látva, hogy nem abból a faluból vagyunk, hiszen idegen volt az autónk rendszáma. Mi meglepődve feleltük, hogy igen, de itteni kötődése is van a családnak, ezért keressük fel rendszeresen a temetőt. Másodsorban ezúton köszöntjük azt a fiatalembert, akivel 2012. november 4-én találkoztunk az ipolynyéki kultúrház előtt. Ő is megkérdezett minket, látva autónk losonci rendszámát, miben segíthetne. Elmondtuk, hogy csak nézelődünk, hiszen a faluban évről évre újabb szobrok, emlékhelyek vannak felállítva. Akkor éppen a plébánia kibővített épülete érdekelt bennünket, amely a kultúrházzal szemben található. A fiatalember kedvesen elmagyarázta, hogy volt elég nagy tér a plébánia udvarán a régi épület mellett, elég szabad területet hagyva felépíthették az újabbat is. Örömmel nyugtáztuk, hogy a felebaráti szeretet, vagyis az odafigyelés, az emberség és a szívélyesség még nem vesztek ki teljesen a világból. Bali Mária, Fülekpüspöki

Mécsesek fénye Őszi szellő, hulló falevél, eső idézte elénk ezen két szép ünnepről való

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 18.

A kafarnaumi zsinagógában A zsinagógából átmentünk Péter házába. Honnan tudjuk, hogy ez Péter háza? Onnan, hogy a régészek találtak egy sziklát, melyre Péter neve volt vésve. Mivel tudjuk, hogy Jézus huzamosabb ideig lakott Péternél, ezért a zsidó keresztények számára ez a hely szent volt. E szent hely fölé építettek egy nyolcszögletű görög templomot a IV. században, amit később szintén a földrengés pusztított el. A feltárt romok fölé nyolc lábra egy modern nyolcszögletű templomot építettek a múlt század végén. A templom közepén lévő oltár körül a padlózat üvegből készült, és lelátni arra a helyre, ahol valaha Jézus lakott, majd később a görög templom oltára állt. A templom pillérein elhelyezett domborművek Jézus kafarnaumi cselekedeteit ábrázolják: tanítását a zsinagógában, az inaszakadt ember, a béna, valamint Péter anyósának meggyógyítását. Szlávik atya felolvasta az utóbbi csodáról szóló részletet Szent Márk evangéliumából. (folytatjuk) megemlékezést. A kellemetlen időjárás sem tartotta vissza füleki ferences templomunk híveit, városunk lakosait mindenszentek és halottak napján a szeretteikről való megemlékezéstől. Mint minden évben, most is a temetőben együttesen imádkoztuk halottainkért a szent rózsafüzért és a Mindenszentek litániáját, s énekeltük a hozzájuk illő énekeket. Halottak napja – mécsesek, gyertyák fénye ragyogja be, virágok, koszorúk illatát hordja az őszi szél. E napon újra kegyelettel adózunk szeretteink, barátaink, hőseink, papjaink, kántoraink emléke előtt – gyertyát gyújtunk azokért is, akikről már senki sem emlékszik meg. Lehetünk hívők, vagy hitetlenek, de a halottak napja egy emberként akarva-akaratlanul összetartozásra ösztönöz bennünket. Az esti temetői fények látványa sokunkat sírásra ösztönöz, sebeket szakít fel, de mégis szép emlékeket idéz fel bennünk. Szabó Irén, Fülek

Zarándoklat Medjugorjéba Szeptember 23–29. között Nagymácsédról négyen a lévai testvérekkel együtt a csodálatos kegyhelyre, Medjugorjéba zarándokoltunk el. Zarándokcsoportunk vezetője Tóth Péter lé-

vai atya volt. Megérkezésünk után az első utunk a Jelenések templomába vezetett, hogy az ezer meg ezer buzgó hívővel együtt köszöntsük mindnyájunk édesanyját, a Béke Királynőjét. Minden este 5 órakor harangzúgás hívta a rengeteg zarándokot a Jelenések templomába a szentmisére és a rózsafüzér elimádkozására. A mise végén mély alázattal hódolhattunk az Oltáriszentség előtt, majd kereszthódolatunkat és nagy tiszteletünket fejeztük ki Megváltónknak, Jézus Krisztusunknak. Meglátogattuk Podbrdót és Križevacot is. Nagy lelkesedéssel jártuk végig a keresztutat a sziklarengetegben. Megnéztük a feltámadott Krisztus Urunk bronzszobrát, ahol nagy áhítattal imádkoztunk egyházunkért, lelkiatyáinkért, családjainkért, beteg testvéreinkért, ahol minden testvérünket a Szűzanya oltalmába ajánlottunk. Nekünk minden nap magyar nyelvű szentmisét mutatott be lelkiatyánk más és más kápolnában. Hazafelé megálltunk még a horvát tengerparton, Makarskán, és jót fürödtünk a tengerben. Köszönjük Jézusunknak és a Béke Királynőjének, ezt a zarándokutat, hogy ott lehettünk, és a sok-sok kegyelmet, amit kaptunk. Bugyiné Németh Mária


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

A gerincvelő sérülése Pontos diagnózis hiányában nehéz választ adni a kérdésre. Főleg az nem derült ki levelükből, a gerincoszlop melyik részét érte az ütés, melyik csigolya (esetleg több) tört el. A gerinctörésnél ugyanis, hasonlóan a koponyatöréshez, nem a csontok sérülése határozza meg a prognózist, hanem a csigolyák által alkotott gerinccsatornában futó gerincvelő sérülésének mértéke. A gerincvelő az agy folytatása, egy kb. 40-45 cm hosszú, kb. kisujj vastagságú idegköteg. Leegyszerűsítve: egy sok szálból álló vezetéknek tekinthető, amelynek kettős funkciója van. Egyrészt a testünk felületét, a bőrt, izmokat ért „benyomásokat”, információkat vezeti az agy felé, másrészt az agy által kidolgozott „parancsokat” vezeti „visszafelé”. E parancs alapján jön létre az izommozgás, pl. a járás. Érthető tehát, hogy ha ez a kábel „elszakad”, az információáramlás mindkét irányban megszűnik: vagyis a sérült nem érzi, hogy tűvel megkarcolják a talpát, és nem tudja elhúzni azt. A gerincvelő pedig éppen az említett gerinctörésnél szakadhat vagy az eltört csigolya széle vághatja ketté. Visszatérve kérdésükhöz: a prognózis azon múlik, milyen kár érte a gerincvelőt. A fejsérülésekhez, koponyatörésekhez hasonlóan itt is három fokozat létezik. A legenyhébb, legjobb prognózisú, azaz a teljes gyógyulással járó - az „agyrázkódáshoz” hasonló „gerincvelő-rázkódás” (komóció). Súlyosabb kimenetelű a gerincvelő „zúzódása” (kontúzió): ilyenkor „a vezeték” még nem szakad el, de a csigolyatest és gerinc környéki lágy részek sérülése miatt vérömleny és vizenyő (megduzzadás) keletkezik az ütés érte területen. Idővel azonban a vérömleny és a vizenyő felszívódik, és a nyomás alól így felszabadult „vezeték” újra működni kezd. Hogy ez mennyi idő alatt következik be, azt nehéz megjósolni – tehát akár hetek, hónapok után is beállhat a javulás. A javulás, gyógyulás felé vezető utat „rövidítheti” az intenzív rehabilitáció, gyógytorna. Unokájuk, remélhetőleg, ebben a stádiumban van most.

Agapé

Karajjal rakott savanyú káposzta

Unokánk évek óta Angliában él. Szabadidejében sokat lovagol. Lovaglás közben pár hete egy súlyos balesetet szenvedett. Lova valamitől megijedt, és ledobta lovasát. Unokánkat gerinctöréssel vitték kórházba, megoperálták, de azóta is csak fekszik, járni nem tud. Most már egy olyan kórházban van, ahol állandóan tornáztatják, de még mindig nem tud járni. Sajnos, a kórház nem ad ki semmilyen értesítést, az előző kórháztól sem kaptunk zárójelentést. Azt szeretnénk tudni, van-e remény a teljes felépülésére, fog-e tudni járni, hiszen amúgy erős, egészséges fiatalember. Jelige: Aggódó nagyszülők

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió November 25., vasárnap 9.30 Szentmise Komlóról 22.00 Felvidéki beszélgetés. Lépes Lóránt atya műsora

Duna TV November 24., szombat 7.45 Századfordító magyarok. Rubik Ernő (1910 - 1997) 8.40 Élő egyház. Hírek, tudósítások a Kárpát-medence és a nagyvilág vallási eseményeiről 9.05 Isten kezében. A gyimesfelsőloki iskola 18.35 Fölszállott a páva. Elődöntő November 25., vasárnap 7.35 Világ-Nézet 8.30 Isten kezében. Bandi meséli a történetét 9.25 Felelet az életnek. Egy csónakban 15.00 Hazajáró. Zoboralja

m1 November 25., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.40 Útmutató 10.05 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”

m2 Legrosszabb prognózisú a harmadik fokozat, melyet a szaknyelv „a gerincvelő teljes harántkárosodásának” nevez. Ebben az esetben a gerincvelő kettészakad vagy a csigolya tört széle vágja ketté. Az ilyen sérülés tartós következménnyel jár. A sérülés szintjétől le-

felé a gerincvelő nem tudja ellátni funkcióját, az ingerek, parancsok szállítását sem felfelé, sem lefelé. Ezért teljes érzéketlenség, illetve az izmok teljes bénulása áll be. Bízzunk benne, hogy kedves unokájuk esetében nem történt ilyen súlyos sérülés.

szalonnát vékony csíkokra vágjuk, és serpenyőben kisütjük a zsírját (ha nincs elég zsírja, akkor kevés olajat adjunk hozzá). Hozzátesszük a kockára vágott vöröshagymát, és együtt sütjük tovább. Végül a karikákra szelt füsElkészítés: tölt kolbászt is hozzáadjuk, A karajszeleteket sózzuk, és pár perc pirítás után leborsozzuk, és félretesszük. A húzzuk a tűzről. Hozzávalók: 6 szelet sertéskaraj, 15 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1 szál füstölt kolbász, 1 kg savanyú káposzta, 1 nagy pohár tejföl, só, bors

November 24., szombat 12.45 Mai hitvallások. Jókai Anna 17.50 II. János Pál. A béke pápája November 25., vasárnap 12.01 Katolikus krónika 12.40 Útmutató 15.00 Híres magyar könyvtárak. Bibliotheca Corviniana

A savanyú káposztát kinyomkodjuk a levéből (egyszer át is lehet mosni, ha szükséges), és késsel kicsit összevagdossuk. Egy római tál aljára helyezünk 3 szelet karajt, elosztjuk rajta a szalonnás-kolbászos massza felét, rászórjuk a savanyú káposzta felét, majd ugyanebben a sorrendben még egyszer rétegezzük.

Tetejére káposzta kerüljön, amit meglocsolunk a szalonnás hagyma alatt megmaradt zsiradékkal, és megkenünk egy nagy pohár tejföllel. Az edényre rátesszük a fedőt, és hideg sütőbe helyezzük. Közepes hőfokon kb. másfél órát sütjük.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Felhőpaplant húzott a Nap. Reszketnek a napsugarak. Előkerül sapka és sál, Mert az idő, őszfele jár.

Magyar szentek és boldogok Árpád-házi Szent Erzsébet Erzsébet II. Endre magyar király és Gertrúd királyné lánya volt. Sárospatakon született 1207-ben. Négyéves korában a pozsonyi várból a türingiai Wartburgba vitték, Hermann őrgróf menyasszonyaként. Miután vőlegénye meghalt, a testvéréhez, Lajoshoz ment férjhez tizennégy éves korában. Három gyermekük született. Miután férje, Lajos 1227-ben meghalt, Erzsébet elhagyta a várat. Lemondott az előkelő életről, a pompáról. Szegénységben élt, kórházat alapított, betegeket ápolt, szegényeket gondozott. Mindegyikükben a szenvedő Jézust látta. Már életében szentként tisztelték. Huszonnégy évesen, 1231. november 17-én halt meg. Négy évvel később szentté avatták. Árpád-házi Szent Erzsébetet általában rózsákkal a kötényében ábrázolják. Tudjátok, miért?

Danis Adrián, 2. osztály, Nagyölvedi Alapiskola Kurali Vanesa, 3. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Lénárth Beáta, 5. osztály, Ekecs

A megszámlálhatatlan sok juh Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr: volt a világon egy szörnyű gazdag ember, s annak annyi juha, mint földön a fűszál, égen a csillag. Bizony mondom, annyi volt, hogy a gazda sem tudta, hány van, a számadó juhász sem tudta, pedig folyton számolták. Azt mondja egyszer a gazda a számadó juhásznak: – Hallja, kend, én többet ennyi juhot nem tartok, hogy meg se tudjam számlálni. Hajtsa vásárra a felét, úgy szemre, a másik felét aztán majd megszámoljuk. A juhász úgy szemre kétfelé is választotta a nyáját, s elindult az egyik felével a vásárra. Mentek, mendegéltek, szép lassacskán eregéltek, hegyen fel, völgyön le, erdőn-mezőn átal, de egyszerre egy akkora folyóhoz értek, hogy a juhásznak szeme-szája tátva maradt. Mert nagy folyó ám a Duna, de még a Tisza is, hanem ez a folyó nagyapja lehetett volna mind a kettőnek. Hiszen ez még nem lett volna nagy baj, hanem ezen a A fáraó lánya a Nílusban rengeteg nagy folyón olyan keskeny palmegtalálja Mózest ló volt, hogy azon egyszerre csak egy juh - Horváth Enikő, mehetett át. 4. osztály, Hej, édes Jézusom, megállott a juhász, Felsővámosi Alapiskola vakarta a füle tövét, fel-felnézett az égre nagy keservesen: no, itt megöregszem, Gyulai József, míg mind a juh átmegy! 3. osztály, De hát vissza nem fordulhatott, ha Nagyölvedi Alapiskola már idáig jött: nekiterelte a juhokat a pallónak, s azok el is indultak egyesével. Reggel indult az első, s mikor a Vacsoracsillag feljött, még annyi volt a juh a folyón innét, hogy a szem nem győzte belepni. No, hogy mikor kerül át mind a túlsó partra, azt én magam sem tudom. Ha mind átértek, akkor a mesét tovább mondom... (magyar népmese) 1 2

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Meghatározások:

Remény, Žiacka 4., Segítség: minden meghatározás, 821 06 Bratislava szó „t” betűvel kezdődik. 1. Irányvonal, irányadó áramlat; A rejtvény megfejtése a színessel 2. Ez a nép tartotta megszállás jelölt oszlopban olvasható. Megfejtés alatt 150 évig Magyarországot; 3. Törtszámnév; Jelentése: női név, az egyik maA 44. számunkban közölt rejt4. A hadsereg magasabb beosztá- gyar királylány neve is, ünnepe novény megfejtése: sírkert. sú tagja; vember 19-én van. A nyertes: Dorák Fábián, Nyá5. Móka, bolondozás, vicc; Megfejtésként két jelzővel kiegé6. Sátrakból álló telep, hely; szítve a teljes nevét küldjétek be rasd. 7. A két …, Jókai Mór műve nyílt levelezőlapon november 23-ig szerkesztőségünk címére: Gratulálunk, az ajándékot pos(TRENK); tán küldjük! 8. Rejtély, misztérium. • ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 18.

3 4 5 6 7 8


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Hogyan lettem katolikus? Egy egykori buddhista vallomása Paul Williams több mint húsz évig volt buddhista, majd katolizált; jelenleg a domonkos rend világi közösségének tagja, a Bristoli Egyetemen tanít indiai és tibeti filozófiát. Noha a családom nem volt különösen vallásos, gyermekkoromban a helyi anglikán templomi kórusban énekeltem, később az anglikán egyházban konfirmáltam. Tizenéves koromban otthagytam a kórust, és eltávolodtam az egyháztól. Átvettem a kamaszfiúk szokásos életstílusát: megnövesztettem a hajamat, kirívóan öltözködtem. A Sussexi Egyetemen kezdtem filozófiát tanulni. Nagyon érdekelt a hatvanas évek végén oly divatos meditáció és az indiai filozófia, így végül buddhista filozófiából doktoráltam az Oxfordi Egyetemen. 1973 táján kezdtem buddhistának vallani magam, majd a dalai láma tibeti buddhista hagyománya szerint hivatalosan buddhistává váltam. Az 1980-as évek elején a Bristoli Egyetemen tanítottam, és buddhista központokban tartottam előadásokat. Tibeti buddhistaként szerepeltem a televízióban és a rádióban, konferenciákon adtam elő, és részt vettem a keresztény teológusokkal folytatott párbeszédben. Vonzott a meditáció és Kelet egzotikuma. A buddhizmus ésszerűbbnek tűnt, mint az istenhívő kereszténység. A buddhisták nem hisznek Istenben. Úgy vélik, nincs miért hinni benne, sőt a rossz létezése egyértelműen bizonyítja, hogy nincs. Mint egykori kereszténynek, abból is elegem volt, hogy állandóan Isten léte mellett kellett kardoskodni az ellentétes felfogású világgal szemben. Visszahúzódtam hát, igyekeztem objektív lenni, és Isten léte egyre valószínűtlenebbnek tűnt. A buddhizmusnak rendkívül kidolgozott erkölcsi, spirituális és filozófiai rendszere van – Isten nélkül. Így egy csapásra megoldódott minden nehézség, ami Isten létének elfogadása kapcsán felmerülhet. Évek múltán azonban zavarni kezdett különösen a reinkarnáció és a karma tana. A buddhisták hisznek az újjászületésben, és azt állítják, az újjászületéseknek nincs időbeli kezdete. Nincs Isten, aki elindította volna az újjászületések sorát, hanem mindenki végtelenszer született újra, kezdet nélkül, mert minden öröktől fogva létezik. A reinkarnációban ma sokan hisznek, nemcsak buddhisták és hinduk, hanem magukat kereszténynek vallók is (pedig ez a felfogás összeegyeztethetetlen a legalapvetőbb keresztény tanításokkal). Magam azonban buddhistaként ráeszméltem: ha a reinkarnáció igaz, akkor nincs remény. A reinkarnáció tana szerint ugyanis ha valóban újjászületnék, például rovarként, az nem azt jelentené, hogy egy rovar testében élnék tovább, hanem azt, hogy a mostani énem megszűnne létezni. Vagyis a halál után sem én nem léteznék többé, sem a szeretteim. A reinkarnáció hívei ezt a tényt úgy szokták elkenni, hogy a saját újjászületésükről és következő életükről beszélnek, pedig ami újjászületne – például egy rovar –, az már nem az illető személy. Az általános buddhista felfogás egyértelműen

tagadja, hogy ugyanaz a személy születne újjá, mint aki meghalt. Rájöttem, hogy ha a buddhizmusnak igaza van, akkor nincs számomra remény, hacsak a mostani életemben el nem jutok a megvilágosodásra (nirvána), ahol végleg lezárul az újjászületések sora. A megvilágosodás azonban olyan rendkívüli és ritka lelki csúcsteljesítmény, amire a magamfajta egyszerű embernek esélye sincs. Nincs hát remény. Élünk és meghalunk, vagyis személyünk végleg megsemmisül. A buddhizmus tehát reménytelennek tűnt számomra. Ugyancsak problémássá vált számomra a karma tana, amely általában együtt jár a reinkarnáció hitével. Lényege, hogy jó és rossz tetteinknek megkapjuk a jutalmát, illetve büntetését. Például ha fáj valamim, az egy korábbi vétkem következménye. Csakhogy e felfogás szerint egyes bűnök büntetlenül maradnak. Például ha valaki gonoszat cselekszik, majd hirtelen meghal, akkor nem részesül a karmikus büntetésben. Persze újjászületik, csakhogy akkor nem ő, hanem egy másik lény szenved az általa elkövetett gonoszságért. Az a gondolat viszont, hogy egy beteg csecsemő olyasmi miatt szenved, amit valaki más követett el – még ha a csecsemő valamilyen értelemben az illető reinkarnációja volna is – elfogadhatatlan és igazságtalan.

Ilyen gondolatok kezdtek eltávolítani a buddhizmustól. Szerettem volna keresztény lenni, mert a keresztényeknek van reményük. Visszatértem hát, és újra átgondoltam mindazt, amit egykor elutasítottam a keresztény hitből. Utamat részletesen könyvben írtam meg. Kegyelem volt, hogy visszatérhettem Istenhez. Meggyőződtem, hogy Istenben hinni ésszerű, sőt ésszerűbb, mint nem hinni. Istenhívőként természetesen nem lehettem többé buddhista. Alapos átgondolás után arra jutottam, hogy Krisztus feltámadása a leglogikusabb magyarázat arra, aminek történnie kellett, ezért a kereszténység a legésszerűbb alternatíva. A kereszténységben minden személy végtelenül értékes és fontos, mert mindenki Isten egyedi teremtménye, akit Isten végtelenül szeret és értékel. Mindenki az, aki – a saját testével, élményeivel, családjával, barátaival. Jézus azért halt meg és váltott meg minket, mert Isten számára mindegyikünk végtelenül fontos. Erre épül az egész keresztény erkölcs. Mindez homlokegyenest ellenkezik a reinkarnáció tanával, amely összeegyeztethetetlen a feltámadással, a személy végtelen értékével és az isteni igazságossággal. A kereszténységen belül a római katolikus egyház mellett tettem hitet. Sokan sokféleképpen próbáltak meggyőzni, miért nem jó ez a választás. Könyvemben sorra vettem érveiket, egyenként bizonyítva, hogy nem meggyőzőek. Ma hála és reménység tölti be az életemet. Soha egy pillanatra sem bántam meg, hogy így döntöttem. Magyar Kurír/Remény Fotó: Világháló

A szenvedélyek Az emberi személy szabad cselekedeteivel törekszik a boldogságra: a szenvedélyek, azaz tapasztalt érzelmek segíthetik és hozzájárulhatnak ehhez. (…) A szenvedélyek önmagukban erkölcsileg közömbösek: sem jók, sem rosszak. Erkölcsileg csak annyiban minősíthetők, amilyen mértékben ténylegesen az értelemtől és az akarattól függenek. A szenvedélyeket szándékosnak mondjuk, „vagy azért, mert az akarat parancsolja, vagy azért, mert az akarat nem akadályozza meg őket”. Az erkölcsi vagy emberi jó tökéletességének sajátsága, hogy a szenvedélyeket az értelem szabályozza. Nem a nagy érzelmek határozzák meg a személyek erkölcsiségét és életszentségét; kimeríthetetlen a képek és érzések tárháza, ahogyan az erkölcsi élet kifejeződhet. A szenvedélyek erkölcsileg jók, ha egy jó cselekedet létrejöttéhez járulnak hozzá, ellenkező esetben rosszak. A jóakarat a jóság és a boldogság felé tereli az érzelmi hullámzásokat, amelyeket vállal; a rosszakarat enged a rendezetlen szenvedélyeknek, sőt azokat a végletekig hevíti. (…) A keresztény életben maga a Szentlélek viszi végbe művét azáltal, hogy az egész személyt mozgatja, fájdalmaival, félelmeivel, szomorúságaival együtt… (A Katolikus Egyház Katekizmusából – KEK 1762., 1767.,1768., 1769) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

nia autójele; 27. Valakinek az életszükségleteiről gondoskodik; 28. Gyakori igevégződés; 29. Vitamin; 30. Halotti ruha; 31. Félszeg; 32. Határozói rag; 33. Peru autójele; 34. Bartók Béla névjele; 35. Éppen hogy; 36. Kelet; 37. A vanádium vegyjele; 38. Pala fele; 39. … Ridge, város az USA-ban; 40. Római egy; 41. Névelő; 42. Erdőben élő rágcsáló; 43. Toalett része! 44. Azonos betűk; 45. Szájfekély; 46. Kétes! 47. Határozott névelő; 48. Rangjelző előtag; 49. … Passos, amerikai író; 50. Chaplin feleségének az utóneve; 51. Dehogy; 52. Vajon; 53. Antal; 54. Arany- és ezüstmérték.

Rejtvényünk A, B, C sorában egy szép gondolatot rejtettünk el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november 23-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ 1. A kórház jele; 2. Állásképtelenség, betegség és hisztériás tünet; 3. Éles eszközzel simán vág; 4. Türelmetlen ember (ék. h.); 5. Betűt vet; 6. Azonos mássalhangzók; 7. Páros rege! 8. Kelet-ázsiai vitorlás hajó; 9. Csillag – angolul; 10. Irányította; 11. Emberi táplálék; 12. Római öt; 13. Sulfur, argon; 14. Indulatszó; 15. Toka – szlovákul; 16. Jogilag – latinul; 17. Itáliai író, humanista; 18. Az einsteinium vegyjele; 19. Káka … költ a ruca; 20. Büntető törvénykönyv. röv.; 21. Tonna; 22. Azonos mássalhangzók; 23. Hazánk egyik faluja (TIBAVA); 24. Krisztus előtt, röv.; 25. Vékony, hosszú szárú pázsitfű; 26. Tanzá-

Megfejtés A 44. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „Menj, a hited megmentett téged.” A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Sulek Katalin, Panyidaróc. Gratulálunk!

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ

1

2

3

4

7

8

9

10 B 12 C

11

13 14 16 17

15 19 20

18

21 22 24 25

23 27 28

26 29 34

30 31

32 33 35 36 40 41

39 44 49

37 38 42 43

45 46

47 48 50 51

52 53

54

nulás alkalmából lépett fel a Nápolyt és egész Campania tartományt uraló camorra ellen. A mélyen vallásos dél-olaszországi város egyházát 2006 óta vezető Sepe a szervezett bűnözés számára is szent értékeket hangsúlyozva „szabályos átokkal sújtotta a camorra embereit” - értékelték az újságok.

XVI. Benedek pápa november 9-én kihallgatáson fogadta az Interpol római közgyűlésének résztvevőit. A VI. Pál teremben összegyűlt ezer ember 190 országot képviselt. Köztük volt Annamaria Cancellieri olasz belügyminiszter is. 2008 óta a Vatikán Állam is az Interpol tagja. A pápa a nemzetközi biztonság védőbástyájának nevezte az Interpolt, és annak a reményének adott hangot, hogy egyre nagyobb nemzetközi együttműködés jön létre a bűntények megfékezésére.

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 18.

6

A

MTI/Magyar Kurír Felemelte szavát a nápolyi bűnszövetkezet, a camorra ellen a város érseke, Crescenzio Sepe. „Térjetek meg! Aki halált vet, csakis halált fog aratni! Ha a klánok tagjai nem bánják meg bűneiket, nem tehetik be többet lábukat a templomokba, még holtan sem” juthatnak be – írta a camorra tagjaihoz intézett nyílt levelében Crescenzio Sepe. A nápolyi érsek közölte, hogy megvonja a szentségeket a camorra tagjaitól, sem ők, sem családtagjaik nem részesülhetnek a keresztség, az áldozás, a házasság és a betegek kenete szentségében, ha nem térnek meg. A bíboros a bűnszervezet által meggyilkolt áldozatok emlékére rendezett vallásközi felvo-

5

A Szentszék bátorítását küldi mindazokhoz, akik a bűntények, köztük is elsősorban a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen tevékenykednek. A pápa szavai szerint az erőszak egyik legbrutálisabb formája a terrorizmus, amely gyűlöletet, halált és a bosszúállás magvát szórja szét. – A bűnözés elleni nemzetközi együttműködés ne merüljön ki csupán rendőrségi akciókban – szólított fel a pápa. Hozzátette: fordítsanak figyelmet az erőszakot és gyűlöletet szító társadalmi tényezőkre, a kirekesztettségre, a szegénységre. Politikai és pedagógiai szinten különös elkötelezettségre van szükség azoknak a problémáknak a megoldásában, amelyek táplálják az erőszakot, és olyan körülményeket kell teremteni, amelyek nem kedveznek a bűncselekményeknek. Az erőszak és a bűnözés megfékezését nem lehet teljes egészében a rendőrségre hárítani, a társadalom egésze, a családok, az iskolák, a vallások, a tömegkommunikáció eszközei és az állampolgárok személyesen is vállaljanak részt a feladatból. Mindenkinek sajátos felelőssége van abban, hogy igazságosabb és békésebb jövő felé haladjunk. Vatikáni Rádió/ Magyar Kurír


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések

MEGEMLÉKEZÉS

ŐSZI AKCIÓ

KÖSZÖNTŐ

Édes jó Istenünk, imádkozunk hozzád, Hogy tartsd meg szüleinket még nagyon soká. Kísérj tovább az életutunkon, Hogy a mi kis családunk soha szét ne hulljon! Szeretettel köszöntjük szüleinket, keresztszüleinket és nagyszüleinket, VARGA LÁSZLÓT és ERZSÉBETET, TÓTH ISTVÁNT és JULIANNÁT Szalkán. 50 éve, november 17-én kéz a kézben léptetek közös életetek útjára. Elrohanó pergő évek, sok megélt boldog perc, melyről a szívünkben őrzünk örök képet. E dicső

„Az Úrnál nyugszom örökkön örökké, Őt választottam, ott lakom nála.”

Koller Gyula: Napi örömhír I.

Szívünkben mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva emlékezünk halálának 10. évfordulóján drága halottunkra,

A kötet köznapi homíliákat ad közre az adventi, karácsonyi és húsvéti időre. Hasznos segédkönyv nemcsak a lelkiatyák részére, hanem a hívőknek is, akik komolyabb lelki életre törekszenek.

mons. PAXY LÁSZLÓ áldozópapra. Akik ismerték és szerették, imádkozzanak érte, és szenteljenek emlékének egy néma pillanatot. Unokahúga családjával

Ára: 2,88 Eur helyett 1,88 Eur

SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0903 228 376 e-mail: umar@panelnet.sk, www.umar.sk

DOMINE TEMETKEZÉSI VÁLLALAT napon, aranylakodalmatok alkalmából szívből kívánjuk Nektek, hogy még sokáig tudjatok egészségben, szeretetben és boldogságban együtt élni. Ezt kívánják gyermekeik családjukkal: Cagala, Golán, Kalácska, Soós és Tóth család

Akciós ajánlatainkra a Reménybarátoknak nyújtott 10%-os kedvezmény nem vonatkozik! Orgonák felújítását,restaurálását és új orgona építését vállaljuk. Referenciák: Magyarországon, Szlovákiában és Németországban.A cégtevékenység megtekinthető a www.ajakregal.hu weboldalon. Könyvek és DVD-filmek. www.gabrielbolt.eu

ELÉRHETŐSÉG: Nám. Á.Vámbéryho 53/10B 929 01 Dunaszerdahely E-mail: info@domine.sk Honlap: www.domine.sk

Adakozók A tornai rózsafüzér-társulat 50,00 Eur Vágsellyei adakozó 20,00 Eur Isten f izesse meg!

24 órás szolgálat: 0917/464 354

Könyvajánló Piero Bargellini: A Sziénai Sas

rontott apaképünk megújuljon, sebeiből kigyógyuljon. Ára: 4,15 Eur - 58 oldal

A kiadvány Sziénai Szent Bernát életét mutatja be. Lebilincselő olvasmány. Ára: 3,49 Eur - 227 oldal

C.S. Lewis: A bánatról Az író naplója, ez az éles és őszinte valóságfeltárás szöges ellentéte az önsajnálatnak. A fájdalom józan leküzdését segíti elő. Ára: 6,86 Eur - 80 oldal kemény kötés

Godfried Danneels bíboros: Az Atya A kötet segítséget nyújt az apáknak, hogy az e világi el-

Kály-Kullai Károly: Utak - Útkeresők - Szenvedély - Betegség A kiadvány a szenvedélybetegségek probléma-

Gondolatok az emlékezésről „Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.” (Fekete István) „Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.” (Szent Bernát) „A múlt velünk él.” (Arthur Slade)

köréről szól. Szemlélete, lelkisége és gondolatai erőt adhatnak az elköteleződéshez és a megújuláshoz. Ára: 10,62 Eur - 353 oldal

Csepp a tengerből Ez a kötet nemcsak ókori római, hanem középkori, újkori latin mondásokat is tartalmaz, nemcsak híres szerzőktől származó idézeteket, hanem közmondások, szólások, szóláshasonlatok is szerepelnek benne. Ára: 9,46 Eur – kemény kötés, 285 oldal

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

énekelsz Albán József „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Előtted sír egész ország könyörögve, hiszen tied századoktól minden rögje, István király szent örökje Isten után benned bízik mindörökre.” (SzVU! 288/2.) Feltolul bennem a fájdalmas kérdés: Vajon mi igaz még ebből a Máriához könyörgő énekből?! Mert, hogy nem sír egy egész ország a Szűzanyát kérve, az biztos… Sokan sírnak – de önmagukat siratva, s még többen, saját sorsuk fölött siránkozva. Sírnak valami után, valamiért, de nem valakihez. Kevesek szeme nyílt fel arra, hogy ide már igazi, valódi – azaz mennyei - segítség kell. Valóban a tied még, Szűzanya, ennek az országnak minden rögje?! Nem kértük, nem loptuk, nem követeltük még vissza ezer év alatt szépen, lassan azt, amit neked István oly bölcsen akkor felajánlott?! Mert úgy gondoltuk, majd mi elrendezzük…; majd mi sokkal jobban igazgatjuk…; mert hát – mégiscsak a miénk. Igaz lenne, hogy Isten után csak benned bízunk?! Mindörökre – amikor a holnapban is megtanultunk már kételkedni? S még hogy Isten után…! Hogyan, miként? Mert Istent már régen letettük az első helyről… Van, legyen – mert azért jó, vagy inkább nem árt Benne hinni -, de az életünkbe azért ne szóljon bele! Nem vagyok pesszimista – csak kérdezek… Tanuljunk meg egyre inkább kijelentő módban énekelni. Hiszen ennek a rovatnak az a célja, ami a címe: Hidd (is), amit énekelsz!

www.katolikus.sk Küldje be Ön is plébániája, közössége hírét: hir@katolikus.sk

Remény – remeny@remeny.sk

Test és lélek imája -

Értékes könyvet nyerhet!

táncmeditáció

Karácsonyi akció

Időpontok: november 27., december 11. 18 óra 30-tól 20 óra 30-ig Helyszín: Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia, Budapest I., Országház u. 14. Zene és csend, mozdulat és mozdulatlanság, lépések és megállások harmóniája és különbsége vezet be az imádságba. Minden alkalom meghívás a belső figyelemre, ami segíthet abban, hogy találkozzam Istennel, önmagammal, és megéljem a közösség erejét.

Azok között, akik ez év november 30ig megrendelik Bertháné S. Ilona Nyújtsd a kezed címmel megjelent válogatott cikkgyűjteményét, egy ajándékkönyvet sorsolunk ki: a szerencsés megrendelő szerkesztőségünktől Jelenits István Élet és evangélium c. kötetét is megkapja. A Nyújtsd a kezed c. könyv ára: 4,80 Eur + postaköltség

Vezeti: Csókási Anna RSCJ Részvételi díj: alkalmanként 1000 Ft További információ: Sacré Coeur Nővérek Forrás Lelkiségi Központja e-mail: rscj.mese@gmail.com mobil: +36-30-476-7590

Nyílt nap a Nyolc Boldogság Közösségnél Időpont: 2012. november 24, 9.30-tól kb. 22.00-ig. Helyszín: Budapest, Üllői út 75., Örökimádás-templom Szeretettel várják mindazokat, akik kíváncsiak, hogyan élik mindennapjaikat, melyek lelkiségük alapjai, illetve azokat, akik a Krisztus iránti elköteleződés lehetséges útjait kutatják szerzetességben, családos életben vagy egyedülállóként. Olyan témákról hallhatnak, mint az imádság, a közösség szolgálatai az Egyház különböző területein, megismerhetnek személyes hivatástörténeteket, illetve betekintést nyerhetnek a közösségi élet hétköznapjaiba. A programba a nap folyamán bármikor lehetőség van bekapcsolódni. Az érdeklődőket a templomban várják. A szervezők elérhetősége: http://www.facebook.com/ NyolcBoldogsagKozosseg nyolcboldogsag.budapest@gmail.com

Akciós ajánlatunk

Hidd, amit

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2012. NOVEMBER 18.

Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

Lelkigyakorlatok 2012. december 3-5. (hétfő vacsorától szerda ebédig) Lelkigyakorlat minden korosztály számára. Vezeti: Böjte Csaba testvér 2012. december 3-5. (hétfő vacsorától szerda ebédig) Lelkigyakorlat sekrestyések, oltárdíszítok, előimádkozók, rózsafüzér-társulat tagjai és vezetői számára. Vezeti: Juhász Imre atya újfehértói plébános 2012. december 7-9. (péntek vacsorától vasárnap ebédig) Lelkigyakorlat minden korosztály számára. Vezeti: Dr. Jelenits István atya 2012. december 7-9. (péntek vacsorától vasárnap ebédig) Lelkigyakorlat minden korosztály számára. Vezeti: Csernáth Zoltán atya Elérhetőségek: MATER SALVATORIS LELKIGYAKORLATOS HÁZ, 2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3. Telefon: +36/28/420-176, +36/28/510- 740, fax: +36/28/510-742 e-mail: matersal@invitel.hu mater.salvatoris@vaciegyhazmegye.hu http://www.matersalvatoris.hu

Rónay László: Unokáim könyve Kedves, érdekes olvasmány nagyszülőknek, szülőknek – egy nagypapa hétköznapi kalandjai, amelyeket unokáival él meg Ára: 5,81 Eur helyett 3,80 Eur + postaköltség

Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok A szent életrajzával, Szabó Ferenc SJ bevezető tanulmányával és Hevenesi János SJ kommentár-összeállításával Ára: 4,81 Eur helyett csak 2,80 Eur + postaköltség Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.