Remeny 2012 49 dec 1

Page 1

„Damaszkuszi János életében és tanításában a Szentlélek kivirágzó és aranyként csillogó kegyelmének aranyfolyama volt.” (Hitvalló Teofónész vallomása)

REMÉNY XXIII. évfolyam 49. szám

2012. december 2. – Advent 1. vasárnapja

Tragédiák és irgalom

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 7 8 10

A különösen gazdag lelkivilágú, hívő költő, Pilinszky egy beszélgetés során egyszer azt mondta Popper Péternek, a híres pszichológusnak: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert tönkreteszitek az emberi életeket azzal, hogy azt hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával. Honnét veszitek ti ezt a marhaságot? Az élet problémái nem megoldhatók, csak elviselhetők. Te úgy gondolkozol, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség.”

Cselekvő Úrvárás Adventi futamok Ilyeneké az Isten országa...

Problémák és megoldások helyett tehát tragédiák vannak és irgalom. Aki ebben nem hisz, az önmegváltást hirdet. Vagyis: a kívülről, ill. sokkal inkább felülről jövő segítség helyett ott marad a gondjaival, kérdéseivel együtt önmagával. S amikor rájön, hogy ő maga – ahogy szoktuk mondani –, ehhez kevés, akkor vagy összeomlik vagy „futkosni” kezd. Futkosni – azaz kapkodni fűhöz-fához; ilyenkor jönnek a jósnők, az ezoteria szélhámosai, a távgyógyítók vagy jobb híján az antidepresszánsok… Mi, keresztények nem szégyelljük, hogy várunk. Hogy adventben élünk. Várjuk a felülről „harmatozó” segítséget, a megtestesült Irgalmat: Jézus Krisztust. S várakozásunk nem tétlen, hanem dinamikus, kereső, tetteket termő szeretet-élet.


HÍRVILÁG

Jézus magához ölelte az egész emberiséget „Az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli” – a hitvallásnak ezekkel a szavaival kezdte homíliáját a Szentatya a bíborosi konzisztórium során. A továbbiakban arról elmélkedett: mit jelent az, hogy az Egyház katolikus. A Katolikus Egyház Katekizmusa az Egyházat jellemző vonásokat a következő szavakkal határozza meg: „Krisztus az, aki a Szentlélek által adja Egyházának, hogy egy, szent, katolikus és apostoli legyen, és ugyancsak ő az, aki fel is szólítja, hogy valósítsa meg e tulajdonságok mindegyikét.” Jézus Egyházát az egész emberi nemhez küldi, nem pedig egyetlen csoporthoz. Jól fejezi ki ezt a II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium dogmatikai konstitúciója: „Isten új népébe minden ember meghívást kap. Következésképpen ezt a népet, noha mindig egy és egyetlen, ki kell terjeszteni az egész világra és minden történeti korszakra, hogy megvalósuljon Isten terve.” Az Egyház katolikussága tehát Isten egész világra szóló üdvösségtervének egyetemességéből származik. Ez világosan kitűnik pünkösdkor, amikor a Szentlélek eltölti jelenlétével az első

keresztény közösséget, hogy az evangélium eljusson minden nemzethez, és minden népben növekedjen Isten egyetlen népe. Így az Egyház egészen a kezdetektől magába fogadja a világegyetemet. Az apostolok pünkösdkor tanúbizonyságot tettek Krisztusról, és a mindenféle nemzetből jött emberek megértették egymást, bár mindegyikük saját anyanyelvén szólalt meg. Attól a naptól kezdve az Egyház a Szentlélek erejében, Jézus ígéretei szerint hirdeti a meghalt és feltámadt Úr Jézust „egészen a föld végső határáig”. Az Egyház egyetemes küldetése tehát nem alulról halad fölfelé, hanem a magasságból, a Szentlélektől száll le, és egészen az első pillanattól kezdve arra irányul, hogy kifejeződjön minden kultúrában, és így alkossa meg Isten egyetlen Népét. „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden népnek.” „Tegyetek tanítványommá minden népet.” Jézus ezekkel a szavakkal nak, hanem Krisztus Egyházára, hangsúlyozzák küldi az apostolokat, hogy Isten üdvözítő terve el- katolikusságát, vagyis, hogy egy és egyetemes, jusson mindenüvé. Amikor az apostolok az egyamely megvalósul minden egyes helyi egyházban. házról beszélnek, nem saját közösségükre gondolVR/MK/Remény

BÉCS

VATIKÁN

Nemzetközi vallásés kultúraközi központ

Útmutatást ad a pápa új könyve

November 26-án került sor az osztrák fővárosban a szaúd-arábiai Abdulaziz királyról elnevezett intézmény felavatására, amelynek létrehozását az arab ország királya, valamint az Osztrák Köztársaság és a Spanyol Királyság kezdeményezte. A Szentszék elfogadta a meghívást, és alapító megfigyelőként csatlakozott a kezdeményezéshez. A megnyitó ceremónián delegációval vett részt.

A pápa új műve, a Jézus-trilógia, a Jézus gyermekkoráról írt utolsó rész időben került a kezünkbe ahhoz, hogy advent idején elkísérjen bennünket a karácsonyra való lelki felkészülésünk útján. A kötet rendkívül gazdag a bibliai, teológiai és spirituális elmélkedés szempontjából egyaránt. Federico Lombardi SJ jegyzetéből idézünk: Joseph Ratzinger mint pápa személyesen átélte „a történelmi Jézus és a hit Krisztusa közötti szakadás” drámáját, és elkötelezetten vállalta, hogy vezeti a híveket, azaz az Egyházat ennek felülmúlásában, és visszaadja nekünk a Jézussal való személyes barátság örömét. Ez a szolgálat most mindennél alapvetőbb és sürgősebb az Egyház kormányzásában. A pápa ugyanis elsősorban az Egyház hitéért felelős. XVI. Benedek megszokott szerénységével ajánlja művét: „Tudatában vagyok annak, hogy a múlt, a jelen és a jövő közötti párbeszéd soha nem válhat befejezetté… Azt remélem, hogy ez a kis könyv sokakat segít majd a Jézushoz vezető és a Vele együtt járt úton.” Az idős Wojtyła pápa nagy bátorsággal tárta fel lelki világát Római triptichon című elmélkedésében. Most Ratzinger pápa nem kisebb bátorsággal saját magát, az Úr arcának megismerésére irányuló bensőséges keresését és Vele való találkozását mutatja be. Jól tudta, hogy ellenvetésekbe fog ütközni, amelyek olykor csak ürügyként szolgálnak, máskor pedig jogosak, mégis a Szentírás, a teológiai elmélkedés, az emberi kultúra, a személyes lelki vívódás összefonódásából született műve csodálatos és valóban magával ragadó. Vatikáni Rádió/ Magyar Kurír

A Bécsben felavatásra kerülő Központ olyan új intézmény, amelynek célja a vallások és kultúrák közötti párbeszéd elősegítése. Ez mindig szívesen látott cél a népek közötti megértés és békés együttélés szempontjából, amely a mai és a jövőbeli emberiség számára alapvetően sürgető jelentőségű. A sza-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

úd-arábiai király 2007. november 6-án tett vatikáni látogatása során erről a célkitűzésről beszélt XVI. Benedek pápával - ismertette Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Az új központ egy független nemzetközi szervezet, amelyet elismer az ENSZ. Három alapító országból áll, amelyek közül kettő ősi keresztény gyökerekkel rendelkezik. Tehát egy olyan lehetőségről és a párbeszéd olyan helyéről van szó, amelyet érdemes kihasználni, és amelyben érdemes jelen lenni, hogy a Szentszék kamatoztassa a vallásközi párbeszéd területén megszerzett tapasztalatát és hitelét. Az „alapító megfigyelői” státus a legmegfelelőbb e jelenlét biztosítására, tiszteletben tartva a Szentszék természetét és lehetővé téve saját céljainak kifejezését. A Szentszék természetesen alapító megfigyelőként is kifejezi aggodalmait a muzulmán többségű országokban élő keresztények alapvető jogainak gyakorlati tiszteletben tartása miatt. Célja, hogy elősegítse a vallásszabadságot annak különböző megjelenési formáiban.

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

VR/Magyar Kurír Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• ADVENT 1. VASÁRNAPJA • 2012. DECEMBER 2.

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Támogatónk a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala.


EZ TÖRTÉNT FÜLEKPÜSPÖKI

PERÉNY

Papi találkozó

Plébánosi beiktatás

A losonci székhelyű Nógrádi Esperesség területén minden hónap harmadik szerdáján találkoznak az egyes plébániák papjai és a megyés püspök, hogy megbeszéljék az aktuális eseményeket és teendőket, valamint a hívekkel együtt kérjék Isten további segítségét.

2012. november 21-én, szerdán Fülekpüspökiben tartották meg a papi rekollekciót. Délelőtt 9 órai kezdettel került sor a Szent István király-plébániatemplomban a legszentebb áldozat bemutatására. A liturgia elején az oltárhoz vonult mons. Vladimír Filo rozsnyói megyés püspök atya a losonci esperesség főesperesével, Rákai Gábor atyával, valamint a helybeli plébánossal, Fábián Péterrel. A további mintegy húsz pap az első padokban foglalt helyet. A hívek

találkozhattak sok olyan lelkiatyával, aki az előző években Fülekpüspökiben szolgált, a füleki ferences kolostor szerzeteseivel, valamint olyan atyákkal, akiket búcsúkból, zarándoklatokról ismernek. Vladimír püspök atya kiemelte szentbeszédében a nap szép ünnepének jelentőségét: Szűz Mária bemutatását a templomban. Kifejtette, hogy a hit évében különösen fontos minden papnak újra áttanulmányozni a II. vatikáni zsinat konstitúcióját, a Lumen Gentiumot. Elmondta, hogy mi is az új liturgia szerint veszünk részt a szentmisén, a papok szigorúan tartják magukat annak előírásaihoz. Nem szabad azonban a paptestvéreknek megfeledkezni az Istenanyáról, Máriáról sem, amikor szentmisét mutatnak be, amikor hittant oktatnak az iskolákban, vagy amikor a jegyesoktatásban a leendő szülőket készítik fel a keresztény szellemiségű családi életre. A szentmise végén az oltárra kihelyezett Eucharisztia előtt Rákai Gábor esperes atya vezetésével imádkoztak a hívek papjaikért, és Isten áldását kérték mindannyiuk számára. B. M.

KÖRTVÉLYES

Megújult templom Öt évvel ezelőtt fejeződött be a körtvélyesi görög katolikus templom szentélyének felújítása. A jubileumi esemény kapcsán Kosztura János atya ismertette a történteket. „Először csak egy képre mertünk gondolni, de aztán a jó Isten ránk tekintett, és jóval több lett belőle. Külföldi segítséggel az egész szentély falára ikonok kerültek, melyeket Jozef Barberčák atya festett. 2007 novemberében készült el az Istenszülő ikonja a boltozatra, majd ez év nagyböjtjén további freskókkal gazdagodtunk: Krisztus mint főpap, és néhány szent: Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil, Nazianzoszi Szent Gergely, Szent Gergely pápa, Szent István és Szent Román diakónusok. A szentély után egy újabb álom valósult meg azzal, hogy lett ikonosztázionunk is négy alapképpel. Az alapképek Kárpáti László miskolci ikonfestő munkáját dicsérik. Amikor egy templomot újítunk, akkor ezt nem a mi, hanem Isten dicsőségéért kell tennünk. Ez a felajánlás vezetett bennünket is, és csak remélni tudjuk, hogy a templomunk szépsége soka-

kat vonz majd Istenhez és rajta keresztül egyházközségünkbe. Körtvélyesen már több, mint egy éve Petričko Ĺuboslav szolgálja a híveket. Én

ünnepélyesen megígérte, hogy a megyés püspök felügyelete alatt továbbra is a rábízott közösség lelkipásztori gondozását kívánja ellátni. Annak a főpásztornak, akinek a krisztusi szolgálatban való részvételére meghívást kapott, Mons. Bernard Bober kassai hogy a rábízott közösség javára érsek-metropolita Fábry Péter pe- teljesítse a tanítói, megszentelői és rényi plébániai kormányzót, 2012. kormányzói feladatot, más papok november 1-jei hatállyal perényi vagy diakónusok együttműködéplébánossá nevezte ki. Ünnepélyes sével és a világi krisztushívők sebeiktatása november 18-án volt. gítségével, a jognak megfelelően Az ünnepi szentmise végén az (vö. 519. kán.). egybegyűlt hívek örömmel mondAz ünnepi beiktatás kapcsán tak köszönetet azért, hogy plébá- csak kívánni lehet, hogy az új plénosuk a rábízott plébánia saját lel- bános pásztori hivatalának továbbkipásztora lett, aki beiktatásakor ra is gondosan tegyen eleget. GB

FÜLEKPÜSPÖKI

Szent Erzsébet ünnepe 2012. november 18-án került sor a fülekpüspöki egyházközségben Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepének megülésére. Csákányházán ez az ünnep minden évben a Szent Erzsébet filiális templom búcsúja, amelyre idén is sor került. Kedves szentünk a főoltárra van emelve Szent István király mellett a fülekpüspöki plébániatemplomban is. Valószínűleg ezért tartotta fontosnak Fábián Péter plébános atya, hogy az évközi idő 33. vasárnapján, az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe előtti napon ennek az egész világon közkedvelt szentnek a tiszteletére mutassa be a szentmiseáldozatot. Péter atya elmondott egy szép gondolatot, amely jellemezte a királyi családba tartozó, de életével a szerénységet, egyszerűséget hirdető, a szegényeket támogató szent asszonyt: „Ne panaszkodj a sötétségre, inkább gyújts világosságot.” Hozzátette, hogy a hit évében, amely katolikus anyaszentegyházunkban 2012. október 11-én vette kezdetét, mi is legyünk Szent Erzsébet szellemiségének a továbbvivői. Segítsünk embertársainkon, akiknek szükségük van erre. Saját életünkben valósítsuk meg a pozitív, Istennek tetsző dolgokat, legyünk odafigyelők, szeretetteljesek testvéreinkhez és minden emberhez. Bali Mária

ÓGYALLA

Szent Erzsébet-kenyérosztás

Zemplénben teljesítem kötelességemet. Kívánom számára, hogy az ide betérők általa is közelebb kerüljenek embertársaikhoz. A szépség mellett lelki nyugalmat találjanak, és erőt merítsenek mindennapjaikhoz.” A kis közösség és mindnyájunk számára legyen valóban ez a megújult templom a csend, a vágyakozás és az Istenre való rátalálás színhelye. Pankovics Miklós

Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére az ógyallai Szent Lászlótemplomban november 18-án ünnepi szentmisét celebrált Szalay Gyula helyi esperesplébános. Első alkalommal emlékeztek meg Ógyallán a hívek ilyen formában Szent Erzsébet ünnepéről és a hozzá kapcsolódó kenyérosztásról. Az atya szentbeszédében ismertette Szent Erzsébet életútját. Életét alázatosság, irgalmasság, a szegények és betegek odaadó támogatása, valamint fáradhatatlan imádság jellemezte. Férje halála után felvette Szent Ferenc harmadik rendjének ruháját. A szegényeknek, betegeknek menhelyet állított fel, és maga is ápolta az elesetteket. Legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Az esperes úr, megemlékezve az ismert történetről, amelyben Szent Erzsébet szegényeknek szánt kenyerei rózsává váltak, megszentelt ezer darab kenyérszeletet, és szétosztotta a város elöljárói, a plébániatanács tagjai, a szlovák és a magyar hívek között. A betegség miatt a szentmisén részt venni nem tudó híveknek a rokonok vitték haza a kenyérszeleteket. Lovász Károly • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Porta fidei 11. A múlt számban olvashattunk arról, hogy a hit tettek nélkül halott. Mit használ a külsőség, ha nincs belső tartalma? Mit használ a képmutatás, ha nincs mögötte belső meggyőződés? Mit használ hangoztatnunk azt, mennyire hívők vagyunk, ha cselekedeteink egyáltalán nem hívőhöz méltóak...? Legtöbbször ezeket a hiányosságokat másokon vesszük észre, másoknak teszünk miattuk szemrehányást. Kétségtelen, számos esetben igazunk lehet. Nem is kell, hogy vakon, vélemény nélkül közömbösek legyünk az efféle kétszínűség iránt – ám még ha igazunkról meggyőződtünk is, ne felejtsük, hogy mi csak a helytelen viselkedést, a személy hamisságát ítélhetjük el, s nem a személy felett ítélkezünk –, bár nem biztos, hogy a

másikat megváltoztatjuk. De hogyan állunk azzal, ha nekünk, templomba járóknak, hívőknek vetnek valamit a szemünkre szavaink és cselekedeteink, illetve hitünk tanítása és életmódunk eltérősége miatt? Talán már mindannyian megtapasztaltuk, milyen könnyen tesznek környezetünkben megjegyzést annak margójára, ha valamelyik helyzetben nem a hívőhöz méltó viselkedést választjuk. Lelki tükrünkbe tekintve, mérlegelve mások figyelmeztetését vagy éppen kritikáját, ha azok valóban megalapozottak, a saját magunk változtatásához hozzáfoghatunk. És hozzá is kell hogy fogjunk. Nem elég megállapítani, nem elég szomorkodni és csüggedni, sokkal inkább fontos hozzá-

Megmagyarázzuk!

Apologetika (a gör. apologesztai, 'igazolni, védeni valakit' igéből): a hit igazolásának tudománya, hitvédelem. Az apologéták munkásságából született, de míg ők a kereszténység egy-egy tételét, az apologetika a hit egészét veszi védelmébe. A hihetőséget bizonyítja azzal, hogy kimutatja: a hit tanítása nem áll ellentétben a józan ész és az igaz tudomány eredményeivel. Tárgya Isten léte, Jézus istensége, az Egyház isteni eredete, illetve a mindenkori ellenfél érve. Első képviselői: Lactantius, Caesareai Euszébiosz, Szent Atanáz, Szent Ágoston. A középkorban a zsidósággal és az iszlámmal szemben kellett védekezni; e korszak fő műve Aquinói Szent Tamás Summa contra gentiles c. írása. A 16. század óta a protestantizmus, a deizmus, a racionalizmus, majd a materializmus váltott ki apologetokai válaszokat az Egyház részéről. Apológia (gör. 'védőbeszéd'): A patrisztikában az apologéták művei a pogányokkal szemben szónoki beszéd, a zsidókkal szemben dialógus formában. A liturgiában a miséző csendes imája, melyben bűnössége és méltatlansága megvallásával Isten bocsánatát kéri. A 7. században tűnt föl, s a különböző liturgiákban eltérő helyeken szőtték a szentmisébe. Máig megmaradt formája a confiteor, mely eredetileg az első bevezető imádsága volt. Apologéták: 2. századi egyházi írók, akik az apostoli atyákat követő nemzedékben a kereszténységet a zsidósággal, a pogánysággal és a belőle sarjadt gnoszticizmussal szemben védték. A szó szoros értelmében 12 görög író: Antiochiai Szent Teofil, Arisztidész, Athénagorász, a Diognétoszhoz írt levél szerzője, Hermiasz, Hieropoliszi Apollinariosz, Szent Jusztin, Miltiadesz, Pellai Ariszton, Quadratus, Szárdeszi Meliton, Tatianus. Tágabb értelemben néhány 3. századi latin író is: Alexandriai Kelemen, Arnobius, Szent Ireneus, Minucius Felix, Tertullianus. (Forrás: Katolikus Lexikon) • ADVENT 1. VASÁRNAPJA • 2012. DECEMBER 2.

kezdeni. Nem halogatva. Mától. Ha kell, újból és újból. Minden nap, minden élethelyzetben, döntésben, emberi kapcsolatban próbáljunk meg hitünk szerint élni. Az Egyház életének megújulásához, valamint ahhoz, hogy embertársaink higgyenek nekünk, hívőknek, ahhoz, hogy legyen bizalmuk a kereszténységgel szemben, fontos az, hogy azt tapasztalják meg cselekedeteinken, hiteles életünkön keresztül, amiben s főleg Akiben hiszünk. Ne csak másoktól várjuk a változást, kezdjük magunknál.

Ablak a történelemre

Vikingek 3. A törzseikből kikristályosodott dánok, svédek és norvégok királyai a IXX. században sorra felvették a kereszténységet, bár az Skandináviában csak a XI. században tudott végleg megragadni. A pogány vallás belső tartalma fokozatosan üresedett ki, meggyőződése gyengült, puszta gondolkodásmóddá szelídült. E folyamat meggyorsította az ősközösségi rend már korábban megindult bomlását, a parasztság itt mégis megőrizte részleges szabadságát és nemzetségi intézményeit, nem úgy, mint a kontinens más területein. Az új hit és a régi eszmevilág, a szabadság és a feudális függés küzdelmeit az uralkodók egymás között folytatott véres harcai tették még elkeseredettebbé. A normannok központi eredményektől függetlenül is követhették Krisztus tanait. Ennek ékes példája a francia földet dúló vezér, Rollo esete, aki 911/2ben hajlandó volt megkeresztelkedni, mivel III. Együgyű Károly (893-923) lánya kezével neki adta országa egy részét, melyet Normandiának neveztek el. A Róbert nevet felvevő viking vezér felvirágoztatta e vidéket, népe pedig, mely harciasságát megőrizte, hamar ellatinosodott. Életükről az elmélkedő Guilleaume de Jumièges tudósított (Villelmus Gesta Normannorum Ducum). 1066. október 14-én Hódító (Fattyú) Vilmos her-

ceg a hastingsi csatában legyőzte II. Harold angolszász királyt, s bekebelezte Angliát, ahol mint király uralkodott (1066–1087). 1086-ban készült el a Domesday Book, a birtokok és szolgáltatások országos összeírása. A történetíró Malmesbury Vilmos szerint Vilmos valahányszor elcsüggedt, Guiscard Róbert tetteit idézte fel, hogy ismét erőre kapjon. A hírhedt nőfaló kalandor a Földközi-tenger hullámait lovagolta, ahol szőke zsiványainak magatartása egyre károsabbá, veszedelmesebbé vált. 1016/7 óta a kalandor normann-francia lovagok zsoldosként, majd hűbéresként küzdöttek a helyi fejedelmek szolgálatában. Elfoglalták Apuliát a Keletrómai Birodalomtól, 1053-ban Civitate mellett legyőzték a pápát, 1071-re bevették Barit. Túlkapásaikat a hívő hatalmasságok megelégelték, ezért IX. Leó szövetséget ajánlott ellenük IX. Konsztantinosz Monomakhosz császárnak. Ám Kerullariosz pátriárka ellenezte azt! Attól tartott, hogy egy esetleges győzelemmel a mediterrán vidék újból a római pátriárka joghatósága alá kerül. Az uralkodó helyreállította volna a békés(ebb) kapcsolatokat, Konstantinápolyba (Humbert kardinálissal az élén) követség érkezett (1054). A torzsalkodás megegyezés helyett kölcsönös kiközösítéshez vezetett.


KINCSESLÁDA

Szete kincse – a Szent Kereszt ereklyetartója Szete 300 lakosú kisközség a Lévai járásban, ennek ellenére igen értékes ereklyetartóval büszkélkedhet, amit a Szent László király tiszteletére szentelt helyi plébániatemplomban őriznek. Valóban nagyon ritka ereklyetartóról van szó, melynek ereklyéje a

Szent Kereszt egy darabja. Egyike azoknak az ereklyetartóknak, melyeket az esztergomi prímási levéltárban elhelyezett történelmi dokumentumok is említenek. Pontosabban: az egyetlen, ami plébániatemplomban

található. Az oklevélből megtudjuk, hogy Szetén, a plébániatemplom ereklyetartóiban Szent Bonaventúra csontereklyéje, Szent Kereszt ereklye, Szent Ágoston ereklye és egy közelebbről nem azonosított szent ereklyéje található. A szetei templomban

jelenleg az idő vasfoga által megrongált, restaurálásra szoruló, Szent Kereszt-ereklyét tartalmazó ereklyetartó – a benne elhelyezett ereklye hitelességét egy 1779-ből származó dokumentum igazolja – és Szent András-

Szórád és Benedek ereklyéinek tartója látható. A fent említett további három ereklyetartóról és több más templomi értéktárgyról a történelmi források hallgatnak. A szetei Szent László király-plébániatemplomban őrzött ereklyetartó egy kb. 25 cm magas, piros kövekkel díszített, aranyozott ereklyetartó, amely az ereklye hitelességét igazoló okiratot is tartalmazza (lásd a képen). A latin nyelvű szöveg magyar fordítása így hangzik: „Gróf Garampi József, Isten és az Apostoli Szentszék kegyelméből érsek, Falisci és Corneti püspöke, legszentebb urunknak, az isteni gondviselés által kiválasztott VI. Piusz pápának belső prelátusa, az egyedüli főpap és a Szentszék szolgája, a felséges apostoli császári és királyi udvar (pápai) legátusi jogkörrel bíró nunciusa. Mindenkinek, akinek e tanúsító oklevél címeztetett, minden kétséget kizárólag bizonyítjuk és igazoljuk, hogy miután nekünk bemutatták a némely szent ereklyéket, miket hiteles helyekről választottak, azokat a pecsétes okiratok alapján hiteleseknek ismerjük el. Vagyis a mi Urunk Jézus Krisztusnak keresztfájából vett itt következő (darabkát). Ezt tisztelettel fogtuk és helyeztük

Ki volt Garampi József bíboros? A család második gyermekeként született 1725. október 29-én az olaszországi Riminiben. 1747-ben diakónussá, 1749. május 31én pedig pappá szentelték. A római patriarchális bazilikában 1751 novemberétől kanonokként szolgált. A vatikáni titkos archívum munkatársa is ebben az esztendőben lett, később ugyanennek az intézetnek a prefektusa. 1772. január 27-től beritói címzetes püspök, Rómában szentelte fel Pallavicini bíboros. Még ez év március 20-ától apostoli nuncius volt Lengyelországban. Rendkívüli diplomáciai adottságai miatt VI. Piusz pápa 1776. március 16-án Ausztria, Magyarország és Csehország pápai követévé (nuncius) nevezte ki. A bíborosi rangot 1785. február 14-én nyerte el. A bíbor birétumot 1785. december 22-én vette át, tituláris templomul a Szent János- és Pál-székesegyházat jelölték ki számára. Hosszan tartó reumatikus betegség és nagyfokú kimerültség következtében hunyt el Rómában 1792. május 4-én; testét a Szent Apollinártemplomban helyezték el. Földi maradványait 1792. november 13án átvitték tituláris templomába, a Szent János- és Pál-székesegyházba. Életének 66., papságának 42. évében hunyt el. A történelmi okiratok Garampi bíborost elismert teológusként, bibliakutatóként és a Szentszék kiváló diplomatájaként említik.

a sugarakkal (díszített) kis sárgaréz dobozkába. Alakja kerek. A legszentebb Kereszt fej feletti részéből (vétetett) és kristályba foglaltatott, majd piros színű selyem szalaggal átköttetett. Erre az említett szent relikvia azonosítása miatt rányomtuk piros spanyol viaszba nyomott nagyobb pecsétünket. És (egyúttal) Isten nagyob dicsőségére és szentjeinek tiszteletére ajándékozzuk a jogkörrel, hogy magának megtartsa, másnak ne ajándékozza; bármelyik templomban, kápolnában vagy oratóriumban elhelyezhesse, kiállíthassa a keresztények tiszteletadása céljából. A hitelesség miatt ezt az okiratot saját kezűleg írtuk alá és nagyobb pecsétünkkel igazoltuk. Elkészítését alulírott kancellárunknak parancsoltuk. Kiadva Bécsben, a Szent Apostoli Nunciatúra palotájában 1779. március hó 20. napján József, apostoli érsek Izaicisius Corazza, jegyző – kancellár“ Levéltári források szerint a szetei egyházközségben a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén az ereklyetartóval a falun végigvonuló körmenetet tartottak. A szetei hitközség e régi szokásának legutoljára - a lakosság körében általános elismerésnek és tiszteletnek örvendő, egykori tengerésztisztből lett pap - néhai Solymossi Dezső esperesplébános vezetésével tettek eleget a hívők. A nyilvános hódolat része volt, hogy az ereklyetartót minden év nagypéntekjén tiszteletadásra kiállították. Sajnos, ma csak néhány helyi lakos tudja, milyen érték rejtőzik a plébániatemplomban. (Ford.: bszm)

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Advent 1. vasárnapja

VASÁRNAP ról ra Bartal K.Tamás O. Praem. ősz elvégezte feladatát: A természet nyári díszét letarolta, a fák a bokrokkal álomba merültek. De a mindenség úgy rendezkedik be, hogy átélje, átvészelje a téli mostoha időszakot. Mert az életet nem lehet megállítani. Az ember alapvetően több és más, mint a természet. De ő is rá van utalva a jó Isten utasítására, vezetésére, szeretetére. És ez megvalósul abban is, hogy napról napra, vasárnapról vasárnapra szól hozzánk. Az egyházi év elején az evangéliumban felhívja figyelmünket, hogy lesz egy hatalmas arányú világvég. Ekkor Ő ismét eljön megdicsőült fényben. Nem akar ezzel a félelmetes jövendöléssel ijesztgetni bennünket, hiszen ez nem az Ő szokása. Nem tényeket hirdetett, hanem jeleket jelölt meg. Ezeket lehet nem észre venni, vagy lehet félremagyarázni. De az értelmes, bölcs ember figyelembe veszi, elgondolkodik rajtuk. Erre való a most kezdődő adventi idő. Az evangéliumi olvasmányban tehát elmélkedésre, gondolkodásra szólít fel mindnyájunkat az Úr Jézus. Hiszen azért említi az Ő második eljövetelét, hogy számoljunk vele. Mert ez gyakorlatilag megvalósul a halálunk pillanatában. Erre komolyan kell készülnünk. Egyben rádöbbenünk, hogy az adventi Istenvárás kettős dinamizmus jegyében történik: Egyrészt az Úr jön felénk, másrészt mi megyünk az Úr felé. Sajnos, sokakat megtéveszt az adventi idő. Vannak, akik úgy rendezik be életüket, mintha Isten nem létezne. Esetleg ha létezik is, olyannak képzelik őt, akihez kevés közük van a mindennapi életben, vagy akinek nem lesznek egykor kötelesek számot adni. Földi boldogságukat a földi egészségben, a jólétben és még sok mulandó földi örömben keresik. Természetesen, mindezeket mi sem vetjük meg, hiszen mi is jól akarjuk érezni magunkat a földi életben, de ez nem elegendő ahhoz, hogy elnyerjük az örök boldogságot. Ezt csak a jó Istentől kaphatjuk meg, örök

Az

boldogulásunkat az Úr Jézus érdemeiért. Jézus továbbá biztat bennünket, hogy: „nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket…” Ezt egyébként több alkalommal megemlítette. Gondoljunk csak a hegyi beszéd befejezésére. Jelezte, hogy aki nem hallgat rá, nem juthat be a mennyek országába. De aki figyel rá, megmenekül attól, ami majd bekövetkezik (vö. Lk 21, 36). Ezt érdemes szem előtt tartani most is, amikor a karácsonyra való előkészület időszaka van. Tehát visszaemlékezünk az Úr Jézus első eljövetelére, de ugyanakkor fölkészülünk az Ő második eljövetelére is. Egyben figyelmeztet, hogy a jó Isten hű marad ígéreteihez, tehát nekünk is türelemre van szükségünk, hogy kivárjuk az Ő idejét. Persze, érdemes azon is elgondolkozni, hogy komolyan veszszük-e az Ő ígéreteit. A hitvestársak, amikor szentségi házasságot kötöttek, azt az ígéretet kapták, hogy a jó Isten velük lesz kegyelmével életük minden napján, jóban, rosszban. Hitvestársak, hisztek ebben az ígéretben? Jézus továbbá azt ígérte Péternek, hogy Egyházát sziklára építi, tehát a pokol kapui sem teszik tönkre. Hiszünk mi ebben az ígéretben, amikor a mai Egyházra gondolunk? Nagyon fontos, hogy az adventi időben komolyan vegyük a jó Isten ígéreteit. Mert az Ő ígérete a második eljöveteléről még ugyan nem valósult meg, de komolyan kell vennünk azt. Hiszen a jó Isten érkezése naponta megtörténik. Néha csendesen, észrevétlenül, de megérkezik. Pontosan úgy, ahogyan megérkezett a téli idő. A naptár szerint ugyan meg van jelölve, de nem a valóságban. Mert az első hó érkezéséről nem kaptunk üzenetet, ahogyan nem jelentette be érkezését a tavasz vagy a nyár sem. Egyszerűen megérkezik. Így lesz ez a világ végével is. Hiszen Ő maga mondta: „Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő.” (Mk 13, 32)

• ADVENT 1. VASÁRNAPJA • 2012. DECEMBER 2.

Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből ( Jer 33, 14-16) Íme, jönnek majd napok – mondja az Úr –, amikor teljesítem a jót, amelyet Izrael házának és Juda házának megígértem: Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat támasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban. Azokban a napokban megszabadul Juda, és biztonságban él Jeruzsálem. És a várost így hívják majd: „Az Úr a mi igazságunk!” Válaszos zsoltár (Zsolt 24, 4bc-5ab. 8-9. 10 és 14) Válasz: Hozzád emelem a lelkem, én Uram, Istenem.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből (1 Tessz 3, 12-4, 2) Testvéreim! Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében. Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek: élje-

tek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által. Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 21, 25-28. 34-36) Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség öszszetartó erői megrendülnek. Akkor

majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”

Liturgikus naptár December 2. ADVENT 1. VASÁRNAPJA (C év) (Szent Lúciusz, Szent Szilvánusz, Melinda, Aranka, Vivien) Miseolvasmányok: Jer 33,14-16; Zsolt 24,4bc5ab. 8-9.10 és 14; 1Tessz 3,12 - 4,2; Lk 21,25-28.34-36 Válaszos zsoltár: Hozzád emelem a lelkem, én Uram, Istenem. Énekrend: H 2; 120-153; 403 ÉE 3; 181-134; 211 December 3. Hétfő. Köznap (Xavéri Szent Ferenc, Szent Szofoniás, Natália, Olívia) Miseolvasmányok: Iz 2,1-5; Zsolt 121,1-9; Mt 8,5-11 Válaszos zsoltár: Isten házába indulunk, örömtől dobban a szívünk. Énekrend: H 4; 140-139; 146 ÉE 8; 178; 211 December 4. Kedd. Köznap (Damaszkuszi Szent János, Szent Borbála, Barbara) Miseolvasmányok: Iz 11,1-10; Zsolt 71,7-8. 1213. 17; Lk 10,21-24 Válaszos zsoltár:

(A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, és teljes béke lesz a világ végéig. Énekrend: H 6; 112; 102 ÉE 10; 170; 124

14; Mt 9,27-31 Válaszos zsoltár: Világosságom az Isten, ő az én üdvösségem. Énekrend: H 226; 155; 6 ÉE 151; 133; 10

December 5. Szerda. Köznap (Szent Szabbas, Vilma, Csaba, Sebő) Miseolvasmányok: Iz 25,610a; Zsolt 22,1-6; Mt 15,2937 Válaszos zsoltár: Othonom lesz az Isten háza mindörökké, szünet nélkül. Énekrend: H 403; 120; Gl 521 ÉE 221; 181; 190

December 8. Szombat. Főünnep SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA (Mária, Emőke) Miseolvasmányok: Ter 3,915.20; Zsolt 97, 1. 2-3ab. 3cd4; Ef 1,3-6.11-12; Lk 1,26-38 Válaszos zsoltár: Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodás dolgokat művelt! Énekrend: H 162; 105-157; 161 ÉE 314; 131-201; 315

December 6. Csütörtök. Köznap (Szent Miklós, Csinszka) Iz 26,1-6; Zsolt 117;1 és 8-9. 19-21. 25-27; Mt 7,21.24-27 Válaszos zsoltár: Áldott, aki jön az Úr nevében, áldott legyen megváltó Királyunk. Énekrend: H Gl 500; 146; 145 ÉE 2; 206; 210 December 7. Péntek. Köznap (Szent Ambrus, Ambrózia) Miseolvasmányok: Iz 29,17-24; Zsolt 26,1. 4. 13-

December 9. ADVENT 2. VASÁRNAPJA (Szent Cuauhtlatoatzin Didák, Valéria, Natália, Filótea) Miseolvasmányok: Bar 5,1-9; Zsolt 125, 1-2ab. 2cd-3. 4-5. 6; Fil 1,4-6.8-11; Lk 3,1-6 Válaszos zsoltár: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk. Énekrend: H 4; 144-154; 196 ÉE 327; 184-132; 238


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... Damaszkuszi Szent János

Cselekvő Úrvárás

HÉT

ről re

December 4.

A

tét, évszázadokon keresztül adtak reményt az ő biztató szavai: „Íme, a szűz méhében fogan és fiat szül”. Keresztelő János Krisztus közvetlen eljöveteléről tanít. Mária pedig a beváltott isteni ígéret boldog tanúja számunkra. Az Úrvárás legnagyobb alakjaiból merítve kell nekünk is várnunk az Úr eljövetelét! Keresztelő Szent János megalkuvást nem ismerő szava: „Készítsétek elő az Úr útját!” – ma is világszerte meghallgatásra talál az emberi szívekben. Mi is várjuk Urunk eljövetelét, mivel megígérte, hogy biztosan eljön. De egyben feltesszük a kérdést: vajon milyen alakban jön majd el Istenünk, hogyan tudjuk majd felismerni Őt?

meghív bennünket, hogy újra megéljük: Isten szüntelenül belép sötétségünkbe. Az a felismerés, hogy ez a belépés történelmileg már megtörtént, örömmel tölt el bennünket. Szentmártoni Mihály az egész adventi lelkületet három gondolatkörre osztja: sóvárgás, ima, öröm. Ezt a három lelkületet mintegy megtestesíti három nagy személyiség, akikkel az adventi olvasmányokban a leggyakrabban találkozunk: Izajás próféta, Keresztelő Szent János és Mária. Három kor képviselője, három lelkület hordozója. Az ő személyes példáikon keresztül nekünk is a sóvárgás, az ima és az öröm embereivé kell alakulnunk az adventi időben. Izajás próféta ószövetségi távlatból hirdette a Megváltó eljöt-

A válasz ugyanaz, mint amelyet Izajás adott Izrael fiainak: felismerjük az örömben, a megbocsátásban, a szeretetben, az igazságban, a barátságban. Felismerjük Őt a jóságban és a jóság révén. Tudatosítanunk kell azt is, hogy nemcsak a magunk számára készítjük az Úr útjait, hanem a hozzánk közelállók számára is. Nekünk magunknak kell a cselekvő Úrvárás hírnökeivé válnunk, életünkkel kell megvalósítani azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Isten újra beléphessen a világba – az emberi szívekbe. Nekünk kell közvetítenünk azokat a jeleket, amelyek által embertársaink felismerik Őt. Úrvárásunk legyen aktív munkálkodás, reményteljes várakozás abban a szilárd meggyőződésben, hogy az Úr nem késik.

A

Koller Gyula keleti Egyház nagy szentjéről, Damaszkuszi Szent Jánosról keveset tudunk. Az adatok hiányának az oka, hogy szülővárosának, Damaszkusznak, ahol élete első fele zajlott, az iszlám szellemi és vallási életében volt vezető szerepe. Valószínűnek látszik, hogy 650 körül született Damaszkuszban, és 750 körül halt meg Jeruzsálemben. János apja keresztény volt, a kalifátus pénzügyminiszteri tisztét töltötte be. Nagy gondot fordított arra, hogy János és fogadott fia, Kozmász alapos műveltséget szerezve készüljenek föl a későbbi, magas hivatalok betöltésére. Azellen sem volt kifogása, hogy fia a trónörökös barátja legyen. Amikor János elérte a férfikort, először munkatársa, majd utóda lett atyjának a pénzügyminiszteri poszton. A 7. század végén azonban megváltozott a keresztények helyzete a kalifátusban. Az új uralkodó, Abd-el-Malek bizalmatlan volt velük szemben, s ezt János családja is nagyon hamar megérezte. Éppen ezért, hogy elkerüljék a nagyobb bajokat, fogadott testvérével, Kozmászszal együtt elhagyta Damaszkuszt, és Jeruzsálemben beléptek a világszerte ismert Mar Szabbasz-kolostorba. Mindez 700 körül történhetett. Nem sokkal később a jeruzsálemi pátriárka, V. János pappá szentelte Jánost. Ettől kezdve Jánosunk a pátriárka tanácsadója lett, s egyre inkább be kellett avatkoznia az egyház életébe. Elkezdte írói tevékenységét is. Jánost a kortársak és az utókor is nagyra értékelték. Amíg a 4. és 5. század az Egyház szellemi életében a nagy lángelmék kora volt, addig ez a kor, a 6. és 7. század rendszerezte és őrizte a nagy elődök hagyományát, az utánzás és a gyűjtés jellemezte. János önmagát a méhhez hasonlítja, amely mindenféle virágról összegyűjti a mézet. Fő teológiai műve A megismerés forrása, a korábban élt keleti atyák írásaiból és a zsinati aktákból hihetetlen szorgalommal összeállított gyűjtemény. Jánost a képrombolással kapcsolatos vita tette híressé, amikor a képrombolók III. Leó császár vezetésével könyörtelen támadást indítottak. A kérdést az iszlám megjelenése élezte ki a kivételt nem ismerő képtilalmával, amely bálványimádással vádolta a keresztényeket. III. Leó császár az iszlám oldaláról várható kritika elkerülése miatt a képtisztelet ellen fordult. Meggyőződése volt, hogy a képek „bálványozása'' Isten haragját hívja ki a birodalom ellen. 730-ban nyílt rendeletet adott ki, amely megtiltotta a szentek képeinek készítését és tiszteletét (ekkor Krisztus és Mária ábrázolása még kivételt képezett).

dvent első vasárnapjával megkezdődik az új liturgikus év, és egyben kezdetét veszi az adventi idő. Mint minden más liturgikus időszak, így ez sem csupán valamiféle visszaemlékezés – sokkal több annál. Emlékezni a liturgiában annyit jelent, mint megújítani, feleleveníteni, újra átélni egy korábban megtörtént eseményt. Ha az adventi időszakban valóban Urunk eljövetelét várjuk, akkor az nem csupán visszaemlékezés egy, kétezer esztendővel ezelőtt megtörtént eseményre, hanem valóság, valódi Úrvárás. Az adventi időszak nem más, mint az Isten eljövetele utáni vágy tudatosítása. Ez az időszak

A rendelet Keleten fölháborodást és tiltakozást váltott ki. Ebben az időben lépett föl János, s megírta beszédeit a képrombolók ellen. Három nagy beszédet írt a képek tisztelete érdekében. Itt nem a képekkel kapcsolatos visszaéléseket vette védelmébe, hanem világos különbséget tett a csak Istent megillető imádás és a képeken ábrázolt szenteknek szóló tisztelet között. Ezzel a későbbi kor számára „a képtisztelet klasszikus teológusa lett''. Csodálatos a bátorsága, amellyel szembeszállt még magával a császárral is. E két említett munka mellett lenyűgöző a tudása és széles körű az érdeklődése. Nemcsak dogmatikus és apologéta, hanem egzegéta, filozófus és hagiográfus is volt. Ezen kívül mint himnuszköltő vált híressé a keleti Egyházban, ahol mindmáig éneklik a liturgiában a himnuszait. A bizánci hagyomány úgy tudja, hogy Damaszkuszi Szent Jánost 750. december 4-én temették el. Valószínűbb azonban, hogy ezen a napon halt meg. * * * Damaszkuszi János gazdag és tekintélyes családból származott, életének első fele a legmagasabb körökben zajlott, de amikor a Mar Szabbasz-kolostor szerzetese lett, mindez mintha nem is létezett volna. Elvonulva a világtól, egyedül Istennek akart szolgálni. Nagyon művelt és tudós szellem volt, ennek ellenére „haszontalan és utolsó rabszolgának” tartotta magát, akinek „jobb lett volna, ha Isten előtt csak a bűneit vallja meg”, mint hogy beavatkozzék a teológia és az egyházpolitika kérdéseibe. Mindazonáltal engedelmességből harcba szállt, mégpedig mindvégig szóló kitartással a megtámadott igazságért. Tanuljuk meg tőle alázatos magatartással megmutatni vallásunk igazságát! Jánosunk másik vonzó jellemvonása a hagyományhoz való hűség volt. Igaz, korának lelkületére jellemző volt a hagyomány kincseinek őrzése, de Jánosban a hagyomány tisztelete erkölcsi alapállás lett. Ezt erősítette az Egyház iránti szeretete. Ez éber készenlétben nyilvánult meg, amellyel a veszélybe került Egyház segítségére sietett, nem törődve az őt fenyegető megtorlásokkal. Nem kereste a vitákat, de ha az Úr ügyéről volt szó, félelem nélkül és nagy buzgalommal szállt szembe az igaz hit igazáért. Napjaink sokféle „véleménye és képzelgése” között nagy szükségünk van az éber készenlétre, az Egyházunk tanításának hűséges követésére.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Megszentelt várakozás Adventi futamok Az első adventek idejétől – amikor az akkori kevesek a megígért Messiásra, a Magasságbeli Fiának betlehembeli eljövetelére vártak, annak a kisdednek a megjelenésére, akiben Isten minden ígérete igenné vált – immár kétezer éve várakozik a hitből élő ember karácsony eljövetelére. A Jézus születését megelőző napokban a keresztény ember eltelik hittel és örömmel, mert tudja, a jászolban fekvő kisded ünnepe Isten üdvtörténetének is nagy eseménye, hiszen az Atya – örök jelekkel kinyilatkoztatva hatalmát és jóságát – Fiában mindent nekünk ajándékozott: nem nélkülözzük immár a kegyelem ajándékát sem, ezért a hívők közösségével áldottak vagyunk minden lelki áldással. Az advent napjaiban és heteiben az elcsendesedésnek, az elmélyülésnek is gyakrabban szenteljük oda magunkat, annak a nyugalomnak, mely a medrére talált folyóhoz hasonlatos, s amely által bizonyosságunk van, hogy Urunk, a jó Pásztor bőséges legelőkre vezeti juhait, a nyugalom vizeihez, a szellemi, lelki pihenés örömeihez. Hiszen minden megtért, újjászületett lélek tudja, hogy a jó utat járni egyben nyugalmat nyerni is jelent – maga Jézus kínál belső békét a hozzá jövő lelkeknek; az eltévedtek, a bizonytalanok viszont olyanok, mint a háborgó tenger, mely nem tud megnyugodni. A karácsony előtti elmélyedés egyben az ember megszabadítását és a Teremtő dicsőségének ünneplését is jelképezi, amiként annak tudatosítását is, hogy az emberre leszálló kegyelem és az ember felszálló hálaadása eggyé olvad az „eljövendő” Fiúban, s ezáltal szívünkkel és lelkünkkel is elfogadjuk, hogy mi, emberek, mindent mástól: Istentől kapunk, még a megváltás ajándékát is. A karácsonyi kisded, aki értelmet és teljességet adott a teremtésnek, a gyermekek ártatlanságával és mindentudásával jött közénk. Ilyenkor, advent idején az is eszünkbe juthat, hogy ez a teljesség és ártatlanság a teremtés kristálypoharának a túlcsordulása, hiszen a Fiú, akinek beszédei soha el nem múlnak, a karácsonyi jászolban a szeretet isteni kiáradása, a teremtés emberalakot öltő „ráadása”, s mindezt

azért, hogy Isten ránk tékozolván, ránk is testálja a túláradó szeretetet. Adventkor tehát olyan ünnepre készülődünk, mely a teremtés elfogadásának és szeretetben való felülmúlásának az ünnepe. Olyan kimondhatatlan és majdnem-felfoghatatlan ünnep,

amelyet csak megéléseinkkel és hitünkkel tudunk felfogni: a némán áradó és láthatatlanul jelen lévő szeretet ajándékaival. Az Isten képére teremtett hívő ember hiszi és meg is éli, hogy Isten fiává fogadja őt Jézusban, aki által meg kell tartatnia, s aki majd – a Szentlélek által meghódítva a szívét – az öröm, a bőség és a nyugalom otthonát adja neki, megnyitva előtte az atyai házat. Azt az atyai házat, amely körülveszi, megérti, s amelyet magáénak ismer. Adventkor ez is felmerül bennünk; jelesen az, hogy már földi otthonunk is Isten atyai házának ígéretét, határtalan szeretetét hordozza, annak mindent felülmúló békéjét rajzolva meg. Hogy megformálja, felépítse s ébren tartsa bennünk a hitet és a reményt, az élet teljességének, a szabadságnak és az üdvösségnek a reményét, amely aztán a szeretet örök hajlékához vonz bennünket. A Lélek ajándékait elnyerő ember érzi és tudja, hogy ami nála váltakozás és szenvedés, az Istenben

A Te igéd az én igém Visszaemlékszem a gyermekkoromra, amikor kezdtem felfigyelni az Evangélium szövegeire. Az első szó, amin elgondolkodtam, vajon merre lehet Jerikó, melyen Jézus keresztülhaladt. Felnőttként már jobban megértettem a Szentírás szavait, és ami megfogta a lelkemet, és a mai napig él bennem, ez a jézusi mondás: „Az ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35) Jézus törvényei időtállók és maradandók, mert nem világi törvényekre épülnek, melyek egy ideig működnek, majd megváltoztatják őket. Akik Jézus igéit elfogadják, és aszerint élik életüket, azok boldog emberek, minden körülmények között. A 80-as években választottam jelmondatomat, mely János evangéliumában található: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” ( Jn 3,16) Ez a jézusi ige az egyik legismertebb mondat. • ADVENT 1. VASÁRNAPJA • 2012. DECEMBER 2.

megtisztítva egybeesik és harmóniává lesz, így az igazi nyugalom nem a tevékenység megszűnése, hanem annak beteljesedése, teljessége. Az ember számára a megnyugvás annyit jelent, mint elfogadni Isten teljes, tevékeny békéjét: kegyelmét és szeretetét a mi Urunk Jézus Krisztusban; az ember számára csak ez a béke és nyugalom lehet a szabadság jele – ez a részesedés a Teremtő nyugalmában, hiszen az ember nemcsak szabad, hanem Isten fia is, aki bensőjébe adja és szívébe írja a törvényt, hogy az Ige valóságosan is lélekké váljon; hogy az első, az ó szövetség, a betű szövetsége új szövetséggé, a Lélek szövetségévé legyen. Aki elfordul Isten üdvösségszerző kegyelmétől, megtapasztalja, hogy „öntudatlanul” is háborúságot szerez magának és háborúságot szít az emberek között – ezért belső hontalanság és belső száműzetés, otthontalanság és nyugtalanság lesz az osztályrésze. Ilyenkor, advent idején, arra is gondolnunk kell, hogy a jászolban fekvő kisdedben immár kétezer éve a múltra várakozunk, és a jövőre emlékezünk; arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént, mégis, újra és újra meg akar történni a lelkünkben és szívünkben. Hogy újra és újra higgyük és valljuk: az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására. Az Atya őbenne, a Fiúban mindannyiunknak ingyen, kegyelemből kínálja fel a lélek szabadságát, az újjászületést, a megigazulást, a gyógyulást a hit cselekedetei által. A nyitott szívű ember látja: a világ beteg – az önzésben, a bűnben vesztegel, s őt is, minden embert magával akar rántani, hogy önzésének alávetettjévé tegye. Adventkor ez is jusson eszünkbe: Isten egyetemes törvénye, a szabadság tökéletes törvénye jó, igaz, világos és örök; s mi, az Ő képmásai, akiket a zsoltáríró hite szerint „majdnem isteni lénnyé tett, dicsőséggel koronázott”, s akiknek „hatalmat adott keze művei fölött”, az újjászületés által ezt az egyetemes törvényt, a boldogság törvényét fogadjuk a szívünkbe. Ezért megszentelt a karácsonyi kisded eljövetelére való várakozásunk.

Mit jelent számomra? Jézus szeretetét az emberek iránt. Szeretetből feláldozta önmagát. Ő a Fájdalmak férfija. Jel azoknak, akik hisznek benne, őt követik, nem vesznek el földi életükben, és örök életet nyernek az atyai házban, melyet szeretete által számunkra készített. Az ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak – ez Jézus ígérete számunkra. Csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk tanítását, és aszerint élünk és cselekszünk földi életutunkon. Vanda Borbála Kedves Olvasóink! Írják meg nekünk, melyik a kedvenc szentírási idézetük, mikor, hogyan vált azzá, miért szeretik, mit jelent az életükben Istennek éppen ez az igéje. Leveleiket „A Te igéd az én igém” megjelöléssel elsősorban a remeny@remeny.sk villámpostacímen várjuk. (Ha nincs internet-hozzáférésük, akkor a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava címre is elküldhetik levelüket.)


LÉLEK ÉS ÉLET

Végső dolgok – A mennyországról A mennyország a végső és örök boldogság állapota, ahol az üdvözültek „színről színre” látják az Istent, és vele örök szeretetben egyesülnek. (Vö. Kompendium 209) A Szentírás legjellegzetesebb szavai: mennyország, menny, örök boldogság, örök élet. Az örök elsősorban nem időtartamra vonatkozik. Hanem az élet minőségére. „Az örök élet az ember számára az Isten életének teljességében való részesedés a lét teljeségének elnyerése” – írja Gál Ferenc (Dogmatika 2.). Az örök élet a sikerült élet, s ez nem más, mint a sikerült szeretet, hiszen a keresztény felfogás értelmében az élet a szeretetben éri el a legfőbb intenzitását. Az örök élet állapota akkor kezdődik, amikor a földi, az időben korlátozott élet befejeződött, ez pedig csak a szeretetben eltöltött élet után következik be. Az örök élet nem felváltja, hanem beteljesíti a földi időben végbement életet. A mennyország örök boldogság, végleges béke és megnyugvás, de üdvösség is. Az üdvösség fogalma pedig a végérvényesség mozzanatát és távlatait emeli ki.

és cselekedetek etikai minőségének Isten színe előtt való személyes tudatosulását (vagyis a külön ítéletet) szentesíti. Az utolsó ítélettel megvalósul a feltámadás is: az élők és holtak részesülnek Jézus dicsőségében. A világvégi feltámadásban a mulandó, kozmikus világ is összeomlik, „megszabadul a romlás rabszolgaságából és részesedik Krisztus dicsőségében, s ezzel elkezdődik az „új ég” és „új föld” (Kompedium 215). Teljesednek Pál apostol szavai: „Isten Krisztusban mint főben újra összefoglal mindent, ami az égen s földön van” (Ef 1,10). Megvalósul az Isten országa, és „Isten lesz minden mindenben” (1 Kor 15,28), a világmindenség és Egyházunk e tanítását eszkatológiának, azaz a benne a Föld lakóival együtt a létezés új, maradanvégső dolgokról szóló tanításnak nevezzük. dó formáját ölti föl”. (Vö. Új Teológiai Szótár, 432. A végérvényes végső dolgok: Jézus világvégi eljö- o.) vetele (parúzia), az élők és holtak feltámadása és a teremtett világ megújulása, Isten országának teljes „Jézusom, ha jön a végnap, megvalósulása. Ismerj engem magadénak, Jézus világvégi újra eljövetele (parúzia) lesz tulajHomlokomon piros véred, donképpen az utolsó ítélet. Tied vagyok, úgy ítélj meg” (Glória, 70) Az utolsó ítéleten Jézus az élők és holtak dicsőséges bírájaként megjelenik, és a gondolatok, szavak Fotó: Világháló

Életige 2012. december Chiara Lubich „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” ( Jn 1,12) Ez tehát a nagy újdonság, amellyel Jézus megajándékozza az emberiséget: az istengyermekség, hogy a kegyelemben Isten fiaivá válhatunk. De hogyan és kinek adatik meg ez a kegyelem? „Azoknak, akik befogadták”, és akik a századok során befogadják majd őt. Hittel és szeretettel kell te-

hát fogadnunk Jézust, azzal a bizonyossággal, hogy Ő a Megváltónk. Próbáljuk most kicsit mélyebben megérteni, mit is jelent Isten gyermekének lenni.Elég, ha Jézusra tekintünk, Isten fiára, kapcsolatára az Atyával: a „Miatyánk” feltárja, hogyan imádkozott az Atyához. Számára az Atya: „Abba”, vagyis apuka, édesapa, akihez végtelen bizalommal és határtalan szeretettel fordult. Jézus azonban, aki miértünk jött a földre, nem elé-

gedett meg azzal, hogy csupán Ő részesüljön ebben a kiváltságban. Halálával megváltott bennünket, és Isten gyermekeivé tett, testvéreivé fogadott, a Szentlélek által pedig lehetőséget adott, hogy belépjünk a Szentháromság életébe. Így mi is ugyanazokkal a szavakkal fordulhatunk az Atyához, mint Ő: „Abba, Atya!” Édesapának, apukánknak szólíthatjuk őt, és minden a miénk, ami ezzel együtt jár: mindig biztosak lehetünk oltalmában, és teljes biztonsággal ráhagyatkozhatunk a szeretetére. Isteni vigaszt nyújt, erőt ad, és lángra lobbantja bennünk a tüzet, amely annak a szívében ég, aki biztos benne, hogy valaki szereti. „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.”

A keresztség és a belőle fakadó kegyelmi élet tesz bennünket eggyé Krisztussal, a Fiúval, és benne Isten fiaivá leszünk mi is. Az evangélium e mondatának utolsó szava rávilágít arra is, hogy ez a gyermeki lét, amelyre nap nap után törekednünk kell, mennyire dinamikus dolog. Istengyermekké lenni ugyanis feladat. Akkor válunk Isten gyermekeivé, akkor cseperedünk azzá, ha ajándékának viszonzásaként éljük az akaratát, ami a szeretet parancsában foglalható össze – az Isten és a felebarát iránt. Befogadni Jézust azt jelenti tehát, hogy felismerjük őt minden testvérünkben. Nekik is meglesz a lehetőségük arra, hogy felfedezzék Jézust és higgyenek benne, ha szeretetünkben fellelhe-

tik az Atya határtalan szeretetének nyomát, egy szikráját. „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” Ebben a hónapban, amikor Jézus születésére emlékezünk, törekedjünk egymás kölcsönös befogadására, magát Krisztust látva és szolgálva testvéreinkben! Akkor köztünk és az Atya között is létrejön a szeretet kölcsönössége, olyan életközösség, amilyen a Fiút és az Atyát köti össze a Lélekben. És ajkunkról – Jézushoz hasonlóan – újra meg újra ez az imádság fakad majd: „Abba, Atya”. Az Élet igéje, 1998. december

A hét imája Követünk Téged Követünk Téged, Úr Jézus, és hogy követhessünk, ragadj meg bennünket, mert tenélküled senki sem képes felemelkedni.

Hiszen Te vagy az út, az igazság, az élet, a képesség, a hit, a jutalom. Végy fel bennünket, mint út, erősíts, mint igazság, éltess, mint élet! Szent Ambrus • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRTÁK

Szentföldi zarándoklat 10. Időhiány miatt taxival vitettük fel magunkat a Tábor-hegyre. A hegy és környéke már az Ószövetségben is szent hely volt. Sok csata zajlott itt az izraeliták és ellenségeik között, nagyon sok emberáldozattal. Miután Jézus otthagyta Fülöp Cezáreát, elindult tanítványaival Jeruzsálem felé. „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény.” Ismét a Szentírás és az útinaplók segítettek a hely meghatározásában, ugyanis az hatnapi járásra van Fülöp Cezáreától. Egéria apáca, aki a IV. században elzarándokolt az addig ismert összes szent helyre, azt írja naplójában, hogy három bazilikát talált itt. Egy nagyot és két kisebbet. (Péter is három sátrat akart építeni.) Ezt megerősítette a piacenzai zarándok, akinek nevét nem ismerjük. Arcus Gall zarándok a IX. században egy bazilikát és három kolostort talál itt. A XII. században az egyiptomi Bibar szultán elfoglalta a Tábor-hegyet, és az összes templomot, kolostort leromboltatta. Az összes szerzetest legyilkoltatta. Itt vannak eltemetve, tehát vértanúk sírjai felett jártunk. Amikor a keresztes lovagok idejöttek, felépítettek itt egy új bazilikát, amit a törökök romboltak le. A régészek megtalálták az első bazilika romjait. Amikor a ferencesek elhatározták, hogy templomot

Levelet kaptunk Remény

Ami a búcsúztatóból kimaradt Édesapám 70 éves születésnapjára sógorom meghívta Ernő bácsit hegedülni. Apu nagyon megörült neki, mivel szeret mulatni, és nagyon sok nótát ismer. Nehezen indult a hegedű, mivel Ernő bácsi már kevesebbet gyakorolt, mióta meghalt Lenke néni, a felesége. Nem kellett azonban tíz perc sem, és a vén cigány újra a régi volt. Bármilyen nótát is kezdett el énekelni édesapám, Ernő bácsi az összeset tudta. Amikor pihenőt tartott, apuval visszaemlékeztek a régi szép időkre, amikor az Ifjú Szívekben táncolt, és Ernő bácsiék kísérték őket a zenekarral. Családjára terelődött a szó, és Ernő bácsit szinte fény járta át, ahogy szeretett feleségéről beszélt. A szobában csend lett. Mindenki őt figyelte, az arca átszellemült, és valami csodának lehettünk tanúi: megtapasztaltuk, milyen is az igazi szeretet. Én elkezdtem sírni. Mert eszembe jutott, hogy ez a férfi, felesége halála óta minden nap kigyalogol a temetőbe, ha esik, ha fúj… A temetőben is másképp viselkedett, mint a többség. Leült a sír mellé, és gondosan megsimogatta a követ, a földet, sőt a virágokat is, és közben beszélt Lenkéhez. Szívbemarkoló látvány volt. Egy napon, munkából hazafelé arra lettem figyelmes, hogy Ernő bácsi ácsorog az út szélén. Meg-

építenek, Antonio Bartoluzzit kérték fel az új templom felépítésére. Bartoluzzi két tervrajzot készített, de közben kitört az első világháború. Bartoluzzi visszament Olaszországba. A háború után első éves papnövendék, amikor felkeresik a ferencesek, és kérik, építse fel azt a két templomot, aminek rajzait elkészítette. Először elutasítja kérésüket, mert pap szeretne lenni. A ferencesek többszöri kérésére gyóntatójához fordul tanácsért. Gyóntatója azt a tanácsot adja neki: szakítsa meg tanulmányait, építse fel a két templomot, utána jöjjön vissza és folytassa tanulmányait. Bartoluzzi tehát visszament a Szentföldre, de soha többé nem tért vissza a Az Átváltozás temploma a Tábor-hegyen szemináriumba. Úgy szolgálta Istent, hogy szebbnél szebb templomokat épített tiszteletére. A főhajó szentélye emeletes. Lent van a kripta, ott Csak idős korában, miután elutasították az Angyali van az oltár. A falakon pedig Jézus más színeváltozáÜdvözlet templomára beadott pályázatát, tért vissza sát is megörökítette Bartoluzzi. Szerinte ilyen színeOlaszországba. Annak ellenére, hogy nem lett belő- változás Jézus születése, a tábor-hegyi színeváltozás, le pap, szent emberként élt, nem nősült meg. Rómá- az eucharisztiában való jelenlét, valamint Jézus feltában a ferences szerzetesek fogadták maguk közé. madása. A szentély felső részében az a jelenet van 1960-ban halt meg. Boldoggá avatása elkezdődött. ábrázolva, ahogy Jézus fenn van a hegyen, ott van IlAntonio Bartoluzzi, hogy kifejezze az összetarto- lés és Mózes és ott van a három apostol, Péter, Jakab zást a IV. századbeli keresztényekkel, a már régen és János. A mellékhajók végében két kápolna van, az nem alkalmazott szír-román stílusban építette fel a egyik Illésé, a másik Mózesé. A Mózes-kápolna előtemplomot. Az első bazilika megtalált köveit pedig terében van egy fakereszt, melyet egy német zaránbeépítette a templom falaiba. Mivel Péter azt mond- dok vitt el gyalog Németországból a Szentföldre, és ta Jézusnak, építünk ide három sátrat, ezért három- itt helyezte el, a Színeváltozás templomában. hajósra építette a templomot. A főhajó Jézus sátrát ábrázolja, a mellékhajók pedig Mózes és Illés sátrát. (folytatjuk) szólítottam, és ő elmondta, hogy már csak fényeket lát, és arra várt, hogy amikor nem hall autóbúgást, akkor átmenjen az úton. Belekaroltam, és átvezettem őt. Azután már ritkábban lehetett őt látni, mivel elveszítette a látását. A közelmúltban temettük el őt. Szerettem volna elmondani, hogy milyen nagy ember volt. A szerénységben és az alázatosságban rejlett a nagysága, valamint abban, hogy mérhetetlen szeretetet hordozott a szívében. Sosem felejtem el azt az estét, amikor szinte külön-külön mindnyájunkat átölelt a szeretet, miközben szeretett feleségéről beszélt. Köszönet érte. Kovács Irén

Ilyeneké az Isten országa… A minap egy érdekes, névtelen levelet találtam a postaládánkban. Írója arra figyelmeztette a családomat, hogy kis gyermekeink nem viselkednek csendesen, illően a templomban, és ez megzavarja a hívők áhítatos részvételét a szentmiséken. Éppen ezért arra kértek (utasítottak) bennünket, hogy a továbbiakban vigyük ki őket a szentmisékről, hogy ne hangoskodjanak, vagy maradjunk velük otthon. A levél kapcsán két fő gondolat kezdett foglalkoztatni. Az egyik az volt, hogy milyen érdekes az emberi természet. Ha mélyen magunkba nézünk, láthatjuk, hogy gyakran elégedetlenek, sőt olykor kritikusak vagyunk másokkal szemben, de amikor a véleményünk kinyilvánítására kerülne sor, csendben maradunk, vagy a névtelenség álarca mögé rejtőzünk. Pedig ha belegondolunk, már azzal is megtiszteljük a másik felet, ha őszintén oda merünk állni elé, és el merjük mondani, hogy mi az, ami bennünket zavar vagy bánt. Nem hiszem, hogy bármely jó szándékú keresztény ember ne próbálná elfogadni a kritikát, és ne akarna segíteni az embertársa gondján, baján. Ha vállaljuk véleményünket, értékes kommunikáció fejlődhet ki az

• ADVENT 1. VASÁRNAPJA • 2012. DECEMBER 2.

emberek között, meghallgathatjuk a másik nézőpontját, véleményét, s talán tanulhatunk is belőle. Hasonlóképpen működik a véleményünk vállalása, mint az evangélium hirdetése, ahogy Szent Pál apostol írja: „Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal.” (2Tim, 4,2) A másik gondolat, amely eszembe jutott, John F. Kennedy gyakran idézett mondata volt: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.” Illetve ennek kapcsán, hogy milyen jó lenne, ha nem azt várnánk, hogy mások tegyenek értünk valamit, hanem mi fordulnánk több szeretettel, bizalommal a többi ember felé, és igyekeznénk toleránsabbak lenni egymás iránt. Visszatérve az eredeti témához, talán változást hozhatna, ha a fiatal, kisgyermekes családok és az idősebb nemzedék tagjai a jövőben közös erővel keresnék a megoldást a felmerülő problémákra, s kompromisszum megtalálására törekednének, amely mindenkinek egyaránt megfelel. A szülők jobban odafigyelhetnének gyermekeikre a szentmisén, ugyanakkor az idősebbek is megértőbbek lehetnének, esetleg közelebb ülhetnének az oltárhoz, hogy még mélyebben átélhessék a szent cselekményt. Talán segítene az is, ha nem engednénk, hogy a merev szokások, a templomi viselkedés megszokott normái elnehezítsék szívünket, lelkünket, inkább próbálnánk újra felfedezni a bennünk élő gyermeket a maga egyszerűségével, alázatosságával. Ha így teszünk, akkor nem elzárjuk, hanem inkább megnyitjuk gyermekeinknek, unokáinknak az utat ahhoz a Jézushoz, aki ekképp hívja magához őket: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” (Mk 10, 14) Soóky Márta


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

A gyászreakció mindig egyéni A gyász a családtag, barát elvesztése által kiváltott reakció, amely érzelmi, magatartásbeli és kapcsolati változásokban, valamint testi tünetekben nyilvánulhat meg. Nagyjából így szól a hivatalos meghatározása a „normális gyásznak”, kiemelve azt a tényt, hogy a gyászreakció mindig egyéni. Ennek megfelelően a gyász feldolgozásának folyamata, az ún. gyászmunka is egyéni. Ezért nehéz annak megítélése, mi a még „normális”? Tehát, lehet, hogy valaki csak pár napig, más pár hétig gyászol. A definícióban felsorolt dolgok közül, éppen az ún. testi tünetek – az Ön által is tapasztalt gyengeség, fáradékonyság időtartama a leghosszabb – akár hónapokon át is tarthat. Mivel nehéz meghatározni a „normális” határait, nehéz azt is megmondani, mikor lesz a „normális gyászból” ún. „komplikált” (nem normális, kóros) gyász. Hasonlóan, mint a testi betegségeknél, e lelki zavarnál is fontos felismerni az ún. hajlamosító tényezőket. Kedves levélírónk esetében két ilyen fontos tényezőt láthatunk. Az egyik a túlságosan erős kötődés a halott személyhez. Ismerve a személy kilétét és korát (90 évesen hunyt el), érthető, hogy a kötődést mind a „szerep” (édesanyám!), mind az idő (sok évtized) rendkívül erőssé tette. A másik hajlamosító tényező az ún. szociális kapcsolatok hiánya, gyenge volta – erre utal a levél azon mondata, hogy „kerülöm a társaságot”. Ez utóbbiban bizonyára közrejátszhatott az, hogy a magas korban lévő édesanya fokozott, időigényes odafigyelésre, valószínűleg ápolásra szorult. Ez lekötötte Olvasónk minden szabadidejét, s talán korlátozta a szociális, más emberek felé irányuló kapcsolatait is. Mi tehát a teendő? Azt írja, naponta jár a templomba. Bizonyára nem egyedül van ott. Próbálja meg, nem azonnal hazasietni, hanem felvenni valakivel (hasonló korúval) a kapcsolatot. A gyászreakció során ugyanis fontos, hogy a gyászoló „kibeszélhesse” magát. Lehet, hogy olyan társra lel, aki

Agapé

Fügés dióskalács

Október 8-án meghalt Édesanyám. Azóta egyre rosszabbul érzem magam, a fejemben mintha el akarnának pattanni az erek. Ha fekszem, akkor jó, de ha megyek valahová, akkor érzem azt a nagy nyomást a fejemben. Ha otthon valamit csinálok, megizzadok és a gyengeség miatt többször le kell feküdnöm. Otthon nem sírok, pedig egyedül élek. Naponta járok templomba, és ott nem tudom visszatartani a könnyeimet. Édesanyám szép kort ért meg, 90 éves volt, de mégis mintha összetört volna bennem valami. Kerülöm a társaságot, nehezemre esik még a sütés is, pedig ezt azelőtt örömmel csináltam. Mi lesz velem így tovább, ha ennyire legyengülök? Jelige: Szeretnék még vidám lenni

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió December 8., szombat 18.00 Szentmise Mocsáról December 9., vasárnap 10.00 Szentmise Sárvárról 14.40 Irgalamasság órája (imaszándékok fogadása)

Duna TV December 8., szombat 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. Jónás Jaffója 6.50 Századfordító magyarok. Dr. Pethő András 7.55 Élő egyház. Hírek, tudósítások a Kárpát-medence és a nagyvilág vallási eseményeiről 8.25 Isten kezében December 9., vasárnap 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. Ámosz Szamáriában 10.35 Határtalanul magyar 11.00 Élő világegyház 11.30 Beavatás. Czakó Gábor televíziós esszéje

m1 Önhöz hasonlóan a közelmúltban szintén eltemetett valakit – lehet, hogy sokkal fiatalabbat (gyermekét?), vagy a halál váratlanul, hirtelen következett be (baleset). Lehet, hogy éppen Ön, a „kisebb” veszteségű, fogja tudni őt vigasztalni. Esetleg segíteni neki, azaz feladatokat megoldani – ez újra erőt,

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 22 dkg vaj, 23 dkg porcukor, 9 tojás sárgája, csipet só, szerecsendió, szegfűszeg, 1 evők. víz, 1 citrom reszelt héja, 1 teásk. fahéj, 10 dkg darált mogyoró, 4 tojás fehérje, 10 dkg apróra vágott dió, 10 dkg apróra vágott füge, 10 dkg apróra vágott datolya

életkedvet adhat Önnek is. A „komplikált” gyász további fontos hajlamosító tényezője: az egészségi állapot. E szempontból különösen veszélyes a korábbi depresszió, „ideggyengeség” (neuraszténia). Ilyen esetben feltétlenül szükséges a lélekgyógyász (pszichiáter) segítsége.

Elkészítés: 20 dkg lisztet 10 dkg vajjal, 3 dkg porcukorral, 1 tojás sárgájával, csipet sóval és egy evőkanál vízzel omlós tésztává gyúrunk, letakarjuk és két órára a hűtőbe rakjuk pihentetni. A fahéjat, sót, szerecsendiót, szegfűszeget és citromhéjat 12 dkg vajjal össze-

December 8., szombat 10.00 Noé barátai 10.30 Aranymetszés December 9., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.40 A sokszínű vallás 10.30 Mai hitvallások 15.35 Zegzugos történetek. Kőszeg - Jurisics tér

gyúrjuk, és a cukor felével habosra keverjük; a 8 tojás sárgáját apránként hozzákeverjük, végül belekeverjük a 10 dkg darált mogyorót. 4 tojás fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük és belekeverjük a tojás sárgája és vaj keverékébe. A 10-10 dkg apróra vágott diót, fügét és datolyát összekeverjük 5 dkg liszttel, és

mindezt belekeverjük a tojásos keverékbe. Egy szögletes, magas szélű tepsit vékonyan kivajazunk és liszttel megszórunk, majd kibéleljük a vékonyra nyújtott omlós tésztával, és erre egyenletesen elterítjük a tojásosgyümölcsös masszát, majd 180 fokos sütőben 60-70 percig sütjük.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Felhőpaplant húzott a Nap. Reszketnek a napsugarak. Előkerül sapka és sál, Mert az idő, őszfele jár.

Rókáné komámasszony fülönfüggője

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Rókáné komámasszonynak volt egy fülbevalója, s az egyszer fennakadt egy vadrózsabokor ágán. Azt mondja Rókáné: - Rózsabokor, add vissza a fülönfüggőmet! - Nem adom, biz én! Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott a tűzzel. Azt mondta neki: - Tűz, égesd meg a vadrózsabokrot! Vadrózsabokor nem akarja viszszaadni a fülönfüggőmet. - Nem égetem biz én! Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott a vízzel. Azt mondta neki: - Víz, oltsd el a tüzet! Tűz nem akarja megégetni a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet. - Nem oltom biz én! Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott az ökrökkel. Azt mondta: - Ökör, idd meg a vizet! Víz nem akarja eloltani a tüzet, tűz nem égeti meg a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet. - Nem iszom biz én! Tovább ment Rókáné komámasszony, s találkozott a farkassal. Azt mondja neki: - Farkas, edd meg az ökröt! Ökör nem akarja meginni a vizet, víz nem oltja el a tüzet, tűz nem égeti meg a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet! Azt mondja erre az ökör: - Mintsem a farkas megegyen, inkább megiszom a vizet! Azt mondja erre a víz: - Mintsem az ökör megigyon, inkább eloltom a tüzet! Azt mondja erre a tűz: - Mintsem a víz eloltson, inkább megégetem a vadrózsabokrot! Azt mondja erre a vadrózsabokor: - Mintsem a tűz megégessen, inkább visszaadom Rókáné komámaszszony fülönfüggőjét. Vissza is adta. Rókáné komámasszony azon nyomban felaggatta a fülére, és vidáman odábbállt. Itt a vége, fuss el véle! (külföldi népmese)

Kedves Gyerekek! Ezen a vasárnapon – advent első vasárnapján – megkezdődik az új egyházi év. Várjuk Jézus eljövetelét, születésének ünnepét. Írjátok meg a Kuckónak, hogyan készültök a karácsony ünnepére. Igyekeztek-e több jót tenni, segíteni, imádkoztok-e közösen otthon, a családban, a templomban… Várjuk már karácsonyi témájú rajzaitokat is. Idén is szeretnénk a karácsonyi Kuckóba minél több szép rajzot tenni!

Bubenik Adrián, 3. b osztály, Arany János Alapiskola, Ekecs

Kocsis Melinda, 3. a osztály, Kovács Jessica, 3. a osztály, Arany János Alapiskola, Ekecs Arany János Alapiskola, Ekecs Rózsár Réka, 3. a osztály, Arany János Alapiskola, Ekecs

1

Puzsér Evelyn, 3. b osztály, Arany János Alapiskola, Ekecs

Meghatározások: 1. Tűz és betörés ellen biztosított rekesz értéA megfejtést nyílt levelezőlapon küldjétek kek őrzésére, be december 7-ig szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 2. Táplálkozás, 821 06 Bratislava 3. Légmozgás, 4. Valakinek tartozik, 5. Lepényleső testrész, Megfejtés 6. Férfinév, énekes is van ilyen (Kovács), 7. Tüzelőanyag, 8. Bizonyos mélységig ás, A 46. számunkban közölt rejtvény megfej9. Hosszú ideig, tése: Lateráni bazilika. 10. Életút. A nyertes: Szabó Kristóf, Nádszeg. A rejtvény jelentése: a szentmise egyik része. Gratulálunk, az ajándékot Segítség: minden páratlan meghatározás „sz” postán küldjük! betűvel (a 9. „s”-sel) kezdődik, a párosak pedig „s” betűvel végződnek. • ADVENT 1. VASÁRNAPJA • 2012. DECEMBER 2.

Kedvenc állataim – Haris Áron, 2. a osztály, Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek

2 3 4 5 6 7 8 9 10


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Egyházi testvériskolák találkozása

VILLÁMPOST@LÁDÁNKBÓL

2012 októberében az a megtiszteltetés ért minket, 1956-os forradalom és szabadságharc alatt ott hogy a mezőörsi testvériskola meghívott bennünműködő kórházat és a sérültjeit mutatja be. A ket Budapestre, egy tanulmányi kirándulásra. A főmúzeum körbejárása körülbelül 45 percig tartott, városba kora reggel indultunk el vonattal, Dél-Kode az élethű viaszbábukat látva szinte időt utazmáromból. A vonaton ülve már alig vártuk, hogy tunk és mintha a háborút éltük volna át. A múújra találkozzunk azokkal a fiatalokkal, akikkel zeum után a Vár elé mentünk egy közös fényutoljára tavaly tavasszal találkoztunk egy közös képre. Ezután elindultunk a közeli metróállosportnapon. Érkezés után metróval mentünk tomásra, ahonnan visszamentünk a pályaudvarra. vább a Parlamenthez. Az egész társaság nagy izgaBúcsút vettünk hát a fővárostól. A visszafelé úton lommal hallgatta, amit az idegenvezetőnk mondott is nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, az épület látványosságairól és történelméről. Beveés megosztottuk egymással az élményeinket. zetett minket az ülésterembe is, ahol elmagyarázta, Bár voltak köztünk olyanok, akik már meglátohogy szavaznak a politikusok, kinek hol van a helye gatták ezeket a látványosságokat, de azért nekik stb. Miután a Parlamentben mindent megnéztünk, is nagyon tetszett, és biztos vagyok benne, hogy elég sok séta várt ránk, hiszen gyalog kellett fellegalább még egyszer visszamennének a jó hanmennünk a Várba. Még indulás előtt felosztották a mezőörsi diákokkal. Egykettőre felértünk a Várba, gulat, a vidám társaság és a látványosságok miatt. társaságot, hogy ne két különálló csoportban sétál- ahol először a Sziklakórház múzeumot néztük meg. junk, hanem hogy beszélgessünk, ismerkedjünk a Ez a múzeum a 2. világháborúban, valamint az Viderman Péter, II. G , Marianum, Komárom

Tudományok napja a Nagyboldogasszony Egyházi Gimnáziumban Az alábbiakban a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Gimnáziumban megtartott rendezvényről olvashatjátok a tanári kar beszámolóját. Széchenyi István kezdeményezésére 1825. november 3án, a pozsonyi országgyűlésen határozták el a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg. Ennek jegyében hagyományteremtő módon immáron hatodik alkalommal gyűltek össze városunk és a környékbeli iskolák tudásra éhes diákjai a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Gimnáziumban, hogy egy emlékezetes nap erejéig maguk is hódoljanak a tudományok előtt. A szervezők idén is gondoskodtak róla, hogy a résztvevők nagyrészt olyan kutatók, tudósok és felfedezők elődadásaiból tanulhassanak, akik szakterületük országos viszonylatban is elismert szakértői. A rendezvény célja elsősorban felkelteni a közép- és alapiskolás diákok érdeklődését a tudomány iránt, valamint ápolni a baráti kapcsolatokat, erősíteni az együttműködést a régióban működő iskolák között. Mivel a tudományok napja iránt minden évben nagy az érdeklődés, így a diákok négy, 50-60 fős csoportban a nap folyamán három előadáson vesznek részt. Ebben az évben iskolánk több alapiskolát és gimnáziumot látott vendégül, a Komáromi, az Érsekújvári, a Szenci és a Galántai járásból. A tudományok napja iskolánkban a Rákóczi Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg. RNDr. Szekeres László PhD. egyetemi tanár az „Élősködők az állatvilágban” címmel tartott előadást. Sok új információt szereztünk a környezetünkben és más országokban előforduló betegségekről, amelyeket a különböző parazitafajok okoznak emberben és állatban egyaránt. Megtudtuk, hogy ezen betegségek elkerüléséhez mennyire szükséges a megfelelő életmód és az elővigyázatossági intézkedések betartása.

Zagyvai András építész, feltaláló bemutatta találmányát, az Okostojás (Smartegg) nevű logikai játékot, amellyel Washingtonban a Nob Yoshigahara játéktervező verseny nagydíját nyerte el. Az Okostojás alapvetően egy ügyességi háromdimenziós labirintusjáték, melynél egy pálcát kell végigvezetni a tojás rétegeibe vágott utakon. A nagyközönség megismerhette a találmány történetét és gyártásának folyamatát. A saját kézzel készített darabokat kipróbálhatta tanár és diák egyaránt. Ozogány Ernő tudomány- és technikatörténeti szakíró előadásában a magyar történelem legérdekesebb, legsikeresebb és legcsodálatraméltóbb magyar asszonyait mutatta be a diákoknak. Olyan egyéniségekről tett említést, akiknek cselekedetei példaértékként szolgálhatnak a mai ember számára. Magyarként büszkék lehetünk Szent Erzsébet, Szent Margit, Széchy Mária, Zrínyi Ilona, Laborfalvi Róza és még számos, a történelmet meghatározó egyéniségre. Az előadás után az érdeklődők megvásárolhatták Ozogány Ernő a témához kapcsolódó könyvét, A nemzet virágai címmel. RNDr. Teleki Aba PhD. egyetemi tanár nem szokványos előadást tartott Mágneses kísérletek címmel. Az elméleti részt interaktív fizikai kísérletekkel támasztotta alá. Az előadás során a diákok megismerkedtek a biztonsági előírásokkal, megfigyelhették a szupravezetést, az elektromágneses indukció alapkísérletének mélyhűtött változatát és az elektromágneses ágyút. Kovács Zoltán és Lőrincz Adrián, a VándorLáss Polgári Társulás alapító tagjai, egy izgalmas és érdekes úti beszámolót tartottak a Tawahka expedíciójukról. Honduras őserdőiben tett felfedezőútjuk során külvilágtól elzárt és a természettel összhangban élő indián törzsekkel találkoztak. Megtapasztalhatták, hogy a civilizációtól elzárva a természet mennyi gazdagságot biztosít az ember számára, hogy ha azokra megfelelően tud vigyázni. Elbeszélésükben rámutattak, hogy a törzs tagjainak élete mennyivel nemesebb, méltóságteljesebb, mint a civilizált emberé. Juhos Sándor alias Robosanyi, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Robotika Szakosztályának alapítója a „Robotvezérelt helikopter a jövő filmezési technikájában” címmel tartott előadást. Bemutatta a saját kezűleg épített négyrotoros, villanymotorral ellátott helikopterét, illetve az azzal készült filmeket. Az előadás második felét a nézők rendhagyó módon az iskola udvarán töltötték, ahol a helikopter magasba röppent, filmezett, és az általa készített felvételeket a diákok egyenes adásban láthatták a kivetítőn. A rendezvény sikeréhez a diákok is nagyban hozzájárultak, hiszen aktívan bekapcsolódtak a különböző tudományterületeket érintő előadásokba, véleményt nyilvánítottak, kérdéseket tettek fel a hallottakkal kapcsolatban. Lelkesedésük volt a bizonyíték arra, hogy a fiatalság körében is komoly igény mutatkozik az ilyen tudományos jellegű rendezvények iránt. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

17. Felfedezők; 19. Kihelyez; 20. Előd; 22. Amerícium, sulfur; 23. Autonóm Terület, röv.; 25. Határozói rag; 26. Azonos mássalhangzók; 28. Előtag: -hideg, fagy; 30. Páratlan mese! 31. Ipar jelzője; 33. ... ringat, elaltat; 35. Gallium; 36. Vízi járművet hajt; 37. A rejtvény második része (zárt betűk: R, G, Z); 39. Tantál; 40. Stroncium, vanádium; 41. Irish Republican Army, röv.; 42. Bölcsődal! 47. Terület-mértékegység; 48. Aláaknázó; 49. Női név; 50. Emse közepe(!); 52. Harmadvágás; 54. Ollós állat; 55. Bárium, trícium; 57. Római ötvenegy; 58. A dzsessz-zene egyik irányzata; 60. Niké fele; 61. Fésű jelzője; 64. Körültekintő; 67 Énekkar; 69. Maskara;

Isten minden jóakaratú ember ajtaján kopogtat, hogy elvigye az egyéneknek, a családoknak és a népeknek a testvériség, az egyetértés és a béke ajándékát. Advent a remény időszaka, amelyben arra kaptunk meghívást, hogy éberen várakozzunk, imával és tevékeny szeretettel. Az Úr érkezik, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Azért jön, hogy közösségbe kapcsoljon bennünket az Úristennel és egymással is. Rejtvényünk fő soraiban – V/1., V/37., F/50., F/16.: – Ürögdi Ferenc: Minden ádvent című verséből idézünk négy szép sort. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán december 7-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény első része (zárt betűk: M, D, K, É); 14. Passz; 15. Az első időkben;

Függőleges: 2. Iljusin, röv.; 3. Új – németül; 4. Ismert tények – latinul; 5. Száraz holland sajtféle; 6. Vissza: sajnál; 7. A kertész segédeszköze; 8. Határozói igenév képzője; 9. Holland festő; 10. Nem – németül; 11. Vajdásági város; 12. Dal; 13. Páratlan rétes! 16. A rejtvény befejező része (zárt betűk: GY, S); 18. Két női név; 21. Voksolás; 24. Idő – angolul. 27. Itt – csehül. 28. Össze-vissza lök! 29. Tartozás – latinul; 30. Képzőművészeti alkotások; 32.

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ Karácsonyi meglepetés CD-t készített a Vatikánban szolgáló pápai testőrség hat tagja. A gárdisták a Vatikán kapuinál és az apostoli palotákban teljesített őrség, szolgálati idejük és egyéb feladataik után maradt szabadidejükben gyakoroltak és írták CD-re zenéjüket. Julian Marmann 23 éves svájci gárdista elmondta: több hónapon át dolgoztak a zenei anyagon, összesen százötven órát fordítottak erre szabadidejükből. A lemez összeállításában a pápai állam falai mögött több mint ötszáz éve szolgáló svájci gárda hat tagja vett részt. Mindannyian gyerekkoruk óta zenélnek, munkájukat Daniela Lorenz svájci zenész segítette, aki paraguayi hárfával kísérte a gárdistákat. A lemez klasszikus észak-európai – főleg német – karácsonyi dalokat tartalmaz: a pápai testőrök előadásában hallható többek között a Csendes éj vagy a latin Adeste fideles. A bevételt jótékonysági célra szánják: az Emilia Romagna tartományt idén sújtó földrengés káro-

Hazánk egyik faluja; 33. Más állapotba csap át; 34. Aerarium fele; 35. Kettős betű; 37. Indoeurópai; 38. Dán zeneszerző; 43. A sor végei; 44. Kínai súlymérték (ék.f.); 45. Arzén, carbonium; 46. Érszékszerv; 50. A rejtvény harmadik része (zárt betűk: I, E, T, M); 51. Hazug; 53. Ukrán nemzeti tánc; 55. Hazánk egyik folyója; 56. Plánum; 58. Fülével érzékel; 59. Szalonnafajta; 62. Gyantadarab! 63. Részben esdekel; 65. Ausztriai település; 66. Nap – latinul; 68. Antonov, röv.; 70. A mosoda közepe.

sultjainak megsegítésére. A CD első példányát XVI. Benedek pápa kapja. MTI/Magyar Kurír

Korábban nem ismert, viszonylag nagy kiterjedésű, Árpád-kori temetőt tártak fel a Wosinsky Mór Múzeum régészei Szekszárdon, a Béla király tér rekonstrukciója során. Az ásatáson, amely Vizi Márta vezetésével jelenleg is zajlik, eddig ötven sír került felszínre a vármegyeháza és a belvárosi katolikus templom közötti területen. Az eddigi ismeretek szerint a XI. századi bencés apátság környékén az apátság építésének idején, 1060 körül kezdődtek a temetkezések. Az már egy évvel ezelőtt, a vármegyeháza területén végzett kutatások során kiderült, hogy nagyobb kiterjedésű és korábbi temetőről lehet szó, a most előkerült sírokból arra következtetnek, hogy feltehetően X. század végi, XI. század eleji temetkezési hely lehetett. A félszáz sír leletanyaga szegényes; a csontok mellett néhány érem és a kor jellegzetes ékszere,

• ADVENT 1. VASÁRNAPJA • 2012. DECEMBER 2.

Megfejtés A 46. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Prágai Szent Ágnes, Szent Margit, Meszlényi Zoltán, Boldog Gertrúd, Szent Erzsébet A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Kaszás Judit, Kürt. Gratulálunk!

Illusztráció

az S végű karika példányai kerültek elő. Azt egyelőre nem tudni, pogány vagy keresztény szokás szerint temetkeztek-e, de nagy valószínűséggel az államalapításkor itt élt magyarok soros elrendezésű, akár 200-300 sírt tartalmazó pogány temetője volt itt. A nagy valószínűséggel bronz ékszerek arról tanúskodnak, hogy nem gazdag közösség élt itt, a leletanyagból tipikusnak mondható, falusias település képe rajzolódik ki. Szekszárd felemelkedése az I. Béla (1060-1063) alapította bencés apátsághoz köthető. MTI/Magyar Kurír


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

KARÁCSONYI DUPLA AKCIÓ

KÖSZÖNTŐ

Hálásan köszönjük Szeretettel köszöntjük születésnapja alkalmából KLIBER ILONÁT, templomunk sekrestyését és harangozóját. További szolgálatához kérjük a jó Isten áldását és segítségét.

SZALAY ARANKÁNAK a sokéves apostolkodását, amit a katolikus újságok terjesztésével végzett. Isten áldását kérjük életére. A nyárasdi hívek

Az ipolynyéki hívek és a rózsafüzér-társulat

Ára: 2,10 Eur helyett 1,10 Eur

SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0903 228 376 e-mail: umar@panelnet.sk, www.umar.sk

Mesekönyvek SCHMIDT EGON Egérbirodalom

DOMINE TEMETKEZÉSI VÁLLALAT

A nyáriorgona vendégei Az ÚJ EMBER kiadványai a MESÉLNEK AZ ÁLLATOK sorozatból. A kötetek kedves, tartalmas meséket és gyönyörű színes képeket tartalmaznak. Kemény kötés. Áruk: 6,31 Eur/db

ELÉRHETŐSÉG: Nám. Á.Vámbéryho 53/10B 929 01 Dunaszerdahely E-mail: info@domine.sk Honlap: www.domine.sk

24 órás szolgálat: 0917/464 354

Albák – miseruhák. www.gabrielbolt.eu

www.katolikus.sk

KÖNYVAJÁNLAT

Riskó Marianna: Ferencesek Nagyszőlősön Ötszáz éves jelenlét térben és időben A rend kárpátaljai működéséről, szolgálatáról Ára: 6,40 Eur

Azoknak, akik megrendelik mind a két kötetet, ajándékba adjuk a Rövid ószövetségi történeteket! A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK:

Akciós ajánlatainkra a Remény-barátoknak nyújtott 10%-os kedvezmény nem vonatkozik!

Gondolatok a szeretetről

hir@katolikus.sk

remeny@remeny.sk

A kötet a halálról, feltámadásról és a reinkarnációról szól. Az egész ember feltámadásába vetett hit bizonyosságáról a hívő keresztények élete tanúskodhat. Ára: 4,81 Eur – kemény kötés, 96 oldal

FELNŐTTEKNEK: Farkas Jenő: Válogatott versek Ára: 2,25 Eur helyett 1,10 Eur

0948/057508 vagy office@remeny.sk

Remény:

Gisbert Greshake: Az élet vége?

GYEREKEKNEK: Jakubecz Márta: Cincogi felfedezi a jóságot

„A dolgok szépsége a szeretetben rejlik.”(Anatole France) „Szeress, míg csak szeretni tudsz!” (Ferdinand Freiligrath) „Az alázat a legbiztosabb út a szeretethez.”(XXIII. János) „A szabadság beteljesedése a szeretet.” (II. János Pál) „A világon nem a tudomány, a szeretet művel csodákat.” (Eötvös József )

Kun Erzsébet: Családmesék A kiadványt a szeretet tankönyvének nevezik. A kötet igaz meséket tartalmaz igaz embereknek. Ára: 10,62 Eur – kemény kötés, 294 oldal C.S. Lewis: Keresztény vagyok A szerzőnek ez a kötete a BBC rádióban elhangzott előadás-sorozatának gyűjteménye. Benne az erkölcs, a képzelet és a racionalitás szempontjából egyaránt lenyűgöző erővel vonultatja föl a keresztény eszméket. Ára: 11,95 Eur – kemény kötés, 294 oldal

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Karácsonyi kínálatunk Leo Tanner: Miért éljek? Az 50 oldalas füzet mindenkinek ajánlható, aki az élet nagy kérdéseire keresi a választ. Ára: 1,80 Eur + postaköltség

nagyszerű olvasmány! A párizsi külvárosok és az alvilág mélyéről fiatalokat kimentő pap önéletrajzi kötete. Ára: 10,62 Eur + postaköltség

Péteri Pál: Minden ember meglátja az üdvösséget Elmélkedések az egyházi évre – Advent és karácsony Ára: 3,82 Eur + postaköltség

II. János Pál: Római triptichon Elmélkedések Ára: 9,63 Eur + postaköltség

Klemm Nándor: Boldog BatthyányStrattmann László A szegények orvosának élete, munkássága Ára: 4,32 Eur + postaköltség

C. S. Lewis: A zsoltárokról A kedvelt szerző a Zsoltárok könyvének olvasása közben tapasztalt örömeiről és nehézségeiről számol be. Ára: 9,46 Eur + postaköltség Fekete István: Kísértés A kötet a népszerű író 1950 előtt megjelent elbeszéléseit tartalmazza. Ezek az írások így együtt még sohasem jelentek meg. Ára: 7,85 Eur + postaköltség Guy Gilbert: Egy bőrdzsekis pap vallomásai Fiataloknak, időseknek

Magyarország virága 13. századi források Árpádházi Szent Erzsébet életéről Életrajz, csodák, vallomások, a szentté avatás folyamata… Ára: 11,95 Eur + postaköltség

Philip St. Romain: Növekedés a belső szabadságban Útmutató a mai életben – 40 nap – 40 út a nagyobb lelki szabadság felé Ára: 3,49 Eur + postaköltség

Anselm Grün: Karácsony, az újrakezdés reménye Az ünnep szimbólumai Ára: 7,30 Eur + postaköltség

Gyerekeknek Fésűs Éva: Mesebatyu Nyissa ki a mesebatyut gyermekei, unokái számára! A meséket Fábián Zita kedves rajzai illusztrálják. Ára: 4,65 Eur + postaköltség

José Real Navarro: Egyszer volt, hol nem volt… Történetek 8-11 éves gyerekek keresztény neveléséhez Ára: 2,14 Eur + postaköltség

Jálics Ferenc: A szemlélődés útja A könyv egyszerűen mutatja be a kontemplatív út értelmezését, és gyakorlatias példáival segít a szemlélődés elsajátításában. Ára: 3,99 Eur + postaköltség

Ingeborg Obereder: Teréz egy örök barát… Teréz szeretne a Te láthatatlan barátod lenni. Csak kérned kell őt… Martin, Anita és családjuk története Ára: 6,31 Eur + postaköltség

Figyelem! Megrendelését küldje el, illetve telefonáljon legkésőbb 2012. december 9-ig, hogy karácsonyig biztosan megkapja a megrendelt könyveket. Az e dátum után érkezett megrendelések esetében nem tudjuk szavatolni, hogy az ünnepek előtt megérkezzen a megrendelő címére a megrendelt könyv. Megrendelhető: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

Adventi koncertek

Értékes könyvet nyerhet! Karácsonyi akció

2012. december 15-én, 16 órai kezdettel és december 20-án, 17 órakor adventi koncert lesz az ógyallai Szent Lászlótemplomban. 2012. december 17-én 17 órától Bajcson kerül sor adventi hangversenyre.

Azok között, akik ez év november 30-ig megrendelik Bertháné S. Ilona Nyújtsd a kezed címmel megjelent válogatott cikkgyűjteményét, egy ajándékkönyvet sorsolunk ki: a szerencsés megrendelő szerkesztőségünktől Jelenits István Élet és evangélium c. kötetét is megkapja. A Nyújtsd a kezed c. könyv ára: 4,80 Eur + postaköltség office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• ADVENT 1. VASÁRNAPJA • 2012. DECEMBER 2.

Adventi klubest Szencen Mindenkit sok szeretettel várnak 2012. december 13-án, csütörtökön 19 órakor a szenci Nostalgia vendéglőbe, a SZMAK 125. klubestjére, melynek témája: „Advent - azaz: miért várjuk Azt, Aki már eljött?!” Az előadó: Albán József atya További információk: Sebők Éva és György: tel.: 4592 3348 vagy 0903 923 348

2013-as naptár Remény egylapos falinaptár Ára: 0,20 Eur Megrendelhető: 0948/057508 vagy office@remeny.sk


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.