remeny_2013-04_korrekturazott

Page 1

„Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” (Szalézi Szent Ferenc mondása)

REMÉNY XXIV. évfolyam 4. szám

2013. január 27. – Évközi 3. vasárnap

Keresztényüldözés

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 8 13 16

Szabadulás a gonosztól Hazug szavak Fotópályázatunk nyertesei

A Vatikáni Rádió közlése szerint százötezer keresztény halt meg 2012-ben vallása miatt. Hite miatt minden ötödik percben meghalt egy keresztény 2012-ben. Brutális és kíméletlen vallásüldözés bizonyítékát tárta elénk Juan Carlos Martos atya Nigériából, ahol katolikusok százait égették el elevenen iszlámisták. Láttam ezt a fotót, szénné égett katolikus emberek, borzalmas kínok között. Azóta sem hagy nyugodni. Tovább küldtem ezt a fotót írással együtt néhány paptestvéremnek és a helyi katolikus iskola tanári karának. Jólesett egy kollégám válasza és megdöbbenése, valamint az a magatartása, hogy a vasárnapi szentmiséken beszélt a témáról és imádkoztak az agyongyötört keresztény testvéreinkért. Legalább ennyire megörültem egy pedagógus válaszának, akit ezúton idézek: „Sajnos, ma is általános jelenség a világ nagy részén a keresztényüldözés, amiről rendszeresen beszélgetek az idősebb gimis diákokkal. Nem biztos, hogy fel is fogják valójában, mit is jelent pl. Kolumbiában kereszténynek lenni, de legalább tudjanak róla. Ennél sokkal jobban elkeserít az, hogy mi, keresztények, képtelenek vagyunk kiállni és megvédeni vallásunkat, míg ez egy iszlám követőnél elképzelhetetlen lenne... és itt nem nagy tettekre gondolok, akár egy közös beszélgetésre, ahol a társaságban más vallású vagy ateista is tartózkodik, van, aki keresztényként, már e beszélgetésben is meghunyászkodik, ha a vallás kerül a középpontba..., akkor mit várhatunk a nyugati közmédiától...” Teljesen egyetértek. Valószínű, hogy üldözött testvéreink jól teszik a dolgukat, ha a Gonoszt ez ennyire zavarja. És jól teszik a dolgukat azok a papok, pedagógusok, keresztények, akik karakán módon, szelíd határozottsággal az örök üdvösség szellemében élnek és nevelnek, viselve a fehér vértanúság kirekesztettségét, megjegyzéseit stb. Mit is mondott Jézus nyilvános fellépésének kezdetén? „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1, 15)


HÍRVILÁG

Talpra állni Mielőtt megkondulnának a harangok, a Kossuth Rádióban mindig elmondják, honnan is halljuk aznap a harangok szavát. A minap figyeltem fel rá, hogy szinte valamennyi település esetében ott szerepel a rövid történeti ismertetőben a tény, hogy az adott községet, illetve templomát annak idején a törökök félig vagy teljesen elpusztították. Mi már meg sem rezdülünk a hírre: ismerjük saját hazánk históriáját, beépült a tudatunkba a sok rombolás… Mégis, úgy érzem, érdemes elgondolkodni azon a valóságon, hogy ebből is felálltunk! Mennyi felégetett templom, mennyi földig rombolt falu, százezrek rabláncon, úton keletre, a birodalom felé…; kiirtott szőlők, kivágott gyümölcsösök, gazdátlan, üres telkek: a korabeli élet mindennapi realitása. (Persze, a történelmi hűség kedvéért azt el kell ismerni, hogy a török sem volt bolond, tudta, hogy adó csak olyan területekről folyhat be, ahol még van, aki dolgozzon, éppen ezért igyekezett okosan szabályozni a hódoltsági részek kizsákmányolását…) Az igazság azonban megdöbbentő: Magyarország népessége (Horvátországgal, Erdéllyel és a Katonai Határőrvidékkel együtt) a 15. században 4-4,5 millió volt, ebből mintegy 3,2 millió magyar, míg az 1720. évi országos összeírás szerint a lakosság pusz-

tán 3-3,5 millió, ebből a magyarok száma csupán mintegy 1,7 millió. 50%-os csökkenés! Ezt kellett túlélni, ezt kellett feldolgozni akkor őseinknek. És mégis nekiláttak: újraépítették a felperzselt falvakat, elkezdték hordani a követ, a fát a templomhoz, gyümölcsfát ültettek, kertet telepítettek (pedig sejthették, hogy a németek is elviszik majd a magukét…). Meggyőződésem, hogy a hit adott erőt mindehhez. Mi, manapság, sokkal kisebb dolgok miatt panaszkodunk, keserűek vagyunk, ha valami nem jön össze elsőre, s föladjuk, ha másodjára sem sikerül. Sötéten, pesszimistán látjuk – és írjuk le – a jövőt, összeomlunk és tehetetlenné válunk, ha bántanak vagy sértenek bennünket. Mert: hit nélkül nem megy… A hittel egyenes arányban fogy az erő, a lendület, a kedv s a kezdeményezőképesség is.

Ne hagyjuk, hogy így legyen. Eleinknek minden okuk meglett volna azt feltételezni, hogy elengedte a kezüket az Isten – mégis felhúzták minden faluban az új „Istenházát”. Most sem hagyott magunkra minket az Úr: kellünk neki, mert valamiért – érthetetlen okból – szeret minket. Ne adjuk fel, dolgozzunk Vele az Ő világán s a mi világunkon!

INDONÉZIA

VATIKÁN

Hittanórákkal a vallási fanatizmus ellen

Imádkozzunk az egység ajándékáért!

Az egyre növekvő feszültségek, agresszív viselkedés miatt a világ legnagyobb muszlim országában az oktatási miniszter komoly reformok bevezetését tervezi az iskolákban. A cél egy erkölcsös, gerincesebb, toleránsabb generáció nevelése. Mindezt a vallásórák számának növelésével kívánják elérni, s mivel a diákok már úgyis túlterheltek, a hittanórák száma a természettudományi órák rovására duplázódik majd. A reform jelenleg a társadalmi konzultációt követő szakaszban van, az eredmények ismeretében dolgozzák ki a pontos alaptantervet. Nemzetközi sajtóés oktatási szakértők verik a tam-tam dobot, hogy egy ilyen reform pont a vallási radikalizmus táptalaja lesz, egy tudatlan, érdektelen generáció felnövésével. Kevesebb lesz a kutatás, a technológiai fejlesztés, s ez biztos visszaesést jelent az ország számára a gazdaságban is. Indonézia 240 milliós ország. A lakosság 88 %-a muzulmán, az állam viszont hat bevett vallást ismer el. Ezek, az iszlám mellett, a katolikus, protestáns, buddhista, hindu vallások és a konfucianizmus. A különböző felekezetekhez tartozó diákok hovatartozásuk alapján részesülnek hitoktatásban. A kormány épp a vallási tolerancia növekedését várja a reformtól, s készül keresztülvinni szándékát azért, mert a vallási motiváltságú agresszió, a terrorizmus ellen nem képes elég hatásosan fellépni. 2012-ben a statiszti-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

kák szerint 25 %-kal nőtt a vallási alapú erőszakos cselekedetek száma az előző évhez képest. A hittanórák számának növelésével úgy gondolják, nagyobb hangsúlyt tudnak helyezni a jellemépítésre, az erkölcs megerősítésére a társadalomban. Szép szavak mögé bújtatott iszlám radikalizmus vagy valódi feszültségkezelés? Tudatlan, sötét idők kezdete? Avagy egy valódi megértésen, megismerésen alapuló társadalom építése? Jó lenne hinni, hogy az utóbbi... Tekintettel viszont arra, hogy a hatalmas országban a mai napig lehetetlen az aktuális oktatási rendszer helyes koordinálása mind a tanárképzés, mind pedig a tankönyvellátás biztosítása szempontjából, csengenek a vészharangok, hogy az új reform sem annyira a békés népnevelést szolgálja majd, hanem sokkal inkább az iszlám megerősödését. Milyen jó is lenne pedig, ha világszerte keresztény hittanórák ezrei magyaráznák az ifjoncoknak, hogy arról ismerjenek meg titeket, hogy tanítványai vagytok, hogy mennyire szeretitek egymást, s hogy szeressétek felebarátaitokat; ha a Korán-magyarázók a békés, emberszerető s embertisztelő iszlámot közvetítenék a fiatalok felé. Talán tényleg megváltozna a mai gyanakváson, félelmeken és sérelmeken alapuló világunk.

XVI. Benedek pápa felhívást intézett a keresztények egységéért imahét alkalmából a szerdai általános kihallgatás végén. A január 18-án kezdődött „Imahét a keresztények egységéért” idei témája: „Az, amit az Úr kíván tőlünk” (vö. Mik 6,6-8). Benedek pápa mindenkit imára hív, az Úr tanítványai egységének nagy ajándékáért fohászkodva Istenhez. A Szentlélek kimeríthetetlen ereje támogasson bennünket a teljes szeretetközösség keresése érdekében folytatott őszinte tevékenységünk során azért, hogy mindannyian közösen vallhassuk meg: Jézus a világ Üdvözítője – fogalmaz XVI. Benedek.

Mikóczy Ilona Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP • 2013. JANUÁR 27.

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül-dünk vissza. Támogatónk a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala.


EZ TÖRTÉNT ZSIGÁRD

MAGYARORSZÁG

Szent Margitra emlékeztek IV. Béla király lánya, Margit szentté avatása hetvenedik évfordulója évében, 2013. január 18-án a zsigárdi katolikus templomban összegyűlt hívek együtt adóztak az Árpád-házi szent királylány emlékének, és szentmisével, közös imádsággal hívták fel a figyelmet a magyar nemzeti és keresztény értékekre, a család és a gyermekvállalás fontosságára, a lelki megújulás szükségességére. Az évfordulóhoz kapcsolódva a Remény szerkesztősége a Keresztény Magyar Szövetséggel és az ügyhöz csatlakozó támogatókkal idén különös figyelmet szentel Szent Margitnak. Az 1943ban szentté avatott tiszta életű királylányt Kárpát-medence-szerte tisztelet övezi, mert életét nemcsak Istennek ajánlotta, hanem böjtjeivel, szenvedéseivel, önkéntes áldozatvállalásaival mindvégig a magyar nemzet megtéréséért és megmaradásáért küzdött. A szentmisét megelőzően Sárközi János, a Keresztény Magyar Szövetség ügyvezetője tartott előadást Szent Margitról és a korról, amelyben élt. Mons. Szakál László nagymegyeri esperesplébános prédikációjában felhívta a figyelmet Szent Margit egyik tettére. Történt ugyanis, hogy IV. Béla és fia, V. István egymás között készültek felosztani az országot. A felosztás nem ment feszültségek nélkül, s ezek

olyannyira elfajultak, hogy apa és fia hadakat állítottak egymás ellen. Amikor Margit ezt megtudta, még több imádságot, böjtöt, vezeklést fogadott, hogy Isten békítse ki édesapja és bátyja szívét egymás iránt. Isten meghallgatta Margit könyörgését, és újra szeretetben fordította egymás felé a viaskodókat. Szent Margit ezzel a tettével a hazaszeretet jelképévé is vált a magyarság körében. Az istentisztelet végén Herdics György címzetes apát, a Remény főszerkesztője öszszefogásra és hitük gyakorlására szólította fel a híveket, hiszen olyan világban élünk, ahol nemzetünk sorsa, annak fennmaradása csakis a nemzeti és keresztény értékek megtartásával biztosítható. Kalmár Csaba

KIRÁLYHELMEC

Csoda történt… 2013. január 6-án Bernard Bober kassai érsek metropolita, Pásztor Zoltán püspöki helynök és Pásztor Lorenzo esperes kíséretében ünnepélyesen megáldotta az újrafestett templomot. Az érsek főpásztor többek között elmondta: „… arra kértem az Urat, hogy áldja meg az egész egyházközséget. Azt kívántam a híveknek és a város lakosainak, hogy ezt az évet békében, Isten kegyelmével éljék meg, és örüljenek annak, hogy Isten köztünk van.” Történelme során a templomot a premontrei rend, később a hívek folyamatosan javították, szépítették. Szalay László plébános vezetésével 1992 és 2012 között kívülről teljesen felújították, a toronyra ismét óra került, ablaküvegeit színesekre cserélték, villanyvezetékeit és harangjait felújították.

A templombelső felújítása az új plébános, Rebres Mihály indítványára 2012 novemberében kezdődött. A munkálatok magukban foglalták a tetőszerkezet szigetelését, a falak, a gótikus szentély és a barokk hajó mennyezetének festését, a sekrestye felújítását, a világítás korszerűsítését. A belső tér felújítását új liturgikus tárgyak beszerzése is kiegészítette. A hívek - olvasható az egyik hírportálon örömmel fogadták a templom további szépítését. Rácz Erzsébet, aki 1970 óta lakik a városban és családjával együtt az egyházközség egyik oszlopos tagja, elmondása szerint az épület már rászorult a felújításra, sőt: „Itt csoda történt, mert karácsonyra készen lettek a padok is, a festés is.” A templom kora, értékes építészetei elemei és elhelyezkedése miatt a vidék egyik legértékesebb műemléke. Szentélye gótikus stílusban épült, a hajó boltozata barokk, a torony ugyancsak barokk toronysisakot kapott. 1896-ban és 1946-ban is volt jelentősebb felújítás. A rekonstrukciók nagyrészt általában a hívek adományainak köszönhetően valósulhattak meg. A most megújult templom is szép példája a kölcsönös jóakaratnak, felelősségnek és összefogásnak. GB.

Kiállítás a szaléziakról Január 26-án Erdő Péter bíboros, prímás, esztergombudapesti érsek nyitja meg a szaléziak magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából megrendezett A jókedv rendje – Szaléziak című tárlatot, a budavári palota E épületében, a Budapesti Történeti Múzeumban. A Don Bosco Szalézi Társasága centenáriumi évét ugyanezen a napon ünnepi szentmisével nyitja meg a Szent István-bazilikában Erdő Péter, az eseménysorozat fővédnöke. A jókedv rendje – Szaléziak c., március 31-ig nyitva tartó tárlat igyekszik visszaadni a szerzetesrend derűs szemléletét, valamint bemutatja lelkigondozói és oktatói tevékenységét. A kiállítás anyagát tavasszal Veszprémbe viszik: április 19től augusztus végéig az érseki turisztikai központban tekinthetik meg az érdeklődők. Ábrahám Béla, a szalézi szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke elmondta: a centenáriumi rendezvénysorozat célja, hogy szélesebb körben ismertté tegyék rendjüket és alapítójukat. A centenáriumi év központi mondata: „Van, akit érdekel, ami benned rejlik” – főként az ifjúságot szeretnék megszólítani, illetve azokat, akiknek volt már kapcsolatuk velük, de eltávolodtak tőlük. Világjáró körútján május 17. és 26. között hozzák Magyarországra a rendalapító ereklyéjét, melyet a szalézi rendházakon és intézményeken kívül több helyre is elvisznek majd; fáklyás felvonulást is tartanak az ereklyével a Szent István-bazilikától Óbudára, a szalézi tartományfőnökségre. Magyar Kurír/Remény

BÉCSÚJHELY

Magyar szentmisék A Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) és környékén élő magyarok tíz év „vándorlás” után, január 27-én visszatérnek a Szent Katalin-kápolnába. Vízkereszt ünnepén Karl Pichelbauer, a bécsújhelyi dóm és főplébánia prépostja és Simon Ferenc esperesplébános, az ausztriai magyarok főlelkésze megegyezett abban, hogy – mint korábban is – a magyar hívek minden hónap utolsó vasárnapján, 17 órakor itt ünnepelhetik a szentmisét Bécsújhelyen. A magyar szentmiséknek több évtizedes hagyománya van a városban. A Szent Katalin-kápolna (Katharinen-Kapelle) felújítása miatt az elmúlt években a hívek eleinte a Szent Család-templomban, illetve az utóbbi időben a Szent József-kápolnában gyűltek össze. A Szent Katalin-kápolna a dóm közvetlen közelében, a prépostság épületében található, de az utcáról is könnyen megközelíthető. A kápolna korábban – a bécsújhelyi püspökség fennállása alatt (1480–1785) – püspöki kápolnaként szolgált. Ma a katolikus továbbképzési központ kápolnája, illetve a főplébánia hétköznapi szentmiséjének a helye. Magyar Kurír/Remény • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Porta fidei 18. „A hit örömteli fölfedezése – olvassuk a Hittani Kongregáció hit évéhez kiadott lelkipásztori útmutatásában – erősítheti a közösséget és az egységet is az Egyház nagy családját alkotó sokféle közösség között.” Miközben az Egyház tagjaként ehhez szeretnénk hozzájárulni, gondolkodjunk el az Egyházról. Jézus választotta ki a Tizenkettőt, majd az utolsó vacsorán önmagát adva egy új közösséget teremtett, egy közösséget közösségben saját magával, feltámadása után pedig – a Szentlelket adva – apostolaira ruházta a bűnök megbocsátásának hatalmát. Mindez biztosíték arra, hogy Jézus és az Ő művét folytató Egyháza között nincs ellentét. A néhány évvel ezelőtt divatba jött szólás: „Jézus igen, Egyház nem“ nem állja meg a helyét. Az ilyen „Egyháztól elkülönített Jézus“ csak a képzelet szüleménye. A valóságban Jézus és az Egyház elválaszthatatlanul összetartozik: nem

választhatjuk el Jézus személyétől az Ő alkotását, amelyben párbeszédbe lép velünk. „A bűnösöket is magába foglaló Egyház egyszerre szent és mindig megtisztulásra szorul“ – olvassuk a Porta fidei levélben. Egy másik helyen pedig: „Az Egyház megújulása a hívek tanúságtétele által is történik.“ Az Egyház tagjaként minket is érintő feladatról van szó, amit ne tehernek, hanem lehetőségnek tartsunk, s éljünk is örömmel az adott lehetőséggel. Az Egyházban mindannyiunknak küldetése van. Mindebben segítségünkre van az Oltáriszentség. „Az Egyház az Eucharisztiából él“ – ahogy azt Boldog II. János Pál 2003-ban kiadott enciklikájának címe is kifejezi. Az Eucharisztia maga Krisztus, aki nekünk adja önmagát. S mindezt az Egyházban teszi, hiszen az Eucharisztia ünneplé-

Megmagyarázzuk!

se is az Ő önátadásában gyökerezik: önmagát adta. Tudatosítom-e és örülök-e annak, hogy egy nagy családnak a tagja vagyok, amiben küldetésem van, amihez segítséget is kapok? A zarándok egyház tagjaként kérhetjük a már megdicsőült egyház tagjainak, a szenteknek a segítségét. S egyben imádkozhatunk a még tisztuló egyház tagjaiért, vagyis a tisztítóhelyen levő elhunytakért. Éljünk örömmel ezekkel a lehetőségekkel. Az Egyházról szóló tanítást is jobban megismerhetjük a Katekizmus (748. ponttól kezdődően), a Kompendium (147. kérdéstől) vagy a Youcat (129. kérdésétől) tanulmányozásával.

A hitről röviden IV. rész

Remetelak: a remete lakóhelye remeteségben. Magyarországon a 17-18. században a kálvária kiegészítő építménye. A remete gondnok volt, a remetelakot rendszerint a kálvária szomszédságában építették, az élelmezését ellátó vagy kiegészítő kerttel és kúttal, mely a látogatókat is szolgálta. A remetelakok egyszerű, falusi házak, legtöbbjük egytraktusos, 3 helyiségből álló, nyeregtetős, oromfalas épület. A középső helyiség kéményes konyha, melyből egyik oldalon a szoba, másikon a kamra nyílott. A berendezés a legszükségesebb bútor: ágy, asztal, szék, térdeplő és kályha. Ilyen remetelakról tudunk Csepregen, Győrött, Kassán, Szekszárdon, Szobon, Vácott. 1970 táján vált lakatlanná a csíksomlyói remetelak. Kőszegen a remete 2 szobáját s konyháját a templomhoz tapasztották, kertjét a templom nyugati oldalán csatlakozó magas kőfal határolja. A templomhoz kapcsolódik a pinkafői kálvária 1757 előtt készült remetelaka is, amely héttengelyes homlokzatával kiemelkedik az átlagból. Ilyen lehetett a Velem melletti Szent Vid-hegyi remeteház is, amely a 18. században állítólag emeletes volt, a 20. század végére nyomtalanul eltűnt. Szegénységükkel tűntek ki Mátraverebély remetéi, akik a közeli hegyoldal barlangjaiban laktak. E remeték egy része a község nincstelenjeként kapta hivatalát. (Forrás: Katolikus Lexikon) • ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP • 2013. JANUÁR 27.

Hitünk képes növekedni az ég felé, sőt, erre törekednünk keresztényi kötelességünk – emeltük ki előző elmélkedésünkben. Cikksorozatunk befejező részében arra világítunk rá, hogy mindezt nem tudjuk magányosan megélni/megtenni, szükségünk van közösségre, ugyanis hitünk, mint ahogy életünk, közösségi jellegű. E sorok olyan időszakban születnek, amikor tömegesen látni vadlibákat, amint csapatokban dél felé repülnek a közelgő tél elől. Felnézek az égre, s nem csupán hangjukat hallom, hanem azt is látom, hogy milyen rendezetten, milyen szép „V” alakban repülnek, s eltűnődöm… Igen, ez a csapat közösség. Közösség, mert együtt „vándorolnak” a kitűzött cél felé. Ebben az alakzatban pedig elérik azt, hogy a szárnyuk csapkodásával keletkezett felhajtóerő a másik segítségére legyen, így akár 70%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyedül vagy párosával repülnének. Igen, a teremtés visszatükrözi a Teremtőt, legtökéletesebben pedig az ember, mint az Ő képmása, aki a leginkább közösségi lény. A gyermek végtelenül boldog, amikor rájön arra, hogy ki tudja mondani, és érti is azt, hogy „Én”, hiszen ez az önmagunkra való ráébredés folyamatának egyik állomása, a személyiség fejlődésének fontos része. Normális esetben ez az „Én” aztán magasabb szintre lép s képes eljutni a „Te”-hez, hogy megtapasztalhassa a „Mi”-t. Igen, mert Thomas Merton után szabadon: „senki sem sziget”. Mivel pedig életünket átjárja a hit, e területen sincs másképp. Az Egyházhoz, egyházközségünkhöz való tartozás nem csupán azt jelenti, hogy ott kapjuk meg, ott növekszik, fejlődik és teljesedik ki hitünk, hanem hogy mindezt ott is élhetjük meg igazán. Az egyházközösség életének csúcspontja pedig mindig a vasárnapi szentmise. Az ott kapott, a közös „kenyérből”, imádságból, éneklésből, hitvallásból fakadó közösségi élményeink elkísérnek, erősítenek minket egész héten át. Összetartanak bennünket, mert hát gondoljunk bele, egyedül tán még a hitvallást sem tudnánk elmondani… Azok, akik azt állítják: „szentmise nélkül is lehetünk vallásosak”, leginkább sehogy sem vallásosak. Ismerjük a „Jézus igen, Egyház nem!” felfogást is. Korunkban azonban mintha egyre inkább az ellenkezője valósulna meg. Megjelentek ugyanis új vallási kultúrformák, melyekre jellemző, hogy minden vallási, mágikus, okkult vagy bármilyen spirituálisnak nevezhető dolog igen, de Isten nem. Pedig a vallásosságnak pont az a lényege, hogy az ember hittel leboruljon egy nálánál nagyobb/több előtt, aki: Közösség!


ZARÁNDOKLAT

Egy caminós naplója 5. A Halálpart Galiciában Arca o Pinóban, az utolsó reggelen általános láz tör ki a zarándokok seregén, még sötéttel nekivágnak a végső távnak, hogy minél előbb Santiagóban lehessenek. Mire észhez térek, már mindenki úton van, én vagyok az utolsó. Kiérve a városka szélére, hatalmas tölgyfaerdő állja utam, sötét van még, és nincs lámpám. Percekig várok, míg jön valaki fejlámpával, akit magam elé eresztek, és követem. Alig hat óra múlva az ősrégi városközpontban vagyok, a katedrális közelében. Ujjongás helyett csalódás fog el, mert mindenütt bárok, vendéglők, csecsebecse-boltok veszik körbe Szent Jakab nyugvóhelyét, a profit, pénzvilág megannyi tolakodó kísértete. És kóklerek, koldusok hada mindenütt, részeg fiatalok hevernek és hangoskodnak a tér kövezetén, nem messze vörös csillagos transzparenseket lobogtató és bádogfazekakat püfölő, kormány ellen tüntető baloldali csőcselék rombolja megálmodott városképemet. De reggelre elmúlik borúlátó hangulatom, a déli zarándokmisén megbékélek a világgal és magammal. A mise előtt magamban fohászkodom: „Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak...”, majd kiegészítésképpen felajánlom az Atyának az én és zarándoktársaim kilométereit, éjszakai izomgörcseit és vízhólyagjait. Még van néhány napom, nekivághatok a 88 kilométeres Camino Finisterrének, amely végén ott vár rám az óceán. De már érzem, hogy nincs motiváció, ami vezérelne, nem vagyok többé zarándok, csak szimpla turista. Negreirában, első állomáshelyemen, egy koszos, elhanyagolt önkormányzati szálláson kapok helyet, két kis szobában vagy negyvenen alszunk. A turisták éjfél körül kerülnek haza a bárokból, de egy féktelen indokínai csoport már reggel hatkor csörömpöl az edényekkel, lent a konyhában. Főzik a mindennapi rizst meg a kung-paót, és hangosan nevetgélnek, a vaslépcsőn futkosnak le s föl, nem törődve azzal, hogy mások kimerülten alszanak még. Rossz kedvem növeli, hogy már napok óta folyton azonos helyen alszom egy kényeskedő, ezotériás-kabalás nőszeméllyel, akivel naponta összeér a bajszunk, miután folyton szerét ejti, hogy belém kössön. Most is, mert ő is felébredt. Kiborulok, összepakolok, és felszállok egy reggeli, Santiagóba tartó buszra, majd

egy továbbira, amely a röptérre visz. Mennék haza korábban, ha lehetne, vigye a frász a turizmust. Ott közlik velem, semmi esély, minden hely foglalt napokra, nem repülhetek, csak a maga idején. Megbékélek sorsommal, és másnap reggel már megint Negreirában vagyok, hogy folytassam a félbehagyott Camino Finisterrét. Állandóan esik a permetszerű eső, évente 1200 milliméter az átlag Galiciában. Harmadnapra azonban abbahagyja, és én megpillantom a szépséges óceán partján Muxia halászfalut. Az egész partot hivatalosan Costa da Morte-nek

Felhős naplemente

„Bárkás Nagyasszony” kegytemploma. A legenda szerint itt látogatta meg Jakabot a Szűzanya, megvigasztalva őt sikertelensége miatt, (állítólag csak nyolc tanítványt szerzett), és jelezve, odahaza Jeruzsálemben nagyobb szükség van rá. A legenda szerint a Szűzanya egy kőbárkán érkezett az óceán felől, a bárka széttört darabjai ott láthatók most is az öbölben. Köztük van a híres „Bárkakő”, a „Pedra dos Cadris”. Mellette található egy nagyjából tizenöt négyzetméteres lapos kő, amelyről Szent Jakab prédikált, a „Pedra de Abalar”, a „Billegő kő”, ami arról is híres, hogy emberi és természeti katasztrófák előtt mozgásba jön, több tonnás tömege billegni kezd. Így billegett a spanyol polgárháború előtt is, meg minden földrengés előtt, valamint a Prestige nevű libériai tankhajó Galicia nyugati partjainál bekövetkezett katasztrófájakor, A Szűzanya kegytemploma amikor hetvenhétezer köbméter olaj folyt az az Atlantikum partján, Muxiában óceán vizébe, évekre tönkretéve a halállományt és a megélhetést. A Halálpart azonban azt is jelenti: a régi korokban azt hitték, itt ér hívják, ami galego nyelven „halálpartot” jelent, és véget a világ, és odébb már csak a halál birodalma van. egészen Finisterréig húzódik. Kellemes meglepetés Kimegyek az öbölbe, a kegytemplom nincs haszér, magyar szálláshelyet találok, az Albergue Delfint, nálatban, épp restaurálják. Vasárnap van, az esti amelyet egy Mózes Balázs nevű szimpatikus pesti fi- szentmisét a kistemplomban tartják, boldog vagyok, atalember üzemeltet, kényelmes, magas esztétikai hogy búcsút nyerhetek ezen a helyen. A szentmise szinten. Balázs elmondja, miről maradtam volna le, után rohanok vissza az öbölbe, naplementét nézni. ha hazamegyek: Ez Galicia leghíresebb Mária- Borús az ég, nem látszik a nap golyója, de a felhők kegyhelye! És Jakab hittérítésének helye is! Ezt a mintha lángolnának, ami visszaverődik az óceán vimeglepetést! Én erről eddig nem tudtam, de a zében. Talán nem is égi tűz emészti a felhőket, haGondviselésnek gondja volt rám. nem a mártír apostol vérét szívták fel, mint egy Ez egykor kelta kultikus vallási központ volt, az misztikus szivacs. Másnap Finisterrébe, a „világ véöböl tele van hatalmas megalit-kövekkel, és rajtuk gére” megyek, ami az utam végét is jelenti. Útközben, apró Jakab-kagylókkal, amelyekre fehér tajtékot egy erdő közepén magyar-magyar találkozás jön létfröcsköl az óceán. Szent Jakab itt látta jónak terjesz- re: ellenkező irányból jöttében összefutok „szívem” teni az evangéliumot, az óceán partján, akárcsak Jézus ezotériás hölgyeményével, és szörnyen röstelljük béGalileában. Itt található a Nuestra Seňora de Barca, a kétlen önmagunkat.

Muxia halásztelepülés

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 3. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

G. Kovács Pál karácsonyi ünnepkör elmúltával ma, az évközi idő harmadik vasárnapján, az Egyház elkezdi Szent Lukács evangéliumának folyamatos olvasását. Miként a középkori templomokba, azaz Isten kertjébe is négy kapun keresztül lehetett bejutni, úgy mi, az előttünk álló „C” betűvel jelzett liturgikus évben a történész, az orvos és a festő Lukács kapuján lépünk be az erőt adó Szentléleknek, a félelmet legyőző örömnek, a megható példabeszédeknek és a gazdagító szegénységnek szentelt templomba. A mai evangéliumban azonban az író mintha elfelejtkezett volna evangéliumának bevezetőjében ígért pontosságáról, a történések gondos utánjárásáról. Hiszen csakis kapkodó tévedésnek, a szemtanúk kihagyó emlékezetének könyvelhetjük el, hogy Lukács a názáreti zsinagógában történteket Jézus nyilvános működésének a kezdetére helyezi. Miért cserélte fel Lukács Jézus életében a sorrendet? A Jézus otthonában, Názáretben meghirdetett beteljesedés örömhírét, nemde leginkább Jézus feltámadása után kellett volna a Feltámadt ajkára adni? Milyen történetíró az ilyen? Vagy ha Lukácsnak igaza lenne, akkor nem iszik most Jézus túlságosan korán a sikerre? Hiszen Jézus jóformán még semmit sem tett. Még nem támasztott fel halottakat, nem gyógyított meg betegeket, nem laktatott jól éhezőket. Még semmi látható, kézzel fogható jele annak, hogy Jézusnak, ennek az egyszerű názáreti férfinak a tetteiben Isten Lelke különösképpen működne. Akkor, amikor Jézusnak még csak közismert múltja, „tegnapja” van, Jézus mégis úgy beszél a „MA” napjáról, mintha már a győztes „holnapot” is magáénak tudná. És mégis! Mert Jézus személyében, akit fölkent az Úr Lelke, valódi Örömhír érkezett a szegényekhez. Maga Jézus az Örömhír, mert Benne az Isten emberi szíveket gazdagító Szegénysége látogatta

A

meg a világot. Isten Jézusban megnyilvánuló „Szegénységét” veti el később a gazdag ifjú, és öltözteti fel ugyanakkor ünneplőbe a hazatérő koldus tékozló fiút. A valódi szabadság beteljesedése szólalt fel a názáreti zsinagógában, mert az igét hirdető Jézusban Isten szeretet-rabsága érkezett el a földre. E szabadság megtagadása veti bilincsbe és pusztítja el majd Jeruzsálemet és teszi szabaddá azt, aki mások szolgája lesz. Ez a názáreti Jézus, nyilvános működésének első pillanataiban minden látványos tett, ámulatba ejtő csoda és feljegyzett hosszú tanítás nélkül is a világ Világossága, mert Benne, egy kézzel fogható Személyben, füllel hallható Hangban, Isten Szeretetének a Fénye már áttörte az önzés, a bűn és a halál vakságát. Ez a Fény elkerüli egyidejűleg a szegény Lázárt megvető gazdag embert és Fényével betölti a bűnbánó Zakeus sötét hajlékát. Abban, aki összetekerte az Írást, és a zsinagógában ünnepélyesen leült, Isten szeretetének soha véget nem érő esztendeje vette kezdetét, amely a tegnapba zárja a terméketlen fügefát és jövővel ajándékozza meg az irgalmas szamaritánust. Jézus tehát názáreti fellépésében nemcsak hogy meghirdeti, hanem Személyében már MA beteljesíti Isten szeretetének Örömhírét. Szent Lukács pedig, aki így hiteles törtenelemírónak bizonyul, azzal, hogy Isten ígéretét, minden látszat ellenére, már beteljesülve írja le, hitet és erőt ad nemcsak Teofil barátjának, hanem minden kereszténynek a hit kitartó imájára, a tevékeny reményre és a szeretet állhatatos gyakorlására. Kedves Testvérek! A mai evangéliumi szakaszban azt olvashatjuk, hogy miután Jézus összetekerte az Írást, helyet foglalt, és a zsinagógában minden szem rászegeződött. A mi feladatunk sem más: szétbontani az Ige szolgájának, Szent Lukácsnak a tekercsét és Jézusra, Isten Szeretetére szegezni szívünket.

• ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP • 2013. JANUÁR 27.

Olvasmány Nehemiás könyvéből (Neh 8, 2-4a. 5b. 810) Azokban a napokban, amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, az egész nép egy emberként összegyűlt a Víz-kapu előtti téren. Akkor Ezdrás pap a gyülekezet elé tárta a Törvényt, a férfiak, a nők és mindazok elé, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt. A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig felolvasott a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a Törvény könyvére. Ezdrás írástudó felállt egy erre a célra készített faemelvényre. Kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára - magasabban állt ugyanis, mint a nép -, s amikor kinyitotta, az egész nép felállt. Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép felemelt kézzel ráfelelte: Ámen, ámen. Majd mélyen meghajoltak, és a földre borulva imádták az

Urat.Ezután felolvastak az Isten törvényének könyvéből tagoltan, megmagyarázva az értelmét, úgy, hogy meg is értették, amit felolvastak. Akkor Nehemiás, a kormányzó, Ezdrás, a pap és írástudó, valamint a leviták, akik az egész népet tanították, így szóltak az egész néphez: „Ez a nap az Úrnak, a ti Isteneteknek van szentelve. Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!” Amikor ugyanis a Törvény szavait meghallotta, sírt az egész nép. Azután így szóltak hozzájuk: „Menjetek, tartsatok ünnepi lakomát! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ez a nap ugyanis szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek.”

a korintusiakhoz írt első leveléből (1 Kor 12-14. 27) Testvéreim! A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így van ez Krisztussal is. Mi ugyanis, akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk, mindnyájan egy testté lettünk a keresztségben az egy Lélek által. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.

reméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak. Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy Evangélium örömhírt vigyek a szegéSzent Lukács nyeknek, s hirdessem a könyvéből foglyoknak a szabadulást, (Lk 1, 1-4; 4, 14-21) a vakoknak a látást, hogy Már sokan vállalkozszabaddá tegyem az eltak arra, hogy a körünknyomottakat, és hirdesben lejátszódott eseméVálaszos zsoltár nyeket leírják, úgy, ahogy sem: elérkezett az Úr esz(Zsolt 18, 8. 9. 10. 15) ránk maradt azoktól, akik tendeje.” Összetekerte az Válasz: Uram, Istenem, kezdettől fogva szemtanúi Írást, átadta a szolgának, örök életet adó igéid van- és szolgái voltak az isteni és leült. A zsinagógában nak. igének. Most jónak láttam minden szem rászegezőén is, hogy elejétől kezdve dött. Ő pedig elkezdte Szentlecke mindennek pontosan utá- beszédét: „Ma beteljeseSzent Pál najárjak, és sorban leírjak dett az Írás, amelyet az apostolnak neked mindent, tisztelet- imént hallottatok.”

Liturgikus naptár Január 27. ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP (Merici Szent Angéla, Angelika) Miseolvasmányok: Neh 8,1-6.8-10; Zsolt 18,8. 9. 10. 15; 1Kor 12,12-30; Lk 1,1-4; 4,14-21 Válaszos zsoltár: Uram, Istenem, örök életet adó igéid vannak. Énekrend: H 257; 146-422; 261 ÉE 148; 206-198; 362 Január 28. Hétfő. Köznap (Aquinói Szent Tamás, Károly, Karola) Miseolvasmányok: Zsid 9,15.24-28; Zsolt 97,1. 2-3ab 3cd-4. 5-6; Mk 3,22-30 Válaszos zsoltár: Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodás dolgokat művelt! Énekrend: H 226; Gl 519; 449 ÉE 151; 314; 204 Január 29. Kedd. Köznap (Szent Valériusz, Adél, Valér) Miseolvasmányok: Zsid 10,1-10; Zsolt 39,2 és 4ab 7-8a 10. 11; Mk 3,31-35 Válaszos zsoltár: Íme, eljövök, Uram, hogy telje-

sítsem azt, amit kívánsz. Énekrend: H 177; 233h; 168 ÉE 230; 185; 284 Január 30. Szerda. Köznap (Ward Mária, Jácinta, Martina, Gerda) Miseolvasmányok: Zsid 10,11-18; Zsolt 109,1-4; Mk 4,1-20 Válaszos zsoltár: Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint. Énekrend: H 98; 143; 213 ÉE 127; 207; 264 Január 31. Csütörtök. Köznap (Bosco Szent János, Marcella) Miseolvasmányok: Zsid 10,19-25; Zsolt 23,1-2. 3-4ab 5-6; Mk 4,21-25 Válaszos zsoltár: Ez az istenkeresők népe, mely látni kívánja arcodat, Urunk. Énekrend: H 220; 126; 189 ÉE 149; 180; 235 Február 1. Péntek. Köznap (Ignác, Brigitta) Miseolvasmányok: Zsid 10,32-39; Zsolt 36,3-4.

5-6. 23-24. 39-40; Mk 4,26-34 Válaszos zsoltár: Segíti az Úr az igazakat. Énekrend: H Gl 511; 109; 183 ÉE 73; 165; 248 Február 2. Szombat. Ünnep URUNK BEMUTATÁSA (Karolina, Karola, Virgínia, Aida) Miseolvasmányok: Mal 3,1-4 vagy Zsid 2,14-18; Zsolt 23,7. 8. 9. 10; Zsid 2,1418; Lk 2,22-40 Válaszos zsoltár: Az égi seregek Ura, ő a dicsőség Királya. Énekrend: H 164; 152; 288 ÉE 676; 189; 241 Február 3. ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP (Szent Balázs, Szent Anszgár, Oszkár, Celerina) Miseolvasmányok: Jer 1,4-5.17-19; Zsolt 70, 1-2. 3-4a. 5-6ab. 15ab és 17; 1Kor 12,31 - 13,13; Lk 4,21-30 Válaszos zsoltár: Ajkam hirdeti, igazságodat, Uram. Énekrend: H 230; 150-145; 213 ÉE 152; 200-210; 264


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... Szalézi Szent Ferenc Január 24.

„…csak a HÉT törvény a tiszta beszéd”

ről re

Koller Gyula

S

zalézi Ferenc-Bonaventúra 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében, a salesi kastélyban. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez. A gyermekek között Ferenc volt a legidősebb: kilenc testvére következett még utána. Első tanítója és nevelője a kastély káplánja volt, aki egész pályáján kitartott mellette. Ferenc először vidéki kollégiumokba járt, majd 1562-től a párizsi jezsuitáknál tanult. Apja 1588 nyarán Padovába küldi, ahol a család akaratából jogot tanul, személyes érdeklődésének kielégítésére pedig teológiát. 1591. szeptember 5-én elnyerte a jogi doktorátust, majd egy római és loretói zarándoklat után, 1592 tavaszán visszatért Savoyába. Ettől kezdve szilárd elhatározása volt, hogy pap lesz, de szülei ellenezték. Amikor azonban a genfi püspök Ferencnek adományozta a genfi Szent Péter-káptalan préposti címét, ez hízelgett a családi hiúságnak, és az apa beleegyezését adta a papsághoz. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá. Először Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, amelyet 1536-ban erőszakkal kálvinizmusra „térítettek”. A „visszatérítés” feladata Ferenc számára testi megpróbáltatásokat is jelentett. Nyilvános vitákat tartott és röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt; majd kiadta első könyvét A szent Kereszt zászlajának védelme címen. A megtérések nagy számának láttára a genfi püspök Ferencet kinevezte segédpüspökévé. Ebben a minőségben járt Rómában. Onnan Párizsba ment, ahol megismerkedett a város vallásilag legjelentősebb köreivel. Miközben hazafelé tartott, meghalt a genfi püspök. Utódjául 1602. december 8-án Ferencet választották. Ettől fogva Ferenc minden erejét a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladataira mozgósította. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a szegényparasztoknak. Kortársai a tettrekész, kötelességének élő püspök eszményképét látták benne. Leveleiből és kisebb értekezéseiből állította össze Filótea, vagyis a jámborság útja című könyvet, amelyben a keresztény jámborság s erényes élet szabályait foglalja össze. A könyv 1608 decemberében jelent meg nyomtatásban, és hamarosan csodás sikert ért el. Korlátozás nélkül áldozott időt és fáradságot azok személyes irányítására és lelki vezetésére, akik rábízták magukat. Chantal asszony állt közöttük az első helyen. Ez a barátsága segítette abban, hogy megvalósíthassa egyik legkedvesebb tervét: egy olyan kontemplatív női szerzet alapítását, amelynek tagjai a felebaráti szeretetnek

szentelik magukat. Chantal asszony és két társa 1610. június 6-án kezdte meg a közös életet a szabályok szerint, amelyeket Ferenc adott nekik. A vizitációs nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre. A nővérek között rendkívüli egyéniségek is voltak. A velük való kapcsolat Ferenc belső életének fejlődését egyre inkább misztikus irányba terelte. E témakörben rendszeresen följegyzett tapasztalatai és meglátásai, lassan egységes tanítássá álltak össze a Teotimus vagyis Értekezés az istenszeretetről című munkájában. A könyv rövid idő alatt a lelki irodalom klasszikus írásává lett. Benne fejeződik ki Szalézi Szent Ferenc misztikája. Utoljára 1618-ban utazott Párizsba. Ez az út diadalmenet volt, oly nagy tiszteletadással vették körül. A fővárosban ismerkedett meg Páli Szent Vincével. Ebben az időben már gyengülni kezdett szervezete, amely sohasem volt ellenálló. 1620ban engedélyt kapott, hogy testvérét, János-Ferencet, segédpüspökként maga mellé vegye. 1622-ben kénytelen volt Savoya hercegét Avignonba kísérni. Hazatérőben megállapodott Lyonban, és ott Chantal anya vizitációs kolostorának kertész-házacskájában szállt meg. December 27-én agyvérzés kapott, ami másnap a halálát okozta. Szalézi Ferencet 1665. április 19-én avatták szentté; 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították.

z igazságok sokszínűségének világában élünk. Minden kezd relatívvá válni, és ami a legsajnálatosabb, hogy még az igazság is. Mindenkinek megvan a maga (vélt) igaza. Sokszor tévesen (!). Az igazságok pluralizmusában egyetlen valós támaszpontunk a leírt törvény tud lenni, amelyet Aquinói Szent Tamás úgy definiált, mint egyfajta ésszerű rendelkezést a közjó érdekében, melyet az adott közösség gondját viselő hirdet ki. A katolikus

tása nélkül. Aki igazán szereti Istent és az embereket, abban a törvény teljessége mutatkozik meg. Ahogy a 119. zsoltár fogalmaz: „Akik szeretik törvényedet, azoké a béke teljessége, azért soha el nem buknak.” József Attila Óda c. versében megfogalmaz egy igazságot, mely napjainkban egyfajta mementóként figyelmeztet bennünket: „A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd.”. A lét legalsóbb szintjein élő ember mintegy fecsegve pró-

közösség számára a hatályos Egyházi Törvénykönyv – melyet Boldog II. János Pál pápa 1983. január 25-én hirdetett ki, tehát 30 évvel ezelőtt – jelenti a leírt törvényt (a mi „igazunkat”), mely lehetővé teszi egyházunk gördülékeny működését a lelkek üdvössége érdekében. Egyesek egyre gyakrabban megpróbálják úgy beállítani a törvényt, mintha az Isten szeretetével vagy kegyelmével szöges ellentétben álló valóság lenne. Sokan úgy vélekednek, hogy az igazi szeretet érvényteleníti a törvényt. Ezen (vélt) igazuk alátámasztásához Szent Pál apostolt szokták idézni, mondva „a törvény teljessége a szeretet”. Ez azonban nem ad elegendő okot a törvény érvényességének elvetésére. Ellenkezőleg! Pál apostol ezen kijelentésével kimondja a törvény létjogosultságát, melyet a szeretet teljesít be. Így lesz a szeretet a törvény legtisztább kifejeződése. A szeretet nem tud megvalósulni a törvény betar-

bálja igazolni önmagát, életét, de ő is valahol, szíve mélyén tudja, alaptalanul – saját magát igazolni próbáló dadogásai nem tudnak megnyugvást hozni. A Bölcsesség könyvében olvassuk: „A (bölcsesség) szeretete a törvényeinek a megtartása, a törvények megtartása a halhatatlanság biztosítása, s a halhatatlanság eljuttat az Isten közelébe.” (Bölcs 6,18-19) A törvény letisztult szava juttat el bennünket a Cél felé, ez a „tiszta beszéd” tud elvezetni az üdvösségre. Harminc évvel ezelőtt, az új Egyházi Törvénykönyv életbelépésével kapcsolatban a Szentatya elismeréssel említette, hogy világszerte milyen alapos buzgósággal tanulmányozzák az új törvénykönyvet. A hit évében szülessék meg szívünkben az elhatározás, hogy alapvető kötelességeink és jogaink megismerésének útját járva közelebb kerüljünk az Igazsághoz, amely a törvény által biztosítja a lelkek üdvösségét.

A

* * * Szalézi Szent Ferencnél elsősorban az emberekkel való jóságos bánásmódját kell kiemelnünk. Nemegyszer előfordult, hogy azokhoz, akik megbántották vagy megsértették, a következő találkozáson odasietett, és olyan barátságosan köszöntötte őket, mintha jó barátai lennének. Jellemző rá, amit Páli Szent Vince megismerkedésük után mondott: „Milyen jó lehet az Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!” Hozzájárulunk-e jóságunkkal és az emberekkel való bánásmódunkkal Isten jóságának dicséretéhez? Szalézi Ferenc az aszkézis síkján nagyon szigorú és igényes volt. Azokat, akik a vezetésére bízták magukat, lemondásra és külső vezeklésre kötelezte. Ezzel szemben szelídsége nyilvánult meg abban, hogy emberileg, igen megértő módon tudott szólni és utat mutatni a híveknek. Könyvében, a Filóteában olvashatjuk, hogy bölcs mérséklettel megjelöli azt az arany középutat, melyen a társadalom bármely fokán álló keresztény közelebb juthat az Úrhoz. Tőle tanulva, mi is próbáljunk bölcs mérséklettel járni a keresztény élet arany középútján.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


TANÚSÁGTÉTEL

Szabadulás a gonosztól Szent Pál írja: „Mert nem a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.” (Ef 6, 12) Arra, hogy sokan nincsenek (nem vagyunk) tisztában a gonosz működésével, az alábbi tanúságtévő vallomása a bizonyíték. Egy nap felébredtem és úgy éreztem, nincs értelme életemnek. Lelkileg egyre mélyebbre süllyedtem. A mindennapjaimat kitöltötte az üresség érzése. Sokszor arra sem volt erőm, hogy felkeljek. A hozzám legközelebb állók mindezt látták és velem együtt szenvedtek. De tehetetlenek voltak. Egyedül az imájukkal tudtak támogatni. Hetek teltek el így, egyre depressziósabb lettem. Sokszor még a szomszédban levő üzletbe sem volt erőm elmenni. A lelkivezetőm, egy atya tartotta bennem a lelket. Hetente felhívott, én pedig „hálából” mindig valami egyházellenes szöveggel támadtam rá. Néha elmentem misére, de akkor úgy éreztem, ki kell jönnöm, mert ott még depressziósabb lettem. Bizonyosfajta roszszullét jött rám. Végül a lelkivezető atyának sikerült rábeszélnie, hogy menjek el hozzá beszélgetésre. Mikor elmentem, a beszélgetés alatt megjegyezte: „Én nem tudok magával mit kezdeni, de elviszem a kollégámhoz, akivel együtt szoktunk imádkozni.” A kollégája, egy másik pap, feltett pár kérdést, majd így szólt: „Önnek az a problémája, hogy megrontották, szabadító imára van szüksége.” Majd mindketten imádkoztak értem. Mikor eljöttünk, lelkivezetőm megjegyezte: „Én már tíz éve ismerem magát, de nem mondtam volna, hogy problémáinak gyökere a megrontás.” Majd kezembe adta Amorth atya Szabadító és gyógyító imák c. könyvét, hogy a benne levő rontás elleni imát hetente mondassam el egy pappal. Akkor ott az ima alatt semmit nem éreztem, viszont mikor hazajöttem, sok minden megváltozott: elmúlt a depresszióm, volt, hogy egy nap 2-3 misén is részt vettem, mert jót tett nekem, és elkezdtem szentáldozáshoz járulni. Gyónni azelőtt is kéthetente mentem, de áldozni nem. És elkezdtem olvasni a szentek életét. Úgy éreztem magam, mint aki idáig is ott volt ugyan az egyházban, de mégis

távol volt. A dolgokat, amikhez azelőtt csökönyösen ragaszkodtam, már el tudtam engedni. Istenen kívül minden értékét vesztette. Ami előtte megkötözött, attól szabadultam. És már nem az én akaratomat kerestem, hanem Istenét. Három hónap után újra elmentem lelki beszélgetésre. Lelkivezetőm megint elvitt a kollégájához, és újra imádkoztak értem. Utána megkértem a lelkivezetőmet, áldjon meg úgy, hogy a fejemre teszi a kezét. Így imádkoztuk el a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát, a Dicsőséget, és aztán még hosszan imádkozott értem. Ez volt életem fordulópontja, ekkor mély lelki békét éreztem és tudtam, hogy megszabadultam, életem legmélyebb sebei tűntek el. Aznap egész este úgy éreztem, mintha védőburok vett volna körül, mely minden külső veszélytől megvéd.

Másnap bementem egy könyvüzletbe (már előtte is jártam ebben a boltban). Most egy életrajz akadt a kezembe. Kinyitottam: ugyanazok a szavak álltak ott, fehéren feketén, amivel a megrontóm 20 évvel ezelőtt megfertőzött. Ekkor itt életemben másodszor találkoztam a „gonosz lélekkel”. Tudtam, hogy ő akar visszahúzni a mélybe. De azt is tudtam: megrengetheti ugyan hitemet, de már nem árthat nekem, mert a védő áldás ott volt körülöttem. A lelki békém megmaradt. Isten áldása velem volt. De a történet nem ért véget. A lelkivezetőm ajánlott egy belső gyógyulásról szóló lelkigyakorla-

tot. Elmentem. Ott a lelkigyakorlat része volt a beszélgetés az előadó atyával. Sok minden más mellett a lelki beszélgetésben a gyerekkori sérelmek, kamaszkori csalódások mellett eljutottunk a személyhez, aki a másik atya szerint megrontott. Én csak a találkozást meséltem el, a megrontást és szabadító imát nem említettem. Meglepett, mikor ő is így szólt: „Szabadító imát fogok Önért imádkozni, latinul.” Fejemre tette a kezét, és egy hosszú imát mondott. Utána elmondtam neki, hogy valójában értem már imádkoztak, és elmeséltem neki a könyvüzletben történt esetet is. Erre ő megjegyezte: „Ön egész életében találkozni fog ezen a ponton a gonosz támadásaival.” Utána mise volt. Mikor bementem a kápolnába, mély rosszullét jött rám, elöntött a forróság, és ki kellett jönnöm, mert azt hittem, ott fogok meghalni. Akkor jöttem rá, hogy ezek a rosszullétek 20 évvel ezelőtt, azon a bizonyos napon kezdődtek. Nagy nehezen összeszedtem magam és visszamentem. A mise keretében megkaptuk a betegek kenetét. Utána az atya a fejünkre tette a kezét, és újra imádkozott értünk. Akkor ugyanazt a lelki békét éreztem, amit akkor, mikor a lelki vezetőm megáldott. Ekkor ki tudtam mondani, hogy megbocsátok annak a személynek, aki 20 évvel ezelőtt megrontotta életemet. A lelkigyakorlatról hazafelé a vonatban volt egy újság az ülésen. Kinyitottam. Már nem csodálkoztam, mikor a cikken keresztül visszacsengtek felém a megrontás szavai. Eszembe jutott, amit az atya mondott: „Önt a gonosz ezen a ponton mindig támadni fogja.” De tudtam, mindez már mit sem árthat nekem. Sokan imádkoztak értem, és az Úr meggyógyított. Azóta gyakran úgy érzem, mintha az a védőburok ott lenne körülöttem, és már senki nem árthat nekem, mert Isten szeretete megvéd. Életembe beköltözött a béke. Könnyebben meg tudok bocsátani, és mélyebb lett a lelki életem. Dicsőség és hála Istennek. Lejegyezte: Kurcz Ilona Fotó: Világháló

A hét imája Hála a rimaszombati Katolikus Kör által szervezett zarándokútnak, Pannonhalmán nagy választékban lehetett vásárolni képeslapokat, illetve imakönyveket és szentképeket. Egy szentképen felkeltette figyelmemet az Édesanyánknak című ima, amelyet szeretnék megismertetni a Remény kedves olvasóival is. Mag Pál, Rimaszombat

Édesanyánknak Édesanyánknak szerető szívén, ahol oly jó pihenni, ha fázunk, félünk, • ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP • 2013. JANUÁR 27.

s meg lehet súgni mindazt, mit kérünk; kérdezni lehet: hogy legyünk jobbak? S rá lehet bízni a szívtitkokat, vigaszt találni búra, bajra, gyászra, ha gyöngék vagyunk, segítség nála, s bármit tennénk is, meg lehet kérni, haragvó Atyánkat békítené ki, és ő megteszi, bízhatunk bátran: sohasem csalódunk – soha, de soha Édesanyánkban!


KITEKINTŐ

Szent Pál apostol nyomában Máltán Az Apostolok cselekedeteiből tudjuk, hogy Szent Pál, a nemzetek apostola harmadik missziós útja során Jeruzsálemben fogságba esett. Az apostol csak úgy tudott kiszabadulni fogságából, hogy a császárhoz fellebbezett. Római őrizet alatt indították el Rómába. A viszontagságos út során, 61 februárjában, Málta partjainál hajótörést szenvedett. (Vö. ApCsel 27-28,10) A dél-máltai öbölben lévő szigetet, ahol a hagyományok szerint a nemzetek apostola partot ért, Szent Pál-szi-

getnek hívják. 1845-ben a johanniták ezen a helyen őrtornyot építettek és szobrot állítottak Pálnak. Az öbölben található a - nem csak keresztény katolikus turisták által látogatott - Szent Pál-barlang és a kőből fakasztott páli forrás, illetve az apostol tiszteletére emelt templom. Szent Pál megtéréséről egyházunk január 25-én emlékezik meg. 1964 óta Málta hivatalos ünnepnapon, február 10-én Szent Pál apostol hajótörésére emlékezik.

Az őrtorony romja

A Szent Pál-sziget

A nemzetek apostolának szobra

A barlang

Az apostol nyomában…

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRTÁK

Szentföldi zarándoklat 16.

merik. Mindegyik pápa, akinek alkalma nyílik el- megköszönte a korábbi zarándoklaton kért meglátogatni a Szentföldre, felkeresi ezt a helyet. Azt hallgatást, és kérte az Urat, egyesítse és segítse az Jézus Tabghában adta át a főhatalmat Péternek, mondják, II. János Pál, mikor ide zarándokolt, rá- európai keresztény konzervatív erőket, kormány- és tudtuk meg Szlávik atyától. Jézus nem azt kérdez- borult a sziklára és sírt. Itt tudatosította, mekkora államfőket, hogy sikeresen küzdhessenek a szociate Pétertől, mekkora a vagyolistaliberális erőkkel, eszmékkel nod, az ismeretséged, mi a szemben. Segítse őket, hogy kivégzettséged, az sem érdekelte, vezessék országukat és nemzehány nyelvet beszél. Jézust tüket az erkölcsi és anyagi csődcsak két dolog érdekelte: előből. Segítse őket az Úr, hogy Euször az, amit annak idején Fürópát sikerüljön visszavezetni a löp Cezáreában kérdezett keresztény gyökerekhez. apostolaitól: „És ti kinek tarZarándoklatunk nyolc napja, totok engem?“ Erre Simon mint röpke pillanat, elmúlt. HáPéter így válaszolt: „Te vagy lát adtunk a jó Istennek a sok élKrisztus, az élő Isten Fia.” ményért, kegyelemért, amivel elMásodszor pedig az, amit halmozott bennünket. MegköTabghában kérdezett tőle: szöntük neki, hogy olyan zarán„Szeretsz engem?” „Igen, dokvezetőt biztosított számunkUram - válaszolta erre Péter -, ra, mint Szlávik atya, aki fáradttudod, hogy szeretlek." Jézus ságot nem ismerve, fiatalos lenháromszor feltett kérdésére dülettel vezetett bennünket Péter újra megvallotta: „Uram, egyik helyről a másikra és adta te mindent tudsz, azt is tudod, át nekünk tudását, helytörténeti, hogy szeretlek." Jézus pedig építészeti, valamint egyéb ismeharmadszor is ezt mondta: reteit. Kértük az Úr áldását papi „Legeltesd juhaimat!" Tehát hivatására, adjon neki jó erőt, hitre és szeretetre volt szükséegészséget, hogy még sok emZarándoklatunk résztvevői Szent Péter szobránál ge Péternek ahhoz, hogy megbert vezessen el a Szentföldre és kapja Jézustól a főhatalmat. Az egyház láthatatlan felelősséget kapott Krisztustól, hogy rá bízta egy- egyéb zarándokhelyekre. feje Jézus Krisztus, látható feje pedig a minden- háza irányítását. Különösebb gond nélkül jutottunk át a szigorú kori pápa. Az itt látható templomot, amit egy biA szentmiséken, a közös könyörgésben az Úrhoz vámvizsgálaton. Nem izgultunk, hisz tudtuk, zánci templom romjaira építettek, Szent Péter El- fordulhattunk kéréseinkkel. Sok mindenért és min- hogy a legfontosabbat, amit magunkkal viszünk, sősége-templomnak hívják. A templomban talál- denkiért imádkoztunk zarándoklatunk alatt. A sze- azt nem veheti el tőlünk soha, senki. Az, aki egyható egy kő, amin Jézus megvendégelte apostola- rencsés zarándoklatért, otthon maradt szerettein- szer betette lábát a Szentföldre, nem szakad el it, ezt Mensa Christi - Krisztus asztala néven is- kért, betegekért, papjainkért, egyházunkért. Volt, aki onnan többé soha. zsolozsmáját. Ezt követően Tibor atya vezetésével a közeli kálvária-

Levelet kaptunk Remény

Ausztriában jártunk A múlt év őszén lelkiatyánk, Bencsík Tibor egegi plébános kétnapos utat szervezett ausztriai zarándokhelyekre. A szervezésben nagy segítséget nyújtott egyházközösségünk fiatal tagja, Szuchetka Marika, aki már tíz éve Bécsben tartózkodik. Ismerve a nagyvárost és környékét, nagy odafigyeléssel állította össze a programot. A zarándokútra a hit éve küszöbén, október végén került sor. Öt egyházközség – Felsőszemeréd, Egeg, Horváti, Tompa, Szalatnya – híveiből állt össze a zarándokcsoport. Első úti célunk Heiligenkreuz volt. A Bécsi-erdőben található cisztercita apátságban először a háromhajós gótikus bazilikát tekintettük meg, és mivel éppen delet harangoztak, meghallgathattuk a szerzetesek déli

dombon elvégeztük a keresztutat. A délutáni órákban egy szerzetes vezetésével megnéztük a bazilikát, meg-

• ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP • 2013. JANUÁR 27.

hallgattuk a történetét, majd a gazdagon berendezett sekrestyét és a kolostorban található nevezetes helyeket, a kerengőt, a keresztkápolnát kerestük fel. Megtekintettük a rendezett udvart, a temetőt, a szobrokat, a szökőkutat… Elbúcsúzva a szent helytől, elindultunk szálláshelyünkre, a Maria Enzersdorf-i Szent Gábriel Miszsziósházba. A kolostor kriptakápolnájában Tibor atya szentmisét celebrált, amelyet értünk és az otthon maradt hívekért ajánlott fel, megemlékezve a hit évéről és a Rózsafüzér Királynéjáról. Másnap egy miszsziós pap vezetésével megtekintettük a kolostor gyönyörű templomát (a képen). A benne található szépséget nem lehet leírni, ezt látni kell. A kolostor berendezése

szerény, de ragyogott a tisztaságtól, nem lehetett nem észrevenni a rendet és a fegyelmet. A kolostortól elbúcsúztunk, és elindultunk zarándokutunk utolsó helyére, Bécsbe. A főváros központjában sétálva, sok nevezetességre hívta fel figyelmünket kísérőnk, Marika. Három szép templomot néztünk meg, majd a ferencesek templomában Tibor atya szentmisét szolgált híveiért és hitünk megújulásáért. Ezt követően csodálattal tekintettük meg a hatalmas és szépséges Szent István-dómot. Kis szabad idő után elindultunk hazafelé. Visszagondolva az átélt két napra, nagyon jól sikerült, tartalmas, lélekben gazdagító zarándokútról beszélhetünk. Úgy gondolom, hogy minden zarándok nevében kijelenthetem, hogy lelkileg felfrissülve, a békesség és szeretet érzésével tértünk haza szeretteinkhez. Hálás szívvel mondunk köszönetet Tibor atyának és Marikának a zarándokút megszervezéséért, a pontos programért. Előimádkozónknak, Brza Eszternek köszönjük az imákat és énekeket. Jó volt együtt lenni ezen a két szép tartalmas napon! Lőrincz Márta, Felsőszemeréd


MOZAIK

A „teológus pápáról”

Műsorajánló

„Nagyon kevés olyan emberrel találAz érsek feladatai közé tartozik töb- déssel és tanulmányozással teli utat járt koztam életemben, aki ily széles körű bek között a Szentatya összes művének be élete során. 15 éves korában kezdte, látásmóddal és felkészültséggel rendel- („opera omnia”) összeállítása azzal a kü- és most pedig 85 éves, ez 70 évnyi mély meditációt jelent. Életében számos dolgot megtapasztalt, és éppen ezért sosem volt egy elefántcsonttoronyban élő gondolkodó, hanem mindmáig jelen volt az életben, a történelmi eseményekben. Kevés embernek van ilyen széles körű látásmódja – hangsúlyozta a Hittani Kongregáció elnöke. Ismeri a filozófia történetét napjainkig, az egyháztörténelmen át egészen a természettudományok által elénk állított aktuális kérdésekig. Benedek pápa Jézus példáját kívánja követni. Jézus, amikor eljött közénk, egyszerű szavakkal fordult az emberekhez, a szívükhöz beszélt. Neves gondolkodókhoz szólt, mindig tiszteletben tartva minden embert. Ezért manapság is nagyon fontos, hogy a teológusok lelkipásztorok legyenek, akik minden emkezik” – nyilatkozta Gerhard Ludwig lönleges céllal, amely segít a teológus ber felett őrködnek, ugyanis Isten egyMüller érsek, a Hittani Kongregáció pápa írásainak könnyebb olvasatában, formán szeret minden embert – magyaprefektusa a Vatikáni Rádiónak Joseph megértésében. rázta Ludwig érsek. Ratzinger, XVI. Benedek pápa teológiai Ludwig érsek kifejtette továbbá, munkásságáról. hogy Joseph Ratzinger hosszú elmélkeVatikáni Rádió/Magyar Kurír

Az Egyház az igazságot keresi az árral szemben Federico Lombardi e heti jegyzetében arról ír, hogy a Szentatya bátorságra, hősiességre buzdít, hogy ellent tudjunk mondani az uralkodó irányzatoknak. „Az igazság keresése fontosabb volt számukra a világ intelligensnek tűnő megvetésénél” – így tanított XVI. Benedek pápa vízkeresztkor mondott homíliájában a három királyok bölcsességéről elmélkedve, amelyet az újonnan felszentelt püspökök küldetésére is vonatkoztatott. A főpásztoroknak napjainkban gyakran „az árral szemben kell úszniuk”, ugyanis „a hit alázata és az Egyház hitében való osztozás újból és újból ellentétbe kerül az uralkodó eszmékkel”. Semmi akadálya sincs annak, hogy hangsúlyozzuk e tanítás jelentőségét. A Szentatya beszédében kifejtette azt is, hogy „az agnoszticizmusnak, amely manapság széles körben elterjedt, saját szabályai vannak és nagymértékű türelmetlenséget mutat mindaz iránt, ami megkérdőjelezi hitelességét”. Az uralkodó irányzatoknak való ellentmondás bátorságot, Benedek pápa szavaival, hősiességet kíván. E tanítás aktualitása nem szorul további magyarázatra, látva a kérdésben felhozható példák sokszínűségét.

Agapé

Gombócos káposzta

A Szentatya továbbá hozzáteszi: „Ez a hősies, erős jellem nem erőszakkal, agresszívan próbál tevékenykedni, hanem hagyja, hogy lesújtsanak rá és tudatosan néz szembe az uralkodó irányzatok feltételeivel.” Akkor is, ha az egyházi közösség tagjainak mindig a legjobb módszereket kell keresniük, törekedve a legjobb megoldásra, a Szentatya „evangéliumi lelkületű spirituális leckét” ad, amely a keresztény tanúságtétel alapvető előfeltétele. Eljött az ideje, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a szavak és tettek által megértsük: az, amit az Egyház az igazság nyomában járva keres, nem egy sajátos elképzelés vagy saját érdekeinek előtérbe helyezése, hanem minden egyes ember valódi java. Ugyanis Isten – ezért az Egyház is – szeretettel van minden teremtménye iránt és azt kívánja, hogy azok a teljesség szépségében éljenek. Ezt pedig félelem nélkül kell hirdetni. A pápa végül így zárja beszédét: „Az Isten iránti félelem megszabadít az emberek iránti félelemtől. Szabaddá tesz!”

Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 70 dkg darált sertéshús, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 1 tojás, 10 dkg rizs, 1-2 babérlevél, 1 kis doboz sűrített paradicsom, 2 teásk. pirospaprika, 1,5 dl tejföl, 1 teásk. liszt, só, bors, olaj

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Január 27., vasárnap 9.30 Szentmise Monorról 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna TV Január 26., szombat 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. A Boldogság hegye I. 8.20 Élő egyház. Hírek, tudósítások a Kárpát-medence és a nagyvilág vallási eseményeiről 8.45 Isten kezében Január 27., vasárnap 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. A Boldogság hegye II. 10.30 Határtalanul magyar. Aki kimondja... - Tőkés László 11.00 Szentmise közvetítése a Szent István-bazilikából – Szaléziak 100 éve Magyarországon 14.20 Szerelmes földrajz. Fogja kezem a gyerekkor - Felvidéki „szép csavargások” Szarka Tamással 20.00 Abigél. Magyar tévéfilmsorozat

m1 Január 27., vasárnap 8.55 Katolikus krónika 11.05 Útmutató

Vatikáni Rádió/ Magyar Kurír Elkészítés: A darált húst összekeverjük az egyik felkockázott és kevés olajon megdinsztelt vöröshagymával, a tojással, a megmosott rizzsel, sózzuk, borsozzuk. A káposztát egyszer átmossuk. A másik fej vöröshagymát felkockázzuk, és egy nagyobb lábasban kevés

olajon megpirítjuk (ha van otthon szalonna, akkor annak a kisütött zsírjában). Megszórjuk pirospaprikával, majd a kinyomkodott káposzta felét beletesszük. Vizes kézzel gombócokat formálunk a húsból, és elrendezzük a káposzta tetején. Utána a maradék káposztával befedjük, és annyi víz-

zel öntjük fel, amennyi éppen ellepi. Babérlevéllel és paradicsompürével ízesítjük, majd fedő alatt csendes tűznél puhára főzzük. Amikor megfőtt, a liszt és tejföl keverékével besűrítjük a levét. Jól átforraljuk. Tálaláskor tejföllel meglocsoljuk, és friss kenyeret kínálunk mellé.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Tél, tél, tél, tél, Honnan jöttél? Tereld el a szeleket ne fújjanak hideget! (Kiss Dénes)

Kedves Gyerekek! Bár már egy hónap eltelt karácsony óta, mégis úgy döntöttünk, hogy a Kuckóban közlünk még néhány szép – az ünnep után érkezett – karácsonyi témájú rajzot, amelynek készítői a nagyölvedi alapiskolások. Ugye, jó felidézni az ünnepet? És persze tudatosítani azt, hogy Jézus itt van most is velünk. A hétköznapokban sem hagy el bennünket. Ha jók, türelmesek vagyunk egymáshoz, ha segítünk másoknak, ha rendesen, becsületesen tanulunk, akkor nemcsak egymásnak, szüleinknek, családunknak, hanem elsősorban Jézusnak szerzünk örömöt. Várjuk írásaitokat, rajzaitokat! Akár a tél örömeiről – szánkózásról, sízésről, hógolyózásról, farsangi álarcosbálról is!

Balog Milan, 3. osztály

Csóka Szabolcs, 4. osztály

Gyulai József, 3. osztály

Mokker Gábor, 1. osztály

Rácz Ágnes, 1. osztály

Urban Bettina, 3. osztály

Weöres Sándor

Száncsengő Éj-mélyből fölzengő - Csing-ling-ling - száncsengő. Száncsengő - csing-ling-ling Tél öblén halkan ring. Földobban két nagy ló - Kop-kop-kop - nyolc patkó. Nyolc patkó - kop-kop-kop Csönd-zsákból hangot lop. Szétmálló hangerdő - Csing-ling-ling - száncsengő. Száncsengő - csing-ling-ling Tél öblén halkan ring.

Urban Hanna Luca, 3. osztály

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Kurali Vanesa, 3. osztály

Meghatározások: 1. Így hívják Fekete István gólyáját, 2. Csodás, kitalált történet, különösen a gyerekek szeretik, 3. Mítosz, mitikus történet, a csodaszarvasról is van ilyen, 4. Páros szerv, 5. Balkezes (SETE), 6. Vásárol, 7. Kugli, 8. Elképzelés a jövőre, plánum, 9. Nem arra, hanem …, 10. Táplál, 11. A másikért, 12. Ilyen lehet a kidolgozott kéz. A rejtvény megfejtése a színessel jelölt sorban olvasható. Jelentése: a hívő ember egyik legszebb kézmozdulata, a Szentháromság megvallása.

Segítség: minden szóban csak „e” magánhangzó szerepel (a 11-ben egy „é” is). A megfejtést nyílt levelezőlapon február 1-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava 1

Megfejtés Az 1. számunkban található rejtvény megfejtése: Urunk megjelenése. A nyertes: Merica Tamás, Zsély.

• ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP • 2013. JANUÁR 27.

2

Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük!

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Hazug szavak miatt… Elmesélek egy igaz történetet, aminek az egyik főszereplője én vagyok! 2004-ben történt. Egy szép őszi estén találkoztam egy fiatalemberrel, aki ha van olyan, hogy szerelem első látásra, akkor ő az volt. Szinte ahogy a szemébe néztem, minden más fontosságát vesztette. Akkoriban 26 éves voltam, és addig azt hittem, hogy vagy nincs igaz szerelem, vagy csak nekem nem jutott belőle! Ahogy telt-múlt az idő, egyre fontosabb volt nekem. Nem volt köztünk semmi, de mégis volt valami. Elég volt, ha csak láttam, mert akkor megnyugodott a lelkem, és nekem úgy tűnt, ő is hasonlóképpen érzett! Aztán eltelt két év, s ő elment, amit én a világ végének éltem meg. Éreztem, hogy nem veszíthetem el őt, ezt meg is írtam neki, de tudtam azt is, neki más utat jelölt ki a jó Isten. Bár messze volt tőlem, mégis magam mellett éreztem, és tudtam, hogy ő is gondol rám. Majd egy nap felkerestem. A szemében vad dühöt láttam, nem értettem, hogy miért. De ugyanakkor úgy láttam: a harag a szeretettel vívódik benne! Aztán egy napon egy asszony ismerőse keresett meg, mondván, hogy ő üzent nekem. Elmondása szerint J. vé-

leménye rólam: hány tőlem, ki nem állhat, én lehazudom a csillagokat az égről stb. Bevallom, meglepődtem, hisz előtte két nappal találkoztunk, s ő nem

jutott az eszembe, hogy ha nekem az ő ne keressem többé, de imádkozzak érállítólagos üzenetét adta át, akkor neki te! Ki érti ezt?! mit mondhatott az én állítólagos üze- Nagyon fáj, hogy elveszítettem, ráanetem alatt, ha volt ilyen? Hisz ha ne- dásul nem is a saját hibámból, hisz a gonosz lépett közbe, s ő inkább neki hitt. Csak azt nem értem, miért nem engem keresett meg, miért másokkal üzen, miért nem mondja a szemembe az igazat? Nagyon sok a kérdés bennem, de talán egyszer majd választ kapok mindenre, remélem! Mindezek ellenére én még mindig szeretem, és talán mindig is szeretni fogom, bármit hozzon is az élet! Mert ez a szerelem a lelkemben és a szívemben mindig élni fog! (A plebania.net nyomán) Fotó: Stock

mondott semmit, sőt még ő mondta: hogy a szavakkal ejtett sebek jobban fájnak, mintha a kést forgatnák az emberben! Egyszóval furcsálltam a dolgot! Aztán a nő megígértette velem, hogy többé nem keresem fel J.-t. Valahogy hittem is meg nem is, hisz valós dolgokról is beszélt. De egyszer csak az

kem hazudott, akkor neki is hazudhatott, csak azért, hogy meggyűlöljük egymást?! Félek, hogy igen! Pedig én nem üzentem senkivel semmit! Csupán hazugságok tömkelegével gyűlöltettek meg vele engem! Azóta a telefont is letiltatta, majd azt üzente a fent említett asszonnyal, hogy

Jelentkezz tolmács/kísérő önkéntesnek a Bátor Táborba! A magyarországi Bátor Tábor Alapítvány közép-európai élményterápiás központként 2001 óta kínál komplex terápiás rekreációs programokat daganatos, cukorbeteg, krónikus ízületi gyulladással ( JIA), valamint hemofíliával kezelt gyermekek és családjuk részére. 2008 óta nemzetközi turnusokat is szerveznek, hogy a környező országok daganatos beteg gyermekei is részt vehessenek a kalandokban. A Bátor Tábor nem a betegségről vagy a korlátokról szól, hanem az életről, a lehetőségekről és az összetartozásról. A tábor programjai sikerélményt nyújtanak a gyerekeknek, ami növeli önbizalmukat és önértékelésüket, ezáltal megerősödve, bátrabban térhetnek vissza a hétköznapokba. A tábor nyelve magyar, ezért a cseh-magyar, szlovák-magyar vagy lengyel-magyar nyelveken beszélő önkéntesek különleges szerepet töltenek be ezekben a turnusokban: az önkéntes (nem professzionális) tolmács cimborák segítik a kommunikációt, a kísérő cimborák pedig biztosítják a gyerekek táborba jutását. A nemzetközi turnusokban a tolmács/kísérő önkéntesek teremtik meg a kapcsolatot a különböző nyelveket beszélő gyerekek és cimborák között, a kommunikációs folyamatok középpontjá-

ban elhelyezkedve elsődleges szem- és fültanúi a gyerekek élményeinek, örömeinek, képességeik fejlődésének. Olyan önkénteseket keresnek, akik beszélik a cseh, lengyel, szlovák nyelvet, szívesen hozzájárulnának sok-sok gyerek életre szóló nyári táborozásához, szeretnének tanulni és fejlődni nyelvtudásukban és személyes kompetenciáikban, ingyenes képzéseken vennének részt, sokszínű közösségben élményeket szeretnének szerezni!

Mi a véleményetek a megtörtént esetről? Ti mit tennétek a történetet leíró lány helyében? Igyekeznétek tisztázni valahogy a helyzetet, vagy búcsút mondanátok, a Gondviselésre bízva a kapcsolat alakulását? „Elég” az ima, vagy tettek is kellenek? Írjátok meg a véleményeteket, meglátásotokat az esettel kapcsolatban a remeny@remeny.sk villámpostacímünkre!

Adatok

a katolikus népességen belül (2010-től) A katolikusok 22,3%-a spanyol ajkú, 12,8%-a portugál ajkú, 6,7%-a angol ajkú, 6,6%-a francia ajkú, 4,8%-a olasz ajkú, 3,6%-a német ajkú, 3,3%-a lengyel ajkú, 3,1%-a filippínó nyelven beszél.

A feladatkörökről részletesebben itt olvashatsz: http://www.batortabor.hu/hun/onkentesseg3/tabori_onkentesseg-742/0/tolmacs_es_kisero_cimbora_feladatkor-749 A nemzetközi turnusok időpontjai: 2013. június 27 – július 7. (kamasz turnus) 2013. július 25 – augusztus 4. (kölyök turnus) Ha szeretnél önkéntesnek jelentkezni a 2013as nyár nemzetközi turnusaiba, megteheted 2013. február 17-ig a http://onkentes.batortabor.hu elérhetőségen keresztül! Kérdéseiddel bátran keresd Juhász Csillát a cs.juhasz@batortabor.hu címen!

A 6 millió magyar ajkú katolikus a 0,5%-a a katolikus lakosságnak. Összesen kb. 15 millió magyarul beszélő él a világban. A fele, illetve 55%-a tekinthető magyar ajkú katolikusnak a legutolsó népszámlálások tükrében. 9 millió 982 ezer ember élt a 2011-es népszámlálás szerint Magyarországon. Összeállította: Horváth Róbert

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

let; 58. Egy bizonyos mondatrésszel kapcsolatos; a 4. kockában kettős betűvel; 60. Gázkitöréséről elhíresült Bács-Kiskun megyei település; 62. Kálium és rénium; 63. A Borsai-hágótól a Törcsvári-szorosig terjednek; 72. Közép-amerikai indián nép; 73. Konyhakerti növény; 74. Ők – szlovákul; 75. Sportserleg; 77. A Rozsnyói járás autóinak betűjele; 78. Norvégia és Izrael gépkocsijainak jelzése; 80. Római 600; 82. ... jelenti (Radó Sándor); 84. Szaporodási tevékenységét végzi a hal; 86. Idegen szavak előképzőjeként a jelentése: kettős, kétszeres; 87. Cigány; 89. Feni (a kést); 91. Kutricák (ék. hiba); 93. Fohász; 94. Egykori NSZK-s filmmárka; 95. Verdi operája; 97. Sherlock Holmes „kitalálója“; 98. A város neve, ahol az irigy zsidók feltüzelték az istenfélő asszonyokat és a város vezetőit, hogy üldözzék ki Pált és társát a városból;

Az elmúlt napokban emlékeztünk meg Szent Pál apostol megtéréséről Pál fordulásáról -, aki nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Megtérésének emléknapja alkalmából életének néhány jelentősebb adatát rejtettük el a vízsz. 98, valamint a függ. 1, 12, 40, 44 és 71 számú sorokban A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán február 1-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Fesztelen, udvarias beszélgetés; 9. A Kongói Demokratikus Köztársaság korábbi neve; 13. Tanoda; 14. Játék – angolul; 16. Fakerék vasabroncsa; 17. Öltöny része; 18. Kedves, fiatal lány szerepköre; 20. Vanádium, kén és cérium; 21. És – több nyelven is; 22. Magyar-szlovák határváros; 24. A benzinmotor feltalálója (Nikolaus August, 1832-1891); 26. Kettős betű; 27. Tokio vége (!); 28. -re párja; 30. ... Domini; 32. HAA; 34. Hirtelen felébreszt; 37. Apuka; 41. Cuprum; 42. Litván páratlan betűi; 44. Nem gyakran, de van ilyen csavarmenet is; 46. .... - óráig; 48. Ninive túlsó fele (!); 49. Igekötő; 50. Molibdén; 51. Márka-darab (!); 53. Perec jelzője (is lehet); 54. Nátrium; 55. Lám – választékos, irodalmi szóval; 56. Angolul: játszma, ill. kész-

Függőleges: 1. Szent Pált így is szokták nevezni; 2. Földet forgattat; 3. Rokokó egyneműi; 4. A Lúdas Matyi felejthetetlen alakítója; az utolsó kockában keresztneve kezdőbetűjével; 5. Rangjelző; 6. Kötél – szlovákul; 7. Becézett női név; 8. A túrókészítés mellékterméke; 9. Fordított mutatószó; 10. Irídium és kén; 11. Börtönablak „dísze“; 12. A harmadik missziós út elején ebben a városban töltött majdnem három évet Szent Pál; 15. Tapogatózva keresgélő; 19. Lóeledel; 20. Vasúti szerelvény; 23. Ridegen komor; 25. A Trencséni járás autóinak betűjele; 27. Teaféle díszcserje; 29. Amerikai szabvány angol rövidítése; 31. Lengyel város; 33. Abba a másik irányba; 35. Római kettes; 36. Hangtalanul záp (!); 38. Kártyajátékokban: az utolsó ütés; 39. Orosz város a róla nevezett (bel)tenger partján; 40. Szent Pál kísérője a második missziós úton; 43. Augsburg magyar neve; 44. Az első missziós úton ő volt Szent Pál kísérője (a

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ

Megnyerte a strasbourgi emberi jogi bíróságon indított perét Nadia Eweida, akit a British Airways brit légitársaság azért akart elbocsátani, mert keresztet viselt a nyakában. Három, hasonló ügyben Strasbourghoz forduló sorstársa viszont vesztett.

nyil ir. folyt.); 45. .....kellő – haszontalan, hitvány (személy); 47. Ellentétes kötőszó; 52. Önkéntesek-alkotta munkaközösség; 53. Rajtol, indul; 55. Fogágy; a 2. kockában bettős betűvel; 57. S! K!; 59. Arab törzsfő, úr – itt névelővel; 61. Nemesgáz; 64. Neves F1-es pilóta volt; 65. Afrikai (arab) nép (fölös ékezet); 66. Ibidem (ugyanott – rövidítve; 67. Éra; 68. Ez van, ha kilép a folyó a medréből; 69. Római katolikus; 70. Férjes asszony szlovák megszólítása; 71. Ebben a tartományban feküdt Szent Pál szülővárosa, Tarsus; 72. A spanyol főváros; 76. Ismert olasz folyó; 79. ....gráfia – vallási témák ábrázolásának szabályrendszere; 81. Északolasz város; 83. Az első görög betű; 85. Haszonállat (általánosan) – németül;

A 61 éves, kopt keresztény Naida Eweida ügye 2006 szeptemberében kezdődött, amikor hazaküldték, mert látható módon viselte nyakában kis ezüstkeresztjét, a cég vezetése kérésének ellenére. A BA 2007 februárjában módosította az egyenruha viselésére vonatkozó szabályozást, ekkor a nőt adminisztratív munkakörbe vették vissza, addig azonban nem dolgozott. Az asszony viszont bírósághoz fordult, mivel szerinte a légitársaság megsértette az Európai Emberi Jogi Egyezmény 9. és 14. cikkelyét, amelyek megtiltják a vallási megkülönböztetést, valamint elismerik a szólás- és vallásszabadságot. A hölgy hazájában végigjárta a bíróságokat, de mindegyik pert elvesztette, mivel a munkaügyi bí-

• ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP • 2013. JANUÁR 27.

86. Román váltópénz; 88. Az indiánregények írója; 90. Az európai gyártmánykód angol rövidítése; 92. Kisebb, barátságos ház; 94. Amen egyneműi; 96. Indonézia autói.

Megfejtés A 1. számunkban közölt rejtvény megfejtése: A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Pál György, Párkány. Gratulálunk!

róságtól a Legfelsőbb Bíróságig mindenhol úgy ítélték meg, hogy a nőnek nincs joga viselni a keresztet a társaság kérésének ellenére, mivel az hitének nem központi része – azaz a keresztényeknek nem kötelező keresztet viselniük. A strasbourgi emberi jogi bíróság viszont most kimondta, hogy a BA szabályozása diszkriminatív volt, s az új szabályozás is mutatja, hogy annak nem volt központi jelentősége. David Cameron brit miniszterelnök üdvözölte a döntést. A per tétje az volt, hogy viselhetnek-e az emberek a munkahelyükön vallási jelképeket. Ugyanakkor Naida mellett még másik három is Strasbourghoz fordult, hasonló okokból. Ők viszont elvesztették a pert. Magyar Kurír


APRAJANAGYJA Fizetett hirdetések

Újra beköszöntött születésed napja, S mi büszkén mondjuk: Nincs másnak ilyen apja! És még ha sok is a tortán a gyertya, Csakis az számít, aki azt elfújja.

KÖSZÖNTŐ

Sok-sok szeretettel köszöntjük drága szüleinket, SZABÓ LAJOST és nejét, MÁRIÁT Újbáston (Nová Bašta), házasságkötésük csodálatos 70. évfordulója alkalmából, melyet január 24-én ünnepelnek. Köszönjük a jó Istennek és a Szűzanyának, hogy drága szüleink ilyen szép kort megértek egymás oldalán erőben, egészségben. Kérjük a Mindenhatót, hogy továbbra is tartsa meg őket együtt, szeretetben, egészségben családjuk örömére.

2013. január 23-án ünnepelte 80. születésnapját a drága jó férj, édesapa és nagyapa, NAGY JÁNOS, Farnadon. Ebből az alkalomból sok erőt, egészséget és a jó Istentől megáldott boldog, nyugodt öregkort kívánnak: felesége, Irénke, gyermekei, Kati, Tibor, János a családjukkal, valamint az unokák: Dávid, Ádám, Boglárka és kis ikrek, Ármin és Ákos, akik külön, szívből köszöntik az apát

Hálás gyermekeik: Lajcsi, Juliska és Géza családjukkal együtt A jókívánságokhoz csatlakoznak a vízkeleti és a nagyfödémesi rokonok Születésnapja alkalmából nagy szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, NAGY PÁLT. Kérjük a mindenható és irgalmas Urat, hogy áldja meg őt kegyelmeivel és adjon neki jó erőt, egészséget és sok boldogságot. A Szűzanya oltalmazza őt élete folyamán.

DUPLA AKCIÓ PLÉBÁNIÁKNAK

MEGEMLÉKEZÉS

Hálás szívvel emlékezem Dr. GYŐRY MAXIMILIÁN ANTAL plébánosra, halálának 40. évfordulóján, aki 28 évig hirdette Isten igéjét az egyházgellei templomban. A jó Isten adjon neki örök nyugalmat.

Születésnapja alkalmából sok szeretettel köszöntjük kedves lelkiatyánkat,

A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK:

Soha el nem múló szeretettel emlékezünk

Azt kívánjuk mindnyájan e szép napon, Ragyogjon Önre Isten fénye, legyen boldog nagyon, Születése napja legyen az öröm napja, Kérjük a jó Istent, hogy ezt Önnek mind megadja.

Olvasmányok rendje IV. kötet A szentek ünnepeinek, emléknapjainak, a közös miséknek és a gyászmiséknek az olvasmányai Ára: 4,48 Eur helyett 2,48 Eur Azok, akik mind a két kötetet megrendelik, ingyen kapják a Szentmise zsoltárai című kemény kötésű kiadványt.

Testvére, Margit

A szentmihályfai plébániatemplom hívei

Olvasmányok rendje III. kötet Évközi idő köznapi olvasmányai az évközi idő 18-34. hetére Ára: 4,48 Eur helyett 2,48 Eur

0948/057508 vagy office@remeny.sk Akciós ajánlatainkra a Remény-barátoknak nyújtott 10%-os kedvezmény nem vonatkozik!

2013. január 28-án halálának 3. évfordulóján, a drága jó mamára és szeretetteljes nagymamára, KULIMÁR ANNUKÁRA (Perbenyik)

LICSKÓ BÁLINT esperest.

Emlékét őrző szerető lánya és családja

A nyitragesztei hívek Hálás szívvel és nagy-nagy szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, BENČÍK TIBOR plébánost, aki születésnapját ünnepli. Kívánunk neki sok erőt, jó egészséget és Isten áldását, hogy még sokáig hallgathassuk szép szentbeszédeit, tanító és bátorító szavait. Az egegi rózsafüzér-társulat tagjai

Gondolatok a hóemberről Örülnek a gyerekek, / Hóembert építhetnek. (Sarkadi Gyula) Bár neve: ember, hóból a lába, hóból a törzse, hó a ruhája. (Tóthárpád Ferenc) A boldogfai hóember. Jankó Loránd felvétele

KÖNYVAJÁNLÓ K. Piech, M. Špinková: Dóri a Vatikánban A nagy tömegben Dórit elveszítették, és Dani, a gárdista segít megtalálni rokonait. A könyv betekintést nyújt a Vatikánba, és minden korosztálynak hasznos olvasmány. Kemény kötés. Ára: 3,93 Eur

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Herdics György „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Tarts meg, Úristen, az egy igaz hitben” (Hozsanna 261) A mai vasárnap szentmiséjének befejező éneke – ahogyan azt Horváth Károly kanonok úr a 6. oldalon közli – a 261-es ének. Ennek második versszaka így kezdődik: „Tarts meg, Úristen, az egy igaz hitben”. A hit évében, melyet Szentatyánk meghirdetett, többet elmélkedünk hitünk lényegéről, jobban odafigyelünk arra, hogy hitünk az, ami éltet, s ez a hit az, amit erősíteni kell, hogy lelkiekben még gazdagabbak legyünk. Hitünk ajándék. Isten nagyszerű ajándéka. Bizonyosság, ugyanakkor állandó keresés. Arra képesít bennünket, hogy merjünk szüntelenül előrehaladni: még a sötétben is, a kilátástalanságban is. Megtanít arra, hogy nem szabad reményvesztettnek lennünk. Annyi minden van körülöttünk, ami veszélyezteti hitünket: állhatatlanságunk, kényelmünk, a külső hatások… Ha nem fejlesztenénk hitünket, nem imádkoznánk, nem élnénk a szentségek megtisztító erejével, nem gyakorolnánk az Isten nevében végzett szeretetszolgálatot, hitünk kifakulna. Ha a hit dolgaiban nem akarnánk jártasak lenni, nem fedeznénk fel újra és újra a hit szépségét – tanulással is –, szürkévé válna. Szent Ágoston mondja: „Hitünk jutalma az lesz, hogy láthatjuk majd azt, akiben hiszünk.” Ez a valóság szüntelenül arra buzdít, hogy kitartóan imádkozzunk azért, hogy Isten tartsa meg, erősítse bennünk a hitet.

A hit évében

Kedves Olvasóink! Ez év január elsejétől a Szlovák Posta változtatott bizonyos szolgáltatásain, ami érinti lapunk eljuttatását is az egyházközségekbe, csoportos megrendelőinkhez. Mint korábban már közöltük, a változásokról előzetesen nem értesítették kiadónkat, ezért a Remény 2., illetve 3. száma sok helyre csak késve érkezett meg. Annak érdekében, hogy hetilapunkat legkésőbb péntekenként mindenhol megkaphassák, szerkesztőségünk előbbre hozza a lapzártát. Bízunk abban, hogy a Remény 5. számától kezdve már ismét mindenütt idejében megkapják lapunkat. Köszönjük türelmüket és megértésüket. A szerkesztőség

Beíratás

a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Szent János Alapiskola 1. osztályába

2013. január 21-től február 15-ig, naponta reggel 8.00-tól délután 17.00-ig az iskola épületében (1. emelet, igazgatói iroda) Vásártér 1. (Trhovisko 1.), Dunaszerdahely 031/552 31 57, 0905 495 704 • A beíratás folyamán január 22-én és február 13-án 7.50-től 8.35-ig nyitott órát tartanak az II. és IV. évfolyamban abból a célból, hogy a kedves szülők megtekinthessék, illetve meghallgathassák az alsó tagozatos tanulók tudásszintjét. Mit nyújtanak? • az iskola valamennyi tanulója számára biztosítja a nyelvtanulást 3. osztálytól kezdve (angol, német) kötelezően, valamint az 1. és 2. évfolyamban kör formájában. • Az alsó tagozat diákjai az iskolában, a tanítási órák után sajátítják el a következő napra szóló tananyagot, feladatokat, táskát nem hordanak haza, csak pénteken. • A felső tagozatos tanulók számára igény szerint „tanulószobát” létesítenek, ahol pótórák keretén belül foglalkoznak a pedagógusok a diákokkal. • Napközis foglalkozás naponta 16.45-ig. • A tavaszi és nyári szünidőben üzemeltetik a napközi otthont (igény szerint), reggel 6.30-tól 16.45-ig, hogy ezzel is segítségükre legyenek a kedves szülőknek gyermekelhelyezési gondjaikban. • A tanulók előmenetelét (jegyeit) nyomon követhetik az internetes tanulókönyvben.

A Te igéd az én igém Bizonyára mindannyiunknak vannak olyan szentírási szakaszai, részletei, amelyek különösen kedvesek számunkra. Vagy azért, mert egy-egy élethelyzetünkben nagyon találónak, szívünkhöz szólónak tartottuk-tartjuk a bennük foglaltakat, vagy mert utat, irányt mutatnak, erőt, ösztönzést nyújtanak számunkra. Az is lehet, hogy valamilyen esemény kapcsán figyeltünk fel éppen arra a bizonyos isteni szóra, amely új távlatokat

• ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP • 2013. JANUÁR 27.

Fatima – repülővel 2013. április 26–30.

Ára: 570 Eur Lelki vezető: Bozay Krisztián További részletek: magyarzarandoklat@gmail.com tel.: 0905 840 473 Jelentkezési határidő: 2013. január 31.

A Remény fotópályázatának nyertesei Lapunk Hit, remény, szeretet címmel meghirdetett fotópályázatát a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria és a Remény szerkesztőségének szakmai zsűrije bírálta el. Pályázni két korosztály három kategóriájában lehetett. A beküldött pályamunkák szerzői közül a következők részesültek elismerésben: Az I., a 18 éves kor alatti korosztály, A hit éve – a vallási élet pillanatai kategóriájában Rancsó Sarolta 11 éves hetényi olvasónk nyert, míg a további kategóriákban itt nem hirdettünk nyerteseket. A II., a 18 éves kor feletti korosztály, A hit éve – a vallási élet pillanatai kategóriájában Fehér Sándor pogrányi, a Szakrális emlékeink – falvaink, városaink szakrális kisemlékei kategóriában Terebesi Gyula királyhelmeci, míg az Emberek – portrék, szokások, hagyományok régiónkban kategóriában M. Nagy László helembai olvasóink beküldött felvételei emelkedtek ki. A képek szerzőinek ezúton is gratulálunk, őket külön kiértesítjük. A pályázatra beküldött fotókat a Kortárs Galériában kiállítás keretében is bemutatjuk, melynek időpontját következő számunkban közöljük. A beküldött felvételeket lapunkban folyamatosan felhasználjuk. nyitott életünkben, elmélyítette hitünket… Kedves Olvasóink! Írják meg nekünk, melyik a kedvenc szentírási idézetük, mikor, hogyan vált azzá, miért szeretik, mit jelent az életükben Istennek éppen ez az igéje. Ha több kedvencük is van, írják meg valamennyiről, miért ragadták meg éppen ezek a mondatok, gondolatok szívüket-lelküket. Leveleiket „A Te igéd az én igém” megjelöléssel elsősorban a remeny@remeny.sk villámpostacímen várjuk. (Ha nincs internet-hozzáférésük, akkor a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava címre is elküldhetik levelüket.)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.