Remeny 2013 19 maj 02

Page 1

„Ne fordítsuk el tekintetünket Istentől, ha nem akarunk megvakulni!” (Avilai Szent János szavai)

19. szám

REMÉNY XXIV. évfolyam

2013. május 12. – Húsvét 7. vasárnapja

József, a munkás

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

5 8 9

A közösségek megtartó erejéről Hitünk torinói leple Mit keresünk a temetőben?

Fűszeres, ezernyi nesztől hangos egyiptomi éjszaka. A nappal hősége lassanként megszelídül. A sivatagból támadt szél iszap és rothadó hal szagát sodorja a Nílus nádasán keresztül. Holt teremtmények szaga keveredik az élőkével: izzadsággal, tevék és szamarak bűzével, fanyar füsttel, émelyítőn olcsó illatszerrel. Szerszám surrog a fán: József, az ács még mindig dolgozik. Mécsesfénynél, az utolsókat igazítja. Halkan teszi, bár asszonya s a gyerek már megszokták a lármát. Itt sosincs csend. Nagy a tábor – gyorsan összerótt munkásnegyed. Hontalanok lakják, menekültek, jöttmentek Ázsia minden szegletéből. Olcsó sört isznak, verekszenek, részegen átkozzák mostoha sorsukat. Faragatlan barbárok, pogányok, kik őseik hitét egy zsák hagymáért idegenre cserélik. De bálványaik nem is bánják – a hamis istenek nem értékelik a verejték áldozatát! Otthon azt mondták, a munka nemesít. Ez azonban nem igaz. Az alkotás öröme nemesít, vagy a tudat, hogy megéri a fáradság. Nemesít az izom fájdalma, ha maradandó értéket teremt s büszkeséggel tölt el. De ebben a birodalomban a munkás értéke nem nagyobb a málhás szamárénál. Papoknak, írástudóknak, csak ócska „sátor-proletár”, kire akkor van szükség, mikor dinasztiákat kell megdönteni, törni, taposni a régi romjait. Adót fizetni, hitelt törleszteni. Éhbérért cirkuszt építeni, bilincset kovácsolni, melybe saját csuklóját szorítják majd. S hogy haragját a királyok ellen ne fordítsa, arénák ezreiben nézheti a celebek gladiátorviadalát, ócska csepűrágók parázna bohóckodását. József odahaza úgy akart élni, mint a földművesek, pásztorok. Nekik sem könnyű, de legalább van egy darab föld és néhány göthös kecske, amit magukénak mondhatnak. Ő is szeretett volna szőlőt termeszteni, őshonos fajtákat nevelni, de alkalmi munkából, a műszakokért kapott bérből még szerszámait is csak hitelre tudta megvenni. Szeretett volna művelődni, filozofálni, de mikor fáradtan hazatért, a faragatlan szomszédok társaságáért is rendkívül hálás volt! Az írástudók lenézték. Azt mondták, durva és közönséges. Meg nem kötődik hazához, nemzethez! De nem tettek semmit, hogy érdekeltté tegyék! Pedig ha tenni kell, ha csatába szállni a rómaiakkal, elsőként a munkás ragad kardot. Mert a főpapok és (Folytatás a 2. oldalon)


EZ TÖRTÉNT

Erőt a magasságból „A baj nem jár egyedül” – jut eszünkbe a magyar közmondás bölcsessége, midőn megtapasztaljuk, hogy lám, még alig ocsúdtunk fel az egyik erőpróba után, már nyakunkon a további baj, gond vagy sikertelenség. Ilyenkor – önmagunkat vigasztalva - egy régi sláger sorai is felvillannak bennünk: „A hold után felkel majd a nap, s meglátod, hogy könnyeidnek híre sem marad.” Vihar után elcsendesedik a tenger. A megpróbáltatások – ha Istenhez bújva, de emelt fővel, méltósággal viseljük őket – hosszú távon a lelkünket edzik. Az apostolok számára a feltámadás határtalan öröme után szomorú eseménynek tűnhetett Urunk mennybemenetele. Ismét elhagyja őket a Mester, ki a harmadnap reménysugarát, jelenéseinek igazát most testi valóságában való távozásával a távlatba helyezi?! De ott van vigaszként az isteni erő ígérete! Mikor minden veszni látszik, amikor kiúttalanságot sugall számunkra egy-egy élethelyzet, s a fejünk feletti hullámok tartósnak mutatkoznak, Valaki mégis mellénk áll! Árvaságunk láttán lelkierőt kölcsönöz, a csüggedtség szülte szomjúságunkat „élő vízzel” enyhíti, végül lépésről lépésre irigylésre méltó vitalitásra cseréli fásultságunkat. A költő kifejező képekkel fogalmazza meg a legmélyebb üzenetet: „Galileai férfiak,/ milyen jelre vártok? / Ő tinéktek Lángot ad, / Égből küldi rátok./ Várjatok még tíz napig,/ Jézus Krisztus él! Galileai férfiak, / Mért, hogy sírva néztek, /Jézus Krisztus itt marad,/ Úgy ígérte néktek!/ Világvégig véletek, / Jézus Krisztus él!” (Sík Sándor) Tudatosan, kitartó hittel kell hát várnunk, amíg el nem tölt minket „az erő a magasságból” (vö. Lk 24, 49). Ez a Lélek volt velünk, mikor szándékaink tisztasága legyőzte az ellenünk összehajló sötét árnyakat, ez a titokzatos Magasságbeli védett minket friss „leheletével” az elszürkülési veszélytől, s mentett meg a nyomasztó rutintól. Lám, most életünkbe ismét bebocsátást kér! (Folytatás az 1. oldalról) nemesek sokat veszthetnek – jószágot, hivatalt, rangot. Okoskodnak, bölcselkednek. A paraszt a keveset félti, rémiszti a lángra lobbanó kunyhó, a jószág bőgése… a munkásnak viszont csak kalapácsa van meg vésője. Azokkal pedig ütni és bökni is éppúgy lehet, mint vasat és követ formálni! József jámbor, istenfélő ember. A maga módján bölcs. Ő látja az eltérést proli és munkás közt. Ugyanott élnek, ugyanolyan körülmények közt. A farizeusok és királyi írnokok nem is tesznek köztük különbséget. Pedig mennyi van! A munkás kettő helyett dolgozik. A proli vigyorogva néz össze barátjával: nézd, egy barom, aki helyettünk is gürcöl! A munkás öklét összeszorítva, fogcsikorgatva tűr. A proli hőbörög, csőcselékként kiabál: kövezzétek meg – de ha baj van, elsőként bújik egérlyukakba. A munkás még egy műszakot vállal; a proli lehulló ezüstökre les, ólmosbottal lapul sötét sarkokban. Ha nem halad a terv, a proli boldogan henyél – a munkásnak azonban ötlete van, s ha már ina szakad, legalább eredményét látná. A munkafelügyelők nem is szeretik, mert a dolgok

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Nem engedi, hogy beleragadjunk a cselekvéseinkben hátráltató panaszainkba, ellenben ismét világosan kivehető, értelmes távlatokat nyit. Ezek után miről szóljon további életünk? Mi legyen a következő fejezet címe? Ha kezünkbe veszünk egy üres füzetet vagy egy papírlapot, azzal írhatjuk tele, amivel csak akarjuk. Akár szívderítő rajzokkal is kitölthetjük az üres felületet, melyekkel mások arcára mosolyt csalhatunk. Szavakkal, de főleg a tettek példamutatásával válhatunk mások számára könnyen értelmezhető jellé. Összetörve nem lehetünk Isten hiteles követői! Fel kell állni, ha megaláznak, tovább kell menni, még ha lépteink üteme olykor el-elbizonytalanodik is. A próbálkozások után végül összeáll a kép, s választ ad a merre továbbra. Eljött az eget kémlelés ideje. Készül már a Lélek megújító vihara – nemsokára új emberré varázsolnak a bátorító, megerősítő lángok. Reményt adhatunk másoknak, emberként - Isten kis láncszemeként a végtelenben.

sokszor éppen az ő tehetetlenségük, vagy becstelenségük miatt nem haladnak. Ilyenkor pedig a vétkesek közt jobban érvényesül a cinkos, léha néma! Csendesen sóhajt: József, az ács befejezte a munkát. Az újabb kész darab elkel majd olcsón, néhány napig lesz elég a legszükségesebbekre. Aztán kezdődik minden elölről. Munkáért talpalni, kölcsönkérni. Hitelt törleszteni, semmit sem birtokolni. Arany, tömjén és mirha régen elkélt már. Fizetni kellett a betlehemi jászolért, a nedves szalmáért, az ökör lehelte melegért. A szamárért, mely Máriát s a gyermeket hordozta hátán; és manapság már az angyalok is fizetséget kérnek szolgáltatásaikért… Szomorú egy világ ez. Munkásember fiából nem lesz Messiás, Királyok királya. Máshonnan várják azt a népek: farizeusok, szadduceusok, esetleg hangoskodó, izgága zelóták soraiból. Az ácsnak marad a gerenda! Bár manapság inkább csak a keresztfa-ipar virágzik. József szelíd ember, de azzal vigasztalja magát: azokra csak a bestiális gonosztevőket szögelik fel. Holnap talán érdeklődöm a római helyőrségen – gondolja, mielőtt elfújná a lángocskát. Végül is elsősorban nevelt fia, Jézus jövőjére kell gondolnia!

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

NÉMETORSZÁG

Hilarion metropolita Berlinben A teológiai párbeszéd fontossága, az ortodox-katolikus együttműködés hatékony fejlődésének reménye Ferenc pápa uralkodása idején – ezek álltak Hilarion metropolita, a moszkvai pátriárkátus egyházi külkapcsolatai vezetőjének és Rainer Maria Woelki bíboros, Berlin érsekének találkozója középpontjában. Hilarion metropolita Németországban járt, látogatása során politikai és vallási képviselőkkel találkozott. A megbeszélésre a berlini érsekségen került sor. Az ortodox képviselő a Katolikus Egyházzal való kapcsolatokról nyilatkozva elmondta, hogy XVI. Benedek pápasága során jelentősen javultak. Kiemelt teológiai és ekkleziológiai kérdéseket. Annak a reményének adott hangot, hogy tovább fejlődik a két egyház közötti együttműködés Bergoglio pápa idején, olyan területeken is,

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA • 2013. MÁJUS 12.

mint a keresztény értékek védelme a társadalomban, továbbá a szociális munka terén és a világban üldözött keresztények védelme érdekében. A megbeszélés során a felek érintették az erkölcsi relativizmus problémáját, amely elterjedt az európai országokban. Ezekkel a pusztító tendenciákkal szemben nagyobb tér nyílik az együttműködés lehetőségeire – állapította meg Hilarion metropolita. A tanácskozáson foglalkoztak a keresztényüldözés problémájával is, különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, ahol a média általános hallgatása mellett rendszeresen elnyomásra és megfélemlítésre kerül sor. A katolikus és az ortodox egyházi képviselő ezen a téren is elismerte a közös erőfeszítések fontosságát.

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Vatikáni Rádió/ Magyar Kurír Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.


EZ TÖRTÉNT MIKSI VATIKÁN

Harangáldás 2013. április 6. nagy nap volt Miksiben, ebben a Losonc melletti kis községben. A helyi templomban, mely a Szűzanya neve napjára van szentelve, ünnepélyes szentmisére került sor. Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök a szentmise előtt megáldott két új harangot, az 500 kg-os, Szent Rafaelről nevezett és a 150 kg-os, Szent Mihályról nevezett harangokat. Sajnos, Vladimír Filo, rozsnyói megyéspüspök egészségi okokból nem tudott részt venni az ünnepségen. A harangokat a miksi születésű Trizna Lajos ajándékozta szülőfalujának. Őt nyolcéves korában családjával együtt és még másik nyolc családot kitelepítettek 1948-ban az Ipoly túlsó partjára, Magyarországra. Trizna Béla az említett Beer püspök úr osztálytársa volt a váci gimnáziumban. Később ő is teológiát tanult, de végül is nem lett pap. Élete javarészét Balassagyarmaton töltötte mint gyógyszerész. Több jó szándékú embernek is hála, most teljesült álma a harangokról. Sajnos ő maga az ünnepségen

Nemzetközi találkozó már nem vehetett részt, mivel az Úr 2012 szilveszterén magához szólította. Az ünnepség alkalmával Trizna Lajos megkapta a „Tiszteletbeli polgár – in memoriam“ címet. Ez alkalommal a polgármester, Ágošton Imre Beer püspök úrnak köszönő plakettet, Rákai Gábor esperes úrnak pedig több évi tevékenységéért „Tiszteletbeli polgár“ címet adományozott. A szentmise végén felcsendültek az új harangok, és hangjuk otthonukba kísérte a jelenlévőket. Ágošton Linda

VATIKÁN

A Római Kúria reformjáról Túl korai lenne bármilyen feltételezés a Kúria jövőbeli öszszetételét illetően – nyilatkozta a vatikáni Rádiónak Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes (a képen), utalva a nyolc bíborosból álló csoportra, amelyet a pápa azért hozott létre, hogy tanulmányozza a Római Kúriára vonatkozó „Pastor Bonus” apostoli konstitúció felülvizsgálásának tervezetét. Az biztos, hogy lesznek reformok – állapította meg az érsek. A pápa akarja az újítást és kérte, hogy ehhez több személy járuljon hozzá javaslataival. Hogy a

reform mikor következik be, azt nem tudjuk. Minden bizonnyal tárgyát képezi majd annak a megbeszélésnek, amelyre a nyolc bíboros első összejövetelén kerül sor, illetve azoknak a tanácsoknak, amelyeket a bíborosok adnak

jához, ezt a legnagyobb tapintatossággal, csöndben és – a pápa hangsúlyozza – imával tegyék meg. Ami a vatikáni pénzintézetet, az IOR-t illeti, Angelo Becciu érsek idézte Ferenc pápa hozzá intézett szavait: „A Szentatya kifejezetten ezt mondta nekem: ’nagyra értékeltem az IOR-t szolgálataiért, és tudom, hogy most a nagyobb átláthatóságon munkálkodnak, azért, hogy a IOR »elfogadhatóbb« legyen, ha valaki eddig »nem elfogadhatónak« tekintette volna.’ A pápa tea Szentatyának. hát bizalmat kölcsönöz azoknak A Szentatya kívánsága, hogy a személyeknek, akiknek az a felazok, akik a Kúriában dolgoznak, adatuk, hogy a vatikáni pénzintécsöndben és odaadással folytas- zet működését a különböző nemsák munkájukat, mint ahogy zetközi követelmények normáiazok is, akik javaslataikkal hozzá nak megfelelően szabályozzák.” kívánnak járulni a Kúria reformVatikáni Rádió/Remény

BŐS

Szent Flórián ünnepe Május első hetében, a régi hagyományhoz híven, Bősön parádéval és szentmisével ünnepelték Szent Flórián napját. A tűzoltók védőszentjének emlékét megtisztelendő, vasárnap délelőtt, a csallóközi lánglovagok, magyarországi kollégáikkal egyetemben meneteltek a nagyközség központjában. A zászlós, díszegyenruhás menet a helyi tűzoltószertár elől indult, a somorjai tűzoltózenekar vezényletével. A kálvárián megkoszorúzták a római katonaszent szobrát. Az ünnepi szentmisén megjelenőket a szakma nevében Demián István mérnök köszöntötte. Külön üdvözölte Nagy Béla vezérőrnagyot, a Szlovák Tűzoltó Szövetség elnökét, a dunaszerdahelyi Tűzoltó és Műszaki Mentő-

„Kormányzás a változó világban: a szabadság, a törvényesség, a szolidaritás és a szubszidiaritás kihívásai” – erről a témáról rendezett tanácskozást a Vatikánban a Pápai Társadalomtudományi Akadémia. Az április 26-27én megtartott ülés lezárta a „Pacem in terris” (Béke a Földön) k. enciklikával foglalkozó kétéves közgyűlés munkáját. A konferencia legfontosabb célkitűzése az volt, hogy megvizsgálják a mai társadalomban a kormányzásra váró kihívásokat. A megnyitón Mary Ann Glendon, a pápai akadémia elnöke (a képen) tartott bevezető előadást. Többek között kiemelte, hogy a politika az egyéni és a társadalmi erkölcsi ítélet horizontján belül értelmezendő. A hatalomnak nem szabad pusztán az erőre korlátozódnia, hanem úgy kell felfogni, mint a közjó megvalósításának képességét. A katolikus hagyomány a békét megkülönböztetett módon értelmezi, amely nem csak a háború hiányát jelenti, hanem a rend nyugalmát is. Peter Turkson bíboros, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke a legnagyobb közjó érdekében folytatott kormányzásról beszélt nyitó előadásában. XXIII. János pápa „Pacem in terris” k. enciklikájából kiindulva hangsúlyozta, hogy a megtért szív, amely Krisztust követi, a szeretetben olyan eszközöket keres, amelyek biztosítják az emberi és a természeti világ jólétét. Olyan út ez, amelyet minden megtért szívnek követnie kell. Az angyalok imája Krisztus születésekor arra tanít bennünket, hogy a béke építésének feladata minden jóakaratú emberre tartozik. Ezért mindannyian a béke csatornái és a jó eszközei lehetünk – mondta a bíboros. Vatikáni Rádió/Remény

szolgálat parancsnokát; Czajlik Jenő, Kovács Béla, Fenes Iván tábornokokat, illetve a térség magyarországi településeinek (Enesének, Kondorosnak, Kimlének) polgármestereit és delegációit. A Flórián-napi szentmisét Takács Péter atya, a Győri Hittudományi Főiskola tanára celebrálta. Szentbeszédének központjában a tűzoltók védőszentjének alakja állt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent Flórián üzenete korunkban is különösen aktuális. Az ember egyre magányosabb, a világ közönyös hellyé válik. Ilyen körülmények közt a segítség nemcsak praktikus hatást ér el, hanem a megsegített emberi méltóságát is visszaállítja. Szent Flórián és tisztelői a hit tanúságtevői, akik veszettnek látszó ügyekben is bátorsággal kiállnak az igazság mellett – csakúgy, ahogy a tűzoltó dacol a tomboló elemekkel. A szentmisét élő és elhunyt tűzoltókért ajánlották fel. A rendezvény majálissal folytatódott. Mészáros Péter • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Szekták:

ahol az eretnekségek újraélednek

6. Cikksorozatunk eddigi részeiben sokak számára talán kevésbé ismert szekták, illetve tévtanítások eredetéről lebbentettük fel a fátylat az ókori egyház eretnekségeinek bemutatásán keresztül. Az utolsó

részekben olyan szektákhoz vezet utunk, amelyek talán a legnagyobb fejtörést okozzák korunk keresztényeinek. Külön vasárnapi műsorral jelentkeznek a tévében, bekopogtatnak házainkba, sőt, már iskoláinkban is felajánlják magukat, mint hitoktatók, a Biblia „ismerői”. Folytassuk hát utunkat a korai egyház mindennapjaiban, hogy rátalálhassunk a Jehova Tanúi és a Hit Gyülekezete szekták hátterére is. A Krisztus utáni 4. század elején, Alexandriában járunk. Áriusz presbiter és Alexandrosz püspök szentháromságtani vitái egyre szaporodnak. Ezek nem csupán Áriusz nézeteinek a helyi zsinatokon való elítéléséhez, hanem a későbbi Niceai (az I. Egyetemes) Zsinat összehívásához is vezettek. De mit is tanított Áriusz? Az arianizmus egyik legfontosabb tévtanítása az Órigenész (III. sz. közepe) által hirdetett s itt újra felkarolt Atya és Fiú közti személyi különbség. E szerint „az Isten” az Atya, a Fiú csak „Isten”, „isteni”. Ezzel állította, pontosabban újraolvasta az Isten egyetlenségéről szóló tételt, vagyis hogy Isten „monasz”. Ugye, ismerős ez a szó? Bizony,

A szentségekről röviden A bűnbocsánat szentségének kegyelmi hatásai – Kiengesztelődés Istennel A bűnbocsánat szentségének kegyelme megadja az Istennel való kiengesztelődést azon megkereszteltek számára, akik súlyos bűn következtében elveszítették a megigazulás kegyelmét. A szentség legfőbb hatása az Istennel való kiengesztelődésünk, amivel együtt jár a bűnök eltörlése. A bűnbánat szentsége a megbocsátás szentsége. Krisztus épp azért alapította Egyházában a bűnbocsánat szentségét, hogy a hívek, akik keresztségük után vétkeztek, elnyerhessék bűneik bocsánatát, a kegyelmet visszanyerhessék, és Istennel kiengesztelődhessenek. A szentgyónás eltörli mind a halálos bűnöket, és ennek következtében újra a megszentelő kegyelem állapotában élhetünk. A bűnbocsánat szentségét a „holtak szentségének” is szokták nevezni, mert visszaadja azt a kegyelmi életet, amit először a keresztség szentségében kaptunk meg, és amelyet a halálos bűnnel elveszítettünk. Ez azt jelenti, hogy az Atya magához fogadja hozzá visszatérő fiát; Krisztus vállára veszi az elveszett bárányát és visszaviszi az aklába; a Szentlélek pedig újraszenteli templomát, illetve teljesebben lakik benne. A bűnbocsánat szentsége nem csupán a bűnök bocsánatát és a kegyelmi élet visszaszerzését jelenti, hanem az emberi személy visszafor-

dulását Istenhez a szeretetben. A bűnbánat szentsége eltörli az összes halálos bűnöket az örök büntetés adósságával együtt. Örök büntetés, vagyis a pokol büntetése járna a teljesen szándékos halálos bűnökért. Tulajdonképpen ez a kettős hatás, vagyis a bűntörlés és a büntetéstörlés jelenti az Istennel való kiengesztelődést. Hittétel azonban, hogy Isten a bűnbánat szentségében nem mindig törli el az egész ideiglenes büntetést. A bűn megbocsátásánál elengedi az örök büntetést, de az ideigtartót nem. Hogy Isten mennyi büntetést enged el, az titok előttünk. A Szentírásból tudjuk, Isten a bűn megbocsátása után is szokott kiszabni valamilyen büntetést, mert ő nemcsak irgalmas, de igazságos is. Az erkölcsi rend megsértése büntetést érdemel. Így történt az ősszülők, Mózes és Dávid esetében is. Az ősegyház bűnbánati fegyelme arról tanúskodik, hogy a feloldozás előtt vagy után vezeklést (ideigtartó büntetést) róttak ki a bűnbánókra. Az ember önként vállalt vezeklő cselekedetekkel is tud elégtételt adni, de a gyóntatónak joga és kötelessége, hogy a szentgyónásban elégtételt adjon a bűnbánónak. Így kell gondoskodnia az erkölcsi rend sérelmének jóvátételéről.

• HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA • 2013. MÁJUS 12.

a már korábban ismertetett monarchianizmusról beszélünk. Áriusz tehát azt mondja – továbbgondolva Isten egyetlenségét –, hogy következésképpen lehetetlen a Fiú örök születése az Atyától (ahogy mi hisszük és valljuk), mert akkor az kettősséget vinne az istenségbe. Tehát kettejük viszonya nem lehet más, csak a teremtés. Vagyis a Fiú nem létezhet az Atyával együtt öröktől fogva, időbeli kezdete van, tehát „teremtett”. Ebből pedig az is következik, hogy Isten nem öröktől fogva Atya, csak a Fiú teremtése után lett azzá. Igaz, a Fiút minden más előtt teremtette, aztán minden mást a Fiún keresztül teremtett, de a Fiú maga is csupán teremtett lény, a Szentlélek pedig csak Isten személytelen ereje.

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon Babos Anikó

Az 1964-es részleges megállapodás – 10. Kísérlet az egyház ellehetetlenítésére Magyarországon A papi békemozgalom A katolikus papság megosztására, az alsópapság és a főpapság szembeállítására használta fel a Párt a Katolikus Papok Országos Békebizottságát, amely 1950. augusztus 1-jén alakult meg Budapesten. A békebizottságban részt vevők között akadtak karrieristák, a kommunista rendszer iránt elkötelezettek, akadtak olyanok, akiket csak zsarolással tudtak rábírni a „csatlakozásra”. A többség azonban valószínűleg kompromisszumként élte meg a helyzetet: elmegy a békegyűlésekre, de legalább maradhat a plébánián, a hívei között. Az 1956-os forradalom idején kiszabaduló Mindszenty József hercegprímás (1892-1975, veszprémi püspök 19441945, esztergomi érsek 1945-1974, 1946-tól bíboros; 1948-ban bebörtönözték, 1956-ban az Egyesült Államok budapesti követségén talált menedéket és 1971ig maradt ott, ekkor Rómába távozott, majd Bécsben telepedett le.) ugyan utasított a vezető állásba került békepapok eltávolításáról, de 1957-ben a szabadságharc leverése és a belpolitikai rend helyreállítása után ők visszakerültek pozíciójukba. 1957 májusában az Opus Pacis néven erősödött meg a papi békemozgalom, amely az egész korszakban meghatározó szerepet játszott az egyházpolitikában és a Szentszékkel kapcsolatos ügyek vonatkozásában is. A témáról bővebben: Tomka Ferenc [2005]: Halálra szántak, mégis élünk! Egyházüldözés 19451990 és az ügynökkérdés c. írásában olvashatunk.


FAGGATÓZÓ

A hit megőrzése értelmi döntés Krisztus mellett Dunaszerdahelyen megrendezett Szent György-napok jeles vendége volt Pápai Lajos, győri megyéspüspök. Az általa celebrált szentmise után, a plébánián találkoztunk vele. Lapunk a hit évéről, a közösségek megtartó erejéről, valamint az új Szentatyáról kérdezte a főpapot.

A

– Szentbeszédében a hit évéről, a hit jelentőségéről beszélt. Milyen üzenete van XVI. Benedek szándékának Kárpátmedencei valóságunkban? – Az üzenete közös az egész Egyházban. A világ egy nagy faluvá lett, a globalizáció mindenütt jelen van. Ennek pozitív és negatív tulajdonságai a Kárpát-medencébe is begyűrűznek. XVI. Benedek pápa azt akarta, hogy elmélyítsük a hitünkről szóló ismereteket, hiszen amit az ember nem ismer eléggé, nem is tudja szeretni, és kiállni sem akar mellette. Korunk embere kételyekben él, számtalan kérdéssel találkozik, melyekre nehezen talál válaszokat. Ezért nagyon fontos, hogy személyes kapcsolatot alakítsunk ki Jézus Krisztussal. Pál apostolnál is azt látjuk, hogy Jézus alakja lenyűgözi őt – ahogyan később Loyolai Szent Ignácot, majd II. János Pált, vagy akár Teréz anyát is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem veszik észre a rosszat, és nem kell megküzdeniük a kétellyel, vagy kísértésekkel. De a Jézussal való személyes kapcsolat erőt ad a tanúságtételre – adott esetben a vértanúságra is. Hiszen évente manapság több a vértanú a világban, mint az első keresztények napjaiban. A hitet személyesen is komolyan kell vennünk, erősíteni családunkban, a plébániaközösségekben is. Mert ha az ember egyedül marad, csak azt

hallja, hogy ez egy idejétmúlt dolog, ez már a kereszténység utáni kor. A II. Vatikáni Zsinat úgy határozza meg a hitet, mint az értelem és az akarat

– Ha elfogy a közösség, a magány lerombolja a hitet? – Maurice Clavel az 1968as párizsi diáklázadások egyik vezetője volt. Később filmet rendezett, színházi darabokat írt, filozófus lett. Egy egészen rendkívüli misztikus élmény hatására tért meg, miután újra elkezdett templomba járni – ezúttal a személyes döntés komolyságával. A zsinat után volt, hogy hol az apostoli Hitvallást, hol a niceait imádkozták. A templomban mindig el tudta mondani, mert a többi-

teljes ráhagyatkozása a kinyilatkoztató Istenre. A kinyilatkoztatás nem a mi elképzelésünk alapján ér el hozzánk, hanem a Krisztusról alapított Egyházon keresztül. Kopp Mária, a neves pszichológus egyszer azt mondta, hogy akik a maguk módján vallásosak, rövidebb ideig élnek – mert egészségük megsínyli a belső vívódást. Válogatnak, valamit elfogadnak, mást elutasítanak, de végső rendet sohasem találnak. Még a teljesen vallástalanok is jobb egészségügyi kilátásokkal néznek a jövőbe. De ne essünk félreértésekbe: a mi hitünk nem az egészséges életmódról szól, hanem a Krisztus melletti tanúságtételről!

ek kisegítették. Otthon azonban mindig elfelejtette, hogyan folytassa. Azt mondta: milyen csodálatos ez a hitvallás, hiszen még szóban sem tudja kifejezni egyedül. A kereszténység közösségi vallás. – A fogyásnak egy szomorú aktualitása is van: nyilvánosságra hozták ugyanis a 2011-es népszámlálás adatait. E szerint csökkent a katolikusok száma Magyarországon. – Éppen a közelmúltban láttam a felmérés kidolgozott eredményeit. E szerint minden felekezet létszáma csökkent. A konkrét valláshoz tartozók száma általánosan megcsappant. Ugyanakkor az ateisták száma nem nőtt. Sokan erre a kérdésre egyáltalán nem

is válaszoltak. Számomra mindez inkább azt mutatja, hogy sokan nem jutnak kapcsolatba a hittel, nem kapnak válaszokat közösségektől. Különös, hogy korábban a kis falvak voltak a hit központjai, manapság azonban a fiatalok elhagyják ezeket, a templomok kiüresedtek. A városban tanulók között azonban egyre többen veszik fel a szentségeket, rendezik házasságukat. Ez olyan jelentős folyamat, hogy szakértők szerint már szociológiailag mérhető. A mai világban annyiféle támadás éri a hitet, hogy manapság annak védelme tudatos, értelmi feladatot jelent. – Ön milyen különbséget lát a két határ menti egyházmegye hitélete között? – Az itteni helyzetet nehezen tudom megítélni. Látom, hogy egy-egy ilyen alkalommal, ünnepek előtt a falvakban még rengetegen gyónnak. Nálunk, a győri egyházmegyében, inkább a városokban van igény arra, hogy gyóntató legyen – a falvakban súlyos visszaesés tapasztalható. A nyugati hatás jobban érezhető. Sokan dolgoznak Ausztriában, ahol egy kicsit már a pénz az isten. – Milyen a hivatalos kapcsolat a győri és a nagyszombati egyházmegyék között? – A közelmúltban több alkalommal is meghívtuk a püspök urat különféle rendezvényekre, ahogy én is eleget teszek felvidéki meghívásoknak. Egyházmegyénkben jelenleg két szeminarista tanul Szlovákiából, akik tanulmányaik elvégzése után hazatérnek. Kapcsolat tehát van – nyilvánvalóan azonban lehetne élénkebb is. – Más téma, bár egészen aktuális: Ferenc pápa személye. Mit gondol, milyen úton halad majd az Egyház az új pontifex vezetése alatt?

– Ferenc pápa új színfoltja az Egyháznak. Dél-Amerikából jön, és egyéniségével, szavaival újfajta kvalitást hordoz. Olasz papok mondták, hogy húsvétkor rengetegen gyóntak olyanok, akik esetleg évtizedek óta nem tették – pusztán azért, mert a Szentatya azt mondta: Isten nem fárad bele megbocsátani, csak az ember fárad bele bocsánatot kérni. Nyilvánvaló, hogy DélAmerika a legtöbb katolikusnak hont adó kontinens, ugyanakkor ott is egyre terjednek a szekták, hatalmasak a társadalmi feszültségek. Ott biztosan jó hatással lesz majd, hogy a pápa közülük való. Nekünk pedig tudomásul kell vennünk, Európa többé már nem egyenlő a katolicizmussal. Afrika, Ázsia hatalmas egyházaknak ad otthont. Vietnamban, Kínában, Mongóliában és Indiában egyaránt gyarapodnak a katolikus közösségek. Bízom benne, hogy rövidesen Európa is egy kicsit magához tér. Tudni kell, hogy az Egyházat mindenütt üldözik. Hol véresen, hol a relativizmus diktatúrájával. Ugyanakkor nem tartom szerencsésnek, hogy a sajtó – a világi sajtó is – csupa jót ír az új pápáról, mindig szembeállítva őt XVI. Benedekkel. Holott Ratzinger bíboros is autóbusszal járt, és először ő is nyitott kocsin járt körül a Szent Péter téren. Természetesen ezt a demagóg szembeállítást nem az új pápa kreálta, sőt éppen attól tartok, hogy a médiumok hirtelen elkezdik majd a mocskolódó kampányt. Ezzel pedig sokkal erősebb lesz a kontraszt. A nemzetközi média birtokosai ugyanis nem az Egyház barátai… Azt hiszem, XVI. Benedek nagy pápája volt a történelemnek. Tanításban és fegyelmi dolgokban is követendőt alkotott. Azt hiszem, Ferenc pápa is ezen az úton halad majd, csak más stílusban.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Húsvét 7. vasárnapja

VASÁRNAP ról ra

G. Kovács Pál runk mennybemenetelének ünnepén a feltámadt Krisztus végérvényesen visszatért Atyjához, az Istenhez és a mennyei dicsőségben uralkodásának jeleként ünnepélyesen helyet foglalt az Isten jobbján. Hazatért. Miként egykor a világot látott meglett férfiú is, aki annak idején fiatalságának erejében otthagyta a szülői házat és világgá ment, most élményekkel a szívében, és becsülettel megdolgozott vagyonával hazatér. A fiú hosszú idő után újra leül az ünnepi fehér asztal mellé és szülei legnagyobb örömére elkezd mesélni. Elmeséli életét, elbeszéli, hogyan tanulta ki a mesterségét, milyen furcsa emberekkel találkozott, milyen az a világ, ahová egykor elindult és ahonnan ismét hazajött. Szülei nem is szólnak semmit sem, hanem lélegzet-visszafojtva figyelnek visszatért fiuk minden szavára, és csodálkoznak a fiuk arcán keletkezett legkisebb változáson is. A hosszú regélés alatt az érett emberré lett fiú egyegy ajándékkal meg is lepi könnyes szemű szüleit, hogy fiuk hosszú távollétéről örök emlékük legyen. A mai evangéliumi szakaszt is egy ilyen hazatért Fiúnak a szemszögéből értelmezhetjük. Amennyire a gyarló emberi szó és a korlátozott emberi értelem megengedi, most mi is hallgassunk bele a hazaérkezett Fiú élménybeszámolójába, és halljuk meg az Atya válaszát is. Íme, hazatértem, Uram, teljesítettem azt, amit kívántál. Magaddal együtt mindent, a teremtett világot is nekem ajándékoztad, és én nem tudtam ellenállni a Te nagylelkű szeretetednek, megsebezted szívemet és igent mondtam világmegváltó kérésedre. Testet kaptam tőled, hogy dicsőséged fénye felragyogjon a kereszt sötétségében. Mindazt, amire az idők kezdetétől fogva szültél, neveltél és küldtél engem, végbevittem. Amit tőled tanultam, amit nálad láttam, amit hallottam, mindent elmondtam annak a világnak, amelyet olyannyira szerettél, hogy egyszülött Fia-

U

dat halálra adtad érte. Én pedig most ezt az egész világot hozom ajándékul néked. Atyám, nézd az egyetlen változást a testemen, nézd ezt az öt sebet! Ezen öt sebem által szereztem meg neked szeretetem hozományát: az Egyházat. Nézd, ezek az emberek azok, akik hittek bennem, egy szegény ács fiában, és én hitüket látva megosztottam velük vagyonodat, dicsőségedet. Közöttük éltem harminchárom évig. Ismerem őket. Tudom, hogy Téged keresnek, tudom, hogy boldogok akarnak lenni. Sokszor azonban erőt vesz rajtuk a csüggedés, a félelem, a szenvedés. Sokszor keresik a boldogságot hatalomban, a pénzben, a világban. Sokszor úgy gondolják, hogy a könnyebb, a kereszt nélküli út vezet a boldogsághoz. Ha most nem térnék vissza hozzájuk, ismét szétszóródnának és talán végleg elvesznének. Atyám, kérlek, ajándékozd meg őket, az Egyházat a mi kapcsolatunkkal, egységünkkel. Hiszen ha az emberek befogadják szeretetünket, jöhet megannyi széthúzás, jöhet számtalan veszély és kihívás, nem fognak elszakadni tőlünk és egymástól sem. Mert, Atyám, a mi szeretetünk mindennél erősebb. Mindent kibír. Egyedül ha bennünk maradnak, jutnak el egymáshoz is közelebb. Én igaz Atyám! Szerettem az Egyházat. Most, hogy hozzád jöttem, úgy gondolják, hogy elhagytam, magukra hagytam őket. Atyám, tedd, hogy a bennem hívők eljussanak hozzánk, az örök dicsőségre, hogy mindenki lássa, menynyire szeretsz engem. De ne csak lássák, hanem tapasztalják, éljenek is szeretetedből. Éljenek belőlünk. Atyám, ne hagyd őket árván! Az Egyház ősi hagyománya, hogy a pünkösd előtti napokban különösen is kéri az Atyát, hogy hallgassa meg mennybe ment Fia értünk közvetítő imáját. Tartsunk ki mi is az Egyház hitében és közösségében, hogy pünkösd napján mi is meghalljuk majd az Atya válaszát!

• HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA • 2013. MÁJUS 12.

Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 7, 55-60) Abban az időben: István a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, látta az Isten dicsőségét, és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!” Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le a ruháikat. Miközben megkövezték, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, halálba szenderült.

Válaszos zsoltár (Zsolt 96, 1 és 2b. 6 és 7c. 9.) Válasz: Az Úr uralkodik, magasságos Úr a világ felett. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek leSzentlecke gyenek, s megtudja a Jelenések a világ, hogy te könyvéből küldtél engem, és (Jel 22, 12-14. 16szereted őket, amint 17. 20) engem szerettél. Én, János, egy Atyám! Azt akahangot hallottam, rom, hogy akiket Evangélium amely ezt mondta: nekem adtál, ott leSzent János „Íme, hamarosan gyenek velem, ahol könyvéből eljövök, s velem én vagyok, s lássák ( Jn 17, 20-26) lesz a jutalom, hogy dicsőségemet, ameAbban az időben lyet nekem adtál, kinek-kinek megfiJézus az égre emelte mivel már a világ zessek tettei szerint. Én vagyok az szemét és így imád- teremtése előtt szealfa és az ómega, az kozott: rettél. „Szent Atyám, első és az utolsó, a Én igaz Atyám! nemcsak tanítvákezdet és a vég. A világ nem ismert Boldog, aki meg- nyaimért könyörmeg, de én ismergök, hanem azokért lek, s ők is megismossa ruháját (a is, akik a szavukra Bárány vérében), merték, hogy te hogy joga legyen az hinni fognak benküldtél engem. nem. élet fájához, és a Megismertettem Egyek legyenek kapukon át bejusvelük nevedet, és son a városba. Én, mindnyájan. Amint ezután is megismerte, Atyám bennem tetem, hogy a szereJézus, elküldtem vagy és én tebenangyalomat, hogy tet, amellyel engem az egyházakban ta- ned, úgy legyenek szeretsz, bennük lenúsítsák ezeket. Én ők is mibennünk, és gyen, és én is őbenvagyok Dávid gyö- így elhiggye a világ, nük legyek.” kere és sarja, a fényes hajnalcsillag.” A Lélek és az Egyház, mint jegyes hív: „jöjj el!” Aki hallja, az is hívjon: „Jöjj el!” Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, igyék ingyen. Aki mindezt tanúsítja, kijelenti: „Igen, hamarosan eljövök.” Úgy legyen! Jöjj el, Uram Jézus!

Liturgikus naptár Május 12. HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA Énekrend: H 222; 135B-145; 154 ÉE 144; 139-210; 132 Május 13. Hétfő. Köznap (Fatimai Szűz Mária, Szent Szerváciusz, Bogner Mária Margit, Imelda, Imola) Miseolvasmányok: ApCsel 19,1-8; Zsolt 67,2-7ab; Jn 16,29-33 Válaszos zsoltár: A föld minden országa énekszóval áldja az Istent. Énekrend: H 88; 136; 263 ÉE 107; 171; 217 Május 14. Kedd. Köznap (Bonifác, Gyöngyi) Miseolvasmányok: ApCsel 20,17-27; Zsolt 67,1011. 20-21; Jn 17,1-11a Válaszos zsoltár: A föld minden országa énekszóval áldja az Istent. Énekrend: H 87; 116; 259 ÉE 100; 164; 126

Május 15. Szerda. Köznap (Szent Pachómiusz apát, Szent Zsófia, Szonja) Miseolvasmányok: ApCsel 20,28-38; Zs 67,29-30. 33-35a 35b-36c; Jn 17,11b-19 Válaszos zsoltár: A föld minden országa énekszóval áldja az Istent. Énekrend: H 94; 120; 97 ÉE 120; 181; 125 Május 16. Csütörtök. Köznap (Nepomuki Szent János, Mózes, Margit, Botond) Miseolvasmányok: ApCsel 22,30; 23,6-11; Zsolt 15,1-2a és 5. 7-8. 9-10. 11; Jn 17,20-26 Válaszos zsoltár: Védelmezz engem Istenem, hiszen tebenned bízom. Énekrend: H 98; 123; Gl 514 ÉE 127; 177; 104 Május 17. Péntek. Köznap (Baylon Szent Paszkál, Szent Alkuin, Boldog Scheffer János, Ditmár, Rezeda) Miseolvasmányok: ApCsel 25,13-21; Zsolt 102,1-

2. 11-12. 19-20ab; Jn 21,15-19 Válaszos zsoltár: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: uralkodik a mindenségen. Énekrend: H 211; 153; 157 ÉE 274; 134; 201 Május 18. Szombat. Köznap (Szent I. János pápa, Szent Erik, Alexandra) Miseolvasmányok: ApCsel 28,16-20.30-31; Zsolt 10,4. 5 és 7; Jn 21,20-25 Válaszos zsoltár: Minden igaz lelkű ember látni fogja arcodat, Uram. Énekrend: H 102; 127; 96(8) ÉE 124; 183; 119(3) Május 19. PÜNKÖSDVASÁRNAP (Szent Celesztin pápa, remete, Szent Orbán, Ivó, Iván, Milán) Miseolvasmányok: ApCsel 2,1-11; Zsolt 103,1 ab és 24ac. 29bc-30. 31 és 34; 1Kor 12,3b-7.12-13; Jn 20,19-23 Válaszos zsoltár: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: újítsd meg a föld színét. Énekrend: H 97; 105-155; 259 ÉE 125; 131-133; 126


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... Avilai Szent János

Rend a lelke mindennek

HÉT

ről re

áldozópap Koller Gyula

J

ános 1499-ben vagy 1500-ban született a dél-spanyolországi Almodovar del-Campóban, apja tehetős zsidó konvertita volt. Ez a körülmény állandó akadályt gördített életútjába. A tehetséges ifjút apja a salamancai egyetemre küldte, hogy jogot tanuljon, származása miatt azonban el kellett hagynia az egyetemet. János egy napon bikaviadalon vett részt, s e kegyetlen játék hatására elhatározta: elhagyja a világot és szerzetes lesz. Először szülei engedélyével három évig otthon élt az imának és szemlélődésnek. Ezután sikerült neki az alcalái egyetemen „a művészetek baccalaureusa” fokozatot megszerezni. Majd három éven át teológiát tanult. Szülei időközben meghaltak és tekintélyes vagyont hagytak rá; amit pappá szentelése után szétosztott a szegények között. Sevilla érsekének megbízásából mint prédikátor és népmisszionárius kilenc éven át bejárta egész Andalúziát. Fiatalok és öregek, szegények és gazdagok tolongtak prédikációira, a szavait követő megtéréseket pedig nem is lehet felsorolni. E rendkívüli ember nyitottsága a világ felé messze kora előítéletei fölé emelkedett. Hozzájárult mindezekhez, hogy János nem ismerte a félelmet. Névrokonához, Keresztelő Jánoshoz hasonlóan, ő is kipellengérezte a gazdagok és hatalmasok köreiben található visszásságokat; ezáltal sok ellenséget szerzett magának. Ebből érthető, hogy mint veszedelmes hitújítót bepanaszolták az inkvizíciónál, és fogságba vetették. 1532 decemberében huszonkét vádpont ellen kellett védekeznie. Válaszai következtében és jámborságára való tekintettel a következő évben szabadon engedték. De könyvét, az Audi filia-t betiltotta az inkvizíció, és figyelmeztették, hogy legyen óvatosabb kifejezéseiben. Amikor szabadon bocsátása után első ízben prédikált nyilvánosan, a néptömeg nagy lelkesedéssel ünnepelte. Bár hitszónokként megfeszített tevékenységet folytatott, tanítványokkal foglalkozott és kiterjedt levelezése volt, mégis vállalta egyéb feladatok elvégzését is. Tizenöt magasabb fokú iskolát alapított. Nagy anyagi és emberi nehézségek ellenére is működtek iskolái, sőt közülük a baezai csakhamar egyetemi rangra emelkedett. Szükséges kiemelnünk, hogy különösképpen felkarolta sorstársait, a megtért zsidókat és félzsidókat, akiknek hasonló nehézségeket kellett elszenvedniük, mint neki. Ugyanilyen okokból több tanítványát küldte Granadába a moriszkók, az iszlám konvertiták megsegítésére. 1545-ben kapcsolatba került Loyolai Ignáccal. Hosszú ideig azon gondolkodott,

Május 10. hogy tanítványaival együtt belép Jézus Társaságába. Andalúzia akkori provinciálisa azonban nem volt olyan készséges, mint az alapító. Ellenezte János belépését, feltehetően zsidó származása miatt. Akadályként szolgált János folytonosan roszszabbodó egészségi állapota is. Néhány tanítványa 1554-ben mégis belépett Jézus Társaságába. Amikor a trienti zsinatra (1545-1563) Granada érseke szívesen magával vitte volna Jánost tanácsosaként, egészségi állapota nem tette lehetővé az utazást. Az 1565. évi toledói zsinaton viszont, amelyen a zsinati határozatok gyakorlati megvalósításáról volt szó, János fontos szerepet játszott. Leveleiben és egyéb írásaiban különösen feltűnő a Szentírás ismerete; az Ószövetséget és az Újszövetséget egyaránt idézte. Írásai még ma sem veszítettek kifejező erejükből és eredetiségükből. Szentünk az elfogultaktól sokat szenvedett, de a szent életű kortársak között megértőkre és segítőkre talált. Barátai közé tartozott Loyolai Szent Ignác, Alcantarai Szent Péter, Avilai Nagy Szent Teréz és később Istenes Szent János, akit ő térített meg. 1569. május 10-én halt meg a Córdoba melletti Montillában, és az ottani jezsuita templomban temették el. 1894-ben boldoggá, 1970. május 31-én pedig szentté avatták. * * * János pap nyitott eszű és megértő szívű ember volt. Minden tevékenységet helyesnek vélt, ha – amint mondta - „Istent szolgáljuk vele”. Amikor nyíltan bírálta a gazdagokat kapzsiságuk, az egyháziakat pedig szívtelenségük miatt, ezt éppen azért tette, mert nem Istent szolgálják vele. Igazáért vállalta az inkvizíció börtönét is. Sokat tanulhatunk tőle napjaink előítéletei, elfogultságai és gyűlölködése közepette. Mindeme rossznak csak akkor lehet vége, ha megtanulunk megértéssel közeledni embertársaink felé. Szentünk életében zsidó származása miatt sok kellemetlensége és hátránya volt. Ő ennek ellenére sértődés nélkül végezte megbízatásait. Válaszul sokat törődött éppen azokkal, akiket hozzá hasonlóan félreállítottak, lenéztek. Felkarolta nemcsak a zsidókat és félzsidókat, de segítségére volt az iszlám konvertitáknak is. Ily módon iparkodott helyrehozni a hibákat, amelyeket egyházi és világi vezetők lélekfurdalás nélkül elkövettek. Milyen szép lenne, amikor a félreállítások és zaklatások miatt bántalom ér bennünket, bosszúállás helyett segítségére volnánk azoknak, akiknek hasonló zaklatást kell elviselniük.

rény, rend nélkül? – Furcsa erény!” Szent Josemaría Escrivá, az Opus Dei alapítója ezzel a gondolattal erősíti követőiben a rend, a rendezett élet iránti vágyat. A rendnek ugyanis szerepelnie kell mindenben, amit cselekszünk. Napi szinten kell szembesülnünk azzal, hogy életünkben vannak fontos és kevésbé jelentős események, melyeket jól kell tudnunk sorba állítani. Kevés az időnk, sok elvárást tá-

tökéletesebb tud létrejönni, mint a szimfonikus zenekar szépsége is a zenészek közti harmóniában gyökerezik. A dolgok rendezettségre vannak teremtve. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a dolgok természetes állapota a rend – egy rendezett állapot. De nem csak a dologi rendnek kell nagy figyelmet szentelnünk, hanem a belső rendre is elegendő időt kell szánnunk. Imaéletünkben is rendnek kell lennie. Nem

masztanak velünk szemben. Korlátozottak a képességeink, talentumaink, melyeket jól kell tudnunk használni. Mindez rendezett életvitel, előre jól megfogalmazott életterv nélkül elképzelhetetlen lenne. Természetesen nem a külsőségekben kell keresni a rend igazi, elsődleges lényegét, de mégis, a minket körülvevő környezetünk fontos árulkodójel tud lenni rólunk. A minket körülvevő rendetlenség, káosz a bennünk levő rendezetlenségnek a jele. Tünet, mely figyelmeztet, hogy valami nincs rendben. Azok a dolgok, amelyek nincsenek a helyükön, amelyeket nem használunk rendeltetésszerűen, azok nem tudják megdicsőíteni az Istent. Aquinói Szent Tamás mondja, hogy a „rend az univerzumban megsokszorozta az Isten dicsőségét”. Isten nem csupán különkülön megteremtette a dolgokat, hanem a rend által egységbe szólította őket. A rend egy magasabb értelmet adott mindennek, a harmóniából mindig valami

szabad megengedni, hogy az csupán hangulati szintű legyen. A lelki élet nem lehet spontán dolog. Napról napra egy fix időpontot, meghatározott rendben, oda kell tudnunk ajándékozni az Istennek – ez az odaajándékozás nem lehet valami szeszélyes dolog, hanem komoly, rendezett cselekedetnek kell lennie! Minden élethelyzetben – lehetőségeinkhez mérten – törekednünk kell mind a külső, mind a belső rend megélésére! Természetesen egy többgyermekes családanya más „rendre” törekedjen, mint egy élete őszét élő egyedülálló idős ember. Mindenkinek a személyes rendezettség megélésére kell törekednie! Jézus is törekedett a rendre. Pl. a kenyérszaporítást követően utasítást ad, hogy szedjék össze a maradékot, vagy feltámadása után az üres sírhoz érkező apostolok összehajtva találják a gyolcsleplet. Mesterünk példájára mi is váljunk a rend embereivé!

„E

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Hitünk torinói leple A lélek, magában hordozva isteni jellegét, a biológiai halál után is tovább él. Sokan átestek korunkban a halálközeli élményen, az alagút és a simogató fényözön megtapasztalásán, amely éppúgy lehet a túlvilági élet előszobája, mint a kihúnyó agy hallucinációja. Mi most, a húsvéti időben, figyeljünk oda az egyetlen bizonyosságra, Jézus test szerinti feltámadására, mert nekünk is megígérte ugyanezt. Az, hogy létezik testi feltámadás, csak egy helyen olvasható: a Szentírásban. Jézus legyőzte a halált, és ezt nem csak saját példája bizonyítja, hanem több feltámasztott ember esete is. A legismertebb közülük barátjáé, Lázáré, akire senki se foghatta rá, hogy tetszhalott, hiszen a biológiai halál beállta szaglással is érzékelhető volt. A tényre, hogy vannak meggyógyított és feltámasztott emberek, a korabeli és mai hitetlenek is a maguk módján magyarázatot keresnek. Szerintük sokan tudtak kézrátétellel gyógyítani. Mert mindenre van magyarázat, csak meg kell találni. A Brit Torinói Lepel Társaság húsz éven keresztül vizsgálta tudományos alapon Jézus halotti leplének valódiságát. Száz mikrobiológiai, fizikai, vegyi, régészeti vizsgálat közül kilencvenkilenc igazolta a lepel valódiságát, csak a rádióizotóp-diagnosztika mutatott más eredményt, mint amit vártak. Ez a vizsgálat azt állította, hogy a lepel a tizenkettedik századból származik. Ám erre is magyarázatot lehetett találni: valamiféle patina képződött a gyolcson, amely megtévesztette az izotópos kormegállapítást. De a 99 százalékos bizonyosság is elegendő ahhoz, hogy kijelentsék, a lepel valódi. Csak épp a feltámadás ténye nem mondható valódinak szerintük! Azt bizonygatják, a római katona lándzsája nem Jézus szívét érte, hanem a tüdejét, és nem halt bele sebeibe. A harmadik éjszaka – mondják -, miközben a római katonák aludtak a sír előtt (!), a tanítványok (lábujjhegyen) elgörgették a sírkövet, és kicserkészték a testet a sírkamrából. Mikor illatos olajjal kenegették, észrevették, hogy nem halt meg, és addig ápolgatták, míg fel nem épült. Tehát szó sincs feltámadásról - állítják. Mert nem volt az magában is elég vérlázító, hogy meg akarta reformálni a zsidó vallást, még ráadásul föl is támadt? Arra a kérdésre, mi lett vele akkor a továbbiakban, azt állítják, hogy miután teljesítette küldetését, amit a próféták is megjósoltak, eltűnt az emberek szeme elől. Szerintük ez ilyen egyszerű volt. Számukra a torinói lepel csak egy régészeti lelet, amelyről az bizonyos csupán, hogy valóban Jézus testét takarta. Jézus feltámadásának ténye nagy „veszélyt” jelent ma is a hitetlenekre, istentagadókra, mert esetleg megigazulnak és gyarapíthatják a keresztények számát. Azért, mert a lepel valódiságát nem lehetett letagadni, ki kellett kezdeni a feltámadás misztériumát, és ezzel egyben megpróbálni megcáfolni, hogy van halálon túli élet. Mert úgy gondolják, amiben nem hiszünk, az nincs is. Tehát, az örök kárhozat sincs, így aztán éljen a korlátoktól mentes, édes földi élet. Éljen a bankok paradicsoma, a számítógépekből, médiából ránk szabaduló reklám-

Két magzat beszélget Egy várandós anya két magzatot hord a méhében. Az egyik azt kérdezi a másiktól: - Te hiszel a születés utáni életben? - Hát persze! Szerintem az itteni életünk is arra való, hogy felkészüljünk rá. - De hát milyen az élet? - Pillanatnyilag még nem tudom, de ott biztosan sokkal világosabb van, mint itt. Az is lehet, hogy a szánkkal fogunk enni meg a lábunkkal járni. - Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne? Itt van a köldökzsinór, ami adja a táplálékot, és nem elég hosszú ahhoz, hogy elmászkáljunk. Amúgy még soha senki se tért vissza a születés után, úgyhogy a születéssel vége is az egésznek. - Szerintem meg nem! Sőt hiszem, hogy születésünk után találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk. - Anya? Te hiszel egy anyában? Vajon hol van? - Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk. - Nem látom sehol. Szerintem nincs is ilyen. - Pedig van, mert néha, amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat. Én akkor is hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

Fuggerth Ferenc: Feltámadás szenny és erőszakáradat. Meg a gyerekáldást kényelmetlenségnek vélő fiatal párok, akik össze se házasodnak, mert fél év után úgyis elválnának, és jöhet a következő partner. Vajon milyen létjogosultsága van itt egy síró gyereknek? Olyan önző társadalmakat építünk, amelyekben nincs helye a gyerekeknek, nem is beszélve Istenről. Nem készülünk mi a halálon túllépni, mert jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Ki tudja, mi várna ránk odaát? Feltámadott Jézus, kegyelmezz nekünk!

Vivát… vivát… Nézem a keresztre feszített Krisztust Mi lett, hogy így bántatok vele Mi volt bűne, hogy ily büntetést kapott Ily szörnyű vég lett Krisztus élete

Nézem a keresztre feszített Krisztust Gondolataim oly messze járnak Krisztus tanítványai: apostolok Részei vagytok halálának Ti Júdás és Pilátus cinkosai Bűntudat nem lázít-e titeket Hamis vádakat hitviták tüzéből Hoztatok halálos ítéletet Vivát, vivát, tombolja a bősz tömeg Halált Krisztusra, halált…, halált Ellenvétót nem kiált senki A tömeg ünnepli Pilátusát Krisztus a tömegre tekint, elmereng… Mily nép ítél engem a Golgotán Hitében megroggyant eltévedt lelkek Nézzétek a Krisztust a keresztfán Weppery László

(Ismeretlen szerző) • HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA • 2013. MÁJUS 12.


LÉLEK ÉS ÉLET

Mit keresünk a temetőben? Mit keresünk a temetőben minden év május 8- lag nem is léteztünk, és az Ő szeretettényébe térünk érthető, hogy az Ószövetség miért használja a poán? A választ mindenki tudja. 1945. május 8-án ért vissza akkor, amikor kilépünk a térből és az időből. kol és a halál megjelölésére ugyanazt a kifejezést: véget a II. világháború. Beköszöntött a béke. Hozzá megyünk, hogy ne legyünk egyedül. a „se-ol”-t. A kettő lényegében ugyanaz. A halál a Kinek ért véget a háború, és kinek jött el a béke A visszatérés boldog lehetőségét szerezte meg ne- teljes magányosság. Ám a magányosság, ahová a ideje? Egységesebb lett Európa? Békésebb lett, bol- künk Krisztus azzal, hogy engedelmes volt mindha- szeretet nem ér el, nem más, mint a pokol. dogabb? 1945. május 8. után nem folyt többé ártat- lálig, mégpedig a kereszthalálig. Érthetőbben szólva, Krisztus Urunk, halálában a végső magány kalan vér, nem volt könnyes szem? Nem lettek újabb azzal, hogy mindvégig szeretett. puját lépte át. Szenvedése révén belemerült elhaözvegyek, árvák? Nem téptek ki gyögyatottságunk mélységébe. Oda mekerestül nyelveket, kultúrákat? Nem rült, ahová senki sem kísérhet el irtottak többé népeket, nemzetrészebennünket. Halálával legyőzte a haket, nemzedékeket? Nem tiltottak be lált. Pontosabban: a halál, amely azvallási és egyházi hovatartozást? előtt azonos volt a pokollal, vagyis a Mit keresünk mi a temetőben magánnyal, többé már nem azonos minden év május 8-án? Ha a kérdésvele. A kettő már különbözik egyre őszintén válaszolunk – felületesen mástól, mert a halálban ott van az ítélve, nem sok keresnivalónk lenne Élet, pontosabban a halálban ott van ott, de mégis jó, ha ott vagyunk. a Szeretet. Tehát, ha meghalunk, Igaz ugyan, hogy sokunknak a dolnem a jéghideg magányosságba légok és a történések nem sok örömre pünk, de felnyílnak a „se-ol” kapui. adnak okot, de mi keresztényként, a De ez ránk csak akkor vonatkozik, temetőbe nem a dolgok és a történéha nem zárkózunk el a Krisztus felsek miatt megyünk. A temetőbe az kínálta szeretetközösségtől. Ellenember nem valamiért, hanem valakikező esetben a magunk akarta maért megy. Elhunyt szeretteink miatt, gányosság lesz az osztályrészünk: a akik a háborúk, a koncentrációs tábopokol, vagy amint a Szentírás rok, a lágerek kietlenségében a legmondja - a második halál ( Jel drágábbal, az életükkel fizettek. 20,14). (XVI. Benedek) Miattuk vagyunk, mert ők nem Mit keresünk a temetőben minhaltak meg. Élnek, hiszen az, Aki leden év május 8-án? Nem dolgokat győzte a halált és újjáteremtette az keresünk. Az Élőt keressük és a VeMagyar katonai temető Lovasberényben (illusztrációs felvétel: világháló) életet, megígérte: „Minden, amit nele élőket, az örökkön Élőt. Őt, aki lekem ad az Atya, hozzám jön. S aki győzte a halált, és újjáteremtette az hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szállKrisztus Urunk kereszthalálában elsősorban nem életet. Őt, aki letöröl a szemünkről minden könytam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem a szenvedést kell megcsodálnunk, hanem a szerete- nyet, és begyógyít minden sebet. Őt keressük, meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki tet. Az Atya és az emberek iránti szeretetét. Azért mert: „Senki közülünk nem él önmagának, és senküldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, szállt alá a mennyből, és vállalta az emberi sorsot, ki nem hal meg önmagának. Amíg élünk, Istennek semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az hogy végigjárva az emberi lét minden állomását, élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Teutolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy örömét és bánatát, szentté tegye azt. hát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké élAz emberi élet legkellemetlenebb órája az az (Róm 7-9) jen, s feltámasszam az utolsó napon.” ( Jn, 37-40) óra, amelynek magányába nem hatol be egyetlen Ez a mi vigaszunk az új idők új kihívásai köA keresztény hit tanítása szerint: az ember a Te- emberi szó sem. Van egy kapu, amelyet mindenki zepette is. A hűség, a helytállás, a kitartás lehetőremtőjében, Istenben marad fenn. Benne élünk, csak magányosan léphet át. Ez a halál kapuja. sége nekünk is megadatott. A temetőt járva mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,28). Az Ő szere- Ezért mondjuk, hogy a világon minden félelem imádkozzunk a mindvégig tartó állhatatosság ketettervében voltunk már akkor, amikor még fizikai- végső soron erre a magányosságra irányul. Ebből gyelméért.

A hét imája Egy szép Mária-éneket küldök, amit soha sehol nem hallottam énekelni. Én imaként szoktam elmondani. Remélem, akad valaki, akinek megtetszik. Viola Margit, Pozsonyeperjes

Mária, jó Anyánk… Mária, jó Anyánk, könyörögj érettünk. Minden szükségünkben Tehozzád sietünk. Anyánk, szent Fiadnál könyörögj érettünk, Mert ha Te is elhagysz, mindnyájan elveszünk. Mária, jó Anyánk, esedezz érettünk. Sok száz esztendőkön nagyokat vétettünk. Ha könyörgéseddel nem állsz föl mellettünk, Szolgáid e földön nem soká lehetünk.

Mária, jó Anyánk, gyújts ajkunkra imát. Hadd törjön az égen Isten trónjáig át. És leljen szívünkbe igaz szeretetet, Ennek híján, Anyánk, minden szép elveszett. Mária, jó Anyánk, oltalmazd népedet. Hogy mint hajdan, most is szeressen Tégedet. Anyánk, szent Fiadnál könyörögj érettünk, Hisz ha értünk nem szólsz, mindnyájan elveszünk. Mária, jó Anyánk, kérünk, ó, el ne hagyj. Halálos ágyunknál végig velünk maradj. Jöjj, ó, jöjj, ó, Mária, árvák édesanyja, Siess oltalmunkra, híveid asszonya. Szűz Mária szobra Alsó-Ausztriában Fotó: Világháló • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


CSALÁD

Hívom a családokat 2013 májusában evél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a család és az élet mellett áll.

L

Ha közvélemény-kutatást végeznénk a munkáról, sokan azt mondanák, hogy nem szeretnek dolgozni, munka közben nem érzik jól magukat, alig várják, hogy nyugdíjba mehessenek, és többet ne kelljen dolgozniuk. Egy kellemesen töltött hétvége után roszszulesik bemenniük munkahelyükre. Vannak, akik úgy gondolják: dolgozni azért kell, mert a nélkül a pénz nélkül, amelyet munkájuk ellenértékeként kapnak, éhen halnának. Tény, hogy a munkából származó jövedelem nélkül a családok nem tölthetnék be feladatukat, nem válhatnának a társadalom alapsejtjévé. Sőt, nem nevelhetnék gyermekeiket úgy, hogy azokból tisztességes, dolgos emberek legyenek. Szükséges és nagyon fontos a viszonzás, a fizetség vagy egyéb elismerés, amelyet munkánkért viszonzásképpen kapunk, de hogy munkánkat jól végezzük, hogy abban szívünket-lelkünket beleadva örömet találjunk, és ezáltal jó lelkiismerettel dolgozhassunk, nem a fizetségtől függ. „Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak, és nem embernek tennétek!” (Kol 3,23) – tanítja Szent Pál. Ezen az elven alapszik a keresztény munkaerkölcs: a keresztény ember munkáját – legyen az bárhol és bármilyen munka – a tőle telhető legjobban végzi, függetlenül attól, hogy hogyan viszonozzák fáradságát. A 20. század közepén az élvonalbeli magyar labdarúgók kevesellték gázsijukat, és kijelentették: ilyen kis pénzért csak kis erőbedobásra hajlandók, meghirdették a „kis pénz – kis foci” elvet. Gondoljátok meg: milyen következményei lettek ennek! Mondjatok példákat arra is, amikor a jól elvégzett munka öröme nagyobb jutalom volt, mint a kapott fizetség! Az európai városok, a katedrálisok, virágzó kereskedelmük és pezsgő vásáraik az iparosok, kereskedők, tisztviselők, tanítók, orvosok és rendfenntartók keresztény erkölcsi alapon álló munkálkodásának gyümölcsei. Ma a meghatározó kapitalista gazdasági kultúra és annak elmélete

és gyakorlata szerint a pénz a munkavégzés elsődleges és egyetlen okává vált. Pénzzel motiválják a dolgozót a céghez való hűségre, a munka és termék minőségének biztosítására és a mennyiség fokozására. Az ösztönzésnek ez a módja rohamosan

végzett munka, akármennyit fizetnek is érte, önbecsülést ad. Az ember ugyanis az egyetlen tudatosan dolgozó, szabad akaratú teremtmény, aki munkájával részt vehet Isten teremtő tevékenységében. Ez pedig hozzájárul méltóságához. Azok, akik

terjed a hagyományosan nem gazdasági területeken is, például az egészségügyben és az oktatásban. A társadalom széteséséhez vezet, ha a tanító vagy az orvos munkáját annak megfelelően végzi, hogy mennyi pénzt kap érte, vagy, hogy kik, menynyire és mikor ellenőrzik. Aki fizet, nem csak a szolgáltatást, hanem az emberek motivációját, tehát a szabadságukat is megvásárolja. Ez pedig az embert közelíti a bérrabszolgához. Idézzétek fel olyan élményeiteket, amikor az önzetlen jóakarat segített benneteket valamilyen nehéz helyzetben! Hogyan tudjátok ilyenkor az ajándékozás kultúráját nem sértve megköszönni annak szolgálatát, aki segített? Amikor megkérdezték a szobrászt, miért faragja oly nagy gonddal a gótikus katedrális magas tornyára kerülő szobrot, hiszen sem lentről a földről, sem a templom belsejéből nem lesz látható, tehát senki nem fogja méltányolni fáradságát, így válaszolt: „Az Úristen fogja látni, hogy’ állhatnék meg előtte, ha tökéletlen munkát adnék ki a kezemből!” A jól

munkatáborokban rabként dolgoztak, beszámoltak arról, hogy a munkájukat teljes odaadással végzők könnyebben vészelték át a rabságot, mert meg tudták őrizni önbecsülésüket, emberi méltóságukat. Nem mindenkinek adatik meg, hogy olyan munkával keresse meg kenyerét, amelyben örömét leli, amelybe szívét-lelkét beleadhatja. Hogyan lehet ilyen helyzetben mégis úgy dolgozni, „mintha az Úrnak tennétek”? Mi a helyzet a családon belül végzett munkával? Hogyan lehet rávezetni a gyerekeket, hogy nekik maguknak okoz örömet, erősíti önbecsülésüket, ha önként, önzetlenül és legjobb tudásuk szerint veszik ki részüket az otthoni munkából? Fontos ez azért is, hogy felnőttként a társadalom hasznos és tisztességes dolgozóivá váljanak. Nem szerencsés a családon belüli tevékenységek érdekében az anyagi ösztönzéshez folyamodni. A pénzt a családban a gyerekek, sőt, bármely családtag munkájával kapcsolatban nagyon kevéssé szabad használni, ha mégis, jutalomnak vagy elismerésnek, és

• HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA • 2013. MÁJUS 12.

soha nem valami árának vagy ösztönzésnek kell lennie. Ha például a szülők fizetnek egy gyereknek azért, mert először életében leszedte az asztalt, vagy levágta a füvet a kertben, rövid időn belül a gyerek elkezd pénzt kérni más hasonló munkákért is (pl. mosogatásért, az ágy bevetéséért stb.). Ha pedig a szülők megállapodnak vele: ezt és ezt a munkát enynyiért és ennyiért lehet elvégezni, akkor ez már „szerződéses munkavégzés” lesz, a gyerek már csak azt és úgy végzi el, amit és ahogyan a megállapodás előír. A családban végzett munkára pedig fokozottan igaz, hogy az teszi igazán értékessé, amit nem lehet sem megállapodásban rögzíteni, sem megfizetni: az apró figyelmességek, a másoknak való öröm okozásának szándéka, a rendelkezésre állás, a család egészének szolgálata. Ezekre pénzzel nem lehet motiválni, a szeretet az igazán hatékony ösztönző. Ha egy kapcsolatba beférkőzik a pénz, nem tud többé onnan kiszabadulni, rátelepszik és megmérgezi azt. A család egyik alapfeladata, hogy a személyeket ráébressze a jól végzett munka örömére, arra tanítsa, hogy önmagában tiszteletet érdemel, ha valaki munkáját elhivatottan, teljes odaadással végzi akkor is, amikor senki nem látja, ünnepli, bünteti, jutalmazza érte. Az ágyat jól kell bevetni, mert önmagában jó dolog jól bevetni, nem pedig a jutalomért, amelyet ugyan alkalmanként elismerésként jó adni, de sohasem motivációként. Az elismerés és a köszönet minden munkáért megillet minden családtagot. Sok családban még ma is él az a szép, régi szokás, hogy étkezés után a családtagok mind az édesanyához, aki a konyhában sokat dolgozott, mind az édesapához, aki munkájával lehetővé tette a közös étkezést egyenként odajárulnak, hogy megköszönjék és megdicsérjék a kapott finomságokat. Vannak, akik nem tudják elfogadni mások önzetlen segítségét, mondván: ha nem fizetem meg, akkor lekötelezettje leszek. Miért vezet tévútra ez a szemlélet és mért rontja ez az emberi kapcsolatokat? Bíró László, az MKPK családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


MOZAIK

Miért van szenvedés? Miért van a világon ez a mérhetetlenül sok szenvedés? Miért szenvednek az ártatlanok? Hogyan lehetséges mindez, ha Isten hatalma és jósága valóban végtelen? Nyugtalanító kérdések, melyek minden korban újra és újra felvetődnek. Johannes B. Brantschen német dominikánus szerzetes, teológus könyvében (Vigilia Kiadó, 2013) ezekre próbál meg választ adni, anélkül, hogy túlmagyarázná a szenvedést, vagy olcsó vigaszt nyújtana a szenvedőknek. Johannes B. Brantschen megkülönbözteti a gonoszságot és a szenvedést, a természeti rosszat és az erkölcsi rosszat. A szenvedés és az erkölcsi rossz között különbséget kell tennünk, bár sokrétű összefüggés van köztük. Az erkölcsi rossz – keresztény szóhasználattal élve a bűn – a rossznak az a formája, amely a szabadság téves használatából fakad, és rengeteg szenvedés forrása, nevezhetjük „igazságtalanságnak, gyűlöletnek, terrornak, kínzásnak, kapzsiságnak, hazugságnak, árulásnak, gőgnek, irigységnek, önzésnek, közömbösségnek” és még sok másnak. Az ördögnek az embert rosszra csábító kísértéseivel szemben a könyv szerzője figyelmeztet, hogy semmiképpen sem menthetjük fel magunkat bűnös cselekedeteink miatt, nem háríthatjuk el magunktól a személyes felelősséget, másrészt a keresztényeknek nem szabad feladniuk azt a meggyőződésüket, hogy Jézus Krisztus „minden hatalmasságtól és erősségtől megszabadított minket”, még az ördögtől is. A dominikánus teológus szenvedésnek nevez minden olyan rosszat, amelyet az ember kénytelen elszenvedni, ezekben az esetekben olyan folyamatokról, állapotokról, eseményekről és tapasztalatokról van szó, „amelyek kikezdik, csökkentik vagy felőrlik az ember fizikai, pszichikai vagy társadalmi integritását.” A könyv szerzője felhívja a figyelmet arra a különös ellentmondásra, hogy a modern korban az európai ember a világban tapasztalható szenvedés miatt hiteltelennek minősítette, sőt, megtagadta Istent, ám nem hajlandó elismerni saját felelősségét az emberi szenvedéstörténet jelentős hányadával kapcsolatban. A szerző öt fogódzópontot ajánl nekünk, melyekben megkapaszkodhatunk,

Agapé

ha súlyosabb szenvedések érnek bennünket, s melyek segítségünkre lehetnek, hogy ne szakadjunk el Istentől, „a szeretet erejétől és erőtlenségétől”. Az első fogódzópont Jób története az Ószövetségből, amely minden korban időszerű. A szerző kifejti: gyakran tudatosan vagy öntudatlanul bűnösnek érzik magukat azok, akiknek súlyos szenvedést kell kiállniuk. Jób könyve azonban mentesít minket ettől az önpusztító bűntudattól, mert felszámolja a bűn és a szenvedés hagyományos összekapcsolását, s így értésünkre adja: Isten nem olyan bíró, aki büntetést mér arra, aki szenved, Isten nem ellensége annak, akinek rosszul megy a sora. Isten mindig a barátunk, aki szótlanul együtt halad velünk, még a szenvedés éjszakájában is. Ezért aztán nyugodtan panaszkodhatunk Istennek a nyomorúságunk miatt, „nyugodtan kifakadhatunk, nyugodtan vádolhatjuk kilátástalannak tűnő helyzetünk miatt (akárcsak Jób), bűntudattal azonban nem érdemes gyötörnünk magunkat”. A második fogódzópont az a mindennapi tapasztalat, hogy a súlyos szenvedéseknek hosszú távon pozitív következményei is lehetnek. Elképzelhető, hogy a keresztút végén olyan mélységeket látott meg a szenvedő lélek, és olyan tapasztalatok nyíltak meg előtte, melyektől örökre meg lett volna fosztva, ha életútja sima lett volna. A szenvedés érettebbé és bölcsebbé teheti az embert. Ezzel kapcsolatban azonban a szerző tényként szögezi le, hogy korunkban az ifjúság kultuszát ápoló élvezeti nyugati társadalom elutasítja, hogy pozitív lehetőséget lásson a szenvedésben, s ennek látható jeleként „retusáljuk, kozmetikumokkal borítjuk és műtéti úton távolítjuk el az öregedés és a leépülés minden jelét”. A harmadik fogódzópont vigaszt nyújtani egymásnak a szenvedésben. Ennek újszövetségi előzményei is vannak. Az egyik Jézus utolsó ítéletről szóló példabeszéde: „Éhes voltam – adtál-e ennem? Szomjas voltam – adtál-e innom? Beteg voltam – meglátogattál-e? Menekült voltam a gazdag országban, ahol élsz – befogadtál-e? Börtönben voltam – eljöttél-e hozzám?” (Mt 25,35-36). A másik pedig Pál apostolnak a galátabeliekhez ebben a szellem-

Hozzávalók: 20 dkg vaj, 6 dkg porcukor, 8 tojás, 18 dkg kristálycukor, 30 dkg darált mák, 15 dkg darált dió, késhegynyi fahéj, 1 teásk. vaníliás cukor Elkészítés:

Mákos-diós kuglóf (liszt nélkül)

A kuglófformát kivajazzuk és meghintjük liszttel. A tojásokat kettéválasztjuk. A vajat krémessé kikeverjük a porcukorral, 1 teás-

Műsorajánló ben írt levele: „Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét” (Gal 6,2). Vagyis ha vigaszt nyújtunk a legkisebbeknek és a legszegényebbeknek, valóban Jézus tanítványai vagyunk. A vigasznyújtás pedig kölcsönös is lehet, nem biztos, hogy csak az egészséges ember tud reményt adni a szenvedőnek. Ha ugyanis egy beteg elfogadja a szenvedését, olyan békét, nyugalmat és elégedettséget sugározhat, amely bátorságot és vigaszt önt az egészségesekbe is. A negyedik fogódzópontot Jézus egyik ismert kijelentése nyújtja számunkra: „Aki a tanítványom akar lenni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem” (Mk 8,34). A szerző figyelmeztet: ha komolyan veszszük keresztény hitünket, és valóban krisztusi lelkiséggel igyekszünk élni az életünket, akkor óhatatlanul szembekerülünk az egészen más elveket követő világgal, törvényszerűen szenvedésben lesz részünk, s ugyanúgy keresztre kerülünk, mint Jézus. Ám a feltámadás reménye azzal a bizonyossággal ruházza fel Jézus követőit, hogy a kudarc sohasem lehet az utolsó szó, „még akkor sem, ha Isten ma még hallgat, miközben a testvéreinket a világ számos pontján a kereszt várja, ahogyan akkor is hallgatott, amikor Jézust keresztre feszítették.” Az ötödik fogódzópont a panasz és a vád szerepe az imádságban. A szerző itt visszatér Jób történetéhez, hangsúlyozva, hogy szenvedései idején panaszaival és vádjaival Isten ellen fordul, de nem fordul el Istentől, „hangos kiáltásokkal ostromolja Istent, de nem szakad el tőle. Mivel szereti Istent, nem tud kibékülni azzal az arccal, amelyet Isten éppen most mutat neki. Így hát az Isten ellen lázadó indulat – talán éppen a hit legintimebb pillanata Isten előtt” – írja a szerző, emlékeztetve rá, hogy Jézus is így kiáltott fel a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” (Mt 27,46). A kötet szerzője szerint a teológusok ma arra törekednek, hogy újra teret adjanak a panasznak és a vádnak az imádságban, tudják ugyanis, hogy „az Istenhez forduló kiáltás nélkül senki sem tud helyt állni a szenvedés idején.” Magyar Kurír

kanál vaníliás cukorral, csipetnyi sóval és egy késhegynyi fahéjjal. Hozzáadjuk a tojássárgákat egyesével. A fehérjékből és a kristálycukorból kemény habot verünk, majd beleforgatjuk a vajas krémbe a darált dióval és a mákkal. Kuglófsütőbe töltjük a masszát, és majdnem egy órát sütjük 160-170 fokon. Porcukorral meghintve tálaljuk.

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Május 18., szombat 11.30 Szentmise Csíksomlyóról 18.00 Szentmise Mocsáról Május 19., vasárnap 10.00 Szentmise 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna TV Május 18., szombat 8.30 Élő egyház 9.00 Isten kezében 11.00 Csíksomlyói pünkösdi búcsú Május 19., vasárnap 7.35 Élő világegyház 10.15 Római katolikus szentmise - Gyimesbükk

www.mise.hu Élő szentmise-közvetítés mindennap a budapesti Wekerletelepi Munkás Szent Józseftemplomból, a www.mise.hu honlapon (hétköznap 6.30 és 18.00, vasárnap pedig 7.00, 8.30, 10.00 és 18.00 órakor).

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Ha az étel fényképét is mellékelik hozzá, azzal még jobban megörvendeztetnek bennünket, illetve olvasótársaikat. Kérjék meg gyermeküket, unokájukat, fényképezze le az elkészített ételt, s a képet (jpg formátumban) a recepttel együtt küldjék el szerkesztőségünk e-mail címére: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Zöld réten margaréta bókol a széltől, méhecske virágport gyűjt sárga kelyhéből. (Mentovics Éva)

Tudjátok-e, hogy… Húsvét után a negyvenedik napon ünnepeljük Jézus mennybemenetelét. Keressétek ki az evangéliumokban, hogy írják le az evangélisták ezt az eseményt. Május 11-én Boldog Salkaházi Sárára emlékezünk. Mit tudtok erről a Kassán született, 20. században élt vértanúról?

A kiskutya neve

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az Óperenciás-tengeren túl egy nagy fa, annak volt háromszázhatvanhat ága, minden ágán háromszázhatvanhat kányafiú. Aki az én mesémet meg nem hallgatja, csípje meg mind az éjszaka. Volt egyszer egy királyfi, az elment a szomszéd király házához látogatóba. Ennek a királynak volt három lánya. A legkisebbiknek volt egy szép kiskutyája. Ez a kiskutya olyan nagyon szép volt, hogy a királyfi nagyon megszerette. Meg is mondta a lányoknak, hogy sokért nem adná, ha a kiskutya az övé lehetne, de azok meg azt mondták, hogy ők is annyira szeretik, hogy semmiért oda nem adják. De a királyfi a legkisebb királykisasszonnyal összebeszélt, s az odaadta neki a kiskutyát. Mikor már jó messzire volt a várostól, akkor jutott eszébe, hogy nem kérdezte meg, mi a kutya neve. Ő maga nem mert visszamenni, hogy megkérdezze, hanem a kocsist küldte. Azt mondja neki: - Eredj vissza, de okosan beszélj, mert mind a három királylány együtt lesz. Visszamegy a kocsis, s azt mondja a legkisebbik királykisasszonynak: - Felséges királykisasszony, azt üzente az, tudod már, ki, mi a neve annak, tudod már, kinek? Azt mondja erre a királylány: - Ahogyan vagy te, úgy vagyok én! Az a neve annak, tudod már, minek. Mondd meg ezt annak, tudod már, kinek! A kocsis visszament a gazdájához, és megmondta, mit üzent a királylány. A királyfi ebből megértette, hogy Félsz a kutya neve, mert a lányok előtt se a kocsis, se a legkisebbik lány nem mert világosan szólni. (népmese)

János megkereszteli Jézust Jézus és a tanítványok a tengeren – Fitus Eszter, 7. osztály, Pázmány Hátas Éva, 7. osztály, Pázmány Péter Alapiskola, Vágsellye Péter Alapiskola, Vágsellye

Szűcs Viktória, 5 éves, Tiszacsernyő

A háborgó tenger elcsitul Horváth Máté, 1. osztály, Pázmány Péter Alapiskola, Vágsellye

A legnagyobb szeretet – Borovský Dániel, 6. osztály, Pázmány Péter Alapiskola, Vágsellye A csodálatos kenyérszaporítás – Lelovič Dávid, 7. osztály, Pázmány Péter Alapiskola, Vágsellye

Nedela Roland, 6 éves, Ipolybalog

Menekülés Egyiptomba – Tok Eszter, 1. osztály, Pázmány Péter Alapiskola, Vágsellye

Meghatározások: A megfejtést nyílt levelezőlapon május 171. Hős, dalia, János is ez Petőfi Sándor ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: művében, 2. Kérdőszócska, 3. A katona, a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vadász fegyverével irányoz, célba vesz, 4. Sándor, 5. Eltűr, megenged, 6. Rebeka, 7. Megfejtés Posztószerű anyag, 8. Ipszilon, 9. A nóta szerint ez alatt fészkel a fecske. A 16. számunkban található rejtvény megfejA rejtvény megfejtése a színessel jelölt sortése: Téged, Isten, dicsérünk. ban olvasható. A nyertes: Serfőző Béla, Szepsi. Jelentése: a papi zsolozsmának (alkonyati Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük! vesperás) esti imádságát alkotó része. • HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA • 2013. MÁJUS 12.

1

Z

2

3

Z

4

5

Z

6

7

Z

8

9

Z


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Szabadulás a szenvedélyektől Vaszily József, tiszacsernyői görög katolikus parókus egy különös felkérést kapott a királyhelmeci gimnázium részéről: tartson előadást az iskola diákjainak az alkoholizmusról, a drogfogyasztás veszélyeiről, általában véve a szenvedélyekről. A felkérő Oláh Bernadett gimnáziumi tanár volt, aki tagja a tiszacsernyői görög katolikus kurátori testületnek, így tudja, hogy a parókusnak a hivatása mellett élete fontos részét képezi a szenvedélybetegek segítése. Az előadásra a közelmúltban került sor, a délelőtti tanítási órák keretében. „Kicsit féltem a feladattól - mondta az előadó -, mert nem csoportokra lebontva történt a beszélgetés, hanem az iskola nagytermében, közel 300 diák és a tanárok jelenlétében. Továbbá azért is, mert tudom, hogy az osztályfőnöki órák részét képezik az alkohol- és drogprevenciós programok. De hála a jó Istennek, valamint a diákok és a tanárok befogadó és elfogadó szeretetének, aggályaim hamar elmúltak, mert nagy figyelemmel kísérték az előadást az elejétől a végéig. Láttam rajtuk, hogy sok mindenről informáltak, van tudásuk az érintett témáról. Ismerik a drogok fajtáit, tudják a különbséget a könnyű és kemény drogok között, és talán a nagyobbik része azt is elfogadta, hogy ez nem az a téma, amit bagatellizálni kellene. Viszont nagyon kevés információjuk volt az ún. »dizájner drogokról«, melyek sajnos még nagyrészükben legálisak, mert nemrég kerültek piacra, s amelyek külföldön - vagy talán már nálunk is - tucat számra szedik az áldozataikat.” Az előadás talán legérdekfeszítőbb percei azok voltak, amikor saját érintettségéről beszélt, hogy ő maga hogyan élte meg az alkohol rabságát, és hogyan szabadult meg tőle. „Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon szóljak-e saját érintettségemről, milyen hatást fogok vele elérni, nem lesz-e a diákoknak visszatetsző. De bárhogyan is agyaltam a dolgon, mindig oda jutottam, hogy nem hallgathatom el, hogy én magam hogyan éltem meg az alkohol rabságát, és hogyan szabadított meg belőle az Isten. Nem bántam meg, hogy hallgattam a Lélek indíttatására, mert láttam az arcokon, hogy ez most nem a »kötelező« csönd, ami a teremben uralkodik, hanem sokkal inkább a döbbeneté és tiszteleté, hogy én ezt velük meg tudtam osztani. Fontosnak tartottam azért is, mert tudom, hogy szinte nincs olyan család a környékünkön, amelyik ne szenvedne az alkoholizmus jelenlététől szűkebb vagy tágabb környezetében. Mert nálunk még mindig

„A gyóntatószék nem ruhatisztító” Ferenc pápa április 29-én, a vatikáni Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott szentmise homíliája elején a Szent János első leveléből vett szavakat elemezte: „Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek.” A Szentatya hangsúlyozta: mindnyájunk életében vannak sötét foltok, olyan pillanatok, amikor mindent sötétség borít, még lelkiismeretünket is. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a sötétségben járunk. Sötétségben járni annyit jelent, hogy meg vagyunk elégedve önmagunkkal, meg vagyunk győződve arról, hogy nincs szükségünk az üdvösségre. Ez jelenti a sötétséget! Amikor valaki ezen az úton, a sötétség útján halad előre, akkor nem könnyű viszszafordulni. Ezért János evangélista így folytatja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és

nincs bennünk igazság” (1Jn 1,5-2,2). Tekintsetek bűneitekre, bűneinkre: mindnyájan bűnösek vagyunk. Ez a kiindulási pont. De ha megvalljuk bűneinket, Jézus hűséges és igazságos, olyannyira, hogy megbocsátja azokat és megtisztít bennünket minden tisztátalanságtól.

szégyenfoltként kezelik, nem pedig betegségként, amire van megoldás. Sajnos minél később fogadjuk ezt el, annál többen fognak belehalni a nagymértékű alkoholfogyasztás következményeibe” - zárta önértékelő gondolatait. Az előadás befejeztével külön köszönetet mondott a királyhelmeci gimnázium igazgatónőjének és a tanári karnak, amely arról tett tanúságot, hogy nem közömbös számukra, diákjaik élete milyen irányban fog folytatódni, hogy Istentől kapott talentumaikat az iskola végeztével milyen irányban tudják majd kamatoztatni. Isten nagyobb dicsőségére és az emberek javára! „Szívből kívánom, hogy Isten áldása kísérje mind a diákok, mind a pedagógusaik életét.” Pankovics Miklós Illusztrációs felvétel: Világháló Amikor az Úr megbocsát nekünk, igazságosságot szolgáltat – folytatta homíliájában Ferenc pápa. Elsősorban önmagának, mert azért jött el közénk, hogy üdvözítsen minket és megbocsásson nekünk. Az Úr gyengéden mindig megért minket, azt a békét akarja nekünk ajándékozni, amit csak Ő adhat. Ez történik a kiengesztelődés szentségében, akkor is, ha gyakran azt gondoljuk, hogy a gyóntatószék egyfajta ruhatisztító, amely kitisztítja piszkos ruháinkat. A gyóntatószék azonban nem ruhatisztító: az a hely, ahol találkozunk Jézussal, azzal a Jézussal, aki vár minket és elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. „De Uram, hallgass meg, én ilyen és ilyen vagyok…” Szégyelljük meg-

mondani az igazságot, hogy ezt és ezt tettem, gondoltam. A szégyenérzet valódi keresztény és emberi erény – mondta Ferenc pápa, majd hozzátette: „… a szégyenérzet az alázatos ember erénye.” Bíznunk kell, mert amikor vétkezünk, van védelmezőnk az Atya mellett: „Jézus Krisztus, az igazságos”. Ő az, aki megvéd minket az Atya előtt és gyengeségeinkkel szemben. Szükség van azonban arra, hogy az Úr elé álljunk bűneink igazságával, bizalommal és örömmel, szépítgetés nélkül. Jézus vár bennünket, hogy megbocsásson nekünk. Feltehetjük neki a kérdést: gyónáshoz járulni nem olyan, mintha kínzópadra mennénk? Nem! Meggyónni azt jelenti, hogy dicsőítjük Istent, mert engem, bűnöst Ő üdvözített. Azért vár rám, hogy megbotozzon? Nem! Gyöngéden megbocsátja bűneimet. És ha holnap ismét vétkezem? Menj el újból minden nap! Ő mindig vár ránk. Vatikáni Rádió/Remény

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

gyi elem; 21. Francia magazine; 22. Jótékonykodik; 23. Görög betű (ék.h.); 24. Az egyik ismeretlen; 25. Leszid; 26. Gyümölcsnedv; 28. Perzsa uralkodó; 30. Város Japánban, Honshu szigetén; 31. Az ovit követi; 33. Deutérium, trícium, sulfur; 34. Kaput szélesre nyit; 35. Nincs betörve; 37. Chilei politikus volt (Salvador); 38. Magyar karmester volt (Lajos); 39. Tudniillik; 40. Női név; 41. A közepén learat! 42. Orosz ..., balett-táncosnő; 44. Egykori rádiómárka; 45. Ku-Klux-..., szélsőséges társaság Amerikában; 46. Vissza: vezényszó; 48. Római egy; 49. Madridi sportklub; 50. Keresztgerenda; 52. Rejtvényünk harmadik része; 53. Lapos edény; 54. Kelet;

Rejtvényünk fő soraiban – F/1., F/4., V/52., F/10., F/17. – Gárdonyi Géza (1863–1922) regényíró egyik szép gondolatát rejtettük el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán május 17-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Az egyik vércsoport; 3. A prazeodímium vegyjele; 5. Megtévesztés; 7. Kellemes látványt nyújtó; 9. Kereskedik, ügynökösködik; 10. A kórház jele; 11. Valakit szinte a megőrülésig felizgat; 13. Üvölt; 14. Világhírű szobrász (Amerigo); 16. Jó étvágyú; 18. Jámbor; 19. Ve-

Függőleges: 1. Rejtvényünk első része; 2. A dzsessz metrikus alapja; 3. Pépszerű étel – régiesen; 4. Rejtvényünk második része; 5. Az Atlanti-óceán egyik öble; 6. Azonos mássalhangzók; 7. Építkezési anyag; 8. Magyarországi város; 9. Vár – szlovákul; 10. Rejtvényünk negyedik része; 12. Svájci mondai hős; 13. Hazánk egyik folyója; 14. Trombitahang; 15. Nyom; 17.

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ 130 ezer gyermek halt éhen… Szomália középső és déli részén 18 hónap leforgása alatt 260 ezer ember halt éhen, fele részben öt év alatti kisgyermekek. Csendben zajlott le ez a tragédia 2010 októbere és 2102 áprilisa között – az adatokat a FAO, az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete tette közzé május 2án. A tények felsorolása így folytatódik: ez idő

minute, utolsó pillanat; 49. Gyors ütemű ír népi tánc; 51. Madár – szlovákul. Rejtvényünk befejező része; 19. Gyűrű alakú korallsziget; 20. Ritka női név; 22. Az arzén vegyjele; 27. Csermely; 29. Szülőföld; 31. Román férfinév; 32. Hosszú szártagú hajtás; 34. Franciaországi folyó; 36. Dajka; 38. Dél-afrikai folyó; 43. Tarka tollazatú papagáj; 45. Kortárs magyar színész (András); 47. ...

alatt a lakosság 4,6 százaléka, az öt év alatti gyermekek 10 százaléka halt meg. A tragédia ma is zajlik: több mint 20 millió ember áll az éhhalál küszöbén a Száhel-övezet nyugati részén, további 13 millió pedig a terület keleti vidékein. Közben pedig a hírek inkább arról szólnak, hogyan harcolnak az országban az iszlám terrorizmus ellen. Mogadishuban, a fővárosban folyasmatosan véres összecsapások zajlanak az AlSabaab iszlamista csoport és a szomáliai kormány fegyveresei között, akiket az Afrikai Unió és külföldi katonai szervezetek támogatnak. A vészharangot ugyan megkongatták a 2010-es szárazság idején, de ezt nem követték megfelelő beavatkozások. Havonta körülbelül 30 ezer ember halt éhen 2011 májusa és augusztusa között. A szárazság okozta élelmiszerválság Mogadishu körzetében az öt év alatti gyermekek 1718 százalékának halálát okozta. A sors iróniája, hogy miközben a FAO közzétette ezeket a megdöbbentő adatokat, az ENSZ Biztonsági tanácsa New York-ban egyhangúlag megszavazta: júniustól életbe léphet a misszió a szomáliai szövetségi kormányt támogatására. Magyar Kurír

• HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA • 2013. MÁJUS 12.

Megfejtés A 16. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Vitéz Boleszláv, Dietmar, II. Boleszláv, aventusi monostor, Gaudentius A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Iván János, Dobóruszka. Gratulálunk!

Jól felépített hátteret kaptak…. A brazil Katolikus Egyház különösen a 90-es évektől kezdve tért át a televíziózásra az évtizedekig művelt rádiózásról, és ma már jelen van a közösségi hálózatokon is. Sőt, a második legolvasottabb brazil lap, a Folha de São Paulo szerint egyedül az olasz katolikus médiumokhoz hasonlítható a brazíliaiak felépítése. Mivel a Brazil Püspöki Kar nem volt elégedett a televíziós eredményekkel, új irányelveket dolgozott ki a közelmúltban a katolikus tömegkommunikáció tökéletesítésére, és már három éve tart ennek vitája. De tény, hogy július végén, a riói katolikus ifjúsági világtalálkozó idején hivatalosan is beindítják a katolikus tévék hálózatát, elősegítve ezzel együttműködésüket. A sikerhez azért sem férhet kétség, mert a brazil labdaművészek egyik csillaga, a 80-as években rajongásig szeretett válogatott egyik csatára, Careca - vagyis a ma már 52 éves Antonio de Oliveira - is az egyik csatorna, az 1980ban indult Século 21 egyik kedvelt (sport)kommentátora, s ma már globális igazgató. Magyar Kurír


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

„Áldott ezerszer, ki csokorba gyűjti, jó Istennek meleg mosolyát, belopja gyötört elfáradt szívekbe, s meghinti vele száz szűk szegény szobát, mert nincs áldás, csak az ő szíve, s ki hozzá viszi a szenvedő embert, annál áldottabb nincsen senki se.”

SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911 130 949, 0905 234 902, www.umar.sk

Ostya – tömjén. www.gabrielbolt.eu

Szívünk teljes szeretetével köszöntjük KRIŽAN MARIÁN lelkiatyánkat, aki május 17-én ünnepli születésnapját. Köszönjük áldozatos törődését és szeretetét. A jó Isten áldása és a Szűzanya védő szeretete kísérje őt élete minden napján. Ezt kívánják az ipolyszakállasi, a lontói, a béli és a pásztói hívek MEGEMLÉKEZÉS

„Elmentek tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben élnek és örökké ott maradnak.” Fájó szívvel emlékezünk drága jó szüleinkre Kolonból, BENCZ LÁSZLÓRA, halálának 20. évfordulóján és BENCZNÉ BALKÓ VERONIKÁRA, halálának 1. évfordulóján. Emléküket őrző szerető gyermekeik, unokáik és dédunokáik

SZENT RITA-BÚCSÚ NAGYMAGYARON 2013. május 26. 14.00 gyóntatás 15.00 rózsafüzér-elmélkedés 16.00 Szent Rita-ájtatosság 17.00 ünnepi szentmise, főcelebráns: Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, magyar nyelvű szentbeszédet mond: Mahulányi József, püspöki helynök, ipolysági esperes A szentmise végén: rózsaszentelés, szentséges körmenet és ereklyecsókolás. Mindenkit nagy szeretettel várnak!

Lelkigyakorlat papoknak A Glória Társulat, illetve a Remény szerkesztősége magyar papi lelkigyakorlatot szervez Dóvalon (Donovaly), szeptember 15-18. között. A lelkigyakorlat vezetője Palánki Ferenc püspök lesz.

Pünkösdi vigília Udvardon május 18., szombat

AKCIÓ SZENT RITA imakönyv Ez a könyv úgy állítja elénk a XV. század tanúságtevő szentjének, Casciai Szent Ritának az életét, hogy mi magunk is igazságban és szeretetben kibontakozva akarjuk megélni boldog napjainkat és személyes siralomvölgyeinket. Ára: 3,98 Eur helyett 2,98 Eur

GYEREKEKNEK Bajtai Zsigmond: Jézus evengéliuma Hittankönyv a négy evangélista tanúsága alapján. A 149 oldalas kiadványt Nagy József festőművész színes képekkel illusztrálta.

A Remény szerkesztősége és az Udvardi Plébánia szeretettel hívja és várja a híveket a Pünkösdi vigíliára, amellyel a csíksomlyói búcsúhoz szeretnénk lélekben csatlakozni. Program az udvardi Kálvárián: 19.00 Keresztúti ájtatosság 19.40 Udvard község történelme – rövid beszámoló 20.00 Esti harangszó (Úrangyala) 20.05 Szentmise 21.30 Előadás Árpád-házi Szent Margitról 22.00 Csoportos beszélgetések 23.00 – 24.00 Szentségimádás

Szentkút kisbúcsúja „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a bennünk lakó Szentlélek által, alleluja.” A Bényi Római Katolikus Egyházközség szeretettel hívja és várja a lelkiatyákat és a híveket a Szentkút kisbúcsújára, mely 2012. május 19-én lesz megtartva. A lelki program 14.00-kor, az ünnepi szentmise pedig 15.00-kor kezdődik.

Imaest Dercsikán

Ára: 2,10 Eur helyett 0,90 Eur. A KIADVÁNY MEGRENDELHETŐ: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy office@remeny.sk Remény-barátoknak 10%-os kedvezményt biztosítunk!

A hit éve Anthony atyával Mikor és hol? 2013. június 1-jén, Nagyölveden, a 10.00 órakor kezdődő szentmisén és 2013. július 14. és 20. között Érsekújvárott, a nyári gyógyító lelkigyakorlaton. Mindenkit szeretettel várnak. További tájékoztatás kapható az ignispt@gmail.com e-mail címen, vagy a 0911 332 125 telefonszámon, naponta, 18 és 20 óra között.

Május 12-én, vasárnap 17.30–18.00 – szentgyónási lehetőség 18.00–18.30 – rózsafüzér közös imádkozása, Lorettói litánia 18.30–19.00 – előadás 19.00 – szentmise Szűz Mária tiszteletére, amelynek végén gyertyás körmenet indul a Dunaszerdahely felé vezető út Mária kegyszobrához, ahol a napot engesztelő ima zárja Az imaest végén mindenkit szeretettel várnak szeretetlakomára, a helyi művelődési házba.

Olvasóink f igyelmébe! A Bábel Balázs érsek akadályoztatása miatt elmaradt fotókiállítást, illetve Magyar Katolikus Napot egy későbbi időpontban tartjuk meg. A helyszínről és az időpontról idejében tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. Köszönjük megértésüket! A szerkesztőség • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

Könyvajánlat – Érvényes május 30-ig

énekelsz Herdics György „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Áldozzunk, hív keresztények, a kegyelem kútfejének, hogy megadta Istenünk, Szűz Máriát minekünk.”

A romos ház titka – 6 Eur

Az Úr felé indulva – 6 Eur

Brown atya titka – 6 Eur

„Sehol világ, csak belül” – 8 Eur

Brown atya hitetlensége – 8 Eur

Szemtől szemben – 6 Eur

Gyógyító sebeink – 5 Eur

Mélybenéző – 6 Eur

Ha Isten Fia táncol… – 6 Eur

A várakozás megszentelése – 4 Eur

Kapcsolat-klinika – 9 Eur

Kamaszokra hangolva – 8 Eur

Glória 173 Gyerekkoromban szombat reggelenként a komáromi Szent Rozália-templomba jártam szentmisére. Ezeket a szentmiséket szinte minden alkalommal a város akkori plébánosa, Matuska Pál kanonok úr végezte, s a kántor, Veronka néni gyakran játszotta-énekelte a 173-as számú éneket: „Áldozzunk, hív keresztények, a kegyelem kútfejének, hogy megadta Istenünk, Szűz Máriát minekünk.” A kegyelem kútfeje, az Isten, Máriát adta nekünk: anyánkul, közbenjárónknak. Most, május hónapban, amikor még nagyobb odafigyeléssel köszöntjük a Szent Szüzet, amikor a lorettói litániát imádkozzuk, s Mária erényeire figyelünk, még inkább megfogalmazódik bennünk: az erényekből valamit magunk is szeretnénk birtokolni. Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha a kegyelem kútfejét, Istent, egyre jobban beengedjük életünkbe, engedjük, hogy formálja, alakítsa mindennapjainkat… Mert – ahogy arra az ének utal – áldozni, áldozatot bemutatni Istennek – igaz szívvel – egyedül úgy lehet, ha egész életünk áldozattá válik. És valójában így válunk „hív kereszténynyé”. S ha mind jobban igaz, hívő kereszténnyé válunk, örülni tudunk annak is, hogy Isten sok olyan embert ad nekünk, aki képes tovább egyengetni utunkat az Isten felé: aki imádkozik értünk, utat mutat, gondolataival, életével gazdagít bennünket.

• HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA • 2013. MÁJUS 12.

Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy office@remeny.sk A könyvek árához postaköltséget számítunk fel. Remény-barátoknak 10%-os kedvezményt nyújtunk!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.