Remeny 2013 30 jul 04

Page 1

„Örök hála legyen neked, Uram, Jézus Krisztus, aki haláltusádban minden bűnösnek reményt nyújtottál a bűnbánatra, amikor a hozzád forduló gonosztevőnek irgalmasan megígérted a mennyország dicsőségét.” (Szent Brigitta imáiból)

30. szám

REMÉNY XXIV. évfolyam

2013. július 28. – Évközi 17. vasárnap

Nyitottnak maradni…

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

5 7 10

Isten tévelygő teremtménye A keresztény család Kérdések és válaszok

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: – Nem unod a várakozást? – Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. – Miért? – Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk. De nem mindegy, hogy mire!


EZ TÖRTÉNT

Ferenc pápa látogatást tett XVI. Benedeknél Pénteken délután 4 órakor Ferenc pápa ellátogatott XVI. Benedekhez, hogy kérje: lelki közelségével és imáival kísérje el brazíliai útjára őt és a Rio de Janeiró-i Ifjúsági Világtalálkozóra összegyűlt fiatalokat. A találkozót még Benedek pápa hirdette meg. Ferenc pápa elvitte elődjének az út programjáról készült tájékoztatófüzetet, hogy XVI. Benedek lélekben részt tudjon venni a rendezvényen és követni tudja a közvetítéseket a különböző eseményekről. Továbbá megajándékozta egy emlékéremmel, amely a pápai útra készült. XVI. Benedek imáiról biztosította Ferenc pápát, megemlékezve a korábbi ifjúsági világtalálkozók intenzív és csodálatos élményeiről, amelyeket a fiatalokkal élt meg Kölnben, Sydney-ben és Madridban. A találkozó közös imádsággal kezdődött Benedek emeritus pápa lakhelyének kápolnájában, majd egy közel félórás, szívélyes hangulatban folytatott beszélgetésre került sor. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

RIO DE JANEIRO

VATIKÁN

A pápa a reményt hirdeti Brazíliába utazott a pápa Ferenc pápa július 22-én megkezdődött brazíliai látogatásának programjai között – amelyet még XVI. Benedek alakított ki – 15 nagyobb esemény szerepel, részben protokolláris, részben lelkipásztori jellegűek, az azokkal együtt járó beszédekkel. Boldog II. János Pál nyomán Ferenc pápa is felkeresi ezt a kontinens nagyságú országot, amelyben elférne Európa országainak többsége. Programjai közül kettő nem tartozik szorosan az utazás valódi céljához, az ifjúsági világtalálkozóhoz. A Szentatya elsőként Brazília nevezetes búcsújáró helyére, az Aparecidai Miasszonyunk-szentélybe látogat, hogy most kezdődött péteri szolgálatát a Boldogságos Szűz anyai védőszárnya alá helyezze. A másik fontos, világtalálkozón kívüli programpont szerint a Szentatya megbeszélést folytat a CELAM – Latin-Amerikai Püspöki Konferenciák Tanácsa – koordinációs bizottságával. Ferenc pápa brazíliai útjának oroszlánrésze Rio de Janeiróban zajlik, ahol együtt ünnepel a világ fiataljaival és hirdeti számukra azt, amire ma a legnagyobb szüksé-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

ge van a világnak: a remény és a szeretet üzenetét. Brazília 26 államból álló konföderációt alkot, minden államnak saját közigazgatása és jogrendszere van. A brazil császárság 1822-ben függetlenítette magát Portugáliától, és 1889 óta köztársaság. 2005-ös adatok szerint lakossága meghaladja a 195 milliót. Etnikai összetételét tekintve: a lakosság 53 százaléka fehér, 39 százaléka mesztic és közel 7 százaléka fekete. A hivatalos nyelv a portugál, de beszélik az amerind nyelvjárásokat is. A népesség 85 százaléka katolikus, 15 százaléka protestáns. Következésképpen 165 millió a brazil katolikusok száma. A 453 főpásztorból álló püspöki kar a katolikus világ legnagyobb püspöki konferenciája. Az egyházmegyés és szerzetespapok együttes száma közel 21 ezer. A Katolikus Egyház szolgálata átöleli a polgári, társadalmi, nevelői és közigazgatási élet minden területét. Közel 9 ezer különböző fokozatú katolikus iskolában kétmillió diák tanul, és 8500 karitatív intézet van katolikus kézben. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Július 22. és 28. között kerül sor Rio de Janeiróban a 28. ifjúsági világtalálkozóra, amelyen részt vesz a Szentatya is. Első nemzetközi látogatása LatinAmerikába vezet, saját kontinensére, amely különleges jelentőséggel bír. Útját nagy várakozás előzi meg, és magas részvételi arány várható – ismertette Federico Lombardi a sajtótájékoztatón. Nem Ferenc pápa határozott az első út helyszínéről, hiszen XVI. Benedek erősítette meg három évvel ezelőtt, hogy a pápa részt vesz majd a nemzetközi ifjúsági programon. II. János Pál halálakor is hasonló eset állt elő, amikor XVI. Benedek hazájában jelen volt a kölni ifjúsági világtalálkozón. Érdekes ez a párhuzam – jegyezte meg a szentszéki szóvivő. A pápai út programját Ferenc pápa megválasztását követően módosították, intenzívebbé tették és további eseményekkel egészítették ki. Az utóbbi hetekben Brazíliában kialakult helyzet kapcsán Lombardi elmondta: teljes bizalmukat helyezik a helyi hatóságokba, hogy megfelelően kezelik majd a helyzetet, tehát teljes nyugalommal indulnak a pápai útra. Tudatában vannak, hogy a tüntetéseknek semmilyen vonatkozásuk nincs a pápa és az Egyház felé. Ferenc pápa július 22-én, hétfőn reggel indult Róma Fiumicino repülőteréről. A pápai kíséret tagjai között lesz a hagyománynak megfelelően Tarcisio Bertone bíboros államtitkár és helyettese Becciu érsek, valamint Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa, a Pápai Latin-Amerika Bizottság elnöke, továbbá Braz de Aviz bíboros, a Szerzetesi Kongregáció prefektusa, aki jelenleg az egyetlen brazil bíboros a Római Kúriában. A Szentatyával utaznak a szertartásmesterek, a kommunikációs megbízottak, a csendőrség és a Svájci Gárda képviselői, valamint orvosa. A pápai kísérethez Brazíliában csatlakozik Orani Tempesta, Rio de Janeiro érseke és Damasceno Assis bíboros, a püspöki konferencia elnöke. Jelen lesz Rylko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke és Clemens érsek, az ifjúsági világtalálkozók felelősei a Kúria részéről, valamint Giovanni d’Aniello érsek, brazíliai nuncius. A repülőút során a pápa találkozik az újságírókkal, de az eddigi hagyományoktól eltérő módon: a pápai kísérettel együtt utazó újságírók ez alkalommal nem kellett, hogy előre leadják kérdéseiket a szentszéki szóvivőnek. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec

• ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP • 2013. JÚLIUS 28.

IČO: 00678066 Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT KASSA

Fél- és negyedszázados hálaadás „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt...“ ( Jn 15,16) - e mottó jegyében ünnepelte Kassán a Szent Erzsébet-székesegyházban 2013. július 14-én a déli szentmisében születése 50. és pappá szentelése 25. évfordulóját Mons. Pásztor Zoltán püspöki helynök szülei, két paptestvére, a Máltai Lovagrend, rokonsá-

ga, barátai, ismerősei és tisztelői körében. Az elmaradhatatlan hálaadás délután Mons. Bernard Bober érsekmetropolita vezetésével ünnepi vesperással folytatódott, amelyben a jubiláns a meghívott paptársakkal közösen adott hálát Istennek az életért, a papi szolgálat kegyelmeiért és mindazokért, akik szeretetükkel és imájukkal végigkísérték életútjának e szakaszán. E sorok írója, aki egy-

kor az első és most a hálaadó szentmise ünnepi szónoka volt, a történelmi hely tagadhatatlansága kapcsán a felelősségvállalásra utalt. Az i r g almas sz amar i t ánus evangéliumi példája nyomán a kisebbségi sors folytán az Istenbe és az egymásba kapaszkodásra, valamint az országutak szélére sodródókkal való tettre készebb szolidaritásra buzdította és bátorította az egybegyűlteket. Nem ritka, hogy az országutak peremén és a végvárakban élők eltérő hagyományuk miatt szamaritánusi sorsra jutnak, ami egyeseknek negatív, másoknak pozitív előjel, attól függően, hogy a gyakorlatban milyen mértékű a gondviselésbe vetett bizalmuk és irgalommal teli törekvésük. Zoltán atya életútját szemlélve ismételni lehet Ferenc pápánkkal és az egyik papbarát ünnepi köszöntőjével: Is-

ten a szív irgalmasságát akarja, mert Ő irgalmas. Isten megérti nyomorúságunkat, nehézségeinket és bűneinket is. Mindnyájunknak irgalmas szív kell és szamaritánusi bátorság: követni Isten irgalmasságának példáját a szükséget szenvedők iránt. A kettős jubileum alkalmából ezúton is köszöntjük Zoltán atyát. Ismét Ferenc pápát idézve: amikor valaki megbízatást kap, az a világ szemében egy magasabb pozíciót jelent. Azt mondják, hogy előmozdították. „Előmozdítani” szép szó. Az egyházban is használni kell, de

másként. Az Egyházban az előmozdítás „feltessékelést” jelent a keresztre. Szeretetteljes szolgálatot, oly módon, ahogyan azt az Úr tette. Adja Isten, hogy a szamaritánusi szolgálat útján mindnyájan felsorakozzunk Krisztus mögé és egymás mellé. Ilyen szolgálat fémjelezze küldetésünket, mert az Egyházban ez sejteti a valódi hatalmat. Erre lettünk kiválasztva, rendelve és küldve. Gyümölcsöt teremni, maradandó gyümölcsöt. GB.

VÁGSZIKLÁS

III. Felvidéki Vágsziklási Zarándoklat 2013-ban Péter és Pál apostolok ünnepén immár 3. alkalommal zarándokoltunk el a Trencsén városával átellenben fekvő Vágsziklás sziklabarlangjaihoz, Szent Zoerard-András és Benedek apostol-remeték szent helyéhez Pozsonyból és környékéről. Újra magyar szótól és énektől volt hangos a sziklakápolna. Sajnos, ahogy terveztünk - egy nagy autóbusszal menni - az idén sem jött össze, a többszöri és több helyen történő hirdetés ellenére sem, így utolsó pillanatban egy kisebb, 15 férőhelyes mikrobuszhoz folyamod-

tunk, amit végül, hála Istennek, sikerült megtölteni. Lelki vezetőnkkel, Németh Rezső atyával, két lánytestvérével, Mrva Olga főrévi kántornővel, s az egyik szervezővel indult a busz a főrévi kastélytemplomtól, majd felszálltak még a Kollár téren, s Nagyszombatból is csatlakozott hozzánk négy zarándok, köztük Dominika ursulita nővér, aki jelenleg a nagyszombati orsolyáknál működik. Időben megérkeztünk Vágsziklásra, a sziklabarlang tövébe, s máris készült egy közös kép a nemrég elhunyt

Nagy József művész úr által készített Máriás zászlóval, majd ünnepélyesen felvonultunk a meredek úton a kápolnához, ahol már várt bennünket és ismét nagyon kedvesen fogadott az ottani sekrestyés. Rajtunk kívül ugyan idén más nem tévedt oda, ám azért így is megtöltöttük nagyjából a sziklakápolnát, melyből remek panoráma nyílik a Vágra, s nagyon szép megfigyelni onnan, a magasból a kápolna alatt kanyarodó, oda vezető utat is. Ünnepi szentmisénk fél tizenkettő tájban kezdődött, s mivel ez most az említett két apostol főünnepe volt, akik a liturgia szerint előnyt élveztek a hely szentjeivel szemben, így Rezső atya ezúttal nem beszélt róluk. Homíliájának középpontjában Péter és Pál apostol élete s példamutatása állt. A kápolnában lehetőség nyílt magyar nyelven is elolvasni a hely történetét. A szentmisén sikerült zenei aláfestést is biztosítanunk, hiszen Mrva Olga kántornő elhozta villanyorgonáját, így még meghittebb volt az éneklés. Elhangzott a két apostolról szóló ének, a Boldogasszony, Anyánk, s végezetül az Ave, Mária magyar szöveggel, Wolf Péter és Fü-

löp Kálmán szerzeményében, mely „Én mindig bíztam benned vándorlásomon...“ sorral kezdődik, s melyet szólóban énekelt el kántornőnk. A szentmise után a sekrestyés még készségesen beszélt nekünk a helyről, újra megnéztük a kápolnától vezető sötét barlangjárat végében Szent Benedek kivilágított szobrát, bemutatta nekünk a lenti kápolnát, ahol a megfeszített Krisztus keresztje előtt latinul elimádkoztuk a Miatyánkot. Végül a nagyszombati Sebestyén barátommal - míg a többiek átbuszoztak a sziklási kéttornyú templomhoz - az idén áprilisban elkészült keresztúton át közelítettük meg a templomot, meredek hegyi úton. Ott még egyénileg imádkoztunk, majd hazaindultunk. A buszban rózsafüzért imádkozva, Mária- és más énekeket énekelve telt az út, sőt a végén, Nagyszombat előtt már nótázva, dalolgatva is. Harmadik zarándoklatunk felemelő élményt nyújtott, s reméljük, jövőre Főrévből s Pozsonyból is többen velünk tartanak, s így majd sikerül megtölteni egy nagy autóbuszt. Adja a Jóisten, hogy ez a vágyunk jövőre tényleg sikerüljön! Zilizi Kristóf

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

HOGY IS VAN EZ? A Katekizmus válaszol A gondviselés és a rossz botránya II.

312. Idővel fölfedezhető, hogy Isten a maga mindenható gondviselésével még a teremtményei által okozott erkölcsi rossz következményeiből is tud valami jót kihozni. József mondja a testvéreinek: „Nem ti hoztatok engem ide, hanem Isten; (...) ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította (...), hogy sok népet életben tartson” (Ter 45,8; 50,20). A legnagyobb erkölcsi rosszból, ami egyáltalán elkövethető volt, Isten Fiának minden ember bűne által történt elvetéséből és megöléséből Isten kegyelmének túláradása által a legnagyobb jót hoz-

ta létre: Krisztus megdicsőülését és a mi megváltásunkat. Természetesen ezáltal a rossz nem válik jóvá. 313. „Az istenszeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). A szentek ezt újra meg újra tanúsítják: Sziénai Szent Katalin ezért mondta azoknak, akik „nagy türelmetlenséggel botránkoznak” és föllázadnak az ellen, ami velük történik: „Minden a szeretettől jön hozzánk, minden azért rendeltetett, hogy az ember üdvösségét szolgálja, Isten semmit sem tesz ezen célkitűzésén kívül”. Morus Szent Tamás is kevéssel mártírhalála előtt így vigasztalta leányát: „Semmi sem történhet, amit Isten nem akar. Amit pedig Ő akar, bármilyen rossznak tűnjék is, valójában a legnagyobb jó számunkra.” Norwichi Julianna úrnő pedig azt mondja: „Isten kegyelme által megtanultam, hogy szilárdan ragaszkodjam a hithez, (...) és erősen higgyem, hogy mindenféle dolog jó lesz (...). Te magad is látni fogod, hogy minden dolog jó lesz.”

Megmagyarázzuk!

314. Szilárdan hisszük, hogy Isten a világ és a történelem ura. Gondviselésének útjai azonban számunkra gyakran ismeretlenek. Csak a végén, amikor véget ér töredékes megismerésünk és „színről színre” fogjuk látni Istent (1Kor 13,12), akkor fogjuk tökéletesen és egészen megismerni az utakat, melyeken Isten – még a rossz és a bűn tragédiáin keresztül is – elvezeti teremtését annak a végső szombatnak a nyugalmába, amelyért az eget és a földet teremtette.

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon

1963. április 11-én jelent meg XXIII. János pápa szociális enciklikája, két évvel a Mater et Magistra enciklika után, témája a béke és az emberi jogok. A nemzetközi politikai helyzet (a kubai válság, a „berlini fal” építése, világháború veszélye) és a zsinattal elkezdődött új légkör (a jóakaratú emberekkel folytatandó párbeszéd) is ösztönözte a pápát a körlevél kiadására. Alcíme: „Az igazságon, igazságosságon, szereteten és szabadságon felépítendő

Babos Anikó Új korszak a Vatikánban A Pacem in Terris kezdetű enciklika

békéről a nemzetek között”. Tartalma: Az emberi jogok és kötelességek (I); Az állam tekintélye és feladatai (II); A nemzetközi kapcsolatok és a béke kérdése (III); Az ENSZ feladata (IV ); Részvétel a közéletben, az együttműködés kérdése és a béke feltételei (V ). Fontos pontok az együttműködésről szóló részben: A pápa megkülönbözteti a tévedést a tévedőtől (158.), valamint a merev bölcseleti tévtanokat a gyakorlatban tapasztalható, változó társadalmi mozgalmaktól (159-160.). Ez a megkülönböztetés lehetővé tette a párbeszédet és bizonyos együttműködést a nem hívő jóakaratú emberekkel, marxistákkal is. (E megkülönböztetésre majd visszautal az Octogesima adveniens 30. pontja is.) Az enciklika lényegi tanítása: csakis az ENSZ által is (1948-ban) deklarált alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával lehet biztosítani a békét. (Forrás. Katolikus Lexikon) • ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP • 2013. JÚLIUS 28.

„A BÉKÉT A FÖLDÖN, melyet az összes emberek a világon minden időben óhajtottak, nem lehet másképp megteremteni és megszilárdítani, mint csak az Istentől alapított rend szent megtartásával.” – hangzik a híres enciklika első mondata. Annak a világnak szól ez a felhívás, amely a 20. században megélt két világháborút, totalitárius rendszereket, és 1961-ben a Berlini Fal felépítésével nemcsak egy város tényleges, hanem a világ szimbolikus kettéválását is. Sőt, 6 hónappal az enciklika megjelenése előtt a kubai válság és annak lehetséges következményei - egy termonukleáris háború borzalmai, mely messze felülmúlná az összes eddigi háború szörnyűségeit – rázta meg az emberiséget. XXIII. János mindezen események ellenére hitt abban, hogy a béke megvalósulhat a „békétlenség korában” is. Ám csak akkor, ha minden jóakaratú ember összefog a béke érdekében. A pusztító atomháború elkerülésének, a béke megőrzésének szükséges feltétele a pápa szerint a fegyverkezési verseny megszüntetése lehet: „Ezért az igazságosság, a józan ész, az emberi méltóság megbecsülése állandóan követelik, hogy megszűnjék a fegyverkezési verseny… nem az egyenlő felfegyverkezésben, hanem csakis a kölcsönös bizalomban lehet a népek közt a békét megszilárdítani…nem a fegyverek erejével, hanem a józan ész szabályai szerint, azaz az igazság, igazságosság és az emberi kapcsolatok gyarapításával…”. A Pacem in Terris hosszasan beszél arról, hogy a társadalmak békéjét négy rendező erő - az igazság, az igazságosság, a szeretet és a szabadság - biztosítja. Az embereknek ezeket kell felismerniük, kimunkálniuk és működtetniük. A pápa foglalkozik az egyén és közhatalom viszonyával, a közjó megvalósításának módjával és a közéletben való állampolgári részvétellel is.


LÉLEK ÉS ÉLET

Isten tévelygő teremtménye A berni székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN március folyamán bejelentette, egyre biztosabbak abban, megtalálták az eddig csak feltételezésekben létező Higgs-bozont,amely az „isteni részecske” néven vált ismertté. Őt magát nem lehet közvetlenül megpillantan (csakúgy, mint az Istent sem), hanem csak a többi részecskére gyakorolt hatása révén érhető tetten, miként az arcpírt kiváltó öröm vagy szégyen. Most már egyre szélesebb tudományos körökben uralkodik az a nézet, miszerint a világegyetem egy parányi pontba sürített, spirituális/szellemi töltet kitárulkozásából, az ősrobbanásból keletkezett.* Ennek folyamán, a szellem anyagi alakot öltése küszöbén jelenik meg Higgs-bozon, amely maga még nem anyagi jellegű,de mint egy katalizátor tömeget kölcsönöz az utána következő részecskéknek,az eljövendő világ építőköveinek. Az anyag olyan, mint a jég,belefagyott a teremtés pillanata, s a mélyében kutatva viszamehetünk az időben. Tehát az atomfizikusok társadalma több ezer évet késve, felfedezi, hogy a testet öltött világ csak okozat, amely mögött léteznie kell kell egy eredendő oknak. És itt már a fizika lehetőségeinek határához érkeztünk, mert be kell látnunk, hogy ez az eredendő ok nem tudományos kategóriába tartozik, mert vajon hová sorolható az önmagát adó Szeretet? Egyszer Einstein a kozmosz csodálatába szédülve feltette a hipotetikus kérdést: „Vajon tudhatott volna-e Isten másfajta világot teremteni?” Szerintem erre csak egyetlen felelet létezhet: „NEM.” Mert Isten a teremtés pillanatában egyetlen tűhegynyi lényegéből, amit magából donorként adományozott, létrehozta az univerzumot, és benne a leglényegesebbet, magát az embert. Mivel minden a Teremtő lényegéből keletkezett, ezért mindenütt és mindenben jelen van. Mert a mester mindig nagyobb, mint a műve. Vajon mely költemény, zenemű vagy képzőművészeti alkotás tudná oly érzékletesen kifejezni szeretete lényegét, mint a világegyetem szépsége? És ebben a gyönyörűséges gyönygykagylóban lakozik az ember, az örök megválaszolatlan kérdéssel, vajon miért nem tud felnőni Isten neki szánt szerepéhez? A legnagyobb intelligenciát kapta örökül, és mire megy vele, amikor mást sem tesz, mint azon töpreng, vajon Isten szavára hallgasson-e, vagy a hazugság fejedelme súgására. Ezért ilyen felemás, csakúgy, mint minden cselekedete. Szívből kívánom, hogy az atomfizikusok igyekezete járjon sikerrel, mert mikor végérvényesen bebizo-

A Helix-csillagköd, avagy „Isten szeme”

nyítják az isteni részecske létezését, azontúl már csak előre kell nézniük. Azonban az a sok milliárd, amit a harminc kilométer átmérőjű részecskegyorsítóba és elődeibe fektettek, feleslegesen kidobott pénz volt, inkább a mély nyomorban és írástudatlanságban tengődő népek felemelésébe fektethették volna világszerte. Így azonban bebizonyosodott, hogy az ember azon túl, hogy Isten gyermeke, nem sok van meg benne az eredendő szeretetből, amelyből Isten létrehozta őt, és aki azt várja tőle, hogy felebarátainak továbbadja azt. Most pedig vegyük szemügyre a tudósok másik táborát, a világűrkutatókat. Ez a tudós társadalom hipotetikus emberi civilizációt keres a végtelen tá-

Az ősrobbanás fázisai volban, de kezdetnek beérné az élet bármilyen formájának felfedezésével is. De vajon mit nyerünk mi azzal, hogy valamely bolygón találunk baktériumot, moszatot vagy kövületet? Ennyi pénzért? Vagy netán azért kutakodunk máshol, ha egykor tönkretesszük környezetünket, legyen hová menekülnie annak a néhány kiválasztott multinak, aki majd benépesíti az arra kiszemelt bolygót? Hát nem egyszerűbb lenne lakhatóbbá tenni tulajdon földünket? Mikor a Szentföldön jártam, tanúja lehettem, hogy rengeteg komposztot terítenek a köves, meddő talajra.A gabonatáblákat vékony műanyagcsövek hálózzák be, és az esős évszakban összegyűjtött, valamint a víztisztítókban semlegesített vizet hasznosítják öntözésre. Ma a csöpögtető öntözésnek köszönhetően évente akár három gabonatermést is arathatnak arrafelé. Oly hatékony mezőgazdaságot fejleszetettek ki, hogy az önellátáson túl, termékeik nagy részét exportálhatják. Viszont a bolygó másik oldalán folyik az amazonasi esőerdők rovására folytatott rablógazdaság, és a föld mélyének kiszipolyozása Ázsia és Afrika kőolajban, földgázban gazdag országaiban. A szinte semmiből nyert busás jövedelmek egy része vajon miért nem fordítható az ivóvízkincs kiemelésére, amely által aztán oázisokká tudnának változni a sivatagok, és ezáltal gyökeresen megváltozna a térségek klímája is. A mainál még nagyobb éhínség és szomjúság vár az arab és afrikai lakosságra, ha száz év múlva kimerül a földgáz- és olajkincs, vagy áttérünk a vízből nyerhető hidrogén hasznosítására. Olvasom egy tudományos közlönyben, miszerint Csád, Líbia, Egyiptom és Szudán alatt 375 ezer köbkilométer ivóvíz található, annyi, mint a Nílus vízhozama ötszáz év alatt. Isten ellátott minket kellő intelligenciával, amely humanista gondolkodással és hittel párosulva akár paradicsomi viszonyokat is teremthetne bárhol a földön. Mert ne az univerzumban keressünk emberi civilizációt, hanem önmagunkban. Aki megérti a világ teremtése misztériumát, arra is ráérez, hogy Ő, aki végtelen bölcsességgel megalkotott mindent, csak egyetlen emberiséget teremthetett, mert nem hasonlítható a kakukkmadárhoz, aki tojásait bármilyen fészekbe lerakja. Igenis, Isten, a nagy karmester arra vár, hogy az emberiség kara az ő dirigensi pálcája alatt megszólaltatja a szeretet szimfóniáját, amelyet Ő maga komponált. Fotók: világháló * Az elnevezés Leon Lederman (http://hu.wikipedia.org/wiki/Leon_Lederman) amerikai Nobel-díjas részecskefizikushoz köthető, habár állítólag a tudósnak eredetileg nem állt szándékában ezt a megnevezés adni. 1993-ban egy megjelenésre váró (a részecskefizika történelméről szóló) könyvében „istenverte részecskének” (Goddamn Particle) akarta nevezni a Higgs-bozont, mert senki sem találja. A kiadója azonban úgy gondolta, hogy több példány lenne eladható az „isteni részecske” (The God Particle) elnevezéssel. Így lett aztán a könyv címe: „Az isteni részecske: Ha az univerzum a válasz, akkor mi a kérdés?” (The God Particle: If The Universe Is The Answer, What Is The Question?”). A könyv magyarul „Az isteni atom” címmel jelent meg. A fizikusok többsége nem tartja szerencsésnek a marketing szülte elnevezést. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 17. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

G. Kovács Pál úlius végén, nagyjából a nyári szünidő felénél járunk. A vakáció alatt vajon melyik diák gondol a tanulásra? A tanulás, a megterhelő szellemi, de gyakran nehéz fizikai munka most kinek jár az eszében? Aki csak teheti, legalább pár napra elutazik egy-egy üdülőbe, hogy kipihenje az év fáradalmait és újult erővel térjen vissza az iskola padjaiba, a mindennapi életbe. Az irgalmas szamaritánus hosszú útja után, múlt héten Mária és Márta házában Jézus bennünket is pihenésre, feltöltődésre hívott. Mindanynyian leültünk Jézus lábai elé, letettük életünk nehéz terhét és hallgattuk a Mestert. Olyan jó Jézusnál pihenni! Olyan hamar eltelik Vele az idő! Olyan jó lenne egész életünkön át Nála lenni, közel lenni Jézushoz, hiszen ha Jézust közelünkben érezzük, az élet könynyebnek tűnik, az élet iskolájában ekkor épp mintha a szünetet élveznénk! Ám a mai, a Mi Atyánk imádságáról és az állhatatos imáról szóló evangéliumi részlet megtöri ezt az idilli képet. Kizökkent bennünket az ima összeszedettségéből. Mert Mária és Márta házából el kell indulni, újból fel kell állni, tovább kell menni és újból életet kell tanulni. Tovább kell haladnunk Jézussal együtt a megvetés kényelmetlen és nehézkes útján Jeruzsálem felé, Isten Országának eljövetele felé. Az élet kiszámíthatatlan útján ismét kérni és koldulni kell, a föld piszkos porában újból keresni kell és nehézkes ajtókat kell zörgetni. Mester, de hát hová lesz így Mária és Márta házának nyugalma? Jézus, ezen az úton, ha elfáradunk, mi lesz a mi erőforrásunk? Hogyan haladunk így előre számtalan nehézség, megvetés, bűn és gonoszság láttán? Mi lesz, ha többszöri próbálkozás után sem adnak nekünk semmit és megvetnek, ha semmit se találunk, vagy ha soha sem nyitnak nekünk ajtót? Mi lesz így a reményünkkel? Nem kínálsz talán túlságosan is veszedelmes utat nekünk, az élet

J

útján botorkálóknak? És Jézus ekkor felnézett az égre és így szólt: „Atyánk! Jöjjön el a Te Országod!” Majd ha megérkezek Jeruzsálembe és ott szenvedek, meghalok és feltámadok, akkor tudjátok meg, hogy az én igaz Atyám soha nem hagy el engem. Megtudjátok, hogy Atyám, akinek akarata az én egyenes utam, gondviselő szemével szüntelen néz és vezet, Ő mindig velem van. Amikor majd kereszten függök, amikor úgy látszik, hogy Atyám nem hallgatott meg és megvetett magától, amikor majd azt hiszitek, hogy Atyám nem nyitott nekem ajtót és az élet helyett a halál skorpióját dobta oda, akkor fogjátok majd csak fel, hogy az én nevemben intézett imádságotok már meghallgatásra talált. Az üres sírnál fogjátok majd csak igazán megérteni, hogy Atyám soha sem büntet, nem fenyeget, hanem Ő a látszólagos fenyítés, nehézség és a kudarc ellenére is atyai kezével áld és simogat. Sőt, már most, földi életetek alatt, a Jeruzsálembe vezető úton én a legféltettebb Kincsemet, Életemet közös tulajdonná ajándékozom nektek: az én Atyámat nektek adom. Az Isten, aki az én Örök Atyám a mai naptól kezdve Ő Mi Atyánk! Szólítsátok az Istent velem együtt Atyánknak és akkor én, a Fiú, az Ige, a ti testvéretek leszek. Atyánkkal utunk nem lesz céltalan, Vele a nehézség nem lesz reménytelen, Vele a gonoszság erejét veszíti, és az Atyához kiáltva a keresztről, a sír mélyéről is hazatalálunk. Hányszor és hányszor „mondjuk” el naponta az Úr imádságát és közben nem is figyelünk az Istenre, akihez imádkozunk, és Jézusra sem, akitől az imádságot kaptuk. Az életben nincs szünet, nincs vakáció. Naponta újra kell tanulnunk Jézussal együtt Istenhez fordulni. Naponta meg kell újulni az Atyához való bizalomban, hogy megértsük: az ima-iskolája nem más, mint az élet útja.

• ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP • 2013. JÚLIUS 28.

Olvasmány a Mózes első könyvéből (Ter 18, 20-32) Ábrahámnak megjelent az Úr, és így szólt hozzá: „Szodoma és Gomorra bűne már égbe kiált, és igen súlyossá lett. Lemegyek hát, és megnézem, hogy valóban úgy viselkedteke, ahogyan hozzám szállt az ellenük szóló panasz szava, vagy sem; tudni akarom.” Ekkor az Úr kíséretében levő két férfi Szodoma felé indult, de Ábrahám megállt az Úr előtt. Azután Ábrahám közelebb lépett, és megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat a gonoszokkal? Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod? Nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, és az igazaknak meg a gonoszoknak így egyenlő legyen a sorsuk. Ez nem méltó hozzád! Te az egész föld bírája, ne tennél igazságot?!” Az Úr így válaszolt: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.” Ábrahám folytatta és így szólt:

„Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, ámbár csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Az Úr így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha legalább negyvenöt igazat találok benne.” Erre Ábrahám folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak negyven van.” Az Úr ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.” Ő újra így szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek.” Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, akkor sem teszem meg.” Ábrahám aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: Mi lesz, ha csak húszat találsz?” Az Úr így felelt: „Húszért is megkímélem.” Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: Lehet, hogy csak tízen vannak.” Ezt válaszolta: „Tíz kedvéért is megkímélem a várost.” Válaszos zsoltár (Zsolt 137, 1-2a. 2bc3. 6-7ab. 7c-8) Válasz: Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, Istenem.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből (Kol 2, 12-14) Testvéreim! A keresztségben Jézus Krisztusba temetkeztetek el, és benne fel is támadtatok annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta. Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A következményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.

csátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.« Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom Evangélium tehát nektek: Kérjetek és Szent Lukács adnak nektek, keressetek könyvéből és találtok, zörgessetek (Lk 11, 1-13) és ajtót nyitnak nektek. Történt egyszer, hogy Mert mindaz, aki kér, Jézus éppen befejezte kap, aki keres, talál, és imádságát: Ekkor egyik aki zörget, annak ajtót tanítványa arra kérte: nyitnak. Van-e köztetek „Uram, taníts meg min- olyan apa, aki követ ad ket imádkozni, mint fiának, mikor az kenyeahogy János is tanította ret kér tőle? Vagy ha haimádkozni tanítványait.” lat kér, akkor hal helyett Jézus erre így szólt hoz- tán kígyót ad neki? Vagy zájuk: „Amikor imádha tojást kér, akkor talán koztok, ezt mondjátok: skorpiót nyújt neki? Atyánk! SzenteltesHa tehát ti, bár gosék meg a te neved. Jöj- noszak vagytok, tudtok jön el a te országod. jót adni gyermekeitekMindennapi kenyerün- nek, mennyivel inkább ket add meg nekünk ma. adja mennyei Atyátok a Bocsásd meg vétkeinket, Szentlelket azoknak, miképpen mi is megbo- akik kérik tőle.”

Liturgikus naptár Július 28. ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP (Szent I. Viktor, Szent I. Ince pápa, Győző) Énekrend: H 220; 112-135A; 89 ÉE 149; 170-173; 111 Július 29. Hétfő. Köznap (Szent Márta, Beatrix, Flóra, Virág) Miseolvasmányok: 1Jn 4,7-16; Zsolt 33,2-3. 4-11; Jn 11,19-27 vagy Lk 10,38-42 Válaszos zsoltár: Hálát adok az Úrnak minden időben! Énekrend: H 267; 144; 157 ÉE 136; 184; 201 Július 30. Kedd. Köznap (Aranyszavú(Krizológ) Szent Péter, Judit, Donatella) Miseolvasmányok: Kiv 33,7-11; 34,5b-9.28; Zsolt 102,6-7. 8-13; Mt 13,36-43 Válaszos zsoltár: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, könyörületre hajlik szíve. Énekrend: H 221; 150; 287 ÉE 150; 200; 249

Július 31. Szerda. Köznap (Loyolai Ignác, Oszkár, Helén) Miseolvasmányok: Kiv 34,29-35; Zsolt 98,5. 6. 7. 9; Mt 13,44-46 Válaszos zsoltár: Szent vagy, Urunk, szent vagy, Istenünk! Énekrend: H 152; 136; 152 ÉE 189; 171; 189 Augusztus 1. Csütörtök. Köznap (Ligouri Alfonz, Boglárka, Levente) Miseolvasmányok: Kiv 40,16-21.34-38; Zsolt 83,3. 4. 5-6a és 8a; Mt 13,47-53 Válaszos zsoltár: Mily kellemes a te hajlékod, mindenható Isten! Énekrend: H 226; Gl 519; 261 ÉE 151; 157; 362 Augusztus 2. Péntek. Köznap (Porciunkulai búcsú, Vercelli Özséb, Lehel) Miseolvasmányok: Lev 23,1.4-11.15-16.27.34b37; Zsolt 80,3-4. 5-6ab. 1011ab; Mt 13,54-58

Válaszos zsoltár: Ujjongjatok Istenünknek, ő a mi erősségünk. Énekrend: H 257; 112; 71 ÉE 148; 170; 82 Augusztus 3. Szombat. Köznap (Lídia, Hermina, Kamélia) Miseolvasmányok: Lev 25,1.8-17; Zsolt 66,2-3. 5. 7-8; Mt 14,1-12 Válaszos zsoltár: Áldjanak téged, Isten, a népek, áldjanak minden nemzettségek. Énekrend: H 229; 432; 162 ÉE 142; 197; 314 Augusztus 4. ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP (Vianney János, Domonkos, Dominika) Miseolvasmányok: Préd 1,2; 2,21-23; Zsolt 89,3-4. 5-6. 12-13. 14 és 17; Kol 3,15.9-11; Lk 12,13-21 Válaszos zsoltár: Uram, menedékünk lettél nemzedékről nemzedékre. Énekrend: H 222; 157-116; 261 ÉE 144; 201-164; 362


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... Szent Brigitta

A keresztény család

HÉT

ről re

szerzetesnő, Európa társvédőszentje Július 23.

Koller Gyula

B

rigitta oly szorosan hozzátartozik a svéd történelemhez, mint Jeanne d'Arc Franciaország vagy Assisi Szent Klára Itália történetéhez. Finstadban született 1302/03-ban. Édesapja az egyik svéd tartományban legmanként a legfőbb bíróság élén állt. Anyja rokonságban állt Svédország egymást váltó királyi családjaival. 11 esztendős volt, amikor édesanyját elvesztette. Míg férjhez nem ment, az egyik nagynénjénél élt, elszakítva édesapjától és testvéreitől. Ebben a nehéz időben talált rá először Krisztusra. Brigitta mindössze kilencesztendős volt, amikor már mély vallásos élményei voltak, amelyekből hamar fölfogta az összefüggést az emberi bűn és a megalázódás, valamint a Krisztusban elnyert kiengesztelődés és a kegyelem között. Tizenhárom éves korában akarata ellenére férjhez adták. Házassága első két évében önként vállalt megtartóztatásban élt, majd nyolc gyermeket szült férjének, Ulf Gudmarssonnak, aki a legman fiaként később maga is legman lett. A háztartást és a gazdaságot maga Brigitta vezette, s közben nemcsak azt tanulta meg, mit jelent családanyának lenni, hanem környezetével megtaníttatta, hogyan kell az igaz hitet megvalósítani. 1344-ben Ulf meghalt, utána Brigitta teljesen a vallásnak szentelte magát, és megalapította a Brigitta-rendet. Katalin (Karin) nevű leányuk Brigitta nyomdokaiba lépett, és azt a kolostori életmódot választotta, amelyet Brigitta megálmodott. 1350-ben – Jézus utasítására – Rómába ment, hogy „rendet teremtsen az elvadult erkölcsök terén”, és megjavítsa a keresztény életet. Brigitta Rómában jócselekedetei miatt csakhamar nagy közkedveltségnek örvendett. Háza éveken át nyitva állt az északról érkező zarándokok előtt, kiknek lehetőséget teremtett arra is, hogy anyanyelvükön gyónhassanak és kapjanak feloldozást. Szívében a kolostori élet eszménye, a Krisztussal és Máriával való közösség utáni vággyal sokat fáradozott, hogy Európa uralkodóit kibékítse egymással, a pápát pedig rábírja, hogy térjen vissza Avignonból Rómába. De annak érdekében is sokat tett, hogy a püspökök és papok változtassanak életmódjukon. Miután 1372-ben elzarándokolt Jeruzsálembe, a kinyilatkoztatások amelyeket a Revelationes coelestes c. könyv 7 kötetében írt le - elérték tetőpontjukat. Jézus szenvedéseinek leírásakor Brigitta nem érte be azzal, hogy honfitársait elvezesse Isten Anyjához, hanem maga is mintegy anyja lett Svédország kereszténységéneknek. Brigitta néhány zarándoklatot leszámítva Rómában élt

haláláig. Rómában halt meg 1373. július 23-án, itt is temették el, de később Svédországban újratemették. Vadstenában az általa alapított régi kolostorból csak részek maradtak fenn, de a templom a régi fényében áll. Itt nyugszanak Brigitta hamvai. Minden évben megülik ünnepnapját. Számtalan kórház, otthon és menhely viseli a nevét. Látomásai eredetiségét 1436-ban a bázeli zsinat is megerősítette. Ünnepét 1623-ban vették fel a római naptárba. 1999-ben II. János Pál pápa Európa társvédőszentjévé avatta.

lgondolkodtunk-e már azon, mit is jelent keresztény családban élni? Mitől keresztény egy család, az én családomat mi teszi kereszténnyé? Legtöbbünk soha nem morfondírozott azon, hogy milyen is egy keresztény család, csak éltük azt. Megéltük nagyszüleink, szüleink életét és éljük a magunk életét anélkül, hogy elemeznénk annak keresztény mivoltát. Oláh Miklós filmesztéta egyik előadásában így fogalmaz: „a vallásos élet nem beszéd tárgya, hanem levegővétel. Olyan természetes dolog, mint a levegővétel: ha nem veszek levegőt, megfulladok – a világ legtermészetesebb

nünk kell abban, hogy van Isten. Ha nincs bennünk kételkedés Isten létezése felől, ha képesek vagyunk elhinni, hogy a Gondviselés minden megpróbáltatásban mellettünk áll, akkor a családunkat is nyugodtan rábízhatjuk. A keresztény család meg ráhagyatkozni a gondviselő Istenre. Hogy keresztény családról beszélhessünk, nem elég törvényeket hozni arról, hogy mi a család és, hogy annak hogyan kell működnie, hanem olyan körülményeket kell teremteni, hogy a család éljen és működjön – olyan társadalmi légkört kell megvalósítani, amelyben a keresztény ér-

dolgaként éljük meg kereszténynek vélt hétköznapjainkat szeretteink körében.” Amikor az ember azt mondja magáról, hogy ő vallásos, soha nem gondolkodik el azon, hogy milyen is az ő vallásossága. Úgy éli azt meg, mint a világ leghétköznapibb valóságát. Ha a keresztény család kilétét akarjuk felfedni, nem kapaszkodhatunk tudományos definíciókba, hanem emberi megközelítéseken keresztül tudjuk azt közelebbről megvizsgálni – egyfajta ideálképeken keresztül tudjuk elképzelni, hogy milyennek kellene lenni a keresztény családnak. Ha ezt végiggondoljuk, akkor csupán egy dologra jutunk: a keresztény családnak az a dolga, az a hivatása, hogy Isten országát a földi létben igyekezzen megvalósítani. Ahhoz azonban, hogy Isten országát építgetni tudjuk itt a földön, hin-

tékrend szerinti élet megvalósítható. Sajnos nagyon sokszor azt látjuk az egyes statisztikai felmérésekből, hogy a jelenlegi társadalmi légkör nem a családnak kedvez. A házasságkötések számának radikális csökkenése, az hogy az újszülöttek közel hatvan százaléka már házasságon kívül lát napvilágot, arra enged következtetni, hogy a minket körülvevő környezet nem családbarát. Egy olyan légkört kellene teremtenünk, amelyben a család természetesen tudja megélni keresztény életvitelét. Mindannyiunk feladata, hogy a társadalom színterén hangsúlyozzuk a család tiszteletét, mert ahol a család tisztelete nincs meg, ott az ember tisztelete is hiányzik. A személy tisztelete nélkül pedig a család nem tudja teljesíteni küldetését.

E

* * * Édesanyaként 8 gyermeknek nemcsak életet adott, hanem gondosan felnevelt. Egyik lányát, Katalint (Karint) szentként tiszteljük. A gazdaság vezetőjeként nemcsak a nála dolgozók anyagi jólétéről gondoskodott, de sokat törődött hitbéli fejlődésükkel is. Már ekkor élt benne és teljesen magával ragadta a gondolat, hogy egy még csaknem pogány népet megnyerjen az Evangéliumnak, és elvezessen a szentségre. Amikor harminckét éves korában Stockholmba hívták főudvarmesternőnek, ott Jézus parancsára keményen föllépett a gyenge jellemű II. Magnus király, a nemesség és a klérus ellen. Ostorozta az uralmon lévők visszaéléseit. Özvegyként mint szerzetalapító lehetőséget nyújtott a szentebb életre vágyóknak. Amikor Rómába ment és látta a siralmas állapotokat, Isten büntetésére hivatkozva bátran felemelte szavát nemcsak a bűnben élő papok és püspökök ellen, hanem magát a pápát is, aki Avignonban székelt, számonkérte, és elérte, hogy visszatérjen Rómába. Mindezekért ma is csodálnunk kell őt, s igazat kell adnunk méltatójának: „Brigitta Svédország legnagyobb asszonya, aki egyike hazája legkedveltebb leányainak, s azzal dicsekedhet, hogy egy protestáns népnek a nemzeti szentje'' (K. Adalsten). Külön ki kel emelnünk Szentünk jótékonykodását: ,,Minden, ami több mint amire az embernek szüksége van, fölösleg, amit meg kell osztani.'' Vendégszeretete nem ismert határokat; főleg olyanokat fogadott, akik részéről nem számíthatott viszonzásra. Naponta tizenkét szegény evett az asztalánál. Támogatott templomokat, kolostorokat és kórházakat is, ezekben maga is ápolta a betegeket. Amikor az intézője szemére vetette bőkezűségét, Brigitta ezt válaszolta: „Addig kell adnunk, amíg van miből, hiszen a mi Urunk is nagylelkű adakozó.” Pártolome szívesen a szegényeket, akikben Jézus kér könyörületességet?

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


ELEMZÉS

Katolikus szemmel a Tavares-jelentésről Schanda Balázs egyetemi tanár, a PPKE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja és Varga Zsolt András egyetemi tanár (PPKE) reflexiója a Tavares-jelentésre. Az elmúlt időszakban a magyar közbeszéd egyik állandó témája az Európai Parlamentnek az alapvető jogok magyarországi helyzetéről és gyakorlatáról készült jelentése – az ún. Tavares-jelentés – volt. A jelentés igen erőteljes kritikát fogalmaz meg Magyarországgal szemben. Katolikusként nyilván minden kritikát komolyan kell vennünk és figyelmesen kell hallgatnunk. Egyházunk tanítása szerint természetünk bűnre hajló, ennek tudatában mindenkor készen kell állnunk arra, hogy szembesüljünk esetleges hibáinkkal, sőt, akkor sem vonhatjuk meg öntelen vállunkat, ha helyesen viselkedtünk, mások mégis hibaként érzékelik tetteinket vagy szavainkat. A szeretet parancsa emellett arra is kötelez, hogy az igaztalan vádakra ne indulattal, ellenségesen válaszoljunk. Jogászként a kritikával vagy váddal szemben szintén világos a követendő magatartásunk: meg kell vizsgálnunk, hogy a vád jogos-e és tényszerű-e. A Tavares-jelentés a katolikus jogászt, aki a fentiek szerint próbál eljárni, nehéz helyzet elé állítja, mert már a Magyarországra vonatkozó legelső mondata is igaztalan és bántó. Bántó, mert Magyarországot „volt kommunista országnak” nevezi, holott a kommunista uralom nem tette Magyarországot kommunista országgá. Magyarország köztudomásúan nem önszántából volt története néhány évtizedében „kommunista”. Bántó, mert valószínűleg minden ország történetében voltak dicstelen időszakok, mégsem szokás azokat volt fasiszta, volt náci, volt diktatórikus országoknak nevezni, miután népük – nyomban, amint erre lehetősége volt – letért az ilyen útról. Igaztalan, mert Magyarország állítólagos hibáit annak fényében értékeli, hogy elsőként csatlakoztunk az emberi jogok európai védelmének rendszeréhez és az Európai Unió alapdokumentumát – az ún. Lisszaboni szerződést – elsőként erősítettük meg, vagyis azt a látszatot kelti, mintha egy korábbi helyes gyakorlatot feladtunk volna, így még az érdemünkként elismert lépéseinket is a vád részévé teszi. Igaztalan, mert az állítólagos tévútra térésünket Magyarország „sok száz éves történelmének” távlatában értelmezi. Nem arról van szó, hogy az Alaptörvény vagy az alkotmányozás folyamata ne lenne bizonyos szempontokból bírálható (így pl. joggal merülhet fel, hogy az élethez való jog kiteljesítése irányában csak látszólag lépett előre az alkotmányozó), azonban a kívülről érkező, méltánytalan bírálat sértő. Magyarországon az elmúlt néhány évben a korábban megszokottnál sokkal gyorsabb és mélyrehatóbb változások történtek: az egész napos iskolától az új Polgári Törvénykönyvig és a dohányzás elle-

ni fellépéstől a közigazgatási rendszer átalakításáig az élet számtalan területén szembesülünk változásokkal. A változások egy része jelentős érdekeket sérthet, illetve szembe mehet olyan európai tendenciákkal, melyekkel kevesen szállnak ma nyíltan szembe: Magyarország élére állított néhány kérdést, melyet ma sokan elkennek (így pl. a házasság és család védelmével kapcsolatban). Míg az Országos Bíróság Hivatal elnökének ügyáthelyezési joga nem foglalkoztat széles tömegeket, a napirenden tartott ügyek mögött egy más jellegű nyomásgyakorlás is állhat.

A történet azonban nem csak Magyarországról szól. Míg eddig a felvételüket kérő államokat vetették alá alapos vizsgálatnak, a javaslat egy olyan ellenőrzési rendszer kialakítását veti fel, mely – „szakmai alapon” – állandó jelleggel megfigyelés alatt tartaná a tagállamokat. A „szakértők” nagyra növekvő hatalmával kapcsolatban nem árt az óvatosság: a szakmaiság sokszor csak azt takarja, hogy az érintettek a választópolgárokat megkerülve jutottak jelentős hatalomhoz, a független testületek pedig kontroll nélkül alkalmazhatnak kettős mércét. Ha részleteket – az Alaptörvény, a sarkalatos és egyéb törvények elfogadásával kapcsolatos álláspontot – nézzük, olyan érvelésekkel találkozunk, amelyek nem egyszerűen részrehajlók, de minden jogi alapot nélkülöznek. Az országgyűlési képviselőknek azt a jogát vitatni, hogy törvényjavaslatot nyújtsanak be és annak megtárgyalását kérjék, az európai parlamentáris hagyománytól idegen. Jogsértésekre hivatkozni úgy, hogy a jelentés nem jelöli meg pontosan, melyik hazai jogszabályi rendelkezés milyen uniós szabályba ütközik, hanem általánosságban utal valamely törvényünkre, lehetetlenné teszi saját álláspontunk megvédését, vagyis jogászi értelemben nem szakszerű. A hatalommegosztás rendszerét úgy értelmezni, mintha bármelyik, az Alaptörvény mint alkotmány alapján létrejött intézmény magát az alkotmányozást, a nemzet akaratának kifejezését korlátozhatná, nemcsak szokatlan, hanem ellentétes az európai jogállami felfogástól.

• ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP • 2013. JÚLIUS 28.

Egy-egy alkotmányjogi megoldás működése nagyban függhet a körülményektől. Így a jelentés is bírálja a sarkalatos törvények nagy számát (bár a korábbi kétharmados törvényhozási tárgyakhoz képest a növekedés nem olyan nagy), azonban helyzet és nézőpont kérdése, hogy a minősített többség megkövetelése a demokrácia korlátozása (nem engedi a „jó” többséget mindenben egyedül dönteni), vagy éppen kiteljesítése (döntések széles köre konszenzust igényel). A bírálatok tendenciózus mivolta ezeknél a kérdéseknél tetten érhető. A Költségvetési Tanács vétójoga az államadósságot növelő költségvetési törvényjavaslattal szemben antidemokratikus, ugyanakkor az Alkotmánybíróság számára éppen erőteljesebb ellenőrzési jogkört adna. Ahogy veszélyes ilyen intézményeket aktuálpolitikai megfontolások alapján kialakítani, úgy abszurd eredményre vezet az is, ha értékelésük a napi (európai) pártpolitika nézőpontjából történik. A jelentés kifogásol olyan hazai rendelkezéseket is, különösen a médiaszabályozás körében, amelyek úgy alakultak ki, hogy azok korábbi megfogalmazásán – miután más, az Európai Parlamenttel ellentétben erre felhatalmazással rendelkező intézmény megvizsgálta őket –, a magyar Országgyűlés a tényszerű kritikát elfogadva módosított. Ezek az ismételt, de immár alap nélküli kritikák okkal váltják ki az elfogultság gyanúját. Hosszan lehetne vitatni a jelentés megállapításait, azok értékelését és az azokra alapított következtetéseket. Nyilván a megfelelő tudományos műhelyek ezt el is fogják végezni a következő hónapokban. Mindazok a körülmények, amelyeket a fentiekben röviden bemutattunk, a jogász számára legalábbis nehezen értelmezhetővé teszik a szöveget, mert az több ponton még csak nem is törekszik a szakszerűségre. Ez pedig arra utal, hogy valójában nem jogi, hanem politikai céllal készült dokumentummal van dolgunk. Ha pedig politikai dokumentum, akkor elsősorban nem a szakszerűsége, hanem a céljai a meghatározóak, miközben a ténybeli megalapozottság ilyenkor sem mellőzhető. Márpedig – amint röviden bemutattuk – a dokumentum igen jelentős megállapításai vétenek a megalapozottság követelménye ellen. Ez pedig arra utal, hogy vagy az Alaptörvény értékrendje a kifogás tárgya, minthogy az jelentős mértékben cseng össze a napjainkban nem divatos, ugyanakkor minden jelenlegi politikai intézménynél, áramlatnál, törekvésnél ősibb, az emberi szívbe írt természeti törvénnyel, vagy ennél is konkrétabb célja van. Nem kizárt ugyanis, hogy a jelentés az általa elismert nemzeti szuverenitás ellenére azért kifogásolja Magyarország nemzeti szuverenitásának alapdokumentumát, mert annak értékrendje gátolja valamiféle kívülről megfogalmazott világjobbító törekvés érvényesülését. Magyar Kurír


LÉLEK ÉS ÉLET

Biztató Hajnalban ébredtem. A perzselő nyári napokban kellemesebb korán kelni, s akkor elvégezni a kerti és háztartási munkákat, hogy mire a nap már teljes pompájában tündököl, egy újsággal a kezében megpihenhessen az ember a szoba hűvösében. Kertöntözés, viráglocsolás, aztán jöhet a főzés. A kertben levágott tarka virágokat vázába rendezem a konyhaasztalon, majd szokás szerint kinézek a konyhám előtti teraszra. Ez a kedvenc helyem, felemelő s egyben vidám látványt nyújt a virágoktól pompázó fehér korlátos terasz, amely mögött a fák színpadi díszletként asszisztálnak… Megint itt van a galambpár! A madarak gyakori vendégek, egy-egy röpke pillanatra a díszkorlátra szállnak. Akadnak azonban közöttük olyanok is, akik tovább itt időznek, talán mert megtetszett nekik ez a romantikus és békés hely. Néhány napja lettem figyelmes a két galambra. A fehér korláton úgy festenek, mintha üzletben vásárolt, szabályosra formált szobrok lennének, lám, most is gipszbe merevedett mozdulatlansággal üldögélnek itt… Átadják magukat a reggeli csendnek, szavak nélkül is értik egymást. Mindig ugyanoda szállnak, és semmitől sem zavartatják magukat. Igaz, nem tudhatják, hogy én főzőkanállal a kezemben őket figyelem a függöny mögül. Minden kihalt, csak én bámészkodom itt ezen a sokat ígérő szünidei reggelen. Megcsodálom e galambokkal fémjelzett harmóniát. A bennük és köztük meglévő összhang összecseng a környezet nyugalmával. Régebben legyintettem volna, hogy lám, micsoda giccset képes produkálni a pillanat – napfényes reggel, virágözön, te-

tejébe szerelmes madarak… Már tényleg csak egy piros szívecske hiányzik a kéklő égboltra rajzolva! Most azonban eredeti gyönyörűségével hat rám ez a látvány, nem tűnik banálisnak. Élet hozta, váratlan és valódi helyzetkép… Talán így kellene belesimulni Isten terveibe, miként ez a galambpár teszi, megfeledkezve a múló időről, a tűző nap nyűgéről, az emberi tekintetekről és az elmúlásról. Ráhagyatkozni a Teremtőre akkor is, amikor az Ő akarata a miénktől lényegesnek tűnő dolgokban tér el. Szabad madárként vehemensen Isten tenyerére szállni, s a szabadságvágyunkban a Végtelen utáni epekedésünkre ismerni, melyet oly gyakran zavar meg a belénk tolakodó aggodalmaskodás. Ez utóbbi leküzdéséhez bíztató sorokra lelhetünk a Szentírásban: „Vesd az Úrra gondodat, Ő majd gondoskodik rólad, És nem engedi soha, hogy az igaz meginogjon.” (54.zsoltár) A családért való aggodalmunkat természetesnek vesszük, de ez a sokszor eltúlzott aggodalom veszélyeket rejt magában. A szorongás alááshatja a hitet.

Aki hisz, le tudja győzni az orvul lesújtó félelmet, s olyan lelki édességet hozó nyugalommal tud az Isten-közelben töltekezni, miként az egymásba feledkező szerelmespár. S amíg az isteni gondviselés kapcsán szemlélődöm egy kicsit, lassan elkészül az étel. A madárpár még sokáig ott üldögél a korláton, aztán váratlanul tovaröppen. Nem láttam, mi okozhatta távozásukat, mert a konyhai teendőim elvonták figyelmemet. Talán holnap is meglátogatnak. Kilépek az üres teraszra, ahol a júliusi napfényben bíztató jelekkel üzen Isten felém. A ruhákat teregetem s mindazon értékes és lelkembe ivódott percekre gondolok, amikor átérezhettem, hogy Isten kedves gyermeke vagyok. Örvendezés tölt el: hány és hány ember számít rám! Hozzájuk tartozom. Istenhez általuk, csak rajtuk keresztül juthatok el, nincs több ösvény, csak ez az egy... Az önátadással teljes szolgáló szeretet útja. A szárítóra kiteregetett ruhákat meglengeti a forróságot enyhítő szellő, s úgy tűnik, az arcomat is megérinti Valaki. Ma reggel is bíztatóan figyel rám. Kora hajnaltól követi mozdulataim és az élet kivételes szépségét láttatja velem, miközben nem engedi, hogy hitem a csalódások miatt meginogjon.

Kulcsár Ferenc

Forrás Aki nem kezdődött és nem múlik el, aki nem hallgat és jaj, nem felel, ki változatlan s érzékelhetetlen, és azzá lesz, aki lesz és lehetetlen, aki előtt név és névtelenség semmi, ki nem távozik s nem bír megjelenni, ölelkezések súlytalan, izzó láza, ezer évek áradó, parázna hiánya, befogadó s kiáradó, adakozó titok, aki nincs, de léte végtelenné nyitott, ki magasabb az égnél s tengernél szélesebb, aki felé utam égő porban vezet, tűhegy, melyen minden élő forog, s övéi a gyilkosok s mind a boldogok, ki elevenben s holtban önmagát figyeli, s létével minden zug csordultig van teli, az Első fény, akinek van Neve, s elgondolhatatlan a szelleme, ki szótlanul szól és némán árad, sodorva hitvány göncét a szolgaságnak, aki által hozzám az egész világ beszél, a villám, a fű, a szivárvány s a szél, körökön túl izzó, mérhetetlen nulla, fenségesen s folyton megvalósuló s újra, szándékaim, szavaim, perceim ünnepe, musica mundana, széttengerző zene, ó, tulajdonságok nélküli semmi – mindenem, kit nem tudok megnevezni. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

GYEREKSZOBA

„Az Úr adja a halált, és Ő adja az életet…”

Egy júniusi estén három szál fehér rózsával a kezemben mentem a húgomhoz. „Ezt neked hoztam – nyújtottam át –, hiszen tudod, ma van három éve… és ő is a keresztlányom lett volna…” A húgom kisbabája nagyon beteg volt, és az orvosok megmondták: életképtelen, meg se fog születni. Többet érne, ha elvetetné – győzködték őt az orvosok, nővérek, családtagjaink. Húgom senkivel sem vitatkozott. Egyszerűen azt mondta: nem. Nála ez a „nem” olyan természetes volt, amit nem kell magyarázni. Sokat beszélgettünk akkoriban, és ő minden önáltatás nélkül nézett szembe az esélyekkel. „Halálra szülöm én ezt a gyereket, nem az életre” – mondogatta. Nagyon sokat imádkoztunk, de van-e annyi ima, ami képes lenne szembeszállni Isten akaratával? A hetedik hónapban halt meg. Halottan született, picike volt, és olyan, mintha aludna – nem tépték szét élve a kicsi testét, nem gyilkolták meg kegyetlen műszerekkel – az vette el tőle az életet, aki adta neki, és akinek egyedül volt erre joga. És mi ott álltunk a kicsi, fehér koporsó körül, pontosan úgy, ahogyan hónapokkal előtte gondolatban megpillantottam ezt a képet, amikor egy szentségimádáson a kisbabáért imádkoztam. De e pillanatot addigra édes vi-

gasztalássá szelídítette az isteni irgalom, mely csöndes erőként alakítja át mindazok szívét, akik sokat imádkoznak, és a „Kérlek, add meg nekem, amit szeretnék” szinte észrevétlenül változik át „Legyen meg a te akaratod”dá. Körülöttünk mindent elárasztott a meleg napfény, csak a babácska feküdt hidegen és halottan a koporsóban, egyetlen napot sem élhetett a földön, és a húgom barátnői egyfolytában az Üdvözlégy, Máriát énekelték, amíg a sírt betemették. „Anyuci, miért halnak meg a kisbabák?” – „Ó, én nem tudom, nem tudom, kislányom.” Három évvel ezelőtt egy júniusi estén lementem a pincébe, és átkutattam a gyerekruhákkal teli dobozt, mert húgom felhívott a kórházból, és arra kért, hogy keressek egy fehér ingecskét a kisbabájára, mégse meztelenül feküdjön szegényke a koporsóban. Tavaly aztán, júniusnak történetesen pont ugyanazon a napján a húgommal vidám nevetés és tervezgetés közepette ketten rakodtuk ki ugyanazt a dobozt, ezúttal kisfiús ruhák után kutatva, mert ő újra babát várt, és kisfiút a lányok után. Jó az Isten! Életet ad és halált, szomorúságot és örömöt, könnyeket és mosolyt, és minden nappal, minden gyermekkel új reményt. És a fehér virágokkal borított pici sír a temetőben bánat és vigasztalás egyben. Vajon megismerjük-e őt, amikor majd találkozunk vele?

Levelet kaptunk

Remény

Kérdések és válaszok Az olyan típusú kérdések, mint: Ki vagyok én? Ki is Isten? Ki számomra Jézus Krisztus? Mit is keresek én itt a Földön? Mi is az én teendőm az életemben? - a legkeményebben megpróbálják az embert, ha egy kicsit el tud csendesedni.

Az értelmes ember életében a legfontosabb és talán a legnehezebb is, jó kérdéseket feltenni magának. Kellő időben kellő kérdést kell feltenni saját magunknak, a választ pedig majd úgyis megadja lelkiismeretünk. A fel nem tett kérdésre sohasem születik válasz. Az embert ezek a saját magának feltett kérdéseire adott válaszai vezetik el Istenhez. Biztosan kell ehhez egy jó indíttatás a gyermekkorából, vagy akár későbbről is, fontos lehet a szülők vagy a környezetünkben élő barátok, ismerősök példamutatása. Szeretett szüleim és legfőképpen a közelmúltban elvesztett édesanyám által én nagyon jó keresztényi életpéldát kaptam, de gyermekfejjel en-

• ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP • 2013. JÚLIUS 28.

nek igazi mélységét és értelmét nem tudja az ember átélni. Az egyházzal való kapcsolat számomra szintén nagyon-nagyon fontos, ami nélkül nem tudom elképzelni az életemet. Ezért is állok néha értetlenül az olyanok nézete előtt, akik nem titkolják, hogy „semmi közük az egyházhoz“. Nem egyszer még ilyet is hallani: „Nekem, aki nem vagyok hívő, mi hasznom lenne az egyházból, a hitből és Istenből?” Korunkban egyre inkább szükségük van az embereknek a lelki gondozásra, vigasztalásra, az élet valódi értékrendjének megtalálására. A mai, sokszor rideg, pénzorientált világban fontos, hogy jóindulattal nézzünk egymásra, még a számunkra nem teljesen szimpatikus emberre is, aki talán még munkánkat, ér-

tékrendünket is megkérdőjelezi. Mivel azonban Isten természetes szeretetet adott a szívünkbe, tudunk imádkozni azokért is, akik nem feltétlenül szeretnek bennünket. Ez szerintem az istenhit értelme. Nemcsak kenyéren és vízen él az ember. Euróban és dollárban nem kifejezhető, ha jóindulattal gondolunk egymásra, ha elfogadjuk a másikat hibáival együtt. Ez a „hasznunk” a hitből! Ha Krisztus tanítványa vagyok, közöm van hozzá, ha az Egyház gyermeke vagyok, közöm van hozzá, közöm van mindazokhoz, akik keresik az Istenhez vezető utat, imádkozom értük, és felajánlom értük kisebb-nagyobb szenvedéseimet. Nógell Zoltán


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Alternatív vitarendezés Napjainkban egyre többen küszködnek különböző jogvitákkal, problémákkal a tulajdonjog rendezésénél, az örökléssel kapcsolatban, a munkabér, számlák nem fizetésével, családjogi és egyéb polgárjogi problémákkal. Mit lehet ilyenkor tenni? Az első és sokak számára a legkézenfekvőbb lehetőség, hogy bírósághoz fordulnak. A bírósági per azonban pénzigényes és sokszor pszichikailag is rendkívül megterhelő a pereskedők számára. Költséges ügyvédek és bíróságok helyett lényegesen jobb választás az alternatív vitarendezés, azaz a jogviták bíróságon kívüli rendezése. Ennek két alapvető módja létezik: a döntőbíráskodás (arbitráció) és a mediáció. Míg az előbbit általában a gazdasági társaságok, vállalkozók veszik igénybe, az utóbbi viszont kimondottan hatékony a természetes személyek közötti jogviták rendezésére. A mediáció lényegében egy olyan eljárás (közvetítés), amely alkalmas a vitás feleket hatékonyan segíteni a közöttük lévő jogi konfliktus megoldásában, ennek eredményeként az érintettek közötti vitás kapcsolat végleges rendezésében. A folyamatban a felek felkérésére mediátor (független pártatlan személy, közvetítő) vesz részt, aki a felek írásbeli felkérése alapján úgy irányítja az egyeztetés folyamatát, hogy a felek képesek legyenek a köztük lévő vitás kérdés megoldására. Szlovákiában a mediációs (közvetítői) eljárásokat a 420/2004 Tt. számú, a mediációról szóló, többször módosított törvény rendezi. A törvény jelenlegi formájában 2012.január 1-től hatályos. Bár a mediációt sokan új intézménynek tartják, az alapötlet viszont, mely szerint a felek a köztük lévő konfliktusok megoldásához egy harmadik, semleges felet hívnak segítségül, egyáltalán nem újkeletű. Az idők során a különféle törzsi, etnikai vagy családi viták rendezéséhez felkérték a közösség vagy az

Agapé

Csiperkegomba citromos mártással

érintett család bölcs öregjeit, hogy vállaljanak békítőszerepet a konfliktusok megoldásában. Például Kínában az uralkodó dinasztiákban a mediáció a konfliktusmegoldás legfőbb eszköze volt, és a XIX. században már nemzetközi konfliktusok megoldásában is alkalmazták. Mára az alternatív vitarendezésnek ez a formája önálló szakmává fejlődött a világ valamennyi fejlett országában. Nálunk a mediáció a jelenlegi formájában kilenc éve működik. A már idézett törvény részletesen szabályozza a

per hónapokig, sőt ha valamelyik fél fellebez, akkor akár évekig is eltarthat, ami nemcsak időigényes, hanem költséges is. A másik vitarendezési mód, hogy az igazságügyi minisztérium honlapján (www.justice.sk) megnézi a bejegyzett mediátorok névjegyzékét, kiválasztja a lakhelyéhez legközelebbi mediátort, és felkeresi. A mediátor is illetékért dolgozik, ám ez lényegesen kevesebb a bírósági per költségeinél. És ami nagyon fontos, ha az érintett feleknek sikerül megegyezniük, erről a mediátor egy írásbeli megállapodást készít, ami a fe-

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Augusztus 3., szombat 13.40 Lelkiségi irodalom 18.00 Szentmise Mocsáról 21.15 szombat esti beszélgetés Augusztus 4., vasárnap 10.00 Szentmise Budapestről 17.20 Tanúságtétel 21.15 Királyfik és királylányok. Előadások családról és karrierről 22.00 Felvidéki beszélgetés. Lépes Lóránt atya műsora

Duna TV Augusztus 3., szombat 8.45 Élő egyház 9.10 Isten kezében. Ifjúsági világtalálkozó 2013, Rio de Janeiro 9.40 Sírjaik hol domborulnak

közvetítői eljárás folyamatát attól a pillanattól kezdve, amikor a polgár a mediátorhoz fordul, egészen a vita lezárásáig. A gyakorlatban ez a következőképpen történik. Például a szomszédok közötti vitákban, amikor az egyik fél meg van győződve arról, hogy az ő területe átnyúlik a szomszédos telekbe, a szomszéd viszont azt állítja, hogy a vitás terület az ő tulajdona. Az ilyen helyzetekben a felek leggyakrabban bírósághoz fordulnak, ha a jogban nem jártasak, felkeresnek egy ügyvédet, aki megírja a keresetet, amit aztán benyújtanak az illetékes bíróságra, természetesen a bírósági illeték befizetésével. A

lek számára kötelező érvényű, sőt ebben a megállapodásban rögzíteni lehet azt is, hogy ez az egyezség az érintettek jogutódjait is kötelezze. Ha ezt a megállapodást közjegyzői okiratba (közjegyzői jegyzőkönyvbe) foglalják, a megállapodás érvényes végrehajtói címmé válik, s ha valamelyik fél a megállapodást nem tartja be, megszegi, a másik fél bírósági végrehajtóhoz fordulhat. Ez nagyon lényeges, figyelembevéve a bíróságok leterheltséget, ami azt jelenti, ha jelenleg valaki bírósági úton kíván érvényes végrehajtási címhez jutni, számítania kell azzal, hogy ez jóval hosszabb ideig tart, mint a közvetítői eljárás.

Hozzávalók: gomba, vaj, egy citrom leve, 2 dl húsleves, 4 tojássárgája, só, bors. Elkészítés: Szép, nagy gombákat megtisztítunk, és a szárukat levágjuk (nem túlságosan rövidre). Megfelelő mennyiségű vajat felolvasztunk egy lábasban, belerakjuk a gombákat, ráöntjük egy citrom kicsavart levét, és szép lassan pároljuk. Amikor megpuhult, két deci jó erős húslevest elhabarunk négy tojássárgájával, megsózzuk, megborsozzuk, hozzákeverjük a gombák levét, mély tálba öntjük, és belerakjuk a gombákat. A tálat, jól befedve, olyan fazékra állítjuk, amelyben lobogva fővő víz van, és otthagyjuk, amíg a mártás megkocsonyásodik.

m1 Augusztus 3., szombat A világörökség kincsei. Jeruzsálem óvárosa és a kereszténység

www.mise.hu Élő szentmise-közvetítés mindennap a budapesti Wekerletelepi Munkás Szent Józseftemplomból, a www.mise.hu honlapon (hétköznap 6.30 és 18.00, vasárnap pedig 7.00, 8.30, 10.00 és 18.00 órakor).

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Ha az étel fényképét is mellékelik hozzá, azzal még jobban megörvendeztetnek bennünket, illetve olvasótársaikat. Kérjék meg gyermeküket, unokájukat, fényképezze le az elkészített ételt, s a képet (jpg formátumban) a recepttel együtt küldjék el szerkesztőségünk e-mail címére: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal) Az alábbi írásokat a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola tanulói készítették

Az én szülőföldem Mátyusföldön, azon belül is Alsószeliben, egy kicsi faluban születtem. Igaz, a térképen csak egy porszem, talán annyi sem, de nekem mindennél többet jelent! Itt láttam meg az első napsugarat, itt vannak a barátaim, itt élek a családommal. Emlékszem, amikor óvodás koromban a Kandia-tóhoz mentünk sétálni, akkor láttam meg először a tavat. Éppen őszre járt az idő. A fák gyönyörű színekben pompáztak. A szél belekapott a fák lombjába és azokról hullani kezdett a levél. Egyenesen a tóba hullottak a levelek, s körülöttük ezernyi karika hullámzott… Nekem ez annyira tetszett, hogy utána télen elmentünk oda korcsolyázni, ugyanis télen igazi korcsolyaparadicsom ez a tó. A szomszédos falvakból, városokból is járnak ide. Azóta is szívesen sétálok ki a Kandia-tó partjára. Arra is szép visszaemlékezni, amikor nagyapám először vitt ki a határba, meg arra, amikor együtt arattunk. Akkoriban nagy meleg volt, de a szárazság ellenére is jó lett a termés. Azóta a nagyapám sajnos már az örökkévalóságba költözött, s onnan nézi a gyönyörű gabonatáblákat… Amikor már iskolába kezdtem járni, anyukám biciklitúrára vitt, körbekerékpároztuk az egész környéket és közben piknikeztünk is. Akkor láttam meg az első őzet, éppen előttünk ugrott ki a gabonából. Az egyik nap a tanárnő megkérdezte, hogy szerintünk melyik a legszebb fa a falunkban. Sokan azt válaszolták, hogy a Laposon lévő szomorúfűz, amely valóban nagyon gyönyörű, de számomra mégsem ez a legszebb. Amikor én és a nővérem már a világon voltunk, anyukám mindkettőnknek egy-egy fát ültetett. Enyém egy diófa volt, a nővéremé pedig nyárfa. Ahogyan mi növekszünk, ők is egyre magasabbak lesznek. A fámnak egyre mélyebbre nyúlik a gyökere. Én is egyre jobban kötődöm e tájhoz, e néphez, e nyelvhez. Ahogyan a levelek az ágakba kapaszkodnak, úgy ragaszkodom ehhez a környékhez, hiszen ez az én szülőföldem! Minden nyáron kirándulni megyünk, már rengeteg csodás helyre eljutottunk, de mindig határtalan örömet jelent hazatérni. A templomunk tornyát meglátva ezt mondom magamban: „Végre megérkeztünk, mert mindenhol jó, de legjobb otthon!” Hervay Mária Lujza, 7.B

Sliž Krisztián, Tornalja

Mezei Richárd, Tornalja

Sárközi Vanda, Nagyölved

Balog Milán, Nagyölved

A közös játék A nyári szünetben a nagyszüleimmel megbeszéltük, hogy úgy fogjuk tölteni a napot, ahogy a gyerekek régen szokták. A reggelihez a kertből szedtünk retket és újhagymát a vajas kenyérhez. Utána nagyon jólesett a pohár tej. A nagymamával rongybabát varrtunk, olyat, mint amilyet ők csináltak, amikor kicsik voltak. Ruhácskát is varrtunk neki rongyokból. Az öcsémnek is készítettük a nagyapámmal gyerekjátékot. Nagyon örült, mert még a kereke is forgott. Nagyapám megtanított az udvaron golyózni. Először majdnem elnyerte az összes golyómat, de végül egész jól ment nekem is. Néha én is nyertem. Sokat labdáztunk, célba dobáltunk. Az ugrókötéllel nem tudtam megbirkózni. Sebaj, mondta papa, majd belejössz! A nagymamám krétával ugróiskolát rajzolt a betonra. Egész jól ment az ugrálás. A kis öcsikém is boldogan tipegett, ugrált, ahogy csak tudott. végül jól elfáradtunk. Mosakodás után jólesett a finom ebéd és a délutáni pihenés.

Készítette ......................................

Rejtvény

Mihalovič Veronika, 2.o. Szókereső Keresd meg a felsorolt szavakat az ábrában! Megfejtés Vízszintes, függőleges és átlós irányban is érdeA 27. számunkban található rejtvény megmes kutatnod. Az át nem húzott betűkből kapod fejtése: meg a rejtvény megfejtését. Magyarok Nagyasszonya. Jelentése: bibliai személy, pátriárka. Elrejtett szavak abc sorrendben: ablak, patak, A nyertes: peták, polip, polka, totya. Baranyovics Máté, Nyárasd. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán augusztus 2-ig küldjétek el szerkesztőséGratulálunk, az ajándékot postán küldjük! günk címére: Remény, Žiacka 4., 21 06 Bratislava vagy remeny@remeny.sk (a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó). • ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP • 2013. JÚLIUS 28.


KÖNYVAJÁNLÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

VI. Nemzetközi Kárpát-medencei Diáktábor A magyarországi Helvécia önkormányzatának ötlete nyomán 2008-ban valósult meg az első diáktábor, amelyen a bodrogközi Zétény, az erdélyi Csikkarcfalva és a vajdasági Versec testvértelepülések diákjai is részt vettek. Azóta minden évben

más-más község rendezi meg a kilenc-tizenhárom éves gyerekek találkozóját. Tavaly éppen Helvécia adott otthont számukra, most pedig Zéténynek jutott ez a megtisztelő feladat, hogy július 2-7. között vendégül lássa őket. Táborhelyükön, a Szőlőske melletti Hatfán, A Szent Lukács Erdei Iskolában a zétényi gyerekek ünnepi műsorral várták a vendégeket, majd közösen elénekelték tábori himnuszukat, az „A csitári hegyek alatt“ című népdalt. A negyven fős gyer-

meksereget és kísérőiket, valamint a társszervező Csemadok helyi alapszervezet vezetőségének tagjait: Szakszon Annát és Csarnakovics Angélát, illetve a napi szolgálati teendőket kiválóan teljesítő Kiss Emőkét, Géczi Irénkét és a többi szervezőt Szakszon Zoltán, Zétény polgármestere köszöntötte, aki átvette a vándorzászlót és a krónikát Helvécia küldöttségétől. A gazdag program részeként minden nap új színhellyel ismerkedhettek meg a gyerekek, melynek során a magyar vonatkozású kulturális, egyházi és történelmi nevezetességek mellett Bodrogköz természeti szépségeit is megcsodálhatták. A királyhelmeci Mailáth József Múzeum, a leleszi premontrei templom, az imregi kolostor, a zempléni vármegyeháza, a Kazinczy Ferenc Emlékmúzeum Széphalmon, Borsi és Kassa, Rákóczi emlékhelyei: a kastély, illetve a Szent Erzsébet-dóm - ahol Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulja is köszöntötte a tábor lakóit - bizonyára mind-mind kedves emlék marad. Mindezek mellett természetesen jutott idő a szórakozásra is. Szálláshelyükön volt táncház, szellemi és ügyességi vetélkedők, filmvetítés és sok-sok vidám meglepetésben volt még a fiataloknak részük.

A záróünnepségre a 12. Falunapok keretében került sor, s az itt kapott ajándékok, köztük a helyi tájházban szőtt kis szőnyegek emlékeztetik majd otthonaikban a gyermekeket a felejthetetlen napokra. Jövőre Csikkarcfalván adják majd át a bodrogköziek a vándorzászlót és a krónikát, amelybe az itt eltöltött órák élményei kerülnek, s azok majd ott újra életre kelnek. Pankovics Miklós

Krisztus számít rád „Bízd rá magadat, mint azelőtt! Újra kínál kegyelmet, meg erőt. Élted a kezébe veszi Ő: Krisztusra nézz! Krisztus a hit, a jövő.” 2013. május 11-én a peredi cursillisták ismét megszervezték a III. Ultreya találkozóját, amely a peredi Keresztelő Szent János-templomban tíz órakor szentmisével vette kezdetét. A legszentebb áldozatot Benkovich Ferenc pápai prelátus, a győri Szentlélek-templom plébánosa mutatta be, Juhos Ferenc verbita tartományfőnök, Kiss Róbert nagyszom-

bati püspöki helynök, Tóth László esperes és Csutora István helybéli plébános koncelebrálásával. Ferenc atya szentbeszédben hangsúlyozta, hogy milyen lényeges a hitben való megújulás és a hit tettekben való megnyilvánulása. Nem szabad félnünk hitünket megvallani. Bátran álljunk ki annak védelmében és továbbra is nagy lelkesedéssel apostolkodjunk, hirdessük az Úr Jézus cselekedeteit a családban és abban a közösségben, ahol élünk. Egy cursillista érzelme, kapcsolata mélyebb és erősebb Jézussal a cursillió elvégzése után. Az Ultreya jelentősége a bíztatás – tovább, to-

vább, ne hátrálj! –, ezzel a buzdítással fejezte be szentbeszédét.A szentmise után a tanúságtételek következtek. A jelentős esemény a közös ebéd elfogyasztása után a délutáni órákban szentségimádással ért véget. Hálás köszönet mindazoknak, akik nagy lelkesedéssel és odaadó szeretettel segítettek abban, hogy ez az örömteli szép találkozó ismét megvalósulhasson Pereden. Mindannyian bízunk a viszontlátás örömében. Ne feledd, hogy sosem késő és Krisztus számít rád. Decolóres! Szarka Annamária (Panni) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

autó; 27. Ha ezt kap a gyerek az iskolában, akkor közel áll a megbukáshoz; 29. „Hannibal ... portas!”; 31. Egyesült Nemzetek Szövetsége; 33. Menetrendi rövidítés; 35. Tüske – szlovákul; 37. Borsod-AbaújZemplén megyei település; 39. Cél – németül; 41. Rádiólokátor; 43. A női szabadfogású birkózás háromszoros japán bajnoka (Kaori); 45. Lovaglás – németül; 47. Ezüst vegyjele; 48. Választékosan: tapasztalatlan; 51. -re párja; 52. Névnapja december 13-án van; 54. A Lant csillagkép latin neve; 55. Evőeszköz; 57. Tűz; 59. A Trencséni és Ólublói járások autóinak betűjele; 61. Vonatkozó névmás; 62. Kilopascal; 64. Svájci folyó; 66. Zalatnay Sarolta beceneve; 68. Szemek (mint látószerv) – angolul; 70. Számtani műveletet végez; 72. Invázió kezdete (!); 74. Mister; 75. Gallium és cézium; 77. Vissza: orosz félsziget; 79. Vendéglői lap; 80. Szicíliai vulkán; 82. Táplálék – régies, irodalmi szóval; 84. Folyó és ország Afrikában;

A tanítványok észrevették, hogy Jézus imája más: Ő beszél az Atyával, kitárja előtte emberi lelkét. Kérésükre Jézus megmagyarázza, hogy az Istent szólítsák Atyának, érezzék magukat az Ő gyermekeinek és tárják elé kitartóan emberi kéréseiket, mert ... a gondolat befejezése a vízsz. 1 és függ. 74 számú sorokban található. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán augusztus 2-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény első része; 14. Perseus anyja a görög mitológiában; 15. Mocsaras helyen élő, rövid csőrű kisebb madár; 16. Tény és való; 17. Cin; 18. Övesállat; 20. Tó – olaszul; 22. Egy római szám és annak tízszerese; 23. Havonta ismétlődő; 25. Orosz személy-

Függőleges: 1. A határidőig be nem fizetett adó; 2. Kortárs színész ( József ); 3. Dátumrag; 4. Klasszikus nyelv; 5. Női név; 6. Vissza: Egyetem, főiskola díszterme; 7. Személyes névmás; 8. Angol férfinév; 9. Forrázott üdítő ital; 10. Jeruzsálem legmagasabb hegye;

11. Határrag; 12. Kínos helyzet, kellemetlenség; 13. Mazda közepe (!); 19. Fosztóképző; 21. Gizella - becézve; 24. Vandalizmus kezdete (!); 26. Francia filozófus, (René, 1596-1650); 28. Szalámi, kabát stb. jelzője is lehet; 30. Jövőbeli cselekvést meghatározó elgondolás; 32. Beszél, mond; 34. A vegyi folyamatot befolyásoló, de abban részt nem vevő anyag; 36. Apróra vágott húsból készült étel; 38. (Nagy)város – angolul; 40. Ritka női név; 42. Katamarán egyneműi; 44. ... és Pan; 46. Ókori balkáni nép; 49. Moszat; 50. Mikszáth-hős (Mik-

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ Egy katedrális segélykiáltása Santiago de Compostela székesegyháza nemcsak az észak-spanyolországi Galícia, hanem Spanyolország, sőt az egész kereszténység jelképe. A konzervatív spanyol ABC csak egy szerény felhívást tett közzé, de meglepetésre a liberális El Mundo hosszan foglalkozott a csaknem ezer éves történelmi műemlék állapotával. A katedrális állaga miatt - amelyet még a XI. század végén kezdtek építeni - sürgős beavatkozásokra van szükség. A Katedrális Alapítvány röviden így foglalta össze a segélykiáltás lényegét: „a katedrális nélkül nincs Camino, a Camino nélkül pedig Galícia is elveszíti lényegét”. Daniel Lorenzo, az alapítvány igazgatója elmondta, hogy hiába • ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP • 2013. JÚLIUS 28.

lós); 53. Cassius ... (alias Muhammad Ali); 56. Nátrium és indium; 58. Az USA Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Igazgatósága angol rövidítése; 60. Szkandium és tallium; 63. Ausztrál nagyváros a Nyi partoknál; 65. Szita; 67. Japán optikai vállalat; 69.

Egyenlő (értékű) (ék. hiba); 71. Lenyírt szakáll (!!); 73. Nincs tovább; 74. A rejtvény második, befejező része (a nyíl ir. folyt.); 76. Vállalat; 78. Hónaprövidítés; 81. Nátrium; 83. És – sok nyelven; 85. Kettősbetű;

Megfejtés A 27. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Jézus példaképül állítja elénk a kafarnaumi százados hitét. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Kondé Mónika, Nyárasd. Gratulálunk!

van évente hárommillió látogató, aki átlagban fél eurócentet hagy a perselyekben, az éves karbantartási költség meghaladja a négymillió eurót is. Ezért nemcsak az állam, hanem a vállalkozói szféra és a civil lakosság segítségére is számít az alapítvány. A Mecenatúra Terv révén enyhíteni szeretnék az állandó hiányt, és kisebb programok létrehozásával szeretnének gyűjteni minél több új támogatót. Az idén esedékes felújítás már augusztusban elkezdődne, és a jövő év elején fejeződne be, amelynek során először a homlokzatot és a két harangtornyot hoznák rendbe. Florencio Domínguez, az alapítvány főadminisztrátora elmondta, hogy honlapjukon - www.ayudaalacatedral.es - már nemcsak hazai, hanem külföldi vállalkozók is jelentkeztek. Szükség is van rájuk, mert összesen 30 millió euróba kerül a teljes felújítás költsége. Magyar Kurír


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

NYÁRI AKCIÓ

KÖSZÖNTŐ

Szabó Ferenc S.J.

Hálás szívvel köszönjük volt kántorunknak, Sok szeretettel köszöntjük a drága jó édesanyát, nagymamát és dédmamát ÖZV. BÁSTI JOLÁNT Tajtin, aki 2013. július 8-án ünnepelte 85. születésnapját. A jó Isten áldása és a Szűzanya oltalmazó szeretete kísérje őt élete minden napján, hogy még sokáig közöttünk lehessen szeretetben és jó egészségben. Ezt kívánja szerető családja

Az egegi rózsafüzér-társulat tagjai és a hívek ALBÉRLET

MEGEMLÉKEZÉS

Egy évvel ezelőtt 2012. július 24-én távozott drága szerettünk, CSÓKA ATTILA az Örökkévalóságba. Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk e szomorú évfordulón. Köszönjük azon rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik megemlékeznek róla imáikban és virágot, mécsest tesznek sírjára. Ezúton köszönjük meg mindenkinek, akik vigasztaló szavaikkal enyhítik fájdalmunkat.

Pozsonytól Kassáig Írók, költők, művészek a Felvidéken A szerző célja, hogy a Felvidéken élő magyarok tudatosítsák, milyen gazdag a magyar kulturális örökség, amelyet nekik őrizniük kell, és továbbadni az újabb nemzedéknek. Ára: 2,50 Eur helyett 1,20 Eur

KISS FERENCNEK az eddigi áldozatos tevékenységét, amit Isten dicsőségére és a hívekért tett. Köszönjük lélekemelő énekeit és orgona játékát. Kívánunk neki továbbra is sok erőt és jó egészséget.

Pozsonyban, a központhoz közel (Apollo center, Nivy buszpályaudvar közelében) kiadó 2 (egybenyíló) szobás összkomfortos, korszerűen felújított bútorozott lakás, 2 nemdohányzó személynek – júliustól. 510 euró rezsivel együtt. Kapcsolatfelvétel: berthamari@gmail.com

Könyvrendelés: Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

ADAKOZÓK A szenci támogatók A csiffári rózsafüzér-társulat Szalma Matild, Nagyölved

A gyászoló család

FELHÍVÁS A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük.

KÖNYVAJÁNLAT Uwe Michael Lang: Az Úr felé fordulva A fiatal tudós munkája segíteni fogja az erőfeszítést a szent liturgia jobb megértéséért és méltó bemutatásáért. Ára: 6,97 Eur - 140 oldal

40,00 Eur 20,00 Eur 20,00 Eur

Isten f izette meg!

A nyolc boldogság 1. „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent. 7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyekországa." (Mt 5,1-10). A képen: kilátás a Boldogság hegyéről, ahol elhangzott a Hegyi beszéd (Kamenár Gabriella felvétele)

AKCIÓ PLÉBÁNIÁKNAK Liturgikus könyvek kedvezményes áron

Norbert Ammon: Zuhanás felfelé Egy rákbeteg naplója segítségével bepillantunk a kétségekbe és reményekbe, a magasságokba és mélységekbe, harcokba és győzelmekbe, amelyeket ebben az időben átélt. Ára: 5,31 Eur - 165 oldal McCullough, Sandage, Worthington: Megbocsátás A szerzők beemelik a megbocsátást az emberi kapcsolatokkal foglalkozó tudományok hiteles fogalmai közé. Áttekintik jelentését a történelmi példáktól egészen a társadalmi szintérig. Ára: 9,46 Eur - 262 oldal

A szentmise olvasmányai „A” év A szentmise olvasmányai „B” év A szentmise olvasmányai „C” év Ára:10,00 Eur /darab, kemény kötés Misekönyv II- kivonat A sedesnél végzendő miseszövegek Ára: 10,00 Eur Olvasmányok rendje III. kötet Évközi idő köznapi olvasmányai az évközi idő 18-34. hetére Ára: 4,48 Eur helyett 2,48 Eur

Olvasmányok rendje IV. kötet A szentek ünnepeinek, emléknapjainak, a közös miséknek és a gyászmiséknek az olvasmányai Ára: 4,48 Eur helyett 2,48 Eur Azok, akik 20,00 Eur felett rendelnek, ingyen kapják A szentmise zsoltárai című kemény kötésű kiadványt! Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Mészáros Angelika „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Áldozattal járul hozzád, ó nagy Isten, hív néped, hogy végtelen jóságodért hálát adjon tenéked. A gyermeki hű szíveknek áldozatját nem veted meg, szálljon arra országodból isteni szent tetszésed.” (Hozsanna - 220) Talán az egyik leggyakrabban énekelt 19. századi énekünket már annyira megszoktuk, hogy szövegét énekeskönyv nélkül is el tudjuk énekelni. Tartalmára azonban kevésbé figyelünk, mivel fejből énekeljük. Elgondolkodtató, hogy, mint minden, amit gyakran használunk vagy teszünk, megszokottá, rutinossá válik. Ezért a gyakran énekelt népénekeknél kevésbé figyelünk a szövegre. Ha mégis eltűnődünk felette, felmerül bennünk néhány kérdés. Valóban önátadó áldozattal járulunk Isten elé? Mit jelent az, hogy áldozat? Sokszor úgy gondoljuk, hogy mi hozunk áldozatot azért, hogy ott vagyunk a szentmisén, és ezért a Mennyei Atyának kellene nekünk megköszönnie, hogy vállaltuk az áldozatot Őérte. Természetesen ennyire nyíltan ezt nem valljuk be, csak amikor jönnek az élet nehézségei, akkor vetjük a szemére Istennek, hogy talán ez a köszönet azért, amiért ennyi áldozatot hoztunk érte? Mikor látjuk be végre, hogy a mi Istenünk nem „e világból” való, nem gondolkodik kicsinyesen, és nem úgy szeret bennünket, ahogy mi azt elképzeljük. A mi életünk véges – földi életünk egyszer véget ér. Bűnös voltunkat ugyan gyakran belátjuk, de mennyit teszünk ellene? Milyen gyakran mondjuk Istennek, hogy mi is szeretjük Őt, s hogy sokszor szeretnénk hálát adni végtelen jóságáért? S nem csupán külsőségekben, amikor csak testben vagyunk jelen a szentmisén… Mikor leszünk odaadó lélekkel is jelen, amikor a pap felemeli Krisztus Szent Testét és Vérét? Gyermeki hű szívvel vajon mikor fogadjuk el, hogy Krisztus nemcsak meghalt értünk a kereszten, hanem feltámadt, mert e nélkül a legszentebb áldozat nélkül értelmetlen lenne az életünk? A Mennyei Atya egyetlen Fiát adta nekünk, ennél többet nem adhatott, s közben minden nap velünk marad az idők végezetéig. Bennünk szeretne szállást kérni, a tiszta szívünkben, hogy érezzük az Ő szeretetét. Tapasztalom, hogy sokszor szinte „csekélységnek” vesszük, mikor szóban megbántjuk Őt vagy a szenteket, mert nem egyszer sajnos meggondolatlanul beszélünk. Feltűnő ellentmondás, hogy a templomban őszintén dicsőítjük Isten, kint meg csúnyán beszélünk róla! Lássuk meg embertársainkban Jézus arcát! Ha ítélkezünk felettük, akkor az Úr felett ítélkezünk. Kérjük Mennyei Atyánkat, hogy életünkkel, szokásainkkal elnyerjük isteni szent tetszésével az Ő kegyelmi ajándékait.

A máriabesenyői Lelkigyakorlatos Ház programjaiból 2013. augusztus 5-8. Josip Loncar gyógyító imára épülő lelkigyakorlata 2013. augusztus 12-14. Lelkigyakorlat özvegyeknek. Vezeti: Kármán János atya 2013. szeptember 12-14. Kiss Ulrich SJ vezetői szemináriuma MbJ (Management by Jesus) 27. alkalommal kereszt(y)én vállalkozóknak és vállalati vezetőknek. Több mint lelkigyakorlat: interaktív vezetői tréning Márk evangéliuma alapján. Helyszín: Althan Ház Vác, Budapesti főút 5-7. Résztvevők száma: 12 fő. Jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk el. Jelentkezni: ilona@mbj.hu 2013. szeptember 13-15. „Pio atya az erények útján” Lelkigyakorlat minden korosztály számára A lelkigyakorlatot kíséri: Szpisják Péter Pál atya Jelentkezés és további információk: MATER SALVATORIS LELKIGYAKORLATOS HÁZ 2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3., Telefon: 28/420-176, fax: 28/510-742, E-mail: matersal@invitel.hu mater.salvatoris@vaciegyhazmegye.hu http://www.matersalvatoris.hu

Porciunkulabúcsú Bacsfa– Szentantalon 2013. augusztus 1., csütörtök

Program: 17.00 Gyónási lehetőség 18.00 Rózsafüzér 19.00 Ünnepi szentmise Főcelebráns: p. Komáromi Előd, esztergomi ferences szerzetes 20.30 Szentségimádás 22.00 Szentségi áldás

• ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP • 2013. JÚLIUS 28.

Szeretettel várják a Mária-tisztelőket.

Szalézi Part Fesztivál A Don Bosco Szaléziak Szalézi Part Fesztivál elnevezéssel egy nagy szabású keresztény, vízparti fesztivállal szeretnék megünnepelni a rend alapítójának születésnapját, ahová elsősorban a 18 évnél idősebb fiatalokat várják. Kérlek benneteket, hogy amennyiben módotokban áll, terjesszétek a fesztivál hírét saját plébániáitokon, ismerőseitek, barátaitok körében! A fesztivál helyszíne a Part Üdülő Balatonkenesén (8174 Balatonkenese, Koppány sor 41.), időpontja augusztus 14-18., a részvételi díj: 15 000 Ft / fő, az eseményre hívjuk azokat a keresztény fiatalokat, akik szeretnének meggyőződni arról, hogy lehet jól szórakozni Isten megbántása nélkül is. A Szalézi Part Fesztivál fő célja: igényes, keresztény, nyári szórakozást, kikapcsolódási lehetőséget nyújtani, elsősorban olyan 18 és 30 év közötti fiatalok számára, akik jó hangulatú, színvonalas, bulizós és mindeközben mégis értékeket is közvetítő és megtartó nyári kikapcsolódásra vágynak. A fesztivál programjait fiatalok állították össze. Bővebb információk a www.szalim.hu oldalon. Lengyel Erzsébet szalézi sajtóreferens Szalézi Médiaközpont, Don Bosco Szalézi Társasága, Szalézi Tartományfőnökség H – 1032 Budapest, Bécsi út 173., Tel: +36-20-823-3335, E-mail: media@szaleziak.hu, www.szaleziak.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.