Remeny 2013 32 aug 02

Page 1

„Imádkozzatok, hogy viselhessétek az egész világ terhét, és ezáltal megmeneküljön a világ!” (Szent Kajetán paptestvéreinek adott tanácsa)

32. szám

REMÉNY XXIV. évfolyam

2013. augusztus 11. – Évközi 19. vasárnap

Uram, segíts!

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

4 7 9

Várunk rájuk – a szentekre (Hova)tartozás A nyár csendje

Uram, segíts, hogy mindenki számára barát legyek, Aki nem fárad bele a várásba, Aki jósággal befogad, Aki szeretettel ad, Aki nem fárad bele a meghallgatásba, Aki örömmel hálálkodik. Olyan barát, akit biztosan megtalálnak, Ha valakinek szüksége van rá. Segíts, hogy biztos jelenlét legyek, Akihez bárki fordulhat, Amikor óhajtja; Hogy tudjak megnyugtató barátságot kínálni, Örömteli békét sugározni, A te békédet, Uram. Tedd, hogy készséges és szívélyes legyek, Főleg a leggyöngébbek és védtelenek iránt. Így, anélkül, hogy rendkívüli dolgokat tennék, Hozzá tudom segíteni a többieket, Hogy közelebb érezzenek magukhoz Téged, minden gyengédség Urát.


EZ TÖRTÉNT

Erősödött-e hit(elesség)ünk? Már csak alig két hónap választ el bennünket a hit évének ünnepélyes bezárásától. Mindannyian tudjuk, hogy tavaly október 11-én, boldog emlékű XXIII. János pápa emléknapján nyitotta meg XVI. Benedek pápa a hit évét. A Szentatya már korábban beszélt arról, hogy új evangelizációra van szükség, hogy az üdvözítő Jézusba vetett hit megerősödjön, és elterjedjen a világon. Korai volna még, meg nem is az én tisztem, e szentév jegyében tartott rendezvények, zarándoklatok, események összegezése, de óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, hogy mi, egyszerű gyakorló katolikusok, hogyan éltük meg ezt az időszakot? Erősődött-e vajon a hitünk? Hitelességünk? Így a hit évének vége felé megkérdezzük-e magunktól, mit tettünk saját hitünk vagy a közvetlen környezetünkben élők hitének elmélyítése érdekében? Természetesen túl azon, hogy elzarándokoltunk kedves búcsújáró helyünkre, lelkigyakorlaton vettünk részt, egy kellemes hetet töltöttünk egy keresztény ifjúsági táborban, vagy valamilyen előadásnak, rendezvénynek voltunk figyelmes hallgatói. Tapasztaltuk-e, hogy egyházközségeinkben megélénkült a hitélet? Mit tettek papjaink a kötelező „tiszteletkörökön” túl híveik sablonos vagy megcsontosodott hité/leté/nek megújítása érdekében? Egy szlovák település katolikus templomában figyeltem fel arra, hogy a használaton kívüli szószékre akasztott táblán a két görög hittérítő, Cirill és Metód arcképe volt látható, és bejövetelük évfordulójának száma: 1150. Alatta pedig egy felirat: hit éve. Elképzelhető, hogy figyelmetlenségem az oka, de szűkebb pátriám egyik templomában sem láttam valami ehhez hasonló táblát, amelynek felirata egy gondosan kiválasztott jelmondattal a hit évére utalt volna. Hogy legalább a vasárnapi szentmiséken részt vevő embereket emlékeztette volna, hogy a hit évében élünk.

Úgy gondolom, hogy ettől függetlenül a gyakorló katolikusok mindegyike hallott, olvasott a hit évéről, jelentőségéről. A kérdés már csak az, egyáltalán eszünkbe jutott-e legalább imádkozni saját magunk, családtagjaink, barátaink, munkatársaink hitének erősödéséért? Vagy a szokottnál többet imádkoztunk-e ezért? Ha úgy adódott, bátran megvallottuk-e hitünket hitetlen környezetben is? Ha van, behozhatjuk mulasztásunkat, lemaradásunkat, hiszen még mindig imádkozhatunk magunk és mások hitének erősödéséért, a hitben megnyilvánuló személyes találkozásunkért Istennel. És erre természetesen nem csak a hit évében van szükségünk.

VILÁGEGYHÁZ

A 2014-es béke világnap témája A béke világnap VI. Pál akaratából jött létre és minden év január 1-jén ünnepli az Egyház, 2014ben 47. alkalommal. A béke világnapjára írt pápai üzenetet elküldik a világ minden helyi egyházába, hogy felhívja a figyelmet a béke alapvető értékére és a megvalósításáért végzett fáradhatatlan tevékenység szükségességére. Ferenc pápa a testvériséget választotta első béke világnapi témájául. Róma püspökeként végzett tevékenysége kezdetétől fogva a pápa kiemelte, hogy fontos legyőzni a „leselejtezés kultúráját”, és elő kell mozdítani a találkozás kultúráját, hogy egy igazságosabb és békésebb világ megvalósulása felé haladjunk. A testvériség egy adottság, amellyel minden ember rendelkezik mint emberi lény, ugyanannak az Atyának a gyermeke. A számos dráma láttán, amely a népek családját sújtja – szegénység, éhínség, elmaradottság, konfliktusok, elvándorlás, környezetszennyezés, egyenlőtlenségek, igazságtalanság, szervezett bűnözés, fundamentalizmus –, a testvériség alap és út a békéhez.

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

A jólét kultúrája miatt elvész a felelősség és a testvéri kapcsolat értelme. Mások, ahelyett, hogy hozzánk „hasonlónak” tekintenék őket, vetély-

társként vagy ellenségként tekintenek rájuk, és gyakran „tárgyiasítva” vannak. Nem ritka, hogy a szegényeket és a rászorulókat „tehernek”, a fejlődés akadályának tekintik. Annál nagyobb szüksé-

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec

• ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP • 2013. AUGUSZTUS 11.

gük van segítségnyújtásra vagy együttérzésre. Nem tekintik tehát őket testvéreknek, akik arra kaptak meghívást, hogy osztozzanak a teremtett világ ajándékaiban, a fejlődés és a kultúra javaiban, hogy leüljenek az élet asztalához, és hogy főszereplői legyenek az átfogó és befogadó fejlődésnek. A testvériség, amely az Atyaistentől származó ajándék és elkötelezettség, arra buzdít, hogy legyünk szolidárisak az egyenlőtlenségekkel és a szegénységgel szemben, amelyek meggyengítik a társadalmi életet; gondoskodjunk minden emberről, különösen a legkisebbekről és a legvédtelenebbekről, szeressük őket, mint önmagunkat Jézus Krisztus szívével. A testvériség nyomja rá bélyegét az élet minden aspektusára, beleértve a gazdaságot, a pénzügyet, a civil társadalmat, a politikát, a kutatást, a fejlődést, a köz- és kulturális intézményeket.

IČO: 00678066 Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT RIO DE JANEIRO

RAD

Az Ifjúsági Világtalálkozó számokban

Több mint 3,5 millióan vettek részt a 2013-as Ifjúsági Világtalálkozón Rio de Janeiróban, a Copacabana tengerparton, a Quinta da Boa Vista parkban és Rio központjában, valamint a város plébániáin jelen levők összesítése alapján. A rendezvény honlapján 427 ezren iratkoztak fel 175 országból. Legnagyobb számban Brazíliából, Argentínából, az Egyesült Államokból, Chiléből, Olaszországból, Venezuelából, Franciaországból,

Paraguayból, Peruból és Mexikóból érkeztek. A résztvevők 55%-a nő volt, életkor szempontjából a jelenlevők 60%-a 19-34 év közötti volt. Közel 800 művész vállalt szerepet a programokban a hét során. 60 ezer önkéntes dolgozott az Ifjúsági Világtalálkozón. 57 országból 6500 újságíró akkreditáltatta magát a médiaközpontban. 644 püspök, akik közül 28 bíboros, és közel 8 ezer pap, 632 diakónus vett részt az ifjúsági rendezvényen. Az Ifjúsági Világtalálkozó résztvevői gazdasági szempontból vizsgálva 1,8 milliárd brazil reál (közel 600 ezer euró) értékben költöttek a Turizmus Minisztériumának tájékoztatása szerint. Környezetvédelmi szempontból 345 tonna organikus, 45 tonna újrafelhasználható szemetet gyűjtöttek össze az egyhetes ifjúsági rendezvény során. Ez a szám 10%-kal kevesebb, mint a 20122013-as szilveszter éjszaka után felhalmozódott szemét. Vatikáni Rádió/Remény

Hálaadó szentmise Hálaadó szentmisére gyűltek össze Radban, július 24-én azok a fiatalok és kísérőik, akik részt vettek a horvátországi Cres szigetén megrendezett nemzetközi katolikus ifjúsági találkozón. Az Európai Rogacionista Szövetségnek köszönhetően már harmadik alkalommal vehettek részt ezen a seregszemlén bodrogközi és Ung-vidéki 10-16 éves keresztény katolikus fiatalok. Július 7-14. között több mint 50 résztvevő gyönyörű környezetben tölthetett el egy hetet, amely többek között lehetőséget adott hitéletük megerősítésére, megvitatására, új barátságok kialakulására s mindamellett különféle szórakoztató és ismeretterjesztő programokra is. Az élményekért, a problémamentes utazásért, a hasznos és tartalmas együttlétért mondtak köszönetet. A Szent Kinga ünnepnapján megtartott szertartáson Szalay László, nagyidai plébános – aki Mondok-Pálmay István, királyhelmeci görög katolikus parókussal szintén az események résztvevője volt - szentbeszédében a magyar-lengyel szent életére utalva, a tisztaság fontosságát, az önmegtartóztatás értékét hozta fel példaként. Szent Máté evangéliumából merítve pedig arra intette a fiatalokat, vigyázzanak, mit hallgatnak, mit fogad-

SZLOVÉNIA

Lemondott két érsek A szlovéniai apostoli nunciatúra tájékoztatása szerint Ferenc pápa július 31-én elfogadta Ljubljana és Maribor érsekének lemondását a főegyházmegyék vezetéséről. Anton Stres ljubljanai és Marjan Turnšek maribori főpásztorok azért adták be egyházi szolgálatról való lemondásukat, mert a Maribori főegyházmegye súlyos gazdasági helyzetben van, és remélik, hogy lemondásuk hozzájárul az egyház életének megújulásához Szlovéniában. A dw.de német nyelvű internetes hírportál szerint Ferenc pápa ez év április 29én szólította fel Strest a lemondásra. A két főpásztor helytelen anyagi döntései nyomán mintegy 800 milliós adósságot halmozott fel a Maribori érsekség – tájékoztat a hírportál. A két egyházmegye szabályos kormányzásának biztosítása érdekében a Szentatya kinevezte Andrej Glavant, Novo Mesto püspökét a Ljubljanai, Stanislav Lipovšek celjei püspököt pedig a Maribori főegyházmegye apostoli adminisztrátorává. Mindkét eddigi főpásztor az Egyházi Törvénykönyv 401. kánonjának 2. paragrafusa alapján nyújtotta be lemondását, amely így hangzik: „Az a megyéspüspök, aki betegség vagy más súlyos ok miatt már kevésbé alkalmas hivatalának betöltésére, nyomatékosan fel van kérve, hogy nyújtsa be hivataláról való lemondását.” Magyar Kurír, dw.de/Remény

nak el, s tegyék fel maguknak a kérdést, milyen föld vagyok én, hogyan fogadom be Isten igéjét. Adja Isten, hogy az elhangzottak termékeny talajra találjanak! Pankovics Miklós

ságtalan helyzetekre, és elősegítik az igazság terjedését. A latin-amerikai katolikus médiafeQUITO lelősök egyik missziója, hogy közöljék az emberről szóló igazságot Isten Szavának fényében. Elő kell mozdítani az új evangelizációt, továbbá keresni kell a kommunikáció új formáit. Celli érsek beszédének harmadik pontjában végül rámutatott a mai ember két kísértésére, Claudio Maria Celli érsek, a Tömegkommu- zák a kommunikáció hiányát. Egy „mindig be- amelyekről Ferenc pápa szólt június 12-én, a nikáció Pápai Tanácsának elnöke beszédet kapcsolt” állapotban lévő világban az emberek Szent Márta házban bemutatott szentmisén: mondott a Latin-amerikai és Karibi Katolikus gyakran még elszigeteltebben élnek, mint vala- „Visszalépni, félve a Szentlélektől kapott szaMédiaszakértők Szövetségének (Occlac) köz- ha, és nagy nehézségekbe ütköznek, hogy való- badságtól, valamint ennek az ellenkezője: a sergyűlésén, amely augusztus 1-től 3-ig tartott di, személyes kapcsolatokat alakítsanak ki. dülőkori, minden áron való haladás, amely kéEcuador fővárosában, Quitóban. A Pápai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy szen áll arra, hogy kövesse az uralkodó kultúra „A tömegkommunikációs eszközök olyan va- jelenleg számos helyen a kommunikáció nagy divatos értékeit.” Éppen ellenkezőleg, arra van lóságot jelentenek, amelyet nem lehet figyel- nehézségekbe ütközik, főleg ott, ahol olyan szükség, hogy a Szentlélek törvényét kövessük, men kívül hagyni” – mondta a főpásztor. Há- normákat fogadnak el, amelyek sértik a szólás-, aki elvezet bennünket Isten akaratának szünterom célkitűzést vázolt fel: a médiában dolgozók a vélemény- és a sajtószabadságot. Celli érsek len felismeréséhez. legyenek a találkozás kultúrájának előmozdítói, kifejtette: a keresztények állásfoglalása mindig MK mert ma nem pusztán a digitális korlátok okoz- az, hogy törvényes módon rámutatnak az igaz-

A találkozás kultúrájáért

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

VÁRUNK RÁJUK –

A SZENTEKRE!

Összeállította: Mészáros Ádám

Történelmi tény, hogy kis nemzetünk aránylag nagy számú boldoggal és szenttel büszkélkedhet. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy szintén szép számmal vannak múltbeli hitvallók, életszentség hírében elhunyt magyarok, akik boldoggá-, ill. szenttéavatási eljárása folyamatban van. Új, időszaki rovatunkban őket szeretnénk a Kedves Olvasónak bemutatni. Szükségünk van a példájukra: várunk rájuk – a szentekre!

Mindszenty József (1892–1975) 2. Mindszentyt XII. Piusz pápa 1945. augusztus 16-án kinevezte esztergomi érsekké; a kinevezési iratot Grősz József kalocsai érsek, a püspöki kar elnöke szeptember 5-én kapta kézhez és szeptember 8-án személyesen adta át Mindszentynek, aki több napos meditáció után azt elfogadta. A kinevezést

szeptember 14-én hirdették ki, a pápa szeptember 16-án közölte a magyar kormánnyal. A kinevezési bulla kelte október 2. Érseki székfoglalója október 7-én volt az esztergomi bazilikában. XII. Piusz pápa 1946. február 21-én bíborossá kreálta a római Szent Péter-bazilikában. Székfoglalójában feladatának azt jelölte meg, hogy gondos lelkipásztorként a

Megmagyarázzuk!

magyar katolikus egyház kb. 6 milliós hívő közösségének hitét és erkölcsi fölfogását erősítse, tudatosítsa, magasabb szintre emelje. A politikai hatalom sokféle módon próbálta őt ezekben a törekvéseiben megakadályozni, de nem tudta megtörni bensőséges imádságos hitvallását. Mindszenty mint prímás kötelességének tartotta a társadalmi élet erkölcsi vonatkozásának segítőkész figyelését és jóakaratú bírálását. Vezetése alatt a magyar püspöki kar közös körleveleiben szóvá tette, ha a proletárdiktatúra felé haladó államvezetés megsértette a vallás- vagy lelkiismereti szabadságot, az iskolázás, a művelődés szabadságát; következetesen kiállt az alapvető szabadságjogok érvényesítéséért. Megszólalt a felvidéki magyarság deportálása, a délvidéki magyarok tömeges lemészárlása, a német kitelepítés embertelensége miatt, az ítélet nélkül bebörtönzöttek és internáltak érdekében. 1945. október 18-án és 1947. augusztus 25-én a nemzetgyűlési képviselő-választások előtt a püspöki kar közös körlevélben hívta fel a hívek figyelmét, hogy olyan pártokra szavazzanak, melyek programja evangéliumi szellemű.

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon

Pallium - az ókori görögöknél és rómaiaknál köpeny. Egyébként főpapi jelvény, kb. 3 ujjnyi széles, fehér gyapjúszalag, melyet a vállra helyezve viselnek. Átlósan elhelyezve 4 fekete kereszt van beleszőve. Elöl és hátul a körszalaghoz rövidebb szalagrészt illesztenek, melyet szintén 1-1 kereszt díszít. Megfelelője a bizánci szertartásban az omofórion. Írott forrásokban 500 körül tűnik fel mint méltóságjelvény, melyet a pápa viselt és kiváltságos püspököknek ajándékozott. Silverius pápa (ur. 536-537) letételének szimbolikus cselekedete volt, hogy a császár levétette nyakáról a palliumot. Eredetileg valószínűleg császári kitüntetés volt, melyet nyugaton legkésőbb 500-tól császári helytartóként viselt a pápa. Ezt bizonyítja az is, hogy a ravennai érsek a palliumot a császárnak adta vissza. A keleti egyházban minden püspök, a nyugati egyházban csak az érsekek viselik. Rómában szokás szerint január 21-én, Szent Ágnes napján megáldott bárányok gyapjából készül, Szent Péter és Pál vigíliáján szenteli meg a pápa, s kazettában Szent Péter sírja fölött őrzik (brandeum), amíg el nem küldik egy érseknek. A palliumot csak a liturgiában és templomban viselik. A metropolita püspökké szentelése (vagy ha már fel volt szentelve, érseki kinevezése) után 3 hónapon belül köteles a pápától személyesen vagy képviselő útján kérni a palliumot. XVI. Benedek pápa fölújította a pápai pallium ősi formáját: 10 cm széles, kb 2,5 méter hosszú fehér gyapjúszalag, melynek két vége a bal váll előtt és mögött lóg le, a jobb vállon is átvetve. 5 piros kereszt van beleszőve. A pallium alakja Krisztus igájának, anyaga (tiszta gyapjú) Krisztus pásztori hivatalának, az 5 kereszt 5 szent sebének a szimbóluma. (Forrás: Katolikus Lexikon) • ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP • 2013. AUGUSZTUS 11.

Babos Anikó Új korszak a Vatikánban A Pacem in Terris kezdetű enciklika fogadtatása XXIII. János békeenciklikája világszerte nagy érdeklődést váltott ki. Elsősorban a Szovjetunióban és az érdekövezetébe tartozó államokban aratott nagy sikert, amelyet a korabeli lapok is megerősítettek. „Mindez politikai tekintetben fontos előrelépést jelent, amelyet joggal köszöntött a békeszerető emberiség. Ezért üdvözölte Hruscsov elvtárs is a pápa megnyilatkozásait…” Ugyanezen lap (VILÁGOSSÁG) így fogalmazott: „… felkeltette a hívők és a nem hívők figyelmét hazánkban is.” A VIGILIA című folyóiratban Mihelics Vid így értékelte: „Nem kétséges, hogy elsősorban a mi számunkra, szocialista rendszerben élő katolikusok számára döntő fontosságú XXIII. János pápának ez az állásfoglalása…”. A pápa törekvései azonban nem találtak mindenhol egyértelmű támogatásra. Az IL TEMPO című olasz lap nyíltan kimondta, hogy tragikus árulásnak tekinti a pápa erőfeszítéseit. Mindenesetre az tény, hogy ezzel az enciklikával a Szentszék feladta a XII. Piusz idején érezhetővé váló egyoldalú kötődését a nyugati világhoz, és lehetővé vált, hogy keresse a kapcsolatokat a szocialista országokkal.


FAGGATÓZÓ

... a szenvedés felett még győzhetünk! Prof. Dr. Vladimír Krčméry DrSc. a kortárs szlovák orvostudomány egyik legkiemelkedőbb alakja. Nemzetközi hírnévre a trópusi egészségügyben való jártasságával tett szert. A forró égöv jellegzetes betegségeinek ismerője és gyógyítója, azok terjedésének szakértője, onkológus és klinikai farmakológus. A különféle kórságok enyhítésén kívül azonban munkásságának jelentős részét teszi ki a fejlődő országokban általa életre hívott alapítványok és projektek fenntartása, illetve menedzselése. Tanulmányait Szlovákiában, Csehországban, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végezte. Öt nyelven beszél, két egyetem tiszteletbeli doktora. 2002-ben a Nagyszombatban megnyíló Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola alapítója volt, melynek ma is fenntartója. Az intézet ma már nem csak az országban végez oktató munkát, hanem Közép- és Kelet-Európa több államában, valamint a harmadik világ számos országában is. Kezdeményezésére jött létre a Trópusi Betegségek Nemzeti Referencia Központja, mely itthon is képes hatékony segítséget nyújtani a külföldön megfertőzött hazai turistáknak, diplomatáknak stb. Ezeken kívül számtalan nemzetközi egészségügyi és egyházhoz kötődő szervezet aktív tagja. Négy gyermek édesapja, a meg nem született gyermekek élethez való jogának védelmezője. Már a kommunizmus idején is a földalatti egyház tagja volt, egy időben börtönbüntetést is szenvedett. Egyetlen pártnak sem tagja, kerüli a politikában való érdekeltséget. Az alábbi rövid beszélgetés Krčméry profeszszorral készült.

- Hogy mi a szenvedés értelme, orvosként aligha tudok rá válaszolni. Két gondolat segíti a munkámat, melyek valamelyest rendszerbe helyezik az emberi nyomorúságot. Az első Jézustól származik, akit tanítványai kérdeznek a vakon született láttán: Vajon ő, vagy szülei vétkeztek Isten ellen? Krisztus válasza az, hogy egyik sem. Azért lett világtalan, hogy a Gondviselés nagy tetteket vigyen véghez rajta! Az Isten országának jelei talán rajtunk, orvosokon keresztül mutatkoznak meg a betegeken, szenvedőkön. A nehéz sorsok egyik értelme talán az lehet, hogy mások számára megadja a szolidaritás és szeretetteljes gondoskodás lehetőségét. Ez ad erőt nekünk, a szociális munkásoknak, misszionáriusoknak. A másik bölcsesség Kalkuttai Teréz anyától származik, aki húsz évvel ezelőtt kijelentette: a halál ellen a harcot elvesztettük, de a szenvedés felett még mindig győzhetünk!

- Mi késztet egy közép-kelet-európai emA House of Family (Család háza) – a HIV-fertőzött árva utcagyerekek bert arra, hogy trópusi számára létesített egyik gyógyintézet Kambodzsában - a Szent Erzsébet betegségeket tanulmáfőiskola egyik sikeres projektje nyozzon? Nem mondhatnánk azt, hogy Afrika messze van, ne* * * künk is elég a bajunk? A harmadik világról gondoskodjék a Nyugat – hiszen a gyarmatosítás miatt őket - Sokan úgy érvelnek: nem hisznek Istenben, hi- több felelősség terheli? - Részben egyetértünk, hiszen engem és munszen ha Isten maga volna a szeretet, nem hagyná az embereket borzalmasan szenvedni. Ön azok közé katársaimat a hazai sorsok sem hagynak hidegen. tartozik, akik közelről ismerik a legmélyebb nyomo- Éppen ezért több projektet is működtetünk, mely rúságot, ismeri a betegségek működését. Mit gondol, a társadalom szélére szorult személyeknek próbálvan a szenvedésben isteni terv? Mi az értelme a kí- ja visszaadni a közösséghez való tartozás lehetőségét. Négy hajléktalanszállót működtetünk, három noknak?

menedékotthont az erőszakot szenvedő nők számára. Ezen kívül a romákkal is foglalkozunk, és van egy kezdeményezésünk a roma gyerekek támogatására is. - Hány szlovák doktor dolgozik az elmaradott országokban, és milyen eredményekkel? Milyen feladatokra szakosodnak? - Jelenleg hatvanegy dolgozónk van külföldön, és tíz önkéntes. Többnyire orvosok, nővérek, illetve szociális munkások. - Mik a legnagyobb problémák, amikkel találkoznak? - A legkínzóbb betegségek, melyekkel mi és külföldi kollégáink is találkoznak, a tbc, a malária, az AIDS és a tüdőgyulladás. Mindezek mellett (és ezeket elősegítendő) rendkívül nagy gond az alultápláltság. Ezekben a kórokban évente 15 millió ember hal meg. Ebből 10 millió gyermek. - Ismertetné a világszerte működtetett projektjeit? - Öt kontinensen, huszonöt országban, mintegy 65 kezdeményezésünket fejlesztik tovább munkatársaink. A legújabb Ausztráliában és Óceániában működik. Ez egy fogászati alapítvány, mely teljes dentális gondoskodást nyújt az ott lakóknak. Ennek központja Palau. Igazság szerint azonban úgy gondolom, valójában egyetlen projektünk van csak: ez a mi Atyánk terve, melyben mi csak ministrálunk… - Milyen szerepet játszanak a nyomorban élő népek megsegítésében az olyan szervezetek, mint például Bill Gates, a számítógép-milliárdos alapítványa? - Bill és Melinda Gates nagyszerű munkát végeznek. Mint a Protestáns Keresztény Egyház tagjai visszautasították a tervezett szülőség gondolatát. Főként az anémia, az alultápláltság és a malária elleni harcra összpontosítanak. Alapítványuk évente egymilliárd USA dollárt költ a harmadik világra. Ez majdnem annyi, amennyit a Világbank… - Hogyan illeszkedik a külföldi missziók munkájába a Szent Erzsébet főiskola? - A perspektívával rendelkező missziók megerősítésére és láthatóvá tételére szeretnénk helyezni a hangsúlyt. Szeretnénk például a volt Szovjetunió területén létrejött intézményeinket támogatni. Úgymint Kazahsztánban, Örményországban, Ukrajnában, Kirgizisztánban; valamint Indiában és Vietnamban is. Azon hallgatóink számára, akik angoltudás híján vannak, ezekben az országokban kívánunk lehetőséget teremteni küldetésük betöltésére. Nyilvánvalóan ezek olyan államok, melyek a közelmúltban még a kommunizmus diktatúrájától szenvedtek súlyosan, s a hirtelen jött szabadságot a rossz oldalon ragadták meg. Ezek a népek a drogoktól, a felelőtlen szexuális élettől, az abortuszoktól, alkoholizmustól, széthulló családoktól szenvednek… • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 19. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

G. Kovács Pál múlt évben értékes középkori freskót találtak a restaurátorok a nyitrai székesegyház egyik oltára mögött. A XIV. századból származó freskó Mária elszenderülését, mennybevételét és megkoronázását ábrázolja. Mindamellett, hogy e freskó páratlan művészi értéket képvisel, Mária elszenderülését is ritka módon mutatja be. A freskó ugyanis eltér a szokásos ábrázolásoktól. Hiszen az elszenderülő Szűzanyát nem díszes ágyon fekve szemlélteti, hanem miként egykor a názáreti hajlékban Mária zsámolyon imádkozva várta Izrael Messiását, úgy most is, Mária halálában az apostolok társaságában ismét zsámolyon térdel és imádkozik. A halálba induló Mária, akinek fiatalos arcán nem lehet észrevenni az évek múlását, ugyanúgy vár, mint egykor Názáretben. Mária emlékezetből tudja, hogy egyedül a térdeléssel várhatja ébren Fiát. Mária tudja, hogy érkező Fiát az imával siettetheti. Mária halálos zsámoly-ágya ugyanaz, mint Názáret imazsámolya! Jézus a mai evangéliumban szintén ilyen, Máriához hasonló éberségre, készenlétre szólít minket. A múlt héten, amikor az esztelen gazdag nagyobb csűreit, biztonságosabb életét nagy nehezen elhagytuk, folytattuk utunkat Jézussal Jeruzsálem felé. De nemcsak a tikkasztó nyári kánikula, hanem sokkal inkább életünk körülményei gyakran okozzák, hogy szívünk elfárad, lelkesedésünk is tovatűnik, a sok kísértés között nincs mindig erőnk követni az Urat. A sok-sok be nem teljesedett remény és életünk számtalan sebe már kijózanított, már talán tapasztalatból tudjuk, hogy Jézus nem hozza el nekünk a földi paradicsomot, már talán megsejtettük, hogy Jézus ígéretei, a maguk teljességében nem ezen a földön válnak valóra. Életutunk sötét éjszakájában gyakran nemhogy a harmadik, de a második vagy még az első őrváltást sem tudjuk éberen, reménnyel kivárni. És

A

mégis! Jézus életünk éjszakájában állandó készenlétre, éberségre hív! Abba az éjszakába, amikor szemeinket már-már elnyomná a világ, a bűn rémálma, amikor fáradt szívünk ásítozása egyre csak gyarapodik, ebbe az éjszakába hangzik bele az Úr bátorítása: „Boldogok azok a szolgák!”. Igen, a virrasztó szolgák boldogok, mert tudják, hogy Uruk érkezőben van. Boldogok e szolgák, mert Uruk megérkezésének öröme nagyobb, erősebb bennük, mint az éjszaka fárasztó sötétsége. Az Úr érkezésének öröme a legreménytelenebb éjszakát is pillanattá varázsolta. Valóban, hétszeresen boldogok ezek a szolgák, szívükben minden nehézség ellenére is, ott élt Uruk iránti szeretetük. Kezükben az élő hit égő gyertyájával e boldog szolgák maguk váltak álmos környezetük számára világító fáklyákká. Ezek a szolgák Uruk távollétében nem kényelmesedtek el, mint a gazdag ember, hanem tettek mindent továbbra is ugyanúgy, mint amikor Uruk otthon volt. És hogy miben állt e szolgák mindenen felülkerekedő, reményteljes öröme? Hát abban, hogy Uruk, akit szolgálnak, akinek megengedték, hogy szeretetből, tolvaj módjára elrabolja, magához kösse szívüket, ez az Úr nem zsarnok, ez az Úr nem hatalmaskodó, hanem ez az Úr a szolgák Szolgája. Boldogok e szolgák, mert hazaérkező Uruk nem tesz majd mást, mint amit egész életében tett: szeretetével felövezi magát, a remény asztalához ülteti barátait, alázatával körüljár és Önmagát szolgálja fel nekik! Kedves Testvérek! Úgy tűnhet, hogy mai szakaszunknak a mához nincs sok köze, mégis tudjuk, hogy Urunk nemcsak az utolsó napon érkezik. Jézus ma is eljön minden szentmisében, minden áldozathozatalban, mindent felülmúló örömével ajándékoz meg minket, amikor tanítása szerint éljük életünket. Jézus most is zörget szívünk ajtaján, hát ne késlekedjünk, és találkozzunk Vele már most! Ámen.

• ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP • 2013. AUGUSZTUS 11.

Olvasmány a Bölcsesség könyvéből (Bölcs 18, 6-9) Az Egyiptomból való kivonulás éjszakája nem érte váratlanul atyáinkat, mert hittek, Uram, a te esküvel megerősített ígéreteidnek. Így bátran néztek az események elébe. Bizalommal várta néped az igazak szabadulását és a gonosz ellenség vesztét. Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál bennünket. Mert titokban áldozták fel a bárányt a dicső atyák buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel kötelezték el magukat az isteni törvénynek, hogy szent őseink egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben, s már előre rázendítettek

ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Válaszos zsoltár Izsákkal és Jákob(Zsolt 32, 1 és bal, akik ugyanazt 12. 18-19. 20 és az ígéretet örököl22) ték. Válasz: Boldog Várta ugyanis az a nemzet, meazt a szilárd alapolyet az Úr öröksé- kon nyugvó várost, gül választott ma- melyet majd az Isgának. ten tervez és épít. Sára is a hitében Szentlecke kapta az erőt, hogy Szent Pál előrehaladott kora apostolnak ellenére anya lea Zsidókhoz írt hessen, mert hűséleveléből gesnek tartotta azt, (Zsid 11, 1-2. aki az ígéretet tet8-12) te. Testvéreim! Ezért ettől az A hit szilárd bi- egytől, noha már zalom abban, amit nem volt fiatal, remélünk, megannyian származgyőződés arról, nak, mint az égen amit nem látunk. a csillag vagy mint Őseink ebből me- a tengerpart megrítettek bizonyos- számlálhatatlan ságot. Ábrahám fövenye. hitből engedelEvangélium meskedett a hívásSzent Lukács nak, hogy költözkönyvéből zék arra a vidékre, (Lk 12, 35-40) amelyet örökségül Abban az időkellett kapnia. Elben Jézus így szólt indult anélkül, hogy tudta volna, tanítványaihoz: „Csípőtök lehová megy. Hittel gyen felövezve, ketelepedett le az

az atyák hálaénekeire.

zetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Liturgikus naptár Augusztus 11. ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP (Assisi Klára, Zsuzsanna, Tiborc) Énekrend: H 229; 134-126; 212 ÉE 142; 153-180; 275 Augusztus 12. Hétfő. Köznap (Chantal Johanna Franciska, Hilária, Diána) Miseolvasmányok: MTörv 10,12-22; Zsolt 147,1215. 19-20; Mt 17,22-27 Válaszos zsoltár: Jeruzsálem, szentek otthona, dicsérd fölséges Istened! Énekrend: H 221; 428; 432 ÉE 150; 196; 197 Augusztus 13. Kedd. Köznap (XI. Ince pápa, Ponciánusz és Hippolitusz, Aviánói Márk, Ipoly, Vitália) Miseolvasmányok: MTörv 31,1-8; MTörv 32,3-4a 7-9 és 12; Mt 18,1-5.10.12-14 Válaszos zsoltár: Az Úr osztályrésze az ő népe lett. Énekrend: H 220; 280B; Gl 525 ÉE 149; 187; 202

Augusztus 14. Szerda. Köznap (Maximilián Kolbe, Marcell pápa, Miksa) Miseolvasmányok: MTörv 34,1-12; Zsolt 65,1-3a 5 és 8. 16-17; Mt 18,15-20 Válaszos zsoltár: Áldott legyen az Isten, aki életre hívta lelkemet! Énekrend: H 287; 105; 195 ÉE 242; 131; 236 Augusztus 15. Csütörtök. Főünnep SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE (NAGYBOLDOGASSZONY) (Szent Tarzíciusz, Mária Aszszunta, Ali) Miseolvasmányok: Jel 11,19a; 12,1-6a.10; Zsolt 44,10bc 11. 12ab 16; 1Kor 15,20-26; Lk 1,39-56 Válaszos zsoltár: Uram, jobbodon áll a királynő arannyal átszőtt ruhában. Énekrend: H 167; 114; 189 ÉE 283; 169; 235 Augusztus 16. Péntek. Köznap (Hippollitusz, Ábrahám, Rókus)

Miseolvasmányok: Józs 24,1-13; Zsolt 135,1-3. 1618. 21-22 és 24; Mt 19,3-12 Válaszos zsoltár: *mivel szeretete örökké megmarad. Énekrend: H 244; 109(8), Gl 535 ÉE 361; 165; 295 Augusztus 17. Szombat. Köznap (Jácint, Réka, Hetény) Miseolvasmányok: Józs 24,14-29; Zsolt 15,1-2a és 5. 7-8. 11; Mt 19,13-15 Válaszos zsoltár: Istenem, te vagy nékem az én üdvösségem. Énekrend: H 230; 145; 189 ÉE 152; 210; 235 Augusztus 18. ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP (Ilona, Klaudia, Rajnáld, Agenor) Miseolvasmányok: Jer 38,4-6.8-10; Zsolt 39, 2. 3. 4. 18.; Zsid 12,1-4; Lk 12,49-53 Válaszos zsoltár: Uram, irgalmadban ments meg engem, Uram, siess segítségemre. Énekrend: H 257; 143-280B; 420(2) ÉE 148; 207-187; 121(2)


LELKI TÁPLÁLÉK

(Hova)tartozás

Ezt üzeni... Thienei Szent Kajetán Augusztus 7.

Koller Gyula

K

ajetán 1480 októberében született a Velencei Köztársaság területén fekvő Vicenzában. Atyja, Thienei Gáspár gróf, jogász és katona volt, korán meghalt. Édesanyja, Portói Mária grófnő nevelte két fiát. Kajetán gyakran felkereste a Santa Corona nevű domonkos templomot, amelyben a családnak külön kápolnája volt. Innen ered Kajetán szoros kapcsolata a domonkosokkal, s ezért választotta gyóntatójául Carioni cremonai domonkost, aki a megújuló itáliai egyház egyik vezéralakja volt. Kajetán ifjúkoráról annyit tudunk, hogy a páduai egyetemen tanult, és mindkét jog doktora lett. Néhány év múlva Rómában találjuk, ahol a pápai kancellárián iratok szerkesztésével foglalkozott. Ezek az évek jelentették a római reneszánsz virágkorát. A jámborság és a vallásosság területén azonban már közel sem volt rózsás a helyzet. Az emberek arról beszéltek, hogy az Egyházban – a főben és tagokban egyaránt – megújulásra van szükség. Össze is gyűlt az V. Lateráni zsinat, de határozatai csak holt betűk maradtak. E városról Kajetán azt mondta: „egykor szent város volt, most pedig maga a Babilon.” Szabad idejében egy papokból és laikusokból álló egyesületbe járt, amely az Isteni Szeretet Testvérülete nevet viselte. Céljuk az volt, hogy a szívekben „elültessék az Isten iránti szeretet magvát, és felneveljék e magot”. Pontos szabályzatuk volt, amely bizonyos imádságokat, misehallgatást, havonkénti áldozást és beteglátogatásokat kívánt meg a tagoktól. Kajetánt 1517-ben, harminchét éves korában szentelték pappá. A következő évben édesanyja betegsége miatt vissza kellett térnie Vicenzába, ahol egy kórházzal együtt szervezte meg a Szent Jeromos Testvérületet. Édesanyja halála után áttelepült Velencébe, ahol 1522-ben egy új kórházat nyitott. Ekkor vizsgálat alá vette addigi életét, és elhatározta, hogy előbbre lép a tökéletesség útján. A laikusok helyett a papság felé fordult, és olyan papokat akart maga köré gyűjteni, akik hajlandók a példás életre, és az apostoli munkát a szerzetesi élet által támogatott közösségi életformában végzik. Így jutott arra a gondolatra, hogy klerikus szerzetet alapít. Az Isteni Szeretet Testvérülete római tagjai között talált három társat, akik megértették szándékát, és csatlakoztak hozzá. Egyikük, Gianpietro Caraffa püspök volt, aki később IV. Pál néven pápa lett. A négy pap 1524. szeptember 14-én Szent Péter sírja fölött tette le a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség foga-

dalmát, és eltökélték, hogy csak a hívek önkéntes adományaira hagyatkoznak. Az új szerzetespapi közösség csakhamar nagy tekintélyre tett szert Rómában. Első főnökük, Caraffa püspök Chieti püspöke volt. Chieti latin neve Theate, így lettek a társasághoz tartozó papok theatinusok. Ez volt Kajetán legfontosabb alapítása: az első új szellemű szerzetesrend, a Reguláris Klerikusok vagy más néven Theatinusok rendje. 1574-ben az új rendnek két háza volt: Velencében és Nápolyban. Ez utóbbinak Kajetán volt a házfőnöke. Olyan érett embereket fogadott be, akik alkalmasak arra, hogy életükkel is terjesszék az evangéliumot. Az egész rend támogatta a régi szerzetesrendek megújulását is. Thienei Szent Kajetán hatvanhét éves korában halt meg Nápolyban, 1547. augusztus 7-én. Halálát a kortársai úgy látták, mint önként felajánlott áldozatot Nápoly békéjéért, mert a várost éppen akkor politikai viszályok sújtották. 1671-ben avatták szentté. Ünnepe 1673-ban került be a római naptárba.

HÉT

ről re

gazságosnak lenni anynyit jelent, mint mindenkinek megadni azt, amivel tartozunk. A legjobb példa: a munkáért járó igazságos jutalmazás, vagy a munka gyümölcséből való igazságos részesedés. De mindemellett az embernek kijár a jó hírnév, a becsület, a megbecsülés, amelyet megérdemel” – mondta Boldog II. János Pál pápa egy 1978-as általános kihallgatáson. Az igazságosság a társadalmi élet alapja: ahol igazságtalanság uralkodik, ott igazán nehéz az élet. Az igazságosság az egyik legalapvetőbb emberi erények egyike. Ez irányítja az emberek és intézmények közti kapcsolatokat, egy olyan irányelv, amely ki-

a másiknak jár. Szüntelenül ügyelni arra, hogy kinek és mivel vagyunk adósai! Az igazságosság legfontosabb területe nem az anyagi dolgokban rejlik, hanem azokban az alapvető emberi tulajdonságokban, amelyekre mindnyájunknak joga van: a jó hírnév, a becsület, a megbecsülés stb. Óvatosnak kell lennünk, mert nagyon gyorsak tudunk lenni a megszólásban, de annál lassúbbak a bocsánatkérésben, az okozott kár helyrehozatalában. Az okozott kárt mindig jóvá kell tenni: ha mások becsületét hamis vádak által megkárosítottam, akkor azt helyre kell hoznom. Ez így (lenne) igazságos! Mit jelent igazságosnak lenni? A Szentírás azt mondja, hogy

mondja: mindenkinek megadni azt, ami neki jár! Mindenkinek megadni azt, amivel neki tartozunk! De mindenkinek megadni azt, ami őt valóban megilleti, nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek látszik, ezért rendszeresen meg kell vizsgálnunk lelkiismeretünket, hogy valóban éljük-e az igazságosság erényét. Azt adom-e a másiknak, ami valóban jár neki? Kell, hogy legyen bennünk egyfajta belső vágy az igazságosság megélése iránt. Ahhoz, hogy igazságosak tudjunk lenni, elsősorban tudnunk kell, hogy mivel tartozunk a másiknak, mivel vagyunk adósai a másiknak, mert különben sosem leszünk képesek megadni azt, ami

igazságos az, aki Isten törvényei szerint él, és szereti Őt – szent. Szent Józsefről olvassuk, hogy „igaz ember volt”, valamint Ábrahám és még sokan mások. Az igaz ember szent, az, aki igyekszik megadni az Istennek azt, amivel neki tartozik. Istennek mindennel tartozunk, Ő mindent megérdemel. Ezért az igazságosság elsődleges eleme: feltételek nélkül Istennek adni az egész életünket. Nehezen tudunk igazságosak lenni az emberekkel szemben, ha nem tudjuk megadni az Istennek azt, ami neki jár. Valódi hovatartozásunkat azzal fejezzük ki leginkább, hogy megadjuk Istennek azt, amivel Neki tartozunk.

„I

* * * Kajetán az egész lelki életet mint örömet határozza meg: „A lelki emberek igaz és kimeríthetetlen öröme az a vágy, hogy testestül-lelkestül Jézus Krisztushoz válhassanak hasonlóvá.” Ezért mondta: „Ne szentimentális, hanem igaz szeretetben tisztítsátok meg a lelkeket!” Tudta, hogyan kell összhangban tartani a vezeklést és a szeretet tüzét. Így mindenekelőtt a birtoklási és a becsvágy ellen küzdött, amit a korabeli Egyház alapvető bajának ismert fel. Kajetánt mindenki tisztelte aszkéta életmódjáért. A testét csak úgy nevezte: „a lázadó”, és úgy is bánt vele. Amikor letette fogadalmát, ezt írta egyik rokonának: „Elhagyok mindent, amit csak magaménak mondhatok a mulandó javakból.” Mindennapi testi-lelki gondjait Istenre bízta. A nápolyi évekből ismerünk egy esetet, amelyből kiderül, hogy Kajetán mennyire ráhagyatkozik Istenre. Oppido gróf, aki Nápolyban a szerzeteseknek hajlékot adott, nagyon szorgalmazta, hogy Kajetán évenként fogadjon el járadékot a ház fenntartásához. A szent megmagyarázta neki, hogy az isteni Gondviselés majd gondoskodik a házról a maga idejében. Arra hivatkozott, hogy Velencében sokszor tapasztalták, még az ínséges időkben is. A gróf azonban tiltakozott: Nápoly nem Velence! Kajetán csak annyit válaszolt neki: „Már megbocsásson, de Isten Velencében is ugyanaz, mint Nápolyban!”

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


BESZÁMOLÓ

Nyári alkotótábor Kassán A nyár az utazások, táborok ideje. Évről évre örömmel tesszük közzé lapunkban azokat a beszámolókat, amelyek szerzői egy-egy ilyen jól sikerült rendezvényről, alkalomról tudósítanak. Ezúttal Tóth Mónika írását olvashatják. Július 15-19. között immár második alkalommal nyári napközis alkotótábort szerveztünk Kassán a Szent Gellért Pasztorációs Központban, amelynek kitalálói és támogatói mons. Pásztor Zoltán püspöki helynök, a Providencia Alapítvány, valamint a Kassai Magyar Keresztény Értelmiségi Szövetség és Családközösség voltak. Ők elsőrendű feladatuknak tekintik a diákok sport- és szabadidős tevékenységének és oktatásának támogatását. Az alkotótáborban főleg a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola kisdiákjai vettek részt. Az önkéntes táborvezetők ismét az alapiskola pedagógusaiból és a közösség tagjaiból álltak. Minden reggel állandó bázisunkon, a Szent Gellért Pasztorációs Központban gyülekeztünk, és

délután fél ötig színes programokat biztosítottunk a gyerekeknek. Hétfőn, kedden és szerdán öt órakor részt vettünk az Orsolyiták templomában celebrált szentmisén is.

Hétfőn az időjárás nem volt kegyes hozzánk, igencsak megeredtek az ég csatornái, ezért főleg benn tartózkodtunk. Délig az idő szórakoztató ismerkedési és kapcsolatteremtési foglalkozásokkal telt, majd megtanultunk számos népi játékot, megismertünk egy tanulságos bibliai történetet. Ezután Géci Marika bevezetett bennünket a tradicionális japán papírhajtogatás rejtelmeibe. A finom ebéd után, amit mindig a Teledomban fogyasztottunk el, elállt az eső, így megtekinthettük Kassa nevezetességeit. Újra meghódítottuk a dóm 58 m-es tornyát. A meredek, kimerítő lépcsőzés után, aki megmászta az utolsó lépcsőfokot is, megkongathatta a kisharangot, így a legfélénkebbek is fürgén szedték a lábukat. A szökőkútnál egy páran túlságosan is felbátorodtak, és cikáztak a kút csapjai között. A csodásan felújított városi parkban birtokunkba vettük a játszóteret, majd hazafelé fagyiztunk és sütiztünk az Andrássy-palotában. Kedden az állatkerti sétánk hosszúra nyúlt. Mint mindig, a gyerekek kedvencei az apró, izgő-mozgó állatok, a szurikáták és a kismajmok voltak. Az állatetetés is izgalmasnak bizonyult, gondos Annamáriánk egy csoportnak is bőséges sárgarépát hozott, így mindenki kedvére etethette a kecskéket, zebrákat, de még a tevéket is. Legnagyobb sikere azonban a Dinoparknak volt, ahol az 5 hektárnyi területen csatangolhattunk a csaknem ötvenfajta mozgó és bömbölő dinoszaurusz között. Lenyűgöző volt a 3D-s izgalmas filmvetítés is. Mindannyian még sokáig a látottak hatása alatt voltunk, így nem csoda, hogy a pasztorációs központban a nap legérdekesebb élménye gyanánt mindenki a dinoszauruszokat rajzolta le. Másnap hétágra sütött a nap, így ismét hosszú kirándulást tervezhettünk Kassa kedvenc üdülőközpontjába, az Anyicskára. A tökéletesen felszerelt játszótér igazi gyerekparadicsomnak bizonyult. Délutáni foglalkozásunk témája még mindig az állatok voltak, kreatívan alkothattunk mindenféle állatfigurá-

Nem egyenlősdi, hanem egység Az önző, individualista ember hajlamos munkájával csak a saját érdekét, jó esetben családja érdekét nézni. Az ilyen individuális munka elszigetel, magányossá, boldogtalanná tesz. A társadalom egészének gyarapodása nélkül azonban az egyének gyarapodása is csak korlátozottan lehetséges. Ahogy a családon belül a kölcsönös megbecsülés, a „mindenki kapja meg azt, ami neki jár” elvének érvényre juttatása a cél, úgy a társadalomban is minden egyes csoport, mindegyik közösség és család szempontja fontos. A közjót kell szolgálnunk. Nem uniformizálásra törekszünk, nem egyenlősdiről van szó, hanem egységről, nem versengésről, hanem együttműködésről, közös erőfeszítésekről közös célokért. A társadalom jólétének egyik legfon• ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP • 2013. AUGUSZTUS 11.

kat Haminda Hilda és a két Géci Marika segítségével. Csütörtökön a Csermely völgyéből a festői szépségű Alpinkára vettük az irányt, a 4 km-es utat a romantikus gyerekvasúton tettük meg. Itt szintén egy különleges napot töltöttünk el. Mindenki kipróbálta Tarzániában az adrenalinemelő kötélpályaszakaszt. A késő délutáni órákban ismét lázasan alkottunk, ezúttal virágoskertet tele katicabogarakkal, méhekkel. Pénteken átismételtük kedvenc irodalmi foglalkozásainkat. Jó volt látni, mennyire összekovácsolódott a társaság. Aztán látványos ékszereket és gyertyatartókat gyártottunk sós tésztából. Elkészültek a szülők meglepetésajándékai is. A finom ebéd után ismét nyakunkba vettük a várost, majd a játszótéren ütöttük el az időt. Úgy gondoljuk, idén is remekül sikerült a nyári tábor, nehéz volt elszakadni egymástól, ezért az elkövetkező héten a táborozó gyerekekkel és szüleikkel újra találkozunk egy közös fagyizásra. A tábor utolsó napjára meghívtuk a szülőket a gyerekek munkájának kiállítására. Jó volt hallani, mikor a szülők kérték, hogy a napközis tábornak jövőre is legyen folytatása. Nagyon aktív, élményekben gazdag hetet élhettünk át mindannyian, ígérjük, jövőre ismét találkozunk.

tosabb tényezője az egység, az emberek közötti jó kapcsolat. „A hit fénye képes növelni az emberi kapcsolatok gazdagságát, tartósságát, megbízhatóságát, gazdagítani közösségeink életét. A hit nem térít el minket a világtól, nem tesz minket közömbössé a mai férfiak és nők mindennapi gondjai iránt. A bizalommal teli szeretet nélkül semmi sem tudja a férfiakat és nőket egységbe kovácsolni. Az emberi egység nem épülhet a hasznosság elvére, az érdekek összeegyeztetésére, vagy a félelemre, sem az együttlét puszta örömére, egymás jelenlétének élvezetére. A hit tesz minket képessé az emberi kapcsolatok struktúrájának megértésére, mert lenyúlik a legmélyebb gyökerekig, Isten szeretetéig, amely bevilágítja az egész struktúrát, és így szolgálja a közjót.” (Lumen Fidei 51) Bíró László püspök, az MKPK családreferens püspöke Hívom a családokat c., augusztusi leveléből


FOHÁSZ

A nyár csendje Nyár van. A szabadságok, a pihenés, a kikapcsolódás és feltöltődés ideje. Ki–ki saját elgondolása szerint választja a kikapcsolódás aktív vagy passzív formáját. Mindkettőnek megvan a maga varázsa. A természetben való tartózkodás, sportolás, túrázás ráirányítja figyelmünket a teremtett világ szépségére, Isten csodálatos alkotására. Ebben az időszakban a legszebb a táj: aranyló búzamezők, zöldellő rétek, enyhet adó lombos fák, szemet gyönyörködtető virágok, bokrok, a madarak éneke, a folyó csobogása, a Nap éltető melege, a szellő simogatása… nyugalommal, békességgel tölti el az ember szívét-lelkét. A hűs szoba csendje is pihenésre hívja a megfáradt testetlelket. A magány nyugalmában békére lel a lélek. A csendben megpihen a zaklatott szív. A csend az ember legjobb barátja. Rátalál önmagára. És rátalál Istenre. Isten szereti a csendet. Isten a szív csendjében szólal meg. Várja, hogy mikor teremtesz magad körül nyugalmat, hogy közelebb léphessen hozzád, föléd hajolhasson. Türelmesen kivárja a pillanatot, amikor semmilyen zavaró körülmény nem áll közted és Közte. Végtelen szeretetével fordul feléd, hogy beszélgessen veled. Hogy elmondhassa, mennyire szeret téged, és mennyire örülne, ha viszonoznád az Ő szeretetét. Boldog Kalkuttai Teréz anya a következőt írta: „Ahogy jártam az otthonokat, mintha kevesebb szeretetre és sok panaszkodásra, veszekedésre lelnék. Miért van ez? Mert két dolog hiányzik: az ima szelleme és a csend.” Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk. Isten szelíd szavát csak a csendben halljuk. A lelkiismeretünkben szól hozzánk. A Szegények Anyja így folytatta gondolatait: „Nincs szeretet imádság nélkül. Ha nincs szeretet otthonainkban, vizsgáljuk meg imaéletünket: hűséges, hiteles, állandó, teljes-e, áthatja-e mindennap-

jainkat, hogy szívünk csendjében megszülethessen Isten Igéje? Ha jól ismernénk a csend művészetét, örömét, gyümölcseit, Isten szeretete ragyogna otthonainkban, és az irányítaná minden cselekedetünket.”

„A csend gyümölcse az ima” – mondja Teréz anya. „Az imádság a szellemi és lelki életünk tápláléka. Ha elhanyagoljuk az imát, a szellemi és lelki élet elsorvad és meghal.” Találd meg a nyár csendjét! Találd meg saját imádat! A nyár tele van fesztiválokkal, falunapokkal, vásárokkal, koncertekkel, kulturális rendezvényekkel és sporteseményekkel… Nyüzsgéssel, zajjal, lármával, tomboló, dübörgő zenével, emberáradattal, illatokkal, ízekkel, zamatokkal, eszem-iszom dínomdánommal… A szórakozás számtalan változatát kínálja a nyár. Buli, buli hátán. Kitombolhatod, kitáncolhatod magadat, kényeztetheted testedet, kiengedheted a fáradt gőzt… De, aztán keresd meg a csendet! Teremts csendet, rendet a szívedben! Rendet! Végezz nyári nagytaka-

rítást a lelkedben! Söpörd ki a haragot, a gyűlöletet, az ellenszenvet, az előítéleteket, az irigységet… Tisztítsd meg szívedet a bűnöktől! S ha elvégezted az alapos takarítást, mondjuk egy alapos szentgyónással, akkor töltsd meg szívedet sok-sok jóval: szeretettel, megértéssel, türelemmel, békével, alázatossággal, megbocsátással, kedvességgel… A nyár erre is kínál lehetőséget! Számtalan lelkigyakorlatot szerveznek minden évben. Voltál már lelkigyakorlaton? Megtapasztaltad már áldásos hatását életedben? Hallgattad a lelkiatyák tanítását, Isten szent igéjének tolmácsolását? Jézus szívhez szóló gondolatait, amelyek kivezetnek a sötétségből, és elvezetnek a világosságra? Micsoda mélységekbe merítenek, hogy aztán felemeljenek a végtelen magasságokig! Istenhez emelik lelkedet! Megtanítanak elcsendesedni, elmélkedni, szemlélődni, beleolvadni Isten végtelen szeretetébe. S a Szeretet megtanít imádkozni. Peter Wurst, a filozófus, a következő szavakkal búcsúzott tanítványaitól: „És ha most, mielőtt elmegyek, éspedig végérvényesen elmegyek, Önök meg akarnák kérdezni, hogy vajon ismerek-e valamilyen varázskulcsot, amellyel az élet bölcsességére táruló végső kaput is ki lehet nyitni, akkor azt felelném: Igen! – És ez a varázskulcs nem a reflexió, amint azt Önök egy filozófustól talán elvárnák, hanem az IMÁDSÁG! Az imádság, mint végső odaadás lecsendesít, gyermekivé tesz, objektívvá tesz. Számomra az ember annál mélyebben tud belenőni az emberiségbe (az emberhez méltó magatartásba) – nem a humanizmusba –, amennyire képes imádkozni, éspedig helyesen imádkozni. Az imádság jellemzi az emberi szellem legvégső »humilitását«, alázatát. A lét nagy dolgait csak imádkozó szellemek kapják ajándékba.”

A hét imája A brazíliai aparecidai kegyhelyen bemutatott szentmise végén hangzott el a Szentatya imája, amellyel a Szűzanya oltalmába ajánlotta pápaságát. Az imádság eredeti szövege a portugál nyelvű misekönyvben szerepel. Az alábbi fordítás a nem hivatalos olasz változat alapján készült, és a Magyar Kurír nyomán közöljük.

Legszentebb Szűz Mária Legszentebb Szűz Mária, Urunk, Jézus Krisztus érdemeiért a Te oly tisztelt aparecidai kegyképedben áraszd ki egész Brazíliára számtalan jótéteményedet.

Én, jóllehet méltatlanul, de gyermekeid közé tartozom, teljesen szeretnék részesülni irgalmad jótéteményeiben, lábad elé leborulva Neked szentelem elmémet, hogy mindenkor a szeretetre, ne pedig az érdemeimre tekintsek. Neked szentelem ajkamat, hogy mindig téged dicsérjen, hogy terjessze tiszteletedet. Neked szentelem szívemet, hogy Isten után mindenekfelett Téged szeressen. Fogadj el engem senkihez sem hasonlítható Királyné,

Te, aki a Megfeszített Krisztust nekünk ajándékoztad, Édesanyaként, fiaid és leányaid boldog sokaságában, fogadj be oltalmadba, siess segítségemre minden lelki és evilági bajomban, főként halálom óráján. Add áldásodat mennyei szószóló, és közbenjárásod minden hatalmával erősíts meg gyöngeségemben, hogy hűségesen szolgálhassalak ebben az életben, hogy dicsérhesselek, szerethesselek és hálát adhassak az égben mindörökre. Amen. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRTÁK

Levelet kaptunk

Remény

2013. június 30-án a rimaszombati templomban Danis Tamás búcsúzott a hívek nevében Vadkerti István kanonok, rimaszombati esperesplébánostól, akit más egyházközségbe helyeztek át. Az ott elhangzott beszédet lapunknak is elküldték.

„Adódjatok össze” Érkezése négy éve nem volt egyértelmű esemény és élmény. Az avar alól gomba módján bújtak elő az éveken át figyelmen kívül hagyott feladatok. Megoldás - csak éles látással megválasztott -, a gondok sűrűjét célzó megfontolt lépések lehettek. József Attila szavaival: „Vegyetek erőt magatokon / És legelőször is / A legegyszerűbb dologhoz lássatok - / Adódjatok össze, / Hogy roppant módon felnövekedvén, / Az Istent is, aki végtelenség, / Valahogyan megközelítsétek.” ( A számokról) Újonnan, piros cseréppel fedett templomunk mennyezetén megszáradhatott első királyunk a Boldogságos Szűzanyánknak az ország felajánlását ábrázoló, közel másfél évszázados freskó. A szentélybe lépést övező enyhe hajlású, barokk diadalív biztonságos lett. Édesanyja és gyermekkora révén városunkhoz kötődő Boldog Meszlényi Zoltán vértanúhalált szenvedett püspök ereklyéjével gazdagodott szentegyházunk. Negyven esztendő hiányosságát pótolták a rendszeres bibliaórák. Kiváló hittudósok előadásai gyarapították meggyőződésünket. Emlékezzünk tovább! A tett több, mint a szó. Talán mégsem! A hívőket, a közömbösöket és a szervezeteket kellett megszólítani. Új közösségek vállaltak feladatokat. A szó embert formál, meggyőz! Hatása gyakran észrevétlen, de nagy felelősséggel jár. Aki irányít - támogatásra szorul, de értetlenségbe is ütközik. Magányában kell ezt elviselnie! Bizakodtunk, hogy plébániánk életében Széman Endrére emlékeztető újabb harmincesztendős időszak következik. A „Deus ex machina“, az agykéregben zsongó, megfogant terveket, mint a meg-

szakított mondatot, elfojtott szót érte. Lucius Annaeus Seneca római filozófus szavai: „Iniqua raro maximis virtutibus fortuna parcit.“ (A méltánytalanság még a legnagyobb erényeket sem kerüli el.) Plébániánk hívei négy esztendő alatt felocsúdtak. Ráébredtek a feladatok vállalásának fontosságára. Rajtunk múlik, hogy a továbbiak során milyen lesz hitéletünk. Tiszta szívből fakadó köszönetünk mindazért a felbecsülhetetlen értékű munkáért, amit értünk és hitünk anyanyelvi elmélyítéséért tett. A két-három napi járóföldön túl is érezze ragaszkodó szeretetünket! Fénylő aranyszálak továbbra is Önhöz kötnek bennünket. A Gondviselés ismét megpróbáltatásokban élő, bajjal küzdő plébánia vezetésével bízta meg. Munkája társadalmi feszültség, kunyhóikat féltő és lángok pusztította nevezetes történelmi emlék embert próbáló, feszültségekkel terhes hangulatban kezdődik. A hívők értő pásztorra várnak. Tóth Árpád sorai gondolkodtatnak el bennünket is: „Nem én vagyok az első mostohád, / Bordáim közt próbáid éles ké-

sét / Megáldom, s mosolygom az ostobák / Dühödt jaját és hiú mellverését. / Tudom s érzem, hogy szeretsz: / Próbáid áldott oltó-kése bennem / Téged szolgál, mert míg szívembe metsz, / Új szépséget teremni sebez engem.” (Isten oltó-kése) A jó Isten áldását kérjük várható nehéz munkájának minden napjára. Nagyasszonyunk oltalma védje és tegye gyümölcsözővé további nemes küldetését! Fotó: panoramio.com

• ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP • 2013. AUGUSZTUS 11.

Első szentáldozásom 50 éves jubileuma Ma is hallom az édesanyám hangját, ahogy kiszól az udvarra, a többedmagammal játszó gyermekekhez. „Boriska, gyere be, ruhapróba.” Az első szentáldozásomra varrta az egyszerű hosszú, fehér ruhát. Miután elkészült, vártam azt a napot, amikor magamra ölthetem. Elérkezett a boldog nap, 1963. május 26., amikor szép napsütéses időben, szüleimmel és testvéreimmel elindultunk a templomba, az első szentáldozásra, melyre akkori plébánosunk, Takács József készített fel. Örültem, amikor magamhoz vettem az Úr Szent Testét. Élénken él az emlékeim között a kedves ének: Jézuska, Jézuska, figyelj most reám, kis szívem, hű szívem szeret igazán. Szívemet egészen neked adom, szeress te is engemet nagyon, nagyon. Végül megkaptuk az emlékképeket plébánosunk aláírásával, melyet berámázva ma is őrzök. Múltak az évek, eltelt ötven év. Különös kegyelem számomra az első szentáldozásom és az 50 éves jubileumi szentáldozásom, 2013. május 26-án, ami vasárnapra esett, és ezen a napon szintén elsőáldozás volt templomunkban. A bűnbánat szentségében, bocsánatkéréssel a jó Istentől, édesapámtól, testvéreimtől, lelki örömmel vártam a napot. Zeng a harang hívó szóval e szép ünnep reggelén… - hangzott fel a kezdőének. Könny szökött a szemembe, amint megpillantottam az első szentáldozásukra érkező gyermekeket. Gondolataimban felidéztem a saját első szentáldozásomat, a helyet, ahol álltam, az élőket, elhunyt édesanyámat, nagyszüleimet, keresztszüleimet, akkori plébánosunkat, Takács Józsefet. Lelki örömmel vártam a szentáldozás pillanatát, melyben lelkipásztorunk, Hutár Márk részesített, két szín alatt. Megköszönve az Úr Jézusnak e hálaadó szentmisében a sok-sok szentáldozást, a kegyelmeket, melyekkel életem folyamán elhalmozott. Jézuska, Jézuska, figyelj most reám… jó volt énekelni és emlékezni az 50 éves jubileumon és a többiekkel együtt örülni. Vanda Borbála

Egy jóságos atya életútja „2013. május 29-én, úrnapja alkalmából Makrancról ellátogattunk mons. Kádasi István kanonokhoz Budapestre, aki szintén Felvidékról, Bodollóból származik. A boldog, örömteljes találkozást a szerény ajándékok átadása követte.

Ezek után előkerült a képes album is, egy békés élet krónikája. Az atya belepillantott élete tükrébe, és felsorolta a szép, örömteljes tapasztalatokat a kereszténység útján, amelyeket a gyermekkor, a teológiai tanulmányok alatt szerzett, egészen a mai napig, amikor 86. évét éli. Teológiai tanulmányait Magyarországon végezte. 1958-ban szentelték pappá. Budapesten, a XV. kerületben felelősségteljesen, szíve szeretetével végezte nemes küldetését több mint 50 éven át.” Kádasi István atya példás szolgálatát elismerve, Budapest és Szepsi díszpolgára lett. Több kitüntetést is kapott – egyházit és államit egyaránt. Aranymiséjét Bodollón is megünnepelte. A község templomát a második világháborúban lövések érték, ezért le kellett bontani. Öt évtized után, Kádasi atya kezdeményezésére a kilencvenes években új templom épült Bodollón – tudtuk meg 82 éves olvasónk, Tóth János leveléből.

Őseim Magyar paraszt. Szereti az ősi földet. Ha elfárad, tűnődve néz hegyet-völgyet, de igazi világa a szántottvetett föld, a szivárványban úszó, végtelen, szép Alföld. Áldott Őseim, ti bajor parasztok, ó, mindig szívemben éltek, maradtok. Istenem! Ha már majd nem a Földön élünk, Odaát szeretnék találkozni Vélük… Bayer Emil, Telki


MOZAIK

Mit mondott a pápa a melegekről...

Műsorajánló

A magyar és nemzetközi média forradalmi tettként üdvözli Ferenc pápa melegekre vonatkozó szavait, amelyeket a repülőn mondott a riói ifjúsági világtalálkozóról hazafelé, s szembeállítja Ferenc hozzáállását elődjével, XVI. Benedekkel. De mit mondott pontosan a pápa, és milyen kontextusban kell ezt értelmezni?

magyarázza ezt el, de azt mondja, várjunk egy pillanatot, hogy is mondja, azt mondja, hogy a meleg személyeket sosem szabad marginalizálni és integrálni kell őket a társadalomba. A probléma nem az, ha valakinek ilyen beállítódása van; nem, testvéreknek kell lennünk, ez az elsődleges. De van egy másik probléma: ha az ilyen beállítódásúak lobbit szerveznek. Kapzsi emberek lobbija, a politikusok lobbija, a szabadkőműA BBC szembeállítja Ferenc pápával XVI. Benedeket, aki- vesek lobbija, sok lobbi van. Ez a legsúlyosabb probléma száről megjegyzi, hogy nevéhez fűződik az a 2005-ös vatikáni momra. És nagyon köszönöm a kérdést, nagyon köszönöm!” rendelkezés, ami szerint a homoszexuális férfiakat nem lehet pappá szentelni. A BBC és a pápa szavait hasonlóan interpreKatekizmus, 2358. pont: táló médiumok felületességére ezúttal a National Catholic Re„Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek hogister szerzője, Jimmy Akin hívta fel a figyelmet. Mint írja: a moszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, pápa hazafelé a repülőn nyolcvan percet beszélt az újságírókkal. mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Hogy a homoszexuálisokra vonatkozó mondatai az állítólagos Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. vatikáni homoszexuális lobbira vonatkozó kérdésre válaszul Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönbözhangoztak el. A bizonyos Ilse nevű újságíró azt a kérdést tette tetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy vafel: „Szeretnék engedélyt kérni egy érzékenyebb kérdés feltéte- lósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztélére. Egy másik kép, ami körbejárta a világot, Msgr. Ricca ké- nyek, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adópe és a hírek az ő életviteléről. Azt szeretném tudni, Őszentsé- dó esetleges nehézségeket.” ge, mit fognak tenni ezzel a kérdéssel. Hogyan kell valakinek kezelnie ezt a kérdést, és hogyan kívánja Szentséged kezelni a Mit jelentenek a pápa szavai? – teszi fel a kérdést az NCR meleglobbi egész kérdéskörét?” szerzője. A pápa nem tagadja, hogy van meleglobbi, de úgy vé(Nemrég a vatikáni bankhoz ideiglenes titkárnak kinevezett li, hogy túlértékelik azt, és túl sokat beszélnek róla. Ezután Battista Mario Salvatore Riccáról keltek lábra olyan hírek, megkülönbözteti a homoszexuális beállítódást a lobbitól. A hogy nunciusként aktív homoszexuális életet élt volna.) homoszexuális beállítódást nem részletezi a pápa, ez jelenthet Ferenc pápa válasza: „Ricca atya ügyével kapcsolatban meg- absztinens életmódtól a meleg aktivistáig sok mindent. A pátettem, amit a kánonjog előír, és elvégeztem a megfelelő nyo- pa szavaiból az derül ki, hogy nincs probléma a pusztán homozást. És a nyomozások alapján nem találtunk semmit, ami moszexuális személyekkel, ha nem propagálnak egy homoszealátámasztaná az ellene felhozott vádakat. Semmit nem talál- xualitás-párti ideológiát. Jimmy Akin megjegyzi: mindebben tunk. Ez a válasz. De meg szeretnék említeni még valamit ez- semmi új nincs. A megbocsátás és az ítélkezés elhagyása zel kapcsolatban: gyakran látom az Egyházban, függetlenül et- ugyanakkor nem jelenti azt, hogy megfeledkeznénk a cseleketől az ügytől, de ebben az ügyben is, hogy valaki keresi az ’ifjú- detek morális karakteréről. Gondolhatjuk úgy, hogy valaki ság bűneit’, nem arról van szó itt is? És aztán közzéteszi őket. rosszul cselekedett anélkül, hogy rosszindulattal lennénk iránDe ezek az esetek nem bűnügyek. A bűnügy valami más: a ta. A kísértés probléma, de amíg ellenállunk neki, nem vétkegyermekek megrontása bűnügy. De a bűnök, ha egy személy, zünk. A probléma az, ha engedünk neki, vétkezünk, s esetleg egy világi pap vagy egy nővér elkövetett egy bűnt, de ezután még ideológiát is építünk köréje. A homoszexualitás pedig megtért, az Úr megbocsát, és amikor az Úr megbocsát, felejt is, egyfajta kísértés a sok közül, amivel keresztény ember szembeés ez nagyon fontos az életünkben. Amikor gyónni megyünk, nézhet. XVI. Benedekkel szembeállítani Ferenc pápa szavait és szívből mondjuk, hogy »vétkeztem ebben és ebben«, az Úr pedig több ok miatt is problémás. Először is: a repülőgépi befelejt, és nekünk nincs jogunk nem felejteni, mert akkor azt szélgetésen nem került szóba a homoszexuális férfiak papságkockáztatjuk, hogy az Úr nem felejtkezik el a mi bűneinkről. tól való eltiltása, ezt Ferenc pápa sem hozta szóba, s nem Ez veszélyes. Ez az, ami fontos: a bűn teológiája. Gyakran gon- mondhatjuk, hogy ellenezné. dolok Szent Péterre: az egyik legszörnyűbb bűnt követte el, Amit viszont a melegek társadalomba való integrálásáról amikor megtagadta Krisztust. És ezzel a bűnnel pápát csinál- mondott, az ugyanaz, amit a homoszexuálisok lelkigondozásátak belőle. Gyakran gondolnunk kell erre a tényre. ról szóló, 1986-os vatikáni dokumentum is ír. Ezt a dokumenDe hogy visszatérjek a kérdésére konkrétabban: Ebben az tumot pedig, akárcsak az azt követő 1992-est, ami a homoszeesetben elvégeztük a szükséges nyomozást, és semmit sem ta- xuális beállítottságú emberek diszkriminációjának megszünteláltunk. Ez az első kérdés.” Aztán beszélt a meleglobbiról. „So- téséről szólt, Joseph Ratzinger írta alá. kat írtak a meleglobbiról. Eddig még nem láttam a Vatikánban Így aztán XVI. Benedek és Ferenc pápa szembeállítása telszemélyt azzal a felirattal, hogy »meleg«. Állítólag van pár me- jesen téves. leg ember itt. Szerintem amikor találkozunk egy meleg emMagyar Kurír/Remény berrel, különbséget kell tennünk aközött, hogy egy személy (Akit bővebben érdekel a téma keresztény szempontú megmeleg, illetve hogy tagja egy lobbinak, mert a lobbik nem jók. közelítése, Keresztény pszichológusok a homoszexualitásról cíHanem rosszak. Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy men a hortuscarmeli.blogspot.de honlapon talál a témára mumegítéljem őt? A Katolikus Egyház Katekizmusa gyönyörűen tató linkeket.)

Agapé

Töltött sárgadinnye

Hozzávalók: 2 sárgadinnye, 40 dkg friss málna, egy ananászkonzerv (500 grammos), 10 dkg porcukor, fél deci vanílialikőr Elkészítés: Két szép sárgadinnyét keresztbe kettévágunk, és kanállal kiszedjük belőle a magot. Utána vékonyan leszedjük a húsát is, ügyelve, hogy a dinnye héját ne sértsük fel, nehogy azután a gyümölcssaláta leve belőle kifolyjék. A kivájt fél dinnyéket hűtőszekrénybe teszszük. Ezután a sárgadinnye hú-

sát kisebb szeletekre vágjuk, és porcelán vagy zománcozott keverőtálba tesszük. Hozzátesszük a jól megmosott és leszűrt, lecsepegtetett málnát és az ananászt kisebb szeletekre aprítva. Megszórjuk a porcukorral, meglocsoljuk a vanílialikőrrel, egy deci kompótlével, és óvatosan összekeverve, egyenletesen elosztjuk a négy fél sárgadinynyébe. Tálalás előtt egy órával hűtőszekrénybe tesszük. (Készülhet eperrel vagy ribizlivel is.)

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Augusztus 17., szombat 17.20 Tanúságtétel 18.00 Szentmise Mocsáról 21.15 Szombat esti beszélgetés Augusztus 18., vasárnap 9.00 Szentmise Budapestről 18.30 Isten jelenlétében. Varga László atya elmélkedése 22.00 Felvidéki beszélgetés

m1 Augusztus 17., szombat 23.00 A Bécsi Filharmonikusok koncertje a schönbrunni kastély parkjából Augusztus 18., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.40 Tanúságtevők 10.05 „Ezt cselekedjétek az emlékezetemre” A szentmise. 2. rész 11.05 Mai hitvallások

www.mise.hu Élő szentmise-közvetítés mindennap a budapesti Wekerletelepi Munkás Szent Józseftemplomból, a www.mise.hu honlapon (hétköznap 6.30 és 18.00, vasárnap pedig 7.00, 8.30, 10.00 és 18.00 órakor).

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Ha az étel fényképét is mellékelik hozzá, azzal még jobban megörvendeztetnek bennünket, illetve olvasótársaikat. Kérjék meg gyermeküket, unokájukat, fényképezze le az elkészített ételt, s a képet (jpg formátumban) a recepttel együtt küldjék el szerkesztőségünk e-mail címére: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal) Kulcsár Ferenc

Mese a csallóközi nyárról Apa azt állítja, hogy mifelénk nyáron a levegő tele van láthatatlan, érett gyümölcsökkel, és hogy a madarak röptükben csipegetnek belőlük. Ilyenkor anyika az ablakban áll, és csöndesen kuncog, azután kijelenti: – Á, csacsiság! A csallóközi nyár a napraforgóvirágok álma. De én meg a húgom titokban összemosolygunk, még kacsintunk is egymásra. Mert tegnap éjjel, amikor apa és anyika már aludtak, a Holdból kilépő Tüzesember bejött hozzánk a nyitott ablakon át, és elmesélte a színtiszta igazságot. Ezt mondta szóról szóra: – Nyáron a Csallóköz szigete hatalmas tűzmadárrá változik, és éjjel-nappal izzó parazsakon fészkel. Tollainak lángsugarai előcsalogatják a vizek mélyeiben játszadozó tündéreket, akik varázsénekükkel gyümölcsöt érlelnek, kiköltik a madarak tojásait, a gyerekeket meg táncba hívogatják. De a tűzmadár égő tollai között csak nappal lehet megmaradni. Éjjel, amikor a tündérek víz alatti palotáikba térnek, a fák, a házak, a búzatengerek, a virágok, a madarak meg a gyerekek a hűvös csillagok közé szállnak. Ott bolyongnak az égbolton egészen addig, amíg a Hajnalcsillag meg nem jelenik. Akkor a sziget tűzmadara visszalopja őket a szárnyai alá. Ez a varázslat napról napra ismétlődik, és tart egész nyáron át. Csak akkor érhet véget, amikor a Nap Kisasszony havába lép, s a tűzmadár egy sötét éjen nagy szárnysuhogással elhagyja a Csallóköz szigetét – fejezte be történetét a Tüzesember, majd ránk mosolygott, megfordult, s az ablakon át visszatért a Holdba. Ez hát az igazság a csallóközi nyárról.

Devecsery László

Nyári este Minden muzsikál! Csodaszép, csodaszép! Ágak közt a fészek pelyhes menedék. Virágok kelyhében tündérek ülnek, s csendesen nékünk, nékünk hegedülnek.

Danis Adrián, volt 2. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Berkes Sebastian, volt 1. osztály, Nagyölvedi Alapiskola Drevaňa Róbert, volt 1. b osztály, Nagysalló

Csank István, volt 3. a osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja Lakatos Chanel, volt 2. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Szent Hubert története – Pánis Elizabeth, Tandlmajer Szabina, volt 4. b volt 5. osztály, osztály, Nagyölvedi Alapiskola Arany János Alapiskola, Ekecs

Monc Gabriella, volt 5. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

1

Vízszintes: 1. A rejtvény megfejtése (a nyilak irányáA megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámposban folytatva), 3. Sarolta, 4. Leplez, 6. Zoltán, 7. Nem tán augusztus 16-ig küldjétek el szerkesztőségünk címögé, hanem …, 8. Attila, Gábor, Olívia, Nándor, 9. mére: Remény, Žiacka 4., –re párja és betű kiejtve, 10. Szaglószerv, 11. Ugyan!, 821 06 Bratislava vagy remeny@remeny.sk 12. Írásba foglalt, 14. elavult, régi, Függőleges: 1. Épület, 2. Innen távolodva, messzi(a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó). re, 3. Tüzelőanyag, 5. Dél-Afrikában honos liliomfajMegfejtés ta ((ÁLOÉ), 8. Svájci folyó, 9. Redőny, 11. Vörösinges, Boka ellenfele (Feri), 13. A tetejére. A 29. számunkban található rejtvény megfejtése: A rejtvény jelentése: hercegi jogokkal rendelkező főpap, Magyarországon régen ez volt az esztergomi pallium. A nyertes: Bohony László és Péter, Egyházgelle. érseknek is a politikai rangja, Mindszenty József bíGratulálunk, az ajándékot postán küldjük! boros volt az utolsó. • ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP • 2013. AUGUSZTUS 11.

2

3

4

5

6

7 8

9 10 12 14

11 13


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Ferenc pápa mondta az ifjúsági világtalálkozón „Jézus azt kéri tőlünk, hogy egész életünkön át kövessük őt, azt kéri, hogy legyünk tanítványai, hogy »az ő csapatában játsszunk«. Legtöbben szeretitek a sportot... És mit tesz egy játékos, amikor meghívják egy csapatba? Edzenie kell magát, mégpedig keményen! Így van ez a mi életünkben is, akik az Úr tanítványai vagyunk... Jézus a Világkupánál valami magasabb rendűt, valami nagyobbat ajánl fel nekünk! Felkínálja egy termékeny, egy boldog élet lehetőségét és felkínál egy Vele való jövőt is, amelynek nem lesz vége. Az örök élet – ez az, amit felkínál nekünk Jézus. De azt kéri, hogy fizessük meg a belépőt, és ez azt jelenti, hogy eddzük magunkat, hogy jó formában legyünk, hogy félelem nélkül szembe tudjunk nézni az élet helyzeteivel, tanúságot téve hitünkről, a Vele való párbeszéd, az ima révén. Tegyük fel a kérdést: Imádkozom én? Beszélek Jézussal? Hagyom, hogy a Szentlélek szóljon szívemhez? Imádkozni annyit jelent, hogy beszélünk Jézussal akkor is, amikor

valami jót és akkor is, amikor valami rosszat teszünk. Ez az ima az, amellyel eddzük magunkat a Jézussal való párbeszédben. A szentségek révén is növekedik bennünk Jézus jelenléte, valamint a testvéri szeretet, a másik meghallgatásának a képessége, a megértés, a megbocsátás, a befogadás, mások segítése, minden személyre vonatkozóan, kizárás, kirekesztés nélkül. Ima, szentségek, mások segítése – ez jelenti az edzést.” (Az imavirrasztáson mondott beszédből)

ményben való osztozást, a tanúságtételt, az evangélium hirdetését az Úr Jézus az egész egyházra, vagyis személy szerint rád is bízta… Hova küld bennünket Jézus? Mindenkihez, határok nélkül, az evangélium nem keveseknek van fenntartva, hanem mindenkié. Nem „Figyelem, Jézus nem azt kéri, kell félni attól, hogy elvigyék Kriszhogy menjetek, hogy ha lesz hozzá tust minden környezetbe, azokhoz kedvetek és egy kis időtök. A hitél- is, akik a legtávolibbnak és közönyö-

sebbnek tűnnek, az életek perifériájára. Az Úr Jézus mindenkit keres, és azt akarja, hogy érezzék irgalma és szeretete melegét.” (A záró szentmisén mondott beszédből) „Isten áldjon meg benneteket ezért a szép tanúságtételért, az élő, mély és vidám részvételetekért. Sokan közületek tanítványként érkeztetek erre a zarándokútra; nincs semmi kétségem afelől, hogy most mindnyájan misszionáriusként távoztok. Az örömről és a szolgálatról tett tanúságotok kivirágoztatta a szeretet civilizációját. Életetekkel mutatjátok meg, hogy érdemes nagy ideáloknak szentelni magunkat, érvényre juttatni minden ember méltóságát, Krisztusra és evangéliumára »fogadni«… Továbbra is végtelen reménységet táplálok Brazília és az egész világ ifjúsága iránt: rajtuk keresztül Krisztus új tavaszt készít elő az egész világon. Már láttam ennek a magvetésnek az első eredményeit, mások örülnek majd a gazdag termés betakarításának.” (A repülőtéren mondott búcsúbeszédből)

Villámpostaládánkból Leánytábor Kisgyarmaton Július 21-én, vasárnap kezdődött immár a negyedik leánytábor, Kisgyarmaton. A tábort a domonkos nővérek vezették, és nekik köszönhetően minden délelőtt és délután programokkal vártak, úgyhogy unatkozni igazán nem volt idő. A kisebbek és a nagyobbak is találtak a maguk számára megfelelő szórakozást. Voltak közös éneklések, tábortűz, gyönygyfűzés, fürdőzés, és új barátokra leltünk. A szórakozás mellett az imára is időt szakítottunk, így megerősödhettünk hitünkben, lehetőségünk volt a nővérekkel beszélgetni, részt vettünk Márk atya miséin, amelyeken sokat tanulhattunk nemcsak az evangéliumból, hanem szívhez szóló szentbeszédeiből is. Reméljük, hogy jövőre is találkozunk. Ezúttal szeretnénk megköszönni a domonkos nővéreknek a sok foglalkozást és az ügyes ötleteket. Márk atyának is mindent köszönünk, azt, hogy velünk volt, hogy vigyázott ránk, tanácsokat adott, de főleg a nagy szeretetet, mit tőle kaptunk, köszönjük, hogy eltölthettünk vele pár csodálatos, felejthetetlen napot. Valent Bianca és Gál Janka

Mária légiós tábor Kolonban Július 10-étől rendezték meg a Mária légiós tábort Kolonban. Nemcsak Nyitra környékéről jöttek táborozók, hanem még Horvátországból is. Ők ismertették meg velünk a Mária Légió fogalmát, mélyebb értelmét. Nem volt időnk unatkozni. Rengeteget sportoltunk, nevettünk, énekeltünk és játszottunk. De ezek mellett az imáról sem feledkeztünk meg. Délután misére mentünk, amit Márk atya tartott, és tőle is rengeteget tanulhattunk. Nagyon emlékezetes marad számunkra, mikor Nyitrára mentünk kirándulni. Ott megnéztük a várat, találkoztunk a püspök atya segítőjével. Aztán elmentünk a fürdőbe, a kisebbek pedig az óriási játszótéren tudtak játszani. Amikor a tábor a szentmise után befejeződött, szó szerint könnyes búcsút vettünk egymástól, de igazából nem búcsúztunk, csak hosszabb időre elváltunk. Köszönet Istennek és még egyszer Márk atyának a táborért. Gál Janka • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

A legalapvetőbb feltétele minden termékeny cselekedetnek az imádkozó mozdulatlanság. Mielőtt bármit cselekszünk, emeljük föl lelkünket Istenhez. Minél inkább érezzük a vágyat, hogy sokat adjunk, annál gyakrabban kell a forráshoz, Istenhez fordulnunk (Boldog Gianna Beretta Molla gondolatai). Rejtvényünk fő soraiban Szent Pio atya egyik szép gondolatát rejtettük el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán augusztus 16-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ

Megfejtés A 29. számunkban közölt rejtvény megfejtése: A hit birodalma ott kezdődik, ahol a valószínűség országa véget ér. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Csóri Alica, Csalár. Gratulálunk!

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ A krétai egyház földet oszt a szegényeknek Iréneusz krétai érsek bejelentette, hogy a krétai ortodox egyház földeket fog a munkanélküliek rendelkezésére bocsátani, hogy ezzel segítse őket a gazdasági válság átvészelésében. „Az egyház így kívánja kimutatni szeretetét az éhezők felé” – nyilatkozta az érsek. A krétai érsek felhívást intézett egyházmegyéje lakosságához, melyben olyan személyek jelentke-

zését várja, akik szívesen művelnének egy darab földet saját családjuk élelmezésének javítására, azzal a feltétellel, hogy terményeik egy részét átadják más rászorulóknak. A jelentkezőknek az egyház ingyenesen földet bocsát a rendelkezésükre. Az érsek reményei szerint a kezdeményezéshez a sziget többi egyházmegyéje is csatlakozik majd. Mivel a görög egyházat több kritika is érte ingatlankezelésének alacsony átláthatósága miatt, az érsek kijelentette, hogy az ügylet minden mozzanatának törvényességére külön odafigyelnek. „Azt is meg fogjuk vizsgálni, hogy a jelentkezők valóban rászorulnak-e a segítségre, és nem csak a földjeinket akarják-e megszerezni” – nyilatkozta az érsek, aki elmondta azt is, hogy az akció sikere elsősorban a lakosság érdeklődésétől függ.

• ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP • 2013. AUGUSZTUS 11.

A krétai egyház ezzel a kezdeményezéssel ahhoz a „polgári konyhakert” akcióhoz kapcsolódik, mely egyre inkább terjedőben van egész Görögországban. Iréneusz érsek július 19-én adta át az egyik ilyen földet Kréta fővárosában, Iráklióban 100 család részére. A családok mindegyike egyegy 100 m²-es parcellát művel, 90%-ban saját hasznára. A termények 10%-át az egyházi ingyenkonyháknak kell leadniuk, hogy így segítsenek annak a több ezer krétainak, akik nap mint nap a sziget valamelyik templománál próbálnak egy tál ételhez jutni. Ieronimosz athéni érsek, a görög egyház vezetője is hangot adott már azon szándékának, hogy földeket engedjen át használatra a szegényeknek. Magyar Kurír


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

Mély tisztelettel és szeretettel köszöntjük kedves lelkiatyánkat,

NYÁRI AKCIÓ

MEGEMLÉKEZÉS

„Ha fejfád mellett ég a gyertya, látjuk benne arcodat. Odafentről a messzeségből karod felénk nyújtod. Vigyázol ránk most is, tudjuk, ugyanúgy, mint régen. Drága jó apánk, sohasem feledünk téged.”

SZLOVÁK MARIAN gútai esperest, születésnapja alkalmából. Kívánunk erőt, egészséget, sok lelki örömöt és állhatatos kitartást. Imádkozunk, hogy áldozatos papi szolgálatát a papok édesanyja, a Szűzanya oltalma kísérje. Köszönjük, hogy bemutatja nekünk a legszentebb áldozatot. Isten éltesse!

Augusztus 15-én emlékeznek Pozsonypüspökin, halálának 25. évfordulóján

A gútai hívek és a rózsafüzér-társulat tagjai

Szerettei, felesége, gyermekei és unokái a családjukkal, valamint a rokonság

„Adj Uram, erőt, egészséget azoknak, akik szent nevedben híven dolgoznak.” Hálás szívvel köszöntjük 70. születésnapja alkalmából ZÖLLEI ROZÁLIÁT. Köszönjük a több mint 30 éve tartó áldozatos munkáját. A jó Isten áldja és erősítse, hogy még sokáig szolgálhassa templomunkat.

idősebb NAGY SÁNDORRA.

Pozsonytól Kassáig Írók, költők, művészek a Felvidéken A szerző célja, hogy a Felvidéken élő magyarok tudatosítsák, milyen gazdag a magyar kulturális örökség, amelyet nekik őrizniük kell, és továbbadni az újabb nemzedéknek. Ára: 2,50 Eur helyett 1,20 Eur

Könyvrendelés:

SZOLGÁLTATÁS

Lelki olvasmányt keres önmagának vagy ajándékba? Felhívjuk a tisztelt olvasó figyelmét, hogy Barsi Balázs ferences atya könyveit kedvezményesen meg lehet rendelni már Szlovákiában is. A könyveket a www.szentjanoskaptalan.blogspot.sk oldalon keresse. ALBÉRLET

Az apátújfalusi hívek

Pozsonyban, a központhoz közel (Apollo center, Nivy buszpályaudvar közelében) kiadó 2 Mély tisztelettel és szeretettel köszöntjük (egybenyíló) szobás összkomfortos, korszerűen felújított bútorozott lakás, 2 nemdohányzó szeMELISEK ILONKA nénit, mélynek. 510 euró rezsivel együtt. a nagyfödémesi egyházközség sekrestyését, Kapcsolatfelvétel: berthamari@gmail.com templomunk gondnokát, aki augusztus 12-én tölti be 85. életévét. E szép évforduló s egyben közelgő névnapja alkalmából kérjük a Mindenhatót, árassza el bőségesen kegyelmével és áldásával áldozatkész munkáját, s a Szűzanya oltalma és szeA Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyferetete kísérje további életében. lei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn beTisztelettel az egyházközség lelkipásztora, lül pótolják mulasztásukat. a helyi lakosok és a rózsafüzér-társulat tagjai Megértésüket köszönjük.

FELHÍVÁS

GYEREKEKNEK SCHMIDT EGON: • Egérbirodalom • A nyáriorgona vendégei Az ÚJ EMBER kiadványai a MESÉLNEK AZ ÁLLATOK sorozatból. A kötetek kedves, tartalmas meséket és gyönyörű színes képeket tartalmaznak. Kemény kötés. Áruk: 6,31- Eur/db

Szabó Ferenc S.J.

Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

Kisboldogasszony-főbúcsú BACSFA-SZENTANTALON 2013. szeptember 7-8. Program: Szeptember 7., szombat: 12.00 Zarándokok fogadása 14.00 Ünnepélyes rózsafüzér, gyónási lehetőség, ifjúsági programok 15.00 Megnyitó szentmise 16.00 Keresztút a Kálvárián 17.00 Ünnepi esti dicséret a templomban 18.00 Ünnepi koncelebrált szentmise Szentségi körmenet, szentségi áldás és ereklyetisztelet 21.00 Szentségimádás a templomban 23.00 Szentmise a rendkívüli formában A szentmise után csendes szentségimádás reggelig Szeptember 8., vasárnap: 07.30 Szentségi áldás 08.00 Szlovák nyelvű szentmise 09.30 Ünnepi reggeli dicséret a templomban 10.30 Ünnepi koncelebrált szentmise A szentmise után Úrangyala imádság és ereklyetisztelet a templomban Szeretettel hívnak minden zarándokot. A hívek hozhatnak magukkal virágszálat a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, amelyet a szentélyben helyezhetnek el a Szűzanya képe előtt. www.szentantal.sk

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Bertha Éva „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” Ó add, Jézusom nékem szentséges Szívedet, amely oly véghetetlen mértékben szeretett. Bűnös, fásult lelkemet hadd gyúlassza lángra szerető szent Szívednek üdvözítő lángja. (Glória 153, ÉE 134) Amikor Jézus Szívét kérjük, akkor a véghetetlen szeretetet kérjük. Elsősorban magunk számára. Azért, hogy befogadva bűntől, fásultságtól megkérgesedett szívünkbe, hatására átalakulva, tovább tudjuk adni legalább cseppenként a Szeretet óceánját másoknak. Mert tudatosítjuk, hogy nagyon távol állunk a mindennapokban attól a Szívtől, amely véghetetlenül, feltételek nélkül

Magyarok zarándokmiséje Burgenlandban Immár 24. éve gyűlnek össze a magyarok augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából rendezett magyar zarándokmisén az ausztriai Burgenland tartományban fekvő Boldogasszony (Frauenkirchen) bazilikájában. A zarándokokat idén a szentmisét celebráló aranymisés Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője köszönti a bazilika melletti Ferences Rendház nagytermében, a 13 órakor kezdődő szentmise előtt. A több száz éves magyar búcsújáró helyen rendezett ünnepségre a rendszerváltozás óta egyre több magyar zarándok érkezik Magyarországról és Szlovákiából is. Az 1920-ig Moson vármegyéhez tartozó Boldogasszony község bazilikájában idén a misén részt vevők aranymisés áldásban is részesülnek.

Szent István ünnepe Pozsonyban Az idén a pozsonyi ferences templomban az ünnep előestjén, 2013. augusztus 19-én, hétfőn este 6 órakor ülik meg Szent István király ünnepét. Minden pozsonyi és környékbeli hívőt szeretettel hívnak és várnak a szentmisére.

Búcsú Bényben

Ötödik Zobor-vidéki, Szent István király tiszteletére rendezett imadélután magyar papi és szerzetesi hivatásokért 2013. augusztus 18-án Nagycétényben 14.30 Körmenet a templomhoz 15.00 Szentmise - Főcelebráns mons. Ďurčo Zoltán, a Nyitrai egyházmegye püspöki helynöke 16.30 Szent István király szobrának megkoszorúzása 17.00 Kulturális műsor a templomtéren, fellépnek a járás éneklőcsoportjai Szeretettel hívnak és várnak mindenkit!

„Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!“ Tisztelettel és szeretettel hívják a lelkiatyákat és a híveket a bényi Szentkút nagybúcsújára, melynek megünneplése augusztus 11-én, vasárnap lesz, a következő programmal: 13.00 Ünnepélyes körmenet indul a Magyarok Nagyasszonya templomától 13.30 Keresztúti ájtatosság 14.15 Elmélkedő rózsafüzér 15.00 Ünnepi szentmise, hálaadás a termésért, új kenyér megáldása A szentmise előtt, a lelki program alatt szentgyónás és lelki beszélgetés lehetősége lesz.

szeret mindannyiunkat. Vagyis a bűnös, fásult lelkeket. Kisebb-nagyobb vétkeink, mulasztásaink, szeretetlenségeink, súlyos, égbekiáltó bűneink ellenére is. Nem tesz kivételt ez a Szív, nem válogat. Mi nehezen, sokszor csak alig-alig tudjuk követni. Méricskélünk, ítélkezünk, tetteink nem fedik szavainkat. Tökéletlenségünk tudatában, újabb és újabb kudarcainkat felismerve, talán elveszítjük az újrakezdéshez nélkülözhetetlen lelkierőt is. Ilyenkor még inkább tudatosítjuk: egyedül nem megyünk semmire. Hisszük és valljuk, hogy Jézus Szívének üdvözítő lángjára van szükségünk ahhoz, hogy újra lelkesedni tudjunk. Hogy újra és újra tudatosítsuk, mit jelentenek a sokszor hallott és ismételt szavak: Jézus végtelenül szeret minket. Hogy átérezzük, ez az üzenet meghatározza egész életünket. Itt a Földön és egykor majd a túlvilágon.

Légy áldott, Szent István király

Lelkigyakorlat Sümegen Barsi Balázs ferences atya várja lelkigyakorlatra azokat a hívőket, akik el szeretnének mélyülni szent hitünk igazságaiban. Időpont: 2013. szeptember 27-29. Helyszín: Sümeg, ferences kolostor. Program: rendszeres zsolozsma, szentmise, előadások. Bővebb információ és jelentkezés: Gál István, istgal@gmail.com, +421905644894

• ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP • 2013. AUGUSZTUS 11.

Nagyboldogasszonybúcsú a nyitrai Kálvárián 2013. augusztus 15., 17. és 18. „Hozzád járul, ó Mária, a te árva néped!“ Idén is szeretettel várják a kedves híveket a nyitrai Kálváriára. A búcsú magyar programja: Augusztus 15., csütörtök: 8.30 – ünnepi szentmise, bemutatja mons. Ďurčo Zoltán, püspöki helynök Augusztus 17., szombat: 16.15 – rózsafüzér a zoboraljai községek képviselőivel 17.00 – ünnepi szentmise, bemutatja Hlédik László, palásti plébános A szentmise után közös keresztút Augusztus 18., vasárnap: 8.00 – ünnepi szentmise, bemutatja mons. Tóth Domonkos, püspök A szentmise után közös keresztút. Minden szentmise előtt és alatt lesz lehetőség magyar nyelven is a szentgyónáshoz járulni. Jöjjünk el minél többen, testvéreim! Bővebb információ: Dr. Zeman István, Nagycétény, tel.: +421 902 146 866, e-mail: zeman.stefan@centrum.sk


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.