Remeny 2013 37 szept 03

Page 1

„A túlságosan szigorú aszkézis megfosztja erejüktől az erényeket, és nem terem mást, csak büszkeséget. Mindent úgy kell elrendezni és szabályozni, hogy közben a szív öröme meg ne szökjék.” (Szent Hildegárd szavai)

37. szám

REMÉNY XXIV. évfolyam

2013. szeptember 15. – Fájdalmas Szűzanya

A dolgok logikáját keresve

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 8 10 13

„Hétköznapi” vakáció A gyermek és az ima Francesco

„A történelemben nincs logika!” – idézem egy beszélgető fél megállapítását. Elgondolkoztam ezen állítás felett. Visszaemlékezve diákkorom éveire, a kémia és a fizika közelebb állt hozzám, mint a történelem. A természettudományok alapvető törvényeinek logikus egymásutánját elfogadhatónak tekintettem, míg a történelem viharos változandóságában és áttekinthetetlen évszámai sűrű erdőjében elveszni látszott az ember (logikája). A későbbi évek során érlelődött meg bennem az a történelemszemlélet, amely elődeim, a családtagjaim, a közvetlen környezetem és a világtörténelem eseményeire vonatkozott. Gondolatban visszatértem tehát ahhoz a bölcs mondáshoz, amit az iskolában tanultunk: Historia est magistra vitae! Vagyis, a történelem az élet tanítómestere, mivel a saját és a mások történelmének naponta részesei vagyunk, amikor tanulóivá és tanítóivá válunk. Életünk „történelemóráinak” megértése azonban nehézséggel jár. A körülöttünk lévő események, személyek aktuálisan játszódó történelmét szemlélve a dolgok megközelítését a saját magunk által szabott logikai úton tesszük. Ki a mércéje a magunk által felállított út helyességének? Vannak ellenállók és zúgolódók, mások beletörődnek és a dolgokat alázattal elfogadják, szintén másokra a közömbösség jellemző. A jézusi magatartásforma mércéje alapján egyáltalán nem egyeztethető össze az ideológia és „logikai út”, amit napjainkban a szabadság jegyében az élet és a természetes törvények ellen reklámoznak, az abortusz, az eutanázia, a gender ideológia, stb. A püspökök joggal emelnek szót az önpusztító megnyilvánulások ellen, amikor minden ember élete védelmében nyilatkoznak. Azokkal szemben, akik az élet ajándékát elpusztítani akarják, rendezvényeket, kezdeményezéseket kell létrehozni – ilyen alkalom a nemzeti menet az életért is, rámutatva, hogy mi, keresztények mit tartunk legfontosabbnak az életben. Feltett kérdésünkre, hogy hogyan keressük meg a dolgok helyes logikáját, azt válaszoljuk: A történelem eseményeiben való aktív részvételt jó feltétellel és jó szándékkal gyakoroljuk és az életutunk alatt elénk álló nehézségek láttán ne váljunk közömbössé, hanem egy nagyobb jó, Isten országa érdekében vállaljuk azokat.


EZ TÖRTÉNT

Ha én lennék a szerelmed Egy régi misztikus zsidó legenda szerint, amikor Isten teremti a lelket, s az leszáll a földre, két részre szakad: egy női meg egy férfi részre. S a két fél aztán keresi egymást itt e földi létben, s ha sikerül a nagy találkozás, akkor egyesül végre a lélek, és maradandó egységet alkot: ezt hívjuk boldog házasságnak… Nos, én nem tudom, mennyi ebben az igazság, de ha a tanulságot keressük a legendában, mindenesetre szomorúan meg kell jegyezzük, hogy valószínűleg viszonylag ritkán történik meg, hogy a két egymáshoz rendelt lélek-darab ily szerencsésen megleli a párját. Ismerjük a házasságra vonatkozó elkeserítő statisztikákat: ma már a kötések több mint fele válással végződik. A valós helyzet biztosan még rosszabb, hisz ebben a számban nincsenek benne az ún. élettársi kapcsolatok, ahol – miként nemrég egy egyszerű parasztbácsi fogalmazott: - „csak úgy gyünnek-mennek”… Mi történik hát a világgal?! A minap egy ismerősöm, mikor a családjában is sor került egy válásra, ugyanezt kérdezte kétségbeesetten: mi történt ezzel a világgal, megbolondult tán?! Kénytelen vagyok úgy fogalmazni: bizony, lehet – megbolondult a világ… vagyis inkább megbolondult benne az ember. Tudom, számtalan okot, indokot fel lehetne sorolni, miért szakad szét annyi házasság. Történelmi, szociológiai s más bölcs fejtegetések állnak e kérdés

mögött már. Mégis, azt hiszem, ha egyszerű választ keresünk, leírhatjuk, hogy a rengeteg dolog közül, ami kell egy boldog házastársi kapcsolathoz (szolidaritás, tolerancia, hűség stb…) talán a legalapvetőbb hiányzik a leggyakrabban. Mert egy jó házassághoz elsősorban két jó ember kell! Azaz, másképp: két érett ember. Két házasságra érett ember. Vagy – hogy átvegyük a bevezetőben említett zsidó történet stílusát -, a két lélek-darabnak késznek kell lenni az egyesülésre. S ahogy mondani szoktuk: mese nincs – ezen pedig dolgozni kell. Nem elég a másikra várni, mert akkor előbb-utóbb a másikra fogunk mutogatni. Dolgozni önmagadon, keményen, hittel, olykor éles nyesőkéssel formálni azt, aki vagy. Ha tényleg oda akarod adni magad valakinek, hogy a „párja” légy, nem elégedhetsz meg valamiféle félkész áruval. Igényes vevőnek igényes termék jár… Szerintem érdemes. Ahogy egy dalszöveg írja: Ha én lennék a szerelmed/Minden máshogyan menne…/Ha én lennék a szerelmed/Biztos hogy a miénk lenne/Az egyszerű igazságok boltja/És te eladó lennél benne…/Ha én lennék a szerelmed/Rám mondanád, hogy ez Ő/Csak el kéne hinned/És úgy kellenék neked, mint a levegő.

VILÁGEGYHÁZ

Böjt- és imanap világszerte Szűz Mária születése vigíliáján A világ minden részén jelen lévő helyi egyházak csatlakoztak Ferenc pápa felhívásához: tartsunk böjt- és imanapot szeptember 7-én, Kisboldogaszszony ünnepének vigíliáján Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért. Ferenc pápa vezetésével a Szent Péter téren este hét órakor kezdődött az imavirrasztás. A teret elárasztották a római és Olaszország különböző városaiból érkezett hívek, a külföldi zarándokok, hogy csatlakozva a világ minden részén élő millió és millió jóakaratú emberhez, egyszerre szálljon fel az égbe a kiáltás: Soha többé háborút, törjön ki a béke! A békehadsereg kiáltása némítsa el a fegyverek zaját, ébressze fel a háborúskodók, a háborúra szítók lelkiismeretét. Az imavirrasztás a pápa liturgikus köszöntésével kezdődött, majd felhangzott a Veni Creator himnusz, hogy a Feltámadt Úr lelke töltse el és vezesse az imádságot. A virrasztás első része máriás jellegű volt. A himnusz elhangzása után ünnepi körmenetben az oltárhoz vitték a Salus Populi Romani, vagyis a Római Nép Üdvössége Mária-kegyképet. Majd megkezdődött a szentolvasó imádkozása. Ezt Ferenc pápa beszéde követte. „Isten látta, hogy ez jó” (Ter 1,12.18.21.25). Mint mond ez az üzenet nekem, neked, mindannyiunknak? Egyszerűen csak azt mondja, hogy Isten szívében és elméjében világunk „az összhang és a béke háza”, az a hely, ahol mindenki megtalálhatja saját helyét, és „otthon” érezheti magát. Az egész teremtett világ harmonikus, jó egységet alkot, de főleg az emberek, akiket Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett, és akik egyetlen családot alkotnak – tanított a pápa. Ma este az elmélkedés, a böjt, az ima során mindnyájan

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

mélyen tekintsünk önmagunkba: nem ez az a világ, amelyet szeretnék? A világ, amit szeretnénk, nem az összhang és a béke világa saját magunkban, a másokkal való kapcsolatokban, a családokban, a városokban, a nemzetekben és a nemzetek között? Tegyük fel most magunknak a kérdést: ez az a világ, amelyben élünk? A teremtett világ megőrzi szépségét, amely csodálattal tölt el bennünket, továbbra is jó alkotás marad. De jelen van „az erőszak, a megosztottság, az összecsapás, a háború” is. Ez akkor következik be, amikor az ember, a teremtés csúcsa felhagy a szépség és a jóság látóhatárának szemlélésével és bezárkózik saját önzésébe. Amikor az ember csak saját magára, saját érdekeire gondol és önmagát helyezi a középpontba, amikor hagyja, hogy elbűvöljék olyan bálványok, mint az uralkodás és a hatalom, amikor Isten helyébe önmagát teszi, akkor feldúl minden kapcsolatot, elront mindent; kinyitja a kaput az erőszak, a közöny, a konfliktus előtt – fejtette ki Ferenc pápa. Ma is hagyjuk, hogy bálványok, önzés, érdekeink vezessenek bennünket; és ez a magatartásforma halad előre: tökéletesítettük fegyvereinket, lelkiismeretünk elaludt, még kifinomultabb indokokkal igazoljuk magunkat. Mintha egy normális dolog lenne, továbbra is a pusztítás, a fájdalom, a halál magvait vetjük el! Az erőszak, a háború csak halált hoz, halálról beszél! Felteszem a kérdést: lehetséges egy másik úton végig haladni? – folytatta a pápa. Ki tudunk lépni a fájdalomnak és a halálnak ebből a spirálisából? Meg tudjuk-e tanulni, hogy újból a béke útjain haladjunk, és azokat járjuk végig? Isten segítségéért fohászkodva, a „Salus populi romani”, a Béke Királynője anyai tekintetétől kísérve válaszolok: Igen, lehetséges min-

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec

• FÁJDALMAS SZŰZANYA • 2013. SZEPTEMBER 15.

denki számára! Ma este azt szeretném, ha a föld minden részéről ezt kiáltanánk: Igen, lehetséges mindenki számára! Sőt, szeretném, ha mindannyian válaszolnának, a legkisebbtől a legnagyobbig, egészen azokig, akik arra kaptak meghívást, hogy kormányozzák a nemzeteket: Igen, akarjuk! Mindenki tekintsen mélyen lelkiismeretébe és hallgasson arra a szóra, amely ezt mondja: lépj ki érdekeidből, amelyek elsorvasztják szívedet, küzdd le a másik iránti közönyt, ami érzéketlenné teszi a szívet, győzd le a halált igazoló indokaidat, és nyílj meg a párbeszédnek, a kiengesztelődésnek. Ismét visszhangozzanak VI. Pál szavai: „Soha többé egymás ellen, soha többé! Soha többé háborút, soha többé háborút!” (1965. október 4. Beszéd az Egyesült Nemzetekhez). Ferenc pápa elmélkedését egyperces csend követte, majd az előkészített oltárra kihelyezték az Oltáriszentséget. A szentségimádás öt szakaszban történt: szentírási olvasmány a béke témájáról, pápák egyegy imája a békéről, könyörgések válaszos formában a békéért, ének, tömjén felajánlása és végül csöndes személyes imádság. Az öt szakasz mindegyike után orgonaszó kíséretében két-két személy Szíria, Egyiptom, Szentföld, USA és Oroszország képviseletében végezte a tömjén felajánlásának szertartását. A szentségimádást háromperces csönd követte. Ezután az olvasmányok hangzottak el, a vigíliaszertartások formája szerint. Az alkalomra választott evangéliumi szakaszt János 20. fejezetéből vették (19-29 versek). Majd hosszú csend következett, amely során elhangzott néhány orgonadarab. Az imavirrasztás Ferenc pápa áldásával zárult.

IČO: 00678066 Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT BÉCS

Szent István ünnepe Augusztus 24-én, Szent István király ünnepe alkalmából, Bécsben megtelt a Szent István-dóm. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Udvardy György pécsi püspök volt, több magyarországi, felvidéki és erdélyi pap koncelebrált. A szentmise kezdetén Simon Ferenc esperes, ausztriai magyar főlelkész üdvözölte a jelenlevőket, majd tiszteletét fejezte ki Szűz Máriának, ki jelen van a máriapócsi kegykép formájában. Végül köszönetét fejezte ki Schönborn bíborosnak, aki a dómban otthont ad az ünnepnek. A püspök atya homíliájában az evangélium alapján Szent Istvánt, mint „sziklára építőt” tárta elénk. Mint mondotta: „Népünk önazonosságában a személye megkérdőjelezhetetlen. Kitörölhetetlenül beleírta népünkbe, lelkünkbe példáját. Hivatkozási pont, melynek tanúi akarunk lenni és csodálni akarjuk.” Majd feltette a kérdést: „Honnan vette István király az erőt, hogy jó döntéseket hozzon? Hívő ember volt, aki hitét őrizte, féltette. Nem csupán ügyes politikus, jól felkészült vezető volt, hanem uralkodó, aki egyedüli üdvözítő útnak Krisztus útját fedezte fel. Mert nincs más út, csak Krisztus útja. Szent István erejét hitéből, Krisztussal való kapcsolatából vette, így tudott törvényeket alkotni. A törvényekre szükségünk van, hogy megőrizzenek és megvédjenek bennünket. Szent István király példája a krisztusi életnek. Szükségünk van olyan vezetőkre, akik példái a krisztusi életnek. István király a vele való kapcsolatra épített, mert az Ő tanítása örök és nem múlik el. Tanítása igaz és szabaddá tesz. Mert Krisztus a szikla. Krisztus a remény, bárhonnan is érkeztünk. Ami nem Krisztus, tűnhet hasznosnak, de nem vezet életre. Az ünnep erősítsen, hogy mi is jó döntéseket hozzunk és elnyerjünk Krisztusban a szabadságunk.” A szentmise végén a püspök atya megáldotta az összetartozás jeleként hozott kenyereket, majd a pápai, erdélyi és magyar himnusz eléneklése után a

MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚT

Búcsú Szűz Mária születésnapja ünnepe alkalmából rendezett, hagyományos búcsúra került sor Mátraverebély–Szentkúton, szeptember 7-én és 8-án. A Kisboldogasszony-búcsú második napján, vasárnap, az előző évekhez hasonlóan rengeteg zarándokcsoport jött a szentkúti Szűzanyát köszönteni. Kálmán Peregrin OFM atya, a kegyhely igazgatója személyesen fogadott minden zarándokcsoportot a reggeli és a kora délelőtti órákban. 9 órától tartották meg a szabadtéri oltárnál a reggeli szentmisét, amelyet Tihamér ferences atya mutatott be. A híveknek szóló katekézis témája a keresztség szentsége volt, erről a témáról Benedek ferences atya gondolatait hallgatták meg a jelenlévők. 11 órakor vonult az oltárhoz a búcsú fő vendége, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök atya a búcsúban részt vevő lelkiatyákkal egyetemben. Nagy élmény volt meghallgatni a gyönyörű, Szűz Mária születéséről szóló antifónát, amelyet a szentmise bevezetőjében énekelt el Peregrin atya. Spányi püspök atya Prohászka Ottokár püspök mélyre ható gondolatait olvasta fel a híveknek, amelyeket a híres egyházi méltó-

Szent István-ereklyét (miközben görög katolikus énekek hangzottak el) ünnepélyesen átvitték a máriapócsi kegyképhez, ahol a hívek kifejezhették tiszteletüket. A szentmise befejezése után a templom mellett az ének- és tánccsoportok fellépésére került sor. * * * Simon Ferenc atya elmondta, hogy Szent István királyt akkor kezdték ünnepelni Bécsben, amikor Nagy Lajos király Szent István ereklyéjét a dóm káptalanjának adományozta. „Mi ezt a tiszteletet folytatjuk. Az ünnepet a mai formájában több mint 25 éve tartják, ilyenkor különböző csoportok jönnek Magyarországról, Felvidékről és Erdélyből, és a hívek velünk ünnepelnek a Vajdaságból és Nyugat-Európából is. Nagy öröm számunkra, hogy az esős idő ellenére is ilyen sokan részt vettek az ünnepségen.” A jelen levő hívek közül is megszólítottunk néhányat: S. Gizella (Izsa) elmondta, 12 évvel ezelőtt volt itt, akkor szép élményekkel tértek haza. Most újra eljött ezeket feleleveníteni. Az izsai Búzavirág hagyományőrző csoport énekei főleg egyházi énekekből állnak, most itt is ezekkel léptek fel. B. Mihály és felesége Nagycétényből érkezett, először voltak itt. A nagycétényiek egyébként már évek óta jönnek a hagyományőrző csoporttal. Marcelházáról két busszal érkeztek Bécsbe, a gyerekek két csoportja is néptáncot táncolt, s a szülők is elkísérték őket. Nagy öröm volt számukra, hogy a lelkiatyjuk koncelebrált a szentmisén.

ság Szűz Mária születésnapjára, Kisasszony napjára fogalmazott meg. Antal püspök atya közvetlenül, minden sablonosságtól mentesen tartotta meg szentbeszédét. Témája az emberiség örök vágya Isten után volt. Kifejtette, hogy az emberek már örök időktől fogva vágyakoztak Isten után. Az emberiségnek megígért megváltás, az Isten kimondhatatlan szeretete az emberek iránt csakis Szűz Mária „igen”-je által

valósulhatott meg. A Megváltó, Jézus Krisztus megszületése és kereszthalála, valamint a halálból való feltámadása a lényege a mi hitünknek. Ezt kell, hogy tudomásul vegye minden magát keresz-

Kurcz Ilona tény katolikusnak valló ember: csakis az Istennel, az ő segítségével, áldásával, a hozzá való imával töltött mindennapok lehetnek gyümölcsözőek számunkra. A szentmise után került sor a szentségi körmenetre a kegyhely területén, amely ezúttal is látványosan, szépen zajlott. A hatalmas tömeg, a zarándoklaton részt vevő több ezer ember követte a körmenet elején vonuló híveket a díszes Mária-szoborral, a sok-sok lobogóval és keresztekkel, a papságot és az Eucharisztiát vivő püspök atyát. Végeláthatatlan emberáradat vonult a kegyhely körül. Sokan ekkor érezték meg, hogy Mária valóban velünk van most is, és velünk együtt ünnepel a mennyekben. A körmenetről visszatérve felhangzott a Téged, Isten dicsérünk kezdetű himnusz, amely alatt eucharisztikus áldásban részesültünk, majd a Boldogasszony Anyánk kezdetű ősi énekkel fejeződött be a liturgia. Délután két órakor a szabadtéri oltárra kihelyezett Oltáriszentség előtt énekeltük el a Loretói litániát. További eucharisztikus énekek után szentségi áldásban részesedtünk, legvégül Lóránt ferences atya a kegytárgyak megáldásával bocsátott útjára mindenkit. Bali Mária • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

HOGY IS VAN EZ? A Katekizmus válaszol AZ EMBER I. rész

I. „Isten képmására”

355. „Isten megteremtette az embert saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27). A teremtésben az ember egyedülálló helyet foglal el: ő „az Isten képmása”; természetében egyesíti a szellemi világot és az anyagi világot; férfinak és nőnek lett teremtve; Isten a barátjává tette őt.

356. Az összes látható teremtmény között egyedül az ember képes arra, hogy megismerje és szeresse Teremtőjét; a földön az egyetlen teremtmény, melyet Isten önmagáért akart; egyedül ő hivatott arra, hogy megismeréssel és szeretettel részesedjék Isten életében. Ezért lett teremtve, és ez méltóságának alapvető megindoklása: „Mi volt az oka, hogy a teremtményt ily nagy méltóságba helyezted? A kimondhatatlan szeretet, mely által önmagadba tekintve beleszerettél teremtményedbe; ezért teremtetted meg őt, e szerelem által, és adtad neki a létet, hogy ízlelje örök javadat, és örvendjen benne.” 357. Az emberi egyed, mivel Isten képmása, a személy méltóságával bír: nem csupán valami, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje önmagát, uralkodjék önmagán, szabadon ajándékozza magát és közösségre lépjen más személyekkel; és kegyelemből szövetségre hivatott a Teremtőjével, hogy hittel és szeretettel válaszoljon neki, amit helyette senki meg nem tehet.

A szentségekről röviden Betegek kenete – a szentség felvevője

358. Isten mindent az emberért teremtett, de az embert arra teremtette, hogy Neki szolgáljon, Őt szeresse és az egész teremtést Neki ajánlja föl. 361. „Az emberek kölcsönös egymásra utaltságának és a szeretetnek” e törvénye, anélkül, hogy kizárná a személyek, kultúrák és népek gazdag sokféleségét, biztosítja számunkra, hogy minden ember valóban testvérünk.

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon Babos Anikó Az Ecclesiam Suam kezdetű enciklika

E szentség Krisztusnak a betegek iránti szeretetét teszi láthatóvá, ezért felveheti minden megkeresztelt ember, akinek egészségét a betegség komolyan megtámadta. Felvevője tehát a súlyos beteg vagy más okból életveszélyben lévő ember. Kik lehetnek e szentség felvevői ennek fényében? – Mindenki, akinek egészségét a betegség jelentősen megtámadta, az sem szükséges, hogy ágyban fekvő legyen. – Olyan öregek is részesülhetnek benne, akik gyengélkednek, vagy érzik testi erejük hanyatlását. A Katolikus Egyház Katekizmusának megfogalmazása szerint: „akik betegség, vagy öregség miatt kezdenek veszélybe jutni”. – Sebészeti beavatkozás (műtét) előtt a szentkenet feladható, valahányszor veszélyes betegség miatt operálják a beteget. – Ugyanabban a betegségben fel lehet venni, ha egyszer a beteg már megerősödött, de újra visszaesett. A szentség ismételt felvételének lehetősége is kifejezi, hogy Krisztus a szentséggel a betegre gondolt, és nem a haldoklókra. – Gyermek akkor, ha már fel tudja fogni a betegek kenetének lényegét és lelki megerősítését-vigasztalását. – Eszméletlen embernek feladható, akiről joggal feltételezzük, hogy kérte volna a szentséget, amikor még beszámítható állapotban volt. A burkolt kérés lehet egyszerűen egy normális keresztény élet. Gyakran maga a család ennek a kérésnek a tanúja, amikor a beteg számára a szentséget kéri. – Feltételesen feladható bárkinek, ha kétség van afelől, hogy életben van-e még. – Halottnak nem szolgáltatható ki, ha már meghalt a beteg, a pap imádkozzék érte.

• FÁJDALMAS SZŰZANYA • 2013. SZEPTEMBER 15.

Érdemes megjegyezni, hogy a Magyar Népköztársasággal való konkrét tárgyalások már 1963 májusa óta folytak, vagyis a gyakorlatban már hónapokkal az enciklika megjelenése előtt megvalósult a tényleges dialógus, anélkül, hogy a „tévelygők” felhagytak volna nézeteikkel. A látszólagos paradoxon feloldásához tudnunk kell azt, hogy Rómában ekkor két nézet uralkodott. Voltak olyan egyházi személyek, akik a XII. piuszi vonallal értettek egyet, és voltak, akik a XXIII. János által megkezdett út folytatását szorgalmazták. Véleményem szerint ezzel az enciklikával próbálta a pápa lecsillapítani a Szentszék konzervatív szárnyát, az Ecclesiam Suammal próbált lavírozni, egyensúlyozni a két erő között. Valójában már rég elhatározta magát amellett, hogy végigviszi XXIII. János pápa által megkezdett reformokat, és tovább keresi a dialógus lehetőségét a kelet-európai országokkal is. Ebben az elhatározásában erősítette meg őt a bíborosi testület is. A magyar ügynökök jelentései Hamvas Endre csanádi püspök és Brezanóczy Pál egri apostoli kormányzó útjáról arról árulkodnak, hogy már 1963 júliusában, vagyis a koronázása után pár nappal kész volt VI. Pál pápa válasza, hogy melyik úton haladjon tovább az egyház. „Kékes Pál” például így emlékezett vissza: „A pápa nagyjából ismervén a helyzetet, saját szavai szerint lehetségesnek tartana egy modus vivendit.” „Molnár Béla” is hasonlóakat írt jelentésében: „Optimisztikusan ítélte meg a tárgyalások eddigi anyagát, majd ő maga tette szóvá a Mindszenty-kérdést.” A pápa eme megnyilatkozásai bizakodóvá tették a magyarokat, akik úgy vélték, hogy VI. Pál diplomáciai és egyházpolitikai tevékenysége valószínűleg megoldja a szocialista országokban lévő egyházaknak és kormányoknak a Szentszék felé irányuló kapcsolatainak kérdéseit.


LÉLEK ÉS ÉLET

Hitéletünk hiányosságai Fontos az iskolai hitoktatás. Sajnos, mivel a hittan csak választható tantárgy az alap- és középiskolákban, ebből adódóan egyfelől nem mindenki jár hittanra, másfelől, akik ezt választották szüleik kérésére (parancsára?), nem veszik olyan komolyan, mint a többi tantárgyat, sok diáknak, nagyon enyhén fogalmazva, amolyan púp a hátán. Ennek ellenére mégiscsak ragad rájuk valami a katekizmus tanításából, a Biblia történeteiből. Hiba, hogy sok esetben maguk a szülők sem rendelkeznek kellő vallási ismerettel, vagy ami rosszabb, hadilábon állnak a hittel, s ennélfogva különösebb figyelmet és érdeklődést sem tanúsítanak gyermekük hitbéli ismeretei vagy előmenetele iránt. Mindezt azért említem, mert templomainkban, plébániáinkon nagy szükség volna a felnőttek hitoktatására. Mert a hittanórákon szerzett szerény tudásuk vagy ismeretük az évek múltával legtöbbjüknél bizony észrevétlenül elpárolgott, kiváltképp ha felnőttként (vagy már előtte sem nagyon) templomba sem jártak, ahol módjukban állt volna alapismereteiket felfrissíteni, kibővíteni, vagy új ismeretekkel gyarapítani. S ha kellőképpen önkritikusak vagyunk, nyugodtan bevallhatjuk mindenekelőtt saját magunknak, hogy az évek során mi, gyakorló katolikusok sem igen igyekeztünk elmélyíteni hitéletünket, nem, vagy nem sokszor vettünk kezünkbe vallási tárgyú könyveket, katolikus lapokat. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a rendszeresen templomba járók közül is sajnálatosan kevesen vásárolják lapunkat, a REMÉNYt, pedig annak ott volna a helye minden katolikus család asztalán.) Általában megmaradtunk a reggeli meg az esti imánál, meg a vasárnapi misehallgatásnál. Tudom, hogy az általános paphiány miatt papjainknak nemigen marad ideje felnőtthitoktatást szervezni, de ahol vannak világi hitoktatók, azokat csak be lehetne vonni ebbe a kezdeményezésbe, hiszen hivatásuknál fogva képzettek, szakemberek. Vagy ők maguk is kezdeményezhetnék ezt, mert főleg a mai harmincasok,

negyvenesek körében tapasztalni hitbéli hiányosságokat, ebből a korosztályból járnak legkevesebben templomba is. Ha otthon a gyerekek azt látják, hogy szüleik közömbösek a hit, a vallás, az egyház dolgai iránt, templomba is esetleg csak nagy ünnepeken járnak, félő, hogy felnőtt korukban követik szüleik példáját, mert azt hiszik, hogy az a természetes, hogy annak úgy kell lennie. Jogosan panaszkodnak papjaink, hogy kevesen vannak, és e miatt többletmunka hárul rájuk. Azáltal, hogy sok esetben a működési helyük közelében álló megüresedett plébániát is „vinniük” kell, valóban több helyen kell hittant tanítaniuk az iskolában, több helyen

Legyetek nyugtalan keresztények Ferenc pápa üzenetet küldött az argentin Concepción Egyházmegye híveinek az egyházmegye létrehozásának 50. évfordulója alkalmából. A pápa szívének kedves ez az egyházmegye, mert bíborosként lelkigyakorlatot tartott a helyi papságnak. Tartok a nyugodt, okoskodó és önmagukra összpontosító keresztényektől – ezeket az erős kifejezéseket használja a Szentatya levelében, amelyet Armando José Maria Rossinak, Concepción püspökének küldött. Ferenc pápa levelében felidézi a napokat, amelyeket az egyházmegyében töltött és a papok arcát, akik évekkel ezelőtt hallgatták lelkigyakorlatának elmélkedéseit. Egy félbeszakított párbeszéd folytatásához hasonlít a levél, amelyben Ferenc pápa három kulcsszót emel ki: „haladni, tanítvánnyá válni és hirdetni”. Majd elmagyarázza a három kifejezés negatív aspektusait. „Tudjátok, hogy félek a nyugodt keresztényektől. Végül állott vízzé válnak.” A pápa hozzáteszi: tart az okoskodóktól is, akik azt hiszik, mindent tudnak. Anélkül, hogy észrevennék, szívük lassanként bezárul az Úr előtt, és végül csak önmagukra összpontosítanak. Olyan keresztények ők, akik önmagukkal és önmagukért keresztények. A Jézussal való találkozást és a találkozás csodálatos ámulatát megélve elkerülhetetlen, hogy keresni kezdjük Őt az imában és az evangéliumokban. A következő lépés pedig nem más, mint a hirdetése, mert szükségét érezzük, hogy imádjuk és megismerjük Őt. Tehát a hirdetése annyit jelent, hogy misszionáriussá válunk, és elvisszük Jézus nevét, tanítását és gesztusait testvéreinknek. A keresztény ember úton van, hagyja magát tanítvánnyá átalakítani és hirdeti Isten szavát. Tehát nem marad mozdulatlan, hanem kilép önmagából, hogy terjessze az Úr szavát a világban. Levele végén a Szentatya a Concepción Egyházmegye híveit Szűz Mária oltalmába ajánlja: róla kell példát venniük a keresztényeknek, ki kell lépniük önmagukból, hogy imádják és hirdessék Istent. „Legyetek nyugtalanok, mert megéri megélni Jézus szeretetét” – zárja honfitársainak küldött üzenetét a pápa. Vatikáni Rádió/ Magyar Kurír

kell gyóntatni, jegyesoktatást végezni, keresztelni, temetni. Kétségtelen, hogy sok időt elvesz tőlük a templom, a plébánia javításával vagy festésével járó munka megszervezése, az ehhez szükséges anyagiak előteremtésének intézése is. Tegyük hozzá, az ő napjuk is csak huszonnégy órából áll, és szükségük van pihenésre, lelki töltekezésre is. Mindezek ellenére mondom, hogy nem ártana fontossági sorrendet felállítaniuk, mert híveik lelki épülése, a léleképítés mindennél előbbre való, mert hiába szépülnek, korszerűsödnek templomaink, ha majd egyre kevesebben látogatják, ha észrevétlenül elfogynak belőlük az emberek. Először a lelkek templomának alapjait kell megerősíteni, falait felújítani. Ezért van szükség a felnőttek hitoktatásának megszervezésére, lelkiéletük megújítására. Ha megoldatlan marad, vagy ha sokáig halogatódik a felnőtt hívek mostaninál jóval aktívabb és szélesebb körű lelki gondozása, akkor ne csodálkozzunk, hogy az emberek egy része máshol keresi majd a lelki táplálékot, a lelki megnyugvást. Álljon itt intő példaként egy tanúságtevő vallomása: „Bizony, hitbéli alapjaim hiányosságai jó táptalajt jelentettek a gonosz százféle támadásának. Elhittem, hogy az igazság nincs meg teljesen egyházunkban, vagy mert nem ismerik, vagy mert eltitkolják. Most már látom, bűnös módon éltem. Keleti meditációval pótoltam a lélek emelkedettségi igényét, energiagyűjtő jógagyakorlatokkal akartam megszerezni a napomhoz szükséges erőt, ezoterikus kövekkel a »szükséges« szellemi hatásokat. A szinkretizmus, a New Age, az ezotéria teljesen megfertőzött eddigre, és ez szerintem addigi viselkedésem szerint jó is volt így. Mindenre vevő voltam. És mindent faltam Szepes Máriától Müller Péteren át Hamvas Béláig. Faltam az Elixír magazint, az Édesvíz kiadó könyveit, és mindazt, ami ezeken keresztül a látókörömbe került. És bármit, ami hasznosnak ígérkezett.(…) És ez rendre távolabb vitt az Üdvözítővel való személyes kapcsolat lehetőségétől, süketté tett az igaz tanításra, vakká az Igére. Felsorolni lehetetlen, mi mindent el nem hittem, miközben magam jó katolikusnak gondoltam mindezek mellett…” Nemde a gyakorló katolikusok közül is sokan így vannak ezzel? • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Fájdalmas Szűzanya ünnepe

VASÁRNAP ról ra

ent Kereszt felmagasztalásának ünnepe után a mai napon úgy tekintünk Máriára, mint fájdalmas Szűzanyára. Ő Krisztusra szegezett tekintettel élt. Így kísérte el Szent Fiát minden élethelyzetben. Akkor sem vette le róla a tekintetét, amikor szenvedett, amikor a kereszten függve meghalt.

Sz

honnét veszed azt a bölcsességet, hogy jobban csodálkozol Mária együtt szenvedésén, mint Mária Fiának szenvedésén? Ha a Fiú képes volt a testi halálra, akkor Anyja miért ne lett volna képes arra, hogy szívében együtt haljon meg vele?” Mária nekünk is példát mutat, mai Krisztus-követőknek. Mi sem tehetünk másként. Krisz-

Olvasmány az Apostolok cselekedeteiből (ApCsel 1,12-14) Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az aszszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.

Olvasmány Szent Péter apostol első leveléből (1Pt 4.13-16) Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevő vagy bujtogató.

Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg az Istent ezzel a névvel. Válaszos zsoltár (Zsolt Lk 1,3647. 48-49. 50-51. 52-53. 54-5) Válasz: Te vagy népünk dicsösége, te vagy nemzetünk öröme.

„Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. vagy: Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 2,33-35)

Apja és anyja csodálkoztak azon, Evangélium amit fiukról monSzent János dott. könyvéből Simeon megál( Jn 19,25-27) dotta őket, és így szólt anyjához, Jézus keresztje Máriához: alatt ott állt anyja, „Íme, ő sokak anyjának nővére, romlására és sokak Mária, aki Kleofás feltámadására lesz felesége volt és Izraelben, jel lesz, Mária Magdolna. amelynek ellene Amikor Jézus mondanak - a te látta, hogy ott áll lelkedet is tőr járja az anyja és szere- át -, hogy kiderültett tanítványa, jenek sok szív titígy szólt anyjákos gondolatai.” hoz:

Liturgikus naptár Az evangéliumban hallottuk, hogy már amikor a kis Jézust bemutatták a jeruzsálemi templomban, Simeon megjövendölte Máriának: „a te lelkedet is tőr járja át.” A Szűzanya valóban aggódva figyelte, miként alakul Szent Fia életútja nyilvános tevékenysége idején. Biztosan összerezzent egy-egy hír hallatán, amikor megtudta, hogy valahol ellenségesen fogadták, hogy tőrbe akarták csalni. Egy alkalommal, a rokonokkal is felkereste, mert rossz hírek érkeztek róla. Ott volt a keresztúton, és együtt szenvedett vele a katonák kegyetlensége miatt. Aztán ott állott a kereszt tövében és látta, ahogyan Jézus kilehelte lelkét. Szent Bernát a mai ünnepről elmélkedve írja: „Vajon Mária nem tudta előre, hogy Fia meg fog halni? Kétségtelenül tudta. Vajon nem remélte, hogy fel is fog támadni? Biztosra vette. Mindennek ellenére fájt neki, hogy keresztre feszítették? Nagyon is fájt. De ki vagy te…, és

tusra szegezett tekintettel kell megélnünk minden élethelyzetet, örömet és szenvedést egyaránt. Életünk történései, a mindennapok tapasztalata Krisztusban nyernek értelmet és értéket. Nem nézhetjük csak felületesen az eseményeket, nem állhatunk meg kizárólag annál, amit érzünk, hanem mélyebbre kell tekintenünk. Hogyha Jézussal együtt cselekszünk, hogy érte viseljük el a szenvedéseket, a megbántásokat, akkor mindezek más színezetet nyernek. Sokkal értékesebbé lesznek és nem csak a földi életben kísérnek el, hanem ezáltal érdemeket szerzünk az örök életre. Igaz, ezt a készséget nem vagyunk képesek egyik pillanatról a másikra elsajátítani, így mindennapos újrakezdésre van szükség. A mai ünnep is jó lehetőség arra, hogy kérjük a Szűzanya segítségét, hogy az ő közbenjáró imájában bizakodva erőt nyerjünk keresztény életünkben. Forrás: frh.theol.u-szeged.hu

Szeptember 15. Vasárnap. Fájdalmas Szűzanya ünnepe (Enikő, Lóránt, Debóra) Énekrend: H 65; 155; 72 ÉE 90; 133; 82 Szeptember 16. Hétfő. Köznap (Kornél és Ciprián, Edit, Soma) Miseolvasmányok: 1Tim 2,1-8; Zsolt 27,2. 7. 8-9; Lk 7,1-10 Válaszos zsoltár: Áldott legyen a mi Urunk, mert meghallgatta könyörgő szavamat! Énekrend: H 221; 140; 52 ÉE 150; 178; 331 Szeptember 17. Kedd. Köznap (Bellarmin Róbert, Hildegárd, Zsófia) Miseolvasmányok: 1Tim 3,1-13; Zsolt 100,1-2ab 2cd-3ab 5. 6; Lk 7,11-17 Válaszos zsoltár: Uram, Istenem, az ártatlanság útján akarok járni! Énekrend: H 220; 155; 89 ÉE 149; 133; 111

• FÁJDALMAS SZŰZANYA • 2013. SZEPTEMBER 15.

Szeptember 18. Szerda. Köznap (Lambert, Copertinói József, Diána) Miseolvasmányok: 1Tim 3,14-16; Zsolt 110,1-2. 3-4. 5-6; Lk 7,31-35 Válaszos zsoltár: Urunk és Istenünk, mily nagyszerűek a te műveid! Énekrend: H 85; 263; Gl 525 ÉE 101; 217; 202 Szeptember 19. Csütörtök. Köznap (Januáriusz, Szabolcs, Vilhelmina, Dorián) Miseolvasmányok: 1Tim 4,12-16; Zsolt 110,7-8. 9. 10; Lk 7,36-50 Válaszos zsoltár: Urunk és Istenünk, mily nagyszerűek a te műveid! Énekrend: H 422; Gl 524; 263 ÉE 198; 195; 217 Szeptember 20. Péntek. Köznap (Koreai vértanúk, Friderika, Zsuzsa) Miseolvasmányok: 1Tim 6,2c-12; Zsolt 48,6-7. 8-

10. 17-18. 19-20; Lk 8,1-3 Válaszos zsoltár: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Énekrend: H 155; Gl 513; 154 ÉE 133; 97; 132 Szeptember 21. Szombat. Ünnep SZENT MÁTÉAPOSTOL ÉS EVANGÉLISTA (Jónás, Mirella) Miseolvasmányok: Ef 4,1-7.11-13; Zsolt 18,2-3. 45; Mt 9,9-13 Válaszos zsoltár: Minden földre elhat szózatuk. Énekrend: H 94; 135A; 263 ÉE 120; 173; 217 Szeptember 22. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP (Mauritiusz és vértanútársai, Emmerám, Móric) Miseolvasmányok: Ám 8,4-7; Zsolt 112, 1-2. 4-6. 7-8; 1Tim 2,1-8; Lk 16,1-13 Válaszos zsoltár: Dicsérjétek az Urat, aki a szegényt fölemeli. Énekrend: H 229; 123-127; 153 ÉE 142; 177-183; 134


LELKI TÁPLÁLÉK

Egész(ség)

Ezt üzeni... Bingeni Szent Hildegárd bencés apátnő Koller Gyula

H

ildegárd 1098 nyarán látta meg a napvilágot a Rajnavidéki Bermersheimben, a Vermersheim családban, melynek neve ma is él a falu nevében. A korabeli szokásoknak megfelelően Hildegárd nagyon fiatalon került a bencés apácák közé, hogy felneveljék. Első kolostori otthona Disibodenberg volt, ahol édesanyja barátnője, Boldog Jutta alapított kolostort. Hildegárd, akit szülei az apácák nevelő gondoskodására bíztak, hamarosan önként Istennek ajánlotta az életét. 1112-1115 között Bambergi Szent Ottó püspök kezéből kapta a szerzetesi fátylat. Jutta apátnő halála után, 1136-ban a nővérek Hildegárdot akarata ellenére választották apátnőjükké. Gyenge alkata és betegsége miatt tiltakozott a választás ellen. De csak a teste volt gyenge, lélekben erős volt, mint a bibliai erős asszony. Szent Hildegárd a középkor nagy női szentjei közé tartozik. Clairvaux- i Szent Bernát mellett ő is világossága volt századának. Írásai közül a legjelentősebb misztikus-látomásos trilógiája: a rupertsbergi Scivias-kódex, A természettel és a gyógyítással foglalkozó írásai miatt az első német tudósnőnek és orvosnőnek is szokták nevezni. Ám Hildegárd valójában inkább művész, mint tudós. Költeményei és dalai a középkori irodalom szakértői szerint kiválóak. A muzsika is a vérében volt. Különösen a rupertsbergi kolostor építésekor mutatkozott meg, hogy mennyi szellemi energia rejlik benne. Ennek a bencés apácakolostornak volt aztán évtizedeken át apátnője. Hildegárd kolostori szabályzatának fegyelme szigorú volt. Ennek ellenére nem szabad úgy elképzelnünk kolostorát, mint valami örömtelen börtönt. Épp ellenkezőleg: derű és mértéktartó bencés aszkézis hatotta át az életüket. A szigorú vezeklésről Hildegárd ezt írta: „Az olyan föld, amit az eke össze-vissza szabdal, aligha fog rendes termést hozni.” Látnoki adottsága miatt „a német prófétanő” nevet kapta, ami nem annyira a jövendőmondást, mint a jelen események megértését jelentette. Éppen ebből fakadt sok fájdalma, mert különleges látása következtében gyakran kellett más tanácsokat adnia, mint amilyeneket az emberek vártak volna tőle. Hildegárdot egyre többen keresték fel bonyolult, nehéz ügyekben jó tanácsért: papok és püspökök küldöttei, világi nagyságok követei és egyszerű emberek. Több száz a ránk maradt levelek száma, amelyeket Hildegárd a hozzá tanácsért fordulóknak, vagy olyanoknak írt, akiknek Isten általa üzent. Leveleit pápák, hercegek és püspökök olvasták.

Szeptember 17. Rupertsberg kolostora a rászorulók számára is menedékhely lett, sőt, a szent apátnő híre az ország határait is átlépte. Különösen a betegek áradtak seregestül a kolostor felé. Tudták, hogy a kolostornak gondosan ápolt gyógynövényei vannak, s hogy a falak között a gyógyteák és gyógycseppek nagyszerű gyógyszertára és egy nemeslelkű tudós gyógyító rejtőzik,. Hildegárd Rupertsbergben, 1179. szeptember 17-én hajnalban költözött át ebből a világból az örök hazába. Nemcsak a rupertsbergi apácák siratták, hanem messzi vidékek népe is, mert valamennyien anyjukat veszítették el benne. Halála után főként az általa alapított kolostorokban tisztelték, sírjához zarándokok jártak, s a 13. századtól szentként tartották számon. A hivatalos szentté avatást többször is elindították, de a bencés rend csak 1916. szeptember 17-én vette fel ünnepét naptárába.

HÉT

ről re

agyar nyelvterületeken szép szokás, hogy az ünnepeltnek erőt, egészséget kívánnak. Ezzel a jókívánsággal tulajdonképpen a legfontosabbat, a megvásárolhatatlant – az általunk gyakran alábecsült –, jó egészséget kívánják. Miért is vált ez szokássá, miért éppen egészséget kérünk szeretteink számára? Sirák fia könyvében olvassuk, hogy „az egészséges élet aranynál többet ér, az egészséges test több bármi szerencsénél” (Sir 30,15). Az ember kezdet óta tudja, hogy a teljes értékű élet az egészség függvénye. Hiába gazdagság, jó szerencse, ha egészség nincs. „Jobb szegénynek lenni épen, egészségben, semmint beteg testben vagyonosnak lenni.” (Sir

ködése – még nem jelent feltétlenül egészséget. Ha személyes világnézetünk, az önmagunkkal szembeni békénk, magatartásbeli alapelveink nincsenek rendezve, lelki betegek vagyunk – nem mondhatjuk magunkat egészségesnek, még a testi jólét ellenére sem. Ahogy a Szentírásban is olvashatjuk: „a vidám szív jót tesz az egészségnek, a nyomott kedély emészti a testet” (Péld 17,22). Vagy, ha a tiszta és következetes gondolkodásra való képességünk hiányos, szintén nem mondhatjuk magunkat egész(séges)nek. Magyar nyelvünk szépen fejezi ki az ember belső harmóniáját, amikor azt egészségnek nevezi. Ugyanis csak akkor tudunk igazán teljes értékű életet élni, ha testi, lelki, szellemi, szociális

30,14). Az egészségre mindig is úgy tekintettek, mint a legnagyobb értékre. Valójában mit értünk egészség alatt? Az Egészségügyi Világszervezet az egészséget definiálva azt mondja, hogy „az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya”. Tehát egészségesnek azt az embert mondjuk, akinél mind a testi, mind a lelki, mind pedig a szellemi képességek jólétnek örvendenek, egységben vannak, egységet, egész-séget alkotnak. Egész(séges) az az ember, akinek ez a három dimenzió egységben tud lenni. A biológiai (testi) jólét – az emberi szervezet megfelelő mű-

jólétnek örvendünk. Napjainkban nagyon kevés ember dicsekedhet azzal, hogy jó egészségnek örvend, hiszen – hogy csak egy egyszerű példával éljek – már a csonka családból származó gyermek olyan lelki, szociális hátránnyal indul, amelyet csak nagy erőfeszítések árán tud majd behozni. Az ilyen helyzetekben kell segítő jobbot nyújtanunk, ugyanis mindannyian felelősek vagyunk nem csak a saját, hanem embertársaink egészségéért is. Szívből kívánjuk egymásnak Szent János szavaival: „Kedvesem, kívánom, hogy minden sikerüljön neked és egészséges légy testben is, lélekben is.” (3Jn 1,2)

M

* * * Hildegárd „az élet igéit'' hirdette. Vigasztalt, bátorított, fölrázta a lelkiismereteket, bűnbánatra indította a lelkeket, és békét közvetített. Küldetése elsősorban a püspökökhöz, a papokhoz és szerzetesekhez szólt. A főpapok, a papság és a szerzetesség elvilágiasodott, sok tagja elmerült különféle evilági ügyekben. Ezért amikor egy alkalommal meghívták, hogy szóljon az eretnekek ellen, elmondta beszédét, de utána megdöbbentő vádat emelt az egyházi vezetők ellen: „Istent nem ismertek, embertől nem féltek. Nem olyan prédikátorok vagytok, amilyennek Isten látni akar benneteket. Az Egyház pilléreinek kellene lennetek, de magatok is romokban hevertek a földön.” Ma is föltehető ez a kérdés: pillérek vagytok-e vagy csak díszítő oszlopok? Hildegárd zseniális tehetségéről és látomásairól így számoltak be a pápának: „Ez apáca minden földi mérték fölött áll, gondolkodása és beszéde nem ebből a világból való.'' Erre a Szentatya - III. Jenő, akit később szentté avattak – egy bizottságra bízta Hildegard megfigyelését. A vizsgálódás után a pápa megkérdezte: Gyakorolja a szeretet cselekedeteit? Szeretetből mindenki szolgálója lett. Úgy bánik a nyomorékokkal és koldusokkal, mintha az anyjuk lenne válaszolták. Alázatos lélek-e? Egy nyomorult, törékeny nőszemélynek tartja magát, aki csak azt mondta, és azt írta, amit Valaki más oltott beléje – szólt a második válasz. Ha így van, akkor valóban minden földi mérték fölött áll - döntötte el a pápa. Vajon a mi szeretetünk és alázatosságunk kérdésében milyen választ adnának a megkérdezettek?

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


BESZÁMOLÓ

„Hétnapi” vakáció A Gábriel Polgári Társulás idei katolikus gyerek- és ifjúsági tábora Jules Verne: Kétévi vakáció című ifjúsági regényére épülve július 7-én vette kezdetét, és a nagyszarvai alapiskola adott neki otthont. A táborról annak egyik vezetője, Kanyicska Dalma számolt be lapunknak.

hogy szomorúságunkat elűzzük, határok nélküli játékba kezdtünk. Gyorsasági, ügyességi feladatokat megoldva, fej-fej mellett küzdöttek a matrózok. A játékkedvet az otthonról hozott energiacsomag elfogyasztása fokozta. Vacsora előtt még népi játékot tanultunk. Az esti tábortűznél közös népdalkincsünk után kutattunk, valamint Vasárnap délután, mi, vezetők és új népdalokat tanultunk. segítők, izgatottan vártuk minden beKedden túrával egybekötött zajelentkezett gyermek megérkeztét. rándoklaton vettünk részt Mária-

Miután a gyerekek, vagyis a matrózok, hajóra szálltak, csoportokba osztottuk őket. Az ismerkedés és játék után énekeltünk a tábortűznél, s mialatt a fiatalabb matrózok nyugovóra tértek, a legénység idősebb tagjai éjszakai bátorságpróbán bizonyították, mily talpraesettek. Minden napot testi és lelki felüdüléssel indítottunk. Miután megmozgattuk tagjainkat, reggeli imához ültünk össze, melynek vezérfonalát a hit évéhez kötődően, hitünk főigazságai adták. Az első nap a csapat összetartozásának jeleként batikolt pólót készítettünk, mely a tábor lakóinak egyenruhájává vált. Miután kiderült, hogy hajótörést szenvedtünk, portyára indultunk, hogy felfedezzük a szárazföldet, és utánajárjunk, hogy kontinensre vagy szigetre sodródtunk-e. Délután,

A Gondviselő szeretete csütörtökön Bacsfára vezérelt bennünket. Ez a zarándoklat a lelkinap részévé vált. Gyalog indultak útnak fiataljaink Szarváról, illetve Vajkáról. Útközben lelki akadálypályába ütköztek, melynek állomásain a feladat sikeres teljesítése után egy lépéssel előbbre jutottak úti céljukhoz. Megérkezve a kegyhelyhez, saját szavainkkal mondtunk imát, és az útközben szedett virágokból ikonokat készítettünk a templomkertben. A feladatok összekovácsolták a csapatot. A lelkinap hatására és mindannyiunk örömére Briant és Doniphan kibékült. Megint egyesült a csapat. A nagy egymás vállára borulás után ifjúvölgybe. Innen indultunk útnak Bo- sági vallásos dalokkal és szentgyónásrostyánkő várromának felfedezésére. A nehéz terep sok energiát vett ki matrózainkból, s talán a fáradtság is hozzásegített ahhoz, hogy kiéleződjön a nézeteltérés a két vezéregyéniség, Doniphan és Briant között. Viszályuk megosztotta a legénységet, ami szakadáshoz vezetett. A kicsik alkotta legénység, hűen Doniphanhez, új táborhelyet keresett, melyre a kiváló szállás- és vadászhellyel rendelkező Vajkát szemelte ki. A Szarván maradt legénység másnap az íjászkodás után rohampályán mérte össze ügyességét. A délutáni órákban pedig kezdetét vette a vacsoracsatára való készülődés. Vajkán a kicsik lovas kocsikáztak, kecskét fejtek, harcra készülve íjászkodtak, valamint métáztak, na meg persze a környék sal készülődtünk a hálaadó szentmiséfelfedezésére indultak. re és az azt követő szentségimádásra. Este jó hangulatban, lelkileg felüdülve, testileg elfáradva érkeztünk vissza táborhelyünkre. A napzárás előtt a tábortűz mellett meghirdettük a tábori „Ki mit tud”-ot. Sok kacagás közepette fergetegesre sikeredett az este. Pénteken métáztunk, de maradt még erőnk a számháborúra is. A szigeten töltött utolsó este megünneplésére mindenki ropta a táncházban a táncot, melyet Nagy Iván vezetett. Vele már kedd este is találkoztak a nagyobbak, amikor Iván a Csallóköz hiedelemvilágáról tartott érdekes előadást. Szombaton a gyermekek és a fiatalok a táborzáró szentmisén szüleikkel, hozzátartozóikkal együtt adtak hálát a találkozásért, a vakációért, a nehézsé-

• FÁJDALMAS SZŰZANYA • 2013. SZEPTEMBER 15.

gek leküzdéséért, a napsütéses időért és azért a rengeteg élményért, mellyel a tábor folyamán gazdagodtak. A tábor ideje alatt a szülők gyermekeiket és a tábor történéseit az internetre feltöltött fényképek és a tábori lap segítségével követhették. A napilap „Vitorlap“ címen jelent meg, ha kedvező volt a széljárás, és nem érte kalóztámadás. A tábor ideje alatt Zsidó János atya gondoskodott a táborozók lelki egészségéről. Minden nap szentmisét szolgált, gyóntatott, lelki beszélgetést folytatott és egyben aktív résztvevője volt a tábor többi programjának is. Köszönet a szülőknek a bizalomért, erkölcsi és anyagi támogatásukért, azért, hogy hittek bennünk, és ránk

bízták csemetéiket. A gyerekeknek köszönjük az aktív részvételt, hisz nélkülük nem lett volna tábor. Köszönet mindazoknak, akik önzetlenül szolgáltak, fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy a több mint 60 gyermek és fiatal testben és lélekben gyarapodva kezdje nyári vakációját. Köszönet az iskolának, hogy befogadott bennünket, és minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy a tábor zökkenőmentes lehessen. Köszönet vezetőtársaimnak, hogy elfogadtak és befogadtak, s végül köszönet Istennek a lehetőségért, hogy én is szolgálhattam, és hogy elfogadott munkatársának. (A gyermekek által megfogalmazott imákból a 12. oldalon, a Kuckóban közlünk néhányat.)


BESZÁMOLÓ

Nagycsaládos találkozó A magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a mosonmagyaróvári Életfa Egyesület meghívására a szlovákiai Fecske Nagycsaládos Egyesület öt családja vett részt augusztus 17-én Mosonmagyaróváron, az előrehozott őszi nagycsaládos találkozón. Az eseményről a Fecske elnöke, Tóth Attila számolt be a Reménynek.

Apukák a görög Zorba táncot és a Monti Csárdást adták elő. Munkájukat nemcsak az önkormányzat támogatja, hanem a helyi egyház is, valamint a piarista rend. Farkas István piarista atya áldotta meg a családokat és az új kenyeret. Az atya matematikát tanít a piarista gimnáziumban – beszédében matematikai pontossággal bizonyította, hogy a család és

szolt: mindent. Életünknek mint ellipszisnek, mint a bolygórendszernek két fókusza van: a család, amelyből származunk, és a család, amelyet ránk bízott az Isten. Minden egyéb a „még futottak“ kategóriájába tartozik. Mit jelent a család édestestvére, a kenyér? Megint csak egyetlen szóval válaszolt ez a tudós atya: a kenyér is minden. A kenyér a fekete földnek és az aranyló Az ország különböző részeiből érnapsugárnak a gyermeke, az egész keztek résztvevők, bámulatos volt a életünk is benne találtatik – a fekete szervezők erőfeszítése, mivel mintegy föld, amelyből vétettünk s az aranyló 500 főt kellett a messzi óvári vonatállonapsugár éppúgy Isten ajándéka. Az másról a városi parkba fuvarozni. A atya matetamikusként bizonyítottrendezvényen csaknem 1800-an volnak ítéli meg ezt az axiómát. tunk. Saját véleményként hozzáfűzMegtekinthettük a Lajta-parti óvári ném, mint fizikus, hogy való igaz várat, az egyetem kiállítását. A gyerenemcsak a bolygókra, hanem mikeknek népi - többségében fából fararánk nézve is a két fókusz, mindgott ötletes régi - játékokkal felszerelt kettő azonos vonzóerővel kell hogy játszótér állt a rendelkezésére. Volt lovonzza a bolygókat. Minket mint vagoltatás, kézműves foglalkozás, rendhalandókat sajnos az a család sem őrségi ügyességi verseny, arcfestés, tűzköt elegendő vonzóerővel, amelyoltóautó „nyaggatás“, íjászat, sétahajóből származunk, sok az ördögcsizás, városnézés kisvonattal, sétahajózás nálta gépezet, a reklámfogások, száés sárkányhajózás a Mosoni-Dunán. mítógépes csábítások, értékek átKétóránként ingázott egy autóbusz a csoportosítása és más zavaró körülFutura élményközpontba, ahol a Csomény, amely gyengíti a család vondák Palotájához hasonló érdekes, nagyzórejét, illetve kirepül ezeknek harészt fizikai kísérleteken alapuló trüktásköréből, vonzóerejéből. Ugyanez köket csodálhattunk meg. vonatkozik a másik fókuszra is, hiSzámunkra példaértékű volt az a szen rengeteg a válás. csapatmunka, amit immár 24 éve Miután az atya megáldotta az ugyanazok a családok végeznek a saját ikertestvéreket: a felsorakozott csamaguk és mások örömére. 1989 óta ládokat és az új kenyeret, a mateszervezik meg családi összejöveteleiket, matikai bizonyítás két alklalmazálegtöbbjük már sok–sok unokát hoz sát szorgalmazta: életünket két aszmagával, gyümölcsöző a munkájuk, hital határozza meg és mindkettő szen nemcsak a NOE rendezvényeire szent: a családi asztal és a tempjárnak el, hanem néhány külföldi egyelomban az oltár. Az atya felszólított sülettel is jó kapcsolatuk van. A pozsominden résztvevőt: legyetek mindnyi és a nyitrai egyesülettel szinte kétkettőhöz hűségesek! évente van közös rendezvény, ami kiA rendezvény után a Fecske bővült a kulturális rendezvényekkel, Nagycsaládos Társulás egy napra énekkari kapcsolatokkal is. Sajnos, a vendégül látta a tiszavasvári nagymosonmagyaróvári nagycsaládosok családosokat Pozsonyban. A renénekkarának működése, karnagy hiádezvényeknek sok támogatója volt, nyában szünetel. Annál inkább bámulatos, hogy a kenyér ikertestvérek. Aki ezt tudja, szerinte közel külön kiemelném a NOE és az Életfa áldozatos erejük és kitartásuk jeléül létrehoztak egy tánccso- kerül az ÉLET titkához, aki ezt elfeledi, elhibázza munkáját – és köszönet illeti a kalács- és kenyérportot – a rendezvényen a Táncoslábú Anyukák és életét. Mit jelent a család? Az atya egy szóval vála- adományért a Lipót pékséget.

A hét imája Ima a beteg édesapáért Életnek, halálnak bölcs osztogatója, Édes jó apámat áldott kezed óvja! A betegség terhét, Mindnyájunk keservét Vedd, le, Uram, róla! Sűrű sóhajtás közt könnyeink is hullnak, Drága fenntartóját tartsd meg családunknak! Sírunk szent neveddel: Oszlopát ne vedd el Mi szegény házunknak!

Ne csorgasd, nagy Isten, a könnyet szemünkből! Ne vedd ki, Atyánk, a kenyeret kezünkből! Ne dobj az útszélre, A záporba, szélbe, Nyájas tűzhelyünkről. Terjeszd ki föléje jóságodnak szárnyát, Küldd el házunkba az öröm szivárványát! Gyógyítsd meg, Istenünk! Keltsd föl, hogy ne legyünk Gyámoltalan árvák! Beküldte: Tóth Lajosné, Érsekújvár • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRJÁK

A gyermek és az ima A gyermekek Isten ajándékai. Jézus maga mondta: „Aki befogad egy gyermeket, engem fogad be.” Az ajándékot elsősorban is megköszönjük, és nagy becsben tartva óvjuk és használjuk. Gondolom, nem kérdéses, hogy minden szülő szeretne a gyermeke számára jó életet biztosítani, szeretné a jóra, a szépre megtanítani, és szeretné átadni számára mindazon értékeket, amelyeket saját maga is fontosnak tart. Ha keresztényként vagy még inkább katolikus keresztényként szeretnénk nevelni gyermekünket, a legnagyobb hiba, ha beleesünk abba a csapdába, amelyet lépten-nyomon hallani a liberális szellemiség jegyében: had döntse el a gyermek majd felnőtt korában, hogy milyen életet akar élni, miben akar hinni. A hit elsősorban ajándék, ezt hangoztatja Őszentsége XVI. Benedek és Ferenc pápa is, a Lumen fidei c. enciklikában. Másodsorban a hit ajándékát megkaphatja mindaz, aki kéri. Egy féléves vagy 1-2 éves kisgyermek nem tud kérni, de a szülei igen. Egy kisgyermek a keresztség által ugyan az Egyház tagja, de élő példája, hite és imái nélkül ez csak egy statisztikai adat lesz. Kezdetben a kisgyermek szülei kérik imában az Istent, hogy vigyázzon rá, óvja őt, és megköszönik, hogy eddig is vigyázott rá, hogy rájuk bízta ezt a lelket, amelyet nekik kell formálniuk és Jézus Krisztus képére alakítaniuk. Eljön majd a nap, amikor a gyermek már szülei nélkül is elmondja az esti és a reggeli imát, amikor majd önszántából megy el a szentmisére és járul a szentségekhez, amikor majd önmaga lelkiismerete által (amely részint a mi nevelésünk által is formálódott) dönti el, mi a helyes és helytelen, és aszerint fog cselekedni, döntéseket hozni. Tehát a cél az, hogy a gyermek az imát, mint mindennapi szükségletet élje meg, hogy közelebb

Levelet kaptunk

Remény

Kubovics Konrád OFM emlékére 2001 és 2008 között Füleken, a ferences kolostorban élt, házfőnök és plébános volt egyben Kubovics János Konrád OFM atya. Rövid idő alatt megkedvelték őt a helybeli hívek, mert visszahozta a régi ünnepek, körmenetek, templomi szertartások pompáját. A híre gyorsan elterjedt Fülek környékén, mert a környező plébániák templombúcsúira is őt hívták meg a plébánosok. Mindenki szavára odafigyelő, nagyon udvarias, komoly, megfontolt em-

kerüljön Krisztushoz, és az ima megerősítse őt abban, hogy soha sincs egyedül. Ha a gyermek fokozatosan egyre tudatosabban éli meg az imát, akkor megtanulja megköszönni a jó Atyának mindazt, amit ad, megtanul hálát adni az élet apró dolgaiért, megtanul kérni, de sosem felejti el, hogy az Isten akarata mindenek felett való. Jézus maga mondta, hogy kérjetek és kaptok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Fontos, hogy elmondjuk gyermekünknek, hogy ezeket a szavakat nem úgy kell értelmezni, hogy az ima olyan, mint egy pénzérme, amelyet

bernek és lelkiismeretes, szigorú, az Egyház előírásaihoz mindig ragaszkodó papnak ismerhették őt meg a hívek. Szentgyónáshoz is Konrád atyánál járultak a hívek Fülekről és környékéről, mert tapasztalt emberként, barátként adott tanácsokat, közvetítette Isten megbocsátó szeretetét. Sok hitét nem gyakorló emberrel találkozva is egyenrangú félként beszélgetett mindenkivel. 2008 nyarán, egyházi elöljárói parancsára csendesen elbúcsúzott a hívektől, és minden hírverés nélkül ment új szolgálati helyére. Kórházi kezelése alatt, betegségében imádkoztunk érte. Felépülése után nagy szeretettel fogadta a Pozsonyban őt meglátogató fülekieket. A Ferences Világi Rend magyar régiójának tagjai Szlovákia néhány városában találkozhattak Konrád atyával az évente megrendezésre kerülő káptalanokon. 2011-ben utoljára töltött el pár napot nyár végén, Füleken. Halálhírén megrendült Fülek és széles környéke lakossága. Nehéz felfogni, hogy nincs többé Konrád

• FÁJDALMAS SZŰZANYA • 2013. SZEPTEMBER 15.

bedobunk egy gépbe, amely a választott italt dobja ki, mint ellenértéket. Az imának nincs ilyen tulajdonsága. Isten mindenhatóságára, jóságára kell bíznunk a döntést, hogy mikor és milyen formában talál az ima meghallgatásra. Saját tapasztalatomból elmondhatom, hogy 1 év körüli kislányunk már próbál a maga módján bekapcsolódni az imába – például összeteszi a kezét, hangokat ad ki, megismeri a keresztet. Mindez annak tudható be, hogy utánozza a legközelebbi szeretteit, a családját. Számunkra valahol itt kezdődik a gyermekünk keresztény hitre való nevelése. Ha megszokottá, rituálévá válik a gyermekeink számára az esti vagy reggeli ima, akkor ez lélektani szempontból is fontos: a gyermek megnyugszik, tudja, hogy van egy szerető Atyja vagy barátja Jézus Krisztus személyében, és az őrzőangyal szerepe is fontossá válik ezáltal. Fontosnak tartom, hogy a gyermek tudatosítsa, hogy neki is van egy őrzőangyala, akihez bármikor fordulhat, aki közvetítő, és segítője, oltalmazója a bajban. Végezetül szükséges, hogy minden gyermekkel már e világba születése előtt (az édesanya várandóssága alatt) beszélgessünk és imádkozzunk a Mennyei Atyához, majd megszületése után esténként, a lefekvés előtt elmondjunk egy rövid imát. Az ima hossza és mibenléte, fajtája és körülményei (helyszín, testtartás, gyertya égetése stb.) sokfélék lehetnek. Jó, ha az ima tükrözi a gyermek fejlődési szakaszát. Ha gondoljuk, mondhatunk a gyermekek imakönyvében található imákat, esetleg kibővíthetjük azokat saját szavainkkal – ezzel is megtanítva a gyermeket arra, hogy Istennel sokféleképpen lehet beszélgetni. Illusztrációs felvétel: Világháló

atya, akit nagyon sokan szívünkbe zártunk. Az ő egykori szavaival búcsúzom tőle: „Ahová el kell menned, indulj el. Légy mindig pontos, soha ne késsél el sehonnan. Aki lekésik autóbuszról, vonatról, repülőről, bármilyen közlekedési eszközről, sokszor élete nagy, egyetlen lehetőségét szalasztja el.“ A tisztelt és szeretett Konrád atya nem késlekedett, amikor mérnökként kezdte meg pályafutását. Néhány év múlva is felkészült volt, amikor meghallotta Isten hívó szavát, és a ferences szerzetesekhez belépve, a papi szemináriumba nyert felvételt. Tizenöt év papi szolgálat után az Élet és Halál Ura szólította, hogy ezután a szentek közösségében imádkozzon híveiért. Bali Mária

A tanév kezdetén Itt a földön semmi sem örökös, főleg nem az iskolai szünet, sok kisdiák szomorúságára. Megnyíltak az is-

kolák kapui a lelkileg-testileg kipihent fiatalság előtt. Az iskolaév kezdete nem lehet közömbös a keresztény fiatalság és a felnőttek számára, akik valamilyen módon kapcsolatban vannak az iskolával. Úgy, mint a szántó-vető ember, mielőtt az eke vasát bemélyesztette az áldott földbe, keresztet vetett, és kérte az Egek Ura segítségét és áldását a munkájára, az iskolaév elején nekünk is illik kérni Istenünk segítségét, legyen az kis- vagy nagy diák, tanár vagy az iskolaügyben dolgozó egyén. Jóságos Istenünk segítsége létezik, mindenkinél, aki bizalommal fordul hozzá. A múltban minden tanévet istentisztelettel kezdtek. Sajnos, e felemelő szokást ma már, mint annyi más szép szokást, a feledés homálya fedi. Ha fentről nincs irányítás, a hívő fiatalok a tanév kezdetén a legközelebbi templomba betérve elmondhatnak egy segélykérő fohászt. A kis elsősöket kísérő szülők a csemetéjükkel együtt kérhetik a segítséget. Mi is csatlakozzunk hozzájuk legalább lelkileg, kérve a Mindenható segítségét. Puss Rudolf, Somorja


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

A lovasterápiáról (hippoterápiáról) Kedves Marcsi, nem lep meg, hogy gyermeke állapotának használ a lovasterápia. A lovasterápia (hippoterápia, hipposz görögül lovat jelent) ugyanis egy olyan gyógytornakezelés, amelynek során a ló hátának mozgása és annak az emberi testre való áttevődése jelenti a kezelés /terápia alapját. Egyébként a lovasterápia nem napjaink találmánya - egy Nyitra megyei doktor, Czilchert Róbert már 1837-ben tanulmányt írt „A lovaglás orvosi tekintetben” címmel, melyben így sóhajtott fel: „Vajha találtatnának minden ortopédiai intézetben paripák is!” Vagyis már akkor tudták, hogy a lovasterápia jótékony hatása elsősorban az izmokban és ízületekben érvényesül, ugyanakkor kiemelt jelentőséggel bír az egyensúly, a mozgáskoordináció és az érzékelés fejlődésére is. A lépésben haladó ló háta felől érkező mozgásimpulzusok edzik a lovon ülő beteg törzsét és utánozzák azokat a mozgásmintákat, amelyek a felegyenesedett járással megegyeznek. Az ülőegyensúly a ló minden lépésénél kibillen, és e „kibillenés” a beteget mozgásválaszra készteti. Ugyanakkor a lovaglás segítheti az izmok ellazulását, ill. minden lépésnél lehetőséget nyújt az izomtónus szabályozására is. Ezen modern idegélettani ismeretek birtokában nem meglepő, hogy a lovasterápiát leggyakrabban a DMO kezelésében hasznosítják. Természetesen minden terápiának nemcsak javallatai, de ellenjavallatai is vannak. A már említett 1837-es tanulmány nem ajánlja a lovaglást „a nyavalyatörésben”, epilepsziában szenvedő számára. Azóta azonban nagyot változott a világ: modern gyógyszerekkel rohammentessé lehet tenni a beteget. Leveléből nem derül ki, vannak-e rohamai gyer-

Van egy kilencéves kislányom, aki gyermek agyi bénulásban (DMO) szenved. Nem tud ülni, járni, sem a kezeit használni, kommunikálni viszont tud, beszél, csacsog. Mivel merevek az izmai, főleg a lábai, a pelenkázása is nehéz. Elkezdtünk egy lovasterápiát, ami nagyon jól ellazítja az izmokat, kislányom szereti is a lovaglást. Nagyon örültünk, hogy végre találtunk egy jó terápiát, de itt jött egy dolog, ami aggaszt. Egy magyar oldalon olvastam, hogy epilepsziás gyerekeknek nem ajánlott a lovaglás, mivel rohamot válthat ki. Az lenne a kérdésem, merjem-e a kislányomat a lovaglásra hordani, vagy inkább ne? Válaszát köszönöm. Jelige: Marcsi

mekének, ill. kap-e gyógyszert ezek megelőzésére. Feltételezve mindkét kérdésre az igen választ, úgy vélem, nem lehet akadálya a hippoterápia további folytatásának. Természetesen ehhez szükséges az epilepsziában javasolt életmód be-

tartása, ill. a beállított gyógyszerek rendszeres szedése. Amennyiben mégis roham jelentkezne a lovaglás alatt, ez nem feltétlenül jelent ok-okozati összefüggést – tehát nem azért kapott rohamot, mert lovon ült –, mégis ez esetben fontos a mielőbbi ellenőrző vizsgálat a gyógyszereket beállító ideggyógyásznál. A lovasterápia további folytatásáról, esetleg elhagyásáról ő döntsön! Végül felhívom kdves Olvasónk figyelmét az ingyenes Carissimi nevű lapra. A lap segítségével felveheti a kapcsolatot a hasonló kórban szenvedő gyermekek szüleivel, akik szívesen megosztják Önnel tapasztalataikat.

FIGYELEM! Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Hozzávalók: személyenként egy fej karalábé, egy szál sárgarépa, egy-egy darabka zeller, néhány kemény húsú csiperkegomba, citromlé, személyenként egy-egy szelet metéltre vágott sonka vagy parízer, esetleg egy kis sülthúsmaradék, személyenként egy kis pohár paradicsomlé, kevés mustár, törött bors és egy evőkanál joghurt, tojás Elkészítés:

Saláta nyers gombával

Személyenként egy fej karalábét, egy szál sárgarépát, egy-egy darabka zellert

nyersen metéltre vágunk. Nálunk ugyan szokatlan, de vágjunk hozzá nagyon vékony szeletekre néhány kemény húsú csiperkegombát is nyersen. Miután a gombát felvágtuk, csepegtessünk rá citromlevet. Tegyünk hozzá személyenként egy-egy szelet metéltre vágott sonkát vagy parízert, esetleg egy kis sülthúsmaradékot. Keverjünk össze személyenként egy kis pohár paradicsomlevet kevés mustárral, törött borssal és egy evőkanál joghurttal. Verjük jól fel villával, és öntsük a salátára. A tetejét díszítsük apróra vágott, főtt tojással.

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Szeptember 21., szombat 18.00 Szentmise Mocsáról 19.00 Ilyeneké a mennyek országa. Homoki Nagy Katalin olvas fel saját meséiből 19.30 Egyházatyák tanítása Szeptember 22., vasárnap 9.30 A hét plébániája. Bemutatkozik Budapest Szent István király-templom hívő közössége 10.30 Szentmise Budapestről 13.20 Pannonia Sacra – A magyar egyháztörténelem kiemelkedő alakjairól 22.00 Felvidéki beszélgetés. Lépes Lóránt atya műsora

m2 Szeptember 21., szombat 12.35 Másfélmillió lépés Magyarországon – 32 év múlva. Sümegtől az Alpokaljáig Szeptember 22., vasárnap 9.00 Katolikus krónika

www.mise.hu Élő szentmise-közvetítés mindennap a budapesti Wekerletelepi Munkás Szent Józseftemplomból, a www.mise.hu honlapon (hétköznap 6.30 és 18.00, vasárnap pedig 7.00, 8.30, 10.00 és 18.00 órakor).

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Szerkesztőségünk e-mail címe: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal) Danis Adrián, volt 2. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Gyerektoll A Gábriel Polgári Társulás által szervezett Hétnapi vakáció elnevezésű tábor résztvevőinek imáiból:

Imák a bacsfai könnyező Szűzhöz Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, Magyarok Nagyasszonya, nézz ránk szemeddel, adj erőt, hitet, kitartást és imádkozz érettünk. Légy velünk utunkon! Amen.

A családom - Koczkás Csenge, volt 3. osztály, Felsővámosi Alapiskola

* * * Ó Szűz Mária, Jézusnak szent anyja, Könyörögj érettünk! Őrizd meg a magyarokat a gonosztól és a félelemtől, Könyörögj érettünk! Add, hogy a tábort békével zárjuk, Könyörögj érettünk! * * * Oltalmazz meg minden bűntől, bajtól, kísértésben el ne hagyj! Amen. * * * Somorja védőszentje, Boldogságos Szűzanya, te mindig irgalmas, kegyelmes és jóságos vagy mindannyiunkhoz, ezért kérünk, mindig hallgasd meg imáinkat, és vigyázz ránk, mint óvó anya. Amen. * * * Köszönjük, Szűz Mária, hogy itt lehetünk ebben a táborban. (Marci) Köszönjük, Szűz Mária, hogy kibírtuk ezt a hosszú napot. ( Józsika) Köszönöm, hogy kibírtam az utat a komppal. (Tomi) Köszönöm, Szűz Mária, hogy sikeresen ideértünk Bacsfára (Robika) Kérlek, Szűz Mária, imádkozz értünk. (Frédi) Köszönöm, hogy már csak két nap és hazamehetek a családomhoz. (Máté)

Lakatos Chanel, volt 2. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

* * * Szűzanyánk, kérünk, hogy járj közben az öregekért, betegekért, tisztítótűzben szenvedő lelkekért, elhunytakért, bűnben élő emberekért és az egész világért. Köszönjük, hogy figyelsz ránk, meghallgatod imáinkat és elkísérsz utainkon. Légy irgalmas hozzánk. Amen. * * * Köszönjük Istenünk, hogy itt lehetünk ebben a táborban, köszönjük, hogy ennyi élménnyel megajándékoztál bennünket. Köszönjük a sportos játékokat, az édességet, a finom ebédeket és vacsorákat. Kérünk, gyógyítsd meg Ferencet, hogy ő is velünk együtt játszhasson a programokon. Add, hogy mindnyájan egészségesen érjünk haza a táborból, és sok-sok szeretetet tudjunk hazavinni otthon maradt szüleinknek és testvéreinknek. Amen. Vízszintes: 1. A rejtvény megfejtése (a nyilak irányában folytatva), 4. India eleje (!), 6. Nő, feleség, 8. Rebeka, 9. Kolostor, 10. Lima központja (!), 12. Róbert, 13. Alacsonyabb rangú, 14. Szőnyegfajta (TEKKE), 17. Régi, 18. Teremtek, létrehozok, 20. Ez adja az étel ízét, Függőleges: 1. Szeretet – latinul, katolikus jótékonysági szervezet is van ilyen néven, 2. Sás végei (!), 3. A magyar kártyában ez a lap éri a legtöbbet, 4. Hajlékony szár, kacs, 5. Nyalogatni való édesség, 7. A bors közepe (!), 11. Munka – szleng kifejezéssel, 15. Kerék szélei (!), 16. Győri …

sportegyesület, 19. Olívia, Nándor. Egy legenda szerint, amikor Jézus a keresztet a Golgotára vonszolta, az út szélén egy büszke liliomféle virított, amely nem hajtott fejet a szenvedő Jézus előtt. Az lett a büntetése, hogy a virágai ezután csak a föld felé nézhettek, és illata is kellemetlenné vált. A rejtvény megfejtése ennek a virágnak a neve. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán szeptember 20-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava

• FÁJDALMAS SZŰZANYA • 2013. SZEPTEMBER 15.

Mauer Marcellina, volt 2. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

vagy remeny@remeny.sk (a A nyertesek: Ifj. Csonka Alfréd, tárgymegnevezésbe írjátok be: Nyárasd és Béres Márk, Dobóruszka. Gratulálunk, az ajándékot Kuckó). postán küldjük!

Megfejtés

A 34. számban közölt rejtvény megfejtése: c, a, b, a, b, c, b, b, b, c. Úgy látszik, a szünidőben még nem sok gyereknek volt kedve megkeresni a Szent Istvánnal kapcsolatos kérdésekre a megfelelő válaszokat. Mivel csak két hibátlan megfejtés érkezett, úgy döntöttünk, hogy mind a kettő beküldője ajándékot kap.

1

2

3

4

6

7

8 10 14 18 20

5

9 11

12 15

13 16

17 19


BESZÁMOLÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Villámpostaládánkból kemény szenvedést értünk átélni. A Nagyon jó volt ez a néhány nap! atömeg követte Őt, és Ő csak hallgatott, Július 24. és 28. között Pécsre, a HungaRióra várták mindazokat, akik szerettek volna csatlakozni a riói ifjúsági világtalálkozón részt vevő fiatalokhoz. Az alábbiakban az egyik felvidéki résztvevő beszámolóját olvashatjátok. A jókedv és a buli-hangulat már a vonaton előjött, köztudott, hogy a KIK-es fiatalok mindig vidámsággal vágnak neki minden dolognak, így ennek az útnak is. A vonaton már nem bírtuk kivárni, hogy mikor jön el a várva várt pillanat, a Pécsre érkezés. A hosszú és kissé fárasztó utazás után a vonatállomástól a sportcsarnokhoz és a szálásunkhoz egy kissé fárasztó és hosszú út vezetett. Nagy öröm volt számomra látni azt a rengeteg fiatalt, aki ott összegyűlt, rögtön első nap a regisztrációnál. Megkaptuk a trikóinkat és a táskáinkat, majd nekivágtunk a szálláshelyünket megkeresni és elfoglalni. Egy nagyon szép kollégiumban voltunk elszállásolva.

kigyalogolni és éjjel meg újra vissza. De aztán rájöttem, hogy ez sem volt véletmint a bárány, akit le- len. Ez is azt bizonyította, hogy a felviölni visznek. Nagyon déki fiatalok fáradtan, de vidáman vágmély érzések jöttek fel nak neki ennek az útnak is, hiszen bennem, de a nap olyan jó beszélgetések folytak le útközcsúcspontja, az este fé- ben. Köszönet érte mindenkinek. nye mégis Krisztus volt És hát persze találtunk bulizásra is az Oltáriszentségben! alkalmat, így elmentünk a gyambi térDélelőtt még láthattuk re, ahol a „gyambilian” templom volt. Őt szenvedni, gyöt- Hogy miért ez a név? Hát, talán majd rődni a keresztfán, este egyszer elmesélem… Egyik este találcsodálatosan elrejtőzve tunk egy nagyon jó zenekart is, és pera legméltóságosabb sze a zenének nehéz ellenállni. MondOltáriszentségben, egy ták nekünk, nagyon jó, hogy ott vakis fehér ostyában. Azt gyunk, hiszen mindig olyan vidám a mély érzést és ke- kedvességgel, teli örömmel, szeretettel gyelmet egyszerűen nem lehet szavak- megyünk és „csináljuk a fesztivált", a jó ba önteni, ami akkor bennem lezajlott. hangulatot. Számomra az egész hétnek ez volt a Összességében: nagyon tetszett necsúcspontja. kem ez a néhány nap, színes volt, fáSokat „morciztam” azon, hogy miért rasztó, de mégis jó! is lakunk mi olyan messze a központLakatos Milán, Naszvad tól, annyira fárasztó volt naponta oda Fotó: hungario2013.hu

Számos előadáson, programon, katekéziseken vehettünk részt, amit minden nap más-más püspök atyák tartottak. A csütörtöki katekézis témája: Szomjúság a reménységre, szomjúság Istenre… A pénteki nap a bűnbánat napja volt, az önmegtartóztatás Július 27-én ünnepelte Horváth Ferenc az 50. napja, a lemondásoké. Ezen a naszületésnapját a Keresztény Ifjúsági Közösségek köpon élőben láthattuk a passiót, ami rében, Andódon. Ferike, illetve Francesco, ahogyan nagyon megfogott engem bensőleg, becenevén szólítjuk, poszonyeperjesi származású. Nagyon-nagyon sok betegséhogy milyen érzés volt Jézusnak azt ge volt. Testi fejlődése nem volt olyan egészséges, mint ikertestvéréé, de nem adta föl. Bizonyosan sokan csúfolták is még gyermekkorában testi fejlődésének visszamaradottságáért, de annál inkább kereste a lelkieket. Egy idős rokona támogatta őt abban, hogy szakmát tanuljon. Saját lábára állIdén is, ahogy hatott, elsajátította a cipész szakmát, jó, megbízható szakembere lett ennek a azt már megkihalófélben levő foglalkozásnak. szokhattuk, évről Lakást is kapott, de megfelelő közösséget nem. Szeretett volna olyan emévre Bécsbe elzaberekkel barátkozni, akik elfogadják őt olyannak, amilyen. Hibáival, gyengesérándokolók, az geivel - de rendkívül mélyérzelmű, humoros, segítőkész és mélyen vallásos szelaugusztus 20. lemiségével együtt. Sokáig második otthonává lett az Ifjú Szívek énekkara, de utáni szombaton, lelki igényeit ez nem elégítette ki. Nagyon sok barátra lelt, akikkel azóta is tartazaz 24-én, emja a kapcsolatot. Az igazi lelki megnyugvást a ferences harmadrendi közösség lékeztünk meg a nyújtotta számára. Márk atya alázatosságának és társai szeretetének köszönheStephansdomtően vívta meg azokat a küzdelmeket, amelyeket mindnyájan vívunk, amikor ban Szent István elkeseredünk, megbántódunk... királyunkról. Később a KIK jelentette számára a felüdülést. Így tölti ki minden szabadiMi idén Podejét – lelkigyakorlatok, KIK-es rendezvények, ferences rendezvények, nemzsonyból, illetve Pozsony-Főrévből két mikrobusszal mentünk Bécsbe, összecsak idehaza, hanem Magyarországon is. sen 28-an. A Nagy József festőművész által készített máriás zászlónkkal voEgy alacsony termetű mosolygós fickó – ezt mondják sokan róla. Ha teheti, nultunk be a dómba, a szentmisére. minden egyházi rendezvényen jelen van. Híven szolgálja a pozsonyi magyar köA szentmise után párhuzamosan két helyszínen, az Érseki Palota udvarán zösséget, ministrál, besegít, biztat és buzdít, de neki is szüksége van buzdításra. és a Dóm téren folytatódott a néptáncbemutató, s a résztvevők kis megvendéSokat törtem a fejem, vajon nem az ilyen egyszerű embereknek van felfedve gelésben részesültek az érseki udvarban. A fellépő csoportok Felvidékről, főIsten titka? Assisi Szent Ferencet is együgyűnek mondták, és mégis milyen kedleg a Zoboraljáról, Csallóközből és a Mátyusföldről érkeztek, de megtisztelte ves Isten előtt. Kapisztrán Szent János éppen ilyen egyszerű emberekkel védte az ünnepélyt jelenlétével és szereplésével a Székelyudvarhelyről érkezett Bomeg hazánkat az iszlám terjedése elől. A mi Ferikénk is inkább kis minoritának róka Néptánccsoport is. Magyarországról a Bonyhádi Felvidékiek Egyesülenevezhető, aki nem akar nagyobb lenni Isten előtt, mint amilyen – egyszerű, vitének Kórusát emelném ki, akik lelkiatyjukkal érkeztek, s nem maradhattak el dám, nótáskedvű és hívő lélek. Alázatával bizonyára kedves a jó Isten előtt. Mi a romhányiak s a patakiak sem. sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy születése napján maga a püspöki helyFőrévről indultunk, oda is érkeztünk vissza, de voltak velünk a ferenceseknök úr is köszöntötte, az egyházi énekkar vezetője, rokonai és szerettei is gratuhez, a Virágvölgybe, Vereknyére, Püspökire, Szúnyogdiba járó hívek is s egy láltak neki. A régi énekkar és a KIK egész serege körében adhatott hálát a jó Isnéni Nagyfödémesről. tennek a megélt 50 évért a Nyitra folyó holtágánál tartott istentiszteleten, amit Zilizi Kristóf Puss Sándor atya mutatott be. Tóth Attila

Francesco

Bécsbe zarándokoltunk

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK

D


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

A múlt heti evangéliumi részletben azt tapasztaljuk, hogy Jézus szavai nehezen feldolgozhatóak hallgatósága számára, hiszen saját hagyományaikat kell(ene) elutasítaniuk; - az viszont nagy lelki erőt és megfontoltságot igényel. Aki tehát Jézust követni akarja, ... a mondat befejezése a vízsz. 77 és 1 számú sorokban. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán szeptember 20-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény befejező része (a nyíl ir. folyt.); 13. Másik csoporthoz szegődik; 14. A beton alapanyaga; 15. Fonetikus mássalhangzó; 16. Némán peng(!); 17. Szicíliai város; 19. A gondolkodás szerve; 20. 19. szd.-i színházi rendező, Az ember tragédiájának ősbemutatóját 1883-ban ő rendezte (Ede, 1836-1892); 22. A lengyel pénz rövidítve; 23. Érték, ár – angolul; 25. Dalolószócska; 26. Költői napszak; 28. Orsolya – becézve; 329. Vállalatforma, rövidítve; 31. Szomorú; 33. Osijek horvát város magyar neve; 36. Audiovizuális, rövidítve; 37. ...-bogas; 39. Állatserkentő eszköz; 40. A máj termeli; 42. Hordóalátét, tájszólással; 44. Arab férfinév; 46. Női énekhang; 48. Önmagától létező, a világ felett álló, mindennek teremtője; 50. N! V!; 52. Rádium; 53. Állomás, pályaudvar – oroszul; 54. Római 2100; 55. Post scriptum; 57. Hangzók nélküli ezüstfehér fém(!); 59. Út, utak – latinul; 60. Priusz középső harmada(!); 62. Azon a másik helyen; 64. Hatos, római számmal; 65. Angola fővárosa; 68. A vízsz. 32 - ékezet nélkül; 69. Archívum; 72. Tudományos tétel; 73. Kerti

munkát végez; 74. Čachtice magyar neve; 75. Nemesfém; 77. A rejtvény első része; Függőleges: 1. Régebben a tinta felitatását szolgáló irodai eszköz volt (fölös ék.); 2. Európai vulkán; 3. Növekedik térfogata; 4. Tallium; 5. Ritka női név; 6. Fiatalabb fiútestvér; 7. Aki ellenfelével szemben alulmaradt; 8. Férfinév; 9. Tíz – angolul; 10. Ha duplázzuk az utolsó betűt: szűk, szoros – németül; 11. Műveltető igerag; 12. Népiesen: fenyítésképpen megver; 18. Szemek (érzékszervek) – angolul; 19. ... mail (légiposta); 21. A fazék „kistestvére“; 24. Év – szlovákul; 27. Magyar-szlovák határváros; 30. Hosszú morzehang; 32. Vízben mozog; 34. ... és Pan; 35. Megbecsülésre méltó tett, magatartás; 38. A víz folyását akadályozó építmény; 39. ...éder: szabályos mértani test; 40. Egyetemes érvényű alapvető törvényszerűség; 41. Férfinév; 43. A számtan egyik alapműveletét végzi; 45. Angolszász tömegmérték; 47. Savak és lúgok hatására elszíneződik;

REMETE SZENT PÁL GYALOGOS ZARÁNDOKLAT és MAGYAROK NAGYASSZONYA FŐBÚCSÚ Útvonal: Pilisszentlélek–Márianosztra (22 km) Időpont: 2013. október 5–6. Jelentkezés és további felvilágosítás: a 0903 438 380-as telefonszámon Jelentkezési határidő: 2013. szeptember 24. • FÁJDALMAS SZŰZANYA • 2013. SZEPTEMBER 15.

49. Elszállította; 51. Sértetlen; 53. Az elektromos feszültség mértékegysége; 54. Kis, kicsi – szlovákul (nőn.); 56. Győr-Moson-Sopron megye egyik településébe való; 58. A juh hímje; 61. Nagyon nem érdekel, amit mond; 63. Az I. Szlovák Köztársaság elnöke volt ( Jozef ); 64. Szent István király pogány neve; 66. Urán, rádium és vanádium; 67. Aztán, később – németül; 70. Számítógépes rövidítés, jelentése: vissza (return); 71. A Távcső csillagkép latin nevének (Telescopium) rövidítése; 74. Római 900; 76. Szolmizációs hang.

Megfejtés A 34. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Hippo Regius, Thagaste, Megalius, Szent Mónika, Adeodatus, Szent Ambrus, Confessiones. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: özv. Konkoly Antalné, Buzita. Gratulálunk!


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

SZOLGÁLTATÁS

KÖSZÖNTŐ

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911/130 949, 0905/234 902 www.umar.sk

Váljanak valóra legszebb álmaid, hozza az élet mosoly-órák százait, könnyed csak a boldogságtól legyen, könnyű harmatként lépj völgyön és hegyen, ahol rád szívekből a Nap ragyog, kívánunk néked boldog névnapot. Névnapja alkalmából szeretettel és tisztelettel köszöntjük BAKA EDIT sekrestyést Ipolybélen. Kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy a Mennyei Atya árassza el szeretetével és adjon számára, erőt, egészséget a sekrestyési munkájának végzéséhez.

özv. SZMOLKA DEMÉNDI MARGITOT 80. születésnapja alkalmából. A jó Isten árassza el kegyelmével és a Szűzanya oltalmazza élete minden napján. Lányai, unokái és dédunokái

AKCIÓ GYEREKEKNEK Bajtai Zsigmond: Jézus evengéliuma Hittankönyv a négy evangélista tanúsága alapján. A 149 oldalas kiadványt Nagy József festőművész színes képekkel illusztrálta.

ADAKOZÓK Egy pozsonyi olvasó 50,00 Eur Hajzok család, Pozsonyivánka 50,00 Eur A rimaszombati rózsafüzér-társulat 50,00 Eur A felsőszemerédi rózsafüzér-társulat 50,00 Eur Isten f izesse meg!

Ezt kívánják az ipolybéli hívek és a rózsafüzér-társulat Szívük teljes szeretetével és hálával köszönti családja

SZEPTEMBERI

FELHÍVÁS A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük. Mária háza a názáreti Angyali üdvözlet-bazilikában (Kamenár Gabriella felvétele)

A fájdalomról

Ára: 2,10 Eur helyett 0,90 Eur. Rövid ószövetségi történetek Ára: 0,80 Eur helyett 0,30 Eur Minden 5 darab feletti megrendelés után ajándékba adjuk a Jézus evangéliuma c. hittankönyvet.

Könyvrendelés: Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

„A fájdalom az az árcédula, mellyel Isten az élet értékeit beárazta. James Howell

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

KÖNYVRENDELÉS: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

Szentmise Máriavölgyben

énekelsz Bertha Éva „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Jézus szíve, legtisztább szív, kegyelem oltára, boldog, aki tehozzád hív, s szívét hozzád tárja. Vércseppjeid a világnak bűneit lemosták, rólam is a gyarlóságnak tisztítsad le foltját.” (Glória 155, ÉE 133) Megkoptak mára szavaink, sokszor nem azonosak tetteinkkel. Szív, szeretet, tisztaság, bűn, erkölcs… ugyan, legyintenek sokan, cinikusok, kiábrándultak, megfáradtak, az élet küzdelmeibe belefásultak. Elborítja világunkat a szenny, az erőszak, az erkölcsi mocsok, amely sokszor talán már fel sem tűnik az embernek. Ebbe születnek bele az új nemzedékek. Meggyőzik őket – minket – arról, hogy a fekete tulajdonképpen fehér, és a rossz nem is olyan rossz, mert igazából jó… A legtisztább szív azonban változatlanul, türelmesen vár. Vár minket – kicsit és nagyot, fiatalt és időset, boldogot és boldogtalant… -, várja azt, hogy kitárjuk neki szívünket. Fájdalmainkkal, kétségeinkkel, kérdéseinkkel, lázadásainkkal, szomorúságainkkal. Mindazzal, amit az emberi szív magában hordoz. Jézus szívének szeretete a boldogságot jelenti számunkra. Ha hűségesek vagyunk e szívhez, könnyebben evezünk át életünk hajóján a Szküllák és Karübdiszek között. Ha tudatosítjuk, hogy a nagy erkölcsi nyomorúság közepette is van remény, amelyet másokkal is meg tudunk osztani. Hiszen a legtisztább szív vércseppjei lemosták a világ összes valaha volt és leendő mocskát. Mások bűnei miatti megbotránkozásunkat váltsa fel az önmagunkba nézés. A világban tapasztalható rosszal csak úgy tudunk szembeszállni, ha a legtisztább szívhez kapcsolódva, újra és újra belátjuk és elismerjük: a mi szívünk is tele van bűneink, gyarlóságaink, mulasztásaink foltjaival. Ha őszintén kérjük, Jézus mindent átfogó szeretetével újra és újra megtisztítja szívünket.

Menet az életért Kassa, szeptember 22., vasárnap Szlovákia Püspöki Kara kezdeményezésére az élet védelmében, a fogantatástól a természetes halálig. Az országos eseményre várják mindazokat, akik ilyen módon is szeretnék kifejezni, hogy nem a halál, hanem az élet kultúráját támogatják. Bővebb tájékoztatás: pochodzazivot.sk

VII. Magyar Katolikus Nap 2013. szeptember 21., szombat, Palást 10.00 Dr. Herdics György: Megnyitó gondolatok a templomban 10.45–11.15 Mons. Szakál László: Hiszem, amit az Egyház hinni ád elébem – előadás a katolikus iskolában 11.30–12.00 Dr. Czellárik Mária: A hit ereje a gyógyításban SZÜNET 13.00 Zsidó János: Kereszténység és társadalmi élet – előadás a katolikus iskolában 14.00 Fehér Csaba: Példaadók emlékezete – előadás a katolikus iskolában (párhuzamos előadás) 14.00 Sárközi János: A Magyar Katolikus Egyház helyzete Trianon után – előadás a katolikus iskolában (párhuzamos előadás) 15.00 Nagy András: Helyünk a családban – előadás a katolikus iskolában 16.00: Ünnepélyes szentmise a templomban, főcelebráns: Kiss Róbert, a Nagyszombati főegyházmegye püspöki helynöke, szentbeszédet mond: Mahulányi József, a Besztercebányai egyházmegye püspöki helynöke Közben: 10.30–15.30 Szentségimádás a templomban 13.00-tól gyerekprogramok Szeretettel hívjuk és várjuk olvasóinkat a VII. Magyar Katolikus Napra!

Tudományos konferencia Szikszón A közelmúltban elhunyt hitvalló, börtönviselt pap és kutató tudós, Petrasevics Nikefor görög katolikus kanonok, zenekutató – akiről nemrég lapunkban is olvashattak – emlékére tudományos felolvasó ülést szerveznek a magyarországi Szikszón, 2013. október 4-én, pénteken, 11 órától 15 óráig. Helyszín: 3800 Szikszó, Rákóczi u. 33., Inkubátor Ház. Facebook.com/ events/317536435050411 Bővebb információ: alexfoldvari@gmail.com

• FÁJDALMAS SZŰZANYA • 2013. SZEPTEMBER 15.

Szerkesztőségünk szeretettel hívja és várja az olvasókat és minden jó szándékú embert a Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából megvalósuló hagyományos zarándoklatra, a Pozsony melletti ősi kegyhelyre, Máriavölgybe. A zarándoklatra 2013. október 12-én, szombaton kerül sor. A program 11 órakor elmélkedő rózsafüzérrel kezdődik, 12 órakor szentmise, 14 órakor keresztúti ájtatosság. Imádkozzunk közösen minél többen családjainkért, nemzetünkért, a világ békéjéért!

Konferencia a hit évében Mons. Ján Orosch nagyszombati érsek a hit évében tisztelettel meghívja a lelkiatyákat, a hitoktatókat és a téma iránt érdeklődő híveket a nemzetközi konferenciára, mely 2013. szeptember 20-án, pénteken, Vízkeleten (Čierny Brod) lesz megtartva. Előzetes jelentkezés szükséges a következő elérhetőségek valamelyikén: Dr. Szlávik Antal atya, Római Katolikus Plébánia Hidaskürt, 925 07 Mostová 233; 031-7848182; 0908157070; szlavikantal@real-net.sk

Szentmise és körmenet Gyöngyösön A Gyöngyös Alsóvárosi Ferences Plébánia Fájdalmas Anya ünnepére (2013. szeptember 22.) sok településről népviseletbe öltözött fiatalokat vár, akik lakóhelyük közösségét hordozható Mária-szoborral képviselik a szentmisén és a körmeneten. Nemcsak az ország távoli területeiről, hanem Szlovákiából és Erdélyből is várnak zarándokokat. A búcsú központi programja (szeptember 22.): 8.30 Máriás csoportok „beköszöntése”, bemutatása és bevonulás a szabadtéri oltárhoz 10.00 ünnepi szentmise a szabadtéri oltárnál – főcelebráns: Urbán Erik ferences atya, a csíksomlyói kegyhely igazgatója kb. 11.10–12.00 körmenet Gyöngyös belvárosában kb. 12.00–12.30 „Gyöngyösi Úrangyala" A búcsúval kapcsolatos további részletek a www.gyongyos.ofm.hu oldalon érhetők el.

Zarándoklat Sümegre Hívek szervezésében szeptember 14-én, Pozsonyból kora reggel zarándokok indulnak a sümegi Hétfájdalmú Szűzanya híres búcsújára vonattal Répcelakig, ahonnan gyalog indulva este Jánosházán szállnak meg (kb. 45 km). Vasárnap reggel indulva a 10 órai szentmisére (kb. 20 km). Csatlakozás: 0910 132 729


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.