Remeny 2013 46 nov 03

Page 1

„Miért ölitek az embereimet? Mit ártottak nektek? Ha engem kerestek, itt vagyok!” (Szent Jozafát szavai gyilkosaihoz)

46. szám

REMÉNY XXIV. évfolyam

2013. november 17. – Évközi 33. vasárnap

A legnehezebb megbocsátás

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 5 7 8

Ki mondhat újat a megbocsátásról? Van még, amit a Szentírás és a világirodalom nagyjai nem írtak le a büntetés és az irgalom közötti vívódás örök problémájáról? Mivel is egészíthetnénk ki az erkölcstant, mely hosszra, súlyra méri; alakra vágja, kategóriákban rendezi? Minden elhangzott már, a megbocsátás mégis más. Minden kegyelmet osztó és feloldozott számára egyedi és személyes küzdelem eredménye. Írott szavak nem nyugtatják meg a lelket, csupán Isten halk jóváhagyó szava a lelkiismeretben. De addig hosszú és gyötrelmes az út. Nyújtsak jobbot az életemet pokollá tevő iránt, vagy elég, ha bosszúvágyamtól szabadulva csak felejtek? Melyik ér többet: ha az arcomba taposó bakancs alatt vért köhögve mondom a feloldozás szavait, vagy ha a hurok már ellenségem nyakában van, én mégsem rúgom ki alóla a széket? Egy jezsuita pszichológus egyszer azt mondta: Isten mindig megbocsát, az ember olykor, a természet azonban soha. Mert az anyagi világban valóban nincs irgalom. Az evolúció nem kegyelmez a gyengének, a csonkolt kar nem nő vissza, s

a ragadozó még fajtársa kölykeit is elpusztítja. Itt nincs jó és gonosz, csupán vadász és zsákmány, az öldöklés örök körforgása. A megbocsátás nem a körülöttünk lévő világ sajátja, ezért néha a legnagyobb elmék is el- és megvetik. Nietzsche számára a nyers akarat felsőbbrendű a vértanúk áldozatánál. Azt mondta, Isten meghalt, és mi öltük meg! Vajon nincs-e igaza olykor? Hiszen igenis, a szívekben sokszor elvetél a betlehemi gyermek, s megkövezve hal meg a názáreti ács! Ugyanakkor a prédikátor is csupán ennyit tud az „Übermenschről” – lám eszét vesztett roncsként fejezte be az életét! Mintha csak Isten büntette volna szerencsétlent, elégtételt véve az „Imígyen szólt Zarathusztrá”-ért! Számomra azonban Nietzsche tragédiája egészen másról szól: Zarathusztra az igazságkereső, a világ új prófétája, kinek nem kisebb a szándéka, mint megváltani az emberiséget. Feszülő akarattal Isten munkáját akarja elvégezni, de a nagyszerű lélek megkeseredik, reményét veszti. Hiszen rájön, hogy nem csak a világot nem tudja megváltoz-

Értelem és hit: a madár két szárnya Segíteni segítenek Indigó vagy kristály

tatni, hanem saját elméjét sem képes megóvni a bomlástól. A kiemelkedő egyének törvényszerű magányába süllyed, kire a sekélyes lelkek értetlenül legyintenek. És megölik a hitét, kivéreztetik szeretetét, s neki nem marad más, mint a csalódott, üres keserűség. Eltemeti hát az Istent és bár tudja, hogy kardtól vész, dacosan mégis kardot ragad. Bűnhődni vágyik, egy dacos, kétségbeesett kiáltással kihívni az Urat, aki nem hajlandó mennydörgő vihart kavarni, csupán lágy szellőben suttog… Zarathusztra világjobbító álmai összedőlnek a kereszt súlyától. Gyűlöli magát, mert Krisztus már megváltotta az embert. Elárulva érzi magát, puszta létét is káromló bűnként éli meg. Inkább tagadja Krisztust, mert valójában ő akart a keresztfára feszülni, s igaznak vélt szellemét Isten nevében a világra kényszeríteni. Mással megbékélni olykor emberfeletti akaratot igényel. A legnehezebb mégis az önmagunknak és az Istennek való megbocsátás. Olykor egy egész életen át tartó küzdelem. S talán még azon is túl…


EZ TÖRTÉNT

Küldetésünk a világban Nemrég már magyar nyelven is bemutatták a Ferenc pápa küldetése c. könyvet, melyben a szerző a pápa első megnyilvánulásaiból kiindulva, arra a következtetésre jutott, hogy a Szentatya abban látja küldetését, hogy mindenkivel szót értsen, mindenkire odafigyeljen, és mindenkit megsegítsen. Ez a könyv sok keresztény katolikust ösztönözhet arra, hogy megpróbálja konkrétan megfogalmazni saját misszióját a világban. Hiszen nekünk, krisztushívőknek küldetésünk van a világban, mert óriási horderejű üzenetnek az Úr Jézus Evangéliumának vagyunk a hordozói. Jézus tanítványaiként el kell fogadnunk a küldetést, és mindenütt hirdetnünk kell az Evangéliumot. Az Úr Jézus azonban nemcsak missziós feladatot ad nekünk, hanem elvárja azt, hogy a küldetést szabadon, tehetségünk és képességeink szerint végezzük el. Nemrég a missziósvasárnapon is tudatosítottuk, hogy mi, krisztushívők az Evangéliumot tudjuk hirdetni akkor is, ha iskolában tanítunk mint keresztény tanítók, vagy ha beteget gyógyítunk a kórházakban mint keresztény orvosok vagy betegápolók, ha imádkozunk másokért, mint a szemlélődő szerzetesek, vagy ha hirdetjük az igét mint papok vagy éppen misszionáriusok távoli országokban. A politikai életben is minden krisztushívőnek fontos missziója van. Egy keresztény politikusunk bölcsen megjegyezte: „… a parlament nem játszhat Istent, nem ítélkezhet élet és halál fölött. Emellett számos olyan terület van, ahol nagyon komoly gyakorlati eredményeket érünk el, például az egyház

szabadságának a védelmében, a család védelmében… A keresztény megközelítés nem csak vallási dolgokra vonatkozik, hanem az élet bármelyik kérdésére keresztény megoldásokat lehet találni.” Isten áldását kell kérnünk minden ilyen lelkületű politikusra, aki missziónak tekinti jelenlétét a parlamentben. Bárcsak mindnyájan elkötelezett tanúságtevők lennénk a mindennapi életünkben. Imádkozzunk, hogy az Egyházban mindnyájan elteljünk missziós lelkülettel!

VATIKÁN

VATIKÁN

Roma zarándoklat

A betegek – Krisztus teste...

Több mint kétszáz magyar roma zarándok vett részt november 6-án, szerda délelőtt a római Szent Péter téren Ferenc pápa általános audienciáján. Ez volt az első alkalom Ferenc pápa péteri szolgálatának megkezdése óta, hogy magyar nyelvű katekézis, illetve köszöntés hangzott el az általános kihallgatáson. Magyarul is felolvasták a szentírási részeket, amire a magyar csoport közös énekléssel válaszolt. „Elhoztátok magatokkal azt a keresztet, amelyet tíz évvel ezelőtt ugyanezen a téren Boldog II. János Pál áldott meg. Krisztus keresztje, amely a szeretet, a könyörület és a kiengesztelődés hatékony jele, legyen a remény és az erő forrása számotokra, hogy népetek körében apostolkodhassatok" – köszöntötte Ferenc pápa a roma zarándokokat. A zarándokok az ország különböző pontjairól érkeztek Székely János püspök, a

November 9-én délelőtt Ferenc pápa a vatikáni VI. Pál teremben fogadta az olasz betegszállítók egyesülete (UNITALSI) által szervezett zarándoklat 7000 tagját. Az eseményre, a főleg Lourdes-ba és egyéb kegyhelyekre betegeket szállító egyesület alapításának 110. évfordulója alkalmából került sor. A pápa beszédében külön köszöntötte a betegeket, a fogyatékkal élőket, az őket kísérő önkénteseket, lelkészeket, egyházi kisegítőket, az egyesület felelőseit és országos elnökét. Salvatore De Giorgi bíboros, püspökök, valamint intézmények képviselőinek jelenléte azt mutatja, hogy az UNITALSI elismerésnek örvend mind az egyház, mind a polgári társadalom részéről. Az egyesület 110 éve szenteli tevékenységét a betegeknek, a gyengéknek az evangélium lelkiségének megfelelően. Működésük nem egyfajta jótékonykodás vagy filantrópia, hanem a szeretet evangéliumának hiteles hirdetése, a vigasznyújtás szolgálata – mondta a pápa. Utalt az egész országban jelen lévő egyesület tagjaira: férfiak és nők, anyukák és apukák, sok fiatal, akiket a Krisztus iránti szeretet és az irgalmas szamaritánus példája késztet arra, hogy ne fordítsanak hátat a szenvedőknek. Továbbra

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Roma Pasztorációs Bizottságának elnöke kíséretében. A Szentatya szavait Somorjai Ádám OSB, a vatikáni államtitkárság munkatársa tolmácsolta. Az általános kihallgatáson a zarándokcsoporthoz csatlakozott a Vatikánban tartózkodó Erdő Péter bíboros is, aki a családpasztoráció kihívásaival foglalkozó, jövő októberi rendkívüli szinódus főrelátora. Jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki személyesen is köszönthette az egyházfőt: „Magyarország nagyon bízik abban, hogy Ferenc pápa fontos szerepet tud majd vállalni az egyház megújításában" – mondta. Balog Zoltán az eseménnyel kapcsolatban az MTI-nek így fogalmazott: „Ha lelkileg nem újul meg a cigányság, az egész magyarság, akkor nem tudunk sikeres ország lenni." Magyar Kurír/ Remény Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2013. NOVEMBER 17.

is ápolják ezt az erényt! Ne fordítsanak hátat a szenvedőknek, hanem éppen ellenkezőleg: legyenek tekintet, amely befogad, kéz, amely felemel és elkísér, vigasztaló szó, amely gyöngéd ölelés. Ne bátortalanítsák el őket a nehézségek és a fáradtság, továbbra is ajándékozzák idejüket, mosolyukat és szeretetüket az arra rászoruló testvéreknek – hangzott a pápa buzdítása. „Minden beteg és törékeny személy pillanthassa meg arcotokban Jézus arcát; és ti is ismerjétek fel a szenvedő személyben Krisztus testét. A szegények, az egészség hiányában szenvedők is gazdagságot jelentenek az egyház számára” – fejtette ki beszédében a Szentatya. A pápa emlékeztetett rá: az UNITALSI legjelentősebb tapasztalata az év során a Mária-kegyhelyekre történő zarándoklat, különös tekintettel Lourdes-ra. Az egyesület apostoli tevékenységének stílusa és spiritualitása számára is vonatkozási pontot jelent a Szűzanya. A pápa arra buzdította az olasz betegszállító egyesület tagjait, hogy kövessék Mária példáját, anyai gondoskodását, amellyel mindnyájunkat elkísér.

IČO: 00678066 Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Vatikáni Rádió/ katolikus.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT SZENTPÉTER

NAGYKÖVESD, RAD

Ipolyi Arnoldra emlékeztek Jelentős esemény tette emlékezetesebbé a hagyományos búcsúi szentmisét Komáromsz entpéteren. Tours-i Szent Márton ünnepe mellett megemlékeztek a falu egykori káplánjáról, Ipolyi Arnoldról is. A 19. század eme tudós főpapja ugyanis ebben a mátyusföldi faluban kezdte meg papi pályafutását. 1847-48-ban Filser Flórián plébános mellett itt végzett segédlelkészi szolgálatot. Innen indult meg azon az úton, amellyel kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar művelődéstörténetbe. Besztercebányai, majd nagyváradi püspöki feladatai mellett is talált időt a magyar művelődéstörténet és a népi hagyományok kutatására. Magyar Mythologia című művében nemzetünk lelkének rendkívüli gazdagságát, a népi hagyományok felbecsülhetetlen kincsestárát ismertette meg a művelt világgal. A szentmise előtt Sárközi János röviden ismertette Ipolyi Arnold életrajzát, és rámutatott, hogy a nagy elődök és példaadók emlékezetének ápolása nem csak nemes büszkeséggel tölt el, de közösségépítő erővel is bír. Mahulányi József, besztercebányai

Bérmálás

püspöki helynök szentbeszédében kiemelte a jeles magyar főpapnak Isten és nemzete iránti rendületlen hűségét, szeretetét. Gombík Róbert szentpéteri plébános ezt a kettős elkötelezettséget Ipolyi Arnold püspöki jelmondatával - Deus et Patria - Isten és Haza - támasztotta alá. A szentmise végeztével Mahulányi József atya megáldotta a templom falára erősített emléktáblát, amelyet Gombík Róbert plébános és Sárközi János állíttattak a nagy magyar püspök tiszteletére. Fehér Csaba

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Az életért Seán O’Malley bostoni bíboros, az Egyesült Államok Püspöki Konferenciája Életvédő Bizottságának elnöke (a képen), azzal a kéréssel fordult a

A nagykövesdi plébániához tartozó filiákból, Szomotorról és Örösből 32-en, míg a radi plébániához tartozókból, Szinyérből, Kisújlakról, Szentmáriáról és Körtvélyesről 36-an részesültek a bérmálás szentségében, a Szent József-, illetve a Szentháromság-templomban, október 26-án. A magyar nyelven tartott szentmisében Alojz Tkáč, nyugalmazott kassai érsek igehirdetésében az élet iránti felelősségről beszélt a fiatalokhoz, kiemelten arra összpontosítva, hogy sohase kockáztassák feleslegesen azt. Mint mondta, az élet értéke a családban fejeződik ki a legjobban. Pásztor Zoltán, püspöki helynök a napi evangéliumban elhangzottak alapján arra biztatta a bérmálkozókat, hogy soha, semmilyen szerencsétlenség közepette ne csüggedjenek el, mert Isten a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekből is megmutatja a kiutat. Ezért is legyenek bátrak és kitartóak Isten szolgálatában, tegyenek jót, vigyenek örömet közösségeikbe. A bérmálkozókat felkészítő Böőr Roland, radi plébános, a szülőknek türelmüket megköszönve arra kérte őket, hogy gyermekeiket továbbra is bátran vezessék a hit útján. Oltártestvéreinek: Bogdan Adamczyknak, az imregi minorita kolostor házfőnökének, Susko Mihály, nagykaposi esperesplébánosnak, Makovics István, bolyi és Weiszer Attila, dobóruszkai plébánosoknak pedig azért mondott köszönetet, hogy jelenlétükkel teljessé tették ezt az ünnepi eseményt. Pankovics Miklós

SZEPSI lombiztosítási törvény szerint minden biztosító eldöntheti, hogy belefoglalja-e az abortusz lehetőségét az egészségügyi csomagjaiba. Kizárólag az

szes lehetséges szolgáltatás listájával. Így az életpárti gondolkodású emberek nyugodt lelkiismerettel rendkívül csekély számú egészségügyi csomag közül választhatnak, és ráadásul a törvény szinte lehetetlenné teszi, hogy kiderüljön, melyek azok. Az új törvény kötelezné a biztosítótársaságokat, hogy tudassák, amennyiben abortuszokat is támogatnak, illetve azt is, hogy Kongresszus tagjaihoz, egészségügyi ellátásokról mekkora összeget számíhogy támogassák azt az új szóló törvény ír elő azon- tanak fel ezért. Ha ezek törvényt, mely előírja, ban titoktartást, amely a az adatok nyilvánosságra hogy a biztosítótársasá- biztosítókat védi: nem kerülnek, akkor lehetőség gok egészségügyi cso- kell nyilatkozniuk arról, lesz olyan egészségügyi magjaikban kötelesek hogy a terhességmegsza- csomagot választani, egyértelműen tudatni, kítás költségeit is fedezik- amely összefér az egyén amennyiben az abortusz e. Ez csak akkor derül ki, erkölcsi és vallási megköltségeit is fedezik. amikor az ügyfél már ép- győződésével. A bíboros levelében rá- pen megrendeli a csomaMagyar Kurír/ mutatott, hogy a társada- got, és szembesül az öszRemény

Ökumenikus istentisztelet 2013. október 27-én a szepsi református gyülekezet rendezésében közös istentiszteletet tartottak a helyi református és római katolikus egyház tagjai a református templom előtt felállított kopjafánál, az 1956os áldozatok emlékére. Az egyházközségek helyi elöljárói imáikban és elmélkedéseikben a közös összefogás és a sorsközösség vállalásának fontosságára figyelmeztettek, felekezetre és helyhez kötődésre való tekintet nélkül. A nemzetiszínű szalag és zsinór jól szimbolizálja a mindenkori történelmi küldetést, egyetlen szál vagy szín elhagyása identitászavart okoz, ami a sajátos történelmi küldetés nem teljesítését jelentheti, ezért nélkülözhetetlen a belekapaszkodás Istenbe és egymásba. GB. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

HOGY IS VAN EZ? A Katekizmus válaszol Az áteredő bűn II.

valamint a többi emberhez és az egész teremtett világhoz fűződő rendezett kapcsolatát.”

401. Az első bűn után a bűn valóságos „inváziója” tölti be a világot: a Káin által Ábel ellen elkövetett testvérgyilkosság; általános korrupció a bűn következtében; a bűn Izrael történetében is gyakran megnyilvánul, főként mint a Szövetség Istene elleni hűtlenség és Mózes Törvényének megszegése; s még a krisztusi megváltás után is, a keresztények között sokféleképpen nyilvánul meg a bűn. A Szentírás és az Egyház hagyománya állandóan emlékeztet a bűn jelenlétére és egyetemességére az emberi történelemben: „Ami az isteni kinyilatkoztatásból kitűnik, összhangban van a tapasztalattal. Mert amikor az ember a szíve mélyébe tekint, valóban észleli, hogy hajlik a rosszra és sokféle rossz környékezi, s ezek nem származhatnak a Teremtőjétől, aki jó. Az ember gyakran nem hajlandó elismerni Istent alkotójának, ezzel megtagadja létének a végső célra irányulását, egyúttal szétrombolja saját belső rendjét,

ÁDÁM BŰNÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI AZ EMBERISÉG SZÁMÁRA 402. Ádám bűnébe minden ember bele van foglalva. Szent Pál ezt mondja: „Egy ember engedetlensége által bűnössé váltak sokan” (Róm 5,19), azaz minden ember: „Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyamányaként a halál, és így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek (...)” (Róm 5,12). A bűn és a halál egyetemes voltával állítja szembe az Apostol a Krisztusban való üdvösség egyetemességét: „Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, úgy egynek (Krisztusnak) igazsága az élet megigazulását” (Róm 5,18). 403. Az Egyház Szent Pált követve mindig tanította, hogy az emberekre nehezedő mérhetetlen

nyomorúság, rosszra való hajlandóságuk és halandóságuk meg nem érthető ezeknek Ádám bűnével való kapcsolata és a ténnyel való kapcsolat nélkül, hogy ő átadta nekünk a bűnt, melytől érintetten születünk valamennyien, s mely „a lélek halála”. E hitbizonyosság miatt szolgáltatja ki az Egyház a keresztséget a bűnök bocsánatára a csecsemőknek is, akik személyes bűnt nem követtek el.

Hidegháború

A lelkipásztor válaszol

avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon Babos Anikó

Kedves Atya! Miért van az, hogy egy szerzetesrendnek – például a ferencesnek – számtalan „leágazása” van? Egyáltalán hány női és férfi szerzetesrend van a világon? A tárgyalások elemzése Kedves Olvasónk! – Szerzetesrend akkor jött és akkor jön létre, ha az Egyház történetében olyan helyzet áll elő, aminek a megoldására az Egyházat irányító Szentlélek Úristen szükségesnek látja Krisztus Urunk evangéliumi tanácsaira alapuló közösség létrehozását, vagy az illető közösség céljának, módszereinek az új helyzethez való alkalmazását. A példának Ön által felhozott ferences rend alapítását a Gondviselő Isten Assisi Szt. Ferencre bízta belső késztetés által, s koldulórendként (vagyis sem az egyes szerzeteseknek, sem a kolostoroknek nem lehetett vagyona) 1223-ban kapott a rend jóváhagyást. Magukat a ferencesek „kisebb testvérek”-nek (fratres minores) nevezték, innen a minoriták elnevezés. Ez volt tehát az eredeti (első) rend, melyet követett a ferencesek női (másod-)rendjének alapítása Assisi Szent Klárával, majd ezután fejlődött ki a világban maradó, de a lehetőségekhez képest ferences eszmények szerint élő ferences harmadrend. Mint az lenni szokott, az intézményesített lelkiség lassan felpuhul, felhígul, időnként reformra szorul, így volt ez a ferences rendben is: az eredeti szigorú regulát maradéktalanul megtartani iparkodókat nevezték később obszervánsoknak. 1619-ben a minorita közösségből ágazott le a kapucinusok rendje (csuklyás öltözékükről kapták az elnevezésüket). Eredetileg vándorprédikátorokként, remete életmódot folytatva, kolostoron kívül éltek, de a ferences családból nem szakadtak ki. Helyi körülmények is befolyásolták a szerzetescsaládok alakulását, így pl. a magyar ferences rendtartományt mariánusoknak nevezték, a horvátországiak ladiszlaiták Szent Lászlóról, az erdélyiek Szent Istvánról stefanita elnevezést kaptak. A legtöbb szerzetescsaládban hasonló logika mentén szintén elágazások, reformok figyelhetők meg, talán a jezsuiták kivételével. Hogy hány szerzetesrend, s főleg, hogy hány apácarend van, azt még a Szentatya sem tudja egy huncutkodó megállapítás szerint. Mindenesetre nagyon sok… • ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2013. NOVEMBER 17.

A Szentszék számára jórészt csak pontatlan, kevésbé hiteles és nem túl sok információ állt rendelkezésére a tárgyalások előtt. Szabó Ferenc erről így ír: „Mi magunk is tapasztaltuk a Vatikáni Rádiónál, mennyire félreinformálták a kommunisták a Szentszék képviselőit, az egyházi vezetők is nagyon rózsás képet festettek a szentatyának a hazai helyzetről…”. A magyar tárgyalófélnek sokkal könnyebb helyzete volt. Egyrészt nagyon jól ismerte az egyház-állam viszonyt Magyarországon, másrészt a már előbb említett Brezanóczy Pál vagy Mihelics Vid is jelentést készített számára a Rómában történtekről, harmadrészt Casaroliról is mindent tudott, hisz budapesti tartózkodása idején a Belügyminisztérium III/III Csoportfőnökség 2-a. alosztálya mindig készített operatív tervet a bíboros ellenőrzésére. Ennek során a 3/e. rendszabály szerint szobáját lehallgatták, ezenkívül titokban követték őt, és adatokat gyűjtöttek róla, valamint a tárgyalások külföldi értékeléseiről is. A magyar delegációnak az, hogy sokkal több, pontosabb és hitelesebb információ állt a rendelkezésére a tárgyalások előtt, hatalmas előnyt jelentett. A konkrét tárgyalási célok kidolgozása Az Apostoli Szentszék konkrét tárgyalási céljait már az 1962. decemberi szóbeli jegyzék is tartalmazza. E szerint szeretné, ha a püspökök kinevezésének ügye helyesen rendeződne, ha az állami hűségeskü szövegét valamilyen formulával kiegészítenék, ha az egyházmegyék szabad kormányozhatósága és a Szentszékkel való kapcsolattartása biztosítva lenne, ha megszűnnének az egyházellenes cselekmények, végül, ha többen vehetnének részt a II. Vatikáni Zsinat további ülésszakain. A Magyar Népköztársaság konkrét tárgyalási céljai az MSZMP PB 1963. április 2-i ülésének jegyzőkönyvéből olvashatók ki. A magyar felet a Mindszentykérdés, a püspökök kinevezése, illetve a kiközösített papok ügyének problémája foglalkoztatta. Hogy e tárgyalási célok közül melyek valósultak meg, lehet az egyik fokmérője annak, hogy ki profitált többet a kapcsolatfelvételből és a tanácskozásokból.


LÉLEK ÉS ÉLET

Értelem és hit: a madár két szárnya A világ hitben gyökerező, elhaló sóhajával már-már veszni látszó kultúrái aggódva figyelik a nyugati, mi több, az egész földi civilizáció Istent elutasító, a Teremtőt „halottnak” kinyilvánító gesztusait és tetteit. E hitben gyökerező kultúrák borzongva és fájdalommal tapasztalják, hogy a visszapogányosodó, szekularizált világ és az ő „fegyverkező pokla” érzéketlenül száműzi az istenit az értelem egyetemességéből. Pedig az istenivel szembeni emberi értelem hallásvesztése és vaksága tragikus módon elveszti ama hitelét is, amely által részt vehetne, részt kellene vennie a nagy kultúrák párbeszédében. Ez a megcsonkított, magát Isten elé helyező

séget, s az legyen az ő hasznára és üdvére. Mindebből az is kiviláglik, hogy az ember a Teremtő képmásaként Isten mellé rendelt lény, s nélküle árvaságra, nélkülözésre, szenvedésre és háborúságra van ítélve. Világos hát, hogy az ember számára két megismerési rend adatott a teremtésben: az értelem és a hit rendje – s mindkettőnek ugyanarra az isteni igazságra kell törekednie; arra az örök Igazságra, amely semmiképpen sem mondhat ellent önmagának. Amikor a világegyetemben az anyag mint okozat előállt, értelemszerűen okának is kellett lennie. S ez az Ok nem lehetett más, mint az Értelem, az

lium föltárja, hogy ez az Igazság maga az Élet, s ami életet ad, az maga a Szeretet. Ebből pedig egy végtelenül fontos igazság következik, nevezetesen az, hogy az Evangélium maga nem vallás, nem valamiféle tan, hanem maga az Élet, amelyben Isten az Ige által, az ő egyszülött Fia által keresi a maga képmására teremtett, ám eltévelyedett embert. A hit tehát nem egy kifundált, elméleti kérdés, hanem kegyelmi valóság, annak a valósága, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta” váltságul. Ez a kegyelmi valóság pedig nem a kiváltságosoké, hanem mindenkié, mert többé „nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körül-

élete rettegés, akárcsak a hiú, irigy, haragvó emberé, aki örökös stresszben él, lelki bűnei fizikai betegségekké lesznek, fizikai bűnei pedig lelkiekké. Az értelmet és a hitet vizsgálva töredelmesen be kell vallanunk gyengeségeinket és hibáinkat is. Barsi Balázs ferences atya mondja, hogy ha visszásságokat akarsz látni, nyugodtan nézz az Egyházra, ha botrányt akarsz találni, az Egyházban azt is megleled. De ha meg akarod találni Istent, azt is csak az Egyházban találod meg. A másik oldalon látnunk kell a nagy tudósok tévedéseit is. Darwin szerint a környezet hozza létre a fajok újjáalakulását, ám mára bebizonyosodott, hogy ez nem

s emiatt elhomályosult értelem mintha már nem lenne képes észrevenni és belátni a teremtett világ csodálatos összhangját, azt a fenséges harmóniát, melyet csupán az értelem és hit, ez a két isteni ajándék képes egységben látni, és mindennapi munkálkodásával felemelni a Teremtőhöz. Pedig a világ nagy kultúráinak sok nagy elméje felismerte az idők során, hogy az értelem, a tudomány hit nélkül sánta, a hit pedig az értelem, a tudomány nélkül vak. A kettő egy örök törvénnyel össze van kapcsolva. Isten a teremtéskor így szólt a saját képmására teremtett emberhez: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” És Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó – mondja a Szentírás. Tehát a Teremtő azt is „nagyon jónak látta”, hogy rábízza az emberre a neki szentelt földet: legyen az istápolója, a gazdája, bontsa ki a teremtett dolgokból, a mindennapi kenyérből az isteni dicső-

Intelligencia: egy olyan szellemmel bíró energia, amely ezt az anyagot meg tudta teremteni. De tudjuk, hogy az anyagból nem ered, nem eredhet a csodának is felfogható Élet, sem a Szellem. Az élethez meg kellett teremteni az élő sejtet, s az evolúció során eme élő sejtből az Isten képmását, a lélekkel és szellemmel bíró embert, a homo sapienst. Mindezt az Isten akarata, az ő beszédei tették lehetővé, azáltal az Ige által, amely „kezdetben volt”, ahogyan János evangéliuma feltárja: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel (…) A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte fel a világ. A tulajdonába jött, de az övéi nem fogadták be.” Láthatjuk, az értelem és a hit ugyanarra az „őseredeti igazságra” mutat rá, amely kezdetben volt, s amely nem mond, mert nem mondhat ellen önmagának. Ellenkezőleg, az Evangé-

metéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben”. Ebben az értelemben a kereszténység nem vallás, hanem maga az Út, az Igazság és az Élet. Az Út, amelyen az embernek végig kell mennie, elfogadva az Atya kegyelmét. Hiszen egész életünk erről szól; arról, hogy hiszünk-e, vissza tudjuk-e szerezni gyermeki hitünket, azt a feltétlen, őszinte és igaz hitünket, mely által az egész teremtést a magunkénak érezzük, megbocsátón, derűsen, önfeledten és nyitottan. Igen, az emberi élet arról szól, az anyagi világ elragadhatja-e tőlünk azt a hitünket, amely legbelül mindig tudja a jézusi alapigazságot: életemben semmit se kapjak, amit – a szükségen túl – akarok, de mindent kapjak meg, amire szükségem van; éppúgy, mint az ég madarai vagy a mezők virágai. A történelem és mindenapjaink is megmutatják, hogy a telhetetlen, kevély ember félelemben él; amiatt reszket, elveszíti azokat a „kincseket”, amelyeket embertársai rovására, a bűn által szerzett meg. Az ilyen ember egész

igaz, mert egy új minőséget, egy új fajt a genetikai változás hoz létre, amit isteni beavatkozásként kell értelmeznünk. Ugyanúgy Freud állítása is tévesnek bizonyult, miszerint az emberben az elfojtott vágyak okoznak betegséget. A valóság megmutatja, hogy ennek az ellenkezője az igaz: a féktelenség, a narkománia fojtja el az Isten utáni vágyat azáltal, hogy a testiséget isteníti, s a hatalomvágy fojtja el az Isten iránti vágyat azáltal, hogy a hatalmat isteníti, azt akarja megszerezni – s ezek okoznak testi-lelki eltorzulást: önmaguknak és másoknak okozva végtelen sok szenvedést. Egy bizonyos, ha az emberben nincsen belátás és alázat, megsemmisül. Ha nincs bennünk szeretet és megbocsátás, senkik vagyunk. Márpedig – mondja János apostol – az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Isten létét pedig éppen a szeretetre való képességünk bizonyítja, mely felismeri, hogy az értelem és a hit: a madár két szárnya, melyek nélkül nem tudunk sem élni, sem repülni.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 33. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

Zolcer György technika rohamszerű fejlődése folytán rengeteg képpel, vizuális kifejezésmóddal halmoz el minket a világ, ami a másik oldalon nagymértékben csökkenti az ember fantáziájának fejlődését. Míg évekkel ezelőtt egy kisgyermek édesanyja meséjét hallva, behunyt szemmel teljesen szabadjára engedhette képzelőerejét, saját maga alkotta meg a képeket, az egész történet minden szereplőjét, színeit, hangulatát, addig a mai kor gyermekének egy-egy mese történései, világa, színei pontosan meghatározódnak a mások által már megalkotott képben: HD minőségben, 3D-ben – gátat szabva így a gyermek saját kreativitásának, kibontakozásának. Kevés gyermek elégszik meg ma egy felolvasott mesével. S hasonló módon van ez a szimbólumok, a jelképek világával is. Ma kevesen értik a szimbólumok nyelvét. A mindennapi életben kevésszer használunk hasonlatokat, vagy olyan jelképeket, amelyek nem maradnak meg az egyszerű, felszínes tényközlés szintjén, de a dolgok lényegébe, mélyebb mondanivalójába vezetnének be minket. A híradóban a képek sokaságát és csupasz tényközlését szinte kikapcsolt agyműködéssel is végignézhetjük. De mit jelent egy idős ember kalapemelése a templom előtt, mit jelképez a templom oltárán csonkig égő gyertya, mit jelent a vihar idején szóló templomi harang, mit jelent az esküvői fehér ruha? Malakiás próféta nem csak tényeket közöl. Csodálatos szimbólumokkal, válogatott irodalmi nyelvezettel egyben tanít is, figyelmeztet is, bátorít is, és ugyanúgy fantáziánknak is teret ad. „Íme, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket – mondja a Seregek Ura –, úgy hogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük.” Ha valaki ezeket a szavakat meg szeretné érteni, s a mélyebb mondanivalóját is fel szeretné fedezni, szabadjára kell enged-

A

nie a fantáziáját. A próféta azt a végső időt, melyről olyan sokan „jövendöltek” már, egy izzó kemencéhez, forró naphoz hasonlítja. Azokat pedig, akik életükben nem éltek Istennek tetszően, nem tartották magukat Isten törvényeihez, azokat az a nap elemészti, mint a szalmát a kemence. S ha még továbbgondoljuk ezt a hasonlatot, eszünkbe juthat, hogy amint a szél ideoda hordja a szalmát, úgy sodorja az istentelent is a világ szele éppen arra, amerre fúj – az éppen aktuális divat, hóbort szerint. Mert nem ragaszkodik Istenhez. S ez lesz a veszte: szalmaként viselkedett, szalmaként végzi. De milyen gyönyörűen fejezi ki a próféta a továbbiakat: „Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak.” Ugyanaz a végső nap, melynek sugara heve nem éget, de felragyog. Ugyanaz az Isten ítél meg mindenkit ugyanazzal az igazságossággal és irgalommal: mégis milyen ellentétes hatással bír az igazra, s a hamisra. Az egyik fél a nap forró sugarától, a másik várja. Az egyiknek pusztulást, a másiknak életet ad. Ahogyan Jézus egy más helyen szemlélteti: „Azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” Akik félik az Isten nevét, azoknak annak a napnak a sugarai üdvösséget árasztanak. Ugyanaz a nap, s egynek élet, a másiknak halál. „Ítéletnek végső napja e világot lángba dobja, prófétáknak szava mondja” – szól középkori himnuszunk. De hogy ki lesz a „szalma”, akit „otthagynak”, az akkor válik világossá, de nem akkor dől el. Az most dől el. Nem halálunkkor, de életünkben. Ne hagyjuk magunkat a világ szelétől szalmaként bármerre sodorni, de ragaszkodjunk Urunk törvényeihez, szeretetparancsához, hogy az a nagy nap, az a végső legyen nekünk üdvözítő.

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2013. NOVEMBER 17.

Olvasmány Malakiás próféta könyvéből (Mal 3, 19-20a) Íme, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket - mondja a Seregek Ura -,úgy hogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük. Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak. Válaszos zsoltár (Zsolt 97, 5-6. 78. 9a. 9bc) Válasz: Eljön az Úr ítélni a földet, igazságban ítéli az egész világot. Szentlecke Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből (2 Tessz 3, 7-12)

Testvéreim! Tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek. Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, nem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék. Evangélium Szent Lukács könyvéből

(Lk 21, 5-19) Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, mit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: ,,Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: ,,Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok.« És: »Elérkezett az idő.« Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földren-

gés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”

Liturgikus naptár November 17. ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP (Nagy Gertrúd, Tours-i Gergely, Ányos, Hilda, Dénes, Viktória, Hortenzia, Gergő) Énekrend: H Gl 524; 280B-109; 403 ÉE 195; 187-165; 211 November 18. Hétfő. Köznap (Péter- és Pál-bazilikák felszentelése, Jenő) Miseolvasmányok: 1Mak 1,10-15.41-43.54-57.6264; Zsolt 118,53. 61. 134. 150. 158; Lk 18,35-43 Válaszos zsoltár: Kelts életre engem, Uram, hogy parancsaidat megtartsam! Énekrend: H 211; 233h; 263 ÉE 274; 185; 217 November 19. Kedd. Ünnep – ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET (Abdiás, Geláz, Zsóka) Miseolvasmányok: Péld 31,10-13.19-20.30-31 vagy 1Jn 3,14-18; Zsolt 33,2-3. 4-5. 6-7. 8-9. 10-11; Lk 6,27-38 Válaszos zsoltár: Hálát adok az Úrnak minden időben! Énekrend:

H 303; 155; 293 ÉE 310; 133; 258 November 20. Szerda. Köznap (Mechtild, Valois Félix, Bódog, Ödön, Zsolt) Miseolvasmányok: 2 Mak 7,1.20-31; Zsolt 16,1. 56. 8b és 15; Lk 19,11-28 Válaszos zsoltár: Betölt engem színed látása, midőn felébredek, Uram. Énekrend: H Gl 514; 159; 157 ÉE 104; 141; 201 November 21. Csütörtök. Köznap (Szűz Mária bemutatása, Olivér) Miseolvasmányok: 1Mak 2,15-29; Zsolt 49,1-2. 56. 14-15; Lk 19,41-44 Válaszos zsoltár: Aki szeplőtelenül jár az élet útján, annak mutatom meg az Isten üdvösségét. Énekrend: H 169; 142; 171 ÉE 291; 168; 293 November 22. Péntek. Köznap (Cecília, Filemon) Miseolvasmányok: 1Mak 4,36-

37.52-59; 1Krón 29,10. 11abc 11d-12a; Lk 19,45-48 Válaszos zsoltár: Te uralkodsz mindenen, Urunk, Istenünk. Énekrend: H 218B; 108; 432 ÉE 311; 174; 197 November 23. Szombat. Köznap (Kelemen pápa, Kolumbán) Miseolvasmányok: 1Mak 6,1-13; Zsolt 9,2-3. 4 és 6. 16b és 19; Lk 20,27-40 Válaszos zsoltár: Ujjongva örvendek, Istenem, mert megszabadítottál engem! Énekrend: H 86; 116; 113 ÉE 112; 164; 182 November 24. Vasárnap. Főünnep KRISZTUS KIRÁLY (Vietnami vértanúk, Emma, Flóra, Virág) Miseolvasmányok: 2Sám 5,1-3; Zsolt 121,1-2. 4-5; Kol 1,12-20; Lk 23,35-43 Válaszos zsoltár: Isten házába indulunk, örömtől dobban a szívünk. Énekrend: H 257; 119-77; 82(1,3) ÉE 148; 161-89; 79(1,3)


LELKI TÁPLÁLÉK

Ezt üzeni... Polocki Szent Jozafát Koller Gyula

J

ozafát 1580 körül született a volhiniai Vlagyimirban. A terület ma Ukrajnához tartozik. Atyja, Kuncevicz Gavriol városi tanácsos volt, édesanyját Marinának hívták. A szülők ortodox vallásúak voltak, és gyermeküket Jánosnak keresztelték. A 16. század végén mind a katolikus, mind az ortodox Egyház híveinek élete meglehetősen feszült légkörben zajlott. A katolikusok körében az ellenreformáció hatása volt nagy, az ortodoxok között pedig egyre inkább érezték a megújulás szükségességét. Tagadhatatlan, hogy a megújulás szorgalmazói között voltak olyanok, akiket nem tisztán vallási indítékok, hanem politikai és szociális célok is vezettek. A vidék egyszerű, csendesen élő népe pedig a maga jámborságát őrizve várta a jobb időket. A Kuncevicz család az utóbbiak közé tartozott, akik hűségesen őrizték atyáik ortodox örökségét. Amikor János elemi iskoláit befejezte, kereskedőinas lett Vilnában. Munkaadója, a gazdag, de gyermektelen Popovics Jácint örökösévé akarta tenni Jánost. Ő azonban föltűnően vallásos és Isten közelében élő lélek volt, ezért inkább szerzetes akart lenni. Nem lehet természetes magyarázatot találni, hogy mi indíthatta arra, hogy a gazdagon fölszerelt vilnai ortodox templom helyett a majdnem teljesen elhagyatott Szentháromság-kolostor templomába kezdett járni. Húszéves korában aztán, metropolitai engedéllyel belépett ebbe a majdnem elpusztult Szentháromság-kolostorba, ahol nagy elszántsággal fogott a szerzetesi élethez. Szerzetesként itt vette föl a Jozafát nevet. 1607-ben megnyerte egyik barátját, a nagyon képzett Rutszkij Józsefet, és az is belépett a kolostorba. Nem sokkal ezután Jozafátot diakónussá szentelték. 1613-ban Bitenben kolostori elöljáróvá nevezték ki, de már a következő évben visszahívták Vilnába, és a Szentháromság-kolostor archimandritája lett. 1618-ban az időközben metropolitává lett barátja, Rutszkij segédpüspökké nevezte ki, majd – tiltakozása ellenére - Jozafát hamarosan a kilencvenéves korában elhunyt polocki érsek, Gedeon utódja lett. Érsekségének első három évében sok lelket nyert meg az uniónak, sokan tértek vissza az ortodox Egyházból az unióba, azaz a görög szertartású katolikus Egyház közösségébe. Amikor diakónussá szentelték, buzgósága megsokszorozódott. Nagyon fontosnak tartotta a gyakori gyónást. Az utcán és a piacokon is megszólította az embereket, és gyónásra buzdította őket. Amikor pappá, majd püspökké szentelték, maga is sokat és szívesen gyóntatott. Érsekként engedélyezte papjainak, hogy azokat, akik nem tudnak

November 12. templomba menni, háznál is meggyóntathatják. Még kereskedőként dolgozott, amikor már naponta részt vett a zsolozsmán, s ezt haláláig megtartotta. Papjait arra buzdította, hogy a liturgiát akkor is végezzék, ha senki sem jön a hívek közül a templomba. Püspökként nagy gondja volt a nép oktatására. Írt egy katekizmust, amely világos, egyszerű módon közölte a katolikus hit igazságait. Amikor kiderült, hogy nem tudja kinyomtatni, elrendelte, hogy minden plébánia másolja le magának kézírással, és vasárnapokon ebből oktassák a híveket. 1621-ben azonban megzavarták működését: Az uniót ellenző jeruzsálemi ortodox pátriárka, Polock számára, a püspöki székhelyre ortodox ellenpüspököt állított. Ezután Jozafátot azzal kezdték rágalmazni, hogy el akarja latinosítani a liturgiát, s csak álnokságból és átmenetileg használja a szláv és a görög nyelvet. Az ellenségeskedés egyre nagyobb méreteket öltött Jozafát körül. Ő világosan látta, hogy életébe fog kerülni a pápához való hűsége, de nem tántorodott meg. A tömeg betörte az ajtót, és berontott a házba, ahol Jozafát lakott. A személyzet tagjai próbálták elállni útjukat, de egymás után megölték őket. Erre Jozafát bátran eléjük állt, és fölkínálta magát. Azok nem hőköltek vissza, hanem kegyetlenül legyilkolták. Így halt hitéért vértanúhalált 1623. november 12-én, Vityebszkben. VIII. Orbán pápa, amikor hírül vette Jozafát vértanúságát, azonnal megindította a szentté avatási eljárást. Húsz évvel a halála után, 1643-ben boldoggá is avatták. A szentté avatást IX. Piusz pápa végezte 1867-ben. * * * Jozafát kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy Isten szerzetesnek hívja, hogy egészen az Ő szolgálatára szentelje magát. Szerzetesként a régi remetéket és egyházatyák életét tanulmányozta és követni kezdte őket. Élete végéig vezeklőövet és ciliciumot viselt, böjtölt, virrasztott és ostorozta magát. Ebben nehéz manapság őt utánozni. De a modern szerzetesi eszmény, az engedelmesség, a szegénység és a tisztaság szeretete mindenki számára elérhető lehet. Próbáljuk meg! Jozafát érsek már egész fiatalon fölismerte – annak ellenére, hogy ragaszkodott ősei hitéhez, vallási felfogásához -, hogy az üdvösség legbiztosabb útja a római pápával való közösségben van. E fölismerés igazának érdekében tevékenykedett kereskedőként, papként és püspökként is. Jó pásztorként e cél érdekében áldozta fel életét. Római katolikusként fölismertem-e már ezt az igazságot?

Segíteni segítenek

HÉT

ről re

november 11-én ünnepelt Tours-i Szent Márton, valamint Árpád-házi Szent Erzsébet, akinek emléknapját november 19-én tartjuk, életpéldájukkal, szociális érzékenységükkel, valamint karitatív tevékenységükkel segítenek megértetni, hogyan kell keresztényként segítő emberekké válnunk – így követendő példaként állnak korunk embere előtt. Napjainkban ugyanis a világon több millió ember számára okoz gondot a mindennapi betevő megteremtése, valamint, több millió

szánalom sem nyelvtől, sem társadalmi rangtól nem függ(het) – a segítségnyújtás mindenkit megillet! Segít megértetni, hogy a valódi, keresztény segítségnyújtás nem csupán valami divatos jótékonykodás, hanem naponta megélt, alázatos tevékenység. Szent Erzsébet magatartása tehát – a korszellemet tekintve – valóságos forradalmi magatartás volt, melyet napjainkban is meg kellene élnünk. Életszentségének sokrétűsége folytán Szent Erzsébet a szolgálatkész fiatalok, a hű feleségek, a

gyermek kényszerül dolgozni a világ szinte minden pontján embertelen körülmények között, hogy így meneküljenek meg az éhhalál szörnyűségétől. Ezek az emberek tőlünk – modern kori szentektől – várják a segítséget. Napjainkban gyakran félremagyarázzák a szentek tevékenységét, sokak szemében a szentek életidegen különcök, akik nem ebbe a világba valók, mert „tagadják az ember jogát az örömhöz”. Sajnos, nagyon félreismeri a világ a szenteket, akiknek a fő jellemvonása a szolgáló felebaráti szeretetben való segítségnyújtás volt – melyet nekünk is el kellene sajátítanunk! Ékes példa erre Szent Erzsébet is, aki hosszú évszázadok óta a segítségnyújtás és az elesetteket felkaroló szeretet példaképe volt. Személyiségében az elesettek szeretete nem csupán egyfajta érzelgős rendkívüliség. Életpéldája arra tanít, hogy a felebarát iránt érzett

családot gondozó édesanyák, a tevékeny, segítő szeretetet gyakorló özvegyek és az életszentségre törekvő hívők olyan példaképe, akit érdemes, lehet és kell is követni. Akárcsak Tours-i Szent Mártont, az egyesült Európa kiemelkedő szentjét, akinek élete mindannyiunk számára példaként kell, hogy szolgáljon, hiszen a tours-i szent korának olykor embertelen körülményein is felül tudott kerekedni és tudott keresztényként cselekedni – annak ellenére, hogy pogány neveltetésben részesült, ugyanis édesapja magas állású katonatiszt volt. Életét, püspöki szolgálatát az önzetlen segítségnyújtás jellemezte. A harmadik évezred elején nekünk is olyan szentekké kell lennünk, akik nem sajnálják palástjuk felét felkínálni a rászoruló didergőnek, és egy életen át a segítő szeretetnek élni! Így válhatunk valamennyien a szentek segítsége által segítő szentekké.

A

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Indigó vagy kristály? Van az úgy, hogy egy fáradt nap után kikapcsolódásképpen böngészgetek a közösségi oldalon. A minap rábukkantam egy cikkre. Mivel már korábban is hallottam a kifejezéseket, gondoltam, elolvasom, hátha többet megtudok arról, hogy ki a „kristály” és ki az „indigó” gyermek. Olvasom, olvasom az írást… Ennyi tévedéssel még nem találkoztam! Az utolsó mondat meg… No, de kezdjük az elején. Azt írja a cikk szerzője, Celia Fenn: „Az Indigó és a Kristály gyermekek küldetéssel érkeznek a bolygóra.” Nem csak ők! Minden gyermeknek küldetése van. Isten minden gyermek érkezését akarja. Minden gyermekkel, emberrel terve és célja van. Mindenki fontos számára. Nincs kivétel! Isten nem személyválogató! Egyformán szeret mindenkit, egyformán szeretett, még mielőtt a világra jöttünk volna. Minden ember egyszeri, egyedi, megismételhetetlen, értékes! „A régi nevelési szemlélet egyszerűen nem fog működni az Indigó és Kristály gyerekeknél – írja a szerző, majd megmagyarázza: - A gyereket arra nevelték, hogy féljen a büntetéstől, és hogy a szülőket, tanárokat és a többi felnőttet hatalmi figuráknak lássa.” Nem tudom, miért ne működne a régi nevelési elv. A gyermek féljen a büntetéstől? Mitől is féljen? A bűn következményétől! Mert minden bűn magában hordozza a büntetést. Márpedig, ha a gyermek rosszat tesz, akkor annak büntetés a következménye. Ez évezredek óta a mai napig így működik. Mindenütt a világon. Ezért születtek meg a törvények! Isten is azért adta a Tízparancsolatot, hogy az embert megvédje a bűn következményeitől, vagyis a büntetéstől, a bűnhődéstől. S a gyermekeket tiszteletre nevelték, mert a negyedik parancsolat éppen erről szól. „A szülők és a nevelők úgy gondolták, hogy a gyermek irányítása és kontrollálása a szerepük.” Hát persze, hogy az! Isten azért adta az embernek a szülői hivatást, hogy nevelje, oktassa, tanítsa gyermekét. Irányítsa, ha kell, a helyes útra terelje, ha letért volna róla, és valóban azért, hogy ellenőrizze. Így fejlődik a gyermek személyisége! Ez a világ legtermészetesebb dolga! S egy napon majd számot kell adnunk arról, hogyan neveltük fel a gyermekeinket! „A szülők úgy gondolják, hogy többet tudnak és bölcsebbek, és ezért joguk van megkövetelni bizonyos viselkedési mintákat és a gyermek életét érintő döntéseket a gyereküktől.” Hát persze, hogy úgy gondolják, mert úgy is van! Nem tudok olyan esetről, hogy egy kisgyermek bölcsebb lett volna szüleinél. „Az új nevelési szemlélet a Szereteten alapszik és a Szívközpontból fakad. E szerint az új szemlélet szerint minden gyermek egy ajándék és megtiszteltetés. A nevelést a szív tapasztalatának tekinti, ahol a szülő feladata, hogy felneveljen és támogasson egy újonnan érkezett lelket a Földön.” Mitől új ez a nevelési módszer? Mióta a világ világ, minden gyermek ajándék. Lásd szép magyar nyelvünk csodálatos szavait: áldott állapotban van. Vagyis már a fogantatás pillanatától áldásnak tekintették – tekintjük a gyermeket. Is-

ten áldásának! Minden gyermeket szeretettel neveltek a szülei, és szeretettel nevelnek ma is. Mi ebben az új? Mindig is az volt a szülő feladata, hogy felnevelje gyermekét. „Az Indigó vagy Kristály lélek saját bölcsességgel érkezik, és feladatának része, hogy ezt átadja a felnőttek világának.”

Megint csak egy olyan dolog, ami már évezredek óta él, és működik! Olvassuk csak el Jézusnak a talentumokról szóló példabeszédét! Isten minden embernek adott képességeket, adottságokat, hogy azokat fejlessze, gyarapítsa, és mások számára átadja, mások javára kamatoztassa… Semmi új a nap alatt! Vagy mégis? Mit érthetett azon a szerző, hogy „saját bölcsességgel”? Hiszen egy gyermek nem lehet bölcs. Még nem találkoztam olyan „érkezővel”, akit ne kellett volna megtanítani beszélni, járni, írni, olvasni… A bölcsességet csak mindezek elsajátítása után tudja megszerezni az ember. „Valójában nem tudod szeretni és tisztelni a gyermekedet, ha nem szereted és tiszteled önmagadat.” Megint egy új „bölcsesség”? Ó nem, dehogy! Olvassuk csak el, milyen parancsot adott Jézus? „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, minden erődből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” (Mt 22, 36) Ebben a parancsban benne van minden. Ez a szeretet parancsa. Szeresd Istent, Ő legyen az első helyen életedben! Aztán szeresd önmagadat, tégy meg mindent az üdvösségedért, és akkor szeretni fogsz mindenkit, de legfőképpen a gyermekedet, mert neki is csak a legeslegjobbat, az üdvösséget akarod. „Az Indigók és a Kristályok nem fogadják el a tekintélyelvű parancsokat, ám meg fognak hallgatni, ha nyugodtan beszélsz hozzájuk és elmagyarázod, miért szeretnéd, hogy megtegye az adott dolgot.” Ez nem csupán rájuk vonatkozik! Ez minden gyermekre vonatkozik, és minden

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2013. NOVEMBER 17.

gyermekkel szemben így kell viselkedni. Ez sem mai találmány. „Ha nem különösebben vonzó számára, amit szeretnél, akkor lehetséges, hogy jutalmat helyezz kilátásba arra az esetre, ha megteszi, amit kérsz tőle.” Nos, hát azt hiszem, hogy mindnyájan egyetértenek velem, hogy ez a lehető leghelytelenebb nevelési elv. Mármint az, hogy jutalom fejében tegyen meg valamit a gyermek. Főleg, ha olyan dologról van szó, ami alapjában véve a kötelessége. A világ legtermészetesebb dolga, hogy elrakodjon a szobájában, rendet tegyen az íróasztalán, helyére tegye a játékait… „A gyermekeknek szükségük van arra, hogy tudják, hogy hol húzódnak a határok, és hogy mit várunk el tőlük a családon belül.” Hoppá! Hát akkor mégis csak szükség van a fegyelmezésre, az irányításra, a kontrollálásra! Most saját magának mondott ellent a cikk írója! Mert korábban éppen ezért marasztalta el a „régi nevelési szemléletet” képviselő szülőket. „Szülőként az a feladatod, hogy megtanítsd a gyermekedet – példamutatáson és szavakon keresztül –, hogy mit kell tennie, hogy hatalmának birtokában lévő és szeretetteljes felnőtté váljon.” Hogy a szülő a jó példával tanít, az már évezredek óta a nevelés alapja. „Ha fiaid vannak, tanítsd őket fegyelemre, és kicsi kortól kezdve nevelgesd őket.” (Sir 7, 25) Semmi új a nap alatt! „Te vagy a tanító, és ő a tanítvány.” Hát korábban nem azt írta, hogy a gyermekek bölcsességgel érkeznek, és ők fogják a szülőket tanítani? Ismét ellentmondásba keveredett saját magával a cikk írója! S a végére az igazi meglepetés: „Hagyd, hogy a kapcsolat olyan szeretetteljes és tápláló legyen köztetek, mint Krisztus és a tanítványai között volt.” Krisztus és tanítványai? Itt már feladtam! Hogy került ide Jézus? Hát úgy, hogy a New Age éppen erről szól: Ebből is egy kicsikét, meg abból is egy kicsikét. Aztán jól összerázni, mint egy koktélt, és tálalni… Nagyon bízom abban, hogy a szülők, akik kereszténynek vallják magukat, nem dőlnek be az ilyen meséknek. Tudják, és tisztában vannak vele, hogy Jézus azt mondta: „Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek.” (Mt 24, 11) „Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.” (Mt 24, 24) Tisztelt Olvasó! Kedves Szülők! Ne hagyják magukat megtéveszteni! Ne hagyják magukat félrevezetni! Ha bármilyen problémájuk van a neveléssel kapcsolatban, forduljanak szakemberhez! Igazi szakemberhez! Észre sem vesszük, milyen óriási veszélyei vannak a közösségi portáloknak. Felnőttek, gyermekek olvassák és osztják meg a félrevezető, megtévesztő írásokat. Tanuljunk meg és tanítsuk meg gyermekeinket is válogatni a kínálat között! A keresztény erkölcsi értékeket tartva szem előtt! „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden válik javunkra.” (1Kor 10, 23)


LÉLEK ÉS ÉLET

GYEREKSZOBA Jézus és

a vörösvérsejtek

Egy vasárnap reggel hazafelé ballagtunk a templomból, már majdnem otthon voltunk, amikor kisfiam abbahagyva töprengését, kérdéssel fordult hozzám: „Az állatoknak is van szívük?” „Ó, hogyne – szólalt meg bennem

a biológus –, hiszen tudod, hogy a szív a vért pumpálja az erekbe, és ez az állatoknál ugyanúgy van, mint az embereknél.” „De ha az állatoknak is van

szívük – morfondírozott tovább –, akkor nekik is lakhat Jézus benne?” Hát azt nem – hökkentem meg, de aztán alaposan belebonyolódtam a magyarázatba, hogy azt a szívet nem úgy kell érteni, hanem inkább mint a lelket, mint az ember belső életét. A gyerekeimet nagyon izgatja ez a téma, és nem könnyű ez, mert egyrészt a vallási értelemben vett szív nem egyenlő a biológiai szívvel, de a vallásos szövegekben és énekekben mégis mintha a biológiai szívről lenne szó: szívem minden dobbanása, minden csepp vére… a gyerek meg mindent szó szerint vesz, a költői kép semmit sem mond neki. Nem is beszélve Jézus Szívéről, amit aztán mindenféleképpen lehet venni: hiszen a szíve, mint a belső szerve lett a lándzsa által megsebezve, és fizikai módon folyt ki belőle a vér és a víz, de azért fizikai értelemben nem volt körülötte töviskorona, mint ahogy azt a Jézus Szíve-szobrokon és képeken ábrázolják – mindez öt-hatéves korban sok fejtörést okoz, a biológiai ismeretek összevetése a vallás képeivel… A csúcs az volt, amikor a múltkor kisfiam egyenesen nekem szegezte a kérdést: „Hogy lakhat Jézus a szívünkben, ha ott vannak a vörösvértestek?” De azért vannak olyan pillanatok, amikor félretesszük a tudományos magyarázatokat. Ahogy nagyszombat délelőtt a Szent Sír-látogatásból hazafelé tartottunk a templomból, megkérdeztem gyermekeimtől: „Hol csókoltátok meg Jézust?” „Én azt a nagy sebét – mondta kislányom –, hogy ne fájjon neki.” Kisfiam pedig ezt mondta: „Én a szívét.” Egy pillanatra meg kellett állnom, annyira megrendítőnek és szépnek találtam ezt: Jézus szívét megcsókolni! Illusztrációs felvétel: Világháló

Meghalni tanítani embereket? Egy francia bölcselő megállapítása szerint, aki az embereket meghalni tanítja, az életre neveli őket. Valóban elgondolkodtató meglátás, hiszen szépen halni meg - ez a szépen élők jutalma. A minap került kezembe Friedhelm Köning Az elhallgatott igazság címet viselő karcsú kötete, melynek alcíme: „The Point of No Return“. Ez a technikai kifejezés, amelyet főleg a légi közlekedésnél használnak, azt a pontot jelenti, ahonnét már nem lehet visszatérni. Mint a szerző a bevezetőben írja, az ember életében is van egy ilyen pont. „Mindössze két életirány van: az Isten felé tartó, és az Istentől távolodó. Ameddig a »Point of No Return« átlépése nem történt meg – rendszerint a mindenhol jelen levő halál által –, addig még lehetséges az irányváltoztatás.“ Könyvének témája az élet iránya és célja, valamint az irányváltoztatás lehetősége. Mindjárt az első lapokon a halál témájával foglalkozik. Mint megjegyzi, találkozhatunk olyan emberekkel is, akik szerint a halállal mindennek vége. „Ha már egy méter nyolcvan centi mélyen a föld alatt a koporsóban fekszem, akkor az a végállomás.“ Ilyesmit és hasonlókat lehet hallani. Egyszer megkérdezett valakit, hová tart az utazása, ha egyszer eljön a halál órája. Erre a kérdezett azt felelte, hogy már mindent elrendezett, elhamvasztatja magát, és ezzel minden el van intézve. A szerző emlékeztette az illetőt, hogy a Biblia egészen mást mond, mégpedig: „Elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik.“ (Zsid 9,27). Erre nagyon furcsán nézett rá, és azt mondta: „Kérem, ne nyugtalanítson…“ Megállapítja a szerző, hogy a nyugtalanság már réges-rég megvolt benne, hiszen Isten az örökkévalóságot minden ember szívébe belehelyezte. Egy másik kis történetben elmondja: egy nagy természettudóst megkérdezett egyszer valaki, hogyan gyűjti össze Isten az emberek hamvait ismét

egy testté. A tudós némán elkevert egy maroknyi vasreszeléket közönséges porral és homokkal. Aztán megkérdezte látogatóját, ki tudná kiválasztani a vasreszeléket a homokból? Mikor a kérdezett nem tudott rá válaszolni, a tudós fogott egy mágnesrudat, a keverék fölé tartotta, és a vasszemecskék azonnal odarepültek a mágneshez. Azután ezt mondta az okos kételkedőnek: „Aki a halott vasrúdnak ezt az erőt adta – nem lenne képes ennél nagyobb dologra is, amikor a halhatatlan énünk ismét magára ölti a testet?! Senki sem kételkedik a mágnes erejében, milyen ostobaság tehát a feltámadásban kételkedni!“ Idézi a szerző Voltaire-t, a kersztény hit elszánt ellenségét, aki mondott egyszer egy okos gondolatot a feltámadásról. Amikor egyszer megkérdezte valaki tőle, egyáltalán hogyan lehetséges az, hogy az emberek hinni tudnak a halottak feltámadásában, a nagy gúnyolódó hírében álló Voltaire azt felelte, a feltámadás a világ legegyszerűbb dolga: az, aki az embert egyszer megalkotta, másodszor is meg tudja alkotni őt. György Attila lelkipásztor vasár- és ünnepnapokra készített szentbeszédeit könyv alakban Vasárnapi kenyér címmel adta ki. A halottak napja estéjére szóló elmélkedésében olvastam: „A halottakat könnyű szeretni, a megszépítő messzeség fátyla eltakarja gyarlóságaikat. Sokkal nehezebb elviselni és szeretni az élőket, márpedig csak ezzel lehet kiérdemelni a szép halál kegyelmét.“ Néhány sorral odébb pedig így folytatja: „A keresztény ember számára a halál sohasem végállomás, sohasem tragédia. Nem a halál tragikus, hanem az elrontott élet.“ Valóban, a halál nem végállomás, hanem csak átszállás az örök élet irányába induló idővonatra. Ügyeljünk rá, nehogy lekéssük a csatlakozást. Ez is jusson eszünkbe, és ne csak halottak napja környékén, ne csak novemberben. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


MOZAIK, HIRDETÉS

Vallásközi találkozó

Levelet kaptunk

Remény

Gyertek, hívek, Dercsikára, a Fatimai Szűzanyához Amikor a Szentatya az Egyházzal együtt Rómában a Mária-napokat ünnepelte, számunkra, akik nem lehettünk ott, nagyon jóleső érzés volt, amikor Dunaszerdahely és a környékbeli falvak papjaival és híveivel együtt Dercsikán leróhattuk tiszteletünket a Fatimai Szűzanya előtt. A rózsafüzér elimádkozása után meghallgattuk Bozay Krisztián atya jóra buzdító szavait, majd Szalay András atya vezetésével szentségimádáson vettünk részt. A nap kicsúcsosodása persze a szentmise volt, ahol úgy éreztük, lélekben csatlakozunk a pápa imáihoz. A szentmise főcelebránsa Kiss Róbert püspöki helynök volt, aki beszédében arra buzdította a papokat és a híveket, hogy Dercsika legyen a Dunaszerdahely környékiek zarándokhelye, hasonlóképpen, mint a távolabbi Bacsfa-Szentantal. A szentmise után a tűzoltótestület tagjai vállukra vették a Mária-szobrot, és megkezdődött a körmenet, melyben ott haladtak a Szent György Lovagrend tagjai, a papság, majd a hívek. A csengő hangú kántor szép énekével emelte a körmenet fényét. A falu végéig mentünk, ahol köszöntöttük a fák hajladozó lombjai alatt az őseink által felállított Mária-szobrot. A templomba visszatérve papjaink égő gyertyával a kezükben álltak sorfalat a bevonuló Szűzanya-szobornak, így köszöntve égi Édesanyánkat. Végül meghallgattuk a Szentatya szavait Rómából a csíksomlyói rádió adásában. A körmenet után szeretetvendégség vette kezdetét a helyi kultúrházban. Nagy öröm volt számomra ez a szép alkalom, különösen nagy boldogság volt látni a sok fiatal papot bevonulni, akik visszahozták a Mária-ünnepek régi fényét. Köszönet érte! Márkus Melánia, Somorja

A kis feszület Pár évvel ezelőtt szerzetespapok látogattak el városunkba. Egyéb szolgálatok mellett, emlékül kis fakereszteket árultak pár fillérért. Én is vásároltam belőlük unokáim részére. Idén nyáron is sokat nyaraltak nálunk kedves unokáink. A legfiatalabb kislány, aki 7 éves, megérkezésük után szedegette elő kedves játékait a kis utazótáskájából. Odapillantottam és látom, hogy a táska belső fedelén lévő kis rekeszben ott lapul a kis fakereszt is. Kérdeztem tőle, hogy ez is a kedvenc dolgai közé tartozik-e. Ő aranyosan, természetesen azt válaszolta, hogy igen, mert a Jézuska vigyáz rá, és hogy esténként a kispárnája alá teszi, hogy ne legyenek rossz álmai. Ezt senki sem mondta neki, ő a kis eszével ezt így gondolja. Puksa Magdolna, Léva

A Béresparti sírkertben A Béresparti sírkertben Márványpalotákban Az emlékek barikádjain Álmokban szőtt sors-utak pihennek A gyertyák viaszfénye pislákol S a lelkek hullatják szavaikat A novemberi csendben Weppery László, Léva • ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2013. NOVEMBER 17.

Október 28-án, Assisiben ismét találkoztak a világ vallásainak képviselői. Mindez a II. János Pál által, 1986 októberében megkezdett hagyomány jegyében történt. A különböző vallások képviselő a legaktuálisabb témákról egyeztettek: a háborúról, terrorizmusról és az erőszak megszüntetéséről. Ezúttal három vallás képviselői gyűltek öszsze, hogy a békéért – elsősorban a KözelKelet békéjéért – imádkozzanak. A résztvevők David Rosen rabbi, Mohammed Sammak, a Keresztény-Muszlim Bizottság a Párbeszédért nevű szervezetének elnöke, valamint Fouad Twal, Jeruzsálem latin pátriárkája voltak. Őket Domenico Sorrentino, Assisi püspöke fogadta és köszöntötte. „Elköteleztük magunkat a párbeszéd kultúrája mellett, hogy segítsük a kölcsönös megértést és bizalmat, mely az egyénekben és közösségekben megteremti majd a feltételeket a valódi békére” – mondta Rosen. Mohammed Sammak kifejtette: a résztvevők türelmes és őszinte dialógust folytatnak, anélkül, hogy azokat a dolgokat hangsúlyoznák, melyekben a vallások különböznek. Azért jöttünk – mondta -, hogy a békére koncentráljunk, mely Isten ajándéka az egész emberiség számára. „A vallási hagyományoktól függetlenül, egyetértünk abban, hogy aki békét akar, annak szeretnie kell szomszédját és tisztelni az aranyszabályt: Tedd mással azt, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek.” katolikus.sk


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Nevelés – a szülők egyeteme Sorozatunk előző részét azzal zártuk, hogy a gyermeknek szüksége van az anyára és az apára. A szülők tehát a gondoskodásukkal életben tartják a gyermeket, a neveléssel pedig felkészítik az életre. Hogy mi is pontosan a nevelés? A magyar nyelv több magyarázatot is nyújt – gondolhatunk arra, hogy a neveléssel személyiséget formálunk a gyermekből, vagy van más magyarázat, amely a növéshez, növekedéshez kapcsolódik. A pedagógia és a pszichológia tudományosan úgy határozza meg a nevelést, mint szándékos és célirányos cselekvést, amely a gyermek fizikai, erkölcsi és értelmi erőinek fejlesztésére irányul. Más meghatározás szerint pedig a nevelés alapvetően értékközvetítő folyamat. Bárhogy is közelítjük meg a nevelést, az biztos, hogy a szülők legfelelősségteljesebb feladata. A céljai pedig minden korban és egyénre nézve változók. Az ókorban, mondjuk Spártában arra törekedtek, hogy engedelmes, edzett katonákat neveljenek, akik fenntartják az államot; Athénban ugyanabban az időszakban a test és a szellem harmóniája volt az ideál, erkölcsösség a cél. A humanista nevelés iparkodik a gyermekből emberséges (humánus), okos embert nevelni. A pragmatikusok a gyakorlati életre való nevelést hangsúlyozzák, mások pedig a nevelés célját abban látják, hogy a gyermekből szociálisan érett és egyénileg is eredményes felnőtt legyen. Megint más elméletek az egyén függetlenségében, boldogságában és felelősségvállalásában látják a nevelés legfontosabb célját. Amikor a fiatalok a közös életútjuk előtt állnak, ritkán gondolkodnak el a gyermekek nevelése fölött. Többnyire abban bíznak, hogy ha a szüleik fölnevelték őket, akkor nekik is megmegy

majd a dolog. Az előzőkben említettük, hogy a nevelés tudatos és célirányos cselekvés, a fiatalok mégis többnyire ösztönösen kezdik betölteni a szülői szerepüket. Amikor a jövendő gyermekükről gondolkodnak, nagyos homályosan látják a nevelésük célját. Többnyire úgy fogalmaznak, hogy jó embert akarnak nevelni, illetve arra fognak törekedni, hogy a gyermekük boldog ember legyen. A nevelést összetévesztik a gondoskodással, magát a nevelést pedig az intézményekre hagyják. Ám hogy mi lesz a gyermekből, az főleg a családi neveléstől függ. És ahogyan említettük, a családi nevelés nem mindenkor tudatos tevékenység. Ami nagyon meghatározza a család tudatos vagy tudattalan nevelési stílusát, az függ attól, milyen az érzelmi kötődés a szülő és a gyermek között, és mennyire ellenőrzi a szülő a gyermekét. E két tényező kombinációja négy alapvető nevelési stílust alakíthat ki. Az érzelmileg meleg, túlzottan ellenőrző nevelés abban nyilvánul meg, hogy a szülő mindent megad a gyermekének, mindentől megvédi, vagyis elkényezteti a gyermeket. Az érzelmileg rideg és túlságosan ellenőrző nevelés pedig katonai nevelésre emlékeztet. Az érzelmileg meleg, de ellenőrzés nélküli nevelés szabadon magára hagyja a gyermeket, és az boldogul, ahogyan tud. Az érzelmileg hideg és ellenőrzés nélküli nevelés a „nem nevelésben”, nem törődésben nyilvánul meg. Az elkényeztető nevelést könnyen fel lehet ismerni. A gyermek önállótlan, nem kezdeményez semmit, nem kíváncsi, passzívan várja a felnőttek segítségét. Csak később veszi észre a szülő, hogy a gyermek igénye túlzott, nem képes reálisan felmérni a helyzetet, vagy túl nagy az önbizalma, vagy túl kicsi. Az érzelmileg hideg és nagy igényeket támasztó,

ellenőrző nevelés ahhoz vezet, hogy a gyermek agresszívan viselkedik, vagy megtörik, és neurotikus lesz. Tudja, hogy nem képes teljesíteni a szülő elvárását, mert az nagyon magas fokú, azért bosszút áll a környezetén, illetve önmagán. A szabad (liberális) nevelés, amely érzelmileg kielégíti a gyermek szeretet iránti szükségletét, nem állít fel határokat, és veszélyezteti a gyermeket. Határok nélkül, tapasztalat híján a gyermek veszélyes dolgokba kezdhet (iskolakerülés, dohányzás, úgynevezett adrenalinos akciók stb.). Az öntelt, kritikátlan embert gyakran ez a liberális nevelés produkálja. Az elhanyagolt gyermekből pedig csak ritkán lesz sikeres, érzelmileg gazdag, szellemileg egészséges felnőtt. Akkor hogyan neveljük a gyermeket, szólhat a kérdés. Az említett négy nevelési stílus négy szélsőséget mutat be. A gyermeknek szüksége van az érzelmi elfogadásra és az ellenőrzésre is. A titok a mértékben rejlik, ez a szülők egyeteme. Ők ismerik a gyermeküket legjobban. A szülők felelősek azért, hogy kielégítsék a gyermekük szükségletét a szeretet, a befogadás iránt. Ám teret kell hagyni annak is, hogy a gyermek szembesülhessen azzal, hogy nem minden elfogadható. Jogosult a szeretetre, de nem minden szeretetre méltó, amit csinál. Ugyanúgy az ellenőrzésnek is bizonyos mértékben helye van a nevelésben. Védi a gyermeket a veszélyes helyzetek elől, igényeket támaszt vele szemben, arra készteti, hogy alkalmazkodjon a környezetéhez. Nem a tökéletes szülők segítik a gyermek egészséges fejlődését, hisz ilyen szülők nem is léteznek. Fontos, hogy felelősen teljesítsék a feladatukat, még ha hibákat is követnek el. A gyermekek nagyvonalúak, és megbocsátanak, persze ha érzik, hogy a szülőket tisztelhetik, mert megbízhatnak bennük.

FIGYELEM! Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Sütőtökkrémleves

Hozzávalók: 1 kg sütőtök (héj nélkül), 3 közepes db sárgarépa, 3 közepes db burgonya, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj vagy margarin, 1 l alaplé, 1,5 dl tej, só, bors, szerecsendió Elkészítés: A sütőtököt feldaraboljuk, meghámozzuk, a magokat eltávolítjuk, majd kis kockákra vágjuk. A répát és a krumplit meghámozzuk, szintén felkockáz-

zuk, ill. felkarikázzuk. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. A vajat felhevítjük, a hagymát megdinszteljük benne. Hozzáöntjük az alaplevet, majd beletesszük a sütőtököt, a répát és a krumplit. Kb. 45 percig kis lángon főzzük. Ezután botmixer segítségével pürésítjük a levest. Hozzáöntjük a tejet, majd ízesítjük a levest sóval, borssal, szerecsendióval.

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió November 23., szombat 17.20 Tanúságtétel 18.00 Szentmise Mocsáról 20.35 Mária-út November 24., vasárnap 10.20 Szentmise a Vatikánból 18.00 Szentmise Bodajkról 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv November 23., szombat 8.05 Élő egyház 8.35 Isten kezében November 24., vasárnap 7.50 Világ-Nézet. Női szemmel 9.10 Rome Reports. Vatik. híradó 11.00 Szentmise Kassáról 20.35 Régimódi történet. 6/6.

m1 November 23., szombat 10.30 Aranymetszés 15.55 A világörökség kincsei November 24., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.50 Kérdések a Bibliában 11.05 Mai hitvallások

www.mise.hu Élő szentmise-közvetítés mindennap a budapesti Wekerletelepi Munkás Szent Józseftemplomból, a www.mise.hu honlapon (hétköznap 6.30 és 18.00, vasárnap pedig 7.00, 8.30, 10.00 és 18.00 órakor).

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Szerkesztőségünk e-mail címe: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

Osztozkodik a róka Az üveghegyen innen, a selyemréten túl volt egy rengeteg erdő. Ebben a rengeteg erdőben, annak is a kellős közepén élt egyszer egy öreg medve. Ennek az öreg medvének volt két fia. Ezek egyszer elhatározták, hogy elmennek világgá szerencsét próbálni. Odaálltak anyjuk elé, elbúcsúztak tőle illendően. Az öreg medve megölelte fiait. Lelkükre kötötte, hogy soha el ne hagyják egymást. Megfogadták. Azzal nekicammogtak az erdőirtásnak, onnan meg a szántóföldeknek. Mentek, mendegéltek. Egyszer azonban elfogyott az ennivalójuk. Szomorúan kullogtak egymás mellett. - Hej, de ehetném, testvér! - szólt a fiatalabb. - Én is! - lógatta buksi fejét a másik. Amint mentek, mendegéltek, nagy kerek sajtot találtak, de nem tudtak elosztozni rajta, nem tudták elosztani igazságosan. Irigyen civakodtak, huzakodtak, morogtak, amikor közibük toppant a róka. - Min vitatkoznak, medve komák? - kérdezte a Ravaszdi. Elmondták. - Sebaj! Majd elosztom én igazságosan! - Jó lesz biz az, jó lesz! - hagyták helyben a dörmögők. Azzal fogta a róka a sajtot, eltörte kétfelé. Úgy intézte, hogy az egyik fele szemlátomást nagyobb legyen a másiknál. Fölmordult egyszerre mindegyik mackó: - Ez nagyobb! - Csak lassan, mackók! Türelem! Azzal jó darabot leharapott a nagyobb feléből. Most meg a kisebb lett nagyobb. - Így se jó! - békétlenkedtek a mackók. - Ugyan, ne türelmetlenkedjetek már! Értem én a magam mesterségét! Le is harapott a nagyobbik darabból egy jókora falatot. Most megint az lett a kisebb. Így ment az osztozkodás addig, míg a róka alaposan jóllakott. A két medvebocsnak alig-alig maradt a sajtból, mikorra egyforma lett a két darab. - No jó étvágyat, medvebocsok! - mosolygott a róka, és otthagyta őket faképnél.

Készítette Budai Ernő

Rejtvény

3

4

5

6

Pecsérke Stela, 3. osztály, Szalatnya

Szakállos Viktor, 6. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Tandlmajer Szabina, 6. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Szőke András, Kazinczy Ferenc AI, Tornalja

Mag Viktória, 4. A osztály, Kazinczy Ferenc AI, Tornalja

A Remény egyik állandó rovatának címét rejtettük el a középső, színes sorban. Akkor tudod meg, hogy melyiket, ha mind a kilenc feladatot helyesen oldod meg. (Könnyítésül eláruljuk, hogy a megfejtés minden szava – 2

Monc Gabriella, 6. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Tandlmajer József, 6. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

(magyar népmese)

1

Éliás Szandra, 1. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

7

8

szórésze azonos betűvel kezdődik és végződik.) Mi a rovat neve? 1. Hüvelyes növény, 2. A legnagyobb európai bagoly, 3. A feltett összeg növelése (TÉT), 4. Atanáz fele (!), 5. Keresztény Ifjúsági Közösségek – röv., 6. Imre egyik 9 beceneve, 7. Szájat nagyra nyit, 8. Ajak eleje (!), 9. … tusz – levéltelen tüskés dísznövény.

küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, vagy remeny@remeny.sk (a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó és küldjétek el levelezési címeteket is).

Megfejtés

A 43. számban közölt rejtvény megfejtése: Kelemen. A nyertes: Balázs Marika, Pered. GratuláA megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november 22-ig lunk, az ajándékot postán küldjük!

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2013. NOVEMBER 17.


HIRDETÉS

Előnytelen kölcsönök nagy felvásárlása! Gyorsan szabaduljon meg a túl drága hitelétől, és spóroljon meg több száz eurót Ha az ember olyan helyzetbe kerül, hogy sürgősen pénzre van szüksége, néha az első, útjába kerülő ajánlatot elfogadja. Ez a lehetőség azonban általában a legkevésbé kifizetődő. Különösen érvényes ez a nem banki társaságoktól felvett, előnytelen kölcsönökre. Egy komoly banktól felvett hitellel összehasonlítva az előnytelen hitelek esetében több száz vagy ezer eurót is ráfizethet az ember. Lényeges, hogy ne vesztegessük az időt, és azonnal oldjuk meg a problémát! A kellemetlen helyzetre szerencsére van egy egyszerű és gyors megoldás. Szeptemberben ugyanis az OTP Bankában felvásárolják az előnytelen hiteleket. A bank specialistái megvárásra átszámolják más bankok, lízingcégek vagy nem banki társaságok ügyfeleinek kölcsöneit, de ami a legfontosabb: a helyszínen, díjmentesen olcsóbb kölcsönt kínálnak mindenkinek, akár évi -3%kal alacsonyabb garantált kamattal. Az ügyfél így visszafizetheti a régi, előnytelen kölcsönt, és megspórolhat egy szép summát. Az így megtakarított öszszeg nagyobb hitel esetén játszva elegendő például a lakás egész éves fűtésköltségére. Ez pedig már olyan tétel, amelynél megéri cselekedni. „Nálunk kiválthatják nem banki társaságoktól felvett kedvezőtlen kölcsöneiket is, amelyek esetében az ügyfelek gyakran hatalmas összegeket veszítenek. Ez az ajánlat Szlovákiában egyedülálló. Örülök, hogy az elsők között lehetünk, akik ügyfeleinknek ilyen módon megtakarítjuk a fölösleges kiadásokat! Ráadásul, ha az ügyfél úgy kívánja, további pénzeszközöket is a rendelkezésére tudunk bocsátani, fölösleges jövedelemigazolások nélkül” – tette hozzá Igor Lehoťan. Ha más banktól, lízingcégtől vagy nem banki társaságtól vett fel kölcsönt, ne habozzon, és minél gyorsabban keresse fel az OTP Banka bármelyik fiókját. A mindenki számára garantált, 3%-kal csökkentett kamatlábú hitelek kínálata korlátozott. Tájékoztató jellegű átszámítást a következő internetes honlapon Ön is végezhet: www.vykupuverov.sk

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

XVI. Benedek pápa meghirdette a HIT évét, mely 2012. október 11-étől ez év Krisztus Király ünnepéig tart. Ebben a különleges időben az Egyház egészének – írja Benedek pápa –, és benne a pásztoroknak, Krisztushoz hasonlóan útra kell kelniük, hogy az embereket kivezessék a pusztából az élet helyére, az Isten Fiával való barátságra, őhozzá, aki egyedül ad életet, mégpedig teljes életet. Rejtvényünkben – a HIT évével kapcsolatban – egy igen szép gondolatot rejtettünk el – a V/2., F/1., V/20., 43., 66. számú sorokban. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november 22-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Tonna. 2. Rejtvényünk első része. 13. Becézett női név. 14. Férfinév. 15. ...kony, restségre hajlandó. 16. Árverez, felülígér. 18. Mögém ellentéte. 19. A karzat közepe. 20. Rejtvényünk harmadik része. 23. Római ötvenöt. 25. Autonóm Terület, röv. 26. Félig kiszámít. 27. Szekér egyik része. 29. Indulatszó. 31. Szintén. 33. Románia autójele. 35. Ollós állat. 36. Tartozása van. 38. Okból eredő. 40. Matrózok itala. 42. Azonos betűk. 43. Rejtvényünk negyedik része. 57. Hangos relé! 49. Magyarországi vízfolyás. 50. Napszak. 51. A jura korszak alsó rétege. 53. Bruttó hazai termék. 55. A mangán vegyjele. 56.

Rangjelző előtag. 58. Vakond – szlovákul. 59. Köszöntés a régi rómaiaknál. 61. Becézett férfinév. 63. Indíték. 65. Az arany vegyjele. 66. Rejtvényünk befejező része. 70. Orosz festő. 72. Gabonaraktár. 73. ...an, csalitokban. 75. Színültig – talmi. 77. Férfinév. 78. ... Kazan, filmrendező. 79. Nitrogén. Függőleges: 1. Rejtvényünk második része. 2. Vonatkozó névmás. 3. Középkori magyar nemesi nemzetség. 4. Női név. 5. Bába keverve! 6. Kutyaól. 7. A rádium vegyjele. 8. Mocskol. 9. Tűzben elpusztul. 10. Szövegel. 11. Végtelen üst! 12. Némán lezár. 17. Francia színész, filmrendező. 18. Olajcég. 21. Karmestere. 22. Sporteszköz. 24. Féktelen. 28. Orosz uralkodó. 30. Bibliai személy. 32. Édes mártás. 34. Két folyó Kelet-Európában. 37. Segélykérő jel. 39. Knock

out. 40. Hányad. 41. Állatnak has alatti prémje. 44. Női név. 45. Kétes! 46. Órahang. 48. Női név. 52. Értéke. 57. Bádog – régiesen. 55. Katalán festő. 57. Kikötőváros Chilében. 60. Németországi város. 61. Névutó. 62. Vályú, edény. 64. Fás növény burka. 67. Thaiföld. 68. Gennyes. 69. Zakatolás része. 71. Angolna – angolul. 74. Kérdőszó. 76. Határozószó. 77. Latin kötőszó.

Megfejtés A 43. számunkban közölt rejtvény megfejtése: A jóbarát lelkem fele. A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Tovarňák Dávid, Buzita. Gratulálunk!

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ „Tangó mise” Rómában A római Loyolai Szent Ignác-bazilikát november 9-én egy különleges hangszer, a bandoneón hangjai töltötték be. A tradicionális argentin harmonika jelenléte a latin nyelvű, klasszikus zenei előadást egészen egyedivé tet-

te. Az argentin Martin Palmeri Misa a Buenos Aires című műve nyitotta meg a Nemzetközi Egyházzenei és Egyházművészeti Fesztivált, melyet idén Ferenc pápának ajánlottak – tudósít a Romereports.com. A Tango Mass, illetve spanyolul: Misatango néven híressé vált művet több mint 15 évvel ezelőtt írta a zeneszerző, akit nagy büszkeséggel tölt el, hogy a darab végül ekkora megtiszteltetésben részesült: „Számomra

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2013. NOVEMBER 17.

ez hihetetlen nagy lehetőség. Olyan érzés, mintha valami komoly díjat nyertem volna el az alkotásommal.” A 42 perces művet nagyzenekar játszotta három bandoneón közreműködésével; a kölni dóm kórusa

énekelt, szólóban pedig az argentin mezzoszopránt, Bernanda Finket hallhatta a közönség. Ferenc pápa nem tudott részt venni az előadáson, de Palmeri nagyon reméli, hogy személyesen is találkozhat vele, és szót válthat vele új tervéről: egy jezsuita témájú oratóriumról. Mindenesetre az, hogy a Tangó misét bemutathatta a világ legrangosabb egyházzenei fesztiválján, önmagában is győzelemmel ér fel – nyilatkozta Martin Palmeri. Magyar Kurír


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

E napokban ünnepli születés- és névnapját

ŐSZI AKCIÓ

KÖSZÖNTŐ

„Ha szeretet van életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik.” Nagyon sok szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, dr. FARKAS PÉTERT, aki november 12-én ünnepelte 40. születésnapját. Imáinkban kérjük a jó Istent, hogy a hosszan tartó betegségéből felépülve, jó erőben és egészségben, még sokáig végezhesse lelkipásztori hivatását. A hálás boldogfai és a rétei hívek

SZÉPÉNÉ GŐGH ERZSÉBET gútai sekrestyés asszonyunk, aki két évtizede már, hogy nagy hűséggel végzi e nemes szolgálatot. Kapott ezért ő már hideget-meleget, de mégis bizonyította hűségét e szép tevékenységhez. Adjon neki az Úr erőt, egészséget, hogy még továbbra is teljesíthesse ezt a szolgálatot. Isten éltesse! Tisztelettel a rózsafüzér-társulat tagjai és a hívek

Koller Gyula: Napi örömhír I. A kötet köznapi homíliákat ad közre az adventi, karácsonyi és húsvéti időre. Hasznos segédkönyv nemcsak a lelkiatyák részére, hanem a hívőknek is, akik komolyabb lelki életre törekszenek. Ára: 2,88 Eur helyett 1,88 Eur Akciós ajánlatainkra a Remény-barátoknak nyújtott 10%-os kedvezmény nem vonatkozik!

Szeretettel köszöntöm a hitoktatónőt, MUCSKA ZSUZANNÁT Csütörtökben, aki november 14-én ünnepelte 60. születésnapját. Születésnapodon nem kívánok egyebet, Isten áldása kísérje további életed, S a Szűzanya oltalmazza minden percedet. Sokáig élj még egészségben, szeretetben!

Könyvrendelés: Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

R. M. Rilke:

Mária látogatása

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, november 19-én, kedden, a szent királylány tiszteletére szentelt, 100 éves pozsonyi Kék-templomban 19 órai kezdettel magyar szentmise lesz.

Vitte vágya, hogy a másik testre, mely vonzotta, rátegye kezét, s a két asszony most egymást kereste, míg hajuk s ruhájuk összeért. Mind a kettő szentélyt hord ölében s rokonánál oltalmat keres. Ó az Úr csak bimbó, de a méhben már a Keresztelő örömében ugrándozva vígan fölrepes. (Részlet, Farkasfalvy Dénes fordítása)

Szeretettel várják idén is az ünnepi alkalomra Szent Erzsébet tisztelőit!

Ein Karem, a Látogatás-temploma Kamenár Gabriella felvétele

Ezt kívánja Kati néni

Magyar szentmise a Kék-templomban

Meghívó A Magyar Földrajzi Társaság és a komáromi római katolikus egyházközség 2013. november 16-17-én megemlékezik Bertalanffi Pál (17061763), jezsuita paptanár, az első tudományos magyar nyelvű földrajzkönyv (1757) szerzője halálának 250. évfordulójáról. Bertalanffi Pált a komáromi Szent András-templom altemplomában helyezték örök nyugalomra. November 16-án, szombaton, 18 órakor, a Szent András-templom plébániaépületének előadótermében Hevesi Attila, a Miskolci Egyetem Földrajz Intézetének professor emeritusa ismerteti Bertalanffi Pál életét és földrajzi munkásságát. Másnap, november 17-én, vasárnap, a Szent András-templomban, szentmise keretében emléktáblát avatnak Bertalanffi Pál tiszteletére.

Remény elérhetőségek

Minden érdeklődőt szeretettel látnak! Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510

Adventi hangverseny Pozsonypüspökin Adventi hangverseny lesz november 30-án, szombaton, 15,00 órakor Pozsonypüspökin, a Szent Miklós-plébániatemplomban, a dunaszerdahelyi Szent György Kórus közreműködésével. Szeretettel várják az érdeklődőket!

Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com Lapterjesztés, könyvrendelés: office@remeny.sk vagy 0948/057 508 KÖNYVRENDELÉS:

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

ÚJDONSÁGAINK

énekelsz

Karácsonyi ajándéknak is kitűnő kiadványok, naptárak! Ne féljetek nevetni! Vidám történetek a szent pápáról, II. János Pálról Ára: 7,50 Eur

Mészáros Angelika „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston)

Napi kalauz a 2014. évre Imakönyv nagyságú naptár bejegyzési lehetőséggel Ára: 2,50 Eur

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.”

Boldogasszony Anyánk Imakönyv Szűz Mária tiszteletére Ára: 7,50 Eur

„Szállj ránk, életadó Lélek, / Szállj le igaz Bölcsesség! Szívem veled elteljék. / Botló léptem előtt gyűlj fel, Múlhatatlan fényesség. / Háznépedre jer le, Bölcsesség Lelke!” (Hozsanna 101.) A dallam a 17. századból származik, Sík Sándor papköltőnk versfordításának szövegével énekeljük. Egyik, talán legismertebb pünkösdi énekünk. Azt gondolhatja az olvasó, hogy miért most, novemberben írok a pünkösdi énekről… Azért, mert most érett meg bennem, hogy mennyire elhanyagoljuk életadónkat, a Szentlelket. Augusztus végén volt Vadakkel atya lelkigyakorlata. Előadását minden nap a Szentlélekkel kezdte, vele folytatta, és ővele fejezte be. Rádöbbentem, az a veszély fenyeget bennünket, hogy a földi dolgokban keressük azt, amit csak az örökkévalóságban kaphatunk meg. Már itt szeretnénk a teljességet, amelyet csak a Mennyei Atya tud megadni. Ezért beteljesületlenek maradunk, habár sikeresek, népszerűek, elismertek vagyunk, és halmozzuk az élvezeteket. Amíg lent keressük azt, amit csak fent találhatunk meg, addig határokba ütközünk. Amikor a Szentlélek által megnyílunk a Mennyei felé, akkor már nem keressük a földön azt, amit itt soha nem fogunk megtalálni. Akkor a lelkünk valami különössel telik be, amit nem tudunk megfogalmazni, de szárnyal a szívünk, a bensőnk. Az elismerés, a sikeres kapcsolatok, az érzéki és élvezetes tapasztalatok továbbra is hozzátartoznak életünkhöz, de nem várunk sokat tőlünk. Ezért kell mindennap kérnünk Istentől a Szentlelkét, hogy életünk minden pillanatát hassa át. Isten életet lehel belénk, velünk van, amikor dolgozunk, imádkozunk, sírunk, hordozzuk a fájdalmainkat vagy élvezzük az életet. Az Életadó Lélek: a Bölcsesség, az Értelem, a Jótanács, a Tudomány, a Lelki erősség, a Jámborság, az Istenfélelem Lelke. Mindezt a Szentlélek adja, és a SZERETET működteti. Amikor megtapasztaljuk a szerelmet. Vagy lelkesedést lobbant lángra bennünk, és elvezet a felebaráti szeretetre, az odaadásra. Engedjük magunkhoz és kérjük a Szentlelket, ne csak pünkösdkor, hanem mindennap! Mert egyszerűen érkezik egy szép dalban, egy naplementében, egy pici gyermekben. Hagyjuk áradni. Tedd imává életünk!

A Remény forgatható falinaptára 2014-re Ára: 1,60 Eur

A Remény egylapos falinaptára Ára: 0,20 Eur

A kiadványok megrendelhetők: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

MÁR ELŐJEGYEZHETŐ Hamarosan megjelenő kiadványok Gyökössy Endre: Együtt a szeretetben Ára: 4,- Eur

Vademecum Lelki kapaszkodó Ára: 3,- Eur

A könyvek árához postaköltséget számítunk fel. A kiadványok előjegyezhetőek: office@remeny.sk vagy 0948/057 508

• ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP • 2013. NOVEMBER 17.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.