Remeny 2014 13 marc 5

Page 1

„Senki nem tud igazán örülni, ha nincs benne szeretet.” (Aquinói Szent Tamás)

13. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. március 30. – Nagyböjt 4. vasárnapja

A reménység útja

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 2 8 10

Korunk Egyházában a hagyományos keresztútjárás „folytatásaként” megjelent az úgynevezett Világosság útja. A húsvéti diadalt tárja elénk, melyre a hagyományos keresztút vezet el... PER CRUCEM – AD LUCEM, tartja a régi mondás... Valóban a kereszt, az áldozat repít minket közelebb a Fényhez! Ezen az úton mindnyájan haladunk, vagy netán sodródunk valamerre... Akik az Üdvözítővel együtt egyesülve járják, azok Vele biztosan a Fény, a diadal felé jutnak közelebb. Így válik élet- és keresztutunk reménység-úttá... Nagyböjt derekán ezt tudatosítani magunkban, igazi örömet jelent. Életutunknak minden körülmény ellenére van értelme, mert van határozott célja. AD LUCEM..., olyan ez, mint a vándor kapaszkodása az emelkedőkön, meredek szirteken, egyre feljebb, közelebb a magasságig, ahonnan a fény árad. „Sütkérezni” szeretnénk annak ragyogásában, hogy vonzásába kerülve kitarthassunk vándorutun-

Sorsunk: az Isten Könyvajánló Elődeink emléke erősít

kon. Szent Pál tanít, hogy „...megváltásunk még reménybeli. Az a remény, amit már teljesedni látunk, többé már nem remény. Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan” (Róm 8,24-25). Reménységünk beteljesítője Krisztus. Az ő keresztútja a világosság útjává változott, a Fény diadalává... Ezáltal lelkesít minket is és segít célba jutásunkban. Nagyböjt előttünk álló ideje és maga a húsvéti esemény, ezt szilárdítsa meg bennünk... Mécs László szavai kapcsoljanak minket Krisztus keresztjéhez, az üdvösség és örömünk forrásához: „A dombon egy útszéli, árva paraszt-keresztfa tűnt elő. Jézus függött, karját kitárva, minden népet Szívére zárva, mind egy-karámba ölelőn… Jézus, népek szent Ölelése, hárfádhoz hajtom homlokom, pengess minden nyájt egy-vetésre, feszítsenek bár újra: mégse legyen más nép itt, csak: rokon!” (Mécs László: Szegény kereszt)


EZ TÖRTÉNT

Sorsunk: az Isten Marcus Aurelius Teremtő gondolatok című művét olvasom. A lélek szép ajándékaival kapcsolatban azt írja, hogy ő boldog ember. „Az a boldog, aki mindennap s a nap bármely pillanatában megértőn fogadja sorsát, és lelke értékes hajlamai szerint alakítja életét…” Éppen a múlt héten volt a boldogság világnapja. Nagyböjt 4. vasárnapján az Egyház is egy kicsit „előrevetíti” a húsvéti boldogságot. A liturgia ezen a napon ünnepélyesebb, mert egyre közelebb érkezünk a Misztérium, a feltámadás örömének nagy ünnepéhez. Elfogadni a sorsot. A magunk sorsát. Vállalni azt a meggyőződést, hogy Istené vagyunk. Azt, hogy magyarok vagyunk. Azt, hogy ide vagy oda tartozunk… És vállalni azt is, hogy mások megkérdőjelezik hovatartozásunkat. Bátran felvállalni valakit, valakiket: embert, elvet, gondolatot… Nem „menő” dolog manapság. A boldogságról sokat írtak, sokan mondtak róla okos és bölcs mondatokat. De mindaddig nem igazán leszünk boldogok, amíg nem tanuljuk meg elfogadni saját sorsunkat. Sorsunk pedig nem más, mint az Isten. És nem leszünk boldogok, amíg nem merünk kérdezni: Istentől, az Egyháztól, a körülöttünk élő emberektől… Egész életünkben szenvedni fogunk, ha a kérdések ottmaradnak „lelkünk mélyén”. Mielőtt halálra ítélték Szókratészt, a nagy görög filozófust, azt sugallták neki, hogy ha csendben lesz, akkor ejtik az ellene felhozott vádakat, illetve eny-

hébb büntetést szabnak ki rá. De a bölcs azt mondta, milyen élet lenne az, ha még kérdezni sem lehetne. Ha nem tehet fel többé kérdéseket, akkor inkább meghal… Lelkünk értékes hajlamai szerint alakítani életünket, kérdéseket tenni föl, elfogadni a sorsot, az Istent – nem is kívánhatunk szebb nagyböjtöt. Mert az ilyen nagyböjt mindig feltámadást hoz. És nagyböjt mindig azért van, hogy megéreztesse velünk a húsvét előízét… A győzelmet…

VATIKÁN

ODESSZA

Pápai bizottság a kiskorúak védelmére

Mária Szívének oltalmába ajánlotta...

Ferenc pápa felállította a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottságát, amelynek tervét 2013. december 5-én jelentette be. Közzétették a bizottság tagjainak listáját. A bizottság tagjai: Catherine Bonnet (Franciaország), Marie Collins (Írország), Sheila Hollins (Egyesült Királyság), Seán Patrick O’Malley bíboros (Egyesült Államok), Claudio Papale (Olaszország), Hanna Suchocka (Lengyelország), P. Humberto Miguel Yáñez SJ (Argentína), P. Hans Zollner SJ (Németország). A tagok alapvető feladata, hogy előkészítsék a bizottság statútumait, amelyek meghatározzák hatásköreit és funkcióit. Federico Lombardi szentszéki szóvivő kommentárt fűzött a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságának létrehozásához. Folytatva elődeinek elkötelezettségét és miután meghallgatta különböző bíborosok, püspökök és a téma szakértőinek véleményét, Ferenc pápa elhatározta, hogy bizottságot állít fel a kiskorúak védelmére. A pápa nyilvánvalóvá teszi, hogy az egyház prioritásai közé tartozik a kiskorúak védelme. E területre vonatkozó kezdeményezés előmozdítása érdeké-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

ben a pápa kijelölt olyan magasan képzett személyeket, akik ismertek ezen a területen végzett tevékenységükről. Ez a csoport most arra kapott meghívást, hogy mielőbb kidolgozza a bizottság végleges struktúráját, pontosítva célkitűzéseit és felelősségét, valamint hogy ajánljon további tagjelölteket más kontinensekről és országokból, akiket meghívhatnak a bizottság szolgálatára. Abban a bizonyosságban, hogy az egyháznak meghatározó szerepet kell betöltenie ezen a területen és a jövő felé kell tekintenie anélkül, hogy feledné a múltat, a bizottság sokoldalú megközelítéssel mozdítja elő a kiskorúak védelmét. Ezek közé tartozik a nevelés a gyermekekkel való visszaélés megelőzésére, a büntetőjogi eljárás elindítása a kiskorúak elleni sértések esetén, polgári és kánonjogi kötelességek és felelősségek, valamint a legjobb megoldások kifejlesztése, amelyek a társadalom egészében megjelentek. Ezáltal és Isten segítségével a bizottság hozzájárul a Szentatya küldetéséhez, hogy biztosítsa az ifjúság védelmét válaszolva e szent felelősségre – fogalmaz a szentszéki szóvivő. MK

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Jacek Pyl, az odessza-szimferopoli katolikus egyházmegye segédpüspöke a március 16-i vasárnapi szentmisén Mária Szeplőtelen Szívének oltalmába ajánlotta a Krím-félszigetet, annak valamennyi lakójával együtt – tájékoztat a Vatikáni Rádió. A segédpüspök telefonon tájékoztatta erről az olasz püspöki konferencia hírügynökségét egy nappal a népszavazást követően, amelynek keretében döntöttek a Krím-félsziget Ukrajnától való elszakadásáról. A népszavazás hivatalos eredményének kihirdetése előtt a katolikus egyház nem ad ki politikai jellegű nyilatkozatokat, ugyanakkor az európai testvéregyházakhoz fordul, hogy segítséget és lelki támaszt kérjen az imádságban, valamint a böjtben. „Úgy érzem magam, mint Jézus a Getszemáni-kertben. Imádkozom és a reménységben élek. A jelenlegi helyzetben segítségre és lelki támaszra várunk, imát kérünk, mert csodára van szükségünk – mondta Jacek Pyl. – Hisszük és reméljük, hogy Isten kormányozza a történelmet és vezérli ezt a helyzetet is. Hitünkből fakadóan az isteni gondviselésre bízzuk magunkat: minden, ami történni fog, Isten akarata lesz, nem pedig a kormányzóké és a királyoké. Isten az, aki kormányozza a történelmet.” A segédpüspök felhívást intézett a békéért: „Elsősorban a belső békét keressük, békét a szívekben és a családokban. Jézus szeretetparancsa – szeressük felebarátunkat – a béke forrása a családjaink között.” Az odessza-szimferopoli egyházmegye püspöke, Broniszlav Biernacki is aggodalmát fejezte ki az Ukrajna többi részén is elfajuló helyzet miatt, amelyet rendkívül veszélyesnek ítél.

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA • 2014. MÁRCIUS 30.

Magyar Kurír Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT VATIKÁN

FRANCIAORSZÁG

A pápa a média feladatáról Imavirrasztás az üldözött keresztényekért

Ferenc pápa március 22-én találkozott a Vatikánban a Korall (Corallo) nevezetű társulat tagjaival, amely 212 helyi rádiót és 69 televíziót tömörít magába Olaszországszerte: analóg, digitális, műholdas vagy internetes adókat, hírügynökségeket és reklámcégeket egyaránt. A Szentatya rögtönzött beszédet intézett hozzájuk, amelyben az igazság, a jóság és a szépség keresésére bátorította őket. Az igazság, a jóság és a szépség Istentől jön, és az emberben lakozik. Ennek feltárása a média feladata – hangsúlyozta a pápa. Az egyházban nincsenek sem kicsik, sem pedig nagyok. Mindenkinek megvan a maga feladata. Mindannyian kicsinyek vagyunk Isten színe előtt, de mindannyiunknak feladata van. Ki a fontosabb az egyházban? A pápa vagy az az idős aszszony, aki mindennap elimádkozza a rózsafüzért az egyházért? Majd Isten válaszol erre, én nem mondhatom meg - mondta Ferenc pápa,

majd hozzátette: Harmonikus egység a különbözőségben, ezt kell keresnünk. A Szentatya ezután a klerikalizmus veszélyéről beszélt, mondván, hogy a papok előszeretettel klerikalizálják a rátermett világiakat, rögtön diakónussá tennék őket. A klerikalizmus megakadályozza a világiak növekedését – figyelmeztetett a pápa. Itt is harmóniára kell törekedni: a világiak feladatát nem láthatja el a pap, és a pap funkcióját sem vehetik át a laikus hívek. Végül arra figyelmeztette még a média képviselőit, hogy óvakodjanak a három legfőbb bűntől, amit el szoktak követni: a félretájékoztatástól, a rágalmazástól és a hitelrontástól. E három közül is a félretájékoztatás a legveszélyesebb, mert a félig bemutatott, részrehajlóan ábrázolt hírek nyomán a tévénézők, rádióhallgatók nem képesek helyes ítéletet alkotni. Vatikáni Rádió/Remény

Életüket adták Krisztusért, gyertek, imádkozzatok értük! – ez a mottója annak a francia kezdeményezésnek, amely az üldözött keresztények iránti szolidaritást kívánja erősíteni. A Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) katolikus segélyszolgálat Tanúságtevők éjszakája néven immár negyedik alkalommal szervezi meg a rendezvényt több városban (Strasbourg, Bordeaux, Marseilles, Párizs) március 24. és 28. között. Az imavirrasztásokon a Közép-afrikai Köztársaságból, Líbiából, Egyiptomból, Libanonból és Szíriából érkezett keresztények tanúságtételei hangzanak el. A tanúságtevők között van Ibrahim Isaac Sidrak, Egyiptom kopt-katolikus pátriárkája; Dieudonné Nzapalaïnga, a középafrikai köztársaságbeli Bangui érseke; Amel Shamon Nona, az iraki Moszul érseke; Raghida Al Khouri szír szerzetesnő; Samer Nassif libanoni maronita pap. Március 27-én a tanúságtevők sajtótájékoztatót tartanak Párizsban, a francia püspöki konferencia épületében. Az utolsó napon André Vingt-Trois bíboros érsek vezeti az imavirrasztást Párizsban, a Notre Dame-székesegyházban. Magyar Kurír/Remény

Március 15-i megemlékezések SZÁZD Március 14-én, pénteken este szívhez szóló ünnepség színhelye volt Százdon, az evangélikus templomnál, a kitelepítettek tiszteletére emelt kopjafa. A márciusi forradalom tiszteletére rendezett ünnepség a másnapi elnökválasztás és a vasárnapra jelzett rossz idő miatt volt előrehozva – ám ennek ellenére (vagy éppen ezért), az elmúlt esztendőktől eltérően szép számmal jöttek el Százd magyarságukat még őrző lakosai. Az ünnepséget a friss Harmónia-díjas százdi citeraegyüttes nyitotta meg, Kossuth-nótákból összeállított népdalcsokrával, ezután pedig Sznyida Zoltán, a helyi Csemadok elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepség legnagyobb részét a százdi ifjúság előadásában elhangzott irodalmi összeállítás képezte. A háttérben pedig ott ténykedett id. Ozsvald Gabriella, aki a március 15-i ünnepségeknek hosszú évekre visszamenőleg lelkes szervezője és betanítója. Sztakó Zsolt EBED Az ebedi Csemadok vezetősége március 16-án, vasárnap megemlékezést tartott az 1848/49es forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából. Az ünnepségsorozat délelőtt szentmisével kezdődött a helyi Szent István-templomban. Délután a zord időjárás ellenére szép számban gyűltek össze a temetőben az ünneplők Gaál Ferdinand honvéd sírjánál. A megemlékezést a Csemadok elnöke, Somogyi Viktória nyitotta meg. Beszédet Szabó Zsolt alpolgármester mondott. A koszorúzás alatt a résztvevők a nyugdíjaskórussal karöltve elénekelték a Szózatot. Az ünnepi emlékműsor a kultúrházban folytatódott. Felléptek az óvodások, a nyugdíjaskórus, az ebedi vegyes kórus és a helyi Generáció színjátszó csoport. Az elnöknő zárszavában köszönetet mondott mindenkinek, aki időt és energiát nem kímélve szebbé tette a megemlékezést. Az ünnepség a Himnusszal zárult. Vajda Anna NAGYSZOMBAT 2006 óta a Nagyszombati Diákklub szervezésében újra a helyi temetőben álló honvéd emlékműnél emlékeznek a forradalom és szabadságharc évfordulóján. Ezúttal 6 diák és egy tanár, Morovics László vett részt a megemlékezésen. A megemlékezést és imát követően Kiss Róbert vikárius a Szent Ilona-templomban szentmisét mutatott be, amelyen a helyi magyarok közül többen is részt vettek. Zilizi Kristóf

RÓMA

Költők az Örök Városban Az olasz fővárosban olvasta fel verseit Kányádi Sándor, és egyik művét Ferenc pápának is átadta. A Kossuth-díjas erdélyi költő a költészet világnapja alkalmából érkezett Rómába. Kányádi Sándor március 21-én este a Római Magyar Akadémián tizenkét európai költőtársával olvasta fel verseit eredeti nyelven, kivetített olasz feliratozással. A költő részt vett a Szent Péter téren tartott szerdai audiencián, és személyesen nyújtotta át a Dél keresztje alatt című kötetének spanyol fordítását az egyházfőnek. Kányádi erről a Római Magyar Akadémián, a helyi magyar közösséggel tartott találkozóján számolt be március 19-én. A beszélgetést Cinzia Franchi, a padovai egyetem magyarirodalom-tanára vezette. Kányádi Sándor kötetlenül beszélt Erdélyről, irodalomról, verseiről. Többek között elmesélte, hogy az egyik erdélyi kis faluban sírt emeltek Petőfi Sándornak arra hivatkozva, hogy „ilyen nagy költőnek mindenhol lehet sírja”. Az ókorban görög földön Homérosszal is így történt. Az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézete Egyesülete (EUNIC) által szervezett költői esten Kányádi mellett egy-egy osztrák, bolgár, horvát, német, olasz, lengyel, portugál, cseh, román, szlovén, spanyol és a szlovák Katarína Kucbelová versei voltak hallhatók. Magyar Kurír/Remény • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Miatyánk

3. rész Ahhoz, hogy mélyebben megérthessünk egy bibliai szöveget, szinte minden esetben hasznos megvizsgálni az ún. szövegkörnyezetet. Azaz nem elég pusztán a vizsgált szavakon elgondolkozni, meg kell nézni, mi van közvetlenül előtte, mivel folytatódik, ill. érdekes lehet sokszor az is, hogy az adott fejezet mivel foglalkozik. A Miatyánk esetében is tegyünk most így, az egyszerűség kedvéért csupán a lukácsi szöveget alapul véve. Nézzük a bevezetést: „Történt egyszer, hogy valahol imádkozott ( Jézus). Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogyan János is megtanította a tanítványait!” (Lk 11,1) J. Jeremias írja: „A Lk 11,1-13-ban a kezdeti egyház gond-

ját látjuk: hogyan tanítsa tagjait a helyes imádságra?”... „…Az, hogy az ismeretlen tanítvány Keresztelő János példájához folyamodik, nem érdektelen a Miatyánk megértése szempontjából. Tudjuk, hogy Jézus idejé-

ben a különböző vallási csoportok egy-egy különleges imádságforma és szabály tekintetében tértek el egymástól. Így voltak a farizeusok, az esszénusok és amint Lukácsnak ez a szakasza is szemlélteti, Keresztelő János

tanítványai is. A külön imádságforma különleges kapcsolatot fejez ki Istennel, aki maga biztosítja a csoport egységét. Jézus tanítványainak a kérése tehát azt mutatja, hogy hittek abban: ők képezik a messianikus közösséget; egy imádságot kérnek az Úrtól, ami kapcsolatuknak és különbözőségüknek a jele, mert azt fejezi ki, amit a szívükben a legfontosabbnak tartanak.” Szeretem elképzelni az evangéliumban leírtakat…; képekkel, hangokkal, Uram bocsá’(!) szagokkal mintegy felöltöztetni a jelenetet. Erre biztatom most az Olvasót is! Jézus elvonul, hogy egyedül imádkozzon. A Fiú beszélget az Atyával. Ezt látják kívülről a tanítványok, s ez szüli meg bennük a kérést: Uram, taníts meg minket imádkozni…! Micsoda badarság így elsőre: mindnyájan hívő zsidó

férfiak voltak – biztos, hogy sokkal jobban és többet imádkoztak, mint ma az „átlaghívő”. Mégis ezt kérik a Mestertől. Miért? Úgy gondolom, abban, ahogy Jézus imádkozott, valami olyasmit láttak, amit előtte sosem. Valami olyan bensőséges kapcsolatot, meghittséget, talán közvetlenséget is, ami addig hiányzott az imájukból. Szerintem Jézusból sugárzott valami ima közben: vonzása volt, erőtere, félre ne értsük az egyébként általam sem kedvelt kifejezést: aurája… Őt látva, valószínűleg döbbenten kérdezték maguktól: hát, így is lehet beszélgetni a Mindenhatóval?! S amit tapasztaltak, felkeltette bennük a vágyat: mi is szeretnénk ilyen Isten-kapcsolatot! Éreztünk már valaha legalább hasonlót egy Miatyánk elmondása közben?

Hidegháború Enternemzedék

avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei

2. rész Az enternemzedék már függőségben tengődő gyermekei a monitor előtt esznek és isznak, chips és cola enyhíti szenvedéseiket, miközben rongyosra ülik szét drága bőrszéküket. Mindeközben hanyagolják napi feladataikat, nem olvasnak, elfelejtenek szellőztetni, lélegző zöld övezetben már évek óta nem jártak, az éjfél pedig mindig ébren találja őket. Tanítói pályám során számos ilyen és hozzájuk hasonló 10-15 éves gyerekkel találkoztam és találkozom ma is. Van, aki fennhangon hirdeti függőségét, van, aki halkan ismeri be, és van, aki mélyen hallgat ebben a díszes kompániában, mert a lelke mélyén szégyenkezik a PC-hez való görcsös kötődés miatt. Vannak gyerekek, akik már csak a virtuális világban képesek élni. Az iskola számukra csupán egy hely, ahová kötelező járniuk, s a materiális világban már nem érzik otthon magukat. Halványsárga tekintetük mögött csak néhanapján pislákol némi értelem és érzelem, fölöslegesnek, nyűgnek éreznek mindent, ami egyébként egy igazi gyerek kötelessége (lenne), hús-vér (és értelmes!) osztálytársaikat pedig egyszerűen levegőnek nézik és lenézik. A kiskorú szenvedélybetegek alig várják a nap végét, s a kicsengetés számukra szenvedéseik enyhülését jelenti. Akadt dolgom olyan sráccal is, aki még az ebédidőt sem bírta ki, inkább hazavágtatott, hogy minél előbb fejest ugorhasson legújabb számítógépes játékába. Tehát a fiú már nem is evett rendesen, mert az étkezést is fölösleges időtöltésnek tartotta. Édesanyja csak hónapokkal később jött rá a cselre… azóta sem változott semmi… E szenvedélybetegség napok alatt kialakulhat, a szülők mégsem veszik észre. Talán azért nem, mert semmi pénzbe nem kerül, legfeljebb a villanyszámla emelkedik némileg…

Magyarországon Babos Anikó Az egyezmény fogadtatása a külföldi sajtóban Gilbert E. Mihalyi 1965-ben készített egy reprezentatív kutatást, melybe 32 napilapot, 24 katolikus hetilapot és 4 magazint vont be. Azt vizsgálta, hogy hogyan fogadták azok az „agreement”-et. Tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy bár az amerikai sajtó különbözőképpen közelítette meg a magyar-szentszéki tárgyalásokat és a részleges megállapodást magát, az újságok többsége mégis nagy reményeket, túlzottan optimista reményeket fűzött az egyezmény megkötéséhez. A tanulmány írója többek között az alábbi szempontok szerint vizsgálta meg az egyes cikkeket: Vezető hír-e? A kutatásba bevont lapok többsége közvetlenül az egyezmény aláírása után beszámolt az eseményekről. Már szeptember 15-én közölte a hírt többek között a NEW YORK WORLD – TELEGRAM AND SUN, a THE EVENING BULLETIN és a THE MILWAUKEE JOURNAL legkésőbb, október 1-jén a scrantoni egyházmegye hetilapja, a THE CATHOLIC LIGHT jelentetett meg cikket ebben a témában. Természetesen voltak olyan újságok is, amelyek nem foglalkoztak az eseménnyel. Közéjük tartozott a THE BOSTON HERALD. A lapok többsége a második, a harmadik, az ötödik vagy a hatodik oldalon számolt be a történtekről, de például a NEW YORK WORLD-TELEGRAM AND SUN csak a 16. oldalon. Szép számmal akadtak olyan újságok, amelyek a címlapjukon szerepeltették az eseménnyel kapcsolatos cikküket (pl. THE TIMES REVIEW, THE PILOT, THE CATHOLIC HERALD CITIZEN), és ezek közül a MISSISSIPPI REGISTER, a CATHOLIC EXPONENT és a THE NEW YORK JOURNAL–AMERICAN című újságoknál vezető hír is lett. Ami a betűk nagyságát illeti csak a THE NEW YORK JOURNAL–AMERICAN, a CATHOLIC HERALD OF SACRMENTO, a MISSISSIPPI REGISTER és a PITTSBURGH POST GAZETTE használt nagy, félkövér betűket a cikkekben. Általánosságban leszűrhető a tanulmányból, hogy a címekben legtöbbször a Szentszék és Magyarország közötti megállapodás vagy ehhez hasonló kifejezések szerepeltek (pl. THE PLAIN DEALER: „Vatican, Hungary Sign Historic Pact”, a the CATHOLIC REVIEW: „Holy See, Hungary Sign Agreement”). Néhány újság Mindszentyt említi meg a cikk címében. (pl. ST. LOUIS GLOBE-DEMOCRAT: „Vatican, Hungary Accord May Free Mindszenty”)

• NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA • 2014. MÁRCIUS 30.


LÉLEK ÉS ÉLET

Jézusom, irgalom és bocsánat től fogva, mely a mi erőnkhöz van mérve, a kegyelem Hatodik állomás VERONIKA LETÖRLI JÉZUS ARCÁT segítségével. Jézus passiója folytatódik a világ végéig misztikus testében, az Egyházban... Urunk, Jézus arca, tekintete az Ő gondolatainak és Mindenkinek megvan a maga keresztje, amint Ugyan, mit mondanánk mi, ha találkoznánk Jé- megvan jellegzetes gyengéje és sajátos hajlama. Le- szeretetének a kifejezése... A megtestesülés pillanatázussal, amint keresztjét hordozza és megkérdezné: het ez betegség, munka, vagy egyéb megpróbáltatás. tól kezdve lelke birtokolja az Isten lényegének bol„Akarsz-e segíteni?” Ha szeretettel szemléljük, ez a kereszt üdvösségünk- dogító látását, ami a mennyben a szentek öröme. Ez az „Istenlátás” megmarad a passió legnagyobb szenvedése alatt is, melyet az egész emberiség bűnei okoznak, a bűnök, melyeket magára vállalt, hogy jóvátegye azokat. Így hát Megváltónk szent arca egyszerre tükrözi a legnagyobb békét és a legmélyebb szomorúságot! Ezek az ellentétes, látszólag egymásnak ellentmondó érzések ugyanegy forrásból fakadnak, a kegyelem teljességéből, mely az isteni Igével való egyesülésből ered. Ebből származik az Ő nagy szeretete, mely örömestebb ad, mint kap - ebből az Ő szenvedése is az emberek bűnei láttán, mert amilyen nagy a szeretete az Isten és az emberek iránt, oly nagy mértékű a szenvedése is. Megváltónk arca az ütések és a megköpdösés ellenére nemes és fenséges maradt. Lelkének visszfénye van rajta, mely már itt a földön színről színre látja az isteni teljességet, az örök életet, amely felé vezet minket. Ám a dicsőség ragyogását visszatartja lelke legmagasabb részében, mert ki akarja szolgáltatni emberi mivoltát minden megaláztatásnak, minden meggyalázásnak. Ekkor lép oda Veronika, hogy letörölje a vértől áztatott szent arcot... Urunk, add nekünk a helyes mértéket a nyomasztó szomorúság és a túláradó optimizmus között! Add Nos, a mi keresztünk mögött a minket szerető Jé- re válik, és kisugárzik másokra is. Így segíteni tudjuk meg a lelki békét a szenvedésben, amit irántad való zus áll, aki bennünk saját vonásait akarja kialakítani... testvéreinket, hogy szentül viseljék saját keresztjüket! szeretetből viselünk! Az a Jézus, akit szeretünk! Amint az első ok nem teAkkor ismerünk meg egy lelket valójában, ha isszi feleslegessé a másod-okokat, az Üdvözítő meg- merjük keresztjét! Az a rejtett apostolság, mellyel a Jézusom, irgalom és bocsánat, váltó cselekedete nem teszi hiábavalóvá a mi törek- kontemplatív (elmélkedő) lelkek áldozatukat és imáSzent sebeid érdeme által! véseinket, hanem ellenkezőleg - Ő támasztja ben- ikat felajánlják - segít másoknak a kereszthordozásAtyánk, felajánljuk Fiad sebeit, nünk és Ő teszi üdvössé és érdemszerzővé azokat. ban. Hogy meggyógyítsad lelkünk sebeit. Mi nem tudjuk, mennyire van szükségünk a szenvedésre, a keresztre, hogy gyarlóságainktól megtiszJézusom, irgalom és bocsánat, tuljunk, és a magunk szerény módján - ahogy IstenSzent sebeid érdeme által! Atyánk, felajánljuk Fiad sebeit nek tetsző - munkáljuk testvéreink üdvösségét. Atyánk, felajánljuk Fiad sebeit, (Garrigou-Lagrange O. P.) Jézus felszólít minket is, hogy segítsünk neki horHogy meggyógyítsad lelkünk sebeit. Jézussal a keresztúton. 25 keresztút dozni azt a keresztet, mely számunkra készült örökBánk József érsek-püspök gyűjtésében Ötödik állomás CIRENEI SIMON SEGÍT JÉZUSNAK VINNI A KERESZTET

Ötletek böjtölésre (2.) Érzelmeink: • a robbanékony természetűek – fékezzék haragjukat! • a türelmetlenek – tanuljanak várakozni! • a kesergésre hajlamosak – próbálják derűvel, humorral szemlélni az életet, magukat és másokat! • az örvendezők – osszák meg örömüket másokkal! • a félénkek – nézzenek szembe félelmeikkel, törekedjenek bátrakká lenni! Embertársaink: • a megszólást, pletykát kedvelők, az önzők és mások kárára ügyeskedők – legalább néhányszor naponta legyenek előzékenyek másokkal, és ve-

Kapcsolataink: • az elrontott munkahelyi kapcsolatokból – legalább egyet próbáljunk rendezni! • a szűkebb és tágabb családon belül - legyünk kedvesek és figyelmesek ahhoz, akit mostanában elhanyagoltunk, Munkánk: vagy akivel összefeszültünk! • a felületességre vagy lusta- Írjunk meg néhány régóta haságra hajlamosak – végezzék el logatott levelet! a munkájukat idejében, alapoImádságos életünk: san! • Hetente legalább egy • a megbízhatatlanok, feledékenyek – most minden ígé- csendes órát szánjunk elmélkedésre, imádságos együttlétre retüket teljesítsék pontosan! • a közös munkából magu- Istennel! • Esténként alapos lelkiiskat kihúzók - önként vállaljanak nagyobb részt a közös fel- meret-vizsgálatban gondoljuk át a napot! adatokból! • Hetente egyszer hétköz-

gyék észre a jót is embertársukban! • az úrhatnám parancsolgató természetűek – engedjék érvényesülni a többiek szempontjait, kívánságait! Tanuljanak meg szolgálni!

nap is igyekezzünk elmenni bulás és jobbítás szándékával! • Akiket csak a vasárnapi szentmisére, keresztúti ájtatosszentmise kapcsol az Egyházságra! hoz – keressenek legalább egy Egyházunk: alkalmat, mikor egyházközsé• akiknek van rendszeres gükért, másokért tesznek is feladatuk, felelősségük, megbí- valamit, legalább néhány órát zatásuk egyházközségekben, - rááldozva erre a munkára! közösségben, végezzék különös odaadással, gonddal, a jobfrszilveszter.blogspot.hu • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Nagyböjt 4. vasárnapja

VASÁRNAP ról ra

Juhos Gy. Imre agyböjt 4. vasárnapjának evangéliuma hosszan taglalja a vakon született ember esetét. Ezt átvetíthetjük akár az ószövetségi népre is, amely számos éven át várta a Megváltót, hogy világosság támadjon fölötte. Az ember mind a mai napig keresi élete értelmét, célját…, mondván, ez az élet egyre inkább a sötétségbe megy, nem a világosság felé. Ugyanakkor fölmerül a kérdés, mi haszna az egésznek? Leginkább akkor tapasztalja ezt az ember, ha életében csak a sötétség, a vakság dominál. Ilyenkor válik az emberi élet szerencsétlenné, mert szerencsétlennek látja saját magát a féltékenység, az értelem nem jó használata által. Az evangélista ennek ellenére felragyogtatja a krisztushívő előtt a fényt, mely a sötétség világát töri meg. Az apostolok megkérdezik: „Ki vétkezett, ez vagy a szülei?” Jézus pedig azt válaszolja: „Sem ez, sem szülei.” Ahogy az akkori nép, úgy mi is értetlenkedünk, mert a múlt foglalkoztat bennünket, ki vétkezett, holott előre kell tekinteni. Úgy, amint mennyei Atyánk a bűnöket megbocsátja, ő sem néz vissza, ha elbotlunk - hogy már megint? -, hanem felállít és vezet tovább az üdvösség felé. Jézus e nagyböjti szent idő közepén meggyógyítja a vakon született embert, de e csodatételét nem ujjongás követi, hanem értetlenkedés. A farizeusok nem tudják s nem is akarják elfogadni, hogy van közöttük valaki, aki nagyobb, aki bölcsebb, józan belátással bíró. Inkább téveszméket keresnek, hogy ellene elfogadhatatlan válaszokat, magyarázatokat találjanak ki, hogy még a gyógyult ember is kétségbe essen, tényleg csoda történt-e vele. A mindennapjainkban is tapasztalható ez a magatartás, amikor a Bíró helyett az ember akar lenni a bíró, Isten helyett az isten, a Megváltó helyett a megváltó… És még

N

ezzel sem elégszenek meg, inkább másokat is befolyásolnak nézeteikkel, ahelyett, hogy az igazságot, a békét, a jólétet szorgalmaznák. Szemük előtt az áll, hogy ha vakon született, akkor maradjon az, vagyis bélyeget nyomnak rá, ahelyett, hogy belátnák, a nap nem süt hiába, nem kel föl csak úgy, hanem csodára képes. Ezért mondja Jézus egy másik helyen, hogy a beszédetek legyen igenigen, nem-nem, s közte nincs semmi. Isten az, aki mindig vezeti gyermekét a földi zarándokúton a világ Világosságával a világ világossága felé. A meggyógyult vak is egy idő után meglátja Jézust, lehull a fátyol a szeméről, mely eltakarta a fényt. Igen, a felismerés nem mindig könnyű, még kevésbé akkor, ha az ember elutasítja a jó tanácsot, s csak saját eszére hallgat, a saját feje után megy. A teljes világosságot akkor fedezi fel a vakon született is, amikor Jézus újra találkozik vele és megkérdezi: „Hiszel-e az Emberfiában?” „Ki az Uram, hogy higgyek benne?” - válaszol. Jézus ezt feleli: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Vegyük fontolóra, ki nekem Jézus, mit várok tőle, mi az Egyház, hogyan vagyok jelen benne? Úgy, mint a vakon született szülei, közömbösen? Vagy mint a farizeusok, képmutatón? Most, hogy a nagyböjti időszak felét átléptük, gondolkodjunk el gyarlóságaink, bűneink, vétkeink, vakságunk fölött. Mennyire engedem azt, hogy Jézus éljen bennem? Ha kevésnek bizonyul a hely a szívünkben, tisztítsuk ki, a küzdelmet föl nem adva, mert nála van a kulcs az újrakezdéshez. Átgondolva, ki vagyok: a vakon maradt, vakon született szülei vagy farizeus. Még van lehetőség, hogy megfontoljuk életünket, jobbá tegyük azt, hogy majd egykor az üdvösség országában színről színre láthassuk a világosságot, a mi Urunkat, Istenünket.

Olvasmány Sámuel első könyvéből (1 Sám 16, 1b. 6-7. 10-13a) Az Úr így szólt Sámuelhez: „Töltsd meg szarudat olajjal és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert fiai közül szemeltem ki a királyt.” Amikor megérkezett, s meglátta Eliábot, azt gondolta: „Nos, itt áll az Úr előtt az ő fölkentje.” Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: „Ezeket nem választotta ki az Úr.” Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: „Mind itt vannak fiaid?” „A legkisebb nincs itt - válaszolta -, a nyájat őrzi.” Sámuel erre meghagyta Izájnak: „Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk az áldozati lakomához, amíg nincs itt.” Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: „Rajta,

• NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA • 2014. MÁRCIUS 30.

kend föl, mert ő azt” Evangélium Szent Erre Sámuel fogta az János könyvéből olajos szarut, és fölken( Jn 9, 1. 6-9. 13-17. te testvérei körében. 34-38) Attól a naptól eltöltötAbban az időben: te Dávidot az Úr lelke. Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köVálaszos zsoltár (Zsolt 22, 1-3a. 3b- pött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak 4. 5-6) szemeire kente, és így Válasz: Az Úr nészólt hozzá: „Menj, kem pásztorom, ínsémosakodj meg a Siloe get nem kell látnom. tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő Szentlecke Szent Pál apostolnak az efe- elment, megmosdott, zusiakhoz írt leveléből és amikor visszatért, már látott. A szomszé(Ef 5, 8-14) Testvéreim! Ti, akik dok, és akik azelőtt egykor sötétség volta- koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez tok, most világosság vagytok az Úrban. Él- az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt jetek hát úgy, mint a mondták, hogy: „Ez fény fiai! az!” Mások pedig: A világosság gyü„Nem, csak hasonlít mölcse csupa jóság, rá.” Ő azonban kijelenigazság, egyenesség. tette: „Én vagyok az?” Azt keressétek, ami Erre az embert, aki kedves az Úr szeménemrég még vak volt, ben. Ne legyen részetek odavitték a farizeusoka sötétség meddő cse- hoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csilekedeteiben, inkább nált és megnyitotta a ítéljétek el azokat. Amit ugyanis a bűnö- vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok sök titokban tesznek, azt még kimondani is is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett szégyen. Amit feltálátni. Ezt válaszolta: runk, arra fény derül, és amire fény derült, az „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és maga is fény. Ezért most látok.” mondják: A farizeusok közül Ébredj, ki alszol, táegyesek megjegyezték: madj fel holtodból, és „Nem Istentől való az Krisztus rád ragyog! az ember, hiszen nem

tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük. Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte. Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

Liturgikus naptár Március 30. NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA (Boldog Amadé, Zalán, Climacus János) Énekrend: H 257; 107-422; 449 ÉE 148; 579-198; 204 Március 31. Hétfő. Köznap (Ámosz, Árpád, Benjamin, Benő) Miseolvasmányok: Iz 65,17-21; Zsolt 29,2 és 4-6. 11-12a és 13; Jn 4,43-54 Válaszos zsoltár: Áldalak, Uram, mert megszabadítottál. Énekrend: H 412; 106; 263(5) ÉE 77; 167; 217(3) Április 1. Kedd. Köznap (Hugó, Agád) Miseolvasmányok: Ez 47,1-9.12; Zsolt 45,2-3. 5-6. 8-9; Jn 5,1-3a.5-16 Válaszos zsoltár: Velünk van a mindenség Ura, Jákob Istene a mi oltalmazónk. Énekrend: H 57; 150; 81 ÉE 8; 200; 88

Április 2. Szerda. Köznap (Paolai Ferenc, Áron) Miseolvasmányok: Iz 49,8-15; Zsolt 144,8-9. 13cd14. 17-18; Jn 5,17-30 Válaszos zsoltár: Irgalmas az Úr és könyörületes. Énekrend: H 223; 116; Én vagyok a feltámadás… ÉE 147; 164; Én vagyok a feltámadás… Április 3. Csütörtök. Köznap (Richárd, Buda, Hóvirág) Miseolvasmányok: Kiv 32,7-14; Zsolt 105,19-20. 21-23; Jn 5,31-47 Válaszos zsoltár: Gondolj ránk, Urunk, és légy kegyelmes népedhez. Énekrend: H 257; 127; 105 ÉE 148; 183; 131 Április 4. Péntek. Köznap (Sevillai Izidor, Izóra) Miseolvasmányok: Bölcs 2,1a.12-22; Zsolt 33,1718. 19-20. 21 és 23; Jn 7,12.10.25-30 Válaszos zsoltár:

Közel van az Úr a megtört szívűekhez. Énekrend: H 71; 139; 74 ÉE 180; 178; 85 Április 5. Szombat. Köznap (Ferrer Vince, Irén, Teodóra) Miseolvasmányok: Jer 11,18-20; Zsolt 7,2-3. 9bc10. 11-12; Jn 7,40-53 Válaszos zsoltár: Uram, és Istenem, benned reménykedem. Énekrend: H 58; 118; 72 ÉE 65; 166; 92 Április 6. NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA (Celesztin, Vilmos, Taksony) Miseolvasmányok: Ez 37,12-14; Zsolt 129, 1-2. 3-4ab. 4c-6. 7-8; Róm 8,8-11; Jn 11,1-45 Válaszos zsoltár: Az Úrnál az irgalom, és bőséges a megváltás nála. Énekrend: H 412; 140-116; Én vagyok a feltámadás… ÉE 77; 178-64; Én vagyok a feltámadás…


LELKI TÁPLÁLÉK

Tegyétek a jót! A szeretetről (2.)

Sz

nagyságunk, igazi értékünk is a szeretettől függ, elsősorban az Isten felé megélt helyes szeretettől. Az Ő nagyságát utánozva válunk „nagyokká”, az Istentől kapott szeretet viszonzása ad értelmet életünknek. Ha nagy az Isten iránti szeretetünk, bizalommal tölt el az alábbi bibliai mondat: „sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett” (Lk 7, 47). Jézus szavai ezek a bűnös asszonyhoz, aki Jézus lábához borult, ő pedig megbocsátotta bűneit. Nagy szeretetről teszünk tanúságot azzal, ha szívből bűnbánatot tudunk tartani, ha alázatosan beismerve hibáinkat képesek vagyunk lélekben Jézus lábához borulni, hogy a legnagyobb szeretet – az irgalmas szeretet megtapasztalóivá válhassunk. „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik“ (Róm 8, 28) – írja Pál apostol. Ez a szentírási igazság képessé tesz minket múltunk elfogadására, a jelen jobb megélésére, valamint arra, hogy nagyobb bizalommal tekintsünk a jövő felé. Hiszen vannak dolgok, amikről úgy véljük, teljesen másként kellett volna csinálnuk. Talán sok mulasztás miatt vádol lelkiismeretünk, talán meg vagyunk győződve, bizonyos dolgok sok kárt okoztak életünkben. Megbánva, meggyónva, a jelent jobban felhasználva igenis meg kell nyugodnunk: Isten még a mi sötét múltunkat is javunkra tudja fordítani, hiszen tanulva hibáinkból, ösztönözve vagyunk arra, hogy jobban odafigyeljünk a kapott lehetőségek helyes felhasználására az életben, hogy tapasztalataink által mások segítségére lehessünk mind tanáccsal, mind bátorítással. Talán éppen eltávolodásaink ébresztették fel bennünk a vágyat arra, hogy visszatérjünk. Furcsa, de amint látjuk, még ez is javunkra válhat: „mélység felett van csak magasság“. Ha ma, most érzem, hogy szeretni akarom Istent, hogy a jövőben is szeretettel akarok ragaszkodni hozzá, ez annak a jele, hogy múltam javamra vált, mert mindennek ellenére vagy mindennek köszönhetően vágyódom szeretni a Szeretetet, élő kapcsolatban akarok maradni Istennel.

HÉT

ről re

mikor megtalálja, örömében vállára veszi” – Jézus ezzel a hasonlattal próbálja elénk állítani, hogy Isten mit érez olyankor, amikor „kóborlásaink” után újra Vele vagyunk. Már az Ószövetségben is utalt valami hasonlóra Isten, amikor így vallott: „mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket”. Jézus tovább megy a hasonlatok alkalmazásánál. Megtalálja azt, amit most mi jobban értünk. Mit is jelent az, hogy a Pásztor a vállára veszi a juhot?

szerűen csak a vállán van, hanem szinte a nyakára véve a két válláról lógatva tartja a Pásztor a bárányát. Jézus nem zsákmányként tekint a megkerült bárányra, amit hazavisz és a barátaival megsüt, hanem amit óvni, oltalmazni akar még a saját testével is. Talán érezzük a szavak súlyát: „Ez az én testem, mely értetek adatik…” És mi milyen szeretetet tanúsítunk Isten iránt? Találó a magyar kifejezés: félvállról vesszük. Kisebb-nagyobb áldozatokat kér tőlünk az Egyház a nagyböjt folyamán, hogy ezzel is kimutassuk, ezt

Olyan ez, mint amikor a fáradt kisgyermek addig toporzékol, míg édesapja föl nem veszi és a nyakába nem ülteti. És az édesapa legyen akármilyen fáradt, akkor is engedi, hogy a kis törpe a nyakába üljön. Lehet, hogy másnak inkább olyan kép ugrik be, amikor fiatalként fára akart mászni, de még a legalsó ág is túl magasan volt ahhoz, hogy elérje - ilyenkor mások vállára állunk. Lehetne még sorolni ezeket az emberi gesztusokat, mert ezekkel értjük meg Jézus hasonlatát. Mert azért azt valljuk be, hogy nem szokványos, hogy csak úgy a vállunkon vigyünk egy állatot. Gyermekkorunk meséjében már az is nagyon megható volt, mikor azt olvastuk, hogy a sérült őzgidát az öregnéne „ölbe veszi, megsajnálja, haza viszi kis házába”. Jézus még beszédesebb gesztust említ. A legtöbb képen, szobron, ahol a jó Pásztort ábrázolják, nem is egy-

is készek vagyunk vállalni Krisztusért. A legtöbb ember reakciója pedig, hogy nem is foglalkozik a böjt gondolatával, sem a lemondással, vagy hitéért való áldozathozatallal. Elkényelmesedtünk. A böjtöt is, Istent is amolyan félvállról vesszük. Indokot, kifogást, nyafogást mindig találunk: „Egész életemben csak lemondok; így is egyszerűen élünk; nem ezt nézi Isten; ezek nélkül is különb a hitem, mint sok ájtatoskodónak...”. Isten Fia teljesen hasonlóvá akart válni az emberekhez, és ezért mindent vállalt, mi meg már nem is akarunk hasonlóvá lenni Istenhez. Miért? Mert már lassan elhisszük magunkról, hogy mi magunk vagyunk az istenek. Jó lenne az idei esztendőben a nagyböjtöt is, Istent is komolyan venni, hogy amikor eléje kell állnunk, nehogy ott kelljen magyarázkodni, hanem olvasni lehessen az életünkből, cselekedeteinkből.

„A

Molnár Tamás eretet. Egy sokat használt szó, ami bár sokszor igazi értelmétől egészen távol álló jelentéssel felruházva kerül említésre, mégis mély értelme van. Gyakran közhelyként emlegetett idézetek tárgya, valódi mondanivalója azonban tényleg az élet minden területét szüntelenül érintő dolog kell, hogy legyen. Sorozatunk isteni erényekről szóló részében – vagyis amik közvetlenül Istenre irányulnak – a szeretetet is, mint az Isten felé megélt erényt szeretnénk jobban megismerni. Egy tiszta forrásból, a Szentírásból merített idézetekkel oltva szomjunkat kapjunk új erőre, s felfrissülve igyekezzünk a harmadik teológiai erényt gyakorolni. „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében“ ( Jn 15, 9-10) – olvassuk Jézus szavait az evangéliumban. Ebben az idézetben elsősorban a Szentháromság szeretetét kontempláljuk: az Atya szeretetét a Fiú iránt, a Fiú Atya iránti szeretetét, valamint a kettőjük közti szeretetet, amely a Szentlélek személye. De elénk tárul a Fiú irántunk tanúsított szeretete is, valamint a felhívás a mi válaszunkra: „maradjatok meg szeretetemben.” Válaszunk a Jézusban kifejezett isteni szeretetéből fakad. S nemcsak az Isten, de a felebarát felé is. Nem beszélhetünk keresztény szeretetről anélkül, hogy figyelembe vennénk a szeretetet, amellyel az Isten szeret minket. Vagyis – ahogy János apostol írja első levelében – „azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4, 19). Hogyan? Úgy, „hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen“ ( Jn 3, 16). Miért? Mert „az Isten szeretet” (1Jn 4, 16). Ebben rejlik Isten csodálatos nagysága. Eszembe jut az egyik bényi alapiskolás hittanóra, amelyen az egyik elkészítendő feladathoz az alábbi idézetet kellett írnunk: „Az ember nagyságát szeretetében lehet lemérni.” A mi

Félvállról vett Isten

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KÖNYVAJÁNLÓ

• NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA • 2014. MÁRCIUS 30.


KÖNYVAJÁNLÓ

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


FOHÁSZ

Elődeink emléke erősít Nem olyan régen egy újságcikkre lettem figyelmes: Növekszik a családfakutatók száma. Egyre többen látogatják a Nyitrai Állami Levéltár hivatalos oldalát, hogy felkutassák elődeiket. Nem sokkal ezután, unokahúgomtól kaptam levelet, amelyben írja, rábukkant egyik elődünk adataira, s hogy mennyire szeretné megismerni a felmenőit. Ennek semmi akadálya, válaszoltam, gyere csak el, nálam minden fel van írva. Én már réges-régen lejegyeztem a rokoni szálak kötődéseit. Édesanyám, aki a 89. évében jár, még jól emlékszik családja tagjaira. Elkészítettem a családfánkat. Előttem, az asztalon, egy hatalmas papíron megelevenedik a történelem. Emberek, családok, sorsok, életek, események, tragédiák. A legrégebbi generáció családjaiban 6-8 gyermek. Aztán 4-5, majd a múlt század vége felé már csak 1-2, nagy ritkán 3 gyermek. Az utódok életében pedig csak egy gyermek, s ezen szülők már rég túl vannak a harmincon. Elődeink élete nem volt könnyű, s mégis vállalták a gyermekáldást, mert a gyermeket valóban áldásként fogadták. Keményen dolgoztak a mindennapi kenyérért, de sohasem feledkeztek meg Istenről. Életük mindennapját betöltötte az istenszeretet, az ima, amely erőt adott nekik a sok gond, probléma megoldásában. Megvívták mindennapi csatáikat! Küzdöttek a pusztító betegségekkel, mint például a pestis, amely a 19. század vége felé a szülőfalumon is végigsöpört, s nem volt olyan család, ahol ne lettek volna áldozatok. Oly sokszor hallottam a történetet, hogy míg az egyik gyermeket temették, a másik otthon elhunyt. Majd jöttek a világégések. Az elsőben még nagyapáim is részt vettek. Utána a nagy gazdasági válság. Nem

volt munka, a férfiak az utcán kártyáztak, a nők jártak napszámba dolgozni. Az asszonyoknak a férfiak hordtak ebédet. Abban az időben sokan elhagyták a falut a jobb megélhetés reményében. (S még azt mondják, hogy a történelem nem ismétli önmagát!) Aztán jött a második világháború. Ahogy nézem a táblázatomat, a nagy,

kellett. A rokonok összefogtak, és segítették egymást. Nem akartak ők sztárok lenni, nem akarták megvalósítani önmagukat, nem önmaguk akartak lenni, nem a mának éltek! Nem! Ők a gyermekeiknek éltek, a jövőnek éltek. Mert az Istenbe vetett mély és erős hitük azt mondatta velük, hogy a gyermeked a jövőd! Bennük találod

népes rokonságban szinte alig van család, ahol ne lett volna hősi halott. Édesanyám sorolja: ottmaradt a Donnál, meghalt a háborúban, a háború alatt meghalt a gyors tüdővészben, az egyik rokon fiatalembert lelőtte egy orosz katona. Édesanyám nagymamáját agyoncsapta az akna. Mennyi seb, mennyi fájdalom! Hogyan tudták magukat túltenni ennyi szörnyűségen? Hogy tudták mindezt elviselni? S akik megjárták a poklot, és hazatértek, lelkükben a borzalmas események nyomaival, hogyan tudtak tovább élni? Mi, ki adott nekik erőt? Isten. Az Istenbe vetett hit. Aztán minden erejükkel hozzáfogtak, hogy építsék a szebb jövőt a gyermekeiknek. Dolgoztak, tették, amit

meg a boldogságot, az örömöt! Őbennük! Nem önmagadban! Ezért éltek, ezért dolgoztak. Egész életük tele volt önfeláldozással. Tudtak áldozatot hozni. Tudtak lemondani. A legjobb falatot a gyermekeknek adták, és nem kértek érte cserébe semmit. Az első gyümölcsöt a fáról egyenesen nekik vitték. Az édességet is közöttük osztották szét, maguknak nem is hagytak. Számukra az volt az öröm, ha örülni látták gyermekeiket. És betartották a böjtöt. A nagyböjtben olajt ütöttek. Kőtést, búza- vagy kukoricamálét sütöttek. A sonkát, szalonnát eltették a szántás, vetés idejére. Nem mulattak, nem táncoltak, lakodalmakat sem tartottak. S ha mégis muszáj volt, az bizony nagy

szégyennek számított. Megtartották a vallási szokásokat, a liturgikus hagyományokat. Így múltak el felettük az évek. És szép csendben elmentek. Már ott vannak a mennyei örök boldogságban. Életük példája pedig gyermekeikben él tovább. De jaj, mit mutat az én táblázatom! Már a gyermekek közül is egyre többen hiányoznak, visszaadták lelküket a Teremtőnek. Egyre csak szaporodnak a sírkeresztek a temetőben. Gyertyát gyújtok, és emlékezem: hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, népes család, a Dudás család. Az elcsendesedés ideje van. A csendes emlékezésé is. Mert ha nem tudjuk, honnan jöttünk, nem fogjuk tudni, hová tartunk. Ők tudták, példát adtak ebből is. Mindig tudták, hová tartoznak. Magyarnak születtek és katolikusnak. Ebben éltek és ebben haltak. Sohasem tagadták meg egyiket sem. Hűségesek maradtak mindkettőhöz. Ha kellett, meghaltak érte. Életüket adták hazájukért, nemzetükért, családjukért, gyermekeikért. Tudták, mi a becsület, ami kötelez, kitartásra buzdít, erőt ad, előre visz. Életükből merítsünk erőt, hogy megmaradjunk. Követnünk kell példájukat, hogy legyen még belőlünk. Legyen, aki őrizni fogja a lángot, és továbbadja a fényt. Legyen, aki továbbadja az istenszeretetet, a hitet, a hazaszeretetet, a hűséget, a becsületet. „… Élünk ma is, ahogy lehet, s Isten – hitünk szent erejével magyar szívünk szeretetével őrizzük ezt a gyökeret. Míg Isten a mi menedékünk és hűség minden fegyverzetünk, addig félnünk nem szabad: mert a gyökér, az megmaradt! Ki hűséget vet – életet arat, és a gyökér az megmarad!” (Wass Albert: A gyökér megmaradt)

A hét imája Krisztus a kereszten Kitárt karjával ég és föld között, Rám néz, még itt van... élet és halál között, Még szólni akar, szeme még keres, Nevemen szólít,azt suttogja: SZERESS! Értem függ a fán,ujjai tárva, Nem lehet többé a szívem bezárva.

Igen, jól látom, ő felém tekint, Kezét szög tartja, csak szemével int. Jézus, Megváltó megbízást ad, Szemével üzen, folytasd utamat. Legyél jószívű, legyél irgalmas, Hagyd el a rosszat, mindenkit meghallgass! Te légy a lábam, szívem és kezem, hogyha vállalod, becsukhatom szemem.

• NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA • 2014. MÁRCIUS 30.

Kitárt karjával ég és föld között, Rám vár, még itt van élet és halál között. Még szólni akar, szeme még keres, Nevemen szólít: JÖJJ ÉS ENGEM KÖVESS! Beküldte: Slanička Éva, Csallóközcsütörtök


MOZAIK

Michael Hesemann – Arturo Mari:

Műsorajánló

II. János Pál – Örökség és karizma Az április 27-én, fehérvasárnap – Isteni Irgalmasság vasárnapján – XXIII. Jánossal együtt szentté avatandó II. János Pál nemcsak az egyház-, de a világtörténelem egyik legnagyobb alakja volt. Michael Hesemann német történész e rendkívüli személyiség életútját mutatja be, Arturo Mari segítségével, aki 27 éven át volt a lengyel pápa fényképésze, több millió fotót készített róla. Michael Hesemann felidézi, hogy amikor 1998. december 17-én magánkápolnájában találkozott az „évezred pápájával”, az imádkozó Szentatyából sugárzó fényesség világossá tette számára, hogy II. János Pál pápa „misztikus. Mintha eksztázisban lett volna, a körülötte lévő világ számára megszűnt, érkezésünket nem észlelte. Bensőséges kapcsolata Istennel és odaadása ezekben a percekben szabályosan érezhető volt.” Bemutatva Karol Wojtyla életét, a német történész emlékeztet rá, hogy doktori disszertációját A hit Keresztes Szent János tanítása szerint címmel írta. Ebben kifejtett tézise egész életét és papi, főpásztori, pápai szolgálatát meghatározta: „a tengely, ami körül minden forog, az ember személyes találkozása, sőt egyesülése Istennel; s általa Isten él az emberben, és az ember Istenben él. Mivel Isten minden emberben él, az emberi méltóság feltételek nélküli és érinthetetlen. Ezért kell minden emberi életet – a gyengét, a fogyatékosat vagy magzati állapotút is – feltételek nélkül elfogadni. Így Wojtyla metafizikus humanizmusa a nácik gyilkos felsőbbrendűségi ideológiájának ellentéte lett.” II. János Pál csaknem huszonhét éves pontifikátusa alatt mindig fölemelte hangját a szegények, a társadalom perifériáján élők érdekében. Már első külföldi apostoli útján, Mexikóban, 1978 januárjában kijelentette, félmillió, sanyarú

körülmények között tengődő mezőgazdasági munkás előtt: „A pápa annak a sokaságnak az oldalán áll, akik méltatlan körülmények között élnek, és gyakran szörnyűséges kizsákmányolás áldozatai… Azoknak a hangja akar lenni, akik nem beszélhetnek.” Majd az országot vezető elithez fordulva így fogalmazott: „Ti, hatalmasok, akik parlagon tartott földek urai vagytok, melyben oly sok éhező család kenyere rejlik – a népek lelkiismerete, a háttérbe szorítottak kiáltása, Isten és az Egyház hangja együtt kiált hozzátok: nem igazságos, nem emberi és nem keresztény, ha ezek az igazságtalanságok továbbra is megmaradnak.” Michael Hesemann történelmi tényként állapítja meg, hogy II. János Pál kimagasló szerepet játszott a szocialista világrendszer összeomlásában, abban, hogy ez a korszakos változás békés úton ment végbe. „Valóban úgy látszik, hogy a Gondviselés eszköze lett, és Isten általa avatkozott be a történelembe.” II. János Pál számára alapvetően fontos volt a szabadság, de abban az értelemben, ahogy azt Krisztus elhozta nekünk. Ezért az igazi forradalmat hirdette: „Isten szeretetének forradalmát, mely megszabadítja az embert a rossztól és az igazságtalanságoktól, és megajándékozza a békével és az élet teljességével.” A lengyel pápa által értelmezett szabadság mélyen az értékekben gyökerezett. A relativizmust, amely szerint minden etika jó, és valamiképpen minden vallás elvezet Istenhez, határozottan elutasította, mi több, ezt tartotta korunkban az egyik legalapvetőbb problémának és a hitet fenyegető legnagyobb veszedelemnek. Mélységes meggyőződéssel vallotta: „egy igazság van, és azt az ember megismerheti, mert belőle származik. Ennek kell megalapoznia egy kötelező morált, nélküle az ember látszólagos haladása csak a bar-

bárság újabb formájában végződhet. Az Egyháznak nem az abszolút igazságot tagadó, liberális szkepszis adta az erőt a kommunizmussal szembeni ellenálláshoz, hanem az a szilárd meggyőződés, hogy a keresztény hit az egyedüli igazság.” A kötet közli azokat a fotókat is, amelyeket Arturo Mari válogatott ki a II. János Pálról készített több millió fényképből, s el is meséli e képek történetét. Az egyik képen a Szentatya a koreai Pusinszigetén látható, ahol csak leprások élnek, a világtól elfeledetten. II. János Pál mélységes szeretetét és alázatát bizonyítja, hogy belépve a terembe, térdre borult és imádkozott értük, majd egyenként megáldotta a leprában szenvedőket, megcsókolta őket és zsebkendőjével megtörölte a szájukat. „A betegek mélységesen meghatódtak. A társadalom kitaszítottjai, akiket úgy kezeltek, mint szemetet, most az érezték, hogy embernek tekintik és szeretik őket. A pápa számára bennük a szenvedő Krisztus arca tükröződött.” II. János Pál valóban a remény pápája volt, életében és földi halálát követően is az. Szentté avatása előtt is érvényesek azok a sorok, melyeket Michael Hesemann írt még Karol Wojtyla boldoggá avatása előtt: „Boldoggá az emberhalász II. János Pált fogják avatni, aki emberek millióit ajándékozta meg újra a Krisztusba vetett reménnyel, s ehhez az erőt mély, egyenesen misztikus istenkapcsolatából merítette. Fáradhatatlan odaadása az Evangélium terjesztéséért, lemondó, önfeláldozó életútja, készsége, hogy minden szenvedést magára vállaljon, és még utolsó erejével is kitárja az ajtókat Krisztus előtt, ahol csak járt – ez az ő életszentsége!” (Szent István Társulat, 2014) Magyar Kurír

FIGYELEM! Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Sajttekercs

Hozzávalók: 12 szelet lapsajt, 10 szelet gépsonka, 10 dkg trappista sajt, 10 dkg sajtkrém, 5 tojás, 10 dkg vaj, 1 csokor petrezselyem, 1 teáskanál mustár, só, fehérbors Elkészítés: Egy tepsibe sütőpapírt helyezünk, amire ráfektetjük a sajtszeleteket úgy, hogy kissé fedjék egymást. Ráreszeljük a trappista sajtot, és két percre előmelegített sütőbe teszszük, de éppen csak annyira, hogy a sajtok egymáshoz tapadjanak. A tojást keményre főzzük, majd a sárgáját kivesszük. A tojásfehérjét apró kockára

vágjuk, a petrezselyemzöldet felaprítjuk, és a sajtkrémhez keverjük, majd pici sóval és fehérborssal ízesítjük. A tojássárgáját a vajjal és a mustárral jól elkeverjük, és szintén kevés sóval és borssal ízesítjük. A sajtlapokra először a tojásfehérjés masszát kenjük rá egyenletesen, majd az egészet befedjük a sonkaszeletekkel. Ezt követően a tojássárgás keveréket kenjük a sonkára, és az egészet óvatosan feltekerjük, majd hűtőszekrénybe tesszük. Éles késsel szeleteljük, és pirítóssal tálaljuk.

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Április 5., szombat 18.00 Szentmise Mocsáról 19.30 Egyházatyák tanítása 20.30 Pál apostol útjain 23.15 Az igazság szabaddá tesz. Barsi Balázs atya elmélkedése Április 6., vasárnap 10.00 Szentmise Budapestről 17.20 Tanúságtétel 19.15 Názáreti lelkiség. Rejtett élet a világban 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv Április 5., szombat 7.40 Élő egyház 8.10 Isten kezében 11.00 Sírjaik hol domborulnak Április 6., vasárnap 6.40 Világ-Nézet 8.05 Nemzeti nagyvizit 8.40 Rome reports. Vatikáni híradó 11.10 A világörökség kincsei. A schönbrunni kastély és park Bécsben

m1 Április 3., csütörtök 13.05 Alpok-Duna-Adria 13.35 Átjáró. Emberek és történetek a Kárpát-medencéből Április 6., vasárnap 9.05 Katolikus krónika 10.30 Mai hitvallások 11.05 Kérdések a Bibliában. Lepramisszió

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Szerkesztőségünk e-mail címe: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

„Szerzetesek” 1. forduló: Szerzetesség 1. Ki vagyok én? A bencés rend alapítójaként és regulájának kidolgozójaként tartanak számon. Ikertestvérem Szent Skolasztika volt. 1964-ben VI. Pál pápa a nyugati szerzetesség alapítójaként és az európai szellemiség alakítójaként „Európa védőszentjévé“ nyilvánított. 2. Állapítsd meg, igaz, vagy hamise-e az állítás! Karikázd be a megfelelő betűket, majd olvasd össze őket! Így megkapod a megoldást. Írd le röviden, mit jelent a megoldás! IGAZ HAMIS 1. Az ókeresztény világban kb. 332-től létezik a szerzetesi életforma. P H 2. Az első szervezett rendek Angliában alakultak ki. K E 3. A nyugati szerzetesség alapítója Nursiai Szent Benedek. R F 4. A szerzetesi csuha kötelén lévő 4 csomó a 4 evangéliumi tanácsra elmékeztet. B J 5. A szerzetesi noviciátus a beöltözéssel kezdődik. E M 6. A skapulárét vállruhának is nevezzük. L T 3. Kösd össze a megfelelő párokat! regula habitus szerzetesi ruha kontemplatív perjel Imaórák Liturgiája szemlélődő szabályzat Zsolozsma szerzetesi elöljáró 4. A szerzetesek három evangéliumi tanácsra tesznek fogaldalmat. Sorold fel ezeket! 5. Az alábbi feladatban szerezetesrendek nevei és azok rövidítései találhatóak. Kösd össze a párokat! Szerzetesrend neve Rövidítés Sarutlan Kármeliták Rendje, kármeliták SSS Prédikátorok rendje, domonkosok SJ Don Bosco Szalézi Társasága, szaléziak OCD Jézus Társasága, jezsuiták SDB Szociális Testvérek Társasága OP 6. Magyarázd meg a „klauzúra“ fogalmát!

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

A Gábriel Polgári Társulás „Szerzetesek” című, szóbeli döntővel záruló, ötfordulós levelezőversenyének feladatai és a versennyel kapcsolatos egyéb információk letölthetők a polgári társulás honlapjáról: www.gabrieloz.sk Az egyes fordulókra a válaszokat a Gábriel Polgári Társulás levélcímére: Gábriel občianske združenie, Nám. priateľstva 2164/4, 929 01 Dunajská Streda vagy drótpostán az ajpek@real-net.sk címre várják. A borítékra írjátok rá: „Szerzetesek”. Az 1. forduló válaszait április 13-ig küldjétek el.

Antal Szabolcs, 4. A osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja Viola Orsolya, 9. B, Egyházgellei Alapiskola Kulcsár Ferenc

Fúj a szél, fut a szél Fúj a szél, fut a szél, márciusi szél – senki se tudja, honnan jön, mit beszél. Lombokon lovagol, levegőt abrakol, Bodrog vizét issza – sosem tekint vissza. Fut a szél, fúj a szél, senki se tudja, mit beszél: Csonkaváron, Szentivánon, Csipkésen át hova ér.

Belokostolský Zsófia, 1. A osztály, Jedlik Ányos Alapiskola, Szímő

Cséfalvay Sára, 2. osztály, Egyházgellei Alapiskola

Jóba Angelika, 1. A, Jedlik Ányos Alapiskola, Szímő

Minden vízszintes sorban két szó szerepel. A nyertes: Krascsenics Csilla, Pered. A rejtvény három színessel jelölt oszlopáGratulálunk, az ajándékot postán küldAz első szó 4., utolsó betűje egyúttal a máso- ban egy világító rovar nevét rejtettük el. dik szó kezdőbetűje is. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy vil- jük! lámpostán április 4-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Meghatározások: 1 Bratislava, vagy remeny@remeny.sk 1. Utód, hajtás – az egyik oldal, (a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó és 2 2. Ajtót, ablakot csuká – sokszögnél a két küldjétek el levelezési címeteket is). nem szomszédos csúcsot összekötő szakasz 3 (ék. h.), Megfejtés 3. Iram, lendület – jajgat, panaszkodik, 4 4. Olasz férfinév (NINO) – vég nélküli olA 10. számban közölt rejtvény megfejtése: tár (!), 5 Szent Lázár festő. 5. Partner, barát – hint. • NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA • 2014. MÁRCIUS 30.


BESZÁMOLÓ

Az élő szeretetet szolgálják A házasság hete rendezvénysorozata folytatásaként február 22-én találkozóra került sor a bodrogközi nagycsaládos egyesület szervezésében Kistárkányban és a Fecske Nagycsaládos Egyesület szervezésében Csitárban. Ez utóbbiról Tóth Attilának, az egyesület elnökének beszámolóját olvashatják.

a gyermekek ingyen kapnak az iskolában és az óvodában ételt. Így a család „csak” a reggelit és a vacsorát oldja meg együtt a munkanapokon. Naponta kétszer megy a mosógép, saját tyúkjaik vannak, és igényesek – nem lejárt árucikkek után kapkodnak. A vacsora mindig szép, terített asztalnál, gyertyafénynél folyik, játékbaba nincs is, mert mindig van igazi baba, akivel tö-

A Fecske Alsócsitárban vendégül látta a mosonmagyaróvári nagycsaládokat. Az előadóknak és családoknak délelőtt városnézést biztosítottunk Nyitrán, a Kálváriadombon a szép kiállítás mellett megtekintettük a verbiták missziós múzeumát. A múzeumban azon tárgyak, kitömött állatok, amulettek tömkelegét láttuk, amelyeket a misszionáriusok hazajöttük alkalmából kaptak. A családokat fogadta Tóth Domonkos nyugalmazott püspök úr is. A vendégekkel megtekintettük az András-dombi kistemplomot, ahol Prohászka Ottokár emléktáblája található, majd a vártemplomban azt a helyet, ahol Vazult megvakították, a Szent Emerám-katedrálist és az altemplomot. A piros rózsákkal kiültetett gerencséri utcán végighajtva a koloni Szent István-templomot és a Makovecz Imre által tervezett szabadtéri színpadot tekintettük meg. Az ebéd a koloni plébánián volt elkészítve a vendégeknek. Az előadások Csitárban zajlottak. Köszöntötte a jelenlévőket a község polgármester asszonya és a helyi Márk atya is. Díszvendégként fellépett a Gímesi Alapiskola Gyermekkara, vezényelt Varga Imre. A 10 gyermekes Papp család örömeit és nehézségeit képekben mutatták be. Az iskolákban és ovikban bevallásuk szerint több a Papp gyermekek száma, mint az alkalmazottaké. A magyarországi törvények értelmében

rődni kell. Mindenhová biciklin járnak, a bicikliszerelést minden gyermek elsajátítja. A legfontosabb számukra mégis a hit, a közös ima - de sokat köszönhetnek a helyi NOE nagycsaládos egyesületnek is, akik gyűjtésekkel, önkéntes adománnyal és munkájukkal segítik ezt a nagycsaládot. Ezen kívül a városban található még egy 14 gyermekes család is. Elmondták, milyen napi problémákkal kell megküzdeniük, ezt hallván a hallgatóság saját problémáit eltörpülni látván elérzékenyült. Farkas István piarista atya szintén megható történetekkel készült, a családról szólt, amelyik az Éden és a Menny között botorkál cél nélkül, hitevesztetten. Az új családoknak bemutattuk a FECSKE nagycsaládos társulatot, annak célkitűzéseit is. A helyi demográfiai mutatók alapján annak okaira kerestük a választ, hogy miért apad az él-

ve születettek száma, valamint a normális, klasszikus családok száma is. A hetvenes évek kétgyermekes modellje most kezdi magát megbosszulni igazán, mert az 1990 utáni évek termékenyebb évei (falunként 20–25 család vállalt Zoboralján 3 és több gyermeket) már nem igazán tudnak segíteni a szaporulaton. Ez azért is vészes, mert kevesebb a klasszikus család, és - meglehet, hogy valamilyen anyagok egyfajta mellékhatása miatt egyre többen küzdenek a meddőség problémáival. Ezért is tartjuk fontosnak megerősíteni elsősorban a családokat, ha lehet, megfejteni a meddőség rejtett okait, és ebből a megfontolásból is hívtuk az előadókat is. Both Hedvig mutatta be a Kárpát-medencei Családszervezetek Egyesületét, a Családláncot. Majd Győri Margit, a FEMIT ifjúsági egyesület céljait ecsetelte, hangsúlyozva, hogy az építőmunkát már a fiataloknál kell elkezdeni. Az egyik modern problémákkal foglalkozó előadás pedig éppen az egészséges életmódról szólt, a budapesti Bíró Tünde életmód-tanácsadó tolmácsolásában. Az előadások befejeztével a köszönőlevelekre elhelyeztük címer gyanánt a koloni templom oltárképének kicsinyített fotóját (ahogy szerte a Kárpát-medencében, még a

nagycsaládjainkat, a megmaradásban remélve, bízva. A rendezvény után a két atya szentmisét mutatott be fiataljainkért, családjainkért, nagycsaládjainkért. A rendezvény felszínre hozta, hogy fiataljaink vágynak a szépre és a jóra. Csak nehezen vagy egyáltalán nem is próbálkoznak azzal, hogy tegyenek is ezért valamit. Ezért üzenjük a fiataljainknak – fedezzék fel újra meg újra a természetet, a természetest. Merjenek szerelmesek lenni. Merjenek imádkozni a Teremtőhöz, hogy megtalálják hitvestársukat, a jó Isten tervei alapján. Sohasem volt ideális a helyzet. Szent József is nevelőszülő volt, menekülnie kellett, sokszor talán nem volt munkája… Egy biztos: a fából faragott bölcsőben ringatott, szeretetből elfogadott gyermekek - akiket a 10, ill. 14 gyermekes mosonmagyaróvári családok mintájára nevelnek – bizonyára kelendőek lesznek, mint házastársak, ha felnőnek. Nem biztos, hogy annyira értenek majd a távirányítóhoz, de a madarak hangját meg fogják tudni különböztetni. A rendezvény mottója Böjte Csaba gondolata volt: „Fiatal sokgyerekes édesanyának, édesapának lenni a legcsodálatosabb hivatás ezen a földön, akik nem kívánják rongyrázó világunk hatfogásos ebédjét, a csillogó karriert, hanem képesek Istentől kapott tiszta ösztöneikre hallgatva lázadni, és a

szlovák településeken is található ilyen oltárkép – Szent István királyunk a Szűzanya oltalmába ajánlja az országot). Hiszen mi sem tehetünk már mást, mint amit Szent István királyunk utód híján tett - a Szűzanya oltalmába helyezzük családjainkat,

pénz, siker helyett az élő szeretet szolgálatát vállalni.” Ha egy barát mondja nekünk, akkor miért kellene szégyellni a bőséges gyermekáldást? Fotó: Balkó Gábor és Varga József

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Rejtvényünk fő soraiban – V/1., F/13., F/38., V/65., V/53., F/18., V/17. – Boldog II. János Pál pápa egyik szép gondolatát rejtettük el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán április 4-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Rejtvényünk első része (zárt betűk: N, T, S, Í, T). 13. Ismert német jogász (Rudolf ). 14. Ferdén. 15. Lavórban van! 16. Hangos béke! 17. Rejtvényünk befejező része. 19. Északi férfinév. 20. Dunántúli sportklub. 22. Menza 3/5-e. 23. Alvásra késztet valakit. 25. ...-untalan, örökösen ismételve. 27. Zuhanunk. 29. Megment – angolul (SAVE). 31. Nitrogén, kálium, indium. 33. Ollós állat. 34. Női név. 35. Ralitérkép. 37. Határozói rag. 39. A tört fele. 40. Bór, neon, nobélium. 41. Előadó, röv. 51. Svájci festő (Paul). 52. Szívós anyagú cserje. 53. Rejtvényünk ötödik része (zárt betű: E). 54. Kémiai elem. 56. Női név. 58. Turáni tó. 59. Állomány. 61. RÜZ. 63. Hogy – szlovákul. 64. Limited, röv. 65. Rejtvényünk negyedik része. 68. Kiel centruma. 70. A neon vegyjele. 71. Záporozik. 72. Lebecsmérelt. Függőleges: 2. Táplalkozhatnak. 3. Zene fele. 4. A zárka közepe. 5. ... ne va plus, a krupié mondása, amikor a rulettet megindítja. 6. Január azonos hangzói. 7. Titkos politi-

kai ügynök. 8. Moszkva egyik városrésze. 9. Krisztus előtt, röv. 10. Négylábú kétéltű állat. 11. A jegy közepe. 12. Zala megyei község. 13. Rejtvényünk második része (zárt betű: S). 18. Rejtvényünk hatodik része. 19. Kazahsztáni város (OTAR). 21. A földtörténeti harmadkor rétegéből származó kovadarabok. 24. Lesotho autójele. 26. Ilyen korsó is van. 27. Latin kötőszó. 28. Filmszínház. 30. A tantál vegyjele. 32. Tiltószó. 35. Egységesít – latinul + liter. 36. Gyulladásos betegség. 38. Rejtvényünk harmadik része (zárt betűk: M, E, T, J, G). 40. Falu az Érsekújvári járásban. 42. Papagájfaj. 44. Kenyeret vágtam. 46. Nagykürtösi járás autójele. 47. Molibdén. 48. A zenében gyöngéden adandó elő. 50. Régi területmérték. 52. Azonos mássalhangzók. 55. Nátrium. 57. Két szó: ennek aljához. 60. Német szob-

rász, grafikus (August). 62. Magyar szobrász (Ó = O). 66. Távlat része. 67. Északi férfinév. 68. Tőzike azonos hangzói. 71. Feltéve. 73. Róma centruma!

Megfejtés A 10. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „a bűntől és a haláltól hoz majd megváltást.” A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Hegedűs Erzsébet, Ipolyszakállos. Gratulálunk!

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ Don Bosco ereklyéje Litvániában Március 16-án véget ért Don Bosco ereklyéjének zarándoklata Litvániában. Az urnát ezekkel a szavakkal búcsúztatta Alessandro Barelli atya: Engedjétek meg, hogy hálát adjak Istennek azért a sok lelki kegyelemért, amely megadatott nekünk. Imádkozzunk azért, hogy a több ezer és ezer ember, akik eljöttek, hogy leróják tiszteletüket az ereklye előtt, Bosco Szent János közbenjárására továbbra

is bensőséges lelki közösségben maradjanak Jézussal. Az ereklye március 1-jén este érkezett meg Litvániába, március 2-án, vasárnap Kaunas Érsekségben kezdte meg zarándoklatát, majd Vilkaviskio, Panevėžys, Kaišiadorių, Šiaulių és Telšių egyházmegyékben időzött. Litvániában nagy lelkesedéssel fogadták a fiatalság szentjének ereklyéjét, mindenhol nagy tömeg várta már órákkal a megérkezése előtt. A templomok zsúfoltak voltak lelkes fiatalokkal és idősekkel. Színpompás népviseletben, zászlókat lengetve köszöntötték az ereklyét. Sok helyen tiszteletadásra kivonult a helyi püs-

• NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA • 2014. MÁRCIUS 30.

pök, a polgári vezetés, a polgármesterek és képviselők, a cserkészek, az iskolák diákjai, tanárai, az ifjúsági klubok tagjai. Minden korosztály nagy lelkesedéssel fogadta, és messziről is érkeztek fiatalok és idősek, hogy leróják tiszteletüket az ereklye előtt. Don Bosco atyánk életében sok gyereket fogadott be, és most nagyon sokan fogadják őt városainkban. Úgy fogadják, mint egy szentet, aki közbenjár értük Istennél – mondta Alessandro Barelli szalézi atya, aki 15 éve él Litvániában és végigkísérte az ereklyét litvániai útja során. Mindenhol ismertette Bosco Szent János életét és művét,

beszélt az ereklyetartóról és a szalézi jelképekről. A szovjet kormány, tudatában annak, mennyire fontos, hogy a spirituális jelképek mellett a vallás látható jelei is jelen legyenek, betiltotta az ereklyék nyilvános tiszteletét. Néha ellopták, néha megsemmisítették ezeket – fejtette ki Barelli atya egy interjúban arra a kérdésre, miért jelentős ez a zarándoklat a litván hívők számára. A templomok sok helyen éjjel is nyitva maradtak, hogy fogadhassák a sok hívőt, akik imádkozni akartak, és leróni tiszteletüket Don Bosco ereklyéje előtt. Magyar Kurír


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

A feltámadásba vetett hittel emlékezünk az elmúlt 30 szomorú évre és drága édesapánkra,

KÖSZÖNTŐ

KÉPES JÓZSEFRE és drága édesanyánkra, ERZSÉBETRE, ZÖLLEI ROZIKA néninek, aki 25 éve távozott el. templomunkban végzett több évtizedes fáradA szeretett szülőket a Mennyei Atya magához ságos munkájáért. A jó Istentől azt kívánjuk neki, szólította. Kérjük, hogy adjon nekik örök nyugohogy annyi áldás szálljon rája, ahány virágot 36 év dalmat. alatt tett az Úr oltárára. Emléküket őrzi két gyermekük családjukkal Szepsiből Szívből kívánják az apátújfalusi hívek Köszönettel tartozunk sekrestyésünknek,

ZARÁNDOKLAT, KIRÁNDULÁS MEGEMLÉKEZÉS

Soha el nem felejthető nap, 1984. március 31., amikor nagyon fiatalon magához szólította a jó Isten FEDÁK EDITKÉT (Szepsi). Emlékezzünk rá halálának 30. évfordulóján és hittel mondjuk: „Miért kerestek és sirattok engem, mikor én az Úr zsámolyánál térdelek?”

2014. április 30-május 5-e között erdélyi körút. 2014. június 6-9 között pünkösdi zarándokút Csíksomlyóra. 2014. október 13-18 között zarándokút Rómába. Érdeklődni Molnár Kornéliánál a 0917436379 telefonszámon lehet.

A GYEPES TRANS AUTÓBUSZ VÁLLAA jó Isten adjon neki és szerető édesapjának, LAT UTAZÁSRA HÍVJA ÖNÖKET A CSÍKMÁRTONNAK, aki 12 éve hirtelen távozott el, SOMLYÓI BÚCSÚBA! örök nyugodalmat. Időpont: 2014. június 5-9. Akik ismerték és szerették, szenteljenek nekik Ár: 110 euró egy néma pillanatot ezen a fájdalmas évfordulón. Részletes információk: Örökké gyászoló édesanyja és bátyja a családjával 0904 676 475

Bensőséges zarándoklat Nyugat-Európában, Szűzanyánk kegyhelyeinek felkeresésével. Torna-Rimaszombat-Losonc-BalassagyarmatBudapest-Padua-Carcassone-Lourdes-Covadonga-Oviedo-Santiago de Compostela-Fatima-Nazaré-Lisszabon-Coimbra-ZaragozaMontserrat-Barcelona-Arles-Torna. Időpont: május 6-17. Részvételi díj: 680 Eur/fő ártól Előleg: 300 Eur/fő Jelentkezni lehet: Makrovilág Zarándok Iroda e-mail: makro@makrovilag.hu Tel: 00 36 1 215 0636 SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911/130 949, 0905/234 902 Könyv és kegytárgybolt az interneten: www.gabrielbolt.eu

FELHÍVÁS A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Kiss Róbert „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Bűnös lélek, sirasd, kérlek, Uradnak nagy kínját, Mert ártatlan, mint egy bárány Szenved a keresztfán.” (Glória, 66., 1. versszak) „Az Úr Jézus megbocsátotta bűneidet, menj békével!” A szentgyónásban te is hallhatod ezeket a szavakat. Megtapasztalhatod Isten jóságát. Ha bűnbánatot tartasz, az Úr eltöröl mindent, amit eddig rejtegettél, eltüntet mindent, ami miatt gyakran álarc mögé bújtál. Szabaddá tesz, megtisztítja lelkedet, visszaadja szíved fiatalságát. Eltünteti lelki nyomorúságod, sértő bűneid. Csak „tanulj meg botlásodból új erőt, halálodból új életet meríteni. Temesd el bűnbánatoddal mulasztásaidat, vétkeidet, bűneidet, abba a mély gödörbe, melyet alázatosságod ásott. Így temeti el a kertész is a rothadt gyümölcsöt, a száraz ágakat és lehullott leveleket annak a fának a tövébe, mely termelte azokat. Így mindaz, ami haszontalan, sőt káros volt, az új termés hasznára válik”. (Út 211) Nézz fel Jézus keresztjére, vedd észre, fontold meg: ártatlanul micsoda kínokat szenvedett érted. Mindezt azért teszi, hogy boldog légy ezen a földön. Bűnbánatod láttán irgalmas bocsánatával válaszol bűneidre. Kibékít az Egyházzal, testvéreiddel, akiket megsebeztek bűneid, és akik szeretetükkel és imájukkal közreműködtek megtérésednél. A bűnbocsánat szentségében apostolain és azok utódain keresztül ő maga oldoz fel a bűnök terhe alól. A bűnbánat során ne szégyelld, ha úgy érzed, hogy sírnod kell bűneid miatt. A bűnbánat könynyei lemossák bűneid, tökéletessé teszik látásod. Dávid király is minden este könnyeivel áztatta ágyát. Forró, férfias könnyekkel, melyek megtisztítják a múltat. Köszönet az Úrnak, hogy már születésünk előtt gondolt ránk, és utána gondoskodott rólunk. Amikor megfeledkeztünk róla, ő tovább szeretett és boldog életet készített nekünk. Ha hátat fordítottunk neki, ő utánunk szaladt, ha megbántottuk, a másik orcáját is nekünk nyújtotta. Hála legyen az ő hatalmas karjáért, mely megszabadít a bűnöktől, hála minden kegyelemért, mellyel felemel és megtart.

A nagyböjtről Szencen A Szenczi Molnár Albert Klub mindenkit sok szeretettel vár 2014. április 10én, csütörtökön 19.00 órakor Szencen, a Nostalgia vendéglőben, a SZMAK 138. klubestjére, melynek témája: „A nagyböjti bűnbánat”. Az előadó: Tóth László atya További információk: Horváth Péter, tel.: 0904 842 506

REPÜLŐVEL: FATIMA – SANTIAGO DE COMPOSTELA „Gyengédség és a szeretetbe vetett hit – ajándék” (Ferenc pápa) 2014. június 22–27. Zarándoklat ára: 630 € További részleteket telefonon, ill. e-mailben. A zarándoklatot kísérő atya: Bozay Krisztián Jelentkezni 2014. április 10-ig lehet. e-mail: magyarzarandoklat@gmail.com Tel: 0905 840 473

BÖJTI AKCIÓ

A pápa mindent megtesz a békéért A pápa nagy figyelemmel követi az Ukrajnában zajló eseményeket – fogalmazott Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, akit Ferenc pápa március 17-én fogadott a Vatikánban. A pápa biztosította arról, hogy a Szentszék elkötelezi magát a kelet-európai béke érdekében. Mindent megtesz, hogy sikerüljön elkerülni a konfliktus kiterjedését. Sevcsuk görög katolikus nagyérsek a Szentatyával való találkozása után megbeszélést folytatott Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkárral is. Beszámolt az elmúlt három hónapban Ukrajnában történtekről és kiemelte: a helyi görög katolikus egyház küldetése mindig is az volt, hogy az emberek mellett álljon. A nagyérsek a Szentatyával beszélt az ukrajnai egyházak tanácsa és az egyházi szervezetek szerepéről az ország békéje építésében. A pápa szolidaritását fejezte ki az ukrán néppel szenvedései és a veszélyek miatt, amelyekkel jelenleg szembe kell néznie. Sevcsuk nagyérsek emlékeztette a Szentatyát, hogy a kommunizmus idején az ukrajnai görög katolikus egyház azért tudott fennmaradni, mert egységben volt Péter utódával. Ferenc pápa biztosította a nagyérseket, hogy az ukrajnai görög katolikus egyházat védelmezi a Szentszék. Vatikáni Rádió/Remény

Albán József: Böjti kalauz Ez a kis kötet segítséget nyújt a böjti időszakra, szép gondolatokkal és elmélkedésekkel. Ára: 1,63 Eur helyett 1,29 Eur KERESZTÚT A 14 állomás képei színes imákkal kiegészítve. Ára: 2,89 Eur helyett 1,99 Eur

Könyvrendelés: Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava • Tel.: 0948/057 508 • E-mail: office@remeny.sk

Lelkigyakorlatok Máriabesnyőn 2014. április 17-20. (csütörtök vacsorától húsvétvasárnap reggelig) S Szent 3 nap lelkigyakorlat minden korosztály számára. Vezeti: Turai János atya 2014. május 16-18. (péntek vacsorától vasárnap ebédig) „Hit, humor, háromság.” Mélyítő lelkigyakorlat felnőttek, útkeresők és elköteleződés előtt állók részére. Vezeti: Várnai Péter atya 2014. június 2-4. (hétfő vacsorától szerda ebédig) „Buzgó szívvel az Úr oltára körül” – Sekrestyések és oltárdíszítők lelkigyakorlata Vezeti: Juhász Imre atya Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferenciaközpont, 2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3., Tel.: +36 28 420 176. Tel./Fax: +36 28 510 742, matersal@invitel.hu, http://www.matersalvatoris.hu

• NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA • 2014. MÁRCIUS 30.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.