Remeny 2014 16 apr 3

Page 1

16.

Áldott, boldog húsvéti ünnepeket kívánunk kedves olvasóinknak!

szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. április 20. – Húsvétvasárnap

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

Elmúlás, feltámadás, örök élet

5 7 9

Székesegyházunk fölújításával egy időben régészeti ásatások is folynak templomunkban. Sorra kerülnek elő az első székesegyház idején eltemetett halottak csontjai körülbelül abból az időből, amikor az első magyar írás megszületett, a Halotti Beszéd és Könyörgés szállóigévé vált kezdősoraival: „Látjátok, feleim szemetekkel, mik vagyunk! Bizony por és hamu vagyunk.” E tény fölött senki emberfia nem tud szorongás nélkül elmenni, még a keresztényt, a mélyen hívőt is próbára teszi. Van egy idős pap-költő barátom, aki saját bevallása szerint nagyon fél a haláltól, pedig hisz a föltámadásban. Legutóbb is ezt írta: „Most, hogy csapkod körülöttem a halál mennyköve (magyar rendtársak, régi kedves barátok elmennek…), egyre erősebben rám szakad, fojtogat a végesség szomorúsága, a saját végem közeledte szorongás. Most már nem viccelődöm, Heideggert idézve, hogy csak mások halnak meg!” Beszélgetéséből az is kitűnt, hogy mé-

Pietá mundi A feltámadás hite Márk meggyógyult

lyen aggasztja az, mi marad meg az „ércnél maradandóbbnak szánt költészetéből” (Horatius). Azt találtam neki mondani - egyszer úgy olvastam -, hogy talán 70 milliárd ember élt a földön, amióta ember az ember. Mi lenne, ha mindenki legalább egy olyan mondatot hagyott volna hátra, amit az iskolában meg kellene tanulnunk. Ebből is látható, hogy igazi örökkévalóság csak Istennél lehet, és ez már nem a földi tetteinken múlik – amelyek ugyan elkísérnek bennünket –, hanem a föltámadt Krisztuson. Hiszen azt mondta Lázár temetésén: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” ( Jn 11,25-27) (Folytatás a 2. oldalon)

Giotto: Krisztus feltámadása


EZ TÖRTÉNT

Elmúlás, feltámadás, örök élet (Folytatás az 1. oldalról) Nagyobb vigasztalást nem adhat senki, mint a Krisztus feltámadásán alapuló hit: „a jelen élet szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, mely majd megnyilvánul rajtuk”. (Róm 18,8) Az emberek megölhették Krisztust, de föltámasztani csak az Isten tudta: „gyöngeségében ugyan megfeszítették, de feltámadt Isten erejéből”. Az isteni erőt, amely a halálból feltámasztotta, saját hatalmának vallja: „senki nem veheti el tőlem életemet, magam adom oda, mert hatalmam van odaadni és hatalmam van visszavenni”. Ezért a föltámadás Jézus legnagyobb tette. Isteni mű, amelyhez isteni erő kell: soha senki még nem adta vissza magának az életet. Az orvostudomány is csak azt tudja visszaadni, ami még megvan, mert ha valóban meghal egy ember, semmiféle orvosi beavatkozás nem hozhatja vissza az életbe. Nagyobb diadalt még senki sem aratott, mint az, aki a halált legyőzte. Mivel Jézus feltámadása központi tétele hitünknek, azért egész jelentőségében kell értékelnünk. Ha kereszthalálát úgy tekintettük, mint áldozatot, akkor a föltámadásban előttünk a

bizonyíték, hogy a Mennyei Atya elfogadta az áldozatot és igazolta őt. A megdicsőült Krisztus az Atya hivatalos üzenete. Megmutatta, hogy irgalommal válaszol az embernek, és megnyitja előtte az üdvösség kapuját. Aki hisz Krisztusban, az hisz az Atya örök tervében, az elfogadja az általa elfogadott üdvrendet és hiszi az örök boldogságot. Azóta a hívőnek van kire tekintenie. Igazolódott, hogy az életnek van értelme, nem pusztán azért, mert nagy műveket hagyunk magunk után, de még azért sem, mert utódaink vannak, hiszen ha a világ egyszer elmúlik, akkor mindennek vége van. Értelme azért van életünknek, mert életként folytatódik az isteni teljesség birtoklásában. Az egyház többé nem tud Jézusra gondolni vagy róla szólni anélkül, hogy ne a föltámadás dicsőségében látná: Aki él és uralkodik örökkön örökké. Így emlegeti őt mindig a liturgikus imában. Egész életünket át kell járnia a hitnek és reménynek - ez az evangéliuma, azaz jó híre -, de különösen húsvétra készülődve. A húsvétot megélő ünneplésnek a lelki ajándéka az, ha ebben megerősödünk. Ezekkel a gondolatokkal kívánok a Remény újság olvasóinak áldott szép húsvétot!

Örömben, Istenre figyeléssel...

Az idén sem hiányoztak a kínálatból a különféle húsvéti reklámok, amelyek izgalmas tavaszköszöntésre hívogattak és ígértek kellemes wellness hosszúhétvégét, friss tavaszi levegőt, melengető napfényt, vagy arra biztattak, hogy töltsünk egy újabb tóparti piknikkel, tojáskereséssel, nyuszisimogatással egybekapcsolt vidám hétvégét. Mindezeket az ajánlatokat sokfelé tarkították még „aktív pihenés csomagajánlatokkal“, és a szolgáltatók bizakodva várták azokat a vendégeket is, akik a semmittevés helyett majd természetjárással, sportolással, sportjátékok űzésével szeretnék emlékezetessé tenni a húsvéti pihenés napjait. Zaklatott világunkban mi, krisztushívők is folyton energiára, megújulásra vágyunk, és keressük ennek legmegfelelőbb módját. Ismerjük már a testi, lelki felüdülés számos formáját. Egészséges ételeket, vitaminokat, wellness hétvégéket, gyógy-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

masszázsokat. De azt is tudjuk, hogy amíg odabenn a szívünkben nincs meg az alapvető békesség, addig minden más próbálkozás a legtöbbször csak mulandó örömöt és kevéske megnyugvást ad. Erőre és győzelemre van szüksége mindenkinek, de vajon hol találhatunk rá? A mi húsvéti ünneplésünk éppen ezt nyújtja, hiszen a Feltámadottól felüdülést kapunk gondjainkból, feltámadást nyerünk minden elesettségünkből, és erőt kapunk a küzdelmekhez. Saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy a húsvétkor érkező erő a búslakodó embert boldoggá, a megfáradtat erőssé, a közönyöst pedig élettelivé tudja tenni. Mi, krisztushívők ezekben a napokban nemcsak egy kellemes hétvégére kaptunk meghívást, hanem elsősorban a „húsvéti misztérium” tevékeny megélésére. A húsvét titkának mélyebb átélésére 40 napos nagyböjti időszakkal készültünk, mert Krisztus feltámadásának az ünneplése na-

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2014. ÁPRILIS 20.

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

gyobb odafigyelést és több lelki aktivitást követel tőlünk, mint pl. a karácsony megélése. Igaz, hogy a karácsony közelebb van a mi emberi szívünkhöz, de hitünk igazi titka, Isten felfoghatatlan szeretetének szemlélése csak a húsvétban teljesedik ki. A húsvéti ünneplés kényelmetlenebb azért is, mert amíg a jászolban fekvő isteni gyermek látványa kedves kép, addig a Golgotán függő Krisztus képe tükröt tart elénk, és arra ösztönöz, hogy levessük magunkról a régi embert, és Krisztust követve új teremtményekké legyünk. Kérjük a kegyelmet, hogy az idei húsvéti hosszúhétvégét örömben és tevékeny Istenre figyeléssel éljük át. Engedjük, hogy megérintse szívünket az ünnepi Alleluja, és akkor nemcsak a tavaszi verőfényben, nemcsak madárcsicsergés közepette, nemcsak a szélben hajladozó nárciszok között járva lesz életerőnk és életkedvünk, hanem életünk minden napján.

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT VATIKÁN

BORSI

Köszönet a világtalálkozó szervezőinek Feledhetetlen útnak nevezte Ferenc pápa brazíliai látogatását, amely egyben első nemzetközi útja is volt múlt év júliusában az Ifjúsági Világtalálkozóra. A pápa az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta a Rio de Ja-

neiró-i Ifjúsági Világtalálkozó szervező bizottságát, Orani Tempesta bíboros, a város érsekének vezetésével. A brazil nép tárt karokkal fogadott – emlékezett vissza a Szentatya. Nagy örömmel fogadta a 60 főből álló küldöttséget, világiakat, szerzeteseket, papokat és püspököket, akik lehetővé tették, hogy Isten szeretete megérintse emberek millióinak szívét. Egy

Rákóczira emlékeztek

bizalmas információt osztott meg a delegáció tagjaival. Elmesélte, hogy Brazíliába érkezve a nép hatalmas szívébe kívánt belépni, egy hetet eltöltve velük. Visszatérve Rómába, tele volt nosztalgiával, és azt gondolta, hogy a rióiak „rablók”, mert elrabolták a szívét – jegyezte meg humorosan. Kihasználta a lehetőséget, hogy köszönetet mondjon, elismerve, hogy nem volt könnyű megszervezni egy ilyen nagyméretű rendezvényt. A sok munka, az áldozatok és az alkalmankénti félreértések eltörpülnek Isten cselekedetének nagyságával szemben. Ez a kenyérszaporítás dinamikája – fogalmazott a pápa. Megerősödve abban a bizonyosságban, hogy Isten mindig megsokszorozza erőfeszítéseinket, a jövő felé kell tekinteni az Ifjúsági Világtalálkozó üzenetének terjesztésében. Olyan egyházzá kell válnunk, amelyik kilép önmagából, követve José de Anchieta jezsuita atya, Brazília apostolának példáját, akit a napokban emelt a szentek sorába, hogy élőként megőrizze a brazilok szívében a szeretet lángját Krisztusért és egyházáért – mondta a pápa. Vatikáni Rádió/Remény

Ünnepi megemlékezést tartottak március 30-án Borsiban, II. Rákóczi Ferenc szülőfalujában, a fejedelem születésének 338. évfordulója alkalmából. Az eseményre érkező felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és magyarországi vendég - sokan korhű öltözetben és zászlókkal - hagyományosan a kultúrháznál gyülekezett, majd innen a Rákóczi-kastélyhoz vonult. A több száz résztvevő érkezését Nagy Csaba tárogatóművész zenéje és hírlövés fogadta, majd Makovics István, bolyi plébánossal közösen imát mondtak a fejedelemért, a nemzetért és a megmaradásért. Ünnepi beszédet Mészáros Alajos európai parlamenti képviselő mondott. Az ünnep alkalmából Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere, Sátoraljaújhely város emlékérmével tüntette ki Laczkó Lajost, a II. Rákóczi Ferenc emlékét ápoló polgári társulás vezetőjét és Szuperák Máriát, az MKP tőketerebesi járási elnökét. A bodrogközi kitüntetettek éveken át tartó áldozatos munkájukkal érdemelték ki az elismerést. A II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás által idén alapított Az Igaz Ügyért-díjat, a kuruc vezér alakját ábrázoló kisplasztikát első alkalommal Szamosvölgyi Péter kapta meg. Sátoraljaújhely első embere többek között a tavaly megrongált mellszobor megmentésére kezdeményezett adománygyűjtésért, felújításáért, a kastély tetőszerkezetének helyrehozatalában végzett segítségért és a folyamatos támogatásért érdemelte ki a díjat. Gere László szobrászművész, restaurátor bronzból készített alkotását, valamint a polgári társulás által készíttetett zászlót Makovics István plébános áldotta meg. Az esemény kapcsán sor került a II. Rákóczi Ferenc életútját bemutató kiállítás megnyitójára. Pankovics Miklós

NAGYVÁRAD

Ökumenikus kiállítás Április 7-én „A nagyhét” címmel ökumenikus kiállítás nyílt a római katolikus Püspöki Palotában, mely bemutatja a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó kultikus örökségeket. A tárlatnyitó ünnepségen részt vett Sofronie Drincec ortodox püspök és Böcskei László római, valamint Virgil Bercea görög katolikus püspök. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kezdeményezésére megrendezett tárlat célja, hogy bemutassák a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó kultikus örökségeket, melyek Várad római katolikus, ortodox és görög katolikus püspökségeinek, valamint a Körösvidéki Múzeumnak a birtokában vannak. Ennek megfelelően egyebek mellett kelyheket, régi zsoltáros és liturgikus könyveket, gyertyatartókat, püspöki pásztorbotot, reverendákat, monstranciákat, ikonokat stb. lehet megcsodálni a kiállításon. Sofronie Drincec ortodox püspök köszöntőjében úgy fogalmazott: a kiállítás hozzájárul ahhoz, hogy a művészet segítségével is felkészüljünk a húsvétot megelőző spirituális utazásra, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Virgil Bercea görög katolikus püspök utalva arra, ami 1948-ban a görög katolikus egyház vagyonával történt, megjegyezte: a történelem néha igazságtalan. Ennél fontosabb azonban, hogy mindannyian keresztények vagyunk, mondta. Böcskei László római katolikus megyéspüspök kifejtette: amikor az év elején tervezték a programokat, akkor merült fel az ötlet, hogy mivel az idén egybeesik a katolikus és az ortodox húsvét, szervezni kellene egy ökumenikus kiállítást. A főpásztor három kulcsszót is nyomatékosított: köszönet, jelzés és meghívás. Meglátásában a tárlat annak jele, hogy egyek vagyunk Krisztusban, és meghívás arra, hogy megértsük: a feltámadás egy olyan realitás, melyben hinni nem az egyház kiváltsága, hanem a hétköznapok reménysége kell, hogy legyen. Magyar Kurír/Remény

VATIKÁN

Konferencia az emberkereskedelemről A Szentatya április 10-én a Pápai Tudományos Akadémia nagytermében találkozott az emberkereskedelemről szóló nemzetközi konferencia tagjaival. Immár második alkalommal rendeztek a Vatikánban tanácskozást e súlyos aktualitással bíró témáról. Április 9-10-én „A rendőrség és az egyház partnerek az emberkereskedelem elleni küzdelemben” címet viselő megbeszélésen a világ minden részéről szakemberek, a rendőrség és a kormányok képviselői tanácskoztak. Theresa May brit belügyminiszter is jelen volt a konferencián, az Interpol és az Europol küldöttei mellett. A közép-kelet-európai régióból Lengyelország, Szlovákia, Románia, Litvánia képviseltette magát. Az emberkereskedelem három áldozatának esetét ismertették a tanácskozáson, amelyek között volt egy chilei és egy szlovák lány, valamint a magyar Boglárka története is. Az emberkereskedelem seb a mai emberiség és Krisztus testén – hangsúlyozta a pápa rövid köszöntő beszédében. A nők, gyermekek, férfiak kereskedelmének gyalázatáról úgy beszélt, mintha saját testének sebeiről szólt volna a jelenlevőknek. Miután elítélte a jelenséget, a hitből fakadó szolidaritás sürgős kifejezésére buzdított az áldozatok iránt. A konferencia egyben az egyház, a jóakaratú emberek gesztusa is, hogy hangosan kiáltsák: elég volt! A tény, hogy itt vagyunk erőfeszítéseink egyesítésére, azt jelenti: stratégiáinkat és szakértelmünket kísérje és erősítse meg az evangéliumi együttérzés és az, hogy e bűntény áldozatai mellé állunk – fogalmazott a Szentatya. Vatikáni Rádió/ Remény • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Miatyánk

Még mindig csak itt tartunk, az első két betűnél: Mi… Ezáltal az egy szó által válik az Úr imája a leginkább közösségteremtő fohásszá a világon, még akkor is, ha magányosan imádkozod. Olyan ez a Mi szócska – még minden más megszólítás előtt, rögtön a legelején – mint egy univerzális belépőkód. Mindent nyit: nemcsak az Isten felé vezető ajtót, hanem általa belépsz annak a megszámlálhatatlan sokaságnak a világába, akik ugyanúgy gondolnak az Istenre, mint te. Amikor így szólítjuk meg a Teremtőt, olyanok leszünk, sok millióan, mint a lelkileg összenőtt sziámi ikrek. Azt mondod: Mi, és benne van mindenki, aki Atyjának tekinti az Urat. Gon-

dolj csak bele: az egész világon valószínűleg százezrek mondják éppen veled együtt ugyanezt, ugyanabban a másodpercben. Mi – a legnagyobb közösségteremtő erővel bíró szó. Jobb és főképp hatalmasabb, mint amikor a világhálóra csatlakozol. Ott mindössze azok vannak veled, akik a világ „boldogabbik felén” születtek, s ko-

rántsem biztos, hogy hozzád hasonlóan gondolkoznak a legfontosabb kérdésekről… Sőt, ezáltal a szikár két betű által, mintegy varázsütésre, valami titokzatos egységet hozol létre olyan ősökkel, rég halott, ismeretlen emberekkel, akik már talán a mennyben vannak. Mert ez a mi közösségünk ilyen értelemben határtalan. Hamvas Béla írja: „Platón azt mondja, hogy a közösség ősszava a törvény, Aristotelés azt mondja, hogy a Philia. Mindkettőnek igaza lehet. Ami a közösséget egybetartja, az a lények fölött levő törvény. De ami a közösséget megalkotja, az a lényekben élő barátság.” Hozzátehetjük: esetünkben (a keresztényekre gondolok) még a barátságnál is sokkal

többről van szó – Isten egységes szeretete és egymás Isten szerinti szeretete kéne, hogy összekapcsoljon. Szépen fogalmaz a közmondás: Gazdag lehetsz egyedül is, de boldog csak közösségben. Jean Vanier tanítja: „Mintha Isten örömét lelné abban, hogy a keresztény közösségekben emberileg igen különböző személyeket hív össze, akik kultúrájukat, társadalmi osztályukat vagy hazájukat tekintve igen távol állnak egymástól. A legszebb közösségek éppen ilyen sokféle és különböző természetű személy összefogásából jönnek létre. Ez mindenkit arra kötelez, hogy lépjen túl rokonszenvein és ellenszenvein, és a másikat a maga eltérő tulajdonságaival együtt szeresse.” Néha, egy-egy Miatyánknál, állj meg hát bátran már itt – Mi… -, és gondolj azokra, akikkel most együtt imádkozol.

Hidegháború Enternemzedék 5. rész

avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon

Adalékok az „enternemzedékhez” – Saját történet 2. Nagyobbik fiam: „Apa, veszel nekem egy Xbox-ot a szülinapomra?” Én: „Elmondanád, minek van rá szükséged?” Nagyobbik fiam: „Sportolni szeretnék, tudod… többet mozognék.” (Mondja a gyerek, miközben odakint ragyog az idő.)

Kedves keresztény Szülők, tisztelt (hitüket vállaló) Pedagógusok! Lépjünk fel közösen a virtuális kultúrtalanság ellen! Ne engedjük, hogy holmi gépek tervezzék meg gyermekeink napirendjét! Mi mutassuk meg nekik az értelmes és a tartalmas élethez vezető utat. Válasszunk ehhez szélsőséges megoldásokat is, ha kell, még ha azok érzékenyen is érintik a „beteget”. Emeljük, csaljuk ki őket a számítógép mellől; csak el kell kezdeni. Persze mindenekelőtt a jó példával kell elöl járnunk, hogy felfrissüljön végre az ember-ember és főképpen az Isten-ember kapcsolat mindent átható élménye. • HÚSVÉTVASÁRNAP • 2014. ÁPRILIS 20.

Babos Anikó Következtetések a sajtóvisszhang alapján Első és legfontosabb megállapításom az, hogy maga a megállapodás a nyugati sajtóban széles körben váltott ki visszhangot. Szinte valamennyi lap vezető helyen számolt be az eseményről. Sok közölte az MTI „által” kiadott hivatalos közleményt, sőt néhány lap még Prantner József nyilatkozatát is. Az okmány jelentőségét nagyon eltérően kommentálták. Főleg az amerikai lapokról mondható el, hogy történelmi jelentőségűnek minősítették az egyezményt. Más újságok a tényeknek megfelelőbben csak fontos lépésként aposztrofálták ezt. Általában mindkét fél jelentős diplomáciai sikerének könyvelték el az egyezményt, habár vannak kivételek. Több lap is kiemelte, hogy a megállapodás értékét az is növeli, hogy precedensül szolgálhat más államokkal való tárgyalások során. Az újságok majdnem mindegyike foglalkozott Mindszenty Józseffel és a Mindszenty-kérdéssel. Rengeteg téves információ, csúsztatás található a cikkekben, amelyek következtében nem hiszem, hogy egy átlagolvasó korrekt képet kaphatott akkoriban külföldön az eseményekről. Ami a magyar sajtót illeti, elszomorító, hogy az összes hazai lapban csak az MTI hivatalos közleménye olvasható. Sehol egy hosszabb elemzés, sehol egy hosszabb interjú. Az egyházi lapok sem foglalkoztak hosszan a témával. Fontosabbnak ítélték meg Tito budapesti látogatását. Nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lesz majd a hír tálalása között Magyarországon és külföldön. Sokáig töprengtem azon, hogy vajon mi lehet ennek az oka. A legelfogadhatóbb magyarázat szerintem az, hogy a külföldi lapok azért kezelték szenzációként az eseményt, többségük azért értékelte túl azt, mert tájékozatlanok voltak, hiszen a részleges megállapodás teljes tartalmát nem lehetett megismerni. Igazából azt sem tudták, hogy valójában mit üdvözölnek. A magyar lapok visszafogottságát pedig csak azzal lehet megindokolni, hogy vigyázni kellett nekik, nehogy félreértelmezze az egyszerű párttag a történteket. Ha a címlapon közlik, oldalakon keresztül elemzik a fejleményeket, akkor azt hihetik az emberek, hogy a részleges megállapodásnak köszönhetően már nincs is ellentét egyház és párt között, sőt, a kommunizmus és vallás között. Azzal, hogy csak a hivatalos közleményt jelentették meg az újságok, véleményem szerint azt jelezték az állampolgárok felé, hogy a párt és a kormány stratégiai célja (egyház, vallás megsemmisítése) nem változott, mindössze taktikai célból egyeztek meg a Szentszékkel néhány gyakorlati kérdésben.


FOHÁSZ

Pietà mundi A Költő olykor elképzeli Jézust, ezt a Botrányt a világ kovásztól dagadó szívében, aki ott és akkor, a Getsemáné-kertben se nem ember, se nem isten, hanem Valami, ami kétezer éve szégyenbe menekült várakozásunk. Látja a Költő ezt a botrányos Valamit, ami már azelőtt is levőnek és cselekvőnek posztulálja magát, mielőtt Isten alkotta a földet és a mezőket és a világ első porszemét, látja, amint ott fekszik az Olajfák kertjében, arccal kőre rogyva s eggyé olvadva földdel és éggel, és se nem ember, se nem isten. Néhány óra telt csak el azóta, hogy Jézus elhatározta, beletaszítja az emlékezetét vesztett, ezért a bűnt istenné avató világot az igazság drámájába, világosságot gyújtva a lelkekben: Isten él, és ő a szeretet, ezért a mulandó pelyvaként lángra kap, hogy ragyogjon az örök, a konkoly elégettetik, a búza nem, a világ elmúlik, de az ő beszédeinek legkisebb szava sem. Néhány óra telt csak el azóta, hogy a szenvedés előrevetülő árnyai közt, láztól sugárzó arccal megmosta tanítványai lábát, hogy leendő haláltusáját s a testét átverendő szögeket meleg csenddé változtassa át, majd entestével megetette s envérével megitatta őket, hogy élővíz folyama áradjon belőlük a világra, mely gőgös és szolgai bűnével majd életükre tör, örök éhségben és örök szomjúságban égve mindhalálig. És nincs már messze az a felizzó óra sem, amely óriási sebbé formálja a világot: az örök nyugtalanság és az örök virrasztás sebévé… Látja a Költő, hogy Jézus ott fekszik a Jóillatok hegyén, és se nem ember, se nem isten, hanem Az, Aki Lesz, és Júdás megváltás-csókjára vár. Zúgnak a Getsemáné-kert fáinak lombjai, s ebben az illattal teli, édes és áruló lombzúgásban eljön a Pillanat, amikor hamuvá lesz az ősatyák reménye, s a szeretet visszafordul önmagába, s tenyerek kérgesednek, öklök ólmosodnak, s a lélek nem bír ébren lenni egy kurta óra hosszat. Ez az a Pillanat, amikor az édes és áruló olajfasuhogásban eláll a világ szívverése, s készítik a Bárányt öletésre. Ez az a Pillanat, amely válaszként a világ fölé emelkedik – a világ elképesztő, barbár kérdésére: KI VAGY? És Jézus a vérét szomjazó és húsát vallató világnak így válaszol: „ÉN VAGYOK! Nem a világ, hanem a Valóság. Én nem úgy vagyok, ahogy a világ van, ezért lebírom a világot, s úgy lesz ő, ahogyan ÉN VAGYOK. Mert elküldöm rá a Valóság lelkét, mely meggyőzi őt a bűnről, az igazságról és az ítéletről. S el nem múló beszédeimben akkor új Ég és új Föld ragyog, bennetek pedig a Valóság lelke munkál.” Ó, nem kell-e a képébe mászni, megalázni, a római flagrum ólombütykeivel tetőtől talpig fölszaggatni húsát, töviskoronát húzni a fejébe, felszögelni a szégyenfára, latrok közé az ilyen gonosztevő, szószátyár árulót,

ki azt hazudja, Isten fia, s három nap alatt fölépíti a Templomot?! És látja a Költő, a tanítványok mint szétszórt, halott kövek alszanak. Ó, név nélküli szégyen… a magavesztőt minden hullni hagyja, ilyen fiút vet prédául az apja, és nem fogad be semmi anyaöl. És Mária is alszik – szívében az eljövendő szenvedések árnyával, a bűnök vasszegével átveretett, a vétkek tövisével koronázott világról, lelkében pedig véres tőrrel a kereszt őrületéről álmodik: a történelmet újra és újra átszövő kínszenvedésről. Ki van hát jelen, ki és mi az a Pillanat és Botrány, akinek neve Jézus, s akit az Úr az ő útjának kezdetéül szerzett, s örök időktől fogva felkent? Nemde az a FA, amely kezdettől van, suhogva a világ felett, hogy véres Bitófává, a kínos halál Keresztjévé legyen? De igen. Ennek a Fának a lombja zúg most Jézus fülében, a megsüketülésig, az őrületig: ő, aki ember és Isten, most a vér ki nem mondható, rejtelmes ízét érzi a szájában, az állat alacsonyrendű őrületét; se nem ember, se nem isten, ó, nem a legkisebb és nem a legnagyobb immár, hanem kiszáradt tengerfenék, a mindenség eltiprandó fattya, embertelen és istentelen Botrány az ember öntudatlansága és Isten távolléte között. S betűzi a Költő sorstársa szavait: Aki a fűben alszik, nem látja lenn a völgyet, ahol a kardok égnek, a fáklyák hömpölyögnek – poroszlók pora felhőz, csatlósok szíja csattan, álnok csókok csobognak a vérivó patakban – legyen hozzánk irgalmas az Isten! Karddal jönnek, doronggal, mint egy gonosztevőre – még egyszer térdre roskad, arccal borul a kőre – vérverejtékben ázik azon a kőtenyéren – világtalan magányban lépkedni kezd az éjben – legyen hozzánk irgalmas az Isten! Nem bírtunk fönnmaradni egy kurta óra hosszat: bírjunk veled maradni, ha szíjak záporoznak. Legyen halotti ágyad a szívünk sziklasírja, s támadj föl harmadnapra, ahogyan meg van írva. S előveszi a Költő sorstársa könyvét, s olvassa: Az a nap, az az óra mezítelenségünk fölmagasztalása lesz. Az Atya, mint egy szálkát, visszaveszi a keresztet… Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk: nagyon szeretlek.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Húsvétvasárnap

VASÁRNAP ról ra

Zolcer György cimus Christum surrexisse a mortuis vere; Krisztus a halálból valóban feltámadt, tudjuk” – hangzik el e mai napon, a szent húsvét vasárnapján az egész világ minden katolikus templomában. Milyen fontos és milyen pontos kifejezés ez: „tudjuk”. Nem csak érezzük, nem csak sejtjük, nem csak gondoljuk: tudjuk. De vajon tényleg minden keresztény ember tudja, meg van győződve arról, hogy Jézus valóban feltámadt? Az is, aki csak egy évben egyszer – talán pont ilyenkor megy el a templomba? Jó lenne, ha ilyen erős hit lenne mindannyiunkban, abban a kb. 2,2 milliárd emberben, aki Jézus-követőnek, kereszténynek vallja magát. Mégis egy-egy húsvéti ünnep alkalmával Egyházunk minden szentmisén részt vevő katolikusnak a „szájába rágja” e gyönyörű himnusz szavait, hogy együtt valljuk meg: „Krisztus a halálból valóban feltámadt, tudjuk.” Oly csodálatos nevelés, tanítás ez, mikor Istenünk az általa alapított Anyaszentegyházon keresztül olyan mélységekbe vezet, és olyan magasságokba emel minket, melyeket talán fel sem fogunk, meg sem értünk, de mégis hittel vallunk. Ezt a közös, egyetlen hitet nevezzük katolikus, egyetemes hitnek. Itt ugyanis, biztosak lehetünk benne, hogy megannyi szent – beleértve a Szent Hagyományt is – biztosítja nekünk a töretlen s tévedhetetlen hitet. Így biztosan megvallhatjuk azt is, aminek teljes tudatára még nem jutottunk el. Mint ahogy a gyermek sem ért sokat abból, amit mondania kell, amit a „szájába adnak”: „köszönöm; jó napot; Uram Jézus, légy vendégünk...” – mégis megtanítják őt erre szülei. Mert tudják, később majd megérti – fokozatosan. Így van ez az effajta hitvallásokkal is. Először talán nem értjük (s kimondhatjuk: még talán nem is hisszük), de ha továbbmegyünk a hit útján, akkor ez a mástól tanult hit egyre jobban sajátjává válik az embernek. Így válik a mi gyenges kis hitünk az Anyaszentegyház egyetemes, katoli-

„S

kus hite által erőssé, biztossá, teljessé – eggyé. Szent Benedek apát, kinek eszménye és tanítása ma is jelen van Egyházunkban, csodálatosan írja: „Az Istentől kapott imádságot mondja a szájunk, s ahhoz formálódik a szívünk.” Mennyi mindenre megtanít ez a gondolkodásmód! Hisz hányszor van örömünnep, mikor nekünk nincs hangulatunk, kedvünk az örvendezésre? Hányszor hirdet böjtöt, bűnbánatot Isten, mikor mi nem érezzük a bűnt, és inkább örülni szeretnénk? Hányszor beszél a feltámadásról, mikor mi csak fájdalmat, reménytelenséget érzünk szerettünk elvesztése miatt? De ezen szent eszményt követve tudunk „parancsra” böjtölni, örvendeni, ünnepelni vagy gyászolni. A liturgiában nem egyedül az jelenti az őszinte imádságot, ha kimondjuk azt, ami bennünk van (ami a szívemen, az a számon), hanem a fordítottja is igaz, mert fordítva is történhet: az Istentől kapott imádságot mondja a szájunk, s ahhoz formálódik a szívünk. Ezt tanuljuk meg a feltámadás e nagy ünnepén is. Bátran mondjuk, énekeljük a szánkba adott szavakat, s immár tudatosan formáljuk hozzájuk szívünket. Szent János apostol bement Jézus sírjába: „Látta mindezt, és hitt.” Pedig Péter apostol, s a többiek sem hittek az üres sír láttán. Egyedül János. „Egyedül a szeretett tanítvány lelkében születik meg a húsvéti hit anélkül, hogy látta volna a feltámadt Krisztust” – írja Barsi Balázs atya. S hogy miért? Mert egyedül ő állt ott a kereszt alatt. Így az apostolok közül Szent Jánosban van meg a folytonosság Jézus halála és feltámadása között. „Nélküle – írja ugyancsak Balázs atya – a kereszt és a feltámadás között áthidalhatatlan szakadék maradna.” De nem maradt, mert ő ott volt a kereszt alatt, s ott volt az üres sírban is. Mi is ott voltunk nagypénteken a kereszt alatt. Most pedig itt állunk az üres sír bejáratánál. Lépjünk be, lássuk mindezt, s meglátjuk: Isten nekünk is megadja a hit kegyelmét, mely ezt mondatja velünk: „Scimus Christum surrexisse a mortuis vere!”

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2014. ÁPRILIS 20.

Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10, 34a. 37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egészen Júdeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten. Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis

nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Minden próféta tanúságot tesz arról, hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.”

hez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, SZEKVENCIA és látta az otthaVálaszos zsoltár A húsvéti Bágyott gyolcsleplet, (Zsolt 117, 1-2. rányt keresztények de nem ment be. 16ab-17. 22-23) dicsérve áldják! Közben odaért SiVagy: Húsvét Válasz: Ezt a napot az Úristen adta: tiszta áldozatát a hí- mon Péter is. Ő is látta az otthagyott vek áldva áldják. örvendjünk és vilepleket és a ken(Éneklő Egyház, gadjunk rajta. dőt, amely Jézus feVagy: Alleluja, al- 547.) jét takarta. Ez nem leluja, alleluja. volt együtt a leplekEvangélium kel, hanem külön Szent János Szentlecke feküdt összehajtva könyvéből Szent Pál egy helyen. Akkor ( Jn 20, 1-9) apostolnak bement a másik taa kolosszeiekhez A hét első napnítvány is, aki előírt leveléből ján, kora reggel, ször ért a sírhoz. (Kol 3, 1-4) amikor még sötét volt, Mária Magdol- Látta mindezt és Testvéreim! Krisztussal együtt ti na kiment a sírhoz. hitt. Addig ugyanis Odaérve látta, hogy még nem értették is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, a követ elmozdítot- meg, hogy Jézusnak ták a sírtól. Erre el- fel kellett támadnia ami odafönt van, futott Simon Péter- a halálból. ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.

Liturgikus naptár Április 20. HÚSVÉTVASÁRNAP (Tivadar, Tihamér, Töhötöm) Énekrend: H 90; 88-280B; Himnuszok ÉE 106; 107-187; Himnuszok Április 21. Húsvéthétfő (Anzelm, Konrád) Miseolvasmányok: ApCsel 2,14.22-32; Zsolt 15,12a és 5,7-11; Mt 28,8-15 Válaszos zsoltár: Védelmezz engem, Istenem, hiszen tebenned bízom. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 85; 127-135A; 90 ÉE 101; 183-170; 106 Április 22. Kedd húsvét nyolcadában (Kájusz, Noémi, Csilla, Vaszilia) Miseolvasmányok: ApCsel 2,36-41; Zsolt 32,4-5. 18-20 és 22; Jn 20,11-18 Válaszos zsoltár: A föld telve van az Úr irgalmával. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 92; 146; Gl 518 ÉE 116; 206; 113 Április 23. Szerda húsvét nyolcadában

(Adalbert, Béla) Miseolvasmányok: ApCsel 3,1-10; Zsolt 104,1-4. 6-9; Lk 24,13-35 Válaszos zsoltár: Örvendezzenek mindazok, akik az Urat szívből keresik. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 89; 150; 432 ÉE 111; 200; 197 Április 24. Csütörtök húsvét nyolcadában (György, Fidél, Debóra, Hunor) Miseolvasmányok: ApCsel 3,11-26; Zsolt 8,2a és 5-9; Lk 24,35-48 Válaszos zsoltár: Uram, mi Urunk, mily csodálatos a te neved az egész világon. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H Gl 518; 118; 64(3) – ÉE 113; 166; 87(3) Április 25. Péntek húsvét nyolcadában (Márk evangélista, Ányos, Niké) Miseolvasmányok: ApCsel 4,1-12; Zsolt 117,1-2. 4. 22-27a; Jn 21,1-14 Válaszos zsoltár: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad. Vagy:

Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 86; 252f-280B; Gl 522 ÉE 112; 186-187; 191 Április 26. Szombat húsvét nyolcadában (Ervin, Klétusz pápa, Aida, Kilit) Miseolvasmányok: ApCsel 4,13-21; Zsolt 117,1. 14-16ab 18-21; Mk 16,9-15 Válaszos zsoltár: Hálát adok neked, Istenem, mert meghallgattál engem. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 90; 152; 86 ÉE 106; 189; 112 Április 27. HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA Az isteni irgalmasság vasárnapja (Anasztáz pápa, Marianna, Zita) Miseolvasmányok: ApCsel 2,42-47; Zsolt 117, 2-4. 13-15. 22-24; 1Pét 1,3-9; Jn 20,19-31 Válaszos zsoltár: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Énekrend: H 87; 418-119; 97 ÉE 100; 114-161; 125


LELKI TÁPLÁLÉK

Tegyétek a jót! „Húsvéti erényekről”

F

kével töltötte el szívüket. Krisztus-keresésünk a mi életünkbe is békét hozhat. Harmadik „húsvéti erényként” pedig a „kis húsvétok”, vagyis a vasárnapok ünneplésének elmélyítését gyakorolhatjuk. A vasárnap „hétről hétre a hívők gondolatvilágába és életébe helyezi a húsvéti eseményt, a világ üdvösségének forrását. A mindennapi gondok és teendők elnyerhetik igazi természetüket: az anyagi dolgok, melyekért naponta vesződünk, helyet adnak a lélek értékeinek; az emberek, akikel együtt élünk, a nyugodtabb találkozásban és dialógusban visszanyerik igazi arcukat. A természet szépségeit újra föl lehet fedezni és élvezni lehet. A vasárnap – mint az Isten és ember közötti, az egymás közti és az önmagunkkal való béke napja – így olyan alkalommá válik, amikor az ember felhívást kap arra, hogy új szemmel nézze a természet csodáit. A vasárnap az öröm és nyugalom napja, mert az Úr napja, a föltámadott Úr napja. S így az Úr napja a lehető leghitelesebb módon az ember napjává is válik” (Vö. II. János Pál apostoli levele a vasárnap megszenteléséről – Dies Domini 19, 67, 82). Ha a vasárnap megszentelése erényünkké válik, valóban jót teszünk, magunknak és másoknak – családnak, közösségnek, környezetünknek. Így a húsvéti megújulás kegyelme minden héten felkínált lehetőségként, ajándékként adatik meg számunkra. Bárcsak bölcsen és boldogan rendszeresen élnénk is e lehetőségünkkel! Pár héttel ezelőtt alkalmam volt néhány paptársammal együtt Jézus Krisztus sírjának kápolnájában szentmisét bemutatni a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában. A sír ürességének tudatosítása megpecsételi keresztény hitünket, reményteljes boldogsággal, új lelkesedéssel, a győzelem és továbblépés örömével tölt el minket. Ezt kívánom minden kedves olvasónak Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén és az ünnep fényével beragyogott egész húsvéti időszakban! „…mert megölhették hitvány zsoldosok, / és megszűnhetett dobogni szíve, / harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die.” (Pilinszky János: Harmadnapon)

HÉT

ről re

apjainkban az örök élet megléte sokakat – legyenek akár hívők, akár hitetlenek – foglalkoztató téma. Húsvétkor mindnyájunknak érdemes feltenni a kérdést: (hogyan) hiszek-e a feltámadásban? Valahogy belenevelődtünk ebbe, megszoktuk, elfogadtuk, de a hétköznapi életünkben ez megjelenik valahogy, a döntéseinkben, a gondolkodásunkban? A kísértésekkor, az élet igazán nehéz döntéseiben valóban a feltámadt Krisztusba kapaszkodunk? Mert ha valóban

sötétjében érjen véget? Jézus feltámadása azt üzeni, hogy nincs értelmetlen vég! Az életünk végtelenül értelmes, a sírral sem válik értelmetlenné. Ezt az örök életet nehéz elfogadnunk a mi lehatárolt emberi gondolkodásunkkal, még nehezebb felkészülnünk rá, de húsvét ünnepe évről évre figyelmeztet, reményt sugároz: Krisztus legyőzte a halált, örökké él, és ennek az örök életnek én is várományosa vagyok. Erre azonban készülni kell. Az Istentől (ingyenesen) ajándékba kapott örök életre méltóvá

van föltámadás, akkor abból szükségszerűen az következik, hogy Jézus él – a szívünkben, a családunkban. Tehát az életünket nem egy valaha élt, csupán történeti Krisztusra alapozzuk, aki egy fantasztikus erővel felruházott tanító volt, de meghalt, aki egy emlék, akinek megvannak a szép, magasztos, lelkesítő beszédei, hanem az élő Jézusra. Nem egy elmélethez imádkozunk, nem egy halotthoz, nem is egy múltbeli valakihez, hanem a feltámadt, élő Krisztushoz. Az Isten egy cselekvő, velünk lévő Isten. A mi cselekvő Messiásunk. Vajon tudunk-e tényleg így Krisztusra nézni – aki él és közöttünk van? Ha van feltámadás, akkor számunkra is van örök élet. Az értelemmel, érzelemmel, akarattal bíró ember képes szeretni, küzdeni, az igazságért harcolni. Elképzelhető-e, hogy ez az értékes, értelmes élet értelmetlenül, a sír

kell válni. Olyanokká kell formálni önmagunkat, akik majd elbírják az Istennel való találkozást. A feltámadásnak jelen kell lennie a hétköznapjainkban! Amikor imádkozunk, az életünkről elmélkedünk, amikor meghívjuk Krisztust az életünkbe, akkor mindig húsvét van. Azonban nem könnyű húsvét fényében élni. Amint a gyertya is kialszik, kiég, úgy a mi szívünkben is könnyen elszürkül a húsvéti fény, melyet időnkét újra meg újra lángra kell lobbantanunk, hogy a feltámadás hite, az örök élet reménye – mely időnként szinte szétfoszlik bennünk, melyet tönkretesznek a hétköznapok – ne vesszen el soha, hanem teljesen átjárja életünket. Húsvét hite ránk van bízva, melyet óvnunk kell! Feladatunk, hogy a feltámadás hitét és örömét újraélesszük, továbbadjuk és életünk minden pillanatában magunkban hordozzuk!

N

Molnár Tamás eltámadás. Újjászületés. Megújulás. Újrakezdés. Krisztussal. Krisztus feltámadásának köszönhetően. Ez húsvét ajándéka nekünk, megváltottaknak. S mi ezt évről évre, újból és újból át akarjuk élni az Egyházzal, leginkább a sokatmondó liturgia ünneplése által. „Húsvét tiszta áldozatját a hívek áldva áldják… Tudjuk, Krisztus feltámadott és diadalmas. Ó győztes Királyunk, légy irgalmas!” (Húsvéti szekvencia) Ebben rejlik húsvét egyik erénye: az egyházi év legnagyobb ünnepének napjait komoly igyekezettel átélni, hogy mindennapi életünk új lelkesedést kapjon. Erre törekszünk minden húsvétkor. Ismételten. Mint ahogyan minden erény valami jónak az ismételt gyakorlása. Akkor is, ha talán számos húsvét lelkesedése hamar eltűnt az életünkből, vagy sok elhatározásunk ellenére csak bukdácsoltunk. Idén mégis újra megpróbálhatjuk. Meg kell, hogy tegyük. „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben“ (Kol 3, 1-3) – buzdít minket is Pál apostol. Talán éppen földhözragadt tekintetünk kicsinyességén kell túllépnünk. „Néha a hétköznapi megbántódásokból, a sértésekből, a csendből, a megoldatlan kérdésekből és a dacból építünk falat szívünk köré. A legfontosabb feladatunk az, hogy megakadályozzuk, hogy fölépüljenek ezek a falak. Főképpen pedig az, hogy ne legyünk kövek a többiek falában“ (Bruno Ferrero). Másik erényünk, amit húsvét megerősít, a tudatos Krisztus-keresés lehet. Feltehetjük magunknak a kérdéseket: Keresem a találkozást a feltámadt Krisztussal a szentgyónás és szentáldozás szentségeiben? Keresem közelségét az odafigyelő, őszinte, szívből fakadó imádságban? Keresem Krisztust a mindennapokban, hogy éppen Vele váljék életem nap mint nap érdekes kalanddá, teendőim és lehetőségeim közepette? Mária Magdolna, más asszonyok, a tanítványok keresték Jézust, s találkoztak is Vele. Ő bé-

A feltámadás hite

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AZ ÜNNEP FÉNYÉBEN

A szeretet mércéje „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, aki életét adja barátaiért.” ( Jn 15,13) Ezt a mércét nem Jézus állította föl. Érvényes volt, megfogalmazatlanul is, mióta ember él a földön – farkasszemet nézve a halállal. Bele van írva a szívünkbe, mint a tömegvonzás törvénye az anyag szívébe. Azért mégsem hiába szoktuk ezt a mondatot épp az evangéliumból, Jézus ajkáról idézni. Jézus megfogalmazta ezt a mértéket, vállalta és betöltötte. Azóta kétszeresen érvényes. Mit jelent az, hogy Jézus „életét adja barátaiért”? Mindjárt az jut eszünkbe, hogy Jézus – szebben, mint akárki más – kereszthalálával teljesítette ezt a normát. Valóban így van, de nem szabad felednünk, hogy a kereszthalál nem egy haszontalan élet váratlan fölmagasodása, hanem úgy érett meg Jézus mindennapos szeretetének ágai közt, mint a gyümölcs. Jézus nemcsak meghalni tanít, hanem élni is. Az az odaa-

dás, amelyről beszél, a halálban válik teljessé, megfoghatóvá, véglegessé, ott lép a nyilvánosság elé, de már a hétköznapokban is jelen van. Nem tud meghalni barátaiért, aki élni nem tud értük, s az odaadásban élő ember észrevétlen hősiességével nem vállalja azt, hogy naponta „meghaljon” önmagának, s keresse önfeledten, ami a másiknak javára, örömére van. Megilletődve állunk oda a szeretet mércéje alá, amelyet Jézus tisztázott, beteljesített s kifeszített a fejünk fölé. Erre születtünk hát, hogy ilyen nagyok legyünk! S jókedvűen gondolunk arra is, hogy Jézus naponta megújítja köztünk a maga egyetlen áldozatát. Amire magunktól mégis csak gyöngék, kevesek volnánk, arra az utolsó vacsora kenyere, bora képessé tehet.

Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet! Milyen jó, hogy rábízhatjuk kezünket arra a Kézre, amely megtörte és életre keltette a Kenyeret, amely megáldotta és megsimogatta a gyerekeket, s amelyet szegek vertek át.

Jelenits István Betű és lélek c. könyvéből

Az örömmel eltelt apostolok imája Alleluja! Alleluja! Alleluja! Leborulunk előtted Mester, Jézus, drága Urunk! Fölfoghatatlan a jelenléted, a föltámadásod, a dicsőséged. Könyörögve kérünk, bocsáss meg,hogy eddig, amíg nem jelentél meg közöttünk, nem értettünk semmit abból, amit három éven keresztül tanítottál nekünk. Bocsásd meg, hogy egész eddig a pillanatig nem érintettük sebeidet, nem hittük, hogy feltámadsz, pedig előre megmondtad nekünk.

Ráhagyatkozni arra a Kézre, amely olyan, mint a mienk, de amelynek tetszőleges döntését csupa jóság vezérli, s folyton csak szorosabban köt le minket önmaga számára. Átadni magunkat annak a puha és hatalmas erejű Kéznek, amely lehat a lélek velejéig, amely formál és teremt, s amelyen át oly végtelen szeretet árad. Teilhard de Chardin

Felserken bennünk az öröm…

Ahogy a zsidóktól való félelem miatt bezártuk az ajtót, úgy a szemünk is zárva maradt, és most, amikor a zárt ajtón át eljöttél közénk, megnyílt a szemünk és az elménk, hogy befogadjunk, és végre megértsük mindazt, amit tanítottál. Igen, most már értjük, és mindnyájan megvalljuk: te vagy a Krisztus, a Messiás, az élő Isten Fia, Izrael Szentje, az Üdvözítő Király, akit az Atya küldött el üdvösségünkért. Ó, drága Urunk, Jézus, a te békességed szálljon ránk! Adj erőt nekünk, adj bátorságot, küldj el minket, hogy minden ember előtt felmagasztaljuk Neved, hirdessük az Örömhírt, és dicséretedet zengjük egész életünkben, teljes szívünkből, teljes erőnkből, örökké! Amen.

A húsvét … a következőkre szólít fel bennünket: Jézusra ne csak hallgassunk, hanem reá hallgatva belülről is tanuljunk meg látni. Az egyházi évnek e legnagyobb ünnepe arra biztat minket, hogy Őrá, a megöltre, a feltámadottra irányítva tekintetünket, fedezzük fel az égen nyitott kis rést. Ha a feltámadás üzenetét megértjük, akkor felismerjük, hogy az ég a föld felett nincsen egészen bezárva. Isten fényéből valamennyi, ha még félénken is, de azért mégis hatékonyan, beszüremkedik az életünkbe. Hatására felserken bennünk az öröm, amelyre különben hiába is várunk, és mindaz, akibe ebből az örömből valamicske besugárzik, a maga módján ugyancsak egy kicsiny réssé lehet, amelyen keresztül az ég a földre letekint és le is száll hozzá. Így válhat valóra az, amit a Jelenések könyve előre jelez: minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengeren, minden, ami a világban van, a megváltottak örömével van tele ( Jel 5,13). Amilyen mértékben mindezt felismerjük, olyan mértékben teljesedik az elbúcsúzó és az elválásban mégis újra visszajövő Jézus szava: „Szomorúságtok örömre fordul” ( Jn 16,20).

A képen a valparaisói egyetem (Chile) Feltámadás-kápolnája látható

Joseph Ratzinger bíboros A remény forrásai c. könyvéből

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2014. ÁPRILIS 20.


BESZÁMOLÓ

Márk meggyógyult A kereszt – lelki vagy testi fájdalom, betegség, szenvedés, nélkülözés formájában – minden ember életében jelen van. A legfájdalmasabb talán a gyermekek betegsége, amely nemcsak nekik, hanem szüleiknek, hozzátartozóiknak, környezetüknek is nagy megpróbáltatást jelent. Berényi Kornélia a szőgyéni 32. Sz. Szent Mihály Cserkészcsapat nevében a 11 éves Márk gyógyulásáról, az őt segítők, támogatók összefogásáról számolt be lapunknak. Tavaly nyáron együtt táboroztunk. Már akkor gyűltek a viharfelhők Márk feje felett, de elengedte őt az édesanyja a cserkésztáborba, hisz ott volt a nővére is, és megbízott a csapatparancsnokban, egy személyben osztályfőnökében. Meg aztán, nem lehetett még bizonyosat tudni. Az ember már csak olyan, hogy a legutolsó percig reménykedik. Alig kezdődött el a tanév, bizonyossá vált, hogy Márk leukémiás. Az Esztergomi Mindszenty József Katolikus Iskolát felcserélte a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikára.

Márk elsőáldozásakor

Aggódva figyeltük mi is a történéseket. Kicsi kora óta ismertük Márkot, több tanyázás és nyári tábor közös élményei fűztek össze bennünket. Egyik vezetőnk elment vért ajándékozni Márknak. Így kezdődött. A gyerekek is tenni akartak valamit. Ők hintették el a magot, miszerint rendezzünk gyűjtést Márk javára. Ezt a vezetők tovább álmodták, majd a gondolatot tett követte. „Adventi jótékonysági délután beteg cserkésztestvérünkért a szőgyéni Nyáron, a cserkésztáborban Nagyboldogasszony-templomban” – ez állt a meghívón. A cserkészkarácso- házban is látogatták, sokat beszélgettek vele, rendnyi jelenetünk köré építettük fel a programot. szeresen járult szentgyónáshoz és szentáldozáshoz. Minden cserkész kibontakoztatta teSok szenvedés áll a 11 éves fiú mögött. Az út hetségét, amit a Teremtőtől kapott. sok-sok aggódáson, reménykedésen és imán át veOlyan volt, mint amikor a jó szél röpí- zetett a gyógyulásig. Márknak még erősödni kell, ti a hajót. Szinte magától alakult, szer- legyengült immunrendszere nem engedi őt a köveződött minden. Persze nem magától, zösségbe, de tanárai gondoskodnak, hogy ne kelljen a mi jó szándékunkra mondott igent a osztályt ismételnie. Szentlélek. „Most Márk a mi mesterünk“ – mondta osztályMinden képzeletet felülmúlt a gyűj- főnöke a nehéz idők alatt. Igen, Márk tanított mintés, ami csak a kezdet volt, mert a csapat ket imádkozni, reménykedni, kitartásra, türelemre, számlaszámára továbbra is érkeztek az empátiára és segítőkészségre. Átrendezte sokunk adományok, a családnak közvetlenül is, értékrendjét. sok-sok segítőkész, jó szándékú ember„... azért jöttem e világra, hogy akik nem látnak, től, ismerőstől, ismeretlentől. A Szlová- lássanak, és akik látnak, megvakuljanak“ ( Jn 9,39) kiai Magyar Cserkészszövetség is közzé- – olvassuk a Szentírásban. Az életben nehézségek tette a felhívást, külföldről is adakoztak, és megpróbáltatások tesznek bennünket látóvá, majd a Palócia Végvárának Jótékonysági mert utólag rájövünk, hogy mindeddig vakok volCserkészbálján összegyűlt adományok- tunk. kal fejeződött be a gyűjtés. Kaklkuttai Teréz anya így ír a szeretetről: „Amit És mintha minderre megnyílt volna én tudok, azt te nem tudod, és amit te tudsz, azt én az Ég, jött a jó hír: Márk az utolsó ke- nem tudom. Annyi a Földön a szükséget szenvedő, moterápiát is megkapta, és kivették a ka- az igazán nagy tettekhez mégis kevesen vagyunk. nült. Nagy lett a megkönnyebbülés, Apró dolgokat azonban mindannyian tehetünk, meghallgatásra találtak imáink. A mind- nagy szeretettel.“ szentysek támogatták Márkot, erkölcsiSokan tettek Márkért, mindenki azt, amit tudott. leg is mellette álltak, az osztály, az osz- Az orvosok, a család, a barátok, ismerősök és ismetályfőnök, a tantestület. Az atyák a kór- retlenek. Nagy szeretettel.

A hét imája Az örvendező, csodálkozó tanítvány imája Úr Jézus Krisztus! Még mindig csak ámulok kereszthalálod és feltámadásod hatalmas csodáján! Még mindig alig merem elhinni, hogy a halál után újra az élet uralkodik, pedig láttalak a szememmel és érintettelek kezemmel! Köszönöm neked, Uram, hogy újra itt vagy velünk, hogy újra szeretetedet és megnyugtató jelenlétedet érezhetjük! Hálát adok, amiért megvilágosítottad értelmemet! Köszönöm, hogy megérthettem, vállalnod kellett a szenvedést a világ bűnéért. Meg

kellett fizetned a bűn árát, hiszen erre mi, a gonosz által megkötözött bűnösök magunktól képtelenek lettünk volna. Köszönöm, hogy megmutattad, még a halál felett is van hatalmad! Krisztusom, repes a szívem a boldogságtól, hogy élsz, és hogy új, szabad élettel ajándékoztál meg minket! Istenem, ezt az új életet egészen neked szeretném szentelni! Kérlek, segíts nekem ezentúl nem magamnak élni, hanem neked és azoknak, akikért te is éltél! Uram, nagy a te dicsőséged földön és égen! Áldassék szent neved mindörökké! Amen. (B. GY., szepi.hu) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRJÁK

Emlékeim nagyböjttől húsvétig

Levelet kaptunk

Remény

Péliföldszentkereszti zarándoklat Nagyböjt 4. vasárnapján a muzslai, ebedi és bélai hívek Borka Iván lelkiatya vezetésével ellátogattak Péliföldszentkereszt búcsújáró helyre. Ez az évszázados kegyhely a Gerecse és Öregkőhegy lábánál, egy csodálatos völgykatlanban található. Kegytemplomát Eszterházy Imre hercegprí-

más építtette 1735-ben, és két búcsúnapot engedélyezett: május 3-án, a Szent Kereszt megtalálásának és szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén. Ettől az időtől hivatalosan is búcsújáró hely. 1913 novemberétől Don Bosco Szalézi Társasága tartja fenn a kegyhelyet, ennek centenáriumát 2013. november 6-án tartották. Ez a búcsújáró hely a felvidéki magyaroknak is kedvenc búcsújáró helye volt egészen 1950-ig, amikor a szerzetesrendeket feloszlatták. Csak 1992-ben kapták vissza a kolostort, és kezdhették meg a kegyhely felújítását. Megérkezésünkkor Nádudvari Géza szerzetes testvér nagy szeretettel fogadott bennünket, és ismertette velünk a kegytemplom és a kegyhely történetét. A kegytemplom belső felújítása jelenleg is folyik, befejezését és felszentelését ez év szeptemberére tervezik. Erre az ünnepre szeretettel hívják és várják a felvidéki zarándokokat is, mivel szeretnék felújítani a háború előtti búcsújárásokat. Ezután zarándoklatunk fő célja, a gyertyás keresztúti ájtatosság elvégzése következett, amit családjainkért ajánlottunk fel. A keresztutat a XVIII. században épült kálvária stációinál végeztük, ahol elimádkoztuk a felajánlásokat és kéréseinket. A keresztút befejezése után többen elmentek a szent kúthoz is, ahol a legenda szerint 1730. május 30-án egy sántán született kisfiú csodálatos gyógyulása történt. Az esti órákban lelkiekben megerősödve és egy számunkra új, nagyon szép búcsújáró hely megismerésével érkeztünk haza. Révész Magdolna, Ebed Fotó: Szabó Róbert, Muzsla

A hamvazószerdával kezdődő nagyböjtben a férfiak is tartózkodóbbak voltak. Legtöbbjük nem fogyasztott alkoholos italt, sőt egyesek még a cigarettázást is abbahagyták. Azt tartották vidékünkön is, hogy a gyümölcsfák oltását Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, mise után a legjobb elvégezni. A húsvét előtti böjt utolsó hetének, a nagyhétnek az elején, a gazdák már felkészültek a nagy ünnepre. Elvégezték legfontosabb teendőiket a ház körül: bekészítették a tüzelőt s az állatok etetéséhez szükséges nagyobb mennyiségű takarmányt. Akadt munkájuk az ünnepek előtt az aszszonyoknak is. Elvégezték a nagymosást, a húsvét előtti meszelést, azután sütöttek-főztek, tojást hímeztek stb. A nagyhét megünneplése tulajdonképpen a nagycsütörtök esti keresztjárással kezdődött. Elmentünk a templomba, azután ott az előimádkozó asszony elkezdte az imát. Imádkoztunk, énekeltünk a kereszthez. Végig a falun énekszóval, le, egészen a falu végéig. Azután mentünk a temetőbe a kereszthez, majd vissza, a templomba, imádkozva, énekelve. Ezt most is úgy végezzük, csak annyi a különbség, hogy mikor gyerek voltam, akkor minden kereszthez elmentünk. De sajnos, ma már többnyire az idősek járnak, és bizony már nehéz a járás. Nagypéntek a legnagyobb böjti ünnepnek számított. Ilyenkor tilos volt a mezőgazdasági munkák végzése. Visszaemlékezésem szerint a zsidó birtokon dolgozó cselédeknek is csak délig volt szabad dolgozniuk. Szigorú rendje volt a nagypénteki étkezésnek is. Az emberek általában csak délben vettek magukhoz eledelt, a legtöbb helyen gubát, túrós lepényt és dedellét fogyasztottak. A kereszthalál napi szertartások a délelőtti istentisztelettel vették kezdetüket. Nagyszombaton a föltámadási misét körmenet követte. S végül a harangok is megszólaltak. Ezután már lehetett húst és zsíros ételeket fogyasztani, mert a böjt tilalma a templomi szertartással véget ért. A húsvétvasárnap a legszínesebb, leggazdagabb ünnepe a húsvéti időnek. Krisztus feltámadásának a napja. Id. Csáky József, Kelenye

Húsvéthétfői locsolkodások A locsolás talán a legtartósabban megmaradt szokás, bár a múlthoz viszonyítva bizonyos változások is vannak. Valamikor a gémeskútból felhú-

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2014. ÁPRILIS 20.

zott teli vödör vízzel öntöztek-locsoltak. Ma már a locsolás jó minőségű kölnivízzel történik, az is spray formában. Tradíció ide, tradíció oda, a vízzel való locsolás helyett lassan teret hódít a szomszéd népeknél divatos korbácsolás. Az öntöző legényeket a leányos házaknál az öntözés után megvendégelték egy kis harapnivalóval és az elmaradhatatlan festett piros tojással. Sajnos, előkerülnek az alkoholos üvegek is, és következik az italok nem mértéktartó fogyasztása. Sok humoros történet maradt fönn az öntözéssel-locsolással kapcsolatban. Történt egyszer, hogy a kamasz fiúk félliteres sörösüvegekből tiszta kútvízzel öntöztek. Az egyik fiú, akinek üvegéből kifogyott a víz, az egyik kislányos ház konyhájában gyorsan pótolni akarta a hiányzó vizet. Meglátott egy bádogbögrét a tűzhelyen, benne átlátszó folyadékkal. Felkapta a bögrét, és tartalmával igyekezett feltölteni az üres üveget, amelyet az egyensúly megtartása miatt szorosan magához szorított. Így történt, hogy az ismeretlen folyadékból, ami nem volt más, mint felolvasztott disznózsír, az üveg mellett jócskán jutott a nemrég vásárolt tavaszi kabátra is. Az a menynyiség, ami a sörösüvegbe került, locsolásra nem lett használható – az üvegben található hideg víz hatására megváltoztatta halmazállapotát, és fehér gombóccá változott. A jelen lévő társaság ezen jót szórakozott. Hogy milyen fogadtatás várta otthon a lepecsételt kabát tulajdonosát, azt ma már a múlt homálya fedi. A község egyetlen szabályos szervezete a Szent Flórián védelmében álló önkéntes tűzoltószervezet volt. A húsvéthétfői tűzoltógyakorlatot nem lehetett kihagyni. Ilyenkor a fecskendő szerkezetét és a vizet továbbító tömlőket is kipróbálta az őket kezelő személyzet. Az emberi erővel hajtott fecskendőket később a benzinmotoros fecskendők váltották fel. Megöntöztek vele mindent és mindenkit, főleg a fiatalabb korosztályhoz tartozó hölgyeket.

Mindennek megvan az ideje és helye. A böjti időszakot fölváltó ünnepek után jólesik a léleknek és testnek a frissítő szórakozás. Puss Rudolf, Somorja Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – e-mailben, a remeny@remeny.sk címre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Mikor szükséges érgyógyászi kontroll? Először is gratulálok kedves Édesanyjának. Öröm olvasni, hogy valaki kilencvenéves korában is aránylag jó egészségnek örvend. Gondolom azonban, hogy tett is érte valamit: bizonyára nem dohányzott és túlsúlya, cukorbaja sem sietteti érfalának meszesedését. Kedves levélírónk aggadalmát mégsem tartom túlzottnak, hiszen kilenc évtized azért nem múlik el nyomtalanul. Erre utal a levélben említett, mindkét bokát érintő dagadás, talpfeszülés. Ennek oka valószínűleg egy enyhe fokú szívelégtelenség, melynek hátterében leggyakrabban a szívet tápláló koszorúserek meszesedéssel járó keményedése (szklerózisa) áll. S mivel az arterioszklerózis ritkán helyi jellegű, jogosan tételezhető fel, hogy a test egyéb erein, így a végtagok (lábak) artériáin is már jelen van – komolyabb érszűkület nélkül is. Ilyen panaszmentes esetben az érszakorvos általában elégnek tartja az évente egyszeri megmutatkozást. Egy év azonban meglehetősen hosszú idő. Ezalatt történhet komoly változás is az erek állapotában és ezen keresztül az általuk ellátott testrész – esetünkben a láb – vérellátásában, táplálásában. Melyek azok a panaszok, tünetek, melyekre a laikus hozzátartozó is fel kell hogy figyeljen? A kezdődő, fokozódó érszűkület egyik jele lehet a panaszmentesen, fájdalom nélkül megtett járótávolság csökkenése. Feltételezem, hogy Édesanyja járóképes, és Ön tapasztalatból tudja, milyen távolságot tud „egyjártában“ megtenni. Ha e távolság csökken, azaz egyre gyakrabban kell járás közben „megpihennie“ – ez figyelmeztető jel. Az orvosok „félbehagyó sántításnak“, más, költői hajlamú doktorok pedig „kirakatnéző betegségnek“ nevezik ezt a tünetet: a lábikrában érzett

Édesanyám kilencvenéves. Az egyik lába visszeres. Tavaly szeptemberben volt érgyógyásznál, aki megállapította, hogy korához képest jól működnek az erei, nincs érszűkülete. A bokája már évek óta kissé kemény, dagadt. Borogatni szoktuk, ez néha segít. A kérdésem az, milyen gyakran ajánlatos újra megvizsgáltatni az érgyógyászszal a lábát. Több szakorvosnál is járt, mivel a másik lába is kicsit dagadt, a talpa feszül néha, de nem találtak semmit. A neurológus B-vitaminokat ajánlott. Jelige: Vizsgálat

Április 26., szombat 12.05 Imalánc 18.00 Szentmise Mocsáról 21.15 Szombat esti beszélgetés Április 27., vasárnap 10.00 Szentmise Rómából. XIII. János és II. János Pál szentté avatása 13.00 Audiencia. A Szentatya zarándokokhoz intézett beszéde 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv

fájdalma miatt az érintett a kirakat (látványosság) előtt áll meg (így titkolva megpihenésének valódi okát). Laikusként is könnyen megtanulható az érverés kitapintása. Az alsó végtag esetén négy helyen, a lábhát közepén, a belső boka mögött, a térdízületi hajlatban, ill. a lágyék (a comb és hasfal találkozása) alatt lehet az odahelyezett három ujjunkkal kitapintani a pulzust. Érdemes a két (jobb és bal) oldal azonos helyein érzett „tapintási leletet“ összehasonlítani. Ha mind a négy he-

lyen érezni az érütést – a láb vérellátása jó, valószínűleg nincs jelentősebb érszűkület. E „vizsgálatot“ érdemes minden zuhanyozáskor, de legalább hetente egyszer elvégezni, így idővel a laikus hozzátartozó is megbízható adathoz juthat a végtag állapotáról. További fontos jel lehet az ún. akrális, azaz végrészek (körmök!) bőrének változása: hidegsége, kékülése, sápadtsága netán kisebesedése. Mindegyik jel a gyengülő/megszűnt vérellátásra utal és gyors orvosi segítséget igényel.

FIGYELEM!

Diótorta

Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió

Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Magyar Katolikus Rádió

Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg barna cukor, 30 dkg darált dió, 4 tojás fehérje, 0,5 citrom reszelt héja, 1 tk sütőpor, csipet só A krémhez: 4 tojás sárgája, 3 dl tej, 4 dkg keményítő, 20 dkg puha margarin, 10 dkg porcukor, 1 cs vaníliás cukor A díszítéshez: 5 dkg barna cukor, 5 dkg dió, 5 dkg csokoládé reszelék Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra, 2 db 20 cm-es tortaformát sütőpapírral bélelünk. A darált diót, a sütőport összekeverjük, majd a citrom reszelt hé-

Április 26., szombat 7.40 Élő egyház 8.10 Isten kezében 12.05 A világörökség kincsei. Jeruzsálem óvárosa és a kereszténység. Német ismeretterjesztő sorozat Április 27., vasárnap 6.20 II. János Pál és a magyarság 6.45 Világ-Nézet. Kereszt és toll 8.40 Rome Reports - Vatikáni híradó 21.15 Karol - Az ember, aki pápa lett. Lengyel-olasz tévéfilmsorozat

m1 Április 27., vasárnap 10.00 Boldog II. János Pál szentté avatása. Közvetítés a római Szent Péter térről

jával ízesítjük – félretesszük. A tojásfehérjét félkemény habbá verjük a sóval, majd kis adagokban hozzákanalazzuk a cukrot – amitől fényes habot kapunk. Óvatosan hozzáforgatjuk a diós keveréket, és két tortaformába elosztva az előmelegített sütőbe toljuk, kb. 10-15 percre. A kisült lapokat rácsra téve hűtjük. A krémhez a tojások sárgáját, a tejet és a keményítőt egy lábasban simára keverjük, és tűzhelyre téve sűrű krémet főzünk. A vajat és a kétféle cukrot laza habosra keverjük, és a kihűlt főzött krémmel dúsítva, tovább habosítjuk. Megtöltjük vele a lapokat és kedvünk szerint díszítve behűtjük egy pár órára. • WWW.KATOLIKUS.SK

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Szerkesztőségünk e-mail címe: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

• WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

Kedves Gyerekek! Kívánjuk, hogy a húsvéti ünnepek idején, a szertartásokon, szentmiséken, majd otthon, családi körben érezzétek meg Isten szeretetét! Jézus halálával és feltámadásával a legnagyobb ajándékot adta nekünk. Ha törekszünk a jóra, ha újra és újra megtisztítjuk szívünket, és próbálunk mindenkit szeretni, akkor jutalmunk majd az örök élet lesz. Boldog húsvétot kívánunk!

Gyerektoll

Csintalan Márk, 4. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Jézus az Olajfák hegyén Ember Mónika, 4. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Gódány Fanni, 2. osztály, Egyházgellei Alapiskola

Húsvét Számomra a tavasz a legszebb évszak. Felébred a természet, és visszajönnek a költöző madarak. Úgy érzem, mintha én is egy téli álomból ébrednék. Örülök a napsütésnek, és várom az év egyik legnagyobb ünnepét, a húsvétot. A nagyböjt idején egy kicsit elcsendesülök, többet imádkozok és a szenvedő Jézusra gondolok. Ő értünk szenvedett, a mi üdvösségünkért. A szüleim szerint ez mind fontos. A családban hagyomány, hogy együtt készítünk húsvéti díszeket, tojásokat festünk és asztali díszeket. A legszebb festett tojást apa kapja tőlünk, ő pedig meglocsolja a család női tagjait. Közösen elmegyünk a szentmisére, ahová nagymamám is elkísér. Kíváncsi vagyok a passió énekre, amely számomra nagy élmény. Nagyon szeretem ezt az ünnepet, a család együtt van. Annak is örülök, hogy egy hétig nem megyünk iskolába. Terveztünk egy kis turisztikát is, már ezt is nagyon várom.

Készítette Hagony János

Rejtvény

Albert Barbara, 4. A osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja

Meghatározások: 1. Üdvözlégy (latinul), 2. Vidáman, 3. Nem nagy, 4. Szarvas… (rovar), 5. Füves terület, 6. 19 órára, 7. Tengeri emlős (fehér), 8. A Hron folyó magyarul, 9. Öreg bácsi, Bem tábornokot is így nevezték. A megfejtést a színessel jelölt kockákban található betűk összeolvasásával kapjátok meg. Jelentése: a nagyböjt utolsó hete ezzel a • HÚSVÉTVASÁRNAP • 2014. ÁPRILIS 20.

Jézus Jeruzsálembe való bevonulása – Zemes Eszter, 6. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Jézus az Olajfák hegyén – Klimas Virág Vivien, 4. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Vércse Jázmin, 2. osztály, Egyházgellei Alapiskola Nagy Klaudia, 4. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár Jézus feltámadása – Peczár Laura, 6. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

A nyertes: Mikóczi Zsombor, Csenke. nappal kezdődik, amelyen Jézus jeruzsálemi Gratulálunk, az ajándékot postán küldbevonulására emlékezünk. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy vil- jük! lámpostán április 25-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 2 3 4 6 7 8 821 06 Bratislava, vagy remeny@re- 1 5 9 meny.sk (a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó és küldjétek el levelezési címeteket is).

Megfejtés A 13. számban közölt rejtvény megfejtése: szentjánosbogár.


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Cserkészvezetőnek lenni..., avagy vezetővé válásom története Egy kis helyiségben egy díványon 5–6 tíz év körüli gyerek ül. Előttük áll két 19 év körüli lány, akik kissé zavarban vannak. „Kezdd Te!” „Nem! Inkább Te!” – Igen, ez volt az én első őrsi összejövetelem, amelyet már a másik oldalról éltem át, nem mint kiscserkész. A gyerekek a díványon lettek az őrsöm, a zavarban levő lányok meg mi voltunk a nővéremmel. Most viszont nézzünk mindent szépen sorjában! Először is egy gyors visszatekintés a múltba: cserkészcsapatunkat – a 11. Sz. Szent Imre Cserkészcsapatot – Mons. Paxy László atya alapította 1991. november 16án, Egyházfán. Ehhez a csapathoz tartozott plébániaközségünk három faluja: Egyházfa, Nagyborsa és az én falum is, Hegysúr (ennek a ténynek még fontos szerepe lesz). Én 1997ben tettem fogadalmat Balatonlellén, a nyári táborban. A fent leírt őrsi öszszejövetelre valamikor 2005 tavaszán került sor. Az első cserkészvezetőm Paxy László atya volt. Most így visszatekintve az „őrsi összejöveteleinkre” – ahogy mi mondtuk, a „cserkészgyűlésekre” – egyáltalán nem hasonlítottak

arra, amit a vezetőképző táborokban tanítunk. (Igen, tagja vagyok az egyiknek – az Őrsvezetőképző Tábor törzsébe tartozom, de erről majd később.) Minden csütörtökön mise előtt találkoztunk az óvodaudvaron – arra már nem emlékszem, hol voltunk, ha esett, de szerintem akkoriban csütörtökönként egyáltalán nem volt eső. Szinte a falu összes gyereke ott volt. Hogy miért? Nem tudom! Mit csináltunk? Paxy atya mesélt valamit, aztán játszottunk. Nem voltak azok extra játékok, nem voltak túl változatosak sem, ha jól emlékszem, olyan 3–4 féle játék ismétlődött kör-

be-körbe. De akkor miért mentünk hetente újra meg újra? Ha jobban belegondolok, szerintem vezetőnk személye fogott meg minket. Ha kellett, szigorú volt, de éreztük, hogy figyel ránk. Sugárzott belőle, hogy szeret ott lenni velünk. Nem sietett sehova, nem akart lerázni minket, nem kötelességből foglalkozott velünk. Halála után sok minden megváltozott csapatunkban. Új csapatparancsnokunk lett. Nem volt, aki eljárt volna a falunkba foglalkozni velünk. Egy ideig szombatonként eljártunk Egyházfára az őrsikre, de télen – hóban ez egyre nehezebb volt. Később már nem is hívtak minket.

borba. Érdekesség kedvéért leírnám még, hogy pont ebben a táborban hallottam először BiPi-ről, itt tudtam meg, mi az az őrs, mik azok a cserkészcsomók és még sorolhatnám… Szó, ami szó túléltem a tábort – ez nem kevés igyekezetembe került – és őrsvezető lettem. Ennyi lenne? Ennyi elég ahhoz, hogy valaki vezetővé váljon? Nem! Messziről sem elég. „Vezetővé válás” – jól érezhető, hogy ez egy folyamat, egy hosszú folyamat. Még mielőtt megkaptam az őrsvezetői képesítést, elkezdtem foglalkozni az én kis őrsömmel – azokkal a gyerekekkel, akiket tanyázni is vit-

A nagy változás 2005-ben történt. Hosszú idő után először tanyázásra hívtak, de akkor már nem mint kiscserkészt, hanem mint vezetőt. Ez egy elég nagy fordulat volt számomra 6 év kiesés után. Mit lehetett tenni? Összeszedtem néhány gyereket és elmentünk tanyázni. Ekkor ütött szöget a parancsnokunk fejébe, hogy alkalmas lehetek őrsvezetőnek. Pont ezért úgy döntött, bejelent az Őrsvezetőképző Táborba. Engem? Vezetőnek? Őrsvezetőnek? Határozatlan vagyok, nem szeretek a figyelem középpontjában lenni… Ki látott már ilyent! Mi az, hogy „őrsvezető”? Ezek voltak az első gondolataim, de ennek ellenére – ki mer nemet mondani a parancsnokának?! Ilyen előzmények után indultam el a tá-

tem, akik megszeppenve ültek azon a bizonyos díványon. Hogy segített-e a kiképző tábor? Igen! Nagyon sokat. Nagy elméleti tudásra tettem szert. Sok mindent bepótoltam, amit már tudnom kellett volna még a tábor előtt, és sok mindent megtudtam arról is, hogyan kell egy vezetőnek viselkednie, mire kell odafigyelnie... Új játékokat tanultam, megtudtam, mi az a módszertan, mire jó és hogyan kell alkalmazni. Tapasztalt emberektől hallottam, hogy nekik is voltak problémáik. Vezettem egy rajfoglalkozást. De ez mind csak a kezdet, mondhatni a kezdő lökés. (befejezés a következő számban)

Pályázatot nyertünk A budapesti 25. Szent Imre Cserkészcsapat újjáalapító parancsnoka, dr. Erődi-Harrach Béla bá 100 éves születési évfordulója alkalmából 2013 novemberében pályázatot hirdetett „Mit köszönök a cserkészetnek?” címmel. A pályázaton 4 kategóriában lehetett részt venni: I. „Mit köszönök a cserkészetnek?” II. „Cserkészvezetőnek lenni…” III. „A cserkészmozgalom szerepe a magyar nemzet jövőjében” IV. „A mi őrsünk” Mind a négy pályázati kategórián belül korosztályi alkategóriákat hirdettek. Cserkész, kósza és vándor korosztályt. Valamennyi pályázati kategóriában kétféle módon lehetett pályázatot benyújtani: írásban elkészített munka vagy rövidfilm formájában. Csapatunkból ketten nyújtottunk be pályamunkát: egyet a II. és egyet a IV. kategóriában. Szakáll Tibi rövid videót készített az őrséről, a Trópusi Koala őrsről (megtekinthető az interneten: http://www.youtube.com/watch?v=R_E5UeshANg). Én esszében fogalmaztam meg, mit jelent számomra cserkészvezetőnek lenni. A legnagyobb meglepetésünkre mindkét benyújtott pályamunkánkkal a saját kategóriánkban első helyezést értünk el. Ezúton is szeretnénk megköszönni a 25. Szent Imre Cserkészcsapatnak a lehetőséget és az értékes nyereményeket.

Gujber Mónika, 11. Sz. Szent Imre Cserkészcsapat, Egyházfa – Hegysúr

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Jézus feltámadásával befejezte a megváltás művét: a valóságos halálon át ment át a valóságos életbe, ... a gondolat befejezése a függ. 87, vízsz. 1 és függ. 45 számú sorokban. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán április 25-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény második része (folyt. a nyíl ir.); 12. Dátumrag; 13. Megszólítás; 14. Angol grófság; 15. Asztácium; 16. Tréfásan: szeszes italt iszik; 18. Ritka női név; 20. Ez is egy ritka női név, de visszafelé; 21. Nadrágnak az a része, melyen ülünk; 22. Zűrzavar; 24. Ozmium és mangán; 26. Lelkiállapot, amikor semmi sem köti le az ember figyelmét; 28. MetroGoldwyn-Meyer; 29. Páratlanul repked (!); 30. Emlősállat „ruhája“; 31. Szemével érzékel; 33. Hatos hangzói; 34. Négyszeres olimpiai bajnok cseh hosszútávfutó volt (Emil); 36. Tréning; 38. Horvátország és Ausztria gépkocsijainak betűjele; 39. Dedós; 41. Sürgető-szócska; 43. Argon; 44. Női név; 46. Verne Gyula egyik kapitánya; 48. E-vel a végén: színpad - angolul; 49. Ezüst és nitrogén; 51. Kérvény része (!); 52. Afrikai ország; 54. Távközlésben: betűt pótló jelek rendszere; 56. Nevezetes országgyűlés volt (1707); 58. Fonetikus betű; 59. Latin kötőszó; 60. Cseh festő és illusztrátor volt (š=s) (Mikoláš); 61. LZA; 64. Aranka - becézve; 66. A történés kezdeti szakaszában; 69. EEEE (!); 71. Kaláka egyneműi; 72. Tűzzel megsemmisít; 73. Tíz - angolul; 74. Csomó; 76. Az első kockában kettősbetűvel: műlesiklás; 78. Szabadtéri adásvétel helye; 79. E hely felé; 81. Osztrák, perui és norvég autók jelzése; 82. Európai (foci)kupa volt; 83. A nem hálózatból táplált fogyasztó (pl. rádió) jelzője; 85. Magyarország miniszterelnöke volt 1990 és 1993 között ( József ); 87. Szintén nem; 88. Vissza: madarak „öltözéke“; 89. Segesvári születésű győri püspök, 1997-ben avatta boldoggá II. János Pál (Vilmos); 90. Költői éjszaka; Függőleges: 1. Iszonyatos; 2. Szlovák személyes névmás; 3. Alaszkai folyó; 4. Rozmár - szlovákul (ž=z); 5. Lia betűi; 6. A „d.e.“ angol megfelelője; 7. A szarvával

döf; 8. Idegen Lipót; 9. Dinitrotoluén - rövidítve; 10. Analitika része (!); 11. Oroszországi folyó; 17. Az Égető Eszter írója (László, 1901-1975); 18. Félbetörött klarinét (!); 19. A figyelem fölkeltésére használt mutatószó; 21. Nőstény szarvasok; 23. Füstköd; 25. Gyógyfürdő - ismert angol szóval; 26. Muzeális darab (!); 27. Festékkel beken; 30. Neves prágai focicsapat; 32. Hibás, a helyestől eltérő; 35. Algériai kikötő; 37. Gyepmester; 40. Az utolsó betű pótlásával: szabadtéri néprajzi múzeum; 42. Templomi hangszer; 45. A rejtvény befejező része; 47. Afrikai ország; 50. A földszintnél magasabb hely; 53. Lengyel-német határfolyó; 55. Becézett Oszkár; 57. Az ülőideg zsábája; az utolsó kockában kettősbetűvel; 62. A kicsi Antal; 63. Nagyon sovány ló; 65. Fejfedőm; 66. Nem túl gyakori férfinév; 67. Lengyel író volt (Stanislaw, 1921-2006); 68. Általában forrázással készült ital; 70. Portugál törvényhozó testület; 72. Jó, ha ilyen a kés; 75. Grenoble bevezető szakasza (!); 77. Férgek (megtermékenyített) ivarsejtje, itt névelővel; 78. Péter női változata; 80. Felleg szélek nélkül (!); 82. Kanóc - szlovákul; 84. L!; 85.

• HÚSVÉTVASÁRNAP • 2014. ÁPRILIS 20.

Az egyik szülő - gyermeke szavával; 86. Vissza: évszak; 87. A rejtvény első része (a nyíl ir. folyt.).

Megfejtés A 13. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „Ne zárjátok be szíveteket Jézus előtt. Másnál nem találjátok meg a választ, amelyet szüntelenül kerestek.“ A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Puchovszky József, Gímes. Gratulálunk!


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

„Ragyogjon Rád a szeretet fénye, Melegítsen és emeljen fel az égbe. Boldog legyen előtted az élet, Sokáig légy jó lelkipásztora a népnek. Erő és egészség kísérjen utadon, Ezt kívánjuk születésnapodon.” Tisztelettel és szeretettel köszöntjük születésnapja alkalmából lelkiatyánkat, BOZAY KRISZTIÁN esperesplébánost. Imáinkban kérjük a mennyei Atya bőséges áldását, védőszentje pártfogását, a Szűzanya oltalmazó szeretetét. A medvei hívek és a rózsafüzér-társulat tagjai

Április 19-én, 70. születésnapján Isten éltesse

ZARÁNDOKLAT, KIRÁNDULÁS

Zarándoklat a Lourdes-Santiago de Compostela-Fatima-Lisszabon útvonalon (Arles, Loyola, Porto, Coimbra, Batalha, Nazaré) ODA BUSSZAL, VISSZA REPÜLŐVEL: Áradjon Rád az áldás, Isten gazdagsága és hűsé- Május 1-9. Lelkivezetőt keresünk!!! 15 fő jelentkezése esege, Isten ereje és irgalmassága, Isten öröme és vigasztén plébániájukra megyünk a zarándokokért! talása! ODA REPÜLŐVEL, VISSZA BUSSZAL: Áradjon Rád az áldás, hogy azzá légy, kinek Ő szeretne Téged, hogy teljesítsd azt, mit küldetésként Május 9-17. Felvidéki utasoknak nagy húsvéti kedvezmény! Rád bízott, és Isten öröméből élj! 772 Eur/fő ár helyett csak 699 Eur/fő Járjon Veled a kegyelem ma és életed minden napUtazás előtt-után ingyen alhat Budapest, Üllői ján és töltse be szívedet az Ő nagy békességével! út 7. szám alatti zarándokházunkban! Jelentkezni lehet: A teljes részvételi díj befizeEzzel az áldással nagy szeretettel, mély tisztetésével lettel és hálatelt szívvel köszöntjük lelkiatyánkat, Tel: 00 36 215 0636 e-mail: makro@makrovilag.hu HANZEN ERIKET, PÜSPÖKI NAGY PÉTER történészt. Várjuk írásait. Ziliziék

aki április 20-án ünnepli 30. születésnapját. SZOLGÁLTATÁS

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük KASZÁS BÉLA lelkipásztorunkat névnapja alkalmából. Köszönjük jóságát, türelmét, a hívek iránti szeretetét és hűségét. Imáinkban kérjük a Mindenhatót, hogy áldja meg őt és a Szűzanya legyen kísérője élete minden napján. Tiszta szívből kívánják a nagyfödémesi hívek és a rózsafüzér-társulat tagjai

Zsélyi hívei

Húsvéti gondolat „Nagypéntektől Nagypéntekig térdelünk a kereszt alatt húsvéti csodára lesve.” (Wass Albert)

Fotó: Kamenár Gabriella

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911/130 949, 0905/ 234 902

Könyv és kegytárgybolt az interneten: www.gabrielbolt.eu

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Albán József „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.” „Krisztus virágunk, szép termő águnk. Feltámadt Krisztus, vigadjunk, a bűnből mink is támadjunk!” (SzVU! 89.) Olyan jó érzés a termő ágat megpillantani… Végre - mondja az ember örömmel. Ezért ültettem, ezért öntöztem, permeteztem, kapáltam… Már a virág meg a levél is biztató jel volt, aggódva figyeltem a rügyeket, féltem, nem jön-e még kései fagy, ami tönkretenné minden munkámat… És most már terem – bízhatok a gyümölcsben! Krisztus – szép, termő águnk… Köszönjük Neked a Feltámadást. Köszönjük az új életet, hogy nem maradtál és ezzel minket sem hagytál a sírban. Hála Neked, Urunk a lehetőségért, áldott légy adósságom eltörléséért. Mert tudom, igaza van a költőnek, mikor azt mondja: „Én Uram, Istenem, velem mit tettél! Már újra megintcsak megszégyenítettél. Századszor is újra Te vagy a jó, Én a rossz kisgyerek, vesszőzni való. Ficánkoltam megint lábbal, kézzel, Játszottam megint a kifent késsel, S amikor az ujjam majd megvágtam, Jóságod kézen legyintett lágyan.” (Sík Sándor: Te vagy a jó) Hát vigadjunk valóban! Krisztus, a szép, termő ág, felhőtlen örömünk igazi oka. Ne engedd, Urunk, hogy a feltámadás csak egy száraz szó maradjon az életünkben, ne hagyd, Urunk, hogy úgy teljenek húsvéti napjaink, mintha még mindig holtan feküdnél! Pillantsunk rá az üres sírra, és jusson eszünkbe, hogy: „Csak arra volt jó vihar és villám, Hogy megrebbenjen aluszékony pillám, Hogy éberséggel látni tanuljak, Meglátni messziről felemelt ujjad.” Legyen kedvünk Miattad énekelni, táncolni: tényleg, őszintén lelkesedni! Érezzük át mélyen, hogy: „Csak benned, Uram, s csak egy a reményem: Csak annyit engedj kérni szerényen, Hogy amit most némán súgok eléd, Álljam becsülettel, legalább felét!” • HÚSVÉTVASÁRNAP • 2014. ÁPRILIS 20.

Római-katolikus Egyház, Nagyszombati Érseki Hivatal Jána Hollého 10, Nagyszombat 917 66

konkurzust hirdet a MARIANUM Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont Király püspök utca 30., 945 01 Komárno igazgatói tisztségének betöltésére Kvalifikációs feltételek: • végzettség a 317/2009 és a 437/2009 sz. jogszabály értelmében • I. kvalifikációs vizsga abszolválása, vagy azzal egyenértékű kvalifikáció • Min. 5 éves pedagógiai gyakorlat Egyéb feltételek: • Polgári és erkölcsi feddhetetlenség • Egészségi alkalmasság (testi és lelki adottság) • Kommunikációs, vezetői és szervezői képességek • A szlovák nyelvtudás hivatalos szinten való használata • Katolikus, megbérmált, ha nem szabad állapotú – érvényes egyházi házasságban élő • Személyes és erkölcsi feltételek a keresztény tanítás és erkölcs szellemében • Keresztény szellemben való nevelés képessége Ifjúsághoz és gyermekekhez való pozitív hozzáállás Az iskolai jogszabályok ismerete A kérvényhez szükséges dokumentumok, mellékletek • A konkurzusra való jelentkezés • A végzettséget bizonyító okiratok hivatalos másolata • Professzionális életrajz • 5 év pedagógiai munkakörben szerzett szakmai gyakorlatról szóló okirat – eredeti • Három hónapnál nem régebbi polgári feddhetetlenségről szóló kivonat – eredeti • Orvosi igazolás az egészségi alkalmasságról – eredeti • Kereszt- és házassági levelek • A helyi plébános ajánlása • Egyházi iskola igazgatójának vezetői munkaterve, koncepciója • A pályázó személy beleegyezése, melynek alapján jóváhagyja személyi adatainak használatát a 428/2002 törvény § 7 - 1 és 2 szakaszának értelmében a konkurzus szükségleteire A jelentkezéseket a feltüntetett mellékletekkel együtt 2014. április 24-ig az alábbi címre kell küldeni: Rímskokatolícka cirkev, Trnavská arcidiecéza, Arcibiskupský školský úrad, Jána Hollého 10, 917 66 Trnava A borítékot ezzel a jelszóval kell feltüntetni: „Výberové konanie CSŠ Komárno – neotvárať”

Római-katolikus Egyház, Nagyszombati Érseki Hivatal Jána Hollého 10, Nagyszombat 917 66

konkurzust hirdet a Magyar Tannyelvű Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont Brünni tér 15, Kolárovo 946 03 igazgatói tisztségének betöltésére A pályázat feltételei megegyeznek a fenti pályázat feltételeivel. A jelentkezéseket a feltüntetett mellékletekkel együtt 2014. április 24-ig az alábbi címre kell küldeni: Rímskokatolícka cirkev, Trnavská arcidiecéza, Arcibiskupský školský úrad, Jána Hollého 10, 917 66 Trnava A borítékot ezzel a jelszóval kell feltüntetni: „Výberové konanie CSŠ Kolárovo – neotvárať”

Fatimai engesztelő imanap Bacsfa-Szentantalon (Báč) 2014. május 13., kedd Program: 17.00 - rózsafüzér, gyónási lehetőség 18.00 - ünnepi szentmise - Dr. Korzenszky Richárd OSB, tihanyi perjel 19.30 - imaóra a családokért 20.30 - engesztelés bűneinkért 21.30 - imaóra a papokért 22.00 - szentségi áldás Szeretettel várják a híveket. Engeszteljünk együtt! www.szentantal.sk

Hitoktatók találkozója Az SZPK Hitoktatási és Iskolai Bizottságának Magyar Kateketikai Albizottsága találkozót szervez a lelkiatyák, kispapok, katekéták és minden érdeklődő részére április 26-án (szombaton) Pozsonyban, a Miletič utcai Szalézi Rendházban, a következő programmal: 9.00 – szentmise 10.00 – 13.00 Dr. Török Csaba, esztergomi teológiai tanár előadásai: A Lumen fidei és az Evangelii gaudium pápai dokumentumok ismertetése és elemzése


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.