Remeny 2014 17 apr 4

Page 1

„Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani, és irgalmas szívemre szorítani.” Jézus megnyilatkozása Szent Fausztina nővérnek

17. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. április 27. – Húsvét 2. vasárnapja – Az isteni irgalmasság vasárnapja

Isten irgalmassága határtalan

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 7 8 10

Az emberiség fejlődését azok a válságok árnyékolják be, amelyek veszélyeztetik a lelki és vallási életet is. Ilyen időkben Isten természetfeletti beavatkozással, magánjelenésekkel nyújt segítséget a hívő népnek. Segít leküzdeni a kríziseket, és teljesebb életet biztosít az adott válságos időben. Az Egyház lelki életébe történő isteni beavatkozásnak a példái azok a jelenések is, amelyekben 1673-1675 között Alacoque Szent Margit részesült. Megjelent neki az Úr Jézus, és feltárta előtte Szívét, mint az emberiség iránti szeretet kimeríthetetlen forrását. Látomásai fellendítet-

„Tiszták, hősök, szentek” Így élni jó és emberhez méltó A szeretet szellemében

ték az isteni Szív iránti tiszteletet, Jézus Legszentebb Szíve ünnepének bevezetéséhez vezettek, és széles körben megerősítették az ún. felvilágosultak támadásai által veszélyeztetett hitet. A huszadik században is sok igazságtalanságnak volt kitéve a hit. Ezek közül a liberalizmus és a kommunizmus volt a legveszélyesebb. A liberalizmus fennkölt frázisokkal vezeti követőit a vallási közönyhöz. A kom(Folytatás a 2. oldalon)

Az Isteni Irgalmasság-bazilika oltára Krakkó-Lagiewnikiben


EZ TÖRTÉNT

Isten irgalmassága határtalan (Folytatás az 1. oldalról) munizmus pedig nyílt vallásellenes magatartásával és erőszakos hatalmi eszközökkel igyekezett tönkretenni a hitéletet. Azokban az országokban, ahol a kommunisták jutottak hatalomra, az Egyház elnyomásnak és üldözésnek volt kitéve. Azonban a Krisztus titokzatos testét marcangoló erők ellen Isten erős karral lépett fel. Az első segítség a fatimai üzenet volt, amikor a Boldogságos Szűz Mária 1917-ben a portugáliai Fatima közelében három kisgyermeknek jelent meg. Hat jelenésben tolmácsolta Isten akaratát, és elmondta, mit kell tenni azért, hogy az emberiség megmeneküljön az őt fenyegető katasztrófa elől. Ennek az üzenetnek a jelen korban is mély szellemi és társadalmi jelentősége van. A másik ilyen segítség az Isteni Irgalmasság üzenete. Ezt az ajándékot az Úr Jézus egy egyszerű szerzetesnő - Fausztina Kowalska - által adta. Azt mondta neki: „Azt akarom, hogy az egész világ megismerje irgalmamat. Felfoghatatlan kegyelmekben részesítem azokat a lelkeket, akik bizalommal vannak irgalmasságom iránt.” Ennek a végtelen értékű ajándéknak a közzététele minden ember számára új utakat nyit az üdvösség felé. A fatimai üzenet és az Isteni Irgalmasság Isten közvetlen belépése az emberiség történelmébe, a jelen korba. Fatimában a három kisgyermeknek megjelenő Szűz Mária által szólalt meg Isten. A lengyel kolostorban az Úr Jézus Szent Fausztina Kowalska nővér által szólalt meg, akit irgalmasságának hírnökévé választott. Pavol Hnilica püspök, akinek földi maradványait a nagyszombati székesegyház őrzi, egész életét az isteni gondviselés eme két megnyilvánulásá-

nak szentelte. Tudni kell róla, hogy a világban a fatimai üzenet és az Isteni Irgalmasság hírnökeként ismerik őt. A különböző újságcikkekben és szentbeszédeiben a fatimai üzenet és az Isteni Irgalmasság fontosságával foglalkozott. Gyakran szólította fel hallgatóit arra, hogy ismerjék fel a földi és örök javunkat szolgáló „idők jeleit”. Ha ellátogatunk a Krakkó melletti Łagiewniki nevű faluban lévő, az Isteni Irgalmasságnak szentelt új templomba, amelyet 2002. augusztus 17-én II. János Pál pápa Lengyelország apostoli látogatása során áldott meg, eszünkbe juthat, vajon nem túl nagy, nem túl impozáns-e ez a templom. Válaszként a Szentírás szavai juthatnak eszünkbe: „Isten irgalmassága határtalan”. Felszentelésekor a Szentatya így szólt a jelenlévőkhöz: „Minden földrészen az emberi szenvedés mélyéből jajdul fel az irgalmasság hívása. Ahol gyűlölet és bosszúvágy uralkodik, ahol háború okozza ártatlanok kínjait és halálát, szükség van az irgalmasság kegyelmére a szívek és a lelkek megbékéltetése és a béke érdekében. Ahol megfogyatkozik az élet és az emberi méltóság tisztelete, ott Isten irgalmas szeretetére van szükség, hogy annak fényében megmutatkozzék minden ember kimondhatatlan értéke. Az irgalmasságra van szükség ahhoz, hogy minden igazságtalanságnak vége legyen a világban az igazság ragyogásában.” Húsvét legnagyobb ajándéka a megbocsátás. Feltámadása után adta nekünk az Úr Jézus a legnagyobb ajándékot, a bűnök bocsánatát, amikor ezt mondta tanítványainak: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve” (Lk 24,46-47). A megbocsátás és az Isten irgalmassága miatt érzett öröm töltsön el mindnyájunkat ezekben az áldott húsvéti napokban!

RÓMA

Hárommillió zarándokot várnak... A római polgármesteri hivatal becslései szerint nagyhéttől május elsejéig hárommillió zarándok fordul meg a városban, ez félmillióval több, mint Róma lakossága. A világ figyelme április 27-ére irányul, amikor Rómában, a Szent Péter téren két, korban hozzánk nagyon közel álló pápa - XXIII. János pápa és II. János Pál - szentté avatása lesz. Mindkét pápa a rendkívül szeretett szentatyák között foglal helyet. János pápát Itáliában egyszerűen úgy emlegetik, mint a „jó pápát”, II. János Pált pedig „Isten atlétájaként”, majd élete utolsó szakaszában a „fájdalmak embereként” tartották számon, aki nem menekült el a legnagyobb szenvedéstől sem, és utolsó leheletéig szolgálta az egyházat. A szertartáson előreláthatólag részt vesz az emeritus pápa, XVI. Benedek is. „Tudom, hogy nagy várakozás előzi meg ezt a hírt, a lehetőség nyitott, a meghívás természetes, ám még nem tudhatjuk, hogy ezen a fárasztó szertartáson jelen tud-e lenni az emeritus pápa” – mondta P. Federico Lombardi. XXIII. János nevéhez egy imameghallgatás fűződik: Caterina Capitani nápolyi szerzetesnő csodás gyógyulása 1966-ban. II. János Pál esetében két csodát ismertek el hivatalosan: 2005-ben Marie Simon Normand francia szerzetesnő gyógyult meg ugyanabból a betegségből, Pakinson-kórból, amelyben János Pál

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

pápa is szenvedett; Floribeth Mora Diaz pedig 2011. május 1-jén, II. János Pál boldoggá avatása napján kapta meg a gyógyulás kegyelmét. Mindketten jelen lesznek a szentté avatási szertartáson. Számos közjogi méltóság érkezik Rómába az eseményre, köztük a lengyel miniszterelnök és a köztársasági elnök. A szertartást Olaszországban az olasz közszolgálati televízió első csatornája és a Sky előfizetéses tévécsatorna élő adásban közvetíti reggel fél tíztől kezdődően. A Szent Péter térre jegyek nélkül léphetnek be azok a szerencsések, akiknek ez sikerül. A Pápai Ház Prefektúrája már közölte, hogy a papok számára fenntartott belépők is elfogytak. A koncelebráló bíborosok, püspökök, papok száma ezer körül mozog; hétszáz pap működik közre a hívek áldoztatásánál. A szertartást a város következő hét pontján felállított kivetítőkön is lehet követni: Santa Maria Maggiore-bazilika, Angyalvár, Popolo tér, Császári Fórumok útja, Colosseum, Navona tér és a Szent Péter tér környéke. A kanonizáció a Nexo Digital szétosztásában a világ több országában filmszínházakban is követhető. Eddig húsz ország iratkozott fel a kérőlistára. A Sky és Sony cégek közreműködésével speciális vetítés lesz XXIII. János pápa szülőhelyén, az észak-olaszországi Sotto il Monte

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA • 2014. ÁPRILIS 27.

faluban. A pápa egykori magántitkára, a 98 éves Loris Capovilla, akit Ferenc pápa nemrég bíborossá nevezett ki, maga is a jó pápa szülőfalujában követi majd a szertartást. II. János Pál titkára, Stanislaw Dziwisz bíboros jelen lesz a Szent Péter téren. Krakkó érseke, aki negyven éven keresztül szolgált Karol Wojtyla mellett, épp a szentté avatás napján tölti be 75. életévét. A szentté avatást megelőző éjszaka imavirrasztást tartanak a római templomokban. A János pápa szűkebb hazájából, Bergamóból érkező zarándokok a Lateráni Szent János-bazilikában gyűlnek egybe. Ugyanitt a fiatalok számára is lesz egy esemény, amelyen a két pápa szentté avatási eljárásának posztulátoraival találkozhatnak. A világháló is megmozdult az alkalomból: létrehoztak egy többnyelvű honlapot és egy Twitter-fiókot (@popesaints). A szertartást a You Tube-on és Facebookon is követni lehet. A római városháza megsokszorozta a tömegközlekedési eszközöket – az A és B metró 26-án és 27-én egész éjjel közlekedik; továbbá ingázó buszok szállítják majd a híveket a Szent Péter térre. A főpolgármester szavai szerint a város felkészült az eseményre, és szeretettel vár minden érdeklődőt. Magyar Kurír

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT VATIKÁN

NEW YORK

Virágvasárnapi szentmise Több tízezer hívő töltötte meg a Szent Péter teret és környékét, hogy részt vegyen Ferenc pápa virágvasárnapi szentmiséjén. Ez a nap egyben a 29. ifjúsági világnap, amelyet ebben az évben világszerte egyházmegyei szinten ünnepeltek meg a hívek. Az idei téma Máté evangéliumából vett idézet volt: „Boldogok a lé-

lekben szegények: övék a mennyek országa” (Mt 5,3). A hagyománynak megfelelően ezen a szertartáson a brazil fiatalok - mivel tavaly nyáron az ifjúsági világtalálkozót Brazíliában tartották - átadták lengyel társaiknak a világtalálkozók keresztjét és a Mária-ikont, a Salus Populi Romani, azaz Róma Üdvössége kegyképet, hogy vigyék el magukkal Krakkóba, a hamarosan szentként tisztelhető II. János Pál városába, a 2016-os ifjúsági világtalálkozó helyszínére.

A pápa rögtönzött szavakkal elmélkedett az ünnep jelentőségéről. Jézus szenvedéstörténetét hallva, jó, ha feltesszük a kérdést: Ki vagyok én? Ki vagyok én Uram előtt? Ki vagyok én Jézus előtt, aki ünnepélyesen bevonul Jeruzsálembe? Képes vagyok arra, hogy kifejezzem örömömet és dicsőítsem őt? Vagy eltávolodom tőle? Olyan sok nevet említettek: a vezetők csoportját, néhány papot, farizeust, a törvény néhány mesterét, akik úgy döntöttek, hogy meg kell őt ölni. Olyan vagyok, mint egy közülük? Vagy olyan vagyok, mint Júdás? Vagy mint a tanítványok, akik elaludtak, miközben az Úr szenvedett? Én is átalszom életemet? Vagy olyan vagyok, mint a tanítványok, akik nem értették, hogy mit jelent elárulni Jézust? Mint az a másik tanítvány, aki mindent karddal akart megoldani: olyan vagyok, mint ők? Hol van az én szívem? Melyik személyre hasonlítok ezek közül? Ez a kérdés kísérjen el bennünket az egész héten át – mondta Ferenc pápa. A szentmise végén a Szentatya különleges üdvözlettel fordult a 250 küldötthöz, akik részt vettek az ifjúsági világnapról tartott összejövetelen, amelyet a Világiak Pápai Tanácsa szervezett. Magyar Kurír/Remény

Az átfogó emberi fejlődésért A család és az átfogó emberi fejlődés előmozdítása – ezeket a célokat jelölte meg április 10-i beszédében Francis Chullikat érsek a New Yorki ENSZ-palotában. A Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője a népesség és fejlődés témának szentelt ülésen szólalt fel. Hangsúlyozta: A lakosság elöregedésének fenntarthatatlan jelenségét csak azáltal lehet megoldani, hogy előmozdítjuk a családi életet és a termékenységet. Az idősek támogatásához és eltartásához ugyanis szükség van a népesebb számú következő generációkra, akik gazdasági szempontból hozzájárulhatnak a szociális rendszerhez, és biztosítják a nemzedékek közötti családi támogatást. A jelenlegi helyzetet illetően Chullikat érsek megjegyezte, hogy a téma egyes megközelítői úgy tekintenek a termékenységre és a terhességre, mint egy betegségre, amelyet a kormánynak meg kell előznie vagy kezelnie kell. Ez a legfejlettebb országok aggodalmait tükrözheti, de egyetemes szinten eltorzítja a népesség és a fejlődés kérdését a világ nagy részén, ahol más szempontoknak van nagyobb prioritása. A megfelelő hozzáállás az lenne, ha nem a termékenység csökkentésére összpontosítanánk, hanem olyan programokra és értékekre, amelyek támogatják az átfogó emberi fejlődést. Az oktatáshoz, a gazdasági lehetőségekhez, az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és a családok támogatása legyen inkább az emberiség fejlődésének irányvonala. Chullikat érsek idézte Ferenc pápa szavait az Evangelii gaudium k. apostoli buzdításából, miszerint helytelen, ha a problémákat az emberi életek kioldásával próbáljuk megoldani (EG, 214). A képzés, az egészségügy és az élelmezés terén a minőségi és elérhető szolgáltatások előmozdításával, az emberi jogok tiszteletben tartásával a Szentszék megmutatja, hogy elsősorban a szegények gondozása és a velük való együttérzés a valós emberi fejlődés modellje és nem a termékenység csökkentésének megvalósítása. Vatikáni Rádió/Remény

BRÜSSZEL

NAGYIDA

Vita az embrió védelméről

Ünnepélyes bevonulás

Mozgalmasnak nevezhető az a meghallgatás, amelyre az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban került sor április 10-én, az „Egy közülünk” (One of Us) kezdeményezés kapcsán. Az eddigi legsikeresebb európai polgári kezdeményezés célja, hogy megállítsa az EU részéről olyan programok finanszírozását, amelyek az embriók elpusztításához vezetnek. Ezek közé tartozik az embrionális őssejtek használata tudományos kutatás céljára, illetve az abortusz alkalmazása a fejlődés elősegítése keretében. Több mint 1,7 millió aláírás gyűlt össze 18 európai országban, amely rekord eredménynek számít, és jelentősen meghaladja az egyezmények által előírt minimális határt. Grégor Puppinck, az Állampolgári Bizottság elnöke elmondta, hogy az Európai Bizottság már betiltotta az embriók elpusztítását kutatási célokra, de engedélyezi az embrionális őssejtek használatát, amelyeket csak embriók elpusztítása által nyerhetnek. Mindehhez alapul az Európai Bíróság egy döntése szolgál, amely védelmezi az embriót fogantatásától kezdve. Az abortusz párti oldal keményen támadta a kezdeményezést. Az „Egy közülünk” szervezői azonban bizakodók: először történik, hogy valódi vita zajlott magas szinten a témáról, és az ellenzők nem találtak konkrét érveket. A küzdelem még csak most kezdődik – vallják. Vatikáni Rádió/Remény

Virágvasárnap délelőtt a keresztúti ájtatosság elvégzése után a plébánia udvarán gyülekeztek a hívek, hogy megünnepeljék az Úr Jézus bevonulását Jeruzsálembe. Erre emlékezve, Nagyidán (szamárcsikó hiányában) Szalay László helyi plébános atya Kincső nevezetű pónilován vonult be egy bérmálkozó ifjú, aki az Úr Jézust jelenítette meg. Az ünnepélyes bevonulás után a plébániatemplomban hagyományosan az énekelt passió alatt elmélkedhettek a hívek Jézus Krisztus kínszenvedéséről, s így mélyebben átélhették a nagyhét kezdetét. Bača Monika • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Miatyánk

Atya – így, ilyen egyszerűen… Az óhajtott kapcsolat legkifejezőbb szava. Bensőséges bizalom, ráhagyatkozás, eredet-megjelölés, későbbi kéréseink jogalapja, szeretet-viszony, bizalmas és közvetlen kapcsolat, gyermeki tömör kiáltás… - és még mennyi minden van ebben a megszólításban! Assisi Szent Ferencnek van egy kifejtése a Miatyánkhoz, ezt majd gyakran idézzük e hasábokon. Így ír erről a részről a szent: „Ó Szentséges Atyánk, teremtőnk, megváltónk, vigasztalónk és Üdvözítőnk.” (Assisi Szent Ferenc: Expositio in Pater Noster). Egyetlen szó van, ami talán valamelyest leírja, hogy miért is olyan fontos Istennek mint Atyának Jézustól ellesett megszólítása: megható. De miért is olyan megható az Atya elne-

vezés? Az ókori keleten, már a Krisztus előtti 2-3. évezredben találunk olyan vallásokat, melyekben vannak atyának szólított vagyis inkább ún. apa-istenek. A sumérok bizonyos imádságokban így nevezik meg a nép ősét, az igazi és első királyt, akinél minden hatalom van és aki irgalmával, könyörületével mindent „kézben tart”. (Vö. Úr-i himnusz Sin holdistenhez) Ezek a megszólítások azt a viszonyt tükrözik, amelyet ma inkább az anya-fiú kapcsolatban találunk meg. Az Ószövetség népétől már idegenebb volt ez a megjelölés: mindössze 14 alkalommal fordul elő a Biblia első részében. Izrael inkább Úrnak, Mindenhatónak, Teremtőnek vagy épp a Seregek Urának tekintette az Istent. Az ő szemükben azok a nagy tettek a fontosak, melyek

1. rész

Apák és fiúk Szent István királynak volt egy álma. Egy keresztény ország, melyben a krisztusi szeretet, az igazság és a békesség egyszerre simulnak Magyarország népeinek sorsához. De – mint tudjuk – első királyunknak volt egy fia is. Imre herceg, akit a királyságra, a felelősségtudatra, valamint az áldozatkészségre kellett nevelnie. És ami a lényeg: a liliomos herceg éppen olyan nagy kihívást és feladatot jelentett István számára, mint az egész épülőfélben lévő ország. Mert ugyebár milyen király is lett volna Stephanus, ha elhanyagolja saját fiának sorsát? S merthogy gondot fordított rá, hiteles uralkodóként ülhetett a magyar trónon. Szent István népének szemszögéből volt hiteles uralkodó. Mert először volt jó apa… a hatalom gyakorlása, az országlás csak ezután következhetett. Kukkantsunk most bele az Intelmek-be, melyet az Árpádok első királya mondott tollba a 11. század első felében, s mely latin nyelvű írás valószínűleg az ifjú Imre herceget is az életszentség útjára térítette. Nem hosszú, nem terjengős szöveg, de sokatmondó. Ezer esztendő múltán is ajánlott olvasmánya lehetne gyermekeinknek. Mert elsősorban nekik szól. Az apa mélyen vallásos szülőként csodaszép metaforák alkalmazásával okítja és inti gyermekét. „Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá és finyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése, s a bűnök csiholója.” Ezek szerint Imre hercegnek mesebeli királyfiként kellett kiállnia azokat a próbákat, melyek teljesítésén keresztül vált atyja méltó utódjává. Imre tehát igazán kemény (katonai) nevelésben (is) részesült, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, miként érik egy suhanc komoly férfiemberré… Ám akadnak itt még erények, melyeket a kor nagyjai könyörtelenül elvártak egy királyi sarjtól. Ezek pedig a hit és az alázat. „Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is” – jegyezte le egy helyen a szerzetes, miközben alázatos csendben várakozott István király újabb kimondott gondolatára. És a király szólt: „Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” Vajon csodálkozhatunk-e azon, hogy a középkorban is termettek már igazhitű nemes férfiak? És ki gondolta volna azt, hogy a harcra, a kardforgató életmódra való nevelés egy lapon említhető a hittel és az alázatossággal? Korunkban sajnos az a tévhit terjedt el, hogy az irgalmasság vagy az alázatosság csak a puhány férfiak ismérve, és ezek az erények már nem férnek el a „modern férfi” eszköztárában. A téveszme követői nemhogy az Intelmekről nem hallottak, de semmilyen más, a lovagi eszményről írt könyvvel sem találkoztak. De reklámozzák, milyen fontos a kidolgozott izomzat, a frizura, a tetoválás meg a fülbevaló ahhoz, hogy valaki férfivá váljon. A csorda legalábbis ezt bizonyítja. • HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA • 2014. ÁPRILIS 27.

a választott nép státusát jelzik: egy különleges viszony, melyben Isten újra meg újra bizonyítja, hogy a zsidó nép kedvesebb az ő számára, mint a többistenhívő pogányok, s ezért megszabadítja őket a rabságból, földet adományoz nekik, gondoskodik róluk stb… Érdemes azért bepillantani azokba az alkalmakba, amikor az Ószövetségi Szentírás atyának nevezi az Istent: „A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet, ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura...” (Mal 1,6); „Mégis, Urunk, te vagy a mi atyánk...” (Iz 64,7; Iz 63,15; Jer 3,4); „Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg a fiamat.” (Oz 11,1); „Így szólít majd engem: Atyám vagy, Istenem és üdvöm sziklá-

ja! Én pedig elsőszülöttemmé teszem, nagyobbá a föld minden uránál.” (Zsolt 89,27-28); „Magasztaljátok minden élőlény előtt. Mert ő a mi Urunk, ő a mi Istenünk, ő a mi Atyánk, Isten örökkön-örökké.” (Tób 13,4); „Uram, Atyám és életemnek Ura, ne szolgáltass ki kényükre-kedvükre, és ne engedd, hogy miattuk elbukjam. Ki forgatja a korbácsot az elmém felett, a bölcsesség fenyítő botját a szívem felett, hogy ne részesüljenek hibáim kíméletben, és ne maradjanak bűneim büntetlen? Hogy ne gyarapodjék hebehurgyaságom, és a bűneim ne szaporodjanak. Hogy le ne roskadjak elleneim előtt, és az ellenségem ne diadalmaskodjon rajtam. Uram, Atyám, és életemnek Istene, ne verj meg engem nagyravágyó szemmel, és a mohóságot tartsd távol tőlem.” (Sir 23, 1-5)

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon Babos Anikó Kitekintés a Szentszék keleti politikájának egyéb magyar mozzanataira A Mindszenty-ügy megoldása E tárgyban a Szentszék és Magyarország közti megbeszélések 1971 tavaszán gyorsultak fel. Péter János magyar külügyminisztert 1971. április 19-én magánkihallgatáson fogadta VI. Pál pápa. A megbeszélésről készült dokumentumból kiderül, hogy egyrészt az Amerikai Egyesült Államok már sokszor kérte a pápát, hogy valamilyen módon oldja meg ezt a kérdést. A pápa és köre is úgy gondolta, hogy ideje tenni valami konkrétat a hercegprímás ügyével kapcsolatban: „Ők most ezt szeretnék megvalósítani. Úgy gondolja (VI. Pál pápa – megj.: B. A. ), hogy bármennyire Magyarországon szeretne maradni Mindszenty, ez nem lenne helyes megoldás… Ezért ők arra gondoltak, hogy kihozzák Magyarországról, valahol kolostorban helyezik el és megfelelő egyházi rendszabályokkal, kellő súllyal megtiltják neki a nyilvános szereplést.” Az 1971. májustól szeptemberig folyó tárgyalások eredményeként 1971. szeptember 9-én született meg a megállapodás Mindszenty Magyarország végleges elhagyásának ügyében, melynek szövege még a titkosítás előtt publikussá vált. Az egyezmény szerint Mindszenty a kormány hozzájárulásával, vatikáni útlevéllel elhagyhatja az országot, a Szentszék pedig biztosítja, hogy a prímás nem fog beleavatkozni a magyar egyház életébe, s nem fog ellenséges tevékenységet kifejteni a magyar kormány ellen. A megállapodás mellékletében az is olvasható többek között, hogy Mindszenty kegyelemben részesül az ellene hozott büntetés alól, illetve megszüntetik az ellene indított büntetőeljárást. Mindszenty József 1971 szeptemberében hagyta el Magyarországot. A döntés számára nehéz volt, mert „… az ország elhagyása az érsek számára addig következetesen képviselt elveinek teljes feladását jelentette” „… Mindszenty politikai vesztesként távozott Magyarországról…”. Mindszenty rövid római tartózkodása után a bécsi Pazmaneumba ment, és emlékiratait írta, illetve élénk politikai és lelkipásztori tevékenységet folytatott, amivel kínos helyzetbe hozta Rómát, hisz a Szentszék a megállapodásban ígéretet tett arra, hogy Mindszenty nem fog ellenségesen fellépni a magyar kormány ellen. Casaroli erről a helyzetről így vall: „A Szentszék két tűz között találta magát: egyik oldalon a rezsim által támadott, rágalmazott, minden módon elnyomott személy természetes jogai, a másik oldalon pedig egy fojtogatott és megalázott Egyház érdekeltsége…”


JUBILEUM

Foglár György c. egri püspök Hont megyei kötődései 2014-ben ünnepeljük Foglár György neves teológus halálának 260. évfordulóját. Az egykori nemes ifjú Házasnényén (ma Lukanénye) kezdte papi pályafutását: a XVII. és a XVIII. század fordulóján több éven át volt a falu plébánosa, illetve az itteni, a csábi, a keszihóci és a leszenyei Isten háza igazgatója. S bár a későbbi egri kanonok és címzetes püspök, az iskolaalapító főpap, a szegény és a tehetséges tanulók mecénása 1670. április 23-án a Nyitra megyei Csejtén született Foglár Pál és Bakó Judit gyermekeként, a hontiak is jeles elődüknek tekinthetik őt. Hisz a fent említett települések Hont keleti szögletében találhatók, a család pedig a XVIII. század elején e vármegyébe költözött. Tagjai itt töltöttek be fontos közéleti tisztségeket, miközben kiemelkedő pártolói voltak az irodalomnak és az egyháznak is.

A templomépítő és egyháztámogató honti Foglárok A jó nevű Foglár család alapítója Foglár Pál volt, aki 1583-ban „Rudolf királytól nyerte címeres megnemesíttetését”. (Nagy I., 1857.190.l.) Dédunokája, III. Pál, György édesapja szerezte meg 1698-ban a Hont megyei Tésát, amely aztán a család állandó birtoka lett. A Foglárok a község fejlődése szempontjából meghatározó jelentőséggel bírtak. A XVIII. század első felében kastélyt építettek Tésán, 1728-ban pedig id. Foglár Imre, György testvére kisebb templomot emelt a Majori-dűlőben, alatta családi kriptával. (Csáky, é.n.:2) Ide temetkeztek a főpap szülei is, s e helyet kereste fel nem sokkal halála előtt Foglár György, aki „szülei lelki nyugalmáért alapítványt tett“. (Zsendovics, 1865:233) Foglár Imre, aki Szentmiklósi Pongrácz Terézt vette feleségül, egy időben Hont vármegye alispánja volt, s rendelkezett nényei, illetve bátorfalui rokoni kapcsolatokkal is. A házasnényei plébánia régi anyakönyveiben is gyakran felbukkan a neve. Az 1718-as Születési Anyakönyvben Foglár Imre és Pongrácz Teréz Terézia lányának keresztelését jegyezték be. A keresztszülők Kovách János és Luka Mária voltak, a gyermek pedig Bátorfaluban született. Az egyéb bejegyzések közt olvassuk, hogy „1724-ben Foglár Imre úr adott a nényei egyháznak 12 rhénes forintot“. Ugyenekkor a Halotti Anykönyvbe bejegyezték, hogy a nényei egyházközségben elhunyt tekintetes Foglár Imre úr Julianna nevű lánya, aki egy éves és négy hónapos volt. György testvérének egyik fia, ifj.Foglár Imre szintén alispáni tisztséget töltött be, s nagy mecénása volt az egyháznak is. Az Esztergomi Egyházmegye fővikáriusának címzett leveléből kiderül, hogy az Ipoly vizenyős árterülete miatt az apja által emelt templom már nem felelt meg küldetésének, s a kripta is veszélybe került. Éppen ezért kérte az építésre kijelölt területet, ahol aztán 1775-ben felépíttette az új Isten házát, amely ma is áll a kastély közelében. A Szentháromság tiszteletére szentelt barokk építmény bejárata felett látható a Foglár család címere. Ifj. Foglár Imre nyerte ugyanebben az évben Mária Teréziáról a Tésai előnevet. Idősebb Foglár Imre másik fia, Foglár János ugyancsak Hont megye alispánja volt egy ideig. 1781-ben feleségül vette a bátorfalui Blaskovich Annát, s az esküvőt is itt tartották. A Blaskovichoknak egyébként Nényében is volt birtokuk. A házasnényei plébánia anyakönyvébe 1783-ban tekintetes Tésai Foglár János úr és felesége, Blaskovics Anna lányának, Anna Má-

riának születését jegyezték be. A keresztszülők Maj- gezte Foglár, mellyel kapcsolatban az alábbi bejegyzés thényi János és Balog Apollónia voltak. olvasható az új anyakönyvben: „Én, Foglár György a házasnényei egyház plébánosa megkereszteltem a Foglár György házasnényei november 30-án született gyermeket Anna névre, akinek szülei Havjer Márton bátorfalui zsellér és fepapi szolgálata lesége, Dorottya. Keresztszülők voltak Pomocz György és Cibula Zsófia.“ A nemes család sarja édesapjától, Foglár Páltól és Foglár tehát plébánosnak írta magát, s parochusédesanyjától, Bakó Judittól kiváló nevelést kapott. ként jegyzi őt Némethy Seriese is. (1894:103) Az Mint Zsendovics József, Foglár biográfusa írja: „nincs anyakönyv házasultakat jegyző fejezetében, az első kétség benne, hogy a szülők, kik Imre fiokat, György eskettetésnél azonban templomigazgatóként emlegetestvérét, oly irányba tudták nevelni, hogy Hontme- ti magát: „1700. január 10-én – miután a régi szokágye alispánja s országgyűlési követe lett, Györgyre is sok és törvények alapján előzetesen három egymást kiterjesztették éber gondoskodásukat, s benne a haj- követő ünnepnapon kihirdettem őket, és semmiféle lamot az egyházi pályára fölisakadály nem merült fel – én, merve, szent hivatásának örömFoglár György a nényei, a mel átengedték, és azt szülői szekeszihóci, csábi, leszenyei retetök egész melegével táplálták. plébánia templomigazgatója Az elemi és középtanodai osztáa nényei Szabó Benedek lyokat Nagyszombatban és PoMátyás nevű fiát és a csábi zsonyban végezte, mindkét heVido Márton özvegy leányát lyen a köznevelés pályáján éra házasnényei templomban demdús jézustársaságbeli tanákikérdeztem. Miután ünnerok lévén vezetői. A bölcsészeti pélyesen kinyilvánították és hittani tudományokat mint közös beleegyezésüket, hápapnövendék a bécsi egyetemzasságot kötöttek Szabó ben jeles előmenetellel hallgatá“. Bendek és Hatvany István (1865:230) jelenlétében.“ Az Esztergomi Egyházmegye A templomigazgató, azaz számára felszentelt pap, Foglár rector ecclesiae az a pap, akiGyörgy először a Hont megyei re „olyan templom gondját Házasnényére került plébánosbízták, amely sem nem plénak. A nényei plébániával, Fogbániai, sem nem káptalani, és lár kinevezésének időpontjával és nincs hozzákötve valamely a beosztásával, tevékenységével szerzetes közösség vagy az kapcsolatos információkat azonapostoli élet valamely társaban pontosítanunk kell, mert az sága házához sem úgy, hogy A Foglárok által építtetett tésai egyes forrásokban erre vonatkoott ők végeznék a liturgikus templom. A szerző felvétele zólag ellentmondásokat vélünk szolgálatot“. A templomfelfedezni. Az 1941-es Schemaigazgató tevékenysége a metizmusban például azt olvassuk, hogy Nénye „Min- gyéspüspök irányítása alá tartozik. Úgy is felfoghatjuk denszentek tiszteletére emelt anyaegyháza 1700 óta a nevezett titulálásokat, hogy Foglár plébánosa volt a bir anyakönyvekkel“. (65.p.) Pedig már Némethy Se- házasnényei anyaegyháznak és igazgatója a további ries parochiarum et parochorumában is találkozha- templomoknak. A Nényéhez tartozó filiák közül tunk az 1699-es adattal. Igaz, az anyakönyvezést csak egyébként is csak Leszenyén állt még templom ekaz év utolsó felében kezdte az 1699. november 22-től kor; Keszihócon (Dacsókeszi) és Csábon pedig még ide kinevezett Foglár György, aki ezt írta a plébánia nem alakult újjá a plébánia, tehát eme hajlékai az Iselső anyakönyvének nyitólapjára: „Minthogy az igaz- tennek nem voltak önnálló plébániatemplomok. Az hitű anyaszentegyház a tridenti zsinaton azon kötele- első temetést Foglár 1700. február 13-án végezte Lező érvényű határozatot hozta, hogy tudniillik minden szenyén. Egy öthónapos csecsemőt temetett itt. plébániának rendelkeznie kell keresztelési anyaFoglár Nényében töltött éveinek számát is különkönyvvel, amelyben a kereszteltek nevei gondosan bözőképp emlegetik. Egy helyi kiadványban azt írják, feljegyzendők, jómagam mint az Anyaszentegyház hogy nevezett 11 évig (1699-1710) volt a falu plébáigen odaadó fia örömest engedelmeskedem, ezen nosa. (Híves, 1996:8) Az újabb Historia Domusban könyvet a saját költségemen elkészítettem, hogy min- az 1699-1710-es dátum szerepel. Némethy Seriese is den lelkipásztor utódomnak lehetősége legyen a szent azt közli Házasnényénél a 103. oldalon, hogy Foglár zsinat rendeletének végrehajtására, és hogy rendelke- 1699. nov. 22. és 1710 közt teljesített itt plébánosi zése alapján a lelki születést és az elhalálozást gon- szolgálatot. Ugyanakkor a papoknál az 574. lapon azt dosan feljegyezhessék. írja róla, hogy 1707. március 28-án elfogadta kineveEnnél fogva ezen könyvnek az első részében az zését az egri egyházmegyébe, ahol előbb Pásztón volt egyház példamutató jótevőinek nevei, a 2. részben a plébános. (Némethy, 1894) Helyébe 1707. április 10kereszteltek nevei, a 3-ban a házasultaké, a 4-ben pe- én a Kőkesziben licenciátusként tevékenykedett Berdig az elhunytaké jegyeztetnek fel. Mindez az Isten tányi Mátyás József lépett, aki innen Litkére távozott, nagyobb dicsőségére, Szent Szűz Mária és minden majd később újra visszatért, s 1717-ig volt a falu papszentek tiszteletére és az anyaszentegyház nagyobb ja. A Házasultak Anyakönyvében 1711. május 3-án díszére és épülésére. administrátorként jegyezte magát. Az ő két ténykeFőméltóságú és főmagasságú hercegprímás Kollo- dése közt, 1710-től és 1711 áprilisának végéig Pesthy nics Lipót bíboros vezetése alatt, ezen helység plébá- Antal a plébánia administrátora, s ő vezeti az anyanosa, Foglár György által.“ könyveket. (1894:103) Az első keresztelést is 1699 utolsó negyedében vé(Befejezés a következő számban) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Húsvét 2. vasárnapja

VASÁRNAP ról ra

G. Kovács Pál damegyek és megnézem ezt a különös jelenséget, hadd lássam, miért nem ég el a csipkebokor." Hóreb hegyénél Mózes így gondolkodott, amikor megpillantotta az égő csipkebokrot. Ebben a különleges jelben árulja el Isten saját nevét: „Vagyok, aki vagyok”. Az égő csipkebokor tüze fellebbenti az Ószövetség előtt az istenismeret fátylát és bepillantást enged Isten legelrejtettebb titkába: Isten értem él. Mózes megérti, hogy Isten letekintett népére, meghallotta népe panaszát. Ám az Ószövetségben azt is láthatjuk, hogy a zsidók nem értik ezt a szeretetet. A csipkebokor Istenében terhet, ellenséget látnak, fellázadnak ellene és bálványokat imádnak. Mégis Izrael saját nyomorúságában tapasztalja meg Istenének valódi lángját: a népért élő Isten inkább önmagát korlátozza, mintsem megsemmisítse Izraelt. A nép bűne így még jobban feltárja Isten „érte” égő Szívét. Mindez azonban csak halovány előkép, hiszen az idők teljességében Isten önmagát elemésztő szeretet-tüze, Jézusban lángba borította a világot. Miképp Hóreb hegyénél, a csipkebokorban Mózes megtudta Isten nevét, miképp Isten ebből a tűzből szólt Mózeshez, úgy most, Jézus keresztfájának, szenvedésének és sebeinek önmagát felemésztő szeretetében Isten újra kinyilatkoztatja nevét: „Én érted élek, én érted haltam meg.” Jézus önmaga ég el, Isten az értem való életét az értem való halálában szentesíti, és feltámadásával messzemenőleg felülmúlja a csipkebokor alakját. Tamás apostol, képviselve az Ószövetséget, csak a mózesi csipkebokor tapasztalatában élhet, abban, hogy Isten csakis látványosan győzhet. Nem tud hinni, mert látta Jézus csodáit! Ezek a látványos isteni szikrák a kereszten mind kihunytak. Jézus nem váltotta be Tamás reményét! Még akkor sem tud hinni, amikor az apostolok találkoztak a Feltámadottal. Ezt

„O

bizonyítja Tamás abszurd feltétele is: amilyen lehetetlennek tűnik a ti beszédetek, olyan balgaságot mondok én is: érinteni akarom a szegek helyét, a sebeket. Tamás hitének tüze már kialudt volna, ám a zárt ajtón át ismét fellángol Isten égő Csipkebokra, a Feltámadt Úr. Tamás pedig eddig ismeretlent tapasztal: az, Akit most lát, ugyanaz, mint Akit szenvedni és meghalni látott. Az Úr dicsőséges sebei Tamásnak égő csipkebokorként az Atyához vezető utat jelölik ki, az Úr sebeiben ismeri fel életének sebeit, sőt, azok be is gyógyulnak, mert Tamás a Feltámadt sebeiben megérti, hogy Isten Jézusban egészen érte ég el, a Megdicsőült sebeiben magának az Istennek az érte lángoló Szívét érinti meg. A Feltámadt oldala Isten irgalmának soha el nem égő csipkebokrává válik. Benedek pápa így tanít: „Mindannyiunkat megkísérthet Tamás hitetlensége. A fájdalom, a gonoszság, az igazságtalanság, a halál, különösen akkor, amikor ártatlanokat sújt, talán nem teszik-e ki mindezek kemény próbának a hitünket is?” Képtelenségnek tűnik, mégis Tamás hitetlensége épp ezekben a nehéz helyzetekben segíthet bennünket és lehet értékessé a számunkra: hiszen épp a szenvedés pillanataiban mi is megpillanthatjuk a Kereszt égő csipkebokrában Isten arcát: Egy olyan Isten arcát, aki Jézusban a megsebzett emberiség sebeit hordozta. Egy olyan Isten arcát, aki Jézus sebeiben válaszol, egy olyan Isten arcát, akinek a csend a látványossága, aki legyőzve győz. Ezek a sebek, amelyek Tamás számára előbb a hit akadályát jelentették, mivel Jézus nyilvánvaló bukásának jelei voltak, ugyanezek a sebek a Föltámadottal való találkozás során a győzedelmes szeretet bizonyítékaivá válnak. Jézus sebei arra hívnak, hogy merüljek el bennük, és megértsem, kicsoda az Isten, és magam is megismételjem: „Én Uram, én Istenem”.

• HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA • 2014. ÁPRILIS 27.

Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 2, 42-47) A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik szükséget szenvedtek. Mindennap összegyűltek a templomban egy szívvel-lélekkel. A kenyeret házaknál törték meg. Örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket.

Szentlecke Szent Péter apostol első leveléből (1 Pét 1, 3-9) Testvéreim! Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, élő reményre teremtett újjá bennünket, hogy a mennyben romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon rátok. Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben megnyilvánuljon. Örüljetek tehát, akkor is, ha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy kipróbált hitetek, mely értékesebb a tűzpróbát kiállott veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a Válaszos zsoltár dicsőségre és a tisz(Zsolt 117, 2-4. teletre. Mivel szere13-15. 22-24) titek Krisztust, bár Válasz: Adjatok nem láttátok, és hálát az Úrnak, mert hisztek benne, noha jó, mivel irgalma nem találkoztatok örökké megmarad. vele, amikor eléritek Vagy: Alleluja, al- hitetek célját, lelkeleluja, alleluja. tek üdvösségét, - a

megdicsőültek kimondhatatlan örömével fogtok ujjongani. Evangélium Szent János könyvéből ( Jn 20, 19-31) Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmond-

ták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Liturgikus naptár Április 27. HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA Az isteni irgalmasság vasárnapja (Anasztáz pápa, Marianna, Zita) Énekrend: H 87; 418-119; 97 ÉE 100; 114-161; 125 Április 28. Hétfő. Köznap (Teodóra, Grignon Lajos, Chanel Péter, Valéria) Miseolvasmányok: ApCsel 4,23-31; Zsolt 2,1-3. 4-6. 7-9; Jn 3,1-8 Válaszos zsoltár: Boldogok mindazok, akik benned bíznak, Uram! Énekrend: H 87; 150; 259 ÉE 100; 200; 126 Április 29. Kedd. Ünnep – Sziénai Szent Katalin, Európa társvédőszentje (Antónia, Roberta, Robin) Miseolvasmányok: 1Jn 1,5 - 2,2; Zsolt 102,1-4. 89. 13-14. 17-18a; Mt 11,25-30 Válaszos zsoltár: Áldjad, én lelkem, Urunkat, Istenünket! Énekrend: H 70; 136; 105 ÉE 84; 171; 131

Április 30. Szerda. Köznap (Takashi Nagai, V. Piusz pápa, Zsófia, Katalin) Miseolvasmányok: ApCsel 5,17-26; Zsolt 33,2-9; Jn 3,16-21 Válaszos zsoltár: A szegény az Úrhoz kiáltott, és az Úr meghallgatta őt. Énekrend: H 90; 142; 146 ÉE 106; 168; 206 Május 1. Csütörtök. Köznap (József, a munkás, Zsigmond, Jeremiás) Miseolvasmányok: ApCsel 5,27-33; Zsolt 33,2 és 9. 17-18. 19-20; Jn 3,31-36 Válaszos zsoltár: Ha kiált a szegény, az Úr meghallgatja. Énekrend: H 86; 119; 261 ÉE 117; 161; 362 Május 2. Péntek. Köznap (Atanáz, Zsigmond, Zoé) Miseolvasmányok: ApCsel 5,34-42; Zsolt 26,1. 4.

13-14; Jn 6,1-15 Válaszos zsoltár: Csak egyet kérek az Úrtól: hogy lakhassam az ő hajlékában. Énekrend: H 92; Gl 521(4); 159 ÉE 116; 190; 141 Május 3. Szombat. Ünnep – Szent Fülöp és Jakab apostolok (Tímea, Irma, Viola) Miseolvasmányok: 1Kor 15,1-8; Zsolt 18,2-3. 4-5; Jn 14,6-14 Válaszos zsoltár: Szavuk bejárja az egész világot. Énekrend: H 88; 154; 259 ÉE 107; 132; 126 Május 4. HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA (Flórián, Guidó, Mónika) Miseolvasmányok: ApCsel 2,14.22-28; Zsolt 15, 12a és 5. 7-8. 9-10. 11; 1Pét 1,1721; Lk 24,13-35 Válaszos zsoltár: Az élet útját mutatod, Uram, nékem. Énekrend: H 90; 136-152; 150 ÉE 106; 171-189; 200


LELKI TÁPLÁLÉK

Tegyétek a jót! Új szentjeink erényeiről

K

emberekben, mind a dolgokban először a jót fedezem fel. A bírálat és mások elítélése idegen tőlem.“ Az egykori erényes pápát II. János Pál avatta boldoggá a jubileumi évben, 2000. szeptember 3-án. II. János Pál hosszú idejű pápasága legtöbbünk számára személyes emlékeket is felidéz. Hiszen a média segítségével könynyen figyelemmel kísérhettük apostoli útjait, az egyházi év egyes ünnepeikor mondott üzeneteit s nem különben földi életének utolsó szakaszát – az idős kor és betegség türelmes kereszthordozását. Eszünkbe jut róla pápai jelmondatában is kifejezett szeretete az Égi Édesanya iránt, az Isteni Irgalmasság üzenetének terjesztése, az ifjúsági világtalálkozók elindítása, és még hoszszasan folytathatnánk a sort. Visszaemlékezéseinkből csemegézve vajon melyik erénye, jó példája, hősiesen megélt tulajdonsága érint meg leginkább? Mi az, amiben példáját én is követhetem? Bár a kilenc évvel ezelőtt, az Isteni Irgalmasság vasárnapjára elkészített gondolatokat II. János Pál már nem tudta felolvasni, mert az ünnep előestéjén, április 2-án visszatért az Atyai Házba, életével hirdetője volt e csodálatos ajándéknak: Isten irgalmának. Kérni, elfogadni, megköszönni rendszeresen ezt az ajándékot, fontos erényünkké válhat. Az elkészített beszéd a II. János Pálért bemutatott vasárnapi szentmisében felolvasásra került, ennek egy része a következő volt: „Az emberiségnek – melyet úgy tűnik, olykor megtéveszt és uralma alá hajt a rossz, az önzés és a félelem hatalma – a föltámadott Úr ajándékul kínálja a maga szeretetét, mely megbocsát, kiengesztelődik és újra reményt ad a léleknek. Olyan szeretet ez, amely megtéríti a szíveket és békességet ajándékoz. Mennyire szüksége van a világnak arra, hogy megértse és befogadja az isteni irgalmasságot!“ A sorozat imént olvasott részének írása idején megálltam XXIII. János és II. János Pál sírjánál, imádkozva a kedves olvasókért, hogy új szentjeink közbenjárása segítsen minket az erények kitartó gyakorlásában. E két szent életű pápa példáját követve: tegyük a jót!

HÉT

ről re

011. május 1-jén XVI. Benedek pápa Rómában boldoggá avatta elődjét, II. János Pál pápát. Számos híradás számolt be a nem mindennapi eseményről, hiszen rendkívüli gyorsasággal végezték el a boldoggá avatáshoz szükséges előzetes kutatásokat, vizsgálatokat. Minden hívő sajátjának érezte az eseményt, hiszen a 27 évig regnáló II. János Pál boldoggá avatása által olyan példát állított elénk az egyház, melyet mindenki szívből szeretne követni.

és közbenjárók, akik segítségét hatékonyan kérhetjük. Az egyház nagy jelentőséget tulajdonít a szentté avatásoknak és a szenteknek, hiszen számunkra ők az erények példaképei és közbenjáróink Istennél. A szentek tisztelete által megvalósul az Egyház Atyával való közössége, a földi és égi Egyház közössége. Nem lenne helyes szőnyeg alá söpörni a tényt, hogy egyházunk berkein belül is sokan feleslegesnek, egyfajta középkori maradványnak tekintik a szentté avatás hagyományát, annak ellenére,

Ferenc pápa 2014. április 27-én újabb szentekkel „ajándékoz” meg bennünket, ugyanis az Isteni Irgalmasság ünnepnapján, amelyet II. János Pál vezetett be az egyházban Faustina Kowalska lengyel szent tiszteletére, és amely ünnepnapnak az előestéjén hunyt el a lengyel pápa 2005 áprilisában, Boldog XXIII. János pápát és Boldog II. János Pál pápát a szentek sorába iktatja. Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a „közös szentté avatásuk üzenet lesz az egyháznak”. A szentek élete ugyanis mindnyájunk számára üzenet: szentté válni mindnyájunk számára elsődleges feladat, mely teljesítésében követendő példaképként állnak előttünk az Egyház által elénk állított szentté avatottak. A szentek tisztelete megszilárdítja bennünk az egymás közti egységet ugyanazon erények gyakorlása által, melyeket megcsodálunk a szentekben is. Példaképek

hogy a most szentté avatandó II. János Pál is (minden elődjét felülmúló módon) avatott szenteket, számos követendő példát adományozva ezzel Isten népének. De sajnálatos módon olyanok is akadnak, akik a szentté avatás eljárásában vélnek felfedezni kivetnivalókat, és kérdőjelezik meg annak legitimitását. A szentté avatás a pápa vagy a zsinat végső és definitív ítélete, mellyel kinyilvánítják azt, hogy Isten valamely szolgája felvétetett a mennyei egyházba és előírják, hogy az egész egyetemes Egyházban tisztelet illesse meg. Tehát egy végleges és tévedhetetlen döntés meghozataláról van szó, melyet az értelem és az akarat vallásos meghajlásával kell fogadnunk. (!) A most kapott „két ajándék“ életpéldája ébressze fel szívünkben a vágyat, hogy hozzájuk hasonlóan „hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek!”.

2

Molnár Tamás ét nagy pápát iktat a szentek sorába a jelenlegi Szentatya. A szentté avatásra mindig az érintett személyek hősies, kimagasló erénygyakorlása miatt kerül sor. XXIII. János és II. János Pál közkedvelt példaképeink, erényes életüknek köszönhetően. Erényekről szóló sorozatunk aktuális részében róluk, tőlük olvashatunk, az erények témáját érintő összeállításban. Egy közelmúltban napvilágot látott könyv a két pápa néhány erényére mutatva azt írja, hogy ezek az erények közelebb visznek a boldogsághoz. Olyan erényekről van szó, amelyek bennünk is megvannak, meglehetnek, és ha figyelünk rájuk és tovább fejlesztjük őket, akkor mi is boldogabbak lehetünk. XXIII. Jánost, mint a jóság emberét, a bátorság emberét, a derű és optimizmus emberét, valamint az egyszerűség és szegénység emberét mutatja be. II. János Pált pedig a békesség embere, a megbocsátás embere, az imádság embere, illetve a Máriát szerető ember jelzőkkel illeti (a „Közeledj Istenhez és utat mutat számodra” c. könyv alapján). És ismerve e két szent életét, sok más, számunkra jelentős erényeikre is felfigyelve válhatnak életünk konkrét területein példaképeinkké. Ugyancsak időszerű olvasmányként vehető kézbe a XXIII. Jánosról megjelent könyv (melynek alcíme „Kortársak emlékeznek a zsinat pápájára”), melyben a róla összegyűjtött hiteles visszaemlékezések számos erényéről mesélnek. Többek között személyi titkára, a februárban bíborossá kreált, 98 éves Francesco Capovilla így nyilatkozik róla: „Láttam őt misézni, imádkozni, emberekkel foglalkozni. Mértéktartó volt, szerette a szépet: a zenét, a természetet, a gyerekeket, az egyházatyákat. Csodáltam benne, hogy rögtön meg tudott bocsátani. Toleráns volt, és nagyon kiegyensúlyozott. Igaz ember volt.” Az „Egy lélek naplója” c. feljegyzéseiben Roncalli, a későbbi pápa így ír: „A Jézus iránti szeretetből elfogadott kis tövisek rózsákká válnak. Nyugalom és türelem.” Békés, jóindulatú természetéről egy másik helyen leírja: „Vérmérsékletemnél fogva hajlamos vagyok a mások iránti jóindulatra. Általában mind az

„Tiszták, hősök, szentek”

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


FAGGATÓZÓ

Így élni jó és emberhez méltó Király Ignáczcal Somorján találkoztam, ahol előadást tartott a nagycsalád életéről, nevelésről. Hitelesen, hiszen náluk ilyen a családi tűzhely: Király Ignácz (1949) teológus, asztalos, gondnok, Király Ignáczné Tojzán Erzsébet ápolónő, ügyintéző. Gyermekeik: György (1974) felnőtt szakápoló, Cecília (1975) konduktor, Erzsébet (1976) gyógyszertári asszisztens, Ignác (1977) áruházvezető, Árpád (1980) borász technikus, Judit (1981) pénzügyi tanácsadó, Róbert (1983) orvos, Lilla (1984) tanárnő, Márta (1986) tanítónő, Eszter (1988) kereskedő, Kata (1989) egyetemista, Benjámin (1990) kertépítő, dísznövény kertész, Mátyás (1992) hulladékgazdálkodó technológus, Csaba (1993) mentális retardáció, Anna (1995) gimnáziumi tanuló, Áron (1996) gimnáziumi tanuló. Igen, tessék csak összeszámolni – 16 gyermek! Az előadást követő hétfőn mesélem munkatársaimnak, hol jártam. Első reakciójuk a hallottak alapján: …és hány feleségtől? Valóban, a jelenlegi világszemléletbe ezt a családot sehogy sem tudom besorolni, belehelyezni. – Szerintem örvendetes dolog, hogy Isten nagy szeretetével vállalt gyermekek születtek az önök családjába. Azért tagadhatatlan, hogy sok ennyi gyermek... – Sok? Mihez képest? Akadnak dolgok, amiben föl lehet rá nézni, van, amiben sajnálkozni lehet miatta, attól függően, hogy a kívülről szemlélő lelkiismeretével mi harmonizál és mi nem. Az átlagostól eltérő életalakítások lehetnek elrettentő példák és lehetnek vonzóak. Széles testvér-baráti körünkben az egygyermekes és a többgyermekes mind arra törekszik, hogy Istennek tetszően élje le az életét. Előfordult, hogy házasság előtt álló fiatal pár szeretett volna bekéredzkedni hozzánk egy napra, hogy lássa a családi életünk egy hétköznapját; szándékukat az motiválta, hogy ők is nagy családot szeretnének. „Isten őrizz!” – hökkentettem meg őket. A nagy család élete egy családtervező fiatal számára lehet, hogy fordítva sült volna el, mert a feladatokhoz fel kell nőni. Ha mi tudtuk volna, hogy mivel jár egy ilyen kihívás, nagyon megszeppentünk volna. – A házasság a szentség utáni élet? – Amikor a családos életformát választottuk, az elveink harmóniába hozása és az ehhez való, fejlődőképes hűség mindennapos elképzelései jelentették ezt. Nem a nagy család az eszmény. Az eszmény a jézusi szeretetben való fejlődés. A házaspár életében jelentős szerepet játszanak a biológiai adottságok, az egyéniségek kibontakozását célzó elképzelések, a talentumok kamatoztatási lehetőségei. A mi eredeti elképzelésünk egy négygyermekes, keresztény családot álmodott, csak időközben megszorzódott néggyel. Négygyermekest, akár saját, akár örökbefogadott megoldással. Egyet-egyet magunk helyett, egyet azok helyett, akiknek sajnos, nem lehet és egyet azért, hogy a magyar nép ne haljon ki. Ez utóbbit úgy is fogalmazhatom, hogy csökkenjen a magyar nép bűne, hiszen minden nép elhalása súlyos bűnök következménye (abortusz, agresszió, kollektív önzés, morális züllés, civilizációs puhányság...). – Hogyan lehet szeretetben ennyi gyermeket nevelni? – A Jézustól tanult adás-szolgálat-békességteremtés törvénye számunkra szükségképpen hozta

a kisközösség-építés mellett a vérségi másokért élést, vagyis a gyermekeinkért élni akarást. Ennek szolgálatában igyekeztünk közös (reggeli és esti) imaéletre és egyéni lelkiségre. Mindezek feletti kulcsszavunk a „fejlődés” volt; a meglátott jóban nem visszacsúszni, nem megállni, hanem minőségi és mennyiségi előrelépést felmutatni. Háromféle gyermek van: a kívánt, az elfogadott és az elutasított. Nálunk ebből két szempont érvényesült. Nagyon vártunk az elsőnek egy fiút, majd, hogy egyenlő arány lehessen a fiúk és leányok között. Ha az előzetes vágyunk nem jött össze, akkor az elfogadást felváltotta a megajándékozottság boldog szülői érzése. Addig tud az ember hideg ésszerűséggel hozzáállni egy új babához, amíg világra nem születik és karjába nem veszi őt. Ez az alapélmény olyan erős, hogy minden magasztos eszme nélkül, pusztán emberi, természetes erkölcsi érzékkel elképzelhetetlennek tartjuk a megfogant élet elutasítását. Jöjjön annyi, amennyivel a „jó Isten megajándékoz”? A jó Isten annyival ajándékoz meg, amenynyit mi akarunk és elfogadunk. Számunkra a gyermek Isten ajándéka és kihívása. A kettő együtt. Nem tudunk abban tetszelegni, hogy életünk értelme, hogy Zsikém (feleségem beceneve) tizenhat nagyszerű gyermeket szült, én meg az életfeltételeket teremtem meg nekik. Tetszik ez így nekünk és ezért csináljuk – ez az ajándék. Nyomaszt a felelősség, hogy a mennyiség mellett a minőségre tevődjön a nagyobb hangsúly – ez a kihívás. – Nem fogalmazódott meg a természetes védekezés? – Az akkori legújabb és lelkiismeretünkkel harmóniában levő védekezési módszer Billings doktor nevéhez fűződik. Eredményeképpen két év elteltével született csak babánk, és nem évente. Az öt (3 fiú és 2 leány) után kellett egy hatodik, hogy a létszám páros is legyen, arányos is legyen. És lett: 3-3. Fejlődni akarván egy újabb üdvözítő módszert próbáltunk a védekezésre, mely dr. Rötzer nevéhez fűződik, sőt a két módszer ötvözetét is próbáltuk (szimpto-termál); az eredményt Robi névre kereszteltük. Újabb egyensúlyra törekvésként jött Lilla (4-4). Az ő jövetele megerősítette a tételt, hogy áldás és kihívás a gyermek. Méhen belüli nyitott hátgerinc miatt abortálását javasolták, mivel súlyos szellemi- és mozgás-károsodás volt várható. Pár hónapig sírdogáltunk, beszélgettünk, imádkoztunk, aztán elfogadtuk és vártuk. Figyelmeztetőt kaptunk és nem nehéz próbatételt: Lilla egészségesen született meg. – A köztudatban levő elképzelés szerint a nagycsaládosok a roma családok? Hogyan lehet így beilleszkedni a társadalomba? – A második házunk építése közben az utcán menő iskolás gyerekek egyike megjegyezte: „Ahhoz képest, hogy cigány, jól melózik a hapsi.” Előzetesen elterjedt az utcában, hogy egy nyolcgyermekes család vette meg a telket, és automatikusan besoroltak bennünket valahová. A környék megterhelése helyett tudatosan törekedtünk arra, hogy támasszá legyünk. Nem volt nehéz jellé lenni néhány szempontból, hiszen olyan világban élünk,

• HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA • 2014. ÁPRILIS 27.

ahol a normális életvitel már jel, már kilóg a sorból. A házastársi feszültségek könnyeit ott lehet törölgetni, ahol harmónia van, az egy gyermek ott keres barátot, ahol korosztályának megfelelőt mindig találhat, a magányos öreg apró-cseprő gondjaival oda kopog be, ahol nem csupán kalapács van, de kéz is hozzá... Persze az elfogadottságnak és a jézusi szeretetre való törekvésnek ára van. Idő- és energiaigényes vállalkozás ez. A népes családokat könnyen besorolják: Szegény gyerek, azért ilyen ütött-kopott, mert sokan vannak. Igényes igénytelenségre kell törekednünk. Igényességre, hogy látszódjék minden megjelenési területünkön a belső életünk rendezettsége. A házunk otthon legyen, ahol az ott lakók ízlése, céltudatossága, rendszeretete nyilvánvaló. Mifelénk az óvodán kívül még ma is csak nálunk van érdemi játszótér, ami egy kicsit kritika is az illetékesek felé. Az igényességnek a ruházkodásban is meg kell mutatkoznia. Ha a mieink szakadtak, az lesajnáló kritikát szül, míg ugyanezt más gyermekeknél szó nélkül hagynák. Bizonyítanunk kell, hogy így is lehet értelmes emberi életet élni. A ruházkodásban nem márkát veszünk, hanem minőséget. Az igényességnek meg kell mutatkoznia a zajszintben és a beszédstíluson is. Egyik néni megdicsért bennünket, hogy milyen csendes család vagyunk. A feszültségek levezetésére a „mindent szépen megbeszélünk” elvet szeretnénk érvényesíteni, hiszen az igazság nem a hangerőben és a nyers stílusban tud kibontakozni, hanem az engedékeny békességkeresésben. A nagy család feneketlen kút tud lenni, ha nem vigyáz. Itt minden jó valamire, mindenre előbb-utóbb szükség van. A jézusi adás-törvény tanít meg bennünket arra, hogy ne váljunk a szeretet zsákutcájává. Jelentős segítséget jelent az ötletek és információk áramlása, hiszen kiscsalád és nagycsalád így jut olcsóbb élelmiszerhez, mosószerhez, bolhapiaci árukhoz, bútorhoz, alapanyagokhoz. Összetartó barátságaink nagy jelek az önközpontú környezetben. – Miből élnek, hogyan tudja eltartani a családot? Hogyan tudnak még jótékonykodni? – Legalapvetőbb kritikánkat azzal gyakoroljuk, hogy a fogyasztói és pazarló társadalomban sajá-


FAGGATÓZÓ tosan szervezzük a magunk gazdaságát. Ez a törekvés azt jelenti, hogy „háromlábú” termelést csinálunk: állattenyésztéssel a hús- és tojásellátást biztosítjuk, telkek művelésével a mezőgazdasági termékeket állítjuk elő, az asztalosműhelyben pedig a magunk és a rászorulók szakirányú feladatait végezzük el. A munka nem szégyen, csak kellemetlen. Elvisz egy csomó időt, energiát, de nem látunk más utat egy ekkora családi üzem számára. Nem csinálunk titkot az éhezők (India) támogatásából. A siránkozó emberek között nem kis meghökkenést kelt, hogy rendszeresen lecsípünk a bevételből erre a célra. A valódi szegényt föl kell fedezni, és ebben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete helyi keretein belül magunk is részt veszünk. – A gyermeknevelésnél a házasságot hogyan lehet életben tartani? – Mivel minden lényeges dolog az egyéni odaadottság mértékén múlik, ezért az önnevelést komolyan kell vennünk. Negyvenéves házasságunk alatt kialakultak állandó pontok, amelyek segítenek ebben. Mindenekelőtt egyéni és házaspári elcsendesüléseink. Néha olyan érzésem van, hogy a házastársi egységben még a lelkiélet területén is egymás kiegészítői vagyunk. Nekem több lehetőségem van elcsendesülni, mint feleségemnek, és ez adja a stabilitást a közös bibliaolvasásunknak. Amelyikünkben állandósult a lelkiélet, az viszi a másikat is. Amíg ez ki nem alakult, sokat kínlódtunk. Jót tett az is, hogy a lelkiéletre szánt idő, valami eleve meglevő szokáshoz kötött. Nálunk ez egy reggeli csésze kávé és a konyha ablakában mindig ott levő Biblia. Azért a konyha ablakában, mert félálmosan onnan szoktam végignézni a kerten, és így óhatatlanul is rápillantok a Szentírásra. Minden reggel a napi evangéliummal indulunk és egymás mellől indulunk. Számtalanszor a legjobb lelki tanácsadó a házastárs, életünk legtöbb kérdését higgadt megbeszéléssel oldjuk meg. Neveljük magunkat és egymást. Azonban egymást közvetlen módon a legritkábban próbáljuk nevelni, mert ez rendre csődöt szokott mondani. Közvetetten a

gesztusokkal, jelekkel, a szokatlan viselkedéssel jelzünk. Ha társam ajka elvékonyodik és szája széle picit lefelé ível, akkor baj van. Akkor is baj van, ha valakivel beszélgetek, és feleségem elkezd tenni-venni körülöttünk. Este törekszünk arra, hogy a kiemelkedő, a még megmenthető tanulságokat felelevenítsük összcsaládi szinten az esti imában. Nagy gondok felmerülése esetére hoztuk létre a „Családi Fórumot”, amit a 14 éven felüliek bármelyike összehívhat, és ott egyenrangúan megbeszéljük, kiértékeljük a helyzetet, és határozatot hozunk, amely szülőkre, gyermekekre egyaránt vonatkozik és kötelező. Ilyen pl. hogy a hétköznapi délutánokon maximum kétszer mehetek le a műhelybe, helyette a kicsik célirányos semlegesítését

kell végeznem, hogy a nagyok tanulhassanak. Kapaszkodásunk iránya: jézusi normára nevelés szelíden. Minden családtag számára világos, hogy a verekedés és a verés bűn, ezért a felelősség megoszlik a kiprovokáló és a végrehajtó között - tehát nagyon kerülendő. Nagy szerepe van a humornak, sok görcsöt oldunk vele. Érdekes, hogy nem csorbulnak az elvek, a tekintély nem sérül. Elfojtás helyett a levezetésre törekszünk. Kimeríthetetlenül sokrétű és csak pillanatfelvételekkel rögzíthető egy ekkora család élete. Valójában csakis folyamatában értelmezhető egy ilyen élet. Az alapelv azonban mindenképpen megtapasztalható: így élni jó és emberhez méltó.

A hét imája Húsvéti gondolat Korán volt a húsvét azon esztendőben, s én akkor délután

ott jártam egyedül szülőfalum temetőjében.

olyan volt az egész, mintha tartana a tél.

Hideg, havas esőt hordott a süvítő szél,

Nem árthat a bűn süvítő árja, sem az élet vihara, ha Istenben van az ember minden bizalma. S ahogy imát mondtam szeretteim sírjánál, esernyőmről csöpögött a víz, s én arra gondoltam, nem utolsó állomás a sír. Nem szomoríthat el a halál kényszere, itt a húsvét üzenete: feltámadt az Üdvözítő, hazavár minket a Teremtő. Írta és beküldte: Pintér Zoltán atya • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRJÁK

A szeretet szellemében Április elején került sor Somorján, a régi paulánus kolostorban kialakított Paolai Szent Ferenc Karitatív Otthon megáldására. Az eseményről Alemayehu Sara számolt be lapunknak. A somorjai paulánus kolostor a 18. században épült a rend egyedüli kolostoraként a mai Szlovákia (és a történelmi Magyarország) területén. Miután II. József feloszlatta a rendet, és a szerzetesek elhagyták Somorját, a kolostor a katolikus egyházközség és a város tulajdonába került. A plébánia tulajdonában lévő kolostorrészt hosszú évekig bérlők ja majd. A hívők összefogásának 2014. április 5-én ünnepi alkalomhasználták. A bérlő távozása után eredményeként 2014 januárja és ra gyűlt össze a város magyar és szlovák hívő közössége. A program kétnyelvű szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Haľko József pozsonyi segédpüspök volt. A helyi lelkiatyákon kívül vele együtt misézett a paulánus rend képviselője is a csehországi Vranov u Brna-i kolostorból. Prédikációjában a püspök atya rámutatott, hogy karitatív munkát igazán csak Jézus Krisztus által, az Ő szeretetében tudunk végezni, ezért is kérjük az Ő áldását. A szentmise után a papság a nagy számban jelen lévő hívekkel együtt átvonult a kolostor épületébe. Rövid szertartás keretében a püspök atya megáldotta az újonnan megnyílt Paomegüresedett egy közel 600 m² alap- márciusa között sor kerülhetett a ko- lai Szent Ferencről nevezett Karitatív területű rész, és az egyházközség ve- lostor felújítására. Megvalósult a fa- Otthont. zetője, Fóthy Zoltán plébános úgy lak, ajtók, ablakok festése, a padlók A karitatív otthonban kapott helyet döntött, hogy a plébánia a helyisége- csiszolása, festése, valamint egyéb ki- az Ain Karim Polgári Tárulás, amely ket ezentúl karitatív célokra használ- sebb munkálatok is. már közel hét éve végez karitatív tevé-

Levelet kaptunk Remény

Az ipolypereszlényi szkóla egy éve Mivel felmerült az igény arra, hogy templomunknak saját önálló szkólája legyen, ezért 2013 januárjában megalakult a pereszlényi szkóla. A sajátos profilú, azon a tájon ismeretlen jellegű énekegyüttes már több mint egy éve működik. Alapítója és egyben vezetője Balga Zoltán, ipolyviski plébános. Tagjai felnőttek, az ipolypereszlényi plébánia hívei, zenekedvelők, akik a liturgia szépségéhez előénekesi szolgálatukkal járulnak hozzá. Mi a szkóla? A szkólák nem ritka ünnepi produkciókkal ékesítik az istentiszteletet, hanem elsősorban a Szentírásból és az egyház liturgikus könyveiből vett szövegek megszólaltatása a feladatuk. A szkóla vezetőinek és tagjainak pontos és részletes liturgiai tudással kell bírniuk, hogy mindig tudják mit, miért énekelnek, abban elmélyedjenek.

Az ipolypereszlényi szkóla első nyilvános bemutatkozása 2013. február 17-én nagy sikert aratott. Az interpretáció gyönyörű hangzással és mély lelkiséggel áthatva felemelő volt a hallgatóság számára. A szkóla működésének első éve során a rendszeres liturgikus szolgálat mellett részt vett esküvőkön, temetéseken, valamint énekelt az ipolysági római katolikus templomban is, ahol elismerésben részesítették őket. A több mint egy év alatt rendszeressé vált próbák gyümölcse, hogy olyan szépen éneklik a zsoltár verseit, a gregorián tételeket. Ebben az évben már a húsvéti passiót is megtanulták. Mind a szkóla, mind a kántorral való együttes munkálkodás szempontjából fejlődni- és tanulnivaló természetesen még bőséggel akad, és a felmerülő hiányosságok is megoldást kívánnak. De biztatást és erőt ad a helyes irány felismerése, illetve a hívek részéről történő pozitív visszajelzések is. Éppen ezért a tagok a gregorián liturgikus éneklést - akár magyar, akár latin nyelven - nagyon fontosnak tartják.

• HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA • 2014. ÁPRILIS 27.

kenységet Somorján a szükségben és krízishelyzetben élők megsegítésére (pl. ruhagyűjtés, meleg étel főzése a hajléktalanoknak, szociális tanácsadás, gyermekklub veszélyeztetett és aszociális környezetben élő gyermekek, ill. fiatalok számára stb.). A plébániaközösséggel karöltve egyéb karitatív jellegű tevékenységek is megvalósulhatnak itt a jövőben. A helyiségek megáldása után a polgári társulás vezetője köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik anyagilag, munkájukkal, imáikkal hozzájárultak ahhoz, hogy erre az ünnepi alkalomra sor kerülhessen. Ezután az érdeklődők megtekinthették az egyes helyiségeket. Az ünnepség agapéval zárult. A paulánusok szerzetesi jelszava a „Charitas”. Alapítójuk, Paolai Szent Ferenc közbenjárását kérjük, hogy közösségünk a megújult kolostorban mindig a szeretet szellemében tevékenykedhessen az egész város javára.

Köszönet jár a plébános úrnak és a kántor úrnak a kitartásért és a munkáért, amivel felkészítik a szkólát a különböző szolgálatokra. És nem utolsósorban köszönet jár minden egyes szkóla tagnak – Katalinnak, Henriettnek, Tündének, Dávidnak, Brigittának, Angelikának, Miriamnak, Katalinnak és Erzsébetnek –, akik eddig kitartottak, időt, energiát áldoztak, hogy szolgálhassanak és énekeikkel dicsérjék az Istent. Tóth K. Edit Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – e-mailben, a remeny@remeny.sk címre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


TANÁCSOLÓ

Lelkiismeret-vizsgálat 25 kérdés, melyek segítségével az erények tükrében vizsgálhatod meg szívedet és életedet: 1. IRGALOM? Isten késedelmes a haragra, de kész a könyörületre és a megbocsátásra. Késedelmes vagy a haragra és kész a megbocsátásra, vagy könnyen haragszol és nehezen könyörülsz? 2. ÖNMÉRSÉKLET? Azt eszed, amit szeretsz, vagy azt, ami egészséges a testednek, amely a Szentlélek temploma és az élő Isten tabernákuluma? Az evésért élsz, vagy azért eszel, hogy élj? 3. SERÉNYSÉG? Amint megszólal az ébresztő, felkelsz és elkezded a reggeli imát (az Opus Dei alapítója a hősiesség pillanatának nevezte ezt), vagy benyomod a szundit és lustálkodol? 4. TISZTASÁG? Élvezed a rossz gondolatokat, vagy élvezettel foglalkozol velük? 5. SZOLGÁLAT? Elvárod, hogy kiszolgáljanak, vagy arra törekszel, hogy te szolgálj másoknak? 6. ÖRÖM? Mindenkor örvendezel az Úr Jézusban és a Szentlélekben, vagy mindig találsz okot és módot a panaszkodásra? 7. TÜRELEM? A türelem megtestesítője vagy, vagy azt akarod, hogy a dolgok akkor és úgy történjenek, ahogy te elgondoltad? Jellemző rád ez az ima? „Uram, adj nekem türelmet, de azonnal!” 8. ENGEDELMESSÉG? Kész vagy engedelmeskedni Isten akaratának, ahogy a törvényes hatalom, az Egyház, a körülmények kívánják, vagy „szent és sérthetetlen” jogaidat véded? 9. ÖNMEGTAGADÁS? Kész vagy és készséges vagy, hogy megtagadd magad, felvedd a keresztedet és kövesd az Úr Jézust, vagy mindig kibúvót és könnyebb utat keresel?

Műsorajánló

10. SZELÍDSÉG? Igyekszel a Mester példáját követni, aki szelídnek és alázatos szívűnek mondta magát, vagy nyers, sértő, követelőző, bántó vagy másokkal? 11. HIT? A hit embere vagy (a hegyeket mozgató hité), vagy olyan, akinek a hite bizonytalanul tántorog és folyton változik, mint a széljárás? 12. BIZALOM? Az Úrban bízol, aki kősziklád és várad, vagy érzéseid és érzelmeid csalóka útján jársz? 13. SZERETET? Teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes elméddel szereted Istent, vagy engeded, hogy az önzés és az egoizmus uralkodjék rajtad? 14. REMÉNY? Mindig és mindenütt Istenben remélsz, vagy az élet megpróbáltatásai, kudarcai közepette átadod magad a kétségbeesésnek? 15. ERŐSSÉG? Túl nagy terhet jelentenek válladnak az élet keresztjei és szenvedései, vagy készen állsz rá, hogy Jézussal együtt egészen a Kálváriáig vidd a keresztet, hisz ez az út a feltámadás dicsőségébe vezet? 16. MENNYORSZÁG? Mindig a földi dolgokat és az evilági értékeket tartod szem előtt, vagy szíved, elméd és lelked az örök célra, a mennyországra irányulnak? 17. SEGÍTÉS? Mindig készen állsz, hogy azonnal segíts bárkinek – főként otthon a családban –, vagy folyton azt várod, hogy mások segítsenek neked? 18. IMÁDSÁG? Lelked lélegzetvétele, belső életed éltető vérárama az imádság, vagy lanyha és hanyatló az imaéleted? 19. ISMERET? Szeretnél folyamatosan növekedni Isten ismeretében és szeretetében, vagy mindez megrekedt, unalmassá és érdektelenné vált számodra? 20. ALAP ÉS ÉRTÉKREND? Isten a léted alapja és meghatározója? Értékrendedben Isten áll az első helyen; mindig Ő a legfontosabb számodra?

21. MEGBOCSÁTÁS? Életed során mindig, mindenütt megbocsátasz, vagy vannak emberek, akikkel szemben még mindig van benned harag vagy neheztelés? Ez lehet lelki békétlenséged oka. 22. ÉHSÉG? Jézus azt mondta, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról származik. Te mire éhezel? Hatalomra? Élvezetre? Hogy tiszteljenek? Hogy csodáljanak? Hogy te légy a középpontban? Vagy Isten után éhezel? „Keressétek először az Isten országát és az Ő igazságát, s minden más megadatik hozzá!” 23. SZENVEDÉS? Panaszkodásra, haragra, keserűségre indít a szenvedés? Vagy egyesíted szenvedésedet Jézuséval, és engeded, hogy megszenteljen a szenvedés? 24. JÉZUS? Jézus számodra a kezdet és a vég, az alfa és az ómega, az Út, az Igazság, az Élet, Táplálékod és életed értelme? Vagy hamis bálványok állnak életed oltárán? Pénz? Élvezet? Pornó? Alkohol? Drog? Hiúság? Hírnév? Szerencsejáték? Tévé? Internet? Elektronikus média? Mi uralkodik rajtad? 25. MÁRIA? Lelki életed árva, mert hiányzik belőle a Szűzanya? Vagy életed, édességed, reménységed Ő: Édesanyád, akire egész életedet rábízhatod: örömeidet, bánataidat, sikereidet, kudarcaidat, kísértéseidet, sőt bukásaidat is? E provokatív kérdések segítségével őszintén megvizsgálhatod szívedet és életedet szobád csendjében vagy az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő Jézus előtt. Ha sokszor elbotlunk is, Isten irgalma messze felülmúlja bűnösségünket. „Ahol elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem” (Róm 5,20). Bízzál Istenben! párKatt.hu (Forrás: fredbroom.blogspot)

FIGYELEM! Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Hozzávalók: 4 db tojás, 12 dkg vaj, 2 csomag vaníliás cukor, 15 dkg porcukor 15 dkg cukor, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 4 evőkanál tej, 14 dkg darált dió, 1 cs. mazsola (e nélkül is nagyon finom) Elkészítés:

Palermói szelet

4 tojás sárgáját 12 dkg vajjal, 1 csomag vaníliás cukorral és 15 dkg porcukorral habosra keverünk, aztán 25 dkg liszttel kevert 1 csomag sütőport és 2 evőkanál tejet

adunk hozzá. Vajazott tepsibe tesszük, mazsolával megszórjuk. A tésztára először 15 dkg őrölt dióból vaníliás tejjel (amennyit a dió felvesz) 2 evőkanál cukorral készült párolt tölteléket teszünk, azután az alábbi habkeverékkel bevonjuk: 4 tojás fehérjének kemény habját 15 dkg cukorral elkeverünk. Nem túlságosan forró sütőben szép egyenletesen megsütjük. Négyzetes darabokra szeleteljük.

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Április 26., szombat 9.00 Megújulás. Bábel Balázs érsek atya katekézise 9.45 Hitünk és életünk. Katekézis Lépes Lóránt atyával 18.00 Szentmise Mocsáról Április 27., vasárnap 10.00 Szentmise Rómából 21.00 Körkép – regionális magazin. Nyugat-Felvidék 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv Április 26., szombat 7.40 Élő egyház 8.10 Isten kezében. Szerzetesek szökése Április 27., vasárnap 6.15 Isten kezében. A rubin fénye - Olofsson Placid atyát 70 éve szentelték pappá 8.40 Rome Reports – Vatikáni híradó 11.00 Olofsson Placid atya platinamiséjének közvetítése a budapesti Szent Imre-templomból 15.45 Szerelmes földrajz. Nem cserélném föl semmivel… (Korzenszky Richárd)

m1 Május 4., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.45 Tanúságtevők. Keljünk útra Krisztussal!

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Szerkesztőségünk e-mail címe: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

Tanácsok: A diótöltelék akkor jó, ha nem is túl lágy és nem is túl kemény. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

„Szerzetesek” 4. forduló: Ferences rend 1. Mi a ferences rend latin megnevezése, illetve hogy rövidítik a rend nevét? 2. Pótold a hiányzó szöveget! A ferences rendet ............................................ alapította, ..............-ben. A rend mottója: Pax et ............., melynek magyar jelentése: ..............és áldás. A ferences rend 1209-ben szóban, majd 1223-ban írásban nyert megerősítést ................ pápától. Az alapító szent lelkisége nemcsak a férfiakat ragadta meg. Szent ............... volt az első nő, aki Krisztust a ferences életmód szerint kívánta követni. Az ő nyomán alakult ki a klarisszák rendje, melynek rövidítése: ....... Magyarországon a ferencesek már korán megjelentek, még a 13. század elején, .........-ben. Első magyarországi kolostoruk ..........................ban volt. 3. Kösd össze a megfelelő párokat! Tau kereszt

Lakatos Chanel, 3. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Šárik Marianna, 1. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Szent Ferenc regulája szerint élő szerzetesek

A ferences kolostor élén áll

OFS

A rend típusa

Ferencesek jelképe

Szent Ferenc Első Rendje

A ferences rend női ága

Ferences Világi Rend

Guardián

Ordo Monialium Sanctae Clarae

Koldulórend

Szent Ferenc Második Rendje

Klarisszák

Lakatos Cynthia, 3. osztály, Nagyölvedi Alapiskola Mészáros Rebeka, 2. osztály, Egyházgellei Alapiskola

4. Találd meg a kakukktojást! (húzd alá!) Szent Klára, Avila, Eppinger Mária Alfonza anya, San Damiano temploma, Belső várkastély, IX. Gergely pápa, SDR, Naphimnusz, klarisszák, Megváltós Nővérek, Porciunkula 5. Húzd alá azokat a személyeket, akik ferences boldogok/szentek! Porres Szent Márton, Boldog Rogériusz, Bosco Szent János, Dollencz Alfréd vértanú, Keresztes Szent János, V. Szent Piusz pápa, Batthyány-Strattmann László, Boldog Magyar Antal vértanú, Triorai Szent János vértanú, Boldog Belludi Lukács, Stock Szent Simon, Mór Szent Benedek 6. A www.ferencesek.hu oldalon nagyon sok hasznos információt találsz a renddel kapcsolatban. Keresd ki legalább három ferences szerzetes nevét, akik hivatásgondozással foglalkoznak! (kis segítség: A „hivatás” menüpont alatt keresgélj!)

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Információk: www.gabrieloz.sk Az egyes fordulókra a válaszokat a Gábriel Polgári Társulás levélcímére: Gábriel občianske združenie, Nám. priateľstva 2164/4, 929 01 Dunajská Streda vagy drótpostán az ajpek@real-net.sk címre várják. A borítékra írjátok rá: „Szerzetesek”. A 4. forduló válaszait május 11-ig küldjétek el. Meghatározások: 1. Katalin, 2. Kicsinyítő képző, -ke párja, 3. Kórus vagy felső végtag része, 4. Új-Zélandon élő madár, de gyümölcs is, 5. Páros testrész, jobb és bal is van, 6. Attila.

Hóka Ákos, 1. osztály, Nagyölvedi Alapiskola Tóth Kamilla, 2. osztály, Egyházgellei Alapiskola

A nyertes: Mag Nikolka, Rimaszombat. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy vilGratulálunk, az ajándékot postán küldlámpostán május 2-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: jük! Remény, Žiacka 4., 4 821 06 Bratislava, vagy remeny@remeny.sk 3 5 (a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó és küldjétek el levelezési címeteket is).

A rejtvény megfejtése a színessel jelölt vízszintes sorban található. Jelentése: Istentől kapott kegyelmi ajándék.

2

Megfejtés

A 14. számban közölt rejtvény megfejSegítség: az utolsón kívül minden meghatése: hamvazószerda. tározás „k” betűvel kezdődik. • HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA • 2014. ÁPRILIS 27.

1

6 7


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Cserkészvezetőnek lenni..., avagy vezetővé válásom története 2. Mikor évek múltán bekerültem az Őrsvezetőképző Tábor törzsébe, megértettem, hogy hogyan is működik a képzés, mi miért történik. A törzs igyekszik mindent megtanítani a jelölteknek, amit csak lehet. Igyekszünk felkészíteni őket váratlan helyzetekre. Megpróbáljuk átadni nekik tapasztalatainkat. Módszertant tanítunk nekik, hogy tudjanak játszva tanítani. Kiscserkészeknek vezetnek előre előkészített, többször átgondolt őrsi összejövetelt… De ezzel még

mindig nem tanulnak meg mindent, ami ahhoz kell, hogy vezetők legyenek. Ez mind csak a kezdet, a jéghegy csúcsa. Ezek az őrsik nem valóságosak, mondhatni megjátszottak. Ennek ellenére tudom, hogy többet nem adhatunk nekik. Részükről szükséges egy nagy adag akarás. De ez még mindig nem elég. Van valami, amit nem lehet megtanítani, amit nem lehet megtanulni. Egy vezetőnek kell, hogy veleszületett tekintélye legyen. Viszont ehhez nem kell egy nagydarab erős hangú férfinak lennie. Nemrég az egyik ismerősöm megkérdezte, mit tanácsolok, mit csináljon az első őrsi összejövetelén. Elgondolkodtam: mit válaszoljak erre? Azt, amit mint kiképző mondanék, vagy azt, amit én tennék ilyen helyzetben. Hoppá! Ez most rendben van így? Szét lehet választani azt, amit tanítok és azt, amit teszek? Igen, ez így jó! A kiképző táborokban szemléltetjük az ideális helyzetet: van elég gyerek, az őrsök ideális összetételűek, az őrsöt őrsvezető vezeti, van egy segédőrsvezető, aki segít neki ebben. Minden találkozás előtt van elég ideje és energiája, hogy előkészítsen egy keretmesés

őrsit, sok játékkal, énekkel, kézműves foglalkozással, tanítson valamit legalább két különböző módszertannal… A valós életben ez ritkán van így. Ha viszont elmondjuk sokszor, hogy így kell lennie, a jelölt ezt megjegyzi és igyekszik meg is valósítani. Törekedni fog arra, hogy a lehető legjobbat nyújtsa. Kis idő után rájön, hogy mondjuk az ő őrsével nem lehet keretezni, vagy kész kudarc, ha énekelni próbálnak. De ez nem baj! Ez már a fejlődés része. Ki tudja használni azt, amit tanult, alkalmazni tudja egy adott szituációra, egy adott csoportban – az ő őrsére. Vezetővé akkor válik egy személy, ha vezetettjei elfogadják őt. Ha respektálni tudják azt, amit mond, de ezt nem félelemből teszik. Az elméletet ismerjük: háromféle vezető típus létezik – autokratikus, liberális és demokratikus. Az sem jó, ha a vezető mindent megenged, az sincs rendben, ha mindent megtilt. Szóval mindig az arany középút a legjobb választás? Ez sem ilyen egyszerű. Egyes helyzetekben keményen kell fellépni, máskor hagyni kell, döntsenek az őrstagok. Egy jó vezető tudja, mikor mi a teendő. Ezt viszont nem lehet megtanítani valakivel. Hosszú évek tapasztalata kell hozzá. Természetesen magamról nehéz megmondani, jó vezető vagyok-e. Ezzel inkább meg sem próbálkozom. Miután komolyan kezdtem az őrsömmel foglalkozni, egyre többen lettek. Az ideális őrsi összetételt meg sem közelítette ez a kis csapat. Sokan voltunk, nem volt segédőrsvezetőm, nem volt jó őrsvezető példaképem (mivel sosem tartoztam őrsbe), fiúk, lányok, kisebbek, nagyobbak – mindenki hozzám tartozott. Igaz, nem volt más vezető a faluban. Így visszatekintve hasonlítottunk Paxy atya cserkészeire – végül is ő volt az én példaképem. A vezetői pályafutásom alatt részt vettem a Segédtisztképző Táborban is. Itt is sok mindent tanítottak meg velünk – főleg elméleti szinten. Sokszor nem értettem, minek ennyi mindent tudni, szükséges lesz-e ez valamikor… Természetesen nem sok konkrétumra emlékszem ezekből az előadásokból. Azt viszont megtanul-

tam, hogy egy csapatvezetőnek mennyi mindenre kell odafigyelnie, hogy tisztában kell lennie az aktuális törvényekkel, ami mondjuk a táborozást illeti stb.… Itt már egy másfajta felelősségteljes munkára kezdtek fölkészíteni. Már három éve annak, hogy átadtam a fiatalokat az egyik vezetőmnek – akit sikerült azóta „kinevelnem“. Be kell vallanom, ez egy fájó időszak volt. Úgy éreztem, már nincs szükség rám. Öt éven keresztül szinte minden pénteken őrsi összejövetelt vezettem. Volt, amikor becsületesen készültem. Mikor már nagyobbak lettek a gyerekek, volt, hogy csak beszélgettünk. Élénken emlékszem, milyen jó érzéssel töltött el egy jól sikerült találkozás. Egy-egy sikeres akciót még ma is emlegetünk. De most már felnőttek az én kis cserkészeim – már ők a vezetők. Ők indultak el a vezetővé válás útján. Most már van egy nagyon jól működő őrs a falunkban – természetesen vegyes őrsről van szó – mást már el se tudnék képzelni nálunk. Ezenkívül alakulófélben van egy kiscserkész őrs is. Igen, az én félénk őrsömből vezetők nőttek fel. Lelkes vezetők. Félve gondolok arra, hogy talán jó példa lehettem számukra. Eddig 4 őrsvezető és 3 segédőrsvezető nőtt föl a cserkészkéimből, akikre büszke vagyok. Nekem már más a szerepem. Más posztból felügyelem őket. Én lettem a parancsnokuk. Most már máshogyan van rám szükségük. Még inkább a vezetőjük lettem, de most már szinte ugyanazon a szinten vagyunk azon a képzeletbeli ranglétrán. Azzal vezetem őket, hogy szabad kezet hagyok nekik (bár ez az elején nagyon nehéz volt). Hagyom, hogy tanuljanak saját hibáikból. Jól tudják, hogy bármikor megtalálnak, ha segítségre van szükségük a munkájuk során. Mint már említettem, a vezetőképző táborokban sok mindent megtanultam, de ezen a tudáson kívül sok mást is elsajátítottam. Többek között mások megértését, empátiát tanultam. Fejlődött a kreativitásom, a szervezőkészségem. Egy őrs vezetése jó önis-

mereti tréning – az ember megtalálja saját határait, sőt, sokszor túlszárnyalja azokat! Rájön, hogy olyasmire is képes, amit korábban még csak elképzelni se mert volna. Ezek alatt az évek alatt sokszor úgy éreztem, hogy nincs értelme, hogy fölösleges a munkám. Volt olyan akciónk, amelyre szinte senki se ment el. De most már tudom, hogy ez mind hozzá tartozik. Nyilvánvaló, hogy jó, amit csinálunk. Ezek a fiatalok a faluban nem is ismernék egymást, ha a kezdetekkor nem szólítom meg őket. Most meg a legjobb barátok. Szinte minden korosztály, fiúk – lányok, szlovák és magyar iskolások. Ezekből semmi se számít. Összeköti őket valami: közös emlékek, közös élmények, közös múlt. És mi kellett mindehhez? BiPi, akinek köszönhetően létezik a cserkészet? Paxy atya, akinek a csapatunkat köszönhetjük? Egy vezető, aki foglalkozott velük? Igen, ők mind – pontosabban mi mind, mi vezetők! Mikor kételkedni kezdek, mindig történik valami, ami megerősíti a hitemet. Megyek az utcán – széles mosollyal fut felém egy kisiskolás fiúcska és már messziről kiáltja: „Móni, mennyit kell még aludnom, hogy mehessek cserkészre?” Az őrsvezetők szemében látom az örömöt, amellyel az őrstagjaikra néznek. A kiscserkészek példaképként tekintenek a vezetőikre. Ezt csak egy igazi cserkészvezető értheti igazán. Gujber Mónika, 11. Sz. Szent Imre Cserkészcsapat, Egyházfa – Hegysúr

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Az egyház egész tevékenységét a szeretetnek kell áthatnia – mondta XVI. Benedek pápa. A szeretet az, ami minden hívőt az együttműködésre serkent. Rejtvényünk fő soraiban Sören Kierkegaard dán filozófus egyik szép gondolatát rejtettük el, amelynek vezérfonala a szeretet. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán május 2-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ

Megfejtés A 14. számunkban közölt rejtvény megfejtése:

„...mert az erényeket csak nehézségek között lehet gyakorolni.”“ A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Kovács Róbert, Párkány. Gratulálunk!

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ Különleges keresztút Nyúlon Nyúlon az idei nagyböjtben különleges keresztút készült, amelyet a nagyhéten avattak fel. Az új kezdeményezésben részt vevő hívek a településen szétszórtan elhelyezkedő, út menti kereszteket járják végig, több mint 12 kilométeres utat járnak be. A keresztút teljes hosszának harmada halad végig Nyúl községen, a másik harmada nagyon gyér forgalmú hegyi utcákon vezet, a harmadik harmada pedig a hegyi rész jól járható földútjain. Vallási vonatkozásain túl igazi túraútvonal is, komoly fizikai erőpróba. Ugyanakkor biológiai, földrajzi, helyi történelmi, néprajzi és más érdekes, értékes látnivalókban is bővelkedik. Jó szívvel ajánlják több családból álló kisebb közösségeknek, hittanos, lelkigyakorlatos, ministráns csoportoknak, katolikus iskolák osztályainak éppen úgy, mint nyugdíjas természetjárók közösségeinek. Magyar Kurír • HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA • 2014. ÁPRILIS 27.


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

Névnapja alkalmából szeretettel köszöntjük

KÖSZÖNTŐ

HERDICS GYÖRGY apát urat. Kérjük Istent, hogy a Magyarok Nagyasszonya és védőszentje közbenjárására vezesse és segítse őt továbbra is lelkipásztori szolgálatában és minden egyéb tevékenységében, amelyet Egyházunk és népünk javára végez. Volt dunaszerdahelyi hívei

„Áldja meg az Isten köztünk időzésed, Hogy hirdeted a szent igét, megköszönjük Néked. Kötözgeted sebeinket angyalok szívével, Gyógyítgatod, nevelgeted sok szép szentbeszéddel. Adjon az Isten Néked erőt, egészséget, Szeresd továbbra is az Istent és a népet.”

„Isten és az emberek szeretete - az élet kezdete.” Névnapja alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, Dr. HERDICS GYÖRGY apát urat. A Mennyei Atya árassza rá bőséges áldását, a Szűzanya oltalmazza és vezesse minden tevékenységében. A bakai és a nádasdi rózsafüzér-társulat tagjai és a hívek Névnapja és születésnapja alkalmából szeretettel és tisztelettel köszöntjük lelkiatyánkat, HUTÁR MÁRK plébánost. A jó Isten árassza el kegyelmével, adjon neki jó erőt, egészséget további szolgálatához. A Szűzanya oltalmazó segítsége kísérje élete minden napján. Az ipolykeszi, kóvári, kiscsalomjai és nagycsalomjai hívek

Névnapja alkalmából szeretettel köszöntjük Dr. VITTEK GYÖRGY atyát. Kérjük a jó Isten bőséges áldását és a Szűzanya oltalmát élete minden napjára. A boldogfai és a rétei hívek Névnapja alkalmából őszinte szeretettel köszöntjük kedves, jó ĎURÁS MÁRK lelkiatyánkat. Szálljon minden lépésére a jó Isten áldása. Mivel is háláljuk meg végtelen jóságát, az értünk való sok-sok fáradozását? Nem is tudjuk, mit mondhatnánk, méltó szavunk nincsen, oly sok az, mit érettünk tett, áldja meg az Isten. Életének minden perce áldozat érettünk, köszönjük a jó Istennek, hogy itt van közöttünk. Szívből kívánunk erőt, egészséget, kitartást, a Szentlélek erejét és a Szűzanya oltalmát. Kérjük az Úr Jézust, hogy nagyon sokáig tartsa meg közöttünk a drága jó lelkiatyát. Hálás szívvel a koloni hívek

MEGEMLÉKEZÉS

„Egy ember addig él, Amíg emlékeznek rá.” Soha el nem múló szeretettel emlékezünk LELKES MÁRIÁRA, akit az Úr egy éve magához szólított. Drága emlékét örökre őrző szerettei ZARÁNDOKLAT

RÓMAI ÚT 2014. október 13-18 között Érdeklődni Molnár Kornéliánál a 0917436379 telefonszámon lehet. Körutazás LENGYELORSZÁG zarándokhelyein Szent II. János Pál pápa nyomdokaiban 2014. július 7-12. Lelkivezető Tóth Péter lévai káplán atya. MEDJUGORJE a 33. évforduló évében 2014. szeptember 15-21. (nyári időpont is van) Bővebb érdeklődés és jelentkezés: Varga Matild, J. Dózsu 28, 93401 Levice, Tel.: 036/631 2057; mobil: 0908 686 247 SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911/130 949, 0905/234 902

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Énekeld, amit hiszel Horváth Károly

Sienai Szent Katalin (Április 29.) Sienai Szent Katalin miséjében a könyörgés kiemeli, hogy megkapta azt a kegyelmet, szemlélhesse Jézus szenvedését. Kövessük példáját és legalább a H 70-es énekkel szemlélődjünk. Különben sokszor tapasztaljuk, hogy az énekes imakönyveinkben több versszakkal rendelkező énekeink utolsó versszakai alig kerültek éneklésre. Ezen segít az Éneklő Egyház ennél az éneknél is azzal, hogy az 5. versszak után a 9. versszakkal fejeződik be. A 6., 7. és 8. ugyanazt a gondolatot ismétli. Áldozáskor mi is égő lámpásokkal, fénylő hitünkkel vonulunk Jézus elébe. Bárcsak a szentek nagy szívével tennénk ezt. Az éneket sokszor inkább körmeneteken énekeljük. Ne feledjük, hogy minden körmenetnek az az értelme, hogy elérjünk Jézushoz. Akkor nemcsak az oltár trónusán áldjuk, hanem a pap lehozza az oltárról, és Jézus emberi kezek által szétosztja magát. Betér hozzánk és mi válunk az Ő oltárává. A kimenő ének a Szentháromságról szól. Mindig többen vannak a hívek között, akik a szent zsolozsmát ismerik, illetve végzik. Nos, szentünk olvasmányos imaórájában a második olvasmány az ő művéből való. A címe: „Az isteni Gondviselés” és a belőle vett idézet: hálaadás a Szentháromságnak. „Örök Háromság, te vagy az alkotó, én az alkotás: innen tudtam meg a te megvilágosításod hatására az újjáteremtésben, mit tettél velem, egyszülött Fiad vére által, hogy a szeretet rabja lettél teremtményed szépsége miatt.” Ilyen lelkület érthetővé teszi azt, hogy szentünk a testén Jézus sebeit hordozta. Így kapott tőle testi-lelki jókat (3. versszak és az áldozás utáni könyörgés). A szentmise befejeztével kérjük, bennünk is gyújtsa lángra a Szentlélek tüzét. ZARÁNDOKLAT

a Lourdes-Santiago de Compostela-FatimaLisszabon útvonalon (Arles, Loyola, Porto, Coimbra, Batalha, Nazaré) ODA BUSSZAL, VISSZA REPÜLŐVEL: Május 1-9. Lelkivezetőt keresünk!!! 15 fő jelentkezése esetén plébániájukra megyünk a zarándokokért! ODA REPÜLŐVEL, VISSZA BUSZSZAL: Május 9-17. Felvidéki utasoknak nagy húsvéti kedvezmény! 772 Eur/fő ár helyett csak 699 Eur/fő Utazás előtt-után ingyen alhat Budapest, Üllői út 7. szám alatti zarándokházunkban! Jelentkezni lehet: a teljes részvételi díj befizetésével Tel: 00 36 215 0636 e-mail: makro@makrovilag.hu

XXV. Komáromi Imanap A Jópásztor Alapítvány, a Pázmaneum Társulás és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében Jó Pásztor vasárnapján, május 11-én kerül sor a XXV., jubileumi Komáromi Imanapra Révkomáromban. Az Imanapon a felvidéki magyar hívek lelki gondozásával megbízott saját főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak. Program: 14.00 Engesztelő szentségimádás a Szent András-templomban 14.30 Szabadtéri keresztút 15.30 Nóna – délutáni imaóra 16.00 A Szent András-plébániatemplomban az ünnepi szentmisét mons. Orosch János érsek atya, a Nagyszombati főegyházmegye főpásztora mutatja be oltártestvéreivel A jubileumi Imanapra szeretettel hívják a lelkiatyákat és a híveket!

Fatimai engesztelő imanap Bacsfa-Szentantalon (Báč) 2014. május 13., kedd 17.00 - rózsafüzér, gyónási lehetőség 18.00 - ünnepi szentmise - Dr. Korzenszky Richárd OSB, tihanyi perjel 19.30 - imaóra a családokért 20.30 - engesztelés bűneinkért 21.30 - imaóra a papokért 22.00 - szentségi áldás Szeretettel várják a híveket. Ezúton mondunk köszönetet olvasóinknak, munkatársainknak, a lelkipásztoroknak a húsvéti ünnepek alkalmából szerkesztőségünknek küldött jókívánságaiért.

Könyvajánlatunk

Amíg a készlet tart!

Az alábbi könyvek 25%-os kedvezménnyel rendelhetők meg!

Az öröm játéka örök 7,40 € helyett 5,55 €

Isten elfelejtett nyelve az álom 3,20 € helyett 2,40 €

A szeretet szimfóniája 9,44 € helyett 7,08 €

Valóban feltámadt 2,54 € helyett 1,90 €

Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk – A könyveket utánvéttel küldjük!

• HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA • 2014. ÁPRILIS 27.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.