Remeny 2014 18 maj 1

Page 1

„Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!''

18. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. május 4. – Húsvét 3. vasárnapja

Ünnep előtt, ünnep után

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 4 7 8

Apák és fiúk Zarándoklat Feltámadunk? Feltámadunk!

Őszintén szólva, nem mond nekem semmit ez az ünnep – mondta húsvét előtt néhány nappal a kedves, mosolygós, mindig barátságos huszonéves fiatalasszony. Hirtelen azt sem tudtam, mit is kívánjak neki, dadogtam valamit, és mosolyogtam én is. Kár is lenne áltatni magunkat, környezetünkben, társadalmunkban egyre többen vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a keresztény ünnepekkel. Hiába lett munkaszüneti nap néhány éve a nagypéntek, az emberek nagy részének ez csupán annyit jelent: egy nappal megtoldották a hosszú hétvégét. A hit, vallás nélkül felnőtt fiatalok, a kereszténység lényegétől eltávolodott korosztályok, a templomtól elszakadt keresők nem tudnak mit kezdeni az olyan fogalmakkal, mint üdvösség, megváltás, áldozat, feltámadás, örök élet… Mit tegyünk, hogyan is szóljunk hozzájuk, hogy mondjuk el, hogy az Örömhír számukra is örömet jelent, még ha nincsenek is tudatában ennek? Mit mondjunk nekik ünnep előtt és ünnep után? Hogyan osszuk meg velük a reményt, az örök távlat reményét? Mikor mi magunk is olyan tökéletlenek vagyunk, annyiszor eltévelygünk és elbukunk… A kenetteljes szavak, a sokszor ismételt, talán sok vallását gyakorló hívő által sem értett vagy jól megértett vallási fogalmak nem sokat segítenek. Egyszerű, közérthető, hétköznapi nyelven kell szólnunk – a kétezer évvel ezelőtt történtekről, a mai templomi szertartások értelméről, a közös ünneplés öröméről, a feltámadt Krisztus oltáránál összegyűlt közösség együvé tartozásáról. Hisszük, hogy gyarló próbálkozásainkon, véges emberi erőnkön és minden jóakaratunkon felül és túl az Úr az, aki beavatkozhat bárki életébe, megmutatva szeretetét, jóságát, irgalmát. Nekünk „csak” annyi a dolgunk, hogy napról napra, ünnep előtt és ünnep után, próbáljunk legalább valami csekély fénysugarat viszszatükrözni a Fényből. Hogy a hitetlenek, a kételkedők, a langyosak, a közömbösek, a tagadók, a tudatlanok, a keresők, a sötétben tapogatózók rajtunk keresztül megérezzék és megtapasztalják a jóságot, a szeretetet, a megértést, az érdeklődést, az együttérzést, amelynek forrása a hitünk. Hogy egyszer talán a mi apró hozzájárulásunknak is köszönhetően eljussanak a felismerésre: hitünk és reményünk Istenben van (vö. 1 Pét 1,21).


EZ TÖRTÉNT

Világítók az ég boltozatán Egy ufókkal foglalkozó magazinban olvastam, hogy rohamosan növekszik azon emberek száma, akik úgy gondolják, igenis vannak földönkívüli tárgyak. Hívő, templomba járó ismerősöm is közéjük tartozik. A minap azt fejtegette, hogy már ő maga is látott repülő csészealjat az égen, két alkalommal is. „Tudod, barátom, csak azt nem értem, hogy a Biblia miért titkolja el a földönkívüli lények létezését?!” - szegezte nekem a meglepő és váratlan kérdést. Mit tehettem, igyekeztem a lehető legegyszerűbben megértetni vele, hogy rossz nyomon indult el. Mert mi is áll a Biblia teremtéstörténetében? „Azt mondta ezután Isten: Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre. És úgy is lett.” (Ter 1, 14-15) A Biblia szerint Isten a világot nem egyszerre, hanem fokozatosan teremtette. A tudomány szerint is hosszú fejlődés útján jött létre a világ. Téves volna azonban a Bibliában tudományos igazságokat keresni, mert Isten nem tudományos igazságokat nyilatkoztatott ki, az univerzum megismerését az emberre bízta. Éppen azért bennünket, hívőket nem zavarhat meg új tudományos igazságok vagy elméletek megjelenése, mert ha hisszük, hogy Isten teremtette a világot, és Ő a világmindenség Ura, akkor semmi sem lehetetlen az Ő művében, elméletileg akár földönkívüliek létezése sem.

De miért is foglalkoznánk mi ufókkal meg földönkívüli lényekkel? Miért nem szentelünk inkább nagyobb figyelmet önmagunk megismerésének, hitünk, szeretetünk elmélyítésének? Mi ide, a Föld nevű bolygóra teremtettünk. A mi dolgunk minél tökéletesebben megfelelni Isten szeretetparancsának, amihez mindannyian megkaptuk a megfelelő talentumokat, amelyekről egyszer majd el kell számolnunk. Ebből a szempontból tehát teljesen lényegtelen, hogy léteznek-e űrlények, vagy nem.

VATIKÁN

A húsvéti szent három nap Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misét Ferenc pápa egy rokkantbetegeket segítő római katolikus egészségügyi intézményben mutatta be, ahol 12 szellemi és testi fogyatékkal élő embernek mosta meg a lábát.

zott: a krisztusi feltámadással a szeretet melege és fénye éledt fel.

* * * „Nem a gonoszé, hanem a szereteté, az irgalmasságé, a megbocsátásé az utolsó szó” – hangsúlyozta a Szentatya nagypénteken a Colosseumnál megtartott hagyományos keresztúti ájtatosságon, amelyen negyvenezer hívő vett részt. A keresztben látjuk az ember szörnyűségét, amikor hagyja, hogy a gonosz vezesse – folytatta. De látjuk Isten szeretetének végtelenségét is, aki nem bűneink szerint bánik velünk, hanem irgalmassága szerint. Jézus keresztjénél egészen kézzelfoghatóan látjuk, hogy mennyire szeret minket Isten örökre. Miközben Ferenc pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a keresztutat vezette, két bizalmasa, Konrad Krajewski pápai főalamizsnás és Diego Ravelli pápai szertartásmester végigjárta a Termini római központi vasúti pályaudvaron éjszakázó hajléktalanokat, és mindegyiküknek egy-egy borítékot adott át. Ebben a pápa húsvéti üdvözlete volt és fejenként 50 euró készpénz. Ugyanezt kapták egy másik római pályaudvaron, valamint a Santa Maria Maggiore-bazilikánál lévő hajléktalanok is. * * * Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában, a húsvéti vigílián mondott beszédében úgy fogalma-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Ferenc pápa aktualizálta húsvét üzenetét. Az evangéliumról beszélve kifejtette: Valamennyiünknek van egy „galileai” kezdetünk Jézussal való utunkon, kezdve keresztségünkkel, hitünk meggyökerezésén át keresztény tapasztalatainkig. Elmenni Galileába ezt jelenti: visszatérni ahhoz az izzó pillanathoz, amikor Isten kegyelme megérintett engem utam kezdetén. Attól a szikrától ma is meggyújthatom tüzemet, minden nap, és meleget és fényt vihetek testvéreimnek. E szikrától meggyullad az alázatos öröm, amely nem sérti mások fájdalmát és elkeseredését, jó és szelíd öröm. A keresztény életében tehát van egy Galilea a keresztségtől kezdve: találkozás Jézussal, aki magához hívott, akit követtem, hogy részt vegyek küldetésében. Visszatérni Galileába azt jelenti, hogy megőrizzük elevenen emlékezetünkben a hívást, amikor utamon Jézussal talál-

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 4.

koztam, amikor irgalommal rám tekintett és követésére hívott. Emlékezem a pillanatra, amikor tekintetünk találkozott, és megéreztette velem, hogy szeret. „Ma, ezen az éjszakán, mindannyian kérdezzük meg magunktól: hol van az én Galileám? Mikor találkoztam Vele? Emlékezem rá? Vagy talán elfeledtem? Olyan ösvényekre tévedtem, amelyek elfeledtették velem e találkozást? Uram, segíts: mondd meg, hol van, melyik életmozzanatom az én Galileám! Tudod, szeretnék oda visszatérni, hogy találkozzam Veled, és hagyjam, hogy átöleljen irgalmasságod!” Ne féljetek, térjetek vissza Galileába! Húsvét Evangéliuma világos: Visszatérni Galileánkba! „Ez nem nosztalgia, nem a múltba menekülés, hanem visszatérés első szerelmünkhöz, hogy az általa hozott tűztől lángra lobbanva elvigyük azt másoknak, a föld szélső határaiig, mert ez a „nemzetek Galileája” (Mt 4, 15), a Feltámadott horizontja, az Egyház horizontja; a találkozás végtelen vágya… Induljunk el az úton!” A vigília szertartásán az egyházfő tíz személyt részesített a keresztség, elsőáldozás és bérmálkozás szentségében. A legfiatalabb közöttük hétéves, a legidősebb 58 éves volt. Olaszországból, Franciaországból, Fehéroroszországból, Szenegálból, Libanonból és Vietnamból érkeztek. A húsvétvasárnapi szentmise után Ferenc pápa körbejárta a Szent Péter teret, hogy köszöntse az egybegyűlt híveket, ezt követően az „áldások erkélyén” felolvasta húsvéti üzenetét, majd kiosztotta a hagyományos Urbi et Orbi-áldást.

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Magyar Kurír/Remény Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT PÁRKÁNY

Elhunyt mons. Burián László atya 2014. április 22-én elhunyt Burián László pápai káplán, esperes. Idén töltötte volna be 92. életévét. Mindenki Laci bácsinak szólította. Kedves, közvetlen lényével belopta magát az emberek szívébe. Sokan emlékezünk most vele kapcsolatos apró történetekre, beszélgetésekre. Valahogy mindannyian úgy éreztük, hogy a mulandó emberi életben is megtestesített valamit az örökkévalóságból. Nagyon nyitott és közlékeny ember volt. Minél hosszabb életet kap valaki a jó Istentől, annál inkább kiszolgáltatott, mert nagyon ismertté válik. Életének fényes és árnyékos oldaláról is. Az ő életében is jelen volt a fény és az árnyék, a boldogság és a fájdalom, a halál és a feltámadás is, reményünk értelmében. 1922-ben született Szencen, 1946-ban Pozsonyban szentelték pappá. A jogfosztottság éveiben

következett internálótáborból megszökött papok segítése miatt. Dolgozott segédmunkásként, majd visszatérhetett a lelkipásztori szolgálatba. Hosszú évekig Párkány környéki falvakban működött, végül Párkányban volt kisegítő lelkész. Hitéhez és magyarságához hű volt oly módon, hogy a másképp gondolkodókkal, a más nyelven beszélőkkel is szót értett. Bátor kiállását, szolgálatát számos rangos kitüntetéssel ismerték el. Mons. Burián László temetése április 25-én volt Párkányban. A jó Isten adjon neki örök nyugodalmat, és jutalmazza meg őt, hogy általa és példájára sokan nyitottabbá váljanak az örök értékekre. Szeretetben, igazságosságban, becsületben. (R) Fotó: hirek.sk

Csehországba utazott, hogy lelki támasza legyen a deportált magyaroknak. Visszatérése után több szlovák plébánián működött, majd két év börtön

KALOCSA

Megtalálták Asztrik érsek relikviáit A kalocsai főszékesegyház felújítása közben azonosították a Szent Koronát hozó Asztrik kalocsai érsek relikviáit – adta hírül április 15-én közleményében a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye. Asztrik érsek a magyar kereszténység alapjait letevő hierarchia jeles és legjobban ismert képviselője, aki Szent István király megbízásából II. Szilveszter pápától áldást és koronát kért. A Gondviselés a Duna – Tisza tájára vezérelte. Előbb Szent Adalbert segítőtársa volt, Rómában bencés szerzetes, élt Szent Márton-hegyen, és megalapította a pécsváradi apátságot, Szent Benedek tiszteletére. Onnét hívta el első szent királyunk és nagy valószínűséggel már érsekként járt Rómában a király megbízottjaként. Vele egy időben lett Kalocsa első püspöke-érseke. Rövid ideig helyettesítette Sebestyén esztergomi érseket, majd visszatért egyházmegyéjébe,

ahol most már bizonyossá vált, hogy első székesegyházunkban temették el.

A nagyszerű régészeti fölfedezésről a tudományos megállapítás a következő: „A kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház kriptájában található, XII-XIII. század fordulójára datált főpapi sírlelet nem Győr nembeli Saul (1193-1202 közötti időben) volt kalocsai érsek csontmaradványa, mint eddig azt feltételezték. Asztrik – korabeli nevén Ascherik – érsek sírleletét őrzi az a szarkofág, melyet Foerk Ernő, 1910-1911 között végzett ásatásakor találtak meg, a feltárt Szent István kori székesegyház szentélyének közelében, a főhajó tengelye mellett, csaknem 3,80 m mélységben, a mai főszékesegyház szentélye alatt. A vörösmárvány szarkofág az I. kalocsai érsek csontmaradványait őrzi. A kalocsai Katona István Házban található Érseki Kincstárban megtekinthető sírlelet mellékletei, érseki ezüst kehely, paténa, ezüst pász-

torbot fanyéllel, főpapi gyűrű, kis arany mellkereszt, három érseki palliumtű Kalocsa I. érsekének, Asztrik - Ascherik – érseknek a főpapi emlékei. Nem a Győr nembeli Saul érseknek érseki jelvényei. Az állítást az az AMS radiokarbon vizsgálat támasztja alá, melyet a csontmaradványból vett 2 ujjcsont szénizotópos vizsgálata eredményezett. Kalibrált naptári kora (cal AD) 1001-1030 csak Asztrik érsekre utalhat." Ez a felfedezés nem csupán régészeti szenzáció, hanem egész magyar kereszténységünknek, benne Főegyházmegyénknek hitet erősítő örvendetes ténye. A majd fölújított székesegyházban az érsekek sorában látogatható lesz sírja, mert ahogy a költő mondja: „ Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket; / A lelkes eljár ősei sírlakához, / S gyújt régi fénynél új szövétneket” – áll a Bábel Balázs érsek által aláírt közleményben. (R)

PANNONHALMA

Olofsson Placid atya platinamiséje A 98 éves Olofsson Placid atya április 22-én ünnepelte papszentelésének 75. évfordulóját, platinamiséjét a bazilikában. A liturgia elején Várszegi Asztrik főapát köszöntötte Placid atyát, valamint átadta Ferenc pápa üdvözlő levelét. A liturgián rendtársai mellett jelen voltak az ünnepelt ismerősei, barátai is. Homíliájában a főapát összefoglalta Placid atya életútját, mint az Istenbe vetett bizalom tanúságát, és megemlékezett mindazokról a bencésekről is, akik hadifogságban

vagy börtönben szenvedtek Krisztus iránti hitükért. Végül Placid atya előbb a szerzetesközösségnek, majd a híveknek adta platinamisés áldását. Amint a jubiláns az ebédlői köszöntésben elmondta: három platinamisét mond. Az elsőt, húsvétvasárnap, családjáért ajánlotta fel hálából, a szüleiért és a nővéréért. A másodikat, Pannonhalmán, hálából szerzetesi hivatásáért és szerzetesközösségéért. A harmadikat majd Budapesten barátaiért és lelkipásztori szolgálatáért. Magyar Kurír/Remény • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Miatyánk

Múlt heti számunkban már írtunk arról, hogy az Ószövetségen belül milyen egyedi és viszonylag ritka az Istennek mint Atyának a megszólítása. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy ez a szó Jézus ajkáról hangzott el, s eredetiben valószínűleg sokkal árnyaltabb volt, mint a magyar „atya” megjelölés, egy meglepő eredményt kapunk. Nézzük először magát az Atya szót az Úr imájának összefüggésében! J. Jeremias írja: „Istent Atyának szólítani - aki egészen a kezdetekig próbálja nyomon követni ennek a történetét, az az érzése, hogy egy olyan bányát kutat, ahol szüntelenül új és eddig még nem látott járatokra bukkan a mélységek felé haladva.” Először is látnunk kell, hogy Jézus – kevés kivétellel – mindig úgy beszél az Istenről, mint

Atyáról, illetve úgy beszél az Istennel, mint Atyával. A tizenkét éves Jézus ezt mondja őt kereső szüleinek: „Nem tudjátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). Épp nagypéntek van, amikor írom ezeket

a sorokat… Pár órája csak, hogy Jézus elhagyatva imádkozott a Getszemáni-kertben: „Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el

2. rész

Apák és fiúk

ez az óra. Abba, Atyám! – fohászkodott –, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mk 14, 35-36). A kétségbeesés pillanataiban is így fohászkodik tehát Krisztus az Istenhez. Bár a tanítványok alszanak, sötétség van a világban – kívül és belül egyaránt -, ez a megszólítás tükrözi, hogy Jézus mégsincs egyedül. S amikor jön az utolsó földi pillanat, Krisztus a kereszten így imádkozik: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). A Fiú-Atya viszonyt a legjobban azonban azok a jézusi kijelentések fejezik ki, melyek a számunkra, egyszerű emberek számára, érthetetlen kapcsolati mélységet tárnak fel: „Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya

s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja” (Mt 11, 27); „…én és az Atya egy vagyunk.” ( Jn 10,33). Ez utóbbi kijelentés, mint tudjuk az evangéliumból, olyannyira haragra gerjesztette a zsidókat, hogy a hallatán Jézust meg akarták kövezni! Láthatjuk, elég egy szó – Atya -, és máris előttünk áll egy olyan meghitt kapcsolat, ahol a személyek között teljes az összefonódás. Itt kell újra felidézni, hogy Jézus a Miatyánk imáját voltaképpen azért adta, hogy tanítson minket. Mintha csak azt mondta volna: ha kapcsolatban akarsz élni, maradni az Istennel, tanulj meg két dolgot… Az Ő fiának maradni, s őt mindig, a legnehezebb körülmények között is atyádnak tekinteni, s érezni.

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon

Minden apának van egy álma. Az, hogy fiából igaz ember váljék. Lehetne ezt még ragozni, toldani, szinonimákat keresni, de minek? Van, aki ezt másként, más szavakkal fejezné ki, van, aki egy emelkedett pillanatban ékesebben fogalmazná meg, de leegyszerűsítve (és még egyszer) egy apa álma az, hogy fia igaz emberré váljon ebben a világban. Minden édesapa megálmodja fiát és azt szeretné, ha „többre vinné”, ha becsületes polgára lenne hazájának és örömöt adó gyermeke szüleinek. Az álmok és a tervezgetések mellett azonban tenni is kell valamit. A tetteknek pedig két alapfeltétele van: a példa és az idő. Bővebben: nagyon fontos az apa életének, mindennapjainak jó példája, valamint az, hogy minél több időt töltsön el fiával. Ha e két feltétel hiányzik, ha a kettő közül valamelyik nincs ott az apa tervei közt, ha kikopik a példa, ha fényét veszti az idő jelentősége, oda minden… a fiút valaki más, de inkább valami más fogja befolyásolni a felnőtté válás útján. Ha az apa nem megy fiával együtt a templomba, nem várhatja el tőle, hogy elmerüljön a hitben és a bölcsességben. Ha az apa nem tanítja meg fiát a férfias kézfogásra, a nőkkel szembeni lovagiasságra és a nehézségek közötti szívósságra, a fiúból puhány, gyáva ember válik. Ha az apa nincs jelen fia sikereinél, miért csodálkozik hát, ha a fiú felnőtté válását (a sikereket is beleértve) az egyhangúság kíséri majd?! Ám ha dolgos és szorgalmas apa vagy, a fiad is azzá lesz, miután elhagyja gyermeki játékait. Csak ki kell várni. Ha szeretsz olvasni, a fiad is olvasó emberré válik majd. És nem kell neki sokat beszélni az olvasásról. Ahogyan szereted feleségedet, fiad is hasonló szeretettel veszi majd körül szíve választottját. Ha lehajolsz a szenvedőkhöz, fiad is úgy fog tenni. És nem kell semmit hangos szóval hirdetned, nem kell plakátolnod, mert a te példád ragyogni fog véred előtt. Ez lesz számára a minta, az eszménykép, a menedék, a fáklya. • HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 4.

Babos Anikó A Mindszenty-ügy megoldása A magyar kormány ragaszkodott ahhoz, hogy Mindszentyt legkésőbb 80. születésnapján nyugdíjba küldjék. A bíboros viszont nem szeretett volna visszavonulni, különösen azért nem, mert hazánk elhagyása előtt az őt felkereső Zágon József prelátus elhozta számára VI. Pál ígéretét, hogy MINDIG esztergomi érsek és Magyarország prímása marad, vagyis haláláig a cím birtokosának számít. VI. Pál azonban nem tudta hosszú távon megtartani ígéretét. Ahhoz, hogy a magyar katolikus egyház helyzetén javíthasson, engednie kellett a magyar kormánynak, és el kellett távolítani Mindszentyt a hivatalából. Casaroli emlékirataiban megpróbálja tisztázni a pápát. Szerinte ígéretszegésről nincs szó, hisz mikor 1971-ben, a pápa Rómában elbúcsúzott Mindszentytől, ezt mondta: „››Te vagy és maradsz Esztergom érseke és Magyarország prímása‹‹. A pápa bíborosnak tett két kijelentése közül ez a közvetlenebb, a leghitelesebb. A pápa jelen időben beszélt, és kerülte a ››mindig‹‹et, amely Mons. Zágon szavai között szerepelt. VI. Pál pontosságát és bölcsességét ismerve, mindez nem jelentéktelen.” Véleményem szerint azonban a pápa 1971-es kijelentését nem lehet úgy értelmezni, hogy MOST, EGYELŐRE marad Mindszenty esztergomi érsek. Nyilvánvaló, hogy a sokat emlegetett „lelkipásztori szükségszerűség” mögött politikai okok húzódtak: a már Magyarországon elért eredmények megőrzése és újak elérése. Miután a pápának nem sikerült rávennie a prímást arra, hogy önként mondjon le címéről, 1974. február 5-én megüresedettnek nyilvánította az esztergomi széket, ami óriási felháborodást váltott ki az egyházon belül is. 1974-ben Lékai Lászlót VI. Pál még csak esztergomi apostoli kormányzónak nevezte ki. Majd Mindszenty halála után (1975. május 6.), 1976 februárjában Lékai már megkapta az esztergomi érsek címet is. Kétségtelen, hogy a keleti politika egyik legellentmondásosabb kérdése a Mindszenty-ügy megoldása volt. Tudjuk nagyon jól, hogy a diplomáciában nem adnak semmit sem ingyen, csakis a valamit valamiért elv érvényesül. Ebben a helyzetben Mindszenty eltávolításáért és székének megüresedetté nyilvánításáért cserében a magyar egyházi hierarchia teljessé vált, és ez akkor hatalmas dolognak számított.


JUBILEUM

Foglár György c. egri püspök Hont megyei kötődései 2. A Magyar Katolikus Lexikon szerint Foglár „1707-ben átlépett az egri egyházmegyébe, s Pásztó plébánosa“, 1710-től pedig már egri kanonok. (1997:732) Koncz Ákos is megemlíti Az egri egyházmegyei papok irodalmi téren című munkájában, hogy teológusunk „megyéjét odahagyva 1707-ben a nagy kiterjedésű egri püspöki megyébe ment át“. (1892:84) A már idézett Zsendovics József kiemelten kezeli Foglár házasnényei állomását, miközben arra is utal, hogy a tehetséges teológus többre volt hivatott a vidéki papi szolgálatnál: „Az isteni Gondviselés, mely a csekélyebb eseményekben készíti el a nagyobbak alapját, őt az egri egyházmegyének szánta, hozzánk vezette, hogy pótolja a hiányt, növelje jelesink számát, hogy példánk s áldásunk legyen! Pyber László esztergommegyei érsekhelyettes, tekintetbe véve, hogy a terjedelmes egri megyében, mely csak imént szabadult fel a török iga alól, munkás és buzgó papokra nagy szükség van, Foglárt saját kérelmére, 1707. márczius 28-án, az esztergomi megyéből elbocsátotta, fenntartva részére a jogot, hogy tetszése szerint bármikor visszatérhessen. Szerencsénkre, e jogával nem élt.“ (1865:230) Talán a már elmondottakból is következtethetünk arra, hogy Foglárnak nem volt könnyű dolga első állomáshelyén. A pasztorációs munka teljes egészében kitölthette mindennapjait. Hisz azok a falvak: Lukanénye, Leszenye, Apáti, Újfalu, Haraszti, Bátorfalu, Csáb, Keszihóc, ahol lelkipásztori tevékenységének eleget kellett tennie, nagy ívben terültek el Házasnénye körül. S akkor a sok-sok távoli pusztáról még nem is beszéltünk. Feltételezhetően az oktatási gondok egy része is rá hárult. Amint ugyanis Gruber József kántortanító 1926-ban írt krónikájában olvassuk: „A plébánián talált statisztika szerint az iskola az 1699. évben léttesíttetett“. Ez pedig épp Foglár ide érkezésének éve volt. Hogy a plébánia milyen állapotban lehetett akkor, nem tudjuk. A mai Historia Domusban azt írják egy helyütt, hogy az 1712-ben épült. Ha így volt, nem lehetett valami kényelmes helye Foglárnak Házasnényén. Egy másik helyen viszont úgy említi Buday Károly esperesplébános, hogy az 1973-ban elbontott plébániaépületet épp 1699-ben emelték, tehát akkor, amikor papunk ide kapott kinevezést. Ezt írja egyébként a kései utód a volt plébániáról: „Kicsit meg is könnyeztem a nagy múltú épület pusztulását, hisz ez 1699-től 1969-ig, majdnem háromszáz évig volt irányító helye a nyényei egyházközségnek.“

Foglár György főpap egri tevékenysége Miután Foglár átlépett az egri egyházmegyébe mint Zsendovics József róla készített portréjában olvassuk -, „azonnal pásztói plébánossá lőn. A lankadni nem tudó buzgalom, hivatalbeli pontosság és azon szeretetteljes lelkesültség, miszerint mindennek mindene tudott lenni, hogy mindenkit az üdvösségre vezéreljen: az új megyében csakhamar biztosíták részére, valamint a hívek tiszteletét, úgy paptársai szeretetét s elöljárói bizalmát és elismerését. Jeles tulajdonai és tehetségei felköltették főpásztora, Telekessy István figyelmét is, ki őt nemsokára, 1710-ben deczember 10-ről egri kanonokká nevezte ki. Foglár a benne helyezett bizalomnak teljesen megfelelve, már 1713-ban a Boldogságos Szűzről

nevezett Albei préposti címmel díszesíttetett fel, 1718-ban pedig szerbiai választott püspöki méltóságra emeltetett.“ (1865:230) Foglár György egyéb érdemei mellett elsősorban alapítványai révén vált széles körben ismertté. 1740. november 27-én 25 ezer forinttal és az almagyari

Egri emléktábla a Foglár alapította intézmény falán. Világháló szőlője árából Egerben jogakadémiát alapított. A jogi iskola számára 50 ezer forint értékű épületet vett, és 1746-ban az alapítványi tőkét 41 ezer forintra emelte. (Szinnyei, 1894:607) A Magyar Akadémia Értesítője később közölte az alapító ezzel kapcsolatos, 1747-ben írt levelét, amely így hangzik: „Tekéntetes Nemes Vármegye. Tudtára vagyon Nagtoknál Kglmeteknél, hogy míg in Ao. 1740. itten Egerben Nemes iffiak elő menetelire juridicum Studiumot fundálttam legyen egyedül Hazánk és Nemzetünkhez való szeretetibül, hogy egy iránt Úri fő rendek, és az szegény Nemes emberek fiaji nagyobb commoditással, mint sem Patvariákon tanulhassák az törvényt, ugy hogy a´kit Patvariákon sok Esztendeig nagy kölcségel, sok szenvedéssel nehezen cosequálhatják, itt két Esztendőnek forgása alat ugy perficiálhattya magát in juridicis, hogy in Foro utroque, passive et active Causákat prosequálhattya cum honore…“ (1851:230-23) A továbbiakban Foglár kéri a nemes vármegyét, hogy alapítási szándékát és alapítványát vegye támogatása alá. Majd így folytatja levelét: „Azomban szükség képpen akarván e´jövő tavaszon az Collegiumnak fabricáját continuálni, és nagyobbra extendálni. Vettem Tokajban öttszáz fenyő szálakat.“ Arra kéri hát a megyei rendeket, segítsenek a Tiszán lehozott fát Egerbe szállítani. Foglár alapítványát természetesen az országgyűlés is törvénybe foglalta. Az 1741. évi XLIV. számú törvénycikkből idézünk most egy részletet: „Méltóságos és főtisztelendő Foglár György ur, választott szerbiai püspök, fejérvári prépost, az egri egyház tiszteletreméltó székeskáptalanjának olvasó kanonokja, továbbá nagyméltóságú méltóságos és főtisztelendő monyorókeréki gróf Erdődy Gábor egri érsek stb. urnak a lelkiekben helyettese és főügyésze, dicséretes és nem csupán hálás emlékezetre, hanem utánzásra is legméltóbb példával, a közjó iránti szeretetből, a nemesifjúságnak a hazai jogban való oktatása végett Egerben, a föntebb emlitett káptalanban letett alapitólevelével, jogi tanfolyamot állított föl. 1. § És ámbár ez intézetnek helyesen és kellőképen s az emlitett alapítólevél tartalma szerint való kormányzásának gondját Heves vánnegyére, a mondott egri káptalanra és föntnevezett püspök gróf úrra s annak a püspökségben következő utódaira bizta; legfelsőbb igazgatását pedig a királyi szent felség királyi Curiájának ajánlotta: mégis, hogy a fönt emlitett püspök urnak ez annyira áldásos szándéka és

intézetének, mint előbb mondatott, a királyi Curiára ruházott legfelsőbb igazgatása állandó emlékezetben maradjon, s ez által is a kellő foganatot annál jobban megnyerje, az ország karai és rendéi jónak látták a mondott alapítvány ügyét az ország törvényeiben is megemliteni, s ilyen módon is minden feledségtől (melyet az idők folyása és viszontagsága magával hozni szokott) megőrizni”. Tudjuk, hogy Mária Terézia csak 1753 őszén adta ki a nagyszombati filozófiai és teológiai kar reformjára vonatkozó rendelkezéseit. A jogi karon még ennél is később, 1760-ban rendelték el az átszervezést. Az egri iskola felállításával Foglár tehát már korábban megvetette alapját a jogakadémiának, a színvonalasabb magyarországi jogi képzésnek. Ennek mintáját vették később máshol is (pl. Nagyszombatban) alapul. 1755-től már három jogtanár adott itt elő. Köztük volt Huszti István, akinek jogi kézikönyvét, a Jurisprudentia practica...-t széles körben alkalmazták. A foglarianum jelentős szerepet töltött be a maga korában még akkor is, ha egyes történészek szerint Foglárnak a katolikus nemesifjak szakképzett jogásszá nevelésével az volt a fő célja, hogy „kiszorítsa a katolikus birtokos főnemesség ügyvivői közül a külföldön tanult, jól felkészült és ezért addig szinte nélkülözhetetlen protestánsokat”. (Horváth, főszerk., 1988:118) 1774-ben Eszterházy Károly az általa épített Liceumban a teológiai és filozófiai tanfolyam mellett a jogi főiskolának is helyet adott, amely ekkor püspöki, 1804-től érseki jogakadémiaként működött. Foglár püspök a kispapok számára is alapított egyházjogi tanszéket (Dr. Viczián, szerk., 1997:732.), 2000 forintot pedig arra a célra hagyott, hogy kamataiból „a növendékek az életbe való kilépésök alkalmával hasznos hittani könyvekkel láttassanak el”. (Szinnyei, 1894: 607) Arról is van tudomásunk, hogy Egerben olyan Foglár-intézetet is alapított, amely a szegény sorsú növendékek ruházásáról és táplálásáról gondoskodott. Ez később az angolkisasszonyok irányítása alá helyezett leánynevelő intézetté alakult át. (Rautmann,1880: 556) A jótékony püspök két önálló latin nyelvű munkát is kiadott. Az első Kassán jelent meg 1723-ban Hortos divinorum Eloquiorum címmel. Ugyanott adták ki a másikat is, melynek címe Ferculum vitae aeternar. Munkásságának lényegét így foglalta össze Koncz Ákos az egri egyházmegye papjairól írt könyvében: „Egész élete munka volt, a jótékonyság munkája, s midőn 1754. október 12-én elhunyt, őszinte könnyek között kísérték el sírjába azt a kihűlt szívet, mely míg dobogni meg nem szűnt, csak akkor érezte jól magát, ha a haza és tudomány, egyház és nevelés oltáráért áldozgathatott. Bokros érdemeinek megfelelő jutalmat itt a földön ugyan nem talált, de elismerést nem kért soha senkitől, jutalomra nem vágyott, mert azok közé tartozott, kik szellemileg nagyobbak, hogysem jutalomra gondolnának. De nemes alakját megőrzi a megemlékezni tudó szeretet, s az, ki majd az egri egyházmegye történetét avatott kezekkel megírja, munkája egyik legfényesebb lajpjára fogja kétségkívül írni Foglár nevét.“(Koncz, 1892. 86) Úgy gondolom, a tájainkról indult, a Felvidékhez kötődött jeles egyházi méltóságot érdemes és illő nekünk is számon tartanunk. S talán egy emléktáblával is tiszteleghetnénk szelleme előtt. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Húsvét 3. vasárnapja

VASÁRNAP ról ra

Jankó Gábor emmauszi tanítványok útja nem csupán egy szakasz megtétele, annál sokkal mélyebb valóságról van itt szó. Egy útról beszélünk. Fizikai értelemben ez egy kiépített útszakasz, amelyen eljuthatunk az egyik helyről a másikra. Átvitt értelemben jelenti az ember belső lelki világa útjait és változásait. Az emmauszi tanítványok életében mind a kettő jelen van. Mind a taposás, amelyhez fizikai erőt kell kifejteni, de a belső átalakulás útja is, mely nyitottá teszi őket Krisztus felismeréséhez. Milyen sokan vállalkoznak ma is, hogy elinduljanak hoszszú zarándokutakra, akár gyalog is. Mennyi ideig kell távol maradni az otthontól, elhagyni a biztosat, a kitaposottat. John Brierley szerint: az évszázadok során milliók jártak végig zarándokutakat és kaptak jelentős erőt a lelki megújuláshoz és átalakuláshoz. Az

Az

tapasztalata volt André Frossard-nak is, aki megtérése történetét az „Isten létezik, találkoztam vele” c. könyvében írta le. Mikor egy kis párizsi kápolnában megtapasztalta Isten, Jézus Krisztus jelenlétét – épp szentségimádás volt a kápolnában –, e rendkívüli, misztikus tapasztalata után az előző percben még ateista fiatalember azt mondta barátjának: „most már én is katolikus vagyok!” Barátját kérte, hogy vigye el egy paphoz. Neki pedig azt mondta: tanítsa meg arra, hogy mit tanít az Egyház, mert ő abból még semmit nem tud, de azt tudja, hogy minden szava igaz. S Krisztust megtalálta Egyházában, megkeresztelkedett, bekapcsolódott az Egyház életébe, és minden nehézség ellenére boldogan élte meg a katolikus hitét. A hit csodálatos ajándék, a szív lángolásának tapasztalata. Ágostont szíve nyugtalansága vezeti el a Krisztussal való

Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 2, 14. 22-28) Pünkösd napján Péter a tizenegy kíséretében előlépett, és hangos szóval így beszélt: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem egész népe! Figyeljetek és hallgassátok meg szavamat! Izraelita férfiak, fontoljátok meg e dolgokat! A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek, amikor, mint tudjátok, általa hatalmas csodákat és jeleket vitt végbe köztetek. Ezt az embert ti az Isten előre elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítettétek, majd megöltétek. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta őt. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hiszen Dávid így jövendölt róla: Szemem előtt az Úr mindenkoron, ő áll jobbomon, meg nem inoghatok. Örvend a szívem, az ajkam énekel, és testem is békében nyugszik el. Lelkemet a holtak honában nem hagyod, hogy Szented romlást lásson, nem akarod. Az élet útját mutatod meg nekem, színed előtt örülni gyönyörűségem.”

ját mutatod, Uram, nékem. Szentlecke Szent Péter apostol első leveléből (1 Pét 1, 3-9) Szeretteim! Szent félelemmel éljetek földi zarándoklástok idején, ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítélkezik kinek-kinek tettei szerint. Hiszen tudjátok jól, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon váltottak meg titeket az atyáitok által rátok hagyott, értéktelen életformától, hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak drága vére árán. Őt Isten előre kiválasztotta már a világ teremtése előtt, de csak az utolsó időkben jelent meg, miattatok. Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy higgyetek és reméljetek Istenben.

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 24, 13-35) Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely ,Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték Válaszos zsoltár egymás között mind(Zsolt 15, 1-2a és 5. azt, ami történt. Míg 7-8. 9-10. 11) beszélgettek és vitatVálasz: Az élet út- koztak, egyszerre ma-

ga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagyhatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó aszszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az aszszonyok mondták, őt magát azonban nem

látták. Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok, késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az Írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték De ő eltűnt előlük Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?” Még abban az órában útrakeltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.

Liturgikus naptár Május 4. HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA (Flórián, Guidó, Mónika) Énekrend: H 90; 136-152; 150 ÉE 106; 171-189; 200

utat járva nyitottá válunk Krisztus felismerésére. Amikor elhagyjuk a szokások és elvárások korlátait, képessé válunk a változásra és a megújulásra. Az út jutalmaként részesülhetünk a belső felfedezés kalandjában. Nemcsak a múltban, de ma is sokan az istenkeresés útját járjuk, néha kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek okát Szent Ágoston, a nagy istenkereső így nevezi meg vallomásában: „Magamon kívül kerestelek téged és ezért nem találtalak meg a szívemben.” Hasonló

találkozáshoz – fejtette ki beszédében Ferenc pápa. Azonban Isten felfedezésekor nem zárkózik önmagába, mint aki már megérkezett céljához, hanem tovább folytatja útját. Az igazság, Isten keresésének nyugtalansága arra készteti, hogy egyre jobban megismerje Istent, hogy kilépjen önmagából és Istent megismertesse másokkal is. Ez a szeretet nyugtalansága. Ez lángolt az emmauszi tanítványok szívében is. Bárcsak a szeretet nyugtalansága bennünket is lángra lobbantana.

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 4.

Május 5. Hétfő. Köznap (Adrián, Györgyi) Miseolvasmányok: ApCsel 6,8-15; Zsolt 118,2324. 26-27. 29-30; Jn 6,22-29 Válaszos zsoltár: Boldog az az ember, aki az Úr törvényét megtartja. Énekrend: H 87; 150; 259 ÉE 100; 200; 126 Május 6. Kedd. Köznap (Frida, Ivett) Miseolvasmányok: ApCsel 7,51 - 8,1a; Zsolt 30,3cd-4. 6ab 7b 8a 17. 21ab; Jn 6,30-35 Válaszos zsoltár: Én Uram, én Istenem, kezedbe ajánlom lelkemet. Énekrend: H 70; 136; 105 ÉE 84; 171; 131

Május 7. Szerda. Köznap (Gizella, Notker) Miseolvasmányok: ApCsel 8,1-8; Zsolt 65,1-3a 47a; Jn 6,35-40 Válaszos zsoltár: Minden föld Istent dicsérje! Énekrend: H 90; 142; 146 ÉE 106; 168; 206 Május 8. Csütörtök. Köznap (Mihály) Miseolvasmányok: ApCsel 8,26-40; Zsolt 65,8-9. 16-17. 20; Jn 6,44-51 Válaszos zsoltár: Dicsérd az Istent, nagyvilág! Énekrend: H 86; 119; 261 ÉE 117; 161; 362 Május 9. Péntek. Köznap (Gerhardinger Mária Terézia, Gergely) Miseolvasmányok: ApCsel 9,1-20; Zsolt 116, 1-2; Jn 6,52-59 Válaszos zsoltár: Menjetek el az egész világra, és

hirdessétek az evangéliumot! Énekrend: H 92; Gl 521(4); 159 ÉE 116; 190; 141 Május 10. Szombat. Köznap (Szent Jób, Ármin, Pálma) Miseolvasmányok: ApCsel 9,31-42; Zsolt 115,1217; Jn 6,60-69 Válaszos zsoltár: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul mind azért, amit nékem adott. Énekrend: H 88; 154; 259 ÉE 107; 132; 126 Május 11. HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA Jó Pásztor vasárnapja (Odó, Majolusz, Odiló és Hugó cluny-i apátok, Salkaházi Sára) Miseolvasmányok: ApCsel 2,14a.36-41; Zsolt 22, 1-3a. 3b-4. 5. 6; 1Pét 2,20b-25; Jn 10,1-10 Válaszos zsoltár: Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. Énekrend: H 90; 136-152; 150 ÉE 106; 171-189; 200


LELKI TÁPLÁLÉK

Tegyétek a jót! A sarkalatos erényekről Molnár Tamás adócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld – ismétlődik a gondolat Mécs László papköltő sokat idézett versében. Sokszor életünk keménységébe sem árt valami olyasmit oltani, ami által szebbé válik a világunk. Ha viselkedésünkbe erényeket oltunk, megszépíthetjük a magunk és környezetünk életét. Például azoknak a fontos emberi erényeknek a segítségével, amelyek köré a többi erény csoportosul: a négy sarkalatos erényről van szó, amelyeket kardinális erényeknek is hívunk, s amelyekről külön-külön sorozatunk következő részeiben olvashatunk majd. Honnan ered az elnevezésük? Sarkponti szerepük miatt a latin cardo szóból, ami ajtópántot, sarkot jelent, azt, amin az ajtó fordul. Innen származik tehát a kardinális jelző. Ezek az erények, mintha a többi erényt is tartanák, vagyis megalapozzák számunkra a további erények gyakorlását is. A sarkalatos erények a következők: okosság, igazságosság, erősség és mértékletesség. Felsorolásukkal már az ókori filozófusok műveiben is találkozunk, a Szentírás pedig a következőképpen ír róluk: „És ha valaki az igazságot kedveli, fáradozásának gyümölcsei az erények: józanságot tanít ugyanis és okosságot, igazságosságot és erősséget“ (Bölcs 8,7). A Katekizmus segítségével a szóban forgó erények az alábbi meghatározásokkal mutathatók be: „Az okosság teszi készségessé a gyakorlati értelmet, hogy igaz javunkat minden körülmények között fölismerjük és az eléréséhez szükséges helyes eszközöket megválasszuk. Az igazságosság állhatatos és erős akarat arra, hogy Istennek és a felebarátnak megadjuk azt, amivel nekik tartozunk. A lelki erősség szilárdságot ad a nehézségek közepette és állhatatosságot a jóhoz vezető úton. A mértékletesség szabályozza az érzéki gyönyörűségek vonzását, és a teremtett dolgok használatában kiegyensúlyozottságot biztosít.“ (KEK 1835-1838) Szabad gyakorlásuk által erényes, ill. erényesebb emberekké válunk. Magunk is átélhettük már, ha olyan személlyel állunk szem-

V

ben, aki a felsorolt erények szellemében igyekszik élni életét, úgymond jóságának sugárzásával is megszólít minket. Mert a sarkalatos erények további jóra sarkallják az embert, különféle egyéb erények gyakorlása által szépítik a földet, mint a vadócba oltott rózsák. Az ilyen személyek közelében talán arra is ösztönözve érezzük magunkat, hogy mi magunk is hasonló jót sugárzó emberekké váljunk. Szeretnénk, ha erényes emberként mi is megtapasztaltatóivá válhatnánk a belső jóságnak mindazok számára, akikkel az isteni Gondviselés hosszabb-rövidebb időre öszszekapcsolja életutunkat. Igyekvésünk elmélyítéséhez buzduljunk mások példáján. Vegyük észre életükben a jót. A kevésbé látványosat is. Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg c. világhírű művében közli az alábbi párbeszédet: „- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. / - Nem találják meg – mondtam. / - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák... / - Minden bizonnyal – feleltem. / - Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.“ Lássuk meg szívünkkel mások jóságának rózsáit, és oltsunk minél több rózsát mi magunk is, hogy szebb legyen a föld, s hogy ha csak egy kis lépéssel is, de kerüljünk mindig közelebb az abszolút Széphez, az Istenhez. A sarkalatos erények érdekes ábrázolásaival találkozunk a művészetben. Az okosság allegóriája a három arc, mely az emlékezettel, az értelemmel és az előrelátással uralja a teljes időt, a múltat, a jelent és a jövőt. Az igazságosságot leggyakrabban koronás nőalakkal ábrázolják, melynek egyik attribútuma a mérleg, melynek tányérjai üresek és egyensúlyban vannak, ami a jog és jogtalanság közötti határ keresését jelzi. Másik jellemzője a kard, ami az igazságosság büntető jellegére utal. De előfordul a bekötött szem is, amely a pártatlanság jele lett. A lelki erősség előforduló ábrázolása egy nőalak oszlop attribútummal, míg a mértékletesség jelképe egy korsó, amit egy nőalak tart a kezében.

Zarándoklat

HÉT

ről re

Fájdalmas Szűzanya éve számos közösség, plébánia és család számára lehetőséget ad a Mária-kultusz mélyebb megértésére és megélésére. Ez volt az elsődleges célkitűzése a sasvári magyar zarándoklatnak is. Persze könnyen abba a hibába eshetünk, hogy azt mondjuk „én otthon is tudok imádkozni, nekem ahhoz nem kell zarándokútra mennem…” Pedig menni kell! – ha módomban áll… Ugyanis a zarándoklat egy ősi vallási jelenség, mely az ember lelki szükségleteiből táplálkozik. Szent helyek vallásos indíttatású meglátogatása minden vallásban elterjedt azon meggyőződés

határidőn belül valaki zarándokútra kerekedik. Mi is az a különleges vallási ok, ami miatt a hívő ember zarándokolni kezd? A keresztény zarándoklatok célja a vezeklés, a lelki megtisztulás, a valamilyen betegségből való gyógyulás vagy a bizonyos ügyért történő imádkozás, de ide sorolhatjuk a gyónás szándékát, a megtérés vágyát, az elveszett hit visszatérésének óhaját, a saját tanúságtétel megszilárdításának kívánságát, fogadalom teljesítését, az isteni segítség kérését, ill. a szentek különös tiszteletét. A célponttól függetlenül minden zarándoklat annak a zarándok

alapján, hogy az istenség bizonyos helyeken jobban megközelíthető. A zsidók jeruzsálemi zarándokútjainak mintájára a korai középkortól a keresztények is elkezdték felkeresni a szent helyeket. A 15. századig ezeknek az utaknak zömében a Szentföld volt a célja. Tehát nem valami modern, vallásos turizmusról van szó, hanem a lelki élet egy nagyon ősi és kiforrott gyakorlatáról, melyet időről időre újra át kell élni. Őseinknél a zarándoklat a hit bizonyítását szolgálta, hiszen a zarándokhelyek gyakran messze voltak, és a jó zarándok gyalogszerrel tette meg a napokig tartó utat, és az oda vezető út fárasztó és olykor veszélyes is volt. Ezért nagy jelentősége volt annak a fogadalomnak, hogy egy bizonyos

állapotnak a kifejezése, amelyben a keresztény ezen a világon van, mert még nem találta meg maradandó hazáját. A zarándoklás értéke a hit, a megtérés és az egyházi közösséghez való odafordulás elmélyülésében rejlik. Az utóbbi időben szemmel láthatóan megnőtt az igényes zarándoklatok iránti igény. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ezeket az utakat a hit és az egyházi élet elmélyítésének szolgálatába állítsuk. Nagy lehetőség ez, hiszen a zarándoklat a megszokott mindennapi élettel való szakítás jelképe: a zarándok átmenetileg „meghal” a mellékes dolgoknak, és elindul a lényeg felé vezető úton. A hívek közösségében megtapasztalhatja Isten létét és jelenlétét.

A

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Feltámadunk? Feltámadunk! A feltámadt Krisztus, mielőtt felment volna a mennybe, negyven napon át többször megjelent az apostoloknak. Tamás kétkedve fogadta a hírt, hogy valóban feltámadt, és itt volt köztük. Az emmauszi tanítványokkal együtt ment az úton, és nem ismerték fel. Az apostolok látták, és hittek. Jézus ma is itt van velünk. Vajon felismerjük-e őt? Hisszük-e, hogy itt van? Hiszünk-e a feltámadásban? Oly sokszor hitetlenül állunk az események történésében. Nem ismerjük fel jelenlétét, pedig olyan nyilvánvaló. Nap mint nap megmutatja magát nekünk, de mi nem látjuk, mert szemünket elvakítják a földi javak. Nap mint nap szól hozzánk, de nem halljuk szavát, mert nem tudunk csendben maradni. Meghív ben-

sik… S amikor már teljesen feladja a küzdelmet, akkor mutatja meg Jézus isteni hatalmát, és feltámasztja a halottat. Azt, aki meghalt a bűnnek, aki elhagyja bűnös vágyait, szokásait, kötöttségeit, kötődéseit. S már nem kíván semmi mást, csupán csak Őt. Teljes szívéből, teljes lelkéből csakis kizárólag utána vágyakozik. S az ember vágya teljesül: feltámad. Feltámad az életre, vagy feltámad az örök életre. Mi is feltámadunk? - kérdezik diákjaim. Igen felelem. De mikor? Mindennap! Minden betegségből való meggyógyulás feltámadás. Ha valami beteg a szervezetünkben, majd meggyógyul, az új erőre kap, új életre kel. Ha valami probléma megoldódik, rendbe jönnek a dolgok, akkor új életre támadunk. Megszabadulunk a rossztól, megválunk a tehertől, a kellemet-

S megyünk tovább. Ki–ki a maga élete útján. Van, aki tudja, érzi Jézus örök jelenlétét, ezért úgy cselekszik, hogy az Neki tetsző legyen. Van, aki nem veszi Őt észre. Csak kérdőre vonja, számon kéri Tőle, hol volt eddig, miért nem jött előbb. Elvárja, hogy neki mindig segítsen, de ő nem tesz érte cserébe semmit. Van, aki nem hiszi, hogy létezik. Ők azok, akik a hegy lábánál rekedtek, és még csak el sem indultak a felfelé vezető úton. Ők képtelenek elfogadni az alkalmakat, amelyeket az Egyház kínál a megújulás lehetőségeként: a kegyelmeket. Tiltakoznak, tagadnak, elutasítanak. De számukra is van megújulás, mert Jézus értük is meghalt. Isten őket is üdvözíteni akarja. Ezért kapnak egy újabb esélyt. Hátha felismerik a Teremtő akaratát. Isten újra és újra próbálkozik az embernél. Jézus újra és újra kopogtat az ajtón, és várja, hogy beengedjük életünk-

nünket szeretetlakomájára, de mi elutasítjuk a meghívást. Amikor pedig bajba jutunk, keressük Őt. S megkérdezzük, hol késett, miért nem jött előbb? Miért engedte, hogy ez történjék? Amikor Lázár megbetegedett, üzentek Jézusért. Nem ment. Pedig Márta és Mária nagyon várták Őt, mert nagyon szerették. Gyakran megfordult náluk, tudták, hatalmában áll meggyógyítani a beteget. Jézus akkor ment, miután Lázár meghalt. Márta szóvá is tette: Ha itt lettél volna… Jézus megnyugtatta: Feltámad testvéred! Tudom, hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon – válaszolta Márta. Én vagyok a feltámadás és az élet – mondta Jézus. ( Jn 11) Hát nem így van ez a mi életünkben is? Hívjuk, várjuk Jézust, de csak nem jön. Nem jön, mert már ott van. Ott van a betegségeinkben. Velünk van a szenvedéseinkben. Ott áll mellettünk a megpróbáltatásokban. Lehajol a legmélyebb rejtekeinkbe, hogy ott begyógyítsa sebeinket. Felemel. Kivezet a sötétségből a világosságba. De mi éppen akkor azt gondoljuk, hogy elhagyott bennünket. Nem veszszük észre, hogy Ő csendesen, szelíden megvárja, mit cselekszik az ember. S mit tesz az ember? Feladja. Türelmetlen, nem bír várni, vagy belefárad a várakozásba. Lemond, elhagyja magát, kétségbee-

lenségektől, a szükségtelentől, és felszabadultan, megkönnyebbülve indulunk tovább. S így haladunk életünk útján fel a Golgotára, amely nem csak a halál helye, de küszöb is, amelyen át beléphetünk egy megújult életbe! Ott le lehet tenni a terhet. Ott lehet hagyni a gondot, a problémát, s újjászülethetünk. Ott fenn meg lehet állni, ki lehet pihenni a fáradalmakat. Erőt gyűjthetünk. Találkozhatunk Vele. S Ő leveszi vállunkról a keresztet. Meggyógyítja betegségeinket, sebeinket. Lemossa arcunkról fájdalmaink könnyét. Megvigasztal, megtisztítja lelkünket. A rosszat jóra fordítja, mert hatalmában áll. Megerősít a további küzdelmekhez. Akkor megértjük, hogy Ő velünk van, mindig mellettünk áll, soha el nem hagy. Oly gyakran előfordul, hogy az ember azt gondolja: Végre, felértem a hegyre, itt most már megállok. Elvégeztem a dolgom, teljesítettem a feladatomat, megérdemlem a pihenést. Aztán jön egy újabb megpróbáltatás, egy újabb zökkenő. Sóhajtva felnézünk az égre, s döbbenten látjuk: a csúcs még nagyon messze van. Oly távoli, szinte elérhetetlen. Még hosszú az út, amelyet meg kell tennünk. Amit mi a csúcsnak hittünk, az csupán egy megállóhely volt a hegyre vezető úton. Egy sziklahasadék, amelyen elidőzhettünk egy kicsit.

be. Ha most nem, majd visszajön később. Kezét nyújtja, legyen mibe kapaszkodnunk, hogy fel tudjunk állni, el tudjunk indulni. Azt akarja, hogy minden ember élete jobbá, szebbé, értékesebbé, teljessé váljon. Jézus jön! Minden nap, minden pillanatban megjelenik életünkben. Türelmesen, csendesen várja, hogy felismerjük Őt a kenyértörésben, a szenvedésben, a betegségben, problémában. Azt akarja, hogy vele együtt haladjunk az úton. Szomjúhozom - mondta Jézus a kereszten. A mi szeretetünkre szomjazik. Jobban, mint valaha. Semmi mást nem kér tőlünk, csak azt, hogy szeressük. Jézus soha ennyire nem szomjazott a mi szeretetünkre, mint most, mert soha ennyire kirekesztett nem volt, mint napjainkban. Kizárjuk Őt otthonainkból, iskoláinkból, szívünkből. Elhagytuk azt, Aki minket soha el nem hagy! Egymagában áll a Golgotán, és várja, hogy felérjen hozzá szeretetünk. Szeressük Őt úgy, ahogy Ő szeretett minket! Értünk adta életét. Mi is adjuk neki életünket! Teljesen, feltétel nélkül, önként ajándékozzuk oda magunkat Neki. S Ő új életet ad érte nekünk cserébe. Benne, Vele, Általa fogunk élni. Valóban feltámadunk!

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 4.


FOHÁSZ

Életige, 2014. május

pen az ellenkezőjét gondolnánk.

Az Isten szeretetébe vetett hit azonban nem maradhat kinek-kinek benső ügye, amint azt Pál is hangsúlyozza: Isten ránk bízta, hogy másokat is kiengeszteljünk Vele (vö. 2Kor 5,18), s nagy felelősséget ébresztett minden keresztényben, hogy tanúságot tegyen Isten szeretetéről teremtményei iránt. S hogy hogyan?

ta, hogy mielőtt ajándékunkat az oltárra vinnénk, ki kell békülnünk azzal a felebarátunkkal, akinek valami panasza van ellenünk (vö. Mt 5,23-24). S ez mindenekelőtt közösségeinken – családjainkon, csoportjainkon, társaságainkon, egyházainkon – belül érvényes. Az a hivatásunk ugyanis, hogy ledöntsünk minden falat, ami aka-

„… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!”

Egész viselkedésünknek hitelessé kell tennie azt az igazságot, amit hirdetünk. Jézus világosan megmond-

dályozza az egyének és a népek között az egyetértést.

Chiara Lubich „… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20) Pál így buzdítja a korintusiakat abban a részben, mely az egész Evangélium szívét alkotó nagy örömhír közlése után következik: Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal (vö. 2Kor 5,19). Fia kereszthalálával Isten végső tanújelét adta irántunk való határtalan szeretetének. Krisztus keresztje által kiengesztelt bennünket Önmagával. Hitünknek ez az alapigazsága ma is teljesen aktuális. Ez az a kinyilatkoztatás, melyre az egész emberiség vár; igen, Isten mindenkihez közel van szeretetével, és szenvedélyesen szeret minden embert. A világnak szüksége van erre az örömhírre, de csak akkor tudjuk átadni, ha előbb újra meg újra elismételjük magunknak egészen addig menően, hogy átérezzük: körülölel bennünket ez a szeretet, akkor is, amikor ép-

„… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” „Krisztus nevében” azt jelenti: az Ő helyetteseként lépjünk Krisztus nyomdokaiba; éljünk Vele; éljünk úgy, mint Ő, és szeressük egymást, amint Ő szeretett bennünket! Ne közösítsünk ki senkit, és tegyük félre az előítéleteket! Legyünk nyitottak arra, hogy befogadjuk és értékeljük felebarátaink pozitívumait, legyünk készek az életünket is adni egymásért! Ez Jézus legfőbb parancsa, a keresztények ismertetőjegye, mely ma ugyanúgy érvényes, mint Jézus első követőinek korában. Ezt az igét élni azt jelenti, hogy békességszerzővé válunk. Így minden gesztusunk, minden szavunk, minden tettünk, melyet szeretet itat át, olyan lesz, mint Jézusé. Hozzá hasonlóan az öröm, a remény, az egyetértés és a béke hordozói, vagyis annak a világnak az előhírnökei leszünk, mely kiengesztelődött Istennel (vö. 2Kor 5,19), s melyre minden teremtmény vár. (Az Élet Igéje, 1997. január, Új Város 1997/1.)

[…]

A hét imája Pio atya reggeli imája Mária, a megtestesült Igének Szülője és a mi legédesebb Anyánk! Itt vagyunk lábaid előtt, mialatt felvirrad egy új nap, Isten új nagy ajándéka. Kezedbe és szívedbe helyezzük egész valónkat. Mindenünk a Tied legyen: értelmünk és akaratunk, testünk és lelkünk. Alakíts bennünk anyai szereteteddel új életet, a mi Urunk Jézus életét. Mennyek Királynője, a legkisebb értékű cselekedeteinket is támogasd anyai sugallataiddal! Add, hogy a szent és szeplőtelen áldozatnál mindenünk tiszta és Istennek tetsző legyen! Jóságos Anyánk, tégy minket szentekké, amint ezt tőlünk Jézus elvárja és a Te szíved vágyakozva kéri! Amen. Beküldte: Vida Zoltán, Budapest

Borítsd be csöndeddel Tedd csöndessé az imámat, Uram. Végy fel csönded isteni gazdagságába, abba a teljességbe, amelyben megnyugszik a lelkem. Távolíts el belőlem mindent, ami nem Tőled származik, ami nem a Te tiszta, áttetsző irgalmas jelenléted.

Csitítsd el vágyaimat, képzelgéseimet, szorongásaimat, indulataimat és szenvedélyeimet. Borítsd be csöndeddel bosszúvágyamat és panaszaimat. Járd át csöndeddel türelmetlen természetemet, ne legyek hangoskodó és önző se szavaimban, se tetteimben. Borítsd be csöndeddel imádságomat is, hogy tiszta vágyakozássá egyszerűsödjék, amely egyedül reád tekint. Szálljon le csönded lényem legmélyére, és váljék hatékonnyá, hogy fölemeljen hozzád, szeretetedben. Amen. Beküldte: Juhos Adél • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRJÁK

Istennél többet senki nem tud kínálni 2014. április 10-én Tóth László tallósi plébános „A nagyböjti bűnbánat” címmel tartott nagy sikerű előadást Szencen, a Szenczi Molnár Albert Klub keretében. Ez a mondat egy klasszikus beszámoló nyitómondata lehetne, amelyben egy aktuális eseményről tények formájában tájékoztat a cikk szerzője. Én azonban nem azért ragadtam billentyűzetet, hogy tényekről, időpontokról, személyekről számoljak be, vagy hogy összefoglaljam az előadás tartalmát. A kritikusok mindjárt meg is vádolnának azzal, hogy ez a beszámoló nem aktuális, hiszen nagyböjti témáról szól, ez az időszak pedig már elmúlt. Valóban. Az előadástól eltelt több mint egy hét, mikor ezeket a sorokat írom, és még több eltelik, míg megjelennek. Tehát amikor ezt az írást olvassák, a nagyböjtöt az emberek többsége már el is felejtette. Az általam felvezetett előadás témája azonban nem a nagyböjt volt, hanem a bűnbánat. Az pedig mindig aktuális. Az említett klubest havi rendszerességgel zajlik Szencen, és időközönként próbálunk olyan előadókat meghívni, akik valamilyen formában kötődnek a városhoz. Tóth László atya ennek a kritériumnak tökélete-

sen megfelelt, hiszen szülővárosába hívtuk őt meg. Jómagam azonban mégsem Szenchez kötöm a nevét, hanem Félhez, ahol gyermekéveimben plébánosként működött. Bár a gyerekekre nem az jellemző, hogy a kedvenc kedvtelésük a szentmisén való részvétel, velem mégis megszerettette, mert olyan hangot ütött meg, amit gyerekként is csodáltam, és így az érdeklődésemet mindig fel tudta kelteni. Most már felnőtt fejjel hallgattam újra, és ez a két érzés: az érdeklődés és a csodálat, most is bennem volt. A stílusáról ugyanis elmondható az, amit ő maga hangsúlyozott az előadás alatt: „Az előadónak a témát kell kimerítenie, nem pedig a közönséget.” Nem emlékszem már mindenre az előadásból, és ezt szerintem senki nem is várja el tőlem. Úgy gondolom, az az értékes gondolat, ami az ember fejében még sokáig ott motoszkál, ami újra és újra eszébe jut valakinek. Én egy történetet emelnék ki az elhangzottakból. Tóth László atya mesélt egy emberről, aki mielőtt rádöbbent volna arra, hogy a papi hivatás a s a nehéz időkben is örömmel vállaltad a nem könnyű hivatást.

Levelet kaptunk Remény

Kovács László atya emlékére (Szőgyén, 2009) Gondolatban elmélyedve, fájdalommal a szívünkben, állunk csendes sírodnál, felidézvén azt a napot, mikor tőlünk távoztál.

Hűséggel az egyházunkhoz, tudással és tehetséggel, hirdetted Isten országát, a másvallású keresztényben is barátot és testvért láttál. Gyászoló Édesanyáddal, a hívek sokaságával s paptestvéreiddel együtt koporsódat az oltár előtt kegyelettel körülvettük. Majd az örök élet hitével tested sírba helyeztük, vigasztal a boldog remény, hogy a Jó Pásztor kegyelméből Te már hazaérkeztél!

Május hó harmadikán, Jó Pásztornak vasárnapján, szólított el égi Atyánk, kegyelettel gondolunk Rád, szálljon érted buzgó imánk! A Legfőbb Pásztor kegyelméből s a hívek iránti szeretetből, igyekeztél jó pásztor lenni, népünkért és egyházunkért sok jót, szépet tenni. Korán meghallottad az Úr hívó szavát,

neki való, már dolgozott egy munkahelyen. Amikor elhatározta, hogy teljesen Istennek szenteli életét, közölte a főnökével, hogy felmond. Ő ezt kérdezte tőle: „Valaki többet ajánlott?” Az alkalmazott azt felelte: „Igen.” Mire a főnök: „Akkor megemelem a fizetését, és nála is többet ajánlok.” Emberünk pedig bölcsen így zárta a beszélgetést: „Nála többet

Pintér Zoltán atya * * *

nem tud kínálni senki.” Ez az a mondat, ami az előadás óta szinte naponta eszembe jut. Sok mindenkit hallottam már a bűnbánatról beszélni, legyen az pap, püspök, hitoktató vagy csak egyszerű jó barát. De kevés olyan volt köztük, mint Tóth László atya, aki egyáltalán nem elméleti síkon tartotta az előadást, hanem konkrét példákkal, gyakorlatiasan vezetett be bennünket a téma rejtelmeibe. Személyesen sikerült megtapasztalnom az atya azon szavait, hogy a jó bűnbánathoz csend kell. Mert amikor nagyszombat napján a szent sír előtt elmélkedtem, eszembe jutott, hogy ez mennyire igaz. Belegondoltam, hogy egy nap folyamán mennyi időt tudok a csendben tölteni, és rájöttem, hogy minimálisat. Hiszen az autóban a rádió szól, a munkahelyemen hangzavar van, otthon a gyerek hangoskodik, ha pedig elalszik, a televízió kiabál. A bűnbánat, a lemondás, a lelki elmélyülés a nagyböjt fontos része. De nem érhet véget mindez a húsvéttal. Nagyböjt gondolata mindig aktuális kell hogy legyen számunkra. Illusztrációs felvétel

nyos keresztény batyubáljára a Duna utcai magyar iskola éttermében. A bált idén is Amália és Ili testvérünk, valamint közösségünk fiataljai készítették elő. Szépen kidíszítették a termet. Mindenki hozott sós és édes finomságot, frissítőt. Nem kellett buzdítani a társaságot, hamarosan táncra perdült, hiszen a zenész nagyon jó régi és új slágereket játszott. A táncba a gyerekektől kezdve a legidősebbekig mindenki bekapcsolódott. Meglátogatott minket Haľko püspök atya is. Nagyon örültünk neki. Mindenkihez volt néhány kedves szava. Idén sem maradt el a várva várt tombola, amelyhez mindenki hozzájárulhatott lehetőségei szerint. Hogy még vidámabbak legyünk, néhányan közülünk jelmezbe öltöztek, úgy szórakoztatták a többieket. Nagyon örültünk, hogy együtt lehettünk. Ennek az együttlétnek a sikere nem a sok pénzen, hanem az összefogáson múlott. Ha Isten megsegít, jövőre is együtt mulatunk. Horváth Rozália

Pozsonyi olvasónk levelében a farsangi időszak egyik kedves eseményét idézte fel, amelyre ma is szívesen emlékeznek vissza a közösség tagjai.

Batyubál Pozsonyban Az idén február 8-án újra sor került a pozsonyi ferences templom magyar közösségének hagyomá-

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 4.

Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – e-mailben, a remeny@remeny.sk címre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


MOZAIK

Girotti atya boldoggá avatása Az április 23-i szerdai általános kihallgatáson Ferenc pápa emlékeztetett, hogy április 26-án a piemonti Alba településen boldoggá avatják Giuseppe Girotti domonkos atyát, akit hit elleni gyűlöletből öltek meg a dachaui náci táborban. „Hősies keresztény tanúságtétele és vértanúsága sokakban keltse fel a vágyat, hogy egyre jobban csatlakozzanak Jézushoz és az evangéliumhoz” – mondta a pápa. A Szentatyát Giovanni Coppa bíboros, Alba szülötte képviseli a szertartáson. Giuseppe Girotti egyike volt a dachaui táborban meghalt 1500 papnak. 1905-ben született az észak-olaszországi Alba településen, egy nagyon szegény családban. 1930-ban szentelték pappá a domonkos rendben. Jeru-

zsálemben, majd Rómában tanult; később Torinóban tanított szentírástudományt. 1939-ben felfüggesztették az oktatói munka alól antifasiszta nézetei miatt. A rezsim megfigyelés alatt tartotta; egy domonkos kolostorba került. 1943. szeptember 8. után, amikor a németek megszállták Olaszországot, a zsidók helyzete drámaivá vált. November 30-án egy rendelet következtében megkezdték a zsidók letartóztatását és internálását. XII. Piusz a katolikusokat a zsidók segítésére és megmentésére szólította fel. A nácifasiszta rendőrség hamis telefonjának következtében, amelyben arra kérték Girotti atyát, hogy kísérje el egy zsidó professzor egyik gyermekét édesapja házába, elhagyta a domonkos kolostort, ahová soha nem tért vissza.

Műsorajánló

1944. október 9-én Dachauba került. Erkölcsi és lelki erőt a Biblia olvasásából merített, amelyet egy lutheránus tiszteletestől kapott. Decemberben járvány tizedelte a tábor lakóit; Girotti nem tudott ellenállni, legyengült. Karcinómát, a rák egy fajtáját diagnosztizálták nála. Váratlan halálát egy injekciónak tulajdonítják. Utolsó szavai az Jelenések könyvéből vett idézet volt: „Jöjj, Úr Jézus!” 1945. április 1-je volt, húsvét napja. Egy ismeretlen kéz fekhelyére ceruzával a következőt írta: Szent Giuseppe Girotti. A dachaui nyilvántartásba letartóztatásának okaként a zsidók segítése szerepelt. A leitenbergi közös sírban temették el. Magyar Kurír

II. János Pál és a kazahsztáni magyarok II. János Pál, a zarándok pápa 95. külföldi útjára, kazahsztáni apostoli látogatására 2001. szeptember 22. és 25. között került sor. Szeptember 23-án, vasárnap a hatalmas kiterjedésű közép-ázsiai szovjet utódállam új fővárosában, Asztanában, a Szülőhaza téren bemutatott szentmise után II. János Pál pápa anyanyelvükön köszöntötte a jelen lévő kazahsztáni magyarokat, azoknak a főleg kárpátaljai magyaroknak a leszármazottait, akiket 1945-től kezdve a sztálini rezsim büntetésként hurcolt a térségbe sok más nép, népcsoport tagjaival együtt. Hasonló sorsra jutottak a Volga menti németek, lengyelek, ukránok, koreaiak, csecsenek, kalmükök, krími tatárok, grúzok, görögök. Sajnos csak az utazást megelőző napokban vált bizonyossá, hogy a Kazahsztáni Magyar Szövetség elnöke, Lesskó László és felesége nagy-nagy nehézségek árán, az ottani zsidó kulturális szövetség baráti segítségével és a helyi egyház anyagi támogatásával vállalkozhatott a 23 órás vonatozásra, hogy eljussanak az asztanai pápai szentmisére. A Vatikáni Rádió mindent megpróbált, hogy kieszközöljék II. János Pál pápa magyar nyelvű köszöntését. A program szerint az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya ugyanis kazah, német és lengyel nyelven szólt a jelenlévőkhöz. A hivatalos út – a különféle követségek, külképviseletek közreműködése egyrészt az idő rövidsége, másrészt bürokratikus hozzáállásuk miatt – már nem volt járható. Ezért Less-

kó László a rádió akkori főigazgatójához, P. Pasquale Borgomeo SJ atyához fordult segítségért. Javaslatára egy faxot küldött a már helyszínen tartózkodó, az utat szervező államtitkársági atyának, akit meghatott kitartásuk, és azt üzente: teljesíti kérésüket, mert átérezte, hogy evangéliumi hittel bíztak abban: „aki kér, annak adatik” és mert reménykedtek „minden remény ellenére”. Így a Szentatya a következő szavakkal köszöntötte a távoli Asztanában a mintegy 50 ezer hívő között a magyar katolikusokat, miután kifejtette, hogy jól ismeri a deportáltak tragikus sorsát: „Szeretettel köszöntöm a kazahsztáni magyar híveket, akik velünk együtt ünnepeltek. Az evangélium tanítása legyen lelki erőforrásotok a jövő kihívásai közepette. Dicsértessék a Jézus Krisztus.” A „Szentatya! Segítsen hazatérni Magyar Hazánkba!” orosz és magyar nyelvű feliratot magasba emelő hívek nagy tapssal köszönték meg a pápa szavait. II. János Pál gesztusa kitörölhetetlen nyomot hagyott a kazahsztáni magyarok lelkében, amelyet nevükben és a Hungária szövetség nevében Lesskó László ezekkel a szavakkal köszönt meg: „Hálás köszönetet mondunk azért a kegyelemért, hogy életünkben először imádkozhattunk az itt élő és a már elhunyt magyar testvéreinkért nyilvánosan, szabadon és hangosan – a Szentatyával együtt – magyarul, az édes anyanyelvünkön! Azért, hogy anyanyelvünkön is megkaphattuk a Szentatya áldását.” Magyar Kurír

FIGYELEM! Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Stracciatella

Hozzávalók: Piskóta: 4 tojás, 4 ek cukor, 4 ek liszt, Krém: 1 l tej, 2 cs vaníliás pudingpor, 1 narancs, 3-4 ek narancsszörp, 7-8 dkg csokoládé, 25 dkg cukor, 1 cs zselatin, 3 dl tejszín Elkészítése: Az egész tojásokat a habverő táljába ütjük, hozzáadjuk a cukrot, majd kb. 10 perc alatt keményre felverjük. A lisztet óvatosan beleforgatjuk. Egy 36x24-es tepsibe sütőpapírt terítünk, majd a masszát belesimítjuk. A 170 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük, majd hagyjuk kihűlni, lehúzzuk róla a papírt, és a piskótát visszatesszük a tepsibe. A krémhez a tejből és a vaníliás pudingporból, valamint 25 dkg cukorból pudingot főzünk. Ebbe még melegen belekeverjük a narancs lereszelt héját. A narancs levében feloldunk egy zacskó zselatint (elkeverjük a narancslében, majd a mikróban kb. fél perc alatt felolvasztjuk). Hozzákeverjük a

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió A Mária Rádió szentmise-közvetítéseiből: Május 11. - Komárom, Szent András-templom, 16.00 Május 13. - Fatima (Portugália), Kegyhely, 11.00 Május 17. - Máriaremete, Kisboldogasszony-templom, 19.00

Duna Tv Május 10., szombat 5.55 Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva 14/1.: Zemplén - Szépség, szegénység, remény Magyar dokumentumfilm-sorozat 7.40 Élő egyház 8.10 Isten kezében 11.00 Sírjaik hol domborulnak Május 11., vasárnap 6.15 Isten kezében. A megtalált kincs - Úton Horváth István Sándor plébánossal 6.45 Világ-Nézet. Női szemmel 8.40 Rome Reports - Vatikáni híradó

m1 Május 10., szombat 5.55 Magyar gazda 9.00 Noé barátai 11.00 Aranymetszés Május 11., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.40 Tanúságtevők

pudinghoz, és néhány kanál narancsszörppel ízesítjük, majd kihűtjük. Közben felverjük a tejszínt habbá, és lereszeljük a csokoládét (a reszelő uborkaszeletelő részén, akkor egy kicsit durvább reszeléket kapunk). A kihűlt pudingba lazán beleforgatjuk a tejszínhabot és a csokireszeléket. A piskótalapra simítjuk a krémet, és a hűtőbe tesszük hűlni. Közben egy sütőpapír lapra mintákat rajzolunk és csokit olvasztunk. Sütőpapírból tölcsért készítünk, ebbe kanalazzuk az olvasztott csokit, összezárjuk a tölcsér száját, a hegyét levágjuk, és a sütőpapír hátoldalára az átlátszó rajzok mentén, felrajzoljuk a csokimintákat. A papírt a hűtőbe tesszük, és hagyjuk megszilárdulni. A lehűlt süteményt kockákra szeleteljük, egy-egy tejszínrózsával és csokimintával díszítjük. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

„Szerzetesek” 5. forduló: Jézus Társasága 1. Mi a Jézus Társasága, a jezsuita rend latin megnevezése, illetve mi a rend nevének rövidítése?

Belokostolsky Zsófia, 1. A osztály, Jedlik Ányos AI, Szímő

2. Egészítsd ki az alábbi szöveget! „A jezsuita rend alapítója ...................... volt. A jezsuiták rendalkotmányát .................... pápa hagyta jóvá ............ szeptember 27-én. Jelszavuk latinul: Omnia ad maiorem Dei gloriam. Magyarul: ............................... A jezsuiták a hagyományos hármas szerzetesi fogadalom mellett (.................., tisztaság, ...............) felajánlják szolgálatukat a ...............-nak, mint Krisztus helytartójának.” 3. Kösd össze a megfelelő párokat! A jezsuiták 30. legfőbb elöljárója Szabbatikum A Szív 50 Rendházfőnök 147 Vágsellye

Pázmány Péter Magyarországi jezsuita lap Fél évtől egy évig terjedő lelki, ill. szellemi megújulást szolgáló idő Adolf Nicolás Jezsuita szentek száma Jezsuita boldogok száma Superior

Cseri Flóra, 1. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

4. Melyik a kakukktojás? Az alábbi felsorolásban 5 oda nem illő kakukktojást rejtettünk el. Keresd meg és húzd alá ezeket! Pongrácz István, Néri Szent Fülöp, Stock Szent Simon, Kaszap István, Nursiai Szent Benedek, Ferenc pápa, Jeruzsálemi Szent Cirill, Borgia Szent Ferenc, Forrai Tamás, Xavéri Szent Ferenc, Jálics Ferenc 5. Ki vagyok? Esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja vagyok. 1570-ben születtem, Nagyváradon. Az irodalmi barokk stílus egyik legnagyobb képviselőjeként tartanak számon. Prédikációimban, vitairataimban, imádságaimban gyakran alkalmaztam a barokk körmondatokat. 1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapítottam. Nevem: 6. Magyarországon a jezsuiták 2 lelkigyakorlatos házzal rendelkeznek. Keresd ki, hol találhatóak ezek!

Urban Bettina, 4. osztály, Nagyölvedi Alapiskola Gubík Viktória, 1. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Karácsony Vivien, 2. A osztály, Nyárasdi Alapiskola

Rácz Ágnes, 2. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

7. Hogy hívják azt a kávézót/éttermet, melyet a jezsuiták üzemeltetnek és Budapesten a Horánszky utca 20. alatt található? (kis segítség: A rend alapítójának neve is része az étterem nevének.)

Készítette Hagony János

Rejtvény

Információk: www.gabrieloz.sk Az egyes fordulókra a válaszokat a Gábriel Polgári Társulás levélcímére: Gábriel občianske združenie, Nám. priateľstva 2164/4, 929 01 Dunajská Streda vagy drótpostán az ajpek@real-net.sk címre várják. A borítékra írjátok rá: „Szerzetesek”. Az 5. forduló válaszait május 18-ig küldjétek el. Meghatározások: 1. Kegyetlen római császár, Róma felgyújtója, 2. … a csodaszarvasról (monda), 3. Szósz, lé, mártás, 4. Káin testvére, 5. Libaruha vagy írószerszám, 6. Az imák végén mondjuk: úgy legyen, latinul, 7. Nyílászáró, de nem ablak, 8. Folyami ragadozóhal (az első kockában kettős betűvel). A megfejtés a színessel jelölt kockákban található. jelentése: apró kék színű virág, de rit-

A nyertes: Cseri Bernadett, Kóvár. ka női név is. Védőszentjének, Szent Anthusa Gratulálunk, az ajándékot postán küldszerzetesnőnek április 17-én van az emléknapja. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy jük! villámpostán május 9-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: 1 2 3 4 5 6 7 8 Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, vagy remeny@remeny.sk (a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó és küldjétek el levelezési címeteket is).

Megfejtés A 15. számban közölt rejtvény megfejtése: golgotavirág.

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 4.


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Önként, kompromisszum nélkül Idén is önkéntesek ezrei kapcsolódnak be május 16-18. között a „72 óra” elnevezésű önkéntes projektbe azért, hogy tegyenek valamit környezetükért. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség már harmadik alkalommal kapcsolódik be a projektbe, melynek célja, hogy három nap alatt a résztvevők a társadalom számára hasznos munkát végezzenek. A projekt elsősorban a fiatalokat szólítja meg, hogy segítsenek felújítási munkálatokban vagy szociális, ill. kulturális területen végzett munkákban, de a programba bárki bekapcsolódhat, kortól függetlenül. Az ötlet már sokéves hagyománnyal rendelkezik Európa-szerte, eddig Ausztria, Svájc, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Magyarország és Szlovákia több mint 200 ezer fiatalja tett már valamit környezete segítéséért.

2013-ban összesen 168 projekt valósult meg a 72 óra során, az ország déli régióiban pedig legtöbb helyen a magyar cserkészek kapcsolódtak be a programba. Az egyházfai cserkészek például a község lakosságát bevonva a faluba vezető utak szélét tisztították meg a szeméttől, a nagymegyeriek métabajnokságot rendeztek a nem cserkészek részére, a füleki cserkészek pedig a vármúzeummal együttműködve felújítási munkálatokat végeztek a füleki váron. „A cserkészek számára az önkéntes munka nem idegen, hisz országos szintű összefogás nélkül is hétről hétre műveljük ezt anélkül, hogy bármit is várnánk érte cserébe” – mondta Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke. Május 16-18. között lehetőség van bekapcsolódni a református egyház által indított Szeretethíd elnevezésű programba is, amelynek a közösség érdekében önkéntesen végzett munka mellett az is a célja, hogy kapcsolatot teremtsen, hidat építsen a különböző korosztályok és közösségek között, ezáltal pedig bizonyságot tegyen Istenről. szmcs-p

Ez az országos szintű összefogás az önkéntesség fontosságára és a társadalomban elfoglalt helyére szeretné felhívni a figyelmet. Célja, hogy tudatosítsa a fiatalokban, környezetünk és a társadalom általuk válhat élhetőbbé, valamint rámutat arra a tényre, hogy sokszor egy egészen kis dolog is nagy értékkel bírhat.

Szükségem van rád! A mai ember, sajnos, minél inkább elveszíti a bűn iránti érzékét, annál kevésbé keresi Isten bocsánatát: korunk sok problémája és nehézsége innen fakad. Meghívlak benneteket, hogy ebben az évben fedezzétek föl a tékozló fiú példázatának figyelmes átelmélkedésével a bűnbánat szentsége kegyelmének szépségét és gazdagságát. Mert e példabeszéd nemcsak a bűnt hangsúlyozza, hanem Isten irgalmasságát és gyengédségét is. Imádságos, szemlélődő, csodálkozó és bizakodó lelkülettel hallgatva az Igét, mondjátok Istennek: „Szükségem van rád, számítok rád, hogy létezhessek és élhessek. Te erősebb vagy, mint az én bűnöm. Hiszek életem fölötti hatalmadban, hiszek abban, hogy képes vagy üdvözíteni engem úgy, ahogy most vagyok. Emlékezzél meg rólam! Bocsáss meg nekem!” Nézzetek magatokba. A bűn, még mielőtt sértene egy erkölcsi törvényt vagy szabályt, vét Isten ellen (vö. Zsolt 50,6), a felebarátok ellen, önmagatok ellen. Álljatok Krisztus elé, az Atya egyszülött Fia elé, aki minden testvér példaképe. Egyedül ő tudja kinyilatkoztatni nekünk, milyen legyen a magatartásunk az Atya iránt, a felebarátok iránt, a közösség iránt, hogy békességben lehessünk önmagunkkal. Az Evangélium által nyilatkoztatja ki ezt, ami azonos Jézus Krisztussal. Az egyikhez való hűség a másikhoz való hűség mértéke. Bizalommal közeledjetek a gyónás szentségéhez: a bűnök megvallásával fejezitek ki, hogy elismeritek a hűtlenséget és szakítani akartok vele; tanúsítjátok, hogy szükségetek van a megtérésre, a kiengesztelődésre, hogy megtaláljátok Jézus Krisztusban az istengyermekség megbékéltető és termékeny állapotát; kifejezitek a szolidaritást a felebarátok iránt, akiket a bűn szintén megsértett (vö. KEK 1445). Végül a gyónásban hálás szívvel megkapjátok a paptól a feloldozást: ez az a pillanat, amikor a bűnbánó bűnös fölött az Atya kimondja az éltető szavakat: „Ez a fiam életre támadt!” A szeretet Forrása újra életre kelt, s képessé tesz az önzés legyőzésére és a korábbinál erősebb szeretetre. II. János Pál pápa 1999-es üzenetéből az ifjúság 14. világnapjára

AZ ÖRÖMRŐL Fogadd be az örömöt! Idő kell az örömhöz. Hajolj le a kicsi bogárhoz! Szánj időt arra, hogy megfigyeld, Még akkor is, ha az egész kert Gyomokkal van teli! Játszva öröm a munka Munkádban őrizd meg az örömöt. Dolgozz könnyedén, játszva. Ne feledkezz meg az örömről, Különösen, ha munkád fárasztó! Élvezd a pihenés perceit! Minél nagyobb örömmel dolgozol, Annál inkább sikerül a munkád. Az öröm és a hála ikertestvérek Legyél hálás, és ez boldoggá tesz. Légy boldog, és mindig találsz okot a hálára. Ha másokkal szemben hálás vagy, Boldoggá teszed őket. A vádolás lehúz. Az öröm és a hála az élet elixírje. Ahol öröm, ott a barátság Ha időt szakítasz az örömre, barátokra lelsz. Ha nincs idő – nincs barát, csekély az öröm.

Ha Isten a barátod, Minden örömök legmélyebbikét ismered meg. Az öröm kitárja a szívet Ajándékozd mosolyodat, És egy szomorú embert boldoggá teszel. Ajándékozz örömöt, És egy bezárt virág kinyílik. Az öröm olyan, mint a napsugár Egy szomorú szívnek.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

A magyarok első koronás uralkodónőjének, Gizella bajor hercegnőnek emléknapját május 7én ünnepeljük. Néhány érdekes adatot rejtettünk el a vízsz. 1, 8, 38, 100, valamint a függ. 7, 39 és 67 számú sorokban ezzel a példás feleséggel kapcsolatban, akit gyengéd megértés, finom tapintat, vallásosság, szelídség, bőkezűség és jótékonyság jellemzett egész életében. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán május 9-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Miután Géza fejedelem megkérte Gizella kezét fia számára, ez a püspök beszélte rá a hercegnőt az Istvánnal való házasságra. 8. Gizella hamvai a mai napig itt nyugszanak (folytatva a nyíl ir. és a függ. 7 sz. alatt!); 13. Idegen szavak előképzőjeként: kettő, kettős a jelentése; 14. Gyorsan távozik; 16. Svájc fővárosa, itt névelővel; 17. Település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; 19. Amerícium és rénium; 21. Vissza: erdélyi író, újságíró és műfordító volt (György, 19272007); 22. Szakasz közepe (!); 23. Ikra; 26. Tromf (fölös ék.); 27. Szabadtéri adásvétel helye; 29. Természetes logaritmus, röv.; 30. Folyóágy; 32. Eszes; 34. K-val: színész, szinkronszínész volt, tavaly hunyt el (Géza); 37. Tangens; 38. A királynő városa; 40. Kiskecske; 42. Tréfa, bohóság; 43. Csillagkép (és pengető hangszer); 45. Szén és foszfor; 46. Csont - latinul; 47. Élőszóban közöl; 49. Beverly ... ; 51. Nemzetközi forgalmat lebonyolító teherkocsik jelzése; 52. Német női név; a középső kockában 2 betűvel!; 53. Nem lépked; 55. Ausztrál futómadár; 57. Azerbajdzsán fővárosába való; 59. Thomas ... Edison; 61. Hangtalan alap (!); 62. A Galántai járás autóinak jelzése; 63. Csak ⅔-nyira terhel (!); 65. Opera részlete; 68. Haszon, nyereség - szlovákul; 70. Öntözni; 74. Fonetikus betű; 76. Lázkiütés; 78. Kerítés - szlovákul; 79. Nem mohamedán vallású személy (török szempontból); 81. Lepel-darab (!); 82. Csapadékféle - távirati stílusban; 84. Egy jemeni és két olasz autó jelzése; 85. Férfinév régebbi írásmóddal; 88. Olaszországban alkotó magyar szobrász volt; 90. Hangtalanul versel (!); 92. Német férfinév; 93. P-vel: cipőfűző; 95. Csorba neoncső (!); 97. Ritka női név; 99. Csahos; 100. Gizella nagynénje, apácafőnöknő, aki kezdetben nagyon ellenezte a „barbár herceggel“ tervezett házasságot;

Függőleges: 1. Orosz író volt (Fjodor Alexandrovics, 19201983); 2. (Középiskolai) tanuló; 3. Vissza: főzeléknövény; 4. „A nemzet csalogánya“ (Lujza); 5. Fonetikus betű; 6. Ománi fizetőeszköz; 7. A vízsz. 8 folytatása; 9. Szlovák kettőshangzó; 10. Kutyája; 11. Valamely hónap harmada; 12. Az a körülmény, amiből valami származik; 15. „A két ...“ ( Jókai M.); 18. Van ilyen kerék, akna, sőt, malom is; 20. És - több nyelven is; 24. K-val: kandúr - tájszóval; 25. Zománc; 28. Kotródik; 31. Holland sajt; 33. Sátrak, lakókocsik szálláshelye; az utolsó kockában 2 betűvel; 35. Rémes kezdet (!); 36. Nagy páratlan betűi; 39. Gizella ebben a városban halt meg; 41. Vízhatlan szélvédő kabát; 44. A Trencséni járás autóinak betűjele; 45. Kína - angolul; 48. Vitéz, hős - irodalmi kifejezéssel; 50. A víz folyásával megegyező irányban mozgatja csónakját; 51. A színházi „telt“ ház másik jelzője; 54. Svájci város az Alpok D-i lejtőjén; 56. ....ána - kábítószer; 58. Most jut eszembe!; 60. Lettország gépkocsijainak betűjele; 64. Friss, üde - angolul, de visszafelé!; 66. Valami jól csatlakozott; 67. Gi-

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 4.

zella ennyi ideig élt Magyarországon (a nyíl ir folyt.); 69. Kripton; 70. A nóta szerint ezt teszi az eső az ereszen; 71. = vízsz. 46; 72. Csehország és Ecuador autói; 73. Brazil város São Paolótól É-ra; 75. Az élő szervezet sejtjei között keringő nedv; 77. Tešedíkovo magyar neve; 80. Francia megye Párizstól ÉK-re; 83. Délszláv nép; 86. Regény részlete (!); 87. Neodímium és berillium; 89. Orosz férfinév; 91. Néma licit (!); 94. RAE; 96. Szent - latinul rövidítve; 98. Bóra közepe(!).

Megfejtés A 15. számunkban közölt rejtvény megfejtése: A keresztfának négy betűje a megváltást hirdette meg. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Pál Barnabás, Tajti. Gratulálunk!


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat,

KÖSZÖNTŐ

Püspökké szentelésének 10. évfordulója alkalmából szeretettel köszöntjük Mons. OROSCH JÁNOS nagyszombati érsek atyát. Külön köszönjük a felvidéki magyar hívek érdekében végzett áldozatos szolgálatát. További főpapi tevékenységéhez Isten áldását és Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását kérjük. Hálás szívvel: a Jópásztor Alapítvány tagjai, valamint a szolgálatáért hálás magyar hívek és papok

RÁKAI GÁBOR esperesplébánost Tornalján, aki május 6-án ünnepli születésnapját. Szálljon rá mindenkor az égnek áldása, hogy tökéletes legyen papi hivatása. Erőt, egészséget a jó Isten adjon, az Úr kegyelmében örökre maradjon. A Boldogságos Szent Szűz vegye oltalmába, hűen az Istennek legyen szolgája: „Mert a lelkipásztor hivatása legszebb a világon, Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ezen önmagát áldozza az égi oltáron.” a szomorú első évfordulón Ehhez kívánunk neki erőt, egészséget, türelmet és sok szeretetet. A tornaljai rózsafűzértársulat tagjai és a magyar hívek

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, BOZAY KRISZTIÁN esperesplébánost születésnapja alkalmából. E szép ünnep alkalmából kérjük a jó Isten áldását és a Szűzanya oltalmazó szeretetét további életére. A nyáradi hívek és a rózsafüzér-társulat tagjai Születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük POBORI MÁRIÁT, az ipolynyéki rózsafüzér-társulat vezetőjét. Köszönetünket kifejezve kívánunk neki jó egészséget, sok erőt. További életére kérjük a jó Isten áldásos segítségét és a Szűzanya oltalmazó szeretetét. A rózsafüzér-társulat tagjai

Látjuk, hogy egy teljes év az az idő, Amíg a fű újból egészen kinő. Csendben, zölden elszáradt tavaly, Ismét illatozik, új virágaival a tavasz. Néha, néha furcsa álmunkban megjelensz, Azt is sejtjük, itt valahol, mindig közel lehetsz. Keresünk, de tudjuk, hogy a bizalom a hit az, Ami számunkra a valódi, örök vigasz. (Varga Géza)

CZIGÁNY LÁSZLÓRA (Tornalja), aki 2013. május 1-jén, 58 éves korában tragikus hirtelenséggel távozott szeretett családja köréből.

MEGEMLÉKEZÉS

A család és a rokonság Oly szomorú mindig csak egyedül lenni, Valakit mindenütt hiába keresni, Valakit várni, aki nem jön többé, Valakit szeretni, örökkön-örökké. Fájó szívvel emlékezünk halálának 2. évfordulóján TÖRÖK TIBORRA (Szenc), aki 2012. május 6-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Emlékét örökké őrzi szerető felesége és családja

„Lehunytad szemed, csendesen elmentél. Szívedben csak ez volt, hogy minket szerettél. Emléked örökké itt van velünk. Amíg élünk, Te is itt élsz velünk.” Soha el nem múló szeretettel emlékezünk május 7-én, halálának 1. évfordulóján MOLNÁR MARGITRA (Szalka-Ipolyszalka). Jóságát és szeretetét örökké megőrzi: Lánya, veje és két unokája

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Mészáros Angelika „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Egyházunknak dicső szentje, / Óh, Szent Flórián, / Büszkén köszöntünk most Téged / A neved napján. / Hálát mondunk tenéked, / Hogy községünk megvédted, / Tűztől, víztől, sok veszélytől / Megóvtál minket. Továbbra is pártfogoljad, / Oltalmazd népedet. / Ne tekintsed gyarlóságunk / És vétkeinket. / Mennyben légy a pártfogónk / És hatalmas szószólónk, / Szeretettel nézz le miránk, / Dicső Szent Flórián. Nem hagyományos éneket mutatunk be. Bős nagyközségben a Szent Flóriánról szóló dalt május 4-én, Flórián-ünnepkor éneklik. A kálváriabúcsúra összegyűlnek a hivatásos és önkéntes tűzoltóink szentmisére, hálát adni Szent Flóriánnak. Szent Flórián a 3. század második felében élt. A római légióban századosként szolgált, keresztény hitre tért. Élhette volna békésen életét, mint volt római katona, de mint keresztény a keresztényüldözéskor testvérei mellé állt. Igazságérzetéről, bátorságáról, becsületéről, társai megsegítéséről vált híressé. Elsősorban Felső-Ausztriában, Lengyelországban, de tágabb szülőföldemen és nagyközségünkben is tisztelet övezi. Mivel folyóban halt mártírhalált, a középkorban az árvizek, majd a 15. század végén a tűzvészek elleni védőszentként vált közismertté.

XXV. Komáromi Imanap A Jópásztor Alapítvány, a Pázmaneum Társulás és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében Jó Pásztor vasárnapján, május 11-én kerül sor a XXV., jubileumi Komáromi Imanapra Révkomáromban. Az Imanapon a felvidéki magyar hívek lelki gondozásával megbízott saját főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak. Program: 14.00 Engesztelő szentségimádás a Szent András-templomban 14.30 Szabadtéri keresztút 15.30 Nóna – délutáni imaóra 16.00 A Szent András-plébániatemplomban az ünnepi szentmisét mons. Orosch János érsek atya, a Nagyszombati főegyházmegye főpásztora mutatja be oltártestvéreivel A jubileumi Imanapra szeretettel hívják a lelkiatyákat és a híveket!

Fatimai engesztelő imanap Bacsfa-Szentantalon (Báč) 2014. május 13., kedd 17.00 - rózsafüzér, gyónási lehetőség 18.00 - ünnepi szentmise - Dr. Korzenszky Richárd OSB, tihanyi perjel 19.30 - imaóra a családokért 20.30 - engesztelés bűneinkért 21.30 - imaóra a papokért 22.00 - szentségi áldás Szeretettel várják a híveket. Engeszteljünk együtt!

Könyvajánlatunk

www.szentantal.sk

Amíg a készlet tart! Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk –

Galamb Imre: A magyar föld szent virágai 6,80 €

100 nap szeretet 4,72 €

1500 bölcs gondolat 3,15 €

A könyveket utánvéttel küldjük!

Az alábbi könyvek 25%-os kedvezménnyel rendelhetők meg!

Dicső Szent Flórián tudná csak elmondani, milyen viszontagságokkal küzdött meg az idén 125. évfordulóját ünneplő Bősi Önkéntes Tűzoltó Testület is, számtalan gond, bánat, nehézség és sok büszkeséggel eltöltött nap, ünnep van a hátuk mögött. A zászlójukon ez áll: „Istennek dicsőség, egymásnak segítség!” A tűzoltók Szent Flórián oltalma alatt indulnak tűz- és balesetekhez, árvízi mentéshez – bármilyen feladat kerül az útjukba, ők helytállnak. Miért? Honnan ez az önzetlenség? Fentről! Istentől! Aki meghívott és az élet egy-egy területére szenteket, példaképeket adott. Az önkéntesség apáról fiúra öröklődik. Nemzedékek sora áll be tűzoltónak, mert különleges védőszentjük van, akinek oltalma felbecsülhetetlen, aki több mint ezerhatszáz év óta segíti őket. A legszebb erények övezik Szent Flóriánt: szeretet, alázat, becsületesség, önzetlenség, embertárs iránti szeretet, bátorság, türelem, higgadtság és még sorolhatnánk. Felismerte Isten hatalmas irgalmasságát, amely túlmutat minden földi szépségen, örömön. Védelmezze meg Szent Flórián továbbra is szűkebb és tágabb hazánkat, oltalmazza tűzoltóinkat a testi-lelki bajoktól, hogy továbbra is hűséggel szolgálhassák embertársaikat!

Az öröm játéka örök 7,40 € helyett 5,55 €

Isten elfelejtett nyelve az álom 3,20 € helyett 2,40 €

A szeretet szimfóniája 9,44 € helyett 7,08 €

Valóban feltámadt 2,54 € helyett 1,90 €

ZARÁNDOKLAT

ISMERKEDÉS

A kassai Cassoviaturizmus utazási ügynökség magyar idegenvezetéssel szentföldi zarándokutat szervez 2014. október 22–29 között. Közelebbi tákékoztatás és jelentkezés: Hoffmann Éva, tel.: 0907 297 731, e-mail: hoffmann@cassoviaturizmus.sk

44 éves, 177 cm magas, 90 kg, rövid szőke hajú, kék szemű, nőtlen, cukorbeteg, gyermekekre vágyó, családcentrikus, a pedagógia doktorra vagyok. Keresem azt a 18-44 év közötti hölgyet, aki nem dohányzik, karcsú, hajadon, római katolikus vallású, és feleségül jönne hozzám Magyarországra. Mobil: 0919 377 162

• HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 4.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.