Remeny 2014 21 maj 4

Page 1

Lehet, hogy nem látod utad eredményét, utadat akkor is következetesen kell járnod! (VII. Szent Gergely pápa példázata)

21. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. május 25. – Húsvét 6. vasárnapja

Befejeződött a Remény Népfőiskola Május 16-án ünnepi szentmisével fejeződött be a Remény Népfőiskola, amely 2012-ben indult. A szentmisét az ipolysági Nagyboldogasszony-plébániatemplomban hetilapunk főszerkesztője, Herdics György c. apát celebrálta paptestvéreivel, akik a Népfőiskola előadói voltak. A szentmise végén Mahulányi József püspöki helynök kiosztotta a részvételt bizonyító okleveleket. Az ünnep közös vacsorával zárult. Külön meg kell említeni, hogy az ipolysági Remény Népfőiskola négy féléves képzését több mint hatvanan látogatták rendszeresen. Immáron tizenkét éve szervez szerkesztőségünk népfőiskolát, mindig más-más helyszínen. Fotó: Parák László (2) és panoramio.com (1)

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 7 8 9

Mária-dicséret Szomorú dalverseny Hogy áldás legyünk...


EZ TÖRTÉNT

Három ajtót kell kinyitnunk... Május 16-án a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén Ferenc pápa ismét az evangélium olvasására buzdította a híveket. Kommentálva Jézus megállapítását – „Én vagyok az út, az igazság és az élet” –, a pápa megállapította: Jézus megismerése életünk legfontosabb feladata. Majd feltette a kérdést: hogyan tudjuk megismerni Jézust? Valaki azt válaszolhatná: „Tanulással, atyám. Sokat kell tanulni.” Ez igaz, tanulnunk kell a katekizmust, de a tanulás önmagában véve nem elegendő ahhoz, hogy megismerjük Jézust. Mások azt képzelik, hogy csak az eszmék révén juthatunk el Jézus megismeréséhez. Az első keresztények között is voltak egyesek, akik így gondolkoztak. Végül pedig saját gondolatuk csapdáiban rekedtek. Az eszmék önmagukban véve nem fakasztanak életet, és aki ezen az úton halad, az egy labirintusban találja magát, ahonnan soha nem jut ki. Ezért van az, hogy az Egyház kezdetei óta léteznek eretnekségek. Az eretnekség a következő: arra törekszünk, hogy pusztán a mi értelmünkkel és a mi világosságunkkal megértsük azt, hogy ki Jézus. Egy nagy angol író mondta, hogy az eretnekség egy olyan eszme, amelyik megőrült. Valóban így van! – tette hozzá a pápa. Amikor az eszmék egyedül vannak, megőrülnek. Ez nem

helyes út. Ahhoz, hogy megismerjük Jézust, három ajtót kell kinyitnunk – mondta a pápa, majd felsorolta a Jézus megismeréséhez vezető három utat. Az első ajtó: imádkozni kell Jézushoz. A tanulás ima nélkül nem használ semmit. Imádkozni kell Jézushoz, hogy jobban megismerjük őt. A nagy teológusok is térden állva imádkoznak, és így képesek közelebb kerülni Jézushoz, így születnek meg teológiai műveik. Imádkozzunk Jézushoz! A tanulással és az imával egy kicsit közelebb kerülünk hozzá. De ima nélkül soha nem ismerhetjük meg Jézust. Soha! A második ajtó: ünnepeljük Jézust. Nem elég az ima, szükség van az ünneplés örömére. Ünnepeljük Jézust szentségeiben, mert azokban ad számunkra életet, erőt, táplálékot, vigaszt, szövetséget, küldetést. A szentségek ünneplése nélkül nem jutunk el Jézus megismerésére. Ez az Egyház sajátossága: az ünneplés. A harmadik ajtó: Jézus követése. Vegyük elő az evangéliumot: mit tett Ő, milyen volt az élete, mit mondott nekünk, mit tanított, és próbáljuk meg követni őt. Ha belépünk ezen a három ajtón, akkor Jézus misztériumába lépünk be. Csak akkor ismerhetjük meg Jé-

zust, ha képesek vagyunk arra, hogy belépjünk misztériumába. Ne féljünk attól, hogy belépjünk Jézus misztériumába. Ez azt jelenti, hogy imádkozunk Jézushoz, ünnepeljük és követjük őt. Így találjuk meg az utat, hogy eljussunk az igazsághoz és az élethez. Ma tehát a nap folyamán gondolhatunk arra, hogy hogyan működik életemben az ima ajtaja: a szív imája, nem pedig a papagáj imájáé. Hogyan áll életemben a szív imája és a keresztény ünneplés? Hogyan követem Jézust életemben? Hogyan kell őt követnem? Valóban nem emlékszel rá, ha a Szentírásodat por lepi, mert soha nem nyitod ki. Vedd a kezedbe a Szentírást, nyisd ki, és megtalálod a módját, hogy hogyan kövesd Jézust! Gondoljunk erre a három ajtóra, hogy miként is vannak jelen életünkben, és ez mindnyájunknak jót fog tenni – fejezte be homíliáját Ferenc pápa. Magyar Kurír

POZSONY

VATIKÁN

Haľko József püspök jubileuma A pápa találkozója papokkal, szeminaristákkal Május 12-én került sor Ferenc pápa találkozására a római pápai kollégiumok és szemináriumok rektoraival, további elöljáróival és egyetemi hallgatóival. A Szentatya megérkezése előtt a jelenlévők közösen elimádkozták a napközi imaórát, amit egy zenés program követett, miközben a különböző országokat és kontinenseket képviselő papokból és szeminaristákból álló kisebb csoportok saját énekeikkel mutattak rá az egyetemes egyház sokszínűségére. Ferenc pápa bevezető szavai után különböző pápai papi kollégiumokat és római szemináriumokat képviselő hallgatók által feltett kérdésekre válaszolt írásban elkészített válaszok nélkül a Szentatya. Első témaként a túlzott tudományos fokozatszerzés veszélyére hívta fel az összegyűltek figyelmét. „Püspökeitek azért küldenek ide titeket, hogy akadémiai fokozatot szerezzetek, de azért is, hogy viszszatérjetek egyházmegyéitekbe. Az egyházmegyében a papi közösség-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

ben, papként kell dolgoznotok” – mondta a pápa. Vagyis a tudományos formáció mellett a másik három pillérről sem szabad elfeledkezni a papi formációt illetően: a lelki, közösségi és apostoli formációról. Egy kínai szeminarista kérdésére válaszolva a Szentatya beszélt a szeminárium és a közösség fontos szerepéről. „A közösségi élet nem a paradicsom, legalább purgatórium” – erősítette meg a pápa a kitörő tapsvihar közepette. A Szentatya két fontos dolgot állított a hallgatók elé: őszintén, szemtől szembe beszéljenek egymással, valamint imádkozzanak a másikért, főként a kevésbé szimpatikus pap- vagy kispap társért. Ferenc pápa a jelen lévő papok és szeminaristák életét és szolgálatát érintő sok terület kapcsán adott praktikus és egyértelmű tanácsokat, útmutatást, legtöbbször konkrét példákkal, illetve saját tapasztalataival alátámasztva azokat. Molnár Tamás/Vatikáni Rádió

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Az idő ajándék, amelyet Istentől kaptunk. Tőlünk függ, hogyan tudjuk felhasználni, tudunk-e szeretetet adni és elfogadni – mondta a szentmise kezdetén Haľko József pozsonyi segédpüspök a pozsonyi ferenciek templomában, május 18án, vasárnap.

Amióta nincs a pozsonyi magyaroknak lelkipásztora, József püspök atya mutatja be a vasárnapi szentmiséket, hacsak püspöki teendői nem szólítják más egyházközségbe. Ez a szentmise mégis különleges volt, hiszen 50. születésnapját ünnepelte egykori hívei körében. Szentbeszédében kiemelte: a pap sem kész ember, ő is fejlődik, a rá bízottak segítségével is – emberként, lelkipásztorként, lelkiekben, tudásban, kommunikációjában. Megköszönte Istennek, hogy életének ötven évéből tizenötöt éppen e

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 25.

közösség lelki vezetőjeként élhetett meg. Megköszönte a szeretetet, támogatást, az őszinte szavakat, amelyekben ezen évek alatt része volt. Egy jó hírt is közölt a jelen lévő hívekkel: júliustól állandó lelkipásztort kap a közösség. Kérte, fogadják az új papot ugyanolyan segítőkészen, nagylelkű támogatással, szeretettel, mint annak idején őt. Hiszen nem egyik vagy másik papról van szó, hanem Krisztusról, akihez a lelkipásztorok vezetik a hívőket. Mert Ő az Út, az Igazság és az Élet. A hívek könyörgésében József püspökért is szólt az ima – hálával Istennek mindazért, amit e közösségért tett. A szentmise végén a hívek képviselői először egy régi magyar áldás szavaival köszöntötték az ünnepeltet, majd átadták az ajándékokat: egy, a hívek által egyénileg mondott kilencedekből összeállított imacsokrot, továbbá egy lourdes-i zarándoklatra szóló utalványt. József püspök atya hangsúlyozta: nincs nagyobb ajándék, mint az, ha valaki ötvenéves korában az élők között köszöntheti szüleit. A szentmisén jelen lévő édesanyjának köszönetet mondott szeretetéért és támogatásáért. A szentmisét követően a refektóriumban agapéra került sor, ahol mindenki külön is felköszönthette az ünnepeltet. -tha- (Fotó: Könözsi István)

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT

Anyák napja IPOLYNAGYFALU Május második vasárnapján különösen szép élményben volt részük a nagyfalusi édesanyáknak. A szentmisét Gyönyör László lelkiatya minden élő és megholt édesanyáért ajánlotta fel. Homíliájában méltatta az édesanyák pótolhatatlan szerepét a

sérte. A szentmise végén Kerata László polgármester pár mondattal méltatta az édesanyákat, és egyegy szál virággal megköszönte az énekkar szereplését. A jelen lévő gyermekek is virággal köszöntötték édesanyjukat. Ez a meghitt, ünnepélyes vasárnap délelőtt mind a gyermekek, mind az édesanyák szívét melegséggel töltötte el, és megerősítette őket abban, hogy szeretettel és gondoskodással könnyebben végezhetik mindennapi teendőinket. Bodonyi Ilona KELENYE

családban. Végtelen szeretetüket, önfeláldozásukat és türelmüket, amellyel példát mutatnak a felnövekvő nemzedéknek. A szentmise ünnepélyességét a helyi éneklőcsoport emelte ki, tisztán csengő, szép énekével. Az énekeket Huszár András kántor tanította be és kí-

Anyák napja alkalmából szép műsor keretében ünnepelték az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat a Kelenyei Művelődési Házban. A köszöntőt Csáky Ilona polgármester aszszony mondta. Szép beszédével, kedves történetével könnyeket csalt sokak szemébe. Majd az óvodások adtak műsort, amelyet a helyi óvoda igazgatónője, Draxler Gabriella tanított be, s melyet sok taps fogadott. A nagyobb iskolások is kedveskedtek az édesanyáknak műsorukkal. Köszönet azoknak, akik ily módon is ünnepélyessé tették az édesanyák és a falu lakói számára ezt a szép vasárnap délutánt. Id. Csáky József

NAGYTÁRKÁNY Vigyázzatok és óvjátok gyermekeiteket, mert az élet Isten ajándéka – ezekkel a kedves és megható szavakkal nyitotta meg Buzogány Katalin, a Bodrogközi és Ung-vidéki Nagycsaládosok Egyesületének elnöke az általuk harmadik alkalommal megrendezett anyák napi ünnepséget nagytárkányi székházukban. Elgondolkodtatóak voltak további szavai is: „Minket, édesanyákat nem érhet nagyobb tisztesség, ha azzá leszünk, amivé Isten akarata szerint lennünk kell, és ha azt tesszük, amit az Úr eltervezett. A szó valós értelmében az anyák a »források őrei«, mert elsősorban ők nevelik a gyermekeket, alakítják jellemüket, hatással vannak azokra, akikből a jövő egyszerű vagy vezető emberei lesznek. Ez nagy felelősség, de egyben kiváltság is.” E komoly, megfontolandó gondolatok után a gyerekeké volt a főszerep. Műsoruk előtt azonban Czető Valéria előadásában, Gerzsenyi László egyik verse hangzott el, emlékeztetőül az édesanyák szerepvállalásaira, ünnepnapjukra. A helyi óvodások és alapiskolások verses, zenés előadása a köszönet és hála jele volt az értük is vállalt lemondásokért, szeretetért. A szép program összeállításáért Babiák Apollóniának jár köszönet. A gyerekek figyelmességéért az édesanyák és nagymamák szerető ölelése volt a jutalom. Monka Zsuzsa

BACSFA-SZENTANTAL

FELSŐVÁMOS

Fatimai imadélután hatodszor

Ünnepeltek a tűzoltók

A fatimai jelenések 97. évfordulója alkalmából idén hatodik alkalommal mentek engesztelni a hívek Csallóköz nevezetes Szűz Mária-kegyhelyére, Bacsfa-Szentalra a környező falvakból, városokból és távolabbról is. Az idei szentmise főcelebránsa és szónoka Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel volt. Prédikációjának fő gondolata a kánai menyegző csodája volt, ahol Jézus édesanyja, Mária, megparancsolja a szolgáknak, hogy tegyék azt, amit a fia mond. Richárd atya bennünket is arra buzdított, hogy mindig tegyük azt, amit Jézus mond. Az ember számára mindennapi feladat, hogy harmóniát teremtsen maga körül, hogy rendet tartson a dolgaiban és önmagában. A széthúzás számtalan jelével találkozunk mindennap. Ugyanakkor észre kellene venni a néha csak pillanatokra megvalósuló békét, örömöt, barátságot, összhangot. Nyugodtabbak lehetnénk mindannyian, ha jobban meg tudnánk becsülni egymást, hiszen ugyanannak a világnak részei vagyunk. A szülőknek az élet iránti felelősségre kell nevelni a gyermekeket. Rá kell döbbennünk, hogy csak a meglévő életet lehet továbbadni. Zárógondolatként az atya Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításának egyik gondolatával zárta a prédikációját: „Az evangélium öröme tölti el azoknak a szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik hagyják magukat üdvözíteni Általa, megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől, az elszigeteltségtől. Jézussal mindig megszületik és újraszületik az öröm.” Korzenszky Richárd atya a napokban ünnepelte pappá szentelésének 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból a bacsfai hívek is felköszöntötték őt, Isten áldását kérve rá. Srankó László atya, a helybeli plébános köszönetet mondott Richárd atyának, hogy szavaival felemelővé tette a fatimai imadélutánt. A szentmise után az imadélután szentségimádási órákkal folytatódott, amelyben a hívek papi és szerzetesi hivatásokért és a családokért könyörögtek este tíz óráig. (ma)

Fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte a helyi önkéntes tűzoltó testület a közelmúltban. Az évforduló alkalmából a bősi önkéntesek zászlót ajándékozta a helyi lánglovagoknak. „A két önkéntes tűzoltó testület már több mint 20 éve jó baráti kapcsolatot ápol. Tavaly vezetőségünk és néhány bajtárs és bajtársnő arra az elhatározásra jutott, hogy e szép ünnep alkalmából, ami az önök

önkéntes tűzoltó testületének megalakulásának 90. évfordulója, ezzel a zászlóval ajándékozzuk meg a szervezetet…” – mondta Bott Andrea a zászló átadásakor. Az ünnepséget a vásárúti fúvós zenekar kísérte az istentiszteletre, de közreműködtek a szertartás és a körmenet alatt is. A templomban Szent Flórián szobra előtt a szervezetek képviselői koszorút helyeztek el, majd Lormusz János helyi plébános köszöntötte az egybegyűlteket. A

szentmise kezdetén Borsos József pécsi pálos szerzetes megszentelte a tűzoltók zászlóját. József atya homíliájában a papi és a tűzoltói munkát rokon hivatásnak nevezte. Az egyik lelki, a másik fizikai síkon törekszik arra, hogy fékezze a tüzet. Míg a papok azon dolgoznak, hogy a lelkek ne kerüljenek az örök tűzre, addig a tűzoltók is mindent megtesznek önzetlenül, hogy megmentsék az emberi életet, vagyont a tűztől. Arra kérte az Urat, hogy adja bőséges áldását a tűzoltókra, hogy az elkövetkező években ne legyen munkájuk. A szertartás körmenettel, hálaadási énekkel zárult. Az évfordulós megemlékezés a helyi művelődési házban ünnepi üléssel folytatódott. Az eltel kilencven évet a testület tagjai csak hűséggel, kitartással, bajtársi összetartozással élhették meg. Adjon a jó Isten nekik sok erőt, kitartást, hogy még számtalan ünnepre kerülhessen sor. (ma) Fotó: Mészáros Barnabás

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Miatyánk

Miért olyan fontos vajon, hogy megértsük az Atya megszólítás lényegét? Mert mögötte Isten titkai tárulnak fel: nem az összes, nem mind, nem biztos, hogy a legnagyobbak, mégis olyan titkok ezek, melyeknek ha tudói vagyunk, közelebb kerülünk a Végtelen Istenhez. Valójában nagyon egyszerű kérdés ez, segítségünkre lehet benne az emberi élet párhuzama a gyermek-szülő viszonylatában. Hiszen hányszor mondja – sokszor kétségbeesetten – a szülő a gyermeknek: Érts meg engem is…! Bár tagadhatatlan, hogy leginkább a – főképp kamasz – gyermek érzi úgy, hogy a szülei egyáltalán nem értik meg őt, el kell ismerni, hogy a legtöbb esetben valójában ez éppen fordítva

van. A gyermek szeretné járni a saját útját, úgy, hogy kevesebb és elégtelenebb tudás, tapasztalat birtokában van, mint apja, anyja. Ez aztán konfliktust szül: A csemete nem érti, felmenői miért akarják korlátozni őt, miért tiltanak neki kellemes dolgokat, miért „kényszerítik” őt olyan útra, melyet ő nem szeretne járni. A gyermek tényleg nem érti a szülőt! Nem is értheti teljesen, hiszen az előbb említett tudás és tapasztalat még nem áll a rendelkezésére. Ehelyébe kell lépnie a bizalomnak… Ha szívből Atyának – a Miatyánk szóhasználatának értelmében tehát Papának, Apucinak - képes tekinteni a szülőt, akkor, ha nem is fogja fel teljes mértékben annak szándékait és tetteit,

egy idő után mégis elfogadja a szülői akaratot. Pusztán szeretetből – megelőlegezett bizalommal. Ugyanezt a párhuzamot alkalmazva tehát elmondhatjuk: ahhoz, hogy legalább egy kicsit jobban megértsük az Istent, Atyának, gondoskodó Papának, féltő, szerető, bölcs és előrelátó Apucinak kell őt szólítani és tekinteni… Ez azonban egy meghitt szeretet-viszonyt feltételez, olyat, ahol már kevés a formális hit, vagy épp a büntetéstől való félelem. Mire lehet alapozni egy ilyen ideális szeretet-viszonyt? Maradjunk az előbb alkalmazott emberi párhuzamnál. Ahhoz, hogy a gyermek könynyebben elfogadja az esetleg saját akaratával épp gyökeresen ellenkező szü-

1. rész

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék

A vidámságról „Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!“ (Neh 8,10) Én úgy képzelem el a kétezer évvel ezelőtti szentföldi eseményeket, hogy azok tele voltak vidámsággal. Bizony, még a sok viszálykodás, a túláradó Róma-gyűlölet, a lepra meg a farizeusok képmutatása ellenére is. Lelki szemeim előtt vidám emberek jelennek meg, akik egyszerű ruhákban járnak, adnak és vesznek, akik halászhálójukat foltozgatják a Genezáreti-tó partján, akik saruban, esetleg mezítlábasan poroszkálnak, s akik Izrael törzsén belül avagy azon kívül élik hétköznapjaikat és ünnepeiket…; és mindezek mellett nagyokat nevetnek. Csak képzelőerőm segít ebben, hiszen az Újszövetségben kevés utalást találunk arra, hogy az emberek miként, mikor és min nevettek, hogyan, milyen körülmények között vigadoztak, de azt sem tudjuk, meséltek-e egymásnak vicceket. Persze tény, hogy az Örömhírnek egyáltalán nem ez a küldetése. Bár Máté, Márk, Lukács és János is vidám emberek lehettek, ám írásaikban azokra a dolgokra kellett „koncentrálniuk”, melyek csodaként, újszerűként és nem utolsósorban isteniként ragyogták be akkor az emberiség történelmét. Ám ha jobban beletekintünk a Könyvbe, láthatjuk, hogy evangélistáink nem egy esetben jegyeztek le korabeli menyegzőket, és a Jézus-példabeszédek egyes részei is a menyegző szokásrendjéből táplálkoznak. A menyegző pedig – mint tudjuk –, nagyon vidám dolog. Milyen szép is lehetett hajdanán, „midőn Krisztus urunk a földön járt”. (Ismét csak elképzelem...) A fiatalember, akit Jézusnak hívtak, kisétál apostolaival a Mennyei Atya templomába (a csöndet és nyugalmat árasztó természetbe). Közben az Isten Fia egy vicces történetet mesél el…, pontosabban mesélne el, mert Jakab egy óvatlan pillanatban beleszól a viccbe, így – ahogyan azt ma mondanánk – alaposan lelövi a poént. Ez azonban még nagyobb hahotát vált ki a komótosan ballagó csapat tagjaiból. Jézusnak le kell ülnie a nevetéstől, Péter, a kőszikla a lábát csapkodja, miközben apró könnyek csillannak meg szemében, az ifjú János a hasát fogja, úgy nevet, aztán a „díszes kompánia” fokozatosan elcsendesedik… „Régen nevettem már ilyen jót!” – zárja le Krisztus Urunk, „többé nem kezdek el egy viccet sem… majd mondd Jakab…” Erre persze ismét kitör a kacaj, de a nevezett apostol ezt már nem veszi olyan sportosan. Ugye, már elképzelni is szép? Mármint azt, hogy az Isten ennyire emberré tette önmagát. Márpedig Jézusnak volt humorérzéke. Még akkor is, ha tudta, mi vár rá. Még az ínséges időkben is. Én legalábbis biztos vagyok benne, hogy akkor és ott sokat nevettek. Ez meg aztán szemet szúrt az arra ólálkodó, mindig fülelő és mindig morcos farizeusoknak. Éppen ezért tették fel hajdanán savanyú kérdéseiket is (szabadon): „Hé, te Jézus! József fia! Te sem böjtölsz, a követőid sem böjtölnek! Nyilvánosan felrúgjátok a törvényt!... Hogy is van ez?!” Az Úr pedig válaszolt: „Nem böjtölhet a násznép, amíg vele van a vőlegény.“ És a csapat jóízűen falatozott tovább, meg hörpölte a bort, miközben a leforrázott farizeus szégyenkezve továbbállt. • HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 25.

lői akaratot, egy dolgot mindenképpen éreznie kell. Azt, hogy a szülő akarta és akarja őt. Gyermekpszichológusok a megmondhatói, hány kiskori sérülés származik abból, ha a gyermek valahogy úgy látja, a szülei talán nem is akarták őt annyira… Mennyivel jobb a mi helyzetünk a hitbeli Atyával! Mi egész biztosak lehetünk abban, hogy – furcsa és emberi logikával érthetetlen módon – kellettünk a Mennyei Atyának. Hiszen különben nem is élnénk! A Szentírás megerősít ebben: „Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket.” (Zsolt 33,15). Sokkal könnyebb őszintén elmondani egy Miatyánkot, ha az ember érzi: Ő alkotott, Ő akart, Ő most is akar engem – mert szeret.

keleti politikájának kezdetei Magyarországon Babos Anikó A döntő fordulat Lényeges minőségi átalakulást a magyar egyházpolitikában és a magyar-szentszéki kapcsolatokban csak a hazánkban 1989-90-ben végbemenő politikai fordulat, a rendszerváltás hozott. A kommunista párt politikai ereje az 1980-as évek végére meggyengült, az ország gazdasági helyzete romokban hevert. Ebben a helyzetben a pártnak engedményeket kellett tenni: engedélyezni a Szent István halálának 950. évfordulójára rendezett országos ünnepet 1988-ban; hozzájárulni II. János Pál pápa magyarországi látogatásához. Ezek mindenképpen látványos gesztusok voltak az állam részéről. 1945 óta nem volt példa arra, hogy üdvözölte volna a magyar parlament a pápa újévi üzenetét. Az országgyűlés 1989. januári ülésszakának első napján azonban ezt megtette. A változás szele érződött akkor is, amikor meghozták az egyesülési törvényt, amely lehetővé tette a katolikus szervezetek újjászerveződését is. Az egyik legjelentősebb esemény az volt, hogy 1989-ben megszüntették az Állami Egyházügyi Hivatalt, amely lényegében egyet jelentett azzal, hogy a hatalom nem kíván tovább élni az egyház nagyfokú ellenőrzésével. Ebben az évben sor került a papi békemozgalom szerveinek feloszlatására is. A Németh-kormány továbbá bocsánatot kért az elmúlt évtizedekben bekövetkezett egyházüldözésekért, és rehabilitálta Mindszenty bíborost. Eme hazai változások megnyitották az utat a Szentszék és Magyarország közötti kapcsolatok igazi rendezésére. Míg az 1960-as, 1970-es években Róma szorgalmazta a kapcsolatok magasabb szintre emelését, addig 1989 szeptemberében a magyar fél kezdeményezte ugyanezt. A Szentszék elfogadta a kezdeményezést, és hamarosan kezdetét vették a tárgyalások a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról. Majd 1990. február 9-én a parlamentben Casaroli bíboros és Németh miniszterelnök aláírt egy egyezményt, mely szerint az Apostoli Szentszék nunciatúrát létesít Budapesten, a Magyar Köztársaság pedig nagykövetet küld Rómába. A pápa 1990 márciusában Angelo Acerbi érseket nevezte ki Magyarországra nunciusnak. A vatikáni magyar nagyköveti teendőket pedig ebben az időszakban Keresztes Sándor látta el, miután az Antall-kormány hivatalba lépett. 1990. február 9-én még egy fontos eseményre került sor: hatályon kívül helyezték a keleti politika - aláírásakor még - legnagyobb vívmányának tartott 1964. szeptember 15-i részleges megállapodást, mert mindkét fél túlhaladottnak ítélte meg azt.


JUBILEUM

Az emberismeret magyar úttörője: Rónay Jácint 3. Tanulmánya utolsó részében Rónay a szellemi ösztönök szenvedéllyé válásával foglalkozik. Ezek tanulmányozása nehéz, hiszen kialakulásuk, formájuk függ a test- és nedvalkattól, a vérmérséklettől, az éghajlattól, szokásoktól, a neveléstől, a vallástól, a „polgári alkotmánytól”. Elsőként a játékkórról ír. A játék kenyérkeresetként (szobafestő) űzve sose fajul szenvedéllyé, ellenben mint művészet (festőművész) „ritkán ment a szenvedélytől”. Sokan úgy vélik,a remekműveket csak szenvedély hozhatja létre, Rónay szerint viszont „eredeti lángész és lelkesedés szülé ezeket”. Rónay a művészet több fajáról mond véleményt, én most csak az akkoriban születő magyar regényirodalomról alkotott nézetét idézem. Miután a német ábránd és francia szeszély szülte regények fölé emeli Albion (Anglia) „komoly fiainak” munkáit, ezt írja: „Örömmel látjuk hazánk legújabb regényíróit is e pályán haladni, kivált Jósikát, kinek regényeiben költészet és élet, virágdús nyelv és alapos emberismeret remekelnek”. A már említett nemzetkarakterológia ismét felbukkan az egyes nemzetek táncainak jellemzésében is, leszögezve, hogy „minden nemzetnek sajátszerű taglejtése (tánca) van, mert nedvalkata, s így érzeményei és indulatai kitörése is sajátszerű”. Orvostörténészként kiemelem, hogy Rónay az elsők közt hívta fel a figyelmet a napjainkban dühöngő és lelki betegségnek elismert „kóros játékszenvedélyre”. A városainkban gombamód szaporodó kaszinók és játékautomaták indokolttá teszik, hogy idézzük a kiváló emberismerő, Rónay 170 évvel ezelőtt papírra vetett véleményét. „Akarod a lélektant természethíven és gyakorlatilag tanulni? Vonulj az ún. játékbarlangok zöld asztalai mögé és figyelj: a forgattyú pergésére e bősz arcokon rémletes csatáját fogod látni a felzúdult indulatoknak és szenvedélyeknek. A forgattyú perdül s ő koldus! Ilyen e szenvedély, kit egyszer örvényébe csalt, azt emeli, süllyeszti kénye szerint, míg végre is enyészetbe sodorja.” Egy további alapszenvedély a „kandiság és rágalomkór”, melyek a természetes emberi kíváncsiság, „tudnivágyás” ösztönének elfajulásai. S bár e szenvedély leginkább a női nemnél honos, Rónay arra figyelmeztet, hogy férfi is lehet „szenvedélyes hírhajhász” (lásd napjaink paparazzóit!). Arra is tanácsot ad, hogyan védekezhetünk ellenük – legyen elvünk, hogy „az emberek soha sem olly jók, mint barátaik és sohasem olly rosszak, mint elleneik festik őket!” S végül említsük meg a Rónay által „szenvedélyek szenvedélyének” tartott kevélységet, amely az önszeretet ösztönének elfajulása azzal a céllal, hogy másokra hatást gyakoroljunk, őket eszközként használhassuk. Mi a kevélység? A kiváló emberismerő, lélektanász Rónay szerint: képzelt vagy való tulajdonságainknak, a mások megvetésével párosult túlbecsülése. Elragadtatva önteltségétől, képzelt erényei elismerését, s túlbecsült érdemei méltánylását követeli oly szenvedéllyel, mely gátat, határt nem ismer. A kevélységnek is több formája, fokozata van. Ezek közül most csak, egy ma talán még aktuálisabb nemére, a női hiúságra hívnám fel a figyelmet. 1844-ben Rónay így tette fel a kérdést: hány nő tagadta meg gyermekétől emlőit pusztán hiúságból? Ismerve a napjainkban tapasztalt, szoptatni nem akaró

„édes” (?)anyák magas arányát, Rónay foroghat a sírjában. Rónay most elemzett dolgozata 1846ban önálló kötetben is megjelent Győrött, tovább növelve a bencés tanár népszerűségét. E népszerűség csak fokozódott a következő évben, amikor Rónay a már említett Hazánk c. győri lapban „Milyen a magyar?”, majd ezt követően „Milyen a nő?” címmel tett közzé egy-egy sorozatot. Az elsőben többek közt cáfolja a magyart „búskomornak” hirdető nézetet, szerinte a magyar inkább „vérmes-epés” nedvalkatú (temperamentumú), ugyanakkor kedélyes is „kinél könnyen szívre hat minden, és szívből fakad minden”. Ezt tükrözi a magyarok tánca és dala is. Mitől fél a magyar? – merül el újra a nemzetkarakterológiában Rónay. Nem fél az ellenségtől, de fél azoktól, akik címeit és kiváltságait neki adhatják vagy tőle elvehetik. Rónay szerint 1847-ben – tehát számunkra a reformkor végén, a forradalom előestéjén – kétféle magyar létezik: vagy olyan, aki már „tekintetes táblabíró úr!” vagy olyan, aki azzá akar lenni. Nemzete mentségére siet azonban hozzátenni: e cím- és hivatalkór mozgatórugója nem az „alacsony pénzszomj”, hanem a becsület és a veleszületett büszkeség. Nem csemegézünk tovább e nem tudományos, hanem „népnevelő” célzattal papírra vetett sorokban, hiszen lényegében az 1846-os, fentebb taglalt értekezésének könnyebben emészthető változatáról van szó. A „Milyen a nő?” c. sorozatából pedig csak egy fontos gondolatot idézek: „Legingatabb a világ ítélete, midőn a nők szellemi tehetségét jellemzi… a nők épen annyit érnek, mint a férfiak, s a nevelésnek, a férfiak zsarnokságának kell tulajdonítani, hogy a pályán elmaradtak.” Rónay dolgozataira felfigyelt a Magyar Tudós Táraság is, és 1847 végén az Akadémia filozófiai osztálya levelező taggá választja Rónayt. Ilyen minőségében az 1848. május elsején tartott „kisgyűlésen” mutatkozott be tagtársainak a „koponyaismét” tárgyaló előadásával. Előadásának szövege Toldy (Schedel) Ferenc titoknok lejegyzése alapján megjelent a Magyar Academiai Értesítő hasábjain. Az Értesítő nem önálló lap volt, hanem a Széchenyi Istvánhoz közelálló Jelenkor melléklapjának, a Társalkodónak volt a „melléklapja”. E kétszeres „melléklapiság” semmit sem von le Rónay előadásának értékéből. Rögtön előadása kezdetén fontos információt közölt: „Uraim! Szerencsés vagyok bejelenthetni, hogy van készülőben »Alakisme« czímű munkám, melly részletesen tárgyalja az emberismertet; ebből jelenleg a »koponyaisme« első vonalait közlöm.” Zárójelben jegyzem meg, hogy Rónay koponyatannal foglalkozó munkásságát is a feledés pora lepi. De mi is volt ez a többször említett „koponyaisme”? A koponyaisme – mai kifejezéssel „koponyatan” – megalkotója egy német orvos, Franz Joseph Gall (1758-1828) volt. Tanának lényege: az addigi felfogástól eltérőn, amely a lélek székhelyét az agy egyetlen pontjába helyezte, Gall a lelki „képességeknek” megfelelően 27 „szervet” különböztetett meg az agyban. Vagyis Gall az agyi lokalizációs-tan úttörője volt. A koponyatanból kifejlődő „frenológia” (phren ógörögül elmét jelent) viszont már azt állította, hogy a koponya formájából, tapintható dudoraiból követ-

keztetni lehet az agyvelő „szerveinek” fejlettségére, sőt az egyén jellemére és sorsára is. Nézzük – röviden – miért tartotta Rónay fontosnak a koponyaismét? „Koponyaismének az ismeretek azon ágazatát nevezem, melly a koponya alakjából az agyra, s az agyból a lélek tehetségeire következtet.” Állítását így indokolta: „Az ismeret, érzelem és akarat, ha nem honol is kizárólag az agyban, de szoros viszonyban van vele. Amilyen a léleknek e három fő tehetsége, ollyan az ember; s mivel a főnek alakja az agy mennyiségétől és kifejlettségétől függ… olyan az ember, amilyen a fő!” Ugyanakkor ismételten hangsúlyozza, hogy a fő (fej) nem minden, csak része az egésznek (testnek), ezért „ne nézzük magát a főt, hanem az egész embert”. Továbbá: „a nagy fő s a szép lelki tehetségek még nem teszik naggyá az embert; a tehetségeket ki is kell fejleszteni, művelni, irányozni”. Nem szabad a főnek egyes „domborodásaiból” egyes hajlamokra, pl. a lopás hajlamára következtetni – „ez túlság” (azaz túlzás), figyelmeztette hallgatóit Rónay. Már ismételten rámutattam, hogy Rónay előszeretettel foglalkozott nemzetkarakterológiával is. Előadását a dicső márciusi napok után tartva, most sem „engedett a 48-ból”, és előadását így fejezte be: „… fajunk tán éppen a hátul földomborodó fő miatt: inkább szeret kormányozni, mint kormányoztatni! … s bár emiatt sokszor vérbe, gyászba borult már hazánk, végre mégis csak ez úri sajátságunknak köszönhetjük: hogy nem vagyunk mind eddig, magyar néptöredék, kiegészítő része egy eszményi nemzetnek, hanem szabad magyar nemzet vagyunk!”. Rónay rövidesen megtapasztalhatta, hogy a magyar haza újra „vérbe, gyászba borul” szabadsága védelmében. Neki pedig alkalma nyílt, hogy hű maradjon az említett akadémiai előadásában meghirdetett jelszavához: „… mindenütt jelszavam: az életet soha ne áldozzuk föl az elméletnek: ne a tanodának, hanem az életnek tanuljunk!” Előbb a nemzetőrség tábori papja lett, majd Győr megye papi biztosaként szolgálta a szabadságharcot. Tette azt annak tudatában, hogy a szabadságharc elbukása esetén nem folytathatja sem tanári munkáját, sem emberismereti kutatásait. Világos után a Tisza vidékén bujdosva még megírta „A lélektan természettani rendszerét” – kéziratban maradt –, ám rövidesen, ha el akarta kerülni a súlyos börtönbüntetést, menekülnie kellett hazájából. Angliában telepedett le, és ott élt tizenhét éven át. Amikor 1866-ban hazatért, már új szelek fújdogáltak a tudomány, a lélektudomány, az emberismeret világában is. Életének 1866 utáni szakasza jól ismert: udvari ember, Mária Valéria főhercegnő nevelője lett, s ennek megfelelően alakult egyházi „karrierje” is. A bencés rendből ugyan kilépett, ám rövidesen pozsonyi nagyprépost, majd címzetes szkodári püspök lett, s e címen tagja lett a főrendiháznak is. 1876. január 26-án a haldokló Deák Ferencet ő részesítette az utolsó kenet szentségében. Rónay Jácint 1889. április 17-én adta vissza lelkét Teremtőjének. Gazdag könyvtárát a pozsonyi Toldy-körre hagyta. Még gazdagabb emberismereti tudását pedig mindnyájunkra – ennek minél nagyobb körben való megismerését szolgálja a kis tanulmány. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Húsvét 6. vasárnapja

VASÁRNAP ról ra

G. Kovács Pál iután XVI. Benedek pápa 2007-től a május 24-éhez közel eső vasárnapot a kínai katolikusokért végzett imanappá nyilvánította, Kína minden eszközzel igyekszik megakadályozni a hívők ezreinek zarándoklatát a sheshani Mária kegyhelyhez. Ezen a vasárnapon Sheshanban szigorú biztonsági előírások uralkodnak. Rendőrök tömege megmotoz mindenkit, kamerák tucatjai figyelik az embereket, rögzítik arcukat. A földalatti Egyház papjait, akik nem voltak hajlandók behódolni a kommunista hatalom által létrehozott államegyháznak, kényszermunkára, vagy az állam által fizetett kötelező szabadságra küldik, így aztán nemhogy a kínai keresztények fő kegyhelyére sem tudnak zarándokokat vinni, de még vasárnapi szentmisét sem mutathatnak be a hívek körében. Egy ilyen ellenséges környezetben az Egyház imádkozik a kínai katolikusokért. Ám a kínai állam rosszakaró és mindenhatónak tűnő gépezete ellen lehet-e egyáltalán valamit is kezdeni? Van-e értelme bármilyen ellenállásnak ott, ahol a kis keresztény közösséget folyamatos zaklatásnak, megaláztatásnak és hátrányos megkülönböztetésnek teszik ki? Hogyan lehet igazságban élni egy hazugságra épített országban? Egy olyan társadalomban, amely ravaszul becsapja és félrevezeti a keresztényeket? Egy olyan környezetben, amely az anyagi haszon, a jólét érdekében a hit megtagadását kéri? Jézus a mai vasárnap világosan üzen a Kínában élő keresztényeknek: ha továbbra is kitartanak Jézus szeretetében, az Atya az Igazság Lelkét adja nekik. És bár a világ nem látja és nem ismeri az Igazságot, mégis! Jézus követőit az Igazság Lelke kivezeti az eszmék zűrzavarából. A Lélek megtanítja a keresztényeket a hazugság felismerésére és megkülönböztetésére az Igazságtól, megadja a tisztánlátást, és Jézus követői legyenek bár a legmélyebb tömlöcökben, hordjanak tes-

M

tükön-lelkükön elviselhetetlen terhet, és ütközzenek bár folyamatosan akadályba, az Igazság Lelke szabaddá teszi őket! Éljenek a kínai keresztények a legnagyobb félelemben, szembesüljenek veszéllyel és gyűlölködéssel, szeretteik rabosításával és zsarolásával érezzék át idegrendszerük törékenységét, veszítsék el hitük miatt munkájukat, éljenek szegénységben és nyomorban, éljék meg tehát naponta saját testükön nagypéntek borzalmát, Jézus ígéri: „Nem hagylak árván titeket.” Bár a világ nem látja a Feltámadottat, és nem képes felismerni húsvét győzelmét, a hívő ember mégis tudja, hogy Krisztus feltámadása már áttörte a kínai nagy falat, a történelem nagypéntekén a keresztény már a húsvétvasárnapot ünnepli! Vagy tapasztalják meg testközelből a társadalom gyűlöletét és haragját, a barátok és álbarátok elfordulását, a családok széthullását, tagadja meg gyermekét a szülő, árulják be a szomszédok, a szeretet és megbocsátás helyébe csak gonoszságot találjanak, ne féljenek! Ha továbbra is megmaradnak Jézus parancsainak ismeretében és teljesítésében, nem másnak, mint Jézus Atyjának a Szeretetét élvezik majd! Forduljon el, gyűlölje, átkozza a keresztényeket az egész világ, Jézus Atyjának szeretete erősebb mindennél! Nincs az a gyűlölet, nem létezik a gonoszságnak az a mélysége, ahol az Atya szeretete ne lenne a béke, az öröm és az élet biztos, senki által el nem lopható forrása. A mai vasárnap imádkozzunk a kínai keresztényekért, hogy tartsanak ki és éljenek a tanítványoktól búcsúzó Jézus ajándékaival. Ám imádkozzunk saját magunkért is, hogy – bár lehet, hogy külső ellenségek nyilvánosan nem üldöznek bennünket – az élet nehézségében mindig húsvétot ünneplő keresztények lehessünk, akik Jézussal együtt az Igazság Lelkét követve az Atya szeretetét minduntalan élvezik.

• HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 25.

Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 8, 5-8. 14-17) Abban az időben: Fülöp elment Szamaria városába, és hirdetni kezdte Krisztust. A nép, hallva és látva a csodákat, amelyeket végbevitt, feszült figyelemmel hallgatta. A tisztátalan lelkek ugyanis nagy kiáltással eltávoztak sok megszállottból, és sok béna meg sánta meggyógyult. Nagy lett az öröm abban a városban. Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria befogadta az Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Mikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy szálljon le rájuk a Szentlé-

lek. Mert addig még nem szállt le rájuk, csak meg voltak keresztelve Urunk Jézus nevében. Rájuk tették tehát a kezüket, és azok megkapták a Szentlelket.

sen és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetek miatt gyaláznak titeket, szégyenben maradjanak rágalmaikkal. Jobb ugyanis, ha inkább jótetteiteVálaszos zsoltár kért szenvedtek, mikor ez az Isten (Zsolt 65, 1-3a. 4-5. 6-7a. 16 és 20) akarata, mintsem Válasz: Minden gonoszságaitokért. föld Istent dicsérje! Mert Krisztus is meghalt egykor a Vagy: Alleluja, bűnök miatt, az alleluja, alleluja. Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. Szentlecke Test szerint Szent Péter ugyan megölték ôt, apostol első de a Lélek szerint leveléből (1 Pét 3, 15-18) életre kelt. Szeretteim! Urunkat, Krisztust Evangélium szentül tiszteljétek Szent János szívetekben! Lekönyvéből gyetek mindig ké( Jn 14, 15-21) szen arra, hogy Abban az időben mindenkinek vála- Jézus így szólt taszolni tudjatok, aki nítványaihoz: csak kérdezi, mi az Ha szerettek enalapja reményetek- gem, tartsátok meg nek. De ezt szelíparancsaimat. Én den, tiszteletteljepedig kérni fogom

az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.

Liturgikus naptár Május 25. HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA (Tiszteletreméltó Szent Béda, Szent VII.Gergely, Orbán pápa, Pazzi Mária Magdolna) Énekrend: H 89; Gl 520-152; 97 ÉE 111; 163-189; 125 Május 26. Hétfő. Köznap (Néri Fülöp, Evelin) Miseolvasmányok: ApCsel 16,11-15; Zsolt 149,16a 9b; Jn 15,26 - 16,4 Válaszos zsoltár: Kedvét találja az Úr az ő népében, és üdvösségre vezeti a szelídeket. Énekrend: H 98; 136; 153 ÉE 127; 171; 134 Május 27. Kedd. Köznap (Canterburyi Ágoston,, Pelbárt) Miseolvasmányok: ApCsel 16,22-34; Zsolt 137,13. 7c 8; Jn 16,5-11 Válaszos zsoltár: Uram, a te jobb kezed megszabadít engem! Énekrend: H 257; 86; 97 ÉE 148; 112; 125

Május 28. Szerda. Köznap (Emil, Vilma, Vilmos) Miseolvasmányok: ApCsel 17,15.22 - 18,1; Zsolt 148,1-2. 11-14cd; Jn 16,12-15 Válaszos zsoltár: Dicsőséged betölti a mennyet és a földet. Énekrend: H Gl 516; 105; 274 ÉE 109; 131; 361 Május 29. Csütörtök. Köznap (Magdolna, Ervin, Magda) ApCsel 18,1-8; Zsolt 97,1-4; Jn 16,16-20 Válaszos zsoltár: Az Úr megmutatta üdvösségét a nemzetek színe előtt. Énekrend: H 94; 146-135B; 426 ÉE 120; 206-139; 121 Május 30. Péntek. Köznap (István Jobbja, Johanna, Nándor) Miseolvasmányok: ApCsel 18,9-18; Zsolt 46,2-7; Jn 16,20-23a Válaszos zsoltár:

Az egész világnak az Úr a királya és Istene. Énekrend: H 295; 280B; 293 ÉE 289; 187; 258 Május 31. Szombat. Köznap (Angéla, Petronella, Noé) Miseolvasmányok: ApCsel 18,23-28; Zsolt 46,2-3. 8-9. 10; Jn 16,23b-28 Válaszos zsoltár: Az egész világnak az Úr a királya és Istene. Énekrend: H 97; 157; 152 ÉE 125; 201; 189 Június 1. HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA (Jusztinusz, Paulina, Tünde) Miseolvasmányok: ApCsel 1, 12-14; Zsolt 26, 1. 4. 7-8a; 1 Pét 4, 13-16; Jn 17, 1-11a Válaszos zsoltár: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, az élők földjén. Énekrend: H 222; 144-126; 287 ÉE 144; 184-180; 242


LELKI TÁPLÁLÉK

Tegyétek a jót! Az igazságosságról (1.)

O

beri kapcsolatok terén olyan összhang megteremtésében, mely előmozdítja a méltányosságot a személyek és a közjó irányában“ (KEK 1807). Az igazságosság erényének gyakorlásához szükségünk van tehát arra, hogy helyesen megítéljük, kit mi illet meg. Keresnünk kell hozzá az igazságot. Az igazság keresése és az igazságosság szellemében annak praktizálása gerincessé teszi az embert. Lehet, nem mindig eredményezi az igazság választása a könnyebb utat vagy az előnyösebbnek mutatkozó állapotot, de hosszú távon mégis éppen ez mutatja meg az ember életének egyik minőségét: megbízhatóságát. De mit tehetünk, ha az elvárt igazságosság helyett épp az ellenkezőjét kapjuk? Ha igazságtalanság ér minket? Elfogadása nem könnyű. Vannak helyzetek, amikor reagálni kell, helyzetek, amikor az igazságért ki kell állni. De vannak olyan helyzetek is, amikor nem látjuk célszerűnek a magyarázkodást, mert a másik fél meggyőzhetetlennek tűnik, vagy éppen nincs módunkban kifejteni saját nézetünket. Ezek az esetek sem jelentik azonban igazságérzetünk megmásítását, eltompítását, hiszen határozott állásponton kell lennünk magunk előtt. Mikor, mit szólni, vagy mit csendesen elfogadni, bizony nem kis bölcsességet kívánó választást jelent az élet néha bonyolultnak tűnő helyzeteiben. Ami azonban egyértelmű, hogy még ha olykor az igazságtalanság elszenvedésének alanyaivá válunk is, nem jogosít ez fel bennünket arra, hogy szándékosan hasonlóképpen cselekedjünk, még azzal szemben sem, akitől az igazságtalanságot elszenvedtük. A jóvátételre vagy bocsánatkérésre a másik részéről ugyan jogunk van, de ha megkapjuk, ha nem, a rossz viszonzása nem egyeztethető össze a keresztény magatartással. Krisztus követőjeként – igyekezve utánozni igazságosságát – nem feledkezhetünk el arról sem, mennyi igazságtalanságot szenvedett el a Mester ártatlanul. Mi, az Ő tanítványai sem számíthatunk arra, hogy az ilyesmitől mentes lesz az életünk. De ez a fajta hasonlóság is hozzásegíthet a hiteles Krisztus-követéshez.

HÉT

ről re

si hagyomány szerint május hónapban esténként összejövünk az Úr házában, hogy égi Édesanyánkat köszöntsük a Lorettói litánia dicsérő szavaival. Találkozás ez, mely során a megfáradt gyermek égi Édesanyjához fordul bátorító, vigasztaló szóért. Feltehetjük a kérdést: miért köszöntjük egy egész hónapon keresztül a Szűzanyát? Pusztán megszokásból végezzük a májusi litániákat, mert szüleink és nagyszüleink is így tettek? Mindannyiunk számára megerősítést jelent őseink buzgó példája, hiszen a

1558-ban, Dillingenben jelent meg Kaniziusz Szent Péter kiadásában. Az ősi gyökerek mögött mégis korszerű üzenetek jutnak a modern világ emberéhez, hiszen minden felszólítás egy-egy kopogtatás lelkünk ajtaján, melyek a mélyebb megértésre hívnak meg bennünket. Dolhai Lajos Májusi litániák c. írásában rámutat arra, hogy az elmúlt évszázadokban a litánia szövege fokozatosan bővült – a különböző igényekre, alkalmakra és a dogmafejlődésre való tekintettel. A szeplőtelen fogantatásról szóló dogma kihirdetése után IX. Piusz

családi légkör az, ahol elsajátítjuk a vallásos élet alapjait, de elsősorban mégsem pusztán hagyománytiszteletből imádkozzuk Máriadicséreteinket, köszöntéseinket. Korunk embere számára is mély üzenetet kívánnak közvetíteni a Lorettói litánia Máriát dicsőítő titulusai, melyeken keresztül közelebb kerülünk Mária titkának megértéséhez. A Magyar Katolikus Lexikon megfogalmazása szerint a májusi litánia a Boldogságos Szűz Máriát köszöntő és segítségül hívó imádság, melyben az egyház először Isten irgalmáért és kegyelméért, azután Szűz Mária közbenjárásáért könyörög. Eredete a Párizsban fönnmaradt, 13. századi rímes litánia, mely valószínűleg a bizánci szertartás „akathisztosz” himnusza hatására készült. 1500 körül már nyilvánosan imádkozták Lorettóban. Nyomtatásban

pápa elrendelte, hogy az „Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné” felszólítást is vegyék bele a litániába. XV. Benedek pápa megengedte, hogy az I. világháború alatt a „Béke királynéja” könyörgés is a litánia részét képezze. XIII. Leó pápa a magyarok részére engedélyezte a „Magyarok Nagyasszonya” megszólítás besorolását a litánia végére. 1950-ben a „Menynyekbe felvett királyné” megnevezés is bekerült a titulusok közé. A II. vatikáni zsinatot követően VI. Pál pápa Máriát, mint az „Egyház anyját” szólítja ebben a közös imádságban. A májusi litániák megszólításai által kerüljünk közelebb Mária nagyságának megértéséhez. Ne a megszokás, hanem mennyei Édesanyánk mélyebb megismerésének szándéka vezessen napról napra a Lorettói litánia imádkozására.

Ő

Molnár Tamás uid est veritas? Mi az igazság? – teszi fel a kérdést Pilátus. Sokszor talán bennünk is felmerül ez az idézett kérdés. Természetünknél fogva vágyódunk az igazságra. Igazságérzetünk nem egy elhallgatandó nehezítője, hanem éppen segítője kell, hogy legyen az életünknek. Gondoljunk csak vissza gyermekkorunkra, amikor a mesék világába beleélve magunkat, sok esetben a jó és gonosz párviadalát látva szinte éreztük, hogy a jónak kell győznie. A megelégedettség öröme töltött el minket, amikor egy-egy mese jól végződött, vagyis a jó a gonosz fölé kerekedett, más szóval az igazság győzött. Az „igazságos Mátyásról” szóló népmesékben szinte vártuk, hogyan jár el a furfangos, sokszor álruhába öltöző király alattvalóival szemben: mindenkinek igazságosan megadva azt, ami neki jár. Ez a belénk oltott és a neveléssel gondozott igazságérzet a gyermekkor elmúltával is tovább kell, hogy kísérje az életünket. Ennek köszönhetően, ha lelkiismeretünk helyesen formált, belső késztetéssel az igazság választását helyeseljük döntéseinkben magunkkal és másokkal szemben is. De ugyanúgy elvárjuk az igazságosságot embertársainktól, a társadalomtól, az Egyháztól. Mert éppen igazságérzetünk megsértése, az igazságtalanság megtapasztalása tud sokszor fájó sebet okozni. „Az igazságosság erkölcsi erény, mely erőssé és állhatatossá teszi az akaratot abban, hogy megadja Istennek és a felebarátnak, amivel tartozik nekik“ – olvassuk a Katolikus Egyház Katekizmusában. Újabb sarkalatos erény, aminek tanulását nem hiszem, hogy egykönnyen befejezettnek vélhetjük. Hosszútávú feladatunk az élet ismétlődőnek tűnő, rutinos vagy éppen új, meglepő, kihívást jelentő helyzeteiben az igazságosság szellemében megállni helyünket. Megadni Istennek, embernek, ami megilleti őket. „Az Isten iránti igazságosság neve a vallásosság erénye. Az emberek iránti igazságosság készségessé tesz mindenki jogainak tiszteletben tartására, és segít az em-

Máriadicséret

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


TÜKÖR

Az Evangélium és a népszerűség határvonala Krisztus tanítása nem mindig volt népszerű. Nem volt az kezdetben sem, nem volt az a közelmúltban, és be kell vallanunk - ma sem az. Megváltónk azonban felkészítette erre követőit: „Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek.” ( Jn 16,2) Manapság tájainkon igen ritkán fordul elő, hogy valakinek életét kell adnia hite megvallásáért. Többnyire az iszlám világból hallunk hírt vértanúkról, ám igazán nem tudjuk átérezni, mi is az. Mégis gyakran félünk kimondani az igazságot. Nem a saját igazunkat azért gyakran szállunk perbe jelentéktelen ügyekben is -, hanem az Evangélium igazságát. Félünk, hogy ha ragaszkodunk Krisztus szavához, elfordulnak tőlünk az emberek. Rugalmatlannak ítélnek, vaskalaposnak, maradinak. Hatványozottan igaz ez azokra, akik valamilyen közösségben vezető pozíciót töltenek be, és szükségük van a többiek jóindulatára. Meg akarják tartanai helyüket, ezért fontos számukra a népszerűség. Ha megkérdezik őket, hívőke, bátran vállalják, hogy igen. Ám amikor ki kellene állni a keresztény erkölcsök mellett, ragaszkodni az Egyház tanításához, hallgatnak. Nem jut eszükbe, hogy: „… aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész vi-

lágot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Vagy lyegzi a bűnt és a keresztényhez nem illő magatarmit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Em- tást. berfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akVilági mércével mérve a Krisztust követő emkor megfizet majd mindenkinek aszerint, amit cse- bernek nincs könnyű dolga. Nem válogathat a divatos eszmék, ideológiák, kulturális és politikai áramlatok között. Egy útja van, keskeny és gyakran rögös. Nincs azonban másik, amely az üdvösségre vezetne. Nincs másik, amelyik a látszólagos nehézségek ellenére annyi szépet és jót hordozna, ami az Isten látásának bizonyosságából fakad, és semmivel nem pótolható. A keresztény ember számára csak Krisztus van, és mindennek annyi az értéke, amennyit az Evangélium tanításából hordoz. A „nyomokban” megtalálható, részben jelen levő kereszténység értéktelen, mert az Ige nem adagolható és osztható szeletekre, hogy mindenki csak azt veszi el belőle, ami neki „ízlik”. Ezt tudatosítani kell mindenkinek, aki Jézus tanítása szerint lekedett.” (Mt 16, 25-27) Milyen tragikus, amikor akar élni. Mindenkinek a maga helyén, ahová a vallását gyakorló keresztény ember viselkedik így! Gondviselés állította, és azzal az eszközzel, ami Amikor már maga sem tudja, hol a határ, amit nem megadatott neki. Aki beszélni tud, hirdesse, aki léphet át semmiért sem, mert az örök életét veszé- írni, az írja, aki mutatni, az mutassa! Kérjünk böllyezteti. Kétségbeesetten próbálja mentegetni ma- csességet és bátorságot az Istentől, hogy az Igazgát, hogy ezért meg azért nem szabad keménynek ságot soha ne hallgassuk el a népszerűség kedvélenni, úgyis kevés a vallásos ember stb. Nem érti ért, és mindig meg tudjunk torpanni annál a hameg, hogy nem az embert ítéli meg, aki megbé- tárnál, ami a kettőt elválasztja!

Szomorú dalverseny A Jó Pásztor vasárnapja előestéjén végignéztem az éjszakába hajló Eurovíziós Dalfesztivált, erősen szorítva Kállay-Saunders Andrásnak, aki szomorú mondandójú, szívszorító dalával a gyerekeket érő apai erőszakra hívja fel a figyelmet, amely a válságban élő családokban zajlik, a keresztény hagyományok és értékek célzatos rombolásának következményeként. A dal, mint azt most már mindannyian tudjuk, az előkelő ötödik helyen végzett, bár színvonala alapján talán jobb helyezést is megérdemelt volna. Az első helyet a határozatlan nemű, szakállas Conchita Wurst osztrák transzvesztita nyerte, akit annak idején Thomas Neuwirt néven anyakönyveztek. A boldogságtól pityergő győztes mindazoknak ajánlotta dalát, akik hisznek a toleranciában és a szabadságban, amely - gondolom - biztosan bekövetkezik majd, mert itt, a civilizáció őshazájában minden tabudöntögetés hagyományt teremt. Lehet, hogy a következő dalversenyen majd tolonganak a hozzá hasonló kreatúrák.

Még az elődöntők folyamán az erős keresztény hagyományt őriző oroszok, fehéroroszok és örmények petícióval fordultak országuk tv-csatornájához, hogy a műsorból vágják ki a botrányos énekest, az európai dekadencia színpadon büszkén mutogatott példányát. Az orosz szülők szövetsége petíciójában ezt fogalmazta meg: „A népszerű nemzetközi dalverseny, amelyet gyerekeink is nézni fognak, az európai liberálisok sugallatára a szodómia melegágyává vált.” A szavazás meglepő egyöntetűsége folytán nyilvánvalóvá vált, hogy a magas pontszám nem az átlagot alig megütő dalnak szólt, melynek hangzása zavarba ejtő, mert se férfi, se női hang jellegét nem viseli magán, hanem az előadó izgató másságának, erősebb szavakkal élve, a perverziónak, amely egyenes adásban szomorú diadalt aratott. A Jó Pásztor éjszakáján a pásztort az aklon kívül hagyták, és a nyáj ízelítőt nyújtott abból, merre is tart az európai civilizáció…

• HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 25.

„Kovásznak kell lennünk…” Mindig is kisebbségben voltunk (ti. mi, keresztények – a szerk. megj.), de ma nem ez a probléma. Személyesen úgy vélem, az, hogy kisebbségben vagyunk, egyenesen erőt ad. Életet és szeretetet növelő kovásznak kell lennünk. A kovász végtelenül kisebb mennyiség a megkelt tészta, a magasba szökő fák, kinyílt virágok és bőséges gyümölcsök mennyiségéhez képest. Azt hiszem, mondtam már korábban, hogy a mi célunk nem hívők toborzása (a prozelitizmus), hanem az emberek szükségleteinek, vágyainak, csalódásainak, elkeseredettségének, reményének a meghallgatása. Újra reményt kell öntenünk a fiatalokba, fel kell karolnunk az öregeket, meg kell nyílnunk a jövő felé, és árasztanunk kell a szeretetet. Szegényekként a szegények között. Be kell fogadnunk a kirekesztetteket, s hirdetnünk kell a békét. Ferenc pápa szavai a La Repubblicában 2013. október 1-jén megjelent interjúból

„Bűnösök Egyháza vagyunk…” Az Egyházat bűnösök alkotják, ezt minden nap látjuk. Ez igaz: bűnösök Egyháza vagyunk; mi, bűnösök arra kaptunk meghívást, hogy hagyjuk magunkat átalakítani, megújítani, megszentelni Isten által. A történelem során néhányak részéről felmerült a kísértés, és azt állították, hogy az Egyház csak a tisztáké, azoké, akik teljes mértékben következetesen élnek, a többieket el kell távolítani. Nem. Az Egyház, amely szent, nem utasítja vissza a bűnösöket; éppen ellenkezőleg, befogadja őket, nyitva áll a legtávolabbi személyek előtt is. Ferenc pápa gondolata a Legyünk a szeretet közössége! c. könyvből


FOHÁSZ

Hogy áldás legyünk… 2014. április 26-ra a Ferences Világi Rend Magyar Régiója összehívta a választási káptalant, amelynek színhelye Pozsony volt. Az esemény kapcsán az alábbiakban Mészáros Mária képzési felelős gondolatait közöljük.

Közöttünk is maradjon meg továbbra is a hit, a gyobb áldás. Áldás az Istenbe vetett hit a hívőkremény és a szeretet. re, ferences közösségünkre, az egész világra. Maradjon meg közöttünk a hit. Az a hit maMaradjon meg közöttünk továbbra is a reradjon meg közöttünk, melynek tárgya Isten, a mény. A remény az embernek éltető lelke, mely jóságos Atya, ki embert teremtett, ki végtelen kedvet és erőt ad az élet terheinek hordozására. A szeretetéből elküldte az Ő egyszülött Fiát az el- boldogító remény a barátságos vándortársunk az A megválasztott tanács tagjai köszönik a bizal- tévelyedett emberiség megváltására. Az a hit ma- élet útján. Ismerjük jótékony hatását. A remény mat, és a szolgálatban igyekeznek megaz, amely erőt ad az előttünk álló akadáosztani azokat a talentumokat, amelyelyok leküzdésében. A keresztény remény ket az Úrtól kaptak, hogy szolgálatuk a remények összessége. Mi, ferencesek valóban Isten dicsőségére és Isten orszánem csak azt reméljük, hogy egyik vagy gának építésére váljon. másik vágyunk teljesül, a ferences bízik Nehéz dolog meghatározni, mit is jeÜdvözítője ígéreteiben. lent egy közösség lelkisége. Bár első pilMaradjon meg közöttünk továbbra is lanattól érzékelhető, igazából mégis a szeretet. A szeretet, mondja Szent Pál megfoghatatlan, hiszen az Istenhez és apostol, legnagyobb a három erény köaz egymáshoz való viszonyunkban fejezül, mert örökre megmarad, és elkísér ződik ki leginkább. A ferences lelkiség bennünket a síron túl is. Gondolom, forrása rendalapítónk, Szent Ferenc ishogy már mindnyájan megtapasztaltuk tenkapcsolata, emberekhez és a világa szeretet áldását. Tekintsünk a családi hoz való viszonyulása. A ferences lét tűzhely oltárára, amelyen a szeretet örök fontos eleme a „kicsiny-lét”. Ez magátüze ég. Öröm és béke tölti el szívünket, ban foglalja a szegénységet és a peremha ferences közösségeinkben a testvérek re szorultakkal való szolidaritást. A feszeretetben élnek. Maradjon is meg körences lelkületű testvéreknek fontos az A felvételen balról jobbra: Mészáros Mária - Pozsony, Lados Ágnes - zösségeinkben, családjainkban és az evangélium egyszerű hirdetése. Mi, fe- Losonc, Fóthy Zoltán atya, lelki asszisztens – Somorja, Dziják Klára egyházban a szeretet. A szeretet az, rencesek és az új tanács, tudjuk, hogy ha – Losonc, Monika Olečková, az Országos Tanács képviselője, Farkas amely a családi otthont boldog mennyigazán követni akarjuk Jézust, meg kell Katalin – Lelesz, Kollár Mária – Dunaszerdahely országgá varázsolja. A szeretet az, amely néznünk, ki tudta ezt legjobban mega társadalmi életben elhárítja az ellentétenni. A Szűzanyáról és Szent Ferencről veszünk tek összeütközéseit. A szeretet az, mely erős példát. radjon meg köztünk, mely az idők teljességében láncszemként a közösségek, az egyház tagjait Iparkodjunk méltó módon értékesíteni az küldött Messiásról, mint Isten Fiáról beszél, akit szorosan egymáshoz fűzi. A szeretet éltet. MinUrunk Jézus Krisztus által reánk bízott talentu- isteni hatalma, isteni szentsége és isteni szeretete den téren hat. mokat. Gondolataimban a három keresztény tett képessé a megváltás nagy munkájának végBefejezésképpen, az új tanácsnak kívánom, erény eszméje emelkedik felszínre. hezvitelére. Az a hit maradjon meg közöttünk, hogy maradjon meg köztük és az egész testvéri Szent Pál apostol az 1Kor 13,13-ban írja: melynek tárgya a Szentlélek, az Atyának és Fiú- közösségünkben a hit, a remény és a szeretet. „Azért most megmarad a hit, a reménység, a sze- nak a lelke, mely felvilágosítóan, bátorítólag és Tartsunk ki és ne térjünk le a Krisztushoz vezető retet, ez a három: ezek között pedig legnagyobb megszentelően működik ma is Krisztus Anya- útról. A Szűzanyától és Szent Ferenctől megtaa szeretet.” szentegyházának tagjai között. Maradjon meg nulhatjuk, hogy csak Krisztus keresztjét átölelve Azt már bizonyára tudjuk, hogy mit ért az közöttünk a hit - e szavakat mondhatom úgy is, lehetünk áldás a testvérek és a világ számára. apostol a hit, a remény és a szeretet fogalma alatt. mint jókívánságot, melynek teljesülése a legna-

A hét imája Mivel közeledik Szent Rita ünnepe, szeretnék a sok szép ima közül legalább egyet beküldeni a Reménybe. Sok segítséget kaptam és kapunk is Szent Rita közbenjárása által, aki mindenkinek tud segíteni, csak bízva kell kérni. Surányi Mária, Nagyölved

Ima Szent Ritához lelkierőért és türelemért

Szent Rita, a lelkierő és türelem lángoló példaképe, kérj nekem Istentől szent lelkierőt, hogy állapotbeli kötelességeimben ne mondjak csődöt, hanem álljam a harcot, és minden nehézség között kitartsak. Jézus isteni Szívétől esdj ki nekem szelíd szívet, amely a harag és türelmetlenség fölött uralkodik, szóban és tettben istenfélő. Szent Pátrónám! Mutasd meg nekem a jó utat, és minden munkámat irányítsd Isten tetszése szerint. Amen.

Szülők imája gyermekük keresztelésekor Ó, Urunk, oltárod előtt meghatódva letérdelünk, hogy megköszönjük itt Neked újszülött kicsi gyermekünk.

Mint hívő apa és anya, egyházunkat arra kérjük, a keresztség szentségében részesítse kisgyermekünk. Isten kedves gyermeke lesz, boldog ország örököse, áteredő bűntől megtisztul lelke, s vele lesz az Úr segítő kegyelme. Jézus egyházához fog ő tartozni, keresztény hitben fogjuk őt nevelni, jó példánkkal segíteni, imádságra tanítani. Segíts bennünket is, Urunk, hogy majd a gyermekünk előtt, igaz tanúságot tegyünk, kereszténységről s hitünkről. Írta és beküldte: Pintér Zoltán atya • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRJÁK

Levelet

Háború

kaptunk

utáni Remény

Öröm az Úrban Mindenkit érnek megpróbáltatások, szorongatások. Nincs senkihez, semmihez sem kedvünk. Kísértések környékeznek meg, amelyeknek nehezen tudunk ellenállni. Ilyen esetekben többnyire ismerőseinknek, barátainknak panaszoljuk el gondjainkat, problémáinkat. Vigyük ezeket inkább Isten elé. Győzzük le gyávaságunkat, szorongató érzéseinket, és tegyük meg bátran az első lépést feléje. De ez ne puszta próbálkozás, hanem örömmel és bizalommal telt szilárd elhatározás legyen. Ne gondoljunk a múltbeli keserűségeinkre, szomorúságainkra, méltatlanul ért vádakra. Jézus nem a szomorkodók klubját alapította meg, hanem az egyházat. Egy szent sem volt szomorú! Csak a farizeusok nem tudtak vidámak lenni.

Akik igazi örömmel tudnak mosolyogni, azok a keresztények. A nevető arcok - az öröm hordozói! A rosszkedvű, savanyú képet vágó ember nehezen találja meg a Krisztushoz vezető utat. Még a lelke sem tud igazán szabaddá válni. Az ember életében a legmélyebben az Istent megismerni vágyó öröm legyen! A siker, a csillogás és a pénz okozta örömök lejtőre állíthatnak, elszigetelődéshez vezethetnek! Legyen kiindulópont az öröm felé a Szentírás üzenete, az üdvösség könyve! Általa megismerhetjük, felfedezhetjük egymásban a jót, a szépet. Tanulhatunk belőle, s ezt továbbadhatjuk embertársainknak, szeretteinknek. Örömteljesebbé, elviselhetőbbé tehetjük környezetünket. Nyitottabbá, megismerhetőbbé önmagunkat. Az öröm szeretet-ajándék, amelyet csak a Mindenhatóba vetett hit adhat meg. Kérjük Urunkat, hogy segítségével mindezt az evangéliumban meg tudjuk találni, s ezt a tiszta örömet mindnyájunk boldogulására tovább tudjuk adni. Monka Zsuzsa, Bély

beszélgetés Bár a falusi ember társas kapcsolatában a beszélgetésnek mindig fontos szerepe volt, a második világháború falumat is érintő frontátvonulása alatt azonban az emberek hagyományos értelemben nagyon keveset beszélgettek egymással. De amikor ránk köszöntöttek a békésebb napok, dolguk végeztével kisebb-nagyobb csoportokban újra összejöttek és beszélgettek. Egy ilyen háború utáni beszélgetés (melynek passzív résztvevője voltam) mélyen az emlékezetembe vésődött. A kis asszonycsoport tagjai főleg a háború okozta károkról diskuráltak egymással. Édesanyám arról beszélt, hogy édesapámról, aki orosz hadifogságba került, már régen nem kaptunk hírt, hogy a házunkat találat érte, hogy elpusztult megélhetőségünk egyik forrása, a tehenünk is. A kis társaságban volt egy asszony, aki minden baj nélkül élte át a borzalmas napokat, s a frontátvonulás után családja nyugodtan visszatérhetett sértetlen otthonába. Ez az asszony közömbösen hallgatta végig a háború károsultjainak panaszait, s a végén hetykén csak annyit mondott: „Ki hogy megérdemli" - s öntelt büszkeséggel elfordult a síró, jajgató asszonyoktól. Erre a szívtelennek tűnő megjegyzésre az aszszonyok (köztük az édesanyám is) sírása és jajgatása fokozódott, s a kis társaság lassan bánatosan szétoszlott. Az akkori beszélgetés résztvevői már nincsenek az élők sorában, de én, a passzív hallgató még 69 év után sem tudtam elfeledni. Budai Ernő

Soha nem késő Soha nem késő megtérni, amíg élünk. Azok számára sem, akik eltávolodtak vagy nem is voltak sohasem kapcsolatban a mi Urunkkal, Istenünkkel. Akármilyen okból nem voltak megkeresztelve, vagy ha igen, tovább már nem járultak a többi szentséghez. Vagy nem volt lehetőségük részesülni keresztény nevelésben, vagy olyan környezetben, politikai-ideológiai közegben éltek a múltban, amely a vallásosságot közömbösen kezelte, illetve ellenségesen viszonyult hozzá. De felnőttkorukban egy szép napon vagy hosszú vajúdás után, rádöbbentek, hogy valami hiányzik az életükből. És ez a valami az Istenbe vetett hit.

• HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 25.

E fordulatot sok minden kiválthatja – sorscsapás, egy súlyos betegségből való csodás felépülés és így tovább. A nagy veszélyben kihez is folyamodna az ember! Tanúi ennek azok, akik átéltek már légi vagy más katasztrófát. Napjainkban tanúi vagyunk, hogy felnőttkorban levő hölgyek és urak behozzák azt, amit csecsemőkorukban a hozzátartozóik elmulasztottak. Az ok lehetett bármilyen: nemegyszer előnyt adtak a szocialista névadónak, ami nem is annyira divatos volt, mint inkább előnyös politikailag vagy a karrier szempontjából. Voltak, akik csendben, titokban vagy egy másik település plébániáján kereszteltették meg a gyermekeiket. Akadtak gyerekek, akik jártak hittanra és templomba, és csak az elsőáldozásra való felkészüléskor derült ki, hogy nincsenek megkeresztelve. Őket még gyermekkorukban megkeresztelték. Azután vannak olyanok, akik már felnőtt fejjel, saját elhatározásukból keresztelkedtek meg, és egyúttal az elsőáldozással az Oltáriszentséget is magukhoz vették. Ez történt a somorjai templomban is nagyszombaton, amikor hét felnőtt, öt nő és két férfi, a feltámadási szertartás keretében vált az egyház tagjává. A szentmisén a püspök atya a bérmálás szentségét is kiszolgáltatta számukra. Az egész szertartás nagyon szép volt. Még azt tenném hozzá, hogy szerintem mindehhez hozzájárultak a városunkban nemrég megtartott missziós napok. Bizonyosan sokan vannak ma is olyanok, kik itt-ott eljárnak templomba, de lehetséges, hogy a közeli rokonok és ismerőseik sem tudják róluk, hogy nincsenek megkeresztelve. Fel kellene őket bátorítani erre a nagy lépésre, ami mind az ő lelkük, mind egész egyházközségünk számára hasznos volna. Puss Rudolf, Illusztrációs felvétel

Zarándoklat Pozsonyi hívek június 7-én, szombaton, zarándoklatot szerveznek Vágsziklásra, Szent Benedek és András sziklabarlangjához, ahol 10.30-kor szentmise lesz. Indulás autóbusszal 8 órakor a főrévi kastélytól. Jelentkezés: a 0904 056 032-es számon

Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – e-mailben, a remeny@remeny.sk címre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Mit tehetünk epilepsziás roham esetén? A váratlanul eszméletét vesztő, földre zuhanó ember látványa mindig riadalmat kelt környezetében. Különösen érvényes ez az epilepsziás rohamra, amikor az eszméletvesztést a laikus számára ijesztő tünetek kísérik. Hogy a felvetett kérdésre válaszolhassunk, előbb megmagyarázzuk, mi is történik a beteggel. Az epilepszia nem ritka betegség, hátterében az agy fokozott görcskészsége áll. A roham a betegség legfeltűnőbb tünete, és klasszikus, Olvasónk által is észlelt formáját „nagy rohamnak“ nevezi a szaknyelv. Általában figyelmeztető jel nélkül kezdődik: a beteg artikulálatlan hangot kiadva „összeesik“ – innen a betegség régi magyar: eskór és szlovák neve: padúcnica. A szemgolyók többnyire felfelé tekintenek, a szembogarak kitágulnak. A végtagok és a hát izmai megfeszülnek néhány másodpercre, majd a feszülést izomrángás váltja fel. A ritmusos izomrángások, „görcsök“ kb. 1-1,5 percig tartanak, majd maguktól megszűnnek. A roham alatt a beteg megharaphatja a nyelvét, s ennek vére, keveredve a nyállal, hozza létre a habzó száj tünetét. Gyakran be is vizel. A roham általában egy mély sóhajjal ér véget, visszatér a bőr egészséges színe, a beteg észhez térhet, de többnyire azonnal mély álomba merül. Az elsősegélyt nyújtani akaró számára fontos tudatosítani, hogy az ijesztő látvány ellenére, a beteg nincs közvetlen életveszélyben, ill. a már beindult roham nem állítható le. Nyelve nem csúszik be a torkába, nem fog megfulladni. A szemtanú legfontosabb teendője: ügyeljen arra, hogy a hánykolódó, rángatódzó test nehogy másodlagos sérülést szenvedjen. Hasznos lehet tehát pl. táskát, kabátot vagy más nem kemény tárgyat a feje alá tenni, hogy a görcsös rángatódzás során koponyája ne a ke-

Megrázó élményben volt részem a közelmúltban. Az autóbuszra várakozva, egy, a sorban álló férfi hirtelen hangos kiáltással elvágódott, majd rángatódzni kezdett. A szája habzott, majd az arca elkékült. Senki sem mert hozzányúlni. Nem tudom, mennyi ideig tartott a roham – nekem úgy tűnt, hogy nagyon sokáig. Aztán lassan elcsendesedett, magához tért, de nagyon zavartnak tűnt. Felszakadt a fejbőre is. Én nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy nem segítettem, nem tudtam/mertem segíteni a szerencsétlenen. A kiérkező mentősök azt mondták, hogy „csak“ epilepsziás rohama volt. Abban kérném tanácsát, hogy a laikus szemtanú tehet-e ilyenkor valamit. Jelige: Ezt nem tanultuk az iskolában

mény aszfaltba, járdába, talajba verődjön. Nincs szükség tehát a nyelve „kihúzására“, szájon kívül tartására stb. Még ha ismert epilepsziás betegről van is szó, mindenképpen hívjuk ki a gyorsmentőt, és a beteg további sorsáról orvos döntsön! Ez fokozottan érvényes ismeretlen beteg vagy olyan ismert személy esetében, akinek ez volt az első rohama. Az epilepsziás roham hátterében

ugyanis nemcsak a laikusok által gyakran kárhoztatott italozás, hanem akár kezdődő agydaganat is állhat. Ajánlatos az is, hogy a szemtanú várja meg az orvos megérkeztét, hiszen csak ő nyújthat használható információkat a roham előtti, alatti, sőt utáni állapotról is - a rohamot szenvedett ugyanis nem „emlékszik“ semmire, és zavartsága miatt is felügyeletre szorul.

FIGYELEM!

Tepsis patisszon kapros kefirrel

Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Május 31., szombat 14.40 Irgalmasság órája (benne imaszándékok fogadása) 18.00 Szentmise Mocsáról Június 1., vasárnap 10.30 Szentmise Sárisápról 18.30 Isten jelenlétében. Varga László atya elmélkedése 21.00 Körkép - Regionális magazin. Kelet-Felvidék 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv

Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Magyar Katolikus Rádió

Hozzávalók: 50 dkg patisszon, 30 dkg finomliszt, 3 dl tej, 1 db tojás, 5 evõkanál zsemlemorzsa, 2 gerezd fokhagyma, 1 zacskó sütőpor, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött bors, a tálaláshoz 2 dl kefír, 1 csokor kapor, kevés só és csipet porcukor Elkészítés: Közepes nagyságú tepsit egy evőkanál olajjal kikenünk, és a zsemlemorzsával behintjük. A meghámozott és kimagozott patisszont almareszelõ durva fokán lereszeljük, majd tálba öntjük. Megsózzuk, és tíz percig állni hagyjuk. Közben a tojást habosra verjük a tejjel, és belekeverjük a zúzott

Május 31., szombat 7.40 Élő egyház 8.10 Isten kezében 9.35 Határtalanul magyar 11.00 Sírjaik hol domborulnak Június 1., vasárnap 6.45 Világ-Nézet. Ábrahám gyermekei 8.10 Nemzeti nagyvizit 8.40 Rome Reports - Vatikáni híradó

m1 Május 31., szombat 9.00 Noé barátai 11.00 Aranymetszés Június 1., vasárnap 5.55 Magyar gazda 9.00 Katolikus krónika 9.45 Útmutató

fokhagymát, a sót, a törött borsot és a sütőKedves Olvasóink! port. Ebbe a fűszeres tejbe keverjük a lisztet, majd az egészet a patisszonhoz adjuk. Jól Arra biztatjuk Önöket, összedolgozzuk, és a masszát belesimítjuk a küldjék be kedvenc, jól bevált kikent tepsibe. Forró sütõbe tolva közepes ételreceptjüket, a hozzávalók lángon sütjük húsz-huszonöt percig, majd kisebb lángon addig folytatjuk, amíg a pró- feltüntetésével és az elkészítés baképpen beleszúrt hurkapálcára már nem módjának leírásával együtt. Szerkesztőségünk e-mail tapad a masszából. Mire elkészül, a teteje címe: remeny@remeny.sk barnáspiros, belül meg omlós, puha lesz. Melegen, kockára vágva tálaljuk. A kefírbe beleA recepteket beküldött olvakeverjük a finomra vágott kaprot, és megsózsók közül negyedévenként kizuk, megcukrozzuk. A patisszonkocka mellé sorsolt ajándékot kap. kínáljuk. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

Gyerektoll Az irigykedő szamár Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi kunyhó. A kunyhóban lakott egy asszony és a kutyája. Egyszer a kutya kiszökött, és találkozott egy szamárral. Ez a szamár csak járt-kelt, kóborolt erdőn-mezőn, miután elvesztette a gazdiját. Nagyon lusta volt, és mindenkire csak irigykedett. Azt mondta a kutyának: - Milyen jó neked! - Miért? Neked nem? – kérdezte a kutya. - Hát a gazdám meghalt, és a házunkat elfújta a szél, összedőlt – felelte a szamár. - Nekem rosszabb, mert egész nap dolgozom – mondta a kutya. - Van egy tervem! Cseréljünk helyet! Én fogok dolgozni, te pedig kóborolni! – ajánlotta az irigy szamár. Elhatározták, hogy másnap reggel cserélnek. Az asszony rögtön észrevette, hogy az udvaron a kutya helyett egy szamár van. Nagyon megijedt a nagy fülű állattól. - Takarodj! Takarodj innen, de tüstént! – kiabált az asszony. Nem tudott mást tenni, elhagyta az udvart. Ment egyenesen a kutyához. Elpanaszolta, hogy az asszony milyen bolond. Állandóan zsörtölődik, morgolódik. Bizony az ő gazdija nem ilyen volt. Sétálgatott hát tovább a szamár céltalanul. Találkozott a hóddal. Irigykedve nézte az állatot, melynek feladata csak a fa rágcsálása és a gát építése volt. A hód felajánlotta, hogy munkát ad a különös állatnak. Kis ideig dolgozott a szamár, de a hód csakhamar észrevette, hogy milyen lusta. Meg is unta a szamár nemsokára a munkát, és a foga is fájt. Sétálgatott hát tovább a szamár, meglátott egy méhet. Az ő életét is megirigyelte. Beállt hát a méhek közé. Kötelessége az volt, hogy mézet gyűjtsön. Mivel túl nagy volt, rálépett a virágokra. A méhek mérgükben megcsípték. Elszomorodott a szamár, mert egyik munka sem felelt meg a számára. Eszébe jutott, hogy az összes állást irigykedésből kapta. Eldöntötte, hogy elmegy a vásárba, ott majd eladja magát, és lesz új gazdája. Elment hát a vásárba. Szándékosan nekiment a festékárusnak, aki éppen sárga festéket vitt. A festék ráömlött a szamár hátára, pontosan 50 eurós formában. Beállt az eladásra váró állatok közé. Arra ment egy öregember és megvette őt. A szamárnak új gazdija lett. Megszerették egymást. A szamár megtanulta, hogy az irigykedés az egyik legrosszabb tulajdonság.

Kovács Mária, 1. o., Nagyölvedi Alapiskola

A tízparancsolat – Baranyai Bianka, 6. B osztály, Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár

Lakatos Chanel, 3. o. Nagyölvedi Alapiskola

Balog Milan, 4. o., Nagyölvedi Alapiskola

Danis Adrián, 3. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Dobi Vanessa, 1. A, Jedlik Ányos Alapiskola, Szímő

A természet ébredése – Monc Gabriella, 6. o., Nagyölvedi Alapiskola

Lakatos Eszmeralda, 1. A, Jedlik Ányos Alapiskola, Szímő

Marafkó Marcell, 3. A osztály, Kodály Zoltán Alapiskola, Galánta

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

A szép meséért Marcellt egy könyvvel jutalmazzuk!

Meghatározások: 1. Elektromosság, 2. Latin-amerikai társastánc, 3. Isten saját képmására teremtette, 4. Fizetés, művészek fellépti díja, 5. Szabvány, előírás, 6. Erdélyi születésű író, újságíró, … Zsolna (UGRON), 7. Vissza: több férfi megszólítása,

8. LM!. A rejtvény megfejtése a színessel jelölt sorokban olvasható. Jelentése: Magyarország régi, katolikus megnevezése, Mária országa. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán május 30-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, vagy remeny@remeny.sk (a tárgymegnevezésbe ír-

• HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 25.

játok be: Kuckó és küldjétek el levelezési címeteket is).

Megfejtés A 18. számban közölt rejtvény megfejtése: nefelejcs. A nyertes: Méry Eszter, Egyházgelle. Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük!

1

2

3

4

5

6

7

8


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

1Úton

dokolnak. A mai széthúzó világban átélik az egységet, mely hatalmas lelki jelentőséggel bír. A Mária Út teljes szakaszán egy közös célért, a Az eseményre meghívást kap minden család és családokért szervez zarándoklatot a Mária Út Egye- család nélküli ember, aki késztetést érez arra, sület és a Mária Rádió, 2014. augusztus 16-án, hogy augusztus 16-án egynapos zarándoklat Nagyboldogasszony ünnepe után. keretében hosszabb vagy rövidebb szakaszt teEz a minden évben megrendezendő zarándok- gyen meg a Mária Úton. Az 1Úton zarándoknap az 1Úton nevet viseli, és több száz települést naphoz kapcsolódhatnak civil szervezetek, egyházi érint Ausztriában, Erdélyben és Magyarországon szervezetek, iskolák, közösségek. Az együtt átélt egyaránt. megpróbáltatások által, a közös énekszó erejével és Az 1Úton zarándoknap közel tízezer ember az élen járó kereszt árnyékában a különféle helyekszámára fog zarándokélményt nyújtani, melyen ke- ről érkező emberek, csoportok kapcsolatot építhetresztül életre kel a csoda: az emberek egymáshoz, nek egymással is. egymás mellett és egymásért, családjaikért zaránAz 1Úton nap minden zarándokszakasz végén szentmisével zárul, melyet a katolikus egyház püspökei mutatnak be vagy a helyi kezdeményezésektől függően ökumenikus istentisztelettel fejezik be a zarándoknapot. A püspöki szentmisék helyszínei: Celldömölk - Veres András, Pápa, Szent József-templom - Márfi Gyula, Bakonybél - Várszegi Asztrik, Vértessomló - Pápai Lajos, Abasár - Ternyák Csaba, Esztergom - Székely János. Az 1Úton zarándoklat szervezése több hónapja zajlik. A szervezők továbbra is az 1ut@mariaut.hu e-mail címen várják mind-

Hittel, tudással, élménnyel gazdagodtak

azok jelentkezését, akik örömmel segítenének e nagy esemény szervezésében saját lakóhelyükön vagy civil szervezetükön keresztül. Mit ad az 1Úton zarándoknap az egyes települések közösségének? • A kisrégiók lakói közelebb kerülnek egymáshoz, erősödik a közösség. • Új hagyomány teremtődik, új kultúra, a zarándoklás kultúrája kezd kifejlődni, lelkileg felkészülünk a későbbi évek távoli országokból érkező zarándokáradatának fogadására. • A települések belső közössége erősödik, hogy létrejön mindenütt egy csapat, amelyik továbbviszi a hagyományt. • A zarándoklás gyakorlatának tömeges megjelenése elindítja a civil szervezeteket, szolgáltató vállalkozásokat arra, hogy stratégiát és cselekvési programot dolgozzanak ki a fellendülő vallási turizmus kiszolgálására. • Az érintett település médiafigyelmet kap. • Az érintett települések egy új közösségének, a Mária utas települések közösségének a kialakulása is remélhetőleg megalapozódik. Fotó: mariaut.hu

V. Nyári Leánytábor Kisgyarmat - Sikenička

A magyarországi Mária Rádió és a Mindszenty Alapítvány által meghirdetett Mindszenty történelmi verseny elsődleges célja az volt, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás életművét egyre többen megismerjék, különleges életét a verseny segítségével felfedezzék, s mindebből hitet, erőt merítsenek. A Mindszenty történelemversenyt olyan középiskolák, ill. középiskolás diákok részére hirdették meg, akik nyitottak a történeti valóság aktuális és modern értelmezésére, arra, hogy ne csak egy feladatlap jó megoldásait keressék, de gondolkodásra, szóra, vitára, játékra bírják saját magukat és társaikat. Az országos döntőn azok a diákok vehettek részt, akik az első forduló didaktikusabb, inkább tényekre, adatokra épülő feladatait, ill. a második forduló összefüggésekre, elemző értékelésekre épülő kihívásait sikerrel teljesítették. A május 3-án - a Mindszenty engesztelő zarándoklathoz, szentmiséhez kapcsolódóan - az esztergomi Szent Adalbert Képzési Központban rendezett országos döntőre 14 csapat kapott meghívást. Méltó helyszínen,

rangos személyek értékelték a csapatok teljesítményét: Habsburg Lotharingiai Mihály főherceg; Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök; Varga János, a bécsi Collegium Pázmáneum rektora; Dúl Géza, a Mária Rádió műsorigazgatója; Csűrös Csilla, az MTVA műsorvezetője és Kovács Gergely posztulátor, a Mindszenty Alapítvány ügyvezetője. Az egész napos versenyfolyam győztese a Pápai Református Kollégium Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola „PRIMUS” elnevezésű csapata lett. Második helyen az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium „3Cs” csoportja végzett. Harmadik helyre került a budapesti Szent Margit Gimnázium „Granada” csapata. A helyezésektől függetlenül, az országos döntő valamennyi résztvevője, kiváló teljesítménye alapján joggal lehet büszke önmagára, intézményére és tanáraira. A „Devictus vincit” (Legyőzetve győz) Esztergomban ismét értelmet nyert - erőt, hitet, reményt adott. (MR)

2014. július 20-24. Kedves Lányok! Sok szeretettel meghívunk benneteket az általunk szervezett ötödik nyári leánytáborba. A programot ismét domonkos nővérek fogják vezetni Budakesziről. A tábor vasárnap délután 16 órakor kezdődik és csütörtökön 16 órakor fejeződik be. A részvételi díj 30,- €, melyet helyben kell befizetni a regisztrációnál. A táborban 10 és 24 év közötti, templomba járó lányok vehetnek részt. Jelentkezési határidő: július 12. Jelentkezés és további információ az alábbi elérhetőségeken: mankosok@gmail.com 0907 822 759 Szeretettel várunk, és reméljük, hogy élményekben gazdag időt töltesz velünk. A szervezők nevében Márk atya • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Rejtvényünk fő soraiban Ferenc pápa egyik szép gondolatát rejtettük el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán május 30-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ

Megfejtés A 18. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Adalbert, Niedernburgi templom, Veszprém, Gerberga, Passau, negyvenkettő. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Szabó Vera, Hárskút. Gratulálunk!

Karikatúrapályázat Értjük egymást?! A Charta XXI Megbékélési Mozgalom karikatúra-pályázatot hirdet „Értjük egymást?!” címmel. A pályázatra olyan alkotásokat várnak, melyek népeink együttélését, a szomszédsági vagy épp a többségi-kisebbségi viszonyokat humoros formában tolmácsolják. A közlésre alkalmas pálymunkákat a mozgalom honlapján (www.chartaxxi.eu) közzéteszik, a sikeres pályázók rajzaiból pedig egy vándorkiállítást terveznek összeállítani, azokat esetenként a mozgalom kiadványaiban is szerepeltetik a szerző megjelölésével. A pályázat fődíja: 200 Euró.

A fényképeket jpg formátumban kérik; • egy pályázó legfeljebb 3 képet küldhet be, ezek összmérete nem haladhatja meg a 10 MB-ot, a minimális méret 3 megapixel. • a fájl neve tartalmazza a szerző nevét és a kép címét: vezeteknev_Keresztnev_Cim.jpg; • a tömörítés nem lehet nagyobb, mint Adobe Photoshop 8-as szint; • csak saját képpel lehet nevezni, korhatár nincs; • a pályázat tartalmazza a pályázó nevét, lakcímét, telefonos és e-mail elérhetőségét. Beküldési határidő: 2014. május 31.

A pályamunkákat elektronikus formában az info@chartaxxi.eu címre várják. • HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 25.


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük születésnapja alkalmából lelkiatyánkat,

CSUTORA ISTVÁN plébánost. Imáinkban kérjük a jó Isten bőséges áldását, védőszentje pártfogását és a Szűzanya oltalmazó szeretetét. A deáki hívek

Születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük HODÁK FERENC ipolynyéki templomatyát. Kérjük a jó Istent, adjon neki a további életében jó egészséget, hogy a Szűzanya oltalmával még sokáig elláthassa ezt a beosztását. Az ipolynyéki hivek Május 26-én lesz drága édesanyánk,

„A szeretet velünk kezdődik, és nem elsősorban azzal, amit mondunk vagy érzünk, hanem a tetteinkkel.”

özv. SINKA TERÉZ 70 éves Szalatnyán.

Nagyon sok szeretettel köszöntjük 40. születésnapja alkalmából

Születésnapja van édesanyánknak. Szeretetünk, hálánk a szívünkből árad. Köszönjük jóságát és szeretetét. A jó Isten áldása kísérje életét.

KLENOVICS NORBERTET. Hálásan köszönjük, hogy időt és energiát nem Szerető gyermekei, unokái és a kis Viktória kímélve hetente ragyogóvá varázsolja a boldogfai templomot és Egyúttal fájó szívvel emlékezünk szeretett az Úr asztalát, édesapánkra is, aki a közeli hetekben ünnepelné a szemet gyö- 80. születésnapját, de sajnos már 3 éve nincs köznyörködtető tünk. ikebanái díszítik. Kérjük Oly szomorú mindig csak egyedül lenni, a Mennyei Valakit mindenütt hiába keresni, Atyát, hogy Valakit várni, aki nem jön többé, adjon neki jó egészséget, erőt, hogy még nagyon Valakit szeretni örökkön örökké. sokáig a szorglmasan szolgálja az Urat. A hálás boldogfai hívek Szerető felesége és gyermekei

AKCIÓ SZENT RITA imakönyv Ez a könyv úgy állítja elénk a XV. század tanúságtevő szentjének, Casciai Szent Ritának az életét, hogy mi magunk is igazságban és szeretetben kibontakozva akarjuk megélni boldog napjainkat és személyes siralomvölgyeinket. Ára: 3,98 Eur helyett 2,48 Eur

Könyvrendelés: Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 E-mail: office@remeny.sk

SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911/130 949, 0905/234 902

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Énekeld, amit hiszel

Könyvajánlatunk Az alábbi könyvek 25%-os kedvezménnyel rendelhetők meg! Amíg a készlet tart! Egy vidám földműves életbevágó tanácsai A népszerű igehirdető remek humorral segít eligazodnunk az élet útvesztőiben. A hétköznapi helyzetekben is mindig felismerhetjük jóságos Gondviselőnket. Régi ár: 4,04 €, új ár: 3,03 €

Horváth Károly

Néri Szent Fülöp (Május 26.) A zsolozsma második olvasmánya Szent Ágoston szavaival minket is buzdít: „Győzzön tehát az Úrban való öröm. Örüljetek az igazságnak… örüljetek az örökkévalóság reményének, bármeddig is éltek itt a földön.” Bizony, az öröm Fülöpöt is jól konzerválta, 80 évig élt fiatalos lelkülettel, ami az akkori időkben nem volt olyan általános életkor. A fiataloknak szentelte életét, és bizonyára meglátta bennük az Isten Lelkét, és az ő lelkében is a Szentlélek rezonált. Lelkes ember volt, vidáman szolgált Istennek. Ezért mi is a Szentlélekkel indítjuk a kezdőéneket: Szállj szívünkbe, nagy Isten (98/127). A fölajánlási vers (5, ill. 3) is már nem szívünket, a szegénykét említi, hanem hogy a Szentlélekben gazdagodjunk. Néri Szent Fülöpről egy kedves és jó film is készült, és sokan ismerik a szent mondását is: „Legyetek jók, ha tudtok.” A megerősödés, a lelki növekedés titkát is felvillantja ez a lelkület és főképp a bizakodást. Lehet a jót tanulni, gyakorlat teszi a mestert. A fiatalok megérzik a beléjük helyezett, talán előlegezett bizalmat, és az idősebb fiatalodik az ilyen fiatalok között. Kölcsönösen példaképei lesznek egymásnak. A szentek közösségét hívja a szentségi ének (H 136), az imaközösséget, oratóriumot. Fülöp is alapított oratóriumot. A Hiszekegyben is említett szentek közösségéről, a hit közösségi voltáról sokszor elfeledkezünk. A kimenőének (153/134) Jézus szívéhez fordul, mint a földi és égi egyház egyesítő erejéhez és a végső célhoz. A 2. versszak kétszer is említi a szerelmet, a lelkesedni tudást. És május nemcsak Néri Szent Fülöp halála hónapja, hanem a szerelmeseké is. Az égi és földi szerelemé. Az égi előbb szeretett minket, a földi a mi válaszunk.

Kilenced a mennyei Atyához Legyünk őszinték: nemigen imádkozunk a mennyei Atyához! Tegyük meg most kilenc napon át! Ebből a könyvecskéből nemcsak ennek a módját sajátíthatjuk el, hanem Atyánk egyenesen hozzánk szóló szavait is olvashatjuk. (Sok színes fényképpel) Régi ár: 2,63 € új ár: 1,97 € Köszönöm Kun Erzsébet, a Családmesék írója imádkozik: mindent, mindent megköszön annak, Akinek mi is mindenért hálával tartozunk. A képmeditációs fotók még jobban segítik átélni az öröm és a hála érzését. Régi ár: 1,89 € új ár: 1,41 € Leltározás a Gazda színe előtt Itt a legfontosabb bolt, a legértékesebb áru feltérképezéséről lesz szó: saját életünkről, lelkünkről! Szerző: Gyökössy Endre Régi ár: 1,82 € új ár: 1,36 € VADEMECUM Lelki kapaszkodó Segítség a mindennapok nehézségeinek legyőzéséhez. Szerző: Bánk József Régi ár: 2,97 € új ár: 2,07 Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk A könyveket utánvéttel küldjük! „Könnyed hullatod, bűnünk siratod, Krisztus anyja, Mária!”

A Könnyező Szűzanya búcsúja BacsfaSzentantalon (Báč) a kegykép könnyezésének 299. évfordulóján

Közös imaóra 2014. május 31-én, 13-14 óráig A Katolikus Karizmatikus Megújulás (KKM) fiataljai meghívást kaptak egy gigantikus találkozásra! Össze akarják gyűjteni a fiatalokat világszerte, hogy Jézussal legyenek ugyanabban az időpontban, ha lehetséges, akkor az Oltáriszentség jelenlétében (csendes ima, dicsőítő ének stb.). Jézus vár a világ fiataljaira! A KKM fiataljai imádkozni akarnak a világ összes fiataljáért. Kapcsolat a projekt koordinátorával és regisztrálás: Sidó Éva, ifi.szent.andras@gmail.com

2014. június 15., vasárnap 14.00 gyónási lehetőség 15.00 ünnepélyes rózsafüzér, litánia 16.00 esti dicséret a Boldogságos Szűz tiszteletére 17.00 ünnepi főpapi szentmise A szentmise után körmenet és ereklyetisztelet. 20.00 szentségimádás 22.00 szentmise a rendkívüli formában A hívek hozhatnak magukkal virágszálat a Szűzanya képénél való elhelyezésre. Mindenkit szeretettel várnak!

• HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA • 2014. MÁJUS 25.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.