Remeny 2014 23 jun 2

Page 1

Hivatásod mellett tarts ki, légy alázatos, szerény, imádkozz! (Prágai Szent Ágnes példája)

23. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. június 8. – Pünkösdvasárnap

3

Pünkösdi útjaink „Uram, szívemben nincs nagyravágyás, szememben sincsen kérkedés. Nem töröm magam nagy dolgok után, sem erőmet meghaladó feltűnő csodák után. Csak a békességre és a csendre intettem a lelkemet. Mint az anyja ölén nyugvó kisded, a lelkem bennem úgy pihen.“ (130. zsoltár) Honnan jön és mivé lesz ez a csend utáni vágyakozás? A csendben találunk rá arra a Forrásra, melyben elmerülve kitikkadt lelkünk megújul, vigasságos nagy örömre lel. Megalázottként is fel tudjuk immár emelni fe-

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

7 8

Jövőnk a család „Hallelujah” Embernek – Istenről

jünket, mert sohasem tudják legyőzni azt, aki a Feltámadott élővíz forrásából inni kér, s aki a belső csöndben Őt megtapasztalja. Akit Ő választ ki, az nem vár szemfényvesztő csodákra, nem akar csillogni az emberek előtt. Csak békességre és csendre vágyik. Nem úgy, amint azt a csupán pihenni vágyók teszik, hanem akként, ahogy a szemlélődésre kész keresők. Ezt a csendünket azonban sokszor zavarja meg az aggodalom - a lélekbénító, bódító hatású, gyógyhatás nélküli „orvosság“. Lesújtó erővel hat az idegrendszerre, majd megüli a lelket. Olyan alattomosan fészkeli be magát a szív rejtekébe, hogy mire észbe kapunk, nincs egy ép, buzdító gondolatunk sem saját magunk felemelésére. Kívülről várjuk a felmentést: csodaváró, kutató-kereső hittel, szeretteinkhez odabújva. Hiába mondják: (Folytatás a 2. oldalon)


EZ TÖRTÉNT

Pünkösdi útjaink (Folytatás az 1. oldalról) „Ne aggódj!“ Belülről, önszántunkból kell felépítenünk a bizalmat, a lélek mélyéről kifelé haladva az ott felgyúló fénnyel, s mintha lámpafény mentén egy barlangból haladnánk a kinti Fény felé: oszlatjuk az aggályok kétségbeejtő homályát. Lépteink így válnak magabiztossá. Tudatos hittel és végtelen türelemmel kell hát várni, amíg el nem tölt bennünket „az erő a magasságból” (vö. Lk 24, 49). Ez a Lélek volt velünk, mikor szándékaink tisztasága legyőzte a felénk settenkedő sötét árnyakat, ez a titokzatos Magasságbeli védelmezett minket friss „leheletével” a monotonitás és fásultság veszélyeivel szemben. Ismét elérkezik hozzánk. Megvéd a cselekvésben hátráltató saját panaszainktól, és világos távlatokat nyit…

Lám, így haladunk folytonosan előre: pünkösdi utazáson járunk. A Lélek soha nem látott tájakra röpít, mert újító erővel hat. Feladata van: felfrissíteni, mi megkopott, felpezsdíteni az állóvizet, ujjongásra vezetni minket. Túl sok dolog van, mi kedvünket szegi, a Lélek azonban szabaddá tesz, megtanít, hogy ne ragadjunk bele mindennapjaink csalódásaiba. A pünkösdi énekek különös hangulatot árasztanak. Mintha a bennük lévő könyörgés az ember azon vágyáról szólna, hogy a Lélekkel utazhasson egy olyan szférába, ahol a lelki értékek dominálnak, nincsenek előítéletek, ellenben a tiszta szeretet győzelme törli el a megkülönböztető besorolásokat. Érezzük-e, hogy a Magasságbeli erejével a csendben most tényleg utazunk? Pünkösdi útjainkon enyhül a fájdalom, oszlik a homály.

NAGYMAGYAR MÁTRAVEREBÉLY–SZENTKÚT

Szent Rita ünnepe

Megújult a kegyhely A magyarországi Mátraverebély-Szentkúton tavaly október végétől hatalmas felújítások mentek végbe. A nemzeti zarándokhely többmilliós értékű pályázatból, valamint a rengeteg adakozó támogatásának köszönhetően teljesen átalakult. A felújítási munkálatokat bárki nyomon követhette tavaly ősztől a zarándokhely honlapján. A változás röviden két gondolattal jellemezhető: értékmentés és bővítés. Értékmentésnek számít a kolostor belső átépítése, az udvarán található gyóntatószékekkel egyetemben. A körülötte lévő szálláshelyeket, szociális helyiségeket lebontották. Mostantól teljesen új szálláshelyek állnak majd az ide érkező csoportok és egyének rendelkezésére. Két évvel ezelőtt, teljes restaurálásra, elszállították a kegytemplom főoltárát. Idén májusban visszakerült a felújított oltár az eredeti

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

helyére. A templom gyönyörű freskóit restaurálták, azok eredeti pompájukban tárulnak szemünk elé. A szentkúti Mária-kegyszobor a budapesti Szent István-bazilikában volt a hívek számára elérhető az elmúlt hónapokban. A legszembetűnőbb változáson a szabadtéri misézőhely ment keresztül. A fölötte lévő lourdes-i Szűz Mária-barlang szoborcsoportját a hívek számára elérhetőbb helyre építették be, a szabadtéri padokkal egy szintre. Mozaikkal rakták le és új ülőhelyekkel látták el a teret. Gyönyörű, bibliai jeleneteket ábrázoló mozaikkal borították be a szabadtéri oltár mögötti falat, valamint a fölötte lévő barlangot. Pünkösd ünnepére, a búcsújáró szezon megnyitására, az új színekben pompázó zarándokhely várja a Magyarországról és külföldről érkező zarándokokat. Bali Mária

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

• PÜNKÖSDVASÁRNAP • 2014. JÚNIUS 8.

Május 25-én számos zarándok érkezett a nagymagyari Szent Kereszt Felma-

zetben megállta a helyét, erejét Jézus kínszenvedéséből merítette. Rita minden

gasztalásának szentelt templomba, hogy részt vegyenek a reménytelen helyzetek szentjének, Szent Ritának búcsúján. Az ünnepet megelőzte a nagy novéna, 15 csütörtöki ájtatosság és szentmise, melyben Szent Rita példás életéről és erényeiről elmélkedtek a templomunkba érkező lelkiatyák. E novénát idén Mons. Haľko József pozsonyi segédpüspök nyitotta meg február 6-án. A búcsú vasárnapján, kora délután vette kezdetét a lelki pogram: rózsafüzér, litánia, elmélkedés, Szent Rita-ájtatosság – melyet a helybéli esperes, Naszvadi Sándor végzett. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Mons. Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek-metropolita volt. Szentbeszédében kiemelte Szent Rita életének három fő szakaszát, hogy példás életet élt édesanyaként, házastársként és apácaként egyaránt. E jeles szent minden élethely-

helyzetben a krisztusi szeretet és megbocsátás mintaképe volt. A magyar szentbeszédet Haľko püspök atya mondta, melyben a Szentlélek igazságáról beszélt, valamint kiemelte a rózsát, mint a szeretet, a szenvedés és a titok szimbólumát. Rámutatott arra, hogy a rózsák szentje követendő példa lehet mindenki számára, ugyanis Rita mindent eltűrt, mindent megbocsátott és végtelenül tudott szeretni. A püspök atya végül buzdította a híveket, hogy az itt megszentelt rózsából vigyenek otthonmaradt családtagjaiknak, betegeiknek, de akár azoknak is, akik nem állnak közel a szívükhöz. A szentáldozás után az érsek atya megszentelte a hívek rózsáit, ezután a körmenet következett, melyről visszatérve a jelenlévők szentségi áldásban részesültek. Az ünnepség ereklyetisztelettel zárult. Méry Tímea

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT GALÁNTA

TORNA – NYUGAT-EURÓPA

Jövőnk a család

Zarándokút

Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke Józsa Attila esperes meghívására érkezett Galántára, ahol közösen oltártestvéreivel szentmisét mutatott be a családokért.

A tornai plébánia hívei lelkipásztoruk, Juhász Attila atya vezetésével május 6-17. között egy hosszú, autóbuszos zarándokúton vettek részt, amelynek során felkeresték Nyugat-Európa legismertebb búcsújáró helyeit. A két legnagyobb kegyhelyen (Lourdes és Fatima) kívül eljutottak az ősi spanyol zarándokhelyre Covadongába, valamint Szent Jakab apostol sírjához, Santiago de Compostelába és az oszlopos Szűzanya zaragosai kegyhelyére. Alkalmuk volt imádkozni a Fekete Madonna kegyszobra előtt Montserratban, illetve Portugáliai Szent Erzsébet sírjánál, Coimbrában. A maradandó lelki élmények mellett sok szép kulturális élményben is részük volt. Felkeresték a portugál fővárost, Lisszabont, valamint Barcelonát, Carcassone és Arles városát, az alcobacai és a batalhai kolostorokat, sőt, láthatták az Atlanti-óceánt és a Földközi-tengert is. Legnagyobb örömükre Fatimában lehettek május 12-én éjszaka, amikor mintegy 100 ezer zarándokkal együtt virrasztva és imádk o z v a emlékeztek meg a Boldogságos Szűz megjelenésének évfordulójáról. BA

A püspök atya homíliájában a családi élet, a családok egységéről, a kölcsönös tiszteletről és az együttélés kulcsszavairól beszélt. A kimondott igen után nem fejeződött be az „építkezés”, továbbra is kell, tudjuk megköszönni először is Istennek, hogy egy olyan társat adott, aki az én épülésemre szolgál, aki a gyermekeim apja, édesanyja lesz. Vállalni kell a nem-

zedékek együttélését, az idős ember nem kiselejtezésre van, ő a remény, emlékezet, a fiatal pedig az ígéret. A család az a hely – folytatta beszédét -, ahol jelen kell lennie a tartós kapcsolatnak és találkozásnak. Ma mindenki rohan, ezért nincs idő ápolni kapcsolatainkat. Egymáson és az Istenen ne spóroljunk időt. Legyünk hiteles emberek. Ne engedjük, hogy a jövő, a remény, az emlékezet elveszszen, mert meghal a nemzet. Aki kitörli a múltját, az elveszti jövőjét. A legalapvetőbb emberi jog az élethez való jog, ez a jog pedig minden emberi lényt megillet élete minden helyzetében és fejlődése minden fázisában – hangzott el a szentbeszédben. A szentmise után a püspök atya szeretettel beszélgetett a jegyesekkel, házaspárokkal. (ma)

BODOLLÓ

SZENTMÁRIA

Példakép az utókornak

Ave Maria A Fájdalmas Szűzanya éve alkalmából május 13-án, a Fatimai Boldogságos Szűz ünnepén, bodrogközi és Ung-vidéki, valamint a határon túlról érkezett zarándokok sokasága vett részt a szentmisén, amelyen teljes búcsút lehetett nyerni.

A Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt templomban az esperesi körzet papjaival együtt bemutatott szertartás fő-

celebránsa Seregély István egri emeritus érsek volt. Az érsek úr szentbeszédében a 97 éve történt fatimai jelenések kapcsán hangsúlyozta: figyeljünk és okuljunk belőle, mert a körülmények s az ott történt események egyszerűségre és állhatatosságra buzdítanak. Ezért is fontos, hogy nap o n t a imádkozzunk Máriához, hogy értsük meg üzenetét. Arra bátorított, ne féljünk meríteni Isten irgalmának kifogyhatatlan forrásából. Legyünk Jézus áldott és hű tanítványai, és kövessük a szentek életét. „Mert le-

gyen jó érzés virágos májusban feltekinteni mindnyájunk Édesanyjához“ - fejezte be gondolatmenetét. Köszönet jár Böőr Roland, radi plébánosnak ezért a szép ünnepnapért s azért a Ferenc pápa által mondott anyák napi üzenetért, amit papírra vetve megkaptak a hívek: „Mit tesz egy édesanya? Először is megtanítja gyermekét, hogyan haladjon előre az élet útján, tudja, hogy hogyan irányítsa őket, mindig arra törekszik, hogy megjelölje a helyes utat, hogy segítse őket a növekedésben, a felnőtté válásban. Mindezt gyöngéden, szeretettel teszi, akkor is, amikor helyreigazítja lépteinket, mert kissé lesodródtunk az útról, vagy egyenesen szakadék felé haladunk.“ Monka Zsuzsa

Újabb kinccsel gazdagodott Bodolló és környéke. Több évtized után, Ikrényi Anna nagylelkűsége folytán a Bódva patak partján ismét áll egy Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szobor. Az eredeti szobor a háború viszontagságában elpusztult, ezért az öröm többszörös, mivel az új szobor - Király Tamás mester alkotása - a régi helyére került. Alkotója az egyházközség szülöttje, mecénása, az egyházközség oszlopos tagja. A szobor megáldása május 25-én volt, a délelőtti szentmise után, amelyet Bartal Károly Tamás, jászóvári emeritus apát celebrált. Az áldó szertartást Gábor Bertalan esperes végezte. A szertartás kezdetén Kovács Imre ministráns röviden ismertette Nepomuki Szent János élettörténetét, majd Zachariás István, a város polgármestere és Király Antal, az egyházközség főkurátora, Király Tamás édesapja, leleplezték a szobrot. Az áldóima után a polgármester ünnepi beszédében háláját, örömét és elismerését fejezte ki az alkotás, az ötlet és a készség kapcsán, hogy a Szentlélek napjainkban is ösztönöz embereket, akik életüket Istennek szentelve az egyházért élnek, dolgoznak, engesztelnek és imádkoznak. Csak kívánni lehet az áldóima beteljesülését, hogy mindaz, aki erre a szoborra hittel tekint és előtte a tettrekészség bátorságért és a másokkal való sorsközösség vállalásért esedezik, Nepomuki Szent János közbenjárására erőt, irgalmat és megbocsátást nyerjen a földön és örök dicsőséget a mennyben. A vértanú életpéldája legyen példaképe az utókornak. GB. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon Babos Anikó A keleti politika kezdeti lépései és a részleges megállapodás mások szemével A következőkben – folytatva sorozatunk kérdéskörét – az előző számunkban említett beszélgetések legfontosabb kérdéseit és válaszait közlöm. Hrotkó Géza atya, székesegyházi kanonok, a Győri Hittudományi Főiskola volt tanára 1933. augusztus 31-én született a ma Szlovákiához tartozó Taksonyfalván. Győrött, 1958. június 15-én szentelték pappá. Többször próbálták őt beszervezni a békemozgalmi szervezet keretébe már az 1950-es években is, de ő hajthatatlan volt. Ezért az Állami Egyházügyi Hivatal kifejezett parancsára és módszerei alapján kitiltották a Központi Szemináriumból. Több mint 80 kispappal és pappal együtt így az utcára került. A szétkergetett kispapok azonban összefogtak, és a Vatikán támogatása mellett (Tabódy István atya az ÁEH-t megkerülve tartotta a kapcsolatot a Szentszékkel, amely megadta a szükséges engedélyeket) továbbtanulhattak magánlakásokban. 2 évfolyam végzett ilyen körülmények között, akiket feketén fel is szenteltek. Mint később kiderült, az állam mindvégig tudott erről a szervezkedésről, de csak 2 év után számolták fel, és a vezetőket börtönbe is zárták. Hrotkó Géza atya 1961 nyarán 3 évet kapott, de kicsit korábban - 1963-ban, az amnesztiarendelet idején - szabadulhatott, akkor, amikor a tárgyalások már folytak a Szentszék és a Magyar Népköztársaság között. – Mutatkozott-e más lehetőség az egyház számára az állammal folytatott tárgyalásokon kívül? – Igen. Magyarországon kísérletet tettünk arra, hogy úgy, mint Csehszlovákiában bizonyos mértékig megtörtént, az egyház illegalitásba vonuljon. Belon Gellért atyát püspökké kinevezték ugyan, de felszenteléséhez a pártállam nem járult hozzá. Ekkor engem Tabódy István atya elküldött hozzá, hogy ajánljam fel neki; amennyiben vállalja, hogy feketén szentelik fel, mi mellé állunk. A mi elképzelt földalatti egyházunk alapító lépése lett volna, ha Belon atyát így felszentelik, és vezetőnkké válik. Erre azonban nem került sor. A romantikus vágyálom szertefoszlott, s talán ez gondviselésszerű is volt, hisz mint utóbb kiderült, Csehszlovákiában sem működött jól a „földalatti” egyház. – A Szentszék a Magyarországhoz való közeledés útját választotta. Hogy viszonyult ahhoz, hogy Róma tárgyalásokat kezd azzal az országgal, amely Önt üldözte? – Először is szeretném leszögezni; a Szentszék támogatott minket, üldözött papokat, nem vette le rólunk a kezét. A Rómával való kapcsolattartásunk nagyon sok erőt adott nekünk a nehéz időkben. Persze, nem kitörő lelkesedéssel fogadtuk azt, hogy leültek tárgyalni

„pártunk és kormányunk” képviselőivel, de mi, üldözött papok is reálisan láttuk, hogy ha nem a földalatti egyház irányába megyünk el, akkor valami kompromisszumos megoldást kell találni azzal a tömbbel, amely akkor megbonthatatlannak látszott. A keleti politika nem a legrosszabb út volt véleményem szerint. Keserves kompromisszumokkal lehetett csak elérni, hogy az Anyaszentegyház működőképes maradjon.

– Milyen emlékei vannak az 1964-es részleges megállapodással kapcsolatban? – Ha jól emlékszem, a püspökök kinevezésével kapcsolatban Kádár János arra hivatkozott, hogy neki mint Szent István jogutódjának joga van beleszólni abba, ki legyen Magyarország püspöke, hisz első királyunk is elég széles körű felhatalmazást kapott II. Szilveszter pápától a püspöki kinevezések terén. – Egyetért-e azzal, hogy az 1964-es egyezmény igazi nyertese a magyar állam volt? – Sajnos ez így van, bár akkor azt még nem lehetett tudni, hogy ez az egyezmény merre

• PÜNKÖSDVASÁRNAP • 2014. JÚNIUS 8.

vezet tovább, hisz az egy folyamat része volt. Az igazi problémát a részleges megállapodás betartása, illetve be nem tartása jelentette. A Szentszéket kötötte a becsület, a másik felet ugyanakkor nem. Ez volt az igazi probléma. – Hozott-e pozitív változást az egyezmény Ön és egyházmegyéje életébe? – Az állameskü ismert klauzulával való kiegészítése mindenképp levette a lelkiismereti terhet az ember válláról. Az is tény, hogy mégiscsak Rómából kinevezett, egyházilag és államilag legális hierarchia volt nálunk, azért ez óriási dolognak számított akkoriban. Lassanként lehetett tágítani a kereteket a mi egyházmegyénkben is. Egyre többet tudtunk kicsikarni a hitoktatás terén is. – Ki volt akkoriban a püspök? – 1975-től Pataky Kornél atya. Ő békepap volt, de nagyon sok pozitívumot tudok vele kapcsolatban említeni. Hatásos érvekkel meg lehetett győzni, és tartotta a hátát értünk akár az ÁEH előtt is. Például Rédly Elemér atya az ő engedélyével hitoktatóképzést is szervezhetett. – Térjünk rá a keleti politika talán legkínosabb ügyére, a Mindszenty-kérdés megoldására! – Mindszenty mindenre alkalmas volt, csak arra nem, hogy az Ostpolitik irányvonalát képviselje. Ő inkább XII. Piusz merev antikommunizmusával tudott azonosulni. A prímási szék üresedetté nyilvánításában nem annyira pasztorációs okok, hanem a politika játszott szerepet véleményem szerint. Máig nem egyértelmű számomra, hogy erre a lépésre mi vezette VI. Pált. Nagyon felzaklatott a hír, ezt az ember gyomra már nem tudta bevenni. – És Kádár vatikáni látogatását? – Nem lelkesedtem, hogy őszinte legyek. Sajnáltam a pápát, hogy a keleti politika erre a gesztusra „kényszerítette”. Gondolom azt várta, hogy cserébe az egyház is kap valamit. De naivitás volt bármit is elvárni a magyar államtól. – Sokan mondják: a rendszerváltás többet ért el, mint a keleti politika valaha. – Ezt nem lehetett előre látni. Teljes reménytelenségnek látszott az is, hogy akár száz éven belül is változás lesz. Nem lehetett kiszámítani. Ebben a helyzetben a cél a modus vivendi lehetett, amire Casaroliék is törekedtek. – Pár mondatban kérem, foglalja össze, hogy hogyan élte meg a keleti politikát! – Kezdetben bennem volt a reflex; amit a Szentszék tesz, az csak jó lehet. Magam számára mindig magyarázatot próbáltam adni, hogy miért is megy a Vatikán bele a tárgyalásokba, miért tesz nagy engedményeket - egészen 1974-ig. A Mindszenty-ügy „megoldását” nem tudtam elfogadni. Ott már nem találtam magyarázatot. S onnantól kezdve a többi eseménynél már nem is nagyon akartam keresni. Képek: szentimregyor.hu


APOSTOLI LÁTOGATÁS

Ferenc pápa a Szentföldön járt 2. Előző számunkban beszámoltunk Ferenc pápa második nemzetközi útjának első napjairól, melyek során Jordániát és Palesztinát kereste fel. A második nap délutánján érkezett Izraelbe. Az alábbiakban jeruzsálemi programjairól olvashatnak, ahol szentföldi útjának harmadik, egyben utolsó napját is töltötte.

Május 25-én, vasárnap kora este Tel Aviv repülőteréről helikopterrel utazott Jeruzsálembe a Szentatya. Megérkezésekor a város polgármestere, Nir Barkat köszöntötte őt, majd a helyi apostoli delegáció épületében Ferenc pápa és Bartolomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka magántalálkozót tartott. Sor került egy közös, tíz pontból álló nyilatkozat aláírására a katolikus és ortodox álláspontról. Ezen az estén került sor a pápa szentföldi zarándoklatának középpontját jelentő történelmi találkozóra a Szent Sír-bazilikában. A bazilika előtti térre Ferenc pápa és Bartolomeosz pátriárka két különböző oldalról érkezett, és a tér közepén találkoztak, miközben megszólaltak a harangok. A templomban a görög-ortodox, a ferences és az örmény apostoli közösségek elöljárói fogadták őket, majd ökumenikus szertartásra került sor. A Szent Sírban lerótták tiszteletüket az üres sír előtt, majd kilépve közösen megáldották a híveket. Ezután a Kálvária-dombra mentek, és a keresztre feszítés, illetve Jézus halálának helye előtt rótták le tiszteletüket. Végül Ferenc pápa és Bartolomeosz pátriárka egy autóba szállva jutottak el a jeruzsálemi latin pátriárkátus épületéhez, ahol együtt vacsoráztak. 3. nap Az apostoli út következő napján a Szentatya számos programjára került sor a zsidóság, a kereszténység és az iszlám számára egyaránt jelentős városban: Jeruzsálemben. Ebből kifolyólag a három egyistenhitű világvallás találkozása és a vallásközi párbeszéd szellemében telt a hétfői nap. Reggel a jeruzsálemi főmuftival, Husszein sejkkel találkozott Ferenc pápa. A Mecsetek terén álló Főtanács épületében elmondott beszéde kezdetén barátoknak és kedves testvéreknek nevezte a muzulmánokat. Ábrahám személyére irányította figyelmüket, akit, muzulmánok, keresztények és zsidók - még ha mindnyájan más módon is - elismernek, mint egy atyát a hitben és egy követendő példaképet. Éppen ezért így fejezte be itt mondott beszédét Ferenc pápa: „Erről a szent helyről azt a felhívást intézem Ábrahámot elismerő minden személyhez és közösséghez, hogy fogadjuk el és szeressük egymást, mint fivérek és nővérek! Tanuljuk megérteni a másik fájdalmát! Senki ne használjon erőszakot az Isten nevében! Dolgozzunk együtt az igazságosságért és a békéért!” Ezután a Szentatya felkereste a Siratófalat, más néven a Nyugati Falat, ahol néhány percig csendes imába mélyedt. Az ima végén elhelyezett a fal egyik repedésében egy fehér borítékot. A benne lévő lapra saját kezűleg írta rá spanyol nyelven a Miatyánk szövegét, azon a nyelven, amelyen édes-

anyjától megtanulta. Ugyancsak a délelőtt folyamán az egyházfő virágot helyezett el a pesti születésű Herzl Tivadarnak (1860-1904), a Zsidó Állam megálmodójának sírjánál. A Jad Vasem emlékhelyen, amely hatmillió zsidó életáldozatának emlékét őrzi, Perez elnök és Netanjahu miniszterelnök fogadták Ferenc pápát. A látogatás végén a Szentatya találkozott koncentrációs táborok hat túlélőjével, akiknek tiszteletadása jeleként megcsókolta kezét és egyenként meghallgatta történetüket. Az emlékhely vendégkönyvébe a következőket írta: „Szégyen, amit az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember képes volt megtenni; szégyen, amiért az ember a gonosz mesterévé vált; szégyen, amiért az ember, magát Istennek képzelve, saját magának áldozta fel testvéreit. Soha többé, soha többé!” Helyi idő szerint délelőtt tizenegy óra körül találkozott a katolikus egyházfő a Hechal Shlomo Központban Jona Metzger askenázi és Slomo Amar szefárd főrabbikkal. Itt arról szólt, hogy keresztényként és zsidóként arra kaptunk meghívást, hogy mélyen elgondolkodjunk a bennünket összekötő kapcsolatok spirituális jelentőségéről. Ferenc pápa és Simon Perez, izraeli elnök magántalálkozójuk után a béke jelképeként közösen ültettek el egy olajfát. A Szentatya itt annak az óhajának adott hangot, hogy Jeruzsálem legyen valóban a béke városa, ahol a hívők szabadon felkereshetik a szent helyeket. Délután négy órakor került sor a találkozóra a Szentatya és a papok, szerzetesek, szerzetesnők és szeminaristák mintegy négyszáz fős csoportja között az Olajfák hegyénél található templomban. A Szentatya itt arról elmélkedett, hogyan viszonyultak a tanítványok a szenvedő Jézushoz. A programban rendkívül gazdag zarándoklat ünnepi szentmisével zárult, amelyre a Cenákulumban, az utolsó vacsora termében került sor, ahol később a Szentlélek eltöltötte Máriát és a tanítványokat. „Szálljon le Lelked, Uram és újítsa meg a föld arcát!“ – ezzel a fohásszal fejezte be záró szentmiséjének homíliáját Ferenc pápa. Repülőgépe Tel Avivból indult haza Rómába. A repülőút során sajtótájékoztató keretében vele utazó újságírók által feltett, különböző témákat érintő kérdésekre válaszolt. Éjjel tizenegy órakor érkezett meg a római Ciampino repülőtérre. A zarándoklatot követő napon, május 27-én délelőtt a Szentatya a római Santa Maria Maggiore-főbazilikában adott hálát a Szentföldön tett látogatásáért, és az út gyümölcsözőségéért fohászkodott Szűz Máriához. Ha-

sonlóképpen már az indulás előtti napon, 23-án is spontán látogatást tett ugyanebben a templomban, az Istenanya oltalmát kérve közel-keleti programjai idejére. A múlt nyári Rio de Janeiró-i Ifjúsági Világtalálkozó után ez volt Ferenc pápa második nemzetközi apostoli útja. XVI. Benedek huszonnégy, Szent II. János Pál pedig száznégy effajta úton járt pontifikátusa során. Molnár Tamás • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Pünkösdvasárnap

VASÁRNAP ról ra

G. Kovács Pál raszd ki Lelkedet Istenünk, újítsd meg a föld színét.” Húsvét szent titkának ötvennapos ünneplése után, ma, pünkösdvasárnap lezárjuk a húsvéti ünnepkört. Ma ismét abban az emeleti teremben találjuk magunkat, ahol minden elkezdődött. Az a hely, ahol a tanítványok együtt voltak, magában hozdozza a bűntől megsebzett egész emberi világot. Az utolsó vacsora helyszínén ugyanis még ott lebeg az áruló Júdás bukása, érezhető még Péter apostollal a felebaráti szeretet hűtlensége, kézzel fogható még az apostolok értetlenkedése és versengése, és a halál félelmétől bezárt ajtó még mindig sötétségben tartja a reményvesztett és az élet viharától megtépázott apostolokat. A lemeztelenített Ádám és Éva zárt világába, az emberiség eme kilátástalan helyzetébe, a bűn zsoldjául szolgáló halál elmozdíthatatlan kövével elzárt ajtaján a Feltámadt Krisztus húsvétkor egyedüliként belép. Ő az egyetlen, aki a halált legyőzte, Ő az egyetlen, aki visszatért a sírból, és Ő az egyetlen, aki immár örökké él. Benne már nincs semmi akadály, már nincs semmi mulandóság, már nincs semmi hiány. Belép az emeleti terembe, belép a rettegés termébe, köszönti tanítványait és leheletével új világot teremt. Egy olyan világot, ahol már nem uralkodik többé a halál sötétsége. Egy olyan világot, ahol az árváknak atyjuk van, ahol a szíveknek ég lángja, ahol az Isten ajándékos jó barát. A Feltámadott leheletével egy olyan világot teremt, amelyben nincs többé szomorúság, mert Ő a vigasztalás, nincs többé üres asztal, mert Ő a vendég, nincs többé magány, mert Ő a lelki társ, a legédesebb enyhülés. Ebben az új világban, húsvét világában a keresztény fáradságára Ő a nyugalom, az élet szenvedésének forróságában Ő az oltalom és a zokogásban Ő a könnyülés. Ebben az új világban, ahol ugyanazt a leheletet lélegzem be, amit a halált legyőző

„Á

Krisztus is, szívem legtitkosabb mélyét betölti az istengyermekség boldogító tüze. Az emeleti terem új világában Nélküle már semmi nem lehet sem tiszta, sem szűz. Ezt az új édenkertet az emberi bűn foltja már nem képes soha többé bezárni. Ebben az új világrendben Ő mindent lemos, amit a szenny belep, kegyelmével öntözi, ami eleped és szeretetével a seb fájását csillapítja. Ő húsvét győzelmével élesztgeti azt, ami a bűntől megdermedt, ami fagyos, azt melengeti, és ami hibás, azt igazítja. Már nem kell félnünk a világtól, már nem kell bezárnunk szívünk ajtaját! Ebben az új teremtésben megszűnt a bizalmatlanság és vádaskodás, mert Ő lett minden bizalmunk. Pünkösd üzenete ez: a Feltámadt Krisztus új világot teremtett. Ez az új világ nem párhuzamos a mi bűnös világunkkal, nem messzi, nem elérhetetlen. Ez az új teremtés nem utópia, nem egy hiú ábránd. Nem! Ez az új világ húsvéttól az egyetlen, minden evilági látszatot meghazudtoló valóság. Ha belegondolunk, akkor nincs többé értelme a bűnnek, nincs többé foganatja a megaláztatásnak, a gőgnek és az önzésnek. Ebben a naponta megtapasztalt Új Teremtésben nincs többé gyűlölet sem ármány. Nincs többé tartalma a szenvedésnek, a fájdalomnak, de még a halálnak sem. Ez az új világ, húsvét világa, amit már most a Szentlélekben ízlelgetünk a mennyország előíze, a kinyitott édenkert. Itt nincs többé halál, sem félelem, hanem egyedül Jézus Krisztus Istene van már csak. A Szentlélekben, akit ma az Egyház ajándékba kapott, ez a gyönyörű világ mindannyiunk számára elérhető és megélhető. A keresztény az az ember, aki a Szentlékek által ebben az új, krisztusi világban él, befogadja pazaron a Lélek hét ajándékát, naponta érdemre jobbul, végül pedig megkapja az üdvösséges kimúlást és az örök vigasságot.

• PÜNKÖSDVASÁRNAP • 2014. JÚNIUS 8.

Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 2, 1-11) Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.

Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékérôl és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!”

Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből (1 Kor 12, 3b-7. 12-13) Testvéreim! Senki sem mondhatja magától: „Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis Válaszos zsoltár egy test. Így van ez (Zsolt 103, 1ab. és Krisztussal is. Mi 24ac. 29bc-30. 31 és ugyanis mindnyájan 34) egy Lélekben egy Válasz: Áraszd testté lettünk keránk Lelkedet, Iste- resztségünk által: nünk: újítsd meg a akár zsidók, akár föld színét. pogányok, akár rabVagy: Alleluja, szolgák, akár szabaalleluja, alleluja. dok vagyunk. Valamennyiünket

ugyanaz a Lélek töltött el. Evangélium Szent János könyvéből ( Jn 20, 19-23) Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételt: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

Liturgikus naptár Június 8. PÜNKÖSDVASÁRNAP (Medárd, Prágai Ágnes, Helga) Énekrend: H 259; 422-263; 102 ÉE 126; 198-217; 124 Június 9. Hétfő. Köznap (Efrém, Primusz és Feliciánusz, Annamária, Előd, Félix) Miseolvasmányok: 1Kir 17,1-6; Zsolt 120,1-2. 3-4. 5-6. 7-8; Mt 5,1-12 Válaszos zsoltár: Segítségünk az Úr nevében van, aki a mennynek és a földnek alkotója. Énekrend: H 98; 153-252f; 205 ÉE 137; 134-186; 224 Június 10. Kedd. Köznap (Margit, Gréta) Miseolvasmányok: 1Kir 17,7-16; Zsolt 4,2-3. 4-5. 7-8; Mt 5,13-16 Válaszos zsoltár: Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét! Énekrend: H 220; 146; Gl 533 ÉE 149; 206; 259

Június 11. Szerda. Köznap (Barnabás apostol) Miseolvasmányok: ApCsel 11,21b-26; 13,1-3; Zsolt 97,1-6; Mt 10,7-13 Válaszos zsoltár: Az Úr megmutatta üdvösségét, a nemzetek színe előtt. Énekrend: H 222; 140; 102 ÉE 144; 178; 134 Június 12. Csütörtök. Köznap (Adelaida, Orfeusz, Villő) Miseolvasmányok: 1Kir 18,41-46; Zsolt 64,10abcd 10e-11. 12-13; Mt 5,20-26 Válaszos zsoltár: Téged illet a dicséret a Sion hegyén, Istenem. Énekrend: H 230; 153; 271 ÉE 152; 134; 329 Június 13. Péntek. Köznap (Páduai Antal, Antónia, Anett) Miseolvasmányok: 1Kir 19,9a.11-16; Zsolt 26,7-8a 8b-9abc 13-14; Mt 5,27-32 Válaszos zsoltár:

A te arcodat keresem, én Uram, Istenem. Énekrend: H 216; 155; 156 ÉE 369188; 200 Június 14. Szombat. Köznap (Vazul, Elizeus, Herta) Miseolvasmányok: 1Kir 19,19-21; Zsolt 15,1-2a. 5. 7-8. 9-10; Mt 5,33-37 Válaszos zsoltár: Te vagy Uram örökségem és osztályrészem. Énekrend: H 226; 449; 161 ÉE 151; 204; 315 Június 15. SZENTHÁROMSÁGVASÁRNAP (Árpád-házi Boldog Jolán, Viola, Vid) Miseolvasmányok: Kiv 34,4b6.8-9; Dán 3, 52. 53. 54. 55. 56; 2Kor 13,11-13; Jn 3,16-18 Válaszos zsoltár: Dicséretre méltó és magasztos örökkön-örökké. Énekrend: H 105; 276A; 263 ÉE 131; 369; 217


LELKI TÁPLÁLÉK

Tegyétek a jót! Az erősségről (1.)

E

embert. Platón, Arisztotelész és a sztoikusok tanításában az erősség az ember önrendelkezési jogához kapcsolódott. Aquinói Szent Tamás szerint a vágyóképességet erősítő erényről van szó, amely az élet legnagyobb veszedelmeiben is segít, hogy akarjuk a jót bármilyen veszély vagy akadály ellenére is. Az első századok keresztényüldözései óta minden korban és kultúrkörben nélkülözhetetlen ez a kardinális erény a keresztény hivatás tökéletesebb megéléséhez. A keresztény még az üldöztetésben vagy vértanúságban, illetve a testi-lelki fáradtságban is magában Krisztusban látja és éli meg a keresztény erősség forrását. Akkor beszélhetünk erényről, ha az elviselés vagy a szembeszállás a józan értelem szerint történik, vagyis magatartásunkban nem válhat uralkodóvá sem a rettegő félelem, sem a meggondolatlan vakmerőség. A szóban forgó erény folyamatos továbbfejlődése együtt jár a jellem kialakításával, a személyiség nevelésével, s nagyon jelentős a keresztény nevelésben is, főként az egyéniség alakulásának kritikus időszakaiban (vö. Magyar Katolikus Lexikon). A kitartáshoz, elfogadáshoz, túllépéshez valóban Krisztusból kell gyakran erőt merítenünk. „Uram Jézus, Te adj erőt, / Vagy elbukom az első durva szónál. / De hiszen minden stációnál / Te jársz, Uram, szolgád előtt!“ – írja versében Sík Sándor (A keresztút). És ne feledkezzünk el arról, hogy ennek az erénynek a gyakorlásához is megajándékoz minket Isten az ő Szentlelkével. A lelki erősség a Szentlélek hét ajándékának egyike. Kérjük ezt az ajándékot, s fohászkodjunk a pünkösdvasárnapi egyetemes könyörgések egyikével: Erősség Lelke, segíts, hogy semmi el ne térítsen bennünket az üdvösség útjáról!

HÉT

ről re

ár hete óriási megdöbbenést keltett egy írországi katolikus pap esküvői ajándéka egy ifjú házaspár számára. A szertartás közben ugyanis kellemes zene kíséretében elénekelte a fiatalok által jól ismert animációs kisfilm, a Shrek egyik betétdalát, Leonard Cohen Hallelujah című énekét, mely mindnyájunk szívéhez oly közel áll. Nagyböjtben, amikor ki volt éleződve a fülünk ezekre a szavakra, különösen is mély érzelmeket volt képes felkavarni ez az ének. Nem az volt meglepő, hogy egy pap énekelt, hanem, hogy a jelen lévő híveket sikerült ráhangolnia arra, ami történik. Talán, mert a

(már régen megfogalmazott) kérésünkre válaszolt. Az ilyen örömből, lelki élményből fakadó alleluja igazi Isten-dicséret, mely valóban az Istenre mutat, és az Ő hatalmát hirdeti – ilyenkor a legközvetlenebbül találkozunk Istennel. A húsvéti örömből fakadó allelujánk kezd egy picit kikopni – gyakran már csak a rutin énekelteti velünk, pedig (különösen) a húsvéti időben a szentmisének és az egyház más liturgiáinak is majdnem minden pontján újra és újra előkerül ez a szó, hogy alleluja. Bele se gondolunk, hogy amikor egy-egy ünnepi alkalommal alleluját éneklünk, miért is tesszük azt. Hálánk kifejezése ez! Ha csak

házasságot is olyan mesésnek élheti meg egy ifjú pár, mint a már említett ominózus rajzfilm? Sokkal inkább azért, mert az ének, a „hallelujázó” sorokkal több közös vonást hordoz a házasság és a húsvét között, mintsem azt első hallásra gondolnánk. Igen, az allelujának helye kell, hogy legyen az ember életének nagy eseményeiben. Halleluja, azaz dicsérjétek az Urat – adjatok hálát az Úrnak! Az öröm és a hála kifejezése, melynek minden élethelyzetben szerepet kell adnunk – legyen szó esküvőről, házasságról vagy a húsvéti öröm méltó megünnepléséről. Az alleluja szívből fakadó ereje sokszor akkor tör elő belőlünk, amikor megtapasztaljuk, hogy Isten valóban a javunkra cselekedett, egy

a nap 24 órájára gondolunk, akkor is lehet, kell, hogy legyen hálaadás, dicséret a szívünkben Isten felé a nap minden órájában. Erre a hálaadásra tanította Jézus az apostolokat, az őskeresztények is az alleluja mellett erősödtek napról napra a hitben. Ettől válhat élővé a 21. század egyháza is, méltóvá arra, hogy majd a mennyei Halleluja-kórus tagjává válhasson. Ha háttérbe szorul, netán elnémul a hálaadás és a dicséret szava, akkor ránk tör a félelem csendje és a világ zaja. A húsvéti időszak hamarosan lezárul, de ez nem jelenti azt, hogy a mindennapjainkból ki kellene zárni az öröm és hála szavát. Istenhez való szoros kötődésünk legkifejezőbb hangja az Alleluja!

P

Molnár Tamás rős légy! – ilyen módon is szokás másoknak kitartást kívánni, különösen akkor, amikor rendkívüli helytállásukra van szükség, amikor gondokkal kell megküzdeniük, amikor valamilyen nehézséget kell átvészelniük, vagy amikor vigasztaló szándékkal egy bonyolult helyzetben nem igazán tudunk egyebet tanácsolni. Valami jót kívánunk a másiknak, szeretnénk, ha jóra fordulna sorsa, jól választana, jól megállná a helyét. Ám azt is tudjuk, hogy e kívánságot valóra váltani nem mindig könnyű, olykor elfogy az erő, néha erőtlennek érzi magát az ember a továbblépésre. Itt elsősorban a lelki erőre gondolhatunk. S bár kívánjuk ezt másnak, mindig az adott személy saját erényéről van szó. Míg a sorozat előző részeiben bemutatott igazságosság erényének gyakorlása főként a másiknak kijáró, az azt megillető dolgok megadását jelentette, vagyis az Istenhez és embertárshoz való viszonyunkat szabályozta elsősorban, addig a hátralevő két kardinális erény, az erősség és mértékletesség az önmagunkhoz való viszonyunkat szabályozzák. „Az erősség az az erkölcsi erény, amely a nehézségek közepette biztosítja az erősséget és állhatatosságot a jó keresésében. Megerősíti az elhatározást, hogy az ember az erkölcsi életben ellenáll a kísértéseknek és legyőzi az akadályokat. Az erősség erénye készségessé tesz a félelem, még a halálfélelem legyőzésére is, segít vállalni a próbatéteket és üldöztetéseket. Megadja a bátorságot az önmegtagadásra, sőt az élet föláldozására is az igaz ügy védelmében“ – tanít bennünket sorozatunk harmadik sarkalatos erényéről a Katolikus Egyház Katekizmusa (1808. pont). Az erősség – latinul virtus – a bátorság részerénye, amely állhatatossá teszi az

„Hallelujah”

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


TÖPRENGÉSEK

Embernek – Istenről (Tanítások)

Szolgaság helyett – szabadság

gálja – mondja Maritain. De éppen ez a reményem és vigaszom is egyben, az, hogy Isten a bennem lévő rosszal egy időben ismeri természetemnek, amelyet Ő adott, a titkos szépségét, a születéstől a halálomig, virágsziromként kibomló szabadságomat, jóakaratomnak minden rejtekét, mások elől elrejtett gyengédségem szelíd tüzét, az Őutána, Teremtőm utáni megvallott és titkon lévő sóvárgásomat, hitemet a megváltásban. Igen, a kimerítő, a létemet teljes dimenziójában ismerő isteni ismerés szeretettel teli ismerés. Ha tudom, hogy Isten ismer engem, akkor nemcsak az igazságról tudok, hanem az irgalmasságról is.

Ha Isten – bennünk – meghal, mi is törvényszerűen meghalunk. Ennek felismerése nélkül nincsen etika. Etika nélkül pedig nincsen élet, nincsen irgalom, nincsen belátás. Csak kapzsiság, önkény és magány. Magány, ami elszigeteltség és embertelenség, magány, ami kegyetlen istenség, a vágyak vad, fékezhetetlen anyja. Ezért az embernek a szolgaság helyett a szabadságot kell választania, mert a szolgaság abnormális és törvénytelen állapot, a szabadság pedig norAmi lerombol s ami felépít mális és törvényes állapot. De mi és ki a normális? – kérdezhetné valaki. A kultúra válasza: Normális az, aki szeret. Az, aki nem törvénytelen és törvéAz embert, ha nem Isnyes is egyszerre, mert ez tenben látja magát, ha élekétszínűséget szül, olyan tének ilyen vagy olyan tetfarizeust, akitől nemhogy teit nem az örökkévalóságidegen Isten szabadsága, ban, az örök jelenben hanem zavart keltve még szemléli és ismeri meg, épmásokat is igyekszik megpen életének ezek a tettei gátolni a szabadság felisrombolhatják le végleg, merésében, mert ők, éppen kétséget és halált árasztva ők azok a képmutató zsarszívébe – mintegy beletanokok, akik még azt is teszítva őt a „kárhozatba”. hernek tüntetik fel, hogy Ám ha az ember életét a másokat manipulálnak, terhit által Istenben, az ő rorizálnak, kigúnyolnak és örökkévalóságában látja, elnyomnak. akkor minden jó tette és Ez történik mindig, ha a minden megbocsátást farizeus az erény köntösényert rossz, gonosz, szében gyűlöl és gyűlöletet gyentelen tette is eggyé olszít, vagyis etikátlan, miálvad a fénylő alanyiság fristal viszályt kelt, s közben sességében, azaz „istenlátáazt hirdeti magáról – és ezt sában immár magát a létel is hiszi! –, hogy ő az teljességet birtokolja, s igazság és a humánum nenem csupán önmagát és az vében cselekszik. Ezeknek egész életét ismeri meg fela farizeusoknak válaszol sőbbségesen valóságos móJézus, amikor meg akarják őt kövezni. Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy don, hanem a többi teremtményt is, akiket végre mint alanyokat ismer meg Istenben, létük leplezetlen mélységei szerint”. látunk: azért a ti bűnötök megmarad. Martin Heidegger mondja, hogy az ember akkor kezd el igazán gonHallgatni arany dolkodni, amikor megtapasztalja, hogy a gondolkodás legmakacsabb ellensége az évszázadokon át dicsőített ész. S ehhez Pierre Emmanuellel együtt Az egyik ember a másikat nem az igazságnak megfelelően ismeri, azaz hozzátehetjük, hogy minden gondolat – erőfeszítése végső határán: imádnem alanyként, hanem tárgyként. Az egyik ember kimeríthetetlen mélysége ság. és végtelen gazdagsága ismeretlen marad a másik ember számára, legfeljebb De mit is jelent mindez? Heidegger itt arra gondol(hat), hogy a tiszta ész csak sejti természetes adottságait, belső szabadságát, a jóság szelíden lobogó nem meríti, nem merítheti ki sem az értelem titkait, sem az ember határtatüzét, vonzódásait, megrendüléseit és hitét, szerelmeit, fájdalmait, sóvárgá- lan mélységeit és végtelen gazdagságát. Ehhez már a „legmagasabb rendű sát, gyengeségeit és fájdalmait, változó érettségének fokát és intenzitását, gondolkodásra”, a hitre is szükség van, de még ez is kevésnek bizonyulhat, rejtett gyengédségét, jóakaratát, titkos szépségét. Ezért a bírósági ítélőszék, ezért mondhatjuk, hogy a gondolat végső erőfeszítése határán imádság. Azaz, ahogyan Jacques Maritain mondja, sokszor csupán jelmezes mulatság, ahol amint Wittgenstein mondja: imádkozni annyit jelent, mint az élet értelmére a vádlottat felruházzák ál-önmagával, aki tartja tettei mérlegét. Jézus, ami- gondolni, s felismerni a tiszta ész korlátait; belátni, hogy az ember valóságákor az emberi igazságszolgáltatás faggatta, tartozott magának azzal, hogy nál egy végtelenül nagyobb – ha úgy tetszik, láthatatlan – valóság is jelen van hallgasson. a világban. Ezt megérezni elegendő olykor áthaladni egy tisztáson, hanyatt feküdni egy réten, a mérettelen égbolt alatt, s eltelni reszketéssel és áhítattal Igazság és irgalmasság az élet és a lét roppant arányai láttán; az ember világmindenségbe, a láthatón túli láthatatlanba való belevetettségén. Egyedül Isten ismer engem mint alanyt; egyedül előtte vagyok leplezetA szív ébersége len. Mindenki más számára tárgy vagyok és ismeretlen titok; még önmagam számára is. Ha tehát a Teremtő nem ismerne engem igazságomban és léA hagyomány tanítása végtelenül egyszerű: az ember eredete isteni, ezért temben, az egyenlő lenne végső elveszettségemmel, magányommal és reménytelenségemmel, mert senki sem szolgáltatna nekem a létben igazságot. az emberi sors egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát felismerje, Ez pedig halálvággyal töltene el, a megsemmisülés vágyát fakasztaná fel a s ezáltal éberré váljon. Az ember felébredése, ébersége nemcsak az érzékeké és a léleké, hanem az intellektusé, az ösztöné, a szellemé is. A legmagasabb szívemben. De mivel tudom, hogy Isten által ismert vagyok, ez egyrészt azt jelenti szá- éberség azonban ennél több. Isten ébersége nem érzéki és nem lelki és nem momra, hogy igazságom ismert, s ebben az igazságban születik felőlem az szellemi, hanem: a Szeretet. Isten a világot a szeretet misztériumában teremigaz megítélés, másrészt ez azt jelenti, hogy megértett vagyok. Isten, még ha el- tette. Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az emberben nem a ítél is, tudom, hogy ért. Első pillanatra – a bennem lévő rossz miatt – félelemmel szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet. Aki szeret, az Istenben van, és Isés remegéssel tölt el a gondolat, hogy Ő ismer engem, aki a szíveket és veséket vizs- ten őbenne. Ez az ember törvényes világhelyzete. • PÜNKÖSDVASÁRNAP • 2014. JÚNIUS 8.


FOHÁSZ

Életige, 2014. június Chiara Lubich „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20) Evangéliumának legelején Máté azt írja, hogy Jézus az Emmánuel (vö. Mt 1,23), a ‘velünk-az-Isten’. Az ő történetéről számol be. Az evangélium legvégén pedig Jézus szavait idézi, az ígéretét, hogy mindig velünk marad, a mennybe való visszatérése után is. A világ végezetéig ‘velünk-azIsten’. Jézus akkor mondta ezt tanítványainak, amikor rájuk bízta a feladatot, hogy menjenek el az egész világra hírül adni üzenetét. Úgy küldte őket, mint bárányokat a farkasok közé, és tudta, hogy ellenállásba ütköznek majd, és üldöztetést szenvednek (vö. Mt 10,1622). Ezért nem akarta magukra hagyni őket küldetésükben. Megígérte nekik – éppen akkor, amikor eltávozott tőlük –, hogy velük marad! Nem fogják többé látni, nem hallják majd a hangját sem, nem is érinthetik, mégis ott lesz velük, mint korábban, sőt még annál is jobban. Eddig ugyanis csak meghatározott he-

lyeken volt jelen: Kafarnaumban, vagy a tónál, vagy a hegyen, vagy Jeruzsálemben; mostantól fogva viszont ott lesz mindenütt, ahol tanítványai vannak. Jézus figyelme mindanynyiunkra kiterjed, akik hétköznapi gondok között élünk. Mivel Ő a megtestesült Szeretet, azt gondolta: „Mindig az emberekkel szeretnék lenni, szeretnék megosztani velük minden aggodalmat, szeretném megvigasztalni őket; ott szeretnék járni velük az utcán, belépni az otthonukba, jelenlétemmel újra és újra örömöt szerezni nekik…” Ezért akart velünk maradni és éreztetni közelségét, erejét, szeretetét. Lukács evangéliuma elbeszéli, hogy a tanítványok, miután látták Őt fölmenni az égbe, „nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe” (Lk 24,52). Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megtapasztalták, amit mondott. Mi is eltelünk örömmel, ha valóban hiszünk Jézus ígéretében:

Jézus földi életének végét jelzik a tanítványaihoz intézett utolsó szavai. Ezek jelentik egyben az Egyház életének kezdetét is, melyben sokféle módon van jelen: az Eucharisztiában, Igéjében, szolgáiban (a püspökökben és a papokban), a szegényekben, a kicsikben, a kitaszítottakban… minden felebarátban. Mi szívesen hangsúlyozzuk Jézus különleges jelenlétét, melyet maga ajánlott fel nekünk szintén Máté evangéliumában: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Ezen a jelenléten keresztül mindenhol ott szeretne lenni. Ha éljük mindazt, amit parancsol, különösen az új parancsot, akkor megtapasztalhatjuk ezt a jelenlétét a templomokon kívül is, az emberek között, mindenhol. Amit ehhez tőlünk kér, az a szolgáló, megértő, kölcsönös szeretet, amely osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban és örömeiben; az a tipikusan keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent megbocsát. Éljünk így, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon már itt a földön találkozni Vele!

Pünkösdi himnusz Boldog örömre visszatért az évköre nagy ünnepért! Midőn a Lélek vígasza suhant le tanítványira. A Tűz lobogó lángokon titkos jelt: nyelvet rájuk ont. Hogy szívük áradó legyen, szeretve égjen tüzesen! Mindenki nyelvén szólának; riadva hallja pogányhad! Hiszi: hívőket bor hevít, – de lelkük Lélektől telik! Küld ezzel Isten titkos jelt, hogy Húsvét szentidő letelt. Nagy Ötvenes – lejárt körén Sínáról fénylik új Törvény… Most, – kegyárasztó Istenünk – arcúl borulva esdeklünk: Égből még egyre ránk bocsásd Szentlelked, kincs-kiáradást… Egykor, megszentelt szíveket Jóság malaszttal töltetett… Bocsáss meg minden bűnt nekünk, békélt szív ülje ünnepünk! Szent Hiláriusznak tulajdonított himnusz

(Az Élet Igéje, 2002. május, Új Város 2002/5)

„Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”

A hét imája Uram, hálát adok, hogy elküldted Szentlelkedet „Kiárasztom Lelkemet minden hűséges követőmre" ( Joel 2,29) Uram, hálát adok, hogy elküldted Szentlelkedet, és általa megeleveníted Egyházadat. Hálát adok, hogy Szentlelked által, szüntelenül magadhoz vonzod szívemet, és így a hitben tied lehetek, hálát adok a Lélekért, aki elfordít minden rossztól és odavezet a jóhoz, a Te igazságodhoz. Hálát adok, hogy a Lélek égő lett bennem, amely állandóan lelkesít és szeretetre sürget. Hálát adok, hogy a Lélek lett az erő életemben, általa legyőzhetek minden akadályt.

Ő a szél, aki elfúj belőlem minden szennyet, Ő a halkan imádkozó Lélek, aki éjjel-nappal könyörög értem, szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Ő az, aki szelíden vezet, irányt ad tévutakra hajló lábaimnak. Ő az, aki alvó szívemet minden nap fölébreszti a jelenlétére és közelségére, a világ minden hidegségén győzelmet arat, és megmutatja, hogy itt van az örök szeretet, az ajtóban áll és zörget, csak az igent várja tőlem, hogy belépjen életem otthonába. Jöjj Szentlélekisten, segíts, hogy igent mondjak és Jézusé legyen az életem. Amen. Halász Piusz O. Cist. Anthony van Dyck: A Szentlélek eljövetele (161820) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRJÁK

Levelet kaptunk Remény

Zarándoklaton jártunk A Fájdalmas Anya évében, május elsején a magyar hívek sasvári zarándoklatán a muzslai, ebedi és bélai hívek szép számú csoportja is részt vett, Borka Iván lelkiatya vezetésével, két autóbusszal. Május első napján velünk együtt több száz magyar ajkú hívő vett részt ezen a zarándoklaton, hogy a Fájdalmas Szűzanyához imádkozhassunk

és gondjainkban, bajainkban segítségéért folyamodjunk. Délelőtt a zsúfolásig megtelt kegytemplomban ünnepi szentmisén vettünk részt. Délután meghallgattuk az érdekes katekéziseket, majd a szentségimádás, körmenet elvégzése és a Te Deum eléneklése után elindultunk haza. Mivel utunk a máriavölgyi kegyhely mellett vezetett, és a fáradtságot is le tudtuk küzdeni, lelkiatyánk javaslatára meglátogattuk ezt a festői környezetben fekvő ősi kegyhelyet, ahol egy rövid imára betértünk a kegytemplomba, majd a lourdes-i barlangnál elimádkoztuk a Boldogságos Szűz Máriát köszöntő és segítségül hívó imát, a loretói litániát. A forrásvíztől felfrissülve és a Szűzanya segítségét és oltalmát kérve számunkra és családjainkra, folytattuk utunkat, és szép élményekkel, lelkileg megerősödve szerencsésen hazaérkeztünk.

folyóiratokat, mind könyveket. Fiúzni nem fiúzott. Egyszer csak elkezdett érdeklődni az újságokban található horoszkópok és más mágikus jelenségek iránt. Szinte falta ezeket és a hasonló témájú írásokat. Érdekelni kezdte a halál utáni élet. Több elméletet is olvasott a túlvilágról, és mindegyik megmozgatta a fantáziáját, mert rádöbbent, hogy valami hiányzik az életéből. Valami belső ürességet kezdett érezni. Egy alkalommal, amikor elhaladt egy belvárosi templom nyitott ajtaja előtt, belülről nagyon szép ének hallatszott. Először csak megállt, majd a női kíváncsiság győzött, és lassan bemerészkedet az ajtón. Bent egy egyházi kórus próbált. Nem volt egyedül, többen gyönyörködtek a szép zenei produkcióban. Zsuzska otthoni ateista nevelésénél fogva nem járt templomba, és most a templom pompás belseje és a számára különös zene óriási hatást gyakorolt rá. Ez volt életében az a bizonyos pont, amelyet pálfordulásnak neveznek. Titokban elkezdte látogatni a templomokat. Csodálta azokat, akárcsak az eddig nem látott szertartásokat, amelyek szintén nagyon nagy hatással voltak rá. Eleinte nem tudta, hogyan viselkedjen, mikor és mit kell csinálnia, de elleste a többi hívőtől. Később sikerült kapcsolatba kerülnie vallásos fiatalokkal. Innentől fogva már nem volt akadálya annak, hogy vallásos közegbe kerüljön. Jó úton haladt a lelki fejlődése, illetve felkészülése a keresztelésre. Ez ha-

Révész Magdolna, Ebed Fotó: Szabó Róbert, Muzsla

Zsuzska megtérése A középiskola elvégzése után jött a munkahelyünkre dolgozni. Ez volt az első munkahelye. Szerény, csendes kislányt ismertünk meg benne. A munkában is szorgalmas és készséges volt, így gyorsan beletanult a szakmába, ezzel önállóvá vált a feladatok ellátásában. Természetes kedvességével és közvetlen modorával mindenkit megnyert. Mint minden egészséges fiatal, érdeklődést mutatott minden iránt. Szeretett olvasni, mind

marosan meg is történt, csendben, minden feltűnés nélkül. A munkahelyén csak a beavatottak tudtak róla. Otthon, a családjában nem volt könnyű dolga, hogy megvédje a maga igazát és meggyőződését. De végül ő került ki győztesen, mint olyan ember, akinek joga van az önmaga választotta úton járni. Köztudott, hogy azok, akik felnőttkorban veszik fel a keresztség szentségét, nagyon szigorúan és lelkiismeretesen gyakorolják a hitüket, s ha

• PÜNKÖSDVASÁRNAP • 2014. JÚNIUS 8.

kell, meg is tudnak küzdeni érte, sőt az életüket is feláldozzák, mint azt annyi példa mutatja az emberiség történelmében. Mint később megtudtuk, Zsuzska nagyon nagy örömet szerzett a nagymamájának, aki nagyon sokat imádkozott a megtéréséért. Lám, sikeresen. Puss Rudolf

Fecskéink 2007-től figyeltem a fecskéket, melyek hozzánk jártak. Idén április 17-én érkeztek meg. Ekkor a folyosón madárcsicsergést hallottam, a szőlő drótján két fecske köszöntött reggel 6 órakor. Szóltam a feleségemnek, hogy jöjjön, megérkeztek a fecskéink! Öröm töltötte el a szívünket, hogy még 17 év után is itt találtak minket kis otthonunkban, mert ők is otthonukba jöttek, a sertésól gerendáján épített fészkükbe, melyet ők vagy szüleik építettek. Az biztos, hogy ők voltak, mert a fészküket is átnézték. De most már az ól üres, és így elköltöztek a fecskék a lányomékhoz, és ott kezdték építeni az új fészket. De minden reggel eljönnek hozzánk a drótra, és csicsergésükkel ébresztenek minket. Nem tudjuk, a fecskecsaládból hányan jöttek, mennyien maradtak meg a tizenhét év alatt, sokat költöttek itt a sertésól gerendáján. Köszöntöttek, de nem tudjuk, hogy jövőre megtalálnake otthonunkban, vagy ők is elpusztulnak a hosszú úton, ebben a zavaros világban. Így kereshetnék fel szüleiket azok a gyerekek is, akik otthagyták a szülőket, és nem látogatják őket, a szülői otthont. Köszönöm a jó Istennek, hogy adott számomra annyi erőt, gondolatot, hogy 85 éves koromban leírhattam ezt a megfigyelést a fecskéinkről. Id. Csáky József

Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – e-mailben, a remeny@remeny.sk címre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

A gyógyszerek kölcsönhatásáról Csalódást kell okoznom kedves Olvasónknak: etikátlan és tudománytalan lenne az általa felsorolt konkrét gyógyszerek lehetséges kölcsönhatásait taglalni. Etikátlan, mert ez beavatkozás lenne a kezelőorvosok jogkörébe, akik bizonyára betegük alapos megvizsgálása után döntöttek a gyógyszeres kezelés mikéntjéről. Tudománytalan, mert a kérdés megítéléséhez betegünk elfelejtett közölni olyan alapvető adatokat, mint kora és testsúlya. Egyébként aggódó kíváncsisága jogos! A szakirodalom szerint ugyanis már 4-6 gyógyszer esetében fellép a kölcsönhatás – szerencsére azonban csak az esetek töredékében okoz panaszt, tünetet. Miért, hogyan jöhet létre kölcsönhatás a gyógyszerek közt? A néhány, már a tudósok által megismert mechanizmus egyike azon alapul, hogy a gyógyszerek a vérben az albumin nevű fehérjéhez kötődnek. Ezek a kötött formák hatástalanok. Az albumin gyógyszerkötő kapacitása véges, ha ez kimerül, több szabad, aktív forma marad a keringésben. E kapacitást egy másik gyógyszer is csökkentheti, így az első szernek megnő a szabad aktív formája, vagyis ugyanaz az adag nagyobb hatást fejt ki. Egy másik fontos útja a kölcsönhatásnak az ún. enzimindukció. A gyógyszerek egy része a májban, enzimek segítségével „metabolizálódik”, azaz olyan formába megy át, amely a vizelettel kiürülhet. Egyes gyógyszerek hatására a „méregtelenítő” enzimek mennyisége felszaporodik (ez az indukció), ennek következtében a másik gyógyszer átalakítása is felgyorsulhat: vagyis ugyanazon adag hatása gyorsabban elmúlik. Bonyolítja a dolgot az a tény, hogy az átalakítás gyorsaságában nagyok az egyéni különbségek. Ennek tudható be, hogy ugyanazon adag mellett egyik betegnél alig észlelhető hatás, a másiknál a hatás megfelelő,

Évek óta egy összetett kór kihatásai nehezítik életemet. Több szakorvos nyilvántartott betege vagyok (reumatológus, neurológus, kardiológus, érsebész, gasztroenterológus, tüdő-szakorvos), s minden orvos gyógyszereket ír elő (olykor antibiotikumokat is). (Következik a szakorvosok által felállított 16 diagnózis, ill. az általuk rendelt 16-féle gyógyszer felsorolása.) Azt szeretném tudni, milyen a gyógyszereim kölcsönhatása, nem semlegesítik-e egymást, nem csökken-e ezáltal speciális területre kifejtett gyógyító erejük? Jelige: Gyógyszerek

Mária Rádió

Duna Tv

a harmadiknál pedig súlyos, akár mérgező hatás is felléphet. Kivédhetők-e a gyógyszerhatások? Ha nem is teljes mértékben, de nagy részük elkerülhető. Kedves Olvasónkat leginkább a hogyan érdekelheti. Nos, csak úgy, hogy kell egy orvos, akinek áttekintése legyen a beteg minden bajáról és az azok gyógyítására rendelt gyógyszerekről. Ez az orvos a családorvos vagy a jó öreg „körzeti” – ő ismeri legjobban betegét, annak minden jó

vagy rossz „reakcióját”. Ezért csak azt ajánlhatom, minden szakorvosi vizsgálat leletét, beleértve a rendelt gyógyszereket is, beszélje meg körzeti orvosával. Az ő feladata ugyanis a gyógyszerek olyan összehangolása, koordinálása, amely a minimálisra csökkenti a gyógyszerek esetleges káros kölcsönhatását. A jövő útja: a „körzeti” számítógépes kapcsolatban lesz a szakorvossal, és kettejük „levélváltása” alapján kap majd a beteg gyógyszert.

FIGYELEM!

Hozzávalók: 8 db csirke alsó comb, 1 ek csirkefűszersó, 1 cs leveles tészta, 60 dkg burgonya, 2 dl tejföl, só, 20 dkg gomba, őrölt fűszerpaprika, 1 db tojás lekenéshez, 1 db vöröshagyma Elkészítése:

Csirkecombbal töltött batyu

Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Június 14., szombat 13.40 Lelkiségi irodalom 18.00 Szentmise Esztergomból (papszentelés). Bemutatja Erdő Péter bíboros 22.00 A hit kapuja Június 15., vasárnap 9.00 A hét plébániája 10.00 Szentmise Debrecenből 19.15 Lelkigyakorlat. Ajánlóműsor 22.00 Felvidéki beszélgetés

Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Magyar Katolikus Rádió

A csirkecombokat megmossuk, sózzuk és bedörzsöljük csirkefűszersóval. Olajjal kikent tepsibe tesszük, lefedjük alufóliával, és sütjük. Mielőtt teljesen megsülne, levesszük róla az alufóliát, és 10 percig pirítjuk. A burgonyát megpucoljuk, felkockázzuk, és sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük, és tejföllel kikeverjük. A vörös-

Június 14., szombat 7.40 Élő egyház 8.10 Isten kezében 8.35 Akadálytalanul Június 15., vasárnap 8.15 Isten kezében. Salkaházi Sára, a vértanú 8.45 Rome Reports - Vatikáni híradó 9.10 Törzsasztal

m1 Június 9., pünkösdhétfő 10.35 Miért könnyezik mindenki Csíksomlyón? 11.25 Nagymise volt Csíksomlyón Június 14., szombat 10.15 Tanúságtevők. Fehér szívvel az életért 11.30 Útmutató Június 15., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.40 Szentmise

hagymát megpucoljuk, felkockázzuk, és olajon megdinszteljük. Meghintjük pirospaprikával, és rátesszük a gombát. Ízlés szerint fűszerezzük, miután megfőtt, összekeverjük a krumplipürével. A leveles tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, és kb. 20×20 cm-es kockákat vágunk belőle. Megvárjuk, amíg kihűl a csirke és a krumpli, majd a tészta közepébe teszünk egy kevés krumplit, ráállítva a csirkecombot. A sarkait és a széleit felhúzzuk, és vastagabb cérnával öszszekötjük. A tetején a maradék tésztát szépen eligazítjuk, a comb csontos részét alufóliával betekerjük, felvert tojással megkenjük, és olajjal kikent tepsibe tesszük. 180 fokon sütjük. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

Tudjátok-e, hogy… Húsvét ünnepe után ötven nappal van a Szentlélek eljövetelének ünnepe, azaz pünkösd. Idén éppen ezen a vasárnapon, június 8-án ünnepeljük. Kérjétek a Szentlelket, erősítsen meg titeket, hogy mindig bátran megvalljátok: Jézushoz tartoztok, és úgy szeretnétek élni, hogy öröme teljék bennetek az embereknek, de legfőképpen Istennek. Keressétek ki a Szentírásban azt a részt, ahol a Szentlélek kiáradásáról, vagyis az első pünkösdről olvashatunk.

A Szentlélek kiáradása – Kanyicska Tamás, 1. b osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Bindics Csenge, 5. osztály, Egyházgellei Alapiskola

A Szentlélek kiáradása – Kovács Zsaklin, 1. b osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Találós kérdések Fent lakom az égen, melegít a fényem, sugárból van bajszom, este van, ha alszom. * * *

Készítette Hagony János

Rejtvény

Hol volt, hol nem volt, magasan volt, zsemle volt, sarló lett, és kifli lett, ki mondja meg, hogy mi ez?

Harangozó Laura, 1. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Hóka Ákos, 1. osztály, Nagyölved

Őrangyal – Éliás Szandra, 1. b osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Gyerektoll A gyertya Ég a gyertya a kezemben, hozzád szólok, Istenem! Hozzád járok vasárnaponként, és Jézuskához imádkozom: Bocsásd meg vétkeimet, mert vétkeztem ellened! Puss Ábel, 6. B osztály, Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár

Meghatározások: 1. Kenőanyag (nem olaj), 2. Színvonal, 3. Halpete, 4. Lusta, 5. Az első ember, 6. Folyó, a Fekete-erdőben ered, Pozsonyon is átfolyik, 7. Nagy fadoboz, 8. Nem valóság, 9. Vízgőz.

Póda Nikoletta, 9. osztály, Egyházgellei Alapiskola

A mennyország – Pupák Viktória, 1. b osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

keresztnevét - a színes sorokban találjátok. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán június 13-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, vagy remeny@remeny.sk

(a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó és küldjétek el levelezési cíA megfejtést – egy magyar költő, pia- meteket is). rista paptanár (1889-1963) vezeték- és • PÜNKÖSDVASÁRNAP • 2014. JÚNIUS 8.

1

2

3

4

5

6

7

8

9


JUBILEUM

Egy elfeledett szentföldi zarándok – 85 éve hunyt el Viszolajszky Károly, Alsószemeréd híres plébánosa Alsószemeréd (Dolné Semerovce) a Lévai járás egyik legkisebb települése, mintegy 500 lakossal. A falu eredetileg a Léva-Ipolyság közti főút mellett, Felsőszemeréd tőszomszédságában terült el. 1715ben azonban az egész falu, hogy megszabaduljon a főúton gyakran vonuló katonaság zaklatásától, no meg a Selmec-patak áradásaitól, átköltözött az út túloldalára, egy szűk völgybe. Az új település lakói évtizedeken át még visszajártak a majd 1865-ben, rovásírásos emléke miatt országos hírűvé váló felsőszemerédi templomba, ám a 18. század végére sikerült felépíteniük saját templomukat is. E templom közelében terült el a temető is. Úgy gondolhatnánk, hogy e több szempontból is „Isten háta mögötti”-nek számító kis falu egyház- s művelődéstörténeti szempontból nem bírhat sok „érdekességgel”. Elég azonban széttekintenünk a temetőben, és máris kellemesen csalódunk. Ilyen élményben volt része e sorok írójának is, amikor 1995 késő őszén, az akkori plébános, Herdics György kalauzolásával megállt a temető kiemelkedő síremléke előtt. A sírban egy olyan plébános hamvai nyugszanak, aki ötvenöt éven át volt Isten szolgája Alsószemeréden. Hálás hívei, köztük a helybéli zárda nővérei, l932-ben készíttették a síremléket, amely Jézust, a Jó Pásztort ábrázolja életnagyságban. A síremlék felirata: „Itt nyugszik Istenben boldogult Viszolajszky Károly esperes plébános, 1843. XI. 3 – 1929. VI. 7. Tu es sacerdos in aeternum secundum ordinem Melchisedech”. A sírfelirat megtekintése azonnal választ adott arra a kérdésre, amely tulajdonképpen Alsószemeréd meglátogatására késztetett: mikor és hol hunyt el Viszolajszky Károly. Ekkor már túl voltam első helytörténeti könyvem – Pongrácz Lajos. Hont megyei portré a reformkorból, Dh-Press, 1994 - megjelenésén és e „sikeren” felbuzdulva, egyre mélyebbre merültem szűkebb pátriám, a történelmi Hont vármegye egykori jeleseinek, természetesen elsősorban orvoselődeim történetének kutatásába. Viszolajszky ugyan nem volt orvos, ám az Országos Széchényi Könyvtárban, Hont vármegye egykori doktorai után kutakodva, a kezembe került egy 1887ben kiadott „útirajz”, Egyiptomban, Jeruzsálemben és Rómában szerzett élmények színes leírásával. A szerzője Viszolajszky Károly volt, aki „Az Alsó-Szemeréden Május 1-én 1887” keltezésű Előszavában így mutatta a könyv megírásával követett szándékát: „… e nemzet figyelmét akartam általa fölhívni ama mulasztásra, hogy Jeruzsálemben… magyar nyelvünk… távollétével tündöklik…”. Érthető, hogy ezen – első olvasatra rejtélyesnek tűnő - szöveg csak fokozta érdeklődésemet a szerző iránt. Annál is inkább, mert sem az 1993-ban megjelent Magyar utazók lexikona, amely 14 „szentföldi (palesztinai) utazónak” szentel önálló szócikket, sem a helyileg illetékes Hont vármegye Borovszky-féle monográfiája 1907-től még csak a nevét sem említi Viszolajszkynak. Kimaradt a Magyar Életrajzi Lexikonból is, a Slovenský biografický slovník 1994-ben kiadott 6. kötetében (331. o.) ugyan szerepel „a Szinnyei” adataira építve, vagyis a halálozás ideje, helye nélkül. Ilyen előzmények után jutottam el Alsószemerédre és tisztáztam a hiányzó életrajzi adatot. Térjünk vissza azonban Viszolajszkynak a már említett és „Egy zarándoklat éleményei Egyptom,

Jeruzsálem és Rómában” című, Budapesten megjelent könyvéhez. Az Előszóból idézett rejtélyre – hogyan, miért tündöklik Jeruzsálemben távollétével a magyar nyelv – Viszolajszky útirajza 161-163. oldalain adja meg a választ: „A Pater noster templom a latin katholikusok tulajdona. Bovillon grófné, szül. Latour d´Auvergne hercegnő építtette ama helyre, hol Krisztus Urunk tanítványait a Miatyánkra tanította. A templom előtt egy csarnok-sorozat van, hol a Miatyánk 32 nyelven van külön fülkébe s külön márványköre, aranybetűkkel bevésve. Végig futva a sorozatot, dobogó szívvel kerestem, hogy Hol találom meg a magyar Miatyánkot?

Sehol. Ez nincs itt! Társaim némelyike megkért, hogy mutassam meg nekik a magyar Miatyánkot. Szégyenelve kellett mondanom: Ez nincs itt. E szégyenérzet egy elhatározott eszmét ojtott lelkembe, miszerint addig nem nyugszom, míg hazám édes nyelvén az Úr imádsága itt, e csarnokban képviselve nem lesz… Nem vádolhat senki, hogy talán túlérzett nemzetiség vezérelt akkor, midőn mai napig 1886. január 24. kieszközöltem, miszerint a mongol nyelvet eltávolítják s helyébe jön a magyar Miatyánk. – Igaz, hogy még költségvetés nincs, azt sem tudom, képes leendek-e ezen kis könyvem jövedelméből fö-

dözni a kiadást, de hisz remélem, sok honfitársam van, ki hacsak egy homok szemet is hoz, az épület azzal is több anyagot nyer s megnyeri főleg azon öntudatot, miszerint ő is előmozdítója volt annak, hogy az olajfák hegyének magaslatán a magyar vallásosság is képviselve van. Nem az igazi hazafi, ki idehaza lármázza telt torokkal, hogy ő magyar, de az, ki nemzetiségének léttudatát, túl a tengeren, hol minden nyelv s nemzet képviselve van, bebizonyítani s ezáltal hazájának s nyelvének ott is illő helyet szerezni törekszik.” Természetesen Viszolajszky az 1887-ben megjelent könyvében még nem adhatott számot arról, milyen eredménnyel végződött kezdeményezése. Az általa elvetett mag azonban termékeny talajra hullott. A mindmáig az egyik legmegbízhatóbb forrásnak számító „A Pallas Nagy Lexikona”, 1895-ben megjelent IX. kötetében a „Jeruzsálem” címszó alatt ugyanis ez olvasható a Pater Noster templommal kapcsolatban: „1888. július 23. eltávolították a tibeti nyelven készült fordítást és helyére tették a magyar Miatyánkot, mely Viszolajszky Károly szemerédi plébános gyűjtéséből és Fraknói püspök adományából készült.” Fraknói (eredetileg: Frankl) Vilmos (1843-1924) 1892-től arbei címzetes püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a kiváló egyháztörténész, egyidős volt Viszolajszkyval, így lehetséges, hogy már tanulmányaik során ismeretségbe kerültek egymással. A magyar Miatyánk keletkezésének igaz történetét azért is érdemes volt felkutatnom, mert a korábbi útikönyvek – így pl. Rapcsányi László 1978-ban kiadott „Jeruzsálem” című munkája – azt állították, hogy a magyar változat „jeles történetírónk, Fraknói Vilmos püspök kezdeményezésére készült”. Többek közt ezt is megemlítettem az „Akinek a jeruzsálemi magyar Miatyánkot köszönhetjük – Viszolajszky Károly (1843-1929) emlékezete” című írásomban, amely a Remény 25. számában jelent meg, 1996ban. Megelégedéssel nyugtáztam, hogy írásomra reagált Gyürki László, a Szentföld és zarándokai történetének kiváló ismerője, az 1990-ben kiadott „A Biblia földjén” című szentföldi útikalauz szerzője. Közlésemet értékes adatokkal egészítette ki „A Miatyánk temploma az olajfák hegyén” című írásában, amely úgyszintén a Reményben, annak 34. számában jelent meg. Írásából kiderült, hogy bár hatszor járt az említett templomban, ám egyszer sem sikerült megtekintenie a templom mellékoltára felett – tehát nem a többi Miatyánkkal együtt, a kolostor kerengőjében - elhelyezett magyar Miatyánkot. Ide ugyanis a templomot felügyelő kármelita nővérek, hogy imádságukat, csendjüket ne zavarja senki, nem engedik be a zarándokokat. A Nők Lapja világutazó riporternője, Vadas Zsuzsa azonban mégiscsak bejutott, és „Úti dilik avagy 40 év alatt a Föld körül” című, 2006-ban megjelent könyvében közli is a magyar Miatyánk fényképét. Gyürkin kívül kaptam még egy pozitív visszajelzést. Horváth Béla, a Független Kisgazdapárt elnöki kabinetfőnöke levélben jelezte, hogy Viszolajszky Károly apai nagyanyjának – leánykori neve Viszolajszky Margit – volt a nagybátyja. (befejezés a következő számban) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Rejtvényünk fő soraiban Ferenc pápa egyik szép gondolatát rejtettük el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán június 13-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ

Megfejtés A 20. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Korponai Anna, Pinc. Gratulálunk!

Gyalogos zarándoklat Márianosztrára 2014. július 4-6. Irgalmas Jézus Öt Szent Sebe Ünnepe főbúcsú Útvonal: Érsekújvár (Nové Zámky) – Csúz (Dubník) – Kürt (Strekov) – Szőgyén (Svodín) – Bény (Bíňa) – Ipolyszalka (Salka) – Letkés – Márianosztra. A találkozás helye és időpontja: Érsekújvár, plébániatemplom, 2014. július 4., 6.45 órakor; Napi szakaszok: július 4., péntek, Érsekújvár – Kürt, 29 km; július 5. szombat, Kürt – Ipolyszalka, 28 km; július 6. vasárnap, Ipolyszalka – Márianosztra 13 km. A megtett táv összesen: 70 km. Szállás, étkezés: 2 éjszaka hálózsákos szállás, naponta legalább 1 meleg étel; Program: A zarándoklat magában foglalja a természetjárást és a vallási tartalmat, egyidejűleg jellemző rá a személyesség és a közösségi együttlét. Lesznek közös imák és énekek, de ugyanakkor csendes szakaszok, az egyes állomásokon ismertetők és lelki gondolatok, naponta szentmise. Látnivalók és nevezetességek: Érsekújvári Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom…, Udvardi Kálvária…, Csúzi Szénássy Kastély…, Kürt-Ciglédi kegyhely…, Magyarszőgyéni Szent Mihály Arkangyal

Templom…, Bényi Tizenkét Apostol körtemplom, Ipolyszalkai tájház, Márianosztrai Magyarok Nagyasszonya Kegytemplom… Ajánlott felszerelés: hátizsák, hálózsák, túracipő + nyitottabb lábbeli-szandál, zoknik, alsóneműk, túranadrág, váltónadrág, hosszú ujjú ing, póló, pulóver, szélkabát, esőkabát, világos színű fejfedő, egészségügyi felszerelés, napvédő krém, törülköző, szappan, pohár, kulacs, kanál, több funkciós bicska, telefon + töltő, elemlámpa, iratok, szükséges pénzmennyiség, zarándokbot, Hozsanna énekeskönyv. Számításba jöhető költségek: útiköltség - utazás Márianosztráról Érsekújvárba (kb. 8 €/fő); szállásdíj (elszállásolás szerény körülmények között, tisztálkodási lehetőséggel – kb. 6 euró/fő/éjjel, 2

• PÜNKÖSDVASÁRNAP • 2014. JÚNIUS 8.

éjszaka 12 €); étkezés és frissítők (mindenki a saját szükségletei alapján). Megfontolandó: a több mint 70 km-es gyaloglás fizikai felkészültséget is igényel, ezért a jelentkezésnél ennek figyelembevételére van szükség. A zarándoklaton mindenki a saját felelősségére vesz részt. Jelentkezés: Török András, Via Mariae, polgári társulás, Szlovákia (Slovenská republika), Érsekújvár (940 01 Nové Zámky), Nyitrai út (Nitrianska cesta) 100, tel.: +421 903 438 380, e-mail: torok.bandika@gmail.com. Jelentkezési határidő: 2014. június 20.


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

„Legszebb hivatás a világon Istent szolgálni a szent oltáron”

Hálás szívvel köszöntjük 40. születésnapja alkalmából kántorunkat,

Tiszetelettel és szeretettel köszöntjük névnapja alkalmából lelkipásztorunkat,

SZARKA FERENCET, aki időt és fáradságot nem kímélve lelkesen gondoskodik egyházközségünk ügyeiről, a templom és a plébánia példás rendbentartásáról és mindezek felett szívet melengető hangjával és orgonajátékával közvetíti fohászainkat a jó Isten felé. Kérjük számára Isten áldását és a Szűzanya vigyázza minden lépését! Szeretettel a zsigárdi hívek

KÖSZÖNTŐ

2014. június 9-én tölti be lelkipásztori szolgálatának 40. évfordulóját

MASICZA ROBERT plébánost. Mons. JCDr. GÁBOR BERTALAN, PhD. pápai káplán, esperes. Az Úristen áldását és a Szentlélek ajándékait Ebből az alkalomból a szepsi egyházközség hí- kérjük számára! vei nevében fejezzük ki jókívánságainkat, hogy a A csallóközcsütörtöki, jó Isten szeresse, áldja és éltesse még hosszú évea békei és a csákányi hívek ken át békességben a hívek és a Szűzanya közbenjárásáért imádkozó magyar népünk körében. Tisztelettel és szeretettel köszöntjük névnapja és közelgő születésnapja alkalmából A Szepsi Római Katolikus Egyházközségi Képviselő-testület GOMBIK RÓBERT lelkiatyánkat. „Uram, köszönjük neked, hogy a papi hivatásra szólítottad, hogy erőt adtál neki a nehéz hivatás elfogadására.” Pappá szentelésének 40. évfordulója alkalmából szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, LENGYEL SÁNDOR plébánost. Adjon neki a jó Isten további szolgálatának teljesítéséhez jó erőt, egészséget, kitartást és még számos évet hívei körében! A legszebb hivatás ezen a világon, Istent szolgálni a szent oltáron. Szűz Mária, néped égi szószólója, Krisztus papjainak légy oltalmazója! Tisztelettel a vágai hívek és a rózsafüzér-társulat tagjai

Áldja meg Őt mindenért a jóság Istene. Szívének vágyait az ég töltse be. Adjon bő gyümölcsöt buzgó munkája után, Ezért száll Istenhez mindennapi imánk. Tisztelettel a szentpéteri hívek Szeretettel köszöntjük 50. születésnapja alkalmából CSÓKÁS KATALIN barti sekrestyést. Kívánunk neki erőt, egészséget és a Szűzanya közbenjárását, hogy a Mennyei Atya árassza el szeretetével s adjon számára erőt munkája végzéséhez. A barti lelkiatya és a hívek

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Összetört lelkünk, megsebzett a szívünk, mély fájdalommal ért váratlan halálod. Nagy sebet hagytál, szüleid, testvéreid és a rokonság szívében. Szomorú szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a palásti temetőbe ifj. LUKÁČ TIBORT, aki 26 éves korában, tragikus körülmények között visszaadta lelkét a Teremtőjének. Köszönjük Hlédik László atyának a megható, tartalmas szertartást, valamint a zenei kíséretet a sok jó barátnak. Külön köszönjük a sok virágadományt, vigasztaló szavakat, melyekkel enyhíteni próbáltak mély fájdalmunkat. Szerető szülei, testvérei és a rokonság

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Könyvajánlatunk

Hidd, amit

énekelsz

Gyökössy Endre: Magunkról Magunknak A keresztény pszichológia alapműve. Mindenkinek ajánljuk, aki lelki életéhez fontosnak érzi saját maga jobb megismerését is. (Puha kötésű, 352 oldal) Régi ár: 9,01 €. új ár 6,75 € - 25% engedmény!!!

Mészáros Angelika „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston)

Gyökössy Endre: A zsoltárok csodálatos világa Isten és ember dialógusának a könyve. A legősibb, legmegrendítőbb imakönyv. A megszólító Isten által megszólított ember elkezd beszélni, mint gyermek az apjához... (Puha kötésű, 240 oldal) Régi ár: 7,12 €. új ár: 5,34 € - 25% engedmény!

A pünkösdnek jeles napján, / Szentlélek Isten küldetett, / erősítse mi szívünket. / Az apostoloknak. // Akit Krisztus ígért vala, / Akkor a tanítványoknak akkoron / mikor méne Mennyországba / mindenek láttára. / Tüzes nyelveknek szólása, / úgy, mint szeleknek zsongása, / leszálljon az ő fejükre/ nagy hirtelenséggel. // Betelvén a Szentlélekkel, / kezdének szólni nyelvekkel / mint őnékik a Szentlélek / ád vala szólani. (Éneklő Egyház 128) Pünkösd vasárnapján minden évben elhangzik az evangéliumban, hogyan küldte el az Úr a vigasztaló Szentlelket. Mekkora erőt, bátorságot kaptak Tőle. Kimentek és a nép nyelvén szóltak. Az apostolok is elcsodálkoztak, hiszen eljövetele előtt rettegtek, de hatására lángolni kezdett a szívük. Számtalanszor hallottuk már ezt a történetet, de vajon nekünk a szívünk lángolt-e már a Szentlélektől? A Szentlélek nem elérhetetlen számunkra sem, Őt nem csak az apostolok kapták meg. Ő az, akire vágyom. Mindennapjainkban mégis máshogy szeretnénk csillapítani a Szentlélek utáni vágyat. Több pénzzel, kapcsolattal, elismeréssel – de ezekkel nem lehet a végső vágyakozást betölteni. Az ember a lelke legmélyén Istent keresi, és amíg nem találja, addig megelégszik valamilyen pótcselekvéssel. Amíg nem ízleljük a Végtelent, addig nyugtalanok és kielégületlenek maradunk. Soha ne hagyjunk fel a kereséssel! Az Istent akkor találjuk meg, hogyha teljes mértékben ráhagyatkozunk Szentlelkére, aki betölt és körülvesz. Ízelítőt kaphatunk az örök életből, amikor nyugalmat, elégedettséget, boldogságot, békét érzünk, és másoknak is „adunk belőle”. Viszont a Sátán mindent megtesz azért, hogy megszűnjön ez a harmónia a Végtelen Szeretettel. Először is azzal, hogy nem hagy egy perc nyugalmat, amire nap mint nap szükséged lenne, vagyis az elcsendesedésre, hogy meghalld a Lélek hangját magadban. Szétzilálja a napod, hogy mindenre figyelj. Ezáltal fáradt, nyugtalan leszel, mert csak az lüktet benned, hogy milyen sok feladatod van még. Azt veszed észre, hogy semmi nem érdekel, fásultan teszed a dolgod. Bezáródik a szíved és a Szentlélek nem tud szétáradni benned. A következőket olvastam: „Ha levert vagy, aggodalmaskodsz, félelem tör rád, csukd be szemed és képzeld el, hogy a Szentlélek beléd ömlik, eljut minden porcikádba, beleáramlik a szívedbe, átölel. Minél inkább szétárad benned, és minél inkább birtokba vesz, annál kevésbé érzed a félelmet. Azt érzed, hogy összetartozol a Szentlélekkel.” Mindennap keresd a Végtelennel a kapcsolatot és engedd, hogy a Szentlélek betöltse a szívedet.

A bényi Szentkút kisbúcsúja

Galamb Imre: A magyar föld szent virágai Korunk szent életű hitvallóinak és vértanúinak regényes életrajza. Ez a könyv a szocializmus éveiben rejtetten, gépírásban terjedt el. (Puha kötésű, 256 oldal) Régi ár: 6,80 €. új ár: 5,10 € - 25% engedmény ! 1500 bölcs gondolat Charles Haddon Spurgeon prédikációit annak idején hétről hétre közel tízezrek hallgatták Anglia, Skócia, Írország és Wales legnagyobb összejöveteli termeiben és szabadtéren is. Fiatalon lett korának legismertebb prédikátora. (Puha kötésű, 240 oldal) Ára: 3,15 €

Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk A könyveket utánvéttel küldjük!

Ministránstáborok Hogy ti is szentek legyetek! A magyar kispapok idén is tábort szerveznek ministránsoknak, ezúttal Muzslán. 2014. július 6-12-ig a 25. osztályosok részére 2014. július 13-19-ig 6. osztályosok és idősebbek részére Részvételi díj: 30,- Eur Jelentkezés: ministranstaborok@ gmail.com vagy MINFA/HU, Kňazský seminár sv. Cyrila a Metoda, Kapitulská 26, 811 01 Bratislava

„Isten szeretete kiáradt szívünkbe a bennünk lakó Szentlélek által, alleluja.” A Bényi Római Katolikus Egyházközség szeretettel hívja és várja a lelkiatyákat és a híveket a Szentkút pünkösdi kisbúcsújára, mely 2014. június 8-án, vasárnap lesz megtartva. A lelki program 14.00-kor, az ünnepi szentmise pedig 15.00-kor kezdődik. • PÜNKÖSDVASÁRNAP • 2014. JÚNIUS 8.

Jelentkezési határidő: 2014. június 26. Tájékoztatás: bosnakandrás@gmail.com 0910/648 185 (14-16 óráig)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.