Remeny 2014 24 jun 3

Page 1

„Dicső Szent Antal, gyöngék védelme, / Ki megtalálod, mi elveszett! / Szívünknek oda a tisztasága, / S így Urunkhoz jutni nem lehet. / Elvesztettük az utat a mennybe: / Ha nem segítesz, mi lesz velünk? / Esengve kérünk, hogy jöjj mivélünk, / S mutasd a biztos utat nekünk!” (Ének Páduai Szent Antalhoz)

24. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. június 15. – Szentháromság vasárnapja

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

Kettős örökséggel megáldottan... Százezrek vettek részt idén is, a pünkösdvasárnapot megelőző szombaton, június 7-én, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben megtartott szentmisén, amelynek főcelebránsa Jakubinyi György gyulafehérvári érsek volt. A szentmise elején az idei ünnep üzenetével kapcsolatban kijelentette: annak a nemzetnek van jövője, amelynek gyermekei vannak. A szentmise a pápai himnusz, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. A csíksomlyói búcsú zarándokai között jelen volt Áder János magyar köztársasági elnök és felesége is. A szentbeszédet Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános mondta, aki többek között az imádság fontosságát, a talentumok felhasználásának szükségességét, magyar, keresztény közösségeink megerősítését hangsúlyozta. Az alábbiakban prédikációjának néhány részletét idézzük. „Mi, zarándokok, ide, Csíksomlyóra valójában mindannyian hazajöttünk. Hazajöttünk, mert az édesanyánkhoz jöttünk. Hol is lehetnénk otthon a világban, ha nem édesanyánknál, a napba öltözött asszony palástja alatt. Ahhoz az édesanyához jöttünk, akinek egyedüliként van bejárati kulcsa gondokkal terhelt, szenvedésektől gyötört, de mégis hittel reménykedő

5 7 13

Egy elfeledett zarándok Szívvel-lélekkel Nagymaros 2014

szíveinkhez. Édesanyánknál mindannyian itthon vagyunk. Itthon vagyunk, bármely szögletéből jöttünk is széles e világnak. Itthon vagyunk még akkor is, ha lélekben lerongyolódottan érkeztünk haza. Talán éppen akkor vagyunk igazán itthon. A tékozló fiúknak édesanyjuk is van. S ez Mária, a mi édesanyánk. (…) Első olvasmányunkban éppen a pünkösdkor megalakult közösségről, a jeruzsálemi ősegyházról hallottunk csodaszép dolgokat. Ilyeneket: a hívek sokaságának egy volt a szíve-lelke. Mindenük közös volt. Nagy erővel tettek tanúságot Jézus feltámadásáról. Nincs köztük szűkölködő, mert amióta (Folytatás a 2. oldalon)


EZ TÖRTÉNT

Kettős örökséggel megáldottan… (Folytatás az 1. oldalról) találkoztak Jézussal, amióta Jézus feltámadottként belépett az életükbe, azóta van érzékük észrevenni a mellettük élő ínséget szenvedő embertársaikat. És szívük gazdagsága túlcsordult. Ők valóban nemcsak hallgatták Isten igéjét, Isten szavát, hanem életté is váltották a hallottakat. Megélték a tanítást. Lefordították azt a mindennapi élet nyelvére. Valójában ez tette őket boldog, örvendező emberek társaságává. Ezért voltak gyarapodó, növekedő, befogadó, meghívó, megtartó, gyógyító közösség. Mert ilyen közösség volt ez a jeruzsálemi keresztény közösség. Ezt az egykori állapotot, mint elérendő célt kellene megcéloznunk nekünk is, mai keresztényeknek, mai keresztény közösségeinknek. (…) Világszerte veszélyben vannak az építő, a termékeny, az életképes, élethordozó, az úton megtartó közösségek. Alig vannak már gyarapodó, növekedő, befogadó, meghívó, megtartó, gyógyító, értékrendet továbbadó közösségek. Sok-sok gondolkodó ember látja, hogy magyar népünk, székely népem, katolikus hitem közösségeit is megcélozták már azok az arctalan, démoni hatalmak és erők, melyek csak egyet akarnak: szétverni, szétzülleszteni megtartó, értékrendet továbbadó közösségeinket, és rabszolgává alázni, lélekben földönfutóvá tenni mindenkit, így minket is. Nem akarom mondandómat a magyar zászlóba csomagolni, de tizenéves korom óta Babits Mihállyal vallom és élem: Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el. Isten az Ő kifürkészhetetlen bölcs akaratából magyarnak teremtett. Akaratából magyarul muzsikál a vérem, fülemben pedig a pentatónia hangzik ismerősként, mert ezt hoztam magammal, a ködbevesző múltból, háromezer év szent örökségeként.

Nos, én azt vallom, hogy ezzel a kettős örökséggel megáldottan, ennek a kettős örökségnek a súlyával és keresztjével kell megélnünk napjainkat, és megcéloznunk a jövőt. Nekünk keresztényként lehet és kell magyarnak maradni, és magyarként kell a keresztény hitet megélni, mert egyébként elárultuk azt a közösséget, amely bennünket emberré formált, amely hazát, hitet, és nem is akármilyen kultúrát és civilizációt adott. (…) Ma Isten az elkötelezett keresztény családokat, falvaink és városaink plébániáit, egyházközségeit kínálja föl a világnak az újjászületés, a megújulás eszközeként. Ezekben a hitből élő keresztény családokban, ezekben az élő, eleven egyházközségekben, mint anyaméhben kell újjászületnünk, az új feladatokra, az új kihívásokra. Családjaink, egyházközségeink kell hogy a föld sója és a világ világossága legyenek, amiként Ferenc pápa fogalmaz. (…) Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar életrajzából ismerős a történet, hogy amikor 1825-ben a pozsonyi országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál felszólalásában kikelt a nemzetüket elhanyagoló, elkorcsosodó magyar főurak ellen, akkor nyomban szót kért és felajánlotta birtokai egyévi jövedelmét a későbbi akadémia megalapítására. És követői is akadtak. És elindult egy olyan folyamat, amely ma is példaértékű népünk történetében. Ezekiel lelkületű prófétákra, Felsőbüki Nagy Pálokra volna szükségünk, akik felébresztik bennünk a keresztényt és a magyart. Olyanokra, akik rádöbbentenek bennünket arra, hogy elég volt a zászlólengetésből, az üres frázisokból, a nemzeti és egyházi romantikából. Eljött a szolgálat ideje. Elérkezett az Istentől kapott kincsek, adományok, javak kamatoztatásának az órája. (…) Kérjük meg égi édesanyánkat: imádkozzon, esedezzen értünk, hogy legyünk öntudatra ébredt nép, az életét, képességeit közössége javára felkínáló nép, jó, alázatos vezetőkkel megáldott nép, valamint Istennel beszélő viszonyban lévő, imádkozó nép. S a többit bízzuk a jó Istenre.

POZSONY

VATIKÁN

Egészségügyi konferencia

A Közel-Kelet békéjéért

Az egészségügy aktuális pasztorációs, tudományos és etikai kérdéseivel foglalkozó nemzetközi konferenciát tartottak a közelmúltban, Pozsonyban. Több európai országból érkeztek a tanácskozásra katolikus szakemberek, orvosok, valamint betegek szolgálatával foglalkozó intézmények képviselői. A szimpóziumon részt vett Zygmunt Zimowski érsek, az Egészségügyi Dolgozók Lelkigondozása Pápai Tanácsának elnöke is, aki a Szlovák Püspökkari Konferencia elnökével, Stanislav Zvolenský érsekkel együtt az esemény védnöke volt. A tanácskozáson számos téma szóba került, így többek között az emberi méltóság tisztelete az egészségügyi rendszerben, a páciensek tapasztalatai az egészségügyi ellátással kapcsolatban, a sokszor személytelen környezet, hozzáállás, az abortusszal, eutanáziával, az embriókkal való kísérletezéssel kapcsolatos etikai kérdések stb. A konferenciára a Katolikus Orvosok Európai Egyesületeinek Szövetsége (FEAMC) megalakulásának 50. évfordulója alkalmából került sor. A szervezet tevékenységéről annak elnöke, Francois Blin (Franciaország) és főtitkára, Hans Stevens (Hollandia) számolt be. A szlovákiai egészségügyi intézményekben folyó lelkipásztori szolgálatról Štefan Sečka szepesi püspök tartott előadást. tkkbs/Remény

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Pünkösdvasárnap este került sor a Vatikáni Kertekben arra az imatalálkozóra, amelyet Ferenc pápa kezdeményezett a Közel-Kelet békéjéért. A Szentatya a közelmúltban, a Szentföldön tett látogatása során hívta meg Simon Peresz izraeli és Mahmud Abbász palesztin elnököt a közös imaalkalomra. Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban fogadta a szentföldi békéért szervezett imanap főszereplőit: az izraeli és palesztin elnököt, valamint Bartolomeosz konstantinápolyi pátriárkát. A program a Vatikáni MúParák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA • 2014. JÚNIUS 15.

zeumok közelében levő egyik kertben kezdődött. A közel-keleti békéért szóló imát a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás rítusai szerint végezték. Különböző nyelveken olvasták fel az imákat, majd beszédet mondtak. Ezt követően elültettek egy olajfát, amely a béke szimbóluma. Végül a Pápai Tudományos Akadémia közeli épületébe vonultak vissza magántalálkozóra. A kezdeményezés értelméről P. Pierbattista Pizzaballa szentföldi ferences kusztosz még a találkozó előtt elmondta: „Ferenc pápa nem akar beleszólni az izraeli-palesztin konfliktus politikai kérdéseibe. Arra hívja a politikusokat, hogy tartsanak egy kis szünetet, tekintsenek fel a magasba és onnan nézzenek rá a szentföldi valóságra.” A két elnököt elkísérték munkatársaik, de nem politikai képviselők, éppen a kezdeményezés célját tiszteletben tartva. „Nem vallásközi imatalálkozóról van szó, hanem a zsidókból, keresztényekből és muzulmánokból álló palesztin és izraeli nép békefohászának szentelt találkozóról” – tette hozzá a ferences atya. Vatikáni Rádió/Remény

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT NYÁRASD

SZLOVÁKIA

Szent Pio szobrának megáldása A házasság alkotmányos védelme

2014. május 24-én Nyárasdon meghitt ünnepség részesei lehettek a hívek. Egy jótevő hozzájárulásával Szent Pio atya szobrát készítette el Peter Meszaros művész. A nyárasdi templomkertben he-

lyezték el a szobrot, amelyet a szentmise után Szpisák Péter Pál kapucinus atya áldott meg. Homíliájában részletesen kifejtette Szent Pio atya tulajdonságait, jellemzőit. Hangsúlyozta, Pio atya sok természetfeletti tulajdonsággal rendelkezett. Hosszú ideig csak az Oltáriszentséggel táplálkozott. A legfontosabb jellemzője: az Isten iránti szeretete egész

életén át. Pio atya mondta, hogy halála után többet tesz a lelkek megmentése érdekében, mint életében, ezért hittel imádkozhatunk hozzá. A szoboráldás után Pio atya gondolatát mondták el a jelenlevők közösen: „Ha Isten nem kényeztet, nem becézget, akkor is jónak kell maradnod, türelemmel kell enned kenyered. Ha száraz, akkor is végezned kell kötelességed, ha nem most kapsz jutalmat érte. Ha így teszel, akkor Isten iránti szereteted érdek nélküli. Ez a tökéletesebb lelkek sajátja. Éld ezt! Amen.” Nem mindenkinek áll módjában Isten dicsőségére szobrot állítani kőből, márványból. De szívében mindenki állíthat szobrot Isten ajándékaiból: alázatból, jóságból, bölcsességből, jó tanácsból, erősségből, istenfélelemből… Kürthy Anna

Június 5-én a Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke, Stanislav Zvolenský érsek nyilatkozatot adott ki, amelyben a Szlovák Köztársaság Alkotmányának módosítására reagál. A nyilatkozatban ez áll: „Június 4-én, szerdán, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa elfogadta az SZK Alkotmányának módosítását. Ebben egyértelműen meghatározta, hogy »a házasság a férfi és a nő egyedülálló köteléke, és a Szlovák Köztársaság sokoldalúan védi a házasságot és elősegíti annak javát«. Szeretném értékelni ezt a tényt, és egyúttal megköszönni az SZK Nemzeti Tanácsa azon képviselőinek, akik ezt a módosítást szavazatukkal támogatták. A házasság alkotmányos védelmét értékes hozzájárulásnak tartom társadalmunk fejlődése számára, a jövőre nézve.” tkkbs.sk/Remény

NAGYKÖVESD

KIRÁLYHELMEC

200 éves a templom

Tízéves a Nosztalgia együttes

Felszentelésének 200. évfordulóját ünnepelte a Szent József tiszteletére épített nagykövesdi római katolikus plébániatemplom, június elsején. A történelmi eseményre 1814. május 31-én került sor. Az új templom – amelynek alapkövét 1801. július 26-án rakták le – közvetlenül a várrom alá épült, részben felhasználva ennek bontott köveit. Most, az évforduló alkalmából rendezett ünnepségre zarándokok sokasága érkezett Bodrogköz és Ung-vidék településeiről és távolabbi helyekről. Közöttük azok a lelkiatyák, akik egykor a nagykövesdi plébánián teljesítettek szolgálatot: Pásztor Lorenzo, c. esperes, Weiszer Attila dobóruszkai és Gajdo József jánoki plébános, valamint Böőr Roland, a jubileumi ünnepséget szervező és itt szolgálatot teljesítő radi plébános. A szentmise főcelebránsa Pásztor Lorenzo volt, ünnepi beszédet Weiszer Attila mondott. A templomról szólva hangsúlyozta: „A templom útmutató arra, hogy hazataláljunk. Az üdvösség kapuja. Ahol nincs templom, az a falu tönkremegy, ahol van, ott élet is van.” Az ünnepség keretében a kiskövesdi születésű dr. Sallai László, a floridai AVE MARIA Római Katolikus Egyetem pro-

fesszora a templomról, Szent József tiszteletéről - II. János Pál pápa enciklikája nyomán - és a nagykövesdi templom 200 éves múltjáról tartott előadást. A plébánia épületében rögtönzött kiállításon az említett időszakban viselt miseruhák, kegytárgyak, az 1870-es években kézzel írott misekönyvek, az 1831-ben ide került Szent Kereszt ereklye, valamint az előző, kőből épült templom kőlapjai, egy gerenda, mely az építtető báró Fischer István monogramját is őrzi, volt látható. A szentmise alatt égő 200 szál gyertya, Bari Fatima szavalata és a jubileumra emlékeztető számot megformáló torta is erre a jeles eseményre emlékezteti majd évek múltával a híveket. PanAm

Az együttes 2004 márciusában jött létre a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítése céljából. Az első próbára 10 lelkes, segíteni akaró, énekelni szerető ember jött össze. Az első fellépésre nem sokáig kellett várni. Június 14-én „Nótaest” címen egy jól sikerült fellépésen érdemelte ki az együttes az elismerést és a buzdító szavakat. Ezt követték a további fellépések, immár 22 szereplővel. Négy előadás után akkor mintegy 30 ezer koronát adtak át a magyar iskolának, a hátrányos helyzetű gyerekek számára. A beteg gyerekek megsegítése volt a célja annak a jótékonysági slágerparádénak, amit 2010. május 28-án adott elő nagy sikerrel az együttes, egy budapesti táncpáros közreműködésével. Az elmúlt tíz évben számos rendezvényen szórakoztatták a hallgatókat fülbemászó dallamokkal, határon innen és túl. „Az együttes idén is érettségizik összefogásból, segítőkészségből, odaadásból, kézfogásból, tenni akarásból, emberségből és talán a legfontosabb tantárgyból, a szeretetből!“ – nyilatkozta az együttes vezetője, Zvolenský Gabriella. „Az elmúlt évek sem rajtunk kívül léteztek, boldogság, jóság, szeretet nincs nélkülünk, ez mind-mind bennünk van. Igaz a mondás: Nem tudod, nem is tudhatod, milyen nehéz terhek azok, amelyeket nem neked kell hordanod. A beteg gyerek a család számára megpróbáltatások sorát jelenti, mi csak együttérzésünkkel, lelki támasszal tudunk segíteni. De ne felejtsük el, hogy cseppenként telik meg a tenger, és ha nem telik meg, az sem baj, csak ne száradjon ki soha.” Az együttes 2014. május 28-án tartotta zenés jubileumi műsoros estjét. Pankovics Miklós • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon Babos Anikó Interjú Zsebedics József atyával Zsebedics József címzetes kanonok, GyőrSziget plébánosa, aki Győrszentmárton községben (mai Pannonhalma) született 1942ben. Őt a részleges megállapodás után egy évvel, 1965-ben szentelték pappá Győrött. – Milyen emlékei vannak az 1964-es részleges megállapodásról? – Akkoriban én ötödéves teológushallgató voltam Győrben. A Szentszék és a magyar állam között zajló tárgyalások eredményeként több új püspök kinevezésére is sor került, többek között Bánk Józsefére is, aki Győrbe került mint segédpüspök. Szeminaristaként mi is fenn voltunk Pesten az ő szentelésén. Emlékszem, a ceremónia után azt mondta: „Egy igen keskeny híd jött létre Budapest és a Vatikán között, egy kis aranyhíd. És nekünk az a feladatunk, hogy ezt a hidat szélesítsük, erősítsük.” Még most is tisztán emlékszem ezekre a mondatokra. Egyébként én mindig ebben a szellemben, az egyház ügyét szolgálva teljesítettem a papi szolgálatot. Akkor is, mikor békepap lettem. – Mesélne nekem erről egy kicsit? – Soha nem voltam beépített ember, de az tény, hogy tagja lettem a békepapi mozgalomnak. Az első békegyűlésemen még szeminarista koromban vettem részt. Meghívást kaptunk mi kispapok a Megyetanácsra, egy előadásra. Sokat gondolkoztunk, hogy elmenjünk-e, de végül is rész vettünk az eseményen. (Ha nem mentünk volna el, nem fejezhettük volna be az egyetemet.) Aztán felszentelésem után körülbelül 2 évvel később kezdtem el rendszeresen járni a békegyűlésekre Rákosi Elek kapuvári plébános hatására, aki meggyőzött a békepapi mozgalom pozitívumairól. – A Szentszék hogyan viszonyult a békepapokhoz? – Kezdetben nem tudta elfogadni a mozgalmat. Biztos hallott az 1957-es dekrétumokról. – Igen, kiközösítettek néhány békepapot. – Szám szerint hármat. A püspöki helynököket és irodaigazgatókat pedig kötelezte, hogy mondjanak le jó plébániájukról. Ezt Mindszenty József javasolta. Aztán VI. Pállal új irány következett be a Vatikán politikájában. A keleti politika már másként állt a békepapokhoz. Elfogadták, eltűrték a mozgalmat. A dekrétumokat pedig 1971-ben hatálytalanították. – Térjünk kicsit vissza 1964-hez. Mi a véleménye az egyezményről? – Sok pozitívumot hozott az egyháznak is. Addig a Vatikán nem ismerte el az 1957/22es törvényerejű rendelet alapján az államnak tett hűségesküt. Viszont az a pap, aki nem tet-

te le, nem kapott hivatalt. Az 1964-es egyezmény után a Vatikán is elismerte a klauzulával kiegészített államesküt. Én már így tettem le. Ez akkor nagy szó volt. – Azzal egyetért, hogy a részleges megállapodással a magyar állam nyert többet? – Sok mindent mondanak manapság. Azt is, hogy az állam nyert többet. Az igaz, hogy Kádárnak ez a megegyezés nagyon jól jött, hisz vele vissza tudta szerezni az államnak a

nemzetközi tekintélyt. Tudom, azt is alá lehet írni: ravasz volt a magyar állam. De azt nem mondanám, hogy becsapta volna a Szentszéket, mert ha ez így lett volna, nem folytatta volna tovább a tárgyalásokat a Vatikán. – Tapasztalható volt-e valamiféle pozitív változás az egyházmegyében?

• SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA • 2014. JÚNIUS 15.

– Elmondható, hogy valamivel szabadabb lett a hitoktatás. Több mindent lehetett tenni, főleg azoknak, akik részt vettek a békepapi mozgalomban. Én is sok mindent meg tudtam valósítani, például hittantermet szereztem, mikor még nem lehetett volna. Elnézték nekem, mert a helyi hatósággal jó kapcsolatot tartottam fenn. – Milyennek ismerte meg Pataky Kornél atyát, az akkori püspököt? – Nagyon diplomatikus, ügyes, kedves ember volt. Sok mindent el tudott intézni az egyházmegyének. Sok példát tudnék erre mondani, hiszen ott voltam a megbeszéléseknél, a szemináriumi és plébániai helyek betöltésénél. Segített azon papok ügyében, akik nem voltak hajlandóak letenni az államesküt. Jó kapcsolatban voltam vele. Regionális ministránstalálkozókat tartottunk a fiúknak Kapuvárott, később a leányoknak, akik énekeltek a liturgiában. Így évente kétszer tudtunk foglalkozni a gyermekekkel. Természetesen püspöki engedéllyel. A felelősséget az egészért nekem kellett vállalni. A helyi vezetésnek szóban bejelentettem. – Kádár vatikáni látogatását hogy fogadta? – Mi akkor örültünk neki. Kádár János meg is volt egy kicsit hatódva, amint láttuk rajta. A találkozás javított az egyház-állam viszonyán. – II. János Pál pápával változott-e valami a keleti politikában? – Lengyel származásúként ő ismerte a kommunista világot közelről is. Érzékelhető volt némi változás, hisz egy kicsit „bekeményített”. Például Pataky Kornél - aki szintén békepap volt - nem lett érsek. – Mit gondol arról, hogy a rendszerváltás többet ér el, mint a keleti politika? – Nehéz megítélni utólag. Az az egy biztos, hogy a magyar egyháznak soha nem volt ekkora szabadsága, mint most. – Összefoglalóan hogyan értékelné a keleti politikát? – Manapság nagyon vegyesen nyilatkoznak róla. Vannak, akik túl negatívan ítélik meg, főleg azok a papok, akik külföldre mentek. De könnyű onnan a messzi távolból kritizálni, nekünk itt kellett élni és tenni az egyházért. Mi itthon, magyar békepapok, egyetértettünk Casarolival; ezt a politikát kell folytatni, ezen kell dolgozni, mert ez a járható út. Én nagyon jó lépésnek tartottam, hisz elősegítette az egyház túlélését. Mi örültünk Lékainak, a lelkigyakorlatos háznak, annak, hogy mehettünk külföldre, mindannak a kis lépésnek, amit a tárgyalások hoztak. Egyszóval pozitívan ítélem meg a keleti politikát. Képek forrása: http://gyor.egyhazmegye.hu


JUBILEUM

Egy elfeledett szentföldi zarándok – 85 éve hunyt el Viszolajszky Károly, Alsószemeréd híres plébánosa 2 Viszolajszky nevének, emlékezetének fennmaradásához „elég” indokot szolgáltat a jeruzsálemi magyar Miatyánk kezdeményezése. Ám a szemerédi plébánosnak nem ez volt az egyetlen, az utókor elismerését kiváltó ténykedése. Az 1843. november 3-án Érsekújvárott született, Budán, majd Esztergomban tanult és 1868-ban pappá szentelt Viszolajszky hontnádasdi, szénavári és zselízi káplánkodás után 1874. december 12-én lett „szemerédi plébános”. Hívei bizonyára nem, ám felettesei nyilván tudták róla, hogy Isten igéjét nem csak szóval fogja hirdetni. Ugyanis már felszentelése évében felhívta magára a figyelmet az „Isten ujja némely feltűnő, de való eseményben” c. írásával. Ráadásul a „hely szelleme” is az írás folytatására ösztönözhette őt, hiszen elődje, Fábián János, aki 1862-től volt a szemerédiek lelkipásztora, szintén szorgalmas tollforgató volt. A Magyar Sion c. színvonalas katolikus lap hasábjain feldolgozta saját és a szomszédos plébániák történetét, 1872-ben pedig könyvet adott ki „a vatikáni szent zsinatról”. Amikor tehát 1874 decemberében átadta utódjának a plébánia és a templom kulcsait, Viszolajszky nemcsak a kulcsokat, hanem Fábián írói elhivatottságát is átvehette. Viszolajszky gazdag publicisztikai termése még „aratókra” vár. A már említett Szinnyei (Magyar írók élete és munkássága) szerint az Egyházi Lapok, az Esztergomi Újság, a Magyar Állam, a Magyar Korona, az Alkotmány és más lapok hasábjain tette közzé hely- és egyháztörténeti írásait. Az íráson kívül másik hobbija az utazás lehetett. Erről nemcsak a már emlegetett útirajzához alapot szolgáltató 1885-ös, egy bajorországi zarándokcsoporthoz csatlakozó szentföldi utazása tanúskodik. A csoport, melynek egyetlen magyar tagja plébánosunk volt, az olasz Brindisi kikötőjében szállt hajóra. Korfu szigetét érintve az egyiptomi Kairóba hajóztak, majd a már létező Szuezi-csatornán átkelve jutottak el Palesztinába.

A Szentföld valamennyi jelentős helyét bejárva, Rómán keresztül tértek haza. Viszolajszky idősebb korában is szeretett utazni. Túl volt már a hatvanon, amikor egy barátjával észak-európai körútra indult. Az utazásról természetesen ismét könyv született (1. ábra). A könyv címe „Szellemi böngézés Svéd-Norvégia és Oroszországban”. A „Svéd-Norvégia” nem véletlenül emlékeztet a „Cseh-Szlovákia” szóösszetételre: az 1814-ben Svédországhoz csatolt Norvégia csak 1905-ben szerzi vissza függetlenségét. Ha beleolvasunk ezen útirajzba, a szövegből aligha következtetnénk arra, hogy szerzője katolikus pap. „Észak Velencéje”, Stockholm utcáit járva megjegyzi: „A nők jellegzetesen szőkék és roppant eleganciával öltözködnek, bár el lehet felőlök mondani, hogy Rafael (Rafaello, a kiváló olasz reneszánsz festő KL), ha ma élne, nem közülük választaná arcmodelljeit. Alakjuk feltűnően szép, nyúlánk, magas, de kalapjaik formájában, díszítésében, színezésében, úgy látszik, nemcsak önmaguk közt, de az egész világ nőnemével vetélkednek. Láttunk kacsaszáj, szarkaláb, tubirózsa alakú kalapokat; egyik fején a pisai dülőtorony, másikon az egyiptomi terjedt Cheops (piramis KL); ismét a házak előrenyúló erkélye voltak miniatúrban utánozva… Ha szél jött, szánalomra gerjedtünk a kalapok védekezése körül kifejtett kapkodások miatt.” Megjegyzi azonban azt is, hogy „az üzletekben, magánhivatalokban, hajózási s vasúti kezeléseknél legnagyobb részt nők vannak alkalmazva… a leánygyermekek épen úgy tanulnak, szakiskolákat végeznek, diplomákat szereznek, mint a fiúk”. Természetesen érdekli őt a svédek vallási élete is. Örömmel konstatálja, hogy az evangélikus Svédország fővárosában két katolikus templom is működik. Beszédbe elegyedik a katolikus lelkésszel: „Hát szaporodik-e a hívek száma? – Nem igen, mert az emberek itt nagyon boldognak érzik magukat, nem szorulnak az Istenre. – Hát ezt nem akartam teljesen így elhinni… (ezért) vasárnap benéztünk éppen a főisteni tisztelet alatt az evangélikusok katedrális templomába s bizony, igen kevés látogatót és hallgatót találtunk ott. Ellenben a katolikusok temploma tömve volt. Tehát nem a jólét, de a vallási érzés szunnyadása okozta az Isten és a vallás iránt való elevenebb érdeklődés hiányát.” A 179 oldalas, szótár formátumú útirajz legérdekesebb része azonban a szentpétervári élmények megörökítése. 1905 előtt kevés európainak adatott meg, hogy eljusson a cári birodalomba, s azon belül is a cár családi képtáraként működő Ermitázsba. Viszolajszkyéknak az osztrák-magyar alkonzul szerzett belépőjegyet e márványpalotába, melynek műkincseit bámulva plébánosunknak eszébe jutott „Tolsztoj, a nagy orosz költő s még nagyobb kritikus, kinek merész fellépése, különösen a mostani orosz viszonyok terén, teljesen jogosult, bizonyos határig”. A Jasznaja Poljanában, muzsikjai közt önkéntes száműzetésben élő, Európa-szerte ismert orosz író – a Háború és béke, az Anna Karenina szerzője – ez idő tájt nem csak mint író áll a figyelem középpontjában. 1899-ben megjelent „Feltámadás” című regénye miatt a pravoszláv egyház szinódusa kiközösítette őt az egyházból. Viszolajszky nem hall-

gatja el ezt a tényt, sőt jelzi: egyetért a nagy orosz író azon nézetével, amely „a világ és az élet fejlődésének, küldetésének ingáját a vallás alapjára helyezi…”. Plébánosi szemei előtt nem maradt rejtve Tolsztoj kritikájának egyik fő indítéka sem, ti., hogy „a vallásosság rikító külsőségekben nyilvánul meg az egész városban”. Ugyanakkor látja azt is, hová vezet a vakbuzgó vallásosság. Látva a közeli hadikikötőbe nap mint nap érkező ezredeket – ne feledjük, l905 a japán-orosz háború éve – megjegyzi: „ha az orosz kormány nem ápolná oly mélyrehatólag katonáiban a hitet, a vallásosságot, melynek mindenható feje maga a cár, aligha viselnék oly megadólag sorsukat a katonák”. Nyolcvanöt évvel halála után érdemes feltenni a kérdést: mennyire él Viszolajszky Károly emlékezete? Nos, szűkebb pátriájában talán e téren nincs gond. Hont vármegye kiváló helytörténésze, az ipolysági Csáky Károly nemcsak a Remény hasábjain emlékezett meg 2002-ben (15. szám) Viszolajszky Károlyról, hanem önálló szócikkben méltatja érdemeit a Hont megyében egykor működött személyeket bemutató „Jeles elődeink” című könyvében is (Lilium Aurum, 2002). Két évvel korábban pedig a Néprajzi Látóhatár című folyóiratban számolt be az alsószemerédi Historia domus-ban található, Viszolajszky által bejegyzett, felbecsülhetetlen értékű néprajzi megfigyelésekről. Önálló szócikként került be Viszolajszky Károly az Alsószemerédhez fűződő neves személyek galériájába Lacza Tihamérnak „A tudomány apostolai. Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén” című, 2013ban, a Madách-Posonium Kiadónál megjelent életrajzi lexikonjába is. Természetesen teendő még maradt: a már említett gazdag publicisztikai termés feldolgozása. Talán akad bátor vállalkozó az ipolysági Fegynerneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjai, tanárai közt, aki belevág e nehéz, de izgalmas feladatba. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Szentháromság vasárnapja

VASÁRNAP ról ra

Olvasmány Mózes második könyvéből (Kiv 34, 4b-6. 89)

Zolcer György ok ünnep van, amely talán melegséggel tölti el szívünket, vagy amelyet minden évben nagyon várunk. A gyermekek körében ez minden bizonnyal a karácsony, Urunk születése. De a felnőttek is, idősek is szívesen gondolnak a kis Jézusra: elképzeljük, ahogy pólyában fekszik, énekeljük a bölcsődalokat… Aztán van a húsvét ünnepe, amit szintén várni szoktunk negyven nagyböjti napon keresztül. Allelujás énekeink örömre szólítanak fel, hisz húsvétkor minden nap örvendezésre hivatott. S talán különleges szívügyünk a Mária-ünnepek. Sokszor meghatódunk, s szinte érezzük Szűzanyánk segítségét, átéljük az ő örömeit és fájdalmait, s megosztjuk vele a mi örömeinket és fájdalmainkat. Sok ünnep van, amely talán melegséggel tölti el szívünket, vagy amelyet minden évben nagyon várunk. Mai ünnepünk azonban merőben más. Ma a Legszentebb Szentháromságra emeljük tekintetünket. Egy olyan dologra, melyet nem értünk, nem tudunk felfogni. De mégis, kell, hogy valamennyire értsük, kell, hogy valamennyire megismerjük. Ez az ünnep minden bizonnyal nem hat annyira az érzékeinkre, talán nem hatódunk meg a Szentháromságra gondolván. De ma nem is ez a lényeg. Római Katolikus Népénektárunk találóan határozta meg, mire is szolgál ez a nap, ez a szentmise, liturgia: „Az egész liturgia (istentisztelet) célja a Szentháromság dicsérete.” Kell, hogy ezt a mai napot teljesen az Istennek szenteljük – egyszerűen minden percünkkel dicsérjük őt. Dicsérjük őt minden keresztvetéssel, a Dicsőség, a Hiszekegy, a Szent vagy éneklésével – mindennel a Szentháromság végtelen dicsőítésébe csatlakozzunk bele. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy ki is az, akit dicsőítünk és imádunk. Szent Atanáz, egy negyedik századi szentünk segíthet nekünk a Szentháromság, ha nem is felfogásában, de legalább részleges megismerésében. Magát a Szentháromságba vetett hitünket fogalmazza meg így: „Ez a katolikus hit: Egy Isten van, három személyben. Más az Atya

S

személye, más a Fiúé, más a Szentléleké. De e három személynek egy az istensége, egy a dicsősége és egy a felsége. Amilyen az Atya, olyan a Fiú, s olyan a Szentlélek. Örökkévaló az Atya, örökkévaló, örökkévaló a Szentlélek. De nem három örökkévaló, hanem csak egy. Mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek. De nem három mindenható, hanem csak egy. Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek. De nem három Isten, hanem egy Isten.” Talán a leírtakból is rájöttünk – ez túlhalad emberi logikánkon, képzelőerőnkön, felfogóképességünkön. De mégis kell, hogy ezen az ünnepen jobban elmélyedjünk e nagy titok megismerésében. Hisz nagy dolgokról keveset tudni is sokat jelent. Egy Istenben három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. De mire jó ezen morfondírozni? Azért, hogy valamit megértvén e mély igazságból rájöjjünk: a hitigazságban sosincs belső ellentmondás, továbbá, azért kell igyekeznünk ezt megérteni, mert a nagyobb istenismeret nagyobb istenszeretetre indít – tanítja ugyanazon Népénektárunk. Hisz minden személyes szeretetkapcsolat megkívánja, hogy megismerjük a másikat és minél többet tudjunk róla. Gondoljunk csak arra, milyen fontos egy házasságban, egy családban, hogy a házastársak ismerjék egymást – anélkül nem lehet szeretni. Így van ez az Istennel is: minél jobban megismerjük, annál nagyobb szeretettel vonzódunk hozzá. Mai ünnepünk a kellemes érzések helyet mély, de mindenképp alázatos gondolkodásra késztet minket. Szent Ágoston szavai különleges mértékben érvényesek e mai napra, hogy ne csak higgyük hitünk szent titkait, hanem amennyire lehetőségünk van, amennyire képesek vagyunk, igyekezzünk megérteni azokat: „Hidd, hogy megértsd. Értsd meg, hogy hidd.” Nem csupán vakbuzgón, hanem gondolkodó, hívő emberként ünnepelni – ezt kell ma tennünk. Mert nagy dolgokról keveset tudni is sokat jelent.

Mózes, miután elpusztította az aranyborjút és kiengesztelte az Urat, másnap korán reggel elindult a Sinaihegyre, és vitte magával a két kőtáblát, ahogy az Úr megparancsolta. Az Úr leereszkedett felhőben, ő pedig eléje járult és segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult Mózes előtt és ezt mondta: „Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hoszszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.” Mózes sietve a földig hajolt, leborult, és így szólt: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, mégis bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül.”

Válaszos zsoltár (Dán 3, 52. 53. 54. 55. 56) Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkönörökké.

békében! Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene. Köszöntsétek egymást szent csókkal. A szentek mind köszöntenek titeket. Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből (2 Kor 13, 1113) Evangélium Szent János Testvéreim! Örkönyvéből vendjetek és tökéle( Jn 3, 16-18) tesedjetek! Buzdítsátok egymást, éljeAbban az időben tek egyetértésben és Jézus ezt mondta

Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

Liturgikus naptár Június 15. SZENTHÁROMSÁGVASÁRNAP (Árpád-házi Boldog Jolán, Viola, Vid) Énekrend: H 105; 276A; 263 ÉE 131; 369; 217 Június 16. Hétfő. Köznap (Jusztina, Auréliusz, Benő) Miseolvasmányok: 1Kir 21,1-16; Zsolt 5,2-3. 5-6. 7; Mt 5,38-42 Válaszos zsoltár: Figyelj panaszomra, én Uram, Istenem! Énekrend: H 230; 412; 146 ÉE 152; 77; 266 Június 17. Kedd. Köznap (Adolf, Laura, Szabolcs) Miseolvasmányok: 1Kir 21,17-29; Zsolt 50,3-4. 56a 11 és 16; Mt 5,43-48 Válaszos zsoltár: Könyörülj, Urunk, Istenünk, mert nagy a vétkünk. Énekrend: H 53; 153; 287 ÉE 71; 134; 242 Június 18. Szerda. Köznap

• SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA • 2014. JÚNIUS 15.

(Arnold, Levente, Doloróza) Miseolvasmányok: 2Kir 2,1.6-14; Zsolt 30,20. 21. 24; Mt 6,1-6.16-18 Válaszos zsoltár: Legyetek bátor szívűek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek! Énekrend: H 226; 146; Gl 509 ÉE 151; 206; 63 Június 19. Csütörtök. Főünnep. KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE: ÚRNAPJA (Romuáld apát, Gyárfás és Protáz) Miseolvasmányok: MTörv 8,2-3.14b-16a; Zsolt 147, 12-13. 14-15. 19-20; 1Kor 10,16-17; Jn 6,51-58 Válaszos zsoltár: Jeruzsálem, szentek otthona, dicsérd fölséges Istened! Énekrend: H 152; 114-135A; Gl 519 ÉE 189; 169-173; 157 Június 20. Péntek. Köznap (Rafael, Florencia, Dina) Miseolvasmányok: 2Kir 11,14.9-18.20; Zsolt 131,11. 12. 1314. 17-18; Mt 6,19-23

Válaszos zsoltár: Az Úr kiválasztotta Siont magának, ezt kívánta lakóhelyéül. Énekrend: H 159; 146; 261 ÉE 141; 206; 362 Június 21. Szombat. Köznap (Gonzága Alajos, Lujza, Leila) Miseolvasmányok: 2Krón 24,17-25; Zsolt 88,4-5. 29-30. 31-32. 33-34; Mt 6,24-34 Válaszos zsoltár: Irgalmam iránta megmarad, mindörökkön-örökké. Énekrend: H 420(1,2); 118; 134 ÉE 121(1,2); 166; 162 Június 22. ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP (Fisher János, Mórus Tamás, Paulinusz, Paula) Miseolvasmányok: Jer 20, 10-13; Zsolt 68, 8-10. 14 és 17. 33-35; Róm 5, 12-15; Mt 10, 26-33 Válaszos zsoltár: Uram, hallgass meg engem, nagy irgalmasságod szerint. Énekrend: H 98; 150-145; 428 ÉE 127; 200-210; 196


LELKI TÁPLÁLÉK

Tegyétek a jót! Az erősségről (2.)

Az

feszített Krisztus erejében való részesedés. Az Ige testté lett, megismerte az ember gyengeségét, tehetetlenségét, minden szenvedését. Vállalta egész gyengeségünket, e gyengeség minden megpróbáltatásával együtt, a bűnt kivéve. Így tudott együtt érezni gyengeségeinkkel, és így változtatta azokat lelki erősséggé. Isten fölkente Fiát Szentlélekkel és erővel, hogy emberi gyengeségében megmutatkozzék a lélek erőssége. Legyőzte a sátán minden kísértését, diadala a kereszt győzelmében és a föltámadásban vált véglegessé. Krisztusra, mint Megváltónkra tekintve mi is törekedjünk tudatosan ennek az erkölcsi erénynek a gyakorlására, amely kitartóvá teszi az embert a jóért folytatott küzdelemben és a szenvedés viselésében. Martini bíboros szerint elengedhetetlenül szükséges az erősség erényének jelenléte korunkban, amikor az ember sok mindenben a könnyű kiutat keresi, a könnyelmű kompromisszumokat, amikor csak magának való világot akarva igyekszik megúszni minden áldozathozatalt, kiállást valami mellett. És az erősség nélkül nincs igazság sem a földön – írja egyik könyvében. Az erősség hiányát megszenvedi a világ, ami így az elégedetlenek és fruszráltak társadalmává válik. Aki viszont gyenge, de kéri Istentől az erősség ajándékát, győzedelmeskedhet rosszkedvűsége, belső megosztottságai felett. Istenben van az igazi erőnk. „Jöjj el, Lélek, Életadó, örök Erősség! Lendületet te adj nekünk: szállj le népedre! Szívünket tedd kitartóvá, Erősség Lelkel!“ (ÉE 129) – kérjük a Szentlelket, hogy képesek legyünk az erősség erénye által Jézus Krisztusban erősnek maradni bármilyen megpróbáltatás közepette is.

HÉT

ről re

ól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Antoine de SaintExupéry A kis herceg c. regényének napjainkban sokak számára mármár elcsépeltnek vélt gondolata örök érvényű igazságot hordoz. Csak az igaz szív képes meglátni a dolgok mögött az igazi lényeget, csak a szabad lélek tud igazán a fontosra irányítani. A többi lényegtelen mámorkergetés, a szív és lélek nélküli dolog halott, nem emberhez méltó, nem érdemes. Csak szívvellélekkel, tiszta szívvel, szabad lélekkel lehet és kell az élet útján járni! Cor unum et anima una – egy szív, egy lélek, csak az osztatlan

nak maradni. Bárcsak a mi családjaink hétköznapjait is ez a lelkület határozná meg! Egy szív, egy lélek uralkodna a szülő-gyermek, szülő-szülő kapcsolatokban. Szívvel-lélekkel tudnának élni egymásért, családért – az ilyen osztatlan szívvel (egymásra való odafigyelésben) megélt családi élet tud a krisztusi eszmények méltó hordozójává és tükrözőjévé válni. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ebben a megosztott társadalomban mennyire lehet osztatlan, Isten felé forduló szívvel megélni hétköznapjainkat? Hiszen mindenki gyanakszik a másikra, szinte már természetes, hogy egymás

szív és lélek képes nagy dolgokra az életben. Korunk emberét jellemzi egyfajta romlott sokoldalúság, a „minden lében kanál” lelkület. Nagy dolgokra törekszünk, már-már elérhetetlen vágyakat festünk meg magunknak. Törekszünk a tökéletességre, a maximumra – persze mindezt több síkon. Ez megosztott szívet, lelketlenséget eredményez. A lélek nékül folytatott munka pedig kényszer, azt nem lehet szívből végezni, az sosem fog méltó gyümölcsöket teremni. A muzsika hangja c. regény középpontjában álló Trapp család mindennapjait az egy szív, egy lélek szelleme járta át. Minden adódó problémát, kihívást ezzel a lelkülettel tudtak megoldani úgy, hogy becsületes emberek tudja-

fején taposunk. Van bennünk egy belülről fakadó félelem, mely nem engedi meg a teljes bizalmat Isten felé, mely arra tanít, hogy a másikkal szemben mindig óvatosnak kell lenni – nem lehetek vele egy szív, egy lélek, mert mi van, ha … Eljutunk lassan egy olyan szintre, hogy már baráti jobbot sem fogunk tudni nyújtani egymásnak, nemhogy szívvel-lélekkel egymás kezét megfogni. A bennünk lappangó belső megosztottság elleni legjobb gyógyszer, ha megtanuljuk kizárni életünkből azokat a tényezőket, melyek gondolatainkat, napirendünket próbálják szétzilálni, hiszen ezek mind a gonosz lélek (a szétdobáló) csábításai. Mi osztatlan szívvel-lélekkel harcoljunk ellene!

„J

Molnár Tamás erősség erényének gyakorlásában segítségünkre van a lelki erősség, mint a Szentlélek egyik ajándéka. Néhány héttel ezelőtt egyik szerdai katekézisében így tanított róla Ferenc pápa: „A lelki erősség ajándékával a Szentlélek felszabadítja szívünk földjét, hogy megvalósíthassuk a gyakorlatban az Úr Szavát, hitelesen és örömteli módon... Vannak olyan nehéz pillanatok és végsőkig fokozott helyzetek is, amelyekben a lelki erősség ajándéka rendkívüli, példaadó módon nyilvánul meg. Ez azoknak az esete, akiknek különösen nehéz és fájdalmas tapasztalatokkal kell szembenézniük, amelyek feldúlják életüket és szeretteik életét... Gondoljunk azokra a férfiakra és nőkre, akiknek nehéz az életük, akik küzdenek, hogy helyt álljanak a mindennapokban, eltartsák a családot, neveljék gyermekeiket, de ezt azért teszik, mert a lelki erősség segíti őket. Hányan és hányan vannak olyan férfiak és nők, nem ismerjük nevüket, de dicsőségére válnak népünknek, egyházunknak, mert erősek: erősek abban, hogy helyt állnak a mindennapokban, végzik kötelességüket a családban, a munkahelyen, helyt állnak a hitükben... Ha ők így tesznek, ha ők képesek így élni, akkor én miért ne lehetnék hozzájuk hasonló?... Ne gondoljuk azt, hogy a lelki erősség ajándéka csak egyes alkalmakkor vagy sajátos helyzetekben szükséges. Ez az ajándék legyen keresztény lényünk alaphangja mindennapi életünkben.“ A Szentírásban a lelki erősség az Isten erejébe és segítségébe vetett hit és remény gyümölcse. A bölcsességi könyvekben a lelki erősség nem fizikai erő, hanem az értelem és a bölcsesség szeretetének ereje. Az Újszövetségben a lelki erősség a meg-

Szívvel-lélekkel

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


JUBILEUM

„Íme, itt vagyok, engem küldj!” Tornaújfaluban szobrot állítottak a 115 éve született Boldog Salkaházi Sárának Boldog Salkaházi Sára 115 éve, 1899. május sága és gyengesége tudatásban - Sára testvér is 11-én született Kassán. Június 11-én keresztelték gyakran tapasztalta. Naplója szerint nemegyszer meg a kassai dómban. Idén - december 27-én emlékezünk vértanúhalálának 75. évfordulójára is. Mellszobrának - Lukács János alkotásának elhelyezése és megáldása ebből az alkalomból történt 2014. június 1-jén, Tornaújfaluban, Juhász Attila plébános kezdeményezésére, a hívek közadakozásából. A szobrot a vasárnapi szentmise után e sorok írója és Száraz János, buzitai plébános áldotta meg. Sára testvér életútját érdemes felidézni és példaképként állítani napjaink emberének. Joggal mondhatjuk, hogy élete nemcsak azért áll közel korunk emberéhez, mert időben nincs távol tőlünk, de azért is, mivel életútján hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie, mint sokunknak. Az idők, a korok különböznek, de a Szentlélek - a megszentelt és az odaszentelt élet forrása ugyanaz. Lelkiéletünk olyan, mint egy pohár, amely a végtelen kegyelmet szeretné befogadni, de korlátai miatt nem teheti, ezért növekedni vágyik. Ez általában fájdalmak és megpróbáltatások közepette történik. Isten Sára testvér lelkét is a fájdalmakon keresztül mélyítette erre a befogadásra, amit ő fokozatosan megértett, tudatosan elfogadott és felvállalt. Isten hívására egyre szabadabban válaszolt. Izajási jelmondata közismert: „Íme, itt vagyok, engem küldj!” Olyan döntés volt ez, ami mindnyájunk boldogságának is a titka. Elfogadni a küldetést és válaszolni rá, nem könnyű. Ezt - méltatlan-

Hozzá hasonlóan, mi magunk is gyakran kötjük feltételhez odaadásunkat, akárcsak Tamás apostol: csak akkor hiszünk, ha saját magunk érinthetjük a sebek helyét. Az ilyenfajta belső vívódásokat Sára testvér is ismerte, erről is tanúskodik naplója. Érdemes belelapozni, mert látva látjuk, hogy mit jelent feltételek nélkül járni az Úr útján. Mit jelent növekedni az Isten iránti bizalomban. Megélni, hogy Isten nemcsak akkor szeret bennünket, amikor ezt érezzük, illetve amikor ajándékokat kapunk tőle. Naplójában többek között ez is olvasható: „Most ismét itt ülök a kápolnában minden jó gondolat nélkül. Csak ülök, és közben viaskodom a sok kísértő gondolattal. De ezt is el kell viselnem! Ezt a nagy buta szárazságot, amiben most vagyok!” Igen, elviselni a buta nagy szárazságot, de ugyanakkor felismerni a még nagyobb igazságot, amit Sára testvér így fogalmazott meg: „Uram Jézus, így is a tiéd vagyok, mindig és mindenen keresztül.” Kiállni a lelki szárazság idejét, és bizalommal hagyni, hogy megérintődjünk úgy, ahogyan és amikor Isten akarja. Ebben is példa számunkra. Élete és vértanúsága különösen is jól mutatja: idő és türelem kell a belső átalakuláshoz. Sára testvér nem volt szuperhős: nyitott, normális, barátságos ember volt. Jó barát. Úgy is emlegették: két lábon járó alleluja. Adja Isten, hogy Sára testvérhez hasonlóan gondolt a közösségből való elmenetelre, de Isten merjük mi is a feltétel nélküli bizalom útját váerejével ott maradt. Kitartott. Hűségesen követte a lasztani. Meghallva a Jó Pásztor hangját, legyen hívó szót. mindnyájunk élete egyre teljesebb!

„Hogy közelebb legyünk egymáshoz…” Részlet Ferenc pápának a tömegtájékoztatás 48. világnapjára (2014. június 1.) írt, Kommunikáció a találkozás hiteles kultúrájának szolgálatában c. üzenetéből Ma olyan világban élünk, amely egyre „kisebbé” válik, és ahol ebből adódóan könnyűnek tűnhet egymás közelébe kerülni. A közlekedés és a kommunikációs technológia fejlődése közelebb visznek minket egymáshoz, egyre inkább összekötnek, és a globalizáció révén függünk egymástól. Az emberiség ugyanakkor megosztott marad, s ezek a megosztottságok olykor nagyon is markánsak. Globális szinten megbotránkoztató a távolság a leggazdagabbak luxusa és a legszegényebbek nyomora között. Gyakran elég végigmenni egy városban az utcákon, és látjuk, micsoda ellen-

tét van az utcán élő emberek és az üzletek ragyogó fénye között. Annyira hozzászoktunk mindehhez, hogy már nem is hat meg minket. A világ a kirekesztettség, a kitaszítottság és a szegénység sokféle formájától szenved; valamint a sokféle konfliktustól is, amelyekben keverednek a gazdasági, politikai, ideológiai és sajnos vallási okok is. Ebben a világban a média segíthet, hogy közelebb érezzük magunkat egymáshoz. Segíthet, hogy új módon fogjuk fel az emberiség nagy családjának egységét, ami szolidaritásra és arra ösztönöz, hogy komolyan kiálljunk a méltóbb emberi életért. A jó kommunikáció segít, hogy közelebb legyünk egymáshoz, jobban megismerjük egymást és jobban összetartsunk. A bennünket elválasztó falakat csak úgy lehet ledönteni, ha készek va-

gyunk meghallgatni egymást és tanulni egymástól. A különbözőségeket alakítanunk kell a párbeszéd formáival, amelyek lehetővé teszik, hogy növekedjünk a másik megértésében és tiszteletében. A találkozás kultúrája nemcsak az adás készségét kívánja meg, hanem azt is, hogy tudjunk elfogadni másoktól. A média segíthet ebben különösen ma, amikor az emberi kommunikáció hálózatai hallatlan fejlettségi fokot értek el. Főleg az internet kínálhat fel nagyobb lehetőséget a találkozásra és a szolidaritás kifejezésére mindenki között. És ez jó dolog, Isten ajándéka. (…) Mi az tehát, ami a digitális környezetben segít emberségünk növekedésében és a kölcsönös megértésben? Például, vissza kell nyernünk egyfajta lassúságot és nyugalmat. Ehhez időre van szükség és arra, hogy csendet tudjunk terem-

• SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA • 2014. JÚNIUS 15.

teni magunkban a meghallgatáshoz. Türelmeseknek is kell lennünk, ha meg akarjuk érteni azt, aki más, mint mi vagyunk: a személy akkor fejezi ki teljesen önmagát, amikor nem csak tolerálják, hanem tudja, hogy valóban el is fogadják. Ha tényleg arra vágyunk, hogy meghallgassunk másokat, akkor megtanuljuk majd másképp látni a világot, és értékelni az emberi ismereteket és tapasztalatokat úgy, ahogy azok megnyilvánulnak a különböző kultúrákban és hagyományokban. Jobban fogjuk tudni értékelni a kereszténység által ihletett nagy értékeket, mint például azt a nézetet, amely az embert személynek tekinti, a házasság és a család értékét, a vallási és politikai szféra megkülönböztetését, a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit és még sorolhatnánk. (…)

Nem elég végigmenni a digitális „utakon”, azaz nem elég a puszta internetkapcsolat: ezt valódi találkozásnak kell kísérnie. Nem élhetünk egyedül, magunkba zárkózva. Szükségünk van arra, hogy szeressünk és minket is szeressenek. Szükségünk van gyöngédségre. Nem a kommunikációs stratégiák biztosítják a kommunikáció szépségét, jóságát és igazságát. Az emberiséggel való törődéstől a média világa sem határolhatja el magát, és a gyöngédség kifejezésére hivatott. A digitális hálózat lehet egy emberségben gazdag hely, amely nem vezetékek, hanem személyek közötti hálózat. (…) Arra vagyunk hivatva, hogy olyan Egyházról tegyünk tanúságot, amely mindenki otthona lehet. (…) (Cím: Remény)


BESZÁMOLÓ

A templom a mennyország kapuja Megújult a 250 éves lukanényei templom A hívő ember számára a templom Isten háza, az imádság háza. Isten hajléka. A legméltóságosabb Oltáriszentség lakóhelye. A templom szentély. Az egész heti taposómalomban megfáradt hívő embernek a vasárnapi templomlátogatás felüdülést jelent, a szentmise pedig, modern szóhasználattal élve, a napi gondokban megfáradt, elfásult lelkének a relaxálását jelenti. A templom hármas szimbolikával rendelkezik. Jelképezi az Istenhez vezető utat, hiszen keresztjével az ég felé mutat, és felhívja figyelmünket, hogy a mennybe vezető út egyedül Krisztus. Másod-

emelt plébániatemplom felszentelésén. Dobos Péter, a település esperesplébánosa Palánki Ferenc egri segédpüpököt kérte fel az ünnepélyes szentelési szertartás elvégzésére és az ünnepi szentmise bemutatására. Homíliájában a püspök atya többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy aki templomot épít, a jövőre gondol. A templomban van az élet forrása, és ebből az isteni forrásból mindannyian meríthetünk. A templom a mennyország kapuja. A templomszentelési szentmisén közreműködött a kőkeszi templom énekkara, Petrezsély Péter kántor vezetésével, a Szent Korona kiállított másolatát a koronaőrök vigyázták. A templom belső terének felújítása Milan Bödör, Marián Švec, Róbert Bakó festőművészek és Ján Chovan fafaragó művészi munkáját dicséri. A szentmise végén Kuzma Zoltán, Lukanénye polgármestere szívből jövő szavakkal köszönte meg Dobos Péter atyának és mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a templom felújításához. A szentmise után agapéra várták a helyi és a környező településekről érkezett híveket, akiknek

részt jelképe az Isten - ember kapcsolatának, hiszen a templom az a hely, ahol Isten szól hozzánk, s mi énekekkel, imádsággal szintén megszólítjuk Őt. Harmadrészt jelképe egy egyházi közösségnek, amelynek összetartó ereje a hit. Lukanényén május 25-én, vasárnap délelőtt a meghívott vendégekkel együtt a helyi egyházközség apraja-nagyja részt vett a plébánia és a község önkormányzata segítségével kívül-belül gyönyörűen megújult, 250 éves, Mindenszentek tiszteletére

módjában állt megvásárolni a 250 éves évfordulóra „Fejezetek a lukanényei (házasnényei) egyházközség múltjából és jelenéből“ címmel megjelent, szép kivitelű és tartalmas kiadványt. A kötet szerzője, Csáky Károly, jeles helytörténész, a könyv egyik fejezetében írja: „Alig akad tájainkon olyan község, ahol egyazon felekezetnek két temploma is lenne. Eme ritka települések egyike Lukanénye, a közel másfélezer lakosú, hajdani Hont megyei falu. Egykori plébánosának, Pintér Zoltán szentszéki tanácsosnak itteni működése alatt az egyházközség területén két új modern templomot is szenteltek. Az egyiket Szlovákgyarmaton emelték Szent Imre tiszteletére, a másikat Lukanényén építették, s ennek titulusa a Jó Pásztor.“ Egyébként a könyv egyháztörténeti adalékai miatt a régión kívül is érdeklődésre tarthat igényt. A lukanényei plébániatemplom felújítási munkálatait időt és fáradságot nem kímélve szervezte, irányította és koordinálta Mons. Dobos Péter esperesplénános, akinek nevéhez fűződik az egyházközség lelki, szellemi és tárgyi értékeinek gyarapítása is. Fotó: a szerző (2) és világháló

A hét imája Zsoltár Ezerféle börtönében mérhetetlenül sok ember várja az Urat. Éhségben és szögesdrótok mögött, vagy önzésük, félelmük, magányuk, neurózisuk börtönében mondják sokan: valami jót ki mutat immár nekünk? Naphosszat Érted dolgozom, Uram, az éjszakában Érted virrasztok, reggel fáradtan is Reád ébredni boldogság. Nem vagyok elismert szakember, képességeimen alul érvényesülök, a szolgai munkát végzem, a fizetni nem tudóknak dolgozom. Nincsenek befolyásos barátaim, csak nem-befolyásos barátokat kapok szolgálatomért. Velem nem kötnek a nagyok 'kéz kezet mos' szövetséget. Bolondnak néznek, ujjal mutogatnak rám, szabadon szemtelenkedhetnek velem a suhancok. Bezzeg dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, megcsúfolva az Urat. Kicsivé lettem, nem véd tekintély, az Úr szavának tekintélyét minden nap ki kell vívnom.

Kiváltságaimat sorra feladtam, irigy keserűséggel ösztökélnek, akik gazdagságukat várják tőlem, reklámaik villogó fényében megszégyenítenek. Biztonságom a múlté, nevem hírhedtté lett, a főnökök nincsenek jó véleménnyel rólam. Nincs vagyonom, se bankbetétem, se fényes tisztségem, se érdemrendjeim. Reprezentatív épületeikben, elegáns kocsijaik között lenézetten loholok. Napkeltétől napnyugtáig utánunk szimatolnak, bíráik asztalán kész az ítélet. Fennhéjázva mondja a bűnös: nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata. Útjai eredményesek, azt hiszi, hogy messze az ítélet. De neveti őket az Úr, s nyomuk vész mindörökre. Helyüket majd a szelídek birtokolják, békét hoznak a földre. (Az 1., 4., 10., 15., 36., 130. zsoltárok után, szabadon) Forrás: szepi.hu • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRJÁK

Levelet kaptunk Remény

Magyarok Nagyasszonya a stájer hegyek között Koldusboton, törött mankón Jövünk búcsút járni, Szűzmáriás magyaroknak Kopott unokái. Éjfél van a Duna táján. Magyaroknak éjszakáján Nincs más, ki virrasszon. Baráttalan, testvértelen, Hozzád ver a veszedelem, Boldogságos Asszony! (Sík Sándor) Régi vágyunk teljesült, amikor Ausztria vadregényes alpesi tájaira zarándokoltunk. Ez a vidék természeti szépségeivel, de kulturálisan is sok élményt ígér. Úti célunk: Seckau, Admont és Mariazell volt. Seckauban az 1142-ben alapított bencés apátságot néztük meg, mely a közép-európai román stílus egyik legszebb emléke. Meghatódva hallgattuk lelki vezetőnk, Balga Zoltán atya szavait, aki az apátsági templomban mutatta be a szentmisét. Admontban, ebben a varázslatos szépségű üdülőfaluban, az 1074-ben alapított bencés apátság épületét csodáltuk meg, mely évszázadokon át a művészet és a kultúra fellegvára volt. Itt található a világ legnagyobb és legértékesebb kolostori könyvtára. Szállásunk Annabergben volt, ahonnan a gazdag és finom reggeli elfogyasztása után zarándokutunk célpontjába, Mariazellbe indultunk. A lenyűgözően szép útszakasz (csupán 23 km) bővelkedik látnivalókban: kötélpályák, túraútvonalak, szállodák, a völgyekben megbúvó apró települé-

sek, csörgedező patakok s háttérben a havas csúcsok. Egyszeriben felvillant előttünk a mariazelli háromtornyú gótikus templom. Magát a kegytemplomot Nagy Lajos magyar király építtette hálából az 1365-ös, Amuráth szultán és seregei fölötti győzelem emlékére. Mariazell évszázadok óta vonzza nem csak a magyar, de a világ számos pontjáról érkező zarándokokat is. Sokáig itt kapott nyughelyet Mindszenty József hercegprímás is. Magyar nemzeti jelentőségét mindmáig megőrizte. Szentmisénk a Szent Mihály-kápolnában volt, melyet Zoltán atya és a múltban vidékünkön szolgált Wechter János atya (jelenleg Ausztriában végez lelkipásztori szolgálatot, és 200 km-t utazott, hogy velünk találkozhasson) mutatott be. Szentmisénk után a Kálvária-hegyen keresztúti ájtatosságot végeztünk. Azután megcsodáltuk a mechanikus betlehemet és kincstárat. Itt őrzik azokat a tárgyakat, melyeket az évszázadok folyamán a Szűzanyának ajánlottak a zarándokok. Kérésüket vagy éppen hálájukat kívánták ezzel kifejezni. A kincstárba nem anyagi vagy művészi értékük miatt kerültek, hanem azért, mert a bensőséges hit kifejezői. Rövid szabad program után Zoltán atya vezetésével, imával, énekkel teli tarisznyával és megkönnyebbült lélekkel hazafelé indult a 47 Ipolyvölgyi palóc zarándok. Az ember önmagára talált. Köszönet és hála Istennek, a lelkiatyának és az idegenvezetőnek! VK

Zarándoklat a Fájdalmas Szűzanyához Úgy 30–35 évvel ezelőtt a magyarok azt susogták, menjünk Sasvárra, hiszen a sokat szenvedett Korec püspök atya fogja bemutatni a legszentebb áldozatot. Sajnos, az államhatalom közbeszólt, és ez nem valósulhatott meg. Több évvel később egy egyhetes lelkigyakorlatra készültünk Sasvárra. Mivel csak ketten voltunk magyarok, először nehezen fogadtak bennünket, mivel mi egymás között magyarul társalogtunk. De a végén jóleső érzéssel távoztunk, a fiatalokkal úgy összebarátkoztunk, hogy kettőnket meg is hívtak az esküvőjükre. A lelkigyakorlat résztvevői úgy a szívükbe zártak minket, hogy a búcsúzáskor bizony a könnyeinkkel küszködtünk. Ennyi szép emlék után nagyon megörültem, amikor a Remény hasábjain azt olvas• SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA • 2014. JÚNIUS 15.

tam, hogy a Máriának szentelt legszebb hónapban, május 1-jén magyar zarándoklat lesz Sasváron. Jómagam a Jankó Gábor atya vezetésével útra kelt felbári zarándokokhoz csatlakoztam. Még álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ennyi magyar ajkú hívő eljön, keresztaljákkal, táblákkal, zászlókkal köszönteni Máriát, s hogy a Mária-tisztelet ezen ősi szent helyén a magyar ének ilyen méltóságteljesen fog zengeni. Jankó Gábor atya szép hangjával előénekesként vezette az éneket a templomban is. A sok szép ének után szívesen hallgattuk Orosch János püspök atya szívhez szóló prédikációját, majd Haľko József püspök atyát, Mahulányi Józsefet, Szalay atyát. Öröm volt együtt látni szépkorú és fiatal papjainkat. Az a nemzet nem veszhet el, ahol a kétnyelvűség ellenére enynyien hirdetik Isten igéjét. Jó volt hallani a csengő hangú kántor mellett az érsekújvári ifjúsági csoport énekét is. A katekézisek is nagyon lekötötték a figyelmünket: Ďurčo Zoltán püspöki helynök és a kassai Pásztor Zoltán atya egyaránt nagyon szép gondolatokkal ajándékoztak meg minket. Herdics György apát, a Remény főszerkesztője értékes előadását mindannyian felállva és nagy tapssal köszöntük meg. Mindezek után természetesen a szentségimádás sem maradhatott el. Az idő gyorsan elszaladt, egy kis pihenés után már indultunk is haza. Hazaérkezve nagy boldogsággal szálltunk ki a buszból, és búcsúztunk a következő alkalomig. Isten áldását kívánva és a mihamarabbi boldog viszontlátás reményében szívből köszönjük ezt a szép zarándoklatot. Márkus Melánia (Melus néni), Somorja

Szentmisében emlékeztünk 2014. május 10-én a közelmúltban 92 éves korában megboldogult Burián László pápai káplán, nyugalmazott esperesplébános lelki üdvéért mutatott be szentmisét a százdi templomban Bencsik Tibor, deméndi plébános. A százdi hívek hálásak azért, hogy megemlékezett arról a hős papról, aki a második világháború után megalázott felvidéki magyarság szenvedéseinek szemtanúja és lelki vigasztalójuk volt. Dr. Eduard Beneš 1945. október 1-jén kiadott 88. számú rendelete fájóan érintette Százd magyar nemzetiségű lakóit is, hiszen ebből a kis faluból 1946-47-ben 18 családot és 9 egyedülálló személyt (az összlakosság 10%-át) deportáltak kényszermunkára Csehországba. A megboldogult lelki üdvéért felajánlott szentmise jótékonyan hatott a jogtalanság időszakában károsultak utódaira. Budai Ernő Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – e-mailben, a remeny@remeny.sk címre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


MOZAIK

Mitől keresztény a keresztény vállalkozó? Műsorajánló A ÉrMeháló.hu körkérdést intézett a keresztény vállalkozókat tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat szerveződésének tagjaihoz azzal kapcsolatban, hogy milyen a keresztény vállalkozó és miben különbözik a nem keresztény vállalkozótól. A válaszokból szemezgettünk. A honlap szerint a válaszadók három fő elvárást fogalmaztak meg a keresztény vállalkozókkal szemben. Ezek közül az első csoport az általános vállalkozói tisztességgel függ össze: tartsuk be a törvényes kereteket, ne trükközzünk, ne ügyeskedjünk mások rovására, hosszú távon próbáljunk sikeresek lenni. Az elvárások másik csoportja az emberi kapcsolatokkal hozható összefüggésbe: vegyük figyelembe embertársaink igényeit, azokét is, akikkel üzleti, illetve munkatársi kapcsolatba kerülünk. Emberi kapcsolataink tekintetében folytassunk erkölcsös életvitelt, a magánéletben éppúgy, mint az üzleti és munkakapcsolatokban. A harmadik elvárás, hogy tudatos kereszténynek kell lenni: keresztény vállalkozóként is szembesítenünk kell magunkat lelkiismeretünkkel, a szeretetre vonatkozó jézusi tanítással. Nem biztos, hogy ebből minden helyzetre érvényes szabálylista fogalmazható meg, de a folyamatos mérlegelés és lelkiismeret-vizsgálat mindenképpen kötelesség. Ujváry András szerint egy keresztény vállalkozó nem fél kimondani, hogy a szeretetet tudatosan használja munkájában. A „szeretet" szó furcsán hangozhat az üzleti életben, de ha megnézzük a munkatársak motivációjáról vagy az ügyfélkapcsolatról szóló sikerkönyveket, akkor mindegyik ezt a témát kerülgeti, csak nem mondja ki, mert ez nem megszokott. Pedig ha mélyen belegondolunk: ha szeretem a munkatársaimat, nem zsákmányolom ki őket, nem ordibálok velük, megfelelő munkakörülményeket biztosítok számukra. Ha szeretem az üzletfeleimet, nem verem át őket, nem adok rossz minőséget és hosszú távú kapcsolatra törekszem. Ez nem azt jelenti,

hogy naiv vagyok: nem üzletelek azzal, aki átver, és eltanácsolom azt a munkatársamat, akinek az értékrendje nem egyezik meg az enyémmel. Nem bántom őket, hanem elkerülöm. Ezzel Ujváry András nem állítja azt, hogy a nem keresztény üzletemberek becstelenek lennének, de egy kereszténynek a szeretet parancsa mindig jó irányt mutat. A keresztény vállalkozó biblikus alapelvek szerint vezeti a rábízottakat; példát mutat minden területen, amit elvár másoktól, felelősséget vállal a beosztottjaiért; Jézushoz hasonlóan nem konfliktuskerülő, szeretettel, de szembesít, ha szükséges; fegyelmezi saját magát, tanítható és képzi magát folyamatosan; mások segítése a szívéből jön, nem divatból, nem csak PR célokból, és alázat jellemzi – vélekedik Szabó László. Paál András úgy gondolja, hogy a keresztény vállalkozó hajlandó megérteni és együtt élni azzal, hogy a mai gazdaság szereplőjeként elkerülhetetlenül rossz folyamatokat (is) segít, és ezért a lehetőségek és az ideális közti kötéltáncot akár személyes, akár családi, akár cége jövőjének háttérbe szorításával is élhető egyensúlyban akarja tartani. Közösségi és egyéni énjének keresztjét az egyik vállán, a hosszútávú-örök létezés keresztjét a másik vállán egyensúlyozza, és tudja-érti, hogy miért így a legkönnyebb mindenkinek. Nem gondolja ugyanakkor, hogy csak a hozzá hasonlókkal kellene klánt alkotva biztonságban éreznie magát, ezért több olyan partnere, barátja, társa, ismerőse, kapcsolata van az ellentétes értékrendekből, mint sajátjából. A ténylegesen kereszténynek nevezhető vállalkozás működésében felismerhetőek a tulajdonos vagy vezető neveltetése során belé ivódott magatartásformák és erkölcsi normák – írta a kérdésre Diós János. Szerinte ez a mindennapi életben úgy realizálódik, hogy becsületesen bánunk mindenkivel, pontosan elszámolunk egymással, be-

tartjuk a jogszabályokat, nem „ügyeskedünk" sem egyéni, sem szervezeti szinten. Felelősséget vállalunk döntéseinkért, tetteinkért, hosszú távon gondolkodunk és tevékenykedünk. Nem tűnünk el egyik pillanatról a másikra a piacról. Király Endre azt mondja, hogy nem lehet egy listával elintézni a kérdésre adott választ. Külön kérdés például az, hogy mitől keresztény maga a cégvezető, valamint hogy miként jelentkezik, működik az egyes cégen belüli területeken a keresztény lelkület. A keresztény vállalkozó elsősorban jó gazda – fogalmaz Antolik Gyula. Tevékenységével értéket teremt, a profit másodlagos helyen van, bár számára ugyanolyan fontos, mint más vállalkozások életében. Vállalkozását törvényes keretek között működteti. Természetesen megfizeti az adókat és a tartozásait. Megbecsüli a munkavállalóit, képzi őket és megfelelő munkakörülményeket teremt. Üzleti partnereivel nyílt és egyenes kommunikációt folytat. Ajánlataiban kerüli az „apró betűs” részt, tartja az adott szavát, becsületes ember, de nem naiv. Márialigeti József szerint a keresztény vállalkozó abban különbözik a más egyéb vállalkozóktól, mint amiben egy keresztény ember a más egyéb emberektől. A megrendelőkkel, partnerekkel, munkavállalókkal, állami szervekkel és hatóságokkal mind-mind mint a felebarátjával bánik. A legnagyobb különbség keresztény és nem keresztény vállalkozó között talán az, hogy előbbi ismeri gyarlóságait, és igyekszik levetni őket, lelkifurdalása van. A keresztény vállalkozó alapból úgy áll egy üzleti partnerhez, akár új, akár meglévő, hogy figyelembe veszi az ügyfél, illetve a partner érdekeit, egy üzletkötésnél win-win szituációra törekszik, és ezt őszintén és nyíltan el is mondja a partnernek – vallja Lengré Tamás. Magyar Kurír

FIGYELEM! Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Hozzávalók: A tetejére szeletelt mandula, olvasztott csokoládé, egy kiskanál sütőpor, 5 dkg búzacsíra, 20 dkg liszt, 6 evőkanál instant kakaópor, 2 dl tejszín, 10 dkg puha vaj vagy sütőmargarin, 2 tojás, 10 dkg cukor, 1 kg kimagozott cseresznye vagy meggy Elkészítés:

Cseresznyetorta

A vajat vagy sütőmargarint, a kakaóport és a cukrot összekeverjük a tojásokkal és a tejszínnel. Egy másik edénybe egybeszórjuk a lisztet, a búzacsírát és a sütőport,

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Június 21., szombat 13.40 Lelkiségi irodalom 17.20 Tanúságtétel 18.00 Szentmise Mocsáról 20.30 Mária út Június 22., vasárnap 12.05 Imalánc. Imaszándékok fogadása telefonon 18.30 Isten jelenlétében. Varga László atya elmélkedése 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv Június 21., szombat 7.45 Élő egyház 8.10 Isten kezében. Sacra Botanica 11.00 Sírjaik hol domborulnak Június 22., vasárnap 7.15 Isten kezében. A férfi útja 8.15 Nemzeti nagyvizit 8.45 Rome Reports - Vatikáni híradó 9.10 Napok, évek, századok - Tőkéczki László műsora

m1 Június 21., szombat 12.50 A világörökség kincsei. Trogir óvárosa. Horvátország Június 22., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 10.05 Tanúságtevők 10.30 Kérdések a Bibliában 11.15 Mai hitvallások

aztán a száraz hozzávalókat a vajas vagy sütőmargarinos krémbe keverjük. Egy kör alakú hőálló süteményformát kibélelünk sütőpapírral (vagy kivajazzuk vagy kimargarinozzuk), aztán belekanalazzuk a tésztát, és elegyengetjük. A tetejét beborítjuk a magozott cseresznyével vagy megygyel. (A gyümölcsök sülés közben a tésztába süllyednek). Előmelegített sütőben 180 fokon kb. negyed órát sütjük. Ekkor kivesszük, megszórjuk a mandulaforgáccsal, és még kb. öt percre visszatesszük a sütőbe. Amikor megsült, olvasztott csokoládéval, vagy porcukorral díszítjük. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal) Kulcsár Ferenc

Kedves Gyerekek!

Dübögőre, dűlőre

A postás legutóbb Muzsláról hozott a Kuckónak egy nagy borítékot, amelyben sok szép rajz volt és ez a levél:

Láng, láng, ispiláng, jöjj a Dübögőre! Csóka lánya férjhez megy, menjünk esküvőre. Bárány kongat harangot, induljunk a Lázra, számolván a jegenyéket, odaérünk százra.

„A muzslai Endrődy János Alapiskola tanulói készítettük az alábbi rajzokat. Mindannyian egy számunkra kedves bibliai témát festettünk meg. Bízunk abban, hogy rajzaink elnyerik az Önök tetszését is, és megjelentetik munkáinkat az újságban. Köszönettel: a muzslai Endrődy János Alapiskola tanulói” Köszönjük az ügyes muzslai gyerekek rajzait! Győződjetek meg ti is arról, milyen szépek alkotásaik!

Egy ki, ruty ki, eredj ki, supp, a Kenderföldre! Megmerítjük orcánkat vidám tengerzöldbe. Uccu neki, lábat nyakba, zajong a vén Nyárfás: ökörszemtől, kékbegytől, süvöltőktől lármás. Hess ki, büss ki, hajts ki vén Pókahomokra! Cserjés alján rálelünk friss rókanyomokra.

A paradicsomban – Morvai Mátyás András, 4. o., Endrődy János AI, Muzsla

Az egyiptomi 10 csapás - Kis Rebeka, 1. o., Endrődy János Alapiskola, Muzsla

Az egyiptomi 10 csapás - Hausknecht Krisztián, 1. o., Endrődy János AI, Muzsla

Jónás és a cethal – Cseresznyés Vanda, 1. o., Endrődy János Alapiskola, Muzsla

Jónás és a cethal – Benyovics Liana, 1. o., Endrődy János Alapiskola, Muzsla

Ércem, pércem, te kimécc, kimécc a Paptagra: nagyot ugrasz, fölpattansz egy gabonaasztagra. Lánc, lánc, eszterlánc, virul a Virágrét – fölöttünk az ég sátra molnárkék, királykék.

Hosszú Anna, 4 éves, Nagymegyer

Készítette Hagony János

Rejtvény

Vencel Csaba, 1. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

Meghatározások: 1. Vízi sport (a második négyzetben kettős betűvel), 2. Ökölvívópálya, 3. A sivatag hajója (van egy-, kétpúpú is), 4. Az egyik legősibb kutyaféle, van magyar, angol, afgán is, 5. Kiszáradt növényszár, 6. A tűzhányóból ömlik, 7. Farsangi eledel, 8. Férfinév (ápr. 25., a második négyzetben kettős betűvel), ez volt a keresztneve a szóda és a dinamó feltalálójának is ( Jedlik). A megfejtést a színessel jelölt négyzetekben találjátok. Jelentése: optikai jelenség. A Képes Bibliában (Szabadka, 1984) ezt olvassuk róla: „Színes fényt helyezek a felhőkre: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között.” A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán június 20-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, vagy remeny@remeny.sk • SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA • 2014. JÚNIUS 15.

Jónás és a cethal – Mariček Áron, 2. osztály, Endrődy János Alapiskola, Muzsla (a tárgymegnevezésbe írjátok be: Kuckó és küldjétek el levelezési címeteket is).

Megfejtés A 21. számban közölt rejtvény megfejtése: Regnum Marianum. A nyertes: Nagy Noémi, Nyárasd Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük!

1

2

3

4

5

6

7

8


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Nagymaros 2014 Több ezer fiatal és ebből több száz Felvidékről érkezett buszokkal, autókkal az idei Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra. A katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, 1973 óta létező, évente kétszer megrendezett országos lelkinapja délelőtti előadását Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tartotta. A világ bajára a legjobb gyógyszer a gyermek, használat előtt felrázandó, lehetőleg evés előtt, feldobandó és elkapandó, a teljes gyógyulás az együtt kacagás – közölte derűsen. Csa-

ba testvér biztatta a jelenlevőket, hogy minden életszakasznak megvannak a szépségei, az udvarlásnak, a házasságnak és a gyermekvállalásnak, csak már semmit nem szeretünk komolyan venni. Magával hozta a találkozóra a Gyermek Jézus szobrát, mert szeretné munkatársaival elérni, hogy a Gyermek Jézusnak is legyen ünnepnapja a katolikus egyházi ünnepnapok sorában. E kérést megfogalmazták és eljuttatták Ferenc pápának. Az előadást a jegyespárok és gyűrűik megáldása zárta. A délelőtt folyamán több fakultáción lehetett részt venni: a főelőadóval való beszélgetés és az előadás kiscsoportos megbeszélése mellett, számos más programra nyílt lehetőség. Kerényi Lajos atya a keresőket várta, Brückner Ákos, Várnai Péter és Somogyi Sándor atyák felmerülő hitbeli kérdésekre adtak eligazítást. A program délután közös szentségimádással folytatódott, majd Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius paptársaival együtt mutatott be szentmisét. Szentbeszédében hangsúlyozta, hogy nagyon sok felesleges dolgot birtoklunk. Szolgált afrikai misszióban a

legszegényebbek közt, ahonnét lélekben mindig gazdagodva tért haza. A szentmise végén bevonultak az oltár elé a „kismaros” gyermekei – megható pillanatok voltak –, őket külön üdvözölte a nuncius atya. Velük önkéntesek az egész nap folyamán játszottak, énekeltek, nekik is volt szentségimádás és szentmise a templomban. A lelkinapon Sillye Jenő és társai saját szerzeményeikkel és ismert keresztény dalokkal tették szebbé a programot. (ma) Fotó: Mészáros Kristóf

Villámpostaládánkból A Nagymarosi Ifjúsági Találkozón részt vett egy 60 fős csoport - melyet zömében a galántai alapiskola diákjai alkottak -, 6 pedagógus kísérővel. Csatlakozott hozzájuk néhány peredi és két pozsonyi diák is. Vician Anna egy szép beszámolót készített élményeiről.

Sok jó élménnyel tértünk haza Most tavasszal másodszor vettem részt ezen a keresztény ifjúsági találkozón. Ezen egészen ovis kortól a tízedik osztályos tanulókig lehet részt venni. Reggel indultunk Galántáról busszal. Az út hamar és jól telt el. Mikor megérkeztünk Nagymarosra, csoportokba osztottak. Az elosztás kétosztályonként van, azon belül 12 fős kisebb csoportok vannak. A gyerekmaros a kicsik és az alapiskola alsó tagozatosai, aztán a kamaszmaros 5-8. osztályosok és a diákmaros a 9-10. osztályosok. Barátnőmmel a diákmarosba tartozunk. Rövid bemutatkozás után Böjte Csaba ferences szerzetes atya előadásán vettünk részt. Nagyon érdekes volt. Többek között arról is szó volt, hogy mi mindent tanult a gyerekektől. Egyik dolog a bátorság. A gyermek nem nyafog, hogy valamit nem tud. Mikor az első osztályba megy, nem ijed meg attól, hogy egy éven belül meg kell tanulnia írni és olvasni. Egy gye-

rek, ha biciklizni tanul és leesik, föláll és megpróbálja újra. Nem mondja, hogy lehetetlen, és nem adja föl. Van bátorsága, és nem torpan meg. Jézus mondta, hogy csak akkor kerülhetünk be a mennyek országába, ha olyanok leszünk, mint a gyermekek. Szó esett a házasságról is. Arról, hogy mennyi válás van, mennyien mondják, hogy nem működik a házasságuk. De a házasságnak nem működnie kell, hanem nekünk kell a házasságot működtetnünk. Figyelemre méltó, hogy Böjte Csaba atya mindent úgy tud elmondani, minden történetet úgy tud előadni, hogy egy élmény már az, hogy meghallgatja az ember. Az előadás után a templomkertből a Duna-partra mentünk. Itt a csoportokon belül foglalkozás volt. A felnőtteknek pedig további előadások voltak a templomkertben. A foglalkozáson beszéltünk az előadásról, mindenki a saját véleményét oszthatta meg és játszottunk. Volt lehetőség gyónni is. A szentségimádás után visszatértünk a templomkertbe, ahol szabadtéri szentmisén vettünk részt. A pápai nuncius prédikációjában beszélt a missziójáról,

amely Afrikában volt. Itt szegényeknek segített. Mondta, hogy milyen volt számára oda kerülni a fejlett városból, New Yorkból, Afrika dzsungeles közepébe. A szervezők igazán nagyon jó munkát végeztek. Minden simán folyt le. Az idő is nagyon szép meleg és napos volt. Bátran merem állítani, hogy mindenki sok jó élménnyel és lelkiekben gazdagodva tért haza. Fotó: Pásztor Bence • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Isten szeretetének teljessége akkor valósult meg, amikor elküldte a Fiút áldozatul a bűnökért. De az Atya az egyszülött Fiún kívül fogadott gyermekeket is akart, akikkel megoszthatja életét. A Fiú azért jött el, hogy testvérül fogadjon bennünket, hogy általa üdvözüljön a világ, s az elküldött Szentlélek kialakítsa bennünk az Ő lelkületét. Az üdvrend tehát már itt .... a mondat befejezése megtalálható a függ. 47, vízsz. 1 és vízsz. 70 számú sorokban. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán június 20-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény második része; 14. Távol-keleti ország; 15. Trianon előtti vármegye volt Nagyszőllős székhellyel; 16. Libanon autóinak jelzése; 17. Fasorral szegélyezett országút; 18. Lárma; 19. A foci lényege; 20. Kupon, szükségpénz; 21. Az első kétjegyű szám (ék. hiba); 22. Ókori római pénz; 23. Tisztító eszköz; 24. Az a másik; 26. A Római Birodalom bukásáig tartott; 28. ... Basinger (színésznő); 29. Engem, nekem - angolul; 30. Határrag; 32. Az „Isten ostora“; 34. Fonetikus mássalhangzó; 35. Ugrani, ugrás - angolul (LEAP); 37. Göngyöleg-súly; 38. A mai Erdély területén élt ókori nép; 39. Ide-oda mozgatva megkever; 41. Japán - japánul; 43. Egy német tv-társaság; 44. Megvételre kínál; 46. Félig skandináv (!); 48. Rádium; 49. Erős az illata; 51. Amerikai hírügynökség; 52. Air France; 53. Zodiákus csillagkép; 54. Shakespeare kirá-

lya; 56. Lappföld közepe (!); 58. Kb. 50 literes hordó régies jelzője; 60. A főnév egyik kérdőszava; 61. Orosz repülő-típus; 62. Otorinolaringológia (orr-, fül- és gégészet), röv. 63. Hónaprövidítés; 64. Budapest egyik pályaudvara; az első kockában kettősbetű; 66. Félinvalid (!); 67. Hollandia autói; 68. Ilona idegen változata; 69. Ékezethibás női név; 70. A rejtvény befejező része; Függőleges: 1. USA-tagállam; 2. R.Strauss egyfelvonásos zenedrámája; 3. Ma már Zólyom település-része; 4. S! É!; 5. Az Érsekújvári járás autóinak betűjele; 6. Magyar operettszerző ( Jenő, 1875-1960); 7. Becézett női név; 8. Entomológia; 9. Oxigén, kalcium és kén; 10. MSJ; 11. Szaúd-Arábia gépkocsijainak jelzése; 12. Főnemesi rang; 13. Hivatalos eljárásért fizetendő pénzösszeg; 18. Félpanzió (!); 19. Irodai kapocs; 23. Koreai

autó; 25. Cél - németül; 27. Azon a helyen; 28. Komárom várának parancsnoka volt (György); 31. Autó benn tartására szolgáló helyiség; 33. Pietro Mascagni operája; 34. Európai nemzet; 35. Világító dióda; 36. AA (!); 38. Oroszországi folyó; 39. Franciaország kódja; 40. Budapest városrésze a XII. kerület területén; 42. Háromszoros olimpiai bajnok (magyar) ökölvívó; 43. Minosz király lánya a görög mitológiában; 45. Lő távirati stílusban; 47. A rejtvény első része; 49. Segélyjel; 50. Tájszólással: kisebb dézsa (ék. hiba); 52. Kontinens; 53. Összekuszált haj; 55. Radiotelevisione Italiana; 57. Akropolis része (!); 59. Szükséges; 60. Keletázsiai teherhordó, napszámos; 64. Régi, irodalmi kifejezéssel: vadaskert; az első kockában kettősbetű (é=e); 65. Kanális közepe (!); 66. Héjatlan banán (!);68. Csendes hét (!); 69. Oda-vissza igekötő.

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ Abortuszon átesettek lelki támogatására... abortusz-nefeljnemitellekel.hu elnevezéssel indult honlap abortuszon átesettek lelki támogatására. Kovács Ferenc állandó diakónus és felesége, Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó rendszeresen tart lelkigyakorlatot abortuszon átesettek számára. Ne félj, nem ítéllek el mottóval hirdetik meg lelkigyakorlataikat. Már jelmondatukkal választ adnak az abortuszon átesett nőkben gyakorta – Treer Mária vizsgálatában a nők 66%-nál – megjelenő bűntudatra, lelki szomorúságra. Céljuk azt közvetíteni, hogy van gyógyulás, nem kell egy egész életen át vinni az abortusz szenvedését. Mostantól önálló honlap is segíti a kapcsolatteremtést. Ma az emberek elsősorban az interneten informálódnak – indokolta a honlap szükségessé• SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA • 2014. JÚNIUS 15.

gét Kovácsné Treer Mária. Ez a forma sokkal teljesebb tájékozódási lehetőséget ad, mint egy telefonbeszélgetés. Az oldal megismertet a lelkigyakorlatot tartó házaspár szakmai életútjával, olvashatók tanúságtételek, vallomások. Találunk hanganyagokat, könyvajánlót, és olvashatunk a házaspárral folytatott beszélgetéseket. Bár a lelkigyakorlat katolikus kezdeményezés, nyitott, a részvételnek nem feltétele a vallásgyakorlat, hiszen a fájdalom nem vallásfüggő – fogalmazott a mentálhigiénés lelkigondozó. A honlap feltünteti az aktuálisan választható lelkigyakorlatokat, elérhetőséget, így kapcsolattartást tesz lehetővé. A következő lelkigyakorlat 2014. szeptember 4-7 között Máriagyűdön lesz. Jelentkezni a nefeljnemitellekel@gmail.com email címen, vagy telefonon Treer Máriánál a 00 36-20/823 2201 telefonszámon lehet. Magyar Kurír


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

„Az út tiszta és szent,melyet választottál, Rajta haladni soha el ne fáradjál!“

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

KÖSZÖNTŐ

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves rokonnak, ismerősnek, a Ghymes Vegyeskarnak és mindenkinek, akik elkísérték utolsó útjára a szeretett férjet és drága édesapát,

Szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, Pappá szentelésének 30. évfordulója és névnapja alkalmából sok szeretettel köszöntjük Dr. SZLÁVIK ANTAL plébánost. A jó Isten kegyelmét, szeretetét, áldását kívánjuk élete minden napján! Szeretettel a hidaskürti hívek „A legszebb hivatás a világon: Istent szolgálni a szent oltáron. Lehívni Krisztust halkan, nesztelen S szemébe nézni: ez a végtelen... Törölni könnyet, elhinteni békét, S kigyújtani az örök út mécsét. Emelni porból, sárból magasra, Iszapból gyöngyöt hozni a partra. A lelkipásztor hivatása legszebb a világon Önmagát áldozza az égi oltáron.” Tisztelettel és szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat,

ŠÁLKA LÁSZLÓ esperesplébánost pappá szentelésének 40. évfordulója, illetve közelgő névnapja alkalmából. Kérjük a jó Istent, hogy Égi Édesanyánk közbenjárására árassza el őt kegyelmével s adjon neki erőt, egészséget lelkipásztori szolgálatához. A vágsellyei hívek

Pappá szentelésének 10. évfordulója alkalmából szeretettel köszöntjük

A hálás kéméndi hívek

Szerető családja

MAGA PÉTER atyát, falunk szülöttjét, aki jelenleg Kürtön hirdeti az Úr igéjét. Kérjük a jó Istent, árassza el őt kegyelmével, adjon neki jó erőt, egészséget további szolgálatához. A Szűzanya oltalmazó segítsége kísérje élete minden napján. Sok szeretettel a csitári és a koloni hívek

Dr. SZTYAHULA LÁSZLÓ PhD, esperesplébánost pappá szentelésének 40. évfordulója alkalmából. A jó Isten áldása, a Szűzanya oltalma kísérje élete minden napján.

VARGA ÁRPÁDOT a gímesi temetőbe, aki május 11-én, Jó Pásztor vasárnapján visszaadta lelkét Teremtőjének. Köszönjük Lašák István lelkiatyának jelenlétét és vigasztaló szavait. Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva búcsúzunk. A szeretet nem múlik el.

FELHÍVÁS A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük.

SZOLGÁLTATÁS

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911/130-949, 0905/234 902

Könyv és kegytárgybolt az interneten: www.gabrielbolt.eu

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Énekeld, amit hiszel Horváth Károly

Könyvajánlatunk Gyökössy Endre: Leltározás a Gazda színe előtt Itt a legfontosabb bolt, a legértékesebb áru feltérképezéséről lesz szó: saját életünkről, lelkünkről! (Puha kötés, 72 oldal) Régi ár: 1,82 € új ár: 1,36 € (25% engedmény)

Szent Antal ünnepe ( Június 13.)

Ádám kapujától a zsoltárokig. Érdekességek Á-tól Z-ig Hitünk állandóan tartogat számunkra meglepetéseket, érdekességeket. Milyen érdekes ismerni olyan „titkokat”, amelyeket egyházi életünk rejt magában! A könyvben sok kérdésre választ találunk, rengeteg fotóval, illusztrációval. Mindent megtudhatunk például Jessze fájáról, az állatövi jegyekről, az avignoni fogságról, a hittitokról, a Dávid-csillagról, Szent Bertalan éjszakájáról, a halászgyűrűről, a naptárreformról… (Puha kötés, 156 oldal) Ára: 2,29 €

H 216, 155, 150 ÉE 269, 133, 200 Szentünket eleinte a vértanúság gondolata vonzotta. Később a szegénység ihlette meg, hogy a Megváltó által gazdagodjon, aki kiüresítette önmagát, és szegénnyé lett értünk. Korunk is hasonló fejlődésen megy keresztül. Mind világosabban elejét akarja venni a vérontó háborúknak, s a halálbüntetés is eltűnőben, és az élet védelmében is alakul a közmegegyezés. De a nélkülözőkre is hovatovább úgy tekintünk, ahogy Jézus is mondta: szegények mindig lesznek közöttünk. Ez azt föltételezi, hogy azért lesznek közöttünk, hogy nem szabad hagynunk őket elpusztulni, kihalni testi-lelki éhségben. Szent Antal hatékony cselekedetekre is buzdított, mondása szerint: eleven a szó, ha a tettek beszélnek. A szegénység sürgető megoldását még csak ködösen, ködfelhőben látjuk, de a vallásos és nem vallásos, jóakaratú embereket nem hagyja nyugton az a gondolat: ezen a téren jót hoz a szívek „globális felmelegedése” a szűkölködők iránt. Antalt Szent XXIII. János pápa nyilvánította egyháztanítóvá, és így kiemelte az olykor szinte babonás egysíkú tiszteletből, amely őt apró bajaink, veszteségeink megoldójaként állította központba „Szent Antalkaként”. Inkább önmagunkat kell megtalálnunk, hogy találékonyak legyünk a lélekbe és testbe vágó éhséget enyhíteni. A miseének Amadé Lászlótól származik. Az áldozás alatti énekkel Jézus szíve legyen az iskolánk, hogy a rossz napokból jó napokra virradhassanak a nélkülözők. Attól, aki kisgyermeket tart a karján, gyakran elkérjük a kicsit. A kimenetkor a templomból sok helyütt megpillanthatjuk szentünk gyakori szoborábrázolását. Karján a kis Jézussal, az élő evangéliummal. „Kérjük el” őt a kimenő énekkel. „Légy velünk is, Urunk.” De másoknak is szívesen adjuk tovább. Bizonyára kérni fogják, ha látják belőle fakadó örömünket.

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

M. Basilea Schlink: Az imádság fegyvere Bátorító gondolatok gyűjteménye az imádságról (Puha kötés, 36 oldal) Ára: 1,18 € A Remény-barátoknak 10 %-os kedvezményt nyújtunk! (Ez akciós kínálatunkra nem vonatkozik!) Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk A könyveket utánvéttel küldjük!

Ministránstáborok Hogy ti is szentek legyetek! A magyar kispapok idén is tábort szerveznek ministránsoknak, ezúttal Muzslán. 2014. július 6-12-ig a 2-5. osztályosok részére 2014. július 13-19-ig 6. osztályosok és idősebbek részére Részvételi díj: 30,- Eur Jelentkezés: ministranstaborok@gmail.com vagy MINFA/HU, Kňazský seminár sv. Cyrila a Metoda, Kapitulská 26, 811 01 Bratislava Jelentkezési határidő: 2014. június 26. Tájékoztatás: bosnakandrás@gmail.com, 0910/648 185 (14-16 óráig)

www.remeny.sk

Előfizethető az Adoremus

remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

Lapterjesztés (hétköznap 9.00–15.00 óráig): 0918/462 411 Könyvrendelés: office@remeny.sk vagy 0948/057 508 KÖNYVRENDELÉS:

• SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA • 2014. JÚNIUS 15.

Darabja 2,- € + postaköltség Előfizethető egy évre (33,60 €), fél évre (16,80 €), negyedévre (8,40 €) vagy 2 havonta (5,60 €). Megrendelhető: Remény s.r.o., P. O. Box 54, 930 05 Gabčíkovo, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.