Remeny 2014 39 szept 4

Page 1

Istenünk, ki Szent Vencel vértanúdat megtanítottad arra, hogy a mennyek országát többre becsülje a földi birodalomnál, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy magunkat megtagadva egészen a tieid legyünk!

39. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. szeptember 28. – Évközi 26. vasárnap

„Béke szívetekbe!”

5 7

Ferenc pápa albániai látogatása A Szentatya szeptember 21-én, vasárnap, egynapos látogatást tett Albániában. Ez volt negyedik külföldi apostoli útja és az első, amely európai államba vezetett.

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

9

Áldottabb minden asszonynál A rózsafüzér tanít Lukanényei fakeresztek

11 órától szentmisét mutatott be és délben elimádkozta a hívekkel az Úrangyala imádságot. Homíliájában hangsúlyozta: A béke nemcsak köszöntés, hanem ajándék. Megismételte a köszöntést: „Béke házaitoknak, béke szívetekbe, béke nemzeteteknek!” Miután utalt arra, hogy e földre már Szent Pál elhozta az evangéliumot, kitért a több évtizedes kegyetlen kommunista vallásüldözésre: katolikusok, ortodoxok és muzulmánok szenvedéseire; azt mondhatnánk, egész Albánia a vértanúk földje lett, sok püspök, pap, szerzetes és világi hívő életével fizetett hűségéért. A pápa arra buzdította Albánia lakóit, hogy nyissák meg szívüket Krisztusnak: az ő Evangéliuma jelzi a követendő utat. Ezt követően Ferenc pápa a tiranai Katolikus Egyetemen találkozott a főbb albániai vallásfelekezetek képviselőivel. „Az igazi vallás a béke, nem

Ferenc pápa megérkezése után az elnöki palotához hajtott, ahol az államfő, Bujar Nishani várta. A megbeszélést követően került sor az albán hatóságokkal, a diplomáciai testülettel és az ország egyes vallási vezetőivel való találkozóra. Majd Ferenc pápa a tiranai Teréz anya téren délelőtt

pedig az erőszak forrása! Isten nevében ölni nagy szentségtörés! Isten nevében hátrányosan megkülönböztetni embertelen tett!” – hangsúlyozta beszédében. Az albán vallási vezetőkkel megtartott találkozót követően Ferenc pápa a tiranai Szent Pál-székesegyházban vesperást vezetett. Ferenc pápa egynapos albániai villámlátogatásának utolsó programjaként a Tirana központjától 26 km-re fekvő Bubq Fushe-Kruje településen meglátogatta a Betánia elnevezésű intézetet, ahol gyermekekkel találkozott. A „Betánia falu” 10 házból áll, amely árva, hátrányos helyzetű vagy súlyos családi problémákkal küzdő gyermekeknek ad otthont. A templom előtti téren fiatalok és mozgássérültek fogadták a pápát énekkel, rövid tanúságtételekkel. E programmal zárult Ferenc pápa albániai látogatása. Vatikáni Rádió/Remény


EZ TÖRTÉNT

Lelki szépségszalon Manapság reneszánszukat élik a szalonok. Míg régen az előkelő vendégek fogadására használt, díszesen berendezett szobát nevezték szalonnak, addig napjainkban a legkülönfélébb szolgáltatások nyújtására vagy árucikkek eladására, forgalmazására szolgáló épületet, helyiséget, termet a tulajdonos vagy üzemeltető nemes egyszerűséggel szalonnak nyilvánítja. Felsorolásuk kétségtelenül sok helyet venne igénybe, de az immár „klasszikusnak“ számítók között említhetjük a divatszalont, ruhaszalont, kozmetikai szalont, fodrászszalont, autószalont, és újabban, amiből talán legtöbb van a hölgyek nagy örömére, a szépségszalont. De találkoztam már „kutyaszalon“, sőt, bármennyire furcsa, „koporsószalon“ feliratú reklámmal is. Láttam a minap, hogy az egyik szépségszalon a szolgáltatásai között kínálja az alakformálást is. Gondolom, ez alatt elsősorban a felesleges kilóktól való megszabadulást kell érteni, vagy valamilyen plasztikai beavatkozást. Ahogy mondani szokás, a szépségért meg kell szenvedni. Időt és pénzt nem sajnálva vonalaik, kondíciójuk megtartása érdekében sokan rendszeresen járnak szépségápolásra, fitnessterembe, szoláriumba. Minderről jutott eszembe, hogy az alakformáláshoz hasonlóan többet kellene foglalkoznunk lelkünk formálásával is. Például rendszeresen, naponta és összeszedetten imádkozni, legalább vasárnaponként templomba menni, időt szakítani a Szentírás és más, vallási tárgyú könyvek olvasására, évente legalább egy-egy búcsújáró helyet felkereni, vagy buzgón gyakorolni a lelki és testi irgalmasság cselekedeteit. Ezek mind-mind lelkünk épülésére, szépülésére szolgálnak. Talán kevesen tudatosítják, hogy a lélekformálásnak is megvan a maga, hogy stílusosan mondjam, szalonja. Mégpedig a gyóntatószék, vagy sok helyen a gyóntatószoba, amit nevezhetünk akár lelki szépségszalonnak is. Lelkipásztoraink a megmondhatói, hogy még a gyakorló hívek közül is kevesen és ritkán veszik igénybe a lelki szépségszalon „szolgáltatásait“, holott esendőségünk, gyengeségünk, kísérté-

seink folytán mindennapi bűneink, mulasztásaink, botlásaink mintegy súlyfeleslegként rakódnak és deformálólag hatnak lelkünkre. Éppen azért, nemde, rendszeresen, és nem csak évente egyszer vagy kétszer kellene felkeresnünk a gyóntatószéket, hogy igazi bánattal kísért jó szentgyónással tisztogassuk, ápolgassuk lelkünk bűnök okozta gennyes sebhelyeit? Ne vonakodjunk hát a lelkünk vadhajtásait nyesegető, burjánzó gizgazát gyomláló gyakori szentgyónástól. Ahogyan naponta tükörbe nézünk, hogy ellenőrizzük vagy elvégezzük arcunk ápolását, úgy naponta elő kellene venni a lelki tükröt is, hogy meggyőződjünk lelkünk állapotáról. És amikor úgy látjuk, hogy arcunk kozmetikusra szorul, igyekszünk őt mielőbb felkeresni. Ugyanígy járhatunk el lelkünk ráncainak, gyűrődéseinek eltávolítását illetően is, ha késlekedés nélkül szentgyónáshoz járulunk. És még csak pénzünkbe sem kerül beülni a lelki szépségszalonba.

SASVÁR

Nemzeti zarándoklat A Fájdalmas Szűzanya évének csúcspontja volt a szeptember 15-i sasvári zarándoklat, amelyre egész Szlovákiából mintegy 50 ezer hívő érkezett a nemzeti kegyhelyre. A zarándoklat két évforduló jegyében

zajlott: 450 évvel ezelőtt készíttette hálából Czobor Imre gróf felesége, Bakics Angelika a Fájdalmas Anya

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

szobrát, és 50 évvel ezelőtt hagyta jóvá VI. Pál pápa, hogy a Hétfájdalmú Szűz Szlovákia pátrónája legyen. A szabadtéri szentmise főcelebránsa Jozef Tomko bíboros volt, ve-

le együtt miséztek a szlovák püspökök, valamint Mario Giordana apostoli nuncius.

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Tomko bíboros prédikációjában Szűz Mária két fájdalmát emelte ki: amikor az agg Simeon megjósolta neki, hogy szívét tőr járja át, valamint a Golgotán, Jézus keresztje alatt elszenvedett fájdalmat. Nemcsak a múltban, ma is szükségünk van a Fájdalmas Anya oltalmára – hangsúlyozta. A szentmise egyetemes könyörgései között a szlovákokon kívül egy-egy könyörgés magyarul, németül, cigány nyelven is elhangzott. A szentmise végén Tomko bíboros vezetésével, a kegyszobor előtt felajánló imát mondtak, amelyben a zarándokok családjukat és az egész nemzetet a Szűzanya oltalmába ajánlották. (R) Fotó: Könözsi István (2) és TK KBS/Peter Zimen

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP • 2014. SZEPTEMBER 28.

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT IPOLYSÁG

KOMARÓC

Zarándoklat Jót téve haladni előre… a Fájdalmas Szűzanya évében A szlovák püspökök által meghirdetett Fájdalmas Szűzanya éve alkalmából zarándoklatok sorát szervezik Szlovákiában. Májusban a sasvári kegyhelyre történő zarándoklat során a felvidéki magyarság is képviseltette magát.

ipolyvarbói atya vezetésével. Parák József püspöki helynök, ipolynyéki plébános, az ünnepi szentmise főcelebránsa köszöntötte oltártestvéreit és a híveket, valamint megköszönte a házigazdának, Ipolyság új lelkipásztorá-

A szentmise után következett az ipolysági templom történetének bemutatása, Balga Zoltán ipolyviski plébános előadásában. Különlegessége volt a zarándoklatnak, hogy a szervezők összekapcsolták a régit és az újat, vagyis a „régi“ ipolysági templomból elzarándokoltak az „új“ nagytúri templomba. A nagytúri templom néhány év alatt épült fel, ami Nagy János plébános és a helyi hívek munkáját dicséri. Lehetőségük nyílt a híveknek, hogy megtekintsék az új templomot, majd az Úrangyala és a litánia közös elimádkozásával ért véget a zarándoklat. Szeptemberben az Ipoly nak, Gerhard GlazerBízunk benne, hogy az mentén, a nagykürtösi és az Opitz-nak a lehetőséget, otthonukba visszatérő paipolysági esperesség papjai hogy helyt adott az ün- pokra és hívekre egyaránt szerveztek zarándoklatot neplésnek. Hlédik László, érvényesek lesznek Jézus Ipolyságra a magyar hívek palásti plébános, a szent- szavai: „...aki járatos a menyrészére, abból a célból, hogy mise szónoka, szentbeszé- nyek országában, hasonló a a hívők búcsúban részesülje- dében hangsúlyozta, hogy házigazdához, aki kincseiből nek és Szűz Mária közben- a Fájdalmas Szűzanya újat és régit hoz elő“ (Mt járását kérjék. példája nyomán szenve- 13,52). A program keresztúttal déseinkkel kiváltjuk a beMedve Erika kezdődött, Zolcer György, lépőt a mennyországba. Fotó: Zolcer György

Szeptember 14-én, Szalay László nagyidai plébános meghívására, mons. Gábor Bertalan, szepsi körzeti esperesplébános és Vakles Attila, szesztai görög katolikus parókus ünnepélyesen megáldották a komaróci templomot és közösségét, miután befejeződött a templom külsejének és belsejének felújítása. A templom 1864-ben épült, 1928ban átalakították. A hívek nagylelkűsége és az itt működő lelkipásztorok ügybuzgalma révén többször felújították, legutóbb 2009-ben a templom külseje, idén a belseje szépült meg. A 150 éves templom megáldásának ünnepén az egybegyűltek hálát adtak, hogy a történelem során, a változások közepette az Úr Krisztus állandóan közöttük és velük maradt. Az Ő áldását kérték mindazokra, akik áldozatukkal és munkájukkal felújították a templomot, őrizték és őriztették a halhatatlan értékeket. Hitet és hűséget kértek, hogy templomuk tudatos, buzgó és állandó látogatása legyen felújított és megáldott hajlékuk igazi ékessége. Azokért is esedeztek, akik templomukban imáikkal a Mindenhatóhoz fordulnak, hogy megérezzék az Ő irgalmas jóságának segítségét, és így tanújelei és eszközei legyenek az örökké irgalmas, megbocsátó és szerető Istennek. A falu címerében egy fehér gólya látható, ami a szerencse, a bőség, a termékenység, a gyermekáldás jelképe. A népi bölcsesség azt tartja, hogy a gólya a jó emberek háza tetején rak fészket. Adja Isten, hogy a közösség lelkében láthatóan és hallhatóan visszhangozzon az evangélium üzenete, amit a falu címere burkoltan jelez. GB.

NAGYTÁRKÁNY

Egymásért, Krisztusban Tisztelettel és békés szívvel gyűltek össze a görög és római katolikus hívek szeptember 7-én a nagytárkányi Kisboldogasszony-templomban a búcsúi szentmisére, Szűz Mária születése liturgikus emléknapjának megünneplésére. A plébániához tartozó településekről:

BŐS

Diplomaosztó Sor került az első bakkalaureátusi diplomák átadására a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola dunaszerdahely-bősi kihelyezett tagozatán. A diplomaosztó ünnepség szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén valósult meg. Az ünneplés latin-magyar-szlovák háromnyelvű szentmisével vette kezdetét a bősi Antiochiai Szent Margit-templom-

ban. Szentbeszédet magyar nyelven Szakál László dunaszerdahelyi esperesplébános mondott, a szlovák nyelvű homíliát pedig dr. Herdics György tartotta, aki egyben az ünnepi szentmise főcelebránsa is volt. Mindketten a Fájdalmas Szűzanya tiszteletéről szóltak – különös tekintettel a példájára a szociális munkások életében, munkájában. Az ünnepség a helyi művelődési ház nagytermében folytatódott. A végzősök diplomájukat az intézmény vezetőjétől, Herdics Györgytől vették át. Az ünneplő közösséget jelenlétükkel megtisztelték a főiskola vezetőségének képviselői, így a főiskola rektora, dr. Marián Karvaj is. A hallgatók nevében Parák Ágnes és Fenes Iván bősi polgármester mondott köszönő beszédet. Mészáros Réka

Bélyből, Tiszacsernyőből és Kistárkányból zarándokok népes csoportja jött el, hogy Égi Édesanyánkat köszöntse. Vaszily József, tiszacsernyői görög katolikus parókus homíliájában a bűnnel megfertőzött világról, a kegyetlen sorsra jutott családokról s a túlélésért vívott mindennapos harcaikról szólva arra buzdított, Istenben bízva ne féljünk a gonosz által okozott akadályoktól, nehézségektől, illetve az új feladatoktól, hiszen ilyenkor bízza ránk az Isten szeretetét, üzenetét, végtelen irgalmát. Ezért is kérjük égi Pátrónánk közbenjárását az Úrnál, hogy meg tudja adni lelkünknek a békét, azt az erőt és bátor elhatározást, amit Mária az Úr szavára azonnal megtett. Hálás köszönet illeti Vranai Alfréd plébánost, hogy a szentmisében és a körmenetben, ily formában is együtt imádkozhattunk, énekelhettünk és tisztelhettük a Napbaöltözött Nagyasszonyunkat, imádhattuk Mennyei Atyánkat. Monka Zsuzsa (Fotó: Pachman László) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

A bűn személyes következményei 2. Jelencsics Erich Gábor A bűnbeesés története képes beszédet használ, de egy őseseményt ír le, mely az ember történelmének kezdetén játszódott le. A kinyilatkoztatás megadja nekünk a hitbeli bizonyosságot, hogy az emberiség

kezés az ember belső harmóniájának megbomlására utal, azaz a bűn következtében elsősorban az embernek saját magával való bensőséges, harmonikus viszonya romlik meg.

hoz való viszonyában is törés keletkezett, a bűn eltávolította őket egymástól. A bűnbeesés előtt az ember élete harmonikusabb volt, az Istennel való közösség, az Istenre való ráha-

hogy az első bűn következményeként a bűn elhatalmasodott a világban. A bűn nemcsak az egyes emberre van hatással, hanem az egész társadalomra, az egész emberiségre. A bűn jelen van az ember történel-

egész történelmére rányomja bélyegét az áteredő bűn, melyet ősszüleink szabad akarattal követtek el. A bűnbeesés történetét továbbolvasva kiderül, hogy mi lett az ember sorsa a bűn elkövetése után. A jó és a rossz tudásának fáján termő gyümölcs nem hozta meg a kívánt hatást, az első emberpár nem lett olyan, mint Isten. Azonban észrevették azt, hogy mezítelenek, és szégyenkeztek emiatt. A szégyen-

Mikor Isten megjelenik a kertben, az ember elrejtőzik. Eddig Isten barátságában élt, most azonban a rossz lelkiismeretből származó félelem arra készteti, hogy meneküljön Isten elől. A bűn az Istennel való kapcsolatot is megrontja, eltávolítja az embert Istentől. Mikor Isten számon kéri az engedetlenséget, Ádám Évára hárítja a felelősséget, Éva pedig a kígyóra. A bűn következtében az első emberpár egymás-

gyatkozás megkönnyítette ezeknek a nehézségeknek az elviselését. Az Istentől való elidegenedés, a kilátástalanság az, ami fájdalmassá teszi a munkát, szenvedéssé a terhességet és a szülést. A halál kifejezés az Ószövetségben sokszor az Istennel való közösség elvesztésére utal. Az Őstörténetben szereplő többi történetet elolvasva (Káin és Ábel, a bábeli torony, az özönvíz) kiderül,

mében: hiába kísérelnénk meg eltitkolni vagy más nevekkel illetni e sötét valóságot. Ahhoz, hogy valaki megérthesse a bűn mibenlétét, elsősorban el kell ismernie az embert Istenhez fűző mély köteléket, mert e kapcsolaton kívül a bűn rosszasága a maga lényegében, mint Isten elutasítása vagy szembehelyezkedés vele, nem fedezhető fel, de továbbra is megterheli az ember életét és történelmét.

Megmagyarázzuk A kígyó a keresztény ikonográfiában és a néprajzban

A sas és a kígyó harca látható a konstantinápolyi Nagy Császári Palota mozaikján. A kígyó-ölő mongúz, az egyiptomiak szent állata számos mozaikon szerepel; a Jeruzsálemből származó Orpheusz-mozaikon pórázt visel, tehát szelídített állat (Isztambul, Régészeti Múzeum). A ker. művészetben a bűnbeesésnél játszott szerepe miatt az ördög jelképe. A többfejű kígyó (sárkány) fejei a démoni, ördögi erő nagyságára utalnak. A rézkígyó a Biblia pauperumokban, könyvillusztrációkban a keresztrefeszítés előképeként szerepel, a jelenet, melyben Hiszkija parancsára a rézkígyót széttörik, a levétel a keresztről előképe lehet. A réz-

kígyó mint a kereszt misztériumának előképe ( Jn 3,14) adott alapot az ortodox egyház szimbolikájához: az ortodox püspök pásztorbotja keresztben végződik, de alatta két összeölelkező kígyó látható, arra utalva, hogy a kereszt legyőzi a halálthozó bűnt. Michelangelo Laokoon csoportja (harc a kígyókkal) az ember önmagával és a bűnnel való küzdelmének ábrázolása. Ábrázolják a föld megszemélyesítőjeként, az okosság és az eretnekség jelképeként. A kehelyből kihajló kígyó a gyógyítás, orvoslás, gyógyszerészek jelképe lett, részben ókori (Aszklepiosz), részben keresztény motívumok (Szent János evangélista) alapján. A kehellyel

Szent János evangélista attribútuma (meg akarták mérgezni, de miután ő keresztet rajzolt a kehely fölé, a kehelyből kimászott egy kígyó, s ő megmenekült). Az óriáskígyó (sárkány) a népmesék állandó szereplője.

• ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP • 2014. SZEPTEMBER 28.

Illusztrációkon (ponyvakönyvek, kalendáriumok) ábrázolták aránylag kicsiny fejjel, kiálló fogakkal és messze kinyújtott kétágú nyelvvel. A „sárighasú kígyó” által megmart lány balladája a szeretet megváltó erejének

népi megéneklése. A díszítőmód fontos eleme a kígyó hátának pikkelyes mintázata, ill. a kígyóvonal és annak stilizált változata, a cikk-cakk. A magyar népi kalendárium szerint Illés próféta napja (VII. 20.) ősi kígyó- és medveünnep, gonoszjárónap. A pásztorok a farkas- és medveünnep mellett kígyóünnepet is ültek Szent Elek napján (II. 17.). A levágott, szárított kígyófejet egyes vidékeken a gerendára kötötték, halászok nagyobb halászatra magukkal vitték, és a halászhajó csúcsán vagy más megfelelő helyen tartották. (Forrás: Katolikus Lexikon)


BESZÁMOLÓ

„Áldottabb vagy te minden asszonynál” A bacsfa-szentantali búcsújáró he- üzen nekünk, miért aggódik a jelen időlyen szeptember 6-7-én ünnepeltük ben égi Édesanyánk? - tette fel a szónoKisboldogasszonyt, Szűz Mária szüle- ki kérdést. tésének ünnepét. A diófák idén valamivel korábban kezdték hullatni termésüket, a zöld színű, repedt burokból szabadulva nagyokat huppanva, immár csupaszon, barnán gurulnak egy darabot, hogy meghúzódjanak az egyre hízó avarban. A fecskék is itthagytak bennünket, a déli, meleg tájak biztonságába menekülve. Amint a kisgyermek minden szorult helyzetében édesanyja oltalmát keresi, a hívő ember lelke is mély hittel vágyakozik arra a megnyugtató biztonságra, lelki békére, amelyet csak teremtő Urunk tud nyújtani számára, főleg ha olyan segítőkész közbenjárónk van, mint a Béke Királynője, Istenünknek Szent Anyja, akinek születése napját jöttünk megünnepelni. Szombaton déltől sorban érkeztek a zarándokok, többen csoportosan, a perediek, koloniak és a galántaiak díszített feszülettel az élen, énekszóval vonultak a templomkertbe. Miközben a gyóntató atyákat egyre többen foglalkoztatták, 15 órakor Matus Jenő, boldogfai plébános mutatott be szentmisét. Örömünk okáról, Szűz Máriáról elmélkedett. - Az anyai könnyeknek hatalma van – mondotta. Például ha a jóindulatú figyelmeztetés nem tereli jobb útra a gyermekeket, az édesanya sírása biztosan megindítja szívüket. Szűz Mária, mint a világ sok helyén, itt, Szentantalon is könnyeivel figyelmeztetett, hogy az emberiség haladjon az igaz úton. A Szűzanya igenjét az Életre, mély hitéből és szerénységéből fakadóan merítette. Jenő atya felszólított, hogy próbáljuk meg mi is megtisztult szívünket, imádságainkat, szeretetünket feltenni a paténára, és felajánlani az Úrnak, hogy részesei lehessünk további kegyelmének. 18 órakor kezdődött a szabadtéri ünnepi koncelebrált szentmise, melyet Márfi Gyula veszprémi érsek mutatott be számos oltártestvérével. Sranko László, a kegyhely plébánosa üdvözölte az érsek atyát és a megjelenteket, egyben röviden vázolta a kegyhely történetét. Mint ismeretes, ezen a helyen 1715-ben vérrel könnyezett Szűz Mária képe, ezért jöttünk most is engesztelni és imádkozni, lélekben felkészülni, hogy jövőre méltóképpen ünnepeljük a csodás esemény 300. jubileumát. Az érsek atya szentbeszédében párhuzamot vont az őszi idő, az elmúlás amikor a fáradt természet pihenésre vágyik - és az új élet kezdete között, hiszen szeptemberben kezdődik az iskola, többen újjászületünk a keresztelés vagy bűnbánat szentségében, és ekkor ünnepeljük Hajnalhasadásunk, Szűzanyánk születésnapját is, akinek fogantatását és születését nem árnyékolja be bűn. Mit

- Amire nem lehetünk büszkék, az, hogy nemzetünk a statisztikák kimutatása szerint előkelő helyet foglal el az abortuszban, az erkölcs mellőzésében, az értékrendek fejreállításában, átvéve számos nyugat-európai ország hamis eszméjét, a bűnt nem bűnnek nevezi, hanem másságnak, emberi jognak. Tizenöt éve egy magyarországi miniszter kijelentése szerint a nőknek legszentebb joga eldönteni, hogy világra hozzák-e magzatukat. Ideillenek Radnóti Miklós Töredék c. verséből idézett sorai: „Oly korban éltem én a földön, / mikor a gyermeknek átok volt az anyja, / s az

asszony boldog volt, ha elvetélt, / az élő írigylé a férges síri holtat, / míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. Az egyneműek adoptált gyermeke vajon melyiküket szólítja édesapjának vagy édesanyjának? A homoszexuálisakat tisztelni kell, de miért kell ezzel tüntetni és provokatívan, tobzódva kérkedni? A Római Birodalom nem a háborúk miatt bukott meg, hanem az erkölcsi romlás miatt. Az emberek alantas igényeit népszerűsítő műsorok a tömegtájékoztatásban a lélekrombolás szolgálatába szegődtek... A rendezett házasságban élő szülőket viszont ne bélyegezzék „ügyetlennek“ azért, mert három vagy több gyermeket vállalnak. Boldogok a tisztaszívűek, a hűséges házastársak, ahol idő van szeretetre, bizalomra, meghitt beszélgetésekre, egymás lelkének megis-

merésére. A lélek nélkül a test semmit Az ünnepi koncelebrált szentmise 10 sem ér. Hangsúlyozta: az Egyház tanítá- óra 30-kor kezdődött, amelyet Haľko sa nem avult el, ma is érvényes. József, pozsonyi segédpüspök mutatott be. A Szűzanya oltalmáról elmélkedett a mai történésekre vetítve, amikor annyi vérengzés, keresztényüldözés folyik szerte a világon. - Ukrajnában az ellenfelek a meghirdetett békeszünet ellenére minden megállapodást felrúgtak. A legádázabb harcok Kelet-Ukrajnában, Mariupol városában, az Azovi-tenger északi partján törtek ki. Milyen paradoxon, hogy a Szűz Máriáról elnevezett városban, melyet a 18. században még Mariapolisnak neveztek, a Béke Királynőjének számos gyermeke, gyűlölködve egymást lövi. Mária fájdalmai ma is folytatódnak. Születésnapján nem köszönthetjük azzal, hogy béke van a földön, hogy a viláA szentmise után már sötétben indult gon szeretet van. - Majnek Antal, munégő gyertyákkal a szentségi körmenet, kácsi püspököt idézte: soha annyi ember melyet szentségi áldás és ereklyetisztelet nem imádkozott Ukrajnában, mint követett. most. - Az Istenszülőhöz folyamodnak A szertartások után a zarándokok az ősi Mária-imával, melyet már Decius nem maradtak frissítő nélkül, gazdag császár keresztényüldözése alatt, a 3. száagapéra invitálták őket a környékbeli zadban imádkoztak az őskeresztények, szorgos háziasszonyok. amikor azt követelték tőlük, hogy a po23 órakor került sor a latin nyelvű gány isteneknek áldozzanak, különben szentmisére, melyen magyar és szlovák az életükre törtek. Az Oltalmad alá funyelvű prédikáció is elhangzott. Az tunk Istennek Szent Anyja, kezdetű evangélium Jézus családfájáról szólt, ezt imáról van szó, melyet egy amerikai kuboncolgatva tovább az atya azon elmél- tató fedezett fel 1916-ban, Alexandriákedett, hogy Jézus rokonai bizonyára ban. Jelen időben, ebben a térségben tesbüszkék voltak az ismert és sokak által ti életünkre nem tör senki, de a tömegtájékoztató eszközök mentalitásunkat, szívünket rombolják. Ma is bemutatnak nekünk bálványokat, meg akarják mérgezni lelkünket, manipulált statisztikai adatokkal akarnak elszakítani Istentől. De nekünk nincs mitől félnünk, ha velünk van az Isten. Tudatosítjuk, hogy hitünk nem puszta hagyományőrzés vagy valamilyen kulturális sodrás eredménye, hanem élő kapcsolat az Istennel, akivel közösséget akarunk alkotni. Ha követni fogjuk Szűzanyánknak a galileai Kánában elhangzott felszólítását, „tegyetek meg mindent, amit csak mond”, és igyekszünk Krisztus Urunk tanítását érelismert hozzátartozójukra. Mint min- vényre juttatni, a Szentlélek működni den családban, ha valaki kitűnik valami- fog bennünk. Adjuk át magunkat, csalályen erénnyel, tudással, hozzátartozói dunkat, szeretteinket Nagyasszonyunk felnéznek rá, példaképként emlegetik. oltalmába, ez lesz számára a legnagyobb Hogyne lenne követendő példaképünk ajándék – fejezte be a püspök atya. mennyei Atyánk és egyszülött Fia, A szentmisét az Úrangyala imádság, hogyne vallanánk büszkén, hogy Isten majd az ereklyetisztelet követte. gyermekei vagyunk? Sranko László atya a búcsú ünnepéA szentmisét reggelig csöndes szent- lyes bevezetőjében a Szentlélek kegyelségimádás követte. mének gazdag kiáradását kérte a jelen Vasárnap reggel a szentségi áldás lévő hívekre, hogy a szeretet erői győzeután, a szlovák nyelvű szentmise homíli- delmeskedjenek a gyűlölet erői felett. ájában az atya azt hangsúlyozta, hogy Meggyőződésem, hogy a búcsú gazdag örömmel jöttünk megünnepelni a Szent lelki programja, az énekkar hagyomáSzűz születésnapját, hogy hűséges gyer- nyosan nívós közreműködése és a példás mekeiként egyre jobban közeledjünk rendezés nagyban hozzájárult hitünk hozzá. Mennyei édesanyánk az élet kü- megerősítéséhez, elősegítette lelki bélönböző nehéz megpróbáltatásain ment kénket. keresztül, mégis kitartott hűségben bűn nélkül, szeplőtelenül. Fotó: Márkus László • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 26. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

G. Kovács Pál erenc, menj és építsd fel újra egyházamat, mert mint látod, majdnem összedől!” 1205-ben, a düledező Szent Damján-templomban ezekkel a szavakkal szólt Jézus a megkopott keresztről az élete boldogságát kereső Ferenchez. Ferenc pedig, aki addig világi dicsőségre és hírnévre vágyott, eladta lovát, valamint apja kelméit, és zokszó nélkül minden erejével nekilátott a romos templom újjáépítéséhez. Assisi Szent Ferenc történetében és életében a mai példabeszédben szereplő apa első fiára ismerhetünk. Azt a fiút láthatjuk Ferencben, aki előbb nemet mondott az atya kérésére, de később megbánta tettét és engedelmeskedett atyjának. Ferenc családja, társai, de egész Assisi is csodálkozott Ferenc megváltozott életén. Ferenc, akinek azelőtt nem lehetett parancsolni, aki ezelőtt makacsul csak a saját feje után ment, most önként vállalja az evangéliumi tanácsokat: a szüzességet, az engedelmességet és a szegénységet. Ő, aki azelőtt nagy hírnevet, pompát, égbe törő lakótornyot akart építeni magának, most az Istennek egy omladozó templomocskát állít helyre. Perugia egész népével együtt mi is kérdezzük: Mi történt Ferenccel? Minek a hatására lett a szófogadatlanból szófogadó? Hogyan lett egy parancsoló úrból hirtelen engedelmeskedő szolga, a tetteire egykor oly büszkéből most vétkeit sirató bűnbánó? Mi történt, hogy az Istent, akit Ferenc azelőtt a második fiú lelkületével mindig úrnak hívott, most Atyának nevezi? Ferenc, amikor nekilátott a romokban heverő templom építéséhez, annak a Jézusnak a lelkületét ápolta magában, aki megigézve az Atya örök szeretetétől, örömmel teszi meg az Atya kérését. A Fiú Isten létére szolgai alakot öltött, megalázta önmagát, és önként kiment a világnak nevezett szőlőbe, hogy dolgozzon, hogy kereszthalálával engedelmes legyen az Atyának.

„F

Jézusban nincsen semmilyen ellenkezés, nincs semmilyen bizalmatlanság az Atya kérése iránt. Éppen Jézus fiúi engedelmessége, beleegyezése mindabba, amit az Atya kért tőle, ez a bizalom javítja ki az eredeti bűn és az ember bizalmatlansága által okozott repedéseket az Atya nagy tervén, a világ templomán. Ebben a fiúi bizalomban már nincs többé parancs, már nincs kényszer, nincs utasítás. Az ember szabad akaratával szemben az Atya szeretettel teljes kérése van csupán. Kérés, amely nem unszolás, nem is diktátum, hanem egy lehetőség, hogy Jézussal találkozva részei legyünk mi is a megváltás nagy tervének. Ezért ragyog fel Jézusban a mai példabeszéd rejtett, ám mégis igazi alakja. Az Atya kérését minduntalan teljesítő Fiú alakja, akiben a keresztség révén mi is az Atyának lettünk a fiai. A keresztségben nemcsak azt a kegyelmet kaptuk meg, hogy az Istent, Jézushoz hasonlóan Atyának nevezhetjük, hanem megkaptuk azt a nagy ajándékot is, hogy az Atya kérésében saját, személyes és közösségi boldogságunkat is megtaláljuk. Nincs, és nem is lehet tehát szakadék, nem lehet eltérés az Atya Szívének alázatos kérése és az én boldogságom között. Assisi Szent Ferencet az utókor gyakran „Alter Christus”-nak, Krisztus képmásának nevezi. Nem véletlenül. Ferenc teljesen azonosulni tudott mindazzal, amit az Isten kér tőle. Ferenc rájött arra, hogy az Atya kérésére egyedül Jézus fiúi bizalmával, a szerető beleegyezés Igenével lehet válaszolni. Ez a bizalom alakította Szent Ferencet egész hasonlóvá Krisztushoz. Szent Ferenc szombati ünnepén és életünk minden napján segítsen bennünket Ferenc imája: Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

• ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP • 2014. SZEPTEMBER 28.

Olvasmány Ezekiel próféta könyvéből (Ez 18, 25-28) Így szól az Úr: „Azt mondjátok: Nem igazságos az Úr útja. Halljátok hát, Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos? Nem inkább a ti útjaitok hamisak? Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor emiatt hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg. Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét. Belátja bűneit és elfordul tőlük, azért életben marad és nem hal meg.” Válaszos zsoltár (Zsolt 24, 4bc-5. 6-7. 8-9) Válasz: Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből (Fil 2, 1-11) Testvéreim! Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is! Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez

gozz a szőlőben! - A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszólt: »Szívesen, uram!«, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.” Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert Evangélium eljött hozzátok JáSzent Máté nos az igazságosság könyvéből útján járva, és ti (Mt 21, 28-32) nem hittetek neki, Abban az időben a vámosok és utcaJézus ezt mondta a nők viszont hittek főpapoknak és a neki. nép véneinek: És ti, akik mind„Erről mi a véle- ezt láttátok, még ményetek? Egy utólag sem tértek embernek két fia jobb belátásra, volt. Odament az hogy higgyetek neegyikhez, és így ki!” szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dol-

feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!

Liturgikus naptár Szeptember 28. ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP (Lióba, Ruiz Lőrinc, Vencel, Salamon, Pelbárt) Szeptember 29. Hétfő. Ünnep – SZENT MIHÁLY, GÁBOR ÉS RÁFAEL FŐANGYALOK (Gábriel) Miseolvasmányok: Dán 7,9-10.13-14 vagy Jel 12,7-12a Zsolt 137,1-2a 2bc-3. 4-5; Jn 1,47-51 Válaszos zsoltár: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, magasztallak téged, Istenem. Szeptember 30. Kedd. Köznap ( Jeromos, Honória, Hunor) Miseolvasmányok: Jób 3,1-3.11-17.20-23; Zsolt 87,2-3. 4-5. 6. 7-8; Lk 9,51-56 Válaszos zsoltár: Uram, Istenem, könyörgésem jusson színed elé!

Október 1. Szerda. Köznap (Lisieux-i Kis Teréz, Remig, Malvin) Miseolvasmányok: Jób 9,1-12.14-16; Zsolt 87,10bc-11. 12-13. 14-15; Lk 9,57-62 Válaszos zsoltár: Bocsásd színed elé, Uram, imádságom. Október 2. Csütörtök. Köznap (Őrzőangyalok, Petra, Örs) Miseolvasmányok: Jób 19,21-27; Zsolt 26,7-8a. 8b-9abc. 13-14; Lk 10,1-12 Válaszos zsoltár: Hiszem, hogy az Úr javait az élők országában meglátom. Október 3. Péntek. Köznap (Columba Marmion, Bogdánffy Szilárd, Évald, Helga) Miseolvasmányok: Jób 38,1.12-21; 40,3-5;

Zsolt 138,1-3. 7-8. 9-10. 13-14ab; Lk 10,13-16 Válaszos zsoltár: Vezess engem, Uram, az örökkévalóság útján. Október 4. Szombat. Köznap (Assisi Ferenc, Hajnalka) Miseolvasmányok: Jób 42,1-3.5-6.12-17; Zsolt 118,66. 71. 75. 91. 125. 130; Lk 10,17-24 Válaszos zsoltár: Ragyogtasd fel, Uram, szolgáid előtt arcodat! Október 5. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP (Attilánusz, Placid, Aurél, Attila) Miseolvasmányok: Iz 5,1-7; Zsolt 79, 9 és 12. 13-14. 15-16. 19-20; Fil 4,6-9; Mt 21,33-43 Válaszos zsoltár: Isten kedves szőlője az ő választott népe.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Horváth Károly atya összeállításában megjelent az Énekrend az egyházi év minden napjára című kiadványunk. Így lapunkban a továbbiakban nem közöljük az énekrendet.


LELKI TÁPLÁLÉK

A rózsafüzér tanít

Ablak a hitre 3. rész

elmúlt alkalommal olvashattunk arról, hogy Isten kezdettől fogva megismertette magát az emberrel, most a KINYILATKOZTATÁS további szakaszaiba nyerhetünk bepillantást. Miután a bűn az emberi nem egységét széttörte, Isten azonnal üdvözíteni akarta az emberi nemet, és minden töredékkel kereste a kapcsolatot. A vízözön után Noéval kötött szövetség a nemzetek, azaz a nyelvük és családjaik szerint nemzetekké egyesült emberek felé irányuló isteni üdvrend kezdetét jelenti. Majd Isten kiválasztja Ábrahámot, hogy a szétszóródott emberi nemet összegyűjtse. Az Ábrahámból származott nép lesz a letéteményese a pátriárkáknak adott ígéretnek, választott nép lesz, amely arra hivatott, hogy előkészítse Isten minden gyermekének az Egyház egységébe való összegyűjtését. A pátriárkák utáni időben Isten saját népévé formálta Izraelt, kiszabadítván az egyiptomi rabszolgaságból. Megkötötte vele a Sínai-hegyen a szövetséget, és Mózes által neki ajándékozta törvényét, hogy megismerjék Őt, és neki szolgáljanak, mint egyetlen élő és igaz Istennek, gondviselő Atyának és igazságos bírónak, és hogy várják a megígért Üdvözítőt. A próféták által Isten formálja népét az üdvösség reményében, az új és örök szövetség várásában, mely minden embernek szól, és a szívekbe lesz írva. A próféták Isten népe radikális megváltását hirdetik, a megtisztulást minden hűtlenségtől; az üdvösséget, mely minden népet magában fog foglalni. E remény legtisztább képe Szűz Mária. (Vö. KEK 56-64)

megtudhattunk Istenről, az isteni tervről, s megtapasztalhattuk a megígért megváltást. A Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk, hogy „sokszor és sokféleképpen szólt egykor Isten az atyákhoz a prófétákban, ezekben az utolsó napokban a Fiúban szólt hozzánk”. Az idők teljességében, a világ történelmének középpontjában Isten valóra váltotta az addigi ószövetségi jövendöléseket, és Jézus Krisztus által egyértelműen tudatta velünk, hogy az isteni szeretet a mi megígért megváltásunkat megvalósította, s Jézustól megtanulhattuk, hogyan is kell Istennek tetsző módon élnünk, hogy a megváltás művének ne viszszautasítói, hanem boldog, örökre boldog megtapasztalói legyünk. „Újabb kinyilatkoztatás nem lesz” – olvasható a Katekizmusban is. A nyilvános kinyilatkoztatás ideje befejeződött. Az Egyház tanítása szerint az utolsó apostol, azaz Szent János halálával a nyilvános kinyilatkoztatások bezárultak, vagyis az üdvözüléshez szükséges tudnivalókat, a hitletéteményt, amit latinul depositum fideinek hívunk, Isten az Egyháznak és az Egyház tagjainak rendelkezésére bocsátotta. Új kinyilatkoztatásra nincs szükség, tehát nem kell várnunk újabb nyilvános, az Egyház egészéhez szóló kinyilatkoztatásokat Isten részéről. A magán-kinyilatkoztatások egy más kategóriát alkotnak. Mindazonáltal, jóllehet a nyilvános kinyilatkoztatások időszaka lezárult, tartalmát tökéletesen nem merítettük ki, ezért a keresztény hit feladata marad, hogy a századok folyamán lépésről lépésre felfedezze, egyre jobban megértse teljes tartalmát. Hitünk tanítása szerint azonban a keresztény hit semmi olyan „kinyilatkoztatást“

Isten valóban, mint jó pedagógus készítette elő az embereket az egész kinyilatkoztatás közvetítőjének és egyben a kinyilatkoztatás teljességének, a második isteni személynek, Jézus Krisztusnak érkezésére. Az emberré lett Isten, a kimondott Szó, a testté lett Ige jelenti számunkra a legfőbb kinyilatkoztatást, hiszen Isten önközléséről van szó. Önközlés, mert Isten öltött emberi testet, Jézus, aki valóságos emberként élt világunkban egy adott korban és adott helyen, mindvégig valóságos Isten is maradt. Élete és tanítása által sok mindent

nem fogadhat el, mely felülmúlni vagy javítani akarja azt a kinyilatkoztatást, melynek beteljesedése Krisztus. Életre szóló feladatunk a valódi kinyilatkoztatás mind mélyebb megismerése. Isten mindannyiunknak adott üzenetén keresztül Őt magát is jobban megismerhetem. Vágynom kell Jézus életének és tanításának alaposabb megismerésére. S ha e kinyilatkoztatott igazságokat egyre inkább felfedezem, rádöbbenek, hogy a kinyilatkoztatott Szeretetet mindig jobban és jobban kell akarnom szeretni is.

Az

inden év októberében valamennyien igyekszünk megújult lelkesedéssel, az összeszedettség szándékával közelebb kerülni Máriához a rózsafüzér imádkozásán keresztül. Minden rózsafüzér titokban az ő életét szemléljük, melynek motorja a Szentlélekre való odafigyelés volt. Máté és Lukács evangéliuma nagyon szépen írnak erről. A

Ezért a Lélek maga könyörög bennünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róm 8,16). Mária képes volt szavakba önteni a kimondhatatlant, megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, azt, ami előtt „királyok zárják be az ő szájukat” (Iz 52,15). Atyánk lelke szól belőlünk, amikor imádkozni akarunk. Mária minden rózsafüzér imában erre (is) tanít bennünket.

Lélek nem csak teremt, hanem életet ad és éltet. Mária életén a Lélek az élet forrása, a mindennapok éltetője – legyen így a mi hétköznapjainkban is! Mária nyitottsága lehetővé tette, hogy méhében megfoganjon az új élet. Mennyi mai nőnek kellene ugyanígy megélni a nyitottságot, hogy megértsék, Isten akarja megajándékozni őket. Nem rájuk akar erőszakolni egy új életet, hanem meg akarja ajándékozni házasságukat. Mária életének egyik legszebb pillanata, amikor elmegy meglátogatni rokonát, Erzsébetet – a Lélek szólt belőle. Mikor meglátja egymást a két anya, akkor Mária nem pletykálni kezd, nem bulvárhíreket kezd el mesélni, hanem mivel a Lélektől vezetve indult útnak, most is a Léleknek átadva magát imádságra nyitja ajkait. Imáját így kezdi: „Magasztalja lelkem az Urat…” Nyugodtan lehet itt is beszélni arról, hogy „a Lélek szól belőle”. A Szentlélek ugyanis imádkozik bennünk. Szent Pál tanítja: „Mi még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkozni.

Jézus első csodája, János evangélista leírása szerint a kánai menyegzőn történt. Mária anynyit mond a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit mond!” És ezért a szolgák értetlenkedés és tétlenkedés helyett megteszik azt, amit Jézus kér, még akkor is, ha nem tudják, hogy mi fog kisülni belőle. Mária biztatására olyan abszurditásba is belemennek, hogy a kútról hozott vizet Jézus parancsára felszolgálják a násznagynak és a násznépnek. Mária szava, benne az Atya Lelkének szava, cselekvésre ösztönöz bennünket is. „Tegyetek meg mindent, amit Jézus mond!” – üzeni ma is Mária minden embernek. Ez a cselekvés nem szüntelen nyüzsgés, hanem a nyitott szemmel való járás szándéka, hogy tegyük a jót és kerüljük a rosszat. Mária tanít minket, hogy ne aggodalmaskodjunk, hanem engedjük, hogy Atyánk Lelke megszólíthasson bennünket, és ha már eléggé krisztusivá formált bennünket, akkor általunk is szólhasson a világhoz!

M

Molnár Tamás

HÉT

ről re

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KINCSESLÁDA

Lukanényei fakeresztek, feszületek Lukanénye, a hajdani Hont megye keleti határán települt község igen jelentős számú szakrális kisemlékkel rendelkezik. Köztük közel húsz keresztet, illetve feszületet is találunk. Ezek legtöbbje a belterületen áll, elsősorban az állíttató házának közelében, egész pontosan a ház előtti kiskertben. A telekmódosítások, illetve a házak átalakítása, elbontása következtében egy-egy kereszt azonban a portán kívülre, közterületre került. Látható még egy-egy kereszt a szakrális tereken (templomkert, plébániakert, temetők, kálvária), vagy a határban is. A hajdani pusztán (Pálháza) szintén találunk ilyen szakrális kisemléket. A legrégibb kereszt a XIX. századból való, a legújabbat néhány éve emelték. Egy-egy feszületet felújítottak, áthelyeztek. Ilyenkor előfordult, hogy a kisemlék eredeti anyaga megváltozott. A keresztek anyaga fa, vas, kő (homokkő) vagy műkő. Előfordul sok esetben a kombinált változat (fa és vas, kő és fa) is. Ezekből most a fa alkotásokat mutatjuk be. A templommal szemben, a plébánia előtt terméskő alapokon áll a három, egyenes szárvégű fakereszt, azaz a Kálvária-keresztek. Mint adatközlőim elmondták: „az öreg Urbán pap apja csinálta“, illetve Krisztus ke-

resztjét felújította. Ez a kereszt először a Házasi temetőben állt, mint központi feszület. Utána, a felújítást követően a plébániakertben helyezték el, majd a mai helyére hozták. 1986-ban jegyezték fel róla az alábbiakat a Historia domusban: „A házasi temetőből elhozott keresztet felújítottuk és a plébánia parkjában felállítottuk.“ Krisztus keresztje INRI feliratos, félköríves, csipkézett szélű horganyfedéllel, tetején kis pléhkereszttel ellátott. A korpusz fehérre festett öntöttvas, az ágyéktakaró kék; az arc jobbra, illetve az ég felé fordított; a kezek függőlegesen, lábfejei egymás mellett vannak a keresztre szegezve. A pribeli és a nényei határ találkozásánál áll a Kálazi-kereszt. Eredetileg fából készült, INRI-felirattal és egy kis vaskorpusszal látták el. Csak egy archív felvétel maradt fenn róla. Kálazi Lajos állíttatta hálából az 1920-as években. Ő Udvardról került ide, s Udvardon is temették el. A keresztet a pribeliek a tehenekkel tönkretették, de a Kálazi gyerekek megjavíttatták, illetve vasból egy újat emeltek. A kereszt korpusza is vas. (Kálazy Ferenc, 1942) A Pálházi-puszta keresztje „Olyan, mint a plébániánál van a Kálvárián. Az öreg Urbán pap apja

Kereszt a Pálházi-pusztán Kálvária-keresztek a plébánia közelében csinálta ezt is“ – mondta adatközlőm. ( Juhász Pálné Baska Mária, 1941) Valójában azonban csak a tulajdonképpeni kereszt hasonlít az említetthez, s valószínűleg azt újította fel a plébános édesapja. A feszület egy háromlépcsős alapzat oszlopának díszes főjén áll. Az alapzat és az oszlop anyaga kő. Az utóbbi félköríves bemélyedésében egy fekete márványtáblán ez olvasható: „IHS/ DICSÉRTESSÉK/ A Jézus Krisztus/ MindÖröké/ Amen/ Építettem Isten/ Dicsőségére/ Gyapjas Márton/ 1935 Évben“. A felfelé keskenyülő oszlopfőn áll az INRI-feliratos, egyenes szárvégű fakereszt, melyet díszített, a száraknál keresztalakzattal ellátott horganyfedél véd. A kereszten szürkésfehér vaskorpusz, kék ágyéktakaróval. Krisztus feje kissé jobbra s az ég felé fordítva. A lábfejek egymáson. Híves (Sodró) Józsi keresztje kint a Büdös-tónál, a Grőzer erdeje közti tisztáson áll. 2009-ben állíttatta Híves József. Egyenes szárvégű, INRIfeliratos fakereszt, melyet az állíttató fia készített, akárcsak a keresztet körülvevő szép fakerítést. A kereszt szárán, egy deszkalapon ez a dedikáció olvasható: „Az egész Föld legyen/ oltár, virág rajta/ a szivünk... 2009“. • ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP • 2014. SZEPTEMBER 28.


KINCSESLÁDA

Az egykor a plébánia parkjában állt kereszt

A Papkereszt Az állíttató ezt még elsőáldozó korában hallotta az akkori lelkiatyjától. A feszület alumíniumkorpusza Kékkőben készült. A korpusz testrészei hasonló pozícióban, mint az előző kereszten. A plébániától északra, a házasnényei határba, Pálháza felé vezető út jobb oldalán áll a Papkereszt. Valamikor eddig húzódott a plébánia telke, s mint mondták: „ide jártak a papok imádkozni“. A keresztet 1974ben idősebb Urbán lelkiatya apja újította fel. Ma egy magas négyzet alakú betonalapzaton, egy kisebb méretű kocka oszlopba helyezve látható az egyenes szárvégű fakereszt. Az oszlop félkörívesen végződő bemélyedésében az 1974-es évszám olvasható. Az öntöttvas korpusz szürkésfehér színű, ágyéktakarója kék. Az arc az ég felé fordított, a kezek széttárva, lábfejek egymás mellett. A kereszt tetején háromszög díszekkel ellátott félköríves horganyfedél van, oszlopa pedig egy alacsony vaskerítéssel van körülvéve. A plébániakerti feszület valójában egy fából készült egyenes szárvégű fakereszt, melyen fehér színű öntöttvas korpusz látható kék ágyéktakaróval, kissé előre fordított Krisztus-arccal, egymásra helyezett lábfejekkel. A plébánia külső falának feszülete az épület udvarra néző külső falán függ. Ez egy egyenes szárvégű fakereszt, melyen egy színezett öntöttvas korpusz is látható. Krisztus teste fehérre,

haja és szakálla barnára, ágyéktakarója kékre festett. Karjai szinte függőlegesen, lábfejei egymáson vannak a keresztre szegezve. A fej jobbra fordított.

Feszület a plébánia kertjében

Híves-kereszt Grőzer erdejénél, a Büdös-tónál (A szerző felvételei) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


TÜKÖR

Szolidárisabb és igazságosabb? Az EU-s választások után van min tűnődnie a honpolgárnak – erőre kaptak az EU-ellenes csoportosulások, mi több, Franciaországban az első helyen végeztek, NagyBritanniában pedig fontolgatják a kilépésről szóló népszavazást. Valami elindult, amit leegyszerűsítve elutasításnak foghatunk fel… Úgy is mondhatnánk, hogy az európai polgárok nem elhanyagolható része nem kér az Unióban terjedő morális züllésből és a terjedő korrupcióból. Hát, nem is csoda! Amikor 2014 júniusában a luxemburgi parlament megszavazta az azonos neműek „házasságát” legalizáló törvényt, a képviselőházi vita során Felix Braz igazságügyminiszter kijelentette:

„Luxemburg szolidárisabb és igazságosabb lesz.” Hollandia (2001), Belgium (2003), Spanyolország (2005), Svédország és Norvégia (2009), Portugália és Izland (2010), Dánia (2012), valamint Franciaország és NagyBritannia (2013) után a katolikus hagyományokkal rendelkező Luxemburg lesz a tizenegyedik európai ország, amelyben törvényes az azonos neműek „házassága”. A jogszabály az elfogadása után hat hónap múlva fog hatályba lépni. A túlnyomó többség Európában és máshol is a világon heteroszexuális kapcsolatban él, a világ ősi rendje szerint. A statisztikák szerint a népesség kb. 1-2%-a a nyilvános beismerést vállaló

Levelet kaptunk Remény

homoszexuális, talán még plusz 1-2%-ot azok tesznek ki, akik nyilvánosan nem merik felvállalni állapotukat. Ezt a reális állapotot a társadalom nagy része elfogadja, még akkor is, ha egy részük természetellenesnek tartja. Nemrég Ferenc pápa is úgy nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hogy „… ki vagyok én, hogy ítélhessek…“. Ez az álláspont azonban nem azt jelenti, hogy most már mindent szabad. A normális (értsd: heteroszexuális) kapcsolatban élő ember sem tehet meg mindent, be kell tartania valamilyen szinten a természet törvényeit. Emellett pedig – mivel emberek vagyunk – tolerálnunk kell ama 1-2% embertársunk szexuális irányultságát. Az ilyen ál-

lapot megjelenése nem új keletű, így volt ez, amióta világ a világ. Ezen a sáros földgolyón semmi sem tökéletes, miért pont az ember lenne az. Tehát történelmi szempontból az lenne a normális, ha egyrészt a többség elfogadná (értsd: simán megtűrné), hogy létezik ilyen állapot, másfelől a melegek tudatosítanák, hogy a többségnél „nem ez a trendi“. Tehát nem kell fitogtatni, hogy azonos nemű embert szeretnek. És ezzel vége is lehetne a disputának. De most jön a bibi: követelik a gyermekek örökbefogadási jogát, ami nem más, mint annak a ténynek a legalizálása, hogy egyneműként apukát és anyukát akarnak „játszani“. Vagyis meg akarják bontani a családi

badtéri oltárt. Örült a lelkünk, hogy Isten kegyelméből megvalósulhatott ez a zarándoklat. Mindenkinek megköszöntem a segítségét, hogy megszervezték számomra e szép és felejthetetlen zarándoklatot. Vanda Borbála, Nagycsalomja

Zarándokút Máriagyűdre Máriához, drága Szűzanyánkhoz… Július 25-én kis csoportunk két személyautóval, Horváth Károly atya vezetésével zarándoklatra indult a szép Mária-kegyhelyre, MátraverebélySzentkútra. Utazás közben öröm töltötte el a szívünket, megpillantva e táj szépségét. A kegyhelyre érkezve munkagépek zaja fogadott, mivel az egész területet felújítják. Egy ferences szerzetes engedélyével a munkások beengedték autónkat a templom közelébe, tolókocsim miatt. A bűnbánat szentségében megtisztítottuk lelkünket, és elkezdődött a hálaadó szentmise, amelyet Károly atya mutatott be csoportunkért. Szentbeszédében, mivel Szent Jakab apostol ünnepe volt, az apostol életéről beszélt. Szent Kristóf ünnepe is ezen a napon volt. Arra buzdított bennünket, hogy a szent példája szerint hordozva keresztjeinket, örömmel tudjuk elfogadni a nehézségeket, szívünkben örömmel, Isten akaratában megnyugodva. A szentmise végén imádkoztunk a Szentatya szándékára a teljes búcsú elnyeréséért. Felajánlottuk magunkat Mária Szeplőtelen Szívének. A templomból kijövet imádkoztunk a tövissel koronázott Jézus előtt, megtekintettük a Mária életét ábrázoló mozaikkockákból kirakott sza-

Hidaskürt plébánosa, Szlávik Antal atya júliusban zarándokutat szervezett két autóbusznyi résztvevővel Máriagyűdre. A 350 km-es út után délelőtt érkeztünk a kegyhelyre, ahol a bazilika plébánosa szentmisét mutatott be a hidaskürti és a lendvai plébánia zarándokai számára. A szentmise után bemutatta a bazilikát. Megemlítette, hogy 1805-ben V. Piusz pápa kegytemplomnak nyilvánította, és búcsúkiváltságokkal látta el Gyűdöt. 2008-ban XVI. Benedek pápa basilica minor címet adományozott a kegytemplomnak, ami újabb búcsúkiváltságokkal jár. A ma látható kegyszobrot Nesselrode Vilmos püspök adományozta 1713-ban. Megkerülve az oltárt, megnéztük a kegykép másolatát, közben minden zarándok egy szentképet kapott a templomról az atyától. A kegytemplom környezete kiválóan alkalmas az imádságra, az elcsendesedésre.

• ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP • 2014. SZEPTEMBER 28.

természetes szaporodási és gyermeknevelési folyamatot. Elevenítsük fel Felix Braz igazságügyminiszter szavait: „… Luxemburg szolidárisabb és igazságosabb lesz…" Kérdem én: miben lesz igazságosabb? Abban, hogy egyszerűen és önkényesen elvesszük a gyerek természetes jogát, hogy a természet által beállított családi állapoton belül nőjön fel, apa- és anyaképet boldogan birtokolva? Hogy ne is ismerhesse az édesanya simogató ölelését, vagy néha az apai szigor és férfiasság megnyilvánulását? Csak azért, mert az apuk vagy az anyuk azonos neműt szeretnek? Ez nem igazságosság! Szolidárisabbak pedig csak az „anyukkal meg apukkal“ lehetünk, hiszen mellé-

kesen megfosztottunk egy gyerkőcöt a világ legtermészetesebb folyamatától: a hagyományos családmodellben való élettől. Ez nem szolidaritás! Írva vagyon azon a kőtáblán, amit Mózes lehozott a hegyről: „… tiszteld apádat és anyádat…!“ Mózes ugyanis nem azt találta a kőtáblákon, hogy tisztelj két nőt vagy két férfit – két aput, két anyut! Holott a kőtáblába vésett parancsolatot betartva ezt is meg lehet, sőt meg is kell tenni! Elvégre ők is Isten teremtményei. Ezért azonban legalább önfegyelmet és megértést elvárhatunk azoktól, akik a „love pride“ meneten szivárványszínekben parádéznak félmeztelenül és botránkoztatva – teljesen fölöslegesen.

Délután idegenvezetővel megtekintettük Siklós várát. Utána Villányban borkóstolóval egybekötött vacsorán vettünk részt. De előtte még a pince hátsó részében Szlávik atya szentmisét mutatott be. A pincét néhány évvel ezelőtt Borsos József pálos atya áldotta meg, s akkor mutatta be itt az első szentmisét. Kozma Géza, Vízkelet

Zarándoklatok Bécsbe, Vágsziklásra Zilizi Kristóf Pozsonyból két zarándoklatról is beszámolt lapunknak. Az egyik az augusztus 23i bécsi, Szent István ünnepéhez kötődő hagyományos zarándoklat, amelyre Pozsony-Főrévről is indult egy mikrobusznyi zarándok, Mrva Olga kántor szervezésében. Elkísérte őket Tomasek László atya is, aki az utóbbi időben a főrévi kastélytemplomban miséz a magyar híveknek. A bécsi Stephansdomban felvidéki lelkiatyák is együtt miséztek a más tájakról érkezett papokkal, így többek között Molnár Tamás, Farkas Zsolt, Nemes Attila, Kónya Márió és Lengyel Sándor atyák. A másik zarándoklat úti célja Vágsziklás, a sziklabarlang volt, ahol Szent Benedek és Szent Szórád-András remetéskedett. Idén negyedszer keresték fel ezt a helyet, Németh Rezső atyával együtt, aki szentmisét mutatott be a helyszínen. Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – a remeny@remeny.sk e-mailcímre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


MOZAIK

A házasság ajándék, mely értelmet ad az életnek Műsorajánló Októberben jelenik meg az Ignatius Press kiadónál angol nyelven a „The Hope of the Family” (A család reménysége) című kötet. Gerhard Müller német bíboros könyve a házasság körüli téves társadalmi értelmezésekre reagál. Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa 2014 júniusában adott interjút Carlos Granados spanyol újságírónak, a madridi Biblioteca de Autores Cristianos (Keresztény Szerzők Könyvtára) igazgatójának. A The Hope of the Family című könyvben Müller bíboros az egyház családdal kapcsolatos tanítása körüli félreértésekre reagál – rámutatva az elvált szülők gyermekeinek drámai helyzetére, és nyomatékosítva, hogy az oktatásban nagyobb hangsúlyt kell fektetni a házasság témájára, s az oktatásnak Isten szeretetének valóságából kell kiindulnia. A családdal foglalkozó püspöki szinódust október 5. és 19. között tartják Rómában, témája: A családpasztoráció kihívásai az új evangelizáció összefüggésében. Számos spekuláció született már az egyház tanításában bekövetkező lehetséges változásokról – például az elváltak és újraházasodottak szentáldozásáról, valamint a házasság semmissé nyilvánításának könnyítéséről. A találgatásokkal szemben Müller bíboros hangsúlyozza, hogy „egy érvényes házasság abszolút felbonthatatlansága nem csupán tan, hanem az egyház Istentől eredő, döntő fontosságú dogmája”. A bíboros reagált arra a vitára is, melyben az vetődött fel, hogy engedjék meg a házastársaknak, hogy „újrakezdhessék az életet”, és hogy a két ember közötti szerelem elmúlhat. Ezek hibás elméletek a főpásztor szerint, hiszen mint mondja: „Senki nem nyilváníthatja a házasságot semmisnek olyan kifogással, hogy a felek közötti szerelem meghalt, mivel a házasság felbonthatatlansága nem az emberi érzelmek állandóságától vagy mulandóságától függ. A házasságnak ez a tulajdonsága magától Istentől származik. Az Úrtól, aki részt vesz a házasságban, ott van a férfi és a nő között. Ezért létezik köztük az Istentől származó kötelék.” Müller bíboros szerint a házasság társadalmi értelmezésében megjelenő hibák az individualizmusból fakadnak. „Egy feszült, énközpontú és szubjektív világban a házasság nem fogható fel többé lehetőségként arra, hogy általa – a benne megvalósuló szeretetmegosztás révén – az emberi létezés elérje teljességét – mutatott rá Müller bíboros. – Hirdessük, mutassuk meg újra Istent, a szerető Szentháromságot! Hirdetnünk kell a kinyilatkoztatás Istenét, aki mindannyiunkat arra hív, hogy részesei legyünk az Ő szentháromságos létének.” A bíboros szerint komolyabb oktatásra van szükség a házassággal kapcsolatban, mégpedig a kezdetektől fogva. „A kezdetektől készülni kell a házasságra, gyerekkortól és serdülőkortól, és ennek elsődleges pasztorális és oktatási feladatnak kell lennie” – mondja.

A főpásztor hangsúlyozta, hogy az élet csak úgy lehet értelmes, ha tényleges, kézzelfogható ajándékká válik valaki számára a hétköznapokban. „Az élet a házasság misztériumában születik. A házasság kiváltságos hely, a végleges és feltétel nélküli önátadás helye, ajándék, mely értelmet ad az életnek” – fogalmazott Müller bíboros. A prefektus rámutatott arra is, hogy a házassággal kapcsolatos modern nézet azért alapjában elhibázott, mert téves antropológiai felfogásban gyökerezik, amely „katasztrófához vezet, mert az igazi humanizmus istenközpontú”. „El kell mondanunk az embereknek az igazságot! Ki kell nyitnunk a szemüket, elmondani nekik, hogy egy téves antropológián keresztül gyáván becsapták őket, és ez csak katasztrófához vezethet.” A szegényekkel kapcsolatban, mely témakör Ferenc pápa tanításának sarkalatos pontja, a prefektus így fogalmazott: „Hangsúlyozni kell, hogy a harmadik és negyedik világ szegényei között, akik a lét perifériáin élnek, ott vannak azok a gyerekek is, akiknek szüleik nélkül kell felnőniük. Ők a válás árvái, akik talán a szegények legszegényebbjei a világon.” „A szegények legszegényebbjei ők, a válások árvái, akik többnyire nem az anyagi javak tekintetében szegény nemzetek gyermekei között találhatók, hanem Európában és Észak-Amerikában, vagyis a világ jómódú részein. Ezek az árvák olykor anyagi javak és pénzzel megszerezhető dolgok bőségében élnek, mégis a legszegényebbek a szegények között, mert a sok anyagi jó ellenére meg vannak fosztva a legalapvetőbb jótól: a két szülő önátadó szeretetétől, a két, gyermekeiért önmagáról lemondani tudó szülőtől” – hangsúlyozta Müller bíboros. A The Hope of the Family című kötethez Fernando Sebastian Aguilar bíboros, Pamplona és Tudela nyugalmazott érseke írt előszót, melyben megállapítja: „A fő problémát a családot tekintve jelenleg az egyházban nem az jelenti, hogy kevés elvált és polgárilag újraházasodott ember szeretne részesedni az Eucharisztiában. A komoly gondot azon megkereszteltek sokasága jelenti, akik csak polgári házasságot kötöttek, valamint az a szintén nagyszámú szentségi házasságot kötött pár, akik házasságukat nem a krisztusi tanítással összhangban, nem az egyház tanítása szerint élik meg – pedig ez tenné őket Krisztusnak a világban jelen lévő és működő egyháza iránt tanúsított szeretete élő ikonjaivá.” Szintén az Ignatius Press kiadó jelenteti meg október elején a Remaining in the Truth of Christ (Megmaradni Krisztus igazságában) című könyvet, melynek szerzője öt bíboros és négy tudós. A szerzők állást foglalnak a házasság felbonthatatlansága mellett, és nemet mondanak az elváltak és polgárilag újraházasodottak megáldoztatására. Magyar Kurír

FIGYELEM! Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Rakott rizs padlizsánnal

Hozzávalók: 50 dkg padlizsán, 30 dkg rizs, 50 dkg darált hús, 2 db vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3-4 paradicsom, só, bors, 1 teásk. pirospaprika, friss bazsalikom, petrezselyemzöld, olaj, vegeta Elkészítés: A rizst szűrőkanálba tesszük, és jól átmossuk. Hagyjuk lecsöpögni. Két és félszeres mennyiségű vegetás vizet felforralunk, beleszórjuk a rizst, és lefedve nem túl szárazra pároljuk (maradhat kevés pároló lé alatta). A padlizsánt megmossuk, szárrészét levágjuk, és karikákra felszeleteljük. Mindkét oldalát lesózva félretesszük negyed órára.

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Október 4., szombat 10.00 Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 11.00 Szentmise Budapestről 16.00 Szentmise Nagymarosról Október 5., vasárnap 10.30 Szentmise Márianosztráról 19.15 Lelkigyakorlat. Ajánlóműsor 21.00 Körkép. Regionális magazin. Kelet-Felvidék 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv Október 4., szombat 6.40 Élő egyház. Hírek, tudósítások 7.05 Isten kezében 9.30 Sírjaik hol domborulnak Október 5., vasárnap 5.55 Élő egyház 9.20 Rome Reports - Vatikáni híradó 9.45 Törzsasztal 14.05 Szerelmes földrajz. Kapolcsozás (Márta Istvánnal)

m1 Október 4., szombat 9.00 Noé barátai. Minden, ami állat 10.30 Aranymetszés Október 5., vasárnap 10.20 Katolikus krónika 16.15 Ybl200. A Károlyi-kastély Parádsasváron

A hagymát apró kockára vágva kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a szétnyomott fokhagymát, majd a darált húst. Kevergetve jól átsütjük. Közben sóval, borssal ízesítjük. A végén megszórjuk az apróra vágott bazsalikommal és pirospaprikával. A padlizsánkarikákról papírtörlővel leitatjuk a levet, és egy serpenyőben olajon mindkét oldalát átsütjük. Egy cserépedényben lerakjuk a rizs felét, erre kerül sorba egy réteg padlizsán, majd az összes darált hús, ismét padlizsánkarika, végül a rizs másik felével betakarjuk az egészet. A paradicsomokat karikára vágva elrendezzük a rizs tetején, és megszórjuk petrezselyemmel. A tálra rátesszük a tetejét, majd sütőbe tesszük, és 180 fokon 30-40 percig sütjük. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

Móra Ferenc: A csókai csóka Csókai csókának Mi jutott eszébe? Föl szeretett volna Öltözni fehérbe. Unta szegény jámbor, Hogy ő télen-nyáron, Örökkön-örökké Feketében járjon. Ahogy így tűnődik Ághegyen a csóka, Arra ballag éppen Csalavér, a róka. Attól kér tanácsot, Mit kellene tenni, Hófehér galambbá Hogy kellene lenni.

Nagyeszű rókának Szót fogad a csóka, Nagy vigan leugrik Az ágról a hóba. Az orra hegye se Látszik ki belőle, Kérdi is a rókát, Mit hisz most felőle?

„Nincsen annál könnyebb Neveti a róka Fürödj meg a hóban, Te fekete csóka! Olyan fehér galamb Lesz rögtön belőled, Hogy magam sem tudom, Mit higgyek felőled.”

„Azt hiszem, galamb vagy” Csípte meg a róka, S csapott nagy ozsonnát Belőle a hóba. Róka csípte csóka, Csóka csípte róka Így lett fehér galamb A csókai csóka.

Kulcsár Ferenc

Alkony Szól a harang, giling-galang – fészkére ül a vadgalamb. Bodrog sodra ágat ringat –

Balogh Adrián, Egyházgellei Alapiskola

Bugár Mária, Egyházgellei Alapiskola

Cseri Kata, Nagyölvedi Alapiskola

Gubík Viktória, Nagyölved

Lóczy Réka, Kazinczy Ferenc AI, Tornalja

Révay Kinga, Kazinczy Ferenc AI, Tornalja

páfrány hajlong, száll az illat. Fényes szárnyú, szép holdmadár – ő is, ő is az égre száll, s véle a vén, hű furulyás – álomőrző csillagjuhász.

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

A szerző közeljövőben megjelenő, Kerek világ közepében – Bodrogközi versek kicsiknek és nagyoknak c. kötetéből Vízszintes: 1. Zita, 2. A rejtvény első része, 8. Béla, 9. Téli sporteszköz, 11. Régi iskolatípus (REÁL), 12. Fél baba(!), 13. Erika, Réka, Attila, 15. A tér szélei(!), 16. Hideg évszak, 17. Magas vízinövény, bútor is készül belőle, 18. Pl. a dzsúsz, 20. Amelyik személy, 21. A rejtvény befejező része, Függőleges: 1. Nagy tehetség, lángész, 2. Boglárka, 3. Betűt vet, 4. A –zat párja, 5. Csuk, 6. Talmi, nem valódi, hamis, ál, 7. Liter, 8. Raga-

dozó hal, 10. Betűvetés, 12. Nyugalom, 14. Juttat, ajándékoz, 16. Tamás, Anita, 18. A pincébe, 19. Személyem, 22. Tímea, 23. Balázs. A rejtvény megfejtése (két szó) a színessel jelölt sorokban található. Jelentése: felszólítás, biztatás a hívő ember számára. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán október 3-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, vagy

• ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP • 2014. SZEPTEMBER 28.

Rácz Ágnes, Nagyölvedi Alapiskola

Tandlmajer József, Nagyölved Gratulálunk, az ajándékot posremeny@remeny.sk (a tárgymegnevezésbe írjátok tán küldjük! be: Kuckó és küldjé1 2 3 4 5 6 7 8 tek el levelezési címeteket is). 9

Megfejtés A 36. számban közölt rejtvény megfejtése: Édenkert. A nyertes: Szalay Ilona, Karva.

13

10

11

14

17 21

12

15 18

22

16 19

20 23


MOZAIK

Együttműködési megállapodás a nemzeti egységért Együttműködési megállapodást kötött négy, a kereszténység és a magyarság értékeit ápoló civil szervezet a nemzeti egység elősegítéséért Stuttgartban, a baden-württembergi magyarság székhelyén. Az egyezség aláírói voltak a Stuttgartban működő Erasmus-Akadémia, a Kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató Központ, a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör és az anyaországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A Kárpát-medence és Európa különböző pontjain élő és tevékenykedő keresztény és magyar értékeket képviselő civil szervezetek kötöttek megállapodást 2014. szeptember 6án Stuttgartban, a baden-württembergi magyarság székhelyén a nemzeti egység elősegítéséért. A szórványban élő magyarság részéről az Erasmus-Akadémia (ERAK), az elszakított országrészekből a Kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató

Központ és a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK), valamint az anyaország képviseletében a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A szerződés aláírói egyetértettek abban, hogy a megállapodás nemcsak szimbolikus értékű gesztus, hanem történelmi lépés is, amely a nemzet összetartozását erősíti. Dr. Trencséni János, az ERAK elnöke és az esemény házigazdája köszöntötte a Kárpát-medencéből Németországba látogató magyar közösségek képviselőit. Örömét fejezte ki, hogy a szervezetek közös céljai testet öltöttek az együttműködési szerződésben, amely a szórványban élő magyarság számára különös jelentőséggel bír. Pásztor Zoltán, kassai püspöki helynök hitet tett amellett, hogy a megállapodás jel lesz a kisebbségben élő és az anyaországi magyarság számára egyaránt. Szabó Károly, a KÉK elnöke a kapcsolatok kiépítését és erősítését nevezte az egyezség leg-

főbb céljának. Dr. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke pedig elmondta, hogy a megállapodás létrejötte egy folyamat eredménye, amely a KÉSZ és a KÉK partnerségével vette kezdetét, és reményét fejezte ki, hogy további területek képviselői is társulnak majd a megállapodáshoz. Az együttműködési szerződésben a civil szervezetek kiálltak a kereszténység és a magyarság értékei mellett, és több konkrét pontban megadták az együttműködés kereteit. Többek között vállalták, hogy közös állásfoglalásokat tesznek az egész nemzetet érintő kérdésekben, összehangolt munkával közös projekteket valósítanak meg a magyar nyelvű oktatás és a lelki élet támogatása érdekében szerte Európában, valamint közös zarándokutakat és konferenciákat is szerveznek. Ez utóbbihoz kötődve két konkrét terv is megfogalmazódott az együttlét során, miszerint jövő tavasszal közösen zarándo-

kolnak majd el a magyarság régi, patinás kegyhelyére, Mariazellbe. Pásztor Zoltán püspöki helynök meghívására pedig Kassán tartanak majd közös konferenciát 2015 októberében. A Kárpát-medencei keresztény civil szervezetek németországi látogatásának egyik főszervezője, a badenwürttembergi szórvány magyarság lelkipásztora, dr. Tempfli Imre atya volt, aki a szervezeteknek bemutatta a tartományi egyházi közösségeket. A négynapos ott-tartózkodás alatt a felvidéki, délvidéki és anyaországi vendégek megismerkedhettek a stuttgarti egyházközség képviselőtestületével és legátusaival, a stuttgarti Szent Erzsébet Barátság Klubbal, valamint a balingeni magyar egyházközséggel is. A visszautazás reggelén szentmisében adtak hálát a találkozások kegyelmeiért és az együttműködés létrejöttéért. -r

Új iskola Szepsiben – Tájékoztató

Könyvajánlatunk Gyökössy Endre könyvei Élet és Ige Hogyan éljünk boldog, hívő életet ebben a kusza, válságos világban... Ára: 3,15 € (Puha kötés, 112 oldal)

A zsoltárok csodálatos világa Régi ár: 7,12 € - új ár - 25% kedvezmény: 5,34 € (Puha kötés, 240 oldal)

A Lényeg Márk evangéliumának részletes magyarázata Régi ár: 9,44 € - új ár - 25% kedvezmény: 7,08 € (Kemény kötés, 200 oldal)

Amíg a készlet tart! Szabadulás félelmeinkből és szenvedélyeinkből A félelemnek négy megnyilvánulási formája létezik. A kötetben megismerkedünk ezzel a négy jellemző embertípussal.

Régi ára: 5,95 € új ár - 25 % kedvezmény: 4,46 (Puha kötés, 160 oldal) Szeress mindig! Az idézetgyűjtemény minden napra ellát bennünket

egy-egy olyan gondolattal, amely segít előbbre jutnunk az élet rögös útjain. Régi ár: 6,57 € - új ár - 25 % kedvezmény: 4,92 € (Kemény kötés, 168 oldal)

Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk – A könyveket utánvéttel küldjük! • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után, 1849. október 6-án kivégeztek 13 honvédtisztet. A tizenhármak egyike volt Vécsey Károly honvédtábornok. A világosi fegyverletétel hírére csapataival elszakadt Bemtől, és Nagyváradon kapitulált. A hagyomány ismerni véli a vértanú honvédtisztek utolsó mondatait. Rejtvényünk fő soraiban Vécsey Károly igen szép gondolatát rejtettük el. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán október 3-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ

Megfejtés A 36. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Krisztus főparancsolattá tette a szeretetet. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Pál Barnabás, Tajti. Gratulálunk!

Gyalogos zarándoklat Máriavölgybe Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmával Útvonal: a majdani máriavölgyi zarándokút nyomvonalán, Bacsfa-Szentantal – Tejfalu – Somorja – Gútor – Szemet – Dénesd – Pozsony – Máriavölgy; A zarándoklat időpontja: 2014. október 9-11. (csütörtök-szombat); A találkozás helye és időpontja: Bacsfa-Szentantal, Páduai Szent Antal-kegytemplom, október 9. (csütörtök), 7.30 órakor; Napi szakaszok: október 9.: Bacsfa-Szentantal – Dénesd, 19,5 km; október 10.: Dénesd – Pozsony, 25 km; október 11.: Pozsony – Máriavölgy, 15 km. A megtett táv öszszesen: 59,5 km. Szállás: 2 éjszaka, Dénesden és Pozsonyban, hálózsákos szállás; A programból: Október 9. – 8.00 szentmise a szentantali templomban; Somorján a református és katolikus, valamint a gútori, dénesdi templom megtekintése; Október 10. – a pozsonyi dóm megtekintése; szentmise a ferences templomban; Október 11. – részvétel a hagyományos máriavölgyi szentmisén. Jelentkezés: Méhes Richárd, Egyházgelle (Holice), Pósfa 57., tel.: +421 915 112 564, e-mail: ricardo.21@windowslive.com – Jelentkezési határidő: 2014. október 5. • ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP • 2014. SZEPTEMBER 28.


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, KOVÁCS ATTILÁT születésnapja alkalmából. Kérjük a Mindenhatót, adjon neki erőt, egészséget hivatása teljesítéséhez és a Szűzanya oltalmazza élete minden napján.

Szívünk minden szeretetével köszöntjük a drága édesanyát, nagymamát, dédikét, özv. BRESTYÁNSZKY JOLÁNT Tajtin, aki szeptember 30-án ünnepli 85. születésnapját. A jó Isten áldása és a Szűzanya oltalma kísérje minden napját. Ezúton köszönjük fáradozását, szeretetét és jóságát. Szerető családja

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik 2014. augusztus 25-én, illetve 2014. szeptember 22-én elkísérték utolsó útjukra Szencen drága szüleinket, ÁSVÁNYI szül. CZIKHARDT ERZSÉBETET és ÁSVÁNYI LÁSZLÓ mérnököt. Lányaik és az egész gyászoló család

MEGEMLÉKEZÉS

Az egegi rózsafüzér-társulat tagjai

„Az út tiszta és szent, melyet választottál, rajta haladni, soha el ne fáradjál.” Születésnapja alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, BIZE NORBERT esperesplébánost, aki az Úr Jézust oly hűen szolgálja, szálljon rá a Szűzanya szerető áldása. Áldd meg őt, Urunk, ha szívét imában hozzád emeli, áldd meg őt, ha szent igédet az oltártól hirdeti. Kérjük a jó Istent, adjon neki erőt, egészséget és kegyelmet lelkipásztori munkájához. Sok szeretettel a szádalmási hívek

SZOLGÁLTATÁS

Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel. Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De abban reménykedünk,hogy jobb helyre mentél, Hisz Te a jónál is jobbat érdemeltél.

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911/ 130 949, 0905/234 902

Fájó szívvel emlékezünk szeptember 27-én halálának 1. évfordulóján a drága testvérre, SERES IRÉNKÉRE. Emléket örökké őrzi húga, Rózsika és családja

Gábriel arkangyal szobra a dalmáciai VEPRIC kegyhelyen (Kamenár Gabriella felvétele)

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Kiss Róbert „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) „…Jézusért bízva szenvedünk, Jézusé legyen életünk, Ki értünk fölfeszíttetett.” (Glória, 229., 6. versszak) A szentmise a legértékesebb közös imádságunk, a megváltás ünneplése, az Úr Jézus Krisztus keresztáldozatának megjelenítése, melyben Jézus önmagát áldozza fel értünk. Végtelenül nagy és szent áldozat, melyben Jézussal találkozunk. Amikor Zakeus találkozott Jézussal (Lk 19,1-10), a bűnös vámos szentté lett. Amikor a bűnös asszony találkozott Jézussal a farizeus házában (Lk 7,36), új emberré vált. Aki a szentmisében találkozik Jézussal, szintén megváltozik. Mennyi baj, betegség, szenvedés, munkanélküliség és kétségbeesés van a világban! Ezt mind a bűn zúdította és folytonosan ontja ránk. XII. Piusz pápa írja: „A kereszt ereje a szentmiseáldozaton keresztül jut el hozzánk, hogy eltörölje minden elkövetett bűnünket.” Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia elvállalta, hogy kiállja helyettünk azokat a büntetéseket, amelyeket bűneinkért megérdemeltünk és nekünk kellett volna elszenvednünk. A Golgotán imádkozott értünk, és feláldozta magát a kereszten a bűnök bocsánatáért, s azóta minden szentmisében megújítja keresztáldozatát. Isteni Szíve teljes erejével könyörög értünk az Atyához, hogy enyhülést nyújtson gondjainkban és szenvedéseinkben. Jézus első tanítványai „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyértörésnek közösségében és az imádságban” (ApCsel 2,42). Ma is az Isten igéjéhez való ragaszkodás, az imádság és az Eucharisztia ünneplése „az egész keresztény élet forrása és csúcsa”, a keresztény élet teljesen nélkülözhetetlen eleme. (LG 11) Egyetlen egyházközség, egyetlen katolikus ember sem élhet szentmise nélkül. Azért vagyunk Egyház, mert az Eucharisztiában Krisztus testét vesszük magunkhoz, és Krisztus testében újra és újra átalakulunk. (KEK 1325) Az Egyházi Törvénykönyv 904. kánonja ezért hangsúlyozza, hogy a lelkiatyák, a papok gyakran, lehetőleg naponta misézzenek, és mi is mindannyian arra törekedjünk, hogy életünkben minden a Jézussal való szentségi találkozásra irányuljon, hogy Jézusért képesek legyünk akár szenvedni is, és általa „új teremtménnyé" (2Kor 5,17) váljunk!

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

Felelős szerkesztő: Bertha Éva Lapterjesztés (hétköznap Tel.: +421 (0)948 057 509 9.00–15.00 óráig): 0918/462 411 Könyvrendelés: Szerkesztő: office@remeny.sk vagy Orbánné B. Mária 508 0948/057 KÖNYVRENDELÉS: Tel.: +421 (0)948 057 506

Lelkigyakorlat papok részére A Remény által szervezett hagyományos papi lelkigyakorlatra 2014. október 26. és 29. között kerül sor Dóvalon (Donovaly). A lelkigyakorlat vezetője dr. Márfi Gyula veszprémi érsek. Jelentkezni Parák Lászlónál a következő telefonszámon, illetve e-mail címen lehet: 0918 462 411, ladislaus.parak@gmail.com

Búcsú Mátraverebély-Szentkúton A mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhely új Lourdes-i barlangját a Magyarok Nagyasszonya búcsú keretében, október 5-én, vasárnap 11-kor áldja meg Nicolas Brouwet Tarbes-Lourdes-i megyéspüspök. A Szűzanya szobra körül nyernek elhelyezést a hálatáblák, az adományozók emléktáblái és néhány láncdarab abból a vasláncból, amelyet 1956-ban magyarok helyeztek el Lourdes-ban. Nicolas Brouwet püspök prédikál az október 4-én, 17.00 órakor kezdődő, Szent Ferenc boldog haláláról való megemlékezés (tranzitus) keretében is. A szentkúti ferences közösség tagjai mindkét eseményre szeretettel várják a zarándokokat.

Szentmise Máriavölgyben

Konferencia a Szűzanyáról Orosch János nagyszombati érsek a Fájdalmas Anya évében tisztelettel meghívja a lelkiatyákat, a hitoktatókat és a téma iránt érdeklődő híveket a Szűzanyáról rendezendő konferenciára, mely 2014. szeptember 30-án, kedden, Feketenyéken (Čierna Voda) lesz. Előzetes jelentkezés szükséges a következő elérhetőségek valamelyikén: Római Katolikus Plébánia Hidaskürt, 925 07 Mostová 233; 031-7848182; 0908-157070; szlavikantal@ranet.sk

A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos zarándoklatra 2014. október 11-én, szombaton kerül sor. A szentmise 10 órakor kezdődik. Szeretettel hívjuk és várjuk a Pozsony melletti ősi kegyhelyre a zarándokokat!

Búcsú Gyöngyösön Fájdalmas Anya ünnepén (2014. szeptember 28.), az Alsóvárosi Ferences Plébánián A búcsú központi programja: • kb. fél 9-től a máriás csoportok „beköszöntése”, bemutatása és bevonulás a szabadtéri oltárhoz („beköszöntés” a több mint 500 éves kegyszoborhoz, majd mindegyik egyházközségről kétmondatos ismertetés hangzik el, ahonnan népviseletbe öltözve, hordozható Mária-szoborral jönnek) • 10.00 ünnepi szentmise a szabadtéri oltárnál – főcelebráns: Ocsovai Grácián ferences atya, zalaegerszegi plébános • kb. 11.10 – 12.00 körmenet Gyöngyös belvárosában • kb. 12.00 - 12.30 „Gyöngyösi Úrangyala" További részletek: www.gyongyos.ofm.hu

Motorosok 1. hálaadó búcsúja Pozbán 2014. szeptember 28.

10.00 – találkozó Besén, a római katolikus templom előtt 10.15 – közös motorozás a kúthoz 11.00 – szentmise a motorkerékpárosok szezonzárása alkalmából, a motorkerékpárok megáldása. A szentmise után a besei parókián agapé 13.30 – motorozás Máriacsalád templomához – Zdenka nővér kápolnájához Nevezési díj: 2,- Eur

Zarándoklat

a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a nyitrai kálvárián 2014. október 11. (szombat) Program: 9.00 Zenés áhítat / 9.30 Lelki program 10.00 Szentségimádás / 10.30 Szentmise 11.45 Aradi megemlékezés / 12.00 Keresztút Sok szeretettel várják a zarándokokat!

Lelkigyakorlat Sümegen Időpont: 2014. november 14-16. Helyszín: Sümeg, ferences kolostor A lelkigyakorlat vezetője: Barsi Balázs ferences atya Bővebb tájékoztatás: Gál István - istgal@gmail.com, 0905/644 894

„Keresztények a társadalomban” A fenti címmel tart előadást Kertész-Bakos Ferenc, a budapesti Wekerle Sándor Üzleti Főiskola kutatóprofesszora. Az előadások helyszínei és időpontjai: 2014. október 6., 16.30, Csiliznyárad, r. k. templom 2014. október 6., 18.00., Dunaszerdahely, a plébánia előadóterme

• ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP • 2014. SZEPTEMBER 28.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.